SOMLAI KATALIN
Beszámoló “A párizsi magyar emigránsok emlékezete” címmel a Klebelsberg Kunó-ösztöndíj támogatásával végzett interjúkészítő tevékenységemről (Párizs, 2015. május 5. – 2015. július 6.)
A Klebelsberg Kunó-ösztöndíj támogatásával két hónapot tölthettem Párizsban, a Párizsi Magyar Intézetben. Hasonlóképpen a kutatás egy évvel korábbi, 2014. szeptember – decemberi szakaszához, mivel az ösztöndíj nem tette lehetővé a Franciaországon belüli utazásokat -, elsősorban Párizsban élő
magyar emigránsok
körében készítettem
életútinterjúkat, melyek az OSZK 1956-os Intézet-Oral History Archívumba (OHA) kerülnek elhelyezésre, és állnak majd a kutatók rendelkezésére. Dokumentációs tevékenységem nem volt minden előzmény nélküli. Az OHA mintegy negyed százados működése során különböző kutatási projektek keretében már több olyan interjú is készült, melyek alanya magyar emigráns volt. Közülük sokak, mintegy két tucatnyi visszaemlékező, épp Franciaországot választotta második hazájának. Az Archívum egyik közelmúltbeli, speciális kutatási
iránya
továbbá
a
repatriáltakat
célozta
meg.
A
hazatérést
választók
identitásváltásának narratíváit gyűjtöttük össze és elemeztük. “A párizsi magyar emigránsok emlékezete” projektet 2014-ben kezdeményeztük, hogy megörökítsük a tudományos és művészeti életben külhonban is maradandó eredményeket alkotók, illetve az emigráns közösségekben aktív magyarok élettörténeteit. Az interjúzás első szakaszában tizenhét, második, a jelen beszámoló témáját képező szakaszban pedig további tíz párizsi magyar vállalta, hogy több ülésben elmeséli az élettörténetét. Visszaemlékezéseiknek köszönhetően a korábbiakhoz képest módszeresebben és szélesebb körre kiterjesztve sikerült dokumentálni a franciaországi magyar emigráció tagjainak életét. Az interjúalanyok kiválasztásánál a reprezentatívitásra és a sokszínűségre 1
törekedtem. Mindazonáltal óhatatlanul tiszteletben kellett tartanom, hogy az egy-egy szempont alapján érdekesnek ítélt szakemberek/művészek/aktivisták közül néhányak nem vállalják a szélesebb nyilvánosság előtt való kitárulkozást, ill. a visszaemlékezéssel járó lelki megrázkódtatást. Az interjúzás során különös figyelmet szenteltem a meginterjúvoltak beilleszkedési stratégiáira, valamint fontosnak tartottam feltárni azokat a kapcsolati hálókat, melyek a meglehetősen szétszórt párizsi magyar emigránsok között intézményeken kívül is léteztek egyes szakmákon és művészeti ágakon belül. Major Kamill, Molnár Vera, Márk Anna után az interjúzás második szakaszában is igyekeztem megszólaltatni a képzőművészet Párizsban élő és elismert reprezentánsait – pl. Stein Anna, Alexandre Hollan – akiknek életműve a művészettörténet felől többé-kevésbé ismert Magyarországon, de életútjuk máig kevésbé feldolgozott. A digitálisan rögzített életútinterjúk mindegyikének íve a kronológiai linearitást próbálja összeegyeztetni egy előre kidolgozott, szociológiai és történelmi tényezőkre összpontosító kérdéssor logikájával. A beszélgetések során az egyedi történetek mellett alábbi témákra kérdeztem rá: – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Családi háttér, felmenők Lokális eredet Elsődleges szocializáció: családi élet, értékek Másodlagos szocializáció: iskolák Politika és vallás szerepe, súlya a családban, a környezetben Horthy-korszak – emlékek, értékelés II. világháború – emlékek, értékelés Koalíciós évek – emlékek, értékelés 1956 – emlékek, értékelés Rákosi és Kádár-korszak – emlékek, értékelés Pályaválasztás Tagság társadalmi, sport stb. egyletekben Viszony a politikához Az emigrálás okai, a döntésfolyamat Az ország elhagyásának tényleges módja Az új “haza” kiválasztása Első benyomások az idegenben A kinti élet kezdete, segítők (egyének, szervezetek) A szakmai élet alakulása A magánélet alakulása A beilleszkedés lépcsői és mértéke 2
