ANDY MEDHURST
Batman, deviancia és a camp. Fordította Bihari György
Csak olyasvalakinek a figyelmét kerülheti el a feln√tt Batman és ifjú barátja, Robin kalandjait átszöv√ finom homoerotika, aki egyáltalában nem vesz tudomást a szexualitás pszichiátriájáról és pszichopatológiájáról.
Frederic Wertham1 Nincs komikusabb, mint ünnepélyes komolysággal értekezni a campr√l. Ha ezt teszi az ember, megkockáztatja, hogy maga is valami rosszul sikerült camp m∫vet alkot.
Susan Sontag2
N
em tudom, mennyire vagyok alkalmas ennek az esszének a megírására. Nem mondhatnám, hogy Batman bármilyen szerepet is játszott volna életemben hétéves korom óta, amikor viszont kihagyhatatlannak és létfontosságúnak t∫nt az a heti két alkalom a tévé el√tt. Színtiszta élvezet volt ez akkoriban, egyetlen zavaró tényez√t leszámítva: szüleim nem tudták értékelni az izgalmat, amelyet nyújtott. S√t kinevették. Fel nem foghattam, hogyan nevethettek, amikor Mr. Freeze éppen Frostie Freezzé fagyasztja a Tetter√s Kett√st (a Köpönyeges Keresztes Lovagot ananász-, a haverját meg lime-íz∫vé)? Gyermekéveim végén búcsút intettünk egymásnak a Denevéremberrel. Amikor id√nként láttam egy-egy ismétlést, kezdtem megérteni és osztani szüleim egykor idegesít√ vidámságát, de amúgy szinte sosem jutott eszembe a köpönyeges ember. Halottam a képregény√rültek szubkultúrájáról, és ismertem az ijeszt√en nevetséges új kifejezést, a „rajzolt regényt” is, de ezzel együtt (az érdekl√dés hiánya okozta magabiztosságomban) a szövegeiket er√szakosnak, macsónak, gyerekesnek és meglehet√sen ostobának tartottam. Ekkor szólalt meg a vészcseng√. Az „ostoba” szó b∫zlik attól az öntelt leereszkedést√l, amellyel minden, számomra fontos kulturális formának (legyen az hollywoodi musical, angol melodráma, a popzene vagy a szappanopera) id√vel meg kellett küzdenie. Mi jogosít fel hát engem arra, hogy így bánjak másvalaki tömegkulturális játékszerével – merül fel a kérdés. Újra kellett értékelnem megvetésemet, amire 1989 nagyon jó évnek bizonyult. A tömegkultúra színterén 1989 a Denevér éve volt. Jelen esszé szerz√je nem egy, a Batman-mitológiát az utolsó kis részletig ismer√ rajongó. Mint sajátos néz√ponttal felfegyverkezett kívülálló tekintek ezekre a szövegekre. Ez a néz√pont a homoszexualitás. Andy Medhurst: Batman, Deviance, and Camp. In: The Many Lives of the Batman: Critical Approaches to a Superhero and His Media. Szerk. Roberta E. Pearson– William Uricchio. New York, Routledge, 1991. 149–163.
3
Andy Medhurst
Megpróbálom megalkotni a „denevérdolog” meleg olvasatát. Ez az olvasat nem végleges, és nem célom minden meleg nevében beszélni. Fehér, (a cikk írása idején) harmincéves, brit férfi vagyok, és ezeket a tényeket természetesen mind figyelembe kell venni. Amellett érvelek, hogy Batman három ok miatt különösen fontos a meleg közönség számára. El√ször is, Batman az els√ fiktív karakterek egyike, akit feltételezett homoszexualitása miatt támadtak. Ezt Frederick Wertham tette Seduction of the Innocent cím∫ könyvében. Másodszor, az 1960-as televíziós sorozat a camp stílus mérföldköve volt és maradt a mai napig (a camp stílus egyik banális meghatározása kezd√dhetne azzal, hogy „mint a Batman-sorozat a hatvanas években”). Harmadszor, mint az elmúlt ötven év vissza-visszatér√ h√se, a Denevérember megérdemli az elemzést a férfiasság különösen sikeres megtestesít√jeként. RÉMÁLOM A PSZICHIÁTRIA UTCÁBAN: FREDDY MÁNIÁJA
A
Seduction of the Innocent rendkívüli könyv. Felkavaró, színpompás melodráma, mely szociálpszichológiai m∫nek álcázza magát. Fredric Wertham, McCarthy szenátorhoz és magához Batmanhez hasonlóan keresztes lovag: olyan ember, akinek küldetése van, egy evangélista. Meg akarja menteni Amerika ifjúságát saját legrosszabb hatásától, tudatalattijától, a képregényt√l. A képregényeket az olvasás megdöbbent√en egyszer∫ inger–reakció modellje alapján támadja. Modelljében a gyermek (aki Wertham szerint mellesleg nem több, mint ártatlan és kitöltésre váró tiszta lap) úgy érzi, még ha csak fantáziájában is, de le kell másolnia az olvasottakat. Más szóval ez a modell különösen passzív olvasóközönséget vesz alapul. Nem próbálom Wertham munkáját itt és most pontról pontra cáfolni, különösen hogy ezt Martin Barker már megtette kiváló A Haunt of Fears3 cím∫ könyvében. De a passzív közönség központi jellege mindenképpen hangsúlyos, mert elengedhetetlen a szerepe Wertham szövegének egyik ünnepelt bekezdésében, melyben boszorkány∫z√ ujját vádlón a Tetter√s Kett√sre irányítja és „buzit” kiált. Természetesen nem ez a nyelvezet jelenik meg az oldalon, de talán könnyebb lenne lenyelni a Seduction of the Innocentet (a címet D. W. Griffith vagy Cecil B. DeMille is megirigyelhetné), ha így lenne. Ehelyett Wertham gyötr√d√ aggodalommal ír arról a potenciális ártalomról, melyet Batman jelent a sérülékeny gyerekekre. A deviancia potenciális veszélyét bizonyítandó, az akkoriban elterjedt pszichiátriai bölcsességgel érvel, mely szerint a homoszexualitás egy „id√szak”: „Sok, serdül√kor el√tti fiú átesik olyan id√szakon, mikor megveti a lányokat. Néhány képregény hajlamos meger√síteni ezt az id√szakot, és elmélyíteni, hogy a lányok csak heccelésre jók, és csaléteknek valók. A homoerotikus viselkedést er√síti a maszkulin, gonosz, boszorkányszer∫ vagy er√szakos n√k ábrázolása. Az ilyen képregényekben a n√k egyértelm∫en erotikamentes színben t∫nnek fel, míg a fiatal férfi