BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Előterjesztő neve és beosztása: Dr. Zrínyi Miklós tudományos és nemzetközi rektorhelyettes Szervezeti egység: a Tudományos és a Nemzetközi Igazgatóság
I. E L Ő T E R J E S Z T É S A Szenátus 2006. november 27.-i ülésére
Az előterjesztés címe TÁJÉKOZTATÁS a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 2005. évi nemzetközi tevékenységéről és javaslat a BME új nemzetközi stratégiájára illetve az abból adódó felelősökkel és határidőkkel ellátott Cselekvési tervre
Az előterjesztést véleményezte (véleményezésen van)*: Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága (2006. október 4.) Tudományos Bizottság (2006. október eleje) Operatív Értekezlet (2006. október 16.) Rektori Tanács (2006. október 16.)
Budapest, 2006. július 20.
* a megfelelő aláhúzandó
1
I. 1. AZ ELŐTERJESZTÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI A) AZ ELŐTERJESZTÉS SZAKMAI INDOKAI, ELŐZMÉNYEI, SAJÁTOSSÁGAI Éves beszámolót az Egyetem nemzetközi tevékenységéről az ET határozata alapján rendszeresen készítünk. A BME megújítandó nemzetközi stratégiája és az annak megvalósításához szükséges cselekvési terv elkészítése több mint egy éve napirenden van. Az ET 2005. szeptember 26.-i ülésének Határozatai, melyeket az Egyetemi Tanács (33 igen, 0 nem, 4 tartózkodás szavazattal) elfogadott, a következőket tartalmazták: "1. Az Egyetemi Tanács a 2004. évi – gyakorlatilag másfél évet áttekintő – nemzetközi beszámolót elfogadja és a további munkához iránymutatónak tekinti. Megerősíti, hogy a BME stratégiai célja és érdeke a nemzetközi kapcsolatok fejlesztése. 2. A BME nemzetközi stratégiáját – a beszámolóban leírt gondolatok alapján, figyelembe véve az ET által 2003.-ban jóváhagyott BME Európai Programnyilatkozatot is – aktualizálni és újra fogalmazni kell. Az ehhez illeszkedő szervezeti és koordinációs megoldásokra javaslatot kell tenni. Ebben a munkában célszerű támaszkodni az Egyetemi Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságára. Felelős: Tudományos és Nemzetközi Rektorhelyettes. Határidő: 2005. december 15. 3. Az NKI munkájában tovább kell erősíteni a stratégiai, koncepcionális elemző és érdemi elvitartalmi előkészítő munkát, és az "utazási iroda" jellegű szolgáltató és operatív szervező tevékenységeket külső hivatásos szervezőirodá(k)nak indokolt átadni. Felelős: Tudományos és Nemzetközi Rektorhelyettes. Határidő: 2005. december 15. 4. Lépéseket kell tenni egy egyetemi Nemzetközi Elemző Csoport létrehozására. Felelős: Tudományos és Nemzetközi Rektorhelyettes. Határidő: 2005. november 15." A felelősök e határozatok értelmében és a kitűzött határidők betartásával végezték munkájukat. A BME új nemzetközi stratégiája és a megvalósításához szükséges tennivalók sarokpontjai a 2005. november 2-án megtartott Professzori Páholy napirendjén is szerepeltek. (Ld. a Rektori Hivatal Titkársági Osztály honlapján). B) AZ ELŐTERJESZTÉS FŐ CÉLKITŰZÉSEI 1. A 2005. évi – az eseménytörténetet illetően 2006. június 12-ig terjedő – nemzetközi beszámoló előterjesztése. 2. Az Egyetem új nemzetközi stratégiájából adódó, felelősökkel és határidőkkel ellátott cselekvési terv előterjesztése a Szenátus általi jóváhagyásra. C) KOORDINÁCIÓ EREDMÉNYE A Beszámolóhoz a Karoktól bekért adatokat és javaslatokat, valamint az önálló nemzetközi tevékenységet folytató egységek: Mérnöktovábbképző Intézet, TANOK (angol, német és francia nyelvű képzés), Távoktatási és Felnőttképzési Központ, DIK és HKB, az intézményi Socrates/Erasmus, illetve Leonardo koordinátorok javaslatokat is tartalmazó éves nemzetközi beszámolóit a jelen beszámoló összegzésében és a nemzetközi stratégiára vonatkozó javaslatok, illetve az annak megvalósításához szükséges Cselekvési terv kidolgozásakor szintén figyelembe vettük.
2
A Határozati javaslatok 4. pontjában előírt Nemzetközi Elemző Csoport 2005. őszén megalakult a következők részvételével: Ádám Antal rektori nemzetközi tanácsadó, Nagyné Dr. László Krisztina intézményi Socrates/Erasmus koordinátor, Mádl Katalin, a németnyelvű, Dr. Moson Péter, a francia nyelvű képzés igazgatója (egyben intézményi Leonardo, valamint az ATHENS és TIME részképzések, illetve a két diplomás képzések koordinátora), továbbá szerkesztőként Tokai András nemzetközi igazgatóhelyettes. Munkájukat Dr. Zrínyi Miklós tudományos és nemzetközi rektorhelyettes és Dr. Tömösközi Sándor tudományos és nemzetközi igazgató, majd 2006. nyarán rövid ideig Dr. Pálvölgyi Tamás igazgató rendszeres felügyeletével végezték, igénybe véve a TANOK, a K+F Pályázati Iroda, a PR Iroda, a Mérnöktovábbképző Intézet, egyes esetekben pedig a hazai és külföldi társintézmények nemzetközi stratégiájának tapasztalatait is. Munkájuk terjedelmes eredménye, illetve annak legutóbbi változata megtalálható a BME Intranet Nemzetközi Kapcsolatok Irodája web-helyen „A BME új nemzetközi stratégiája és az abból adódó cselekvési terv” címmel, 2006. május 12. dátummal, Dr. Pálvölgyi Tamás tudományos és nemzetközi igazgató aláírásával. A vitaanyagként tekintett elemzés igyekszik aktualizálni és újrafogalmazni a BME nemzetközi stratégiáját. Ennek "sarokpontjait" Dr. Molnár Károly rektor előadásához kapcsolódva először Dr. Zrínyi Miklós tudományos és nemzetközi rektorhelyettes adta elő a 2005. november 2-i Professzori Páholyon, ahol a résztvevők azokkal egyetértettek. Az új nemzetközi stratégia és cselekvési terv alapelvei kiegészítésekkel és pontosításokkal megerősítést nyertek a 2005. december 8-i Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsági ülésen, majd az azt követő 2005. december 13-i Tudományos Bizottsági ülésen is. Ugyanakkor ez a TB ülés javasolta az anyag lényeges lerövidítését, amit a II. Fejezetben igyekeztünk megvalósítani. D) VÁRHATÓ HATÁSOK Az éves beszámoló elsősorban dokumentálási céllal készült; az adatok és tevékenységek kritikus értelmezése azonban segíti a nemzetközi stratégia kialakítását. Jól meghatározott stratégiától – és annak átgondolt, jól ütemezett végrehajtásától, aminek felelőseit és határidőit a Cselekvési terv tartalmazza, – Egyetemünk az ET 2005. április 25.-i ülésén elfogadott „A BME stratégiai célkitűzései”-ben kitűzött céljainak nemzetközi kontextusban elhelyezett jobb megvalósítását, végső soron eredményességének és elismertségének növekedését reméljük. E) VÁRHATÓ KÖLTSÉGKIHATÁSOK A nemzetközi tevékenység, így a stratégia-váltásból következő feladatok is a Tudományos és Nemzetközi Igazgatóság számára biztosított keretek szakszerű felhasználásából és külső források (pályázatok, vállalati támogatások) eredményesebb bevonásából megoldhatók és többletköltséget várhatóan nem igényelnek. F) KAPCSOLÓDÁS MÁS ELŐTERJESZTÉSHEZ, SZAKMAI ANYAGHOZ A BME Európai Programnyilatkozat, (1. sz. Melléklet) BME stratégiai terv (ld. 14 sz. Melléklet) illetve a 2/2005 (I.24) sz. Rektori Utasítás az egyetemi alkalmazottak és hallgatók hivatalos külföldi utazásának ügyintézési rendjéről szóló főigazgatói körlevélről (100025/2005, Tárgy: ua.), (2. sz. Melléklet.) A 2006. június 26-i Egyetemi Tanácson jóváhagyott új SzMSz elsősorban a nemzetközi tevékenység szervezeti hátterében hoz változásokat, a Cselekvési tervben előírt feladatokat és határidőket nem, legfeljebb a felelős személyeket és egységeket módosítja. II. HATÁROZATI JAVASLAT 1.
Az Egyetemi Tanács a 2005. évi ill. 2006. első félévi - gyakorlatilag másfél évet áttekintő - nemzetközi beszámolót és az új nemzetközi stratégia megvalósításához szükséges Cselekvési Tervet elfogadja és a további munkához iránymutatónak tekinti. Megerősíti, hogy a BME stratégiai célja és érdeke a nemzetközi kapcsolatok fejlesztése. Felelősök: a Cselekvési tervben megjelölt vezetők, főképpen a tudományos és nemzetközi rektorhelyettes. Határidő: a cselekvési tervben megjelölt határidők.
3
2. A BME nemzetközi tevékenységének értékelését évente szükséges elvégezni. Felelős: tudományos és nemzetközi rektorhelyettes. 3. A Cselekvési tervben meghatározott feladatok időarányos végrehajtását negyedévenként szükséges elvégezni. Felelős: nemzetközi igazgató és tudományos igazgató. Tudományos és nemzetközi rektorhelyettes. Az Egyetemi Tanács úgy dönt, hogy …………………………………………………... Felelős/ök: ……………………………………….. Határidő/részhatáridő: ……………………………………… Hatálybalépés ideje: ……….. év ……….. hónap ………. nap Kérem az Egyetemi Tanácsot, hogy az előterjesztett határozati javaslatot fogadja el. Budapest, 2006. július 20. Dr. Zrínyi Miklós tudományos és nemzetközi rektorhelyettes
4
TARTALOMJEGYZÉK
I. BESZÁMOLÓ A BME 2005-ÉVI NEMZETKÖZI TEVÉKENYSÉGÉRŐL ................................ 7 I.1. EGYETEMÜNK KÉPVISELETE A NEMZETKÖZI SZERVEZETEKBEN ................................................. 7 I.2. EGYETEMÜNK RÉSZVÉTELE A NEMZETKÖZI DIÁKCSERE-HÁLÓZATOKBAN ............................... 10 I.3. SZERZŐDÉSES EGYETEMKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK ÉS EGYÉB KAPCSOLATOK RÉGIÓNKÉNT ..... 10 I.3.1. Nyugat-európai régió ........................................................................................................ 13 I.3.2. A szomszédos országok ..................................................................................................... 17 I.3.3 USA/Kanada/Ausztrália..................................................................................................... 18 I.3.4 Ázsia - Távol-Kelet ............................................................................................................. 19 I.3.5 Afrika és Latin-Amerika .................................................................................................... 21 I.4. A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK SZERVEZÉSE ............................................................................ 22 I.5. 2005. ÉVI NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓ........................................................................ 22 II. A BME ÚJ NEMZETKÖZI STRATÉGIÁJÁBÓL ADÓDÓ CSELEKVÉSI TERV................... 24 II.1. KONKRÉT TENNIVALÓK / AKCIÓPROGRAM ............................................................................. 25 II.1.1. A BME nemzetközi szervezeti tagságaival kapcsolatban ............................................... 25 II.1.2. Az ú.n. „közvetlen kapcsolatos” egyetemközi szerződésekkel kapcsolatban................. 28 II.1.3. Teendők a hallgatói mobilitási programokkal kapcsolatban......................................... 28
MELLÉKLETEK /Megjegyzés: a mellékletek csak elektronikus formában a http://www.nemzig.bme.hu/nemzk.html valamint BME Intraneten: http://www.tudig.bme.hu/nemzetkozi/index.html honlapon olvashatók./ Vagy az Intraneten, mint a VITAANYAG 1. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Európai Programnyilatkozata (European Policy Statement/EPS). 2. Rektori utasítás / Főigazgatói körlevél. Tárgy: az egyetemi alkalmazottak és hallgatók hivatalos külföldi utazásának ügyintézési rendje a szeptemberi állapot szerint. 3. Nemzetközi Hírlevél számai 2005. január 1. – 2006. július 31. 4. Kari, tanszéki szerződéses megállapodások külföldi társegyetemekkel, kutatóintézetekkel 2005. évben (GTK 2004 + 2 oldal szöveg). 5. Nemzetközi részvétellel rendezett (legalább 20 fős) szakmai konferenciák, rendezvények, konferenciák a 2005. évben. (Kari részanyagok).
