Carol Ann Hontz, B.S., M.Ed. VÉGTELEN LEHETŐSÉG. Carol Ann Hontz, B.S., M.Ed. Harmadik, bővített kiadás

Carol Ann Hontz, B.S., M.Ed. VÉGTELEN LEHETŐSÉG

VÉGTELEN LEHETŐSÉG

Carol Ann Hontz, B.S., M.Ed.

Harmadik, bővített kiadás Budapest, 1997 2


A mű eredeti címe: Carol Ann Hontz, B.S., M. Ed.: Infinite Potential Bloomsbury 1990.

A harmadik bővített kiadást szerkesztette: Penkó Gábor Lektorálta: Barna Ildikó

Kiadja: Carol Ann Hontz Kft. Budapest

ISBN 963 85188 1 2 © Carol Ann Hontz, 1994. 3


Könyvemet ajánlom - mint legjobb tanítómnak családomnak, melynek tagjai: ROBBIE LIBBY CATHY ROB

Szeretetük, türelmük, bölcsességük és érzékenységük tanított meg nekem oly sok mindent az életről. Ajánlom a könyvet minden gyereknek és azoknak a gyerekeknek, akik valaha mi voltunk, és amely állapothoz egy teljes ciklusban visszatérünk...

Ahhoz a tisztasághoz. Ahhoz az áhítatos és csodás érzéshez. Ahhoz a feltétlen szeretethez. Ahhoz az egységhez.

4


Köszönetnyilvánítás

Mély hálával tartozom a „Three in One Concepts”-nek, amiért e könyvben bőven használhattam anyagait, és Carol Gillnek, kedves barátomnak és kiadómnak. Külön köszönettel tartozom tanáraimnak és barátaimnak, akik név szerint: Daniel Whiteside Gordon Stokes Candace Callaway Inez Ayres Vera Van der Sleesen Jan Stoek Anneke Mos Paul Dennison, Ph. D. Gail Dennison Wayne Topping, Ph. D.

Dr. John Thie Wendell Hoffmann Frank Mahoney Robert Detzler Christina Shaw Carol Gill and Staff Lynn Begley Kathleen Cárén valamint tanítványaim klienseim családom, barátaim

Dr. Sheldon Deal Dr. George Goodheart Jirnmy Scott, Ph. D.

5


Előszó a magyar kiadáshoz Egészen kis gyermekként, miközben a Kék Duna Keringő táncolt ujjaim alatt a zongorán, távoli, varázslatos országokról és emberekről álmodoztam. Évekkel később háborúkról és forradalmakról szóló hírek érkeztek ezekből az országokból. A magyarországi forradalom híre örök emlékül vésődött emlékezetembe annak felismeréseként, hogy a szabadságot és a szabad választás jogát vonták meg az emberektől. Fegyverként a félelmet, a fájdalmat és a még több fájdalomtól való félelmet alkalmazták. A félelem „túlélési üzemmódba” kapcsolja a szervezetet, lerombolja az egyén önbecsülését, méltóságát, tehetetlenné és szerencsétlenné teszi. Egy új kor hajnala köszöntött be most ebben a gyönyörű országban, végtelen lehetőséget kínálva a személyes, hivatásbeli gyarapodásra és a nemzet fejlődésére. A kihívások nagyok, és nekünk együtt kell nőni velük. Tegyük magunknak magasra a mércét, mind egyénileg, mind a nemzet számára! Bőséggel állnak rendelkezésre természeti erőforrások, az emberek intelligensek és szorgosak. Álmodjuk legmerészebb álmainkat, tartsunk ki mellettük! Döntsük el, mit akarunk az élettől és határozott, pozitív tettekkel haladjunk céljaink felé! Bármely cél elérhető, ha valóban el akarjuk érni. Ne várjuk meg, míg mások irányítanának, vagy manipulálnának minket. Irányítsuk mi magunk a saját életünket! Képességeink határtalanok, a siker pedig azon múlik, milyen döntéseket hozunk ma, és milyen tettek követik e döntéseket. Tudnunk kell azonban azt is, hogy hibázni természetes és emberi dolog. Tanuljunk hibáinkból és haladjunk tovább! Az élet állandó mozgás, sohasem áll meg. Engedjük el a múltbéli félelem, fájdalom és a fájdalomtól való félelem érzését, azért, hogy a mában megtisztulva építő, pozitív és kreatív döntéseket hozhassunk és ezek szerint cselekedhessünk. Mielőtt azonban jobbá tennénk életünket, pontos képet kell alkotnunk arról, mi is teszi azt jobbá. A gyermekek a legértékesebb „természetes erőforrások”. Állandóan változó társadalmunkban nagy kihívást jelent a gyermeknevelés. Át kell értékelnünk, mi hasznos és jó gyermekeinknek, és el kell vetnünk, illetve meg kell változtatnunk mindazt, ami nem válik be. A modern technika valóban csodálatos adomány, ugyanakkor problémák egész sorát veti fel. A televízió azonnali kielégülésre tanít, sajátos hitrendszereket programoz belénk, leszoktat a testmozgásról és a beszélgetésről is (végtére is kevesen folytatnak értelmes párbeszédet tv-készülékükkel...) Milyen döntéseket hozunk hát gyermekeinkért és gyermekeinkkel közösen, amelyek olyan nagy mértékben befolyásolják életük korai szakaszát? A gyermekek számára a legmeghatározóbb példaképet szüleik jelentik. Mi felnőttek dönthetünk úgy is, hogy mentális, érzelmi és lelki „házunkat” rendbe tesszük, azért, hogy segíthessük gyermekeinket fejlődésükben és döntéseikben. Milyen példaképek leszünk vajon életünkben, a gyermeknevelésben, az iskolában, a kormányokban és a világban? Nagy megtiszteltetés számomra, hogy előadásokat és tanfolyamokat tarthattam Magyarországon az elmúlt két év folyamán. Ezek sikerére, valamint tanítványaim és a hozzám fordulók lelkesedésére tekintettel, elfogadtam a meghívást, hogy ezentúl Magyarországon folytassam munkámat. Boldogsággal tölt el, hogy tanúja lehetek az emberek testi, lelki és szellemi gyógyulásának, amint sorra megszabadulnak a múlt félelmeitől és fájdalmaitól, és megteremtik az általuk vágyott jövőt. Ha azt szeretnénk, hogy bolygónk fennmaradjon, akkor saját magunk és környezetünk gyógyítására kell összpontosítanunk. Ez mindenekelőtt azzal jár, hogy mindnyájan vállaljuk a felelősséget választásainkért, döntéseinkért és tetteinkért. Mindnyájan képesek vagyunk változtatni világunkon. Az általam tanított önmegvalósító módszer gyengéd és nagyon könnyen elsajátítható. Hivatásos gyógyászok be is építhetik e módszert munkájukba, de „laikusok” is megtanulhatják és használhatják ezeket a hatásos technikákat mindennapi életükben. Az alkalmazásukkal elért teljes átalakulás segíthet mindnyájunknak, hogy kibújjunk eddigi képzeletbeli selyemgubónkból, kiterjesszük gyönyörű szárnyainkat és szárnyaljunk – hiszen, ha átvitt értelemben is, de erre teremtődtünk. Mindannyiunknak születésétől fogva joga van az egészséghez, a boldogsághoz, az életerőhöz, a boldoguláshoz, a kreativitáshoz, az eredményességhez és az életörömhöz. És miért is ne élnénk e Jogunkkal? Hiszen a miénk! Magyarországi munkám számomra legérdekesebb részét az emberek és velük való kapcsolatom jelenti. Tanfolyamainkon, előadásaimon és személyes konzultációimon mindenféle társadalmi helyzetű és a legkülönfélébb foglalkozású emberekkel találkozom. Tanítványaim, barátaim és ismerőseim a társadalom valóságos keresztmetszetét tárják fel előttem.

6


Bármi legyen is azonban a foglalkozásunk, nemzeti hovatartozásunk, alapvető igényeink, álmaink és reményeink, ezek az egész világon ugyanazok, hasonlóan fájdalmainkhoz és szorongásainkhoz, fájdalomtól való félelmünkhöz. Az általunk tanított kineziológiai módszer lényege a megsebzett lélek gyógyítása. A világnak e régiójában a nagyfokú elnyomás következtében a lelkek súlyosan sérültek. Különféle intézmények és személyek éltek és élnek az elnyomás eszközével, például a kormányok, tanáraink, főnökeink, házastársunk vagy a társadalom számos más intézménye. Ha a lelket sérülés éri, az az élet minden részére kihat, így a testünkre, a szellemünkre, érzelmeinkre, fizikai környezetünkre, kapcsolatainkra. Legfőbb ideje, hogy meggyógyítsuk ezeket a problémás területeket, mégpedig gyorsan, gyengéden és hatásosan. A magyar emberek most keresik a gyógyulást. Az elmúlt évtized minden nehézsége ellenére is csodálom a magyar emberek rugalmasságát. Tanítványként lelkesek, hozzáértők, intelligensek, törekvők, leleményesek és odafigyelők. Ha együtt nevetünk, sírunk, és éneklünk vagy táncolunk, lelkünk akadályok nélkül fonódik össze. Olyanok vagyunk, mint az emberiség egy csodálatos családja. Nagy öröm számomra velük együtt megtanulni, miként foglaljuk egységbe lényünk egészét, hogy az élet minőségén javíthassunk. Ezúton egyre kreatívabbak, kiteljesedettebbek, energikusabbak, életvidámabbak leszünk, hogy élvezetet leljünk az életben. Az emberek szinte „elfelejtették” mindezt, és most fel kell oldani blokkjainkat, újra kell tanulnunk azt az érzést, amit a test, a szellem, és a lélek, valamint az egész emberiséggel érzett összhang nyújt nekünk. Noha Magyarország az elnyomás sokféle formáját élte meg, képes volt kulturális örökségét és nagyságát megőrizni. Mily örömet is jelent egy előadás az operaházban, egy koncert a Hősök terén, vagy egy szentendrei kirándulás. Az ittlét mindeme örömét azonban felülmúlja az, hogy együtt dolgozhatok Önökkel. Izgalmas időszak ez számomra, hisz tanúja lehetek annak, amint a nemzet egésze és minden egyes állampolgár átéli a felszabadulást és visszakapja a választás szabadságát. Budapesti központunk mindenki számára nyitva áll, hogy tanfolyamainkon részt vegyen, személyes konzultációkon kapjon segítséget tőlünk, és olyanok társaságát élvezhesse, akik maguk is életük gyökeres átalakítását tűzték ki célul. Mindenkit szívesen látunk! Áldás kísérje Mindnyájukat azon az úton, amelyen megtanulják szeretni és elfogadni önmagukat; és megtalálják helyüket a világban, ahol az emberiség javát a legjobban szolgálhatják. Szeretném köszönetemet nyilvánítani tolmácsaimnak, tanítványaimnak, klienseimnek, barátaimnak és központunk dolgozóinak, kedvességükért, nagylelkűségükért és szeretetükért, amellyel olyan könnyűvé és örömtelivé tették számomra ezt a nagy átalakulást. Szeretetben és békében: Carol Ann Hontz 1994. október 23.

7


A könyvről a szerző szavaival Gyermekkoromban kielégíthetetlen vágyat éreztem, hogy minden létezőben felfedjem az igazságot. Ez a vágyam egy csodálatos, üdítő élethez vezetett. A családom feltétel nélküli szeretete békés, elmélkedő gyermekkort eredményezett. Hittem abban, hogy valahol mélyen bennünk megvan minden tudás. Nyolcéves koromban határoztam el, hogy tanár leszek. Ez a vágyam 1965-ben vált valóra. Két diplomával és sokévi iskolai tapasztalattal több megoldatlan problémának voltam tanúja. Tudtam, hogy jobb megoldásnak is lennie kell! Ezt a hitemet erősítette meg három érkező gyermekem. A Montessori iskola alapjait igaznak találtam. Szerveztem is egy iskolát különböző nemzetiségű gyerekeknek Venezuelában, majd Hollandiában tanítottam. Azonban ebben a csodálatos Montessori környezetben is voltak olyan gyerekek, akiknek nem ment a tanulás. Mi a megoldás? Ekkor ismerkedtem meg a KlNEZIOLÓGIÁ-val, melynek ezek után az életemet szenteltem. Hogyan hat egymásra a test, a szellem, és az agy? A nevelési kérdésekre a válaszokat a kineziológiában találtam meg. De ezek nyomban más területekre is elvezettek. Rájöttem, hogy stresszeink, szorongásaink, rögeszméink mögött gyönyörű drágakő rejtőzik, várva, hogy felfedezzék és megcsiszolják. Ez mindnyájunk kreatív, harmonikus lénye. A kineziológia oldja a múltban belénk programozott gátakat, hogy végre fellélegezzünk, és szabadon válasszuk meg, mit tegyünk. Azóta lelkes tanulója-tanítója vagyok ennek a módszernek. Jelenleg Magyarországon élek, itt szeretném elterjeszteni e gyengéd, nem időigényes, hatékony tanulási-személyiségfejlesztő, stresszoldó rendszert. E könyv 1990-ben jelent meg először Amerikában, rövid leírását adta e módszer lényegének. Klienseim interjúi, amelyek elmondják, milyen hihetetlen eredményeket értek el a kineziológia segítségével, bizonyítják, hogy a Végtelen Lehetőség mindenki előtt nyitva áll. De mi is az Egy Agy kineziológiai rendszer? Maga a módszer egy, a szervezetet ért ingerre adott izomválasz tesztelésén alapul. Például, ha negatív inger éri a szervezetet, akkor annak hatására a test minden izma elgyengülhet. Ez az oka annak, hogy mielőtt rossz hírt közölnénk valakivel, megkérjük, üljön le, hiszen az illető térdei esetleg nem tudnák megtartani a testet a rossz hír kiváltotta energiaveszteség miatt. Az általunk oktatott módszer neve: Egy Agy, a jobb és bal agyfélteke összehangolt működését kívánja koordinálni. A bal agyfélteke a logikán alapuló, elemző agyfélteke, amely analitikusan érzékel, részletez, elemez, ítélkezik, félelmeken alapul, időorientált, ellenőriz, hitrendszereinkért felel és amely „férfi” jellegünk hordozója. A jobb agyfélteke ezzel szemben az egész képet látja, holisztikus szemléletű, művészi, zenei képességeink hordozója, a teret érzékeli, de az időt nem, képekkel, színekkel, jelképekkel dolgozik, korlátlan érzékelésre képes, mentes a félelemtől, és nem ítélkezik. Ideális az lenne, ha mindig elménk 100%-át hasznosíthatnánk. A túlélésért felelős agyi terület - a bal agyféltekén található Közös Integratív Terület (K.I.T., angolul C.I.A.) - azonban agyunk 75%-át, vagy még többet is, „rövidre zárhatja” az általa stresszhelyzeteknek vélt szituációkban. Mi is történik stresszhelyzetben a szervezetben? A Közös Integratív Terület fogadja a beérkező információkat és összehasonlítja múltbeli, hasonló ingerekre adott válaszainkkal. Ha például valakit gyerekkorában vert az édesapja, akkor az illető minden férfitől félhet, várva, hogy ők is verni fogják. Ha hasonló információt érzékel a Közös Integratív Terület, akkor lekapcsolja az elülső agyi működést (amely a „jelenben” tartja az embert, és választási lehetőségek után kutat), valamint a jobb agyféltekét, hogy felkészítse a szervezetet az „üss vagy fuss” válaszreakciókra. Az agyban tárolt, negatív töltésű információ neurológiai blokk formájában jelenik meg. Ilyen esetekben az életre múltbeli tapasztalatainkkal csak „reagálunk”, ahelyett, hogy szabad választásunk szerint cselekednénk a helyzet megoldására, új utakat keresnénk, vagy kapcsolataink rendbehozására törekednénk. Megragadunk a múltban, más kreatív lehetőség nem lévén, csak a régi, jól bevált romboló, eredménytelen, lassan ölő viselkedési mintákat követve. Az így kiépült blokkjaink gátolhatnak tevékenységeinkben (például a művészetben, tudományban, zenében) testi és lelki bajokhoz is vezethetnek, mint például fejfájás, hátfájás, súlyproblémák, függőségek, rögeszmék, önbecsülés hiánya, vagy személyes és hivatásbeli aggodalmak és feszültségek.

8


Szerencsére létezik az Egy Agy rendszer (az izomtesztelés módszere), melynek segítségével pontos és megbízható információkat tudhatunk meg a klienstől tudati, tudatalatti és sejtmemóriaszintjéig hatolva. A tudatos elmét elhomályosíthatják a hazugságok, a félreértelmezések, a tudatalatti mindent igaznak fogadhat el, legyen az tényleges, vagy képzelt esemény, de a sejtmemóriában, a testi szinten hozzáférhetünk a teljes, hamisítatlan igazsághoz. Ez biofeedback-hez, a biológiai visszajelző rendszerhez hasonlóan működik. A kineziológus, a tesztelő személy nagyon enyhe nyomást fejt ki a kliens kinyújtott karjára, hogy biológiai visszajelzést kapjon. A negatív érzelmi töltés elgyengíti az izmot, míg a pozitív érzelmi töltés erősíti azt. A kar izmai a feltett kérdésre/ingerre válaszként elgyengülnek vagy erősek maradnak. Ez teszi lehetővé, hogy hozzáférjünk a szükséges információhoz és a megfelelő technikához, vagy gyakorlathoz, mellyel a blokkot gyengéden, de gyorsan és hatékonyan feloldhatjuk. A kliens, illetve testének sejt-memóriája hordozza az összes információt minden blokkról. Mi csak segítjük a klienst a megoldással – a megfelelő korrekcióval azért, hogy egész agyát legyen képes használni, ha hasonló helyzetbe kerül. Egy példa: Ha valakit megharapott egy kutya és emiatt az illető fél a kutyáktól, akkor e módszerrel hozzáférhetünk az esemény emlékéhez, mely a testnek/elmének azon részén tárolódik, amelyik a kellemetlen élmény hatására kikapcsolt. Oldjuk, melynek eredményeképpen legközelebb, ha az illető kutyával találkozik, nem fog félni tőle. A kineziológia módszerét Dr. Goodheart fejlesztette ki az 1960-as években. Az ő koncepcióját felhasználva az 1970-es években Dr. John Thie összeállított egy könyvet és egy a laikusok számára is könnyen elsajátítható és alkalmazható tananyagot, „Touch for Health” (Gyógyító érintés) címmel. Azóta kineziológusok ezrei használják e módszert. Sokan kifejlesztettek egyedi, speciális rendszereket a test, a szellem és a lélek gyógyítására. Az általam használt rendszer a „Three in One Concepts” („Három az Egyben Módszer”) Egy Agy nevű rendszere. E rendszert az 1980-a években fejlesztette ki Gordon Stokes (aki a Touch for Health” módszer egyik megalapozója is egyben), Daniel Whiteside (a viselkedési genetika úttörője) és Candace Callaway, aki az emberi kapcsolatok, a metafizika, a parapszichológia és a viselkedési genetika szakértője. Ők hárman alapozták meg a „Three in One Concepts” rendszerét, és én nagyon hálás vagyok nekik ezért az általuk kapott csodálatos ajándékért. Az Egy Agy módszer tartalmaz elemeket az idegtanból, a testi energiák mibenlétéről, holisztikus gyógymódokból és egyéb területekről is. A világ minden részén pszichológusok, oktatók, tanácsadók, orvosok, pszichoterapeuták, tudósok és laikusok ezrei építették be e rendszert életükbe és munkájukba. Mivel a módszer maga nagyon hatékonyan alkalmazható a kisebb és a nagyobb életbéli problémák leküzdésére, életemet annak szenteltem, hogy annyi emberrel osszam meg tudásomat, amennyi csak készen áll arra, hogy új, pozitív módon változtassa meg életét. Mindannyiunkban ott szunnyad a tengernyi képesség és tehetség, a baj az, hogy gátlások, blokkok alakulnak ki bennünk. Gátlásokkal telített világban élünk, amelyet megbénít a félelem és a fájdalom. Megszakadt kapcsolatunk saját testünkkel, szellemünkkel és lelkünkkel. Itt az ideje, hogy újból helyreállítsuk e kapcsolatot, felszabadítva a mélyen mindannyiunkban rejlő „Végtelen Lehetőséget”. E könyv, a „Végtelen Lehetőség”, azért született, hogy bemutathassuk, miként épít ki bennünk blokkokat a félelem és fájdalom, és milyen könnyen válhatunk ismét felszabadulttá, eredményessé, kreatívvá, energikusabbá és élettelivé. Itt tartózkodásom alatt több könyvet is tervezünk kiadni, hogy még szélesebb bepillantást nyerhessenek e dinamikus, mégis gyengéd folyamatba. Ezáltal is segíteni szeretnénk azokat, akik az életben a jót, a jobbat keresik. A még több pénz, a még több szabadidő, a még több barát vagy egy előléptetés nem feltétlenül teremt belső békét és boldogságot. Belső, igazi lényünkkel kell kapcsolatba kerülnünk, azzal, akik vagyunk; megtudni, mi dolgunk az életben, a „hogyan”-t és a „miért”et. Ha a múltbeli, stresszt okozó élményeinket feloldjuk és a jelenben megtaláljuk szabad választásunkat, akkor azt az életminőséget választhatjuk, amelyet szeretnénk, ezzel hozzájárulhatunk az emberiség jobbá válásához is. A későbbiekben kiadandó könyvek olyan témákkal foglalkoznak, mint pl. párkapcsolataink, gyermeknevelés, boldogulás, egészségmegőrzés, hivatásunk, lelki kérdések, hogy csak néhányat említsünk. Ezek a mindennapi élethez nyújtanak majd segítséget, és felkeltik az érdeklődést saját magunk megismerése és választási lehetőségeink iránt. Mi magunk vagyunk hajónk kapitánya, mi magunk vagyunk problémáink és a megoldásaik forrása. Végtelen lehetőségekkel rendelkezünk. Szeretném megköszönni minden kedves barátomnak, tanítványaimnak és tolmácsaimnak segítségüket és támogatásukat.

9


Jelképek A jelkép egy elképzelést vagy tárgyat helyettesít. A nemzetek és vallások sok képi jelképet használnak arra, hogy azonosítsák és kifejezzék magukat. Daniel Whiteside szép meghatározása szerint: „A jelképek az idő ködéből emelkednek ki, a történelem minden kultúrájában megtalálhatók, sokszor emlékművekbe vésve.” A végtelen jele a kibontakozás soha véget nem érő, örök érvényű igazságát jelképezi:

A csillag a tapasztalatok összességére utal, külső valóság kontra belső igazság:

A kör az univerzumot képviseli, a pont pedig önmagad. Ez egy holografikus kép, a pont és a kör nem cserélhető fel:

Figyelmeztetés VIGYÁZAT! A könyv információi nem használhatók fel sem gyógyításra, sem diagnosztizálásra. Ha problémája van, ajánlatos konzultálnia a megfelelő egészségügyi szakemberrel. 10


I. ALAPELVEK 1. Az emberi képesség Az Egyesült Államok Oktatási Minisztériuma által kiadott jelentés szerint (1988. július 14.) „a tanulók több mint 60%-a nem fejezi be az iskolát. A középiskolások 95%-a nem sokra tartja önmagát. 10%-on felül van a tanulásra képtelennek nyilvánítottak száma.” Öngyilkosság és alkoholizmus áll a tinédzserek halálokainak élén. Az általános iskolákban kábítószereket fogyasztanak. Körülöttünk minden az emberiség tömeges méretű önpusztítását mutatja. Új, friss, kreatív megoldások szükségesek ahhoz, hogy gyermekeink, társadalmunk és bolygónk túléljék ezt. Thomas Jefferson szerint: „A törvények és intézmények kéz a kézben kell hogy haladjanak az emberi értelem fejlődésével!” Ahogy az elme egyre inkább megvilágosodik és egyre újabb technológiákat fedezünk fel, változtatnunk kell hagyományos, már nem működő módszereinken, s olyat kell keresnünk, amely pozitív eredményeket nyújt az egész emberiség számára. Testünk, tudatunk és szellemünk telve van végtelen energiával, amely csak kibocsátásra vár. Erre születtünk! A jólét és a boldogság a természetes állapotunk! Érzékelhetjük a mindenben bővelkedő, ránk váró életet. Lehámozhatjuk a stressz és az előreprogramozottság héját, amelyek elzárják az alattuk rejtőző tündöklő drágakövet. Ha feltétel nélkül tudjuk szeretni magunkat és az emberiséget, nem lesz helye a háborúnak, öngyilkosságnak, a gyerekek és felnőttek bántalmazásának, a betegségnek, a bukásnak, az éhezésnek és a teljes pusztulásnak. A mi szép bolygónk megad mindent, bőségesen jut mindenkinek, ha a kapzsiság nem gátolja meg. Csak, ha felismerjük, támogatjuk és követjük azokat a rendszereket, példaképeket, amelyek mindnyájunk javáért dolgoznak, akkor fogunk kijutni abból a veremből, amelybe eltemettük magunkat. Nevelni kell az embereket, hogy neveljék önmagukat. „Segíts nekem, hogy magamon segíthessek!”, ez a Montessori-módszer jelszava.) A rossz hír az ember jelenlegi állapota. A jó hír, hogy vannak hihetetlenül nagyszerű emberek, akik remek eredményeket érnek el friss, újszerű ötletek és technikák segítségével. Ott vannak a kormányban, a vallási vezetésben, az üzleti életben, az egészségügyben, a kereskedelemben és az oktatásban. Bárcsak ki tudnánk kerülni félelmünk és önpusztító hitünk zsákutcájából! Bárcsak a békére, szeretetre és harmóniára épülő világot teremthetnénk! Le kell bontanunk saját „berlini falunkat” a személyes szabadság és az emberiség békéje érdekében. Mint sokéves tapasztalatokkal rendelkező magániskolái tanár, mint szülő és aztán ismét tanár, állandóan a jobb utat keresem. Kiválasztottnak érzem magam, hogy egy hihetetlen megoldásnak része lehetek, amely az embereket neveli, és mindent jobbá tesz. Ez a módszer olyan gyengéd, kíméletes és ugyanakkor annyira hatásos, hogy szinte csodának tűnik. A világnak szüksége van csodákra, s egyre sürgetőbb szüksége van rájuk. Szeretném megosztani Önökkel, kedves olvasóim, mi okozza életükben a stresszt és a boldogtalanságot. Rövid áttekintést szeretnék adni a stresszoldási folyamatról, a test, a szellem és a lélek gyógyulásáról, amit ezzel a figyelemre méltó eljárással el lehet érni. Csodálatos adomány volt ez számomra. Hadd osszam meg Önökkel.

2. Félelem, fájdalom és a fájdalomtól való félelem Félelemben tanítottak és félelmet tanultunk Mire felnőttünk, már ezer és ezer hitrendszert programoztak belénk, amelyek a félelmen és a gyűlöleten alapulnak. Sokat valószínűleg ismerős lenne, ha itt mind felsorolnám őket. Ilyenek például.: „Nem vagyok elég tehetséges.”; „Semmit sem tudok jól megcsinálni.”; „A nővérem sokkal

11


ügyesebb mint én.”; „Nem érdemlem meg a dicséretet”; „Sohasem elég.”; „Csúnya vagyok.”; „Örök vesztes vagyok.”; „Nem szerethetlek: túl gazdag vagy, szegény vagy, ...” Pici gyerekként az egész életet szépnek és egységesnek láttuk. Izgalmas és élvezetes volt saját magunk és környezetünk – az ízek, színek, anyagok, fonnák, minták, hangok, mozgás – megismerése. A pillanatnak éltünk, nem aggasztott, nem érdekelt a holnap. Békében voltunk. Aztán jöttek a kihívások, hogy megőrizzük egyéniségünket. Még hasonló korú testvéreink is kihívást jelentettek. A „pici” minden családban a becézgetés középpontjában áll, és a szülők védik az idősebb gyermektől. Hogyan hat ez a besorolás programozottságunkra? Csecsemőként közvetlenül kifejeztük szükségleteinket. Ha nem elégítették ki őket, fájdalmat, félelmet és haragot tapasztaltunk. Ám amikor alapvető szükségleteinket kielégítették, nevettünk, gőgicséltünk és minden rendben volt. Ahogy nőttünk, elkezdtünk mászni, felállni és felfedezni mindent, amit megláttunk. Most, hogy hozzáférhettünk a dolgokhoz, már nem voltunk többé olyan kis aranyosak, és az a szó, hogy „nem”, a szüleink és köztünk lévő kommunikáció szerves alkotórészévé lett. Elkezdődött az akaratok harca. Ahogy a pici megtanult beszélni, a szülők (és mások) elkezdhették ráerőltetni saját hitrendszerüket és félelemvilágukat. Ők voltak a nagyobbak, módjukban állt bántani minket. Amikor szükségleteink és érzéseink ütköztek az övékéivel, megtanultuk kiépíteni védekező rendszerünket. Megalkudtunk, vagy elnyeltük valódi érzéseinket és vágyainkat, fellázadtunk, vagy dyslexiába 1 temetkeztünk, hogy megvédjük magunkat a további fájdalmaktól? Ha érzéketlenek vagyunk, nem érezhetjük a fájdalmat. Felnőttként viszont saját félelmeinket és elvárásainkat közvetítjük gyermekeinkbe és ők az ő gyerekeikbe, majd azok gyerekeibe, hacsak meg nem szakítjuk az ördögi kört. Az én nagymamám például nagyon félt a kígyóktól. Amikor érdeklődni kezdtem, kiderült, hogy családtagjaim kivétel nélkül rettegtek a kígyóktól. Amióta korrekciót végeztem ezzel kapcsolatban, én már nem félek többé (bár bizonyos kígyóenergiát respektálok), és gyermekeim sem félnek tőlük. Sok szülő azt hiszi, hogy ő a „főnök”, az ő a szava törvény. A gyereknek engedelmeskedni kell, hogy megtanulja, mi a jó, mi a rossz. Megfosztják őt saját választási lehetőségétől. Az idősebb testvérek automatikusan átveszik a szülők szerepét, ha rájuk bízzák kistestvérüket. És mi van az óvodákkal, bölcsődékkel, babysitterekkel (gyermekvigyázókkal) és tanárokkal? A kisgyermekekre sokszor vigyáznak olyanok, akiknek teljesen mások az elvárásaik és a hitrendszerük. Milyen zavaró lehet ez számára! Erőszakról van szó, mindezek az emberek elveszik a gyerek választási lehetőségét, és beleplántálják saját félelmüket és normarendszerüket. Felnőttünk egy családban, iskolába jártunk, részei voltunk egy közösségnek, megyének, államnak, nemzetnek, világnak és ezek mindegyike belénk ültette saját hitrendszerét és félelmeit. A hitrendszerek közül sok megtorló és negatív volt. A II. világháború traumája még mindig benne él a legtöbb holland barátomban, bár 45 évvel ezelőtt csak csecsemők voltak. A korai évek katasztrófái bezárva maradhatnak a sejtmemória szintjén. Ezek a stresszhordozók fizikai és lelki bántalmazásból, molesztálásból, elhagyatottságból és más hasonló élményből származhatnak. Az agy stresszként tárolja például az elképzelt fenyegetéseket, azokat is, amelyeket a tévé, filmek közvetítenek. Kilencéves fiam sohasem félt, amikor egy-egy órára egyedül hagytam esténként, mialatt lementem bevásárolni. Aztán a cserkészeknél látott egy filmet, amely bemutatta az éjszaka leselkedő szörnyűségeket. A gyerek átmenetileg paranoiddá vált, mikor valaki telefonon keresett, és nem voltam otthon. Sok telefonhívással kapcsolatos félelmet programoztak bele. Nagyon óvatosnak kell lennünk, hogyan neveljük elővigyázatosságra gyerekeinket anélkül, hogy állandó félelemre kárhoztatnánk őket. A stressz feloldásával könnyen megtudtuk szabadítani fiunkat ezektől az új félelmektől. De mi van a többi ötven gyerekkel, akik ott voltak a cserkész-összejövetelen? Egy nagyon népszerű gyerekfilm is negatív élményeket jelentett két gyermekünk számára. Éjszakai rémlátomásaik voltak, míg el nem mesélték és nem oldottuk azokat. Ügyeljünk arra, mit néznek meg gyerekeink a tévében, és minőségi követelményeink magasak legyenek a televíziós műsorokkal kapcsolatban! Amikor a Montessori-iskolában tanítottam, volt egy hétéves tanítványom, aki eljátszotta az előző napi tévéműsor erőszakos jeleneteit. A valóst és a képzeletbelit a tudatalatti teljesen egyenrangúan kezeli, úgy, mintha az utóbbi is megtörtént volna. 1

A dyslexia legszűkebb értelmezés szerint központi idegrendszeri eredetű olvasási zavart jelent. Az író ennél sokkal tágabb értelemben használja a fogalmat, ahogy azt a könyvben később még kifejti.

12


Dr. Montessori úgy írt első hat évünkről, mint életünk legfogékonyabb időszakáról. Ez az, amikor komputerünkben a legmélyebbre ható programozás megy végbe. A sok, nagy félelemmel kell szembenéznünk, az felnőtt korban káros szenvedélyekhez és rögeszmékhez vezethet. Önpusztítók leszünk, míg valahogy ki nem oldjuk a szorongást. Sok könyvet írtak a szülés előtti állapotról és a szülés folyamatáról. Megtudhatjuk, hogy nemcsak a leendő anya fizikai állapota, de a lelkiállapota is hatást gyakorol a magzatra. A magzat és a leendő anya kilenc hónapra elválaszthatatlanul össze vannak kötve. A mellékveseműködésre hatással vannak a pozitív és negatív gondolkodási minták. Ez a működés is része a magzat rendszerének. A lelki trauma éppúgy kihat a magzatra, mint a leendő anyára. Leboyer évekkel ezelőtt írt az erőszak nélküli szülésről. A magzat puha, meleg, kényelmes környezetben él, ám az újszülött durva fogadtatásban részesülhet: vakító fények, süketítő zajok, hideg, durva bánásmód stb. Az újszülött számára a külvilágba való átmenetet a lehető leggyengédebbé és legszeretetteljesebbé kell tennünk. Szerencsére ezen a területen nagy fejlődésnek lehetünk tanúi. Az újszülöttet azonnal oda kell adni az anyjának, hogy érezze őt, és hogy szophasson. Az anyatej olyan tápanyagokkal látja el a csecsemőt, amelyek az erős immunrendszer kialakításához szükségesek. Noha az újszülött nem rendelkezik a beszéd képességével, de érez fájdalmat, és valószínűleg ekkor a legérzékenyebb minden behatásra, mindaddig, míg a fájdalom és félelem hatására el nem „zsibbad”. Ekkor épül be a blokk a szellem és test, a test és tudat közé. A legkorábban kialakuló félelmek az alábbiak: elhagyatottság, gondoskodás hiánya, nagy fény, nagy sötétség, az emberektől való félelem, elhanyagoltság, másra való utaltság stb. Ezek a félelmek már csecsemőkortól jelen lehetnek akár tudatos, akár tudatalatti szinten. Érdekes hallani, ahogy a kliensek rájönnek prioritást képviselő félelmeikre, nem tudva honnan is származnak ezek, mivel nagyon korán programozódtak beléjük. Az iskolában félelemből tanultunk, nemde? Féltél, hogy nem sikerül a dolgozat, vagy hogy butának néznek? Féltél, hogy szüleid nem lesznek elégedettek, hogy nem jutsz be egy jó egyetemre, hogy nem sikerül jól a felvételid, hogy az egyetem után nem sikerül valami jó munkahelyet találnod? Féltél valamelyik tanárodtól? Az izomtesztelés segítségével fedezzük fel klienseink beprogramozott félelmeit, amelyek közül megállapítjuk, melyiké a prioritás, amely magában foglalja az összes többit. Azután egyszerűen oldjuk ezt a prioritást és az eredmények elképesztőek! Ha félelmeink lépnek színre, akkor „hátsóagy”-i működésre váltunk, célunk a túlélés lesz, csak reflexszerűen reagálunk. Az energia átáramlik az előagyból (ahol választásunk szerint cselekszünk, s más lehetőséget vagy megoldást is látunk a helyzetre), aztán reagálunk (hátsóagy) ahelyett, hogy cselekednénk (előagy). A tudatos cselekvés, akció helyett tehát csak reakció történik. De ezeket a félelmeket könnyen feloldhatjuk. Ha a félelmet eltávolítottuk az útból, megmaradunk az előagyi „üzemmódban” és akkor tudatos választással cselekedhetünk ahelyett, hogy félelmeinkből kiindulva „reagálnánk”. Ekkor kikerültünk a saját magunk teremtette börtönből.

13


Következzen egy lista a félelmekről, amelyet a „Három az egyben” rendszer kiadványából vettem át, és amelyet klienseimnél használok a kezdeti oldásoknál.

ÁLLAPÍTSUK MEG GYERMEKKORI FÉLELMEINKET Egyik vagy mindkét szülőtől való félelem (melyiktől) Fiú vagy lánytestvértől való félelem Bármely más rokontól való félelem (kitől) Önmagadon kívüli hatalomtól való félelem SAJÁT hatalmadtól való félelem Szülővé vagy tekintéllyé válástól való félelem (melyiktől) Attól félni, hogy MÁSOK fájdalmat okoznak neked Másoknak fájdalmat okozástól való félelem Halálfélelem A „természetfelettitől” való félelem Az ellenkező vagy azonos nemtől való félelem (melyiktől) Állatoktól való félelem (melyiktől) Félni Istentől Büntetéstől való félelem Szextől való félelem Terhességtől való félelem Sikertől való félelem Kudarctól való félelem Változástól való félelem Betegségektől való félelem Fájdalomtól való félelem Bármi új tanulástól való félelem Saját testedtől való félelem A menstruációtól való félelem Spermától való félelem Kielégüléstől való félelem Más bőrszínű vagy vallású emberektől való félelem Félelem a vértől Tévedéstől való félelem Attól félni, hogy neked van igazad Félni megbízni valaki másban Érzékektől való félelem (melyiktől) Félelem magától a félelemtől …való félelem …való félelem

14


3. A viselkedési barométer VAN VÁLASZTÁS ELFOGADÁS Választó • Hozzáférhető Derülátó • Elfogadható Alkalmazkodó • Méltó Megérdemlő • Nyílt

SZEMBENÁLLÁS Megtámadott • Nyugtalan Megkérdőjelezett • Megterhelt Bosszús • Méltatlankodó Szembeszegülő • Alkalmatlan

HAJLANDÓSÁG TUDATOS Fogékony • Megfelelő Felkészült • Felelős Bátorító • Kipihent Erőt sugárzó • Tudatában lévő ÉRDEKLŐDÉS Elbűvölt • Ráhangolódó Igényelt • Szívesen látott Megértő • Megbecsült Nélkülözhetetlen • Gondoskodó LELKESEDÉS Élvezetet találó • Örvendező Csodálatraméltó • Vonzó Gyönyörködő • Izgatott Életteli • A másikban megbízó ÖNBIZALOM Ösztönzött • Merész Védett • Elszánt Bátor • Megfontolt Gyengéd • Büszke

TUDATALATTI

HARAG Felháborodott • Dühös Túlfeszített • Füstölgő Fortyogó • Heveskedő Harcbanálló • Hisztérikus SÉRTÓDÖTTSÉG Megbántott • Feszengő Megsebzett • Kihasznált/Összezavart Mellőzött • Visszautasított Hallgatag • Megsértődött ELLENSÉGESKEDÉS Csapdába ejtett • Kipécézett Becsapott • Frusztrált Kifosztott • Gúnyolódó Bosszúvágyó • Magábafojtó FÉLELEM A VESZTESÉGTŐL Cserben hagyott • Meg nem hallgatott Keserű • Csalódott Fenyegetett • Lenézett Rémült • Nem szívesen látott

EGYENRANGÚSÁG Szerencsés • Együttműködő Tevékenyen résztvevő • Céltudatos Megbízható • Törődő Őszinte • Eredményes

BÁNAT ÉS BŰNTUDAT Elárult • Leigázott Csüggedt • Elfogadhatatlan Önostorozó • Levert Legyőzött • Tönkretett

RÁHANGOLÓDÁS Összhangban lévő • Megfelelő Kiegyensúlyozott • Alkotó Éber • Méltányoló Tapintatos • Szelíd

KÖZÖMBÖSSÉG Borúlátó • Bénult Merev • Fásult Mozdulatlan • Érzéketlen Romboló • Lekapcsolódott

EGYSÉG TESTI ELKÜLÖNÜLÉS Csendes • Biztos Elhanyagolt • Nem szeretett Szelíd • Békéslelkű Elfogadhatatlan • Szeret(het)etlen Összhangban lévő • Teljes Jelentéktelen • Búskomor Önmegvalósított • Egységességben lévő Beteges, morbid • Elhagyott VAN VÁLASZTÁS / NINCS VÁLASZTÁS ©Törv. védve! Copyright © 1988 / Three in One Concepts Inc.

15


A „Három az egyben” rendszer lényege és egyik legcsodálatosabb, leghatásosabb ajándéka a viselkedési barométer. Ennek segítségével meghatározhatjuk, hogy a személy a megadott lelkiállapotok közül érzelmileg hol áll. A barométer melyik oldalán helyezkedsz el általában? (Lásd a 15. oldalon lévő táblázatot). A múlt negatív élményeiből fakadó stressz eltávolítása után lehetőséged nyílik, hogy a bal oldalon, a kívánt lelkiállapotban élj. Ha NINCS VÁLASZTÁSUNK az életben (negatív érzelmi állapot), akkor a SZEMBENÁLLÁS érzését tapasztaljuk. A fel nem oldott SZEMBENÁLLÁS HARAGHOZ vezet, a HARAG SÉRTŐDÖTTSÉGHEZ, ELLENSÉGESKEDÉSHEZ, A VESZTESÉGTŐL VALÓ FÉLELEMHEZ, BÁNATHOZ ÉS BŰNTUDATHOZ. Aztán érzéketlenné válunk, KÖZÖMBÖSSÉGBEN élünk, az ELKÜLÖNÜLÉSNÉL kötünk ki, és már NINCS VÁLASZTÁS. Nem is tudjuk, hogy van-e más lehetőségünk. Az érem másik oldala (a kívánt lelkiállapot) az, ha VAN VÁLASZTÁS (a barométer bal oldala). Ha ELFOGADUNK egy helyzetet olyannak, amilyen, akkor van bennünk HAJLANDÓSÁG, és nyitottak vagyunk a helyzet adta új megoldásokra, ami az ÉRDEKLŐDÉS növekedéséhez vezet. Ez a siker LELKESEDÉST vált ki, amely ÖNBIZALMAT ad. Mindegy, mi történik, most már EGYENRANGÚSÁGOT érzünk, ami RÁHANGOLÓDÁSHOZ vezet. Most már „zajlik” az életünk. Ekkor érjük el az EGYSÉGET egy helyzetben vagy egy emberi kapcsolatban, és ez adja meg számunkra a tetszés szerinti VÁLASZTÁS lehetőségét életünkben. A barométer minden fő kategóriája alatt nyolc alkategória található, amelyek pontosítják, hogy az adott lelkiállapotban hol helyezkedünk el. A barométer három szinten jelez: 1. Tudatos viselkedés, amely a most azonnal, jelenlegi érzékelésen és tudatosságon alapul. 2. Tudatalatti viselkedés, amely a hitrendszereken és a múlt idejű észleléseken alapul. 3. Testi viselkedés, amely a sejtmemórián, az állandó észlelésen alapszik. Mikor egy helyzettel vagy ténnyel először nézünk szembe, annak a jelenben tudatában vagyunk. Ha nem dolgozzuk fel egy bizonyos időn belül, akkor könnyen leszivároghat például SZEMBENÁLLÁSBA amikor MEGTÁMADOTTNAK, NYUGTALANNAK, MEGKÉRDŐJELEZETTNEK, MEGTERHELTNEK stb. érezzük magunkat, míg meg nem érkezünk a tudatalatti szintre, amely a hitrendszerekre és a múlt eseményeinek érzékelésére épül. Ez a mélyebb szint. Ha ezen a szinten sem oldjuk fel a problémát, akkor tovább szivárog a test sejtmemória szintjére, és megfeneklik a NINCS VÁLASZTÁSNÁL. BÁNATBAN ÉS BŰNTUDATBAN tocsogva mindannyian áldozatok vagyunk: Ó, én szegény! Mindenki rám vadászik. Itt semmiféle felelősséget nem vállalunk, mert úgy gondoljuk, hogy úgysincs választási lehetőségünk az adott szituációban. „A körülmények áldozata vagyok, nincs választásom.” Ez az állapot megzavarja az egész testet, nyugtalanná tesz. Ön hol van érzelmileg? A barométer melyik oldalán? Érzelmileg hova helyezhetjük társadalmunkat és világunkat? Miután a klienssel választottunk egy témát, megnézzük a viselkedési barométert, hogy lássuk, érzelmileg hol állunk az adott problémánál. Aztán megkezdjük az oldást, hogy lássuk, hol zárta el az agy vagy a test az energiaáramlás útját, mialatt a komputer (agy) bezárva tárolja a kérdéses problémát és érzelmet. Több korregresszióra is szükség lehet, mire a Negatív Érzelmi Állapot oldása sikerül. Helyébe az idegsejtcsoportba (sejtes memória) betápláljuk az ellentétes, kívánt lelkiállapot kategóriát. Ha megszűnt a helyzettel kapcsolatos töltés (stressz), akkor már cselekszünk, akcióba lépünk, és nem csupán reagálunk a múlt félelmeire és hitrendszereire, amelyek az élet okozta fájdalom nagysága miatt elzárták az energia áramlásának útját. Néhány stresszoldás révén a kliensek megszabadulhatnak legfontosabb problémáikkal (pénz, munka, kapcsolatok stb.) kapcsolatos negatív érzelmi töltésüktől (stressz), s ráébredhetnek, hogy végre a barométer bal oldalán élhetnek. Többé már nem áldozatok, hanem felelősséget vállalnak az életükért és mindenekelőtt szeretetben és békében élnek. Ez egy lenyűgöző diplomaosztó ünnepség. Nem azt jelenti, hogy már soha többé nem fogunk haragot, neheztelést, szomorúságot, bűntudatot és elszigeteltséget érezni, de időnk legjavát harmóniában és békességben töltjük. El tudsz képzelni egy olyan világot, ahol mindnyájan a kívánat lelkiállapot oldalon élünk? Én igen, és tanúja voltam a diplomaosztó ünnepségek százainak. Ez az, amiért a munkánkat végezzük! A viselkedési barométer akkor is hatásos eszköz, ha nem ismered a mi több száz stresszoldó technikánkat. Egyik kliensünk (80 éves) meghallgatott egy, a barométerről szóló előadást. A következő héten egy reggel morózusan ébredt. A lánya megkérdezte: „Mi baj van mama? Nem szoktál így viselked-

16


ni.” Viszont a következő reggelen boldogan jelent meg: „Láttam, hol vagyok a barométeren, homloktarkó tartást csináltam, és átbillentettem magam a kívánat lelkiállapot oldalára!” - újságolta. Sokan nem tudják, hogy van az éremnek másik oldala is. A barométer arra hívja fel a figyelmünket, hogy van a létnek egy másik formája is, egy jobb mód az élet leélésére. Felszabadít bennünket, hogy az életet a maga teljességében éljük, hogy azok legyünk, akik valójában vagyunk, hogy vállaljuk a felelősséget életünk minden részletéért, és Végtelen Lehetőséggel rendelkező kreatív lényekké váljunk.

4. Mi az oldás? A stressz: segélykiáltás... Amikor a körülmények túlfeszítettekké válnak, egy láncreakció indul el. A stressz a testi és/vagy az érzelmi világ működési zavaraiban ölt testet. Az érzelem pontos helyének meghatározásához és az ehhez tartozó fizikai blokk feltárására kinetikai visszacsatolást vagy izomtesztet használunk. Ez egy olyan módszer, amely a saját biokomputerünkkel kommunikál. Kinetikai visszacsatolást lehet használni a stressz és rendezetlenség feltárására a test/elme rendszeren belül, mely segít ezek működésszintjének emelésében és fejlesztésében. Koncepcióját tekintve a kinetikai visszacsatolás a biovisszacsatolásra (biofeedback) hasonlít. Biovisszacsatolásnál berendezéseket használunk, hogy észleljük a test/elme rendszer működését, és hassunk rá. A kinetikai visszacsatolásnál a test saját izomzatát használja ugyanerre a célra. Vélemény, iskolázottság és tapasztalat ritkán beszél közvetlenül a személy belső igazságáról, de a precíziós izomteszt 97%-os valószínűséggel megbízhatónak bizonyult. Lehet, hogy a kliens konkrét problémával érkezik, amelynek oldása a kezelés célja. Néhány példa: szeretné, ha jobban megértené, amit olvas; ha gyorsan számolna; szeretne jól zongorázni; szeretné, hogy sikeres párkapcsolata legyen; legyen kevesebb stressz a munkájában, véget akar vetni a halogatás rossz szokásának, és meg akarja teremteni az anyagi jólétet. A félelem, a fájdalom vagy a fájdalomtól való félelem miatt, amely mélyre szorult a testbe/elmébe, gátakat hoztunk létre, amelyek akadályozzák az energiaáramlást az agyból a testbe és vissza. Amikor felmerül egy bizonyos probléma, ami stresszt okoz (negatív érzelmi töltés), visszavonulunk a hátsó agyba, hogy „túléljük” a dolgot (reflexszerű reakció az életre), ilyenkor nincs alternatívánk vagy választásunk, hogy a problémát más módon kezeljük. Süketté, némává, vakká válunk a problémát vagy helyzetet illetően, ami 0 értékű IQ-t eredményez. Például. „Sohasem fogom azt mondani a gyermekemnek, amit anyám mondott nekem!” Érdekes módon hasonló helyzetben mégis ugyanazok a szavak jönnek elő, mint ami gyermekkorunkban édesanyánknak, elszajkózzuk őket, pontosan olyan hanghordozással, mint anyánk tette, még mielőtt észrevennénk. A gyerekeink valószínűleg ugyanígy szajkózzák tovább. Kineziológiával képesek vagyunk egy gyengéd, kíméletes technikával megtalálni a helyet és az időt, amikor és ahol az energia útját elzártuk. Utána különféle integrációs gyakorlatok segítségével, idegér (neurovaszkuláris) pontok nyomásával, idegnyirok (neurolimfatikus) masszázzsal stb. bekapcsoljuk az agyhoz vagy a testhez vezető energiát, s újra létrehozzuk az áramlást. A test/elme a legnagyszerűbb számítógép, amelyet valaha is megalkottak. Közvetlenül az okhoz vezet bennünket, megmondja, mit tegyünk, és mikor hagyjuk abba. Egy átlagos oldás egy órát tart. Miután a problémát kijelöltük, megnézzük az érzelmi barométert, hogy lássuk, milyen fő vagy speciális érzelmek vannak a probléma mélyén (például SZEMBENÁLLÁS/Megtámadott, HARAG/Felháborodott, ELLENSÉGESKEDÉS/Frusztrált). Ezután megnézzük, hogy jelenleg hol blokkolt az energiaáramlás (például: látóterület - lefelé nézés), és korrigáljuk ezt az energiaáramot. Most korregressziót végzünk oda, ahol az adott érzelemmel kapcsolatos probléma gyökeredzik. Ez nem hipnózis, az agy komputere egyszerűen „kiírja”, mikor és hol blokkolt le az energia. Amikor az adott kérdésen a stressz-szint nulla, a kezelésnek vége. Néhány hétig esetleg pár egyszerű megerősítő gyakorlatot kell végezni. Olyanok vagyunk, mint egy lehangolódott zongora, és utólag még néhányszor meg kell erősítenünk a hangolást. Hogy hány kezelést választ az ember, az attól függ, mennyire finomra akarja hangolni a hangszerét. Lehet, hogy beletelik néhány hétbe, amíg integrálni tudjuk a változásokat.

