BENCÉS HÍRLEVÉL X. MENTÁLHIGIÉNÉS SZEMLÉLETŰ EMBERSZOLGÁLAT. A lelkigondozás mint segítõ hivatás

BENCÉS HÍRLEVÉL A MAGYAR BENCÉS KONGREGÁCIÓ TÁJÉKOZTATÓ LAPJA

X. évfolyam 2. szám 2008. nyár

M E N T Á L H I G I É N É S S Z E M L É L E T Ű E M B E R S Z O L G Á L AT A lelkigondozás mint segítõ hivatás Csáky-Pallavicini R., Ittzés A., Harmatta J., Egri L., Szabó T. és Tomcsányi T. írásának szerkesztett változata Lelki és társadalmi problémák mindenkor léteztek. Minden idõben voltak gyengék, szegények, diszkrimináltak, kizsákmányoltak, áldozatok. A társadalmat az eszköztelenek, a hatalom nélküliek oldaláról szemlélve olyan szorongással, aggodalommal, gonddal, bánattal és döntésképtelenséggel szembesülhettünk, amellyel az ember nem tudott egyedül megbirkózni, ezért segítségért fordult valakihez. Mind a mai napig e foglalkozások képviselõi vonzzák leginkább a segítséget kérõket. A pap, akivel az erkölcsi kérdések megbeszélése már úgyis megnyitotta az õszinte önfeltárás útját; a tanár, akinek alakját valamilyen szülõi tekintély övezi; a háziorvos, aki esetleg már gyermekkorától ismeri az embert; a jogász, aki eligazodik azon, mit lehet megtenni és mi ütközik a törvénybe Jelenleg e foglalkozások – mint a lelkigondozás is – túlnyomórészt párhuzamosan futhatnak a pszichoterápiával, anélkül, hogy a szakembereknek kapcsolata lenne egymással. Az eredményesség és az ellátás minõségének növelése érdekében szükség lenne a lelkigondozói tevékenység helyének megtalálására intézményes keretek közt, a pszichoterápiás tevékenység mellett az oktatás- és nevelésügy területén, valamint a szociális szférában is. Egyrészt azért lenne szükség erre, mert az egyéb segítõ kapcsolatokban tevékenykedõ túlterhelt segítõknek (orvos, pszichológus, ápoló, szocioterapeuta stb.) saját feladataik ellátásakor többnyire sem energiájuk, sem felkészültségük nincs a spirituális irányú vágyak és igények meghallgatására. A zsidó-keresztény kultúrkör lelkigondozói feladatkörében számunkra a spiritualitás a személyiség egyik – megjelenési formáját tekintve a lelki egészségtõl is függõ – dimenziója. Úgy jelenik meg, mint különbözõ mértékû, formájú és tudatosságú odafordulás az ember létének önmagán túlmutató kérdései felé, melynek lényegi része a növekvõ, az embert egyre teljesebbé tenni kívánó, Isten és az emberek felé mutató nyitottság. A lelkigondozás és a lelkigondozó A lelkigondozás olyan segítõ kapcsolat, amelyben professzionálisan képzett lelkigondozó áll az egyes ember vagy csoportok mellett az új életszakaszokhoz vezetõ átmenetekben (például születéskor, a kamaszkor történéseinél, házasságkötéskor), az örömteli, rendkívüli vagy éppen szokványos, mindennapi élethelyzetekben. Így konfliktusokban, krízisekben, betegségekben, zavart lelki állapotokban, félelmekben, hitbeli kételyek között, és a halállal való tusakodásban, kudarcokban, vagy a gyász és az újrakezdés pillanataiban. A lelkigondozó tevékenységének célkitûzéseit és tartalmát a keresztény istenképben és tanításban, intézményének (egyházának) küldetésében, saját hitbeli elkötelezettségében és a helyi konkrét szükséglet feszültségében kell professzionális szinten kialakítania és mûködtetnie. A lelkigondozó kvalifikációjához szükséges a megfelelõ továbbképzés, mely kiterjed az önismeret, a lelki egészség és a hitbeli stabilitás növelésére, továbbá speciális problémákkal küszködõ egyének, csoportok lelkigondozói vagy lelkivezetõi kísérésének kérdéseire, módszereire. A képzett lelkigondozónak hitéleti alapvégzettséggel, társadalomtudományi és bölcsészettudományi kiegészítõ ismeretekkel, mentálhigiénés szemlélettel kell rendelkeznie.

S ZÁMUNK

TARTALMÁBÓL

• Fõapát úr ad limina látogatása a Szentatyánál • Új idõszaki kiállítás • Pro Pannonhalma díj

• Ballagási beszédek • Látogatás Melkbe, Montecassinóra és Csíksomlyóra • Színház- és fotókurzus francia mûvészekkel 1

• Beszélgetés Ribbné Méhes Amáliával • Családnap és kórustalálkozó • Bakonybéli, tihanyi és gyõri események

A lelkigondozás mássága A lelkigondozó teológiailag kompetens, professzionális segítõ. Tud bánni a keresztény és biblikus szövegekkel, szimbólumok és rítusok gazdag lehetõségeivel, és ha hitelesen él, képes mindezeket mélyreható erõforrásokká változtatni. A lelkigondozó sajátos spirituális térben dolgozik, hármas kapcsolati rendszerben szemléli önmagát és lelkigondozottját: kapcsolatban önmagával, kapcsolatban a környezetével, kapcsolatban a transzcendenssel. Folyamatosan arra törekszik, hogy ez a három viszonylat élõ maradjon, kapcsolatban álljon egymással, és összhangban legyen személyiségével és mindennapi életével. Munkaeszköze elsõsorban saját személyisége, hitélete, teológiai ismeretei és lelkigondozói identitása, amely emlékeken, asszociációkon és kapcsolatokon keresztül – lelkigondozói kapcsolatban tudatosan vagy öntudatlanul – ható spirituális erõ lehet, s amely különbözhet a lelkészhez, paphoz kapcsolódó elképzelésektõl, asszociációktól. Elengedhetetlen élõ istenkapcsolata, mely alapvetõen meghatározza a klienshez fûzõdõ viszonyát és e kapcsolatban az önmagának tulajdonított szerepet. Kliensére úgy tekint, mint aki tudatosan vagy nem tudatosan, de ugyanebben a hármas kapcsolati rendszerben él, így nem csak tõle, a segítõtõl kaphat támogatást, hanem rábízhatja a klienst a mindig jelenlevõ Istenre is. A lelkigondozó abból indul ki, hogy Isten kimondva vagy kimondatlanul jelen van minden emberben, tehát nem szükségszerû, hogy a találkozások során vallási vagy hitbeli kérdésekrõl folyjon a beszélgetés. Erre a lelkigondozó olyan mértékben nyitott, amilyen mértékben ezt a segítségért hozzá forduló igényli, kezdeményezi. A lelkigondozás munkakörének alapvonalai és a lelkigondozó szakemberi tulajdonságai A lelki folyamatok magukban foglalhatják mindazon különbözõ mélységû témákat, emberi szükségleteket, amelyeket az említett egyének és csoportok feltárnak vagy nonverbálisan érzékeltetnek egy olyan személy elõtt, akirõl tudják, hogy lelkigondozó. Ezek lehetnek többek között mindennapi élettémák (melyben a spiritualitás nem jelenik meg), de általános életkérdések is, amelyekre a kísért személlyel együtt keresik a személyére szóló saját választ (például: „Mi értelme van a szenvedésemnek?”). Az emberek másképpen tudnak elmondani bizonyos gondolatokat és érzéseket, szorongást és félelmet egy családtagnak, az egészségügyi személyzetnek, mint a lelkigondozónak („Mit kezdjek életem elrontott dolgaival?”; „Mi lesz velem a halál után?”). A lelkigondozó elkészült és elkötelezett a folyamatos integrált kapcsolattartásra kliensével vagy klienscsoportjával „kifelé, befelé, fölfelé”. Más szóval ismeri a klienssel való kapcsolattartás legfontosabb lélektani szabályait; rendelkezik kellõ önismerettel a lelkigondozói kapcsolat megfelelõ mûködtetéséhez; meghatározott spirituális térben dolgozik (személyes belsõ viszonyban áll Istennel, akivel folyamatosan beszél kliensérõl, de a klienssel Istenrõl csak akkor, ha õ ezt igényli). Szükséges, hogy a lelkigondozó megbízatása és szerepe átlátható legyen. A lelkigondozó érzékeny a kliens spirituális jelzéseire, melyeket a kliens számára adekvát idõben és módon tematizál. Nem õriz tehát semleges pozíciót a spirituális tartalmakkal szemben, de mindenkor jellemzi a kliens igényeivel való lépéstartás. Hatótényezõk és hatásmechanizmusok A spirituális térben dolgozó, speciálisan képzett lelkigondozó rálátást adhat a kliensnek élete addigi történéseire, pozitív érzelmeket, így reményt és biztonságot táplálhat. Új, eddig elfedett területeket (érzéseket, gondolatokat, emlékeket) nyithat meg, új kontextusba helyezheti életét, új célokat adhat, speciális kihívásokkal új erõforrásokat mozgósíthat (például: a megbocsátás folyamatában példákkal és tanítással segítheti a konfliktusmegoldást). A kliens meghallgatása, érzelmeinek felismerése és kimondása, a hangsúlyos részletek kiemelése, kommunikációjának és kapcsolatainak jobb megértése – köztük a lelkigondozóval való kapcsolat indítékainak jobb megértése –, a problémákra történõ rálátás (reflexió), a segítõ személyes tulajdonságai stb. növelik a lelkigondozott bizalmát, a megértettség érzését, erõforrásokhoz juttatják õt és erõfeszítéseinek fokozására ösztönzik. Olyan kapcsolat és jelenlét ez, amely különbözik a pszichológus, pszichoterapeuta jelenlététõl. Mivel gyakran a beteg is mást mutat meg magából, a lelkigondozó is másképp bánik a nehéz helyzetekkel. A szimbólumok és a Biblia lehetõségei gazdagító érzéseket keltõ ajándékká válhatnak kezében. Az emberek jelentõs része végül úgy szeretné lezárni életét, hogy rendezze a magával vagy az érzelmileg közel állókkal való viszonyát, sokszor öntudatlanul is választ keres olyan spirituális kérdésekre, melyeken talán hosszú évekig nem gondolkodott. Olyan dolgok ezek, melyeket eddig és talán most sem tud, most sem akar vagy most sem mer megosztani mással. Ám a lelkigondozói kapcsolat lehetõséget teremthet olyasmire is, ami máskor és más valakivel nem lehetséges, sõt ami más helyzetben talán elképzelhetetlen. A lelkigondozó olyan legbensõbb érzésekben és hitben tudja õt kísérni, amelyektõl korábban sok esetben a tabuk világa elzárta õt, és hozzásegítheti ahhoz, hogy az élet befejezését is el tudja fogadni. Összeállította: Ákos atya 2

Engen városa díszoklevelet adományozott Asztrik főapát úrnak A Pannonhalma és Engen települések között évek óta tartó testvérvárosi kapcsolat munkálása miatt kapta Főapát úr a díszoklevelet, melyhez ezúton gratulálunk! a szerk.

AD LIMINA APOSTOLORUM Róma, 2008. május 5–10. Az Egyházi Törvénykönyvben elõírt ötévenkénti római látogatásnak tettek eleget a Magyar Katolikus Püspöki Kar tagjai ez év májusában. Utoljára 2001-ben járt a testület II. János Pápánál. E látogatás célja: tiszteletadás kifejezése Szent Péter és Pál apostolok iránt azok sírjánál, valamint a Péter utóda iránti szeretet és a kölcsönös testvériség megerõsítése. E kapcsolat megerõsítése úgy történik, hogy a püspökök mind közösségben, mind személyesen találkoznak a Szentatyával, valamint az egyházfõ „kormányzati” szerveivel, a világegyházat irányító minisztériumaival (a kongregációkkal) és azok tanácsaival, s e találkozók során értekeznek a nemzeti egyház örömeirõl és gondjairól. A már fél évvel korábban benyújtott beszámoló alapján tárgyalnak, valamint tájékoztatják egymást. A Szentatyánál, a Vatikáni Államtitkárságon, a Püspöki- és Papi Kongregációban, továbbá az Istentiszteleti Kongregációban közösen tettek látogatást, a többi kongregációban, ill. tanácsokkal csoportokban találkoztak. Az egyes csoportot a témában felelõs referens vezette. Magam a Szerzetesi Kongregációban képviselhettem a magyarországi szerzetesközösségeket ezek püspökkari referenseként. A beszélgetésekbõl és a római válaszokból egyértelmûen kierült, hogy elõzetesen elküldött beszámolóinkat gondosan és alaposan elemezték. Az elemzés része volt az elõzõ látogatások adataival történõ összevetés, következtetések levonása, figyelmeztetés örömteli és káros tendenciákra. Ezt az elemzést világegyházi párhuzamokkal is megvilágították. Különös hangsúlyt kapott a pap- és szerzetes-utánpótlás, a teológiai képzés, és a nevelés kérdése. Fájdalommal állapították meg, hogy nálunk is erõteljesen jelentkezik a paphiány, az utolsó látogatás adatai szerint közel százzal csökkent a teológusok száma, ezért egyik legfontosabb feladatunkként a hivatásébresztést, a fiatalok nevelését és képzését jelöltük meg. Rodé bíboros-prefektus elismerõen szólt a (bencések, piaristák és ferencesek által) 2000-ben létrehozott budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Fõiskoláról, amelynek jelenleg 348 hallgatója van (ezek közül 82 fiatal különféle rendek tagjai). Külön figyelmet kapott az a tény, hogy a szerzetes fõiskola rektora szerzetes (Lukács László piarista, szeptembertõl Orosz Lóránt ferences atya, rektorhelyettes pedig Deák Hedvig domonkos nõvér). A püspökök a „hivatalos” látogatáson túl zarándokként meglátogatták a római nagy bazilikákat, szentmisét mutattak be a Szent Péter bazilika magyar kápolnájában, továbbá Erdõ Péter bíboros bíborosi címtemplomában, a Santa Balbinában, ahol mód nyílt arra is, hogy a Rómában élõ magyarokkal is találkozzanak. Látogatást tettek a Pápai Magyar Intézetben, a római Vatikáni Nagykövetségen és a Szent István Zarándokházban. Asztrik fõapát

3

PANNONHALMI FÕAPÁTSÁG

SZILÁGYI ÁKOS: A kiállítás mint ikon Elhangzott „Az ikontól az installációig” című kiállítás megnyitóján

Sokféleképpen lehet egy kiállításra nézni. Nem az egyes képekre, hanem az egészre. Azt ajánlom, hogy erre a kiállításra úgy nézzünk, mint szimbólumra. De ha már így nézünk rá, akkor egyszersmind úgy is nézhetünk rá, mint ikonra. Hiszen az ikon mindenekelőtt szimbólum, méghozzá e csodálatosan gazdag jelentésű és szemléletes görög szó eredeti értelmében. Nem szép metaforákat keresek ikonok és kortárs művészek képeinek, installációinak e mostani együttes kiállítására, hanem azt az összefüggést keresem és próbálom megnevezni, ami ezen a kiállításon közöttük létesült, éspedig nem úgy, hogy a kiállítást elképzelő Varga Mátyás és a kiállítást megrendező Adčle Eizenstein a képekre rákényszerítették, hanem az ars sacra és – ha szabad így fogalmaznom – az ars moderna, tehát a liturgikus funkciójú kép és az esztétikai funkciójú kép itt és most létrejövő sajátos egymáshoz illeszkedése, egymás általi ki-egészülése folytán. Ugyanis együttesen, mint e kiállítás egésze alkotnak szimbólumot. Első látásra azt kérdezhetnénk: mi ebben az új? Végtére középkori ikonok és modern kortársi festmények vagy installációk a nagy múzeumok állandó gyűjteményes kiállításain is egymás mellé kerülhetnek! Csakhogy egymás mellé kerülésük a múzeumi térben körülbelül ahhoz hasonlítható, ahogyan a könyvtári katalógusban kerülnek egymás mellé a könyvcímek. A könyvtár vagy a múzeum kartotékolt gyűjteményes emlékezete – a rituálisan vagy textuálisan közvetített, dialogikusan eleven kulturális emlékezettel ellentétben – mechanikus és formális. Az egymás mellé kerülés nem jelent összefüggést, nem jelent szellemi érintkezést, egymásra vonatkozást, eleven dialógust képek, korszakok, irányzatok, szemléletmódok között. Abból a kiállítóteremből, amelyben bizánci és középkori ikonokat gyűjtötték össze, minden átmenet nélkül beléphetünk a XVII. vagy XVIII. századi festészetet bemutató terembe, onnan meg a XX. századiba, anélkül, hogy a kiállított és bizonyos értelemben saját kulturális kontextusukból kiragadott alkotásokat egymásra vonatkoztatnánk. Sokféle módon kerülhetnek egymás mellé dolgok, emberek és műalkotások. Szellemileg összefüggéstelenül, úgy, ahogy a kiállítótermekben olykor, vagy ahogy az információk az internetes adatbázisokban, az áruk az üzletek polcain, magukba merülten, némán, tökéletesen közömbösen egymás iránt, és tüntetően értelmetlenül, váratlanul, meghökkentően, úgy, ahogy – Lautréamont agyoncsépelt metaforáját csépelve tovább – az esernyő került a varrógép mellé a boncasztalon – a „radikális mellérendelés” jegyében a szürrealisták művészi képzeletében. Ebben a kiállítótérben, ahol állunk, s amelyet a Pannonhalmi Főapátság szakrális terének aurája ölel körül, nem így kerülnek egymás mellé az ikonok és a kortárs művek, hanem egymáshoz illeszkedve, ahhoz hasonlóan – és itt térek vissza arra, amivel kezdtem, hogy tekintsünk erre a kiállításra szimbólumként és egyszersmind ikonként –, ahhoz hasonlóan, mint a szimbólumban. Hiszen a szümballo ige legelső jelentése éppen ez: „egymással szembehelyezni”, „összeilleszteni”, „egyesíteni”, ahogyan a szem lehunyásakor – mert ezt is jelenti a szümballo – az alsó és fölső szemhéj félköre zárul egyetlen körré. A szümbolon szó pedig – mint ismeretes – eredetileg arra a kettétört tárgyra utalt, amelyet rokonok, barátok osztottak meg egymás között ekként, amikor hosszú időre váltak el, hogy újbóli találkozásukkor, a két résznek hézagtalan egésszé egyesítésével azonosíthassák egymást, vagyis, hogy az újra ki-egészült tárgy ily módon ismertetőjelül, hitelesítő jelül szolgáljon számunkra. A szimbólum csak mint helyreállt egész válik jellé, tölti be az ismertetőjel funkcióját. Nos, ebben az értelemben mondom az ikonról azt, hogy szimbólum, hiszen az ikonban is az eredendő bűn törése folytán kettétört paradicsomi egész két része – a két világ, az ember és Isten világa, a földi és az égi világ, az anyagi-testi és az anyagtalanul szellemi világ – egyesül, zárul egyetlen egésszé, új egésszé, ahogyan a szemhunyásban a szemhéjak. Így válhat az ikon is ismertetőjellé, méghozzá a hit ismertetőjelévé (a Hiszekegyhez, a Credohoz hasonlatosan, aminek görög elnevezése: A Hit Ismertetőjele: To Szümbolon tész Piszteósz). Az ikonban és ikonként feltáruló, szemléleti alakot öltött transzcendencia ugyanis Isten létezésről és ezzel együtt az üdvözülés bizonyosságáról tesz tanúságot a hívő előtt. Az ikonban a helyreállt eredeti egészet, a létezés osztatlan paradicsomi teljességét szemléljük, mintegy megelőlegezve azt az állapotot, amit Pál apostol úgy fogalmaz meg, hogy akkor majd, ott, a másik világon nem ex parte, vagyis rész szerint, töredékesen fogunk ismerni, hanem úgy, ahogy most minket ismernek, ahogy minket Isten ismer. 4


Mármost ebben az értelemben gondolom, hogy ennek a kiállításnak a két világa, a kétfajta keresztény kultúra – a keleti és a nyugati –, a kétfajta képzőművészet – a szent és a modern – nem egymás mellett állnak, hanem – mint a vallási művészet, az eredeti ars sacra eltörött egészének, a spirituális egésznek a darabjai. Így, együtt, egymáshoz illeszkedve egyesül a kétféle kép a kiállítás képének egészévé. Így, szimbólumot alkotva válnak ezek a képek annak az elveszett egységnek az ismertetőjelévé, amelyben a művészet elválaszthatatlan volt a vallástól: „Az emberek – mondja egy beszélgetésben Goethe – csak addig termékenyek a költészet és a művészet területén, amíg vallásosak; azután már csak utánzásra és ismétlésre képesek, ahogyan mi is az ókorral kapcsolatban; az ókori alkotások kivétel nélkül a hithez kötődtek, mi pedig csak... képzelőerőnket latba vetve utánozni tudjuk azokat.” Nos, úgy gondolom, ebben a helyzetben van a modern művészet ma is. Azt, hogy mit jelent a vallási értelemben vett termékenység a művészet területén, alighanem az ikonok mutatják meg itt. Az utánzást és az ismétlést pedig – olykor lenyűgöző, meghökkentő, szívdermesztő, elgondolkodtató utánzást és ismétlést, azaz a vallásinak esztétikai utánzását és ismétlését – a kortárs művészek alkotásai. Itt és most éppen ezek a művészek és ezek a képek. Félreértés ne essék: az ikonok is utánoznak. Csak ez az utánzás a rituális ismétlésen alapul és az isteni „ős-kép” utánzását, az „Idea” utánozását jelenti, épp azt, amit Platón egykor elvitatott a képtől. A vallásitól elszakadó festészet számára ez az utánzás már a reneszánszban sem adatott meg. De megadatott az ikon vallási utánzásának esztétikai utánzása és ilyenformán megadatott a spirituális egész vallási pátoszának esztétikai közvetítése is, az esztétikai képzelőerő és formáló erő révén. Így, ebben az értelemben alkotnak tehát szimbólumot ennek a kiállításnak a képei. Így, ebben az értelemben egyetlen ikon, egyetlen tükör ez a kiállítás, amelybe nézve nem homályosan és talányosan pillanthatjuk meg arcunkat – az ember igazi szellemi arcát –, hanem színről színre, avagy arcról arcra – facie ad faciem.

