B
ODE, WILHELM. DIE A N F Ä N G E DER
•
II
MAJOLIKAKUNST IN TOSCANA. Unter besonderer Berücksichtigung der Florentiner Majoliken. Mit 37 Tafeln und 34 Textabbildungen. Berlin, Julius Bard, 1911. Ára: 180 K. Az olasz agyagipar történetére, fejlődésére biztos támpontot nyújtanak a XIII. századig visszamenő oklevelek és a rendszeresen folytatott ásatások. Orvietóban, Sienában, Faenzában és Flórencben az ásatások a majolikatöredékeknek egész tömegét hozták napvilágra, melyek a középkortól a XVII. századig terjedő majolika történetébe engednek bepillantást. A leginkább előforduló díszek : a vonal-, lomb-, pikkelyszerű dísz, nagybetűk, címerek, állatok, szörnyalakok, emberek. Azon körülményből, hogy ezek technika, forma és díszítés tekintetében nagy hasonlóságot mutatnak s nagyobb tömegben Orvietóban folytatott ásatásoknál kerültek elő, arra következtettek, hogy ezek mind Orvietóban készültek. Olaszországban az egész középkoron át a nagyobb helyeken, ahol edénykészítésre alkalmas agyag fordult elő, készítettek mindennapi használatra szánt agyagedényeket. Hogy Flórencnek és környékének régi eredetű és virágzó agyagipara volt, arra okleveles bizonyítékaink vannak. A XIV. század óta Montelupo agyagipara oly tekintélynek örvendett, hogy 1389-ben statutumot kapott és 1511-ben annak megújítása alkalmával ezen a kis helyen nem kevesebb, mint 34 mesternek volt önálló műhelye. A flórenci XIV. és XV. századi majolikák legszebb épségben maradt emlékei a kolostorok és kórházak — Santa Maria Nuova — birtokából kerültek magángyűjteményekbe. A rajzok kontúrvonalai sötét bíborszínüek, a festés zöldszínű s a címereknél, fejeknél néha sárga. A díszítés művészi kivitelű s motívum gyanánt em-
•
beri és állati alakok, portraitszerű fejek szerepelnek leginkább. Az állatokalakja, stilizációjuk és elrendezésük, az edények formája, a technika már keleti befolyásra mutat, de ez még határozatlan formájában lép fel. Kancsók, tányérok, csészék és más használati edények mellett nagyobb mennyiségben lépnek fel a nagy tálak (piatelli grandissimi, rinfrescatoi és bacili), valamint a gyógyszertári tégelyek (albarelli), melyeket a XV. század kezdete óta Flórencben és Sienában készítettek, különösen a Santa Maria Nuova és Santa Maria della Scala kórház részére. A majolikagyártás idővel annyira haladt, hogy a flórenci mesterek megkísérelték a valenciai mesterekkel felvenni a versenyt. A valenciaiak már ismerték az átlátszatlan ón-ólommázat, mellyel a sárga, meszes agyagból készített edényeket bevonták és rikító színeken kívül fémfényű festékkel is díszítették. Az eljárást természetesen titkolták. Körülbelül egy századig tartott, míg az olaszok ennek titkára rájöttek, de kísérletezés közben új díszítési módokat fedeztek fel, így egy sajátságos kékszínű díszítést, mely a szín ereje és a máz finomsága tekintetében a legszebb kékkel dekorált perzsa vázákkal felveheti a versenyt. Az edények díszítése már határozott spanyol-mór befolyást árul el. A spanyol-mór árúk utánzása a XV. század elején lép fel. A legrégibb ismert mintákon a főszerepet az úgynevezett „mock-Arabic-inscriptions" játszik. A művészjegyek nagyobb számban jelennek meg, eleinte vázákon és kancsókon a fülek alatt; tányérokon jegyek és feliratok csak a XVI. század eleje óta fordulnak elő. Gyakori díszítési motívum a szőlőlevél, valamint az izlam mintákra emlékeztető gránátalma, mellyel a XVI. század végéig találkozunk. Spanyol-mór utánzatokkal különösen Flórencben találkozunk. A rajtuk ábrázolt címerek flórenci családok, nyilvános intézetek címereit tüntetik fel. A flórenci majolikák egy másik csoportja izlam vagy spanyol befolyásra mutat. E mintát sok helyen használták, így Nápolyban, Viterbóban, Velencében, Bolognában, Rómában. Egyike a legsajátságosabb majolikadíszeknek a XV. században a pávatoll. Bíbor-, zöld- és narancsszínben fordul elő s virágdíszekkel veszik körül. Szerző kizárólag az ornamentális dísszel ellátott majolikákkal foglalkozik s kimutatja ezeknek keletkezési helyét és idejét. A további kutatásnak feladata, hogy a figurális dísszel ellátott majolikák készítési helyét és idejét tisztázza. Sz. L. ASPER J. E„ EUROPEESCHE ORGANISATIES EN SYSTEMEN TOT ONTWIKELING VAN NIJVERHEID EN KUNSTNIJVERHEID. Van regeeringswege gedrukt en
J Somogyi tükörfa.
uitgeven door Mouton & Co. Te 's Gravenhage. 1912. (257 old.) A szerző a holland indiai államszolgálat tisztviselője, a holland gyarmatügyi minisztérium megbízásából tanulmányozta az ipar és iparművészet előmozdítására szolgáló különböző intézményeket és rendszereket Európában. Munkája lelkiismeretes utánjárással készült, bejárta a Skandináv államok, Olaszország, Ausztria, Magyarország, Németország, Franciaország, Belgium és Anglia összes centrumait, amelyek e szempontból fontosak lehetnek, mindenütt összeköttetésbe lépett az illetékes szakemberekkel és igyekezett jelentésnek készült munkáját úgy megírni, hogy benne elsősorban a gyakorlati szempontok domborítíassanak ki. Tudomásunk szerint ez az első munka, amely így egységesen, összefoglalóan ismerteti egész Európa ipari és iparművészeti intézményeinek rendszerét. Úgy látszik azonban, éppen az anyagnak óriási terjedelme bizonyos szempontból kedvezőtlenül befolyásolta a munka megírását. A szerző a kérdést a helyek szerint tárgyalja, amelyeket meglátogatott és ismerteti az egy-egy városban meglátogatott intézményeket, nem választva el eléggé rendeltetésük szerint a különböző szervezeteket, így például csak Budapestet véve, rövid tizenhárom oldalon beszél a magyar ipartörvénynek a képesítésre vonatkozó részeiről, az ipartestületekről, az állami támogatásról, az iparoktatásról, különösen a Technológiai Iparmúzeumról, az Iparművészeti Társulatról, Iskoláról és Múzeumról, az Iparrajziskoláról, az Országos Iparegyesületről és a Háziipari Szövetségről. Ilyenformán mindegyik fejezete, amely egy-egy városról szól, érdekes cikk, amely a nagyközönséget érdekelheti, de a szakember számára, aki egy-egy kérdésnek részleteivel is kíván foglalkozni, nagyon kevés. Tárgyalási modora is egyenetlen, nem fontosságuk szerint ír az egyes kérdésekről, vagy intézményekről, hanem úgy látszik, aszerint, amennyi információt éppen kapott. Mindazonáltal, ha valaki abból a szempontból veszi kezébe a könyvet, hogy utalásokra találjon, hogy e nagy és komplex kérdés hol, milyen hatósági intézkedésekre adott alkalmat és ezek alapján maga akar egy ország intézményeivel, vagy az iparfejlesztés valamely kérdésével foglalkozni. Jasper munkája hasznos szolgálatokat tehet. Ebből a szempontból sajnálatos, hogy a könyv a nálunk nagyon kevéssé ismert holland nyelven jelent meg és közönségünk legnagyobb része előtt el van zárva. A munka túlnyomó része különben nem annyira az iparfejlesztéssel, mint inkább az iparművészeti oktatással foglalkozik. A szöveget számos illusztráció élén-
kíti, nagyobbrészt múzeumok, ipariskolák épületei és felvételek a tantermekben, műhelyekben folyó munkáról. A kötet nyomdatechnikai kiállítása mintaszerű. (t. s.)