17


A legtöbb ember ellazultnak érzi magát a kezelés után. Sokan azt mesélik, hogy érzésük szerint olyan stresszokozóktól szabadultak meg, amiket tán egész éltükön keresztül magukkal cipeltek mint az elhagyatottságtól vagy testi bántalmazástól való félelem, vagy rettegés, hogy nem szeretik őket. Bizonyos idő után a következő probléma is felszínre kerül, és akkor azon kell elkezdeni dolgozni; néha a pihenés rövid, de az út felfelé vezet a boldogabb, egészségesebb élet felé. Lenyűgöző és hasznos élmény, amely megkönnyíteni annak a szép, ragyogó, kreatív lénynek kibontakozását, amely mindnyájunk bensőjében megtalálható, mikor a programozottság burkát lehámozzuk. Legyen a célunk az, hogy az életet a maga teljességében élvezzük, vállaljunk felelősséget életünk minden részletéért, és váljunk kreatív lénnyé, aki Végtelen Lehetőséggel rendelkezik.

A szívem kapuja Különös dolgok történnek, mióta felbukkantál... Most csak megpróbálom megérteni a csodát, amit érzek, hogy részem van benne... a Bölcsek mosolyogva mondják: „Nézz a szívem közepébe, hogy megvilágítsa utadat!” Ez az... A lehetőségem, hogy boldog legyek... Elfogadom... Nem érdekel, mit gondolnak, vagy mit mondanak mások. Kész vagyok mindent kockáztatni... eljátszani a bolondot, Ideje, hogy őszinte legyek a szívemhez. Hiszek a lelked szeretetében... szívem mutatja az utat Most én vagyok a főnix, aki fölemelkedik. a hamuból a mennybe. Nálam van az összes aranykulcs... Keresztülláncolva a kapukon a szeretet csodálatos szelleméhez. Különös dolgok történnek, mióta felbukkantál... Még soha nem volt ilyen. Sohasem töltötte be ennyi nevetés napjaimat.... A szívem örömteli csodája világítja be az utat, Most minden valóra válik. Itt az idő az életre... a szeretet adományának élvezetére. Ideje a fényt felülről sugározni. Oh, elfogadom a Szeretet csodáját... Oh, elfogadom a Szeretet csodáját... Most minden álmunk valóra válik. Lynn Begley

18


II. INTERJÚK Bevezetés klienseimnek Klienseim sorában mindenféle foglalkozású, korú, érdeklődési körű és képességű ember megtalálható. Mindannyiuknak az emberiség ugyanazon alapvető szükségletei jutottak osztályrészül. Végtelen lehetőségeik vannak, amit akkor fedezünk fel, amikor elkezdjük felszabadítani energiáinkat. Jelenleg nagyon keveset használunk fel agyunk kapacitásából. Régóta gyűjtök magnóra vett interjúkat klienseimtől. Nem rendszeresen vettem fel őket. Az itt leírt interjúk alapvetően ezekre épülnek, eltekintve attól, hogy megváltoztattam a neveket, néhány fogalmat tisztáztam, vagy kihúztam az ismétlődő állításokból. Nagyon nehéz volt megállítani az interjúkat, szinte folyamatosan: áradtak. Van még több, sokkal több sikertörténet, de az idő és hely „állj”-t parancsolt. A legtöbb kezelésnek azonnali pozitív eredménye van. Annak, hogy néhányan először nem látnak eredményt, a következő okai lehetnek: 1. Nem végezték el a megerősítő gyakorlatokat. A test és az elme olyan, mint egy rég lehangolódott zongora. Sok egymást követő hangolásra és napi megerősítő gyakorlatra lehet szükség ahhoz, hogy az elhasznált húrok újra tisztán szóljanak. 2. Csak kényszerből jöttek el, és valójában nem vettek részt a folyamatban. 3. Nem voltak hajlandók lemondani a haragról és a félelemről. 4. Nem vettek részt elég kezelésen ahhoz, hogy kiderüljön, milyen főbb problémák gyűltek öszsze a stresszben töltött élet során. 5. Nem vették maguknak a fáradságot, hogy megfigyeljék magukon a változásokat. 6. Visszatértek ugyanabba a negatív környezetbe, hogy újraprogramozzák ugyanazokat a félelmeket. Üdvözöljük hát a stresszoldás világában!

Susan: Félelem másoktól Carol: Susan elmondanád nekünk, mi tőrtént azután, hogy oldottuk félelmeidet? Susan: Az oldás során kiderült, hogy az én prioritást élvező félelmem a más emberektől való félelem volt. Mindeddig nem vettem észre, hogy félek a többi embertől. Az oldás utáni napon nagyon fontos találkozóm volt, és mindig adtam arra, hogy rendkívül pontos legyek, sőt, ha lehet, egy kicsit korábban is érkezzem. Carol: Miért szoktál korábban érkezni a megbeszélésekre? Susan: Azért, hogy ne kelljen elviselnem, hogy mindenki rám néz, és észrevesz. Ezen a találkozón sok vezető ember jelent meg a megyéből. Már egy éve úgy havonta találkoztunk. Ezen a napon mindenféle dolgok történtek a gyerekekkel, késtek a buszok. Nyilvánvaló volt, hogy el fogok késni. Nagyon el fogok késni, jó másfél órát. A fél órát igénybevevő utazás során (akkor észre sem vettem) nagyon nyugodt voltam. Amikor beléptem, mindenki felém fordult, és rám nézett, én pedig nyugodtan leültem és a megbeszélés folytatódott. Ekkor semmi különöset nem gondoltam erről az egészről de egy vagy két nappal később úgy zuhant le rám, mint egy tonna tégla. El sem tudtam hinni, hogy nem vagyok tele feszültséggel és aggodalommal, ha késve kell megjelennem valahol, ahol az emberek engem néznek. Az a tény, hogy egyszerűen be tudtam lépni, ki tudtam nyitni az ajtót remegés nélkül, és nyugodtan le tudtam ülni, teljesen szokatlan volt. Még soha nem fordult elő velem, hogy ennyire nyugodt maradtam volna egy ilyen helyzetben. Carol: Susan, ez már csaknem egy évvel ezelőtt volt, és ezeket a találkozókat havonta rendezitek. Hogyan érzel azóta? Susan: Azóta is előfordult, hogy elkéstem, de nem volt semmiféle félelmem. Teljesen laza voltam. Egyáltalán nem aggódom, amikor olyan helyzetbe kerülök, hogy engem néznek. Azelőtt mindig zavart voItam ilyenkor, és nagyon kellemetlenül éreztem magam. Most, úgy tűnik kezelni tudom az ilyenfajta szituációkat.

19


Elaine: Lélektisztítás - szinte plasztikai műtét Carol: Kérlek, mondd el nekünk, mi volt az első stresszoldás, amin részt vettél. Mit ereztél, és utána milyen változásokat hozott ez számodra? Elaine: Egy kis előzmény tartozik ehhez. Már három és fél éve pszichoterápiára jártam, hogy megértsem, miért olyan negatív a hozzáállásom az élethez, és miért érzem olyan nyomorultul magam. Felszínre hoztam és azonosítottam sok problémát, de nehézségeim voltak a megoldásukban. Úgy gondoltam, hogy sokat javultam, mindaddig, amíg nem kellett elköltöznöm. Vissza kellett költöznöm egy olyan helyre, amit gyűlöltem. Közel a férjem szüleihez. Az első oldás után rájöttem, hogy van választásom. Rájöttem, hogy ha nekem nem tetszik az, ahogy az anyósom a gyerekeimmel bánik, megmondhatom neki. Megmondhatom, hogy a gyerekeimnek ne adjon cukrot, tortát, fagylaltot, amikor odamennek látogatóba. Valójában azért nem engedtem őket oda, mert az anyósom ragaszkodott ahhoz, hogy ilyesmikkel tömje őket. Pedig épp olyan jól tudta, mint én, hogy ezek a dolgok nem jók a gyerekeknek. Rájöttem, hogy meg tudom mondani neki: nem akarom, hogy erőszakos rajzfilmeket nézzenek, viszont megnézhetnek természetről szóló programokat, s az életről szóló olyan filmeket, amelyek melegséget és jóságot sugároznak. Azt is meg tudtam neki mondani, hogy nem kedveltem a barátait és a társaságát. Hogy nem kell visszamennem az ő társaságába, és hogy módomban áll magamnak kiválasztanom azokat az embereket, akikkel együtt akarok lenni. Nem olyan embereket, akik körében kényelmetlenül éreztem magam, és akik örökké olyasmikre emlékeztettek, amiket nem szeretek. Ezek az emberek annyira mások voltak, mint én, hogy tudtam, nem tudnék velük kommunikálni. Az oldás lehetővé tette, hogy megtegyek egy 1500 mérföldes utat kocsival, és úgy tekintsek erre az útra, mint tapasztalatszerzésre, hogy élvezettel fedezzek fel, próbáljak ki és tegyek új dolgokat a gyerekeimmel. Egyáltalán nem féltem ettől az úttól. Hirtelen úgy találtam, hogy évek óta nem voltam ilyen energikus és nem éltem ilyen békében. Persze így sem volt nagy élvezet visszaköltöznöm. Mindig újra el kellett mondanom ugyanazokat a dolgokat az anyósomnak. De megvoltak a módszereim, hogyan mondjam el neki pozitívan. Olyan szavakkal, amelyekből megért és mégis érzi, hogy szeretem és törődöm vele. Végül meséltem a férjemnek tapasztalatairól Carollal. Elmondtam neki a párhuzamokat a kettőnk családja között. Elmeséltem neki, hogy nagyanyámnak mennyire meghatározó szerepe volt a családban, és milyen csúnya volt a kapcsolat a nagyszüleim között. Nagyszüleim olyan undokok és veszekedősek voltak! Valójában ugyanilyen volt a kapcsolat anyósom és apósom között is. Nem az a kapcsolat volt, amit én szerettem, vagy amivel kapcsolatban nekik bármiféle pozitív érzésük lett volna. Mindezt elmondtam a férjemnek. Az azóta eltelt hat-nyolc hónapban úgy találom, hogy már a férjem sincs olyan szigorú függőségi viszonyban a szüleivel. Már nem hívja őket percenként. Csak ritkán beszélgetünk velük. Nem kell, hogy minden héten találkozzunk. Csak minden két vagy három hétben egyszer látogatjuk meg őket. Amikor elmentünk egy hosszabb nyaralásra, anyósom egészen az utolsó vasárnapig nem tudott róla, ameddig meg nem mondtam neki, hogy már csak öt nap van hátra az utazás kezdetéig. Hatalmas felfedezés volt ez a férjem számára, megmutatta neki, hogy tudunk függetlenül is élni a szüleitől. Az biztos, hogy én teljesen függetlenül élek tőlük. Nem töltök velük sok időt. Gyermekeim sem töltenek sok időt velük, de amikor ott vannak, az sokkal értékesebb, mint azelőtt volt. Anyósom nem rakja le őket a tévé elé, és felismerte, hogy egészséges ételeket kell adnia nekik a vacak kaják helyett. Engem pedig nem hív meg azokra az összejövetelekre, amelyeket olyan kellemetlennek találtam. Többé nem kell foglalkoznom a társaságával. Találtam magamnak barátokat, akikkel jól tudok társalogni, sokkal közelebb állnak hozzám, és sokkal meghittebb a kapcsolatunk. Tehát hatalmas eredménnyel járt számomra már az első oldás. Felfedezések hosszú során indított el. Visszamentem a pszichoterapeutámhoz, akihez korábban jártam, úgy gondoltam, hogy ez is segíteni fog. Heti négy-öt analízisre beszélt volna rá, óránként több, mint 100 dollárért. Láttam, hogy teljesen tönkremegyek, ingem, gatyám rámegy. Ráadásul tönkremegyek érzelmileg is, ha ezen a szinten dolgozom, és nem jutok sehová. Egyszerűen bezárkóztam. Eljutottam a problémában a gyökerekhez (bármi volt is az), de nem találtam módot a feloldására. Állandóan teljesen felborzolt állapotban voltam, és azt gondoltam magamban, „nevetséges, miért kell nekem ehhez a forgatókönyvhöz és szituációhoz ragaszkodnom, ami, úgy tűnik, nem hoz számomra semmi hasznot, de szétszaggat és még aggódóbbá tesz, mint amilyen azelőtt voltam.”

20


Elkezdtem beszélgetni másokkal, akik már részt vettek One Brain („Egy Agy”) oldáson és tanfolyamon, és úgy találtam, sok a közös bennünk. Rájöttem, szükségem van arra, hogy egy csomó olyan lelki szemetet söpörjek ki így magamból, amit már régóta magammal hurcolok. A világom azóta sokkal boldogabb, s már az első oldás óta sokkal több választási lehetőségem van, mint azelőtt volt. Problémáim egyike az, hogy nagyon rettegtem az olyan emberektől, akiknek valami hatalom van a kezükben. Nagyon aggódom, a követelmények miatt, amelyeket elém állítanak. (Szintén nagyon aggaszt, ha magas vagy esetleg elérhetetlen követelményeket állítanak elém.) Nagyon nehéz számomra ezekkel az emberekkel szót érteni. Ez teljesen érthető, tekintetbe véve hátteremet, amely visszavezet apámhoz. Apám ugyan nem volt olyan nagydarab, de természetesen sokkal nagyobb volt, mint én gyermekkoromban és mindig megfélemlített. Mindig ordítozott és kiabált velünk, amikor valami rosszat csináltunk, és nagyon kevés megértést vagy türelmet tanúsított, sohasem ült le, és nem mondta: „Na, mit lát a gyerek?” Nem tudott a gyerekek szemével nézni. Csak a „hatalom” szemével nézte a különböző helyzeteket - ez a „ne csináld ezt vagy azt” megközelítése az életnek. Nagyon nehéz volt elviselni, s később is tartottam a hatalommal bíró személyektől. Carollal dolgozva oldottuk ezt a problémát. Először is rájöttem, hogy mi volt a probléma, és hogy mi az ami aggaszt a tudat szintjén, így képesek voltunk gyorsan oldani. Az oldás közben rájöttem, hogy van választásom, és nem kell elfogadnom ezeket az embereket, ha nem akarom. Mehetek a saját utamon, és a világ majd gondoskodik rólam. Egyszerűen nem kell aggódnom emiatt. Úgyis el fog jönni a megfelelő helyzet, és amikor eljön, felismerem, s akkor minden a helyére kerül úgy, ahogy én sosem gondoltam volna, hogy lehetséges. Úgy öt perc leforgása alatt teljesen oldottuk ezt a tekintélyelvűség-problémát, és minden nehézség nélkül megcsináltam a korregressziót. Először felidéztem egy esetet, amely öt éve történt. Egy ember, aki körülbelül 160 cm magas és több mint 100 kg súlyú volt, arra használta testsúlyát és tömegét, hogy az embereket megfélemlítse. Különösen engem. Ugyanakkor alkoholista is volt, és most látom, hogy ez volt az ő problémája. Alkoholt használt arra, hogy átvészelje az életet. Most nem kell, hogy ilyen emberekkel foglalkozzam. Ott tudok hagyni rám nézve bántó helyzeteket. Ha egy ilyen parancsoló alakkal találkozom, fel tudom ismerni, miről van szó. Saját bizonytalanságuk nyilvánul így meg. A következő időszak, amelyre gyorsan visszamentem, úgy tizennyolc évvel ezelőtti. Képes voltam felismerni, hogy apámnak akkor problémája volt, ami megtestesült a sejtjeiben és a viselkedésében, és nekem bizonyára nem kellett volna elfogadnom ezt. Most úgy választhatok, hogy felnőtt vagyok, és így úgy tekintek apámra, amilyen valójában volt. Olyan ember, akinek sok problémája és nehézsége akadt az életben. Tudom szeretni őt azokért az erőfeszítésekért, amiket tett, és tudom, hogy nem tudott másképpen cselekedni. Gyorsan oldottuk a problémát. Nagy várakozással tekintek a mai munkainterjú elé, tudom, hogy nagyon pozitív lesz, teljesen mindegy, miképpen alakul. Carol Szeretném hozzátenni, hogy legalább húsz évvel fiatalabb-nak nézel ki most, mint amennyinek egy évvel ezelőtt, első találkozásunkkor. Nem mondanál erről valamit? Elaine: Egyet kell hogy értsek veled, Carol. Ezt mondták mások is. Júliusban a Michigan-tavon tutajoztunk, és a társaságom Neil Armstrong 1969-es holdra lépéséről beszélgetett. Elmeséltem, hogy akkor éppen egy vonaton voltam Tanzánia közepén. Az összes másodosztályon utazó amerikait áthívták az első osztályra, hogy meg tudja hallgatni a BBC adását, és hallhassuk Neil Armstrong híres szavait: „Kis lépés az embernek, nagy lépés az emberiségnek.” A tutajon utazó egyik barátom hozzám fordult: „Nem lehetsz ilyen öreg!” Csak annyit mondtam: „Kösz szépen!” Igaz, hogy az emberek odajönnek hozzám, hogy milyen ragyogóan, csodálatosan nézek ki, és mennyire sugárzom. Három hete csináltunk fényképeket. Amikor megnéztük őket, a férjem odafordult hozzám, és azt mondta: „Tudod, hogy mi a csodálatos ezekben a képekben? Az, hogy te olyan sugárzó vagy rajtuk, s olyan abszolút ragyogó!” - ehhez csak annyit tudok hozzátenni, az tett erre képessé, hogy elhajítottam egy csomó szemetet, amit annyi évig magammal cipeltem. Azzal, hogy szélnek eresztettem mindezt, a mára tudok tekinteni, és nem hagyom, hogy a tegnap darabokra szaggasson. Van választásom! Mindig találok valami mást, ha egy dolog nem megfelelő a számomra.

21


Carol. Az arcunk nagyon is elárulja stresszünket, és a tied most nagyon kisimult ahhoz képest, amilyen egy évvel ezelőtt volt. Milyen szép módja ez a „plasztikai műtétnek” - és mennyivel olcsóbb! Még egyszer nagyon köszönöm a beszélgetést.

Emily: A dyslexia oldása felszabadít Carol: Mondanál nekünk valamit az oldásaidról? Mik voltak az érzéseid az oldások előtt és mit tapasztaltál utánuk? Emily: Nos, a legelső oldás elég drámai volt számomra, mivel nagyon dyslexiás voltam egész életemben. Sokáig nem tudtam róla. Azután egy egyetemi kurzuson a tanár fedezte fel. Sohasem kereszteztem rendesen a test/elme keresztvonalát, ma mindennap megteszem. A változásokat mind a munkámban, mind a privát életemben is éreztem. Azokat a kis „játékokat”, amiket eddig játszottam, már nem kell játszanom. Most már le tudom olvasni az órát. Ezelőtt nem tudtam. Tudom használni a telefont. Az oldás előtt, amikor fáradt voltam, csak tárcsás telefont tudtam használni. Most már tudom használni a nyomógombos telefonokat is. Azelőtt az 5, 3, 9, 8 és az 1 mind bonyodalmat jelentett számomra. A nyomógombos telefon úgy van felépítve, hogy az 1, 2, 3 és a 6 lehet 9, és a 9 az pontosan a 6 alatt van. És a 3, ami bárhol lehet, amikor fáradt vagy, lehet 8 vagy 3. A második oldásra akkor került sor, amikor félelmeimmel foglalkoztam. Nem tudtam, hogy mindentől félek. Kiderült, hogy ezen oldás keretében nagyrészt a pénzzel fogunk foglalkozni. Most úgy érzem, hogy én vagyok a legjobb másszor és felemeltem a díjamat, tudom, hogy megéri másoknak. A harmadik oldás a hőhullámos elpirulásról szólt. Ezek teljesen megbolondították. Még mindig átrohan rajtam az ilyen hőhullám, de már nem érzem azt a pánikot, ami korábban az elpirulás előtt, illetve alatt jelentkezett. Még mindig kényelmetlenül érzem magam, és elkeseredem, és tudom, hogy ezek pánikrohamok voltak, de, de... tudod, miről van szó. Automatikusan felszökik a vérnyomásod, és gyorsul a vérkeringésed. Most már ennek vége. Még mindig jönnek hőhullámok, de valójában már nem zavarnak annyira. Éjszaka jól érzem magam, mikor hideg van. Most szeretem magamat. Mindig is szerettem magam, de most, hogy már nem aggódom a pénz miatt, sokkal jobban. Sok-sok évig egyedül voltam, és tudom, hogy egyedül leszek egészen addig, amíg meg nem halok, így nem szeretek szegényen élni. Tudod, hogy fenn kell tartanod magad naponta 24 órán, évente 365 napon át. Ez az egész sokkal jobb így. Carol: Helyes, nagyon köszönöm.

Cindy: Bukástól való félelem Cindy. Szeretném, ha emberek százai szereznének tudomást erről a látogatásról, nem kell bizalmasan kezelni. Ez lesz a második találkozásom Carollal. Az első alkalommal, amikor öt-héttel ezelőtt eljöttem, végbélvérzésem volt, ki voltam borulva, és sűrűn, igen sűrűn voltak rohamok. Anynyit véreztem vastagbélgyulladásom miatt, hogy a hemoglobinszintem a laborvizsgálatok szerint a normális alatt volt, és azt mondták, hogy transzfúzióra lesz szükségem. Ismerve hátteremet és tudva arról, hogy az érzéseink és belső rejtett hiedelmeink befolyásolják a testemet, eljöttem Carolhoz. Egy órai oldás után távoztam. Huszonnégy óráig sokkal rosszabbul éreztem magam, de aztán határozottan jobban. Carol: És mik a változások? Cindy. Abbamaradt a vérzésem. A hasmenésem is jobbára elmúlt. Most már rájövök, hogy amikor hasmenésem van, akkor előtte mindig valami érzelmileg kellemetlen dolog történik velem vagy valami olyan, ami ennek az oka lehet. Nem mentem vissza megismételni a hemoglobinvizsgálatot, de a barátaim azt mondják, hogy vissza kell mennem már csak azért is, hogy megmondják az eredményt. Vissza is fogok menni, de meg is tudom mondani. Úgy értem, tudom, hogy hogyan éreztem magam alacsony hemoglobinszinttel. Nem volt energiám az is erőfeszítésembe került, hogy felkeljek az ágyból. Egy hét telt el... ó, sőt még kevesebb az oldás után, és én tudtam, hogy sokkal jobban érzem magam. Szedtem vasat is ez idő alatt, de most már nem szedek. Egyszerűen kidobtam. Van még egyéb kérdésed?

22


Carol: Igen. Tehát észrevetted, hogy sok fizikai változáson mentél keresztül. És mi van az érzelmekkel? Cindy. A világ tetején éreztem magam. Úgy éreztem, hogy már soha nem kell visszajönnöm, hogy minden problémám megoldódott. Érzelmileg, fizikailag, tudatilag remekül éreztem magam, és egy jó állás is előjött a semmiből, csakúgy a semmiből. Ez feldobott, és azt gondoltam, tisztán látok, ez az, amit csinálni akarok, ám mégsem sikerült. Nem véletlenül. Nem akartam ezt a munkát, de ez ismét felkavart. Rájöttem (az állásajánlat miatt), hogy nagyon rossz, negatív kapcsolatom van a nővéremmel, akivel élek. Ezt ezelőtt sohasem vettem észre, és ez megint csak felbolygatott, és azt gondoltam: „Rendben, látod, nem lehetek boldog, amikor sikerem van. El kell buknom.” így most itt vagyok, és túlteszem magam a bukáson. Carol: Az a hitrendszered, hogy te egy rakás szerencsétlenség vagy, valószínűleg már régen kialakult, igaz? Cindy. Igen. És az, hogy szükségem van a bukásra, és meg is érdemlem a bukást. De nem ez a minta a korábbi életemből. Életem első 20-30 évében mindent megcsináltam, amit csak akartam, és boldog voltam. Gyakran mondtam, hogy ha valaha is írok egy önéletrajzot, az lesz benne, hogy az első 30 év élmény volt, mert minden a helyes úton haladt, és az utóbbi 20 évben fokozatosan hanyatlottam és romlottam mindenben, amit csak meg akartam tenni. Pedig mindig rendben indulnak a dolgok. Megragadom a lehetőségeket, csak sosem érek el sikert. A múlt nyáron rájöttem erre. Carol: Te saját magadat szabotálod. Cindy. Magamat. De meg tudom érteni, hogy miért... Carol: Intellektuálisan. Cindy. De nem tudom megtörni. Azért jöttem el, hogy megtörjük. Carol: Oldjuk? Cindy. Igen. Pontosan. És azt várom, hogy ez működni fog. Úgy érzem, nincsenek kétségeim. (Megjegyzés: Ezen a héten Cindytől kaptam egy levelet, melyben megköszöni a munkámat. Azt írja, hogy boldogabb és sokkal teljesebb életérzéssel él, mint azelőtt. Négy oldáson vett részt.)

Janice: Allergiák: Laktóz-betegség, tejcukor-érzékenység Carol: Janice, elmondanád nekünk, hogy mi történt, amikor egy évvel ezelőtt novemberben eljöttél, és egy rövid oldást tartottunk? Janice: A fiamat hoztam el Carolhoz. Tanulási nehézségekkel küszködött, és emellett hiperaktív volt. Carol dolgozott vele, és segített rajta. Aznap meghívott ebédre, én pedig azt feleltem: – „Sajnálom, de nem tudok enni. Laktóz-problémám van.” – „Nagyszerű!” - mondta ő, mire eltűnődtem, vajon hogy érti ezt? – „Mi a nagyszerű?” – „Hogy tudok rajtad segíteni!” És segített. Carol: Mennyi ideig tartott? Janice: Úgy egy percig. Carol: A tejcukor-érzékenységed hogyan fejlődött ki? Honnan tudtad, hogy tejcukorérzékenységed van? Janice: Ez 10-20 éve megvolt. Ha csak egy harapást ettem valamilyen tejtermékből, rögtön hasgörcseim támadtak, aztán jött a hasmenés. Carol: Vaj, tej, sajt. Janice: Joghurt, bármi. El kellett olvasnom az összes címkét. A rágcsálnivaló, ropiszerű ételekben is van zsírmentes tejpor, mindent el kellett hát olvasnom. Amikor megettem valamit, beszedtem utána egy gyógyszert, amit tejemésztőnek hívnak, mert az orvos azt mondta, hogy hiányoznak azok az enzimjeim, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a tejtermékeket megemésszem. S az oldástól egy perc alatt rendbe jött. Nem tudtam elhinni. Carol: És mi történt a korrekció után, Janice? Janice: Hát megkóstoltattad velem a vajat. És én megettem, és semmi. A családom alig hitte el, hogy mindenféle ilyen ételt megeszem, s nem szedek semmiféle gyógyszert hozzá. Annyira hozzászoktak, ahhoz, hogy pirulákat szedek. Carol: EZ körülbelül másfél évvel ezelőtt volt. Azóta a tejtermékekkel hogy állsz? Janice: Nagyon jól. Csodálatosan. Bármit meg tudok enni vagy inni.

23


Jim: Jó közérzet és életkedv Carol: Néhány héttel ezelőtt a haragon dolgoztunk, amelyet oly sokszor tapasztaltál és amit látszólag nagyrészt sikerült elnyomnod. Észrevettél-e valamilyen változást az oldás óta, Jim? Jim: Igen, már azon a délutánon. Sok telefonhívást kaptam a klienseimtől, és azt vettem észre, hogy viccelek, s nagyon fel vagyok dobva, és ez teljesen megmagyarázhatatlan volt. Valójában nem volt okom rá. Carol: Nem tudatosan tettél erőfeszítéseket, hogy lazíts és boldog legyél, mint a múltban? Jim: Szó se volt erőfeszítésről. Az üzlettársam, John felhívott, és miután már egy kicsit beszélgettünk, megkérdezte: „Mit csinált veled Carol?” Nagyon fel voltam dobva, és... Tele túláradó szenvedélyekkel. Ez a szó, amit abban az időben használtam. Ez meglepő volt - egyáltalán nem a megszokott viselkedésem. Carol: De most ez a normális. Te eddig csak elzártad az életkedvedet, elrejtetted olyan hitrendszerek mögé, amelyek azt mondták, hogy nem tudsz (nem szabad) boldognak lenned. Jim: Igen, el kellett nyomnom: tudom hülyén hangzik. Érdekes ez. Azután, hogy találkoztam veled, elmentem egy csoportterápiára is, de végül elhagytam a csoportot. Biztosan érzem, hogy helyesen döntöttem, és nem kell már tovább birkóznom Carol: Mennyi ideig vettél részt a csoportterápián? Jim: Egy évig? Valamivel tovább. Carol: Össze tudnád hasonlítani a stresszoldást az egyéves csoportterápiával? Jim: Hát körülbelül hat hónapot ér egyetlen oldás. Legalább. Nehéz összehasonlítani, mert én annyira másnak éreztem magam, miután elmentem innen. De nem volt semmiféle erőfeszítés, ez teljesen erőfeszítés nélkül ment részemről. Nem érzem úgy, mintha tettem volna valamit. És mégis. Annyira hasznomra vált. Carol: Azért, mert „újra lettél programozva”, és megindult az energiaáramlás.

Jaynne Másként látom az életet, kikerültem az érzelmi hullámvasúiból Jaynne: Az első dolog, ami rám mély benyomást tett, amikor idejöttem, az volt, hogy körülötted olyan hihetetlen békesség volt, és hogy téged olyan nyugodt, olyan boldog embernek láttalak. Ez nagy hatást tett rám. Tudtam, ha te ilyen békés és kiegyensúlyozott vagy, akkor biztos valami igazán helyes dolgot csinálsz az életeddel. Nekem tényleg nagyon sokat jelent, az emberi példamutatás és az, hogy ezek az emberek hogyan viselkednek. Mondhatom ezt a magnóba? Jó. Mi tehát a kérdés? Carol: Hogyan éreztél először, amikor idejöttél hozzám, és milyen változásokat figyeltél meg magadon, ami kifejezetten a mi munkánkkal volt kapcsolatos? Jaynne: Nos, tudtam, hogy nyilván sok jó dolog történt az életemben, csak én nem engedtem őket magamhoz. Nagyon blokkoltnak éreztem magam. Carol kitesztelt, és végigcsináltuk az oldást, és ez annyira gyengéd volt, és olyan ... egyszerű. Úgy gondolom, hogy ez fogott meg. Hogy milyen egyszerű volt és ... keresztül tudtam jutni sok-sok problémán. Az első alkalommal Carol megindította az energiaáramlást. Ezután nagyon ellazultnak és nagyon nyugodtnak éreztem magam. Azt hiszem, a legjobban azon csodálkoztam, hogy amikor az oldás után bementem a fürdőszobába, az arcom egészen másképpen nézett ki. Kijöttem és azt mondtam: „Carol, most csak képzelődöm, vagy valóban másképp néz ki az arcom?” Ő azt mondta: „Nem. Teljesen másképpen néz ki az arcod.” Hazafelé megálltam, hogy meglátogassam anyámat, és egyszerűen nem tudott mit kezdeni ezzel a különbséggel, már ahogy az arcom kinézett. Olyan jól festettem, és akkora volt a változás bennem. Minden barátom azt mondta ezen az estén és másnap, hogy teljesen megváltozott az egész arcfelépítésem. Hogy az egész szomorúság és feszültség – ami úgy öregített – teljesen eltűnt. Sokkal nyugodtabbnak és békésebbnek néztem ki. Néhány napon belül megváltoztak kapcsolataim az emberekkel, Súrlódásaim és feszültségeim kezdtek elmúlni, és kezdtem sok mindent, ami az életemben történt, másképpen látni. Azokkal a

24


dolgokkal kapcsolatban, amelyek azelőtt lekötötték a gondolataimat, teljesen hirtelen ismét visszanyertem a tudatosságomat. Ez a tudatosság belőlem jött, az oldáson keresztül, amit csináltam. Elkezdtem klienseket fogadni. Azután egy pár hónapig nem dolgoztam velük. Úgy éreztem, figyelmemet életem megannyi negatív helyzete vonja el. Nagyon szomorúnak, dühösnek és megbántottnak éreztem magam, nagyon frusztráltnak. Az energiaszintem nagyon alacsony volt. Fogva tartottnak éreztem magam egy csomó dologgal kapcsolatban és úgy éreztem, nem vagyok része a saját életemnek többé. Három évvel ezelőtt volt egy autóbalesetem. A testem meggyógyult, de érzelmileg, depressziós voltam, dühös, vagy megbántott. Nagyon boldogtalan és szomorú voltam azokban az időkben. Amikor Carol és én dolgoztunk az első oldáson, a baleset okozta trauma felengedett, és ez volt az, ami miatt az arcom megváltozott. Hihetetlen volt a változás. Már nem voltam többé dühös, megbántott vagy izgatott, nyugodt és békés lettem. Aztán ismét elkezdtem dolgozni a klienseimmel. Ismét élveztem az olvasást. Úgy tűnt, hogy a megfelelő könyvek csak úgy áramlanak hozzám a helyes információkkal. Kezdtem meglátni, hogyan szabotáltam önmagam, és milyen konstruktív lépéseket tudok tenni annak érdekében, hogy ezt elkerüljem. Valójában nagyon egyszerű folyamat volt. Úgy tűnik, hogy kicsit felkavart, de végül minden a helyére került a számomra. Többé már nem reagáltam érzelmileg a dolgokra. Ha valami történt, nem izgattam fel magam, nem lettem mérges vagy megbántott, nem lettem ideges miatta. Nem váltam feszültté vagy túlfeszítetté. Ismét nyugodt és gyakorlatias kezdtem lenni. Többé nem „ültem” érzelmi hullámvasúton. Egészséges és alkotó módon reagáltam az eseményekre. Addig úgy éreztem, mintha egy hegy lábánál táboroztam volna, és nagyon korlátozottak voltak a kilátásaim. Aztán hirtelen képes voltam felemelkedni a hegy tetejére, és megláttam azt a hihetetlen kilátást az életemben, és azt, hogy mi mindent tudnék tenni, hogyan tudnék kikerülni a kelepcékből. A dolgokat sokkal tudatosabban láttam, és az, hogy érzelmileg nem tudtak letaglózni, hihetetlen volt. Az is kezdett megváltozni, ahogyan az emberek közeledtek hozzám. A barátaim azt mondták, hogy sokkal jobban érzik magukat a társaságomban. Nem mélyedtem úgy önmagámba. Odafigyeltem, és kezdtem élvezni a dolgokat. Ismét élveztem a munkámat. Elkezdtem olyan dolgokat csinálni, amiket valóban szívesen csinálok, s amiket észrevétlen elhagytam. Elkezdtem ismét a tengerpartra járni, mert éIveztem. Elkezdtem olyan dolgokat csinálni, amiket szeretek, és most sokkalsokkal boldogabb vagyok. Észrevettem azt is, hogy újabban sokkal diplomatikusabb vagyok. A szavak, amelyeket ki akarok mondani, ki is jönnek. Tudod, nem tudtam olyan tisztán kifejezni magam, ahogyan akartam. Rájöttem, hogy ismét képes vagyok pozitívabban, konstruktívabban, megfelelőbben kifejezni magam. Első oldásom Carollal körülbelül másfél órát tartott. Amikor ide jöttem, nagy izgatottságot éreztem, de kívülről tartottam magam. Nagyon udvarias voltam, amikor bementem Carolhoz, hogy megkezdjük a kezelést, és ő megkezdte a stresszoldást. Emlékszem, ahogy az energia egyszer csak elkezdett keresztüláramlani rajtam. A nyomás elmúlt, és emlékszem, hogy sírni kezdtem. Alig hittem, mennyit sírok ezen az első oldáson, mennyi minden jött ki belőlem, és ezen keresztül mennyit tudtam előrehaladni. Azóta az oldások már nem tartanak ilyen sokáig. Gyorsak, kellemesek és feldobnak engem. Teljesen hihetetlen a számomra, hogy milyen egyszerű az egész eljárás, és micsoda hatalmas változást hoz ... Kitakarítom az összes szemetet az életemből. Teljesen megváltoztak a perspektíváim és az egész életminőségem. Gazdagabb és sokkal teljesebb lett. Az egész jó mulatság és élvezem. Kiderült, hogy az utóbbi években nagyon alacsonyra értékeltem magam. Normális esetben magas volt az önbecsülésem, de ebben az elmúlt néhány évben, anélkül, hogy észrevettem volna, kételkedni kezdtem önmagamban. Elvesztettem az önbizalmamat, de mostantól már egyáltalán nem kételkedem magamban. Bizakodó vagyok ismét, biztonságban vagyok. Az önbecsülésem visszatért. Az emberek megkérdezték tőlem: „Mit csinálsz?” Barátaim látják a nagy változásokat, és tudni akarják kivel dolgozom ... azután végül ők is el akarnak jönni Carolhoz és élvezik a dolgot. Olyan pozitív élményeik vannak a stresszoldással, hogy a dolgok, amelyek egész életükben blokkolták őket, a helyükre kerülnek. Ez csodálatos! Hihetetlen élmény. Ez olyan, mint a csoda. Csodálatos, varázslatos. Bár nagyon praktikus. Tudtam, hogy csapdába kerültem és akkor valaki ajánlotta Carolt, és emlékszem, amikor felhívtam őt, sírtam a telefonba, mert úgy éreztem, hogy többé nem tudok már elfogadni semmilyen negatív helyzetet, és nem tudtam, hogy mi történt az életemben a múlt évben, hogy olyan sok minden zúdult rám. Láttam, hogy az én hibám volt, hogy részt vettem bennük, de minden mintha kicsúszott volna a kezemből. Valóban eljutottam egy olyan pontra hogy

25


nem bírtam már tovább. Tele voltam fájdalommal, és aztán jött Carol. Feloldotta ezt a fájdalmat, és gyógyulás jött a helyébe. Azon a héten elmúlt, nemcsak, hogy meggyógyultam, és a fájdalom eltűnt, hanem öröm, élvezet, izgalom és boldogság jött helyébe. Pozitív dolgok kezdtek történni velem. Ez valóban csodálatos volt. Most már nem reagálok a haragra, az izgatottságra és a megbántottságra vagy a depresszióra. Ez már mind távol áll tőlem. Ismét nagyon békés vagyok, és fontosnak is tartom, hogy az emberek megtudják ezt. Ez az, amit megosztok velük.

Bill: Dyslexia Carol: Bill, mondanál nekünk valamit a három nagyobb oldás egyikéről, amit együtt csináltunk? Hogy érezted magad utána, és milyen körülmények vezettek téged hozzám? Bill: Az első, amit felhoztál, az az évközi vizsgákkal volt kapcsolatban. Bizonyos tanárok jelenlétében egyszerűen nem tudtam megszólalni, és nem tudtam jó teljesítményt nyújtani az órákon sem. Carol: Hogyan álltál a különböző tárgyakból, amikor eljöttél hozzám azon az estén? Bill: Majdnem mindenből megbuktam. Legtöbbjükből. Főleg, mert nem szóltam egy szót sem a tanárokhoz. Carol: Szóval nem a tárgyakkal, hanem magával az iskolával volt problémád. Bili: Nem. A tanárokkal. Carol: Ezért visszamentünk az időben a tanárproblémáidhoz. Bill: Igen. Carol: És mit tettél azután, hogy megtörtént az első oldás a tanároddal? Bili: Letettem minden vizsgát. Minden tárgyból. Carol: Tanultál azon az éjszakán a vizsgákra? Bill: Nem, nem tanultam. Carol: Valóban itt voltál egész este, és végigültél egy stresszoldást. És mik voltak még a tapasztalataid? Elmondanád nekünk ezeket részletesen, vagy bármit, amit meg akarsz osztani velünk a könyv számára? Bill: 1988. november végén letartóztattak. Carol: Elmondanád nekünk, hogy miért? Bill: Nem. Carol: Rendben. Bill: Rám tették a bilincset, és nagyon korlátozottnak éreztem magam, és gyűlöltem ezt az érzést, és ezért a kezemben tulajdonképpen megállt a vérkeringés, a csuklóm volt a középpont. Teljesen leállt – a kezem kékké és foltossá vált ... a kezem kihűlt ... teljesen elzsibbadt. Aztán oldást végeztél ezen az ügyön is, és... Carol: Időben visszamentünk az ötödikes korodhoz? Bill: Az ötödik osztályhoz, ahol a tanár valamikor mindig a kezemet verte. Ekkor kezdtem lezárni az áramlást a kezemben és az foltossá vált. A vérkeringésem rendben volt nyáron. Carol: És mi történt azután, hogy oldottuk a stresszt? A kézproblémák kapcsolatban állnak a fizikai elkülönüléssel, a test, szellem és lélek elkülönülésével. Ahogy végeztük az oldást, a vérkeringés szintén visszatért. Anyád, aki ápolónő, vette észre először, miközben az oldást nézte. Bill: Igen. Carol: Rendbejött? Bill: Igen. A kezem melegebbé vált. Carol: És ma este, Bill, mondanál nekünk valamit arról, hogyan éreztél, mikor ma beléptél, és hogyan érzel a stresszoldásod után? Bill:. Szörnyen éreztem magam, mikor bejöttem az ajtón. Úgy éreztem, hogy szükségem van valami kiegyensúlyozásra... hogy oldjanak. Most olyan laza vagyok. Carol: És a hátad is fájt. Hogy vagy mostanában a hátfájásoknál? Bill: Elmúltak. A hátam rendbejött, nem fáj. Carol: Úgy. Tehát mehetsz, és élvezheted a kirándulást holnap a városban. Bill: Igen. Carol: Jó. Köszönöm szépen, Bill. (Megjegyzés: Bili most az egyetemen első éves, és kiválóan folytatja tanulmányait.)

26


Drew: Többé már nem vagyok szégyenlős Carol: Drew-val már három oldásunk volt az utóbbi három hónapban. Az első alkalommal az volt a cél: „Akarom és bízom képességemben, hogy sikeres legyek, hogy hatásosan tárgyaljak telefonon, és elviseljem a visszautasítást.” Elmondanád nekem, Drew, hogy miért választottad ezt a különleges témát a stresszoldásra, és milyen eredményeket értél el ezután? Drew: Nos, alapvetően azért tettem, mert változtattam az állásomon, és szerződéskötőből átmentem pénzügyi elemzőnek. Most sokkal közelebbi kapcsolatban vagyok az emberekkel, és sokkal többet kell velük beszélnem. Volt egy mentális blokk bennem, amikor telefonon beszélgettem, amikor ki kellett fejeznem magam és a többi. Az első oldásom után a magnóba való beszéd rendben volt, most is jól megy. Odamegyek az emberekhez az utcán, akiket még csak nem is ismerek. Elkezdek velük beszélgetni. Többé nem vagyok szégyenlős és visszahúzódó. Carol: És mi a helyzet a cserkészcsapattal? Drew: A cserkészcsapat fiaimmal... Nos, most már fel tudok állni egy közönség előtt, amit eddig sohasem mertem megtenni, még ha beszélnem sem kellett... Csak a tény, hogy ott kell állnom mások előtt, és elviselni, hogy nézzenek, már ez nagyon idegesítő volt. Carol: Hogyan tudod most megtenni ezt? Drew: Könnyen. Az emberektől való félelmem akadályozott abban, hogy önmagam legyek. Nem akartam ott lenni, de most már oda tudok menni, s kiállok a tömeg elé, egyáltalán nem zavar a dolog. Amikor látsz valakit, aki nagy tömeg előtt beszél, azt mondod, hmm, ez könnyűnek néz ki, egészen addig, amíg te nem kerülsz oda, és szembe nem nézel az emberekkel, akik meg téged néznek. Ezt csináltam, és most már egyáltalán nem okoz problémát. Carol: És mi van a telefonhívásokkal? Drew: A telefon? Annak idején akár három-négy napig is halogattam egy-egy telefonhívást. Most, ahogy kiderül, hogy fel kell hívnom valakit, meg is teszem és elintézem, amit akarok. Csak felhívom, és aztán túl vagyok rajta. Általában minden jól üt ki. Carol: És mi van a hátfájásoddal? Mondhatnál nekünk valamit arról, hogy a múlt héten eljöttél kifesteni a plafont nálam. De előtte beszélnél a hátadról? Drew: Ó, ez az, igen! Voltak hátproblémáim, főleg isiászom volt, idegzsábám körülbelül 20 évig. Mint ahogy az előbb mondtam, szerződéskötő voltam. Néha előrehajoltam és nem tudtam felegyenesedni, és Carol nem tudom, hogy mit tett... Carol: A szempontokkal dolgoztunk a haraggal kapcsolatban. Drew:... és öt percen belül elmulasztotta a fájdalmaimat. Le tudtam hajolni. Kifestettem a boltíves mennyezetet előre meg hátra hajolgatva, ahogy azelőtt soha nem tudtam. És nem féltem. Lehajoltam olyan kiálló gerendák alatt, ahol alig volt egy méter hely, és előrehajoltam az ecsettel a kezemben, közben nem éreztem semmiféle fájdalmat. Ennek már több mint egy hete, és fájdalmat azóta sem érzek. (Megjegyzés: Drew elment egy hétre síelni röviddel az oldás után, és a háta egyáltalán nem fájt. A háta már egy éve jól van, mivel a stressz-oldás az érzelmi stressz okozta haragot szüntette meg.)

Jill: A víztől és a családban történt halálesettől való félelem Carol: Elmondanád nekünk, Jill, mit tapasztalsz úszásnál, mióta ez, a stresszoldás megtörtént? Jill: Nos, van egy 13 éves lányom, aki imád úszni. Bármikor elmentünk együtt úszni, rögtön bement a mély vízbe, én pedig ott maradtam a medence 90 cm-es végén. Miután oldottuk a víztől való félelmet, már úsztam mély vízben, amit azelőtt soha nem voltam képes megtenni, és ez csodálatos dolog. Carol: Remek. Volt-e más változás is amit észrevettél Jill, amióta együtt dolgozunk, amiről szívesen beszélsz, illetve megosztanád velünk? Jill: Valóban, egész más ember vagyok. Carol csodát tett velem. Nem tudok eleget mondani róla. Túl sok a változás ahhoz, hogy össze tudjam szedni őket. Carol: Hát nézzük! Anyád halála, Jill.

27


Jill. Igen. Carol: El tudod mondani, hogyan kezelted ezt? Jill: Ó, igen. Sokat dolgoztunk ezen az anyámmal kapcsolatos stresszen. Már két hónapja jártam Carolhoz, mikor anyám meghalt, és amikor mama elment, nagyon bátran viseltem. Nagy családból származom, és mindenki csak nézte, hogy tartom magam. Erős voltán a családom előtt, és ez remek érzés volt. Békességben éltem az anyámmal, és szerettem őt. Meghökkentett, hogy milyen jól viselem a halálát, és a temetését, és az egész családom csak ámult, mert azelőtt, a stresszoldásomat megelőző időkben, mindig darabokra törtem, bármilyen kis stressz ért.

