„Castellanus”, illetve a „Felvidéki kalauz” magyarországi útja
Útvonal: Fülek => Balassagyarmat => Nagyoroszi (+ Börzsöny) => Vác => Kosd (+ Magyarkút + Zebegény) => Tahi (+ Visegrád + Visegrádi-hegység + Szentendre + Budapest) => Csobánka => Budakeszi (+ Érd + Budaörs) => Biatorbágy => Dunaújváros => Dunaföldvár => Kiskunsági NP => Kecskemét => Tiszaföldvár => Fegyvernek => Kisköre => Detk => Feldebrı => Egerszalók => Noszvaj => Bogács => Bükkzsérc => (Bükki NP) => Felsıtárkány => Eger (+ Cserépváralja / Bükki NP) => Sirok => Parádfürdı (+ Mátra / Ilona-völgy) => Galyatetı (+ Mátra / Ágasvár) => Pásztó => Sámsonháza => Salgótarján => Fülek *** Kerékpár – 1065 km, autó – nem számoltam (Kosd-Magyarkút-Zebegény-Kosd, Tahi-Buda, Eger-Cserépváralja-Eger), gyalog – nem számoltam. *** 20 nap: 2006.május 25. – június 13. *** Szállás: Börzsöny (sátor 1x), Kosd (Kálmán 2x), Tahi (Andor 3x), Budakeszi (Laci bácsi 2 x), Dunaújváros (Gyula 1x), Kiskunsági NP (tanya 2x), Tiszaföldvár (kemping 1x), Fegyvernek (Zsolt 1x), Detk (Laci 1x), Egerszalók (panzió 1x), Eger (Csaba 2x), Parádfürdı („Zimmer frei” 1x), Galyatetı (panzió 1x). *** „Felvidéki kalauz”: leadva 20 db CD (+ 3 HDD-re másolva) ***
2006. május 25. (csütörtök) Fülek, indulás. Az idı jó, de 13 kilométerrel arrébb egy pohár sörrel még jobb lesz. Eredeti tervem ellenére nem Ipolytarnócnál gördülök Magyarország területére, hogy aztán Ságújfalu felé fordítsam a „botkormányt” (a Klárihoz majd egy szép hétvégén juttatom el cédémet), hanem az Ipó – a palócok így hívták az Ipoly folyót – jobb oldalán küzdök a széllel egészen Balassagyarmatig. Nem ez az elsı utam ezen a szakaszon, úgyhogy a táj ismerıs. Madách és Mikszáth szelleme lebeg a dimbes-dombos táj felett. Nógrád déli része, a Cserhát sem fehér folt térképemen, a Börzsönytıl (a képen) pedig tavaly júniusban ment el a kedvem: a rengeteg szúnyog végett. Amúgy a Hontiszakadék bejárása, a sok bábrabló és egy büszke szarvasbogár, valamint az este és a reggel Drégely romjain mégiscsak megért egy kis szenvedést ! Nagyoroszi elıtt ismerkedés egy, Ausztráliát is megjárt, emberrel – most kivételesen kerékpáron közlekedett és Aranyfácánnal kínált meg –, akinek álma a Santiago de Compostelába vezetı híres zarándokút megjárása. Az én álmom ugyan teljesen más, viszont bennem is felmerült már egy európai kerékpártúra gondolata, s annak éppen az említett spanyol hely lenne a végsı pontja; csak azért, mert jobb egyelıre még nem jutott eszembe … Berci feleségét, majd magát a ház urát sikerül meglepnem váratlan megjelenésemmel. A tanár, megyei szaktanácsadó és országos szakértı éppen valami fontos dolgon munkálkodik, holnap pedig pont a Felvidékre indul egy csoporttal. Átadom a CD-t, ı sörrel kínál, beszélgetünk egy jót, átveszem az új elérhetıségeket, majd a Börzsöny felıl kérdezem, tud-e valami jó helyet. Egy szép vadászkastélyt említ, amelynek gondnoka valami nı – no, ez érdekesnek tőnik. Jó hír, hogy a katonák sem fognak már visszafordítani (mint néhány évvel ezelıtt, amikor miattuk kellett megkerülnöm a hegység északi részét). A szúnyogoktól azonban most is tartok, noha 3 db szúnyogriasztó és –irtó spray-t hozok magammal ! Amikor megpillantok egy szép füves részt, lemondok a vadászkastélyról (a nırıl szintén), felhúzom a sátrat, kiirtom a környék összes vérszívóját, úgy-ahogy megtisztálkodom, s bebújok aludni. Elalvás elıtt honvágyam támad, de eszembe jut mostani kedvenc nótám idevágó része: „akkor is megyek, ha nem akarok”. Hosszabb túrák esetén nálam általában az elsı nap a holtpont.
