Egy korai naív örökmozgó ötlete mikor még semmit sem tudtak a fizikáról

A KEZDETEK

A

I. RÉSZ KEZDETEK

Egy korai naív örökmozgó ötlete – mikor még semmit sem tudtak a fizikáról.

13

TILTOTT TALÁLMÁNYOK

ORFFYREUS TÖRTÉNETE A fizika és a technika története nagyon hasonlít a Szovjetunió kommunista pártjának történetírásához – ahol, jól tudjuk, nem ragaszkodtak mindig mereven az igazsághoz. (Itt Kelet-Európában azt mondják, hogy csak a jövő biztos, a múlt mindig bizonytalan.) Amint egy-egy erős ember kiesett a hatalomból, azonnal átírták a történelemkönyveket, és kiretusálták a Kreml mellvédjéről vagy a kínai történelemből azokat; akik kegyvesztettek lettek, akik nem az uralkodó irányvonalat képviselték. A technikában és a tudományban is teljesen megszokott ez a módszer. Fontos felfedezéseket tüntetnek el utólag, és csak a legnagyobb nehézségek árán lehet valamiféle nyomot találni. Ilyen az első mechanikus örökmozgó feltalálójának, Orffyreusnak a története is. Szerencsére Orffyreus történetét feldolgozta egy angol szerző, John Collins [1]. Ebből a forrásból merítettem a legtöbbet. Bár több, mint száz évvel ezelőtt egy másik – kifejezetten a mechanikus örökmozgókkal foglalkozó – technikatörténeti könyvben [2] már megemlítették Orffyreus történetét, azonban Collins műve minden eddiginél részletesebb, alaposabb munka, hiszen több mint tíz éven át dolgozott a történeten, bújta a levéltárakat. Az első készülék, mely állandóan forgott, a krónikák szerint az angol Worchester gróf munkájának eredménye. Gépét az 1640-es években építette. A 14 láb átmérőjű kerékben 40 darab ötven fontos ólomgolyó mozgott. I. Jakab és az udvar szeme láttára működött a szerkezet, de semmilyen vizsgálati eredmény nem maradt fenn erről, így Orffyreus munkája tekinthető az első hitelesen bemutatott, dokumentált szerkezetnek, mely külső energiaforrás nélkül munkát tudott végezni.

14

A KEZDETEK

Orffyreus talán 1680-ban vagy 1681-ben született Németországban, amikor a harmincéves háború és a nyomában járó pestisjárványok után Németország éppen kezdett újra talpra állni. Jóval kevesebbet tudunk erről az emberről, mint például Newtonról, annak ellenére, hogy hasonló nagyságrendű dolgokat vittek véghez. (Newton megalapozta, megindította az elméleti és kísérleti fizikát, és nem rajta múlott, hogy a mechanika bizonyos dolgokban azóta sem fejlődött.) Orffyreus munkássága, az ő örökmozgója jelentősen kiterjeszthette volna látókörünket a fizikában és emiatt a technikáOrffyreus, amikor pályája csúcsán állt. ban is. Ám ennél az útelágazásnál rossz irányt vett az emberiség, emiatt majd újra vissza kell fordulni a háromszáz évvel ezelőtti helyre, ahol egyszer már utat tévesztettünk. Dióhéjban előrebocsátva annyit érdemes Orffyreusról tudni, hogy többször is megépítette örökmozgó kerekét, ám sohasem fedte föl a nyilvánosságnak a kerék szerkezetét. Nagyon nagy teljesítményt tudott belőle kivenni, nehéz zsákokat és kődarabokat emelt föl a gépe folyamatosan. Kizárólag mechanikus alkatrészekből állt, és valamiféle trükkös pályán haladó súlyok tartották mozgásban a készüléket. Orffyreus vándorló életet folytatott, városról városra járt. Mint tanonc, Németország kisebb városaiban és Prágában is megfordult, többféle szakmát is kitanult, és nagyon vonzották a titkos iratok. Rabbikkal, papokkal, titkos tanok tudóival kereste a kapcsolatot, és talán ők keltették föl érdeklődését egy olyan gép iránt, amely állandóan mozgat, de őt magát nem kell mozgatni. Vándorévei alatt

15


gyógyításból élt, tehát vándororvosnak is mondhatjuk. Abban az időben még nem különült el a természettudomány több ága egymástól olyan élesen, mint manapság. Gyógyítani mindenki gyógyíthatott, akinek volt valami varázskúrája vagy receptje. Faluról falura, városról városra vándoroltak az ilyen doktorok. Huszonéves korában aztán Orffyreus úgy érezte, hogy újra vissza kell mennie Németországba. Letelepedett régi szülőhelye környékén, és teljes erővel az örökmozgón kezdett el dolgozni. Talán nem szükséges hangsúlyozni, hogy a munka állandó sikertelenséggel járt, ez nyomasztotta, többször is mély depresszióba esett. Ez a motívum is állandóan ismétlődik az ebben a témában dolgozó kutatóknál. A sikertelen munkát félbehagyva egy rokonához állt be, aki orgonajavító volt, és így korának „csúcstechnológiájaként” megismerkedett a mechanikával és a mechanizmusok soksok vállfajával. Igen széles körű gyakorlati jártasságra tett szert az erők, emelők és erőátviteli szerkezetek építése és működése terén. Állítólag ebben az időszakban egy álmot látott, aminek a segítségével megkapta a döntő ötletet, és így újult erővel látott munkához. Keményen dolgozott, és végre siker koronázta a munkát: elindult az első piciny, körülbelül 1 méter átmérőjű gép. A szerkezet tulajdonképpen egy forgó kerék volt, amiben súlyok mozogtak speciális pályán. Ez a bizonyos speciális pálya a titka ezeknek a szerkezeteknek, és bár Orffyreus nem hagyott semmiféle konkrétumot a titokkal, azaz a pálya alakjával és a szerkezet megoldásával kapcsolatban, a később kitalált szerkezetek azért mégis adnak támpontot az Orffyreus-féle készülék lehetséges felépítéséről. Amikor Orffyreus elérte célját, és működésbe hozta első gépét, nagy megnyugvás szállt rá. Ez idő tájt két gazdag beteg jelentkezett nála, így abba is hagyta a munkát. Újra elment gyógyítani, hogy az így szerzett pénzből további munkát, fejlesztést tudjon finanszírozni. Egyik betege Anhaberg Buchorz városkában, a polgármester lánya volt, aki mindenféle görcsökben rángatózott. Ahogy említi, Isten segítségével gyorsan meggyógyította, mi több nemsokára feleségül is vette 1711-ben. Ekkor körülbelül 30 éves lehetett. Feleségével egy Gera nevű kis német városkában, telepedtek le, és Orffyreus ott építette meg az első kis méretű örökmozgó kerekét, amit már be is mutatott a nagyközönségnek. 1712. június 6-án láthatták az érdeklődők először a körülbelül 1 méter átmérőjű gépet, kereket, ami egy állványon nyugodott, és

16

A KEZDETEK

állandóan, megszakítás nélkül forgott. A gépet nem kis erőfeszítéssel lehetett csak megállítani. Ezután, ha kihúztak belőle egy rögzítő pecket, újra elindult, és zakatolva, a benne levő súlyok puffanásaitól kísérve forogni kezdett a kerék. Hamarosan nagy tömeg lepte el a házát, hiszen mindenki látni akarta a különös szerkezetet, vasárnaponként hosszú sor állt a háza előtt. Természetesen nagyon sokan kritizálták, úgy gondolták, hogy bizonyára egy felhúzott rugó mozgatja, vagy valami más, titkos szerkezet. Mások pedig azt hangsúlyozták, hogy ez nem jó semmire, ez csak játék. Kevesen szóltak róla elismerően és ebből sem lett semmi haszna. Ezért mérgében darabokra törte a gépet, és el is hagyta a városkát. Egy Draschwitz nevű helységbe költözött, ahol már egy nagyobb méretű készüléket épített meg. Itt is bemutatta a működő, impresszív, forgó kerekét a benne hallhatóan mozgó súlyokkal, de a titkot természetesen ekkor sem akarta elárulni. Most már nemesemberek is beálltak a nézelődők sorába, s így eljutott a hír Andreas Gärtnerhez, aki később Orffyreus habzó szájú, esküdt ellensége lett. Ez egy újabb olyan vonás, amit minden egyes történetben újra és újra meglelhetünk. Gärtner maga is képzett mechanikus volt. Szellemes szerkezeteket tudott készíteni, ezért azt gondolta, hogy ő mindent ért, ami a mechanikában elképzelhető. Úgy vélte, hogy ő mint a lengyel király udvari mechanikusa, kikezdhetetlen tekintély. A természet olyan, és csakis olyan, mint amilyet ő elképzel, és az, csakis az létezhet, amit ő ismer. Számára elfogadhatatlan volt, hogy egy fiatal vándorlegény, korát, származását és műveltségét tekintve is egy „senki”, valami olyat alkosson, amit ő, a királyi mechanikus nem tudott megcsinálni. Így tehát a természetes irigység és a féltékenység együtt olyan gyűlöletet ébresztett Gärtnerben Orffyreus személye és találmánya iránt, hogy egész környezetét arra mozgósította, tegyenek meg mindent Orffyreus és találmánya lejáratására. Gärtner számos levelet küldött Orffyreusnak, amikben a készülék tulajdonságait megpróbálta részletesen megtudni. Orffyreus természetesen igyekezett a konkrét válaszokat elkerülni, csak azt állította, azt mondta, amit mindenki látott; hogy a készülék energiabefektetés nélkül, állandóan tud működni, és nagy terheket képes megemelni. Itt álljunk meg egy pillanatra. „Helyezzük képbe” magunkat, hogy megértsük, milyen helyen, milyen időben, milyen körülmények között dolgozott Orffyreus. Mit tudott akkor a tudomány,

17


milyen volt a politikai helyzet, hiszen ez a két dolog minden egyes találmány sorsát döntően befolyásolja.

ORFFYREUS KORA Orffyreus élete egy széttagolt, kisebb-nagyobb, szinte egymástól független hercegségekre, választófejedelemségekre bomlott Németországban zajlott le. Ebben az időszakban kezdett Poroszország hatalmi tényező lenni a német politikában, ekkor már túl vagyunk a harmincéves háború pusztításán, és Németország kezd magára találni. A porosz király, I. Frigyes, aki 1713 és 1740 között uralkodott, lényegében Orffyreus teljes alkotói munkásságát végigkísérte, hiszen a fiatal feltaláló 1712-ben mutatta be működő készülékét először, és 1745-ben halt meg, öt évvel Frigyes halála után, tehát még néhány évig a Mária Teréziával hadakozó Nagy Frigyes Poroszországa idején is élt. I. Frigyes abszolutista uralkodó volt, hívő kálvinista, de a gondolkozó emberek esküdt ellensége, aki gyakran hangoztatta, hogy minden tanult ember bolond. Mindent utált, ami francia, mindent utált, ami a luxussal vagy a szórakozással volt kapcsolatos. Frigyes viselkedése egyfajta minta volt Európában, de hasonló abszolutista uralkodók találhatók ebben a korban mindenütt – Oroszországban Nagy Péter, Franciaországban a Napkirály és hasonlóképpen a spanyol uralkodók is. Számukra a hatalom, a hadsereg fejlesztése, az ország nagyobbítása a háborúk segítségével természetes dolog volt. A nagy és gazdag uralkodók sehol sem értették meg a tudomány és az ipar összekapcsolásának fontosságát. Ebben az időben épült ki a porosz bürokrácia és az úgynevezett poroszos mentalitás is, ami évszázadokra meghatározta aztán a német gondolkodást. Frigyes kedvenc mondása volt: „A megváltás Istené, de minden más rám tartozik”. Ennek szellemében egy rosszul fizetett, agyondolgoztatott, de mégis tekintélyes bürokratasereg intézte az államügyeket többé-kevésbé mindenütt Németországban, s őket különösebben nem érdekelte a műszaki kutatás támogatása. Szabadalmi törvények ekkor még nem léteztek, a gyakorlatban semmi sem tudta megvédeni egy feltaláló találmányát a másolástól. Így Orffyreus számára nem maradt más, csak az állandó titkolózás, ami már paranoid méreteket öltött nála, valószínűleg azért, mert a szerkezet maga egyáltalán nem volt bonyolult. Ha egyszer

18

A KEZDETEK

valaki meglátta volna; hogy a súlyok milyen pályán mozognak a kerék belsejében, talán kisebb-nagyobb munkával maga is le tudta volna másolni, így a feltalálónak semmilyen haszna nem származott volna ebből a találmányból. Az egész német birodalmat VI. Károly irányította, uralta, akit 1711-ben választottak meg a szent Római Birodalom élére. Ő deklarálta 1713-ban, hogy a Habsburg korona örökölhető, és földjei oszthatatlanok. Ő kebelezte be Magyarországot és Csehországot, és leánya, egyetlen leszármazottja, Mária Terézia a magyar történelmet ís nagyban befolyásolta. Ennyit hát a történelmi háttérről. Anélkül, hogy megemlítettük volna a világ többi részeit, nagyjából látjuk, hogy Bach, Händel, Vivaldi kortársai hogyan is éltek, milyen uralkodók alatt.

A TERMÉSZETTUDOMÁNY ORFFYREUS KORÁBAN Tekintsük most át nagyjából, hogy mit ismert a kor tudósa, mit tudott a kor tudománya abban az időszakban, amikor Orffyreus először bemutatta szerkezetét. Mikor Orffyreus alkotóereje teljében volt, akkorra Newton már régen kiadta a Principiát, amit joggal tekinthetünk a klasszikus természettudomány első hírnökének, kezdetének, hiszen ő kapcsolta össze először a matematikai analízist a fizikával. Bár munkásságának nagy része metafizikus spekuláció, ennek ellenére kétségtelenül ez az első igazán tudományos munka, aminek máig ható érvénye maradt. Newton gyakorlatilag csak egyetlen tömegpont mozgását írta le, és ez a lehetséges esetek körét nagyon beszűkíti. A Principiában, Newton főművében nem esik szó pontrendszerekről, merev testekről, esetleg több merev test kölcsönhatásáról. Ezek a problémák jóval később jelennek meg. Csak mintegy száz év múlva kezd kikristályosodni, hogy milyen nehézségek is jelentkeznek ilyen esetek kiszámolásánál. A forgó mozgás megjelent Newtonnál, és a centripetális, centrifugális erőket is kezdte tárgyalni, számolási formulát is adott rá, de érthető módon ez még nagyon messzire volt attól, hogy Orffyreus gépének titkát, ha nyilvánosságra került volna is, az adott tudományos szinten megérthessük. A mechanika megértése, a problémák tisztázása a Principia utáni évtizedekben abbamaradt. Leonhart Euler mindössze tizenegy éves volt, amikor Orffyreus bemutatta gépét. Legfeljebb az öreg, haldokló feltaláló tudott volna értekezni a már érett

19


és ereje, alkotótevékenysége teljében levő Eulerrel, de ők sajnos sosem találkoztak. Euler csak 1752-ben közölte azt a cikket, ami a mai formájában ismerteti Newton II. törvényét, azaz hogy az erő egyenlő a tömeg és a gyorsulás szorzatával, hiszen Newton az impulzus időbeli változásával azonosította az erőt. Látjuk tehát, hogy mintegy hetven évig a kor tudósai nem foglalkoztak érdemben a mechanikával, túlságosan nehéz problémának bizonyult a számukra. Hogyan is várhatnánk el akkor, hogy megértsenek valami olyan készüléket, amely sokkal bonyolultabb, mint amit a kor tudománya magyarázni tudott. Egy svájci kortárs, Johann Bernoulli kezdte csak sejteni az energia egy egyszerű fogalmát és az energiamegmaradás elvét. Egy másik kortárs tudós, Leibniz azonban találkozik az Orffyreus-géppel, sűrű levelezést folytat ezügyben, támogatja azt, ezért később majd még találkozunk Leibniz nevével. Sajnos tragikus, hogy Leibniz és Newton egy prioritási vita miatt utálták egymást, ezért ha bármit is tett a másik, azt igyekeztek lebecsülni. Leibniz számára sejlik fel először, hogy az impulzus, ami tömeg × sebesség, valami más, mint az energia. Az energiát persze még „eleven erőnek” nevezi, ami a tömeg × sebesség2. Leibniz ismeri fel először, hogy létezik potenciális energia, és ő próbálkozik meg elsőként az impulzusmegmaradást az ütközésekre is alkalmazni. Mindez azonban túlontúl kevés ahhoz, hogy a kor tudományos szintjén megérthessük Orffyreus találmányát.