h√sök kimondott erotikus felhanggal rendelkeznek. Az izmos szuperférfi típusa, akinek hangsúlyosak els√dleges szexuális jellemvonásai, néhány történet jeleneteiben homoerotikus kíváncsiság és ingerek tárgya.”4 Ezek a következtetések lélegzetelállítóak. Werthamnál a homoszexualitás a n√gy∫lölet szinonimája. Férfiak azért szeretnek más férfiakat, mert gy∫lölik a n√ket. A n√k „heccelésének” látványa felébreszti az elnyomott homoerotikus vágyakat (ez lenne csak igazán nagy hír a heteroszexuális férfiak által módszeresen bántalmazott n√k ezreinek). Azok a n√k, akik nem felelnek meg a n√iesség sztereotípiáinak, szintén a homoszexualitás felbujtói. Miután Wertham megalapozta célkit∫zéseit, lerántja a leplet a Wayne Manorról: „Néha Batman megsérül és ágyba kerül, ilyenkor Robint mellette ülve látjuk. Otthon idilli életet élnek. Bruce Wayne és „Dick” Grayson. Bruce Wayne a társadalmi elithez tartozik, hivatalosan Dick gyámapja. Fény∫z√ körülmények között élnek, hatalmas vázáikban gyönyör∫ virágcsokrok, és komornyikjuk is van, Alfred. Batman gyakran háziköntösben mutatkozik… Olyan ez, mint két együtt él√ homoszexuális vágyálma. Néha díványon ülve látjuk √ket, Bruce fekszik, míg társa ingujjban, nyitott gallérral ül barátja mellett, kezét annak karján nyugtatva.”5
4
Batman, deviancia és a camp
Tehát Wertham néhány vizuális jel értelmezéséb√l feltételezi a h√sök homoszexualitását. A párosnak a következ√t kellene tennie, hogy Wertham ne találja √ket melegnek: sose aggódjanak sérült társuk iránt, kalyibában kéne élniük, csak ocsmány virágaik lehetnének kicsi vázákban, a komornyikot Chipnek vagy Joe-nak kéne hívniuk (már ha egyáltalán szükségük van komornyikra), ne osszák meg a kanapét egymással, kötelez√ a begombolt gallér és zakó viselése, és végül soha, de soha ne hordjanak háziköntöst. Végülis Noel Coward is háziköntöst hordott, nem? Werthamet könny∫ kifigurázni, de régóta azonosítják a homoszexuálisokat öltözködésük alapján.6 S√t ezeket a jeleket maguk a melegek is szemiotikai eszközként használják az amúgy láthatatlan szexuális preferenciáik jelzésére. Azonban nagy a különbség egy szubkultúra tagjaként a szubkultúra titkos jeleinek viselése és a Wertham-féle ormótlan „keresd a homokost” játék között. A denevérrajongók mindig is ingerülten reagáltak Wertham vádjaira. Egyikük „a leghihetetlenebb vádnak, …megalapozatlan szóbeszédnek, …sunyi gúnyolódásnak”7 nevezi, és általános válaszként kissé felháborodva kiemelik a két h√s férfiasságát: „ha hús-vér emberek lennének, rágalmazási pert nyerhetnének”.8 Számomra ez nemcsak azt jelenti, hogy nem értik a lényeget, hanem hogy valójában Wertham homofóbiáját er√sítik meg – csak olyan kultúrában lehet rágalmazási pert nyerni homoszexualitással való gyanúsítás miatt, ahol azt kategorikusan alacsonyabb rend∫nek tartják a heteroszexualitásnál. Így a roham, ami Werthamtól „megvédi” a Denevérembert és Robint, ugyanannak a vakbuzgóságnak csak a másik oldala. Lehet, hogy ez a védekezés visszautasítja Werthamet, és a mocskos fantáziájú vénember szerepébe kényszeríti, de a homoszexualitásról vallott nézetei tulajdonképpen azonosak az övével. Mark Cotta Vaz például az állítólagos „szabados” homoszexuális kapcsolattal szemben azt állítja, hogy Bruce Wayne „rendszeresen udvarolt Gotham leggyönyör∫bb hölgyeinek, és szexuális élete feltételezhet√en egészséges volt”.9 A „szabados” az „egészséges” ellen – maga Dr. Wertham sem fogalmazhatta volna meg jobban ezt a homofób szembeállítást. A mindkét oldalon (valójában ugyanannak az oldalnak két szélén) felkavart szenvedélyek ellenére is van valami komikus a vita mélyén. Bruce és Wayne nem hús-vér emberek, a fantázia szülöttei, így „igazi” szexuális életükön civakodni kicsit mintha túll√ne a célon. A valódi kérdés nem ez, hanem maga az olvasás, az, hogy az olvasók mit kezdenek egy adott „alapanyaggal”. Fantáziájukban olyan életet képzelhetnek el h√seiknek, amilyet csak akarnak (természetesen az általános és narratív hitelesség keretein belül). Ez viszszavezet minket Dr. Wertham szerencsétlen betegeihez: „Egy fiatal homoszexuális a pszichoterápiára magával hozta a Detective képregény egy számát, benne egy Batman-történettel. A Bruce és Dick otthona cím∫ képre mutatott, egy gyönyör∫ környezetben álló házra, amely meleg fényben úszik, a h∫ pár egymás mellett állva tekint ki az ablakon. Ez a fiú nyolcévesen a képregények rajzairól fantáziálva jött rá, hogy a férfiaktól jön izgalomba. Tíz- vagy tizenegy évesen »azt, hogy ki tetszik, szexuális vágyaimat képregényekben találtam meg. Azt hiszem, Robin helyébe képzeltem magam. Valamilyen kapcsolatba akartam kerülni Batmannel… Emlékszem, amikor el√ször lapoztam arra az oldalra, ami a ’titkos denevérbarlangot’ említi. Eszembe jutott a lehet√ség, hogy Batman és Robin együtt él és lehet, hogy szexuális kapcsolat van köztük…«”10 Wertham ezzel az idézettel sokkolni akar bennünket, hogy széttépjük a Detective-et, miel√tt a kis Tommy feln√ és Greenwhich Village-be költözik. Én viszont feln√tt, meleg férfiként olvasva Wertham betegének gondolatait nem hogy sokkolónak, de inkább megindítónak és ismer√snek találom azokat. Amit ez az ismeretlen meleg férfi tett, nem más, mint a bricolage egy formája, amelyet Richard Dryer a meleg olvasók jellemz√ olvasási stratégiájaként azonosított.11 Mivel a domináns heteroszexuális kultúrában a homoszexualitást támogató képek egyáltalán