Robert: Felszabadulás a túlzott felelősségtudat alól Carol: Robert, tegnap volt az első oldásunk, és valami nagyon érdekes dolog került elő. Mondanál nekünk egy kis előzményt sajt magadról, és aztán beszélgetünk arról a félelemoldásról, amit alkalmaztunk. (Megjegyzés: Nem használok hipnózist.) Robert: Egész életemben attól tartottam, hogy más embereknek fájdalmat okozok, sőt halált. Ez a felismerés akkor jött, amikor hipnózisba mentem 1980-ban. A hipnózis során visszamentem abba az időbe, amikor hat hónapos voltam, és anyám azt mondta, hogy tuberkulózisa van. E hipnózis alatt láttam anyámat, ahogy az orvos asztalánál ül, és az orvos azt mondja anyámnak, hogy a tuberkulózis azért van, mert a testi állapota nagyon leromlott, mert velem volt terhes, így egész életemben azt gondoltam, hogy én okoztam anyám halálát. Azt gondoltam, hogy mindenki, akit szeretni fogok, megbetegszik, vagy meghal. Igazán jó kapcsolatom életem során kutyákkal volt. A kutyák az én házamban sosem természetes halállal haltak meg. Minden kutyát, amelyiket igazán szerettem, elaltattam amikor úgy döntöttem, hogy már túl öreg, vagy beteg ahhoz, hogy éljen. Nem hagytam őket meghalni, hogy úgy hagyjanak itt engem, mint ahogy anyám, mikor meghalt, és itthagyott engem. Elég magányos életem volt ezekben az években. Nagyon meglepődtem, amikor ezt az oldási folyamatot csináltuk, és keresztülmentem mindazokon a félelmeken, amiket átéltem. Akkor előjött az elsődleges félelem, az, hogy másoknak fájdalmat okozok. Ez volt a fő félelem. Carol: Még mindig van stressz ezen. Robert: Még mindig volt ezen valamennyi stressz. És nem jöttem rá, amíg nem végeztük el az oldást, hogy milyen szabadon tudok érezni minderről. Mondtam neked korábban, hogy voltak terveim az üzlettel kapcsolatban – az üzlet kiterjesztéséről, megosztásáról, így nyugodtan el tudok végezni más dolgokat, továbbhaladhatok. Azelőtt nem bíztam volna senki másra a gondoskodást azokról emberekről, akikért én voltam a felelős, de most úgy gondolom, hogy szabadjára engedhetem ezen dolgok egy részét. Carol: Van még sok egyéb dolog is, ami tegnap felszínre került, és ez nemcsak a másoknak okozott fájdalom. Felelősnek érezted magad mások fájdalmáért, és úgy érezted, te vagy az, akinek ezt enyhítenie kell. Robert: Igen, nagyon komoly felelősséget éreztem. És ha az emberek úgy álltak fel az asztalom mellől, hogy még mindig fájdalmaik voltak, személy szerint felelősnek éreztem magam. Istenem! Mennyire nem volt igazam! Te is tudod, és az eszemmel én is tudom, hogy az emberek kitartanak amellett a tudatuk mellett, amihez ragaszkodnak, és az nem az én felelősségem. Van bennem egy rész, amelyik azt mondja: „Tudod, hogy meg kellett volna gyógyítanod ezt az embert.” Carol: Érdekes látni, mennyire megváltoztál. Robert: Nem is sejtettem, hogy a korrekciókat milyen könnyedén és gyengéden elvégezhető ez. De pszichoterápiával és személyiségfejlesztő típusú csoportokkal, Gestalt terápián töltött évek során keresztülmentem sokféle kezelésen, és dolgoztam a problémáimon, de sosem kerültem a gyökerükhöz, sosem szabadultam meg tőlük. És ez az, amit ez az oldás megtesz. Igazán elhihetik nekem, hogy mennyire működőképes az Egy Agy rendszer. Kim: Hátproblémák, „hát” egy halászkiránduláson. Kim: Carol most fejezett be egy kezelést a hátproblémáimmal kapcsolatban. A hátam akkor kezdett el fájni, amikor visszajöttem egy halászkirándulásról. Ez váltotta ki. Érzelmi okai voltak. Most már jobban tudok mozogni. Most már minden jó. A testmozgás nem okoz fájdalmat. A fájdalom elmúlt a derekamban, és sokkal könnyebben tudom a testgyakorlatokat végrehajtani. Húsz percet, vagy egy fél órát dolgoztunk ezeken az érzelmi problémákon. Ez nagyon sokat segített nekem. Re-

28


méltük, hogy a hátam ismét kiegyenesedik, és sokkal jobban fogom magam érezni. Ez azt jelenti, hogy néhány perc után – elmúlt. Nagyon köszönöm.

Denise: Önbecsülés Carol: Denise, mi történt a legutóbbi oldás óta? Hány kezelést is végeztünk? Négyet? Denise: Igen. Abban az időben, mikor elkezdtem Carolhoz járni, tele voltam félelemmel, érzelmi problémákkal, allergiás voltam. Az önbecsülésem nagyon alacsony szinten állt. Carol dolgozott velem a visszautasításon, az alacsony önbecsülésen, az allergián, és a sok félelmen. A jobb lábam egy kicsit kifordult oldalra, aztán fájni kezdett. Miután Carollal dolgoztunk, a jobb lábam rendbejött, és többé nem fájt. Úgy érzem, hogy egy teljesen új ember vagyok. Carol: Köszönöm, Denise. (Megjegyzés: Denise az oldást követő napon képes volt egy mérföldes futóversenyen részt venni az iskolában. Egészen addig rettegett a tornagyakorlatoktól, és a hosszú járástól, és most elment vásárolni a nővérével, négy órát sétált és ácsorgott, amire ezelőtt még egy óráig sem volt képes. Sokat dolgoztunk a tudománytól való félelmének lebontásán. Most ezzel is rendben vannak a dolgok. A legcsodálatosabb változás Denise-ben számomra az volt, amikor az energiaáramot a jobb lábában, ami egy ponton megakadt, korrigálni tudtuk. Az édesanyja szintén nagyon elcsodálkozott ezen.)

Allen: Macskákra, nyulakra és virágporra való allergia Carol: Allen, mondanál nekünk valamit arról, hogyan dolgoztunk együtt az allergiáidon? Allen: Allergiás voltam a macskákra, a nyulakra, és a virágporra. Carol: Hogyan reagáltál ezekre, amikor idejöttél és kapcsolatba kerültél velem? Allen: Tüsszentettem, vakarództam és állandóan viszketett, bevörösödött és egész bedagadt a szemem. Carol: És mit szedtél allergia ellen? Allen: Gyógyszereket. Carol: Mennyi ideig? Allen: Körülbelül júniustól szeptemberig. Carol: Hány évig? Emlékszel rá? Allen: Nem. De nagyon régóta. Carol: És mi történt az oldás után? Allen: Az allergiák elmúltak. Egyszerűen letisztultak rólam, és most már nem tüsszentek a macskáktól, közel tudok kerülni hozzájuk és semmi problémám sincs velük. Carol: És mi van a gyógyszereiddel? Allen: Teljesen elhagytam a gyógyszereket. Carol: Hány nyarat töltöttél már el úgy, hogy nincs szénanáthád? Allen: Kettőt. Carol: Teljesen elmúlt? Allen: Igen. Semmi reakció nincs. Carol: És mi van a macskákkal és a nyulakkal? Allen: Attól a perctől kezdve, hogy elkezdtük az oldást, megszabadultam ettől a bajtól. Carol: Most már tudsz macskával játszani? Allen: Igen. Carol: Nagyon jó, hogy ismét örömöd lehet a háziállataidban. Allen: Ó, igen. Nagyon szeretem a macskákat. Carol: Köszönöm, Allen. Allen: Folytatás Carol: Allen, úgy három évvel ezelőtt dolgoztunk az allergiáidon a macskákkal, a virágporral kapcsolatban, amire gyógyszereket szedtél. Beszéltünk már erről egy másuk interjúban.

29


Két évig mindenféle reakció nélkül éltél együtt ezekkel a dolgokkal. Két hónapja ismét felkerestél, hogy kiújult az allergiád. Mit éreztél? Allen: Vértódulást, tüsszentettem, és bedagadt a szemem Carol: Így tehát meg kellett ismételnünk a kezelést. Allen elvesztette a kiskutyáját úgy két hónapja. Kinn történt az úton, és azóta Allennek egy csomó érzelmi problémája van ezzel kapcsolatban. Megcsináltuk az oldást a kutya elpusztulásával kapcsolatban. Elmondanád nekünk, hogyan érezted magad rögtön ezután, majd egy hónappal később, míg nem láttalak? Allen: A stresszoldás teljesen rendbehozott Carol: Szóval amikor kinn vagy a szabadban, nem lesz vizenyős a szemed és a többi. Teljesen megtisztultál ezektől? Allen: Igen. Carol: Nos, köszönöm szépen az interjú folytatását.

Amy: Tekintetirányok blokkolása Carol: Amy, mondd meg, légy szíves, mi történt veled az iskolában a múlt évben? (Amy 13 éves) Amy: Nos, először is, nem kaptam valami jó jegyeket akkoriban, és nagyon sok minden aggasztott. Carol: Csináltunk egy oldást ezen a nyáron. El tudod nekünk mondani, hogy megy az idén az iskola, Amy? Amy: Most már csupa ötösöm van, és nem izgulok többé. Nem aggódom, hogy az emberek mit mondanak rólam, de más miatt sem. Carol: Tehát úgy érzed, biztonságba kerültél önmagadban. Amy: Igen. Carol: És amikor ellenőriztük Amy szemét ... Emlékszel, mi történt akkor, amikor felfelé néztél? Amy: A két szemem egymás felé fordult, amikor egyenesen felfelé néztem. Az izomkontroll nem működött. Carol: Amy 3 hétig csinálta a nyolcas gyakorlatot, hogy erőstse a szemizmokat. És most az iskola egészen jól megy? Amy: Igen. Carol: Nagyon köszönöm, Amy. Amy: Szívesen. (Megjegyzés: Ha egy gyerek egy bizonyos irányba néz, amikor fizikai vagy érzelmi traumát él át, agya lezárhatja a képi feldolgozást a szemnek ebben az állapotában. A felfelé nézés gyakori eset, mert a gyerekek mindig felfelé néznek a felnőttekre, amikor azok éppen szidják őket.)

Liz: Tekintetirány – lefelé nézés Liz: Az iskolában a képességvizsgáló teszt során másfél évvel a koromnak megfelelő szint alatt végeztem. Carol: És milyen volt az iskolai munkád a múlt évben, a negyedik osztályban? Hogyan olvastál és a többi? Liz: Az osztályzataim nagyon rosszak voltak. Carol: Összehasonlítva a korábbi eredményeiddel? A nyáron, augusztusban dolgoztunk Lizzel, és kiderült, hogy minden alkalommal, amikor lefelé néz, nagyon sok stressz alakul ki benne. A látása teljesen lezár ebben a szemhelyzetben. A stresszoldás után Liz visszament, újra megírta az alapvizsgát. El tudod nekünk mondani, hogy mi történt ekkor, a második alkalommal? Liz: Igen. Koromnál egy évvel magasabb szinten végeztem. Carol: Egy osztállyal feljebb eső szinten, mint ahányadik osztályba jársz? Liz: Igen.

30


Carol: így ez valójában azt jelenti, hogy két szinttel emelkedtél ahhoz képest, amit múlt májusban produkáltál. Liz: Igen. Carol: Vissza kellett mennünk múlt októberig. El tudod mondani nekünk, hogy mi történt akkor, ami annyira felizgatott, és ezt a stresszhatást váltotta ki belőled? Liz: Elvesztettem anyám gyűrűjét, amit ő akkor hordott, amikor olyan kicsi volt, mint én. Carol: Emlékszel arra, hogyan kerested, hol néztél utána? Liz: Mindenhol a szobában, mindenfelé. Carol: És általában lefelé néztél a padlóra? Liz: Igen. Carol: Rendben. Köszönöm szépen, Liz.

John: Írás Carol: John, mondjál nekünk valamit az írásodról, mielőtt együtt dolgoztunk! (John 10 éves) John: Hát, azelőtt ez nagyon hanyag és bizonytalan volt. De miután elkezdtem a nyolcas gyakorlatot, és leírni az ábécét, az írásom sokkal határozottabbá vált, és minden sokkal szebben mutatott. Sokkal jobb jegyeket kaptam a külalakért is. Carol: Mióta remegett a kezed, és mennyi ideig okozott probléma a mozgások kontrollálása? John: Hát ez állandó problémám volt azelőtt, hogy elkezdtük volna azokat a gyakorlatokat csinálni, amiket te adtál nekem. Carol: Hároméves korod óta, amikor elkezdtél írni az óvodában. Én már akkor ismertelek téged. John: Igen. Carol: Meddig végezted ezeket a gyakorlatokat, mire észrevettem hogy a kézírásod már szép? Én láttam, és tényleg nagyon szép. John: Két hét. Két hétbe telt. Carol: Az energiaáram a kéz és az agy között megindult, és a koordináció teljesen helyreállt. Köszönöm szépen. Nagyon köszönöm, John.

Don: Fekély, elfordulás az iskolától Carol: Don, sok stressz ért téged az utóbbi évben. Megosztanád velünk a történetedet? Don: Vérző fekélyem volt, és miután részt vettem ezen az oldáson, nem kellett többé gyógyszert használnom. A gyomorpanaszaim megszűntek. Most már egyáltalán nincsenek ilyen problémáim. Úgy találtam, hogy a stresszoldás nagyon sokat segített nekem az iskolában, hogy feloldjam a szorongást, amit a múltban mindig magammal hordoztam. Anyámnál rákot állapítottak meg, és oldva az ezzel kapcsolatos stresszt, sokkal jobb jegyeket kapok azóta, mint az előző évben. A kezelés után napokig sokkal kipihentebbnek és energikusabbnak éreztem magam. Nagyon köszönöm. (Megjegyzés: Don nagyon intelligens, mégsem ment neki jól a középiskola. Most nagyon jól végzi az egyetemet.)

Sheldon: Segíts magadon: homlok-tarkó tartás Sheldon: Épp most végeztünk Carollal egy oldást. A hátammal volt problémám. Ahogy a homlok-tarkó tartást 2 csináltuk, mélyeket légeztem és hirtelen nagy energiaáramlást éreztem, amely sugárként keresztülment a mellemen, le a lábamba, és azóta csodálatosan érzem magam. Három hónappal ezelőtt jöttem Carolhoz. Nagyon magányosnak éreztem magam, és szapora volt a légzésem. Ha csak egy picit felfelé sétáltam egy dombra, már lihegtem. Eljöttem Carolhoz, és visszament velem az időben addig, amikor még az anyám méhében voltam. Ikrek voltunk, és én születtem másodiknak, 15 perccel később, mint a bátyám. Nem tudták, hogy én ott vagyok, hogy 2

Stresszoldó módszer: jobb kéz a homlokon, a bal kéz a tarkón helyezkedik el

31


ikerszülésről van szó. Sérült voltam, kék, és fuldokoltam születésem után. Carol oldotta ezt a stresszt, ami mind ez ideig végigkísért. Az oldás alatt láttam magam anyám méhében. Nagyon mélyen, nagyon sötét volt, és megpróbáltam mozogni, de nem tudtam. Aztán hirtelen nagyon sok hely lett körülöttem, de még mindig nem tudtam mozogni, és nagyon magányosnak éreztem magam, ez volt az, amikor a bátyám megszületett. Ez az egész, amire emlékezni tudok, de azóta – ez három hónappal ezelőtt volt – nem érzem magam magányosnak, és nem is lihegek. Van még egy kis félelmem a sötéttől és az elhagyatott helyektől, de különben nagyszerűen érzem magam. Néha még rám tör egy kis félelem, hogyha valamilyen elhagyatott helyen vagyok a sötétben, de ez már nem olyan, mint régen volt. A gyomrom 18 éves korom óta nem volt rendben. Carol egyik első oldásával rendbe hozta. Most már csak akkor van vele baj, ha késő éjjel eszem, amit eléggé gyakran megteszek, és ha túl sokat. Ilyenkor a gyomrom egy kicsit háborog. Vagy ha túl sok kávét iszom, égeti egy kicsit, és zavar, de az oldás után a gyomrom 100%-ot javult. Aztán voltak problémáim a vállammal, jó három évig. Nem tudtam felemelni a kezem a fejem fölé anélkül, hogy fájdalmat ne éreznék. Úgy aludtam régebben, hogy a bal kezem egész éjjel a fejem alatt volt, hogy csökkenjen a fájdalom, vagy felmorzsolódjon a mészlerakódás, vagy ami ott lehet. Carol dolgozott velem ezen a vállproblémán, és azóta tökéletesen rendben van. Még valamit szeretnék elmondani. Nem érzek haragot senkivel szemben. Ez egy másik oldás eredménye, amit egy éve csináltunk. Végeztünk egy oldást néhány hónappal ezelőtt, amikor vitába keveredtem egy alkalmazottal, aki nagyon felzaklatott. Nagyon mérges voltam, mint egy őrült, hogy annyira rám támadt. Carol oldotta ezt. Nem gyűlölök senkit most már, egyszerűen nem tudok gyűlölni. Még csak az sincs, hogy valakit ne kedvelnék. Carol: Amikor szereted, és elfogadod magad, szeretetreméltó világban élsz, Sheldon. Te dolgoztál meg ezért. Én csak megmutattam, hogyan kell. Én nem csináltam semmit veled. Te tetted ezt magadért. Elmondanád nekünk, hogy ereztél akkor, amikor a múlt héten \ felhívtál? Mit tudtál elmondani a lányaidnak, amit életed során eddig nem voltál képes kifejezni? Sheldon: Soha nem voltam képes közelebb kerülni a lányaimhoz vagy a gyerekeimhez, és megmondani nekik, hogy mennyire szeretem őket, és mennyire hiányoznak nekem. Most ölelgetem és csókolgatom őket. Mindez annak a munkának az eredménye, amit itt Carollal végeztünk. Carol: De valójában ez mind Sheldonból jött, én csak lehetővé tettem. Sokat dolgoztunk együtt két év alatt. Sheldon: Úgy gondolom, ez jó két év volt. Amikor először idejöttem, úgy hittük, hogy nem fog jól menni. Nagyon depressziós voltam, és szörnyen éreztem magam, állandóan szemkörzéseket kellett végeznem, és azt mondanom, hogy „nem akarok többet nem jól lenni”. Amíg élek, nem felejtem el. Ezt két hétig csináltam naponta háromszor. Utána kezdtem jobban érezni magam. Egy másik alkalommal akkor volt oldásunk, amikor nyíllal megöltem egy őzet, és nagyon nehezen pusztult el. Ezen nagyon felizgattam magam, belebetegedtem. Eljöttem Carolhoz, helyesebben felhívtam, és elmondtam neki, mire azt mondta, hogy jöjjek fel. Azóta a vadászatról vallott nézeteim teljesen megváltoztak; minden, ami a vadászatot illeti. Még mindig vadászom, csak egy-kettőt lövök le ennivalónak, de már nem csinálom szívesen. Olyan sok rossz dolog volt, amit kijavítottunk. Megpróbáltam visszaemlékezni mindenre. Úgy tűnik, hogy ezek állandóan visszatérnek, de amikor először nem akartam rosszul érezni magam, kezdtem bízni abban hogy menni fog. A legtöbb dolog attól függ, hogy mit gondolsz róla. Igenis gyógyíthatod magad gyógyszerek nélkül! Én sohasem voltam nagy gyógyszerszedő. Hiszek abban, hogy ez a legjobb módja az előrehaladásnak, és egyben a legbiztonságosabb is. Ha nem vagy képes arra, hogy saját magadon javíts, akkor senki sem képes rá. Carol: Ez az, amiért itt vagyok, hogy segítsek neked, de tiéd kell, legyen a kezdeményezés, neked kell elvégezned az igazi munkát. Talán hozzátenném az elhangzottakhoz, hogy Sheldon fantasztikusan néz ki. Sheldon: Mindenki ezt mondja.

Miriam: Egértől való félelem Carol: Az egyik legkiemelkedőbb oldás, amit Miriammal végeztünk, az egértől való félelmének felszámolása volt. Miriam vadászik, maga nyúzza meg az állatokat, és készíti el a hú-

32


sukat. Volt egy bizonyos fóbiája, az egértől való félelem. Most megkérem, hogy magyarázza el. Miriam: Hát, féltem az egerektől. Úgy 16 vagy 17 éves korom óta ha csak megláttam egy egeret, mindig megfagyott bennem a vér, aztán ugráltam fel-le. Halálra rémültem tőlük. Nem is tudom, talán, mert egyszer láttam egy hölgyet a pázsiton. Nagy overall volt rajta, nagyon kövér nő volt. Volt egy egér valahol a füvön, eljutott a lábához, és ő nem tudta kirázni a ruhájából. Annyira sajnáltam! Le kellett vetnie a nadrágját, hogy kijöjjön az egér, ott a pázsiton. Annyira féltem az egerektől, hogy ha valaki kinyújtotta a kezét, és azt mondta, van valami benne, mindig arra gondoltam, hogy egér van benne. Talán egyszer ez így is volt, de erre nem emlékszem. Carol: Amikor nagyon fiatal voltál, úgy gondolod? Miriam: Igen. De akárhogy is volt, Carol oldotta ezt. Carol: EZ körülbelül egy percig tartott, ugye Miriam? Miriam: Most meg tudom fogni az egereket, egyáltalán nem félek tőlük. Ki tudom venni az egérfogóból, felveszem, és bedobom a szemétbe. Carol: Amire nem voltál képes ... Miriam: Ezelőtt. Carol: Soha. Miriam: Még közel se tudtam menni az egérfogóhoz. Carol: Tehát ez most nagyon megváltoztatta az életedet? Miriam: Azt most sem tudom elképzelni, hogy háziállatként tartsam őket. De nem félek tőlük. Meg tudom fogni őket. Carol: A stressz teljesen eltűnt? Miriam: Igen. Carol: Ha bemennél egy sötét szobába, és felgyújtva a villanyt meglátnál egy szaladó egeret, megijednél? Miriam: Nem. Carol: Tehát az iszony, hogy találkozol egy egérrel, és az halálra rémit, már nem tölt el többé. Köszönöm, nagyon köszönöm. Miriam: Én is.

Anthony: Bűntudat és szégyen Carol: Ez Anthony második riportja velem. Öt héttel ezelőtt volt egy oldása, amikor a bűntudaton, a szégyenen, a szemrehányáson és a megterheltségen dolgoztunk. Mondanál nekünk erről valamit, Anthony, hogyan éreztél azelőtt, és hogyan éreztél az oldás után? Anthony: Nagyon letörtnek éreztem magam, és ki voltam merülve, és tudtam, hogy itt az idő arra, hogy eljöjjek, és ismét találkozzunk. Carol: Új problémák merültek fel azóta? Anthony: Igen, és amikor befejeztük, úgy éreztem magam, mintha újjászülettem volna. Most már öt hete tart, és nagyon jó, sokkal boldogabb vagyok. Pozitív dolgok történnek velem, és még élettelibbnek érzem magam. Úgy gondoltam, hogy nagyon jó ma ismét eljönni hozzád. Most, hogy befejeztük az oldást, még jobban érzem magam, ami meglepő. Carol: Egy felfelé ívelő spirál? Anthony: Igen, ez az. Carol: Nem is sejtjük, milyen jól tudjuk magunkat érezni, annyira be vagyunk programozva a betegségekre és a boldogtalanságra. Anthony: Én úgy gondoltam egy órával ezelőtt, hogy nagyon jól érzem magam, de most még jobban érzem magam, és ez nagyon érdekes. Nagyon szeretem ezt az érzést.

Anthony: Megbántott, sértődöttség Carol: Amikor Anthony ma eljött, nem volt biztos abban, hogy ezen kell dolgoznunk, így megnéztük az érzelmi barométert, ami azt mutatta, hogy meg van sértődve, és neheztel valamiért. Először a jelenben dolgoztunk, aztán visszamentünk 23 éves korára. Azután vissza kellett mennünk tízéves koráig, amely nagyon jelentős kor volt Anthony számára. Fontos az

33


apai és anyai problémák, az elkülönültség érzése és saját hatalmának feladása szempontjából. Érdekes, hogy Anthony felfedett valamit, ami tegnap jutott eszébe, és abban a korban történt, ahová vissza kellett mennünk. Ebből az esetből kellett ma oldani a stresszt. Úgy gondolom, sok emberen segítene, ha Anthony ezt megosztaná velünk. Amit apróságnak vélünk, egy tízéves gyerek számára nagyon komoly probléma volt, és mély hatást tett rá. A hátsóagyba programozva az egész szexuális életére kihat. Szeretném, ha ezt megosztanád velünk, Anthony, légy szíves. Anthony: Anyám rajtakapott, hogy a kulcslyukon keresztül kukucskáltam, és néztem őt, ahogy fürdik a fürdőszobában. Nagyon összeszidott, és érzelmileg megsértett. Úgy emlékszem, hogy meg is vert. Nagyon megszégyenített. Drámaian fogta fel a helyzetet. Ez akkor komoly trauma volt számomra. S azóta is magammal hurcoltam. Harminc éven keresztül. Egyszer felmerült a terápia során, és úgy gondoltam, hogy megszabadultam tőle. De az, hogy ma oldáskor előjött, s nem csak tegnap jutott eszembe, mutatja, hogy még nem dolgoztam fel. El sem hiszem, hogy képes vagyok elmesélni. Mindössze két embernek mondtam el 30 év alatt. Túlságosan szégyelltem magam. Most viszont elmondom, egyáltalán nem zavar, hogy erről beszélek. Carol: Tehát tudod mekkora stressz volt, ha még 40 éves korban is szégyellted megosztani valakivel. Anthony: A feleségemet már húszon-valahány éve ismertem, és csak most mondtam meg neki két évvel ezelőtt. És ez is nagy dolog volt. Carol: Amikor tegnap előhoztad, úgy tűnt, mintha ez lett volna a legrosszabb dolog, amit egy ember megtehet egész életében. A szégyenérzeted még mindig olyan nagy volt, Anthony. Anthony: Igen. Ez az, amiért alig hiszem, hogy most olyan könnyen tudok róla beszélni. Carol: A stressz most már elmúlt, és rájöttél, hogy mindaz része a felnövésnek, része a gyermekkornak, és teljesen természetes, normális, ha valaki kíváncsi. De te tovább hordoztad ezt a bűntudatot, szégyent, sértettséget és neheztelést ami az ilyenfajta szituációkból adódik. Anthony: Igen. Valóban mérges vagyok, hogy azt választottam, hogy ilyen hosszú ideig cipeljem ezt magammal. Itt volt az ideje, hogy megtisztuljak tőle. Carol: Érdekes lesz látni, hogyan befolyásolja ez most az életedet. Hogy érzel most, az oldás után, Anthony? Anihony: Jobban, mint egy órával ezelőtt. Sokkal könnyebbnek érzem magam. Különösen, hogy így tudok erről beszélni, tudva, hogy a magnó is megy. Carol: És megosztod az egész világgal. Anthony: Nem érzek semmiféle szégyent vagy fájdalmat, mint egy órával ezelőtt. Úgy értem, amikor az előbb beszélgettünk erről, még neked is nehéz volt elmondanom Carol: Tudom. Anthony: Érdekes ezt hallani saját magamtól, és most már egyáltalán nem érzem a dolgot olyan szörnyűnek. Carol: Anthony még körülbelül 2%-os negatív érzelmi töltést hordoz ezzel az üggyel kapcsolatban (tehát nem teljesen tisztult ki), de ez természetes. Két nap múlva ezt is egyszerűen elereszti. Agyának még egy kicsit emésztenie kell az ügyet. Nagyon köszönöm, Anthony.

Jackie: Önértékelés Carol: Volt egy bicikli baleseted és nem tudtál gépelni. Mondanál nekünk valamit arról, hogyan történt, és mik voltak az eredményei? Jackie: Imádok biciklizni. Aznap nagyon rossz kedvem volt, és nem kellett volna biciklire ülnöm. Akkor, egy évvel ezelőtt már tudtam, hogyha az ember nagyon összetörten érzi magát, akkor ne vezessen autót, és ne üljön biciklire. Különösen, ha nem törődsz semmivel, azzal sem, hogy lesz-e baleseted vagy sem. Így éreztem. Emlékszem, az jutott eszembe a baleset előtt, hogy ha elesnék a biciklivel és megsérülnék, a mentőknek kéne el vinniük, és ez nem volna valami jó tréfa. Ezen gondolkoztam, és persze rámentem egy forgalmas főútvonalra a városban. Miközben feljebb húztam

34


egy kicsit a sztreccs nadrágom hátulját, elestem. Az orvosok azt mondták, hogy a kezem csúnyán összezúzódott, az inaimnak, és az izomszöveteknek legalább két hónap kell, hogy teljesen meggyógyuljanak. Carol valami „gyógyító érintés” technikával kinyitotta az energiaáramot a kezemben, és egy perc múlva ökölbe tudtam szorítani. Egy hétig pihentettem. Még gépeltem is a munkahelyemen, és a kezem kevesebb, mint egy hét alatt meggyógyult a két hónap helyett.

Michael: Hatalommal bíró személyek. Vedd vissza a hatalmad. Carol: Michaelnek nagyon sok oldása volt. Először is, Michael, mondanál valamit a gyermekkorodról, valamit a múltadról? Michael: Én voltam a legidősebb az öt gyerek közül. Szüleim mindketten tanárok voltak, és úgy írnám le gyermekkoromat, hogy nagyon irányítottak. Mindig úgy csinálták a dolgokat, hogy nagyon kevés lehetőségünk volt választani. Még olyan apróságokban is amikben a kisgyerek általában dönthet. Például hogyan válaszd el a hajadat, milyen frizurát hordjál. Ezt nekünk mind előírták. Carol: És mi volt a helyzet a hosszú távú célokkal? Ezeket is meghatározták, például, hogy melyik egyetemre menj? Michael: Nem. Carol: Ezeket a döntéseket magad hozhattad meg? Michael: Megbeszéltük a döntést. Azt hiszem, hogy ez másoknál is működik. A pályával is ugyanez volt a helyzet. Semmire sem kényszerítettek. Carol: Tehát a probléma csak a mindennapos döntéseknél volt? Michael: Igen, olyan dolgokkal, hogy mit hordasz, hogyan nézel ki. Carol: Hogy hova mehetsz, és kivel? Michael: Ó, abszolút. Nagyon szigorú szabályok voltak, amelyek ezt előírták. Carol: Beleszólhattál ezekbe a szabályokba, amelyeket be kellett tartanod? Michael: Nem. Carol: Meg lehetett szegni őket? Michael: Nem, büntetés nélkül nem. Carol: Ugorjunk egy kicsit előre a 43. évedre! El tudod mondani, mit éreztél akkor? Az életed boldog és kielégítő volt? Michael: Nem vagyok biztos abban, hogy akkor ezt észrevettem, de valószínűleg nagyon benne voltam valami olyasmiben, amit kíméletesen úgy tudnék leírni, hogy a középkorúság krízise. Carol: És ez miben jelentkezett? Michael: Érzelmileg nagyon felkavart néhány dolog az életemben. A lányom a tinédzseréveihez közeledett. Azt hiszem, ezeket az érzéseket egy incidens váltotta ki anyám és a lányom között, ez arra a hozzáállásra emlékeztetett, mint amit én kaptam, 12 vagy 13 évesen. Nagyon rosszul viseltem ezt. Úgy gondolom, ez volt a kezdete annak, hogy felszínre kerüljön egy csomó dolog, ami tinédzserként velem történt, s amiket én magamba fojtottam, és nem gondoltam rájuk tudatosan. Most, hogy tinédzser gyerekem volt, újra átéltem őket. Carol: Sok oldást végeztünk visszamenve egészen a tinédzserkori éveidhez. Időnként nagyon depressziós voltál, nem tudtad, miért, és oldást végeztünk. És íme, visszamenve azokhoz az évekhez, eljutottunk egy bizonyos eseményhez, amit fel tudtál idézni, és be tudtuk kapcsolni az energiát. Hogy érezted magad a beavatkozás után? Michael: Az oldás után határozottan jobban éreztem magam. Carol: Kevésbé stresszeltnek? Michael: Ó, igen, sokkal kevesebb a stressz, kevesebb a depresszió. Olyan, mint amikor egy nagy tehertől szabadul meg az ember. Carol: Sokkal könnyebbnek találod, hogy a családban tinédzserekkel foglalkozz? Most, hogy megértetted, honnan jöttél. Michael: Igen, úgy gondolom, hogy ez segít. Segít összefüggésbe hozni a dolgokat a tapasztalataiddal. Az ember perspektívát talál, mely fölött különben talán elsiklana, ha nem lettek volna az oldások. Carol: Elmondhatod, hogy többé már nem a saját gyerekkori rögeszméiden és programozottságodon keresztül nézed a dolgokat. Gyerekeid életét egészen más perspektívából tudod nézni.

35


Michael: Igen, ez igaz. Én nem akarom szükségszerűen azt, hogy a gyerekeim úgy nőjenek fel, mint én. És ezekre a dolgokra nagyon oda kell figyelned, ha másképpen akarod őket csinálni. Tudatosnak kell lenned. Különben észre sem veszed, s belecsúszol a régi mintákba. Azokba a mintákba, amiket akkor hoztak létre, amikor te voltál tinédzser. Carol: Mi az az érzés, amit a szüleid iránt tápláltál azokban az években? Michael: Érzés? Nos, nagyon sok hasznosat szűrtem le egy könyvből, amelynek az volt a címe: „Békülj meg a szüléiddel.” A könyv olvasásakor rájöttem, hogy nagyon sok feloldatlan dolgot hurcolunk gyerekkorunktól egészen felnőttkorig, és ezeket tisztázni kell. Nem is veszed észre őket, amíg nem olvasol róluk, és nem látod, hogy szükséged van egy tudatos mechanizmusra ahhoz, hogy felszínre hozd a dolgokat. Számomra ez a könyv volt ez a mechanizmus, és nagyon sok jót tett velem. Aztán az oldások folytatták a folyamatot. A felszínre hozás határozottan segít, de a stresszoldás folyamata valószínűleg még ennél is jelentősebb. Carol: Az egyik oldáskor teljesen, rettenetesen izgatott voltál egy vállalkozó miatt, akivel együtt dolgoztál valamin. Emlékszem, milyen bátortalan és depressziós voltál. Ha azt mondom, fehér, ö azt mondja fekete, ha azt mondom fekete, ö azt mondja fehér, panaszkodtál. Amikor teszteltük, a negatív érzelmi töltés inkább az volt, amit te éreztél iránta és nem az, amit ő irántad. Mindez a neheztelés s harag bennünk lakik, és a kívülálló emberek vagy faktorok csak visszatükrözik azt, ami bennünk el van temetve. Megcsináltuk az oldást ezen a problémán, és eljutottunk oda, hogy lázadsz a tekintélyuralmú személyek ellen. Mit tudnál ehhez a dologhoz hozzátenni? Michael: Ez egy túlságosan is tekintélyelvű ember volt. Az önvizsgálatok során, az oldás alatt rájöttem, hogy valószínűleg problémám van az ilyen emberekkel. Apám miatt, aki nagyon nem tűrte az ellentmondást. Katonás volt (családjában volt is katona), és hozzászokott ahhoz, hogy parancsolgasson. Úgy gondolom, hogy az oldás segített felszínre hozni néhány olyan dolgot vele kapcsolatban, amit magammal hurcoltam, és befolyásolta a hozzáállásomat más hasonló emberekhez, akikkel együtt kellett dolgoznom nap mint nap. Az oldás után nagyon megváltozott a kapcsolatunk. Úgy éreztem, mintha hirtelen teljesen megváltozott volna. De valószínűleg az történt, hogy megváltozott róla az elképzelésem. Ez mindent megváltoztatott. Carol: Úgy emlékszem, azt mesélted, hogy szinte a kezedből evett. Michael: Mindenesetre sokkal jobb kapcsolat alakult ki közöttünk. Carol: Tapasztalatom szerint ez nagyon sok emberre igaz, akiknek tekintélyelvű főnöke van. A legtöbb esetben ez egy szigorú, irányító apára, anyára, vagy mindkettőre vezethető vissza. Az a szülő, aki csak megengedi, hogy mindez, megtörténjen, szinte részese a játszmának. Azzal, hogy nem tett semmit, és hagyta, hogy megtörténjenek ezek az érzelmi és fizikai bántalmak. Oldáskor kiderült, hogy nagyon korán kikapcsoltak érzelmileg, és kikapcsolták a te saját érzéseidet is. El kellett ismerned más emberek irányítását, és nem engedték, hogy kifejezd saját véleményed akár érzelmi, akár fizikai szinten. Visszamehetnénk a tinédzser éveidhez? Mondjál nekünk valamit a lányokról! Michael: Az a meglátásom, hogy nagyon bátortalan voltam a randevúkkal, mikor más tinédzserek már elkezdtek randevúzni. Carol: Sok oldást végeztünk visszamenve egészen a tinédzserkori éveidhez. Időnként nagyon depressziós voltál, nem tudtad, miért, és oldást végeztünk. És íme, visszamenve azokhoz az évekhez, eljutottunk egy bizonyos eseményhez, amit fel tudtál idézni, és be tudtuk kapcsolni az energiát. Hogy érezted magad a beavatkozás után? Michael: Az oldás után határozottan jobban éreztem magam. Fogyatékosnak éreztem magam abban az értelemben, hogy az időzítésem más volt, és nem kezdtem olyan korán randevúzni, mint mások. Úgy gondolom – az az elképzelésem – hogy ez nagyon elbátortalanított. Sohasem éreztem magam valami kényelmesen, amikor lányokkal kellett beszélnem telefonon, úgy éreztem nincs egy nyugodt hely, ahol megtehetném és feszélyezve éreztem magam ilyenkor. Megengedték, csak éppen nem éreztem kellemesnek. Soha senki nem mondta, hogy nem, de nagyon zavart voltam valamilyen okból. Carol: Milyen most a szüleiddel a kapcsolatod? Az oldások után és a „Békülj meg a szüleiddel” című könyv olvasása után? Tudnál mondani valami változást? Hogyan látod most őket?

36


Michael: Határozottan van néhány változás azon a téren, ahogy őket látom. Még nagy utat kell megtennem, de sokkal megértőbben vélekedem a különböző helyzetekről. Sohasem lett volna ez lehetséges az oldások és a könyv elolvasása nélkül. Carol: Összehasonlítva az öt évvel ezelőtti helyzettel, hogy érzed magad? Michael: Nos, én úgy érzem, mintha valamilyen örvényből kerültem volna ki. Még mindig van egy csomó dolog, amin dolgoznom kell, de sokkal jobban érzem magam, mint négy vagy öt évvel ezelőtt, és biztos, hogy sokkal jobban érzem magam, mintha semmi sem történt volna. Ha nem tettem volna meg ezeket az erőfeszítéseket, vagy nem vettem volna reszt az oldásokon, kétlem, hogy ilyen jól érezhetném magam. Carol: Van valami tanácsod a szülőknek azok után, amiken keresztülmentél gyerekkorodban? Mlchael: Úgy vélem, hogy el kell gondolkozni ezeken a dolgokon, és nagyon óvatosnak kell lenni a behatásokkal, azokkal az életre szóló behatásokkal, amik a gyereket érik. Carol: A választási szabadság nagyon fontos, még ha csak arról van is szó, hogy megadjuk a lehetőséget egy hároméves gyereknél hadd válasszon maga a három ruhája közül, melyiket szeretné az óvodába felvenni. Ezek a napról-napra eljövő kis választások segítik a gyereket hogy felkészüljön az életre, és hogy kialakítsa önértékelését és belső békéjét. Nagyon köszönöm az interjút, Michael.

Sam: Válás, a kreativitás tagadása, irányítottság Carol: Sam tegnapelőtt vett részt az oldáson. Most fejeztük be a másodikat. Sam, mondanál nekünk valamit, hogyan érezted magad, amikor először jöttél ide kezelésre néhány hónappal ezelőtt? Elmondanád nekünk, min mentél keresztül azóta, és hogyan érzed most magad? Sam: Szóval egy házasság felbomlásának kezdetén voltam, és eléggé zavartan jöttem ide. Viszszautasítottnak felkavartnak éreztem magam az egész üggyel kapcsolatban, elveszett az életcélom, de tényleg. Ez újfajta terápia volt számomra, de segített. Csak azt mondhatom, hogy amikor elmentem innen, nem éreztem azt az elutasítottságot, amit azelőtt. Sok szomorúság megmaradt, de már nem érzem – ahogy mondtam – a visszautasítottságot. Carol: Hogyan tudtál a töréshez alkalmazkodni? Pont akkor történt veled mindez, miután innen elmentél. Sam: Megtaláltam a belső erőt, hogy rájöjjek, magammal kell törődnöm, felelősnek kell lennem a saját életemért, és meg kell hoznom saját döntéseimet. Ez hozzásegített ahhoz, hogy valóban lássam az utat, és tovább haladjak. Carol: Ma tovább dolgoztunk ezen. Mondanál nekünk valamit hogyan nőttél fel, valamit a gyerekkorodról, és arról, hogyan kapcsolódik az ahhoz, amit mi ma csináltunk? A jobb és a bal agyfélteke kiegyensúlyozásához? (Megjegyzés: A bal agyféltekéhez tartozik a lineáris gondolkodás, a matematika, agresszivitás és a „férfiasság”. A jobb agyféltekéhez a kreativitás, a művészet, a zene. a gondoskodás és a „nőiesség”. A gyakorlatokkal integráljuk a két agyféltekét, vagy mindkettőt bekapcsoljuk ott, ahol az egyik vagy mindkét agyfélteke lezárhatta az energiaáramlást valamilyen trauma miatt. Sam: Nos, nekem érdekes múltam van. Egész életemben a szüleimnek dolgoztam. Ezt várták el tőlem. Úgy gondolom, hogy emiatt nehezteltem rájuk, mert elvont a szokásos gyermekkori dolgaimtól. Carol: A szüleid azt várták, hogy teljesítsd és megtedd azt, amit ők akartak, hogy megtegyél. Sam: Pontosan. Carol: Hogy vélekedsz ma minderről? Most már értékeled a saját kreativitásodat, a jobb agyféltekédet? Sam: Nem annyira akarom. Úgy látom, sokat kell dolgoznom, hogy újra felépítsem magam, és kitűzzem saját céljaimat. Úgy értem, fontos, hogy örömet akarok nekik szerezni, de az utóbbi három hónapban rájöttem, hogy nekem saját magamnak is örömet kell szerezzek. Carol: Ez egy nagyon szép felismerés. Nagyon hosszú ideig megtagadtad saját magad, a vágyaid, a céljaid. Sam: Igen. Ez nagy változást jelentett számomra, ami a belső energiámat illeti.

37


Carol: Azt tettük, hogy eltávolítottuk a stresszt és a töltést a szüleiddel kialakított kapcsolatból, és most szabad vagy. Nem robot, hanem az, aki valóban vagy, és pontosan azt teszed, amire szükséged van az életedben, így ez nagyon izgalmas. A feleségeddel való kapcsolatodban annak kell lenned, aki vagy, és azokat a dolgokat kell tenned, amik szükségesek a számodra. Ha ez találkozik a feleséged céljaival, akkor csodálatos. De ha nem, akkor megvan a belső erőd ahhoz, hogy tudd, ez így nem működik. Lehet, hogy a múltban működött, de most a dolgok megváltoztak, és neked tenned kell valamit ezért. Amikor nem érzel bűntudatot, szégyent, azt, hogy hibáztatnak, támadnak, meg ilyenféle dolgokat, akkor tudsz előrejutni, és meg tudod kapni azt, amit akarsz az élettől. Beszélgettünk arról, hogy megtagadod saját kreativitásodat. Az elmúlt néhány évben nem volt időd arra, hogy aktívan fúrj-faragj, hogy űzd a hobbidat, amiben örömed telik. Most rájössz, hogy egyre több időd van, hogy tudsz időt szentelni saját kreativitásodnak, és megteszed azt, amit tenned kell. Sam: Sokat töprengtem azon, hogy megcsináljam a barkácsboltjaimat. Már azelőtt megterveztem, mielőtt idejöttem volna. Ez nagyon fontos része az életemnek, amit teljesen elhanyagoltam. Carol: Nyugodt időszakokban, amelyekre oly nagy szükséged van és amelyekben évek óta nem volt részed, segítenek, hogy ismét kapcsolatba kerülj a kreatív személyiséggé válásodhoz szükséges dolgokkal. Sam: Teljesen egyetértek. Carol: Nagyon érdekes volt, hogy ma előjött a bal és jobb agyfélteke integrációjának hiánya. Azt mondtad, hogy mindig sok problémád volt az iskolai munkával. Sam: Igen. Carol: Miután megcsináltuk a bal/jobb agyfélteke integrációjának korrekcióját, érdekes lesz látni, szellemi szempontból hogyan alakul az életed. Sam: Nos, hagytam, hogy ez a rögzült szokásminta még azt a módot is kontrollálja, ahogy a dolgokat kezelem, mint például a könyveket a boltban. Az utóbbi időben ezt is majdnem teljesen elhanyagoltam. Tudtam, hogy rá kell szánnom magam, és cselekednem kell, odamenni és dolgozni. Most lehet, hogy megvannak ehhez az eszközeim. Valóban úgy gondolom, hogy sokkal magabiztosabb vagyok ezen a téren.

Sophia: Allergiák, az ismeretlentől való félelem Carol: Sophiának jó néhány oldása volt az elmúlt két évben. Szeretne megosztani velünk néhányat, s elmesélni a változásokat, amelyek az oldások után jelentkeztek. Van egy bizonyos, amellyel kezdeni szeretnéd? Sophia: Igen, de előbb szeretném elmondani, hogy minden alkalommal, amikor együtt dolgoztunk Carollal, pozitív eredményre jutottunk. Tudom, hogy ezek számomra lelkileg és fizikailag is hasznosak voltak. A könyv számára azt az esetet szeretném elmesélni, amikor az allergiámon kezdtünk dolgozni. Gyorsan egy kis háttér. Akkoriban, amikor legutolsó gyerekem született, kerültem tudatába annak, – hogy nevezzük így – „allergiás” vagyok. A fiam most 17 éves és az allergiát rögtön a születése után vettem észre. Mondhatom, hogy igazán traumatikus szülés volt. Amikor terhes voltam, élveztem, hogy terhes vagyok, hiszen nagyon szépen éltünk a férjemmel, de volt valami ellentmondásos is abban, hogy újra egy kisgyerekkel kell foglalkoznom. A terhességem alatt az első három hónapban nagyon beteg voltam, és penicillint, vagy valami hasonló antibiotikumot kaptam, amiről úgy gondoltam, hogy kapcsolatban áll azokkal a problémákkal, amelyek azután a fiam tanulási nehézségeiben jelentkeztek. Sok dolgot fedtem le bűntudattal. Akárhogy is ebben az időben történt, hogy észrevettem egy utólagos orrcsepegést. Ez bizonyos fajta ételek után, bizonyos helyzetek után történt, s mindig valamiféle vértolulás kísérte. Amikor megvizsgálták a fiam allergia-érzékenységét, úgy hét vagy nyolcéves korában, én is megcsináltattam a tesztet magamon. Kiderült, hogy tulajdonképpen mindenre allergiás vagyok, amit eszem, éppúgy, mint különböző dolgokra a környezetemben, mint például párna, macskák, különböző fajta penészfélék, házi por és az ételeken kívül még egy csomó dologra. Injekciókat kaptam jó két évig, de már annyira zavart, hogy abbahagyták. Egy cseppet sem voltak kíváncsiak, mi mást tehetnének. Az injekciókkal azt akarták elérni, hogy valami olyan tűrőképességet adjanak, amivel fel tudom építeni az immunrendszeremet.

38


Egy darabig jó is volt, aztán ezek az érzések lassan visszajöttek: holtfáradtság, amikor a szabadban voltam, tavasszal és ősszel szó szerint merev voltam a fáradtságtól. Amikor eljöttem hozzád, elmeséltem neked, te pedig időben visszavezettél, úgy emlékszem, három lépcsőben, és amikor a harmadik lépcsőben elértük a tízéves koromat, hirtelen megtisztultam, kipucolódtak az orrjárataim, és kitisztult a látásom. Olyan élmény volt, mint amikor valami hatalmas nagy sikert érsz el. A dolgok sokkal fényesebbnek, élesebbnek látszanak. Ami pedig másnap történt ... hazajöttem, és emlékszem, hogy kimentem a tölgyfaerdőbe, felvettem a lehullott leveleket, és betakartam velük az arcom, csak hogy lássam, mi fog történni. És utána felhívtalak: „Carol, semmi sem történt, semmi allergiás reakció. Te pedig azt felelted: Azt hitted, hogy lesz valami reakció?” Tény hogy csodálatosan vagyok ez óta az oldás óta. Valójában semmi problémám nincs. Bár nem oldottuk a macskaallergiát, ami zavart, ezért kipróbáltam az egyik technikát, amit itt is használtunk. (Úgy egyébként kétszer harapott meg a macskám). Többé semmi problémám sincs ezekkel az allergiákkal sem. Olyan technikákat használtam, amelyekre te tanítottál. Carol: Nagyon fontos, hogy megtanuljunk vigyázni önmagunkra, és kezünkbe vegyük teljes lényünket. Sophia: Az egy teljesen átütő oldás és eredmény volt, mert korábban több ezer dollárt költöttem az allergiás vizsgálatokra. Emlékszem, mértük az időt, 45 perc sem telt el, és beletaláltál. A korrekció azóta is kitartott, pedig ennek már – mennyi ideje is – két éve. Ez a második nyár? Carol: Igen. Volt néhány további szituáció, egyedi problémák. Megosztanád velünk? Sophia: Természetesen. Ezt nagyon érdekesnek találják majd az olvasók. Szóval Carol nagyon közel lakik hozzám, ami nagyszerű. Ügy tűnik, mindig tudja, ha valami problémám van, mert egyszer csak megjelent, ami nem szokása. Úgy értem, nem szoktunk csak úgy meglátogatni egymást. Carol megjelent egy nap az irodámban és azt mondta. „Mi baj?” Megkérdeztem: „Hogy kerülsz ide?” Ő azt felelte: „Valami baj van, és elhatároztam, hogy megszüntetem” vagy valami ilyesmit. Aznap magas sarkú cipőben voltam, és olyan nadrágban, aminek egy kis pánt volt az alján. Egyszer nagyon ügyetlenül álltam fel, ami nem jellemző rám, de valahogy ez a kis pánt beakadt, és ráestem a térdemre, ami egyszer nagyon megsérült egy síbaleset során. Amikor Carol megérkezett, nagy fájdalmaim voltak. Valójában nem tudtam menni, nem tudtam felmenni a lépcsőn. El voltam keseredve, de ő csak hozzáért a térdemhez, csinált egy kis oldást. Sokat mondok, ha egy percig tarthatott, és be tudtam hajlítani a térdemet, felálltam, felvettem a magas sarkú cipőmet, és úgy jártam, mintha semmi sem történt volna. Úgy értem, előtte sírtam, és az irodában látták ezt. Nem tudtam menni. Carol: És azután kisétáltál. Sophia: Pontosan. Kisétáltam. Azt mondtam: „Hello gyerekek.” A többiek csak néztek, „Várjunk csak! Ez nem lehetséges!” – látszott a tekintetükben. Emlékszem egy másik alkalomra is, amikor éppen fájt a térdem, és te meg csak csináltál valamit, egy ilyen félperces csodát, és máris jól éreztem magam. Carol: Mondanál nekünk valamit a napokig tartó gyomorgörcsödről? Sophia: Szóval történt valami munka közben, ami nagyon zavart, és eljöttem Carolhoz. „Tudod, ki vagyok borulva, mert valóban nem tudom, mit kezdjek ezzel.” Nem jellemző ez rám. Megvizsgáltuk, és oIyan válaszokat kaptunk, amiket nem akartam, és ez még jobban kiborított. Aztán rávettél, hogy nézzek szembe a valósággal, hogy mi is történt, milyen következményei lehetnek, vagy nem lehetnek. A gyomorgörcsöm azonnal elmúlt. Carol: Ha szembenézel a legnagyobb félelmeddel, akkor feloldod azt. Mi a legrosszabb dolog, ami valószínűleg történhet? Sophia: Rögtön elmúlt a fájdalom. És rájöttünk, hogy a szituáció valószínű következménye, a legrosszabb megoldás, nem is olyan szörnyű. Egyáltalán nem olyan drámai, hogy tönkretegye azt, amit gondoltam. A probléma megoldódott. Úgy gondolom, hogy az oldási folyamat meghökkentő. Néha azt mondom, olyan egyszerűnek hangzik, hogy az ember szinte habozik kimondani: „Elmegyek a barátomhoz, Carolhoz, és öt percen belül old engem.” Úgy néznek rám, mintha bolond volnék. De tény, hogy mindenki, aki kipróbálja, és nyitott az értelme, ilyen meglepő dolgokat fog tapasztalni. Mert ez bizonyára sokkal jobb, mint különböző technikákkal próbálkozni, amelyek nem vezetnek eredményre, vagy évekig járni pszichoterápiára. Ez működik. Ez volna az üzenetem mindenkinek.

