Beszámoló a tanulmányútról
Klebelsberg
Kunó
Ösztöndíjjal
megvalósított
1. Név: Fuchs Anna 2. A kutatás témája: Radó Antal olasz folyóiratokban publikált tanulmányai a magyar irodalomról és levelező tagsága az Istituto Venetóban 3. A kutatás helyszíne és a kutatásban segítséget nyújtó személy neve és elérhetősége: Velence, Biblioteca Marciana, Istituto Veneto di Scienze, Lettere ed Arti Köszönettel tartozom Dr. Carlo Urbaninak a levéltári kutatásban, a katalogizálatlan anyagok átnézésében nyújtott segítségéért. Dr. Carlo Urbani elérhetősége: Archivio dell’Istituto Veneto di Scienze, Lettere ed Arti San Marco, 2945 – 30124 Venezia tel: 041.2407711
[email protected] 4. A kutatás ideje: 2013. június 1 – július 30, két hónap 5. A kutatott gyűjtemények, az átnézett irat- és dokumentumállagok és a találatok ismertetése tételes találati jegyzékkel: 5.1 Az átnézett dokumentumok: 5.1.1 Az átnézett könyvtári anyag (Biblioteca Nazionale Marciana) periodikumok: -Illustrazione Italiana, Milano 1890–1900. -Nuova Antologia di scienze, lettere ed arti, Firenze, 1890–1899. -La Rassegna. Giornale quotidiano, Róma 1882. január 1. – 1883. november 4. -Atti del Reale Istituto Veneto di scienze, lettere ed arti, 1890–1900. egyéb: -Elenco alfabetico dei membri e soci dell’Istitituto dal 1839 al 1938 = Atti del Reale Istituto veneto di scienze, lettere ed arti, Annuario, Anno accademico 1938–39, Venezia, 1939. -Palazzo Loredan e Istituto Veneto di Scienze, Lettere ed Arti, curato da Elena Bassi e Rodolfo Pallucchini, Venezia, 1985.
1
5.1.1 Az átnézett levéltári anyag (Archivo dell’Istituto Veneto di Scienze, Lettere ed Arti) -Busta d’archivio N. 186. Invita i membri a dare nomi per eleggere i soci corrispondenti delle prov.e venete nonchè delle altre provincie italiane ed esteri -Katalogizálatlan anyagok átnézése Dr. Carlo Urbani levéltáros segítségével. 5.2 A találatok jegyzéke és ismertetése 5.2.1 A találatok jegyzéke 5.2.1.1 Könyvtári találatok tételei Megjegyzés: csak azokat a találatokat említem meg, amelyek nincsenek meg (sem a folyóiratszám részeként sem pedig különlenyomatként) az Országos Széchenyi Könyvtárban és tudomásom szerint más magyar könyvtárakban sem. -Antonio Rado, Rassegna letteraria ungherese, Nuova Antologia, 16 maggio 1897, 325–336. -A Rado, I viaggi del conte Széchenyi in Italia, Illustrazione Italaiana, 4 aprile 1897, 215–218. -Il romanzo di due masserie, dall ungherese del Mikszáth, tradotto dal prof Antonio Rado, La Rassegna, giornale quotidiano, 4 novembre, 1883. 5.2.1.2 Levéltári találatok tételei -az elnök Giampaolo Vlakovich jelölőlapja, 2 folio, Radó Antalt a második lapon jelöli (Busta d’archivio N. 186). -Radó Antal köszönetmondó levele a külföldi levelező tagságért, 3 folio (Busta d’archivio N. 186). -Giovan Battista Pellegrini Fogarasi Miklóst bemutató levele, 1979. április 29, 3 fólió (katalogizálatlan). -Alessandro Franchini levele Fograsi Miklóshoz 1986. augusztus 25, 1 folio (katalogizálatlan). (+a mellékelt recenzió)
2
