BRANDON SANDERSON TŰZLÉNY

BRANDON SANDERSON

TŰZLÉNY

brandon sanderson

A LESZÁMOLÓK-SOROZAT Sorozatszerkesztő: Terenyei Róbert A sorozatban már megjelent: Acélszív Tűzlény Előkészületben: Calamity* A szerzőtől a kiadó gondozásában megjelent további könyvek: Elantris Ködszerzet I–II. Ködszerzet III–IV. Ködszerzet V–VI. A törvény ötvözete AZ IDŐ KEREKE-sorozatban: Gyülekező fellegek I–II. Az éjfél tornyai I–II. A fény emlékezete I–II.

*

eredeti cím

BRANDON SANDERSON

TŰZLÉNY

DELTA VISION 2015

Brandon Sanderson TŰZLÉNY

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Brandon Sanderson: Firefight Copyright © 2015 by Dragonsteel Entertainment, LLC Hungarian translation © Kőszeghy Anna, 2015 Borító © 2015 by Craig Shields All rights reserved!

A mű a képzelet szüleménye. A nevek, szereplők, helyszínek és események a szerző képzeletének termékei vagy kitalált dolgok. Bárminemű hasonlóság valós élő vagy halott személyekkel, eseményekkel és helyszínekkel csupán a véletlen műve.

© Delta Vision Kft., 2015 Szerkesztés: Sziklai István Tördelés, nyomdai előkészítés: Giczi Gyula Korrektúra: Dobos Attila Kiadja a Delta Vision Kft. Minden jog fenntartva!

ISBN 978 963 395 134 7

Delta Vision Kft. 1092 Budapest, Ferenc krt. 40. Telefon: 36 (70) 322-3093 www.deltavision.hu

Nathan Goodrichnek, kedves barátomnak, aki volt olyan türelmes, hogy már akkor is olvasta a könyveimet, amikor még rosszak voltak…

Előhang Láttam, ahogy mindent beborít a Vész. Hatéves voltam, és éppen az erkélyről bámultam az éjszakába. Tisztán emlékszem arra, hogy a mellettem lévő ablakban zörgő régi légkondícionáló elnyomta apám zokogását. A túlpörgött masina sok emelet magasságból nézett lefelé, és úgy csöpögött róla a víz, akár az öngyilkosságra készülő homlokáról a verejték. Nem működött: csak levegőt fújt, nem hűtött semmit. Anyám gyakran ki is kapcsolta. Az ő halála után apám bekapcsolva hagyta, mert azt állította, úgy nem érzi a tikkasztó hőséget. Jégkrémet tartó kezem lehanyatlott. Hunyorogva figyeltem a kísérteties, vörös fényt, amely új csillagként TŰZLÉNY 7

ragyogott föl a horizonton. Csakhogy ennyire fényes, vörös csillagot még sosem láttam az égen. Karmazsinpiros volt. Mintha szíven lőtték volna az égboltot. Azon az éjjelen kísértetiesen forró fénnyel ereszkedett a városra a Vész. Én pedig csak álltam ott földbe gyökerezett lábbal, szorongattam a szétolvadt jégkrémet, ujjaimra csorgott a ragacsos lé, és láttam, amint elsötétül minden. Ekkor kezdődött a sikoltozás.

ELSŐ RÉSZ

1 – David! – szólalt meg a fülemben egy hang. Ami felébresztett az ábrándozásból. Most is a Vészt bámultam, de az eljövetele óta eltelt közel tizenhárom év. Felnőttem, nem az apámmal laktam, és nem árvaként dolgoztam az alsó utcák fegyvergyárában. Leszámoló lettem. – Igen? – kérdeztem vissza, ahogy átszeltem a háztetőt, puskámmal a vállamon. Éjszaka volt, és megesküdnék rá, hogy a Vész mindenre rávetülő, vörös fénye még furább árnyalatúra váltott, bár nem vakított annyira, mint megjelenésének éjszakáján. Elém tárult Új-Chicago szikrázó belvárosa. Minden épülete acél. Olyan, akár egy jövőből érkezett, megTŰZLÉNY 11

nyúzott kiborg. Persze a város nem gyilkol. És nem is élőlény. Tényleg szarok a metaforáim! Acélszív halott, visszaszereztük az uralmat Új-Chicago felső utcái felett – beleértve az egykori elit által kisajátított javak nagy részét. Mindennap zuhanyozhattam a saját fürdőszobámban. Kábé azt sem tudtam, mit kezdjek a hirtelen jött luxussal! Azon kívül, persze, hogy ne legyek többé görényszagú. Új-Chicago végre felszabadult. Rám hárult a felelősség, hogy ez így is maradjon. – Semmit sem látok – suttogtam, letérdelve a háztető peremén. Fülemben vezeték nélküli fülhallgató, a mobilommal összekötve. A fülbigyón pedig kicsi kamera, amin át Tia láthatta, amit én láttam, és a leghalkabb suttogást is közvetítette. – Nyisd ki a szemed! – válaszolta Tia. – Cody szerint a Prof és a célszemély feléd tartanak. – Csend, rend, hullaszag – jelentettem. – Biztos vagy abban, hogy… Ebben a pillanatban robbant fel mellettem a tető. Hatalmasat üvöltve ugrottam hátra, miközben az egész épület megremegett, a robbanás pedig halálos fémrepeszeket szórt felém. A Vészre! Nem akármilyen erejű lövések ezek! – A szikrába! – ordította Cody a vonalba. – Megkerült engem, öcsi! Északról közelít feléd, és… 12

BRANDON SANDERSON

Hangját eltompította az alattunk elterülő utcáról jövő, újabb, szikrázó energialöket, amely közvetlenül amellett tépte le a tetőt, ahol lapultam. – Fuss! – sikoltotta Tia. Mintha magamtól nem jöttem volna rá. Éppen ezen ügyködtem. Jobbról, a fényből egy alak rajzolódott ki. Fekete kezeslábas, edzőcipő, maszk, és mögötte lobogó, fekete köpeny – Erőtér olyan volt, akár egy nindzsa. Némelyik Idol egyszerűen túlzásba vitte ezt az egész szuperképesség-dolgot. Komolyan mondom, nevetségesen nézett ki, pedig szép halványkéken világított, és összevissza szikrázott a testében felgyűlt energiától. Amikor az Idol hozzáért valamihez, az energiává változott, és így át tudott haladni a tárgyakon. Ez nem volt igazi teleportálás, de majdnem, és minél jobb vezető volt az anyag, annál messzebbre jutott általa. Ezért egy acélváros valóságos édenkertnek számított. Kész csoda, hogy itt csak most bukkant fel. Ha a teleportálás nem lett volna elég, elektromos képességeinek hála a legtöbb fegyver sem fogott rajta. Hírhedt tűzijátékokat produkált. Személyesen még nem találkoztam vele, de mindig is látni akartam akció közben. De nem ilyen közelről. – Ne törődj a tervvel! – parancsolta Tia. – Prof! Jon! Jelentkezz! Abraham! Csak fél füllel hallottam, mert éppen akkor süvített el mellettem egy pattogó elektromos gömb. Lefékeztem, TŰZLÉNY 13

aztán, amikor egy második gömb zúgott arra, ahol előzőleg álltam, elpucoltam az ellenkező irányba. Ez a tető gerincét találta el. Az újabb robbanástól megbotlottam, és mialatt az épület fala felé botladoztam, a hátamba fémdarabkák fúródtak. Végül leugrottam. Nem zuhantam nagyot, mert egy felhőkarcoló egyik lakásának erkélyére huppantam. Dobogó szívvel rohantam be. Az ajtó belső oldalán megpillantottam a hűtőtáskát, kinyitottam, széttúrtam a tartalmát, és közben igyekeztem nem pánikba esni. Erőtér a hét elején bukkant fel Új-Chicagóban. Rögtön nekiállt gyilkolászni, véletlenszerűen, látszólag minden különösebb ok nélkül választotta ki az áldozatait, ahogyan Acélszív tette a kezdet kezdetén. Utána pedig felszólította a népet: adják ki a Leszámolókat, hogy elnyerjük méltó büntetésünket. Az Idolok korrupt ítélőszéke elé akar cipelni minket. Ők bárkire lecsaphatnak, ám ha visszavágunk, az szerintük megbocsáthatatlan, jóvátehetetlen bűn. Na, meglátjuk, ki nevet a végén! Egyelőre a kinyírására irányuló tervünk nem alakult nagyon rosszul. Elvégre mi vagyunk a Leszámolók. Mindenre felkészültünk. A hűtőtáskából előrántottam egy vizes lufit. Sikerülnie kell! Tiával napokig agyaltunk Erőtér gyenge pontján. Minden Idolnak van ilyen, és ez a legtöbbször valami vé14

BRANDON SANDERSON

letlenszerű dolog. Alaposan át kell kutatni a múltjukat – mit kerültek el nagy ívben – ahhoz, hogy rájöjjünk, miféle anyag vagy szituáció hatástalanítja a képességeiket. A lufi a legesélyesebb tippünket tartalmazza. Megfordultam, egyik kezemben tartva a léggömböt, másikban a puskát, és figyeltem, mikor zúz be utánam az erkély­ ajtón. – David… – kezdte óvatosan Tia. – Mi van? – suttogtam, miközben majd’ szétvetett az ideg, és készültem, hogy elhajítsam a léggömböt. – Miért az erkélyt sasolod? – Miért is az erkélyt sasolom? Ja, persze! Erőtér a falakon is átjut. Tiszta hülye vagyok. Pont akkor ugrottam félre, amikor az Idol lecuppant a plafonról. Szikrázott körülötte az elektromosság. Fél térdre ereszkedve, kinyújtott karral ért földet, és izzó elektromos gömböt tartott a kezében, amely az egész szobát őrjöngő árnyékokkal terítette be. Mindössze az adrenalinlöketet éreztem: hozzávágtam a lufit. Mellbe találta, energiabombája szertefoszlott. A léggömböt megtöltő vörös folyadék a körülötte lévő falakra és a padlóra fröccsent. A vérnél is hígabb ez folyadék. A retró, gyümölcsízű italpor, amelyet vízben kell feloldani, és utána megcukrozni. Gyermekkorom szép emlékei… Ez a gyengesége. TŰZLÉNY 15