39


Allison: Férfi hatalommal bíró személyek Carol: Allisonnak már sok stresszoldása volt nálam. Szeretné megosztani velünk néhány tapasztalatát. Mivel sok ilyen volt, és a következményeik hihetetlenek, vágjunk bele! Úgy emlékszem, hogy az első oldás, amit csináltunk, főnöködről szólt, egy igazi férfitekintélyről. Elmondanád, mik voltak az érzéseid a munkahelyeden, és hogy hogyan éreztél az oldás után? Allison: A főnököm uralkodó típusú személy volt. Nem tudom biztosan, hogyan mondjam ezt. Csapdában éreztem magam. Úgy éreztem magam, mint egy kicsi lány egy óriási, hatalmas emberrel, akitől nem tud megszabadulni. Megfélemlített. Azt éreztette velem, hogy nem tudom, mit csinálok. Én voltam a titkárnője, az értékesítési ügyintézője és irodai vezetője. Ennek ellenére állandóan hangsúlyoznia kellett az erejét, hogy ő a főnök. Teljesen mindegy volt, milyen levelet írtam, teljesen mindegy volt, hogy borítékot írok-e, vagy csak bélyeget ragasztok egy borítékra, valamit mindig hozzátett, vagy kitörölt, hogy még egyszer meg kelljen ugyanazt csinálnom. Úgy értem, hogy nyilvánvalóan csak az ő megoldása volt az egyedüli jó megoldás. Nagyon nehéz volt vele dolgoznom. Az iroda a háza alagsorában volt, és emlékszem, hogy egy ablakon tudtam kinézni. Amikor bementem az épületbe, mindig teleszívtam magam még friss levegővel tudván, hogy egészen délig nem lesz módom friss levegőt szívni. Aztán ugyanez öt órakor. Abban a pillanatban, ahogy elment félórára, vagy bármilyen találkozóra, mindig odaszaladtam az ablakhoz, csak hogy kinézhessek, mint egy ketrecbe zárt állat. Kinéztem az alagsori ablakon, és láttam egy kicsit egy zöld fából, egy kis darabot az égboltból, és teljesen csapdába esve éreztem magam, választási lehetőség nélkül. Mint akire ráléptek. Úgy vezettem hazafelé este, hogy a fejemet hátratámasztottam a fejtámlára; szemem félig lecsuktam, és küzdöttem, hogy égő szememet nyitva tudjam tartani. Olyan fáradt és elhasznált voltam attól, hogy állandóan nevetségessé tett és kritizált. Egy nap belekötött valamibe, amit csináltam, már nem is emlékszem, mibe. Olyan csekélység volt, nem küldtem el egy faxot, azt hiszem, valami ilyesmiről volt szó. Úgy húsz percig szidott, amíg sírni nem kezdtem. Úgy tűnt, nagyon örül az összeomlásomnak. Amikor hazaindultam, úgy éreztem, még a cipőm sem tudom bekötni. Arra gondoltam, „Hogy az ördögbe fogom én, aki ilyen ostoba vagyok, ezt a kocsit 33 mérföldön át vezetni, hogy hazajussak?” Hogy fogom én ezt megtenni? Nem tudom. Nem találtam megoldást. Halálra voltam rémülve attól, hogy beüljek a kocsiba és vezessek. Ezt a hatást érte el nálam minden áldott nap. Amint megláttam a lábát, ahogy lefelé jött a lépcsőn, megdermedtem. Nem tudtam normálisan gondolkodni. Az agyam leblokkolt és túlságosan meg voltam ijedve ahhoz, hogy helyesen gondolkozzam. Rengeteget hazudott az ügyfeleinek, így árulta a dolgokat. „Ettől megy az üzletem” – mondogatta. Én viszont nem tudtam hazudni és gyűlölt engem emiatt. Ugyanígy nem tudtam az ő hazugságait elfogadni. Amikor Angliában volt, nem akarta, hogy az ügyfelei tudják, hogy Angliában van. Elment Németországba, és nem akarta, hogy a német pasas tudja, hogy ő ott van, vagy fordítva. Egyiküket felhívtam telefonon, de nem a megfelelő fickónak adtam át az üzenetet. Annyira megrémültem, hogy csak ültem ott, és a kezem megdermedt. Nem tudtam mozdítani testem egyetlen izmát sem. A főnököm persze nem akart engem megölni, vagy valami ilyesmi, de a félelem ennyire erős volt. Nagyon-nagyon fenyegetettnek éreztem magam és ismét nagyon ostobának. Ennek ellenére minden nyomorúságommal együtt sem tudtam otthagyni ezt az állást. Nem tudtam azt mondani: „Nyomorult gazember vagy, és többet nem vagyok hajlandó ide visszajönni! Nem ezt érdemlem.” Visszamentem minden áldott nap és a végkimerülésig dolgoztam. Tanulmányoztam a péksütemény-csomagoló gépeket, mindenféle hasonló dolgot tanulmányoztam, csak hogy többet tudjak. A partnere, aki épelméjű volt, azt mondta nekem, hogy ne bízzam benne, és ha valamit javítani akarok az életemen, menjek el onnan. Sem ő, sem pedig az ügyfelek nem tudták elviselni ezt a pasast. Még a felesége és a gyerekei is halálra voltak rémülve a zsarnokságától. Carol: És hogy érzed magad az oldásod után? Allison: Sok gyakorlatot csináltattál velem. Úgy éreztem, hogy ismét a magam ura vagyok. Úgy éreztem, hogy kezelni tudom öt, többé nem félemlíthet meg, és ez az, ami megfélemlítette őt. Ekkor határozta el, hogy kirúg, én viszont megtudtam az egyik partnerétől, hogy ki akar rúgni. Felhívtam egy szombat reggelen. Ehhez nagy bátorság kellett, mert addig azt is féltem megkérdezni, hogy

40


„Elmehetek ebédelni?” Felhívtam telefonon reggel hétkor és azt mondtam: „Beszélnünk kell!” Mire ő: „Ó! Miről?” És én azt mondtam: „Nincs szándékomban továbbra is magánál dolgozni!” Azt felelte: „Rendben! Majd kitalálunk valamit. Bejöhet és betaníthat egy új lányt!” Én azt válaszoltam: „Nem, nem megyek! Nem bírom magát elviselni! Egész életemben csak idegesített, maga a legrosszabb, legutálatosabb férfi, akivel valaha is találkoztam!” És ő nem tudott szólni egy kukkot sem. Ezt még senki sem merte megmondani neki eddig. Zsarnok volt. Így tehát azt válaszolta, hogy rendben és gyorsan letette a kagylót. Még aznap reggel három alkalommal visszahívott, hogy kiengeszteljen, és végül azt mondta: „Emlékszik, egyszer kölcsönadtam magának ezer dollárt, hogy kisegítsem.” Sohasem volt elég pénzem. És gyorsan visszafizettem neki nagy tételekben a következő héten, úgyhogy ez nem volt valami nagy ügy. Egyszerűen levonta a fizetésemből, mintha nem bízott volna bennem, mintha el akartam volna költözni az ő ezer dollárjával. Tehát, azt mondta: „Én segítettem, amikor magának volt szüksége rám, most pedig nekem van szükségem magára, hogy bejöjjön és betanítsa az új lányt.” Én meg, mint valami hülye, bementem. Nagyon idegesítette őt, hogy én ott vagyok! Odajött, és azt mondta: „Meg vagyok lepve, hogy valóban eljött. Nem fél attól, hogy lelövöm vagy valami hasonló?” Azt válaszoltam: „És maga nem fél attól, hogy én lövöm le magát, vagy valami hasonló?” Ez a két hét volt a legbékésebb, amit valaha is vele töltöttem. Új állást kaptam, és ha hiszed, ha nem, pont olyan főnököt választottam, mint az előző volt. Akkor nem gondoltam erre, mert mikor elkezdtem vele dolgozni, még azt hittem, normális. De kiderült, hogy nem volt az. Átrendeztem a pacák egész irodáját, kitisztítottam a dolgait, lemostam a telefonjait, kiporszívóztam. Az a hely egy disznóól volt, és én nem tudok olyan körülmények között dolgozni. Ezért mindent kitakarítottam, és mindent megszerveztem. Egy nap (sok dühkitörés után, ami engem megrémített, volt egy újabb oldásom Carollal) bejött az irodába, és azt mondta: „Allison, adja ide azt a dossziét!” Megrémített már a hanghordozása is. Rögtön bementem a másik szobába, és az egyik kezem a homlokomra, a másikat a tarkómra téve mélyeket lélegeztem. Aztán végeztem néhány szemkörzést. „Andy Dows és én egyenrangúak vagyunk!” Az egyik dolog, amire rájöttem, az volt, hogy sokkal alsóbbrendűnek éreztem magam ezeknél az embereknél, és az, hogy borzalmas kisebbrendűségi érzésem volt egész életemben. Reszkettem bemenni a szupermarketbe, mert nem akartam, hogy az emberek lássanak. Volt olyan időszak, amikor annyira csúnyának és alsóbbrendűnek éreztem magam, hogy csodálkoztam, egyáltalán hogyan tudok munkát kapni. Ez nem igaz. Most már látom. Így tehát végeztem ezeket a szemkörzéses gyakorlatokat, amikor egyszer csak bejött, és azt mondta: „Megtalálta a dossziét?” Erre én azt feleltem: „Nem, nem találtam meg. Nincs az íróasztalon, és nincs ott sem, ahol lennie kellene. Maga vette el?” Dühös lett. Odament a polchoz, keresztülmatatott mindenen, és kihúzott egy csomó dossziét. Odajött egy halom dossziéval, és lecsapta őket az asztalomra. Összerándultam, ahogy csapkodott, ő meg fölém tornyosult. (Valamikor a légierőnél volt vadászpilóta, és még mindig úgy viselkedett.) Aztán felálltam, felszedtem a dossziékat, amiket odavágott, és én is odavágtam elé az asztalra. Úgy elugrott, mintha meglőtték volna. Ekkora hisztit még életemben nem láttam. Ha az ember kiáll az ilyen ripacsokkal szemben, rögtön péppé olvadnak. A pasas megijedt tőlem. Azt mondtam neki: „Elém senki se csapkodjon dossziékat!” Valami olyasmit motyogott, hogy „én vagyok a főnök, és maga a titkárnő”, vagy valami hasonlót. Erre azt válaszoltam: „Itt van a kulcsom, nem dolgozom itt többé!” Megfordultam, és kisétáltam. Nevetgéltem és énekeltem egész úton hazafelé. Úgy éreztem, ez volt a legjobb dolog, amit egész életemben tettem. Hazafelé menet eszembe jutott, hogy John Stack egyszer említette, hogy azt akarja, legyek az irodavezetője. Megálltam nála hazafelé menet. „John! Azt hiszem, hamarosan szabad vagyok, ha még megvan a hely!” Azt mondta: „Június elsejétől megfelelő lesz?” És én azt válaszoltam: „Igen, persze!” Addig már csak egy hét volt. Meghívott vacsorára. Ez az ember a legjobb főnök a világon. Rám bízza a dolgokat, és teljesen ellazult vagyok mellette. A mi titkárnő-főnök kapcsolatunk a legjobb, ami csak létezhet. A felesége is aranyos teremtés. A gyerekei imádnivalóak. Az anyja egy édes pofa, és úgy kijövünk egymással, mint egy nagy család. Teljesen ellazultnak érzem magam, mikor odamegyek. Carol segített engem ahhoz, hogy a munkám megváltoztassam, és kiválasszam a főnököm. Kiegyensúlyozott erre. Olyan főnököt és olyan munkát akartam, ahol boldog vagyok, és nem korlátoznak. És mindezt megkaptam. Csodálatos arra gondolnom, hogy másnap dolgozni megyek. Van önbizalmam, most először az életben. Már nem sírok minden áldott nap. Örömteli vagyok, szeretem

41


az életet, amit magam hoztam létre. Úgy sétálok be a szupermarketbe, az étterembe vagy a tárgyalótermekbe, mintha a sajátom volna! Kezdő és haladó „Egy Agy” tanfolyamon vettem részt, és elsajátítottam ezt a technikát. Stresszoldást tudok végezni a gyerekeimen életük fontos krízishelyzeteiben. Milyen csodálatos érzés, hogy ezeket a szerencsétlen érzelmeket megfordítja az ember, és békét, harmóniát teremt a családban! A többi tanfolyam elvégzésével megszerzem a bizonyítványomat. Úgy tervezem, hogy saját stresszoldó rendelőt nyitok. Csodálatosnak érzem, hogy pozitív irányban tudom befolyásolni az emberek életét azáltal, hogy oldom a traumáikat és megtanítom őket ezekre a gyengéd, csodálatos technikákra.

Robert: A szülök és az üzlet okozta stressz Carol: Robert! Hat vagy nyolc oldást végeztünk. Elmondanád hogyan érezted magad az oldások előtt és után? Ahogy visszaemlékszem, az elején az irányítottság problémáján dolgoztunk, amit édesapádra vezethettünk vissza. Elmondanád, milyen problémáid voltak a papáddal? Robert: Sok nehézséggel kellett megküzdenem, hogy feldolgozzam a halálát, és hogy ugyanolyan módon vigyem az üzletét, ahogy ő szerette volna. Az oldás után jobban tudtam gondolni saját magamra. Azt követtem, amit én éreztem helyesnek, és már kevésbé érdekelt az, hogy vajon ő mit gondolt volna megfelelő eljárásnak az üzletvitelében. Carol: Hogyan alakult a stressz-szinted, miután átvetted a magad életének irányítását? Robert: Ó! Határozottan csökkent. Sokkal tisztább lett a fejem. Carol: Ahogy visszaemlékezem, édesanyáddal kapcsolatos problémákon is dolgoztunk. Ő történetesen üzleti és családi kapcsolatban is áll veled. Robert: Igen. Nehezen kezeltem őt családi és személyes szinten, és nem volt könnyű az érzelmi oldalt kizárni az üzletből. Ő az üzleti ügyeket mindig behozta a családba, legtöbb döntése a családon vagy az érzelmeken alapult, és ezek ellenkeztek azzal, amit én üzleti alapon határoztam volna. Az oldások után jobban tudtam bánni vele az üzleti megbeszéléseken és kettesben is. Carol: Egy nagy oldást végeztünk éppen az egyik üzleti megbeszélés előtt. Mondanál nekünk valamit erről? Hogyan éreztél előtte, mik voltak az előkészületeink, és hogyan zajlott le a megbeszélés? Robert: Igen. Miután átvettem az üzletet, megpróbáltuk a társaságot nyereségessé tenni, de a próbálkozások sokszor fordítva sültek el. A változások megtétele utáni második évben ismét nyereség nélkül zártunk. Áprilisra terveztük a részvényeseink éves közgyűlését, amely alapvetően az én kétéves jelentésemre épült. Nagyon aggasztott és idegesített, hogyan fogom irányítani az ülést, és érzelmileg nagyon felkavart, hogy olyan programot kell összeállítanom, ami meg kell, hogy magyarázzon dolgokat, amelyek az előző évben történtek. Az oIdás után sokkal bátrabb lettem, és olyan programot állítottam össze, amely nagyon pozitív volt, lelkesítő és meggyőző. Meg tudtam győzni a részvényeseket, hogy a veszteségek nem veszteségek voltak, hanem beruházások azért, hogy a társaság átvészelje a helyzetet. Képes voltam felbátorítani az új partnereket, kulcsmenedzsereimet, hogy segítsenek nekem a program keresztülvitelében. Carol: Tehát egy stresszelt (hátsóagyi) helyzetből kikerülve átvetted az irányítást és pozitívan haladtál előre az egész helyzetben. Nagyon, nagyon jól érezted magad, amikor túl voltál az egészen. Robert: Igen. Még mindig aggódtam néhány komoly ügy miatt és izgatott voltam magától az előadástól és attól, hogy ki kell állnom az emberek elé. Ez olyan, ami már önmagában idegesíti az embert, de amikor már belekezdtem, amikor már ment a dolog, akkor magabiztosnak éreztem magam, hogy amit mondok igaz és egészen könnyű volt előadni egy megfelelő formában. Carol: Volt egy orrmelléküreg műtéted. Melyik hónapban is volt? Robert: Éppen most egy éve. Ezt megelőzően folyamatosan orrcseppekre, spraykre és mindenféle gyógyszerekre szorultam, mert sohasem tudtam megfelelően lélegezni. Átestem az operáción és az oldáson is az operáció előtt, így nem sokat törődtem a műtétemmel. Aztán részt vettem még egy oldáson, hogy gyorsabban felépüljek az operáció után. A folytonos oldásokkal úgy találtam, hogy többé már nincs szükségem a gyógyszerek tömkelegére. Carol: Azt mondtad, hogy az orr-melléküreged állapota egyre javult egészen két és fél héttel ezelőttig, ami azért érdekes, mert meg tudtad mondani, hogy akkor miért romlott. Érzelmi-

42


leg zaklatott voltál. Csináltunk egy stresszoldást, hogy ezt korrigáljuk. Ez érdekes volt, mert az oldások következtében gyakran meg tudod állapítani, hogy milyen érzelmi problémák okozzák fizikai problémáidat és oldani is tudod őket. Így valójában kiképezted magad arra, hogy vigyázz önmagadra, és megtanultad azt, hogyan kezeld az érzelmeid energiáját, és hogy ezek mit tehetnek veled, hogyan tudják lezárni az energiaáramlásodat. Robert: Ugyanez a helyzet adódott elő néhány héttel ezelőtt a hátammal, ha emlékszel. Carol: Igen. Robert: Ez akkor volt, amikor a bankkal foglalkoztam. Ez egy másik stresszhelyzet volt. Nem csoda, hogy ennyi fájdalmam volt. Az összes átalakulóban lévő társaságnak stresszoldást kellene tartani az összes problémájukról, amin keresztül kell menniük. Carol: És hogy volt a hátad oldás után? Robert: A hátam javult. Ha jól emlékszem, egy vagy két napig tartott csak a fájdalom. Nem volt nagy gond.

Michelle: Az iskolától való félelem Carol: A múlt nyáron dolgoztam Michelle-lel, és aztán augusztus 18-án csináltunk egy oldást, ahol a cél az volt, hogy jó jegyeket szerezzen, és sikereket érjen el az iskolában. Ezen a problémán sokat dolgoztunk. Michelle, mondanál nekünk valamit a középiskolai eredményeidről egészen addig, amíg az idén elkezdted az egyetemet? Michelle: Szívesen. A középiskolában eleinte szörnyűek voltak az eredményeim. Több tantárgyból megbuktam, és az utolsó évek nagyon kemények voltak. Általában közepes tanuló voltam, gyöngécske tanulmányi átlagokkal. Carol: Sokai tanultál és nehéz volt? Michelle: Sokat tanultam és nem tudtam észben tartani. Nem jutott az eszembe semmi, amikor dolgozatot írtam. Ez nagyon felizgatott. Carol: Sok stressz származott ebből? Michelle: Igen. Carol: Sok területen dolgoztunk: a látásod ki volt kapcsolva, csakúgy, mint az olvasásod, a szövegkövetésed. Fixációd volt. El tudod nekünk mondani most, hogy elkezdted az egyetemet, milyen a jegyeid, és hogy érzed magad? Michelle: A minősítéseim nagyon jók. Ösztöndíjat kaptam, és 4-es, 5-ös jegyeket. Carol: Sokat kellett tanulnod? Michelle: Igen. Carol: Annyit, mint a középiskolában? Michelle: Igen. Carol: De az eredmények elég hihetetlenek. Hogy éreztél ez ügyben? Michelle: Hát nem vártam, hogy ez történjen. Még a tudatom legmélyén sem reméltem, hogy dékáni ösztöndíjat kapok, de amikor megjött a levél, valóban nagyon izgatott voltam. Sosem gondoltam volna! Carol: Csak megtörtént! Michelle: Igen. Carol: Nagyszerű! Nagyon köszönöm, Michelle.

June: A férfiaktól való félelem Carol: June! Mondanál nekünk valamit arról, hogyan történt az oldásod a férfiaktól való félelem terén? June: Ó, igen! Még nagyon kicsi voltam, alig láttam ki a kocsi ajtaján – körülbelül másfél éves lehettem, úgy gondolom – de már fel bírtam állni. Ez az első idő, amire emlékszem, lehetséges, hogy már kétéves voltam. Állandóan molesztált egy férfirokonunk. Ez a gyermekkori emlék beárnyékolta, sőt tönkretette életem első negyven évét. Bármit tettem, valahogy koszosnak éreztem magam. Féltem a férfiaktól. Anyósom mesélte, hogy akkoriban, amikor férjhez mentem Johnhoz, azt mondta a férjének: „Légy óvatos evvel a lánnyal, mert halálosan fél tőled!” Apósom nem hitte el. Én sem, de ennek

43


ellenére megrémített engem. És nem tudom, miért! Nem akadt semmi kulcs ahhoz, hogy miért. Emlékeztem a helyzetre ezzel a rokonommal, de mégsem tudtam a kettőt összekapcsolni. Nem tudtam összekapcsolni az összes depressziót, a férfiaktól való félelmet, a haragot, a személyiségzavart, az alsóbbrendűségi érzést és a reménytelenséget a vérfertőzéssel. Carol oldása megvilágosította mindezeket a negatív, szennyes érzelmeket. Carol: És mindennek tetejébe ott volt a pénzprobléma. June: Egyáltalán nem tudtam pénzt keresni. Mindig szegénynek éreztem magam. Még amikor férjhez mentem és gazdag lettem, a fejemben akkor is szegény maradtam. Mások tudtak pénzt keresni és kényelmesen élni, de én nem. Más embereknek volt medencéjük a kertjükben, és tudtak ruhákat venni, és jól berendezni az otthonukat, de én nem. És nem tudtam, miért. Carol oldotta ezt a problémát is. Az időben való visszatérés során kiderült, hogy a vérfertőzés amiben éltem, nagy hatást gyakorolt a tudatomra ezekben az években. Kilenc- és tízéves koromban, részidőkben dolgoztam ennél a bizonyos rokonunknál. Mikor elmentem a pénzért, mindig megragadta a kezem és csak arra tudtam gondolni, hogy már megint molesztálni akar. Mindig nagy árat kellett fizetnem azért, ami a pénzkeresést nagyon utálatossá és piszkossá tette. Én elhatároltam magam a pénzgyűjtés fájdalmaitól. Teljesen mindegy, hogy mit csináltam a vegytisztítónál vagy a többi állásomban, semmi sem hozott elég pénzt ahhoz, hogy kifizessem az adósságaimat, mindig depressziós voltam, és mindig megrémített a pénzhiány. A stresszoldással képesek voltunk megszabadulni a negatív problémáktól. Ténylegesen eltüntettük a negatív érzelmi töltést, és az emlékeim már nincsenek rám semmilyen hatással. Tiszta választásaim vannak és minden nap örömben és boldogságban élek. Carol: Köszönöm, June!

Martin: Különösen mély depresszió Carol: Martin! Mondanál nekünk valamit a múltadról? Martin: Művészettörténész diplomám van és munka-pszichológiából doktoráltam. Trenton nyomornegyedeiben dolgoztam, és a Modell Város Program keretében kaptam állást. Carol: Mondanál valamit a pszichológiai múltadról? Martin: Az első lelki törésem 33 éves koromban következett be, amikor továbbképzésre jártam. Hallucinációim támadtak, végül befektettek egy elmegyógyintézetbe 15 napra és gyógyszereztek. Ott voltam a hatodik emeleten a pszichiátrián egy hónapig. A nyáron kertészként dolgoztam. Aztán házmester voltam hónapokig, kifutófiú két évig, majd kaptam egy második idegösszeroppanást 35 éves koromban hallucinációkkal, és visszaküldtek a hatodik emeletre 15 napra. Egy elektronikusnak voltam a segédje egy évig, aztán a mentőszobában dolgoztam, mint segéd, két évig. Volt még egy idegösszeroppanásom. Két évig az öngyilkosság gondolatával foglalkoztam, aztán pirulákat szedtem be. Besétáltam a kórházba, és két nappal később az intenzív osztályon ébredtem, életben maradtam. Nyolc évig az orvos havonta ellenőrizte, hogy szedem-e még a depresszió elleni gyógyszereket. A legutóbbi oldás után, ami egy hónapja volt már, nincsenek öngyilkos gondolataim, pedig két évig állandóan öngyilkossággal foglalkoztam. (Megjegyzés: Minden hónapban találkozom Martinnal. Fejlődése nagyszerű, de nem engedik meg, hogy ne szedje a gyógyszereit. Amikor először találkoztam vele, nehéz volt megmondani, hogy egy élő ember lakozik abban a testben. Most mosolyog, nevet és társalog. Nagyon intelligens és tehetséges. De még mindig korlátozott.

Thomas: Harag Carol: Thomas! Elmondanád nekünk, hogy miért jöttél stresszoldásra, és mit érzel, mit tett veled? Thomas: A feleségem ragaszkodott hozzá, hogy kérjek oldást. Sok évig rettenetes dühöt éreztem vezetés közben a munkahelyem felé és vissza. Rájöttem, hogy a feleségem félti az életem, mert állandóan azt mondogattam, hogy egy nap direkt belerohanok valakibe, ha megint elém állnak, vagy valami ilyesmi. Rájöttem, hogy nem normális dolog így érezni, mi lenne, ha mindenki így ve-

44


zetne, így, mikor azt kérte, hogy menjek el vele egy oldásra, azt gondoltam: „Mit árthat az?” Valóban nem gondoltam, hogy bármi hatása van, de eljöttem, hogy a kedvében járjak. Mindent végigcsináltam, nem próbáltam a bolondját járatni veled, mint ahogy gondoltam, hogy fogom. Valóban úgy tűnt, mintha semmi sem történne, de nem volt fenyegető, te pedig azt mondtad nekem, hogy a nyelvcsontomnál valami kikapcsolt, vagy valami ilyesmi, ennyi az egész. Micsoda meglepetés volt a következő nap! Azt vettem észre, miután munkába álltam, hogy nem vagyok kimerülve, nem vagyok izgatott, semmi ilyesmi. Nem éreztem semmi negatív dolgot. Aztán eszembe jutott az oldás. Alig vártam, hogy vezethessek hazafelé, hogy megtudjam, hogyan érzek. És aztán egyszerűen hazavezettem a kocsit. Semmii más. Rájöttem, mennyi energiám ment el, amikor másképp közlekedtem. Úgy meglepődtem, hogy még aznap éjjel felhívtalak, hogy elmeséljem. Úgy két hónapra rá éreztem, hogy ismét méreg tör belőlem a felszínre vezetés közben. Visszajöttem oldásra, ami megint használt. Mindent összevetve három oldás történt eddig a hat hónap alatt. Lehet, hogy már meggyógyultam.

Ruth: Önbecsülés Ruth: Alattomos dolog, hogy a negatív gondolatok, amelyeket mások mondanak ki, mint jutnak be a tudatba, és késztetnek arra, hogy szabotáld magad. Évek óta (gyermekkorom óta) valamilyen szinten (nem tudatos szinten) meg voltam győződve, hogy én nem tudnék pénzt kezelni, irányítani a saját életem, vagy magamról gondoskodni. Még arra sem voltam képes, hogy a józan paraszti ész szerinti dolgokat végrehajtsam, mert mindig az vezetett, hogy „ezt nem tudom megcsinálni”. Az egyetlen dolog, amiben jó voltam, az az iskola volt. Ezt nem értettem. Hogyan tudok ilyen jó eredményt elérni? Valahol legbelül tudtam, hogy sokkal több van bennem, mint amennyit mutatok. Viszont könnyebb volt butának mutatkozni, hiszen mindenki ezt várta tőlem, de nem akartam rossz iskolai eredményekkel minden hidat felégetni, és magamra maradni. Mikor elmentem otthonról (férjhez mentem), teljesen megváltoztam. Egész nap dolgoztam. Hazaadtam a pénzem a férjemnek – mert, ahogy már említettem, azt gondoltam, én nem tudom kezelni a pénzt – és este egyetemre jártam. Sohasem végeztem el az egyetemet, mert a férjem elment az összes pénzünkkel, és nekem el kellett tartanom a kisfiúnkat is. Ezért úgy döntöttem, hogy jól kell tudnom kezelni a pénzt. Felneveltem egyedül a gyereket, és jól csináltam. Mindent megkapott, amire szüksége volt, és jól kijöttünk. Csodálatos ember lett belőle, és nem én vagyok az egyetlen, aki ezt mondja. De megmaradtak bennem a régi lemezek arról, hogy nem vagy megfelelő, és szörnyű időket éltem át a munkámban és kapcsolataimban. Mindig más emberekhez próbáltam mérni magam, és sohasem jöttem rá, hogy a saját mércém fontosabb. Hogy szeressem magam és tudjam, mire vagyok képes. Elmentem egy oldásra és rájöttem, hogy még többre van szükségem. Beiratkoztam a tanfolyamra és sok oldáson vettem részt. Mindig könnyebb volt számomra a tanulás, mint hogy tegyek valamit a saját érdekemben. Az első oldás nélkül nem mertem voIna beiratkozni az anyagiak miatt. Az első oldás után rájöttem, hogy a szegénységtudat nem a sajátom. Csak átveszem másokét. Mindennap egy másik hétköznapi helyzetet néztem meg különböző oIdalról. Olyan egyszerű volt másképpen viselkedni. Választás volt ez? Nagyon örültem, hogy valóban ilyen szabad vagyok. Éveket töltöttem önsegítő könyvek olvasásával és tanulmányozásával, nem is említve azt a négy évet, amit hagyományos pszichoterápiával töltöttem, és most egyszer csak hirtelen tudtam „egyszerűen másképp látni és másképpen viselkedni”. Három hónappal később otthagytam az állásom, ahol 13 évig dolgoztam (mindent megtéve azért, hogy kielégítsem szükségletüket és legyen valaki akit lenézhetnek, mint alacsonyabbrendűt és alkalmatlant), és belevágtam a saját üzletembe. Ez hozott annyit, mint amennyit a munkahelyemen megkerestem. Minden pontosan a helyére került, és én úgy határoztam, hogy életem hátralévő részét azzal töltöm, ami örömet szerez. Micsoda változás! Most én segítek másokat a stresszoldásban, saját klienseim vannak, és segítem őket, hogy meglássák, ők is választhatják az örömöt.

45


Grace: Félelem attól, hogy nem szeretnek, félelem a sikertől Grace: Épp azt mondtam Carolnak, hogy egy hónappal az első oldás után megváltozott a járásom. Carol: Amennyire emlékszem, lebontottuk a két fő félelmedet: a félelmet, hogy nem szeretnek, amit jórészt édesanyádnak tulajdonítottunk, és a sikertől való félelmedet. Egy hónap után eljött a második oldás ideje. Nagyon kedves tőled, hogy beleegyeztél, és megosztod velünk tapasztalataidat. Grace: Hát én egész másképpen éreztem magam. Most úgy érzem, hogy minden helyzetben meg tudom határozni, hogy tartózkodó vagy rámenős legyek-e. Ezelőtt mindig a tartózkodást választottam a félelem miatt. Most már másképp reagálok a főnökömre. Régebben mindig összetűzéseim voltak ezzel a nővel. Most le tudok ülni beszélgetni vele. A szemére hánytam, hogy kihasználja a munkám. A vita jól ment, nem volt semmiféle visítás és kiabálás, semmi idegesség, csak magabiztosnak éreztem magam, és a hangom meg se rezdült. Ez mind új. Régen nem bonyolódtam volna vitába vele. Úgy éreztem, hogy teljesen megváltoztam. (Észrevettem hogy az étvágyam sem akkora mint régen volt.) Úgy érzem, hogy más nézeteltéréseket is megoldottam, amelyek eddig sok gondot okoztak, és ez érzelmileg teljesen feldobott. Nem érzem végre, hogy áldozat vagyok, vagy „kislány”, nem érzem kevesebbnek magamat másoknál. Carol: És mi van édesanyáddal? Milyen a viszonyod vele mostanában? Érzel valami fejlődést? Grace: Igen, van fejlődés. Az érzések már nem olyan erősek. Ha mond valamit, ami nekem nem tetszik, meg tudom erősíteni magam, és nem kerülök magam alá. Régebben mindig sikoltoztam, kiabáltam és elrohantam, aztán napokig nem múlt a rossz érzésem. Most legfeljebb néhány óráig van így, aztán elmúlik. Ez már nem olyan, mint régen volt. Carol: Hogy érzed magad testileg? Van különbség? Grace: Nem érzem úgy, mintha sok stressz lenne a testemben. Ezen a téren egészen másképpen érzem magam. Könnyebbnek, mintha valami súlytól szabadultam volna meg. Carol: Ami a válladat nyomta? Grace: Igen. Nem érzem magam olyan leterheltnek és nehéznek. Egyszer ez már megtörtént velem valami által, amit csináltam, és én élvezem ezt az érzést. Carol: Többre van szükséged: hogy fenntartsd ezt az állapotot. Grace: Igen. Carol: Nos, akkor kezdjük meg a második oldást, jó? Min szeretnél dolgozni, Grace? Grace: Annak megértésén és visszaidézésén, amit olvasok. Amikor valamit olvasok, állandóan vissza kell mennem, újra és újra el kell olvasnom ahhoz, hogy megértsem. Úgy gondolom, hogy azért felejtem el, amit olvasok, mert a második osztályban történt velem valami. Katolikus osztályba jártam, és egy apáca diktált nekünk a második osztályban. Úgy határoztam, hogy kiviszem neki, amit írtam, hogy megmutassam, jó-e. Nagyon megharagudott rám, elvette a füzetet, és szájon vágott vele. Volt egy másik esetem is ugyanezzel az apácává Az öltözőben voltunk, és ő éppen egy vonalba igazította az ebéddobozainkat a keskeny, hosszú padon, amit a sárcipőknek és hasonló dolgoknak használtunk. Azt akarta, hogy az ebéddobozainkat arra tegyük. Mikor odamentem, hogy az enyémet elhelyezzem, láttam, hogy egy kis fadarab kiáll. Ekkor odajött hozzám, jól megragadott, és olyan nagyot csípett belém, hogy megkékült a helye, és meg is dagadt. Ez a két dolog az osztályban nagy traumát okozott. Az első osztály jó volt, egyáltalán nem volt rossz. Vannak emlékeim, de nem ilyen bántóak. Erre, a második osztályra mindig sokat gondolok. Carol: Rendben. Lássuk, hova vezet ez bennünket ma!

Joanne: Egy alkoholista gyermeke, emberi kapcsolatok Carol: Joanne, nekünk eddig öt oldásunk volt. El tudod mondani, hogyan érezted magad a különböző oldások után, és a változásokat, amelyeket hosszú távon megfigyeltél? Joanne: Az első oldás után azt kell mondjam, hogy zöld ágra vergődtem a félelmeimmel, amelyek a személyes kapcsolatok kialakítására vonatkoztak. Ez mindig is problémám volt. Nagyon sikeres voltam a munkámban, de ha személyes kapcsolatokra került a sor, nem tudtam mit kezdeni. 1989 novemberében a legelső oldáson arra a felismerésre jutottam, hogy félek attól, hogy nem sze-

46


retnek. Ezen a stresszoldáson egy olyan helyzetbe jutottam, amelyben sok rossz érzésem volt anyámmal kapcsolatban. Mindig azt gondoltam, hogy anyám passzív személyiség, és hogy apám volt az a személy, aki az életemben az összes problémát okozta. Nos, kiderült, hogy a stressz, amit a tudatalattimban magammal hordozok, anyám passzív viselkedésének tulajdonítható, és annak, hogy engedte apámat. Ráhagyta a dolgokat, amit fel sem fogtam, de amikor ezt eleresztettem képes lettem kinyílni más emberek felé. Ettől az időtől kezdve nagy javulás történt, és az új viselkedésem segített abban, hogy meghitt és pozitív kapcsolatokat építsek ki. Ezt még nem sikerült teljesen megvalósítanom, de úgy gondolom, hogy már nagyon nagy utat tettem meg. Carol: Egy alkoholista gyermeke voltál? Joanne: Egy alkoholista apa gyereke vagyok, zsörtölődő anyával, aki hagyta, hogy apám tegyen, amit akar. Verekedés, civakodás, szörnyű volt, és gyerekkoromban mindig sajnáltam őt. Aztán, ahogy idősödtem, kezdett kialakulni bennem egy érzés, hogy tényleg jobban érezem magam apámmal, aki gyerekkoromban alkoholista volt. Akkor gyűlöltem őt. A nővérem esküvőjén leköptem mérgemben, hogy iszik miközben anyám volt az, aki állandóan provokálta a haragot és a feszültséget. Meghökkentő, hogy életemnek ez a problémája mennyire befolyásolta azt a képességemet, hogy személyes kapcsolatokat alakítsak ki. Úgy gondolom, hogy az oldások következtében kezdek fejlődni. Egy alkalommal visszamentünk az időben egy időszakra, amikor a szülein öt hónapra elhagytak. Otthagytak, és elmentek, hogy pénzt kereshessenek és megvehessek az üzletüket. Amikor visszajöttek, nem ismertem fel anyámat, és nem ismertem meg apámat. Kétéves voltam ekkor. Emlékeztem az egészre. Nem is tudtam angolul beszélni, amikor visszaértek. Azt hiszem, a stresszoldás meghökkentő fejlődést hozott az életemben. Segít abban, hogy személyes kapcsolatokat legyek képes kialakítani, ami nagyon szép. A szakmai életem csodálatos. Mindig erre koncentráltam, s erőfeszítés nélkül értem el sikereket, de amikor a személyes kapcsolatokra került sor, nagyon nehéz volt. Carol: Észrevettél-e valamilyen testi változást az oldások óta? Joanne: Igen, van ilyen változás. Amikor elkezdtük, nyelőcsőproblémáim voltak. Nem működött rendesen a nyelőcsövem, valószínűleg már hetekkel azelőtt, hogy eljöttem az első oldásra. 1989 novemberében. Utána ez a problémám megszűnt. A gyomorsavtúltengésem aggodalmat váltott ki bennem. Úgy gondolom, ez volt az oka. A savszint megnőtt, és úgy éreztem, mintha szívinfarktusom lenne. Orvosokhoz mentem, akik azt mondták, hogy el kell távolítani az epehólyagomat. Azt mondtam, semmi szín alatt. Már beszéltünk erről, és azt gondoltam, „Na ne, ez őrültség! Nem akarok megszabadulni az epehólyagomtól!” Az orvos minden alkalommal megröntgenezett, és mindig úgy döntött, hogy kiveszik az epehólyagom. Volt egy epekövem is, de elkezdtem az oldásokat, és egyszer csak abbamaradt a fájdalom. Az első oldásom óta semmiféle problémám nem volt. Úgy gondolom, hogy más dolgok is zajlanak, mert néha nyomást érzek hátul a nyakamban, de mikor az oldást végzem, megszűnik.

Lorraine: Rekeszsérvhajlam Carol: Lorraine, mondanál nekünk valamit az oldásaidról? Lorraine: Rendben. Az első igazán emlékezetes oldás egy évvel ezelőtt történt. Nem emlékszem, hogy milyen problémán dolgoztunk, de izomtesztet végeztünk. Amikor felálltam, különös érzés volt a lábamban. Annyit kellene elmondanom elöljáróban, hogy amennyire csak visszaemlékszem a testem nem reagált jól a szélsőséges hőmérsékletre. Mindig nagyon kihűlt, még a legforróbb nyarakon is. Mindig fáztam, és pulóvereket hordtam és így tovább. Carol: Tehát a keringési rendszered nyilvánvalóan rosszul működött. Lorraine: Valószínűleg. Az oldás után rájöttem, hogy az energia visszatért, különösen a bal oldalamba, a bal lábamba. Ettől az időtől kezdve képes voltam fürdőruhát hordani a szabadban már 20 fokban is, és nem fáztam, de nem zavart a meleg sem. Sokkal jobb lett a végtagjaim hőmérséklete, sőt még a nedvességszabályozásom is. Azt mondhatnám, hogy mindez valószínűleg az anyámmal kapcsolatos problémák miatt volt. Egy másik oldás után történt, hogy az előző munkaadóm felfüggesztett. A második levélben felbontották a szerződésem. Volt egy oldásom a felfüggesztés után és körülbelül egy órával később le tudtam higgadni, nyugodtnak éreztem magam, bár üres házba mentem haza, mivel a családom többi tagja távol volt. Képes voltam lazítani, elfogadni a helyzetet, és előrehaladni. Két nappal később felbontották a szerződésem, és részt vettem egy másik oldáson, amitől megint nagyon megnyugodtam. Képes voltam felfogni a tényt, hogy a testemnek szüksége van hét hét pihenésre, amit

47


azelőtt sosem engedtem meg magamnak. Még szülés után se vettem ki ennyi időt, és nagyon érdekes, hogy visszatekintek erre a héthetes időszakra, alapvetően a testi ínyeimet elégítettem ki étkezésben, alvásban, vagy bármiben. Nem nagyon izgattam magam, hogy produktív legyek. Hét hétbe és egy pár napba került, hogy visszaszerezzem az összes energiám. Aztán képes voltam továbbhaladni, de erre a pihenésre szükségem volt. Nem hittem el, amikor rájöttünk az oldás alatt, pedig így volt. A Iegdramatikusabb oldásra a Haladó „Egy Agy” tanfolyamon került sor. Egy másik hallgatón dolgoztam, és nem voltam képes részt venni a rekeszizomsérvvel kapcsolatos közös oldásban. Pedig éreztem, hogy szükségem van erre az oldásra, a hasüregem felső részében lévő érzés miatt. Akkor kértelek meg, hogy csináld meg rajtam, mielőtt elmegyek. Felmásztam a vizsgálóasztalra, és ahogy megcsináltad a korrekció első részét, egy furcsa belső rántást éreztem, és a feszültség megszűnt. Carol: És a zaj! Rögtön láttam, hogy érzed, és én is éreztem és hallottam. Mennyi ideig tapasztaltad ezt a feszültséget a „mellkasodban? Lorraine: Úgy két hónapig, vagy egy kicsit tovább is. Tudtam, hogy van ott valami, de nem befolyásolta az emésztésemet. Ennek ellenére elég kellemetlen volt. Korábban is voltak ugyanott kényelmetlen érzéseim. Aztán a korrekció utolsó részénél, amikor a szegycsontot masszíroztad, anynyira érzékeny volt, hogy először hihetetlenül fájt. Körülbelül öt percig kellett csinálni, és azóta nincs semmi problémám. Carol: Mi van a haraggal az életedben? Lorraine: Nos, úgy gondolom, hogy sok harag származott a munkámból. Az oldás akkor történt meg, amikor kirúgtak az állásomból, még a héthetes periódus előtt. Rengeteg mérget nyeltem már hat hónapja egy olyan főnök miatt, aki nem volt tisztességes. Nagyon tisztességtelenül bánt velem, és mondhatom, a legtöbb bajom ebből a helyzetből fakadt. Azóta sok oldáson vettem részt, amelyeken a vegyes érzelmekkel és a haraggal foglalkoztunk. Egy vezetőképző tábor személyzetében dolgoztam, hetven 15-16 éves lány volt a táborban. Nagyon mozgalmas idő volt. Mindig is szerettem ilyen nagy energiaáradatnak a középpontjában lenni, és ide-oda szaladgálni. Igazi bók volt a számomra, amikor a személyzet egyik tagja azt mondta, hogy azért tisztel engem, mert olyan nyugodt vagyok. Azt mondta, hogy bárki, legyen bármilyen dögfáradt is, ha hozzám fordul, rögtön megnyugszik. Akkor beszélték meg ezt, amikor egy táborülésen nem voltam jelen. A nyugodtság korábban nem tartozott az erényeim közé. Carol: Mondanál nekünk valamit a karrieredben bekövetkező változásról? Saját üzletet teremtettél magadnak, és már nem jársz 9-től 5-ig dolgozni, hogy csak gyújtsd a mérget, meg a haragot azok miatt a dolgok miatt, amelyek nem a te érdekedben történtek. Lorraine: Nos, ez valóban érdekes! Egy évvel és néhány hónappal azelőtt, hogy az említett munkahelyemről elbocsátottak, tanácsadói munkát végeztem Harrisburgban. Egy csomó félelem, veszteségtől való félelem, pénzügyi gondok, szorongás jellemzett. Ekkor kezdtem felfedezni egy kicsit az „Egy Agy” rendszert, de semmit se voltam képes csinálni gondjaim orvoslása érdekében. Amikor elmentem a Poconosba egy bankba dolgozni, a pénzproblémák egy részétől megszabadultam, de ez sok más problémát előhozott. Azután elkezdtem „Egy Agy” tanfolyamra járni. Nagy elhatározással úgy döntöttem, hogy saját vállalkozásba kezdek. Csak tanfolyamot végeztem még akkor. Részt vettem hármon, és jól éreztem magam közben. Röplapokat nyomtattam, hogy megkezdem az „Egy Agy” rendelést. Tudtam, hogy ezzel akarok foglalkozni. Carol: Tehát azt teszed, amit élvezel, és olyan sok ember van, akinek szüksége van rá. Lorraine: És ez valójában összefogja az összes tudásomat. A bal agyféltekés tudásomat és a kreativitásomat. A tanácsadást az üzleti környezet miatt nagyon nehéz integrálni. Nagyon érdekes látni, hogy mi történik.

Paul: Önkifejezés Carol: Most fejeztem be egy oldást Paullal. Ha jól emlékszem, hat hónapja dolgoztunk együtt. Paul: Igen. Carol: Elmondanád röviden, hogy min dolgoztunk akkor, és milyen eredménnyel? Paul: Ez az önkifejezésről szólt. Nyitottabbnak és kevésbé szégyenlősnek kellett lennem a nyilvános beszédeken. Carol: Hogyan viselkedtél, amikor nyilvánosság előtt beszéltél? Paul: El tudtam mondani amit akartam, de nem úgy jött ki belőlem, mint ahogy szerettem volna.

48


Carol: Vettél beszédtechnika órákat az egyetemi éveid alatt? Paul: Igen. Két évvel ezelőtt. Ez sokat segített, de ennek ellenére sok stressz maradt bennem. Carol: És hogy vagy az oldás óta, ha nyilvánosság előtt kell beszélned? Paul: Azóta kétszer beszéltem, egyszer olaszul. Úgy éreztem, sokkal magabiztosabb vagyok. Azokat a szavakat tudtam használni, amiket akartam. Carol: Általánosságban tapasztaltál valami változást az emberekkel való beszélgetésben ? Paul: Sokkal kifejezőbb vagyok, sokkal felszabadultabb ... sokkal gördülékenyebb. Nagyon köszönöm.

Beatrice: Félelem az új helyre költözéstől Carol: Már sok oldáson találkoztunk. Mondanál valamit azokról a területekről, amelyeken dolgoztunk, és azokról az eredményekről amiket elértél, például az „alacsony önbecsülés” terén? Beatrice: Úgy érzem, mintha egy lyukból, egy barlangból jöttem volna ki, mintha megnyílt volna az ég, és sokkal többet tudok beszélni az emberekkel. Nem félek sehová sem elmenni egymagam. Ezelőtt mindig féltem egyedül otthon maradni. Mikor egyedül voltam, mindig kiszaladtam a házból. Most már benn tudok maradni, és nincs meg ez a „futáskényszerem”, mintha valami elől el akarnék menekülni. Sokkal lazábbnak érzem magam, mintha nagy súlyt emeltek volna le a vállamról. Carol: 35 évvel azután, hogy ugyanazon a helyen laksz, el kellett költöznöd. Nagyon nagy stresszt éltél át amiatt, hogy új helyre kerülsz. Elmondanád nekünk, hogyan éreztél az oldás előtt és után? Beatrice: Igen. Nagyon depressziós voltam, és nagyon érzelgős. Sírás fojtogatott, mert nem tudtam, vajon be fogok-e illeszkedni az új környezetbe vagy sem. Ez olyan nagy változás! Miután idejöttem hozzád, láttam, hogy a változás jót tett nekem. Carol segítségével igazán jól megy a sorom. Carol: Mennyi ideig laktál a másik helyen? Beatrice: Nos, úgy 35 évig egy helyen. Igen. A stresszoldás teljesen új embert csinált belőlem. Nyitottat. Csodálatosan érzem magam. Carol: Hozzátenném, hogy Beatrice 70 évesen még mindig eljár dolgozni, és nagyon jól csinálja. Beatrice: Igen, kocsival járok munkába sok-sok mérföldnyire. Carol: Ma az állásváltoztatás tehetőségén dolgoztunk. Beatrice: Ez csodálatos! Valóban szabadnak érzem magam, mint aki levett egy merev kabátot. Szabadon mozoghatok. Beszélhetek az emberekhez, amikor meglátom őket. Nem érzem magam sarokba szorítva, hanem kijöhetek onnan. Például sosem hordtam pantallót. De a tresszoldás óta tudok nadrágot hordani. Nem félek attól, hogy bárki is kigúnyol. Carol: Épp azon dolgoztunk, hogy Beatrice új állást szerezzen a sok utazás miatt. És ez az állás nem ideális. Mondanál erről nekünk valamit? Visszamentünk az időben 70 évről 25-re, amikor stresszed vall a munkával kapcsolatban. Megosztanád velünk a könyv szántára, mi történt 25 éves korodban? Beatrice: Hát akkor a munkahelyemen mindent én csináltam, a szabást-varrást, a csomagolást, a szállítást, a szállítmányok fogadását, a csomag-feladóvevények kitöltésének ellenőrzését, mindent megbecsülés nélkül és nagyon alacsony fizetésért. Semmi előny, semmi, semmi... Carol: Mit ajánlottak neked ebben az időben? Beatrice: Azt ajánlották, hogy szálljak be az üzletbe és egy évig ingyen dolgoztam nekik. Kisegítettem őket a mélypontról, aztán minden úgy ment, ahogyan ő akarta, nem pedig úgy, ahogy én. Carol: És ennyi év után nagyon mélyen még mindig magaddal hurcoltad azt, hogy nem vagy elég jó, és nem érdemled meg a legjobbat. Beatrice: Most már úgy gondolom, hogy elég jó vagyok, és megérdemlem a legjobbat...