Május 26. – 27. (péntek – szombat) A Nagyoroszi és Vác közötti – kerékpárosok által nem használható – nemzetközi fıutat szerencsésen megúszom; nem töröm ki a nyakam a felkapart részeken, nem üt el senki a félpályás lezárások szakaszain, sıt a rendırök sem zavarnak le az útról (biztosan egy „süket olasz” vagy valami hasonló, gondolhatják). Vác méretes székesegyházát egy régebbi bicajtúrám alkalmával már lefotóztam, most inkább Kosdra vagyok kíváncsi. Kálmánéknál elıre be vagyok jelentkezve, így két éjszakám s azok környékén ételem-italom általuk oldódik meg . Kosd történetét, a falu látnivalóit, templomait, emlékmőveit Kálmán mutatja be szakavatott módon. Karcsiék szintén elhalmoznak földi porhüvelyem jó kondícióban való tartásával. Karcsitól, amikor Füleken megismerkedtünk, kaptam egy kazettát (Wass Albert), most pedig egy DVD-t (A veleméri templom fénymisztikája). Kálmán, aki feldolgozta családja történetét, a versek szerelmese; egyik kedvence – Áprily Lajos költötte – a csavargókról, illetve a csavargókhoz szól … Szombat: egy lakomára vagyok hivatalos. Karcsinak köszönhetıen néhány perc alatt Magyarkúton vagyunk, ahol Gábor Fılovagnak is adok egy CD-t, én pedig átveszem a Teleasztal Lovagjai Gasztronómiai Társaság ( http://www2.freeweb.hu/teleasztallovagjai/ ) 50-es sorszámú tagsági igazolványát, melyet még 2004 júniusában állítottak ki. Jelenleg 105 tagja van a lovagi(as) társaságnak: férfiak, nık, gyerekek vegyesen. Erdıközeli környezetben ( www.kocsmaapipashoz.hu ), jó hangulatban fogyasztjuk el a menüsort. Új ismerısök tekintetében, a mellettem ülı bájos hölgyön kívül egy pilótát írok fel emlékezetembe: Tibor nálunk szeretne repülıt venni, s üzleti útja során én lennék majd a tolmács (sok sikert nekünk). Lenyelem az utolsó korty Aranyfácánt, aztán robogunk Nagymaros, majd Zebegény felé. Nagymaros – most pótolhatom egy korábbi túrám során elrontott fotómat: Visegrád a Duna bal oldala felıl. Zebegény: a Kós Károly és Jánszky Béla által tervezett templom, emlékmő és kilátó (a képen) a Kálvária-dombon, egy pohár sör – hogy írjak valamit, de a lényeg nem ez. Hanem: Kosdon, úgy érzem, tartós barátságok szövıdtek. Kálmán, sok sikert a „visszavonuláshoz”, Karcsi Neked meg ahhoz a másik házhoz. Május 28. – 30. (vasárnap – kedd) Legurolok Vácra, egyenesen a kompra, amely 1-2 perc múlva indul. A másik oldalon kellemetlen macskakövek fogadnak. Keresztülszelem a hatalmas Szentendrei-sziget legszélesebb részét, áthaladok a Szentendrei-Duna fölötti hídon, és vagy tíz perc múlva már Tahi egyik csendes utcájában, Andornál ( www.kissandor.hu ) kapok bebocsájtást. Noha csak egy éjszaka lett leegyezve, a palóc atyafi bejelenti: több napra is nyugodtan maradhadsz. Szálláshelyem fejedelmi – egy egész ház, mely Andor családi fészkéhez csatlakozik. Elfoglalom az emeleti rész egyik szobáját, rendbe teszem magamat, majd házigazdámmal elsıként a könyvkiadásról beszélgetünk. Czárán Eszter – Andor neje – Világnak Virága c. könyve (4 kötetben – Tavasz, Nyár, İsz, Tél; lásd a fenti honlapot) szerzıi kiadás, s nekem is ez lenne a legjobb út a „Felvidéki kalauz” könyves verziójához, esetleg egy olyan kiadó, amely 7-8 millió helyett 2-3 millióból is ki tudná hozni. Más. Lefotózom Rékát, Andorék kisbabáját, aki a legfiatalabb személy eme bicajtúrám során. Vacsora, alvás; holnap vár a munka, illetve a túra. Másnap vagy öt perccel korábban indulok Visegrád felé mint Andor Budára, tehát elég korán (kb. 6-kor). A „Salamon-torony”, amelyben Drakula is raboskodott, hétfın zárva, viszont a fellegvár „nyitva”; jóval 9 elıtt itt vagyok, sehol senki, csupán egy solymász, aki éppen a madarát szidja. Az idı szép, a kilátás pazar, a fellegvár belsejére meg úgyse lenne idım. Ingyen