Az újhartyáni plébánia és templom története. (II.) -a G betű alatt - (III.) Elég nekem, ha néhányan olvasnak, elég, ha csak egy

Az újhartyáni plébánia és templom története (II.) -a G betű alatt (III.) Elég nekem, ha néhányan olvasnak, elég, ha csak egy. Ha senki sem olvasna, elég lesz az „Egy se”. Élj a múlt tapasztalatával, ítéld a jelent, és tekints a jövőbe! Sértetlenül fogsz élni, és a halál reménnyel koronázza műved. (IV.) A jóindulatú Olvasónak Bizony maga a szónokfejedelem, Marcus Tullius Cicero szól így Lucceus elleni szónoklatában: „Semmi sem alkalmasabb az olvasó gyönyörködtetésére, mint az idők változásai és a sorsfordulatok, amelyeket bár megtapasztalni számunkra nem kívánatos, olvasni mégis vidámító.” (Cicero, Epist. ad fam. IV.12.) Nem gondoltam a te szándékodtól semmi eltérőre, mint hogy ezeken a lapokon szemed elé akarom tárni a plébánia és a templom jelen történetét, és jóllehet nemcsak az említett szónok szavainak követése miatt, mint inkább magának Cassiodorusnak szavaitól sodortatva, aki így figyelmeztet: „Nincs csúfabb, mint ha valaki idegen a saját hazájában.” (II.3.2.) Ugyanis bár mindenkinek egyformán az a hazája, aki táplálja, nem az, aki szüli, így minden egyes embernek, de elsősorban a szabad művészetekben kiművelt embernek kutatni saját sorsát és annak változásait, amit ha a múlt kedves hírnökeként adnak elő, gyönyörűséggel, ha a munkával járó fájdalmat követő visszaemlékezésként mutatják be, a kívánt élvezettel tölti el azt. (V.) Továbbá ugyanez a szónokfejedelem tanúskodik arról, hogy ha minden történelem, így ez a plébánia- és templomtörténet is, az idők tanúja, az élet tanítója, az igazság hírnöke, üdvös, hogy már akár ezekkel a szavakkal is hagynád magad arról a lehető legüdvösebb módon meggyőzni, hogy tudniillik mennyire fontos ezt e plébániatemplom minden vezetőjének a leggondosabban nemcsak megőrizni, hanem a lehető legszorgalmasabban folytatni is. Ha különben nekem kellene Téged rábeszélnem, semmitől sem borzadna vissza jobban a te nemes lelked, minthogy ennek a történetnek oly kiváló kitűzött céljait akár ne folytasd, akár ezeket a célok elérése céljából papírra vetett hitványságokat, bár az írott emlékeket felejtéssel, elpusztítsd. Ezért ha ezek a te igen kiváló szellemi igényeidnek nem felelnének meg különösen, és amennyiben ezek bírói ítéleted szerint méltatlannak tűnnek, állj bosszút - úgy, hogy jobbat írsz! Bárki is vagy, nekem, aki Téged hasonló tettekre hívlak ki, az én dorgálásommal rójad le a kijáró fizetséget! Isten véled! (1)1 [Bevezetés] Amit egy elbeszélésben először az olvasónak mintegy a figyelmébe szokás ajánlani, azon település eredetének az ismerete, amelynek okán ehhez a könyvhöz hozzákezdünk. Ám ha a Hartyán elnevezésnek a keletkezését kérdezed, aligha fogsz bárkit is találni, aki számodra annak értelmét adja, a magyar „Új” előtag történetét, amelyet újólag adtak hozzá, azonban jól fogják ismerni. Ahogyan ezzel lehet egyértelműen rámutatni a Vácz-Kis-Hartyán és ezen Új-Hartyán közötti különbségre, úgy igen alkalmas módon jelzi a benépesítés nem távoli idejét. Bármi is legyen, ami csak ezen elnevezésre vélelmezés alapján alkalmat adhatott, elegendő az, hogy ezt a helyet és a mostani birtok teljes kiterjedését az emberemlékezeten túli időktől fogva Hartyánnak nevezték. Hartyánnak azon régebbi időkben, amikor a törökök átkos pusztításai révén szinte Alsó-Magyarország összes helye gyászos átváltozáson kényszerült átesni, ugyanúgy meg kellett olykor tapasztalnia – így rendelkezve az isteni akarat – azt a gyászos sorsot, amit a többi település. A kis templomocska homlokzatának régiséget sugárzó romjai és, az Istennek hála, egészen a mai napig, jelenleg is álló alapjai már omlani kezdtek; továbbá az eltemetettek csontjai és az itt-ott sírhalmok módjára elhelyezkedő helyek, sőt azon dolgok közül, amelyeket még az idő vasfoga sem tudott teljesen elemészteni, a levetett holmikkal együtt 2 kiásott különféle, vasból és nem éppen e (mostani) világ normája szerint, mívesen készült szerszámok, mint a sarkantyúk, lábbelik, mind a régiség képzetét keltik, ami bennünket, ha nem a törökök fent említett gyászos idejére, bizonyosan valami sorscsapásra, és bölcs vizsgálódással kétség kívül régiségre utal. Ezért aligha szükségtelen kijelenteni, hogy ezen a helyen egykor valamiféle település állott, amelynek a nevét a hagyomány eljuttatta hozzánk és a mai nevet fenntartotta. Legyen tehát elegendő, hogy e település eredetének az első, jóllehet homályos, ámde a körülményekből így-úgy bizonyítható ismeretét jegyezzük csak fel.

1

Attól az időtől fogva, hogy Hartyán a benépesítése révén előttünk jobban ismeretes, mindaz a jelen Historia elkészítésének a tartalmát képezi, ami azon kor szavahihető személyeinek a tanúbizonysága révén a jelenkorig eljutott, azaz elsősorban ezen templom és a plébániaegyház sorsa és viszontagságai, és ezekkel együtt a mértékadó fontossággal rendelkező, tiszteletre méltó személyek. A szerzőnek úgy tetszett, hogy a maga rendjében illő módon, röviden kifejtendő történetet időrendi sorban tárgyalja. (2) [Első szakasz] Most már azt a sokkal szerencsésebb átalakulást szeretném röviden érinteni, amellyel a magasztalandó isteni gondviselés méltóztatott a halandók üdvözüléséről a legjobb módon gondoskodni; Hartyánt az idők hosszan tartó – miként vélelmezni lehet – sorscsapásai után könyörületesen megújítani és mintegy a sötétségből a fényre előhozni. Szerfelett üdvös azok emlékét hálás szívvel ápolni, akiknek a dicsérendő érdemeit, becsületét és nevét még az évek jó hosszú sora sem engedte elhalványulni. Ezért (ezeknek) a hősöknek a dicsőségét a haza leghíresebb férfiúival bizonyosan egyenértékűnek kell gondolni, ha nem sokkal eléjük helyezni: a nagylelkű gróf gyaraki Grassalkovich Antalt, a szent császári, királyi és apostoli felség – mikor még élt – valóságos és belső tanácsosát, Szent István apostoli király dicső rendjének nagykeresztes lovagját, a magyar királyi udvari kamara elnökét, kérlek, jó szándékú olvasó, őrizd meg kegyes lelkedben! Mert nevezheted őt második Romulusnak, aki az első várost alapította, vagy annak a híres férfiúnak, akinek az erények minden fajtájába mártott ecsetje erre a mi sok viszontagságtól mintegy eltemetett helyünkre ezt a mind az Isten, mind az ő népe előtt kedves és díszes alakot csepegtette. Korábban ennek – mint pusztának – a bozótjai és széltében-hosszában elterülő mezői között nyájak oszlopai vonultak, és ezzel a homályos előjellel3 sokáig (…)4 kevés istentisztelőt termett, ezután ez a polgárok otthonaitól (házi isteneitől) megszentelt hely, sokak boldogságának a gyümölcsöt hozó kertje, a bőség magtára, az égi nemzetség hajtása lesz. Hogy pedig valóságosan így legyen, Krisztus 1764., itt halhatatlan emlékezetű évében Hartyán pusztát – összehívva telepeseket, akiknek azt birtok vagy háztartás gyanánt lakásra kegyesen átadta – birtokká mintegy újjá teremtette és hozzáadva nevéhez ezt az „új” előtagot, innentől ÚjHartyán birtok névvel számunkra igen örvendetes bőséget teremtett. [Benépesítés]. Az 1764., számunkra különösen emlékezetes évben tehát Hartyán puszta Újhartyán birtokká vagy, ha úgy jobban tetszik, faluvá alakult, és igen boldogan napról napra megkezdte részben a benépesítésben, részben saját hőn áhított jólétében a növekedést. Ám mivel a halandóknak e földeken nincs örök boldogsága, és az, ami előbb megnevettet, utána könnyen a szomorúságba vagy a gyászba hajolva eltűnik, e birtoknak is a lakói már rögtön a bölcsőben megtapasztalták a szomorúságot és változó szerencséjük visszáját; mert kevéssel később szomorú hírt hozó hírnöktől megtudták, hogy saját jótevő hősük, boldogságuk magvetője, érdemekkel teljes, szeretett atyjuk, akit elért az öregség, lerótta adósságát a természetnek. Ó, jaj, a háládatos szívekben mekkora a gyász! Ám mivel úgy rendeltetett, hogy minden ember meghal egyszer (Zsidókhoz írt levél 9, 29), nincs más hátra, mint hogy a költő e szavaival állítsunk az idők semmilyen viszontagságai között sem lerontandó emléket az igen kimagasló hősnek: Spargere non licuit, frigentia fletibus ora, Pinguia nec maestis addere thura rogis. (3) Sed datur aeterno victurum carmine nomen!(Marc. Valer. Martialis, Epigrammák X. könyv 25.) 5 [Az 1776-ban emelt templom] Miután tehát a kiváló főúr az itt mindenkiben iránta megmutatkozó sóvárgást maga mögött hagyta, ki lesz az, kérdezem, aki kész a gyászolók lelkét a jobb szerencse reményében buzgón felemelni? Íme, a második Semiramis, a kimagasló hős hátrahagyott özvegye, mondhatni az asszonyok fejedelme, Klobusiczky Terézia, aki ezt a lakosokkal immár gazdaggá tett helyet a szépség és a befejezettség azon – noha Babilontól egészen különböző – csúcsára juttatta, amely a lakosok nem csak földi, hanem örökkévaló boldogságának talán leginkább megfelelt, az isteni természet tiszteletének a terjesztésében való buzgósággal és a katolikus vallás iránti szenvedély bővítésétől hajtva arra tett kísérletet, hogy ez az újonnan emelt és a Grassalkovich család kegyurasága 6 alá eső település jeles templommal is díszítve legyen. Ezért, mivel a kiváló kegyúr asszony bőkezűsége a Világ Legfőbb Kormányzója dicsőségének terjesztésében nem ismert határokat, jelentős – az Érdemek Megjutalmazója által neki majd teljes mértékben viszonzó – vagyont áldozott e jelenlegi Isten háza felépítésére. Ezt Krisztus 1776. évében a régiségtől átjárt kis templom földből kiálló romjai helyére, alapjaitól jó anyagokból felemeltetve és befejezve, egy igen szép, Szent Borbála szép képével díszített oltárral, két haranggal és minden szükséges templomi felszereléssel illően és alkalmasan ellátva felszenteltette. A felszentelésre a méltóságos gróf Eszterházy Pál püspök7 a főtisztelendő Benza Mihály akkori sári plébánost

2

jelölte ki, akinek a lelkipásztorságához akkoriban Újhartyán mint leányegyház tartozott, aki a méltóságos kegyúr asszony szándékának megfelelően az egyedül mindenható Úristennek szent és Szent Borbála tiszteletére dedikált templomot az egyház által előírt módon felszentelte. [1779-ben Hartyánba bevezetik az első plébánost.] Miután a korábbi homályból a dolgok a világosságra kerültek, nem feleslegesen merül fel a kérdés, hogy ki gyakorolja itt a hívek feletti lelkipásztori hatalmat a lelkek gondozásában. Hartyán puszta emberemlékezeten túl mindig a sári egyházhoz tartozott mint leányegyház, és még a hívek testeit is ide szállították eltemetni, mivel a pusztának saját temetője nem volt. Miután a puszta betelepült, már mint Új-Hartyán birtok, betelepítésével egy időben, 1764-ben már új temetőnek kezdett örvendeni. Amíg nem rendelkeztek templommal, a birtokon élő hívek az istentiszteletek miatt Kakucs pusztát látogatták, ahol az uradalmi kastélyban e célra egy kápolna szolgált. Miután felépült a templom és a sári plébános azt püspöki engedéllyel megáldotta, mint említettem, 1776-ban, az istentisztelet a hívő lakosság legnagyobb lelki vigaszára otthon virágzott. A templom egészen az 1779. évig megmaradt a sári anyaegyházhoz rendelve, amikor is a méltóságos kegyúr asszony a vele született bőkezűséggel az általa emelt templomnak saját plébánosi hivatalt8 alapított, és a már jelzett évben kánoni elválasztással Új-Hartyánt mint leányegyházat (4) elválasztották a sári anyaegyháztól és plébániai rangra emelték. És bizonyosan nem másként, mint határozott és jámbor szándékkal mérlegelte a méltóságos kegyúr asszony ezen új intézménye tervét, tudniillik nem nevezett ki előbb plébánost, mint hogy közbenjárt volna a plébános evilági jóléte megerősítéséért. Nem volt számára rejtve az, hogy – az emberi természetnél fogva – kölcsönösen összekapcsolódik a (plébános) evilági jóléte és pásztori gondoskodása, miután a feladatot az ő vállaira helyezik, amelynek tárgya a hívek örök üdvözülése, hogy ha annak előteremtésével kell, hogy elfoglalva legyen, ennek előmozdításával nem teljes erejével tud foglalkozni, és másként fogalmazva: ha mi hallgatunk is erről, a tapasztalat viszont kimondja: ha egyszerre több dologra figyelsz, az egyes dolgokra kevesebb a figyelmed. Emiatt, hogy semmi se hiányozzék azokból, ami céljuk teljesítéséhez joggal elvárható lenne, a méltóságos kegyúr asszony megfontoltan azokat a rendelkezéseket hagyta jóvá, amelyek által az általa kijelölendő plébánosról oly gondoskodás történik, amely mellett őt semmilyen (céljával) ellenkező, a mindennapi megélhetéssel kapcsolatos aggodalom nem hátráltatja. Miután ezek így előrelátó módon elintéztettek, fontos (volt) írással is elrendelni itt azokat, amelyek a méltóságos kegyúr asszony Isten egyházával szembeni kivételes érdemeit megvilágítják és az ő lelkek gondozásával kapcsolatos csodálatraméltó jó akaratát igazolják, azzal tudniillik, hogy az, akinek a dologból adódóan ez lesz, megértse, miféle adományokkal lett elhalmozva, vagy legyen meggyőződve, hogy miféle hálával kell, hogy lekötelezve érezze magát ezekért. Emiatt tetszett (nekem) az 1779. február 26-i konzisztoriális ülésről a püspöki konzisztórium szavait híven megismételni, amelyek így hangoznak: Mi, a püspöki konzisztórium …9 Az istentisztelet szélesítése iránti vágy és a lelkek üdvözüléséről való kiemelkedő gondoskodás szorgalma arra indította a néhai méltóságos gyaraki gróf Grassalkovich Antal úr, a császári, királyi és apostoli fenség valóságos és belső tanácsosa, a Szent István apostoli király kiváló rendjének nagykeresztes lovagja és a magyar királyi udvari kamara elnöke hátrahagyott özvegyének, méltóságos zétényi Klobusiczky Terézia grófnő jámbor lelkét, hogy a katolikus ügy előmozdításában való többi számos érdemeihez még azt a nem jelentéktelent is hozzátegye, hogy a jogainak alávetett, Pest megyében és ebben a váci egyházmegyében lévő Új-Hartyán birtokon nem csak Istennek házat, méghozzá épületére nézve csínosat emelt, alapjaitól kezdve, hanem már intézkedést tett a lelkek gondozójának szükséges épületek felépítéséről is. A méltóságos kegyúr asszony eme igen üdvös szándékát és buzgóságát, amelyből, miként szilárdan reméljük, nem csekély haszon fog származni Isten egyházának, miként lelkünk hihetetlen vigaszával megértjük, úgy bizonyosan semmi sem képes számunkra nagyobb örömet okozni, mint hogy ezek az igen kegyes és a lelkek hasznával egybekötött ilyetén célokat a lehető leggyorsabban valóra is váltsuk és ami ebből a mi részünk, pontosan véghezvigyük. Tekintettel tehát a sári egyház, amellyel Új-Hartyán birtok eleddig egybe volt kötve, nagy kiterjedésére, a hozzácsatolt leányegyházak számára és távolságára, a lelkeknek nem csak a legnagyobb hasznára, hanem szükségére is – ezt az Új-Hartyán birtokot azon hatalomnál fogva, amellyel rendelkezünk, a sári plébániától (5) kánonjogilag elcsatoljuk és elválasztjuk, sőt plébániává emeljük és rendeljük, hozzá csatolva leányokként Csikos10, Kakucs, Ináncs, Tatár-Szt. György, Hernád, Eörkény és Pótharaszt pusztákat ugyanazon Pest megyében, e váci egyházmegyében. Ami pedig az ezen új plébániába helyezendő tisztségviselő ellátását illeti,

3

azt nem csak e hely elöljáróit meghallgatva, hanem tőlük írott nyilatkozatot véve a következő pontokban határozzuk meg és hagyjuk jóvá: Először. A párbérnek nevezni szokás fizetség11 megváltására az új-hartyáni közösségtől a plébánosnak évente százhúsz, azaz 120 rajnai forint jár majd, amit a helység bírái a plébános bevezetésének napját kezdetül véve pontosan tartoznak megfizetni. Másodszor. Ki kell majd hasítani a plébánosnak őszi vetésre 18 pozsonyi mérő földet, tavaszira 12 mérőt, amelyeket a hartyáni közösség a megszokott három-három szántással felszántani, bevetni, és ha szükséges lesz, trágyázni is, a termést pedig arra alkalmas időben learatni és a plébános által kijelölt helyre szállítani tartoznak majd. Harmadszor. Át kell adni a plébánosnak egy rétet vagy kaszálót, amelyről 12 jól megrakott szekérnyi széna takarítható be, amelyet az említett település fog lekaszálni és a szénát szállítani. 12 császári öl keményfát is szolgáltassanak, amit a közösség a plébánia udvarára köteles szállítani. Negyedszer. A közösség vagy készpénzen vásároljon szőlőt, amely egy egésztelkes, miként nevezik, jobbágyénak megfelelően szélességben 28 sornyira12, hosszúságban pedig körülbelül 100 ölre terjed, és adják a plébánia tulajdonába, vagy ha nincs ilyen szőlő, akkor hasítsanak ki egy ekkora földdarabot és a közösség illő módon telepítse be szőlőtövekkel, amely szőlőt ettől fogva a plébános saját költségén műveltesse. Ötödször. Hasíttassék ki stb. – Ezekhez aztán hozzáadatik még a plébánosnak évente adandó 20 pozsonyi mérő törökbúza, vagy ha esetleg ez nincs, ehelyett ugyanennyi mérő árpa vagy zab. A stólajövedelem stb. – A fent elősorolt leányegyházakban a stólán kívül minden egyes házaspár fizessen 50 dénárt és egy pozsonyi mérő, jól kicsépelt búzát. Mindezeknek a támogatására a fent dicsért méltóságos kegyúr asszony a plébános részére – nem kevésbé jámboran, mint bőkezűen – egy háromezer rajnai forintos alapítványt tett még, a káplán fizetésére pedig ezerkétszáz forintos összeget, amelyek kamatát örökös joggal és azzal a kikötéssel kívánta az új-hartyáni plébánosokhoz csatolni, hogy egy akár világi egyházi, akár szerzetesi káplánt13 kell állandó jelleggel tartaniuk, akinek illő lakhatást kötelesek biztosítani. A méltóságos grófnő asszony e felajánlását és üdvös szándékát mintegy háládatos lelkülettel elfogadjuk és ezen oklevél tanúságával érvényesnek és jogerősnek jelentjük ki, így az ezen javadalomba törvényesen bevezetendő plébánosoknak szigorú kötelességként írjuk elő, hogy legyenek kötelesek a maguk segítségére állandó jelleggel alkalmas káplánt tartani, figyelmeztetve őket az Úrban, hogy ne mulasszák el mindennapi imáikban és a szentmisékben a méltóságos kegyúr asszonyról és leszármazottairól megemlékezni és az átvett javadalmat jámbor lélekkel ápolni. Kelt Vácott, a püspöki városban, (6) konzisztoriális ülésünkről, a fent említett napon és évben. Püspöki konzisztórium (pecsét helye), Grassalkovich Terézia özvegy grófnő (más kezével) (pecsét helye). Az elválasztást ilyen módon végrehajtva és az aláírással – noha nem saját kezűvel, mivel ez a halhatatlanságra méltó kegyúr asszony szemmel láthatóan meg volt fosztva saját kézfejétől, ezért nem tudott írni – a plébános idehelyezésének anyagi körülményeiről szóló pontokat megerősítve, semmi sem volt fontosabb számára, mint hogy a születő (intézményre) úgy a jámborságával, mint ezen Isten, a szent ügy és az ő szolgálói felé nagy lelki haszonnal egybekapcsolt ennyire kiváló tetteivel ráhelyezze az utolsó kézvonást; ezért a kegyúri jog által a méltóságnak megfelelő dolgok végzésére negyedévre 14 az akkori soroksári káplánt, a főtisztelendő Pankl Józsefet választotta ki többek közül, és kinevezéssel felruházta, és hogy az isteni ige hirdetői felé tanúsított tiszteletét, amellyel őket a szent szolgálatért annyira minden időben támogatni méltóztatott, gyöngédségének új jelével megmutassa – a fent említett kinevezettet saját díszes hatlovas hintóján vitette Vácra a Szent Római Egyház kardinálisához, bécsi érsekhez és a váci püspökség kormányzójához, méltóságos Migazzi Kristóf grófhoz saját gyóntatója, Leonides kapucinus rendi atya társaságában, hogy neki a püspök kinevezését15 kieszközölje. Az excellenciás bíboros – aki kocsija véletlen felborulása következtében zúzódásokból fakadó fájdalmaitól akkor betegen feküdt, kevéssel később azonban szerencsésen meggyógyult, akinek a balesetével kapcsolatban maga a méltóságos kegyúr asszony is az ilyen főpap felé illendő jámborsággal együttérzését nyilvánította – az érdemesült kinevezettnek a lelkipásztori kötelesség haszonnal végzendő terheire vonatkozó

4

jogos kéréseire rábólintott, utasítva a főpapi ügyekben helyettesét, lelkiekben és világiakban helynökét, gróf Eszterházy Pál felszentelt püspököt, hogy az újonnan létrehozott új-hartyáni plébániára a kinevezettet a lelkipásztori munka elkezdéséhez szükséges invesztitúráról gondoskodjon. Az új plébánosnak pedig, miután felruházták, hozzátette, hogy a méltóságos kegyúr asszonynak köszönetét fejezi ki az ő balesetével és egészsége megromlásáért nyilvánított együttérzéséért, és őt ezen felül sok szóval üdvözölte. – Ó, mekkora papi dicsőség, aki a tisztelőnek tiszteletet mond! – Mekkora őszinte érzelemmel kinyilvánított jámborság a kegyúr asszony részéről egy ilyen kiváló főpap felé! – Mekkora tisztelet egy ilyen kimagasló főpap részéről a kegyúr asszony felé! Tehát az 1779. évben, április 30-án felruházott plébános az ekkor következő május közeli napjaiban – a Jóisten tudja, hány őt követő plébános élharcosaként, akiknek Morpheus legott zárva tartja a szemét – visszatért Új-Hartyánba, hogy Krisztus nyájának ezen a helyen élő részét pásztori hatalommal vezesse, ahol már ez év március 21-én megkezdte lelki működését, a szent keresztséggel kezdve, miként azt a kereszteltek anyakönyve tanúsítja, és a lelkek gondozásában segítőtársra tett szert már megérkezésével Anzelm atyában, a mariánus provinciához tartozó ferences papban, aki káplánja lett. Meg kell jegyezni, hogy ekkor világi káplánokban akkora hiány volt, hogy nem minden kápláni alapítvánnyal rendelkező plébánosnak jutott intézményüknek alávetett egyházi személy, akiknek a hiányában az egyházmegyék elöljárói vagy helynökeik, illetve széküresedés esetén a káptalani helynökök arra kérték a szerzetesek elöljáróit, (7) hogy a plébánosok ki- vagy megsegítésére adjanak melléjük rendjükből való személyeket, de olyat, aki a nép nyelvét beszéli (ezekből itt három él: magyar, német és szláv). Ezeket a káplánság feladatát magukra vevő személyeket a feletteseik tetszésére hol visszahívták, és helyükre másokat állítottak, hol újra hasonló feladat ellátására bocsátottak ki. Így van az, hogy ha az ilyen itteni káplánok listáját össze szeretnénk állítani, a hosszas kitérőket elkerülendő érdemes feljegyezni az 1779. évtől ebben a sorban egymást követőket, akik 1781-ig így követik egymást: Anzelm atya volt az első mindnyájuk közül, miként feljegyeztük. – Prosper atya. – Lőrinc atya. – Kostyál Sándor atya, mindannyian a ferences rend mariánus tartományából való pap. Miután az új-hartyáni plébánosok patriarchája saját hívei tekintete elé állott, az isteni kegyelemnek köszönhetően sok éven át viselt gondot üdvösségükre, mialatt a falu közepén elhelyezkedő házat lakta – később ez lett az iskola,16 majd pedig a községnek jutott, hogy a jegyzők lakják, mindmáig –, és semmit sem tartott fontosabbnak, mint hogy az alapfokú iskolákat arra a szintre emelje, amely a tisztelendő Főhatóság kívánalmainak leginkább megfelel. Ezért a tanuló ifjúság nevelésében igen jártas Groosz Félixet nevezte ki az iskolák élére, hogy amíg ő a felnőtt híveit az apostol szándéka szerint az evangélium keményebb étkeivel neveli, addig a kicsiknek amaz (Groosz) által olyan tejet mérjen, amelyhez kicsiny koruktól hozzászokva annál alkalmasabban adassanak át az isteni mester nehezebben felfogható tanainak a megértésére. [1781. Felépül a plébánia.] Ilyen, kiváltképpen saját hívei üdvösségére vállalt gondok közepette ragyogott fel szerencsésen az 1781. esztendő, amikor a méltóságos kegyúr asszony a szent ügyek és azok szolgálói irányába megmutatkozó különleges szorgalmát tanúsítandó a plébánosnak is egy részben égetett, részben pedig szilárd téglákból, három igen kényelmes szobával – amelyek közül az első a plébános, a másik a káplán, a harmadik pedig elkülönítve a cselédség használatára szolgált –, konyhával és jó pincével ellátott házat építtetett az alapoktól, a templom falu felé néző, igen tágas telkének a szélén. Ehhez a lovaknak és szarvasmarhának való istállókon túl egy fallal körülvett négyszögletű udvart, ennek szomszédságában egy igen szép, és persze ízléshez alakítható teret17 nem kevésbé csinos, mint gyümölcsöző kerttel, és végül ennek szomszédságában egy cséplő udvarrá alakítandó egész traktust csatoltak. – Az ezekkel kapcsolatban felmerült hiányosságokat a kötelezettségvállalás szerint a híveknek kell pótolniuk, miként a fent idézett és a méltóságos kegyúr asszony által aláírt pontok közül az ötödikben lehet olvasni, amely így hangzik: „Az említett közösség a plébános úr használatára alkalmas és elegendő föld hasítson ki, részint veteményes-, részint cséplőkertnek, és mindkettőt kerítéssel vagy árokkal körülvenni, amiként a plébánia és az iskola, valamint az ezekhez tartozó épületek körül felmerülő hiányokat is pótolni, a telket18 bekeríteni, és a többi effélét is a mindenfelé elterjedt szokásnak megfelelően megtenni a hívek kötelesek.” – Az 1779. február 26-i püspöki tanácsülésről. Senki sem fogja fel, még ha helyesen is mérlegeli, hogy mennyi jóval halmozta el kegyelmes kegyurunk az újhartyáni plébánost. (8) Ám hogy semmit se hagyjak el azokból, amelyek közül akár a kisebbekben is a bőkezű Úrasszony halhatatlan nagylelkűsége csillan fel, mégsem a tetszeni akarás vezet, hanem sokkal inkább az, hogy ugyanezen

5

kegyelmes kegyurunk irányába az elvárásoknak tetsző pártfogolt módjára viselkedjem. Az alábbiakat tisztelettel jegyzem fel: csak azért látták el bőségesen oly sokszor dicsért kegyurunk jóindulatú és oly gazdag kezei, mert azt akarta, hogy az ő új plébánosa azokban se szűkölködjön, amelyeket ő magának akár rövid idő alatt, szorgalmára támaszkodva, adózott vagyonából is össze tudott volna gyűjteni. De az érkező számára a plébániát oly gazdagon ellátta minden, a hétköznapi élethez szükséges dologgal, hogy a kegyelmes Nagyasszony egyenesen csodálatos bőkezűségéből jutott neki borjával bőgő tehén, gabona és tiszta búza, bor, méltó mértékkel szalonna, bab, sőt ráadásul tíz tyúk egy kakassal. De nehogy az Olvasó félreértse, hogy csupán a hasonlók folytatásával diót teszek alá. Mások számára például állítani, hogy ezt az erényt látván azt tiszteljék, hogy hálás lélekkel adózhassunk előtte, amint Martialis 10. epigrammás könyvének 2. verse énekli: „Marmora Messallae findit caprificus, et audax

„Messala márványát az olajfa repeszti, merészen

Dimidios Crispi mulio ridet equos:

a hajcsár Crispus fél lovait neveti,

At chartis nec furta nocent et saecula prosunt,

Ámde a könyvnek nem árt a lopás, az idő is használ,

Solaque non norunt haec monumenta mori.”

és csak e művek nem ismerik ám a halált.” (B.L.)

Tehát az erényre törekvőnek szerfelett vidám dolog lesz, hogyha ezekre hálásan emlékezve gyönyörködik a lélek! Ezért illő, hogy az író kegyelmes kegyurunk sokszor újra végiggondolt egyedülálló nagylelkűségét egy új sorozat itteni leírásával összefoglalja, amelyek az első plébános megérkezésekor az Isten egyházának díszével megvilágosították. Ezeknek sorában látható ma is az az arany és réz ötvözetű, szépen aranyozott szentségmutató. Egy ezüstös színű kehely, mely aranyszálakkal díszített textillel ékes. Hasonlóképpen egy nemesfémből való aranyozott paténa19, egy ezüst füstölő és tömjéntartó. Ezekhez járul még három-három szép miseruha, vászon miseholmi, amelyeket mind az igen dicséretes kegyurunk nagyszerű bőkezűsége adott. Tehát ezek azok, melyek a plébánia és a templom kezdetének hírnökeként, bár csak röviden összefoglalva, mégis az utókornak nem épp ismeretlenül tudtul adunk, és ami egy egész korszakon át nyíltan fog beszélni. Ezt az egészet a könyvelésünkben Őkegyelmességének özvegy Grassalkovich született Klobusiczky Teréziának a javára kell írni, amivel mint sikerrel dicsekedhet ma is az újhartyáni templom és plébánia. Őt, akit életében jobban nem tisztelhettünk, tiszteljük holtában, mivel a püspöki tanács erre vonatkozó üdvös és ékes szavai mélyen szívünkbe vésődtek, amelyekkel, mint apostoli szavakkal, lelkipásztori hatalommal szólva közölte e házzal a tudnivalókat, vagyis amelyeket értékes itt felidézni: „Figyelmeztetjük azokat az Úrban, hogy napi könyörgésekben, a szentmise áldozatban Őkegyelmességéről, kegyúrnőnkről és utódairól emlékezzenek meg, és ne hanyagolják el újra a kegyes lélek emlékezetével megbecsülni a kapott jótéteményeket.” (a tanácsülésről) Így az Atyaistenhez küldve a mi a legalázatosabb könyörgésünket, nem késlekedünk őt azzal fárasztani, hogy az Ő nevéért méltóztassék megadni mindnyájunk jótevőinek az örök életet. Most üdvös, hogy néhány szóval szóljunk azokról az emberekről is, akik bár sokkal alacsonyabb sorsúak, mégis ezen egyházi közösséget illetően az ebben bizonyított buzgóságukért erre méltán érdemesek. (9) akik saját példájukkal bőkezűen díszítik azt, és hogy a római katolikus szent dolgok iránti áhítatukat bizonyítsák, a szent kötelességet magukra veszik. [A Szent Vencel kép] Ezek közül az ékes felsorolásban az első, aki előttünk áll, Tepoldt János, újhartyáni gazda, akinek kegyes költségén készült a Szent Vencel kép, és amint elárulja ennek alsó széle - az 1778. évben, fogadalomból - , a máig Szent Vencelének nevezett mellékoltárra 1779-ben helyezték. Nem kisebb jámborság bizonyítékát körülbelül az előbb említett évben mutatta fel Szartori Leopold és Papier János azzal, hogy míg ez utóbbi a dabasi út mentén, addig az előbbi a temetőnél igen szép keresztet állított a kereszten szenvedő Isten örök dicsőségére. [Srajek György alapítása] Ezekhez társítandó néhai Srajek György, aki a fent említett 1779. évben lelki vigaszáért igen jámbor módon egy énekes gyászmisét kötött le 30 forintért.

6

[A nagy zászló] Ezeket követte Demeter János azzal, hogy a helybéli templom díszéül saját költségén egy nagy zászlót készíttetett, melynek egyik felén a Boldogságos Szűz Mária, a másik oldalán Szent Izidor képe van. Miközben így gyarapodott napról napra az Isten egyháza, maga a plébános azt látván, hogy kívánsága teljesül, a kijelölt 1781. évben az alapjaitól felépült, lakhatásra minden szempontból minősített plébánia épületbe, mint legelső lakója minden sajátjával a szabályoknak megfelelően beköltözött. Itt, miután a kívánsága szerinti illő kényelmet megszerezte, különös gondot fordított arra, hogy káplánja segítségével, közös erővel a lelki gondozás kötelességén fáradozzon: bizony ezt végezték a környező helyeken. Ugyanis a pásztor szorgalmát a lelki gondozás jogos sorában felszították a fíliák. Hogy bővebben táruljon fel az olvasó számára, hogy a sok hely lelki gondozása meddig terjedt, fontos megjegyezni a filiáknak az anyaegyháztól mért távolságát: Kakucs egy, Csikós és Inárcs háromnegyed, Hernád, Pótharaszt és Vacs egy órán belül, Örkény kettő, Tatárszentgyörgy háromórányi távolságra vannak a plébániatemplomtól. Ezekhez tartozik még a hatalmas kiterjedésű tanyavilág, amelybe utazva a plébános, hogy a betegekről, vagy haláleset miatt egyéb támogató gondoskodással az ahhoz tartozó feladatokról gondoskodjon, kétségtelenül több órányi utat, és fentebb megjegyeztük, hogy milyen körülmények között, kellett megtennie. Ezek mégsem jelenthettek akadályt, mert a plébános Krisztusnak ezt az édes igáját szívesen véve magára, lélek szerint a nyáj példaképévé vált, könnyűnek tartva minden terhet, csak hogy a hívek üdvösségét megszerezze, és szárnyaló és készséges lélekkel igyekezett azokat vinni. Mégis, mivel ezek kellő viselésére a szláv nyelvismeret híján maga nem volt elegendő, egy szerzetes pap kápláni segítségével teljesítette azt, amit az ismert okból nem tudott elérni. Az 1782-ben ilyen segítséget kapott, Kostyál Sándor helyére, szintén egy mariánus ferences atyát, Sztachovits Mátyást. A következő évben, 1783. február 28-án a már 1779 óta kinevezett plébánost nyilvánosan beiktatta a soroksári egyházkerület esperese, a későbbi tiszteletbeli váci kanonok és korábbi peregi plébános, néhai Passerni Pál tisztelendő atya. (10) Nem sokkal később új probléma merült fel a plébános számára: az iskolás ifjúság nevelése. Ugyanis Groosz Félix iskolaigazgató, meggondolva magát, állomáshelyét meg szerette volna változtatni. Ezért, miután a hívekkel a tanácsban maga a plébános is egyeztetett, egy másik [igazgató] felvételéről döntöttek, és így a fent említettet Litanai János váltotta fel. Ám hogy az okokra, amelyek miatt néhány tanító ily rövid ideig tartott ki e helyen a hivatalában, és minthogy ezek az író számára is ismeretlenek, nem tér ki, (még ha senki sem fogja a plébános szemére vetni, hogy nem figyelt az iskolás ifjúság nevelésére), segítséget fog jelenteni, hogy ide csatoljuk csak azok jegyzékét, akik Litanai kántort az évek során egészen 1791-ig követik. Őket különféle és az egyéb körülményeknek tulajdonítható okból nem tudjuk időrendbe állítani. Ezek: Grosz Félix újra itt, Palya János, Langkammaer József, Wundsam Ferenc, Podruzsik József. De hogy visszatérjek arra az évre, ahonnan az elbeszélés elkanyarodott, igen fontos beszámolni arról, hogy a fent említett 1789. év úgy nekünk, mint a filiális pusztának, Örkénynek, az egész hátralévő utókorban a legnevezetesebb, azért, mert ez a puszta annyira benépesült, hogy innen veszi kezdetét mint település. Senki se kételkedik abban, aki megtapasztalta Kecskemét környékének Ócsával szemben elterülő hatalmas kiterjedését, a szakadatlan utak végeláthatatlan sorát, hogy milyen hatalmas távolság választja el a jól ismert falut ettől a mezővárostól. Hogy e hiányt a leggondosabban orvosolja, mintegy a származás fényével, úgy a király és a haza iránti buzgóságban igen ünnepelt Őkegyelmessége, gyaraki Grassalkovich Antal herceg, a leghíresebb törzs magasra nőtt ága, e pusztaságba egy állomást teremtett azzal, hogy ennek közepében egy települést hozott létre, és ezt már mint későbbi birtokot is - Örkény néven nevezte. Ami ennek a településnek régi arcát illeti, azt egy hatalmas pusztaság jellemzi. Ugyanis ennek kiterjedésében semmi más, csak egy Szent Vencelnek szentelt kápolnától ékes uradalmi kastély, és a posta épület látható. Később ezt az úton járók hasznára előrelátóan fogadóvá alakították. A magán kápolnát pedig a település gyarapodásával nyilvánossá alakították, de ma is Szent Vencelnek van szentelve, oly nagy, mint egy plébániatemplom, és a hívek szent használatára szolgál.

