BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2012. december 14-én tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi KIVONATA Többcélú közoktatási intézmények államhoz kerülı közfeladatának átadásával kapcsolatos döntések meghozatala: Szent László Utcai Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosítása
Tárgy:
A közgyőlés 14 igen, 2 nem szavazattal, 1 tartózkodással a következı határozatot hozta: 349/2012. (XII. 14.) közgy. HATÁROZAT I.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételérıl szóló 2012. évi CLXXXVIII. törvény 2. §-a alapján a Szent László Utcai Általános Iskola és Óvodával kapcsolatban az alábbi döntéseket hozza: - az intézmény elnevezése: Szent László Óvoda; - székhelye: 5600 Békéscsaba, Lenkey János u. 12.; - telephelye: 5600 Békéscsaba, Hajnal utca 12.; - szervezeti, gazdálkodási formája: önállóan mőködı költségvetési szerv, pénzügyi-gazdasági feladatait a Százszorszép Mővészeti Bázisóvoda (5600 Békéscsaba, Wlassics sétány 4/1.) látja el; - az intézményvezetı: a Törvény 2. § (5) bekezdése alapján 2013. január 1-jétıl a pályázati eljárás eredményes elbírálásáig az óvodai intézményegység óvodapedagógusát, volt intézményegység-vezetıt indokolt megbízni, majd 2013-ban vezetıi pályázat kiírása szükséges; - az intézmény megbízott vezetıje új OM azonosító igénylését kezdeményezi; - az óvodai pedagógiai feladat ellátásában nem történik módosulás, a már jóváhagyott, elfogadott intézményi alapdokumentumok (Pedagógiai program, Szervezeti és Mőködési Szabályzat, Házirend) óvodai feladatellátásra vonatkozó tartalma szerint látja el feladatát az intézmény a 2012/2013-as nevelési évben; - személyi állomány: 22,25 státusz, amely a gazdálkodással összefüggı feladatokat ellátó létszámot nem tartalmazza: Óvodai feladatot ellátók létszáma: óvodapedagógus: 15 fı, nevelı-és oktatómunkát közvetlenül segítı: 6 fı, technikai dolgozó: 2 fı; - az intézmény óvodai feladatellátásához kapcsolódó ingó vagyona, valamint irattára átadás-átvételét 2012. december 31. napjáig szükséges elvégezni.
Felelıs: Határidı:
Vantara Gyula polgármester 2013. január 1.
II. 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Szent László Utcai Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosítását a jelen határozat 1. számú melléklete szerint jóváhagyja. A módosítás 2013. január 1. napján lép hatályba. Az alapító okirat módosításának megfelelı változásokat a nevelési-oktatási intézménynek az intézményi alapdokumentumokban is át kell vezetnie és a KIR rendszerbe fel kell vezetnie. 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Szent László Óvoda módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a jelen határozat 2. számú melléklete szerint jóváhagyja. Felelıs: Határidı:
Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı 2013. január 1.
1. számú melléklet A Szent László Utcai Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosítása:
ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSA
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a Szent László Utcai Általános Iskola és Óvoda (székhelye: 5600 Békéscsaba, Szent László utca 17. sz.) alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja:
A köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételérıl szóló 2012. évi CLXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Törvény) 2. § (1) bekezdés a) pontja alapján az önkormányzati fenntartó 2013. január 1-jei hatállyal módosítja az általa fenntartott települési önkormányzati és 2013. január 1-jétıl állami feladattá váló köznevelési alapfeladatot egyaránt ellátó többcélú intézmény alapító okiratát akként, hogy az intézmény 2013. január 1-jétıl kizárólag önkormányzati feladatot lásson el. A Törvény 4. § (2) bekezdése alapján az általános iskolai nevelés-oktatás vonatkozásában közfeladat-ellátás átadására kerül sor - Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata [székhely: Békéscsaba, Szent István tér 7.] részérıl - 2013. január 1-jével a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (a továbbiakban: Központ) számára. A Törvény 5. § (1) bekezdése alapján a Központ alapító okiratát az irányító szerve 2013. január 1-jei hatállyal akként módosítja, hogy a többcélú intézmény 2013. január 1-jétıl állami köznevelési alapfeladatnak minısülı feladatot ellátó intézményegysége a Központnak az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 7. § (1) bekezdése szerinti önálló jogi személyiséggel rendelkezı szervezeti egységeként mőködjön. Az intézményegység azon többcélú intézmény OM azonosítóját kapja meg, amelynek 2012. december 31-én szervezeti egysége volt. Az önkormányzati fenntartó átszervezett többcélú intézménye, ha az köznevelési alapfeladatot továbbra is ellát, új OM azonosítót kap.
A Törvény 6. § (1) bekezdése alapján az intézményegység tekintetében 2013. január 1-jétıl a fenntartói jogokat – a Törvényben meghatározott kivételekkel – a Központ gyakorolja. A Törvény 6. § (3) bekezdése alapján az intézményegység tekintetében a 2013. január 1-jétıl állami köznevelési alapfeladatnak minısülı feladatokkal kapcsolatosan 2013. január 1-jén folyamatban levı ügyekbe, továbbá jogviszonyokba az intézmény helyébe a Központ lép. Ugyanezen szakasz (5) bekezdése alapján a mőködtetésre vonatkozó jogok és kötelezettségek tekintetében a mőködtetı települési önkormányzatot vagy az általa e célra alapított, fenntartott költségvetési szervet vagy gazdasági társaságot kell jogutódnak tekinteni. Az intézménnyel létesített, valamint a Központ által átvett köznevelési feladatokhoz kapcsolódó óvodai jogviszonyok, tanulói jogviszonyok, kollégiumi tagsági viszonyok vonatkozásában az önkormányzati fenntartó által fenntartott intézmény jogutódja a Központ szervezeti egységeként az 5. § (1) bekezdése szerint létrehozott jogi személyiséggel rendelkezı nevelésioktatási intézmény. A Törvény 7. § (1) bekezdése alapján a közfeladat-ellátás átadás – a Törvényben foglalt kivétellel – nem érinti az intézmény foglalkoztatásában állók közalkalmazotti jogviszonyát, valamint magasabb vezetıi, vezetıi megbízását. A fentiekben leírtak okán az alapító okirat következı pontjai az alábbiak szerint módosulnak: 1. Az alapító okirat 1. pontjában az intézmény neve Szent László Utcai Általános Iskola és Óvodáról Szent László Óvodára változik. 2. Az alapító okirat 2. pontjában az intézmény székhelye Békéscsaba, Szent László utca 17. szám alatti címrıl Békéscsaba, Lenkey János utca 12. szám alatti címre módosul, és ugyanezen pontban a telephelyek közül törlésre kerül a Békéscsaba, Lenkey János utca 12. szám alatti cím. 3. Az alapító okirat 3. pontjában a szakágazati besorolás száma 851020-ra módosul. 4. Az alapító okirat 7. pontjában az „Önállóan mőködı költségvetési szerv, gazdasági és pénzügyi feladatait a Gerlai Általános Mővelıdési Központ (5600 Békéscsaba, Csabai út 1. sz.) látja el.” szövegrész helyébe az „Önállóan mőködı költségvetési szerv, pénzügyi-gazdasági feladatait a Százszorszép Mővészeti Bázisóvoda (5600 Békéscsaba, Wlassics sétány 4/1.) látja el.” szöveg lép. 5. Az alapító okirat 8. pontjából törlésre kerülnek az alábbi szövegrészek: „A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bekezdése”, „az óvodai ellátásban:” „általános iskolai ellátásban: az Általános Iskolai Beiskolázási Körzetekrıl szóló 8/2011. (I. 18.) KIOS bizottsági határozat”, „Kötelezı felvételt biztosító iskola a telekgerendási lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkezı tanköteles tanulók számára.”. Ugyanezen pont kiegészül az alábbi szövegrésszel: „A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. 96. § (4) bekezdése” 6. Az alapító okirat 9. pontjában „a Többcélú közös igazgatású közoktatási intézmény, Intézményegységei: 1. általános iskola: általános iskola: 1-8 évfolyamok, 2. óvoda óvodai nevelés” szövegrész helyébe „Óvoda” szöveg lép. 7. Az alapító okirat 10. pontjából törlésre kerül az „általános Iskola: 280 fı” szöveg. 8. Az alapító okirat 11. pontjában az „általános iskolai (alapfokú) oktatás” szövegrész törlésre kerül.
9. Az alapító okirat 12. pontjában törlésre kerül a „85.20 Alapfokú oktatás” megjelölés. Ugyanezen pontban törlésre kerülnek az alábbiak: „931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 562913 Iskolai intézményi étkeztetés (feltételeinek biztosítása) 852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszerő nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) • Kötelezı illetve nem kötelezı tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, tehetséggondozás, fejlesztés, egyéni foglalkozások szervezése • Speciális fejlesztı pedagógiai tevékenység a halmozottan hátrányos helyzető gyermekek felzárkóztatása érdekében • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése • Oktatáshoz kapcsolódó kiegészítı tevékenység: képesség-kibontakoztató és integrációs felkészítés 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerő nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) • Kötelezı illetve nem kötelezı tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, tehetséggondozás, fejlesztés, egyéni foglalkozások szervezése • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése • Oktatáshoz kapcsolódó kiegészítı tevékenység: képesség-kibontakoztató és integrációs felkészítés 852012 Sajátos nevelési igényő általános iskolai tanulók nappali rendszerő nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) (Fogyatékosság típusai: mozgás-, érzékszervi- (hallássérült) és beszédfogyatékos, a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének tartós és súlyos, valamint súlyos rendellenességével küzdı gyermekek - általános tanulási zavar, diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, súlyos figyelemzavar, hiperaktivitás, súlyos magatartási zavar, mutizmus -, autista gyermekek integrált általános iskolai nevelése, oktatása) 852022 Sajátos nevelési igényő általános iskolai tanulók nappali rendszerő nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) (Fogyatékosság típusai: mozgás-, érzékszervi- (hallássérült) és beszédfogyatékos, a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének tartós és súlyos, valamint súlyos rendellenességével küzdı gyermekek - általános tanulási zavar, diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, súlyos figyelemzavar, hiperaktivitás, súlyos magatartási zavar, mutizmus -, autista gyermekek integrált általános iskolai nevelése, oktatása) 855911 Általános iskolai napközi otthoni nevelés 855914 Általános iskolai tanulószobai nevelés 910121 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása 856099 Egyéb oktatást kiegészítı tevékenység” 10. Az alapító okirat 15. pontjában az „igazgatóját” szövegrész helyébe a „vezetıjét” szöveg lép. 11. Az alapító okirat 16. pontjából törlésre kerül „a 4403. hrsz.-ú, 3199 m2 Békéscsaba, Szent László u. 17. sz. alatti” megjelölés. Egyéb jogszabályváltozások miatt az alapító okirat következı pontjai az alábbiak szerint módosulnak:
12. Az alapító okirat 6. pontjában a „a Munka Törvénykönyvérıl szóló 1992. évi XXII. tv.” szövegrész helyébe a „a munka törvénykönyvérıl szóló 2012. évi I. tv.” szövegrész lép. 13. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az alapító okirat 7. pontjában „a költségvetési szerv feladatellátáshoz kapcsolódó funkció szerinti besorolása” szövegrész „a költségvetési szerv gazdálkodási besorolása” szövegre módosul. 14. Az alapító okirat 11. pontjában „A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.” szövegrész helyébe a „A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv.” szövegrész lép. 15. Az alapító okirat 12. pontja kiegészül a „a nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv.” megjelöléssel, továbbá ugyanezen pontban „a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény” helyébe „a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. tv.” lép. 16. A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. 4. § 23. pontja alapján az alapító okirat 12. pontjában a „Fogyatékosság típusai: mozgás-, érzékszervi- (hallássérült) és beszédfogyatékos, a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének tartós és súlyos, valamint súlyos rendellenességével küzdı gyermekek, autista gyermekek integrált óvodai nevelése” szövegrész helyébe a „sajátos nevelési igényő gyermek, tanuló az a különleges bánásmódot igénylı gyermek, tanuló, aki a szakértıi bizottság szakértıi véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (hallássérült), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlıdési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd” szöveg lép. 17. Az alapító okirat 16. pontjában a „16/2009. (IV. 6.) önkormányzati rendelet” szövegrész helyébe „az önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 19/2012. (V. 2.) önkormányzati rendelet” szöveg lép. 18. Az alapító okirat jelen módosítással nem érintett rendelkezései változatlanul hatályban maradnak. 19. Ezen alapítóokirat-módosítás 2013. január 1. napján lép hatályba.
Ezen alapítóokirat-módosítás a közgyőlés 349/2012. (XII. 14.) közgy. határozatával elfogadva, egyben egységes szerkezetbe foglalva. Békéscsaba, 2012. december 14. Vantara Gyula sk. polgármester
Dr. Szvercsák Szilvia sk. jegyzı
2. számú melléklet A Szent László Óvoda egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata:
ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
Az Alapító Okirat sorszáma: 18/1992.
Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. XII. 14. 1. Intézmény neve: Szent László Óvoda 2. Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Lenkey János u. 12. Telephelye: Békéscsaba, Hajnal utca 12. 3. Törzsszáma: 634025 Szakágazati besorolás száma: 851020
4. Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelıdje Békéscsaba, Szent István tér 7. A fenntartó, irányító szerv és felügyeleti szerv neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 5.
Jogállása: Önálló jogi személy. A Szent László Utcai Általános Iskola (5600 Békéscsaba, Szent László u. 17.), a Hajnal Utcai Óvoda (5600 Békéscsaba, Hajnal u. 12.) és az Áchim L. András – Lenkey Úti Óvoda (5600 Békéscsaba, Lenkey János u. 12.) általános jogutódja.
6. A foglalkoztatottakra vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: Közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. szerint, megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV. tv. szerint, munkajogviszony a munka
törvénykönyvérıl szóló 2012. évi I. tv. szerint és a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. tv. hatálya alá tartozó prémiumévek programban részt vevık foglalkoztatására irányuló jogviszony, valamint a pályakezdı fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermekek gondozását, illetve családtag ápolását követıen munkát keresık foglalkoztatásának elısegítésérıl, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásáról szóló 2004. évi CXXIII. tv. hatálya alá tartozó ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszony. 7. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása: Önállóan mőködı költségvetési szerv, pénzügyi-gazdasági feladatait a Százszorszép Mővészeti Bázisóvoda (5600 Békéscsaba, Wlassics sétány 4/1.) látja el. 8. Illetékességi és mőködési köre: A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. 96. § (4) bekezdése, valamint a 219/2009. (XII. 9.) KIOS bizottsági határozat szerinti mőködési (felvételi) körzet. 9. Típusa: Óvoda tagozata: nincs Tagintézménye: nincs 10. Felvehetı maximális tanuló- és gyermeklétszám: óvoda: 180 fı 11.
Jogszabályban meghatározott közfeladata: A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. szerinti óvodai nevelés.
12. Alaptevékenység TEÁOR száma: 85.10 Iskola-elıkészítı oktatás Alaptevékenysége:
A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv., a nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv., a gyermekek védelmérıl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv., a sportról szóló 2004. évi I. tv., valamint a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. tv. alapján: 851011 Óvodai nevelés, ellátás • cigány gyermekek kulturális nevelése magyar nyelven • speciális fejlesztı pedagógiai tevékenység a halmozottan hátrányos helyzető gyermekek felzárkóztatása érdekében
• oktatáshoz kapcsolódó kiegészítı tevékenység: óvodai fejlesztı program 851012 Sajátos nevelési igényő gyermekek óvodai nevelése, ellátása (sajátos nevelési igényő gyermek, tanuló az a különleges bánásmódot igénylı gyermek, tanuló, aki a szakértıi bizottság szakértıi véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (hallássérült), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlıdési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral küzd) 562912 Óvodai intézményi étkeztetés (feltételeinek biztosítása) 562917 Munkahelyi étkeztetés 13. Vállalkozási tevékenysége: nincs 14. Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségő költségvetési szerv 15. Intézmény vezetıjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény vezetıjét a közgyőlés bízza meg pályázat útján 5 év határozott idıtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16. Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: az 5970. hrsz.-ú, 1598 m2 Békéscsaba, Hajnal utca 12. sz. alatti és a 4915. hrsz.-ú, 1533 m2 Békéscsaba, Lenkey u. 12. sz. alatti ingatlan. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását az önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 19/2012. (V. 2.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyőlés 478/1992. (XII. 18.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II. 24.), a 218/1995. (VI l.), a 319/1997. (VI. 19.), a 365/1997. (VII. 10), a 82/1998. (III. 19.), a 603/2000. (X. 19.), az 589/2001. (XI. 11.), a 138/2002. (III. 7.), a 115/2003. (II. 27.), a 191/2003. (III. 27.), a 240/2004. (IV. 29.), a 372/2005. (VII. 14.), a 266/2006. (V. 11.), 153/2007. (III. 29.), a 454/2007. (IX. 20.), a 38/2008. (I. 24.), a 271/2008. (IV. 24.), és a 284/2008. (IV. 24.), a 96/2009. (II. 19.), a 266/2009. (V. 14.), az 543/2009. (IX. 24.), a 93/2010. (II. 18.), a 131/2011. (III. 25.), valamint a 349/2012. (XII. 14.) közgy. határozattal. Békéscsaba, 2012. december 14.
Vantara Gyula sk. polgármester Tárgy:
Dr. Szvercsák Szilvia sk. jegyzı
Többcélú közoktatási intézmények államhoz kerülı közfeladatának átadásával kapcsolatos döntések meghozatala: Gerlai ÁMK alapító okiratának módosítása
A közgyőlés 14 igen, 2 nem szavazattal, 1 tartózkodással a következı határozatot hozta: 350/2012. (XII. 14.) közgy. HATÁROZAT I.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételérıl szóló 2012. évi CLXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Törvény) 2. §-a alapján a Gerlai Általános Mővelıdési Központtal kapcsolatban az alábbi döntéseket hozza: - az intézmény elnevezése: Gerlai Általános Mővelıdési Központ; - székhelye: Békéscsaba, Jázmin u. 3/1.; - telephelyei: Békéscsaba, Csabai út l. (faluház) Békéscsaba, Pásztor utca 17. (fiókkönyvtár) Békéscsaba, (Mezımegyer) VII. Kossuth u. 1. (fiókkönyvtár) Békéscsaba, Batsányi u. 7. (fiókkönyvtár); - szervezeti, gazdálkodási formája: Önállóan mőködı költségvetési szerv, pénzügyi-gazdasági feladatait a Százszorszép Mővészeti Bázisóvoda (5600 Békéscsaba, Wlassics sétány 4/1.) látja el; - az intézményvezetı: a Törvény 2. § (5) bekezdése alapján 2013. január 1-jétıl a pályázati eljárás eredményes elbírálásáig az óvodai intézményegység jelenlegi vezetıjét indokolt megbízni, majd 2013-ban vezetıi pályázat kiírása szükséges; - az intézmény megbízott vezetıje új OM azonosító igénylését kezdeményezi; - az óvodai pedagógiai feladat ellátásában nem történik módosulás, a már jóváhagyott, elfogadott intézményi alapdokumentumok (Pedagógiai program, Szervezeti és Mőködési Szabályzat, Házirend) óvodai feladatellátásra vonatkozó tartalma szerint látja el feladatát az intézmény a 2012/2013-as nevelési évben; - maradó személyi állomány: 10,25 fı státusz, amely a gazdálkodással összefüggı feladatokat ellátó létszámot nem tartalmazza Óvodai feladatot ellátó létszám: óvodapedagógus: 5 fı, nevelı-és oktatómunkát közvetlenül segítı: 5 fı, technikai dolgozó: 1 fı. ÁMK feladatot ellátó létszám: közmővelıdési szakember (könyvtáros, falugondnok): 0,75 fı; -
Felelıs: Határidı:
az intézmény óvodai és a közmővelıdési feladatellátásához kapcsolódó ingó vagyona, valamint irattára átadás-átvételét 2012. december 31. napjáig szükséges elvégezni. Vantara Gyula polgármester 2013. január 1.
II. 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Gerlai Általános Mővelıdési Központ alapító okiratának módosítását a jelen határozat 1. számú melléklete szerint jóváhagyja. A módosítás 2013. január 1. napján lép hatályba. Az alapító okirat módosításának megfelelı változásokat a nevelési-oktatási intézménynek az intézményi alapdokumentumokban is át kell vezetnie és a KIR rendszerbe fel kell vezetnie. 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Gerlai Általános Mővelıdési Központ módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a jelen határozat 2. számú melléklete szerint jóváhagyja. Felelıs: Határidı:
Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı 2013. január 1. 1. számú melléklet
A Gerlai Általános Mővelıdési Központ alapító okiratának módosítása: ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSA Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a Gerlai Általános Mővelıdési Központ (székhelye: 5600 Békéscsaba, Csabai út 1. sz.) alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: A köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételérıl szóló 2012. évi CLXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Törvény) 2. § (1) bekezdés a) pontja alapján az önkormányzati fenntartó 2013. január 1-jei hatállyal módosítja az általa fenntartott települési önkormányzati és 2013. január 1-jétıl állami feladattá váló köznevelési alapfeladatot egyaránt ellátó többcélú intézmény alapító okiratát akként, hogy az intézmény 2013. január 1-jétıl kizárólag önkormányzati feladatot lásson el. A Törvény 4. § (2) bekezdése alapján az általános iskolai nevelés-oktatás vonatkozásában közfeladat-ellátás átadására kerül sor - Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata [székhely: Békéscsaba, Szent István tér 7.] részérıl - 2013. január 1-jével a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (a továbbiakban: Központ) számára. A Törvény 5. § (1) bekezdése alapján a Központ alapító okiratát az irányító szerve 2013. január 1-jei hatállyal akként módosítja, hogy a többcélú intézmény 2013. január 1-jétıl állami köznevelési alapfeladatnak minısülı feladatot ellátó intézményegysége a Központnak az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 7. § (1) bekezdése szerinti önálló jogi személyiséggel rendelkezı szervezeti egységeként mőködjön. Az intézményegység azon többcélú intézmény OM azonosítóját kapja meg, amelynek 2012. december 31-én szervezeti egysége volt. Az önkormányzati fenntartó átszervezett többcélú intézménye, ha az köznevelési alapfeladatot továbbra is ellát, új OM azonosítót kap. A Törvény 6. § (1) bekezdése alapján az intézményegység tekintetében 2013. január 1-jétıl a fenntartói jogokat – a Törvényben meghatározott kivételekkel – a Központ gyakorolja. A Törvény 6. § (3) bekezdése alapján az intézményegység tekintetében a 2013. január 1-jétıl állami köznevelési alapfeladatnak minısülı feladatokkal kapcsolatosan 2013. január 1-jén
folyamatban levı ügyekbe, továbbá jogviszonyokba az intézmény helyébe a Központ lép. Ugyanezen szakasz (5) bekezdése alapján a mőködtetésre vonatkozó jogok és kötelezettségek tekintetében a mőködtetı települési önkormányzatot vagy az általa e célra alapított, fenntartott költségvetési szervet vagy gazdasági társaságot kell jogutódnak tekinteni. Az intézménnyel létesített, valamint a Központ által átvett köznevelési feladatokhoz kapcsolódó óvodai jogviszonyok, tanulói jogviszonyok, kollégiumi tagsági viszonyok vonatkozásában az önkormányzati fenntartó által fenntartott intézmény jogutódja a Központ szervezeti egységeként az 5. § (1) bekezdése szerint létrehozott jogi személyiséggel rendelkezı nevelésioktatási intézmény. A Törvény 7. § (1) bekezdése alapján a közfeladat-ellátás átadás – a Törvényben foglalt kivétellel – nem érinti az intézmény foglalkoztatásában állók közalkalmazotti jogviszonyát, valamint magasabb vezetıi, vezetıi megbízását. A fentiekben leírtak okán az alapító okirat következı pontjai az alábbiak szerint módosulnak: 1. Az alapító okirat 2. pontjában az intézmény székhelye Békéscsaba, Csabai út 1. szám alatti címrıl Békéscsaba, Jázmin utca 3/1. (óvoda) szám alatti címre módosul, és ugyanezen pontban a telephelyek közül törlésre kerül a Békéscsaba, Jázmin utca 3. szám alatti cím és bekerül a Békéscsaba, Csabai út 1. (faluház) szám alatti cím. 2. Az alapító okirat 3. pontjában a szakágazati besorolás száma 851020-ra módosul. 3. Az alapító okirat 7. pontjában az „Önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv, ellátja a Szent László Utcai Általános Iskola és Óvoda (Békéscsaba, Szent László utca 17.) pénzügyi és gazdasági feladatait.” szövegrész helyébe az „Önállóan mőködı költségvetési szerv, pénzügyi-gazdasági feladatait a Százszorszép Mővészeti Bázisóvoda (5600 Békéscsaba, Wlassics sétány 4/1.) látja el.” szöveg lép. 4. Az alapító okirat 8. pontjában törlésre kerülnek az alábbi szövegrészek: „A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bekezdése”, „az óvodai ellátásban:” „általános iskolai ellátásban: az Általános Iskolai Beiskolázási Körzetekrıl szóló 8/2011. (I. 18.) KIOS bizottsági határozat”. Ugyanezen pont kiegészül az alábbi szövegrésszel: „A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. 96. § (4) bekezdése”. 5. Az alapító okirat 9. pontjában „1. Általános iskola: 1-8. évfolyamok, tagozata: nincs” szövegrész törlésre kerül, amelynek okán a 2. és 3. pont 1. és 2. pontra számozódik át. 6. Az alapító okirat 10. pontjából törlésre kerül az „általános Iskola: 224 fı” szöveg. 7. Az alapító okirat 11. pontjában az „általános iskolai (alapfokú) oktatás” szövegrész törlésre kerül. 8. Az alapító okirat 12. pontjában törlésre kerül a „85.20 Alapfokú oktatás” megjelölés. Ugyanezen pontban törlésre kerülnek az alábbiak: „852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszerő nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) • Kötelezı, illetve nem kötelezı tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, tehetséggondozás, fejlesztés, egyéni foglalkozások szervezése • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése • Oktatáshoz kapcsolódó kiegészítı tevékenység: képesség-kibontakoztató és integrációs felkészítés
852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerő nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) • Kötelezı, illetve nem kötelezı tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, tehetséggondozás, fejlesztés, egyéni foglalkozások szervezése • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése • Oktatáshoz kapcsolódó kiegészítı tevékenység: képesség-kibontakoztató és integrációs felkészítés 852012 Sajátos nevelési igényő általános iskolai tanulók nappali rendszerő nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) (Fogyatékosság típusai: mozgás-, érzékszervi- (hallássérült) és beszédfogyatékos, a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének tartós és súlyos, valamint súlyos rendellenességével küzdı gyermekek - általános tanulási zavar, diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, súlyos figyelemzavar, hiperaktivitás, súlyos magatartási zavar, mutizmus -, autista gyermekek integrált általános iskolai nevelése, oktatása) 852022 Sajátos nevelési igényő általános iskolai tanulók nappali rendszerő nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) (Fogyatékosság típusai: mozgás-, érzékszervi- (hallássérült) és beszédfogyatékos, a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének tartós és súlyos, valamint súlyos rendellenességével küzdı gyermekek - általános tanulási zavar, diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, súlyos figyelemzavar, hiperaktivitás, súlyos magatartási zavar, mutizmus -, autista gyermekek integrált általános iskolai nevelése, oktatása) 855911 Általános iskolai napközi otthoni nevelés 855914 Általános iskolai tanulószobai nevelés 562913 Iskolai intézményi étkeztetés (feltételeinek biztosítása) 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 856099 Egyéb oktatást kiegészítı tevékenység” 9. Az alapító okirat 15. pontjában az „igazgatóját” szövegrész helyébe a „vezetıjét” szöveg lép. 10. Az alapító okirat 16. pontjából törlésre kerül a „(helyet biztosít az Esély Pedagógiai Központ Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Nevelési Tanácsadó szakszolgálata részére is)” szövegrész. Ugyanezen pont a Békéscsaba, Csabai út 1. szám alatti ingatlan vonatkozásában kiegészül az „osztott használata” megjelöléssel. Egyéb jogszabályváltozások miatt az alapító okirat következı pontjai az alábbiak szerint módosulnak: 11. Az alapító okirat 6. pontjában a „a Munka Törvénykönyvérıl szóló 1992. évi XXII. tv.” szövegrész helyébe a „a munka törvénykönyvérıl szóló 2012. évi I. tv.” szövegrész lép. 12. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az alapító okirat 7. pontjában „a költségvetési szerv feladatellátáshoz kapcsolódó funkció szerinti besorolása” szövegrész „a költségvetési szerv gazdálkodási besorolása” szövegre módosul. 13. Az alapító okirat 11. pontjában „A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.” szövegrész helyébe a „A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv.” szövegrész lép.
14. Az alapító okirat 12. pontja kiegészül a „a nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv.” megjelöléssel, továbbá ugyanezen pontban „a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény” helyébe „a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. tv.” lép. 15. A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. 4. § 23. pontja alapján az alapító okirat 12. pontjának vonatkozó részében a „Fogyatékosság típusai: mozgás-, érzékszervi- (hallássérült) és beszédfogyatékos, a megismerı funkciók vagy a viselkedés fejlıdésének tartós és súlyos, valamint súlyos rendellenességével küzdı gyermekek, autista gyermekek integrált óvodai nevelése” szövegrész helyébe a „sajátos nevelési igényő gyermek, tanuló az a különleges bánásmódot igénylı gyermek, tanuló, aki a szakértıi bizottság szakértıi véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (hallássérült), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlıdési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd” szöveg lép. 16. Az alapító okirat 16. pontjában a Békéscsaba, Jázmin utca 3. szám alatti cím pontosítás okán - Jázmin utca 3/1. szám alatti címre módosul. 17. Az alapító okirat 16. pontjában a „16/2009. (IV. 6.) önkormányzati rendelet” szövegrész helyébe „az önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 19/2012. (V. 2.) önkormányzati rendelet” szövegrész lép. 18. Az alapító okirat jelen módosítással nem érintett rendelkezései változatlanul hatályban maradnak. 19. Ezen alapítóokirat-módosítás 2013. január 1. napján lép hatályba.
Ezen alapítóokirat-módosítás a közgyőlés 350/2012. (XII. 14.) közgy. határozatával elfogadva, egyben egységes szerkezetbe foglalva. Békéscsaba, 2012. december 14. Vantara Gyula sk. polgármester
Dr. Szvercsák Szilvia sk. jegyzı 2. számú melléklet
A Gerlai Általános Mővelıdési Központ egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata:
ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18. Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. XII. 14. 1. Intézmény neve:
Az Alapító Okirat sorszáma: 23/1992.
Gerlai Általános Mővelıdési Központ 2. Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Jázmin utca 3/1. (óvoda) Telephelyei: Békéscsaba, Csabai út 1. (faluház) Békéscsaba, Pásztor utca 17. (fiókkönyvtár) Békéscsaba, (Mezımegyer) VII. Kossuth u. 1. (fiókkönyvtár) Békéscsaba, Batsányi u. 7. (fiókkönyvtár) 3. Törzsszáma: 347950 Szakágazati besorolás száma: 851020 4. Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelıdje Békéscsaba, Szent István tér 7. A fenntartó, irányító szerv és felügyeleti szerv neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7.