– – – – – – – –
Kapcsolat az emigráns magyarok különböző szervezeteivel Kapcsolat az óhazával Hazatérés lehetőségei Benyomások Magyarországról a hazatérés után Nyelvi, kulturális különbségek, illetve átjárhatóság az elsődleges és másodlagos haza között Nemzeti identitás Aktuális véleménye/képe Magyarországról és Franciaországról Saját helyzetének értékelése
A fenti tematika az interjúalanyok egyedi életének momentumai és állomásai mellett segít fényt vetni az hasonló helyzetben követhető életstratégiák sokféleségére, az új hazában való beilleszkedés módjaira, a felemelkedést, megkapaszkodást segítő tényezőkre. Az interjúk alapján továbbá képet nyerhetünk Magyarország és Franciaország kulturális, művészeti, tudományos élete közötti átjárási csatornákra. Az elbeszéléseik alapján a kutatók számára megismerhetővé válik a megszólaltatottak képe a néhány évtizeddel korábbi, a vasfüggöny túloldalán talált Nyugatról és mostani környezetükről, valamint azokkal összevetve Magyarországról, s egyszersmind a két ország változásairól, a fejlődés irányairól. A felvett interjúk az OHA hagyományai alapján teljes életútinterjúk, amelyek – mint a fentiekben részleteztem – a családtörténettől kiindulva, s a jelenbeli tevékenységekhez elérkezve ölelnek át egy-egy életpályát.
A kutatás második szakaszában készült interjúk: Az interjúalany neve
Az interjú hossza
A leirat terjedelme
Boizard, Suzanne
2 óra 11 perc
88.427 karakter
Forrai Eszter
1 óra 30 perc
62.520 karakter
Hadik Ilona (Lassus)
5 óra 31 perc
218.197 karakter
5 óra 3 perc
149.731 karakter
Huber Aranka
3 óra 29 perc
146.965 karakter
Karinthy Judit
3 óra 32 perc
160.709 karakter
Nyéky Kőrösy Mária
5 óra 38 perc
244.788 karakter
Hollán Sándor (Alexandre Hollan)
3
4 óra 6 perc
164.387 karakter
Széchényi Doulcet Marie Alice
1 óra 34 perc
57.804 karakter
Zaránd Gyula
4 óra 28 perc
241.894 karakter
ÖSSZESEN
37 óra 2 perc
1.535.422 karakter
Stein Anna
Az életútinterjúk hosszabb-rövidebb tartalmi összegzése:
1. Suzanne Boizard 1937. november 26-án született Budapesten. Édesapja, egy fehértemplomi (Temesvár, Erdély) zsidó köztisztviselő család leszármazottja, ügyvédként dolgozott Budapesten. Édesanyja, aki egy debreceni hat gyermekes zsidó orvos családból származott, a második ügyvédnő volt Magyarországon. Három testvére még a két világháború között Párizsban telepedett le. Suzanne egy másik nagynénje francia tanár volt. Szülei ügyvédi irodája az Andrássy úton volt, ahol a család is lakott. Gyermekkorában Suzanne is francia nevelőnő mellett nőtt fel. Édesapját 1944 júniusában munkaszolgálatra hívták be, ahol a visszavonulás során már Ausztriában agyonlőtték. Suzanne édesanyjával a család egyik keresztény, miniszteri tanácsos barátjának lakasában bújkált a Széna téren. Közvetlenül a háború után édesanyja újrakezdte az ügyvédi praxist egy ügyvédkollégájával. Suzanne-t pedig a Deák téri evangélikus elemi iskolába iratták be. Édesanyja egy idő után a Külkereskedelmi Minisztériumban kapott állást, ahonnan 1947-ben Brüsszelbe küldték kereskedelmi attasénak. Suzanne és nagynénje is vele utazott. Suzanne-t, miközben édesanyja Belgiumban a magyar gabona és hús értékesítésével foglalkozott, szintén egyik Párizsban élő nagybátyja fogadta be. Párizsban folytathatta az általános iskolát, majd egy brüsszeli magániskolában, de a nyári szünetekben édesanyjával Magyarországon nyaralt. 