´´NYEREMÉNY: 16. HETI VÁRHATÓ FO
29
*BRUTTÓ ÖSSZEG
´´ SÉG! HATÁRTALAN LEHETO JÁTSSZ A LOTTÓZÓKBAN ÉS AZ INTERNETEN! www.szerencsejatek.hu
Bébidömping a sztárvilágban 2016. április 21.
Van, aki még semmit sem vett, másnál minden készen áll a baba fogadására.
XV. KERÜLET
6
Készült Magyarország Kormánya megbízásából
27-ről 5 százalékra csökken az új lakások áfája. A gyermeket nevelő családok 10 millió forintos támogatást kaphatnak otthonteremtésre. A kormány a használt lakások vásárlását is támogatja.
Szurkoljunk együtt!
Az Összefogás XI. Sportegyesület az EMMI Sportért Felelős Államtitkársága, a Fővárosi Önkormányzat Sport Ügyosztályának és a Magyar Labdarúgó Szövetség Bozsik-programjának szakmai támogatásával pályázatot írt ki óvodás, általános és középiskolás fiatalok számára, amelynek célja, hogy játékos formában közös szurkolásra hívja őket a közelgő franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság apropóján. A pályázat címe: „Nem vagyunk mi kispályások!” Szeretnék, hogy a közös szurkolásban a 4–18 év közötti fiatalok is részt vegyenek, ezért arra kértük őket, hogy saját óvodáikban, iskoláikban szervezzenek 11 fős csapatokat, találjanak ki egyedi szurkolói öltözeteket, arcfestéseket, különleges szurkoló rigmusokat, dalokat, tervezzenek szellemes koreográfiákat, és ezeket néhány szellemes mondat kíséretében fotókon vagy kisfilmen küldjék el . A legjobb pályázatokat április 22. után folyamatosan megosztják az esemény Facebook-oldalán, az ismert emberekből álló zsűri pedig kiválasztja azt a 24 csapatot, amelyek május 22-én részt vehetnek Újbudán az I. Családi Focimajálison. A teljes pályázati felhívás itt tekinthető meg: kiralynora.hu/article/nem-vagyunk-mi-kispalyasok-eb-szurkoloi-palyazat
2016. április 21.
Kozso üzent Kulkának:
János, meg tudod csinálni!
Az egész ország azért imádkozik, hogy Kulka János jobban legyen. A színművész nemrég stroke-ot kapott és életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta. Kozso teljesen átérzi a színész helyzetét, hisz két éve ő is új életet kapott. Gyakorlatilag a halál torkából hozták vissza a pécsi orvosok. Kozso a Lokálon keresztül üzent a színésznek.
8
Tíz pont Európának Orbán Viktortól
Meglégelte Brüsszel tilitolizását a migránsválság kapcsán a magyar miniszterelnök és saját javaslatcsomaggal rukkolt elő Európa védelmében. A tíz pontból álló, Schengen 2.0 névre hallgató terv visszaküldene minden illegális bevándorlót, 5 és önkéntessé tenné a kötelező kvótát.
9
Fesztiválozzunk lazán!
Liptai Claudia
Lajtai Kati
Csobot Adél
Bébidömping a sztárvilágban Van, aki még semmit sem vett, másnál minden készen áll a baba fogadására
6
4
www.lokal.hu
aktuális
2016. április 21.
II. Erzsébet egyre nagyobb kedvenc A héten ünnepli 90. születésnapját II. Erzsébet királynő, az ebből az alkalomból készült felmérés 74,1-es bizalmi indexet mutatott ki az uralkodónak. Az Erzsébetbe vetett bizalom ráadásul egyre erősebb: a tavaly novemberben elvégzett hasonló vizsgálat 68,9-es bizalmi mutatót jelzett a nullától 100-ig terjedő skálán.
Orbán tíz ponttal védené a határokat
Fotó: MTI
Önálló javaslatcsomaggal rukkolt elő Orbán Viktor a migráskrízis kapcsán. A miniszterelnök szerint az ebben szereplő tíz ponttal lehet megvédeni az európai határokat, nem pedig a Brüsszel forszírozta megoldással. Tíz pontból álló javaslatot fogalmazott meg Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió külső határai és az unión belüli szabad mozgás megvédése érdekében. A Schengen 2.0 névre keresztelt tervezetet a magyar kormányfő a Demokrata Centrumpártok Internacionáléjának (CDI) múlt heti lisszaboni tanácskozásán hozta nyilvánosságra. – Erre azért volt szükség, mert a Brüs�szel által a migrációs válság kezelésére kínált megoldás elhibázott, hiszen az a menekültügyi rendszert akarja megreformálni, ahelyett, hogy a határok védelmére koncentrálna – fogalmazott Orbán. A Schengen 2.0 többek között nevesíti az unió külső határain átlépő sze-
mélyek biometrikus azonosításának kötelezővé tételét, a dublini rendszer visszaállítását és érvényesítését, az illegális bevándorlók visszaküldését, de azt is, hogy a demográfiai és a munkaerőgondok enyhítésére nem lehet általános megoldást ráerőltetni a tagállamokra. – Az nem megy, hogy valakik eldöntik, hogy ezekre a problémákra a bevándorlás szabadjára engedésével kell válaszolni – emelte ki. A miniszterelnök szerint ezért fontos a kötelező betelepítési kvótáról tervezett magyarországi népszavazás is, amellyel meg lehet gátolni azt a brüsszeli törekvést, hogy olyan embertömegeket kényszerítsen Magyarországra, akikkel a társadalom nem akar együtt élni.
Közjegyzők boszorkánykonyhája Kevésbé ismert, hogy a közjegyző az okiratok elkészítése során miként, miért és hogyan készít el például ajándékozási, adásvételi, öröklési szerződést vagy adott esetben egy meghatalmazást, végrendeletet. Pedig a szerződések vagy jognyilatkozatok elkészíthetők közjegyzői okiratba foglaltan is: ilyenkor az okirat közhitelesen tanúsítja a jogügyletre vonatkozó akaratnyilvánítás tényét. A közjegyzői okirat alakszerűségét törvény írja elő, melyek megtartásával válik az okirat közokirattá – akár elektronikus úton is. A közjegyzői okiratnak speciális bizonyító ereje van arra nézve, hogy a nyilatkozatot az okiratban szereplő személy ott, akkor és oly módon tette meg, ahogy az okiratban szerepel. Ezt a bizonyító erőt a törvény formai és tartalmi előírásokkal biztosítja. A közjegyzői okirat alapján – peres eljárás nélkül – közvetlen bírósági végrehajtást lehet kérni. Az ügyleti okirat készítéséhez – ún. nemperes eljárásban – a fél kérelmet köteles előterjeszteni. A kérelem előterjesztését követően a közjegyző megvizsgálja az ügyfél személyazonosságát. Ebben a Belügyminisztérium adatszolgáltatási rendszere van segítségére, amelyhez minősített elektronikus aláírásával fér hozzá, kizárólag célhoz kötötten. A közjegyzői okirat elkészítése előtt a közjegyző részletesen feltárja az ügyfél szándékát. Különösen fontos ez a mozzanat azoknál a típusú okiratoknál, ahol később már nincs mód a fél nyilatkozatának pótlására (például végrendelet, öröklési szerződés). Ezt követően – magának az okiratnak a készítése során – meggyőződik a fél ügyleti képességéről és jogosultságáról, valódi szándékáról, tájékoztatja őt a jogügylet lényegéről és a jogkövetkezményekről, írásba foglalja a fél nyilatkozatait. Aztán felolvassa a közjegyzői okiratot a fél előtt, meggyőződik arról, hogy a közjegyzői okiratban foglaltak megfelelnek a fél akaratának.
A cikk szerzője: dr. Böröcz Helga
A közjegyzői okirat formáját tekintve eltér a megszokott okirati formáktól, azt rövidítések nélkül kell szövegezni; üres sor nem maradhat, azt ki kell húzni szaggatott vonallal. Például a határidőt, határnapot, összeget, az okirat keltét és más fontos számadatot számmal és betűvel is ki kell írni, törölni vagy a sorok közé írni nem szabad. A közjegyzői okiratot ügyszámmal, oldalait folyamatos sorszámmal kell ellátni. Ha több lapból áll, ezeket zsinórral össze kell fűzni, és a közjegyző bélyegzőjével kell megerősíteni. A közjegyzői okirat eredeti példányát az a közjegyző őrzi, aki készítette. A felek az okirat hiteles kiadmányát kapják meg. A közjegyző, az ügyfél az okiratot a végén aláírja, a közjegyző azt bélyegzőjével látja el. Ha a fél aláírásra képtelen állapotban van (például eltört a karja), úgy a fél aláírását a közjegyző aláírása pótolja. A közjegyző az okirat készítéséhez a törvényben meghatározott esetben segédszemélyek közreműködését veszi igénybe – mint amilyen a tolmács, az ügyleti tanú. Két ügyleti tanú közreműködése szükséges, ha a fél írástudatlan, illetőleg olvasásra vagy nevének aláírására képtelen, nem ért azon a nyelven, amelyen a közjegyzői okirat készül, vak vagy a fél ügyleti tanúk bevonását kéri. A közjegyzői okirat készítésekor a hallássérült személy – kérésére – jelnyelvi tolmács közreműködésével vagy írásban; a siketvak személy – kérésére – jelnyelvi tolmács közreműködésével; a beszédfogyatékos személy – kérésére – írásban kommunikálhat. A közjegyző az ügyleti okiratokat általában magyar nyelven, ha a fél által beszélt nyelvből nincs nyelvi jogosítványa, tolmács közreműködésével készíti el. A közjegyzőt (és helyettesét) a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke feljogosíthatja, hogy idegen nyelven készítsen közjegyzői okiratot, ennek igazolására az igazságügyért felelős miniszter nyelvi jogosítványt ad ki részére.
Magyar Országos Közjegyzői Kamara
2016. április 21.
Fotó: Hungaroring
Az oroszok már a börtönben vannak Bűnösnek talált és egyaránt tizennégy évi szabadságvesztésre, illetve vagyon elkobzásra ítélt hétfőn egy kijevi bíróság első fokon két orosz katonát, az orosz felderítés feltételezett tagjait. Moszkva szerint a katonák nem kémek és saját el határozásból hagyták el alakulatukat, hogy csatlakozzanak a szakadárokhoz.
Befejeződött a Hungaroring újraaszfaltozása, az új pályacsíkot hivatalosan is felavatták, sőt, a Forma−1-es világbajnoki futamnak is otthont adó új pályát a hétvégén a túraautó-világbajnokság magyarországi futamának résztvevői fel is avatják. Nem kevesebb mint 5500
5
Helyben vagyunk!
aktuális
Új aszfaltcsíkot kapott a Hungaroring
tonna aszfaltot fektettek le, de lekerült 7500 vízelvezető szegély, 2500 rázókődarab, a szegélykövet pedig 3962 méteren lecserélték. Mindezt Gyulai Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója mondta el, hozzátéve, az újraaszfaltozás csak egy része volt a felújításnak, a
Sorra nyílnak a boltok vasárnap Több kereskedelmi lánc már az első adódó alkalommal kinyitotta áruházait és a többi üzlet is folyamatosan készül a vasárnapi pihenőnap megszűnése utáni időszakra. A Tesco 147 üzletet, az Auchan 14 áruházat nyitott meg, az Aldi összes boltja várta a vásárlókat, de a Spar például csak fokozatosan vezeti be új nyitvatartási rendjét. Hasonlóan tett a Lidl is, amely azt közölte, hogy a munkavállalók érde keit is szem előtt tartva megvizsgálták a boltok működési rendjét. A csaknem 4000 dolgozó érdekeit képviselve, az elkészült heti munkaidő-beosztásokat tiszteletben tartva úgy döntöttek, hogy egyelőre nem nyitják ki az üzleteket, de jelezték, hogy „a törvény hatálybalépése után a Lidl az abban foglaltaknak megfelelően fog eljárni”, tehát valószínűleg hamarosan kinyitják üzleteiket. A Media Markt egyeztet a dolgozóival, és ha jól haladnak a tárgyalások, április 24-én már az összes áruházuk nyitva lehet. Az IKEA lakberendezési áruházlánc sem nyitott ki, a cég azt közölte, vizsgálják, hogy mikortól alakítható át a működésük úgy, hogy a hét minden napján biztosíthassák a vásárlás lehe tőségét. A Praktiker barkácsáruház sajtóközleményben azt közölte, hogy május 8-án nyitnak ki először vasárnap, és reggel 8-tól 17 óráig várják majd a vásárlókat.
továbbiakat már állami segítséggel valósítják meg. – A mostani felújításhoz több mint 500 millió forint saját forrást használtunk fel, a munkálatokon százan dolgoztak azért, hogy minden időre elkészüljön – mondta Gyulay Zsolt. A Hungaro ringet 2010-ben vette át az
új menedzsment, a felújítást már többször tervezték, most végre meg is tudták csinálni. Hozzá kell tenni, bár sok nehézséggel kellett szembenézni, az elmúlt öt évben négyszer nyereséges évet zárt a pálya üzemeltetője. Az is kiderült, hogy a Forma−1-es futamra 2026-
ig érvényes szerződés van, de ennek pénzügyi feltételei a korábbiaknál sokkal jobbak. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter pedig kiemelte, a 2017-es állami költségvetési tervezetben „jelentős forrás került elkülönítésre” a Hungaroring további fejlesztésére.
