Balassi Bálint verselemzések
1. Egy katona ének (1589) 2. Széllel tündökleni (1583-84) 3. Kiben bűne bocsánatért könyörgett... (1584) 4. Júliát hasonlítja a szerelemhez (1588) 5. Adj már csendességet (1591)
1. Egy katona ének (1589) A lelkes hangvétel személyes motiváltságból fakad. A végvári élet keretet és értelmet ad a teljes elzüllés szélén álló, korlátokat nem tűrő, lobbanékony költőnek. Az alcím: In laudem confiniorum: egy életforma, a vitézi élet felmagasztalására utal (Végek dícsérete). Műfaja: életkép. A vers a katonák midennapi életének jellemző, ismétlődő jeleneteit ábrázolja (erre utal a gyakorta határozószó). Felépítésére a reneszánsz arányos, harmonikus rendje a jellemző. Kompozícióját a hármas szám határozza meg (verselés, szerkezet). Szimmetrikus, pilléres szerkezetű. Pillérei az 1., 5. és 9. versszak. A két pillérköz az életkép mozzanatait tartalmazza. 1. pillér: megszólítással és kérdéssel indul: „Vitézek mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél?” A kérdés tulajdonképpen állítás. 1. pillérköz: az előbbi kijelentés igazolása és részletezése. Mozgalmas képek peregnek: a harcok és párviadalok szépsége, a vidám, szabad, de kemény, férfias végvári élet idéződik meg. 2. pillér: a részletek fölé emelkedő általánosítás. A képek eltűnnek, a szöveg retorikussá válik, a meggyőző szándékú értekezések nyelvéhez közelít. Egy értékrend, egy embereszmény mellett érvel: a vitézek a legmagasabb erkölcsiségű eszmények megtestesítői. 2. pillérköz: sötétebb tónusú, komorabb képek jelennek meg. Az életforma nehéz viszontagságai kerülnek előtérbe. A halál árnyéka vetül minden mozzanatra. 3. pillér: a feszültséget oldó szerencsekívánatok, magasztalás. A vers eleji beszédhelyzet, a megszólítás kívülállást jelez, ez azonban látszólagos. A lírai én lelkesedése az azonosulásból, a felmutatott eszmény vállalásából fakad. Az életképekre az állóképszerűség, a statikusság a jellemző. Ez a képsor azonban, összefüggésben a tartalommal, csupa dinamika. Különféle nyelvi eszközökkel éri el ezt a mozgalmasságot: felsorolások, halmozások, igék túlsúlya (verbális stílus).
1
Versforma: Balassi-strófa: a versszakok három sorból állnak, amelyeket a belső rímek újabb három részre tagolnak. Képlete a következő: 6/6/7 aaB, 6/6/7 ccB, 6/6/7 ddB.
2. Széllel tündökleni (1583–84) Mintája egy latin nyelvű Marullus költemény (Non vides verno). A Balassi által hozzáírt zárószakasz az átköltés tényét szövegszerűen is közli. A cím a kezdősorral azonos, amint ez dalok esetében gyakori. Műfaja dal, szűkebben tavaszének, májusdal. Képei, nyelvhasználata arra az egyházi, illetve humanista forma-, téma- és motívumkészletre utalnak, amelyből az egész kor költészete építkezett. A vers természetképeinek panorámájában az archaikus tavaszének–hagyomány él tovább. A reneszánsz megnöveli, kozmikussá teszi ezeket a képeket. Balassi a konvenciót képes a saját élményeivel telíteni és ezzel élővé varázsolni. A latin költemény egy megnevezett társhoz szól, Balassinál egy „jó vitéz társ” (4. szakasz) a megszólított. Szerepe a hagyományos lovagi mulatótársnak felel meg. Az alapszituáció valamilyen közösségi alkalom, ünnep, egy fiktív dialógus keretéül szolgál. Ennek egyik oldalát, a megszólítóét tartalmazza a versszöveg. Indulati töltéséből adódóan (túláradó érzelmek, mulatozás, bor) a feladat nem a megértés, hanem a magasztalás. Nincs tehát indoklás vagy kifejtés, a képek egymásra áradnak, szépségük és sodrásuk lendülete a hatáskeltés eszköze. (képlitánia – himnuszköltészet retorikájából fakadó képiség). A vers szerkezete: kérdés–felelet–felszólítás–kérdés–felszólítás. Hat szakasz fordítás, illetve átköltés, a hetediket kommentár és önmeghatározásképpen Balassi írta a vershez (amiként korának festői is gyakran elrejtik önarcképüket munkáikon). 1-3 versszak: leíró szakaszok, mellérendelő szerkezet. A felütés kérdését fejti ki, részletezi a vers, amely modalitását tekintve kérdés, retorikailag viszont a meggyőzés eszköze, vagyis költő kérdés. Az örömünnep és a megújuló természet képei tavaszmetaforák, egyben a konkrét vershelyzetet is meghatározzák (valódi táj). Cupido a római mitológiában a szerelem egyik istene. A szerelem–tavasz metaforák hagyományosan összekapcsolódnak. 4-5 versszak: felszólítás gondűző szórakozásra. Konvencionális (megszokott) hivatkozás a sors kiszámíthatatlanságára, egyben Isten kegyelmére. 6. versszak: az eredeti vers összegző zárlata, feloldó, himnikus. A vers táncdalritmusban íródott. Ismeretes egy dallam is, amire készülhetett. Hosszú, 19 szótagú sorok. Verselése ütemhangsúlyos. Rímelése egyszerű, bokorrímes. Balassi költészetében a komponáltság kulcsfontosságú – a versek elrendezésében számszimbolikára épülő kompozíciós elv érvényesül.