Reszketve kaptam előre a puskám. Erőtér közben döbbenten bámulta csöpögő mellkasát, bár fekete álarca nagyrészt takarta az arcát. Az elektromos kisülések folyamatosan ide-oda villództak a testén, akár a szentjánosbogarak. Erősen a vállamhoz szorítottam a puskát, és meghúztam a ravaszt. A zárt helyiségben leadott puskalövéstől kábé megsüketültem, de sikerült egyenest a képébe találnom. Ami az Idol energiamezejébe jutva szétrobbant! Még málnaszörppel beterítve is működött a védőpajzs! Rám bámult, elektromossága felizzott, és egyre vadabb, veszélyesebb sercegéssel borította be a helyiséget. Mint egy dinamittal töltött rétes. Ajjaj!

2 Kirohantam a folyosóra. Mögöttem felrobbant a bejárati ajtó. A lökés arccal a falhoz vágott, és ekkor megcsikordult valami. Kissé megkönnyebbültem. A csikorgás azt jelentette, hogy a Prof életben van, mivel az ő Idol-képességei adták nekem a védőpajzsot. Másrészt viszont nyomomban van egy gonosz, dühös gyilkológép. Ellöktem magam a faltól, és nekiiramodtam a fémfolyosón, amit bevilágított a karomra szíjazott mobiltelefon. A drótkötél! Most merre? Asszem, jobbra! – Megtaláltam a Professzort! – szólalt meg a fülemben Abraham hangja. – Energiabuborékba van zárva. Határozottan idegesnek tűnik… TŰZLÉNY 17

– Önts rá málnaszörpöt! – javasoltam lihegve, mialatt befordultam egy oldalfolyosón, és mögöttem energia­ bombák szaggatták a falakat. A szikrába! Ez az Idol tombol dühében. – Küldetést befejezni! – kiáltotta Tia. – Cody, fordulj vissza, vedd föl Davidet! – Rendicsek! – vágta rá Cody. A vonalban tompa dübörgés hallatszott: a helikopter rotorja. – Tia, ne! – kértem, beérve egy helyiségbe. Vállamra lendítettem a puskát, és fölkaptam egy vizes lufival teli hátizsákot. – A tervnek lőttek – magyarázta Tia. – A Professzornak kéne a célpontnak lennie, nem neked, David! A saját szemeddel láthattad, hogy a léggömb nem fog rajta! Előhúztam egy lufit, megpördültem, és alig egy szívdobbanásnyit vártam, mire érzékeltem az Erőtér érkezését jelző elektromosságot a falak egyikén. Abban a szempillantásban elő is bukkant. Hozzávágtam a lufit. Káromkodva ugrott félre, a vörös folyadék pedig a falon landolt. Sarkon fordultam, elrohantam, és beslisszoltam egy ajtón a hálóba, egyenesen az erkély felé véve az irányt. – Retteg a málnaszörptől, Tia! Az első lufi semlegesítette az energiabombát. Eltaláltuk a gyenge pontját. – De a golyót megállította. Tény és való. Kiugrottam az erkélyre, kerestem a drótkötelet. 18

BRANDON SANDERSON

De nem volt sehol. Tia a fülembe káromkodott. – Hát, ezért siettél ide? A drótkötelet két lakással feljebb feszítettük ki, te pancser! A szikrába! Mentségemre legyen mondva, a folyosók és szobák mind ugyanolyanok, mert acélból vannak. A dübörgő helikopter közelebb ért. Cody már majdnem itt van. Fogcsikorgatva ugrottam fel a korlátra, aztán fellendültem a felettünk lévő erkélyre. Sikerült megkapaszkodnom a rácsaiban, miközben egyik vállamról a puska lógott lefelé, a másikról pedig a hátizsák. Felhúztam magam. – David… – kezdte Tia. – Az egyes számú célpont él? – tudakoltam, az acéllá dermedt kempingszékeken lépdelve. Az erkély másik végébe érve ismét felugrottam a korlátra. – Hallgatás: beleegyezés – jelentettem ki, és ismét felfelé lendültem. Alaposan pofára estem, mert rákenődtem a következő lakás acéllá vált erkélyére. Egyetlen rácsba kapaszkodva lesandítottam: tizenkét emelet magasságban lógtam. Nyeltem egy nagyot, és emberfeletti erőfeszítéssel felhúzódzkodtam. Mögöttem Erőtér kandikált felfelé arról az erkélyről, amelyikről az imént lendültem át. Sikerült ráijesztenem. Ennek megvan az előnye és a hátránya is. A tervünk folytatásához ugyanis vakmerőnek kell lennie, és sajnos ezt ki kell provokálnom. TŰZLÉNY 19

Felrugaszkodtam az erkélyre, előhúztam egy szörp­ lufit, és elhajítottam arra, amerre láttam. Aztán vissza sem nézve, talált-e, ráugrottam a korlátra, megragadtam a drótkötél fogóját, és elrugaszkodtam. Az erkély felrobbant. Szerencsére a drótkötél a tetőhöz volt rögzítve, nem pedig az erkélyhez, úgyhogy feszes maradt a szál. Olvadt fémdarabkák zúgtak el mellettem a sötétben, miközben a szálon csúsztam – és csak gyorsultam és gyorsultam. Nem is hinné az ember, miféle gyorsulásra képes! Kétoldalt elmosódott felhőkarcolók közt süvítettem el. Mintha tényleg zuhannék lefelé… Rémülettel vegyes eksztatikus kiáltást hallattam, mielőtt minden a feje tetejére állt, én pedig a földbe csapódtam, végiggurulva az utcán. – Azta! – ugrottam talpra. Úgy forgott velem a város, mint egy ingó árbockosár. A vállamba fájdalom nyilallt. Roppanást hallottam a landoláskor, de nem volt hangos. A Prof által körém vont védőburok ereje fogyatkozik. Már nem sokat bírt a következő töltésig. – David! – hívott Tia. – A szikrába! Erőtér egyik lövése elnyisszantotta a drótkötelet! Ezért zuhantál a legvégén. – A léggömb bejött – szólalt meg a vonalban egy másik hang. Prof! Erélyes hangú, érdes és rettenthetetlen. – Kijutottam. Eddig azért nem jelentkeztem, mert az energia­ burok bezavart. 20

BRANDON SANDERSON

– Jon… – dorgálta Tia –, neked nem lett volna szabad kiállnod ellene. – Ez van – vágott vissza a Prof. – David, egyben vagy? – Fogjuk rá – válaszoltam. Feltápászkodtam, és fölkaptam a vetődéskor elgurult hátizsákomat. Az aljából vörös málnaszörp folydogált. – A lufik viszont… Azt hiszem, járulékos veszteségünk van. A Prof felhorkant. – Menni fog, David? – Igen – vágtam rá elszántan. – Akkor siess az első csapdához! – Jon, ha te idekint… – aggódott Tia. – Erőtér rám se hederített – nyugtatta a Prof. – Akárcsak Mitózis. Nem velem akarnak megküzdeni, hanem veled, David. Le kell szednünk, mielőtt visszaér a csapatához. Ismered az utat, ugye? – Naná! – kutattam a puskám után. Ott hevert nem messze, de az előagy középen kettétört. A szikrába! Ráadásul nagyon úgy fest, hogy a sátor­ vasat is sikerült ripityára törnöm. Hát, ezzel sem lövök egyhamar. A pisztolytáskámhoz kaptam, a kézifegyveremhez. Okésnak látszik. Már amennyire persze, a kézifegyverek okésak. Merthogy utálom őket. – Fényeket látok annak a tömbháznak az ablakaiban, lefelé mozognak – tájékoztatott Cody a helikopterről. – A külső fal mentén teleportál, és a föld felé tart. A nyomodban van, David. TŰZLÉNY 21

– Nem tetszik ez nekem – jegyezte meg Tia. – Szerintem hagynunk kéne a küldetést a fenébe. – David azt állítja, véghezviszi – szólt a Prof. – És én bízom benne. Akármilyen veszélyes pillanatokat éltem is át, erre elmosolyodtam. Mielőtt a Leszámolókhoz csatlakoztam volna, nem is tudatosult bennem, hogy milyen magányos volt addig az életem. Ilyen szavakat hallani… Jó érzés. Nagyon jó érzés. – Csali vagyok – szóltam a vonalba, és elhelyezkedtem. Vártam Erőteret, és ép lufik után kutatva beletúrtam a hátizsákba. Kettő maradt. – Tia, mindenki helyezkedjen el! – Rendicsek… – sóhajtott. Továbbmentem az utcán. Ódon, vacak utcai lámpások tornyosultak fölém, ezekből áradt némi világosság. Fényüknél ablakok mögül kukucskáló arcokat véltem felfedezni. Az ablakokon nem volt üveg, csak régi, fából készült zsalu, melyet mi magunk vágtunk méretre, és helyeztünk el a nyílásokban. Acélszív meggyilkolásával gyakorlatilag meghirdettük az összes Idol elleni totális háborút. Volt, aki a megtorlástól tartva elmenekült Új-Chicagóból, ám a legtöbben maradtak, és sok új lakos is érkezett. A bukás óta eltelt hónapokban Új-Chicago lakossága szinte megkétszereződött. Bólintottam a leskelődőknek. Eszem ágában sem volt elzavarni őket az ablakokból. Mi, a Leszámolók vagyunk 22