E
LDŐLT
IPARMŰVÉSZETI
PÁLYÁZA-
TOK. Az Országos Magyar Iparművészeti Társulat által vagy közbejöttével hirdetett több érdekes pályázatot döntöttek el a napokban az illetékes bírálóbizottságok. Január hó 23-án dőlt el a Magyar Ásványvízforgalmi Részvénytársaság által a B o r s z é k i B o r v í z hirdetésére alkalmas plak á t r a kiírt pályázat. A bírálóbizottság Lippich Elek dr. elnöklésével a beérkezett 106 mű közül az I. 300 koronás díjra legméltóbbnak ítélte Voit Ervin pályaművét, a 200 koronás II. díj ifj. H a r a n g h y Jenőnek, a III. 100 koronás díjra pedig S o m f a y István rajzát. 60—60 koronáért megvásárolták B i r ó Mihály, P á l l á Jenő és F e l e k y György pályaművét. Január hó 25-én határozott a magyar b í r ó i é s ü g y v é d i t a l á r r a é s f ö v e g r e hirdetett pályázat bírálóbizottsága (elnök Alpár Ignác társulati alelnök, tagok az igazságügyminiszter részéről Rickl Gyula dr. miniszteri tanácsos és Marschalko János dr. ítélőtáblai bíró, a társulat részéről K. Lippich Elek min. tanácsos és Kéméndy Jenő festőművész) a beérkezett 44 pályamű felett olyképpen, hogy az 1200 koronás I. díjat H on ti Nándornak, az 500 koronás II. díjat J e n e y Jenőnek, a 300 koronás III. díjat pedig B ö h m Jánosnak ítélte oda. Ezenkívül 250—250 koronás díj ellenében megvásárlásra ajánlotta a P é n t e k és T a l á r jeligés pályaműveket. A bizottság általában nagy elismeréssel nyilatkozott a pályázat ma-
S o m o g y i tíikörfa.
gas színvonaláról. A pályaműveket a bizottság azzal a javaslattal terjesztette az igazságügyi miniszter elé, hogy döntés előtt készíttesse el a tervezett talárokat a m. kir. operaház szabóműhelyében s csak ezután határozza meg, mely pályaművet fogad el véglegesen. A II. és III. pályadíjjal kitüntetett pályaműveket e számunkban mutatjuk be. Honti Nándor úr az oka, hogy az ő pályaművét nem mi közöljük. A p o l g á r i e s k e t ő s z o b a berendezésére hirdetett pályázat 26 pályaműve felett Bárczy István dr. elnöklésével február hó 3-án döntött a társulat állandó bíráló bizottsága Lajta Béla bizottsági tag javaslata meghallgatásával. A 800 koronás I. díjat K o z m a Lajos, a II. 500 katonásat L ö f f l e r S á n d o r és Béla építőművészek pályaműveinek ítélte oda. Ezenkívül 200—200 koronáért megvásárolta Bar á t h István, T á l o s Gyula, és Heim József, pályaművét. A P é c s i D a l á r d a 50 éves fennállásának emlékére közrebocsátandó plakettre hirdetett pályázat bírálóbizottsága febr. hó 9-én Zsolnay Miklós társulati alelnök elnöklésével ülést tartott. A bizottság tagjai voltak a pécsi plakettbizottság részéről Arnhold Nándor főreáliskolai tanár és Györgyi Kálmán igazgató, a társulat részéről Moiret Ödön és Szentgyörgyi István szobrászművészek. A pályázat I. díját, 1000 koronát a bizottság a beérkezett 51 pályamű közül S z a m o s i S. Vilmosnak, a 200 koronás II. díjat pedig R e m é n y i Józsefnek ítélte oda. Ezek mellett megdicsérte Madár, Farsang, Ének az öttemplom városáról és Fülemülék jeligés pályaműveket. A vallás- és közoktatásügyi miniszter megbízásából a B a l a t o n i S z ö v e t s é g által forgalomba hozandó plakátra hirdetett pályázat bírálóbizottsága Radisics Jenő min. tanácsos elnöklésével február hó 10-én döntött a beérkezett 93 pályamű felett. A 600 koronás I. díjat Scharf Nándor, a 400 koronás II. pályadíjat a bizottság Barta Ernő pályaművének ítélte oda. Ezeken kívül megvásárlásra ajánlotta a bizottság Hienne, Rianás, Hip-hip hurrah, Keszthelytől Kenesséig, Vitorta és Bárányfelhő jeligés pályaműveket. A bizottság tagjai voltak a vallás és közoktatásügyi miniszter képviseletében Majovszky Pál dr. min. osztálytanácsos, a Balatoni Szövetség képviseletében ifj. Nagy Dezső, az Iparművészeti Társulat részéről Kőrösfői Kriesch Aladár és Szablya Frischauf Ferenc festőművészek. Mind az öt pályázat pályaműveit a Társulat nyolc—nyolc napig kiállította az Iparművészeti Múzeumban, ahol nagy érdeklődést keltettek.
P
LAKÁTPÁLYÁZAT. Az Újlaki Téglagyár és Mészégető R.-T. új műpalagyárának készítményeit plakát útján akarja ismertetni s az O. M. Iparművészeti Társulatot kérte fel a kívánt plakát rajzának nyilvános pályázat útján való beszerzésére. I. díj : 400 kor.; II. díj : 200 kor. Beadási határidő : március hó 26-dika. Az idevonatkozó pályázati felhívást e számunk Hivatalos Közlemények rovatában közöljük. "KÉVE" művészegyesület által hirdetett
À Hubert és Sigmund-féle belsőplakátpályázat első 300 koronás díját az illetékes jury egyhangúlag B u d a i I s t v á n tervezetének ítélte oda. A második díjat — minthogy a beküldött többi tervezet a művészi követelményeknek nem felelt meg — a jury nem adhatta ki.
P
LAKÁTPÁLYÁZATOT hirdet Balatonfüred fürdőigazgatósága. A pályázat határideje 1913 márc. 15-én jár le. Van egy 500, egy 300 és egy 200 kor. pályadíj. A pályázat részletes feltételei a fürdőigazgatóságtól tudhatók meg.
A
Z IPARMŰVÉSZETI ISKOLA idei első féléve január 30-ikán záródott. Az oktatás menetét külön házikiállításon gyűjtötték össze a szakosztályok s a munkákat és eredményeket az egész tanári kar vette együttes bírálat alá. Az ékítményes rajzolás nem papirostervezetekben merült ki, hanem anyaghoz és célhoz alkalmazkodó béléspapirokat, üvegterveket, nyomtatott szöveteket s grafitokat és csipkéket eredményezett. Az alakrajzi oktatás az anatómiai tanulmányokon kívül bővült a kosztümrajzolással s a szorosan vett alakrajz is színbeli és térbeli feladatokra is kiterjeszkedett. A szakosztályok közül az újonnan átszervezett ötvösszakosztály példaszerű kezdőmunkálatait mutatta be. A belső építészeti szakosztályon különösen megnyerte a tanári bírálóbizottság tetszését a II. és III. évesek oktatási módszere, mely a műhelyrészletrajztól kezdve, a lakás formaés színbeli hangulatával együtt az építészetnek a belső építészek számára megkívánható elemeivel is megismertette a növendékeket. A díszítőfestők gyakorlati fejlődése irányában is sok történt az alsóbb fokon. A szobrászok pedig kő, fa, kerámia számára oldottak meg feladatokat. A grafika termékenysége figyelemre méltó. Általán ez iskolai év első fele szorgalmas és eredményes munkában telt el. Az ifjú iparművésznemzedék ötletességben, az anyagok respektálásában és munkakedvet illetőleg mi kívánni valót sem hagy hátra.
A
Z IPARMŰVÉSZETI NEVELÉS KÉR• DÉSÉHEZ. A z emberiség szociális fejlődése úgy hozta magával, hogy a nevelésnek legnagyobb részét, amely azelőtt a család vagy a műhely feladata volt, az állam vette át. Az államnak kell tehát gondoskodnia arról, hogy az ipari képességek megszerzése a lehető legtökéletesebb legyen. Az ipari oktatásnak azonban az állam kezelésében van egy hátránya : kissé későn veszi kezdetét. A szakoktatás rendszerint csak az elemi ismeretek megszerzése, közelebbről : az elemi iskolák elvégzése után kezdődik. Ennek pedig megvan az a hátránya, hogy a gyermek abban az időben, amikor fizikuma a különböző ügyességek elsajátítására a legfogékonyabb, amikor képességeinek a bizonyos irányba való fejlesztése a leghatásosabb lehetne, csak általános tanulmányokkal foglalkozik s így nem szerzi meg már eleve a jövendő életpályájához szükséges testi diszpozíciót és azt a kézbeli ügyességet, amelyet később már csak igen nehezen tud kipótolni. Ennek az előnynek megszerzésére szolgál az elemi iskolákban a technikai oktatás szélesebbé tétele vagy pedig az állami neveléssel kapcsolatos műhelyoktatás, amelyen a mi tanoncképzésünk is alapszik, amelynek azonban megvan az a hátránya, hogy nem gyakorolhat elég ellenőrzést a technikai oktatás menetére. A két követelménynek igen szerencsés összeegyeztetése az a reform, amelyIyel most Frankfurt a maga tanoncképzését megjavította. Eszerint az állami iskola minden iparágban kijelöl bizonyos munkákat, amelyeket a tanoncnak otthon a műhelyben a mester felügyelete alatt el kell készítenie. A kész munkák azután egy bizottság elé kerülnek, amely azok minőségéről bírálatot mond. Ez így folytatódik a tanoncképzés egész ideje alatt s így az állami iskola egyrészt állandó és biztos figyelemmel kísérheti a növendék technikai képességeit, másrészt pedig ellenőrizheti azt is, miként teljesíti a mester a növendék oktatására vonatkozó kötelességeit. A tanoncképzés fejlesztésének ez a módja mindenesetre megérdemli, hogy annak alkalmazását nálunk is fontolóra vegyék. A / f ŰKEDVELŐK (DILETTÁNSOK) számára 1 1 állandó tanfolyamot tart fenn az iparművészeti iskola igazgatósága. Beiratkozni mindenkor lehet s a munka számára két tanterem áll rendelkezésre mindennap d. u. 2—8 óráig. Kiki akkor járhat, amikor ráér. Oktatást nyerhet a batik (bőr, szövet, fa), a fémdomborítás, bőrmunkák, hímzés, szövés, csipkék (rece, vert, varrott), könyvkötés, béléspapir (márványozott, mázolt), stb. készítésében.