A Pannonhalmi Fõapátság 2008-as idõszakos kiállítása:

Az ikontól az installációig Sok szempontból hosszú az út az ikontól az installációig, a mûvészet pedig – bár nyelve állandóan változik – a keresés szenvedélyességében mégis ugyanaz marad. A Pannonhalmi Fõapátság ez évi idõszakos kiállításán az apátsági gyûjtemény tizenhárom régi képe folytat párbeszédet kortárs alkotásokkal. Egy-egy régi mûhöz általában több új is tartozik. A kiállítás idõíve szigorú értelemben a 15. századtól napjainkig feszül, bár a bemutatott 17–18. századi ikonok nyelve ennél minden bizonnyal jóval archaikusabb. A kortárs mûvek többsége az elmúlt években született. A tizenhárom régi mû köré szövõdõ beszélgetés a szakralitás témáját szólaltatja meg, de szándéka szerint – valamiféle közös, új jelentés irányában – mégis túllép „régi” és „új”, „Kelet” és „Nyugat” kapcsolatának könnyen kínálkozó sémáin. Az új jelentés létrejöttét bizonyára nagymértékben segíti, hogy a válogatás már a régi alkotások esetében is átértelmezi a szakralitás fogalmát. Közösséget pedig az teremthet, hogy a mûvészet – ugyanúgy, mint a próféták, a misztikusok, a nagy spirituális tanítók, és persze maga Jézus is – elsõsorban a jól ismertként felfogott valósághoz fûzõdõ viszonyunkra kérdez, s olyan új szempontokat vezet be, amelyeket idáig nem tudtunk, vagy nem akartunk figyelembe venni. A kiállításon szereplõ kortárs alkotók: Érmezei Zoltán, Eperjesi Ágnes, Baglyas Erika, Philippe Brame, Chilf Mária, Duliskovich Bázil, Gyõrffy László, Hajdú Kinga, Huszár Andrea, Imre Mariann, Lovas Ilona, Mátrai Erik, Moizer Zsuzsa, Vékás Magdolna, Vojnich Erzsébet A kiállítás külön (az apátsági látogatástól függetlenül) is látogatható. megtekinthetõ: április 4-tõl november 11-ig

Minden érdeklõdõt szeretettel várunk!

5


Pro Pannonhalma Díj A Pannonhalmi Fõapátság „Pro Pannonhalma” megnevezéssel díjat alapított azon belsõ és külsõ munkatársai részére, akik a Fõmonostor célkitûzéseinek megvalósításában jelentõs mértékben közremûködtek. A kitüntetést – a Fõapáti Tanács egyetértésével – 2008-ban dr. Muzsay Géza em. vezérigazgató úrnak adományozom, aki a Pannonhalmi Fõapátság barátjaként szakmai pályája különbözõ állomásain kezdettõl támogatta egykori tanító és nevelõ rendjét, de különösen is Pannonhalma millenniuma és II. János Pál pápa látogatása támogatói hátterének megteremtésében volt szerzetesközösségünk segítségére. Tapasztalatát, irántunk való szeretetét és barátságát tettekre, kapcsolatokra váltva támogatta a magyar bencések, jelesen a Pannonhalmi Fõapátság a szinte semmibõl újjászervezõdõ gazdasági alapjainak létrehozását. Bencés diák lévén ugyanezt a szolidaritást vállalta a Bencés Diákszövetséggel is, amelynek jelenleg is számvizsgáló bizottsági elnöke. Hálával és köszönettel a pannonhalmi monostor szolgálatának támogatásáért! Dr. Várszegi Asztrik fõapát Pannonhalma, 2008. április 3.

Dr. Muzsay Géza em. vezérigazgató úr laudációja Muzsay Géza Gyõrszabadiban született 1930. június 6-án. Édesapját az 1950-es években kuláklistára tették, így gyermekei, Géza és Zsuzsanna tanulmányai a késõbbiekben sok megpróbáltatással is jártak. 1949-ben a gyõri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban érettségizett, majd az Állatorvosi Egyetemen tanult tovább, ahonnan származása miatt eltávolították. Ezt követõen dolgozott és munka mellett tanult. Elsõ állása a Kelet Európai Biztosító Társaság volt, amely meghatározta élete további alakulását. Elkötelezett híve lett a biztosítási szakmának, mely – családján, három gyermekén és hat szép unokáján túl – nyugdíjasként a mai napig is sokat jelent számára. 1972-ben közgazdász diplomát szerzett, majd 1975-ben summa cum laude minõsítéssel közgazdász doktori fokozatot. A Kelet Európai Biztosító Társaság Állami Biztosítóba olvadása után különbözõ beosztásokban Gyõrben dolgozott, l982-ben igazgatóhelyettesként a pénzügyi osztályt vezette. Ekkor a Pénzügyminiszter személyes megkeresésére elvállalta az Állami Biztosító gazdasági igazgatói beosztását és ezért Budapestre költözik. 1986-ban meghatározó szerepet játszott a biztosítási monopolrendszer megszüntetésében, a Hungária Biztosító megalakításában, amelynek vezérigazgató-helyetteseként dolgozott nyugdíjazásáig. Ezután is aktívan részt vett a magyar biztosítási élet alakításában, jelentõs szerepet vállalt a Glória Biztosító létrehozásában, melynek vezérigazgatója volt annak átalakulásáig. Többek segítségére kamatoztatja tudását és tapasztalatát. Mai napig is aktívan részt vesz a magyar biztosítási szakma korszerûsítésében, különbözõ szervezetekben. A szakma „nagy öregjének” tanácsát kéri biztosítási kérdésekben szinte valamennyi biztosítótársaság, amely megkereséseknek boldogan tesz eleget. Gyõri bencés diákként érettségi után is élõ kapcsolatban maradt egykori tanáraival, osztály- és iskolatársaival. Amint újjáalakult a Bencés Öregdiákok Szövetsége, bekapcsolódott annak munkájába. Segített megteremteni a kapcsolatot más bencés iskolák egykori diákjaival. Kezdettõl támogatta – szakmája engedte lehe-tõségekkel – egykori tanító és nevelõ rendjét. 1991-ben e laudáció felolvasójának, akkoron a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárának baráti, aktív segítséget nyújtott II. János Pál pápa elsõ magyarországi látogatása támogatói hátterének megteremtésében. Ez a jó kapcsolat folytatódott a késõbbiekben is, különösen is 1996-ban Pannonhalma millenniuma alkalmával. Tapasztalatát, irántunk való szeretetét és barátságát tettekre, kapcsolatokra váltva segített Muzsay Géza, (nekünk szeretett Géza bácsi) a magyar bencések, jelesen a Pannonhalmi Fõapátság a szinte semmibõl újjászervezõdõ gazdasági alapjainak létrehozásában. Bencés diák lévén ugyanezt a szolidaritást vállalta a Bencés Diák Szövetséggel is, amelynek jelenleg is számvizsgáló bizottsági elnöke. Ez az emberek, a haza, valamint egyházunk és a bencések iránti hûségben, tettekben megnyilatkozó szeretet indította közösségünket, a Fõapáti Tanácsot, hogy Dr. Muzsay Géza emeritus vezérigazgatónak, egykori gyõri bencés diákunknak adjuk megbecsülésünk és hálánk szerény jeleként a 2008. évi PRO PANNONHALMA DÍJat. 6


Fájdalommal tudatjuk, hogy Torda Lajos a „Világ Igaza” kitüntetés birtokosa, 2008. április 3-én, életének 97. évében, a pannonhalmi Szent Adalbert Otthonban elhunyt. Dr. Muzsay Géza a Pro Pannonhalma díj kitüntetettje, 2008. április 11-én, életének 79. évében, az örök hazába költözött. Dr. Laborcz Iván Aurél a Pannonhalmi Fõapátság jótevõje, 2008. április 21-én, életének 89. évében, a pannonhalmi Szent Adalbert Otthonban csendesen hazatért Teremtõjéhez.

CULTURA NOSTRA történelmi verseny A Pannonhalmi Bencés Fõapátság és a Rákóczi Szövetség idén hetedik alkalommal szervezte meg a Kárpátmedence magyar középiskolásai számára a Cultura Nostra történelmi vetélkedõt. A verseny témája idén Forradalom és szabadságharc 1848–1849 volt. A 2008. február 12-én megrendezett regionális fordulókon a megadott szakirodalom alapján 250 (magyarországi és határon túli) csapat mérte össze felkészültségét. Az elsõ fordulóban legjobban teljesítõ 10 csapat számára idén is a Pannonhalmi Fõapátságban rendeztük a verseny döntõjét, március 28–30-án. A döntõben egy-egy budapesti, miskolci, egri, békéscsabai, székesfehérvári, valamint két pécsi csapat mellett három határon túli iskola is képviseltette magát: Révkomáromból, Nagyváradról és Nagyberegbõl érkeztek diákok a rendezvényre. A szóbeli döntõ zsûrijének tagjai az újkorral foglalkozó szakemberek voltak: a zsûri elnöke Gergely András egyetemi tanár (ELTE), valamint Dobszay Tamás egyetemi adjunktus (ELTE), Velkey Ferenc egyetemi docens (Debreceni Egyetem). A verseny a színes feladatokat összeállító Csonka István tanár úrnak (Czuczor Gergely Bencés Gimnázium, Gyõr), a kiváló felkészültségükrõl tanúságot tevõ diákoknak és a zsûri szakszerû és közvetlen munkájának köszönhetõen kiválóan sikerült. Az ünnepélyes eredményhirdetésen részt vett Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi fõapát és Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke, a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. különdíját átadta Simon Attila vezérigazgató. A vetélkedõ helyezettjei: 1. Selye János Gimnázium, Révkomárom 2. A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma, Pécs 3. Neumann János Középiskola és Kollégium, Eger A döntõ résztvevõi értékes könyvjutalomban részesültek. Az eredményhirdetést a már hagyományos ünnepi vacsora követte. Másnap a diákok és tanáraik apátsági vezetés után a nyári viszontlátás reményében búcsúztak az apátságtól. Július elején a döntõben részt vett csapatok részére jutalomutazást szervezünk. Pannonhalmán többek között a Levéltár és a Könyvtár középkori anyagát is megtekinthetik, valamint az új apátsági pincészetben is látogatást tesznek. A Fertõ-tó természeti értékeinek megtekintése után Veszprémben, Tihanyban és Herenden a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. által szervezett programokkal búcsúznak egymástól és a szervezõktõl. A versenyt a Nemzeti Civil Alapprogram pályázatából finanszíroztuk, további támogatóink a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. és a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet. A verseny honlapja Szabó Zoltán tanár úr munkájának köszönhetõen megújult. Megtekinthetõ a www.bences.hu/cn oldalon. Bajnóczi Gábor a verseny szervezõje 7


A VILÁGÖRÖKSÉG MAGYAR NEMZETI BIZOTTSÁGA 2008. ÉVI ELSŐ ÜLÉSÉRŐL 2008. április 8–9. – Pannonhalmi Bencés Főapátság A Világörökség Magyar Nemzeti Bizottsága (VÖMNB) éppen egy éve, tavaly májusban vehette kézhez Dr. Várszegi Asztrik főapát úr megtisztelő meghívását, amelyben egyedülálló világörökségi helyszínünkre, a Pannonhalmi Bencés Főapátságba invitálta a bizottság kihelyezett ülését. Az őszi ülés elhalasztása miatt erre végül ez év április 9-én került sor. A VÖMNB szinte minden tagja és a társ-világörökségi helyszínek képviselői nagy örömmel vettek részt a már az előző nap délutánjára és estéjére szervezett programokon is. Hortobágyi Cirill perjel köszöntésének, a „Bárki vagy, aki a menyei hazába igyekszel” c. film megtekintésének és Mátyás atya a Pannonhalmi Főapátság turisztikai vonzerő fejlesztési projektjéről szóló ismertetésének köszönhetően minden szempontból a szerzetesközösség mindennapjaiba, közvetlen közelébe csöppenhettünk. Mindannyiunkat magával ragadott ezúttal is a Főapátság szellemisége, bensőséges nyugalma és közvetlensége – a befelé forduló csendben másfél napra szinte teljesen elfelejthettük a zaklatott külvilág rohanását. A turistafogadó megtekintését követő borkóstoló az Apátsági Pincészetben bizonyította, hogy a bencések híres szőlőművelési és bortermelési hagyományai ismét virágzanak Pannonhalmán. A Főapát úr társaságában, a Szél Fiai Fogadóban elköltött vacsorán pedig nem mindennapi kulináris élvezetben és még kellemesebb társalgásban lehetett részünk. Április 9-én aztán már a munkáé volt a főszerep. A VÖMNB Szent Márton teremben tartott ülése Hortobágyi Cirill tájékoztatójával indult a pannonhalmi világörökségi helyszín jelenlegi helyzetéről. A bizottság első napirendi pontként az előkészítés alatt álló világörökség törvény aktuális helyzetét, a VÖMNB 2007. évi első, Hollókőn tartott ülésén megválasztott jogszabály-előkészítő munkacsoportjának eddigi munkáját és a jogszabály előzetesen kiküldött, vázlatos koncepcióját vitatta meg. Éppen a pannonhalmi bizottsági ülés előtt döntött úgy az Oktatási és Kulturális Minisztérium, hogy a világörökség ügyét az addigi tervektől eltérően önálló törvényben fogja szabályozni (és nem az új Örökségvédelmi törvény keretén belül) – ezzel méltó rangon ismerve el az egész világ örökségeként számon tartott magyar helyszínek kiemelkedő értékét. Az ülés második napirendi pontként a Tokaji történelmi borvidék kultúrtáj aktuális kérdéseivel, a szerencsi biomassza erőmű által felvetett problémákkal foglalkozott – az ülést vezető Dr. Fejérdy Tamás tájékoztatta a Bizottságot arról, hogy Magyarország képviseletében Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter február 1-én benyújtotta a párizsi Világörökség Központnak a helyszín megőrzési állapotáról szóló jelentést, illetve megkezdődött az abban vállalt, világörökségi szempontú hatástanulmány előkészítése és a helyszín történeti tájként történő védése. A Bizottság harmadik napirendi pontjában a VÖMNB Titkársága beszámolt az ICOMOS által felkért szakértő, Michel Polge építész-urbanista novemberi helyszíni látogatása után elkészített, a régi pesti zsidónegyedről szóló jelentéséről. A VÖMNB egy helyi problémát tűzött negyedik pontként napirendjére: a Pannonhalmi Főapátság látványát, ún. vizuális integritását veszélyeztető, az M1-es autópálya mellett zöldmezős beruházásban tervezett logisztikai központ problémáját. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal helyi területi felügyelő kollégája, Eszes Tibor foglalta össze az eddig történteket – jelenleg két logisztikai-ipari csarnok létesítése van tervezőasztalon a világörökségi helyszíntől mintegy 8–10 km-re. Az építmények ugyan még nincsenek az engedélyezés fázisában, és a helyszín védőzónájánál jóval távolabb helyezkednek el, ám esetleges megépítésük esetén Pannónia Szent Hegyének autópálya felőli sziluettjét teljesen eltakarnák. Mind a KÖH, mind a VÖMNB figyelemmel kíséri a folyamatot és mindent megtesz a világörökségi helyszín értékeinek megőrzéséért. Az ügy rámutatott arra is, hogy a készülő világörökség törvény szabályozásainak a helyszíneket esetlegesen kívülről veszélyeztető tényezőkre is ki kell terjedniük. Az ülés zárása után a Szent Márton étteremben vidám hangulatban elköltött ebédet követően Miksa atya értő vezetésével megtekinthettük a Főapátság épületegyüttesét – akinek kalauzolásával mind szellemiekben, mind az épületben betekintést nyerhettünk olyan területekre is, amelyek a turisták nagy része előtt zárva maradnak. Hálánk kifejezéséül álljon itt egy részlet a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke és alelnöke, a VÖMNB ügyvezető elnöke és titkárságvezetője, azaz Dr. Mezős Tamás és Dr. Fejérdy Tamás Főapát úrnak írt leveléből: „Tisztelt Főapát Úr! Kedves Asztrik! Engedd meg, hogy magunk és a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottsága (VÖMNB) minden tagja nevében köszönetet mondjunk azért a csodálatos fogadtatásért, amelyben a VÖMNB 2008. évi első ülésén Pannonhalmán részünk lehetett. […] Reméljük, hogy a VÖMNB – felhasználva mindazon energiát, amelyet 8


Szent Márton hármas hegyén magunkba szívhattunk – képes lesz az ott megkezdett munkát úgy folytatni és eredményre vinni, hogy az minden magyar világörökségi helyszín – tehát: nem utolsó sorban Pannonhalma – számára hosszú távon méltó helyet, elismerést biztosítson a magyar jogrendben, és annak megfelelő támogatottságot a mindenkori állami költségvetésben.” Ezúton szeretnénk mégegyszer köszönetet mondani Főapát úrnak, Cirill, Miksa és Mátyás atyáknak, valamint az ülést előkészítő M. Szilas Katalin főépítész asszonynak és Rábai László főapáti titkárnak a meghívásért és a feledhetetlen bizottsági ülés megszervezéséért. Schurk Viktória Világörökség Magyar Nemzeti Bizottság Titkársága

