Bakó Krisztina Környezettudományi szak Környezet-földtudomány szakirány
• A vizsgálat tárgya: pakurával szennyezett,
majd kármentesített terület
• A vizsgálat célja: meglévő adatok alapján
végzett kutatás arra vonatkozóan, hogy megállapítsam a szennyezés kiterjedését és megbecsüljem a terület elszennyezéséért való felelősség megosztását. • A kár megosztásának becslése kizárólag a
szennyezésre vonatkozik. Annak további, költségekben megmutatkozó részére nem terjed ki.
A probléma környezetvédelmi megközelítése: • Valamikor bányászati tevékenység folyt • 1950-es évektől pakura átmeneti tárolása • A pakura a kőolaj feldolgozásának visszamaradó anyaga.
Tényleges összetétele a kőolaj összetételétől és a desztilláció körülményeitől függ. • Mesterséges védelem, szigetelés hiánya • Az elszennyezett telep az üzemeltetés befejezését
követően hosszú időre magára hagyva
Ez idő alatt súlyos károkat okozott a környezet élő és élettelen elemeiben. •Le
vegő •Víz
– felszíni, felszín alatti •Tal
aj •Élő
világ
9/2004 (VII. 21.) Kormányrendelet - 1. Jegyzék
21
viszony miatt jelentkezett probléma:
A tulajdonosi •A pakura
beszállításának megszűnését követően a tulajdonos megvált az ingatlantól. az új tulajdonost terhelte kompenzáció ellenében. felmerült kármentesítési költségek jelentősen megnövekedtek: területek szennyezés mentesítése hatékonysága
•A kármentesítés •A ténylegesen •Szomszédos •Erőforrások
alapját képezték:
A vizsgálat
•mérési és
mintavételi jegyzőkönyvek, tényfeltárások, tanulmányok és felülvizsgálatok Softwer Surfer 8 •
térképek szerkesztése
•
planimetrálás
számításaim
•Golden
•saját
z elvégzett műszaki beavatkozás mennyiségi bemutatása Műszaki munkálatok Kármentesített mennyiségek Lefölözött pakura
5.076 t
Tavak szennyezett vizének tisztítása
27.000 m3
Talajvíz tisztítása
~ 600.000 m3
Talajtisztítás termikus deszorpcióval
24.000 m3 (30.552 t)
Ex-situ biológiai talajtisztítás
17.000 m3
In-situ talajtisztítás
~ 45-50.000 m3
Beszállított föld
-
Szennyezettségi térképek
A kármentesítést megelőző állapot (2002. december)
A kármentesítést követő állapot (2008. április)
A különböző szennyezettségű talajok kiterjedése a kármentesítés előtt és után Időpont
Kármentesítés előtt (2002)
Kármentesítés után (2008)
Szennyezőanyag Szennyezett Szennyezett Szennyezett Szennyezett koncentráció terület a 185/4 terület aránya a terület a 185/4 terület aránya a (mg/kg) területen belül 185/4 területen területen kívül 185/4 területen (m2) belül (%) (m2) kívül (%)
>50000
9976
77.18
2949
22.82
10000-50000
10813
48.99
11260
51.01
5000-10000
1917
35.91
3422
64.09
3000-5000
855
40.64
1249
59.36
>50000
3201
91.88
283
8.12
10000-50000
6190
66.50
3118
33.50
5000-10000
8104
60.04
5393
39.96
3000-5000
4244
63.20
2471
36.80
A szennyezőanyag tömege a talajban Szennyezőanyag Talaj-vastagság koncentráció (m) (mg/kg)
50 000
2
Szennyezőanyag tömege a 185/4 területen belül (kg) 2002 2008
1 915 392
614 592
30 000
1 245 658
7 500 4 000
Talaj-vastagság (m)
1
Szennyezőanyag tömege a 185/4 területen kívül (kg) 2002 2008
283 104
27 168
713 088
648 576
179 597
55 210
233 395
49 277
77 659
13 133
65 188
9 592
18 977
3 229 392
1 626 263
990 549
303 401
2 873 088
921 888
566 208
