Beszámoló. A Klebelsberg Kunó-ösztöndíj támogatásával megvalósult kutatómunkáról

Németh Tamás

Beszámoló A Klebelsberg Kunó-ösztöndíj támogatásával megvalósult kutatómunkáról 1. A Kertész Imre Archívum A Berlini Művészeti Akadémia 2012 végén nyitotta meg Kertész Imre munkásságának dokumentumait őrző archívumát. A gyűjteményben – melynek tartalmáról javarészt csak hozzávetőleges, olykor pontatlan beszámolók jelentek meg, s ezen az sem segített, hogy az archívum katalógusa azóta sem érhető el a világhálón – helyet kapott többek közt az író összes megjelent elbeszélő művének, valamint naplóköteteinek kézirata a Valaki más: a változás krónikája című kötettel (1997) bezárólag, korai, megvalósulatlan esszé-, regény- és novellaterveinek vázlatai és töredékei, 1961 és 1991 között írt naplója, valamint több száz, 1988 után keletkezett levél és képeslap. Az eddig – források hiányában kényszerűen is – az interpretációra fókuszáló Kertészrecepció előtt páratlan lehetőségek nyíltak meg ezzel, hiszen az archívum megnyitása immár az írói életmű filológiai szempontú megközelítését is lehetővé teszi, miközben az értelmezés új irányaihoz adhat kulcsot, nem utolsósorban számos, eddig ismeretlen szöveg hozzáférhetővé tételével. Ennek ellenére a gyűjtemény anyaga nem került az érdeklődés középpontjába, sőt, legjobb tudomásom szerint a (részben) jelen pályázat keretében megvalósított kutatómunkám előtt semmilyen kísérlet nem történt a szóban forgó, roppant terjedelmes korpusz lehetőségeinek feltárására. 2. A kutatómunka előzményei A Klebelsberg Kunó-ösztöndíjhoz kapcsolódó munkámat egy 2014 nyarán a Campus Hungary ösztöndíj és a Collegium Hungaricum Berlin támogatásával megvalósult kutatás szerves folytatásaként terveztem meg. Akkori munkatervemet kettős célrendszer mentén építettem fel: miközben elsődleges célom az volt, hogy a Kertész-kutatás néhány magától értetődőnek tűnő berlini lehetőségét (így a Sorstalanság kritikai kiadását esetlegesen lehetővé tévő kéziratos anyagot) megvizsgáljam, emellett a korábbi, elsősorban Kertész elbeszélő prózájára koncentráló, készülő doktori disszertációmhoz kapcsolódó munkámat szem előtt tartva igyekeztem áttekintést nyerni az archívumban fellelhető kiadatlan elbeszélő szövegekről, és – főleg a

Németh Tamás

naplók, illetve vázlatok, töredékek alapján – feltérképezni a már ismert művek forrásait, hátterét, eszmei alapjait. Ennek megfelelően mindenekelőtt a Sorstalanságnak az archívumban található két kéziratát vettem górcső alá, s amellett, hogy megkíséreltem általános képet kapni róluk, tapasztalataimat demonstrálandó, elkészítettem az első fejezet teljes (az összes változatot és javítást, valamint azok feltehető időrendjét számba vevő) átírását. Mivel a regény szövegváltozatai eddig hozzáférhetetlenek voltak a kutatás számára, munkámnak ezt a részét különösen fontosnak tartom, s abban bízom, hogy – az idén eszközölt javításokkal és kiegészítésekkel – eredményei nem elhanyagolható segítséget jelenthetnek egy kritikai kiadás lehetőségének mérlegelésében. Megkülönböztetett figyelmet szenteltem a naplóknak, melyek egyrészt tartalmilag szorosan kapcsolódnak a Sorstalansághoz s ezáltal az imént vázolt kutatási irányhoz (sőt, Kertész ezeket a feljegyzéseket eredetileg az akkor még Muzulmán címen készülő regénye munkanaplóiként kezdte írni), másrészt a kertészi gondolatrendszer formálódásának, az írót ért eszmei hatásoknak minden bizonnyal legfontosabb dokumentumai. A naplókat ekkor csak 1973-ig sikerült tanulmányoznom, így a fennmaradó csaknem két évtized feljegyzéseinek megismerése idei munkám egyik kiemelt céljává vált. A Vázlatok címen katalogizált dokumentum részben a naplókkal való szoros kapcsolata (hiszen tulajdonképpen jórészt korai naplójegyzetekről van szó, melyekben a szerző olvasmányélményeiről és terveiről ad számot), részben a benne található – szorosabb értelemben vett – vázlatok és rövid, legfeljebb néhány oldalas, valószínűleg a hatvanas évek legelején keletkezett töredékek miatt bír különös jelentőséggel. E jegyzetek eredeti funkciója, úgy tűnik, Kertész első regényterve, az Én, a hóhér születésének nyomon követése volt, de ez hamar módosult. 1960 márciusában az író – mintegy kedvtelésből – új munkába merült: Vakáció a táborban, majd Muzulmán munkacímen a Sorstalanság írásába kezdett, s mint arra már utaltam, munkáját (1961-től már a naplókban) egészen 1973 májusáig rendkívüli alapossággal dokumentálta. A regény e két forrás segítségével ennélfogva in statu nascendi, gondolati-retorikai-stilisztikai formálódásának folyamatában válik vizsgálhatóvá, miközben létrejöttének „külső” története, az alkotási folyamat is megelevenedik – ennek jelentőségét (nem utolsósorban a kritikai kiadás szempontjából) talán felesleges hangsúlyoznom. A Vázlatok az említetteken és néhány elbeszélő, illetve drámai mű cselekményvázán túl egy esszé (Első vázlat a funkcionális ember portréjához) és négy elbeszélés töredékét (A császár katonája, A mentelmi jog, Izolde, Lót és leányai) tartalmazza. E dokumentumok, miközben betekintést engednek a fiatal írót foglalkoztató – nagyrészt az érett Kertész

