ÉRETTSÉGI VIZSGA ● 2006. május 24.
Azonosító jel:
BIBLIAISMERET – HIT GYÜLEKEZETE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 24. 14:00
I. Az írásbeli vizsga időtartama: 60 perc
Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
OKTATÁSI MINISZTÉRIUM
Bibliaismeret – Hit Gyülekezete
emelt szint — írásbeli vizsga 0622 I. összetevő
Bibliaismeret – Hit Gyülekezete emelt szint
Azonosító jel:
Fontos tudnivalók Az írásbeli vizsga során két feladatlapot kell kitöltenie. Az I. rész megoldására felhasználható időkeret 60 perc. A rendelkezésre álló idő letelte után a kitöltött feladatlapot adja át a felügyelő tanárnak! Ennek a résznek a megoldásához nem használható segédeszköz. A feladatokat tetszőleges sorrendben oldhatja meg. Válaszaiban a lényeg megfogalmazására törekedjen, ne lépje túl a rendelkezésre álló helyet! A feladatok megoldását kék színű tollal végezze! A helytelen megoldást egy vízszintes vonallal, egyértelműen húzza át. Az áthúzott megoldás vagy megoldásrészlet nem számít bele az értékelésbe. Kérjük, hogy a szürkített téglalapokba semmit ne írjon! Eredményes munkát kívánunk!
írásbeli vizsga, I. összetevő 0622
2 / 12
2006. május 24.
Bibliaismeret – Hit Gyülekezete emelt szint
Azonosító jel:
1. Az alábbi idézetek a Biblia egy-egy könyvéből származnak. Írja le a példa szerint, melyik könyvben és milyen helyzetben hangzottak el, és hogy mire vonatkoznak! (A fejezetszámot nem szükséges leírnia, a könyv sorszámát azonban – pl. 2Királyok könyve – igen.) Minta: „A hét csillag a hét gyülekezet angyala, és amely hét gyertyatartót láttál, az hét gyülekezet.” Jelenések könyve; Jézus János apostollal üzent a hét gyülekezetnek.
a) „És hátra tekintett az ő felesége, és sóbálvánnyá lett.” ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… b) „…Simeon és Lévi, Dínának bátyjai, fegyvert ragadának s bátran a városra ütének, és minden férfit megölének. Khámort, és az ő fiát Sekhemet fegyver élére hányták, és elvitték Dínát a Sekhem házából, és kimentek.” ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… c) „Ha Bálák az ő házát ezüsttel és arannyal tele adná is nékem, az Úrnak beszédét által nem hághatom, hogy magamtól jót, vagy rosszat cselekedjem. Amit az Úr szól, azt szólom. Most pedig én elmegyek íme az én népemhez; jöjj, hadd jelentsem ki néked, mit fog cselekedni e nép a te népeddel, a következő időben. … Látom őt, de nem most; nézem őt, de nem közel. Csillag származik Jákobból, és királyi pálca támad Izraelből; és általveri Moábnak oldalait, és összetöri Sethnek minden fiait.” ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………
írásbeli vizsga, I. összetevő 0622
3 / 12
2006. május 24.
Bibliaismeret – Hit Gyülekezete emelt szint
Azonosító jel:
d) „Így szól Círus, a perzsa király: … Valaki azért ti köztetek az ő népe közül való, legyen vele az ő Istene, és menjen fel Jeruzsálembe, mely Júdában van, és építse az Úrnak, Izrael Istenének házát, ő az Isten, ki Jeruzsálemben lakozik.” ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… e) „De bocsássad csak rá a te kezedet, verd meg mindazt, ami az övé, avagy nem átkoz-e meg szemtől-szembe téged? Az Úr pedig monda a Sátánnak: Íme, mindazt, amije van, kezedbe adom; csak ő magára ne nyújtsd ki kezedet. És kiment a Sátán az Úr elől.” ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… f) „Felkelvén azonban a tanácsban egy farizeus, név szerint Gamáliel, az egész nép előtt tisztelt törvénytudó, parancsolta, hogy egy kis időre vezessék ki az apostolokat. És monda azoknak: … Mostanra nézve is mondom néktek, álljatok el ez emberektől, és hagyjatok békét nékik: mert ha emberektől van e tanács, vagy e dolog, semmivé lesz; ha pedig Istentől van, ti fel nem bonthatjátok azt; nehogy esetleg Isten ellen harcolóknak is találtassatok.” ....................................................................................................................................................... ....................................................................................................................................................... ....................................................................................................................................................... g) „Ez jöve Jézushoz éjjel, és monda néki: Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem teheti e jeleket, amelyeket te teszel, hanemha az Isten van vele. Felele Jézus, és monda néki: Bizony, bizony mondom neked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.” ....................................................................................................................................................... ....................................................................................................................................................... ....................................................................................................................................................... 14 pont írásbeli vizsga, I. összetevő 0622
4 / 12
2006. május 24.