-Fogarasi Miklós válasza Alessandro Franchininek, 1986. szeptember 14, 1 folio (katalogizálatlan). -Fogarasi Miklós levele Vittore Brancához, 1981. május 28, 1 folio (katalogizálatlan). 5.2.2 A találatok ismertetése 5.2.2.1 A könyvtári találatok ismertetése Antonio Rado, Rassegna letteraria ungherese, Nuova Antologia, 16 maggio 1897, 325–336. Radó a Rassegna letteraria ungherese című tanulmányában az olasz kultúra magyarországi hatását ismerteti Volf György, Imre Sándor és Riedl Frigyes könyvei alapján. E három könyv: Volf György, Első keresztény térítőink, Budapest, 1896; Imre Sándor, Az olasz költészet hatása a magyarra, Budapest, 1897; Riedl Frigyes, A magyar irodalom főirányai, Budapest, 1896. Radó Volf György Első keresztény térítőink című könyvére hivatkozva az itáliaiakat, és közülük is a venetóiakat nevezi meg, mint azokat, akik a legnagyobb hatást gyakorolták a magyarok megtérésére. Hangsúlyozza, hogy Szent István rövid idő alatt akarta keresztény hitre téríteni a magyarokat, és ezért sok misszionáriusra volt szüksége. Radó megemlíti közülük a legismertebbeket, Gualtierót, a marosvásárhelyi papnevelde vezetőjét, Rasina pannonhalmi apátot és Maurót, Gellért utódját. Mivel a misszionáriusok elsősorban latinul hirdették az Evangéliumot, szükség volt tolmácsokra. Radó Volf nyomán arra az álláspontra helyezkedik, hogy ezt a feladatot elsősorban a még a kalandozások idejében foglyul ejtett venetóiak látták el. Elsősorban nyelvészeti érvekre hivatkozik (a névadás hasonlósága, szintaktikai egyezések), de megemlíti, hogy a korabeli magyar templomok velencei hatásról árulkodnak, s hogy a keresztvetés módja nálunk a római mintát követi (szemben a német és a görög gyakorlattal). Radó hangúlyozza, hogy a későbbi években is jelentős volt az itáliai hatás, hiszen nem csak az Anjou-k, de sok más nemesi család is Itáliából érkezett. Megemlíti, hogy – éppúgy, ahogy más európai országokban – nálunk is megfordultak itáliai lovagok, tudósok, művészek, színészek, zenészek és mutatványosok. Fontosnak tartja, hogy a szőlőművelés bizonyos terminusai őrzik az itáliai eredetet, példaként a „bakator” szót említi, melyet a „bacca d’oro”-ból származtat. Óvatos azonban az irodalmi hatás kérdésének
3
megítélésében. Hangsúlyozza, hogy ha a népi elbeszélések, legendák, szólásmondások között párhuzamokat is találunk a két népnél, az nem feltétlen jelent közvetlen itáliai hatást, s hogy gyakran a német irodalom szolgált közvetítőként, ahogy például Virgilus mágus legendájának esetében is. Az itáliai peregrináció hatását sem látja jelentősnek. Radó az itáliai kultúra magyarországi hatása szempontjából rendkívül fontosnak tartja a 15. századot (olyannyira, hogy az időrendet megbontva ennek a korszaknak a tárgyalásával zárja tanulmányát). Riedl Frigyesre hivatkozik, aki szerint az itáliai reneszánsz szelleme minden más országnál hamarabb érte el Magyarországot. Megemlíti Masolinót, aki az 1420-as években Székesfehérvárott a sírkápolna freskóit festette meg. Szót ejt Luxemburgi Zsigmond és Ciriaco d’Ancona kapcsolatáról és Poggio Hunyadi Jánoshoz intézett ajánlatáról, hogy könyvet ír a hadvezér törökellenes küzdelmeiről. Mátyást igazi reneszánsz fejedelemként jellemzi, Lorenzo il Magnificóhoz, Federico di Montefeltróhoz és Lodovico Moróhoz hasonlítja. Kiemeli, hogy Mátyás rajongója az antikvitásnak, festményeknek, szobroknak, a díszes kódexeknek, s hogy ide akarta hozni az egész itáliai kultúrát. Bonfinitől idézi, hogy „Pannoniam alteram Italiam reddere conabatur.” Radó beszámol róla, hogy Mátyás a budai várat itáliai művészek munkájával ékesíttette fel, Firenzéből hozatott festményeket, szobrokat, érmeket, bútorokat, szőnyegeket, kódexeket. Itáliaiakkal és olyan magyarokkal vette körül magát, akik Itáliában tanultak. Radó a Mátyásnak dolgozó itáliai művészek közül kiemeli Giovanni Dalmatát, Aristotele Fieravantit, Clemente Camiciát és Andrea del Verrocchiót, Caradossót, Benedetto da