2
3. Kiben bűne bocsánatért könyörgett… (1584) A cím témamegjelölő. Hosszan és pontosan elmondja, mi található a versben, milyen alkalomból (házasságra készülve), mintha hivatalos iratról volna szó. A katolikus házasságkötést megelőző gyónásról van tehát szó. A cím már utalt a beszédhelyzetre. Ifjúkorára visszatekintő fiatal ünnepélyes, egyes szakaszokban (9., 11., 12.) alkudozó. Az én-te viszonyt kifejező hagyományos első személyű névmás helyett a második versszaktól harmadik személyben beszél magáról (a lelkéről), mintha éppúgy külső nézőpontból tekintene a meggyónt vétkekre, akár maga az Isten. A gyónás feltétele a bűnbánat. Műfaja a korban gyakori bűnbánó ének. Szerkezet: 1.vsz.: A gyónás konvencionális fordulatait követő felütés. Az első szakasz összefoglaló: feloldozást kér, a bűnök eltörlését. 2-7. vsz.: A saját állapot (3.személyű) leírása, önsajnálat. Félelmében Istent elhagyó, magát bűnösnek tudó vallomása. A lélek bujdosása, kísértései stb. Eleven előadásmód, a 7. szakaszban idézi is a lélek ígéreteit. 8-12. vsz.: Mintha a beszélő saját lelkének ügyvédjeként lépne fel, megpróbál alkut kötni Istennel. Kéri Istent, segítse bűnbánathoz. Érvelése a reneszánsz emberének szélsőségességére és a hithez, Istenhez való világias, mégis természetes, gyermeki viszonyára utal. A beszélő mer alkudozni, képes a teljes odafordulásra. 13. vsz.: A kiengesztelő és meggyőzést célzó sorok után a gyónó saját lelkéhez fordul és felszólítja, térjen jó útra. 14. vsz.: Általános intés, himnikus, dicsőítő szakasz, utolsó sorában a feloldozás reményének felszabadultságával: „Ki most megkegyelmeze!” 15.vsz.: A zárlat a gyónó önarcképe a gyónás után: tusakodás az ördöggel. A hívő Balassi és a kor embere számára ez valódi harcot jelent. A kép mégis a barokk allegorikus ábrázolásait juttathatja eszünkbe. Forma: Mint Balassi műveinek nagy része, a korban ismert dallamra íródott. Négysoros szakaszok. Az első két sor 6/7 osztatú, a harmadik 6/6, a negyedik rövid 7 szótagú sor. A harmadik sorban belső rím található. Bokorrímeket használ a költő.
