PÁLYÁZAT A KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT NYÍREGYHÁZI TANKERÜLETÉHEZ
A NYÍREGYHÁZI ZRÍNYI ILONA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM INTÉZMÉNYEGYSÉG -VEZETŐ (KOLLÉGIUM-VEZETŐ) (magasabb vezető) MUNKAKÖRÉNEK ELLÁTÁSÁRA
Pályázó:
Máté Tóth Attila középiskolai tanár 4400 Nyíregyháza Czelder Orbán út 2/D. Tel: 20/4107971
[email protected]
PÁLYÁZAT A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium intézményegység-vezető (kollégium-vezető) munkakörének ellátására
4. VEZETŐI PROGRAM, AZAZ A CÉLMEGHATÁROZÁSBÓL ÉS A HELYZETELEMZÉSBŐL ADÓDÓ FELADATOK
A vezetés számomra rangot és megtiszteltetést, nem feltétlenül a pozíciót, hanem feladatok irányítását és azok megvalósítását jelenti. Úgy gondolom, hogy kollégiumaink a körülményekhez mérten jól működnek, így radikális változtatásra nincs szükség, finomhangolásra viszont igen. Örök optimista lévén a jót és szépet is mindig szeretném jobbá, szebbé, harmonikusabbá tenni.
Ebben a fejezetben a területenkénti – általam kívánatosnak vélt – feladatokat, helyenként változtatásokat kívánom taglalni.
4.1. A kollégiumi tanulóközösség biztosítása
A demográfiai mutatók alapján egyértelmű, hogy folyamatosan csökken a gyereklétszám. Néhány térségi iskolából - akikkel jó kapcsolatot ápol intézményünk - már hallottuk, hogy egy-egy osztállyal folyamatosan kevesebbet tudnak indítani, mint korábban. A megyeszékhelyen és környékén ugyanakkor kb. 20 helyen folyik gimnáziumi oktatás, ezek között egyre több az egyházi fenntartású intézmény. Oktatási kormányzatunk az utóbbi időben kiemelten támogatta ezeket az iskolákat, így szép és jól felszerelt gimnáziumok és hozzá kapcsolódóan modern kollégiumok épültek fel. Tovább rontja a gimnáziumok helyzetét - a munkaerő piaci igényekre hivatkozva - a szakképzés előtérbe helyezése. Ráadásul egyre több szakma elsajátításához rendelnek ösztöndíjakat, ami szűkíti a gimnáziumi jelentkezéseket. Ugyanakkor egyre kevesebb szülő engedheti meg magának, hogy a gyermeke a megyeszékhelyen tanuljon, s sokszor a világ negatív hatásai miatt is szívesebben tudja még egy rövid ideig maga mellett a gyerekét. A kínálat összességében a tovább tanulók számára szélesedik, így intézményünk pozíciójának a megtartása vidéki szülők és tanulók előtt fontos feladat. Diákotthonaink léte elsősorban az anyaintézmény beiskolázási eredményétől függ, így kollégiumaink szempontjából fontos, hogy az Arany Program továbbra is népszerű
28
PÁLYÁZAT A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium intézményegység-vezető (kollégium-vezető) munkakörének ellátására
maradjon, és későbbiekben sem legyenek beiskolázási gondjaink. Ezért a megkezdett magas színvonalú nevelő-oktató munka mellet a jövőben is folytatni kell a program népszerűsítését, a megyejárást. Sajnos a kisfalvak iskolái sokszor nem biztosítanak megfelelő képzést, a kevesebb diákból várhatóan kevesebb lesz a tehetséges. Én úgy látom, hogy egyre nehezebb lesz a tehetségek felkutatása és a programba invitálása, amihez nagyon kitartó munkára lesz szükség a programfelelősök részéről. A népszerűsítés végett is jó lenne aktualizálni kollégiumi honlapunkat, új tartalmakkal feltölteni, az általános iskolai diákok számára ezzel is könnyebben elérhetővé tenni az információkat, egyúttal vonzóbbá tenni intézményünket. Szorgalmazni kívánom a sajtóban és az online felületeken való gyakoribb megjelenést, újságcikkek, fényképes beszámolók megjelenítésével. Célszerű lenne egy képes kiadványt készíteni a kollégiumokról, vagy akár az AJTP-sek éltéről egy új filmet forgatni. Az évfolyamonkénti négy osztályra való visszalépéssel várhatóan stagnálni, estleg picit csökkenni fog a nem AJTP-s zrínyis kollégisták száma, de a jövőben sem kell számolnunk azzal, hogy pusztán a zrínyisekkel megtöltjük a két kollégiumot. A belső kollégium központi fekvése, és több középiskolához való közelsége, a kollégium jó hangulata vélhetőleg továbbra is vonzó lesz. A diákotthon nyitott minden, a tanulmányait Nyíregyházán folytató diák számára. Érdemes azonban tartósan egyeztetni a társintézményekkel, fokozatosan felmérve az igényeket. A Tiszavasvári úti kollégium kihasználtsága
érdekében
a
megkezdett
népszerűsítési
folyamatot
a
közeli
középiskoláknál továbbra is folytatni kell, sőt lehetőség szerint még erősíteni is. Reálisan nézve, a kollégiumoknak - rövid távon - hasonló tanulói létszámmal és összetétellel kell terveznie.
