Berlin átváltozásai kutatási beszámoló
A fal utóélete – A Bernauer Strasse Fal-emlékmű
Borzsák Veronika 2011.06.10
„Nyomvonalát követve órákat gyalogoltam, mintha átjárót keresnék a részvétlen történelemhez, vagy valamilyen lehetséges résen a saját elmémhez szeretném átügyeskedni a láthatót. Vannak dolgok égen és földön, amelyek vannak. Láthatók, tapinthatók, puszta létezésüket mégse foghatja fel józan ész, s ezekkel a dolgokkal kapcsolatban még az a kérdés se merülhet fel, hogy elfogadhatók-e. Nem érintheti se esztétikai, se etikai ítélet. Mintha azt a kockázatos felismerést szerettem volna eljuttatni a saját szívembe, miszerint létezik olyan világcsoda, melynek se szépsége, se jósága nincs, hanem ellenkezőleg, kizárólag csúnyasága és gonoszsága van. A Bernauer utcáról nyílt a legpazarabb kilátás, belátás; ez egyre megy.”
Nádas Péter Berlini tantörténetek Nappali Ház, 1991/3
Emlékezet, a jelen megértése a múlt vizsgálatán keresztül A Bernauer Strasse és a berlini Fal-emlékmű területe A korábban (19. sz-ban) külvárosnak tekinthető Bernauer Strasse a második Világháború után vált e megbélyegzett helyszínné, történelme jól illusztrálja milyen hatása volt a falnak Berlinben, hogyan pusztította el a város tereit, és hogyan tett tönkre emberi sorsokat. 1945-ben a németek második világháborús vereségét követően a győztes szövetséges államok és Szovjet Unió az 1920-ban létező nagy Berlini kerületek határvonalai alapján osztotta fel körzetekre a fővárost. Így kerültek a Bernauer Strasse keleti oldalán álló épületek a Berlin Mitte-be, a szovjet szektorba, míg az utca nyugati oldalán álló épületek a szövetségesek francia szektorába (Wedding). Amíg szabad mozgás volt a szektorok között, ez nem is jelentett problémát egészen addig, míg a Német Demokratikus Köztársaság nem építte fel a falat 1961 augusztusában megakadályozva ezzel a lakosság migrációját a nyugati oldalra. A fal, az utca keleti oldalán a homlokzatok vonalában húzódott, olyan szélsőséges helyzetet előidézve, hogy a keleti oldalon álló házak ablakai, kapui nyugatra nyílnak. A fal felépülését követő első évben esett a legtöbb áldozat: sok ember lakásának ablakából szökött át nyugatra, mások ezen szökési kísérletek alkalmával sérültek meg, de itt történt az első határőr rezsim által okozott haláleset is. Belegondolva az ott élt személyek szabadságának korlátozásába talán számunkra is érthetőbbé válik, hogy miért vált a Bernauer Strasse-i falszakasz sok dramatikus szökési kísérlet helyszínévé, illetve a német hidegháborús történelem fókuszpontjává. A határsávban álló épületek lakóit a fal építését követő pár héten belül evakuálták, az ablakokat és az ajtókat befalazták. Később a határsáv kiépítése miatt az épületeket felrobbantották, csakúgy mint a határsáv miatt megközelíthetetlenné vált, és ezért használaton kívül, üresen álló Megbocsátás Kápolnát 1985-ben. Szintén a határsáv kiépítése miatt pusztult el a Sophien Parish temető egy része, amely sok híres 19 században élt művész emlékhelye is volt. A környéken élő protestáns közösség vesztesége kettős: megszentségtelenítették a templomot és temetőt is. Végül a határok megnyitását és a rendszer reformját követelő tömeg 1989 november 10-én éjszaka itt döntötte le a fal első szegmensét a Bernauer Strasse és a Egerswalder Strasse közötti szakaszon, új határátkelőt nyitva nyugat és kelet között. A fal hivatalos bontása 1990 júniusában kezdődött meg, a Bernauer Strasse és az Ackerstrasse sarkánál. A Német Demokratukus Köztársaság bukása után a Német Történeti Múzeum kezedeményezésére jött létre az emlékhely. A történeti háttér adott volt, másrészről nincs még egy olyan hely Berlinben, ami ennyire magán viselné a kettéosztott város és a „megdönött” fal környezetével kapcsolatos viták nyomait, így ma ezen a területen található Bernauer Strasse Fal-emlékmű.