BRANDON SANDERSON

a hőseik, ám egy napon egyedül is szembe kell nézniük az Idolokkal. Azt akartam, hogy végignézzék. – Cody, tudsz képet adni? – suttogtam a mobilba. – Nem, de bármelyik pillanatban felbukkanhat… Cody helikopterének sötét árnya suhant el felettem. A Biztonságiak, Acélszív rendőrsége, immár a miénk. Még mindig kissé ambivalens érzéseim vannak ezzel kapcsolatban, mert a Biztonságiak több alkalommal is mindent elkövettek azért, hogy eltegyenek láb alól. Az ilyesmit pedig nem könnyű feldolgozni. Megant megölték. Amiből felépült. Nagyjából. Megérintettem övemben a fegyvert. Megan egyik fegyvere volt. – Felsorakoztatom a harcosaimat – mondta ekkor Abraham. – David, látod már Erőteret? – tudakolta Tia. – Nem. – Körbepillantottam a kihalt, elhagyatott utcán, melyet csak néhány lámpás világított meg, és úgy éreztem, mintha ismét Acélszív idejében élnénk. Kietlen és sötét. Hol van Erőtér? Képes átteleportálni a falakon. Én mit tennék a helyében? – Nekünk rendelkezésre áll a tenzor, mellyel alagu­ tat áshatunk bármin keresztül. Mit tennék most, ha lenne ilyenem? A válasz egyértelmű! Lefelé ásnék. Vagyis alattam van!

3 – Az alsó utcákon cirkál! – kiáltottam, előrántva a két megmaradt lufi egyikét. –Mellettem fog kibukkanni, reménykedve a meglepetés erejében. Amint kiejtettem a szavakat, fény villant az utcában, és egy lángoló alak emelkedett ki a földből. Odahajítottam a szörpös lufit, és futottam. Hallottam, ahogy szétdurran, aztán Erőtér anyázását. Átmenetileg nem küldött rám egyetlen energiabombát sem. Feltételeztem, hogy a lufi talált. – Megöllek, te kis nyamvadék! – üvöltötte utánam. – Széttéplek, mint hurrikán a papírzsepit! – Hűha! – üvöltöttem hátra egy útkereszteződéshez érve, ahol behúzódtam egy postaláda fedezékébe. 24

BRANDON SANDERSON

– Mi az? – csodálkozott Tia. – Ütős hasonlatokat tud! Visszasandítottam Erőtérre. Elektromossággal töltve sétált felém. Miközben közeledett, villanások cikáztak a testéből a földre, a körülötte álló oszlopokra, és az épületek falaira. Micsoda energia! Vajon Edmund – a jóságos Idol, aki áramot biztosít nekünk Új-Chicagóban – is ilyen lenne, ha nem ruházná ránk mindig a képességeit? – Nem vagyok hajlandó elhinni – sikította Erőtér –, hogy te ölted meg Acélszívet! Mitózis is ugyanezt hajtogatta. Az az Idol is nemrég érkezett Új-Chicagóba. Egyszerűen képtelenek felfogni, hogy az egyik leghatalmasabb fajtársukat, akitől még ők is rettegtek, közönséges halandó ölte meg. Lenyűgözően nézett ki koromfeketében, lobogó köpennyel, amint kisülések cikáztak elő belőle szikrák és csóvák alakjában. Sajnos nem lenyűgözően volt rá szükségem, hanem felbőszülten. A Biztonságiak néhány embere kimerészkedett egy közeli épületből – hátukon rohamkarabély, kezükben szörpös lufi. A sikátor felé intettem. Bólintottak, és behúzódtak oda. Várakoztak. Eljött az ideje, hogy felbőszítsek egy Idolt. – Nemcsak Acélszívet öltem meg, hanem Idolok tucatjait! – üvöltöttem vissza. – Téged is kinyírlak! Postaládámba energiabomba érkezett. Fedezéket kerestem egy épület mögött, de a következő csóva már centiméterekre süvített el a búvóhelyemtől. Amikor a karom TŰZLÉNY 25

a földet súrolta, iszonyúan megrázott az áram. Anyáztam egy sort, miközben hátamat a falnak vetve szorongattam a kezem. Aztán kikukkantottam az épület sarkán. Erőtér éppen felém rohant. Nagyszerű! De egyúttal félelmetes is! Egy szemközti kapualj felé vettem az irányt. Erőtér abban a pillanatban fordult be a sarkon, amikor besprinteltem az épületbe. Odabent már ismert út vezetett az egykori autószalon bemutatótermein keresztül. Végigloholtam a termeken Erőtérrel a nyomomban, aki teljes sebességgel teleportált át a bejárat falán. Szobáról szobára rohantam a megbeszélt terv szerint. Berohanok, jobbra oda. A folyosón balra. Megint jobbra. Prof egy másik, tárgyba öntött képességével, a tenzor nevű szerkezettel fúrtunk ajtókat. Erőtér a sarkamban volt, fénycsóvaként suhant át a falakon. Én viszont nem maradtam elég ideig egy helyben ahhoz, hogy célba tudjon venni. A tervünk tökéletesen alakul… hiszen… Lassít? Lefékeztem az épület hátsó kijáratánál. Erőtér nem követett. A kijárat felé vezető hosszú folyosó végén megtorpant. Elektromossága az acélfalakba szikrázott fel. – Tia, mi történt? – suttogtam. – Te is látod. Talán megijedt valamitől. Mély lélegzetet vettem. Közel sem ideálisak körülmények, de… 26

BRANDON SANDERSON

– Abraham – súgtam bele – vezényeld be a katonákat! Totális támadás! – Kezdődjék! – szólt a Prof. Az eddig várakozó Biztonságiak beviharzottak az utcafronti bejáraton. A többiek a fenti lépcsőről siettek le – hallottam dübörgő lépteiket. Erőtér hátrapillantott, amikor teljes fegyverzetben (sisakban és futurisztikus páncélzatban) két katona érkezett a folyosóra. Csak az rontott egy kicsit az összhatáson, hogy élénk narancssárga léggömböket lóbáltak. Erőtér egyszerűen rátenyerelt a mellette húzódó falra, árammá változott, beleolvadt az acélba, és eltűnt. A léggömbök a folyosó padlójára hulltak. De aztán újból megjelent, és nekiállt energiabombákat lövellni. Behunytam a szemem, hogy ne lássam, amikor a lövés szétveti a két katonát, de hallottam az üvöltésüket. – Hát, ennyire képesek a hírhedt Leszámolók? – kiáltotta Erőtér, amikor újabb katonák rontottak rá vizes lufikat hajítva minden irányból. Kényszerítettem magam, hogy végignézzem. Előrántottam a kézifegyveremet, de Erőtért addigra szó szerint elnyelte a föld. Egy osztag mögött bukkant fel újra, a folyosó közepén. Azok üvöltöttek az áramütéstől. Tehetetlenül bámultam. Ha túlélik, a Prof meggyógyítja őket a Leszámoló-technológia álcája mögé bújva. – A léggömb nem jött be! – jegyezte meg Tia. TŰZLÉNY 27

– De igen! – vágtam vissza, látva, amint az egyik az Idolhoz csapódik. Az ereje megfogyatkozott. Célba vettem puskámmal, csakúgy, mint három Biztonsági fegyveres velem szemben, a folyosó túlsó végén. Mind a négy lövedék talált, de mind a négyet felfogta, és megsemmisítette az energiamező. A lufi hatásos, de nem eléggé. – A folyosó déli részén tartózkodó minden egységnek! – jelentkezett be Abraham. – Visszavonulás! Azonnal! Átbújtam az ajtón, de hirtelen sortűz rengette meg az épületet. Abraham, aki a folyosó túlsó végén a Biztonságiak mesterlövészei mögé húzódott, kiürítette XM380-as gravatonikus minifegyverének tárát. Felkaptam a mobilom, és rákapcsolódtam Abraham videocsatornájára. Az ő szemszögéből láthattam az eseményeket, a sötétben megvillanó fegyvereket, és azt, ahogy az egyik golyó a másik után pattan le szikrázva az acél­ folyosóról. Amelyik golyó Erőtért érte volna, azt is felfogta vagy eltérítette az elektromos mező. Abraham mögül egy csapat férfi és nő dobálta a léggömböket folyamatosan. Felette katonák nyitották ki a plafonba épített csapóajtót, melyen át újabb vödör málnaszörp zúdult a nyakába. Erőtér félreugrott. Lassan hátrált a kiömlő folyadék elől. Tényleg megijedt, de a szörp nem hat eléggé. Az Idolok gyenge pontja elvileg teljesen hatástalanítja a képességeiket, és ez most nem így történt. Bármibe lefogadom, hogy tudom, miért. 28

