Celestia’s extra special day Celestia extra különleges napja
Ez az a nap. Az évnek az a napja, amit Celestia mindennél jobban retteg ezen a világon. És pechjére úgy tűnik, hogy mindenki azt akarja, hogy részese legyen ennek a szörnyű eseménynek. Nos, legalább a végén kap tortát. ----------------------------Történet: Celestia’s extra special day - http://www.fimfiction.net/story/133473/celestias-extraspecial-day Eredeti író: Rainbowbob - http://www.fimfiction.net/user/RainbowBob Fordította: Silence the Unicorn - http://silence-the-unicorn.deviantart.com/ -----------------------------
A torta hazugság Ma volt az a nap, amit egész évben rettegett. A napé, aminek csak a puszta következményeitől is kirázta a hideg. A napé, amit csak szeretett volna átaludni és elfeledni. De ez persze nem volt olyan egyszerű. Ez sose volt olyan könnyű, ha valami ilyesmiről volt szó. Így hát Celestia elbújt, ahogy azt tette minden évben. Nem éppen a legérettebb dolog, de még mindig jobb, mint szem előtt lenni, ahol folyamatosan a meglepetés veszélye fenyegetné. Sötét sarkok, sejtelmes folyosók és eldugott kis szobák jelentették a lakhelyét a kastélyban ezen a napon. Ha úgy érezte, hogy figyelik, azonnal átment egy másik helyre, de mindig figyelve a rá leselkedő újabb veszedelmekre. De nem számított, hogy Celestia milyen jól rejtőzködött vagy álcázta magát, az érzés, hogy valaki mindig elszántan figyeli a közelbe sose hagyta nyugodni. Minden szőrszála az égnek állt a nap minden percében. Csak idő kérdése volt, hogy mikor találják meg. És akkor… akkor… Akkor bizony tényleg a Tartaruszban érezheti magát. Celestia átsprintelt a nagytermen szemeivel buzgón kutatva gyanús jelek után. Már túl sokszor ment keresztül ezeken a gyötrelmes megpróbáltatásokon. Túl sokszor kellett elviselnie ennek a napnak a rákényszerített értelmetlenségét évről évre. De nem ma. Ma el fogja kerülni
a csapdákat, túl fog jutni az akadályokon és át fogja ugrani a szabadság falát. Azonban szerencsétlenségére a képzeletbeli személyes monológja miatt lankadt a figyelme néhány pillanatig. Egy másodpercet, ami elég idő volt az ellenségei számára, hogy csapdába csalják. - Óóóóóó Tiaaaaaaa! Hooooooool vagy? – szólt utána Luna a nagyteremből a sarkokban meghúzódó árnyékokat fürkészve a nővére után. – Gyere elő Tia! Minden póni rád vár! Egy hideg verejték gördült le Celestia nyakán és a hideg futkosott a hátán. Celestia nagyot nyelt izgatottságában és tekintetével a folyosót pásztázta valamiféle menekülési lehetőséget keresve. Ez alkalommal nem fogja hagyni, hogy a húga fenyegető jelenléte belerángassa a Tartaruszba, amin minden évben át kell esnie. Ez alkalommal meg fog menekülni előle egy elég éretlen és ostoba módon. - Soha! – kiáltotta Celestia őrült vágtába kezdve a folyosó kijárata felé. Elsüvítve Luna mellett, miközben úgy ügetett, mint a szél, Celestia hátra kiáltott a válla felett. – Sose kapsz el élve! - Most komolyan Tia, tényleg el kell ezt játszanunk minden évben? – kérdezte Luna, miközben Celestia már be is fordult a sarkon hevesen trappoló patákkal. – Ezt egy igennek veszem. - Luna felsóhajtott és nagy levegőt vett, hogy a nővére után eredjen. Celestia hallotta, hogy a húga a nyomában van így gyorsított a tempóján, hogy lehagyja. Közben tett egy megjegyzést is magának: egyél
kevesebb tortát és néhanapján mozdulj ki egy sétára a kastély körül. Az extra kilók felszedése egyáltalán nem segítette a menekülését. - Nem… huff... megyek… huh... vissza! – szólt hátra a válla felett Celestia a gyorsan közeledő Lunának. - Ugye tudsz róla, hogy tudsz repülni és teleportálni? – kérdezte Luna, bár ezek a szavak már nem értek célba Celestiánál, mert ismét befordult a sarkon. – Még szép, hogy nem. – motyogta bosszúsan Luna. - Nagyon… közel! – suttogta magának Celestia meglátva a folyosó végén a kijáratot. A megmenekülése már csak egy patanyújtásnyira volt és ez megadta neki a szükséges erőt, hogy kitartson és átjusson az ajtókon. - Szabadság! Édes, dicső és makulátlan szabadság! - kiáltotta. - Meglepetés! Celestia csak pislogott és bámult az előtte álló pónik kis csoportjára. Ez egy csapda volt, nem kijárat! - Neeeeeeeeeeeeeeeeee! – kiáltotta Celestia az egekbe térdre rogyva, miközben az egyik patáját a mennyezetnek rázta fenyegetően. - Hé Twi, Celestiával minden oké? – súgta oda Pinkie Twilight-nak. - Igen… Biztos vagyok benne. – felelte Twilight megvonva a vállát. – Úgy értem, miért ne lenne? Végül is ma van a születésnapja. Celestia szájából csak egy nyögés volt hallható a szó hallatán, miközben elterült a padlón. - A nővéremet egy kissé… megviselik a születésnapi partik. – magyarázta Luna az ajtón belépve át Celestia teste felett. – Nem nagyon van oda értük.