7

[Tatárszentgyörgy] A következő évben, azaz 1784-ben az anyaegyház újfent egy nem átlagos növekedéssel gyarapodott, filiális birtokának, Tatárszentgyörgynek betelepítése révén. Ugyanis a dicséretes fenséges herceg nemes lelkülete nem csökkent előbb, mint hogy a katolikus egyházat új ivadékkal tegye termékennyé, a számára kedves hazát ismét egy új betelepítéssel a hazafiak rendkívül nagy evilági, mint az örök boldogságnak is növekedésével tette dicsővé. Ezért a vidéken Örkénytől negyed óra járásnál messzebbre lévő, egyetlen egész, különálló és újszerű települést alapított, melyet - a pusztáról kölcsönözve nevét - ezután is Tatárszentgyörgynek fognak nevezni, aminek okát talán az egykori tatár portyák e vidéken igen gyászos korszaka nyújtja. [Kakucs] Már oly sok hívő gazdagította az újhartyáni anyatemplomot, hogy ugyanezen évben ismét egy új hívő közösséggel bővült. Ugyanis a fenséges herceg, hogy saját hazája iránti nagy tetteire feltegye a koronát, e két vidéknek általa történő legfrissebb betelepítéséhez egy harmadikat is hozzátett, (11) amelynek neve Kakucs. Ez az elevezés pedig a kakukk madár kakukkolásának hangját utánzó szó (magyarul kakukk vagy kakucs), amely főleg tavasszal szokta kedvesen felélénkíteni a visszhangzó erdőket, és úgy tűnik, hogy e mindenfelől legnagyobb részt erdők övezte területhez szorosan hozzátartozott. Maga a falu a már régóta ott lévő kastélyon túl, egy kiirtott erdő helyén helyezkedik el. Így két év leforgása alatt három, eredményesen betelepített községgel napról napra növekedett az anyaegyházat tisztelő hívek száma. A plébános vállára nehezedő teher is naponta nőtt, annyira, hogy az oly bőséges lelki aratás reményéhez, ha nem is több munkásnak fáradságával, mégis e munkásoknak határozottan nagyobb fáradságával, minden lelki kenettel kell művelni a számukra oly termékeny mezőket. Elhihetjük, hogy erőfeszítésükre szükség volt. Ugyanis senki sem méri fel, aki e körülményekről valamiféle felületes ismerettel rendelkezik, hogy milyen fáradságot kellett magára vennie a plébánosnak helyettesével együtt ahhoz, hogy hivatalának kötelességtudóan eleget tegyen, figyelembe véve az oly távoli elhelyezkedő fíliákat. Ezért semmiképpen sem csoda, hogy ettől legyengült, mivel, az ő beszámolója szerint, semmi ideje sem volt a testi felüdülésre, miközben betegek tömegével volt körülvéve. Közben emlékeztetünk arra, hogy ez nem ok a panaszkodásra, ami a buzgó papi lelkülettől idegen, ítélje meg az olvasó azt, amit elmondtunk. Ám az előadás történetírói módszere szerint csak az író feladata elbeszélni a körülményeket, amelyek idővel a nagy változásokat okozzák. Mivel az isteni dolgok elvégzésének rendje már az örkényi fíliára tartozik, mivel semelyik másik fílián, csak ebben volt templom, a tatárszentgyörgyiek úgy vasárnap, mint ünnepnap megszervezték a feljutást a szentmise elvégzésére. A plébános a káplánjával felváltva ugyanott végezték az isteni feladatokat. A szentbeszédeket, a hitoktatást három nyelven tartották a népnek, minthogy a szentségeket is ahhoz alkalmazkodva szolgáltatták ki. Az örkényiek ugyanis három nyelven beszéltek (magyarul, németül és szlovákul), a tatárszentgyörgyiek pedig két nyelven, szlovákul és magyarul. Mikor egy haláleset miatt felmerülő egyházi feladatokat végző felszentelt Örkényből odautazott, a kocsma szomszédságában álló házban szállt meg, amelyet a tekintetes úr szállásul kijelölt, később aztán plébániává alakították, amit attól kezdve mindig a plébánosok laktak egészen addig, míg a jelenlegi [plébánia] alapjaiból fel nem épült. Hogy az ifjúság neveléséről is gondoskodjanak, mind a három újólag létrehozott településen illő iskolaépületet húztak fel, és a körülményekhez képest, a minőség javítása érdekében a kántorok, akikre az iskolás ifjúság nevelése hárult, a jegyzői feladatot is ellátták, ami mind máig így van. (12) Ami a misefelszerelést, az örkényi filiális templom teljes berendezését illeti, erről a következő évben végzett kánoni vizitáció20 [jegyzőkönyvében] olvashatunk. A kegyes alapítványokra vonatkozólag bizony az író ezeknek semmi nyomát nem találta, ezekből semmit sem tud feljegyezni. Ez az adományozók szándéka szerint vagy mise felszerelés vagy templomi berendezés gyarapításához járult hozzá, azt az orgonát inkább e templom használja, amit a hartyáni anyaegyház adományozott neki, amint hitelt érdemlően fennmaradt a hagyományozás. De az, hogy melyik évben, nem meghatározható. Amint pedig a megbízható emberek elmondása szerint tény, hogy a később örkényi templomnak adott orgonát a soroksári templomból az újhartyáni kapta, amelyet, miután szerzett magának egy annál nagyobbat a sári egyháztól, átengedte az említett [örkényi] templomnak.

8

[1785, A kánoni vizitáció és a bérmálás] A következő évben, 1785-ben a halhatatlan emlékű tekintetes septemvir, a főtisztelendő úr, nyitraszerdahelyi Szerdahelyi Gábor - a váci főszékesegyház kanonoka és nagyprépostja, őnagyságának, a római Anyaszentegyház bíborosának, a Szent Római Birodalom hercegének, a bécsi érseknek és a váci püspökség örökös adminisztrátorának, Migazzi Kristófnak bírósági és lelkiekben helynöke, Besztercebánya címzetes püspöke, ahol igen jámbor életét ahhoz méltó halállal cserélte fel, és akire az egyházmegye igen kedvesen emlékszik, - az említett év április 30-án a kánoni vizitációt Izsákon megkezdve, hogy csaknem az egész egyházmegyét e hasznos célért átvizsgálja, az év május 6-án az újhartyániaknál is igen kellemes látogatást tett, és amiket az itt összefoglalt, a Szentséges Tridenti Egyetemes Zsinat dekrétumai szabályai szerint meghatározott, e plébániatemplom plébánosa által aláírt kánoni vizitációt prelátusi hatalmával megnyitotta. Ezeket a plébánia levéltárában igen gondosan kell megőrizni, minden pontjában sértetlenül meg kell tartani, úgy, hogy semmi más, egészen a mai napig lezajlott vizitáció nem tette semmissé, és máig hatályos. Kivéve a filiális Örkényt, Tatárszentgyörgyöt is érintő pontjait, amelyek ezeknek az anyaegyháztól történő leválása21 óta nem tartoznak ide. Tehát az említett év két szempontból is főképp említésre méltó: először bizony azért, mert a legutóbbi halhatatlan emlékezetű, igen dicséretes főpap kánoni látogatást végzett, másodszor pedig azért, mert ugyanezen felszentelt püspök a híveknek a bérmálás szentségét szolgáltatta ki. Ezek miatt a több hasonló évnél emlékezetesebb, és megéri a fáradságot, hogy feljegyezzük ezeket, ugyanis eddig első alkalommal jutott ki e plébániának ekkora ékes alkalom, hogy apostoli személy szolgáltatja ki a szentségeit, a híveknek kijutott az, hogy legvágyottabb helyen a legkegyesebben nyerhették el ezeket, és a plébánosnak, hogy az alkalmas időben élhetett ekkora kiváltságokkal. Ez által pedig Sztrahovits Mátyás ferences pap, helyét átengedve ugyanezen kápláni feladatkörben a szintén ferences Prosperus atyának, visszatért a pesti rendházba, ahonnan érkezett. [Groosz Ádám alapítványa] Groosz Ádám egykori újhartyáni takács, végrendeletileg, Faith János és Bajusz Domonkos helybéli bírók révén, a helyi bírósági jegyző, Komjáthi Márton előtt 1786. december 15-én 30 forint összegű jámbor alapítványát (13) leszámlálták és törvényileg helyben bejegyezték, amelynek éves kamatából bármelyik (olvasott) misét az említett adományozó lelki üdvéért az újhartyáni plébános tartozik teljesíteni. (innen más kézírás) Ezt az ilyen módon vezetett háztörténetet eléggé homályos forrásokból, a lehető legnagyobb körültekintéssel összegyűjtötte és az utókorra kedves emlékül hagyta Szeder László tisztelendő úr, a helyi újhartyáni esperes mellé 1816. október 8-tól egészen 1821. május végéig [beosztott] igen szeretett és buzgó munkatársa, aki csaknem mindent, amit leírt, az esperes úr szóbeli beszámolójából merítette, és dicséretes igyekezettel vetette papírra. Leginkább az fájlalandó, hogy ezt így nem tudja tovább folytatni, mert aki folytatja, a nem csekély időbeli távolság miatt, amiben a múlt ismeretéhez és előadásához elérhetne, hasonlóképpen, mert az itt feljegyzett tettekből és tényekből semennyi sem található, a megbízható személyek újbóli beszámolójának híján van, hogy a múltbeli események történetét visszakövethesse. Közben, midőn ezt a rendkívüli körültekintéssel kezdett történetet a továbbiakban is kötelessége vezetnie a második írónak, azzal az óvatossággal emelte kezét a könyv fölé, hogy abba semmi mást, csakis azokat vesse itt papírra, amelyekről biztos ismeretet szerezhetett, és hogy minden egyéni és kétséges vélekedést kihagyjon. Ezért nem a szavak áradó csatáját, hanem az 1786-tól 1821-ig egymást követő 35 év rövid történetét folytatja, egyrészt a plébánosi és a plébánia levéltárában található iratokból, másrészt az egyházi anyakönyvekből, valamint a még élő tanúk megbízható beszámolójából merítve és megerősítve. [A főoltár kiváltsága] Kezdjük talán, ami az írónak pillantását, úgy tűnik, elkerülte, azzal a kiváltsággal, amely e plébániatemplomban a Szent Borbála főoltárt díszíti. Ugyanaz a méltóságos úr, akiről a szöveg igen kedvesen emlékezik meg, az áldott emlékezetű nyitraszerdahelyi Szerdahelyi Gábor, 1783. január 1-jén kiadott hirdetményével, a püspök kifejezett akarata szerint ezt a főoltárt kiváltsággal ruházta fel az ide másoltak szerint. Nyitraszerdahelyi Szerdahelyi Gábor, Besztercebánya felszentelt és Corode választott püspöke, a Boldogságos Szűzről nevezett poroszlói apát, váci kanonok és nagyprépost, de Vaal és Sonnenthurm grófjának, a méltóságos

9

és nagyságos főtisztelendő Migazzi Kristófnak, a megkoronázott mártírok Szentséges Megváltója címzetes papjának, a Római Szent Egyház bíborosának, bécsi érseknek, a Szent Római Birodalom hercegének, a váci püspökség örökös adminisztrátorának, stb. segédpüspöke, helynöke és általános ügyhallgatója, továbbá apostoli főjegyző, császári és királyi őfelsége hétfős bíróságának ülnöke és bírája, stb. (14) A legkiválóbb és legelső nagyságos és főtisztelendő úr, az isteni irgalomból úr, a megkoronázott mártírok Szentséges Megváltójának címzetes bíboros papja, de Vaal és Sonnenthurm grófja, bécsi érsek, a Szent Római Birodalom hercege, a váci püspökség örökös adminisztrátora, a Szent István Rend nagykeresztjének lovagja, a szent császári, császári és apostoli királyi őfelségének titkos tanácsosa tekintélyével, jogainak erejével, csodálatos szavú kijelentésével, szentséges urunk, őfelsége VI. Pius, Krisztus földi helytartója, Isten egyházának boldog kormányzója, az egyetemes egyház pásztora által, a konklávé alkalmával, az újhartyáni plébániatemplomban lévő Szent Borbála szűz és vértanú főoltárát a szent egyházi törvények és pápai rendeletek erejénél fogva örökös kiváltságú oltárnak engedjük, nevezzük és hirdetjük. Kelt Vácott, 1783. január 1-jén. Szerdahelyi Gábor s. k., Vaszlavovics Ferenc helynöki titkár s. k. Így beillesztve a ház és templom történetébe a Szent Borbála oltárnak e kiváltságát, mivel a következő öt év folyamán, azaz 1786-tól 1790-ig sem a plébániai iratokból és eseményekből, sem megbízható tanúk elbeszéléséből semmi említésre méltót nem lehetett előásni, legyen elég az a bejegyzés, hogy Prosper atya e helyen négy év, nyolc hónap és huszonöt napig káplánként tevékenykedett, 1785-től egészen 1789-ig, és őt 1789. december 23-án Gábrieli Tamás követte. [Az örkényi és tatárszentgyörgyi filiák leválása a hartyáni anyaegyházról, 1791] A következő 1791. év számunkra emlékezetes, mert a 1779-ben létrehozott helyi plébánia először öt éven át mint pusztákat, 1783-tól mint a hívek bizonyos létszámával benépesített fíliákat a plébános és segítője igazgatta az anyaegyháztól már említett távolságra lévő helyeket, Örkényt és Tatárszentgyörgyöt. Mivel mindkét fíliában a hívek száma később igen megnőtt, azért, hogy azok lelki nyugalmáról és szükségleteiről gondoskodni lehessen, e fíliák 1791 áprilisában az újhartyáni anyaegyházról, amelyhez 12 éven át kötődtek, leváltak. Saját lelkipásztort kaptak, Halász Vince pálos atyát, aki a helyi káplán jogcímén Örkényben lakott, és ellátta azokat, a lelkipásztori feladatokat és a szentségek kiszolgáltatását egy eddig házi kápolnában végezte, ami aztán nyilvános [kápolna lett], majd a [mai] templom helyén állt. Így született meg az újhartyáni anyaegyház ölén a helyi kápláni hivatal, amit idővel az örkényi plébánia követett, amit először a dicséretre méltó Halász Vince atya, aztán pedig Khau József úr, egyházi férfiú, látott el, egészen 1805-ig, amely év október 1-jén azon okok miatt, amelyeket itt nem hasznos feljegyezni, megüresedett, (15) és egészen 1807. szeptember 20-ig üres volt. Ez időn át a helyi kápláni hivatalról ismét az újhartyáni plébános úr és káplánja gondoskodott, egészen 1807-ig, amikor is a helyi kápláni hivatalt igazi plébániává emelték, ahol az első plébános Gida József főesperes volt, és máig is ő. De elég legyen itt ennyit feljegyezni Örkényről és Tatárszentgyörgyről, a többi saját plébániatörténetükben megtekinthető, és nem alkotják a jelen történetnek részét. A következő évben, 1792-ben Gábrieli Tamás hartyáni segédlelkész urat ugyanabban a feladatkörben Kubinyetz Orbán szalvatoriánus ferences atya követte, a megszüntetett homonnai, most a kecskeméti rendházból, akire a plébánosnak a kakucsi szlovák fília miatt addig nagy szüksége volt, mivel a helyi plébános úr nem beszélt szlovákul, máskülönben az örkényi és tatárszentgyörgyi filiák leválása után, a többi hívővel, míg jó egészségben volt, könnyen boldogult egyedül is. Ami aztán hat teljes év leforgása alatt a plébánián említésre méltó dolgot illeti, hogy mi változott a templomban vagy az esperességben, hogy milyen várt vagy váratlan változások történtek, hogy miként változtak a plébániai földek, amelyek korábban, a szőlők mellett, a temetőtől jobbra, az Örkény felé vivő út és a szőlők között voltak, a régi hagyomány homályosan számol be. Hogy az első plébános is mikor és milyen megfontolásból cserélte el, és hogy azokat, melyek a jelenlegieknél sokkal jobbak voltak, miként veszítette el, örök csendben menjünk el. Ugyanis semmi sem található az iratokhoz csatolva a plébániai telkek és dolgok ezen említésre méltó változásáról, ami méltán érdekelhetné az egész utókort, ezért csak az eseményekre való keserű visszaemlékezés marad az nyomunkba lépő újhartyáni plébánosokra, e földek többsége visszaszerzésének reménye és vigasza

10

nélkül. Csak annyi biztos a kortárs plébános hitelt érdemlő beszámolójából, hogy a földeknek és mezőknek azon területét, amely a szőlők lejtőjén át a temetőtől egészen a plébánia jelenlegi mezejéig, a szőlők és az örkényi út között terül el, sőt azokat a szántókat is, amelyek az örkényi úttól jobbra vannak, egészen a plébániai mezőn található hídig, a plébános úr hét éven túl teljes egészében használta, melyek közül egy nagyobb részt állítólag kaszásrétnek használt, miközben azokat is birtokolta, melyek most a kakucsi határ menti plébániai területek. Most azok a földek a szőlőkkel szemben az örkényi út jobb és bal oldalán tíz helybéli negyedtelkes gazdáé. A következő évben, 1798. május 17-én méltóságos és általunk már sok címével megemlített nyitraszerdahelyi Szerdahelyi Gábor váci nagyprépost úr (akinek címeit a 13. oldalon felsoroltuk) helyben másodszor szolgáltatta ki a bérmálás szentségét 599 hívőnek, (16) amint a bérmáltak jegyzékét a rubrikákba bevezették, a plébánia irattárában megőrizték, e cím alatt: az Úr 1798. évében május 17-én a váci egyházmegyében, a soroksári esperesi kerületben, Újhartyán birtokon, a nagyságos Szerdahelyi által megbérmáltak. Ugyanebben az évben, 1798-ban, amint röviden feljegyezve találom, a plébános úr az újhartyáni templomnak hordozható körmeneti fémlámpásokról, azaz kandeláberekről gondoskodott, (nem világos, hogy melyek és milyen kinézetűek), továbbá sugarakról a főoltár fölé. Hasonlóképpen a Szent Borbála kép fölé egy aranyozott istenszemről, eszközökről (saját pénzből egy aranyszállal kivarrt selyem miseruháról), egy fekete selyem kazuláról és kisebb más felszerelésről. Ezeket szóról szóra a plébános úr, a saját kezével hitelesítette, és itt kellett felidéznünk. [1800. A torony zsindelyezése] Később, az 1800. évben a híres uradalom a saját költségén a templomtornyot felzsindelyeztette és beszíneztette, a templomtető többi részét helyrehozatta és megjavíttatta. Találtam egy ilyen feljegyzést is: hogy a 1800. október 10-i nemesi felkelés alkalmával, miközben a háború már a tízedik éve zajlik a végzetes franciák ellen, állítsanak ki egy teljes felszerelésű lovas katonát a nemesek soraiból, saját költségükön a monori és újhartyáni plébános urak, ennek kiállítására összefogva az irsai plébánossal és az örkényi helyi káplánnal. Emlékezetül hozzáteszem, hogy 1802-ben két kisebb kék zászlót készíttetett fogadalomból Firnikl Ferenc, helybeli telkes gazda, melynek összegét 100 forintban állapították meg. [Teljes búcsú] Ami említésre méltó következik, az kedves a pápai irat, ami évente négy teljes búcsút és az irgalmas Úrban minden bűn bocsánatát engedélyezi az újhartyáni templomot tisztelő híveknek. Az apostoli bréve itt a templomban kifüggesztett eredeti alapján betűről betűre így hangzik: VII. Pius pápa A dolog örök emlékezetére, a hívek vallásosságának növelésére és lelkük üdvösségére az Egyház égi kincseivel, kegyes szeretettel figyelve, a krisztushívőnek, minkét nemből, együtt és egyenként, akik igazán megbánva és megvallva bűneiket és telve a szentségek vételével, a váci egyházmegye újhartyáni plébániatemplomát a szűz és vértanú Szent Borbála ünnepnapját követő vasárnap, és az ordinárius által az év három másik napján, hajnaltól egészen napnyugtáig, ugyanilyen módon, minden egyes évben, áhítatosan meglátogatták, és ott a keresztény fejedelmek közötti egyetértésért, az eretnekségek kiirtásáért, az Anyaszentegyház felmagasztalásáért kegyes könyörgéseiket Isten elé tárták, amely napon ezt így elvégezték, az irgalmas Úrban minden (17) bűnük teljes búcsúját és bűnbocsánatát megadjuk. Ha e teendőkkel bármi ellenkezne. A jelen és jövő időkre szóló örök érvénnyel. Kelt Rómában, a Nagyboldogasszony bazilikában, az Emberhalász gyűrűje alatt, 1803. február 11-én, pápaságunk harmadik évében. Főtisztelendő {B…de Hontius} bíboros (nem olvasható) A jelen apostoli brévét tisztelettel fogadjuk, a jogot, hogy ezt a krisztushívőknek kihirdessék, megadjuk, kijelölve a jelen iratban foglaltaknak végrehajtására a Boldogságos Szűz Mária Angyali üdvözletének ünnepét (Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepét), pünkösdhétfőt, és a Boldogságos Szűz Mária születésének ünnepét (Kisboldogasszony ünnepét). Ellenjegyezve Vácott 1803. március 7-én, Bodonyi Sándor s. k. káptalani helynök. E napokat az újhartyáni plébánosnak kell a hívek számára kihirdetnie.

11

1804 következik. Eddig a kakucsi fíliáról semmi más emlékezetes a háztörténetben nem akadt, csak létrejöttének és betelepítésének korábban feljegyzett éve, de nem lehet tudni, hogy milyen viszonyban volt ez a fília a plébánossal az éves illetékek lerovásának tekintetében. Az egyházi jegyzékben az eddig megőrzött plébániai iratok között találtam egy magyar nyelven megszerkesztett szerződést, amely így hangzik: Mi alább irattak adjuk tudtára mindeneknek, a kiknek illik, hogy a midőn mi az alább subscribált Deputatus Urak által a véget elő szólítattunk volna: hogy Ő Fölsége kegyelmes kívánsága szerént mi a Tisztelendő Uihartyáni Plébános Úrnak, a kihez mi, mint Filialisták tartozunk, aversionális, az az átallyában való fizetésre lépnénk, mellyreis illy fel tétel alat volta képen reá álottunk, tudni illik: Először, Hogy mi az Ágybéli búza helyet ugyantsak átallyába ötven öt kilo?? jo szerű és tisztitott rozst egyszerre fent említett Tisztelendő Uihartyáni Plébános Urunk[na]k esztendőnként magunk alkalmatosságán Plébánia házához által szolgáltattni fogunk. – Másodszor, Az ekkoráig pénzbe fizetni szokot ágybért, és stoláris fizetés helyet ismét álallyában kész pénzben ugyan említett Plébános Urunk[na]k ötven Rhenensis forintokat, id est fl. 50, minden esztendőben fizetni fogunk, melly (18) ki tett ötven forintokban mindenféle úgy nevezett közönséges stoláris fizetésbe bé számitattva legyen, következendő képen mint a Lecticális pénz helyet, mint pedig a stoláris fizetésért ezen ötven forintok általunk fognak fizetődni, és pedig fele Szent György napkor, fele pedig Szent Mihály napkor. Harmadszor: Arrais kötelezzük magunkat, hogy ez után minden esztendőben őszkor, amidőn Tisztelendő Uihartyáni Plébános Urunk télre bé öröltettni szándékozik, bennünket előszólítván, tizenhat zsák alá akár Harasztira, akár Soroksárra szűkséges és elegendő szekereket mind a vitelre, mind pedig a lisztnek vissza hozására ki állítani fogunk. Mellynekis nagyobb el hitelére, és magunknak is nagyobb le köteleződésünkre adtuk ezen Helységünk szokott pecséttyével és Neveink alá írásával meg erősített Contractuális Levelünket. Mellyet mind a két Contrahens fél mind addig meg tartani köteles, míg a házas pároknak vagy szaporodásával vagy ellenbe kifogyásával valamellyik Contrahens félnek szembetűnő és nyílvánvaló kára nem következik. – Kelt Újhartyán 1804, november 29. F: Kutsera János Bíró, Ulitska Mártony Bíró, és a többi kakutsi Esküttek Pantel József, P. H., újhartyáni plébános, s. k. ; Előttem Kaminszkij Péter esperes és egyházmegyei megbízott P. H.; Előttünk a törvényes végrendelet ügyében kiküldött Balla Lajos s. k., P. H.; Pest Vármegyei Alsótábla Rainhard István s. k., P. H.; Molnár János esküdt, kettős gazdatiszt Ezt a kakucsi közösséggel kötött átalányszerződést Legszentebb Királyi Őfelsége 1806. június 20-án kiadott jóságos döntése alapján, 5559. számon kegyesen jóváhagyni méltóztatott. Kelt Vácott 1806. szeptember 5-én. Bodonyi Sándor s. k. káptalani helynök, P. H., Nagy György s. k., szentszéki jegyző. (19) Kétlem, hogy ez a szerződés akár egy évig is megtartotta volna erejét és hatályát, ugyanis a plébánost illetően előre megmondható, hogy ha Kakucs a betelepítés idején semmi növekedést sem mutatott a házak számát illetően annyira, vajon csaknem 100 házaspárt számlál, akiknek legalább jó része méltó a legnagyobbra, legfeljebb 3-4 igen szegény található, akik ne lennének képesek arra, hogy kifizessék az éves lecticalisnak, ágydíjnak nevezett illetéket. És ezért vélhető, hogy ez a szerződés nem volt betartva, ez a fília kétségkívül hűségesen teljesítette az ágybér megfizetését, és a plébánosnak kétszer egy évben, azaz tavasszal és ősszel a soroksári malomba egyszer és másszor is 12-12 pesti mérő gabonát szállított. [A baldachin] Hálátlanság lenne, ha csendben mellőznénk jótevőnknek, Simonyi István úrnak emlékét. Ez az tekintetes, vitézlő és jámbor úr, pesti polgár, azért, mert néhány éven át alsó-hernádi bérlő volt, és az újhartyáni templomot mint anyaegyházát tisztelte, 1805-ben egy új, értékes és ugyanannyira szép baldachinnal ékesítette, és bizony aranyszínű anyagból, aranyszálakkal művészien és ízlésesen kidolgozva. Ez máig megvan, és ennek

12

függelékeit, nehogy a por, nedvesség vagy bármi kár érje a templomban, illő helyen, a plébániaépületben, itatós papírral védve és abba csomagolva kell a szekrényben tárolni. E dicséretreméltó jótevőnek emlékét áldja az utókor, lelkének pedig a Szentek ölén legyen örök nyugodalma. A Sartori alapítványról lásd az1808. év következő lapját. A következő dolog Krisztus 1809. évére esik, amikor is a szalvatoriánus ferences rendtartomány papját, Kubinyetz Orbánt, aki 18 éven át látta el itt a helyi kápláni feladatot, aki korábban vallásos és buzgó munkás volt az Úr szőlőskertjében, ugyanebben a feladatkörben Béress Corsino András tisztelendő úr követte káplánként szeptember 11-én. [Pankl esperesi kinevezése] A következő évben, 1810-ben, méltó észrevételezés, és a tapasztaltak jogos megfontolása szerint, a helyi első plébános úr, Pankl József harmincegy éven át végzett munkájának érdemeit figyelembe véve, feddhetetlen életét és képességeinek elégséges meglétét megvizsgálva, a méltóságos főtisztelendő Kámánházy Mihály László váci püspök úr, miután az egész egyházmegyét újra felosztotta, és tizenhárom esperességet hozott létre (korábban ugyanis kevesebb volt), az említett újhartyáni első plébános urat az alsó-némedi, korábban alsó-soroksárinak nevezett egyházkerület esperesévé nevezte ki, és 1810. április 24-i keltezésű ünnepélyes határozatával, ami a plébánia iratai között megtalálható, mindenki előtt azzá tette. Ezt a hivatalt és feladatot a dicséretre méltó úr hat éven keresztül folyamatosan ellátta. (20) Ugyanebben az évben ebben a templomban három új nagyablakot csináltattak, de mert a templom pénztára nem tudta kifizetni a költségeket, a helyi plébános - már mint kerületi esperes - hozzátett a saját pénzéből bankjegyekben 300 forintot, hogy ezeket kifizessék. [Atyai látogatás] Az 1811-es év beköszöntével a kegyes emlékű váci püspök úr, méltóságos Kámánházy Mihály László az egész egyházmegyéjében atyai látogatást kezdett, és június 11-én érkezett el a várva várt találkozás. Ugyanez alkalommal a bérmálás szentségét szolgáltatta ki e templomban, azt, ami már három alkalommal az itt létrehozott plébánia híveinek kijutott. A legsajnálatosabb, hogy az atyai helyett nem apostoli látogatást tett, mert ha azt tartana, és a hibákat kiigazítja, a hely hasznára a lehető legújabb dolgokat rendelhetné el. Ugyanez év augusztus 29-én az új káplánt, Béress Corsino András tisztelendő urat egy másik frissen szentelt, Villiger János tisztelendő úr váltja. Már korábban említettem, hogy az újhartyáni első plébános hat év esperesség után elhunyt. Ugyanis 1815-ben, figyelembe véve, hogy az egyházmegyénk többi kerülete között e kerület kiterjedése és az eldugott helyek távolsága egymástól itt a legnagyobb, gyakran az utak jelentette teher leküzdhetetlen, főképp telente, tudniillik amikor az áradások veszélyének vannak kitéve, és e kerület lenti vidékeit elzárja a külvilágtól, bizony annyira, hogy a szomszédok közti érintkezés is megszakadhat, és gyakori, hogy életveszélyes körülmények között, a vízben gázolva kell utazni. Az első plébános úr pedig, minthogy annyira előrehaladott korú férfi, aki az évek alatt a lelki gondozásban nagyon megöregedve felettébb eleget küzdött, a járhatatlan utakat már nem tudta viselni. A nagyságos Kámánházy László püspök úr bölcs szándéka szerint történt, hogy Pankl József úrnak megadva az érdemes esperesi címet az azzal járó tisztelettel, ráadásul a vörös övvel együtt, az ő helyére egy korban sokkal fiatalabb, ám erővel és egyházi lelkülettel telt másik férfit neveztek ki az alsónémedi plébános, Kárász Pál tisztelendő úr személyében, aki már korábban e kerület helyettes esperese volt. [A Szartoryak alapítványa] Időrendi sorrendben meg kell említeni az 1808-ban két fivér, a szomori plébános Sartóri - éspedig a Nepomuki szentről nevezett - János és a soroksári postamester, Sartóri Leopold által az elhunyt szüleikért létrehozott Szartory alapítványt. De nehogy, amikor valami a szemünk elé kerül, e történetből hiányolják, méltányosnak vagy jónak veszik, ha itt feljegyezve megtalálod. Tudniillik 1808-ban az igen dicséretes fivérek a helyi plébános kezébe 200 forintot helyeztek el (21) bankjegyekben, hogy annak 5%-os éves kamatából két énekes gyászmisét mondjanak a templomban, egyet elhunyt édesanyjukért, Zilidin Katalinért, május 2-án, a másikat pedig elhunyt édesapjukért, Sartóri Leopoldért, július 19-én. A plébánia irattárában található kéziratos alapító rendelkezés így szól: A Szent és Oszthatatlan Háromság, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

13

Sartóri - Nepomuki – János, aki 1779-től az esztergomi érsekségben és Komárom vármegyében szomori plébános, és Sartóri Leopold, ki a nevezetes Pest vármegyében soroksári postamester, mint fivérek, elhunyt szüleikért, azok megmaradt lelkéért, mindkettejük halála után, örökké kegyes emlékükre és lelkük üdvösségére, alapítványt teszünk, és Újhartyán településen, a nagyszerű Pest vármegyében, ténylegesen leteszünk 200 forintot a helyi főtisztelendő plébános úr gondozásába, hogy most és mindig, 5 százalékért biztos helyen tartsa, azért, hogy évente két énekes gyászmisét celebráljanak az említett újhartyáni település plébániatemplomában, és pedig az elsőt édesapánk, Sartóri Leopold ugyanezen település temetőjébe történő elhelyezésének évfordulóján, július 19-én, és édesanyánk, Sartóri, született Zilidin Katalin esztergomi temetésének évfordulóján, május 2-án. Ennek örök emlékezetére a megerősítést saját kezűleg írtuk, és az általunk használt pecséttel megerősítjük, azt kérve, hogy ezt az alapítványunkat a mindenkori új plébános és utódai ismerjék meg, megértve fogadják el, és teljesítéséről is gondoskodjanak. Kelt Szomor, 1808. november 23. Sartóri – a Nepomukiról nevezett – János, Szomor és fíliái, Gyermely, Tök, Gyarmat és Somodor Plébánosa, s. k., P. H. - Sartóri Leopold, soroksári királyi postamester, s. k., P. H. Jól jegyezd meg! Ezen alapítvány későbbi állapotát lásd lentebb az 1822-es évben. (22) A fentebb érintett 1815. évtől még a legkevesebb nyomát sem találom bármiféle emlékezetes körülménynek, ami e hely plébániatörténetének adatot, anyagot és bizonyítékot szolgáltatna. A keresztelési jegyzékből kitűnik, hogy Villiger János tisztelendő atya helyére 1816 októberétől pótlólag a sári káplánságból Szeder László tisztelendő atyát helyezték ide, Villigert pedig Monorra helyezték át, hogy ugyanezt a feladatkört ellátva az ottani idős plébánosnak, Csollány Józsefnek terhén könnyítsen. Ez a Szeder ugyanaz a személy, akiről lentebb, az 1821. évnél több szót szólunk. [Pankl József, az első újhartyáni plébános halála] Miközben így, elég békésen és sikeresen folynak a dolgok, a megöregedett és a munkától megtört plébános úrnak, mivel életének sora betelt, az isteni Gondviselés a síron túl jobbat és örökkévalót mutatott. Ő ugyanis hetvenévesen, 1820 karácsonyán, a mi Urunk, Jézus Krisztus születésének ünnepén a szokásos szent énekes isteni szolgálatot maga, még egészségesen végezte el, de Aprószentek ünnepén váratlanul halálos betegség fogta el, ideglázba esett, és néhány nap gyengélkedést követően, miután a haldoklók minden szentségével az akkori sári plébános úr, Kelley László, az egész rábízott nép lelki gondozásának épülésére, a lehető legkegyesebben ellátta, 1821. január 4-én visszaadta lelkét Teremtőjének. A köztemetőben temették el, annak is a közepén nyugszik, a márványkereszt alatt, melyet a hálás utókor az ő emlékére emelt. Istenhez ragaszkodó és hűséges ember volt, buzgó pap, rendkívül jószívű, aki habozás nélkül kész minden jóra, szangvineo-flegmatikus természetű, aki nem tartott ki terveiben, és nem volt kész, hogy a lelkében meghatározott célt elérje. Egyébként a maradékból kevéssel megelégedett, magasabb tisztségre sohasem vágyott, elég volt neki, hogy a mai napról gondoskodjon, az események menetét sohasem próbálta befolyásolni. Negyvenkét éven át vezette az újhartyáni és a csatolt fíliák hívő közösségét plébánosként és az alsónémedi kerület espereseként. Tulajdonilag ez állt a végrendeletében: végakaratának végrehajtójául tekintetes Vaszkai és Kiss Kovalóczi Vietórisz János urat, teljhatalmú urául őfelségét gyaraki Grassalkovich herceget nevezte meg. Nem feledkezett meg a plébániáról, melyet vezetett: 100 forintot hagyott rá, és ráadásul alapítványt tett egy érte mondandó énekes gyászmisére, hasonlóképpen egy olvasott misére nőrokonaiért, a két Klastyány Teréziáért, ugyanúgy 100 forintot hagyva hátra. Éltében jeles műkedvelő vadász volt, de nem szerette a zajos hajtást, és kedvelte a juhocskákat is, amelyek gazdaságát gyümölcsözővé tették. Nyugodjék szent békében! (23) Második fejezet, amely a második plébános alatti plébánia- és templomtörténetet tartalmazza [Az újhartyániak második plébánosa, Haulik József] Miután az első plébánost a boldog halhatatlanságnak átadtuk, az újhartyáni plébániát a korábbi káplán, Szeder László tisztelendő úr igazgatta, időlegesen minden joghatósággal kinevezett adminisztrátorként, január 5-től egészen március 25-tel bezárólag. Ugyanis ez év március 26-án ugyanis őfelsége, a mi kegyurunk, hercegünk és urunk, gyaraki Grassalkovich Antal bőkezűségének erejénél fogva [tudtára adta] a jelenlévőknek: Minthogy Pankl József tisztelendő úr halálával az újhartyáni plébánia birtoka jog és tény szerint megüresedett, e plébániára Haulik József tisztelendő urat, akit már korábban, több éven át, a kegyúri jogomnak alávetett birtokon, kápláni minőségben a lelkipásztori munkába