ARCUS TEMPORUM – PANNONHALMI MÛVÉSZETI FESZTIVÁL 2008 Idén is az augusztus 20-át követõ hétvégén (augusztus 22–24.) kerül sor a Pannonhalmi Fõaptságban az Arcus Temporum mûvészeti fesztiválra, amely bátorságával és sajátos látásmódjával az elmúlt négy évben kivívta mind a szakma, mind pedig a közönség elismerését. A fesztivál célja az „idõívek” (vagyis az „arcus temporum”) megrajzolása a különbözõ mûvészeti ágak egy-egy idõben távoli pontja és a kortárs alkotások között. Az Arcus Temporum 2008-ban is igen gazdag és önmagában is figyelemfelkeltõ zenei programmal jelentkezik. A fesztivál hagyománya, hogy minden évben meghív és vendégül lát olyan zeneszerzõket, akik bár az európai kortárs zene élvonalába tartoznak, Magyarországon jobbára ismeretlenek, s akiknek mûvei – hazai és külföldi muzsikusok kiváló tolmácsolásában – valamelyik klasszikus komponistával párba állítva hangzanak el. Így volt már a fesztivál vendége az orosz-tatár Sofia Gubaidulina, az olasz Salvatore Sciarrino és az ukrán Valentin Silvestrov. A 2008 augusztusára a meghívott komponista a dán Ben Sorensen, akinek klasszikus társa Pjotr Iljics Csajkovszkij lesz. Az Arcus Temporum emellett minden évben a kortárs színház és táncszínház egy-egy alkotóját vagy együttesét látja vendégül. 2005-ben nyolc magyar „alternatív” együttes kapott megbízást, hogy Dante Divina Commediájára készítsen közös produkciót. 2006-ban a New Yorkban élõ Eko és Koma személyében a japán bútó hagyományának fontos alkotó párosa, 2007-ben pedig a Svájcban élõ Cindy Van Acker volt a fesztivál vendége. 2008-ban a Párizsban élõ magyar táncos-koreográfus Frenák Pál készít elõadást, amelynek bemutatója az Arcus Temporumon lesz. A pannonhalmi fesztivál a rendelkezésre álló terek sokrétû kihasználásval évrõl-évre gazdag képzõmûvészti programmal is várja az ide érkezõket. Ennek keretében olyan alkotók munkáit láthatta a közönség, mint Kicsiny Balázs, Lovas Ilona, Schmal Károly, Sárkány Kata és Eifert János. 2008-ban is a fesztivál képzõmûvészeti programjának fontos eleme lesz a Fõapátság idõszakos kiállítása, „Az ikontól az installációig”. Új elemként jelenik meg idén az Arcus Temporum mûsorában egy kisfilmfesztivál, amelynek keretében négy alkotó (Nemes Jeles László, Kenyeres Bálint, Iványi Marcell és Mészáros Péter) munkáit láthatjuk. Részletes információ: www.arcustemporum.hu

Elindult a PANNONHALMI SZEMLE honlapja. A lap bemutatásával (magyarul és angolul), régebbi számaink témáival, összesített tartalomjegyzékekkel, friss híreinkkel, olvasószobával és egyéb érdekességekkel várjuk jelenlegi és jövendõ olvasóinkkal! www.phszemle.hu 9


PANNONHALMI BALLAGÁSI BESZÉDEK Holnappal ne törődj, messze ne álmodozz, Légy víg, légy te okos, míg lehet, élj s örűlj. Míg szólunk, az idő hirtelen elrepűl, Mint a nyíl s zuhogó patak. Tisztelt Tanáraink, Kedves Szülők és Vendégek, Drága Ballagó Diáktársaink! Berzsenyi Dániel fent idézett sorai a múló időről szólnak. Ez a múló idő most számotokra, kedves végzős fiúk, nemcsak egy tanév befejezését, hanem pannonhalmi diákéveik végét is jelenti. Véget ért az itt eltöltött 4, illetve 6 esztendő, s most, ahogy visszanéztek, bizonyára csak egy pillanatnak tűnik ez a hosszú idő. Mikor elkezdtétek itteni tanulmányaitokat, hihetetlen messzeségben lebegett az az időpont, amikor kikerültök majd innen, s most nehéz lehet elhinni, hogy vége. Tavaly ilyenkor távolinak, mégis közelinek tűnhetett az érettségi szigorú kötelezettsége, most pedig már a nyakatokon vannak a vizsgák, amelyekhez teljes szívemből kívánok sok sikert. Most, amikor visszatekintetek, csupán a szépet, és jót látjátok, s ez így van rendjén. Az esetleges negatív élmények rossz emlékét a háttérbe szorítják a jó esti beszélgetések a haverokkal, a délutáni focimeccsek, s az osztálykirándulásokon a stikában megivott sörök emléke, amik akaratlanul is mosolyra késztetnek benneteket. Biztos, sokszor kívánkoztatok el innen, de úgy hiszem, most mégis fájó, hogy el kell hagynotok ezeket a kedves falakat, melyek életetek részeivé váltak, s melyeknek ti is részeivé lettetek. Mint minden itt végzett évfolyam, ti is itt hagyjátok jelenlétetek nyomait, s rajtatok is jeleket hagynak a pannonhalmi diákévek. Szinte még csak tegnap volt, hogy kereken egy éve tizenegyedikesként álltatok itt, s átvettétek a zászlót, s azzal együtt a felelősséget is, hogy a következő évben ti lesztek a legnagyobbak, a legérettebbek. Most ránk, jelenlegi tizenegyedikesekre vár az az örömteli, mégis komoly és nehéz feladat, hogy eleget tegyünk ennek a szép hagyománynak, s mi vegyük át tőletek a lobogót. A zászlóátvétel azt jelképezi, hogy most mi állunk a Ti helyetekre, mi leszünk a nagyok az iskolában. A jövő évtől a mi dolgunk lesz a példamutatás, nekünk kell a helyes irányba terelnünk az alsóbb éveseket úgy, ahogyan azt eddig ti tettétek. Nehéz belegondolni, hogy jövőre már nem tudunk majd belétek, idősebbekbe kapaszkodni, és nekünk kell majd támaszt nyújtanunk a kicsiknek. Véglegesen el fogjátok hagyni ezt a helyet, ezt a teret, s kikerültök egy tágabb, szabadabb világba, ami felé talán már régóta vágyakoztatok, de amelyben a védettségetek is kisebb lesz majd. Elhagyjátok az itteni bástyákat, melyek óvtak benneteket, de itt az ideje, hogy elhagyjátok őket. Kikerültök innen, ténylegesen is nagykorúvá váltok, s a magatok uraivá lesztek. Elmentek, elhagytok minket, s ez a dolgok rendje. Gimnáziumi éveitek véget értek, de nem érdemes azon keseregni, hogy milyen gyorsan elröppentek az itteni évek, hiszen a fontos az, hogyan töltötted ezt az időd. Hogy is mondja Berzsenyi? „Míg szólunk, az idő hirtelen elrepül, / mint a nyíl, s zuhogó patak.” Ha úgy érzed, hogy az elmúlt évek során nem mindig tudtál a hely szelleméhez méltóan JELEN lenni, akkor odakint majd törekedjél arra, hogy megfelelhess Ady Endre tanácsadó gondolatának: „Úgy élj a jelenben, hogy megbánás nélkül gondolhass a múltra.” Az itt eltöltött évek különös szövetséget hívtak létre köztetek: az együtt eltöltött stúdiumok, csendes órák, tanítási napok, és hétvégék alatt annyira kiismertétek egymást, hogy szinte egymás testvéreivé váltatok. Ez Pannonhalma különlegessége: közelebb hoz társaidhoz. Pannonhalma egy nagy család, mert más iskolákkal ellentétben, mi együtt élünk, együtt örülünk, és búslakodunk. Ennek a közös életnek köszönhetően születhetnek itt örökre szóló barátságok, melyek az életet biztonságossá és otthonossá teszik. Azonban a pannonhalmi múltat, mint ahogy a jelent is, ápolni kell. Fontos, hogy ne felejtsétek el azt, hogy pannonhalmi társaitokra mindig számíthattok, sosem lesztek egyedül, hiszen mi, bencés diákok mindig veletek vagyunk és leszünk. Végső útravalóul fogadjátok el Weöres Sándor szavait: Örömöm sokszorozódjék a te örömödben. Hiányosságom legyen jósággá benned. Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkodni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél. Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra. A létra a bennetek rejlő képességeket jelenti, amiken keresztül hihetetlen magaslatokba vagytok képesek feljutni, egyenesen az égbe. Fontos, hogy tisztában legyetek azzal, hogy az embernek csak és kizárólag önmaga szabhat korlátokat. Ha ezt tudjátok, akkor a lehetetlen is megvalósítandó lehetőséggé válik majd. A későbbiekben soha ne felejtsétek el, és legyetek rá büszkék, hogy honnan jöttetek, mert Pannonhalma volt és lesz az a föld, az a szilárd talaj, ahol áll a létrátok. Jó utat srácok! Isten veletek! Vavrovics Máté XI.A osztályos tanuló

10


Kedves Ballagó Diákok, Kedves Ünneplõ Közösség! A pannonhalmi diák! Az ismert általánosítás nem helyes. A pannonhalmi diákról kétféle sztereotípia létezik. Az elsõ szerint állandóan mosolyog, elégedett környezetével és helyzetével. Továbbá nyitott a külvilágra, mélyen hívõ és tiszteli embertársait, legfõképpen tanárait. A másik vélemény szerint nagyképû, közönyös, kicsit álszent és az is furcsa, hogy csak fiúk között él. A pannonhalmi diák merõben más. Más, de nem több vagy kevesebb, mint a kintiek. Bár néha ezt gondolja, de a különbség nem ilyen jellegû. Az itt töltött évek során szert tehet egy olyan szemléletre, meggyõzõdésre, ami máshol ritka és egész életében megkülönbözteti õt. A pannonhalmi diák nem ok nélkül lázad, hanem személyiségéért. Nem simul bele a tájba, mert van, amit másként gondol, és nem fogadhat el. A pannonhalmi diák mégis szabad. Bár többnyire nem saját döntésébõl került erre a helyre, de ezentúl viszont mindenrõl õ dönt. A tanárok csak az általuk járt utat sugallják, de õ dönthet, hogy kívül helyezkedik az egész rendszeren, vagy elfogadja Pannonhalma lehetõségeit, és hagyja, hogy történjenek vele a dolgok. „Négy év hosszú, szinte beláthatatlan idõ.” – írta az igazgató a kilencedikes pannonhalmi diáknak. A végzõs diák számára a 9. nagyon hosszú, a 10., 11. gyors, a 12. pedig mintha már nem is lenne. De a beláthatatlanság megmarad. A beilleszkedés többnyire nem volt kellemes, új kötöttségek: szombaton is tanulni, sétára kijárni, lányok nincsenek. Az osztálytársak jó fejek, a tanárok… kissé merevek. A Barcza korlátolt, szétszórt és állandóan késik, Henrik tudálékos és mániásan precíz. Aztán késõbb Barcza már közvetlen lesz és mûvelt, Henrik pedig személyes és sokrétû. Elõször a napirend túl kötött, a tananyag túl nehéz. Aztán megszokja, az elõadás érdekes lesz, a szerdai mozi nem derogál és már nyáron is mindent csak a pannonhalmi diákokkal. A barátok meghatározók, nem tudni melyik meddig, de nélkülük nem mûködne. Az osztálytársak egymást formálják, befolyásolják, szelíden vagy keményebben, de a kapcsolat õszinte. Végzõsként még nem tudja mi vár rá, otthontalanságot fog érezni vagy inkább szabadságot. Zavarja, hogy nem használt ki mindent, zavarja, hogy nem lát át mindent, de a változást is kívánja. Nem tudja, hogy megmaradnak-e ezek az emberek, akiknek a szavak ugyanazt jelentik. Kérdései vannak, a válaszokat keresi. Pannonhalma minden pannonhalmi diáknak mást jelent. Egyszerû dolgokat, mint a látványt a várfalról, vagy az éjszakai beszélgetéseket. A jelentése ezekbõl az egyszerû dolgokból épül fel, mint az ünnep, ami elmondhatatlan. Pannonhalmán a ballagás is egyszerû, puritán, mert valami itt is elmondhatatlan. A pannonhalmi diák elbúcsúzik, pedig még itt lesz egy hónapot. Most õt ünneplik, érte állnak meg. Végignéznek rajta, és tudatják vele, hogy ez már az utolsó. Még sétálhat a várkörön, beülhet a helyére a Telekiben, de tudni fogja, hogy többé így már nem. A pannonhalmi diák ilyenkor meg is köszön valamit, azoknak, akik rászánták életükbõl ezeket az éveket, vezették õt, ugyanakkor társak is lehettek. És köszönetet mond fõként annak, aki most vele együtt ballag, csak máshogy. Õt nem ünneplik, pedig most mindenki elhagyja, neki maradnia kell, egyedül. A pannonhalmi diáknak el kell mennie és számára a visszatérés lehetetlen. Amíg ide járt, megismerte azt a Pannonhalmát, amit neki mindig is jelenteni fog. Belekerült abba a közösségbe, amelynek örök életére a tagja lesz. Ha visszatér, mert bár lehetetlen, mégis megpróbálja csökkenteni a hiányt, már egy másik Pannonhalmát talál, mert Pannonhalma változik, ahogy az itt élõ szerzetesek, tanárok és diákok is változnak. Számára Pannonhalma elsõsorban nem a hely, a hírnév vagy az ezer év, hanem az itt élõ emberek közössége. Így a visszatalálás is csak akkor, ha van kivel vagy kihez. A pannonhalmi diáknak eljön az az idõ, amikor egyszerre fázik és melege van, menni akar, de maradni is. Ekkor megáll csöndben, tudva az igazságot azelõtt sosem látott dolgokról. Búcsúzzunk! Tegyük le a szegfût! Tóth Gergely XII.B osztályos tanuló 11


Kedves Ballagó Diákok! Kedves Szülők, Kollégák, Diákok! Kedves Vendégeink! Bár újra és újra, a ballagás alkalmából minden évben elhangzik, hogy lezárult egy korszak és valami új kezdődik, ezen szavakat meg kell ismételnem Neked, ballagó tizenkettedikesnek. Amint az Úr szólt Ábrahámnak: „Vonulj ki atyád házából és menj arra a földre, amelyet majd mutatok neked”, hasonlóképpen szólnom kell: „Végérvényesen lezárultak középiskolás éveid, menned kell, hát indulj!” Indulj, most, amikor a leginkább itthon érzed magad! Most, amikor ismered a ház minden zugát. Most, amikorra megismerted, kiismerted a ház lakóit, munkatársait és látogatóit: az atyákat, a tanárokat, a régieket és azokat is, akik kevesebb időt töltöttek itt, mint te. Most, amikorra biztos helyed van a társaid között az osztály- és az iskolaközösségben. Amikor tudod, hogy kire számíthatsz, ha bajban vagy, tudod, kihez mivel fordulhatsz – amint azt is tudod, ki mivel fordul hozzád. Most, amikor a szülői ház mellett a legbiztonságosabban ezen a helyen tájékozódsz. Indulj, most, amikor a leginkább szeretnénk megtartani! Hiszen – már amennyire egy embert meg lehet ismerni – mostanra kiismertük szokásaidat, jó és gyenge oldaladat, megismertük mosolyodat és szomorúságodat, erősségeidet és rigolyáidat. Tudjuk, milyen vagy, amikor kiakadsz, milyen az, amikor emberi határaidhoz értél. Tudjuk, mikor kell elnézőnek lennünk, és mikor kérhetünk tőled, mikor bátoríthatunk, mikor mutathatunk neked új és új távlatokat. Küldünk, most amikor ismerjük erősségeidet, amikor büszkénk vagyunk az együtt elért eredményekre. Most, amikor végre megtanultunk együtt élni azt mondom neked: Indulj! Illyés Gyula szavai jutnak eszembe: „Mint a tanyán rég, többet ma sem értek: indulni kell. Menni, anyámtól messzi, más világba: ez volt az ősz! „Más leszel, mint mi!” Otthagyni mi drága, szép: ismerős.” Hová küldünk titeket? Nem tudom. Sejtéseink vannak, tudásunk nincs. Nincs biztos tudásunk sem jövőtökről, sem arról a változó világról, melybe indultok. Így hát biztos, előre kitöltött recepteket sem adtunk nektek, és most sem tudok ilyennel szolgálni. Mi haszna volt akkor a Pannonhalmán töltött éveknek? Remélem, sok. Pannonhalma – ha vállalod, ha nem – végérvényesen vonatkozási pont marad életedben. Akár úgy, hogy elhatárolódsz tőle, és életen át próbálod tagadni azt, aminek része lettél; akár úgy, hogy vállalod. Én azt mondom: vállald! Azt vállald, amit jelent! A magyarságba beágyazott ezer éves múltjával, és a még azon is túlmutató, az új és örök szövetségből táplálkozó gyökereivel! Az elmúlt években e falak között igyekeztünk tudást adni nektek, kipallérozni elméteket; rajta voltunk, hogy felkészítsünk titeket az érettségi, felvételi vizsgákra. A tananyag, amit kaptatok, erősen múlandó. Ma hasznos, holnapra jó része felejthetővé válik. Nem erre gondolok, amikor arról beszélek, hogy Pannonhalma vonatkozási pont marad az életedben. Hanem arra az életre, élni tudásra, amelyet próbáltunk felcsillantani nektek ezekben az években. Amikor a szertartás végeztével kiballagsz majd a bazilikából, vess újra egy pillantást a jól ismert tájra! Mert ahogyan a tájba szelíden és mégis bátran illeszkedik a főapátság épületegyüttese, úgy igyekeztünk életünk hétköznapjaiba is rendet, élhető, kihívásokat is tartalmazó világot teremteni. Jól meghatározott keretek között arra törekedtünk, hogy te, az a csodálatos teremtmény, aki vagy, ki tudjál bontakozni, ki tudjál fejlődni, Isten képére és hasonlatosságára. Hogy belső békére találj, hogy társaidat és tanáraidat a maguk helyén elfogadva, rájuk is támaszkodva és őket is segítve örömöd teljes legyen, szeretetben, békességben. Nem tudom, hol folytatod utadat, kik között, melyik városban, melyik országban. De bárhová is kerülsz, vizsgáld meg, hogy ott, ahol élsz: a téged körül vevő világban, embertársaid között növekszik-e benned az a világ, az a nagybetűs Ország, az Isten Országa, amit igyekeztünk veletek, közöttetek megélni. Növekszik-e benned a béke, az öröm, a kedvesség, a jóság, a szeretet, a türelem, az igazi belső szabadság? Tudom, a kísértés megkörnyékezhet: egyszerűbb lenne az új, ismeretlen feladatok helyett itt maradni. De amint Ábrahámnak el kellett hagynia ősei földjét, hogy az ígéret az övé lehessen, úgy neked is el kell most hagynod Pannonhalmát! De bátorítson, hogy Ábrahám nemcsak küldetést kapott, hanem áldást és ígéretet is. Ígéretet, hogy nagy néppé lesz és benne nyer áldást a föld minden népe. Ábrahám elmúlt 80 éves, amikor még mindig csak várta, hogy fia szülessen, de nem ingott meg, hanem hittel várta, hogy beteljesüljön életében az Úr ígérete. Hitt és meglátta, hogyan teljesedik be az Úr ígérete életében. Most, amikor én is küldelek téged, hogy indulj, záró szavaimmal én is megáldalak. Megáldalak, és hidd, hogy Krisztus, aki Ábrahám szövetségénél is fölségesebb és erősebb szövetséget kötött velünk, jelen van az életedben – ha te is akarod. Az én szavaim ma így szólnak:

12


Az Úr legyen előtted, hogy a jó utat mutassa neked. Az Úr legyen melletted, hogy téged karjába zárjon és megvédjen. Az Úr legyen mögötted, hogy megvédjen a Gonosz cselvetésétől. Az Úr legyen alattad, hogy felfogjon, ha leesel. Az Úr legyen tebenned, hogy megvigasztaljon, ha szomorú vagy. Az Úr legyen körülötted, hogy megvédjen, ha mások rád rontanak Az Úr legyen fölötted, hogy megáldjon téged. Így áldjon meg téged a jóságos Isten, ma, holnap és minden időben. Ámen. Hát menj! Titusz atya

A NYÁR PROGRAMJAI PANNONHALMÁN JÚNIUS 15. Zarándokvasárnap – az egészségügyben dolgozók és szociális munkások zarándoklata 20. 11.00 Jáki Zénó atya vasmiséje Reichard Aba atya gyémántmiséje 23. 14.30 Jávor Egon atya temetése JÚLIUS 7–11. 11. 20. 28–31.

