BWM - Meggyőzően Kockázatos Alap
Rövidített Tájékoztató
BWM - Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap Rövidített Tájékoztatója 2008. február
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete jóváhagyó határozatának száma, kelte: E-III/110.634/2008. (2008. március 13.)
AZ ALAP A SZOKÁSOSTÓL ELTÉRŐ KOCKÁZATI SZINTŰ. A SZÁRMAZTATOTT ÜGYLETEK RÉVÉN FELVEHETŐ NETTÓ POZÍCIÓK ÖSSZÉRTÉKE ÉS AZ ALAP SAJÁT TŐKÉJE HÁNYADOSÁNAK MEGENGEDETT LEGNAGYOBB MÉRTÉKE KETTŐ A TPT. 278. § (4) a) PONTJA ALAPJÁN SZÁMÍTVA.
1
BWM - Meggyőzően Kockázatos Alap
Rövidített Tájékoztató
1. A RÖVIDÍTETT TÁJÉKOZTATÓ FELADATA A Rövidített Tájékoztatónak a Tpt. előírásait követve az a feladata, hogy a BWM MEGGYŐZŐEN KOCKÁZATOS ALAP (a továbbiakban: „Alap”) kibocsátási Tájékoztatója, illetve Kezelési Szabályzata helyett egy rövid, lényegre szorítkozó információs anyag álljon a Befektetők rendelkezésére. A Rövödített Tájékoztató nem lehet régebbi tizenöt hónaposnál. A Rövidített Tájékoztató szövegében nagy kezdőbetűvel írt, de itt nem definiált fogalmak alatt az Alap Tájékoztatójában foglalt jelentéstartalmak értendők. FELHÍVJUK FIGYELMÉT ARRA, HOGY AZ ALAPKEZELŐ ILLETVE JOGELŐDJE TÖBB ÉVRE VISSZATEKINTŐ ELEMZÉSI ÉS BEFEKTETÉSI TANÁCSADÁSI SIKEREI ELLENÉRE KORÁBBAN BEFEKTETÉSI ALAPOT NEM KEZELT. EMIATT ÉS A SZÁRMAZÉKOS ESZKÖZÖK HASZNÁLATÁVAL MEGVALÓSÍTANI TERVEZETT MAXIMUM KÉTSZERES TŐKEÁTTÉTEL MIATT AZ ALAP A SZOKÁSOSNÁL MAGASABB KOCKÁZATI SZINTŰ.
2. AZ ALAP CÉLJA Az Alap célja, hogy piaci szituációtól függetlenül jelentős hozamot biztosítson, megvalósítsa az abszolút hozam koncepcióját. Ezért az Alap előtt nyitva áll a short pozíciók nyitásának lehetősége, az árfolyamcsökkenésen való nyereség elérése. Az Alap nyilvános, nyíltvégű, határozatlan időre jön létre. A Befektetési Jegyek előállítása dematerializált értékpapírként történik. A vásárolható legkisebb mennyiség jegyzéskor 100.000 db, a folyamatos forgalmazás során pedig az a darabszám, amelynek összértéke a jegyenkénti nettó eszközértéken számítva eléri a 100.000 Ft-ot.