14

állítottam, jelen okirat erejével, az egyházi beiktatás szerint kinevezem és kihirdetem. Kelt Gödöllői kastélyomban, 1821. március 26-án Grassalkovich s. k. P. H. A hartyáni plébános helyére kinevezték, és április 7-én beiktatták Haulik Józsefet, aki 1810. november 11-től pap, először Kecskeméten, majd Palotáson, Mácsán, Soroksáron, most utoljára a vác-alsóvárosi plébánián volt káplánként és káptalani káplánként. Fizikai korát tekintve harmincéves, tizenegy éve és négy hónapja pap, akit újólag neveztek ki a plébániára, és érkezésének napjától teljes joggal vállalta, ez év április 17-től, a nagyhét harmadik napjától teljesen belépett, rögtön megérkezésekor első plébánosi feladataként a nagypénteki közös imádságot vezette, és a húsvét vasárnapi német nyelvű szentbeszédet mondott. Plébánosi feladatát úgy kapta, hogy Isten segítségén kívül senki más munkája, adománya és jótékonysága nem segítette (amiben az első plébános a 8. lapon található bejegyzés szerint bővelkedett). Hogy milyen volt a második plébános megérkezésekor a templomi dolgok, a plébániaépület, az ehhez tartozó telkek állapota, és minden dolognak foglalata, ami e plébániatörténetre csak hatással lehet? Mindezt nem túláradóan, csak néhány szóval, mégis egyenesen, és a lelkiismeretem tisztaságának megfelelően őszintén itt lejegyezve tekintsük végig. [A templomi felszerelés] A templom felszerelését az 1821. május 17-i felügyelő esperes és alsónémedi plébános tartotta átadás alkalmával (24) az idő érintésétől annyira elhasználtnak találták, hogy egyetlen olyan állapotban lévő albán kívül - amilyen állapotban egy albának kell lennie - alig található valami a templomi vászon neműben, ami ne lett volna szakadt. Mit mondhatnék a többi holmiról és tárgyról? Vedd hozzá, hogy a két állandó paphoz képest csak egy papi kalapot, a nagy misekönyveket és a két kicsit, de szétszakadva, tépve, szalag és csaknem kötés híján, vagy csak a misézők legnagyobb aggodalmával és nehezen használhatóan, mindezeket leltárba véve kellett volna találni, amelyeknek bizonyítéka a Különféle feljegyzések az újhartyáni plébánosok használatára című könyvben látható. [A plébániaépület állapota] Mit mondhatnék a plébániai épületekről? Ó, milyen szomorú lesz az idő múlásával a dolgok állapota! Az udvar minden felől nyitott, hogy bárki szabadon bejárhat, a templommal szemben levő kerítés, a nagykapu, a kút leomolva, az istálló karókkal alulról megtámasztva, a falak kettérepedve, a padlás itt is, ott is vékonyabb-vastagabb fa vesszőfonadékkal kipótolva, a tető teljesen leszakadva, a sövény tárva-nyitva, mint minden más szükséges dolgoktól is teljesen megfosztva, és minden belépőt annyira omlással fenyegetett, hogy előbb magát a szénát kellett a mindennapos használatban levő három plébánosi szoba padlóján elhelyezni. És vajon mit mondhatnánk az épület egészéről? Bizony a három, jelenleg plébánosi lakószoba közepes állapotban voltak, azon kivétellel, hogy egyetlen ajtó sem volt zárható az egész épületben, az ablakok és az ajtószárnyak is szétesve, összetörve. A konyhai használatra rendelt helység nyilván egy sincs, a cselédszoba új, aminek ajtaja a konyhából nyílt, ahol most a kemence melletti vakablak található. A konyha szintén inkább börtönnek tűnt, mint úgy ahogy alkalmas kinézetét mutatta, annyira, hogy a cselédszobában az ablakból, a boltozatból és a padlóból hiányzott a tégla, sőt a konyhában bizony közép tájt arasznál nagyobb lyukakat és hiányokat kellett betapasztanom rögtön, miután megérkeztem. A három, jelenleg plébánosi szobában, melyek közül az egyikben, a templom felől esőben állandóan a helyi káplán lakott, összetört, régi és a használatra alkalmatlan kemencék voltak, a rendkívül rossz állapotú deszkázat annyira nyomorúságos külsőt mutatott, hogy ez okból a gödöllői igazgatóságot ezer panaszlevéllel kellett zaklatnom, hogy plébániaszemle céljából Vácról mielőbb lejöjjenek. Olyan volt a pince állapota is, hogy veszélytelenül még egy hordót sem tudtam levinni a lépcsőn, annyira megrágta már az idő. Hogy valami fogalmat alkothass a pihenést és minden mást illetően is: az egész épületben nem találtam egyetlen szeget sem, vagy egy darab lécet vagy bármi használhatót, ami az utód hasznára szolgálna. (25) [A plébániakert állapota] És a rend helyett micsoda borzalom a kertben! A következők sorokban lásd: képzeld magad elé a puszta és üres föld (a teremtés előtti állapot, a káosz) egy darabját, amit semerről sem kerít más, csak egy árok és egy nyomorúságos sánc, egész télen nyitva a jószág előtt, és tárva azok előtt, akik kényük-

15

kedvük szerint nem a plébánia és az első szomszéd között végighúzódó úton akartak az ürgevárashoz, vagy innen a régi főutca felé jönni vagy menni. Képzelj el egy mezőnyi pusztaságot, amit az évek során nem műveltek, és csak tövises bozót, bogáncs és csalán burjánzott rajta, ami sehol sem egyenletes, a korábbi részén halmok, a későbbin mélyedések alakultak. E tájék bár teli volt egyrészt erdei, másrészt néhány gyümölcsfával, mégis legnagyobb részt akácfák, azaz megszámlálhatatlan akáchajtás és akáctönk, itt is ott is kivágott akácok borítják. De ha a kert közepét elfoglaló végtelen tulipánok sokaságát, amelyek évről évre művelés és minden rend nélkül, a fű és csalán között mezei virág módjára szaporodtak el, semmi, de semmi sem volt, amiből gyanítható lett volna, hogy ez egy viruló kert. Első pillantásra megbizonyosodtam, hogy sohasem termett annyit, amennyi egyetlen konyhának is elegendő lett volna. [A szérű állapota] A cséplőhely alkalmas útként szolgált azok számára, akik az ürgeváras felől Kakucs irányába, vagy onnan Hartyán felé gyalogolván nem akartak kerülőt tenni a plébánia épület mellett. Bent, a szérű területén, az új nagykapu felől állt egy akolnak nevezett nyomorúságos valami, átlós vonalban alig tíz lépés hosszú, saját kerítésével egybeépítve. Ez néhány gerenda kivételével föld volt, sem alakja, sem látványa nem mutatta juhakolnak. A falai ugyanis már mindenfelől beomlottak, az alja és padlása összeróva, mindenfelől fakarókkal és cölöpökkel alátámasztva, nehogy szétessen, az egész teteje össze volt tákolva, és ezért esős időszakban, még három nappal az eső után is mindenütt annyira beázott, hogy az juhakol alatt ludak és kacsák szoktak úszkálni. Ráadásul egyetlen újhartyáni munkás sem volt rávehető arra, hogy oda bemenjen – úgy tartottak attól, hogy leomlik – és bár kétszeres fizetséget ígértem, senki sem vállalta magára, hogy az aklot úgy, ahogy helyrehozza. [A szőlőskert állapota] De a plébánia szőlőjét sem találtam jobb állapotban: ez az első plébános működésének kezdetétől megvolt, de kétségtelen, hogy sose művelték, mert annak közepén 1820-ban cékla és tök termett. (26) Abban a tőkék néhány, 10-20 lépés hosszú sorban, egymástól távol álltak, az egész pusztaságot igyekeztek befutni, különben, az egész falu és az esküdtek elmondása szerint, ezt a szőlőt teljes egészében annyira elhanyagolták, hogy 1821 februárjában a hallott elbeszélés szerint, az új plébános odahelyezésének közeledtével a hó alatt kellett felásni, és annyira, amennyire megtisztítani a kertet. Ebből könnyen kitalálhatjuk, hogy az első plébánosnak miként nem volt haszna, gyümölcse ebből, mivel semmit se akart ennek feljavítására áldozni, ezért az utódjának is, aki az egész szőlőben sem 2000 tőkét nem talált, sem megművelt kertet, több éven át költenie kellett a feljavítására, mielőtt a szőlőbe fektetett összegnek a tizedét beszedhette. Eligazítást kaptam az tiszteletreméltó vicekáptalani, az akkori általános káptalani helynöktől, hogy rövidesen bejárva a szőlőskertet, amiről a közbeszédből úgy tudták, hogy kipusztult, becsültessem azt fel, és az elődöm által hátrahagyott összegekből fordítsak annak feljavítási költségeire. Mégis az ugyanebben az időben tevékenykedő kakucsi kasznárnak mint a Pankl József végrendeleti gondnokának, a tekintetes úr küldöttjének rábeszélése, a végrehajtó Kontsér János és első káplánom, Szeder László révén meggyőzött, hogy az elhunyt különben is számos adóssággal terhelt vagyontömegét önszántamból ne gyengítsem, és ezért, még nem ismerve a plébánia terheit, minden, az elődöm vagyontömegére vonatkozó szándékomtól elálltam. Ezt meggondolatlanul tettem, és amit tettem, azt sohasem fájlalhatom eléggé. Az utánam következő idők és az utódaim törvényesítéséért jegyezzük fel azt is, hogy mivel a plébánia szőlőjét egy teljes jobbágyhely mérete szerint szabták ki, szomszédjai – a szőlőskert alsó részével szemben Schente Antal, a falura néző felső traktusával szemben Mészáros Lőrinc. És mert én a számomra 1821. május 17-én kijelölt szőlőt úgy találtam, hogy a Mészáros Lőrinc felöli részből, a szőlőt kettéválasztó úttól egészen a szőlő kerítéséig nyúló részen vagy az első plébános foglalt el négy sort Mészáros Lőrinc szőlőjéből, vagy pedig az első plébános által teljesen elhanyagolt plébániai szőlőt azon a részen, amelyik a szőlőt kettészelő középső úttól a kocsiút felé húzódik, Mészáros Lőrinc elődei túlbuzgó és rajongó szőlőművesekként négy sorral csökkentették, és azokat maguknak kisajátították. Elég annyi, hogy a plébánia szőlője úgy állt, elfelejtve, hogy a kocsiút felől a közepéig 28 sor, onnan pedig egészen a szőlő kerítéséig 32 sor volt, amire a környék összes szőlőjében nincs példa. De nem csoda, sőt inkább csodálatos, hogy bármi - ily elhanyagolás mellett - ebből a plébániai szőlőből egyáltalán meg tudott maradni.

16

(27) [A szántóföldek állapota] Végül hogy a telkekről és szántóföldekről az igazat elmondjam: ezek a három nyomás helyett ki lettek irtva, mert az első plébános úgy művelte, hogy azok közül mindegyiket minden egyes évben teljesen bevetette, és ugarként semmit sem hagyott. Így egyiket sem fordították talajjavításra, mert a kimerített földek termőerejének megújítását biztosító trágya - szemben a helyi és más településeken található olcsó kézi erővel – hiányzott, és a szántóföldeket hagyta annyira kimerülni, hogy 1821-ben, amikor az első plébános utoljára végezte az őszi aratást, egy szem gabona négy szemet sem termett. Ráadásul a kakucsi határban lévő plébániai földek – nem túlzok – ötödrészét minden felé úgy benőtték a szilva- és kökényhajtások és gyökerek, hogy azokat ekével máig nem tudták kiirtani, sohasem tudtak megállás nélkül szántani, és megérkezésemmel az egész közösség egy fél napon át kellett, hogy ezek kiirtásával foglalatoskodjon. [A szántóföld és a mező egy részének elidegenítése] Ezen kívül van egy s más föld a plébániai mező egy részéből, amely nem jó kaszálónak, és amely az örkényi út mentén a plébániai mező mellett fekszik, kiirtva. E mezőből a hídon túli részt elidegenítetve találtam, azért, mert az első plébános a földnek ezt a körbeárkolt, és egy körülbelül nyolc gabonakeresztet22 termő részét, minden kötelezvény nélkül, kénye-kedve szerint, mint a mező egy részét is, amely kevesebb, mint két szekér szénát terem, átengedte a helyi iskolaigazgatónak, de úgy, hogy a közösségnek kell megművelni. Ráadásul egy káposztáskertet is olyan állapotban találtam, hogy annak szélességéből az egyik szomszéd egy, a másik szomszéd egy másik lábnyit magának kisajátított. Minthogy ezek a körülményekre vonatkozó tények, amelyeket a plébániára érkezve megtapasztaltam, első gondom arra fordítottam, hogy az új templomi felszerelésről gondoskodjam, a régit rendbe hozassam. A gyászmisekönyv új, hasonlóképp két új zsolozsmáskönyvet két másik misekönyvvel együtt beköttettem, a fő oltárra való négyszögletes terítőről és a többi efféléről a templom pénztárából gondoskodtam, és Vácra utaztomban odavittem. Aztán, hogy újra elevenen előadtuk a felséges úrnak a plébániaépület romos állapotát, ami saját erőmből telt, először a szőlőtelepítésre és –művelésre fordítottam gondot, amit készpénzből fizettem, a szőlőhegyen, gyökeres tőkékkel egy részen beültettettem. Aztán magamat egészen a kertnek szenteltem, csak hogy felújítsam, és az érkezésem utáni második héten a kivágott fák helyén ottmaradt tönköket, melyek már-már kisarjadtak, az egész község erejét igénybe véve gyökerestől kiásattam és kiirtattam, az erdei fát és néhány vörös szilvafát, amelyek olyan sűrűn és rendetlenül álltak, mint az erdőben, gyökerestül kivágattam, számtalan bodzát és ennél is több akácot kiirtattam, hogy a növényzet helyett a levegő szabadon járhasson. (28) E nagyon kemény munkában a sarjadó növényzet és a mezei munkák nagysága miatt a végéhez közeledve már nem tudtam oly gyorsan boldogulni, és addig sem írtam, minden erőmmel az ültetésre figyeltem, amelyekben egész éven át bővelkedtem. Ugyanis nem tudtak meggyőzni arról, hogy ez a talaj, amely a leggyengébb minőségű, nem tisztult meg, és pusztán szorgalmas kézi munkával nem lehet alkalmassá tenni arra, hogy mindenféle növényt teremjen. E foglalatoskodásban, őszintén bevallom, a rendkívül segítő kezeken túl megelőzött engem Szeder László káplán úr. Eközben 1821 májusa a vége felé közeledett, és Szeder László káplán urat, aki a helyi káplán és adminisztrátori minőségben négy évet és hét hónapot töltött el, a hatvani tisztelendő főhatóság ugyanezen feladat betöltésére május 22-én elhelyezte, és ezért június 1-jén távozott, maga után hálás emléket hagyva. Ugyanezen hivatalba követte őt Schutek János úr, akit a félegyházi káplánságból helyeztek ide. Hadd emlékezzek itt meg néhány szóval a fent említett Szeder Lászlóról, nem mintha az ő dicséretét szeretném hirdetni, hiszen neki nincs szüksége az én dicséretemre, hanem azért, hogy ne merüljön az igazság a feledés homályába. Nem én, hanem a nyomai bőven beszélnek róla: mert a legpontosabban vezetett minden plébániai jegyzéket, mert utána járt a filiák szerte rejtőző vegyes házasságoknak, fáradhatatlan gonddal írta a jegyzőkönyveket, és ezt a [plébánia történetet] buzgón vezette és évről évre folytatta, mert a templompénztár könyvelését magára vállalta, és a pénztár bevételét 262 forintról közel 800 forintra növelte. Mert az újhartyáni templom és a plébániai historia domusát legelőször ő kezdte ékíteni, ez által, hogy amire annyi éven át vágytunk, az utókornak kedves szolgálatot magára vette, és, ami miatt mindenki igen kedvesen emlékezik rá, összeállította. Mert már az első plébános alatt erejét és állását túlságosan is a plébánia kertjének helyreállítására vagy inkább rendezésére fordította, jóllehet igen kedves tervének teljesítésében járatlan volt. Mert az első plébános halála után e plébániát ő maga igazgatta három hónapon át. Engem pedig, aki itt jövevény voltam, sok dologban segített. Mindezek olyan jelentősek, hogy nem mehetünk el némán mellettük. Bizony, míg akár e könyvnek nyoma marad, akár ide belépve a plébániaépület

17

homlokzati ablakai előtti fák, az ő keze ültette öt akácfa hajtja zöld leveleit, az ő kedves emléke Újhartyánban nem múlik el. Majd június 15-én egy istenhívő újhartyáni gazda, Lauter Lénárd, aki több évig volt bíró, (29) [Az új lámpák] most tanácstag - ugyanő volt az, aki 1815-ben egy, az istenszolgálathoz illő ünnepi albáról gondoskodott 50 forint értékben, övvel és vállkendővel együtt, amit tényleg ünnepnapokon használni is szoktak , most, hogy az Isten házának díszét növelje, egy lüszternek nevezett elegáns lámpát készíttetett, amely a templom közepén függ, és közepe üvegből készült, azzal a peremmel együtt, amelyen lóg, 80 forintért nekünk tényleg kifizette, és azt ígérte, hogy még életében Isten dicsőségére a felajánlottnál nagyobbakat fog készíttetni. Közben elérkezett a fűkaszálás ideje, ami a hartyáni plébánosoknak sohasem lehetett elég fontos, mert ügyeltek arra, akár garasként adva a forintokat is azért, hogy mennyiségre és minőségre is igen sok állatuknak szénát adhassanak. Itt az alkalmas helyen kell megjegyeznünk: az újhartyáni plébános bármilyen mezei munkát, ami a plébánia híveinek kötelessége volt, szándékozott megkezdeni, arra mindig a hét második napját, azaz a hétfőt jelölte ki, azért, mert a hívek az egész hét folyamán a távol eső környékbeli tanyákon szétszórva, otthonuktól távol szoktak lenni, és a plébániai munkákra a hét folyamán sose tudnak testületileg összejönni. De amikor vasárnaponként a szentmisére hazatérnek, a helyi bíró közvetítésével, a plébános szándékról már korábban értesülve, vasárnap oda rendelik őket, hogy másnap álljanak készen a plébániai munkára, és akkor bármi erejük is van, nyílván valamiféle helyes versengéssel nekifognak a számukra kijelölt munkának, és bizony olyannyira, hogy a munkájukat mindig nagyon hamar, néhány órán belül be szokták fejezni. Az adott év kisbírója minden, akár a legkisebb, plébánosnak kijáró szállítási, akár kétkezi munkánál jelen van, a plébános szándékának megfelelően irányítja, felügyeli, és egész a végéig nyomon követi, és sohasem hagyja el, hogy jelentést tegyen a plébánosnak a munka végeztével annak minőségéről. E módon zajlott az ez évi kaszálás is: június 25-én ötvenöt kaszás az én felügyeletem, a közösség törvényhozójának és az erdőkerülőnek ellenőrző irányítása alatt, a plébánia meglehetősen széles kaszálóját, délelőtt két óra alatt szakszerűen lekaszálta, akiknek a plébános a már lassan kivesző szokás szerint nagynyugtakor áldomás néven bort szokott kiutalni úgy, hogy a pincemester következetességével és a plébános nagylelkűségével, egyenként kevesebb mint egy iccét, a törvénybírót más vezetőkkel együtt a többiek előtt megkülönböztetve. Később a szénagyűjtést majd későbbi alkalmas időben a hartyáni közösség úgy szokta méltán elvégezni, hogy másnap, vagy jókor reggel a bíró a törvénybíróval együtt annyi részre szokta felosztani az egész rétet, ahány szénagyűjtőt előző nap odarendelt, akik közül egyesek családtagjaikkal gyűjtik össze a kiszabott mennyiséget, és legfeljebb két óra alatt az összes szénát (30) kepébe rakják. A plébánosnak ezt a gyűjtést kell a leginkább szemmel tartania, és saját emberei útján is felügyelnie. [Az aratás] Alig van vége a kaszálásnak, már kezdődik az aratás. Ugyanezen a módon, amellyel a kaszálást lebonyolítják, végzik az aratást is, kivéve, hogy ilyenkor nem szoktak áldomást adni. A hartyáni hívek aratnak le mindent a plébánosnak, amije csak van, akár az őszi gabonából, akár a tavasziból a vetés illetékessége szerint (úgy értem, hogy azon vetés kivételével, amelyiket a plébános a mezőn vetett, és saját szorgalmából kell leadatnia) a két nyomáson, sőt azon a szántón is aratnak, ami a plébánia mezején van, ha itt minden vagy egyegy évben be volt vetve ilyen vagy olyan fajta gabonával. Aztán az alkalmas időben, mielőtt a gazdák egyike akár egy markot magának szállított volna, lezajlik a szénahordás és a terményszállítás, a közösség minden erejét egyszerre lekötve annak, hogy a plébánosnak szállítsanak. Ez bizony a bíró megkülönböztetett felügyelete, a törvénybíró és a többiek irányítása alatt, akiket a bíró ide bőségesen ki szokott rendelni, úgy zajlik, hogy egy nap alatt az egész évre való mindenféle terményt az újhartyáni plébános szeme láttára, a saját szérűjére behordják, – és a hartyáni híveknek becsületére legyen mondva – széltében-hosszában az egész egyházmegyében alig vagy egyáltalán nem találsz ilyen helyet. [Az újhartyáni plébánost járási jegyzőnek nevezik ki] Miközben a lelkiekben semmi hiányt nem szenvedve, az anyagiakban bővelkedve, és erőnkhöz mérten egyformán gondoskodva mindkettőről, a kebelbeli esperes úrnak a következő tartalmú leiratát kaptam kézhez, mit sem sejtve, mely eredetiben a plébánia irattárában megtekinthető.

18

Főtisztelendő Plébános Uram! Barátom és Krisztusban szívből szeretett testvérem! Miután Kelley László, aki eddig sári plébános volt, egészségi állapotának megromlása miatt az eddig betöltött jegyzői feladatáról lemondott, és azt teherként az elmúlt napokban írásos formában kezembe tette, azért, hogy a kerület ne maradjon jegyző nélkül, és hogy nekem számos elfoglaltságomban segítségem legyen, megfontolva a hasonló feladatra keresett képességek tekintetében az ugyanebben az egyházkerületben kitűnő igen jeles személyeket, az elődjével, sőt többekkel és a megkeresett esperességgel egyetértve felruházom a járási jegyző tisztségével. Ezért én, mint illetékes, a tanács kegyes engedélye, a jogszerű jegyzői kinevezés joga alapján jelen okirattal az alsónémedi egyházkerület jegyzőjévé választom és kinevezem, ígérve, hogy gondoskodni fogok úgy a kerületi papság, mint a tiszteletreméltó tanács előtti megismertetéséről és mint olyan elfogadásáról. (31) A továbbiakban buzgó testvéri és baráti szeretettel emlékezve, Alsó Némedi, 1821. szeptember 20., szüntelenül Krisztusban legalázatosabb testvére és szolgája, Kárász Pál, alsónémedi plébános és esperes, s. k. [A plébános beiktatása] Alig iktattam a plébánia irattárában az esperes úr leiratát, megérkezett az örkényi postamester, nemes Sántha Gábor, most pappá szentelt fiával, Ferenccel együtt, azzal az igen udvarias megkereséssel, hogy említett fiának, aki teológiai tanulmányait Vácon végezte, dicsérettel fejezte be, és akit frissen szenteltek pappá, engedjem meg, minthogy az örkényi birtokon nincs templom, hogy az én templomomban tarthassa meg újmiséjét. Ezt az alkalmat mint híveim lelki vigaszát nagyon támogattam, ugyanis tüstént boldogan tekintettem arra, de hogy e nap ünnepi fényét lehetőség szerint emeljem, úgy rendelkeztem, hogy ugyanezen a napon legyen az én beiktatásom is. És később az újmisén és a beiktatáson érdekelt tiszteletreméltó személyek meghívása miatt, a kettős ünnepség lebonyolítására szeptember 30-át tűztük ki, úgy, hogy egyik szülő se verje magát költségekbe, hogy azt az Isten és emberek számára is boldog napot egyesült erővel ünnepelhessük. És valóban: már e hó 29-én több rendkívül tiszteletreméltó vendég társaságában Bártfay Márton főtisztelendő úr, a váci szeminárium vezető tanára, stb. mint másnapi beiktató és kézvezető, várva várt tiszteletét tette. Őt a mindenhonnan érkező nagyságok sokasága követte, akiket faluszerte családoknál, vendégszállásokon kellett elhelyeznünk. Hat ágyúlövés, harangzúgás és Pestről hozott zenészek koncertje adta meg a jelet az ünnepség kezdetére. Először a plébános beiktatása zajlott le az alábbi rend szerint: miután az Isten segítségét kérve Veni Sancte-t énekeltünk, az asszisztencia bevonulásával a beiktatást végző főtisztelendő úr elfoglalta az evangélium oldalon, illőn előkészített helyét, vele szemben pedig a beiktatandó a lecke oldalon. A szentélyben előkészített helyen az asztalkák előtt mindkettő megállt, és a főtisztelendő úr a vele született szókinccsel és szónokra jellemző ékesszólással, magyar nyelven, emlékezetből kifejtette az egyházi szabályokat a plébánosok beiktatásának és bevezetésének rendjéről, hogy ők az akol kapuján át lépnek be, hogy híveikért kell élniük, és hogy milyen plébánosi kötelességek és jogok vonatkoznak rájuk. Aztán igen kedvesen, a jelen helyzetre történő átvezetés után Kutsera András, a váci főiskola teológiatanára felolvasta a helynöki beiktatást, aztán bőséges értekezésében érintette a hívek (32) lelkipásztoruk iránti, és annak a hívek iránti kötelességeit, és a kezembe adva az evangéliumos könyvet és az egyház kulcsait, a mindenki lelkét megindító szentbeszédében megemlítette a tíz év alatt az egyházmegye távoli részein végzett szolgálatomat, és miután engem az újhartyáni plébánosi, egyszersmind pedig az alsónémedi kerület jegyzői tisztségébe beiktatott, oly erővel zárta beszédét, hogy mindenki lelkében a leghálásabb emléket hagyta maga után. Erre az újonnan beiktatott alig mert válaszolni, de a körülmények elkerülhetetlen szükségétől kényszerítve a következőket mondta: E’ Kelletett még az én Erántam viseltetőleg mélyebb tiszteletemnek végképen való leköteleztetésére Főtiszt[elendő] Káptalan béli Úr, a’ vátzi Nevendék Papságnak érdemes Fő Igazgatója, az Isteni Tudománynak Doctora és Tanítója, a’ pesti Királyi Universzitásnak egyik érdemes Tudós Tagja, a Te[kin]t[e]tes vátzi Sz[ent]Széknek – valamint Te[kin]t[e]tes Neográd Vármegyénekis Tábla Bírája etc, nékem különös kegyességű Nagy Uram és Előljáróm! – ’s ez volt egyszersmind még hátra a’ Te erántam – s érdemetlen személyem eránt való régi szeretetednekis tökélletes kinyilvánságosítására, hogy engemet pásztori hivatalomba nyilván való képen bé iktass, - engemet, kit az imádandó Isteni Gondviselés e’ jó Híveknek Papjává, - ’s e’ választott Nyájnak Számadó Pásztorává rendelt. – Fő Tiszt[elendő] Úr! Hartyáni Plébánosnak választván engemet a’ Gondviselés, érzem mélyen lelkem’ belsejébe, mint sokasította meg raitam törékeny edényén a’ Mindenható az Ő Irgalmasságát! – Imádom szívem’

19

meg aláztatásával az ő sz[en]t Nevét és rendelését, - és az ő láthatatlanúl Kórmányozó hatalmas fő Keze alat meg haitom fejemet, mondván: légyen Uram a’ Te akaratod! – Hallottam Kötelességimet, és örvendezett az én lelkem bennek. – Ezeknek bé’töltésére jó akaratomat láttya az Isten, - tehetségemet ő tőle vettem, - mindent, a’mi jó lehetne bennem, nékie köszönöm, - ez Oltári szolgálattyárais ő hívott és határozott el engem, - életemet és lelkemet a’ Hívek jövendő boldogúlásoknak eszközlésére szenteltem, - erőmet-iparkodásaimat eddig sem kíméltem, - mert erre még ekkor, midőn szerentsém volt tanítványodnak lennem, Te magad úgy szoktattál úgy tanítottál engem; - most pedig hivatalom bé tellyesítéséhez képest való törekedésimre áldást és segítséget onnan felülrül az Egekbül várok, és így reménylem, meg felelek a bennem helyheztett várakozásnak, meg felelek hivatalomnak; - sött ha még ennél többreis tartozom, - láttya az Isten, és lelkemet kötöm reá, hogy életemet is fel áldozom, sött nyereségnek tartom, ha ezt mások’ boldogúlásokért el vesztem, mert jól tudom, ez az én földi rendeltetésem, ez itt az én tzélom. – Most a’ kezembe adott Templom’ kultsait, - és a’ világ’józan megvilágosodásának – a Krisztus’ Evangyéliomának könyvét, (33) mint törvényes választásomnak – küldetésemnek, és plébánosi jussaimnak annyi bizonyos jelenségeit Tőled elfogadom, mertis engem illetnek már ezek, - és rövidség okáért tsak azt mondom: múllyon el előre az a’ Nap a’ többi napok sorábúl, mellybe vagy e’ kultsokkal, - mint egyházi Jussaimnak jeleivel, - vagy e’ könyvvel, mint tanítói kötelességem felséges eszközével vissza élnék!!! – Óh Isten, aki erős vagy az erőtlenekbenis, és gyakran eszközül a’ gyarlókat választod választod, hogy az erősöket meg szégyenítsd, - agy feltételemre - aggy munkámra áldást a’ magos Egekbül! Titeket pediglen Uihartyáni – Kakutsi - Alsó és Felső Inartsi – Csíkosi – Pótharaszti – Vatyai – F. A. Hernádi jó Híveim a’ szeretetbül és illendő tiszteletbül, mellyel minnyátok eránt viseltetek, név szerént szólítlak itt meg most minnyátokat, mert minnyájan a’ Krisztusban enyimek, hozzám tartozandók, kik[ne]k lelkeikért én valaha számolni fogok, - és hogy Szent Pál[l]al szóllyak: minnyájan örömem – ditsőségem – vígasztalásom – koronám – reménységem és mindenem vagytok! Szelídséggel vegyétek fel tiis, és reitsétek szívetekbe azt, a’mit egymás eránt tartozó kötelességeinkrül hallottatok, és a’ melly nélkül a’ költsönös szeretet és békesség fel nem ál[l]hat – nem ál[l]hat köztünk, többet és jobbat én sem mondok, de nemis mondhatnék: sött ha angyal lenneis az égbül, aki mást hirdetne néktek, ne higgyetek néki. – Óh bizonnyára az én lelkem – az én tehetségem – sött az én életemis egészben a’ tiétek! – Vegyétek ezen Világ’ hallatára tett nyilvánságos vallástételemet azon pásztori szeretetemnek jeléül, mellyel közületek mindenikéhez – az elsőtől fogvást utolsóig minden mentség, vagy személy válogatás nélkül holtomig viseltetek, - tapasztalni fogjátok, hogy kitsinynek és nagynak - böltsnek és tudatlannak – gazdagnak és szegénynek – árváknak és özvegyek[ne]k – szomorodottak[na]k és kesergők[ne]k – betegek[ne]k és egessegesek[ne]k – úton járók[na]k és ügyefogyottak[na]k tátva lesz mindenkor az én ajtóm, valamint szívemis segítségetekre és vigasztalástokra nyitva lészen; enyhítsétek – könnyebbítsétek – és édesítsétek meg tsak az én pásztori hivatalomnak terhét tiis az által, hogy jó akaratotokat – viszont szereteteteket – bizodalmatokat, és, a hol kell, a’ jóban való engedelmességteket szívem’ örömére meg ne tagadjátok tőlem, - tőlem, szerelmesim! a’ki Jánosnak Urunk kedvelt tanítványának példájára bizonnyal abba fogom ennek utána legnagyobb örömömet és gyönyörűségemet találni e világon, ha azt tapasztalom, hogy Ti minnyájan jók – minnyájan Isten és felebarát szeretők – igazságossak – jó szívüek – jámborok – szent és tökélletes életű keresztények vagytok – megadván a’mi az Istené az Istennek – a’mi a Tsászáré a’ Tsászárnak – és mindeneknek a’mi kié. – Nemis mondok többet, hanem: divitias et pauperatem ne dederis mihi, Domine! ... Én mint törvényessen ki nevezett – küldetett – és jelenlétetekben ki (34) hivatalomba nyilvánvalóképen bé iktatott Lelki Pásztorotok Plébánostok – Barátotok – és az Istennél közbenjárótok lévén, a’ki a ti szükségeiteket a ti kivánságaitokat a ti imádságaitokat itt az Oltárnál naponként a Mindenhatónak Trónussa eleibe terjesztem, - és nevezetesen minden vasárnap és Ünnepnapon a’ Szent Misét egyedül ti érettetek – a ti szükségeitekért szolgálom, valamint azt szolgálni és feláldozni úgy mint Plébánostok tartozom, arra kérlek, és eröltettlek szívem telyes tehetségébül itt minnyájatokat, ne feledkezzetek, óh ne feledkezzetek meg néha néha tiis imádságaitokba rólam, rólam Szerelmesim, a’ki érettetek az Istennek szolgálni meg nem szünök. - - Végre, mert Sz[ent] Pálnál jobbat mondani nem tudok, (Philipp. 4.) Szerelmes és kivánatos Atyámfiai, én örömem és én koronám! maradjatok az Úrban Szerelmesim! az Istennek békessége,

20

melly felül halad minden értelmet, oltalmazza meg minden gonosztul a ti szíveteket és elméteket, … és valamik igazak, valamik szemérmessek, - valamik igazság szerént valók – valamik szentek – valamik szeretetre méltók – valamik jó szívűek – ha mi jósága – ha mi ditsérete lesz az én oktatásomnak, azokrúl gondolkodjatok, azokat tselekedjétek, és a’ békességnek Istene legyen velem együtt a’ ti Lelketekkel! – Ezek után azonba’ a háládatosságotis kötelességemnek ösmérem most. – Köszönöm itt nyílvánvalóképpen legelsőbbis neked Gyaraki Grassalkovich Antal Nagy Kegyelmű Hertzegünk és Földes Urunk, hogy engemet, a’ki hertzegi Uradalmadba egy Nesztori idejű – igaz izsraelita – kiben csalárdság nem lakik, és Papi hivatallyába el öregedett, ’s mind Isten, mind világ előt érdemekkel tellyes FőTisztel[endő] Glázer Mihály Soroksári Plébános és Fő Esperes Uramnak, kinek az Isten mais jó Napot adjon, oldala mellet Káplány és Segéd Pap voltam, és véle együtt hat esztendőkig munkálkódtam, a’mit a’nélkülis meg kelletett tennem, Te azt bennem némü némü elegendőségnek tekintvén, a’ legközelébb elmúlt Böjtmás Havának (Martiusnak) 26kán e’Hartyáni jó Hívek[ne]k Plébánossává ki nevezni, - és bennem minden szerentséjét váró – munkás ifiú Papnak jó reménységet adni Kegyelmessen méltóztattál! – Ha tsak részét halgattyais meg az Isten a’ Te érdemes Személyed és Nagy Kegyelmű Hertzegi Házad eránt való buzgó kívánságimnak, úgy még sokáig terjed még a’ Király hívségére – a’ Haza hasznára – és annyi ezer Jobbágyidnak valóságos boldogításokra betses életed, Éllyél!!! – De a’ tekintetes Váczi Káptalan eránt tartozó leg mélyebb fiúi tiszteletemet sem halgathatom itt el a’ nélkül, hogy eránta háladatlan ne volnék. – Ő nevelt fel engem mint Növendék Papot, - Ő formálta szívemet az Üdvözítőnek Lelke szerinti Oltári szolgállattyára, - utóbb Káptalani Káplánnyának kivánván fel Vátzra maid Két esztendeig ott szenvedett és szeretett engem, - sött erántam való Kegyességének nyilvánságos jelét, hogy többekrül ne szóllyak e’ petsétes Levél által adta, - most pedig újonnan, hogy gyorsaságomat (35) serkentené és ösztönt a’ jóra adna, minden várakozásomat kivel, mint is Tőled, Fő Tiszt[elendő] Úr mint leghitelesebb tanútúl hallom, e kerületbéli tisztelendő Esperestségnek, bizonyára nem a Tisztelendő Esperest Úrnak közbe járása nélkül, kinekis itt nyilvánvaló köszönetemet teszem, - ez Alsó Némedi Esperességnek mondom, Jegyzőjévé azaz Nótariussává rendelni és kinevezni méltóztatott. – Kérlek, FőTiszt[elendő] Installans Úr! hogy kötelességemben ál[l]ó tiszteletemet és Eránta való engedelmességemet, mellyre bár újra hitemet letegyem, méltóztassál Te, - mint ez egész Testnek egy érdemes Tagja, nevemben fejenként közleni a’ NI Káptalannál. – Különössen TeNéked magadnak pedig FőTisztelendő Beiktatóm és Kanonok Uram! mellettem tett fáradozásodat, - mint a’ Te erántam régtül fogvást való hailandóságodnak és szeretetednek újonnan új jelét, hogy engemet mái napon bé iktatni – Hiveimmel közelébbrül megösmértetni – nékem érdemetlennek tiszteletet tenni – kötelességeimet rövideden de magyarán újra elő adni és lelkemre kötni meg nem unakosztál, köszönöm lelkem egész erejébül. – A Te – Királyunk – Hazánk – és Anyaszentegyházunk eránt való bővséges érdemeid még fiatal esztendeidbe szereztek ditsőséget – rangot – és tekintetet a’ jutalom fejébe Néked, melly Tőled veszi fényét, - nemis szorultál ugyan az én tsekély külső tiszteletemre, mert magadnak elegendő belső érdemeid vannak, és a’ Te valóságos belső érdemed minden tiszteletet – minden külső ékességet – minden szembe tűnő fényt meghomályosítana benned; - de ha azt mondom mégis, hogy éltemnek leg szebb leg örvendetessebb órái lésznek azok, mellyekben Erántad való mély tiszteletemet nem szükíthetem, és nem tágíthatom, akkor tsak azt teszem, a’mire egy háládatos Tanítvány jó Tanítója eránt egész életébe a’ nélkülis köteles, - … Légy boldog – amintis megérdemled, és szeress továbbáis – mondám. [Sántha Ferenc újmiséje] Ezután Te Deumot énekeltünk, majd Bártfay Márton főtisztelendő kanonok úr kézvezetői közreműködésével megkezdődött az újmise, az újmisés szüleinek, testvéreinek, nővéreinek, rokonságának, ismerőseinek és a számtalan, különféle rangú, mindenfelől érkező vendég jelenlétében. Az evangélium után az újonnan beiktatott plébános mondott magyar nyelvű beszédet a gyülekezethez, amit a körülményekhez alkalmazott, a papi kötelességnek végbe vitelére szolgáló eszközökről, a Timóteushoz 23írt levél 2, 7 alapján: „Magad járj elöl jó példával, a tanításban légy kifogástalan és komoly.” Ennek végeztével, hogy a nap ünnepélyességét növeljük, az eddig tévhitet követő Sugár Mária, az előzetes tanítás után, a gyülekezetet követően az újmisés kezébe római katolikus hitvallást tett, majd az újmise végén, a pótharaszti Manda Mihállyal, falubeli jegyesével házasságot kötött. Végül az újmisés az ekkor szokásos áldást adta mindenkire.