5. Jogállása: Önálló jogi személy. A Jázmin Utcai Óvoda (Békéscsaba, Jázmin utca 3/1.), valamint a Gerlai Általános Iskola és Jázmin Utcai Óvoda általános jogutódja. 6. A foglalkoztatottakra vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: Közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. szerint, megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV. tv. szerint, munkajogviszony a munka törvénykönyvérıl szóló 2012. évi I. tv. szerint és a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. tv. hatálya alá tartozó prémiumévek programban részt vevık foglalkoztatására irányuló jogviszony, valamint a pályakezdı fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermekek gondozását, illetve családtag ápolását követıen munkát keresık foglalkoztatásának elısegítésérıl, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásáról szóló 2004. évi CXXIII. tv. hatálya alá tartozó ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszony. 7. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása:
Önállóan mőködı költségvetési szerv, pénzügyi-gazdasági feladatait a Százszorszép Mővészeti Bázisóvoda (5600 Békéscsaba, Wlassics sétány 4/1.) látja el. 8. Illetékességi és mőködési köre: A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. 96. § (4) bekezdése, valamint a 219/2009. (XII. 9.) KIOS bizottsági határozat szerinti mőködési (felvételi) körzet. 9. Típusa: Többcélú intézmény általános mővelıdési központ (ÁMK) Intézményegységei: 1. Óvoda 2. Könyvtár és közösségi színtér könyvtári, közmővelıdési, sportfeladatok ellátása Tagintézménye: nincs 10. Felvehetı maximális tanuló- és gyermeklétszám: óvoda: 60 fı 11.
Jogszabályban meghatározott közfeladata: A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. szerinti óvodai nevelés, valamint a muzeális intézményekrıl, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közmővelıdésrıl szóló 1997. évi CXL. tv. szerinti közmővelıdési tevékenység és könyvtári ellátás.
12. Alaptevékenység TEÁOR száma: 94.99 Máshova nem sorolt egyéb közösségi, társadalmi tevékenység, 85.10 Iskola-elıkészítı oktatás Alaptevékenység: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv., a nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv., a gyermekek védelmérıl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv., a sportról szóló 2004. évi I. tv., a muzeális intézményekrıl, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közmővelıdésrıl szóló 1997. évi CXL. tv., valamint a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. tv. alapján: 851011 Óvodai nevelés, ellátás - Oktatáshoz kapcsolódó kiegészítı tevékenység: óvodai fejlesztı program 851012 Sajátos nevelési igényő gyermekek óvodai nevelése, ellátása (sajátos nevelési igényő gyermek, tanuló az a különleges bánásmódot igénylı gyermek,
tanuló, aki a szakértıi bizottság szakértıi véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (hallássérült), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlıdési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd) 562912 Óvodai intézményi étkeztetés (feltételeinek biztosítása) 562917 Munkahelyi étkeztetés 910121 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása 910123 Könyvtári szolgáltatások 910502 Közmővelıdési intézmények, közösségi színterek mőködtetése
13. Vállalkozási tevékenysége: nincs 14. Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségő költségvetési szerv 15. Intézmény vezetıjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény vezetıjét a közgyőlés bízza meg pályázat útján 5 év határozott idıtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16. Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a békéscsabai 18123. hrsz.-ú, 8373 m2 Békéscsaba, VIII. ker. Csabai út. l. szám alatti ingatlan osztott használata, a békéscsabai 18003/1. hrsz.-ú, 5976 m2 Békéscsaba, Jázmin utca 3/1. szám alatti ingatlan, a békéscsabai 1772/11. hrsz.-ú, 1 ha 1345 m2 Békéscsaba, Pásztor u. 17. szám alatti ingatlanban 170 m2, a békéscsabai 11675. hrsz.-ú, 2333 m2 Békéscsaba, (Mezımegyer) VII. Kossuth u. 1. sz. alatti ingatlanban 25 m2, a békéscsabai 8604. hrsz.-ú, 889 m2 Békéscsaba, Batsányi u. 7. szám alatti ingatlanban – osztott használattal – 96 m2. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását az önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 19/2012. (V. 2.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyőlés 478/1992. (XII. 18.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II. 24.), a 218/1995. (VI. l.), a 82/1998. (III. 19.), a 122/2003. (II. 27.), a 155/2004. (III. 25.), a 367/2005. (VII. 14.) 382/2006. (VII. 6.) a 144/2007. (III. 29.), a 449/2007. (IX. 20.), az 57/2008. (I. 24.), a 271/2008. (IV. 24.), a 104/2009. (II. 19.), a 261/2009. (V. 14.), az 538/2009. (IX. 24.), a 92/2010. (II. 18.), a 130/2011. (III. 25.), valamint a 350/2012. (XII. 14.) közgy. határozattal. Békéscsaba, 2012. december 14.
Vantara Gyula sk. polgármester Tárgy:
Dr. Szvercsák Szilvia sk. jegyzı
Köznevelési intézmények állami fenntartásba vétele
A közgyőlés 13 igen, 3 nem szavazattal, 2 tartózkodással a következı határozatot hozta: 351/2012. (XII. 14.) közgy. HATÁROZAT I.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése megállapítja, hogy a nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. törvény 74. § (1) bekezdése alapján állami fenntartásba kerülnek az alábbi köznevelési intézmények: Állami fenntartású, önkormányzati mőködtetéső intézmények 2013. január 1-jétıl: - Petıfi Utcai Általános Iskola - Kazinczy Ferenc Általános Iskola - Erzsébethelyi Általános Iskola - Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvő Általános Iskola - Lencsési Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény - Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium - Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Általános iskolai intézményegység állami fenntartású, önkormányzati mőködtetéső; óvodai, közmővelıdési intézményegység önkormányzati fenntartású és mőködtetéső 2013. január 1-jétıl az alábbi többcélú intézmények esetében: - Gerlai Általános Mővelıdési Központ (általános iskolai intézményegység vonatkozásában közfeladat-ellátás átadása az államnak) - Szent László Utcai Általános Iskola és Óvoda (általános iskolai intézményegység vonatkozásában közfeladat-ellátás átadása az államnak) Állami fenntartású és mőködtetéső intézmények 2013. január 1-jétıl: - Széchenyi István Két Tanítási Nyelvő Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium - Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola - Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium - Vásárhelyi Pál Szakközépiskola és Kollégium - Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola - Békéscsabai Központi Szakképzı Iskola és Kollégium - Bartók Béla Mővészeti Szakközépiskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény, Zeneiskola - Esély Pedagógiai Központ Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Nevelési Tanácsadó
II.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza Vantara Gyula polgármestert a köznevelési intézmények átadás-átvételével kapcsolatos valamennyi megállapodás és egyéb dokumentum aláírására.
III.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza a Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottságot valamennyi átadás-átvételre kerülı intézmény vonatkozásában az átadás-átvételi eljárás során esetlegesen szükséges - intézményalapításnak, -átszervezésnek, -megszüntetésnek nem minısülı – döntések meghozatalára és az alapító okiratok módosítására, a közgyőlés decemberi és januári soron következı ülése közötti idıtartamra.
Felelıs: Határidı:
Vantara Gyula polgármester 2013. január 1.
Tárgy:
Vásárhelyi Pál Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratának módosítása
A közgyőlés 14 igen szavazattal, 4 tartózkodással a következı határozatot hozta: 352/2012. (XII. 14.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Vásárhelyi Pál Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratának módosítását a jelen határozat 1. számú melléklete szerint jóváhagyja. A módosítás a törzskönyvi nyilvántartásba vétellel lép hatályba. Az alapító okirat módosításának megfelelı változásokat a nevelési-oktatási intézménynek az intézményi alapdokumentumokban is át kell vezetni, a KIR rendszerbe felvezetni.
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Vásárhelyi Pál Szakközépiskola és Kollégium egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a jelen határozat 2. számú melléklete szerint jóváhagyja.
Felelıs: Határidı:
Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı 2012. december 31. 1. számú melléklet
A Vásárhelyi Pál Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratának módosítása:
ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSA
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a Vásárhelyi Pál Szakközépiskola és Kollégium (székhelye: 5600 Békéscsaba, Deák u. 6.) alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: 1. A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. 4. § 23. pontja alapján az alapító okirat 12. pontjának vonatkozó részeiben a sajátos nevelési igényő tanulók esetében a
fogyatékosság típusaira vonatkozó meghatározás helyébe az alábbi szöveg lép: „sajátos nevelési igényő gyermek, tanuló az a különleges bánásmódot igénylı gyermek, tanuló, aki a szakértıi bizottság szakértıi véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (hallássérült), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlıdési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd”. 2. Az intézmény alapító okiratának 12. pontjába az Országos Képzési Jegyzékrıl és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjérıl szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendeletre (új OKJ) figyelemmel kérte feltüntetni az alábbi szakképzést:
Fluidumkitermelı technikus
54 544 02
VII. Bányászat
5
3. Az alapító okirat jelen módosítással nem érintett rendelkezései változatlanul hatályban maradnak. 4. Ezen alapítóokirat-módosítás a törzskönyvi nyilvántartásba vétellel lép hatályba. Ezen alapítóokirat-módosítás a közgyőlés 352/2012. (XII. 14.) közgy. határozatával elfogadva, egyben egységes szerkezetbe foglalva. Békéscsaba, 2012. december 14. Vantara Gyula sk. polgármester
Dr. Szvercsák Szilvia sk. jegyzı
2. számú melléklet A Vásárhelyi Pál Szakközépiskola és Kollégium egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata: ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben
Az Alapító okirat kelte: 1992. XII. 18.
Az Alapító okirat sorszáma: 39/1992.
Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. XII. 14. 1. Intézmény neve: Vásárhelyi Pál Szakközépiskola és Kollégium 2. Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Deák utca 6. (elméleti és gyakorlati oktatás)
Telephelye: Békéscsaba, Gyulai út 9. (kollégium) Békéscsaba, Keleti kertek (elméleti és gyakorlati oktatás) 3. Törzsszáma: 342416 Szakágazati besorolás száma: 853200 4. Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelıdje Békéscsaba, Szent István tér 7. A fenntartó, irányító szerv és felügyeleti szerv neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 5. Jogállása: Önálló jogi személy, a Jókai Mór Középiskolai Kollégium (5600 Békéscsaba, Gyulai út 9.) általános jogutódja. 6. A foglalkoztatottakra vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: Közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. szerint, megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV. tv. szerint, munkajogviszony a munka törvénykönyvérıl szóló 2012. évi I. tv. szerint és a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. tv. hatálya alá tartozó prémiumévek programban részt vevık foglalkoztatására irányuló jogviszony, valamint a pályakezdı fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermekek gondozását, illetve családtag ápolását követıen munkát keresık foglalkoztatásának elısegítésérıl, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásáról szóló 2004. évi CXXIII. tv. hatálya alá tartozó ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszony.
7. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása: Önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv
8. Illetékességi és mőködési köre: A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. 96. § (4) bekezdés szerint a mőködési (felvételi) körzete: Békéscsaba Megyei Jogú Város közigazgatási területe és a Dél-alföldi Régió. 9. Típusa: Többcélú közös igazgatású közoktatási intézmény.
Tagja a Bartók Béla Mővészeti Szakközépiskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény, Zeneiskola, a Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, valamint a Széchenyi István Két Tanítási Nyelvő Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium intézményekkel együtt a szakképzésrıl szóló 1993. évi LXXVI. tv. 2. § (2) bekezdés b) pontja alapján létrehozott Békéscsabai II. Számú Térségi Integrált Szakképzı Központnak. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 67. § (5) bekezdés szerint mőködı fogadó intézményként a szakképzési évfolyamán készíti fel egészben a szakképzési évfolyam követelményeire a Bartók Béla Mővészeti Szakközépiskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény, Zeneiskola mint küldı intézmény tanulóit. Szakképzési évfolyamára - az átvételre vonatkozó rendelkezések szerint kötelezı felvételt biztosít a Bartók Béla Mővészeti Szakközépiskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény, Zeneiskola tanulói számára a küldı iskolában folytatott tanulmányok szakképzésbe történı beszámításával. Intézményegységei: 1. szakközépiskola: • általános mőveltséget megalapozó: 9-12. évfolyam • szakképzı évfolyam 13., 13-14. évfolyamok • mővészeti szakközépiskola 13. és 14. évfolyam tagozata: nincs 2. kollégium: 300 férıhely (198 fiú, 102 lány) 10. Felvehetı maximális tanulólétszám: szakközépiskola: 730 fı kollégium: 300 fı 11. Jogszabályban meghatározott közfeladata: A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. szerinti szakközépiskolai, szakiskolai nevelés-oktatás
12. Alaptevékenység TEÁOR száma: 85.32 Szakmai középfokú oktatás Alaptevékenység: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv., a nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv., a gyermekek védelmérıl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv., a szakképzésrıl szóló 2011. évi CLXXXVII. tv., valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv alapján: 853121 Nappali rendszerő szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) (Szakmai orientáció és szakmacsoportos alapozó oktatás az alábbi szakmacsoportokban: építészet szakmacsoport, környezetvédelem, vízgazdálkodás szakmacsoport. Szakközépiskolai ágazatok: bányászat ágazat, építıipar ágazat, közlekedésépítı ágazat, környezetvédelem-vízgazdálkodás ágazat, földmérés ágazat.) • Kötelezı és nem kötelezı tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, fejlesztés, tehetséggondozás, egyéni foglalkozás szervezése
• • • •
Érettségi vizsga szervezése Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése Szakmai vizsga szervezése Felkészítı (felzárkóztató, tehetséggondozó, speciális ismereteket adó) foglalkozások tartása • Szabadidı eltöltését szolgáló foglalkozások szervezése (szakkör, érdeklıdési kör stb.) • Oktatáshoz kapcsolódó kiegészítı tevékenység: képesség-kibontakoztató és integrációs felkészítés 853122 Sajátos nevelési igényő tanulók nappali rendszerő szakközépiskolai oktatása (9-12/13. évfolyam) (sajátos nevelési igényő gyermek, tanuló az a különleges bánásmódot igénylı gyermek, tanuló, aki a szakértıi bizottság szakértıi véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (hallássérült), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlıdési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd,) 853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítı nappali rendszerő szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon 853221 Szakképesítés megszerzésére felkészítı nappali rendszerő szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon A 853211 és 853221 szakfeladatokhoz tartozó OKJ-s képzések felsorolása az alábbi szakmákban: OKJ szám Szakma megnevezése Szakmacsoport sz. 52 5401 04 Földmérı és térinformatikai technikus 20 52 5436 05 Geológus-geofizikus technikus 5 52 5801 01 Magasépítı technikus 9 52 5832 02 Közlekedésépítı informatikai technikus 13 13 52 5832 04 Közlekedésépítı, útépítı technikus 52 5842 01 Víz- és környezetgazdálkodási technikus 14
Szakképesítés
OKJ szám
Rész szakképesítés, elágazás, ráépülés
Bányaipari technikus Magasépítı technikus Vízépítı technikus Közlekedésépítı technikus
54 544 01 0010 54 01 54 582 03 0000 00 00 54 582 05 0000 00 00 54 582 02 0010 54 01
Geológiai technikus
Közlekedésépítı technikus
54 582 02 0010 54 02
Közlekedésépítı technikus
54 582 02 0010 54 03
Környezetvédelmi technikus 54 850 01 0010 54 06 Földmérı, térképész és 54 581 01 0010 54 01 térinformatikai technikus Vízügyi technikus
54 853 01 0000 00 00
Hídépítı és -fenntartó technikus Útépítı és -fenntartó technikus Vasútépítı és -fenntartó technikus Vízgazdálkodó Földmérı és térinformatikai technikus
Szakmacsoport száma 5 9 9 13 13 13 14 20
14
Szakképesítés
OKJ szám
Bányaipari technikus Magasépítı technikus Vízépítı technikus Mélyépítı technikus Hídépítı és -fenntartó technikus Útépítı és -fenntartó technikus Vasútépítı és -fenntartó technikus Környezetvédelmi technikus
54 544 01 54 582 03 55 582 03 54 582 04 54 582 02
Szakmacsoport száma VII. Bányászat 5 XVI. Építıipar 9 XVI. Építıipar 9 XVI. Építıipar 9 XX. Közlekedésépítı 13
54 582 05
XX. Közlekedésépítı
13
54 582 06
XX. Közlekedésépítı
13
54 850 01
14
Földmérı, földügyi és térinformatikai technikus Vízügyi technikus
54 581 01
XXIII. Környezetvédelemvízgazdálkodás XXXV. Földmérés
Fluidumkitermelı technikus
54 544 02
54 853 01
Ágazat
XXIII. Környezetvédelemvízgazdálkodás VII. Bányászat
20 14
5
853231 Emelt szintő nappali rendszerő szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési évfolyamokon 853212 Sajátos nevelési igényő tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítı nappali rendszerő szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon 853222 Sajátos nevelési igényő tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítı nappali rendszerő szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon A 853212 és 853222 szakfeladatok esetén sajátos nevelési igényő gyermek, tanuló az a különleges bánásmódot igénylı gyermek, tanuló, aki a szakértıi bizottság szakértıi véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (hallássérült), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlıdési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd, a felsorolt szakmákban 855921 Nappali rendszerő iskolai oktatásban részt vevı tanulók kollégiumi, externátusi nevelése 855922 Nappali rendszerő iskolai oktatásban részt vevı sajátos nevelési igényő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése (sajátos nevelési igényő gyermek, tanuló az a különleges bánásmódot igénylı gyermek, tanuló, aki a szakértıi bizottság szakértıi véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (hallássérült), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlıdési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd) 552001 Üdülıi szálláshely-szolgáltatás
559011 Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára 562913 Iskolai intézményi étkeztetés (feltételeinek biztosítása) 562914 Tanulók kollégiumi étkeztetése 562917 Munkahelyi étkeztetés 853124 Szakközépiskolai felnıttoktatás (9-12/13. évfolyam) 853214 Szakképesítés megszerzésére felkészítı szakmai elméleti felnıttoktatás 853224 Szakképesítés megszerzésére felkészítı szakmai gyakorlati felnıttoktatás 856099 Egyéb oktatást kiegészítı tevékenység 910121 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 931301 Szabadidısport- (rekreációs sport-) tevékenység és támogatása 856091 Szakképzési és felnıttképzési támogatások
A közoktatási intézmény a szakképzési évfolyamán egészében felkészíti a szakképzési évfolyam követelményeire a Bartók Béla Mővészeti Szakközépiskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény, Zeneiskola tanulóit az alábbi szakmákban: 853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítı nappali rendszerő szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon 853221 Szakképesítés megszerzésére felkészítı nappali rendszerő szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon A 853211 és 853221 szakfeladatokhoz tartozó OKJ-s képzések felsorolása Zene és táncmővészeti oktatás párhuzamos képzésben az alábbiak szerint
OKJ szám 52 1822 04 52 1822 03 52 1822 01 52 1822 02 52 1833 02
Szakma megnevezése Zenész Népzenész Egyházzenész Énekes Táncos
Szakmacsoport száma 4 4 4 4 4
Szakképesítés
OKJ szám
Rész szakképesítés, elágazás, ráépülés
Egyházzenész Egyházzenész Egyházzenész Klasszikus zenész Klasszikus zenész
54 212 02 0010 54 01 54 212 02 0010 54 02 54 212 02 0010 54 03 54 212 04 0010 54 01 54 212 04 0010 54 02
Klasszikus zenész Klasszikus zenész
54 212 04 0010 54 03 54 212 04 0010 54 04
Kántor-énekvezetı Kántor-kórusvezetı Kántor-orgonista Hangkultúra szak Klasszikus zenész (tenorkürt, hegedő, fagott, trombita, zongora, klarinét, fuvola, bıgı, orgona) Magánénekes Zeneelmélet-szolfézs szak
Szakmacsoport száma 4 4 4 4 4
4 4
Népzenész Népzenész
54 212 05 0010 54 01 54 212 05 0010 54 02
Táncos
54 212 07 0010 54 03
Népi énekes Népzenész (népi hegedő, cimbalom, népi brácsa, népi bıgı) Néptáncos
4 4
4
Szakképesítés
OKJ szám
Ágazat
Klasszikus zenész (szakirány megjelölésével) Népzenész (szakirány megjelölésével) Egyházzenész (szakirány megjelölésével) Táncos
54 212 05
-
Szakmacsoport száma 4
54 212 06
-
4
54 212 02
-
4
54 212 09
-
4
Szabad kapacitás kihasználása céljából végzett tevékenység: 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 855933 Foglalkoztatást elısegítı képzések 855935 Szakmai továbbképzések 855937 M.n.s. egyéb felnıttoktatás 13. Vállalkozási tevékenysége: nincs 14. Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségő költségvetési szerv 15. Intézmény vezetıjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyőlés bízza meg pályázat útján 5 év határozott idıtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16. Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 48/3. hrsz.-ú, 1 ha 349 m2 Békéscsaba, Deák Ferenc u. 6. sz. alatti ingatlan, a 49. hrsz.-ú, 5788 m2 Békéscsaba, Gyulai u. 9. sz. alatti ingatlan. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását az önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 19/2012. (V. 2.) önkormányzati rendelet szabályozza.
A közgyőlés 478/1992. (XII. l8.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II. 24.), a 218/1995. (VI. l.), a 82/1998. (III. 19.), a 132/2003. (II. 27.), a 240/2004. (IV. 29.), a 387/2005. (VII. 14.), a 156/2007. (III. 29.) a 465/2007. (IX. 20.) az 55/2008. (I. 24.), a 279/2008. (IV. 24.), a 397/2008. (VI. 19.), az 532/2008. (X. 16.), a 106/2009. (II. 19.), a 274/2009. (V. 14.), az 551/2009. (IX. 24.), a 142/2011. (III. 25.), a 252/2012. (IX. 28.), valamint a 352/2012. (XII. 14.) közgy. határozattal. Békéscsaba, 2012. december 14. Vantara Gyula sk. polgármester Tárgy:
Dr. Szvercsák Szilvia sk. jegyzı
Esély Pedagógiai Központ Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Nevelési Tanácsadó alapító okiratának módosítása
A közgyőlés 14 igen szavazattal, 4 tartózkodással a következı határozatot hozta: 353/2012. (XII. 14.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése az Esély Pedagógiai Központ Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Nevelési Tanácsadó alapító okiratának módosítását a jelen határozat 1. számú melléklete szerint jóváhagyja. A módosítás a törzskönyvi nyilvántartásba vétellel lép hatályba. Az alapító okirat módosításának megfelelı változásokat a nevelési-oktatási intézménynek az intézményi alapdokumentumokban is át kell vezetni, a KIR rendszerbe felvezetni.
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése az Esély Pedagógiai Központ Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Nevelési Tanácsadó egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a jelen határozat 2. számú melléklete szerint jóváhagyja.
Felelıs: Határidı:
Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı 2012. december 31. 1. számú melléklet
Az Esély Pedagógiai Központ Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Nevelési Tanácsadó alapító okiratának módosítása:
ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSA Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata az Esély Pedagógiai Központ Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Nevelési Tanácsadó
(székhelye: 5600 Békéscsaba, Vandháti út 3.) alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja:
1. Az alapító okirat 2. pontjában az intézmény székhelye - az intézmény kérésének megfelelıen - kiegészül a „nevelési tanácsadás” megjelöléssel, figyelemmel arra, hogy a Nevelési Tanácsadó az intézmény székhelyén mőködik. 2. Az alapító okirat 6. pontjában az „a Munka Törvénykönyvérıl szóló 1992. évi XXII. tv.” szövegrész helyébe az „a munka törvénykönyvérıl szóló 2012. évi I. tv.” szövegrész lép. 3. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján az alapító okirat 7. pontjában az „a költségvetési szerv feladatellátáshoz kapcsolódó funkció szerinti besorolása” szövegrész az „a költségvetési szerv gazdálkodási besorolása” szövegre módosul. 4. Az alapító okirat 8. pontjában az „A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bekezdése” szövegrész helyébe az „A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. 96. § (4) bekezdés” szöveg lép. 5. Az alapító okirat 11. pontjában az „A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.” szövegrész helyébe az „A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv.” szöveg lép. 6. Az alapító okirat 11. pontja az általános iskola vonatkozásában kiegészül a „nevelés” kifejezéssel. 7. Az alapító okirat 12. pontja kiegészül az „a nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv.” megjelöléssel, továbbá ugyanezen pontban az „a szakképzésrıl szóló 1993. évi LXXVI. tv.” helyébe az „a szakképzésrıl szóló 2011. évi CLXXXVII. tv.” lép. 8. A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. 4. § 23. pontja alapján az alapító okirat 12. pontjának vonatkozó részeiben a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók esetében a fogyatékosság típusaira vonatkozó meghatározás helyébe az alábbi szöveg lép: „sajátos nevelési igényő gyermek, tanuló az a különleges bánásmódot igénylı gyermek, tanuló, aki a szakértıi bizottság szakértıi véleménye alapján mozgásszervi, enyhe értelmi, középsúlyos értelmi, érzékszervi (hallássérült), vagy beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlıdési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd”. 9. Az alapító okirat 16. pontja - pontosítás okán - kiegészül „a békéscsabai 824/2. hrsz.-ú 3873 m2 területő ingatlan osztott használata” szövegrésszel. 10. Az alapító okirat 16. pontjában a „16/2009. (IV. 6.) önkormányzati rendelet” szövegrész helyébe az „az önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 19/2012. (V. 2.) önkormányzati rendelet” szöveg lép.
11. Az alapító okirat jelen módosítással nem érintett rendelkezései változatlanul hatályban maradnak. 12. Ezen alapítóokirat-módosítás a törzskönyvi nyilvántartásba vétellel lép hatályba. Ezen alapítóokirat-módosítás a közgyőlés 353/2012. (XII. 14.) közgy. határozatával elfogadva, egyben egységes szerkezetbe foglalva. Békéscsaba, 2012. december 14.
Vantara Gyula sk. polgármester
Dr. Szvercsák Szilvia sk. jegyzı
2. számú melléklet Az Esély Pedagógiai Központ Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Nevelési Tanácsadó egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata:
ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben
Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18. Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. XII. 14.
Az Alapító Okirat sorszáma: 30/1992.
1. Intézmény neve: Esély Pedagógiai Központ Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Nevelési Tanácsadó 2. Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Vandháti út 3. (általános iskolai oktatás, nevelési tanácsadás) Telephelye: Békéscsaba, Széchenyi liget (elméleti és gyakorlati oktatás) Békéscsaba, Haán Lajos u. 2-4. (szakszolgálat) Békéscsaba, Madách u. 2. (szakszolgálat) Békéscsaba, Csabai út. 1. (logopédia szakszolgálat) Békéscsaba, Kossuth L. u. 1. (logopédia szakszolgálat) 3. Törzsszáma: 345484 Szakágazati besorolás száma: 852010 4. Alapító szerv neve, címe:
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelıdje Békéscsaba, Szent István tér 7. A fenntartó, irányító szerv és felügyeleti szerv neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7.
5. Jogállása: Önálló jogi személy. A Kós Károly Szakiskola és Általános Iskola (5600 Békéscsaba, Baross u. 1-3.) 80121-4 szám alatt nyilvántartott nappali rendszerő általános iskolai oktatás és 80123-6 számon nyilvántartott általános mőveltséget megalapozó iskolarendszerő felnıttoktatás szakfeladat jogutódja. A Békéscsaba Megyei Jogú Város Nevelési Tanácsadója (5600 Békéscsaba, Szabó Pál tér 1/2.) általános jogutódja. 6. A foglalkoztatottakra vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: Közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. szerint, megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV. tv. szerint, munkajogviszony a munka törvénykönyvérıl szóló 2012. évi I. törvény szerint és a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. tv. hatálya alá tartozó prémiumévek programban részt vevık foglalkoztatására irányuló jogviszony, valamint a pályakezdı fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermekek gondozását, illetve családtag ápolását követıen munkát keresık foglalkoztatásának elısegítésérıl, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásáról szóló 2004. évi CXXIII. tv. hatálya alá tartozó ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszony. 7. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása: Önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv 8. Illetékességi és mőködési köre: Gyógypedagógiai nevelési-oktatás intézmény: A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. 96. § (4) bekezdése, valamint az óvodai ellátásban: Békéscsaba Megyei Jogú Város közigazgatási területe, az általános iskolai ellátásban: az Általános Iskolai Beiskolázási Szabályzatról szóló 34/2007. (I. 25.) közgy. határozat illetve a szakiskolai ellátásban: Békéscsaba Megyei Jogú Város közigazgatási területe illetve a Dél-alföldi Régió szerinti mőködési (felvételi) körzet. A Pedagógiai szakszolgálat tevékenység esetén
− békéscsabai lakóhelyő, illetve békéscsabai önkormányzati nevelésioktatási intézménnyel tanulói jogviszonyban lévı gyermekek, tanulók számára, − utazó szakemberhálózat mőködtetése: Békéscsaba önkormányzata által fenntartott óvodában elhelyezett, ill. általános iskolai és középfokú nevelési-oktatási intézménnyel tanulói jogviszonyban lévı gyermekek-tanulók számára − Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás illetékességi területén a nevelési tanácsadás, logopédiai ellátás valamint a továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás és gyógytestnevelés feladatellátása. A Pedagógiai szakmai szolgáltatás tevékenység esetén a békéscsabai nevelési-oktatási intézmények, valamint velük jogviszonyban állók körében 9. Típusa: Többcélú, közös igazgatású közoktatási intézmény Intézményegységei: 1. gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézményegység óvodai csoport általános iskola: 1-8. évfolyam speciális szakiskola : általános mőveltséget megalapozó 9-10. évfolyam a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása 11-12. évfolyam szakképzés: 11-13. évfolyam általános iskola: 7-8. évfolyam 2. egységes pedagógiai szakszolgálat intézményegység 3. nevelési tanácsadó pedagógiai szakszolgálati intézményegység tagozata: nincs Tagintézménye: nincs 10. Felvehetı maximális gyermeklétszám: óvoda: 10 fı általános iskola: 150 fı speciális szakiskola: 150 fı 11. Jogszabályban meghatározott közfeladata: A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. szerinti óvodai nevelés, általános iskolai (alapfokú) nevelés-oktatás, szakiskolai (középfokú) oktatás, pedagógiai szakszolgálat (gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés és gondozás, nevelési tanácsadás, logopédiai ellátás, továbbtanulási-pályaválasztási tanácsadás, konduktív pedagógiai ellátás, gyógytestnevelés).