4.2. A személyi feltételek zavartalan biztosítása
„Minden oktatási intézmény annyit ér, amennyi a pedagógusok fejében és felkészültségében, tettrekészségében van.” Bő két évtizede ez a mondat hangzott el, amikor felvettek a Zrínyi Ilona Gimnáziumba. Azóta megbizonyosodtam róla, hogy a mondat sok igazságot tartalmaz. A kollégiumokra is igaz, hogy megfelelő szellemi bázis kiépítése nélkül elképzelhetetlen egy hosszú távú és eredményes nevelési stratégia. A pedagógiai program megvalósításának előfeltétele a megfelelően felkészült, szakmailag bizonyított kollektíva, 29
PÁLYÁZAT A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium intézményegység-vezető (kollégium-vezető) munkakörének ellátására
amely saját elképzeléseinek megfogalmazásával érdekeltté válik annak hosszú távú megvalósításában. Napjainkban az erős tanulmányi követelmények, ugyanakkor a helyenként felboruló társadalmi értékrend és a fiatalok veszélyeztetettsége bizonyos negatív hatásoktól, még inkább megköveteli a nevelőtestület felkészültségét, illetve annak állandó fokozását. Egyre nagyobb szerep jut a felzárkóztatásnak, a tehetséggondozásnak, s helyenként a speciális felkészítéseknek. Ezért a pedagógusok felkészültségének és sokoldalúságának növelése érdekében minden rendelkezésre álló eszközzel ösztönözni és támogatni szeretném a nevelő kollégák továbbképzéseit, illetve kiegészítő vagy másoddiplomáik, szakvizsgáik megszerzését. Még akkor is, ha úgy érzem, hogy a nevelőtestület többsége sokoldalú és jó felkészültséggel rendelkezik. Bíztatni szeretném a kollégákat a magasabb pedagógus fokozat megszerzésére. Egy kollégium életében elkerülhetetlenül bekövetkeznek személycserék. Az ideális szakmai feladatellátáshoz törekedni kell arra, hogy lehetőség szerint a hiányzó szakok pótlása is dominánsan hasson a kiválasztás során, vagyis minél több közismereti tantárgyból lehetősége legyen a kollégistáknak a megfelelő végzettségű szaktanártól segítséget kérni. Ezt tökéletesen megoldani a kis számú kettéosztott pedagógusközösséggel szinte lehetetlen. A férfi tanárok száma kicsit kevés, de a határozott idejű kinevezéssel rendelkező kollégánk már bizonyított, több szempontból is hasznos munkát végez. Kinevezését már nagyon megérdemelné, hiszen évek óta hosszabbítgattuk szerződését. Amennyiben „pedagógus-mozgás” lenne a közeljövőben támogatni szeretném a fiatalabb generációhoz tartozó, két-, vagy több szakos nevelők alkalmazását. A nevelést-oktatást segítő kollégák visszakerülésével tisztázni kell a dolgozók feladatait, hatásköreit, majd el kell készíteni munkaköri leírásaikat. Az ápolói státuszt nagyon jó lenne visszakapnunk.