21

(36) Eközben a plébánián előkészítették az asztalokat ötven főre megterítve, és tüstént, midőn a vendégek asztalhoz ültek, látni tehetett, hogy az előzetes számnál többen vannak, aztán két napon át- az erkölcsösség és az illem határán belül - szabadabb teret kapott a meglehetősen pompás mulatozás, és így harmadnapon oly vidáman ért véget az ünneplés, mint ahogy kezdődött. Ez alkalomból nem mellőzhetem, hogy meg ne emlékezzem két személyről, akik az előbb említett ünnepséget fényét a templom részére saját maguk felajánlotta jótéteménnyel emelték. Az egyikük Végesy Mária, Farkass János, vatyai bérlő hitvese, aki már korábban a főoltárra művészi oltárterítőt készítetett, a másik pedig Farkass Barbara, Koppauer Ignác alsóinárcsi bérlő hitvese ez alkalomból a templom két mellékoltárára két új és igen szépséges oltárterítőt ajándékoztak, melyekről maga az a tény is méltán árulkodik, hogy ezeket a plébános különös gonddal őrzi. [Vetés] Ezek végeztével a plébánia földjének őszi vetéséhez láttam hozzá. Mindenekelőtt a tüskés kökénybokrok gyökereit és hajtásait ásattam és írtattam ki gyökerestül, majd a kakucsi határral szemközti egész földterületet úgy osztottam három egyenlő részre a három nyomás szerint, hogy az első harmad az őszi vetésre, a másik harmad a tavaszi vetésre, a harmadik pedig ugarnak maradjon. Így aztán a bíró útján kijelölt ekések a földet az őszi vetésre egy nap alatt felszántották, és még aznap a törvénybíró szigorú felügyelete alatt a földet bevetették és el is boronálták. Ez annyiban volt méltó arra, hogy itt feljegyeztem, hogy a helybeli plébánosnak joga van arra, hogy minden őszi, és tavaszi vetés alkalmával a helyi törvénybírót alkalmazza a munkások felügyeletére és kísérésére a bíró révén, Mivel pedig a kakucsi ágydíj begyűjtése ebben az évben jogos ok miatt késlekedett, most ennek így kezdem a begyűjtését: [A kakucsi ágydíj begyűjtése] A plébános – a kakucsi kántor által már korábban összeírt fizetői kimutatással – a bíróhoz megy, akit már erről jó előre értesített, (mert a bíró már minden adózó számára az albíró útján a tudomására hozta, hogy gyűjtés lesz), és akkor a bíró második alkalommal is elküldi a helyettesét az adózókhoz, hogy a kántor házához, (37) ahol a plébános tartózkodik, hozzák el az adót. Azt átveszi, és nyugtázza; ami terményt pedig átvett, a bíró által megbízott és kijelölt kakucsi szekerekkel elszállítják a plébános által megjelölt helyre. Magától értetődő, hogy a kocsisoknak áldomás címén bort kell adni, amint az albírónak a fáradságáért valamennyit engedni kell. Korábban az ágydíjat csak a kántor révén hajtották be, mégpedig házról házra járva. Ez, amivel eddig sok kellemetlenség járt, úgy tűnt, hogy most ily módon hibátlanul működik. Ezután engem, elődöm példájára, a juhőrzés gondja kezdett nyugtalanítani, amelyekkel segítség nélkül egyetlen hartyáni plébános sem boldogulhat vagy gyarapodhat. Bár néhányan a gazdák közül morogtak az én szándékom ellen, én mégis, hozzáértő helyről megerősítést kapva, várakozásuk ellenére az akol kijavításához és helyreállításához fogtam, és alig hogy végeztem a helyreállítással, nehogy üresen álljon az akol, százötven juhot, ellős anyaállatot hajtattam oda, miközben a gazdák semmi effélét sem sejtettek. Nem tudom testvéri szeretettel eléggé rábeszélni minden egyes utódomat, intve őket már előírással, így szóval is, hogy el ne hanyagolják a juhtartás bevált szokását, mert arról szeretném őket meggyőzni, hogy gazdálkodásuk és jövedelmeik első ágát, mintha isteni áldás lenne rajtuk, a báránykákban kell meglátni. Okosnak elég ily kevés szó is! [Szüret] Eközben elérkezett a szüret ideje, és míg nekem a plébánia szőlője egy közepes akócskát, addig a gazdák közül másnak, hasonló nagyságú szőlője harminc-negyven akót termett. Íme, megértheted, hogy milyen állapotban van a szőlő és annak termése. És nem kételkedhetsz abban, hogy nekem minden egyes mérő forintokba került. [A tanyák adózása] Most már a filiák és az e plébániához tartozó tanyák szabályozására fordítottam minden figyelmemet. Tehát miután már korábban, a bűnbánati cédulák összegyűjtésének idejében megtörtént az összes, szétszórt tanyákon élő párok összeírása, meg akartam találni a gyógymódot, amivel az egymástól kölcsönösen távol lévő tanyákon csaknem kétszáz házaspár, akiknek a plébános (38) minden lelki szolgálatot meg kell, hogy adjon, a kötelező szolgálatokra emlékeztető cédula révén plébánosuknak megadják azt, amit az első plébános ide kerülésekor az elődeik szerződése szerint, nyújtani kötelesek. És mert az első plébános, Pankl József a tanyasi hívektől, akik közül a gazdák az első plébánosnak

22

részben rokonai és szomszédjai voltak, részben ő ugyanezeknek komája volt, vagy más kapcsolatban állt velük, emberemlékezet óta semmit sem szokott volt behajtani, és az első őslakosok szerződésével szemben, minden utódjának legnagyobb jogtalanságára, túlságosan szabadon szokott volt cselekedni, tudva, hogy más módon is bármit kicsikarhat személyes munkájáért a filiális bérlőktől. Hogy az ügyet komolyan megtárgyalják, a püspöki széküresedés miatt a tiszteletreméltó tanács elé vittem, ahonnan azt a választ kaptam, hogy ezt az ügyet részletesebben kell megvizsgálni, és hogy halasszam arra az időre, amikor a jövendő püspök tervszerűen kánoni vizitációt fog tartani. Addig, hogy a filiális hívek ne alkalmazhassák az éves teljesítés alóli, és gyakorlattá vált kivételt, hogy épségben maradjon az utódaim joga, saját kezdeményezésre, csak az én személyemre vonatkozóan azt a szokást vezettem be, bár az adófizetők méltányossá tett adózásának kérdését az eljövendő kánoni vizitáció idejére fenntartottam, hogy minden filiális tanyasi hívő, aki éves ágydíj címén semmit sem fizet, szülés alkalmával a bevezetéskor egy bécsi valutaforintot (aminek felét, 30 krajcárt a keresztelés alkalmával, a másik felét, szintén 30 krajcárt a bevezetés alkalmával a szülés után), a temetéskor dupla stóladíjat, azaz két bécsi valutaforintot, esketéskor is dupla stóladíjat, azaz két bécsi valutaforintot fizessen. Ez érvényes más esetben is, ide értve mindenképpen a jegyesek másik plébániára történő elbocsátását, és a keresztlevelekről szóló tanúsítványok kiadását, amelyek esetében szintén két bécsi valutaforintot előre igényelek, és addig igényelni is fogok, míg magasabb szintű segítség közbe nem lép, és az éves illetékem több mint 300 valutaforinttal, amennyivel évente egyre jogtalanabbul egyre több kárt szenvedek, valami módon nem kompenzálja. Miközben ilyen komoly dolgok foglalnak le, felvirradt Mindenszentek ünnepe, amikor a mindenütt bevett szokás szerint a helybeli új bírót szokták megválasztani. Miután így a szavazatok többségével megválasztották az új bírót, Lauter Lénárdot, egy istenfélő és a bírói hivatalra igen alkalmas embert, az előző bíró, Arláth József azért, hogy éves bírói hivatalának elszámolását lezárhassa, kérte tőlem a nyugtákat és elismervényeket a nekem kiutalt éves plébániai illetményekről, és pedig (39) ezt 1820 Mindenszentek ünnepétől egészen 1821. október végéig követelte. Követelésével az alábbi okokból nem tudtam egyetérteni: [Szent György ünnepével veszi kezdetét az átadás] Először, mert az egyházmegyei szabályok és megállapodások értemében nem Mindenszentek, hanem Szent György és Szent Mihály ünnepét állapították meg határnapul, a plébániai költségek elszámolására, egy távozó és érkező plébános között saját kezdőnapot válasszanak. Másodszor, mert maga a község a plébánost annak beiktatásának idejétől, nem Mindenszentektől, hanem igen helyesen Szent György ünnepétől [számítva], mivel ez idő tájt kezdte meg e kötelességét az első plébános, kellett évente teljesítenie. Harmadszor, mert amikor számomra törvényesen kijelölték e plébániát, az éves illetmény és e kivetésének határnapjául, az első plébánossal és utódával, azaz énvelem, e község vezetőinek személyes beleegyezésével, Szent György napját vettük. Rendkívül igazságtalan lenne velem, mint az első plébános utódjával, ha a község a saját plébánosainak Mindenszentek ünnepétől, a következő év ugyanezen napjáig kellene teljesíteni, én ugyanis az 1820. év bevételeiből egészen 1821. Szent György ünnepéig – 29 napot kivéve, azaz 1821. március 26-tól ugyanez év április 23-ig, – részesedtem, és ezért módosítva, alkalmasint az előbb mondott időszakra adtam ki a helyi bírónak a kért elismervényeket. Közben, hogy minden jövőbeli zavart megelőzzek, hasonlóképpen azok eligazítására, akiknek, halálom itt bármikor is fog bekövetkezni, útbaigazításra lesz szüksége, hogy utódaim jegyzéke rendben legyen, itt kellett feljegyeznem, hogy miképp kell kitölteni évente a nyugtákat és elismervényeket a helyi bíró által kiutalt és a helyi plébános által szokás szerint átvett éves plébániai illetményekről. [Nyugta 1820. Szent György napjától egészen 1821. ugyanezen napjáig a tűzifa-illetményről] Nyugta (12 öl tűzifáról)

23

Alulírott hitelesen tanúsítom, hogy az újhartyáni új bíró, N. N., nekem mint aláírónak, ténylegesen átadott tizenkét bécsi öl tűzifát, amelyet a helyi plébánosnak szoktak nyújtani, Újhartyán községtől, a vezetőkkel kötött szerződés alapján, (40) az 1820/21. évekre vonatkozóan, tudniillik 1820. Szent György ünnepétől 1821. ugyanezen ünnepnapjáig számítva. Kelt Újhartyán, 1821. április 23. - i. e. 12 öl tűzifa – N. N. helyi plébános [(Nyugta) 1820. Szent György napjától egészen 1821. ugyanezen napjáig a hajdina-illetményről] Nyugta (az átvett hajdináról) Elismerem, hogy húsz pozsonyi mérő hajdinát Újhartyán községtől, amelyet a helyi plébánosnak évente szoktak nyújtani, és az 1820/21-es évekre, pontosabban 1820 Szent György ünnepétől egészen az 1821. év ugyanezen napjáig illetően, az új helyi bíró, N. N. által rendben kimértek. Újhartyán, 1821. április 23. - i. e. 20 pozsonyi mérő hajdina – plébános s. k. [Készpénz] Nyugta (120 forintról) Fontos megjegyezni: Ez a nyugta az előbb levezetett módon nem tölthető ki, különösképpen az illetményezés és az átvétel napját meghatározóan, mert ezt az illetményt mindegyik bíró negyedéves részletekben szokta kiutalni, és miközben egy kézikönyv egyedül erre a használatra szolgál, utóbb egy felveendő elismervényt szokott kézbe adni. Tanúsítom, hogy számomra 120 forintot (itt írják ki a pénz és töredék fajtáját, pl. bécsi valuta vagy konvenciós pénz) az újhartyáni községtől, a kezdeti szerződés erejénél fogva, amit a plébánosuknak évente nyújtani szoktak, 1820/21 évekre vonatkozóan, az új helyi bíró, N. N. révén ténylegesen és szabályosan leszámoltak. Hartyán, 1821. október 30. (szükség szerint beírható) napján. – i. e. 120 forint – plébános s. k. Mivel pedig az újhartyáni plébános, a kezdeti alapítás erejénél fogva, az özvegy Grassalkovich grófnő, a legbőkezűbb alapító szándéka szerint a tekintetes gödöllői uradalom pénztárából jobb létfenntartás címén évente 150 forintot kap, amit a kakucsi körzet uradalmi hivatala szokott neki kiutalni, itt kell vezetni és igazolni a könyvelést az új évtől, a helyi plébános amint vagy minden egyes negyedévben (41) vagy félévente veszi fel az illetményét, az alábbi eljárás szerint, a felvett összegről az uradalmi irodatiszt nyugtát fog adni. Nyugta Tanúsítom, hogy az évi százötven forintból, melyet az újhartyáni plébánosokra vonatkozó kezdeti alapítás erejénél fogva jobb létfenntartás címén a tekintetes gödöllői uradalom által készségesen kiadott, hetvenöt bécsi valutaforintot vagy konvenciós forintot (negyedévente 37 forint 30 krajcárt) fél évre - jelesen a január 1-jétől 1821. június utolsó napjára eső összeget, hasonlóképpen pedig a növekvő drágulás címén járó 100 forintból bőkezűen 25-öt hozzátéve, erre a félévre tizennyolc forint és 45 krajcárnyi bécsi valutaforintot, összesen így kilencvenhárom bécsi valutaforintot és 45 krajcárt ugyanezen tekintetes gödöllői uradalmi pénztárból a mai napon nekem mint aláírónak rendben kiadtak. Újhartyán, 1821. június 15. i. e. 93 bécsi valutaforint és 45 krajcár – plébános s. k. Fontos megjegyezni: A drágulási növekményt sosem negyed évenként, hanem mindig félévenként utalják ki. Hasonlóképp: E nyugtán akár negyed-, akár félévi járadékot, vagy külön összeg növekményét veszi is fel a plébános, minden esetben annak a hónapnak a 15. napját kell a felvétel napjául aláírni és venni, amelyikre őt megilleti a járulék, azért mert az uradalmi hivatalok könyvelésnek ez a szabálya, és mert az, aki a járadéki hónap 15. napját túlélte, még ha ugyanezen hónap 16-án meg is hal, a tekintetes uradalom különleges bőkezűségéből a járadéki hónap végéig az egész járadékát a tekintetes uradalom pénztárából kiutalják. Miután ezeket igen dagályosan feljegyeztem, visszakanyarodom a plébániatörténet folytatásához. Ami egy bizonyos tekintetben méltó a feljegyzésre, a templom védelmezőjének ünnepe, búcsúja, ami a bevett szokás szerint a következő, azaz ádvent második vasárnapjára eső vasárnapra, december 9-re áttéve ünnepeltünk azzal

24

az ünnepélyességgel, amihez hasonlót a hartyáni hívő nép helyben még nem látott: akár a sok-sok igen magas rangú (42) vendégek seregének özönét, akár a Pestről meghívott, korális zeneművészetben rendkívül jártas, hivatásos, tisztes felkészültségű és jellegű női és férfi énekesek szerfölött kedves együttesét, az összhangzat legfényűzőbb hangversenyét, vagy a többi, a szentmise ünnepélyességét növelő pompát a nép elöljáróinak beszédei mellett. A műgonddal kidolgozott beszédet németül mondta Pritelka József tisztelendő atya, teológiai tanár, soroksári káplán. Korábban a körülmények alkalmatosságáért két vagy olykor három beszédet is mondtak ez alkalomból, három különböző nyelven. Ezen a sok tekintetben fölösleges és nehézkes dolgon úgy változtattunk, hogy ettől fogva minden templombúcsún csak egy beszéd legyen, mégpedig azt minden évben más és más nyelven mondják. Ha én el is hallgatnám, a dolog önmagáért beszél: ami a mise végeztével a terített asztalok mellett, a pohárköszöntő elhangzása után, az illendőség határain belül ágyúdörgés közepette családias vidámsággal kezdetét vette, az egyházi, mint a világi fensőbbséget nem sértve, igen nagy számban a plébánosi asztalnál – ahogy Pál apostol akarja, a legjobb lélekkel - fogadva a vendégeket, újra és újra felhangzott a vidám ’vivát’. Aztán a délutáni ünnepi áldás, majd a kórus többszólamú díszes ének, mely egészen késő estig a teljes művészetét választékosan és rendkívüli ügyességgel a már eltelt lelkek megelégedésére zengett, mindenkit illőn vidámította és felszabadította a kitartó vendégeket, mindenfajta hangszer recsegése vagy tánc nélkül is, amely ebben az időszakban mindenütt tiltott. Senki se fog csodálkozni ezen, ezt én tettem, okosan átgondolva, hogy „minden pontot az visz, aki a kellemeset a hasznossal vegyíti”24, hiszen tanácsos, hogy „gondjaid közé olykor engedj örömöt is”25, de nehogy áthágják a határokat, mert „aki megfeledkezik tisztjéről, megszegi az illemszabályokat”26. [Előkészületek a plébániakert rendbetételére] Már korábban, az itt röviden bemutatott búcsús ünnepség előtt, a tekintetes gödöllői uradalmi igazgatósághoz benyújtottam egy folyamodványt abban a figyelemre méltó ügyben, hogy a tekintetes igazgatóság a plébániai telek belső telki állományának rendbetételére és rendezésére segédkezet adjanak. És íme, alig telt e néhány nap a kérvény beadás után, megérkezett (43) Beller Ferenc uradalmi felügyelő válasza Gödöllőről, amiben a kérésemre minden munkást és segítséget bőségesen megad. Ezért, miután később összehívtam mindkét község, Hartyán és Kakucs vezetőit, a tekintetes uradalom segítségétől támogatva, komolyan felhívtam őket arra, hogy fogjanak munkához, és már a búcsú utáni harmadik napon mindkét községből a kétkezi munkások sokasága gyűlt össze, leginkább az igen tekintetes Mráz János úr, az kakucsi uradalmi kerület akkori gabonafelügyelőjének ösztönzésével, melyhez hozzájárult a hartyáni bíró, Lauter Lénárd a végrehajtásban bizonyított határozott gyorsasága és ügyessége. Közülük ez utóbbi volt főképp, aki személyesen mindig a munkásokkal volt, besegített, és igen ügyesen rendezte ezeket a dolgokat, ráadásul minden nap a jurátusai közül egyet maga mellé vett, hogy az felügyeljen a munkásokra, sürgesse őket, és a kijelölt feladatokat elvégezze. Így a kert csak rendetlenül összehányt kerületét körülárkolták és körbesáncolták, és mivel már az idő erősen tönkretette, és a föld zsuppal, csipkebokorral, deszkákkal, ágakkal és a gyeppel összevegyült, az egész kert e szánalomra méltó és rendetlen formáját megváltoztatták. Kézi erővel felásva megtisztították a földet a tönköktől és vad hajtásoktól, számtalan kökénybokrot és öreg akácot gyökerestül a föld alatt térdig, karvastagságú sarjadékokat és több, különféle gyökereket ölszámra ástak ki, és az új kerítés felállítására alkalmas ligetet teremtettek. Miközben a kétkezi munkásokat ez a munka foglalta le a ház körül, addig a két község gazdái a hartyáni erdőből olyan sok élő fát szállítottak oda egészben szekereiken, hogy rengeteg élő fának ott már nem jutott hely. Ezeket később a gazdáknak és bérlőknek egyesült erővel kellett felvágniuk, legallyazniuk, és kerítésoszlopoknak felhasználniuk. Amíg pedig a hívek egy része ezt a fárasztó munkát végezte, másik részüknek az Örkénytől egy órányira fekvő Sallósár nevű uradalmi birtokhoz kellett szekereznie, és a kerítés készítésére szolgáló vesszőket ideszállítania. Miközben éjt nappallá téve ilyen gondokkal foglalatoskodtam, eltelt az 1821. év, és felvirradt annak az évnek a kezdete, amely számunkra sok szempontból emlékezetes, az 1822-diké, amelynek ideje a szívekben a bánatot, a szemekben a könnyeket megsokszorozta. (44) [1822. A kertrendezés további folytatása] A kertrendezés, szándékom szerint, ez év első napjával újra indult. Ezért az ünnepek után a templom szentélye felé eső részen, amelyet már mindenfelől megtisztítottak, de

25

még nem simították el, egy szabályos sarkot keresve párhuzamost húztam az egész terület arányában a Kakucs felé néző fenti sarokból, végig a telken, egészen az ólak felöli másik sarokig, amerről a terep a kert felé emelkedik, és a már előkészített cölöpöket ugyanebben az irányban, a kertkapu mellett lévő udvari faltól a Kakuccsal szemben lévő sarokig, ahogy kell, leverettem. Akkor az egész kertet, amennyire csak lehet, négyszögre mérve a Kakucs felé néző irányba is, cölöpökkel és vesszőfonadékkal bekeríttettem. Miközben ezzel dolgoztunk, az a vágy fogott el, hogy az udvar felől a kert szebb látványt nyújtson. Később, miután egy a saját költségemen és gondommal felfogadott hozzáértő ács, helyben a szükséges cölöpöket és lábakat fából elkészítette, és hasonlóképp megvettük az elegendő gerendát és lécet, az idő alatt, míg a két község az említett kerítést megfonta, a gerendákból és lécekből elkészült, és állt az az udvar felől ma is látható kerítés, ami nekem az ács munkadíjával együtt 50 bécsi valutaforintomba került. Ezekhez (feljegyzendő): a felső hatóság úgy rendelte, hogy eddigi káplánomat, Schutek János tisztelendő urat, aki nyolc hónapig serény munkatársam volt az Úr újhartyáni szőlőjében, és a helyben használt mindhárom nyelven igen gondosan látta el szolgálatát, hasonló feladat ellátására Kosdra helyezi, és miután ő folyó év január végén távozott, helyére Hol(d)mezővásárhelyről Hartyánba káplánnak áthelyezték kedves rokonomat és unokaöcsémet, az általam sokra becsült Szartórisz Józsefet. Róla lásd a lenti szövegben. Az általam elkezdett kemény munka szerencséjére, az idei tél annyira mérsékelt, sőt a mérsékeltnél is annyival enyhébb volt, hogy nem telt el úgy nap, hogy a kertben ne tudtunk volna dolgozni, vagy, hogy a juhokat akár egyetlen napra is az akolban kellett volna tartanunk. A tél helyett ugyanis inkább ősz volt, a nappalok és éjszakák szárazak és enyhék, ezért az ezen a részen megkezdett munkát nem volt nehéz befejezni. És igazság szerint az új káplánom (45) és rokonom az alig átlátható szándékomat megértette, aztán próbálkozásaimban rendkívül nagy segítségemre volt. Eddig csak az udvar és valamelyest a kakucsi birtok felöl volt a kert bekerítve, amikor ő, a fáradhatatlan, szenvedélyes és hozzáértő kertész erdei és gyümölcsfákat gyűjtött össze, azokat palántázta, e fácskákat nagy sikerrel oltotta be és nemesítette. Mivel pedig a kerti munkákat folytatni kellett, minthogy ezután a községek egyetlen javaslatára és ígéretére, hogy következő ősszel biztosan be fogják fejezni, sem tudtam rábólintani – túlságosan kedvező volt a tél, és nem a fáradtságra hivatkozó munkások rábeszélése miatt, arra jutottam, hogy elállok a megkezdett munka folytatásától. Ezért, miután az első szomszédom felőli, eddig is szánalmas árkolást és sáncolást egyformán kevés munkával szétszedték, és az eddigi módszer szerint kiirtották és gyökerestül kiszedték a kertet elcsúfító tönköket és egyebeket, az uradalmi erdőből a karók helyett ismét új fákat és vesszőket szállítattam oda, és rövid idő alatt ez a kerítés is elkészült. Ennyi munkát a továbbiakban már nem tudtam végezni, mert fenyegetően közelgett a tavaszi szántás. És így maradt erre az évre kerítés nélkül a kert szérű felőli negyede. Eléggé szerencsésnek tarthatom magam, hogy ebben az igen nehéz munkában ilyen sokra jutottam. A kerítéskészítés e munkája során, jobb módszereket tanulva, minden cölöpöt, amelyet a szomszéd felöli és a hartyáni birtokkal szemközt ástak le a földbe, hogy megfékezzük a korhadást, és hogy tovább épek maradjanak, a földbe szánt végén megégettettem. Bárcsak az ezzel szemközti, és a templom felöli oldal cölöpeivel is megtehettem volna ezt, annál is inkább, mert ezek jobban ki vannak téve a szélrohamoknak, és gyorsabban fognak kikorhadni. Most már a kert kerítése nagyrészt elkészült. De, ó, hogy nézett ki belül a kert? Hogy ezt szabályozzuk, egész szívvel, és egész lélekkel kellett nekiveselkednünk. És mert a községet, a tervemhez alkalmazkodva, e munka teljesítésére nem kötelezhettem, nem maradt más, mint hogy bérmunkásokat fogadjak, és hogy a görbe utat egyenessé, a göröngyöst simává tétessem. Így bérszekereket fogadva azokat a kertbe hajtattam, és a kiemelkedő halmocskákból a mélyedéseket feltöltettem. Nyolc teljes napon át voltak ott a szekerek, és az igen sok földmunkás, hogy komolyan kialakítsák a kertnek a ma is látható egyenletes felszínét. Eddig még nem történt említés a meredek lejtőről. (46) Tehát a tavaszi munkák e nehéz időszakában, igen magas napidíjért munkásokat fogadtam, minden fáradságot erre fordítottam, és költséget nem kímélve megkíséreltem, hogy a kert bejárata felé emelkedő helyet rendbe szedjük, és a kézzel egybehordott napi földhalommal felemelkedve egyenesbe jöjjön a lejtő. Ez a munka

26

teljes egészében a káplán úr irányításával zajlott úgy, hogy az egész szép is, hasznos is legyen, és a munka végeztével a lejtős felén lóherével, lucernával és szénapelyvával be volt vetve, aminek később bőséges termését arattam. Ezt a részcélt elérve az egész kert felosztásához fogtunk. Az összes terv, amit az itt megjelenő különféle vendégek e dolgot illetően terveztek, abban az egyben nem tetszett, hogy a különféle rajzok egyformán sokkal inkább olyan kertet mutatnak, amelynek bár formája sokkal szebb, de kevésbé hasznos. Így, amikor én egy hasznos és előnyös konyhakertet igyekeztem kialakítani, saját elképzelésemet követve azt a teljesen új felosztást alkottam, ami ma is látható, a káplán úr segítségével: az utak szokás szerint kimérve, döngölve és máshonnan idehozatott aprókaviccsal szórva, az útszegélyek mindenütt a szükséges arányok szerint kirakva, a beoltással nemesített és összevásárolt gyümölcsfák szétültetve és megtámasztva. És a káplán úr ezekkel még nem elégedett meg, mint olyan, akit nem tántoríthat el szándékától sem az utak és ösvények nehézsége, sem a helyek közti nagy távolság. A távoli és messzi helyekről a már-már sarjadó fákat és a legbájosabb virágokat személyesen szerezte be, szállította ide, ültette el, öntözte és fáradhatatlan szorgalommal nevelte. [A kertben felállított méhes, 1822.] Eddig a kertben nem volt olyan hely, ahol egy verejtékben úszó árnyékba rejthette volna a homlokát. Ezért a fentebb említett ácsot hívva, még márciusban, a már túl hosszú ideje ott lévő 5 öl fából egy méhest készíttettem, oda helyeztettem, befedettem, és illőn felszereltem, teljesen a saját költségemre, és aztán a munka befejezésének napján néhány méhkaptárt helyeztettem el. Ugyanekkor kiépíttettem az udvaron, a kertkapu mellett egy, a nyári konyhához igen szükséges jégvermet is. (47) [A szőlőskert feljavítása] De nem felejtkeztem meg arról sem, hogy a plébánia szőlőskertjét is rendbe kell hozni, úgy osztottam szét a feladatokat, hogy a kertben is elvégezzem a szükséges munkákat, és a szőlőskertet se hanyagoljam el. Ezért tehát míg otthon az egészen újonnan és frissen felosztott, kapálásra kész és ásással elegyengetett kertet zöldségültetésre előkészítettük és bevetettük, közben egészen új, gyökeres szőlőtőkéket vásároltunk, a szőlőben kiraktuk és elültettük úgy, hogy már ez év április elejétől minden arra járó azt leste, és nekem is számtalanszor mondták, hogy mennyire tetszik nekik. [A plébánia kert felőli új bejárata] Ezzel telt az idő, a plébánia belső, a kert és a templomszentély közötti telkének gyarapítása és új birtokba vétele is, jóllehet kicsi, a plébánosnak ilyen-olyan termést azért hoz. A templom háta és az udvar felső kerítése közötti teret, melyet senki sem használt, kiterjesztettük, melyet a filiális hívek vasár- és ünnepnapokon maguknak lefoglaltak, oda heveredtek, és mindenféle hiábavalósággal töltötték az időt, nem csak a mise előtt, hanem az alatt is. Ezért csak akkora területet hagytunk meg, amekkorát a körmenetek megtartásához feltétlenül szükséges volt meghagynunk, a többit körülárkoltam, és azt egészében saját használatra fordítottam. Így ezt az egész tavaszi időszakot, sőt annak minden percét, ami az istenes feladatok mellett még maradt, a plébánia telkeinek és birtokainak hasznára fordítottam annyira, hogy nincs ember, aki ennél többet tehetett volna. Nem állítom, hogy a plébánia állandó jövedelmét megnöveltem, de mivel a plébánia külső és belső telkeit használatra alkalmasabbá tettem, mert amelyeknek szüksége volt arra, hogy helyreállítsák, és mert az elfecsérelt értékeket össze kellett szedni, illetve amelyek terméketlenek és elhanyagoltak voltak, azokat kitéptem, lebontottam, kipusztítottam, megsemmisítettem, és újra építettem és ültettem. Azt mozdítottam elő, ami minden eljövendő hartyáni plébánosnak tényleg számít, valóban hasznos és gyönyörködtető, ami az én, vagy sokkal inkább az utódaim elégedettségének növeli, akik e munkák gyümölcsét a maga idejében szedhetik, a lehetőségeket felajánlva a pihenés gyönyörűségéről gondoskodtam, ezt növeltem és sokszoroztam meg a gondjaimmal és az azokkal járó ezernyi kellemetlenséggel, arcom és mások arcának verejtékével, erszényem és mások erszényének kárára. És amíg élek, lelkiismeretem mélyén (48) meg vagyok győződve arról – és erről az egész község tanúságot tesz – , hogy ennél többet, mint ami az én tevékenységem alatt történt, nem lehetett tenni. És hitelt érdemlően állítom, hogy többen fel is hánytorgatták nekem: miért töröm magam annak a teleknek helyreállításával és rendbe hozásával, aminek nem is vagyok örökös birtokosa, oly nagy erő- és pénzáldozattal miért fordítok oly nagy fáradságot és költséget mások hasznára a sajátomból, miért a mások hasznára, miért a magam kárára? Ezeknek nincs más válaszom, mint amit – ha jól emlékszem – a boszniai és diakóvári püspökről, Mandich Antalról a halála után olvastam, kevés szóval sokat: „Fákat ültetett, hogy egy másik kornak teremjenek.” Ezekhez hozzáteszem: De ez nem megy szavakkal, Marcusom!27

27

[Misealapítványok] Eközben a hivatali rend is megkövetelte, hogy hivatali feladatokkal is törődjünk. A misealapítványok, amelyek eddig nem voltak rendezve, és nem volt tartalmában rendezve, hogy kinek mennyi jár, miután az egyházmegyei hivatal felé már újra bejelentettük, abban a sorrendben és szabályozásban rendezték azokat, ami a következő helynöki és tanácsi határozatokból látható, egyenesen ide másolva: Elsőként a helynöki határozat másolata Schvayer Mátyás tőkeegyesítését illetően, hasonlóképp Szartóri János alapítványát illetően: Tisztelendő Plébános Úr! Az örkényi lakos, Schvayer Mátyár által az újhartyáni templomban mondandó szentmisékért letett alapítvány tőkéjét illetően, aztán a pénzügyi rendezésbe történő beavatkozással az ismertetett (alapítvány) köteles részével és ugyanannak eredeti állapotába tételével kapcsolatos kérdésre nézve nincs más, minthogy közöljem a tanács mai napon tisztelettel kibocsátott végleges határozatát, hogy az a jövőben fent említett Őuraságának (49) és utódainak eligazításul szolgáljon. Ezt az itt mellékelt kivonatban teszem meg. A hasonló besorolású Szartori János-féle alapítással együtt, a 200 forintos kezdő tőkéből 90 forint 54 2/5 krajcárnyi reductiora és így a misék megfelelő ellensúlyozásának rendezésére terjed ki, Őurasága elődje által alapul adott térítésként, mivel pedig ez az említett kérdés kimenetelétől függ, ugyanilyen céllal őrizzék meg, rá és utódaira egyformán fog terhelődni. Már most jelzem: az említett alapító szerint szándéka szerint a két énekes évfordulós mise kötelmével is rögzítve van, az összeg rendezéséből fakadó éves százalékos haszon címén 5 forint 27 krajcárra rúgó, és a kegyes alapítványok ügyintézésében meghatározott idő szerint csökkentendő alapítványi haszonból való részesedést úgy rendezem, hogy 4 forint jár a plébánosnak, 1 forint a kántornak, a maradék a templomnak. A továbbiakban maradok kegyes emlékezetére bízva. Kelt Vácott, 1822. február 6-án a tanácsülésen. Ő uraságának Krisztusban szeretett testvére, Tiller József általános káptalani helynök s. k. [Schvayer Mátyás alapítványa] A váci püspöki szentszék 1822. február 6-án kelt jegyzőkönyvének kivonata 9. Mivel a Kárász Pál alsó-némedi esperes úr által ide benyújtott beszámoló révén, az 1821. december 12-én meghozott tanácsi határozat szerint, ide jutott az az ügy, hogy Schvayer Mátyás örkényi lakos 50 forintos összeget, amelyet a régi papírokban egykor az újhartyáni plébános misékre jegyzett be, ami azután a pénzügyi rend szerint 27 forint 10 2/5 krajcárra csökkent, most 22 (bécsi valuta)forint 50 krajcárral az örkényi plébános úr kezébe ténylegesen leszámolva egészítse ki, és az így 50 forintra növelt összeget az újhartyáni plébánosok útján kell alapítványként kezelnie, és annak éves összegéért évente egy-egy olvasott misét mondania. Határozat: elrendeljük, hogy az említett Schvayer Mátyás 50 bécsi valutaforintért tett alapítványát e tanács útján, az egyházmegyei közigazgatás szerint kezeljék. És az alapító életében az ő szándékára, halála után pedig lelki üdvéért évente egy-egy olvasott miséről, az alapítványi összeg éves haszna szerint, az arány megőrzésével, a mostani újhartyáni plébános és annak utódai feladatként kötelesek gondoskodni. Gáspárik Kázmér s. k. helynöki és tanácsi hivatali titkár (50) A többi misealapítványt szabályozó helynöki rendelkezés másolata Tisztelendő Plébános és kerületi Jegyző Úr! Az említett Ő urasága által folyó év január 17-én tőlem kért utasításra válaszul, azaz hogy az ön plébániáján miképp kell teljesíteni az alapítványi szentmiséket, közöm önnel - a maga és plébános utódainak eligazítására - a következőket, amit szem előtt kell tartani: [Schrayek György alapítványa] Elsőként, hogy Schrayek György alapító szándéka szerint régóta mindig évi egy énekelt szentmisét mondjanak, és hogy ugyanettől a plébános 2, a kántor 1 forintot, a templom pedig 12 krajcárt vegyen, ameddig az ő bérlője, Arláth József a 30 alapítványi forint hasznát, 3 forint 12 krajcárt valutában fizeti, önként felajánlva, de írásban nem kötelezve le magát. Egyébként az ő első kötelezettsége, azaz a 30 forint fölötti összegről szóló szerződések, azok kibocsátásának régi volta miatt, érintetlen megmaradtak, és

28

tüstént, amikor a 3 forint 12 krajcárt nem akarná fizetni, akkor az alapítvány szabályozásáért vagy helyreállításáért, amelynek itt nem lehet helye, az egyházmegyei hivatal elé kerülne. [Grósz Ádám alapítványa] Másodszor: ez az elhunyt Grósz Ádámért egy olvasott misét tartalmaz, a legutóbb elhunyt helyi plébános, mivel az alapító rokonai még akkor, éltükben nem mondtak ellent, bevezette, annyival inkább, mert ezek elhunytával már semmi remény sem volt arra, hogy ezt az alapítványt a kezdeti állapotába visszaállítsuk. Továbbá a 30 forintból származó haszon teljes egészében egyedül a plébánosé. Harmadszor: a kötelem teljesítésére, a Schvayer Tamás-féle alapítványra és a kezdeti 50 forintos egészéhez a lehelyezett tőkéből származó évi haszon elosztására tekintettel a plébánosok a fent ide másolt folyó év 6-án kelt tanácsi határozathoz tartsák magukat. [Pankl József alapítványa] Negyedszer: Végül Pankl József végrendeletileg letett 100 forintos tőkéje úgy áll, hogy ennek fele részének, azaz 50 forintnak hasznára tekintettel a végrendelkező lelki üdvéért egy énekes misét, ugyanígy a másik felének hasznára tekintettel évente az ő nővéreiért két olvasott misét kell, hogy mondjanak. Ezért az előbb vázolt kötelem az újhartyáni plébánosokra vár, akik az utóbb említett két mise elmondásáért az 50 forint egész hasznából részesülnek, továbbá úgy rendelem, hogy az évenkénti énekes misemondás (51) címén a másik 50 forintnyi tőke hasznából 2 forint illeti a plébánost, 45 krajcár a kántort és 15 krajcár a templomot. És ezekkel megbízom a többit, hogy fennemlített Őurasága utódainak illő eligazítására, a jelen intézkedések tartalmát a templom- és háztörténetbe részletesen vezesse be, miként az alapítványi misék teljesítésének összes többi kötelezettségét a sekrestyében, látható helyen kifüggesztendő misetáblákra írja ki, hogy ne mulassza el beírni. A továbbiakban maradok kegyes emlékezetére bízva. Kelt Vácott, 1822. július 7-én, Őuraságának Krisztusban szeretett testvére, Bodonyi Miklós s. k. általános káptalani helynök Hogy ugyanezen határozatoknak megfeleljünk, az újhartyáni plébánosoknak kötelességük, hogy évente, meghatározott időben, az ez idáig létrehozott alapítványi szentmiséket elmondják. A következő miséket kell itt feljegyeznem, abban a sorrendben, amelyben azokat évről évre el kell mondanunk: [Az alapítványi misék listája] Az első egy énekes gyászmise az első újhartyáni plébános és kiérdemesült alsónémedi esperes úr, Pankl József lelki üdvéért, aki erre 50 bécsi valutaforintnyi összeget kötött le, amelynek éves kamatából, a kezelési költség levonása után, a templom 15 krajcárt, a kántor 45 krajcárt kap, a többi a misét mondó papé. Általában január 14-én kell megtartani, nem akadályozva az gyászmise áthelyezését, mert a halála napján, azaz január 4-én a tiltott karácsonyi időszakban, nem tartható meg. [2. Zilidim Kataliné] A második szintén egy énekes gyászmise az Esztergomban eltemetett Zilidim Katalinért, Szartóri Leopold hitveséért. (Az alapítvány okiratát lásd a 21. oldalon, részletes másolatban), amelynek 45 bécsi valutaforintnyi és 27 1/5 krajcárnyi tőkéje éves kamatából a misét mondó papé 2 forint, a kántoré 30, a templomé 12 krajcár. Május 2-án ünneplik. [3. Schvayer Mátyásé] A harmadik egy olvasott évfordulós, halottért mondott mise, aki 1822. július 18-án Örkényben hunyt el. Erre vonatkozólag lásd a 48. oldalra bemásolt tanácsi rendelkezést. Ennek 50 bécsi valutaforintnyi tőkéje éves kamatából a misét mondó papon kívül senki más nem részesül, ám kezelési költséget levonnak. Július 18-á ünneplik. [4. Sartóri Leopoldé] A negyedik egy énekes gyászmise az újhartyáni temetőben nyugvó Sartóri Leopold lelkéért, amelynek 45 bécsi valutaforintos és 27 1/5 krajcáros tőkéének éves kamatából ugyanúgy kapnak, mint a Zilidin Katalinért mondott énekes gyászmiséért. Július 19-én ünneplik. (52) [5. Schrayeck Györgyé] Az ötödik egy énekes gyászmise elhunyt Schrayeck Györgyért. Az erre vonatkozó tanácsi rendelkezést lásd fentebb, az 50. oldalon. Ezért a gyászmiséért a plébánosé 2, a kántoré 1 bécsi valutaforint, a templomé 12 krajcár. Augusztus 11-én ünneplik. [6. A két Klatsány Teréziáé] A hatodik egy olvasott mise, Pankl József első plébános nővéréért, Klatsány Teréziáért, és ennek hajadon, szintén Klatsány Terézia nevű lányáért. Az 50 bécsi valutaforintos tőke kamatából,

