BESZÁMOLÓ KLEBELSBERG-ÖSZTÖNDÍJHOZ Ösztöndíjas neve: Mészáros Balázs Kutatási téma: A SCHÖNBORN-FÉLE
MUNKÁCSI VASGYÁR
TÖRTÉNETÉRE
VONATKOZÓ
FORRÁSOK FELTÁRÁSA A KÁRPÁTALJAI TERÜLETI ÁLLAMI LEVÉLTÁRBAN
Ösztöndíj helyszíne: Beregszász (Beregovo), Ukrajna Ösztöníj időpontja: 2014. május 25 – július 25. Munkács elsősorban mint a 17. századi szabadságküzdelmek szimbóluma él a nemzeti emlékezetben, s az a szerep, amelyet a város környékén működött öntödék a magyar ipar reformkori megteremtésében és a magyar művészet születése során játszottak mára szinte teljesen feledésbe merült. A Klebelsberg-ösztöndíj keretében végzett kutatásaim célja az volt, hogy a munkácsi vasgyártás és különösen a műöntészet kutatását és művészettörténeti értékelését új források feltárásával segítse. A Rákócziak tekintélyes munkács-szentmiklósi uradalmát 1726-ban adományként megszerző Schönborn-Buchheim-család a 18. századtól jelentős iparalapításokat hajtott végre, amelyek közül kiemelkedik az 1760-as évek végétől folyamatosan működő munkácsi vasgyár. A birtokosok az 1810-es évek végétől a vasgyártás terén jelentős fejlesztéseket kezdeményeztek, s ennek keretében a munkácsi öntödében Magyarországon elsőként tettek kísérletet a termékskálának iparművészeti tárgyakkal és kisplasztikai alkotásokkal való bővítésére. Az öntöttvasnak művészeti célú felhasználásában a 19. század elején a gleiwitzi és berlini porosz öntödék jártak élen, ahol a kor elismert művészei, többek között Carl Friedrich Schinkel, Christian Daniel Rauch kísérleteztek eredményesen szobrászati alkotásoknak és díszített használati
tárgyaknak
vasból
való
öntésével.
Sikeres
technológiai
transzfereknek
köszönhetően a porosz öntészet eredményei hozzájárultak az Osztrák Császárság és Magyarország öntészetének technológiai megújulásához is. Míg azonban cseh- és morva területeken több öntöde is foglalkozott a porosz mintákat követő műöntészettel, Magyarországon a 19. század első évtizedeiben jelen tudásunk szerint egyedül Munkács esetében került sor a műöntészet tudatos meghonosítására. A magyar öntöttvasművesség történetével a Váci Értéktár történész muzeológusaként 2010ben kezdtem foglalkozni. Feladataim közé tartozott a korábban Berczely Attilától megvásárolt 1
öntöttvas gyűjtemény feldolgozása, és a gyűjtemény nyilvántartásba vételével párhuzamosan megindult egy állandó kiállítás előkészítése. A 2012-ben megnyílt Vasba öntött történetek – Öntöttvasművesség Közép-Európában című tárlat a gyűjtemény adottságaira építve nemzetközi összefüggésbe ágyazva mutatta be a témát, különös figyelmet szentelve az öntöttvasművesség 19. századi történeti fejlődésének és más ipar- és képzőművészeti ágakkal való
kapcsolatának.