5
6. BME oktatóinak és kutatóinak jelentős nemzetközi szervezetekben betöltött tisztségei a 2005. évben (Villamosmérnöki és Informatikai Kar, stb. csak aki ténylegesen adott anyagot! Gépészmérnöki Kar, Közlekedésmérnöki Kar, Vegyészmérnöki Kar). 7. A BME Mérnöktovábbképző Intézet nemzetközi kapcsolatai a 2005. évben. 8. A Távoktatási és Felnőttképzési Központ nemzetközi tevékenysége (2005). 9. TANOK külső kapcsolatok, 2005. 10. TANOK Német Tagozatának nemzetközi tevékenysége 2005-ben. 11. A BME Leonardo tevékenység, illetve TANOK Francia Tagozat 2005. évi összefoglaló adatai. 12. A SOCRATES/ERASMUS Iroda beszámolója. 13. Beszámoló a Diákközpont 2005. évi nemzetközi tevékenységéről. Beszámoló a HKB 2005. évi nemzetközi tevékenységéről. 14. A BME új nemzetközi stratégiája és cselekvési terve 14.a. JEGYZŐKÖNYV A BME Nemzetközi Kapcsolatok Bizottság üléséről 2005.december 8. 14.b. TB Emlékeztető (2005. december 13.). 15. A BME egyetemközi szerződései - VITAANYAG. 16. Összehasonlításul: A BME érvényes Socrates/Erasmus szerződései. 17. A Nemzetközi Kapcsolatok Bizottság 2006. október 4-ei ülésének jegyzőkönyve a 2005-ös Beszámoló és a Cselekvési terv véleményezéséről. 18. A Tudományos Bizottság 2006. október elejei ülése jegyzőkönyvének .... napirendi pontja a Beszámoló és a Stratégiai javaslat véleményezéséről.
*
*
*
6
I. BESZÁMOLÓ A BME 2005-ÉVI NEMZETKÖZI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
I.1. EGYETEMÜNK KÉPVISELETE A NEMZETKÖZI SZERVEZETEKBEN 2005-ben is intenzíven folytattuk tagságunkat az EUA, a CESAEER, a SEFI, az INU, az AUF és az InterAcademia szervezetekben. Dr. Molnár Károly rektor, vagy megbízottja részt vett a szervezetek éves közgyűlésein, a CESAEER és az INU igazgatótanácsi ülésein, illetve az AUF végrehajtó bizottságában. Rektorunk 2005. őszén Párizsban ismét részt vett az Európai Műszaki Egyetemek Rektorainak Éves Konferenciáján, 2006. júniusában pedig az ACA (Academic Cooperation Association) konferencián a norvégiai Bergenben. A 2005-ös év folyamán, két alkalommal is a Bécsi Műszaki Egyetem tavaszi és a Pozsonyi Műszaki Egyetem októberi selmecbányai rektori találkozó alkalmával erősítettük tovább a 4X TU („Telč”) megállapodást, a közép-európai műszaki egyetemek regionális stratégiai szövetségét a Bécsi, Pozsonyi és Prágai Műszaki Egyetem részvételével. 2005. folyamán rektorhelyettesek, illetve egyéb BME-képviselők a fentieken kívül részt vettek a DEAN's, a TIME, az EU-ASEAN szervezet (APAIE), az ATHENS és TIME Network, az iNEER, a WITEC, stb. rendezvényein. Az új egyetemi nemzetközi stratégia végrehajtásaként, takarékossági okokból és érdekmúlás miatt 2004. december 31-el kiléptünk a Santander Group egyetemi hálózatból, és az IAU (International Association of Universities) nemzetközi egyetemi szövetségből és 2005. január 1jével a DRC, a Dunai Rektori Konferenciából is. Döntés született arról, hogy nem veszünk részt sem az AUDEM, sem a Bologna Observatory munkájában. Mint az önálló nemzetközi tevékenységet folytató egyetemi egységeknek az intranet/NKI web-helyen található részletes beszámolóiból kiderül, a Mérnöktovábbképző Intézet / MTI /, – a magyar európai mérnökképzés országos központja - révén Egyetemünk aktívan részt vesz a SEFI Mérnöktovábbképző Munkacsoportja (WGCEE), a FEANI (Európai Mérnökszövetség), a WFEO (Mérnökszervezetek Világszövetsége) az IACEE (Mérnöktovábbképzési Nemzetközi Szövetség), stb. munkabizottságainak tevékenységében is. A BME MTI éves beszámolójából fontosnak tartjuk idézni: Az élethosszig tartó tanulás követelménye megkívánja a mérnökök folyamatos továbbképzését, amelynek szervezése során az Európában, 1939-ben, elsőként alapított BME MTI a jövőben is nagy hangsúlyt kell, hogy helyezzen nemzetközi kapcsolatrendszerének ápolására, a gyorsan változó ipari-gazdasági környezethez kapcsolódó nemzetközi tapasztalatok hazai hasznosítására. A TANOK a beszámolási időszakban is részt vett az OM mellett működő Campus Hungary Konzorciumban - és különösen az ázsiai promóció (Kína, Vietnam, a Távol-Kelet egésze) erősítése érdekében - továbbra is részt vett az Ázsiai Kereskedelemfejlesztési Kht. munkájában, amit a térségben érdekelt vállalatok hoztak létre. A Műegyetemi Távoktatási és Felnőttképzési Központ, amely egyben az EDEN (European Distance Education Network) Titkársága is, rendkívül kiterjedt és sikeres pályázati tevékenységet folytat. 2005-ös nyertes pályázataikat ld. a 8. Mellékletben.
7
A Diákközpont és annak Támpont Irodája – amelynek különösen színvonalas és körültekintő beszámolóját külön is érdemes kiemelni – mellékelt beszámolójából kiderül, hogy hallgatóink csatlakoztak a Placement UK brit és az European Carreer Evolution ír szervezetéhez. A HKB – újjászervezése keretében – HKT (Hallgatói Külügyi Testület) egyben ESN (Erasmus Student Netwotk) szekcióként is működik, a BME hallgatói aktívak a BEST és az IAESTE nemzetközi szervezetekben is. Egyetemünk nemzetközi cégkapcsolataiban - a Stratégiai Igazgatóság mellett a Diákközpont Karrier Irodája a beszámoló időszakában is segítőkész partnere volt az NKI-nak (amerikai cégek, Sumitomo Chemicals, stb.) Megjegyzés: tekintettel arra, hogy mind az ET által jóváhagyott 2004-es Nemzetközi Beszámoló, mind az Intraneten megtalálható Új nemzetközi stratégia vitaanyag részletesen informál a legfontosabb nemzetközi szervezetekről, melyeknek Egyetemünk tagja, ezek bemutatástól itt eltekintünk. A tagdíjakról lásd a következő ábrát: BME nemzetközi szervezeti tagdíjak Egyetemi és mérnökképzési szervezetek
2004.
2004/05.
1. EUA (European University Association) 2. CESAEER (Conference of European Schools of Advanced Engineering Education and Research) 3. SEFI (European Society for Engineering Education) 4. 4x TU: Bécsi, Pozsonyi, Prágai Műszaki Egyetemek és a BME stratégiai éves konferenciája
5. Conference of Rectors and Presidents of European Universities of Technology: Európai Műszaki Egyetemek Rektorainak és Elnökeinek éves konf. 6. AUF (Agence Universitaire de la Francophonie)
3.000 EUR
2005.
2005/06.
2006.
2.709 EUR
2.709 EUR
3.000 EUR
# 3.000 EUR
1.290 EUR
2006/07.
1.355 EUR
Nincs tagdíj, csak az ülések megrendezésének költsége (házigazdaként) Nincs tagdíj
456 EUR
7. ASEAN-EU University Network Programme, Rectors’ Conference 8. ACA (Academic Cooperation Association)
Nincs tagdíj
9. DEANS (Deans and European Academics Network)
Nincs tagdíj
1.829 EUR
Nincs tagdíj
10. INU (International Network of Universitites)
**
8
** 10.000 USD
(2007)?!
11. WITEC (European Assoc. for Women in Science,Eng. &Technology) 12. OECD/IMHE (Programme on Institutional Management in Higher Education) 13. iNeer (int. Network of eng.educ.and research) 14. InterAcademia/a japán Shizuoka Egyetem európai partnerei
Kiléptünk vagy nem veszünk részt:
Nincs tagdíj Nincs tagdíj Nincs tagdíj, de a részvételi költségek tetemesek, 2-3 oktató, 2-3 PhD hallgató 2004. 2004/05.
15. IAU (International Association of Universities)
1.700 EUR
16. DRC (Danube Rectors’ Conference)
100 EUR
17. SANTANDER Group 18. Bologna Observatory 19. AUDEM (Alliance of Univ. for Democracy)
1.530 EUR
1. Socrates/Erasmus (EU-s hallgatói és oktatói mob.)
Nincs tagdíj
6. ISEP (International Student Exchange Program) amerikai diákcsere 7. NEPTUNE (holland koordinációjú körny.mérn.projektek) (tagdíj + 2 projekt részvételi díja)
—
2005/06.
2006.
2006/07.
—
—
—
—
500 EUR
—
—
—
—
—
—
—
—
2004/05.
2005.
2005/06.
2006.
2006/07.
100 USD 2004.
3. CEEPUS (Central European Exchange Program for University Studies) 4. ATHENS Network (Advanced Techn. Higher Educ. Network/Socrates) Koordináló: ParisTech 5. T.I.M.E. Association (Top Industrial Managers for Europe). Koordináló: Ecole Centrale hálózat
2005.
Nincs tagdíj
Hallgatói mobilitást elősegítő nemzetközi hálózati tagságok:
2. Leonardo da Vinci (EU- s szakképzési program)
# 1.000 EUR
1.000 EUR
110 EUR Nincs tagdíj # 2.013,50 EUR
2.000 EUR
2003/04: 2.100 EUR
2.100 EUR
# 2.100 EUR (kifizetési határidő: szept. 15.)
1.700 USD
# 1.800 USD
Tagdíj: 2.000 EUR + 2x1.250 EUR (projektenként
2.000 EUR +2x1.250 EUR
9
*** ?
(
Összesen forintban: intézményi tagdíjak: 2.210.079.-Ft hallgatói csere tagdíjak: 2.296000.-Ft Megjegyzések: A táblázatban igyekeztünk érzékeltetni, hogy a tagdíjak némelyike naptári évre, többsége tanévre esedékes. **Az INU 2005. évi 1000 USD tagdíjunkat elengedték, a 2006-ban 10.000 USD-re emelt tagdíjat a La Trobe Egyetem (Ausztrália) befizette helyettünk. Lépni kell a 2007-es tagdíj ügyében! # Az NKTH Apponyi Albert programjához pályázatot nyújtottunk be a tagdíj összegére. * A Pécsi Műszaki Egyetemmel közösen vállaltuk az iNeer 2008 nyári konferenciáját. A tagságokból természetesen tetemes költséggel járó utazási, időnként vendégfogadási kötelezettségek adódnak. Éves szinten ez több millió forintot tesz ki. ***NEPTUNE csak kari hozzájárulás esetén folytatható.
I.2. EGYETEMÜNK RÉSZVÉTELE A NEMZETKÖZI DIÁKCSERE-HÁLÓZATOKBAN A Socrates/Erasmus Iroda és a Leonardo koordinátor beszámolóját Beszámolónk 10. sz. és a 11. sz. melléklete tartalmazza. A jelenleg futó program a 2006/2007 tanévvel lezárul. Előzetes információk alapján a 2007 közepétől induló új programok stratégiájukban is jelentősen eltérnek a most futó II. programtól. Ezek a változások a S/E programon kívül a Leonardo és a nyári egyetemek programját is érintik majd. A meglevő 200-nál is több intézményközi S/E szerződést valamint a velük összefonódó és nyilván megújítandó Leonardo pályázatokat ezen átalakulás után, 2007-2008-ban lesz időszerű ismét összehangolni az ún. „közvetlen kapcsolatos” szerződésekkel. Az évente 20-40 hallgatót mobilizáló CEEPUS (Közép-Európai Egyetemi Hálózat) kapcsolat 2004-es eredményeit és 2005-ös kilátásait a 2005. májusi Nemzetközi Hírlevélben foglaltuk össze. 2005/2006-os tanévre nem volt nyertes pályázatunk. A 2006/2007-es tanévre 1 hálózatba ismét bekerültünk. Fokozni szükséges a CEEPUS pályázati aktivitást! Sikeres európai hallgatói projektek szervezésével aktív az ATHENS (Advanced Technology Higher Education Network/Socrates), illetve T.I.M.E. (Top Industrial Managers for Europe) Association. A T.I.M.E. szervezetbe történt 2004. évi sikeres tagfelvételünket követően és a 2005. márciusában lefolytatott egyeztető tárgyalásoknak köszönhetően a BME 2005. őszétől kísérleti jelleggel bekapcsolódott a mobilitási programba (Ecole Central Paris, Lille, Politecnico di Milano). Az USA diákcsere programban /ISEP/ International Student Exchange Program / az emelkedő tagdíjak ellenére részt veszünk. A jelentkezéseket a TANOK bonyolítja. A NEPTUNE (Network for Environmental Programs in Technology, United in Europe), hálózatban 2006. októberéig vállaltunk kötelezettséget. A tennivalókat ld. a Cselekvési tervben.