Maianót. Az itáliai műveltségű magyarok közül megemlékezik Janus Pannoniusról, Báthory Miklós püspökről, Szapolyai Györgyről, Váradi Pálról, Garázda Péterről, Geréb Lászlóról, és Dóczi Orbánról. Ugyanakkor Radó úgy ítéli meg, hogy magát az irodalmat illetően az itáliai hatás kevéssé érezhető a korban. Ami a 16-17. századot illeti, Radó a reformáció hatásának tudja be, hogy Magyarországon elsősorban a német irodalom éreztette hatását. Hangsúlyozza azonban, hogy Zrínyi Szigeti veszedelem című eposzának legfontosabb ihletője Tasso volt. Megemlíti, hogy az egyik legkiválóbb magyar költő, Arany János a Zrínyi és Tasso című tanulmányában bizonyította Zrínyi költészetének itáliai kapcsolódásait. Radó megjegyzi, hogy érdemes lenne lefordítani olaszra Arany tanulmányát. Radó hangsúlyozza, hogy Zrínyi művében az isteni közbeavatkozás más jellegű, tündérek és nimfák nem szerepelnek, csak a keresztény mindenható isten és a pokol erői vesznek részt a küzdelemben. Kiemeli azt is, hogy Zrínyi műve nem csak vallásos, de hazafias szándékkal is íródott. A nyelv és a verselés szempontjából Radó Zrínyi művét sikerületlenebbnek tartja, és ebben látja az
4
okát annak, hogy a mű nem vált népszerűvé. Megemlékezik Zrínyi lírai költeményeiről, melyek Tasso és Guarini hatásáról tanúskodnak. Úgy ítéli meg, hogy ezek az idillek, kevés más mű mellett, az igényes, emelkedettebb magyar líra első darabjai. Kiemeli azt is, hogy A török áfium ellen való orvosságban számtalan passzus fedezhető fel Macchiavellitől. Radó megírja, hogy Zrínyi után anélkül telik el száz év, hogy az olasz irodalom hatása egyértelműen megmutatkoznék: csak a 18. század elején jelenik meg Faludi, egy olyan magyar jezsuita, aki sokáig élt Rómában, és verseinek ritmusában az olaszokat követte. Hangsúlyozza, hogy ugyanekkor válik ismertté nálunk Metastasio, akinek szomorújátékait jezsuita iskolákban is bemutatták. Radó úgy jellemzi Metastasiót, mint a Magyarországon legnépszerűbb olasz költőt: 1750 és 1820 között számtalan magyar nyelvű fordítás és átdolgozás jelent meg munkáiból. Imre Sándor nagy érdemeként említi, hogy csaknem teljes listáját publikálta ezeknek a változatoknak, mindegyikhez hozzáfűzve találó véleményét. Radó kiemeli Metastasio fordítói közül Csokonait. Arról is említést tesz, hogy Csokonai Dorottya című vígeposzában Tassoni hatása is megfigyelhető. Radó szót ejt Csokonai Rolli-fordításáról, de nem hallgat Imre Sándor gyanújáról sem, aki szerint Csokonai nem közvetlenül az eredetiből, hanem fordításból dolgozott. Radó beszámol Kazinczy olasz irodalmi érdeklődéséről is, Metastasio-fordításairól, és párhuzamot von Kazinczy és Cesarotti munkássága között. Megemlékezik a Kazinczy-kortárs Tanárki János Megszabadított Jeruzsálem-fordításáról is. Radó azt állítja, hogy Magyarországon a XIX. század elejéig Petrarcának sem követője, sem fordítója nem akadt. Horváth Iván Az eszményítő Balassikiadások ellen1 című tanulmányának ismeretében jól látszik, hogy ez tévedés, de az is igaz, hogy Radó álláspontja híven tükrözi a korabeli ismereteket. Radó Kisfaludy Sándort elsősorban mint Petrarca követőjét ismerteti. Elmondja, hogy a Himfy szerelmei, éppúgy, ahogy a Canzoniere is, két részre van osztva, továbbá, hogy bizonyos részek nem is egyszerűen Petrarca követését mutatják, hanem fordításoknak tekinthetők. Radó végül megemlíti, hogy „legnagyobb epikusunk”, Arany János számtalan olasz epikust tanulmányozott s hogy a Toldi szerelme részben itáliai témájú.