Oblátusok lelkigyakorlata Szent Benedek ünnepe Zarándokvasárnap – a mozgáskorlátozottak zarándoklata Lelkigyakorlatok – „Fölvitte õket a hegyre...” Egyházmegyés papoknak. Vezeti: Elemér és Antal atya – „Spirituális kísérés” – elmélet és gyakorlat mindenkinek, aki emberekkel foglalkozik. Vezeti: Mátyás atya és Palotai Gabriella pszichiáter.

AUGUSZTUS 4–5. Studia Monastica – a bencés közösség szerzetes-teológiai napjai. Vezeti: Benoît Standaert OSB. 6. Urunk színeváltozásának ünnepe 6.45 a Laudes keretében beöltözés és egyszerû fogadalom 11.00 az ünnepi szentmisén ünnepélyes fogadalmat tesz Hubert testvér 15. Nagyboldogasszony ünnepe: 10.00 ünnepi konvnetmise, amelyet közvetít a Magyar Katolikus Rádió 17. 10.00 ünnepi konvnetmise, amelyet közvetít a Magyar Katolikus Rádió 20. Szent István ünnepe – zarándoknap A sok éves hagyománynak megfelelõen ünnepi liturgián és egész napos programon vehetnek részt a Pannonhalmára érkezõk. 20.00 Intelmek (elõadás a bazilikában) 22–24. Arcus Temporum Fesztivál 31. 10.00 P. Paulus aranymiséje 18.00 Veni Sancte a gimnázium diákjainak

13


HÍREK Március 29. A Pannonhalmi Fõapátság és a Rákóczi Szövetség az idén hetedik alkalommal hirdette meg Cultura Nostra címmel történelmi versenyét, amelynek döntõjére monostorunkban került sor. A vetélkedõ idei témája Forradalom és szabadságharc (1848-1849) volt és több mint 250 csapatot mozgatott meg a februári elsõ fordulóban. A verseny szóbeli döntõjének zsûrijének tagjai Gergely András, Velkey Ferenc és Dobszay Tamás történészek voltak.

Március 2. Életének 93. évében az egyesült államokbeli Woodside-ban elhunyt Jávor Egon bencés atya, aki hat magyar rendtársával együtt 1956-ban Portola Valley-ben alapította meg az elsõ magyar királyról elnevezett rendházat, majd egy évvel késõbb a gimnáziumot. A vasárnapi konventmisén és a szentmise végén a Szent Anzelm Bencés Apátság (USA) kollégiumi kórusa énekelt. Március 6. A Kairosz Könyvkiadó „Magyarnak lenni” sorozatában Ora et labora! címmel megjelent Várszegi Asztrik interjúkötete. A könyvet Vörös Gyõzõ egyiptológus mutatta be a Fókusz Könyváruházban Budapesten.

Április 3. Szent Benedek ünnepét április 3-án tartották meg a bencés közösségek, mivel idén nagypéntekre esett március 21. és így húsvét nyolcadának elteltével ünneplik világszerte a rendalapítót. Pannonhalmán Székely János esztergom-budapesti segédpüspök vezette az ünnepi liturgiát, aki beszédében hangsúlyozta, hogy amint Szent Benedek korában, ma is csak a hitre épülhetnek igazi kapcsolatok, s ezáltal az egész társadalom, sõt maga Európa is, amelynek fõvédõszentje Szent Benedek. A szentmise keretében Asztrik fõapát Pro Pannonhalma Díjat adott át Muzsay Géza ny. vezérigazgatónak, a Bencés Diákszövetség számvizsgáló bizottsága elnökének a Pannonhalmi Fõapátság gazdasági életének újraindításában betöltött kiemelkedõ szerepéért. A liturgiát követõen Szilágyi Ákos, az ELTE Esztétikai Tanszékének egyetemi tanára nyitotta meg a Pannonhalmi Fõapátság új, Az ikontól az installációig címet viselõ idõszaki kiállítását. Egyúttal megnyílt a Fõapátsági Könyvtár kamarakiállítása is A reneszánsz Bibliája – a Biblia reneszánsza címmel, amely szintén Szent Márton ünnepéig tekinthetõ meg. Szent Benedek ünnepének estéjén a tornateremben Dresch Mihály (szaxofon) és Lukács Miklós (cimbalom) adott koncertet. E napon hunyt el Torda Lajos, aki 1935-tõl nyugdíjba vonulásáig számos munkakörben állt a fõmonostor szolgálatában. A második világháborús megszállás alatt tanúsított emberségét 1997-ben a „Világ Igaza” (Yad Vasem) kitüntetéssel ismerték el.

Március 13. A gimnázium tornatermében tartottuk az 1848-49-re emlékezõ iskolai ünnepélyt, este pedig az erdélyi Csûrös Zenekar ünnepi koncertjére került sor. A Kalotaszegrõl érkezett zenekart elkísérte Kallós Zoltán is. Március 17. Tér és imádság címmel kiállítás nyílt a Mûvészetek Palotájában Budapesten. A tárlat három vallás „imádságának terét” – egy monostort, egy mecsetet és egy zsinagógát – mutat be fényképekkel, tervrajzokkal, videofilmekkel és zenei részletekkel. A John Pawson angol építész által tervezett ciszterci monostort, a Zlatko Ugljen építész tervei alapján épült mecsetet, valamint a Hoefer Lorch + Hirsch építésziroda tervezte zsinagógát bemutató kiállítás 2007-ben Pannonhalmán volt látható, majd Budapest után õsszel Pécsett lesz megtekinthetõ. A budapesti kiállítást Schweitzer József nyugalmazott országos fõrabbi, Kondiné Anwar Klára, a Magyarországi Muszlimok Egyházának megbízottja és Várszegi Asztrik pannonhalmi fõapát nyitotta meg. Március 20–24. A Húsvéti Szent Három Nap közös ünneplésére idén is sokan jöttek Pannonhalmára. A bencés közösség liturgiáján résztvevõk meghallgathatták Asztrik fõapát úr és Jákó testvér A Pannonhalmi Bazilika felújításáról, Miksa atya Lorenzetti passióciklusa Assisiben (diameditáció), Elemér atya Elveszett, de megkerült, Elréd atya Dráma és evangélium – Antigoné és Jézus áldozata, Mátyás atya Szent képek (Ábrázolás és hagyomány a kortárs képzõmûvészetben), Antal atya Húsvét éjszakája – a keresztény húsvét kozmikus vonatkozásai, Titusz atya „…hogy a meghívottak elnyerjék az örökké tartó örökséget” (Zsid 9,15) címmel tartott elõadását is, valamint korosztályonként és témánként többféle kiscsoportban beszélgethettek a hit kérdéseirõl. Húsvéthétfõn Kovács Róbert adott orgonahangversenyt a bazilikában.

Április 8–9. A Világörökség Magyar Nemzeti Bizottsága a Pannonhalmi Fõapátságban tartotta ülését, amelynek keretében Asztrik fõapát úr, Cirill perjel atya és Mátyás atya tájékoztatta a vendégeket a pannonhalmi világörökség helyzetérõl és fejlesztési terveirõl. Ekkor nyílt meg a Gimnázium Tetõtéri Galériájában Dobra János fotókiállítása. Dobra János karnagy, Simon Albert tanítványa, az idén 30 éves Tomkins Énekegyüttes alapítója és 1995 óta számos kiállításon szerepeltek fotográfiái. Ugyanekkor került sor a Bencés Kiadó KÜLÖNBÉKE Embermentõk és túlélõk beszélgetései a holokausztról címû könyvének pannonhalmi bemu-

14


Április 10. A konventmise fõcelebránsa Mayer Mihály pécsi megyéspüspök úr, igehirdetõje Takács Nándor ny. székesfehérvári megyéspüspök úr volt, akik Asztrik fõapát úrral együtt adtak hálát monostorunkban püspökké szentelésük 19. évfordulója alkalmával.

Május 5–10. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai – köztük Asztrik fõapát úr is – ad limina látogatáson jártak Rómában. A látogatást megelõzõen írásbeli jelentést küldet a püspök atyák az egyházmegyék helyzetérõl, majd a különbözõ szentszéki hivatalokban szóban is beszámoltak a Magyar Katolikus Egyház helyzetérõl, valamint közösen is és különkülön is találkoztak a Szentatyával.

Április 11. A Gimnázium Teleki-termében Molnár Antal történész, iskolánk volt diákja, az ELTE adjunktusa és az MTA Történettudományi Intézetének tudományos fõmunkatársa tartott elõadást Vallások és népek a hódolt Magyarországon címmel.

Május 6–12. Iskolánk tanulóinak egy csoportja Jákó testvér, valamint Tóth József és Rábai László tanár úr kíséretében Montecassinóba utazott, hogy a két apátság között 1212 óta fennálló kapcsolatot a diákcsere program révén még szorosabbá tegye.

Április 14–17. Iskolánk tanulóinak egy csoportja Albin atya és Sztulik Balázs tanár úr vezetésével Melkben járt és részt vett az immár több mint 20 éve élõ diákcsere programban.

Május 12. Pünkösdhétfõn Kiss Zsolt adott orgonahangversenyt a bazilikában.

tatójára, amelyen többen részt vettek a 2000-ben alakult Ariadne-csoport tagjai közül.

Május 13. Közösségépítés és hivatásszemélyiség-fejlesztés – Egyéni és tervezési feladatok a pszichológus és a szerzetestanár szemével címmel tartott a pannonhalmi szerzetesközösség házikonferenciát Tomcsányi Teodóra klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, mentálhigiénés szakember és Urbán József piarista tartományfõnök atya vezetésével.

Április 16. Karsai László történész tartott megemlékezõ elõadást a tormateremben a Holokauszt áldozatainak emléknapja alkalmából. Április 17. A tornateremben Váray László tanár úr növendékei adtak hangversenyt Egy ütõs koncert címmel.

Május 16. Bilibók Botond, a Concorde Alapkezelõ vezérigazgatója tartott elõadást Betekintés a tõzsde világába címmel a Gimnázium Teleki-termében.

Április 18. Róna-Tas András akadémikus A magyar nép kialakulása címmel tartott elõadást a Teleki-teremben.

Május 17–27. Iskolánk tanulóinak egy csoportja a 26 éve fennálló testvériskolai kapcsolat keretében Meschedébe látogatott Elréd és Konrád atya kíséretében. Diákjaink az ottani diákok családjainál laktak, részt vettek az iskolai órákon, valamint kirándulások keretében ismerkedhettek Meschede közelebbi és távolabbi környékével.

Április 21–29. Sophie-Marie Bouts francia színésznõ színjátszó, Philippe Brame fotómûvész fotó kurzust vezettek diákjaink számára, amelynek a végén a részvevõk bemutatták „alkotásaikat” az érdeklõdõknek. Április 24. Az immár hagyománnyá váló Nyitott Mûhely-beli Beszélõ Levelezõs-estek vendége ezúttal két költõ volt, az ország két végébõl, Borbély Szilárd Debrecenbõl, Varga Mátyás pedig Pannonhalmáról. Õket faggatták a fából készült, hajtogatható-nyitogatható dobozban lapuló fiktív olvasói levelek, Ambrus Judit próteuszi játékának kellékei.

Május 18. A Biblia Éve alkalmából meghirdetett pannonhalmi zarándoklatok közül az elsõre a pedagógusokat hívtuk meg, akik közel százan vettek részt az ünnepi szentmisén és az azt követõ beszélgetésen. A zarándokok a napközi imaóra után megtekintették az idei kiállításokat és közben bekapcsolódtak a Szentírás másolásába.

Április 25. Sárai-Szabó Kelemen testvért pappá szentelte Asztrik fõapát úr a gyõri Szent Ignác Templomban. Újmiséje másnap szülõfalujában Bakonyszombathelyen volt. E napon a Gimnázium Asztrik-termében Ferenczi Attila klasszikus filológus, egyetemi docens (ELTE BTK) tartott elõadást Aeneas öröksége címmel.

Május 22. A Gimnázium Tetõtéri Galériájában Verba Andrea mûvészettörténész nyitotta meg Krajcsovics Éva, Várhelyi Tímea és Kohán Ferenc közös kiállítását. Május 23. A Gimnázium Teleki-termében Ablonczy Balázs történész, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa tartott elõadást Teleki Pál életútjáról.

Május 3. Pannonhalma németországi testvérvárosa, Engen díszpolgári címet adományozott Asztrik fõapát úrnak, aki az ünnepség részeként ökumenikus istentiszteletet vezetett a résztvevõk számára Engenben.

15


LÁTOGATÁS A MONTECASSINÓI TESTVÉRISKOLÁBAN Izgatottan ácsorogtunk Ferihegy B termináljának bejáratánál. Táskáinkat körülállva tárgyaltuk az elõttünk álló hét lehetõségeit. Egymást faggattuk arról, hogy ki milyen ajándékot hozott, utazott-e már repülõn. Az információs tábla semmilyen adattal nem szolgált a gépünkkel kapcsolatban. Majd megérkezett Rábai tanár úr, és hosszas telefonálás után kiderítette, hogy egy sajnálatos félreértés révén rossz idõpontot adtak meg, a gépünk csak délután indul. Miután biztossá vált, hogy valamilyen repülõvel azért mégiscsak elmegyünk, a szülõk néhány utolsó jótanács és puszi után magunkra hagytak minket, közel négy óra kényszerszabadidõvel. Ez volt azonban az utazás egyetlen kellemetlen meglepetése. Amikor megérkeztünk, az iskolában vendégül láttak minket a nõvérek, majd a befogadó családok hazavittek bennünket. Nagyon kedvesek és segítõkészek voltak. A nyelvi korlátokat könnyen áthidaltuk, mivel megértõk és türelmesek voltak velünk szemben. Már aznap belekóstolhattunk az olasz konyhába és életvitelbe. Másnap a helyi bencés iskola tanórái és Gaeta következtek. Átlagosan tízfõs osztályok voltak, a tanítás a számunkra szokatlan színvonalon folyt: nyitott ajtónál tanultak, engedély nélkül közlekedtek mindenhova, a beszélgetés hangerejét tekintve sem zavartatták magukat. A diákok azonban közvetlenek és érdeklõdõek voltak, hamar megtaláltuk a közös hangot. Gaetában egy tengerszorost néztünk meg, valamint a tengerpartot. A vállalkozóbb kedvûek be is merészkedtek a vízbe, bár csak térdig. A nap végén a kapcsolat olasz fõszervezõje, Luigi atya meghívott minket két gombóc igazi, olasz fagyira. Csütörtökön az apátságot csodálhattuk meg. Jártunk a könyvtárban, ahol különféle kuriózumokat mutatott nekünk idegenvezetõnk, valamint megnéztük a bazilikát, a kerengõket – amelyekbõl három is volt – és a levéltárat is. Utóbbiban volt kiállítva az elsõ olasz nyelvemlék. Ebédre vendégül láttak minket a szerzetesek, találkozhattunk a fõapáttal, késõbb pedig egy imaórát is meghallgattunk. Monte Cassino érdekessége, hogy a világháborúban lebombázták, majd amerikai segélybõl az eredeti állapotoknak megfelelõen rekonstruálták. Következõ nap délelõtt szintén oktatáson vettünk részt, amelyben a legnagyobb kaland a tananyag megértése volt. Késõbb a fogadócsaládokkal együtt ebédeltünk. Délután Casertába utaztunk, ami a Bourbon királyok nyári rezidenciája volt, Nápolytól csupán 30 km-re. A grandiózus kastély Versailles mintájára készült, termeinek megtekintése több órát igényelt, majd a 3 km-es kert beláthatatlan távolságával meg sem próbálkoztunk, így nem láthattunk különbözõ modellfalvakat, amelyeket hadi szituációk, vagy a falusi élet szimulálására építtetett a királyi család. Esténként, szokás szerint összegyûltünk a kisváros központjában, és fagyiztunk, sétáltunk, népdalokat tanítottunk egymásnak, valamint pénteken és szombaton együtt pizzáztunk. Szombaton Pompeii-be buszoztunk. Bejártuk az egykori város romjait, a több mint kétezer éves amphiteatrumot, a korabeli „gyorséttermet”, mosodát, különlegességként a bordélyházat. Ezután megkerestük az egyik legnagyobb zarándokhelynek számító Madonna-templomot. Visszafelé egy csodálatos helyen fekvõ apátságot látogattunk meg, amit az idegenvezetõnk türelmetlensége miatt sajnos nem élvezhettünk eléggé. A vasárnapot a családjainkkal töltöttük, akik két lehetõséget kínáltak fel, amelyek közül a többség a tengerparttal szemben Róma szépségeit részesítette elõnyben. Utóbbiban sajnos csak a legnevezetesebb látnivalókra jutott idõnk. Kár, hogy a másnapi tanítás miatt különösebb búcsúünnepséggel nem tudtuk lezárni a varázslatos hetet. Hétfõ reggel szomorúan váltunk el egymástól, azzal a vigasztaló ígérettel, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot (ami idáig sikerült is). Útközben egy ciszterci kolostorban, Casamariban álltunk meg, ami azért lehetett számunkra figyelemreméltó, mert építészei a pannonhalmi bazilikán szintén dolgoztak, így a hasonlóság felfedezése ennek ismeretében nem is esett nehezünkre. A felejthetetlen élmény során szimpatikus embereket ismertünk meg mindemellett könnyûszerrel elmélyülhettünk az olasz kultúrában és nyelvben. Örültünk, hogy eljuthattunk Itáliába, bízunk benne, hogy a gyümölcsözõ kapcsolat továbbra is fennmarad! Meszes Márton X.B és Szabó Ákos XI.B osztályos tanuló

16


MELKI ÉLMÉNYEINK

Április 14–17. között az alsó-ausztriai testvériskolánkban, a melki Bencés Gimnáziumban jártunk. Többünknek ez volt az első alkalom, a tizenegyedikesek viszont már nagyon otthonosan mozogtak a barokk kor eme csodálatos épületkomplexumában. Két kísérőnk, Albin atya és Sztulik tanár úr is még csak most ismerkedett a közel ezer diákot számláló gimnáziummal és az őket tanító szerzetes és világi tanárokkal. Érkezésünkkor máris két nagy élményben volt részünk. Egyrészt le voltunk nyűgözve a hely szépségétől és a modern, komfortos vendégszárnytól. Másrészt pedig a gazdag osztrák konyha varázsolt el bennünket, mely bűvölet az összes ott elköltött étkezésre kihatott. (Habár lehet, hogy házigazdáink csak vendégszeretetükből fakadóan tudták, mekkora mennyiséghez van szokva otthon a magyar diák?!) Sokunk talán nem is fogta fel, milyen kiváltságos helyzetben voltunk, hisz mi nemcsak egyszerű belépőjegyet vásárló turistaként ismerhettük meg a melki apátságot, hanem mi e falak között töltöttünk négy teljes napot. Vendégpáterünk, Wilfried atya fáradhatatlanul szervezte és vezényelte le a programokat, kísért el minket kirándulásainkra, leste minden kívánságunkat. Így vezetett végig bennünket az apátság állandó kiállításán a hivatalos nyitva tartási időn túl, mutatta meg és mesélt nekünk a csodálatos templomukról (kérésünkre még az oldalkarzatra is felvitt bennünket, ahol ő maga harminc éve nem járt). Az érettségi évében járó diákjai révén két csoportban a városban sétálva ismerkedtünk meg jelesebb nevezetességeikkel, majd pedig két délelőtt ugyancsak nagyon kedves diákok mutatták meg nekünk az iskolaépületet és kísértek el bennünket különböző órákra. Sok újdonsággal találkoztunk ekkor is: az egész iskolában, melyet az elmúlt nyáron újítottak fel, csak papucsban járhattak a diákok, a legtöbb teremben volt projektor, sőt a déli szárnyban tanulók a klimatizált tantermekben várták a forró nyári tanítási napokat. Egy beszélgetés során az igazgató úr mesélt a gimnázium múltjáról és jelenéről, és sokan kérdéseket tettünk fel neki, melyeket Pannonhalmával párhuzamba tudtunk állítani. Érdekes volt megtapasztalni, miként zajlik Ausztriában egy tanóra, hogyan, milyen módszerrel tanítanak a tanárok, mekkora anyagot vesznek egy órán, s hogy hogyan viselkednek szomszédos kortársaink. A nemzetköziség jegyében az angol, francia, olasz és latin nyelvórákon tudtunk igazán bekapcsolódni a beszélgetésbe, feladatmegoldásokba. Ám többünk, a sportot kedvelők számára csak ezután jött az igazi meglepetés – amihez még csak nyelvismeretre sem volt igazán szükség: a mi tornatermünknél háromszor nagyobb, két mobil válaszfallal harmadolt, teljesen új „sportcsarnok”-ban mérkőzhetett meg „A” és „B” focicsapatunk a fogadó diákokkal. Az összecsapás magyar győzelemmel ért véget. Mindezek mellett megismertük Krems, St. Pölten és Wachau városkákat, elutaztunk a seitenstetteni bencés kolostorba, majd pedig a hazaúton közösen illetve a szabadidő alatt sétáltunk Bécs belvárosában. Ezeken a kirándulásokon az osztrák diákok sajnos nem vettek részt, de ezt kárpótolta a búcsúesti közös pizzázás és a jó hangulatú, kötetlen beszélgetés: itt mindenki leküzdötte kommunikációs gátlásait, és bekapcsolódott a társalgásba. Néhányan a kapcsolattartás céljából e-mailcímet is váltottak, másnap pedig a viszontlátás reményében köszöntünk el egymástól. Már várjuk az őszi látogatásukat; szeretnénk hozzájuk hasonló, jó házigazdák lenni. A résztvevők

