Ungvár, február 21. Kirándultunk kapitányommal egy kicsit körülnézni. Mesésen élvezzük a város szórakozását. Gránát helyett pezsgős üvegek durrognak mellettünk. Lovaink Kisbereznán várnak ránk egy kocsi kíséretében. Mindenre elkészültünk. Kálna-Rostoka, február 25. Teljesen lezüllötten tértünk haza Ungvárról. Őszintén megvallva, nagyon jól esett az a görbe kirándulás. Kapitányom oldalán 52 órán át lumpoltunk egyhuzamban. Az első nap mindent bevásároltam, így megmaradt pénzemnek nyugodtan hághattam nyakára. Beszippantottunk annyi szesz és pezsgőt, hogy a gázok még most is feszültségben tartják koponyám boltozatát. A magyar nótákból, cigányzenéből, szép magyar lányokból gondos előrelátással kivettem részemet, így egy darabig nem is lesz nehéz nélkülözni. Március 3. Kedves jó Szüleim! A tél nem akar engedni, egyre erősebben hordja a havat. Fájó szívvel gondolok most azokra, kik az állásokban vannak. De sokan is szenvedik ezt a zord időt! Napról-napra menetelnek a hadosztályok Mezőlaborc, Dukla és Uzsok felé. Talán e nagy erőkkel sikerül majd az orosz kolosszust feltartóztatni. Rövidesen ránk kerül a sor. Ma 10 ágyút küldöttünk az ágyúdoktorokhoz Ungvárra. Nem is képzeltem, hogy hadseregünk ily nagy erőket képes a Kárpátokba koncentrálni. Most következik az „igazi hadd el hadd”. Megkóstoljuk mi is még a fekete levest. Úgy gondolom, most következnek a döntő ütközetek. A Schluss talán nyárra várható, talán augusztusban már foglyászkodhatunk is Dodóval odahaza. Az erőltetett szórakozások, a mértéktelen alkoholfogyasztás egyeseknél a kedélyre hat rombolólag. Gyakoriak az összekoccanások. Az ivászat dorbézolássá fajult, s megmutatta már mindenki ittas állapotában, hogy ő úr e vagy mi. Néhánynál szomorúan csalódta. Engem ne féltsetek, én itt is megállom a helyemet. Ha az ivásban feltétlenül csatára kerül a sor, úgy én rendesen felül maradok. Most befejezem, mert nincs egyéb újság, mit megírhatnék. Csak Tőletek jönne már posta! Ölel és csókol hálásan szerető fiatok. Március 6. Kedves jó Szüleim! A télutó keményen tart. Ma is 6 fok hideg van, pedig a beköszöntött szép tavaszi napok már kellemesen hatottak mindenkire. Egy dolog nyugtalanít bennünket: tegnap este óta ágyúzás és tisztán kivehető géppuskázást hallunk. Ebből elég kellemetlenek a következtetések. Meleg barátságot
kötöttem a keleni jegyzővel, a ő sógornője a „Kárpátok lelke”, ki most velünk van. Ő a csontosi lelkész lánya, a bájos Szöszke. Hozzá járok a legszívesebben, ha szabadulhatok a kapitányomtól. Borzalmasan érdekes menekülésen estek át Szösziék, mikor az oroszok betörtek Csontosba. Atyja, a falu lelkésze ott maradt, hogy megvédje híveit és parókiáját. Feleségét lányával kocsira ültette, Kelenbe menekültek a jegyzőékhez. A kozákok a papot felakasztással fenyegették, ha nem adja elő leányát, Azután ígértek neki 1000 rubelt, ha mint orosz kém lép a szolgálatukba és vezeti a kozákokat az erdők ismeretlen útjain a magyarok nyomába. Az ősz hazafi inkább az akasztófát választotta, mint hogy árulóvá váljon. Szerencséjére honvédeink időben érkeztek: midőn megjelentek a falu határában, a kozákok pánikszerűen menekülni kezdtek, de magukkal hajtották az öreg lelkészt is. Honvédeink gyilkos golyózáporában sikerült rengeteg kozák maradt halva az országúton. Ezt a pillanatot használta ki a pap, mikor egy kis híd alá ugrott, hol belehasalt a jeges patak vízébe. Csak akkor merte rejtekét elhagyni, mikor feje felett magyar szót hallott: „Lüdd le az Isteni!” – ezzel köszöntötték a jó magyarok, mert híre járt, hogy a rutén papok közül sokan árulók lettek. Csak a tisztek közbelépésére kegyelmeztek meg neki. Így segítette a Gondviselés az igaz hazafit.
Szöszi, a „Kárpátok lelke” Lakásából a kozákok mindent elraboltak, amit elvinni nem tudtak, azt összezúzták. Ami a kozák tisztek egyetlen lelkületére vall, azt bizonyítja a a tény, hogy Szöszi zongoráját épen hagyták, csak politúrjába véstek túl őszinte emléksorokat, melyeket a pap lánya bizonyára nem mutatott meg
senkinek. A honvédek bevonulása alkalmával tisztek szállásolták el magukat a paplakba. A lelkész naponta lelkesítő prédikációkat tartott átvonuló csapatainknak. Derék honvédeink látása oly erős bizalmat öntöttek a lelkészbe, hogy feleségét és lányát is hazahozatta. Egy sebesült tartalékos hadnagy került a csontosi lakba, hol Szöszi gondos ápolása után tovább mehetett a hátországi kórházba. Ez a tiszt véletlenül a Pesti Hírlapnak volt az egyik munkatársa, ki felgyógyulása után a „Kárpátok lelke” cím alatt írta meg a fenti históriát, mit tegnap olvastam Szöszinél. A csontosi lelkész családnak ez a legendás története nagyon meghatott engemet. A jegyző koma is megissza a bort, így nem maradhat szárazon itt sem a torkom. Ezekből megérthetitek, hogy miért töltöm itt legszívesebben a szabadidőmet. Csak imádkozzatok helyettem is, mert engemet ily borszagúan a jó Isten bajosan hallgatna meg. Ölel és csókol hálásan szerető fiatok.
Kálna-Rostokán, az iskola előtt, 1915. február. Balról jobbra: Meller, Landenbauer, Somogyi, Lederer, Schicht, Czerny, Frank, Irén, Halászy, Margit, br. Leutsch. Kelen, március 8. Nyolc hónapos bolyongásunk alatt találtam végre egy édes pihenőre. Itt Szöszikénél új erőre ébredek, remélem, hogy e kedves tájat még viszontláthatom. Tavaszi köntösben integetnek majd felém, az erdők, az egykor zord ormozatok barátságosan köszöntenek, békésen jár majd a rutén a burgonyaföldjére. A Kelen patak is majd vígabban csörgedez s ennek vízében
sem fogják akkor már a komáromi tüzérek a galiciai sártól szennyes ágyúikat mosni. De bízzunk mindent a Gondviselőre! Most nem törődöm a jövővel, élek a boldog jelennek a Szöszike oldalán. Sajnos – már előre fáj az elválás gondolata, mert e kedves jegyző család közvetlenebb barátságába nem is fogadhatott volna. A családis vacsorák és feledhetetlen utánok örökre bevésődtek lelkembe. Kálna-Rostoka, március 9. Ma vadászaton voltam. Láttam lőtávolon kívül 14 disznót, 3 szarvast, 1 őzet – az eredmény nulla. Este Szöszikénél voltam éjfélig, de mintha előre éreztem volna a hideg zuhanyt, ami idehaza várt rám. Parancs érkezett este 9 óra 20-kor az indulásra. Meglepő e sietség és nem a legkellemesebb az előérzet. Ez utolsó estén írta noteszomba Szöszi a címét, mert attól félt, hogy elfelejtem:
Fenyvesvölgy, március 12-18. A menet alatt Csontoson áthaladva meglátogattam Szöszi szüleit. Nagyot néztek, midőn bemutatkoztam, mert hírből ismertek már. Az egész parókián a kozákok rombolása szembetűnő, lakásukban csak annyi bútor maradt épen, amennyivel egy szobát tudtak szűkösen berendezni. A katonaság konyháján élnek, mert egyáltalán nincs élelmük. Szöszi atyja egy igazi tiszteletet gerjesztő típusa a vidéki plébánosoknak. Borotvált arcára nézve szinte furcsa gondolat, hogy ő házasságban él és lánya az én kedvencem. Egyik táviratot kapjuk a másik után, de a bennük levő rendelkezések egymásnak ellentmondóak. A táviratilag jelzett hegyi felszerelések csak részben érkeztek meg, azok is oly ésszerűtlen sorrendben, hogy a felszerelésükre semmit sem tehetünk. Még hazánkban vagyunk. Lázasan folyik a munka reggeltől estig. A hegyi taligák lassacskán megérkeztek és átszereljük azokra ágyúinkat. A fölösleges táviratok tönkre teszik az ember idegeit, szerencsére a barakkokban esténként mindig találunk valamilyen enyhítő írt a sok napközbeni bosszúságra. Egy távirat szerint Vsrtzky-Grn.-ba kellett volna mennünk, néhány órával később ezt egy másik sürgöny megváltoztatta, mely szerint még várhatunk a tovább felszerelések megérkezésére. Este lármás, söröző társaságban leveleket írtam Apámnak és Dodónak, majd Postl hadnagy hegedűje mellett, kellően begyantázva, én is belebömbölök az éjszakába.