Németh Tamás

munkásságára épp úgy jellemző – alapproblémákba, e problémák sajátos, ám megvalósulatlan megoldási kísérleteit is körvonalazzák, így a publikált életműben már meglehetősen egységesnek mutatkozó kertészi gondolatrendszerhez való viszonyuk vizsgálata nem lenne érdektelen. Az írónak a Vázlatok és a naplók lapjain mozaikosan felépülő, folyamatosan módosuló Sorstalanság-koncepcióját a Szépirodalmi Könyvkiadónak írt, legkésőbb 1974-ben, de egy homályos naplójegyzet alapján talán már 1973-ban1 – a Magvető Kiadó később híressé vált elutasítása után, tanulságaitól bizonyára nem függetlenül 2 – született levele összegzi. Tulajdonképpen a regény első koherens elemzéséről van szó, mely nemcsak a recepció által később vizsgált némely kulcsproblémát (így az utólagos tudás kizárását, a jelen idő szerepét, a speciális nyelvezetet vagy a zsidó identitás kérdését) világítja meg alkotói oldalról, hanem olyan elemzési irányokra (pl. a szöveg „montázs-eljárására” vagy a strukturális regény egyéb szövegekben is tárgyalt fogalmára) mutat rá, melyek a szakirodalomban eddig nem kaptak kiemelt figyelmet. A Berlinben töltött első hónapot az Én, a hóhér című regénytöredék felületes áttekintésével zártam, melynek reális célja leginkább a tájékozódás lehetett, mégis döntően meghatározta második kutatási tervem koncepcióját. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy az igencsak terjedelmes, a Sorstalanság közvetlen előzményének tekinthető szövegegyüttes elégséges

alapot

jelent

a

pályakezdő

író

formálódó

regénypoétikájának,

elbeszéléstechnikájának, kérdésfelvetéseinek alapos vizsgálatához. A regénytöredék címe alatt katalogizált egyik mappa3 ráadásul nem várt felfedezést tartogatott: egy jegyzetfüzetben, mely első lapjain valóban az Én, a hóhérhoz készült feljegyzéseket tartalmaz, a Sorstalanság valószínűleg legkorábbi fellelhető töredéke olvasható, egy, a végleges regény cselekménye előtt játszódó fejezet néhány jelenete több változatban. A töredék – melyben a későbbi regény több jellegzetes megoldásának előzménye, valamint a naplóban nyomon követhető korai koncepció részleges megvalósulása is tetten érhető – arra mutatott rá, hogy szükséges lehet a Sorstalanság írása idején keletkezett vagy datálatlan dokumentumok tüzetesebb vizsgálata. Munkámban mindkét kutatási terv összeállítása és megvalósítása során doktori témavezetőm, Radvánszky Anikó4 és az író szerkesztője, barátja, műveinek egyik legjobb

1

Imre Kertész Archiv 35., 1973. december 1. Ahogy azt utolsó mondata is sejteti: „Regényem megítélésénél kérem mindezek szíves figyelembe vételét.” (Imre Kertész Archiv 74., 5.) 3 Én, a hóhér (Imre Kertész Archiv 14.) – a töredék a jegyzetfüzet 9–55. oldalán olvasható. 4 Elérhetősége: [email protected] 2