N
ÖVENDÉKEK VÁLLALKOZÁSA. Az ipar-
művészeti iskola igazgatósága az intézet növendékeit minden magánvállalkozástól eltiltotta, nehogy ez zavarólag hasson a módszeres tanulmányokra s meg nem engedett versenyt idézzen fel az életben működő iparművészekkel szemben. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az iskolából kiküszöbölik a gyakorlati feladatot. Sőt a tanárok által vállalt munkánál — amennyiben az az oktatás keretébe is beleillik — alkalmuk van a növendékeknek bepillantást nyerni a gyakorlati élet követelményeibe, az iparművészeti munka szervezetébe és kalkulációjába is. FŐVÁROSI IPARRAJZISKOLA legköze-
À lebb külön kiállításon mutatja be az utóbbi
években gondosan szervezett s modern törekvéseknek tért nyitó oktatásának gyümölcseit. A külföld előtt a különböző kiállításokon rég ismert ennek az intézménynek céltudatos munkája. Hazai közönségünknek azonban már évek óta nem volt alkalma nyilvános bemutatkozón látni a növendékek által megoldott feladatokat, bár az ott működő jeles szakerők tevékenysége e tekintetben is sok reményre jogosít. A kiállítás május folyamán lesz.
AKÀSMŰVÉSZET
H
AJLÍTOTT BÚTOROK. Két vastag könyv fekszik előttem s tele van hajlított bútorokkal. Az a feladatom, hogy egy teázóasztalf válasszak közülök, mert mi tűrés-tagadás, a hajlított bútor jó, tartós és olcsó. A jövő zenéje szólal meg benne: a típusbútor, mely a középosztályoknak gyárilag is jó, szolid s nem pótlékokkal dolgozó tárgyakat fog adni. Tehát keressünk egy teásasztalt, egy olyan asztalt, amelynek ne legyen több része, mint négy jó lába s egy jó fedőlapja s ha már minden áron hajlik, hát úgy hajoljon, hogy az természetes legyen. Nem baj, sőt annál jobb, ha három-négy összetolható kis asztalból áll is, csak dísz ne legyen rajta az Istenért. Csak ne legyen a lábainak támpillérje, amelyik átfonja, alátámasztja, végigfut körülötte, mint az iszalag és végűi egy merész lírában szökik fel az asztallaphoz. Csak fogantyúi ne legyenek, amelyek hol a konyhaedény fülére, hol a fából való golyóbisokra emlékeztetnek. Csak úgy álljon a földön csupaszon, dísztelenül, de biztosan, anélkül, hogy féltenem kellene a sóhajoktól, melyek mellette kelnek. Elnézem ezeket a hajlított bútorokat, amelyekkel ma hatalmas és megérdemelt hírnévre tett szert két nagy gyár a monarchiá-
•
•ii
•H •H
ban, elnézem őket s felkiáltok : csak egyetlenegy rajzolójuk volna, egy jó tervezőjük s kiforgathatnák sarkaiból a világot ! Ha igazságtalanok nem akarunk lenni, el kell ismerni, hogy technikailag is, ízlésben is sokat javultak az idők folyamán e bútorok, de formájuk még mindig erősen érezteti az ősök hiányát s a jókezű idomítót. Ha az ember ezeknek a katalógusoknak képanyagát összehasonlítja a német puhafabútorok, vagy konyhaberendezések vagy fonott bútorok árjegyzékeivel, akkor látja csak, mennyivel jobban megoldották ezek az esztétikai feladatokat. Mivelhogy ezek a gyártmányok nem hazudnak sem palisandert, sem pácolt tölgyfát, mivel nem empireornamentikával vagy Grasset megbicsaklott vonalaival vannak elgondolva, hanem egyszerűek és igénytelenek s maiak. Oly könnyű volna egy teásasztalnak, egy virágtartónak, egy kottapultnak, vagy egy könyvállványnak egyszerűnek lenni és — amint ez a négyszáz ábra mutatja — mégis olyan nehéz. DEBRECENI FŐISKOLA INTERNÁTUSÁNAK BÚTORBERENDEZÉSE. Aki a magyar vidéki városok és ezek között különösen az alföldiek viszonyaival ismerős, tudja, hogy itt a lakásművészetnek, az otthon művészi ízlésű berendezésének fontosságát nem értékelik kellőképpen. Mint örvendetes hírt fogadhatjuk tehát, hogy egy általánosan konzervatív érzelműnek ismert nagy testület, a tiszántúli ev. ref. egyházkerület vezetősége elhatározta, hogy a Debrecenben 200 főiskolai tanuló részére építendő új internátus belső berendezését, bútorzatát Bors Károly iparművésztanárral tervezteti meg. Ez alighanem első eset, hogy egy diákinternátus berendezésénél esztétikai szempontok is érvényesülhetnek. Kívánatos, hogy ennek a jó példának mennél több utánzója legyen. Ezzel talán elérhetjük azt, hogy a hangulatnélküli, komor és rideg deákszobát kedves, színes és barátságos otthon váltja majd fel. IRÁGOS LAKÁSOK. Örömmel tapasztaljuk, hogy nálunk újabban mindinkább hódít teret a virágok kultusza. A módos családoknál, amelyeknél a költség kérdése e részben nem jelent akadályt, még télen is somogyi
frissen metszett üvegházi élővirággal díszítik a lakást és ezzel kellemesen fokozzák annak intim hatását. A kevésbbé tehetősöknél sem lehet a pénzkérdés akadály ; hiszen nyáron a legpompásabb színekben tündöklő virág mindenfelé elég olcsón szerezhető be; legolcsóbban erdőnmezőn, ahol a természet egészen ingyen kínálja a szebbnél szebb pazarszínű flóráját. De télen is akad elég szép színű növény, amely jól illik a vázákba és méltó dísze lehet otthonunknak. Ilyenek az útmenti gyomok, egy-egy haragoszöld fenyőgally, bogyós ág, a szamárkóró stb. Fontos itt is, hogy tartsunk mértéket, s ne akarjunk a tömeggel hatni, hanem inkább azzal, hogy tetszetősen és ügyesen helyezzük el növényeinket a vázákba, úgy hogy szépségük érvényesülhessen. Néhány jó példát mutatnak Füredi Jenőnek és Bruck Franciskának e füzetben közölt virágos vázái.
À
V
Z ÚJ ÓLOMMÁZ. A magyar fazekas-
À iparra nézve igen nagy jelentőségű, áldá-
sos esemény az új ólommáz, amelyet P e t r i k Lajos, a felső ipariskola vegyészigazgatója talált fel s amelyet a napokban fogadott el az Országos Ipartanács. A magyar népi fazekasok az agyagedények mázolására eddig tudvalevőleg a gelét-et használták, amely nem egyéb ólomoxydnál s így az egészségre nézve a legnagyobb mértékben ártalmas. Az ólomoxyd veszedelmes méreg, amely a gyomorsavban feloldódva hűdést, bénaságot, meddőséget okoz s állandó használata teljesen tönkretette a fazekasok testi épségét. Ennek a veszedelemnek az elkerülésére bízta meg a kereskedelmi kormány Petrik igazgatót az ólommentes mázzal való kísérletezéssel, amely most eredménynyel is járt. Az új mód nem ólommentes ugyan, mert a magyar agyagipar primitív kemencéiben az nem lenne alkalmazható, de míg most a fazekasólommázban 8 0 ° / o ólomoxyd van s ebből a gyomor 37 fok melegénél a gyomorsavban 6 0 — 7 0 ° / o oltükörfa.
69 Magyar Iparművészet.
4
A bécsi m a g y a r ház. 93—94. F r a n c i a , a r a n y o z o t t , r é s z b e n z o m á n c o z o t t b r o n z g y e r t y a t a r t ó . — 95. Az ú. n. p á s z t o r ó r a . A r a n y o z o t t b r o n z . E r e d e t i j e a L o u v r e b a n . — 96. S u p r a porta, aranyozott fafaragvány.
93 — 94. G i r a n d o l e s en b r o n z doré, émaillées en partie. — 95. P e n d u l e en b r o n z e d o r é e . — 96. S u p r e p o r t e , b o i s s c u l p t é et d o r é .
98.
A bécsi m a g y a r ház. 97. S u p r a p o r t a , g i p s z . — 98. E m p i r e pamlag, Kolozsvár. Özv. Z e y k n é tulajdona.
97. S u p r e p o r t e d a n s la R é s i d e n c e du G o u v e r n e m e n t H o n g r o i s à V i e n n e . — 98. C a n a p é , style empire, à K o l o z s v á r .
99.
72
100.
101.
99. E m p i r e - k o r a b e l i b ú t o r o k . Ö z v . Z e y k n é t u l a j d o n a , K o l o z s vár. — 100-101. S á r v á r i b á b s ü t ő m i n t á k . XVIII. s z á z a d .
