BERÉNYINÉ KOVÁCS GYÖNGYI A SZLOVÁK NEMZETISÉGŰ EVANGÉLIKUSOK MAGYAROSÍTÁSI TÖREKVÉSEI PEST MEGYÉBEN A REFORMKORBAN1
Dolgozatomban az evangélikus szlovákok magyarosításának eszközeit veszem sorra. Először a szlovákok reformkori történetét, majd az evangélikus egyház és a magyar nyelv viszonyát vázolom fel röviden. Ezt követően a kutatás fő forrásául szolgáló Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratai között fellelhető az Egy’ a Magyar Nyelv terjesztésére ügyellő […] állandó Megyebeli Kiküldöttség iratainak gyűjteménye 2 alapján veszem sorra a szlovák evangélikusok által lakott Pest-Pilis-Solt vármegye (továbbiakban Pest megye) településeit. A megye települései közül a Váci és a Pilisi járásban fordultak elő atrocitások a magyarosítással szemben. Ezek elemző feltárására vállalkoztam. Mivel a vizsgált időszakban mind a megyei középnemesség, mind az evangélikus esperességi kerület vezetősége fontos feladatának tartotta a papok és tanítók megnyerését, ezért a továbbiakban az erre irányuló folyamatokat kívánom ismertetni a fennmaradt megyei, illetve egyházi források alapján.
A szlovákok nemzeti öntudatra ébredése A szlovák nemzet egy rendi, történeti, állami múlttal nem rendelkező etnikum volt. Sajátos kelet-közép-európai nemzeti fejlődési utat jártak be. A szerény polgári és kisnemesi rétegek mellett főleg az értelmiség jutott nagy szerephez a nemzeti nyelvvel, az irodalommal és a nemzeti ideológiai célok megfogalmazásával kapcsolatos kérdésekben. A szlovákok nemzeti öntudatát a Nagy Morva Birodalom, mint ősi állam, és a pánszlávizmus ideológiája hatotta át.3 Két csoport különíthető el a polgári átalakulásért és a nemzeti nyelvért folytatott küzdelem során. Az egyik a Jan Kollár vezette csoport a nyugat szlovák nyelvjárást szándékozott hivatalos nyelvvé tenni. A csoport másik meghatározó képvelője, Anton Bernolák nagy lépést tett 1
Jelen tanulmány a Pest Megyei Levéltár 2011. november 24-ei konferenciáján elhangzott előadás szerkesztett változata. 2 Pest Megyei Levéltár (PML) IV. 3-c/1. Pest-Pilis-Solt vármegye Nemesi Közgyűlésének iratai. Köz- és kisgyűlési iratok. 1790−1848. 3 Kosáry Domokos: Nemzeti problémák az 1848 előtti Magyarországon. In: História, 1982/4−5. szám, 11−12. o.
1
a megosztottság áthidalására, amikor a katolikusok körében használt népnyelv és az evangélikusok bibliai nyelve helyébe először új és egységes szlovák irodalmi nyelv nyelvtanát, valamint szótárát is megírta. A cseh nemzet segítségével a Cseh-Szlovák nemzeti állam megteremtését tűzte ki célul a föderális Ausztria keretein belül. A másik csoportot L’udovít Śtúr vezette, követőivel a népnyelvet, azaz a középszlovák nyelvjárást tették követendővé. A szlovák államot Magyarországon belül akarták önállósítani.4 A szlovákok harcoltak a magyarosítás ellen, mert úgy vélték, hogy ez az ő nyelvük művelését, fejlesztését akadályozza, sőt fenyegeti. A magyar nemzeti célokért küzdő magyar középnemesség és értelmiség nem mért azonos mércével: határozott és előremutató harcot vívott a magyar nyelv műveléséért és a közéletben való érvényesítésért, de a hazai nem magyar népek esetében ugyanezt, sőt még a nemzeti mozgalmak sokkal szerényebb törekvéseit sem hagyta érvényesülni.5 A Tudományos Gyűjtemény egyik cikke 1817-ben a következőt írta: „a szlovák kaszás és robotoló nyelv, amíg a magyar győzelemmel foglalta el az országot és a tótnak, mint zsellérnek neve nem kaphat a magyar hazában nemzeti nevet.”6 Elgondolkodtató az evangélikus egyház hídszerepe a magyar nyelv bevezetésével kapcsolatban. Véleményem szerint, a világi felügyelők igen nagy hatással voltak a gyülekezetek életére, ugyanakkor a megyei életben is vezető szerepet töltöttek be, és rendkívül fontosnak tartották a lelkészeket felsorakoztatni a magyar nyelvű anyakönyvezés, igehirdetés és iskolai oktatás mellett. Ugyanakkor a vallás decentralizált felépítéséből eredt, hogy a szuperintendensek, azaz püspökök, ügyeltek a vallási rendszer tisztaságának megtartására, ezért ellenőrizték