Németh Tamás

ismerője, Hafner Zoltán5 segítségére támaszkodhattam. Berlini munkám megszervezésében az Irodalmi Archívum vezetője, Sabine Wolf6 volt segítségemre. Végül, de nem utolsósorban köszönettel tartozom természetesen Kertész Imrének, aki a személyes dokumentumokhoz való hozzáférésemet engedélyezve megtisztelt bizalmával, és lehetővé tette kutatásom megvalósítását. 3. A kutatás körülményei Kutatómunkámat 2015. július 13. és augusztus 11. között végeztem. Az archívum olvasóterme biztosítja a nyugodt munkát és a dokumentumokhoz való gördülékeny hozzáférést, néhány korlátozással azonban a gyűjtemény minden kutatójának számolnia kell. Talán a legfontosabb, hogy bár a Kertész Imre Archívum anyaga elvileg szabadon kutatható, a személyes dokumentumok (naplók, levelek) olvasásához természetesen az író beleegyezése szükséges. Mivel a beleegyezés meglétét nem az olvasóterem dolgozói ellenőrzik, arra akkor is szükség lehet (már az időpont-egyeztetés során), ha az adott kutatás nem érinti ezeket a dokumentumokat. Az archívum anyagának másolása csak rendkívül korlátozottan lehetséges. Egy kutatás során csak különleges engedély birtokában lehet 20 oldalnál többet másolni (naplókból és levelekből értelemszerűen csak a szerző beleegyezésével), és a másolást szigorúan az archívum személyzete végzi. Ez azért is fontos körülmény, mert ennek van némi (akár többhetes) átfutási ideje, így ebben az időben számolni kell azzal, hogy a másolandó dokumentum nem áll majd rendelkezésre. Az is világos továbbá, hogy a fenti szabály intézményi együttműködés nélkül, egyéni kutatás esetén nagy valószínűséggel helyhez köti a munkát. Érdemes figyelni továbbá arra is, hogy a dokumentumok bármely részletének publikálása az archívum engedélyéhez kötött, s az engedélyeztetési folyamat meglehetősen nehézkes, számottevő papírmunkával és (kapcsolattartási tapasztalataim alapján) akár komolyabb átfutással is járhat. Egy tudományos szöveg közzététele ezért tudatos tervezést, a szokásosnál hosszabb egyeztetést igényel, amely során szükséges lehet a publikálást vállaló folyóirat/kiadó bevonása is.

5 6

Elérhetősége: [email protected] Elérhetősége: [email protected]

Németh Tamás

4. A kutatás menete és eredményei 4.1. Én, a hóhér Kertész Imre első regényterve, melyet naplói alapján nemcsak pályakezdőként, de egy ideig még a Sorstalanság elkészülte után is opus magnumként képzelt el,7 sosem valósult meg. Egy átdolgozott részlete8 végül A kudarc című regény fejezeteként látott napvilágot 1988-ban.9 A katalógus szerint mintegy 250 lapnyi terjedelmű töredék két mappára oszlik, melyeknek keletkezési ideje bizonytalan (csupán annyi látszik biztosnak, hogy az ötvenes évek második fele),10 időrendje az alcím és a Kertész Imre által tett rövid megjegyzés alapján feltételezhető.11 Mindkét mappa változó hosszúságú (olykor csupán mondatnyi, félmondatnyi) töredékek sorozatából áll: lényegében a regény kezdete készült csak el több tucat változatban, egy utószó-torzóval kiegészítve. A különálló lapokon szereplő szövegek hiányosak (a mappák valószínűleg nem tartalmazzák az Én, a hóhér összes kéziratát,12 bár, ha hinni lehet a híradásoknak, az összes fennmaradt kéziratot igen), kronológiájuk alighanem csak részben rekonstruálható, egyértelmű jelek utalnak ugyanis a keveredésre.13 A tervezett mű cselekménye nagyjából-egészében mégis kirajzolódik e nagyszabású regénytorzó lapjain. Főhőse Hans Schmidt (később: Wolfgang Amadeus Lipsius), változó