Március 18. Kedves jó Apám! Ily ritka szerencsében remélhetőleg a jó Isten többször nem fog részesíteni, hogy a harctérről köszönthesselek névnapodra. Így sincs távolság, mely bennünket elválaszthat, nincsenek havas bércek, nincs térdig érő sár, nincs háború, nincs akadály. Remélni szeretném, hogy mához egy esztendőre mindnyájan a családi asztal körül ülhessünk, víg koccintásokkal szerezzünk egymásról bizonyságot, hogy valóban mind az öten együtt vagyunk a mi közös névnapunkon. Pedig körülöttem ma is nagyon élénk a társaság. Az asztal közepén áll egy hordó sör, egy bajtársam a vállamon tehénkedik, jóllehet figyelmesen kérdeztem tőle, hogy nem vagyok-e a terhére? Ő udvariasan megköszönte, hogy nem, így írhatom tovább soraimat. Ismernek jól a bajtársak, szeretjük is egymást. Nem gondolom, hogy egy is ferdén nézne rám. Még vén ezredesünk is – akit a Nida partján lerajzoltam – a hátam mögött azt a kijelentést tette, hogy ő csak akkor tud nyugodtan aludni, ha megfigyelőként Halászy van a rajvonalban. Még eddig a háborúban nem találtam olyan akadályt, melyen erős elszántsággal át nem verekedtem volna magamat, most sem lehet akadály a sör folyása az asztalon, midőn jó Atyám, neked írok névnapi levelet. Óh, ti szegény Szülők! Mily nagy a Ti fájdalmatok! Sokkal többet szenvedtek a háborúban, mint mi, gyermekeitek, a katonák. Két fiatokat küldtétek oly igaz magyar kötelességérzettel és lelkesedéssel a csatába. Előttem lebeg ma is az a kép, midőn előbb Dodónkat elvágtatni láttuk Komárom útcáján. Engem tovább búcsúztathattatok, s ezért volt az elválás is nehezebb. Ti mindig a borzalmasabbra gondoltok a valóságnál! Ezt ne tegyétek az én kedvemért, mert megharagszom, aztán egy szép napon hazamegyek s a harmadik, a legnehezebb búcsúzással foglak benneteket büntetni. Kedves jó Apám! A jó Isten sokáig éltessen, tartson meg mindnyájunk boldogságára, ezt kívánja Néked, a Téged örökké, hálásan szerető fiad. Stuposyani vadászkastély, március 19. Fenyvesvölgyről fél 12-re érkeztünk Kiesvölgyre. Itt ebédeltünk a 33. Train Divisio pékmesterénél. Délután 4 óra 50 perckor már meg is érkeztünk Vstrzyki-Grn.-ba, ahol parancsot kaptunk Kaufmann ezredestől a továbbmenetelésre. Előre lovagoltam a vadászkastélyhoz. Az üteg legfeljebb éjjel fél 12-kor ér csak ide. A hegyi talyigák elmerülnek a feneketlen sárban, az emberi erő csekély hozzá. A lovak párosával is nehezen húznak.
Muczny patak mellett állás, március 21. Tüzérbrigadérosunk szigorú parancsára még 20-án déli 12 órára állásba kellett mennünk. Schicht hadnagy az előre küldött 2 ágyúval már 0 19-i szürkület beálltával útnak indult a meredek kapaszkodónak. Én este 10 órakor kaptam a parancsot, hogy nézzem meg, mi van a hadnaggyal. Lovastól majdnem bele fulladtam a patakmenti iszapba, éjjel fél 12-kor találtam rá rettenetes állapotban. A lovak mind lefeküdtek a havas sárba, hörögtek a kimerültségtől. Reggel 3 óra körül újra nekifogtunk a rettenetes kapaszkodónak, de nem mentünk semmire. Végre reggel 5 órakor sikerült a 38as bakákkal felhúzatni a legnehezebb útszakaszon két ágyúnkat, déli 12-re értük el a kijelölt magas erdő vonalát. (A folytatás nem ismert, a Napló 141-143. oldalai hiányoznak.)
Fenyvesvölgy, katonatemető Sóslak, április 9. A tífusz elleni oltás egész beteggé tett mindnyájunkat. Úgy érzem magamat, mintha súlyos betegségből lábadoznák. Az oltás helye vörösre dagadt és kegyetlenül fáj. Egész éjjel nem tudtam aludni, köhögés közben mintha a hasamat bicskával hasogatták volna. A mai posta új lelket öntött belém, csak az én jó bátyámtól nem kaptam már rég postát, nagyon aggódom érte.
Még kétszer fognak így beoltani. A legénység közül többen hangosan ordítanak a fájdalomtól. Ezt nevezik itt a harctéren pihenőnek.
kísérletezzenek, ne csak egy szerencsétlen áldozaton. Ez a marha oltás oly buta fájdalmakat okoz, hogy még ma is úgy érzem magamat, mintha hosszú idő után ma először keltem volna ki az ágyból. Hát még ezt a tífusz elleni támadást is így kell megszenvednünk. Tudnák most cifrábbakat is mondani, mert körülöttem sem hallani mást a parázs káromkodásnál. Sokat vitatkozunk mostanában az általános helyzetről, ebből határozottan arra következtetek, hogy a béke már nagyon megérett. Tegnap nagyon jó hírek érkeztek, az oroszt nem messze innen, nagyon elvertük, 4000 foglyot is ejtettünk. Balra tőlünk és Mezőlaborcnál csak német csapatok vannak, bár átvennék nálunk is az egész kommandot! Legutóbb az orosz nagy erővel támadott nálunk, azoknak a napoknak emlékei lázas álmaimban most is megjelennek. Majd holnap, talán már jobban leszek, akkor többet fogok írni. Ölel és csókol hálásan szerető fiatok. Április 9. Kedves jó Szüleim! A tegnapi vacsora a Divisionál jó ellenszer volt a tífusz oltára, ma már semmi bajom sincs. A 26-os gyalogezred parancsnokát ünnepeltük Lipótrenddel való kitüntetése alkalmából. Zenés vacsora – ez a háborúban feljegyzésre méltó. A nagyfejűek társaságában sem nagyon feszélyeztettem magamat. Jobbról egy tüdőfejű alezredes, balról egy jópofa huszárfőhadnagy, valami báró Kazy, vele szemben Havas h. hadnagy ült. Én az utóbbiakkal szórakoztam, tulajdonképpen itt a fronton igen lenézzük az irodaszagú tiszteket. Az a fő, hogy a szorgalmas koccintgatások után lázam teljesen elmúlt. Kapitányom alaposan belöttyintett, belém karolva billegett haza. Északon és délen, pár kilométerre tőlünk, állandóan dörögnek az ágyúk, tisztán halljuk a gépfegyverek, puskák ropogását. Már csak 1 ütegünk van tartalékban, ma vagy holnap mi is állásba megyünk. Újra jobb hírek kezdenek el terjengeni. Megerősített állásaink előtt a muszka kétségbeesett támadása mind véresen összeomoltak, az orosz tüzérség offenzívája már hevéből is engedni kezd. Most náluk lehet az az állapot, ami nálunk volt húsvét előtt. Messze vannak a vasúttól, s hogy azt elérhessék, mindenáron az Uzsok-Ungvár vonalat akarják elfoglalni. Orosz hadifoglyok mesélik, hogy őket azzal lelkesítették, hogy nem messze van már Budapest, hol a legszebbek a lányok az egész világon. Ebben mondtak is valami igazságot, de megfeledkeztek arról, hogy rájuk a magyar legények is számot tartanak. Ha Isten velünk, ki ellenünk? Ölel és csókol hálásan szerető fiatok.