A Fal-emlékmű intézményei 1. Az emlékmű Willy Brandt nyugat berlin főpolgármesetere ötlete alapján jött létre a fal emlékmű ebben a formájában: a fal egy szakaszát meg kell hagyni olyannak, mint amilyen az 1989 november 9-én volt. „Maradjon egy darab ebből a rettenetes építményből a történelem gonoszságára emlékezetetve minket” mondta Brandt 89’ november 10-i beszédében. Az ötlet nagyon nehezen tűnt kivitelezhetőnek: az emberek véleménye kezdetben az volt, hogy tűnjön el a fal amilyen gyorsan csak lehet. Az első spontán faldöntést követően a berliniek és a világ minden tájáról érkező emberek vésőkkel és kézi eszközökkel álltak neki a fal bontásának. Mindenki akart magának egy darabot belőle, mert ez a szabadság és demokrácia elnyomásának végét jelentő bizonyítékot jelentette számukra. A múzeum az egész Bernauer Strasse-i falszakaszt szerette volna megóvni, ám az események olyan gyorsan zajlottak, hogy a védelemért felelős hivatalos intézkedés nem tudta ezt a tempót tartani, így a falból csupán egy 200 m hosszú egybefüggő szakasz maradt fenn a Berg- és Ackerstrasse közötti szakaszon. Az emlékhely eredeti elgondolása három dolgot tartalmazott: a Fal-emlékművet egy kiállítási térrel kiegészülve, illetve a Sophien Parish temető rekonstrukcióját. Az ezután indult „mit és hogyan” túlfűtött vita eredményezte végül az emlékmű ma látható formáját. A vita központi kérdései a következők voltak: kell-e állandó kiállítás a falnak és áldozatainak, és az ezen a helyen legyen-e? Ha igen, milyen formában. Szabadtéri kiállításként vagy inkább történeti dokumentum központként, emlékműként vagy inkább az emlékezés helyeként kell megjelenjen? Arról, hogy a falat ebben a formájában, a saját kontextusában kell-e megőrizni szintén heves viták folytak. Az emlékhelyeket górcső alá vevő viták során az igények és a megoldási lehetőségek széles spektrumát vonultatták fel a lehetséges megoldások között. Mély megértés- és véleménybeli különbségek voltak politikusok, művészek, áldozatok, „fal-harkályok” és fal-védők között. A környékbeliek és a katolikus közösség (akik a templomból a mai dokumentációs központ területére költöztették át székhelyüket) nem csináltak titkot a falszakasz történelmi emlékként való megóvása iránti ellenérzésüket illetően. A vitázók egyik fele teljesen el akarta tüntetni a falat, teret biztosítva ezáltal az új jövőnek, míg a másik tábor az emlékezés szükséges jeleként tekintett rá, mint az áldozatok emlékének és a diktatúra elnyomásának szimbólumára. Végül 1991 augusztusában a Berlini Szenátus meghozta a döntést a Fal-emlékmű létrehozásáról. Az ezt követő hónapokban a koordináló csapat a vita résztvevőinek a bevonásával készítette el a koncepciót. Ennek értelmében 1994-ben írt ki pályázatot a 70 méter hosszban megőrzendő Fal-emlékműről, és a 60 méter hosszban felállítandó emlékhelyről. A 212 méter falhosszból visszamaradó terület visszakerült a temetőhöz. 259 pályázat közül nem került ki győztesként egy pályamunka sem, végül a három második helyezett közül a stuttgarti Kohlhoff & Kohlhoff irodával kötöttek tervezési megbízást. Az ő elképzelésük szerint jött létre a mai formájában is látható 70 méter hosszú, két fényesre csiszolt acél pengefal közé feszülő falszakasz, mint fal-emlékmű. Az 1997 után felerősödő – a fal összes lehetséges maradványát védendő– vélemények nyomán a Berlini Szenátus a Bernauer Strasse-i falszakasz rekonstrukciója, és egy állandó kiállítás létrehozása mellett döntött. 1998-ban hivatalosan is megnyitotta kapuit az emlékhely. A vita hevessége az emlékezés mértékét és formáit tekintve az emlékmű hivatalos megnyitója után sem csillapodott le. Sok támadás érte Kohlhoff-ék tervét, hogy az emlékmű valójában nem tudja visszaidézni a fal okozta terrort, csupán egy gyenge reflexió, melyben elveszik a fal történeti valósága. Ennek a vitának a folytatásaként 2006 után újabb fejlesztések következtek (lásd később).