1949 szeptemberében nem kapta vissza az útlevelét, túszként Magyarországon tartották, miközben édesanyját visszaküldték a brüsszeli kirendeltségre. A közeli rokonok nélkül Magyarországon rekedt kislányt a család volt szobalánya vette magához. Humán tagozatos gimnáziumban szeretett volna továbbtanulni, de családi háttere, és emigrált édesanyja miatt csak az Élelmiszeripari Technikumba vették fel. Néhány év után egy régi családi baráthoz, az egykori motorkerékpárgyáros Urbach családba került. 1956-ban érettségizett. Nem vették fel a gyógyszerészeti karra, ezért szeptembertől a Kőbányai Sörgyárban helyezkedett el technikusként. Miután édesanyjától elszakították 1949-ben, minden évben folyamodott útlevélért. Éveken át hiába. 1956 szeptemberében váratlanul értesítették, hogy átveheti az útlevelét. Október 13-án elutazott Magyarországról az ekkor már Párizsban élő édesanyjához. A forradalom után Magyarországról elmenekült egyetemistákhoz hasonlóan ösztöndíjat kapott, és beosztották előtanulmányai alapján a vegyész szakra. A diploma megszerzése után doktorátust is szerzett, majd néhány évig egy laboratóriumban dolgozott. Itt ismerkedett meg a férjével. 1964-ben összeházasodtak. Suzanne üzletkötő mérnökként dolgozott, bejárta Skandináviát, Lengyelországot stb., majd a gyermekei születése után fordítani kezdett. 4
Szabadúszó fordítóként jobbára vegyészeti szabadalmakat fordított. A magyarországi rendszerváltás után rendszeresen keresték magyar-francia szinkrontolmácsnak. Magyar delegációknak tolmácsol Párizsban, magyar Európa Parlementi képviselők anyagait fordítja franciára.
2. Forrai Eszter Fischlovich Eszterként született 1938. április 14-én Budapesten. Anyai nagyszülei az oroszországi progromok elől menekülve a XX. század elején Magyarországon telepedtek le. Apját munkaszolgálatra hurcolták el, ahonnan nem tért haza. Özvegy édesanyja egyedül nevelte fel a három gyermeket. Nővérével Budapesten bujkáltak a vészkorszak idején. A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett magyar-orosz szakos tanári oklevelet. 1962-ben vőlegényét követve érkezett meg Párizsba. Alkalmi munkákból élt. 1969-ben a londoni Szepsi Csombor Kör kiadásában jelent meg Faágak tánca című kötete, 1972-ben a müncheni Etana kiadásában Napóra mögött címmel adta közre verseit. Tíz éven át a Musée de la Mode teremőre volt. A rendszerváltozás után két kötetet is publikált Magyarországon (Lépcsők, Múlt és jövő, 1994.; Színné vált szavak, Széphalom, 2005.) Időnként rendhagyó irodalom órát tart francia és magyar középiskolásoknak a Holokausztról.
3. Hadik Ilona 1933-ban született arisztokrata családban. Édesapja, Hadik Mihály a Hadikcsalád fiatalabb ágának leszármazottja, a Globus Nyomdában volt vezetői állásban. Édesanyja, Eleonóra von Bissingen-Nippenburg családjának Marosvásárhely határában volt földbirtoka, amit a Trianoni békeszerződés értelmében nagyrészt elveszítettek. Hadik Ilona a budapesti Sacre Coeur-ben tanult. A háború után a II. kerületi Bíró utcai Gimnáziumba iratkozott be. 1948 nyarán szüleivel emigrált. Egy salzburgi menekülttáborba kerültek, majd édesanyjával Párizsban telepedett le. Iskolai tanulmányait nem folytatta, ideiglenes munkákból élt: takarított, röntgen asszisztens volt. Később Károlyi Daisy személyi titkárnője volt annak divatszalonjában. 1955-ben férjhez ment. Férje, Jean Louis Lassus egy francia bank tisztviselője, igazgatója volt. Házasságukból hat gyermek született: Frederic, Elisabeth, Anne, Dominique, Gerard és Michael. Eleinte Strasbourgban, majd Párizsban éltek. 1990-ben visszakapta magyar állampolgárságát. A Párizs melletti Celle Saint Cloud-ban lakik.