A TECHNIKA SZINTJE Vessünk egy rövid pillantást arra, hogy milyen a technikai szint ebben az időszakban Európában. Az eddig elért legnagyobb felfedezések, mint a vasgyártás, a házépítés, az ablakkészítés vagy a lovak szügyhámja, valamint a vízi- és szélmalmok megjelenése a gyakorlati életet segítették elviselhetőbbé, könnyebbé tenni. Természetesen empirikus úton születtek a találmányok, és nem a kor tudománya segített megalkotásukban. Fejlődött a nyomdászat, az alkímia kezdett lassan használható recepteket adni, megismerték az elemeket, sőt véletlenül rábukkantak a porcelángyártás titkára is. Elkészült az első hőlégballon, egyre tökéletesedett az óra, a szivattyú, a mikroszkóp, és megtanultak alagutat fúrni. A kor legfontosabb technikai találmánya azonban az első használható gőzgép volt. Denis Papin (1647-1712) francia természetkutató, valamint az

20

A KEZDETEK

angol Thomas Savery munkássága után végül Thomas Newcomennek sikerült először egy valamennyire használható gőzgépet készíteni. Csak jóval később készült el James Watt találmánya, ami a gyakorlatban jól alkalmazható volt, akár mozgó szerkezetek meghajtására is. Nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy az első Orffyreuskerék bemutatása idején mind a technika, mind a tudomány számunkra elképzelhetetlen kezdeti, primitív szakaszban volt. Orffyreus ebbe a sötétségbe, tudatlanságba robbant be készülékével a maga titokzatos módján. Térjünk tehát most vissza Orffyreushoz. Nézzük meg, hogy Orffyreus munkássága és korának legnagyobb német tudósa, Leibniz sorsa hogyan kapcsolódott össze.

ORFFYREUS ÉS LEIBNIZ Gottfried Wilhelm Leibniz neve, munkássága a mai napig elismert, és hihetetlen sokoldalúságáról nevezetes. Számos újat alkotott a jogban, vallási értekezésekben rendkívül simulékonyan szólalt meg, és hasznos diplomatának bizonyult. Jó történetíró, író volt, fontos dolgokat hozott létre a logikában is. Joggal, minden túlzás nélkül nevezik univerzális géniusznak. Newton egy fontos dolgot alkotott meg a matematikában, ez az analízis; Leibniz kettőt. Leibniz is megtalálta és kifejlesztette az analízist, azaz a differenciál- és integrálszámítás legfontosabb lépéseit. Newtonnal ellentétben széles körben publikálta is, és a svájci Bernoulli család segítségével az analízis fokozatosan kezdett terjedni Európában – míg Newton titokban tartotta ezt a felfedezését, a Principiában egyáltalán nem hozta nyilvánosságra. Leibniz a folytonos mennyiségekkel dolgozó analízisen kívül még a diszkrét matematikában is nagyon fontos dolgot alkotott, és igen hosszú ideig a kombinatorikát csak az ő neve fémjelezte. Páratlan és egyedülálló, hogy a matematikának két ennyire távoli területében valaki fontos, mindkét területében lényeges dolgot alkosson. A kombinatorikában, a matematikai logikában százötven évig nem tudta a tudományos környezet megfelelően megérteni és értékelni Leibniz eredményeit. Hosszú idő telt el, míg az általa kitalált vagy megtalált, univerzális, szimbolikus érvelés megértésre talált a matematikusok között, és terjedni kezdett. Csak az 1840-es években kezdték átlátni munkásságának ezt a részét, majd az 1910-es években értették meg valódi mélységeit.

21


Leibniz szinte egész élete német fejedelmek – főleg a Brunswick-család – szolgálatában telt, így idejének egy részét Angliában diplomataként töltötte. Ekkor ismerkedett meg személyesen is Newtonnal. Egy ideig nem volt ellentét közöttük, azt a későbbiek során mesterségesen szították, a két ember holdudvarába tartozó, kisebb képességű „barátok”. Egy méltatlan prioritási vita mérgesedett el közöttük, nevezetesen hogy ki fedezte fel előbb az infinitezimális számításokat, azaz a differenciál- és integrálszámítást. Leibniz volt a Brunswick-család könyvtárosa, történésze, és ő képviselte a család ügyeit mint diplomata. Jelentős szerepet játszott a Berlini Tudományos Akadémia megalapításában és elindításában, és az ő tervei alapján szerveződött meg a Pétervári Tudományos Akadémia is. Ezekben az időkben másképp működtek az akadémiák, inkább kutatóintézetre hasonlítottak. Az egyetemeken nem végeztek jelentős kutatásokat, kizárólag dogmatikus oktatás folyt, éppen ezért volt szükség a kutató típusú emberek összegyűjtésére, támogatására, összefogására, s így születtek meg a korai akadémiák. Valójában ezek az akadémiák voltak a tudományos kutatás igazi letéteményesei – több-kevesebb sikerrel. Leibniz így nemcsak a Porosz Tudományos Akadémia megalapítója lett, hanem Newtonnal együtt az első külföldi tagja a Francia Tudományos Akadémiának is. Amikor Leibniz Orffyreusszal találkozik, akkor már elég idős, hatvanas éveinek végén jár, életéből már nincs sok hátra. Nem élvezi már a legmagasabb udvari körök kegyeit, hanem pusztán könyvtáros és történetíró a hannoveri Brunswickcsaládnál. Arra számított, hogy amikor az uralkodót meghívták az angol trónra, ő is követheti, ám nem így történt. Azzal a méltatlan feladattal bízták meg, hogy folytassa a család történetének megírását. Végül szegényen, elhagyatottan halt meg. Életének ebben az utolsó időszakában viszont megpróbált az Orffyreusügynek utánajárni, valamilyen módon segíteni, tisztán látni a dolgokban. Mivel Leibniz is segített kialakítani az impulzus, a mozgási és helyzeti energia fogalmát, talán az egyik legjobb kézben lett volna Orffyreus ügye, ha korai halála meg nem akadályozza ebben. Nézzük meg most, hogy Leibnitz mint a kor kiemelkedő tudósa hogyan talált rá az ismeretlen Orffyreusra és szerkezetére, hogyan igyekezett segíteni az örökmozgó ügyét.

22

A KEZDETEK

ORFFYREUS DRASCHWITZ UTÁN Míután Orffyreus elhagyta Draschwitzot, a zeitzi herceg, Moritz Wilhelm felségterületére, birtokára került. Mintegy másfél évvel a gerai első, nyilvános bemutató után, 1714. január 19-én egy Teuber nevű tudós – Zeitz egyik papja – írta Leibniznek a következő levelet: „Valami fontos hírem van az Ön számára. Egy gyógyító, egy orvos, akinek Orffyreus a neve, állítólag egy örökmozgó készüléket állított elő a közeli Draschwitz nevű faluban, ahová nemrég költözött. A gépet megmutatta Buchta úrnak és nekem. Ez egy belül üreges, fából készült kerék, ami 10 láb átmérőjű és 6 inch vastag. Vékony fa deszkával van beborítva, hogy eltakarja a belső szerkezetet. A tengely szintén fából készült, és 1 láb hosszú a kerék mindkét oldalán. A tengelyből 3 pöcök áll ki, amelyek 3 fából készült, súlyos kalapácsot emelgetnek meg, ugyanúgy, mint az őrlőmalmokban. Ezek a fa döngölődeszkák nagyon nehezek, és állandóan fölemeli, majd leejti őket a gép. A vasból készült tengelyvégek nyitott csapágyon futnak, pontosan ez mutatja, hogy semmiféle trükk vagy külső energiaforrás nem lehetséges és nem is szükséges a gép mozgatásához.

Az Orffyreus-gép külsejéről készült oldal- és elölnézeti rajz. Az inga a fordulatszámot szabályozta, de nem minden változaton használta a feltaláló. Ezen a rajzon a gép négy nehéz rudat emelget és ejt le, zúzásra használja a kerékből kivett energiatöbbletet.

23


Miután találkoztunk a feltalálóval, megnéztük a gépet, és láttuk, hogy egy madzag van rátekerve a kerék külső peremére. Amint eleresztették ezt a madzagot, a gép azonnal forogni kezdett nagy erővel és nagy zajjal, és állandóan tartotta a sebességét nagyon hosszú időn keresztül. Csak igen nagy erővel lehetett újra megállítani a kereket és a madzaggal rögzíteni. A feltaláló százezer tallért kér, hogy elmondja a mechanizmus titkát vagy eladja a gépet. Mi a véleménye Excellenciás Uramnak erről a gépről?” Leibniz 1714. február 21-én válaszolt, és a következő megjegyzéseket tette: „Nem hiszem, hogy valaki feltalálhatta volna az örökmozgót. Véleményem szerint ez a természet törvényei ellen való. Úgy gondolom, hogy amit Ön látott, az nagy nyomású, sűrített levegőnek lehet valahogy a hatása. Persze viszonylag gyorsan ki kellene merülnie. Ám ha a gép folyamatos működést tud mutatni 24 óráig, amíg lepecsételt, lezárt helyen dolgozik, vagy egy szemtanú jelenlétében 24 órán át tud működni energiabefektetés nélkül, és még mindig nagy erőt fejt ki, például nehéz döngölőfákat emel fel, az már nagyon érdekes lehet. De a mozgás talán akkor sem tisztán mechanikus, hanem valami más fizikai hatás.” Leibniz agyában csak-csak fészkelődött a szerkezettel kapcsolatos gondolat, mert egy hónap múlva újabb levelet írt Teubernek, amiben már csak a gépről beszélt: „Előzőleg írtam Önnek és Buchta úrnak, hogy nem hiszem az örökmozgó létét, azonban elképzelhető, hogy amennyiben egy ilyen gép 24 órán keresztül mozgásban marad, és még mindig több ember vagy több ló erejét mutatja, akkor igen fontos lehet, még akkor is, hogyha valamilyen módon az erejét újra föl kell tölteni 24 óra után. Ha egy ilyen gépet látott Draschwitz faluban, akkor annak nagyon nagy értéke van. Azt hiszem, jó lenne, hogyha több megbízható ember megnézné, és tanúsítaná, amint ez a gép 24 órán keresztül állandóan mozgásban tudott maradni.” Leibniz tehát hangsúlyozta a megfelelő mérések fontosságát, ami a gép értékéről meggyőzhette volna, és amikor Teubertől és Buchtától újabb leveleket kapott, azokat már nagy érdeklődéssel várta. 1714. április 15-én Buchta a következő sorokat írta: „Mr. Orffyreusnak nincs ellenére, hogy a gépét négy héten át folyamatosan működtesse azért, hogy vizsgáljuk. Azt is kérdezte, hogy Uraságod esetleg valamilyen nagyherceg nevében megvenné-e a gépet. Egy egészen érdekes ember a feltaláló, és igazán megérné Méltóságos

24

A KEZDETEK

Uramnak, ha meglátogatná a feltalálót és minket. Csak egy óra járásra van Zeitztől.” Teuber levele, amit 1714. április 26-án írt, szintén lelkesítő: „Meglátogattam az örökmozgó feltalálóját, és megvizsgáltam a gép mozgását. A feltaláló arról biztosított minket, hogy nemcsak 24 óráig, hanem egy teljes hónapig tud mozogni. Ez a gép rendkívül meglepő. Természetesen nem tudom megmondani, hogy milyen törvények szerint működik, de biztos vagyok abban, hogy nem a benne levő sűrített levegővel, hiszen sok nyílás van a keréken. A teljesítményének növekedése az átmérőjének a növekedésétől függ. Az a modell, amit most is meg lehet nézni Draschwitzban, 10 láb átmérőjű, és körülbelül 200 fontos súlyt tud emelni.” Leibniz 1714. májusában válaszolt erre a levélre, de még mindig nagyon óvatos: „Köszönöm, hogy ilyen részletesen beszámolt a draschwitzi gépről. Azonban hogy tisztán lássunk, gondoljon a következőkre: a nyílások nem föltétlenül jelentik, hogy nincs sűrített levegő a belsejében, mert nem szükségszerű, hogy a külső felszín legyen a levegő tárolója. A sűrített levegő egyedül – úgy tűnik – nem elegendő. Valami másfajta erőforrás is lehet a gépben, ami mindig visszaállítja előző állapotát. Nem merném javasolni bármely nagyhercegnek a gép megvételét addig, amíg megfelelő szaktudású ember megbízhatóan meg nem vizsgálta. Amennyiben azonban tényleg kiderül, hogy igaz, amit állítanak, akkor azt hiszem, hogy nagyon fontos lehet, és érdemes támogatásra és jutalomra. Ezen kívül nagyon örülök neki, hogy a számológépemnél a haladás megfelelő.” Néhány héttel később további részleteket írt Leibniz az Orffyreuskerékről: „Amennyiben az Ön Orffyreusának gépe valami erős belső erőforrást tartalmaz, ami több órán vagy napon keresztül is tart, nem hiszem, hogy más lehetne, mint sűrített levegő. Biztos vagyok abban, hogy a vékony falemezek nem tudják a levegőt megtartani benne, bár ez nem jelenti azt, hogy nincs valami más a lemezek alatt. Biztos, hogy a mechanikus örökmozgó ilyen forrásból lehetetlen, ebben az esetben az erőforrása csak kívül lehet. Ha leszámítjuk állatok, víz, szél, távoli súlyok, vagy egy belül dolgozó szolga lehetőségét, ami kizárja a hosszú működés esélyét, akkor számomra csak a sűrített levegő marad. Addig is azonban, amíg meg nem vizsgálják, nem lehetünk biztosak. Ha a feltaláló ígéreteinek eleget tud tenni, biztos vagyok benne, hogy megkapja azt a pénzt, amit kér.” Teuber hamarosan újra írt Leibniznek ez ügyben július 30-án: „Nem tudom mit gondoljak az Orffyreus-gépről. A hatás teljesen