4. Júliát hasonlítja a szerelemhez (1588-89) A vers a címnek megfelelően valóban nagy ívű hasonlat, sőt azonosítás. Júlia, a szeretett lény, minden megnyilvánulásában maga a szerelem jelenik meg. A Júlia-ciklus ihletője Ungnád Kristófné Losonczy Anna. A vers évekkel szerelmük megszakadása után keletkezett. Későbbi találkozásuk új reményeket ébresztett Balassiban (Anna akkorra már megözvegyült), de múzsája hamarosan a fiatal Forgách Zsigmond felesége lett. A vers áradó szerelmi vallomás és panasz. A turbadúrlíra, a lovagi szerelmi költészet toposza a hölgy kegyetlensége. Ezt idézi a verszárlat, noha az itt megjelenő szituáció feltehetően valódi szerelmi játszmát, 3
kacérságot, kínzást és kínzatást rejt. Szerkezet: 1-4. vsz.: A szerelmes állapot túlzásokkal zsúfolt lendületes litániája. Az első rész időtlen, általánosító, akkor is, ha konkrét hasonlatokat, képeket, példákat hoz, hogy bebizonyítsa: Júlia számára maga a szerelem – ezzel érzelmei kizárólagosságát és elementaritását is bemutatja. Általánosító, hiszen egy elvont fogalmat sokszoroz apró konkrét mozzanatokban. Halmozó technikával clip-szerűen villantja egymásra a képeket, mindegyik Júliát mutatja. 5. vsz.: Júlia leírása, szépségének (konvencionális) dicsérete. 6-7. vsz.: Júlia tánca, és a beszélő érzelmeinek leírása, miközben nézi őt. Konkrét helyzet felidézése, bálepizódszerű, nemcsak a táncoló Júliát, hanem az őt figyelő beszélőt is látjuk. Az ezután részletezett kínok a pillantásaikból eredő feszültségből fakadnak. 8-9. vsz.: A szerelmi kínok. A 8. vsz. végén álló kép mitológiai utalás. 10. vsz.: A címben előrebocsátott hasonlítás csattanószerű korrekciója, az értékhangsúlyok visszafordítása. A szerelem pozitív érték, Júlia lényének minden megnyilvánulása ezt közvetíti, csak éppen „halálra üldözi” a viszonzást kereső „költőt”. Formája: balassi strófa.
5. Adj már csendességet (1591) A költő lengyelországi bujdosásában született a vers, de a konkrét élmény háttérbe szorul. Általános emberi léthelyzetként jeleníti meg a sokat szenvedett, végsőkig elkeseredett ember békesség utáni vágyát. A vers megrendítő könyörgés Istenhez, a zsoltár-műfajhoz áll közel. Kulcsszavai: felszólító módú és kérő, könyörgő értelmű igei állítmányok (adj, őrizd, hadd) – izgatott, zaklatott lelkiállapotra utalnak, dinamikusabbá, ezzel együtt erőteljesebbé teszik a megnyilatkozást. A sorokat szigorú oksági logika fűzi egymáshoz, de hiányoznak a viszonyítás nyelvtani eszközei (következtető, magyarázó, ok-célhatározói kötőszavak hiánya), ezzel meg tudja őrizni a közvetlen, természetes hangnemet, nem válik értekező jellegűvé a megnyilatkozás. Korábbi verseiben (Kiben bűne bocsánatáért…) a teljes megbocsátásért, a megtisztulás és újrakezdés reményében fordul Istenhez. E művében már csak nyugalomért, lelki megbékélésért fohászkodik, ami már egyfajta lemondást, beletörődést jelez. Szerkezete: a himnuszok klasszikus formáját követi. Három nagyobb egységre tagolható: 1-2 vsz. könyörgés 3-6 vsz. indoklás, érvelés 7-8 vsz. újra könyörgés I. A lírai én lelki helyzete : a zaklatott, megfáradt ember türelmetlen sürgetéssel fordul istenhez (Adja 4
már). II. A vers dinamikája lelassul, visszafogottabbá válik. A felfokozott személyes megnyilatkozások helyét a retorikai érvelés, indoklás, meggyőzés szándéka veszi át. Kérdés-felelet formájú teológiai fejtegetés, célja Isten kegyelmének elnyerése. Nem pusztán Istennel folyik párbeszéd, saját belső vitáját vetíti ki, önnön kétkedése és bizakodása fejeződik ki. III. Visszatérnek a nyitó motívumok, de a hit, a bizalom megerősödött, a fohász is szelídebb, bensőségesebb hangvételűvé válik. Az utolsó versszakban a felszólító módú igék a lírai énre vonatkoznak: az irgalmat elnyert ember hálája, magasztaló érzései fejeződnek ki. A versforma igazodik a megjelenített tartalomhoz. A belső zaklatottságot a gyors, pergő ritmusú, megrövidített Balassi-strófák fejezik ki (a sorok végéről egy hármas ütem hiányzik.)
5