megyéjüket, vizsgáztatták lelkészeiket. De mind a papok személyére, mind a helyi egyház ügyeire, a gyülekezetnek és a világi felügyelőknek is rendkívül nagy befolyása volt. 7 A megyék az 1805. évi 4. tc. értelmében egész belső ügyintézésüket magyarul végezték, magyarul expediálták kiadványaikat, magyarul vezették számadásaikat, a magyar területen lévő testületektől és egyénektől magyar beadványt követeltek, a megyék falvaiban magyar iskolamesterek tartását rendelték el. Hiszen a tanító nemcsak a hatályos törvényeket kellett, hogy betartsa, hanem a szülőket és a gyülekezet tagjait, a községet meg kellett, hogy győzze a magyar nyelv megtanulásának, későbbiekben használásának szükségszerűségéről.8
4
Gergely András (szerk.): 19. századi magyar történelem. 1790−1918. Korona Kiadó, Budapest, 1998. 194. o. Vörös Károly (szerk.): Magyarország története. 1790−1848. 5/2. kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980. 810. o. 6 Magyarország története. 1790−1848. 5/2. kötet. 792. o. 7 Gergely, 61−67. o. 8 Detre János: Az evangélikus iskolák. Studia comitatensia 26. Tanulmányok Pest megye múltjából. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 1996. 59. o. 5
2
A magyar nyelv bevezetése 1805–1806 Pest megye 1806. január 1-jétől a közgyűlési, a törvényszéki és a számvevőszéki jegyzőkönyveket magyar nyelven vezette.9 A Magyar Királyi Udvari Kancellária elé szánt iratokat felezett lapon magyarul és latinul küldte fel, amin a vármegye nevét magyarul is feltüntette. Ezen túl a megyebeli tisztségviselőknek is magyarul kellett tudósításaikat, jelentéseiket megtenni. A községeket pedig arra utasították, hogy ahol nem volt eddig magyar iskolamester, ott kötelesek lettek egyet felvenni.10 Ezt a megyei határozatot az ország többi törvényhatóságának is elküldték, s a beérkezett válaszokból kitűnt, hogy a magyar nyelv előtérbe helyezésével a megyék is egyetértettek.11 1806-ban már felvetődött a nemzetiségek által lakott községekben a diákok magyar nyelven történő oktatása is. A lakosságot ezeken a településeken magyar nyelven kellett taníttatni. „Az előmeneteleket reménylhető hivatalokkal biztatni, mindnyájokat a kizáratással, megvetéssel fenyegetni.”12 A nemzetiségek elmagyarosításának kívánsága tehát nem elszigetelten, a magyar nyelvművelés jogos követelésétől függetlenül, hanem ezzel együtt, szinte attól elválaszthatatlanul jelentkezett. A nacionalizmus ebben a korszakban Janus-arcú eszme volt. Ez jellemezte a magyar nemzeti mozgalom élén álló középnemesség és az érdekeit megfogalmazó polgári-nemesi értelmiség nemzetiségi politikáját.
A magyar államnyelv bevezetésének kérdése az országgyűléseken 1825–1848 között Az 1825–27-es országgyűlésen megújult a magyar nyelv használatának kiterjesztéséért folyó küzdelem; e küzdelemben külön hangsúlyt kapott a nyelv műveltségközvetítő szerepe, valamint a magyarnak oktatási nyelvként való bevezetése.
9
PML IV. 3-a/1. Pest-Pilis-Solt vármegye Nemesi Közgyűlésének iratai. Köz- és kisgyűlési jegyzőkönyvek. 1805:2682 10 PML IV. 3-a/1. 1806:1929 „… mivel pedig a nyelv tökéletesítését és gyarapodásának előmozdítására nem volna, annál hathatósabb mód, mintsem ha a nevendék ifjúság első zsendéjével abban gyakoroltatik annál fogva a járásbéli szbíró urak oda utasítattak, hogy azon községeket amelyeknek kebelén magyar iskola mesterek eddig nem tartattak, arra kötelezzék, hogy innentől olly iskola mestereket felfogadván, akik magyarul is tudnak, általuk az ifjúságot magyar nyelvre is oktattassák, és magyar nyelv tanítását rendszerént való Tudománynak tegyék.” 11 PML IV. 3-a/1. 1805:1611–1637 Baranya, 1805:1612 Gömör, 1805:1613 Nagy-Honth 1805:1614 Nógrád, 1805:1615 Szabolcs, 1806:1616 Szatmár, 1806:1617 Somogy, 1806:1618 Moson, 1806:1619 Esztergom, 1806:1620 Bereg, 1806:1621 Ugocsa, 1806:1622 Ungvár, 1806:1623 Csanád, 1806:1624 Trencsén, 1806:1625 Árva, 1806:1626 Bács-Bodrog, 1806:1627 Szepes, 1806:1628 Komárom, 1806:1629 Krassó. 12 Magyarország története. 1790–1848. 5/2. kötet. 791. o.