- Becsaptál. – közölte vele Celestia nem zavartatva magát azzal, hogy felkeljen. - Csak azért, mert tudtam, hogy úgy sem lennél együttműködő. – mondta Luna vigyorogva miközben a hatos fogathoz ment. – És azért, mert nem nehéz. - Szóval, elkezdjük végre ezt a partit vagy sem? – kérdezte Dash izgatottan. - Nyugalom cukorfalat. A Hercegnőnek előbb még el kell fújnia a gyertyákat a születésnapi tortáján. – emlékeztette Applejack egy parti csákót viselve a kalapján. Ezen szavak hallatán Pinkie Pie behúzta a tortát az asztalhoz, ahol a lányok ültek. Egy minden bizonnyal ízletes csokoládétorta volt egy halom gyertyával a tetején. Olyan sok volt rajta, hogy a többiek azon aggódtak, hogy Pinkie sörénye nehogy lángra kapjon. Luna az asztalhoz vitte a duzzogó Celestiát és erőszakkal leültette. Az arcáról egész idő alatt a megvetés jeleit lehetett leolvasni, miközben belülről átjárta a félelem. Amikor végre elé hozták a tortát – ami gyakorlatilag egy máglya volt édességgel az alján – az arckifejezése kétségbeesésbe csapott át. Még ha az előtte tornyosuló torta tele is lenne halálos méreggel, ami egy nyalásra képes lenne megölni, még akkor sem mutatna akkora megvetést az irányában, mint most maga felé. - Nos, Celestia hercegnő, az a torta tényleg nagyon ízletesnek tűnik. – jegyezte meg Rarity, próbálva elterelni a témát arról a tényről, hogy a torta tetejét már most egy masszív viaszréteg borította. A gyertyák erdeje vakító látványt
nyújtott,
felvillanyozni.
de
ez
cseppet
sem
tudta
Celestia
hangulatát
- Igen… Már alig várom, hogy ehessek belőle. – mondta Fluttershy, az egyetlen póni a teremben, aki érezte a Celestia és az előtte heverő torta körül növekvő egyre kínosabb hangulatot. - Csak… csak legyünk végre túl ezen, hogy ne kelljen tovább emlékeznem rá. – mondta Celestia olyan mélyen süppedő ábrázattal, hogy félő volt, hogy a gyertyák melege leégeti a szemöldökét. - Rendben, akkor essünk neki! – mondta Twilight, majd a többi kanca is csatlakozott hozzá, amikor elkezdett énekelni. Boldog szülinapot! Celestia már nagyon sokszor hallotta ezt a dalt korábban és mint mindig, csak idegesítőbb és idegesítőbb lett minden évben. Boldog szülinapot! Most komolyan, hogy lehet, hogy ez a dal az elmúlt több mint ezer évben egy cseppet sem változott? Egy póni sem tudott előrukkolni valami jobbal vagy eredetibbel? Boldog szülinapot Celestia! És most következett az a pillanatnyi, amikor Celestiának vissza kellett gondolnia az elmúlt évre a határtalan emlékezetében. Nos, ez történik a normál pónikkal is. Esetében azonban ez tömény undorral történt, mert ő már tagadhatatlanul túl sokat élt. Nehéz elhinni, hogy két másodperc alatt képes volt letudni. Boldog szülinapot! Minden póni Celestia ünnepelte, aki csak lesújtott tekintettel meredt a tortára a mélységes megvetés küszöbén táncolva. - Nos Tia, nem fogod elfújni a gyertyákat? – kérdezte Luna sátáni vigyorral az arcán.
Celestia bosszúsan nézett a húgára. - Ugh… miért is ne. – Nagy levegőt vett, majd Celestia belefújt az előtte tornyosuló gyertya rengetegbe. De bármennyire is igyekezett, csak alig egy tucatot tudott elfújni a több ezerből. Celestia mérgelődve megpróbálta újra, meg újra, alig mutatva látványos eredményt. Luna és a többi kanca csak kuncogott, mert Celestiának fogalma sem volt róla, hogy ezek elfújhatatlan gyertyák voltak, amik nem fognak kihunyni.
Két órával később… - Végre… huh… kész! – sóhajtott fel Celestia megkönnyebbülésében, amikor végre az utolsó gyertyát is el tudta fújni. A többi kanca már rég elment és csak Lunát hagyták hátra, hogy társaságot biztosítson számára. Luna felpislogott majd kitörölte az álmosságot a szemeiből, miután túl sokáig nézte az égő gyertyákat. Mostanra már egy olyan mennyiségű viasz hegy állt össze a torta tetején, hogy azt egy palacsintává lapította. - Igen, látom már, hogy miért nem szereted a születésnapokat. – jegyezte meg Luna hangosan ásítozva. - De legalább kaptam tortát. – mondta Celestia fellélegezve. Elővett egy kést, vágott egy szeletet belőle, majd izgatottan befalta. Azonban csak egy nagy adag viaszt kapott, amin rágódhatott és az összecsócsált viasz galacsin nem sokkal később már ki is hullott a szájából. – És persze még ezt sem kapom meg ezen a napon. Remek. – motyogta Celestia.