2. Dokumentációs Központ A Bernauer Strasse 111-ben Harald Franke tervezte dokumentációs központ épülete a megközelíthetetlenné vált Megbékélés kápolna utódjaként épült fel 1965-ben. Az egyházközösség 1999ben engedélyezte az emlékhely dokumentációs központként történő hasznosítását. Az épületet 2002/2003-ban a berlini Hapke/Zerr/Nieländer építészek tervei alapján építették újjá, ebben az időben alakították ki az épülethez tartozó kilátótornyot. A jelenlegi kiállítás a berlini fal építésének a történetét mutatja be, ám a tervek szerint az emlékhely átalakulásának befejeztével ezt a kiállítást is újjászervezik. 3. A Megbékélés kápolna A jelenleg a helyszínen – az egykori ’halálsávban’ – található Megbékélés kápolna az 1985-ben lebontott evangélikus teplom helyén épült újjá. A német egyesülést követően a terület visszakerült az egyház tulajdonába vallási célú használat feltétele mellett. A templom missziója az újáépítést követően az volt, hogy a régi templomból kimenekített harangok és a régi oltár az eredeti helyükre kerüljenek vissza. A terveket Rudolf Reitermann és Peter Sassenroth készítették. Az épület külső megjelenése beleillik a modern nagyvárosi környezetbe, míg a belső kialakítás a templom szolgáltatásainak lett alárendelve. A tervezésnél fontos szepont volt a környezet sajátosságainak a megtartása. Az új templom negyedakkora területen valósult meg mint amin elődje állt, falainak nyomvonalán belül maradva, nem érintve azt: ezeket a vonalakat a tereprendezés során újra megjelenítették. Az új és régi templom elrendezése a szentélynél kerül átfedésbe, ezt veszi körbe egy fedett-nyitott, ám vizuálisan takarást biztosító tér, amely a távolságot biztosítja a nyüzsgő környezettől. A régi templom harangjai a bevezető zónába kerültek, a lerombolt templom tornyának egy visszaállított szobra mögé. A kápolna szekezete egy ovális formájú döngölt föld-falból – ez a templom belső tere –, és egy ezt körülvevő fa oszlopcsarnokból áll (átmeneti tér). A döngölt földszerkezet az Auszriában élő Martin Rauch vályogművész munkája. A templomtér belseje csak a nélkülözhetetlen, minimális számú elemre korlátozódik: itt egyetlen díszletként a lerombolt templomból kimenekített oltár van felfüggesztve az eredeti bejárat helyén, melyet 1961-ben a fal építése során befalaztak. A kápolnát 2000-ben szentelték fel, mint a protestáns egyházi megbékélés templomát valamint a Falemlékmű szerves részét. Az egyházközség tagjait és a látogatókat egyaránt szolgája az emlékezés és az imádkozás helyeként. A kápolna célja nem elsősorban a terror emlékének vallással való feloldása. Sokkal inkább a személyes vagy spirituális életüket a fal által megsebzettek gyógyító forrása, ahol megpróbálhatják megkeresni a történtek feldogozásához vezető utat az emlékhely nyilvánosságán és kollektív megemlékezéseken keresztül.