4.3. A tárgyi feltételek javítása
Itt sok tennivaló van, lenne. A Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium nem önálló gazdálkodású intézmény, saját bevétellel évek óta nem rendelkezik. Így a tárgyi- működési feltételek javítása jelen pillanatban pusztán a fenntartón múlik. Bízom benne, hogy a közeljövőben lesz mód arra, hogy legalább a Széchenyi úti kollégium legfelső szintje egy komolyabb felújításon essen át. Az ágyak, a bútorzat cseréje a legégetőbb. A szintek 30
PÁLYÁZAT A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium intézményegység-vezető (kollégium-vezető) munkakörének ellátására
folyamatos festése a másik fontos feladat, ez azonban már 1-2 éven belül a kinti kollégiumban is megoldásra vár. Minden lehetőséget szeretnék megragadni - a mindenkori fenntartóval és az iskolavezetéssel egyeztetve - e problémák megoldására. Örülnék, ha lennének megfelelő források, pályázatok, vagy újra lennének saját bevételeink a folyamatos állagmegóváshoz. Úgy tudom, hogy belső kollégium alsó szintjéről elköltözik a KÖZIM, így felszabadul 4 helyiség, illetve a korábbi gondnoki–szolgálati lakás. A nevelőtestület javaslatait is figyelembe véve célszerű lenne egy amúgy kötelező betegszobát illetve kisebb, tanulásra is alkalmas helyiséget is kialakítani belőlük, amire nagy igény lenne. A szolgálati szobát pedig akár közösségi térré lehetne alakítani, vagy a társalgóval helyét e célból ki lehetne cserélni. Remélhetőleg a korábban az iskolához, illetve a kollégiumhoz tartozó bútorzat nálunk marad, ellenkező esetben bármilyen célra állítjuk is be a korábbi irodákat, berendezésükhöz forrásokra lesz szükség. Fontos feladat lenne megoldani a bejárat védelmét. A portásfülkéből kezelhető elektromos ajtónyitó berendezés nagyban segítené a kollégiumi és a szilenciumi rend betartását, a délelőtti órákban a kollégiumban tartandó órák fegyelmének biztosítását. Ugyanakkor erősítené a vagyonbiztonságot. A legfontosabb feladatokat ebben látom. Nehezen hiszem, hogy a közeljövőben a helyzetelemzésben megjelölt problémákat a fenntartó mind egy csapásra megoldaná. Úgy érzem, hogy mindenképpen kötelességem jelezni az említetteken kívüli megoldásra váró problémákat. Nagyobb költségekkel járó hosszú távú feladatok:
a tetőhéjazat átvizsgálása
külső falak vakolása, szigetelésének áttekintése
szobai, irodai nyílászárók áttekintése, szükség szerinti cseréje
a Páter termei nyílászáróinak cseréje
új laminált parketták esetleg PVC a szobákba
a fűtésrendszer korszerűsítése, szabályozhatóvá tétele
később a többi szinten is a bútorzat cseréje
Kisebb költségekkel járó rövid távú feladatok:
szobai hangszórók felülvizsgálata, javítása, cseréje
új porszívók a takarításhoz 31
PÁLYÁZAT A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium intézményegység-vezető (kollégium-vezető) munkakörének ellátására
néhány új CD-s, USB-s magnó
internet lefedettség növelése, újabb Wi-Fi-k beszerzése (éjszakai lekapcsolható üzemmódban)
a televíziók akár szakaszos cseréje
Úgy tűnik, mintha a Tiszavasvári úti kollégium „mostohagyerek” lenne. Talán a leírtakból érezhető, hogy a Széchenyi úti kollégium jóval amortizáltabb állapotban van. Nem szeretném elhanyagolni a Tehetséggondozó Kollégiumot sem, de szembetűnő a két kollégium állapotának különbsége. A belső kollégium emiatt a szememben prioritást élvez. A külső kollégiumban talán egyetlen komolyabb feladat van a következő ciklusban: a tanulói szobák és néhány közösségi tér festése.