jöttem, ingyen távozom. A mai nap fı célja: a Prédikálószék (639 m) – innen a legszebb a Dunakanyar (a képen). Lemegyek a romantikus Vadálló-kövekhez, melyek egy kis fantáziával várromhoz hasonlíthatók. A Szıke-forrás völgyében egy szegedi lány hülyít meg, amennyiben Dömös helyett Pilisszentlászló, illetve Szentendre felé irányít. Hiába tanultam ki geográfusnak, hiába túráztam be a Nyugati-Kárpátokat, hiába nısültem meg, még egy vadidegen alföldi kerékpáros nı is félre tudja az embert tájolni. De saját magát is: „tuti hogy neked arra, nekem meg erre kell mennem”. Szegény, Pilisszentlászlóra indult, s most vissza fog kerekezni oda, ahonnan jött (Pilismarót), jobbik esetben Dömösön és Lepencén keresztül juthat Senvaclav-ra (= Pilisszentlászlóra, ahol annak idején szlovák nénikékkel csevegtem egy jót) ! Nekem tulajdonképpen mindegy, hiszen Szentendrén keresztül is könnyen Tahiba találok. Amúgy Szentendrén már jártam; akkor sem nyőgözött le. Kedden szintén korán kelek, mivel Budapestet akarom „elintézni”. A városban jó idı esetén talán biciklivel a legjobb közlekedni, tehát Andor legnagyobb autójába az én táltosomat is simán felrakjuk, valahol a Moszkva tér közelében pedig kirakjuk, s aztán meg se állok a Budaörsi úton található MTA Földrajztudományi Kutató Intézet épületéig. Mivel a
Károly Horvátországban keresendı, a neki szánt CD-t egy kedves kartográfus hölgynél, Líviánál hagyom. Károly beszédes kolleginája elárulja, hogy szívesebben jár üdülni, túrázni a hegyek közé mint a tengerek mellé, s hogy a férje geológus, így tehát nekik szintén adok egy lemezt (salgótarjáni motoros barátomnak majd égetek egy másikat). Másfél óra múlva már a pesti oldalon, a Liszt Ferenc téren „tárgyalok” Zolival a „Felvidéki kalauz”-ról. Zoli a szlovákiai magyar kiadók magyarországi képviselıje és a felvidéki kiadványok terjesztıje ( www.xantusz.hu ), aki az én munkámat is felkarolta, de szerinte – ha igényesek akarunk lenni – a kiadás 7-8 millióba kerülne. Egy pályázaton 500.000 forintott nyertünk, úgyhogy egyelıre … Frédinek se könnyebb. İ füleki festımővész, aki Pesten tanult, jelenleg pedig megint a nagy városban keresi a boldogulást; albérletben lakik élettársával együtt. Reméli, az olaszok értékelni fogják absztrakt képeit (legközelebb azoknál lesz kiállítása). A második vendéglátóipari egységben, ahová betérünk, kevésbé „pancsolt” a bor. Megtömöm magam pogácsával, elbúcsúzok Fréditıl, s egy perc múlva már a Rózsák terén várakozok – Lacira. 18.00, 18.05, 18.10, 18.18. Telefonon se érem el, húzom hát a síkot Tahiba. A rosszban is van valami jó: 1. van egy plusz cédém, 2. még sötétedés elıtt „otthon” vagyok. Május 31. (szerda) – június 1. (csütörtök) Mivel korán reggel esik az esı, nem megyek Andorral Budára, hanem késıbb, amikor kitisztul, kerülıvel haladok Budakeszi felé: Tahi (Gizi néni panasza a Miskolci TV-re, és áldása utamra), Szentendre (Krisna-hívık felvonulása az alkohol, a drogok és az erıszak ellen www.lepnikell.hu ; szerény pénzadományom „Nalini”-nek), Pomáz (babgulyás), Csobánka (festıi környezet, székelykapu stb.) – Pilisvörösvár (2 deci bor), Solymár, Pesthidegkút, Remetekertváros (valahol ezekben vesztettem el a sapkámat). Budakeszin, Laci bácsinak, Irénke néninek, Misinek és Ildikónak köszönhetıen úgy érezhetem magamat, mintha Erdélyben lennék. (Csak egyszer voltam abban a szép „országban”, de azt se felejtem.) İk onnan származnak, így Laci bácsinak, mint minden jó székelynek, mindig ott lapul a bicska a zsebében. Remek bizonyítékai ık annak, hogy az ember idısebb korában is kezdhet új életet, akár egy másik országban is ! Csütörtök reggel: a tanár úr megmutatja Budakeszi legújabb látnivalóját, a május 7-én felavatott Magyar Nemzeti Himnusz