4. Hollán Sándor Nagyapját és dédapját (id. Hollán Sándor (1846–1919) és fiát, ifjabb Hollán Sándor (1873–1919) államtitkárokat a Tanácsköztársaság idején, 1919. április 22-én éjjel a Lánchíd budai pillérénél fejbe lőtték és holttestüket a Dunába lökték. Hollán Sándor 1933. December 29-én dzsentri családban látta meg napvilágot. Gyermekkorát Budapesten és 5
vidéki kúriájukban töltötte. A pápai bencés gimnáziumban kezdte meg középiskolai tanulmányait. 1944 őszétől a Pannonhalmi Főapátság a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alá került, a Hollán család ide menekült. A budapesti Rákócziánumban folytatta tanulmányait. A családot Adácsra telepítették ki. Érettségi után származása miatt nem vették fel a Képzőművészeti Főiskolára. 1955-ben díszletfestő mesteri oklevelet szerzett, majd az egri színház műtermében dolgozott. 1956-ban kivándorolt Franciaországba, Párizsban él. A párizsi École Nationale Supérieure des Beaux-Arts festőműhelyében Chapelain-Midy-nél tanult, majd ezt követően az École Nationale Supérieure des Arts Décoratifs grafikai szakán szerzett diplomát. 1952–1976 között illusztrációkból és grafikák készítéséből élt. Ezen időszakban évenként több hónapon keresztül tartózkodott a szabad természetben, autójában lakva szemlélődéssel, rajzolással, festéssel töltötte idejét. Legfőbb motívuma a fa. 1984-ben vándorló élete lezárult, Dél-Franciaországban vett egy présházat, az év egy részét itt tölti, és évtizedek óta ugyanazokat a fákat festi meg. Párizsi műtermében csendéleteket készít. Munkájának célja a látás élményének elmélyítése és tudatosítása. Festményeit jegyzetekkel kíséri, azokban elemzi a látás, szemlélődés különböző formáit. Európa-szerte rendszeresen szerepel egyéni és csoportos kiállításokon. Budapesten először 1993-ban volt kiállítása, majd 2003-ban.
5. Huber Aranka 1930-ban született egy bajai földbirtokos-jogász család második gyermekeként. Édesanyja vaskúti pedagógus család leszármazottja. Édesapja az első világháború után hat évet töltött szovjet hadifogságban Szibériában. Hazatérte után jogi diplomát szerzett, ügyvédi praxist folytatott Baján. Huber Aranka az apácák által fenntartott egyházi óvodába, majd elemi iskolába járt. A család dr. Huber János törvényszéki bíróvá való kinevezése okán 1940-ben Ungvárra költözött. Huber Aranka itt kezdte meg középiskolai tanulmányait a magyar leánygimnáziumban. 1945 novemberének elején az Ungvárt elfoglaló szovjet csapatok a város férfilakosságából több ezer főt, köztük Huber Jánost is elhurcolták. Néhány hónap múlva egy hadifogolytáborban éhen halt. Két apai nagybátyja is a kommunista túlkapások áldozata lett közvetlenül a háború után. A család életben maradt női tagjai visszaköltöztek Bajára. Villájukat elvesztették, de egy ismerős jogászcsalád befogadta őket. Aranka iskoláztatását a bajai, majd budapesti Angolkisasszonyoknál jezsuita páter nagybátyja fedezte. Az iskolák államosítása miatt a középiskola utolsó évét már ismét Bajánt járta ki. A III. Béla Gimnáziumban érettségizett 1949-ben. Az édesapja által megmentett zsidó család politikai támogatásával felvételt nyert a Szegedi Tudományegyetemre. Az első év után felkerült Budapestre, és végül ott szerzett vegyészmérnöki diplomát 1955 nyarán. A Fémipari Kutató Intézet spektroszkópiai laboratóriumában helyezkedett el kutatómérnökként. 1956. Október 23-án csatlakozott az egyetemisták felvonulásához. A forradalom elbukása után november 21-én a zöldhatáron át átszökött Ausztriába. 1956 novemberének végén érkezett Párizsba, 1957. januárjától már a Tréfimétaux Kutatóintézetben kapott állást vegyészmérnökként. 1960-ban került a CSF Thomsonhoz, annak a Fizikai Laboratóriumában dolgozott 1996-ig, nyugdíjba vonulásáig. Fémszerkezett kutatásokat végzett, félvezetőkkel foglalkozott. Számos tudományos publikáció szerzője, anyagszerkezettel foglalkozó nemzeti 6