WAWO – WANDERWOCHE – mit Christus unterwegs – 2008 aug. 1–8. A már régi hagyományoknak örvendõ vándortábor a több mint húsz németországi út után második alkalommal jön Magyarországra. Útvonal: Pannonhalma, Pápateszér, Zirc, Városlõd, Veszprém, Tótvázsony, Tihany. A résztvevõk kis csoportokban naponta 20–25 kilométert túráznak hátizsákjukkal. Esténként fiataloknak szóló szentmise, színes programok és vetélkedõk gondoskodnak a megfáradt vándorok szórakozásáról. Kitûnõ alkalom ez egyszerûen „másképp” nyaralni, új barátokat szerezni, nyelvet gyakorolni, a természet gyönyörûségét megélni és hasonló gondolkodású emberekkel megismerkedni. A Wanderwoche jó lehetõséget kínál arra, hogy közelebb kerüljenek a fõleg német és magyar fiatalok és idõsebbek egymáshoz, életre szóló élményeket szerezzenek és barátságokat kössenek. A résztvevõk között 16–65 éves korig minden korosztály megtalálható. Minden kedves új és régi érdeklõdõt szeretettel várunk! RIBIÁNSZKY MIKLÓS (Ph 03) 30/850-1684; [email protected] NÉMETH LÁSZLÓ (Ph 84) 1/801-91-60, [email protected]

17


A CSÍKSOMLYÓI SZŰZANYA HAZAVÁRJA GYERMEKEIT! Csíksomlyói zarándoklat – 2008 Gimnáziumunk második alkalommal vett részt szervezett keretek között a csíksomlyói pünkösdi búcsún. Idén a 10.B osztály diákjai töltötték a pünkösdi rekollekciót Erdélyben. Ezúton mondunk köszönetet testvériskolánknak, a Segítő Mária Katolikus Teológiai Líceumnak és igazgatójának, Tamás Leventének, valamint Gál Lászlónak, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatójának a szíves vendéglátásért! A zarándoklat a Hármashalom Alapítvány és a Rákóczi Szövetség támogatásával jött létre. A következőkben Dobszay Balázs élménybeszámolója olvasható. Nem először jártam Erdélyben és remélem nem is utoljára. Mindig tud nekem újat mutatni, mindig valami újjal ajándékoz meg. Az osztály is sok remény fűzött ehhez a kiránduláshoz, lelkigyakorlathoz. Nem hiszem, hogy sokan csalódtak volna. Utazásunk első fele volt a lelkigyakorlat, a csíksomlyói búcsúnak köszönhetően. A búcsú Erdély és Magyarország területéről százezreket vonz, de a világ minden magyar közössége szeretné képviseltetni magát. Jó volt látni például az ausztráliai magyarok szolid, Kossuth-címeres zászlóját, amelynek hordozója hozzánk hasonló korú fiú volt. Szívesen találkoztam volna még a csángókkal, akik a Kárpátokon túlról érkeznek minden évben, de sajnos idén sem találtam őket a nagy tömegben. (Pedig a népviseletükről felismertem volna őket.) A csíksomlyói Szűzanya hazavárja gyermekeit! Aki pedig egyszer részt vesz a búcsún, az már bátran mondhatja magát a csíksomlyói Szűzanya gyermekének. Mi, az osztály, azok lettünk. A búcsúnak egy hivatalos vendége volt, a szatmári egyházmegye püspöke, Schönberger Jenő. Bár szerintem jobban hangzott volna és igazabb is lett volna, ha búcsúnak egyedül a Jóisten lett volna az egyetlen hivatalos vendége és persze főszervezője is egyben. Sajnos az eső idén is eleredt, ahogy az egyik celebráló atya fogalmazott: „… az Ég mindig bőséggel ad a jóból”. A sokezres zászlós tömeg sokezres esernyős tömeggé vált. Az egyik esernyő alá, egy egri kispap és egy ferences barát közé, én is befértem. Mellettünk egy konok ferences csak csuklyáját csapta föl. Gondolom, bőrig ázott. Az iskolát az a megtiszteltetés érte, hogy a csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium testvériskolája révén közel a Hármasoltárhoz, az úgynevezett kordonban kapott helyett. Nagyon közel voltunk, látni azonban mégsem láttuk a misét, mert sokan álltak ellőttünk. Hallani viszont nagyon is hallottuk, az embermagasságú hangfalak ott szóltak mellettünk. Mindenesetre tény, hogy Csíksomlyón van valami hatalmas erő, ami a sok nehézség ellenére is odavonzza az embereket. Ez pedig az Isten akaratából született szeretetközösség. Utazásunk második felében már inkább turisták, mint zarándokok voltunk. Szászföldi erődtemplomokban, Segesvár nyugodt, régi időket idéző városában és Gyulafehérvár nagyvárosi miliőjében időztünk. Gyulafehérváron sajnos csúfos vereséget szenvedtünk az ottani fiúgimnazisták focicsapatától. Mentségünkre legyen mondva igen foghíjas A-csapat állt ki egy számunkra teljesen szokatlan szőnyegpályán. Úgy váltunk el tőlük, hogy várjuk őket egy visszavágóra. A legnagyobb élményt nekem Vajdahunyad jelentette. Még sohasem láttam élőben, csak jóval kisebb városligeti másával szemeztem eddig. A kastély betölti az ember fantáziáját, a látvánnyal nem tud betelni. Kihagyhatatlan! Érezni a kastély falai közt az elmúlt, dicső időket, a gazdag Erdélyt, amely mára elvesztette anyagi gazdagságát, de megőrizte szellemi, történelmi, szakrális kincseit. Erdély a mai emberek számára is kincsesbánya. Ha élményekre, kalandokra, vágyunk, bátran utazzunk földjére, ahol szívesen látnak minket. Nemcsak a magyarok, de hosszadalmas békülésnek köszönhetően már a románok is. Nem előítéletekkel, hanem nyitott szívvel kell utazni Erdélybe, ismerve múltját, múltjából eredő problémáit, de mégis nyitottan újdonságra. Megismerkedtünk két román lánnyal, a közös nyelv az angol volt (bár volt köztünk, aki franciával próbálkozott), megkértük őket, hogy vezessenek el minket a piski-telepi arborétumba, KözépEurópa második legnagyobb(!) arborétumába. Ekkor hangzott el a beszélgetés: „Where are you from?” – „We are from Hungary”. Eltűnődtem arckifejezésükön. Gondolkoztam, és végül megkérdeztem: „Is it a problem for you?” Csak nevettek rajtam. „It is not a problem.” Megtaláltuk az arborétumot. A busz lassan jött velünk vissza Pannonhalmára, én személy szerint nehéz szívvel hagytam ott egyik kedvenc „országomat”, Erdélyt. Mondjuk a busz is, a határtól húzódó hat kilométeres kamionsor miatt. A buszban sokat beszélgettünk arról, amit átéltünk. Hosszasan vitáztunk felfűtött hangnemben a nemzetiségek kérdéséről. De tizenegyre már a kislépcsőházban másztunk felfelé.

18


SZÍNHÁZ- ÉS FOTÓKURZUS

A színházkurzussal párhuzamosan folyt idén is Pannonhalmán a fotókurzus Philippe Brame francia fotómûvész vezetésével április 21-tõl 29-ig. A két kurzus idõnként „egybeért”, és az utolsó estén egy közös bemutatón adtunk számot addigi munkánkról tanárainknak és diáktársainknak. Addig azonban sokat dolgoztunk a délutáni találkozások során, ahol Szita Bánk OSB tolmácsolta számunkra a mester francia szavait. Az elsõ alkalmakkor röviden megismerkedtünk egymással, és mind a kilenc résztvevõ elmondta motivációit a fotózással kapcsolatban, majd a fényképezés elméletét és gépünk manuális kezelését tanultuk meg. A technikai részek és a gép kezeléséhez szükséges tudás elsajátításával már képesek lettünk volna a jó fotó „formájának” megkomponálására, ám az igazi, „élõ” és szép fotográfiához más is kell… Philippe elmagyarázta nekünk, hogy az „élõ” fotó önmagát fejezi ki, és akármikor nézünk rá, mond valami újat, nem unjuk meg. Olyan ez, mint a szülõk és a gyerekek viszonya, ahol az alkotótól elválik a mûve, és önálló életet kezd, természetesen az alkotó jegyeit is magában hordozva. Így kell majd nekünk is „életre szülnünk” fotóinkat. Ebben a „szülésben” pedig segítségünkre lesz a képzeletünk, sõt minden érzékszervünk (hiszen „a lábunkkal is tudunk fotózni”), hogy a tárgyakban meglássuk azt az egyedi „fényt”, amely bennük van, és tudásunk szerint ki tudjuk vonni belõlük, rögzítve azt a fotón. Ha erre képesek vagyunk, szinte biztos, hogy „jó” fotót készítünk… Ezek után úgy éreztük, (elméletben) készen állunk, hogy igazi remekmûveket készítsünk. Kapott is mindenki egy-egy témát, és elmentünk dolgozni. Amikor visszaértünk, megnéztük egymás mûveit, és Philippe elmagyarázta a hiányosságaikat, de kiderült, hogy születtek igazi, élõ fotók is. Így teltek a napok, és mindig új témákat kaptunk (pl. fehér, monostor, vadállatok, portré, humor). Egyik nap különösen nehéz feladat várt ránk, hiszen a fülünk segítségével kellett egy-egy prezentációt készíteni három fõs csapatokban egy meghallgatott zeneszámra. Az utolsó napokban már csak az elõadásra készültünk, amelyre mindenkinek a legjobb fotóiból kellett egy diavetítést készíteni, és egy versben megfogalmaznia az élményeit a fotózással kapcsolatban. Aztán eljött az utolsó nap… Izgatottan készültünk az elõadásra, amely nem is sikerült olyan rosszul. Az elõadás után egy kis közös koccintás keretében megköszöntük a mûvészeknek és a szervezõknek a fáradozásaikat, és hogy részt vehettünk ezen a kurzuson, hiszen nagyon jó hangulatban telt el ez a pár nap, és sok új és érdekes dolgot tanulhattunk. Ezután elbúcsúztunk mesterünktõl, akit reméljük, jövõre újra láthatunk, hiszen azért van még mit tanulnunk… Tóth László XI.B osztályos tanuló

19


Ú J K I A D VÁ N Y O K LARRY W. HURTADO: Hogyan lett Jézus Istenné a földön? Napjaink Teológiája Sorozat, 2008, 412 oldal ISBN 978-963-9226-76-0, ára: 3850 Ft „A Jézus iránti tisztelet példátlan, olyannyira jelentõs és meghökkentõ történelmi jelenség volt, hogy megismeréséhez több erõfeszítésre van szükség, mint amennyit általában szánnak rá. Ahogy nem tarthatjuk pogány hagyományok hatására létrejött kései, evolúciós fejlõdésnek, úgy nem intézhetõ el azzal sem, hogy Jézusnak fõ helyet utalunk ki Isten mellett a teremtésben, a kormányzásban és a világ megváltásában. Bár egyetértek azzal, hogy a Jézusról keringõ hírek központi szerepet játszottak a kora keresztény Jézus-tisztelet kialakulásában, mégis az a véleményem, hogy az elsõ zsidó-keresztények Jézus-tisztelete sokkal jelentõsebb lépés volt, mint ahogy azt Bauckham és Eskola nézeteinek teológiai következményei sugallják.” Larry W. Hurtado a skóciai Edinburgh egyetemén az újszövetségi nyelvek és teológia professzora, az angolszász világ egyik legismertebb és legeredetibb Újszövetség-kutatója. Számos könyvet és tanulmányt publikált a korai kereszténység történeti gyökereirõl. 2003ban a szakma és az olvasók figyelmét egyaránt felkeltette nagyszabású Lord Jesus Christ: Devotion to Jesus in Earliest Christianity (Eerdmans Publishing Co.) címû mûve, amely egyszerre tükrözi a szerzõ sokoldalú mûveltségét és kiérlelt gondolatainak pontos és olvasmányos megfogalmazását. Sorozatunkban most közreadott könyve ebbe a gondolatkörbe nyújt bevezetést.

KÜLÖNBÉKE EMBERMENTÕK ÉS TÚLÉLÕK BESZÉLGETÉSEI A HOLOKAUSZTRÓL Szerkesztette Kocsor Judit és László Klári Randolph L. Braham bevezetõjével (Historia Pro Futuro, a Bencés Kiadó történelmi sorozata, 2008 ISBN 978-963-9226-77-7, 244 oldal, 2990 Ft) „A 2000-ben alakult Ariadne-csoportban elsõ generációs mentõk és túlélõk találkoznak és beszélgetnek egymással rendszeresen. A találkozások során a múlt szövevényének együttes kibogozására vállalkoznak - talán ezért is választotta a csoport az Ariadne nevet. Mert Ariadne fonala az, amely segít kijutni a labirintusból. Ez az a fonál, amelynek mentén bejuthatunk a múltba, a mélybe, a sötétbe, úgy, hogy nem kell félnünk attól, kijutunk-e onnan, vagy sem.” Kötetünkben a beszélgetések során letisztult vallomások sorakoznak egymás után: embermentõk és túlélõk felelgetnek egymásnak – a sötétbõl. A visszaemlékezéseket fotók, egykorú dokumentumok reprodukciói és bõséges jegyzetapparátus, valamint mutatók teszik jól használható forrássá a történelem iránt érdeklõdõ olvasók és a szakemberek számára egyaránt.

Békés Gellért – Dalos Patrik: ÚJSZÖVETSÉGI SZENTÍRÁS (tizennyolcadik kiadás, 2008, ISBN 978-963-9053-66-3, 647 oldal, ára: 2100 Ft) A Szentírás Éve alkalmából a Pannonhalmi Fõapátság 2008 tavaszán megjelentette a BékésDalos Újszövetség tizennyolcadik kiadását. Ez a fordítás régóta fogalommá vált a bibliaolvasók körében, s talán a legnépszerûbb katolikus Újszövetség-fordítás, amely elõször Rómában jelent meg 1951-ben, és hosszú évtizedeken át Nyugat-Európából jutott el a világ különbözõ pontjain élõ magyarokhoz. Mind a fordítás nyelve, mind a könyv külsõ megjelenése azt szolgálta, hogy minél többen olvashassák, vihessék magukkal az Újszövetséget. Az új kiadás – az elsõ kiadást idézõ vászonkötésben (három színben), megújított térképekkel – jut el az olvasókhoz.

20


ZARÁNDOKÉV PANNONHALMÁN A Pannonhalmi Fõapátság a Biblia Éve alkalmából zarándoklatokat hirdet mindazoknak, akik szívesen indulnak el, hogy az út, a liturgia és találkozás örömét megosszák másokkal. Idén elõször koranyártól õszig havonta egy vasárnap a zarándokok vasárnapja lesz a monostorban. Bár minden alkalom nyitott, vannak olyan csoportok, akiket az egyes vasárnapokra különösen is hívunk. Legfõképpen azért, mert a liturgia alakításában és az igehirdetésben szeretnénk elsõsorban az õ szempontjaikat figyelembe venni. Május 18-án különösen is pedagógusokat, június 15-én elsõsorban az egészségügyben dolgozókat és szociális munkásokat, július 20-án fõként a mozgáskorlátozottakat, szeptember 21-én pedig a bencés plébániák híveit várjuk. Augusztus 20-án, az apátságot alapító Szent István király ünnepén pedig – a sok éves hagyománynak megfelelõen – ünnepi liturgián és egész napos programon vehetnek részt a Pannonhalmára érkezõk. A zarándokvasárnapok programja: A zarándokvasárnapok programja mindig a 10 órás szentmisével kezdõdik (a korábban érkezõk számára minden esetben gyónási lehetõséget biztosítunk). A szentmise után a zarándokok találkozhatnak, ismerkedhetnek egymással és a bencés közösség tagjaival. 13 órakor pedig bekapcsolódhatnak a szerzetesek zsolozsmájába. Az imádság után rövid idegenvezetéssel zárul a program. A Biblia Éve A Biblia Éve alkalmából az idei év zarándokai elkészítik a Zarándokbibliát: mondatról-mondatra lemásolják az Újszövetséget. További információk: • A szervezés gyakorlati lebonyolítását – a szerzetesközösséggel folyamatosan együttmûködve – a TriCollis Apátsági Tárlatvezetõ Iroda végzi. (E-mail: [email protected], telefon: 96/570 191.) • Hogy alkalomról alkalomra megfelelõ módon tudjunk felkészülni a fogadásra, minden csoportot (és lehetõleg az egyéni zarándokokat is) arra kérjük, hogy e-mailben vagy telefonon legalább egy héttel korábban elõzetesen jelezzék érkezési szándékukat. • Azok a csoportok, akik az utat részben vagy egészben gyalog szeretnék megtenni az apátságig, mielõbb vegyék fel a kapcsolatot a szervezõkkel. (Igény esetén javaslatot tudunk lenni útvonalakra, esetleg kísérõt is tudunk adni.) • Lesznek éttermek, ahol ezeken a vasárnapokon zarándokmenü kérhetõ. (Az éttermek felsorolása, elérhetõsége és a menü ára szerepelni fog az apátsági honlapon (www.bences.hu).