Bibliaismeret – Hit Gyülekezete emelt szint
Azonosító jel:
2. Írjon röviden a következő fogalmakról! (Válasza legalább három információt tartalmazzon!) Jubileumi év: ....................................................................................................................................................... ....................................................................................................................................................... ....................................................................................................................................................... A Szentlélek (Szent Szellem) gyümölcsei: ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… 6 pont 3. Párosítsa össze – a megadott példa szerint – az alábbi városokat és eseményeket! Írja a táblázatba a városok betűjele alá az események sorszámát! a. Kehilla b. Engedi c. Kána d. Názáret e. Bethánia f. Szárdisz 1. Dávid megszabadította lakóit a filiszteusok kezéből. 2. A Jelenések könyve szerint az itteni gyülekezet neve: „élsz, de halott vagy”, város Kisázsia nyugati részén. 3. Lázár feltámasztása, Márta lakhelye. 4. Vadkecskék kősziklája, Dávid itt vágott le egy darabot Saul ruhájából. 5. Jézus első csodája, híres esküvő helyszíne. 6. Jézus gyerekkorának és élete nagy részének helyszíne.
a
b
c
d
e
f
1. 5 pont írásbeli vizsga, I. összetevő 0622
5 / 12
2006. május 24.
Bibliaismeret – Hit Gyülekezete emelt szint
Azonosító jel:
4. Írja le néhány mondatban Izsák feláldozásának történetét! ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………...
3 pont 5. Írja a megfelelő személy neve előtt álló betűjelet a hozzá tartozó állításokhoz a kipontozott helyre! (Egy nevet többször is felhasználhat!) a. Júda
b. József
c. Ismael
d. Lévi
-
Nevének jelentése: dicséret. .….
-
Rossz híreket hordott testvéreiről apjának. .….
-
Jákob legkisebb fia. .….
-
Tőle származik a Messiás .….
-
Egyik testvérével kiirtotta egy város férfilakosságát. .….
-
Azt álmodta, hogy a kévék meghajoltak előtte. .….
-
Vad természetű ember. .….
-
Felesége Aszenát, az egyiptomi Ón papjának lánya. .….
-
Tőle származik Mózes. .….
-
Volt egy cifra ruhája. .….
-
Tőle származnak az izraelita papok. .….
-
Ábrahám és Hágár fia. .….
-
Fiai: Manassé és Efraim. .….
-
Szülésébe anyja belehalt. .….
-
Egyiptom második embere lett. .….
e. Benjámin
15 pont írásbeli vizsga, I. összetevő 0622
6 / 12
2006. május 24.
Bibliaismeret – Hit Gyülekezete emelt szint
Azonosító jel:
6. Írja le a Tízparancsolatot! (Nem szükséges sorrendben és teljesen szó szerint.) ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… 5 pont 7. Magyarázza meg röviden a következő szövegrészt! Máté 13:47-48 „Szintén hasonlatos a mennyeknek országa a tengerbe vetett hálóhoz, amely mindenféle fajtát összefogott; melyet, minekutána megtelt, a partra vontak a halászok, és leülvén, a jókat edényekbe gyűjtötték, a hitványakat pedig kihányták.” ....................................................................................................................................................... ....................................................................................................................................................... ....................................................................................................................................................... ....................................................................................................................................................... ....................................................................................................................................................... ....................................................................................................................................................... ....................................................................................................................................................... .......................................................................................................................................................
2 pont
írásbeli vizsga, I. összetevő 0622
7 / 12
2006. május 24.
Bibliaismeret – Hit Gyülekezete emelt szint
Azonosító jel:
8. Döntse el, melyik állítás igaz és melyik hamis! Írjon a táblázatba az állítások betűjele alá I-t, ha az állítás igaz, H-t, ha hamis! a) Jézus soha nem járt Egyiptomban. b) János apostol a Jelenések könyvét Pathmos szigetén írta. c) A szerecsen főkomornyiknak Fülöp tett bizonyságot. d) Illés a palástjával választotta ketté a Jordánt. e) Pál apostol lévita volt.
a
b
c
d
e
5 pont
9. Írja le, hogyan teljesedett be az alábbi messiási prófécia Jézus Krisztus életében! 1Mózes 3:15 „És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között, az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.” ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………
2 pont
írásbeli vizsga, I. összetevő 0622
8 / 12
2006. május 24.