és nemzetközi konferenciák résztvevője. Kezdeményezője és szervezője volt tizenöt éven át a Secondary Ion Mass Specrometry társaságnak. A magyar kultúra ápolására és megismertetésére létrehozott Alcyon egyesület aktív tagja. A magyar-francia tudományos együttműködések szorgalmazója, Thomson CSF LCR és a BME Atomfizikai Intézete közötti több kooperációs projekt létrehozója.
6. Karinthy Judit 1942-ben született. Édesapja Gyimesi Frigyes optikus mérnök volt, de szakmájában a zsidó törvények miatt csak látszerész-iparosként dolgozhatott. Édesanyja tisztviselő családban született, a gimnáziumi tanulmányait az érettségi vizsgák előtt kellett félbeszakítania. Látszerésztanoncnak állt. Édesapja röviddel a születése után meghalt munkaszolgálat közben a keleti fronton. Édesanyja 1943-ban férjhez ment Karinthy Ferenchez, aki Juditot lányává fogadta. Anyai nagynénje Auschwitzban pusztult el, annak kislányával testvérként együtt nevelkedett. Nevelő apja a háború után a Szabad Nép kulturális rovatánál volt újságíró. Édesanyja az 1948-as államosításig a családi látszerészboltot vezette, majd elvégezte a Pedagógiai Főiskolát és az Oktatási Minisztériumban titkárnőként alkalmazták. Karinthy Judit a Bocskai úti, majd a Fehérvári úti leányiskolába járt általános iskolába, majd a Kaffka Margit Gimnáziumban érettségizett 1960-ban, ahol a magyar tanára Hermann István filozófus volt. 1956. október 23-án részt vett az egyetemisták Bem téri tüntetésén. A Budapesti Műszaki Egyetemre nyert felvételt elektromérnök képzésre, noha a nyelvek iránt mutatott különös tehetséget és orosz nyelvből országos szinten is kiváló eredményeket ért el. 1963 nyarán ismerkedett meg a Magyarországra hazalátogató unokatestvérével, Pierre Karinthivel, aki Karinthy Frigyes öccsének, a huszas években Franciaországba kitelepült Karinthi Józsefnek az idősebb fia. 1963 decemberében összeházasodtak és először Metzben telepedtek le, ahol Pierre Karinthi acélipari mérnökként helyezkedett el. Judit a Nancy-i Egyetemen folytatta a tanulmányait és közben egy laboratóriumban asszisztensként dolgozott. Hamarosan Párizsba költöztek. A francia Kultúrkapcsolatok Intézeténél helyezkedett el, ahol kísérő tolmácsként dolgozott Franciaországba látogató művészek és tudósok, köztük sok magyar ösztöndíjas mellett. Közben elvégezte az École Supérieure d'Interprètes et de Traducteurs, vagyis a legfölsőbb szintű fordító- és tolmácsképző iskolát. Francia és magyar könyvkiadóknak (Magvető, Európa, Móra) recenzált, később magyarra fordított szépirodalmi műveket, színpadi darabokat, ill. franciára filmforgatókönyveket. Több nyelvből (orosz, német, angol) rendszeresen ültetett át műszaki szövegeket franciára. Az 1990-es évektől nyugdíjba vonulásáig Brüsszelben és Strasbourgban az Európai Parlamentben és Tanácsban dolgozott négy nyelvű szinkrontolmácsként. Ezzel egyidőben magas szintű üzleti és politikai tárgyalásokra is meghívták fordítani. Az legutóbbi években férjével Karinthy Frigyes összes művének fordításával és franciaországi kiadásával foglalkozik. Házasságukból három gyermek született: Dániel addiktológus, Ági biológus, Edit közgazdász. A két lány révén hat unoka nagymamája.