7

„Mégis, rendületlenül hiszem, h mindennek ellenére ő a központi értelme az életemnek. (…) És minden, amit addig csinálok, közbevetés csupán, kaland, kibúvó, kerülő, amelynek titkos értelmét mégiscsak ő adja, neki kell beszámolnom róla, rajta mérhetem csupán az értékét.” (Vázlatok, Imre Kertész Archiv 22., 1960. március 18.) 8 Kisebb módosításokról van szó; bizonyára ezzel magyarázható, hogy az író a K. dossziéban úgy nyilatkozik, hogy „Egy szó változtatás nélkül” használta fel az egykori szöveget. (Bp., Magvető, 2006, 171.) 9 KERTÉSZ Imre, A kudarc, 293–306. 10 A második (15-ös számú) mappában lévő változatok számottevően eltérnek az elsőben szereplőktől – koncepciójuk nyilvánvalóan egészen más. Mivel a naplókból kiderül, hogy Kertész 1973-ban újra elővette a regénytervet (Imre Kertész Archiv 35., 1973. december 23.), az egyetlen kézzelfogható bizonyíték ennek keletkezési idejével kapcsolatban az író visszaemlékezése, amelyben a szóban forgó mappa egyes részleteiről így vall: „Legjobb oldalai harminc évvel később bekerültek A kudarc betétregényébe.” (I. m., 171.) Ennek ellentmondani látszik, hogy ugyanezen mappában, külön cetlin a következő megjegyzés szerepel: „Az egészről: fellapozni 1967. dec. 12-i feljegyzést a Naplóban”. Ugyanakkor semmi sem bizonyítja (a naplók sem), hogy a Sorstalanság befejezése után a terveken, vázlatokon, koncepcionális eszmefuttatásokon túl újabb regényrészletek keletkeztek volna (sőt, 1974. március 5-én a következő év feladataként említi az Én, a hóhért, majd 1975 januárjában és októberében egyik jövőbeli terveként beszél róla). 1975-ben, amikor Kertész a naplójában újra intenzíven foglalkozott a regénnyel, olyan formai-szerkezeti ötleteket járt körbe, amelyeknek az Én, a hóhér töredékeiben semmi nyoma. Nem tudni, hogy ezekből bármi is megvalósult-e. 11 Imre Kertész Archiv 14. és 15. A 14-es leltári számú dokumentum alcíme A szodomai magányos, és a cím alatt a következő meghatározás áll: „Eredeti vázlatok, kihullott részletek, eredeti formák.” A 15-ös számú dokumentum alcíme egyébként áthúzva, töredékesen szerepel: „A szodomai mag”. 12 Erről többek közt elválasztásnál megszakadt mondatok, kimaradt oldalszámok tanúskodnak. 13 Ilyen jel pl. az elválasztásnál megszakadt mondat későbbi folytatása, az összetartozó mondattöredékek felcserélt sorrendje, a különböző neveken színre lépő szereplők megnevezése stb. A szó szerint visszatérő szövegrészletek tanúsága szerint az író újra és újra elővette a korábbi változatokat – ezek relatív sorrendje esetenként nagy biztonsággal megállapítható, az abszolút sorrend azonban feltehetőleg rekonstruálhatatlan.

Németh Tamás

antik nyelvek és kultúrák szakértője, készülő művében igen ambíciózus, de a szakmai ranglétrán való előrehaladás iránt közömbös tudós, aki a harmincas évek Németországának történelmi-társadalmi miliőjétől szándékosan eltávolodva, egy ódon kisvárosba visszavonulva dolgozik exegetikai munkáján, melynek kulcsfejezete, szándéka szerint Lót történetének radikális újraértelmezése, folyamatos lázban tartja, míg katonai behívója meg nem zavarja féltékenyen őrzött magányában. A bevonulásától 1945-ig ívelő szakasz nem készült ugyan el, de az utalásokból rekonstruálható, ahogy egyébként a főhős múltja is. A második mappa ugyanis Lipsius emlékiratainak kezdetét variálja, melyből kiderül, hogy 1945-ben Nürnbergben (máshol: Spandauban) minden bizonnyal halálos ítéletére vár mint „a Prinz Albert Strasse fenevadja”, „a morvaországi hóhér”. A későbbi tervekben felmerült, hogy Lipsius visszatérhet katedrájához,14 illetve hogy a cselekmény elszakad a konkrét történelmi helyzettől, és több, párhuzamos narrátor által elbeszélt szálra oszlik,15 de ezek a változtatások, úgy tűnik, megmaradtak tervnek. Mint az a fenti rövid összefoglalóból is látszik, a töredékekben többféle hős, többféle kontextus, többféle elbeszélői viszonyulás bontakozik ki. A fiatal Kertész kísérletezett, és ez teszi e dokumentumokat igazán izgalmassá, hisz bennük a későbbi regények megoldásainak előzményei köszönnek vissza. Úgy tűnik, az írót már első regényére készülve is későbbi nagy témái foglalkoztatták: az Én, a hóhér minden további elbeszélő szövegénél esszészerűbb16 korpuszának elmélkedései többek közt az igazság, sors, szabadság, felelősség, megértés, ideológia, rend, hatalom, totalitarizmus, történelem kulcsfogalmai köré épülnek. Az esszészerűség jelentőségét itt nem lehet eléggé hangsúlyozni: a regény (egyébként stílusukban is leginkább) manni gondolatfutamai nemcsak a publikált esszéket előlegezik meg, hanem sajátos módon kontextualizálják, megvilágítják, sőt, mintegy értelmezik Kertész elbeszélő művészetének alapproblémáit és jellegzetes prózapoétikai megoldásait – ráadásul nem egy esetben az egész életműben egyedülálló módon. Ennek behatóbb elemzése szétfeszítené jelen beszámoló kereteit, néhány, kutatásom szempontjából kiemelt fontosságú tematikusmotivikus elemre azonban szeretnék az alábbiakban röviden kitérni.

14

Napló 1973, Imre Kertész Archiv 35., december 23. Ebben az esetben egy tanítványa is kulcsszerepet kapott volna, aki a „hamleti dilemmával” szembesül: megölje-e, vagy ne? 15 Napló 1975, Imre Kertész Archiv 37., május 16., június 10. 16 A regény második része egyébként – mint a hóhérság létformájáról szóló esszé (Napló 1975, Imre Kertész Archiv 37., május 16.) – Kertész tervei szerint ennél is tovább ment volna.