Bibliaismeret – Hit Gyülekezete emelt szint
Azonosító jel:
10. Írja le röviden Kóré és társai lázadását! ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… 3 pont 11. Pótolja a szövegből hiányzó szavakat és írja a megfelelő betűjel után a kipontozott helyre! Máté 5:11-14 Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem. Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti …(x) bőséges a mennyekben: mert így háborgatták a …(a) is, a kik előttetek voltak. Ti vagytok a …(b) savai ha pedig a só megízetlenül, mivel sózzák meg? Nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és …(c) az emberek. Ti vagytok a világ …(d). Nem rejtethetik el a hegyen épített város. x: jutalmatok a: ……………………... b:……………………… c:……………………… d:………………………
4 pont
írásbeli vizsga, I. összetevő 0622
9 / 12
2006. május 24.
Bibliaismeret – Hit Gyülekezete emelt szint
Azonosító jel:
12. Írja a helyes megoldás betűjelét a jobb oldali négyzetbe! Minden esetben csak egy helyes válasz van! 1. Ki volt Káin testvére? A Kám B Ábel C Énok D Jáfet 2. Melyik állat biztosan nem számított tisztának Mózes törvénye szerint? A szarvasmarha B tyúk C disznó D sáska 3. Mi történt Izrael kivonulása után a Sinai hegynél? A Aranyborjú készítése B Bálám próféciát mond C Szihon legyőzése D A kémek kiküldése 4. Ki nem volt Jézus őse? A Júda B Ábrahám C Dávid D Debóra
5. Mi nem volt a Szent Sátor része? A rézoltár B frigyláda C szent kenyerek asztala D elefántcsont trón 5 pont
írásbeli vizsga, I. összetevő 0622
10 / 12
2006. május 24.
Bibliaismeret – Hit Gyülekezete emelt szint
Azonosító jel:
13. Foglalja össze röviden, mit ír a Biblia Sátán bukásáról? (Válasza legalább három információt tartalmazzon!) ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………........
14. Írjon röviden a következő személyről! (Válasza legalább három információt tartalmazzon!) Ráháb:
3 pont
………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… 3 pont 15. Párosítsa össze – a megadott példa szerint – az apát a fiával! Izsák Jákob Saul Zakariás Ábrahám Dávid Izsák Jákob Saul Zakariás Ábrahám Dávid
Salamon Jonatán Ismael Ézsau Júda Keresztelő János Ézsau
5 pont írásbeli vizsga, I. összetevő 0622
11 / 12
2006. május 24.
Bibliaismeret – Hit Gyülekezete emelt szint
Azonosító jel:
maximális elért pontszám pontszám I. Bibliaismereti feladatsor 1. feladat 2. feladat 3. feladat 4. feladat 5. feladat 6. feladat 7. feladat 8. feladat 9. feladat 10. feladat 11. feladat 12. feladat 13. feladat 14. feladat 15. feladat
14 6 5 3 15 5 2 5 2 3 4 5 3 3 5
FELADATPONT ÖSSZESEN
80
VIZSGAPONT ÖSSZESEN
40
javító tanár
__________________________________________________________________________
elért pontszám
programba bevitt pontszám
I. Bibliaismereti feladatsor
javító tanár
jegyző
Megjegyzések: 1. Ha a vizsgázó a II. írásbeli összetevő megoldását elkezdte, akkor ez a táblázat és az aláírási rész üresen marad! 2. Ha a vizsga az I. összetevő teljesítése közben megszakad, illetve nem folytatódik a II. összetevővel, akkor ez a táblázat és az aláírási rész kitöltendő!
írásbeli vizsga, I. összetevő 0622
12 / 12
2006. május 24.
ÉRETTSÉGI VIZSGA ● 2006. május 24.
Azonosító jel:
BIBLIAISMERET – HIT GYÜLEKEZETE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 24. 14:00
II. Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc
Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
OKTATÁSI MINISZTÉRIUM
Bibliaismeret – Hit Gyülekezete
emelt szint — írásbeli vizsga 0622 II. összetevő
Bibliaismeret – Hit Gyülekezete emelt szint
Azonosító jel:
Fontos tudnivalók A második vizsgaösszetevő megírására 120 perc áll az Ön rendelkezésére. A megadott két („A” és „B”) cím közül válasszon és az Ön által választott címről készítsen értekező fogalmazást. A másik – nem választott – címet ne dolgozza ki. A cím alatt részletesebb feladatleírást talál, a feladatleírásban szereplő szempontokra térjen ki fogalmazásában! Fogalmazását más – Ön által fontosnak tartott – szemponttal is kiegészítheti. Kérjük, hogy összefüggő szöveget (fogalmazást) alkosson, válaszát ne vázlat- ill. jegyzetszerűen adja meg. Törekedjen az olvasható írásra! Az értékelésnél csak az ezeknek a feltételeknek is megfelelő válasz vehető figyelembe. Vázlatot, jegyzetet, piszkozatot stb. készíthet. Be kell adnia a vázlatot is, de az értékelésnél csak a végleges tisztázott szöveget veszik figyelembe. A fogalmazás megírásánál használhatja a Szentírást Károli Gáspár fordításában. Terjedelmi okokból kérjük, hogy az egyes Ön által magyarázott, értelmezett igeszakaszokat ne idézze hosszan. Elég, ha kulcsmondatokat, kifejezéseket idéz, illetve az is, ha az igeszakasz helyének megjelölését a szokásos módon (pl.: Máté 5:13) megadja és így utal a szövegre. A végleges, tisztázott dolgozat terjedelme lehetőleg 90-120 sor között legyen. Összesen 60 pontot kaphat dolgozatára, melyből 50 pont a dolgozat tartalmának értékelésére, 10 pont a szöveg nyelvi megformáltságának (szerkezet, nyelvhelyesség, stílus stb.) értékelésére szolgál. Eredményes munkát kívánunk!