12. Alaptevékenység TEÁOR száma: 85.20 Alapfokú oktatás 85.32 Szakmai középfokú oktatás Alaptevékenység: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv., a nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv., a gyermekek védelmérıl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv., a szakképzésrıl szóló 2011. évi CLXXXVII. tv., valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv. alapján: Gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézményegység 851012 Sajátos nevelési igényő gyermekek óvodai nevelése, ellátása (sajátos nevelési igényő gyermek, tanuló az a különleges bánásmódot igénylı gyermek, tanuló, aki a szakértıi bizottság szakértıi véleménye alapján mozgásszervi, enyhe értelmi, középsúlyos értelmi, érzékszervi (hallássérült), vagy beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlıdési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd) Óvodai csoport: iskolai oktatásra elıkészítı foglalkozás 5 éves kortól 852012 Sajátos nevelési igényő általános iskolai tanulók nappali rendszerő nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) 852022 Sajátos nevelési igényő általános iskolai tanulók nappali rendszerő nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) A 852012 és 852022 szakfeladatoknál a sajátos nevelési igényő gyermek, tanuló az a különleges bánásmódot igénylı gyermek, tanuló, aki a szakértıi bizottság szakértıi véleménye alapján mozgásszervi, enyhe értelmi, középsúlyos értelmi, érzékszervi (hallássérült), vagy beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlıdési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd, általános iskolai nevelése, oktatása 853132 Sajátos nevelési igényő tanulók nappali rendszerő szakiskolai oktatása (910. évfolyamon) (sajátos nevelési igényő gyermek, tanuló az a különleges bánásmódot igénylı gyermek, tanuló, aki a szakértıi bizottság szakértıi véleménye alapján mozgásszervi, enyhe értelmi, érzékszervi (hallássérült), vagy beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlıdési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd) (szakmai orientáció és szakmacsoportos alapozó képzések az alábbi szakmacsoportokban: építészet, mezıgazdaság) • Szakmai vizsga szervezése • Kötelezı illetve nem kötelezı tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, tehetséggondozás, fejlesztés, egyéni foglalkozások szervezése 853212 Sajátos nevelési igényő szakképesítés megszerzésére felkészítı nappali rendszerő szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon (munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása) 853222 Sajátos nevelési igényő szakképesítés megszerzésére felkészítı nappali rendszerő szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon (munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása)
A 853212 és 853222 szakfeladatoknál sajátos nevelési igényő gyermek, tanuló az a különleges bánásmódot igénylı gyermek, tanuló, aki a szakértıi bizottság szakértıi véleménye alapján mozgásszervi, enyhe értelmi, érzékszervi (hallássérült), vagy beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlıdési zavarral (súlyos tanulási, figyelemvagy magatartásszabályozási zavarral) küzd a felsorolt szakmákban: • kımőves • szobafestı • parkgondozó • virágkötı • zöldségtermesztı OKJ 21 6207 05 31 5216 14 31 5216 17 31 7862 08 21 6207 08
Szakma Szakmacsoport sz. parkgondozó 20 kımőves 9 szobafestı-mázoló és tapétázó 9 virágkötı 20 zöldség-és főszernövény-termesztı 20
Szakképesítés
OKJ szám
Kımőves
31 582 15 0100 21 02
Kımőves Festı, mázoló és tapétázó Festı, mázoló és tapétázó Festı, mázoló és tapétázó Festı, mázoló és tapétázó Virágkötı,berendezı, virágkereskedı Kertész Parképítı és fenntartó technikus
31 582 15 0100 21 03 33 582 04 0100 21 01
Részszakképesítés, elágazás, ráépülés Építményvakoló kımőves Épületfalazó kımőves Mázoló, lakkozó
Szakmacsoport száma 9
33 582 04 0100 21 02
Plakátragasztó
9
33 582 04 0100 31 01
Szobafestı
9
33 582 04 0100 31 02
Tapétázó
9
33 215 02 0100 31 02
Virágkötı
20
31 622 01 0010 31 04 54 622 01 0100 21 01
Zöldségtermesztı Parkgondozó
20 20
9 9
852024 Általános iskolai felnıttoktatás (5-8. évfolyam) - nem tanköteles korúak alapfokú iskolai oktatása, osztályozó vizsgára felkészítése 855912 Sajátos nevelési igényő tanulók napközi otthoni nevelése 855915 Sajátos nevelési igényő tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése 855918 Sajátos nevelési igényő középiskolai, szakiskolai tanulók tanulószobai nevelése 562912 Óvodai intézményi étkeztetés (feltételek biztosítása) 562913 Iskolai intézményi étkeztetés 562917 Munkahelyi étkeztetés
910121 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység támogatása 931205 Fogyatékossággal élık iskolai, diáksport-tevékenysége és támogatás 856099 Egyéb oktatást kiegészítı tevékenység 856020 Pedagógiai szakmai szolgáltatások 856091 Szakképzési és felnıttképzési támogatások Pedagógiai szakszolgálat intézményegység 856011 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység • gyógypedagógiai tanácsadás, • logopédia, • továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás • konduktív pedagógia, • gyógytestnevelés, • utazó szakember (gyógypedagógus) hálózat mőködtetése az integrált nevelés-oktatásban résztvevı gyermekek, tanulók ellátására 856012 Korai fejlesztés, gondozás 856013 Fejlesztı felkészítés 856020 Pedagógiai szakmai szolgáltatások
Nevelési Tanácsadó intézményegység 856011 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység • nevelési tanácsadás • fejlesztı foglalkoztatás 856020 Pedagógiai szakmai szolgáltatások
13. Vállalkozási tevékenysége: nincs 14. Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségő költségvetési szerv 15. Intézmény vezetıjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyőlés bízza meg pályázat útján 5 év határozott idıtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16. Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a békéscsabai 1286. hrsz.-ú. 7526 m2 Békéscsaba, Vandháti út 3. sz. alatti ingatlan, a békéscsabai 812. hrsz.-ú. 4808 m2 Széchenyi ligeti ingatlan,
a békéscsabai 2951/3. hrsz.-ú. 1 ha 0335 m2 Békéscsaba, Haán Lajos u. 2-4. sz. alatti ingatlan osztott használata, a békéscsabai 9332/5. hrsz.-ú. 11.833 m2 Békéscsaba, Madách u. 2. sz. alatti ingatlan osztott használata, a békéscsabai 18123. hrsz.-ú. 8373 m2 Békéscsaba, VIII. ker. Csabai út. 1. sz. alatti ingatlan osztott használata, a békéscsabai 11675. hrsz.-ú. 2333 m2 Békéscsaba, (Mezımegyer) VII. Kossuth u. 1. sz. alatti ingatlan osztott használata, a békéscsabai 824/2. hrsz.-ú 3873 m2 területő ingatlan osztott használata.
Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását az önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 19/2012. (V. 2.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyőlés 478/1992. (XII. 18.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II. 24.), 218/1995. (VI. l.), a 621/1995. (XII. 2l.), a 82/1998. (III. 19.), a 746/1999. (X. 20.), a 125/2003. (II. 27.), a 323/2003. (V. 22.), az 506/2003. (IX.18.), a 240/2004. (IV. 29.), a 310/2004. (V. 27.), a 98/2005. (II. 24.), a 379/2005. (VII. 14.), a 614/2005. (XI.17.) a 326/2006. (VI. 8.), a 33/2007. (I. 25.), a 459/2007. (IX. 20.), a 48/2008. (I. 24.), a 283/2008. (IV. 24.), az 535/2008. (X. 16.), a 674/2008. (XII. 18.) II. pontjával, a 276/2009. (V. 14.), az 553/2009. (IX. 24.), a 155/2010. (III. 18.), a 129/2011. (III. 25.), valamint a 353/2012. (XII. 14.) közgy. határozattal. Békéscsaba, 2012. december 14. Vantara Gyula sk. polgármester Tárgy:
Dr. Szvercsák Szilvia sk. jegyzı
Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium alapító okiratának módosítása
A közgyőlés 14 igen szavazattal, 4 tartózkodással a következı határozatot hozta: 354/2012. (XII. 14.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése az Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium alapító okiratának módosítását a jelen határozat 1. számú melléklete szerint jóváhagyja. A módosítás a törzskönyvi nyilvántartásba vétellel lép hatályba. Az alapító okirat módosításának megfelelı változásokat a nevelési-oktatási intézménynek az intézményi alapdokumentumokban is át kell vezetni, a KIR rendszerbe felvezetni.
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése az Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a jelen határozat 2. számú melléklete szerint jóváhagyja.
Felelıs: Határidı:
Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı 2012. december 31.
1. számú melléklet Az Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium alapító okiratának módosítása:
ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSA Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata az Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium (székhelye: 5600 Békéscsaba, Andrássy út 56.) alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: 1. Az alapító okirat 6. pontjában az „a Munka Törvénykönyvérıl szóló 1992. évi XXII. tv.” szövegrész helyébe az „a munka törvénykönyvérıl szóló 2012. évi I. tv.” szöveg lép. 2. Az alapító okirat 8. pontjában az „A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bekezdése” szövegrész helyébe az „A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. 96. § (4) bekezdése” szöveg lép. 3. Az alapító okirat 11. pontjában az „A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.” szövegrész helyébe az „A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv.” szöveg lép. 4. Az alapító okirat 11. pontja a gimnázium vonatkozásában kiegészül a „nevelés” kifejezéssel. 5. Az alapító okirat 12. pontja kiegészül az „a nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv.” megjelöléssel. 6. A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. 4. § 23. pontja alapján az alapító okirat 12. pontjának vonatkozó részeiben a sajátos nevelési igényő gyermekek esetében a fogyatékosság típusainak meghatározására vonatkozó szövegrész helyébe a „sajátos nevelési igényő gyermek, tanuló az a különleges bánásmódot igénylı gyermek, tanuló, aki a szakértıi bizottság szakértıi véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (hallássérült), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlıdési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd” szöveg lép. 7. Az alapító okirat 16. pontjában a „16/2009. (IV. 6.) önkormányzati rendelet” szövegrész helyébe az „az önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 19/2012. (V. 2.) önkormányzati rendelet” szöveg lép. 8. Az alapító okirat jelen módosítással nem érintett rendelkezései változatlanul hatályban maradnak. 9. Ezen alapítóokirat-módosítás a törzskönyvi nyilvántartásba vétellel lép hatályba.
Ezen alapítóokirat-módosítás a közgyőlés 354/2012. (XII. 14.) közgy. határozatával elfogadva, egyben egységes szerkezetbe foglalva. Békéscsaba, 2012. december 14. Vantara Gyula sk. polgármester
Dr. Szvercsák Szilvia sk. jegyzı
2. számú melléklet Az Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata:
ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben Az Alapító okirat kelte: 1992. XII. 18. Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. XII. 14.
Az Alapító okirat sorszáma: 36/1992.
1. Intézmény neve: Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium 2. Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Andrássy út 56. Telephelye: nincs 3. Törzsszáma: 345143 Szakágazati besorolás száma: 853100
4. Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelıdje Békéscsaba, Szent István tér 7. A fenntartó, irányító szerv és felügyeleti szerv neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 5. Jogállása: Önálló jogi személy, a Rózsa Ferenc Gimnázium (5600 Békéscsaba, Andrássy út 56.), valamint a Deák Ferenc Középiskolai Kollégium (5600 Békéscsaba, Andrássy út 56.) általános jogutódja. 6. A foglalkoztatottakra vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése:
Közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. szerint, megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV. tv. szerint, munkajogviszony a munka törvénykönyvérıl szóló 2012. évi I. tv. szerint és a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. tv. hatálya alá tartozó prémiumévek programban részt vevık foglalkoztatására irányuló jogviszony, valamint a pályakezdı fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermekek gondozását, illetve családtag ápolását követıen munkát keresık foglalkoztatásának elısegítésérıl, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásáról szóló 2004. évi CXXIII. tv. hatálya alá tartozó ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszony.
7. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása: Önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv
8. Illetékességi és mőködési köre: A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. 96. § (4) bekezdése szerint a mőködési (felvételi) körzete: Békéscsaba Megyei Jogú Város közigazgatási területe és a Dél-alföldi Régió. 9. Típusa: Többcélú, közös igazgatású közoktatási intézmény Intézményegységei: 1. gimnázium: 9-12., 9-13. évfolyamok 2. kollégium: 100 leány, 92 fiú férıhelyes Tagozata: nincs 10. Felvehetı maximális tanulólétszám: gimnázium: 700 fı kollégium: 192 fı 11. Jogszabályban meghatározott közfeladata: A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. szerinti gimnáziumi nevelés-oktatás, kollégiumi feladatellátás 12. Alaptevékenység TEÁOR száma: 85.31 Általános középfokú oktatás Alaptevékenység: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv., a nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. a gyermekek védelmérıl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv., valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv. alapján: 853111 Nappali rendszerő gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyamon)
• Nyelvi elıkészítı oktatás, Eurofakt osztály, Humán osztály, Reál osztály mőködtetése • Emelt szintő biológia, történelemoktatás • Kötelezı és nem kötelezı tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, fejlesztés, tehetséggondozás, egyéni foglalkozás szervezése • Érettségi szervezése • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése • Szabadidı eltöltését szolgáló foglalkozások szervezése (szakkör, érdeklıdési kör stb.) • Felkészítı (felzárkóztató, tehetséggondozó, speciális ismereteket adó) foglalkozások tartása • Oktatáshoz kapcsolódó kiegészítı tevékenység: képesség-kibontakoztató és integrációs felkészítés 853112 Sajátos nevelési igényő tanulók nappali rendszerő gimnáziumi oktatása (912/13. évfolyam) (sajátos nevelési igényő gyermek, tanuló az a különleges bánásmódot igénylı gyermek, tanuló, aki a szakértıi bizottság szakértıi véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (hallássérült), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlıdési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd) 855921 Nappali rendszerő iskolai oktatásban részt vevı tanulók kollégiumi, externátusi nevelése 855922 Nappali rendszerő iskolai oktatásban részt vevı sajátos nevelési igényő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése (sajátos nevelési igényő gyermek, tanuló az a különleges bánásmódot igénylı gyermek, tanuló, aki a szakértıi bizottság szakértıi véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (hallássérült), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlıdési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd) 552001 Üdülıi szálláshely-szolgáltatás 559011 Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára 562913 Iskolai intézményi étkeztetés (feltételeinek biztosítása) 562917 Munkahelyi étkeztetés 562914 Tanulók kollégiumi étkeztetése 910121 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 856099 Egyéb oktatást kiegészítı tevékenység 13. Vállalkozási tevékenysége: nincs 14. Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségő költségvetési szerv
15. Intézmény vezetıjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyőlés bízza meg pályázat útján 5 év határozott idıtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja.
16. Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 3095/1. hrsz.-ú, 2 ha 8268 m2 Békéscsaba, Andrássy u. 56. sz. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását az önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 19/2012. (V. 2.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyőlés 478/1992. (XII. 18.) határozatával elfogadva; módosítva a 95/1994. (II. 24.), a 218/1995. (VI. 1.), a 82/1998. (III. 19.), a 127/2003. (II. 27.), a 240/2004. (IV. 29.), a 383/2005. (VII. 14.), a 154/2007. (III. 29.), a 462/2007. (IX. 20.), az 52/2008. (I. 24.), 280/2008. (IV. 24.), a 448/2008. (VII. 10.), a 112/2009. (II. 19.), a 267/2009. (V. 14.), az 544/2009. (IX. 24.), a 140/2011. (III. 25.), a 489/2011. (XII. 16.), valamint a 354/2012. (XII. 14.) közgy. határozattal. Békéscsaba, 2012. december 14. Vantara Gyula sk. polgármester Tárgy:
Dr. Szvercsák Szilvia sk. jegyzı
Széchenyi István Két Tanítási Nyelvő Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratának módosítása
A közgyőlés 14 igen szavazattal, 4 tartózkodással a következı határozatot hozta: 355/2012. (XII. 14.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Széchenyi István Két Tanítási Nyelvő Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratának módosítását a jelen határozat 1. számú melléklete szerint jóváhagyja. A módosítás a törzskönyvi nyilvántartásba vétellel lép hatályba. Az alapító okirat módosításának megfelelı változásokat a nevelési-oktatási intézménynek az intézményi alapdokumentumokban is át kell vezetni, a KIR rendszerbe felvezetni.
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Széchenyi István Két Tanítási Nyelvő Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a jelen határozat 2. számú melléklete szerint jóváhagyja.
Felelıs: Határidı:
Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı 2012. december 31.
1. számú melléklet A Széchenyi István Két Tanítási Nyelvő Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratának módosítása:
ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSA Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a Széchenyi István Két Tanítási Nyelvő Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium (székhelye: 5600 Békéscsaba, Irányi u. 3-5.) alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja:
1. Az alapító okirat 1. pontjából törlésre kerül a felnıttoktatási tagozat tagintézmény neve figyelemmel arra, hogy a felnıttoktatási tagozat kifutó rendszerben megszőnt. 2. Az alapító okirat 6. pontjában az „a Munka Törvénykönyvérıl szóló 1992. évi XXII. tv.” szövegrész helyébe az „a munka törvénykönyvérıl szóló 2012. évi I. tv.” szöveg lép. 3. Az alapító okirat 8. pontjában az „A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bekezdése” szövegrész helyébe az „A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. 96. § (4) bekezdés” szöveg lép. 4. Az alapító okirat 9. pontjában - az 1. pontban leírtakra figyelemmel - törlésre kerül az alábbi szövegrész: „Felnıttoktatási tagozat: felnıttek középiskolája 9-11., 9-12. évfolyam”. 5. Az alapító okirat 9. pontja a két tanítási nyelvő tagozat vonatkozásában kiegészül a „912., 9Kny-12.” évfolyam megjelöléssel. 6. Az alapító okirat 10. pontjában - az 1. pontban leírtakra figyelemmel - törlésre kerül az alábbi szövegrész: „Felnıtt tagozat: 300 fı”. 7. Az alapító okirat 11. pontjában - az 1. pontban leírtakra figyelemmel - törlésre kerül a „gimnáziumi oktatás” szövegrész. Ugyanezen pont a szakközépiskola vonatkozásában kiegészül a „nevelés” kifejezéssel. 8. Az alapító okirat 11. pontjában az „A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.” szövegrész helyébe az „A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv.” szöveg lép. 9. Az alapító okirat 12. pontja kiegészül az „a nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv.” megjelöléssel, továbbá ugyanezen pontban az „a szakképzésrıl szóló 1993. évi LXXVI. tv.” helyébe az „a szakképzésrıl szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény” lép. 10. Az alapító okirat 12. pontja kiegészül a „nyelvvizsgáztató hely (Euro-exam)” megjelöléssel.
11. A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. 4. § 23. pontja alapján az alapító okirat 12. pontjának vonatkozó részeiben a sajátos nevelési igényő gyermekek esetében a fogyatékosság típusainak meghatározására vonatkozó szövegrész helyébe a „sajátos nevelési igényő gyermek, tanuló az a különleges bánásmódot igénylı gyermek, tanuló, aki a szakértıi bizottság szakértıi véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (hallássérült), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlıdési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd” szöveg lép. 12. Az alapító okirat 12. pontjában a szakfeladatrendrıl és az államháztartási szakágazati rendrıl szóló 56/2011. (XII. 31.) NGM rendeletre figyelemmel törlésre kerül az alábbi szakfeladat: 841401 Önkormányzatok közbeszerzési eljárásainak lebonyolításával összefüggı szolgáltatások Az alapító okirat 12. pontjában törlésre kerülnek - az 1. pontban leírtakra figyelemmel - az alábbi szakfeladatok: 853114 Gimnáziumi felnıttoktatás (9-12/13. évfolyam) 853124 Szakközépiskolai felnıttoktatás (9-12/13. évfolyam) 13. Az alapító okirat 16. pontjába - pontosítás okán - az Irányi D. u. 3-5. szám alatti cím vonatkozásában a helyrajzi szám 3899/4.- rıl 3899/6.- ra, a terület 4195 m2-rıl 3388 m2-re módosul. 14. Az alapító okirat 16. pontjában a „16/2009. (IV. 6.) önkormányzati rendelet” szövegrész helyébe az „az önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 19/2012. (V. 2.) önkormányzati rendelet” szövegrész lép. 15. Az alapító okirat jelen módosítással nem érintett rendelkezései változatlanul hatályban maradnak. 16. Ezen alapítóokirat-módosítás a törzskönyvi nyilvántartásba vétellel lép hatályba. Ezen alapítóokirat-módosítás a közgyőlés 355/2012. (XII. 14.) közgy. határozatával elfogadva, egyben egységes szerkezetbe foglalva. Békéscsaba, 2012. december 14. Vantara Gyula sk. polgármester
Dr. Szvercsák Szilvia sk. jegyzı
2. számú melléklet A Széchenyi István Két Tanítási Nyelvő Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata:
ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben Az Alapító okirat kelte: 1992. XII. 18. Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. XII. 14.
Az Alapító okirat sorszáma: 37/1992.
1. Intézmény neve: Széchenyi István Két Tanítási Nyelvő Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium 2. Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Irányi utca 3-5. (elméleti és gyakorlati oktatás) Telephelye: Békéscsaba, Lencsési út 136. (kollégium) 3. Törzsszáma: 345110 Szakágazati besorolás száma: 853200 4. Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelıdje Békéscsaba, Szent István tér 7. A fenntartó, irányító szerv és felügyeleti szerv neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 5. Jogállása: Önálló jogi személy. Az intézmény az Arany János Középiskolai Tehetséggondozó Kollégiumnak (székhelye: 5600, Békéscsaba, Lencsési út 136.) és a Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola és Kollégium (székhelye: 5600 Békéscsaba, Kazinczy u. 7.) kollégiumi intézményegységének általános jogutódja. 6. A foglalkoztatottakra vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: Közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. szerint, megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV. tv. szerint, munkajogviszony a munka törvénykönyvérıl szóló 2012. évi I. tv. szerint és a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. tv. hatálya alá tartozó prémiumévek programban részt vevık foglalkoztatására irányuló jogviszony, valamint a pályakezdı fiatalok, az
ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermekek gondozását, illetve családtag ápolását követıen munkát keresık foglalkoztatásának elısegítésérıl, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásáról szóló 2004. évi CXXIII. tv. hatálya alá tartozó ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszony.
7. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása: Önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv 8. Illetékességi és mőködési köre: A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. 96. § (4) bekezdése szerint a mőködési (felvételi) körzete: Békéscsaba Megyei Jogú Város közigazgatási területe és a Dél-alföldi Régió. 9. Típusa: Közös igazgatású közoktatási intézmény Szakképzési évfolyam nélkül mőködı szakközépiskola. Tagja a Vásárhelyi Pál Szakközépiskola és Kollégium, a Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium valamint a Bartók Béla Mővészeti Szakközépiskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény, Zeneiskola intézményekkel együtt a szakképzésrıl szóló 1993. évi LXXVI. tv. 2. § (2) bekezdés b) pontja alapján létrehozott Békéscsabai II. Számú Térségi Integrált Szakképzı Központnak. Tanulóit a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 67. § (5) bekezdés szerint fogadó intézményként mőködı Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium a szakképzési évfolyamán készíti fel egészben – a tanulmányok szakképzésbe történı beszámításával – a szakképzési évfolyam követelményeire. Intézményegységei: 1. Szakközépiskola: • általános mőveltséget megalapozó: 9-12., illetve 9-13. évfolyamok; • tagozatai - Két tanítási nyelvő tagozat: 9-12., 9Kny-12., illetve 9-13. évfolyamok; 2. Kollégium: 265 férıhely 10. Felvehetı maximális tanulólétszám: nappali: 805 fı kollégium: 265 fı 11. Jogszabályban meghatározott közfeladata: A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. szerinti szakközépiskolai nevelés-oktatás és kollégiumi ellátás.
12. Alaptevékenység TEÁOR száma: 85.31 Általános középfokú oktatás 85.32 Szakmai középfokú oktatás Alaptevékenység: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv., a nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv., a gyermekek védelmérıl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997.évi XXXI. tv., a szakképzésrıl szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény, valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv alapján: 853121 Nappali rendszerő szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) (szakmai orientáció és szakmacsoportos alapozó képzések az alábbi szakmacsoportokban: közgazdasági szakmacsoport, vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoport) • Angol-magyar két tanítási nyelvő oktatás • Német-magyar két tanítási nyelvő oktatás • Kötelezı és nem kötelezı tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, fejlesztés, tehetséggondozás, egyéni foglalkozás szervezése • Érettségi vizsga szervezése • Szakmai vizsga szervezése • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése • Oktatáshoz kapcsolódó kiegészítı tevékenység: képesség-kibontakoztató és integrációs felkészítés • Nyelvi elıkészítı oktatás, nyelvvizsgáztató hely (Euro-exam) 853122 Sajátos nevelési igényő tanulók nappali rendszerő szakközépiskolai oktatása (9-12/13. évfolyam) (sajátos nevelési igényő gyermek, tanuló az a különleges bánásmódot igénylı gyermek, tanuló, aki a szakértıi bizottság szakértıi véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (hallássérült), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlıdési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd) 855921 Nappali rendszerő iskolai oktatásban részt vevı tanulók kollégiumi, externátusi nevelése • Felkészítı (felzárkóztató, tehetséggondozó, speciális ismereteket adó) foglalkozások tartása • Szabadidı eltöltését szolgáló foglalkozások szervezése (szakkör, érdeklıdési kör stb.) 855922 Nappali rendszerő iskolai oktatásban részt vevı sajátos nevelési igényő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése (sajátos nevelési igényő gyermek, tanuló az a különleges bánásmódot igénylı gyermek, tanuló, aki a szakértıi bizottság szakértıi véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (hallássérült), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlıdési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd) 552001 Üdülıi szálláshely-szolgáltatás 559011 Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára 562913 Iskolai intézményi étkeztetés (feltételeinek biztosítása) 562914 Tanulók kollégiumi étkeztetése 562917 Munkahelyi étkeztetés 856099 Egyéb oktatást kiegészítı tevékenység 910121 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása
931301 Szabadidısport- (rekreációs sport-) tevékenység és támogatása 856091 Szakképzési és felnıttképzési támogatások Szabad kapacitás kihasználása céljából végzett tevékenység: 855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 13. Vállalkozási tevékenysége: nincs 14. Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségő költségvetési szerv 15. Intézmény vezetıjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyőlés bízza meg pályázat útján 5 év határozott idıtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16. Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a békéscsabai 3899/6. hrsz.-ú, 3388 m2 Békéscsaba, Irányi D. u. 3-5. sz. osztott használata, a békéscsabai 1699/2. hrsz.-ú, 21.550 m2 Békéscsaba, Lencsési út 136. sz. alatti ingatlan. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását az önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 19/2012. (V. 2.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyőlés 478/1992. (XII. 18.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II. 24.), a 228/1995. (VI. 2.), a 82/1998. (III. 19.), a 602/2000. (X. 19.), a 128/2003. (II. 27.), a 240/2004. (IV. 29.), az 589/2004. (X. 20.), a 384/2005. (VII. 14.), a 492/2006. (IX. 14), a 463/2007. (IX. 20.), az 53/2008. (I. 24.), a 277/2008. (IV. 24.), a 400/2008. (VI. 19.), az 533/2008. (X. 16.), a 110/2009. (II. 19.), a 272/2009. (V. 14.), az 549/2009. (IX. 24.), a 128/2011. (III. 25.), a 491/2011. (XII. 16.), valamint a 355/2012. (XII. 14.) közgy. határozattal. Békéscsaba, 2012. december 14.
Vantara Gyula sk. polgármester Tárgy:
Dr. Szvercsák Szilvia sk. jegyzı
Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola alapító okiratának módosítása
A közgyőlés 14 igen szavazattal, 4 tartózkodással a következı határozatot hozta:
356/2012. (XII. 14.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola alapító okiratának módosítását a jelen határozat 1. számú melléklete szerint jóváhagyja. A módosítás a törzskönyvi nyilvántartásba vétellel lép hatályba. Az alapító okirat módosításának megfelelı változásokat a nevelési-oktatási intézménynek az intézményi alapdokumentumokban is át kell vezetni, a KIR rendszerbe felvezetni.
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a jelen határozat 2. számú melléklete szerint jóváhagyja.
Felelıs: Határidı:
Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı 2012. december 31. 1. számú melléklet
A Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola alapító okiratának módosítása:
ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSA Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola (székhelye: 5600 Békéscsaba, Gábor köz 1.) alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: 1. Az alapító okirat 6. pontjában az „a Munka Törvénykönyvérıl szóló 1992. évi XXII. tv.” szövegrész helyébe az „a munka törvénykönyvérıl szóló 2012. évi I. tv.” szövegrész lép. 2. Az alapító okirat 8. pontjában az „A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bekezdése” szövegrész helyébe az „A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. 96. § (4) bekezdés” szövegrész lép. 3. Az alapító okirat 11. pontjában az „A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.” szövegrész helyébe az „A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv.” szövegrész lép. 4. Az alapító okirat 12. pontja kiegészül az „a nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv.” megjelöléssel, továbbá ugyanezen pontban az „a szakképzésrıl szóló 1993. évi LXXVI. tv.” helyébe az „a szakképzésrıl szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény” lép. 5. A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. 4. § 23. pontja alapján az alapító okirat 12. pontjának vonatkozó részeiben a sajátos nevelési igényő gyermekek esetében a fogyatékosság típusainak meghatározására vonatkozó szövegrész helyébe a
„sajátos nevelési igényő gyermek, tanuló az a különleges bánásmódot igénylı gyermek, tanuló, aki a szakértıi bizottság szakértıi véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (hallássérült), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlıdési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd” szöveg lép. 6. Az alapító okirat 12. pontjában a szakfeladatrendrıl és az államháztartási szakágazati rendrıl szóló 56/2011. (XII. 31.) NGM rendeletre figyelemmel törlésre kerül az alábbi szakfeladat: 841401 Önkormányzatok közbeszerzési eljárásainak lebonyolításával összefüggı szolgáltatások. 7. Az alapító okirat 16. pontjában az „16/2009. (IV. 6.) önkormányzati rendelet” szövegrész helyébe az „az önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 19/2012. (V. 2.) önkormányzati rendelet” szöveg lép. 8. Az alapító okirat jelen módosítással nem érintett rendelkezései változatlanul hatályban maradnak. 9. Ezen alapítóokirat-módosítás a törzskönyvi nyilvántartásba vétellel lép hatályba. Ezen alapítóokirat-módosítás a közgyőlés 356/2012. (XII. 14.) közgy. határozatával elfogadva, egyben egységes szerkezetbe foglalva. Békéscsaba, 2012. december 14.
Vantara Gyula sk. polgármester
Dr. Szvercsák Szilvia sk. jegyzı
2. számú melléklet A Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata: ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben Az Alapító okirat kelte: 1992. XII. 18. Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. XII. 14.
Az Alapító okirat sorszáma: 33/1992.
1. Intézmény neve: Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola 2. Székhelye (pontos címe):
Békéscsaba, Gábor köz 1. (elméleti és gyakorlati oktatás) Telephelye: nincs 3. Törzsszáma: 345165 Szakágazati besorolás száma: 853200 4. Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelıdje Békéscsaba, Szent István tér 7. A fenntartó, irányító szerv és felügyeleti szerv neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 5. Jogállása: Önálló jogi személy 6. A foglalkoztatottakra vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: Közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. szerint, megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV. tv. szerint, munkajogviszony a munka törvénykönyvérıl szóló 2012. évi I. tv. szerint és a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. tv. hatálya alá tartozó prémiumévek programban részt vevık foglalkoztatására irányuló jogviszony, valamint a pályakezdı fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermekek gondozását, illetve családtag ápolását követıen munkát keresık foglalkoztatásának elısegítésérıl, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásáról szóló 2004. évi CXXIII. tv. hatálya alá tartozó ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszony.
7. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása: Önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv 8. Illetékességi és mőködési köre: A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. 96. § (4) bekezdése szerint a mőködési (felvételi) körzete: Békéscsaba Megyei Jogú Város közigazgatási területe és a Dél-alföldi Régió. 9. Típusa: Szakképzési évfolyam nélkül mőködı szakközépiskola. Tagja a Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola, valamint a Békéscsabai Központi Szakképzı Iskola és Kollégium intézményekkel együtt a szakképzésrıl szóló 1993. évi LXXVI. tv. 2. § (2) bekezdés b)
pontja alapján létrehozott Békéscsabai I. Számú Térségi Integrált Szakképzı Központnak. Tanulóit a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 67. § (5) bekezdés szerint fogadó intézményként mőködı Békéscsabai Központi Szakképzı Iskola és Kollégium a szakképzési évfolyamán készíti fel egészben – a tanulmányok szakképzésbe történı beszámításával – a szakképzési évfolyam követelményeire. szakközépiskola: • általános mőveltséget megalapozó: 9-12. évfolyam tagozata: nincs 10. Felvehetı maximális tanulólétszám: 420 fı 11. Jogszabályban meghatározott közfeladata: A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. szerinti szakközépiskolai oktatás 12. Alaptevékenység TEÁOR száma: 85.32 Szakmai középfokú oktatás Alaptevékenység: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv., a nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv., a gyermekek védelmérıl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997.évi XXXI. tv., a szakképzésrıl szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény, valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv alapján: 853121 Nappali rendszerő szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) (szakmai orientáció és szakmacsoportos alapozó képzések az alábbi szakmacsoportokban: gépészet szakmacsoport, közlekedés szakmacsoport) • Kötelezı és nem kötelezı tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás fejlesztés, tehetséggondozás, egyéni foglalkozás szervezése • Érettségi vizsga szervezése • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése • Oktatáshoz kapcsolódó kiegészítı tevékenység: képesség-kibontakoztató és integrációs felkészítés 853122 Sajátos nevelési igényő tanulók nappali rendszerő szakközépiskolai oktatása (9-12/13. évfolyam) (sajátos nevelési igényő gyermek, tanuló az a különleges bánásmódot igénylı gyermek, tanuló, aki a szakértıi bizottság szakértıi véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (hallássérült), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlıdési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd) 552001 Üdülıi szálláshely-szolgáltatás 562913 Iskolai intézményi étkeztetés (feltételeinek biztosítása) 562917 Munkahelyi étkeztetés 856099 Egyéb oktatást kiegészítı tevékenység 910121 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása
856091 Szakképzési és felnıttképzési támogatások Szabad kapacitás kihasználása céljából végzett tevékenység: 855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 855933 Foglalkoztatást elısegítı képzések 855934 Megváltozott munkaképességőek rehabilitációs képzése 856092 Munkaerıpiaci felnıttképzéshez kapcsolódó szakmai szolgáltatások 13. Vállalkozási tevékenysége: nincs 14. Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségő költségvetési szerv 15. Intézmény vezetıjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyőlés bízza meg pályázat útján 5 év határozott idıtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16. Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a békéscsabai 3065. hrsz.-ú, 8345 m2 Békéscsaba, Gábor köz 1. sz. alatti ingatlan osztott használata. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását az önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 19/2012. (V. 2.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyőlés 478/1992. (XII. 18.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II. 24.), a 228/1995. (VI. l.), a 82/1998. (III. 19.), a 289/2002. (VI. 6.), a 129/2003. (II. 27.), a 240/2004. (IV. 29.), a 381/2005. (VII. 14.), a 461/2007. (IX. 20.), az 51/2008. (I. 24.), a 277/2008. (IV. 24.), a 395/2008. (VI. 19.), az 529/2008. (X. 16.), a 635/2008. (XI. 20.), a 109/2009. (II. 19.), a 271/2009. (V. 14.), az 548/2009. (IX. 24.), a 141/2011. (III. 25.), a 490/2011. (XII. 16.), valamint a 356/2012. (XII. 14.) közgy. határozattal. Békéscsaba, 2012. XII. 14. Vantara Gyula sk. polgármester Tárgy:
Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı
Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratának módosítása
A közgyőlés 14 igen, 4 tartózkodással a következı határozatot hozta: 357/2012. (XII. 14.) közgy. HATÁROZAT
1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratának módosítását a jelen határozat 1. számú melléklete szerint jóváhagyja. A módosítás a törzskönyvi nyilvántartásba vétellel lép hatályba. Az alapító okirat módosításának megfelelı változásokat a nevelési-oktatási intézménynek az intézményi alapdokumentumokban is át kell vezetni, a KIR rendszerbe felvezetni.