25


egyértelmű, de az igazi ok, az titok. Ami olyan furcsa ebben a gépben, hogy az alkatrészek együtt mozognak a tengellyel. Támogatnám a feltételezését, hogy az egyetlen szóba jöhető mozgató erő csak sűrített levegő lehet, de nem látható semmi külső erőforrás. Az a sűrített levegő, ami belül el lehet rejtve, véleményem szerint nem elegendő, hogy a gépet mozgassa. Annak ellenére, hogy az Ön elképzelése az egyetlen lehetséges, még mindig maradnak kétségek. Az elmúlt időben különböző helyekről jöttek emberek megnézni a gépet, néhányan közülük magas rangúak. Őfelsége, Zeitz hercege is megnézte saját szemeivel néhány nappal ezelőtt, és nagyon tetszett neki. Én is megbeszéltem számos érdekes és művelt emberrel, akik Poroszországból, Brandenburgból és Szászországból érkeztek. Mindnyájuknak tetszett a gép. Nagyon örülnék, hogyha Excellenciás Uram hamarosan megvizsgálná.” Ezután, augusztus 14-én írta Leibniz Teubernek a következő levelet: „Szeretném kiszámolni, hogy mekkora erőt fejt ki Orffyreus gépe. Más szóval, milyen nehéz súlyokat tud fölemelni? Milyen magasra és óránként hányszor tudja ezeket fölemelni? És nem utolsósorban, mennyi ideig képes ezt folytonosan megtenni, megszakítás nélkül? Alaposan meg kell vizsgálni, hogy a csalás összes lehetőségét kizárjuk a rejtett erőforrást is beleértve. Zeitz hercege írt nekem, hógy szándékszik egy sokkal részletesebb, alaposabb vizsgálatot végezni. Igaz, hogy a levegő egyedül nem tudja mozgatni ezt a készüléket valamiféle külső erőforrás nélkül. Mivel minden más lehetőséget kizártunk, csak a sűrített levegő maradhat. Ha Isten is úgy akarja, elhagyom Bécset még a tél beállta előtt, és Hannoverbe megyek. Megpróbálom meglátogatni Önt az utam során, és akkor mindent megbeszélünk.” Leibniz valóban megnézte Orffyreus gépét, amikor Bécsből viszszafelé tartott Hannoverbe. 1714. szeptember 9. és 12. között tartózkodott Zeitzben. Erről a látogatásról Nagy Péter cár orvosának, Erskinnek a jóvoltából megmaradt Leibniz levele. A következőket írta Leibniz: „Orffyreus a barátom lett és megengedte, hogy néhány kísérletet végrehajtsak a gépén. A szerkezet két órán keresztül mozgott állandóan a jelenlétemben, és nagy erőt mutatott. Azonban nem tudtam ottmaradni, hogy tovább tanulmányozzam, mivel kocsival mentem a zeitzi fejedelemmel. Azt tanácsoltam neki, hogy végezzenek egy gondos vizsgálatot úgy, hogy több hétig működjön a szerkezet, és mindent tegyenek meg, hogy bármiféle csalást kizárjanak.

26

A KEZDETEK

Ugyanakkor győződjenek meg a gép teljesítményéről. Amint ez megtörténik, biztos vagyok benne, hogy több herceg erőforrásait egyesítve megvásárolja ezt a találmányt. Akkor is, ha a gép nem örökmozgó, amiről oly sokat beszélnek most, még akkor is nagyon hasznos lesz, hogyha több héten át képes mozogni. A herceg megígérte, hogy elvégeztet egy ilyen vizsgálatot.” Ez után a látogatás után Leibniz továbbutazott Hannoverbe, ahonnan – legnagyobb csalódására – György király nem vitte magával Angliába, sőt, még a fizetését sem adta meg, mivel Bécsben engedélye nélkül tartózkodott. Hannoverben a következő gondolatokat írta le Leibniz Orffyreus gépével kapcsolatban: „Valami egészen különleges dolog van ebben az Orffyreus-gépben, és nem szabad figyelmen kívül hagyni, mivel igen nagy haszonnal járhat. Ha bebizonyosodik használhatósága a vizsgálatok után nevezetesen, hogy egy nagyobb gép még több munkát végez, valamint például egy tárnából vizet tud kiemelni, akkor azt hiszem, okos lenne, ha a feltalálónak nagy összeget adnának. Ezt a pénzt vagy egy összegben, vagy egy rövid idő alatt lehetne kifizetni. Azért, hogy mind a feltaláló, mind az emberek jól járjanak, a következő dolgokra kellene ügyelni: 1. Egy igen gondos vizsgálatot kell elvégezni, ahol megnézik, hogy építhető-e egy nagyobb gép. Ezzel kizárhatjuk annak lehetőségét, hogy valakire bíróság előtt csalás vádjával támadjanak. 2. Megegyezést kell tető alá hozni a feltaláló számára fizetendő díjról. 3. Ajánlatos lenne most azonnal valamennyi pénzt fizetni neki az eddigi munkájáért és egy évjáradékot addig is, amíg a teljes összeget megkapja.” 1714. szeptember 23-án Leibniz ezt írja Teubernek: „Örülnék, hogyha Orffyreusnak nem kellene a család és barátai anyagi támogatására számítana, mert ezek a barátok nem sokat segítenek neki. Ez talán elérhető őfelsége Moritz Wilhelm Duke herceg, Zeitz hercegének segítségével. Remélem, fog segíteni rajta, mivel ez a találmány megérdemli a támogatást.” Leibniz maga írta meg ezt Moritz Wilhelm hercegnek 1714. október 7-én: „Azt hiszem, hogy Orffyreus találmánya nagyon fontos, és szeretném, hogyha használnák minél gyorsabban. Úgy gondolom, hogy a bányászatban lehetne elsősorban felhasználni. Jelenleg olyan emberek környezetében él, akik

27


úgy tűnik, nem a javát keresik. Azt hiszem, jó lenne, hogyha valahogy megszabadítanák tőlük. Bármi is történik, jó lenne, ha nem kellene elköltöznie, mert lehet, hogy más helyen a találmányának gyümölcseit nem élvezheti. Ha hercegi felséged megmutatná jóságát és támogatná egy darabig, akkor ez segítené a kerék felhasználását. Erről Buchta tanácsosnak és Teuber tiszteletesnek is írok, hiszen ők tudják a legtöbbet segíteni Önnek ebben a kérdésben.” Leibniz nem járt sikerrel. Valamiféle belső viszálykodás miatt Orffyreus családjával együtt új helyre kényszerült költözni. November végén hagyták el Draschwitzot, miután Orffyreus – szokásához híven – darabokra törte gépét. Ez számára egyfajta „biztonsági eljárás” volt, nehogy valaki szállítás közben megtudja a gép titkát. Amikor meghalt, az utolsó létező gépe is darabokban volt, és nem tudták összerakni. Ahogy életrajzírója megjegyzi, ez azt mutatja, hogy rendkívül érzékeny ember volt, és ellenségei valamint barátai nagyon nagy mértékben befolyásolták. A telet egy faluban töltötte, majd tavasszal Merseburgba utazott, ami Lipcsétől tizennyolc mérföldre található. Télen gondolkodni tudott a gépével kapcsolatos vádakról, és kidolgozott egy olyan megoldást, melynek segítségével a kerék mindkét irányban tudott forogni. Így nem vádolhatták azzal, hogy egy felhúzott rugó van a szerkezetben, amivel kezdetben mindenki gyanúsította. Nem tudni természetesen azt sem, hogy milyen volt ennek a kétféle irányba is forogni tudó keréknek a szerkezete. Életrajzírója összességében hét készülék nyomára bukkant. Ezek szerint ugyanazt az alapelvet többször, többféle formában meg tudta valósítani. Egyre nagyobb átmérőjű kerekeket épített, míg a legutolsó ismert szerkezet, amit Kasselban épít majd később, 3-4 méter átmérőjű lett.

AZ ELSŐ VIZSGÁLAT Közben a szerkezet híre tovább terjedt. 1715 januárjában az Acta Euditorium című folyóiratban egy rövid tudományos publikáció jelent meg, ahol Leibniz barátja és tanítványa, Christian Wolff írt a találmányról: „Egy örökmozgót épített Orffyreus, aki egyébként gyógyításból él, és a kémiában és a mechanikában is eredményes.” Közben persze ellenségei sem pihentek. Gärtner mechanikus és barátai Drezdában tovább terjesztették a híreket Orffyreus csalásáról. Kőzben egy baleset folytán Orffyreus feje megsérült.

28

A KEZDETEK

Igen komolyan megbetegedett, és még egy hónap múlva is az ágyat nyomta, amikor egy hajnali órán halálos ellenségei – Gärtner, Borlach és Wagner – megérkeztek, hogy a gépét megnézzék. Nyilvánvalóan szándékosan mentek ilyen korai időszakban, hogy maga Orffyreus ne lássa az úgynevezett „vizsgálatot”. Valószínűleg valamelyik öccse mutatta meg nekik a készüléket, és néhány perc alatt be is fejezték a műveletet, aztán távoztak. Ha valóban az lett volna a céljuk, hogy alaposan megvizsgálják a szerkezetet, mint ahogy Leibniz mindig is erőltette, akkor valószínűleg tovább maradnak. Csupán azt a látszatot akarták kelteni, hogy megvizsgálták a gépet, és ezek alapján állítják, hogy hamisítvány. Valójában nem is volt szükség a szemlére, hiszen ők már előtte tudták – úgymond –, hogy ez a szerkezet eleve nem működhet, tehát nem is kell megvizsgálni. A képen látható ábra mutatja, mily módon csalt szerintük Orffyreus. Úgy vélték, hogy kívülről, egy rejtett mechanizmus segítségével, a kereket tartó oszlopokon át hajtják meg a készüléket, és erről egy nyomtatott, nagy példányszámban terjesztett pamfletet is írtak. Erről a látogatásról 1715. július 22-én Teuber a következőképpen ír Leibniznek: „Gärtner úr Drezdából azt állítja, hogy megtalálta, hogyan csal Orffyreus. De hát hogy jött rá? Kinyitotta a gépet? Nem tudom, nem akarom elhinni.” Leibniz gyorsan, két héten belül válaszolt Teubernek: „Ha Mr. Gärtner valóban észrevette az Orffyreus-készülékben a csalást, akkor képesnek kell lennie arra, hogy ő is lemásolja. Ami engem illet, ahogy gyakran mondtam, nem gondolom, hogy a mozgás kizárólag mechanikai okokra vezethető vissza, hanem valami más fizikai törvényre. Hogy mi az, nem tudom. Mindenesetre hasznos, mivel a gép nagyon nagy erőt, energiát ad hosszú időn keresztül. Ebben az esetben nem nevezném ezt a munkát csalásnak, ha képes azt nyújtani, amit a feltaláló ígér. Sajnos a mai napig nem tudom a következőket: 1. Mekkora súlyokat emel föl egy-egy fordulat során? 2. Milyen magasra emel egy súlyt egy ilyen fordulattal? 3. Óránként hány fordulatot tesz meg ez a gép? Mert csak ezek után lehetne a gép teljesítményét megbecsülni.” Érthető, hogy Leibniz minél több konkrét adatot szeretett volna megtudni, és talán magára maradt ebben az igyekezetében. Buchta tanácsos szintén írt Gärtner ellenségeskedéseiről Leibniznek 1715. augusztus 27-én: „Nem tudom, hogy Excellenciás Uram kapott-e a „gärtnerániából” egy példányt. Nem tudom, mit tervez most Gärtner

29


úr. Ez a levélrészlet, amit mellékelek, elmond néhány dolgot, ami az Orffyreus-géppel kapcsolatos. Biztos vagyok benne, hogy Gärtner úr a közeljövőben el fogja veszteni reputációjának egy jó részét.” Mindenesetre egy következménye volt Gärtner és Borlach ellenségeskedésének. Meg kellett Orffyreusnak mutatni minél gyorsabban, hogy a gépe tényleg működik, mielőtt ezek a hazug pletykák véglegesen elrontották volna a hitelét. Orffyreus tehát megkérte Zeitz hercegét, Moritz Wilhelmet, hogy támogasson egy hivatalos vizsgálatot. Ez meg is történt, és lényegében ez az első hivatalosnak tekinthető eredmény az Orffyreus-ügyben.

A Borlach-féle gúnyrajz. Úgy gondolták, hogy kívülről hajtja valaki a gépet a titokban kifúrt, üreges állványon keresztül egy fogasléc segítségével. Csakhogy sem így, sem más csalással nem lehetett megmagyarázni a gép működését, csak akkor, ha az összes szemtanú valótlant állított.

30

A KEZDETEK

A rizsporos parókák és intrikák világában ez a vizsgálat fordulópontot jelenthetett volna az emberiség számára, hiszen ez az első megbízható vizsgálat arra, hogy valóban működött a szerkezet. A vizsgálat tényét 1715. október 19-én harangozta be a lipcsei Postzeitungen újság: „Orffyreus úr, a perpetuum mobile feltalálója, merseburgi lakos emlékeztetni akar minket arra, amit a Leibziger Zeitungensblatt korábbi számában ígért. Itt annak bemutatását ígérte, hogy gépét egy másik állványra is át lehet tenni. Nagyon fontosnak tartotta, hogy ezt az ígéretét betartsa, mert mostanában ellenvélemények jelentek meg a sajtóban. Ezt gúnyolódó és sértő módon tették meg, ezért kívánatos a vizsgálat. Néhány ember szintén önmozgató gépet készített (ez nyilvánvaló utalás Gärtnerre), ami felületesen hasonlít az ő gépére, de nem tagadható, hogy ezek hamisítványok. Orffyreus úr nemrég gyógyult meg betegségéből, és amilyen gyorsan csak lehet, szeretné befejezni a perpetuum mobilét, amit nemrég újra kezdett építeni. Teljes mértékben fel van készülve arra, hogy Isten segítségével egy tisztességes bemutatót fog tartani a találmánya létezéséről, olyan személyek jelenlétében, akik járatosak különböző szakmákban. A vizsgálat és a bemutató e hó 31-én lesz. Számos híres matematikus és mechanikus lesz jelen. Ugyanakkor a feltaláló elvárja, hogy részrehajlás nélküli véleményt kapjon az ügy kivizsgálására szolgáló bizottságtól. Ezért szükségtelennek tartja, hogy válaszoljon olyan emberek felhívására, akik kétségeiket a sajtóban tették nyilvánvalóvá.” A nevezetes vizsgálatot valóban végrehajtották a jelzett napon és Zeitz hercege, Moritz Wilhelm olyan embereket választott, akik megfelelőek voltak erre a feladatra. Két megbízottat jelölt ki, hogy az eseményt lebonyolítsák, és több olyan emberből állt a bizottság, akik bizonyos tudományos képességekkel rendelkeztek. Mások pedig gyakorlati, technikai jártasságukról voltak nevezetesek, a többiek pedig megbízhatóságukról és megvesztegethetetlenségükről. A bizottság két vezetője Julius Bernhardt Rohr, valamint Caspar Johann Bretnuetz volt. Von Rohr ekkor 27 éves, és jogi, matematikai, fizikai, kémiai és gazdasági végzettségű. A Hallei Egyetemen tanult, majd Hollandiában, később visszatért Halléba. Azért, hogy mindent rögzítsenek a vizsgálat alatt, a kerületi magisztrátust, Johann Andreas Weisét megkérték, hogy szintén legyen jelen. Az ő beszámolója, valamint az elnök által kibocsátott tanúsítvány – ami a herceg nevében lett kiállítva –, valamint Rohr fennmaradt tanú-

31


sítványa elég sok részletet feltár a vizsgálatból. Az első vizsgálatnak elsősorban az volt a célja, hogy bebizonyítsák: a kerék áthelyezhető egyik állványról és csapágyról a másikra. Így bizonyítani lehetett, hogy a gépet nem a csapágyain keresztül, valamilyen titkos, külső forráson át mozgatják. Így ír erről a jegyzőkönyv: „A feltaláló először mozgásba hozta a 11 láb átmérőjű, 1 láb vastag gépét, ami ugyanazon a fából készült állványon állt, amire eredetileg tették. Megindítás után megállították, majd újra indítot-

Orffyreus a vizsgálóbizottság előtt. (Gyulai Líviusz grafikája)

ták, mind jobb, mind bal kéz irányába, annyiszor, ahányszor csak a bizottság tagjai vagy a jelenlevő nézők igényelték. A gép nagyon könnyű, gyenge nyomásra indult. Két ujj elegendő volt ahhoz, hogy ezután felgyorsuljon, és akár egyetlen súly is, ami bent volt elrejtve, elkezdjen esni, csúszni. Mindössze egyetlen fordulat alatt a gép gyorsan és egyenletesen forogni kezdett, akkor is, amikor terhelték. A terhelés egy olyan doboz volt, amibe 70 fontnyi téglát tettek. A súlyt kötél segítségével emelték föl, amely egy ablakon keresztül haladt, és a tetőig nyúlott. A tetőtől lefelé több klafter magasságból tudta felhúzni a terhet (1 klafter kb. 2 méter). A dobozt annyiszor emelte fel, amennyiszer csak kérték.