Sóslak, április 12. A tegnapi nap általános alvásban telt el. Ma délelőtt misén voltunk, a katonazene gyönyörű volt, végtelen jól esett az áhítatosság.
Április 12. Kedves jó Szüleim! Tagadhatatlan, hogy a legutóbbi visszavonulásunkkor magam sem hittem, hogy épkézláb kerülök ki, legjobb esetben is muszka hadifogságra gondoltunk. A mi ütegünknek az volt a feladata, hogy fedezzük a visszavonulást. Egy ágyúval a legutolsóként magam is kivettem a részem néhány muszka fűbe harapásában. Pedig Isten látja lelkemet, hogy mikor lövettem, nem gondoltam kitüntetésre, hanem egyedül ütegünk megmentésére. Nem hinném. Hogy valaha is annyi düh és elkeseredés összpontosulhatna bennem, mi húsvét vasárnapján és hétfőjén. Valóságos vérebnek éreztem magamat. Nem tudom, de a muszka fogságtól félek a legjobban. Nem tudnám azt a szégyent elviselni, hogy nekem fogságból kéne egyszer hazatérnem. Délelőtt katonazenés misén vettünk részt, a mise végén vettem csak észre, hogy nem is imádkoztam. De az én imám itt az Értetek fakadó fohász. Dodókámra gondoltam a legtöbbet, meg a jövőre. Az én jövőmet majd a béke virradata fogja eldönteni. Össze-vissza jön a posta, de az a fő, hogy csak jöjjön, minél gyakrabban, minél több. Isten Veletek! Ölel és csókol hálásan szerető fiatok. Sóslak, április 13-15. Reggel 9 órakor lóháton indultam Richter kapitány ütegéhez. 6300 koronát kellett zsoldfizetésre vinnem, meg néhány bizalmas parancsot. Jó 2 órás kapaszkodó után érkeztem meg a felhők között álló ütegükhöz. Az út Eszterágon át vezetett, egyre meredekebben. Vadregényes őserdőben van az állás, egy szakadék peremén. Az üteg feladat volt, hogy Harczos falu felöl elzárja a völgyet. Délután 5 óra körül érkeztem vissza Sóslakra. Kapitányom, báró Leutsch még mindig nem érkezett vissza Nagybereznáról. Bizonyára jó kompániába keveredett, de majd holnap beszélek az öreggel, hogy így magamra hagyott. Beküldött Csontosról értem a Szöszike egy kocsit, hogy rögtön menjek ki hozzá, mert megtudta, hogy itt vagyok. Nem érti, hogy miért nem megyek el hozzá. Nem érdemes kutyafuttában szerelemre lobbanni, mert annál nehezebb lenne csak a válás. Midőn Szöszi kocsisával tárgyaltam, írtam néhány sort, s kit látok mellettünk elbaktatni, mint Meixner Misit. Érdekes találkozás a Royal szállói mulatságok után itt a fergeteg kellős közepén. Ő volt az első jóbarát, kivel a földiek közül találkoztam. Szerencsénk van, hogy e locs-pocs piszkos időben nem vagyunk állásban, de minden pillanatban várjuk az indulást. Az egész vonal most csendes az orosz offenzíva után. Naponta nagy falkákban hajtják hátra a muszka foglyokat.
Dodótól kaptam egy lapot, melyben azt írja, hogy náluk is csendes minden. Békésen szántják-vetik lovaikkal az orosz mezőket.
Állásaink a Kárpátokban Stinka, 1073-as magaslat, április 17-19. Tegnap érkeztünk Csillagfalvára, hol a 13-as Schubert hadnagy látott el jó vacsorával. Reggel fél 5-kot keltünk, nehéz, kétórás gyaloglás után érkeztünk a Stinka lábához. Jelenleg itt ülünk Ribezam őrnagy deszkabódéjában. Ütegeink egész nap hallgattak, az orosz sem zavarta a csendet. Ma már újra kijutott az orosz gránátokból, de csak úgylátszik azért, hogy ne szokjunk el tőle. Mi voltunk a hibásak, hogy provokáltuk a békés természetű medvét. Egy feltételezett ütegre kezdtek ütegeink dolgozni, mire a muszka is szorgalmasan kezdett válaszolgatni: először 8 cm-es srapnelokkal, majd gránátokkal. Ezek közül egy a 13-asok ütegében robbant. Úgy 4 óra körül jelent meg a fejünk felett egy éktelen magas hangú srapnel, mely után, mint az eső, úgy hullott a nyakunkba az Isten áldása. Rövid időre szünet következett, azután egy jól ismert kellemetlen hang zúgott a levegőben, megérkezett Schwarzi Péter. Legalább másfél órán át lőttek bennünket, de az éles hegygerincen jelentősebb kárt nem okoztak, mert a lövések vagy rövidek voltak, vagy a mögöttünk szakadékként lecsúszó völgybe távoztak. Egész napon át éjjeli szállásom építésével voltam elfoglalva, de az állandó gránátok zavaró akadályoztatása miatt nem készülhetett el. Fedezékünk helyét jól kiválasztottuk, egy nagy szikla tövében, ahová még a nehéz
gránátok sem tudnak röppályájukkal belátogatni. Itt nappal is nyugodtan tartózkodhatom, mert a gyalogsági lövésektől is teljesen védve vagyok. Ma gyönyörű, verőfényes napunk van. Ha Szöszke tudná, hogy én itt vagyok ezen a csillogó hegycsúcson, bizonyára gyakran tekintene fel Csontosról, melynek házai tisztán kivehetők innen. Körülöttünk még félméteres a hó, csak lejjebb, úgy 500 méteren olvadt már el valamennyi. 0 A munka, mit embereink elvégeztek, emberfeletti: 65 -os meredek oldalon csigákkal és kötelekkel húzták fel a derék 3-as bosnyák honvédek az ágyúkat. Stinka, 1073-as magaslat, április 20. Reggel 4 órakor bújtam elő a barlangomból. A völgyből fülemüle csattogása hallatszott, mialatt idefenn a vén varangy brekegett: Kifelé disznó, sivította Ribezam őrnagy. Jelenleg szolgálatban vagyok, figyelem a muszkák mozgását. Előttem fekszik Ujszék falu, melyben távcsövemmel egyetlen egy ép házat sem tudok felfedezni. Mind leégett, vagy gránátjaink áldozata lett. Oly nyomorultan áll még az Úristennek fabódés háza, mint aki restelli magát a romok között. A falu mögötti hegyoldalon egész ménes legelészget, köztük marhákat, disznókat is látok. Vannak ott gallyból és földbe épített gunyhók, melyekből vígan száll az ég felé a tiszta kék füst. A muszkák itt teljes léleknyugalommal sétálnak, mert tudják, ágyúink nem hordanak el odáig. A faluban még látok egy fahidat, de meddig? Somogyi hdn. most igyekszik 2 lövegével felrobbantani. A tavaszi napsugarakkal nyalogattatom kopaszodó fejemet, miközben rá kell hajolnom egészen naplómra, hogy annak szemet rontó fehér ragyogásán némi árnyékot teremtsek, mert különben a kápráztató papír fehérségétől nem látnék egy betűt sem. Most – vagy 500 lépésre tőlem – egy orosz előőrs szaladt át az egyik cserjésből a másikba. Richter és Somogyi néhány üdvözlő lövést adtak le az általuk megfigyelt orosz ütegre, de én esküszöm, hogy nem állt ott még egy pityer sem. A muszka sem olyan marha, mint az a sok háziállat képzeli. A leadott srapnelről meg éppen nem beszélek, mert az igazán gyalázatos volt. Stinka, 1073-as magaslat, április 21-22. Ma szintén a fülemile imájára ébredtem, azt hittem otthon vagyok az én kedvenc legényszobámban. Hál Isten még Ribezam őrnagy sem zavarta a mai napomat, régen utáltam már egy ilyen piszkos embert annyira, mint ezt a magyarfaló bides tirolit. Délelőtt 11 körül 16 srapnel ugrasztott a szikla alá bennünket, a bitangok a tegnapit viszonozták. Éjjel 12 óra 20 perc. Ribezam majd belefúlt a brekegésbe, néhány hülye baka lövöldözése okozta az egészet. Richter 70 és egynéhány lövést adott le a sötétben. A megszaladt népfelkelőink pedig már azt üvöltötték, hogy „Itt az orosz!” Ekkor mér én sem vettem tréfának a dolgot és
Fenn a Stinka gerincén felkaptam karabélyomat 30 db. lőszerrel kifeküdtem a bosnyákok közé. A muszka is zavarban lehetett heves tüzelésünkre, mert 22 srapnelt adott le fedezékeinkre. Midőn a nyugalom helyre állt, Richter keresett telefonon és nagy önérzettel beszámolt az elért eredményéről. Őt nem sokkal a parancsnokság hívása követte, melyben tudtomra adták, hogy téves riasztás volt. Nos, tehát Richter így verte vissza a nemlétezett orosz támadást! Később újra kezdődött az egész, de én nyugodtan aludtam tovább, mert a telefonon az előbb azt mondták. Az éjjeli nyugtalanság után fél 7-ig aludtunk, de még így is mi voltunk az elsők a megfigyelőbe. Nyugatról sötét felhők dobálódznak, kilátás van egy alaposabb fröccsre. Itt ülök a figyelőbe és nem figyelek semmit.