1
„Engem mindenek előtt a késői Gerézdi emlegette Daloskönyvre emléleztet az új kötetfölépítés, a Balassikorabeli európai líra főfő mintaképére. Megvan abban is a számtani jelkép, de ott is mélyen, szinte észrevehetetlenül elrejtve, s a fölszínen csak önéletrajzias vagy gondolattársításon alapuló kapcsolatok láncolják egymáshoz a költeményeket. Ezért azt is sokatmondónak érzem, hogy a Balassa-kódex megőrizte számunkra a gyűjtemény címét: Balassa Bálint verseinek fragmentumi. Tudom, hogy egy kissé kacifántos ez a cím, de hát az Petrarca Daloskönybének címe is: Rerum vulgarium fragmenta. (Horváth Iván, Az eszményítő Balassi-kiadások ellen = Magyarok Bábelben, Szeged, 2000, 196–197.)
5
Antonio Rado (da Pest): I viaggi del Conte Széchenyi in Italia = L’Illustrazione Italiana, Anno XXIV, N 14, 4 aprile 1897, 215-218. (A 216. és 217. oldalon képek, nem vágnak a témába) A cikk apropóját a Zichy Antal által 1896-ban kiadott Gróf Széchenyi István levelei szülőihez című kötete adta. Radó Széchenyi itáliai utazásait kívánta megismertetni az olasz olvasóközönséggel. Erre a feladatra a szerkesztő kérte fel, ahogy azt Radó a cikk szövegében megemlíti. Radó megírja, hogy Széchenyi először 1814-ben járt Itáliában, Torinóba ment annak a hadseregnek a katonájaként, mely visszahelyezte trónjára a szárd királyt. Beszámol róla, hogy Széchenyi szimpátiával figyelte a király tiszteletére rendezett fényes ünnepségeket. Radó elmondja, hogy a rövid torinói tartózkodás vágyat ébresztett Széchenyiben, hogy megismerje Itáliát. Következő útja Nápolyba vezet, ahová Metternich hercegtől visz ajánlólevelet, hogy bejuthasson az előkelő társaságokba. Murat Széchenyi számára kalandornak tűnik, a királynét azonban szeretetreméltónak és elegánsnak találja. Az a megtiszteltetés éri, hogy táncolhat vele egy keringőt. Radó beszámol róla, hogy Széchenyit 1815. márciusában már Milánóban találjuk, ahová a regimentjéhez ment csatlakozni, amely Murat-t készül legyőzni, aki időközben hűtlenné vált a bécsi kongresszushoz. Radó elmondja, hogy Széchenyi május 2-án Tolentinónál tüntette ki magát, megszerezte a Szent Ferdinánd érdemrend kiskeresztjét. Radó arról is beszámol, hogy Széchenyi leveleiből az derül ki, hogy a háborút mulatságként éli meg: Az ország gazdag és csodálatos, Napóleon katonái meg olyan szerencsétlenek. Széchenyi mindig jól érzi magát. Bécsből hivat szakácsot és fejedelmi módon él. Az emberek így hívják: „il principe d’Ungheria.” Radó rendkívül fontosnak tartja Széchenyi negyedik itáliai útját, melynek során Triesztbe, Padovába, Ferrarába, Firenzébe, Rómába és Anconába is ellátogatott. Firenzében Széchenyi felvette a kapcsolatot Apponyival, az osztrák követtel. A cikk szerzője megismerteti az olasz olvasóközönséggel Széchenyinek azokat a gondolatait, melyeket a toszkán nagyhercegről jegyzett fel. Radó kiemeli a levelek irodalmi és művészeti vonatkozásait is. Megemlíti, hogy Széchenyi negyedik olaszországi útján ellátogat Arquába, bár Petrarca nem tartozik a kedvencei közé. Sokkal inkább Alfieri az „idolja”, akitől a leginkább az Antigonét, a Virginiát és a Mirrát szereti. Radó beszámol Széchenyi Tasso iránti rajongásáról is, arról, hogy hosszú részeket tudott tőle fejből, sőt, az eposzvitákhoz kapcsolódva büszke rá, hogy Ariostótól ellenben egyetlen sor sem jut eszébe. Megtudjuk, hogy Firenzében ellátogat a festő François Xavier Fabre műhelyébe, és Rómában megismerkedik