PANNONHALMI JAZZ TERASZ 2008 Május 30. péntek 19.30 óra (Esõnap Június 1. vasárnap 19.30 óra) László Attila Quartet László Attila – gitár, Oláh Kálmán – zongora, Lattman Béla – basszus, Borlai Gergõ – dob Június 20. péntek 19.30 óra (Esõnap Június 22. vasárnap 19.30 óra) Kovács-Lamm-Egri-Jelinek Quartet Kovács Linda – ének, Lamm Dávid – gitár, Egri János – nagybõgõ, Jelinek Emil – dob Július 18. péntek 19.30 óra (Esõnap Július 20 vasárnap 19.30 óra) Balázs Elemér Group – „Early Music” lemezbemutató koncert Hajdu Klára – ének, Winand Gábor – évek, Balázs József keyboard, Lamm Dávid – gitár, Soós Márton nagybõgõ, Czibere József ütõhangszerek, Balázs Elemér – dob Augusztus 15. péntek 19.30 óra (Esõnap Augusztus 17. vasárnap 19.30 óra) Dresch Quartet Dresch Dudás Mihály – szaxofon, Lukács Miklós cimbalom, Szandai Mátyás – nagybõgõ, Baló István – dob A mûsorváltozás jogát fenntartjuk. A belépõjegy ára egységesen 2000.- Ft, amely tartalmaz egy pohár „Pannonhalmi Tricollis Cuvée” bort is Jegyrendelés a 96/570-222-es telefonszámon és a [email protected] e-mail címen. További információk a www.apatsagipinceszet.hu oldalon. 21


INFUSIO 2006 INFUSIO volt a neve századokon át a rendkívüli alkalmak, nagy ünnepek borának a Pannonhalmi Fõapátság asztalán. Ez a középkorra visszanyúló hagyomány ma is megadja az ünnep rangját. A 2006-os évjárat páratlan lehetõséget biztosított a pannonhalmi borvidéken. A kiegyenlítetten meleg nyár és a hosszú õsz kedvezõen elnyújtotta a vegetáció hosszát. Merlot és cabernet franc fajtáink erre az évre fordultak termõre, s a késõi – október 20. és 25. közötti – szüreti idõpontra a fürtök szinte túlérésbe kerültek. A merlot cukortartalma páratlan magasságba szökött. Egyszerre több erjesztési módszer alkalmazására is lehetõség nyílt. A bogyózott-zúzott vöröscefrét fakádba és acéltartályba juttattuk, míg az erjedés és héjontartás 25–40 napig tartott. A kierjedt-préselt tételeket közepes pörkölésû, 225 literes új hordókba fejtettük. A hordós érlelés ideje 14 hónap volt, amit további palackos érés követett. Ez idõ alatt borunk tüzes, vastag, karakteres borrá érett. A magas alkoholtartalmat jól egyensúlyban tartja a bor kiemelkedõ szárazanyag-tartalma. Eleganciáját és mélységét finom, érett tannintartalma és az újhordó kellemes csaranyagai egészítik ki. A túlérett szõlõjegyek borrá érve kerek, krémes ízérzetet kölcsönöznek. Az illatképében egyszerre jelentkezik a túlérett szeder és áfonya, kiegészülve a hordóból származó vaníliával. Ízében a kerek extrakt-édesség, az alkohol és az érett tannin egyensúlya bársonyos érzetet biztosít, felidézve az aszalt meggy és szilva valamint a csokoládé koncentrált világát. A bort bátran ajánljuk különleges ünnepi alkalmakhoz, a terített asztalon pedig vad- és egyéb vöröshúsokhoz társítható.

Az INFUSIO név magyarázata kevésbé orvostudományi vonatkozású, sokkal inkább a bencés borhagyományokban keresendõ. A XVIII. sz. elejétõl már írásos emlékek is tanúskodnak arról, hogy a szerzetesek három kategóriába sorolták az apátsági borokat: a cselédbor az uradalmi beszolgáltatásból származó bort jelentette, a konventbor megnevezés a szentmisékhez is használt és a mindennapos fogyasztáshoz az atyák asztalára készített bort takarta, míg az infusio névvel a prémium kategóriát illették. Ez utóbbi sohasem a fajtát, hanem mindig is a legkiválóbb minõségû bort jelölte, amelyet a szerzetesközösség tagjai kiemelt jelentõségû események, nagy ünnepek alkalmával palackból pohárba töltve fogyasztottak. Így válik könnyen érthetõvé a latin nyelvben betöltést jelentõ infusio név használata.

Augusztus 20. a Pannonhalmi Fõapátságban Ezen a napon 10-tõl 17 óráig a Szent István által alapított monostor és – az orgonahangverseny kivételével – minden program ingyenesen látogatható. A Kosarasdombi Turistafogadó épületében egész nap megtekinthetõ a Bárki vagy, aki a mennyei hazába igyekszel… – Másfél évezredes életforma Pannonhalma monostorában címû film rövid változata. A nap folyamán a Pannonhalmára érkezõ zarándokoknak lehetõségük lesz, hogy részt vegyenek a Szentírás másolásában, amellyel a Fõapátság bekapcsolódik a Biblai Éve programjába. 10.00 11.00–15.00 11.30 és 14.30 15.30 17.00 18.00 20.00

ünnepi Szentmise a Bazilikában program gyerekeknek és családoknak a várkörön a Tihanyi és a Pannonhalmi Alapítólevél bemutatása a könyvtárban (Dénesi Tamás) orgonahangverseny a Bazilikában (Hoffmann László – orgona, Stella Énekegyüttes) ünnepi Vesperás a Bazilikában népzenei koncert az Apátsági Pincészet teraszán „Hallgass, fiam, atyád intelmére” – Szent István király intelmei Imre herceghez Elõadja: Horváth Lajos Ottó (színmûvész); Közremûködik: Mizsei Zoltán (ének) Rendezõ: Mispál Attila (filmrendezõ)

Információk: TriCollis Apátsági Tárlatvezetõ Iroda, Telefon: 96/570-191, e-mail: [email protected] 22


TRICOLLIS CUVÉE 2007

TRAMINI 2007

Az ötödik évjáratban készített Tricollis Cuvée tovább õrzi az elsõ évjárat övezte elképzeléseket. Célunk egy a borvidékre jellemzõ, azt bemutatni képes házasítás összeállítása volt. A bor magában foglalja a borvidék három jelentõs fehérszõlõ-fajtáját. Alapját mintegy 50%-ban az olaszrizling adja. További harmadot a rajnai rizling alkot a meszes talajhoz illõ finom savvilágával, ami mégis karakteres marad. A fennmaradó 20% a fûszeres traminié, biztosítva ezzel a bor egyedi aromagazdagságát. A gyors feldolgozás az oxigén távol tartásával lehetõvé tette az elsõdleges fajtajellegek mustból borba történõ átmentését. Friss, üde bornak szánjuk, amely a palackozás utáni elsõ pár hónapban talán tavaszi virágos, kedves illatával, késõbb a rizlingekbõl eredõ mélyebb karakterekkel menti át a nyárelõ fehérgyümölcsös ízeit a késõbbi hónapokra. Bátran ajánljuk fehérhúsok mellé, zöldségköretekhez vagy baráti beszélgetések kísérõjeként.

A fûszeres tramini vastag héjú szõlõbogyót nevel, amely lehetõvé teszi a hosszú tõkéntartást, s ezáltal túlérett aromajegyek kialakulását is a termés károsodása nélkül. A borász elsõ számú feladata így ezen karakterek borba történõ átörökítését jelenti. 2007-ben a tramini-szüretre október 7-én került sor. Erre az idõre a bogyók a zsengülés halvány rózsaszínébõl bronzbarnára nemesedtek, amellyel alkalom nyílt a fajtajegyek héjból mustba való áztatására. Az ilyen „biológiai” érésben szedett szõlõ mustját magasabb cukortartalom és alacsonyabb savszint jellemzi. A szõlõhéj feltárását, a must tisztítását és erjesztését precíz, gondos technológiával végeztük. Ez lehet a záloga a fûszeres traminire oly jellemzõ, virágos karakterek kialakulásának – elsõsorban tearózsára, bodzavirágra, licsire emlékeztetõ áradó illatvilág. A túlérett szõlõbõl származó, 13% feletti magas alkoholtartalom és a fajtára jellemzõ alacsony savtartalom együttesen eredményez kellemes, behízelgõ, édességre emlékeztetõ harmóniát kóstoláskor. Páratlan aromakészlete miatt mindenekelõtt az illatos fajták kedvelõinek ajánljuk. Társulhat fûszeres, akár távol-keleti ízvilágú ételek mellé, ugyanakkor kiegészítõje lehet nem édes desszerteknek egyaránt.

SAUVIGNON BLANC 2007 ROSÉ 2007 A 2007-es évjárat több próbatétel elé állította a fajtával foglalkozó szõlészeket. Elõször a nyár derekán érkezõ forró periódus adott feladatot, hogy megõrizhetõk maradjanak a fajta ropogós jegyei. Késõbb aztán a korán érkezett tetemes csapadékmennyiség jelentett kihívást a fajtakaraktert hordozó szõlõhéj épségének megõrzését illetõen. Mindezek ellenére a gyors és okszerû technológia alkalmazásának köszönhetõen sikerült egy tipikus tiszta, zamatos, friss fehérbort erjeszteni. A sauvignon blanc-t jellemzõ illatjegyek közül elsõsorban a széna, egres, zöldalma jelennek meg. Beköszönõ ízében visszatér a zöldalma élénksége, amit az egres „fanyarsága” hangsúlyoz. Mindezek végül a bodzavirág ízképletétõl édesednek. Egy könnyû nyári fehérbort kapunk, amely szerepelhet forró napok frissítõjeként vagy kiegészítheti spárgával, zöldségkörettel készült étkeinket, de bátran ajánlhatjuk csak önmagáért a borért is!

2007-ben készült rosénk házasított bor, amelynek alapanyagát fele részben a pinot noir, másrészt a merlot fajta szolgáltatta. A leszedett szõlõt a présházunkban lebogyóztuk, majd az erjesztõkádakban gyûjtöttük össze a vörös cefrét. A bogyófeltárást követõen 6–8 óra elteltével következett a léelválasztás. Ezalatt a kékszõlõ színanyagai csak részben oldódtak ki, biztosítva a must élénk rózsaszín világát, friss gyümölcsökre emlékeztetõ illat- és ízhangulatát. Az így elválasztott mustot tisztítottuk, majd hûtött, oxigénmentes környezetben erjesztettük ki, végeredményben kékszõlõbõl fehérbor-készítési technológiával rosébort alkotva ezáltal. A keletkezett rosébor egyszerre hordozza magában a pinot noir cseresznyét, vérnarancsot idézõ és a merlot málnára, földieperre emlékeztetõ illat- és aromavilágát, amelyet együttesen a hidegerjesztésnek köszönhetõen sikerült megõriznünk. A bor ízképletei emellett szépen erõsítik az illat által elõjelzett ígéreteket. Rosénkat téglavörös szín jellemzi. Savvilága visszafogott, mégis frissességet kölcsönöz a bornak. Ajánlhatjuk az olasz konyha remekei mellé vagy egyszerûen a késõ tavaszi illetve nyári szezonban egy pohár üde borként. Ne feledjük azonban: jól behûtve fogyasztandó!

Liptai Zsolt borász

23


BESZÉLGETÉS RIBBNÉ MÉHES AMÁLIÁVAL, A SZENT ADALBERT OTTHON IGAZGATÓJÁVAL Kedves Ami! Vezetõi megbízatásod május 1-jétõl szól. Milyen tervekkel kezded el az új munkát? Milyen feltételeket kívánnak meg manapság a vezetõ beosztás betöltéséhez? 1982-tõl dolgozom Pannonhalmán, 1984-tõl mint fõnõvér-helyettes, késõbb pedig fõnõvérként dolgoztam, így mindig volt egy kis betekintésem az Otthon vezetésébe is. Minden elõdömtõl elleshettem valamit, amit tovább vihetek, vagy fejleszthetek. Tudom, hogy lehetõségeinket nagyon meghatározzák az anyagi korlátaink, de nem minden tervemhez kell pénz. Amihez szükségünk lenne anyagiakra: szeretnék egy nyugalmas, szélcsendes kerti pihenõhelyet kialakítani az idõseinknek. Erre már rég kinéztem a mosoda udvart, ám sajnos a lépcsõk miatt kerekesszékkel nem lehet megközelíteni, szükséges lenne egy lépcsõlift, hogy kijussunk az udvarra. Bízom abban, hogy valaha lesz olyan pályázat, amibõl ezt megvalósíthatjuk. A másik, amihez szintén kell valamennyi anyagi forrás, az a kirándulás. Általában évente egyszer volt kirándulás az idõseknek és egyszer a dolgozóknak. Az idõsek kirándulása idén Bakonybélben volt, nagyon jól érezték magukat azok, akik el tudtak menni, de sokuknak ez már a távolság miatt nem volt vállalható, számukra szeretnék szervezni rövidebb utakat. Szeretném, ha a pannonhalmi egyházmegye templomait, egyházközségeit megismerhetnék, ebben természetesen a plébános atyák közremûködését, segítségét kérném. Ezek az utak egykét órát vesznek igénybe, így olyan idõsek is kimozdulhatnának, akik az egész napos utakat nem merik vállalni. A dolgozók kirándulásánál egy kis gyaloglással, fõzéssel egybekötött utakat tervezek, persze az évi egyszeri nagyobb kirándulás mellett. Bízom abban, hogy ezek a kötetlen találkozások jobban összekovácsolják a dolgozóinkat, de ezeken kívül hamarosan egy csapatépítõ kurzuson veszünk részt külsõ szakember közremûködésével. Nagyon reménykedem ennek sikerében. Azt szeretném, ha dolgozóink nem csak munkahelynek, hanem egy kicsit otthonuknak is tekintenék a Szent Adalbert Otthont. Az ember az otthonát mindig szépíti, védi, és hiányzik neki, ha távol van tõle, ha pedig a dolgozók ilyen mentalitással vannak az Otthon iránt, akkor a ránk bízottak is jobban érzik magukat. Amihez nem kell pénz, illetve van állandó szponzorunk, az a névnapok és születésnapok megünneplése. Tavaly kezdtük ebben a formában az ünneplést, mindig nagyon várják az idõsek (volt aki azt mondta, tegyük elõbbre az ünneplést, mert alig várja, hogy nótázhasson). Jó lenne, ha népdal- és nótatanulással is egybeköthetnénk ezeket az alkalmakat, erre még keressük a „nótamestert”. A kérdés második felére válaszolva: 2000-ben, akkor még a Népjóléti Miniszteri rendeletben határozták meg az egyes munkakörök képesítési feltételeit. Nekem szociális munkás végzettségem van, és szociális szakvizsgát kellett tennem még az igazgatói kinevezés elõtt, ezek a szakmai elõírások. Ahhoz, hogy valaki jó vezetõ legyen, sok minden kell, szerintem a legfontosabb, hogy türelemmel, empátiával és alázattal rendelkezzen. Vannak-e, akiktõl segítséget várhatsz; egyáltalán: hogyan alakítható ki egy vezetõi „team”? Segítõk nélkül nehéz lenne irányítani még egy ilyen kis létszámú otthont is, mint a miénk. Közvetlen elõdöm, Ábel atya vezette be, hogy hetente egy vezetõi team megbeszélje az otthon életével, ellátottjainkkal kapcsolatos gondokat, teendõket. Ebben a teamben részt vesz Iván testvér mint házgondnok, aztán a mentálhigiénés szakemberek, Ábel atya és Verba Andrea, valamint a foglalkoztató nõvérünk, Csala Zsófia, az adminisztrátorunk, Kovács Attiláné és én. Szeretem ezeket a megbeszéléseket, hisz mindannyian másképp látunk, élünk meg helyzeteket: akaratla24


nul is belevisszük egyéniségünket, elképzeléseinket. Célunk, hogy megfelelõ programokkal, személyes beszélgetésekkel változatossá tegyük öregjeink napjait,. Sajnos a vezetõnek adminisztratív kötelezettségei is vannak, így nem tud nap mint nap minden lakóval személyes kapcsolatban lenni. Ezért szükségesnek látom, hogy az ápolók megfelelõ odafigyeléssel érzékelni tudják a lakók hangulatváltozásait, problémáit, és jelezzék ezt. Próbálunk együtt megoldást találni, orvosolni a kialakult krízishelyzeteket, tehát a team munka itt is érvényesül, szerintem ez csak így mûködhet. Köztudott, hogy az egyre fogyó állami támogatás, normatíva miatt országszerte nagyon nehézzé vált a szociális otthonok helyzete. A Szent Adalbert Otthon hogyan képes „talpon maradni”? Ha rövid akarok lenni, azt kell mondanom, nehezen, vagy talán nem is sikerülne a Fõapátság támogatása nélkül. Én annak idején úgy tanultam, hogy egy társadalmat minõsít az, hogy hogyan bánik a gyerekekkel és az öregekkel, hisz ez a két csoport leginkább sebezhetõ. Úgy tapasztalom, hogy az utóbbi idõben csak a megszorításokkal kapcsolatosan esik szó errõl a két csoportról. Az új felvételi eljárás szintén nehezíti helyzetünket, csak olyan jelentkezõt vehetünk fel, akit egy szakértõi bizottság megvizsgált, és napi négy órát meghaladó ápolást állapít meg. Én úgy gondolom, elég nehéz döntés egy idõs embernek elhagyni házát, megszokott környezetét, és ha ezt megteszi, akkor azt azért teszi, mert szeretné biztonságban érezni magát – sokuktól ezt a lehetõséget veszik el. Mit jelent akár a gondozottak, akár az itt dolgozók számára, hogy az Otthonnak a Fõapátság a fenntartója? Mai világunkban egyre fontosabb a biztonság. Lakóink biztosak lehetnek abban, hogy életük végéig ellátást kapnak, még akkor is, ha nem tudják az intézményi térítési díjat fizetni. Legtöbb lakónkat valamilyen személyes kapcsolat fûzi az Apátsághoz, ezért választotta Pannonhalmát. Sokuknak fontos, hogy naponta szentmisén tudjanak részt venni, ami itt biztosított, még akkor is, ha valaki fekvõbeteg. Dolgozóink közül sokan húsz vagy harminc éve itt dolgoznak, én úgy gondolom, hogy ilyen sok idõt nem töltöttek volna itt, ha nem kötõdnek az Apátsághoz. Szerencsés helyzetben vagyunk, létszámfelesleg miatt még nem kellet elküldenünk dolgozót, remélem, hogy ez ezután is így marad. Június 15-ére az egészségügyben dolgozók számára szervez a Fõapátság zarándoklatot. Gondolom, a Szent Adalbert Otthonnak egy kicsit a „házigazda” szerepét is vállalnia kell. Hogyan készültök? Az idei évtõl szervez különbözõ célcsoportoknak zarándoklatot a Fõapátság, így tapasztalataink nincsenek e téren. Szentmise, majd beszélgetés, az Apátság bemutatása, idegenvezetés is szerepel a programban. Mi elsõsorban a vendégek fogadásában, beszélgetésben szeretnénk részt venni. Az idegenvezetésben az Otthonról is esik valamelyest szó, talán ezt most egy kicsit ki kellene bõvíteni. Jó lenne az egyház karitatív szerepérõl is egy kis tájékoztató, hisz gondolom nem csak az egyház által fenntartott intézményekbõl fognak jönni, ezt az egyházmegyére, vagy Gyõr-Moson-Sopron megyére kivetítve is meg lehetne tenni. Több mint 25 éve a Vár közelében élsz férjeddel, gyermekeiddel együtt. Beszélnél egy kicsit a családodról és az elmúlt negyed század személyes történetérõl? 1982-tõl dolgozunk a Pannonhalmán. Férjem gyõri bencés diák volt, így került Pannonhalmára, itt orgonista és a Házgondnokságon dolgozik. Magam 1982-ben voltam elõször Pannonhalmán – úgy alakult, hogy abban az évben kétszer is voltam zarándokcsoporttal itt. Nagyon tetszett az épület, a könyvtár, szerettem volna jobban megismerni az itteni életet, ezért jelentkeztem nyári munkára az akkor még állami fenntartású otthonba. Két hetet töltöttem itt, jól éreztem magam, és amikor õsszel hívtak ide dolgozni, jöttem. Férjemmel itt ismerkedtünk meg. Három gyermekünk van. Lányaim Gyõrbe járnak az Apor Vilmos Iskolaközpontba, fiunk 9. osztálytól a Pannonhalmi Bencés Gimnázium tanulója. Fontos volt gyerekeink vallásos nevelése, az hogy elkerüljük a kettõs nevelés ártalmait. Ezért mindenképpen egyházi iskolába szerettük volna járatni õket, ahol nem tabu téma a vallás és a szentmise. Fontosnak tartjuk a családot, a családi együttléteket, kirándulásokat. A Vár kertjében, az Arborétum szomszédságában lakunk, azt hiszem, ennél szebb lakhelyet nem kívánhatnék magunknak. Szeretünk itt élni, dolgozni. készítette: Iván testvér