3
A magyar nyelv használatáért és a nemzetiségek elmagyarosítása érdekében hozott megyei intézkedések nagy része az 1830–1836-os esztendőkre esett. Az 1830. évi 8. tc. és az 1836. évi 3. tc. a magyar nyelv érvényesítése területén újabb eredményeket hozott. A magyar nemesség a megye területén megyei határozatokkal igyekezett magyarosítani a nemzetiségi területeket, s nem a bécsi udvar politikájának megfelelően járt el. E cél megvalósítása érdekében megindult magyarosítási akciókat kiterjesztették az ország gazdasági, politikai és egyházi életére is. Megvalósították a megyék közötti magyar nyelvű érintkezést.13 A Helytartótanács is helytelenítette a szabályrendeletben megfogalmazottakat. Az 1832. április 9-ei leiratában a nyelvkérdéssel kapcsolatos törvények betartására szólította föl a vármegyét. A megye nem vette figyelembe a leirat érvelését „…mivel ezen megye lakosainak sokkal nagyobb mennyisége az, melynek a Magyar nyelv sajátja, mint az, mely idegen nyelven szól, s eszerént igaságos lenne, hogy a kisebb rész alkalmaztassa magát a nagyobbikhoz kivált oly dolgokban, melynek eszközöltetése egész hazának javával s a nemzetiségek előmozdításával oly szoros összeköttetésben áll, a tárgyalt rendelések pedig éppen azon meggyőződésből származtak, hogy ezen célnak elérhetésére azok légyenek a leghathatósabb eszközök, úgy hiszik az egybengyűlt rendek”.14 A megyék külön hangsúlyt helyeztek az elemi iskolákra, ahol a nemzetiségi gyerekeket nem anyanyelvükön, hanem magyarul akarták oktatni. Nem egy megye még azt is javasolta, hogy szervezzék meg a nem magyar nemzetiségű gyermekek magyar községekben szolgaként való alkalmazását, ezzel még tovább élezve az ellentéteket. A megyék nagy gondot fordítottak arra is, hogy a nem magyar lakosságú községek közigazgatási nyelvét magyarrá tegyék. Ennek érdekében elrendelték, hogy a községek csak magyarul tudó jegyzőt alkalmazzanak, vagy ahol a jegyző nem tud magyarul, ott magyarul tudó segédjegyzőt állítsanak munkába. Törekedtek a nemzetiségi egyházközségek nyelvének magyarosítására is. Magyarul tudó papok alkalmazására, magyar nyelvű istentiszteletek tartására, illetve az anyakönyvek magyar nyelven való vezetésére irányuló követelések egyre több nemzetiség által lakott megye javaslatai és határozatai között szerepelt. A megyék az ilyen és ehhez hasonló magyarosítási programok keresztülvitelében az egyházak, különösen az evangélikus egyház, segítségét is igénybe vették.15 Pest megye ilyen irányú törekvését mutatta az evangélikus egyház főfelügyelőjéhez írt programja: „Amennyiben pedig méltóságodnak kormánya alatt oly e megyebeli községek is volnának, melyekben az isten igéje még idegen nyelveken magyaráztatik, azokban azon mértékben, melyben az ilyetén községek lakosai a magyar nyelvnek értésében és tudásában nagyobb-nagyobb előmenetelt 13
PML IV. 3-a/1. 1831:313 PML IV. 3-a/1. 1832:2908 15 Vörös Károly (szerk.): Magyarország története. 1790−1848. 5/1. kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 795−796. o. 14
4
tenni fognak, ezen idegen ajkú egyházi beszédeknek és tanításoknak a számokat is arányosan kevesebbíteni, s midőn azt a környüllások engedni fogják egészen megszüntetni méltoztasson.”16 Az 1832–1836. évi országgyűlés a magyar reformpolitikusok számára a nyelvkérdés és polgári szabadságjogokért (sajtó-, szólásszabadság, közteherviselés) vívandó harc kísérleti terepe volt. A liberálisok vélekedése szerint a polgári szabadságjogok kiterjesztése során a nemzetiségek és a felekezetek együttműködhetnek. A reformereket gyökereik a magyarajkú nemességhez kötötték. Véleményük szerint a magyarságot (itt a magyar nemességre gondoltak) a közélet és a magyar nyelv kötötte össze. A nyelv és az etnikum önmagában nem nemzetteremtő tényező, nemzetté az etnikum csak akkor emelkedik, ha történelmi múltja van, ha államot alkotott és alkot.17 A valós helyzet azonban azt mutatta, hogy a nyelvi viták és a törvényhatósági intézkedések kényszerítő jellege miatt a nemzetiségek nyelvi-kulturális védőbástyájuknak egyre inkább a latin nyelvet tekintették. 18 Kétségtelen, hogy ezt a programot az evangélikus egyház Zay Károly vezetése alatt támogatta. A magyar köznemesség, míg a huszas–harmincas években inkább az erőszakos magyarosítás mellett kötelezte el magát (vadkerti eset), addig a negyvenes évekre egy hosszú távú erőszakmentes magyarosítási törekvés alapjait rakták le (Aszód).