49


Jeanette: A ráktól és a haláltól való félelem Carol: Jeanette-nek ebben az évben már sok oldása volt velem. Beleegyezett abba, hogy megosztja velünk történetét, a ráktól és a haláltól való félelmét, a lánya miatti aggodalmat, aki ebben az évben kezdte az óvodát. Jeanette: 14 évvel ezelőtt ebben a hónapban vesztettem el apámat. Rákban halt meg. Még nagyon fiatal voltam, és nem értettem, hogy mi történt. Hat hónappal korábban anyám is meghalt rákban. Két nappal azelőtt a macskám is rákban pusztult el. A rák benn él a családban, és amikor lecsap, az embereknek néhány hónapjuk van hátra. Nekem is halálfélelmem van, és mivel 38 éves vagyok, úgy gondolom, hogy még hosszú élet állhat előttem. Egy kétéves meg egy ötéves gyerekem van, és félek, hogy itthagyom őket. Ki neveli fel a gyermekeimet? Közel állnak hozzám, és nagyon jó a kapcsolatunk. Ebben a hónapban az orvos azt mondta, hogy a laborvizsgálatom +3-at mutat, ami a rák előtti állapot. Úgy gondoltam, két hónapon belül az egész testemen el fog hatalmasodni. Ilyen morbid érzésekkel az egész életem leblokkolt. Úgy éreztem, hogy nem tudok segíteni magamon, és a legjobb, amit tehetek, az az, hogy megmentek mindenkit a szenvedéstől, elmegyek a temetkezési vállalkozóhoz, és minden intézkedést megteszek most. Úgyszólván nem láttam tovább az orromnál. Csak azért, mert elveszítettem anyámat, nagyon féltem attól, hogy itthagyom a gyerekeimet. Úgy éreztem, hogy meg fogok halni és nincs kiút. Ez van beprogramozva. Rákod van, és kész! Az orvos végül kinyögte, hogy valójában nem is kezdődő rákról van szó, hanem csak egy fertőzésről, ami a szülésnél némi szövetkárosodást okozott. Erre csak akkor jöttek rá, amikor elvégezték a szövettani vizsgálatot. Ez néhány hetet jelentett, ami alatt éppen csak vegetáltam azon elmélkedve, hogy mikor szándékoznak megmondani a rossz hír többi részét is. Így ma, mikor Carollal találkoztam, elvégzett egy oldást a ráktól való félelmen. Láttam, hogy kapcsolódik ez apám halálához, hogy kapcsolódik a lányomhoz, és meglepő módon az én súlyomhoz! A reményvesztettségem miatt nem nagyon lelkesedtem magamért. Az összes testi funkcióm leblokkol. Nem voltam képes világosan gondolkozni, mit tegyek. Alapvetően pánikba estem amiatt, amit az orvos mondott. Carol: Átmentél a „túlélő” üzemmódba (hátsóagy), és abba a rögeszmébe, hogy úgy fogsz meghalni, mint anyád, apád és „macskád, mert ez volt az, amit láttál. Azt gondoltad, hogy ez van megírva neked is, és nem láttad, hogy vannak más lehetőségek, más választások. Jeanette: Még most is, miután a doktor megmondta, hogy ez nem kezdődő rák, csak valami, amire egy kicsit oda kell figyelni, ha van egy kis enyhe fájdalmam vagy görcsöm, mindig azt gondolom, „lehet, hogy rák”. Úgy éreztem, mintha az ettől való félelem „itt járkálna mellettem.” Én igenis egészséges akarok lenni! Megpróbálom magam egészségessé tenni, és nem kívánom ezeket a félelmeket. Carol: Én nem ismertem Jeanette történetét, amikor elkezdtük az oIdást. Amikor visszamentünk az időben, rögtön 14 évvel ezelőttre, apja halálához jutottunk vissza. Ahogy elmondta a tényeket, minden nagyon hasonlított ahhoz, amin ma ment keresztül: a halálfélelemhez és a ráktól való félelemhez. Nem tudhattam azt az információt. Aztán visszamentünk ötéves korra. A lányod is ötéves, most kezdi az iskolát, és már mutatja a depresszió kis jeleit. Ez pontosan az, amin te is keresztül mentél ötéves korodban, és ezt kivetítetted a lányodra. Ő pontosan eszerint viselkedett. Aztán visszamentünk a szülés első fázisára és a korai érzelmekhez. Úgy tudjuk, hogy a magzat, a méhben nem rendelkezik a beszéd lehetőségével, hogy kifejezze azokat az érzéseket, amelyeket az anyjától kap, illetve saját helyzetéből adódnak, de ennek ellenére befogadja őket. Szép volt látni, ahogy a kirakós játék részei összeállnak. Jeanette: Még hozzátennék valamit. Az ezt megelőző kezeléseken nem vettem észre, hogy a félelem világában élek. Nem vettem észre, hogy ez félelem volt. Úgy gondoltam, hogy a félelem olyasmi, mint a félelem a tűztől vagy a magasságtól, de ez az első olyan oldás, amikor a félelmek számbavételre kerültek. Carol rámutatott a félelemnek egy másik megközelítésére, nevezetesen arra, hogy bizonyos dolgokat nem akar az ember megcsinálni. Mindig úgy éreztem, hogy anyám ilyen volt. Ő minden félelmét átadta nekem. Megkönnyebbültem, hogy nem vagyok annyira tele félelemmel, mint ő. Képes voltam megközelíteni különböző dolgokat, nem úgy, mint ő, aki csak elbújt, és nem tett egy lépést sem. Most hajlandó vagyok kihívásokra és előrelépésekre. Egyszer csak

50


felszínre került ez a ráktól való félelem. Minden megállt, és én szemtől szembe kerültem vele. A félelem felszabadítása az nagy dolog. Most már bármin keresztül tudok jutni. Carol: A családod története, amit elmeséltél, az a hajlam, hogy csak ülünk, és hagyjuk a dolgokat megtörténni, mint az áldozatok, ahelyett, hogy tennénk valamit a változás érdekében. Jeanette: Igen. Soha semmiről nem beszéltünk és nem vitattuk meg. Carol: Mint például a rák meg a halál? Ezt mind a szőnyeg alá söpörtétek? Jeanette: Igen. Pontosan. A legtöbb dolog, amivel foglalkoztunk valószínűleg tévéből szerzett információ volt, pontos tények nélkül.

Heather: Nyomasztó gyermekkori Carol: Heathert körülbelül egy éve láttam először. Úgy emlékszem, én látogattam meg őt otthonában. Heather, elmondanád nekünk, hogy milyen állapotban voltál akkor? Heather: Nem éreztem túl jól magam. Régi dolgok zavartak, még a gyermekkoromból meg a családomból. Miután néhányszor találkoztunk, kezdtem jobban érezni magam. Carol: Emlékszem az első alkalomra. Vissza kellett mennünk az időben az életed elég korai szakaszára, ami nagyon traumatikus volt. Egy óra alatt mindössze egyetlen korrekciót végeztünk. Hogyan érezted magad az első oldás után? Heather: Sokkal jobban éreztem magam, de emlékszem, hogy sokat sírtam. Elmentem autózni egyet az oldás után és végigbőgtem az egész napot. Úgy éreztem, mintha valami kijött volna belőlem, egyszerűen elhagyott. Nagy megkönnyebbülés volt. Carol: Sok dolgot engedtél el. Az elmúlt esztendőben Heathernek több oldása is volt. Nagy fájdalmat éreztél a lábadban, amikor először találkoztunk. Hogyan érzed magad most? Heather: Már sokkal jobban; nagyon jó volt, egészen addig az esetig, ami nemrég történt, és teljesen tönkretett volna az oldás előtt. Valóban meg vagyok lepődve magamon, hogy képes voltam helytállni. Nagyon nehezen tudtam kezelni a helyzetet, de ahelyett, hogy érzelmileg kicsúszott volna a lábam alól a talaj, megkeményítettem magam, bár nagyon nehéz volt. Nem is tudom, hogyan csináltam. Carol: Cselekedtél, s nem blokkoltál, tehát nem kapcsoltál a hátsó agyi túlélő üzemmódba? Heather: Igen. Most kicsit bűnösnek is érzem magam, mintha talán túl jól kezeltem volna a dolgot. Az első nap nagyon izgatott voltam, aztán mintha kezdtem volna megnyugodni, és visszanyertem az önuralmamat. Carol: Ez az, amire akkor szükséged volt. Heather: Rád gondoltam, arra, mit ajánlanál, és azt tettem. Megnyugodtam, ura voltam önmagamnak. Carol: A mostani oldás alkalmával a veszteségtől és a cserbenhagyástól való félelmeden dolgoztunk. Vissza kellett néhány életkorba. Ha ez az esemény a stresszoldásaid előtt történt volna, mit gondolsz, hogyan reagáltál volna rá? Heather: Valószínűleg hisztériásan. Én már láttam magam teljesen hisztérikus állapotban, ha valami hasonló dolog történt. Még mindig csak ámulok, hogy milyen jól tudtam kezelni ezt a dolgot.

Natalie: Hajtépkedés Carol: Elmondanád a problémát a fiaddal kapcsolatban? Hogyan volt oldás előtt? Natalie: A köldökét csipdeste, marta. Gyökerestül kitépte a hajszálait, a szájába gyömöszölte, amíg csak nem hányt tőlük. Carol: Mennyi idős volt ekkor? Natalie: Hat hónapos. Carol: Megcsináltuk vele az oldást. Elmondanád, mi volt az eredménye? Natalie: Egyetlen stresszoldás után már nem viselkedett így. Azon a napon, amikor született (ugyanis előzetes megbeszélés szerint adoptáltuk), megkérdeztem Carolt, hogy van-e valami, amit tehetünk érte.

51


Ő azt mondta: „Igen, küldj sok szeretetet neki és a szülőanyjának is.” És mi ezt tettük. Nagyon boldog kisbaba volt. Most majdnem kétéves, és a stresszoldások eredményeként, a kétéves kor nehézségei ellenére egy boldog időszak elé nézünk. A másik fiúnk hiperaktív volt, és tavaly megbukott az iskolában. Elvittem öt három különböző orvoshoz is, akik nyugtatókat akartak neki adni. Hála istennek, bemutattak Carolnak. Minden stresszoldás után nagy változást vettem észre. Sokat segített a gyerek önértékelésének kialakításában is. Idén középiskolába jár, és nagyon szereti. Elámulok azon, hogy azt reméli, felkerül a dicsőségtáblára. Mikor túl aktív kezd lenni, megcsinálja a végtelen jel gyakorlatait (ami integrálja a bal és jobb agyféltekét, valamint erősíti és koordinálja a szemizmokat), és ez minden alkalommal beválik. Carol: Hozzátenném, hogy ez a gyerek nagyon intelligens, és művészi adottságai vannak. Néha hajlamos arra, hogy unja magát az iskolában, ami hozzájárul ahhoz, hogy lankadjon a figyelme. Nagyon értelmes gyerek. Amikor megkezdtem vele a munkát, úgy végeztük az izomtesztet, hogy közben bukfencezett. Amikor most dolgozom vele, nyugodtan fekszik a vizsgálóasztalon, és felkészült a folyamatra. Natalie: Igaz, és annyira jól érzi magát. Carol: És ez mindennek a lényege.

Curtis: Víziszony Carol: Volt egy kétperces mini oldásunk az egyik nap. Elmondanád nekünk, mi volt a célod, és mi történt? Curtis: Az volt a célom, hogy megszűnjön a víziszonyom. Carol: Honnan tudtad, hogy víziszonyod van? Mit tapasztaltál, amikor vízközelbe mentél? Curtis: Féltem bemenni a vízbe, féltem, hogy megfulladok és nem kerülök ki belőle. Körülbelül ez volt a problémám lényege. Carol: Nagyon stresszelve érezted magad vízközelben, ugye? Curtis: Igen, már csak víz közelében is. Carol: Érdekes, hogy nagyon közel laksz egy mesterséges tóhoz. Curtis: Igen. Végignéztem, amikor készült. Carol: Mit éreztél, amikor építették? Curtis: Semmit, amíg meg nem töltötték vízzel. Most tudom, milyen mély, és mi van benne. Én telepítettem bele a halakat és végeztem el az ezzel járó munkákat. A tó széléig el is mentem, mert tudtam, hogy a hal elpusztul ha nem teszem vízbe. Carol: Oldottuk a víziszonyt. El tudod mondani, mi történt ezután? Curtis: Nos volt néhány vízililiom, és ezeket be kellett vinni a vízbe. Először, az oldás előtt egy barátom jött el, és ő tette vízbe őket. Az oldás után észrevettem, hogy néhány elmozdult a helyéről. Én pedig bementem, és visszatettem őket. Ez nem jelentett problémát. Bementem, kiemeltem őket a vízből, aztán visszaültettem őket a fenékre. Carol: Tehát belegázoltál a vízbe? Curtis: Igen: Körülbelül félméteres vízben sétáltam. Semmi gond, nem féltem tőle. Carol: Semmi stressz? Curtis: Nem. Valójában élveztem, hogy belegázolhatok a vízbe. Jól éreztem magam, és pihentetett. Nem éreztem pánikot, hogy kijussak, és eIrohanjak. Ottmaradtam a vízben. Carol: Ezen a nyáron meghívtalak úszni, de nem jöttél. Curtis: Nem, nem mentem. Carol: Remélem, hamarosan eljössz, és úszol. Mióta van víziszonyod? Gyerekkorod óta? Curtis: Nem. Gyerekkoromban még beleugráltam a vízbe és úsztam. Nem emlékszem semmiféle negatív élményre a vízzel kapcsolatban. Az utóbbi 19 évben nem voltam úszni. Azt mondják, ha egyszer megtanulsz úszni, sosem felejted el, de nyilván történt valami. Csak éppen nem emlékszem semmiféle kellemetlen élményre a vízben. Még mindig nem ülök csónakba. Carol: Az oldásod óta nem ültél még csónakban? Curtis: Valaki szeretne rávenni mostanában, de nem tudom, megteszem-e. Carol: Így tehát sokkal stresszmentesebb az életed, hogy vízközelben élsz, és nem félsz tőle.

52


Curtis: Eddig is horgásztam a tó környékén, de mindig egy bizonyos távolságra álltam a víztől. Most oda tudok menni a szélére. Ez szuper. És ha még egyszer félek, visszajövök, és részt veszek még egy oldáson.

Curtis: Nyakfájás Carol: Most fejeztük be Curtisszel a második oldást. Azért jött ide, mert fájt a nyaka. Elmondanád nekünk, hogy van most a nyakad, miután végeztünk egy pár korregressziót és végeztünk pár gyors korrekciót? Curtis: Amikor idejöttem, az egész testemmel el kellett fordulnom, hogy körülnézzek. Most már tudom jobbra, balra fordítani a fejem, bár a jobb oldalon még egy kicsit fáj. Az a nagy fájdalom, ami a bal oldalamon volt, teljesen elmúlt. Ezzel már együtt tudok élni. Carol: Mennyi ideig is tartott az oldás? Curtis: Úgy hat percig. Igen. Elég gyors volt. Carol: Köszönöm.

Abigail: Testkoordináció Carol: Abigail, veled akkor dolgoztunk együtt, amikor nyolcadik osztályt végezted májusban. Az oldásban úgy találtuk hogy a lábizmaidban az energia blokkolódon és helyreállítottuk az áramlást. Elmondanád nekünk, hogyan álltál a sportokkal nyolcadik osztály végéig? Abigail: Hetedikes koromig egyáltalán nem sportoltam. Azután elkezdtem cheerleading, mivel ehhez nem kellenek különleges atlétikai adottságok. Ezt csináltam hetedikben és nyolcadikban. Carol: Kiemelkedő voltál ebben? Abigail: Elég jól. Hetedikben elértem a juniorcsapatot, és a versenycsapathoz kerültem a nyolcadikban. A tornaórákat leszámítva semmi más testmozgást nem végeztem nyolcadikig. Carol: Volt-e valami vágyad a sportokkal kapcsolatban? Abigail: Igen, de annyi hasonló korú fiatal sportolt akkoriban, hogy csak időpazarlásnak gondoltam az egészet. Ha csak arra vagyok képes, hogy a padon üljek, akkor van más, hasznosabb időtöltés is. Carol: Májusban, a nyolcadik osztályban integráltunk, és helyrehoztuk az energiaáramlást a lábadban. Elmondanád nekünk, hogy azóta hogy élsz? Abigail: Nos, elsőként egy másik iskolába mentem, s a barátaim biztattak, hogy menjek el futballozni, de nem voltam kész erre. Eljött a novemberi kosárlabdaszezon, amit mindig is szerettem, de nagyon azért nem érdekelt. Végül lementem kosarazni. Húsz lány játszott a csapatban. Elsőként bekerültem a legjobb hét közé, aztán pedig betettek a versenycsapatba. Carol: Nos, akkor nincs padon üldögélés a számodra ... Mesébe illő! Abigail: Nincs padon ülés. Játszottam a versenycsapatban meg az ificsapatban, naponta általában hét negyedet játszottam. Első után a nyáron keményen dolgoztam, és mikor visszamentem az iskolába, elkezdtem futballozni, ami nagyon jól ment. Úgy döntöttem, hogy kapus leszek, így futballkapus voltam, és amikor eljött a kosárlabdaszezon, alig hittem el, hogy benne vagyok a kezdőcsapatban. Most idén az első hétből az első öt közé kerültem, és a kétpontos gólarányomból 36 pontra fejlődtem a következő évben. Ez nagy ugrás, ha meggondolom, hogy összesen két kosaram volt a kezdő évben. Szóval kosárlabdáztam. Keményen edzettem, és két díjat is nyertem. Az egyiket, az Edzők Díját elsős koromban, általános sportképességért és csapatmunkáért. Ez az ifiválogatottban volt. Másodévesként megkaptam ugyanezt a díjat, de válogatott szinten, és az egyik edző hozzáfűzte, hogy minden szempontból jó sportoló vagyok. Ezt még sohasem mondták nekem azelőtt. Az ifiév májusban kezdődik. Akkor volt egy balesetem, és újból fájt a lábam. Izomsérülésem volt, és úgy tűnt, komoly. Úgy döntöttem, hogy nem erőltetem, és futballban kihagyom az ifiévet. Novemberben viszont ismét megkezdtem a kosárlabda szezont. Az egyik edző azt mondta: „Én már látom, hogy mire vagy képes, hidd el nekem, hogy nem fogod elveszteni a helyed a csapatban.” Alig hittem, mert én vagyok az egyetlen, aki tudja, milyen nagy változáson mentem keresztül.

53


Carol: Hát a változás a nyolcadik osztálytól addig, hogy áprilisban játszottál a csapatban, s az, hogy méltósággal és büszkén jutottál egyre följebb, bámulatos volt. Nagyszerű ilyen változást látni ilyen rövid idő alatt. Abigail: Köszönöm. Carol: Csak kivirágoztál és együtt nőttél azzal a fantasztikus koordinációval, amivel ma rendelkezel.

Judy: Alvászavar Carol: A múlt héten volt az első oldásunk. Elmondanád nekünk, hogyan érezted magad, amikor idejöttél? Beszélnél azokról a változásokról, amelyeket a héten tapasztaltál? Judy: Rengeteg stressz volt bennem, nem tudtam, hogy mit is várják, és milyen eredményei lesznek ennek. A kezelés után azt tapasztaltam, hogy sokkal jobban alszom. Nem emlékszem, hogy ezt megelőzően mikor aludtam utoljára ilyen jól. Carol: Mesélted, hogy sokszor hússzor keltél fel egy éjszaka. Judy: Néha nem tudtam elaludni kora reggelig. A testem fáradt volt de úgy tűnt, nem tudok elaludni. Ha elaludtam, legfeljebb egy órát aludtam, azt is éberen. Aztán reggel, általában csak néhány órás alvás után, nagyon- nagyon rosszul éreztem magam. Néha enni sem tudtam, és a gyomrom is fájt. Ha ettem is, általában kihánytam. Ez így ment majdnem minden nap és a gyomromnak néha egy órára volt szüksége ahhoz, hogy megnyugodjon az alváshiány és a kimerültség miatt. Eljutottam arra a pontra, hogy már utáltam lefeküdni. Carol: Hogy volt a gyomrod a múlt héten, az első oldás után? Judy: Semmi gond vele, egyáltalán nem fáj. Azelőtt néha nagyon éles fájdalmak jelentkeztek a gyomromban. Carol: Észrevettél valami más különbséget is a múlt heti oldás óta? Nyugodtabbnak érzed magad? Judy: Nyugodtabbnak érzem magam. Úgy érzem, hogy több energiám van, és jobb a tartásom. Carol: Jó! A jövő héten majd meglátjuk milyen eredményei lesznek a mai napnak. Judy: Nem vagyok elcsüggedve. Nagyon el voltam keseredve, de most már tudom, hogy el kell lazulnom, és nem szabad, hogy a dolgok zavarjanak. Tudom, hogy időre lesz szükség, nem fogok egyik napról a másikra megváltozni, de már látom az eredményeket. Egy másik tanácsadó, akihez jártam, sosem adott választ arra, hogy mit tegyek. Úgy jöttem ki, ahogy bementem. A végtelenségig tudtam beszélni, de ez nem változtatott meg semmit.

Judy kővetkező oldása Carol: Judy ötödször van nálam kicsivel több, mint egy hónapon belül és már beszélgettünk egyszer. Akkor elmondta, hogy jobban alszik. Mondanál valamit a többi változásról, amit az öt oldás alatt észleltél, mondjuk az energiaszintednél? Judy: Igen. Amikor reggel felkelek, energikus vagyok és érdeklődéssel nézek a nap elé. Azelőtt csak vonszoltam magam. Most kitakarítom a házat, mert van energiám reggeltől estig. Ezt megelőzően állandóan úgy éreztem, hogy hullafáradt vagyok. Most úgy érzem, mintha rá lennék kapcsolva valamire, és az energia áramlana keresztül rajtam. Carol: És érzelmileg hogy oldottad meg azóta a problémáidat? Judy: Azelőtt a legegyszerűbb dologgal sem tudtam megbirkózni. Úgy éreztem, mindenki elefántot csinál a bolhából, de most rájöttem, hogy ez az ő problémájuk, engem nem érdekel. Vannak érzéseim a helyzettel kapcsolatban, de nem viszik el az energiám. Tudom, hogy ura vagyok a helyzetnek. Régen úgy éreztem, hogy mindenki engem manipulál. Most tudom, hogy én irányítom a dolgokat. Carol: Az utolsó oldás előtt hőhullámaid voltak, ugye? Judy: Ez még nem múlt el teljesen, de sokkal jobb. Már egyáltalán nem olyan, mint a tűz. Carol: Ma azokkal a dolgokkal kapcsolatban végeztünk oldást, amelyeket tenned kell most az életedben, mivel mostanában csak otthon dolgozol. A múltban titkárnői és üzlettel kapcsolatos munkakörökben dolgoztál. Most azon gondolkodsz, hogy mit is kezdesz ezzel a sok energiával.

54


Judy: Most takarítom ki ezeket a dolgokat. Carol: Tehát remélhetőleg minden tisztázódik és boldogulsz az életeddel. Nagyon sokáig stagnáltál. Judy: Igen. Minden blokkolt volt és mindegy, mivel próbálkoztam, semmise sikerült. Sokszor éreztem úgy, mintha nem lennének izmaim, csak csont és bőr. Még akkor is, amikor súlyosabb voltam. Úgy éreztem, nincs izmom, nincs bennem a lényeg. Most érzem az izmaimat, nem csak a csontot és a bőrt. Még mindig szeretnék hízni egy kicsit, hogy elérjem az átlagos súlyt. De mégsem érzem magam úgy, mint egy csontváz. Carol: Hogy érzed magad, összehasonlítva az egy hónappal ezelőtti állapotoddal? Judy: Sokkal boldogabb vagyok, céltudatosnak érzem magam, vannak céljaim az életben. Érzem, hogy gyorsan javulok, bár nem vártam, hogy egyik napról a másikra megváltozom.

Bob: Iskolai stressz Carol: Bob, a múlt héten volt az első oldásod. Mondanál nekünk valamit a célodról és az oldás eredményéről? Az oldás célja a Következő volt: „Bízni akarok képességeimben, és jól akarom végezni az iskolát.” Elmondanád nekünk, hogy a múltban hogy ment az iskola? Bob: Fiatalabb koromban az iskola nem ment jól. Össze voltam zavarodva, és zavartnak éreztem magam az órai munkával kapcsolatban. Carol: Mik voltak addig az eredményeid... Nézzük csak ... Ez az első éved? Bob: Úgy átlagban elégséges, és néhány tantárgyból meg is buktam. Carol: A múlt héten volt az első oldásunk. Elmondanád, hogy mi történt az azt követő napon? Bob: Az egyik tesztem 100 pontos lett. Carol: Meglepett ez téged? Bob: Igen. Nem készültem rá. Egyáltalán nem szerettem házi feladatot írni. Most úgy gondolom, hogy az iskola jó móka. Carol: És magadról, hogy vélekedsz? Az önbecsülésed? Bob: Igen ... az is jobb. Már többre tartom magam. Carol: Nagyon aktív vagy a sportban. Ma a haraggal kapcsolatban végeztünk oldást. Érdekes lesz látni, hogyan állsz azután a sporthoz, hogy a haragod és a reményvesztettséged eltűnt. (Megjegyzés: Bob továbbra is jól halad az iskolában. Egyik tanára azt mondta mostanában, hogy igen jó vezetői képességei vannak.)

Laura: Az elhagyatottságtól való félelem Carol: Laura, a kislányoddal dolgoztunk a múlt tavasszal. Elmondanád, miért hoztad el hozzám, mi volt a probléma, és mondanál valamit az előzményekről? Laura: Szóval Jessica akkor hat és fél éves volt, és nem érezte biztonságban magát. Nem akarta, hogy egyedül hagyjam, nem akart elmenni senkihez, hacsak nem mentem vele, és nem maradtam ott vele. Nem akart elmenni egyik barátjához sem iskola után, hacsak ő el nem jött mihozzánk, úgy, hogy én is otthon voltam. Aztán jött a tábor... Carol: Ez mindig így volt, Laura, vagy hirtelen jött? Laura: Nos, azt mondanám, hogy előzőleg nem csinálta és egyszer csak elkezdte. Aztán rájöttem, hogy szokássá vált. Carol: Ez azután volt, hogy te kórházba kerültél? Laura: Igen. Azután kezdődött, hogy egyszer kórházban voltam. A dolog hat hónappal később jött elő, amikor úgy volt, hogy ismét kórházba kell mennem. Akkor kezdődött az egész, amikor rájött, hogy én másodszor is bemegyek. Első alkalommal úgy látszott, hogy jól viselte nem vettem észre semmi különöset. Amikor eljött a második alkalom, barátoknál lakott egy hétig. Miután hazamentem a kórházból, úgy vettem észre, hogy nagyon elkülönül tőlem. Ez alkalommal nem tudott bejönni meglátogatni. Az előző alkalommal néha meg tudott látogatni a kórházban. Most viszont előbb elment, mint én, és csak akkor került haza amikor én már otthon voltam. Ekkor kezdődött, egyáltalán

55


nem akart elmenni mellőlem. Úgy tűnt nekem, hogy nem bízik abban, hogy itt leszek. Valahol attól fél, hogy ha nincs mellettem, ismét kórházba megyek. Nagyon aggódtam miatta. Nem akarta meglátogatni a barátait. Állandóan csak a mamival akart lenni. Ez nem volt természetes Jessicától, így nyugtalan lettem. Volt egy kempingezés, amire egész évben készült. Úgy volt, hogy három napra kirándulnak az osztályával, és én tudtam, hogy nagyon szeretne menni. Féltem, hogy nem megy, és aztán később majd megbánja. Azért jöttem el hozzád, hogy megtudjam, át tudod-e segíteni őt ezen. Carol: Dolgoztunk ezen, és vissza kellett mennünk gyerekkorának egy korai szakaszára. Az elkülönülésen dolgoztunk. Elmondanád nekünk, mi történt vele az oldás után, a kiránduláson, és hogy bírta nélküled? Laura: Elment kempingezni, és csodálatosan érezte magát, minden fenntartás nélkül. Csomagoltunk neki három napra, s ő tudta, hogy mit fog ott csinálni, még csak el se kellett kísérnem az iskolába az induláshoz. Elment, és nagyon boldogan jött haza. A tanára azt mondta, hogy szeretett volna tovább maradni. Nagyon jól érezte magát. Carol: És hogyan alakult a barátokhoz menés, rokonoknál maradás éjszakára? Laura: Elmentünk a barátaihoz, én pedig otthagytam és hazajöttem, aztán később elmentem érte, és nagyon jól érezte magát. Carol: Ugye az iskolai munkájában is észrevettél változást? Laura: Igen. A tanára azt mondta, hogy régen csak azokat a dolgokat próbálta megcsinálni, amik kényelmesek voltak neki. Nem akart új dolgokat felfedezni, csinálni. Carol: A változás nagy fenyegetés volt a számára, ami nem rá vallott. Tudom, mert én is tanítottam az iskolában. Laura: Igen. Általában nagyon önálló volt. A tanár három hétig vagy még tovább aggódott miatta, hogy mindig meghátrál, és csak azt csinálja, ami könnyen megy. Carol: És mi történt az oldás után? Laura: Most megint új dolgokkal foglalkozik.

Angela: Önkifejezés Carol: Az első oldásod egy hete történt. Azon dolgoztunk, hogy egyesítsük a tested, a lelked, meg a tudatod. Elmondanád nekünk hogyan éreztél, amikor idejöttél, és hogyan éreztél a kezelés után? Angela: Nos, úgy éreztem, mintha nem lennék a testemben, ez elég különösen hangzik... Egyszerűen nem éreztem úgy, mintha az enyém lenne. Intellektuális szinten működtem, nem voltam képes kapcsolatot teremteni a testem többi részével, ami abban nyilvánult meg, hogy nem akartam tornázni, nem akartam gondozni a testemet. Ezen a problémán akartam dolgozni veled. Az oldás eredménye az volt, hogy felszabadítottad a torkomat. Egyszerűen nem bírtam elviselni, ha valaki megérintette a torkomat, a szavak megakadtak. Óriási energiát kellett kifejtenem, hogy ki tudjam mondani a szavakat. Érzelmi probléma volt. Nem éreztem magam alkalmasnak a beszédre. Elkezdted felszabadítani a torkomat, amitől a falra másztam, nem a fájdalom miatt, hanem a csiklandozó érzéstől, mintha valaki piszkálná a torkomat, olyan érzés volt. Carol: Azt csináltuk, hogy felszabadítottuk az energiatöbbletet a nyelvcsonthoz kapcsolódó izmaidban. Ezeket használjuk a beszédnél akár ha arról van szó, hogy kiszalad a szádon valami, amit nem akartál mondani, akár ha arról, hogy nem mered kimondani, amit szeretnél. Angela: Mondhatom, hogy valami történt. Ezután elég kínos látogatást tett nálam a nagynéném, és nagyon hamar megmondtam neki, hogy nemsokára távoznia kell. Ezt nagyszerűnek találtam, mert máskor csak nagy harc árán mondtam olyat, ami esetleg megsérti az érzéseit. Most a szavak csak úgy kifolytak a számból, „így érzek, ez van.” Nem kalandoztunk el más problémák felé. Csodás élmény volt, hogy a szavak csak úgy kifolytak, ahelyett, hogy megakadnának, és képes voltam ilyen kényes társalgást folytatni. Nehéz megmagyarázni a különbséget a között, hogy újra és újra átgondolom „Rendben, ez az, amit mondani akarok” vagy egyszerűen csak kijön. Csodálatos volt. Ez az oldás egyik eredménye. A másik egy inkább testi jellegű tünet, a hátfájásom megszűnése volt. Az első oldást követő egy héten belül már sokkal jobban éreztem magam. Akkor már kilenc hónapja fájt a hátam. Orvoshoz mentem, és azt mondta, valami baj van vele. Nem hiszem, hogy valami porc vagy valami szervi probléma volt. A hátam 90%-kal javult három hét alatt. Már nem ér-

56


zem azt az állandó fájdalmat. Bámulatos, hogy egy ilyen kezelés ennyire eredményes, ami alatt még csak nem is sírok, s nem érzek fizikai fájdalmat. Nehéz elhinni, hogy bármi is történik. Ezért jó, hogy vannak testi jelei is. Különben elég nehéz lenne elhinned, hogy tényleg történik valami. Hozzászokunk, hogy a gyógyítás mindig valami fájdalommal jár. Így nagyon örülök, és ismét önmagamnak érzem magam.

Angela: Félelem, hogy nem törődnek vele Angela: Ma a félelmeken dolgoztunk. Azért jöttem, mert fáradt és kimerült voltam. Azon dolgoztunk, hogy feloldjuk a félelmeket. Carol: A fő félelmed az volt, hogy gondoskodás nélkül maradsz. Ezzel nagyon hatásosan tudtál azonosulni. Angela: Az idősebb unokatestvérem mesélte, hogy kisgyerek koromban mindig letéptem a tapétát a falról, mert olyan magányos voltam, úgy unatkoztam a bölcsőben. Senki sem jött oda hozzám, hogy gondoskodjon rólam, úgyhogy ez régre nyúlik vissza, körülbelül harminc évvel ezelőttre. Carol: Attól való félelmed, hogy te is szülő, tekintély leszel, egy másik érdekes, alapvető félelmed volt. Mielőtt ezt oldottuk, azt mondtad, hogy nem akarsz gyereket. Angela: Nem. Elköttettem a petevezetékem évekkel ezelőtt, mert érzelmileg nem tudtam elfogadni egy gyereket, aki érzelmileg tőlem függ. Carol: Mivel te magad voltál a „törődést igénylő gyerek”, aki tőled függött, és csak ezt tudtad kezelni. Angela: Azt várom, hogy sokkal több energiám lesz.

Sarah: Boldogtalanság Carol: Légy szíves, meséld el a fiad tapasztalatait a stresszoldásról! Sarah: Először azért hoztam ide, mert nem tudott figyelni. Nagyon nehezen végezte munkáját az iskolában. Nagyon összetört és boldogtalan volt, végül orvoshoz kellett vinnünk. Ritalin-kúrán volt, egy iskolai éven keresztül. Carol: Hogy reagált erre? Megnyugodott tőle? Sarah: Nos, ez segített neki a koncentrálásban, és el tudta végezni a munkáját, és a tanácsadás is segített. Meg tudta érteni a dolgokat intellektuális szinten. Segítette, mivel megértette az okokat. De még mindig nem volt boldog, és könnyen összeomlott. Aztán hallottam rólad, és a munkáról, amit végzel. Pont olyannak tűnt, mint amire szükségünk van. Idehoztam öt egy alapos tesztelésre. Ez tavaly történt, vagy az iskolaév vége felé. Volt egy kezelés, és kapott egy feladatot – a nyolcas figurát (a végtelen jelét) kellett a levegőbe rajzolnia – és ez úgy tűnt, hogy segít. Nem sokkal ezután úgy döntött, hogy már nem kell neki a Ritalin. A következő iskolaévben rengeteg házi feladatot kapott, nem szerette a tanárát, és nagyon negatív volt az egész iskolával kapcsolatban, így idén (az iskola körülbelül egy hónapja kezdődött el) újra elhoztam, hogy csinálj egy oldást a haraggal kapcsolatban, hogy jobban tudjon alkalmazkodni az iskolához. Amióta ezt megtettük, sokkal jobb hozzáállással folytatja az iskolát. Carol: Egyik célja az volt, hogy boldog legyen, mert nagyon boldogtalannak érezte magát. Sarah: Igen. Hogy boldog legyen, és jól érezze magát. Tavaly bármi padlóra küldte, és tönkretette az egész napját, például az, ha lekéste a buszt. Idén lekéste a buszt mindjárt a második nap az iskolába menet, és nem volt semmiféle probléma. Elvittem az iskolába, és nem kelt ki magából, nem toporzékolt, ahogy azt a múltban tette volna. Ami a házi feladatát illeti, megcsinálja, méghozzá egyedül. Alig kell már kérdeznem: „Megcsináltad a házi feladatot?” Csak megy, és megcsinálja, addig ül ott, amíg nincs kész. Sokkal jobb a hozzáállása. Reggel felkel, és mikor itt az ideje, hogy iskolába menjen, nem panaszkodik. Carol: És hogy van a testvéreivel? Sarah: Úgy tűnik, hogy nyugodtabb a testvéreivel és a barátaival. Ezelőtt nagyon komisz és izgága volt, mostanában ennek nyoma sincs. Carol: És az iskolában hogy tanul? Van valami jel? Sarah: Nem sok, de az jó. Szereti a tanárait. Carol: És hogyan befolyásolja ez a te stressz-állapotodat?

57


Sarah: Sokat segít. Carol: A jövő héten elhozod a másik fiadat. Elmondod, miért? Sarah: Ő most harmadikos, és ugyanazt a fajta halogatást nála is, mikor leül a házi feladatához. Nem tud koncentrálni, egy örökkévalóságba telik neki, míg megcsinálja a feladatát, és tudom, hogy össze fog roppanni, mert olyan soká tart, fel fog dühödni, el fog szomorodni és így tovább. Aztán megutálja az iskolát. Ezért akarom elhozni, hogy tudjon koncentrálni, és jobban menjen neki az iskola. Carol: Köszönöm szépen.

Kelly: A gyógyító energia Carol: Több oldást is végeztem Kellyvel, közülük kettő kiemelkedő volt, és ezekről szeretnénk beszélni. Az egyik az volt, amikor Kelly kivetette a gennyes vakbelét. Hazajött a kórházból, és nagyon-nagyon gyöngének érezte magát, nem volt étvágya. Egy hétre rá, mikor elmentem meglátogatni, azt mondta, hogy minden nap egyre gyengébb lesz. Leírnád nekünk hogyan éreztél, mielőtt elkezdtük az oldást? Kelly: Ahogy mondtad, nem volt étvágyam. Már az étel gondolatától is beteg lettem. Gyönge voltam. Alig bírtam csoszogni. Meggörnyedtem, és a hangom gyenge volt. Felhívtalak telefonon, és megkértelek, hogy gyere el... Carol: Én rögtön elmentem. Megnéztük az energiaszintedet, körülbelül 25%-os volt, elég alacsony. Két és fél órát dolgoztunk. Az érzelmeken dolgoztunk, a táplálkozáson, és azon, hogy visszatérjen az energia a testbe és az agyba. Elmondanád nekünk, hogyan éreztél rögtön utána és a rákövetkező héten? Kelly: Hát azonnal megkérdeztem, kérsz-e egy csésze teát. Carol: Kiszaladtál a konyhába, és azt mondtad, hogy „Éhes Vagyok”. Kelly: Igen. Egyenesen, fürgén szaladtam ki a konyhába. Hirtelen rájöttem, mit is csinálok. Azt mondtam, „nézz rám, hiszen járok”. Halálra voltam éhezve. Azelőtt nem tudtam enni semmit. Carol: Megindítottuk az energiaáramlást a gyomrodban. Kelly: Hihetetlen volt. Bámulatba ejtő volt, milyen gyorsan meggyógyultam. Az energia azonnal visszatért belém, visszajött az erőm és az étvágyam is. Ez nagyon jó volt.

Scott: Harag Carol: Scott, két éve vettél részt az első kineziológiai kezelésen. Akkoriban nagyon mozgékony voltál, és sok problémád akadt az iskolában. Úgy végeztem rajtad az izomtesztet, hogy közben bukfenceztél. Most bejöttél, és nyugodtan fekszel a vizsgálóasztalon. Megosztanád velünk, hogyan érezted magad az oldás előtt, és hogyan érezted magad utána? (Scott tizenegy éves) Scott: Az oldás előtt úgy éreztem magam, mint egy darab rongy. Mintha elütött volna egy autó. Rosszul tanultam az iskolában, nyavalyásnak éreztem magam, és nem tudtam helyes dolgokat csinálni. Bár először nem akartam részt venni az oldásokban, most már imádom őket. Ettől az élet minden pillanatát élvezem. Jobban tudok futni, és ügyesebb lettem. Megérzem a veszélyt, mielőtt baj történik. Többé nem érzem azt, hogy verekednem kell a gyerekekkel, ha belém kötnek. Azért akarom folytatni a programot, mert ez segít az eredményeimben, az íjászatban.

Jennifer: Hangos olvasás, nyilvános beszéd Carol, szerettem volna tudatni veled, mi történt velem azóta, hogy decemberben meglátogattalak. Ha emlékszel, végeztünk egy oldást a hangos olvasással és az emberek előtt mondott beszéddel kapcsolatban. Hat hétig szorgalmasan csináltam a gyakorlatokat, amelyeket előírtál, és fenomenális volt az eredmény. Valójában a probléma, úgy tűnik, teljesen megszűnt, rögtön azután, hogy innen elmentem. A rákövetkező héten részt vettem egy szemináriumon, és nagyon könnyedén tettem fel kérdéseket, beszélgettem és társalogtam a csoportban. Mióta Kaliforniában járok iskolába, ugyanezek a tapasz-

58


talataim. Nincs többé heves szívverés, izzadó tenyér, beteg gyomor és a többi általános félelmi reakció, amelyek a múltban mindig jelentkeztek. Nagy hatást tett rám az egész technika. Működik egy kineziológiai klub a manuálterápiai 3 főiskolán, ahová szeptembertől járni szeretnék. Igazán el akarom végezni, ha alkalom adódik rá.

Jane: A stressz kezelésének képessége Hosszú évekig kerestem valami megoldást az általános jóllét elérésére, sok természetgyógyászati szemináriumon és tanfolyamon vettem részt. Öt évvel ezelőtt elém került egy anyag az „Egy Agy”-ról, de számomra az idő akkor nem volt alkalmas ennek a tanulására. 1989 decemberében részt vettem egy szemináriumon, amelyet Carol Hontz tartott a „Three in One Concepts”-röl. 4 A következő hónapban oldásokat kezdtem Carollal, amire nagyon nagy szükségem volt abban az időben, mert családi problémáim voltak, és más dolgok is nyomasztottak. Az oldás után a következőket tapasztaltam: nyugalmat és azt a képességet, hogy sokkal könnyebben keresztüljutok a stresszhelyzeteken. Havonta végeztem továbbra is oldásokat, ami hozzásegített, hogy rendezzem az életemet. Végigjártam a kezdő „Egy Agy” tanfolyamot májusban, és júliusban elvégeztem a haladó „Egy Agy” kurzust is. A tanfolyam kezdete előtt két nappal elváltam a férjemtől. A tanfolyam alatt sok oldáson vettem részt, és én is végeztem oldásokat a csoport más tagjain, ami rám is gyógyítólag hatott. Stresszmentesen fejeztem be a tanfolyamot, és ellazultan tudtam kezelni bármilyen szituációt. Úgy éreztem, itt a lehetőség, hogy segítsük az emberiséget ebben a különösen sok stresszel teli, változó korban.

III. MAGYARORSZÁGI MUNKÁM BEVEZETÉS A következőkben „A dyslexia felismerése és korrekciója” című előadás szövegét olvashatják. Ezt az előadást egy konferencián tartottam Budapesten, ahol 300 tanár volt jelen. Az ottlevők közül néhányat bemutató jelleggel oldottam is. Az első ilyen oldásban egy olyan tanárnővel dolgoztunk, akinek a nyilvánosság előtti szereplés volt a problémája. Az attól való félelem, hogy több ember előtt beszéljünk, sokaknak nagy gond. Ő sem tudott a közönség előtt szabadon beszélni. Az oldás után egy perccel boldogan és nyugodtan „szónokolt” az ottlévő háromszáz ember előtt. Megkérdeztem, hogy képesnek tartja-e magát arra, hogy 3.000 ember előtt beszéljen, mire azt felelte: „Hát persze!” Megkérdeztem: „Most, hogy ilyen nagy szónok lettél, képzeld azt, hogy a TV-n keresztül hárommillió emberhez kell szólnod. Milyen érzés?” „Pompás!” - felelte. Mindez maradandó változás az életében. Az egyik tanár önként vállalkozott, hogy bemutassam rajta az olvasás korrekciót. Teszteltük, amikor magában olvasott, amikor hangosan és a szövegértést is. Minden területen blokkolt volt. A korrekció után folyékonyán olvasott, értette amit olvas, és semmi stressz nem volt benne az olvasással kapcsolatban. Arca kisimult, miután ettől a nagy nyomástól megszabadult Egy másik tanárnak írással kapcsolatos gondjai voltak, amit a kézírása is tükrözött. Egy egyszerű oldás után folyékonyan, felszabadultan és folyamatosan írt. Magát az oldást is élvezte. Fontos, hogy a tanárok megszabaduljanak gátjaiktól, hiszen másodsorban ők felelősek gyermekeink fejlődéséért. A gyermekek szivacsként szívják magukba a felnőttek érzéseit és viselkedését. Ha a felnőttek (szülők, tanárok stb.) dühösek, dyslexiásak, félelmek töltik el őket, mindez átprogramozódik a gyermekekbe. Szavainknak 5%-a, tetteinknek és egész személyiségünknek 95%-a vésődik be a gyermek hitrendszerébe, amit a világról és magáról alkotott. Csak nagyfokú önbizalommal rendelkező gyerekek képesek kreativitásra, hatékonyságra, csak így lehetnek boldogok és válhatnak egy harmonikus, békés világ vezetőivé. 3 4

„csontkovács” „Három az egyben” módszer, ami az „Egy Agy” kineziológiai stresszoldó rendszer másik elnevezése.

59


Ez a gyermekekben egyenként kezdődik. Azért tartom fontosnak, hogy a tanárok stresszblokkjait oldjuk, mert ily módon hatékonyabbá válnak gyermekeink teljessé nevelésére. Tanárainknak új, eredményes módszereket kell megtanulniuk. Miután megismerték az Egy Agy rendszert, a tanárok jobban tudatában lesznek a minden egyes gyermekben rejlő Végtelen Lehetőségnek, annak, hogy hogyan korrigálják a tanulással kapcsolatos problémákat, és hogyan hozzanak létre olyan környezetet, melyben a gyermek jobban fejlődik. Álljon itt egy rövid vélemény az előadásról: „Több mint egy éve segítem Carol munkáját, szervezem előadásait, tanfolyamait. Az előadások mindig nagy sikert aratnak, de a legjobban ezen a pedagógus konferencián tudtam lemérni az érdeklődést. Minden előadónak egy óra állt rendelkezésére, tíz perces szünetek voltak az előadások között. El voltam keseredve, mert Carol előadása a legrosszabb időre esett, harmadiknak, 11:30 12:30-ig lett beütemezve. A program szerint, először hazánk egyik legismertebb professzora tartott előadást a család és a gyermek kapcsolatáról. Nagy figyelemmel kísérte mindenki. Másodiknak egy pszichológusnő beszélt a gyermek és iskola kapcsolatáról. Kívülről csak annyit láttam, hogy a hallgatók nagy része igencsak bólogat a második előadás alatt. Először nem értettem, hogy mivel értenek ennyire egyet, de amikor láttam, hogy nem csak előre-hátra bólogatnak, hanem néhány embernek oldalra is billen a feje, éreztem nehéz dolga lesz Carolnak. Pont ebédidő előtt, fáradt embereknek nem a legszerencsésebb dolog előadást tartani. Carol előadása a bemutatkozással kezdődött, majd felvázolta a kineziológia történetét, a módszer lényegét. Nem sok változást vettem észre az első percekben a hallgatóságon. Elkeseredésem csak akkor kezdett felengedni, amikor Carol néhány esetet hozott fel példaképpen és az emberek először nevették el magukat. Az előadás végül annyira jól sikerült, hogy a megengedett egy óra helyett, végül pár perc híján két óráig tartott. Carol a megszabott idő leteltével megkérdezte, igénylik-e a hallgatók az előadás folytatását. Nemcsak, hogy igényelték, hanem amikor Carol be akarta fejezni az előadást, visszatapsolták a pódiumra. A kultúrház igazgatója elmondta, még nem volt arra példa, hogy egy előadót visszatapsoljanak.”