2.1 A befektetések lehetséges célpiaca Az Alap az átlagosnál lényegesen magasabb kockázatot felvállalva, rövid- és középtávú pozíciókat vesz fel a lehető legszélesebb spektrumú piacokon. Ez magában foglalja a nemzetközi részvény, határidős, devizapiacokat. Az Alap ELSŐDLEGES CÉLPIACát olyan – külföldi kibocsátású – részvények, ETF-ek stb. jelentik, amelyek a LEGNAGYOBB FORGALMÚ NEMZETKÖZI TŐZSDÉK ELEKTRONIKUS PIACAIn kiemelkedő forgalommal, likviditással rendelkeznek, azaz AMELYEKRE NÉZVE A HATÉKONY TŐKEPIAC FELTÉTELEI LEGINKÁBB TELJESÜLNEK. Amikor az Alapkezelő sehol sem lát jó hozam/kockázat lehetőséget, rövid hátrelévő futamidejű állampapírokat is vásárolhat. Az Alap szokásosnál magasabb kockázatának oka, hogy a származtatott alapok a jogszabály által megengedett MAXIMUM KÉTSZERES TŐKEÁTTÉTELt is felvehetnek, amely lehetőséggel az Alapkezelő indokolt piaci helyzetekben – szigorú kockázatkezelési szabályokat betartva – élni is kíván. Az Alapot azoknak ajánljuk, akik tőkéjük egy részének kifejezetten kockázatos, az átlagnál magasabb hozampotenciálú befektetési formát keresnek lehetőleg 3 évnél hosszabb
2
BWM - Meggyőzően Kockázatos Alap
Rövidített Tájékoztató
időhorizonttal, és szeretnének a világ szinte bármely táján felmerülő, számos befektetési eszköz aktuális piaci árfolyammozgásából profitálni.
3. ALAPKEZELŐ Név:
Bridge Wealth Management Zrt.
Székhely:
1027 Budapest, Tölgyfa u. 24.
Levelezési cím:
1027 Budapest, Tölgyfa u. 24.
Központi telefon és faxszám:
(1) 336-0524, (1) 336-0526
Alaptőke és annak megoszlása:
100 000 000 Ft: Kovács Anna 51%, Faluvégi Balázs 26%, Janikovszky János 20%, Bridge Investment Consulting Kft. 3%
Cégjegyzék szám:
01-10-045627
Adószám:
13932655-2-41
Tevékenységi kör:
befektetési tanácsadás a Felügyelet III/45.027/2004. számú, 2004. június 2-án kelt határozata alapján, befektetési alapkezelés, portfoliókezelés és az általa kezelt befektetési alapok befektetési jegyeinek eladása és visszaváltása ügynökként a Felügyelet E-III/1135/2007. számú, 2007. november 27-én kelt határozata alapján,
Az Alapkezelő üzleti éve:
a naptári évvel megegyezik.
Igazgatóság Faluvégi Balázs
Felügyelő Bizottság dr. Pintér Aurél
Kovács Anna
dr. Hajdu György
Janikovszky János
Holocsi Ferenc
3.1 Cégtörténet A Bridge Wealth Management Zrt. 1999-ben alakult, akkor még Kft. formájában elsősorban tőzsdei befektetések kezelésére, kizárólag a tulajdonosok részére. Jelenlegi nevét 2004. júniusában vette fel, amikor is transzparens módon a nyilvánosság elé lépett befektetési tanácsadási szolgáltatásaival. A cég a Budapesti Értéktőzsde, valamint a külföldi részvénypiacok elemzését több mint 2 éven keresztül végezte, a legnagyobb hangsúlyt a német, francia, olasz, spanyol, amerikai tőzsdéken forgó vállalatokra helyezve. Analizálta mind a társaságok hátterét (fundamentálisan), mind a részvény és egyéb termékek árfolyamaira gyakorolt piaci pszichológiai hatásokat (technikailag), ez utóbbinak Magyarországon specialistájává és talán legelismertebb szakértőjévé vált. A részvényeken túl kötvény, áru és devizapiacok elemzéseit is vizsgálta. Heti rendszerességgel kiküldött hírlevele címzettjeinek a száma több mint 6000. Eddigi Média és Rendezvény megjelenései, amelyeken felkérés alapján vett részt a következők voltak: Portfolio.hu, ECO.hu, Világgazdaság, Roxy Rádió, Budapesti Értéktőzsde 3
BWM - Meggyőzően Kockázatos Alap
Rövidített Tájékoztató
Nyílt Nap és Előadássorozat, Pénzexpo, Profiterol, TDC Portál, Haszon Magazin, Figyelőnet, Figyelő, Magyar Televízió, [ origo ] Menedzsment Fórum, Tőzsdeklub, Corvinus Egyetem – Heller Farkas Szakkollégium, Napi Gazdaság Az Alapkezelő és jogelődje üzemeltette 2007. végéig a www.tozsdeliga.hu portált, amelyen gazdasági hírek, elemzések, oktatási anyagok, adatbankok, fórumok találhatóak, de az oldal fő vonulata egy olyan mindenki számára díjmentes tőzsdejáték, ahol a fontosabb hazai és 150 külföldi részvénnyel lehet virtuálisan kereskedni. Az indulás óta eltelt három év során több mint 16 000 játékos regisztrált a játékba, az aktív tagok száma folyamatosan 2000 fő felett van. A Zrt-vé történt 2007. április 11-i átalakulástól és tőkeemeléstől kezdődő és az Alap bejegyzésével záruló időszak alatt az Alapkezelő alapkezelési tevékenységet nem folytatott, újonnan engedélyezett befektetési alapkezelőként e tevékenységre vonatkozó múltbeli gazdálkodási adatokkal emiatt nem is rendelkezik.