29

a kezelési költséget levonva, a misét mondó pap kap mindent. Október 16-án ünneplik. [A sorok közé beszúrva: Fontos megjegyezni! Az alapító még élő rokonságának kifejezett kívánságára nem kettő, hanem csak egy misét mondanak. 1827.] [7. Grósz Ádámé] A hetedik egy olvasott mise elhunyt Grósz Ádámért. Lásd az 50. oldalon, október 21-én ünneplik. [8. Gentner Erzsébeté] A nyolcadikat az elhunyt örkényi Gentner Erzsébet lelkéért [mondjuk]. Ennek a már 1822-ben tett alapítványnak vonatkozásában lásd az itt következőkben az 1824 július 1-jén kibocsátott püspöki rendelkezést, itt méltó és alkalmas helyen idézve: Tisztelendő plébános úr! stb. Mivel Gentner Erzsébet egyetlen olvasott mise évi elmondására tett 20 konvenciós forintnyi kegyes adománya, ítéletem szerint a feladathoz méltó hasznot nyújthat, tőlem kérte egyetértésemet annak Őurasága általi elfogadásáért, mivel ezeknél annyival tágabb, hogy itt a tőkét is, szem előtt tartva az óvadéki szabályokat és az előírt rendet, időről időre a helyi plébánosok saját felelősségükre kezelhetik. A továbbiakban kegyes imáira bízva magam, maradok barátsággal. Kelt Vácott, 1824. július 1-jén, Tisztelendőségének Krisztusban szeretett atyja, gróf Nádasdy Ferenc, váci püspök Ezen püspöki rendelkezésnek következményeképp az elhunyt örkényi fogadósnéért, Gentner Erzsébetért minden évben november 17-én egy misét olvasnak, és a tőkéből fakadó haszon, még kezelési költséget sem vonva le, jóllehet a plébános saját felelősségének terhe alatt kezeli, egészében a plébánosra száll. [9. Lauter Lénárd] A kilencedik egy minden évben színesben ünneplendő énekes mise Szent Lénárd tiszteletére, egészen addig, míg az alapító, Lauter Lénárd újhartyáni gazda és helyi bíró csak él. Az püspök által megerősített alapítás okirata itt idézve, melyet a plébánia irattárában őrzünk, így szól: (53) [50 forintról szóló, 824. június 1-jén kelt, november 6-ra szóló német nyelvű misealapítvány] Lauter Lénárd újhartyáni gazda előbb idézett kegyes alapítványát helyben hagyjuk, és jelen okirat erejével elrendeljük, hogy az 50 forintos alapítványi tőkéből származó kamat évi három konvenciós forintnyi nyereségéből az énekes szentmisét végző plébánosnak 2 konvenciós forint, a kántornak 30 konvenciós krajcár és a templomnak szintén 30 krajcár jusson. Megengedjük és beleegyezünk abba, hogy az említett tőkeösszeget az újhartyáni plébánosok saját kezelésében és felelősségére a helyi hívek között haszonra kiadják éppen úgy, hogy a legmagasabb szintű királyi rendeletek követelményei szerint, annak biztonságáról az adóskötelezvények bejegyzésével, az illetékes plébánosok gondnoksága alatt, azt időről időre felügyelve kell gondozni. Végül különösképpen előírjuk azt, hogy ezeket két példányban állítsák ki, melyek közül az egyiket az illető adós kötelezvényeivel együtt az újhartyáni egyház pénzes ládájában, a másikat pedig az egyházmegyei levéltárban őrizzék. Kelt városunkban, Vácott, püspöki székhelyünkön, az Úr 1824. évében, július 1-jén. gróf Nádasdy Ferenc s. k. váci püspök. A püspök Őnagysága kegyelmes megbízásából Gasparik Kázmér s. k. püspöki titkár És így, míg él Lauter Lénárd, minden év november 6-án a kérelmező szándéka szerint énekes misét mondanak Szent Lénárd tiszteletére, az alapító elhunytával pedig halálának évfordulóján az ő és rokonai lelkéért egy énekes évfordulós gyászmisét fognak mondani az alapítvány tőkéjének hasznából, és kezelési költséget nem vonnak le. Az 50 konvenciós forintról szóló kötelezvényeket Pest vármegye közgyűlésében, 1825. szeptember 13-i keltezéssel lajstromba vették, és a plébánia levéltárában őrzik. (54) Azt szeretném, hogy senki se csodálkozzon azon, hogy a két legutoljára bejegyzett misék alapítványi okiratait, jóllehet azok az 1824. évre, nem pedig az 1822-re esnek, amiről írok, a többi korábban tett misealapítványokkal együtt itt sorszámoztam, mert így mintegy egyetlen pillantással az olvasó szemébe tűnnek. Ezekről lásd e könyv végén, az 1822. év alatt található, táblázatba foglalt bejegyzést, egyszersmind az alapítványi szentmisék sorának aprólékos rögzítését arról, hogy a helyi plébános hogyan és mikor teljesíti azokat. [A két jégeső] Ezek mellett hadd foglaljam el más dolgokkal is a figyelmet. Az 1822. év telének kezdetétől alig közepes volt csak a hideg, annyira, hogy a marhát és a lábasjószágot egész télen minden nap ki lehetett hajtani a legelőre. Ennek következménye volt egy oly nagy tavaszi szárazság, hogy a legnagyobb nehézséggel tudtuk elvetni a tavaszi magot. Ehhez az önmagában is eléggé szomorú időjárási körülményhez járult hozzá egy másik, sőt egy harmadik, rendkívül fájdalmas csapás is. Ez alatt azt a két, húsz napon belül

30

lezúduló jégverést értem, melyek közül az első pünkösd előestéjén, május 26-án, szombat este kilenc és tíz óra között Hartyán területének nagy részét elverte, a másik pedig a június 16-án délután egy és két óra között az ittott részben megmaradt termést, az egész területen az utolsó gabonaszárig elpusztította úgy, hogy egyetlen újhartyáni sem tudott gabonát vagy mást, amit vetett, betakarítani, sőt senkinek sem maradt meg a vetése, mert nem csak a kalászokat találtuk szem nélkül, hanem földeket is gabonaszárak nélkül. Aztán, ami kevés maradék csak a földön állt, a jószágok hasznára, alomként pusztult, vagy pedig tüstént beszántották, nyílván semmire sem lehetett használni. Legyen elég erről a közös csapásról itt, hogy az alábbiakat feljegyeztem: Pest vármegye, a helyszínre küldött hivatalnokok révén, az erre a földterületre vonatkozó kárt 54.000 bécsi valutaforintra, vagyis konvenciós pénzben - 3/20-ad forintonként számolva - 21.600 forintra becsülte, és erre az évre nem teljesen, csak részben, enyhítette a gazdák adóterhét. Ez évben egy pesti mérő búza öt bécsi valutaforint volt. A szőlő oly nagy pusztítást szenvedett, hogy az egész hartyáni szőlőhegyen nehogy egyetlen tőke nem maradt épen, hanem minden szőlőskertet együttvéve egyetlen ép levelecskét sem lehetett találni. Mivel pedig a június 16-i jégverés orkán erejű szélviharral járt együtt, ezért faluszerte (55) a házak többségében, így a plébániai épületekben is, sőt a templomban a községre néző összes oldalablakot, és a karzaton is mind betörte, a plébániaépület tetejének egy részét letépte, a kocsiszínt bedöntötte és összetörte, a gyümölcsfákat és az akácokat, sőt az erdei fákat is széthasította, kitépte, eltörte vagy gyökerestül kicsavarta. A lábasjószágot, a vadállatokat, a nyulakat stb. az udvaron és a mezőn a jégveréstől lemészárolva, összekucorodva találtuk. E csapás után még hat nappal is több arasznyi jég volt az árkokban és mező mélyedéseiben. Ennek látványa minden reménytől megfosztott minket, és csak azért hagyta el drága szemeinket, hogy azokkal veszteségüket megsirathassuk. [Újhartyán helyi fogadalmi ünnepe] Innen ered a nap ünnepi eseménye, melyet az újhartyániak a viharok és jégeső elhárításáért, vagy inkább pünkösdi éves bűnbánati szombatként szoktak megtartani. Ugyanis az egész község kötelezte magát, éspedig nyilvános fogadalommal, hogy ezen a napon soha és semmikor nem végeznek mezei munkát, és hogy mindig jámbor gyakorlatot fognak végezni. Ezért ezen a napon, amit ők W??G?? neveznek, más fogadalmi ünnepek szokása szerint, Hartyánban istenes (rendezvényeket) tartanak. [A plébániai épületek teljes helyreállítása, 1822] A fent említett kettős jégverés csapásától sújtva azért, mert a plébánia épületei nagyobb mértékben megrongálódtak, a kocsiszín és az istálló pedig összedőlt, újdonságképpen a nagyságos hercegi uradalmi igazgatóságra mentem a plébánián végzendő helyreállítás ügyében, és ez eredményét tekintve egyáltalán nem volt következmény nélkül. Ugyanis miután a fenntartó részéről kőműves és ácsmestereket küldtek, és jó előre gondoskodtak az építőanyag kiszállításáról, augusztus 5én hozzáfogtak a plébániaépületek teljes helyreállításához, éspedig a következőképpen: Az a lakószoba, amiben most a cselédség lakik, azelőtt ablak és kemence híján csak az aprómarha befogadására szolgált. Ebbe a szobába ott nyílt a bejárat, ahol most egy, úgymond, vakablak van, ezért a folytonos füsttől, ami a konyhából ide bejutott, sötét volt. Ehhez volt hosszában csatolva egy keskeny és kicsi, háromlépésnyi széles helység. Utána az egy kocsi befogadására alkalmas szín, aztán a négy szarvasmarha istállója, végül a négy ló istállója – az egész mindenütt romhoz közeli állapotban. Ezért az egészet – a cselédszoba kivételével – a földdel egyenlővé tették, lebontották és az alapokig kiásták, és mindent az eljövendő építkezésért új méréssel kezdték. Az alapokat égetett téglából tették le, a többi falat (56) vályogtéglából emelték. Az égetett téglákat a fenntartó nagyságos uradalma biztosította, a nyers téglákat a hartyáni és kakucsi hívek állították elő, a kétkezi munkát is és a szállítást is a szükséges mesterek mellett a két említett község szolgáltatta. A mesterek bérét pedig a nagyságos uradalom állta, de minden fennmaradó faanyagot is, és a homokot a nagyságos uradalom szolgáltatott. Így emelték a plébániai épületeket új külsővel: a plébános három lakószobáját újraburkolták, és elhelyeztek két új és nagyobb kályhát a két sarokszobában. A lakószobát, amit korábban a cselédség foglalt el, illő káplánlakká átalakították, kályhával és ablakkal látták el. Korábban ugyanis a káplán a három plébánosi szoba közül a kocsibejáróval szembeni sarokszobát foglalta el és lakta. A cselédségnek a negyedik lakószobát rendelték, amiben új kályhát, új ajtót és ablakokat helyeztek el, sőt téglával rakták ki a padlóját.

31

A régi kamrából a padlásfeljáró ingatag (volt), sokkal csúcsosabb és nagyobb kamrát építettek. Három kocsi befogadására alkalmas színt állítottak, egy istállót tíznél is több szarvasmarha számára, egy másikat pedig nyolc lónak, minden felszerelésükkel együtt. Ennek folytatásában két disznóólat építéséről gondoskodtak, a baromfi használatára szolgáló padlással, a pincébe új lépcsőt raktak és új kaput építettek. Magát a padlást ezúttal úgy osztották fel, hogy a külső, istálló fölötti fele, a szénatárolásra szolgáljon, a másik fele a kocsiszín fölött, egy külön zárt helyen, a hajdina számára. És hogy a lakószobák és a konyha kiterjedése révén pedig mekkora a gabonatárolásra szintén külön zárt hely, csak a ház vendégének legyen nyilvánvaló. Végül az udvari kutat is ugyanazzal a megbízhatósággal helyrehozták és új a kávával övezték, valamint a nagy kocsibejáró kapuját, miként a kisebbiket is, újra építették. Ez az egész helyreállítás az újhartyáni bíró, Lauter Lénárd fáradhatatlan igyekezete és tevékenykedése nyomán folyó év november 15-én sikeresen befejeződött, bizony nem minden gond, és a plébános megannyi költsége nélkül, aki a mesterek élelmét, és a két községből való kétkezi munkásoknak adott ösztönzést, a készpénzen vásárolt bort szolgáltatta, és ő csináltatta saját pénzén és költségén a padlás reteszeit, és a belső reteszt is a pincére a zárakkal együtt. Végül aztán az egész udvart teljes kiterjedésében, sok száz szekér földet és homokot ideszállítva, új magasságra feltöltötték. (57) Így állította vissza régi fényében az újhartyáni plébániaépületeket fenséges hercegünk és kegyurunk, gyaraki Grassalkovich Antal legbőkezűbb jószívűsége, így növelte meg a hartyáni plébánosok javadalmait felséges herceg urunk szent dolgokban és szolgálatokban teljhatalmú régensének, a tekintetes vaszkai és kiss-kovalótz Vietórisz János úrnak lelkes támogatása és tevékenysége. Habár hogy ezek milyenek és mekkorák, hogy ne lehessenek elfelejteni, az égre tekintünk, egy alázatos barátnak mondván: Méltóztass [megadni], Uram, minden jótevőnknek, a te nevedért az örök életet! Miután a plébániai épületeket illő, alkalmas és kielégítő állapotba ekképpen helyrehozták, az őszi idő közeledte már arra intett, hogy egy percet sem szabad vesztegetnünk a plébánia kertjének az alkalmas állapotba történő – és már sokkal korábban jóváhagyott - helyreállításából. Saját tapasztalatból megtanultam, hogy egyetlen kert, legyen az bármilyen kicsi, rendezése és beültetése időt igényel, és erő, szorgalom és költségráfordítás nélkül az korábbi állapotba nem hozható. Egy épületet, bármilyen méretes is, be tudsz fejezni egy év alatt, de egy kertet nem, mert annak növekedése rendkívül lassú lépésben halad, és ezernyi körülménytől függ. Mert láthattad, kérlek, hogy a fent említett két jégverés az új ültetésben mekkora sebeket okozott, és hogy ráadásul milyen rendkívül szomorú következményeket vont maga után az egész nyáron uralkodó aszály. Csak annyit jegyzek fel, hogy az oly sok nemesített facsemetéből, amelyeket tavasszal ültettünk a 60 szőlőtőke mellé, csupán 11 maradt meg, és mindet, ami megmaradt, részint elverte, elhasította vagy eltörte a jég, részint az rendkívüli aszály kiégette. Ezért a fentebb dicsért barátom és káplánom, Szartórisz József fáradhatatlan munkabírásával és pénzen összeválogatott új facsemetéket összeállítottam, és újból elültettem, ráadásul más munkákat is elvégeztem, amelyekről úgy tűnt, hogy a kertben eddig hiányoztak, a legjobb segítséget barátomban, Szartórisz Józsefben találva meg. [A kert hátsó részét is sövénnyel kerítik] Mivel pedig Lauter Lénárd helyére egy másik, szintén érdemes embert, Szaller Józsefet választották bíróvá, kiben megvolt mindennemű egészséges férfiúi körültekintés, hasonlóképp az istenesség is. Vele megtanácskozva utóbb elhatároztuk, hogy a kert eddig fennmaradó részét, ami a szérűre néz, sövénnyel kell elkerítenünk, és aztán (58) hozzáfogtunk a munkához: az eddigi sánchalmot elhordva a gyökereket és tönköket kiszedtük, és ahol először cölöpöket készítettek, és ahová Sallósárból vesszőt hoztak, ott a hartyániak keze emelte a kert negyedének a kerítését is, aztán én gondoskodtam kapuról és zárról. [A káplánt, Szartórisz Józsefet Kókára helyezik – hálás emlékezés őróla] Mivel ekképp vágyaim nagy része teljesült, nem maradt más hátra, mint hogy következő tavasz beálltával Szartórisz Józseffel együtt - a kertben szükségesnek látott dolgokon - élvezettel munkálkodjunk, és hogy oly sok fáradtság és kétkezi munka után a kertből elégedett nyugalmat merítsünk. Eközben az emberi dolgok elkerülhetetlen változása megfosztott

32

engem e nyugodt élvezettől, amit magamnak túl korán ígértem. Ugyanis barátomat, rokonomat és unokaöcsémet, Szartórisz Józsefet a fennhatóság Kókára helyezte káplánnak. December 13-án távozott Hartyánból, elfoglalta a számára kijelölt állomáshelyet, és a hálás hartyáni hívek körében vágyódást hagyott maga után. Joggal, mert azt, hogy az ő elismert tevékenységének, készséges találékonyságának, ötletességének, állhatatos kitartásának, szava fáradhatatlan szorgalmának és szívességekben mutatott jókedvének mivel, milyenekkel vagy mennyivel tartozom, nem tudom eléggé kifejezni. Szartórisz József távozása után kápláni segítség nélkül maradtam. Ugyanis az egyházmegyében a rendszeres káplánságoknál, hogy a lelkipásztori munkában komolyan megfáradt plébánosok terhein könnyítsenek, a káplánok számát meg kellett volna sokszorozni, oly sok nem állt rendelkezésre, amennyit szerettek volna. Ez a fennhatóságot arra kényszerítette, hogy az idősebb plébánosok kisegítésére olyan áthelyezéseket végezzen, hogy a fiatalabb plébánosok, akiknek különben rendszeres káplán járt, a lelkipásztorkodást egy ideig csak maguk végezzék, hogy az idősebbeknek pedig kápláni segítséget nyújtsanak. Így maradtam több más plébános között én is káplán nélkül, két éven és két hónapon át. [Trágyahordás] Azt a néhány hátralévő napot, ami december hónapból még az új évig hátra volt, a szántóföldek és a szőlő trágyázására fordítottam. Mindegyik újhartyáni gazda, úgy az egész, mint a féltelkesek, a szokás szerint trágyát szállítottak a plébános által kijelölt helyre. A szokásjog azt követeli, hogy az egész telkesek két alaposan megrakott négyökrös szekérnyi, a féltelkesek pedig egy négyökrös szekérnyi trágyát szállítsanak ki. Így ért végére ez az év, amelynél sok tekintetben egy év sem lesz nehezebb. Ebben ugyanis aratás nélkül vetettem, és a legtöbb nehéz körülménnyel kellett megbirkóznunk. Legyen ezért is áldott az Úr neve! (59) [1823.] A 27. oldalon már említett rövid említik, hogy a plébánia földjeiből valamennyit elidegenítettek. Ezért a plébános jogait megtartva, magával a ténnyel, (jogi eljárás nélkül) kisajátítottam a lentebbi földet a mező egy részével együtt, amit az első plébános úr eléggé elfogultan (meggondolatlanul) a hartyáni kántornak átengedett. [Új akol épül] Most már a szérű, aminek állapotáról a 25. oldalon emlékeztem meg, ilyen-olyan rendezésére fordítottam a kezek erejét. Ide előbb a kerítés kiterjedésében egy új kocsi kapuról gondoskodtam, és így a kocsiutat és gyalogutakat elzártam azok elől, akik a plébános szérűjén keresztül szoktak le-föl járni a juhaikhoz, vagy Kakucs felé jönni-menni. Aztán lebontva a korábbi kicsi és szűkös aklot, amit inkább egy disznóólhoz hasonlított, annak lehetett volna nevezni és jósolni, miután korábban már minden szükséges építőanyagról gondoskodtam, munkásokat és mestereket béreltem fel, és minden segítség nélkül egy teljesen új és alkalmas aklot építtettem, ami 260 forintomba és 22 krajcáromba került. Ez az akol nem a régi akol helyén emelkedett, mert a régi körülbelül az új kocsi kapu közelében úgy állt, hogy csaknem ott voltak a régi akol hátulsó falai, ahol az újnak elülső része a gerendákon állt, és leginkább azt a részt foglalta el, amely most az akol kerítésén kívül Kakucs felé terül el és három akáccal ültettük be. Tehát három ölnyire a korábbi hodály falától, a nyíró házával szemben, e hodálynak a falait a határsáncon túl meghosszabbítottam, és így a plébánosi szérű teljes területét kevesebb, mint másfél ölnyivel, a nyíró házával szemközt, megnöveltem. Ezt akkor könnyen megtehettem, mert az a terület, amelyik az új akoltól Raisch Jánosnak, a nyírónak házáig terjed, üres és gazdátlan volt, és senki sem foglalta el. Ezért már szándékomban állt és azt terveztem, hogy ezen az üres területen helyezem el a plébános juhászának kunyhóját, ami később így is lett volna, ha a nyíró, egyébként derék ember, a maga részéről ügyelve az (eltelt) időre, a kakucsi felügyelő, Boronkay István hivatalnok úr tudtával, a saját mostani kertjévé nem alakította volna. A lelkipásztor munka mellett fennmaradó időt hasonlóképpen a jégverés okozta kár miatt újra ültetett szőlőskert feljavítására és a kert művelésére fordítottam. (60) [1824, A kerti vízvezeték] A három eddigi év során megtanultam, hogy a plébánia kertjének öntözése nyaranta az egész cselédségem erejét igénybe veszi. Ennek orvoslására, mivel egy kerti kúthoz hat ölnyire vagy talán még mélyebbre kellett volna ásnom, úgy gondoltam, hogy ez többe kerülne, mint ami némileg mindennapi, ezért egy kerepesi fazekassal hatvan darab kétaraszos csövet csináltattam, azokat a kellő mélységbe leraktam és azokon át az udvari kút vizét a kertbe vezettem, ugyanakkor pedig a tavasz beköszöntével negyven forintért egy Bassin nevű tárolót is kiépíttettem.

33

Azonban az eredmény nem felelt meg a kívánt célnak. A cserepek ugyanis már magukban tönkrementek a homokos talajtól, így nem voltak eléggé vízállóak, és a kőműves által helytelenül, csak egy sorban lerakva nem tudták a messziről érkező vizet megtartani. Hátra van tehát, hogy e gondot valahogy másképp orvosoljuk. [A filagória építése] Ez év tavaszán építtettem az említett víztározó mellett elhelyezett filagóriát. Szőlővel körbeültettem, amely idővel, miután majd ráfut a pavilonra, árnyas és beszélgetésre alkalmas ülőhelyet nyújthat az azt keresőknek. [Pintér György keresztet állít Kakucson, annak megáldása, és az ő misealapítványa] Ebben az évben egy istenfélő ember, Pintér György, kakucsi gazda és tanácsos, attól az óhajtól vezetve, hogy a mindenható Isten tiszteletét, amennyire csak tudja, előremozdítsa, a plébános előzetes tudtával egy magas fakeresztet állíttatott, rajta a Megfeszített lemezre festett alakjával. Ezt egy kellően kiemelkedő és alkalmas helyen, a kakucsi szárazmalom alatt, az uradalmi hivatal házának területén, a kocsiút mentén állították fel, húsvét harmadik napján. Az alsónémedi kerület esperese, a némedi templom plébánosa, Kárász Pál áldotta meg, és a sári plébános úr, Iványi János, a szabad ég alatt, a kereszt előtt összegyűlt és a templomból erre az áhítatra nyilvános körmenetben kivonuló és oda visszatérő népsokaság jelenlétében beszédet mondott. Ugyanez a Pintér György, aki a keresztet adományozta, misealapítványára 30 bécsi valutaforint készpénzt tett le. Ennek alapítványi okiratát egy adósának, Kutsera József kakucsi gazdának kötelezvényeivel együtt az egyházmegyei közhivatal részére Vácra 1824. június 21-én megküldték. Oda küldik évente a kamatokat is. (61) Erre az évre esik két misealapítvány is, tudniillik Gentner Erzsébeté és Lauter Lénárdé, amelyekről már fentebb, az 52. és 53. oldalon bővebb bejegyzés található. Ez év nyara békésen telt, ami az elvégzett munkákat illeti, a leginkább említésre méltó, hogy ez évben volt leszüretelhető termés, amit az általam már negyedik éve művelt – bár termést csak egyszer, mert az 1822-es jégveréstől megsemmisült – plébániai szőlőskert hozott. A négy év alatt e szőlő megművelésébe befektetett költségekre és igyekezetre könnyen következtethetünk abból, hogy 1821-ben csak egy közepes akót, 1822-ben a jégverés miatt egy ágacskát sem, 1823-ban egy akónál kicsit többet szüretelhettem, 1824-ben számos tiszteletreméltó, ez alkalomból meghívott vendég társaságában nagyon vidáman szüretelhettünk a szőlőskertben, és már most több mint 13 akónyi jóféle borom van – mert a kemény munka mindent legyőz. [A temetőket új töltéssel veszik körül] Az ősz már-már a végéhez közeledett, amikor a két falu, Újhartyán és Kakucs a temetők rendezésére fordította a munkáskezeket. Így, miután már e falvak vezetői előzetesen tanácskoztak, és felosztották a temető kerületét a házak száma szerint, mindkét temetőt új árokkal és töltéssel vették körül, és akácfacsemetékkel ültették be körös-körül végig úgy, hogy ezután minden egyes gazda a temető őt érintő töltésszakaszát köteles jó állapotában megőrizni, kijavítani, ahol szükséges, helyreállítani, és befásítani. Továbbá előre vigyázva arra, nehogy a jószágok bemehessenek a temetőbe, és nehogy összetörhessék a sírkereszteket, a hartyáni temető bejáratát sövénnyel erősítették meg, és új kapuról gondoskodtak. A kapuval járó kiadásokat a plébániaegyház pénztára fizette. (62) [1825., Pokornyi János az újhartyáni kisegítő káplán] Feljebb már megemlítettem, hogy az egyházmegye szüksége azt követelte, hogy két teljes éven és két hónapon át káplán segítsége nélkül, e széltébenhosszában kiterjedt és a soknyelvűségtől terhes plébánián saját vállamon hordozzam a lelkipásztori gondot. Ez év februárjában a tekintetes és főtisztelendő püspök úr, Nádasdy Ferenc, Fogaras földjének és a tekintetes Komárom vármegyének örökös grófja, püspökségének második évében, február 9-én segítségemre ide helyezte Pokornyi Jánost, aki két évvel korábban lett ciszterci szerzetesből világi pap, és akit eddig egyetlen egyházmegye sem fogadott be, hogy nekem a lelkipásztori munkában határozatlan ideig segítsen. Ez a derék ember, mielőtt hozzám érkezett, Püspökhatvanban volt helyi káplán, és az említett elöljáró onnan, ahol bár csak négy hetet töltött, mégis áthelyezte Hartyánba, és folyó év február 12-én foglalta el nálam új állomáshelyét. [Gyümölcsfák ültetése az udvaron és a külső kertben] Miközben már-már közeledett a tavasz, néhány elvégzendő dolog még hátravolt, összeszedve erőmet munkához láttam. Előbb a plébánia udvarát síkra egyengetve, az udvar bejáratánál a kerítéssel szemközt gyümölcsfákat, főként szedret, cseresznyét és szilvát

34

ültettem, és a területet, bár meglehetősen keskeny, azért, nehogy a jószág bejárhasson a friss ültetésbe, új kerítéssel elkeríttettem. Ugyanígy a plébániai telekhez az általam 1822. évben csatolt új területet is, amely a szentély és a plébániakert sövénye között van, és most egy különálló külső kertet alkot, a pénzen vásárolt gyümölcsfacsemetékkel, főképp szilvafával teljes terjedelmében beültettem. Hogy így, ha az Isten is növekedést fog adni, létrejöjjön egy plébánosi szilvás, ami annál is kedvesebb lesz a helyi plébánosok számára, mivel itt a környéken alig néhány gyümölcstermő szilvás található, sőt tudtommal eddig egy sincs. (63) A templom körül már a korábbi évben, azaz 1824 tavaszának beköszöntével, öt sor sudár fát ültettem, amelyet tornyos fehér nyárnak neveznek, szám szerint körülbelül nyolcvanat, tudniillik három sort a templom Kakucs felé néző oldala mentén, kettőt pedig a plébániaépületek felől, amelyeknek jó előre észre vehető sarjadásában csodálatosan gyönyörködik minden arra járó szeme és lelke. Ezeket az új telepítéseket egész nyáron minden héten egyszer, mégpedig szombaton egész nap bőségesen öntöztettem, de a végeredmény a legjobb szándéknak sem felelt meg. Azon elmélkedve, hogy a kemény munka mindent legyőz, ez év tavaszán sem vonakodtam attól, hogy minden erőt és pénzt erre áldozzak. Hosszadalmas nyomozás után végre rájöttem arra, hogy a templom környékének ezen egész területén a föld sok éven át volt parlagon, holt és teljesen meddő, ráadásul pedig sokkal jobban kiemelkedik, ezért hajlamos a szárazságra, terméketlen és ezért az effajta, mélyebben fekvő területet és nedves földet kedvelő fák ültetésére a (víz)hiány miatt alkalmatlan. Arra is rábukkantam, hogy az új templom egészének környékén egykor egy igen nagy temető kellet, hogy legyen, mert minden egyes gödörben és árokban, melyeket e fák ültetéséhez készítettem, számtalan csontot és holtak maradványait ásták ki. Ráadásul, ami túlságosan természetes, hogy az új templom építésének idejéből kupacokban szétdobált cserepeket, köveket, meszet, más efféle törmeléket és maradványokat, melyek a földben úgy összetömörödtek, hogy ezeken át egy csepp eső sem tudott a talajba ivódni. Ezért nagyon kemény munkával mintegy fél ölnyi mélységű és szélességű gödröket és árkokat ásattam a fák újbóli elültetéséhez, azokat a kövektől, cserepektől és egyebektől megtisztítottam, aztán mindet máshonnan hozatott jó minőségű termőfölddel megtöltöttem, és így a fákat immáron másodszor már e termékeny talajba ültettem. (64) [A templom külső és belső rendbehozatala] E plébániatörténet 16 oldalán pontosan feljegyezték, hogy 1800. évben a tekintetes uradalom a templomtornyot újra fedte és a tetőt beszíneztette. Ebben a templomban, amely 1776 óta áll, ez volt az első és egyetlen felújítás 24 év alatt. 1800-tól a templomtorony sértetlenül és jó állapotban áll egészen 1825-ig, tehát újabb 24 éven át. Az 1825. évben a torony nagy része szemmel láthatóan leromlott állapotba került, és az egész templom, amelyet fennállásának évétől ez idáig még sohasem meszeltek ki újra, kívül-belül híján volt a vakolásnak és a meszelésnek. Így hercegi kegyurunk nagyságos javadalmi igazgatóságánál kijárva elértem, hogy e templomot, amelyet fél évszázada nem újítottak fel se kívül, se belül, most régi illő állapotába és erejébe állítsák helyre, tornyát teljesen újítsák fel, a tető többi részét, mivel eddig is jó állapotban van, hagyják ugyanolyan állapotban. E kedvező elhatározásra a válasz az lett, hogy Soroksárról, Gödöllőről és Sződrákosról építőanyagot, cserepet, meszet, gerendákat, léceket és más szükséges dolgokat szállítva ide, amelyek szállítását a két falu, Hartyán és Kakucs végezte, ugyanakkor költségvetési tervet készítve, miután egy kecskeméti ácsmesterrel, aki ugyanakkor a falazási munkálatokat is elvégzi, Dormány Mihállyal a tekintetes uradalmi igazgatóság 220 forintban egyezett meg, a mesternek, csak a munkáért. Én a saját részemről száz forintot ígértem, ráadásul pedig Hartyán község arra kötelezte magát, hogy a mester társainak, a felújítás ideje alatt, ingyen ellátást, hasonlóképpen kétkezi munkásokat és esetenként szállítást ad. 1825. szeptember 3-án elkezdődött a templom teljes külső és belső vakolása és meszelése, valamint a torony újjáépítése. Szeptember 7-én a lemezből való keresztet, jó és erős állapotban találva megtisztították, és nem egy újat, hanem ami korábban is fent volt, egy rúddal megtámasztva, vidám, fenséges királyunk, Habsburg Ferenc hosszú, sikeres és boldog uralkodásáért, valamint kegyurunk, méltóságos gyaraki Grassalkovich Antal hercegnek és más, az újhartyáni templommal kapcsolatban leginkább érdemeket szerzett papoknak és világiaknak jólétéért felharsanó kiáltások közepette újra visszahelyezték. Így folytatódott a helyreállítás: a tornyot helyrehozták, újra fedték és színezték, a fő és közfalakat kívül-belül újravakolták és meszelték, (65) a templom téglapadlóját újra rakták, az altemplomba új lépcsőt építettek, és biztos zárral rendelkező ajtóról gondoskodtak, mert a kriptában eddig sem lépcső, sem ajtó nem volt. Ezt az egész felújítást 1825. november 19én sikeresen befejezték. De a szentély festményei, és a templomtető korábbi állapotában érintetlen maradt. Erre a felújításra 100 forintot és három akó saját bort adtam.