32

A KEZDETEK

Az Orffyreus-gép két oldaláról készült rajz. A lényeget, a belső elrendezést nem látjuk a képen, az titok maradt.

33


A továbbiakban a feltaláló, Orffyreus mindenki szeme láttára leemelte az örökmozgót eredeti fa állványzatáról. A fa állványzatot nagyon gondosan megvizsgáltuk, mind a tetején, mind az alján, mind a közepén, különösen ott, ahol akár egy kis karcolás is látszott. Ugyanilyen gondosan vizsgáltuk meg a fatengelyből kinyúló vas tengelyeket és a csapágyakat is. Azonban semmiféle gyanús vagy csalásra mutató jelet nem találtunk. Hogy további bizonyítékot kapjunk a belső mozgató erőre, az örökmozgót egy másik állványra is áthelyeztük, ahol a teljes csapágyat lehetett látni felülről is és alulról is, valamint a gép mindkét oldalát. Minden jelenlevőt kértünk, hogy nézze meg a csapágyakat, de semmilyen lyukat nem találtunk. A gépet át lehetett vinni egyik helyről a másikra, valamint jobb és bal irányban is el lehetett indítani, bármennyiszer is kérték a tisztelt bizottság összegyűlt tagjai. A gép minden egyes alkalommal újra visszanyerte erős, egyenletes és gyors forgását. A mozgást hangos zaj kísérte, mely a gép belsejéből származott, és addig tartott, amíg a gépet meg nem állították. Semmi gyanúsat nem találtunk. Végül azt is megjegyezni kívánjuk, hogy a kísérlet előtt az öszszes szomszédos helyiséget megvizsgáltuk, tehát a fölötte, az alatta és a mellette levő helyiségeket. Azt is megállapítottuk, hogy a tartóoszlopok nem üregesek, és semmiféle mechanizmusnak nem találtuk nyomát, mely kötél segítségével mozgatta volna a szerkezetet. Mind, amit a fentiekben írtunk igaz, és saját kézjegyünkkel látjuk el, minden fenntartás nélkül. Ezt a tanúsítványt a feltaláló tiszteletteljes és engedelmes kérésére állítottuk ki. Aláíratott Merseburgban 1715. október 31-én.” Tizenkét tanú írta alá a tanúsítványt, de lehet tudni, hogy sokkal többen nézték végig az eseményeket. A bizottságnak három tagja a szász választófejedelem, II. August udvarához tartozott, valamint a lengyel király udvarából is érkeztek. Augustus alkalmazásában állt a bizottság egyik tagja, Christian Wolff professzor is. Harminchat éves volt a vizsgálat időpontjában, és a Breslaui, Jénai, Lipcsei egyetemen tanult. Leibniz tanítványa volt, és Leibniz javasolta őt a Hallei Egyetem matematika professzorának. Ő is tagja volt a Londoni Királyi Társaságnak, mint Leibniz (ez az angol akadémia). A későbbiek során Nagy Péter tudományos tanácsadója lett, és segített a Pétervári Tudományos Akadémia megalapításában. Majd a Hallei Egyetem rektoraként is működött, de közben egy darabig a

34

A KEZDETEK

Marburgi Egyetemen volt száműzetésben Orffyreus gépe miatt. John Collins könyve [2] még részletesen felsorolja, hogy kik és milyen képzettségűek voltak a bizottság többi tagjai, de elégedjünk meg most annyival, hogy az egyetlen szóba jöhető külső energiaforrás, azaz a csapágyakon keresztül történő külső meghajtás a bizottság mint szemtanúk szerint kizárható. Így a vizsgálatok és a szemtanúk szerint: a gép nagy teljesítményt képes állandóan leadni, áthelyezhető egyik állványról a másikra, a csapágyakon keresztül nem hajtható meg. Mindezek azt a véleményt erősítik, hogy Orffyreus gépe valóban képes volt külső forrás nélkül állandóan energiát leadni. Olvassunk most bele a bizottság egy másik tagjának, Johann Weisének a feljegyzésébe: „Először a feltaláló körbevezetett minket, és bizonyította, hogy örökmozgóját semmiféle rejtett kötél nem hajtja, mint ahogy azt hamisan állították. A kör alakú gép körülbelül 6 láb átmérőjű és 1 láb vastag. A feltaláló igen kis erő segítségével indította el. Amint az első, belső súly esni kezdett benne, a gép forogni kezdett, és percenként legalább 40-et fordult, és csak nagy nehézségek árán lehetett megállítani. Buchta és Wolf, akik a bizottság tagjai voltak, a mérések után néhány szót váltottak Orffyreusszal azért, hogy a feltaláló és Leibniz közti esetleges nézeteltéréseket tisztázzák.” Buchta erről így ír Leibniznek 1715. november 3-án: „Orffyreus nagyon nyitottan beszélt Excellenciás Uramról. Nagyon sajnálja, hogy nem fogadta el Excellenciád ajánlatát, amit jelenlétemben tett. Bizalmasan elárulta, hogy néhány rosszindulatú ember beszélte rá erre. Azt kéri, hogyha Excellenciád szeretné meglátogatni, akkor jöjjön azonnal, és Excellenciád megvizsgálhatja a gépet amennyire csak akarja, de azon feltétellel, hogy Excellenciás uram megesküszik rá, hogy nem épít ilyen gépet, és háromezer tallért fizet. Amennyiben azonban a gépet eladják, akkor Excellenciás uram kilencezer tallért fog kapni. Merseburgban voltam múlt csütörtökön Wolf professzorral, valamint Hoffmann úr és a lipcsei Mencke úr társaságában, akiket szintén Őfelsége bízott meg a gép megvizsgálásával. Saját szemeimmel láttam, amint Mr. Orffyreus az egész gépet öt vagy hat lépés távolságra elviszi, és egyik állványról a másikra teszi. Ezt teljes közelségből láttam, ezért azt állíthatom, hogy amit Gärtner úr ellene írt, az felháborító.” Leibniz azonban nem fogadta el ezt az ajánlatot, valószínűleg azért, mert nem tudott volna háromezer tallért szerezni. Így ír:

35


„Nagyon örülök, hogy Orffyreus szépen beszél rólam, és nem értett félre, mert állítólag arra panaszkodott, hogy meg akarom kapni a titkát. Én elsősorban bizonyos fontos alkalmazásokra gondolok, de nem dönthetek a titok ismerete nélkül. Amint a feltaláló egyenesbe jön, minél hamarabb értékes díjban kell részesíteni, hogy munkája gyümölcsét még élvezhesse.” Leibniz Wolf professzort is megkérte, hogy írja le benyomásait a vizsgálatról. Wolf professzor eleget tett a kérésnek, és 1715. december 19-én megírta ezt a tanúsítványt. (Wolf és Leibniz levelezésgyűjteményéből, mely fennmaradt, a kiadók mindig kihagyják ezt a levelet, valószínűleg a tartalma miatt.) Nézzük meg most, mit írt a hallei Wolf professzor: „Orffyreus különleges gépének bemutatóján magam is részt vettem. Gärtner mechanikus, aki annyira híres mechanikai találmányairól, a publikum részére egy olyan rézlenyomatot terjeszt, amelyben bemocskolja Orffyreus nevét, feltételezve, hogy a gépét a szomszéd szobából egy kötél segítségével mozgatják. Azt bizonyítottuk, hogy a valóságban Orffyreus gépe nagyon távol, esik mindenféle csalástól, becsapástól. A vizsgálatot a herceg udvartartásának képviselői jelenlétében, és más vendégek részvételével bonyolítottuk le. Amikor a gép készen állt a forgásra, az összes szomszédos szobát kitártuk, és a csapágyakat teljesen fölnyitottuk. Csak az alsó fele maradt meg, a fölsőt le lehetett venni. Azért, hogy nehogy valaki véletlenül megnézze a gép belső szerkezetét, a feltaláló beborította azt. Amíg ezt megtette, nem palástolta azt a tényt, hogy a mechanizmus súlyok segítségével működik. Számos ilyen súlyt (melyet egy kendőbe burkolt) a kezünkbe adott, hogy megbecsüljük a súlyát. Körülbelül 4 fontra becsültük mindegyiket s ezek határozottan henger alakúak voltak. Nemcsak emiatt, hanem más közvetett bizonyíték miatt is úgy gondolom, hogy a súlyokat valami mozgatható vagy rugalmas karokhoz kötötte a kerék külső kerületén. A forgás alatt jól hallatszik, hogy a súlyok fa lemezeket ütnek meg. Láthattam ezeket a lemezeket egy résen keresztül. Ezek kissé be vannak görbítve. Amikor átrakta a kereket egy másik támaszra, és újra beszerelte a súlyokat a megfelelő helyekre, lenyomott egy vasból készült rugót, ami hangos zajt adott, amint fölfelé kinyomódott. Ezért nincs kétségem afelől, hogy a kereket egy belső energiaforrás mozgatja, de az nem biztos, hogy örökké tart. Azonban a

36

A KEZDETEK

gépnek nem sok értéke van, ha nem fejleszthető tovább. Jelenleg 60 fontot tud fölemelni négyes csigasorral és ez az emelést elég lassúvá teszi. A kerék átmérője körülbelül 12 láb, a vascsapágy egészen vékony, körülbelül 1/4 inch átmérőjű, és hosszának csak a hatoda súrlódik.” Leibniz nagyon megörült a precíz információknak, és Wolfnak 1715. december 23-án válaszolt: „Nagyon köszönöm, hogy írt az Orffyreus-gépről. Be kell ismernem, fantasztikusnak tűnik. Bárcsak egy tehetős herceg megvenné a találmányt. Akkor is megérné, ha jelenleg nem tud nagyon sokat a gép. Talán, ha a mechanizmusa egyszer ismert lesz, akkor javítani tudják, és előnyösen használható. Gärtnert dicsérik a találmányaiért, ám tudatára kellene juttatni, hogy több tiszteletet mutathatna azok irányában, akik kevésbé ismertek. Nem tett jó szolgálatot önmagának azzal, hogy tisztességtelenül csalónak állította be Orffyreust.” 1715 decemberében egy kis könyvecske jelent meg a vizsgálatokról, és ezeket is olvashatta a köznép. Természetesen ebben sem találjuk meg a belső, titkos mechanizmus leírását. Mindenesetre néhány fontos információmorzsát itt most elcsíptünk. Az egyik az, hogy súlyok mozogtak a kerékben, ferde, talán spirális pályán, és rugók is megtalálhatók a szerkezetben. Tehát valamilyen energiatárolási feladatot megoldott a mechanizmus. Talán a könyv elolvasása után az olvasók maguk is nekilátnak a spekulációnak, milyen is lehetett Orffyreus szerkezete. A későbbiekben kiviláglik majd, hogy nem volt valami nagyon bonyolult, mindössze szokatlan volt az elrendezése. Az Orffyreus elleni áskálódások nem szűntek meg, a vizsgálati jegyzőkönyv ellenére folytatódtak. A demonstrációkból kapott pénzt, melyet Orffyreus a szegények között osztott szét, megadóztatták, csak azért, hogy jövedelemforrásától és népszerűségétől megfosszák Orffyreust. Újra depresszióba esett, mely négy hónapig tartott, és különböző egyéb nehézségei miatt Orffyreus ismét megsemmisítette berendezését. Leibniz 1716. április 14-én Teubernek ezzel kapcsolatosan így ír: „Nagyon aggaszt, hogy mi történhetett Orffyreus úrral, és nagyon örülnék, ha utánanézne ennek. A falujának az intendánsa talán tud erről. Sok dolog zavarta azt a jó embert, és nem szokta meg a közösségi élet ilyen szabályait. Ezért tartok tőle, hogy a találmánya könnyen elveszhet, ha nem hozza nyilvánosságra, ha nem mondja el barátainak.”

37


ORFFYREUS KÁROLY VÁLASZTÓFEJEDELEM UDVARÁBAN Ahogy életrajzírója is megjegyzi, Leibniz rátapintott a valóságra. Sajnos Orffyreus bizalmatlansága, a külvilág értetlensége és ellenségeskedése végül is oda vezetett, hogy Orffyreus titka, a szerkezet lényege a mai napig is ismeretlen. Orffyreus tehát miután gépét összetörte, egy új helyre, Kasselba utazott. 1716. július 3-án Leibniz újra levelet írt Teubernek, melyben értesíti, hogy Hannoverből újra elutazik Zeitzbe, hogy a számológépével kapcsolatos még fennmaradt gondokat elsimítsa. Ez a számológép korának egy igazi csodája volt. Nemcsak összeadni és kivonni, hanem szorozni, osztani valamint gyököt vonni is tudott. Említi ebben a levelében, hogy Moritz Wilhelm grófot is meg akarja látogatni. Az udvari napló szerint Leibniz 1716. július 10-én érkezett, és tisztelt vendégként fogadták. Egy hétig maradt, módosított valamit a számológépén, ami ott készült, és visszaútban újra meglátogatta Orffyreust. 1716. augusztus 3-án így ír Teubernek: „Beszéltem Orffyreus úrral, aki Kasselba kíván költözni. Nagy reményei vannak, mivel Őfelsége (a választófejedelem) támogatásával és tekintélyével több nemesemberhez juthat el a híre, és megkaphatja a jutalmát. De hogy ezt elérje, legalább két hétig kell a gépének működnie.” Leibniz június 17-én hagyta el Zeitzet. Ekkor már tudott arról, hogy Orffyreus Kasselba fog költözni. Leibniz is remélte, hogy az új szerkezet megépítése után egyenesbe jönnek a dolgok, és ő is részt tud venni a fejlesztésben és a szerkezet titkának megfejtésében. Leibniz részvételét azonban megakadályozta 1716. november 14-én bekövetkezett halála. Hetvenéves korában hunyt el, s ezzel megszűnt az a lehetőség, hogy a kontinens elismert, vagy talán legelismertebb tudósa részt vehessen a szerkezet titkának feltárásában. Leibniz tekintélye, tudása és látható érdeklődése, támogatása így mindörökre elveszett. Újabb fejezet kezdődött ekkor Orffyreus életében, s bár Leibniz segítsége elmaradt, még mindig nem hunyt ki a remény. Új lehetőségek, új horizontok nyíltak meg, amikor Orffyreus egy minden eddiginél gazdagabb és tekintélyesebb uraság, Hesse-Kassel ura, Karl választófejedelem szolgálatába állt. A hesse-kasselí fejedelemség Weissensteinben levő kastélyában élt Károly, aki ekkor hatvankét éves korában európai szintű előkelőségnek számított. Kis fejedelemsége jó anyagi körülmények kö-