Levél, mely íródott április 19-től április 23-ig az 1073-as magaslaton. Kedves jó Szüleim! Tegnapelőtt érkeztünk ebbe a magasságba. Sűrű ködben, valósággal a felhők között járunk. Az ágyúinkat 3 részletben szállítottuk, s hogy megértsétek, mekkora erőt kellett kifejtenünk e meredek emelkedőkön a tengelyig süppedő puha talajban, azt a következőkből fogjátok meglátni. A hegy derekáig, ahol már a hómező kezdődik, egy-egy kis laptikát (4 q) 18 lóval húzattunk előre. A deréktól a csúcsig már csak csigákkal és kötelekkel tudtuk tovább vonszolni. Győrből jött bosnyákok voltak a segítségünkre beosztva, kik hatalmas szál emberek és derék becsületes katonák. Most félbe szakítom a levelemet, mert lőni fogunk. Egy menetelő oszlopra hajítottunk néhány gránátocskát, sikerült is a pimaszokat egy kicsit megijesztenünk. Most a muszka felelget a mi lövéseinkre, szaladok dekkolni a nagy szikla tövébe, honnan már kiabál értem aggódó kapitányom. Néhány bolondos gránát érkezett tegnap este lágerünk tájára, de nem tettek kárt senkiben Most folytatom a tegnap félbeszakított magyarázatot. Tehát ágyúink két nap és két éjjel érkeztek meg állásaikba. Mindkét nap sűrű köd borította a csúcsot, csak délután láthattunk le a völgybe. Közben az eső is esett, néha havazott is. A csúcs, amelyen tanyázunk, csupa sziklákból áll, vastagon fedve hóval. Alattunk sűrű erdő terül el, tarkázva sötétzöld fenyvesekkel. Tiszta időben a kilátás innen gyönyörű, a hazafelé integető völgyben hat falut látni. Belátható az egész Fenyvesvölgy, Csontos, Révhely és Nagyberezna. Messzebb fekszik alattunk Domafalva és Csillagfalva. Az Ung, akár egy ezüst kígyó, úgy csillog a verőfényben. Itt a csúcsnál a hegy oly hirtelen szakad le, hogy az embernek a hátsó szegletét kell az égnek meregetni, hogy lepillanthassunk délfelé, ha az ebédet várjuk az erdőből. Ezen az oldalon a leguruló kövek a fák magasságáig ugrálnak rettentő iramban, állandó ijedtségben tartva embereinket. Tegnap egy lónak törte el a lábát egy ilyen elindult kavics. Most tudom csak elképzelni, hogy mint dobálták össze Traianus katonáit az egykori Dáciában a dákok. Előttünk, az ellenséges oldalon fekszik Újszék falu. A házak összelőve, romokban hevernek. A falutól balra látható egy keskenyvágányú ipar-vasút, s ezen sétálgatnak a mi muszkáink. Előőrseik tőlünk 3-400 méterre lapítanak a hatalmas tölgyek árnyékában. Bennünket négyszeres drótkerítés és aláaknázott erődítmények biztosítanak. Ágyúink a drót mögött 30 lépésre vannak beásva. Esti sötétségben előretoljuk őket egészen a sövényig, majd kartáccsal töltjük a támadás ellen. A reggeli szürkületben ismét visszaállítjuk a fedett állásaikba.
Most sok a dolgom, majd folytatom. Úgy látszik, hogy a 19-én megkezdett levelemet már sohasem tudom befejezni. Teljes 1 hete élvezem már az 1073-as magaslaton az egészséges levegőt. Nem panaszkodhatunk, mert elég békés itt az élet. Az előőrsök naponta találkoznak az erdőben, de nem lőnek egymásra. Közben beszélgetnek, egyik hívja a másikat. A muszkák rém éhesek. Tegnap előőrsünket fegyver nélkül megrohanták a kenyérért! Unják már nagyon a háborút, de azért még kitörhet kancsukára a harci vágy. Nekünk van egy kitűnő fedezékünk az úgynevezett nagy szikla alatt. Ágyúzáskor, ha a muszka illetlenkedik, úgy mindnyájan ide vonulunk dekkolni. Ilyenkor csak a szegény mezítelen ágyúk szenvednek a muszkától. Ma egy lőszerkocsi és egy kerék repült a levegőbe. A legénység egyik fedezékébe is behatolt egy tolakodó gránát, de nem robbant. Nagyobb derültséget okozott egy másik, mely egy bosnyák kabátját tépte szét száz darabra. Ha egy biztos helyről szemlélhetné az ember ezt az életet, úgy mondhatnám, hogy még én is nagyon érdekesnek találnám. Még az a szerencse, hogy a nehéz gránátokat már előre halljuk, így van idő a megfelelő fedezék keresésére. Először egy muzsikáló szerszámmal utánozhatatlan zuhogást hallani, mely egyre erősebb lesz, majd az utolsó pillanatban úgy hallatszik, mint a gyorsvonat robogása a híd alatt, azután következik a dzsumbumm. De még korán sincs vége, mert ekkor kezd az ember az ég felé bámulni, mint mikor a zsidók a mannát bámulták, lesi a jó darab - (20-30 kilós) is akad köztük – kavicsokat, hótömböket. Amikor már mindez lehullott, akkor jön még egy új hang, melyik egy kávéházi ventilátorhoz hasonlít, s ha ekkor az ember jól figyel, akkor a távolban felfedezhető egy apró fekete pont, amely egyre nő, s ez alól nagyon frissen kell elugrani, mert ha az ember fejére pottyan, úgy meg sem sántulhat többé, de még az eget sem láthatja bőgőnek. Ez a legutolsó mozzanata egy nehézgránát robbanásának, mely nem más, mint a bomba gyújtója, cilindere, mely, ha az ember hazaviszi, nagyon szép iratnyomó lesz az ember íróasztalán. Egy ilyen buta gránát olyan lyukat tud vágni, hogy egy-két lovat nyugodtan bele lehetne fektetni. 6 bosnyák utásszal építettem egy úri kastélyt. Hatalmas mély gödröt ásattam, 68 darab deszkát használtam fel a fedezéséhez és a kárpitos munkához. 10 lépés hosszú és 3 lépés széles. Ez egy valóságos kastély az itteni viszonyokban. Nyolcan férünk el benne az egymás fölé épített ágyakon. Én elővigyázatosan egy földszinti helyet választottam, mert ilyen földalatti lakásban néha illanó gázok is képződnek. Tehát mivel a metán gázok felfelé szállnak, ezért maradtam a földszinten. No meg Cár kutyámra is könnyű ráfogni a kellemetlen szagok forrását. Így mindig védve vagyok minden eshetőségtől. Minden ágyfejnél egy hatalmas tapló