nem lehetségesek, így mi, melegek kénytelenek vagyunk éppen a hatalom képeiben dekódolni saját vágyainkat is, a marginalizált vágyak kielégítése érdekében vállalva a hamis olvasatot.12 Ennek talán már nincs akkora szerepe, mint egykor, mivel manapság már sokkal több homoszexuális ábrázolást lehet látni. ◊szintén csodálom Wertham betegét, hogy az amerikai történelemnek egy, az átlagosnál is homofóbiásabb id√szakában a férfiasság fellegvárát ostromolta, és ellentétes vágyakról fantáziált. Hogy milyen hatással lehetett rá a rettegett Wertham, azt nehéz megmondani, de nagyon remélem, hogy nem sikerült „meggyógyítania”. Nem Batman volt Végzet úr szexualitásról folytatott bizarr elmélkedéseinek egyetlen tárgya. Például: „A Wonder Woman-féle történetek homoszexuális utórezgése pszichológiailag félreérthetetlen… A
5
Andy Medhurst
fiúknak Wonder Woman ijeszt√ jelenség. A lányoknak morbid példakép. Ahogy Batman n√ellenes, a vonzó Wonder Woman és társai egyértelm∫en férfiellenesek. Wonder Womannek megvannak a saját n√i követ√i… ◊k a »Holiday Girls«, azaz a nyaraló lányok, a vidám [gay] bulizós lányok, a leszbikus [gay] lányok általában.”13 Ugye milyen sok mindent hagyhatunk ki egyetlen „azaz”-zal? Ha mást nem is, de azt megállapíthatjuk, hogy Wertham nézete a homoszexualitásról kifejezetten következetes. Az er√s, csodálható n√k karakteres leszbikusokká változtatják a kislányokat – az ilyen h√sn√ csakis „morbid példakép lehet”. Wertham ötletei, bármennyire √rültnek t∫nnek is, kifejezetten hatásosnak bizonyultak. Az ötvenes években morális pánik söpört végig az Egyesült Államokban a képregények feltételezett veszélyei miatt. Képregénykiadókat lehetetlenítettek el, karrierek törtek ketté, és bevezették a képregényeket szabályozó törvényt. A szabályozásban könnyen felfedezhetjük a Hays-törvényhez való hasonlóságot, melyet Hollywood megrendszabályozására hoztak létre az 1930-as években. A szabályozás alatt a képregények szelídebbé, biztonságosabbá és reakcióssá váltak. Nagy-Britanniában kormányrendelet tiltotta az amerikai képregények behozatalát, mivel a képregénypánik szépen összecsengett a brit fiatalságot az amerikai tömegkultúra hatásától óvó aggodalommal.14 Mi történt eközben Batmannel? A My Three Sonsból ismert Fred MacMurray lett bel√le. Elvesztette a korai évek sötét éberségének minden élét, és a legfullasztóbb amerikai kisváros értékeinek véd√szentjévé vált. Megjelent Batwoman és Batgirl (June Allyson és Bat-Gidget), hogy minden esetleges kételyt eloszlassanak a Tetter√s Kett√s szexuális életével kapcsolatban. Az 1963-as A nagy agyagarc – a Joker-viszály cím∫ történetben néhány különösen választékos példát találunk az összegy∫lt denevérek új, patyolattiszta szexualitására. Batgirl ezt mondja Robinnak: – Alig várom, hogy megint a Batgirl-álruhámban lehessek! Nem lenne csodálatos, ha, újra együtt erednénk egy b∫nügy nyomába, mint legutóbb? – sóhaj. Robin válasza: – Bizony, hogy az lenne, Betty – sóhaj. Eközben az id√sebb denevérek elismer√en tekintenek a fiatalokra. Batgirl Batwoman unokahúga – ha a lánya lenne, az azt jelentené, hogy Batwomannek volt – nagy leveg√ – szexuális kapcsolata, és ez megengedhetetlen lenne. Ez Troy Donohue és Pat Boone id√szaka, és Batman, az örök kulturális h√mér√, h∫en mutatja a kor vérmérsékletét. Az Agyagarcú/Joker-ügynek vége (az id√szak gazemberei semmivel sem többek, mint béna varázslók, semmi √rület vagy er√szakosság) és az epizód újabb rémiszt√ heteroszexuális elégedettséget árasztó csoportképpel zárul: – Ó, Robin – mosolyog mesterkélten Batgirl –, kérlek, tarts karjaidban! Még mindig reszketek az Agyagarcúval való harctól… te pedig olyan er√s vagy! – Robin: – A mindenit, Batgirl, nagyon klassz volt, ahogy megnyugtattál, mikor azt hittem, hogy Batman egyedül ütközik meg az Agyagarcúval. – (Itt érezni Wertham sajátos hatását: ha Robin egy támogató n√ben bízva aggódik a Denevéremberért, az az eredeti „morbid ötlet” tökéletes ellentéte, szinte saját magát félreállítva szolgálja az ügyet.) Batwoman a helyzetet felismerve megragadja az alkalmat: – Úgy t∫nik, mintha még mindig az Agyagarcú miatt aggódnál, Batman… miért nem követed Robin példáját, és hagyod, hogy megnyugtassalak? – rohanja le Batmant. A Denevérember csak nyelni tud válaszként. Nyelni bizony. Persze könny∫ az ilyen párbeszédeken nevetni, különösen ha tudjuk, a hatvanas évek tévésorozata mennyire szétcincált egy ilyen egyértelm∫ szöveget is, de akkor is jó példa arra, hogy lássuk, miként vonul vissza a képregény a Wertham-féle támadások és következményeik el√l egyfajta barátságos meghittségbe. Persze biztos, hogy még ekkor is voltak Batmannak olyan bomlasztó olvasói, akik kitörölték Batwoman minden ostoba megjelenését, és a Tetter√s Kett√s kalandjait átdolgozva teret engedtek homoerotikus képzelgéseiknek, de sokkal nehezebb dolguk volt, mint korábban. Ekkoriban a Denevérember szövege annyira zárt volt, annyira ellenállt a többféle értelmezésnek, hogy csak mint tünet lehet érdekes a mai kor számára – vagy még termékenyebben, csak mint a camp példája. És bár A nagy agyagarc – a Joker-viszályt 1963-ban írták, valójában rettent√en 50-es évekbeli szöveg. Ha a világnak a hatvanas évek a Beatlesszel kezd√dött, akkor Batmannek a tévésorozattal 1966-ban. Wertham hathatós munkájának köszönhet√en a köpönyeges keresztes lovag majdnem elt∫nt: itt volt az ideje, hogy újra életre „melegedjen”.