A
kiállítás
előkészítése
során
szembesültem
a
magyar
öntöttvasművességre irányuló korábbi kutatások hiányával, illetve hiányosságaival, s ennek hatására kezdtem el a munkácsi vasgyár történetének kutatásával foglalkozni. 2013-ban a hazai közgyűjteményekben (Iparművészeti Múzeum, Öntödei Múzeum, Magyar Országos Levéltár, Építészettörténeti Múzeum) fellelhető tárgyi és írott források feltárását végeztem el, és e munka folytatása volt 2014. május 25 – július 25. között a Kárpátaljai Állami Levéltárban végzett kutatás. Miközben muzeális intézményeink (Iparművészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, Öntödei Múzeum, sárospataki Rákóczi Múzeum) egyre gyarapodó számú munkácsi műöntvényt őriznek, a vasgyár történetére vonatkozó ismereteink és különösen az egyes műtárgyak datálása meglehetősen hézagosak, illetve gyakran tévesek, nem utolsó sorban azért, mert a vonatkozó források Magyarországon csak részlegesen állnak rendelkezésre. A Magyar Országos Levéltár és az Építészettörténeti Múzeum gyűjteményében fennmaradt töredékes irategyüttesekre az eddigi kutatások is támaszkodtak, a Magyarország területén kívül fennmaradt iratanyagok azonban, bár lelőhelyük ismert volt, szinte teljesen feltáratlanok maradtak. Az 1940-es években Rampacher Pál műgyűjtő kutatott a Schönborn-család bécsi magánlevéltárában és a vasgyár jogutódja, a Latoricza Rt. mára nagyrészt elveszett irattárában is, eredményeit azonban ő nem publikálta. A munkács-szentmiklósi Schönborn uradalom levéltárának iratait az 1930-as évektől Sas Andor dolgozta fel, aki az uradalom történetéről több a birtokosok és az uradalom vezetői közötti levelezésekre támaszkodó tanulmányt, illetve egy kötetet is publikált (Sas Andor: Egy kárpáti latifundium a hűbéri világ alkonyán, Bratislava 1955), és utóbbiban a vasgyár történetére vonatkozó adatokat is közölt. Ez alapján feltételezhető volt, hogy az azóta a Kárpátaljai Területi Állami Levéltár (KÁL) gyűjteményébe került uradalmi levéltárban őrzött iratok között a vasgyárra és különösen a műöntészetére vonatkozó források is fellelhetők. A Klebelsberg-ösztöndíj keretében végzett levéltári kutatás elsőleges célja a vasgyár műöntészetére vonatkozó 19. századi források feltárása és elemzése volt, amelynek során 2
elsősorban a művészettörténeti értékelés szempontjából meghatározó tervek, vázlatok felkutatását tartottam szem előtt. Másodsorban az öntödével, a vasöntéssel és különösen a művészi öntvényekkel kapcsolatos, az egyes ismert műöntvények datálásával összefüggő írott forrásokat, a gyártási technológiára és a tervezők, illetve öntők személyére vonatkozó dokumentumokat kerestem. A KÁL 1500-as fondja, a Gróf Schönborn család és a munkács-szentmiklósi uradalom iratai az 1722 – 1944 közötti időszakból tartalmaz iratokat, de az anyag szóródása nem egyenletes, az 1890 utáni évekből jelentősen kevesebb irat maradt fenn. Az iratok nyelve latin, magyar, német, de előfordulnak lengyel és ruszin nyelvű dokumentumok is, az iparügyek iratai a 19. század utolsó harmadáig német nyelvűek. A levéltár teljesen rendezett, és három opiszból, azaz leírási egységből áll. Az 1. opisz ügyiratokat tartalmaz, amelyeket a szovjet levéltári gyakorlatot követve keletkezési évük és azon belül témájuk szerint csoportosítottak. Minden évkörön belül elkülönítettek adminisztratív, ipari és kereskedelmi, mezőgazdasági, jogszolgáltatási, építészeti, továbbá kulturális és iskolai témájú őrzési egységeket. A kutatást az egyes ügyiratokat