gomba szolgál gyertyatartónak, egy-egy srapnelkupak pedig hamutartónak. Összetákoltam két Schwarm-kályhát is, légfűtésre átalakítva. Asztalunk is van, melyen egy általam ismeretlen bokorvirága díszíti egy 12 cm-es orosz srapnelhüvelyben. Itt élünk esténként, mert sajnos napközben keveset lehetünk benne. Még az ebédet is a megfigyelőben költjük el, ami a legnagyobb marhaság, de mit tegyen az ember, ha egy közönséges varangy Nem illik most befejeznem, de mivel most másról képtelen vagyok írni, érjétek Ti be azzal a boldog megnyugvással, hogy én jól vagyok. Isten Veletek! Ölel és csókol Benneteket e vad magaslatról: szerető, piszkos szájú fiatok. Stinka, 1073-as magaslat, április 24. Ribezam őrnagy csoportfelderítőnek nevezett ki, egyszerre nagyon kedves lett hozzám, nem tudom mit akarhat. Talán azért, mert a tegnapi legerősebb tűzben sem hagytam ott a megfigyelőmet, s akkor sikerült pontosítanom az ellenséges nehézüteg fészkét. Ezen fontos felfedezésemre egy modern messzehordó ágyút fognak ide hozni, mellyel majd sikerül leküzdeni a muszka kollegáinkat biztosnak érzett fészkükből. Igaz, hogy a tegnapi merészségemre nagyon drágán ráfizethettem volna: 11 darab 12 cm-es, megnemolvasott számú 8 cm-es srapnel tépte körülöttem a rongyot. Mégis nagyobb a bosszúságom, mert a mi ágyúinkkal a távolság nem elérhető. A helyzet a következő:
Sibrik Gyurka 1915 májusában
„Sibrik Gyurka a fronton bajtársaival. Ő még talán lefekvéskor sem csatolta le a kardját”
Stinka, 1073-as magaslat, április 26. Tegnap délután 6 és 7 óra között nem sokon múlott, hogy búcsúzás nélkül nem jutottam a másvilágra. Erősen kihajolva a fedezék mellvédjén, mélyen vizsgáltam az erdőt. Alig jutottam néhány arasszal jobbra, midőn egy éles csattanás ütötte meg a fülemet. Rögtön tudtam, hogy miről van szó, de nagyon kellemetlenül esett, mert nem voltam rá felkészülve. Visszahúzódva nyomoztam az alattomos kutya után. Rövid egymásutánban még négy lövést eresztett rám a bitang. Sajnos az erdő homályában nem találtam rá, pedig ugyancsak figyeltem. Nem hinném, hogy a 300-as távolság gondot okozott volna. Érdekes cédulát talált egyik előőrsünk ma hajnalban a dróthálón: „Testvér, ne lőjj, mi sem lövünk, nemsokára úgy is béke lesz, adjál kenyeret és dohányt.” Ma reggel mégis élénk lövöldözés kezdődött. A 38-as Mollináryak egy kis dombot foglaltak el rohammal. Már reggel 4 órakor a rajvonalban hasaltam, lesve prédámra. Kisebb eltolódás történt a vonalunkban. Patakófalu felé 2 századot vittek át, erre az időre a tüzérségnek a lövés tiltva van. A parancsnokságot Theisinger alezredes vette át.
Patakófalu látképe Markóczy Antal 69-es főhadnagy rajzán Stinka, 1073-as magaslat, április 27. Délelőtt 8 óra 55 perc. Erős tűzben vagyunk, a gránátok körülöttünk ólálkodnak. Szerencsénk ez a nagy szikla, mert e nélkül rengeteg veszteségünk
lenne. Kapitányom nagyon ideges, szegény ördög, igen félti az életét a közeli szabadsága előtt. Még velem is gorombáskodott: a nagy zavarban az egyik parancsát rosszul értettem, erre azt mondta, hogy hasznavehetetlen vagyok. Erre én leváltásomat kértem, egyúttal visszahelyezésemet a régi ütegemhez. Persze arra jó vagyok, hogy a legerősebb tűzben szaladgáljak ide-oda, egyik telefontól a másikig, de ha az ő osztrák nyelvén valamit nem értek meg, egyszerre alkalmatlanná válok. Hiába no, aki egyszer osztrák, az már nem is tud igazi úr, bátor katona lenni. Isten ments, hogy a jövőmet ebben a társaságban töltsem. Az orosz lövöldözése támadásra enged következtetni. 1073-as magaslat, április 28. Kedves jó Szüleim! Árva vagyok, kapitányom szabadságra ment. Egyenlőre én is lemegyek a Strinkáról, de ma még visszajövök. Az is lehetséges, hogy pár napig pihenek. Szeretném e két hetet kedvemre tölteni, míg kapitányom szabadságon lesz. Csak a szegény zászlósok nem mehetnek, meg azok, akik már egyszer megsebesültek. Ez a büntetés. Jól vagyok. Értem ne aggódjatok. Álláshely, május 6.. Kedves jó Szüleim! A Dnyeszter partjáról érkező győzelmi hírek reményt keltenek és lelkesítenek bennünket. A mai hivatalos értesítés szerint 184.000 fogoly, 200 ágyú, 40 nehéz gépfegyver,meghatározhatatlan mennyiségű gépfegyver, 2000 ló, 2 páncélvonat és 1 kórházvonat a zsákmányunk. Hindenburg bácsi meg lehet velünk elégedve. Ti bizonyára még többet is fogtok erről hallani az újságokban. Felettünk, az 1073-as Strinkán, még mindig nagyon rideg az idő. Ott még alig rügyeznek a fák, kopár tetején még csillog a hó. Az éjjelek itt lenn is nagyon hidegek, délután 4-kor már el kél a téli bunda is, a déli órákban azonban pucérra vetkőzve napfürdőzünk, olyan feketék vagyunk már, mint a cigánygyerekek. Hajnali és alkonyi szórakozásom a vadászat.. Az őserdő tele van vaddal. Őz, szarvas akad bőven. Richter kapitányom az én muskétámmal egy őzet is lőtt. Jelenleg is az erdőt bújja, én helyettesítem, így van időm a levélírásra. A nagy győzelmek örömmámorban tartanak minden jó hazafit, azonban most nem hiszem, hogy Dodókám szabadságot kaphat. Lehetséges, hogy nemsokára mi is megmozdulunk, mert a nagy betörésnek az egész vonalra kiterjed a hatása. Talán a jó Isten úgy rendezi, hogy augusztusra már mi is odahaza lehessünk. Itt küldök két kis fotográfiát, Suchomell hadnagy készítette,
nagyon ügyesen dolgozik. A háború végén készíttet mindnyájunk részére egy albumot, ami nagyon értékes lehet számunkra. Többet most nem írhatok, mert sok a dolgom: vár egy szarvas és két őzgerinc, amiket be kell pácolnom. Van hozzá vörösborom, meg némi fűszerem. Ölel és csókol hálásan szerető fiatok. Május 18. A jó Isten kiválasztott kegyeltje vagyok, hogy 21. évfordulómat ily szerencsével megértem. Nagy utat tettünk meg idáig. Végre kijöttünk a magas Kárpátokból, jelenleg nagyon kellemetlen mély síkságon harcolunk. Jól vagyok és verjük a muszkát. Kártyámat egy derék 19-es győri sebesült viszi magával. Május 20-21.(Levelezőlapok) Véres harcok folynak naponta. Két főhadnagy barátom is elesett, a Batterie 2-nél pedig 11 tüzér. Tegnap érkezett a híre, hogy Olaszország is megizente a háborút. Nagy elkeseredést keltett bennünk, szeretnénk az áruló ellen menni. Almássy Tónit egy hete láttam utoljára.