6
Batman, deviancia és a camp
A CAMP KERESZTES LOVAG ÉS A CSODÁLT FIÚ
A
campet meghatározni olyan, mintha megpróbálnánk egy kerek szobában a sarokba ülni. Képtelenség, ami persze csak növeli a próbálkozás fantasztikus élményét. Íme néhány: „A camp stílus olyan, mint amikor valaki még annál is jobban próbálja meg elkötelezni magát a kirekesztettség mellett, mint amekkora elkötelezettséget az megérdemel.”15 „A camp mindent idéz√jelek között lát: nem egy lámpáról beszélünk, hanem » lámpáról«, nem n√r√l, hanem »n√r√l«, …az élet mint színház metaforájának végs√kig vitt kiterjesztése.”16 „A camp… viccet csinál a korlátozott szexuális szerepek és szexuális identitások egész kozmológiájából, amellyel társadalmunk elnyomja a n√ket és elfojtja a férfiakat.”17 „A camp a meleg férfiak eszköze, mellyel újraképzelhetik a körülöttük lév√ világot… az átlagos és normális eltúlzásával, stilizálásával, és újraértelmezésével.”18 „A camp egy illegális kisebbség börtöne volt, mely az azt jóváhagyó feln√ttek nyaralója lett.”19 A maga módján mindegyik meghatározás igaz, de egyik sem megfelel√. A camp stílussal az a probléma, hogy alapvet√en kísérletez√ és nem elemz√ diskurzus. A camp bizonyos attit∫dök gy∫jteménye, pillanatfelvételek galériája, pózok leltára, modus vivendi, egy n√i ruhákkal teli bolt, szempillák íve, egy nagy rózsaszín pillangó, melyet képtelenség preparálni. A camp alapvet√en egy melléknév, néha ige, de sose olyan száraz, földhözragadt, mint egy f√név. Mégis, ha azt javaslom, hogy ezt a melléknevet használjuk Batman egy vagy több megjelenésének jellemzésére, akkor valamilyen használható definíciót kell adnom róla. Tehát az elemzés kedvéért a camp stílust mint fogalmat valamilyen játékos, tudatos, önreflexív színpadiaskodásként fogom használni. Batman, a hatvanas évek tévésorozata nagyon öntudatos volt. Szokatlanul nyilvánosan és tudatosan használta fel a camp jegyeit. Ez megkülönbözteti azoktól az emberekt√l és szövegekt√l, akiket vagy amelyeket anélkül használ fel a camp közönsége, hogy azok eredetileg nem voltak campek. A különbséget hollywoodi filmeken mutatom be röviden. Ha a Mildred Pierce-t és A levelet (The Letter) úgy értelmezték campként, hogy els√sorban a meleg közönség olyan többletjelentéssel ruházta fel √ket, amely nem állt készít√ik szándékában, akkor a Mi történt Baby Jane-nel? (Whatever Happened to Baby Jane?) tudatosan camp stílusú darab. Az utóbbi tudatosan felhasználja azokat a stílusjegyeket és viselkedési mintákat, melyek potenciális közönségének jellemz√i voltak. A Baby Jane mindemellett egy hatvanas évekbeli film, és a hatvanas években a camp kitört a gettóból, és az érkezésére alig felkészült f√sodorba lépett. Volt néhány kulcsfontosságú esemény és szöveg, amely meger√sítette ezt a kilépést. Ekkor írta Susan Sontag Notes on Camp cím∫ m∫vét, mely a mai napig a camp stílust kutatók kiindulási pontja. A pop art divatban volt, (és a Vogue-ban), és bármi is volt Lichtenstein, Warhol és társai fennkölt elmélete, alkotásaik bizonyos fokig a camp variációiként értelmezhet√ek. A popzene növekv√ intellektuális szerepe jól mutatta, hogy a régi határ, amelyek egykor elválasztották egymástól a magas- és tömegkultúrát, nincs többé. A James Bond-filmek, de még inkább azok örökösei, mint a Modesty Blaise száraz, önironikus szellemességet népszer∫sítettek, amely a camp sokarcú gyémántjának is egy jellemz√ arca volt. A televízióban ment A bosszú angyalai (The Avangers), a The Man From UNCLE, a Viharmadarak (Thunderbirds) és a Batman. Hogy a megkerülhetetlen Sontagot idézzem: „A camp egész lényege a komolyság trónfosztása… pontosabban a camp egy új, komplexebb kapcsolatot jelent a »komollyal«. Könnyelm∫en bánhatunk a komollyal és komolyan a könnyelm∫vel.”20 Pont az volt a probléma a Denevéremberrel, hogy az elejét√l kezdve nem volt benne semmi komoly (ha csak valaki nem veszi komolyan az egész baljós Sötét Lovag-játszadozást, de err√l b√vebben a következ√ részben). A Batman-képregény, még ha öntudatlanul is, de mindig camp volt – komolyan vette (a hanglejtés, a erkölcsi prédikációk) a komolytalant (egy ember idétlen ruhában). Camp volt, úgy, ahogy a klasszikus Hollywood camp volt. Azonban a hatvanas évek tévésorozata és filmje ezt az „ártatlan” campet nagy adag ironikus távolságtartással tetézte, a camp bevett gyakorlatát alkalmazva saját magát figurázta ki. figyelembe véve a campnek a férfi homoszexuális szubkultúrával való hosszú kapcsolatát, Batman nagy ajándék volt a Robinnal való kapcsolata miatt. Ahogy George Melly mondta: „Az igazi Batman-sorozat gyönyör∫ volt a nem tudatos abszurditása miatt. Eleinte az átdolgozások is jól alkalmazták ezt a kett√sséget.
