Capital Partners, a.s. Hivatalos értékpapír-kereskedő társaság, a prágai BCPP értéktőzsde tagja
Tisztelt Partnerünk!
A tőkepiacon (szűkebben értelmezve a részvénypiacon) egyaránt befektetnek vállalatok és egyéni befektetők. Néhány alapelv azonban mindkét csoportnál közös, a pénzüket szeretnék kamatoztatni.
A bankok, biztosítók, nyugdíj és befektetési alapok, mint vállalati befektetők, mindenhol a világon csúcsspecialistákat alkalmaznak, akik azzal foglalkoznak, hogy ajánlják és realizálják a hatásos befektetéseket. Ezért a vételek és eladások során előre kell tisztázni néhány adatot (például haszon, kockázat, felhasználható idő) és ez elsősorban a befektetési eszköz fajtája alapján. Egyéni befektetőktől (ha már van előző tapasztalata a részvénypiacokon) nem lehet elvárni, hogy előre részletezzék az adatokat a szükséges szerkezetben. A befektetőknek van saját elképzelése arról, hogy hova és mennyi időre akarja a tőkéjét befektetni. Viszont a befektetett pénze mozgását saját magának is figyelemmel kell kísérni, és ezért kell találnia magának egy engedéllyel rendelkező értékpapír-kereskedőt, aki felügyelni és mozgatni fogja a befektetett tőkét. A jelenlegi helyzet a részvénypiacon megkívánja az információk igényes figyelemmel követését az összes lehetséges forrásból. Továbbá szükséges tanulmányozni és felismerni a lehetséges stratégiákat az értéktőzsdéken, ezeket kiértékelni és ezen információk alapján kereskedni. Nagyon fontos kiemelni, hogy ez az anyag a figyelemfelkeltésre, illetve a személyes tárgyalásokon elhangzott információk megerősítésére, további értelmezésére szolgál, nem minősül tanácsadásnak, és nem felhívás a befektetésben való részvételre.
Miért a részvénypiacok?
Az elmúlt 3-5 évben a világgazdaság úgy növekedett rekord ütemben, hogy közben az infláció történelmi minimum közéletben maradt. Ez elsősorban a globalizáció hatása, mivel a világgazdaság ennek réven olcsó termelési kapacitásokkal bővült, amelyek olcsó termékeket előállítva alacsony szinten tartották a maginflációt, különösen a fejlett gazdaságokban. Az alacsony inflációs ráták miatt pedig a hozamok is alacsony szinten maradhattak, amely növelte a kockázatos, de magasabb hozamú eszközök keresletét. A megnövekedett termelés másik oldalról növelte a nyersanyagok keresletét és árat, a magas növekedés alacsony inflációval és kamatlábakkal kombinálva pedig ideális a részvény befektetéseknek. Ráadásul a nyersanyagot
fejlődő világ jelentős exportál, így ezek a
gazdaságok rengeteget nyertek a megemelkedett nyersanyag árakkal (kiegyensúlyozott folyó fizetési mérleg, csökkenő adósság, növekvő tartalékok, növekvő egy főre jutó jövedelem). Mivel az MSCI Emerging Markets részvényindex 50 százaléka esetében a vállalatok a nyersanyagokhoz közvetlenül köthető országokban és iparágakban működnek (egész Latin Amerika, Afrika és Közel-Kelet, Ázsia, Oroszország), ezért ezek a piacok különös haszonélvezői a globalizációs folyamatnak. A stagnációtól való félelem túlzott. Aki ezt állítja, az azt is állítja, hogy a globalizációban nincs több tartalék. A termelési költségek ugyan emelkednek a fejlődő világban is, de a termelékenység növekedése ezt könnyedén kompenzálhatja. Márpedig a termelési kultúra a fejlődő országban erősen elmaradott, van hova fejlődni. Olyan, mint Japán 50 évvel ezelőtt. Rövidtávon ugyan lehetnek ingadozások a gazdasági mutatókban (most is ezt tapasztaljuk), ami elbizonytalaníthatja a tőkepiacokat, de ez nem valószínű, hogy a fenti folyamat végét jelenti. A befektetések a nemzetközi részvényekbe, főleg az amerikaiakba és az ázsiaiakba, már csak a történelmi szempontból és a jelen lehetőségekből is (részvények, ingatlanok, nyersanyagok vagy kötvények) az egyik legjövedelmezőbbek (kb. 13% p.a. plusz 2% éves osztalék), mivel csak a folyószámlákon lévő pénzek veszíthetnek a valódi értékeikből, főleg az infláció és az alacsonyabb kamatoknak köszönhetően.