szobrot (a képen), aztán pedig málhájától megszabadított lovammal Érdre vágtatok, mivel a szél a hátamat, nem pedig az arcomat csapkodja. „Európa legnagyobb falvában” (pontosabban: ma már városnak számít) elıször egy kerékpárboltban ( www.erdmsn.hu ) haverkodom össze a Ferivel. Ewa (lengyel származású) éppen külföldön tartózkodik (mint tolmács), „cédéjét” munkahelyén, a városi könyvtárban hagyom. A Magyar Földrajzi Múzeumban Pista bácsi az elsı ember, akivel összefutok (mint négy évvel ezelıtt). Hogy mit mondott neki a jósnı, itt és most inkább nem idézem (igen bizalmas a dolog …) A „Felvidéki kalauz” a Katalin gondjaira lesz bízva, talán a legjobb kezekre, hiszen ı a múzeum restaurátora, győjteménykezelıje. A múzeumigazgató, dr.Kubassek, akivel annak idején arról beszélgettünk, hogy jó lenne magyar nyelven is feldolgozni a felvidéki hegységeket, el van utazva, de ha visszajön, remélem ír az „anyagról” néhány mondatnyi véleményt (elıre is köszönöm). Zolit, Érd, akarom mondani – Magyarország legjobb órását, aki az én Fujimat is megjavította, egy másik címen találom meg, 3-4 szimpatikus hölgy társaságában. Zoli – az összetört szíveken kívül – valóban minden javít: mechanikus, elektromos, elektronikus, kar, ébresztı, asztali, fali, álló, sıt antik órákat is ( www.orajavitas.hu, www.euroclock.hu ). No, akkor irány Budaörs: Zsuzsa és Kati. Útközben megállok egy temetıben – magam se tudom miért –, s teljesen „véletlenül” a Zámbó és a Fölföldi család sírjánál ülök le. Valamikor úgy gondoltam, ha megváltoztatnám a nevem, Felföldi Gyula szeretnék lenni – hát nem „érdekes” … Zsuzsaéknál, némi meglepetésemre, a Sanyi fogad; vele személyesen még nem találkoztam, itt az alkalom az ismerkedésre. Hamarosan befutnak a többiek, átadok egy lemezt, elmondok egy mondókát, regisztrálok néhány új dolgot s néhány régit, közben kissé elmegy az idı, vagyis: „itt ül az idı a nyakamon”. Egy telefon Irénke néninek, hogy az este kilencbıl valamivel több lesz, a bableves salátával valószínőleg kimarad, de a szállás mindenképpen Budakeszin lesz aktuális. Lámpám van, sapkám szintén – Laci bácsi adta az enyém helyett, amit ugye elhagytam, de a fejem azért még nem vesztettem el (teljesen) –, így tehát jóval éjfél elıtt ismét Budakeszin vagyok. Június 2. (péntek) Reggel mégiscsak kapok kóstolót a baleves salátával nevő székely eledelbıl, hozzá sonkát, kolbászt, tojást, áfonyapálinkát. Összefoglalva: nem kell már nekem ezentúl Erdélybe utaznom ahhoz, hogy vendégszeretı székely emberekkel találkozhassak – elég lemenni Budakeszire ! Szemerkélı esıben, érdekesnek mondható útvonalon kerekezek Biatorbágyra, onnan Érdre, hogy végül bırig áztató esıben, de jó hátszéllel, amolyan mazochista élvezettel száguldjak végig a 6-os fıút Érd-Dunaújváros szakaszán. Dunaújváros elıtt kinézek egy panziót (5000 forint/éjszaka), de azért bízok a Gyulában, akinek névjegykártyájára annak idején ezt írtam: „szereti a palócokat”. Gyula és Judit valóban szeretik a palócokat, alaposan rendbe raknak: forralt borocska, vacsora, ruháim, cipım szépen száradnak. A beszélgetést Gyulával kezdem, de mivel ı holnap is dolgozik, Judittal folytatom – téma van bıven, még éjfél után is. Például az „orgonvizet” elıállító készülékek, vagy a „Kavalkó Family” energetizált bioaktív krém család ( www.kavalko.hu ). Június 3. (szombat) Búcsú a ház urától, reggeli a ház asszonyával, aki a ház állatkáit is szívesen megmutogatja: Cserép (a játékos puli), macskák, nyuszik, tyúkok. Egy koccintás Judit apukájával és a beszédes szomszéddal, aki szerint legközelebb már