99. Mobilier, style empire, à Kolozsvár. — 100-101. Moules p o u r g â t e a u x . S á r v á r . XVIII 0 siècle.
il íí
íí y V • íí y • • » y V • y ii íí £ y
dódik, az új mázban maximálisan csak 1 vagy 11ls°lo oldódik. Az új máz tehát a magyar fazekasok számára valóságos jótétemény. Gyártását maga az állam veszi a kezébe s métermázsánkint 43 koronával fogják árulni, tehát majdnem ugyanabban az árban, mint eddig a gelét-et. Most még csak a gyár felépítése, valamint azoknak az egészen primitív kemencéknek, amelyek az új máz felolvasztására képtelenek, átépítése van hátra. Ezeknek is mielőbb meg kell történniök, a kemencék átépítésének, ha másképp nem, állami segéllyel, mert nem lehet tűrni, hogy a magyar fazekasok között tovább is pusztítson a mérges szörnyeteg. Az új méregtelen máz alkalmazása pedig kétségtelenül a magyar agyagiparnak olyan fellendülését fogja jelenteni, amely minden befektetésre érdemes.
II
y « Ü íí V • íí y y • • íí
WIENER KERAMIK BUKÁSA. A Wiener JrA Werkstätte legjövedelmezőbb ágazata, a kerámiái osztály felszámolás alatt áll. Vezetőik Löffler és Powolny a bécsi iparművészeti iskolára koncentrálták munkásságukat, művezetőjük Schleich Vilmos pedig a magy. kir. iparművészeti iskolához szerződött el. Ezen személyi változások folytán a Wiener Keramik üzemét nem volt képes tovább fenntartani. Öszszes modelljeit eladta egy gráci cégnek. Úgy hírlik, hogy ez a körülmény anyagi válságokba sodoria az egész Wiener Werkstätte-t.
KIÜZEÁLIS ÜGYEK J J » • £ £ ît • • ; » » !ï I » • ít » • íí |í »»
"1A7EGENERNÉ KÍNAI KIÁLLÍTÁSA BUDAVV PESTEN. A legnagyobb elismerés és elragadtatás hangján írt a világsajtó Wegenerné kínai gyűjteményéről, mikor az kiállításra került Berlinben, Párisban, Londonban. Különösen a gyűjteményben lévő festmények tetszettek nagyon és valósággal lázba ejtették a művészi köröket. Ezt a nagyértékű gyűjteményt most kiállítás céljából sikerült megszerezni az Iparművészeti Múzeumnak rövid időre. Wegenerné, Wegener Györgynek, a hírneves geográfusnak neje február 12-ikén Budapestre érkezett, hogy a kiállítás rendezését személyesen vezesse. A gyűjteményben van százhúsz festmény, tizenhárom bronz, továbbá szőnyegek, csatok, üvegek, szövetek, gobelinek, ásatásokból származó emlékek és egyebek. Az anyag legrégibb része a VII. századra nyúlik vissza s a legújabb a XVII. századból származik. A gyüjtemény már megérkezett az Iparművészeti Múzeumba s a rendezéshez is hozzáfogtak, úgy hogy február hó 20-dika táján a kiállítás előreláthatólag megnyitható lesz.
U
" J NÉMET ÉRCPÉNZEK, Pick, a góthai éremkabinet igazgatója, a német birodalmi pénzeket a művészet szempontjából teszi bírálat tárgyává, abból az alkalomból, hogy mint híre jár, a 25 Pfenniges darabok veretését beszüntetik. Ez a pénzdarab volt ugyanis az, amelynek veretése körül a művészi körök érdeklődése először nyilvánult meg, amelynek tervezésére pályadíjat is tűztek ki. Az eredmény azonban nem valami biztató volt, bár a jóravaló művészek nem hiányoztak s az állam maga nem zárkózott el a művészi körökben megnyilvánult óhajok elől. Tényleg, mióta a képzőművészetek iránti érdeklődés intenzivebb lett Németországban, napról napra fájdalmasabban érezték a forgalmi pénz rútságát s a sajtó és a parlament ismételten hallatta ez ügyben szavát. Ez adott alkalmat 1907-ben a Dürerbundnak, hogy a birodalmi pénzek művészi terveire pályázatot írjon ki, amelynek eredményeit annak idején a „Kunstwart" közölte. Nemsokára aztán a Dürerbund után a birodalmi kormány is tűzött ki pályadíjat a már említett 25 pfenniges darabokra. Az új pénzdarabot azonban senki sem találta szépnek. Sokat támadták érte a hatóságot, különösen mert az új pénz bélyege két különböző művésztől eredt, ami azonban majd minden pénznemnél előfordul s az ókorban is szokásos volt. Pick különben hangsúlyozza, hogy a pénzverés célja nem az, hogy műremekeket produkáljon, hanem hogy kényelmes csereeszközöket hozzon forgalomba. Természetesen ez nem zárja ki, hogy mint minden használati tárgy, a pénz is művészileg legyen elkészíthető s ha ezt a célt elértük, akkor a pénz, mint az emberek közt legelterjedtebb tárgy, hathatósan segítheti elő az ízlés nemesedését. Ámde azért még sem mondhatjuk azt, hogy a pénz előállítása elsősorban művészeti kérdés volna. A pénznél nem lehet ugyanis bárminő díszítést alkalmazni, mint egy vázánál stb., melynek használhatósága nem függ az ékítményektől és ábrázolatoktól, mert a pénznél a fém csak a kép által válik értékeszközzé. A kép azt jelenti itt, hogy a verető állam garanciát vállal a szigorú szabályok szerint megmért fémdarab súlyáért és tartalmáért. Érzékítenie kell tehát mindenek fölött, hogy melyik állam teszi ezt. Tehát a képek és ábrázolatok gondos megválasztása nem csupán művészi, hanem államiogi feladat is. A görögök, kiknek a művészi pénz-
•íí
íí íí•
•H
•
•H •H
S =•=•=•=•» 7/ /Cj 2 Magyar Iparművészet.
verés terén oly sokat köszönhetünk, mindig jól értettek ahhoz, hogy megtalálják a helyes ábrázolatot, amely a verető államra nézve karakterisztikus, mely az egyes pénznemeket a legrégibb pénzeken legtöbbször hiányzó felírás nélkül is fölismerhetőkké tette. Akár egy fejet, akár egy istenség szimbólumát, valami fontos kereskedelmi cikket, vagy az úgynevezett beszélő címert választották is mint jelképies célzást a város nevére, mindig elérték azt, hogy saját államterületükön kívül is felismertessék bennök eredetüket. A művészetre nem voltak tekintettel, de azért a görögök szépérzéke mégis tudott érvényesülni a legrégibb pénzeknél is, úgy, hogy a bélyegvésés náluk a legrégibb időkben már mint önálló művészet virágzott, mely ha nem is tudta magát kivonni a nagy plasztika hatása alól, mégis külön feladatainak külön stíltörvényeket teremtett. Ámde nem kell azt hinnünk, hogy a görög vésők is maguk rendelkeztek volna a pénzek kiállítása felől. A lelemény szabadságát époly kevéssé igényelhették maguknak, mint a jelenkori művészek. Politikai vagy gazdasági okokból mindenütt megtartották lehetőség szerint az első verésnél választott képjeleket s ahol eltértek is azoktól, ezt nem művészeti okokból tették. De azért mégis megfigyelhetjük ugyanazon város egymást felváltó pénztípusainál, hogy hogyan változik a kép kiformálása, hogy szaporodnak a díszítő járulékok, úgy, hogy ebben már megismerhetni a görög vésnökök művészi tökéletesedését. így sikerült a görög művészeknek annak ellenére, hogy magokat az ábrázolatokat az állam vagy a törvény szabta meg, a művészetet a pénznél is érvényre juttatni. Áttér azután Pick arra, hogy bár korunkban ugyanazon föltételek és korlátok állnak fenn a művészre nézve, a pénz és az érme kitervezésénél, ezekhez még az is járul, hogy maguk a viszonyok is kedvezőtlenebbekké váltak a kivitelre nézve. Igaz, hogy a pénzverés technikájában túlszárnyaljuk a régiekei, mert a modern plasztikai művész számíthat arra, hogy műve hibátlanul lesz reprodukálva, holott a régi idők szép ábrázolatai sokszor kerültek ki eltorzulva a pénzverdéből. De a mai művész helyzetét megnehezíti az, hogy sok értékes művészeti eszközről le kell mondania. így nem alkalmazhatja a régen oly hatásos magas reliefet, melynek a görög pénzek szépségük nagy részét köszönhették. Újkorban majd mindenütt lapos reliefet követelnek, hogy a pénzdarabokat kényelmesen egymásra lehessen rakni s tekercsekbe tenni. Ez még hagyján, ezzel művészeink már rég megbarátkozhattak. Nagyobb baj azonban az,
hogy a reliefnek amellett keménynek is kell lennie s a lapról élesen kiválnia. A másnemű műveknél joggal előnyben részesített puha relief a pénzeknél célszerűtlen, mert a kép hamar kopik és elzsírosodik. Csak meg kell nézni, mondja Pick, a francia ezüstpénzeken Roty híres magvetőnőjét. Aki vadonatújan kapja, méltán mintaszerűnek magasztalhatja, de ha már forgalomban van, sokkal kopottabb és rútabb, mint a napoleoni idők egyidejűleg forgalomban lévő pénzei. És úgyanezt lehet elmondani az újabb belga és olasz pénzekről is. Az sem segített, hogy újabban a szél némi emelésével próbálták az ábrázolatokat védeni, mert az újabb olasz pénzek arról tanúskodnak, hogy ezeken a piszok még jobban meggyűlik. Részletesen bírálja továbbá Pick az eddigi német birodalmi pénzek művészi kivitelét. A Dürerbund érmeit általában elhibázottaknak tartja s különös aberrációt Iát abban, hogy korunk európai pénzeit meztelen aktokkal díszítsék. Ez az akt, mely egy érmen megfelelő lehet, szerinte forgalomban lévő pénznemeken megokolatlan és ízléstelen s utal a görögökre, kik bizonyára nem voltak túlságos prüdek, de azért volt tapintatuk oly nyilvános emlékműveknél, mint a pénz, lemondani a meg nem okolt meztelenségről. Jogosnak tartja végül Pick is azt a követelést, hogy az állam, mely a művészetek ápolását feladatai közé sorozza, tegyen valamit pénzei szép kivitelére is. A művészek általában több változatosságot, több szabadságot kívánnak. De a görögök megmutatták, hogy erre nincs szükség, hogy szép pénzeket hozhassanak forgalomba. Élég, ha a művészek nem is annyira a tárgy megválasztásában, mint inkább a megoldás módjában kapnak több szabadságot. Ennek pedig nem áll útjában semmi. A törvény nem követeli meg p. o., hogy a fej mindig profil legyen, lehet a fej más helyzetben is, lehet a kép mellkép vagy teljes alak, különböző viseletben állva, ülve vagy lovon is. Amellett az írás elosztása, bekerítése is sok lehetőséget nyújt, s ha ez irányban a művésznek több szabadság áll rendelkezésére, ez elég, hogy pénzeink elérjék azt a szépséget, mely egyáltalán elérhető. íme, Pick direktor okos fejtegetéséből is nyilvánvaló, milyen fontosnak tartják a németek a művészi szempontoknak az ércpénzeken való érvényesülését. És mi most is csak szomorúan megállapíthatjuk, hogy pénzügyminisztériumunkban elintézetlenül hever az Iparművészeti Társulat előterjesztése, amely utal kontárkezektől eredő ércpénzeink fogyatékosságára és művészi pénzmodelleknek nyilvános pályázat útján való beszerzését sürgeti.