Befektetés és megtakarítás
Megtakarítás Belátható időn belüli felhasználásra kerülő pénz gyűjtését jelenti bankifolyószámlán vagy lekötött betétszámlán. A megtakarítás kamata oly mértékben alacsony, hogy a különböző megtakarítással járó költségek és infláció levonása után a megtakarítás reális összértéke idővel csökken (erodál), a megvásárolható árumennyiséghez viszonyítottan a megtakarított pénzösszeg értéke gyengül. Például 1975-1994 időszakában az USA banki megtakarítások haszna az adó és infláció levonása után átlagosan 1,85% volt. A hosszú távú pénzgyűjtés a pénzeszközök reális növekedésének tükrében ezen okok miatt nem alkalmas a banki megtakarítás formája. A megtakarítással nincsenek árfolyamkockázatok, de jelen van az institúció bonitásos kockázata, ahol a megtakarítások találhatóak.
Befektetés A befektető, a jövőbeli magasabb hozam reményében tudomásul veszi a nagyobb kockázatot. Kizárólag befektetéssel lehet megvédeni a pénzeszközöket az infláció hatásától és növelni a valós értékét. Erős kapcsolat van a hozam és a rizikó között; minél nagyobb a hozam általában annál magasabb a kockázat is, mely természetesen a befektetőt terheli. A magasabb hozam ára a kockázat vállalása. A fejlődő tőkepiacokon (NyugatEurópa, Dél-Amerika, Ázsia egyes részei) a befektetések kockázatai jól kiszámíthatóak. A megbízható befektetési stratégiák kialakítását az USA-ban 20-as Európában az 50-es évekre visszanyúló megbízható múltbeli statisztikai adatokon kívül a modern portfolió elméletek és segítik.
Capital Partners, a.s.
A társaság története Társaságunk 1994 óta tevékenykedik a cseh tőkepiacon és az értékpapírkereskedő tevékenységi körbe tartozó valamennyi szolgáltatást nyújtjuk ügyfeleinknek. Vállalati ügyfélkörre szakosodtunk, különös tekintettel a tőkeszerkezetre, valamint a vállalatvásárlásokkal és átalakításokkal összefüggő tanácsadásra. A befektetési tanácsadás területére érvényes jogosítványunk terjedelmének, valamint több éves tapasztalatainknak köszönhetően
képesek vagyunk megtalálni az optimális megoldásokat, komplex módon teljesíteni a megrendeléseket és alkalmazkodni ügyfeleink egyéni igényeihez. Társaságunk menedzsment tulajdonában van, és nem tartozik semmilyen konszernhez. Engedéllyel rendelkező kereskedők vagyunk. Tagjai Prágai Értékpapír Tőzsdének, Cseh Értékpapír Szövetségének.
értékpapírvagyunk a valamint a Kereskedők
Szolgáltatásaink Társaságunk a beruházási értékpapírok és a részesedési jegyekkel összefüggő valamennyi alábbi szolgáltatás biztosítására szóló engedéllyel rendelkezik: • • • • • • • • • •
befektetési eszközökkel kapcsolatos utasítások fogadása és továbbítása az ügyfél számlájának terhére befektetési eszközökkel kapcsolatos utasítások végzése idegen számla terhére befektetési eszközökkel való kereskedés saját számla terhére az ügyféllel kötött szerződés alapján egyéni portfoliók kezelése saját belátás szerint, amennyiben ennek a portfoliónak része valamilyen befektetési eszköz kibocsátott befektetési eszközök jegyzése, vagy ezek elhelyezése egy, vagy több befektetési eszköz letéti kezelése hitelek, vagy kölcsönök nyújtása az ügyfél számára a befektetési eszközökkel végzett ügyletekhez, amennyiben a hitel, vagy a kölcsön nyújtója részese az ilyen ügyletnek a tőkeszerkezettel, az ipari stratégiával és az ehhez kapcsolódó kérdésekkel, valamint a vállalati fúziókkal és felvásárlásokkal összefüggő tanácsadói tevékenység a 2. bekezdéssel összefüggő kibocsátások jegyzéséhez kapcsolódó szolgáltatások a befektetési eszközökbe való befektetésekkel összefüggő tanácsadói tevékenység.
A társaság továbbá jóváhagyott árverési szabályzattal rendelkezik és jogosult értékpapír árverések megrendezésére.