4.4. Kulcskérdés: a tanulmányi munka
A kollégium célja elsődlegesen a tanulás, a jó minőségű magas színvonalú tudás elsajátításának biztosítása, a tehetséges, továbbtanulni szándékozó gyerekek számára a megfelelő körülmények biztosítása. Úgy gondolom, hogy a tanulás feltételei a Tiszavasvári úti kollégiumban teljes mértékben biztosítottak. Vagy a hálószobákban, vagy a tanulószobákban tanulhatnak a diákok. A bukók és a rosszul teljesítők kötelező tantermi szilenciumra vannak rendelve (jelenleg ez a 4,0 átlaghoz kötött mindkét kollégiumban), a legtöbben azonban szobáikban tanulnak. A jobb tanulmányi eredmények érdekében úgy tűnik, célszerű a tanulók nagyobb részét tanulószobai szilenciumra kötelezni. A próbaképpen bevezetett iskolaátlaghoz való igazodás jó megoldásnak látszik. Ha eléri a nevelőközösség, hogy a szabad szilenciumot jutalomként értékeljék a tanulók, ösztönző hatásával talán sarkallni lehet a diákokat a jobb teljesítményre. Sokéves pedagógiai és tanári tapasztalom, hogy ebben a korban a fiatalok nagy része még nem elég öntudatos, ezért jobban rá kell őket szorítani a tanulásra. Ehhez fontos a megfelelő szilenciumi rend betartása, betarttatása. A kérdés napirenden tartása kulcsfeladat. A Széchenyi úti kollégium problémái a diákság összetételéből, korából és a kollégium épületszerkezetéből adódik. Szeretném megoldani a bejárati ajtó portásfülkéből való nyithatóságát, mert csak ezzel lehet a tanulók követhetőségét elérni, ugyanakkor csak így lehet következetes kiskönyv-használatot elvárni. Átgondolásra javaslom jövő 32
PÁLYÁZAT A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium intézményegység-vezető (kollégium-vezető) munkakörének ellátására
szeptembertől felmenő rendszerben a Tehetséggondozó Kollégiumban bevezetett iskolaátlaghoz való igazítását a kötelező, nem szobai szilenciumnak. Ehhez azonban fel kell mérni, hogy van-e elég terem az így létrejövő tanulólétszámhoz és azt is, hogy a diákok sok elfoglaltsága mellett mennyire lehet kialakítani egy következetes rendszert. Ehhez a nevelőtestület segítségét kérem, tapasztalataira, bölcsességére feltétlenül számítok.
A
szobai tanulmányi tevékenység folyamatos ellenőrzése természetesen továbbra is fontos feladat. A kevés tanulóhelyiség miatt az alsó szint vélhetőleg hozzánk kerülése, néhány kis helyiség tanulói célra is alkalmassá tétele úgy érzem, sok segítséget jelentene. Nagyon fontosnak tartom a pedagógusok korrepetáló, felzárkóztató tevékenységét mindkét kollégiumban. Ezt azonban jól kell megtervezni, hiszen össze kell egyeztetni a szilenciumi rend következetes betartásával. Az egyik kolléganő felvetette a beszélgetések során a kiváló kollégista cím visszaállítását. Ezt a címet azok a tanulók kaphatnák meg, akik kitűnők, magatartásuk példaértékű, emellett közösségi tevékenységük is megfelelő. Hogy rendelünk-e és milyen kiváltságot a címhez, ennek a kidolgozásában szintén kérem a DÖK és a nevelőtestület segítségét. Sok vitát kavart a közelmúltban az informatika termek használata. Sajnos sok tanulónk (főleg a fiúk) játékfüggő, aki pedig ténylegesen a tanulás miatt ülne le a gép mellé, nem fér hozzá a „játszók” miatt. Ezért jelenleg a szilenciumi idő alatt zárva tartanak a termek, kivéve, ha nevelőtanár felügyeli a tényleges tanuláshoz szükséges munkát. Ezt a kialakított rendszert továbbra is betartásra javaslom, végiggondolva a rosszul teljesítő, csak játszó tanulók időleges kitiltását a teremből.