25

PANNONHALMI TERÜLETI APÁTSÁG

CSALÁDNAP GYÕRASSZONYFÁN

Közel kétszáz felnõtt és gyermek jött össze arra a családnapra, melyet a Pannonhalmi Területi Apátság a Bibilia évében március 8-án Gyõrasszonyfán tartott. Biblia és Család címmel. Erre a napra olyan elõadókat sikerült meghívni, akik a hazai életben köztünk élnek és alkotnak. Sillye Jenõ személyében egy olyan emberrõl van szó, aki a könnyûzenei életben máig jelen van és énekel. Sulyok Elemér bencés atya munkásságát még felsorolni is hosszú lenne. De mirõl is volt szó? „Reményt és jövõt ad nekik” – volt Sillye Jenõ és felesége elõadásának címe. A tavalyi budapesti városmisszió gondolatát átvéve és egy kicsit módosítva az elõadók hangsúlyozták: vegyük észre, hogy a mi reményünk Jézustól jön. Ma Jeremiás üzenetét Jézus tolmácsolja nekünk. Ha gyerekeinkért és unokáinkért tudunk még bármit is tenni, akkor megáld az Isten. Mindannyiunknak vannak vágyai, álmaink ott élnek a szívünkben. Békét, nyugalmat, jövõt, szeretetet kapunk és ezt adjuk tovább. Nekünk is úgy kell odaállnunk az Úristen elé, mint egy tágranyitott szemû kisgyermek. Az elõadásból természetesen a gitár és az ének sem hiányzott. A kiosztott éneklapról közösen énekeltük: Mint a gyermek, tágra nyitva két szemem, úgy szeretnék rád nézni Istenem. Bizalmat, végtelent, Ó adj nekem, adj nekem! Mint a gyermek, kiben még ott a fény, úgy kérek én szívembe új reményt. Adj hitet, éltetõt, egy biztató szép jövõt! Reményt és jövõt adj nekünk, Te benned bízunk, légy velünk! Te azt ígérted Istenünk, ha tiszta szívvel keresünk, a lelkünk Rád talál. Az elõadást folytatva Sillye Jenõ beszélt arról, hogy életükben a család rendkívül nagy értéket képvisel. Ma ugyanis egy olyan világban élünk, ahol a családot szinte semminek nem tekintik. Ám nem kell félnünk, mert tudjuk, hogy legyen itt bármi, Isten kõkeményen betartja ígéretét. „Ha az Úristen megadta, hogy négy gyereket nevelünk most, és nekem van egy sajátos szolgálatom, akkor gondoskodik majd a családomról. Ez nagy erõt és biztonságot ad” – fogalmazott Sillye Jenõ. Az elõadás után kiscsoportos beszélgetésekben próbáltuk elmélyíteni a hallottakat. Mind a beszélgetés, mind a felszabadult légkörben elfogyasztott ebéd azt a célt szolgálta, hogy a jelenlévõk jobban megismerjék egymást, jobban összekovácsolódjanak. A délutáni elõadást Dr. Sulyok Elemér bencés atya tartotta „Olvasni, hinni, követni” címmel. A tudós szerzetes egyszerûen fogalmazva beszélt a Bibliáról és Jézusról. Arról, hogy Jézus miként tudta vállalni emberi életünk hétköznapi gondjait. „Vajon neki, aki hozzánk hasonlóan – valóságos emberként – ismerte az élet és az ige ‘kötélhúzását’, hogyan sikerült helytállnia? Miként tudta vállalni ‘sokra igyekvõ’ emberi életünk hétköznapi gondjait, miközben rendíthetetlen bizalommal beszélt az ‘egyetlen szükséges’-rõl? Jézus példája méltó a figyelemre, élete tanulságul és okulással szolgál.” – mondta Elemér atya. Az elõadás utáni szentmisében köszönetet mondtunk Istennek, hogy a Családban megadta nekünk azt kegyelmet, hogy a Szentírás mindig életünk biztos alapja legyen, hogy abból újra és újra erõt tudunk meríteni, s hogy Isten vezet minket, és fájdalmainkat örömre fordítja. A szentmisét Pintér Ambrus vikárius, plébános atya mutatta be, a homíliát pedig Gyurácz-Németh Ferenc állandó diakónus mondta. Ezen a napon az elõadóktól megtanultuk, és mindannyian megerõsödve távoztunk: „akik az Úrban bíznak, mindig új erõre kapnak”. Köszönjük szépen! Nagy Lajos diakónus, családreferens

26

PANNONHALMI TERÜLETI APÁTSÁG

BENCÉS PLÉBÁNIAI KÓRUSOK ELSÕ TALÁLKOZÓJA BAKONYBÉLBEN A kisvárosok és falvak plébániáihoz kapcsolódva sokfelé mûködnek amatõr kórusok. Így van ez a Pannonhalmi Területi Egyházmegyében is: lelkes és énekelni szeretõ hívekbõl olyan kis kórusok szervezõdnek, amelyek templomaink ünnepi liturgiáin szolgálnak, s ezáltal szebbé, magasztosabbá teszik a közösségi istentiszteletet. A kórusok közötti kapcsolat erõsítését, az együtt éneklés örömének megosztását tûztük ki célul, amikor az idei év tavaszán találkozóra hívtuk azokat a plébániai kórusokat, melyek a Kongregáció lelkipásztori szolgálatában a szerzetesek segítségére vannak. A meghívásra a házigazda bakonybéli Szent Mauríciusz Kóruson kívül két kórus mondott igent, a ménfõcsanaki Szent Kereszt Plébánia kamarakórusa és a pannonhalmi Cantate Vegyeskar. A találkozóra május 2-án, Szent Athanáz ünnepének délutánján került sor. Miután Ábel perjel atya fogadta a résztvevõket, a vendégek a barokk templom mûvészeti értékeivel, a bakonybéli monostor évezredes történetének fõbb állomásaival valamint a kis bencés közösség életével ismerkedhettek meg. Rövid összkari próba után a program a szent egyháztanítók vesperásának közös istenszolgálatával folytatódott. A találkozó csúcspontjára, az esti koncertre a hallgatóság megtöltötte a templomot. A néhány éve mûködõ ménfõcsanaki kórust Hortobágyi Arnold bencés testvér vezeti. Színvonalas mûsorukban többek között Szigeti Kilián tollából származó, magyar népének-feldolgozások és az ortodox dallamvilágot idézõ, többszólamú mûvek szólaltak meg. Másodikként a pannonhalmi Cantate Vegyeskar lépett fel. A kórus Dr. Ábrahám Imre tanár úr vezetésével több évtizede áll az egyházi zene szolgálatában, számtalan sikeres belföldi és külföldi szereplést tudhatnak maguk mögött. Tolmácsolásukban a közönség elsõsorban huszadik századi magyar szerzõk, Kodály Zoltán, Járdányi Pál, Harmath Artúr, Deák-Bárdos György és Bárdos Lajos mûveivel ismerkedhetett meg, de megszólaltattak két reneszánsz motettát, egy gregorián misetételt és egy Gumpelzhaimer-mûvet is. A közönség végül a házigazda Szent Mauríciusz Kórus mûsorát hallhatta, mely 2002 óta énekel a bakonybéli templom és faluközösség ünnepi alkalmain, koncertezik a környéken és a németországi testvérközségben. Mûsorszámaink között a korai, középkori többszólamúságot idézõ liturgikus dallamvilág, a reneszánsz egyházi ének két remekmûve, egy angol carol és Montverdi egy motettája kapott helyet. A koncert zárásaként a három kórus együtt szólaltatta meg Kriekstadt Soli Deo gloria címû kánonját. Az összkart a találkozót jelenlétével és érdeklõdésével megtisztelõ Dr. Áment Lukács atya vezényelte. A hangverseny után a résztvevõ kórusok tagjait vacsorára invitáltuk a falu új közösségi házába. A nagy sikert arató koncert közönségétõl valamint a részvevõ kórusok tagjaitól érkezett visszajelzések, a találkozás és a megosztás öröme egyaránt megerõsítették bennünk a szándékot, hogy a jövõben évrõl évre megrendezzük a találkozót, s reményünk szerint a kezdeményezéshez további kórusok is csatlakoznak majd. Izsák testvér

27

BAKONYBÉLI APÁTSÁG

ÚJRAKEZDÉS Bakonybélben a kánoni vizitáció és az új perjel kinevezése után kettévált a közösség, Domonkos és Adalbert atya egy év exklausztrációt kérve távozott, s velük tartott az addig novicius Mózes testvér is. Mi hárman: Anzelm és Izsák testvér, valamint Ábel atya folytattuk, illetve kezdtük újra a bakonybéli monasztikus életet. A közösség szétválása és a körülötte tomboló „vihar” megviselt bennünket, megterhelte közös életünk kezdetét. Alig ébredeztünk a csapás okozta kábulatból, máris feladatok tömege kezdett bombázni bennünket. Egyszerre több fronton és gyorsan kellett cselekednünk. Még a váltás elõtt belekezdett közösségünk a monostor, a templom valamint a mûhelyek felújítása érdekében egy pályázat készítésébe, amelynek célkitûzéseit és tartalmát életünk prioritásaira és a pályázati kiírásra való tekintettel át kellett alakítanuk. Az elsõ négy hónap a KDOP-2.1.1/C kóddal jelölt opus „írásáról” szólt, amelyet szakemberek segítségével és megfeszített munkával sikerült tetõ alá hoznunk. Külön köszönjük azt a hatékony segítséget, amelyet e munkában Cirill atyától és Rábai Lászlótól kaptunk. Hogy a terveinkbõl mi valósulhat meg, azt majd „az égi és ninivei hatalmak” eldöntik, egyelõre reménykedünk. A pályázatírással párhuzamosan a monostori gazdaság racionalizálásán és eredményessé tételén munkálkodtunk. Pillanatnyilag három kis mûhely (gyógynövénykert és feldolgozó, gyertyaöntõ, mûtárgymásoló) és az ajándékbolt mûködik. Nem kívánunk újabb projekteket beindítani, hiszen a meglévõk gazdaságos mûködtetése egyéb feladatainkkal együtt lekötik minden energiánkat. A harmadik terület a lelkipásztori munka, hiszen közösségünk látja el a bakonybéli plébániát. Anzelm testvér sekrestyésként gondozza a templomot, a szép és bensõséges liturgia végzésének feltételeit teremti meg, hitoktatóként felnõtteket vezet be a Biblia olvasásába, továbbá lelkigondozói szolgálatot végez. Izsák testvér a gyerekek és a nagy számú bérmálkozásra készülõ 17–23 év közötti fiatal hitoktatója, valamint a Szent Mauríciusz Kórus lelkes vezetõje. A jegyesek felkészítése a plébános feladata, februártól elindítottunk egy 10 alkalomból álló jegyeskurzust, amelyen több pár is részt vett. A hívek kérésére bevezettük temetések alkalmával az elhunytért mondott szentmisét. Az egyházközségi képviselõtestület ülésein beszéltük meg és hoztunk döntést a templom felújításának tervérõl, többek között egy mûvészi értékû szembemisézõ oltár felállításáról. Amíg ezen új oltár elkészül, az egykori szembemisézõ oltár kissé átalakított változatát helyeztük a szentélybe. Az egyházközség lelki életében a húsvéti készület, a nagyböjt kitüntetett szerepet kapott. Március elsõ napjaiban került sor a Triduumra, amelyen Izsák testvér vágyaink integrálásáról, a legmélyebb vágyakon keresztül Istenhez vezetõ utunkról beszélt. A lelkigyakorlaton került sor a bûnbánati liturgiára, a hivek gyóntatására, valamint a betegek kenetének közösségi kiszolgáltatására, amelyet sokan felvettek. Bár kívül még tél volt, fagy, hó és hideg, a Szent Három Nap és Húsvétvasárnap liturgikus ünneplésekor megtelt és „felmelegedett” a Szent Mauríciusz templom. A plébánia hívei és a hozzánk érkezõ vendégek imádsága, éneke, lelke melegítette a mi szíveinket is. Szent Benedek Atyánkat (április 3-án) a környékbeli lelkipásztorokkal együtt koncelebrálva ünnepeltük, Horváth Tamás csóti plébános úr igehirdetése biztatott bennünket a tanúságtevõ krisztusi életre. Április végén pedig a gyermekek elsõáldozására került sor. Községünk iskolájának igazgatója, Takács Nándorné hitoktató készített fel hét harmadik osztályos kisgyermeket, akik nagy áhitattal járultak az elsõ szentáldozáshoz. Egyházközségünk következõ jeles alkalma, május 2-án a bencés plébániák kórustalálkozója volt, errõl bõvebben Izsák testvér beszámolójában olvashatunk. Az elmúlt hónapok temérdek külsõ feladata mellett kicsiny bakonybéli közösségünk figyelme a belsõ építkezésre irányult. Mindenekelõtt a belsõ kommunikációra koncentráltunk. Igyekszünk életünk minden kérdését megbeszélni, egymásra és a Lélek hangjára figyelve döntéseket hozni. Végiggondoltuk napirendünket, közös imádságainkat, a lectio divina végzésének idejét és módját, a munkát, az asztalközösséget. Egy ilyen kis létszámú közösségben csak a napi mûködés (liturgia, konyha, takarítás) és mellette a munka olyan mennyiségû feladatot ró a tagokra, és olyan felelõsséggel ruház fel mindannyiunkat, amely egyfelõl elmélyíti az összetartozást, másfelõl idõrõl idõre a kimerültség határaira juttat bennünket. A kiégés ellen heti rendszerességgel két közösségi „orvosságot” alkalmazunk. Az egyik a kapitulum, ahol most a Vita-t olvasva reflektálunk életünk történéseire, nagyon mély és õszinte beszélgetéseket érlelnek ezek az esték. A másik „gyógyszer” a rekreáció. Szerda esténként a pápai Várkert Fürdõ uszodájában és szaunájában együtt lazítunk és pihenjük ki a hét fáradalmait. A Pûnkösd utáni héten meglátogattuk Bose-t, azt az észak-itáliai monasztikus közösséget, amelyet Enzo Bianchi alapított a II. Vatikáni Zsinat után. Azért keltünk útra, hogy lássuk hogyan él és mûködik egy mai, a miénkhez eszményeiben és gyakorlatában egyaránt sok tekintetben hasonló közösség. A bose-i testvérek megkülönböztetett szeretettel fogadtak. Enzo testvért hallgatva és látva a közösség életet sugárzó példáját, megerõsödtünk abban, hogy a közös életre, a lectio divinára és az imádságra kell építkeznünk. Szabadságban és szeretetben együtt keresni az Istent, ez lehet jel a világ számára. Ábel atya

28

TIHANYI APÁTSÁG

A TAVASZ TIHANYBAN Mögöttünk van már a nagyböjt, véget ért a húsvéti ünnepkör is. Újra a nyári turistaidényben szokásos zsúfoltság tapasztalható a munkánkban. A téli hónapok különösebb események nélkül teltek el. Személyes megjegyzés: régi, legalább negyven éves álmom teljesült, eljutottam a Szentföldre januárban. Maurus atya is ugyanabban a zarándokcsoportban volt. Leírhatatlan élmény imádkozni a szent helyeken, látni a Genezáreti tó vízének csillogását, mélyet lélegezni fönn a Tábor hegyén, leborulni a Szent Sír bazilikában. Nagy élmény megtapasztalni, hogyan lesz a kezdetben még turista utazóból zarándok, aki számára eltûnik a vásári forgatag, és megkapja a belsõ csend adományát. Elõadássorozatunk februárban folytatódott: Nagy Zoltán professzor, a megszüntetett Országos Pszichiátriai Intézet volt fõigazgatója tartott elõadást. Márciusban S. Laczkovits Emõke néprajzkutató a Balaton-felvidék szakrális népi emlékeirõl beszélt. Áprilisban szentföldi zarándok-élményeimet oszthattam meg az érdeklõdõkkel, több száz fotóból készült zenés-képes összeállítással. Májusban Steinbach József balatonalmádi református lelkész és Kamarás István szociológus tartott elõadást az ötezer ember megvendégelésérõl szóló evangéliumi szakasz befogadásáról. Júniusi elõadónk (jún.6.) Náray Szabó Gábor akadémikus lesz. Nagyböjt ötödik vasárnapja elõtti szombaton lelki napot tartottunk kb. ötven résztvevõvel. A Szent Három Napra sok vendég érkezett hozzánk. Részben visszajárók, részben egészen újak. Sokan magánszállásokat vettek igénybe. A zsolozsmára megteltek a templom padjai. A liturgiákon zsúfolásig tele volt a templom. Nem kis feladatot jelentett, hogy nagycsütörtökön, nagypénteken, nagyszombaton, húsvét vasárnapján és hétfõjén a Magyar Katolikus Rádió élõben közvetítette templomunkból a liturgiát. A húsvét vasárnapit átvette a Lánchíd Rádió, a húsvét hétfõit pedig a Kossuth Rádió is. Örültünk, hogy a rádión keresztül sok ezresre bõvült a velünk együtt imádkozó hívek köre. Külön köszönet illeti templomunk énekkarát és a munkatársakat, akiknek támogató segítsége nélkül nem lehetett volna ilyen szép az ünnepünk. Szent Benedek atyánk tavaszi ünnepét – mivel március 21-e nagypéntekre esett – április 3-én tartottuk. Az ünnepi liturgiát az elmúlt évben pappá szentelt Konrád atya vezette. Húsvét vasárnaptól látogatható Kórusz József Zebegényben élõ festõmûvész szép tárlata a Galériában. Glatz Ferenc történész, az Akadémia volt elnöke nyitotta meg a kiállítást. A következõ kiállításunkon Bernáth Aurél festõmûvésznek képeit lehet majd látni. Reméljük, hogy ez a kiállítás sok érdeklõdõt vonz majd. A húsvét utáni héten nálunk tartotta szokásos éves kongresszusát a Magyar Pax Romana értelmiségi szervezet. Márfi Gyula érsek atya üdvözölte õket. Székely János esztergom-budapesti segédpüspök úr és Németh László verbita atya a Püspöki Konferencia titkára is bekapcsolódott a konferenciába. A résztvevõk egy csoportja rövid lelki nappal fejezte be a tihanyi tartózkodást. Énekkarunk a brüsszeli magyar lelkészséghez tartozó közösség meghívására április végén Belgiumban járt, majd visszafelé Deidesheimben, a testvér-településen adott szép koncertet. Egyházközségünkben pünkösd ünnepén volt az elsõáldozás: összesen kilenc gyermek volt elsõáldozó. Bérmálkozó tizenhárom fõ: közülük nyolc a tihanyi fiatal. Tihanyi közösségünk számára külön öröm, hogy a két tihanyi novícius testvér egyszerû fogadalmat tehet. Nagyboldogasszony ünnepének elõestéjén, augusztus 14-én fél hatkor kezdõdik az ünnepi vesperás és szentmise, amelynek keretében Ágoston és Jeromos testvér fogadalmat tesz. Szent Benedek Atyánk nyári ünnepén, július 11-én az ünnepi liturgia este 6 órakor kezdõdik. Szeretettel hívjuk és várjuk erre az ünnepi alkalomra nemcsak a tihanyi híveket, hanem ismerõseinket, barátainkat, a környéken élõ bencés öregdiákokat is. Nagyboldogasszony ünnepén, templomunk búcsúnapján este 6 órakor az ünnepi szentmisén az újmisés Kelemen atya lesz a fõcelebráns. Richárd atya