7
7. Nyéky Kőrösy Mária 1931. április 22-én Budapesten, asszimilálódott polgári családban született. Apai nagyapja a világhírű statisztikus és demográfus, Kőrösy József volt. Édesapja fiatalon meghalt, ekkor ő hároméves volt. Máriát az akkori idők szokásának megfelelően nevelőnő nevelte. A zsidóüldözés idején anyjával Budapesten, különböző lakásokban bujkált. Továbbtanulását származása miatt több alkalommal is megakadályozták, végül csak a Pedagógiai Főiskola zenei szakán tanulhatott. 1951 júliusában anyjával együtt Nagyrédére telepítették ki. A kitelepítés és az ott szerzett betegség következtében csak 1955-ben tudta befejezni a főiskolát. Balassagyarmatra helyezték egy általános iskolába énektanárnak. Ott ismerkedett meg Nyéki Lajossal, későbbi férjével. [Nyéki Lajos (1926–2008), magyar-francia szakos tanár, költő, műfordító volt.] A házaspár 1956 novemberében Nyugatra menekült. Franciaországban telepedtek le, néhány év elteltével Párizsba költöztek. Mária zenetudományt hallgatott az egyetemen, majd hang technikusi és könyvtárosi tanulmányokat folytatott. A Francia Nemzeti Könyvtár Lemeztárában helyezkedett el. 1975-től részt vett a Centre Pompidou zenei gyűjteményének létrehozásában, majd annak vezetője lett. 1996-ban nyugdíjazták.
8. Stein Anna 1936-ban született egy pécsi, zsidó nagypolgári családban. Apai felmenői generációkra visszamenőleg vezető tisztviselők voltak, édesapja Stein Marcel egy textilgyár műszaki igazgatójaként dolgozott. Anyai ágon a komlói szénbányákat is megnyitó Jánosi Engel család leszármazottja. A zsidó törvények következtében édesapja elvesztette munkáját, de a családi vagyon lehetővé tette életszínvonaluk változatlan fenntartását. Stein Anna kisgyermekkorában az Engel-birtokon nőtt fel. A család 1942-ben katolizált. A német megszállás után vidéken rejtegették testvérével együtt. A háború után a családi birtokot, később a vállalkozásokat is államosították. Egy sikertelen határátlépési kísérlet után a szüleit bebörtönözték. Anna bentlakásos iskolába került. Édesapja 1950-ben szabadult. Kapcsolatai révén elintézte, hogy lányát Mikus Sándor szobrászművész tanítsa rajzolni. 1954-ben felvették a Képzőművészeti Főiskola grafikus szakára. Itt szoros művészbarátság fűzte Kondor Bélához. 1956-ban részt vett Rajk László újratemetésén, majd a főiskolai diákgyűléseken. Az 1956-os forradalom leverését követően november végén testvérével a zöldhatáron át Ausztriába menekült. Előbb Bécsben, majd rövid idő után ösztöndíjjal Párizsban folytatta képzőművészeti tanulmányait. Jean Souverbie műhelyébe került, majd Jean Anjame stúdiójában freskókészítést tanult. Közben szülei és nagymamája is emigrált, öccsével együtt az Egyesült Államokba költöztek. (Édesanyja a Columbia University-n szerzett könyvtáros diplomát, majd ugyanezen az egyetemen megalapította az oral history szakot.) 1958-ban házasságot kötött Szendy Arisztid szobrászművésszel. A megélhetésük biztosítása érdekében ékszereket terveztek és készítettek nagy sikerrel Lola Prusac-nak és a Saint-Germain-desPrés környéki galériáknak. Champigny-ban, majd Pithiviers-ben alakítanak ki maguknak stúdiót. Házasságukból egy fiúgyermek, Stephan született. Válásuk után Anna Vanves-ban telepedett le, továbbfolytatta a kerámia és fém kombinációjából 8