Nowi-Sambor, 1915. május 17. Nowi-Sambortól északra, május 26. Tegnap keserves napunk volt. Lieb generális maga mellé osztott be a 65. tüzérdandár összekötő tisztjének. A muszka állások igen kedvezőek a Dnyeszter túlpartján, annál nyomorultabbak a mi állásaink a Wielky-Bloto
mocsaras legelőin. Az ütegeket lehetetlen fényes nappal állásba vinnünk. Ha az eredménytelen támadásaink így folytatódnak, úgy lehetetlen, hogy ezt a háborút megnyerjük, mindannyian elvérzünk.
A sambori kertészlak, ahol május 17-én egy rövid időre megállhattunk. A ház előtt Éva, a kertész lánya. A tábornok parancsot adott nekem, hogy a Richter üteget rögtön vigyem állásba. Mialatt hátra galoppoztam a tűz alatti lembergi országúton, a lovamat egy fordulónál kilőtték alólam. A velem küldött huszár lovára ültem, hogy a parancsot az üteghez vihessem. Abban a pillanatban, hogy jelentettem Lieb generálisnak a feladat végrehajtását, vezérkari tisztjét egy srapnel találta halántékon, egy hang nélkül távozott a boldogok honába. Ez a Strviaz hídjánál történt, honnan csak hason mászva lehetett az országút árkában hátra mászni, mert a gépfegyverek állandóan verték az országút porát. Járőrömet a lovakkal, Péteri önkéntessel, egy füzes mögött hagytam, de mire visszaértem, már nem volt a helyén. Tovább kellett szaladnom, majd a generális egyik huszárját a lóról leszállattam, s az ő lovával mentem tovább állást keresni. A Stellungból saját kezűleg építettem ki a telefonvonalat Lieb generálishoz, ki nagyon megdicsért gyors munkámért. Nála alkalmas megfigyelőm nem volt, így az ő engedélyével egészen a patak partjáig kúsztam előre. Ott valamivel jobb kilátásra találtam, megkezdhettem az ütegem belövést. Ez délután 4 körül lehetett. A muszka rajvonalak mögötti házakban volt eldugva két kozák ágyú, melyek a gyalogságunkban a legnagyobb károkat okozták. Ezt már délelőtt jelentették a 19-esek is. Ezt a bitang társaságot sikerült most felfedeznem. Kb. 40 aknagránátot lőttem ki rájuk, többé nem is merte kinyitni a pofáját. Alig
lőttem még be magamat, mikor megszakadt az összeköttetésem is a Batterievel. Egy hosszú óra múlva jelentették, hogy parancsnokságunk is találatot kapott, ezért szakadt meg az összeköttetés.
Állásaink a Dnyeszter melletti Strviaz patak partján. Június 12. (?) … Az éj nyugodt volt, reggelre megérkezett az erősítés is, melyet azonnal bevetettek. Farkas százados jelentette, hogy erős túlerővel áll szemben, nem tud támadni, de a parancs könyörtelen: támadni kell! Az eredmény: két zászlóaljából alig maradt 5-600 ember. Elvesztett 16 tisztet, 5 géppuskát, rengeteg sebesültet és halottat. Alig jutottak 20-30 méterrel előrébb az emberei. A magas gabonában rettenetes géppuskatüzet kaptak, a muszkák lekaszálták őket! A tüzérséget a bakakatonák – mint mindig – nem tudják helyesen használni: előre elpazarolják a lőszereket, s mire igazán szükség lenne rájuk, már rendesen nincs muníciónk. A tikkasztó hőség miatt állandóan szenvedjük a szomjúságot. 10 óra óta várjuk leváltásunkat, de úgy látszik, nyomorult bakáink is nagyon kivannak, nem nagyon szomjasak a muszka vérére. Délután 5 óra. Most a legerősebb a támadásunk, de nem nagyon tudjuk támogatni a gyalogságot: nincs már több lövésünk az ütegenkénti 50-nél. Ezzel pedig meg kell várnunk a legkritikusabb időszakot. A rengeteg veszteség nem mérte meg az elért sikert. Borzalmas vérpocsékolás volt ez az észnélküli sikerhajhászat, legjobb erőinket veszítettük el.
Este jött az értesítés, hogy Triletty százados bevonult az ezredhez és átveszi a Divisio tüzér parancsnokságát, így kapitányom is elveszti a 9 hónapos parancsnoki beosztását, s vele együtt én is megszabadulhatok a megutált adjutánsságtól. Fájó szívvel búcsúzom el majd Leutschtól, mert idegessége mellett is nagyon szerettem őt, de nekem is jobb lesz az igazi tüzérek között. Dobrowlany, június 13. Csendes esőre ébredtünk, mely frissítőleg hat ránk. A levegőt mintha kicserélte volna a Gondviselés, hogy ne szenvedjük a trópusi szárazságot. Ma egész váratlanul postánk is érkezett. Dodó Bécsből arról értesített, hogy szegény Tóni elesett. A hír rettenetesen lesújtott, bár még nem éreztem fájdalmat, mert nincs időm rá. Állást kell változtatnunk, valamivel előrébb megyünk.
Mély alvásunkból éjjel ½12-kor heves puskaropogásra ébredtünk. A telefonhoz rohanok. A 200-dik honvéd dandártól a következő zavart utasítást kapom: A 302-es zászlóaljat áttörték, a 300-as elfogták az oroszok, de be vannak kerítve a 83-asok is. Ezzel megszakadt az összeköttetésem is. Szerencse, hogy Pfaffinger hadnagy tartotta az összeköttetést az ütegekkel, ő is hasonlókat jelentett: a 83-asok vonulnak vissza, a teljes arcvonalunk felbomlott. Ekkor már a mi megfigyelőinken keresztül szaladtak hátra a gyáva kutyák, kik legnagyobb részt ulánusok és dragonyosok voltak. Nagy
nehézséggel sikerült újra rendezni soraikat, mellettünk lefektetni őket. Egyre közelebb pattogtak a muszka hegyesek, de utolsó lőszereinket is kilődözve, tartottuk magunkat. A 2-es ütegünket lőszer híján hátra kellett küldeni, csak a 3-asoknak maradt még valamire valójuk. A legkritikusabb helyzetben érkezett meg valahonnan Tárnoky tábornok, kinek fogalma sem volt a valós helyzetről. Gyalogságunk mind körülöttünk tömörült, a tisztek igyekeztek rendet teremteni. Ideje is volt, mert közvetlen előttünk hurráztak már a muszkik. Néhány perc alatt én is kb. 60 patront lőttem ki, a végén már a billentyűt sem tudtam megfogni, annyira felhevült a karabélyom. A reintendánsok tartalék muníciójának meglett a hatása: közvetlen irányzással ritkították az ellenség sorait, s vált lehetővé, hogy mi is kitartsunk reggelig, a muníció megérkezéséig. A gyáván megugrott bandákat összeszedték, lassan előretolták. Kozák támadás volt ez az egész, de inkább pánikkeltő, mint komoly. A muszkák a pikáns helyzetet alaposabban is ki használhatták volna, minek mi, a tüzérek lettünk volna legértékesebb zsákmánya. Itt mellettünk sebesült meg 7 tiszt a 83-asoktól, lett még kb. 200 sebesültünk, a többitől nem tudok. Délután kettőre érkezett meg a várt utánpótlás, ekkor következett a revans. A 302-esek árkaiból figyeltem lövéseinket. A baka gyerekek ujjongtak az örömtől, amilyen pontosan lőttünk. 4 óra körül újra mozgolódott az ellenség, de srapneljeink elvették a kedvüket a kalandos vállalkozástól. Június 15. Kedves jó Szüleim! Ma hideg esőben vagyunk, nagy a szél, ezért bekuporogunk gödrünk legmélyebb pontjára. Néhány deszkából padokat rögtönzünk és egy rekvirált ajtó az asztalon, melyen állásainkról skicceket rajzolok az osztály részére. Ez jelenleg elég fárasztó munka nekem, mert az álomtól majd leragadnak a szemeim. Nagyon kritikus ponton vagyunk, a muszka mindenáron itt szeretné áttörni a vonalat. A kozákok rém vakmerőek és valóságos bravúrokat hajtanak végre a mi szegény katonáink állandó nyugtalanítására. Az éjjelek is nagyon rövidek már, 1 óra után kezd pirkadni, s ha még előbb felzavarják az embert a nyugodt álmából, úgy egyáltalán nem pihenhet semmit. De sebaj, napközben jó melegen süt a nap, ami itt megszokott. Csodálom, hogy itt a gabonákban szaladgáló egerek még nem kölykeztek bele valamelyik hősnek a szájába. Nappal felváltva kukkerozuk a 15-ös távcsővel az állandóan élénk muszkákat. Élvezet a látvány, amikor egyegy kozákot lován száguldani látok. A száguldó konyi úgy látszik, mintha nem is ülne a hátán lovasa. Tegnapelőtt több mint 1000 lövést adtunk le két ütegünkkel. Ma a lovasságot felváltották Szurmay honvédei, így valamivel nyugodtabbak vagyunk. Oly boldog vagyok, ha magyarul diskurálhatok honvédtiszt-