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a jelen határozat 2. számú melléklete szerint jóváhagyja.
Felelıs: Határidı:
Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı 2012. december 31. 1. számú melléklet
A Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratának módosítása: ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSA Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (székhelye: 5600 Békéscsaba, Békéscsaba, Gyulai út 5357.) alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: 1. Az alapító okirat 6. pontjában az „a Munka Törvénykönyvérıl szóló 1992. évi XXII. tv.” szövegrész helyébe az „a munka törvénykönyvérıl szóló 2012. évi I. tv.” szöveg lép. 2. Az alapító okirat 8. pontjában az „A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bekezdése” szövegrész helyébe az „A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. 96. § (4) bekezdés” szöveg lép. 3. Az alapító okirat 11. pontjában az „A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.” szövegrész helyébe az „A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv.” szöveg lép. 4. Az alapító okirat 11. pontja kiegészül a „nevelés” kifejezéssel. 5. Az alapító okirat 12. pontja kiegészül az „a nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv.” megjelöléssel, továbbá ugyanezen pontban az „a szakképzésrıl szóló 1993. évi LXXVI. tv.” helyébe az „a szakképzésrıl szóló 2011. évi CLXXXVII. tv.” lép. 6. A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. 4. § 23. pontja alapján az alapító okirat 12. pontjában a sajátos nevelési igényő gyermekek esetében a fogyatékosság típusaira vonatkozó szövegrész helyébe a „sajátos nevelési igényő gyermek, tanuló az a különleges bánásmódot igénylı gyermek, tanuló, aki a szakértıi bizottság szakértıi véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (hallássérült), beszédfogyatékos,
autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlıdési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd” szöveg lép. 7. Az alapító okirat 12. pontjában a szakfeladatrendrıl és az államháztartási szakágazati rendrıl szóló 56/2011. (XII. 31.) NGM rendeletre figyelemmel törlésre kerülnek az alábbi szakfeladatok: 841401 Önkormányzatok közbeszerzési eljárásainak lebonyolításával összefüggı szolgáltatások 181200 Nyomás (kivéve: napilap) 181300 Nyomdai elıkészítı tevékenység 181400 Könyvkötés, kapcsolódó szolgáltatás.
8. Az alapító okirat 12. pontja - az intézmény kérelme alapján - kiegészül az Országos Képzési Jegyzékrıl és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjérıl szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rend. szerinti alábbi táblázattal: Szakképesítés
OKJ szám
Ápoló Csecsemı- és gyermekápoló Díszlettervezı
55 723 01 55 723 02 55 211 04
Divat- és stílustervezı
54 211 02
Egészségügyi asszisztens Fizioterápiás szakasszisztens Fogászati asszisztens Grafikus
54 720 01 55 725 05
Gyakorló ápoló Gyakorló csecsemı- és gyermekápoló Gyakorló gyógyszertári asszisztens Gyakorló képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens Gyakorló klinikai laboratóriumi asszisztens Gyakorló mentıápoló Gyógypedagógiai segítı munkatárs Gyógyszertári asszisztens Jelmeztervezı
54 720 02 54 211 04
Ágazat
Egészségügy Egészségügy Hang-, film és színháztechnika Képzı- és iparmővészet Egészségügy Egészségügy
Szakmacsoport száma 1 1 4 4 1 1 1 4
52 723 01 52 723 02
Egészségügy Képzı- és iparmővészet Egészségügy Egészségügy
52 720 03
Egészségügy
1
52 725 01
Egészségügy
1
52 725 02
Egészségügy
1
52 723 03 54 140 01
Egészségügy Pedagógia
1 3
55 720 02 55 211 05
Egészségügy Képzı- és iparmővészet
1 4
1 1
Kiadványszerkesztı
54 213 02
Kisgyermek-gondozó, nevelı Korrektor
54 761 02
Könyvkötı és nyomtatvány feldolgozó Mentıápoló Nyomdaipari gépmester Ötvös, fémmőves
34 543 06 55 723 11 54 213 04 54 211 06
Ruhaipari technikus Szociális asszisztens Szociális szakgondozó Textilmőves
54 542 02 54 762 02 54 762 03 54 211 08
55 213 03
Képzı- és iparmővészet Szociális Képzı- és iparmővészet Nyomdaipar Egészségügy Nyomdaipar Képzı- és iparmővészet Könnyőipar Szociális Szociális Képzı- és iparmővészet
4 2 4 12 1 12 4 10 2 2 4
Szakképesítés
OKJ szám
Ágazat
Informatikai rendszergazda Irodai asszisztens Logisztikai ügyintézı Pénzügyi-számviteli ügyintézı Ügyviteli titkár Vállalkozási és bérügyintézı
54 481 04 54 346 01 54 345 01 54 344 01
Informatika Ügyvitel Kereskedelem Közgazdaság
Szakmacsoport száma 7 16 17 15
54 346 02 54 344 02
Ügyvitel Közgazdaság
16 15
9. Az alapító okirat 12. pontjának vonatkozó részében a „rendészeti ismeretek oktatása évfolyamonként egy osztályban” szövegrész helyébe a „rendészeti ismeretek oktatása évfolyamonként kettı osztályban” szöveg lép a 110/2011. (X. 11.) KIOS Biz. határozatban foglaltak alapján. 10. Az alapító okirat 16. pontja a Békéscsaba, Gyulai u. 53-57. sz. alatti ingatlan vonatkozásában a „24792 m2” terület „28360 m2” területre módosul és kiegészül az „osztott használata” megjelöléssel. 11. Az alapító okirat 16. pontjában a „16/2009. (IV. 6.) önkormányzati rendelet” szövegrész helyébe az „az önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 19/2012. (V. 2.) önkormányzati rendelet” szövegrész lép. 12. Az alapító okirat jelen módosítással nem érintett rendelkezései változatlanul hatályban maradnak. 13. Ezen alapítóokirat-módosítás a törzskönyvi nyilvántartásba vétellel lép hatályba.
Ezen alapítóokirat-módosítás a közgyőlés 357/2012. (XII. 14.) közgy. határozatával elfogadva, egyben egységes szerkezetbe foglalva. Békéscsaba, 2012. december 14. Vantara Gyula sk. polgármester
Dr. Szvercsák Szilvia sk. jegyzı
2. számú melléklet A Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata: ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben Az Alapító okirat kelte: 2005. III. 24.
Az Alapító okirat sorszáma: 1/2005.
Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. XII. 14. 1. Intézmény neve: Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 2. Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Gyulai út 53-57.
(elméleti és gyakorlati oktatás)
Telephelye: Békéscsaba, Irányi utca 3-5.
(elméleti és gyakorlati oktatás)
3. Törzsszáma: 583318 Szakágazati besorolás száma: 853200 4. Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. A fenntartó, irányító szerv és felügyeleti szerv neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 5. Jogállása: Önálló jogi személy. A Tevan Andor Gimnázium és Nyomdaipari Szakközépiskola (Békéscsaba, Gyulai út 57.), a Hugonnai Vilma Egészségügyi Szakközépiskola (Békéscsaba, Gyulai út 55.), a Ruhaipari és Iparmővészeti Szakképzı Iskola és Kollégium (Békéscsaba, Lencsési út
140.), valamint a Kossuth Zsuzsanna Középiskolai Leánykollégium (Békéscsaba, Gyulai út 53.) és a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvő Általános Iskola és Diákotthon (5600, Békéscsaba, Thurzó u. 33. sz.) diákotthoni intézményegységének általános jogutódja. 6. A foglalkoztatottakra vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: Közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. szerint, megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV. tv. szerint, munkajogviszony a munka törvénykönyvérıl szóló 2012. évi I. tv. szerint és a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. tv. hatálya alá tartozó prémiumévek programban részt vevık foglalkoztatására irányuló jogviszony, valamint a pályakezdı fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermekek gondozását, illetve családtag ápolását követıen munkát keresık foglalkoztatásának elısegítésérıl, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásáról szóló 2004. évi CXXIII. tv. hatálya alá tartozó ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszony.
7. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása: Önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv 8. Illetékességi és mőködési köre: A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. 96. § (4) bekezdése szerint a mőködési (felvételi) körzete: Békéscsaba Megyei Jogú Város közigazgatási területe és a Dél-alföldi Régió. 9. Típusa: Többcélú, közös igazgatású közoktatási intézmény Tagja a Bartók Béla Mővészeti Szakközépiskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény, Zeneiskola, a Vásárhelyi Pál Szakközépiskola és Kollégium, valamint a Széchenyi István Két Tanítási Nyelvő Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium intézményekkel együtt a szakképzésrıl szóló 1993. évi LXXVI. tv. 2. § (2) bekezdés b) pontja alapján létrehozott Békéscsabai II. Számú Térségi Integrált Szakképzı Központnak. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 67. § (5) bekezdés szerint mőködı fogadó intézményként a szakképzési évfolyamán készíti fel egészben a szakképzési évfolyam követelményeire a Széchenyi István Két Tanítási Nyelvő Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium, mint küldı intézmény tanulóit. Szakképzési évfolyamára - az átvételre vonatkozó rendelkezések szerint kötelezı felvételt biztosít a Széchenyi István Két Tanítási Nyelvő Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium tanulói számára a küldı iskolában folytatott tanulmányok szakképzésbe történı beszámításával. Intézményegységei:
1. összetett iskola gimnázium: 9-12. évfolyam; szakközépiskola • általános mőveltséget megalapozó: 9-12. évfolyam; • szakképzı: 13-14., valamint 13-15. évfolyam; • iparmővészeti szakközépiskola: 9-12.,13. évfolyam. felnıttoktatás: • szakképzı 13., 13-14. évfolyam 2. kollégium: 300 férıhelyes 10. Felvehetı maximális tanulólétszám: összetett iskola: 1150 fı kollégium: 300 fı 11. Jogszabályban meghatározott közfeladata: A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. szerinti gimnáziumi, szakközépiskolai, szakiskolai nevelés-oktatás és kollégiumi feladatellátás
12. Alaptevékenység TEÁOR száma: 85.32 Szakmai középfokú oktatás Alaptevékenység: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv., a nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. a gyermekek védelmérıl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv., a szakképzésrıl szóló 2011. évi CLXXXVII. tv., valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv. alapján: 853111 Nappali rendszerő gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) • Sajátos képzési cél: - gimnáziumi oktatás emelt szintő fizikaoktatással 0,5 osztályban - rendészeti ismeretek oktatása évfolyamonként kettı osztályban • Kötelezı és nem kötelezı tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, fejlesztés, tehetséggondozás, egyéni foglalkozás szervezése • Érettségi vizsga szervezése • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése • Felkészítı (felzárkóztató, tehetséggondozó, speciális ismereteket adó) foglalkozások tartása • Szabadidı eltöltését szolgáló foglalkozások szervezése (szakkör, érdeklıdési kör stb.) • Oktatáshoz kapcsolódó kiegészítı tevékenység: képességkibontakoztató és integrációs felkészítés 853112 Sajátos nevelési igényő tanulók nappali rendszerő gimnáziumi oktatása (9-12/13. évfolyam) (sajátos nevelési igényő gyermek, tanuló az a különleges bánásmódot igénylı gyermek, tanuló, aki a szakértıi bizottság szakértıi véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (hallássérült), beszédfogyatékos, autizmus spektrum
zavarral vagy egyéb pszichés fejlıdési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd) 853121 Nappali rendszerő szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) (Szakmai orientáció és szakmacsoportos alapozó oktatás az alábbi szakmacsoportokban: mővészet, közmővelıdés, kommunikáció szakmacsoport, egészségügy szakmacsoport, nyomdaipar szakmacsoport) • Szakmai vizsga szervezése • Iparmővészeti oktatás párhuzamos képzésben • Oktatáshoz kapcsolódó kiegészítı tevékenység: képességkibontakoztató és integrációs felkészítés 853122 Sajátos nevelési igényő tanulók nappali rendszerő szakközépiskolai oktatása (9-12/13. évfolyam) (sajátos nevelési igényő gyermek, tanuló az a különleges bánásmódot igénylı gyermek, tanuló, aki a szakértıi bizottság szakértıi véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (hallássérült), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlıdési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd) 853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítı nappali rendszerő szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon 853221 Szakképesítés megszerzésére felkészítı nappali rendszerő szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon A 853211 és 853221 szakfeladatokhoz tartozó OKJ-s képzések felsorolása az alábbi szakmákban:
OKJ száma 52 5278 02 51 5243 01 51 5278 02 52 1812 17 52 1811 02 52 1811 05 52 1812 12 52 1812 13 52 1812 14 54 5012 01 54 5012 02 54 5070 01 54 8933 02
Szakma megnevezése Szakmacsoport sz. Nyomdai kiadvány- és képszerkesztı 12 Nyomdai gépmester 12 Könyvkötı 12 4 Divat- stílustervezı asszisztens Grafikus (alkalmazott grafikus, képgrafikus) 4 Díszlet- és jelmeztervezı asszisztens 4 Textilmőves (kézi nyomó, kézmőves) 4 Textilrajzoló és modelltervezı asszisztens 4 4 Tőzzománcozott-dísztárgy készítı (zománcmőves) Ápoló 1 Csecsemı- és gyermekápoló 1 Csecsemı- és kisgyermekgondozó 2 Szociális asszisztens 2
Szakképesítés
OKJ szám
Könyvkötı Nyomdai gépmester Kiadványszerkesztı Kiadványszerkesztı Kiadványszerkesztı
31 527 01 0000 00 00 52 213 03 1000 00 00 52 213 01 0000 00 00 52 213 01 0001 52 01 52 213 01 0001 52 02
Rész szakképesítés, elágazás, ráépülés
Korrektor Nyomdai
Szakmacsoport sáma. 12 12 12 12 12
Kiadványszerkesztı Divat-stílustervezı asszisztens Grafikus Grafikus Textilmőves Textilmőves Textilmőves
Zománcmőves Díszlet- és jelmeztervezı asszisztens Könnyőipari technikus Ápoló Diagnosztikai technológus
52 213 01 0001 52 03 54 211 07 0000 00 00 54 211 09 0010 54 01 54 211 09 0010 54 02 54 211 16 0010 54 03 54 211 16 0010 54 01 54 211 16 0010 54 04
médiaszerkesztı Tipográfus
Alkalmazott grafikus Képgrafikus Kézmőves Kézinyomó Textilrajzoló és modelltervezı asszisztens
54 211 18 0000 00 00 54 211 05 0000 00 00 54 542 01 0010 54 02 54 723 01 1000 00 00 55 725 01 0010 55 01
Orvosi laboratóriumi technikai asszisztens Szociális segítı Csecsemı- és gyermekápoló Gyermekgondozó-nevelı
54 725 03 0100 31 01 54 762 01 0010 54 02 54 723 02 1000 00 00 54 761 02 0010 54 02
Ápolási asszisztens Egészségügyi asszisztens Egészségügyi asszisztens Egészségügyi asszisztens
33 723 01 1000 00 00 52 720 01 0010 52 01 52 720 01 0010 52 02 52 720 01 0010 52 03
Egészségügyi asszisztens
52 720 01 0001 54 03
Egészségügyi asszisztens
52 720 01 0001 54 04
Mentıápoló 52 723 01 0100 33 01 Gyógypedagógiai asszisztens 54 140 01 0001 54 01
Gyógypedagógiai asszisztens 54 140 01 0001 54 02
Gyógypedagógiai asszisztens 54 140 01 0001 54 03
Gyógypedagógiai asszisztens 54 140 01 0001 54 04
Gyógypedagógiai asszisztens 54 140 01 0001 54 05
12 4 4 4 4 4 4
4 4 Ruhaipari technikus Képi diagnosztikai és intervenciós asszisztens Egészségügyi laboráns Szociális asszisztens Kisgyermek gondozó, -nevelı Általános asszisztens Fogászati asszisztens Gyógyszertári asszisztens Egészségügyi operátor Fizioterápiás szakasszisztens Betegkísérı Autisták gyógypedagógiai asszisztense Beszédfogyatékosok gyógypedagógiai asszisztense Értelmileg sérültek gyógypedagógiai asszisztense Hallásfogyatékosok gyógypedagógiai asszisztense Látásfogyatékosok gyógypedagógiai asszisztense
10 1 1
1 2 1 2 1 1 1 1 1 1 1 3
3
3
3
3
Gyógypedagógiai asszisztens 54 140 01 0001 54 06
Gyógypedagógiai asszisztens 54 140 01 0001 54 07
Gyógypedagógiai asszisztens 54 140 01 0001 54 08
Szociális szakgondozó
54 762 02 0010 54 04
Általános ápoló Általános ápoló
54 723 01 0010 54 01 54 723 01 0010 54 02
Általános ápoló Diagnosztikai technológus
54 723 01 0010 33 01 55 725 05 0010 55 01
Egészségügyi asszisztens
52 720 01 0001 54 02
Egészségügyi asszisztens
52 720 01 0001 54 03
Nyomdai gépmester
52 213 03 0100 31 01
Nyomdai gépmester Kiadványszerkesztı Kiadványszerkesztı Kiadványszerkesztı
52 213 03 0100 31 02 52 213 01 0000 00 00 52 213 01 0001 52 01 52 213 01 0001 52 02
Kiadványszerkesztı Divat- és stílustervezı
52 213 01 0001 52 03 54 211 07 0000 00 00
Szakképesítés
OKJ szám
Ápoló Csecsemı- és gyermekápoló Díszlettervezı
55 723 01 55 723 02 55 211 04
Divat- és stílustervezı
54 211 02
Egészségügyi asszisztens Fizioterápiás szakasszisztens Fogászati asszisztens Grafikus
54 720 01 55 725 05 54 720 02 54 211 04
Pszichés fejlıdésben akadályozottak gyógypedagógiai asszisztense Súlyosan és halmozottan fogyatékosok gyógypedagógiai asszisztense Testi fogyatékosok gyógypedagógiai asszisztense Szociális gondozó, szervezı Ápoló Csecsemı- és gyermekápoló Ápolási asszisztens Képi diagnosztikai és intervenciós asszisztens Egészségügyi operátor Fizioterápiás szakasszisztens Gyorsnyomdai gépkezelı Nyomdai gépkezelı Korrektor Nyomdai kiadványszerkesztı Tipográfus
Ágazat
Egészségügy Egészségügy Hang-, film és színháztechnika Képzı- és iparmővészet Egészségügy Egészségügy Egészségügy Képzı- és iparmővészet
3
3
3
2 1 1 1 1
1
1 12 4 4 4 4 4 Szakmacsoport száma 1 1 4 4 1 1 1 4
Gyakorló ápoló Gyakorló csecsemı- és gyermekápoló Gyakorló gyógyszertári asszisztens Gyakorló képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens Gyakorló klinikai laboratóriumi asszisztens Gyakorló mentıápoló Gyógypedagógiai segítı munkatárs Gyógyszertári asszisztens Jelmeztervezı
52 723 01 52 723 02
Egészségügy Egészségügy
1 1
52 720 03
Egészségügy
1
52 725 01
Egészségügy
1
52 725 02
Egészségügy
1
52 723 03 54 140 01
Egészségügy Pedagógia
1 3
55 720 02 55 211 05
1 4
Kiadványszerkesztı
54 213 02
Kisgyermek-gondozó, nevelı Korrektor
54 761 02
Egészségügy Képzı- és iparmővészet Képzı- és iparmővészet Szociális
Könyvkötı és nyomtatvány feldolgozó Mentıápoló Nyomdaipari gépmester Ötvös, fémmőves
34 543 06 55 723 11 54 213 04 54 211 06
Ruhaipari technikus Szociális asszisztens Szociális szakgondozó Textilmőves
54 542 02 54 762 02 54 762 03 54 211 08
55 213 03
Képzı- és iparmővészet Nyomdaipar Egészségügy Nyomdaipar Képzı- és iparmővészet Könnyőipar Szociális Szociális Képzı- és iparmővészet
4 2 4 12 1 12 4 10 2 2 4
853214 Szakképesítés megszerzésére felkészítı szakmai elméleti felnıttoktatás (a fent felsorolt szakokban) 853224 Szakképesítés megszerzésére felkészítı szakmai gyakorlati felnıttoktatás (a fent felsorolt szakokban) 853231 Emelt szintő nappali rendszerő szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési évfolyamokon 853212 Sajátos nevelési igényő tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítı nappali rendszerő szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon 853222 Sajátos nevelési igényő tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítı nappali rendszerő szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon A 853212 és 853222 szakfeladatok esetén sajátos nevelési igényő gyermek, tanuló az a különleges bánásmódot igénylı gyermek, tanuló, aki a szakértıi bizottság
szakértıi véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (hallássérült), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlıdési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd, a fent felsorolt szakmákban 855921 Nappali rendszerő iskolai oktatásban részt vevı tanulók kollégiumi, externátusi nevelése 855922 Nappali rendszerő iskolai oktatásban részt vevı sajátos nevelési igényő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése (sajátos nevelési igényő gyermek, tanuló az a különleges bánásmódot igénylı gyermek, tanuló, aki a szakértıi bizottság szakértıi véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (hallássérült), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlıdési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd) 552001 Üdülıi szálláshely-szolgáltatás 559011 Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára 562913 Iskolai intézményi étkeztetés (feltételeinek biztosítása) 562914 Tanulók kollégiumi étkeztetése 562917 Munkahelyi étkeztetés 856099 Egyéb oktatást kiegészítı tevékenység 910121 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 856091 Szakképzési és felnıttképzési támogatások A közoktatási intézmény a szakképzési évfolyamán egészében felkészíti a szakképzési évfolyam követelményeire a Széchenyi István Két Tanítási Nyelvő Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium tanulóit az alábbi szakmákban: 853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítı nappali rendszerő szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon 853221 Szakképesítés megszerzésére felkészítı nappali rendszerő szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon A 853211 és 853221 szakfeladatokhoz tartozó OKJ-s képzések felsorolása az alábbi szakmákban: OKJ száma 52 3432 04
Szakképesítés
Szakma megnevezése Pénzügyi-számviteli ügyintézı
OKJ szám
Hostess 52 812 01 0000 00 00 Informatikai rendszergazda 54 481 03 0100 52 01 Informatikus
54 481 04 0010 54 01
Külkereskedelmi üzletkötı Logisztikai ügyintézı
54 341 01 0000 00 00 54 345 02 0000 00 00
Szakmacsoport sz. 15
Rész szakképesítés, elágazás, ráépülés
Számítástechnikai szoftverüzemeltetı Gazdasági informatikus
Szakmacsoport száma 18 7 7 17 17
Marketing- és reklámügyintézı Pénzügyi-számviteli ügyintézı PR ügyintézı Ügyviteli titkár Ügyviteli titkár Ügyviteli titkár Vállalkozási ügyintézı Kereskedelmi ügyintézı
52 342 01 0000 00 00
17
52 344 01 0000 00 00
15
52 342 02 0000 00 00 54 346 01 0010 54 01 54 346 01 0010 54 02 54 346 01 0010 54 03 52 344 02 0000 00 00 52 341 04 0001 52 01
17 16 16 16 15 17
Irodai asszisztens Irodai asszisztens
33 346 01 0100 31 01 33 346 01 0100 31 02
Idegennyelvi titkár Iskolatitkár Ügyintézı titkár Külgazdasági ügyintézı Gépíró Gépíró, Szövegszerkesztı
854211 Felsıfokú szakképzés (a felsorolt szakmákban): Szakképesítés OKJ szám Rész szakképesítés, elágazás, ráépülés Kereskedelmi menedzser
55 345 01 0010 55 04
Külgazdasági üzletkötı
16 16
Szakmacsoport sáma. 17
Szakképesítés
OKJ szám
Ágazat
Informatikai rendszergazda Irodai asszisztens Logisztikai ügyintézı Pénzügyi-számviteli ügyintézı Ügyviteli titkár Vállalkozási és bérügyintézı
54 481 04 54 346 01 54 345 01 54 344 01
Informatika Ügyvitel Kereskedelem Közgazdaság
Szakmacsoport száma 7 16 17 15
54 346 02 54 344 02
Ügyvitel Közgazdaság
16 15
Szabad kapacitás kihasználása céljából végzett tevékenység: 562100 Rendezvényi étkeztetés 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 855937 M.n.s. egyéb felnıttoktatás
13. Vállalkozási tevékenysége: nincs 14. Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségő költségvetési szerv 15. Intézmény vezetıjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyőlés bízza meg pályázat útján 5 év határozott idıtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja.
16. Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: az 1493/13. hrsz.-ú, 28360 m2 Békéscsaba, Gyulai u. 53-57. sz. alatti ingatlan osztott használata, a 3899/4. hrsz.-ú, 4195 m2 Irányi D. u. 3-5. sz. osztott használata. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását az önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 19/2012. (V. 2.) önkormányzati rendelet szabályozza. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlésének 142/2005. (III. 24.) határozatával elfogadva, módosítva a 385/2005. (VII. 14.), a 494/2006. (IX. 14.), a 157/2007. (III. 29.), a 464/2007. (XI. 20.), az 54/2008. (I. 24.), a 281/2008. (IV. 24.), a 399/2008. (VI. 19.), az 531/2008. (X. 16.), a 107/2009. (II. 19.), a 273/2009. (V. 14.), az 550/2009. (IX. 24.), a 126/2011. (III. 25.), a 492/2011. (XII. 16.), valamint a 357/2012. (XII. 14.) közgy. határozattal. Békéscsaba, 2012. december 14.
Vantara Gyula sk. polgármester Tárgy:
Dr. Szvercsák Szilvia sk. jegyzı
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvő Általános Iskola alapító okiratának módosítása
A közgyőlés 14 igen, 4 tartózkodással a következı határozatot hozta: 358/2012. (XII. 14.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvő Általános Iskola alapító okiratának módosítását a jelen határozat 1. számú melléklete szerint jóváhagyja. A módosítás a törzskönyvi nyilvántartásba vétellel lép hatályba. Az alapító okirat módosításának megfelelı változásokat a nevelési-oktatási intézménynek az intézményi alapdokumentumokban is át kell vezetni, a KIR rendszerbe felvezetni.
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvő Általános Iskola egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a jelen határozat 2. számú melléklete szerint jóváhagyja.
Felelıs: Határidı:
Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı 2012. december 31.
1. számú melléklet A Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvő Általános Iskola alapító okiratának módosítása:
ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSA Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvő Általános Iskola (székhelye: 5600 Békéscsaba, Thurzó u. 33.) alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: 1. Az alapító okirat 16. pontjában a „(A Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. által használatba adott terület kivételével, amely természetben leválasztásra került.)” szövegrész helyébe a „(Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata által a Dél-kelet Magyarországi Különleges Mentıszolgálat Kiemelten Közhasznú Egyesület részére használatba adott 164 m2 területő felépítmény kivételével, amely természetben leválasztásra került.)” szöveg lép. 2. Az alapító okirat jelen módosítással nem érintett rendelkezései változatlanul hatályban maradnak. 3. Ezen alapítóokirat-módosítás a törzskönyvi nyilvántartásba vétellel lép hatályba. Ezen alapítóokirat-módosítás a közgyőlés 358/2012. (XII. 14.) közgy. határozatával elfogadva, egyben egységes szerkezetbe foglalva. Békéscsaba, 2012. december 14.
Vantara Gyula sk. polgármester
Dr. Szvercsák Szilvia sk. jegyzı
2. számú melléklet A Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvő Általános Iskola egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata: ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18. Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. XII. 14. 1.
Az Alapító Okirat sorszáma: 22/1992.
Intézmény neve: Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvő Általános Iskola
2.
Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Thurzó utca 33.
Telephelye: Békéscsaba, Thurzó utca 40. Békéscsaba, Peter Jilemniczky u. 1/1. 3.
4.
Törzsszáma: 583208 Szakágazati besorolás száma: 852010 Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelıdje Békéscsaba, Szent István tér 7.
A fenntartó, irányító szerv és felügyeleti szerv neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 5.
Jogállása: Önálló jogi személy, az Általános Iskolai Diákotthon (Békéscsaba, Peter Jilemniczky u. 1/1.) általános jogutódja. Az intézmény diákotthoni intézményegységének általános jogutódja a Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Békéscsaba, Gyulai út 5357.).
6.
A foglalkoztatottakra vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: Közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. szerint, megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV. tv. szerint, munkajogviszony a munka törvénykönyvérıl szóló 2012. évi I. tv. szerint és a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. tv. hatálya alá tartozó prémiumévek programban részt vevık foglalkoztatására irányuló jogviszony, valamint a pályakezdı fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermekek gondozását, illetve családtag ápolását követıen munkát keresık foglalkoztatásának elısegítésérıl, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásáról szóló 2004. évi CXXIII. tv. hatálya alá tartozó ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszony.
7. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása: Önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv
8. Illetékességi és mőködési köre:
A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. 96. § (4) bekezdése, valamint az Általános Iskolai Beiskolázási Körzetekrıl szóló 8/2011. (I. 18.) KIOS bizottsági határozat szerinti mőködési (felvételi) körzet. 9. Típusa:
Általános iskola: − általános iskola: 1-8. évfolyamok − közoktatási típusú sportiskola: 1-8 évfolyamok Tagozat: Két tanítási nyelvő általános iskolai tagozat 3-8. évfolyamok
Tagintézménye: nincs 10.
Felvehetı maximális tanulólétszám: általános iskola: 492 fı
11.
Jogszabályban meghatározott közfeladata: A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. szerinti általános iskolai (alapfokú) nevelés-oktatás
12.