Németh Tamás

A mítosz mint kulturális jelenség, kifejezőeszköz17 és elbeszélésforma18 Kertész Imre egész életművében különös jelentőségű. Ugyanakkor reflexióiban ez viszonylag csekély súllyal szerepelt, s megjelent műveiben magát a fogalmat sem vizsgálta mélyebben – legtöbbször, de nem kizárólag köznyelvi jelentésében használta. 19 Más a helyzet az Én, a hóhér töredékeiben, hisz itt a mítosz problematikája a többi Kertész-szöveghez képest is megkülönböztetett szerepet kap. Először is a regény többszörösen önértelmező tükörszerkezetében: Schmidt/Lipsius története eredetileg A szodomai magányos címet viselte, s ez épp úgy vonatkoztatható az általa vizsgált bibliai történetre,20 mint magára a főszereplőre, aki az események kezdő- és végpontján más-más módon kerül metaforikus kapcsolatba Lóttal.21 A ötvenes évek végének vázlatait és a hatvanas évek naplóit olvasva ráadásul újabb réteggel gazdagodik a szöveg. Az itt nagyon is érezhető tudatossággal megalkotott Kertész Imre ugyanis a bibliai alak (és Lipsius!) újabb transzformációjaként áll előttünk; a motivikus, sőt, néhol szövegszerű hasonlóság az Én, a hóhér által egyébként is felkínált művészregény-olvasatot támogatja. Lipsius szakterülete módot ad továbbá arra is, hogy a regényben egyfajta sajátos mítoszértelmezés jöjjön létre. A töredékek (s legalább ennyire a hozzájuk kapcsolódó feljegyzések) páratlan gazdagságban adnak számot Kertész mítoszfogalmáról és általában: mitológiai érdeklődéséről – még azokat a szerzőket is megnevezik, akiknek műveiből az író meríthetett. Kétségtelen tehát, hogy e két dokumentum a Kertész-értelmezés egyik lehetséges irányának alapvető forrásai közé tartozik. Nem lehet azonban eléggé hangsúlyozni, hogy az Én, a hóhér szövegei korántsem merülnek ki ennyiben. Kijelenthető, hogy az első regényterv egyben a leginkább ambíciózus 17

Gondoljunk A kudarcban központi szövegszervező elemmé váló Sziszüphosz-mítoszra vagy A nyomkereső némely emlékezetes képére, pl. a z.-i gyárra, amelyet az elbeszélő „nagy Baál”-nak, „telhetetlen Moloch”-nak nevez. (Bp., Szépirodalmi Könyvkiadó, 1977, 98.) 18 Voltaképpen ez áll Az elbeszélés rítusa: mítosz és emlékezet Kertész Imre műveiben munkacímen készülő doktori disszertációm középpontjában. 19 Ez a kettősség kifejtve is megjelenik a K. dosszié „interjúiban”. (I. m., 239.) 20 Melynek tárgya „a jámbor magányos türelmes hite, rokonszenves harmóniája istenével és önmagával” (Imre Kertész Archiv 15.) 21 Lót története évtizedeken át foglalkoztatta az írót. Mint korábban említettem, egy korai töredéke, a komikus Lót és leányai már kísérletet tett a mítosz feldolgozására, amiről Kertész a későbbiekben sem mondott le egészen. Az Én, a hóhér és A kudarc kapcsolata már csak a betétregény miatt is nyilvánvaló, de a naplónak az utóbbi regény gondolati magvát elsőként taglaló egyik részlete újfent hivatkozik Lót történetére (Napló 1975, Imre Kertész Archiv 37., május 16.), ami az újabb regénykoncepció kialakításában betöltött ugyancsak kitüntetett szerepéről tanúskodik. Az író még abban az évben (október 6.) a történet radikálisan újszerű értelmezését vetette papírra, amelyből kiindulva évekkel később egy újabb parabola vázlata született meg. (Napló 1982–1983, Imre Kertész Archiv 44., 1982. november 19.) Úgy tűnik, a Lót-történet gondolati aktualitását Kertész mindig újabb szempontból ismerte fel, s a bibliai alapanyagot szembetűnő, már-már blaszfémikus nagyvonalúsággal kezelve saját dilemmáival gazdagította. Ez az évtizedeken át alakuló, de soha meg nem valósult mű mindenképp érdemes a mélyebb elemzésre.