I.3. SZERZŐDÉSES EGYETEMKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK ÉS EGYÉB KAPCSOLATOK RÉGIÓNKÉNT
A 2005-ös év valamint 2006. első féléve a BME egyetemi szintű, központilag szervezett (és finanszírozott) több- és kétoldalú kapcsolataiban az új nemzetközi stratégia készítésének 10
időszakában a korábbiaknál céltudatosabb és visszafogottabb volt, partnereink is érzékelték az átrendezés szándékát. Az önálló nemzetközi tevékenységet folytató egyetemi egységeknek a 7.-13. sz. mellékletekben vázolt nemzetközi együttműködései, a nyolc kar több mint száz tanszéke kiterjedt autonóm nemzetközi kapcsolatrendszere mellett (amiről a 15.sz. mellékletben szereplő, a Tudományos és Nemzetközi Igazgatóság honlapján megtalálható táblázatok adnak képet), az alábbiakban a legfontosabb tendenciákkal és eseményekkel jelzésszerűen próbáljuk érzékeltetni a 2005. év és 2006. első féléve egyetemi szintű kapcsolatait az egyes kiemelt országokban, illetve régiókban. A teljes eseménytörténet a beszámoló 3.sz. mellékleteként jelzett Nemzetközi Hírlevelekben található. Kapcsolatrendszerünk fontos eleme, hogy Rektorunk a Paksi Atomerőmű igazgatótanácsi elnökeként több BME nemzetközi kötelezettséget össze tudott kapcsolni paksi kiküldetésben és a BME érdekeit is képviselte a 2004. nyarán Ausztráliában és Új-Zélandon, 2005. tavaszán Kínában, Tajvanban és 2005. őszén Latin-Amerikában. Emellett a Magyar Rektori Konferencia kapcsolatrendszere révén, melynek az új Felsőoktatási Törvény értelmében újjáválasztott elnöke 2006. márciusától Egyetemünk Rektora, aki ugyancsak több út során, az MRK és a BME együttes képviseletét tudta ellátni. (Kuala Lumpur: 2004. ősze, Kuba: 2006. február.) Többoldalú megállapodások, kezdeményezések •
A 2003. októberében kötött “Telč-i Megállapodás”: 4xTU alapján - a négy rektor / Prágai, Pozsonyi, Bécsi Műszaki Egyetem + BME / bécsi, (2005. április 15.), majd a Pozsonyi M.E. szervezésében a selmecbányai találkozón (2005. szeptember 13-14.)
•
2005. március: a Politecnico di Milano és a Politecnico di Torino javaslatára hármas megállapodás kötésével pályáztunk az olasz Felsőoktatási Minisztériumhoz közös MSc képzés megindításának támogatásáért.
•
2005. szeptember 19.: 3 oldalú szerződés aláírása a Bukaresti Politechnika Műszaki Egyetemmel és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel környezet és árvízvédelmi közös kutatások és szakképzés tárgyában, kormányközi megállapodás részeként. Kétoldalú egyetemközi egyezmények
Következetesen folytattuk annak az elvnek az alkalmazását, melynek értelmében Egyetemünk a közvetlen kapcsolatos két - és többoldalú együttműködési megállapodásokat elsősorban arra kívánja használni, hogy színvonalas új kutatói kapcsolatok támogatásával elősegítse a nemzetközi kutatásfinanszírozási források megszerzését (közös pályázatok, illetve ipari megbízások vállalása a külföldi partnerrel). A kezdeményezés messzemenően összefügg Egyetemünk kutatási és nemzetközi tevékenységének szoros kapcsolatával. Ezeknek az elveknek az érvényesítése érdekében 2005-ben is tovább ragaszkodtunk ahhoz, hogy valamennyi új megállapodásban hangsúlyozzuk: a partnerek hazai és nemzetközi külső forrásokat keresnek. Mind a megújított, mind az új, induló megállapodásoknál is a minimálisan szükséges vendégnap-számra korlátoztuk a kötelezettség-vállalásokat. Meg kell ismételnünk az előző évi beszámolóban is szereplő sorokat, hogy mind a hagyományos partnerekkel (különösen a német és a környező országok egyetemei), mind a
11
főként/kizárólag a közvetlen kapcsolatokra támaszkodó BME tanszékekkel (felméréseink szerint mindössze a tanszékek 10-15 %-a) elfogadtassuk azt az elvet, hogy új pályára kell állni, és az új feltételek a megújítandó munkatervekbe is belekerüljenek.
2005-ben, illetve 2006. I. félévében új egyezmény készült: •
ENSAM-Cluny (Franciaország) (2005. március)
•
University of Minnesota (2005. március 23. járműirányítás témában)
•
NUS National University of Singapore (Diákcsere egyezmény 2005. április 4.)
•
Chungbuk Egyetem Dél-Korea (2005. április 11.)
•
Hanoi Open University (2005. május 9.)
•
a dél-kínai Zhejiang University, Hangzhou (2005. május 23.)
•
Beijing City University (2005. május 24.)
•
Northeastern University, Shenyang (KNK) (2005. május 27.)
•
DTU Koppenhágai dán Műszaki Egyetemmel MSC-hallgatócsere-megállapodás (2005. június 1.)
•
Virgina University (USA) Dr. Zrínyi Miklós rektorhelyettes – Dr. G. Block Provost and Vice-President (2005. június 16.)
•
„n+i” Engineering Institutes (national+international) – BME együttműködési megállapodás (2006. március 22.)
•
China University of Geosciences, Wuhan (2006. május 22.)
•
TIME Kettős diploma, MSc valamint kutatási programok (Ecole Centrale, Paris, Lille, Nantes, Lyon valamint Ecole Généraliste d'Ingénieurs de Marseille) (2006. június 14.)
2005-ben, illetve 2006. első félévében aláírt meghosszabbított/kiegészített egyezmények: • • •
Bolognai Egyetemmel (az 1994-es egyezményt 2005. március 29.) National Taiwan University (az meghosszabbítása) (2005. május 1.)
1995-ös
együttműködési
megállapodás
Delfti Műszaki Egyetemmel (az 1989-es egyezményt 2005. május 9.)
•
GIST-Gwang-ju Institute of Technology-val (Dél-Korea) (2005. május 10.)
•
Florida State University – BME 2001. novemberi (3 éves) egyezmény megújítása (2005. július 7.)
12
•
InterAcademia (a japán Shizouka Egyetem európai partnereinek hálózatában történő részvétel) (2005. szeptember, 5 évre)
•
Kiegészítő egyezmény BME –Ecole Nationale Supérieure d’Arts et Métiers (ENSAM): (2005. szeptember 20.)
•
TU Berlin (2006. január 13.)
•
Oszakai Egyetem (2006. február)
•
Florida Insitute of Technology 2001-es egyezmény megh. (2006. március 6.)
•
St. Petersburg State University of Aerospace Instrumentation (SUAI) (2006. április 12.)
•
Technion-Israel Intitute of Technology (Haifa) (2006. július 12.)
Új projekt munkaterv készült: •
Delfti Műszaki Egyetem (2005. május 9.-én V. munkaterv 2005-2008-ra)
•
Temesvári Politehnica Egyetem és a BME között 2005/06 és 2006/07. (2005. június 24.)
•
Kassai Műszaki Egyetem és a BME között 2005-07. évi projekt együttműködési munkaterv aláírása a két rektor: Dr. Juraj Sinay és Dr. Molnár Károly között által, 19 kutatási téma. (2005. szeptember 5.)
•
Maribori Egyetem megalapításának 30. évfordulós ünnepsége alkalmával (2005. szeptember 16.)
•
TU Graz (a 2004. végén lejárt szerződés hosszabbítása és új projekt munkaterv, 2005. október.)
•
Technion-Israel Institute of Technology (Haifa) (2006. július)
I.3.1. Nyugat-európai régió A német nyelvterületen belül ebben a beszámolási időszakban is különösen aktív volt a BME osztrák egyetemekkel, a Bécsi és a Grazi Műszaki Egyetemmel fenntartott kapcsolata. A Bécsi Műszaki Egyetemmel új, 17 együttműködési témát tartalmazó 4 éves munkaterv készült, a grazi munkaterv aláírására 2005. szeptemberében került sor rektorhelyettesi kiutazás alkalmával. Dr. Molnár Károly rektor részt vett a 2005. januári bécsi mérnökbálon, 2005. áprilisában Bécsben került sor az évenkénti 4TU / Telč-i kezdeményezés/ rektori találkozóra. Tovább folyt az 1990. óta tartó, tanévenként 10 műegyetemi hallgató kiküldése a Bécsi Műszaki Egyetem részképzésére, illetve diplomatervezésére. Az Ausztriában, Salzburgban, amerikai kormányzati és alapítványi forrásokból működő Salzburg Seminar Alapítvány korábban rendszeres meghívásai 2005. és 2006. folyamán elmaradtak.