D
IVAT É S
M Ű V É S Z E T , A női
divatnak
származásánál, céljánál és lényegénél fogva a legszorosabb összeköttetésben kellene lennie a művészettel. Mégis azt látjuk, hogy ez a közösség nincsen meg s míg a művészi törekvéseknek az ipar egyéb ágaira való hatása ma már általános, a női divat legfeljebb csipeget az iparművészet eredményeiből, itt-ott átvesz egy-egy új díszítőmotívumot, néhány ideát, de egészen önkényesen és teljességgel távol vagyunk attól az állapottól, hogy a divatot a művészi szempontok vezessék. Ezt az állapotot most már nem is igen fogjuk elérni, főként azért, mert a divat változásainak, fejlődésének tempója sokkal gyorsabb, semhogy azt az iparművészet el tudná érni. A divat formájának évszakonkinti megváltozását mély üzleti érdekek hozzák magukkal, amely érdekek nem rendelik alá magukat a művészetnek s éppen azért nem követhetik az iparművészet stílusainak fejlődését. Érdekes példája a divat és iparművészet viszonyának a Wiener Werkstätte, amelynek formáit a német divatkereskedők egyszerre felkapták, de csak egy szezonra, csak addig, amíg szenzációt jelentett, azután azonban rögtön elejtették és más hatásokhoz fordultak, amelyek nem voltak ugyan művésziek, de megfeleltek a divatkereskedők érdekeinek. Ezek az érdekek mindenkor uralkodók maradnak és éppen azért, ha a divat művészi reformjára gondolunk, talán egy olyan módot kellene találnunk, amely ezekhez az érdekekhez is hozzásimulna ; szabatosan kifejezve talán úgy érnénk el eredményt, ha az iparművészet kompromisszumot kötne a divattal és a divat új formáit alakítaná át a saját elvei szerint. Ez a divatrajzolás kérdésén múlik. A divat állandóan reászorul a rajzolókra, de ezek ma korántsem a művészet emberei, legfeljebb egyes plakátrajzolók és a karrikaturisták tartoznak néha ezek közé. A modellrajzolók rendszerint csak ügyes rajzolók, akiknek ízlése egyáltalán nem mondható kifogástalannak. A divat formái mindenesetre nagyot változnának, ha a modelleket komoly művészek rajzolnák, akik a technikai ismereteken felül mindent az ízlés szempontjából tekintenének. A modellrajzolás így az iparművészetnek egy külön hajtása lehetne, amely artisztikussá tehetné az öltözködést, ha akadnának művészek, akik komolyan foglalkoznának e feladattal, amely csak első pillanatra látszik kicsinyesnek. De ha meggondoljuk, hogy a világ egyik legnagyobb rajzolója, Gavarni állandóan dolgozott a divatlapok számára, akkor talán a mai rajzolókhoz nem lesz méltatlan ez a feladat,
amely egy oly nagy jelentőségű kérdés megoldására van hivatva.
A
GRAFIKAI MŰVÉSZET A MINDENNAPI
ÉLETBEN. A grafikai művészet és a mindennapi élet közötti viszony azelőtt, régen igen szoros és általános volt. Ha egy metszetgyüjteményt végiglapozunk, azonnal meg fogunk győződni arról, hogy a mult korok mindennapi szükségleteik kielégítése végett milyen gyakran fordultak a művészethez. Névjegyek, eljegyzési kártyák, privát meghívók és üdvözlőkártyák par excellence művészi kivitelben készültek és pl. a XVIII. századból számos olyan praktikus célokat szolgáló művészi lap maradt reánk, amely sokszor valóságos remeke a grafikai művészetnek és magán viseli a kor stílusának minden szépségét, annál csodálatosabb, hogy a mi korunk az általános művészeti hajlam ellenére úgyszólván teljesen megfeledkezett azokról a lehetőségekről, amelyeket ezek a dolgok az ízlés megnyilvánulása számára kínálnak. Ma egy névjegy a legridegebb, leghivatalosabb valami, ami egyáltalában elképzelhető és szinte dogmává vált az a nézet, hogy sima és dísztelen legyen, amit pedig igazán semmi sem okol meg. Egy eljegyzési kártya vagy egy újévi jókívánság is rendesen néhány rideg, nyomtatott sor, amelynek legtöbbször tipográfiai szépségére sincsen tekintettel a megrendelő. Nem kell bizonyítani, hogy mennyivel értékesebbek, melegebbek a művészi kártyák, hogy mennyivel többet fejeznek ki a gazdájuk egyéniségéből, gondolkodásából, egyszóval, hogy mennyivel méltóbbak az embernek és érzelemvilágának reprezentálására. Igen jellemző, hogy míg a régi idők hasonló termékeit bámuljuk és összegyűjtjük, az eszünkbe sem jut, hogy mi magunk is beleilleszthetnők az életünkbe ezeknek a csodált dolgoknak modern testvéreit. Kétségtelen, hogy ennek csak az indolencia és nemtörődömség az oka s valószínű, hogyha valaki fel tudná rázni az embereket az ezek által okozott zsibbadtságból, az élet sok szépséggel gyarapodna. Hogy egy egészen közeli példára utaljunk, itt vannak az exlibrisek, amelyek hamar népszerűek lettek. Valószínű, hogy ugyanilyen, sőt nagyobb elterjedést nyernének az alkalmazott grafika egyéb termékei is. S ez mindenesetre az élet nívójának jelentős emelkedését jelentené. NÉMET IPARMŰVÉSZET MÉRLEGE.