4. VEZETŐ FORGALMAZÓ Név:
Codex Értéktár és Értékpapír Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Székhely:
1016 Budapest, Derék u. 2.
Alapításának időpontja:
1992.12.28
Cégbírósági bejegyzés helye:
Fővárosi bíróság, mint cégbíróság
Cégbírósági bejegyzés száma:
01-10-043421
PSZÁF engedélyszám:
III/71.007-4/2002; E-III-650/2006
Jegyzett tőke:
200 000 000 Ft
Alkalmazottak száma:
12 fő
Működésének időtartama:
határozatlan
Könyvvizsgáló:
Magyar Szakértői Holding Kft., 1115 Budapest, Ozorai u. 4. /1; 01-09-567409, eljáró könyvvizsgáló: dr. Matukovics Gábor
Tevékenységi köre:
67.12'03 Értékpapír-ügynöki tevékenység, alapkezelés
Igazgatóság
Felügyelő Bizottság Kiss Attila
Debreczeni Kálmán
Tömösvári Andrásné
Ferenczi Pálma Orbán Károly
Kádár Judit
Berta László Dr. Galambos Péter
4
BWM - Meggyőzően Kockázatos Alap
Rövidített Tájékoztató
4.1 Rövid cégtörténet A CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. 1992-ben alakult befektetési szolgáltató cég. A megalakulást követően főtevékenységként fizikailag előállított értékpapírok letétkezelésével és az ahhoz kapcsolódó kiegészítő szolgáltatásokkal foglalkozott, majd a 2005. év végén tevékenysége kiegészült az értékpapírok aktív bizományosi kereskedelmével. A Vezető Forgalmazó a Budapesti Értéktőzsde részvény szekciójának és származékos piaci szekciójának, valamint a Befektető Védelmi Alapnak a tagja. ISO 27001:2005 Információ biztonsági és Informatikai Audittal rendelkezik a befektetési szolgáltatások terén.
5. LETÉTKEZELŐ A Letétkezelő neve:
ERSTE BANK HUNGARY NYRT.
A Letétkezelő székhelye:
1138 Budapest, Népfürdő utca 24-26.
Alapítás időpontja:
1986. december 17. (Mezőbank)
Tevékenységi kör (TEÁOR):
65.12 Egyéb monetáris tevékenység, 65.21 Pénzügyi lízing, 65.22 Egyéb hitelnyújtás, 65.23 Máshova nem sorolt egyéb pénzügyi tevékenység, 67.12 Értékpapír ügynöki tevékenység, 67.13 Egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenység (PSZÁF engedély száma: 979/1997/F), 67.20 Biztosítást kiegészítő tevékenység (PSZÁF engedély száma: I-1235/2001)
Működés időtartama:
határozatlan idejű
Alaptőke:
53 409 541 971 Ft
Üzleti évek:
megegyeznek a naptári évekkel
Alkalmazotti létszám:
2729 fő
Cégbejegyzés száma, helye, ideje:
Cg. 01-10-041054 szám alatt, a Fővárosi Bíróságnál, mint Cégbíróságnál 1988. április 12–én.