és azok terjedelmét leíró összességében pontos ukrán nyelvű nyomtatott segédlet segítik. A rendezés következetlenségét mutatja azonban, hogy az őrzési egységek több esetben nem összetartozó iratokat rejtenek, gyakran előfordult, hogy az adott szám alatt több, egyes esetekben különböző évekből származó és más-más ügyhöz tartozó iratok kerültek elhelyezésre. Összességében tehát a segédletek kétségtelenül segítséget jelentenek a feltárás során, adott téma kutatásában azonban kizárólagos útmutatóként nem fogadhatók el. Az iratok állapota kifejezetten jónak mondható, esetenként az őrzési egységbe tartozó iratokat összefűzték. A fond része két további eredeti fűzött köteteket tartalmazó opisz is, amelyeket a KutassyDelehan 2009 nem tűntet fel, így ezek létezéséről csak helyben szereztem tudomást. Mindkét opiszhoz orosz nyelvű gépelt segédlet tartozik, de ezek leírásai kevésbé részletesek, lényegében az eredeti német vagy latin nyelvű kötetcímek fordításai, amelyekből gyakran nem lehet a pontos tartalomra következtetni és a rendezési elv sem következetes. A 2. opisz az uradalmi főhivatal üléseinek jegyzőkönyveit és mutatóit, továbbá egyéb köteteket (leltárak), a 3. opisz elsősorban gazdasági főkönyveket, nyilvántartásokat, kimutatásokat tartalmaz, de kerültek az opiszba leltárok is. A 2. opisz kötetei általában jó állapotúnak mondhatók, de a 3. 3
opiszból általam felkért kötetek jelentős része erősen sérült volt, egyes esetekben az olvashatatlanságig károsodott, a bőrkötésben és a papírban rovar és gombafertőzés, ázás nyomai egyaránt felfedezhetők voltak. A feltárás során a munkácsi vasgyárra vonatkozó iratok kigyűjtésére koncentráltam, ennek megfelelően az 1. opiszból az ipari és kereskedelmi, az építészeti és az adminisztratív témakörhöz rendelt iratokat, továbbá a 2. opiszból az ipari ügyosztály üléseinek jegyzőkönyveit és 3. opiszból a vasgyárral kapcsolatos gazdasági nyilvántartásokat, kimutatásokat és leltárokat kértem ki a raktárból (lásd melléklet). 1928-ban a Schönbornok a vasgyárat eladták a Latoricza Rt-nek, amelynek iratait az 19281944 közti időszakból szintén a KÁL gyűjteménye őrzi. A fond teljesen rendezett és nyomtatott segédlet segíti a kutatást, az iratok jó állapotúak. Korábbi időszakból származó irattöredéket remélve ezt a fondot is megvizsgáltam, de a keresés nem hozott eredményt. A kutatást nehezítette, hogy a helyi levéltári szabályzat 1000 oldalban maximálja az egy napra kikérhető irat mennyiségét, ami a kötetbe fűzött gyakran több száz oldalas pénztári naplók, főkönyvek és egyéb gazdasági nyilvántartások, jegyzőkönyvek esetén hátráltatta a feltáró munkát. A 2. és 3. opisz segédleteinek hiányos, nem megfelelő mélységű leírásai miatt gyakran előfordult, hogy a kutatás célja szempontjából használhatatlan, de a napi iratmennyiséget elérő, sőt meghaladó egyetlen kötetet kérhettem csak fel. További nehézséget jelentett, hogy a levéltárban nem állt rendelkezésre segédkönyvtár, így sem ukrán-magyar, sem orosz-magyar szótár, sem a 19. századi kifejezések értelmezését segítő német értelmező szótár. A kikért iratok közül a műöntészet, illetve részben a vasgyár történte szempontjából releváns dokumentumokról külön engedély és elszámolás alapján fényképezéssel, illetve szkenneléssel digitális másolatokat készíthettem. Az uradalom adminisztrációja és iratkezelése A vasgyár egy 440 ezer holdas uradalomban működött. A magyarországi Schönborn uradalmakat
a
bécsi
jószágkormányzóság
(Güterdirektion)