BRANDON SANDERSON

Erőtér energiatüzet nyitott Abrahamre és társaira. Abe hatalmasat káromkodva bukott le, pedig védőpajzsa, a Prof Idol-képessége által garantált műszaki erőmező (amit dzsekivel álcáztunk) megvédte őt, és elrejtette a mögötte lévőket is. A vonalban üvöltéseket hallottam, de semmit sem láttam. Úgyhogy lekapcsolódtam. – Senki vagy! – sikította Erőtér. Mobilomat karomra szíjazva visszaléptem a folyosóra, pont akkor, amikor elektromossághullámot küldött a plafonban rejtőző többiekre. Sikoltozás. Fölemeltem az utolsó léggömböt, és elhajítottam. A hátán csattant. Erőtér felém fordult. A szikrába! Egy Főidol, teljes valójában, és lüktet az energiától. Ki merné kétségbe vonni, hogy uralkodásra termettek? A lába elé köptem, sarkon fordultam, és kirohantam a hátsó ajtón. Ő utánam ordított, és követett.. – A felső egységeknek! Haven Street! – szólalt meg Tia a fülemben. – Magas labdára felkészülni! Emberek bukkantak fel az épület tetején, amelyből kirohantam, és lufikkal bombázták az utánam futó Erőtért. Rájuk sem hederítve loholt a nyomomban. A zuhanó lufik mégiscsak felbőszítették. Amikor mellette pukkantak szét, nem ordibált. Ahá! Csorgott rólam a veríték, mikor berontottam a szemközti épületbe. Egy kis lakóház volt. Befutottam a bejárati folyosón át az első lakásba. TŰZLÉNY 29

Erőtér energiaorkánba burkolózva, dühösen üldözött. Nem állt meg a falaknál, fényvillanással haladt át rajtuk. Még egy kicsit beljebb! – drukkoltam, miközben becsaptam egy ajtót. Ez lakott épület, és több acéllá fémesedett ajtót faajtóra cseréltek praktikus okokból. Erőtér akkor cuppant át a falon, amikor én egy acélkanapén rugaszkodtam át egy másik szobába, ahol koromsötét volt. Bevágtam az ajtót magam után. Amikor berontott, szinte megvakított a fény. Az aurája úgy rázott, hogy ehhez képest az imént kapott áramütés simogatásnak hatott. Átszaladt rajtam az áram, az izmaim görcsbe rándultak. A falon lévő nagy gomb után nyúltam, de a karom nem engedelmeskedett. Úgyhogy lefejeltem a gombot. A földre rogytam, és megadtam magam az energia sokkjának. Felettem pedig szétnyílt a kis, sötét, egykor fürdőszobaként funkcionáló szoba mennyezete, és a magasból sok száz liter málnaszörp zúdult le ránk. Zuhanyrózsákból is lövellt a vörös folyadék. Drámaian megcsappant az Idol ereje. Vékony csíkokban futkosott rajta az áram, de a fénye kialudt. Az ajtó felé indult volna, ám az bezárult. Fenyegetőn fölemelte az öklét, hogy bevonzza a teleportáló energiát, de a folyamatos szörpzuhatag megakadályozta. Feltérdeltem. Ő felém fordult, felhördült, és a vállamnál fogva felrántott a padlóról. 30

BRANDON SANDERSON

Én viszont az arcához kaptam, és letéptem a símaszkszerű álarcot. Az elülső részén műanyag felületet láttam, amely egyértelműen az orrát és a száját védte. Talán szűrő? Amikor lehullt az álarc, egy göndör, barna hajú, középkorú nő állt előttem. A szörpzuhatag folyamatosan, patakokban csordogált az orcáin és ajkán. A szájába is befolyt. Ekkor teljesen kialudtak a fényei. Nyögve tápászkodtam fel. Ő pánikba esve botladozott az ajtó irányába, rángatta, és próbálta kinyitni. Én viszont lenyomtam a mobilon egy gombot, amitől lágy, fehér fény áradt szét a helyiségben. – Ne haragudj… – A halántékához emeltem Megan pisztolyát. A nő tágra nyílt szemmel bámult. Meghúztam a ravaszt. Ezúttal nem pattant le a golyó. A padlóra hanyatlott, alatta vérvörös pocsolya gyűlt, amely összekeveredett a csöpögő folyadékkal. Leengedtem a fegyvert. David Charlestonnak hívnak. És szuperképességű lényeket gyilkolok.

4 Kivágtam az ajtót, és a málnaszörpben tocsogva kiléptem a fürdőszobából. Egy osztag katona várt a kinti helyiségben, vállhoz szorított fegyverrel. Amikor megpillantottak, leengedték a puskákat. Intettem nekik, mire Roy – a Biztonsági erők parancsnoka – két embert beküldött a hullát megvizsgálni. Minden erőm elszállt, remegtem, és csak másodszorra sikerült Megan fegyverét a tokjába dugnom. Szótlanul haladtam el az előttem tisztelgő katonák sorfala előtt, akik félelemmel vegyes tisztelettel bámultak – az egyikük azt suttogta: Acélölő. Alig egy éve csatlakoztam a Leszámolókhoz, és már egy tucat Idolt öltem meg. 32

BRANDON SANDERSON

Vajon mit szólnának akkor, ha tudnák, hogy a hírnevemet szinte teljesen egy Idol képességeinek köszönhetem? A sérülésektől óvó védőpajzs és a halál közeléből visszahozó gyógyító erő egyaránt a Prof szuperképességei, amelyeket szerkezetnek álcázva ruház át. Mivel átruházó. Olyan Idol, aki különleges adottságait képes átadni másoknak. Pont emiatt nem vált gonosszá, és mások használhatták a képességeit – ha viszont ő használta ezeket, szinte belepusztult. Csak kevesen tudták a Profról az igazságot. Új-Chicago lakosai nem. Közülük sokan most összegyűltek az épület előtt, és a katonákhoz hasonlóan ők is csodálattal vegyes izgalommal vártak. Számukra híresség lettem. Behúzott nyakkal, feszengve mentem el előttük. A Leszámolók mindig kétes alakokból álltak, és én sem a hírnév miatt csatlakoztam hozzájuk. De sajnos ilyennek kellett látszanunk, hogy a város lakói tudják: van, aki felveszi a harcot az Idolokkal, és remélhetőleg ettől bennük is feltámad a harci kedv. Kényes helyzet ez – annyi bizonyos, hogy nem akartam imádat tárgya lenni. A bámulók mögött kiszúrtam egy ismerős alakot. Sötét bőrű volt és izmos. Abraham fekete-szürke katonai egyenruhát viselt, acélvárosunk rejtőszíneit. Öltözéke erősen megviselt volt – éles eszemmel megállapítottam, hogy a Prof által adományozott védőpajzs határait TŰZLÉNY 33

feszegettük. Mosolyogva feltartotta a hüvelykujját, és a mellettünk lévő épület felé bökött. Arrafelé indultam, miközben mögöttem Roy és osztaga kihozták a halott Idolt, hogy megmutassák a hullát a népnek. Fontos, hogy halandóként tekintsenek rájuk. Én viszont nem élveztem a dicsőséget. Nem úgy, mint egykor. A végén rettenetesen rémültnek látszott. Lehetett volna Megan, a Prof vagy Edmund is… egy átlagos ember, aki akaratán kívül csöppent ebbe az egészbe. Akit szörnyű dolgokra kényszerítenek a képességei, amiket nem kért. Tisztában voltam azzal, hogy az Idol-képességek tényleg gonosszá változtatják őket, és ez a tudás megváltoztatta a róluk alkotott véleményemet. Gyökeresen. Beléptem az épületbe, felkaptattam a lépcsőn, és beléptem a második emeleti szobába, amelyet egyetlen, sarokban álló lámpa világított meg. Mint sejtettem, ott találtam a Profot, aki keresztbe font karral bámult kifelé az ablakon. Fekete, lábszárközépig érő laborköpenyt viselt, zsebéből messzelátó kandikált ki. Cody a sötét szoba túlsó felében várakozott. Magas alakján letépett ujjú flaneling, vállán mesterlövészpuska. A Prof, más néven Jonathan Phaedrus, a Leszámolók alapítóatyja. Idolok ellen harcolunk. Legyilkoljuk őket. És mégis egy Idol a vezetőnk. Amikor megtudtam, kissé nehezen dolgoztam fel ezt az infót. Gyakorlatilag Leszámoló-lázban nőttem fel, az Idolok gyűlöletében. Ezután 34

BRANDON SANDERSON

derült ki, hogy a Prof mindkettő… ez kábé olyan volt, mintha a Mikulásról kiderülne, hogy valójában náci. De én túltettem magam az ügyön. Régebben apámnak az a hite, miszerint eljönnek majd a jó Idolok, nevetségesnek tűnt számomra. Most, miután nemcsak egy, hanem három jó Idollal is összehozott a sors, más lett a világ. Illetve a világ ugyanaz maradt, csak én látom másként, pontosabban. Odaléptem az ablaknál álló Profhoz. Magas férfi, haja ezüstös, vonásai szögletesek. Rendíthetetlenül állt ott, a háta mögött összekulcsolt kézzel. Végre valami stabil és megingathatatlan, akárcsak ennek a városnak az épületei. Mikor odaértem, fölemelte a kezét, a vállamra tette, és bólintott. Tisztelettel vegyes megértéssel. – Szép munka! – dicsért meg. Elvigyorodtam. – Bár pokolian nézel ki – tette hozzá. – Ki hitte volna, hogy a pokolban ennyi málnaszörp van… Erre felhorkant, aztán kibámult az ablakon. Még több ember gyűlt össze, és voltak, akik koccintottak a győzelemre. – Sosem hittem volna – folytatta elérzékenyülten a Prof –, hogy ilyen apai érzések ébrednek bennem irántuk. Hogy itt maradok egy városban, azt megvédeni. Nagyon jót tett nekem, mert visszaemlékeztem, miért is tesszük mindezt. Köszönöm, hogy erőt adsz nekünk. Nagyszerű tettet hajtottál most végre… TŰZLÉNY 35