Lába kelt a szerződéseknek Összesen 432 millió forintnyi közpénzt kapott 2002 és 2010 között a Political Capital (PC) az akkori szocialista kormányok megbízásából. Ebből 190 millió forintot a Nemzetbiztonsági Hivatal (jelenlegi nevén Alkotmányvédelmi Hivatal) fizetett ki tanácsadás címén a baloldali kötődésű műhelynek. Főleg ez utóbbi szerződésekkel lehet probléma, ugyanis kiderült: a tanácsadó cég olyan javaslatokkal rukkolt elő a tízmilliók fejében, mint hogy a titkosszolgálat „tartson sajtótájékoztatót”, „modernizálja a honlapját”, vagy hogy „buszmegállókba és hirdetőoszlopokra ragasszák ki az elemzéseiket”. Az ügyben feljelentés is történt, a rendőrség nyomoz. A PC kistafírozása csepp a tengerben, az összesítések szerint csak a második Gyurcsány-kormány idején 17 milliárd forintot fizettek ki közvélemény-kutatásokért, kommunikációs tanácsadásért és tanulmányokért. A felkért cégek rendre a baloldal hold
A PC intézet igazgatója, Somogyi Zoltán még 2006-ban udvarához tartoztak. A mostani kormány az eset teljes feltárására tett ígéretet, ezt azonban nehezíteni fogja, hogy a megkötött szerződések jókora részének egyszerűen nyoma veszett.
6
www.lokal.hu
extra
2016. április 21.
Rejtélyes betegséggel kezelik Prince-et! Mentő vitte kórházba az 57 éves énekest, miután hetek óta húzódó, influenzaszerű tünetei súlyosbodtak. A zenész épp magángépén utazott, amikor ros�szul lett, ezért kényszerleszállást kellett végrehajtani. Prince-et végül pár órán belül kiengedték a sürgősségiről, ám további vizsgálatokra lesz szükség.
Kisfiú vagy kislány? Bébi
Lakatos Brigitta és Kovács Szilárd összeállítása
Bár Claudia a legtöbb kismamához hasonlóan próbálta volna megőrizni a babavárás hírét az első három hónapban, a lapok már korán megszellőztették. Liptai Claudia végül A Nagy Duett színpadán erősítette meg a híreket: valóban kisbabát vár párjától, Pataki Ádámtól. A műsorvezető elhatározta, hogy csak a kicsire koncentrál és a lehető legkevesebb pluszfeladatot vállalja el. Nemrég például elköszönt a Játékszíntől is, ahol a Vidám kísértet című darabban szerepelt. Egy ideig ma este „kísértek” utoljára a Játékszínben! Fantasztikus élmény volt itt játszani – írta közösségi oldalán. Sok híresség gratulált a műsorvezetőnek, Csisztu Zsuzsa pedig különleges ajándékkal, egy apró cipőcskével lepte meg a Tv2 sztárját. Az elmúlt napok zajos hírei után csupán szeretném, ha tudnád, Drága Clau, hogy ezeket neked tettem félre és minden felhajtás nélkül, csendesen veled örülök – üzente Csisztu.
Juhász Adrienn: Még nincs babaruha
Fotó: facebook
Csisztutól kapta első cipőcskéjét Claudia babája
A Tv2 Jóban Rosszban sorozatának Elvira nővére a hatodik hónapjában jár. A 37 éves színésznő augusztusra várja a kislányát, de addig is nagyon sok dolga lesz, ugyanis csak nemrég hagyta abba a munkát. – Két héttel ezelőtt fejeztem be a forgatásokat, addig nem is nagyon foglalkoztunk a párommal a vásárlással. Most kezdjük csak felmérni a kínálatot, egy bodyt leszámítva még nem vettünk semmit. Szerencsére a barátok és rokonok már annyi ajándékkal elláttak minket, hogy az első hónapokra már több garnitúra ruhája is van a kicsinek. Amióta nem dolgozom, leginkább lelkileg próbálok ráhangolódni a várandósságra. Szerencsém volt, mert az első trimesztert megúsztam rosszullétek nélkül és a második is teljesen jól lement, így nem éreztem „terhesnek” a várandósságot. Annyi változott csak, hogy már nem vagyok egy éjjeli bagoly, már nyolc körül kidőlök – mesélte a színésznő, aki a szüléssel kapcsolatban még nem jutott végleges döntésre. – Sokan azt mondják, hogy 37 évesen már „öreg vagyok” ahhoz, hogy az első gyermekemet természetesen szüljem meg és biztos császár lesz a vége, de ha van rá mód, nagyon szeretném a hagyományos utat választani, persze csak ha az orvosom szerint is lehetséges. Addig is a kiskutyám tart karban. Hatalmasakat sétálunk a természetben, akár 3-4 órákat is – mesélte a színésznő. Adrienn tervei szerint fél évig szeretne otthon maradni a kicsivel és utána is csak fokozatosan térne vissza a napi szappanoperába.
Fotó: TV2
Baby Gabi dupla öröme: Betegség u – 16 hetes terhes vagyok, de az ikrek miatt akkora a pocakom, mint az egyik 7 hónapos terhes ismerősömnek. A terhességet már nagyon jól viselem, szerencsére a rosszullétek is elmúltak. Amikor megtudtam, hogy ikreim lesznek, be kell vallanom, féltem, de aztán jött a felismerés, hogy azért kaptam egyszerre két babát, mert el fogok bírni velük – mondta mosolyogva a Lokálnak az énekesnő, akit most már az sem zavar, hogy 38 évesen lesz édesanya. Fotó: facebook
2016. április 21.
7
Helyben vagyunk!
Hetvenötödször gyilkoltak a Játékszínben Az És már senki sem, avagy 10 kicsi néger című nagy sikerű darab jubileumi előadását ünnepelték az alkotók a körúti teátrumban. A fellépés utáni fogadáson a darab szereplői, többek között Hajdú Steve, Csonka András és Németh Kristóf hajnalig mulattak.
extra
Csobot Adél: Ösztönösen neveljük majd a kisfiúnkat!
Fotó: Sáfár Tibor
ibumm a sztárvilágban! A szülésig már csupán hetek vannak hátra, de Adél már gőzerővel készül a nagy napra. Csak ritkán jelenik meg nyilvánosan, inkább tornázik és a szülésről, babagondozásról olvas cikkeket. – Már nem dolgozom, most már teljes egészében a terhességemre koncentrálok, hiába nem vagyok egy otthon ülő típus. A szüléssel kapcsolatban van egy hallgatólagos megállapodás köztünk a párommal: a csomag tartalmát én állítottam össze, de azért, hogy el is vigyük magunkkal, elsősorban Bence felel. Még akkor is az ő feladata, ha a nagy napon szinte biztos, hogy ő izgul majd jobban kettőnk közül – mesélte, majd hozzáfűzte: A gyereknevelés terén biztosan az ösztöneinkre hallgatunk majd. Ebben a témában szerintem nem fogok cikkeket olvasni. A hét és fél hónapos terhes énekesnő a kezdetektől tudatosan élte meg a várandósságot. A kötelező szűrővizsgálatok elvégzésén kívül úgy döntöttek, szeretnék levetetni a születendő kisfiuk őssejtjeit is. – Az elő pillanattól kezdve a megelőzés és a tudatos készülődés volt a két legfontosabb alapelv számunkra a terhességem alatt. A szülés után szeretnénk levetetni a pici őssejtjeit, mert ez a későbbiekben több esetleges betegség kezelésében hasznos lehet. Szeretném, hogy a kicsim a lehető legnagyobb biztonságban legyen, hiszen egész életemben felelősséggel tartozom érte – mesélte Adél a Czeizel Intézetben.
Lajtai Kati: Remélem, ősanyáim ereje és tudása valahogy ott lesz az ösztöneimben
A Crystal zenekar egykori énekesnője, Lajtai Kati zsűritagként mutatkozik be a Tv2 Kismenők című műsorában. Az énekesnő hat és fél hónapos terhes, ám saját bevallása szerint még fel kell készülnie arra, hogy ne csak a barátja, hanem az édesanyja is legyen születendő kisfiának, akit természetes úton szeretne világra hozni. – Szerencsére jól indult a terhességem és most is minden rendben, ezért is mertem elvállalni a feladatot. Zsűritagként és a tanításban inkább haverkodós típus vagyok, mint anyáskodó. Valószínű, hogy anyaként is ilyen leszek. Persze a védelmet és a határokat biztosító magabiztosság az kell, de mindenféleképpen kihívás lesz számomra ebbe az új szerepbe beletanulni. Tele vagyok boldog izgalommal. Remélem, ősanyáim ereje és tudása valahogy ott lesz az ösztöneimben – fejtegette Kati. Az énekesnő és párja tudatosan tervezték a gyerekvállalást. A néven ugyan még gondolkodnak, de a szüléssel kapcsolatban annál határozottabb Kati véleménye. – A terhességemmel kapcsolatban nincsenek extra igényeim, nem változott az ízlésem és hangulatingadozásaim is csak hébe-hóba voltak. A szüléssel kapcsolatban nincs bennem kérdés: ha csak lehet, szeretnék természetesen szülni. Nem értem azokat a kismamákat, akik alapos egészségügyi ok nélkül már előre eldöntik, hogy a teljes érzéstelenítést vagy a császármetszést választják.
– A korom addig okozott csak fejtörést, amíg csak terveztük a babát, hogy mikor fog összejönni, hány éves leszek akkor. Sokan nem tudják – mert korábban nem beszéltem erről –, hogy egészségügyi problémával küzdöttem. Cisztám és polipom is volt, ezek mind hátráltató tényezők voltak. Érdekes, hogy rögtön összejött a baba, miután kiderült, hogy teljesen egészséges vagyok – mesélte Gabi, aki egyelőre még nem tudja, hogy a születendő babák kisfiúk vagy kislányok lesznek-e.
Fotó: Máté Krisztián
után végre ikreket hord a szíve alatt
8
2016. április 21.
www.lokal.hu
Kilencvenéves II. Erzsébet, a kalapkirálynő II. Erzsébet királynő kilencvenéves lett. Ő a leghosszabb ideje trónon lévő brit uralkodó. Magyar kötödése is van, hisz egyik ükanyja Rhédey Klaudia volt. Összesen 11 corgi kutyája van és több mint 5000 különböző kalapját nők ezrei irigylik. Megmutatjuk a legszínesebbeket!
extra
Kucsera Gábor otthon ülő apuka lett Fotó: facebook
A világbajnok kajakozó a Tv2 A Nagy Duett című műsorában egy eddig ismeretlen oldaláról, énekesként mutatkozott be. Kovács Szilárd
A műsor előtt nem sokkal fordult fel fenekestül az élete: kokainfogyasztás miatt eltiltották a kajakozástól és egyik pillanatról a másikra otthon ülő apuka lett. Új célokat kellett megfogalmaznia, miközben szembe kellett néznie az emberek támadásaival és a jövőjével, amelyet immár nem sportolóként képzel el. − Minden rosszban van valami jó: korábban attól féltem, hogy hétvégi apuka leszek a fiam életében. Féltem, hogy lemaradok a gyerekkoráról, pedig az első perctől kezdve eszméletlenül „apás”. Az eltiltás után nem tudtam magammal mit kezdeni. Nem mentem sehova, nem találtam a helyem. Otthon feküdtem, tévéztem és ennyi. Nagyon nem éreztem jól magam és teljesen befordultam. Elvesztettem
Bár főzni azért nem tanult meg, Gábor Bence születése óta igyekszik mindenben Szabina segítségére lenni valamit, ami 30 évig az életem része volt. A feleségem támogatott mindenben, például ő kérte, hogy vállaljam az Édes élet című műsort, ha úgy érzem, hogy ez segít visszazökkenni az életbe − mesélte Gábor. A sportoló mindennapjait azóta hároméves kisfia,
Bence köti le leginkább, míg felesége, Tápai Szabina kézilabdázó továbbra is aktívan sportol. Saját elmondás szerint főállású apuka lett, aki átvette az anya szerepét is, bár azt azért elismerte: főzni még mindig nem tanult meg. − Mindig is próbáltam
aktívan segíteni Szabinát a gyereknevelésben, szülés után ha kellett, vittem a háztartást. Általában én viszem bölcsibe a fiunkat, én megyek érte, utána játszóterezünk vagy csak együtt lógunk a környékünkön. A házunk alatt van egy bár. Már volt, aki meggyanúsí-
tott, hogy ide járok iszogatni, valójában csak a Bence miatt megyünk be − mondja nevetve. − Imádják bent a lányok és már sört csapolni is megtanították. Nagyon vagány kissrác, ami talán annak is köszönhető, hogy sok barátunk megfordul nálunk egészen kiskorától kezdve, néha kész átjáróház van nálunk. A jövő azonban még homályos. A műsorok mellett vállalkozásaival foglalkozik, és családi házat keres. A nagy kérdés már csak az, visszatér-e a kajakozáshoz az olimpikon. − Nincs bennem a vágy, nem fogok visszatérni. Ezt el kell engedni. Ha nem lenne családom, még megpróbálnám, de 35 évesen, apaként és férjként már nem ez a dolgom. Amint kirobbant a botrány, az eredményeim ellenére mindenki elengedte a kezem. Rio után amúgy is abba szerettem volna hagyni. Félre ne értsék: rettenetesen bánom az ügyet, nem így szerettem volna visszavonulni és fáj, hogy mindenkiben ez marad meg, nem azok a sikerek, amiket a hazámnak szereztem.