35

[Egy új hordozható oltárról gondoskodunk] Ez alkalomból gondoskodtam egy új hordozható oltárról is, főoltár gyanánt, Vácról, a püspöki titkárságról, öt forint tiszteletdíj ellenében, amit az egyházközség pénztára fizetett. Ezekhez: a három plébánosi lakószoba ajtói az eddigi régi, kopott állapotban voltak. Ezért azokat a magasabb és új illemnek megfelelő állapotba helyrehozattam úgy, hogy saját költségemen lemázolták. [A téli ablakok] De téli ablakok sem voltak eddig, csak egy, a faluval szembeni sarokszobában. Mivel az egész plébániaépület, de leginkább a kocsibejáró felé eső lakószoba, és az, amit én választottam lakásomul, rendkívül ki van téve a szél erejének és a viharoknak, úgy a nagyobb kényelem, mint a hasznosság miatt négy téli ablakot csináltattam, kettőt az általam lakott, kocsibejáróval szembeni oldalszobába, kettőt pedig a nagyobb, étkezőnek használt lakószobába, amelyek árát, huszonnégy bécsi valutaforintot én álltam. Ami ebben az évben említésre méltó, hogy olyan jó volt a gabona- és szőlőtermés, hogy egy pesti mérőnyi legjobb búzát 25 garasért, egy akó jóféle bort három papírforintért vagy olcsóbban lehet venni. Ezzel szemben a gyapjú ára annyira felment, hogy az egy nyírású gyapjú mázsáját húsz, a legjobb minőségűt pedig harminc forintért árulták. Az újhartyáni plébánia többet hozott, mint a lőrinczi, bár ezt támogatják legjobban. ’Adj gabonát és bort, semmit ezen kívül.’ (66) [Az 1826. év] [Ebben az évben volt az egész katolikus világegyházra kiterjesztett egyetemes jubileum28. Erről részletesen olvashatod az 1828. évből, a püspöki körlevelek között XII. Leó pápa nyomtatott dekrétumát és a körleveleket, együtt a sorrenddel, hogy hol és mikor tartottuk meg a négy előírt nyilvános plébániai körmenetet] E könyv 63. oldalán már érintettem, hogy az Isten háza szépségének növeléséért már másodszor ültettem be a templom hosszát oszlopos nyárfával, és mivel azok mostanáig még nem nőttek meg, ötéves, már kifejlett fákat vásároltam, és odahozatott, termékeny földdel javítva fel az ültetés helyét, ezeket a jól gyökereztetett fákat, folytatólagosan harmadízben elültettettem, mégpedig a maga idejében, még a tavasz beköszöntével, mikor még nedves a föld, és ezeket a nyár érkezésével szokás szerint öntöztem. Aztán újra a plébániai szőlőskert feljavításához láttam. Bár az eltelt öt évben több ezer tőkét ültettem, de mert hozzáértő embert, aki különbséget tudott volna tenni a szőlők között, nem találtam, a bérmunkások pedig nem sokat törődtek azzal, hogy jó és termő, vagy hogy miféle szőlőt ültetnek, az történt, hogy a szőlőskertben igen sok gyenge minőségű szőlőt találtam, amelyek bár mindennel versenyre keltek a növekedésben, de fürtöt nem termettek, és a külsejük is olyan megvetendő volt, hogy inkább ki kellett volna vágni a szőlőskertből. Hogy e bajjal szembeszálljunk, nem találtam más megoldást, mint hogy a három-négyéves tőkék fiatal hajtásait oltással fogom nemesíteni. Ezért leginkább Vácról és Kalocsáról jól termő fajtákat szereztem, és a tavasz közeledtével a legjobban hozzáértő bérmunkásaim avval a módszerrel oltottak be több százat, amely csak ezekben az években vált gyakorlattá. Már-már a vége felé járt az az időszak, amikor a szőlőben dolgozni lehet, így a szérűskertnek azt a részét, amelyen a kévéket szokták csépelni, minthogy ez a terület csaknem ötven éven át folyamatosan használatban volt, ezért az oly sok éven át újból és újból ott zajló csépléstől túlságosan mélyen fekvő és annyira alacsony lett, hogy az egész szérűskertből, valahányszor csak esett, minden víz a cséplés helyén állt meg, és ez a napszámosokat nagyon akadályozta a munkában, ezért csaknem kétszáz szekérnyi máshonnan hozatott földdel a kellő szintre feltöltettem, melyet aztán kézi erővel elterítettek és tömörítettek. Mivel a cselédszoba, amelynek kijavításáról az 55. oldalon már írtam, túl kicsi és annyira szűk volt, hogy két ágyon kívül semmi mást nem tudtak elhelyezni odabent, és bár az új kamra és a cselédszoba között teljes (67) kiterjedésében egy annyira keskeny és szűk folyosócska van, hogy ebből a folyosócskából nyílt a bejárat a kamrába, és a kamraajtó tájékáról a cselédszoba bejárata, és így a kamra és a cselédszoba között volt egy közfal, azért, hogy az egész cselédszobát megnöveljük, a kamrát a cselédszobától elválasztó közfalat elbontattam, a kályhát, amelyik korábban a vendégszobával szembeni sarokban állt, megszüntettem, és a jobb fűtés érdekében ott állíttattam fel, ahol négy évvel korábban a vakablakot csináltattam. Az ablakot, amelyik korábban a keskeny folyosócska világítását biztosította, megszüntettem, és a helyére egy új vakablakot építtettem, végül a padlót

36

téglával kirakattam. Így az egész cselédszoba jelentősen megnőtt, és, amint ma is látható, mindenfajta kényelemmel elláttam. Hogy időrendben haladjak, itt említést kell tennem a templomom főoltárán elhelyezett Szent Borbála képről. E kép ötven éven át függött ugyanazon a helyen anélkül, hogy akár egyszer is felújították vagy átolajozták volna. Ezért ennek a képnek nagyon jól ismert volt a sérülése, amely ezt jelentette, hogy a vászna néhány helyen rendkívül megsérült, sőt valahol teljesen átlyukadt, a színeit a por és a téli nedvesség bevonta, és az egész kép szépségét és alakjait elhomályosította. Ezért tanácsot kérve Krachenfelsz Alajos úrtól, aki a hit és mindennemű becsület terén érdemes férfi, pesti polgár és alsó nyáregyházi bérlő, aki családjával és cselédségével együtt inkább Hartyánba szeretett szentmisét látogatni, e képet a portól megtisztíttatta, mindkét oldalát olajjal felújította és a színek régi ragyogását visszaadta, ahol kopott és lyukas volt, kijavíttatta. A szekrényt, amelyik korábban, mint szentségház, aranyszínűre volt festve, újra alapoztatta, és festtette. Ez két hónapos munkát jelentett. Sajnálom, hogy a szekrény kiálló részei, az e művészetben jártas személy hibája miatt, aki itt nem említhető meg, máig sem lettek bearanyozva. Eközben méltóságos és főtisztelendő elöljárónknak, gróf Nádasdy Ferenc úrnak úgy tetszett, hogy Pokorny Jánost, aki tizennyolc hónapig volt mellettem kisegítő káplán, olyan okokból, amelyeket itt fölösleges lenne megemlíteni, Hartyánból elmozdította, aki ugyan még nem volt az egyházmegyébe befogadva, mégis teljes szívvel szolgálta az egyházmegyét. Ő Pestre költözött 1826. augusztus 5-én, és helyére a nagykátai káplán, Ellenpacher István érkezett. (68) [Az 1827. év] Azokat a dolgokat, amelyek ebben az évben említésre méltóak, a következőkben foglalom össze. Miután Gasparik Kázmér püspöki titkárt csodálatos módon kanonokká és egyúttal a váci székesegyház esperesévé léptették elő, a püspöki udvar személyei között is sorozatos előléptetések történtek, üresedés történt a püspöki jegyzőkönyv-vezetői poszton is. Ezért választotta ki magának méltóságos és főtisztelendő gróf Nádasy Ferenc püspök úr Ellenbacher István ez idáig újhartyáni káplánt, akit 1827. február 27én Pozsonyban kelt áthelyező okiratával, elöljárói tekintélyével Vácra hívott, és aki az újhartyáni kápláni hivatalban hét teljes hónapot és két hetet töltött becsülettel, mialatt szokás szerint, vallásos jámborsággal, békésen és gyümölcsözően együttműködött velem. A váci püspökségre március 16-án távozott. [Miklóssy István úr érkezik a kápláni posztra] Utána következett az újhartyáni poszton Miklóssy István úr, frissen szentelt pap, akit, miután Pesten a Központi Szemináriumban elvégezte a teológiát, a püspök őméltósága 1827. február 27-én Pozsonyban keltezve hozzám helyezett. Ő március 15-én meg is érkezett, és elfoglalta a számára kijelölt állomáshelyet. [A plébánia tetejét letépte a szélvihar] Itt nem tudok elmenni szó nélkül a mellett a csapás mellett, ami többek között, ez év tavaszának beköszöntével, a plébániaépületét is érte. A negyedik év telt, hogy ezeket a plébániai épületeket a méltóságos kegyurunk és hercegünk bőkezűségéből alaposan rendbe hozhattunk, hogy e ház ennyire tökéletes épségét a legkevésbé se kívánhattuk. Ez év februárjában és márciusában rettenetes szelek és szélviharok jöttek, és azzal fenyegettek minket, hogy ezt elpusztítják. Annyi tűzvészről, oly sok ház és épület egyetlen évben végbement pusztulásáról igen nehezen mesélnek majd a történelemkönyvek, amennyivel ennek az évnek két hónapja rémisztette halálra az embereket. Március 26. volt az a vészterhes nap, amely engem minden cselédemmel együtt pánikba ejtett. (69) Már a nyolcadik nap volt, mióta igen erős északi szelek, amelyek sokáig éjjel fújtak, most mindenkit pusztulással fenyegettek. Akkor nem lehetett a síkságon embert látni, hogy sétálna, sem szekeret, ami az úton haladna, mert a szél és szélvihar ereje mindent levert, felfordított, összetört és elragadott. – Délelőtt 10 óra volt, amikor a szélvész a már amúgy is rettegőkre lecsapott. A plébánia templomra néző homlokzata, engedve a szelek erejének, romba dőléssel fenyegetett. Éppen ott volt buzini Keglevich István gróf úr, aki a csíkosi lakóházából kilovagolva a szélvihar miatt arra kényszerült, hogy az én házamban szálljon meg. Én magam betegeskedtem. A homlokzati cserepek már hullottak a tetőről, és a homlokzat egész súlyával már-már kifelé-befelé ingott. Alátámogatta ugyan az említett méltóságos gróf úr saját munkájával, saját belátása szerint a homlokzatot rudakkal és karókkal a padláson belülről, az udvar felől gerendákkal, ő maga csak velem, és igen belefáradt, mire frissen megérkezett az új káplán és a cselédség. Úgy tűnt, annyira megerősítettük, hogy félig

37

csatára készen az étkezőben meg tudtunk ebédelni. De mert a két órával korábban megsérült homlokzatot nem mindenfelől tudtuk megtámasztani, sőt egy-egy felső cserép is hullott, aztán percről percre több és több, ezért ahogy egyszer csak egy erősebb szélvihar támadt, az egész homlokzat a saját súlyától a padlás belső felével szemközt ledőlt, a lakószobámban és a káplán szobájában eltörte a gerendákat és néhány oszlopot, a padláson lévő gabonát, a lisztet és a többi eleséget egyrészt betemette, másrészt a szélbe és a levegőbe szórta. Az egész tetőszerkezetet recsegés közepette megrázta, a tető nagy részét letépte, és ha ebben a kritikus pillanatban a félelmet nem ismerő gróf dicséretes gyorsasággal nem kötötte volna kötelekkel és láncokkal (70) egymáshoz és magához a falhoz a tető fa szerkezetét, még a legkisebb tetődarab, lécecske vagy deszkácska se maradt volna a helyén. Akkor aztán volt sírás és jajveszékelés! Mindez délután egy órakor történt. Dávid királlyal szólva, „szorongatás és bánat vesz körül”. Házam tető nélkül, gabonám a levegőben, élelmem a szélben, és az, ami padlás egyik vagy másik sarkában megmaradt, porral és malterral vegyesek. És még mi? Hogy ráadásul minden tárva nyitva áll a rossz szándékúak előtt, és azt, amit a sors kikerülhetetlen ereje meghagyott, az éji homályban ellophatják. Másnap Gödöllőre igyekeztem, hogy a legjóságosabb kegyurunk segítségét kikönyörögjem, házam körülményeit személyesen festve le a felséges hercegnek, utóbb a teljes rendbehozatal elkezdését illetően kedvező és bőséges választ kaptam. Ehhez a vihar utáni hatodik napon Andrássy Mihály tekintetes úr, a Grassalkovich hercegi uradalmak általános jószágigazgatójának ténykedésével, hozzáláttak: a homlokzatot újjá építették, gerendákkal, szarufákkal és vassal összerögzítették. A tető szarufáit támasztékokkal megerősítették, az egész házat újra fedték, a padlást kijavították. Innen ered a padláson az a három nagyobb helység, amelyeket a padlás szélességében odaállított gerendák révén alakítottak ki, és amelyek nem csak az egész tető terhét elosztják, hanem a plébánosnak is elkülönített tárolókul szolgálnak, hogy a különböző gabonafajtákat azokban szétválasztva őrizhessék. Korábban ugyanis nem volt sem támaszték a gerendák alatt, és nem voltak átkötő gerendák sem, hanem az egész padlás egybe volt nyitva. Azt, ami az év tavaszi időszakából maradt, a templom körüli oszlopos nyárfák új és végső ültetésére kellett volna fordítani. Mégis, mivel három éve alatt folyamatosan elegendő, sőt bőséges tapasztalatot szereztem arról, hogy e fák a magasabb helyen, és ott a kövek, cserepek és az igen keményre megkötött malter miatt semmiféleképpen sem tudnak megmaradni, és nincs remény, hogy valamikor is dúsan növekedjenek, elcsüggedtem, és 1827-től már egyet sem ültettem. Néhány, amely ma is ott áll, bizony az én kezem munkája, de már (71) nem remélem, hogy valamikor is megnőnek. Ezért inkább azzal bajlódtam, hogy ezt a nagy figyelmet a plébánosi mező feljavítására fordítsam. A plébános mezeje elégé nagy kiterjedésű, de kicsi – és évről évre kevesebb szénát ad – annyira, hogy egy-egy évben arra kényszerültem, hogy készpénzért szénát vásároljak. Hogy ezzel szembeszálljak, már az előző évben alaposan megtrágyáztattam a mező alacsonyabb fekvésű külső részét, mégsem téve különbséget, mert a trágyát a mezőnek azon felére szállították, amelyik magasabban fekszik, és ha nagyon aszályos nyár érkezik, semmit sem terem. Ez évben tehát a mező szőlőre néző és alacsonyabban fekvő belső felére is hordattam trágyát, és százszoros termést hozott. Azt az előző évben trágyázott, kiemelkedő részt ezen a tavaszon felszántottam, és beültettem ezernyi fűvel. A legnagyobb sikerrel jártam, és arra készülök, hogy tovább is folytassam, hogy a mezőnek azt az egész részét szántóvá alakítsam és bevessem, ugyanis több haszon származik a vetésből, mint amit a szénából szokott volt hozni, ugyanis öt éven keresztül számomra ez a darab kaszáló egyetlen jól megrakott szekérnyi szénát sem adott. Ez az év egyébként a termést illetően mindenben átlagos volt. Egész nyáron aszály sújtotta a jószágot és az aprómarhát, és azok tömegesen betegedtek meg. A gabonából és a zöldségfélékből nagyon kevés termett, és az elmúlt évekhez képest drágán lehetett ezeket megvásárolni. A búzát 6-8 forintért, az árpát 5-6, a zabot 4-5 forintért. A szőlő a legjobb termését hozta, egy akó átlagos bort 5-6 papírforintért lehetett venni. A jobb minőségű gyapjúm mázsáját 120 forintért adtam el.

38

(72) [Az 1828. év] Ez az év a minden jövőbeli újhartyáni plébánosnak, sőt minden ehhez a plébániához tartózó hívőnek, legyen emlékezetes! Nyájas olvasó! Engedd, hogy egy kis figyelmet kérjek tőled, hogy először azokat a dolgokat meséljem el, amelyek ez év elején történtek, és tüstént jönnek a feljegyzésre e szempontból méltán fontosabbak, hogy így az események abban a sorrendben, amelyben történtek, tárulhassanak az olvasó szemei elé. [Készült öt ablakszárny] Ezért kényszerülök azt megemlíteni, hogy a plébániaépület ablakain ide érkezésemkor nem voltak téli ablakok, így ablakszárnyak sem voltak. Míg a téli ablakokat már korábban, azaz 1825-ben saját költségemen megcsináltattam, amint a bejegyzést ott olvashattad, addig az öt darab nyári ablakszárnyról ez év tavaszán gondoskodtam, és bizony nagyon drágán. Mert azon kívül, hogy a három ablakszárnyhoz való anyagot, és minden vasalatot én már csaknem készen adtam, a helybeli ács ezeknek beállításáért és még két szárny elkészítéséért, melyeket az ács saját anyagaiból készített, valamint mind az öt festéséért, amint ezt a látvány igazolja is, fizettem neki 50 forint 22 krajcárt, ami akkoriban nagyon nagy összeg volt. Valószínűleg ez volt az utolsó kiadás, amihez én a sovány újhartyáni jövedelemből hozzáfogtam, mert nem látom, hogy a plébánián a plébános mindenféle kényelmének javításában vagy új megteremtésében még mire vágyhatnánk. [A főoltár, a szentségház, és a szentély felújítása az oltárképpel és minden hozzá tartozó dologgal együtt] De nézzük meg, hogy az Isten házának szépítését illetően ebben az évben, ősz tájékán mi is történt. Az főoltár egészében, az itt említett egész szentéllyel, amely régiségét már elveszítette, Isten kezének segítségével új szépségbe öltözik. Ötvenkét éve áll a főoltár a Szent Borbála képpel együtt azon a helyen, ahová nagyméltóságú és bőkezűségéről jól ismert kegyurunk, özvegy Grassalkovich, született zetényi Klobusitzky Terézia grófnő 1776-ban elhelyezte. Ezt az egy oltárt az oltár talapzatával és a Szent Borbála kép keretével együtt aprólékosan aranyra festették, tartozékait is bearanyozták, és abban az időben elég szépnek számított. Mivel mindeközben (73) „mindent magával vonszol és megváltoztat az szárnyaló idő, és semmivé lesz, ami azelőtt semmi volt. Még a sziklákat is megeszi az érkező öregség, és semmi sincs, ami ne kényszerülne engedni az időnek.”29 egy fél évszázad telt el, és ezeket is mind megkoptatta, és az új évszázad ízlése szerint már kevésbé számítottak szépnek. Bizony már régóta aggódott a lelkem, hogy miként és kinek a támogatásával újíthatjuk fel és szépíthetjük méltóképpen az emberekkel lakó Isten e sátrát, de nem volt sem erőnk, sem jótevőnk. Eközben, midőn ebben az óceánban hánykolódtam, a magasságos Isten gazdagsága segítséget nyújtott számomra, a méhéből magának formálva egy férfit, aki az ő szíve szerint él, és akit az újhartyáni egyházának jótevőjéül rendelt, és őáltala alkotta és rendezte házának szépségét, Krisztus Testének építésére, szolgálatának betöltésére. Egy tisztelt és kiváló, Istenhez hű, az ősi hagyományokat őszintén tisztelő férfiról, a szent és apostoli római katolikus anyaszentegyház fiáról, az Apostoli Szentszék iránti kegyességben és engedelmességben kitartó, római katolikus hívőről emlékezem itt, és lelkem ujjong, sőt minden hálás újhartyáni hívő is sokáig emlegetni fogja Krachenfels Alajos urat, az ékes származású és jeles műveltségű pesti polgárt, a már ifjúkorában pesti századost, és idővel alsó-nyáregyházi új bérlőt, őt, akinek tisztelője vagyok, az én legkedvesebb barátomat. Az ő római katolikus vallás iránti legnagyobb érdemű buzgalmának, bölcsességének, rangjának és nemességének rendeltetett, hogy éppen ebben az évben járjon közbe az újhartyáni templom teljes szépítéséért. Aki később már a harmadik évben, hitvesével Hajnik Franciskával, és három fiával, Alajossal, Ludviggal és Ferenccel együtt, akikről itt hálával emlékezem meg, Alsó-nyáregyházáról minden vasár- és ünnepnap Újhartyánba jön szentmisére, mint ahogy jöjjön is, és küldje jobbágyait is, (74) nemcsak a kegyesség és vallásosság, hanem a bőkezűség és nagylelkűség e szépséges templomába, ahol minden eljövendő újhartyáni számára olyan emlékezetét hagyta, amelyet sem a rozsda nem tud oly könnyen megenni, sem a moly nem tud megrágni. De mi szükség van itt a szavakra, beszéljünk példák segítségével! Az egész szentségházat, az oltárt a legapróbb tartozékaival, Szent Borbála szűz és vértanú képével együtt, hasonlóan a kép fölött lévő istenszemet, és több más apróságot az én szervezésemben a szervita atyák pesti kolostorába szállítottak, hogy mindezek teljes méltóságukba helyreállítsák. Közben egy kőművessel megtárgyalva, 250 darab kőkockát vásároltam, szintén Pesten, százöt forintért. Ugyanúgy helyi kegyurunktól, a neves uradalomtól kétszáz égetett téglát kaptam, és a szentély teljes burkolatát, ami korábban, amint a templomhajó is, égetett téglával volt kirakva, most felszedettem

39

és megtisztíttattam. A keresztelő kút, amelyik az én Újhartyánba érkezésem előtt már megvolt, s eddig a Szent Anna oltár mellett, ennek az oltárnak a lecke felöli oldalán, a szentély lépcsőjén, a fal mellett állt, mindenekelőtt átkerült a szentély sarkába, a főoltár lecke oldalára, ahol most ékeskedik. Akkor az egész szentélyt az említett kőkockákkal leburkolták, majd pedig a szentély és a templomhajó közé az égetett téglákból új [áldoztató]korlátot építtettem, ugyanis korábban nem volt, [beszúrva: amelyet később mégis elbontottak]. Ezek a munkálatok november vége felé készültek el. Közben, mivel már közeledett a templombúcsú, az előbb dicsért Krachenfels Alajos úr a már kész oltárt, és a főoltárképet, saját szekerein és személyesen irányítva az egész szállítást, Pestről lehozatta, annak minden részét méltóképp és rendben elhelyeztette ádvent második vasárnapja előtti szombatján, amikor a mindenki számára fontos templombúcsú napját ünnepeltük. Ennél az ekképp újra feldíszített főoltárnál én mutattam be elsőként a szeplőtlen szentmiseáldozatot az Istennek, templomunk búcsújának (75) napján, amely akkor december 7-re esett, hajnali hat órakor, egy énekes ünnepi (roráté) szentmisén, és a legszentebb Oltáriszentség nyilvános kitételével. Nem hallgathatom el, hogy az utókornak hátra ne hagyjam, és itt fel ne soroljam mindazt, amelyek a fent említett Krachenfels Alajos úr buzgósága révén a főoltár szépítéséért tett igyekezetével és anyagi áldozatával templomomnak ekkor kijutottak. A Szent Borgála szűz és vértanú már régen megkopott és sérült képét teljesen renoválták, és új keretet kapott, de a kép a régi maradt. A Szent Borbála kép mindkét oldalára két kisebb üvegmécsesről, hogy úgy mondjam, lüszterről és négy gyertyatartóról gondoskodtak. Az Istenszülő Szűz Máriának a szép szeretet Anyját ábrázoló képe, a keretével, a huszonöt aranyozott sugárral és a festménnyel együtt most a főoltárral került, hogy nagy ékessége legyen, ugyanis előtte a szentségház teteje üres volt, és arra a helyre, ahová most a szépséges Szeretet Anyjának ez a gyönyörű képét helyezték, semmit sem raktak, csak a nagyböjt ideje alatt a keresztábrázolást szokták tenni, amit most szintén felújítottak, és ami a a férfiak oldalán lévő első padnál állt. – Nem maradnék adós azzal, hogy elmondjam, két új gyertyatartó került a szépséges Szeretet Anyjának képe mellé is. Ezen kívül két új gyertyatartó került a legszentebb Oltáriszentség mellé, ugyanis előzőleg az úrmutatóban kihelyezett tiszteletreméltó Oltáriszentség mellett csak két gyertya égett, így most négy is világíthatott. Egy új fekete fából kidolgozott tartót, azaz keretet is kapott a főoltárkép, amire széltében egy oltárterítőt rögzítettek. – Ez alkalommal újították fel a feltámadt Krisztus szobrát, azaz az Alleluját is, zászlóstul, amit újra elkészítettek. [törölt szöveg: Ez az egész helyreállítás és felújítás, amely Krachenfels Alajos úr bőkezűségével, gondjával és nagy költségével zajlott, mibe és mennyi készpénzébe került!] Ugyanez a jótevő vásárolt egy fehér színű, ezüsttel és arannyal hímzett ünnepi miseruhát, és igen bőkezűen, újonnan ennek az egyházközségnek ajándékozta. Egy az arany áldoztató kehelyre való, ezüst szegélyű, arannyal hímzett új kis takarót is, és mint aki nem tud határt szabni a nagylelkűségének, (76) egy nagy vásznat is ajándékozott, mely a kereszt mellett álló bűnbánó Magdolnát ábrázolja, arra a célra, hogy a nagyböjti időben a főoltár Szent Borbála képét eltakarja. Az ő hitvese, Hajnik Franciska úrnő pedig kihímzett egy, a főoltárra való oltárterítőt az ünnepekre, vörös selyem szegélyekkel. A kakucsi uradalmi kerület ispánja, tekintetes Ágoston Imre úr és igen tiszteletreméltó hitvese, Molnár Erzsébet költségén és hű gondoskodásával, akik a vallási dolgokban igen nagy érdemeket szereztek, és akik az Isten neve iránti hálából a Tőle kapott jótétemények egy részét házának díszítésével akarták viszonozni, a főoltárra jutott két párnácska is, és ezen a két párnán kívül a fehér mise holmira még húsz forintot szenteltek és áldoztak. – De itt Schrauk Ádám, újhartyáni iskolaigazgató emlékét sem hallgathatom el, aki az evangéliumban említett és Krisztus által dicsért asszony példájára, szegénységéből, amivel akkoriban küszködnie kellett, a templom szükséges dolgaira húsz forintot készpénzben felajánlott, hogy kifizessem a kőműves munkadíját a szentély lekövezéséért, valamint a templomhajó és a sekrestye burkolatának felújításáért. Ekkoriban adományozta a templomnak a szentélyben a főoltár elé felfüggesztett, négy aranyozott gyertyatartóval ellátott sötétkék lüsztert Vilhelmina Kötner úrhölgy, a méltóságos buzini Keglevich István gróf úr hitvese.

40

Ekkor gondoskodtunk az egyházközség pénztárából egy ünnepi albáról két vállkendővel és két törlőkendővel együtt 45 forintért. Mivel mindez, amit előbb felsoroltunk, összességében nagyobb kiadást jelentett, azért, hogy Krachenfels Alajosnak, ünnepelt jótevőnknek az én kis igyekezetemet megmutassam, a kőkockák elkészítésére kifizetett 105 forinton túl szűkös anyagi helyzetemben is egy másik 100 forintot is felajánlottam, hasonlóképpen egy bizonyos személy által felajánlott 30 forintot, amit a szentségház és a főoltár fent elmondott helyreállítása emésztett fel. (77) Az Istenszülő szépséges Szeretet Anyjának új képét, melyet a főoltárra helyeztünk, a templombúcsú napján ötven igen válogatott és tiszteletreméltó vendég ünnepelt seregében az énekes mise előtt áldotta meg Mericzay Antal tisztelendő úr, a székesegyház esperese, mogyoródi plébános, püspöki tanácsos, neves Nógrád, továbbá Heves és Hont, most pedig már Csongrád vármegye bírói tábláinak ülnöke, akinek már több mint huszonöt éve vagyok régi barátja és hű tisztelője, s aki a személyem iránti figyelmességével, ezt a napomat pedig személyes jelenlétével számomra lélekben még vidámabbá és boldogabbá tette. A német nyelvű szentbeszédet a pesti szervita atyák közül egy jóságos pap, a rendi és ünnepi szónok tartotta az olvasóállványtól. Végül pedig a kitett Oltáriszentség előtt, amit ezen a napon az úrmutatóban a Krachenfels úrhölgy által hímzett új kendő díszített, az ünnepi szentmisét a fentebb már dicsért, de sohasem eléggé emlegetett Meritzay Antal tisztelendő úr énekelte. Így állította helyre maga az Úr házának szépségét, a fent említett Krachenfels Alajos munkája, gondoskodása és költségei révén, aki ezt a napot minden családtagjával együtt boldogan látta meg, és részt véve a szentmisén örvendezett az Úrban, akinek így áldott legyen kedves emléke, és adja neki az Úr napok hosszú sorát, és Krisztus országában az örök életet. Ámen. [A Kletz Jánosért tett misealapítvány] Erre az évre esik a Kletz Jánosért tett gyászmise alapítvány. Ami még hátra van, hogy ez az év úgy széna-, mint gabona- és egyéb termése bőségesen és kövéren nőtt. Egy pesti mérőnyi tiszta búzát, mint az előző évben, 6-8 forintért, az árpát 4-5, a zabot 3-4, a hajdinát pedig 3 forintért adták. Bort átlagosan 6 forintért lehetett vásárolni. A marhahús fontja 8 krajcár. A gyapjú ára csökkent, a silányabb minőségűnek mázsáját 70 forintért lehetett megvásárolni, én pedig a mindenképp jobb minőségű gyapjúmat mázsánkénti 115 forintért adtam el. (78) [Az 1829. év, A marhavész] Ebben az évben terjedt el a szarvasmarhavész. Ez a ragály annak a régóta tartó keleti háborúnak a következménye, amit a török a rabigát lerázó behódoltatott görögök ellen már kilenc éve visel, és amibe Oroszország is, nagy szerencsés előjelekkel már második éve belebonyolódott. Ez a ragály a szarvasmarhák betegsége, a moldáviai állatokról terjedt Magyarországra, és bizony oly sebesen, hogy néhány hónapon belül hazánk legtöbb vármegyéjébe begyűrűzött. Az orvosok ezt a betegséget németül Rinderpi(…)-nak, Virspest-nek, vagy (…)-nak nevezték el. Az előző év végén és ez év januárjában kezdett terjedni, egyre jobban felerősödött, majd egész nyáron úgy tűnt, hogy ez a járvány elmúlt, de az ősz közeledtével visszatért, és rettenetes pusztítást végezett a gulyákban. Rendkívül szigorúan nemcsak a falvakat és a mezővárosokat zárták le, jelesül ezen a vidéken: Tatárszentgyörgy, Vecsés, Ócsa, Úri, Soroksár, Gödöllő, stb., hanem egész vármegyéket is, amelyek esetében megtiltották szarvasmarhák mindennemű behajtását, átterelését, vagy kihajtását. Nem tarthatták meg a marhavásárokat, és minden falusi elöljáró szigorúan nyomozott minden egyes mészáros által levágott marha után. Amelyik megbetegedett, a többitől elkülönítették, és amint kimúlt, nem nyúzhatták meg, hanem a bőrével együtt kellett a földbe temetni. Megbetegedtek a tehenek, az ökrök, a sovány és hizlalt borjak, termékenyek és terméketlenek különbség nélkül. Ennek a ragálynak a jele, ha a szarvasmarha szeméből és orrából sűrűbb váladék folyik, nyakán a szőrszálak előre merednek, és az állat a fejét felfelé hátrahajlítgatja, mintha teljesen a nyakára akarná hajlítani. Ezek voltak a biztos jegyei ennek a ragályos dögvésznek. E betegségben a mindennapos óvatosság nem ad biztonságot. A legjobb volt az udvart és az istállót szigorúan elzárni, és egyszerűen minden érintkezést megtiltani és megszüntetni másokkal, nemcsak a jószággal, hanem azokkal az emberekkel is, akik másokkal, elsősorban beteg szarvasmarhákkal érintkeznek, és így nyílván a saját

41

háznépünkből senkinek sem engedni, hogy más istállókba bemenjenek, de nem engedni azt sem, hogy bárki bármire tekintettel a mi istállónkba lépjen, (79) mert e ragály azokon keresztül is tovább terjedt, akik ilyenformán a beteg állatokkal foglalkoznak, sőt azok ruháin keresztül is. A beteg állatok gondozását vármegyei határozat írta elő hozzáértő orvosok révén, a vármegyei főorvos vezetése alatt, melyet a királyi főorvos főfelügyelete és irányítása fogadott el, és minden falu helységtábláján kifüggesztették. Ez a betegség a tavasz beköszöntével megszűnt, és egész nyáron sehol sem terjedt, úgy hogy a falusiak akadálytalanul el tudták végezni a mezei munkákat. De az ősz beálltával visszatért a járvány, és már több helyen, mint már mondtam, borzasztó pusztítást végzett a marhák között, kiváltképp novemberben és decemberben, amikor pedig e hónapokban – az idős emberek visszaemlékezése szerint – nagyon gyorsan és korán igen komoly fagyok és havazás következett be, és sokáig ki is tartott. Istené a dicséret! Újhartyán, Kakucs és néhány ezekhez közeli falu ebben az évben nem esett áldozatul ennek a csapásnak. Ez a járvány sem a lovakat, sem a juhokat nem támadja meg, csak az ökröket, teheneket és borjakat kínozta meg. Ezt az egészet csak a miatt jegyeztem fel az utókor számára, mert egy falusi gazdának, akinek nagyrészt a marháiban fekszik a vagyona, nagyon is kedves kell, hogy legyen a vagyonkájából mindaz, ami az óvatossága, vagy, ha éppen gyarapszik, az imái miatt neki szolgálhat. [Aizinger József érkezik a kápláni posztra] Ez év tavaszának beköszöntével őméltósága gróf Nádasdy Ferenc püspök úr kicserélte a helyi káplánt. Miklóssy István úr megkapta áthelyezését Kecskemét városába, kápláni feladatkörben, és ez év március 30-án az ő helyére érkezett káplánnak Aizinger József úr. Miklóssy a lelki gondozásban két éven és tizennégy napon át együtt dolgozott velem, éspedig kegyesen, áhítattal, békésen, mindenféleképpen saját tökélesedésére törekedve, szeretetteli lelki alázattal, ahogy egy fiatal paphoz illik. Egyrészt igényes szónok, másrészt az előadásmódban dicséretesen mértéktartó. [A csíkosi kereszt és a temető eredete és megáldása] A méltóságos buzini Keglevich István gróf úr alsó-inárcsi, más néven csíkosi birtokán lévő temetőt az ebben az évben, pontosabban szeptember 14-én, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén felállított kőkereszttel együtt megáldották. Ennek a temetőnek és e keresztnek a következő az eredete: Vilhelmina Constantia úrnő, a fent említett Keglevich István gróf hitvese 1824-ben a csikósi birtokon (80) szülte meg fiát szerencsétlen kimenetellel, mivel már az anyaméhben meghalt. Mivel megkereszteletlenül hunyt el, a birtokának egyik dombocskáján, a többi hely közül a legmagasabb, illő helyen temette el, és később e helyet minden hétköznapi használattól elkülönítette. Akkor a jövőbeli temetőről még nem történt említés. 1826-ban az ismét várandós grófné Csíkosról Pestre utazott, ahol kisfiút szült, akit Árpád Gábornak kereszteltetett, és aki azonban a szülés után tizenhat órával eltávozott az életből. A holttestet a gróf rendes ügyvédje Pestről Csíkosra vitte, és a kezembe adta a gróf következő tartalmú, itt a hasonlók közé átvett levelét: Kedves Tisztelendő Plébános Úr! Nagy Domáchai Boksha Pál rendszerént való Fiskálisom által küldöm kedves fiamat Árpád Gábort Csíkosra, hogy ottan a’ki jeleltt Helyen Tisztelendő Úr által minden keresztényi illendőséggel temettessék el, a’holén is idövel nyugodalmamat találni fogom. ezen kérésemnek minden pompával való véghez vitelére barátságossan kérem. Minthogy – a’hol az én fiam nyúgodni fog, magamis ottan nyúgodni akarok, - azért kérem, hogy azon helyet, a’mi Religiónk Rendszabási szerént Temetőnek tegye, a’hová az én Véreim, és Én temetődni fognak. – Mivel pedig egy Nemzetségi Temetőre keresztényi Jegyis illik; - annak okáért ottan egy nagy keresztet építettni fogok, a’melly még tsak Nemzetségem ki nem hall, annak költségén a’ hatalmas – és ditsőséges Urunk emlékezetére, és Jobágyaim’nagyobb lelki épülésére (minthogy úgyis még tsak egy keresztis pusztámon eddig nem volt) fent fog tartattni. Szentellye meg Fiam’ nyugvó helyét, és ossza fel velem szomorúságomat, mert úgy azt könnyebben viselem. Többiben áljen boldogúl és emlékezzem meg Baráttyárúl. Pesten 4 Augusti 1826. Buzinyi Gróf Keglevics Istvány m[anu] p[ropria] Én az ifjú gróf holttestét vonakodtam egyházi temetéssel eltemetni Csíkoson azért, mert a hely eddig, ahol a korábbi, az anyaméhben már meghalt fiúcska feküdt, és ahová e másikat ugyanúgy kérték elhelyezni, még

42

nem volt temető céljára megáldva. Erre az érvemre, melyet a rendes ügyvéd úrnak kifejtettem, a következő, itt idézett levelet kaptam tőle: Tellyes Bizalmú Tisztelendő Plébános Úr! Méltóságos Gróf Keglevich Istvány Úr Ő Nagyságának Árpád Gábor Gyermekét kérem temesse el illendően minden keresztényi szokás szerént azon helyre Csíkoson, a’melly helyen Ő N[agy]sága saját halotti Boltyát ki jelelte. Ne kényszerítsen engemet Tisztelendő Úr arra, hogy Új Hartyánba, az AnyaTemetőbe vigyem a’ meghidegültet, mert azt én nem teszem, mivel parantsolattya ellen nem tehetek, - de különbbenis (81) Nemzetsége Sír-Boltja ez a’ Grófnak, a’hol Ő magais, ha a’ sors azt fogja kívánni, pihenni, - és nem másutt akar. Ne keserítse Tisztelendő Úr a’ Grófot, és engedjen kívánságának, különben kedvetlen botránkoztatás származhatna belőle. – Esméri Tisztelendő Úr Ő N[agy]ságát, sok bölts bé folyása által hathatós Jókat eszközlött Ő N[agy]ságok közöt, – ezeknek el enyészését ne mozdítsa elő kívánságának bé [nem] tellyesítése által, mert én, a’ mint mondám, azt nem tehetem, - és ha tsak ugyan alázatos kérésemre nem fog hajolni, Tisztelendő Úr, akkoron ma 6 órakor a’ hideg tetemet el temettettni minden szertartás nélkül kintelen leszek. – Mellyre nézve kérem még egyszer Tisztelendő Urat, ne tsinállyon abbúl Ördögöt, - kit már jó - és okos vezérlése által maid angyalá változtatott. – Többiben minden tisztelettel maradok, Csíkoson Auguszt 5.kén 1826. Tisztelendő Plébános Urnak alázatos szolgája Nagy-Domásai Bokcha Pál m. k. Ord[inarius] Fiscalis Én a következő feltételeket szabtam: először, hogy magát a helyet kerítse körbe; másodszor, hogy ezt a későbbiekben elkerített helyet minden más használattól különítsék el; harmadszor, hogy azon a helyen minél hamarabb a Megváltó képmásával állítson egy feszületet, a többi katolikus temetőhöz hasonlóan; negyedszer, hogy ezt a temetőt, amit meg kell áldani, egyedül azok eltemetésére szolgáljon, akik a gróf családjából és véréből származnak, és nem másoknak, bárkik is legyenek, akik nincsenek a gróf családjával vérségi kapcsolatban. Tehát sem a hivatalnokainak, sem a postaállomáson lakóknak, sem a cselédségnek, sem a bérlőknek, akik az idő előre haladtával Alsó-Inárcson, azaz Csékoson fognak lakni, sem ezek rokonainak és utódainak minden tekintet nélkül tilos ott temetkezniük. És sem egy új, sem a jövőbeli újhartyáni plébánosok nem terhelhetők azzal, hogy mások, nem a gróf családjából származó holtak ottani temetését követeljék tőlük. Miután mindezek végrehajtását az ügyvéd úr vállalta, az kis gróf holttestét nyilvános egyházi szertartással Csékoson eltemettem. A méltóságos gróf úr, miután kívánsága teljesült, ezt a dombocskát utóbb kettős téglakerítéssel teljesen körbekerítette, és fallal körbevette, és azt a helyet minden hétköznapi használattól elkülönítette. A keresztet azonban valahogyan sem abban, sem a következő évben nem állították fel. 1828-ban Pesten, az én jelenlétemben rendelte el a gróf úr, hogy a kőkeresztet mihamarabb készüljön el Csékosra, mégis e jó szándékú kivitelezés eddig még késlekedik. Eközben (82) a grófnő ez év augusztusában újra szült, egy grófkisasszonyt, élve, akit Gizella Eufémia Zsófia névre kereszteltetett, akit tizenhat nappal később a sors elragadott e világból. Augusztus 23-án temettem el Csékoson, két fivére mellé. Kevéssel ez után egy felirattal ellátott márvány sírkeresztet helyeztetett el a grófnő gyermekei fejénél, a gróf pedig egy igen magas, a Megfeszített alakjával együtt Pesten kifaragott és a Fájdalmas Anya szobrával megformált kőkeresztet 1829-ben Csékosra szállíttatott, amelyet halott gyermekei lábánál elhelyezett, ahol a mai napig áll. Ennek a temetőnek az az eredete. Úgy e temető, mint a kereszt megáldására szeptember 14-ét választottuk, és akkor le is zajlott. Az ünnepség pedig ekképpen történt. Már előző nap megérkezett hozzám Pestről a méltóságos gróf úr, és néhányan a későbbi számtalan pap barátom közül. Reggel 7 órakor Schimpl József tisztelendő úr, a soroksári egyházkerület esperese, üllői plébános énekes szentmisét tartott. Az énekes mise végeztével elindult a hívekkel együtt Csékos és Kakucs felé a menet. Jelenlétével megtisztelte ezt az ünnepi alkalmat a sári plébánia hívő népe is, akikhez Dabasról is sokan csatlakoztak. Őket a sári plébános, egyházkerületünk rangidős papja, Iványi János vezette a menetben. Miután a két menet találkozott, és a papok és a becsesebb vendégek csapata is áhítatosan csatlakozott ezekhez, az egész menet a ház udvaráról a frissen meszelt és tisztelettel feldíszített temető felé indult. Úgy a magasabb keresztet, mint a másik, kisebb márvány keresztet is, a gróf három gyermekének sírjaival együtt egy méretes, zöld ágakból szépen font sátorral fedték, ami az összes becsesebb vendéget is befogadta. A

43

hívek a sátoron kívül foglaltak helyet. Az emelvényt, amelyet erre az egyedülálló ünnepi alkalomra illően feldíszítettek, a sátor bal oldalára helyezték, avagy a sátron kívül a feszület jobb oldalára. A hallgatóság jelenlétében magyar nyelven mondott szentbeszédet Aizinger József, újhartyáni káplán úr. A beszéd után először a temető, aztán a kereszt megáldása, majd a hívő nép éneke következett, végül az áhítatot Te Deummal zártuk. Azután menetben visszatértünk az uradalmi udvarba, ahol is felüdültünk. A gróf minden (83) közrendű jelenlévőnek bort osztatott. A tekintélyesebb vendégeket, szám szerint hetvenet, gazdag ebéddel fogadta Kégl János úr, aki katolikus vallásosságáról és kiváló erkölcséről igen ismert ember, és ez év január 1jétől Csékos puszta bérlője volt. Nem hagyhatom el, hogy itt meg ne említsem azokat, akik a papok közül ezen ünnepségen személyesen megjelentek, és hozzám különben is gyengéden ragaszkodnak. Megjelent szám szerint tizennégy világi pap, és a váci papnevelde egy klerikusa. Hálából itt mindegyiküket megnevezem: Schimpl József tisztelendő úr, a soroksári egyházkerület címzetes esperese, üllői plébános és a szentszéki tanács ülnöke; Meritzay Antal tisztelendő úr, a székesegyház esperese, mogyoródi plébános, a szentszéki tanács, valamint nemes Nógrád, Hont és Csongrád vármegye táblabíróságának ülnöke; Herrmann József tisztelendő úr, az AlsóNémedi egyházkerület címzetes esperese, peregi plébános. Ő áldotta meg a temetőt és a keresztet. Iványi János tisztelendő úr, sári plébános, nemes Nógrád vármegye táblabíróságának ülnöke; Belányi Mihály tisztelendő úr, Tápiószele plébánosa, és nemes Nógrád vármegye táblabíróságának ülnöke; Lexa Ferenc tisztelendő úr, Tápiógyörgye plébánosa, és nemes Nógrád vármegye táblabíróságának ülnöke; Fábry József tisztelendő úr, apostagi plébános; Szeder László tisztelendő úr, kerepesi plébános; Szőke Miklós tisztelendő úr, a kunszentmiklósi plébániai adminisztrátora; Pál András tisztelendő úr, Alsó-Némedi plébánosa; Szartórisz József tisztelendő úr, aki rokonom, és frissen kinevezett tószegi plébános; én, a helyi plébános és hasonlóképp a káplánom, Aizinger József; és Urik István sári káplán. A klerikus pedig Horner József, aki második filozófiai évét hallgatta le. – Az esti sötétedéskor tértünk vissza a plébániára, ahol szívünket-lelkünket igazán testvéri őszinteségben tápláltuk. [Egyetemes jubileum] Erre az időszakra esett az egész katolikus világra kiterjesztett jubileum, amelyet a frissen megválasztott szentatya, Pius pápa, aki VIII. ezen a néven, minden krisztushívőnek engedélyezett, és egyházmegyénkbe most ünnepeltük. Ez a jubileum november 15-én kezdődött, amelyik napra a pünkösd utáni XXIII. vasárnap esett, és (84) tizennégy napig tartott, így a vége november 29-én volt, amire ádvent I. vasárnapja esett. A többit, amelyek a helyi jubileumi áhítat végrehajtásának mikéntjére vonatkoznak, láthatod és elolvashatod a pápa pásztori levelében és a püspök ezt kísérő, a plébánia levéltárában elhelyezett körlevelében. [A szőlő rendezése] Ami még itt említésre méltó, az az a kemény munka, amit az ősz közeledtével a plébániai szőlőben újra elkezdtem. Már kilenc év telt el azóta, hogy tényleg teljes szívvel nekiláttam e szőlőskert rendbetételének. Az eredményéből megbecsülheted a munkát: ahol kilenc évvel ezelőtt egy akónyi bor sem termett, ugyanabból a szőlőből ez évben húsz akó jó fajta bort nyertem. Ettől a sikertől fellelkesülve az egész szőlőt új formába öltöztettem. Eddig az egész szőlőskertet széltében egyetlen szűk út osztotta ketté, a dombocskán azzal osztottam fel részekre az egész szőlőt, és széltében három szélesebb utat alakítottam ki. Az újfajta felosztás második [területe], amelyik a völgyben terül el, eddig csaknem semennyit sem termett. Ott huszonhárom sor szőlő volt, de a szőlőtőkéket egymástól túl távol ültették. Így a sorok közti helyes távolságot véve, 28 sort mértem ki, amelyeket végig karókkal jelöltem. Az új sorok mellett aztán minden szőlőt bujtásoltattam, anélkül, hogy az egész területen a szőlők közül bármelyiket is újra kiraktam volna. Minden megmaradt tőkét, azokat, amelyeket most nem rakhattam le, vagy amelyek rossz fajták, a következő tavasszal be kell oltanom jó egyedekkel, és így két évvel később majd az új oltványokat fogom bujtásoltatni a kimért sorokba. Előbb ugyanis ezek az új sorok nem rendezhetők. Így gondoskodik az a felosztás arról a most még rendezetlen ágról, amelyiknek időre, gyarapodásra, szabályozásra és ráfordításra van szüksége. Azt az öreg és magas körtefát, amelyik az egész szőlőben a legnagyobb volt, és amelyik az első felosztás óta ott állt, ősszel kivágattam azért, mert túlságosan nagy árnyékot vetett, a nyári gyümölcse pedig megvetendő volt, és az is nagyon ritkán termett. Ezt, bár mindig a csőszök kiköltözése előtt érett be, mások szedtek le, kilenc éven át még megkóstolni sem tudtam, ráadásul köröskörül a szőlőben kellett volna kárt okoznom. Ezen az őszön, bár sok mindent megvalósítottam, a szőlőben többet végeztem volna, de az igen kemény faggyal, hideggel korán érkező tél, a szél és a hó akadályozott, hiába próbálkoztam. Emiatt a szőlőben abba kellett hagynom a munkát.