13
A 2005. és 2006.-os év a BME német egyetemi kapcsolatainak különösen intenzív időszaka volt. Az AUDI céggel már korábban aláírt támogatási szerződést követően BME-Audi kutatóintézet alapításáról 2006. június 14.-én írta alá a szerződést Dr. Molnár Károly rektor a BME nevében. Kapcsolatainak, elsősorban a Karlsruhei Egyetemmel, valamint Berlin, Drezda, Kaiserslautern, Magdeburg, München műszaki egyetemeivel, a korábbi intenzív színvonalon folytatódtak. A 2005. március 5-i ünnepi Egyetemi Tanácsülésen újabb három német professzort választottak a BME díszdoktorává, kettőt az ET Tiszteletbeli tagjává. 2005. őszén a BME/Karlsruhei egyezmény és együttműködés 35. évfordulóját ünnepeltük, amire Rektorunk vezetésével népes BME-delegáció utazott. 2006. márciusában ismét két karlsruhei professzort tüntetett ki az Egyetemi Tanács a BME tiszteletbeli doktori címével. A hagyományos karlsruhei közös képzésen kívül egyéb német egyetemekkel is alakulnak oktatási kapcsolatok, oktatócserék, részben a külön tárgyalt S/E konstrukcióban. A Drezdai Műszaki Egyetemen továbbra is évente két diákunk kap ösztöndíjat a Herbert Quandt Alapítvány jóvoltából. Az ún. "közvetlen kapcsolatos" munkatervi ki-és beutazások a 2005. és 2006. első félévi általános visszafogottság ellenére aktívan zajlottak. Talán az egyetlen 100%-osan teljesített munkaterv a BME-Karlsruhei, évi 140 vendégnap teljes kihasználásával. A korábbi években megkezdődött német tartományi együttműködések 2005-ben is folytatódtak: November 11.-én Dr. Bercsey Tibor intézetigazgató Érdemérmet kapott a Kaiserslauterni Egyetem rektorától. 2006. január 12.-15.-ig a berlini Magyar Nagykövetségen bemutatták a koronázási ékszerek kiállításunkat. Ez alkalommal Dr. Molnár Károly aláírta a BME/Berlini Műszaki Egyetem új munkatervét. Március 8.-án Dr. Molnár Károly rektor és Dr. Hannes Neumann, a HTW Dresden rektora aláírták a 2006-2010-es munkatervet. Dr. Helmut J. Schmidt kaiserslauterni rektor meghívására Dr. Molnár Károly rektor és Dr. Bercsey Tibor Kaiserslauternbe utazott 2006. nyarán. Svájci kapcsolataink révén 2005. márciusában Lausanne-ból érkezett egy gépészmérnök-delegáció. Rektor úr képviseletében november 14-19.-én Dr. Zrínyi Miklós vett részt az ETH Zürich 150. jubileumi ünnepségén. Francia kapcsolatok: Egyetemünknek a frankofón egyetemi szervezetekkel történő kapcsolattartásra kijelölt koordinátora, Dr. Moson Péter docens 2005. áprilisában részt vett Kambodzsában az AUF éves konferenciáján, ahol az intézőbizottságba is beválasztották. A BME kiemelt szerepet vállalt egy Magyarországon létesítendő francia nyelvű virtuális egyetem létrehozásában. Az ATHENS hálózatban való jó közreműködésünk a ParisTech szervezésében, számos stratégiai partner: TU Delft, Leuveni Katolikus Egyetem, stb.) A 2005. évi ATHENS projektek forrásainak előteremtése folyamatban van és sikerrel kecsegtet. Az Ecole Centrale Paris által létrehozott T.I.M.E. Association csatlakozásunkat követő első brüsszeli közgyűlésén Egyetemünket Rektor úr megbízásából Dr. Sallai Gyula stratégiai rektorhelyettes képviselte. „Strasbourgi Klub ösztöndíjak”: 2005. tavaszától Egyetemünk is meghirdette a Strasbourgi Klub Forumhoz kapcsolódó ösztöndíj-lehetőségeket: Az Európai Unió 2004-es évi kibővülését üdvözlendő Strasbourg város önkormányzata 2003-ban életre hívta a frissen csatlakozott fővárosok (ill. főbb megyeszékhelyek) és Strasbourg közötti kapcsolatrendszerek támogatására a „Strasbourgi Klub” nevű fórumot. A 35 várost tömörítő Klub egyik kiemelt feladatának tekinti a hallgatói mobilitást. A kölcsönösségen nyugvó program célja, hogy áthallgatási lehetőséget teremtsen a Klub városaihoz tartozó egyetemek hallgatói számára a Strasbourgban székelő egyetemekre (Louis 14
Pasteur, Marc Bloch, Robert Schuman) illetve felsőoktatatási intézményekbe (Institut National des Sciences Appliquées de Strasbourg, Ecole Nationale du Génie de l’Eau et de l’Environnement, Ecole Supérieure des Arts Décoratifs de Strasbourg, Ecole d’Architecture de Strasbourg). 2006. májusában Dr. Zrínyi Miklós tudományos és nemzetközi rektorhelyettes valamint Dr. Szikora Béla docens (Elektronikai Technológia Tanszék) fogadta a SAP Labs France SophiaAntipolisban működő kutatóközpontjának kutatási igazgatóját, Mr. Cédric Hebert urat, az együttműködés formák és a BME-re telepítendő fejlesztések megvitatása céljából. Az Infopark Fejlesztési Rt. igazgatójának, Gróf Imre úrnak javaslatára ismerkedő megbeszélésre Ádám Antal rektori nemzetközi tanácsadó és Tokai András nemzetközi igazgatóhelyettes fogadta a francia ALTRAN kutatási és innovációs tanácsadó óriáscég közép-és kelet-európai fejlesztési menedzserét, Jacques-Henri Veyron urat. Az ALTRAN az Ecole Centrale Paris-n működő T.I.M.E-Iroda útján már korábban kért és kapott a BME kutatóközpontjairól tájékoztatást. A tárgyaláson végzős terméktervező hallgatóinknak ajánlott fel kb. féléves, komputeres programokkal támogatott továbbképzést, melyre uniós pályázati forrást lehetne támogatást szerezni. Belgiumból a Leuveni Katolikus Egyetem volt 2005-ben is a legfontosabb partnerünk. Ezen az egyetemen működik a CESAEER titkársága, mellyel szinte napi kapcsolatot tartunk, különösen Egyetemünk CESAEER-képviselőjének Dr. Zrínyi Miklós tudományos és nemzetközi rektorhelyettesnek igazgatótanácsi tagsága következtében. Folytatódott a TéT kormányközi flamand kezdeményezés, új kapcsolatok indultak a Genti Egyetem és a Villamosmérnöki és Informatikai Kar néhány tanszéke között. A Leuveni Katolikus Egyetem tagtársunk a sikeresen fejlődő ATHENS programban is. Hollandia 2004. nyári EU elnökségétől egészen a beszámoló 2005. nyári időpontjáig a kisebb országok közül talán a legaktívabb nyugat-európai partnerünk volt. Dr. Molnár Károly rektor – az új uniós országok egyetemi rektorai közül egyetlenként – meghívást kapott Jan Peter Balkenende miniszterelnöktől a 2005. április utolsó napjaiban Hágában szervezett Euro-Atlanti Fórumra, melyen, megbízásából, Dr. Zrínyi Miklós tudományos és nemzetközi rektorhelyettes vett részt, s ugyancsak 2005. májusában a két rektor aláírásával Delftben kicserélték a 20 együttműködési témát tartalmazó, jobbára holland, ill. EU kutatási forrásokból finanszírozható 2005-2008-as új munkatervet. Saját költségvetésünkből csak évi egy-két utat, illetve pl. 2005. őszén egy 7 fős terméktervezési módszertani workshopot kellett finanszíroznunk. A holland Eindhoveni Egyetem tagja a BME Nukleáris Technikai Intézete titkárságával működő ENEN (European Nuclear Education Network) szervezetnek. Olasz kapcsolataink nagy mértékben Dr. Benito Righetti bolognai professzor, budapesti olasz TéT-attaséval fenntartott, szinte mindennapi kapcsolatainknak köszönhetően, 2005-ben is rendkívül aktívak voltak. Bolognai kezdeményezésre a SOCRATES/ERASMUS mobilitás feltételeihez igazítva megújítottuk a BME-Bologna Egyetem szerződését, közös MSc képzést előirányzó közös pályázatot adtunk be a Milánói és a Torinói Egyetemmel az Olasz Felsőoktatási Minisztériumhoz. A Politechnico di Milano a beszámolási időszakban két kutatási együttműködési fórumra is meghívta képviselőinket, majd nemzetközi vezetőjük, Spinelli professzor is Egyetemünkre látogatott a Poliminek a TIME-programunkhoz történt csatlakozása alkalmából. Olasz kapcsolataink kiemelkedő eredménye volt dr. Molnár Károly rektor 2006. május 26-27-i modenai látogatása az Egyetemen és a Ferrari cégnél. Spanyol kapcsolataink főképpen az intenzív S/E mobilitásban zajlik. A 1990-es évek elején kialakult kapcsolati rendszerünkben újabb hallgatói csere-lehetőségeket adhat a jövőben az
15
Universidad Politécnica de Valencia és az Universitat Politécnica de Catalunya intézményekkel a T.I.M.E. tagságunk. Portugália 2005. októberében (de különböző időpontokban) Lisszabonban rendezték meg a CESAEER igazgatótanácsi és a T.I.M.E. közgyűlését is. Részt vett Dr. Zrínyi Miklós rektorhelyettes, illetve Dr. Moson Péter, TIME-koordinátor. A brit/ír kapcsolatok területén meg kell említeni, hogy 2005. tavaszán Glasgowban a Strathclyde Egyetemen került sor az EUA éves közgyűlésére, melyen Dr. Molnár Károly rektor, valamint az azt megelőző londoni CESAEER-igazgatótanácsi ülésre, melyen Dr. Zrínyi Miklós rektorhelyettes vett részt. Az EUA új elnökéül Prof. Dr. Ing. Johann-Dietrich Wörnert, a Darmstadti Egyetem (a BME 1995. óta szerződéses partnere) elnökét választották meg. Az EUA vezetésébe a CESAEER javaslatára bekerült Dr. Gülsün Saglamer, az Isztambuli Egyetem volt rektorasszonya. Brit kapcsolataink fontosak a kutatás terén is. A 2005. őszén a Bristoli Egyetem, a 2006. február 28.-i Nyílt Napon az Oxfordi Egyetem kutatási és innováció-szervezési szakértői tartottak előadást tapasztalataikról. Kiemelkedő esemény volt 2006. május 30.-31.-én Sir Eric Ash, a Londoni Imperial College volt rektora (Gábor Dénes egykori tanítványa) látogatása egyetemünkön az MTA, a BME és a Novofer Alapítvány közös kezdeményezésére az MTA-n megismételt őszi londoni Gábor Dénes előadása megtartását követően, melyet Dr. Molnár Károly rektor nyitott meg. 2006-ban is újabb brit egyetemek kerestek meg bennünket S/E egyezménykötést javasolva. Norvégiából a trondheimi NTNU hagyományos kiemelt partnerünk. 2003-ban a Stavangeri körzet küldött Magyarországra kapcsolatépítő delegációt, akik Egyetemünket is meglátogatták. Az NKTH által összeállított 2005. május végi viszont-delegációban Dr. Sallai Gyula stratégiai rektorhelyettes és Dr. Kullmann László gépészkari dékánhelyettes vett részt. Dánia: DTU, MSc hallgatói csere-megállapodás megkötése 2005. júniusban. Finnország: A Helsinki Műszaki Egyetem hagyományosan kiemelt partnerünk (a CESAEER szervezetben is), EU-s programokban közös részvétel, 3 oldalú szerződésünk van a Tallin Műszaki Egyetemmel. 2005. november 29-én Dr. Magyar Gábor stratégiai valamint Dr. Tömösközi Sándor tudományos és nemzetközi igazgató, Ferenczi Kinga (Karrier Központ) és Sélley György (Támpont Iroda) fogadták a North-Karelia Polytechnic és a Perlos Corporation delegációját az NKI vezetője és a területi referens közreműködésével. Svédország: 2005. november 30-án a Királyi Svéd Mérnökakadémia 9 fős jószolgálati és kapcsolatkereső delegációja - Prof. Bengt Lindberg elnök, a Stockholmi Királyi Műszaki Egyetem dékánja vezetésével Budapestre látogatott, s programjai során felkereste az Egyetemünket is. Dr. Molnár Károly rektor megbízásából Dr. Sallai Gyula stratégiai rektorhelyettes fogadta és előadás keretében részletesen tájékoztatta a vendégeket a BME tevékenységéről és válaszolt a delegáció kérdéseire. Közreműködött Ádám Antal rektori nemzetközi tanácsadó és Dallos Györgyi PR irodavezető, programszervező Csikota Mária referens (NKI) volt. A svéd delegáció felkereste a BME Mérnöktovábbképző Intézetet is, ahol Dr. Ginsztler János professzor, igazgató, a Magyar Mérnökakadémia elnöke találkozott és konzultált velük. 2006. április 11-12.: Lulea-i Műszaki Egyetem Villamosmérnöki karáról Prof. Dr. Dag Björklöf és munkatársa szakmai látogatást tettek a BME-n. Tárgyaltak Dr. Péceli Gábor VIK dékán úrral és Dr. Vajda István tanszékvezető úrral (Villamos Energetika Tanszék). Dr Varjú György
16
professzor kíséretében a Nemzetközi Kapcsolatok Irodáján is látogatást tettek, ahol Tokai András irodavezető és Csikota Mária svéd referens fogadta őket. Felajánlották, hogy az egyetem „Space Master” Erasmus-Mundus kurzusára még április 30-ig fogadtak jelentkezőket a BME-ről. 2006. június 27: A Chalmers Egyetem 8 fős diákcsoportjával, (akik a Master fokozatukat vállalkozástanból végzik), találkozott a GTK Közgazdaságtan tanszékének és a Karrier Központ képviselője a Svéd Kereskedelmi Kirendeltségen. 2006. június 28-július 2: A SEFI éves konferenciáját és közgyűlését az Uppsalai Egyetemen tartották, ahol Dr. Zrínyi Miklós tudományos és nemzetközi rektorhelyettes képviselte a BME-t. Izland: 2006. január 23-án az Izlandi (University of Akureyri) dékáni delegáció látogatása a BME-n (megújuló energia források tárgyában), fogadta Dr. Kullmann László dékánhelyettes és Dr. Gács Iván, az Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszék vezetőhelyettese nevében Dr. Gróf Gyula docens. A megbeszélés témája az energetikai szakon tanuló hallgatók részvétele a fenti egyetem MSc. képzésében 2007. szeptemberétől (a Nemzeti Fejlesztési Hivatal által meghirdetett -eeagrantsösztöndíj pályázati lehetőségei által), a Villamosmérnöki és Informatikai valamint a Vegyészmérnöki Karról is bevonva a hallgatókat.