Kozso üzent Kulkának: János, meg tudod csinálni! Az egész ország azért csinálni! Szükségünk van ben. Veled! Velünk! – fogalmazimádkozik, hogy Kulmég rád. Hidd el, ta meg a tőle megszokott ka János jobban leén t udom, stílusban az énekes. gyen. A színművész Az Országos Klinimiről benemrég stroke-ot szélek. kai Idegtudományi kapott és életmenNekem I nté zet leg utóbbi tő műtétet kellett siker ült, közlése szerint Kulka Kozso is átesett neked is sivégrehajtani rajta. János az „időablakon már hasonlón kerülni fog, mert Kozso teljesen átérzi a belül sikeres stroke-elszínész helyzetét, hisz két rengeteg dolgod van látásban részesült, az eléve ő is új életet kapott. Gyakorla- még ezen a csodálatos vizáródott agyi érből tilag a halál torkából hozták vissza lágon. Az érzések, a sikerült a a pécsi orvosok, a stroke után úgy- pillanatok, véralvanevezett agyi ér-torzképződmén�- a gondodékot nyel műtötték. Kozso a Lokálon latok, itt eltávokeresztül üzent a színésznek. benned és A színművész nemrég stroke-ot kapott és lítani”. – Ima, hit, erő. János, meg tudod a lélek- életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta Ez lé-
nyegében azt jelenti, hogy a műtét sikeres volt és a rajongók reménykedhetnek. Egy lapunk által megkérdezett szakértő szerint minden stroke-os eset más, de az esetek nagy részében combon keresztül végzik a hasonló műtéteket. Ilyenkor egy katétert helyeznek fel, amivel megkeresik a megfelelő eret és kiszívják, kihúzzák a vérrögöt. Úgy tűnik, a műtétnek köszönhetően szerencsére Kulka tünetei napról napra enyhülnek, állapota javul. Nővére, Janina szabadságot vett ki, hogy mindennap meglátogathassa. Ez óriási erőt adhat a művésznek a felépüléshez.
2016. április 21.
9
Helyben vagyunk!
Lilában a southwarki katedrálisnál
Lazán fesztiváloznak a világsztárok
A kaliforniai Coachella hasonló, mint a hazai Sziget fesztivál, csak telistele van világsztárral. A Szigetre készülőknek is érdemes azonban odafigyelniük, hisz ennek köszönhetően már áprilisban kiderül, mi lesz az idei fesztiváldivat.
Narancsban Wolfertonban
Fotók: Profimedia/Red Dot
Rózsaszínzöldben az ascoti derbin
divat
Magyar gyerekmodellek taroltak Grúziában
Három kategóriában is diadalmaskodtak hazánk legszebb gyerekmodelljei Grúziában, a Little Miss & Mister Galaxy 2016 világversenyén. Kovács Benjámin Dávid a Grand Prix Teen Mister Galaxy 2016, Erdősi Mercédesz pedig a Little Miss Galaxy 2016 I. Princess, Kovács Tamás Péter (balról jobbra) a Grand Prix Little Mister Galaxy 2016 címet nyerték el.
Kendall Jenner laza, nyári ruhában és kényelmes szandálban érkezett. Kim Kardashian testvére már most igazi stílusikon, minden apró részletre figyel. Idén a kerek John Lennon-szemüveggel és nagy ezüst ékszerekkel érdemes feldobni egy egyszerű ruhát. Az ismert modell, Alessandra Ambrosio (középen) tudja, hogyan érheti el, hogy mindenki rá figyeljen. Barátnőivel olyanok, mintha egy divatlapból léptek volna ki. A szexi indián stílust mindenképpen érdemes ellesni tőlük.
A prosztatanagyobbodás megöli a nemi életet
David Beckham fia, Brooklyn legalább olyan lazán menő, mint egykori focista édesapja. Egy oldalt kivágott nirvanás pólóban és tornacsukában élvezte a koncerteket.
Arnold Schwarzenegger modell fia, Patrick pálmafás felsőben lazult, kár, hogy senki sem szólt neki, hogy a zoknit nem kell ennyire felhúzni. Barátnője szettjében viszont nem lehet hibát találni. Nem egészen értjük, miért gondolta Paris Hilton, hogy ez a ruha jó választás. Olyan, akár egy függöny és egy hálóing keresztezése, amiből szinte mindene kilátszik.
Kelly Brook modell, színésznő képes bárm i f é l e e r ől kö d é s nélkül szexi lenni. A ruha fazonja és mintája remekül passzol a fűzős cipőhöz, ami egyébként is visszajött a divatba.
Állandó vizelési ingerrel kezdődik. Bonyolítja az életét a folyamatos WC keresés? Fél elindulni ismeretlen helyekre az állandó vizelési inger miatt? Nem akar busszal utazni, nehogy terhet jelentsen az utastársakra? Igen, az élet a prosztatanagyobbodással bonyolult és szociálisan korlátoz. A probléma minden második férfit érinthet 50 felett. A prosztata méretbeli elváltozása károsan befolyásolhatja a nemi életet. A kezdeti nehézség fájdalmakhoz vezethet, impotencia zavarokhoz, a nemi vágy csökkenéséhez, vizeletszivárgáshoz, ami pelenka használatra késztethet, vagy akár prosztata rákot okozhat. Gyakran a műtét az egyetlen kiút. Dr. Kondrák Mónika: „A BioTorus LT100 mágnes terápiás készüléket több hónapja használom a betegeimnél. A következőkben be-
számolok az elért eredményekről: - A prosztata megnagyobbodási problémákkal, illetve vizelet visszatartási gondokkal kezelt betegeimnek állapota sokat javult, megszűntek a gyakori húgyúti fertőzések, amik a prosztata betegség velejárói. Az antibiotikumokat nagy mértékben tudták csökkenteni, ami minden esetben egy életminőség javulást eredményezett.” Magyarországon számos orvos és több ezer vásárló használja eredményesen a BioTorus LT100 készüléket.
Ne várja meg míg túl késő lesz! Próbálja ki INGYEN a BioTorus LT100 készüléket
Kezdjen el újra normális, gondtalan, boldog életet élni, ahol nem kell a gyakori és bosszantó vizelési ingerrel foglalkozni vagy attól tartani, hogy végül még rosszabb lehet. Próbálja ki a BioTorus-t kötelezettség nélkül, ingyen az otthona kényelmében. Látogasson el a www.orin.hu oldalra, a felső sávban keresse „Próbálja ki a készüléket ingyen“, töltse ki az űrlapot vagy hívja hétköznap 9 és 16 óra között a 0630 545 3598-as telefonszámot.
Harc a fájdalmak ellen! Cégünk 2008 óta működő családi vállalkozás. Családunk közel 10 éve tekinti hivatásnak, hogy a magyar embereknek egészségesebb és teljesebb életet biztosítson. Mindig is a természetes, vegyszermentes gyógymódok hívei voltunk. A Safe Laser orvostechnikai műszer család hamar belopta magát a szívünkbe, ugyanis teljes mértékben magyar találmány és egyedülálló szabadalom, mely a Magyar Egészségügyi Hatóság engedélyével rendelkezik. Emellett túlszárnyalta a ma forgalomban lévő orvostechnikai eszközöket, mind teljesítményben, biztonságban és felhasználási területének sokszínűségében egyaránt. Büszkeséggel tölt el minket, hogy egy olyan termék mellé adhattuk a nevünket, mellyel garantálni tudjuk számos betegség megelőzését és gyógyítását annak érdekében, hogy a magyar családok boldogabb és nyugodtabb életet élhessenek! A Safe Laser 30 és Safe Laser 150 ( 660 nm 30 és 150 mW) piros lézerek: Hatásukat a bőrfelszínhez közeli 3cm mélységig fejti ki leginkább, ezért a felszínhez közeli elváltozások, gyulladások, fájdalmak gyógyításában van jelentős szerepük, illetve alkalmasak az orrnyálkahártya bevilágításával gyógyítható betegségek kezelésére is. (pl. allergia, nátha...) A Safe Laser 500 (808 nm 500 mW) lnfralézer: Fénye sokkal mélyebb rétegekben nyelődik el (biológiai hatása akár 8cm mélységben is érvényesül), így kiválóan használható pl. mozgásszervi betegségek terápiájában, ahol fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő hatása van és gyorsítja az izmok, inak, ízületek gyógyulását.
EGÉSZSÉG hálózat
Fotó: Profimedia
Magyar orvostechnikai újdonság 50 éves szakmai háttérrel. Fájdalomcsillapítás, gyulladáscsökkentés, ízületi kopások (csípő, tárd, váll...), porckopás, gerinc- és hátfájdalmak, lumbágó, derékfájdalom, teniszkönyök, ínhüvelygyulladás, kéztőalagút szindróma, reumatikus fájdalmak enyhítése, sportsérülések, szalagszakadás, rándulás, zúzódás... Fülpanaszok, fülzúgás, fülgyulladás, fejfájás, homlok- és arcüreggyulladás, asztma, allergia, szénanátha, légúti betegségek, fogfájás, fogínysorvadás... Bőrbetegségek, fekélyek, égési- és fagyási sérülések... A Safe Laser készüléket használja többek között - Állami Egészségügyi Központ (Honvéd Kórház) Dr. Sanda Sándor professzor - Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak - Uzsoki Kórház Központi Intenzív Osztály - BRFK Egészségügyi Osztály - Budai Irgalmasrendi Kórház Ortopédia - Nemzetközi Orvostovábbképző Központ - Dr. Hegedűs György urológus-sebész, aki Mexikótól egészen Dubaiig praktizál - Dr. Gáspár Lajos orvostudományok kandidátusa, egyetemi docens - Dr. Hátsági-Horváth Miklós fogász szakorvos - Csíky Ferenc rehabilitációs vezető a masszőr akadémián - Használják sportolók, mint például Mészöly Géza a szombathelyi Haladás FC vezetőedzője, Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vizilabdázó.
Szeretné ingyen kipróbálni? Jelentkezzen! 06-70-77-04-748, www.egeszseghalozat.com www.diego.hu
facebook.com/DIEGOhomestyle
-10% PRESTIGE 8 mm laminált padló
rimini kőris, 2,131 m²/ 7.883 Ft/doboz
3.6699 99
3.329
klubkártyával
Ft/m²
SUMMER kültéri műfű 2 vagy 4 m széles
2.799
Ft/m2
Ajánlataink 2016. április 1-30-ig, ezen belül a készlet erejéig érvényesek! Csak kiskereskedelmi mennyiséget szolgálunk ki! Boltonként eltérő szín- és méretválaszték! A részletekről érdeklődjön áruházainkban!
BUDAPESTI ÁRUHÁZAINK: www.diego.hu Angyalföld, XIII. Lehel u. 12. (Lehel piactól 300 m-re) Tel.: 20/278-4488, 239-01-09 • Budaörs, Károly király út 145. (Tesco mellett) Tel.: +36 (23) 428-181 • Csepel, XXI., II. Rákóczi F. út 277. Tel.: 278-01-09 • Hűvösvölgy, II., Hűvösvölgyi út 138. (Stop Shop) Tel.: 398-81-08 Kispest, XIX., Nyári Pál utca 7. Tel.: 280-88-44 • Óbuda, III. Bécsi út 267. (az 1-es villamos végállomásánál) Tel.: 436-00-97 • Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 237. (Home Center) Tel.: 253-82-62 • Soroksár, XXIII., Bevásárló utca 4. (KIKA-val szemben) Tel.: 231-01-97 • Törökbálint, Dulácska u. (Auchan mellett) Tel.: +36 (23) 510-593 • Újbuda, XI., Hengermalom út 19-21. (Új Buda Center Budafoki oldalán) Tel.: 371-04-00 • Újpalota, XV., Szentmihályi u. 171. (ASIA Center előtt) Tel.: 414-01-21 • Újpest, IV., Fóti út 81/B Tel.: 370-91-00 • Zugló, XIV. Kerepesi út - Fogarasi út kereszteződésében Tel.: 222-09-89
2016. április 21.
11
www.lokal.hu
Problémája van? Érdekes a szomszédja vagy hallott egy különös történetet? Lencsevégre kapott egy jellemző kerületi épületet? Küldjön témát vagy fényképet. Megírjuk, bemutatjuk és ha kell, utánajárunk. Az ön kerületi szerkesztője: Urmai Gabriella E-mail:
[email protected]
Írjon nekünk!
XV. kerület
PESTÚJHELY – RÁKOSPALOTA – ÚJPALOTA Fotó: Keresztesi Balázs
kerületi hírek www.lokal.hu/keruletihirek
A jó idő beköszöntével életre kelt a Nyírpalota utca mögötti tavaly felújított játszótér is, ahol a legkisebbekre is gondoltak.
Kukucs, tavasz!