jeinkkel a telefonon, nekik is jól esik, hogy osztrák csapatok közt színmagyar fiúkra találnak. Bár én is honvéd tüzér lennék! Bár ugyanazt a szép Hazát szolgálom így is, de talán a magyar szó több kitartásra bírna mindenkit. Hála Isten, egészségem kitart, erősnek érzem magamat. Egyedül a hajam fogy és hullik. Hiába, az izgalmaknak valahol ki kell jönniük. Nektek pedig az a fontos, hogy a koponya megmaradjon. Szegény Almássy Tóni elestét nem akarom hinni, még mindig azt képzelem, hogy megsebesült, talán fogságba esett. Mindenesetre érdeklődöm, de egyenlőre a 19-esektől távol vagyok. Ölel és csókol hálásan szerető fiatok. Hruszow melletti 290-es magaslat, június 17. Csillapultak a kedélyek, kapitányos is valamivel nyugodtabb. A lövészárkokat honvédeink dróthálóval is megerősítették, így a kozákoknak sincs már kedvük a lándzsás bravúrokra. Az egész vonalról győzelmi hírek érkeznek. Hozzáláttam megfigyelőnk kiépítéséhez. Gyorsan elkészült a hálószobán és az ebédlőnk is. Hruszow leégett és összelőtt házai között még akadtak ép bútorok és gerendák. Postám is érkezett Mamuskámtól és Kemptner Ernőtől. Rég várt csomagom is megérkezett, de nem kofferban, hanem zsákba varrva. Úgylátszik, a koffert már Pozsonyban visszatartották. Az az érzésem, hogy nem sokáig élvezhetem katakombámat, rövidesen előremenetel lesz, azt látom. Inkább rogyásig előre, mint egy kányalépést hátra. Hruszow melletti 290-es magaslat, június 18. Hajnali 1 óra 30 perc., megkezdtük a munkát. 5 üdvözlőlövés elsőre, majd percenként teljes ütegtűz. A jobb csoport már erősen tüzel, a gyalogsági harc még nem hallatszik. Kitűnőek jó Zsuzsikám töltött cigarettái, úgy nyelem most a telefonálgatás közben az illatos kirt, hogy egy leheletnyi sem akar belőle vissza jönni. 5 óra 25 perc. Ahogy megéreztem, indulunk előre – sohasem fogok többé ily szép hajlékot építeni. A muszka meglépett, mi pedig meglehetősen erős ütemben utána. A Bistrica mögötti két ütegüket is megcsíptem. Úgy rohantak szanaszét kozák tüzéreik, hogy élvezet volt ijedségükben gyönyörködnöm. Ez méltó revans volt a dobrowlanyi begyulladásunkra. Tulajdonképpen támadnunk kellene, de Tárnoky tábornok urat erősen győzködjük, hogy kár volna minden csepp vérért. Rám is hallgat az öreg 48-as honvéd, mert bíz ő is már inkább a veteránok közé volna, mint egy dandár élére. Örült az öreg, mikor látta az általam összehozott tüzelőállást, bár ő mást nemigen látott, hiába mutogattam neki a 15-ösben, hogy hol áll a muszka üteg, hogyan szaladnak az ágyúktól kezelőik. Az öreg alig mert a távcsőbe nézni, talán attól tartott, hogy az is elsül. Minden, a fejünk felett elsíető
gránátunkról azt hitte, hogy a muszka lő, ilyenkor mindig lebukott, de azért nem hitte, hogy saját lövés volt. Wielky-Blot melleti mocsarak, június 19. Egy feneketlen ingovány vékony fenékhártyáján állunk. Mozog az ember lába alatt a talaj, úgy érzem, mintha kihűlt tejbegríz tetején imbolyognák. 1015 lépésről érzi az ember a másik közeledését. Ha egy nagyobb zápor itt érne bennünket, úgy elmerülnének az ágyúink. Már reggel volt, mikor felébredtem, kapitányom már rég a megfigyelőben idegeskedett. Éjjel 1 órakor irtózatos lövöldözésre riadtunk, muszka golyók süvítettek közöttünk. Mi 400 lépésre vagyunk a tűzvonaltól, csak a megfigyelőnk van a rajvonalban. Kisült, hogy csak portyázó járőrök akadtak egymásra, kölcsönösen megijedtek s mindegyik a másik támadásától tartott. Fél óráig tartott az egész, amiben ágyúink is beledörrentettek. Valószínűleg ma előrébb jutunk, mert az oroszok feladták a jobbszárnyon emelkedő Ugar hegyet. Délután 6 órakor már Terszakow mellett voltunk állásban. Itt újból megállapodott az egész 200-as dandár. A muszka igen jól kiépített állásba vonult vissza, de azt is feladta valamiért, így birtokunkba került a Dnyeszter feletti híd is. Június 19. Még mindig a mocsárban. A dandár mégsem jutott előre. Az orosz egész éjjel puskázott, hogy azalatt nyugodtan költözhessen hátra. A mieink reggel 4-re tervezték a támadást, már 6 óra felé jár, s sehol semmi sem történik. Tehát az ellenség végképp megléphetett, így mi nyomulunk utána Mikolajow felé. Levelezőlapok, június 17-19. Igazán sajnállak Benneteket, hogy sokat fogtok aggódni értem, mert mostanában kevés postát kaphattok. Aprítjuk az ellenséget, mint a répát. Rengeteg foglyot ejtünk, napról-napra haladunk előre. Tüzérségünk oroszlánrészét veszi ki a győzelmekből, nincs az a megerősített orosz állás, melyekből gránátjainkkal ki ne piszkálnánk annak vándor lakóit. Csak ebből a sík vidékből kerülhetnénk már ki, ne érezném a talpam alatt mozogni a földet. Valóságos Hanságban vagyunk, amelyen egy lóvágta kilométerekről is hallatszik. Az a fő, hogy itt erős esőt ne kapjunk, mert abban az estben beragadnánk lövegeinkkel. Június 24. Honmiaticze-vel szemben. Áttörtük az oroszok megerősített állásait, van dolgunk elég. 60 lövegünk okádja állandóan a tüzet az ellenségre. A 7 ágyúnkkal már mi is leadtunk vagy 1500 lövést. Irány Bobrka.
A Bobrka melletti ütközet vázlata 1914. június 24-én Borzalmas erővel támadunk., talán ilyen nagy erőfeszítést hadosztályunk még nem fejtett ki az egész háborúban. Valóságos citadellákkal állunk szemben, de a terv szerint még ma Bobrkában kell lennünk. A támadást a 14. dandár kezdte, bömbölnek az ágyúk, szakadatlanul ropognak a géppuskák. Mi is be vagyunk lőve az összes pontokra, amit a csoportunk kijelölt, de a „gyógyult Braun” megjelent, új pontokat jelölt ki. Hiába mondtam neki, hogy azokról a helyekről lehetetlen pontosan tüzelni, akadályok vannak előttünk, de hajthatatlan maradt, minek az lett a következménye, hogy néhány gránátunk elakadt a fák koronájában, s derék 26-osaink felett robbant. Egy szegény bakának a karját is leszakította. Szegény Leutsch idegei már kiállhatatlanul működnek, alig várom az alkalmat, mikor szépszerével búcsúzhatok tőle. Részvéttel vagyok iránta, mert tudom idegességének az okát: ma van az utolsó napja, mint tüzérfőnök. Én kérni fogom magamat az anyaütegemhez, hol Richter hadnagy ölelő karjai várnak. Legnagyobb vágyam volna a honvédséghez átkerülni, mert a magyar testvérek között magyar szóval könnyebben viselném el a még hátralevő szenvedéseket. Június 26. Állásban Bobrka elfoglalása után. A bevehetetlennek képzelt várakat elfoglaltuk, tüzérségünk hatalmas munkát végzett. Még gyalogságunk is dicsérettel adózott, ami a legritkább eset. Teljes napig tartott az elkeseredett ütközet, egész éjjel bömböltek ágyúink.