– De…? – kérdeztem, mert megneszeltem hangjában a befejezetlenséget. – De most valóra kell váltanunk az ígéretet, amit ennek a népnek tettünk. Biztonság. Jólét – felém fordult. – Előbb Mitózis, aztán Instabam, utána Erőtér. A támadásaikban minta van, és úgy érzem, hogy valaki fel akarja hívni magára a figyelmemet. Valaki, aki tudja, mi vagyok. Valaki, aki Idolokat küld rám, hogy a csapatomat támadja helyettem. – Kicsoda? – Ki tudhatná, mi valójában a Prof? Még a Leszámolók többsége sem tudja. Új-Chicagóban is csak a csapat ismeri a titkát. – Vannak sejtéseim – mondta. – De még nem jött el az ideje, hogy erről beszéljünk. Bólintottam, mert tisztában voltam vele, hogy akkor sem tudok meg többet, ha erőltetem a témát. Úgyhogy a tömegre és a halott Idolra pillantottam. – Erőtér csapdába csalt, Prof. Hogy csinálta? Megcsóválta a fejét. – Telibe talált azzal az elektromos buborék dologgal. Tudtad, hogy ilyenre is képes? Nemet intettem. Fogalmam sem volt erről. A Prof legyintett. – A szabaduláshoz az erőmet kellett volna használnom. – Ó! – szaladt ki a számon. – Talán tényleg használnod kéne. Talán gyakorolhatnánk, megnézhetnénk, tudsz-e úgy Idol lenni, hogy ne légy… izé. Mármint, átruházod 36

BRANDON SANDERSON

a képességeidet anélkül, hogy gonosszá lennél, tehát biztosan van valami titka, hogy te magad is használhasd. Megan… – Megan nem a barátod, fiam – vágott a szavamba halkan, de határozottan. – Ő közülük való, mindig is az volt. – De… – Nincs de. – A Prof megszorította a vállam. – Muszáj megértened, David. Amikor egy Idol hagyja, hogy gonosszá tegye a képessége, akkor úgy dönt, hogy az ellenségünkké válik. Így kell gondolkodnunk. Minden más gondolatmenet őrültség. – De volt, hogy használtad az erődet – töprengtem el. – Hogy megments… és hogy megküzdj Acélszívvel. – És mindkét esetben majdnem elpusztított. Szigorúnak kell lennem magammal, óvatosabbnak. Nem hagyhatom, hogy a kivételek rutinná váljanak. Nyeltem egyet, és bólintottam. – Tudom, hogy számodra ez még mindig a bosszúról szólt – folytatta. – A bosszú erős motiváció, és örülök, hogy levezeted a feszültséget, fiam. De én nem bosszúból ölöm őket. Többé már nem. Amit teszünk… számomra egy veszett kutya elaltatásához hasonlít. Ez kegyelem. Beleszédültem abba, amit mondott. Nem azért, mert nem hittem neki, vagy mert nem tetszett, amit mond. A szikrába is! Hiszen az ő indítékai sokkal önzetlenebbek TŰZLÉNY 37

voltak az enyémnél. Csak arról van szó, hogy… Tudtam, hogy Meganre gondol. Úgy érezte, a lány elárulta őt. És az az igazság, tulajdonképpen minden oka megvolt erre. Pedig Megan nem áruló. Nem tudom, micsoda, de szándékomban áll kideríteni. Alattunk autó érkezett a tömegbe. A Prof lepillantott. – Menj, kösd le őket! – legyintett. – A bunkerben találkozunk! Amikor a polgármester és a városi tanács tagjai kikászálódtak az autóból, felsóhajtottam. Nagyszerű… Esküszöm, inkább az Idolok, mint ezek…

5 Amint a katonák utat nyitottak Briggs polgármester as�szony előtt, kiléptem az épületből. Fehér nadrágkosztümöt és hozzá illő puhakalapot viselt, csakúgy, mint a városi tanács több tagja. Különleges, stílusos ruhát. Ellentétben az átlagemberekkel, akik… gyakorlatilag bármit hordtak. Új-Chicago korai időszakában a ruha döbbenetesen nehezen fellelhető cikknek számított. Minden, amit éppen nem viselt az ember, acéllá változott a Nagy Fémesítéskor. Az évek folyamán viszont Acélszív fosztogató csapatai végigrabolták a külvárosokat, és kiürítették a raktárakat, a régi bevásárlóközpontokat és elhagyatottá vált házakat. Manapság már volt mit felvennünk TŰZLÉNY 39

– de csak különféle stílusok furcsa keverékéből válogathattunk. A felsőbb osztálybeliek viszont ki akartak tűnni. Kerülték a praktikus dolgokat – például a farmert, amely itt-ott megfoltozva meglepően jól bírja a strapát. Acélszív uralkodása alatt szabóval varratták az öltözéküket, és a régebbi stílusokat kedvelték, egy puccosabb időszak öltözékét – ahogy ők mondták. Nem olyasmit, amibe lépten-nyomon belebotlik az ember. Úgy döntöttünk, én leszek a kapcsolattartó Briggsszel és a többiekkel. A Leszámolók közt én voltam az egyetlen új-chicagói születésű, és egyébként sem akartuk, hogy a Prof közelébe férkőzzenek. A Leszámolók nem uralkodtak Új-Chicago felett, hanem védték a várost. Ezt mindannyian lényeges különbségnek tartottuk. Áttörtem a tömegen, nem törődve a nevemet suttogókkal. Iszonyúan zavarba hozott ez a figyelem. Ezek istenítenek engem, de alig emlékeznek az apámra, aki egy Idollal vívott harcban lelte halálát. – Ez a te műved, igaz, Charleston? – kérdezte Briggs, és kissé megrugdosta a hullát. – Újabb strigula Acélölő fegyverén. – A puskám széttört – vágtam rá. Kissé túl erélyesen. A polgármester fontos személy, aki csodákat vitt végbe a városszervezésben. Csak az zavart, hogy közülük, Acélszív felső rétegeiből való. Azt hittem, mind elhúzzák a csíkot, de valahogy, egy sor politikai manőverrel, amit 40

BRANDON SANDERSON

én képtelen voltam felfogni, Briggs ragadta magához a hatalmat ahelyett, hogy száműzték volna. – Biztosan keríthetünk újat – sandított rám mosolytalanul. Szeretett közömbösen hozzáállni a dolgokhoz. Bár nekem ez inkább szívtelennek tűnt. – Nem bánod, ha sétálunk egy kicsit, David? – javasolta, és megfordult, hogy már induljon is. – Remélem, nem gond. De, gond, csakhogy ez az a fajta kérés, amire tipikusan nem várnak választ. Igazából ezt sem tudom biztosan. Nem vagyok kocka, tényleg nem, de az ifjúkorom nagy részét Idolok tanulmányozásával töltöttem, úgyhogy a tapasztalataim korlátozottak voltak a társas viselkedés terén. Kábé úgy vegyültem el az átlagemberek között, mint egy vödör festék egy zsák futóegérrel. – Jó ideje nem láttam a vezetőtöket – jegyezte meg Briggs, miközben kissé eltávolodtunk a tömegtől. – A Prof elfoglalt. – Képzelem. És meg kell mondjam, igazán nagyra értékeljük, hogy a társaiddal véditek a várost. – A válla fölött visszapillantott a hullára, aztán felvonta szemöldökét. – De az az igazság, nem látom át a teljes tervet. – Ööö… nem? – A vezetőtök lehetővé tette, hogy Új-Chicago politikai életének élére kerüljek, de szinte semmit sem tudok a Leszámolók céljairól, már ami a várost, sőt ami az egész országot illeti. Jó lenne, ha tudnám, mit terveztek. TŰZLÉNY 41

– Ó, azt simán megmondom! – feleltem. – Az Idolok megölését. – És mi van, ha egy Idol-csoport összefog, és egyszerre támad a városra? Igen, ez csakugyan kisebb katasztrófát okozhat…. – Erőtér – kezdte – öt teljes napon át terrorizált minket, miközben ti bőszen tervezgettetek. Öt nap hosszú idő ahhoz, hogy egy város zsarnoki uralom alatt senyvedjen. Ha öt-hat hatalmas Idol összefogna, és gyilkos szándékkal érkezne ide, fogalmam sincs, hogyan védenétek meg minket. Végül biztosan egyenként leszednétek őket, de mire befejeznétek, Új-Chicago sivár pusztasággá válna… Briggs megtorpant, és most, hogy már nem hallhatott minket senki, felém fordult. Rám nézett, és a szemében megcsillant valami… Csak nem félelem? – Azt kérdezném tehát – folytatta suttogva –, hogy mi a tervetek. Azután, hogy éveken át bujkáltak, és csak közepesen fontos Idolokra támadtak, a Leszámolók felfedték magukat, és legyőzték magát Acélszívet. Ez azt jelenti, komoly céljaitok vannak. Ugye? Kirobbantottatok egy háborút. Kezetekben van a győzelem kulcsa, igaz? – Én… – Mit is mondhatnék? A nő, aki átvészelte a világ egyik legerősebb Idoljának uralmát, és utána magához ragadta a politikai hatalmat, most segélykérőn, rettegő szemmel néz rám. – Igen – nyögtem ki végül. – Van tervünk. 42