Gyerekbábosok találkozója lesz Pestújhelyen Pestújhelyen tartják a budapesti gyermekbábosok találkozójának országos selejtezőjét. Várják a gyermekbábcsoportok jelent-
kezését. A felhívás és a jelentkezési lap letölthető a Pestújhelyi Közösségi Ház (PeKH) honlapjáról. A rendezvény április 30-án
lesz, a találkozó nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. Bővebb információ a 4107168 számon kapható. A
Gyermekbábosok Országos Fesztiválját június 3-án és 4-én, az egri Bartakovics Béla Közösségi Házban rendezik meg.
12
2016. április 21.
www.lokal.hu
kerületi hírek Manómasszázs leendő és gyakorló mamiknak
Manómasszázs néven babamas�százs-tanfolyam indul a Kozák Téri Közösségi Házban várandós kismamáknak április 23-án 15 órától, illetve 30-án 9.30-tól. A kurzus alatt megtanulható a babamasszázs elmélete, a legfontosabb technikák, valamint az illóolajok szerepe. Egy játék babán gyakorolva, mondókák és énekek segítségével rögzítik a mozdula-
1490 Forintt ól
Van már programod a hétvégére? Gyere el hozzánk! A felnőtteket úszó- és élménymedencékkel, jakuzzival és szaunavilággal, a gyermekeket tekergős csúszdákkal, játszóházzal és vidám programokkal várja a Vízibirodalom. Április 22-től már szabadtéri medencékkel is!
www.aquaworldresort.hu
Fergeteges bulit n az újpalotai Elvis
tokat a leendő anyukák. Gyakorló szülőknek, kisgyermekkel minden kedden 9.30-tól van foglalkozás, itt már a saját babát masszírozva lehet elsajátítani a fogásokat. Móró Katalin természetgyógyász-reflexológus, babamasszázs-oktató várja a jelentkezőket. A kurzusokra előzetes bejelentkezés szükséges a 410-5536-os telefonszámon.
GYERMEK belépő m ár
Check in, chill out
Retrogépek a Csokiban Nyolcadik alkalommal rendezték meg Csokiban (Csokonai Művelődési Ház) a retro videojátékok hétvégéjét, ahol a kiállított gépeket a résztvevők ki is próbálhatták.
A resort of:
Csőnaci, pörgős szoknyák és hamisítatlan rock and roll várta azokat, akik megnézték a Jampi – Pik’k formáció bemutatkozó produkcióját. A Kikötőben Dobson Zozo, Hermál Henriett és Pőcze Fanni megmutatta, milyen volt a buli a jampecok fénykorában. A két tűzrőlpattant táncos, Heni és Fanni, valamint a remek énekes, Dobson Zozo fergeteges show-t állítottak színpadra. A nézőtéren ülőket pillanatok alatt visszarepítették a ’60-as évek málnaszörpös, cadillaces világába. Zozo tökéletesen hozta a fiatal Elvis figuráját, de a Király nótái mellett megszólaltak a hazai jampecdalok is és tánckarként színpadra léptek a helyi Művész Ifjak is. – A produkcióval szívesen megyünk fellépni bármilyen buliba, akár esküvőkre, céges rendezvényekre is – árulta el lapunknak a sikeres debütálás után Dobson Zozo, aki kolléganőivel együtt alig győzte fogadni a gratulációkat. Miközben a büfében fogyott a málnaszörp és a zsíros kenyér, az egyik néző lelkendezve mondta: – Ez az előadás bárhol megállná a helyét! Itt
nemcsak a lányok szoknyája, de a show is pörgött! – jelentette ki a harcsabajszú férfi, majd hozzátette: – Annak idején én is rongylábkirály voltam, de az újpalotai Elvis most született meg a szemünk előtt.
Fan
2016. április 21.
13
Helyben vagyunk!
kerületi hírek
k
nyomott
Tovább lesz nyitva
pun keresztül egy gombnyomással is elküldhető a bevallás, amelynek határideje május 20. Az ügyfélTovább tart nyitva a NAV Fogarasi út 3. szám alatti szolgálatra betérőknek érdemes megfontolniuk az ügyfélszolgálata május 9. és május 20. között a sze- ügyfélkapunyitást, mert a regisztráció mindössze mélyi jövedelemadó-bevallások fi- 11néhány percig tart, és sok más mellett az adóügyek 170x93_Layout 1 16/4/11. benyújtásának 4:02 PM Page nisében. Nem árt azonban tudni, hogy az ügyfélka- is egyszerűbben intézhetők.
Ne szakadjon el a családjától rossz hallása miatt! Az időskori hallásproblémák a családiés társasági életet is megnehezítik. Tegye meg az első lépést és jelentkezzen be az Amplifonhoz, ahol most ingyenes hallásvizsgálatot és hallókészülék próbahordást szervezünk XV. kerületi lakosok számára 2016. április 21-től május 6-ig. Amplifon Hallásközpontok XIV., Örs Vezér tere 3. Bejelentkezés: 06-1 220-1210 IV., Szent István tér 5. Bejelentkezés: 06-1 951-7622 amplifon.hu
A Művész Ifjak is felléptek
Kié volt a százezredik?
ja szerepel százezredik lakóként, míg a helyi sajtó a kétgyerekes Gál Józsefet és családját mutatta be a jubileumi lakás tulajdonosaként. bpxv.blog.hu
Zozo, az újpalotai Elvis
nni és Heni, a pin-up csajok
A korabeli tudósítás a lokal.hu-n tekinthető meg.
A híradó szerint a Jászai családé lett a százezredik lakás Ismét egy izgalmas helytörténeti témát boncolgat blogjában a Palotabarát. Most egy 1974ben kiadott Főber (Fővárosi Építőipari Beruházási Vállalat)kiadványt mutat be, amely a vállalat által épített négy nagy lakótelep prospektusát tartalmazta. A kelenföldi, óbudai és zugló lakótelepek mellett az Újpalotáról szóló prospektus kerületünket veszi górcső alá. A központi elképzelés akkoriban az volt, hogy évi 15−20 ezer lakás építésével a fővárosi lakáshiányt 1985-re megoldják. A Főber (amely egyébként ma is létezik) tulajdonképpen
csak szervezte ezeket a gigantikus építkezéseket, a tervezést és kivitelezést számos más cég végezte. Újpalotán adták át a százezredik olyan lakást is, amelynek megépítése a beruházási vállalathoz kötődik. Érdekesség, hogy egy korabeli filmhíradóban Jászai Pá l kőműves és család-
ARANY ÉKSZEREK
-25%
KEDVEZMÉNNYEL! A kedvezmények nem összevonhatóak.
BALLAGÁSI AKCIÓ
Dunakeszi AUCHAN-ban 06-70/708-4133
14
www.lokal.hu
kerületi infók
Ide gyertek, emberek!
Van ötlete, hová érdemes ellátogatni? Tudomása van egy jó programról, érdekes rendezvényről? Csatlakozókat várnak egy civil szerveződéshez, klubhoz, körhöz? Írja meg nekünk a
[email protected] e-mail-címre. Elektronikus levelében feltétlenül tüntesse fel pontosan, mikor és hová várják az érdeklődőket, hol, kitől kaphatnak bővebb felvilágosítást.
program
IV. 22. 10 óra – GYERMEKSZÍNHÁZ – Azördögbe!!! Ki az, aki fél az ördögtől? Mindenki! Csak a szegény ember nem... mert neki már nincs sok vesztenivalója. Sok furfanggal, sok játékkal és persze csavaros észjárásával még a pokolbéli legfelsőbb hatalmak eszén is túljár. De az ördögnek a legnagyobb ellensége nem a szegény ember, hanem a székely asszony, aki még attól sem riad meg, ha belébúj az ördög. Hogy miért... kiderül ez a Csavar Színház legújabb meséjéből. Az előadásban felcsendülnek a legszebb hajdúsági és mezőségi dallamok. Mindez ütőgardon, gitár és hegedű kíséretében. Előadják: Kiss Szilvia, Gál Tamás, Mester László. Zene: Gál Tamás, Mester László (XV., Szűcs István utca 45.).
Itt a Palotai Küzdősport Fesztivál! Április 30-án a XV. Kontyfa utca 5.-ben az Újpalota Sportegyesület rendezésében tartják a Palotai Küzdősport Fesztivált. A délelőtt 10 órai kezdés után egymást követik majd az 50 perces edzések, melyeket egytől egyig a küzdősport jeles mesterei tartanak. Az edzések között 10 perces pihenők lesznek. Regisztrációs
díj 1000 forint egész napra, amiért a résztvevők karszalagot kapnak, így aki nem tud egész nap maradni, de több edzésen is részt szeretne venni, nem marad majd le semmiről. A fesztivál egyik célja a különböző stílusok, stílusirányzatok közötti átjárhatóság, egymástól való tanulás.
Ügyes-bajos Polgármesteri hivatal XV., Bocskai u. 1–3. Telefon: 305-3100 Nyitva tartás Hétfő: 13.30–18.00 Szerda: 8.00–16.30 Péntek: 8.00–11.30 E-mail:
[email protected] Ügyfélszolgálati Iroda XV. kerület, Bocskai utca 1–3. Hétfő: 8.00–18.00 Kedd-szerda-csütörtök: 8.00–16.30 Péntek: 8.00–12.30 Telefon: 305-3100 E-mail:
[email protected] Ebédidő: 12.30–13.00-ig, sorszámkiadás 12.20-ig Okmányiroda 1153 Budapest, Bácska u. 14. Telefon: (1) 795-7710 Fax: (1) 237-4816 E-mail:
[email protected]
Ügyfélfogadás Hétfő, Szerda: 7.00–19.00 Kedd: 7.00–11.00 Csütörtök: 8.00–13.00 Péntek: 8.00–12.00 Felnőttorvosi ügyelet 1152 Budapest, Rákos út 58. Telefon: 1/307-2222 (folyamatosan: 24 órában) Gyermekorvosi ügyelet Heim Pál Gyermekkórház, 1089 Budapest, Üllői út 86. Telefon: 1/264-3314 vagy 1/2647481 (kijáró ügyelet), 1/210-0720 (ambulancia) munkanapokon: 20–8 óra között, szabad-, pihenő- és munkaszüneti napokon: 0–24 óra között Rendőrkapitányság 1152 Budapest, Széchenyi tér 5. Postacím: 1601 Budapest, Pf. 8. Telefon: 231-3450; fax: 231-3451 E-mail:
[email protected],
[email protected]
IV. 23. 14 óra – TÁNCMARATON – Tervezett program: táncbemutatók a hip-hop-tól a rock and rollon át a salsáig, karaoke, zumba, görög–magyar és ír táncház. A szervezők kétóránként értékes tombolanyereményeket sorsolnak ki. Belépő 1000 forint (XIV., Szűcs István utca 45.). IV. 23. 15 óra – MANÓMASSZÁZS – Manó Masszázs babamasszázs tanfolyam a Kozák téri Közösségi Házban várandós kismamáknak április 23-án 15 órától, 30-án 9.30 órától, ahol három óra alatt megtanulhatja a babamasszázs elméletét, indikációit, megismerheti az érintés fontosságát, a masszázsolajokat és a legfontosabb „fogásokat”, technikákat. Egy játék babán gyakorolva, mondókák és énekek segítségével rögzítik a mozdulatokat, így már egy kis babarepertoárral felkészülve várhatja kisbabáját. Információ: Tóthné Bezerédi Erika, telefon: 06-1/410-5536 (XV., Gábor Áron utca 58/c). IV. 27. 10 óra – MESEOVI – Hogyan és kitől kapta a magyar juhász a furulyát? S a kanásznak mért nincs? S ha a juhásznak van, mi haszna belőle? A gyerekek minderre választ kapnak Keresztes Nagy Árpád bábtáncoltatós, zenés előadásán. Belépő 600 forint (XV., Eötvös utca 64–66.).
16 1000 Ft ERZSÉBET UTALVÁNY
Béren kívüli juttatás
2016. április 21.
www.lokal.hu
Plusz kártyát, de hogyan? Erzsébet-utalvány Plusz kártyát a munkáltatók igényelhetnek a www.erzsebetutalvanyplusz.hu oldalon. Az igényléssel kapcsolatban bővebb felvilágosítás az
[email protected] e-mail címen, vagy a 06 1 248 2150-es telefonszámon is kérhető.