Németh Tamás

darabja Kertész pályafutásának. Noha egyetlen fejezete sem készült el (és csak kettőbe kezdett egyáltalán bele), egyértelmű, hogy az író enciklopédikus műben gondolkodott: a töredékek zavarba ejtő gazdagsága (a már említettek mellett a zenéről, a szerelemről, a tudományról, és leginkább természetesen a szépségről egyaránt olvashatóak benne fejtegetések) arra utal, hogy a regény a maga par excellence kertészi alaptémáján, a diktatúra természetrajzán, a szabadság lehetőségeinek vizsgálatán túl az emberi jóval szélesebb spektrumát hivatott átfogni. Mindez – figyelembe véve végül azt a tényt, hogy az Én, a hóhér a Kertész-próza alakulástörténetének legkorábbi fellelhető stációja – a Kertész-kutatás egyik legértékesebb feltáratlan területévé teszi a regény töredékeit. A magam részéről saját vizsgálati irányaim érvényesítésén túl elsősorban arra tettem kísérletet, hogy a benne rejlő kutatási lehetőségeket a recepció által kijelölt súlypontok mentén felmérjem. 4.2. A naplók Nem véletlen, hogy az Én, a hóhér a naplókhoz képest kis terjedelműnek tűnő dokumentumait az imént viszonylag bőven tárgyaltam. A regény lehetőséget adott arra, hogy munkám ismertetésében egyben a naplók felmérhetetlen jelentőségét is aláhúzzam. E feljegyzésekkel kapcsolatos céljaim részben világosan kirajzolódnak az előzőekből: mivel a tematikailag folyamatosan gazdagodó bejegyzések, mint említettem, eredetileg műhelynaplónak indultak, s ezt a szerepüket sosem veszítették el teljesen, az elbeszélő művek alakulási folyamata mindenekelőtt ezekben a dokumentumokban érhető tetten. A naplók ráadásul hiánytalanul átvették a közvetlenül első kötetük előtt keletkezett Vázlatok funkcióit, így forrásértékük nem kizárólag az ismert szövegekre nézve óriási. A számos ötlet, cselekményterv, kompozíciós vázlat voltaképpen a láthatónál jóval fordulatosabb,22 hovatovább koherensebb pályaképet körvonalaz. A számos reflexív részlet, a hosszasan elemzett alkotói dilemmák, az írót ért hatásokat leginkább saját művészi kérdésfeltevéseinek tükrében vizsgáló élménybeszámolók (olykor kompakt műértelmezések) követhetővé teszik, hogy az elbeszélő művekben implicite tetten érhető, majd az esszékben kikristályosodó, sajátosan Kertészre jellemző eszmeiség milyen élmények hatása alatt, milyen megfontolások mentén, milyen fokozatokon át alakult. A naplók megismerése mindenekelőtt 22

A naplók beszámolnak többek közt egy, az írót hosszú időn át foglalkoztató fantasztikus elbeszélés, Az óriásmacskák tervéről (pl.: Napló 1984–1991, Imre Kertész Archiv 45., 1984. január 20.), illetve a Halhatatlanok – A halál tiltott öröme című kvázi-science-fiction regény ötletéről (pl. Uo., 1986. augusztus 10.). A bejegyzések alapján e művek – amellett, hogy Kertész feltétlen nyitottságáról tanúskodnak a kifejezőeszközök terén – szorosan illeszkedtek volna az ismert szövegek témavilágához és jellegzetes problematikájához, mégis kétségtelen, hogy bármelyikük a kertészi szövegvilág kuriózumává válhatott volna.

Németh Tamás

ahhoz segített hozzá, hogy ezt főbb vonalaiban feltérképezzem – csupán a vizsgált anyag változott tehát a korábbihoz képest, célkitűzésem lényegében nem. Mint azt már kutatási tervemben leszögeztem, a naplók tüzetes vizsgálatát az teszi különösen indokolttá, hogy a recepció korábbi feltevésével szemben a szintén 1961 és 1991 közötti bejegyzéseket tartalmazó Gályanapló nem csupán „kronologikus sorrendben történő válogatás harminc év naplófeljegyzéseiből”,23 hanem laza epikus vázra épülő, önálló mű, amely (a naplók alig több mint tizedét kitevő) terjedelmén túl stílusában, sorrendiségében, sőt, az átalakítások miatt sokszor a bejegyzések tartalmában is lényegesen eltér az archívumban található naplókötetektől, leginkább csak alapanyagnak tekinti tehát azokat, ráadásul – idei munkám során egyértelműen kiderült – néhány olyan részletet is tartalmaz, melyeknek előzménye nem található meg a berlini dokumentumokban. Kertész eredeti naplóit tehát (legalábbis a tárgyalt évekre vonatkozóan) nem túlzás lényegében kiadatlan korpusznak tekintenünk. Azt természetesen nem állíthatom, hogy harminc év során semmilyen változás (vagy ingadozás) nem történt a naplók alapjellegzetességeiben. Talán magától értetődik, hogy szövegük a nyolcvanas évektől egyre közelebb kerül a Gályanaplóéhoz.24 Ugyanakkor – s ez az, ami a kiadott kötetben legkisebb súllyal szerepel – jóval személyesebbé válik: az író szorosabb értelemben vett életrajzáról ebben az évtizedben derül ki a legtöbb. A megkezdett munkanaplót Kertész nem mindig vezette a korábbiakhoz mérhető következetességgel: míg A kudarc születésének dokumentációja a Sorstalanságéhoz hasonlóan kimerítően gazdag, s a Kaddis is komoly szerepet kap a naplók lapjain (olyannyira, hogy bizonyos részleteinek első fogalmazványai itt születtek) a Detektívregény és A nyomkereső alkotási folyamatáról alig tudunk meg valamit. A Sorstalanság egyébként – talán némileg meglepő módon – a hetvenes-nyolcvanas évek egyik leggyakrabban visszatérő témája marad. A napló beszámol a kiadás(ok) procedúrájáról, a regény fogadtatásáról, de ennél tovább megy: újraértelmezi a szöveget, elhelyezi az alakuló életműben, felhívja a figyelmet a többi regénnyel való összetett kapcsolatára, és a korai recepció megállapításaira reagálva néhol roppant figyelemre méltó