44

(85) Mindenesetre ebben az évben a tél túlságosan korán érkezett. Az első hó november 16-án esett le, és ez az év hátralévő részében nem is tűnt el. Csaknem minden nap esett, és ha egy időre abba is maradt a hóesés, oly kemény hideg érkezett, amilyet emberemlékezet óta nem tapasztaltak. Már az ádventi időszakban egy arasznyi hó esett, és ez egészen december végére mindenütt fél öl magasságúra nőtt. Ez egyenesen hallatlan volt. Aki ebben az évben nem vetett elég korán, később semmit sem vethetett. Ezt az őszi vetést ebben az évben a földművesek többsége, elsősorban azok, akik több pusztán és területen igyekeznek szántani és vetni, mint a helybeliek szokták, nem tudták elvégezni. A jószágot, a marhákat, lovakat és juhokat már november 16-án az istállóban, a jászlaknál kellett etetnünk, és később sem tudtuk kihajtani azokat a kinti legelőkre. Az istállóztatás költsége úgy december végére nagyon megemelkedett. Annyi szalma, amit négy ökör vontatón el tud húzni, 1012 forintba került, ennyi szénáért 30-39 forintot kellett fizetni. A juhok nemcsak a remélt gyapjú árát emésztették fel, hanem annál is többet, mint amennyibe maguk a juhok kerülnek. Egyébként az 1829. év az átlagosnál termékenyebb volt. Gabona és bor bőségesen termett, fű is és szénának való is mindenütt elegendő nőtt, csak hajdinából volt itt-ott hiány, ám itt nem volt érzékelhető. Aratás után egy pesti mérő tiszta búza 4 forintba, az árpa 3 forintba, a zab 2 forintba, a hajdina 3 forintba került. Később ősszel a tiszta búza ára csaknem egy forinttal, a hajdina pedig ugyanilyen arányban nőtt meg. A bor ebben az évben nem állt el, a bőséges esőzésektől már a szüret előtt elrothadtak a szemek, azoknak a bora, akik később szüreteltek, hamar megzavarosodott, és tönkrement. Én az esőzések előtt szüreteltem. Az átlagos bor akója 3 forint, a jobb minőségűé, amit az esők előtt vagy pedig jóval az esők után szüreteltek, 4 forint volt. Egy font marhahús ősszel a marhavész miatt a városokban 13 krajcárra, falun 11 krajcárra nőtt. A gyapjú ára ebben az évben újra nőtt valamicskét. Én a gyapjúm mázsáját 105 valutaforintért adtam el. (86) [Az 1830. év] Az új év kezdete éppen olyan szomorú volt, amint a vége is, midőn eltelt. A marhavész fokozottan terjedt, felszítva és növelve a polgári hatóságok minden gondját és aggodalmát. Mindezekhez még a tél is napról napra keményedett. A hó és a fagy növekedésével az utak teljesen járhatatlanná váltak, annyira, hogy senki sem tudott a házból kilépni, vagy valamelyik szomszédjához átmenni. Az utasok arra kényszerültek, hogy több napig azon a helyen maradjanak, ahová a legnagyobb nehézségek árán eljutottak, mert a folyamatos havazástól és a mély hótól sem gyalog, sem kocsival nem lehetett mozdulni. Egész falvaknak kellett kivonulni, hogy egyik állomástól a másikig igen nagy munkával ellapátolják a havat és megtisztítsák az utat, hogy legalább a hivatalos postajáratok elindulhassanak. Ez a bajos helyzet egészen március végéig tartott, úgy, hogy március 27-én már szánon közlekedtek. Ennek (a nagy hónak) következménye a Duna, a Tisza és az összes folyó áradása lett, amelyek az árterek közelében lakó emberek nagy részét nemcsak a legnagyobb szükségbe taszította azzal, hogy házukat elragadta, vetésüket, mezőiket elöntötte, hanem sokukat életüktől is megfosztotta. Azokra pedig, akik nem szenvedtek semmi kárt az áradásoktól, más csapás sújtott le. Az őszi vetéseket, melyet a hó öt és fél hónapig folyamatosan maga alá temetve borított, kár érte, és megrothadtak. Ez leginkább azokkal történt, akik vetése az ősszel a legszebb volt. A hóolvadás után ezeket a földeket újra fel kellett szántani, és be kellett vetni, és mert ebben az évben csak kevéssel Szent György előtt, vagy itt-ott az ünnep után szánthattak és vethettek, a tavaszi vetésből is alig termett valami a kallófüvön kívül. Jómagam a hótól megrothadt őszi vetést csak április 26-án szánthattam be, és vethettem be árpával. És mert utóbb májusban rettenetes aszály következett, és egész nyáron át végig kitartott, semmit sem arattam. Éppen a keserű visszaemlékezés miatt legyen elég az, hogy feljegyeztem e múltbéli eseményeket. Erről a télről bővebben a népek krónikái fognak beszélni. Én pedig visszatérek azoknak az elbeszéléséhez, amelyek e könyv céljának jobban megfelelnek. [Misealapítvány elhunyt Hermann Jánosért] Ez év kezdetének érkeztével, Herrmann Jánosnak, negyvenkét éven át buzgó templomgondnokunk fiai, atyjuk iránti fiúi gyengédségből atyjuk és anyjuk lelki üdvéért az eljövendő időkre szóló misealapítványt tettek egy – ha nincs semmi akadálya – április 11-én elmondandó (87) olvasott misére. A két példányban elkészített alapító okiratot ide másoltam: (…) [itt egy német nyelvű, misealapítványról szóló okirat másolata következik, amit 1830. április 10-én tett Ferdinánd, György, (…), János és Bertalan; utána a püspöki rendelkezés]

45

Jelen alapító okiratot elöljárói tekintélyünkkel egészében helyben hagyjuk, megerősítjük és elrendeljük, hogy az alapítóknak ez okiratban kifejezett szándéka szerint az említett újhartyáni plébános és annak utódai időről időre tegyenek eleget, és hogy ő az itt szerződött tőkéből származó összegből, egy olvasott mise utáni stóladíj címén egy konvenciós forintot kapjon, ami pedig ebből a kezelési költség után marad, az újhartyáni templom haszna legyen. Kelt Vácott, 1830. május 9. gróf Nádasdy Ferenc, váci püspök s. k., Gáspárik Ferenc, püspöki titkár által, s. k. (88) Ami ezen kívül az isten házának szépítésére és a szentek tiszteletére eben az évben történt, hogy van öt új selyemzászló, melyekről ebben az évben a hívek kegyes felajánlásaiból gondoskodtuk. Négy kisebbről, szokás szerint pirosakról, melyek közül kettő Szent Borbála és Szent József, a Megváltó nevelőjének képét, hasonlóképp Szent Flórián, Fábián és Sebestyén képét ábrázolja; továbbá két zöldről gondoskodtak, amely Szent Vencel és Szent Mihály főangyal képét, hasonlóképp a Boldogságos Szűz Mária angyali üdvözletét és Keresztelő Szent Jánost ábrázolja, a hívek, elsősorban az újhartyániak közös felajánlásaiból, akik erre a célra bőkezűen adakoztak. A zászlónyeleket, amelyeken lógnak, és a lemezből készült kereszteket nem kell hozzászámítani. Azoknak a szenteknek a képét választották ki, akiket Hartyán kegyesebben tisztel, és Kakucs védőszentjének tart. Az előbbiek Szent Borbála, Szent Fábián, Szent Sebestyén, Szent Flórián és Szent Vencel. – Hasonlóképp a Boldogságos Szűz Mária üdvözlete, aminek napján itt a plébánián teljes búcsú van, amelyen a helyi hívek nagy létszámban keresnek fel. A kakucsiak védőszentje Keresztelő Szent János és Szent Mihály főangyal volt. Patrónusom képe ne hiú dicsőségből, hanem amint illett, az előbbiek sorába lépett. [Egy új nagy vörös selyemzászló] Saját költségén gondoskodott egy nagy zászlóról az ebben a könyvben már több alkalommal dicsért Lauter Lénárd, istenes és a vallásos férfi, aki fiatalabb korában bíróként a lehető legtöbbször a falunak, most, idősebb éveiben a lehető legtöbbször az egyházközségnek volt hasznára. Védőszentje, Szent Lénárd látható az egyik oldalán, a másikon pedig egy kép jeleníti meg az Úr félelmét, miközben a már szárba szökkent vetést a jég elveri, az emberek pedig a villámlástól és mennydörgéstől megrettenve, kezüket az égre emelve imádkoznak. Ez annak a csapásnak az emléke, amelyik pünkösdvasárnap előtti szombaton sújtott le Újhartyán községre, amely naptól a pünkösdi előesti virrasztást a helyiek bűnbánati alkalomnak tartják. Erről lásd feljebb az 54. oldalt. Ez a nagyobb zászló az adományozónak 180 valutaforintjába került. Szolgáljon sokáig Isten dicsőségére, és legyen áldás az adományozó nevén. Ám ez még nem elég. (89) [A templom előtti kőkereszt] Egykor állt csaknem azon a helyen, ahol most a plébánia kerítése és a templom között egy kőkereszt látható, egy fakereszt, rajta a Megfeszítettnek lemezből készült alakjával, amit 1822-ben egy szélvész teljesen elpusztított. Az egész község érezte ennek hiányát, míg végül Hell Rózsa kegyes felajánlásával ebben az évben a fakereszt helyett felállították azt a ma is látható díszes kőkeresztet, melyre a Megfeszített alakját igen hozzáértő kézzel faragták meg. Tudniillik Hell Rózsa, aki több éven át cseléd volt a pesti angolkisasszonyoknál, egyébiránt tisztes, már előrehaladott korban lévő hölgyként egy helyi negyedtelkes gazdával, Kaltenecker Józseffel kötött házasságot, az én közvetítésemmel egy ügyes pesti kőfaragó, Dunaiszki Lőrinc által gondoskodott erről a kőkeresztről, és azt Újhartyán községnek ajánlotta. Ezt a keresztet a templom és a plébánia kerítésének fala között állították fel, éspedig októberben. Ádvent második vasárnapján, azaz a templombúcsú alkalmával áldottuk meg. Nagyon illő, és a szónoklás teljes művészetével lélekindító beszédet mondott német nyelven Szaszovszki Ferenc, a kecskeméti káplán. Magának a keresztnek megáldását Hermann József esperes úr távollétében, akit erre hivatalosan előre felkértünk, a helyi plébános végezte, a paptestvérek népes asszisztenciájával. Ez a kereszt az adományozónak 200 valutaforintjába került. A községet Hell Rózsa e tette annyira felbuzdította, hogy az a kereszt megőrzését önként magára vállalta. Újhartyán kötelezvénye, amelyben úgy a kereszt megőrzésének, mint a helyreállításának kötelességét vállalta, két példányban készült és így szól: Kötelezvény – (…) [itt egy német nyelvű kötelezvény másolata szerepel, melyet 1830. november 1-jén Újhartyánban írt alá a község vezetése: Michael Kaltenecker, Anton Kaltenecker, Georg Eckrich, Johann Kletzl, Joseph Faith, Matthias Lauter, Thomas Szeidenléder, Martin Koblentz, Stephan Lauter, Michael Monger, Georg Pékaim, Stephan Hornyák, Joseph Ménich] (90) Előttünk: Haulik József, helyi plébános s. k., Bednáry Mátyás helyi jegyző

46

[Láncz János a káplán] Június 9-én, az elöljárói rendelkezés szerint Láncz János, frissen szentelt tisztelendő úr érkezett újhartyáni káplánnak, elődjét, Aizinger József tisztelendő urat pedig ugyanezen feladat ellátására Tápióbicskére helyezték. Ami még ebben az évben említésre méltó jótékonysága miatt, az tekintetes Ágostony Imre, a kakucsi ispán úr és hitvese, Molnár Erzsébet úrhölgy adománya. Az ő kegyességükből történt, hogy az úr egy, a szentélyben függő lámpáshoz való új, kékszínű peremet, az úrhölgy pedig egy új, ragyogóan hímzett főoltárra való oltárterítőt, avagy nagy mappát adományozott az egyházközségnek, hogy az Úr házát ékítsék. (91) [A szőlőskert] Az ősz közeledtével újra a plébánosi szőlő rendezéséhez fogtam, amivel még életem folyamán is alig fogok elkészülni. Ugyanis a bérmunkások nem annyira jól végzik dolgukat, ám igen drágán dolgoznak, és nem a siker, vagy az Úr szőlőskertjének haszna hajtja őket, hanem megelégednek azzal, ha eltelik a nap, és az eltelt nap bérét felvehetik. Mivel az elmúlt zord télen minden szőlőbokor összefagyott, az új oltványokért sehol se kézbe vehettük a kapákat, és így nem maradt más hátra, mint hogy minden, az ősszel időben beérett szőlőbokrot saját gyökeréről bujtásoljunk, és az egyedeket alaposan kiválogassuk. Miután erre tíz munkást felvettem, négy napra, elsősorban a szőlőskert harmadik osztásában, egy homokos és kavicsos dombocskán, egész hosszában új sorokat mérve ki, minden szőlőt megkülönböztetés nélkül, szabályos sorokba bujtásoltattam. Ha a munkánk sikerrel fog járni, két év múlva a bortermésre alkalmatlan szőlőegyedeket nemesebbekkel fogjuk beoltani, és így majd nem marad hely üresen. Ehhez a negyven munkáshoz ráadásul hozzá kell számolni azt a három embert, aki a háztartásomból naponta jön. Ami végül ennek az évnek a végéhez tartozik, hogy csaknem mindenféle gabonaféle tekintetében terméketlen volt: a többi között még a tiszta búza termése sikerült a legjobban. Valahogy megnőtt a fű is, és néhol a szénának valóból is több termett, mint az előző évben. A bor bőven termett, a szőlő ugyanis szereti a száraz időt, a szárazság pedig ezen a nyáron túl nagy volt. Egy pesti mérő tiszta búza 10-12 valutaforintba, a búza 7-8 forintba, az árpa 6, a zab 4, a hajdina 7-8 forintba került. Egy akó bor, minőségtől függően, 4-5 forintba. A marhahús ára az előző évhez képest csökkent, mert a marhavész ebben az évben teljesen elült, és így míg falun 9 krajcár, addig a városokban a szokásos, kedvezőbb áron árulták. A gyapjú ára nem volt arányban a juhok kiteleltetésével, mert a kétszeresénél is többet emésztettek fel, mint az előző években, de a gyapjú ára mégis pontosan ugyanannyi volt, mint egy éve. (92) [Az 1831. év] A tél ez évben nagyon enyhe volt, alig egy kis hideg és nagyon kevés hó, de annyival több és gyakoribb esőzés, amitől a talaj teljesen átázott, ezért alig hogy beköszöntött a tavasz, a falusiak boldogan végezték a mezei munkákat. Egész tavasszal nem volt esőben hiány, ezért mindnyájunk lelkében megszületett a remény, hogy jó lesz a termés. Május 12-én, ebben az évben Urunk mennybemenetelének ünnepén, dér volt, csípősebb hideggel, ami a szőlővesszőket tönkretette, és a legtöbb szőlőskertben komoly károkat okozott. [Miklóssy István úr érkezik káplánnak – másodszor] Májusban a püspök úr őméltósága Lántz János urat Kecskemétre helyezte káplánnak. Ő május 17-én távozott tőlem, helyére Kecskemétről Miklóssy István érkezett erre a feladatra, aki itt már több éven át jól szolgált, mielőtt Kecskeméten két évet és két hónapot töltött káplánként, most újból Újhartyánba helyezték ugyanerre a feladatra. [Ministránsruhák és új vélum] A tekintetes kakucsi ispán úr, a vallásosságával és az Isten iránti jámborságával legjobban kiemelkedő Ágoston Imre bőkezűségéből szert tett a templom négy piros színű, papi szövetruhára a ministránsfiúk számára, hitvese, az e lapokon már gyakran dicsért Molnár Erzsébet pedig egy új, ezüst szálakkal hímzett aranyszínű selyem vélumot adományozott a templomnak. Az egyházfi számára pedig az egyházközség pénztárából egy piros szövettalárról gondoskodtam. Ugyanebből a pénztárból gondoskodtunk négy ministráns és egy új papi karingről is. [Surmann Anna oltárterítői] A templomnak két, mindennapi használatra alkalmas oltárterítőt, azaz egyet a főoltárra, egy másikat a Szent Anna oltárra, adományozott Moravtsik Anna, Surmann Mihály kakucsi gazda özvegye.

47

(93) [Kolerajárvány] Itt említést teszek a keleti koleráról, arról a halálos betegségről, amit a lengyel felkelést leverő oroszok hoztak be, és Lengyelország határát átlépve folyó év június 13-án Tisza-Szolnokon tört ki először. Magyarországot egy év alatt annyira elborította, hogy 1832. április 12-ig 92 joghatóságban (járásban) 4965 kisvárost, mezővárost és falut, nem számolva ezekhez a pusztákat, fertőzött meg az a betegség. Amennyire köztudomásunkra hozták, 583.339 ember szenvedett ebben a betegségben, ebből 298.541 kigyógyult, azonban 237.408 meghalt, és 2390 személy még kezelés alatt maradt. Az emberi dolgoknak ezt a leggyászosabb oldalát itt nem szeretném bővebben bemutatni. Csak azt az egyetlen dolgot kell feljegyezni, hogy az ekkora veszélytől felzaklatott népet minden körülmény ellenére nemcsak a szószékről, hanem mindennapos látogatásaim során is segítettem és megerősítettem. Azonban azért, hogy bátorságuk visszaadjam, és hogy reményüket Istenbe helyezzék, elrendeltem, hogy minden este tartsanak áhítatot, amiben eléneklik: Cholera idején 1831, az „Imádunk Szent Ostya” dallamára: 1. 2. 3. 4. 5. 6.

Borúllyatok térgyre gyarló Keresztények, / Cholera ragállyal látogatott Hívek! / Kérjetek jó egésséget, Insigtekben segítséget, /Az Égbül Mentséget. Atyánk és Istenünk, Urunk és Mindenünk, / Ne nézd vétkeinket, Irgalmazz mi nékünk! / Távoztasd el ostorodat, kemény látogatásodat, / Nyújtsd hozzánk Jobbodat. Kivüled senki sints, ki raitunk segítsen, / Vagy a’ közelgető nyavalyán enyhítsen, / Halgassd meg hát kérésünket, Nézd meg törődött szívünket, / Kémély meg bennünket. Benned helyheztettyük jó Reménységünket, / Mérsékellyed Uram a’ mi inségünket, / Küld le Menybül Angyalodat, Mutasd meg nagy hatalmadat, / Atyai voltodat. (94) Te is óh Mária, Magyarok’ Asszonya, / Isten után Hazánk első Pátronája! / Kérd érettünk Szent Fiadat, hogy mentse meg Országodat / Mint tulaidonodat. Istvány – Imre – László, Angyalok, s Más Szentek! / Kérjétek az Istent, hogy lehessünk mentek, / Az Ország köz tsapásátul, Háború és Cholerátúl, / Krisztus által. Amen.

Újhartyánban a kolera augusztus 24-én tört ki, és december 16-án múlt el. Mindent, ami történt, és amit tettek, rendben megtalálod a plébánia levéltárában, és pedig a 18. helyen, a „Kolera” fejezetben. Megjegyzendő, hogy a filiális birtok, Kakucs mentes maradt ettől a ragályos betegségtől. Nem hallgathatom el ez alkalommal, hogy őfelsége a herceg úr, legbőkezűbb kegyurunk, gyaraki Grassalkovich Antal, minden betegségben szenvedőnek, annak teljes ideje alatt pénzt, gabonát, minden fajta gyógyszert, bort, pálinkát, ecetet, marhahúst, és mindent, amire a betegeknek szüksége volt, magát az orvost is a lehető legjóságosabban segítségül elküldte. Ami hátra van, hogy ebben az évben igen bőséges esők voltak, és így a fű is, mint a gabona is a legjobban megtermett. Több helyen hiány volt borban, ahol pedig gazdag szüret volt, silány minőségű lett a bor. De munkások és napszámosok egész nyáron és ősszel nem voltak, mert minden egyes házban, és egész családok betegedtek meg. Ezért történt, hogy az évi termést nem nyáron vagy ősszel, hanem a lehető legtöbb helyen csak télen, sőt már a tavasz beköszöntével tudták csak kicsépelni. Hogy ez nem csak velem esett meg, hanem majdnem minden helybéli gazdával és másokkal is, azt a szomorú tapasztalat tanította meg nekünk. A gabona ára ebben az évben esett. A búza ára 4 forint, a többi ennek arányában [alakult]. A gyapjú ára emelkedett. (95) [Az 1832. év – A méhes új kibővítése, és a kert kerítésének megjavítása] Ez év első két hónapjában a még 1822-ben felállított régi méheshez hozzáépítettem egy új középső részt, teljesen a saját költségemre, amelyik a templom felé néz. Mivel pedig egy rossz szándékú ember istentelen vakmerőséggel e nyáron egy éjjel áttörve a kerti sövényen és kerítésen, a Kakucs felé eső kerítést a méhes hátánál kilyukasztva, két igen gazdag méhkast egészen kiölve ellopott. Hogy a méhest még biztonságosabbá tegyem, ebben az évben az egészet teljes terjedelmében a saját költségemen körbekaróztam. És mert már azok a gyümölcsfák is, amelyeket a saját kezem munkájával gondoztam, meghozták számomra vágyott gyümölcsüket, azért, hogy a gyerekek és legények támadásaival szemben a kerti kerítést, amely tíz év során már itt-ott lyukas volt, megerősíthessem, az egész kertet teljes egészében újra a kerítésen kívül kökénnyel ültettettem be. A kökényt a

48

kakucsi erdőből a nagyságos uradalom adta, a napszámot pedig a két falu, Újhartyán és Kakucs biztosította. A méhes 100 méhkast számlál. – [A kályha] Nem hagyom ki, hogy itt be ne számoljak arról, hogy egyetlen, a plébánia étkezőjébe a felséges kegyurunk bőkezűségéből, a gödöllői jószágigazgatótól kért kályha ügyében mit tettem, vagy hogy miképp és milyen körülmények között helyeztem ez ezt a kályhát. 1829. szeptember 22-én kértem az igazgató úrtól az uradalmi háznál egy új kályhát a plébánia étkezőjébe. Kaptam egy határozatot, hogy most már késő ősszel az uradalmi fazekasoknál nincsenek kályhák, addig nem is lehet készíteni, de majd lesz. A következő évben 1830. január 6-án, hogy az ügyet meggyorsítsam, hamar írtam az igazgató úrnak, és az előző évben elhangzott ígéretére hivatkoztam. Erre kaptam egy méltatlan és hallatlan határozatot, hogy mivel a belső dolgokat, mint a kályhát is, ha csakugyan természetesen és nap mint nap használja a lakó, a plébánosnak kell saját költségén felállítania. (96) Nem felejtve a papi önmérsékletet, a kellő ideig nem foglalkoztam az üggyel, és csak később, 1830. október 30-án kelt levelemben fejtettem ki az igazgató úrnak, hogy egyetlen honi törvény, sem egyházi előírás, sem bármilyen királyi vagy bármely joghatóság hatályos vagy a gyakorlatra vonatkozó rendelete szerint sem tartható vissza a plébános attól, hogy a kegyúr kegyességére és gondoskodására hivatkozzon azokban a dolgokban, amelyek a plébánia épületére mint kifejezetten uradalmi épületre, vagy a lehető leginkább szükséges dolgokkal történő ellátására vonatkoznak. És mert köztudott, hogy a felséges herceg számos uradalmi épületében, így például Kakucson is, éppen az uradalom költségén új kályhákat állítanak be, ráadásul az igazgatóság válasza elszomorító, váratlan és az egész széltében-hosszában kiterjedt támogatott és nem támogatott papsággal szemben nem kevésbé, mint az uradalmi épületekben lakó világiakkal szemben igazságtalan, és olyan, amely sem a felséges királyi támogatásból, sem akármelyik más magán támogatásból, de még a nem kegyúri adományokból fenntartott plébánosokra valaha is kötelező és általuk tapasztalható lett volna, hogy ezért a belső dolgokat, mint a kályha, amit természetszerűleg és nap mint nap használnak a lakók, a saját költségükön állítsák ki a plébánosok, stb. Így folyton, újra és újra rimánkodtam egy új kályháért. A tekintetes igazgató úr erre a levelemre semmit sem válaszolt, és a kért kályhát sem fizette ki. Vártam ezután még két teljes évet, nem mintha azon a tizennyolc forinton akartam volna meggazdagodni, de nehogy mások előre pálcát törjenek felettem, 1832 őszén az egyházközség pénztárából vásároltam egy új kályhát, az erre fordított költségeket az egyházközség éves könyvelésébe szabályosan bevezettem. Még a síromban sem pihennék nyugodtan, ha ezt a kiadást hiú döntésből akár még életemben vissza kellene adnom, amit sohasem tennék, akár pedig halálom után uratlan örökségemből vissza kellene tartanom, ami ellen tiltakozom. Ezt lásd teljes terjedelmében, a plébánia irattárában, a XVI. kötet 16. száma alatt. [A kápláni alapításra és a filiális pusztákra vonatkozó események] A hálás emlékezetű (97) Grassalkovich Terézia, született zetényi Klobusitzky grófnő hozta létre az újhartyáni káplánság alapítványát. A tőkét az idő előre haladtával a kegyes alapítványok váci ügyintézőjénél tette le, ami korunk sorsának közbeavatkozása révén, a gazdasági rend növekedésével értékéből veszítve 665 forint és 33 1/5 krajcár. Ez a káplánnak éves kézhez való járandóságként csak 20 forint 4 krajcárt hoz, vagy helyesebben mondva, kellene hoznia, mert az alatt a tizenkét év alatt, amióta én vagyok az újhartyáni plébános, ebből az alapból a káplánom után egy petákot sem kaptam azért, mert e tőke maradványa is, ami 334 forint 25 4/5 krajcárt tesz ki, Dávid András váci adósnál egészében kockán forog, sőt már elveszettnek is tekinthető. Az idő okozta sérelmeket orvosolni akarván, évek múltával újra folyamodtam rendben először jeles kegyurunkhoz, hogy jóindulatúan újítsa meg a kápláni alapítás tőkéjét, aztán a kegyes egyházi vezetéshez, és azon keresztül a királyi helytartótanácshoz. Ezen kívül tárgyaltam a gazdákkal és a filiális puszták bérlőivel arról, hogy ők milyen mértékig akarnak összefogni a saját embereikért, saját plébánosuk és káplánjuk eltartására. De mindenhonnan nemleges választ kaptam. Ezeket az iratokat teljes terjedelmében megtalálhatod a plébánia levéltárában, a XIII. kötet 3. száma alatt, 12 darabban. Ezekből láthatod, hogy ez ügyben mindent megpróbáltam, amit érdemben és emberi erővel meg lehetett tenni. Még két közbülső lehetőség maradt: hogy a jogtalanságokat nyugodt lélekkel elviseljem, és hogy egy kánoni vizitációtól jobbat reméljek.

49

Ez az év a terméketlenek közé számítható. Hó nem volt sok, eső a tavasz kezdetétől egészen a kaszálásig bőségesen esett, sőt nagy mennyisége ártott is, mert jócskán késleltette az aratást. Az aratástól késő őszig elviselhetetlen aszály következett, ezért sem a méhek nem hoztak hasznot, sem a hajdina nem termett. Egy pesti mérő búza 4-5 forint, az árpa ára a hajdina hiánya miatt aztán 4-5 forint, a hajdina az előző évi 5 forintról most 6 forint lett, a zab 3 forint. A bortermés a bőséges nyári esőzések miatt sovány volt, és az ősszel megrothadt. A szüret túl későn, azaz leginkább október végén volt. Az idei borból egy akó 6-8 forint. A marhahús fontja faluhelyen 10 krajcár. A gyapjú ára a nyírás idején csökkent, később azonban emelkedett. A hó november közepén hullott le, meg is maradt, de ez év végére ismét elolvadt. (98) [Az 1833. év – Surmann Anna fakeresztje a kakucsi szőlőben] Surmann Anna, egy kakucsi özvegyasszony, hogy vállalt fogadalmát teljesítse, az 1833. év kezdetén a Megfeszített egy bádogra festett képével díszített fakeresztet készítetett a saját költségén, és azt Kakucs község szőlőskertjében felállíttatta. Ezt az egyházi fennhatóság beleegyezésével felállított keresztet nyilvánosan az erre a eseményre külön megbízott helyi plébános áldotta meg 1833. március 31-én, Virágvasárnap. A magyar nyelvű szentbeszédet pedig a helyi káplán, Miklóssy István mondta. A Surmann Anna által, e kereszt fájának megóvása céljából ígért adomány 30 bécsi valutaforintot tesz ki, amit az egyházmegyei kegyes alapítványok ügyintézőjének, tisztelendő Cseh András kanonok úrnak, a plébániai levéltárban IX. 10. szám alatt hitelesen megőrzött nyugta szerint, leszámoltam. A nyugta így hangzik: Harminc bécsi valutaforintról, amit tisztelendő Haulik József, újhartyáni plébános úr, a kakucsi szőlőben özvegy Surmann Anna költségén felállított kereszt adományaképpen a kegyes alapítványok hivatalához hiánytalanul beadott. Kelt Vácott, 1833. május 29-én, Cseh András kanonok, a kegyes alapítványok ügyintézője. Az alapító okirat pedig, a helynöki jóváhagyással együtt, aminek egyik példánya a püspöki, a másik pedig az újhartyáni plébánia levéltárában egyformán eredeti példányban megvan, a IX. kötet 10. száma alatt, és így hangzik: A’ Tellyes Szent Háromságnak Nevében: Az Úr Istennek nagyobb ditsőségére, és a’ bűnös embereknek lelki vígasztallásokra, álítok az illető Elöljáróságnak engedelmével tulaidon költségemen egy fa keresztet, a’ Megfeszítettnek bádog pléhen pingált képével, és bádog bolthaitásával, - és azt fogadásom szerént, a’ Kakutsi szőlőkbe helyheztetem. Egyszersmind pedig örökös fundátió fejébe le teszek harmintz forintokat Váltó Czédulába azon végre, hogy holtom után, ha szükséges lészen, ezen tőke pénznek rendszeres kamattyaibúl, ez a’ kereszt mindenkor jó karba tartasson, és tisztelve gyakoroltassék. Kérem az illető Elöljárókat, hogy ezen Intézetemet jóvá hagyni,és azt sikeresen (99) meg álapítni, kegyesen méltóztassanak. Kakuts, Mártzius 19.kén 1833. Özvegy Surmann Anna tulaidon keze (x) vonása. – Mivel az üdvözítő keresztnek akár maga a látványa Megváltó Urunk legkeservesebb szenvedésének emlékét idézi fel bennünk, és arra hív, hogy tiszteljük azt, ezért helynöki hatalmunknál fogva megengedjük, hogy az újhartyáni plébánia területén azt a vágyott keresztet azon a helyen, ahol azt hívünk, özvegy Surmann Anna elhelyezni óhajtja, helyezzék el, és az annak megőrzésére felajánlott harminc bécsi valutaforintos adományt átveszem. Vácott, 1833. május 30-án Borcsiczky Albert s. k. püspöki helynök. [Új Szentsír] Ugyanezen hívőnknek, a 92. oldalon már említett Surmann Annának kegyes támogatásával ebben az évben elkészült a Szentsír, amely eddig hiányzott az újhartyáni templomból, és csak a Szent Vencel mellékoltárt szoktuk használni - elég nyomorúságos módon – Szentsír gyanánt. Ez az özvegy, kérésemet meghallgatva, felajánlott 70 bécsi valutaforintot, amit később kezembe is tett. Így később felfogadva egy bár tapasztalt, de mégis ösztönzésre vágyó hartyáni asztalost, Horváth Györgyöt, tanácskozni kezdtem vele, aki tervem és vázlatom szerint március 10-én hozzálátott a munkához, és tizenhat nap alatt, melyeken sokáig, sőt éjszaka is keményen dolgozott, e művet mindenki megelégedésére befejezte. Közben a korábban már megkeresett Riedler János pesti festőművészt Újhartyánba leutaztattam, hogy ő fesse ki a Szentsírt. [A Szent Anna oltár] Mivel pedig a Szent Anna mellékoltár, melyet még 1804-ben Kaltenecker Leopold kegyes szándékából állítottak fel és faragtak meg, még nem volt kifestve, ugyanígy megtárgyaltam, hogy egy füst alatt ugyanaz a festő azt is fesse ki és igazítsa el. Március végéig be is fejezte az egészet. A jeles uraság, Ágoston Imre, az ezeken a lapokon gyakran dicsért uradalmi hivatalnok, most már kakucsi gazdatiszt, felajánlott tíz bécsi