Megnyíltak a 2016-os Erzsébet-pályázatok! Kiírták a 2016-os év első pályázatait az Erzsébet-program táborai kapcsán. A felhívások három lehetőséget is tartalmaznak: az érdeklődők a Tavaszi és Őszi kalandtábor mellett a nyári általános és tematikus táborokba is jelentkezhetnek. A meghirdetett lehetőségek lényege, hogy egyéni vagy csoportos pályázatok keretében kedvezményes üdülést biztosítsanak a gyerekek számára. A Tavaszi kalandtábor közel 10 ezer tanulót vár majd Fonyódligeten, illetve Zánkán. A nyári, egyhetes, általános vagy tematikus Erzsébet-táborokban már hozzávetőleg 30 ezer hazai és külhoni gyermek kapcsolódhat majd ki a Balaton-parti vagy az erdélyi ivói Erzsébet-táborban. Az Őszi kalandtáborban pedig szintén mintegy 10 ezer iskolás mehet év eleji, kedvezményes csoportos kirándulásra a Balaton partjára. A most meghirdetett táborozási lehetőségek így összesen mintegy 50 ezer gyermek számára biztosítanak kedvezményes üdülést tavaszi, nyári és őszi turnusokban. A Tavaszi kalandtábor május 16-án nyitja meg a kapuit és egészen június 4-ig fogadja a táborozókat. A nyári táborok június 19. és augusztus 26. között elérhetőek. Ez alatt az idő alatt összesen 10
Fotó: Sáfár Tibor
Éppen egy hete nyíltak meg az Erzsébet-program idei táborainak pályázatai, ezek alapján tavasszal és ősszel kalandtáborokba, nyáron pedig általános és tematikus táborokba szólóan lehet elnyerni üdülési lehetőséget. Figyelem, jelentkezni kizárólag elektronikus úton lehet az Erzsébet-program honlapján! A mostani kiírásokkal összesen 50 ezer gyerek juthat el táborozni.
turnusban érkeznek a vendégek. Az őszi kalandtábor szeptember 5-én indul és a hónap végéig tart majd. Utóbbi kapcsán – ahogy a nyári táborok esetében is – április 25-ig lehet beadni a jelentkezést. Aki a tavaszi kalandtábort nézte ki magának, az április 29-i dátumot tartsa szem előtt. A múlt héten kiírt pályázatok mellett természetesen az év folyamán több hullám-
Együttműködő partnerünk az
www.erzsebetutalvanyplusz.hu
ban jelennek majd meg a kiírások, az előzetes tervek szerint 2016-ban összesen mintegy 100 ezer gyermek juthat majd táborozási lehetőséghez. Az Erzsébet-programmal az utóbbi két évtized legnagyobb gyermektáboroztatási programját indította el a magyar kormány még 2012ben. Az Erzsébet-program
fennállásának négy évében több mint 600 ezer magyar ember jutott üdülési, pihenési lehetőséghez, közülük több mint 300 ezer gyermek. A program forrásait eddig részben az Erzsébet-utalványok forgalmából származó eredményből biztosították, az Erzsébet-utalványok működését viszont éppen a közelmúltban marasztalta
el az Európai Bíróság. A magyar kormány erre reagálva jelezte, hogy a döntés ellenére továbbra is elkötelezett a gyermektáboroztatási program mellett. – A cél, hogy olyan magyar gyermekek számára nyújtsunk színvonalas kikapcsolódási lehetőséget, akiknek ez másként nem lenne elérhető – tették világossá.
Idén még nyugodt vizeken a cafeteria Nincs változás az Erzsébet-utalvány forgalmazásában és elfogadásában, ahogyan az Erzsébet-utalvány Plusz kártya rendelése is zavartalan. Bár jövőre valószínűleg lesznek változások, 2016-ban még minden marad a régiben, vagyis az Erzsébet-utalványok kibocsátása, elfogadása és beváltása, illetve az Erzsébet-utalvány Plusz kártyák rendelése és feltöltése is folyamatos.
2016. április 21.
17
Helyben vagyunk!
Bikavér párbaj a láthatáron Az egri és a szekszárdi bikavér is ringbe száll a hungarikum címért. A borvidékek képviselői azt mondják, rászolgáltak az elismerésre, mivel termékeik a magyarság csúcsteljesítményei közé tartoznak. Arról, hogy végül melyik bor kaphatja meg a címet, ahungarikumbizottság dönt majd.
Fotó: Winelovers
A nagy duett: a kékfrankos és április
Idén nem csak a tavaszról szól az április, hanem a kékfrankos szőlőről és abból készült borokról is – legalábbis ezt vette a fejébe a Winelovers csapata. A kékfrankos ugyanis hazánk legelterjedtebb szőlőfajtája, számos bortípus alapanyaga, így például a bikavéré is. A Winelovers kezdeményezés pedig még inkább lendületet adna a kékfrankos népszerűségének. Ennek érdekében a csapat több programot is szervez: tartanak például prémium boros rendezvényeket, de az érdeklődők egy, az egész hónapot felölelő játékban – a Winelovers eseményit megosztók között rendezvénybelépőket sorsolnak ki a hónap végén – is részt vehetnek. Előbbi kapcsán nagy fába vágta a fejszéjét a Winelovers, egy borteszten ugyanis ötven palack közül igyekezett kiválasztani a legjobb fajtabort és házasítást. Végül az Egri Kovács Nimród Borászat 2012-es Monopole Blues Kékfrankosára és a
Thummerer Pince 2011-es Egri Bikavér Superior bikavérére esett a választás. Április 23-án aztán jön a programsorozat csúcspontja: a Corinthia Budapest Hotelben Nagykóstolót tartanak a top borokból, amelyen több mint 60 kiállító vonultatja fel a saját termékét. Olyan borok is asztalra kerülnek, amelyek kereskedelmi forgalomban egyébként nem kaphatóak. Ilyenek például az egri St. Andrea kékfrankos fajtaborai is. A Nagykóstoló másik előnye, hogy itt minden zavaró tényező kiszűrésével tesztelhetőek a borok, a helyszínen pedig sommelier segíti értelmezni a különböző ízvilágokat.
borozó
Bor, filmek, fotók Idén is meghirdeti a borkultúrával, a szőlőtermeléssel, a borturizmussal és pincefalvakkal foglalkozó filmek és egyéb mozgóképek fesztiválját, a Monori BORTÁRS Filmfesztivált a Monor Környéki Strázsa Borrend, a Monor Hegyessy Lions Club és a KultPince – Monor Város Önkormányzata támogatásával. A rendezvény keretein belül filmversenyt is tartanak. Műfaji megkötés nincs, az egyetlen feltétel, hogy az alkotó a magyar szőlő- és borkultúrát állítsa műve középpontjába. Ugyanezen témákban fotópályázatot is indítanak „Vannak vidékek legbelül” címen. Az alkotások leadási határideje október 9. (a rövidfilmeké június 30.), az eredményhirdetésre, valamint a győztes filmek és fényképek bemutatására a monori Márton-napi Újbor Ünnep napjáig, november 12-ig kell várni. Az esemény fővédnöki feladatait Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár látja majd el. A szervezők azt mondják, a kezdeményezés célja a kulturált borfogyasztási szokások terjesztése, illetve a valódi termelői kultúra megbecsülése. De ugyanígy hangsúlyos területté tennék az igényes filmes és fotós (művészeti) ábrázolást és a képi kultúra fejlesztését is. Együttműködő partnerünk az
18
www.lokal.hu
Járj a széllel, száguldj a szélviharral, ne aggódj a messzi jövő miatt, és bízz, hogy ismét, újból és megint szerencséd lesz! J. Goldenlane
Megálmodja a szerencsé Ida életvidám, energikus, 69 éves nagymama. Nagyon hisz a szerencsében, nem csoda, hogy ezt Fortuna meg is hálálja. Többször volt már nagy nyereménye a lottón, amivel nemrég egy nagy vágyát is valóra válthatta. – Lányom olvasta felhívásukat a Lokálban, és én is szeretném megosztani, hogyan nyertem többször is a lottón – kezdi Ida, aki igazi energiabomba. Mosolyog és jókedvű, látszik, hogy optimista alkat, aki nem bízza a véletlenre a szerencséjét. – Sokan panaszkodnak arra, hogy nem nyernek semmit, de hamar ki is derül, hogy ők bizony nem is játszanak. Szóval az egyik legfontosabb a játékban szerintem, hogy bízzunk a szerencsében, viszont adjuk is meg az esélyt. Már negyven éve lottózom és végig elég érdekesen alakult a kapcsolatom Fortunával. Nyugdíjas katonatiszt vagyok, pénzügyi területen tevékenykedtem, amíg aktív voltam. Közvetlen kollégáim szerettek lottózni. Amikor elkezdtem játszani, az akkori titkárnőt kértem, adja fel a szelvényeimet. Ő azonban ezt
Fotó: Profimedia/képünk illusztráció
fortuna
2016. április 21.
elfelejtette, pedig akkor lett volna ötösöm a Hatoslottón. Persze nem tudtam rá haragudni, hiszen az esküvőjét szervezte, de azóta minden héten magam adom fel a szelvényeimet. Nem ez volt azonban az egyetlen alkalom, hogy egy rossz döntés miatt nem lett telitalálatom. A kezdetektől családi születésnapokkal játszom, illetve néha olyan számokkal, amelyek megjelennek álmomban. Tíz év után megbontva a szokott számsort, kiegészítettem az álomszámokkal.... Vesztemre! Telitalálatom lett volna az ötösön, így pedig be kellett érjem egy 3-assal és egy kettessel. Úgy éreztem, nem vagyok valami szerencsés, de ez pár éve teljesen megváltozott – mesélte Ida, aki három éve vonult nyugdíjba. – Talán hihetetlen, de az elmúlt három évben kétszer is volt nag yobb nyer e mé nye m .
Idát álmában is kísérti Fortuna
2016. április 21.
19
Helyben vagyunk!
Heti szerencseszámunk: Mágikus számnak tartják, nagy sikereket jelez.
32
fortuna
a a nyerőszámokat és nagymama hogy lepjem meg magam. Így minden nap, amikor autóba ülök, újra átélem a nyertes pillanatot. Két évvel ezelőtt pedig ötösöm volt a Hatoslottón. Nagyon boldog vagyok és bízom abban, hogy Fortuna továbbra is kegyes lesz hozzám!
Az összeállítást a Szerencsejáték Zrt. támogatta
Először másfél millió forintot nyertem egy négyessel az Ötöslottón. Nagyon szerettem volna már egy új autót, de pont azon a héten beszélt le erről a lányom. Azt mondta, hogy a régi is tökéletes, jó állapotban van. De a nyeremény után már ő biztatott,
a
NYERTEM! Óriási szerencse érte? Milliókat nyert? Vagy csak pár ezer forintot, de úgy érezte, hogy Fortuna a kegyeibe fogadta? Írja meg nekünk nyertessztoriját – akár név nélkül –, hogy mások is örülhessenek Önnel!
[email protected]
´´NYEREMÉNY: 16. HETI VÁRHATÓ FO
29
*BRUTTÓ ÖSSZEG
´´ SÉG! HATÁRTALAN LEHETO JÁTSSZ A LOTTÓZÓKBAN ÉS AZ INTERNETEN!
www.szerencsejatek.hu
Díjat nyert a Szerencsejáték Zrt. Harmadik alkalommal adták át hazánkban a legvonzóbb munkáltatóknak járó Randstad Award díjat. Harmadik helyen a Legvonzóbb tisztán magyar tulajdonú cég elismerést a Szerencsejáték Zrt. érdemelte ki. A lottótársaság minden hasonló díjra büszke, hiszen fontos számukra,
hogy munkatársaik jól érezzék magukat. „Munkahelyet teremtünk közel 1500 munkavállalónknak, viszonteladói hálózatunkban közel ezer kiskereskedőnek nyújtunk kiegészítő jövedelmet. 2013 végén 278 saját tulajdonú lottózót üzemeltettünk, illetve 177 karitatív pultnál
árusítottak sorsjegyet megváltozott munkaképességű munkatársaink. Ezenfelül országszerte több mint négyezer helyen érhető el teljes játékkínálatunk, közel kétezer további ponton pedig kizárólag sorsjegyet értékesítenek partnereink” − fogalmazta meg a lottótársaság.
20
2016. április 21.
www.lokal.hu
mix
Dúzsi Cabernet Franc 2012 A rubinszínű bornál a cabernet-jegyekhez intenzív medvecukoríz, valamint az érlelésre használt ászokhordó finoman fás illata társul. Érezhető egy kis animalitás, ami Dúzsi Tamás borait gyakran kíséri. Ár: 2500 forint körül.
Moziajánló – A dzsungel könyve
Életre kelt mesekönyv – A dzsungel könyve
Sokunk egyik meghatározó gyerekkori moziélményének számított az 1967-ben készült (nálunk csak 1979-ben bemutatott) A dzsungel könyve című rajzfilm. A mókás figurák és zenei betétek hatalmas sikert arattak, dacára annak, hogy jelentős mértékben leöntötték az eredeti történetet egy nagy adag Walt Disney-féle cukormázzal. A gyerekek ingerküszöbe emelkedett és a technika mára igen sokat fejlődött, így a Vasember filmek rendezője, Jon Favreau visszanyúlt a gyökerekhez és egy rendkívül látványos, kicsit sötét mesét készített. A félig élőszereplős, félig animációs produkciót egy hollywoodi raktárban forgatták – bár ebből a néző semmit sem fog észrevenni, köszönhetően több száz grafikus többéves munkájának. A kis Maugli történe-
tét nem csupán a kicsiknek, hanem azoknak a felnőtteknek is szívesen ajánljuk, akik a lelkük mélyén kicsit gyerekek maradtak.
Tudta‑e?
– A film költségvetése 175 millió dollár volt. – A legendás állatfiguráknak olyan hollywoodi sztárok kölcsönözték a hangjukat, mint Bill Murray (Balu), Ben Kingsley (Bagira), Scarlett Johansson (Ká), Lupita Nyong’o (farkas anyó), Idris Elba (Sir Kán) és Christopher Walken (Lajcsi király). – Halála előtt A dzsungel könyve volt az utolsó szinkronmunkája Garry Shandling komikusnak.