A soltvadkerti erőszakos magyarosítás Szalay Pál, a Solti járás alszolgabírája botrányosan járt el a vadkerti evangélikus-református templomban a hívekkel és a lelkésszel szemben, amikor 1823 húsvét hétfőjén bezárta a papot és híveit a templomba. Az eset oka csupán egy hagyomány követése volt, ugyanis a községben évek óta a magyar nyelvű istentisztelet előtt szlovák, illetve német nyelven folyt az igehirdetés. Megfenyegette a papot, és a következő szavakkal utasította rendre a híveket: „Nem olyanok a mi protestáns papjaink, mint a katolikusok. Mi parancsolunk ezeknek, mi tesszük őket pappá, de le is tesszük őket, amikor tetszik… Ezt a rongyakasztófára való huncutot rövid vasra veretem, és egyenesen küldöm Pestre a vármegyeházához. Micsoda ember kentek, hogy papjoknak nem tudnak parancsolni? Pénzért keresztel, pénzért eseket! Kentek parancsoljanak neki nem ő kenteknek!”19 16
Arató Endre: A magyarországi nemzetiségek nemzeti ideológiája. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983. 114. o. Gergely, 214. o. 18 Szekfű Gyula: Iratok a magyar államnyelv kérdésének történetéhez. Magyar Történelmi Társulat, Budapest, 1926. 139. o. 19 Káposzta Lajos: Vadkert község a 19. század elején. Halasi Múzeum 3. Thorma János Múzeum, Kiskunhalas, 2009. 102−103. o. 17
5
Egy tanítói karrier lehetősége Pilisen Tanító választása esetén különösen szívesen alkalmaztak az igényes egyházközségi vezetők lelkészi képzetséggel rendelkező tanítót. Horeczky Sámuel tanító rendkívül nagy népszerűségnek örvendett Pilisen. Nagy egyetértésben nevelte kilenc gyermekét a tanítólakban. Ráadásul egyedül, segédtanító nélkül példásan 300-400 gyermeket tanított az iskolában. Bartholomaides Pál idős lelkipásztor egészségi állapota 1831-ben rendkívül megromlott. Beleznay János, a pilisi egyházközség inspectora engedélyt kért az esperestől, hogy Horeczky tanító magyarul prédikálhasson, és lelkészi feladatokat is elláthasson az idős, beteg lelkész helyett. Az esperesség megadta az engedélyt, de a következő feltételekkel: egyrészt a prédikáció szövegét mindig egyeztesse az idős pappal, másrészt kiküldenek majd egy segédpapot, és Horeczky megbízatása csak addig tarthat. Az aszódi lelkész volt ekkor az esperes, aki személyesen ismerte Horeczkyt, mégis szívesebben látta volna Bartholomaides Pál utódának akár Esztergály Mihályt vagy Sárkány Sámuelt. Ugyanakkor a gyülekezet tagjai rendkívüli módon ragaszkodtak a tanítóhoz, és csak őt tudták elképzelni papjukként. Egy ügyes diplomáciai lépéssel Beleznay János világi felügyelőként nemcsak a pilisi lelkészi állástól, hanem a tanítói állásától is megfosztotta Horeczky Sámuelt.20
Egy aszódi pánszlávista tanító A következő táblázat a Galga menti települések tanítóinak nyelvtudását mutatja. Ebből is jól látható, hogy a nemzetiségek által lakott településeken általában a tanítók beszéltek magyarul és ezt a tanításban is használták.
20
Község
Tanító
Nyelvtudás
Galgamácsa
Kovacsics András
magyarul, szlovákul
Domony
Klossek József
magyarul, szlovákul
Váckisújfalu
Maretsik Mihály
szlovákul jól, magyarul közepesen
Zsidó
Dömölky János
magyarul és szlovákul
Püspökhatvan
Dvorák János
magyarul, szlovákul jól, németül közepesen
Detre, 47−49. o.
6
A Galga menti iskolákban a szlovákul jól beszélő tanítók szlovákul tanítottak, de szorgalmazták a hivatalos nyelv, a magyar tanulását is. 1841 decemberében megüresedett a tanítói állás Aszódon. Burkhard Mihály tanító a jegyzőkönyvi bejegyzések tanúsága szerint eltávozott Aszódról. Nem volt a presbitérium megelégedve munkájával. A lakosság anyanyelve, így az iskola és a templomi istentiszteletek nyelve szlovák, német és magyar volt. A presbiteri gyűlés határozata alapján csak a legjobb jelöltek kaptak meghívót a próbatételekre. Mozgalmas vasárnapok vártak a gyülekezetre 1842 tavaszán. Végül 1842. április 4én a közgyűlés Jakubovits (Kemény) Pált tartotta a legalkalmasabbnak az állásra, de az egyébként bényei tanító, mégsem jött Aszódra. Az állás betöltetlensége miatt az egyházközség tagjai maguk hozattak tanítót, mégpedig Masztics János, Liptó megyei tanító személyében. Masztics szlovákul szépen beszélt, de sem magyarul, sem németül nem tudott. Masztics tanító – Jozeffy Pál püspök mozgalmának aktív tagjaként – a pánszláv ideológia híve volt. Nemcsak, hogy magyarul nem tanított, hanem a törvényes előírások ellenére egyáltalán nem használta a magyar nyelvet. Masztics követőivel együtt 1842. június 4-én kérvényt nyújtott be a királyhoz a magyarosítás ellen, sőt a magyar nyelv tanítása ellen is lázította társait. 21 A Maszticcsal kapcsolatban álló tanítók elkezdték a magyar nyelv tanításának elhanyagolását a dékánátus területén. Például 1841-ben a váckisujfalui tanító munkáját az evangélikus egyház eredménytelennek ítélte. Nemcsak, hogy magyar nyelven nem tanított, de rendkívüli módon elhanyagolta munkáját.22 Ez a tény azonban csak a probléma egy részét ölelte fel. Több olyan tanító is volt a dékánátus területén, mint például Csíktarcsa vagy akár Péteri tanítója, akik a szlovák nyelv tanítása melletti elkötelezettségükről tettek bizonyságot. Ezen kívül Masztics János nyílt levélben fordult a dékánátus területén tanító társaihoz, és magyarellenességének nyílt felvállalása mellett leírta, miért nem hajlandó magyar nyelven tanítani. A kerületi dékán, Brocken József 1843. május 4-ei levelében arról számolt be, hogy Masztics János Liptó megyei tanító nemcsak az aszódi iskolában, hanem magában a városban is szlovák agitációt folytatott, és a Galga vidékén működő tanítótársait a magyar helyett szlovák nyelvű könyvek olvasására buzdította. Végül Podmaniczky Lajos, a község földesura, az evangélikus egyház világi inspectora, önhatalmúlag távolíttatta el Aszódról Maszticsot.23
21
Asztalos István: Oskolatanítók a Galga mentén. In: Ikvai Nándor (szerk.): Életmód-kutatások Pest megyéből. Szentendre, 249−260. o. 22 Evangélikus Országos Levéltár (EOL) Pest megyei evangélikus egyházmegye Regestrum tertium. 1841. 28. szám. 23 Jakus Lajos: Galga völgyi iskolák és tanítók a 19. század végéig. In: Múzeumi füzetek. 11. szám. 1978. 5−60. o.