készülő ékszerek tervezését. A hetvenes évek közepétől festményeiből rendszeresen kiállított. Megismerkedett második férjével, az algériai Nourredine Abdit-val. Egy olaszországi utazás ihlette Retabli-sorozatából 1978-ban már Magyarországon, Pécsett is kiállítást szerveztek. 1979-ben kiállítást szervezett 77 magyar festő részvételével az Orangerie-ban. A rákövetkező évben Párizs városától kapott az egyik párizsi passage-ban egy stúdiót. 1982-ben részt vett a Műcsarnokban rendezett “Tisztelet a szülőföldnek” c., emigráns magyar művészek alkotásaiból rendezett seregszemlén. A nyolcvanas évektől szobrászattal, később ólomüveggel is foglalkozni kezdett. Az utóbbi évtizedekben művei több rangos nemzetközi kiállításon is, Indiában, Kínában, Amerikában stb. bemutatásra kerültek. A rendszerváltás után Magyarországon az Abigél Galéria képviseli.
9. Széchényi Doulcet Marie Alice Apai és anyai ágon közös felmenője gróf Széchényi Ferenc. Édesapja Széchenyi István idősebb, míg édesanyja Széchenyi István fiatalabb bátyjának leszármazottja, távoli unokatestvérek. 1931-ben házasodtak össze, öt gyermekük született. Széchényi Marie Alice negyedikként 1938-ban Pesten. Gyermekkorát a család sopronkövesdi és sopronhorpácsi birtokain töltötte. Otthon magyarul, németül, és a francia születésű apai nagymamával franciául beszéltek. A svájci nevelőnő mellett és a falusi iskolában tanult. 1945 márciusában a szovjetek előrenyomulása elől Ausztriába menekültek. A család visszatérése után nővéreivel a Sacré Coeur budapesti Sophianumában folytatta elemi iskolai tanulmányait 1945 késő őszétől. Ingóságaik eladásából és az Amerikában élő Gladys Vanderbilt Széchényi ajándékainak értékesítéséből éltek. 1947 januárjában a Caritas Catholicával egy belgiumi üdültetésre utazott. Szülei megszervezték, hogy kinn is maradjon Brüsszelben, ahova korábban már anyai nagynénje is kimenekült. Édesapja 1948 szeptemberében emigrált Bécsbe, édesanyja pedig még ugyanezen év decemberében az egykori családi birtok közelében a zöldhatáron át szökött át a gyerekekkel Ausztriába. A család Innsbruckban telepedett le. Osztrák állampolgárságot kaptak. Alice rokonainál Belgiumban maradt, intézetben, ismét egy a Sacré Coeur egyik iskolájában nevelkedett. Érettségi után egy két éves titkárnőképző tanfolyamot végzett. A Philips-nél, majd egy amerikai vállalatnál alkalmazták. 1974-ben férjhez ment egy francia üzletemberhez. Férje diplomata családból származik, nagyapja Budapesten volt francia követ a huszas évek elején. Két lánygyermekük született. Előbb Milánóban, majd Párizsban éltek. Alice porcelánfestésbe kezdett. A rendszerváltás után magyar állampolgárságért folyamodott, később a lányai is követték. A Máltai Lovagrend tagja.