Horoszkóp A hét szülinaposa – Kökény Attila
A magyar énekes a héten ünnepli 41. születésnapját. A klasszikus magyar konyhát kedveli, azonban szívesen próbál ki egészen egyedi, egzotikus ízeket is. Igyekszik hangsúlyt fektetni az egészséges táplálkozásra, a rendszeres testmozgásra. Gyermekei őszintén felnéznek rá, ezért is próbálja a legjobb példát mutatni családjának. IKREK (V. 21.–VI. 21.) Szüksége lenne pár kiegészítőre, de a bizsuknál vigyázzon, nehogy elcsábuljon a csillogástól. A megjelenése hozzájárul a jó megítéléshez. RÁK (VI. 22.–VII. 22.) A pénzügyekkel kapcsolatosan szerencsés, ügyesen helyezkedik, kiváló üzletet üthet nyélbe. Népszerűségben fürdőzik, amit már megérdemelt. OROSZLÁN (VII. 23.–VIII. 23.) Egy barátja romantikus érzéseket táplál irányában. Ha nem tudja viszonozni az illető érzéseit, mielőbb adja tudtára, ez most nem játék. SZŰZ (VIII. 24.–IX. 23.) Ha párkapcsolatban él, ne flörtöljön másokkal, mert szerelme árgus szemekkel figyeli minden mozdulatát, nagyon féltékeny lehet ezekben a napokban. MÉRLEG (IX. 24.–X. 23.) Sokat kell tanulnia, inkább maradjon otthon és készüljön a nagy megmérettetésre. A szilvakék szín szerencsét hoz csütörtökön.
Könyvajánló
Lakatos Levente: A tiltás gyönyöre – Szigor I. kötet
Az Aranykönyv-díjas Lakatos Leventének, a Barbibébi, a Bomlás és a Szeress jobban! című könyvek szerzőjének rendkívül népszerű e-könyv-sorozata végre papírkötésben is a rajongók kezébe kerülhet, új, eddig soha nem olvasott részekkel kiegészítve. Az egykor kicsapongó életű Liza és vőlegénye, a fényes politikai karrier előtt álló Sándor a kívülállók szemében tökéletes álompárnak tűnik, ám színlelt boldogságukat kínos titkok tartják egyben. Amikor a lány egy félreértés folytán találkozik egy sármos idegennel, aki darabokra töri a testi és érzelmi nélkülözés miatt már megrepedt álarcát, a botrány elkerülhetetlen. Szentesy Igor – vagy ahogy a barátai hívják, Szigor – keresett reklámszakember, a kormányzó párt újonnan felfogadott propagandistája. Kreativitása, komolysága és keménysége előtt nem csak a politika zárt ajtói, de a női combok is sorban kitárulnak. Ritkán mosolyog, utálja az ellenkezést, de imádja heccelni a sorsot. Liza és Szigor őrült vágyaktól hajtva félelmetes játszmába kezd, de vajon melyikük a dörzsöltebb játékos ezen az erotikus sakktáblán?
SKORPIÓ (X. 24.–XI. 22.) Nagyon várt már egy találkozót, baráti eseményt, ami most meghiúsul egy betegség miatt. Kedvét ez ne törje le, párjával szervezzen programot. NYILAS (XI. 23.–XII. 22.) Nagyon igyekszik, azonban keresz-
tülhúzzák a számítását és elorozzák a vágyott sikert ön elől. A legszívesebben indulatból megmondaná a magáét. BAK (XII. 23.–I. 20.) Nyomja valami a lelkét és teljesen magába zárkózik. Foglalkoztatják bizonyos kérdések, amik már szinte nyomasztják, adja ki magából a tisztázatlan dolgokat. VÍZÖNTŐ (I. 21.–II. 19.) Szereti a megszokott, bejáratott helyeket, nem szívesen vásárol máshol. Esténként korán térjen haza, töltse családja körében az idejét. HALAK (II. 20.–III. 20.) Hangulatember, akinek kedélyhullámzásai kihatnak egészségére is, figyeljen nagyon a mértékletességre. A teste jelezni fog önnek, figyeljen magára. KOS (III. 21.–IV. 20.) Gondolja át az elmúlt hónapokat, hol tart éppen és hová szeretne eljutni. A konkrét stratégia kidolgozása hasznosnak bizonyulhat. BIKA (IV. 21.–V. 20.) Túl sok a megválaszolatlan kérdés a fejében. A levegőben feszültséget érez, ami zavarja magabiztosságát. Keressen valakit, akinek feltárhatja az önt emésztő problémákat. Ismerőse nem fog tudni segíteni, azonban ön meg fog könnyebbülni lelke kitárásával.
Recept
Tavaszi rukkolás palacsinta
Hozzávalók a tész‑ tához: A tésztához: 40 dkg búzaliszt (lehet tönköly is), 1 db tojás, 1 teáskanál só, 4 dl buborékos víz , 1 maréknyi rukkola. Hozzávalók a tölte‑ lékhez: 20 dkg csirkemell, 1 maréknyi rukkola 1 evőkanál vaj, só, bors, 1 pohár tejföl vagy kefir.
Elkészítés: A palacsintatésztát kikeverjük a szokásos módon és egy maréknyi rukkolát apróra vágva belekeverünk. A szokásos módon kisütjük a palacsintákat. A felkockázott csirkemellet ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd a vajon átsütjük, és a maradék maroknyi rukkolát hozzákeverjük. Ha túl száraz, akkor egy pohár tejföllel vagy kefirrel felöntjük, hogy legyen szaftja. A palacsintákat ezzel a töltelékkel megtöltjük.
2016. április 21.
21
Helyben vagyunk!
A skandináv feladvány helyes megfejtését beküldők között a Rejtvénykoktél lapcsalád kiadványait sorsoljuk ki. A karikatúra poénját nyílt levelezőlapon várjuk a következő címre: Lokál szerkesztősége, 1036 Budapest, Perc utca 8. Beküldési határidő: 2016. április 28. A megfejtéseket névvel és pontos címmel a
[email protected] címen is elfogadjuk. A helyes megfejtést és a nyertesek nevét a Lokál 2016. május 5-én megjelenő számában közöljük. A április 7-i rejtvény megfejtése: Mondtam, hogy hívjunk szakértőt, elfelejtkeztünk az ajtóról! A nyertesek névsora: Szilasi Józsefné, Tyukodi Pálné, Gál Rita, Rajtik Sándorné, Nagy Lászlóné.
Családi állapot
Hiányos robotok
Keresd meg a hiányzó képrészletek helyét, hogy a robotok kiegészüljenek!
Állatsokadalom
Számold meg, hogy a négyféle állatból mennyit látsz!
8
Sudoku Írjon 1 és 6 (a nagyobbik ábrába 1 és 9) közötti számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és a vastag vonallal határolt területeken belül se legyen számismétlődés!
4 3 1 5 2 5 6 2 3 1 2 5 6 4 4 6 5 1
5 3 2 4 6 4 5 1 6 3 6 1 4 2
1 7 4 2 5 4 1 2 9 8 6 9 4 7 3 5 8 4
2 4 7 5 7 8 6 3 2 5 9 5 3 1 4 1
6 2 3 9
1 2 9 3
22
2016. április 21.
IDŐJÁRÁS
www.lokal.hu
2016. április 23.
Szombat
04:40 Ízőrzők: Sándorfalva 05:10 Ízőrzők: Békésszentandrás 05:45 Himnusz 05:50 Hajnali gondolatok 05:55 Hazajáró 06:25 Magyar történelmi arcképcsarnok 06:55 Kenó 07:00 Híradó 07:25 Család-barát 08:55 Palira vettem a papát 10:45 Noé barátai 11:15 Térkép 11:45 Tavasz ünnep 2016 12:00 Déli harangszó 12:02 Híradó 12:40 Kult+ 12:55 Ízőrzők: Gyulafirátót 13:30 Hazajáró 14:00 Magyar Krónika 14:30 Peru - Chile Húsvét-szigetek - Juan Fernandez-szigetek 15:00 Szeretettel Hollywoodból 15:30 Pókfoci 17:00 Gasztroangyal 18:00 Híradó 18:35 Szerencse Szombat 19:35 Sabrina 21:40 Kínai negyed 23:55 Kenó 00:15 MüpArt - Take 6 01:50 Az orvosdoktor 03:05 Az orvosdoktor 2016. április 24.
Ne rakják még el az átmeneti kabátot, mert az előttünk álló héten igazán tavaszias időjárás ígérkezik. A hűvös reggelek és esték között viszonylag kellemes hőmérsékletű, ám záporokkal, zivatarokkal tarkított nappalokra lehet számítani.
10:05 Evangélikus ifjúsági műsor 10:15 Úton-útfélen 10:30 Református magazin 11:00 Római katolikus szentmise 12:00 Déli harangszó 12:02 Híradó 12:40 Kult+ 13:10 Rúzs és selyem 13:40 Férjem Afrikában 15:25 Valamit visz a víz 17:00 Hogy volt!? 18:00 Híradó 18:35 Doc Martin 19:30 Magyarország, szeretlek! 21:00 Aranyszem 23:10 Kenó 23:30 Egyszerű eset 01:20 Aranyszem 03:30 Magyar történelmi arcképcsarnok 03:45 Hagyaték 2016. április 25.,
Hétfő
04:15 Szerelmes földrajz 04:40 Ízőrzők: Bárdudvarnok 05:15 Ízőrzők: Káva 05:45 Himnusz 05:50 Hajnali gondolatok 06:05 Halálbiztos diagnózis 06:55 Kenó 07:00 Híradó 07:25 Roma Magazin 07:55 Domovina 08:25 Váratlan utazás 09:20 A hegyi doktor 10:10 Család-barát 11:35 Világörökség Portugáliában 12:00 Déli harangszó 12:02 Híradó 12:35 Időjárás-jelentés 12:40 Kult+ Vasárnap 12:55 Két duci hölgy 04:20 Virágzó 13:25 Pásztorok Magyarország ösvényein 04:45 Ízőrzők: 14:30 Erdészház Császártöltés Falkenauban 05:15 Ízőrzők: Vecsés 15:25 Halálbiztos 05:45 Himnusz diagnózis 05:50 Hajnali 16:10 Tappancs, a gondolatok mesterdetektív 05:55 Rome Reports - 17:00 Ridikül Vatikáni híradó 18:00 Híradó 06:15 „Így szól az Úr!” 18:30 Időjárás-jelentés 06:25 A sokszínű vallás 18:35 A hegyi doktor 06:40 Kérdések a 19:30 Maradj talpon! Bibliában 20:30 Kékfény 06:55 Kenó 21:30 Hawaii Five-0 07:00 Híradó 22:15 Kenó 07:25 Család-barát 22:20 Magyar Krónika 08:50 Isten 22:50 Ai Weiwei: Never kezében Sorry 09:20 Kereszt-Tények 00:30 A kíméletlen 09:30 Katolikus 02:25 Nevelésügyi krónika sorozat 10:00 Református 03:50 Olasz - magyar ifjúsági műsor örökség