7
A megyék közoktatási és magyarosítási törekvése Pest megye 1832-ben egy olyan országos tanítóképző megszervezését tartotta szükségesnek, amelyben szlovák ifjak tanulnának, és akiknek az lenne a későbbiekben a feladata, hogy honfitársaik között terjesszék a magyar nyelvet. Nógrád megye 1831-ben létrehozta a Nógrádi Nemzeti Intézetet, amely elsősorban az oktatás területén volt hivatott a magyarosító törekvéseket szolgálni. „1831-ben Szent György hava 28-án Nógrád vármegye 820.-dik szám alatt kelt végzés által létrehozott Nemzeti Intézet feladata a honi nyelv terjesztése különösen a köznép tanítása. Feladatai a falusi tanítás hiányainak felszámolása, akadályozó tényezőinek elhárítása ebben az intézetnek a megye közigazgatása és az egyházi kormány is segített. A legfontosabb feladat iskolai-tanítói intézet felállítása, ehhez pénzre volt szükség, rendes pártfogó tagok 10 évre kötelező ajánlása, ezek összesen esztendőnként 2152 huszasokat tesznek ki, ehhez hozzá jött az előző évi táncmulatságból befolyt 2000 huszasok, így már összesen 4800 huszasok rendes biztosítás mellett kamatra adták.”24
A magyar nyelv elterjedése a Népnevelési küldöttség vizsgálatainak tükrében „Senki sem kételkedik abban, hogy a haza nyelvének használata (magyar nyelv), minden magyar állampolgár számára feltétlenül hasznos. Ezért kívánatos, hogy Magyarország iskoláiban mindenütt sajátos gonddal állandóan törekedjenek arra, hogy ismeretébe a tanulókat megkülönböztetés nélkül, minél alaposabban bevezessék.”25 A szolgabíráknak minden évben be kellett számolniuk a járásuk területén élő nemzetiségek megoszlásáról. Fel kellett mérni, hogy az egyházi vezetőkhöz intézett 1832. évi megkeresésnek megfelelően valóban tartottak-e a vegyes anyanyelvű helyiségekben magyar nyelvű prédikációt. Tájékoztatást kellett adni ezen kívül arról is, hogy az iskolás gyerekek a magyar nyelv elsajátításában milyen jelentős lépéseket tettek.26 A továbbiakban a beérkezett tudósítások elemzése következik. Elsőként Bernát György főszolgabíró a Solti járás iskoláiban az alábbi táblázatban foglaltakat tapasztalta.27
24
PML IV. 3-a/1. 1833:4723 Mészáros István: Ratio Educationis. Az 1777-i és az 1806-i kiadás magyar nyelvű fordítása. Budapest, 1981. 232. o. 26 PML IV. 3-a/1. 1838:5715 27 PML IV. 3-c/1. 1833:4006, 1836:4499 25
8
Község neve
Lakosok anyanyelve
Lakosság vallási megoszlása
Megjegyzés
Egyháza
tót
11„ kath.”,1806 „evang.”
A magyar nyelv úgy terjed, hogy a szülők a gyerekeket magyar helyre adják cserébe.
Harta28
német, magyar 7 „kath.”, 1857 „evang.”, 360 „ref.”, 6 „’sidó”
A gyerekek a tudományokban nagy előmenetelt mutattak, de a magyar nyelvben a helybeli lelki atya, Knazz János igyekezete ellenére sem volt kielégítő az előrehaladás.
Kiskőrös29
tót30
230 „kath.”, 5094 „evang.”, 19 „ref.”, 143 „’sidó”
Csak a Bartos tanító úr második osztályába járó gyerekek tettek jeles előmenetelt, a többiek kevésbé vagy egyáltalán nem tudnak magyarul.31
Vadkert
tót32
1008 „kath.”1557 „evang.”, 1015 „ref.”, 26 „’sidó”
A tót gyerekek a magyar nyelvben kitűnőbb előmenetelt tettek.