felügyelte,
ennek
alárendeltségében működött az uradalmat irányító munkácsi főhivatal (Oberamt) és ezen belül 4
az egyes birtokrészeket felügyelő gazdasági hivatalok (Witschaftsamt), illetve az erdészeti hivatalok (Waldamt). Ezekkel egyenrangú szintet képviselt az építészeti hivatal (Bauamt) és a vasgyári hivatal (Eisenwerksamt). Utóbbi székhelye Selesztón (Selestovo), majd később, az 1840-es évektől a vele szomszédos Frigyesfalván (Friedrichsdorf/Figyesovo) működött. Az uradalom irányítását az általam vizsgált időszakban egy 1807-ben kiadott utasítás szabályozta, amely kisebb változtatásokkal a 19. század végéig hatályban maradt. A főhivatal élén igazgató (prefectus) állt, s mellette szakterületi felelősök (assessor) dolgoztak, az ipari és bányászati ügyek felügyelője, a mezőgazdasági termelés felügyelője és az uradalmi ügyész. A főhivatal hetente kétszer tartott ülést, amelyről szakterületenként külön jegyzőkönyvek készültek, a döntések végrehajtásáért az adott terület felügyelője volt felelős, a vasgyár vonatkozásában az ipari és bányászati ügyek felügyelője volt illetékes. Az uradalmi iratkezelésben az 1850-es évekig az egyes szakterületeken eltérő betűjeleket alkalmaztak, így az ipari ügyeket „A”-val jelölték. A vasgyár történetére vonatkozó legfontosabb források a főhivatal ipari ügyosztályának fennmaradt jegyzőkönyvei (1815, 1816, 1817, 1818, 1835, 1844, 1857), illetve ezek mutatói, amelyek néhány évből szintén fellelhetők (1809, 1810, 1814, 1819, 1820, 1823, 1824, 1825, 1826, 1832, 1834, 1838, 1841, 1842, 1846, 1848), de a főhivatal jogi és építészeti ügyekben döntő üléseiről vezetett jegyzőkönyvek is tartalmaznak a vasgyárra vonatkozó adatokat, A főhivatali üléseken tárgyalták meg a vasgyári hivatalból érkezett jelentéseket, javaslatokat, továbbá a jószágkormányzóság, illetve a birtokos utasításait és határozták meg a vasgyári hivatal feladatait. Tekintettel azonban az uradalmi levéltár szovjet időszakban végrehajtott átrendezésére az egyes jegyzőkönyvi számokhoz kapcsolódó ügyiratok ma már nem visszakereshetők, megtalálásuk esetleges. A vasgyári hivatal irányította a vastermelés teljes vertikumát a bányászattól egészen a kereskedelemig bezárólag. A hivatal élén az igazgató (Verwalter) állt, ő felügyelt általában a munkára és rendre, munkáját az elsősorban a pénzügyi feladatokért felelős ellenőr (Kontroller, később Cassierer) segítette. A két főtisztviselő mellett az ellenőrnek alárendelten dolgozott a hámorsáfár (Hammerschaffer), aki közvetlenül felelt a faszénellátásért és az épületek állapotáért, de általában is felügyelte a hámorokat és a szállításokat. A mesterek, kovácsok, bányászok és minden egyéb munkások a tiszteknek alárendelten végezték a munkájukat. A hivatalnak kellett gondoskodni az üzemek folyamatos működéséhez szükséges 5
eszközökről és nyersanyagokról és azok, valamint a kiadások, bevételek és elszámolások nyilvántartásáról. A vasgyári hivatalban keletkezett iratokat helyben őrizték, de felszólításra, illetve havonta, évente jelentéseket, kimutatásokat, másolatokat küldtek a főhivatalnak, ezek egy része az uradalmi irattárba került. A vasgyári hivatal irattára nem maradt fenn, de az iratok töredékei magyarországi közgyűjteményekben fellelhetők. Az uradalmi levéltár ismeretében bizonyos vagyok benne ugyanis, hogy a vasgyári hivatal irattárából származnak azok az iratok, amelyeket a Magyar Országos Levéltár (Z 1502), illetve a Magyar Építészeti Múzeum (Gy 856) őriz. A már említett Rampacher Pál volt az első, aki a munkácsi vasgyár történetével foglalkozott, s saját elmondása szerint az 1940-es években a Schönborn-féle vasgyár jogutójának, a Latoricza Rt.