38

A KEZDETEK

zött élt, ami elsősorban zsoldoshadseregének volt köszönhető, hiszen ezt a zsoldoshadsereget mindig busás haszon fejében adta kölcsön az éppen hadakozó uraknak. Míg Angliában ekkor a rabszolga-kereskedelem és a gyarmatáru-kereskedelem bizonyult a legkifizetődőbb vállalkozásnak, Hesse-Kassel tartomány ura történetesen zsoldoshadseregek felszerelésével és kölcsönzésével tett szert jelentős pénzre és tekintélyre. Szinte egész életét hadakozással töltötte el, de élete második felében a választófejedelem már a művészetek és a tudomány felé fordult. Az ő kastélyába került a kontinentális Európa első gőzgépe. Ennek az az egyszerű feladata volt, hogy a kastély előtt lévő vízesésrendszer vizét kellett forgatnia a nagyérdemű publikum csodálkozása közepette. Karl tizenöt gyermeke számos jó udvarba házasodott be, így egyik fiából például svéd király lett. Mondhatjuk tehát, hogy a rizsporos parókás korszak „krémjéhez” tartozott, a legfelsőbb, legelőkelőbb körökhöz, így komolyan tudta segíteni Orffyreus munkáját. Valóban, Orffyreusnak ez volt az aranykora, egészen Karl 1730-ban, hetvenhat éves korában bekövetkezett haláláig. Az uralkodó figyelt kis országára, és külön ügyelt a kereskedelmére. Ezért egy kereskedelmi kamarát is felállított, és Orffyreusnak itt ajánlott állást. Orffyreus így 1716-ban kereskedelmi tanácsos lett évi 300 talléros fizetéssel, ami akkor nem volt egy kis összeg. Tehát állást, fizetést és rangot kapott. Az uralkodó egész életét végigkísérte a technika iránti érdeklődés. Olyannyira, hogy – mint lelkes protestáns – meghívta a Franciaországból elüldözött hugenottákat. 1gy érkezett udvarába 1688-ban egy Denis Papin nevű hugenotta, aki a gőzgép fejlesztésében jelentős érdemeket ért el. A Marburgi Egyetemen matematika professzor is lett, és húsz éven át szolgálta a fejedelmet. 1695-ben költözött Kasselba Papin, és ott több híres kísérletet végzett az uralkodó segítéségével és támogatásával. Papin munkatársa volt Huygensnek Párizsban, Boyle-nek Londonban. Ő találta fel a biztonsági szelepet és a nyomás alatti főzést, a kuktafazekat. Papin nem folytatta sokáig gőzgépes kísérleteit Karl fejedelmi udvarában, hiszen egy másik modell, Desaguliers találmánya jobbnak bizonyult a Papin-féle gőzgépnél. Ebből láthatjuk, hogy az uralkodónak volt technikai vénája, érdeklődése. Kastélyában kiállított számos gépet, szerkezetet, technikai érdekességet. Harmincnyolc évi házasság után azonban meghalt a felesége, aki tíz fiúval és öt lánnyal ajándékozta meg. Utolsó éveiben az uralkodó két

39


hölgy kegyeit is élvezte, akik viszont állandóan civakodtak egymással, és a későbbiekben ez Orffyreus sorsát is sajnálatos módon rossz irányba befolyásolta. Érdekes epizód történt a feltaláló és az uralkodó között. Az uralkodó volt az egyetlen személy, akinek megmutatta Orffyreus a szerkezet belsejét, de nem ingyen, hanem állítólag négyezer tallérért, ami akkor szép kis summa volt. Az uralkodó, miután meggyőződött arról – működés közben látva a szerkezet belsejét –, hogy tényleg nincs csalás a találmányban, és valóban csak súlyok mozgatják mintegy „önmagától” a szerkezetet – tehát valóban örökmozgó –, ezután teljes tekintélyével a feltaláló és szerkezete mögé állt. Az a tény, hogy Orffyreus megengedte az uralkodónak, hogy betekintsen a gépbe működés közben, jelentősen javított ugyan helyzetén, de az alapvető gondokat ez sem oldotta meg.

ÚJABB VIZSGÁLATOK Közben tovább folytak az események. Gärtner és társai újabb pamfleteket és újabb kihívásokat gyártottak, kijelentették, hogy nem működik a gép két hétnél tovább, éppen ezért Orffyreus megkérte új uralkodóját, Károly herceget, hogy támogasson egy olyan vizsgálatot, amelynek keretében több mint két héten át, ellenőrzött körülmények között, lepecsételt szobában működhet a gépe. Ez az újabb, sikeres vizsgálat is megtörtént. Az uralkodó ekkor a következő dekrétumot bocsátotta ki: „Az említett gép nemes, személyes tekintetünk előtt forgott, és gondosan megvizsgáltuk azért, hogy bármiféle jövendőbeli kétségeinket kielégítsük, és a vizsgálatnál mindent lezártunk és lepecsételtünk úgy, hogy a gépet senki ne érhesse el, valamint minden egyes lezárt ajtóhoz, ablakhoz őrt állítottunk. Az előre megállapodott idő után újra meg fogjuk vizsgálni a gépet, és amennyiben rendben lesz, akkor garantáljuk a feltalálónak, hogy egy hercegi aláírással ellátott, hiteles dokumentumot adunk neki, amire szüksége van, hogy a megalapozatlan kritikákat visszautasítsa... Miután az eszközt három hónapig látták működés közben nagyon sokan, innen és más vidékékről is, alacsony és magas rangú emberek, ezért 1717-ben, az elmúlt év november 12-én megparancsoltuk, hogy pecsételjék le, és hadd menjen két héten át a gép. Azután személyesen és néhány miniszterünk társaságában ismét megnéztük november 26-án, ugyanazon a helyen, és akkor felnyitottuk a pecséteket, és igazoltuk, hogy ugyan-

40

A KEZDETEK

Orffyreus 4000 tallérért megmutatja a gépének belsejét Károly őrgrófnak. (Gáspár Tamás grafikája)

41


úgy működik. Mindent nagyon gondosan megvizsgáltunk, és saját kezünkkel állítottuk meg a gépet. Kis erő segítségével, a feltaláló segítsége nélkül újra megindítottuk a gépet. Aztán újra lepecsételtük a helyiséget, az összes ablakot és ajtót a bizonyos szobán és az összes mellette levő részeken. Aztán teljes hat hét múlva ezután, miközben senki sem nézhette meg a gépet, azaz 1718. január 4-én Isten akaratából újra megérkeztünk a helyszínre. Újra elmentünk weissensteini kastélyunkba, ahol nemcsak azt vettük észre, hogy a pecsétünk érintetlen, de azt is láttuk, hogy Orffyreus örökmozgója ugyanúgy forog, mint azelőtt. Azt is találtuk, hogy sem a szobán belül, sem kívül semmiféle gyanús jel nincs. A feltaláló szívesen hozzájárult volna egy hosszabb vizsgálati periódushoz, figyelembe véve azt, hogy ellenségei négy hetes vizsgálatot követeltek, ami már nyolc hétre nyúlt, mi kegyesen hozzájárultunk és beleegyeztünk, hogy ilyen meghoszszabbítás szükségtelen írott tanúbizonyságunk megtételéhez.” Károly herceg ezután számos lehetőséget említ, hogy mire lehet felhasználni a gépet, többek között archimedesi csavar segítségével vizet emelhet. Nem fejézte ki kétségét afelől, hogy amint Orffyreus gépét eladják, egy sokkal nagyobb gép épülhet majd, ami többre képes, feltéve, hogyha nagyobb kísérleti helyiséget és több asszisztenst adnak a feltalálónak. A tanúsítvány vége felé a herceg egy királyi parancsot bocsátott ki: „Elvárjuk. mindenkitől, bármilyen rangban és pozícióban legyen, de különösen saját alattvalóinktól, hogy tartózkodjanak Orffyreustól, kereskedelmi tanácsosunktól, a feltalálónak a zavarásától, nagyszerű eszközének méltatlan említésétől, ami még nem ismert széles körben, és inkább segítsék és tegyék lehetővé, hogy Orffyreus élvezze sikerének gyümölcsét, védelmezzék és jóindulattal támogassák munkásságát. Bárki, aki ilyen támogatást ad neki, azt mi is támogatjuk, rangra való tekintet nélkül, sőt, attól függetlenül is, hogy a mi alattvalónak-e vagy nem. Dátum: Kassel, 1718. május 27.” Négy hónap telt el a demonstráció óta, amikor a hercegnek más diplomáciai feladatai lettek. Egy négyes szövetség jött létre a hannoveri választófejedelem valamint Nagy Péter cár, XII. Károly svéd király és VI. Károly a szent Római Birodalom választott fejedelme között, és számos kisebb fejedelemség, Poroszország, Szászország, Lengyelország és Litvánia valamint a lengyel trón között. Ezt a szövetséget Károly őrgróf, Hesse-Kassel ura, Orffyreus protektora hozta létre.

42

A KEZDETEK

Egy téves korabeli elképzelés szerint a kerékben felhúzott rugók és fogaskerekek rejtőztek. Ám az összes szemtanú mozgó, csúszó, zuhanó súlyokról számolt be.

Így egy darabig elhallgattak Orffyreus ellenségei, a „Gärtner-csoport”. Néhány nyugalmas év következett, ami sajnos nem járt jelentős áttöréssel. Ám most egy hosszabb cikk jelent meg Orffyreus készülékéről (a merseburgi vizsgálatokról) az Acta Eruditorum című folyóiratban 1715. október 31-én. A cikk címe: Johann Ernst Elias Orffyreus örökmozgójáról szóló beszámoló. A beszámoló röviden

43


ismerteti Orffyreus találmányát, a Gärtner-csoport támadását, mely szerint egy titkos kamrából mozgatták a szerkezetet. A cikk áttekinti a feltaláló munkásságát, azt, hogy állandóan javított a készüléken, és nem szavakkal, hanem tettekkel hallgattatta el a kritikát. A cikk leírta, hogy milyen kiváló emberek vettek részt a vizsgálatokban, s hogy Orffyreus nem titkolta: a gép súlyok segítségével mozog. A szerző megjegyzi, hogy közvetett bizonyítékok szerint a súlyokat a közepükön kilyukasztották, és összekötő rugókhoz kapcsolták.

Orffyreus könyvének borítója. A feltaláló ebben az írásban dicséri saját magát, ellenségeit szidja, de a titok lényegéről semmit sem ír.

Ettől a ponttól kezdve azonban már Orffyreus nyakasságán is múlt a sikere, mert bár többen felkínálták, hogy valamilyen feltétellel megveszik a gépét, egyetlen üzlet sem jött létre. Az első bemutató után hét évvel, 1719-ben publikálta Orffyreus a könyvét, „A győzedelmes Orffyreus-örökmozgó”-t, ami német és latin nyelven

44

A KEZDETEK

is megjelent: A latin szöveg természetesen korának tudósaihoz szólt, a német nyelvű pedig az átlagembernek. A könyvnek több példánya megtalálható az Egyesült Államokban, Oroszországban és Európában. Bár a titkot itt sem árulta el, hosszan leírja, hogy mi mindenre lehetne felhasználni a gépet, de a kötet általában csak retorikai fordulatokat tartalmaz. A könyvben leírja az örökmozgó szerkezetek történetét, sőt ellenségeit is számba veszi, és négy csoportba osztja: egy részük a tudományos világhoz, más részük a nagyhatalmú emberekhez tartozik, harmadrészük az átlag közönséghez, valamint a sajtóhoz. Így szinte a teljes emberiséget ellenségei között említi, ami azért már zavart lélekre utal. Egyedül Károly herceget méltatja mint protektorát és védelmezőjét, de itt már Leibniz neve nem szerepel. Leírja, hogyan kezdte el építeni az örökmozgókat, ám a belsejéről nagyon szűkszavúan nyilatkozik: „Olyan a kerék belső szerkezete, hogy az örökmozgás törvényei szerint alakítottuk ki, és úgy van elrendezve, hogy bizonyos módon elhelyezett súlyok, amint forogni kezdenek, saját mozgásukból erőt nyernek, és folytatják a mozgásukat addig, amíg elrendezésük nem veszti el a megfelelő helyet és geometriai elrendezést. Míg az automatákban, mint például az órákban vagy rugókban, mindig szükséges újra és újra felhúzni a szerkezetet, addig a súlyok Orffyreus szerkezetében másként működnek. Ezek a súlyok fontos részei a szerkezetnek, és ezek teszik lehetővé az örökös mozgást. Belőlük jön az az univerzális mozgás, amit addig kell végezniük, amíg a gravitáció centrumán kívül vannak, és úgy kell őket együtt elhelyezni, hogy sose álljon be egyensúly, amit ezek a súlyok csodálatos, gyors mozgásukkal meg is tesznek. Egyik vagy másik a súlyával a tengelyre függőlegesen nehezedik, és ez a tengely is mozog.” Ezzel persze nem lettünk okosabbak, csak azt tudjuk a szerzőtől, hogy valóban különleges pályán mozgó súlyok segítségével valósította meg ezt a feladatot. A részletes technikai megoldást azonban esze ágában sincs közölni.

ÚJABB SZEMTANÚK BESZÁMOLÓI Orffyreus tehát két vizsgálatban is bizonyította, hogy súlyok, rugók, ferde pályák segítségével örökmozgót lehet létrehozni, de azt már könyvei ellenére sem tudta elérni, hogy valaki is megvegye nem kis pénzért a szerkezetét. 1721-ben az uralkodó aztán

45


a feltalálónak egy kertes házat adományozott, melyhez egy legelő is tartozott. Bár ez a magánéletében jelentős könnyítést hozott, ennek ellenére az ügy nem haladt tovább. Ebben az évben azonban a kor két tudósa is meglátogatta Orffyreust, és fennmaradt leveleikből újabb csipetnyi információt kapunk, újabb bepillantást a gép működésébe. Az egyik egy Joseph Emmanuel Fischer nevű fiatal építész és technikus, aki Desaguliers-rel együtt dolgozott, hogy Savery és Newcomen gőzgépének szabadalmát kiértékelje, megértse. Fischer tehát maga is értett valamennyire a gőzgépekhez, az erőgépekhez, a fizikához. Huszonnyolc éves volt, amikor az udvar, azaz Károly herceg szolgálatába állt. Fischer a következő levelet küldte Desaguliers-hez Angliába: „Nagyrabecsülésem jeleként írom Önnek ezt a levelet, valamint a kasseli örökmozgóról szeretnék tudósítani, amit már akkor ajánlottak nekem, amikor Londonban voltam. Bár nagyon hitetlen vagyok olyan dolgokban, amelyeket nem értek, biztosítanom kell Önt, hogy nincs olyan ok, ami miatt ezt a gépet ne nevezhetnénk örökmozgónak, és jó okom van arra, hogy ezt higgyem. A kísérletek miatt, amelyet őfelsége engedélyével megnézhettem, aki az egyik legrendesebb herceg, akit életemben ismertem, és aki kegyeskedett részt venni a vizsgálatokban, amit két órán keresztül én elvégezhettem. Ez egy olyan kerék, aminek 12 láb az átmérője és olajos vászonnal van leborítva. A kerék minden egyes fordulatánál legalább 8 súly esésének hangját lehet hallani, amelyek gyöngéden esnek le azon az oldalon, amerre a kerék forog. A kerék meglepő gyorsan forog, 26 fordulatot tesz meg percenként, amikor a tengelyt nem terhelik. Amikor a tengelyre helyeznek egy ékszíjat, kötelet, hogy egy archimedesi csavart hajtson meg, ami vizet emel, akkor csak 20 fordulatot tesz meg percenként. Ezt többször is kimértem az órámmal, és mindig ugyanezt találtam. Aztán megállítottam a kereket jó nagy erőfeszítéssel úgy, hogy a kerületét fogtam mindkét kezemmel. Olyan erős volt, hogy ha hirtelen akarnánk megállítani, akkor egy embert felemelne a földről. Miután megállítottam, stacioner maradt (és ez Uram a legnagyobb bizonyíték arra, hogy ez örökmozgó). Újraindítottam nagyon óvatosan azért, hogy vajon önmagától visszanyeri-e az előbbi gyorsaságát. Ez iránt kétségeim voltak, hiszen Londonban azt mondták nekem, hogy csak addig forog, amíg az elején átadott lendület érté-