Kiskőrösön a magyar lelkész és tanító Major József volt. Blazi Lajos szlovák lelkész és tanító ellen panaszt tett, mivel Blazi nyíltan megtagadta a magyar lelkipásztori áldást és címet, sőt az egyházi anyakönyvbe nem írta be a magyarokat, pedig a magyar stólát kifizettette magának.33 A panaszra az esperességi gyűlés a következő határozatot hozta: a szlovák lelkipásztor nemcsak lelkészi feladatokat, de iskolai oktatói feladatokat is ellátott, ezért valamelyik alól a jövőben fel kell menteni.34 Ugyanakkor az 1842. évi püspöki megyevizsgálatban (canonica visitatio) a Solt megyei dékán elmarasztalta Major József magyar tanítót, annak ellenére, hogy kiemelkedő munkát végzett, nagy szorgalommal nevelte a tanítványokat, mégis csak 46 gyermek volt jelen a vizsgán. Tehát rendkívül kevés gyermeket tanított, ez még 10%-a sem volt a kiskőrösi iskoláskorú gyermekeknek.35
28
PML IV. 3-a/1. 1832:4499 Kis Kőrös tót–magyar m. v. (mezőváros) 30 Fényes Elek: Magyarországnak ’s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben. Pest, Trattner-Károlyi nyomtatása, 1843.II. kötet, 384−390. o. 31 Részlet a vizsgálati feljegyzésből: „Kis Kőrös mezővárosban a tót ajkú gyerekeket, vallásuk miatt tótul tanítják, mivel úgy tartják a tót nyelv tanításának meg szűntével lutheran vallás is elenyészik.” (PML IV. 3-c/1. 1836:4499) 32 német–magyar f. (falu) Fényes, 1843. II. kötet. 372−378. o. 33 EOL Pest megyei esperesség iratai. Az esperességi gyűlés végzéseinek jegyzőkönyve. 1836−1871. 69−70. o. 34 EOL Pest megyei esperesség iratai. Az esperességi gyűlés végzéseinek jegyzőkönyve. 1836−1871. 69−70. o. 35 EOL Pest megyei esperesség iratai. Az esperességi gyűlés végzéseinek jegyzőkönyve. 1836−1871. 50. o. 29
9
Somogyi Károly alszolgabíró a Gödöllői kerületben a magyar nyelv terjesztéséről szóló tudósításában azt jelentette, hogy a helységek nagyobb részében a magyar nyelv terjesztése virágzó állapotban volt, de néhány tót helységben szükségesnek látta magyar tanítókat fogadni.36 „Hogy ezen hellyeken a’ hol most az Isten Igéje Magyar és Toth, vagy Nemet nyelveken magyaráztatik jövendőben minden 2-ik a hol ez már szokásban vagyon pedig minden Vasárnap légyen Magyar Predicatio, és az iránt nem csak az illető Catholikus és Görög Püspök és Superintendens 37, s Világi Inspector38 Urak, a’ Vármegye által kérettessenek meg, hanem annak a’ Canonica visitátiok alkalmával leendő szorgalmaztatása a’ Megyebeli Szolga Bírák Uraknak is tétessen kötelességül.”39 A Váchartyáni40 kerületben az alszolgabíró az evangélikus szlovák tanulók magyar nyelv előmenetelében tett vizsgálatáról a következő jelentést tette.41
Község neve Acsa Csomád Csővár Galgagyörk43 Őrbottyán44 Váckisújfalu45
Lakosok anyanyelve tót, német tót tót tót, magyar magyar, tót tót
Lakosság vallási megoszlása
Megjegyzés42
136 „kath.”, 824 „evang.” 10 „kath.”, 615 „evang.”, 101 „kath.”, 668 „evang.”, 209 „kath.”, 629 „evang.”, 4 „ref.”, 205 „kath.”, 629 „evang.”, 1 „óhitű”, 2 „’sidó” 215 „kath.”, 231 „evang.”, 6 „’sidó”
„Ragaszkodnak szokásaikhoz, kis sikere van a magyar nyelvnek.”
Pest megyében 1838-tól a megyei közgyűlésen a köznemesség a nemzetiségi területeken törekedett a magyar nyelvű iskolai oktatás bevezetésére. Az evangélikus egyház 1842-ben elkészítette a „zayugróci” tantervet, amelynek keretében a falusi elemi iskolában a magyar nyelvű beszélgetést, olvasást és számolást is tanulták a gyerekek. A megye azért tartotta különösen fontosnak a magyar nyelv tanítását, mivel a közigazgatásban már az 1830-as évektől egyre több helyen magyarul lehetett intézni az ügyeket a latinnal szemben és a magyar nyelv 1844-ben történt államnyelvvé tételével csak úgy valósulhatott meg a nemzetté válás, ha magyarul, nemzetiségre való tekintet nélkül, mindenki egy bizonyos szinten beszélt. Ezért parancsolták a Pilis és a Váci járásbeli szolgabíráknak, hogy magyarul tudó iskolamestereket alkalmazzanak.46 36
Felmérés időpontja: Acsa, 1832. augusztus 20. A táblás beterjesztést 1832. november 28-ai közgyűlésen olvasták fel. PML IV. 3-c/1. 1832:6135 37 egyháznagy 38 felügyelő 39 PML IV. 3-a/1. 1832:22 40 Hartyán [Vácz, Kis] (Fényes, II. kötet, 367. o.) 41 PML IV. 3-c/1. 1832:6135 42 PML IV. 3-c/1. 1832:6135 43 Györk [Tóth], (Fényes, II. kötet, 367. o., Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. I–II. kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983. 493. o.) 44 Bottyán, (Fényes, II. kötet, 365. o.) 45 Ujfalu [Kis] Kiss, 715. o. 46 PML IV. 3-a/1. 1838:5715
10
Az 1844. évi 2. tc. megteremtette a magyar közoktatás fejlesztésének a lehetőségét azzal, hogy törvényileg szabályozta a magyar nyelv tanítását. Ellenben az 1845-ös helytartótanácsi rendelet nem vette ezt figyelembe, a nemzetiségi falvakban csak anyanyelven kellett az olvasást és írást oktatni. A nemzeti nyelv terjesztésének másik lehetőségét az egyházi életben, az igehirdetésben találták meg. Ezért javasolták, hogy azokban a szlovák vagy német falvakban, ahol eddig nem volt magyar nyelvű prédikáció, ott minden második vasárnap, ahol pedig már volt, ezután minden vasárnap legyen magyar igehirdetés.47 A jelentésekben kitértek arra, hogy milyen hatása lett 1832-ben az egyházi vezetéshez intézett kérelemnek, amely szerint a kevert ajkú helységekben néha magyar prédikációkat is tartanak. A közgyűlés módosította a tervezetet, arra kérte az egyházi elöljárókat, a magyar nyelv elsajátítását az idegen nyelvű prédikációknak csökkentésével segítsék. Ugyanakkor Madarassy László alszolgabírót kötelezték, hogy hirdesse ki, hogy minden harmadik vasárnap magyar prédikációt kell tartani a Solti járásban.48 Végül az 1845-ös rendelet a lelkészek számára a következő előírást adta az iskolai oktatással kapcsolatban: „Minden elemi tanodában, akár fi, akár leány gyermekek legyenek, a’ keresztény hitvallást és szent írást az evangélium könnyű magyarázatával az illető helybeli lelkész vagy ennek segédje tanítja.”49