BRANDON SANDERSON

– És mi lenne az…? – Lehet, hogy rájöttünk, hogyan állítsuk meg őket – feleltem. – Minden Idolt. – Hogyan? Reméltem, sikerül magabiztos mosolyt villantanom rá. – Ez Leszámoló-titok, de bízz bennem! Tudjuk, mit teszünk. Nem kezdenénk háborút vesztes pozícióból. Megnyugodva bólintott. Visszaváltott üzleti üzemmódba, és most, hogy négyszemközt maradtunk, egy rakás dolgot akart rajtam keresztül megtudni a Profról. A legfőbb próbálkozása arra irányult, hogy a Profot és a Leszámolókat elhelyezze a politikai skálán. Az új-chicagói eliten belül nagy népszerűségre tenne szert, ha a Profot a barátjának mondhatná. Pontosan ezért tartottuk távol magunkat a politikától. Figyeltem, persze, de közben eltöprengtem azon, amit az imént mondtam neki. Van a Leszámolóknak terve? Nem nagyon. Nekem viszont van. Végül visszatértünk oda, ahol Erőtér holtteste feküdt. Egyre többen gyűltek össze, köztük a város most alakuló sajtóorgánumainak képviselői – akik fotókat készítettek. Sajnos rólam is. Átverekedtem magam a tömegen, és letérdeltem a hulla mellé. Veszett kutya volt – a Prof szerint. A meg­ gyilkolása kegyelemnek minősült. Gyilkolni jött. Ő már a harmadik, aki kerülte a Proffal való küzdelmet. Mitózis akkor bukkant fel a városban, TŰZLÉNY 43

amikor a Prof elutazott; Instabam megpróbálta lerázni őt egy hajszában, és inkább Abrahamet vette célba; most pedig Erőtér csalta a vezérünket csapdába, aztán engem vett üldözőbe. A Profnak igaza van. Valami nincs rendjén. – David! – szólt oda Roy. Letérdelt. Fekete-szürke Biztonsági páncélt viselt. – Igen? Roy elém tartott valamit fekete kesztyűs kezében: élénk, szivárványos virágszirmok voltak, mindegyik három-négy féle színű, mint egy festékcentrifuga. – Ezek voltak a zsebében – foglalta össze Roy. – Mást nem találtunk nála. Odaintettem Abrahamet, és megmutattam neki a szirmokat. – Babilarból valók – jelentette ki. – Az egykori New York Cityből. – Ott tevékenykedett Mitózis, mielőtt idejött volna – suttogtam. – Véletlen egybeesés? – Aligha – morogta Abe. – Gyerünk, mutassuk meg a Profnak!

6 Továbbra is volt egy titkos bunkerünk Új-Chicago legmélyén. Bár naponta felmentem egy lakásba, hogy lezuhanyozzak, lent aludtam – és a többiek is. A Prof nem akarta, hogy az emberek tudják, hol lakunk. Ha azt ves�szük, hogy a mostanság felbukkanó Idolok egytől-egyig meg akartak minket ölni, ez bölcs döntésnek tűnt. Abrahammel egy közvetlenül a fémföldbe vájt, hosszú, rejtett járaton másztunk be. Az alagút két oldalának sima felülete a tenzor használatáról árulkodott. Amikor megkaptuk a Prof porlasztóképességét, a szilárd fémet, sziklát és követ is porrá tudtuk morzsolni. Ettől lett az alagút olyan, mintha megmunkálták volna – olyan volt, mintha acél helyett sarat vájtunk volna ki a kezünkkel. TŰZLÉNY 45

A bunker bejáratánál Cody őrködött. Egy-egy hadművelet után mindig őrt állítottunk, mert a Prof tartott tőle, hogy az egyik legyőzött Idol csali lesz: a küzdelmet végignézi egy másik, erősebb lény, aki utána a nyomunkba ered. Mindez egyre valószínűbb. Mégis, mit teszünk, ha egy Idol-csoport összefog, és egyszerre támad a városra? – Beleborzongtam a gondolatba, amint Abrahammel beléptünk a bunkerbe. A bunkert, amely közepes nagyságú acéltermekből állt, közvetlenül a falba csavarozott sárga villanykörték világították meg. Tia az egyik sarokban álló íróasztalnál ült. Vörös hajú, szemüveges, középkorú nő volt, fehér blúzban és farmerban. Néhány hete beszerzett egy pazar fa íróasztalt, amit furcsa jelnek vettem, hiszen ez az állandóság szimbóluma. Abraham odasétált hozzá, és az asztalra szórta a virágszirmokat. Tia fölvonta a szemöldökét. – Honnan van? – kérdezte. – Erőtér zsebéből – feleltem. Tia összeszedegette a szirmokat.– Ez már a harmadik Idol a sorban, aki idejön, és megpróbál meggyilkolni minket. És mind kapcsolatban állt Újjáépített Babilonnal. Tia, mi a fene folyik itt? – Nem tudom. – A Prof tudja. Elejtett erről egy megjegyzést, de nem fejtette ki. 46

BRANDON SANDERSON

– Akkor majd kifejti, ha jónak látja – jelentette ki Tia. – Egyelőre itt van neked egy mappa az asztalon. Amiről kérdezősködtél. Próbálja elterelni a figyelmemet. Lehajítottam a háti­ zsákomat, melyből kilógtak puskám darabjai, és keresztbe fontam a karomat a mellkasomon. De közben odasandítottam az asztalra, amelyen ott volt a nevemmel ellátott mappa. Tia besurrant a Prof szobájába, mi pedig ketten maradtunk Abrahammel a nagyteremben. Leült a munkaasztalnál egy székre, és tompa puffanással rátette fegyverét. Az alján zölden világított a gravatonika, de az egyik lámpa eltört. Úgyhogy levett néhány szerszámot a falról, és nekiállt szétszedni a mordályt. – Mit titkolnak előlünk? – toppantottam, elvéve a mappát Tia asztaláról. – Sok mindent – felelte Abraham. Enyhe francia akcentusa miatt úgy tűnt, mintha tűnődne. – És ez így helyes. Ha az egyikünket elkapják, nem fedi fel, amit tudunk. Sóhajtva dőltem Abraham mellé az acélfalnak. – Voltál már Babilarban… azaz Újjáépített Babilonban? – Nem. – De azelőtt sem? – kérdeztem, átpörgetve a Tia által adott lapokat. – Mikor még Manhattannek nevezték… – Sosem voltam ott – felelte Abe. – Bocs. Tia asztalára pillantottam. Egy mappacsomag ismerősnek tűnt. Az én régi Idol-mappáim, amelyeket az összes TŰZLÉNY 47

általam ismert Idolról készítettem. Föléjük hajoltam, és kinyitottam az egyiket. Regália – állt az elsőn. Előzőleg: Abigail Reed. Babilar jelenlegi úrnője. Egy korosabb, tiszteletre méltó kinézetű afroamerikai nő fotója csusszant ki. Ismerősnek tűnt. Régen bíró volt, ugye? Igen… és azután saját valóságshow-t vezetett. Regália bírónő. Továbblapoztam, hogy felidézzem az emlékeimet. – David… – figyelmeztetett Abraham, amint lapoztam. – Ezek az én jegyzeteim! – Tia asztalán… – helyesbített, azzal visszafordult a fegyveréhez, és rám sem pillantott. Sóhajtva csuktam be a mappát. Nekiálltam azt olvasni, amit Tia adott. Egyetlen oldalt tartalmazott: Tia egyik ismerőse, egy idológus írta (ami a Leszámolók nyelvén azt jelenti: Idol-kutató). Többnyire nehéz feladat kideríteni, kik voltak az Idolok átalakulásuk előtt, különösen a legkorábbiak esetén, szólt az akta. Erre ideális példa Acélszív. Nemcsak az egykor interneten fellelhető adatok többsége veszett el, de aktívan igyekezett mindenkit eltörölni a föld színéről, aki a Vész előttről ismerte őt. Most, hogy – fiatal barátodnak hála – már tudjuk a gyengeségét, feltételezhetjük, hogy mindenkit el akart tenni láb alól, aki azelőttről ismerte – abban az esetben, ha netán nem félt volna tőle. 48

BRANDON SANDERSON

De így is sikerült némi információt előásnom. Paul Jackson, azaz Acélszív futóbajnok volt a középiskolában. Azt is állítják, hogy agresszív diák volt, olyannyira, hogy – győzelmei ellenére – nem kapott komolyabb ösztön­díjat. Történtek incidensek. Nem találtam konkrétumot, de attól tartok, egykét társa törött csonttal távozott a futó­pályáról. A középiskola után egy gyártelepen kapott éjjeliőri állást. Azzal töltötte a napjait, hogy különféle összeesküvés­ elméletes fórumokra írt, és az ország közelgő bukásáról elmélkedett. Nem hiszem, hogy előre látta volna a dolgokat, egyszerűen csak egy volt a sok különc figura közül, akik elégedetlenek voltak az Egyesült Államok vezetésével. Gyakran kijelentette: tagadja, hogy az átlagember képes lenne saját érdekében szavazni. Körülbelül ennyit találtam. De beismerem, kíváncsivá tett, miért akarod megismerni egy halott Idol múltját. Mit kutatsz, Tia? Alatta pedig, Tia kézírásával a következő szavak szerepeltek: Igen, David, erre én is kíváncsi volnék. Mit kutatsz? Gyere, beszéljünk! Leengedtem a papírt, és odaballagtam a Prof szobájához. A bunkerben nem ajtókat használtunk, hanem egyszerű függönyöket. Bentről hangok szűrődtek ki. – David… – szólalt meg Abraham. – A jegyzetekben azt írta, menjek, és beszéljek vele. TŰZLÉNY 49