Igazgatóság Papp Edit
Felügyelő Bizottság Franz Hochstrasser (elnök)
Pásti Zoltán
Bernhard Spalt (tag)
Sztanó Imre
Andreas Klingen (tag)
Jonathan William Till
Manfred Stadlinger (tag)
Dr. Rudnay János
Magyar István (munkavállalói tag)
Szivi László
Várady Lászlóné (munkavállalói tag)
5.1 Rövid cégtörténet Az Erste Bank der oesterreichischen Sparkassen AG az Erste österreichische Spar-CasseBank AG és a GiroCredit Bank 1997. január 1-i egyesülésével jött létre. Az Erste Bank Csoport több mint 11 millió ügyfelével vitathatatlanul a régió egyik legjelentősebb
5
BWM - Meggyőzően Kockázatos Alap
Rövidített Tájékoztató
bankcsoportja, és közép-európai univerzális bankként mind a magyarországi piacon, mind pedig a világ legfontosabb pénzügyi központjaiban jelen van. Az ERSTE BANK HUNGARY NYRT., mint nyilvános működésű részvénytársaság, a nyilvánosság felé fennálló tájékoztatási kötelezettségeinek a hatályos jogszabályok szerint eleget tesz, valamint azokat a bank internetes honlapján (www.erstebank.hu) is közzéteszi. A Letétkezelővel szemben a Befektetési jegyek eladásának megkezdését megelőző három naptári éven belül nem rendeltek el csődeljárást.
6. KÖNYVVIZSGÁLÓ Az Alap és az Alapkezelő könyvvizsgálója a HKH Consulting Számviteli és Gazdasági Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (Székhelye: 1132 Budapest, Váci út 34. III. em. 2., cégjegyzék száma: 01-09-882407). A könyvvizsgálatért felelős személy Horváth János (anyja neve: Szadló Judit, PSZÁF nyilvántartási száma: Ebv-003436/02, lakcíme: 1044 Budapest, Szabolcska M. u. 43.). A könyvvizsgáló megbízatása 2009. május 31. napjáig tart.
7. A BEFEKTETÉSI POLITIKÁVAL KAPCSOLATOS KOCKÁZATOK A BWM - Meggyőzően Kockázatos Alap befektetési döntései az Alapkezelő által előzetesen évekig fejlesztett és tesztelt modellekre épülő, nagyrészt programozott (de minden esetben egyedileg, emberileg ellenőrzött) kereskedési stratégiákra támaszkodnak. Stratégiájának megfelelően befektetési alapunk spekulatív, abszolút hozamra törekszik, a befektetési eszközök széles köréből válogatva, bármilyen piaci szituációban képes lehet kimagasló eredményeket elérni.
7.1 Politikai, szabályozási környezetből fakadó kockázat Tekintettel arra, hogy az Alap befektetései során fejlett tőkepiaccal rendelkező országokat céloz meg, ezért valószínűsíthető, hogy a politikai, szabályozási környezet változása alacsonyabb kockázatot jelent, mint amellyel a Budapesti Értéktőzsdén vagy a Közép-kelet Európai régió tőzsdéin jegyzett vállalatok esetében kell szembesülnünk.
7.2 Makrogazdasági kockázat Tekintettel arra, hogy a befektetési politika miatt az Alap portfoliójának nagy részét külföldi részvények illetve e részvényekre vonatkozó származtatott ügyletek teszik ki, ezért az Alap eszközeinek értékét a külföldi fiskális politika, külföldi monetáris hatóságok árfolyam-, kamatpolitikája és intézkedései, ezen keresztül pedig az általános tőkepiaci hangulat erősen befolyásolja.