4.5. Nevelési-pedagógiai feladatok
A pályázatírást megelőzően több kérdésben kértem ki a kollégák véleményét a kollégiumokkal kapcsolatban, majd egy hosszabb beszélgetésre is sort került. Bár a kollégák többségével régóta együtt dolgozom, ismerem áldozatos munkájukat, mégis nagyon jó volt hallani, érezni elkötelezettségüket, tenni akarásukat, felelősségtudatukat. Pedagógiai-nevelő munkájuk nehezen mérhető, de a diákok formálódása munkájuk által, a tanulók visszajelzései, a korábbi diákok szeretete, visszalátogatásaik a kollégiumba sikerélményt és nagy motivációt jelent számukra. A legtöbben évek óta nagy lelkesedéssel teszik a dolgukat - minden nehézség ellenére. 33
PÁLYÁZAT A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium intézményegység-vezető (kollégium-vezető) munkakörének ellátására
Az évek hosszú során a diákok és nevelők között kialakult empatikus, személyes jó kapcsolatot rendkívül nagyra értékelem. Érezhető a békés és kiegyensúlyozott légkör, a diákok és a nevelők beszélgetései, kommunikációi is erről árulkodnak. A személyes és egyénre szabott törődést a későbbiekben is szorgalmazni kívánom. Úgy gondolom, hogy a mai kiegyensúlyozatlan világban a kollégiumi nevelés terén ez elengedhetetlen. A heti hétfői, esetenként alkalmi értekezletekre, megbeszélésekre feltétlenül szükség van, ami egy biztos fórum a problémák felvetésére, orvoslására. A diákok toleranciáját, alkalmazkodóképességét, valamint értékrendjük kialakítását egyaránt segíti, ha érzik, hogy ezeken a megbeszéléseken minden arra érdemes dolog felvetésre és megvitatásra kerül. A csoportvezetői foglalkozások tartalmát, rendjét előírja a nevelési alapprogram illetve a Kollégiumi pedagógiai programunk is. A nagy leterheltség, az AJTP-sek tanulásmódszertan és önismeret foglalkozásai mellett néha ez már a kollégistáknak terhes. Gyakran mondják, hogy inkább tanulnának. Ennek ellenére bizonyos témákban aktívak, mint pl. családi élet, énkép, önismeret, környezetvédelem, egészséges életmód, illemtan, pályaorientáció. Más témák, pl. a hazafias nevelés, a nemzeti ünnepek témája azért nem népszerűek, mert több fórumon (iskola, osztályfőnöki óra, saját település) is előfordul, így elveszti számukra az ünnep, a téma a varázsát. Ezért meg kell találni azokat a munkaformákat, feldolgozási módszereket, amelyekkel ezek a foglalkozások is érdekessé tehetők. A kollégiumi nevelők javaslatára kezdeményezem a csoportfoglalkozások tematikájának áttekintését és egy foglalkozási adatbank, tervgyűjtemény létrehozását, remélve, hogy a következő tanévben már ezeket használni tudjuk. A szabadon választható foglalkozások megfelelnek a diákok igényeinek, de természetesen tükrözik a nevelőtanárok felkészültségét. Azért én szeretném, ha továbbra is a diákok igénye lenne a domináns. A kollégiumban lakó diákok majd mindegyike főiskolára, egyetemre készül. Szaktanári és osztályfőnöki munkámban folyamatosan szembesülök azzal a problémával, hogy a pályaválasztás kapcsán, a fakultációk választásakor a tanulók tanácstalanok. Ráadásul a felvételi rendszer nem kedvez a már pusztán jó képességű tanulóknak sem, ha nem természettudományi beállítottságúak. Ennek ellenére továbbtanulási utakat, lehetőségeket kell találni diákjaink számára. A mai, átalakuló gazdasági-piaci viszonyokat nehéz követni, ezért továbbra is szorgalmazni, sőt szélesíteni szeretném a kollégium falain belül is a pályaválasztással, a munkaerő-piaci viszonyokkal kapcsolatos
34
PÁLYÁZAT A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium intézményegység-vezető (kollégium-vezető) munkakörének ellátására
előadásokat, találkozókat, akár szakemberek, vagy éppen munkájuk terén sikeres emberek, illetve volt tanítványok előadásainak formájában. A pályakövetéses (de az egyéb más) vizsgálatok és felmérések, a végzett diákok nyomon követése statisztikákhoz, kimutatásokhoz fontos kellék, pályázatok döntő pontjait jelenthetik. Folyamatos elkészítésüket szorgalmazni kívánom. Közeledik a Zrínyi 100. jubileumi éve. Mivel az Arany János Tehetséggondozó Program most már bő másfél évtizedre tekint vissza, célszerű lenne egy nagyszabású „Aranyos-találkozót” szervezni. Áttekinteni akár beszámolókkal, ki mennyire jutott, és újra örülni egymásnak. Ehhez azonban forrásokat kell elkülöníteni. A rendezvény egyúttal egyfajta tapasztalatszerzést- és cserét, illetve a jelenlegi diákok pályaorientációját is szolgálhatná.