Alaptevékenység TEÁOR száma: 85.20 Alapfokú oktatás
Alaptevékenység: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv., a nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv., a gyermekek védelmérıl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv., a sportról szóló 2004. évi I. tv., valamint a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. tv. alapján: 852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszerő nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) • Kötelezı, illetve nem kötelezı tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, tehetséggondozás, fejlesztés, egyéni foglalkozások szervezése • Közoktatási típusú sportosztályok mőködtetése az 1-4. évfolyamon • City & Guilds akkreditált vizsgahely - angol egynyelvő • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése • Oktatáshoz kapcsolódó kiegészítı tevékenység: képesség-kibontakoztató és integrációs felkészítés 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerő nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) • Kötelezı, illetve nem kötelezı tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, tehetséggondozás, fejlesztés, egyéni foglalkozások szervezése • Speciális finanszírozású tehetséggondozó kiscsoportok mőködtetése az 5-8. évfolyamon • City & Guilds akkreditált vizsgahely - angol egynyelvő • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése • Oktatáshoz kapcsolódó kiegészítı tevékenység: képesség-kibontakoztató és integrációs felkészítés
852012 Sajátos nevelési igényő általános iskolai tanulók nappali rendszerő nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) (sajátos nevelési igényő gyermek, tanuló az a különleges bánásmódot igénylı gyermek, tanuló, aki a szakértıi bizottság szakértıi véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (hallássérült), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlıdési zavarral (súlyos tanulási, figyelem-vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd) 852022 Sajátos nevelési igényő általános iskolai tanulók nappali rendszerő nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) (sajátos nevelési igényő gyermek, tanuló az a különleges bánásmódot igénylı gyermek, tanuló, aki a szakértıi bizottság szakértıi véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (hallássérült), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlıdési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd) 855911 Általános iskolai napközi otthoni nevelés 855914 Általános iskolai tanulószobai nevelés 562913 Iskolai intézményi étkeztetés (feltételeinek biztosítása) 562917 Munkahelyi étkeztetés 910121 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 856099 Egyéb oktatást kiegészítı tevékenység 13.
Vállalkozási tevékenysége: nincs
14.
Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségő költségvetési szerv
15.
Intézmény vezetıjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyőlés bízza meg pályázat útján 5 év határozott idıtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja.
16.
Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 237. hrsz.-ú, 2200 m2 Békéscsaba, Thurzó u. 33. sz., a 151. hrsz.-ú, 1616 m2 Békéscsaba, Thurzó u. 40. sz., a 755. hrsz-ú 1 ha 1890 m2 Békéscsaba, Peter Jilemniczky u. 1. sz. ingatlanon osztatlan közös tulajdonon 817 m2 épület és környezete alatti ingatlan, a 763/3. hrsz-ú 6036 m2 Békéscsaba, Peter Jilemniczky u. 3. sz. sportpálya (Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata által a Dél-kelet Magyarországi Különleges Mentıszolgálat Kiemelten Közhasznú Egyesület részére használatba adott 164 m2 területő felépítmény kivételével, amely természetben leválasztásra került.).
Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 19/2012. (V. 2.) önkormányzati rendelet szabályozza.
A közgyőlés 478/1992. (XII. 18.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II. 24.), a 218/1995. (VI. 1.), a 611/1995. (XII. 21.), a 82/1998. (III. 19.), a 117/2003. (II. 27.), a 47/2004. (I. 29.), a 240/2004. (IV. 29.), az 586/2004. (X. 20.), a 96/2005. (II. 24.), a 368/2005. (VII. 14.), a 450/2007. (IX. 20.), a 42/2008. (I. 24.) a 273/2008. (IV. 24.), a 102/2009. (II. 19.), a 262/2009. (V. 14.), az 539/2009. (IX. 24.), a 125/2011. (III. 25.), a 336/2012. (XI. 23.), valamint a 358/2012. (XII. 14.) közgy. határozattal. Békéscsaba, 2012. december 14.
Vantara Gyula sk. polgármester Tárgy:
Dr. Szvercsák Szilvia sk. jegyzı
Intézményvezetıi megbízások - Gerlai Általános Mővelıdési Központ
A közgyőlés 16 igen szavazattal, 2 tartózkodással a következı határozatot hozta: 359/2012. (XII. 14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. § (4) bekezdésében biztosított hatáskörében eljárva 2013. január 1. napjától a pályázati eljárás eredményes elbírálásáig megbízza Nagyné Kerekes Anikót (született: Kerekes Anikó, szül. hely, idı: Debrecen, 1968. 09. 15., a. n.: Pinczés Julianna, lakcím: 5650 Mezıberény, Gyóni Géza u. 36.) a Gerlai Általános Mővelıdési Központ intézményvezetıi (magasabb vezetıi) feladatainak ellátásával. Besorolása, besorolás szerinti illetménye, valamint magasabb vezetıi pótléka a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a Kjt. közoktatási intézményekben történı végrehajtásáról szóló 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet szerint kerül megállapításra. Felelıs: Határidı:
Vantara Gyula polgármester 2013. január 1.
Tárgy:
Intézményvezetıi megbízások - Szent László Utcai Óvoda
A közgyőlés 16 igen szavazattal, 2 tartózkodással a következı határozatot hozta: 360/2012. (XII. 14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. § (4) bekezdésében biztosított hatáskörében eljárva 2013. január 1. napjától a pályázati eljárás eredményes elbírálásáig megbízza
Szegfő Ferencnét (született: Szilágyi Gabriella Erika, szül. hely, idı: Békéscsaba, 1963. június 08., a. n.: Valyuch Zsófia, lakcím: 5600 Békéscsaba, Bánom u. 8.) a Szent László Utcai Óvoda intézményvezetıi (magasabb vezetıi) feladatainak ellátásával. Besorolása, besorolás szerinti illetménye, valamint magasabb vezetıi pótléka a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a Kjt. közoktatási intézményekben történı végrehajtásáról szóló 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet szerint kerül megállapításra. Felelıs: Határidı:
Vantara Gyula polgármester 2013. január 1.
Tárgy:
A Békéscsabai Intézményellátó Centrum alapítása
A közgyőlés 13 igen szavazattal, 3 tartózkodással a következı határozatot hozta: 361/2012. (XII. 14.) közgy. HATÁROZAT 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a jelen határozat 1. mellékletét képezı alapító okirat szerint 2013. január 1-jétıl új költségvetési szervet hoz létre Békéscsabai Intézményellátó Centrum elnevezéssel. 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése pályázatot ír ki a jelen határozat 2. melléklete szerinti tartalommal a Békéscsabai Intézményellátó Centrum vezetıi (igazgatói) munkakörének betöltésére. 3. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. § (4) bekezdésében biztosított hatáskörében eljárva 2013. január 1. napjától a pályázati eljárás eredményes elbírálásáig megbízza Vargáné Csoszor Ágnest (szül. hely, idı: Budapest, 1967. december 11., a. n.:Pintácsi Etelka, lakcím: 5600 Békéscsaba, Herkules utca 5. szám) a Békéscsabai Intézményellátó Centrum igazgatói (magasabb vezetıi) feladatainak ellátásával. Besorolása, besorolás szerinti illetménye, valamint magasabb vezetıi pótléka a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a Kjt. helyi önkormányzatok által fenntartott szolgáltató feladatokat ellátó egyes költségvetési intézményeknél történı végrehajtásáról szóló 77/1993. (V. 12) Korm. rendelet szerint kerül megállapításra. Felelıs: Határidı:
Vantara Gyula polgármester 1. és 3. pont 2012. december 31. 2. pont 2013. február 22.
1. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 2012. XII. 14.
Az Alapító Okirat sorszáma: 1/2012.
1. Intézmény neve: Békéscsabai Intézményellátó Centrum 2. Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Pásztor utca 17. Telephelye: Békéscsaba, Szabó Pál tér 1/2. Békéscsaba, Irányi utca 14. Békéscsaba, Csaba utca 1. Békéscsaba, Petıfi utca 1. Békéscsaba, Madách utca 2. Békéscsaba, Rózsa utca 21-23. Békéscsaba, Haán Lajos utca 2-4. Békéscsaba, Thurzó utca 33. Békéscsaba, Thurzó utca 40. Békéscsaba, Peter Jilemniczky utca 1/1. Békéscsaba, Andrássy út 56. Békéscsaba, Szent László utca 17. Békéscsaba, Csabai út 1. 3. Szakágazati besorolás száma: 811000 4. Alapító szerv neve, székhelye: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. A fenntartó, irányító szerv neve, székhelye: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 5. Jogállása: Önálló jogi személy 6. A foglalkoztatottakra vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: Közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. szerint, megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV. tv. szerint, munkajogviszony a munka törvénykönyvérıl szóló 2012. évi I. tv. szerint és a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási
állományról szóló 2004. évi CXXII. tv. hatálya alá tartozó prémiumévek programban részt vevık foglalkoztatására irányuló jogviszony, valamint a pályakezdı fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermekek gondozását, illetve családtag ápolását követıen munkát keresık foglalkoztatásának elısegítésérıl, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásáról szóló 2004. évi CXXIII. tv. hatálya alá tartozó ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszony.
7. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása: Önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv 8. Illetékességi és mőködési köre: Békéscsaba Megyei Jogú Város közigazgatási területe
9. A jogszabályban meghatározott közfeladata: A nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. tv. 74. §. (4) bekezdése alapján a köznevelési intézmények (óvoda kivételével) mőködtetése. 10. Alaptevékenysége: 680001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 562917 Munkahelyi étkeztetés 692000 Számviteli, könyvvizsgálói, adószakértıi tevékenység 811000 Építményüzemeltetés 552001 Üdülıi szálláshely szolgáltatás 931102 Sportlétesítmények mőködtetése és fejlesztése 11. Vállalkozási tevékenysége: nincs 12. Intézmény vezetıjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény vezetıjét a közgyőlés bízza meg pályázat útján 5 év határozott idıtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 13. Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a békéscsabai 1772/11 hrsz.-ú, Békéscsaba, Pásztor u. 17. sz. alatti ingatlan, a békéscsabai 1709/50 hrsz.-ú, Békéscsaba, Szabó Pál tér 1/2. sz. alatti ingatlan (helyet biztosít a Gyermekélelmezési Intézmény fızıkonyhája részére is), a békéscsabai 3814 hrsz.-ú, Békéscsaba, Csaba u. 1. sz. alatti ingatlan, a békéscsabai 3817 hrsz.-ú, Békéscsaba, Irányi Dániel u. 14. sz. alatti ingatlan, a békéscsabai 3062 hrsz.-ú, Békéscsaba, Petıfi u. 1. sz. alatti ingatlan,
a békéscsabai 9332/5 hrsz.-ú, Békéscsaba, Madách u. 2. sz. alatti ingatlan, a békéscsabai 7598 hrsz.-ú, Békéscsaba, Rózsa u. 21-23. sz. alatti ingatlan, a békéscsabai 2951/3 hrsz.-ú, Békéscsaba, Haán Lajos u. 2-4. sz. alatti ingatlan, a békéscsabai 237 hrsz.-ú, Békéscsaba, Thurzó u. 33. sz. alatti ingatlan, a békéscsabai 151 hrsz.-ú, Békéscsaba, Thurzó u. 40. sz. alatti ingatlan, a békéscsabai 755 hrsz.-ú, Békéscsaba, Peter Jilemniczky u. 1. sz. alatti ingatlanon lévı sportpálya, a békéscsabai 3095/1 hrsz.-ú, Békéscsaba, Andrássy u. 56. sz. alatti ingatlan, a békéscsabai 4403 hrsz.-ú, Békéscsaba, Szent László u. 17. sz. alatti ingatlan, a békéscsabai 18123 hrsz.-ú, Békéscsaba, VIII. ker. Csabai út 1. sz. alatti ingatlan. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlásának a szabályait az önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 19/2012. (V. 2.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyőlés 361/2012. (XII. l4.) határozatával elfogadva.
Békéscsaba, 2012. december 14.
Vantara Gyula sk. polgármester
Dr. Szvercsák Szilvia sk. jegyzı 2. melléklet
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése pályázatot hirdet Békéscsabai Intézményellátó Centrum igazgató munkakör betöltésére A közalkalmazotti jogviszony idıtartama: Határozatlan idejő közalkalmazotti jogviszony. Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidı. Vezetıi megbízás idıtartama: A vezetıi megbízás 5 évre szól (magasabb vezetı beosztás ellátására megbízást az kaphat, aki a munkáltatóval határozatlan idejő közalkalmazotti jogviszonyban áll, vagy a megbízással egyidejőleg közalkalmazotti munkakörbe kinevezhetı). A munkavégzés helye:
Békés megye, 5600 Békéscsaba. A munkakörbe tartozó, illetve a vezetıi megbízással járó lényeges feladatok: − gyakorolja a közalkalmazottak és munkavállalók felett a munkáltatói jogokat, − tervezi, irányítja és ellenırzi az intézmény feladatainak ellátását, − tevékenységével biztosítja az intézmény rendeltetésszerő és gazdaságos mőködését, − közremőködik a feladatkörébe tartozó testületi, polgármesteri döntésekkel kapcsolatos döntések végrehajtásában. Jogállás, illetmény és juttatások: A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.), valamint a Kjt. helyi önkormányzatok által fenntartott szolgáltató feladatokat ellátó egyes költségvetési intézményeknél történı végrehajtásáról szóló 77/1993. (V. 12) Korm. rendelet rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: • cselekvıképesség, • büntetlen elıélet, • felsıfokú iskolai végzettség, • vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség. A pályázat elbírálásánál elınyt jelent: Köznevelési intézménynél végzett gazdasági-mőszaki szolgáltató tevékenység körében szerzett szakmai tapasztalat, vezetıi gyakorlat.
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: A pályázó részletes szakmai önéletrajza, 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány, iskolai végzettséget, szakképesítést tanúsító okiratok másolata, az intézmény vezetésére, fejlesztésére vonatkozó részletes szakmai program, arról szóló nyilatkozat, hogy pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul, továbbá ahhoz, hogy pályázati anyagát a szakmai-szakértıi bizottság és a Közgyőlés megismerhesse, és abba betekinthessen. A munkakör betölthetıségének idıpontja: A munkakör a pályázat eredményes elbírálását követıen azonnal betölthetı. A pályázat benyújtásának határideje: A Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ internetes oldalán való közzétételtıl számított 30 nap. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt dr. Komán Ágnes, a Személyzeti Csoport vezetıje nyújt a 66/ 523-814- es telefonszámon. A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton, a pályázatnak Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala címére, Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı részére történı megküldésével (5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.). Kérjük a borítékon feltüntetni a munkakör megnevezését: intézményvezetı. A pályázat elbírálásának határideje: 2013. február 22.
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja: A pályázatokat a pályáztató által felkért szakmai-szakértıi bizottság véleményezi, majd a pályázatokról a Közgyőlés dönt. A pályázat benyújtásának tényét és annak tartalmát az adatvédelmi elıírásoknak megfelelıen kezeljük. A pályázat kiírója fenntartja a jogot arra vonatkozóan, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítsa. A pályázati kiírás www.bekescsaba.hu Tárgy:
közzétételének
helye:
www.kszk.gov.hu,
Csabai
Mérleg,
Javaslat a 2012. évi költségvetési rendelet módosítására
A közgyőlés 13 igen, 1 nem szavazattal, 3 tartózkodással alkotta meg rendeletét: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének 36/2012. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a 2012. évi költségvetésrıl szóló 8/2012. (II. 27.) önkormányzati rendelet módosításáról Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdése és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 34. § (1) bekezdésében biztosított felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következı rendeletet alkotja: 1. A költségvetés fıösszege 1. § (1)
A 2012. évi költségvetésrıl szóló 8/2012. (II. 27.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: rendelet) 2. § (1) bekezdésében a 2012. évi költségvetés fıösszege 337.866 ezer Ft-tal nı, 29.341.126 ezer Ft-ra módosul.
(2)
A rendelet 2. § (2) bekezdésében a 2012. évi költségvetés az alábbiak szerint módosul: Változás ezer Ft kiadási fıösszeg 337.866 bevételek (finanszírozási mőveletek nélkül) 489.061 finanszírozási mőveletek: - elızı évi pénzmaradvány igénybevétele 0 - hitelfelvétel - 151.195
(3)
Módosított ezer Ft 29.341.126 26.626.740 2.222.721 491.665
A rendelet 2. § (4) bekezdésében az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. §-ában foglaltaknak megfelelıen a hiány és finanszírozási módjában történı változás levezetését az 1. melléklet 3. oldala tartalmazza. 2. Költségvetési bevételek
2. § (1)
A rendelet 3. § (1) bekezdésében az önkormányzat költségvetésének 2012. évi összes bevétele 337.866 ezer Ft-tal nı, 29.341.126 ezer Ft-ra módosul.
(2)
Az (1) bekezdésben foglalt bevételi fıösszeg növekmény forrásonkénti és kiemelt elıirányzatonkénti részletezését e rendelet 1. melléklete tartalmazza.
(3)
A rendelet 3. § (4) bekezdésében az önkormányzat 2012. évi költségvetési mérlegében történı változások részletezését az 1/b. melléklet tartalmazza.
(4)
A rendelet 1/b. mellékletének helyébe jelen rendelet 1/b. melléklete lép.
(5)
A rendelet 3. § (5) bekezdésében a költségvetési szervek és az önkormányzat bevételei a 2/a. és 3/a. melléklet szerint változnak.
(6)
A rendelet 3. § (6) bekezdésében a költségvetési szervek költségvetési támogatási bevétele 147.707 ezer Ft-tal nı, így az 9.806.524 ezer Ft-ra módosul.
(7)
A rendelet 2/a. mellékletének helyébe jelen rendelet 2/a. melléklete lép.
(8)
A rendelet 3. § (7) bekezdésében a 3/a. számú melléklet szerint az önkormányzat bevétele 65.770 ezer Ft-tal nı, így az 13.902.354 ezer Ft-ra módosul.
(9)
A rendelet 3/a. mellékletének helyébe jelen rendelet 3/a. melléklete lép. 3. Költségvetési kiadások 3. §
(1)
A rendelet 4. § (1) bekezdésében az önkormányzat költségvetésének 2012. évi összes kiadása 337.866 ezer Ft-tal nı, így az 29.341.126 ezer Ft-ra módosul.
(2)
Az (1) bekezdésben foglalt kiadási fıösszeg növekmény kiemelt elıirányzatonkénti részletezését e rendelet 1. melléklete tartalmazza.
(3)
A rendelet 1. mellékletének helyébe jelen rendelet 1. melléklete lép.
(4)
A rendelet 4. § (3) bekezdésében foglalt, az (1) bekezdés szerinti fıösszegbıl a költségvetési szervek és az önkormányzat kiadásai a 2. és 3. melléklet szerint változnak.
(5)
A rendelet 4. § (4) bekezdésében az önkormányzatnál foglalkoztatottak létszáma a 2/b. melléklet szerint változik.
(6)
A rendelet 2/b. mellékletének helyébe jelen rendelet 2/b. melléklete lép. 4. Költségvetési szervek kiadásai 4. §
(1)
A rendelet 5. § (1) bekezdésében a költségvetési szervek kiadási fıösszege 271.474 ezer Ft-tal nı, így az 13.762.939 ezer Ft-ra módosul.
(2)
Az (1) bekezdésben foglalt kiadások változásainak költségvetési szervenkénti és kiemelt elıirányzatonkénti részletezését a 2. melléklet tartalmazza.
(3)
A rendelet 2. mellékletének helyébe jelen rendelet 2. melléklete lép.
5. Az önkormányzat kiadásai 5. § (1)
A rendelet 6. § (1) bekezdésében az önkormányzat központi kezeléső feladatainak ellátását biztosító kiadási elıirányzatok nagyságrendje 30.580 ezer Ft-tal nı, így az 3.159.180 ezer Ft-ra módosul.
(2)
Az (1) bekezdésben foglalt kiadási változások feladatonkénti elıirányzatonkénti részletezését e rendelet 3. melléklete tartalmazza.
(3)
A rendelet 3. mellékletének helyébe jelen rendelet 3. melléklete lép.
és
kiemelt
6. Fejlesztési kiadások 6. § (1)
A rendelet 7. §-ában az önkormányzat fejlesztési kiadásainak fıösszege 50.718 ezer Ft-tal nı, így az 11.147.466 ezer Ft-ra módosul, változásainak részletezését e rendelet 4. melléklete tartalmazza.
(2)
A rendelet 4. mellékletének helyébe jelen rendelet 4. melléklete lép. 7. Tartalékok 7. §
(1)
A rendelet 10. § (1) bekezdésében a tartalékok összege 4.266 ezer Ft-tal nı, így az 266.149 ezer Ft-ra módosul.
(2)
A tartalékok célonkénti meghatározását az 1. melléklet tartalmazza. 8. Vegyes rendelkezések 8. §
A rendelet 12. § (1) bekezdésében foglalt Európai Uniós támogatással megvalósuló programok, projektek bevételeit és kiadásait tartalmazó 4/a. melléklete helyébe jelen rendelet 4/a. melléklete lép. 9. Záró rendelkezések
9. § Ez a rendelet a kihirdetését követı napon lép hatályba.
Vantara Gyula polgármester Tárgy:
Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı
A 2013. évi átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet megalkotása
A közgyőlés 14 igen, 4 nem szavazattal alkotta meg rendeletét: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének 37/2012. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a 2013. évi átmeneti gazdálkodásról
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a 32. cikk (1) bekezdés a) és f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja: 1. § Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése (a továbbiakban: Közgyőlés) felhatalmazza a polgármestert, hogy az önkormányzat bevételeit a hatályos jogszabályi keretek között beszedje és kiadásait – külön eljárás nélkül - az elızı évi kiadási elıirányzatokon belül folytatólagosan teljesítse. 2. § (1)
(2)
(3)
(4)
(5)
(6)
A 2013. január 1-jén az önkormányzat felügyelete alá tartozó intézmények mőködési feladatainak ellátáshoz, az évente ismétlıdı rendszeres és egyéb támogatások, pénzeszköz-átadások 2013. évi finanszírozása az átmeneti gazdálkodás idıszakában az elızı évi eredeti kiadási elıirányzatokon belül, idıarányosan történhet. A 325/2012. (XI. 23.) közgy. határozat, a 326/2012. (XI. 23.) közgy. határozat, valamint a 2012. decemberi közgyőlésen - új intézmény alapítása tárgyában - meghozott döntés szerint a 2013. január 1-jétıl önkormányzati fenntartású intézmények mőködtetési kiadásainak finanszírozása az átmeneti gazdálkodás idıszakában megtörténhet. A 2013. január 1-jétıl esedékes bérintézkedések a költségvetési intézmények és a polgármesteri hivatal dolgozóit érintıen az átmeneti gazdálkodás idıszakában végrehajthatók. Az eseti önkormányzati támogatás csak akkor folyósítható, ha a támogatásban részesülı a vele kötött megállapodásban rögzített - törvény által elıírt - elızı évrıl szóló számadási kötelezettségnek eleget tett és nyilatkozik arról, hogy esedékessé vált és még meg nem fizetett köztartozása nincs. Sportegyesületi támogatás folyósítása – a fentiek figyelembevételével - az átmeneti gazdálkodás idıszakában csak havonta, a Sportkoncepcióban jóváhagyott elveknek megfelelıen, 90 %-os nagyságrendben történhet. A nemzetiségi önkormányzatok támogatása a 2012. év szintjének 90 %-os mértékében, havonta történhet.
3. § Az átmeneti gazdálkodás idıszakában a)
b)
az önkormányzat 2012. évi költségvetésében szereplı beruházási, felújítási, rekonstrukciós feladatokra kifizetések a 2012. évre jóváhagyott elıirányzatok maradványain belül teljesíthetık a már megkötött szerzıdések pénzügyi áthúzódásainak megfelelıen, a folyamatban lévı, több éves pénzügyi kihatással járó, pályázatokhoz kapcsolódó feladatok tárgyévi ütemére kifizetések a korábbi években vállalt kötelezettségeknek megfelelıen teljesíthetık. 4. §
A 2013. évi költségvetési rendelet megalkotásáig új mőködtetési, beruházási, felújítási feladat csak közgyőlési jóváhagyást követıen indítható a hiba- és balesetveszély-elhárítási, valamint a közgyőlés által elhatározott feladatok kivételével. 5. § A Közgyőlés felhatalmazza a polgármestert, hogy a központi szabályozással, forrásbıvítı pályázatokkal összefüggı, illetve a Közgyőlés által korábban elhatározott, pénzügyi kihatással járó intézkedéseket a 2013. évi költségvetési rendelet megalkotása elıtt megtegye. 6. § A Közgyőlés felhatalmazza a polgármestert, hogy a folyamatos városüzemeltetési és eredményes közbeszerzési szerzıdéseket a 2013. évi költségvetési rendelet megalkotása elıtt megkösse. 7. § A Közgyőlés felhatalmazza a polgármestert, hogy a balesetveszélyessé váló útburkolatjavítási (kátyúzási) munkálatokról a 2013. évi költségvetési rendelet megalkotása elıtt gondoskodjon. 8. § A Közgyőlés felhatalmazza a polgármestert, hogy a 424/2011. (X. 21.) közgy. határozatban foglalt kötelezettséget - szükség szerint - a költségvetés elfogadása elıtt teljesítse. 9. § Az új költségvetési rendeletbe az átmeneti gazdálkodás idıszakában teljesített kiadásokat és beszedett bevételeket, valamint az igénybe vett rövid lejáratú hitel összegét be kell illeszteni. 10. § A Közgyőlés felhatalmazza a polgármestert, hogy a bevételek és kiadások között keletkezı átmenetileg szabad pénzeszközöket betétbe helyezze, illetve azokért a legkedvezıbb hozamú értékpapírokat vásároljon, értékesítsen, valamint opciós devizaügyleteket kössön.
11. § A Közgyőlés felhatalmazza a polgármestert, hogy az önkormányzat likviditásának biztosítására az OTP Bank Nyrt. Békéscsabai Fiókjával megkötött folyószámla szerzıdés, munkabérhitel szerzıdés, támogatás megelılegezési szerzıdés szerinti hitelkeretet a szükségleteknek megfelelıen igénybe vegye.
12. § (1)
Ez a rendelet 2013. január 1-jén lép hatályba.
(2)
Ez a rendelet a 2013. évi költségvetésrıl szóló rendelet hatálybalépésének napján hatályát veszti.
Vantara Gyula polgármester Tárgy:
Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı
A Gyermekélelmezési Intézmény alapító okiratának módosítása
A közgyőlés 15 igen szavazattal, 3 tartózkodással a következı határozatot hozta: 362/2012. (XII. 14.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Gyermekélelmezési Intézmény alapító okiratának módosítását a jelen határozat 1. melléklete szerint jóváhagyja. A módosítás 2013. január 1-jén lép hatályba. Az alapító okirat módosításának megfelelı változásokat az intézménynek az intézményi alapdokumentumokon is át kell vezetni.
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Gyermekélelmezési Intézmény egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a jelen határozat 2. melléklete szerint jóváhagyja.
Felelıs: Határidı:
Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı 2012. december 14. 1. melléklet
A Gyermekélelmezési Intézmény alapító okiratának módosítása:
ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSA
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a Gyermekélelmezési Intézmény (székhelye: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 53-57.) alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: 1. Az alapító okirat 2. pontjába bekerül a Békéscsaba, Széchenyi u. 4. telephely. 2. Az alapító okirat 13. pontjában a „nincs” szövegrész törlésre kerül és bekerül az
„561000 Éttermi mozgó vendéglátás 562100 Rendezvényi étkeztetés 562920 Egyéb vendéglátás 563000 Italszolgáltatás A vállalkozási tevékenységbıl származó bevétel felsı határának mértéke a költségvetési szerv módosított kiadási elıirányzatának 8 %-a lehet.” szövegrész. 3. Az alapító okirat 4. pontjóból törlésre kerül a „A fenntartó, irányító szerv és felügyeleti szerv neve, címe:” szövegrész és helyébe a „A fenntartó, irányító szerv neve, székhelye:” szövegrész kerül. 4. Az alapító okiratból a 14. pont törlésre kerül, amelynek okán a 15. pont számozása 14. pontra, a 16. pont számozása 15. pontra módosul. 5. Az alapító okiratban a jelen módosítással nem érintett rendelkezések változatlanul hatályban maradnak.
Ezen alapítóokirat-módosítás a közgyőlés 362/2012. (XII. 14.) közgy. határozatával elfogadva, egyben egységes szerkezetbe foglalva. Békéscsaba, 2012. december 14.
Vantara Gyula sk. polgármester
Dr. Szvercsák Szilvia sk. jegyzı
2. melléklet A Gyermekélelmezési Intézmény egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata:
ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. XII.14. 1. Intézmény neve:
Gyermekélelmezési Intézmény 2. Székhelye (pontos cím): Békéscsaba, Gyulai út 53-57. Telephelye: Békéscsaba, Szabó Pál tér 1/2. Békéscsaba, Orosházi út 32. Békéscsaba, Trefort u. 2. Békéscsaba, Széchenyi u. 4. 3. Törzsszám:
345439
Szakágazati besorolás:
562900
4. Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelıdje A fenntartó, irányító szerv neve, székhelye: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 5. Jogállása: Önálló jogi személy 6. A foglalkoztatottakra vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: Közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. szerint, megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV. tv. szerint, munkajogviszony a munka törvénykönyvérıl szóló 2012. évi I. tv. szerint és a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. tv. hatálya alá tartozó prémiumévek programban részt vevık foglalkoztatására irányuló jogviszony, valamint a pályakezdı fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermekek gondozását, illetve családtag ápolását követıen munkát keresık foglalkoztatásának elısegítésérıl, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásáról szóló 2004. évi CXXIII. tv. hatálya alá tartozó ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszony. 7. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása: Önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv 8. Illetékességi és mőködési köre: 9. Típusa:
Békéscsaba Megyei Jogú Város közigazgatási területe
Szervezett gyermek és felnıtt étkeztetés
10. Jogszabályban meghatározott közfeladata:
A gyermekek védelmérıl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997 évi XXXI tv. 41. § és a 146. § alapján gyermekek étkezésének megszervezése. 11. Alaptevékenység TEÁOR száma: 5629 12. Alaptevékenység: 562912 Óvodai intézményi étkeztetés 562913 Iskolai intézményi étkeztetés 562914 Tanulók kollégiumi étkeztetése 562916 Üdülıi, tábori étkeztetés 562917 Munkahelyi étkeztetés 13. Vállalkozási tevékenysége: 561000 Éttermi mozgó vendéglátás 562100 Rendezvényi étkeztetés 562920 Egyéb vendéglátás 563000 Italszolgáltatás A vállalkozási tevékenységbıl származó bevétel felsı határának mértéke a költségvetési szerv módosított kiadási elıirányzatának 8 %-a lehet. 14. Intézmény vezetıjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény vezetıjét a közgyőlés bízza meg pályázat útján, 5 év határozott idıtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 15. A feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: 3261/3 hrsz.-ú Békéscsaba, Trefort u. 2. számú épület 10527/4 hrsz.-ú Békéscsaba, Orosházi u. 32. számú épület 1493/13 hrsz.-ú Békéscsaba, Gyulai út 53-57. 1709/50 hrsz.-ú Békéscsaba, Szabó Pál tér 1/2 sz. alatti ingatlan osztott használata 3922/1 hrsz.-ú Békéscsaba Széchenyi u. 4. sz. alatti ingatlan Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását az önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 19/2012. (V. 2.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyőlés 478/1992. (XII. 18.) határozatával elfogadva, módosítva a 218/1995. (VI. 1.), a 451/2000. (VII. 6.), a 179/2005. (IV. 21.), a 17/2008. (I. 24.), a 284/2009. (V. 14.), az 594/2009. (IX. 24.), a 494/2011. (XII. 16.), a 203/2012. (VI. 22.) valamint a 362/2012. (XII. 14.) közgy. határozattal. Békéscsaba, 2012. december 14. Vantara Gyula sk. polgármester
Dr. Szvercsák Szilvia sk. jegyzı
Tárgy:
Villamos energia beszerzése
A közgyőlés 16 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következı határozatot hozta: 363/2012. (XII. 14.) közgy. HATÁROZAT 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése jóváhagyja 2013. június 1jétıl 2014. december 31-ig terjedı idıszakra az önkormányzati fenntartású intézmények, az önkormányzat által mőködtetendı köznevelési intézmények, a Munkácsy Mihály Múzeum, a Békés Megyei Könyvtár, a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás fenntartásában lévı intézmények, a Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. által üzemeltetett létesítmények, valamint a városi közvilágítás üzemeltetéséhez szükséges villamosenergia-mennyiség együttes közbeszerzését. 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése jóváhagyja, hogy a villamosenergia-beszerzés közös közbeszerzési eljárása költségeinek megosztása az Önkormányzat, a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Társulás és a Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. között a vásárolt villamosenergia-mennyiségek arányában történjen. A közös villamos energia közbeszerzéssel kapcsolatosan felmerülı költségekbıl az Önkormányzatra jutó összeget a 2013. évi költségvetésben tervezni szükséges. Felelıs: Határidı:
Vantara Gyula polgármester 2013. május 31.