I.3.2. A szomszédos országok A beszámolási időszakban a szomszédos országok egyetemeivel (a korábban már említett Ausztriát is beleértve) rendkívül intenzív kapcsolatokat ápoltunk. Ezeket a kapcsolatokat az együttműködési szándék mellett, uniós tagságunk óta bizonyos versengés, a román és dél-szláv viszonylatban egyes esetekben magyarellenesség is terhelte, részünkről azonban, különösen a környező országokban, így az egyetemeken is megtalálható magyar kisebbségek iránti segítőkészség jellemezte. A régió másik három nagy műszaki egyetemével 2003. óta működtetjük a 4XTU (Telč-i kezdeményezés) stratégiai szövetséget. 2005-ben Dr. Molnár Károly rektor és Dr. Sallai Gyula stratégiai rektorhelyettes képviselték a BME-t a 4XTU (Bécsi, Budapesti, Pozsonyi és Prágai Műszaki Egyetem) regionális együttműködés 3. Rektori Tanácskozásán, amelynek fő témája a minőségbiztosítás volt. A találkozót a Pozsonyi Műszaki Egyetem szervezte meg Selmecbányán. 2007. szeptemberében a találkozó házigazdája az Egyetemünk lesz. Román egyetemi kapcsolataink keretében 2005.-ben és 2006. elején négy rektori vagy rektorhelyettesi szintű látogatásra is sor került. A kolozsvári Babeş-Bólyai Egyetemmel különösen élénk kapcsolatokat folytattunk. Utóbbival a 2005. júniusában aláírt új munkaterv alapján. Javaslatunkra a Temesvári Műszaki Egyetemmel a BME TANOK régi partnere, az UNH (University of New-Hampshire) is felvette a kapcsolatot. 2005. őszén, az első, Bukarestben tartott közös román-magyar kormányülés alkalmával a Sapientia Egyetemmel és a Bukaresti Műszaki Egyetemmel háromoldalú vízgazdálkodási együttműködést kötöttünk. Szlovákiából fő partnerünk a Pozsonyi és a Kassai Műszaki Egyetem, de a Zsolnai Műszaki Egyetemmel is intenzív kapcsolatokat ápolunk. A Kassai Műszaki Egyetemmel Dr. Molnár Károly rektor és Dr. Detrekői Ákos volt rektor 2005. márciusi látogatását követően, a munkatervet 2005. szeptemberében megújítottuk. Pozsonyi Műszaki Egyetemmel meg kell újítani munkatervet (folyamatban). A másik 4xTU partnerünkkel a Czech Technical University in Prague-gal 2006. szeptember 5.-én a két
17
intézmény rektora aláírta az új munkatervet 2006-2008-as évekre. A szomszédos országok egyetemeivel a munkatervek mellett szervezett kapcsolataink zöme a CEEPUS hálózaton belül bonyolódott. A 2004/2005-ös tanévben 3 hálózatban 27 fő kiutazására és 20 fő fogadására került sor (összesen 47 fő), ennek a forgalomnak kb. a fele a 2005.-ös naptári évre esett. A lengyel kapcsolatok terén 2005. áprilisában nálunk került sorra a BME-Krakkói és Bécsi Műszaki Egyetem éves tanszékközi Mechanika Konferenciája, 10 krakkói résztvevővel, köztük Waszczyszyn professzorral, egyetemünk tiszteletbeli doktorával. 2006. februárjában Dr. Sallai Gyula stratégiai rektorhelyettes a Microsoft meghívására Varsóban részt vett a „Central and Eastern Europe Higher Education Leaders Conference”-en, melyen Bill Gates, a Microsoft elnöke is jelen volt. A Krakkói Műszaki Egyetem 2006. októberében megemlékezést és kiállítást tervez a magyar 1956ról, és benne Műegyetemünk szerepéről. A volt Jugoszlávia egyetemei közül tényleges kapcsolataink a szlovéniai Maribor és a horvát Zágrábi valamint a szerbiai Újvidéki Egyetemmel vannak. Az Újvidéki Egyetem magyar nyelven is oktató szabadkai Építőkarával kari szinten folytatódik a korábbi, rektorok által aláírt együttműködés. A szomszédos országok közé sorolhatjuk Ukrajnát és az Oroszországi Föderációt. Ukrajnával az egyetemi kapcsolatok a robottechnikai képzésen kívül teljesen megszűntek, több orosz egyetemmel, valamint a budapesti orosz nagykövetséggel viszont jó volt a kapcsolat. 2005. áprilisában Rektorunk részt vett a Moszkvai Energetikai Egyetem (Moscow Power Engineering Institute) alapításának 75. évfordulója ünnepségén. Megújítottuk az egyezményt a Szentpétervári Repülőgépműszerezési Egyetemmel. 2005. november 23.-27.-ig Dr. Köves János oktatási rektorhelyettes és Szabó Tibor főtitkár képviselte Egyetemünket a Bauman Moscow State Technical University fennállásának 175. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozaton. 2006. februárjában Dr. Molnár Károly rektor fogadta Dr. Haszan Haszanov budapesti azerbajdzsáni nagykövetet, aki átadta a bakui Építészeti és Építőmérnöki Egyetem kapcsolatteremtési javaslatát. A megbeszélésen felmerült, hogy a BME további potenciális bakui társintézményei – elsősorban a mérnökkarokkal rendelkező ottani Műszaki Egyetem, valamint a Vegyészmérnöki Karunk iránt érdeklődő Kőolajipari Egyetem meglátogatására ez év őszén Rektor Urat azerbajdzsáni látogatásra hívják meg. Litvánia: 2005. december 15-én Dr. Magyar Bálint javaslatára Dr. Molnár Károly rektor fogadta az OM vendégeként Budapestre látogató Dr. Remigijus Motuzas litván oktatási és tudományos minisztert és oktatásfejlesztési valamint nemzetközi együttműködési munkatársait.
I.3.3 USA/Kanada/Ausztrália 2005-ben véget ért a BME-FIT (Florida Institute of Technology, újabban: FloridaTech) együttműködés hároméves, mintegy 200.000 dolláros, közel 100 fős mobilitást eredményező környezeti projektje, ennek meghosszabbítására Dr. Dwayne McCay Provost 2006. márciusban érkezett Budapestre, a WFEO kongresszus alkalmából. A University of Virginia (UVA)
18
rektorhelyettesi delegációját 2005. júniusában fogadtuk. Az USA állami egyetemei közt az első tízben rangsorolt UVA elsősorban IT és élettudományok terén ajánl olyan együttműködéseket, melyek az Informatikai Minisztérium és a Bay Zoltán alapítvány által létrehozott Fairfax Countyban működő Hungarian High-Tech Centerrel együttműködve esetleg termékként is hasznosíthatók az USA piacokon. Egyeztetések és Dr. Levendovszky János VIK dékánhelyettes charlottesville-i látogatása után a BME-UVA egyezmény aláírására 2005. június 16.-án került sor Budapesten, amikor az UVA vezetői is részt vettek washingtoni CISS (Center for International Strategic Studies) és az NKTH által Egyetemünk ”I” épületében rendezett II. Magyar-Amerikai Innovációs Workshopon. A CISS Magyar-Amerikai projektje 2006. nyarával lezárult. 2005-ben és 2006-ban az eddigi USA együttműködő cégeken (GE, Microsoft, stb.) újabb amerikai cégek (Lutron, Cisco Systems) keresték meg Egyetemünket. A Pittsburghi Egyetemtől a washingtoni Magyar Nagykövetség útján érkezett, az ösztöndíj-javaslatokon kívül, két tiszteletbeli konzul: a texasi Philip Aronoff, és a missouri, dr. Joe Adwjan. E lehetőségeknek, – ahogy a DIK mellékelt éves beszámolójában is szerepel –, aktívan elébe kell mennünk! Kanada: 2005. nyarán Őexc. Robert Hage nagykövet közvetlen kérésére Dr. Mészáros Péter igazgató (BME-TANOK/Tanfolyami és Nemzetközi Oktatási Központ) fogadta a Nagykövetség két munkatársát: Pust Ágnes követségi tanácsost és Rodé Esztert kulturális és oktatási referenst. A látogatás tárgya a kétoldalú egyetemközi kapcsolatok áttekintése, továbbá a kapcsolatok felerősítésének lehetősége a kanadai egyetemekkel volt. A látogatást követően a Kanadai Nagykövetség egy felmérést kezdeményezett a két ország egyetemközi kapcsolatrendszeréről (Magyar-Kanadai Egyetemi Kapcsolatok Kérdőív), amely kimutatás a tervek szerint felkerül a nagykövetségi internet-hálózatra is. 2005. októberében PhD Micheal J. Kelly, a University of Ottawa School of Management dékánja látogatott Egyetemünkre kapcsolatfelvétel – különösen a francia nyelvű MSc. üzleti tanulmányok, valamint az angol nyelvű MBA képzés területein – céljából. Fogadta: Dr. Romvári Edit nemzetközi dékánhelyettes (Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar). A Kanadai Nagykövetség oktatási részlege 2006. őszére tervez Egyetemünkön egy a kanadai ösztöndíj-lehetőségeket felvázoló tájékoztató előadást tartani hallgatóink számára. Ausztrália vonatkozásában az INU, a melbourne-i székhelyű La Trobe Egyetem irányította 2005. nyári linköpingi és 2006. áprilisi budapesti rendezvények érdemelnek említést. Az Ausztráliától Kínán, Japánon át Észak- és Dél-Európáig terjedő egyetemi hálózatnak rangos, de nem elsősorban műszaki egyetemek a tagjai. A tetemes (évi 10.000 USD) tagdíj miatt további részvételünkről valószínűleg le kell mondani.
I.3.4 Ázsia - Távol-Kelet 2005. februárjában a Beijing City University modern magánegyetem gazdasági karának dékánasszonya látogatta meg Egyetemünket. Ezeket az együttműködéseket melegen támogatta a KÜM, illetve Őexc. Zhu Zushou, budapesti kínai nagykövet is, akivel több megbeszélést folytattunk. A látogatásokat Dr. Molnár Károly rektor /Dr. Detrekői Ákos előző rektor kíséretében/ 2005. május 19.-29. között viszonozta, és 3 egyezményt is aláírt. Még ezt megelőzően Rektor Úr – összekötve a Korea Egyetem 100-éves évfordulójára kapott meghívással – május első napjaiban Tajpejben meglátogatta a National Taiwan Universityt, a Lung-Hwa Egyetemet és az Academia Sinicat.
19
2006. márciusában Dr. Detrekői Ákos professzor az IHM (Informatikai és Hírközlési Minisztérium) kiküldetésében és a BME képviseletében Shenzhen-ben (KNK) a Sencseni Virtuális Egyetemmel (Shenzhen Virtual University Science Park, 43 kínai, hongkongi és tajvani egyetemet tömörítő szövetség, inkubációs centrum) kialakítandó konkrét K+F együttműködési lehetőségekről tárgyalt, és átadta a BME projekt javaslatain. 2006. május végén Budapestre látogatott a China University of Geosciences (Wuhan, Kínai Népköztársaság) 5 fős rektori delegációja, Prof. Dr. Zhang Jingao elnök vezetésével. A kínai vendégek a BME-n együttműködési tárgyalást folytattak Dr. Molnár Károly rektorral, és a két egyetemi vezető együttműködési megállapodást írt alá. Az 1952-ben alapított kínai egyetem az egyike a dinamikusan fejlődő kínai felsőoktatási kulcsintézményeknek. A kínai delegáció szakmai látogatást tett a BME több tanszékén (Építőanyagok és Mérnökgeológia Tanszék, Fotogrammetria és Térinformatika Tanszék, Környezetgazdaságtan Tanszék. Dr. Sallai Gyula stratégiai rektorhelyettes részt vett a II. EU-ASEAN rektori konferencián 2005. november 16.-20. között a belgiumi Leuvenben. Az ú.n. „sanghaji” egyetem-rangsor 10. helyén szereplő National University of Singapore, valamint az ugyancsak szingapúri ASTAR Nemzeti Kutatóintézet uniós tagságunk után kezdett érdeklődni Egyetemünk iránt. Delegáció-cserék és professzoraink meghívása után a NUS-sal együttműködési szerződést és hallgatócsere-megállapodást írtunk alá, 2005. áprilisában. 2005. nyarán ASTAR, majd 2006. májusában újabb NUS delegációt fogadtunk. A 2005/2006-os tanévben első ösztöndíjas hallgatóink is kiutazhattak Szingapúrba. Vietnám: 2005. márciusáig zárultak le az első felvételik Hanoiban a BME-GTK és a Hanoi Műszaki Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara valamint Nemzetközi Oktatási Központja közös szervezésében induló angol nyelvű képzéseknek. Figyelemre méltó, hogy az elmúlt 1,5 évben számos vietnami oktatási, kutatási és minisztériumi delegáció keresett fel bennünket tapasztalatszerzés céljából, köszönhetően az Uniós szinten támogatott Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési (NEFE) koncepciónak és pályázati lehetőségeinek is, amelynek egyik kiemelt célországa Vietnam. 2005. május 26.-án Dr. Kövesi János oktatási rektorhelyettes fogadta a vietnami Központi Tudományos és Oktatási Bizottság delegációját, valamint június 17.-én a vietnami Oktatási és Tervezési Minisztérium magas rangú delegációját, a Külügyminisztérium alatt működő szakintézmény, a Magyar - Nemzetközi Fejlesztési Segítségnyújtási Közhasznú Társaság felkérésére. A kihelyezett MBA képzés beindításának meggyorsítását szolgálja Dr. Molnár Károly rektor konzultációs találkozója Budapesten 2006. augusztusban, majd Hanoiban Dr. Viet Pham Minh professzorral, a Hanoi Open University rektorával, amikor részt vesz a Hanoi Műszaki Egyetem alapításának 50. évfordulós ünnepségén. Japán: 2005-öt az ”EU-Japán kapcsolatok éve”-ként kezeltük, az OM felkérésére külön tervet készítettünk tíznél több japán egyetemmel és kutatóintézettel, valamint cégekkel (Furukawa, TOSHIBA, DENSO, Suzuki, Sumitomo) történő együttműködésre. Dr. Zrínyi Miklós tudományos és nemzetközi rektorhelyettes 2005-ben kétszer is kiutazott Japánba /június: Toshiba, Shizuoka Egyetem október: Hokkaido Egyetem, Oszakai Egyetem/. A Suzuki Alapítvány/Shizuoka európai partnereinek éves konferenciája 2005. szeptemberében Wuppertalban volt, Zrínyi Miklós professzor részt vett az eseményen a BME három oktatójával és két doktornaduszával együtt, és 5 évre megújította a BME-Shizuoka Egyetem európai partnerei interAkadémia Egyezményt. A 2006os Interakadémia helyszíne Jasi, (Jászváros), Románia. 2005. október 1-jével ismét elindultak ösztöndíjasaink a Tokiói, a Waseda, az Oszaka Egyetemre, és 2006-ban először egyetemközi szerződés alapján a Hokkaido Egyetemre is jelöltünk hallgatót. 2006. februárjában újabb 5 évre, 2010-ig megújítottuk az Oszakai Egyetemmel kötött szerződést.