-nek irattárában is kutatott, s minden bizonnyal innen kerültek birtokába azok az iratok, amelyek halála után a fenti közgyűjteményekbe kerültek. A vasgyári hivatal minden héten kedden 8-kor ülésezett a heti főhivatali utasítások végrehajtása és egyéb feladatok megbeszélése, panaszok kivizsgálása tárgyában, az ülésről jegyzőkönyvet vezettek és kivonatot küldtek fel a főhivatalnak, amely azt utasításaival együtt visszaküldte, de minden hónap végén a teljes jegyzőkönyvet is be kellett küldeni. A vasgyári hivatali ülések jegyzőkönyvei, sem kivonatai ennek ellenére nem maradtak fenn az uradalmi levéltárban, megőrződtek viszont az utasítási jegyzőkönyvek (Verordnungsprotokoll) egyes töredékei, amelyekben a főhivatali utasításokat és azok végrehajtása tárgyában tett intézkedéseket jegyezték fel (1842. január-július: 1500.1.3981; 1860-1864: 1500.1.4772). A vasgyári hivatalban további nyilvántartásokat vezettek a beérkező és kimenő iratokról (Korrespondenzprotokoll) és a megrendelésekről (Bestellungsprotokoll), továbbá a panasz- és büntetési ügyekről, amelyek közül az uradalmi levéltárban egyet sem sikerült fellelni. A vasgyári hivatal által vezetendő további nyilvántartásokat és az iratkezelés rendjét az 1815ben kiadott vasgyári hivatali utasítás szabályozta. A nyilvántartások lényegében két típusba sorolhatók, az egyik alapja a felhasznált termények, nyersanyagok és a gyártott termékek mennyiségének és azok mozgatásának nyilvántartása, a másiké a pénzforgalom, kifizetések és bevételek nyilvántartása volt. A termelési nyilvántartások alapja az év elején rögzített készletleltár volt, amelyben feltüntették a készleteket. Az egyes üzemegységek termeléséről külön nyilvántartásokat 6
vezetettek (pl. Hochofenbuch, Schmelzbuch), További nyilvántartást vezettek a gazdasági hivataloktól átvett és munkásoknak járó természetbeni juttatásokról (Deputattabellen/buch), a felhasznált építőanyagokról (Baumaterialverwendungsbuch), a kereskedelmi lerakatba történt szállításokról (Lieferungsbuch). A lerakat napi arubevételeiről és eladásairól külön könyvet is vezettek, (Eisenwaarenempfangs- und Verschleißbuch), amelyből a mindenkori készletnek pontosan ki kellet derülnie, de ennek ellenőrzésére a lerakatban időről-időre elszámolást hajtottak végre (Liquidation). Ezek a nyilvántartások az üzemegységenként vezetett naplók (Materialienjournal) alátámasztására szolgáltak, amelyekben a felhasznált nyersanyagokat és a gyártott árut, termékeket rögzítették. A naplók adatait minden hónap végén a megfelelő üzemegységhez rendelve átírták a főkönyvbe (Materialienhauptbuch). A főkönyvből negyedévente kivonatot küldtek fel a főhivatalnak és a jószágkormányzóságnak, majd az év végét követően magát a főkönyvet, a naplót és annak mellékleteit, bizonylatait (számlák, nyugták) is felküldték a főhivatalnak. Ezekből a főkönyvekből és a kapcsolódó mellékletekből, naplókból, bizonylatokból több is megmaradt az uradalmi levéltárban (1824-ből: 1500.3.0535; 1825-ből: 1500.3.0551; 1833ból: 1500.3.1579; 1853/54-ből: 1500.3.1292; 1864-ből: 1500.3.1519). Külön főkönyv szolgált a gyártott áruk nyilvántartására is (Waarenhauptbuch), amely árutípusonként minden évben az előző évi maradványhoz képest rögzítette az éves gyarapodást és fogyást (1853/54: 1500.3.1231). A