Tárgy:
A pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 7/2008. (II. 29.) önkormányzati rendelet módosítása
A közgyőlés 13 igen, 1 nem szavazattal, 2 tartózkodással alkotta meg rendeletét: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének 38/2012. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 7/2008. (II. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében, valamint a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben (a továbbiakban: Szt.) kapott felhatalmazás alapján, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a az alábbi rendeletet alkotja:
1. § A pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 7/2008. (II. 29.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 3. §-a helyébe a következı rendelkezés lép:
„3. § (1) Szociális rászorultságtól függı pénzbeli ellátások: a) aktív korúak ellátása: aa) rendszeres szociális segély, ab) foglalkoztatást helyettesítı támogatás; b) lakásfenntartási támogatás; c) átmeneti segély; d) temetési segély. (2) Természetben nyújtott szociális ellátások: a) köztemetés; b) közgyógyellátás; c) adósságkezelési szolgáltatás. (3) Az e rendeletben meghatározott szociális ellátásokkal kapcsolatos elsı fokú hatásköreinek gyakorlását a közgyőlés átruházza Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármesterére. (4) A jegyzı elsı fokon dönt: a) az aktív korúak ellátásáról, b) az Szt. 50. § (3) bekezdése szerinti közgyógyellátásra való jogosultságról, c) a lakásfenntartási támogatásról.” 2. § A Rendelet 9. §-a helyébe a következı rendelkezés lép: „9. § Az aktív korúak ellátása, a lakásfenntartási támogatás, az átmeneti segély, a temetési segély és a közgyógyellátás megállapítása, folyósítása, kifizetése és ellenırzése során a Szt., a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló Korm. rendelet, valamint e rendelet szabályait együttesen kell alkalmazni.” 3. § (1) Ez a rendelet 2013. január 1. napján lép hatályba. (2) Hatályát veszti a Rendelet 4. § (6) bekezdése, 11., 23., 25., 25/A., 25/B. §-a.
Vantara Gyula polgármester Tárgy:
Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı
A kéményseprı-ipari közszolgáltatásról szóló önkormányzati rendelet megalkotása
A közgyőlés 15 igen szavazattal, 2 tartózkodással alkotta meg rendeletét: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének 39/2012. (XII. 20.) rendelete
a kéményseprı-ipari közszolgáltatásról
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a kéményseprı-ipari közszolgáltatásról szóló 2012. évi XC. törvény 13. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában és a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a közszolgáltatási díj tekintetében a fogyasztóvédelmi hatóság és a szakmai érdekképviselet véleményének kikérését követıen a következıket rendeli el:
1. Általános rendelkezések 1. §
A rendelet területi hatálya – Békéscsaba Megyei Jogú Város, Csorvás Város, Tótkomlós Város, Gádoros Nagyközség, Nagyszénás Nagyközség, Békéssámson Község és Pusztaföldvár Község közigazgatási területe kivételével - Békés megye közigazgatási területére, a kéményseprı-ipari közszolgáltatás ellátására terjed ki. 2. A közszolgáltatást végzı közszolgáltató 2. § A közszolgáltatást a Békés Megyei Tüzeléstechnikai Korlátolt Felelısségő Társaság (5600 Békéscsaba, Derkovits sor 2., a továbbiakban: szolgáltató) látja el.
3. A közszolgáltatás helyi ellátásának és igénybevételének részletes szabályai 3. § A szolgáltató kirendeltségei az 1. melléklet szerinti területi bontásban illetékesek. 4. § A szolgáltató alkalmazni kívánt díjainak tervezetét a gazdasági évet megelızı év október 1-ig köteles Békéscsaba Megyei Jogú Város jegyzıjéhez benyújtani. 5. § (1) A szolgáltatási díjakat e rendelet 2. melléklete tartalmazza. (2) A szolgáltató a tárgyidıszakra jóváhagyott díjakról díjjegyzéket készít, és telephelyén, internetes honlapján közzéteszi, valamint a kirendeltségekben azt látható módon kifüggeszti.
4. Szolgáltatói kötelezettségek 6. §
A szolgáltató a munkabejelentést (kiértesítést) a) hirdetmény útján (a települések forgalmasabb helyein, lakótelepek esetében a lépcsıházban elhelyezett értesítı plakátokon); b) sajtóban, (megyei, illetve helyi sajtókiadványokban); c) elektronikusan, (az egyes települések honlapjain); d) a közszolgáltató honlapján, e) az értesítés ellenére zárva talált lakások tulajdonosainak postaládájában elhelyezett – a szolgáltatónál rendszeresített, szigorú számadás alá vont – értesítı nyomtatvány alkalmazásával végzi.
7. § A közszolgáltatás elvégzését a szolgáltató az ingatlan használója aláírásával igazoltatja.
5. A kéményseprı-ipari közszolgáltatás igénybevételére kötelezett kötelezettségei
8. § Az ingatlan használója köteles az üzemelı kémények számában, az ingatlan használója személyében bekövetkezett változást a szolgáltatónak írásban bejelenteni.
6. Záró rendelkezések 9. § Ez a rendelet 2013. január 1. napján lép hatályba.
Vantara Gyula polgármester
Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı
1. melléklet Békési kirendeltség (5630 Békés, Durkó u. 6., telefon: +3666/411-149, mail:
[email protected]): • Békés, Bélmegyer, Csárdaszállás, Kamut, Köröstarcsa, Mezıberény, Murony, Tarhos, Vésztı. Mezıkovácsházi kirendeltség (5800 Mezıkovácsháza, Alkotmány u. 31 telefon: +3668/381-542, mail:
[email protected].): • Almáskamarás, Battonya, Dombegyház, Dombiratos, Kaszaper (Pusztaszılıs településrész kivételével), Kevermes, Kisdombegyház, Kunágota, Lıkösháza, Magyarbánhegyes, Magyardombegyház, Medgyesbodzás, Medgyesegyháza, Mezıhegyes, Mezıkovácsháza, Nagybánhegyes, Nagykamarás, Pusztaottlaka, Végegyháza. Gyulai kirendeltség (5700 Gyula, Mátyás Király u. 18., telefon: +3666/361-303, mail:
[email protected]): • Biharugra, Doboz, Elek, Geszt, Gyula, Kétegyháza, Körösnagyharsány, Kötegyán, Méhkerék, Mezıgyán, Sarkad, Sarkadkeresztúr, Újszalonta, Zsadány. Orosházi kirendeltség (5900 Orosháza, Táncsics u. 15., telefon: +3668/411-558, mail:
[email protected]): • Kardoskút, Orosháza, Csanádapáca, Kaszaper Pusztaszılıs településrésze. Szarvasi kirendeltség (5540 Szarvas, Béke köz 6., telefon: +3666/312-328, mail:
[email protected]): • Békésszentandrás, Csabacsőd, Gyomaendrıd, Hunya, Kardos, Kondoros, Örménykút, Szarvas. Szeghalmi kirendeltség (5520 Szeghalom, Bocskai u. 43., telefon: +3666/371-283, mail:
[email protected]): • Bucsa, Dévaványa, Ecsegfalva, Füzesgyarmat, Kertészsziget, Körösladány, Körösújfalu, Okány, Szeghalom. Békéscsabai kirendeltség (5600 Békéscsaba, Árpád sor 2/6., telefon: +3666/326-444 (406-os mellék), mail:
[email protected]): • Békéscsaba, Csabaszabadi, Gerendás, Kétsoprony, Szabadkígyós, Telekgerendás, Újkígyós.
2. melléklet Kéményseprı-ipari közszolgáltatás díjai Békés Megye területén 2013. január 1-jétıl 1. Sormunka keretében végzett tevékenységek Égéstermék elvezetı jele
Alkalmankénti díj
Elıírt gyakoriság (alkalom)
Megnevezés
Nyilvántartási egység
ENHS
egyedi, nyílt égésterő, huzathatás alatt álló, szilárd tüzelıanyaggal
db
1.402,- Ft + áfa
2
ENHG
egyedi, nyílt égésterő, huzathatás alatt álló, gáz tüzelıanyaggal
db
1.491,- Ft + áfa
1
KNHS
központi, nyílt égésterő, huzathatás alatt álló, szilárd tüzelıanyaggal
fm
701,- Ft + áfa
2
KNHG
központi, nyílt égésterő, huzathatás alatt álló, gáz tüzelıanyaggal
fm
626,- Ft + áfa
1
NNHS
nagy keresztmetszető, nyílt égésterő, huzathatás alatt álló, szilárd tüzelıanyaggal
fm
999,- Ft + áfa
2
NNHG
nagy keresztmetszető, nyílt égésterő, huzathatás alatt álló, gáz tüzelıanyaggal
fm
835,- Ft + áfa
1
ENTS
egyedi, nyílt égésterő, túlnyomásos, szilárd tüzelıanyaggal
db
1.551,- Ft + áfa
2
ENTG
egyedi, nyílt égésterő, túlnyomásos, gáz tüzelıanyaggal
db
1.610,- Ft + áfa
1
KNTS
központi, nyílt égésterő, túlnyomásos, szilárd tüzelıanyaggal
fm
820,- Ft + áfa
2
KNTG
központi, nyílt égésterő, túlnyomásos, gáz tüzelıanyaggal
fm
716,- Ft + áfa
1
NNTS
nagy keresztmetszető, nyílt égésterő, túlnyomásos, szilárd tüzelıanyaggal
fm
1.059,- Ft + áfa
2
NNTG
nagy keresztmetszető, nyílt égésterő, túlnyomásos, gáz tüzelıanyaggal
fm
865,- Ft + áfa
1
EZHS
egyedi, zárt égésterő, huzathatás alatt álló, szilárd tüzelıanyaggal
db
1.402,- Ft + áfa
2
EZHG
egyedi, zárt égésterő, huzathatás alatt álló, gáz tüzelıanyaggal
db
1.491,- Ft + áfa
1
KZHS
központi, zárt égésterő, huzathatás alatt álló, szilárd tüzelıanyaggal
fm
701,- Ft + áfa
2
KZHG
központi, zárt égésterő, huzathatás alatt álló, gáz tüzelıanyaggal
fm
626,- Ft + áfa
1
NZHS
nagy keresztmetszető, zárt égésterő, huzathatás alatt álló, szilárd tüzelıanyaggal
fm
999,- Ft + áfa
2
NZHG
nagy keresztmetszető, zárt égésterő huzathatás alatt álló, szilárd tüzelıanyaggal
fm
835,- Ft + áfa
1
EZTS
egyedi, zárt égésterő, túlnyomásos, szilárd tüzelıanyaggal
db
1.551,- Ft + áfa
2
EZTG
egyedi, zárt égésterő, túlnyomásos, gáz tüzelıanyaggal
db
1.610,- Ft + áfa
1
KZTS
központi, zárt égésterő, túlnyomásos, szilárd tüzelıanyaggal
fm
820,- Ft + áfa
2
KZTG
központi, zárt égésterő, túlnyomásos, gáz tüzelıanyaggal
fm
716,- Ft + áfa
1
NZTS
nagy keresztmetszető, zárt égésterő, túlnyomásos, szilárd tüzelıanyaggal
fm
1.059,- Ft + áfa
2
NZTG
nagy keresztmetszető, zárt égésterő, túlnyomásos, gáz tüzelıanyaggal
fm
865,- Ft + áfa
1
GNHS*
győjtı jellegő, nyílt égésterő, huzathatás alatt álló, szilárd tüzelıanyaggal
szint
880,- Ft + áfa
2
GNHG*
győjtı jellegő, nyílt égésterő, huzathatás alatt álló, gáz tüzelıanyaggal
szint
865,- Ft + áfa
1
GZHS*
győjtı jellegő, zárt égésterő, huzathatás alatt álló, szilárd tüzelıanyaggal
szint
880,- Ft + áfa
2
GZHG*
győjtı jellegő, zárt égésterő, huzathatás alatt álló, gáz tüzelıanyaggal
szint
865,- Ft + áfa
1
GZTS*
győjtı jellegő, zárt égésterő, túlnyomásos, szilárd tüzelıanyaggal
szint
1.059,- Ft + áfa
2
GZTG*
győjtı jellegő, zárt égésterő, túlnyomásos, gáz tüzelıanyaggal
szint
1.074,- Ft + áfa
1
ET KT
egyedi tartalék db 895,- Ft + áfa 1 központi tartalék fm 403,- Ft + áfa 1 nagy keresztmetszető NT fm 552,- Ft + áfa 1 tartalék GT* győjtı tartalék szint 418,- Ft + áfa 1 *Mellékcsatornás győjtı jellegő égéstermék-elvezetı esetében a mellékcsatornát plusz szintnek kell tekinteni.
2. Megrendelésre kötelezı tevékenységek Szolgáltatási díj A sormunka keretében feltárt az égéstermék-elvezetı járatában lerakódott, csak égetéssel eltávolítható szurokréteg kiégetése külön egyeztetés alapján Közvetlen homlokzati égéstermék-kivezetéssel rendelkezı tüzelıberendezések égéstermékelvezetıjének ellenırzése, tisztítása A 10 000 cm2 feletti járat keresztmetszető égéstermék-elvezetı ellenırzése tisztítása A fenti tevékenységeket további kiszállási díj terheli
db/óra
5.965,- Ft + áfa
db
1.014,- Ft + áfa
fm
1.789,- Ft + áfa
alkalom
2.982,- Ft + áfa
3. Megrendelésre végzett tevékenységek
KNH KNT KT NNH NNT NT db
ENH ENT ET
EZH EZT
GNH GZH GZT GT
db
db
szint
Új égéstermék elvezetı kivitelezés közbeni, eltakarás elıtti vizsgálata:
2.505,- Ft + áfa
3.459,- Ft + áfa
1.193,- Ft + áfa
Új, felújított, átalakított vagy újból használatba vett égéstermék elvezetı üzembe helyezés elıtti vizsgálata:
3.996,- Ft + áfa
5.965,- Ft + áfa
2.088,- Ft + áfa 11.929,- Ft + áfa 14.912,- Ft + áfa
Meglévı égéstermék-elvezetı, tüzelıanyag váltással, tüzelıberendezés cserével, új tüzelıberendezés üzembe helyezésével kapcsolatos elızetes helyszíni vizsgálat:
2.505,- Ft + áfa
3.459,- Ft + áfa
1.193,- Ft + áfa
Meglévı égéstermék-elvezetı, funkcióváltásával, átalakításával, használaton kívül helyezésével vagy bontásával kapcsolatos elızetes helyszíni vizsgálat:
2.028,- Ft + áfa
2.744,- Ft + áfa
895,- Ft + áfa
Kiszállási díj (1 munkaegység/fı):
2.982,- Ft + áfa
KZH KZT NZH NZT db
7.754,- Ft + áfa 10.140,- Ft + áfa
7.754,- Ft + áfa 10.140,- Ft + áfa
6.263,- Ft + áfa
8.112,- Ft + áfa
A mőszaki megoldás megfelelıségével összefüggı, megrendelt vizsgálatok
Szolgáltatási díj
egy lakás, illetve rendeltetési egység esetén:
11.200,- Ft + áfa
kettı - hat lakás, illetve rendeltetési egység esetén:
22.400,- Ft + áfa
hatnál több lakás, illetve rendeltetési egység esetén (épületenként) :
33.600,- Ft + áfa
központi kéményes épület (60-140kW):
22.400,- Ft + áfa
ipari és kommunális létesítmények (140kW felett):
28.000,- Ft + áfa
helyszíni szaktanácsadás (kiszállási díj is terheli):
11.200,- Ft + áfa
Tárgy:
A közterület használat rendjérıl szóló 39/2005. (XII. 15.) önkormányzati rendelet módosítása
A közgyőlés 14 igen, 2 nem szavazattal alkotta meg rendeletét: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének 40/2012. (XII. 20.) rendelete a közterület használat rendjérıl szóló 39/2005. (XII. 15.) önkormányzati rendelet módosításáról Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a 32. cikk (1) bekezdés e) pontjában és a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következı rendelet alkotja.
1. § A közterület használat rendjérıl szóló 39/2005. (XII. 15.) önkormányzati rendelet 2. számú melléklete helyébe jelen rendelet 1. melléklete lép. 2. § Ez a rendelet 2013. január hó 1. napján lép hatályba.
Vantara Gyula polgármester
Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı
1. melléklet Meghatározás a) Közterületbe benyúló üzlethomlokzat, kirakat szekrény, ernyıszerkezet, fényreklám, cég- és címtábla
területi kategória EXTRA I.
mérték Ft/m2/hó Ft/m2/hó
díjnorma 1070 + áfa 695 + áfa
b) Árusító- és egyéb fülke (pavilon)
c) Az 5. § (7) bekezdésében felsorolt gépjármővek és ezek vontatmányai
d) Önálló hirdetı-berendezés, zászló, molinó hirdetési felületre számítva
e) Anyagtárolás
f) Kereskedelmi reklámkampányhoz kapcsolódó árubemutatás, promóció
g) Folyamatos, egyéb árusítási, kereskedelmi tevékenység
h) Üzemképtelen jármővek tárolása
i/1) Vendéglátó ipari elıkert igényesen, természetes anyagból, környezetbe illıen kialakítva
i/2) Vendéglátó ipari elıkert mőanyag székekkel kialakított elıkert esetén
j) Üzleti szállítás, göngyölegtárolás
II. III. EXTRA I. II. III. I. II. III. EXTRA I. II. III. IV. EXTRA I. II. III. IV. EXTRA I. II. III. EXTRA I. II. III. IV. I. II. III. IV. EXTRA I. II. III. IV. EXTRA I. II. III. IV. EXTRA I. II. III.
Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/db/hó Ft/db/hó Ft/db/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/nap Ft/m2/nap Ft/m2/nap Ft/m2/nap Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/db/hó Ft/db/hó Ft/db/hó Ft/db/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/nap Ft/m2/nap Ft/m2/nap Ft/m2/nap
395 + áfa 205 + áfa 1545 + áfa 1070 + áfa 800 + áfa 385 + áfa 15885 + áfa 10660 + áfa 7995 + áfa 3415 + áfa 1385 + áfa 1155 + áfa 345 + áfa 120 + áfa 225 + áfa 150 + áfa 120 + áfa 55 + áfa 35 + áfa 1705 + áfa 575 + áfa 235 + áfa 120 + áfa 8425 + áfa 4690 + áfa 1665 + áfa 780 + áfa 345 + áfa 13965 + áfa 3520 + áfa 640 + áfa 430 + áfa 575 + áfa 355 + áfa 235 + áfa 170 + áfa 120 + áfa 1705 + áfa 1015 + áfa 590 + áfa 290 + áfa 170 + áfa 320 + áfa 150 + áfa 120 + áfa 55 + áfa
I. II. k) Kiállítás, vásár III. EXTRA I. l) Árubemutatás II. III. EXTRA I. m) Automaták üzemeltetése II. III. EXTRA I. n) Mutatványos tevékenység és cirkusz II. III. ny) Szemétgyőjtı edények elhelyezése EXTRA p) Szórólapok eltakarítási díja egységes egységesen EXTRA I. q/1) Építési munkaterület miatti igénybevételi díj II. részleges útlezárás esetén III. IV. EXTRA I. q/2) Építési munkaterület miatti igénybevételi díj - teljes II. útlezárás esetén III. IV. EXTRA I. r/1) Sport-, kulturális rendezvény esetén fizetendı II. igénybevételi díj részleges útlezárás esetén III. IV. EXTRA I. r/2) Sport-, kulturális rendezvény esetén fizetendı II. igénybevételi díj teljes útlezárás esetén III. IV. EXTRA s/1) Önkormányzati tulajdonban lévı hirdetı berendezések I. bérleti díja (közterület használati díjjal együtt) II. s/2) Önkormányzati intézmények hirdetése egységesen EXTRA I. t) Közfunkciót vesztett közmővek létesítményei II. III. IV.
Ft/m2/nap Ft/m2/nap Ft/m2/nap Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/nap Ft/m2/nap Ft/m2/nap Ft/m2/nap Ft/m2/hó Ft/db Ft/m2/nap Ft/m2/nap Ft/m2/nap Ft/m2/nap Ft/m2/nap Ft/m2/nap Ft/m2/nap Ft/m2/nap Ft/m2/nap Ft/m2/nap Ft/m2/nap Ft/m2/nap Ft/m2/nap Ft/m2/nap Ft/m2/nap Ft/m2/nap Ft/m2/nap Ft/m2/nap Ft/m2/nap Ft/m2/nap Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó
85 + áfa 55 + áfa 35 + áfa 5865 + áfa 2775 + áfa 800 + áfa 235 + áfa 8425 + áfa 4265 + áfa 2135 + áfa 1705 + áfa 60 + áfa 55 + áfa 25 + áfa 20 + áfa 2675 + áfa 10 + áfa 120 + áfa 90 + áfa 50 + áfa 40 + áfa 30 + áfa 170 + áfa 140 + áfa 115 + áfa 70 + áfa 35 + áfa 30 + áfa 25 + áfa 10 + áfa 10 + áfa 10 + áfa 35 + áfa 30 + áfa 25 + áfa 20 + áfa 20 + áfa 3625 + áfa 1920 + áfa 1495 + áfa 1070 + áfa 2240 + áfa 960 + áfa 640 + áfa 395 + áfa 65 + áfa
u) Hirdetésre használt közmővek létesítményei
v) Új közmővezetékek és berendezéseik
w) Meglévı közmővezetékek és berendezéseik
x)24/ önkormányzati tulajdonú közmő alépítmény
Tárgy:
EXTRA I. II. III. IV. EXTRA I. II. III. IV. EXTRA I. II. III. IV. EXTRA I. II. III. IV.
Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2/hó Ft/m2 Ft/m2 Ft/m2 Ft/m2 Ft/m2 Ft/m2 Ft/m2 Ft/m2 Ft/m2 Ft/m2 Ft/fm/hó Ft/fm/hó Ft/fm/hó Ft/fm/hó Ft/fm/hó
2345 + áfa 1280 + áfa 695 + áfa 460 + áfa 120 + áfa 4585 + áfa 2935 + áfa 695 + áfa 235 + áfa 120 + áfa 460 + áfa 270 + áfa 65 + áfa 35 + áfa 20 + áfa 45 + áfa 35 + áfa 25 + áfa 10 + áfa 5 + áfa
A köztemetıkrıl és temetkezés rendjérıl szóló 36/2000. (IX. 21.) önkormányzati rendelet módosítása
A közgyőlés 14 igen, 2 nem szavazattal, 1 tartózkodással alkotta meg rendeletét: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének 41/2012. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a köztemetıkrıl és a temetkezés rendjérıl szóló 36/2000. (IX. 21.) önkormányzati rendelet módosításáról
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a temetıkrıl és a temetkezésrıl szóló 1999. évi XLIII. törvény 41. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 8. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következı rendeletet alkotja.
1. §
A köztemetıkrıl és a temetkezés rendjérıl szóló 36/2000. (IX. 21.) önkormányzati rendelet 1. mellékletének helyébe jelen rendelet 1. melléklete lép.
2. §
Ez a rendelet 2013. január hó 1. napján lép hatályba.
Vantara Gyula polgármester
Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı 1. melléklet
1. Az eltemettetı által fizetendı díjak: Temetési helyek megváltási és újraváltási díjai: Sírbolthely díja: -- 3 személyes 12.100,- Ft + 27 % = 15.370,- Ft -- 6 személyes 14.500,- Ft + 27 % = 18.420,- Ft -- 9 személyes 15.300,- Ft + 27 % = 19.430,- Ft -- sírbolthely újraváltási díja a sírbolthely díjának 50 %-a Sírhely díja: -- parcella út menti soraiba -- parcella minden más helyé -- szociális gondozottak részére -- gyermek sírhely 6 éves korig -- gyermek sírhely 6-18 éves kori -- sírhely újraváltási díja a sírhely díjának Urnafülke, urnaföld tárolási díja: -- elsı alkalommal -- újraváltási díj Holttest hőtési díja: Sírásás díja:
16.910,- Ft + 27 % = 21.480,- Ft 5.680,- Ft + 27 % = 7.210,- Ft 1.610,- Ft + 27 % = 2.040,- Ft ingyenes 4.020,- Ft + 27 % = 5.100,- Ft 50 %-a
6.460,- Ft + 27 % = 8.200,- Ft 8.550,- Ft + 27 % = 10.860,- Ft 3.210,- Ft + 27 % = 4.080,- Ft 16.570,- Ft + 27 % = 21.040,- Ft
Egyszeri hulladékszállítási díj (pl.: koszorúk, elszáradt virág lerakóhelyen történı elhelyezési díja) 3.210,- Ft + 27 % = 4.080,- Ft
2. A temetkezési szolgáltatók által fizetendı díjak alkalmanként, elhunytanként: Halott- és kellékátvételi díj: -- koporsós temetésnél -- halottátvétel kellékek nélkül -- kellékátvétel -- urna- és kellékátvétel együtt 3. Vállalkozásszerően munkát végzık temetıfenntartási hozzájárulási díja alkalmanként, elhunytanként: (mőköves, kertész, temetkezési szolgáltató stb.)
7.930,- Ft + 27 % =10.070,- Ft 5.800,- Ft + 27 % = 7.380,- Ft 4.200,- Ft + 27 % = 5.330,- Ft 5.010,- Ft + 27 % = 6.360,- Ft
480,- Ft + 27% =
610,- Ft
Tárgy:
A köztisztaság fenntartásáról és az egyes közszolgáltatások kötelezı igénybevételérıl szóló 31/1998. (XII. 17.) önkormányzati rendelet módosítása (2. forduló)
A közgyőlés 14 igen szavazattal, 3 tartózkodással alkotta meg rendeletét: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének 42/2012. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a köztisztaság fenntartásáról és az egyes közszolgáltatások kötelezı igénybevételérıl szóló 31/1998. (XII. 17.) önk. rendelet módosításáról Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében adott felhatalmazás alapján, a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 23. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következı rendeletet alkotja:
1. § A köztisztaság fenntartásáról és az egyes közszolgáltatások kötelezı igénybevételérıl szóló 31/1998. (XII. 17.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 5. § (6) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: „(6) A közszolgáltatási díj megállapításánál ingatlanonként 1 db 120 l-es hulladékgyőjtı edényzet heti egyszeri ürítését kell figyelembe venni, és a közszolgáltató az ennek megfelelı közszolgáltatási díjat a közszolgáltatás igénybevételére kötelezettek részére köteles kiszámlázni mindaddig, amíg ettıl eltérı szerzıdés megkötésére nem kerül sor.” 2. § A Rendelet 5. § (7) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: „(7) A közületek által külön győjtött szilárd települési hulladék közszolgáltatási díját a rendelet 1. melléklete tartalmazza. Közületi hulladékot a keletkezı hulladékmennyiségre vetített áron lehet elszámolni. A termelési hulladék szállítási díja szabadáras.” 3. § A Rendelet 5. §-a a következı (8)-(13) bekezdéssel egészül ki: „(8) A közszolgáltatási díj megállapítása 1 db 80 literes hulladékgyőjtı edényzet heti egyszeri ürítése alapján történik és a közszolgáltatási díjat ennek alapján köteles megfizetni az a közszolgáltatás igénybevételére kötelezett háztartás, amely: a) a kommunális szilárd hulladék győjtésére használt edényzetét a közszolgáltatással érintett ingatlanon belül vagy a más jogszabályban meghatározottaknak megfelelıen közterületen kialakított zárható tárolóban tárolja, b) nyilatkozik arra vonatkozóan, hogy az általa termelt hulladék átlagos mennyisége egy hétre vetítve nem haladja meg a 80 litert;
c) a közszolgáltatónál nem áll fenn tartozása a hulladékszállítási közszolgáltatással összefüggésben, d) a közszolgáltatóval írásban szerzıdést köt, e) az igénylés benyújtásakor (szerzıdéskötéskor) bemutatja a szolgáltató győjtıjáratához illeszthetı szabványos 80 literes edényzet vásárlásáról szóló számlát, amely tartalmazza az igénylı nevét és címét, ahol a győjtıedényzetet használni fogja és f) a vízszolgáltató igazolása vagy bemutatott számla alapján az ingatlanon felhasznált víz mennyisége az igénylést megelızı három hónap vonatkozásában nem haladja meg a 4 m3-t egy hónapra vetítve.” (9) Amennyiben a 80 literes edényzet használatára jogosult ingatlantulajdonosnál/használónál olyan változás következik be, amely alapján nagyobb őrmérető edényzet használata indokolt, köteles haladéktalanul bejelenteni a szolgáltatónak. (10) Ha közszolgáltatás igénybevételére kötelezett a Szolgáltató felé a valóságnak meg nem felelı adatot közöl, és ennek következtében az átadásra kerülı hulladék mennyisége rendszeresen meghaladja a szerzıdésben rögzített győjtıedények őrtartalmát, a Szolgáltató az ingatlantulajdonos megkeresésével egyidejőleg - jogosult a tényleges mennyiségő hulladéknak megfelelı őrtartalmú edényre cserélni az eredeti győjtıedényt, illetve jogosult megemelni az ürítési gyakoriságot vagy a győjtésre átadott győjtıedények számát, és a számlát ennek alapján benyújtani. (11) Az a közszolgáltatás igénybevételére kötelezett, aki a 80 literes edényzet használatára úgy szerez jogosultságot, hogy nem a valóságnak megfelelı adatot közöl, és ez igazolódik, elveszíti a jogosultságát, és nem kezdeményezhet új eljárást a 120 literesnél kisebb őrmérető edényzet használatának engedélyezésére és a 120 literesnél kisebb őrmérető edényzetre vonatkozó díj megállapítására. Azokról, akik a közszolgáltatás igénybevételével összefüggésben visszaélést követnek el, a szolgálató köteles nyilvántartást vezetni. (12) Amennyiben a hulladékgyőjtı edényzetet tulajdonosi közösség használja, úgy a közösség a közösen használt edényzet(ek) minimális összőrtartalmát köteles az egyes ingatlanokra meghatározott minimális őrtartalom szorzata és a begyőjtési gyakoriság hányadosaként megállapítani. Az így számított összőrtartalmat a szolgáltatás keretében alkalmazott – 80 literes, 120 literes, 240 literes, 1100 literes – szabványos edényzettípusok legcélszerőbb kombinációjával biztosítani kell. (13) A hulladékgazdálkodási közszolgáltatással összefüggésben más jogszabályokban megállapított díjakat a Rendelet mellékletében meghatározott díjak nem tartalmazzák.” 4. § A Rendelet 8. §-át megelızı „TELEPÜLÉSI FOLYÉKONY HULLADÉK GYŐJTÉSÉVEL ÉS SZÁLLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS KÖTELEZİ KÖZSZOLGÁLTATÁS” alcím helyébe a következı alcím lép: „A NEM KÖZMŐVEL ÖSSZEGYŐJTÖTT HÁZTARTÁSI SZENNYVÍZ ÉS A LAKOSSÁGI ÁLLATTARTÁSBÓL SZÁRMAZÓ HÍGTRÁGYA BEGYŐJTÉSÉVEL KAPCSOLATOS KÖTELEZİ KÖZSZOLGÁLTATÁS” 5. § A Rendelet 8. § (2) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép:
„(2) Az önkormányzat a) a nem közmővel összegyőjtött háztartási szennyvíz begyőjtésével kapcsolatos közszolgáltatás ellátásáról az ALFÖLDVÍZ Zrt. (székhely: 5600 Békéscsaba, Dobozi út 5.), b) a lakossági állattartásból származó hígtrágya begyőjtésével kapcsolatos közszolgáltatás ellátásáról a Petromix Hungay Kft. (székhely: 1184 Budapest, József u. 16. sz., telephely: 5712 Szabadkígyós, Majorgépszín 2. sz.) útján gondoskodik.” 6. § A Rendelet 11. §-át megelızı „TELEPÜLÉSI FOLYÉKONY ELHELYEZÉSE” fejezetcím helyébe a következı fejezetcím lép:
HULLADÉK
„A NEM KÖZMŐVEL ÖSSZEGYŐJTÖTT HÁZTARTÁSI SZENNYVÍZ ÉS A LAKOSSÁGI ÁLLATTARTÁSBÓL SZÁRMAZÓ HÍGTRAGYA ELHELYEZÉSE” 7. § A Rendelet 11. § (2) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: „(2) A nem közmővel összegyőjtött háztartási szennyvíz csak a Békéscsaba kisréti szennyvíztisztító telepen kialakított mőtárgyban helyezhetı el.” 8. § A Rendelet VI. fejezete helyébe a következı rendelkezés lép: „VI. FEJEZET KÉMÉNYSEPRİIPARI KÖZSZOLGÁLTATÁS KÖTELEZİ IGÉNYBEVÉTELE 12. § A közszolgáltatást a Békés Megyei Tüzeléstechnikai Korlátolt Felelısségő Társaság (5600 Békéscsaba, Derkovits sor 2., a továbbiakban: szolgáltató) látja el. 12/A. § A szolgáltató alkalmazni kívánt díjainak tervezetét a gazdasági évet megelızı év október 1-ig köteles Békéscsaba Megyei Jogú Város jegyzıjéhez benyújtani. 12/B. § (1) A szolgáltatási díjakat e rendelet 3. melléklete tartalmazza. (2) A szolgáltató a tárgyidıszakra jóváhagyott díjakról díjjegyzéket készít, és telephelyén, internetes honlapján közzéteszi, valamint a kirendeltségekben azt látható módon kifüggeszti. 12/C. § A szolgáltató a munkabejelentést (kiértesítést)
a)
hirdetmény útján (a települések forgalmasabb helyein, lakótelepek esetében a lépcsıházban elhelyezett értesítı plakátokon); b) sajtóban, (megyei, illetve helyi sajtókiadványokban); c) elektronikusan, (az egyes települések honlapjain); d) a közszolgáltató honlapján, e) az értesítés ellenére zárva talált lakások tulajdonosainak postaládájában elhelyezett – a szolgáltatónál rendszeresített, szigorú számadás alá vont – értesítı nyomtatvány alkalmazásával végzi. 12/D. § A közszolgáltatás elvégzését a szolgáltató az ingatlan használója aláírásával igazoltatja. 12/E. § Az ingatlan használója köteles az üzemelı kémények számában, az ingatlan használója személyében bekövetkezett változást a szolgáltatónak írásban bejelenteni.” 9. § A Rendelet 1. számú melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép. 10. § A Rendelet 2. számú melléklete helyébe e rendelet 2. melléklete lép. 11. § A Rendelet 3. számú melléklete helyébe e rendelet 3. melléklete lép. 12. § (1) Ez a rendelet - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – 2012. december 28. napján lép hatályba. (2) A rendelet 1-8. §-a és 10-11. §-a 2013. január 1. napján lép hatályba.