4.6. Hagyományápolás, kultúra, egészség
A kollégiumi életnek immáron szerves része néhány önálló, a tanév során megrendezésre kerülő esemény (pl. verébavató, Mikulás-est, karácsonyi ünnepség, farsang, kollégiumi közgyűlések, nemzeti ünnepek, kollégiumi ballagás) amely a diákok kulturális nevelését is képezik. Megszervezésük a jövőben is kívánatos, megrendezésében és lebonyolításában a nevelőtestület és a diákönkormányzat együttesen vállal részt. Természetesnek érzem, hogy a hasonló rendezvények, vetélkedők, bármilyen új hagyomány születését támogatnom kell. A demokráciára való nevelés jegyében a diákönkormányzat munkáját is kötelességem támogatni – a lehetőségeimhez mérten. Minden kérdésben, ami érinti a diákságot, számítok a diákképviselet véleményére, ötleteire. Saját munkatervüket be kell illeszteni a nevelői munkatervbe, ami a hatékony végrehajthatóság garanciája. A házirend betartásában, illetve betartatásában, annak esetleges felülvizsgálatakor is számítok a DÖK segítségére, illetve javaslataira. A kulturális nevelés része, hogy a diákok napi kapcsolatba kerülhessenek a város kulturális
intézményeivel.
Ezért
a
különböző
plakátoknak,
szórólapoknak,
műsorfüzeteknek, helyi kiadványoknak hozzáférhető helyet kell biztosítani a kollégiumban. A Tehetséggondozó kollégiumban egyébként most néhány diák újságírást tanul és az első kollégiumi újság kiadásával kacérkodik. Remélem, törekvésüket siker koronázza, munkájukat támogatom.
35
PÁLYÁZAT A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium intézményegység-vezető (kollégium-vezető) munkakörének ellátására
Különböző élménybeszámolók, úti és tudományos beszélgetések, vetítések szervezésével tágíthatjuk a diákok ismereteit a világról. Az ilyen előadásokat, alkalmakat általában szeretik a diákok. Az ilyen foglalkozások keretébe jól illeszkednének az AJTP-sek programhétvége - beszámolói is. Korunk negatív jelenségei a dohányzás, az alkoholizmus és a drog. Sajnos mindkét kollégium szembesül a dohányzás tényével, ritkán az alkohol problémájával. A nagyobbak nyíltan felvállalják a füstölgést, még ha büntetés is jár érte. Szükség van a következetesebb és szigorúbb fellépésre. Igazi fontos feladatnak azonban a prevenciót látom, ezért minden olyan rendezvény, előadás megrendezését szorgalmazni kívánom, amelyek jól szolgálják ezen nem kívánatos hatások megelőzését. Emellett szükség van egy modernebb, megbízhatóbb alkoholszonda beszerzésére is. A „bástya”- problémát ki kell iktatni, és a tiltott tevékenységek között hangsúlyozni. Talán (közösségformáló…) szerepét lehetne tompítani egy olyan kollégiumi közösségi tér kialakításával, amilyen a Tiszavasvári úti kollégium társalgója. Kísérleti jelleggel, a nevelőtestülettel egyetértve, annak felügyeletével, megpróbálhatnánk megnyitni egy-egy estére (pl. egy teaházzal összekötve) a társalgót-ügyelve annak állagára. Jó megoldás lehet a korábbi szolgálati helyiséget erre a célra átalakítani, esetleg a két helyiség funkcióját felcserélni. Egy olyan italautomata telepítése is jól jönne, amely üdítőket, gyümölcsleveket, ásványvizet. teát és egyéb megengedett italokat árulna. A testi és egészségre nevelésben a kollégium fontos szerepet jelent, és jelenthet. Egyre több tanuló igényli és választja a mozgás különböző formáit. A probléma csak az, hogy a téli időszakban ez sokkal nehezebben kivitelezhető. Nagyon