7.3 Ágazati kockázat Gazdasági események, politikai történések, piaci reakciók és árfolyamváltozások, egyes ágazatokat sokkal inkább sújthatnak, mint a piac egészét, emiatt ott a jellemzőnél nagyobb árfolyamveszteség lehetősége nem kizárható.
6
BWM - Meggyőzően Kockázatos Alap
Rövidített Tájékoztató
7.4 Devizakockázat Az Alapban Alapvetően devizában kibocsátott értékpapírok szerepelnek, így ezeknek a forintban kifejezett piaci értékét lényegesen befolyásolja az adott deviza többi devizához, illetve a forint árfolyamához viszonyított árfolyamalakulása.
7.5 Egyedi értékpapír kockázata A kibocsátók üzleti kilátásai, lehetőségei, a tőkepiac keresleti-kínálati viszonyai nagy mértékben hatnak az egyedi értékpapírok árfolyamára, ezen keresztül pedig az Alap nettó eszközértékének alakulására. Kedvezőtlen változások hatására egy adott részvénynek mind az árfolyama, mind a likviditása jelentősen romolhat, ami nem csak az Alap egy jegyre jutó nettó eszközértékének csökkenésében jelentkezhet, hanem abban is, hogy az Alapkezelő az adott értékpapírokat esetleg még árfolyamveszteség mellett is csak hosszabb idő alatt tudja értékesíteni.
7.6 Kamatkockázat Az Alap eszközeinek egy része akár tartósan befektethető állampapírokba, és bankbetétbe kerül befektetésre. Ezek árfolyamát a piaci kamatszint befolyásolja, és ez tükröződik az egy jegyre eső nettó eszközértékben még akkor is, ha az Alap ezen állampapírok, bankbetétek lejáratkori értékét a pillanatnyi kamatszinttől függetlenül megkapja.
7.7 Adózási szabályok változásának kockázata A Befektetési Jegyekre vonatkozó, jelenleg hatályos hazai adózási szabályok a jövőben változhatnak, érintve a Befektető által ténylegesen realizált hozamot. Változhatnak az Alap célpiacának tekinthető külföldi piacokon érvényes adózási jogszabályok, ami magának az Alapnak a befektetéseit érintheti.
7.8 Likviditási kockázat Mivel az Alap nyíltvégű, az Alapkezelő célja, hogy a befektetési jegyek bármely napon a forgalmazó fiókjaiban visszaválthatók legyenek. Ugyanakkor előfordulhat olyan szélsőséges eset, hogy az Alap likvid eszközei a nagyarányú visszaváltásokra már nem nyújtanak fedezetet, így az Alap az árfolyamok szempontjából kedvezőtlen időpontban kényszerül a portfolióban lévő egyéb befektetési eszközeit értékesíteni. A likviditási kockázatot az alapkezelő a Befektetési Jegyek Á+5 napi forgalmazásával kívánja csökkenteni.
7.9 Származtatott termékek kockázata Származtatott termékek lehetővé teszik a tőkeáttétel használatát, a letétbe helyezett összegnél magasabb értékű pozíció felvételét. Így bizonyos szélsőséges esetekben a veszteség meghaladhatja a letétbe helyezett összeg nagyságát. A származtatott termékek közé tartoznak a határidős pozíciók, eladott opciós pozíciók, bankközi devizapiacon kötött pozíciók.
7.10 Árfolyamkockázat Valamennyi fent ismertetett befektetési eszköz árfolyama politikai, gazdasági, és egyéb események miatt ingadozhat, akár a nyitott pozíciókkal ellentétes irányban is változhat, árfolyamveszteséget okozva ezzel.
7.11 Értékelésből eredő kockázat Az Alapkezelő a törvényi előírásokat betartva igyekezett meghatározni az eszközök értékelési szabályait, úgy, hogy azok a lehető legpontosabban tükrözzék az Alapban szereplő eszközök aktuális piaci értékét. Az Alap a befektetési politikának megfelelően alapvetően likvid eszközökbe fektet be, így nem jellemző, hogy egyes
7
BWM - Meggyőzően Kockázatos Alap
Rövidített Tájékoztató
értékpapírok nyilvános árfolyama forgalom hiányában régebbi legyen és emiatt az eszközök átmeneti alul- vagy felülértékeltséget mutatassanak.