6
Thorwaldsennel és Canovával, akik közül az utóbbit tartja nagyobb művésznek. Radó nem hallgat Széchenyi Itáliában szerzett negatív élményeiről sem. A cikkből kiderül, hogy a nápolyi arisztokrácia ellenszenves Széchenyi számára, mert úgy véli, hogy ezek az emberek csak tengenek-lengenek bármiféle komoly cél nélkül. Enyhítendő mindezt, Radó hozzáteszi, hogy az államférfi ezt 1814 nápolyi embereiről írta, „adesso sara’ un’altra cosa.” A cikk szerzője beszámol arról is, Széchenyit mélyen megrendítette egy katonaszökevény kivégzése, melynek Padovában volt tanúja. Radó egyúttal a magyar történelemről is képet kíván adni az olasz olvasóközönség számára. Bár a levelek a győri csata (1809) idejében kezdődnek és 1819-ben érnek véget, Radó szélesebb kitekintést nyújt Széchenyi alakjára és általában a magyar történelemre. Szót ejt az 1825-27es országgyűlésről, ahol Széchenyi birtokainak egyéves jövedelmét ajánlotta fel egy tudós társaság megalapítására. Bár Radó a Szent Szövetség hű harcosaként mutatja be Széchenyit, nem hallgat az államférfi kételyeiről, sőt ellenszenvéről sem. Radó Széchenyi Naplójából idézi a következőt: „Confalonierit bitóra ítélték! A népeknek egy mártírja! Minő gyalázat a Szent Szövetségre! Mily alázatosak voltunk az austerlitzi, wagrami, eilaui, drezdai csata után, etc. Most, hogy a szerencse ismét kedvez, felakasztunk olyan embereket, kiknek véleménye nem pontosan egyező a mienkkel.” (1823. december 27.) Radó igyekszik kiaknázni a Habsburg-elnyomás alatti magyar és az olasz nép közötti párhuzamot. Elmeséli, hogy Metternich feldühödve bizalmatlannak nevezte a magyar népet és az olaszhoz hasonlította. Radó mindezt így kommentálja: „Metternichnek igaza volt. Mi is tele voltunk bizalmatlansággal, de jó okunk volt rá. Ugyanazokkal az elnyomókkal kellett megküzdenünk és ugyanazokkal a fegyverekkel kellett felszabadítanunk magunkat.” Radó tehát igen közelivé tette az olasz olvasóközönség számára Széchenyi portréját gondosan okadatolt ismertetőjében. Il romanzo di due masserie, dall ungherese del Mikszáth, tradotto dal prof Antonio Rado, La Rassegna, giornale quotidiano, 4 novembre, 1883. Radó Mikszáth Két major regénye című elbeszélését fordította olaszra. Radó igen élvezetes, jól követhető fordítást alkotott, de szükségszerűen nem volt módja minden vonatkozásban visszaadni a magyar szöveg stílusát. A mikszáthi szöveg tájnyelvi fordulatait nem tudta olasz nyelvre átültetni. Amikor az „Isten neki”-t „In nome di Dio!”-val fordítja, sztenderddé változtatja a népies kifejezést, és megfosztja attól a tartalomtól, hogy „hát legyen”. Ez persze nem von le semmit Radó fordításának értékéből. A
7
fordítás tökéletesen balladaszerűségét.