AA
„Neue Rundschau" legutóbbi számai egyikében Kari Scheífler, a jeles német műbíráló kemény kritikát mond a mai iparművészeti mozgalomról. Párhuzamot von ama Jugendstil között, amely mintegy tíz évvel ezelőtt zajlott le s a mai „meghiggadt", „anyagszerű" és más jelszavak után is induló,
5*
!t y « • » y V • !í y • • » y « • » y V • » y « • íí y V • » y « • n y • • » y • • » y • • M y • • íí y V • » y • • II y y
művészeti irányzat között. Scheffler — az előbbinek túlzottságai és olykor különös furcsaságai ellenére is — több rokonszenvet érez azok iránt, akik mint Van de Velde, Behrens, Pánkok, Obrist, Endeil stb., valami egyéni bélyeget tudtak belevinni alkotásaikba. összehasonlítva ezeket azokkal a mai törekvésekkel, melyekben a művészi egyéniség szépen, óvatosan elvész az alkotásokban és nem egyéb, mint — Scheffler szerint — „rabszolgája a programmnak", — bizonyos elégedetlenséggel kénytelen mindenki konstatálni, hogy a programmok, a jelszavak lettek úrrá az egyéniségek felett s nem megfordítva, ami a dolog rendje volna. Úgy látszik, mintha az a törekvés, mely bizonyos mértékben a régi céhrendszer becsületes és kvalitásos mesterember-mukáját akarná újraéleszteni az „anyagszerű", „célszerű", a „munka etikája" s más ilyen jelszavakkal, úgy látszik, mintha ez a törekvés előbb-utóbb zátonyra jutna. Szerinte ugyanis a tömeg soha és semmi körülmények közt sem győzhető meg esztétikai gondolatmenettel, hanem csupán jó példákkal s ilyenek egyelőre elég gyéren találhatók. Scheffler leginkább abban látja ez erőlködések hiábavalóságának okát, hogy az iparművészet nem, mint azelőtt, az építészetből indul ki, hanem megfordítva : az iparművész után kezd igazodni az építész s az előbbi mintegy bevezetője az utóbbinak. Innét van, hogy az egész mai iparművészet fogadkozása ellenére is sok célszerűtlen s az anyag természetével mit sem törődőt produkál. Innen van, hogy a német iparművészet, mely legszebb sikereit kül- és belföldi kiállításokon éri el, valóban — „kiállítási" művészet. És a főalkotó eleme hosszú idő óta : „a dekoratív", „a reprezentatív", a „modern hangulat". Nyíltan szól a biedermeiernek ama túlzott kultuszáról is, melyet nem egyszer mi is unalmasnak és édeskésnek bélyegeztünk' már a Magyar Iparművészet hasábjain s amely szerinte odavezetett, hogy még a legtehetségesebb tervezőművészek is, mint Bruno Paul, Schröder, Birkenholz, Trost, Riemerschmied is áldozataivá válnak egy tévedésnek, mert sebbel-lobbal szeretnének valami egészen, biztosan befejezett művészethez eljutni. De ennek a stíluskáprázatnak azért nem sikerül elfeledtetnie velünk, hogy benne van valami, ami halott, hogy benne a modern élet ritmusa kialudt. Egyikük-másikuk pedig, mint Schulze-Naumburg valósággal „jól tejelő tehén"-nek tekinti ezt a félrevezetett tömegízlést, mely sehogy sem lehet egészséges viszonyok közt irányítója az ipari művészléleknek.
Mi sem bizonyítja jobban e mai stílustörekvés átlagosságát, mint az a tény, melyre minden napújra rábukkanunk, — mondja Scheffler — hogy egy valóban elsőrendű művésznek, mint egy Liebermannak, Leiblnek, Manet-nek képtelenek vagyunk egy festményét, egy rajzát valamely modern „hangulati elemekkel" dolgozó interiőrben felakasztani. Ez kirína, megbontaná az egységet. A mai lakásberendezőművész túl van ugyan azon, hogy az egészen értéktelen festőhöz forduljon, mikor falait díszíti, hanem azt keresi, ami „lakályos", ami „dekoratív módon színes", ami „céltudatosan stilizált", egyszóval „külsőségeiben romantikus". Nyilvánvaló, hogy ez azért történik, mert az ő lényegük is az, ami ezeké s egymással egyek az „iparművészeti tendenciák" tiszteletében. Kétségtelen, hogy a német műbíráló e kemény ostorsuhogásában van valami s amit a folytonos külső effektusokra számító német iparművészet már jóidő óta megérdemel, Hosszú ideje lehet konstatálni bizonyos fáradtságot, polgári békülékenységet abban a művészstílusban, melyben húsz évvel ezelőtt vad csatákat támasztott a „Pan" folyóirat riadója, De Scheffler mintha nem venné észre, hogy a német szellem e fáradsága már kultúrterületeken is megnyilatkozik. Vájjon a festészetben, az irodalomban, a filozófiában, a muzsikában hány nagy egyéniséget produkált az utolsó tíz esztendő Németországban ? Nem látjuk-e a tömeg kultúrszomjúságával szemben a német kiadók nagy erőlködését, mellyel holtakat életre támasztanak, idegen költőket fordítanak, tehetségnélkülieket zsenikké avatnak ? Vájjon nem gondoltak-e arra a német kultusz vezető egyéniségei, hogy a nagyszabású szociális tendenciók, melyek az egész népnevelést áthatják,bizonyos mértékben elsorvasztották az egyéniséget, az intuitív erőt, a leleményességet? Minden német polgárba beleviftek valamit a művészetből s ez másik oldalon mintha megbosszúlta volna magát: a művészet elpolgáriasodott. A jómód nagyon kívánatos eleme a művészi tevékenységnek, de annak, aki bele nem szokott, könnyen végzetes lehet. A német művészet ura a hizlaló, potrohos kényelem karosszékeibe telepedett és alighanem egy új forrongás fogja hamarosan szundikálásából felriasztani. N. P.
íí y y • it y y • í! y • • íí y y • íí y y • » y y • íí y y • íí y y • íí y yH •
A delem és szinte csökönyös ellenállás után
Z ÉKSZER HANYATLÁSA. Hosszú küz-
í
a közönség vagy legalább a közönségnek tetemes része belátta végre, hogy az emberi méltóság megköveteli az artisztikus, művészi formájú bútort. A használati tárgyak lassankint a polgári háztartásokban is a megújhodott ipar-
y y • íí y •
íí• II •
H
•T,
•H •II •H H
T, t, • II •a
•H •H II • •H •H
í! •
•H •H •H II
í! •
•H H •H • •H •M •H •H •H H • •H M • •H •H •M •H •H H • H
•í
H • •H •H H •H • •
Somogyi népművészet. Tükörfák és gyújtódobozfedelek. N ó v á k J. L a j o s r a j z a i a N e m z e t i M ú z e u m n é p r a j z i o s z t á lyából.
Art p a y s a n h o n g r o i s . B o i t e s s c u l p t é s .
•H •H •H •H •H •H •H •H H • H H • H • H • •H •H •H •H •H •H •H •H •H
•il !í
J 77
M y lj • M y • • » V • • n y • • » y • • y V • íí M V • ÍJ y y • • í y • J! » V • • n y V • M y « • » yH
művészet elvei szerint alakulnak át, de amilyen örvendetes ez a változás, éppen olyan csodálatos, hogy nem terjedt ki a tárgyaknak arra a fajtájára, amely pedig éppen csak magáért a szépségért van : az ékszerre. Az ékszer végigkísérte az emberiséget bölcsőjétől kezdve egészen a mai napig és mindig hűséges s egyben művészi kifejezője volt a különféle korok kultúrállapotának, de talán soha sem hanyatlott annyira, mint a XIX. században. Azok a nagyszerű technikák, amelyek a különböző korokban csodálatos díszeket szolgáltattak az emberi test számára, a mult században majdnem teljesen feledésbe merültek. A gyári termelés által előállított formák konvencionálisak, szellemtelenek, unalmasak s szinte bámulatos, hogy a közönség ezekkel megelégszik, Nincs terünk arra, hogy e hanyatlás okait e helyen kifejtsük, itt csak egyetlen egy körülményre akarjuk felhívni a közönség figyelmét, amely körülménynek a hanyatlás előidézésében kétségtelenül igen nagy része volt s ez : a XIX. század materializmusa. Az anyagiasság okozta, hogy ebben a korban az ékszert is csak a merkantil szempontok szerint vették figyelembe, az ékszernek reális, pénzbeli értéke lépett előtérbe s ez az önnönmagában való érték elterelte a figyelmet a művészetről, amely nem magában az anyagban, hanem a nemes anyag megmunkálásának módjában rejlik. Az emberek a fémeket, és köveket legprimitívebb formájukban is elfogadják ékszer gyanánt és elfelejtik, hogy ezeknek önnönmagukban véve csak anyagi értékük van, de esztétikai értéket csak az emberi szellem kölcsönözhet nekik. A színes kövek utáni kapkodás csak a vadaknál természetes, a kultúremberhez csak a megnemesített, az emberi szellem kohójában megtisztult anyag méltó. Ezt az elvet kell hogy a közönség szem előtt tartsa. A modern ékszerművészetnek máris kitűnő talentumai vannak és még inkább kifejlődnének, ha a publikum megtenné a választást a művészi termék és a tömegárúk között. Ezt a válaszfást pedig annál is inkább meg kell tennie, mert a legnagyobb következetlenség volna, ha akkor, amikor a mindennapi élet tárgyai számára művészi formát keres, elmellőzné ezt a formát azoknál a dolgoknál, amelyeknek egyetlen célja az emberi szépség és a művészet.