Landroverrel fogok jönni – úgy legyen ! Ámde: mi érdekes lenne abban … „Félúton Földvár felé”, jut eszembe valami nóta, amikor áthaladok a Duna fölött Dunaföldvár hídján. Aztán: „a benzinkutak elıtt hosszasan megállok” (ebédelni), „elkísértek hosszú utamra a kutyák” (szegény, ı is ebédelne valami maradékot). Legközelebbi leegyezett szállásom Fegyverneken van, de majdcsak akad itt, a Kiskunsági Nemzeti Park vidékén is valami jó hely. Benézek egy jól reklámozott csárdába: „600 fıt várunk, így szabad helyünk, sajnos, nincs, meg amúgy is 8000 forint/szoba, de Kecskemét elıtt még lesz néhány csárda”. Szabadszállás – nézem a térképet, aztán meg látok valami csinoska épületet (a képen) az úttól nem túl messze; ezt megnézem magamnak. Elhagyott tanyácska lehet, mert az épület belül szinte teljesen üres és nem éppen takaros, de ami nekem kell, az még megmaradt benne: egy ágy vagy valami hasonló dolog. WC van (fából kint), kút van (benne víz is), ember sehol, szóval – „szabadszállás” ! Június 4. (vasárnap) Valahol Kecskemét közelében, a Kiskunsági NP környezetében, egy elhagyott tanya egyetelen bútordarabján (valamikor ágy lehetett a neve) heverészve, hálózsákomba bújva várom az idı jobbra fordulását. Kint két cseresznyefát áztat kitartóan az esı – legalább nem kell megmosnom az ízletes gyümölcsöt. Eperfa is van, de annak gyümölcse még zöld. Bent egy fészekalja kisfecske vidámít, illetve néha idegesít, mikor be nem áll a szájuk. Néhány perce a telek gazdájával s annak családjával csevegtem egy jót. A cseresznyére jöttek ık is, amúgy nem igazán érdekli ıket a tanya; a szılıvel csak a baj van, krumplijukat néha a szomszéd is elviszi és így tovább. Nekem, úgy tőnt, örültek, mivel palóc „vendégük” még nem volt. Én szintén örültem nekik, hiszen én sem láttam még „igazi kiskunokat” … Remélem, holnapra jól kiesi magát, hogy szárazon mehessek be Kecskemét városába. Június 5. (hétfı) Kecskemét elıtt jól bereggelizek (babgulyás, rántott sajt, 2 deci bor), mivel tegnap jóformán csak cseresznyén éltem. A TV-ben valami (a fogadós szerint kecskeméti) író beszél Gyurcsány Ferencrıl és Orbán Viktorról … A városban lefényképezem a Városházát és a Cifrapalotát, aztán magamat fotóztatom Koháry István kapitányunk szobránál, bekukkantok a piaristák templomába, végül pedig bedobok egy CD-t a megyei fıügyésznek, akitıl néhány éve kaptam egy szép levelet, valamint Koháry-verseket. Sajnos, névjegykártyáján csak a munkahelyi elérhetıségei szerepelnek, ma azonban munkaszüneti nap van, így a személyes találkozó kizárt, de majdcsak kapok valami visszajelzést. Ebédemet Lakitelek térségében (benzinkúti étterem fiatal és csinos felszolgálónıvel) költöm el, átgurulok a Tisza fölött, megbámulom a szürkemarhákat (a képen), majd meg se állok Tiszaföldvárig. Itt is csak azért, mert igen-igen borul, Fegyvernekig még vagy negyven kilométer – itt a jó lehetıség, hogy kipróbáljam a városka kempingjét. Csak néhány idısebb németet látok itt, jegyszedı félét csak a strand másik végében találok; „majd holnap rendezi a Gabikával” … Június 6. (kedd) … Gabika a kemping vezetıje. Ügyes, szimpatikus fiatalasszony. Valahogy úgy alakul, hogy neki is adok egy CD-t, pontosabban másolok egyet a HDD-jére. Reggelire palóclevest veszek, hozzá Sopronit. Az idı szépen alakul, élvezem a 38 fokos gyógyvizet, az úszást, a csevegést Imrével, az úszómesterrel, valamint a szlovák csoport egy-két tagjával, akik a behavazott Tátra alól jöttek ide gyógyulni … 15:00. Ideje indulni: Fegyvernekre. Törökszentmiklós nem nyőgöz le, ellenkezıleg, a 4-es (E60-as) fıút pedig ! Keskeny, széle nincs, ami van az is összevissza töredezett, már éppen itt az ideje hogy korszerősítsék. Tudom, kerékpárosként semmi keresnivalóm ezen az úton, de az autósoknak sem éppen leányálom. Szóval, örülök hogy élek … Zsoltnak tegnap küldtem SMS-t, így érkezésem csupán Kormos (ı is puli) számára volt meglepetés. Nem