7
Andy Medhurst
Kacsingattunk és oldalba bökdöstük egymást a filmbe merült gyerekek feje fölött, végül is azonban mi volt az, amin ilyen jól szórakoztunk? Azon a tényen, hogy a gyerekek nem tudták, Batman és Robin szexuális kapcsolatban vannak.”21 Olyan volt, mintha Wertham félelmei végre beigazolódnának, de ezt az 1950-es évek bigott gyötrelmei helyett az 1960-as évek tudatosan alkalmazott játékossága tette volna. Az 1960-as évek feln√tt közönsége a filmeknek az 1950-es évek Batmanjénél még campebb stílusán nevetett. A Denevérember mintapolgárságból adott leckéi – „Azt szeretnénk, ha er√feszítéseink segítenének minden gyereket √szinte, hasznos feln√tté nevelni.”22 –, újabb olyan része volt a karakternek, amely megérett a nevetségessé tev√ dekonstrukcióra: „Gyerünk, Robin, egy újabb fiatalnak mutattuk meg, merre találja a fényesebb holnapot” (a Hogyan kell játszani a játékot cím∫ epizódból). Minden, amit az Adam West-féle Batman mondott, maga volt a komolyság paródiája, és ez hogy is lehetett volna másképp? Hogy tudta volna bárki is komolyan venni egy így öltözött ember szavait? A Batman és Robin közötti kapcsolatra sosincs direkt utalás, sokkal viccesebb, ha „heterónak”, azaz végtelenül campnek mutatjuk be. Wertham „Kétértelm∫ Kett√s”-olvasata annyira elterjedt a köztudatban – George Kelly szavaival: „mindannyian tudtuk, hogy Batman és Robin melegek”23 –, hogy része lett a Denevérember szövetének, és a tévésorozat készít√i is eszerint jártak el. Nézzük a Kett√s találkozását Marshával, a Gyémántok királyn√jével. A veszély, amit jelent, nem más, mint a heteroszexualitás maga, a halálos veszedelem a Denevér-pár boldog családi életére. Batman majdnem feleségül veszi, de Alfred megmenti. Batmanék elmenekülnek a templomból, de ezt a „friss házasok” felirattal díszített Batmobilban kell tenniük. – Kénytelenek vagyunk így használni – mondja Batman, miközben a közönség sorai közt az √rjöng√ dr. Wertham hevesen jegyzetel. Robint, Gordon felügyel√t és O’Hara parancsnokot Marsha elkábította a „Vágy tüskéjével”, de persze Batman el√ször a Csodafiút menti meg. – A tüske – magyarázza a Denevérember – valamilyen titkos összetev√t tartalmaz, amely befolyásolja az érzékeidet és az akaratod. – Nem kell sok, hogy ezt az összetev√t a heteroszexuális vágynak olvassuk. Ennek eredményét láthattuk az el√z√ részben, mikor Robin Marsha csorgó nyálú rabszolgájává változott. Megkönnyebbülhetünk azonban, mivel Robin újra „harcra kész” (Batman kifogástalan id√zítéssel szorítja meg Robin vállát, ahogy a harcot kimondja.) Marsha még utoljára megpróbálja elpusztítani a párost, de természetesen elbukik. A kísért√, csábító, elb∫völ√ n√nek nyilvánvalóan buknia kell. Természetesen semmi szövevényes nincs a történetben (Marsha macskáját például Kirkének hívják), de ez a fajta tömegpiaci camp nem is engedheti meg magának a szövevényt. A heteroszexualitás veszélye megjelenik az 1966-os egész estés filmben is, ahol Bruce Wayne belehabarodik Kitkába (aki az álruhás Macskan√), és ez lesz mindenféle probléma okozója. A camp egy érdekesebb felhasználása jelenik meg azokban a részekben, ahol a Tetter√s Kett√s a Tallulah Bankhead által játszott Fekete Özveggyel küzd. A nagy camp puccs persze magában a szereposztásban rejlik. Bankhead a legnagyobb camp ikonok, az istenn√k egyike. „Túl okos ahhoz, hogy ne legyen öntudatos, túl ambiciózus, hogy zavarja saját öntudatossága, túl bizonytalan, hogy valaha is elégedett legyen, de túl arrogáns ahhoz, hogy beismerje ezt a bizonytalanságot: Tallulah a camp megszemélyesít√je volt.”24 Er√s állítás, de igazolható, hiszen még a kemény verseny ellenére is azok a részek, amelyekben a Fekete Özvegy szerepel, a sorozat talán leginkább camp stílusú darabjai. Bankheadr√l legendás történetek keringenek – például mikor nem talált WC-papírt a toalettben, átdugott egy tízdolláros bankjegyet a szomszéd fülkébe, és megkérdezte, nem tudnák-e felváltani két ötösre. Vagy amikor egy katolikus misén ezt súgta a mellette álló papnak, aki éppen a tömjénnel teli füstöl√t lóbált: „Imádom a cuccod, kedves, de kigyulladt a retikülöd.” Jól mutatja a sorozat camp iránti elkötelezettségét, hogy Bankhead is szerepet kapott. A történet maga jelentéktelen, a szokásos denevérség, a gyönyör a részletekben rejlik. Például a korosodó Bankheadet gonosz szuperh√sn√ jelmezébe préselték; vagy amikor (a történet egy fordulatának köszönhet√en, amit most nem részletezek) Robin b√rébe bújik, és ennek köszönhet√en Burt Wardot láthatjuk Bankhead hangjára tátogni, amint Robin néhány termetes rend√rrel flörtöl. A legjobb az egészben (Bankhead nincs is benne ebben a jelenetben, de az a tény, hogy √ is részese ennek az egésznek, a szerz√t a camp új magaslataira repítette), mikor Batmannek egy dalt kell énekelnie, hogy megszabaduljon a Fekete Özvegy átkától. Vajon az Isten, áldd meg Amerikát választja? Na, csak semmi durvaság. Virágcsokrát
8
Batman, deviancia és a camp