23

Lásd: ANGYALOSI Gergely, A képtelen individuum regénye: Kertész Imre Gályanaplója = A. G., Romtalanítás, Bp., Kijárat Könyvkiadó, 85. Érdemes egyébként megjegyezni, hogy Kertész a Sorstalanság megjelenése után a naplóit is benyújtotta a kiadónak (Napló 1975, Imre Kertész Archiv 37., május 16.), ekkor azonban még nem volt hajlandó változtatásokat eszközölni rajtuk, így nem jelenhettek meg. 24 Nem elhanyagolható tény, hogy a Gályanapló, amelyet nem utolsósorban épp műhelyfeljegyzései miatt méltattak, a személyes érdekű részleteken túl leginkább a munkanapló-jellegű bejegyzéseket hagyta el, és az esszé(töredék), az aforizma formái felé mozdult el. Az eredeti napló ebben a tekintetben még a terjedelmi különbséget figyelembe véve is jóval gazdagabb.

Németh Tamás

megjegyzéseket tesz.25 Kétségtelen, hogy ezek a részletek legalább annyira értékes dokumentumai a regény alkotói hátterének, mint a hatvanas évek során keletkezettek. A napló mindezek mellett – s talán leginkább – alakuló, bennfoglalt és kifejtett ars poeticák sorozata. A bennük feltáruló szembetűnően változékony, bizonyos alapvonásaiban mégis állandó esztétika számos, eddig háttérben maradt szempontot vet fel, így megismerése nem pusztán a filológiai, de az interpretatív megközelítéseknek is hasznára válhat. Az írói szemléletet, a művek születését befolyásoló hatások számba vételét mindvégig szem előtt tartó kutatásom egyik szerény, de jól hasznosítható eredménye az a 2014-ben készült, s idén jócskán kibővített (immár csaknem 300 tételből álló) táblázat, mely a naplóban szóba kerülő olvasmányélményeket teszi könnyen áttekinthetővé, a szerző, a cím és az előfordulás dátuma alapján kereshetővé. Elkészítésének motivációja szintén kettős: a forrásfeltárás igénye mellett az a meggyőződés, hogy a szóban forgó művek a Kertész-oeuvre eddig kiaknázatlan jelentésrétegeire hívhatják fel a figyelmet. A fentiek során talán sikerült világossá tennem, hogy a naplók megismerésének gyakorlati haszna leginkább egyéb művek – vagy a teljes életmű átfogó – vizsgálatában mutatkozhat meg. Törekszem rá, hogy készülő munkáim, melyekben lényeges szerepet szánok e feljegyzéseknek, ezt kétségtelenné tegyék. 4.3. Sorstalanság Kertész első regénye – kiváltképp a Nobel-díj átvétele óta – különleges helyet foglal el a kortárs kánonban. Részben az olvasóközönség és az irodalmártársadalom megkülönböztetett érdeklődése

indokolja,

hogy

2014-ben

végzett

kutatómunkám

középpontjában

a

Sorstalansággal kapcsolatos dokumentumok (a már tárgyalt Vázlatok és naplók mellett a regény két fellelhető kézirata)26 álltak. Miután kitűzött céljaim nagy részét tavaly sikerült elérnem, idei munkám során ez az anyag jóval kisebb jelentőséget kapott: elsősorban átírásom ellenőrzését (s amennyiben szükséges, pontosítását) terveztem elvégezni, mivel erre tavaly csak rendkívül korlátozott lehetőségem volt, s emellett céljaim közt szerepelt az is, hogy hasonló, de kisebb terjedelmű átírást készítsek a regénynek a recepció által kijelölt néhány fókuszpontjáról. Ez utóbbit a 25

Mélyen csodálkozom, h a S.-talanság alapvetően új regénytechnikája észrevétlen maradt, és legföljebb pszichológiailag értékelik, mint „gyermeklélektant”, nem pedig strukturálisan, mint a korra jellemző infantilizmust, mint kor- és totalitás-lélektant.” (Napló 1982–1983, Imre Kertész Archiv 44., 1982. szeptember 1.) 26 Imre Kertész Archiv 16. és 17. Az utóbbi jelentősége lényegesen kisebb, mivel a kiadott regényhez képest olyan csekély benne az eltérések száma, hogy gyakorlatilag tisztázatnak tekinthető.