Bővebben Kereskedés az USA-ban és az egyéb külföldi piacokon Az értékpapír-kereskedői és devizakereskedői engedéllyel rendelkező Capital Partners, a.s. a cég székhelyén vagy fiókintézetében lehetővé teszi ügyfelei számára az USA részvénytőzsdéin való kereskedést. A részvényekkel való kereskedés iránt érdeklődő potenciális
ügyfél bizományi szerződést köt velünk, amely feljogosítja cégünket arra, hogy a saját nevében üzletet közvetítsen az ügyfél számlájának terhére. Közös megállapodás esetén ügyfelünk portfoliókezelési szerződést is köthet velünk.
Értékpapír-portfolió kezelése A Capital Partners a.s. portfoliókezelési szolgáltatást is kínál ügyfeleinek. Ez azt jelenti, hogy a kereskedő végzi az ügyfél befektetett pénzeszközeinek, vagy részvényeinek a kezelését. Az ügyfél aktívan is részt vehet a részvénykereskedésben, de a kereskedőre is bízhatja az egyes befektetésekkel kapcsolatos döntés meghozatalát.
A materializált értékpapírok árverezése A cseh és külföldi tőkepiacokon való kereskedés mellett tanácsadással is szolgálunk az értékpapír-kibocsátók számára. Korábban intenzíven foglalkoztunk a nyilvános értékesíthetőség és nyilvános kivásárlás megszüntetésének problémakörével, Jelenleg a részvények materializálásával összefüggő tanácsadásra, valamint az értékpapír-árverezésre összpontosítunk. A Capital Partners, a.s. rendelkezik az Értékpapír Bizottság által nyilvános értékpapír-árverések rendezésére kiadott engedéllyel. A nyilvános értékpapír árverés az Értékpapírokról szóló, 591/1992 Sb. számú
törvénnyel (44b §) összhangban, illetve a Nyilvános árverésekről szóló, 26/2000 Sb. számú törvény egyes rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával megtartott aukció. Az árverés célja, hogy nyilvános és átlátható módon, az elérhető lehető legjobb áron kerüljön sor az aukció tárgyának (jelen esetben a részvényeknek) az értékesítésére. Az árverés eredményeként az aukció tárgyának (a részvényeknek) a tulajdonjoga az árverésen elért ár kifizetése fejében más személyre száll át.
Elérhetőségünk CAPITAL PARTNERS A.S. a társaság székhelye Dušní 22 110 05 Praha 1 Cseh Köztársaság Recepció tel.: +420 242 454 001-2 Elemző osztály tel.: +420 242 454 017
Frontoffice tel.: +420 242 454 099 +420 242 454 098 fax.: +420 242 410 750 Backoffice tel.: +420 242 454 091 +420 242 454 092 fax.: +420 242 410 752
www.stockmarket.cz
Partnereink AFIN Hu Kft. 1051 Budapest Bajcsy-Zsilinszky út 53. Magyarország Tel.: +36 1 373 5400 Fax: +36 1 373 5455 e-mail:
[email protected] web: http://www.stock-market.hu/ Profício Prague
Capital Group of Central Europe
Lomnického 9 11005 Praha 1 Cseh Köztársaság Tel.: +420-242-454-001,2 Fax: +420-24-24-10-750 web: http://www.stockmarket.cz
B-dul. Dacia nr. 99 Sector 2, Bukuresti Románia Tel.: +40-31-229-30-00,2 Fax: +4031-229-097-511 web: http://www.stockmarket.cz
Capital Polska Sp. z o.o.
IS Slovakia, s.r.o.
Al. Jerozolimskie 162 A 02 - 342 Warszawa Lengyelország Tel.: +48 222 104 211 web: http://www.capitalpolska.pl
Tower 115 Pribinova 25 81109 Bratislava Szlovák Köztársaság Tel.: +421-2-33-555-600 Fax: +421-2-546-48-273 web: http://www.isslovakia.sk
Az elmúlt években komoly kihívásokkal kellett szembenézniük a nemzetközi pénz- és tőkepiacoknak, s a hazai és a nemzetközi brókercégek is jelentős változásokon mentek keresztül. Már több mint 10 éve tevékenykedünk az értékpapír piacokon és számunkra mindig is az igazi értékmérő az Ügyfeleink bizalma volt. Személyes kapcsolatokon alapuló széleskörű integrált pénzügyi szolgáltatásokat nyújtunk a lehető legmagasabb színvonalon.
Látogasson el hozzánk, ismerje meg a Capital Partners, a.s. társaságot, találjuk meg együtt az Önnek legkedvezőbb befektetéseket!
Figyelmeztetés: Az értékpapír-ügyletek nyereséget, de veszteséget is hozhatnak. Az árfolyam múltbeli alakulása nem garantálja a jövőbeli hozamot.
Capital Partners, a.s. Hivatalos értékpapír-kereskedő társaság, a prágai BCPP értéktőzsde tagja