ELŐADÁS A DYSLEXIÁRÓL Mi a dyslexia? Az 1960-as években a dyslexiát olyan tanulási diszfunkcióként definiálták, amely a gyerekeknél az olvasás, írás, matematika, a beszéd, a nyelv, a helyesírás és a megértés terén jelentkezik. Előfordult, hogy ezek a gyerekek felcseréltek betűket vagy számokat. Az ilyesfajta dyslexia okát agysérülésnek vagy az agyszövetek károsodásának tulajdonították. A „dyslexiás” gyerekek közül sokan hiperaktívak voltak, ezért gyógyszerezték őket, például Ridilinnel. „Dyslexiásnak” lenni megbélyegzést jelentett, és a gyerekek jövője meglehetősen sivárnak mutatkozott. A kezelés eredménye igen kiábrándító volt. Az 1970-es években kezdődött el a nagyobb ütemű agykutatás, és a dyslexiát a korai gyermekkorban kialakult koordinációs hiányosságként definiálták. A kisgyerekeket újra programozták órákon keresztül, és a felnőttek is négykézláb kúsztak és másztak a padlón. A kezelés lényege az agy és a test motorikus készségeinek újratanítása volt. Az eredmény pedig a test és agy integrált működése. Számos tanulónál mutatkozott kiváló eredmény a tanulási készségek fejlődésében és érzelmi életük kezelésében. Később, az 1980-as években a dyslexia okának a jobb és bal agyfélteke integrációjának hiányosságát tartották. A bal agyfélteke, a kettő közül az analitikusan tanuló rész nagy erővel blokkolta a jobb agyfélteke holisztikus, kreatív látásmódját. A kezelés módja több jobb agyféltekét igénybe vevő tevékenység volt, például éneklés, tánc és keresztmozgásos gyakorlatok. Felismerték a pozitív, támogatást nyújtó környezet alapvető fontosságát is. Ezek a gyakorlatok segítettek integrálni és kiegyensúlyozni a két agyfélteke működését. Ma, az 1990-es években az orvosok még mindig gyógyszereket írnak föl. Ha ezek a gyógyszerek segítenek kiegyensúlyozni a belső fület, akkor csökkenthetik a rossz koordinációval kapcsolatos, mozgás okozta rosszullétet. A legtöbb ilyen kezelés azonban nem oldja meg a tanulási problémá-

60


kat. Ma, az 1990-es években megjelent a Humanisztikus/Holisztikus szemlélet, amely rendkívül hatékonynak bizonyult. Ritkán fordul elő, hogy a dyslexia olyan agysérülés következtében jön létre, amely érinti a beszédet, a nyelvérzéket, a megértést. Valójában a dyslexia a jobb és bal agyfélteke téves kommunikációja. Szinte minden esetben a dyslexia valamilyen érzelmi trauma vagy stressz következménye, amely olyan intenzív volt, hogy az egyén egy vakfoltot programozott be egy adott tanulási készséggel kapcsolatban a félelem, a fájdalom vagy a fájdalomtól való félelem következtében. Az egyén ily módon megtagadta, hogy a tanulás lehetséges az élet egy bizonyos specifikus területén. Ez a tagadás egy specifikus választásból adódott, amelyet az érzelmi stressz pillanatában hozott. Ez nem más, mint egy neurológiai programozási hiba, és korrigálható az azt előidéző helyzet felhasználásával. Általában az előagy és a kisagy közötti téves kommunikációról van szó ilyenkor. Az agy lekapcsolja a teljes funkciót annak érdekében, hogy fizikai/érzelmi túlélési módra váltson. A kineziológia segítségével nagyon könnyen azonosíthatjuk a stressz okát, annak érzelmi kihatását, és eltávolíthatjuk a félelmet vagy fájdalmat az illető személynek az adott eseményről őrzött emlékeiből. Ez felszabadítja a tudatosságot, és visszaállítja a normális, hatékony neurológiai áramlást. Az erős érzelmek hevében percepciónkat egybeolvasztjuk a félelemmel, a fájdalommal, vagy a fájdalomtól való félelemmel. Az oknál vakfoltot alakítunk ki, hogy ne foglalkozzunk a fájdalommal. A korrekció során fel kell ébresztenünk a neuronokat, amelyek a trauma idején bekapcsoltak. Egyszerű gyakorlatokkal, vagy az agy/test megfelelő részeinek stimulálásával oldást végzünk, (azaz kikapcsoljuk az emlékhez kötődő fájdalmat), oldjuk az adott pillanathoz kötődő és a jelenben meglévő stresszt, így amikor legközelebb hasonló stresszelő élmény ér bennünket, amely aktiválja a régi emléket, már nem kapcsoljuk ki a tudatosságot. A kineziológia segítségével képesek vagyunk azonosítani a diszfunkció pontos helyét a jelenben. Korregressziót végzünk, visszamegyünk az időben, hogy azonosítsuk az emlékláncolat többi részét. Ez egy igen egyszerű technikával történik, amely a biofeedback-hez hasonló. Amikor oldjuk az okot a múltban, felszabadítjuk a tudatossági szintet a jelenben és azon túl is. Az emberi elme végtelenül találékony, amikor arról van szó, hogy megkerülje a vakfoltokat, de ez még nagyobb stresszt okoz a rendszerben. A „dyslexiások” többsége hihetetlenül kreatívvá válik e folyamat során. Tudják, hogy dyslexiások, és ezért külön hangsúlyt fektetnek azokra a kifejezési területekre, amelyek nem érintettek e vakfoltok által. Esetleg mondhatják azt, „Nem valami jól megy nekem a számolás, de hát ezért vannak a könyvelők.” Az egyik probléma tagadása kialakítja a többi probléma tagadásának sémáját. Úgy érezzük, könnyebb tagadni valamit, mint felelősséget vállalni a pozitív változásokért, így az emberek beérik azzal, ami jut nekik. Mi mindnyájan küzdünk valamilyen szintű tanulási diszfunkcióval. Valamikor az életünk során, valamilyen iszonyatos stressz miatt azt választottuk, hogy vakfoltot alakítunk ki. Tagadtuk, hogy valaha is képesek leszünk megtanulni egy tantárgyat. Olyan régen tettük ezt, hogy még csak nem is emlékszünk mikor vagy miért történt. Miután elfojtottuk ezt az emléket, erőtlennek érezzük magunkat, hogy bármit is kezdjünk ezzel. A jelenlegi hitrendszerünk az, hogy nem tudunk valamit megtenni a múltbeli trauma miatt, ezért vakfoltot alakítunk ki, vagy dyslexiásak leszünk azzal az adott tanulási képességre nézve, amellyel kapcsolatban a múltban fájdalmas tapasztalatot szereztünk. Talán egy matek feladatot oldottunk meg és az édesanyánk ránk kiabált, mert nem értettük meg a lényeget elsőre, és mert fáradt volt. Ennek következtében az érzelmi fájdalom és a házi feladat egybeolvadt, és egy mélyebb érzelmi szinten befolyásolja a jelenről kialakított képünket. Talán írtunk, és a tanár megkritizált. Ennél fogva stressz alatt vagyunk, ha írni kell, utáljuk csinálni, és rossz eredménnyel műveljük. Az eredmény: dyslexia. Most pedig nézzünk néhány technikai részletet.

Milyen interakció zajlik az előagy és a kisagy között? Az a szó, hogy „fúzió” leírja azt a folyamatot, amikor két elem egybeolvad és azon túl elválaszthatatlan egységet képez. Ez általában magas hőmérsékleten zajlik. ESEMÉNY + ÉRZÉKELÉS + INTENZÍV ÉRZELEM = FÚZIÓ Életünk minden mikroszekundumát regisztráljuk a sejtes memória szintjén. Az izomtesztelés segítségével képesek vagyunk megmondani, hogy vajon az egyént gyengítette-e egy adott esemény, létrehozva egy vakfoltot a tanulás és tapasztalatszerzés egy specifikus területén. Ez egy nagyon

61


gyengéd, az egyén döntését tiszteletben tartó technika, amely felszínre hozza azt az eseményt a computerben, amely releváns a jelenben található problémával kapcsolatban. Amikor egy esemény bekövetkezik, azt a jelenlegi hitrendszerünk fényében látjuk, és saját magunkat az adott esemény részeként érzékeljük. Ami megbénít egy adott személyt, az egy másiknak kellemes izgalmat hozhat, mint például a magas trambulinról történő műugrás, vagy egy séta egyedül egy sötét, nyugodt éjszakán. A különbség oka a múltbeli élményeken alapuló egyéni érzékelésben rejlik. Az ESEMÉNY csak egy esemény. Amikor egy múltbeli esemény során félelmet, fájdalmat, vagy a fájdalomtól való félelmet éltünk át, az komoly stresszt és sok negatív érzést hozhat elő egy hasonló, adott jelenbeli helyzetben. Ha az apánk megvert minket kétéves korunkban, kialakulhatott bennünk a férfiaktól való félelem, és régen el is felejthettük tudatos szinten, és egyre azon gondolkozunk, vajon miért stresszekkel terhelt a férjünkkel való kapcsolatunk. Lehet, hogy nagyon kevés köze van a jelenhez és őhozzá magához. A probléma jelenbeli érzékelése okozza a gondot, nem a jelenben bekövetkezett esemény. A félelem, fájdalom, vagy fájdalomtól való félelem fúziójának neurológiai programozásához kevesebb, mint három másodperc is elég, és negatív hatása egy életen át elkísérhet. Utána, ha bármi olyasmi történik, ami csak távolról is emlékeztet az adott eseményre, ugyanazt az intenzív érzést éljük át, akkor is, ha emlékszünk az adott eseményre, és akkor is ha nem. Felhatalmaztuk ezt az eseményt arra, hogy blokkoljon minket a múltban, és a mában ugyanezzel a hatalommal bír. Van rá mód, hogy elengedjük ezt az érzelmet azáltal, hogy megváltoztatjuk az adott emlékképpel kapcsolatos felfogásunkat. Amikor az érzékelés minősége megváltozik, megváltoztatjuk az érzelem tartalmát, és újra átélhetjük az adott élményt az azt kísérő negatív érzelem nélkül, így csupán egy múltbeli esemény lesz, nem okoz zavart a jelenben. A múltbeli félelemtől és fajdalomtól való megszabadulás serkenti a kreativitást. A kreativitás eredménye megváltozott percepció, amely lehetővé teszi, hogy új választásokat hozzunk, és megváltoztassuk az életünket. A múltbeli félelemtől és fájdalomtól való felszabadulás egyik roppant hatékony módszerét Homlok/Tarkó tartásnak nevezzük. Azáltal, hogy a vérkeringést serkentjük az agy elülső részében, aktiváljuk a „Tudatos Asszociációs Gondolkodás Területét”, amely új utakat talál a különböző ügyek és problémák megoldására. Ezt a területet nem érintik az érzelmek, így nem korlátozzák a múlt fájdalmas eseményei. Amikor egy fájdalmas helyzet adódik, amely stresszt okoz, a vér és az energia mennyisége csökken az agy elülső területein, és testünk azon részeibe áramlik, amelyek a túlélésért felelősek, például a láb izmaiba az „üss vagy fuss” reakciónak megfelelően. A Homlok/Tarkó tartás nyugtató hatású tevékenység, amely rendkívül hatékony, és felhasználható bármikor a jelen-, múlt- vagy jövőbeli stresszek leküzdésére.

Hogyan funkcionál a bal és a jobb agyfélteke? A bal agyfélteke irányítja a lineáris gondolkodást, a logikát, a részletes orientációt, ellenőriz, ez az agresszív felünk. Fő feladata az irányítás. Kontrollálja a jobb agyfélteke működését. A jobb agyfélteke feladata gyökeresen eltérő. Ez kreatív felünk. Nem hatnak rá a félelmek, a fájdalom, vagy bármilyen korlátozás. A teljes, hamisítatlan igazságot őrzi. Ez a Gestalt agyunk, mindig az egész képet látja. A lágyabb, gondoskodó, artisztikus felünk. Ez irányítja a testünk bal oldalát. Fontos, hogy mindkét agyféltekénk be legyen kapcsolva, és állandóan megfelelő szinten működjön. Amikor vissza kell térnünk egy előző eseményhez, amely fájdalmas volt, szükségessé válhat a keresztbe lendítéses korrekció, hogy bekapcsolja mindkét agyféltekét ott, ahol a neurológiai pályák blokkolódtak az adott korban. Ez a korrekció hihetetlen eredményeket hoz az olvasás, írás, a fizikai koordináció terén, nem említve a testi feszültség csökkentését.

Vannak-e specifikus korrekciók az olvasás, írás, és a közönség előtt tartott beszéd terén? Amikor kineziológusként ezeken a területeken dolgozunk, izomtesztelést végzünk, hogy rájöjjünk, mikor keletkezett a fő stressz az adott, specifikus tanulási készséggel kapcsolatban. Azután teszteljük a pontos korrekciót, amely ahhoz szükséges, hogy kiegyensúlyozzuk az energiát az agy/test adott részén. Az olyan készségek, mint az írás vagy olvasás az agy és a test számos kü-

62


lönböző tevékenységét foglalják össze. A korrekció érinti mindezeket a területeket. Gyakorlataink és technikáink az agy/test különböző részeinek aktiválását foglalják magukba. A folyamat végbemehet a neurovaszkuláris pontok tartásával, amellyel fokozzuk a keringést és növeljük az energiaszintet, (ahogyan a Homlok/Tarkó tartásnál is tesszük). Szintén masszírozhatunk bizonyos neurolymphatikus pontokat vagy területeket, mint például a szempontokat a fej hátulsó részén. Aktiválhatunk bizonyos izmokat, hogy bekapcsoljuk az agy egy-egy területét. Habár ezek nagyon gyengéd folyamatok, azt tanácsolom, képzett kineziológussal végezzék őket.

Mik a rendszer eredményei? Bár már 30 éve dolgozom nevelőként, még mindig ámulatba ejtenek a módszer eredményei, amelyekről klienseim számolnak be, akik például egyes, kettes osztályzataikat ötösökre javítják egyetlen oldás után. Olyan felnőttek, akik nem voltak képesek olvasni vagy írni rendesen, nem tudtak autót vezetni, mert nem tudták megkülönböztetni a jobb és a bal oldalt, akik nem tudtak biciklizni vagy úszni, most tökéletesen tudják alkalmazni ezeket a készségeket. Amikor helyreállítjuk az agy/test neurológiai áramlását, az hihetetlen képességet mutat, hogy nagyon gyorsan és maradandó eredménnyel meggyógyítsa önmagát. 10 tanfolyamot vezetek, ezek közül az első kettő a dyslexia oldására összpontosít. – Az első tanfolyam során a résztvevők megtanulják a kineziológia alapját, az izomtesztelést, valamint megismerkednek a rendszer gerincét alkotó érzelmi barométerrel és a stressz oldására szolgáló technikákkal. – A második tanfolyam címe: „Az Egy Agy alapjai”. Itt továbbfejlesztjük az izomteszt és a stresszoldás technikáit, összehangolva a két agyféltekét, innen a rendszer neve: One Brain, azaz Egy Agy. – A harmadik, a „Testkód” című tanfolyam után mindenki másként tekint az emberekre és saját magára is. Előtérben testi jellegzetességeink, illetve a bennük kódolt kommunikációs és kapcsolatbeli problémák és azok korrekciói állnak. – A negyedik tanfolyam az „Egy Agy haladóknak”. Itt a dyslexiát kiváltó érzelmi okok állnak a középpontban. Az itt tanult technikák segítségével mind az érzelmi, mind a fizikai energiagátakat felismerhetjük és megszüntethetjük. – Az ötödik tanfolyam a „Szavaknál is hangosabban”, ahol a Testkódban tanultak elmélyítése a cél. – A következő, a hatodik tanfolyam a „Szerkezeti idegtan”, amely összefoglalja és kiegészíti az eddig tanultakat. A szervezet ideg- és energiarendszere, fájdalomcsillapítás, fóbiák, függőségek és rögeszmés viselkedések oldása áll a középpontban. – A hetedik A „Testáramkörök, fájdalom és megértés” több mint 50 izom tesztelésére épülő tanfolyam. – A nyolcadik „Viszonyok veszélyben” című tanfolyam során új technikák már nem, de új felismerések várják a hallgatókat. Valamennyi eddigi technika felhasználásával oldjuk a másokhoz és magunkhoz fűződő kapcsolatainkat tönkretevő érzelmi blokkokat. – Ezután a kilencedik következik a „Gyermekkor, szexualitás és öregedés”, amely azonosítja és oldja az önpusztító viselkedési mintákat, az anyaméhben töltött időtől a jelenig. Az oldások révén már nem adjuk tovább e viselkedésformákat az utánunk jövő generációknak. – Az „Oktatóképző” tanfolyam a tizedik, amely rendhagyó, itt annyi időt fordítunk a későbbi oktatással kapcsolatos problémák oldására, mint a tanítandó anyagra. A cél a ráhangolódás az eredményességre, mind a tanfolyamokon, mind a személyes oldásokban. – Utolsó tanfolyamunk a „Mohóság, bűn és Isten”, ahol levezetjük, honnan ered a mohóság és hogyan függ össze a bűntudattal, valamint oldjuk az Istennel kapcsolatos stresszeket. Mindenkit szeretettel várunk, aki kedvet érez ahhoz, hogy részt vegyen ebben a rendkívül izgalmas munkában.

63


Összefoglalás Mivel életemet ennek a munkának és a gyerekek oktatásának szenteltem, az az álmom, hogy megoszthassam ezt a hihetetlenül hatékony módszert az itt megjelentek közül azokkal, akik úgy döntenek, közelebbről is meg kívánják ismerni a rendszert. Ezek az emberek könnyedén elérhetnek egy magasabb életminőséget, amelyben termékenyebbek, kreatívabbak, boldogabbak és életük minden terén sikeresebbek lehetnek. Az az álmom, hogy a módszert eljuttassam a világon minden gyermekhez. Ha szeretettel fordulnak saját maguk felé, és ez önbizalomban és magas önértékelésben nyilvánul meg, akkor természetes módon szeretetet fognak sugározni mások felé is és megteremtenek egy szeretetben és békességben összeforrott világot. Ez egy olyan világ lesz, ahol minden ember méltósággal járhat-kelhet, hiszen hozzájárul az emberiség közös javához saját céljainak kreatív és termékeny megvalósításával. Köszönöm a megtiszteltetést, hogy Önökkel lehettem.

INTEGRÁLT OKTATÁSÉRT AZ EGY AGY MÓDSZER ÉS A MONTESSORI OKTATÁS A Montessori és az Egy Agy módszer ötvözése Jövőnk gyermekeinktől függ, a holnap vezetőitől. Mindaz, ami ma történik velünk mélyen érinti őket. Minden élmény, amit átélnek, a sejtes memória szintjén rögzül bennük. Találnunk kell egy olyan módszert, amely felkészíti őket az eredményes közreműködésre egy állandóan változó, kihívásokkal teli világban. Ez az új megközelítés emelni fogja életszínvonalukat és csökkenti a stresszt életükben. Egészséges, szerető, pozitív tanulási környezeten keresztül kreatívvá, produktívvá és rendezetté válnak, létrehoznak egy világot, melyben harmonikusan, félelem és fájdalom nélkül élhetnek. A terv, melyet Magyarországon már elkezdtem megvalósítani az által, hogy egy alapítványt és egy Montessori iskolát hoztam létre, az INTEGRÁLT OKTATÁSÉRT ALAPÍTVÁNY elnevezést kapta. Az az álmom, hogy ezen keresztül modellt tudok állítani a magyar oktatás elé, s egyben KözépKelet Európa és az egész világ elé is. Az Egy Agy Módszer és a Montessori Oktatás segítségével a gyerekek fejlesztik magabiztosságukat, önbizalmukat és pozitív önértékelésüket, ami a sikeres élet kulcsa. A mindennapos gyakorlatok beillesztik a gyerekeket az „egész nagy” tanulásba. A gyerekek stimuláló, változó, előkészített Montessori-környezetben dolgoznak. Ez elősegíti az önuralom, a rend, az együttműködés, tisztelet, felelősség és türelem kialakulását. Tanáraink a Montessori Oktatást és az Egy Agy kineziológiai szisztémát egyaránt ismerik. Dolgoztak egyéni bánásmódot igénylő és nagyon tehetséges gyerekekkel egyaránt.

DR. MARIA MONTESSORI A MONTESSORI OKTATÁS 1875-ben Olaszországban született; az első olasz orvosnő. Pályája elején Róma nyomornegyedeiben hátrányos helyzetű gyerekekkel dolgozott. Ezáltal alkalma nyílt megfigyelni és lejegyezni hogyan tanultak, cselekedtek és reagáltak a gyerekek mindennapi életükben. Ennek az ismeretnek a birtokában dr. Montessori olyan eszközöket és technikákat hozott létre, amelyek alkalmasak voltak a gyerekek képességeinek fejlesztésére az élet és a tanulás minden területén. Mindez magába foglalja az elméletet, a gyakorlati életet, a társadalmi érintkezést és a környezet gondozását is. Teljes nevelési módszert alakított ki a test, az elme és a lélek fejlesztésére, mely minden kultúrában, minden időben alkalmazható, működtethető.

64


Dr. Montessori hitte, hogy a gyermek az első hat évben a legérzékenyebb és leghatékonyabb. Spontán módon, természetesen és élvezettel tanul. A Montessori-alapigazságokat magába foglaló iskolánkban a gyerekek: – gyermekközpontú környezetben tanulnak – valamennyi érzékszervüket használják a tanuláshoz – egyéni ütemben, egyéni módon tanulnak – megtanulják a konkrét, majd az elvont fogalmakat – egy időben egy fogalmat sajátítanak el – spontán módon, megerőltetés nélkül tanulnak – fejlesztik a pozitív énképüket – uraivá válnak környezetüknek, nő az önbizalmuk és önállóságuk – fejlesztik önmaguk egymás és minden a világban létező dolog elfogadását és tiszteletét – maguk választják azt a tevékenységet, amivel foglalkozni akarnak.

EGY AGY MÓDSZER A gyermekeknél nagyon gyengéd, erőszakmentes módon felismerjük és feloldjuk a blokkokat, amelyek korlátozzák érzékelésüket a tanulás valamennyi területén. Megtanítjuk nekik mulatságos gyakorlatokon keresztül összehangolni a jobb és bal agyféltekéjüket az egész agy egyöntetű működéséhez és a tanuláshoz. A Módszer segítségével eltávolítjuk jelen- és múltbeli félelmeinket, amelyek a tanulásban zavarják gyermekeinket. Ezáltal természetesen fejlődhetnek, életerőssé, egészségessé, kreatívvá, produktívvá, nyugodtabbá válhatnak, megbékélhetnek önmagukkal. A gyerekek mindennap egyénileg választják a részvételt, a csoportos játékokat és tevékenységeket, melyek serkentik őket az egységes, a teljes aggyal való tanulásra. Ez a csodálatos módszer a gyermek testét, az értelmét és a lelkét tökéletesen harmonikus élethez rendezi egységbe.

KÉTNYELVŰ OKTATÁS Tervezzük, hogy óvodánkba és iskolánkba arányosan veszünk fel magyar és angol anyanyelvű gyerekeket. Mesék, énekek és játékok formájában zajló foglalkozások így lehetnek kétnyelvűek, ugyanis gyerekkorban a nyelvtanulás sokkal természetesebb és könnyebb folyamat, mint a későbbiekben. Mindezáltal a nyelvi kommunikáció és a társas érintkezésben való jártasság a gyerekek intellektusával párhuzamosan fejlődik.

TÁPLÁLKOZÁS A helyes táplálkozás és annak hatása a testre, szellemre és lélekre főfontosságú szempont iskolánkban, mely minden gyerek oktatásában külön tárgyat képez. Az együttműködés és az egyetértés otthon és az iskola között ezen a területen is létfontosságú.

OTTHONI KÖRNYEZET A gyermek fejlődését meghatározó filozófia következetessége és folytonossága alapvetően szükséges. Lényeges szempont, hogy azonos szemlélet alapján neveljük a gyerekeket otthon és az iskolában. Ennek érdekében a szülök megismertetése a módszer különböző területeivel az év során folyamatosan történik.

65


IV. MAGYARORSZÁGI INTERJÚK Magyar klienseimhez és az oktatókhoz 1991-ben, a Három az Egyben igazgatójaként az volt a célom Magyarországon és KeletEurópában, hogy tanítsak, és egyéni kezeléseken oldásokat végezzek, a világnak ezen a gyorsan változó részén. Számomra Magyarországon dolgozni megtiszteltetést, kitüntetést és kihívást jelent. A kihívások által fejlődünk, segítenek, hogy a múltban minket korlátozó hitrendszereinktől elszakadjunk. Ahogy vállaljuk a siker felé vezető út kockázatait, egyre inkább örömmel fogadjuk a kihívásokat. Hogyan mérjük a sikert? Milyen fokmérői vannak? Fokmérő lehet célunk elérése, vagy a hozzá vezető út közben tanult dolgok értéke. A végeredmény is fontos, én mégis úgy érzem elégedettségünk fő forrása a hozzá vezető út. Most, hogy két csapat magyar oktató végzett már, és oktatják az első tanfolyamokat, több száz diákom végez oldásokat, céljaim megvalósulásukhoz közelednek. A legnagyobb örömöt azonban nem az eredmény, hanem a hozzá vezető út adta. Ahogy ezt a gyengéd, erőszakmentes módszert használom klienseim és diákjaim közt, mély elfogadás (szeretet) köt velük össze. Mikor megértik ezt az önmaguk iránti szeretetet és elfogadást, szemükben kigyullad a fény, a tudatosságnak, az életnek új szintjére lépnek. Nem betegségekkel foglalkozunk, sem nem diagnosztizálunk. Azonban mikor érzelmi gátakat távolítunk el, a test, az elme és a lélek hihetetlen képességgel fiatalítja meg magát, sokszor azonnal. A legnagyobb boldogság az, hogy klienseimmel, és tanítványaimmal együtt dolgozhatok és segítője lehetek a csodáknak életükben. Látom, ahogy egyik percről a másikra életteliek lesznek, kedvük támad élni, miután helyreállt az energiaáramlás. Ma is bámulom ezt a csodát, sok száz előadás, tanfolyam és egyéni oldás után. Meghívom olvasóimat, pillantsanak be néhány magyar kliensem és tanítványom élményébe.

T. Katalin Miért kezdted el az Egy Agy rendszert tanulni? Régóta érdekel a természetgyógyászat és keresem azt a módszert, ami közel áll hozzám, és amivel nagyon sokat tudok segíteni az embereken. Milyen változásokat vettél észre a tanfolyamtársaidon az oldások alatt? Szinte hihetetlennek tűnt még az én számomra is, hogy mekkora változást tud tenni a kineziológia. Milyen szép sima lett az arcunk és mennyivel közvetlenebbek vagyunk egymáshoz. Vannak közöttünk, akiknek oldódott a gőgös tartása, az egész személyisége teljesen átformálódott. Egészségesebb, kiegyensúlyozottabb, vidámabb és boldogabb ember lett mindannyiunkból. Így, a csoporton belül lehet látni, hogy mennyire deformál minket a stressz, milyen komoly problémákat tud okozni, szinte roncsolja az egész testet és szellemet. Mi változott a munkádban és életedben? Évek óta sikeres üzletasszonynak tartottak és tartottam én is magamat. De most már egyre kevesebbet veszek részt az üzlet világában, ez már a férjem feladata lett. A környezetem értetlenül figyel, sokszor meg is kérdezik, mi történt velem? Sokan elfogadják a választásom, de sokan mélyeket hallgatnak, később visszahallom, hogy sajnálnak: „Istenem, szegény, mi történt vele?” Nem kell félni, nincs semmi bajom, sőt nagyon is jól érzem magam. Minél többet tanulok, minél tovább haladok ezen az úton, annál jobban érzem magam testileg, lelkileg. Ki változóit meg a tanfolyamon? Szerinted mi lehet az oka ezeknek a változásoknak ? Nincs olyan ember, aki az Egy Agy rendszer hatására meg ne változott volna. A stresszoldások mindenkin változtatnak, mi tanulók sem vagyunk ez alól kivételek. Hogyan érzed, változhat-e a kineziológia segítségével Magyarországon valaki vagy valami? Nagyon nagy szükség van a változásra és tapasztalatom szerint nagyon sokan igénylik is ezt. Az emberek nagy része kíváncsi minden új dologra, mert keresi a könnyebb és jobb élet lehetőségét.

66


Az már számomra teljesen világos és bizonyított tény, hogy a kineziológia hatalmas nagy lehetőség az emberek előtt. Nemcsak a beteg embereknek ad segítséget, hanem – és remélem hamarosan – az iskolás gyerekeknek is. Épp ideje lenne, hogy Magyarországon is legyen olyan iskola, amely figyelembe veszi a gyerekek igényeit, képességeit, ahol kötetlenül, vidáman szerezhetnék meg tudásukat. Ne érezzék, hogy az iskola teher, valami rossz, amit el kell fogadniuk azokkal a korlátokkal, melyet előre megszabtak nekik. Most a kiskunhalasi tapasztalatokról, Carol látogatásáról: A természetgyógyászok mindig csak tanfolyamokon találkoztak, úgy éreztem ezen kell változtatni. Ezért jött az ötletem, hogy kellene rendezni egy természetgyógyász találkozót, mely bállal fejeződne be. Erre a találkozóra meghívtam Carolt is és nagyon örültem, hogy elfogadta a meghívást és eljött. Az emberek először húzódoztak, nem tudták mi is valójában a kineziológia, de amikor hallották azoktól, akik már voltak Carolnál, milyen érdekes, milyen csodálatos, egyre többen várakoztak, hogy sorra kerülhessenek. Az oldások után odajöttek hozzám és elmondták a változásokat. Azt a sok köszönetet, amit ezektől az emberektől kaptam, részben fogadhatom csak el, de ez ad erőt, hogy megrendezzem a második természetgyógyász találkozót. A köszönet Carolt illeti, hisz lehetőséget adott az embereknek, hogy megtapasztalják a kineziológiát. Szeretném elmondani egy pár oldás eredményét, ami ott és azonnal jelentkezett. Egy hölgy, aki sírva jött oda hozzám: „Nagyon köszönöm neked ezt a lehetőséget, képzeld, a fájós dagadt lábamra oldott Carol és elmúlt a fájdalom, lelappadt a lábam, örömömben ötször körbefutottam az egész iskolát!” Tánc közben szólított meg egy ismerősöm: „Nem tudom mit csinált velem Carol, de soha nem tudtam még ennyit táncolni, mert kifulladtam percek alatt, most meg semmi bajom!” Jöttek még a következő jelzésekkel: „Képzeld olyan könnyűnek érzem magam!” „Nem fáj a fejem!” „Elmúlt a hátfájásom!” És még sorolhatnám a sok-sok tapasztalatot. Szeretném itt és most kihasználni a lehetőséget, hogy köszönetet mondjak mindannyiunk nevében annak a csodálatos nőnek, aki barátait, családját, otthonát otthagyva Magyarországra költözött, hogy átadja nekünk nagy tudását, és lehetőséget adott arra, hogy megtanuljuk a kineziológiát. Önzetlenül és szeretettel teszi mindezt, és azt hiszem, igazán soha nem tudjuk viszonozni, és soha nem tudjuk kifejezni azt az érzést, amit Carol érdemelne. Őszinte és tiszta szeretettel kívánom, hogy kitűzött céljait érje el, és soha ne érezze hiányát az elismerésnek és megbecsülésnek. Sok szeretettel és tisztelettel: egy tanulója.

K. Jné, Mária Nyolcvanöt éves vagyok, de még életemben nem történt velem ilyen dolog, azt mondhatnám csoda. Október elején borzalmas fájdalmakat éreztem a lábamban. A csípőmtől lefelé végig a derekamban, a lábamban, egészen a lábam kisujjáig. Olyan fájdalmaim voltak, hogy aludni sem tudtam napokon keresztül. Az orvos megnézett, azt mondta ideggyulladás. Egy hétig kezelt itthon, de még nagyobb fájdalmaim voltak, mint azelőtt. Végül már csak ülni tudtam, ha már nagyon fáradt voltam és elnyomott az álom, eldőlni sem tudtam, annyira belenyilallt ismét. A lányom újra felhívta az orvost, a mentővel bekísért a kórházba, végig sírt az úton. Később mondta csak el: „Anyukám azt hittem már ki se jössz a kórházból!” Két és fél heti kezelés után sem javult az állapotom. Gyógyszert háromszor kaptam naponta, egyszerre kilenc darabot, és négy injekciót. A gyógyszerek nem használtak semmit, a kórházi „nyugalmat” mindenki el tudja képzelni. Végül én kértem az orvost, engedjen haza, mert látva a sok beteg embert, egyre rosszabbul éreztem magam. A fiam szerette volna már ekkor, hogy kezeltessem magamat Carollal. Egy ilyen idős embert, mint én vagyok, már nehéz meggyőzni egy új dologról. Nem orvos, meg sem vizsgál, nem ír fel gyógyszert, hát mit tud csinálni? Nem hittem az egészben. Szenvedtem tovább. Bottal tudtam csak nagyon lassan járni. Felállni kész kínszenvedés volt. Februárban a fiam kocsival elvitt egy ismerős reumatológushoz, aki megröntgenezett megállapította, hogy a medencecsont ki van boltosodva, így tudott egy idegszál becsípődni, ettől kaptam az ideg-

67


gyulladást. Gyógyszer erre nem hatásos, operációval lehet segíteni ezen, de nem nyolcvanöt éves korban. Nem is vállaltam volna a műtétet. Javasolta kenegessem fájdalomcsökkentő kenőcsökkel, vagy hordjak fűzőt, ami tehermentesíti a medencecsontot a gerinc terhelésétől. Végül már bottal is alig tudtam járni. A fiam annyiszor elmondta, hogy elhozza Carolt hozzám, hogy áprilisban beleegyeztem. Megpróbálták nekem elmagyarázni mi is történik az oldás alatt, de én még most sem értem. Carol megfogta a kezemet, azt mondta, tartsam egy kicsit előre. Egészen finoman megpróbálta lenyomni, közben sok dologról kérdezgetett. Fiatalkoromról, gyermekkoromról. Én megpróbáltam visszaemlékezni arra az időre, amiről kérdezett és magam is csodálkoztam, milyen jól sikerült. Később a sarkaimat, az alsó lábszáramat, a fülcimpáimat masszírozta, ami nagyon jó érzés volt. Nem sokat értettem abból, amit mondott, mert nem mindent fordított le a tolmács. Azután a homlokomra és a tarkómra tette a két kezét és azt éreztem, hogy nagyon nagy forróság önt el, a szívem hevesen kezdett dobogni. Jó érzés volt. Carol megkért, álljak fel, próbáljak meg egy pár lépést tenni. Kerestem a botomat – mert december óta csak botra támaszkodva tudtam egy pár lépést tenni – de Carol azt mondta, próbáljam meg bot nélkül. Először vártam az őrjítő nyilallást a lábamban, de nem jelentkezett. Örömömben elsírtam magamat, amikor fájdalom nélkül megtettem az első lépéseket. A fiam megpróbálta elmagyarázni, mi is történt az oldás alatt. Annyit értettem az egészből, hogy az energia visszatért a szervezetembe. Ezt nem csak értem, hanem érzem is azóta. Két nappal az oldás után szerettem volna kipróbálni, mit bír a lábam. Két napig csak félve próbálgattam járni, de fájdalmat nem éreztem. Elsétáltam a lakásomtól körülbelül egy kilométerre lévő fodrászhoz, ahol több mint egy órát kellett várnom a soromra. A boldogságomat csak fokozta, hogy, ha lassan is, de minden fájdalomérzés nélkül haza tudtam sétálni. Sajnálom azt a fél évet, amit ágyhoz kötve töltöttem. Az én koromban már nem csak a napok, hanem a percek is számítanak. Nem tudom szavakkal kifejezni köszönetemet Carolnak.

B. B. Teréz Sokszor éreztem magam erőtlennek, gyengének, határozatlannak anyai szerepemben. Korregresszióval egészen anyai nagymamámig mentünk vissza, s ekkor vált világossá, számomra az anyai szereppel járó felelősség vállalásának terhe. Dédanyám négy gyermeket elhagyva saját önálló életet akart. Gyűlölködve, önző módon élt. Legidősebb lánya (egyedül ő élte túl félelmetes gyermekkorát) anyaként kihasználtnak, túlfeszítettnek, agyonhajszoltnak érezte magát. Saját három lányán kívül még két lányt nevelt, mindig mások elvárásaihoz igazodva. Kedves, szeretetteljes lénye mindig kritika alatt volt, de sosem adta meg magát: énekelt, hogy sírni tudjon. Mindig érezte, hogy másképp kellene gyermekeivel törődnie, de erre a rengeteg munkától nem volt ideje. Anyám mindig nagyapámnál volt (aratni, szőlőt kötözni stb.). Férfias munkát vett át: érzelmeivel mindig hadilábon állt. A kemény fizikai munka vonzotta, mert abban mindig jól teljesített. Nagyon hamar megérkeztem, és ez anyámat, apámat nehéz helyzetbe hozta. Nagyrészt nagyszüleim neveltek. Anyám megfeszítve dolgozott, s szenvedett a tudattól, hogy énvelem nem tud törődni. Örökös harcban álltunk egymással. Én azt éreztem, ő nem szeret, ő pedig azt, hogy én. Az oldás során korregresszióval kilenc éves koromnál álltunk meg. Kilenc éves múltam, amikor meghalt apai dédanyám, akivel rendkívül szerettük egymást. Ő volt az egyetlen, aki „csak úgy” szeretett, feltétel nélkül, odaadóan, rámfigyelve. Halálával lemondtam a fészekmeleg szeretetről. Évekig szenvedtem hiányától. Mindig boldog, szeretetteli családra vágytam, azt hittem: majd én így alakítom a sorsomat! Házasságom körülményeiben és alakulásában (mint az övében) sok hasonló körülmény van, (erre is oldás során jöttem rá!). Ő is, én is ahhoz a férfihoz mentünk hozzá, akit magunk választottunk, mindketten elvesztettük első gyermekünket... Amint összeházasodtunk, én szinte folyamatosan terhes voltam. Több gyermeket akartunk, de nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz az „elképzelt-megálmodott” anyaságot vállalni. Energiámat kimerítette a tökéletességre való törekvés, a helytállás anyaként és önálló alkotó tevékenységet végző nőként. Hál' Istennek, előbb születtek fiaim. Kislányom különleges (igazi One Brain bébi) és én nagyon szeretnék neki már egy harmonikus női modellt mutatni és örökül hagyni. Iszonyúan feszült voltam, hogy ezt nem tudom megtenni. Csodálatos hogy Carol és több kineziológus kollégám segítségével egyre világosabbá válik, mit tehetek, hogy gyermekeim bennem azt az anyát kapják,

68


akikre szükségük van. Továbbra is törekszem a legjobbra, és már tudom; van választásom nőként a teljes, harmonikus, békés, boldog életre.

G-né M. Judit Hosszú ideig szenvedtem attól, hogy fiam, dacára jó képességeinek nem igazán volt sikeres tanulmányaiban. Újra és újra meggyőződtem róla milyen rendkívül értelmes. És mégsem! Az iskolában nem ezt bizonyította. Gátlása egy láthatatlan falat épített, ami elkedvetlenítette. Nem szívesen járt iskolába. Ilyen előzmények után kerültünk Carolhoz, s egyetlen oldás úgy tűnik porrá zúzta a falat. Az eredmény már másnap jelentkezett. Egy háromnapos nemzetközi sakkversenyre mentünk. Fiam sorra nyerte a partikat a legerősebb játékosok ellen, s végül első helyen végzett. A sikersorozat folytatódott az iskolában is. Minden dolgozat, minden felelet egyre jobb lett. Élvezettel, érdeklődéssel kezdett a tanulás felé fordulni. Vonzani kezdte az iskola, sok szakkörre és különböző versenyekre járt. Hatalmas igénye lett a tudásra, az elismerésre. Lelkesen tanult a kötelező anyagon kívül is. Egy-egy dolgozat után kuncogva mesélte: A dolgozat könnyű volt, hamar válaszoltam minden kérdésre, s mivel még maradt időm, írtam egy oldalnyit még a kérdéses témáról. Úgy érzem végre a helyére talált. Szereti az iskolát és munkáját végre elismerés, siker övezi társai, tanárai körében.

Sz-né P.Rita Kisfiam hat és fél éves, nagycsoportos óvodás, jól fejlett, jó képességű gyerek. Körülbelül másfél éves kora óta folyamatosan küzdöttünk torokfájós, hurutos betegségeivel, később légzőszervi allergiával is. Ezen az orr és garatmandula műtétek sem változtattak sokat. Két és fél éves korában lett bölcsődés, majd óvodás, és mindig zavart, hogy más gyerekekkel ellentétben soha nem beszélt arról, hogy mikor, mi történt vele, kérdéseimre kelletlen egyszavas válaszokat adott. Nehezen, vagy alig barátkozott, zárkózott, visszahúzódó volt gyerekekkel, idegenekkel szemben, az állatoktól is félt. A televízióban egyszer véletlenül láttam egy interjút Carollal, aki az Egy Agy rendszerről tartott ismertetést. Az a furcsa érzésem támadt, hogy ott a helyem. Elvégezve az első tanfolyamot már szinte biztos voltam benne, hogy megtaláltam a helyes utat. Néhány nap múlva Carol már oldotta is – és megoldotta – a problémánkat. Az oldás után a körülbelül egy órás úton hazafelé a kisfiam már szinte minden velünk utazó idegennel megismerkedett a vonaton, egyfolytában mesélt, be nem állt a szája. Ez egy hétvégén történt. A következő héten az óvónéni felhívott, elmondta, hogy a kisfiam milyen érdeklődő, mindenben együttműködő, mintha kicserélték volna. Engem is meglepett, hogy otthon sem félrehúzódva játszik, matat, hanem közben énekel, mondókázik, rengeteget mesél, tele van kérdésekkel. Olyan szavakat, szófordulatokat használ értelemszerűen, amiről korábban én sem hittem, hogy egyáltalán ismeri. Azóta az eltelt időben már elérkezett az ősz, megfázásnak, torokgyulladásnak, fulladásnak nyoma sincs. Kapcsolatunk még soha nem volt ilyen érzelemgazdag, szeretetteli. Problémánk okát Carol a gyermek születése előtti ötödik nap stresszében találta meg. Máig nem tudok rájönni, hogy az mi lehetett, talán már nem is érdekes. Elmúlt, feloldódott, az eredmény pedig önmagáért beszél.

D. László 1989-ben elváltam. Azóta a szemhéjammal problémák voltak. Nem tudtam a szemhéjamat fenntartani. Több kórházban voltam, elég híres professzoroknál. Huzamosabb ideig nem tudtak rajtam segítem, és amikor eljöttem Carolhoz, a harmadik-negyedik oldás után kezdtem magam jobban érezni. A szemhéjam nagyobb görcsei teljesen elmúltak, sokkal jobban érzem magam. Hiszek abban, hogy meg fog gyógyulni. Amikor az orvosok kezeltek, történt valami változás? Semmi. Csak gyógyszeres kezelést adtak, a gyógyszeres kezelések érzésem szerint eltompítottak. Ennek tudhatták be a javulást, de én nem így éreztem. A gyógyszereket már másfél éve nem szedem, csak azért, hogy ne csapjam be magam. Lelassulok, eltompulok, de semmi javulást nem érzek tőle.

69


Körülbelül két-három hónapja találkoztál Carollal. A gyógyszer szedése után tapasztaltál valami változást? Mielőtt találkoztál Carollal és nem szedted a gyógyszereket, javult az állapotod? Semmit. Két évig jártam pszichológushoz, az életemet elkezdte végiganalizálni, de tulajdonképpen úgy éreztem, hogy mikor ott voltam nála, amikor beszéltem valamiről, akkor javultam valamit, de utána ez az érzésem teljesen megszűnt. Most az oldás után úgy érzem, egy fél év elég lesz, hogy teljesen meggyógyuljak. Mesélték a többiek, hogy eddig nem tudtál pingpongozni, most láttam, hogy ütögeted a labdát. Igen, sok minden változott mostanában. Például a fényekre, a napra, a villanyfényekre érzékeny voltam. Ezelőtt másfél évvel például, mikor tél volt és hóba mentem, nem láttam, a szemem görcsöt kapott. A görcs húzta le a szemhéjamat, nem tudtam fölemelni. Milyen élmény pingpongozni? Isteni dolog. Most 12-15 órákat dolgozom, de két évvel ezelőtt négy órás munkát is alig tudtam volna elvégezni. Nem félek a munkától, eddig féltem tőle, hogy nem fogom tudni elvégezni, társaságban leszek, ez nekem stresszt jelentett. Mások is mondják, hogy jobban nézek ki. Ez nem is csoda, csak egy kis segítség. Igen, köszönöm nektek.

F. Zsuzsanna A tanfolyam alatt az ellenstimulátorokról tanultunk. Az oldás során megállapítottuk milyen anyagokra vagyok allergiás. Hal, cukor, csokoládé, szagok, sör, csípős paprika. Korregresszióval eljutottunk gyermekkorom több évéhez és családunk egyik fogorvos barátjához. Felidéződött bennem egy olyan történet vele kapcsolatban, ami erősen stresszelt hosszú éveken keresztül. Nagyon féltem a fogorvosi rendelőtől. Ha megéreztem a jellegzetes „rendelői” szagokat, egészen rosszul lettem. Ezért a fogorvos eljött hozzánk kihúzni a fogamat. Mikor észrevettem, hogy megérkezett, húgom segítségével eltorlaszoltam székekkel az ajtót úgy, hogy három felnőtt erejére volt szükség az ajtó kinyitásához. Mikor kinyitották az ajtót, bebújtam az ágy alá. Nagy nehezen kihúztak onnan és lenyomtak egy székre. Befogták az orromat, így nyitották ki a számat. Három felnőtt fogott le, amíg a fogorvos kihúzta a fogamat, minden érzéstelenítés nélkül. Óriási fájdalmat éreztem, gondolom a félelem miatt. Megnéztük miért ezek az anyagok okozták a problémáimat: – Hal: a fogorvossal sokszor mentünk kirándulni és horgászni együtt. – Cukor: csoki: foghúzás után mindig cukrot vagy csokit kaptam. – Szagok: a fogorvosi rendelő szaga. – Sör: a fogorvos nagyon szerette a sört, gyakran itta kirándulásaink közben. – Csípős paprika: a halászlét mindig csípősen ette. Úgy érzem ezek után nyugodtan ehetem-ihatom ezeket az ételeket és italokat.

P. Ané Zsuzsa Szeretnék elmondani valamit, ami velem történt, és amit még mindig nem értek. Körülbelül fél évvel ezelőtt erős fájdalmat kezdtem érezni a végbelem táján. Természetesen azonnal orvoshoz fordultam, és ő a szokásos terápiát javasolta. De a rendelt kenőcs és kúp nem segített, sőt mi több, gyulladást okozott. A fájdalom még erősebbé vált. Még más kezelési módokat is kipróbáltam, de nem volt semmi eredménye. Családom tanácsára elmentem egy kineziológushoz, Carol Ann Hontz-hoz. Hozzá kell tennem, hogy nem hittem a kezelésben. Körülbelül félórát töltöttem ott el, és egy olyan csoda történt velem, amit azóta sem tudok megmagyarázni. A fájdalom teljesen megszűnt. Nem tudom, hogy mit csinált, és hogyan, csak egyet tudok. Nagyon boldog vagyok, nagyon hálás vagyok neki, és szeretném megköszönni neki mindezt.

Mindenkinek, akinek fájdalmai vannak, csak ajánlani tudom ezt a módszert. 70


Kné H. Franciska Az Egy Agy rendszerről már januárban hallottam, és azóta egyre nagyobb vágyakozással vártam, hogy mikor jöhetek el Carol tanfolyamára. Most ez a vágy beteljesült, és nagyon boldog vagyok, mert szeretnék majd ezzel gyógyítani. Sokáig laboratóriumi asszisztensként dolgoztam. Ezzel nem lehet gyógyítani, csak segíteni az embereken! Bocsánat, segíteni az embereken, így gondoltam én is. Mindig is az volt a vágyam, hogy segítsek. Körülbelül három éve már nem dolgozom az egészségügyben, de minden vágyam, hogy újra beteg emberekkel foglalkozzam, illetve segítsem őket egy jobb élet reményében. Carol ma az ötödik napon kiválasztott engem, amikor a reaktív izmokról tanultunk, és meglepődtem, hogy miért pont engem választott. Megnézte, hogy ki erre a legalkalmasabb, és pont nekem volt a legnagyobb szükségem erre, mert tanulási gondjaim vannak. Állandóan az az érzésem, hogy nehezen tudok tanulni, mindig így éreztem. Visszamentünk, hogy ez honnan alakult ki. Nyolc éves koromra kellett visszamenni korregresszióval. Homlok-tarkó tartással kérdezett. Egy iskolai élmény jutott eszembe, amikor még az ötvenes évek végén divat volt, hogy utolsó nap vizsgázni kellett. Második osztályba jártam, ez úgy derült ki, hogy öt perc múlva már emlékeztem arra, hogy a húgom vizsgázott az előző nap. Nagyon kicsi volt a korkülönbség köztünk, ő elsős volt, és mindig sokkal könnyebben tanult, mint én. Már hat éves korában olvasta az Egri csillagok című könyvet, én még babáztam. Állandóan elnyomottnak éreztem magam ezáltal, állandóan teljesítenem kellett volna, de éppen ezért, ettől a görcstől nem tudtam. Az iskolába láttam magam, emlékszem fehér blúz volt rajtam, sötétkék rakott szoknya vállpánttal, masni volt a hajamban. Fehér cipő, fehér térdzokni. Baloldalon a második padsorban ültem az ablaknál, láttam az osztálytársaimat is. Egyre jobban jöttek az emlékek: körben ültek a szülők az osztályban és figyeltek. Nyílt vizsga volt, és nagyon zavart az egész légkör. Kihívott a táblához a tanító néni és számokat kellett felírnom. Már nem emlékszem, hogy mit. Csak azt láttam, hogy a krétával írok a táblán, és nem mertem hátranézni, mert tudtam, hogy ott vannak a szüleim, és akkor ugrott be, hogy a testvérem előző nap vizsgázott, neki jól sikerült. A katedra ki volt emelve egy dobogószerűséggel, ott ült az egész igazgatóság, tanári kar. Iszonyú izgalomban voltam. Megdöbbentem, hogy, hogyan jött ez elő bennem, mert azóta nem is gondolkoztam ezen, el is felejtettem, hogy vizsgáztunk még annak idején. Arra nem emlékszem, hogy megoldottam a feladatot vagy sem, egyszer csak a helyemre mentem, és ott elkezdtem sírni, ráborultam a padra. Most ez vagy attól volt, hogy nem tudtam megoldani, de ez most itt nem jött elő, vagy az is lehet, hogy a stressztől, megkönnyebbültem, hogy túl vagyok rajta, és ez így hatott rám. De ezt nem tudom megmondani, erre nem kaptam választ. És ezután körülbelül egy perc múlva már itt láttam magamat, ez elmúlt. Ez az oldás segített valamit? Carol oldott, úgy érzem, oldódott a probléma, de nem érzek semmi különöset azóta sem magamon. A reaktív keresztprogramozás volt a probléma, és előző nap érdekes módon, akkor is engem választott ki, bár többen jelentkeztünk. Kérdezte Carol, hogy kinek van problémája biciklizésnél, vagy autóvezetésnél, vagy úszásnál. Nálam a biciklizés az, amit sosem tudtam megtanulni, és 40 éves koromban a lányaim tanítottak meg nagyon nehezen. Keservesen, de sikerült, bár még mindig valahogy elég görcsös a tartásom. 21 éve van jogosítványom, ennek ellenére autót nagyon ritkán vezetek, például ha hátrafelé megyek, gondom van, hogy merre kell tekerni a kormányt. Ezt oldotta tegnap. A biciklizéssel kapcsolatban hét éves koromra kellet visszamenni. Visszaemlékeztem, hogy nyaraltatott a tanító néni Balatonon, és ott egy földút volt, ahol az osztálytársaim elmentek biciklizni. Persze, én is fölpattantam egy biciklire, bár azelőtt soha nem bicikliztem. Ezen a nehéz úton tartottam magam addig, amíg egyenesen kellett menni. Mikor balra kellett fordulni, én nem tudtam, hanem bementem a töltésbe és beestem egy bokorba. Ekkor a gyerekek kinevettek, én nem is akartam felállni, mert borzalmasan szégyelltem magam. Valószínű, hogy ezért nem tudtam megtanulni közel harminc évig biciklizni, és ezt oldotta előző nap Carol. Tehát itt is a keresztprogramozás volt a probléma, ez azóta is házi feladat, minden nap gyakorolom.