A magyar nyelv terjesztésében kiemelkedő tanítók és lelkészek jutalmazása A magyar nyelv ügyében kiküldött bizottság a helyi teendőket felmérte és szükségesnek tartotta egy kis létszámú állandó megyei küldöttség kinevezését, amely különböző jutalmakkal serkentette a tanítókat a nemzeti nyelv terjesztésére. A legkiemelkedőbbeknek a vármegye arany emlékpénzeket adott, amelynek egyik oldalán a megye címere, míg a másikon „a magyar nyelv serény terjesztőjének” felirat szerepelt. A küldöttség szorgalmazta, hogy valamennyi nevelő- és más intézetben, így a vakok intézetében is, az oktatás magyar nyelven folyjon. A magyar nyelv tökéletesítésére általában a fiatal nemzedék magyar nyelven való oktatását tartották a legcélravezetőbbnek. Előírták a megyebeli fő- és alszolgabíróknak, hogy a húsvéti ünnepek előtt a mezővárosi és községi iskolákban ellenőrizzék
47
Hasonló elképzelése volt Sopron, Arad és Moson megyének is. (PML IV. 3-c/1. 1832:22) PML IV. 3-c/1. 1835:2821 49 Magyarország elemi tanodáinak szabálya. Budapest, 1845. 11–13. o. 48
11
a tanulók magyar nyelvben tett előmenetelét. 50 Az iskolás gyermekek magyar nyelvű tanításáért a vármegye által kitűzött jutalomra Clementis Sámuel,51 dunaegyházai lelkipásztort jelölték, nemcsak dicséretben részesült, hanem két arany díjra is felterjesztették őt, melyet az 1839. évi márciusi közgyűlésen kapott meg. Elismerésben részesült még Knazz János hartai és Sárkány Sámuel pilisi lelkész, 52 aki később a Pest megyei evangélikus esperesség főesperese lett.53
A mecénások szerepe a magyar nyelv és a népoktatás előmozdításában A magyar köznemesség különösen fontosnak tartotta a magyar nyelv terjesztését. Ezért nem egy esetben az iskolai vizsgálatokon jutalmat adtak a diákoknak.54 „A falusi és kisebb mezővárosi anyanyelvi iskolákat elsősorban a helyi földbirtokos családoknak és templomok kegyurainak gondjaiba kell ajánlani. Kezüket és nemes lelküket ismerve, bizonyára nem is kell őket külön kérni, hivatkozva arra az emberségre és méltóságra, amely sajátjuk hogy az iskolákat segítsék és adományaikkal ellássák, ha meg vannak győződve arról, hogy saját javuk és az ország java a fejlődő gyermekek nevelésén alapszik.”55 Külön felhívták a tanítók figyelmét, hogy a község földesurával szemben tiszteletteljesen viselkedjenek. Ha a földesúr gyermeke az iskolába járt, a tanítónak kötelessége volt a családot értesíteni a gyermek előmeneteléről, magatartásáról. Feltétlenül meg kellett személyesen hívnia a földesurat és családját a vizsgákra.56 Pest megye vezetősége a földesurakat kérte, hogy járuljanak hozzá a magyar nyelv terjesztéséhez, oly módon, hogy szerezzék be a könyveket és ingyen osszák szét a gyerekek között. Ha ennek a felhívásnak nem tettek eleget, akkor a könyvek beszerzésével a község elöljáróságát bízták meg. A solti tudósítás megemlékezett báró Laffert Vincze császári királyi kamarásról, aki ingyen osztott könyveket az iskolásoknak Mendén és Sáriban.57
50
PML IV. 3-c/1. 1832:22 PML IV. 3-a/1. 1838:5715 52 PML IV. 3-a/1. 1832:6135 53 A Bányakerületi ágost. [ágostai] hitvallású evangélikus superintendentiának egyházi név-tára az 1840-dik esztendőre. Pesten, Trattner-Károlyi nyomtatása Urak utczában. 612. szám. 91. o. 54 Arató Endre: A magyar nemesség és az osztrák udvar nemzetiségi politikája a szabadságharc előtt. Magyar Történelmi Társulat, Budapest, 1955. 6–7. o. 55 Mészáros, 309. o. 56 Detre, 53. o. 57 PML IV. 3-c/1. 1838:5715 51
12
Összegzés Pest megyére is érvényesek a szakirodalom azon megállapításai, melyek a reformkori Magyarországon a nyelvkérdés kiemelkedő szerepét hangsúlyozzák. A magyar nyelv ügye, a nemzethez tartozás legfőbb kritériuma, olyanokat is hosszú ideig egy táborban tartott, akiknek eltérő elképzeléseik voltak a társadalom jövőjéről. 1841-ben Pest megye tisztségviselői között is megfigyelhető az a politikai átalakulás, amely a közéletre rányomta a bélyegét. Dubravitzky Simon, Földváry Gábor generációja helyét Ráday Gedeon nemzedéke vette át.58 Az 1844. évi 2. tc. lényegileg a törvényhozás, az igazgatás, a bíráskodás és a közoktatás kötelező nyelveként ismerte el a magyart. A reformkori országgyűlések vissza-visszatérő problémája volt a meglévő tanintézetek nemzeti jellegének biztosítása és modernizálása. Az országgyűlésre kiadott követutasítások és a követektől érkezett tudósítások tanulsága szerint csak több évtizedes küzdelem után sikerült törvénybe iktattatni a magyar nyelvet az oktatásban. Az oktatásügy diétai irányítása és korábbi tanítási rendszerének a kor igényeihez igazítása a korszak végéig teljesületlen kívánság maradt.59 A tanulmány megírásához felhasznált forrásanyagból levonható következtetések alapul szolgálhatnak a további kutatásokhoz. A témára vonatkozó adatok kiszélesítése (pl. a MOL témára vonatkozó fondjai, mint pl. a nyelvügy, vagy a Helytartótanács Tanügyi Bizottságának iratanyaga, Református Zsinati Levéltár), jövőbeli terveim között szerepel, és minden bizonynyal hasznos adalékként járulhat hozzá az elemi iskolák történetének további feldolgozásához.