4. Új fejlesztések 2006 után, az emlékezés parkja Az emlékmű területét a Berlini Szenátus 2006-os döntésének megfelelően 2010-re a fal áldozatairól szóló megemlékezés központjává fejlesztették. Ezen fejlesztések alkalmával nyitott meg 2009-ben a látogató központ a Gartenstrasse-n. Itt lehet információt szerezni az emlékhely intézményeiről, kiállításairól, valamint az előre regisztrált csoportok vezetett látogatásainak is ez a kiindulópontja. Több új elemmel is bővült 2006 után az emlékmű, többek között egy szabadtéri állandó kiállítással, amely a korábbi határsáv helyére került. Ez amolyan közparkként a nap bármely órájában bárki számára megközelíthető. A park terveit 2007-ben – sikeres nemzetközi tervpályázatot követően – két berlini építésziroda a sinai és az ON Architektur készítette el: az ő elképzelésük volt az 1,3 km hosszú, 4,4 ha kiterjedésű új emléktáj (neuartigen Erinnerungslandschaft). A meglévő maradványokat és a fal nyomvonalát megőrizték, hogy a drámai történelmi események emlékét ezek segítségével hívják életre. Az „emlékezés ablakai” (Fenster des Gedenkens) 2010-ben készült el, a határsáv építése miatt elpusztult Sophien Parish temető központi elemeként, azzal a céllal, hogy méltóságteljes emléket állítsanak vele az áldozatoknak. Az emlékpark és a szabadtéri állandó kiállítás építésének első, Gartenstrasse és Ackerstrasse (A) közötti fázisa 2010 májusában készült el. A fennmaradó három fázis építése, a B, C és D 2012-ben fejeződik be. Az állandó kiállítás programjáról az emlékhely honlapja azt írja, hogy a megvalósítás végeztével a tárlat szemlélése során négy értelmezési réteget fedezhetünk majd fel. Első rétegként a fal nyomvonalát korten-acél elemek jelzik majd, valamint a menekülőalagutak és az elbontott határépítmények helye is látható lesz. A második réteg a határsávval kapcsolatos incidensek helyét mutatja és írja le. Harmadik rétegként a „régészeti ablakokon” (archäologische Fenster) keresztül a fal előtt ideiglenesen felhúzott határ-létesítményeket és a határsáv miatt elpusztult városrész maradványait figyelhetjük meg. Végül a kiállítási tablókon kaphatunk információt és magyarázatot a legfontosabb eseményekről, illetve ezek adják meg a történelmi kontextust is. Az állandó kiállítás tematikája négy téma szerint kerül csoportosításra: A: A fal és a határsáv, megvalósult B: A város elpusztítása (2011-ben valósul meg) C: A fal építése (2011-ben valósul meg) D: A falnál történt... (2012-ben valósul meg)
A fejlesztési tervek szerint a park a megemlékezésen túl, az életminőséget javító kikapcsolódás és a szabadidő minőségi eltöltésének helye is. Mint láncszem akar jelen lenni a volt Nyugat és Kelet között egy eléggé leromlott, és szociális problémákkal küzdő városrészben. A park egyrészt praktikus és szükséges városi funkció (a Prenzlauer Berg és központ sűrű grudnerzeit-i szövetében kielégíti a zöldterület igényt), másrészt szabadidőpark is (a pihenés, a játék, az önmegvalósítás terét jelenti a környékbelieknek).
Összegzés Városépítészeti szempontok Vásorépítészeti szempontból nagyon idokolt volt, hogy a terület, amely egészen a közelmúltig parlagon hevert valamilyen módon felhasználásra kerüljön. Ami használat időlegesen adódott az hosszú távon nem volt tartható, kaotikus és rendezetlen körülményeket idézett elő: egy részét bontott építőanyaglerakatként, más részeit parkolóként, porosodó-gazosodó építkezési telephelyekként használták. Mivel a környék szociális helyzete nem a legjobb (a volt nyugat-német Wedding és a kelet-német Mitte határa), a beépítés elég sűrűnek mondható és nagyobb, összefüggő zöld terület sincs a közelben a temetőn kívül, ezért érthető célkitűzés a láncszem szerep és a park létjogosultsága is. A sokféle érdek ellenében városfejlesztési sikertörténetnek titulálható a park megvalósulása, mert a terület felhasználását illetően a Fal-emlékhely és a park nem kizárólagos lehetőségként merült fel: kezdetben még a két belvárosi gyűrüt összekötő városi autópálya terve is megjelent. Végül a városfejlesztési tanács lobbijának köszönhetően az autópálya tervből egy villamos vonal terv lett (ez meg is valósult időközben), ami szintén jó hatással van a környék felzárkóztatására.