denevérmellkasához szorítva Batman Gilbert és Sullivan I’m Called Little Buttercupjába kezd. És ez a kép önmagában elég nekem ahhoz, hogy ne tudjam komolyan venni az Adam West utáni Batmant. A legalapvet√bb camp trükk, amellyel a sorozat él, hogy hangot ad a képregénynek. Ami elfogadható volt annak oldalain, a szóbuborékok formájában, hanghatásként nevetséges. A híres, képként megjelen√ hanghatások (URKKK! KA-SPLOOSH!), melyek sokunk legkedvesebb emlékei a sorozatból, hasonlóan hatnak. A camp sokszor azzal bizonyítja mondandóját, hogy különböz√ kulturális kódokat egy nem megfelel√, másik kulturális kódba helyez át. A camp kifejezetten törekszik arra, hogy csalóka módon össze nem ill√ jeleket keverjen. A nem megfelel√ kulturális kódok használatát, az abszurditást, Batman puszta nevetségességét annyira jól megmutatta a hatvanas évek sorozata, hogy a közönség egy része számára sosem lesz más hiteles megközelítés. Én is ebbe a közönségbe tartozom. Nemrég komolyan beleolvastam a hatvanas évek utáni Batman-termésbe, és bár értékelem az írók és m∫vészek próbálkozásait, nekem örökre Adam West jelenti a Denevérembert. Lehetetlenség szomorkodni vagy ünnepelni Batmant, mert ha megpróbáljuk, Adam West szelleme denevérként csüng a fejünkben szerencsesüti-bölcsességekkel az ajkán és Dickkel az oldalán. Azt hiszem fontos, hogy a levél, melyet e könyv szerkeszt√it√l kaptam, így kezd√dött: „Kedves Denevér-munkatárs!” Azok, akik James Joyce-ról vagy Ingmar Bergmanról írnak fejezeteket, azt gondolom, sosem kapnak ennyire baráti címzés∫ levelet. Aki letagadja Batman camp stílusát, az a történet egyik legfontosabb részér√l nem akar tudomást venni. VAN DENEVÉRÉLET A DENEVÉRCAMP UTÁN?
A
z Adam West-féle inkarnáció nemzetközi sikere cserbenhagyta a denevérembert. A camp jó móka volt, ameddig tartott, de nem tartott túl sokáig. A legtöbb camp vicc viszonylag rövid élet∫, mindig új célpontokra van szükség, és Batman camp aspektusát már teljesen kifacsarták. A tömeg új h√sök, más m∫fajok után nézett és a reklám más területeire tekintett. Megmaradt azonban egy kielégítetlen denevérrajongó keménymag. Mi lehetett ezután a következ√ lépés? Egyértelm∫ volt, hogy nincs visszaút a köpönyeges Eisenhowerhez, az ötvenes évek szeretetteljes pátriárkájához. Ez a lehet√ség a tévésorozattal lezárult. Batmannek vissza kellett szereznie a méltóságát, és ehhez vissza kellett térnie gyökereihez. Legalábbis ez a hivatalos változat. A rendíthetetlen hit∫ a Batman-rajongóknak (vagyis azoknak, akik ragaszkodnak neve el√tt a határozott nével√ használatához) azonban a West-id√szak maga volt a pokol – ravasz paródia, a csuklyás bosszúálló eln√iesítése. Van egy jelenet az Éjféli cowboyban (Midnight Cowboy), melyben Dustin Hoffman azt mondja Jon Voightnak, hogy az egyetlen közönség, akik értékelnék cowboyruháit, a keményebb szexet keres√ meleg férfiak lennének. Voight megdöbbenve kérdezi: – Azt akarod mondani, hogy John Wayne buzi volt? – (nagyjából, emlékezetb√l idézve). Ez a fajta felháborodás, ez az összetört illúziók feletti megdöbbenés nagyon közel jár ahhoz a félelemhez és rettegéshez, amit a camp Batman váltott ki Gotham városának id√söd√ védelmez√iben és a fiatalabb denevérrajongókban egyaránt. Szóval mi történt azóta, hogy Batmant a hatvanas években újra heteroszexualizálták? Bocsánat, hogy ennyire esetlen szót használtam, de nincs más kifejezés, amely ennyire jól visszaadná, hogy mire gondolok. Ez a stratégia jól m∫ködött a szélesebb közönség esetében is. Ennek csúcsát az 1989-es filmmel érték el. Ha a moziból hazatérve megnézzük a 1966-os film felvételét, akkor érthetjük meg igazán, mennyire teljes ez az átváltozás. Ebben a részben fel szeretném kutatni ennek az átváltozásnak néhány kritikus pillanatát, olyasvalaki szemszögéb√l, aki még mindig szégyen nélkül a camp Batman elkötelezettje. Bárkinek, aki igazi emberként akarja kezelni Batmant, Robin jelenti a legnagyobb bukkanót. Mindig is keringett az a ferdítés, hogy „Batman és Robin vérrokoni közelségben állnak egymással. Egyfajta spirituális intimitás van köztük, mely a számtalan együtt vívott csatának köszönhet√”25 (képzelhetjük, mit mondana Tallulah Bankhead erre), persze mi másképp ismerjük ezt a történetet. A Wertham-lobbi és a camp stílus tanítványai egyaránt gondoskodtak róla, hogy a Batman–Robin-kapcsolat bárminem∫ említése garantált
9
Andy Medhurst