46

A KEZDETEK

ke ki nem merül. De legnagyobb csodálkozásomra a kerék egyre gyorsabban és gyorsabban forgott, és két teljes fordulat után visszanyerte a teljes sebességét, amit kimértem az órámon. 26 fordulatot tett meg percenként teher nélkül, és 20 fordulatot tett meg, amikor egy archimedesi csavarhoz kötötték, hogy vizet emeljen. Ez a kísérlet, Uram, azt mutatja, hogy a kerék gyorsan kezd forogni az általam adott igen lassú kezdősebességtől, és ez mindennél jobban meggyőz engem, annál is inkább, mintha egy egész évig láttam volna forogni a kereket. Az nem győzött volna meg, mert egy éven át apránként lassulhatna. De azok után, hogy sebességet nyert a sebesség vesztése helyett, és nőtt a sebessége a súrlódás ellenében, nem látom, hogy bárki is kételkedhetne a dolog igazában. Amikor az ellenkező irányba fordítottam, a kerék ugyanazt a hatást mutatta. Megvizsgáltam ennek a keréknek a csapágyait, hogy megfigyeljem, van-e valamiféle rejtett szerkezet, de semmi mást nem vettem észre, mint két pici csapágyat, amin a kerék fel van függesztve. Őfelsége, aki egy igazán nagy herceg tulajdonságával bír, mindig kedvezően nyilatkozott a feltalálóról, és nem használja addig a gépet, amíg a feltaláló nem kapta meg az őt megillető jutalmat. Őfelsége, aki jól érti a matematikát, biztosított engem, hogy a gép olyan egyszerű, hogy egy asztalossegéd is megértheti, ha látta a kerék belsejét, és egyébként sem kockáztatná a nevét adni ilyen állításokhoz, amennyiben nem lenne teljes biztonságban ebben a dologban. Azt mondtam Őfelségének, hogy úgy vélem, valamilyen társaságot lehetne alapítani Londonban, hogy megvegyük a titkot. A herceg nagyon boldog lenne, ha egy ilyen társaság átadna húszezer fontot a feltalálónak, és akkor a gépet meg lehetne vizsgálni, a titkot fel lehetne fedni. Ha a mozgását valóban örökmozgónak tekinthetnénk, akkor a húszezer fontot megkapja a feltaláló, amennyiben nem, a pénzt visszaadja. Ezt megfelelő törvényes dokumentumokkal előtte rögzítenénk. Mondtam Őfelségének, hogy senki se tudna jobban összehozni egy társaságot, mint Ön, mivel Ön mindig a közjóért fáradozik. Gondolja el, hogy milyen jó lenne, ha Európa legfelvilágosodottabb nemzete ilyen feladatot kapna, ha birtokába kerülne az örökmozgás titka, mivel az azt jelentené, hogy végtelen számú, gyönyörű találmányt lehetne csinálni, melyek ma még ismeretlenek. Mivel nem leszek itt sokáig, arra kérem, vegye fel a kapcsolatot Roman úrral, Őfelségének az építész intendánsával. Ő meg fogja mutatni az összes levelet, ami a

47


Egy rajz Orffyreus könyvéből. (A legnagyobb méretű Orffyreus-gépről készült metszet.) A rajzon a szerkezetet, egy csavarszivattyút és ütő-zúzó malmot mozgat, mely két rúd alakú súlyból áll. Ezen a képen nem szerepel a fordulatszám szabályozására felhasznált inga.

48

A KEZDETEK

hercegnek szólt, és megállapodásra tud jutni Önnel, amit legmélyebben az Ön figyelmébe ajánlok. Kérem, szintén beszéljen barátjával, Sir Newtonnal, és mondja el a véleményemet a gépről. Remélem, hogy hamarosan hallani fog a leideni Gravesande úrról, barátunkról, aki egy körúton van, és Őfelségének a hercegnek az udvarába tart. Őfelsége küldött neki Roman úr által egy levelet, melyben kéri, hogy látogasson el ide.” Sajnos Fischer nem tudta, hogy Desaguliers már elkötelezte magát a Savery-Newcomen gőzgép mellett és abban dolgozik aktívan, így nem állt érdekében, hogy az Orffyreus-féle megoldást népszerűsítse. Ez az ipari ellenérdekeltségnek egy korai példája.

LEVÉL NEWTONNAK Most idézzünk hosszan Gravesande leideni fizikaprofesszor leveléből, amelyet Isaac Newtonnak írt: „Doktor Desaguliers valószínűleg mutatta Önnek azt a levelet, amit Fischer báró írt neki nemrég Orffyreus kerekéről, ahol a feltaláló azt állítja, hogy ez örökmozgó. A herceg, aki a tudományok és a művészetek pártolója, aki egyetlen egy alkalmat nem hagy ki, hogy többféle találmányt vagy újítást támogasson, az egész világnak be akarja mutatni ezt, a köz hasznára. Arra kért, hogy vizsgáljam meg, megfelelők-e a feltaláló állításai, és hogy megmutathatjuk-e nagy tudású embereknek, akik kigondolhatják, hogy milyen további találmányok, hasznok jöhetnek ebből a semmi máshoz nem hasonlítható szerkezetből. Remélem, nem kedvetleníti el az, hogy vizsgálatom csak másodlagos, közvetett lesz. Ezért mindent elmondok, ami a gép külsejére vonatkozik, tekintve, hogy az emberek nagyon megosztottak ebben a kérdésben, szinte az összes matematikus ellene van. A többség az örökös mozgás lehetetlenségét állítja, és ezért nem kapott sok figyelmet Orffyreus találmánya. Be kell vallanom, hogy képességeim nem érik el azokét, akik már bizonyították ezt a lehetetlenséget, de el kell mondjam Önnek azokat a körülményeket, amelyek közt a gépet elkezdtem vizsgálni. Körülbelül hét éve fedeztem föl, hogy hibásan érvelnek ellene, és bár az ellenfelek állításai önmagában igazak, de nem alkalmazhatóak mindenfajta ellentmondás nélkül az összes lehetséges gépre, és azóta is meg vagyok győződve, hogy lehetséges olyan gépet készíteni, amely örökké mozog. Úgy tűnt nekem, hogy Leibniz hibá-

49


zott, amikor axiomatikusan kijelentette az örökös mozgás lehetetlenségét. Ennek ellenére azonban nem hittem el, hogy Orffyreus képes ilyen felfedezésre, mert egy olyan találmánynak tártottam, amely nem lehetséges, ha előtte más fölfedezéseket nem tesznek. De mivel megvizsgáltam a gépet, lehetetlen számomra, hogy ne fejezzem ki meglepetésemet. A feltaláló igazi mechanikus, bár nem jó matematikus, ennek ellenére a gépe valami zseniálisan meglepő, bármennyire is lehetetlennek tűnik. A következőkben a gép külsejét írom le, mert a feltaláló nem engedte meg, hogy a belsejét megnézzem, félve attól, hogy elveszik a titkát. A gép egy üreges kerék vagy egy dob, ami 14 inch vastag és 12 láb átmérőjű, nagyon könnyű, és számos falécből áll össze. A feltaláló az egész kereket vászonnal borítja, hogy ne lehessen látni a belsejét. A kerék vagy dob közepén egy 6 inch átmérőjű fatengely fut, melynek mindkét vége 3/4 inch átmérőjű vascsapágyakban végződik, s e körül forog az egész szerkezet. Megvizsgáltam ezeket a csapágyakat, és egészen biztos vagyok benne, hogy kívülről semmi nem járul hozzá a kerék mozgásához. Amikor igen gyengéden megnyomtam a kereket, mindig megállt, amint elvettem a kezem. Amikor valami nagyobb sebességet adtam már a keréknek, akkor nagyon nagy erővel tudtam csak megállítani, mert miután megindul, két vagy három fordulat után eléri legnagyobb sebességét, és ekkor már 25 vagy 26-szor megfordul percenként. Ez a mozgás legalább két hónapra is megőrződik, amint ezt a kastély egyik szobájában lezajlott vizsgálat mutatta nemrégen. Itt az ajtókat és ablakokat lezárták és lepecsételték, úgyhogy nem volt lehetőség a csalásra. Ezen idő lejárta után őfelsége megparancsolta, hogy a szobát nyissák föl és a gépet állítsák meg, hiszen ez csak egy modell volt, egyes részei elhasználódhattak a vizsgálattól. A herceg maga is jelen volt az én vizsgálataimnál is. Vettem magamnak a bátorságot, hogy megkérdezzem, vajon látta-e a belsejét, miután egy ideig mozgott, vajon megváltoztak-e a belső alkatrészei, és vajon ezek a részek szolgálhattak-e valamilyen csalás palástolására. Erre Őfelsége biztosított engem az ellenkezőjéről, arról, hogy a gép maga nagyon egyszerű. Ebből is láthatja Uram – bár nem volt semmi abszolút biztos demonstráció a részemre –, hogy a mozgás alaptörvénye valószínűleg a dobon belül rejtőzik, és ez valóban az örökös mozgás törvénye. Ugyanakkor nem lehet tagadni, hogy jó véleményem van a felta-

50

A KEZDETEK

lálóról. A herceg Orffyreusnak szép ajándékot adott azért, hogy beleláthasson a gépbe, ugyanakkor nem mondhatja el a találmány lényegét, nem használhatja, mielőtt a feltaláló meg nem kapja a megfelelő jutalmat. Biztos vagyok benne Uram, hogy egyedül Anglia, ahol a művészeteket és a tudományokat olyan széles körben művelik, csak Anglia tudna a feltalálónak megfelelő jutalmat adni. Nem kíván mást, csak annak a biztosítékát, hogy gépéért megkapja a kért összeget, ha valóban bebizonyosodik, hogy örökösen tud mozogni a gép. Annak garantálását szeretné, hogy tisztességes módon vizsgálják meg a gépét, de efféle garanciák nélkül nem adhat engedélyt a vizsgálatra. Nos Uram, mivel a közjót valamint a tudomány haladását szolgálná, ha kiderülne, hogy valódi-e vagy csalás ez a találmány, úgy hiszem, hogy a fenti feltételek elfogadhatóak lesznek.” Nem tudjuk, hogy valaha is válaszolt-e Newton erre a levélre, hiszen ekkor már előrehaladott korára való tekintettel keveset dolgozott. Mindenesetre még hat évig élt. Így nem kizárt, hogy tehetett volna valamit az ügy érdekében. Arra is gondolhatunk, hogy mivel Leibniz bizonyos mértékig pártolta ezt a gépet, talán erre való tekintettel nem mutatott érdeklődést a Leibniz által favorizált szerkezet iránt. Tragikus hiba, hogy Newton érdeklődését nem keltette fel ez a szerkezet, hiszen minden másként alakulhatott volna. Az eddigi szemtanúk beszámolóiból néhány konklúziót már le lehet vonni, vegyük most sorra ezeket.

NÉHÁNY KÖVETKEZTETÉS Azt láttuk az ellesett mozzanatokból, hogy ebben a dobban ferde pályán, egyszerű mechanikus szerkezet segítségével súlyok mozognak, és úgy tűnik, hogy a folyamat egy szakaszában acélrugók is részt vettek. A sok-sok vizsgálat alapján állíthatjuk, hogy nem a csapágyakon át, kívülről hajtották a készüléket, hiszen többen is állították, hogy gyenge nyomás után, magától is felgyorsult a forgás. Éppen akkor, amikor egy minimális erővel meglökték. Ezért nehéz elhinni bármilyen olyan híresztelést, hogy kívülről hajtották volna a szerkezetet. Az igen hosszú időtartamú kísérlet pedig azt bizonyítja, hogy nem a szerkezetben elrejtett sűrített levegő segítségével ment a készülék, és az egyetlen szemtanú, Karl őrgróf személyes megfigyelései is erre utalnak. Kétségtelen, hogy nem ter-

51


helhető akárhogyan a szerkezet, hiszen az archimedesi csavart (mint szivattyút) rárakva lassult a forgása. Elképzelhető, hogy még nagyobb terhelésnél teljesen leállt volna. Kétségtelen, hogy nagyon sokan, akik olvassák ezeket a sorokat, hitetlenkednek, vagy felháborodnak a szemtanúk leírásain, hiszen legjobb tudomásunk szerint a tudomány régóta bizonyította, hogy sem mechanikus, sem más típusú örökmozgó nem létezik. Lehetetlen, hogy több százezer kutató, több millió mérnök ne jött volna rá a titokra, főképp, ha ez olyan egyszerű. A valóság szerintem nem ilyen. Igenis el lehet venni a kedvét sok százezer értelmes embernek attól, hogy ilyen irányban kutakodjanak, gondolkodjanak. A könyv hátralévő részeiben még épp elég példával fogunk találkozni arról, hogy valaki mégis rájött egyfajta energianyerő, azaz „örökmozgó” készülék titkára, de a kor „gärtnerei” nem engedték meg a találmány elterjedését. Kétségtelen, hogy ennek a felfedezésnek az értéke önmagában egy jelentős akadály. Ilyenkor presztízs, irigység, butaság oly mértékű egyvelege jön létre, ami szinte bármit meggátolhat. A sok jó szándék kevés, egy kis gonoszság viszont mindent megakadályozhat. Vajon mi lehet az a titok, amit majd háromszáz éve annyi fizikus és matematikus nem tudott megfejteni? Remélem, a könyv II. fejezetének végén ez már világossá válik, de most kövessük még tovább Orffyreus sorsát. Annyit láttunk az eddigiekből, hogy Orffyreus szélmalomharcot folytatott. Egyrészt a Newcomen-féle gőzgép szép lassan, de terjedni kezdett, bár rendkívül primitív, igen alacsony hatásfokú szerezet volt még akkor. James Watt majd csak az 1770-es években születik meg, és a jobb hatásfokú gőzgép valójában csak az 1800-as évek elején kezd terjedni, de akkor is inkább csak Angliában és Európa nyugati felén. Ezért nem rázhatunk le mindent azzal, hogy a gőzgép-lobby elnyomta az Orffyreus-gépet, sokkal inkább az emberi tudatban, az irigységben és a butaságban kell keresni a bukás egyik okát. Tekintve, hogy a Newtonnak írt Gravesande-levelet megírása után egy hónappal publikálták Hollandiában, olyannyira megnőtt az Orffyreus-gép ismertsége, hogy az állandóan gyanakvó Orffyreus, nehogy ellopják a titkát, újra összetörte a gépét. Most már harmadszor. Nem tudni, hogy ez azért történt-e, mert kapott egy új házat egy kis faluban a kastély mellett, és szokásához híven minden egyes költözés előtt összetörte a régi gépet, vagy pedig valóban a

52

A KEZDETEK

Gravesande-levél által keltett kíváncsiskodásnak akarta elejét venni. Későbbiekben Gravesande így ír az örökmozgó problémájáról: „Az örökmozgó lehetségességéről vagy lehetetlenségéről szerintem kár beszélni, de az, hogy matematikailag kimutatható a lehetetlensége, nem szabad, hogy meggátoljon minket abban, hogy megvizsgáljuk a kasseli meglepő gépet: egy olyan kereket, amelyet belső mozgás elve irányít, és ami a legkisebb erőfeszítés segítségével elindul, bármely irányban, és még több millió fordulat után is nagyon nagy erővel kell megállítani. Úgy tűnik számomra, hogy egy ilyen gép mindenképpen dicséretet érdemel, habár nem pont olyan, amilyennek a feltalálója állítja. Ha ez örökmozgó, akkor megérdemli az érte elkért árat. Ha nem, akkor is a környék megismerhet egy érdekes találmányt.”