Írja a négyzetbe az Ön által választott feladat jelölését („A” vagy „B”), a kipontozott vonalra pedig a címét:
………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………
írásbeli vizsga, II. összetevő 0621
2/8
2006. május 24.
Bibliaismeret – Hit Gyülekezete emelt szint
Azonosító jel:
„A” Cím: Dávid király sikerei és kudarcai Feladat: Készítsen értekező dolgozatot a fenti témában! Dolgozatában mutassa be, hogy Dávid király trónra lépésének mik voltak az előzményei! Mutassa be Dávid néhány Ön által fontosnak talált döntését, illetve cselekedetét, amikor Isten igéjével összhangban cselekedett! Ezek a döntések és cselekedetek, hogyan befolyásolták Dávid uralkodói teljesítményét és személyes sorsát? Térjen ki dolgozatában Dávid valamelyik bukásának szellemi és erkölcsi tanulságaira! Térjen ki arra is, hogy bukása után helyre tudott-e állni Dávid? Melyek Dávid történetének legfontosabb szellemi és erkölcsi tanulságai?
„B” Cím: Jézus Krisztus tanítása a Tízparancsolat erkölcsi útmutatásáról a tanítványok számára Feladat: Készítsen értekező dolgozatot a fenti témában! Dolgozatában mutassa be, hogyan értelmezte Jézus a Tízparancsolatot (2Mózes 20:1-17 és 5Mózes 5:6-21) az Újszövetségben! A teljesség igénye nélkül térjen ki az egyes parancsolatokról szóló jézusi tanításra, illetve mutassa be azt is, hogy a Megváltó életvitelében, szolgálatában hogyan értelmezte és valósította meg a törvény útmutatását. Fogalmazza meg azt is, hogy általánosságban hogyan értelmezte Jézus az Ószövetség és benne a Törvény érvényességét tanítványai számára! Válaszolja meg hogyan kell egy újszövetségi hívőnek viszonyulnia a Tízparancsolathoz! Válaszához használjon fel a témára vonatkozó újszövetségi igeszakaszokat!
írásbeli vizsga, II. összetevő 0622
3/8
2006. május 24.
Bibliaismeret – Hit Gyülekezete emelt szint
Azonosító jel:
Cím:…………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… írásbeli vizsga, II. összetevő 0622
4/8
2006. május 24.
Bibliaismeret – Hit Gyülekezete emelt szint
Azonosító jel:
………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………
írásbeli vizsga, II. összetevő 0622
5/8
2006. május 24.
Bibliaismeret – Hit Gyülekezete emelt szint
Azonosító jel:
………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………........ ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… írásbeli vizsga, II. összetevő 0622
6/8
2006. május 24.
Bibliaismeret – Hit Gyülekezete emelt szint
Azonosító jel:
………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………........ ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………
Tartalmi értékelés
„A”
„B”
1. tartalmi elem
10 pont
15 pont
2. tartalmi elem
15 pont
10 pont
3. tartalmi elem
10 pont
10 pont
10 pont
10 pont
5 pont
5 pont
50 pont
50 pont
10 pont
10 pont
4. tartalmi elem Kifejezések, fogalmak helyes használata Összesen a tartalmi elemekre Nyelvi megformáltság írásbeli vizsga, II. összetevő 0622
7/8
2006. május 24.
Bibliaismeret – Hit Gyülekezete emelt szint
Azonosító jel:
Maximális elért pontszám pontszám 40
I. Bibliaismereti feladatsor II. Szövegalkotási feladat – Tartalom: – Nyelvi megformáltság
50 10
II. Szövegalkotási feladat ÖSSZESEN
60
ÍRÁSBELI VIZSGARÉSZ ÖSSZESEN
100
javító tanár
__________________________________________________________________________
elért pontszám
programba bevitt pontszám
I. Bibliaismereti feladatsor II. Szövegalkotási feladat
javító tanár
írásbeli vizsga, II. összetevő 0622
jegyző
8/8
2006. május 24.