2016. április 26.,
Kedd
04:15 Szerelmes földrajz 04:40 Ízőrzők: Geresdlak 05:15 Ízőrzők: Iharosberény 05:45 Himnusz 05:50 Hajnali gondolatok 06:05 Halálbiztos diagnózis 06:55 Kenó 07:00 Híradó 07:15 Időjárás-jelentés 07:25 Srpski Ekran 07:55 Unser Bildschirm 08:25 Váratlan utazás 09:20 A hegyi doktor 10:10 Család-barát 11:35 Világörökség Portugáliában 12:00 Déli harangszó 12:02 Híradó 12:35 Időjárás-jelentés 12:40 Kult+ 12:50 Két duci hölgy 13:25 Univerzum 14:25 Erdészház Falkenauban 15:20 Halálbiztos diagnózis 16:10 Tappancs, a mesterdetektív 17:00 Ridikül 18:00 Híradó 18:30 Időjárás-jelentés 18:35 A hegyi doktor 19:30 Maradj talpon! 20:30 Önök kérték! 21:30 Laura rejtélyei 22:15 Kenó 22:20 A Nagyok 22:50 MüpArt classic Magyar mesterek 00:30 Séfek csatája 01:25 A teljes igazság, vagy majdnem 02:55 Munkácsy a nagyvilágban 03:25 Hazajáró 03:50 Olasz - magyar örökség 2016. április 27.,
Szerda
04:15 Szerelmes földrajz 04:45 Ízőrzők: Lenti 05:15 Ízőrzők: Milota 05:45 Himnusz 05:50 Hajnali gondolatok 06:05 Halálbiztos diagnózis 06:55 Kenó 07:00 Híradó 07:15 Időjárás-jelentés 07:25 Hrvatska kronika 07:55 Ecranul nostru 08:25 Váratlan utazás 09:25 A hegyi doktor 10:15 Család-barát 11:35 Világörökség Portugáliában
12:00 Déli harangszó 12:02 Híradó 12:35 Időjárás-jelentés 12:40 Kult+ 12:55 Két duci hölgy 13:30 Karim Aga Khan és életműve 14:20 Erdészház Falkenauban 15:15 Halálbiztos diagnózis 16:10 Tappancs, a mesterdetektív 17:00 Ridikül 18:00 Híradó 18:30 Időjárás-jelentés 18:35 A hegyi doktor 19:30 Maradj talpon! 20:25 Skandináv lottó sorsolás 20:35 J.A.G. Becsületbeli ügyek 21:30 Szabadság tér ‚56 22:20 Vigyázók 23:55 Kenó 00:00 Pócspetri 01:50 A hét pszichopata és a Si-cu 03:40 Olasz - magyar örökség 2016. április 28.,
Csütörtök
04:05 Szerelmes földrajz 04:40 Ízőrzők: Lulla 05:15 Ízőrzők: Balatonboglár 05:45 Himnusz 05:50 Hajnali gondolatok 06:05 Halálbiztos diagnózis 06:55 Kenó 07:00 Híradó 07:10 Időjárás-jelentés 07:25 Rondó 07:55 Kvartett 08:25 Váratlan utazás 09:25 A hegyi doktor 10:20 Család-barát 11:35 Világörökség Portugáliában 12:00 Déli harangszó 12:02 Híradó 12:30 Időjárás-jelentés 12:40 Kult+ 12:50 Két duci hölgy 13:25 Az Ushuaia expedíció 14:15 Erdészház Falkenauban 15:10 Halálbiztos diagnózis 16:00 Tappancs, a mesterdetektív 16:45 Szerencse Híradó 17:00 Ridikül 18:00 Híradó 18:30 Időjárás-jelentés 18:35 A hegyi doktor 19:30 Maradj talpon! 20:30 A Bagi Nacsa Show 21:30 Az eltakarítónő 23:15 Kenó
erős UV sugárzás viharos szél kánikula
23:20 Szabadíts meg a gonosztól 00:50 Az eltakarítónő 02:35 Magyar történelmi arcképcsarnok 02:50 Határtalanul magyar 03:15 Hazajáró 03:45 Olasz - magyar örökség 2016. április 29.,
Péntek
04:10 Szerelmes földrajz 04:40 Ízőrzők: Kéthely 05:10 Ízőrzők: Szentendre - Szabadtéri Néprajzi Múzeum 05:45 Himnusz 05:50 Hajnali gondolatok 06:05 Halálbiztos diagnózis 06:55 Kenó 07:00 Híradó 07:15 Időjárás-jelentés 07:25 P’amende 07:55 Öt kontinens 08:25 Váratlan utazás 09:20 A hegyi doktor 10:15 Család-barát 11:35 Világörökség Portugáliában 12:00 Déli harangszó 12:02 Híradó 12:45 Kult+ 12:55 Két duci hölgy 13:30 Az élelmiszeripar trükkjei 14:20 Erdészház Falkenauban 15:15 Halálbiztos diagnózis 16:05 Tappancs, a mesterdetektív 17:00 Ridikül 18:00 Híradó 18:30 Időjárás-jelentés 18:35 A hegyi doktor 19:30 Maradj talpon! 20:30 Virtuózok 21:55 Nora Roberts: Bukott angyal 23:30 Kenó 23:35 Dühöngő bika 01:45 A Laconia elsüllyesztése 03:10 Nora Roberts: Bukott angyal
SZOMBAT 9° 19° 20 %
09:55 Ízes élet 10:30 Babavilág 11:00 Otthontérkép 11:35 Poggyász 12:05 Szalonskicc 12:35 Duval és Moretti 13:45 Duval és Moretti 14:50 Gyilkos sorok 15:55 Őrangyalok 18:00 Tények 18:50 Kismenők 21:25 Szakíts, ha bírsz 23:40 Amerikai pite 6. Az egyetemen 01:35 Sportos 01:45 Áldott jó nyomozó 02:30 Áldott jó nyomozó 03:15 Vegas 2016. április 24.,
VASÁRNAP 8° 16° 60 %
20:00 Hal a tortán - A küldetés 21:20 Különvélemény 00:25 Red Carpet Sztárok testközelben 00:35 Ügyféllista 01:40 Tények Este 02:25 Aktív 02:45 Sportos 02:55 Ezo.TV 03:55 Elit egység 2016. április 26.,
Kedd
04:40 Aktív 05:00 Sportos 05:10 Hungerő 06:10 Red Carpet Sztárok testközelben 06:20 Mokka 09:25 Stahl konyhája 09:30 Babapercek Vasárnap 09:40 Teleshop 04:00 Duval és Moretti 10:45 Astro-Világ 04:50 Sportos 12:00 Tények Délben 05:00 Hungerő 12:25 Aktív 06:00 Astro-Világ 12:50 Paloma 07:00 Tv2 matiné 13:50 Walker, a texasi 08:15 Éjjel-nappal kopó szülők 14:50 Walker, a texasi 08:45 Nagy Vagy, Győr! kopó 09:15 a’la CAR 15:50 Szeretned kell! 09:50 Tűsarok 16:55 Megtört szívek 10:20 Stahl konyhája 18:00 Tények 10:55 Az Év Pasija 19:25 Jóban Rosszban 11:25 Több mint 20:00 Hal a tortán - A TestŐr küldetés 12:00 Falforgatók 21:20 Fogadom 13:00 Csapdába csalva 23:35 Red Carpet 13:35 Gyilkos sorok Sztárok testközelben 14:40 Gyilkos sorok 23:45 Propaganda 15:45 A párizsi diáklány 00:50 Tények Este 18:00 Tények 01:35 Aktív 18:50 A Nagy Duett 02:05 Sportos 21:35 Showtime Hajdú 02:15 Ezo.TV Péterrel 03:15 Morgen 23:10 Kertvárosi 2016. április 27., kommandó Szerda 01:20 Sportos 01:30 Maffiadoktor 05:00 Sportos 02:20 Maffiadoktor 05:10 Hungerő 03:05 Az uralkodónő 06:10 Red Carpet 03:45 Gyilkos sorok Sztárok testközelben 06:20 Mokka 2016. április 25., 09:25 Stahl konyhája Hétfő 09:30 Babapercek 04:35 Stahl konyhája 09:40 Teleshop 05:00 Sportos 10:45 Astro-Világ 05:10 Hungerő 12:00 Tények Délben 06:10 Red Carpet 12:25 Aktív Sztárok testközelben 12:50 Paloma 06:20 Mokka 13:50 Walker, a texasi 09:25 Stahl konyhája kopó 09:30 Babapercek 14:50 Walker, a texasi 09:40 Teleshop 10:45 kopó Astro-Világ 15:50 Szeretned kell! 2016. április 23., 12:00 Tények Délben 16:55 Megtört szívek Szombat 12:25 Aktív 18:00 Tények 04:05 Super Car 12:50 Paloma 19:25 Jóban Rosszban 04:35 Babavilág 13:50 Walker, a texasi 20:00 Hal a tortán - A 05:00 Hungerő kopó küldetés 06:00 Astro-Világ 14:50 Walker, a texasi 21:20 Szülői felügyelet 07:00 Tv2 matiné kopó nélkül 08:20 Éjjel-nappal 15:50 Szeretned kell! 23:30 Red Carpet szülők 16:55 Megtört szívek Sztárok testközelben 08:50 Otthon a kertben 18:00 Tények 23:40 Lángoló Chicago 09:25 Trendmánia 19:25 Jóban Rosszban 00:45 Tények Este
01:30 Aktív 02:00 Sportos 02:10 Ezo.TV 03:10 Kasszasiker 03:55 Paloma 2016. április 28.,
Csütörtök
04:40 Aktív 05:00 Sportos 05:10 Hungerő 06:10 Red Carpet Sztárok testközelben 06:20 Mokka 09:25 Stahl konyhája 09:30 Babapercek 09:40 Teleshop 10:45 Astro-Világ 12:00 Tények Délben 12:25 Aktív 12:50 Paloma 13:50 Walker, a texasi kopó 14:50 Walker, a texasi kopó 15:50 Szeretned kell! 16:55 Megtört szívek 18:00 Tények 19:25 Jóban Rosszban 20:00 Hal a tortán - A küldetés 21:20 NCIS Tengerészeti helyszínelők 22:25 NCIS Tengerészeti helyszínelők 23:30 Red Carpet Sztárok testközelben 23:40 Felejthetetlen 00:45 Tények Este 01:35 Aktív 01:55 Sportos 02:05 Ezo.TV 03:05 Kasszasiker 03:50 Paloma 2016. április 29.,
Péntek
04:35 Aktív 05:00 Sportos 05:10 Hungerő 06:10 Red Carpet Sztárok testközelben 06:20 Mokka 09:25 Stahl konyhája 09:30 Babapercek 09:40 Teleshop 10:45 Astro-Világ 12:00 Tények Délben 12:25 Aktív 12:50 Paloma 13:50 Walker, a texasi kopó 14:50 Walker, a texasi kopó 15:50 Szeretned kell! 16:55 Megtört szívek 18:00 Tények 19:25 Jóban Rosszban 20:00 Hal a tortán - A küldetés 21:20 Cowboyok és űrlények 23:55 Red Carpet Sztárok testközelben 00:05 Grimm
2016. április 21.
HÉTFŐ 7° 15° 40 % 01:10 Tények Este 01:55 Aktív 02:15 Sportos 02:25 Ezo.TV 03:25 Kasszasiker
2016. április 23.,
Szombat
04:15 Pasik 04:45 Hazug csajok társasága 05:15 Hazug csajok társasága 06:45 Kölyökklub 10:05 Top Shop 11:00 Brandmánia 11:30 Street Kitchen 12:00 Autógram 12:35 A nagy svindli 13:20 A nagy svindli 14:40 Farm 15:45 Asterix & Obelix: Isten óvja Britanniát 18:00 RTL Klub Híradó 18:50 Fókusz Plusz 20:00 Farm 21:35 Gyertek át szombat este!
23
Helyben vagyunk!