58
Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790−1867). Pest Megye Monográfia Közalapítvány, Budapest, 2002. 24−26. o. 59 Bényei Miklós: Oktatáspolitikai törekvések a reformkori országgyűléseken. Csokonai Kiadó, Debrecen, 1994. 387−390. o.
13
Levéltári források és forráskiadványok EVANGÉLIKUS ORSZÁGOS LEVÉLTÁR (EOL) Pest megyei evangélikus egyházmegye Regestrum tertium. 1821–1850. EOL Pest megyei esperesség iratai. Az esperességi gyűlés végzéseinek jegyzőkönyve. 1836−1871. PEST MEGYEI LEVÉLTÁR (PML) IV. 3-a/1. Pest-Pilis-Solt (PPS) Vármegye Nemesi Közgyűléseinek iratai. Köz- és kisgyűlési jegyzőkönyvek (Protocolla congregationum generalium et particularium). Tisztázati példányok. 1790–1848. PML IV. 3-c/1. PPS Vármegye Nemesi Közgyűléseinek iratai. Köz- és kisgyűlési iratok. (Acta congregationalia). Általános közigazgatási iratok. (Acta politica miscellanea). 1790– 1848. Magyarország elemi tanodáinak szabálya. Budapest, 1845. MÁRKUS DEZSŐ (szerk.): Corpus Juris Hungarici. Magyar Törvénytár. 1740–1835. Budapest, 1901. MÁRKUS DEZSŐ (szerk.): Corpus Juris Hungarici. Magyar Törvénytár. 1836–1868. Budapest, 1896.
Irodalom ASZTALOS ISTVÁN: Oskolatanítók a Galga mentén. In: Ikvai Nándor (szerk.): Életmód-kutatások Pest megyéből. Szentendre, 1987. ARATÓ ENDRE: A magyarországi nemzetiségek nemzeti ideológiája. Akadémiai Kiadó, Budapest 1983. ARATÓ ENDRE: A magyar nemesség és az osztrák udvar nemzetiségi politikája a szabadságharc előtt. Magyar Történelmi Társulat, 1955. A Bányakerületi ágost. [ágostai] hitvallású evangélikus superintendentiának egyházi név-tára az 1840-dik esztendőre. Pesten, Trattner-Károlyi nyomtatása Urak utczában. 612. szám. BÉNYEI MIKLÓS: Oktatáspolitikai törekvések a reformkori országgyűléseken. Csokonai Kiadó, Debrecen, 1994. DETRE JÁNOS: Az evangélikus iskolák. Studia comitatensia 26. Tanulmányok Pest megye múltjából. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 1996.
14
FÉNYES ELEK: Magyar Országnak ’s ’a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és Geographiai tekintetben. Trattner-Károlyi nyomtatása. II. kötet. Pest, 1843. GERGELY ANDRÁS (szerk.): 19. századi magyar történelem 1790–1918. Korona Kiadó, Budapest, 1998. JAKUS LAJOS: Galga völgyi iskolák és tanítók a 19. század végéig. In: Múzeumi füzetek. 11. szám. 1978. KÁPOSZTA LAJOS: Vadkert község a 19. század elején. Halasi Múzeum 3. Thorma János Múzeum, Kiskunhalas, 2009. KERÉNYI FERENC: Pest vármegye irodalmi élete (1790–1867). Pest Megye Monográfia Közalapítvány, Budapest, 2002. KISS LAJOS: Földrajzi nevek etimológiai szótára. I–II. kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983. KOSÁRY DOMOKOS: Nemzeti problémák az 1848 előtti Magyarországon. In: História, 1982/4−5. szám. MÉSZÁROS ISTVÁN: Ratio Educationis. Az 1777-i és az 1806-i kiadás magyar nyelvű fordítása. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981. SZEKFŰ GYULA: Iratok a magyar államnyelv kérdésének történetéhez. Magyar Történelmi Társulat, Budapest, 1926. VÖRÖS KÁROLY (szerk.): Magyarország története 1790–1848. 5/1–2. kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980.
15