«
• í y V • M y •
'pHIÉBAULT SISSON A FRANCIA IPARI MŰVÉSZETRŐL. A francia költségvetés szépművészeti bizottsága vitájánál Paul Boncour volt közmunkaminiszter megragadta az alkalmat, hogy egy tüzetes felszólalás keretében egyebek közt szóvá tegye az állami ipari üzemek autonómiája nagyobbmérvű kiterjesztésének kérdését, mint egyedüli módot arra,
hogy a sèvres-i, beauvais-i és gobelin-gyárakat tespedésükből új életre támasszák. Ugyanilyen reformtervek mellett tört lándzsát a tárca előadója Simyan is ; míg Thiébault Sisson, a „Temps"-ben reflektálva e felszólalásokra, főleg az oktatási rendszer gyökeres átalakításáról várja a francia iparművészet föllendülését, őszintén és leplezetlenül kimondja, hogy nem iparművészeti iskolákra van szükség Franciaországban, hanem rajziskolákra. Szépművészeti és iparművészeti iskoláknak — úgymond — bővében van Franciaország s ezek számos növendéknek nyújtanak menedéket, kik bár nem értenek a rajzhoz, megtöltik az osztályokat, csak azért, hogy semmit se tanuljanak s növeljék a pályatévesztettek számát. Hogy ez elemektől az iskolák megszabaduljanak, vissza kell adni nekik főiskolai rangjukat s csak olyanoknak engedni meg a belépést, kik előzőleg a megszaporított rajziskolákban elég jelét adták jártasságuknak a rajz minden nemében, a geometriai, a szerkezeti rajzban, a használati tárgyak, virágok, élő lények stb. á b r á z o l á s á b a n . Ezren és ezren lépnek művészi pályára, akiket erre semmi hivatás nem vezet s akik csak illúziókra és anarchiára mutatnak példát az ifjabb nemzedék előtt. Thiébault Sisson szerint a rajziskolákból kikerült ifjúság pályájának kiformálódnia kellene, részint az építészeti, részint a szépművészeti, vagy díszítőművészeti akadémiák felé, melyeket meg kellene hagyni a vidéken, mert hogy ez utóbbi fajta iskoláknak létjoguk legyen, szükséges, hogy eléggé fejlett helyi iparral álljanak kapcsolatban, amely tanulmányaik végeztével az iskola által kiképzett növendékeket lekötni képes, mint p. o. Roubaix-ban, ahol az iparművészeti képzés játssza a nagy szerepet, s ahol a gyárosok az állammal egyetértve, mely a költségek egy részét is viseli, az oktatást a textilipar szükségeihez és követelményeihez tudták alkalmazni. Szóval, Thiébault Sisson amellett foglalt állást, hogy a vidéki műipariskolák, megannyi speciális intézetek legyenek szigorúan körülírt programmal és közvetlen fogyasztó piaccal.
• • íí y « • íí » y • n y y • íí y y
Ami a szépművészeti iskolákat illeti, • ezeknek tanfolyamát kivétel nélkül ki kellene, í! hogy egészítse a díszítő művészeti kurzus, y melyen a tanítványok megtanulnák, hogyan » értékesítsék az előző rajziskolai kiképzésük • folyamán élő lények, életfelen tárgyak, virá- m gok stb. tanulmányozásából nyert elemeket y a keramikában, bútor- és kárpitiparban, y papirfestésben, luxus-szövetekben, bronzban, • üvegtárgyakban stb. íí Ezekkel az eszközökkel véli feltámaszt- y hatónak Thiébault Sisson a francia iparmű- y
vészét régi, dicső hagyományait. Soha — úgymond — Beauvais és a gobelin-gyár nem produkált szebb mintákat, mint amikor Oudry és Boucher állottak élén. De ők mielőtt a királyi gyáraknak dolgoztak volna, előbb megismerték a gyártási eljárás minden titkát. Előre tanulmányozták a hatást, az ornamenseknek és színeknek oly kombinálásában, melyet aztán a „haute lissier"-k munkája nem hogy gyöngített volna, de még fokozott. Ők tudták, mit akarnak, hova céloznak s amit akartak, el is érték mintegy ösztönszerűleg, mert még ifjan elsajátították a hozzávaló eszközöket. Éppen úgy a Caffierik, ha arról volt szó, hogy díszítményekkel és bronzfigurákkal járuljanak egy óra, íróasztal vagy kandalló ékítéséhez, nemkülönben Watteau, mikor a „Muette de singerie"-t díszítette, vagy Chardin, ha egy ajtódúc díszítésére vállalkozott, nem is említve azokat, akik XIV. Lajos alatt az indiai szövetekhez, XVI. Lajos alatt a Jouy-féle vásznakhoz terveztek motívumokat. Mindez esetekben a festő díszítő is volt egyszersmind s a díszítő értette mesterségét. Egyebekben Thiébault Sisson is, mint Paul Boncour és Simyan az állami gyári üzemek messzemenő autonómiájának és függetlenségének szükségét hangoztatja az állam felügyelete alatt ugyan, de teljesen kommercializálva, úgy, hogy az állam és magánosok részére egyformán dolgozhassanak, mindazáltal föltétlenül regie-ben, mert úgy, amint most vannak, a szépművészeti minisztérium gyámkodása s hivatalnokok vezetése alatt, soha nem szabadulhatnak fel a századok által rájok kényszerített nyűgök alól, melyek fejlődésüket akadályozzák. Különben is egy állami iparág föladata, mondja Thiébault Sisson nem az, hogy csömörig kultiválja a régi mintákat, hanem, hogy folyvást újakat teremtsen a magánipari vállalkozások számára. Hogy ez elérhető legyen, arra nézve Thiébault Sisson, azt ajánlja, hogy az adminisztratív igazgató mellé egy kereskedelmi igazgatói állás is szerveztessék Sèvres-ben, akinek feladata legyen a külföldön folytonos utazásokat tenni, számot adni magának az ott fölmerülő újdonságokról, a használati cikkek iránt megnyilvánuló szükségletekről s hazatérve igyekezzék tapasztalatait értékesíteni, megelőzve vele a külföldet. Csak ily egyén szervezhetné újra az eladást s reformálhatná meg a gyártást. Ugyanezt az eljárást ajánlja Thiébault Sisson Beauvaisben s a gobelin-gyárban, ahol még inkább szükséges az egész rendszer modernizálása. Itt is fenntartandónak véli a haute-lisse hagyományait, de csak abban a mértékben, amelyben ezt a nemzeti paloták, követségek díszítése, vagy az idegen uralkodóknak tett
ajándékok követelik. A személyzet többi részét ellenben a modern gyártási irányok kell, hogy foglalkoztassák, melyeket a napi szükség teremt s melyek kevésbbé költséges eljárást igényelnek, mint a haute lisse. Ezekhez mintát és kartonokat az ifjabb művészeknél kellene keresni. Meg van győződve Thiébault Sisson, hogy az ily módon létrejött kis „panneau-k" frízek stb., melyekből minden konvenció száműzve van, a francia szellem interpretálásában hálás piacra lelnének az idegen közönségnél s rendkívüli lendületet adnának a francia iparművészetnek.
A
Z EMLÉKEZÉS MŰVÉSZETE. Nem a síremlékről van szó, nem is arról a kegyeletről, amellyel az egyes ember a maga eltávozottjainak emlékét megőrzi, hanem arról az értés- és cselekvésfolyamatról, amelylyel az összesség azoknak, akiket a maga szempontjából erre érdemesnek tart, emléket emel. Az emlékezés a mai korban rendesen a szobor által történik és miután az emlékezés szüksége az emberiség szerencséjére elég gyakori, az emlékszobrok a mai korban egészen szokatlan elterjedést nyertek. Ám bajosan lehetne azt állítani, hogy ez az elterjedés a művészet javára volna. Csak végig kell nézni az emlékszobrokra hirdetett pályázatok eredményén, egy pillantás meg fog győzni arról, hogy az emlékezés egyformasága magát a művészetet kátyúba juttatta. Az emlékszobrok lassankint konvencionális formákká váltak. És ez természetes is, mert hiszen az emlékkel megtisztelt egyéniség sokszor egyáltalán nem alkalmas arra, hogy egy szobor megalkotásához ihlettel szolgáljon. A művész igen bajosan önthet szellemi tartalmat egy olyan egyéniség képmásába, akinek szellemi működése tőle esetleg teljesen idegen s nagysága nem öltött olyan óriási méreteket, hogy ezt az idegenségét túlszárnyalná. Talán ez az oka annak, hogy az emlékszobrok sokszor artisztikus, de kifejezés nélküli modellek maradnak s ez a körülmény vezet viszont az emlékezés formájának megreformálására. Valakinek az emlékét nemcsak egy szobor tisztelheti meg, hanem egy róla elnevezett épület, egy kert, egy könyvtár, egy múzeum, sőt esetleg egy egészen köznapi célokat szolgáló épületnek művészi berendezése is. Lehetséges volna például, hogy egy bírósági vagy akármilyen középületet, amelyet mindenképpen felépítenének, de talán szerényebben, az emlékre szánt összeg segélyével egészen művészi formákban képezzenek ki s így az artisztikus szépségek őrizzék az illető érdemes nevét. Ennek a reformnak gyakorlati haszna egészen világos, de viszont a művészet sem veszítene semmit, mert hiszen
a praktikus célon felül ő lenne hivatva az épület vagy intézet szellemi céljának, az emlékezésnek kifejezésére. S amennyit nyernének ezen a módon a többi művészetek, ugyanannyi haszna lenne belőle magának a szobrászatnak is. Bizonyos, hogy kvalitásai nagy mértékben emelkednének, ha csak olyan feladatok megoldására vállalkozna, amelyekben egész erejét kifejtheti, másrészt pedig, ha az emlékszobor nem lenne annyira mindennapi. Ez a gondolat pedig mindenesetre nagymértékben előmozdítana még egy fontos célt is : a művészetnek a szociális élethez való hozzásímulását. SZABADBAN ELHELYEZETT REKLÁMHeine, a szellemes csúfolódás nagymestere, a maga rajnai utazásának leírása közben merő gúnnyal beszél a német keztyűsről, aki a Loreley-sziklára írta fel a portékáját ajánló sorokat. Az ízléstelen német nem áll egyedül, a verseny és melléktekintetek nélkül való üzleti élelmesség ma már számos kollégát szerzett a számára, nálunk Magyarországon éppen úgy, mint az egész világon. A feltűnés, az észrevétetés utáni vágy nem sokat törődik az ízléssel és nem válogatja meg az eszközeit, sőt ellenkezőleg : mennél brutálisabb a hirdetési mód, annál feltűnőbb s annál inkább eléri a számító üzletember materiális célját. Nézzünk ki a vonat ablakain, ha akárhonnan Budapest felé utazunk, s mennél jobban közeledünk a fővároshoz, annál sűrűbben fogjuk konstatálni, hogy az üzleti ízléstelenség nemcsak a Loreley-sziklán telepedett meg. Budapest egész környéke, a mezők, a rétek, a domboldalak tele vannak reklámtáblákkal, amelyek a maguk esetlenségével néha valósággal megdöbbentik az embert. A reklám nálunk ma még egyáltalában nem helyezkedett az ízlés és artisztikus megválasztás alapjára, de ha a reklám formátlan megnyilvánulásai a főváros házrengetegében bukkannak elénk, még mindig nem olyan felháborító, mintha kint a szabadban virágos fák, zöldelő rétek között csapnak le reánk, hogy egyszerre kizökkentsenek a hangulatból, hogy elrontsák a kilátást, a vidék szépségét és tolakodó hangossággal bosszantsák meg a természet és a szépség iránti érzékünket. Nyilván minden művelt emberre nézve bosszantó, mikor egyszerre a legszebb vidéken eléje toppannak a fővárosi kereskedők merev, ízléstelen, formátlan, többszörös életnagyságú reklámszörnyetegei, amelyek sokszor mérföldeken keresztül követve a vonat járását, teljességgel lehetetlenné teszik a vidékben való gyönyörködést. Ezen a bajon kíván segíteni a hamburgi „Baupflegekommission", amely-
À TÁBLÁK.