leplezett örömömre, Margit mosnivaló dolgaim felıl kérdez, így 14 pár zoknim ismét használhatóvá válik. Zsolt barackpálinkával kínál, mesél valamit a kertészetrıl, mely a Tisza egyik holtága mellé lett telepítve és amelynek hírneve az ı érdeme is, aztán Kenderesrıl, a Horthy-kastélyról, az iskoláról ahol jelenleg tanít és vezeti a gyakorlati részleget, meg egyebekrıl. Én a hegyeket szeretem, de ilyen embereken keresztül, mint ez a kertészmérnök házaspár, az Alföld is közelebb került hozzám ! Június 7. (szerda) Ma van a lányom, Miriam születésnapja (a 11-ik). Az enyém június 15-én lesz (a 37-ik), úgyhogy együtt fogjuk ünnepelni. Feltéve, ha épségben hazaérek. Mert sok a veszély az ilyen utakon, de ırangyalom eddig még nem hagyott cserben, s noha fejét valószínőleg már rég kopaszra tépte miattam, talán még ı is élvezi útjaimat. „Göröngyös úton a csillagokig” … Margit gondoskodik a reggelimrıl, ebédet csomagol. Megköszönöm a csomagot, és Kisköre felé fordítom
vasparipámat. Heves és Jászszentandrás némely gyerekkori élményeimet juttatják eszembe, valahol itt tanultam meg úszni, hiszen az „átkosban” Fülek híres gyárának dolgozói is gyakran megfordultak eme és hasonló alföldi helyeken. Egy jó ember tanácsára mégsem Hevesen keresem a kempinget, hanem kissé arrébb, Tarnaméra községben. Itt azonban hiába: „Zárva”. „Az igazgató autója itt áll, tessék átugorni a kerítésen” – mondja egy fiatalasszony és annak leánya. De kutyával ırzött terület, mondom én, és már nem is hallom, mit válaszolnak erre ık, mert maradjon az igazgató ott ahol vagyon, a kerítés mögött, én pedig „purgatok” tovább: Detk felé. A faluban három szerencse ér: 1/ „ha nem lesznek otthon (mármint a Laciék), jöjjön vissza hozzánk” – mondja egy hölgy, aki az aszfaltra rajzolva tájol be az általam keresett címre, 2/ Laciék kutyája, Buksi (meg ez is puli – lásd még feljebb) még senkit se eresztett be, engem igen, 3/ Laciék csak holnap utaznak Budapestre. László és Eszter tapasztalt résztvevıi és szervezıi a turisztikai eseményeknek, jelenleg fıként a Kékes (a képen) Turista Egyesületen belül ( www.matrahegy.hu ). Egyik túratársukat, a Magyar Uszonyos- és Búvárúszó válogatott tagját nemrég súlyos baleset érte – a sportoló gyógyulását az alábbi számlán lehet támogatni: Gyöngyösi Búvársportért Alapítvány, (alszámla) Oszlánczi Kristóf Gyógykezelésére, (számlaszám) 10300002-45501957-70143285. Június 8. (csütörtök) Reggeli, néhány fotó, Laci betájol Feldebrı felé. Szerencsére a Szent Márton-plébániatemplomot nem csak kívülrıl fotózhatom, hanem az altemplomba is lejutok, amelyhez „hasonló sem Európában, sem a keleti kereszténység területén nem ismert”. A barátságos gondnok az összes, igen megkopott, falfestmény témáját fel tudja sorolni. Kapok egy 2006-os feldebrıi programajánlatot, aztán: minden jót ! Egerszalókon Fülek híres utolsó kapitányának, gróf Koháry Istvánnak egyik rokonát keresem. Nem nehéz megtalálni: neve Kohári István, panziója ( www.koharipince.hu ) a település fölötti dombon csábítgatja a bor szerelmeseit. Nekem még külön szerencsém is van: a falu elején, Kohári Pincészet feliratú terepjárón, Koháriné bukkan fel, akitıl megtudom, hogy a híres hıforrás mellett kemping vagy egyéb szállás lehetısége jelenleg nem jön számításba, viszont náluk a 7-es szobát elfoglalhatom. Fehullámzok a kissé meredek parton, Kohári uram éppen a gyepet nyírja, így a gondnokkal ismerkedek. 