Építészeti szempontok és a program A park jelenleg is építés alatt áll. Látogatásunkkor megtekinthettük a közlemúltban elkészült A zónát, valamint a B és C zóna aktívan zajló építkezési munkálatait. A már elkészült park építészeti és kivitelezési minőségét tekintve említésre méltó. Egy akkurátusan megtervezett koncepción alapuló park van kibontakozóban az egykori határsáv helyén, amelyben igényesen tervezett és megvalósult épületek állnak. Az eszközök nagyon maiak: a domináns szerep a szuperdivatos rozsdásodó korten-acélé, de az anyaghasználatban megjelenik még a csiszolt acél, a beton és a fa is. A kibontakozó építészeti összképet úgy jellemezném, hogy rendben van. Kellőképpen érdekes és mai, ötletes de nem túlbúrjánzó. A szokatlannak éppen nem mondható korten mintha kicsit már sok lenne (mert mostanában ez szinte kötelező), de még belefér a jó ízlés fogalmába.
Megválaszolatlan kérdések inkább a programmal kapcsolatban maradtak bennem, hogy az emlékezet ilyen mértékű intézményesítése és központosítása nem öli-e meg a dolog lényegét. Mintha a program tovább lett volna gondolva annál, mint amennyire feltétlenül szükséges. A túlságosan célratörő koncepció agyonnyomja a spontaneitást: szinte minden lépésnek megvan a forgatókönyve, hogy mire kell emlékezni vagy gonolni, mintha az emlékezés maga is szigorú koreográfia alapján zaljlana le. Az információ mennyisége szinte túlterhel. Vajon van-e így mód arra, hogy találkozzanak a szellemi síkon a személyes „megbékélés” és a kollektív megemlékezés dimenziói, ahogy ez a Megbékélés kápolna missziójában megfogalmazódott? Mint arról már a fal-emlékmű létrehozása kapcsán írtam, a helyzet a kezdetektől fogva sok vitát generált, pedig akkor még fel sem merült a park ötlete. A viták kapcsán tisztán látható, hogy a közemlékezet iránti, különböző mértékben érintett, sokféle eredővel rendelkező igényt nehéz úgy összehangolni, hogy az mindenkinek megfelejen. Számtalan formája és módja van a megemlékezésnek, mint ahogy egy ilyen emlékhely megoldásának is. Mindegyikkel lehet egyet érteni vagy annak ellentmondani, esetleg továbbgondolni. Itt az utóbbi történt: a fal-emlékmű elkészülte után, de még az azt körülvevő park ötlete előtt, a közvélekedésben hiányérzet maradt hátra az emlékmű asszociácói által a szemlélőben felmerülő kérdések miatt. Ezek a kérdések ma már megválaszolva, készen állnak fogyasztóik számára. De vajon nem veszett-e el valami fontos útközben? Vajon nem esett-e át a 2006-os bővítések következtében a dolog a ló túlsó oldalára? Lehet-e, kell-e a bővítés történetének a végére pontot tenni? És vajon fokozni lehet-e ezt még? A felvetések megválaszolatlanok maradnak, mintahogy az sem biztos, hogy a történet véget ért...
Felhasznált irodalom: Berlin Wall – Memorial Site, Exhibition Center and the Chapel of Reconciliation on Bernauer Strasse Edited by „The Berlin Wall – Memorial Site and Exhibition Center” Association Jaron Verlag 1999 – angol változat Architekturführer Berlin-Mitte Reiseführer Berlin: Neubauten und Sanierungen seit 1990 Herausgeber: Dorothee Dubrau, DOM publishers 2009. Berlini tantörténetek Nádas Péter, Nappali Ház 1991/3 www.berliner-mauer-gedenkstaette.de/en www.berlin.de/mauer/index.en Eine Stadt wächst zusammen : 10 Jahre Deutsche Einheit: was aus der Berliner Mauer wurde A city grows together : 10 years of German unification: what became of the Berlin Wall Gabriele Camphausen, Christian Bahr Jaron Verlag 1999 Die Berliner Mauer heute : Denkmalwert und Umgang The Berlin wall today : cultural significance and conservation issues Polly Feversham, Leo Schmidt Verlag Bauwesen 1999