54 336
30 000
1 868 486
1 069 632
1 297 152
359 194
7 500
82 814
350 093
98 554
155 318
4 000
19 699
97 782
19 185
37 955
4 844 088
2 439 395
1 981 098
606 803
4 788 480
1 536 480
30 000
3 114 144
1 782 720
7 500
138 024
583 488
4 000
32 832
162 970
8 073 480
4 065 658
50 000
50 000
3
5
2
Az eltávolított pakura mennyisége és százalékos aránya Talajvastagság (m)
Eltávolított pakura mennyisége (kg)
Arány (%)
185/4 területen belül
2
1 603 129
70 %
185/4 területen kívül
1
687 148
30 %
185/4 területen belül
3
2 404 693
78 %
185/4 területen kívül
1
687 148
22 %
185/4 területen belül
3
2 404 693
64 %
185/4 területen kívül
2
1 374 295
36 %
185/4 területen belül
5
4 007 822
74 %
185/4 területen kívül
2
1 374 295
26 %
Talajvízszint térképek
2003. augusztus
2004. május
2005. március
2006. március
2007. február
2008. április
Szennyezettségi térképek
Talajvíz oldott szénhidrogén tartalma (1999. augusztus)
Talajvíz oldott szénhidrogén tartalma (2004. december)
Talajvíz oldott szénhidrogén tartalma (2006. augusztus)
A különböző szennyezettségű talajvíz kiterjedése Időpont
Szennyezőanyag koncentráció (µg/l)
Szennyezett terület a 185/4 területen belül (m2)
Szennyezett terület aránya a 185/4 területen belül (%)
Szennyezett terület a 185/4 területen kívül (m2)
Szennyezett terület aránya a 185/4 területen kívül (%)
1999
>10000
8959
48.49
9517
51.51
5000-10000
5337
45.55
6380
54.45
2000-5000
4211
36.98
7175
63.02
200-2000
4493
35.21
8268
64.79
>10000
0
0.00
0
0.00
5000-10000
0
0.00
0
0.00
2000-5000
1687
18.68
7342
81.32
200-2000
21313
47.39
23658
52.61
>10000
0
0.00
0
0.00
5000-10000
0
0.00
368
100.00
2000-5000
10138
68.66
4627
31.34
200-2000
12862
40.19
19140
59.81
2004
2006
A szennyezőanyag tömege a talajvízben Időpont
Szennyezőanyag koncentráció (µg/l)
Szennyezőanyag tömege a 185/4 területen belül (kg)
Szennyezőanyag tömege a 185/4 területen kívül (kg)
1999
10000
54
19
7500
24
10
3500
9
5
87
34
10000
0
0
7500
0
1
3500
21
3
21
4
Eltávolított pakura mennyisége (kg)
66 kg
30 kg
Arány (%)
69 %
31 %
2006
mények, megállapítások:
Ered
A kármentesítés ideje alatt a magterületről nem történt szennyezőanyag-kiáramlás. A 185/4-es területen elvégzett beavatkozások nem gyakoroltak negatív hatást a szomszédos területekre. A 2003-2007-ig működtetett termelőkutak által kitermelt szennyezett vízzel együtt szükségszerűen a szomszédos területekről átszivárgó szennyeződést is kitermelték, ezzel csökkentették a szomszédos területek szennyezettségét is.
A szennyezőanyagok koncentrációja a kármentesítés eredményeképpen jelentősen csökkent, és meg sem közelíti az 1999-2002-ben mért értékeket. A különböző időszakok mérési adataiból szerkesztett térképek alapján elvégzett számítások eredményeiből az a megállapítás született, hogy mind a talaj, mind a talajvíz esetében a kármentesítés során eltávolított szennyezőanyag mennyiségének legfeljebb 70%-a a 185/4 hrsz. területről, és legalább 30%-a pedig a szomszédos területekről származott.
Összességében megállapítható, hogy a talajtisztításra és a talajvízkezelésre fordított munka legalább 30%-át a 185/4 hrsz. alatti, kármentesítésre kötelezett területen kívüli területek talajának és talajvizének megtisztítására fordították.