20
2006. június első napjaiban az ismét Japánba utazó Dr. Zrínyi Miklós tudományos és nemzetközi rektorhelyettes meglátogatta a Tokyo Institute of Technologyt, és tárgyalt a Tokyo University, valamint a Waseda University illetékes elnökhelyetteseivel, mérnökkari dékánjaival. A hagyományosan jó dél-koreai egyetemi kapcsolatainkban az elmúlt időszak legfontosabb eseménye Dr. Molnár Károly rektor valamint Dr. Zrínyi Miklós tudományos és nemzetközi részvétele volt a Korea University Centenáriumán, 2005. május 4.-5.-én Szöulban. Ebből az alkalomból találkoztak a Chongbuk Egyetem képviselőivel is, és kicserélték a korábban Budapesten a koreai nagykövet jelenlétében aláírt új egyezményt. 2006. tavaszán ugyancsak a Koreai Egyetem szervezésében sorra került APAIE (Ázsia-Csendes óceáni egyetemi hálózat) rendezvényén Dr. Sallai Gyula stratégiai rektorhelyettes vett részt. A hazánkba települő nagy koreai beruházásokhoz (SAMSUNG, LG, Hyundai) kapcsolódva újabb dél-koreai egyetemek keresik velünk a kapcsolatokat. Ezeknek a többi hazai egyetemet is érintő szervezését a BME-n működő Magyar-Koreai Műszaki Együttműködési Központ Alapítvány végzi, szorosan együttműködve a Tudományos és Nemzetközi Igazgatósággal, valamint a Rektor nemzetközi tanácsadójával. 2006. július 5-én az új koreai nagykövet, Őexc. EOM bemutatkozó látogatást tett az Egyetemünkön. A világ tudományos nagyhatalmai közé tartozó Indiával, 2005/6-ban örvendetesen megélénkültek a kapcsolataink. Az Indian Institute of Technology, Mumbay (Bombay) szerződés alapján indiai diákok érkeznek nyári gyakorlatra az Építőmérnöki Kar patronálása mellett. A SATYAM cég végzős mérnökeink alkalmazásával 2005-ben irodát nyitott az Infopark területén.
I.3.5 Afrika és Latin-Amerika Afrikából (a TANOK-ba fizető hallgatókat küldő Líbia és Nigéria mellett) dél-afrikai (Pretoriai Egyetem, Stellenbosch és a Technikon Pretoria / újabban Tshwane University/), és néhány egyiptomi egyetemmel van kapcsolatunk. Dr. Molnár Károly rektor és Dr. Zrínyi Miklós rektorhelyettes látogatott 2006. márciusában a Pretoriai, Cape Town-i és a Stellenbosch Egyetemre. Hazaérkezésük után a BME-re látogatott a dél-afrikai kutatási-tudományos miniszter és a DélAfrikai Tudományos Akadémia elnöke. Rektori/elnöki szintű viszontlátogatások várhatók és élénkülő kutatási kapcsolatok a magyar-dél-afrikai TéT szerződés keretében. 2006. február 16.-án az Algériai Demokratikus Népi Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Salah Lebdioui úr „L’évolution récente de la situation en Algérie” címmel előadást tartott francia nyelven Egyetemünkön, ahol tovább ápoljuk az Oráni Műszaki Egyetem létrehozásakor kialakult kapcsolatokat. Az egyiptomi és jemeni felsőoktatási miniszter 2006 kora nyarára előkészített látogatását az OM végül lemondta Latin Amerikából jelenleg csak a Mexikói Querétaro-i Egyetemmel folyik (a SZTAKI-val közös) gépgyártástechnológiai együttműködés. Észlelve az EU Latin-Amerika felé történő nyitását, több budapesti latin-amerikai nagykövet javaslatára Dr. Molnár Károly rektor elvállalt egy latinamerikai (Argentína és Brazília, Peru) egyetemi kapcsolatépítő körutat 2005. novemberében. A költségeket a Paksi Atomerőmű Rt.-vel megosztva fedeztük. Dr. Molnár Károly rektor a Paksi Atomerőmű Rt. delegációjával dél-amerikai utazáson vett részt, amelynek során egyetemi kapcsolatépítő látogatásokat tett és vezetői tárgyalásokat folytatott Buenos Airesben Argentína legjelentősebb egyetemén, az Universidad de Buenos Aires-en. Peruban az Universidad Nacional San Antonia Abad egyetem rektorával tárgyalt, és találkozott a Perui Rektori Konferencia soros elnökével. Rio de Janeiróban a brazil nemzeti egyetem, az Universidade Federal do Rio de Janeiro
21
rektorának képviseletében fogadták Dr. Molnár Károly rektort, aki az út során a magyar külképviseletektől is messzemenő támogatást kapott. A 2005-ös naptári év (valamint 2006 első 6 hónapja) kronologikus eseménytörténetét a Nemzetközi Hírlevelek alapján lásd a /3./ Mellékletben.
I.4. A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK SZERVEZÉSE Az Egyetemi Tanácson és a munkát irányító tudományos és nemzetközi rektorhelyettesen kívül a Nemzetközi Kapcsolatok Irodája (NKI) munkáját az ET Tudományos Bizottsága és a Tudományos és Nemzetközi Rektorhelyettes tanácsadó testületeként működő Egyetemi Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága (NKB) határozza meg és véleményezi, együttműködése pedig folyamatos a Tudományos és Nemzetközi igazgatóságon belül a K+F Pályázati Irodával és a SOCRATES Irodával, az Oktatási és Stratégiai Igazgatósággal, utóbbival a nemzetközi cégkapcsolatok szervezését illetően, és az EHK Hallgatói Külügyi Testületével is. Az NKB újjáalakítása során kiszélesítettük az Egyetemen belüli kapcsolatrendszert. Az NKI intenzív és operatív kapcsolatokat ápolt a BME érintett szervezeteivel. Az NKI személyi ügyeiről, a munkatársak leterheltségéről és az elégtelen infrastruktúráról bőven írtunk a BME Intraneten megtalálható hosszabb nemzetközi stratégiai elemzésben. Reméljük, hogy mindezeket a gondokat a 2006. június 26-án elfogadott új SzMSz megvalósításával hamarosan sikerül majd megoldani. Ugyancsak reméljük, hogy a 2006. szeptemberétől az „A” épület földszintjén működni kezdő, közbeszerzési pályázat nyertes új utaztatási irodával kötendő szerződésben megnyugtatóan rendezni tudjuk a BME közvéleménye által sokat bírált utaztatási anomáliákat és bürokratikus adminisztrációt. Az utazási költségek azonban a forint romlásával már 2006-os év tavaszától jelentősen emelkedni kezdtek.
I.5. 2005. ÉVI NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓ Összegyetemi szinten a Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság Gazdasági Osztályának Pénzügyi Csoportja tartja nyilván a kiutazásokat. A külföldi napidíj a Gazdasági Osztályon nincsen külön nyilvántartva (a személyi juttatások között kerül elszámolásra), A Tudományos és Nemzetközi Igazgatóság Nemzetközi Kapcsolatok Irodája (NKI) szervezésében a 2005. évben 29 vezetői és 108 közvetlen kapcsolatos egyéni oktatói és hallgatói kiutazásra, a partneregyetemekről pedig összesen 130 vezetői és közvetlen kapcsolatos oktatói vendégfogadásra került sor, ami a népes delegációk miatt összesen több, mint 300 főt tett ki. (Az NKI összesen 41.957729.- Ft-tal gazdálkodott.) A Tudományos és Nemzetközi Igazgatóság nemzetközi kapcsolatok céljára 2005-ben az alábbi keretekkel rendelkezett, illetve az alábbi felhasználások történtek: 14631. (Külföldi kiküldetés) témaszámon, külföldi kiküldetés keretei és költségei Ft-ban:
22
2005. nyitó összeg: 3.829.880.- Ft Költségvetési támogatás: 22.085.000.- Ft Keretmódosítás (átadás-átvétel): - 2.002.388.- Ft -----------------------------------------------------------------Bevétel összesen: 27.917.268.- Ft Felhasználásra került: Kiküldetési költségek: 21.461.031.- Ft Nemzetközi tagdíjak: 3.507.608.- Ft Egyéb kiadások: 672.055.- Ft ------------------------------------------------------------------Kiadás összesen: 25.640.694.- Ft 14631. témaszámon maradvány 2005. december 31.-én: 2.276.574.- Ft Maradvány oka: NEPTUN szervezet nemzetközi tagdíjának befizetését 2006 évre tettük át. 14859. (Vendégfogadás) témaszámon a bevételek és a kiadások a következőképpen alakultak: 2004. év nyitó összeg: 3.945.204.- Ft Költségvetési támogatás: 8.586.000.- Ft Keretátadás: -2.845.536.- Ft -----------------------------------------------------------------Bevétel összesen: 9.685.668.- Ft Felhasználásra került: Külföldiek vendéglátása: 8.656.419.- Ft Egyéb kiadások: 116.391.- Ft -------------------------------------------------------------------Kiadás összesen: 8.772.810.- Ft 14859. témaszámon a maradvány 2005. december 31.-én: 912.858.- Ft volt. A vendégfogadási témaszám maradványának 90 %-át az teszi ki, hogy a közvetlen kapcsolatos vendégfogadás év közben lekönyvelt adóját és járulékát év végén visszakönyvelte a Gazdasági Osztály 14862. témaszámon 2005. évi nyitókészlet: 16.212 .- Ft Egyéb bevétel: 3.178.581.- Ft ---------------------------------------------------------------------------Bevétel Összesen 3.194.793.- Ft Kiadás Összesen
3.165.120.- Ft
14862. témaszámon a maradvány 2004. december 31.-én 29.673.- Ft volt. 27406-os (CEEPUS oktatói és hallgatói diákcsere) témaszámon a forgalmak a következők voltak: 23
2005. évi nyitóösszeg: 485.000.- Ft Bevétel: 675.000.- Ft --------------------------------------------------------Összes bevétel: 1.160.000.- Ft Felhasználásra került:
1.085.000.- Ft
27406. témaszámon maradvány 2005. december 31.-én: 485.000.- Ft. Az NKI az év folyamán visszafogottan és takarékosan igyekezett mind a kiutazási, mind a vendégfogadási keretellátmányt beosztani. 2005. januárjától a 2/2005. (I.24.) sz. Rektori Utasítás illetve a 10025/2005. sz. Főigazgatói Körlevél alapján, a mellékletben szereplő, a korábbiakhoz képest mintegy 5-10 %-kal megemelt, és jórészt Euróban kiutalt új napidíjak alapján intézzük. (Ld. 2. sz. Melléklet.) A beutazó vendégek napidíjait a korábbi 2.500 Ft helyett a Krakkói Műszaki Egyetemmel kötött munkatervhez hasonlóan esetenként napi 20 Euro - 5000.- Ft-ban igyekeztünk biztosítani. 2005 nyarától – nem függetlenül a költségvetési megszorításoktól sem – a szolgáltató tevékenység hangsúlyozása mellett, a Tudományos és Nemzetközi Igazgatóságon és ezen belül az NKI-n növekedett a pénzügyi fegyelem, és a nemzetközi területen is előtérbe került a K+F részlegnél már megszokott szigorú szerződés-nyilvántartás. Fokozottabban érvényesül elsősorban pályázati úton, illetve kari, tanszéki források bevonásával a központi keretek ésszerű és takarékos felhasználása. A nagyobb pénzügyi fegyelemhez a cselekvési tervek gondosabb előkészítés mellett arra is szükség volna, hogy az elkészülő pénzügyi tervekhez rendelt források időarányosan és áttekinthetően álljanak rendelkezésre. Már itt jelezzük előre, hogy a 2007-es jubileumi, 225. évfordulóhoz kapcsolódó megélénkülő nemzetközi eseményekre (pl. CESAEER-közgyűlésnek a BME-n 2007. októberében történő megrendezése) többletforrásra, vagy a szerződésekben vállalt alaptevékenységek radikális csökkentésére lesz szükség.