AZ UTOLSÓ REMÉNYSUGÁR Gravesande, aki harminchárom éves volt, amikor a kasseli szerkezetet megvizsgálta, még húsz évig, 1742-ig élt és írt erről a szerkezetről. Az 1730-as években a Leideni Egyetem egyik leghíresebb kísérleti tudósaként tartották számon. A Leideni Egyetem korának elismert oktatási intézményei közé tartozott, és Gravesande előadásai többszázas hallgatóságot vonzottak, jól és érdekesen tudott a fizikáról beszélni. Mindez azonban sajnos nem sokat segített Orffyreus ügyén. Még egy utolsó bíztató, nagy reménysugár mutatkozott, mégpedig az, hogy Nagy Péter, minden oroszok cárja megpróbálta megvásárolni az Orffyreus-találmányt. Christian Wolf és Sumacher próbáltak közbenjárni közvetítőként. Wolf Gottfried Leibniznek volt barátja, munkatársa, együtt kezdték el szervezni a Pétervári Akadémiát Nagy Péter cár kérésére, Sumacher pedig a cár tanult könyvtárosa és bizalmi embere volt. Hosszan lehetne idézni a gazdasági, pénzügyi részletekben bővelkedő leveleket, ezt azonban kihagyom. Inkább arra a szinte kutatási jelentésre koncentrálnék, amelyben Wolf írta le véleményét az Orffyreus-kerékről Nagy Péter cár részére: „Az Orffyreus-örökmozgóról szóló pártatlan vélemény, amelyet Őfelségének a cárnak készítettem 1722. július 3-án Halléban: 1. Azzal kell kezdeni, hogy minden kétséget kizárhatóan kijelenthetjük: Orffyreus kerekét nem egy feltételezett külső erő, hanem inkább a speciálisan elrendezett belső súlyok mozgatják. A következő okok miatt jutottam erre a konklúzióra:

53


a) Én, magam láttam, hogy a kerék állandó sebességgel és fordulatszámmal kezd forogni minden külső nyomás vagy lökés nélkül, mindaddig, amíg kívülről le nem fékezték. Bármilyen külső csalás lehetetlen volt, hiszen a csapágyakat megnéztem mindkét oldalon, és látható, amint a tengelyek futnak a csapágyfelületen. Kérésemre a kereket felemelték az állványról és egy másik állványra helyezték át. b) Mielőtt átrakták a kereket, a feltaláló, aki a hivatalosan kinevezett vizsgálóbizottsági tagok részére mutatta be a gépet, kivette a súlyokat, melyek egy kendőbe voltak csomagolva és megérinthettük őket. Nem engedte, hogy a súlyokat a végeiken fogjuk meg (valószínűleg ott lyukak voltak vagy valamilyen csapok), de hosszirányban hengerszerűnek látszottak és nem túl vastagnak. Lehetett hallani a súlyokat, amint a többletoldalon megérkeztek, mintha csak átesnének, áthajolnának, és ebből arra következtetek, hogy ez az egyensúlytalanság a becsapódásuk nyomán keletkezett. Továbbá Hesse-Kassel tartomány uralkodójának bírom a tanúvallomását, aki gyakorlott mechanikai találmányok vizsgálatában. Ő látta a kerék belsejét valamint azt, hogy több héten keresztül forgott a gép egy lezárt szobában, úgy, hogy a kulcsot magánál tartotta, személyesen zárta és pecsételte le az ajtókat és az ablakokat saját pecsétjével. Mind szóban, mind írásban kibocsátott egy nyilatkozatot, hogy a kerék mozgása semmi másnak nem tulajdonítható, mint saját belső súlyainak, és folyamatosan mozog addig, amíg a kerék belső struktúráját meg nem változtatják. 2. Mivel lehetetlen matematikai bizonyítás szerint, hogy egy gép saját erejénél fogva folyamatosan menjen, valami külső hatásnak kell létrehoznia a mozgást. Ezt nem érzékelhetjük érzékszerveinkkel, de talán olyan embereket kellene a vizsgálódásra megkérni, akik jobban ismerik a természetet. Én úgy gondolom, hogy a súlyok a kerék külső peremén vannak, és rudakkal vannak hozzáerősítve. Amikor a kerék könnyebb oldalán vannak, akkor felemelhetőek, de amikor elkezdenek esni, miután a kerék elfordult, esés közben szerzett erővel hatnak és így egy olyan fadarabhoz csapódnak, amely a kerék külső pereméhez van kapcsolva. Ily módon a kerék forogni kezd saját súlyai miatt, ami hallható. De az erő a súlyokból jön és nem a gépből magából, valamiféle folyadékból talán, amely nem látható, de ami a zuha-

54

A KEZDETEK

nó súlyokat egyre gyorsabban és gyorsabban mozgatja. Orffyreus egész találmánya a súlyok művészi elrendezésén alapul, melyeket valami megemel, amikor állnak, és erőt nyernek zuhanásuk során, és véleményem szerint ezt a módszert tartja titokban. Ez egybevág Orffyreusnak azzal a kijelentésével, hogy bárki, akinek megengedné, hogy belenézzen a kerékbe, könnyen megértheti a találmányát... 3. Ezért aztán lehetséges, hogy amennyiben a kerék belső struktúrája nyilvánosságra kerül, néhány matematikus rájön arra, hogy ez valójában nem is örökmozgó, hanem egy ismeretlen szubsztanciától származó különleges erő ad állandó nyomást azoknak a nehéz testeknek, amelyek zuhannak, vagy pedig erőt ad akkor, amikor becsapódnak. 4. Mivel ez az anyag mindenütt jelen van, és állandóan kifejti hatását, a kerék bárhol felszerelhető. 5. Amíg a kerék belső súlyainak elrendezését meg nem értjük, addig azt sem tudhatjuk, hogyan lehetne növelni ezt a hatást. Talán ezt a teljesítményt még tovább lehet fokozni, bár lehet, hogy a kerék méretének növelésétől a hatás már nem nő tovább. Ebben az esetben a teljesítmény növelése már nem fokozható. 6. Jelenleg nem várom, hogy bármilyen különleges eredmény jöjjön a gépből. Amit én láttam, annak igen kis tengelyvégei voltak, és a tengelye üreges volt, ezek a tények segítik, hogy a kerék gyorsan forogjon, és így akkora az ereje, hogy a kerék néhány dolgot felemelhet. Ez nem biztos, hogy jó, amennyiben a kereket tartósan használnánk. Egy ilyen vékony tengelyvég gyorsan elkopna, és ilyen gyenge tengely hamarosan eltörne. Azonban nagy különbség van egy olyan gép között, melyet állandóan munkára használunk, és amit csak néhány percig használunk arra, hogy húzzon vagy emeljen valamit. 7. Bárkinek, aki meg akarja venni Orffyreus gépét, el kell döntenie, hogy különlegességként vagy pedig mozgató gépként akarja használni. Az első esetben minden, amit a 2. és 3. pontban leírtam, figyelembe veendő. A második esetben az 5. és 6. pontokat kell figyelembe venni.” Érdemes még egy másik levélből is idézni – ez Wolf pétervári meghívásával kapcsolatos –, amelyből kiviláglik, hogy Nagy Péter kifejezetten érdeklődött az Orffyreus-találmány iránt.

55


6. „Semmi sem ad nekem nagyobb elégtételt, mint az a tudat, hogy professzor Wolf udvari tanácsost Őfelsége szolgálatában láthatom. Eredetileg nem akarta vállalni ezt az állást, mert mint mondta, több dolgot nem akar az élettől. Amint mondta, van egy jó uralkodója, népszerű a diákok között, van egy állandó munkája és megfelelő jövedelme. Évi négyezer tallért tud keresni könyvek írásával, üzleti vállalkozásokból és a tanításból. Valamint mindennél többre értékeli a kitűnő klímát. Aggasztja, hogy talán nem nyeri el Őfelsége tetszését, valamint a nemesek és a tudósok nem tolerálják az ő nézeteit, és esetleg honvágya lehet rövid idő múlva, vagy a német tudomány veszteségeket szenvedhet, ha ő Oroszországba megy.” Ebből a pár mondatból azt látjuk, hogy Wolf nem egykönnyen adta rá a derekát, hogy Nagy Péter szolgálatába álljon, de az nagyon felcsigázta, hogy ebben az esetben az akadémia egyik feladata lett volna az Orffyreus-gép vizsgálata. Ez a levél következő, 7. pontjából is kiderül: 7. „Mielőtt Orffyreusszal, a feltalálóval beszéltem, a dolgot Wolf professzorral is megvitattam. Elmondtam neki Őfelsége nemes szándékát, említve, hogy Felséged a közjóért hajlandó nagy pénzadományra. De természetesen ezt nem akarja csak úgy elvesztegetni. Ezért kérdeztem Wolf professzor véleményét. Az volt a válasza, hogy keveset tudunk erről a dologról, és bár Orffyreus elkészítette a kereket, ami körbeforog és nehéz súlyokat emel föl, nem tudjuk, hogy valóban örökmozgó-e, és nagy hasznot hoz-e az embereknek, mivel nem láthatjuk a belső struktúráját. Arra kért tehát, hogy beszéljem meg ezt a feltalálóval, és írásban jelentsem neki, mi történt. Ekkor haladéktalanul Kasselba, a wissensteini kastélyba utaztam, remélve, hogy ott találom Orffyreust. Megtudtam, hogy Őfelsége Károly herceg elküldte őt a gépének törött alkatrészeivel együtt Karshafenbe, ami öt mérföldnyire van Kasseltól és régebben Sieburg volt. Egy külön házat adott ott neki, hogy jobb körülményei legyenek ötletei megvalósításához, s így megszabadulhat a nemkívánatos vendégektől is. Felségedet valószínűleg érdekli, hogy miért törte össze a feltaláló a gépét. Károly herceg meghívta professzor Gravesandét Leidenből, hogy mutassa be azokat a pszicho-matematikai kísérleteket, amelyeket könyvében leírt, és az örökmozgó témájáról kezdtek

56

A KEZDETEK

beszélni, arról, hogy vajon Orffyreus kereke igazi örökmozgó-e. A herceg biztosította ennek igazáról és megparancsolta Orffyreusnak, hogy mutassa be Gravesande úrnak a gépet, de Gravesande kilétét Orffyreus előtt nem fedte fel. Orffyreus engedett a kérésnek, és a herceg jelenlétében bemutatta a gépét. Azonban Gravesande olyan sok kérdést tett fel, és oly mértékben érdeklődött a belső elrendezés iránt, hogy Orffyreus arra gondolt, a titkát akarja megtudni. Ezért több bemutatót nem tartott, és amint elmentek, a gépet darabokra törte, hogy ne kelljen semmitől sem félnie. Miután több napot töltöttem Karshafenben a feltalálóval, úgy téve, mintha jó barátja lennék, elmondtam neki Őfelsége nemes szándékait, de első kérdése az volt, hogy van-e Sumacher úrnak pénze? Azt válaszoltam, hogy több pénz állna rendelkezésére, mint amennyit el tud képzelni, és hogy Őfelsége magas rangokat és nagy összeget adna a találmányáért, amennyiben az a vizsgálatokon átmegy. A feltaláló erre azt válaszolta, hogy természetesen átmegy a vizsgálatokon, és fel van arra készülve, hogy a fejét tegye rá, ha a gép nem lenne igazi. Erre én azt válaszoltam, hogy kérjünk föl két ismert matematikust, akik először esküdnének, hogy nem mondanak el semmit a gépről, aztán vizsgálják meg a gépet, és adjanak egy tanúsítványt. Az előre megállapodott pénz egy letéti számlára kerülne, és így ez mindkét fél számára kielégítő lenne. Azonban ő ebbe nem egyezett bele. Nyakas maradt abban az állításában, hogy a gép igazi, és senkit sem avat be, mivel az egész világ tele van gonosz, rosszindulatú emberekkel, akikben nem szabad megbízni. Utolsó szava az volt: »Sumacher úr, Ön leteszi a százezer tallért és én átadom a gépemet«. Semmi többet nem tudtam elintézni, még ha egy évig is egyezkedtem volna vele, így gyorsan visszatértem Halléba, és Wolf professzornak elmeséltem, hogy mire jutottam. Nagyon érdekes vitákat váltanak ki az örökmozgóval kapcsolatos dolgok. Gravesande professzor úgy gondolja, hogy az örökké tartó mozgás nem mond ellent a már kialakult matematikai törvényeknek, bár valójában nem lehet pontosan tudni, hogy Orffyreus gépe vajon hasznos lehet-e az embereknek, hacsak nem engedi, hogy ügyes matematikusok a gépét tökéletesítsék. Láttam Gärtner úr örökmozgóját is Drezdában, ami egy malomkőhöz hasonló, és ho-

57


mokkal van teli, vászonnal van burkolva, előre és hátrafele is mozog, és a feltaláló szerint nem lehet nagyobb méretben megcsinálni. A francia és angol matematikusok azon a véleményen vannak, hogy ezeket az örökmozgókat nem érdemes megnézni, mivel a matematika törvényei ellen szólnak. Wolf professzor a véleményét írásban adta nekem, amelyet mellékelek.” Sumacher Nagy Péter cárhoz írt levelét így fejezi be: „Felséges uram tudni fogja abból, amit írtam, hogy az Orffyreus-gép még egyáltalán nem tökéletes. Ennek megfelelően Orffyreus írt nekem, hogy ha egy bizonyos uralkodó az általa kért pénzt hajlandó kifizetni, akkor a szerződés aláírásával egyidőben hajlandó ezt a titkot elmondani a publikumnak. Ezért szerényen azt kérte, hogy királyi felséget járuljon hozzá valamennyire a költségekhez is.” Ezután hoszszú alkudozás következik. Tulajdonképpen úgy néz ki, hogy évekig hitegették Orffyreust mások, mire újra a cár figyelmébe került a találmány. 1723. június 1-jén Wolf kidolgozott egy ideiglenes megállapodást. E szerint már csak kilencvenezer tallér díj volt kitűzve, de tízezer tallért adtak volna azért, hogy Orffyreus megírhassa a nagy mechanika könyvét, amelyben több száz különböző gépet és rajzot közölt volna megvalósult és lehetséges találmányairól. Ha a részletektől eltekintünk, a történet vége az lett, hogy egy bizonyos Dettler Klefeker Szentpétervárról Németországba utazott, hogy a cár nevében megvásárolja a találmányt. Ezek a tárgyalások azonban, valószínűleg Orffyreus nyakassága miatt nem vezettek eredményre. Talán létrejöhetett volna az egyezség, ha Nagy Péter ötvenkét éves korában meg nem hal, 1725. január 28-án. Utódait nemcsak hogy Orffyreus találmánya nem izgatta, hanem az akadémia iránt sem mutattak érdeklődést. Így például a fiatal Euler, aki a pétervári akadémián kezdte tudósi működését, hosszú ideig a legteljesebb bizonytalanságban élt.