7.12 Partnerkockázat Az Alap nettó eszközértékét befolyásolhatja, ha az Alap ügyleteiben közreműködő partnerek nem teljesítik maradéktalanul kötelezettségeiket. Ezt a kockázatot viszont jelentősen csökkenti, hogy az Alap befektetési célpiacának tekinthető külföldi tőzsdéken az ügyletek lebonyolítására az Alapkezelő az Interactive Brokers (UK) Ltd. befektetési szolgáltatót veszi igénybe.
7.13 A forgalmazásból adódó kockázat Az Á napon Befektetési Jegy vásárlására vagy visszaváltására adott megbízás Á+5 napon teljesül az Á napra vonatkozó, de Á+1 napon megállapított és Á+2 napon közzétett egy jegyre jutó nettó eszközérték szerinti árfolyamon. Ez azt jelenti, hogy a befektető számára Á napon – a megbízása adásakor – csak az Á-2 napra vonatkozó, Á napon közzétett nettó eszközérték ismert, amelytől a megbízás Á napjára vonatkozó egy jegyre jutó nettó eszközérték eltérhet.
7.14 A forgalmazás felfüggesztése A Befektetési Jegy folyamatos forgalmazását az Alapkezelő kizárólag elháríthatatlan külső ok miatt, a befektetők érdekében függesztheti fel. Az Alapkezelő az Alap portfoliójának szükséges diverzifikációját is szem előtt tartó befektetési politikája miatt nem számol azzal, hogy az Alap saját tőkéjének több mint tíz százalékára vonatkozóan sor kerülhet egy adott értékpapír felfüggesztésére. Ha viszont az Alap eszközeinek vezető piacát jelentő tőzsde egészét érintő felfüggesztésre kerülne sor rendkívüli helyzetben (természeti katasztrófa, terrortámadás), akkor a nettó eszközérték megállapíthatatlansága miatt az Alapkezelő is felfüggeszti a Befektetési Jegy forgalmazását. A Felügyelet meghatározott időre, de legfeljebb tíz napra felfüggesztheti a Befektetési Jegy folyamatos forgalmazását, ha az Alapkezelő nem tesz eleget a tájékoztatási kötelezettségének, vagy ha azt a Befektetők érdekeinek védelme egyébként szükségessé teszi.
7.15 A kockázati tényezőknek való kitettség összefoglalása Az alábbi táblázat az Alapkezelő szubjektív, de legjobb szakmai meggyőződését tükröző értékítélete alapján sorolja be az egyes kockázatokat. kockázati tényező
kockázati kitettség
Politikai, szabályozási környezetből fakadó kockázat
+++
Makrogazdasági kockázat
++++
Ágazati kockázat
+++
Devizakockázat
+++
Egyedi értékpapír kockázata
++++
Kamatkockázat
++
Adózási szabályok változásának kockázata
++
Likviditási kockázat
++
Származtatott termékek kockázata
+++++
Árfolyamkockázat
+++++ 8
BWM - Meggyőzően Kockázatos Alap
Rövidített Tájékoztató
Értékelésből eredő kockázat
+
Partnerkockázat
+
A forgalmazásból adódó kockázat
+++
A forgalmazás felfüggesztése
+
Jelmagyarázat: +++++
erőteljes kitettség
++++
számottevő kitettség
+++
említésre érdemes, közepes kitettség
++
megemlítendő, hatásaiban kevésbé lényeges kitettség
+
alacsony mértékű kitettség
8. A BEFEKTETŐKET TERHELŐ KÖLTSÉGEK 8.1 Az Alap által viselt költségek 8.1.1 Az Alapkezelő díjazása Az Alapkezelő ú.n. High Water Mark elven számított, az összesített nettó eszközérték növekményének 20 százalékát kitevő sikerdíjra, de évente minimum az Alap összesített nettó eszközértékének 1,2 százalékára jogosult.