kevés problémát fogalmaztak meg a tanulók és a DÖK-ösök a velük folytatott beszélgetések során, de az egyik az volt, hogy a téli időszakban szeretnének legalább még egy, azaz két alkalommal, akár az esti órákban bejutni a tornacsarnokokba. A hagyományos kollégiumi focibajnokság lebonyolításához is szükség lenne a több alkalomra. Szeretném szorgalmazni az iskolavezetésnél, hogy mivel a kollégiumi konditerem kicsi, és tovább már nem bővíthető, így legalább egyszer egy héten a benti kollégisták is igénybe vehessék az iskolai kondi-termet - természetesen csak tanári felügyelettel. Emellett forrásokat kell teremteni a mindenkori aktuális sportszerekre, azok megújítására.
36
PÁLYÁZAT A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium intézményegység-vezető (kollégium-vezető) munkakörének ellátására
4.7. A kapcsolatok megerősítése, bővítése
A kollégiumnak hosszabb távon mindenképpen érdeke, hogy színvonalas nevelőmunkát és ellátást nyújtson lakói számára, hiszen meg kell felelnie az elvárásoknak. Ez ugyanakkor létének záloga is. Ennek érdekében rendkívül fontos a kollégiumi tanulócsoportok vezetőinek az osztályfőnökökkel, valamint esetenként a szaktanárokkal való kapcsolattartása és annak erősítése (pl. bukások, romló tanulmányi eredmények esetén). A sűrűbb találkozást, konzultációkat mindenképpen szorgalmazni szeretném. Nem lehet elegendő csak az iskolai osztályzatok alakulásának figyelemmel kísérése, mindig keresni kell a felmerülő problémák okát a megszüntetés végett. Ki kell alakítani a kölcsönös információáramlás rendszerét az osztályfőnökök és a csoportvezetők között. Ez egyszerű email-váltásokkal is megoldható, de néha a személyes konzultációk is fontosak. Ugyanakkor örülnék, ha nem csak a kollégium nevelői vennének részt az iskolai rendezvényeken, hanem fordítva is: az osztályfőnökök és szaktanárok is ellátogatnának egyre több kollégiumi rendezvényre. Ennek a gyakorlata már elindult (pl. AJTP- családi nap), de ez még nem elég. Az AJTPosztályfőnökökkel szorosabb a viszony, ők jobban ismerik a kollégiumokban folyó munkát, de sok tantestületi kolléga talán nincs is tisztában a nevelő-tanári munka nehézségeivel, összetettségével. Az iskoláknak és a kollégiumoknak szervesen együtt kell működniük annak érdekében, hogy a tanulók a képességeikhez mérten a lehető legjobb eredményt tudják felmutatni. A szülőkkel való kapcsolattartás szintén fontos. Az év eleji szülői értekezleteken pontos és minden részletre kiterjedő módon kell tájékoztatást nyújtani a kollégiumi rendről, a diákotthonok életéről. Ugyanakkor felvetődött az év közbeni szülői értekezlet is. Ezen elemző módon lehetne értékelni a tanulók előmenetelét, viselkedését. Ezt azonban nehezen megvalósíthatónak látom a kollégiumi diákközösség összetettsége, az utazási költségek és az időbeosztások miatt. A kérdést átgondolásra javaslom. Addig is, és ettől függetlenül is szorgalmazom a diákokkal felmerülő fontosabb problémák esetén a gyors reakciókat, személyes telefonokat vagy email váltásokat. Súlyosabb esetekben elkerülhetetlen a személyes találkozó a csoportvezetőkkel, vagy a kollégiumi vezetőkkel. A szülőkkel az esetleges gondok orvoslásakor igyekezni kell közös álláspontokat kialakítani és ésszerű, célravezető megoldásokat találni. Egyszerűbb lehet a helyzet, ha időben jelezzük 37