– Kétlem, hogy most rögtön értette. Megálltam az ajtóban, és haboztam egy kicsit. – …ezek a virágok egyértelműen jelzik, hogy Abigail benne van – suttogta éppen Tia. Alig hallottam. – Valószínű – felelte a Prof. – De a szirmok túlságosan egy irányba mutatnak. Azon tűnődöm… vagy egy rivális Idol igyekszik felé fordítani a figyelmünket, vagy… – Vagy mi? – Vagy ő maga akar rávenni arra, hogy kiálljunk ellene. Nem tudok másként tekinteni erre, Tia, mint egy elém dobott kesztyűre. Abigail azt akarja, hogy szemtől szemben álljunk ki egymással, és addig küldözget Idolokat csapatom legyilkolására, míg én magam elő nem lépek. Csakis ezt tudom elképzelni, csakis ezért vehette fel a sorai közé Tűzlényt. Tűzlényt??? Megant? Berohantam, mit sem törődve Abraham lemondó sóhajával. – Megan? Mi van Megannel? Tia és a Prof szemben álltak egymással, de mindketten úgy fordultak felém, mintha egy tüsszentés utáni turha lennék egy helikopter szélvédőjén. Felszegett fejjel bámultam vissza rájuk. Kikérem magamnak, a csapat teljes jogú tagja vagyok, én is része vagyok… A szikrába! Ezek aztán tudnak tekintettel ölni. Kivert a veríték. 50

BRANDON SANDERSON

– Megan… – ismételtem meg. – Ööö, izé, a nyomára bukkantatok? – Most ölt meg egy Leszámolót Babilarban – jelentette ki a Prof. Szíven ütöttek a szavai. – Nem ő volt – mondtam végül. – Bármit hisztek is, nem tudhatjátok az igazságot. Megan nem tenne ilyet. – Az ő neve Tűzlény. Az az ember, akit te Megannek nevezel, a te megtévesztésedre kitalált hazugság. – Nem. Az az igazi énje. Láttam benne, ismerem őt. Prof, ő… – David! – csattant föl a Prof. – Ő közülük való. – Te talán nem? – üvöltöttem. – Azt hiszed, ez a végtelenségig folytatódhat? Mi van, ha egy olyan Idol érkezik, mint Gerinctörő vagy Pusztító? Ők simán elporlasztják az egész várost, hogy felleljenek minket. – Pontosan ezért nem mentünk ilyen messzire! – ordított vissza a Prof. – Ezért tartottuk titokban a Leszámolókat, ezért tevékenykedtünk csendben, és ezért nem támadtunk soha erős Idolra! Ha ez a város elpusztul, az a te hibád, David Charleston! Több tízezer ember élete a te lelkeden fog száradni! Hüledezve léptem hátra, és ekkor tudatosult bennem, mit műveltem. Tényleg fölemeltem a hangom Jon Phaedrussal, a Leszámolók vezérével szemben? Aki Főidol. A levegő szinte megfagyott körülöttem, amikor rám kiáltott. TŰZLÉNY 51

– Jon… – szólalt meg Tia, és keresztbe fonta a karját – ez nem fair. Beleegyeztél Acélszív megtámadásába. Ebben egyformán hibásak vagyunk mindnyájan. A Prof Tiára pillantott, és elszállt szeméből a düh. Felmordult. – Kiutat kell találnunk, Tia. Ha háborút kell vívnunk, fegyverre is szükségünk lesz. – Idolokra – böktem ki, miután magamhoz tértem. A Prof rám bámult. – Igaza lehet – próbálkozott Tia. A Prof most őrá nézett ugyanolyan gyilkos tekintettel. – Mindazt, amit elértünk – folytatta –, a te képességeiddel érhettük el. Igen, David ölte meg Acélszívet, de nem élt volna elég ideig, ha te nem vonsz köré védő­pajzsot. Talán itt az ideje, hogy új kérdéseket tegyünk fel magunknak… – Megan annyi hónapot töltött velünk – vettem át a szót –, és nem fordult ellenünk. Láttam, ahogy használja a képességeit, és igen, utána talán kicsit nyűgösen viselkedett, de jó volt, Prof. És az Acélszívvel vívott küzdelmünk alatt, amikor meglátott engem, újból önmaga lett. Prof a fejét csóválta. – Azért nem használta ellenünk az erejét, mert Acélszív kéme volt, és nem akarta felfedni magát. Elismerem, hogy ez talán korrektebbé tette, és inkább önmaga lett, míg velünk volt. De már nincs oka rá, hogy ne használja a képességeit, és az ereje felemésztette őt, David. – De… 52

BRANDON SANDERSON

– David – szólt a Prof –, megölt egy Leszámolót. – Tanúk vannak rá? Prof habozott. – Még nem ismerek minden részletet. Azt tudom, hogy van róla felvétel, amint egyikünkkel küzd. Aztán holtan találták az illetőt. – Nem ő tette! – kiáltottam, és hirtelen döntöttem: – Babilarba megyek, és megkeresem Megant! – A fenéket mész te oda! – dörögte a Prof. – Mégis, mit teszünk? – kérdeztem, már félig az ajtóból. – Ez az egyetlen tervünk. – Ez nem terv – jegyezte meg a Prof. – Ezek a hormonjaid. Az ajtóban elvörösödve megálltam, aztán visszanéztem. Prof felvette a virágszirmokat, amiket Tia szórt a komódra. A nőre pillantott, aki még mindig keresztbe tett karral állt. Tia vállat vont. – Én megyek Újjáépített Babilonba – jelentette ki végül. – Dolgom van ott egy régi baráttal. Te elkísérhetsz, David. De nem azért, mert azt akarom, hogy elcsald onnan Megant. – Akkor miért? – kérdeztem. – Mert te vagy az egyik legtehetségesebb csali, és szükségem lesz rád. A legtöbb, amit Új-Chicago védelme érdekében tehetünk, hogy eltereljük róla az Idolok figyelmét. Egy uralkodót már letettünk, és ezzel üzenetet közvetítettünk: az Idol-zsarnokok napja leáldozott, és TŰZLÉNY 53

nem számít, milyen hatalmas, egyetlen Idol sincs tőlünk biztonságban. Hűnek kell lenni ígéretünkhöz. Rájuk kell ijesztenünk, David. Egyetlen szabad város helyett egy egész kontinenst kell forradalmi lázba hoznunk. – Úgyhogy más városok zsarnokait is elűzzük – bólintottam. – Kezdve ezzel a Regáliával. – Már amennyiben lehetséges – tette hozzá a Prof. – Acélszív valószínűleg a legerősebb élő Idol volt, de megígérhetem, hogy Regália a legfondorlatosabb valamen�nyi közül, ami legalább olyan veszélyessé teszi. Ha nem veszélyesebbé. – Idolokat küld ide – kintre mutattam –, hogy megöljék a Leszámolókat. Fél tőled. – Valószínűleg – mondta a Prof. – De bárhogy is van, Mitózis és a többiek ideküldésével Regália hadat üzent. Te és én meg fogjuk őt ölni ezért, mint Acélszívet is. Mint ma Erőtért. Mint minden Idolt, aki szembekerül velünk. Tekintetünk találkozott. – Megan nem olyan, mint a többi Idol – suttogtam. – Majd meglátod. – Talán – felelte a Prof. – De ha igazam van, fiam, azt akarom, hogy ott legyél mellettem, és te húzd meg a ravaszt! Mert ha valakinek, akkor egy barátnak kell őt elaltatnia. – Kegyelem…? – suttogtam kiszáradt szájjal. Bólintott. – Pakolj! Ma éjjel indulunk.

7 Új-Chicagóból? Soha. Mármint… Elmenni? Innen? Csak annyit mondtam, hogy el akarnék menni. A pillanat hevében. Miután Tia és a Prof elhagyták a szobát, csak álltam az ajtóban, és próbáltam felfogni, mit tettem. Sohasem hagytam el még a várost. Soha nem is gondoltam komolyan, hogy elhagynám. A városban Idolok vannak, odakint viszont káosz uralkodik. Csak Új-Chicagót ismertem egész életemben, most pedig hagyjam el? TŰZLÉNY 55

Hogy megtaláljam Megant – gondoltam, leküzdve idegességemet, majd követtem a Profot és Tiát a nagyterembe. Nem pedig örökre. Tia az asztalához ment, és nekiállt összeszedni a jegyzeteit – úgy látszik, ha a Prof Babilarba indul, akkor Tia is megy vele. Prof arra utasította Codyt és Abrahamet, hogy maradjanak a városban, és őrizzék. – Aha – morogtam. – Pakoljak. Hagyjam el a várost. Persze. Pontosan ezt akartam tenni. Poén lesz. Senki sem figyelt rám. Úgyhogy elvörösödve kivonultam pakolni. Kevés cuccom volt: a jegyzetfüzeteim, amiket Tia lemásolt a biztonság kedvéért, két váltás ruha, dzseki, a fegyverem… A fegyverem! Letettem a zsákomat a földre, kihúztam a törött puskát, és odavittem Abrahamhez, mintha egy sebesült gyermeket tartanék az orvos elé. Megvizsgálta, aztán rám nézett. – Hozok neked pótpuskát az enyémek közül. – De… A vállamra tette a kezét. – Régi fegyver ez, és jól szolgált téged. De nem gondolod, hogy szintet kéne lépned, David? Lepillantottam a törött puskára. A jó öreg M14-es alapján készült P31-es remek puska, az egyik legjobb, amit valaha csináltak. Megbízható. A modern, díszes, steril stílus előttről való. Acélszív fegyvergyárában P31-eseket készítettünk, mikor kiskölyök voltam – masszív, biztos fegyverek voltak. 56