kuncogásba fulladjon. Mindemellett az 1960-as években Robin kezdett feln√tt férfivá érni, túlságosan is feln√tté ahhoz, hogy a rájuk ragasztott apa–fiú ködösítés legalább foszlányaiban megállja a helyét. Ezért 1969-ben Dick Grayson összecsomagolt és elutazott továbbtanulni, Batman pedig újra magányos lett. Ez fondorlatos lépésnek bizonyult. Lehetetlen lett volna megérteni az újabb kelet∫, mániákus, Sturm und Drang Denevérember és az állandóan a lábánál ugrándozó, élénk Robin párosát.26 A gyilkos vicc felkavaróan er√s szövege nem m∫ködhetett volna Robinnal, aki szétcincálja Batman és Joker küzdelmének sötét kett√sségét. Volt ugyan Dick után is egy Robin a történetben, de √t dicstelenül kivégezte egy rajongói telefonos szavazás. Érdekes azon spekulálni, hogy vajon mekkora látens (vagy égbekiáltó) homofóbia állhatott e szavazás mögött. Azért döntöttek vajon a rajongók Jason Todd eltávolítása mellett, hogy megváltsák Batmant a problémás homoszexualitásától? Képtelenség megválaszolni ezt a kérdést. Más tényez√ket is figyelembe kell vennünk, például hogy Jason nem tudott megfelelni a közönség elvárásainak Robin szerepében. Érdemes belenéznünk abba a folyamatba, melynek vége Jason/Robin halála volt a Halál a családban cím∫ részben, hogy megtudjuk, vajon Bruce és Dick teljesen meg lettek-e tisztítva a camp áthallásoktól. A lehangoló válasz az, hogy igen. Ez az 1980-as évek Batmanje. Végtelen viszályok Jokerrel, melyek kínosan szétfeszítik a kereteket: a sorozat egyes részei a Közel-Keleten és Etiópiában játszódnak. Kevés az, ami camp lehetne itt, bár Joker folyamatosan garantálja a beteges vicceket. Ezek közül a legbetegebb talán Khomeini ajatollah, egy valós személy beemelése a THUNK!-ok és THER-ACKK!-ek közé, a denevérnek öltözött feln√ttek fantáziavilágába. (Mivel akkoriban Anglia azon részén éltem, ahonnan Reagen repül√it indították a líbiai gyilkos missziókra, nem igazán látom viccesnek az amerikai külpolitika e képregényváltozatát: egyszer∫en túl közel állt a valósághoz.) Jason Joker kezei közt hal meg, azért, mert elkezdi kutatni saját eredetét. Ez a kutatás egyértelm∫en párhuzamban áll Batman és az √ oidipuszi problémáival. A Batman-mitológiában a család sötét és kényes dolog: egy újabb ok, mért nem volt helyénvaló Batwoman és Batgirl történetbe írása az ötvenes években. Ez persze csak a hagyományos értelemben vett, vér szerinti családra vonatkozik. Az igazi családi kötelék Batman és Robin között van, mely a kötetek címeiben is megmutatkozik. Akár elfogadja valaki, hogy Robin Batman gyámfia (hivatalos verzió), vér szerinti fia (támogatott fantázia) vagy szeret√je (tiltott fantázia), a halála okozta hiány érzése pusztító. Batman rátalál Robin testére, és Hollywood híres id√érzékének köszönhet√en még belefér egy utolsó szeretetteljes ölelés. A jófiúk megölelik halott pajtásukat, csak a queerek smárolnak, ameddig még életben vannak. Amennyiben a camp megnevezést még egyáltalán használhatjuk a 80-as évek Batmanjére, akkor az Joker jellemz√je. Ez az alattomos átruházás az eddigi legügyesebb csel Batman heteroszexualitásának meg√rzésére. A szövegekben található játék, mely során Batman és Joker egymás tükörképévé válnak, új fordulatot vesz. Joker Batman „gonosz ikertestvére”, ráadásul ennek a gonoszságnak az egyik részét egyre inkább egy sejtetett homoszexualitás képezi. Ennek nyomait könnyen felfedezhetjük az 1989-es filmben, ebben az alapvet√en komor és vészjós kalandban. Az egyetlen ellenpont Jack Nicholson Jokere, aki tagadhatatlanul camp karakter. Az egyetlen pillanat, amikor ez a savanyú film életre kel, neki köszönhet√: Joker és bandája lecsap a M∫vészeti Galériára, összefújkálják a festményeket és hatalmas balhét kavarnak, igazi camp stílusban. A film majd megfeszül, hogy elfelejtesse velünk az Adam West-féle Batmant. Ennek köszönhet√en megjelenik Vicki Vale, mint Bruce Wayne szeret√je, és Michael Keaton egzisztenciális agonizálását (a „miért kellett denevérnek születnem?” téma különböz√ variációit láthatjuk) egy világ választja el attól, ahogy West jókedv∫en kifigurázta az igazságot, a jogot és az amerikai életmódot. Ez ugyanaz a Batman-faj, akit Frank Miller ünnepelt: „Ha az egyetlen emléked Batmanr√l Adam West és Burt Ward camp szójátékai, miközben olyan vendégszerepl√ket ütnek ki, mint Vincent Price és Cesar Romero, akkor – remélem – ez a könyv nagy meglepetés lesz… Nekem Batman sosem volt vicces…”27 Joker és a homoszexualitás összekapcsolásának legújabb példája az Arkham Asylum cím∫ részben jelenik meg, mely a Denevér-világ eddigi legsötétebb változata. Joker egy sikítozó drag queen paródiája, aki „édes kiscsillagom” kiáltásait „ó!”-val kíséri – ami a legrégebbi homofób klisék egyike –, miközben Batman hátsó felét csipkedi, és ezt tanácsolja: „engedj fel, feszes segg∫!” Majd – minden valószín∫ség
10
Batman, deviancia és a camp
szerint olvasta Wertham könyvét – a csipkedést így folytatja: „Mi a baj? Csak nem tapintottam érzékeny pontra? Hogy van a Csodafiú? Elkezdett már borotválkozni?” Batman válasza félreérthetetlen: „Vidd innen a mocskos kezed… mocskos degenerált!” Az Arkham Asylum a mitológia kulcsfontosságú momentumainak nagyon komplex újraértelmezése, melyben a Joker és Batman közötti szexuális feszültség csak apró részlet. Mindezzel együtt Joker kérdése: „Csak nem tapintottam érzékeny pontra?” elengedhetetlenül fontos, amit Batman dühödt, homofób válasza is jól mutat. Nem véletlenül. A nyolcvanas évek végén a melegekr√l alkotott domináns kulturális kép a járványhordozóé volt, és a „degenerált” nincs is nagyon messze azoktól a címkékt√l, melyet az AIDS korában ránk ragasztanak. BATMAN: AZ VAGY NEM AZ?