2 deci Cserszegi Főszeres után a panzió urával is válthatok néhány szót, megszabadítom lovamat málhájától, s vagy fél óra múlva már Egerszalók fı attrakcióját, a látványos mészkıtufa teraszokat (a képen) fotózom. Nem tudom mióta áztatom nem különösen megviselt tagjaimat a meleg vízben – melyben kevés a jó alakú nı, ezért szemeimet fölösleges napszemüveg mögé rejtenem, hiszen szemhéjaimat általában csukva tartom – , mert itt valahogy másképp múlik az idı. Este a vendégház úrnıje személyesen mutatja meg a pincét, ahol vagy 14 fajta vagy féle bor érlelıdik. Választhatok kedvemre, végül maradok a Cserszegi Főszeresnél. Kapok belıle vagy fél litert, mellyel szobámba vonulok vissza, amolyan magányos lovagként. A sokcsatornás TV nem érdekel, inkább eme soraimat firkálom. Egy idı után a bor se érdekel má, meg hát valahogy el is álmosodom má. Azért még írok egy SMS-t a feleségemnek: Jo lenne ha most itt lehetnel… Valamikor éjfél után egy jókedvő társaság ilyen-olyan zajaira ébredek, de úgy fél három körül újra az éjszaka és az álom lesz úrrá mindenkin. Június 9. – 10. (péntek - szombat) Reggel Kohári úrral akarom rendezni a számlát, de ı nagyvonalúan ezt közli: „a vendégünk volt”. Távol legyen tılem minden hízelgés, de ez a gesztus is bizonyítja a nemesi származást. Búcsúmkor félig viccként, félig komolyan mondom a házaspárnak: saját panziómba innen fogom hordani a bort … Mai célpontom Bükkzsérc, pontosabban Józsi, a „csavargó lelkész” (egyszer ezt írta nekem magáról). Élvezetes úton, Noszvajon, Bogácson és Cserépfalun keresztül jutok el a festıi fekvéső faluba. A Koháriék borával kínálom Józsit, majd a saját cédémmel, ı meg valami finom kaláccsal, amit éppen most hozott neki egy jó asszony. Igen, Józsinak tulajdonképpen már csak egy jó asszony hiányzik a boldogsághoz, hiszen ez a falu és annak környéke igen a kedvére való. Fotózni is szeret (mint jómagam), meg lovagolni (én szintén, csak éppen nem igazi lovon, hanem amolyan vasparipán). Természetesen a (református) templomot is megnézzük. Józsi javaslatára nem Mezıkövesd felé megyek vissza Egerbe, hanem egy hegyi úton, Felsıtárkány felé. Szép út. A Csabának küldött SMS-hez tartom magamat, egri szálláshelyemen pont este 6-kor „kopogtatok”. És mit látnak szemeim ! Szaporulat a családban: az 1 éves Hunor (testvére, Döme már a 12-diket tapossa, ezért lepıdöm meg a dolgon, no nem nagyon, csak úgy kissé). A család nemrég jött haza erdélyi útjáról, amibıl én is profitáltam: ismét szopogathattam az áfonyapálinkát. Amúgy Csaba a Bükki Nemzeti Park fı propagátora (pl. a NP-ról szóló vaskos, tartalmas, szép kivitelezéső könyv szerkesztıje), a kaptárkövek, és általában a „titokzatos helyek” szerelmese, az ún. szakrális földrajz mővelıje.
Beszédes és barátságos ember, és számomra ez a lényeg. Mártuskában szintén van valami, ami megfogott (Csaba, ne értsd félre). Szombaton megnézzük a könyvheti kínálatot, ami Csaba szerint igen gyatra. A város látnivalóit korábbi útjaimról már ismerem, tehát inkább neki egy kis söröcske, nekem egy kis borocska, aztán ebéd, majd irány Cserépváralja, néhány kaptárkı, melyek közül a Bábaszék (a képen) a legérdekesebb, már csak azért is, mert ez a Csaba kedvence. Furcsa alakú kúpok, titokzatos eredető, homályos rendeltetéső fülkékkel. Közben elered az esı, ami különös hangulatot teremt a természetvédelmi skatulyából kilógó ember elıadásához – reggelig is elhallgatnám. Itt, a természet oltárán, „Barbinek” társaságában. Barbara szintén a nemzeti park munkatársa, a városban futottunk vele össze, s én hívtam ıt erre a kis erdei kirándulásra, amelynek végére egy kocsmában tettünk pontot: sör + Hubertus. (Már aki tehetett, mivel Csaba vezetett …) Vacsora után házigazdám erdélyi hegységekben készült gyönyörő fotóit nézegettük. Június 11. (vasárnap) Sirok. Magyarország egyik legszebb helye. Egy korábbi túrám alkalmával már voltam itt, de akkor nem nyílt alkalmam bejárni a festıi sziklavár üregeit. Most a várrom közelében emelkedı Barát- és Apáca-sziklákat, valamint a Törökasztalt is becserkészem és