visszaadja
a
novella
a
sejtelmességét
és
5.2.2.2 A levéltári találatok ismertetése Radó Antal tagsága az Istituto Venetóban Radót 1889. június 16-án választották meg az Istituto Veneto külföldi levelező tagjává, többek között Louis Pasteurrel együtt. Megvannak azok a jelölőnyomtatványok, amelyeket a rendes tagok töltöttek ki, feltüntetve rajtuk, hogy kiket szeretnének az új tagok közé felvenni. (Busta d’archivio N. 186) Radót az Istituto Veneto elnöke, Giampaolo Vlacovich anatómus jelölte. Vlakovich a következőt írta róla: „magyar tudós, Petrarca egyik magyar fordításának szerzője. Más olasz költőket is megismertetett hazájával. A „megjegyzések” rovatban a következőt írja Vlacovich Radóról: „Emilio Teza professzor nagyon melegen ajánlja.” Emilio Teza nyelvtudós volt, számtalan nyelvet ismert és sokat foglalkozott a fordítás elméleti és gyakorlati problémáival is. Teza méltató bírálatot írt Radó Petrarca-fordításairól 1888-ban a Nuova Antologiába. Tesa úgy gondolta, nem lehetséges teljesen híven visszaadni az anyanyelven írt művet egy másik nyelven, éppen ezért nem a hűség volt számára a legfontosabb a fordításában. Tesa nagyra értékelte Radó filológiai felkészültségét és helyeselte, hogy a nehezen megfejthető, sokat kommentált helyeket Radó nem „magyarázta túl” felesleges szavakkal. A rímek megváltoztatását bátorságnak tekintette.2 A dosszié tartalmazza az újonnan megválasztott tagok köszönetmondó leveleit is. Radó a következőt írta: „Tisztelt Uram! Az Istituto Veneto, melynek Ön az elnöke, levelező tagjává választott engem. Kérem, ez alkalomból tolmácsolja mély hálámat tisztelt kollégái felé. Attól a vágytól vezérelve, hogy megismertessem a magyar nemzettel az olasz költészet kincseit, lelkesen dolgoztam ezideig, hogy elérjem célomat. De az elismerés, amit Önöktől kaptam, megkétszerezi buzgalmamat. Büszkén folytatom tovább az utamat, és remélem, hogy, ha még nem vagyok az, a jövőben méltó leszek a címemre.
2
Notizia letteraria. Una traduzione del Petrarca in ungherese. „Petrarca összes szerelmi szonettjei, fordította Radó Antal, Budapest, 1887 (Tutti is sonetti amorosi del Petrarca. Tradusse in Ungherese A Rado), Nuova Antologia, 1 ottobre 1888, 532–536.
8
Talán nem érdektelen az Ön számára az a különös egybeesés, hogy azon a napon, amelyen tagjaik közé választottak, jelent meg a tanulmányom az Önök Goldonijáról. Remélem, még a télen el tudom küldeni Önöknek, Leopardi költeményeinek magyar nyelvű fordításával együtt, melyet most készülök befejezni. Megerősítem kérésemet. Őszinte híve, Dr. Antonio Rado professzor. Budapest, Károly körut 15. Július 22. Radó komolyan vette a tagságot, kétszer is publikált az Atti del reale Istiuto Venetóba, ezek az Országos Széchényi Könyvtárban is megvannak különlenyomatban. Fogarasi Miklós, az Istituto Veneto másik magyar levelező tagja Arra is fény derült, hogy Radón kívül egy másik magyar levelező tagja is volt az Istituto Venetónak: Fogarasi Miklós nyelvész, irodalomtörténész (1916 – 19). Fogarasit 1979. június 13-án választották az Istituto Venetó levelező tagjává. Ajánlója a nyelvész Giovan Battista Pellegrini volt. Ajánlólevelében kiemeli Fogarasi magyar nyelvészeti, irodalomtörténészi, szlavisztikai munkásságát, magyarországi és olaszországi egyetemi oktatói tevékenységét, hogy szervezője volt az első nemzetközi olasz-magyar konferenciának, hogy a magyar szókincs olasz elemeit kutatta. Pellegrini a legrészletesebben Fogarasi Grammatica italiana és Storia di parole, storia di cultura: neologismi delle discussioni linguistiche e storia culturale del Settecento című könyveit dicséri. „A leginkább méltatott művek közé tartozik a Grammatica italiana, nyelvünk valamennyi művelője ismeri, külföldön is különös ismertségnek örved. A könyv a mögötte lévő tudásanyag, a különböző újdonságok (köztük a hangtani fejeze), a számtalan történelmi jegyzet miatt a mi egyetemi hallgatóinknak is melegen ajánlható (s ezt nem csak én állítom). A legjobb olasz nyelvtan külföldi szerző tollából.” Pellegrini szerint a Storia di parole... című mű jelentős mértékben gazdagította a 18. századi olasz nyelvről való ismereteket. Az Istituto Veneto megőrizte az immár levelező tag Fogarasi egyik Vittore Brancához, az Istituto Veneto akkori elnökéhez írott, 1981. május 28-án kelt levelét, melyben Fogarasi arról számol be, hogy elnyerte az Olasz