Hajnal felé már azt hittük, hogy az orosz törte át a mi állásainkat, de ez csak a 26-osok rémhírei voltak. Rövid fél óra alatt kitisztult a helyzet: a 19., 48., és a 72. gyalogezredek rohamai eldöntötték a csata sorsát. Ezek a hős gyalogezredek rohamban vették be a meredek hegyoldalon húzódó dróthálós orosz árkokat. A legnehezebb pont a győri 19-es bakáknak jutott. Majd meghasadt a szívem, mikor hullani láttam legjobbjaikat. Nem hiába ide irányíttattam a leghevesebb tüzet. Külön felhívtam Richtert, hogy mondja meg a legénységnek, hogy pontosan célozzanak, mert az én földijeim vívják ott a legborzalmasabb harcolt Boldog is voltam, mert annál szebb lövéseket még egész gyakorlatomban nem láttam. Kérdezték is a telefonisták, hogy a Herr Fänrich meg volt-e elégedve a munkával. Megfeszített támogatásunk ellenére is nagyon sok halottunk és sebesültünk volt. A muszkák kitűnő oldalazó tűzzel fogadták támadásainkat, gépfegyvereik is borzalmas munkát végeztek, tüzérségük is szépen dolgozott. Szép eredménnyel támogattuk a 48-asok támadását is. Ezek egy erdő szélén húzódó állást rohamoztak. Valósággal égni látszott az erdő az ütegeink tüzében. Mikor gyalogságunk vagy 200 lépésre közelítette meg az oroszok állását, a muszkák zsebkendőjüket, a sapkájukat lengetve jelezték, hogy megadják magukat. Zäpfel ütegével elcsíptem egy „Jaworek” (nehéz) üteget, mely Bobrkától délkeletre ment állásba. Az 54-essel még szépen beértük, s jó negyed órán át tartottuk tűzben őket, mire a muszkák tanácsosabbnak látták a helyváltoztatást. Tüzéreik halálmegvető bátorsággal mentették az ágyúikat: 6-os fogataikat egyenként hajtották galoppban az üteghez. Közben két telitalálatot kaptak. Négy tüzérük halva maradt a helyszínen, többen sebesülhettek, két ló darabokra szakadt, a muníciós kocsijukat sem tudták elvinni. Tegnap Richtertől kedves ajándékot kaptam. A csinos cigarettatárcán a következő emléksorok álltak: „Bátor harcostársamnak. Kárpátok, 1915. Richter Hptm.” Szegény Erbert káplárom egy gyalogsági lövedéktől találva elesett. Hűséges Polgár káplárom dum-dum golyótól elveszítette az egyik szemét, úgy került a segélyhelyre. Isten csodája, hogy én és a kapitányom épen maradtunk. A mai nagy harcnál Cár kutyám is jelen volt, Miska felhozta hozzám szórakoztatni. Eddig még ugyanis alig tudtam vele foglalkozni, annál többet szórakoztatja Richteréket. Érdekes volt látni, hogy a kutya is mennyire érzi a halálveszedelmet. Állandóan vacogott a nagy melegben is, mikor a gránátok a közelünkben becsapódtak. Úgy dekkolt, mint a leggyávább anyámasszony katonája. Hő vágyam, hogy szabadságomon hazavihessem Zsuzsikámnak. Swirtz mellett, június 29. Bobrkánál visszavertük az ellentámadást. Kb. 3000 foglyot ejtettünk. Második állásából is kivertünk egy orosz egységet. Rövidesen megindulunk Przemyslany felé.
Przemyslany előtti állásban, június 29. Kezdek tartani ettől az előrétől, mert utóbb egészen elvérzünk a folytonos harcoktól. Egy erős ellentámadás könnyen felgöngyölítheti az egész vonalunkat. Az orosz egy előretolt ponton állapodott meg, hol szemben állunk vele, de ez még nem az ő fő vonala. A tegnapi csavargásunk disznóság volt, már térképet sem tudnak olvasni. Nem csodálom, hogy a gyalogság folyton csak káromkodik. Amíg ennyi trottli, marha van a hadseregben, addig a vezetés mindig tönkre teszi azt, amit a csapatok vitézséggel kivívtak. Ezek az exellencek nem hogy tanulnának, de egyre hülyébbek lesznek Braun parancsára ma is elöl kell éjszakáznom, mert ő csak akkor tud nyugodtan aludni, ha a „das Halászyt” ott tudja. Ez az én dicséretem. Przemyslany előtti állásban, június 30. Gyalogságunk az erdő szélét dróthálóval erősítette meg az éjjel. A 33-as I.T.D. kezd gyengülni, erősítést kértek a hadtesttől. Árkaink még elég
kezdetlegesek, magam is elég sokat ásóztam, hogy mélyebbre húzódhassak, ha jön a kozák srapnel. Víz nincs a közelben. Miska legényem örvendeztetett meg délfelé egy üveg mosdóvízzel. Reggel 3 órakor érkezett a parancs a tüzelésre, támogatni kellett a 14-esek támadását. Délutánra mintha belázasodtam volna, nagyon fájnak a törések helyei is. Remélem, csak ettől a gyalázatos portól van az egész rosszullétem. Holnap, július 1-én, a második visszatérésem utáni 9. hónapot töltöm a tűzvonalban. Lelkileg vagyok kimerült, azt szeretném, ha ez a lázas offenzíva csillapodnék. Napóleon is az állandó offenzíváiban vérzett el. Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka. Bár szarka lehetnék, majd megmutathatnám, hogy mit tudok! Przemyslany előtti állásban, július 3-4. Holnap már azt hiszem, előre megyünk. Távcsövem elárulja a gyanús mozgások, az oroszok vonulnak visszafelé. Mi az ilyen mozgást támadásra szoktuk kihasználni, igaz, az utóbbi napok alatt némileg megfogyatkoztunk. Amit tegnap megéreztem, az ma bekövetkezett. Przemyslany-t is elkerülve, észnélkül, fejnélkül nyargalászunk ide-oda Braun ezredes vezetése alatt, míg végre rátaláltunk báró Dürenfeld tábornokra. Plenikow, július 5. Tegnap érkeztünk meg mai állásunkba. Nem előre, hanem északfelé tolódtunk el. Leutsch kapitányomtól búcsút vettem, nehéz volt, mert 6 hónap alatt egészen egymáshoz nőttünk. Lasowe mellett, július 6. Végre idehaza vagyok, a Batterie 2-nél. Átvettem a felügyeletet és egészen boldog vagyok. Tulajdonképpen ütegparancsnok vagyok, mert teljesen önállóan vezetem az üteg tüzét. Eicher őrnagy már régóta becsüli szemeimet. Őrült hőség van, csak úgy olvadok itt a hullámzó búzakalászok tengerében. Tegnap este Bergmann hadnagyot vittem ki az állásába, honnan kiválóan fogjuk az oroszok tüzelési pontját behatárolni. Az orosz nehéztüzérség itt kellemetlenkedik valahol a közelemben. Délelőtt a 26-osok rajvonalát jártam be, pontosan lerajzoltam a muszka állásokat és rávittem őket a térképemre, így éjjel is bárhová tudok lövetni. Wisniowczyk előtti megfigyelő, július 8. Már nem csak a Batterie 2-öt, hanem az 1-et is vezénylem. Belőttem az összes eshető pontokat. Alig várom, hogy este az ütegbe vonulhassak és nyelhessem a kútba hűtött sörömet. A tegnapi hordó is fenegyorsan kifogyott. Zlota-Lipa, július 9. Estefelé lőttünk néhányat, gránátaink felgyújtották Wisniowczyk falut. Kezd csepegni az eső, bíz jó lenne egy kis fröccs erre a kánikulára.
Előre! Rohamoznak a 83-asok. Korabeli képeslap