PÁLYÁZAT A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium intézményegység-vezető (kollégium-vezető) munkakörének ellátására
észrevételeinket és megelőzzük a bajt, amit később már nehezebb kezelni – vonatkozzék ez a tanulás vagy a nevelés bármely területére. A KLIK-kel, mint fenntartóval való szoros kapcsolattartás már csak az Arany Program miatt is alapvető kívánalom. Emellett rendkívül hasznos lehet a kultúrát és a művelődést szolgáló intézményekkel (pl. színházzal, mozikkal, múzeumokkal) való szoros viszony, hiszen például az Arany–programhétvégék kialakításában, akár a nemzeti ünnepek méltó ünneplésében, de a szabadidő hasznos eltöltésében is ezen intézmények színes palettát jelenthetnek. Korábban a városi és megyei kollégiumok szorosabb együttműködése jellemző volt. Gyakoriak voltak a különböző sportrendezvények, vetélkedők a diákotthonok között. A magas
követelmények,
a diákok sokirányú
elfoglaltsága illetőleg a programok
lebonyolításához szükséges anyagi források szűkössége miatt a közös rendezvények száma minimálisra apadt. A megyei, városi, sőt az AJTP kollégiumok közötti foci és asztalitenisz bajnokságokon azonban továbbra is szereplési lehetőséget kell biztosítani diákjainknak továbbá minden olyan rendezvénybe, kezdeményezésbe be kell kapcsolódnia a kollégiumoknak, amire a diákság oldaláról igény nyílik. A mai kor igazgatóinak menedzserszemlélettel kell dolgozniuk ahhoz, hogy intézményük igazán sikeres legyen. Minden fórumot, rendezvényt (ez fokozottan igaz az Arany-programmal kapcsolatban), továbbképzést, korábbi jó gyakorlatot fel kell használni arra, hogy a vezetés bővítse kapcsolatait mind szakmai berkeken belül, de azon túl is. Ez jelentheti minél több céggel, vállalattal, vállalkozással való ismeretséget, melyek jól jöhetnek
a
különböző
rendezvények,
de
megvalósításakor.
38
akár
egy-egy
rekonstrukciós
lépés
PÁLYÁZAT A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium intézményegység-vezető (kollégium-vezető) munkakörének ellátására
ZÁRSZÓ
Azt hiszem, hogy elképzeléseimmel, céljaimmal nem képviselek élesen más irányvonalat a nevelőtestület eddigi munkájától, felfogásától. A kollégiumok munkáját, eredményeit nagyra tartom és úgy hiszen, hogy közösen is folytatni tudnánk e sokrétű intézményben a diákság személyiségének fejlesztését, az életre való nevelését, a leendő felsőfokú tanulmányok előkészítését. A csapatmunkában hiszek. A vezetői programomban felvázolt feladatokat, célkitűzéseket,
csak
olyan
dolgozói
kollektívával
tudom
megvalósítani,
amely
elképzeléseimet támogatja, a kollégium eredményessége, sikeressége érdekében együtt dolgozik velem.
„Nincs olyan hajó, amire ne lehetne még rakni.” – hallottam korábban egy kollégiumi nevelőtől. Kisebb flottányi túrahajóval rendelkező vizitúrvezetőként én tudom csak igazán, mennyire fontos, hogy okosan pakoljunk. Erre a képzeletbeli hajóra én is szeretnék rakodni, ha lehetőséget kapok
rá. Bízom felkészültségemben, eddigi
tapasztalataimban, energikusságomban, jó szervezőkészségemben. Hogy bizonyíthatok-e, a pályázat olvasóin is múlik. Bízom abban, hogy a Tisztelt Döntéshozók a pályázatomban leírtak és közvetlen tapasztalataik birtokában felelősséggel döntenek, szem előtt tartva szeretett intézményem, a Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium folyamatos, színvonalas működését, érdekeit.
Máté Tóth Attila Nyíregyháza, 2016. november 22.
39