B
atman egyetlen alkotóeleme, amely állandó maradt átváltozásai során, csodálóinak rajongása. A rajongók megvédik attól, ami szerintük negatív értelmezés, és fejükben él egy kép a denevérség esszenciájáról, ezt nevezhetjük Batman platóni ideájának, mely meghatározza, hogy Batmannek milyenek kéne lennie. A Titan Books újrakiadásai mind egy-egy elismert rajongó által írt el√szóval kezd√dnek, és legtöbbjük olyan állításokat tartalmaz, mint „ez, úgy érzem, az a Batman, amilyennek lennie kell.”28 Van, ahol az el√szó a negatív képet célozza meg. Persze nem nehéz kitalálni, mi is ez a kép: „Valószín∫leg imádtad a tévésorozatot is. Ugyanakkor valószín∫leg jobban szereted Elvis Presley vegasi éveit vagy inkább a kés√bbi Jerry Lewis-filmeket korábbiaknál… nekem Batman azt a h√st jelenti, ahogy ezeken az oldalakon van ábrázolva.”29 A hatvanas évek tévém∫sora örökre kiátkozott marad az igaz denevérrajongók körében, pontosan azért, mert gúnyt ∫z a komoly Batmanb√l. A sorozat a köpönyeges embert fellengz√s bolondként mutatta meg, rendíthetetlen erkölcscs√szként és closet queenként. Ahogy Marsha, a Gyémántok Királyn√je mondta: „Ó, Batman, édes, te milyen istenien maradi vagy.” Az 1989-es film elsöpr√ sikere el√segítette a másik Batmanarchetípus el√retörését: a mogorva, bosszúszomjas Sötét Lovagét, akinek heteroszexualitása szinte soha nem kérd√jelez√dik meg (humortalansága, er√szakszeretete és mániákus rögeszméi számomra a heteroszexuális férfi iskolapéldájává teszi). Valójában e két típus nyugodtan megférhetne egymás mellett. Engedjenek meg nekem egy kifejezetten camp hasonlatot: minden generációnak megvan a maga Hamletje, miért ne lehetne ez így Batmannel is? Nekem nem okoz gondot, hogy elismerjem a nyolcvanas évekre lecsapó polgár√r létjogosultságát, de akkor miért olyan fontos, hogy összetörjék az én camp keresztes lovagomat a hatvanas évekb√l? Miért olyan fontos hangsúlyozni, hogy Adam West nem volt más, mint meleg aberráció, szégyenfolt az egyébként kikezdhetetlenül férfias denevérek vidékén? Mi rejtenivalójuk van nekik? Ha gyanakvó lennék, azt gondolnám, azért tiltakoznak olyan er√sen, mert dr. Wertham célba talált, amikor ezeket a narratívákat azzal vádolta, hogy homoszexuális fantáziálásra késztetnek. És ha én Batmant melegnek akarom, akkor számomra az. Végül is, az író és olvasó fantáziáján kívül Batman nem is létezik.
Jegyzetek 1 Fredric Wertham: Seduction of Innocent. London, Museum Press, 1955., 190. 2 Susan Sontag: A campr√l. In: A pusztulás képei. Budapest, Európa Kiadó, 1972. 3 Martin Baker: A Haunt of Fears. London, Pluto Press, 1984. 4 Wertham, 188. o. 5 Wertham, 190. o. 6 Lásd például a „Hogyan szúrjunk ki egy homoszexuálist” típusú írásokat az ötvenes, hatvanas években, melyeket Jeffery WeekS tárgyal Coming Out: Homosexual Politics in Britain cím∫ könyvében (London, Pluto Press, 1984). 7 A részletek Mark Cotta Vaz Tales From The Dark Side: Batman’s first fifty Years (London, Futura, 1989.) cím∫ könyvének 5. és 6. fejezetéb√l vannak.
8 Les DanielS: Comix: A History of Comic Books in America. New York: Bonanzy Books, 1971., 87. 9 Cotta Vaz, 47. és 53. 10 Wertham, 192. 11 Gays and film. Szerk. Richard Dryer, New York, Zoetrope, 1984. (2nd Edition), 1. 12 Lásd Richard Dryer: Judy Garland and Gay Men In: Dryer: Heavenly Bodies. London, Bfi, 1987. és Claire Whitaker: Hollywood Transformed: Interviews with Lesbian Viewers. In: Jump Cut: Hollywood, Politics, Counter-Cinema. Szerk. Peter SteVen, Toronto, Between the Lines, 1985.
11
Andy Medhurst 13 Wertham, 192–93. 14 Lásd Barker. 15 Mark Booth: Camp. London, Quartet, 1983., 18. 16 Sontag, 109. 17 Jack BaBuSCio, Camp and the Gay Sensibility. In: Gays and film, 46. 18 Michael BronSki: Culture Clash: The Making of Gay Sensibility. Boston, South end Press, 1984., 42. 19 Philip Core: Camp: The Lie That Tells The Truth. London, Plexus, 7. 20 Sontag, 116. 21 George melly: Revolt into Style: The Pop Arts in the 50s and 60s. Oxford, Oxford University Press, 1989. (first Published 1970), 193. 22 The Batman Says In: Batman #3, 1940., Cotta Vaz idézi a 15. oldalon.
23 melly, 192. 24 Core, 25. 25 Cotta Vaz, 53. 26 Egy n√i Robin bemutatásra kerül A Sötét Lovag visszatér cím∫ sorozatban, mely bár érdekes kérdéseket vet fel Batman szexualitásáról, melynek kifejtéséhez itt a hely nem elég, de az mindenképpen fontos, hogy a Sötét Lovag nem engedheti meg azt a kockázatot, amit egy férfi Robin jelentene az olvasóközönség szemében. 27 Frank miller: Introduction In: Batman: Year One. London, Titan, 1988. 28 Kim neWman: Introduction. In: Batman: The Demon Awakes. London, 1989. 29 Jonathan roSS: Introduction. In: Batman: Vow From The Grave. London, Titan, 1989.
Hetero Oral I, 2010 (Hús Projekt / Szex)
12