nek működéséről legutóbb beszámoltunk, de a baj megszüntetésére irányul a francia pénzügyminiszter legújabb rendelete is, amellyel hatósági engedelemhez kötötte a reklámtáblák felállítását és az engedelem megadását többek között az esztétikai szempontok betartásától tette függővé. Ezek a szempontok két irányban érvényesülnek. Először is azt követelik, hogy nagy reklámtáblák egyáltalában ne legyenek elhelyezhetők ott, ahol a vidék szépsége a védelmet, a bántatlanságot megköveteli. Elvégre mégis méltatlan dolog, hogy az emberi kapzsiság elrontsa azt a szépséget, amelyet a természet önmagától nyújt. Másrészt pedig megkívánja, hogy maguk a reklámtáblák artisztikusak legyenek. A kommerciális célú iparművészet ma már régen van olyan általános és erős, hogy hirdetési célokra az ízlésnek megfelelő, jól megtervezett tárgyakat bocsát a kereskedők rendelkezésére s így teljességgel megokolatlan és oktalan volna, hogy a reklámtáblák az ország esztétikai műveletlenségéről tegyenek vallomásokat a vonaton utazóknak. A hamburgi és a francia példa nagyon figyelemreméltó és mindenesetre követendő volna nálunk is. Hiszen az államvasút füzetekben és fényképeken szokta hirdetni a vasúti vonalak szépségeit. Nem lehet tehát eltűrni, hogy ezeket a szépségeket elrontsa az indolens magánérdek.
M
ŰVÉSZI S Z Ő N Y E G E K
ÁRVERÉSE.
Kecskemét város tanácsa arra kérte fel az Iparművészeti Társulatot, hogy megszűnt városi szőnyegszövő-telepének készítményeiből még megmaradt mintegy száz darab különböző nagyságú szőnyeget, valamint százötven darab csomózott párnát és terítőt árverésen értékesítsen. Az eladásra kerülő munkák legnagyobb része F a l u s Eleknek, a jeles tervezőművésznek rajzai után készült. Az árverést a napokban tartják meg az Iparművészeti Múzeumban. Előzetesen két-három napig kiállítják az aukcióra kerülő szőnyegeket, amelyekről különben árverési katalógust is készítenek. A Társulat budapesti tagjait külön meghívóval értesíti az árverés idejéről.
IBAIGAZÍTÁS. Lapunk legutóbb megjelent H számának két sajtóhibáját kell helyreigazítanunk. A 17-ik oldalon a Társulat kiállításáról szóló ismertetés Kováfs János diszkrét színezésű rekesz-zománcműveit emeli ki, holott azok K o p i t s Jánostól valók, a 25. oldalon közlött képek közül nem a 46. sz., hanem a 47. számú képen ábrázolt áttört zománcművű hajék az, amelyet József főherceg készített.
A kehelykiáliításból. XIV—XV. századbeli m a g y a r kelyhek. 102. Erdélyi E g y h á z m e g y e i Múzeum tulaidona. — 103. A s á r kányi ág. ev. e g y h á z tulajdona. — 104. A m e d g y e s i á g . ev. e g y h á z tulajdona.
Magyar Iparművészet. 2
102—104. C a l i c e s T r a n s y l v a i n s du XIV e et XV e siècle.
106.
A kehelykiáliításból. 105. XVI. s z á z a d b e l i a r a n y o z o t t e z ü s t kehely. A s z á s z l e k e n c z e i á g . ev. e g y h á z t u l a j d o n a . — 106. S o d r o n y o s z o m á n c c a l díszített a r a n y o z o t t e z ü s t kehely. XV. s z á z a d . A n a g y s z e b e n i B r u k e n t h a l - m ú z e u m ból. — 107. S o d r o n y z o m á n c o s áttört applikált d í s z í t é s ű a r a n y o z o t t e z ü s t k e h e l y . XV. s z á z a d . A t r e n c s é n i r ó m . kath. p l é b á n i a t u l a j d o n a .
82
C a l i c e s T r a n s y l v a i n s . 105. XVI« siècle. — 106. XV« siècle. — 107. C a l i c e d e l ' é g l i s e catholique d e T r e n c s é n ( H o n g r i e ) . XV 0 siècle.
A kehelykiáliításból. 108. 1698-ból v a l ó a r a n y o z o t t e z ü s t kehely. A n a g y d i s z n ó d i á g . ev. e g y h á z t u l a j d o n a . — 109. F e d e l e s , r é s z b e n z o m á n c o z o t t e z ü s t k e h e l y . XVIII. s z á z a d . A n a g y e k e m e z ő i á g . ev. e g y h á z t u l a j d o n a . — 110. R é s z b e n a r a n y o z o t t e z ü s t k e h e l y . 1805-ből. A k i s c s ű r i á g . ev. e g y h á z t u l a j d o n a .
C a l i c e s T r a n s y l v a i n s . 108. De l ' a n n é e 1698. — 109. Émaillé, XVIII e siècle. — 110. De l ' a n n é e 1805.
111.
Reményi József b r o n z s z o b r a i . 111. E v e z ő s . — 112. A g y ő z t e s . — 113—114. F ü r e d i J e n ő : V i r á g o k m ű v é s z i e l r e n d e z é s e .
112.
S t a t u e t t e s en b r o n z e . 111. Le r a m e u r . — 112. Le v a i n q u e u r . — 113—114. A r r a n g e m e n t s a r t i s t i q u e s de fleurs.
117. Reményi József b r o n z s z o b r a i . 115. S ú l y d o b ó . — 116. G e r e l y vető'. — 117. B r u c k F r a n c i s k a : V i r á g o k m ű v é s z i e l r e n d e z é s e .
S t a t u e t t e s en b r o n z e . 115. Athlète jetant un p o i d s . — 116. Athlète d a r d a n d . — 117. A r r a n g e m e n t a r t i s t i q u e d e fleurs.
85
119. G y ö r g y i D é n e s : F é n y e z e t t ú r i s z o b a s z e k r é n y , K é s z í fette S c h m i d t Miksa. — 120. T e l e s E d e : A z 1911. évi turini kiállítás m a g y a r b i z o t t s á g á n a k e m l é k é r e .
119. A r m o i r e p o u r m o n s i e u r . — 120. P l a q u e t t e c o m m é m o rative d u c o m i t é h o n g r o i s d e l ' E x p o s i t i o n à T u r i n d e 1911.
121.
4$
••» • »"1* -
121. Visontai p a r a s z t h á z . — 122. Kiskapu H o m o r ó d a l m á s o n ( S z é k e l y f ö l d ) . — 123. C s e r n á d f a l u . (A hét c s á n g ó falu egyike.) K e r i t é s a j t ó . M e d g y a s z a y István rajzai.
881
121. C h a u m i è r e de cultivateur à V i s o n t a . — 122. Petite p o r t e d ' e n t r é e à H o m o r ó d a l m á s . — 123. P o r t e d ' u n e n c l o s à Csernádfalu.