71


S. Kálmán Gyógypedagógus, pszichológus vagyok. A foglalkozásomból adódóan foglalkozom dyslexiával. A hagyományos módszereket nem nagyon használom, lassúnak tartom. Évek kellenek ezekkel a módszerekkel, hogy a gyerekeknél az írás, olvasás, illetve tanulási problémák megszűnjenek. Az év elején találkoztam Carol könyvével, olvastam, hogy az Egy Agy rendszer rendkívül hatékony módszer a dyslexia oldására, s akkor tudtam, hogy nekem itt a helyem. Meggyőződéssel jöttél, vagy kételkedtél benne? Hiszek a természetgyógyászatban, ha ezt természetgyógyászatnak lehet nevezni, más természetgyógyászati módszereket is alkalmazok. Elsősorban neurotikus tünetek oldásánál, például dadogás, tikkelés, éjszakai ágybavizelés. Én úgy tapasztalom, hogy minden hagyományos módszer túl lassú, és keresem azt a megoldást, amivel az egészet előbbre tudom vinni, meg tudom gyorsítani a folyamatot. Itt egy véletlen kiválasztás során kerültem oldásra, a beszéd problémánál. Nem is gondoltam arra, hogy beszédproblémám van, inkább a korábbi írás-olvasás zavaromra gondoltam, hogy esetleg ott kellene valamit oldani. Carol korregresszióval visszament hatéves koromba. Ott az iskolaév elején érdekes helyzet volt, mert a pedagógusom az anyám volt. Kettős dolog játszódott le. A feladat az volt, hogy egy sor egyes, egy sor kettes, egy sor hármas, és egy sor négyes, egy sor ötöst kellett írni. Én elkezdtem az egyesnél, néhányat leírtam belőle, néhányat a többiből, így lassan eljutottam ötig. Anyám, a pedagógus odajött hozzám, és megkérdezte: „Te miért nem írsz?” Fölállított és megkérdezte tőlem, hogy miért nem dolgozom? Azt mondtam, hogy minek, ez könnyen megy. Ekkor Carol megkérdezte tőlem, hogy mit éreztem ekkor, haragot, dühöt, mit? Én azt mondtam, hogy szégyenérzetet. Ezt éreztem. Ezután oldott és visszajöttünk a jelenbe. Utána kezdtem el gondolkodni, hogy nekem a beszéddel milyen problémáim voltak. Egyébként voltak? Én azt hittem, hogy nincsenek, vagy ha voltak is, azt jól tudtam kompenzálni. Rájöttem, hogy ha olyannal beszélek, aki alárendelt viszonyban van velem, azzal magabiztos vagyok. Aki fölöttem áll, annak nem merem megmondani az igazat. Még nem tudom, hogy ez az egész dolog hogy fog működni. Az írással kapcsolatban viszont egy nagyon érdekes dolog következett be. Vége volt a foglalkozásnak és hazamentem. Nem vagyok egy olyan valaki, aki szeret írni. Labdarúgó mérkőzés volt a televízióban, imádom a focit nézni. Kezdődött a világbajnokság, a mérkőzés felénél abbahagytam a tévénézést, és egyszerűen elkezdtem gyönyörű szépen letisztázni azt az anyagot, amit eddig tanultunk. A vége felé jártam, mikor arra gondoltam. „Hülye vagyok én, mi van énvelem, hogy írok?” Utáltam mindig írni, s ekkor fogtam föl, hogy kaptam egy oldást, s egy gyönyörű szépen megtördelt, sőt gyönyörű kisiskolás írással leírt szöveget produkáltam. Ennyit magamról. Tapasztál valamit a társaiddal kapcsolatban? A társaimnál óriási változást vettem észre. Csak a szemeket kell nézni, a ráncok megszűntek a szem körül, a szemek csillogóbbá váltak, fölszabadultság és óriási kiegyensúlyozottság tapasztalható. Én azt hittem, hogy csak az első két tanfolyamra fogok eljönni, de olyan óriási lehetőségeket látok ebben, hogy egész biztos, hogy nagyon hosszan előre fogok haladni, mert tudom, illetve érzem, hogy rengeteg emberen lehet segíteni ezzel a módszerrel, nem csak azokon a gyerekeken, akik írás-olvasás problémáktól szenvednek, hanem azokon a gyerekeken is, akik már az iskolától iskolai neurózist kaptak. Szeretnéd ezt esetleg tanítani is? Még ezt nem döntöttem el, egyelőre csak a segítésnél tartok, hogy gyerekeken, esetleg felnőtteken segíteni tudjak, azt hiszem. Amit még elfelejtettem, a többiek mondták, hogy a beszédemben változás következett be. Addig jóval lassabb, jóval tagoltabb volt a beszédem, most valahogy felgyorsult az oldás után a beszédsebességem. Ezt én is észrevettem, hogy azelőtt, úgy beszéltél, mintha kétszer meggondoltál volna mindent, mielőtt kimondtad. Most nem tudom, hogy ez abból fakad, hogy gyerekekkel beszélek, és azt szeretném, hogy értsék, amit mondok, vagy pedig abból a korábbi problémából. Nagy valószínűséggel ez az egy oldás is segített a beszédsebességen, mert mikor társaságban beszélgettem, már akkor is többször mondták nekem azt, hogy kín kivárni, amit akarok mondani.

72


Dr. K. Mária Az első kérdésem: Miért kezdted el tanulni az Egy Agy rendszert, és hogyan találkoztál ezzel a módszerrel? Legelőször Nagy Krisztától hallottam a módszerről, aki most évfolyamtársam. Kértek a Soros Alapítványtól Ösztöndíjat, ehhez kellett volna pszichológusi szakvélemény. Ekkor még fogalmam sem volt arról, mi az a kineziológia. Akkor mondta, hogy menjek el egy barátjához, aki mesélt az Egy Agyról, arról, hogy eddig milyen eredményeket értek el, mutatott egy pár köszönő levelet iskolaigazgatóktól, körzeti orvosoktól, és ekkor tulajdonképpen az kapott meg, hogy ez egy olyan módszer, ami rövidebb idő alatt hoz látványos eredményt, sokkal rövidebb idő alatt, mint egy pszichoanalízis, vagy gyógypedagógiai kezelés. Ez annyira tetszett, hogy elhatároztam, el fogom végezni a tanfolyamot, de előtte elküldöm az unokahúgomat oldásra. Ő asztmás, hat éves és egyszeri kezelés után már nem kellett gyógyszert szednie, utána fél évre kapott még egy oldást és teljesen elmúlt az asztmája. Észrevettél valami változást a tanfolyamtársaidon az oldások vagy a gyakorlatok alatt? Változtak-e valamilyen formában lelkileg, testileg? A magam példájával kezdeném. Az agykontroll egyik fő mozgatórugója a pozitív gondolkodás, és tulajdonképpen a kineziológia volt az, ami katalizálta ezt. Fantasztikus, hogy elvileg tudtam, de alkalmazni képtelen voltam. Az, hogy az embernek a sorsa a saját kezében van, saját maga felelős mindenért, ez az Egy Agyban az egyik fő gondolat, hogy vállaljunk felelősséget saját magunkért, merjük vállalni azt, hogy mi választunk, a nem-választás is választás, ha nem választok, akkor tulajdonképpen hagyom, hogy mások válasszanak helyettem és hagyom magam elsodródni. Ez az egyik része, amit el tudok fogadni. A másik része az, hogy már korábban is hittem, hogy minden organikus megbetegedésnek valahol pszichés háttere van. Egyszer azt mondta nekem egy orvos, hogy a nátha intelligencia kérdése, és én nagyon sokszor voltam náthás, és akkor elhatároztam, hogy nem leszek többé. Azóta csak egyszer fordult elő, amikor a lányom össze-vissza puszilgatott. Azt gondolom, hogy a sok stressz, a feszültség az embereknek a gyenge pontját kezdi ki. Tehát azoknál, akik nem tudják a stresszüket valamilyen módon feldolgozni, ez huzamosabb idő után elkerülhetetlenül valami szervi elváltozáshoz vezet. A többi tanfolyamtársaimon is csak pozitív változásokat tapasztalok, szemmel láthatólag sokkal fiatalabbak és kiegyensúlyozottabbak. Csak Krisztánál maradjunk, egy oldást csináltam vele most délelőtt, egy függőségi oldást, amire végül is vissza kell térni, de ezzel együtt teljesen nyugodt lett. A munkádban változott-e valami, könnyebb vagy nehezebb lett? A munkámban „csak” annyira segített, hogy azóta nem ismerek lehetetlent, tehát mindent el tudok intézni, pontosan azért, mert tudom, hogy rajtam múlik a lehetetlen dolgok megoldása. Elmesélnéd nekünk azt a történetet, amikor előadásokat szerveztél vidéken? Tulajdonképpen azokról a gyakorlatokról tartottam előadást, amik a szellemi frissességet és a teherbíró képességet növelik. Nagyon intenzív, szellemileg nagyon megterhelő volt. Ezeket a gyakorlatokat, amiket elvégeztünk a hallgatókkal, saját magam is csináltam, mert tanítottam a gyakorlatot, és három ilyen nap után is teljesen friss állapotban tértem haza, abszolút nem éreztem fáradtságot, pedig olyan nagy volt az anyagmennyiség, amit egyébként biztosan nem tudtak volna befogadni. A családom teljesen elképedt, mert máskor egy egynapos ilyen munka után teljesen kimerültén tértem haza. Végeztél már oldásokat? Egyéni oldásokat nem merek még vállalni, talán most már összeállt a kép az egészről, hogy egyáltalán milyen lépésekben lehet az oldásokat végezni. Egyébként is elhatároztam, hogy profi szintre felfejlesztem a tudásomat most, miután rendszerbe állt, ami korábban kusza volt számomra. Egy utolsó kérdés: érzésed szerint az Egy Agy rendszer változtathat-e Magyarországon valamit, ha ezt minél több ember megismeri? Tehát a magyar embert, a magyar mentalitást ismerve, szerinted ez hosszabb távon változtathat-e valamit? Hiszek abban hogy ez el fog terjedni, jósolni nem tudok de az biztos hogy az Egy Agy rendszert megismerve a stresszeinket másképp fogjuk tudni kezelni, ugyanis a stressz is magyar „találmány”. Egyébként is Selye professzor azt mondta: „Az élethez kell stressz, a stressz nélküli élet a halál.” De az már nem mindegy, hogy a stresszt hogyan dolgozzuk fel, vagy hogy elraktározzuk-e magunkban. Ebben a kineziológiának óriási szerepe lehet. Hiszek abban, hogy ez mindennapos munkámmá fog válni.

73


Sné S. Ildikó Carol a kisfiamnál végzett oldást a tanulási nehézségekre, és az elért pozitív eredményeket látva jelentkeztem a tanfolyamra. Tele voltam feszültséggel. Ennek igazi oka az volt, hogy férjem édesanyjával lakom együtt és elég feszült volt a viszonyunk a mindennapi érintkezésben. Az első napi itt tartózkodás után már éreztem, hogy hazamenni jobb. Engedett a feszültség benned? Igen. Anyósomon ugyan nem láttam semmi változást, de engem nem zavart az hogy hallom a kiszűrődő hangokat a szobájukból, az, hogy megjelenik a folyosón. Az ő vibrálása nem ragadt rám át. Igaz, az első este elég nagy fájdalmat éreztem a fejemben és el is meséltem itt, hogy amikor becsuktam a szememet és fájdalmat is éreztem, ez a fájdalom egy felhővé alakult és elszállt. Erről beszámoltam Carolnak. Második naptól éreztem azt igazán, hogy itt vagyok és bárkivel kapcsolatot tudok tartani. Volt olyan problémád, hogy nem tudtál kommunikálni valakivel, vagy zavart más ember jelenléte? Volt. Elég sokat kell az óvodában beszélni és a szülői értekezletek gondokat okoztak egy idő után. Most keresem mindenkinek a tekintetét akivel beszélek, hogy a szemébe tudjak nézni, ez már nekem nem gond. Az olvasási problémát is oldotta nálam Carol. Nem tudtam, hogy erre szükségem van, mert a meséket kívülről tanultam meg és így meséltem a gyerekeknek. Kiderült, hogy én vagyok az, akinél ezt oldani kell. Most ahogy visszagondolsz erre: gyakran előfordul, hogy az emberek nem veszik észre, mi a problémájuk? Pontosan ez volt az egyik gondom. Először nem éreztem a pozitív változásokat, de mikor hazamentem, akkor rengeteg kép beugrott és ezeket megpróbáltam magamban úgy áttenni, ahogy Carol tanított minket, és azt hiszem, hogy ez jól sikerült. Nekem ebben a legszenzációsabb élmény az volt, hogy a 3-6 éves korban felmerülő problémákra mind oldást kaptam. Nem tudom, hogy azért-e, mert a gyerekekkel foglalkozom, és mélyen érintve érzem magam, és hasonló gondjaim voltak. Ahogy végignéztem, hogy ki kapott 3-6 éves korig oldást, arra én is ugyanúgy megkaptam mint ők. Az is nagyon jó és pozitív változás, hogy amit most elképzelek, az kristálytisztán jelenik meg a gondolatomban. Még egy számomra nagyon fontos esetről tudok beszámolni. A kisfiam hét dioptriás szemüveget viselt. Kapott Caroltól oldást erre, az előírt gyakorlatokat mind megcsinálta. Még valószínűleg egy pár oldásra szüksége lesz a tanulási problémáihoz, de a szemüvegét ki kellett cseréltetni, mert hét dioptriásról öt dioptriásra javult. A tanfolyamtársaidon vettél észre valamilyen változást ez alatt az öt nap alatt? Azt hiszem, mindenki úgy jött ide, hogy rengeteg gondja volt, és napról-napra látszott rajtunk, hogy kisimult az arcunk és mind mosolygósabbak lettünk. Ha hazamegyek, most örömmel teszem. Eddig úgy éreztem, hogy muszáj, mert gond volt az anyósommal. Van még más egyéb, amit el tudnál mesélni nekünk? Szeretném folytatni a tanfolyamokat. Köszönöm.

Szné Carol oldott engem a tanfolyam alatt egy alkalommal. Fájt a hátam gyermekkorom óta, és 20 éve meg is műtötték gerincsérvvel, de hát azóta sem múlt el a hátfájásom, állandó hátfájásom volt az oldásig. Egyéves korba kellett visszamenni. Akkor volt egy élményem az oldás alatt, láttam magam, amint feküdtem a kiságyban, és apu hazajött részegen. Elkezdett üvölteni és a nagymamám volt csak ott benn, de hát nem mert hozzámnyúlni, mert félt aputól. Én ezalatt borzasztó idegállapotba kerültem, és az oldás alatt átéltem azt, amit akkor. Elkezdett a szemem remegni, nagyon elkezdtem sírni, erős szívdobogást kaptam, aztán nagyon sokára ez elkezdett csendesedni bennem, s a végén megnyugodtam. Nagyon sokáig tartott, amíg ezt feloldották. Lelkileg nagyon megrázott a dolog, még másnap is úgy éreztem, hogy rettentően megviselt. Csak harmadnapra éreztem jól magam. Utána, attól a perctől kezdve megszűnt a hátfájásom. Azóta csodálatosan alszom, nem ébredek föl mindig, amikor megfordulok. Azóta nagyon jól érzem magam.

74


Van még egy oldás, amit szeretnék elmesélni, ez a tanfolyam negyedik napján történt. Az egyik társam, Ági oldott. Az érintéssel kapcsolatos problémám volt. Tizenkilenc éves koromra kellett viszszamenni, akkor született a fiam. Tizenkilenc évesen elég fiatal voltam a szüléshez, órákon keresztül vajúdtam, és egyedül voltam a szülőszobában. Egy orvos és egy ápolónő volt benn, akik nem törődtek velem. Azt mondták, hogy még nincs itt az ideje, és nem foglalkoztak velem. Én nagyon ideges voltam, mi lesz majd, ha jön a baba? Nehogy valami baja legyen, ott vagyok tudattalanul egyedül. Gondolom ez nekik mindennapos dolog volt, de neked nem. Már 22 órája vajúdtam, így megindították a szülést, de a fiam nem akart jönni magától, így aztán kinyomták belőlem. Ez nagyon megrázó volt számomra, nagyon megviselt. A gyerek nem sírt, ezért nagyon megijedtem, hogy valami baja van. Mondtam, hogy mutassák meg, mert akarom látni, meg akarom fogni, tegyék ide hozzám, hogy érezzem kis teste melegét. Hallottam, hogy fölsír, mondták, hogy nincs semmi baja, egészséges, így megnyugodtam. Később, jó sokára hozták vissza pólyában. Később sem adták a kezembe, tehát nagyon rossz érzés volt, hogy nem adják oda, nem lehet a kezemben. Csak megmutatták, és csak harmadnap hozták szoptatni, csak akkor tudtam magamhoz szorítani, s ez nagyon rossz érzés volt. Van még más egyéb dolog, amit el szeretnél mesélni? Először talán arról szeretnék beszélni, hogy napról napra felszabadultabb lettem, sokkal jobban éreztem magam. Az emberekhez való viszonyom eddig sem volt rossz, de most szeretettel járok az emberek között. Érzem az arcomon, hogy akkor is tudok mosolyogni, ha mérges embert látok. A társaimon is észrevettem, mindenkinek kivirult az arca, kisimultak a vonásaik, mindenki nagyon kedves a másikhoz. Napról napra javul az egymás közötti viszony.

F. József Carol kétszer oldott a tanfolyam alatt. Nem mertem kiállni az emberek elé beszélni, elöntött a víz, elvörösödtem, teljesen leblokkolt az agyam, nem tudtam mit mondjak. Carol elvégezte az oldás, és utána megkérdezte, hogy tudok-e több ember előtt beszélni. Az oldás után már tudtam, már majdnem egyáltalán nem izzadtam, csak a tenyerem. Ez megmaradt, de az agyam már nem blokkol le. Ez már az ötödik nap, hogy itt vagyunk ezen a tanfolyamon, előtte nem volt olyan nap, hogy ne lett volna szívritmus-zavarom. Az első oldás óta nem volt. A második oldásnál Carol az írói blokkokat oldotta. Szombaton napközben oldott. Még soha életemben nem éreztem magamban olyan késztetést, hogy le kell írnom valamit. Az oldás után nem zavart, hogy írni kell, nem volt bennem gátlás. Egyszerűen csak úgy jött. A tanfolyamtársaidon észrevettél valami változást? Én már a második nap észrevettem egy-két emberen, hogy nyugodtabbak, feloldottabbak, nem zavarja őket ez a társaság. Egy-két ráncosabb emberen észrevettem, hogy simultak az arcukon a szarkalábak, illetve nem annyira élesek. Fényesebb a bőrük, szemük nem vibrál.

P. Gábor Évek óta minden nyár vége felé, úgy három hónapon keresztül gyötört a szénanátha. Azt hiszem senkinek sem kell bemutatni milyen is az, amikor az ember orra megállás nélkül folyik, és csupa seb, a szemei égnek, bedagadnak, és zsebkendő-hegyek fogynak el. Ráadásul sokkal ingerültebb a családjával, és úgy általában az emberekkel. Használtam orrcseppeket, gyógyszereket mint mások, de ezek csak ideig óráig enyhítették a problémámat. Szerencsére lehetőségem nyílt ennek a problémának a megoldására. Carol igen megnyerő, feltűnően kedves személyiség, amihez magyar embernek ritkán van szerencséje. Szinte érezhetően sugároz valamiféle nyugodtságot, melegséget és erőt a változáshoz. Részemről nem igazán hittem efféle kezelésekben, és az első oldás után nem éreztem a hatást, melyet nagyon vártam, ezért eléggé elkedvetlenedtem. Carol bíztatott, hogy semmi probléma, további oldásokra van szükségem, mivel a múltamban még vannak ehhez kapcsolódó problémák, amiket még fel kell oldani.

75


A harmadik oldás után estére minden eddigit felülmúlóan erősödött meg az allergiám, és rettenetesen szenvedtem, nagyon dühös voltam. Sose lesz vége? Másnap reggel amikor felébredtem olyan tiszta volt az orrom mint azokban a hónapokban, amikor nem gyötört az allergia. Ez meghatározta mindennapjaimat, nyugodtabb, figyelmesebb lettem. Mindez két éve történt, és azóta – hála Carolnak, és magamnak is, amiért nem adtam fel a gyógyulás reményét – remekül érzem magam. Egy másik dolog ami ezen is túl tesz számomra, a boldogságom. Mindannyian átéltünk, vagy éppen átélünk különböző hercehurcákat a másik nemmel. Sehogyan se akar megfelelni elképzeléseinknek a másik fél és mi se neki. Mindenki saját maga szeretne lenni és nem a másikat szolgálni. Erről regényeket lehetne beszélni, de most nem erről akartam írni. Velem is megtörtént, ami sok más emberrel, mert 1988-ban elváltak útjaim a feleségemtől, és két pici fiammal „egyedül” maradtam. Az ember nem igazán lehet boldog egymagában, hozzávaló társ nélkül. Sajnos ilyenkor kialakul bennünk „egy” hitrendszer, amely minden új kapcsolatnál gátakat épít, óvatosságra, bizalmatlanságra int, és a másik fél hibáit keresve azon törjük magunkat, vajon nem lesz-e kudarc ebből a kapcsolatból is, hisz először „mindenki” a szebbik oldalát mutatja, ő is én is. Ráadásul aki egyszer már „megégette” magát... Mindig csak rövid kapcsolataim voltak, mindenkiben a hibákat láttam, de magamban soha nem kerestem. Ezeken a dolgokon végre túl tudtam tenni magam, mert elkezdtem tanulni ezt a fantasztikus módszert, mely nemcsak a stressz kezelésével és annak oldásával, hanem a személyiséget fejlesztő programjával igencsak hozzájárult életem megváltozásához. Megismerkedtem egy csodálatos teremtéssel, akire már egészen más szemmel tudok nézni, nem a hibáit keresem, hanem azon vagyok, hogyan élhetünk harmonikusan, szeretetben, elfogadva őt úgy ahogy van. Úgy érzem egy békés, nyugodt család mindennél többet ér. Gyermekeinknek ezt kell látniuk, hisz ebből meríthetnek példát maguknak a jövőjük számára. Ezek után csak azt fűzhetem hozzá, hogy akinek bármiféle baja, problémája van, ne tétovázzon, vegye fel a kapcsolatot Carollal. Nem hiszem, hogy megbánja. Én már nem hiszem, hanem tudom, hogy működik ez a dolog.

Dr. V. Márta Tisztán emlékszem a napra, mely megváltoztatta az életemet. Nagy izgalommal, és várakozással telve ültem az első sorban. Mellettem édesanyám, aki akkor 64 éves volt. Együtt határoztuk el, hogy elvégezzük ezt az első, „A kinezíológia eszközei” című tanfolyamot. Ekkor találkoztam életemben először Carol Ann Hontz amerikai kineziológus Egy Agy oktatóval. Annyira más volt mint az általam eddig ismert emberek! Egész lényéből valami utolérhetetlen elegancia, belső derű, harmónia áradt, egyszerűen sugárzott! És a színei! Mint amikor borús időben hirtelen kibukkan a nap a felhők közül, szürke, barna, fekete világunkba úgy hozta be, vissza a színeket. Elkezdtük az ismerkedést egy új világgal. Ezen a legelső napon rádöbbentem, hogy megtaláltam azt, amit eddig kerestem: életem értelmét. Éreztem, tudtam, hogy ez az amivel nekem foglalkoznom kell, amit meg kell tanulnom. A tanulást azóta sem hagytam abba. Minden kineziológia tanfolyam során újabb és újabb kapukat tárt ki előttem Carol s elmondhatom, hogy életem részévé vált a csoda. Immár évek óta dolgozom a kineziológiával, sok-sok ezer oldást végeztem, fantasztikus eredménnyel, de ma is minden egyes kezelés meglepetés, öröm, rácsodálkozás számomra. Tanulási nehézségek, dadogás, hallás és látásproblémák, pánikbetegség, depresszió, szexuális, kapcsolatteremtési, önértékelési zavarok és a többi. Mindezeken segíteni tudunk ezzel a csodálatos módszerrel! 1994 tavaszán újabb fejezet kezdődött életemben, a Three in One Concepts hivatalos oktatója lettem. Sok száz hallgatóm, közöttük jogász, orvos, mozdonyvezető, logopédus, gyógypedagógus, rendőr, pedagógus, közgazdász ismerkedett meg tanfolyamaimon a kineziológiával. Van, aki munkájában, hivatásában kívánja hasznosítani a tanultakat, van aki tanulási nehézségekkel küzdő gyermekének akar segíteni, s van aki saját életét szeretné rendbe hozni, de egy dolog közös bennük: valamennyiük élete megváltozott, szebb, jobb, harmonikusabb lett. Csodálatos dolog részese lenni ennek, látni, ahogy arcuk, testtartásuk, mozdulataik változnak, kinyílnak egymás és a világ

76


felé. Végigkísérni első, sokszor szinte katartikus oldásaikat. Saját kezeléseim sikerénél is nagyobb örömet okoz, az ő élményeiket, sikereiket meghallgatni. S hogy az én életem hogyan alakult? BOLDOG VAGYOK! S remélem már belőlem is úgy sugárzik ez az érzés, mint Carolból azon az első, legelső tanfolyamon!

S. Lilla Tegnap itt maradtam, és tiszta ideges voltam, mert már elegem volt abból, hogy 14 éve dadogok, és úgy néznek rám, mint egy kis hülyére. Bejöttem ide, az egész öt percig tartott, öt percig, és utána nem bírtam abbahagyni a beszédet és az olvasást. Szóval egyszerűen fantasztikus! Hazamentem, és az anyu megkérdezte: „Mi az Lilla, dugót nyeltél?” A barátaim is mondták, hogy csillognak a szemeim és szebb lettem, mióta idejárok. Hogy telt a tegnap estéd? Diszkóba mentünk, és ott annyi energiám volt, hogy végigtáncoltam az egészet. Táncoltam, a többiek meg nézték mi bajom van. Ja, és adtam energiát a barátnőmnek is, mert már fájtak a lábai. Most szebben beszélek, és már tudok szebben olvasni is. Tegnap az oldás után itt olvastam, és Carol megkérdezte: „Egész éjjel itt akarsz ülni?” Annyira jó, hogy sokkal jobban érzem magam! Új élet kezdődött számodra! Elmesélnéd mi okozta a dadogásodat? Ez másoknak is tanulságos lehet! Ötéves voltam, óvodába jártam. Azelőtt tökéletesen beszéltem, semmi beszédhibám nem volt. Az egyik óvónő, Rózsika néni, üvöltött velem, mert én szépen beszéltem. Voltam már szavalóversenyen, tudtam egy csomó verset, énekeltem... Ötéves korod óta aztán végig dadogtál, az iskolában... Igen, és még jobban, ha nyilvánosság előtt kellett beszélnem. Egyszerűen blokkoltam. Annyira nem tudtam beszélni, hogy szakadt rólam a víz, görcsölt a gyomrom, rosszul voltam, rettegtem. De most már jobban érzem magam. Mennyire változott meg az életed? Nagyon, nagyon. Mivel foglalkozol, tanulsz? Esti gimnáziumba megyek. És holnap mit fogsz csinálni? Az még a jövő titka. Lehet, hogy beszélni fogok egész nap! Amikor első nap idejöttem a tanfolyamra, nem hittem el, hogy ez létezik. Kaptam már oldást az anyutól, de én úgy jöttem a tanfolyamra, hogy mindenki utálni fog itt, úgyse ismerek senkit. Most már tényleg teljesen más az érzésem. Gondolod, hogy utál itt valaki? Nem utál senki! Már a baráti köröm is észrevette, hogy megváltoztam, más vagyok, mint ők, akik inkább negatív beállítottságúak. Most már én is pozitív lettem, úgy érzem, szóval eddig mindenre azt mondtam, hogy nem tudom, nem akarom, semmi értelme az egésznek, de most már van célom, és ez jó. Azon se csodálkozz, hogyha új barátaid lesznek! Újak lesznek? De jó! Éveken át szenvedtél a problémádtól, tudod milyen érzés ez, mások problémáiba jobban belelátsz, beleérzel emiatt. Biztos, hogy a dadogásomnak ez az ötéves kori eset volt az oka? Lehet, hogy nem az egyedüli, de a legfőbb oka ez volt. Évek során az ehhez hasonló, ismétlődő negatív tapasztalatok egymásra rétegződtek, elmélyítették a bajt.

Ené Zsuzsa Kisgyerekkorom óta van problémám a látásommal. Gyűlöltem mindig is a szemüveget, ami az egész gyerekkoromat megkeserítette, de annyira, hogy boldogtalan gyerek voltam emiatt. Kértem Carolt, hogy a szemproblémámat, és a szemüveg elleni iszonyt oldja fel bennem. A látásom még nem javult meg, úgy érzem, esetleg újra el kéne jönnöm emiatt, de este amikor a szemüveget elővettem, és feltettem, szinte jó érzés töltött el, nem volt már bennem az a gyűlölet. A fiam is nevetett

77


rajtam, mert elhatároztam, hogy egy gyönyörű, aranykeretes diplomata-szemüveget csináltatok magamnak. Megosztanád az oldásban előhozott történetet? Télen nagy hó volt, és a nagymamám, akit nagyon, nagyon szerettem, szánkóztatott. Leestem a szánkóról, lecsúsztam hátul, és ő nem vette észre. Ment előre, jó sokáig ment, én pedig ültem a hóban. Annyira előttem van, látom, hogy távolodik, kiabáltam, és nem hallotta. Aztán valahogy észrevette, hogy könnyebb a szánkó, és visszajött. Ő is nagyon megijedt, én ordítottam. Otthon nem mertem megmondani a szüleimnek, hogy mi történt, de attól kezdve ha a piros kabátot fel akarták rám adni, üvöltöttem. Azóta is utálom a telet, minden téli sportot, nem tudtam megtanulni korcsolyázni, mikor a fiaim síelni tanultak, reszkettem a félelemtől, hogy lezuhannak, vagy elesnek. Maga a hó is szörnyűség. Volt. Volt, igen. Tegnap az oldás után csak lebegtem, jóformán egész éjszaka nem aludtam, az járt bennem, hogy hogyan lehet, hogy egy ilyen kis esemény, egy véletlen, vagy nem is tudom micsoda az ember életét így meg tudja változtatni.

X.Y. Az első oldásom témája az volt, hogy nyilvánosság előtt nem tudtam olyan jól beszélni. Meg mertem ugyan szólalni, de nem tudtam azt a formámat hozni, adni, mint kevesebb ember előtt. Most, hogy ezt elmesélem nektek, úgy érzem semmi gombóc nincs bennem, és ez az oldás sikerült. A másik dolog: eldöntöttem, hogy nekem nem lesz jogosítványom, pedig nagyon kéne. Nem mintha fizikailag nem tudnám megtanulni az autóvezetést, de gyalog is szórakozottan átmegyek a pirosban, ezért úgy éreztem, hogy nem szabadna vezetnem. Az oldás során kiderült, hogy nem tudok keresztezni, biciklizni, úszni, szóval valami zűr van a kapcsolások között. Lényeg az, hogy a közeljövőben be fogok iratkozni gépkocsivezetői tanfolyamra, mert valahogy önbizalom tekintetében megváltoztam. Ezt nevezem sikernek.

Mné Mária A történetem a dadogásommal kapcsolatos. Harminchárom évig dadogtam, de nagyon. Carol két alkalommal oldott. Az első oldás után is jobb lett a helyzet. Okként egy hétéves kori eset jött elő, amikor két nagylány bezárt egy kamrába. Húsz vagy huszonöt percet lehettem benn, nagyon sírtam, nagyon féltem. Az oldáskor csoda történt velem, azt hiszem nem nagyon hallható már, hogy dadogtam valamikor. Talán még megakadok néha egy picit, szerintem más is akad, ha zavarban van, amikor hallgatják. Az első oldás után hangos olvasáskor még mindig dadogtam, például nem tudtam könyvből mesélni. Tudtam, hogy a dadogásom oka egy gyerekkori baleset volt, a szüleim is mondták. Ügy látszik a testem először mégis azt a hétéves kori élményt akarta feldolgozni, mert az is nagy sokk volt. A második oldáskor aztán előjött mindjárt a gyerekkori baleset okként. Azóta folyamatosan olvasok, a dadogás teljesen megszűnt, számomra ez csoda. Ilyen van, de akivel nem magával történik, azt hiszem nem érti. Új világ nyílt meg előttem. Régebben szabályosan fizikai fájdalom volt beszélni, szóval elfáradtam attól, ha beszélnem kellett. Elmentem a terem utolsó sarkába, csak hogy ne szóljon hozzám senki, mert halálra szégyelltem magam, mikor dadogtam. Most le se lehet csapni, mert élvezem a hangom. Éveken keresztül nem mertem beszélni, kapcsolatokat teremteni, meg se szólaltam. Az iskolában is írásban feleltem végig. Nem is akartak normális iskolába felvenni, mert annyira dadogtam. Az anyukámnak azt, hogy anyu öt perc alatt tudtam csak kimondani. Úgy akadtam, hogy aaaa....nyu, és görcsben voltam. Aztán hetedik, nyolcadikos koromban, amikor már a fiúkapcsolatok előjöttek, kicsit oldódtam, mert tükörrel szembe kezdtem beszélni. A dadogás alapvető problémája megmaradt, a gyomorszáji görcs meg a fizikai fájdalom megmaradt, csak türtőztettem magam. Most már mindez megszűnt. Mi volt ez a gyerekkori baleseted? Két és fél éves koromban játszottam a bérház folyosóján, labdáztam. Leesett a labdám, leszaladtam utána, és nyolc lépcsőfokot csúsztam le a gerincemen. Iszonyú fájdalom volt, és félelem. Azt hittem, meghalok. Fel sem tudtam kelni, két napig meg se szólaltam. Az a furcsa, hogy a szüleim

78


nem vittek el doktorhoz. Ez számomra megdöbbentő, mert ha az én három gyerekemmel valami történik, én azonnal megyek. Szóval nem vittek el doktorhoz. Két nap után megszólaltam, úgy, hogy nem értették a szavam. Addig verseket mondtam, imádtam szerepelni, balett-táncos akartam lenni. Utána egészen más ember lettem, elmentem, mondom, a terem utolsó sarkába, rám ne is nézzen senki. Az arcomon látszott a fájdalom, ahogy dadogtam. Most már nem látszik fájdalom. Nincs is. Társaságban is látom, hogy megfelelek, nem szégyellem magam, tudom, hogy ugyanolyan vagyok, mint más. Eddig nem így volt. Teljesen azt hittem, hogy én sokkal kevesebb vagyok, mint más, mert dadogok, és nem úgy fejezem ki magam, ahogy kell. Eltorzult az arcom is, az egész arcomat takarnom kellett, ha beszéltem. És most látszik valami?

+ Gábor Óvodás koromban engem mindig bántottak a gyerekek. Mást nem, csak mindig engem. Megbeszélték, hogy majd az udvaron kergetni fognak. Amikor öltöztünk, mindig ott sugdostak, hogy engem fognak megverni. Te hallottad ezt? Igen, mindig. Az óvónéni látta? Nem, nem figyelt igazán oda. A szüleidnek elmondtad? Nem, nem meséltem róla. Megtanultad, hogy ne bízz az emberekben, mert megvernek. Falat húztál magad köré, a fizikai és érzelmi fájdalom összekapcsolódott, és mindezt magadban tartottad.

X. Y. Az egyik oldásom azzal kapcsolatos, hogy a tájékozódási képességem nem jó. Tegnap, az oldás után nagyon érdekes, és jóleső tapasztalatom volt, hogy amerre mentünk, mindig tudtam, hogy hol vagyunk. A visszaúton is megtaláltam a pontokat, hogy merre mentünk. Úgy érzem, ha egyedül vagyok, akkor is visszatalálok. Régebben olyan rossz volt. Faluról származom, városban kezdtem el tanulni, a barátnőmmel utaztunk. Egy állomással szálltunk le előbb, mert ő másik iskolába járt. Ez egy utcával előbb volt, nekem onnan kellett volna eljutnom csak egyetlen egy utcával lejjebb. Az ellenkező irányba indultam el, és kimentem a városból. Ekkora stresszt okozott egyedül lenni. Most úgy érzem, bárhová megyek is, visszatalálok arra a pontra, ahonnan indultam. Eddig mindig nagyon bántott, hogy nem tudok tájékozódni, mert a férjem olyan típusú, hogy szeret előreszaladni, szereti a dolgait intézni, engem meg mindig hátrahagy. Nekem ez görcsöt okozott, rohantam utána, dühös voltam, veszekedtem, hogy várjál már, ha velem vagy, akkor legyél velem. Most ez teljesen megszűnt. Nem érdekelt egyáltalán, hogy ő megy a dolgait intézni, én is csináltam azt, ami nekem jólesett. Egyszerűen fantasztikus érzés ez.

Kné M. Irma Amikor túl voltunk az első oldásokon, úgy gondoltam csoda történt. Igen ez az a tanfolyam. Ez érdekel engem. Hol volt eddig ez a módszer? Mindig erre vágytam! Aztán jöttek a többiek. Egyik bemutató oldás a másik után. Elkövetkezett a hatodik tanfolyam. Ha nem a saját szememmel látom, nem hiszem el. A több centiméterrel hosszabb láb különbsége kiegyenlítődött az oldás végére. Később több ilyen esetet oldottam magam is. Mind külön-külön maga volt a fantasztikum. S ez annál inkább is így van, mivel az egészségügy, ahol korábban dolgoztam, nem dicsekedhet hasonló eredményekkel. De azzal sem, amit a tizedik tanfolyam ideje alatt átéltem. A második nap fél tíz. Egy kruppos kislányt hoztak hozzám oldásra. Alig kapott levegőt. Nem az ügyeletre szaladtak vele. Oldottam. Mindent a születésekor kellett korrigálni. S itt történt az igazi csoda! Megszűnt a fulladás, normál légzése lett. Nagyon boldog voltam, mert megérhettem azt, ami

79


keveseknek adatik meg. Minden gyógyszer nélkül (nem úgy, mint nővér koromban korábban) múlt el valami. Másnap sugározva mentem Carolhoz, hogy megosszam élményemet. A hallgatóknak is feltűnt, a sugárzás az arcomon. Többen mondták, „olyan szép vagy ma”. Velem örültek, amikor megtudták az okát. Hálás vagyok a sorsnak, és mindenkinek, akinek része volt abban, hogy én egy ilyen csodálatos ajándékot kaptam, s hogy ezt megélhettem. Köszönöm!

Dné Sz. Enikő Mitől lett jobb az életünk? Carol Ann Hontz-ról a („Három az egyben”) kineziológiai módszer Közép-Kelet-Európái igazgatójáról először egy újságcikkben olvastam. Már ekkor nagy hatással volt rám sugárzó egyénisége, pedagógiai munkásságában való jobbító törekvései. Tanárként, óvónőként már hosszú évek óta a tanulási nehézségek korrigálásának lehetősége foglalkoztatott engem is. Egyre újabb és újabb hazai és külföldi módszerek alkalmazásával próbálkoztam. Felkeltette érdeklődésemet a Gordon Stokes, Daniel Whiteside és Candace Callaway nevéhez fűződő koncepció, amely segítségével hatékonyan lehet korrigálni a dyslexiát. Ekkorra azonban egészségi problémáim egyre gyakrabban vontak ki a munkámból, mígnem egy nagyobb műtét után úgy éreztem életem irányítása végképp kicsúszott a „kezemből”. Ebben az időben sokat tűnődtem azon, hogyan lehetséges, hogy a családomban már mindenkinek kivették a manduláját, vakbelét. A női családtagok különböző nőgyógyászati problémával küszködnek, míg mások a gyógyszereket alig ismerik, és ritkán szorulnak kórházi kezelésre. A kezembe kerülő könyvek segítségével rájöttem a válaszra. Ekkor indított Carol éppen egy új tanfolyamsorozatot. Úgy döntöttem elmegyek. Hát így kezdődött... Ezután megdöbbentő élmények sorozata várt rám. Elsajátítottuk, megtapasztaltuk a stresszoldási technikákat. Szervezetünk egy csodálatos „szerkezet”. Teljes a harmóniára törekvésre, ön-helyreállító képessége rendkívüli. Minden egyén egy különleges genetikai mintával születik, környezetünkkel történő kapcsolatunk során ez a „program” különböző módon sérül, a félelmek, szorongások, fájdalmak által. Számítógépes nyelven: a program vírusos lesz. Mi is történik ilyenkor?! Ha elindítjuk a program futását (a szervezetben ez egy élettani folyamat vagy szerv funkciója). Mi várható egy vírusos programtól: vagy el sem indul, vagy hibásan működik, vagy tönkreteszi az egész gépet (esetünkben a szervezetet). Fogantatásunktól minden átélt érzelmünk, élményünk, tapasztalatunk emléknyomot képez az agyban. Hátsó agyunkban tárolódnak az ősi érzelmek, a félelem, fájdalom és a fájdalomtól való félelem, melyekre két reakciónk létezett: az üss vagy a fuss! A bal agyféltekében van egy szűrő, amely minden, az érzékszerveken át befolyó információt a múltbeli emlékekkel hasonlít össze. Amennyiben egy jelen szituáció emlékezteti egy régi félelmet keltő, vagy fájdalmas eseményre, az agy „tudatos” területe blokkolódik az újabb fájdalom elkerülése érdekében. Ezt a blokkot a „biofeedback” segítségével az adott életkorra visszamenve megtaláljuk és az energia áramlást egyszerű korrekciókkal helyreállítjuk, így a negatív érzelmet „leoldjuk” az érintett eseményről, mely ezután egy-egy emlék marad csupán, fájdalmas negatív élmény nélkül. Erre elmondanám a kislányom példáját. Tavaly ment első osztályba. Értelmes, gyors észjárású, jó kapcsolatteremtő készséggel megáldott, jólelkü, de kissé makrancos természetű kislány. Rövid idő múlva kiderült, hogy Ági „kezelhetetlen”, nem képes írni, olvasni, összeadni. Füzetei, könyvei, ruházata maszatos, tépett, lyuggatott. Sehogy sem értettem. Arra számítottam, hogy „nyüzsgő” természete nehezen fog alkalmazkodni a hagyományos iskolai rendszerhez, de, hogy „képtelen” lesz tanulni, arra nem! Az újonnan megismert módszert rögtön kipróbáltam rajta. Azt választotta témának, hogy: „rendesebben tudjon viselkedni” az iskolában és otthon is. Az oldás során a születéséhez kellett visszamenni. Megdöbbentő volt, amikor elmondta, mit élt át a méhen belül: milyen rettenetes, tehetetlen félelem fogta el, amikor rajtam a császármetszést végezték. Ehhez a negatív érzelemhez társult az a tény is, hogy az iskolakezdése egybeesett az én újabb operációmmal, így kapcsolódott össze feltételes reflex láncolatba a születéskor átélt fájdalomtól való félelme, az én műtétem fájdalmának átérzése és az iskolába lépés, melyet minden tanulási szituáció előhívott. Az oldás utáni perctől kezdve lányom írása észrevehetően rendezett lett, füzeteit, könyveit nem lyukasztotta ki. A számolás is könnyebben ment. Újabb oldásaim hatására a második osztályt már sokkal lelkesebben kezdte. Magatartása javult, örömmel és sokat olvas. Matematikából is szívesen készít szorgalmi feladatot.

80


Napokig mesélhetném, miként változott meg családom és az én szemléletem, viselkedésünk, életvitelünk fokról-fokra. Megtapasztalva az oldások hatékonyságát és gyengéd korrekcióit, családtagjaim sorra úgy döntöttek, hogy ők is elsajátítják ezt a technikát. Előbb férjem, majd 13 éves serdülő fiam és 7 éves lányom. Csodálatos élményt jelentett, amikor októberben mind a négyen ott lehettünk Carol egyik kurzusán. A közösen átélt oldások egyre közelebb hoztak egymáshoz minket, segítettek, hogy jobban megértsük, és tiszteletben tartsuk egymást, mint külön „személyiséget”, ezáltal családi életünk egyre harmonikusabbá vált. Pedagógiai és pszichológiai ismereteim, sportedzői tanulmányaim alapján elmondhatom, hogy eddig nem találtam ennyire hatékony módszert, amellyel ilyen rövid idő alatt lehet korrigálni fájdalmat, félelmet, szorongást és negatív viselkedési mintát, tanulási nehézséget és pszihoszomatikus tünetet. Klienseim visszajelzései is kedvezőek. K. Á.: Szeptember közepén jött először. Nagyon kiegyensúlyozatlannak tűnt. Többször is sírva fakadt, mialatt elmondta a problémáját. Az örökös iskolai stressztől „gyomor görcsei” voltak, gyakran hányt, remegett. Már az első oldás után megnyugodott, mosolyogva, magabiztosan ment el. Gyomortáji panaszai azóta sem tértek vissza. N. Sz.: Akkor ismertem meg, mikor házastársa elhagyta. Nagyon elkeseredett volt. Minden héten, amikor a férje a gyermeküket jött látogatni, súlyos „asztmatikus” köhögés fogta el. Oldottuk a „férjével való kapcsolatát” és ezzel együtt csökkent a köhögése is. Azóta már teljesen jól van. Oldottam tanulási nehézségekkel küszködő fiúkat, akik az iskolai kudarcoktól, társaik gúnyolódásától egyre többet sérültek, kerülték a tanulást, olvasást. Volt, akinek a helyesírás volt, akinek a matematika okozott nehézséget. Néhány korrekció után eredményeik javultak. Volt, aki a sötéttől, az utazástól, kutyáktól való félelmétől, önbizalom hiánytól, szexuális problémájától szabadult meg. Egy év telt el azóta, hogy Carol pozitív szemléletét, gondoskodásmódját és a „Három az egyben” módszert megismertem. Immunrendszerem a jelek szerint megerősödött. Az egy év alatt semmilyen fertőzéses megbetegedésem nem volt. Az influenzajárvány sem kapott el, s ugyanez figyelhető meg a gyermekeimnél is. Ez az év a mi családunk életében mandulagyulladások, torokfájás, fül fájás, műtétek nélkül telt el – ez felér egy „csodával”. A naponta kínzó fejfájások, migrén (amely néha lányomnál is jelentkezett), a napi 4-5 Algopyrin, Quarelin már a múlté. Ezalatt megszabadultam negatív érzéseimtől, gondolataimtól és életem új célt nyert azáltal, hogy tapasztalataimat minél több embernek átadhatom és ezt a hatékony módszert oktathatom is.