Vantara Gyula polgármester .
Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı
1. melléklet Szilárd települési hulladék szállítás közszolgáltatási díjai 2012. december 28-tól Szolgáltatási díj Lakossági szilárd hulladék szállítás 1. 80 l-es hulladékgyőjtı edényzet: · megrendelı edényzetébıl 2. 120 l-es hulladékgyőjtı edényzet: · megrendelı edényzetébıl · szolgáltató edényzetébıl 3. 240 l-es hulladékgyőjtı edényzet: · megrendelı edényzetébıl · szolgáltató edényzetébıl 4. 1,1 m3-es hulladékgyőjtı edényzet: · megrendelı edényzetébıl · szolgáltató edényzetébıl 5. Zsákos hulladékgyőjtés 3 m3-es edényzet, ürítés heti kétszer, szolgáltató 6. edényzetébıl szükség szerinti mosással
Ft/ürítés
295 + áfa
Ft/ürítés Ft/ürítés
370 + áfa 402 + áfa
Ft/ürítés Ft/ürítés
732 + áfa 795 + áfa
Ft/ürítés Ft/ürítés Ft/ürítés
3.346 + áfa 3.614 + áfa 370 + áfa
Ft/ürítés
13.850 + áfa
Ft/ürítés Ft/ürítés
685 + áfa 819 + áfa
Ft/ürítés Ft/ürítés
685 + áfa 843 + áfa
Ft/ürítés Ft/ürítés
874 + áfa 1.079 + áfa
Ft/ürítés Ft/ürítés Ft/ürítés Ft/hó/db
2.606 + áfa 3.252 + áfa 5.709 + áfa 3.980 + áfa
Ft/ürítés
740 + áfa
Ft/t
551+ áfa
Ft/t Ft/t Ft/t Ft/t Ft/t
551 + áfa 480 + áfa 7.287 + áfa 6.957 + áfa 8.736 + áfa díjtalan
Közületi hulladékszállítás 7. 110 l-es hulladékgyőjtı edényzet - megrendelı edényzetébıl - szolgáltató edényzetébıl 8. 120 l-es hulladékgyőjtı edényzet - megrendelı edényzetébıl - szolgáltató edényzetébıl 9. 240 l-es hulladékgyőjtı edényzet - megrendelı edényzetébıl - szolgáltató edényzetébıl 10. 1,1 m3-es hulladékgyőjtı edényzet: - megrendelı edényzetébıl - szolgáltató edényzetébıl 11. 5 m3-es konténer szolgáltatási díj Edényhasználati díj Edényzettel nem rendelkezı közületek 12. (kisvállalkozók) hulladékszállítási díja Hulladék elhelyezés és kezelés 13. Törmelék 14. Nyesedék, lom 15. Lakosság által beszállított nyesedék, lom 16. Kommunális hulladék 17. Lakosság által beszállított kommunális hulladék 18. Termelési hulladék 19. Föld (max.: 20 % törmeléket tartalmazhat)
A díjak nem tartalmazzák hulladékokról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 5. mellékletében elıírt hulladéklerakási járulékot.
2. melléklet A nem közmővel összegyőjtött háztartási szennyvíz és a lakossági állattartásból származó hígtrágya begyőjtésével kapcsolatos közszolgáltatás díjai 2013. január 1-tıl
Szolgáltatás Nem közmővel összegyőjtött háztartási szennyvíz begyőjtésének díja, amely a 1. közszolgáltatás ellátásához biztosított központi költségvetési támogatással csökkentendı 2. Kerti WC tisztítás, szállítás
Szolgáltatási díj
612,- Ft/m3 + áfa 8.000,- Ft/db + áfa
3. Lakossági állattartásból származó hígtrágya: Elhelyezési díj: Szállítási díj:
1.148,- Ft/m3 + áfa 962,- Ft/m3 + áfa
3. melléklet Kéményseprı-ipari közszolgáltatás díjai Békéscsaba közigazgatási területén 2013. január 1-jétıl 1. Sormunka keretében végzett tevékenységek
Égéstermék elvezetı jele ENHS
ENHG
KNHS
KNHG
NNHS
NNHG
ENTS
ENTG
KNTS
KNTG
NNTS
NNTG
EZHS
Megnevezés egyedi, nyílt égésterő, huzathatás alatt álló, szilárd tüzelıanyaggal egyedi, nyílt égésterő, huzathatás alatt álló, gáz tüzelıanyaggal központi, nyílt égésterő, huzathatás alatt álló, szilárd tüzelıanyaggal központi, nyílt égésterő, huzathatás alatt álló, gáz tüzelıanyaggal nagy keresztmetszető, nyílt égésterő, huzathatás alatt álló, szilárd tüzelıanyaggal nagy keresztmetszető, nyílt égésterő, huzathatás alatt álló, gáz tüzelıanyaggal egyedi, nyílt égésterő, túlnyomásos, szilárd tüzelıanyaggal egyedi, nyílt égésterő, túlnyomásos, gáz tüzelıanyaggal központi, nyílt égésterő, túlnyomásos, szilárd tüzelıanyaggal központi, nyílt égésterő, túlnyomásos, gáz tüzelıanyaggal nagy keresztmetszető, nyílt égésterő, túlnyomásos, szilárd tüzelıanyaggal nagy keresztmetszető, nyílt égésterő, túlnyomásos, gáz tüzelıanyaggal egyedi, zárt égésterő, huzathatás alatt álló, szilárd tüzelıanyaggal
Elıírt Nyilvántartási Alkalmankénti gyakoriság egység díj (alkalom) db
852,- Ft + áfa
2
db
906,- Ft + áfa
1
fm
426,- Ft + áfa
2
fm
381,- Ft + áfa
1
fm
607,- Ft + áfa
2
fm
507,- Ft + áfa
1
db
942,- Ft + áfa
2
db
979,- Ft + áfa
1
fm
498,- Ft + áfa
2
fm
435,- Ft + áfa
1
fm
643,- Ft + áfa
2
fm
526,- Ft + áfa
1
db
852,- Ft + áfa
2
EZHG
KZHS
KZHG
NZHS
NZHG
EZTS
EZTG
KZTS
KZTG
NZTS
NZTG
GNHS*
GNHG*
GZHS*
GZHG*
GZTS* GZTG*
egyedi, zárt égésterő, huzathatás alatt álló, gáz tüzelıanyaggal központi, zárt égésterő, huzathatás alatt álló, szilárd tüzelıanyaggal központi, zárt égésterő, huzathatás alatt álló, gáz tüzelıanyaggal nagy keresztmetszető, zárt égésterő, huzathatás alatt álló, szilárd tüzelıanyaggal nagy keresztmetszető, zárt égésterőhuzathatás alatt álló, szilárd tüzelıanyaggal egyedi, zárt égésterő, túlnyomásos, szilárd tüzelıanyaggal egyedi, zárt égésterő, túlnyomásos, gáz tüzelıanyaggal központi, zárt égésterő, túlnyomásos, szilárd tüzelıanyaggal központi, zárt égésterő, túlnyomásos, gáz tüzelıanyaggal nagy keresztmetszető, zárt égésterő, túlnyomásos, szilárd tüzelıanyaggal nagy keresztmetszető, zárt égésterő, túlnyomásos, gáz tüzelıanyaggal győjtı jellegő, nyílt égésterő, huzathatás alatt álló, szilárd tüzelıanyaggal győjtı jellegő, nyílt égésterő, huzathatás alatt álló, gáz tüzelıanyaggal győjtı jellegő, zárt égésterő, huzathatás alatt álló, szilárd tüzelıanyaggal győjtı jellegő, zárt égésterő, huzathatás alatt álló, gáz tüzelıanyaggal győjtı jellegő, zárt égésterő, túlnyomásos, szilárd tüzelıanyaggal győjtı jellegő, zárt égésterő, túlnyomásos, gáz
db
906,- Ft + áfa
1
fm
426,- Ft + áfa
2
fm
381,- Ft + áfa
1
fm
607,- Ft + áfa
2
fm
507,- Ft + áfa
1
db
942,- Ft + áfa
2
db
979,- Ft + áfa
1
fm
498,- Ft + áfa
2
fm
435,- Ft + áfa
1
fm
643,- Ft + áfa
2
fm
526,- Ft + áfa
1
szint
535,- Ft + áfa
2
szint
526,- Ft + áfa
1
szint
535,- Ft + áfa
2
szint
526,- Ft + áfa
1
szint
643,- Ft + áfa
2
szint
652,- Ft + áfa
1
tüzelıanyaggal ET
egyedi tartalék
db
544,- Ft + áfa
1
KT
központi tartalék
fm
245,- Ft + áfa
1
NT
nagy keresztmetszető tartalék
fm
335,- Ft + áfa
1
GT*
győjtı tartalék
szint
254,- Ft + áfa
1
* Mellékcsatornás gyûjtõ jellegû égéstermék-elvezetõ esetében a mellékcsatornát plusz szintnek kell tekinteni
2. Megrendelésre kötelezı tevékenységek Szolgáltatási díj A sormunka keretében feltárt az égéstermékelvezetõ járatában lerakódott, csak égetéssel eltávolítható szurokréteg kiégetése külön egyeztetés alapján Közvetlen homlokzati égéstermék-kivezetéssel rendelkezõ tüzelõberendezések égéstermékelvezetõjének ellenõrzése, tisztítása A 10 000 cm2 feletti járat keresztmetszetû égéstermék-elvezetõ ellenõrzése tisztítása A fenti tevékenységeket további kiszállási díj terheli
db/óra
3.624,- Ft + áfa
db
616,- Ft + áfa
fm
1.087,- Ft + áfa
alkalom
1.812,- Ft + áfa
3. Megrendelésre végzett tevékenységek
ENH ENT ET
EZH EZT
GNH GZH GZT GT
db
db
szint
KNH KNT KT NNH NNT NT db
Új égéstermék elvezetı kivitelezés közbeni, eltakarás elıtti viszgálata:
1.522,- Ft + áfa
2.102,- Ft + áfa
725,- Ft + áfa
4.712,- Ft + áfa
6.161,- Ft + áfa
Új , felújított, átalakított vagy újból használatba vett égéstermék elvezetı üzembe helyezés elıtti vizsgálata:
2.428,- Ft + áfa
3.624,- Ft + áfa
1.269,- Ft + áfa
7.249,- Ft + áfa
9.061,- Ft + áfa
1.522,- Ft + áfa
2.102,- Ft + áfa
725,- Ft + áfa
4.712,- Ft + áfa
6.161,- Ft + áfa
1.232,- Ft + áfa
1.667,- Ft + áfa
544,- Ft + áfa
3.806,- Ft + áfa
4.929,- Ft + áfa
Meglévı égéstermék-elvezetı, tüzelıanyag váltással, tüzelıberendezés cserével, új tüzelıberendezés üzembe helyezésével kapcsolatos elızetes helyszíni vizsgálat: Meglévı égéstermék-elvezetı, funkcióváltásával, átalakításával, használaton kívül helyezésével vagy bontásával kapcsolatos elızetes helyszíni vizsgálat:
Kiszállás ( 1 munkaegység / fı):
1 812,- Ft + áfa
KZH KZT NZH NZT db
A mőszaki megoldás megfelelıségével összefüggı, megrendelt vizsgálatok egy lakás, illetve rendeltetési egység esetén: kettı - hat lakás, illetve rendeltetési egység esetén: hatnál több lakás, illetve rendeltetési egység esetén (épületenként) : központi kéményes épület (60-140kW): ipari és kommunáls létesítmények (140kW felett): helyszíni szaktanácsadás (kiszállási díj is terheli):
Tárgy:
11.200,- Ft + áfa 22.400,- Ft + áfa 33.600,- Ft + áfa 22.400,- Ft + áfa 28.000,- Ft + áfa 11.200,- Ft + áfa
Az Alföldvíz Zrt. közgyőlési elıterjesztéseinek véleményezése
A közgyőlés 13 igen szavazattal, 4 tartózkodással a következı határozatot hozta: 364/2012. (XII. 14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza Vantara Gyula polgármestert, hogy az Alföldvíz Zrt. 2012. december 18-ai közgyőlésén a Zrt. elıterjesztéseinek tárgyalásakor Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatát a jelen elıterjesztésben foglaltak figyelembe vételével képviselje. Felelıs: Határidı:
Vantara Gyula polgármester 2012. december 18.
Tárgy:
A Békéscsaba, Kétegyházi út 30. sz. alatti ingatlan hasznosítása
A közgyőlés 15 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodással a következı határozatot hozta: 365/2012. (XII. 14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a békéscsabai 2643/1. hrsz-ú ingatlan hasznosításával kapcsolatban az alábbi döntést hozza: I.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a 225/2012. (VI. 22.) közgy. határozat 1. pontját hatályon kívül helyezi.
II.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Bakos István vállalkozó által a 2643/1 hrsz.-ú ingatlan nyilvános árverésén befizetett 1.092.200, Ft, azaz egymillió-kilencvenkétezer-kétszáz forint árverési letéti díjat visszafizeti,
és az árverési vevıt mentesíti az adásvételi szerzıdés megkötésének kötelezettsége alól. III.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése bérbe adja a békéscsabai 2643/1 hrsz.-ú, 4578 m2 területő, telephely megnevezéső ingatlant Bakos István, Kétegyháza, Fı tér 3/b. szám alatti vállalkozó számára, az alábbi feltételekkel: - A bérleti szerzıdést tíz évre, határozott idıtartamra kell megkötni. A bérleti szerzıdés a felek kölcsönös szerzıdéses akarata esetén meghosszabbítható. - A bérleti szerzıdést legkésıbb 2013. március 1-jéig meg kell kötni. - A bérleti díj bruttó 15.000,- Ft/hó, amelyet minden hónap 10-éig kell megfizetni, és amelyet 2014. január 1-jétıl a KSH által közölt fogyasztói árindexnek megfelelıen
korrigálni kell. A bérleti díj mértéke 2019. január 1-jei hatállyal felülvizsgálatra kerül. - A bérlınek 4-8 fıs foglalkoztatotti létszámbıvítést kell vállalnia a bérleti szerzıdés elsı évében. - Amennyiben a bérelt ingatlan vonatkozásban a felek között a jövıben adásvételi szerzıdés jön létre, a bérleti szerzıdéssel szabályozott bérleti jogviszony a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésével egyidejőleg megszőnik. - A bérlı tudomásul veszi, hogy rendkívüli felmondás esetén sem pénzbeli kártérítést, sem csereingatlant vagy egyéb elhelyezési igényt a bérbeadóval szemben nem támaszthat. - A bérlı tudomásul veszi, hogy az általa – akár engedéllyel, akár engedély nélkül végzett értéknövelı beruházások ellenértékét nem követelheti a bérbeadótól, arról a szerzıdés aláírásával lemond. - A bérlı köteles a bérleti szerzıdés elsı évében a telephelyet üzembe helyezni, és ezen belül az alábbi tennivalókat elvégezni: • A környezetvédelmi hatóságtól a telephely üzemelési engedélyét be kell szerezni. • A bérelt létesítményt be kell keríteni. • A gaztalanítási, cserjeirtási munkákat el kell végezni. • A közmőbekötéseket (víz, villany) ki kell építeni. • Minimális javításként valamennyi épület tetıszerkezetét ki kell javítani. • A szociális épületrészt (vizesblokk, főtés) újjá kell építeni. A bérlı köteles a bérleti szerzıdés aláírásától számított elsı év végén a fent írt feltételek teljesítését igazolni.
IV.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza Vantara Gyula polgármestert, hogy a fent írt feltételekkel a bérleti szerzıdést aláírja.
Felelıs: Határidı:
Vantara Gyula polgármester 2013. március 1.
Tárgy:
ALAPÍTÓI DÖNTÉS A Békés Megyei Temetkezési Kft.-t érintı napirendhez jegyzıkönyv hitelesítık és jegyzıkönyvvezetı megválasztása
A közgyőlés 15 igen, egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 366/2012. (XII. 14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Békés Megyei Temetkezési Kft.-t érintı alapítói döntéshozatalhoz jegyzıkönyv hitelesítınek megválasztja Miklós Attila és Takács Péter képviselıket, jegyzıkönyvvezetınek Belanka Zsolt köztisztviselıt. Tárgy:
ALAPÍTÓI DÖNTÉS Javaslat a Békés Megyei Temetkezési Kft. ügyvezetıjének személyére
A közgyőlés 13 igen, 4 nem szavazattal a következı határozatot hozta: 367/2012. (XII. 14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése javasolja a Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt.-nek, hogy a Békés Megyei Temetkezési Kft. taggyőlésén Hricsovinyi Tamás (szül.: Békéscsaba, 1985. 09. 22., anyja neve: Kókai Terézia), 5600 Békéscsaba, Váci M. u. 15/1. sz. alatti lakost javasolja ügyvezetınek munkaviszony keretében, 2014. december 31-ig terjedı idıszakra. Felelıs: Határidı: Tárgy:
Vantara Gyula polgármester 2012. december 31. A Farkasagro Plusz Kft. Almáskerti Ipari Park 6/1. sz. alatti ingatlan beépítési kötelezettség meghosszabbítására irányuló kérelme
A közgyőlés 17 igen, egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 368/2012. (XII. 14.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Farkasagro Plusz Kft. kérelmére hozzájárul ahhoz, hogy a Békéscsaba, Almáskerti Ipari Park 20528/14. hrsz. alatti ingatlanra vonatkozó beépítési kötelezettség 2013. június 30-ig meghosszabbításra
kerüljön. A hozzájárulás feltétele, hogy a Farkasagro Plusz Kft. külön írásbeli megállapodásban késedelmikötbér-fizetési kötelezettséget vállaljon arra az esetre, ha a beépítési kötelezettségének a meghosszabbított határidı alatt sem tesz eleget. A késedelmi kötbér mértéke a határidı lejártát követıen napi 10.000,- Ft. 2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felkéri Kozma Jánost, a Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. vezérigazgatóját a megállapodás elıkészítésére, és felhatalmazza Vantara Gyula polgármestert annak aláírására.
Felelıs:
Vantara Gyula polgármester Kozma János, a Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. vezérigazgatója 2012. december 31.
Határidı: Tárgy:
Víziközmő-vagyon tulajdonjogi rendezése, térítésmentes átháramoltatása
A közgyőlés 13 igen szavazattal, 4 tartózkodással a következı határozatot hozta: 369/2012. (XII. 14.) közgy. HATÁROZAT I.
A Települési víziközmő-vagyon tulajdonjogi rendezése Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza Vantara Gyula polgármestert, hogy az Alföldvíz Zrt.-vel a békéscsabai víziközmő-vagyon kiadásával kapcsolatos, jelen határozat 1. mellékletét képezı Egyetértési jegyzıkönyvet aláírja. Felelıs: Vantara Gyula polgármester Határidı: 2012. december 31.
II. Regionális víziközmő-vagyon tulajdonjogi rendezése Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése elfogadja a regionális víziközmő-vagyon tulajdonjogi helyzetének rendezésérıl szóló megállapodást az alábbiak szerint: 1. A víziközmő-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény rendelkezései szerint az ivóvízrendszer mőködtetınél lévı vagyonának átháramlásával kapcsolatosan az alábbi értékeket fogadja el a közgyőlés: Sorszám 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
Önkormányzat neve Békés Város Önkormányzata Békéscsaba M. J. V. Önkormányzata Bélmegyer Község Önkormányzata Csabaszabadi Községi Önkormányzat Csárdaszállás Községi Önkormányzat Dévaványa Város Önkormányzat Doboz Nagyközség Önkormányzat Gyomaendrıd Város Önkormányzata Kamut Község Önkormányzata
Átháramló vagyon (2012. VII. 31. nyt. adatok szerint) értéke [Ft] 24 793 198 101 558 079 1 215 578 298 161 596 321 9 495 267 4 885 246 15 779 575 1 307 319
10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29.
Kétegyháza Nagyközség Önkormányzat Kétsoprony Község Önkormányzata Körösladány Város Önkormányzat Köröstarcsa Község Önkormányzata Körösújfalu Községi Önkormányzat Kötegyán Község Önkormányzat Lıkösháza Község Önkormányzat Medgyesbodzás Községi Önkormányzat Méhkerék Község Önkormányzata Mezıberény Város Önkormányzat Murony Község Önkormányzat Okány Község Önkormányzat Pusztaottlaka Községi Önkormányzat Sarkad Város Önkormányzat Sarkadkeresztúr Község Önkormányzata Szabadkígyós Község Önkormányzat Tarhos Község Önkormányzata Telekgerendás Községi Önkormányzat Újszalonta Község Önkormányzat Vésztı Városi Önkormányzat Mindösszesen:
4 220 119 1 261 449 8 761 334 2 912 799 504 579 1 559 609 2 041 253 1 032 094 2 798 122 12 316 325 1 421 997 2 522 897 435 773 12 545 679 1 697 222 3 188 025 1 055 030 1 811 899 114 677 7 224 660 229 354 286
Ezen értékek a 2012. év hátralévı idıszakát illetıen amortizálódnak és arányosan csökkennek. A felekre jutó értékek a fenti adatokhoz képest ezen amortizációval csökkentetten kerülnek kiadásra 2013. január 1-jén. 2. Az Ivóvízminıség-javító program megvalósulását követıen létrejövı Regionális víziközmő-rendszer vagyonának felosztását az alábbi tulajdoni részarányokkal fogadja el a közgyőlés: Sorszám
Önkormányzat neve
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17.
Almáskamarás Községi Önkormányzat Békés Város Önkormányzata Békéscsaba M. J. V. Önkormányzata Bélmegyer Község Önkormányzata Bucsa Község Önkormányzata Csabaszabadi Községi Önkormányzat Csanádapáca Községi Önkormányzat Csárdaszállás Községi Önkormányzat Csorvás Város Önkormányzata Dévaványa Város Önkormányzat Doboz Nagyközség Önkormányzat Ecsegfalva Község Önkormányzata Füzesgyarmat Város Önkormányzat Gerendás Községi Önkormányzat Gyomaendrıd Város Önkormányzata Gyula Város Önkormányzata [Városerdı] Kamut Község Önkormányzata
tulajdoni részarány 10.000-ed arányban kifejezve 34 927 3.794 45 60 11 115 22 220 355 183 37 277 44 589 9 49
18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43.
Kertészsziget Község Önkormányzat Kétegyháza Nagyközség Önkormányzat Kétsoprony Község Önkormányzata Körösladány Város Önkormányzat Köröstarcsa Község Önkormányzata Körösújfalu Községi Önkormányzat Kötegyán Község Önkormányzat Lıkösháza Község Önkormányzat Medgyesbodzás Községi Önkormányzat Méhkerék Község Önkormányzata Mezıberény Város Önkormányzat Mezıgyán Község Önkormányzat Murony Község Önkormányzat Nagykamarás Község Önkormányzat Okány Község Önkormányzat Pusztaottlaka Községi Önkormányzat Sarkad Város Önkormányzat Sarkadkeresztúr Község Önkormányzata Szabadkígyós Község Önkormányzat Szeghalom Város Önkormányzat Tarhos Község Önkormányzata Telekgerendás Községi Önkormányzat Újiráz Községi Önkormányzat Újszalonta Község Önkormányzat Vésztı Városi Önkormányzat Zsadány Község Önkormányzat Mindösszesen:
14 157 47 327 109 19 59 76 38 104 460 43 54 57 95 16 469 63 120 432 40 68 23 4 270 65 10.000
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése felhatalmazza Vantara Gyula polgármestert a fenti részarányokat tartalmazó, a regionális víziközmő-vagyon tulajdonjogi helyzetének rendelkezésérıl szóló megállapodás aláírására, illetve feljogosítja, hogy a vagyonrendezés ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséhez szükséges, fenti tulajdoni részarányokat tartalmazó megállapodást aláírja. Felelıs: Vantara Gyula polgármester Határidı: 2012. december 31.
1. melléklet
EGYETÉRTÉSI JEGYZİKÖNYV az önkormányzati tulajdonú víziközmőveken a Társaság által végzett beruházási és értéknövelı felújítási munkák tulajdonjogának átszállásáról Mely létrejött egyrészrıl az Alföldvíz Regionális Víziközmő-szolgáltató Zártkörően Mőködı Részvénytársaság (székhely: 5600 Békéscsaba, Dobozi u. 5. sz., g: 04-10-001580, adószám: 13100887-2-04, KSH: 13100887-3600-114-04) mint tulajdont átadó Társaság, másrészrıl a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhely: 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz.) mint tulajdont átvevı Önkormányzat, továbbiakban együttesen: Aláírók között alulírott napon és helyen az alábbi tartalommal: 1. Elızmények: 1.1. A tulajdont átadó Társaság 1990. évet megelızı idıszak óta biztosítja a tulajdont átvevı Önkormányzat számára a közmőves ivóvíz-szolgáltatást és 1990. évet megelızı idıszak óta a közmőves szennyvízelvezetést. A tulajdont átadó Társaság és a tulajdont Átvevı Önkormányzat a közöttük fennálló üzemeltetési jogviszonyt 2008.10.13. napján módosították. Elıbbiek szerint az Önkormányzat a Békés Megyei Vízmővek Zrt. (új cégnéven: Alföldvíz Regionális Víziközmő-szolgáltató Zrt.) üzemeltetésébe adta a szerzıdésben meghatározott korlátozottan forgalomképes víziközmő vagyontárgyait közmőves ivóvízellátási és közmőves szennyvízelvezetési és tisztítási közszolgáltatási tevékenység ellátása végett. 1.2. Aláírók rögzítik, hogy a jelen egyetértési jegyzıkönyv tárgya a jelen okirat 1.1. pontjában hivatkozott üzemeltetési szerzıdés hatálya alá tartozó, Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata ivóvíz- és szennyvíz ellátó rendszere. 1.3. Aláírók rögzítik, hogy a tulajdont átvevı Önkormányzat tulajdonában álló közmővagyonon a tulajdont átvevı Társaság által 1997. évet követıen elvégzett beruházási és értéknövelı felújítási munkák a tulajdont átadó Társaság könyveiben kerültek aktiválásra a 2. pontban részletezettek szerint. 1.4. A 2011. évi CCIX. számú víziközmő-szolgáltatásról szóló törvény 79. § (1) bekezdése alapján „Az a víziközmő, vagy víziközmő létrehozására irányuló beruházás, amely olyan gazdálkodó szervezet tulajdonában áll, mely felett - ide nem értve a munkavállalói résztulajdont - a tulajdoni részesedés egésze a nemzeti vagyonba tartozik, 2013. január 1-jén az ellátásért felelıs tulajdonába kerül. A tulajdonjog jelen törvény erejénél fogva ingyenesen, a tulajdonjoghoz kötıdı jogokkal és kötelezettségekkel együttesen, száll át.” 1.5. A tulajdont átadó Társaság kijelenti, hogy a tulajdoni részesedéseinek egésze a nemzeti vagyonba tartozik, ily módon az 1.4. pontban hivatkozott törvényi rendelkezés alapján a tulajdonában álló víziközmő vagyonból a tulajdont átvevı Önkormányzatot megilletı, a 2. pontban foglaltak szerinti vagyon tehermentesen, a törvény erejénél fogva az
ellátásért felelıs, a tulajdont átvevı Önkormányzat tulajdonába száll át 2013. január 1. napjával. 1.6. Aláírók rögzítik, hogy a 2011. évi CCIX. számú, a víziközmő-szolgáltatásról szóló törvény 79. § (7) bekezdésben foglaltan a tulajdont átruházó Társaság a rendszerfüggetlen víziközmő elemre nézve a 7. § (1) bekezdése szerinti a fogyasztói vízmérık tekintetében a Felek között létrejött Üzemeltetési Szerzıdés V.D.1. pontjában foglaltak szerint jogcímmel rendelkezik. A hivatkozott, fogyasztói vízmérıcserék víziközmő-szolgáltató általi elvégzésére vonatkozó rendelkezés értelmezése kapcsán Felek ezúton megerısítik, hogy azt a Vksztv. 7. § (1) bekezdése szerinti megállapodásnak tekintik. A Vksztv. szerinti egyéb rendszerfüggetlen elemek tekintetében tulajdonosi státusza a tulajdont átadó Társaságnak nincs, így 79. § (1) bekezdésben foglalt átháramlás minden más víziközmő vagyonelemre kiterjed. 1.7. Aláírók célja, hogy a jelen okirat aláírásával deklarálják az 1.4. pontban hivatkozott törvényi rendelkezés kapcsán a tulajdont átadó Társaságtól a tulajdont átvevı Önkormányzat részére átháramló vagyon értéket. 1.8. Aláírók kijelentik, hogy a jelen jognyilatkozatot kifejezetten a 2011. évi CCIX. sz. víziközmő-szolgáltatásról szóló törvény 79. § (4) bekezdésére hivatkozással teszik meg, mely alapján térítésmentes vagyonátruházásban állapodnak meg a 2007. évi CXXVII. törvény (ÁFA törvény) 11. § (3) bekezdés a. pontja alapján, ily módon a vagyonátadás az általános forgalmi adó szempontjából közcélú adománynak, a társasági adó szempontjából a víziközmő-szolgáltatást végzı vállalkozási, bevételszerzı tevékenységével összefüggı költségnek, ráfordításnak minısül. 2. A vagyon kiadása és a vagyon értékének összegszerősége 2.1. A jelen megállapodás tárgyát képezı közmőves ivóvíz ellátását biztosító víziközmővagyontárgyak megnevezését az Aláírók az 1. számú mellékletben tüntetik fel, az egyes tételek tekintetében a nettó nyilvántartási értéket tételesen rögzítve, mely értékeket az Aláírók kölcsönösen elfogadják. 2.2. A térítésmentes átadás tárgyául szolgáló vagyon értékét Aláírók a 2012. július 31. napi állapot szerint, nettó értéken összesen 691 269 311 Ft-ban rögzítik. 2.3. Aláírók rögzítik, hogy a 2012. július 31. – 2012. december 31. idıszak alatt bekövetkezı gazdasági események jelen okiratban részletezett vagyonátadásra kiható változásait legkésıbb 2013. március 31. napjáig külön okiratban rögzítik. 2.4. Aláírók kijelentik, hogy a jelen megállapodás tárgyát képezı víziközmővek a Polgári törvénykönyv 95. §-nak rendelkezései alapján a fekvésük szerinti ingatlanok alkotórészei, az ingatlanokkal szerves egységet képeznek, ezáltal az önkormányzati tulajdonú közmővagyonon végzett beruházási és értéknövelı felújítási munkák az önkormányzat tulajdonában álló, már meglévı vagyonelemek növekményei. 2.5. Aláírók rögzítik azt, hogy a tulajdont átadó Társaság által a jelen okirattal átadott víziközmőveket a tulajdont átvevı Önkormányzattal kötött üzemeltetési szerzıdés alapján változatlanul birtokban tartja, ezen körülményekre tekintettel az Aláírók az üzemeltetési szerzıdés jelenhez egyetértési jegyzıkönyvet csatolják.