A TALÁLMÁNY TOVÁBBI SORSA Valójában ez a történet jelzi a zenitet az Orffyreus-ügyben. Utána már csak állandó lefelé csúszás következett. Nemsokára meghalt Károly herceg, és ezután két civakodó szeretője közt kellett igazságot tenni utódainak, és senki sem figyelt már Orffyreus találmányára. Károly őrgróf a két nőre kisebb részletekben ugyan, de több mint százezer tallért költött, tehát lett volna módja megvásárolni az

58

A KEZDETEK

Orffyreus-gép gyártási jogát. Így nagy lehetőségtől esett el az emberiség – évszázadokra. Orffyreusnak nemsokkal ezután meghalt a felesége. Ugyan újra nősült, de sosem kapta meg ugyanazt a támaszt az új feleségtől, és egyre több gondja, baja lett. Károly választófejedelem öregsége, majd később halála miatt Orffyreus legfontosabb támaszát vesztette el. Így ellenségei, elsősorban Gärtner, mindent megtettek, hogy Orffyreust ismét lejárassák. 1727. november 28-án valamilyen módon rávették Orffyreus szolgálólányát, hogy aláírjon egy olyan hazug tanúsítványt, miszerint trükkös szerkezetek segítségével kívülről ő mozgatta a kereket. A következő másolat maradt fönn erről az iratról: „Orffyreus szolgálólánya, Anna Rosine Mauersbergerin, aki Grebachban született Szászországban, Annaberg mellett, és most harmincnyolc éves, kijelentette, hogy Orffyreust évek óta, 1711 óta szolgálja, és az Orffyreus-kerékkel kapcsolatos összes körülményt ismeri. Kezdettől fogva kézzel mozgatják, és sohasem magától mozgott. Még azokon a helyeken, mint Merseburg vagy Weissenstein, ahol le volt zárva a kerék, Orffyreus felesége, testvére és ő, a szolgálólány forgatták a kereket egymás utáni váltásban. Orffyreus két groschent ígért minden órás mozgatásért, de mindössze kilenc tallért kapott néhány hónappal ezelőtt. Gottfried, aki a legtöbb ideig forgatta a kereket, száz tallért kapott. Arra kényszerítették, hogy éjjel és nappal forgassa, mivel attól féltek, hogy valaki éjszaka is megnézheti a kereket. Amikor az archimedesi szivattyút rákötötték, akkor nagyon nehéz volt forgatni. A tartóállványt üregesre fúrták, ebben egy hosszú, vékony fogasléc volt vasból, ami a kerék tengelyéhez csatlakozott. A forgatást Orffyreus hálószobájából végezték az ágy mögötti polcról, ami közel volt a géphez. Ha megmutatnák a weissensteini szobát és helyet, meg tudná mutatni, hogy hogyan rendeztek el mindent. A vasat a kasseli udvari kovács készítette. Ő, a szolgálólány, Gottfried a testvére, Orffyreus felesége és lánya mindnyájan szörnyű esküvel kötelezték magukat, hogy nem árulják el a titkot. Amikor a kereket éjjel-nappal kellett forgatni nyolc héten át Weissensteinben, egyszer panaszkodott, hogy nem bírja már tovább, mivel tél volt és nagyon hideg. Orffyreus azt válaszolta, hogy ne panaszkodjon, és magasabb fizetést ígért. Amikor megkérdezték tőle, hogy mi történt akkor, amikor valaki megállította a gépet, és az újraindult, vagy megváltoztatták a forgási irányt, akkor azt válaszolta, hogy Orffyreus egy másik szobában volt, és köhö-

59


géssel, torokköszörüléssel, köpéssel vagy más hasonló jellel irányította őt. Eredetileg nem is akarta Orffyreus kifizetni neki a megígért pénzt, de mikor megfenyegette, hogy mindent elmond, akkor végül is beleegyezett.”

Ilyen képet írnak le a gép tengelyének végéről a szemtanúk! Nincs fogaskerék, nincs helye fogaslécnek. fogaskerék

üreg

Ilyen leírást adott a cselédlány, a hamis tanúvallomásban. Ha csalárd módon, az oszlopban elbújtatott fogasléccel hajtják meg a tengelyt, akkor látszania kellett volna a fogaskeréknek és a fogasléc üregének. (Gáspár Tamás grafikái)

Természetesen nekünk ebből az iratból utólag kell eldönteni, hogy ki hazudott. A szolgálólány vagy Orffyreus? Ez az az időszak, amikor még tartanak a boszorkányperek, ez idő tájt több százezren kényszerültek beismerni azt, hogy az ördöggel cimborálnak,

60

A KEZDETEK

az ördöggel közösülnek, boszorkányszombaton seprűn lovagolnak, és az inkubussal nemi kapcsolatot tartanak fönn. Az ilyen típusú vallomások azoban nem vesztek ki az 1700-as években. (Még néhány évvel ezelőtt is, itt Kelet-Európában több beismerő vallomást olvastunk hithű kommunistáktól, hogy imperialista ügynökök voltak, a CIA-nak kémkedtek, vagy esetleg fasiszta múltjuk volt.) A kikényszerített vallomások széles spektrumát ismerjük, ezért különösebben nem érdemes ezzel törődni, inkább arra kell figyelni, hogy találunk-e belső ellentmondást a tanúvallomásban. Önmagában persze az igazi bizonyítékot az jelentené, ha az Orffyreusszerkezetet itt és most, ma reprodukálni lehetne. Nyilvánvaló, nem hihetjük el azt, hogy csak egyszeri és megismételhetetlen ez a szerkezet. Egyértelmű bizonyíték csak az lesz, ha ilyen vagy ehhez hasonló készüléket magunk is tudunk készíteni, ha megértjük működését. (A következő fejezet vége felé erre is sor kerül majd, de most nézzük a szolgálólány vallomását.) Itt több zavaró ténnyel találkozunk. Először is a tanúvallomás nem tudja megmagyarázni azt a tényt, hogy a kereket többször, több szemtanú előtt áthelyezték egyik helyről a másikra, és mindig a tengelyt és az alátámasztást vizsgálták igen gondosan. Továbbá, még ha vakok, vagy megrögzött hazudozók lettek volna a hatósági vizsgálóbizottság emberei, akkor is megmarad az a kétely, hogy gyakorlatilag lehetetlen egy távoli szobából a körülbelül 1,5 cm sugarú tengelyvéget meghajtani fogasléccel és kötéllel. A sima tengelyvégen ugyanis a fogasléc ilyen rövid sugáron nem sok nyomatékot tud átadni. Még ha a tengelyvég is fogazott lett volna, akkor is problémás egy ilyen hajtást megcsinálni, hiszen abban a korban egyszerűén képtelenek voltak nemhogy az udvari kovácsok, de még a legjobb mechanikusok is olyan nagy teherbírású, nagy pontosságú fogaskerék-fogasléc párost készíteni, ami a feladatot teljesíthette volna. Ismerjük, hogy abban a korban milyen rossz minőségű vasat kovácsoltak, teljesen kizárt, hogy fogasléccel a kerék teljesítményigényét azon a kis sugáron ki lehetett volna elégíteni. További zavaros momentum, hogy fogasléccel hogyan lehet folyamatos, egyirányú mozgást fenntartani és újabb gond, hogy kötéllel hogyan lehet a fogaskereket meghajtani. A tengelyen pedig senki sem látott fogazást a szemtanúk között. Látjuk tehát, hogy az irat szakmailag ugyanolyan zavaros, ellentmondásos, mint a koncepciós iratok általában.

61


Gärtner és barátai valami szellemesebb dolgot is kiötölhettek volna, de csak erre az átlátszó irományra futotta. Természetesen vannak, akiknek bármilyen hazugság megfelel, csak az igazsággal ne kelljen szembenézni. Igaz, Orffyreus maga is hozzájárult ennek a hazugságnak az elterjedéséhez az állandó, beteges titkolózásával, azzal, hogy soha nem fedte föl a mechanizmus lényegét, titkát. A feltaláló sorsa ezután a megszokott menetrend szerint alakul: támogatóját elveszti, egyedül marad a harcban, magányos, megkeseredett lesz, és szükségszerűen jön a szegénység. Hadd következzen most itt Orffyreus utolsó levele, amit nagy nyomorában Károly herceg egykori udvari tanácsosának, báró Schrader Von Schliestedtnek írt: „Nagyra becsült udvari tanácsos úr, báró úr, uram, többször írtam már Önnek, Nagy Tiszteletű Uram, de nem kaptam választ. Már nincs erőm és akaratom az éhség, a bánat, a hideg miatt, mert régóta nem kaptam már egy darab fát sem a kerületi magisztrátustól. Gyakran csak száraz kenyeret tudok enni és vizet iszom. Végre valahára, Istennek hála, oly, nagy szerencsém volt, hogy egy örökmozgó modellt készíthetek, amit Angliából rendeltek meg Mannsberg úr által. Elkészült április 14-én, és ugyanazon a napon Karshafenbe utaztam, hogy két guldent kérjek a tiszteletes úrtól. Ugyanazon hónap 15-én vissza kellett jönnöm a templomból, mert annyira megbetegedtem a megfázásom és nyomorom miatt, valamint nagy idegeskedéseim, izgalmaim következményeként. Nyolc-kilenc napig tartott a betegség, biztos voltam benne, hogy itt van a halál. Mindezt a vürstenbergi munkában elszenvedett baleset következményei is kísérik. Azonban Isten kisegített a bajból, és remélem, vissza tudok menni Vürstenbergbe dolgozni. Nagy segítség lenne nekem, ha válaszolna levelemre. Istennek tetsző cselekedet lenne, mert Isten látja lelkemet, hogy szeretném Önt szolgálni, és tisztességes szándékaim vannak, hát ennyit megérdemelnék. Merem remélni, hogy magas és méltóságos uram ismeri a helyzetemet és látja, hogyan állnak a dolgok. Önnek megvan a hatalma, hogy segítsen rajtam, megváltoztassa az életemet, módjában áll meghosszabbítani, vagy megrövidíteni. Nem tudok már többé itt élni ebben az abszolút, hihetetlen nyomorban, emelkedő adósságokkal, amelyeket nem tudok visszafizetni. A fájdalom mellett bánt, hogy nincs mit ennem, sem nekem, sem családomnak. A kerületi magisztrátus nem kölcsönzött búzát, és lehetetlen körülmények között vagyunk már régóta. Fáj a szívemnek, és szomorúan

62

A KEZDETEK

hallom néha naponta, hogy mit mondanak keresztény becsületességem ellenére, és semmit nem tudok csinálni, csak csendesen eltűrni. Bántja a lelkemet, amikor ezeket a durva szavakat hallom idegenek előtt, és azt mondják, hogy Ön már az ellenségem... Röviden ismét hangsúlyozom becsületességemet egyszer s mindenkorra, s Kegyelmed figyelmébe ajánlom magam, mint szegény és gyenge embert, aki Kegyelmed védelmét keresi szerényen és tisztességesen. Legszerényebb szolgája. Karshafen, 1745. április 26-án.” A levél után már nem sokáig élt Orffyreus, 1745. november 30-án, hatvanöt éves korában az első bizonyított örökmozgó feltalálója meghalt. Többféleképpen lehet vélekedni életéről, munkásságáról. Ma, ha egyáltalán írnak valamit róla, akkor általában csak közönséges csalóként említik a szolgálólány levelére hivatkozva. Néhányan, köztük ezen sorok szerzője úgy gondolják, hogy ezt a gépet valóban megépítette több változatban; a tanúvallomások hitelesek, logikusak, belső ellentmondástól mentesek. Ebből viszont az következik, hogy valami nagyon jelentős dolgot nem értünk már a klasszikus mechanikában sem. Természetesen könnyebb egy egykori szolgálólány hazugságát elhinni, mint azt lenyelni, hogy mérnökök, kutatók tízezrei hibáztak évszázadokon át, ilyen alapvetően fontos, ilyen könnyen megvizsgálható, tesztelhető dologban. Látjuk majd, okunk lesz rá, hogy kétkedjünk, hiszen nem Orffyreus fedezte föl egyedül a többletenergia előállításának módját. Utána még több tucat, talán több száz ember jött rá erre a titokra. Azt kell mondanom, hogy Orffyreus megérdemelte sorsát. Megtehette volna, hogy az általa követelt díjat lecsökkenti arra a mértékre, ami minden nagyobb földesúr számára megfizethető. Inkább csökönyös módon nyomorgott, egész családját éheztette, de utolsó lehelletéig ragaszkodott ahhoz, hogy a titok az övé legyen, csakis és egyedül az övé. Nem mérte fel, hogy ilyen jellegű találmány nagy mértékű irigységet, ellenségeskedést kelt, és természetesen ellenségek százait szüli. Azt gondolta, hogy kitartása, szorgalma, éleslátása szükségszerű jutalommal fog járni. De ha valami biztos ennek a földnek a történetében, az az, hogy a tisztesség, a jóság, a szorgalom nem szükségszerűen hozza meg jutalmát. Orffyreus és az ezután következő feltalálók nagy többsége olyan volt, mint a gyerekgyilkos. Orffyreus nagy nehézségek árán megszülte művét, majd elpusztította. Tipikus példája azon feltalálóknak, akik csak magukra, csak a pénzre tudnak gondolni, akik képtelenek társadal-

63


mi felelősségérzetet tanúsítani, akik szemforgató módon Istenre hivatkoznak, miközben ezt az isteni ajándékot maguknak, kizárólag maguknak tartják meg. Az emberiség nagy katasztrófája nemcsak az, hogy a Gärtner-típusú emberek mindig mindent megtettek azért, hogy az ilyen, és más hasonló jelentőségű találmányok csírájában elpusztuljanak – a feltalálók kapzsiságukkal, önzésükkel, szűk látókörűségükkel maguk is nagyban hozzájárultak bukásukhoz. Kétségtelen, hogy egy ilyen jelentőségű találmány kidolgozásához hihetetlen tudás, szorgalom, kitartás, csökönyösség kell. A csökönyösség azonban, ami a kidolgozás fázisában alapvetően fontos, tragikus, amikor a találmányt értékesíteni kell, amikor el kell terjeszteni. A rugalmasság teljes hiánya, a mohóság, a kapzsiság ezeknek a találmányoknak a biztos halálát jelentette mindeddig. A feltaláló semmiképp nem szolgálhatta volna jobban az ellentábort, mint csökönyös titoktartásával. Azt is látjuk, mennyire naiv az a hit, hogy fontos dolgok elterjedhetnek, hogy fontos dolgok előbb-utóbb úgyis szükségszerűen a tudományos vizsgálatok során napvilága kerülnek. Nem, ez nem igaz, sőt szinte az ellenkezője a valóság. A következő fejezetben azt nézzük végig, hogyan is fejlődött a természettudomány Orffyreus idejétől kezdve századunk elejéig, hogy fejlődtek ki azok a fogalmak, azok az eljárások, melyek alapvetően fontosak az energiatermelő eszközök megértésében. Irodalom [1] John Collins: Perpetual Motion: An Ancient Mystery Solved? Permo Publications. Leamington Spa, 1997. [2] H. Dricks: Perpeetum Mobile. A History of the search for self-motive power. London, 1861.

64

Egy korai naív örökmozgó ötlete mikor még semmit sem tudtak a fizikáról

Recommend Documents