Dr. Nádai Sarolta 1995. márciusban kezdtem el Dr. Varjú Mártánál a kineziológiai tanfolyamokat. Akkor munkahelyi problémáim voltak, családban tragédiák, betegségek, jobb karomat alig tudtam emelni, tarkó és hátfájásom volt. 1993-ban le-föl kancsalság miatt (esophoria) bal szememen műtétet kellett végezni (felső izomrövidítést, külső szemmozgató izom nyújtását) amiről akkor még nem tudtam, hogy ez tartós, harmadfokú stresszállapot következménye. (Gyerekkorom óta ügyetlen voltam, nem szerettem hintázni, gyakran elestem és térlátásom nem volt.) Minderről nem tudtam, hogy szemelváltozásom következménye és azt sem tudtam, hogy térlátásom nincs. A szemműtétem után kitágult a tér és térben látom a dolgokat. Kineziológiai oldások után mindezen problémám megszűnt, valószínűleg a műtét is elkerülhető lett volna. Nővérem naponta 19 órán át tartó hasmenésben, bélgörcsökben szenvedett. Belgyógyászati okát nem találták, a bélgörcsök csak hajnalban 2- és 6 óra között szüneteltek. Ekkor tudott némi házimunkát végezni. Epeköre gyanakodtunk, az epekő eltávolítása némi javulást hozott, de még mindig napi 8-10 órát átszenvedett. Ekkor Dr. Varjú Márta oldotta, 3 hetes magzati korban történt stresszhatás okozta a problémát. Az ok korában történt oldás után panaszai megszűntek, néha egykét órás hasmenés stresszhelyzetben előjön. Állapota 2 éve jó. Saját magam néhány hónapja kezdtem el az oldásokat, több betegem munkahelyi, vagy családi problémák miatt kilátástalan helyzetben lévőnek érezte magát. Általában fejfájásuk, izületi panaszaik voltak és váll fájdalmakban szenvedtek. Nem tudtak aludni. Néhány kezelés után (az ok korában oldottam őket) váll- és izületi panaszaik, fejfájásuk megszűnt és munkahelyi problémáikat meg tudták oldani – vagy munkahely – változtatással, vagy úgy, hogy bele tudtak törődni esetleges nyugdí-

81


jazásukba, vagy szívesen maradtak régi munkahelyükön. Mind az öt esetben a hatás tartós. Mivel a betegségek nagy része lelki eredetű ún. pszihoszomatikus betegség, az egészség elveszítése tanult képesség megtagadásával egyenlő, így kineziológusként ma már nyilvánvaló stresszeredetű betegségek esetén felajánlom segítségemet betegeimnek. Öt diabetes mellitusban szenvedő betegemet oldottam, akik insulin kezelés határán álltak: 36 éves nő 6 éve cukorbetegségben szenved, 2 éve 12-13 mmol/l volt a vércukra, 2X2 tabletta Diabur mellett. Egy hónappal azelőtt 17 mmol/l-re emelkedett a vércukra, cukorürítés fokozódása mellett. Ekkor küldték hozzám a beteget. Korábban egyértelműen kórházba utaltam volna insulin kezelés beállítására. Felajánlottam neki a kineziológiai kezelést. Oldás során kiderült, hogy nagyon fél általában a betegségektől. 18 éves korában nagyon félt a szüléstől (nehéz szülése volt), 27 éves korában flegmonózus epehólyag-gyulladása miatt operálták. Nagyon félt a műtéttől és az altatástól. Oldás után el lehetett hagyni a tablettát is. Jelenleg csak diétázik, vércukra normális (6 mmol/l), vizeletében sincsen cukor. Ekkor még 3 cukorbetegemnek ajánlottam fel ezt a lehetőséget (42 éves férfi vércukra 27 mmol/l, cukorürítése 150 g naponta). Két oldás után vércukra 11 mmol/l, cukorürítése 40 g-ra csökkent, közérzete sokat javult. 60 éves cukorbeteg (8 éve cukorbeteg, vércukra évek óta 20 mmol/l fölött volt, külföldön dolgozott, nem ellenőriztette 2 év óta, cukorürítése 200g naponta.) Két napja jelentkezett nálam először. Tegnap oldottam, Homlok/Tarkó tartásban spontán 1974-re ment vissza, amikor is családi problémái voltak. Ezt oldottuk. Sokkal nyugodtabbnak érzi magát az oldás után, vércukor értéke 13 mmol/l! (Legutolsó korábbi eredmény 28 mmol/l volt). Előre láthatólag nem lesz szüksége insulin kezelésre. Még két nőbetegemnél hasonló eredményt értem el. Érdekesség, hogy valamennyiüknél RNS/DNS korrekció, illetve viz-korrekció oldás jött ki elsőnek. Házi feladatként a Cook-korrekciót kell végezniük. Reumás betegem 32 éves lányának bal lába fájt, anya attól félt, hogy a lánya is ilyen beteg lesz. A lábfájás okát nem találták. Oldáskor 21 éves korra mentünk vissza, oldottuk a felmerülő problémát, domináns személy nő volt, és a jelenbe való visszatérés után a lábfájdalom elmúlt. Azóta sem fáj a lába. Barátnőm kislánya nagyon félt a repüléstől, mivel Amerikában tanul, nem tudja kivédeni. Korábban súlyos égési sérülést szenvedett, ezt gondolta ez az oka több más gondjával együtt. A többi gondja már megoldódott, de a repülőtől, repülőúttól félt. Utazása előtt két nappal oldottam, 17 éves kora jött elő, amikor is egy osztálykiránduláson vett részt. Barlangban voltak és ott egy párkányon nagyon félt, hogy le fog esni, alig tudott kapaszkodni „úgy érezte, hogy ég és föld között lebeg”. Ezt oldottuk. Utazása észrevehetően jobban telt el, sokkal kevésbé félt. Néhány hónap múlva hazatérésekor egyáltalán nem félt. Mégis visszautazásakor a repülőtérig az autóban attól félt, hogy félni fog. Meglepetésére felszállás után rögtön elaludt és megérkezéséig nyugodt volt. Jó tanuló és sportoló, angolul beszélő leány matematikából pótvizsgára kényszerült. Tanárt fogadtak mellé, de akkor sem értette. Az első oldás után már értette a feladatokat és a második oldás után sikeres vizsgát tett (4-t kapott). A matematikával ez évben sincs problémája. Munkában és családi problémái miatt túlterhelt betegemnél hirtelen súlyos rosszullétek jelentkeztek. Mellékvese daganat gyanúja merült fel, klinikai vizsgálatok kizárták ezt, de rosszullétei nem múltak. Ekkor oldottam és jól van azóta is. (Rosszulléteikor szédült, kipirult, vérnyomása 200 Hgmm fölé emelkedett, pulzusa igen szapora volt, 2 alkalommal kórházi kezelés alatt állt.) 27 éves túlsúlyos betegem új munkahelyre szeretne menni, emiatt 30-40 kg fogyásra lenne szüksége. Oldás után egyenletesen 12 kg-ot fogyott két hónap alatt szenvedés nélkül diétával. 18 éves korában szülei kívánságára más városba ment tanulni, ahol nem érezte jól magát, másfél év után vissza is költözött, abbahagyta a főiskolai tanulmányait. Ezután hízott meg. Ugyan ő tíz nappal ezelőtt idegbecsípődést kapott a gerincénél (hernia disci L 4/5) és bal lábát a padlótól csak 4-5 cmre tudta felemelni, nagy fájdalom mellett. (Jobb lábát kb. 25 cm-re). Homlok fájdalompont összetartás után fájdalma enyhült. Másnap fekve oldottam – 8 éves korba mentünk vissza, tanítónője volt a domináns személy, akit nagyon nem kedvel. Oldás után fel tudott állni. Három nap múlva már lényegében panaszmentessé vált, de még fektettem. Egy hét után csípőmozgások szabadok, teljesen tünetmentes. Reumatológus kollégám semmilyen további kezelést nem javasolt. Mellesleg megjegyzem ilyen gyors gyógyulást még soha nem tapasztaltam. Legérdekesebb esetem 51 éves beteg ismeretlen eredetű motoros tetraplégiában szenved kb. 5 éve kezdődött és fokozatosan romlott az állapota. Csak a lábfejét tudta kicsit mozgatni, vérnyomása

82


magas és szívritmus zavarai vannak gyakori fejfájás kíséretében. Vállaltam, hogy én leszek a szúrógátja, és Nagy Jánosné kineziológus barátnőm vállalta az oldást rajtam keresztül. Az első oldás után fejfájása és szívritmuszavarai megszűntek, a második oldás után vérnyomása is rendeződött és kezeit 20-30 cm-re fel tudta emelni és izmaiban remegést, működést érez. Élete során igen sokszor volt nehéz helyzetben, amikor minden teher őrá hárult. További oldásokra még szükség van, feje mostanában nem fáj, reméljük további javulás mozgásában is történik. (21 éves korában első osztályú atléta volt). További három betegem vérnyomása rendeződött oldással. Mint orvos a kineziológiában a gyógyítás új lehetőségét ismertem meg és a továbbiakban daganatos és szívbetegeimnél is szeretném alkalmazni. Az eddigi eredmények alapján a sikerben bízom. Napi munkám során Homlok/Tarkó tartást, mint gyors stresszoldó technikát alkalmazom és az életmentő cseppet is két látványos eredménnyel használtam. Eseteim leírását fogadd szeretettel. Bármilyen további felvilágosításra szükséged van az esetekkel kapcsolatban, jelezd. (Orvosi dokumentáció rendelkezésre áll). Dr. Nádai Sarolta főorvos belgyógyász, gyermekgyógyász szakorvos diabetológus

83


Beszámoló egy budapesti felmérés eredményéről 1996 november -1997 március 1996 novemberében Carol Ann Hontz és számos oktatói tanfolyamot végzett hallgatója belefogott egy terv megvalósításába egy problémás gyermekekkel foglalkozó iskolában – azért, hogy segítsék a gyerekeket és amellett felmérjék munkájuk eredményét. A szóban forgó iskola egy lakótelepen van, ahol a lakók nagy része az idősebb korosztályba tartozik, a munkanélküliség jelentős és az emberek mindennapos anyagi gondokkal küszködnek. Ezek a tények meghatározzák az iskola profilját és befolyásolják működését. Részben ezek miatt a környezeti adottságok miatt esett a választás erre a helyszínre. Ebben az iskolában két speciális, korlátozott létszámú osztályban is foglalkoznak olyan gyerekekkel, akiknek nehézségeik vannak a tanulásban. A velük foglalkozó tanárok speciálisan képzettek a problémás gyerekek tanítása terén. A munkába belevont gyerekek problémáit a következő három csoportra lehet osztani: 1. Tanulási nehézségek – olvasás, írás, számolás kapcsán jelentkező problémák, koncentrációs és koordinációs zavarok. 2. Beilleszkedési zavarok – nehézségek a társadalmi érintkezésben, a tanárokkal és társaikkal való kommunikáció terén, figyelmetlenség az osztályban. 3. Pszichológiai problémák – az elbukásra összpontosítanak, fóbiák, mint pl. félelem a víztől, befelé fordulás vagy éppen ellenkezőleg, túl harsány, agresszív viselkedés, közülük néhányan a durva bánásmód áldozatai. A gyermekekkel vagy a tanárok javaslatára, vagy a szülők kérésére foglalkoztunk. Tervünk az volt, hogy három személyes találkozás után értékeljük az eredményeket. A gyermekek az első, második és a hetedik osztályosok közül kerültek ki, összesen nyolcvanan. A speciális osztályba járó gyermekekről pszichológus által írt szakvélemény készült, amelyet összevetettünk a szülők és a tanárok véleményével. A szülők, tanárok és a pszichológus véleményének összegzése kapcsán a következőket állapítottuk meg: Az első oldás után a gyerekek 80 %ánál jelentős változás volt tapasztalható. 10% -nál nem volt látható eredmény, további 10 %-nál nem volt alkalom három oldásra. Amennyiben a gyerek visszakerül az otthoni durva környezetbe, alkoholizáló szülőkhöz stb. a problémák folyamatosan újratermelődnek. Az iskola vezetői egy szülői értekezlet keretében tájékoztatták a szülőket az eredményekről. A szülők boldogan számoltak be a gyerekeken tapasztalt változásokról és megelégedetten vették tudomásul, hogy munkánk segítséget jelentett a gyermekeiknek. Egyre több szülő kér oldást gyermeke számára csakúgy, mint maguk a gyerekek, látva a társaiknál elért csodálatos eredményeket. A következőkben kiemelünk néhány esetet a vizsgált nyolcvanból. K.D.: 6 éves, elsőosztályos, dyslexiás osztályba jár. Az első oldás után nem történt különösebb változás. A második, harmadik találkozás után kiemelkedő különbséget tapasztalhattunk viselkedésében. Alapvetően szomorú, bánatos – szinte depresszióban levő – gyermek volt, aki soha nem jelentkezett az iskolában és otthon is túlzottan csendesen viselkedett. A szakvélemény szerint a logopédus lassú pszichés tempót alacsony szintű képességstruktúrát és teljesítményt tapasztalt a gyermeknél. A kezelések után felszabadult, víg kedélyű gyermek lett, szinte repült a levegőben, most már jelentkezik az órán és gyökeresen megváltozott az egyénisége. Csicsergő, jó kedélyű gyermek lett belőle. Édesapja szerint újjászületett. Tanulmányi eredménye is felfelé ível. H.M.: 6 éves, első osztályos tanuló dyslexiás osztályban. Születése után különböző zavarok léptek fel az újszülöttnél. A pszichológiai szakvélemény szerint a korához képest – kép, szó és szövegértése, emlékezete, valószínűleg fígyelmi problémája miatt másfél- kettő éves elmaradást mutat életkorához képest. A szülő elmondása alapján az első oldás után már érezhető volt a hatás. A kezelések után aktív, lényegesen jobban számol, megismeri a számjegyeket, a szövegértése a korához képest jó. Lelkes, önként jelentkezik. M.SZ.: 6 éves, első osztályos tanuló, dyslexiás osztályba jár. A nevelési tanácsadó véleménye szerint nyugtalan, figyelmetlen gyermek. Haragban áll a világgal. Beszédmotoros integrációja gyenge. Többtagú szavakat szótagbeszéddel mond ki. A tanító véleménye szerint az oldások után kezd megnyugodni, türelmesebb, lehet vele kommunikálni.

84


T.M.: 7 éves, második osztályos dyslexiás osztályos tanuló. Nehezen illeszkedik be a közösségbe, kérdésekre nem válaszol, feszült, passzív a viselkedése, ilyenkor mosolyog. Az első kezelések után óriási változást pozitív irányba, visszaesés követi. Három kezelés után változatlanná válik állapota. (Talán a környezet hatása, talán több kezelés szükséges?) G.S.: 7 éves, második osztályos, dyslexiás osztályban. A logopédus szerint beszéde nehezen érthető, hibásan artikulál. Gondolatait nehezen fejezi ki. Mozgása összerendezetlen. Az kezelések után oldottabb, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb a járása. A.T.: 6 éves, első osztályos dyslexiás osztályban. A pedagógiai vélemény szerint nehezen irányítható, nem érdeklődő, a normálisnál gyakrabban sértődik meg. Az első oldás után görcsösen fél, összehúzza magát, ha a tanár közeledik. Durva, hangoskodó a többi gyermekkel. A második oldás után már kedves, figyelmes, aranyos, nyugodtabb gyermek, sokat jelentkezik órán. A harmadik kezelés után szárnyal, barátságos, néha megsértődik, de hamar megbékül. Az első kezelés után három hónappal is tart még a hatás, de kifejezi, hogy fél egy közeli hozzátartozójától. H.E.: 7 éves, második osztályos tanuló. Komolyan félt a vízben. (Az iskola tornaóráit uszodában tartják, sok gyereknél fordul elő ez a probléma). Két-három kezelés után már várta az úszásoktatást, negyedik után pedig segédeszköz nélkül úszik. Szívesen, vidáman jár úszni és nem „beteg” a tornaórák előtt. E.K.: 8 éves, második osztályos tanuló. Minden kudarc ellen betegséggel védekezik. Félt az úszástól is. A negyedik kezelés után már mélyvízbe is bemerészkedett, jól halad az úszásban, nem betegeskedik és a tanulásban is érzékelhető javulás. Á.F.: 7 éves, második osztályos tanuló. Súlyosan beszédhibás, mozgása összerendezetlen. Az oldások óta mozgása láthatóan javult, úszásban a jobbak közé került. A beszédében is érzékelhető javulás, de nem olyan mértékű. P.M.: 10 éves, negyedik osztályos tanuló. Rendszeresen elfelejtette megcsinálni házi feladatát, az olvasott szöveg értelmezése nehézséget jelentett számára. Háromszor volt oldáson. Szövegértése javult, elkészíti házi feladatát. D.K.: 10 éves, negyedik osztályos tanuló. Kisfiú létére kislányos viselkedést mutatott. Nyávogva beszélt, szégyenlős volt. A kezelések után látványos változás történt. Elhagyta a nyávogós beszédét, viselkedése oldottabb lett. V.GY.: 13 éves, hetedik osztályos tanuló, Matematikából szinte értékelhetetlen volt a munkája. Az oldások után lassan, de biztonsággal kezdett dolgozni, önállóan, és főleg értékelhető módon. Következtetések: A fent leírt eseteken kívül még számos gyereket oldottunk. Legtöbben közülük kiegyensúlyozottabbak, nyugodtabbak lettek, aktívabban vettek részt az órákon. Jobban leköti őket a munkájuk, figyelmük kitartóbb lett. A legtöbb gyerek viselkedésénél már az első oldás után a következő változásokat tapasztalhattuk: javulás az olvasási, számolási és beszédkészségben, kiegyensúlyozottabb mozgás, erős fejfájásuk enyhült, fóbiáik, mint például a víztől való félelem, megszűntek. Az iskolában a program sikere felkeltette a tanárok érdeklődését, így Carol Ann Hontz két rövidített tanfolyamot szervezett és tanított nekik. Ezeknek a tanfolyamoknak kettős célja volt: 1. megtanítani a tanárokat a kezdő, alapvető ismeretekre amivel a gyerekeket segíthetik, és ugyanolyan fontossággal

85


2. elmélyíteni tudásukat és megértésüket a gyermek lelki, fizikai és érzelmi fejlődését illetően és ezek kapcsolatát az iskolai és otthoni környezettel. A tanulási nehézségek gyökere, csakúgy mint a legtöbb problémáé, a stressz, amikor a szervezet nem tud megbirkózni több fájdalommal és félelemmel és a rendszer összeomlik, miközben gátakat képez a túlélés kedvéért. A személyiség létrehoz egy vakfoltot a természetes idegi áramlás megszakításával. Ezt igen egyszerűen lehet korrigálni egy gyengéd, nem-beavatkozó jellegű technika segítségével. Az adott iskola tanárai közül sokan azóta rendszeresen végeznek bizonyos vidám gyakorlatokat az osztályban, olyanokat mint a keresztbe-lendítés vagy a végtelen jel követése. Ők arról számoltak be, hogy a pár perces gyakorlatok milyen óriási befolyással vannak az órák hatékonyságára. A gyakorlatok bemutatása és magyarázata megtalálható Carol Ann Hontz „Rejtett kincsünk” című könyvében, amelyet minden korosztály gyermekei számára írt. A gyermekek jövőnk legbecsesebb forrásai. Az otthonnak, az iskolának, a közösségnek, a hatóságoknak és az egész társadalomnak kell együttdolgozni, hogy biztosítsuk számukra a magas színvonalú oktatást, a pozitív otthoni környezetet, hogy felkészíthessük őket egy jobb minőségű életre, amit önállóan, békében, kreatívan, boldogan, céljaikat megvalósítva élhetnek. Ezúton is szeretném kifejezni köszönetemet azoknak a tanítványaimnak, akik ebben a munkában résztvettek, segítettek, hogy eredményeinket minél szélesebb körben megismertethessük azokkal is, akik legtöbbet tudnak tenni jövőnkért, gyermekeinkért.

V. VÉGSZÓ A legkiválóbb adomány a szeretet Ideje felhangolni hangszerünk húrjait, mert az élet eme mesterdarabja, amelyen most játszunk, különlegesen harmonikus és nagyszerű. Ez születésünktől való jogunk. Ilyennek teremtettünk. Gyorsan változó világunkban szükség van arra, hogy megvizsgáljuk, melyek azok a régi rögeszméink, amelyek már érvényüket vesztették. Szükséges pontosan megvizsgálni, milyen megoldások eredményeznek az emberiség számára pozitív változásokat. Ki kell lépnünk a hátsóagyi „túlélési üzemmódunkból”, új lehetőségeken és választásokon kell gondolkodnunk. Dobjuk el, ami nem működik! A kormányzatban, az egyházakban, a nevelésben, a művészetben, a kereskedelemben vannak csodálatos emberek, tele kreatív, friss eszmékkel, akik példájukkal irányítanak minket az elsötétült világban. Mindannyian felelősek vagyunk saját érzelmi gyógyulásunkért, s ekkor béke lesz mindenütt a földön. Nagyon gyakran tanúja vagyok annak, hogy amikor az emberek megszabadulnak régi viselkedési formáiktól és hitrendszerüktől, amelyek többé már nem válnak javukra, akkor szoros baráti kötelékeket is elvágnak, amelyek többé nem illenek az életükbe. Keress új, jelentőségteljesebb kapcsolatokat, több közös elképzeléssel, értékkel, munkával, hobbival és életigenléssel! Te még szereted a régi barátaidat, de lehet, hogy már nem kötődsz hozzájuk úgy, mint régebben. A stresszoldásban mi minden klienst feltétel nélkül szeretünk, tudva azt, hogy programozottságuk mögött egy tökéletes szerető lény lakozik. Önmagunk és mások felé irányuló szeretetünk a kulcs. Ez teremt harmóniát belül, s másokkal mindenütt a földön. Mikor kinyitják szívünket az emberek felé, telítve vagyunk megértéssel és bölcsességgel. A szeretet határtalan, tiszta, szelíd, teljes. Nem szab feltételeket, köteléket, határt, korlátot. Képessé tesz bennünket, hogy az összes emberi feltétel fölé emelkedjünk, ki a reménytelenség és kétségbeesés világából. A szeretet gyógyít, új erőt ad, megfiatalít és teljessé tesz. Általa megbocsátunk, és hálásak vagyunk a bőségért. A szeretet a maga tisztaságában a legnagyobb erőnk. Amikor szeretetet sugárzunk, szétoszlatjuk a félelmet, elkülönülést és sötétséget. A szeretet mindnyájunkat összeköt. A szeretet segítségével átalakulhatunk, és vibrálóan széppé változhatunk belül és kívül. Ahogy a szeretet átölel bennünket, úgy lesz értelme életünknek. Célunk a bőség, szépség, bölcsesség, gyengédség, boldogság, megértés, együttérzés, kölcsönös tisztelet és megbecsülés az egész életben.

86


És végezetül szeretném megosztani olvasóimmal gyerekkori kedvenc soraimat, amely csodálatosan fejezi ki a szeretetet. Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom a testemet is égő áldozatul, ha szeretet nincs bennem mit sem használ nekem. A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Most megismerésünk csak töredékes, és töredékes a prófétálásunk is. Ha azonban elérkezik a tökéletes, ami töredékes az véget ér. Gyerekkoromban úgy beszéltem, mint a gyerek, úgy gondolkoztam, mint a gyerek, úgy ítéltem, mint a gyerek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyerek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek. Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük legnagyobb a szeretet. (Pál Apostol első levele a Korinthusiaknak, 13. rész) Köszönöm, hogy megosztották velem a bámulatos változásokhoz vezető Odüsszeiámat.

87


VI. FÜGGELÉK Fogalomtár Az alábbi kifejezések közül sokat használok ebben a könyvben. Az érdeklődők számára ezt további fogalmakkal egészítem ki, hogy képet kapjanak az Egy Agyban használt szakkifejezésekből. Agyalapi mirigy: Az endokrin rendszer (belső elválasztása mirigyek rendszere) „főmirigye”. Agy integráció: A domináns és nem domináns agyfélteke hatékony, egységes működése minden tevékenységben, minden szempontból. Átkapcsolt energia: Átkapcsolt energiára az izomtesztelés során a nem megfelelő, „gyenge” izomválasz utal. Jelentősége, hogy ilyenkor az egyik oldali agyfélteke dominálja a másikat, ahelyett, hogy egységben, együtt dolgoznának. Belső elválasztása mirigyrendszer (endokrin rendszer): Termelt váladékukat közvetlenül a véráramba, illetve nyirokáramba ürítő mirigyek hálózata. Belső elválasztású mirigy az agyalapi mirigy, a pajzsmirigy, a mellékpajzsmirigy, a mellévese, a nemi mirigyek és a hasnyálmirigy Langerhans-féle sejtszigetei. Blokkolt izomáramkör: Ha az adott izom nem reagál megfelelően a nyugtató/élénkítő hatásra. Cerebrum: Az agynak a tudatos gondolatok és tettek kontrollálásáért elsősorban felelős része. Corpus callosum (kérgestest): Tekervényes idegrostköteg az agy középvonalában; összetett kommunikációs rendszer, amely mindkét agyféltekében azonos memórialenyomatot hoz létre. DNS (Dezoxiribonukleinsav): „Genetikus tervrajz”, amely a sejtmag kromoszómáiban található. Az öröklődés és a genetikus információ átvitelének kémiai alapja. Domináns agyfélteke: Általában a bal oldali agyfélteke. Egyedülálló módon, benne található a Közös Integratív Terület ) KIT) és a W e r n i c k e -féle terület. Dyslexia: Olyan működési zavar (diszfunkció), melynek oka a tanulás során jelentkezett érzelmi stressz. Ritkábban olyan tanulási diszfunkcióra utal, amelynek oka agysérülés. Extenzió: Az adott izom mozgáshatárának véghelyzete, amikor az izom anatómiai eredésének és tapadásának pontjai távol kerülnek egymástól (feszítés, nyújtás, megnyúlás). Elárasztás: Többször, gyorsan le és felfelé mozgatjuk a kezet egy meridián mentén. Előagy: Mindkét agyféltekének a fülön áthaladó függőleges vonal előtti része. Elsősorban a homloklebenyt jelenti, bár kis részben a halánték és fali lebeny egy-egy része is része. Fixáció: Rögzült mozdulatlan állapot. Az „Egy Agy”-ban azt jelenti, hogy a test rendszerei képtelenek normálisan működni, amikor félelem, fájdalom vagy a fájdalomtól való félelem miatt a tekintet „ráfagy” egy tárgyra. Leginkább a fényre érzékeny belső elválasztása mirigyek vannak kitéve ilyenkor káros hatásnak, tehát az agyalapi mirigy és a tobozmirigy. Függőleges fülvonal (Vertical Auricular Line: V.A.L): Egy képzeletbeli függőleges vonal a „fülek” (hallójárat) szintjénél, amely élőagyra és hátsóagyra választja szét az agyat. Halántéklebeny: Mindkét agyfélteke egy-egy területe. Mindkét oldalon keresztezi a függőleges fülvonalat. Ezen az agyterületen éljük meg érzelmeinket. Hátsóagy: Az agyféltekék azon része, amely a függőleges fülvonal mögött helyezkedik el. A fali, a halántéki és a nyakszirti lebenyekből áll. Homlok-tarkó tartás: Az egyik kéz a homlokon, a másik a tarkón. Ez serkenti az energia előagyba történő áramlását, ahol alternatív lehetőségeket is észreveszünk, s ahonnan tudatos választásra vagyunk képesek. Irányító meridián: Energiaáramlási csatorna, amely a medencéből indul, a gáton tör a felszínre, áthalad a farokcsont hegyén, majd felfelé fut a gerinc és a koponya középvonalának megfelelően, egészen a felső ajakig. Izomteszt: Egy kiválasztott izom finom fizikai nyomása abból a célból, hogy így kapjunk visszajelzést a testtől, ettől a biokomputertől. Az „Egy Agy”-ban tiszta izomáramkörű izomtesztelést használunk annak megállapítására, hogy az adott körülmények között fennáll-e energiakiegyensúlyozatlanság. Jelző izom: Bármely izom, melyet egy ügyhöz vizsgálat céljára kiválasztottunk. Kineziológia: Az izmokat tanulmányozó tudományág. Az izmokat, inakat és izületeket a testben fellépő feszülések ingerlik; ez az izomérzet. Az izmok összefüggésben állnak bizonyos szervekkel, mert közös nyirokútjuk, illetve akupunktúrás meridiánjuk van.

88


Kontrakció: Az adott izom mozgáshatárának véghelyzete, amikor az izom anatómiai eredésének és tapadásának pontjai közel kerülnek egymáshoz (összehúzás, összehúzódás). Központi meridián: Energiaáramlási csatorna, amely a medencéből indul, a gáton tör a felszínre, előrefelé halad a szeméremdombon és a has középvonalán keresztül a mellkason, torkon át az alsó ajakig. Közös Integratív Terület (K.I.T.) (Common Integrative Area: C.I.A.): A domináns agyfélteke halántéklebenyének hátsó részében helyezkedik el. Automatikusan összekapcsolja az élményemléket a pillanatnyi érzékeléssel, hogy meghatározza a közös jelentést. Az énkép, önbizalom és hitrendszer központja is egyúttal. Mellékvese: A vesék felső csúcsán elhelyezkedő belső elválasztású mirigy. Musculus deltoideus anterior: A kar felső harmadában elhelyezkedő izom. Eredése: a kulcscsont külső harmada. Tapadása: a felkarcsont elülső felszínén, a hónalj magasságában. Nem domináns agyfélteke: Általában a jobb agyfélteke. Ez felelős a vizuális memóriáért, a térbeli tájékozódásért, a művészi képességekért, a ritmusérzékért, a testtudatért és a holisztikus (össz)észlelésért. Nyelvcsont: A nyak felső részén, a pajzsmirigy szintjénél magasabban található, patkó alakú csont. A rágásban és a beszédben részt vevő, kiegészítő izmok tapadási, illetve eredési helyeként szolgál. Percepció: Külvilági ingerek felismerésének és értelmezésének képessége. (Megjegyzés: bármely vagy valamennyi érzékszervünkkel percipiálhatunk.) Pre-motoros terület: Olyan agysejtek, amelyek egyetlen feladata az izmok aktiválása. Pupilla: A szivárványhártya közepén található, összehúzódni képes nyílás. Rekeszsérvhajlam: Amikor a rekeszizom tónusa rendellenes, a gyomorszáj felcsúszhat a mellkasba, és ottrekedhet. Ez a rekeszsérv. A nyelőcső alját ilyenkor gyomorsav marja, ami égő szívtáji érzést, vagy emésztési zavart okozhat. A normális emésztési folyamat blokkolása az elfojtott érzelmek, különösen a harag elfojtásának következménye. RNS (Ribonukleinsav): „Genetikai mérnök”; hatással van az egész sejtműködésre azáltal, hogy a nagy fehérjemolekulákat megfelelő méretűre csökkenti, hogy azok átjuthassanak az adott sejt hártyáján, s így táplálhassák a sejtet. Rövidzárlat: Valamely szerv stressz miatti működészavara (diszfunkciója). Strabizmus (kancsalság): Két szem szintje közti függőleges vagy vízszintes irányú eltérés. Szemkörzés: A szem mozgatása az óramutató járásával egyező és ellenkező irányba, ami az agy egy-egy területét aktiválja. Szem-pontok: A szem-rövidzárlat korrekciós pontjai: a fej hátsó középvonalától kb. 4 cm-nyire találhatók, közvetlenül a tarkódudor (protuberancia occipitalis) fölött. Thymus (csecsemőmirigy): A test középvonalában található mirigy, a szív előtt és fölött helyezkedik el. A limfociták (egyfajta fehérvérsejt-csoport) termelődésének fő helye, s ezáltal az immunrendszer fontos alkotórésze. Hatékonyságának mértékét gyakran befolyásolja a stressz. Tiszta áramkörjelző: Olyan izom, amely a „megtisztított” személy vizsgálatakor „hajlított” és „nyújtott” helyzetben is erősen tart. Nyugtatás és élénkítés hatására megfelelő reakciókkal válaszol. Tobozmirigy: Kis mirigy a hátsóagyban. Hatékony működése megakadályozhatja a stresszhatást. Tudatos Asszociációs Gondolkodási Terület (T.A.G.) (Conscious Associational Thinking Area: C.A.T.): Az előagyban található, működése érzelem átélésével nem kapcsolatos. Nem rendelkezik időérzékkel, s nincs érzéke a korlátozáshoz vagy megítéléshez sem. Ezen a területen történnek az új választások, és a most tudatossága is itt van. V27 (Vese 27): A vesemeridián utolsó akupunktúrás pontja. Két V27 pont található, közvetlenül a szegycsont mellett és a szegycsont-kulcscsont kapcsolódását jelentő ízületek alatt. Wernicke-féle terület: A domináns agyfélteke halántéklebenyében található terület; ez irányítja a beszédmegértést; döntő szerepet játszik az írott és beszélt szöveg megalkotásába.

89


Tanfolyamaink A tíz alapvető stresszoldó tréningprogram 1. A Szakma eszközei: A résztvevők megtanulják a kineziológia alapját, az izomtesztelést, valamint megismerkednek a rendszer gerincét alkotó érzelmi barométerrel, és a stressz oldására szolgáló technikákkal. 2. Az „Egy Agy” alapjai: Ez a program a hangsúlyt a tanulási problémákra, a dyslexia különböző formáira és azok korrekciójára helyezi. Továbbfejleszti az izomtesztelés és a stresszoldás technikáit, összehangolva a két agyféltekét – innen a rendszer neve: „One Brain”, azaz „Egy Agy”. 3. Testkód: Ezután a tanfolyam után mindenki másként tekint majd az emberekre, és saját magára is. Előtérben testi jellegzetességeink, illetve a bennük kódolt kommunikációs és kapcsolatbeli problémák, és azok korrekciói állnak. 4. „Egy Agy” Haladóknak: A tanfolyamon a dyslexiát kiváltó érzelmi okok állnak a középpontban. Az itt tanult technikák segítségével mind az érzelmi, mind a fizikai energiagátakat felismerhetjük és megszüntethetjük. 5. Szavaknál is hangosabban: A „Testkód”-ban tanultak elmélyítése a célja ennek a programnak. Az összes szerkezeti jelleg terítékre kerül, melyek „szavaknál is hangosabban” árulkodnak ügyfeleink, ismerőseink és szeretteink jelleméről. 6. Szerkezeti idegtan: Ez a program összefoglalja és kiegészíti az eddig tanultakat. A szervezet ideg- és energiarendszere, fájdalomcsillapítás, valamint fóbiák, függőségek és rögeszmés viselkedések oldása áll a program előterében. 7. Testáramkörök, fájdalom és „megértés”: Több mint 50 izomra, és azok tesztelésére épül e tanfolyam anyaga, melyek segítségével a fájdalom csillapítható. A „tudás” azon gátjainkra világít rá, melyek vakká tettek eddig bennünket az igazságra. 8. Viszonyok veszélyben: Új technikák már nem, de új felismerések még várnak ránk ezen a tanfolyamon. Minden eddigi technika használatával a másokhoz és magunkhoz fűződő kapcsolatainkat tönkretevő érzelmi blokkokat oldjuk. Célunk az általunk vágyott világ megteremtése. Gyermekkor, szexualitás és „öregedés”: A program azonosítja és oldja az önpusztító viselkedési mintákat, az anyaméhben eltöltött időtől máig. Az oldások révén már nem adjuk tovább e viselkedésformákat az utánunk jövő generációknak. Serdülőkor érettség és szeretet: Daniel leghatározottabb szembehelyezkedése ez a megtagadott hitrendszerekkel. A célja? Kihúzni a szögeket önmagunkból, melyekkel saját magunk ácsolta keresztjeinkre szegeztük magunkat, mikor megtagadtuk személyes egységünket.

Különleges programok Oktatóképző program: Rendhagyó ez a program: épp annyi időt fordítunk a későbbi oktatással kapcsolatos problémák oldására, mint a tanítandó anyagra. Cél a ráhangolódás az eredményességre, mind a tanfolyamokban, mind a személyes oldásokban. Mohóság, Bűn és „Isten” A különbségek gyökereiből ered a mohóság. A mohóságból pedig a bűn. A bűn akar minket kiárusítani. Személyesen vagyunk felelősek azért, ami életünkben történik velünk. Várakozó kilók: Minden túlsúlyos testben rejtőzködik egy „ideális test”, mely felfedezésre vár. Felesleges kilóink miatt diétáztunk eleget, bő ruhába bújtunk. Viszont ha a kineziológia segítségével oldjuk a múlthoz kapcsolódó negatív érzelmeinket, felszabadult választásaink által dönthetünk az ideális test mellett.

90


Írói blokkok eltávolítása: Nyelvünk megtanulása sokunkban kellemetlen emlékeket hagyott. Félelemben tanultunk, és ez azóta is bennünk munkál, megbénítva a kreatív kifejezést. Ezen a tanfolyamon feloldjuk e blokkokat, felszabadítva a kreatív alkotó energiákat. ESP blokkok oldása: sokatmondó visszapillantás a tudatosság mélyebb szintjeire, egészen fogantatásunk pillanatáig. Új választások döntéshozóknak: Hogyan lehet kreatív vezetési tudatossággal üzleti sikereket elérni. Sok döntésünk, amelyet a jelenben hozunk, olyan benyomásokon, traumákon alapul, melyek a múltban történtek velünk. Ma meghozott döntéseink természetesen jövőnket formálják. Ha ki tudjuk oldani a múltbeli traumákat, akkor talán olyan döntések meghozatalára leszünk képesek, amelyek egy általunk akart jövőt hoznak számunkra. Visszaélés: Az utóbbi három évben a szexuális visszaélésekről már nyíltan lehet beszélni. Az emberek kezdik megérteni, milyen megrázó hatással vannak az emberi szívre. De nem csupán a szexualitással lehet visszaélni. Tekintsük át a széles választékot, és a visszaélés hatásait. (9 órás, egynapos vagy három estét betöltő program.) Bőség: Fedezze fel múltjában azokat a gátakat melyek útját állják annak, hogy ön mindenben, ideértve a pénzt is, bőséget élvezzen! Vizsgálja meg érzelmeit és határozza meg a bőséget! Mi akadályozza önt? Alkat/Funkció: Ez a három napos tanfolyam a megtagadott Alkat/ Funkciós jegyek mélyebb ismeretét tárgyalja, illetve szerepét a kapcsolatokban és munkában. Mi a valós értelme a viselkedési barométer szavainak, hogyan lehet ezeket nagyobb intenzitással használni. Allergiák: Egyes emberek életműve a szenvedéshez kötődik. Sok egészségügyi dolgozó teszi fel életét az „allergiák” és „ételérzékenységek” azonosítására és enyhítésére. Érdekelné egy, a gyógyszeres kezelésnél, illetve diétánál egyszerűbb módja a segítségnyújtásnak? Ne feledje: minden „allergia” és „ételérzékenység” a tudatalattink egy módja arra, hogy önmagunkat vagy másokat büntessünk. Ez az eddigiekkel ellentétes, lélegzetelállítóan új megközelítése e témának. „Vedd kezedbe az életed!” (A Három az Egyben filozófiája): Mindannyian korlátlan képességekkel rendelkezünk a változásra, teremtésre, gyógyulásra és növekedésre. Kizárólag mi korlátozzuk önmagunkat, saját magunkra irányuló kételkedésünkkel. Énünk elfogadása a kulcs a pozitív változás és fejlődés felé. A tanfolyamon az önmagunkra vonatkozó kételkedést oldjuk, és ezáltal új választási lehetőségeket szabadítunk fel életünkben. Féltékenység, irigység: Féltékenységünk rögeszmés korlátokat állít azok köré, akiktől leginkább vágyunk a szeretetre, minket pedig függésben tart az ő elfogadásuktól. Irigységünk középpontjában mások olyan képességei vagy adottságai állnak, amelyekre vágyunk, de önmagunkban megtagadunk. A tanfolyam célja a féltékenység/irigység játszma gyökerének, az alacsony önértékelésnek oldása. A fentiekben felsoroltuk a „Három az egyben” iskola tananyagát. Kineziológusok ezrei találhatók szerte a világban, akik mind más-más kineziológiai rendszereket alkalmaznak, mint például biokineziológia, egészség-kineziológia, nevelési kineziológia, alkalmazott kineziológia, viselkedési kineziológia, „gyógyító érintés”. A technikák ugyan különböznek de a koncepció, hogy a test energiáit kell kiegyensúlyozni, ugyanaz. A kineziológiának minden fajtája kiemelkedő eredményt ért el az egészséggondozás, a jólét területén. Valóban nagy öröm, hogy tagja lehetek egy nemzetközi egészséggondozó, tanácsadó csoportnak, amely a legmagasabb etikai normák szerint működik, melynek tagjai szeretetből életüket szentelik arra, hogy törődjenek az emberekkel.

91


A kineziológia központja Amerikában van. Címe: International Association of Specialized Kineziologists (IASK)

Three ín One Concepts 2001 West Magnolia Blvd, Suite B Burbank, CA 91506 (818) 841-4786

Magyarországi központja: Carol Ann Hontz Kineziológiai Stresszoldó és Tanácsadó Kft. 1071. Budapest, Dózsa György út 80/a. I./5. Levél cím: 1465. Budapest, Pf. 1791. Tel./Fax. (36) l 321-5818 Mobil tel. (36) 20/346-530

92


93


94


95


96


97


További néhány oktatónk Dr. Tamasiné Kun Éva 6044. Hetényegyháza

Alkotmány u. 26.

: 76/472-807

Milfait Márta 1147. Budapest

Kerékgyártó u. 2.

:252-0782

Melegh Györgyné 2141. Csömör

Etelka u. 50.

:30/448-447

Kaszásné Rátkai Margit 1163. Budapest

Katalin u. 10.

:403-1699

Kosztáné Marity Irma 2360. Gyál

Viola u. 32.

Löfflerné Orbán Györgyi 1031. Budapest Pákász u. 8.

:173-0034

Kántor Piroska 4032. Debrecen

Böszörményi út 68.

:52/346-000

Jóna Lászlóné 1145. Budapest

Róna u. 231.

Bereczné Tóth Erika 5008. Szolnok

Kiss János út 148.

:56/423-168

Zagyi Károlyné 6726. Szeged

Szentgyörgyi Albert u. 41.

:62/430-027 :60/451-349

Dr. Czakóné Salamon Gabriella 1081. Budapest Kenyérmező u. 6.1/6.

:210-0175

:20/439-721

Várhidi Ilona 1081-Budapest

Kenyérmező u. 6.1/6.

:210-0175

:142-4024

Oláh Mariann 1083. Budapest

Szigetvár u. 10/a. II/27.

:303-0042

Forgó Éva 1134. Budapest

Csángó u. 6/a. fsz. 4.

:339-4844

Köves Zsuzsa 6000. Kecskemét

Reile u. 6.

:76/328-748

98


Tartalomjegyzék KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ..................................................................................................................................5 ELŐSZÓ A MAGYAR KIADÁSHOZ .....................................................................................................................6 A KÖNYVRŐL A SZERZŐ SZAVAIVAL ..............................................................................................................8 De mi is az Egy Agy kineziológiai rendszer?........................................................................................................8 JELKÉPEK..........................................................................................................................................................10 I. ALAPELVEK ....................................................................................................................................................11 1. Az emberi képesség .......................................................................................................................................11 2. Félelem, fájdalom és a fájdalomtól való félelem.............................................................................................11 Félelemben tanítottak és félelmet tanultunk...................................................................................................11 ÁLLAPÍTSUK MEG GYERMEKKORI FÉLELMEINKET ................................................................................14 3. A viselkedési barométer .................................................................................................................................15 4. Mi az oldás?....................................................................................................................................................17 A stressz: segélykiáltás... ...............................................................................................................................17 A szívem kapuja .............................................................................................................................................18 II. INTERJÚK ......................................................................................................................................................19 Bevezetés klienseimnek .....................................................................................................................................19 Susan: Félelem másoktól ...............................................................................................................................19 Elaine: Lélektisztítás - szinte plasztikai műtét................................................................................................20 Emily: A dyslexia oldása felszabadít ..............................................................................................................22 Cindy: Bukástól való félelem ..........................................................................................................................22 Janice: Allergiák: Laktóz-betegség, tejcukor-érzékenység ............................................................................23 Jim: Jó közérzet és életkedv ..........................................................................................................................24 Jaynne Másként látom az életet, kikerültem az érzelmi hullámvasúiból........................................................24 Bill: Dyslexia ...................................................................................................................................................26 Drew: Többé már nem vagyok szégyenlős ....................................................................................................27 Jill: A víztől és a családban történt halálesettől való félelem .........................................................................27 Robert: Felszabadulás a túlzott felelősségtudat alól......................................................................................28 Denise: Önbecsülés .......................................................................................................................................29 Allen: Macskákra, nyulakra és virágporra való allergia..................................................................................29 Amy: Tekintetirányok blokkolása....................................................................................................................30 Liz: Tekintetirány – lefelé nézés.....................................................................................................................30 John: Írás........................................................................................................................................................31 Don: Fekély, elfordulás az iskolától................................................................................................................31 Sheldon: Segíts magadon: homlok-tarkó tartás.............................................................................................31 Miriam: Egértől való félelem ...........................................................................................................................32 Anthony: Bűntudat és szégyen ......................................................................................................................33 Anthony: Megbántott, sértődöttség ................................................................................................................33 Jackie: Önértékelés........................................................................................................................................34 Michael: Hatalommal bíró személyek. Vedd vissza a hatalmad. ...................................................................35 Sam: Válás, a kreativitás tagadása, irányítottság ..........................................................................................37 Sophia: Allergiák, az ismeretlentől való félelem.............................................................................................38 Allison: Férfi hatalommal bíró személyek.......................................................................................................40 Robert: A szülök és az üzlet okozta stressz ..................................................................................................42 Michelle: Az iskolától való félelem..................................................................................................................43 June: A férfiaktól való félelem ........................................................................................................................43

99


Martin: Különösen mély depresszió .............................................................................................................. 44 Thomas: Harag.............................................................................................................................................. 44 Ruth: Önbecsülés .......................................................................................................................................... 45 Grace: Félelem attól, hogy nem szeretnek, félelem a sikertől ...................................................................... 46 Joanne: Egy alkoholista gyermeke, emberi kapcsolatok .............................................................................. 46 Lorraine: Rekeszsérvhajlam.......................................................................................................................... 47 Paul: Önkifejezés........................................................................................................................................... 48 Beatrice: Félelem az új helyre költözéstől..................................................................................................... 49 Jeanette: A ráktól és a haláltól való félelem.................................................................................................. 50 Heather: Nyomasztó gyermekkori ................................................................................................................. 51 Natalie: Hajtépkedés ..................................................................................................................................... 51 Curtis: Víziszony............................................................................................................................................ 52 Curtis: Nyakfájás ........................................................................................................................................... 53 Abigail: Testkoordináció ................................................................................................................................ 53 Judy: Alvászavar ........................................................................................................................................... 54 Judy kővetkező oldása .................................................................................................................................. 54 Bob: Iskolai stressz........................................................................................................................................ 55 Laura: Az elhagyatottságtól való félelem ...................................................................................................... 55 Angela: Önkifejezés ...................................................................................................................................... 56 Angela: Félelem, hogy nem törődnek vele.................................................................................................... 57 Sarah: Boldogtalanság .................................................................................................................................. 57 Kelly: A gyógyító energia............................................................................................................................... 58 Scott: Harag................................................................................................................................................... 58 Jennifer: Hangos olvasás, nyilvános beszéd ................................................................................................ 58 Jane: A stressz kezelésének képessége ...................................................................................................... 59 III. MAGYARORSZÁGI MUNKÁM ..................................................................................................................... 59 BEVEZETÉS...................................................................................................................................................... 59 ELŐADÁS A DYSLEXIÁRÓL ............................................................................................................................ 60 Mi a dyslexia? .................................................................................................................................................... 60 Milyen interakció zajlik az előagy és a kisagy között?....................................................................................... 61 Hogyan funkcionál a bal és a jobb agyfélteke? ................................................................................................. 62 Vannak-e specifikus korrekciók az olvasás, írás, és a közönség előtt tartott beszéd terén? ........................... 62 Mik a rendszer eredményei? ............................................................................................................................. 63 Összefoglalás .................................................................................................................................................... 64 INTEGRÁLT OKTATÁSÉRT AZ EGY AGY MÓDSZER ÉS A MONTESSORI OKTATÁS ............................... 64 A Montessori és az Egy Agy módszer ötvözése ............................................................................................... 64 DR. MARIA MONTESSORI ............................................................................................................................... 64 A MONTESSORI OKTATÁS ............................................................................................................................. 64 EGY AGY MÓDSZER........................................................................................................................................ 65 KÉTNYELVŰ OKTATÁS.................................................................................................................................... 65 TÁPLÁLKOZÁS ................................................................................................................................................. 65

100


OTTHONI KÖRNYEZET ....................................................................................................................................65 IV. MAGYARORSZÁGI INTERJÚK....................................................................................................................66 Magyar klienseimhez és az oktatókhoz..............................................................................................................66 T. Katalin ........................................................................................................................................................66 K. Jné, Mária ..................................................................................................................................................67 B. B. Teréz .....................................................................................................................................................68 G-né M. Judit..................................................................................................................................................69 Sz-né P.Rita ...................................................................................................................................................69 D. László ........................................................................................................................................................69 F. Zsuzsanna..................................................................................................................................................70 P. Ané Zsuzsa ................................................................................................................................................70 Kné H. Franciska............................................................................................................................................71 S. Kálmán .......................................................................................................................................................72 Dr. K. Mária ....................................................................................................................................................73 Sné S. Ildikó ...................................................................................................................................................74 Szné ...............................................................................................................................................................74 F. József.........................................................................................................................................................75 P. Gábor .........................................................................................................................................................75 Dr. V. Márta ....................................................................................................................................................76 S. Lilla.............................................................................................................................................................77 Ené Zsuzsa ....................................................................................................................................................77 X.Y..................................................................................................................................................................78 Mné Mária ......................................................................................................................................................78 + Gábor ..........................................................................................................................................................79 X. Y.................................................................................................................................................................79 Kné M. Irma....................................................................................................................................................79 Dné Sz. Enikő.................................................................................................................................................80 Dr. Nádai Sarolta............................................................................................................................................81 BESZÁMOLÓ EGY BUDAPESTI FELMÉRÉS EREDMÉNYÉRŐL ...................................................................84 V. VÉGSZÓ ........................................................................................................................................................86 A legkiválóbb adomány a szeretet......................................................................................................................86 VI. FÜGGELÉK...................................................................................................................................................88 FOGALOMTÁR...................................................................................................................................................88 TANFOLYAMAINK .............................................................................................................................................90 A tíz alapvető stresszoldó tréningprogram .........................................................................................................90 Különleges programok........................................................................................................................................90 További néhány oktatónk ...................................................................................................................................98 TARTALOMJEGYZÉK........................................................................................................................................99

101

Carol Ann Hontz, B.S., M.Ed. VÉGTELEN LEHETŐSÉG. Carol Ann Hontz, B.S., M.Ed. Harmadik, bővített kiadás

Recommend Documents