II. A BME ÚJ NEMZETKÖZI STRATÉGIÁJÁBÓL ADÓDÓ CSELEKVÉSI TERV Az Egyetemi Tanács által 2005. április 25.-én elfogadta „A BME stratégiai célkitűzései” c. dokumentumban a nemzetközi tevékenység három vonatkozásban említődik. A bevezetőben: „A BME feladatának tekinti nemzetközi kapcsolatainak ápolását, annak érdekében, hogy oktatóinak, kutatóinak és hallgatóinak szaktudása és nemzetközi elismertsége tovább növekedjen.” Az Oktatási résznél: „A BME nemzetközi kapcsolatai fejlesztése során olyan jellegű nemzetközi kapcsolatokra törekszik, amelyek előmozdítják kutatási és oktatási tapasztalatok és bevételek szerzését, valamint a hallgatói mobilitás különböző formáinak kibontakoztatását. Célkitűzése, hogy 2010-re összes költségtérítéses képzésének legalább fele idegen nyelven meghirdetett kurzusokból származzon.” „A BME minőségi rendszerét az ügyfélközpontúság határozza meg.” fejezetcím alatt:
24
-nemzetközi kapcsolatok - egyetemi és vállalati, nemzetközi összehasonlítások” A BME nemzetközi stratégiáját tehát ezeknek a megállapításoknak a fényében kell előbbre vinnünk. A 2005. szeptember 26.-i Egyetemi Tanács által jóváhagyott 2004-es nemzetközi beszámoló és az annak részét képező Javaslatok a BME (új) nemzetközi stratégiája c. előterjesztés szellemében és a határozati javaslatoknak megfelelően lényegében már az egész 2005-ös évben új értelmében intéztük nemzetközi kapcsolatainkat. Az Egyetemünk új nemzetközi stratégiáját megvalósító cselekvési terv sarokpontjai a 2005. november 2.-i Professzori Páholyon is megerősítést és támogatást nyertek, ahol Dr. Molnár Károly rektornak a BME egészét érintő bevezetője után Dr. Zrínyi Miklós tudományos és nemzetközi rektorhelyettes az alábbiakat emelte ki a BME nemzetközi tevékenységéből: A BME új nemzetközi stratégiájának megfelelő cselekvési terv sarokpontjai Az Egyetemi Tanács által elfogadott új BME stratégia kimondja, hogy Egyetemünk nemzetközi kapcsolatrendszere a BME egyik stratégiai tényezője. Így a nemzetközi tevékenység javítása és a kapcsolatrendszer karbantartása az Egyetem legfontosabb távlati céljait szolgálja. Az alábbiakban e stratégiai tényező elemeit igyekszünk részletesebben bemutatni. - A nemzetközi kapcsolatok stratégiai jelentőségét hangsúlyozó új egyetemi stratégiához igazodva (tanácsadó testületek: Tudományos Bizottság, Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága, a kari nemzetközi dékánhelyettesekkel megszervezett konzultációk alapján) új nemzetközi stratégiához illeszkedő cselekvési terv sarokpontjai a következők: • •
•
• • •
• •
együttműködés az EU tagországok egyetemeivel, partnerség a világ (elsősorban Európa, USA és Ázsia) legjobb műszaki (és gazdaságtudományi) egyetemeivel, szoros kapcsolatok a szomszédos országok műszaki egyetemeivel, a magyarságpolitika szellemében is, új kapcsolatok létesítése a távol-keleti régió (Kína, Dél-Korea, Japán) egyetemeivel, a jelenlegi 150-et meghaladó együttműködési szerződésállomány felülvizsgálata, a prioritásnak tekintendő 30-40-es partnerkört kialakítani, a velük való kapcsolatot központilag menedzselni, a többit kari, tanszéki szinten folytatni, vagy felmondani, Egyetemünk többnyelvűségének erősítése, (a BME Stratégiai Tervével összhangban) az oktatói és hallgatói mobilitás fokozása, takarékosság és külső pályázati források bevonása a nemzetközi kapcsolatokban is.
II.1. KONKRÉT TENNIVALÓK / AKCIÓPROGRAM
II.1.1. A BME nemzetközi szervezeti tagságaival kapcsolatban 1.1. Kiemelt tagságok A kiemelt fontosságú tagságok megerősítése, a tagdíjak kifizetése és a rendezvényeiken történő részvétel mellett (EUA, CESAEER, 4xTU, SEFI, Európai Műegyetemi Rektorok Éves Konferenciája, AUF, iNeer, Dean, ACA, WITEC) egyéb konkrét tagsági akciók: 1.2.
4XTU
25
A 4xTU /Bécsi, Prágai, Pozsonyi Műszaki Egyetem és a BME részvételével/ megvalósuló stratégiai együttműködés (Telč-i kezdeményezés). 2006. szeptember 4-5.-én a BME-tanévnyitón a társrektorok és rektorhelyetteseik részvétele, majd egy ezt követő balatonfüredi konferencia megtartása a "kutatóegyetemek" témában. Felelős: Dr. Sallai Gyula stratégiai rektorhelyettes, Dr. Zrínyi Miklós tudományos és nemzetközi rektorhelyettes valamint Ádám Antal rektori nemzetközi tanácsadó aktív részvételével és előadásával, amit a K+F iroda készít elő közreműködésével. Rendezvényszervező: NKI. Határidő: folyamatos 1.3.
CESAEER közgyűlés
-
A 2007. október: CESAEER. Közgyűlés megrendezése a BME-n.
Felelős: Dr. Zrínyi Miklós tudományos és nemzetközi rektorhelyettes, NKI, PR Iroda Határidő: folyamatos 2007. októberig 1.4. -
ICEE 2008. éves konferencia 2008-ra már elnyertük az iNEER (International Network on Engineering Education, (www.ineer.org) ICEE 2008 konferenciájának megszervezését a Pécsi Egyetemmel közösen. Ezt előkészítendő Egyetemünk képviselője részt vesz a 2006. és a 2007. évi ICEE (International Conference on Engineering Education) konferenciákon.
Felelős: Dr. Zrínyi Miklós tudományos és nemzetközi rektorhelyettes, Dr. Moson Péter, a francia nyelvű képzés igazgatója, iNEER Board-tag, NKI Határidő: folyamatos 2008. nyarának kiválasztandó időpontjáig 1.5. -
INU A 2005. augusztus 28.-i Operatív értekezlet pozitív döntése alapján folytattuk tagságunkat az INU, ausztrál alapú egyetemi hálózatban, a La Trobe Egyetem vezetésével létrehozott konzorciumban közösen pályázunk EU-támogatásra hallgatói cserék támogatására. (2006. évi 10.000 dolláros tagdíjunkat a La Trobe Egyetem átvállalta.) 2006. áprilisában Egyetemünkön megrendeztük az INU Végrehajtó Bizottsági ülést. Eldöntendő tagságunk folytatása vagy megszüntetése, a 2007 évi tagdíj: 10.000 USD
Felelős: Dr. Zrínyi Miklós tudományos és nemzetközi rektorhelyettes és az NKI Határidő: 2006. december 1.-ig 1.6. -
Kilépések, tartózkodások A már lezajlott illetve eldöntött nemzetközi szervezeti tagságok (régebben az IAUP International Association of University Presidents, 2005 folyamán a Santander, IAU, DRC) megszüntetésén kívül, ahogyan a 2005. október 17-i Operatív Értekezletre készített előterjesztésben szerepelt, ugyancsak nem veszünk részt az időnként a Magyar Rektori Konferencia útján nekünk is meghívást küldő Bologna Observatory, sem – bár az AUDEM
26
csatlakozási nyilatkozatot annak idején a BME rektora is aláírta – a Magyarországon a Pécsi Tudományegyetem szervezésében tovább működő AUDEM (Association of Universities for Democracy) szervezetek rendezvényein, mivel egyik sem kifejezetten a műszaki egyetemek fóruma. Ugyancsak negatív választ adtunk Profumo torinoi műegyetemi rektor javaslatára, hogy az elsősorban a fejlődő országok irányában kifejtett (francia nyelvű) segélyprogramokat szervező Colombus Association-hoz csatlakozzék a BME. Felelős: NKI Határidő: az érkező meghívások ilyen értelmű udvarias elhárítása folyamatos feladat. 1.7.
Life Long Learning -
Az élethosszig tartó tanulás követelménye megkívánja a mérnökök folyamatos továbbképzését, amelynek szervezése során az Európában, 1939-ben, elsőként alapított BME MTI a jövőben is nagy hangsúlyt kell, hogy helyezzen nemzetközi kapcsolatrendszerének ápolására, a gyorsan változó ipari-gazdasági környezethez kapcsolódó nemzetközi tapasztalatok hazai hasznosítására.
Felelős: Dr. Ginsztler János egy. tanár, igazgató (Mérnöktovábbképző Intézet) Határidő: folyamatos 1.8.
Elvi munka színvonala erősítendő
Az összességében évi közel 3, 5 millió forint tagsági díjakat és a nemzetközi tagságokkal összefüggő vezetői utazások költségeire további közel 4 millió forintot igénylő nemzetközi szervezeti tagságokkal kapcsolatban további tennivalók: - az illetékes egyetemi bizottságok és az illetékes nemzetközi dékánhelyettesek tanácsainak igénybe vételével a Tudományos és a Nemzetközi Igazgatóságon megerősítendő a nemzetközi szervezetekben történő BME részvétellel kapcsolatos elvi előkészítő munka színvonala. Felelős: Dr. Zrínyi Miklós tudományos és nemzetközi rektorhelyettes, a tudományos és a nemzetközi igazgató, NKI-irodavezető Határidő: folyamatos 1.9.