vasgyári eszközöket, szerszámokat, épületeket és azok tartozékait, berendezéseit leltárokban (Inventar) tartották nyilván, amelyeket évente aktualizáltak (1500.2.123; 1500.3.1056; 1500.3.1089). A napi kiadásokról és bevételekről időrendben folyamatosan pénzári naplót (Geldjournal) vezettek. A pénztári naplót minden hónap végén fel kellett küldeni a főhivatalba, így ennek töredékei az uradalmi levéltárban fellelhetők voltak (1801. július: 1500.1.1383; 1811. júliusdecember: 1500.1.2002; 1816: 1500.1.2343; 1820. január-december: 1500.1.2578; 1827. február: 1500.1.2939; 1843. július: 1500.1.4068). A munkások hetibérének nyilvántartására szolgált a Wochen- vagy Monatszettel, illetve az ez alapján összeállított Zahlungsbuch, a tisztviselők fizetését Salariat- und Conventionsbuchban rögzítették, a darabbéreket és egyéb munkadíjakat is üzemegységenként elkülönítve külön tartották nyilván (Lohnzettel). További nyilvántartást vezettek az összes termékeladásról (Verschleißbuch/register) az eladott áru értékének és a vevő nevének feltűntetésével (1810-ből: 1500.1.1914, 1833-ból: 1500.1.3267
7
és 1850-ből: 1500.3.1139), és külön nyilvántartást a gazdasági hivatalok felé lefolyt terményés áruforgalomról – különös tekintettel arra, hogy ezek elszámolására többnyire csak év végén került sor (Conto- und Schuldbuch). A fenti nyilvántartások töredékesen az uradalmi iratok között is fellelhetők voltak, ugyanakkor elvben év végén a pénztári főkönyvhöz is mellékelték őket, s így pénztári naplók (1833: 1500.3.700; 1853: 1500.3.1139), bér- (1500.3.700) és eladási kimutatások (1500.3.1139) itt is fennmaradtak. A naplók adatait a kiadásokat és bevételeket elkülönítve és üzemegységenként csoportosítva minden hónap végén átvezették a pénztári főkönyvbe, amelyhez csatolták a bevételek és kiadások bizonylatait (kereskedők és kézművesek számlái, gazdasági hivatalok számlái, fizetési kimutatások stb.) is. A pénztári főkönyvek egy része mellékleteikkel összefűzve és kötve az uradalmi levéltárban megőrződött és tájékoztat a vasgyár által megrendelt szolgáltatásukról, a munkákat végző kézművesekről, az uradalmon belüli transzferekről stb. Vasgyárra vonatkozó feltárt dokumentumok Az 1. opisz iratai között elsősorban utasítások, szabályzatok és konkrét ügyekben tett jelentések fordultak elő, továbbá különféle és különböző évekből származó főkönyvi kivonatok, termelési kimutatások, naplók, adósságkönyvek és adósügyek, fizetési kimutatások, a birtokostól érkező, illetve jószágkormányzósági és főhivatali utasítások, a főhivatali utasítások végrehajtásáról szóló jegyzőkönyvek, továbbá kisebb részben levelezések és munkások kérvényei, az építészeti ügyek között az építkezésekkel kapcsolatos javaslatok és költségvetések. Az ügyek teljes lefolyása azonban csak a legritkább esetben követhető, mert az egyes iratszámok többnyire csak az ügy beérkező iratait tartalmazzák, azok későbbi fejleményeire, elintézésére vonatkozó adatokat nem tartalmaznak. Az iratok között művészettörténeti szempontból értékelhető rajzok, vázlatok nem fordultak elő, ha ilyenek léteztek, azokat a vasgyári irattár őrizte, amelynek anyaga minden bizonnyal szétszóródott, illetve megsemmisült. Annál gazdagabb azonban a fennmaradt építészeti anyag, amely nagy számban tartalmaz eredeti terveket. Az esetlegesen fennmaradt és az uradalmi levéltárban őrzött iratokból leginkább a termelési folyamatokra, technológiákra, illetve részben a fejlesztésekre vonatkozó információk nyerhetők.