2.6. Aláírók rögzítik, hogy jelen okirat aláírásával a tulajdont átadó Társaság tehermentesen, akként adja át az 1. sz. mellékletben meghatározott vagyonelemeket, hogy a számviteli nyilvántartásokból 2013. január 1. napjával azokat kivezeti, így átadja, az átvevı önkormányzat pedig a számviteli nyilvántartásaiba 2013. január 1. napjával bevezeti, így átveszi azokat. Jelen jegyzıkönyv 4 példányban készült, melybıl 2 példány a tulajdont átadó Társaságot, 2 példány a tulajdont átvevı Önkormányzatot illet meg.
Kelt:…………..……, 2012.……………
Tulajdont átadó Társaság
Kelt:…………..……, 2012.……………
Tulajdont átvevı Önkormányzat
Tárgy:
A Csaba Belvárosi Parkolóház Kft. részére nyújtandó kölcsön
A közgyőlés 14 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodással a következı határozatot hozta: 370/2012. (XII. 14.) közgy. HATÁROZAT 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Csaba Belvárosi Parkolóház Fejlesztı és Üzemeltetı Kft. (székhely: 5600 Békéscsaba, Andrássy út 3-5., Cg. 04-09009203) részére 3.500.000,- Ft, azaz hárommillió-ötszázezer forint tagi kölcsönt biztosít, a kölcsön visszafizetésének határidejeként 2015. december 31. napját határozza meg. Amennyiben a kölcsön visszafizetés nem történik meg, ennek arányában az önkormányzat részérıl üzletrész lejegyzésére kerül sor. 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza Vantara Gyula polgármestert, hogy a fenti feltételekkel a kölcsönszerzıdést kösse meg. Felelıs: Határidı:
Vantara Gyula polgármester 2013. január 31.
Tárgy:
Pályázat benyújtása mőfüves sportpálya kialakítására a Békéscsaba 2595/9. és 2595/5. hrsz.-ú ingatlanokon
A közgyőlés 17 igen, egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 371/2012. (XII. 14.) közgy. HATÁROZAT I. 1 . Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot nyújt be a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 22/C. § szerinti látvány-csapatsport támogatás igénybevétele céljából, a Magyar Labdarugó Szövetség (a továbbiakban MLSZ) által meghirdetett országos labdarúgó pályaépítési program keretében, egy nagymérető (105 x 68 méter alapterülető), villanyvilágítással ellátott mőfüves pálya megépítésére. 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése kizárólagos tulajdonosként hozzájárul a Békéscsaba 2595/9 és 2595/5 helyrajzi számú területeken megvalósítandó sportpálya építéséhez. 3. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a pályázat támogatása esetén a 2013. évi költségvetésben biztosítja az MLSZ-nek fizetendı ellenérték (a bruttó beruházási összköltség 30%-a) összegét legfeljebb 53.000.000,- Ft, azaz ötvenhárommillió forint erejéig a fejlesztés megvalósításához.
10
4. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése megismerte és elfogadja a jelen határozat mellékletét képezı, az MLSZ-szel és a Békéscsaba Utánpótlás-nevelı Futball Clubbal (a továbbiakban: UFC) kötendı Együttmőködési megállapodásokat és felhatalmazza Vantara Gyula polgármestert ezek aláírására. 5. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése hozzájárul a jelen határozat mellékletét képezı tulajdonosi hozzájárulás kiadásához és felhatalmazza Vantara Gyula polgármestert ennek aláírására. 6. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza Vantara Gyula polgármestert a pályázathoz szükséges egyéb jognyilatkozatok kiadására. Felelıs: Határidı:
Vantara Gyula polgármester 2012. december 14.
7. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felkéri a Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt.-t, hogy amennyiben az önkormányzat által benyújtott pályázat támogatásban részül, úgy a pályázat adatai alapján a jelenleg hatályban lévı, az UFC-vel Békéscsabán, 2011. november 2. napján kötött határozott idejő bérleti szerzıdését módosítsa a terület, illetve a bérleti díj vonatkozásában. Felelıs: Határidı:
Kozma János vezérigazgató 2013. június 30.
II. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése csak abban az esetben köti meg az MLSZ-szel az együttmőködési megállapodást, ha az UFC a megépítendı futballpálya által elfoglalt ingatlan tekintetében vállalja - egy külön megállapodás keretében - az alábbi feltételek teljesítését: -
-
-
A jelen határozat mellékletét képezı, MLSZ-szel kötendı együttmőködési megállapodásban szereplı önkormányzati feladatokat átvállalja a V. 7-es, 8-as, 9-es, 10-es, 11-es, 15-ös, 16-os, 17-es, valamint 18-as pontokban foglaltaknak, továbbá a VIII. 6. pontnak megfelelıen, továbbá a IV. 4. pontban szereplı ellenérték összegét az önkormányzathoz megérkezı számla kézhezvételétıl számított 3 naptári napon belül megfizeti az önkormányzat bankszámlájára. Vállalja a projekt benyújtásához, a pályázat megvalósításához, kivitelezéséhez szükséges valamennyi terv, engedély beszerzését, ennek költségeit. Amennyiben a kivitelezés során a talajszerkezet, talajvíz, belvíz stb. miatt szükségessé válik a kivitelezési terv módosítása, úgy ennek valamennyi költségét viseli. Vállalja az építkezés egész idıtartama alatt a beruházáshoz szükséges feltételek biztosítását (felvonulási terület biztosítása, vízvételi lehetıség, áramvételi lehetıség, munkaterület kivitelezésre alkalmassá tétele, stb.) és ennek költségeit. A kivitelezés megkezdéséig vállalja a szükséges energiaellátás összes mőszaki feltételének megteremtését (pl.: elektromos kapcsolószekrény pályától való max. 50 méteres elhelyezése) és ennek költségeit. Amennyiben a feltételek biztosításához
-
-
-
-
közmőfejlesztési hozzájárulást kell fizetni, ennek összegét teljes mértékben finanszírozza. A pályázat tárgyának megépítése helyszínén a kivitelezésre meghirdetett idıszakban valamennyi a kivitelezésben részt venni kívánó vállalkozóknak bemutatja az építési területet, ismerteti velük mindazon tényeket, adatokat, amelyek a kivitelezésre és az anyagszállításra történı ajánlatadáshoz szükségesek. Együttmőködik a kivitelezıvel az MLSZ képviselıjével és a MLSZ által megbízott mőszaki ellenırrel, mindent elkövet annak érdekében, hogy a kivitelezés a tervezett ütemezés szerinti idıben elkezdıdhessen és zökkenımentesen kerüljön végrehajtásra. Az üzemeltetés teljes ideje alatt (minimum 15 év) a beruházásra elıírt és a mőszaki átadás kapcsán átvett karbantartási utasításokban rögzített karbantartást saját költségén folyamatosan elvégzi vagy vállalkozóval elvégezteti. Amennyiben még nem lépett a Bozsik program egyesületi vagy intézményi programjába, úgy vállalja, hogy legkésıbb a 2013-2014-es szezonban a fenti programok egyikében regisztrálja magát.
Felelıs: Határidı:
Vantara Gyula polgármester 2012. december 14.
Tárgy:
A helyi kitüntetésekrıl szóló 20/2005. (VII. 14.) önkormányzati rendelet módosítása
A közgyőlés 11 igen, 5 nem szavazattal, 1 tartózkodással alkotta meg rendeletét: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének 43/2012. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a helyi kitüntetésekrıl szóló 20/2005. (VII. 14.) önkormányzati rendelet módosításáról
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében biztosított felhatalmazás alapján, a 32. cikk (1) bekezdés i) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következı rendeletet alkotja: 1. § A helyi kitüntetésekrıl szóló 20/2005. (VII. 14.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 11. § (4)–(5) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: „(4) (5)
A kitüntetéssel pénzjutalom jár, amelynek összege a mindenkori köztisztviselıi illetményalap hatszorosa. Évente legfeljebb egy kitüntetés adományozható.” 2. §
A Rendelet 13. § (4) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép:
„(4)
A kitüntetéssel pénzjutalom jár, amelynek összege a mindenkori köztisztviselıi illetményalap hatszorosa.” 3. §
A Rendelet 15. § (4)–(5) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: „(4) (5)
A kitüntetéssel pénzjutalom jár, amelynek összege a mindenkori köztisztviselıi illetményalap hatszorosa. Évente legfeljebb egy kitüntetés adományozható.” 4. §
A Rendelet 17. § (4)–(5) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: „(4) (5)
A kitüntetéssel pénzjutalom jár, amelynek összege a mindenkori köztisztviselıi illetményalap hatszorosa. Évente legfeljebb egy kitüntetés adományozható.” 5. §
A Rendelet 19. § (4) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: „(4)
A kitüntetéssel pénzjutalom jár, amelynek összege a mindenkori köztisztviselıi illetményalap hatszorosa.” 6. §
A Rendelet 23. § (3) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: „(3)
A kitüntetéssel pénzjutalom jár, amelynek összege a mindenkori köztisztviselıi illetményalap kilencszerese.” 7. §
(1) (2)
Ez a rendelet 2013. január 1-jén lép hatályba azzal, hogy a rendelkezéseket a hatályba lépést követıen megítélt kitüntetésekre kell alkalmazni. Hatályát veszti a Rendelet 1. § (2) bekezdés h) pontja, 21–22. §-a, a Rendelet Mellékletének 1. pontjában a „Békéscsaba Tőzvédelméért” szövegrész, valamint a Melléklet 4. pontja.
Vantara Gyula polgármester
Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı
Tárgy:
A tiltott közösségellenes magatartásokról szóló önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezése
21/2012.
(V.
29.)
A közgyőlés 15 igen szavazattal, 2 tartózkodással alkotta meg rendeletét: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének 44/2012. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a tiltott, közösségellenes magatartásokról szóló 21/2012. (V. 29.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezésérıl
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében biztosított felhatalmazás alapján, a 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következı rendeletet alkotja: 1. § Hatályát veszti a tiltott, közösségellenes magatartásokról szóló 21/2012. (V. 29.) önkormányzati rendelet. 2. § Ez a rendelet a kihirdetését követı napon lép hatályba.
Vantara Gyula polgármester Tárgy:
Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı
Az önkormányzati képviselık közgyőlésen és bizottsági üléseken való megjelenése
A közgyőlés 17 igen, egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 372/2012. (XII. 14.) közgy. HATÁROZAT
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése az önkormányzati képviselık közgyőlésen és bizottsági üléseken történı megjelenésérıl szóló 2012. évre vonatkozó elıterjesztést megismerte és azt elfogadja. Felelıs: Határidı:
Vantara Gyula polgármester 2012. december 14.
Tárgy:
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének 2013. I. félévi munkaterve
A közgyőlés 12 igen szavazattal, 3 tartózkodással a következı határozatot hozta: 373/2012. (XII. 14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a jelen határozat mellékletének megfelelıen elfogadja a 2013. I. féléves ülésekre vonatkozó munkatervet. Felelıs:
Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı Vantara Gyula polgármester 2013. június 30.
Határidı:
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK 2013. I. FÉLÉVI
MUNKATERVE 2013. január 25. Zárt ülés: 1.)
Fellebbezések, méltányossági ügyek Elıterjesztı: Szociálpolitikai Osztály vezetıje Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály
2.)
Vagyoni ügyek Elıterjesztı:
Elıkészítı: Véleményezı: 3.)
Vantara Gyula polgármester vagy Hanó Miklós alpolgármester vagy Dr. Ferenczi Attila, a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke Stratégiai - Fejlesztési Osztály Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
Békéscsabáért kitüntetés adományozása Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester Elıkészítı: Titkársági Osztály Jogi, Önkormányzati és Szervezési Csoport
4.)
Egyéb zárt ülési ügyek
Nyilvános ülés: 1.)
Javaslat a 2012. évi költségvetési rendelet módosítására Vantara Gyula polgármester Elıterjesztı: Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı Elıkészítı: Pénzügyi és Gazdasági Osztály Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
2.)
A Körös Volán Zrt. 2012. évre vonatkozó többlettámogatási igénye Vantara Gyula polgármester Elıterjesztı: Városüzemeltetési Osztály Elıkészítı: Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
3.)
A Békés Megyei Könyvtár intézményvezetıi pályázatának kiírása Elıterjesztı: Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı Elıkészítı: Oktatási, Közmővelıdési és Sport Osztály Titkársági Osztály Személyzeti Csoport Véleményezı: Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság
4.)
A Munkácsy Mihály Múzeum intézményvezetıi pályázatának kiírása Elıterjesztı: Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı Elıkészítı: Oktatási, Közmővelıdési és Sport Osztály, Titkársági Osztály Személyzeti Csoport Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság Véleményezı:
5.)
Egyes köznevelési intézmények vezetıi pályázatának kiírása Elıterjesztı: Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı Oktatási, Közmővelıdési és Sport Osztály, Elıkészítı: Titkársági Osztály Személyzeti Csoport Véleményezı: Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság
6.)
A szociális tárgyú önkormányzati rendeletek módosítása Elıterjesztı: Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály Véleményezı: Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság Nemzetiségi, Ügyrendi és Ellenırzési Bizottság, Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
7.)
A gyermekvédelmi tárgyú rendeletek módosítása Elıterjesztı: Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály Véleményezı: Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság Nemzetiségi, Ügyrendi és Ellenırzési Bizottság, Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
8.)
A Kistérségi Társulás mőködésével kapcsolatos döntések Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester Szociálpolitikai Osztály, Elıkészítı: Titkársági Osztály Jogi, Önkormányzati és Szervezési Csoport Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság, Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
9.)
A Közgyőlés Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 7/2011. (III. 28.) önkormányzati rendelet módosítása Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı Elıterjesztı: Elıkészítı: Titkársági Osztály Jogi, Önkormányzati és Szervezési Csoport Véleményezı: valamennyi érintett bizottság
10.)
A Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítása Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester Elıkészítı: Titkársági Osztály Jogi, Önkormányzati és Szervezési Csoport, Pénzügyi és Gazdasági Osztály
11.)
Beszámoló Békéscsaba Megyei Jogú Város szennyvíztisztításának csatornázásának fejlesztése projekt állásáról Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester PIU Elıkészítı: Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
12.)
Vagyoni ügyek Elıterjesztı:
Elıkészítı: Véleményezı:
és
Vantara Gyula polgármester vagy Hanó Miklós alpolgármester vagy Dr. Ferenczi Attila, a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke Stratégiai - Fejlesztési Osztály Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
13.)
Pályázatok beadásának jóváhagyása Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester, illetıleg a területet felügyelı alpolgármester Elıkészítı: Stratégiai - Fejlesztési Osztály Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
14.)
Közbeszerzési ügyek Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester Elıkészítı: Stratégiai - Fejlesztési Osztály Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
15.)
Bejelentések
2013. február 22. Zárt ülés 1.)
Fellebbezések, méltányossági ügyek Szociálpolitikai Osztály vezetıje Elıterjesztı: Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály
2.)
Vagyoni ügyek Elıterjesztı:
Elıkészítı: Véleményezı: 3.)
Vantara Gyula polgármester vagy Hanó Miklós alpolgármester vagy Dr. Ferenczi Attila, a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke Stratégiai - Fejlesztési Osztály Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
Egyéb zárt ülési ügyek
Nyilvános ülés 1.)
A 2013. évi költségvetési rendelettervezet Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı Pénzügyi és Gazdasági Osztály Elıkészítı: Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı Véleményezı: valamennyi érintett bizottság
2.)
Tájékoztató a nemzetiségi önkormányzatok 2012. évi mőködésérıl Elıterjesztı: Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı Elıkészítı: Titkársági Osztály Jogi, Önkormányzati és Szervezési Csoport, Pénzügyi és Gazdasági Osztály Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság, Nemzetiségi, Ügyrendi és Ellenırzési Bizottság
3.)
Javaslat a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 5/2011. (II. 28.) önkormányzati rendelet módosítására (étkezési térítési díjak vonatkozásában) Elıterjesztı: Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı Elıkészítı: Pénzügyi és Gazdasági Osztály Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság, Nemzetiségi, Ügyrendi és Ellenırzési Bizottság
4.)
ALAPÍTÓI DÖNTÉSHOZATAL A Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. Törzsház szintő 2013. évi üzleti terve
Elıterjesztı: Elıkészítı: Véleményezı:
Kozma János, az Igazgatóság elnöke Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
5.)
Beszámoló a 2012. II. félévben lefolytatott közbeszerzési eljárásokról Vantara Gyula polgármester Elıterjesztı: Stratégiai - Fejlesztési Osztály Elıkészítı: Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
6.)
A 2013. évi sporttámogatások felosztási elve Kiss Tibor alpolgármester Elıterjesztı: Oktatási, Közmővelıdési és Sport Osztály Elıkészítı: Véleményezı: Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság
7.)
Vagyoni ügyek Elıterjesztı:
Elıkészítı: Véleményezı:
Vantara Gyula polgármester vagy Hanó Miklós alpolgármester vagy Dr. Ferenczi Attila, a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke Stratégiai - Fejlesztési Osztály Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
8.)
Pályázatok beadásának jóváhagyása Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester, illetıleg a területet felügyelı alpolgármester Stratégiai - Fejlesztési Osztály Elıkészítı: Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
9.)
Közbeszerzési ügyek Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester Stratégiai - Fejlesztési Osztály Elıkészítı: Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
10.)
Tájékoztató a lejárt határidejő határozatok végrehajtásáról Elıterjesztı: Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı Elıkészítı: Valamennyi osztály Összefoglaló elıterjesztés összeállítója: Titkársági Önkormányzati és Szervezési Csoport
11.)
Bejelentések
Osztály
Jogi,
2013. március 29. Zárt ülés 1.)
Fellebbezések, méltányossági ügyek Elıterjesztı: Szociálpolitikai Osztály vezetıje Szociálpolitikai Osztály Elıkészítı:
2.)
Vagyoni ügyek Elıterjesztı:
Elıkészítı: Véleményezı: 3.)
Vantara Gyula polgármester vagy Hanó Miklós alpolgármester vagy Dr. Ferenczi Attila, a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke Stratégiai - Fejlesztési Osztály Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
Egyéb zárt ülési ügyek
Nyilvános ülés 1.)
Alapítványi támogatások és közmővelıdési megállapodások jóváhagyása Elıterjesztı: Köles István, a Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság elnöke Elıkészítı: Oktatási, Közmővelıdési és Sport Osztály Véleményezı: Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság
2.)
Az állati hulladék ártalmatlanítási díjához történı hozzájárulás mértékérıl és az egyes önkormányzati tevékenységek díjairól szóló 41/2000. (X. 19.) önkormányzati rendelet módosítása Elıterjesztı: Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı Közigazgatási Osztály Elıkészítı: Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság, Nemzetiségi, Ügyrendi és Ellenırzési Bizottság
3.)
Vagyoni ügyek Elıterjesztı:
Elıkészítı: Véleményezı: 4.)
Vantara Gyula polgármester vagy Hanó Miklós alpolgármester vagy Dr. Ferenczi Attila, a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke Stratégiai - Fejlesztési Osztály Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
Pályázatok beadásának jóváhagyása Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester, illetıleg a területet felügyelı alpolgármester Elıkészítı: Stratégiai - Fejlesztési Osztály Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
5.)
Közbeszerzési ügyek Vantara Gyula polgármester Elıterjesztı: Stratégiai - Fejlesztési Osztály Elıkészítı: Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
6.)
Bejelentések
2013. április 26. Zárt ülés 1.)
Fellebbezések, méltányossági ügyek Elıterjesztı: Szociálpolitikai Osztály vezetıje Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály
2.)
A „Békéscsaba Egészségügyéért” kitüntetés adományozása Dr. Kerekes Attila, az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Elıterjesztı: Bizottság elnöke Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály Véleményezı: Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság
3.)
A „Békéscsabai Hőségdíj” kitüntetés adományozása Elıterjesztı: Dr. Fábián Ágnes tanácsnok Szociálpolitikai Osztály Elıkészítı: Véleményezı: Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság
4.)
Békéscsaba „Kiváló Pedagógusa” kitüntetés adományozása Elıterjesztı: Kiss Tibor alpolgármester Oktatási, Közmővelıdési és Sport Osztály Elıkészítı: Véleményezı: Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság
5.)
Vagyoni ügyek Elıterjesztı:
Elıkészítı: Véleményezı: 6.)
Vantara Gyula polgármester vagy Hanó Miklós alpolgármester vagy Dr. Ferenczi Attila, a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke Stratégiai - Fejlesztési Osztály Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
Egyéb zárt ülési ügyek
Nyilvános ülés 1.)
Javaslat a 2012. évi költségvetési rendelet módosítására Vantara Gyula polgármester Elıterjesztı: Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı Elıkészítı: Pénzügyi és Gazdasági Osztály Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
2.)
A 2012. évrıl szóló zárszámadási rendelet megalkotása Vantara Gyula polgármester Elıterjesztı: Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı Elıkészítı: Pénzügyi és Gazdasági Osztály Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
3.)
A 2012. évi költségvetés végrehajtásához kapcsolódó független könyvvizsgálói jelentés Elıterjesztı: Krizsán Miklós könyvvizsgáló
4.)
Beszámoló a polgármester döntési hatáskörébe tartozó elıirányzatok felhasználásáról Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester Elıkészítı: Pénzügyi és Gazdasági Osztály Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
5.)
Tájékoztató a 2012. évben behajthatatlanná vált követelésekrıl Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester Elıkészítı: Pénzügyi és Gazdasági Osztály Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
6.)
ALAPÍTÓI DÖNTÉSHOZATAL A Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. 2012. évi éves beszámolója Elıterjesztı: Kozma János, az Igazgatóság elnöke Elıkészítı: Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
7.)
A Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. könyvvizsgálójának megválasztása, valamint díjazásának megállapítása Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester Elıkészítı: Stratégiai - Fejlesztési Osztály Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
8.)
A Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. munkaszervezet vezetıjének 2012. évi prémium értékelése Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester Elıkészítı: Stratégiai - Fejlesztési Osztály
Véleményezı: 9.)
Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
A Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. munkaszervezet vezetıjének 2013. évi prémium kitőzése Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester Stratégiai - Fejlesztési Osztály Elıkészítı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság Véleményezı:
10.) Beszámoló a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság átadott hatáskörben hozott döntéseirıl Elıterjesztı: Dr. Ferenczi Attila, a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke Elıkészítı: Pénzügyi és Gazdasági Osztály, Stratégiai - Fejlesztési Osztály Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 11.) Beszámoló a 2012. évi oktatási, kulturális, ifjúsági és sport pénzeszközök felhasználásáról és az átruházott hatáskörben hozott döntésekrıl Elıterjesztı: Köles István, a Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság elnöke Elıkészítı: Oktatási, Közmővelıdési és Sport Osztály Véleményezı: Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság 12.) Beszámoló a Nemzetiségi, Ügyrendi és Ellenırzési Bizottság átadott hatáskörben hozott döntéseirıl Kutyej Pál, a Nemzetiségi, Ügyrendi és Ellenırzési Bizottság Elıterjesztı: elnöke Elıkészítı: Titkársági Osztály Jogi, Önkormányzati és Szervezési Csoport Véleményezı: Nemzetiségi, Ügyrendi és Ellenırzési Bizottság 13.) Beszámoló az Önkormányzati Közbeszerzési Döntéshozó Bizottság átruházott hatáskörben hozott döntéseirıl Elıterjesztı: Tímár Ella, az Önkormányzati Közbeszerzési Döntéshozó Bizottság elnöke Elıkészítı: Stratégiai - Fejlesztési Osztály Véleményezı: Önkormányzati Közbeszerzési Döntéshozó Bizottság 14.) Beszámoló az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság átruházott hatáskörben hozott döntéseirıl Elıterjesztı: Dr. Kerekes Attila, az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály Véleményezı: Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság
15.) Beszámoló a József Attila-lakótelepi Településrészi Önkormányzat átruházott hatáskörben hozott döntéseirıl Elıterjesztı: Dr. Ferenczi Attila, a József Attila-lakótelepi Településrészi Önkormányzat vezetıje Elıkészítı: Titkársági Osztály Jogi, Önkormányzati és Szervezési Csoport József Attila-lakótelepi Településrészi Önkormányzat Véleményezı: 16.) Vagyoni ügyek Elıterjesztı:
Elıkészítı: Véleményezı:
Vantara Gyula polgármester vagy Hanó Miklós alpolgármester vagy Dr. Ferenczi Attila, a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke Stratégiai - Fejlesztési Osztály Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
17.) Pályázatok beadásának jóváhagyása Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester, illetıleg a területet felügyelı alpolgármester Elıkészítı: Stratégiai - Fejlesztési Osztály Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 18.) Közbeszerzési ügyek Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester Elıkészítı: Stratégiai - Fejlesztési Osztály Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság Véleményezı: 19.) A 2013. évi Karácsonyi Vásár lebonyolítása Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester Elıkészítı: Városüzemeltetési Osztály Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság Véleményezı: 20.) Bejelentések 2013. május 31. Zárt ülés 1.)
Fellebbezések, méltányossági ügyek Elıterjesztı: Szociálpolitikai Osztály vezetıje Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály
2.)
Vagyoni ügyek Elıterjesztı:
Vantara Gyula polgármester vagy Hanó Miklós alpolgármester vagy Dr. Ferenczi Attila, a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke
Elıkészítı: Véleményezı: 3.)
Stratégiai - Fejlesztési Osztály Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
Egyéb zárt ülési ügyek
Nyilvános ülés 1.)
A Körös Volán Zrt. 2012. évre vonatkozó beszámolója Vantara Gyula polgármester Elıterjesztı: Elıkészítı: Városüzemeltetési Osztály Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság Véleményezı:
2.)
Helyi autóbusz-tarifa jóváhagyása Vantara Gyula polgármester Elıterjesztı: Elıkészítı: Városüzemeltetési Osztály Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
3.)
Az Alföldvíz Zrt. beszámolója, üzleti terve Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester Elıkészítı: Városüzemeltetési Osztály Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
4.)
A 2013. évi közmővelıdési és mővészeti, valamint az ifjúsági feladatok ellátására kiírt pályázatok alapítványi támogatásainak jóváhagyása Elıterjesztı: Köles István, a Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság elnöke Oktatási, Közmővelıdési és Sport Osztály Elıkészítı: Véleményezı: Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság
5.)
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Esélyegyenlıségi Programja Elıterjesztı: Herczeg Tamás tanácsnok Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály Véleményezı: Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság Nemzetiségi, Ügyrendi és Ellenırzési Bizottság, Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság, Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság, Nemzetiségi Önkormányzatok
6.)
Vagyoni ügyek Elıterjesztı:
Elıkészítı: Véleményezı: 7.)
Vantara Gyula polgármester vagy Hanó Miklós alpolgármester vagy Dr. Ferenczi Attila, a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke Stratégiai - Fejlesztési Osztály Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
Pályázatok beadásának jóváhagyása
Elıterjesztı: Elıkészítı: Véleményezı:
Vantara Gyula polgármester, illetıleg a területet felügyelı alpolgármester Stratégiai - Fejlesztési Osztály Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
8.)
Közbeszerzési ügyek Vantara Gyula polgármester Elıterjesztı: Elıkészítı: Stratégiai - Fejlesztési Osztály Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság Véleményezı:
9.)
Bejelentések
2013. június 28. Zárt ülés 1.)
Fellebbezések, méltányossági ügyek Elıterjesztı: Szociálpolitikai Osztály vezetıje Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály
2.)
„Békéscsaba Ifjúságáért” kitüntetés adományozása Elıterjesztı: Kiss Tibor alpolgármester Elıkészítı: Oktatási, Közmővelıdési és Sport Osztály Véleményezı: Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság
3.)
Vagyoni ügyek Elıterjesztı:
Elıkészítı: Véleményezı: 4.)
Vantara Gyula polgármester vagy Hanó Miklós alpolgármester vagy Dr. Ferenczi Attila, a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke Stratégiai - Fejlesztési Osztály Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
Egyéb zárt ülési ügyek
Nyilvános ülés 1.)
Javaslat a 2013. évi költségvetési rendelet módosítására Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı Elıkészítı: Pénzügyi és Gazdasági Osztály Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
2.)
Intézményvezetıi pályázatok elbírálása Elıterjesztı: Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı Oktatási, Közmővelıdési és Sport Osztály, Elıkészítı: Titkársági Osztály Személyzeti Csoport Véleményezı: Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság
3.)
Közalkalmazotti álláshelyek megállapítása Elıterjesztı: Kiss Tibor alpolgármester Oktatási, Közmővelıdési és Sport Osztály, Elıkészítı: Pénzügyi és Gazdasági Osztály Véleményezı: Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság
4.)
A helyi jelentıségő természeti értékek védetté nyilvánításáról szóló 11/1997. (III. 27.) önkormányzati rendelet módosítása Elıterjesztı: Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı Elıkészítı: Közigazgatási Osztály Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság, Véleményezı: Kisebbségi, Ügyrendi és Ellenırzési Bizottság
5.)
Döntéshozatal közmővagyon-értékelés és -leltár készítése tárgyú közbeszerzési eljárásról Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester Elıkészítı: PIU Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
6.)
Vagyoni ügyek Elıterjesztı:
Elıkészítı: Véleményezı:
Vantara Gyula polgármester vagy Hanó Miklós alpolgármester vagy Dr. Ferenczi Attila, a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke Stratégiai - Fejlesztési Osztály Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
7.)
Pályázatok beadásának jóváhagyása Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester, illetıleg a területet felügyelı alpolgármester Elıkészítı: Stratégiai - Fejlesztési Osztály Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
8.)
Közbeszerzési ügyek Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester Elıkészítı: Stratégiai - Fejlesztési Osztály Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
9.)
Tájékoztató a lejárt határidejő határozatok végrehajtásáról Elıterjesztı: Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı Elıkészítı: Valamennyi osztály
Összefoglaló elıterjesztés összeállítója: Titkársági Önkormányzati és Szervezési Csoport
Osztály
Jogi,
10.) Javaslat a közgyőlés 2013. II. félévi munkatervére Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester Titkársági Osztály Jogi, Önkormányzati és Szervezési Csoport Elıkészítı: 11.) Bejelentések
K.m.f.
Vantara Gyula sk. polgármester
Kivonat hiteléül:
Dr. Szvercsák Szilvia sk. jegyzı