lefotózom. A kilátás se mindennapi: a Mátra, a Bükk, a Karancs stb. A nap másik szép túrája a Mátrába, az Ilona-völgybe vezet. A völgy bejáratát a „Rákóczi-fa” ırzi. 1710-ben a nagy fejedelem ehhez a hatalmas kocsányos tölgyhöz kötötte lovát. (Állítólag.) Amúgy a völgy fı látnivalója egy vízesés (a képen). „8-10 m magas sötétszürke piroxénandezitbıl álló kızetfalon” alakult ki, s „talán a legszebb a Mátra kevés számú vízesése között”. Parádfürdın egy „Zimmer frei” stílusú házban találok magamnak szállást (1400 forintért), sıt vacsorát (ezt ingyen, de azért reggel azért is adok 600 forintot). Június 12. (hétfı) Parádon Laci bátyám felesége van csak otthon. Szívesen megmutogatja a férje által talált agancsokat, sıt még kávéval és egy kis erıssel is megkínál. A fı téma szép leányuk Tamara, aki Angliában keresi a boldogulást és a boldogságot … Galyatetıig csak emelkedek, így a végén igen megéhezek, betérek hát egy panzióba és étterembe: „Két Oroszlán”. Mivel ízlik a házias étek, és a 21 napos limitet még nem léptem át, kedvem támad megszállni ebben a vendégházban. A térképen az Ágasvári turistaházat nézem ki délutáni kiruccanásom célpontjául. Nem is bánom meg – vadmalacokat (a képen) sikerül lencsevégre kapnom. A turistaházban a fiatal fogadósnéval csipkelıdöm, Mátraszentistvánban egy idıs nénivel váltok néhány szlovák szót. A rázós túra, a jó vacsora és a borocska után hamar elnyom az álom a panzió 1-es számú szobáján. Június 13. (kedd) Reggeli után rendezem a számlát (az egyik felét forintban, a másikat koronában), minden jót kívánok Orbán úrnak (azt a két-három fotót majd elküldöm) és a kedves többieknek. A kutya (itt is) simán kienged, kitolom a bicajt a fıútra, és kezdıdhet a lesiklás: 30 – 35 – 40 – 45 – 50 – 55 km/ó. Kiviszi ez a 80-t is, de ilyen málhával és ismeretlen terepen nem ajánlatos 55 fölé kerülni. Pásztó történelmi központjában a múzeum igazgatóját keresem, de hiába, mert a János éppen terepi munkát végez, most valami hörcsögök maradványait keresi. A CD-t a nagyon régi idık után kutató ember – mellékesen nem rossz kerékpáros, ha két keréken Dubrovnikba is lement – egyik hölgy munkatársánál hagyom. Kimegyek a 21-es fıútra, amelyrıl Sámsonháza felé térek le, hogy megszemléljem a fıútról is jól látható buddhista „komplexumot”, pontosabban a Kırösi Csoma Sándor Emlékparkot, fıként pedig a K.Cs.S. emléksztúpát, amelyben 700 millió „szent igét” forgat az imakerék. A Tibetrıl szóló kiállítás egyik szövege így szól: „Bármennyi öröm van a világon, mind abból fakad, hogy másokat boldognak akarsz látni. S bármennyi szenvedés van a világon, mind abból fakad, hogy magadat akarod boldognak látni.” A büfében frissen sült sajtos pogácsával, egy Marssal és alkoholmentes sörrel – alkoholtartalmú ital itt nem kapható – erısítem testemet, feleségemnek és lányomnak veszek egy-egy horoszkópos csuprot, a kedves eladóknak pedig megígérem: ha erre
járok, ismét betérek ide. Festıi, ismerıs nógrádi tájon, kisebb-nagyobb ellenszéllel viaskodva haladok Salgótarján felé. A hosszúkás városon egy barátságos kerékpárossal segítjük át egymást; aki elöl megy, az a „szélfogó” (a hátsónak könnyebb a tekerés). Közvetlenül a határ után egy üveg sör és öt darab csoki a doppingszerem, de fıleg az érzés, hogy egy fél óra múlva ismét otthon leszek …
( A „V” és „GY” betőket nem én véstem fel a Prédikálószékre ! )
közeli helyeken, dombokon, hegyeken kibelezett kıbányák üregében közeli helyeken, dombokon, hegyeken most is visszhangzik a léptem itt ül az idı a nyakamon kifogy az út a lábam alól akkor is megyek ha nem akarok ha nem kísér senki utamon arcom mossa esı és szárítja a szél az ember mindig jobbat remél porból lettem s porrá leszek félek – hogy a ködbe veszek (bikini)