8
A vasgyár és azon belül a műöntészet történetére vonatkozó legjobb források a főhivatal ipari ülésének jegyzőkönyvei, amelyek közül az 1810-es évekből négy darab, a további évtizedekből egy-egy darab maradt fenn. Ezekből hiteles kép nyerhető a vasgyárral kapcsolatos ügyekről, a kapcsolódó iratok azonban visszakereshetetlenek, s nagy valószínűség szerint az esetek többségében nem is maradtak fenn. Ennek megfelelően a nagyobb számban megőrződött iparügyi mutatókönyvek használata is csak kevés eredménnyel járhat. Fontos forrás lehet továbbá a vasgyár teljes leltára, amely az 1836-53 közti időszakból rendelkezésre áll, mivel hasonló kimutatás 1815-ből is ismert a MOL gyűjteményében, ezek segítségével rekonstruálható a vasgyár eszközállományának bővülése, fejlődése. Hasonlóan gazdag
információs
anyagot
tartalmaznak
az
árjegyzékek
(Preiscourant)
és
az
terméknyilvántartások (Waarenhauptbuch), amelyekből a termékskála alakulására vonatkozó adatok nyerhetők. További kutatások Az öntöde munkásaira vonatkozó további adatok megismerése érdekében egy napot az ungvári központi levéltárban anyakönyvek kutatásával töltöttem. Az érintett települések (Selesztó, Frigysfalva, Kölcsény, Alsóviznyice) anyakönyvei közül azonban csak a katolikus halotti anyakönyvek és házassági anyakönyvek álltak rendelkezésre, amelyek segítségével a családi kapcsolatok tervezett feltérképezése nem volt megvalósítható. A levéltár nyitvatartási rendje szerint kutatást csak hétfőtől csütörtökig folytathattam, így pénteki és hétvégi napokon további a témához kapcsolódó anyaggyűjtést végeztem. Az ungvári helytörténeti múzeumban lehetőségem volt az ott őrzött műöntészeti iratok, gyári prospektusok megtekintésére, amelyekről szintén digitális másolatokat készítettem, és megvizsgálhattam a múzeum gyűjteményében őrzött munkácsi műöntvényeket is. További feladatot jelentett a Munkács környéki települések temetőinek kutatása, amelyekben a munkácsi vasgyárban öntött síremlékeket kerestem. Alsóviznyice, Frigyesfalva, Selesztó, Kölcsény, Alsóschönborn, Podhering, Beregszász temetőiben, továbbá a magyarországi oldalon Tákoson és Tarpán több ilyen öntvényt sikerült azonosítani és dokumentálni. Összegzés
9
A feltárt iratanyagok segítségével több ponton sikerült pontosítani a munkácsi vasgyárra vonatkozó korábbi kutatások megállapításait. Így például egyértelmű bizonyítást nyert, hogy Munkácson a jelentős cseh, morva és osztrák öntödékkel szinte egyidőben 1814-ben kezdték meg a műöntvények öntését, egyben lehetővé vált a műöntészet fejlőésének megalapozott korszakolása.. A műöntvények típusaiban kezdetben a stájerországi mariazelli vasműnek lehetett meghatározó szerepe, hiszen innen érkezett a vasgyár első műöntészethez is értő öntőmestere, a későbbiekben azonban a vasgyár hagyományos cseh és morva kapcsolatai voltak meghatározóak. Az 1820-as években Munkács kizárólag átvett modelleket öntött, saját fejlesztésekre nem került sor. Az 1829-ben indult átépítések, új nagyolvasztó építése hozta magával a műöntészet fejlesztését is, amely ekkortól bővült síremlékek és építészeti öntvények öntésével. Ezek esetében már a közvetlen porosz minták voltak meghatározóak, de a kályhák öntésében saját magyaros ízlésű termékek fejlesztésével is találkozunk különösen az 1840-es évektől, s az 1850-es évek elején a vasbútorok gyártása is megindult. A megvizsgált dokumentumok alapján a korábbi kutatásokkal szemben a vasgyár első modellőreként azonosított Valentin Willaschek szerepe a termékskála kialakításában kevésbé tartható jelentősnek, hiszen az új modellek tervrajzait 1848 előtt más mesterekkel készítették el. Annál meghatározóbb a bécsi akadémiát végzett és 1848-ban munkába állt Schossel András szerepe, aki nem csupán iparművészeti tárgyak modellőreként tarthat számot érdeklődésre, de szobrászként is jelentős alkotások köthetők a nevéhez. Kutatásaimat a KÁL Beregszászi részlegében Kutassy Ilona igazgató asszony segítette. A feltárt dokumentumok segítségével hazatérésemet követően elkészítettem a munkácsi vasgyár történetét feldolgozó tanulmányt, a téma gazdaságtörténeti vonatkozásairól pedig 2014. november 4-én az MTA Gazdaságtörténeti Albizottságának vállalattörténeti konferenciáján számolok majd be. Budapest, 2014. október 23. Mészáros Balázs, PhD
10