10. Zaránd Gyula 1943-ban Zuglóban született egy több generációs fényképész család első gyermekeként. Nagyapja, apja, anyja és annak húga is fotográfusok voltak. 1963-ban a Práter utcai fényképész szakmunkásképző elvégzése után a Fővárosi Fotónál kezdte pályáját. 1964ben az akkor induló Tükör című képes hetilaphoz került, ahol a rovatvezető Reismann János 9
volt. Ekkor már az 1963-as amnesztia légkörében olyan társadalmi problémákkal is lehetett foglalkozni, amelyek azelőtt tabunak számítottak. Így születhettek meg a híressé vált Csavargó gyerekek, az Alkoholizmus és az Elmegyógyintézet képriportjai. Ezzel párhuzamosan hanglemezborítókon tűntek fel képei, valamint a Corvina Kiadó Magyarország- és Budapest-albumaiba készített képeket. A Muskátli eszpresszó alternatív művészköréhez tartozott. 1971-ben Párizsba költözött, az egyetemen fotó és filmművészeti szakon tanult, majd a párizsi Cinémathéque-ban dolgozott. Hét éven át a francia PEN Club fotósa volt, több mint száz olyan kötet jelent meg, amelyekben írókról, költőkről készült fotóit publikálta. Emellett életképeket, táj- és tárgyfotókat készített, a régi Párizs emlékeit fotózta. 1980-tól a Rapho sajtóügynökség munkatársa volt. Portréi, divatképei az Elle-ben, a Publicisben jelentek meg. 1982-ben látogatott először haza, és ekkor kezdte el a budapesti szocreál szobrokat fényképezni. Ezeket a fotókat hatalmas nagyításokban többször bemutatta Párizsban. Szívügyének tartotta a két ország, a két kultúra közeledésének elősegítését, a magyar fotográfusok mindig számíthattak a segítségére. 1985-ben Párizs és a Franciák címmel nagy sikerű kiállítása volt a Műcsarnokban. 1993-ban Három generáció címmel, nagyapja, apja és a saját fotóiból kiállítása volt Párizsban, a Magyar Intézetben.
A felvételek hanganyaga bekerült az OHA digitális hangtárába. 2015. őszére elkészült mind a tíz interjú esetében a digitálisan rögzített interjúk anyagának szöveges átirata is. Ezek összevetése az eredeti felvétellel már megtörtént. Megjegyzendő, hogy az ösztöndíj nem tette lehetővé, hogy a dologi kiadásokra fordítható ösztöndíjrészt az interjúk leiratának elkészíttetésére fordítsam, s ezért annak érdekében, hogy a gyűjtemény korábbi állományához hasonlóan ezekhez az interjúkhoz is ne csak hangformátumban, hanem a sokkal könnyebben kezelhető és tanulmányozható leirat formájában is hozzájuthassanak a kutatók, ezúttal is akárcsak a projekt első szakaszában készült interjúk esetében az 1956-os Intézet Alapítvány segített. Az összesen 37 órányi audió felvétel legépeltetését 276376 forinttal támogatta. Az interjúalanyok némelyike már átolvasta, és a megbeszélt keretek között javíthatta, pontosíthatta a leirat szövegét, valamint nyilatkozott arról, hogy életútinterjúja a kutathatóság szempontjából milyen kategóriába essen: legyen teljesen nyilvános, avagy kutatható és az engedélyével idézhető, esetleg újabb rendelkezéséig ill. haláláig titkosítva. Ezeknek az interjúknak a katalogizálása, valamint segédletekkel való kiegészítése, azaz az interjúk mellé annotáció, életrajz, névmutató valamint kivonat készítése jelenleg folyik. A többi interjú
10
esetében, mielőtt megkezdenénk a további feldolgozást, még várjuk, hogy az interjúalanyok autorizálják a visszaemlékezések leiratát. Az Oral History Archívumban igyekszünk minél hamarabb katalogizálni és nyilvánossá tenni ezeket az újonnan készült interjúkat, mivel már a kutatás megkezdése óta eltelt rövid időben is több francia és magyar kutató is érdeklődött irántuk. Tervezzük továbbá, hogy hasonlóképpen a gyűjtés első körében rögzített néhány színesebb életúthoz, a legfrissebben rögzítettek közül is megjelentetünk néhányat szerkesztett és dokumentumokkal, fényképekkel kiegészített változatban a www.visszaemlekezesek.hu honlapon.
Budapest, 2015. október 9.
Somlai Katalin
11