8.1.2 Az Alapot terhelő egyéb költségek • • •
• • • •
felügyeleti díj (a változó díj éves mértéke a Kezelési Szabályzat jóváhagyásakor az Alap nettó eszközértékének 0,25 ezreléke), a befektetési szolgáltató mint a Letétkezelő alletétkezelője által felszámított díj, az alap értékpapír és pénzszámlái után felszámított számlavezetési díj a Letétkezelő és az Alap tranzakcióit végrehajtó befektetési szolgáltató mindenkori kondíciós listájának megfelelően, az alap értékpapírjainak transzferálása, pénzeszközeinek átutalása miatt felszámított díjak, a befektetési szolgáltató üzletszabályazata szerinti mindenkori tranzakciós jutaléka, egyéb díjai, a befektetési jegyek folyamatos (napi) keletkeztetésének és törlésének a KELER mindenkori Díjszabályzata szerinti díja, az alap részére a visszaváltási igények teljesítése céljából igénybevett hitel díjai, a rendelkezésre tartás költségeit is beleértve a Letétkezelő mindenkori kondíciós listájának – vagy ha az kedvezőbb – egyedi megállapodásnak megfelelően.
8.2 A befektetőket közvetlenül terhelő költségek •
2 % (jegyzési időszakban max. 2%) belépési díj, esetleges 5% büntető jutalék (a Befektetési Jegy 365 napon belüli visszaváltása esetén),
9
BWM - Meggyőzően Kockázatos Alap
Rövidített Tájékoztató
•
az értékpapírszámla vezetésével a forgalmazási helyeken felmerülő díj a forgalmazási helyek üzletszabályzata szerint,
•
a visszaváltott befektetési jegyek ellenértékeként kapott összeg átutalásával vagy készpénzben történő felvételével összefüggő díj a forgalmazási helyek üzletszabályzata szerint.
9. GARANCIÁK, BIZTONSÁGI ELEMEK Az Alapkezelő tőke- illetve hozamígéretet az Alap spekulatív jellegére tekintettel nem tesz. Az Alapkezelő tevékenységét a Letétkezelő független módon, kizárólag a befektetők érdekében eljárva ellenőrzi, és a jogszabályokban, a Kezelési Szabályzatban foglalt bármilyen eltérésről, valamint az Alap saját tőkéjének negatívvá válásáról értesíti az Alapkezelőt, valamint a Felügyeletet.
10. AZ ALAP MÚLTBELI HOZAMA AZ ALAP MÚLTBELI TELJESÍTMÉNYE, HOZAMA NEM JELENT GARANCIÁT A JÖVŐBENI TELJESÍTMÉNYRE, HOZAMRA.
11. TÁJÉKOZTATÁS, KÖZZÉTÉTEL Az Alapkezelő minden rendes és rendkívüli tájékoztatását, az Alap nettó eszközértékét és egy jegyre jutó nettó eszközértékét közzéteszi az Alapkezelő (www.bwm.hu) és a Vezető Forgalmazó (www.ertektar.hu) honlapján. A Letétkezelő minden banki munkanapon közzéteszi az Alap nettó eszközértékét és egy jegyre jutó nettó eszközértékét. Az Alapkezelő hirdetményeit a honlapján, valamint a Magyar Tőkepiac elektronikus kiadványaiban teszi közzé. Az Alapkezelő az Alap havi portfoliójelentését legkésőbb a tárgyhónapot követő 10. forgalmazási napon teszi közzé. Továbbá az üzleti év első felére vonatkozóan minden év június 30-át követő 45 napon belül nem auditált, az év végét követően pedig minden üzleti év végét követő 120 napon belül könyvvizsgáló által hitelesített tájékoztatót tesz közzé az Alap működéséről.
10