Németh Tamás

tábori viszonyok első leírásával,27 Köves sokat idézett, a gázkamrák első említését is tartalmazó sétájával,28 valamint a tábori betegszoba bemutatásával29 sikerült megvalósítanom. Nemcsak tematikus, de retorikai szempontból is kulcsfontosságú részletekről van szó, melyek stilisztikailag-retorikailag releváns módon, meghatározó hatáselemeikben (így a jelen idő használatában) módosultak a kéziratban jól nyomon követhető változások folyamán. A vizsgált részletek alapján egyértelmű, hogy a regény születésének egyik utolsó fázisát (a szerző több munkafolyamat során eszközölt, a szöveg hatásmechanizmusait jelentősen befolyásoló javításait) dokumentáló kézirat és a Sorstalansággal kapcsolatos egyéb dokumentumok elegendő forrásanyagot biztosítanak egy számottevő újdonságértékkel bíró kritikai kiadás számára. Kutatásom egyik legfőbb célkitűzése, hogy egy nagyobb távlatú projektbe illeszkedve segítse ennek előkészítését. Ebbe a célkitűzésbe illeszkedik munkám utolsó fázisa is. Korábbi felfedezésem nyomán a Sorstalanság lehetséges katalogizálatlan töredékei után kutatva célirányosan áttekintettem azt a kisszámú dokumentumot, amely hasonló leletet ígérhetett.30 Ez alapján kijelenthető: a berlini archívumban nagy valószínűséggel nem lappanganak további töredékek. 5. Kutatási irányok, jövőbeli tervek Az archívum dokumentumai (ne feledjük: óriási terjedelmű – a híradások szerint mintegy 35 000 oldalnyi anyagról van szó!) kimeríthetetlennek tűnő lehetőségeket kínálnak a Kertészkutatás legkülönbözőbb érdeklődésű irányai számára. Úgy vélem, a kutatók érdeklődésére az általam is vizsgált dokumentumokon túl elsősorban az elbeszélő művek kéziratai tarthatnak számot, közülük is mindenekelőtt A kudarcéi: mivel az alkotói folyamatot a naplók rendkívüli bőségben dokumentálták (ráadásul a mű alakulástörténete figyelemre méltóan fordulatos), s az egyik közvetlen előzménynek tekinthető Én, a hóhér mellett az archívum a regény négy különböző kéziratát őrzi,31 formálódása a Sorstalanságéhoz hasonló mélységben tárható fel. 27

KERTÉSZ Imre, Sorstalanság, Bp., Magvető, 2001, 127–135. Uo., 139–143. 29 Uo., 254–257. 30 Ezeket három szempont alapján választottam ki: 1. a Sorstalanság írása idején keletkezett; 2. datálatlan; 3. az archívum dokumentumjegyzéke szerint különálló jegyzetfüzetet tartalmaz (ez ugyanis, mint láttuk, esetlegesen vegyes tartalma miatt választás elé állítja a dokumentumok mindenkori rendezőjét). Fontos megjegyeznem, hogy a szóban forgó dokumentumokat – ha kutatásom célkitűzései, mint az Én, a hóhér esetén, ezt nem indokolták – nem dolgoztam fel; kizárólag ebből a szempontból vizsgáltam át. 31 Közülük kettő (Imre Kertész Archiv 1., 21.) egészen egyedülálló bepillantást enged az írói munkába: szövegüket megszámlálhatatlan javítás, betoldás, vázlat, ötlet, karakterterv színesíti. 28

Németh Tamás

Munkámról, az archívumban szerzett tapasztalataimról a közeljövőben több publikációban szeretnék beszámolni. Két, már készülőfélben lévő, a Sorstalanság eddig ismeretlen töredékét, illetve az Én, a hóhér korpuszát tárgyaló tanulmány mellett távolabbi terveim közt szerepel egy, az archívumot és a Sorstalanság kéziratait bemutató, a szélesebb olvasóközönséget megcélzó esszé, de az általam megismert anyag néhány egyéb aspektusát (így Kertész megvalósulatlan ötleteit) is érdemesnek gondolom az alaposabb feldolgozásra. Jegyzeteimet, megfigyeléseimet azonban mindenekelőtt készülő disszertációmban szeretném hasznosítani, mely berlini munkám folyományaként minden bizonnyal számos új szemponttal fog gazdagodni.

Pannonhalma, 2015. november 8. Németh Tamás