29

GYÕRI PERJELSÉG

BALLAGÁSI BESZÉDEK Sok szeretettel köszöntöm fõtisztelendõ Asztrik fõapát urat, Tisztelt Tamás atyát, tanárainkat, pannonhalmi vendégeinket, hozzátartozókat, barátokat és nem utolsó sorban titeket kedves diáktársaim! Búcsúzunk… Most amikor itt állunk, már elõttünk van az út, amin folytatjuk életünket, egy út, ahol nem vezetnek minket, hanem Istentõl kapott képességeinkkel, magunk vesszük kézbe az irányítást. Egy biztos pontból elindulunk a bizonytalanabb felé. Jóllehet már mindenki leadta a jelentkezését, és vannak nagyra törõ tervei, még nem tudjuk, hogy mit és hogyan hoz a jövõ. Hittel és reménnyel indulunk, mint ahogyan elindult Ábrahám, Isten hívására, bízva benne. Ha egy egyszerû hasonlattal szeretném szemléltetni, akkor azt mondom, kiszállunk életünk vasútjából, ahol nem kellett vezetni és figyelni, mert, a vasút leveszi vállunkról ezt a felelõsséget. S egyazon pillanatban beszállunk egy autóba, ami tovább visz…a különbség csak annyi hogy nincs már sín és acél kerék, hanem kormány van helyette, ami a mi kezünkben van, és mi határozunk afelõl, hogy melyik utat járjuk be vele. Köszönetet mondunk, mert mind arra tanítottak, tanítottatok, hogy ezt a jármûvet hogyan tartsuk a megfelelõ irányban. Néha indulatosan és mogorván, néha fáradtan vagy idegesen fogadtuk ezeket a jó szándékú instrukciókat. Ennek ellenére az évfolyam nevében hálára nyílik ajkam, amikor ezek a pillanatok eszembe jutnak, és bocsánatkérésre sarkall a lelkiismeretem, mert tudjuk, hogy ezt nem mindig tudtuk végiggondolva befogadni, ekkor pedig sajnos egy-egy visszaszólással, vagy nem egészen jól nevelt formában távoztunk. „Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyermek szokásait.” mondja szent Pál a szeretethimnuszban. Hogy elértük-e már a férfikort?! Errõl valószínûleg sokan, sokféleképpen vélekednének, de az biztos, hogy mostantól kezdve, lévén hogy már elmúltunk 18 évesek, a hazánk teljes jogú felnõtt tagjai vagyunk… teljes jogú… Barnabás atya szavai csengenek fülemben, amikor azt mondja: „Jog nincsen kötelesség nélkül. Az csak zsarnokság lehet!” Az itt töltött 4 illetve 6 év alatt megtanulhattuk, hogy mit jelent az, hogy felelõsségteljesen viselkedni. Mit jelent az, hogy elhagyni a gyermeki dolgokat, és ez alapján megítélni a világot. Reméljük, hogy az iskola hírnevéhez és múltjához híven tudunk élni a mindennapokban, nem csak a nagy dolgokra törekedve, hanem figyelve arra, hogy a kis dolgokban is helytálljunk. „Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába!”… így kérjük mi is most a Mindenható segítségét, hogy velünk maradjon és segítsen minket. Kedves itt maradó fiúk! Nem az a feladat, hogy túléljünk mindent, hanem az, hogy boldogan és mosolyogva szárnyaljuk túl az életet. Ne hagyjátok, hogy az élet és a környezet eltávolítson titeket attól, amit otthonról hoztatok, és amit itt kaptok. Kívánjuk, hogy tudjátok jóra fordítani azt az erõt is, ami olykor lenyom titeket, ha valami nem úgy alakul, ahogy terveztétek. Tudjatok mindig felállni, és amikor álltok akkor mindig lebegjen a szemetek elõtt a szent páli mondat: „Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” Az elmúlt évek alatt megtapasztalhattuk, hogy nincs fontosabb az összetartásnál. Kívánjuk, hogy ti is megtapasztaljátok annak az örömét, amikor egyedül vagytok, de megvigasztalnak titeket, amikor betegek vagytok, de meglátogatnak titeket és még folytathatnám a sort. „Legyetek jók, ha tudtok.” Néri Szent Fülöptõl való e mondat, aki felismerte, hogy vannak helyzetek, amikor az ember – ember mivoltából eredõen – nem elég erõs ahhoz, hogy jó legyen. Ez mindenkire érvényes. Rátok, ránk, tanárainkra, a bencés atyákra és mindenki másra is. Tudjatok megbocsátani. Mi is úgy éreztük néha, hogy nem a legjobban jártak el tanáraink. Õk sem mindenhatóak, és nem mindig tudnak tökéletesen ítélkezni. Vegyétek észre jó szándékukat és segítsetek nekik. Engedjétek meg tisztelt diáktársaink, hogy ezúton bocsánatot kérjünk tõletek, mert tudjuk, hogy a 4, ill. 6 év alatt nem egyszer elõfordult, hogy a farkas-törvény alapján azt hittük nekünk mindent szabad. Hiba volt. Azt kívánjuk nektek, hogy ne kövessétek ebben a példánkat, mert csak az összetartás útján alakulhat ki, egy jó közösség ahol mindenki jól érzi magát. Tisztelt tanárok, atyák, prefektusok! Ezen évek elteltével az évfolyam nevében engedjék meg, hogy megköszönjem minden fáradozásukat és munkájukat. Bocsánatkérés hangozzék szánkból önök felé is, amiért nem tudtunk mindig az iskolához méltóan és tisztelettudóan viselkedni. Az Úr adjon erõt és áldást további munkájukhoz, nektek pedig kedves fiúk, kitartó és örömteli munkát. Éger Csaba XII.B osztályos tanuló

30

GYÕRI PERJELSÉG

Életünk évente ismétlõdõ eseménye: a XII-esek búcsúznak iskolájuktól, az iskola – az itt maradók – búcsút vesz az útrakelõktõl. A kézfogás és a kezek elengedésének pillanatai ezek. Hat ill. négy év kötöttség után következik az un. szabadság, Kedves Ballagó Fiúk, saját kezetekbe veszitek sorsotok formálását. Bejártunk egy utat, amely mindnyájunkat próbára tevõ magaslatokon és mélységeken keresztül vezetett eddig az óráig, amikor búcsúzunk és azt kívánjuk Nektek: Isten Veletek! „Éljetek boldogul, ha tudtok!” Magvetésünk ideje lejárt, nevelésünk véget ért, és elérkezett az önnevelés ideje, mert egyébként sohasem fogjátok tudni, mit kezdjetek megszerzett szabadságotokkal, s hogyan védekezzetek a szabadság népies, fogyasztói értelmezése ellen. Mi tájékozódást és irányt akartunk elétek állítani jövendõ életetekre, amelyet most Ti saját felelõsségetekben támogató korlátok nélkül fogtok folytatni. Amikor ezt az utat megmutattuk, nem korlátozni akartunk benneteket, hanem inkább távlatokat próbáltunk nyitni elõttetek, szellemi és lelki távlatokat, abban a reményben, hogy Szent Benedek iskolájából messzebbre látni. Az igazság egyszerû, õszinte és szenvedélyes keresését, a mindig jobbra törekvést óhajtottuk szívetekbe vésni. Egy olyan út felé vezettünk benneteket, amelyet Ti most szabadon döntve elhagyhattok, vagy amelyet ugyanúgy szabadon választva felelõs polgárként és felnõtt keresztényként tovább járhattok. Búcsúztok, a búcsúzás akkor emberi, ha a távozó elõtt az ajtó az életre nyílik, ahol az érkezõtõl, bárhová is megy, megkérdezik: Honnan jöttél?, és Mit hoztál magaddal? Azaz: Hogyan használtátok fel az idõtöket, mit tanultatok? Az útra kelõ számára mindig ott a kérdés: vajon mit visz magával, és ez elegendõ-e az útra; az útra bocsátónak pedig meg kell kérdezni önmagát, megtett-e mindent, hogy felkészítse útra. Bevallom egy kicsit lámpalázas vagyok ilyenkor, mert most derül ki: mint iskola mennyit érünk. Mennyire tudtunk titeket gazdaggá, szabaddá tenni, azaz mennyire tudtuk felébreszteni bennetek a fogékonyságot és az igényességet minden igazra, jóra és szépre. Ha a nevelésünk némi sikerrel járt, akkor él bennetek Isten tisztelete, önuralom, felelõsségérzet, segítõkészség, figyelemmel vagytok mások vallásos meggyõzõdésére és emberi méltóságára. Ezt várjuk tõletek, mert szilárd meggyõzõdésem, hogy a tanítás és a nevelés nem abban mérhetõ le, hogy mit engedtetek meg magatoknak és mit teljesítettetek az iskolában, hanem abban, hogy mennyire feleltek meg állampolgári, keresztényi, gyõri bencés diáki felelõsségeteknek. Az emberi élet és a nevelés annál jobban sikerül, minél inkább részesül benne az ember minden képessége és adottsága, és komolyan veszi, hogy az embernek szelleme és értelme van, hogy életét formálja és magatartását irányítsa, az embernek szíve és lelke van, hogy észre tudja venni, minden ésszerû és minden hasznos dolog mögött van még egy valóság, amely mélyebben történik, az embernek teste van, amely képessé teszi õt, hogy szelleme és szíve gondolatait tettekre váltsa. Szent Benedek, aki Regulájával megalapozta bencés közösségünknek és vele együtt iskolánk és kollégiumunk létét, olvasásnak – imádságnak – munkának nevezte ezt. Ezért bíztatlak Benneteket, hogy olvassatok naponta – legyen ez bár egy igényes napilap, hogy tudomásul vegyétek és megfontoljátok, mi történik a világban! Imádkozzatok naponta, hogy érzékenynyé legyetek arra a valóságra, amely távol esik a felületes érzékeléstõl és dolgozzatok úgy, hogy ebben a világban a tiszteletnek, az önuralomnak és a felelõsségtudatnak egyre nagyobb szerepe legyen az emberi gondolkodásban, beszédben és cselekvésben. Mert a világnak olyan emberekre van szüksége, akik élik a tiszteletet, akik uralkodni tudnak magukon, ha az élvezetek és a hasznosság csábításai ostromolják és akik készek felelõsséget vállalni önmagukért, másokért és a társadalomért. Így van szükségünk rátok! „A gyerekek nem edények, amelyeket meg kellene töltenünk, hanem tûz, amelyet lángra akarunk lobbantani.” Kedves Ballagók! Nem mindegy, hogy milyen lángot gyújtunk, s ezért lángot gyújtani felelõsség. Mi a lángot a feltámadt Krisztus húsvéti tûzébõl vettük. Kérdéseinkre a választ a húsvéti gyertya fényében kerestük, mert iskolánk egyik fontos ismertetõjele, hogy a hit iskolájának tartjuk, amely diszkrét, nem erõszakos, de egyértelmû segítséget akart adni, hogy hitedben is növekedj. Bár egyik ember a másikért sokat tehet, hitet azonban nem tud adni neki. Amikor hitünkrõl beszéltünk, tanúskodtunk elõttetek, hogy valamit megtapasztaljatok, amit életetekbe beépíthettek, ami segít abban, hogy gyökeret verjetek a hitben, megnyíljatok az égnek és ugyanakkor gyökeret verjetek a föld sötétjében. Azt szerettük volna, hogy megközelítõen megtapasztaljátok azt, amit élõ hitnek nevezünk, hogy aztán a hit útján elinduljatok, hogy hitetek hivatásotok életfontosságú motorja legyen. A tudás, amit kaptatok, nem marad üres tudás, mert a hit cselekvésre ösztönöz, hiszen nem akar csak gondolat maradni, hanem tetté akar válni, hogy az életedet és mások életét szolgálja. Búcsúzunk. Feladatunk nekünk, tanároknak, hogy lángot gyújtsunk, lényegében véget ért. Köszönjük a szülõknek a bizalmat, amellyel megajándékoztak bennünket. Köszönjük, hogy szívesen fogadták szolgálatunkat, és ránk bízták gyermeküket. Köszönjük, hogy ebben társaink voltak, hiszen csak akkor tudunk a ránk bízottaknak közvetíteni bármilyen értéket, ha az iskola és a család között értékazonosság van. És köszönöm iskolánk minden munkatársának, tanároknak és nem tanároknak, azoknak is, akik a háttérben láthatatlanul ténykedtek, köszönöm a közös munkát, amit ballagó diákjainkért tettek. Kedves Fiúk, most útra bocsátunk benneteket, de továbbra is aggódó szeretettel kísérünk bennetek az úton, amelyen járnotok kell, mert „vándorok vagytok, minden nap tovább kell mennetek az úton, mely lelketek és a lelketekben elrejtett isteni tartalom megismerése felé vezet… Tovább kell mennetek, hiszen dolgotok van… Nem tudhatjátok, meddig éltek, s lesz-e egyáltalán idõtök eljutni utatok végcéljához… Ezért menjetek minden nap tovább, sebes lábakkal és szegényen is. Mert vándorok vagytok”. Utjaitokon kísérjen mindig Benneteket az Úristen és adjon alkalmas lehetõségeket. Isten járjon elõttetek az úton, amerre mentek, és legyen segítségetekre életetek minden útján. Isten Veletek! Tamás atya 31

GYÕRI PERJELSÉG

A TAVASZ ESEMÉNYEI Utoljára a Bencés Hírlevél 2007. téli számában jelentkeztünk, hogy hírt adjunk életünkről, a Szent Mór Bencés Perjelség és a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium néhány fontos eseményéről. A Perjelség életéből A keresztény egység imahetébe bekapcsolódva január 23-án iskolánk és a perjelség közös imádságot tartott templomunkban. A közös vesperáson Dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök prédikált. Szent Benedek ünnepe a nagypéntekkel való egybeesése miatt az idén átkerült húsvét nyolcada után, április 3-ra. A Perjelség és az iskola közös ünnepén a szentmise főcelebránsa és prédikátora Veres András szombathelyi megyéspüspök úr, iskolánk egykori diákja volt. Április 4-én a Martineum Iskolaközpont igazgatójának meghívására Gáspár atya és Kelemen testvér képviselte a bencés rendet az iskola lelkinapján. A Hivatások Világnapját megelőző pénteken az iskola tanulói reggel szentmisén vettek részt, majd bencés sírkertben megemlékeztek a 110 éve született Bíró Lúciánról, akire még mindig sokan emlékeznek a komáromiak közül és nagy szeretettel ápolják emlékét. A szentmisén és a megemlékezésen Gáspár atya szólt az összegyűltekhez. A délelőtt további részében az iskola tanulói kisebb csoportokban hallgatták meg a meghívott szerzeteseket és világi papokat, akik hivatásuk karizmáját mutatták be a Szentíráson keresztül. A Perjelség életében az elmúlt időszak nagy eseménye és szép ünnepe volt, hogy április 25-én, Szent Márk evangélista ünnepén Asztrik főapát úr Sárai-Szabó Kelemen bencés diakónust áldozópappá, Száraz Krisztián Dávid premontrei testvért pedig diakónussá szentelte. Örömünket fokozta, hogy a papszentelésre a Magyar Bencés Kongregáció minden házából szép számban érkeztek rendtársak. A szentelésén részt vettek még Csornáról Ödön apát úr premontrei rendtársaival együtt, Bartal Tamás jászói apát úr, több egyházmegyés paptestvér és a győri szeminárium kispapjai. A templom hajóját zsúfolásig megtöltötték diákjaink és a szentelésre érkező hívek. Másnap ünnepelte Kelemen atya Bakonyszombathelyen újmiséjét, amelyen szintén több rendtárs részt vett. „A hétköznapokban se felejtsük el Kelemen testvért, hanem útravalóul ajándékozzuk meg ma és mindig szívből jövő imádságunkkal, hogy áldássá lehessen mindazok számára, akiknek szolgálnia kell.” Az iskola életéből Március 12–13-án tartottuk a diákok lelkigyakorlatát. A osztályok nagy része idegenben töltötte napokat, illetve néhányan itthon maradnak. Többnyire osztályonként voltak az elmélkedések, vagy maximum 2–3 osztály együtt. A kora tavasz nagy eseménye volt, hogy az énekkar Montserratban szerepelt. Erről Áron atya így számolt be: „2006 őszén, amikor az Escolania Magyarországon vendégszerepelt, a győri koncertjük után Manel Gasch testvér, az Escolania igazgatója vetette fel számunkra egy Montserrati és a Barcelonai koncert lehetőségét. Kezdeményezését örömmel fogadtuk. 2008. március 3. és 7. között került sor utazásunkra. Programjainkat a montserratiak szervezték, akik koncertjeinket, mint testvériskolájuk koncertjeit hirdették meg. Március 3-án, hétfőn, érkezésünk után próbáltunk, kedden az igazgató úr vezetésével megnéztük Barcelona történelmi belvárosát. Szerdán délelőtt sétát tettünk az apátság környékén idegenvezetővel, délben az Apátság bazilikájában közös koncertet adtunk az Escolania-val. A délutánt az ő iskolájukban, közös próbával, játékkal töltöttük. Este a vesperás után újra együtt énekeltünk, de most a magunk örömére. Csütörtökön délelőtt megnéztük a Barca-stadiont és a Sagrada Familia-t a külvárosban. Egy kiadós vacsora után átmentünk a Szeplőtelen Fogantatás gyönyörű gótikus templomába, esti koncertünk helyszínére. A koncert után, amelyen az Escolania énekesei is szép számban tiszteletüket tették, együtt tértünk haza a monostorba, pénteken pedig hazautaztunk Győrbe. Utazásunk bátorító és hasznos volt mindannyiunk számára. E nagy múltú kórus és nagy múltú iskola megismerése elsősorban abban bátorította diákjainkat, hogy a liturgikus szolgálat és az igényes munka tekintetében nincsenek egyedül, és itthoni munkánk tökéletesítéséhez még bőven nyílnak számunkra távlatok.” A Kazinczy Ferenc Gimnázium leánykarának és a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium Collegium Musicum Jaurinense énekkarának és diákjainak közreműködésével május 22-én este került bemutatásra Gian Giacomo Carissimi „Jephte” című oratórikus műve. A gimnázium és a Bencés Diákok Győri Egyesületének közös szervezésében jeles meghívott előadók közreműködésével évek óta megrendezésre kerülnek a bencés szabadegyetemi előadások, amelyek ebben az évben is folytatódtak. A tanévben előadóink voltak: Ittzés János evangélikus püspök: „Közös utak – a katolikus és az evangélikus egyház kapcsolata” Dr. Prószéky Gábor: „Megértheti-e nyelvünket a számítógép?” Dr. Vörös Győző: „Egyiptomi magyar ásatások 1907–2007” Az előző számban hírt adtunk arról, hogy a 2008 szeptemberében induló tanévre a kilencedik évfolyamra lányokat is felveszünk. Bíztunk abban, hogy a családok, ha tehetik, szívesen járat-ják leányaikat is ugyanabba az iskolába. Reményünk beteljesedett, szép számmal jelentkeztek lányok. Volt és jelenlegi diákjaink testvérei, és olyanok is, akiknek nem járt hozzánk rokona. Úgy döntöttünk, hogy a jelentkezők közül húszat felveszünk, mindegyik osztályba tizet-tizet. Szeretnénk iskolánkat a katolikus családok iskolájává alakítani, természetesen továbbra sem zárkózunk el a más keresztény hitvallású diákok elől sem. Szeretnénk javítani a tanulmányi eredményeket, és szeretnénk több diákot vonzani – tennénk ezt anélkül, hogy veszélyeztetnénk az iskola sajátosan bencés szellemiségét. Tamás atya

BENCÉS HÍRLEVÉL • A Magyar Bencés Kongregáció tájékoztató lapja • Megjelenik negyedévenként • Kiadó: Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Fõapátság • Felelõs kiadó: Dr. Várszegi Asztrik fõapát • Szerkeszti a Fõapáti Hivatal, fõszerkesztõ: Hortobágyi T. Cirill • Levélcím: Fõapáti Hivatal 9090 Pannonhalma, Vár 1. • E-mail: [email protected] • Megrendelhetõ a szerkesztõség címén. • Nyomdai munka: Pénzes Nyomda, Gyõr. 32

BENCÉS HÍRLEVÉL X. MENTÁLHIGIÉNÉS SZEMLÉLETŰ EMBERSZOLGÁLAT. A lelkigondozás mint segítõ hivatás

Recommend Documents