BRANDON SANDERSON

Saját katonáit viszont nem ilyennel szerelte fel: a P31-est másoknak adta el. Nem akart modern fegyvereket szállítani esetleges ellenfeleinek. – Aha. Rendben. – Letettem a puskámat. Mármint… nem kötődtem hozzá, vagy ilyesmi. Csak egy fémdarab volt. Tényleg! Abraham együtt érzően megszorította a vállam, aztán bevezetett a fegyvertárba, ahol nekiállt dobozokat átkutatni. – Közepes lőtávú kéne. 5,56-os jó lesz? – Gondolom. – AR–15-ös? – Uhh, AR–15-ös? Szeretném, ha nem mondana csődöt kéthetente – egyébként pedig minden valamirevaló harcos M16-ossal vagy M4-essel járkál mostanában. – G7? – Nem elég pontos. – FAL? – Egy 7,62-es? Talán – tűnődtem. – Bár utálom a ravaszukat. – Esküszöm, olyan vagy, mint a nők cipővásárláskor! – morogta Abraham. – Hé! Ez sértő! – Sok nőt ismertem, akik válogatósabbak voltak a fegyvereiket illetően, mint cipővásárláskor. Abraham beletúrt egy ládába, és előhúzott egy újabb puskát. – És ez? Ehhez mit szólsz? TŰZLÉNY 57

– Gottschalk? – kérdeztem szkeptikusan. – Aha. Nagyon modern. – De német! – A németek kiváló fegyvereket gyártanak – oktatott ki Abraham. – Ebben minden benne van, amire szükséged lehet. Automata sorozatlövés vagy félautomata beállítás, távvezérlés, elektronnyomásos behúzható távcső, nagy tölténytár. Lángszórót vagy modern töltényt is lő. Igen pontos, jó a céltávcsöve, szilárd a ravasza, ami nem lötyög. Habozva vettem át. Annyira… fekete. Én azt szeretem, ha egy fegyvernek fából készült része is van, amely természetesnek érződik. Mintha vadászatra vinnéd, nem csak embert ölnél vele. Ez a puska műanyag és fekete fém. Pont olyan, mint a Biztonságiak arzenálja. Abraham hátba vágott, mintha már el is dőlt volna a dolog, és kisétált, hogy beszéljen a Professzorral. A csövénél fogva felemeltem a puskát. Minden, amit Abraham elmondott róla, igaz. Ismerem a fegyvereket, a Gottschalk csakugyan remek darab. – Hé, te! – mondtam neki – Próbaidőn vagy. Ajánlom, hogy lenyűgözz! Nagyszerű! Most már a fegyverekhez is beszélek. Felsóhajtottam, a vállamra vettem, aztán zsebre dugtam még pár tölténytárat hozzá. Kiléptem a fegyvertárból, és elnéztem kis hátizsákomban rejlő tárgyaimat. Nem sok időbe telt, hogy összepakoljam az egész életemet. 58

BRANDON SANDERSON

– Devin csapata St. Louis-ból már úton van – jelentette a Prof Abrahamnek és Codynak. – Segítenek Új-Chicagót tartani. Ne áruljátok el senkinek, hogy elmentem, és ne támadjatok Idolra addig, míg az új csapat ide nem ér! Tartsátok a kapcsolatot Tiával, és tájékoztassátok őt mindenről, ami itt történik! Abraham és Cody bólintottak. Megszokták, hogy csapatok oszlanak fel, és kicserélődnek a tagjaik. Én még mindig nem tudtam, hányan vannak a Leszámolók összesen. A tagok néha úgy beszéltek, mintha ők lennének az egyetlen csapat, de tudtam, hogy ez csak színlelés – hogy megtévesszék, aki esetleg kémkedne a csoport után. Abraham megszorította a kezemet, aztán elővett valamit a zsebéből, és odatartotta elém. Apró ezüstlánc, melyen stilizált H betű alakú medál lógott. A Hűek jele, a vallásé, amelyben Abraham hitt. – Abraham… – dadogtam. – Tudom, hogy te nem hiszel. De te már magát a jóslatot éled, David. Ahogyan apád is mondta: Eljönnek a hősök. Ha úgy vesszük, már eljöttek. Oldalra sandítottam, ahová a Prof egy katonai vászon­ zsákot tett le Codynak. Markomba szorítottam Abraham medálját, és bólintottam. Ő és a társai abban hittek, hogy a gonosz Idolokkal Isten tesz minket próbára, és ha az emberiség kitart, eljönnek a jó Idolok. Naiv. Igaz, nekem is megfordult már a fejemben, hogy a jó Idolok – például a Prof – a segítségünkre lehetnek, TŰZLÉNY 59

de nem hittem ebben az egész vallásos humbugban. Abe viszont a barátom, és jó szívvel adta az ajándékot. – Köszönöm – mondtam végül. – Állj fel! – szólt Abraham. – Íme, az igazi próbatétel! Rendíthetetlennek lenni, míg mások megtörnek. Fölkapta Tia táskáját. Tiának és a Profnak sem kellett sokkal több idő az elkészüléshez. Leszámolóként megtanultunk vándoréletet élni. Már azóta négyszer költöztünk új bunkerbe, hogy beléptem közéjük. Indulás előtt még bekukkantottam Edmund szobájába, hogy elbúcsúzzam tőle. Sárgás lámpafénynél üldögélt, és regényt olvasott – valami megsárgult lapú, régi scifit. A legkülönösebb Idol volt, akit csak el tudtam képzelni. Halk szavú, gyenge, idősödő… Őszinte mosollyal állt föl. – Igen? – Elmegyek egy kis időre… – Ó! – Tehát nem hallgatózott. Edmund napjai nagy részét így töltötte a szobájában: olvasással. Láthatóan belenyugodott alárendelt helyzetébe, de élvezte is az életet. Átruházó volt, mint a Prof. Edmund a Biztonságiak embereinek adta át képességét, akik a várost működtető energiacellákat töltötték fel. – Edmund… – kezdtem bele, mikor kezet fogtunk – Te tudod, mi a gyenge pontod? Vállat vont. – Mondtam már nektek, hogy szerintem nincs. 60

BRANDON SANDERSON

És már akkor is sejtettük, hogy füllent. De a Prof nem erőltette. Hiszen minden másban együttműködött. – Edmund, ez fontos lehet – suttogtam. – Az Idolok megállításához. – Olyan kevéssel lehetett jól elbeszélgetni, pláne a képességükről. – Ne haragudj – csóválta fejét –, volt idő, amikor az hittem, tudom! De tévedtem, és most legalább olyan tanácstalan vagyok, mint ti. – És mit hittél, micsoda? – A kutyák közelsége – felelte. – De igazából már nem úgy hatnak rám, mint hittem. Összeráncoltam a szemöldököm, és eszembe véstem, hogy majd elmondhassam a Profnak. Ez kapásból több mint amennyit a múltkor kiszedtünk belőle. – Azért kösz, és köszönjük, amit Új-Chicagóért teszel. Visszabattyogott a székéhez, és fölvette a könyvét. – Valamelyik Idol úgyis parancsolna. Acélszív vagy Fénypont. Nem számít. Én pedig nem akarnék uralkodni, és főnök lenni – sóhajtott, és visszatért könyvéhez. Visszaballagtam a nagyterembe. A Prof éppen vállára vette a hátizsákját, én pedig utolsóként követtem őt az Új-Chicago alatti katakombákba. Az alsó utcákról a városba fölvezető félórás út alatt alig beszéltünk, aztán odaértünk az egyik út menti rejtett garázsunkhoz. Ott Abraham és Cody bepakolták a cuccainkat egy dzsipbe. Reménykedtem, hogy helikopterrel megyünk, de lehet, hogy az feltűnő lett volna… TŰZLÉNY 61

– Vigyázz az úton a púcákkal, öcsi! – búcsúzott Cody kezet rázva. – Bármilyen alakot ölthetnek. – Tisztázzuk – jelentette ki Tia, amint elhelyezkedett az előttem lévő ülésen –, hogy azok az ír, nem pedig a skót mitológia alakjai! Féleszű! Cody rám kacsintott, és odadobta rejtőszínű baseballsapkáját. – Vigyázzatok magatokra! – Föltartotta hüvelykujját, aztán Abrahammel együtt visszasurrantak az alsó utcákra. Így történt, hogy nem sokkal később már a dzsip hátuljában ülve, szélfútta hajjal, új fegyverrel a kezemben néztem, ahogy távolodik tőlem a város, melyet tizenkilenc éven át az otthonomnak tudtam. A sötét horizontot ritkán láttam eddig. Még a Vész előtt is mindig a város épületei vettek körbe vagy tornyosultak fölém. Ki vagyok én, ha nem Új-Chicagóban vagyok? Hasonló ürességet éreztem, mint azokon az éjszakákon, amikor eltöprengtem, mit kezdjek az életemmel most, hogy ő már nincs. Most, hogy megnyertem a csatát, és megbosszultam az apámat. A válasz kezdett olyan súllyal rám nehezedni, mint egy dinoszaurusz segge a fészkére. Az életem már nem csupán egyetlen városról vagy egyetlen Idolról szólt. Hanem egy új háborúról. Arról, hogy megállítsuk az Idolokat. Egyszer s mindenkorra.