9
Köztársaság Érdemrendjének Lovagkeresztjét. Nem csak elmeséli ezt, hanem köszönetet is mond érte, a Branca közbenjárását sejtve a kitüntetésben: „Tu certamente ci hai la tua parte, perchè senza amici e collaboratori italiani come te non avrei potuto ottenere successi.” Fogarasi később, 1983-ban, az Istituto Veneto kiadásában jelentette meg Parole e cultura giuridica e filosofia: evoluzione terminologica e neologismi nel campo del diritto e della filosofia durante il Settecento című könyvét. Alessandro Franchini, az Istituto Veneto munkatársa 1986. augusztus 25-én elküldött egy recenziót a könyvről Fogarasinak melyet Andrea Dardi publikált a Lingua Nostra című firenzei folyóirat 1985. október–decemberi számában. Alessandro Franchini arról is említést tett a levelében, hogy a különlenyomat másik példányát az Istituto Veneto archiválta. Ezt sikerült megtalálni a levél archivált példányának közvetlen közelében. (Dardi méltatja Fogarasi könyvének alapgondolatát, mely szerint a nyelvi kreációk képese bizonyos ideológiai, történeti és szociokulturális folyamatokat visszatükrözni. Dardi szerint Fogarasi fontos, hiánypótló munkára vállalkozott, amennyiben Olaszországban kevesen kutatják a szókészletet. Dicséri a vizsgált anyag bőségét, és a feldolgozás komplex jellegét.) Mind Vlacovich Radóról írt rövid ajánló megjegyzéseiből, mind pedig Pellegrini Fogarasiról írt ajánlóleveléből az derül ki, hogy az Istituto Veneto két magyar tagja az olasz kultúra magyarországi terjesztéséért kapta végső soron a levelező tagságot. 6. Gyakorlati tanácsok Az olasz intézményekben kevésbé elterjedt az e-mail használata (ritkábban olvassák a leveleket, nem feltétlen válaszolnak rájuk), mint nálunk, könnyebb információhoz jutni telefonon, és méginkább személyesen. Könyvtárakba, levéltárakba könnyű bejutni, ritkán kell csak különös engedély hozzá, és a munkatársak nagyon segítőkészek. 7. Publikációs terv; javaslat további kutatásokra; mellékletek A közeljövőben publikációt szeretnék készíteni Radó Antalnak a magyar kultúrát Olaszországban népszerűsítő tevékenységéről. Radó, bár az Istituto Venetóbeli tagságát az olasz kultúra magyarországi népszerűsítésével érdemelte ki, a magyar kultúrát is igyekezett megismertetni és megszerettetni az olasz olvasóközönséggel. Munkásságának ez a területe jóval kevésbé ismert, erről mindmáig senki sem publikált tanulmányt, ám a kutatóút során megtalált cikkek és a Mikszáth-fordítás azt bizonyítják, hogy Radónak igen határozott törekvése volt az olasz olvasóközönséggel megismertetni a magyar
10
kultúrát. Mindezt igen magas színvonalon, korának legújabb tudományos eredményeit bevonva, de ugyanakkor közérthetőségre törekedve tette. A cikkek a korabeli legfrissebb szakirodalom ismeretéről tanúskodnak. Radó láthatóan igyekezett aktualitásra törekedni, ezzel is közelebb hozva az elmúlt korok magyar kultúráját a kortárs olasz olvasókhoz. A Klebelsberg-ösztöndíjas kutatóúton talált, az 5.2.1.1 és 5.2.1.2 pontokban felsorolt és az 5.2.2.1 és az 5.2.2.2 pontokban ismertetett forrásokon kívül azt a két folyóiratcikket is bevonom a dolgozatba, amelyeket egy korábbi Magyar Állami Eötvös ösztöndíjas tanulmányutamon találtam. További kutatásra javasolt téma: Vittore Branca további magyar kapcsolatai. Mellékelem a Klebelsberg ösztöndíjas tanulmányúton megtalált Magyarországon meg nem lévő források fénymásolatait az 5.2.1.1 és 5.2.1.2. pontban szereplő sorrendben. Radó Mikszáth-fordításánál fénymásolat mellett az én szövegszerkesztővel készített másolatomat szerepeltetem, a facsimile ugyanis nagyon nehezen olvasható.
11
és az a is