Feladatokkal, felelősökkel ellátott vezetői útibeszámolók
- a nemzetközi szervezetek eseményein részt vevő BME-képviselőket illetően pedig szükséges a felmerült fontos oktatási-kutatási, mérnökképzési ügyeket érintő nemzetközi szervezeti lépésekről történő szélesebb körű, rendszeresebb tájékoztatás, és a feladatokat előíró, felelősöket kijelölő útibeszámolók készítésében a nagyobb következetesség, annak érdekében, hogy Egyetemünk nemzetköziesítése ezeken a csatornákon is jobban megvalósuljon. Felelős: kiutazó egyetemi vezetők, Dr. Zrínyi Miklós tudományos és nemzetközi rektorhelyettes, NKI Határidő: folyamatos 27
II.1.2. Az ú.n. kapcsolatban:
„közvetlen
kapcsolatos”
egyetemközi
szerződésekkel
A listát ld. a 15. mellékletben Vitaanyagként a BME Intraneten. Több megközelítésben és az NKI-n őrzött szerződési archívumnak az országfelelősök által történő átvizsgálásával (Ádám Antal rektori nemzetközi tanácsadó segítségével és Tokai András irodavezető irányításával) elvégzett többhónapos munka során kézbe vettük és értelmeztük a szerződések és munkatervek eredeti példányait. Megállapítottuk, hogy a listán szereplő 183!, jobb híján hagyományosan „közvetlen kapcsolatos egyetemközi szerződésnek” nevezett vegyes halmazban közel 40 olyan, munkatervvel kiegészített szerződés található, ami a vendégfogadásokra évi több, mint 1000 vendégnapot, kiutazásokra évi 350 kiutazást ír elő. Ennek éves költségei 100 %-os teljesítés esetén a 30 millió forintot is meghaladnák. A tényleges teljesítés ettől lényegesen elmarad, alig évi 200 vendégnap keretben fogadjuk a szerződéses partner-egyetemek oktatóit, kiutazóink száma pedig az évi 100 főt sem éri el. Meg vagyunk győződve arról, hogy minden további korrekt együttműködés alapja az, ha a partneregyetemekkel és a BME-résztvevőkkel egyeztetve szerződéseinket anyagi lehetőségeink és a tényleges érdeklődés mértéke szerint módosítjuk.. A lista utolsó oszlopában E (egyetemi szinten folytatandó) K (Kari/tanszéki szinten folytatandó), illetve T (Törlendő, megszüntetendő, felmondandó, ill. T -> S/E /törlendő, mert Socrates/Erasmus intézményközi szerződésben folytatódik/) jelzéssel első megközelítésben tettünk javaslatot a végleges preferenciák kialakítására. A munka végeztével – ha a Szenátus elfogadja javaslatainkat, összesen 25 olyan szerződés marad központi egyetemi kezelésben, amihez érvényes, forintosítható munkatervi kötelezettségek is kapcsolhatók. Javasoljuk, hogy a 25 központi forrásokból finanszírozandó szerződés-lista mellé vehessünk fel további kb. 50, presztízs-okokból szerepeltetendő, anyagi teherrel nem járó szerződést: pl. Imperial College, KTH, USA: Florida Tech, New Hampshire, Taipei, stb, továbbá néhány olyan kiemelt kapcsolatot (skandináv illetve spanyol, portugál területekről) ahol csak S/E csere működik, de a partnerek rangja ezt követeli. (Helsinki, DTU, Barcelonai és Portoi Műszaki Egyetem, stb.). Szerepeltessük külön a nekünk kifejezetten pénzt hozó, meghívásokat eredményezőeket (Szingapúr, japán kormányzósági, kurd autonómiai (beruházási, fejlesztési célú) stb. szerződéseket.) Profiltisztítás érdekében vegyük le a cég-szerződéseket: Toshiba, Suzuki Alapítvány, Gifu kormányzóság, stb. és ezek majd csak a Stratégiai Igazgatóság /PR Iroda céglistáján szerepeljenek. Felelős: (Az Operatív Értekezlet/ Rektori v. Tanács/Szenátus) döntése után: NKI Határidő: a kapcsolati lista véglegesítésére, a BME résztvevők és a külföldi partnerek értesítése után: 2006. dec. 31.
II.1.3. Teendők a hallgatói mobilitási programokkal kapcsolatban 3.1. 2007-től új S/E + Leonardo A jelenleg futó program a 2006/2007. tanévvel lezárul. Előzetes információk alapján a 2007 közepétől induló új programok stratégiájukban is jelentősen eltérnek a most futó II. programtól.
28
Ezek a változások a S/E programon kívül a Leonardo és a nyári egyetemek programját is érintik majd. A meglevő 200-nál is több intézményközi S/E szerződést valamint a velük összefonódó és nyilván megújítandó Leonardo szerződéseket ezen átalakulás után, 2007-2008-ban lesz időszerű ismét összehangolni az u.n. „közvetlen kapcsolatos” szerződésekkel. Határidő: 2007/2008 Felelős: tudományos és nemzetközi rektorhelyettes A. Socrates/Erasmus és Leonardo aktivitás növelése az egyetemi egységek részéről Az uniós célkitűzésekkel egybe esik az a szándékunk, hogy a – minőség megtartása mellett – aktivitásunkat növelni kell. (Az uniós cél 20 év alatt a hallgatói mobilitás megháromszorozása.) Az a S/E aktivitás megítélését egyetemünkön feltétlenül javítani kell, hiszen a hallgatói mobilitásnak ez a legfőbb színtere. Az európai szintű mérnökképzésnek szükségszerű velejárója a nemzetközi tapasztalatszerzés, már az egyetemi évek során is. Ehhez mind a kimenő, mind a hozzánk érkező hallgatók irányában jobb PR munkára van szükség. Tudatosítanunk kell, hogy az oktatás európaivá válása egyetemünk által is kitűzött irányzat. Javítanunk kell a külföldön eredményesen elvégzett tárgyak elismertetési arányát. A bejövő hallgatók létszámának növelésére javasoljuk, hogy vegyünk részt az európai oktatási börzéken (javaslat: közös magyar S/E stand, pl. a Campus Hungary szervezésében). Olyan támogatási/elismerési rendszert kellene kidolgozni, amely az oktatók teljesítményeként elismeri a S/E programba fektetett munkát. Felelős: Dr. Zrínyi Miklós tudományos és nemzetközi rektorhelyettes, Dr. Nagyné Dr. László Krisztina intézményi S/E koordinátor. A fentiekben meghatározott akkreditációs és minőségbiztosítási teendőkben az oktatási dékánhelyettesek, a börzéken történő részvételben a TANOK illetve a Campus Hungary együttműködésére és segítségadására számítunk. A komplex feladatokat Szenátus elé kell vinni. Határidő: Folyamatos, legkésőbb 2007. tavasza. B. Oktatási és hallgatói aktivitás növekedése Ösztönöznünk kell oktatóinkat is az S/E valamint Leonardo, ATHENS, TIME programban való aktív részvételre. Javítanunk kell a bejövő hallgatók fogadási feltételeit (kollégiumi elhelyezés) és stabilizálni/bővíteni kell az idegen nyelven felkínált tárgylistát. A létszám emelkedése felveti a minőségbiztosítási politika ill. minőségbiztosítási rendszer kidolgozásának szükségességét. A hallgatói mobilitás növelésével kapcsolatos tennivalók: -
a mobilitás bilaterális jellegének erősítése (pl. Marie Curie ösztöndíjak estében) az összes mobilitási program adminisztratív kezelésének egységesítése, összevonása, a tantárgyak elismertetési módozatainak átgondolása, az angol nyelvű doktori szabályzat elkészítésének szükségessége, a kettős diplomát adó képzési formák feltételrendszerének kidolgozása.
Határidő: 2006. október vége (2007 évi ösztöndíj lehetőségek év végén esedékes meghirdetése előtt!) Felelős: NKI, diákcsere-felelős
29
Felelős: S/E intézményi koordinátor a DIK-kel, TANOK-kal, oktatási dékánhelyettesekkel, Stratégiai Igazgatósággal együttműködve. Határidő: Folyamatos 3.2. További hallgatói mobilitási programok -CEEPUS-Közép-Európai Felsőoktatási Csereprogram (a 2005/2006-os tanévre nem nyertünk pályázatot, de ezt az évi 15-20 végzős hallgató vagy doktoranduszt is érintő cserelehetőséget a későbbiekben jobb pályázási technikával érdemes feléleszteni! -Új lehetőség 2005-től: ERASMUS MUNDUS (Európán kívüli hallgatók fogadása.) 3.3. „Egyéb” elsősorban, hallgatói mobilitást elősegítő programok • Athens Network (ParisTech, KU Leuven, PoliMi, BME, stb.) • T.I.M.E. Association (Top Industrial Managers for Europe) az Ecole Central Paris
koordinálásával) • ISEP amerikai diákcsere-program • International Network of Universities (INU) (Ausztrál, kínai, japán, indonéz, európai és USAegyetemek) • NEPTUNE környezeti mérnöki projektek (holland kordinálással) az Építő, Építész és Közlekedésmérnöki Kar részvételével) Költségek a nemzetközi szervezeti tagságoknál említett kb. 3 millió forintban nem szerepelnek, és további évi kb. 2 millió forintot tesznek ki. Folyamatban van a 2006-os TIME és ISEP tagdíjak NKTH Apponyi Albert Programon belüli pályázata. A számlák érkezésekor pályázni kell a többi tagdíjra is. A NEPTUNE hálózat 2000 eurós 2005. évi tagdíját, valamint 2x1250 eurós projekt-részvételi díját 2006. áprilisában átutaltuk. NEPTUNE-tagságunk 2006. októberéig érvényes. A további részvételt a három kar (Építő, Építész és Közlekedési) döntésétől tesszük függővé. Az ISEP program esetén megfelelő színvonalú kollégiumi elszállásolás hiányában tagságunkat felfüggesztjük. Felelős: Érintett dékánok, Dr. Zrínyi Miklós tudományos és nemzetközi rektorhelyettes, NKI Határidő: a 2006. december 10. 3.4. A DIK TÁMPONT Iroda éves beszámolójához fűződő javaslatok megvalósítása: Marie Curie ösztöndíjak, új amerikai diákcsere-lehetőségek (Pittsburghi Egyetem, Atlantis Program Missouri ösztöndíj-program) stb. a NKI-nak nagyobb figyelmet kell szentelnie. Meg kell újítani, ill. meg kell kötni a szükséges szerződéseket. Határidő: 2006. október vége (2007 évi ösztöndíj lehetőségek év végén esedékes meghirdetése előtt!) Felelős: NKI, diákcsere-felelős, DIK TÁMPONT Iroda 4. Teendők a források biztosításával, elosztásával kapcsolatban 4.1 Belső pályázat a „közvetlen kapcsolatos” munkatervek végrehajtására
30
A közvetlen kapcsolatos munkatervi ki- és beutazásokat év elején pályáztatni kell a résztvevő karokkal, tanszékekkel. Az a pályázó élvezzen prioritást, aki EU Keretprogramban EU COST és EUREKA projektben, TéT-pályázatban, CEEPUS hálózatban stb. történő közös részvételt, közös publikációt ígér a közvetlen kapcsolatos partnerével. Valamennyi munkaterv megújításának feltételeit a lejárat előtt 6 hónappal meg kell vizsgálni. Felelős: NKI, érintett karok és tanszékek Határidő: Folyamatos 4.2 Külföldi vendégek napidíjának emelése A külföldi vendégek napidíjaival kapcsolatos javaslat: a krakkói és maribori munkatervben már szerződésileg vállalt, egyes esetekben bécsi vendégeknek is engedélyezett napi 20 euro /5 ezer Ft/ napidíj általánossá tétele a megmaradó 30-40 közvetlen kapcsolatos munkaterv esetén. Felelős: Az ET jóváhagyása után az érvényes projekt-munkatervekben szereplő témavezetők, NKI Határidő: 2007. januártól 5. A nemzetközi kapcsolatok szervezeti hátterével kapcsolatos feladatok A Szenátus 2006. június 26.-i ülésén elfogadott új SzMSz-ből következnek, illetve a BME utaztatási szolgálataival kapcsolatos közbeszerzési pályázat eredményétől függenek. Felelős: tudományos és nemzetközi rektorhelyettes, nemzetközi igazgató Határidő: 6. Teendők a BME jobb nemzetközi bemutatása érdekében Összehangolt angol nyelvű egyetemi kiadvány, CD-k, power points bemutatók, egyetemi promociós film, az angol nyelvű honlapra kerülő rendszeres nemzetközi hírek és a sorra kerülő rendezvények (225. évfoduló) bemutatása. Felelős: tudományos és nemzetközi rektorhelyettes, a tudományos és a nemzetközi igazgató, PR Iroda Határidő: folyamatos 7. Szervezeti kérdések Az új SzMSz-nek megfelelő struktúra kialakítása a nemzetközi kapcsolatok intézésére. Határidő: a Szenátus határozata szerint Felelős: a Szenátus határozata szerint Készítette: Tokai András NKI-irodavezető, a korábbi, Ádám Antal, Dr. László Krisztina, Mádl Katalin és Dr. Moson Péter
31
együttműködésével készült anyag felhasználásával (Mellékletek, háttéranyagok készítése: a felsorolt személyek, valamint az NKI és a S/E Iroda munkatársai) Egyeztetve korábbi változatában Dr. Pálvölgyi Tamás, tudományos és nemzetközi igazgatóval, jelen változatával egyetért Dr. Csopaki Gyula, nemzetközi igazgató Budapest, 2006. „július 20”. Jóváhagyta :
Dr. Zrínyi Miklós tudományos és nemzetközi rektorhelyettes
32