KEDD 8° 17° 20 %
SZERDA 9° 18° 20 %
22:45 Az igazság ára 01:10 A sárkány szeme 03:00 Gyertek át szombat este! 2016. április 24.,
00:45 Vince Vaughn vadnyugati kabaréja 02:45 Győzike 03:25 Gálvölgyi-show 2016. április 25.,
04:00 Tuti gimi 04:45 Tuti gimi 05:20 Fókusz Plusz 06:45 Kölyökklub 09:20 EgészségKalauz 09:50 Top Shop 10:55 Egy rém modern család 11:15 A segítség házhoz jön 11:50 XXI. század - a legendák velünk élnek 12:20 Házon kívül 12:50 Nyugi, Charlie! 13:15 Nyugi, Charlie! 13:45 X tervezet 15:55 Aranyeső Yuccában 18:00 RTL Klub Híradó 18:50 Cobra 11 19:50 Amerika Kapitány: Az első bosszúálló 22:10 Invázió 00:10 Portré
04:00 Fókusz 04:30 Pasik 05:00 Barátok közt 05:55 Jó reggelt, skacok! 07:35 RTL Klub Híradó 08:10 Fókusz 08:40 Magyarul Balóval 09:15 Asztro Show 10:15 Top Shop 11:50 Street Kitchen 12:20 Story Extra 12:55 Éjjel-nappal Budapest 14:05 Farm 15:45 Isten áldjon, Esperanza! 16:55 Story Extra 17:25 Fókusz 18:00 RTL Klub Híradó 18:55 Farm 20:00 Éjjel-nappal Budapest 21:20 Barátok közt 21:55 Dr. Csont
Vasárnap
Hétfő
CSÜTÖRTÖK 10° 19° 40 %
22:50 RTL Klub Híradó 23:25 Magyarul Balóval 00:00 Nyomtalanul 01:05 Nyomtalanul 02:05 A zöld íjász 02:50 Odaát 2016. április 27.,
Kedd
04:00 Fókusz 04:30 Pasik 05:00 Barátok közt 05:55 Jó reggelt, skacok! 07:35 RTL Klub Híradó 08:10 Fókusz 08:40 Magyarul Balóval 09:15 Asztro Show 10:15 Top Shop 11:50 A segítség házhoz jön 12:20 Story Extra 13:00 Nevelésből elégséges 13:25 Éjjel-nappal Budapest 14:40 Farm 15:45 Isten áldjon, Esperanza! 16:55 Story Extra 17:25 Fókusz 18:00 RTL Klub Híradó
18:55 Farm 20:00 Éjjel-nappal Budapest 21:20 Barátok közt 21:55 Castle 22:50 RTL Klub Híradó 23:25 XXI. század - a legendák velünk élnek 23:55 Magyarul Balóval 00:35 A Grace klinika 01:35 Túsztárgyalók 02:30 Mi muzsikus lelkek 03:00 Győzike 2016. április 27.,
Szerda
04:00 Fókusz 04:30 Pasik 05:00 Barátok közt 05:30 Top Shop 05:55 Jó reggelt, skacok! 07:35 RTL Klub Híradó 08:10 Fókusz 08:40 Magyarul Balóval 09:15 Asztro Show 10:15 Top Shop 11:50 Autógram 12:20 Story Extra 13:00 Nevelésből elégséges
PÉNTEK 9° 19° 20 % 13:25 Éjjel-nappal Budapest 14:40 Farm 15:45 Isten áldjon, Esperanza! 16:55 Story Extra 17:25 Fókusz 18:00 RTL Klub Híradó 18:55 Farm 20:00 Éjjel-nappal Budapest 21:20 Barátok közt 21:55 Szulejmán 23:00 RTL Klub Híradó 23:30 Házon kívül 00:05 Magyarul Balóval 00:45 A rejtély 01:45 Döglött akták 02:35 Döglött akták 03:25 Gálvölgyi-show 2016. április 28.,
Csütörtök
SZOMBAT 10° 19° 50 %
10:15 Top Shop 11:50 Portré 12:20 Story Extra 13:00 Nevelésből elégséges 13:25 Éjjel-nappal Budapest 14:40 Farm 15:45 Isten áldjon, Esperanza! 16:55 Story Extra 17:25 Fókusz 18:00 RTL Klub Híradó 18:55 Farm 20:00 Éjjel-nappal Budapest 21:20 Barátok közt 21:55 CSI: Miami helyszínelők 22:50 RTL Klub Híradó 23:25 Magyarul Balóval 00:05 Brandmánia 00:35 Homeland - A belső ellenség 01:45 A főnök 02:30 A főnök 03:20 Gálvölgyi-show 2016. április 29.,
04:00 Fókusz 04:30 Pasik 05:00 Barátok közt 05:55 Jó reggelt, skacok! 07:35 RTL Klub Híradó Péntek 08:10 Fókusz 08:40 Magyarul Balóval 04:00 Fókusz 09:15 Asztro Show 04:30 Pasik
05:00 Barátok közt 05:55 Jó reggelt, skacok! 07:35 RTL Klub Híradó 08:10 Fókusz 08:40 Magyarul Balóval 09:15 Asztro Show 10:15 Top Shop 11:50 EgészségKalauz 12:20 Story Extra 13:00 Nevelésből elégséges 13:25 Éjjel-nappal Budapest 14:40 Farm 15:45 Isten áldjon, Esperanza! 16:55 Story Extra 17:25 Fókusz 18:00 RTL Klub Híradó 18:55 Farm 20:00 Éjjel-nappal Budapest 21:20 Barátok közt 21:55 Showder Klub 23:00 RTL Klub Híradó 23:30 Magyarul Balóval 00:10 Gyilkos elmék 01:15 Street Kitchen 01:50 Odaát 02:35 Odaát 03:20 Gálvölgyi-show
APRÓHIRDETÉS ABLAK-AJTÓ
••Ajtó-ablak csere, redőny, szúnyogháló
és légbevezető szerelése. 30/211-2439, www.amitmamegvehetsz.hu ADÁS-VÉTEL ••Legmagasabb áron vásárol bélyeggyűjteményeket, 1945 előtti képeslapokat, papír és fémpénzeket, Filadiszkont 1064 Vörösmarty u. 65. 20 936 4757, 608 5320 ••Gyűjteményt (bélyeg, képeslap, fotó, pénz stb.), hagyatékot vásárol magángyűjtő. Hétvégén is! Pál István tel.: 06209473928 ÁLLÁS ••Telefonos értékesítőt keresünk Bp. 1. kerületbe, újság-előfizetés értékesítésére, meglévő lista alapján. Részmunkaidő megoldható. Fix bér (br.129.000 Ft) + jutalék. Jelentkezni:
[email protected], Tel.:06707794447 ••Telemarketinges munkatársat keresünk kulturált, belvárosi irodánkba. Kezdők jelentkezését is várjuk. Tel.: 06-30-723-2091 ••900 – 2000 Ft-os óradíjjal hölgyeket keresünk bébiszitternek, idősgondozónak. 06 / 1 /243 8280 ANTIKVITÁS, RÉGISÉG Hagyaték felvásárlás azonnal, készpénzért! Bútorok, festmények, órák, könyvek, stb.! 0630 9079910
II. évfolyam, 15. szám
••Bélyeget, régi pénzt, könyveket, papírrégiséget, régiséget vásárolunk. VI Andrássy u. 16. Tel: 317-4757 H-Sz: 10-17, Cs: 10-18
HOBBY
KÖLTÖZTETÉS
TÁRSKÖZVETÍTÉS
••50-es, 60-as évek gombfocijait keresi gyűj-
••Költöztetés, lomtalanítás, csomagolás
••Kánya Kata Társközvetítő Klub Leg-
••Zuglói Vezér Antik Kp. vásárol: bútorok-ké-
tő, írjon, hívjon,
[email protected] 20/947-0776 Tóth Sándor
DUGULÁSELHÁRÍTÁS
••Eladó lakóingatlant keresek, készpénzben
••Duguláselhárítás falbontás nélkül, ázások csőtörések megszüntetése, központifűtés szerelés. 06-20/4915089
••Régi lekopott vízköves fürdőkád, mosdó újra
pek-borostyán-porcelán-ezüst 1141. Vezér 148-150., 06/20-807-2906
ÉPÍTŐIPARI KIVITELEZÉS
••200 m2 homlokzati állvánnyal, külső vakolást, hőszigetelést, tetőfelújítást, kertes ház építését vállaljuk. 06706197124 FESTÉS-MÁZOLÁS
••Festés-mázolás-burkolást vállalok, nyug-
díjasoknak kedvezmény, bútormozgatással, takarítással 06/30-4221739
••Szobafestés Tapétázás Mázolás olcsón,
minőségben takarással, bútormozgatással Tel:0620-9877-273 FOGÁSZAT
••AKCIÓS FOGFEHÉRÍTÉS! +36205221700 ••Kivehető fogpótlások készítése, javítása. Nyugdíjasoknak kedvezmény! Bp. József krt. 59-61 fsz. Tel: 0630/334-1963
Kiadó: Modern Media Group Zrt. Vezérigazgató: dr. Keresztesi Péter Kiadó és szerkesztőség: 1036 Budapest, Perc u. 8. Központi telefonszám: +36-20-455-6655
Főszerkesztő: Leitner Attila Főszerkesztő-helyettes: Gálosi Emese Vezetőszerkesztő: Vörös Viktória Felelős kiadó: az MMG Zrt. vezérigazgatója
INGATLAN azonnal fizetek. 20-577-1956 KÁDFELÚJÍTÁS zománcozása színesben is, a helyszínen garanciával Tel: 294-60-57, 06-20-33-12-456
ingyen dobozokkal.Vidékre kedvezmény! Tel:0630/922-1372 ••Költöztetés, lomtalanítás hétvégén is, vidékre kedvezmény. 06 / 20 / 295 5777 KÖNYV ••Antikvárium vásárol régi, új kiadású könyveket, könyvtárakat azonnali ingyenes kiszállás.0630-742-4558 PARKETTÁZÁS Mozog? Nyikorog? Parkettamozgás megszüntetése, Fixparkett ® márkanévvel fémjelzett eljárással. Bontás nélkül, gyors, tiszta, hatékony, költségkímélő eljárás. Lerakás, javítás, csiszolás, lakkozás. 10 év garancia! 06-30/835-5844 www.fixparkett.hu
••Kopott fürdőkádját zuhanytálcáját felújítjuk bontás nélkül színesben is! Varga Zoltán 0670-570-5515 KÉMÉNY
••Kéménybélelés minden típusú készülékek-
hez, szerelt kémény, építés, szakvélemény, ügyintézés. 30/3330447
••Szabó Balázs vállalja kémények bélelését, átépítését teljes körű ügyintézéssel: 06-20-264-3553 KONTÉNER
••Azonnali sitt, hulladék szállítás 4-12 m3-es lenyitható konténerekkel, kerületi kedvezmény. 06309484000
régibb-legolcsóbb Április 1-től akció! www.kanyakata.hu 214-9441 VILLANYSZERELÉS Gyorsszolgálat: Villanyszerelés- kaputelefon- riasztó- kapumozgatás 06-30-9215760 WC TARTÁLY,VÍZSZERELÉS
••Víztakarékos wc-tartály csere 12 000 .-
villanyboyler tisztítás, javítás, csere 15 000.Hivatalos vízóra kiépítés és csere teljes ügyintézéssel. Munkavégzés 1 év garanciával. Tímár Attila 285 5037, 06 20 9537 284
SZŐNYEG-KÁRPITTISZTÍTÁS ••Szőnyeg és kárpíttisztitás.Melegvízes mélymosás,szegés,javítás. www.szonyegexpressz. hu T:30/9494360, 280-7574 TAKARÍTÁS ••Nagytakarítás-ablaktisztítás, szőnyegpadló-bútorkárpit tisztítást vállalunk. Megbízhatóság alapos munka. Berta Róbert 0630-2128389
E-mail:
[email protected] Hirdetésfelvétel telefonszám: +36-20-455-6655 E-mail:
[email protected] Nyomdai előállítás: RAS-Nyomda Kft. Felelős vezető: Futó Imre nyomdaigazgató Terjesztés: Magyar Posta Zrt. Terjesztési panaszok:
[email protected] Általános felhasználói feltételek: A Lokál című hetilap bármely részének másolásával és a lap terjesztésével kapcsolatos minden jog fenntartva. A Lokál tartalmai (fotók, írott anyagok vagy azok részle-
Hirdetésfelvétel:
+36 20 455 6655
Online apróhirdetés felvétel a nap 24 órájában: ingatlanROBOT.hu/lokal
tei) kizárólag a kiadó írásbeli vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélyével többszörözhetők vagy közvetíthetők a nyilvánossághoz. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. 36. § (2) bekezdése szerinti tiltó nyilatkozatnak minősül, nem érinti azonban a 37. § szerinti szabad felhasználás lehetőségét. Tilos a lap elektronikus tárolása, feldolgozása, többszörözése és értékesítése a kiadó írásbeli vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélye nélkül. A lapból értesüléseket átvenni csak a Lokálra való hivatkozással lehet. A hirdetések tartalmáért a szerkesztőség felelősséget nem vállal.
Lapunkat szemlézi az
24
2016. április 21.
www.lokal.hu
sport
Olimpiai embléma, kicsit másképp A Szabadság-szobor, a víz és az olimpiai öt karika a három meghatározó eleme a 2024-es budapesti játékok emblémájának. Az öt karika nem a klasszikus formában, hanem darabokra szedve, „újraértelmezve” jelenik meg. A szimbólum a frissebb, fiatalosabb, kreatívabb olimpia koncepciójára kíván utalni.
Héder Barna: Mi nyerjük az Európa-bajnokságot! Fehér György
Mint a labdarúgó-válogatottnál: keretet hirdettek az M4 sportcsatornánál, azaz kiderült, kik közvetítik a kontinensviadalt. – Óriási kihívás előtt állunk, hiszen a magyar televízió még sohasem közvetített olyan futball Európa-bajnokságról, melyen a magyar csapat is szerepel – mondta Héder Barna, az M4 sportigazgatója. – Egyébként ezt a sikert most mi, tévések is kiélvezzük, hiszen végre nem a Knézy Jenő a múlt héten „igazolt” az M4 sportcsatornához. A vele készült exkluzív interjúnkat a Lokál következő számában olvashatják.
pálya szélével, hanem a félpályával egy vonalban lesznek a riportereink, ami sokat segít a közvetítés minőségében. És hogy mi vár a nézőkre? – Az a célunk, hogy mindenütt ott legyünk, hogy mindenről beszámoljunk a magyar nézőknek. Épp ezért két „utazó” stábunk lesz Franciaországban, az egyik északon, a másik délen, az ő feladatuk az élménygyűjtés lesz. A déli csapat folyamatosan együtt utazik majd a magyar nemzeti együttessel. A magyar csapat meccsein pedig minden XXI. századi technikai vívmányt bemutatunk majd. Mindhárom csoportmérkőzésünkön a pálya szélén és a lelátók szintjén is lesz stúdiónk, a lefújás után pedig három helyszínről adjuk
a szövetségi kapitány és a játékosok nyilatkozatait élőben. Sőt, arra is figyeltünk, hogy a stúdióink úgy legyenek elhelyezve, hogy szemben láthatók legyenek a magyar szurkolók. Héder Barna természetesen elárulta, kik azok, akik nap mint nap azért dolgoznak majd, hogy a tévénézők jól szórakozzanak. Hajdú B. István a döntőig Franciaországban marad, Gundel Takács Gábor a második naptól az elődöntőkig, míg Székely Dávid és Knézy Jenő a csoportmérkőzések és a nyolcaddöntők ideje alatt közvetít. Berkesi Judit a helyszínen az m4sport.hu weboldalra készít riportokat, beszámolókat, a stúdióban pedig Héder Barna, Molnár Mátyás és Petrovics-Mérei
Erzsébet-utalvány Plusz Magyarországon, Magyarországnak
Andrea várja majd a nézőket. A Franciaországba utazó riporterek tippeltek is, hogy melyik csapat nyeri majd az Eb-t: legtöbben Németország győzelmét várják, míg Héder Barna – ahogy mondta, mindenféle teher nélkül – hazánkat érzi a legjobbnak. Ennek hatására az egyébként a németeknek szurkoló Knézy Jenő és a magyar csapatot irányító Gundel Takács Gábor gyorsan le is játszották a német−magyar Eb-döntőt, melyen a Nationalelf 2−0-s győzelmet aratott.
Fotó: Keresztesi Balázs
Bár Héder Barna, az M4 sportigazgatója szerint hazánk nyeri a labdarúgó Európa-bajnokságot, Németország végül a hajrában szerzett két góllal legyőzte a magyar labdarúgó-válogatottat a döntőben. Valószínűleg ezzel az eredménnyel és az Eb-ezüsttel ma minden szurkoló kiegyezne. Ezt a mérkőzést azonban – egyelőre – nem a valóságban, hanem egy videojátékon játszották le az Európa-bajnokságról közvetítő tv-csapat tagjai.
Héder Barna reméli, jól szerepel majd a magyar csapat az Eb-n