50

valutaforintot, segítségül a munkához. Senki más nem segített. Horváth György asztalosnak a munkáért harmincöt forintot fizettem. A festőnek a Szentsírért ötvenöt forintot, a Szent Anna oltárért húsz forintot, a dúcokért és más kellékekért negyvenöt valutaforintot fizettem. Így az egész együttesen (100) százötven bécsi valutaforintba került, amihez Surmann Anna, mint már említettem, hetven forintot, Ágoston Imre tíz forintot, a többit pedig hetven forinttal a plébános állta. [Egyetemes jubileum] Szentatyánk, Gergely, e néven a XVI., aki az egyetemes katolikus egyház feletti uralkodását 1831. február 2-án kezdte meg, melyet később szent uralkodásának kezdetétől az olasz forradalom és a gyanús és vakmerő francia megmozdulások zavartak meg, az egyetemes jubileum kihirdetését alapos okokból egy időre felfüggesztette. Miután pedig az Isten, a békesség szerzője, Ferenc apostoli király közbelépésével és tevékenységével, parancsolt a viharos tengernek, a pápa egy egyetemes jubileum keretében az isteni segítség kikönyörgéséért közös és egyetemes imádságot rendelt el a katolikus egyházban. E jubileumra a váci egyházmegyében a május 26-tól június 16-tal bezárólag tartó időszakot határozták meg. Nálunk az áhítatot ebben a rendben tartották: két nyilvános áhítatot tartottak a németeknek, és megint kettőt a magyaroknak. Az első kettő május 26-án, és június 2-án, a két magyar nyelvű pedig május 27-én és június 9-én volt. Az említett napokon reggel hatkor harangoztak, majd a Mindenszentek litániájának eléneklése közben a templomtól egészen a falu közepéig és a templom körül körmenetet végeztünk. Ezek után a Tantum ergo éneklése közben az úrmutatóban kihelyeztük az Oltáriszentséget, majd egy órás imádság, rózsafüzér és szentségi énekek következtek. Utána olvasott szentmisét mondtunk, amit a Genitori Genitoque eléneklése zárt. Tíz órakor szentbeszéd és énekes mise volt. Június 16-án pedig ezt a jubileumi áhítatsorozatot Te Deummal zártuk. Lásd erről az évről bővebben a püspöki körleveleket. [Új orgonáról gondoskodunk – lásd a 26. oldalt] Újhartyán templomának orgonája 1680-ban, mondom ezerhatszáznyolcvanban épült. Apró dobozában négy hangváltozat van, és billentyűzetének felépítése is teljesen különbözik az újakétól. Ezt az orgonát Belgádból hozták Budára még régen a ferencesek atyákhoz, abba a várbeli templomba, amelyet most katonatiszti szállásul szolgál, és innen került 1798-ban az újhartyáni templom használatába. Ez az orgona az idők folyamán annyira megkopott és leromlott, hogy illő módon istentiszteletre tovább már nem használhattuk. A püspökség előzetesen kért engedélyével és kegyurunk egyetértésével, (101) a következő szerződést kötöttem a pesti orgonaépítővel, Schillinger Vincével: (…) [itt egy hat pontból álló német nyelvű szerződés következik, amelyet Schillinger Vince orgonaépítővel kötött 1833. június 3-án Joseph Kaulik plébános 500 bécsi valutaforint értékben, Schrank Ádám s. k. újhartyáni kántor, Lestár Károly s. k. kakucsi kántor és jegyző előtt] A többit lásd lentebb a következő évről. [Új iskola és tanítói lakás] Hartyán birtok betelepítésének kezdetétől fogva a tanító a helyi jegyzővel egyazon házban lakott, két szérű között, azon a telken, amely most a jegyzőé. 1802-ben a község vásárolt egy új telket, a rajta álló házzal együtt a takácstól, Bartuszek Fülöptől, és ott lehetőség szerint az iskola és a tanító használatára alakította és őrizte meg. Részint az iskoláskorúak számának növekedése, részint az épület régi volta miatt egy új iskolát kellett építeni. A jeles uradalom közbenjárásomra kifizetett ilyeténképpen 7000 téglát, 1000 köteg nádat és 20 tölgyet az újhartyáni erdőből, a plébános segítségül húsz forint készpénzt folyósított; (102) a fennmaradó költségeket felosztották maguk között arányosan a bérlő és albérlő negyedes gazdák, és így emelkedett az új iskola a tanító két szobájával és konyhájával együtt, ebben, az Eckrich György bírói hivatalával jelölt évben. [Barna Antal érkezik káplánnak] Ez év november 3-án Pozsonyból, a rendi országgyűlésből püspöki őkegyelmessége Miklóssy István urat, aki éppen az én káplánom volt, Romhányba helyezte ugyanezen feladatra. Ő ugyanezen hónap 17-én távozott. Az ő helyére hozzám helyezték káplánnak Csongrádról Barna Antalt, aki meg is érkezett. Ami még hátra van: ez az év esőben bővelkedett, főleg júliusban, augusztusban és szeptemberben esett rendkívül sok eső, ezért a méhek pusztultak, mivel nem tudtak semmit a kaptárukba gyűjteni. A szőlő is sok kárt szenvedett, mert a fürtök teljesen megrothadva sárgás, savanyú, éretlen bort termettek, ami kevéssel a szüret után

51

összetört, elveszítve a bor színét és illatát. A gyapjú ára ebben az évben 200 forintra szökött. A gabonatermés átlagos volt. A búza ára, értsd pesti mérőben, 4 forint. Egy akó bor, ahol átlagos minőségű termett, 4-5 forint volt. Ez ősszel hó egy pehely sem hullott. [Az 1834. év] Ez év eleje semmi jót sem ígért. Egész télen semmi hó, sem eső, az első két hónapban, januárban és februárban semmi fagy, márciusban pedig oly rendkívül erős szelek és förgetegek tomboltak, hogy házakat vittek el, és fákat csavartak ki tövestül. Így történt március 11-én. [Új istálló és új ólak] Az év tavaszának beköszöntével három új sertésólat építettem, és azt az alacsonyabb színt, amelyik a plébánia kertjével határos az udvarban, avagy amelyiknek egy részét borjúistállóvá igyekeztem alakítani. A kétkezi munkát Újhartyán község szolgáltatta, minden további anyagról saját költségemen én magam gondoskodtam, és a mestereknek készpénzzel fizettem. [Szőlőültetés] A plébánosi szőlő másik osztását, amely a szőlőskert közepe felőli kocsiúttól tart, teljesen kiirtottam, mert ezzel a területtel nem tudtam másképp hasznot hajtani, majd a Vácról és más helyről hozott tőkékkel teljes terjedelmében beültettem, ami a legjobb szándékomat sem vitte sikerre, aminek oka az egész évet sújtó hallatlan aszály volt, és a hőség, amelyekről lentebb olvashatsz. [Az új keresztek] A fent említett március 11-i förgeteg három keresztet tört össze: az egyiket a kakucsi temetőben, a másikat Újhartyán területén, (103) a kakucsi út mentén, az uradalmi mező határában, a harmadikat a hartyáni szőlőkben. Az első kettőt teljesen újra építették: az előbbiről a kakucsi temetőben a község gondoskodott, a másikat pedig a kakucsi út mentén teljesen újra állítva, az újhartyáni területen álló hat keresztért létrehozott, és az elszámolást végző plébános saját kezelésében lévő alapítványok tőkéjének kamatából, 30 forint 3 krajcárból teljesen újra építette a plébános. Lásd a hat keresztért létrehozott alapítvány tőkéit tartalmazó kézikönyvet az egyházközség ládájában. Mindkettőt a helyi plébános áldotta meg, az előbbit a keresztjárások30 második napján, amely május 5-re, az utóbbit a keresztjárás harmadik napján, amely május 6-ra esett. Végül a hartyáni szőlőben lévő, harmadik kereszt, ha különben magától meg tudott állni, mégis csak kiemelték, és saját korábbi helyére visszaállították. [A szérű bekerítése] Ezen a nyáron a plébánia udvarát új fallal vettük körül, és pedig a plébániakerttől a hartyániak által használt kocsibejáró felé. Csak annyit jegyzek itt fel, hogy a most lebontott régi vályogfal alapjában a legjobb minőségű égetett téglát találtuk, és amennyire lehetett, hogy jobbra használjuk, kiástuk, de mégsem mindet, mert a saroktól a kocsibejáró felé tíz ölnyire a régi fal érintetlen maradt, és így ennek alapjában a téglák is. Az ellentétes sarok felől azonban, ahonnan a plébániakerttől öt ölnyi távolságra az alapban maradtak az égetett téglák, és azok fölé húzták és emelték fel az új vályogfalat – csak azért, hogy ismeretes legyen. [Kakucsi iskola] Kakucs község, hogy Újhartyán iskolájával versengjen, ebben az évben egy új iskolát és egy kétszoba-konyhás tanítói lakást épített. A jeles uradalomtól égetett téglát, nádat, tölgyfát ugyanúgy kaptak, mint a hartyániak. A plébános tíz forinttal segített. [Egy új palást] Ebben az évben gondoskodtunk egy új, fekete színű palástról, amely egészen eddig hiányzott az újhartyáni templomból. Ez hetven valutaforintba került, amit a plébános gyűjtésekből és megtakarításból teremtett elő. [A Szent Vencel oltár] A Szent Vencel oltár, annak a régi viharvert polcnak a helyén, ami régen a szentsír számára szolgált, az ezeken az oldalakon már oly sokszor dicsért (104) újhartyáni gazda, Lauter Lénárd kegyes buzgóságából és nagylelkűségéből épült fel és abból viseljük gondját, aki maga ajánlotta fel nyíltan az összeget, és teljesen ő alakította a tervet is. Krachenfels Alajos úr, az újhartyáni templommal kapcsolatban igen nagy érdemeket szerző pesti polgár, kinek áldott legyen a neve, az egész tervet kivitelezte, így a Szent Vencel oltár a Legszentebb Szentháromság ábrázolásával együtt, amint most is látható, százötven valutaforintból megépült. Krachenfels Alajos urat, az Újhartyáni templom itt oly sokszor dicsért legnagyobb jótevőjét, kevéssel később egy betegség ragadta el, így adta vissza jótékony lelkét

52

Teremtőjének, Pesten, 1835-ben. Legyen áldottak hamvai, és legyen hálás és áldott az ő emléke minden későbbi újhartyáni szívében. [A kétezer forintos új orgona] Most már az előző évben felhangzó új orgona templomi elhelyezése jön. Mielőtt Pestről leszállították volna, a ferences atyák templomában, a karzaton nyilvános szemlére kitették, s napi hirdetésekben mindenütt meghirdették. Miután pedig sok hozzáértő kipróbálta, és mindenben elismeréssel nyilatkozott, szeptember elején Hartyánba szállították, és e hó 13-ig illően beállították, éspedig nem hét hangváltozattal, ahogy az orgonaépítővel ebben megállapodtunk, hanem nyolccal, éspedig a Principal 4 lábas, Solicinál 4 lábas, Octav 2 lábas, Mixtur 3 […], Flauta minor 4 lábas, Flauta maior 8 lábas, Flauta amabile (!) 4 lábas, et Bordunal 8 lábas hangváltozatokkal. E rendkívül kedves, új hangváltozatért, amellyel a kántor a prefációt éneklő papot ékesen, nem mély, de telt sztentori hangon kíséri, amely az ember bensőjét kellően megérintve átjárja azt, a hívek szívét, lelkét az Istenhez emeli, még a zenében járatlanokat is ámulatba ejti, és egyfajta szent, de szeretetteli félelem szíven találja, Schillinger Vince orgonaépítő mester százötven forintot kapott. Így ez az új ékes orgona készpénzben fizetve kétezer valutaforintba került, és eddig minden műértő teljes elégedettségét és minden elismerését kivívta. A költségekről az egyházközség pénztárából, és ami hiányzott, arról a hívektől összegyűjtött kegyes felajánlásokból gondoskodtunk. A művészetében szerfelett járatos Schillinger Vince jobb sorsot, és mindenki előtt történő megemlékezést érdemel. (105) Nincs más, mint hogy valamit erről az egész évről feljegyezzek. Ezt az évet mindennemű terméketlensége miatt véres könnyekkel sirathatjuk, mert az év elejétől fogva nem volt téli csapadék, semmi hó, semmi nedvesség, így az egész év időtartama alatt nem voltak esők. Április 15-től számítva csak június 11-én volt egyszer eső, és az sem jutott be a földbe, így két teljes hónapig tartó rettenetesen gyászos aszály és hőség sújtott mindent. A második eső július 23-án volt, de ez is csak egy hüvelyknyire nedvesítette be a kiaszott földet. A harmadik sovány esőcske augusztus 4-én esett, innentől egész augusztus és szeptember folyamán, egészen október 23-ig nem esett eső, nem volt csapadék. Kiégett a fű, nem csíráztak ki a magok, nem szökkent szárba a vetés, elfonnyadtak a bokrok, kiszáradtak a tavacskák, kiapadtak a kutak, de megnőttek és nagyon elszaporodtak a férgek. A barmok és az aprómarhák tömegesen betegedtek meg, mert nem volt legelőjük. Júliusban és augusztusban, mivel kiszáradt a legelő, az istállóban szénán kellett őket tartani. Így én hét szarvasmarhát kötöttem jászol elé. A legmelegebb napokon az eget és a földet igen sűrű felhők sötétítették el, sokáig és még este is, nyomasztó bűzzel telítették a légkört, megnehezítve a légzést, ezért mindenféle baromfi, mint például a tyúkok, kacsák, libák, és a gyöngytyúkok sok helyen az utolsó szálig elhullottak. Ez a baromfivész mindenütt általános volt. Aztán az őszi termények aratása nagyon sikertelen volt, és a tavaszi még rosszabb, mert a földbe vetett mag sem maradt meg. Ennek következménye lett a mindennemű szegénység, a nélkülözés és az általános küzdelem az éhezéssel. A szegényeknek már az aratáskor sem volt kenyerük. Egy pesti mérő búza 9 forint, az árpa 8, a zab 6 forint volt. Csak a szőlő, amely örül a szárazságnak, termet bőségesen, méghozzá olyan sok és oly nemes bort, hogy az 1811-es évjáratú nem volt ilyen jó minőségű. Egy akó 6 forintba került. A széna ára nagyon megnőtt: egy négyökrös szekérre való 70-80 forintba, vagy még többe is került. A gyapjú ára 200 forint fölött volt. A méhek ebben az évben igen sanyarú helyzetben voltak, úgy nekem, mint másoknak, nem hajtottak semmi hasznot. (106) [Az 1835. év – A plébánosi akol melletti, bérelhető ház kútja] Már régóta azt terveztem, hogy a plébánia szérűjén, vagy annak közelében ásatni fogok egy alkalmas kutat, a plébánia házi cselédségének használatára, elsősorban azonban az juhok szükségleteinek kielégítésére. Mivel pedig az év kezdetén nagyon enyhe telünk volt, januárban munkásokat fogadtam, és azt a kutat, amelyik a juhok udvarának keleti szegletében, a kerítésen kívül van, saját költségemen kiépítettem, majd az árváim újólag épített bérelhető házához hozzácsatoltam. [Egy fehér miseruha] Az újhartyáni templom nagy hiányt szenvedett miseruhákban, elsősorban kazulában. Ez év márciusában szert tett egy majdnem egészen új fehér színű selyem miseruhára, amiről a templom pénztárából gondoskodtam, csak és kizárólag a Boldogságos Szűz Mária ünnepeire. A templomnak úgy 18 forintba került. [A Felső-Hernádon újonnan felállított kereszt] A filiális puszta, Felső-Hernád, ami a Beleznay grófok birtokában van, és nyolc éve egyházpakay Andrássy Mihály ispán úr, felséges herceg urunk, gyaraki Grassalkovich Antal jószágigazgatója és több nemes vármegye táblaülnöke tartja éppen bérleti jogában, részint

53

számos jobbágyának, akiket azon a helyen tart, lelki vigasztalására, részint pedig a Megváltó Urunk, Jézus Krisztus iránti tisztelet növelésére, igen kedvesen, mindent gonddal és körültekintéssel előre eligazítva, egy kiemelkedő helyen, melyet minden hétköznapi használattól teljesen elkülönítettek, az őszinte keresztény buzgósággal a Megfeszített bádogra festett alakjával, egy fakeresztet állíttatott, és magát a keresztet a lakhelyéhez közelében lévő dombon helyezte el, és hogy a jövőben áldott legyen emléke, a keresztet örökös alapítványként adományozta. A két példányban készült alapító okirat, amelyből az egyiket a püspöki levéltárban, a másikat a plébánia irattárában őrizzük, így szól: A legszentebb Szentháromság nevében. Isten nagyobb dicsőségére, és a Felső-Hernád pusztán élő hívek lelki vigasztalására, (107) az egyházi fennhatóság előzetesen megszerzett beleegyezése szerint, az említett pusztán, Felső-Hernádon, amit jelenleg bérleti jogomban tartok, a Megfeszített lemezre festett alakjával és egy lemezből való boltozattal egy fakeresztet állítok, és e kereszt jövőbeli megőrzéséért egy harminc valutaforintos adományt teszek, arra kérve a fennhatóságot, hogy az én kegyes alapítványomat méltóztasson jóváhagyni, és annak elvégzéséről kegyesen gondoskodni. Kelt Felső-Hernádon, 1835. augusztus 12-én, egyházpakay Andrássy Mihály a felséges Grassalkovich hercegség egyetemes jószágigazgatója és több vármegye ítélőtáblájának ülnöke. A fent nevezett Andrássy Mihály úrnak, a Grassalkovich hercegség jószágigazgatójának akaratát örökös alapítvány formájában elfogadom. Kelt Vácott, 1835. augusztus 30-án, Toppler György s. k., a váci székesegyház éneklő kanonokja, püspöki helynök. E kereszt ünnepélyes megáldása folyó év június 16-ra esett, amiért korábban az alapító mindent megtett, és lelki ujjongással kijelentette, hogy ezt, mint családjának szent napot, sajátjai körében ünnepelhesse. E napon, reggel hét órakor a plébániatemplomban énekes misét celebráltunk, aminek végeztével a hívő nép a helyi plébános vezette ünnepi menetben, áhítatosan imádkozva a kereszthez érkezett, aminél egy előzőleg előkészített szószékről magyar nyelvű szentbeszédet mondott Barna Antal, újhartyáni káplán, aki az egész összesereglett sokaságnak és a legválogatottabb hallgatóságnak érzelmeit és szívét annyira egyesítette, hogy nem csak tetszést aratott, hanem köszönetet is kapott. A szentbeszéd után Oszvald Ferenc, a Pesti Királyi Tudományegyetem rendes tanára és teológia professzora megáldotta a keresztet. A számos igen tiszteletreméltó egyházi és világi állású vendégen és hallgatón kívül megjelent az Andrássy családnak ezen az ünnepén a családfő, a fentebb dicsért Andrássy Mihály igazgató úr, jelen volt az elsőszülött is, Andrássy József, aki az idő szerint a nemes Esztergom vármegye rendes ügyésze, az 1832-1836. évek igen ünnepelt országgyűlési küldöttje, a későbbiekben a bécsi magyar főkancellária titkára volt. Jelen volt az alapító másodszülött fia, ifjabb Andrássy Mihály úr is, aki utóbb Esztergom vármegye nemesi főbírája lett, hitvesével, Csenkey Petronellával együtt. A kereszt megáldását gazdag ebéd követte, amin nemcsak a magasabb rangúakat, hanem a köznépből is szinte mindenkit vendégül láttak, és jóllakattak. (108) Az elmúlt 1834. év többi káros következménye között a szinte mindenkit sújtó rendkívüli csapás az volt, hogy a sáskák ez évben annyira elszaporodtak, hogy júniusban és júliusban minden rétet elborítottak. Ez az új, és eddig teljesen ismeretlen csapás rettenetes volt. Ezek a kártékony állatok annyira elszaporodtak, hogy egyetlen négylábún azok millióit láthattuk, minden füvet és növényt, amelyek akár éppen csak a földből és a gyökerekből bújtak ki, lerágtak, ezért a szénát sokkal korábban és jóval gyorsabban kellett lekaszálni, már ahol még lehetett füvet találni. A sáskahadak ellepték a mezőn boglyákba és kepébe rakott szénát is. És amint a szénát be lehetett volna szállítani a mezőről, és a sáskák már nem találtak más táplálékot a mezőkön, rajokban árasztottak el mindenféle vetést, a búzát, az árpát és másokat. Fájdalmas szomorúság volt látni azt, ahogy a vetések kalász nélkül álltak, tudniillik minden egyes kalászon és szalmaszálon izgő-mozgó sáskák ezrei ecset módjára verték le a magból kibújt kalászokat, melyek a földön tönkrementek, a szalmaszálak pedig csak üresen meredeztek. Emiatt előbb kellett magát az aratást is elvégezni. Különös volt, hogy a sáskák az alacsonyabban fekvő réteken és szántókon nem voltak oly nagy számban megtalálhatóak, ám a magasabban fekvő réteken mindent, egészen a mély gyökerekig elpusztítottak. Ezt a kárt az egész Magyarországra kiterjedő marhavész követte, ami innen könnyen követhető, mert maguk a marhalegelők, sőt maguk a nyílt utak e fertőzött kártevők millióitól áradtak. Azért volt drága a széna, mert a

54

sáskajárás mellett júniusban és júliusban, két teljes hónapon át tartott az aszály. Egyébként ez az év a többit illetően átlagosnak számít, gabonát, árpát és zabot termett, sőt bort is, mégsem lehet ezt összevetni sem minőségét, sem mennyiségét illetően az 1834. év termésével. Egy akó bor vidéken 4-5 forint, egy pesti mérő búza 4 forint, és a többi ezzel arányosak voltak. A gyapjú tartotta az előző évi árát. A tél időben köszöntött be. November elejétől a kemény fagy, és a nagy hideg kitartott egészen az év végéig, de hó nem hullott, ezért a talaj nem juthatott nedvességhez. [Az 1836. év] Már épp elmúlt az előző év, amikor Beleznay János gróf úr fogadalommal kötelezte magát arra, hogy, három élő fiútestvér közül a legidősebbként, köszönetnyilvánításként, Felső-Inárcs pusztán egy kőkeresztet szándékozik állítani azért, mert az Úr az ő és katolikus feleségének, Fritz Antóniának életét egy erőszakos embernek egyszerre mindkettőjüket fenyegető kezétől szerencsésen megmentette. Erről a szerencsétlen kísérletről többet (109) itt nem alkalmas írni. [A felső-inárcsi kőkereszt] Ami a jelen dologra vonatkozik, annyi, hogy egy kőkeresztet állítottunk Felső-Inárcs pusztán, amiről a gróf különleges rendelkezése és a katolikus asszonya, Fritz Antónia grófnő igénye szerint, a gróf költségén én magam gondoskodtam, a váci egyházi főhatóság előzetes beleegyezésével és engedélyével. Ezt a keresztet egy ifjú pesti szobrász hallgató, Dunaiszki Lőrinc faragta ki művészien. Mielőtt a jelenlegi helyén elhelyeztük volna, a dicsért gróf úr, földet hordatva oda, előbb egy dombocskát emelt, melynek közepére égetett téglából egy öl magas talapzatot épített. Ennek az emelvénynek felső részére maga a gróf úr egy maradandó feliratot helyezett el, ami e keresztállítás okát, esetét és teljes magyarázatát tartalmazza. A kereszt megáldására május 16-át jelölve ki, előzőleg maga a gróf úr rendelkezett mindenről sorjában. Ezek voltak a grófhoz méltó intézkedések: a kereszt lombsátor alatt, a kereszt jobb oldalán egy emelvény, a keresztről egy arannyal hímzett fehér selyemlepel csüngött, rajta nagy arany betűkkel a szentatyának, VII. Piusnak neve. Nagyon nagy népsokaság volt jelen. Nemcsak az újhartyáni anyaegyházból, hanem a szomszéd falu, Sári plébániatemplomából is közös ünnepi menet érkezett, továbbá jöttek a hívek minden környező birtokról és pusztáról, hogy részt vegyenek e keresztáldáson. A keresztáldás ünnepi szertartását a gróf úr által előzetesen felkért Szarvas Ferenc tisztelendő úr, a soroksári egyházkerület tiszteletreméltó esperese, a nemzetiségi iskolák felügyelője, üllői plébános, a teológia doktora, a Pesti Királyi Tudományegyetem teológiai karának rendes tagja, a váci püspöki szentszék ülnöke és zsinati felügyelője, az én legbizalmasabb barátom végezte, aki először a minden részében tökéletes, a helyhez, az alkalomhoz és saját személyéhez a lehető legméltóbb szentbeszédet mondta el hazai nyelven, aztán pedig az egész szertartást az ünnepi áldással zárta be. [Az új kereszt megáldása] Itt, ez alkalomból, mivel az esztergomi szertartáskönyvben az ilyesfajta áldás alkalmára egy nagyon rövid imádságon kívül semmi más előírás sincs, hogy a hívő nép áhítatának növelésében ne maradjunk tanácstalanul, ha a plébános vagy az áldást végző pap az előírt rövid változathoz valamit buzgóságból hozzá akarna tenni, ezért elhatároztam, hogy itt röviden csatolom az egész szertartásrendet, amit én a hasonló keresztáldások esetében alkalmazni szoktam. Először a népet az áldás napjáról értesítsék. Magán az áldás napján korán egy énekes mise, amelynek végeztével litániaéneklés közepette egy nyilvános menet indul; miután a most szentelendő kereszthez ér, a „hogy a földnek gyümölcsét adjad, és megtartsad…” válaszos ének után az áldást végző pap előénekli: (110) „Hogy ezen keresztet, mint a Te keserves kínszenvedésednek emlékét, megszentelni méltóztassál. Nép: Kérünk téged, hallgass meg minket. – Hogy ezen keresztet, mint a Te keserves kínszenvedésednek és halálodnak emlékét megszentelni méltóztassál! … Hogy ezen keresztet, mint a Te keserves kínszenvedésednek, halálodnak és a’ mi váltságunknak örökös emlékét megszentelni méltóztassál! Nép: stb. – Így befejezve a litániát a pap hazánk nyelven előimádkozik három Miatyánkot és Üdvözlégyet, melyekhez hozzáfűzi azt a termésért mondott imát, ami a sekrestyében van kiírva, és amit minden nyári napon a szentmise után elimádkozunk a szentségtartó előtt. Most kezdődik a kereszt megáldása a szertartáskönyvből. Miután azt az áldást elénekelték, és a keresztet is meghintették szenteltvízzel, a kántor a néppel együtt énekli: Jöjj, Szentlélek

55

Úristen, mint másokat a beszéd előtt. Eközben a szent szónok fellép az emelvényre, és a népnek elmondja beszédét. A szónok a szentbeszéd után előimádkozik egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet, ezek után a kántor a néppel együtt a kereszt megáldásra alkalmas éneket énekel, és mert olykor-olykor túlságosan együgyű, hogy ne mondjam babonás énekeket szoktak ilyen alkalmakkor a kántorok énekelni, én erre az alkalomra a következő szöveget szerkesztettem a ’Szerelmes édes Jézusom, imádlak Tégedet’ dallamára: 1. Keresztények, e kőkereszt / Ma felszenteltetik, / Mely általunk, mint egy emlék, / Buzgón tiszteltetik. / Mert akire emlékeztet, az az Ige, mely testé lett, / s érettünk szenvedett. – 2. Nagy Isten! a magas Égből / Tekints Híveidre, / Kik összegyűltünk e kereszt / Felszentelésére. / Jézus ilyenen függ vala, / Váltságunkért meg is hala, / s végre feltámada. – 3. Uram Jézus! Szent kereszted’ / Érdemei által, / Melyekkel nem egy, de ezer / Világot válthattál! / Apostoli Királyunkat, / Tarts meg Elöljáróinkat, / Áldj meg mindnyájunkat. – (111) 4. Áld meg Hazánkat, és engedj / Istenes megmaradást! / A szegény szántóvetőnek / bőséges aratást, / Tarts meg minket békességbe, / Egymás között egyességbe, / Friss jó egészségbe. – 5. Ezáltal is terjedjen szent / Neved dicsősége, / A jámbor földi embernek / Legyen békessége! / A bűnösnek vigasztalás / A megtértnek nyugosztalás, / Mindnyájunkra áldás! – Őrizz, vezérelj, oltalmazz, / Halál óráján irgalmazz, / Krisztus Jézus. Ámen. / Ámen. Uram! Ámen. – Miután ez az ének véget ért, a szertartást vezető pap beénekli: ’Te Deum laudamus’, - és a kórus folytatja, az egész himnuszt latinul vagy magyarul végig. Akkor a pap a válaszos éneket: ’Benedicamus Patrem et Filium cum Sancto Spiritu!’ P[opulus]:…31 hálát adva énekli a könyörgést. Annak végeztével a kórus vagy a kántor a Regina coeli, vagy más, az időszaknak megfelelő Mária-antifónát kezd. A pap az ahhoz illő válaszos éneket és könyörgést énekli, végül egy könyörgést mond vagy esőért, vagy derűs időért, és bezárja az áhítatot a ’Divinum auxilium maneat semper nobiscum’ – áldással, a nép válasza: Ámen. Ezalatt az áldást végző pap, mások a papságból és a hívek közül odalépnek, hogy megcsókolják a frissen megáldott keresztet. – Fontos megjegyezni, hogy míg a fent leírt öt versszakos éneket éneklik, a sekrestyés a hívek között néhány persellyel körbejár. Ekképp befejezve a kereszt megáldását, a gróf minden vendégét gazdag ebéddel fogadta, az összesereglett köznépnek pedig sült húst, bort és kenyeret kínált. Bár a nagy létszámú tiszteletreméltó vendégseregről nem szólnék, itt ezen az ünnepségen jelen lévő papok, káplánok és plébánosok nevét csak feljegyzem. Itt volt tisztelendő Szarvas Ferenc, hivatalban lévő esperes, Iványi János sári plébános, Krizsány János taksonyi plébános, Sáry Mihály monori plébános, Zahora Dániel tápióbicskei plébános, Szeder László kerepesi plébános, Szartórisz József unokatestvérem, (112) tószegi plébános, Pál András alsónémedi plébános, Cserveny János ecseri plébános, Szljacsány József bugyi plébános, Nell István soroksári plébános, Ellenbacher István csömöri plébános, Haulik József helyi plébános, Neszveda János sári káplán, Szarka Ignác kecskeméti káplán, Horváth Mihály kecskeméti káplán, Barna Antal újhartyáni káplán és Munganaszt András vecsési plébános. – E kereszt fenntartásáért egy örökös alapítvány formájában méltóságos Beleznay János gróf úr ötven valutaforintot helyezett el a váci egyházmegyei kegyes alapítványok hivatalának átadva. A két példányban elkészített alapító okirat egyik példányát az egyházmegyei levéltárban, a másikat az újhartyáni plébánia irattárában őrzik. Ezt az ötven forintot 1839. május 3-án vitték Vácra. Ez év májusában először Lauter István újhartyáni gazda vett egy függő csengettyűt a sekrestye ajtaja mellé, Peringer Jozefa, az alsó-peszéri bérlő elsőszülött leánya pedig e csengettyűhöz adományozott egy saját kezűleg csodaszépen készített és rézfogantyúval ellátott széles selyemszalagot, ami valóban e csengettyűn lóg, és még sokáig fogja őrizni adományozójának emlékét.

56

[A plébániai épületek rendbe hozatala] Mivel a plébániai épületek állapota az idők folytán egyre inkább leromlott, ezt csak patrónusunk, a felséges herceg bőkezűségéből végezhették el ebben az évben, úgy mint a kocsibejáró, a kert kerítése új oszlopokkal, a plébániai épületek külső-belső meszelése, és a tető kijavítása. [Mennyezeti stukatura a plébánia összes szobájában] A plébánia mennyezete kezdettől fogva, a többi parasztházhoz hasonlóan, gerendákra fektetett pallókból volt összeállítva. Ez az évek során szemzavaróan besötétedett, és megfosztotta a szobákat az elégséges fénytől. Megpróbáltam néhányszor felvenni a harcot ezzel a problémával, ám a kívánságról letéve csak tervezgettem ezt a kegyes óhajt, amit sokáig szívemben elharapódzva ebben az évben mégis eredményre jutott. Tudniillik felfogadva egy a mesterségben jártas embert, előzőleg minden szükséges anyagról gondoskodva magam a saját költségemre, a három plébánosi és a cselédszobákban megcsináltattam a mennyezeti stukatúrát, kifizettem a mestert, az ő és embereinek ellátásáról gondoskodtam, így a plébánia már régóta tervezgetett stukatúráját megvalósítottam. Itt mégsem hallgathatom el, hogy a mennyezethez minden szükséges meszet a méltóságos kegyurunk bőkezűségéből ingyen kaptam, sőt hogy a kápláni szobák mennyezetéhez való minden anyagot a dicsért nemes uradalom fizetett. A napszámosokat Újhartyán község szolgáltatta. Az én kispénzűségem (113) szolgáltatta az összes többit. Így megnöveltem a lakók kényelmét, és gondoskodtam a tisztaságról, világosságról is. Augusztus 31-én kezdődött a munka: mind az öt szobában teljesen eltávolították és leverték a régi vakolatot egészen a tégláig, mint egy szúnyogfészek, az egész épületet belül újra vakolták, kitisztították, rendbe rakták és kimeszelték. A munka hat teljes héten át tartott, és e hirtelen munkának október 13-án lett vége. Mi, a plébános, a káplán és a házi cselédség, a szomszédos gazdák házaiban laktunk. Más említésre méltó ebben az évben a templom és a plébánia körül nem történt. Hátra van még, hogy az évet összefoglaljam. De ó, jaj! A hajam is égnek áll, a szó elfúl a torkomban, valahányszor elgondolkodom azon, hogy miként is körvonalazzam néhány szóval ezt az évet. Mi szükség van itt a szavakra, beszéljenek a példák! Május 8-án hajnalban fagytak el, először ebben az évben, a gazdag termést ígérő szőlők, és ez a zúzmara az ágak nagy részét tönkretette. Május 11-én, a keresztjárás harmadik napján, reggel kilenckor hó esett, ami teljesen betetőzte a csapást. Ugyanezen a napon, este tizenkét óra felé, oly nagy fagy érkezett, hogy a szőlők egészen a gyökerükig elfagytak, de elfagytak a virágba borult gyümölcsfák, a gyümölcsök, sőt elfagytak a szántóföldek lejtőin a kalászaikat hamarabb növelő vetések is. A következő éjjel, május 13-ára virradóan, elfagyott a hajdina, a cékla, a bab, a saláta és minden, ami szépen nőtt. Egész vidékeket kellett újra szántani, és vízben csíráztatott hajdinával, és babbal kellett újra beültetni. Az év bajait csak növelte az a teremtés óta nem tapasztalt aszály, amely június 8-tól október 28-ig tartott, és embert, barmot, jószágot egyaránt leterített. Ebből támadta meg újra a kolera egész Magyarországon az embereket. A marhavész egész tartományokban terjedt, a széna és fű vesztét a végtelenségig elszaporodott sáskák okozták, és úgy tűnt, hogy a baj minden fajtája, a régi Egyiptom minden csapása összeesküdött a halandók elpusztítására. Ezért az aratás, a búzát és árpát kivéve, semmi sem volt, semmi zab, sem hajdina, sem cékla, bab, semmiféle hüvelyes, hasonlóképp a zöldségek sem teremtek, háromszor vagy négyszer palántáztak, vetettek a félelemtől már rettegő gazdálkodók babot, hajdinát, céklát, milliószámra anélkül, hogy az egészből akár egyetlen magot is arattak volna. Szüret nyílván nem volt, egyetlen cseppet sem szüretelhettünk ebben az évben az egész szőlővidéken. Ez a terméketlenség Pesttől Erdélyig terjedt. A felső vármegyéknek bőven volt gabonájuk, és bár csak kisebb mennyiségben, de volt boruk is. Tudniillik a termékenyebb vidékek, Nagyabony, Szolnok, stb. termelő gazdái, hasonlóképp a kecskemétiek és a körösiek is, Pesten gondoskodtak maguknak kenyérről, miután ezek a helyek, gabonában és borban bővelkedve, elárasztották a pesti piacot. Kevés volt a széna, és azt is elpusztították a sáskák. (114) Befejezve a szűkös aratást, és ebben az évben a cséplést is gyorsabban elvégezve, mivel a gazdáknak a szőlőkben főképp nem volt mit tenni, az őszi gabonának a szántását és vetését akarták megkezdeni, de ezt akadályozta a június 8-tól még mindig tartó aszály. Közös könyörgéseket mondtunk nap mint nap az ég harmatáért és a jólétet adó esőért. Már annyira kiszáradtak a legelők, kiszikkadtak a mocsarak, a kutakban nem volt víz, és számos fa tönkrement a kertekben és a szőlőkben. A jószágok a földet nyaldosták rendkívüli éhségükben, mert legelőt sehol sem találtak. Ezért a lovakat, a marhákat és a teheneket szintúgy, minden szarvasmarhát október 26-án a mezőről az istállóba hajtottunk, a takarmányt a jászolból ették, és utóbb sem

57

lehetett őket a mezőre kihajtani. Ezért a szénát októberben csak túl nagy és felvert áron vehettünk. Lassacskán lement az ára, én tíz jól megrakott ökrös szekérrel vettem 380 forintért. Így most már a parasztok kezdtek lemondani az őszi vetésről, ezért a búza ára is magasra kezdet kúszni. Eközben az Úr megvigasztalta népét. Október 28-án átszakadtak az ég gátjai, és az Isten esőt adott, ami 29-én is végig esett. Október 30-án és 31-én a hó bőségesen esett, két napon át. Mivel az éjszakák és a nappalok is enyhék voltak, ebben a hóban szántottuk fel a földeket, és vetettük el az őszi gabonát. Bizony elég későn, de mert átázott a föld, és nagyon kedvező éjszakákat és a nappalokat kaptunk, mert azok egész november folyamán a legkisebb fagy nélkül teltek, így mindenki rendben befejezhette az őszi vetést, ami december elejére pedig már sarjadt, sőt Szent György napja körül már a legelők és más helyek is, a legzsengébb fűtől zöldelltek. Így ejti zavarba Isten a kishitűeket! Egy pesti mérő gabonát 4 forint 30 krajcárért lehetett eladni, és mindent pesti áron lehetett beszerezni, mert a Magyarország felső területei bőven tudtak gondoskodni az alsókról. A hajdina a legmagasabb ára 6 forint volt, mert ebben az évben sehol sem termett. A tél enyhe volt, egészen december végéig esett a hó, de ez sem maradt meg két hétnél tovább. A gyapjú ára az előző évihez hasonló volt, én egy mázsát 80 konvenciós és egy arany forintért adtam el. Egy akó bor, ha valahol a magasabb és hegyi borvidékeken található volt, 10-12 valutaforintba került. Mindenféle kerti zöldség magját igen magas áron adták a piacon, azért, mert nyáron csaknem minden efféle gyökér, amit a magjáért ültettek ki, pl. a káposzta, stb., az esők hiányától megrothadtak, és egy szem magot sem hoztak. Így a kender és a len is. A sáskák okozta kárról sok gazdálkodó tanácsát kikértem, de gyógymódját nem találtam. Az oltott mész széthintése szerte a mezőkön, és minden földön körös-körül, költséges és hatástalan volt. Saját indíttatásból ezen a télen a plébános mezők nagy részét érett juhtrágyával alaposan megtrágyáztattam, hogy milyen eredménnyel, azt a hatás majd megtanítja. Ezek az állatkák a petéiket kétségtelenül a talaj repedéseibe és lyukaiba helyezték. Az eső nem árt azoknak, a petéket csak a hirtelen érkező fagy semmisíti meg, vagy a trágya erős savassága öli ki. – Ettől az évtől magyarul kezdtük vezetni az anyakönyveket. (115) [Az 1837. év] Az 1837. év során semmi említésre méltó változás sem történt, sem a templom, sem a plébánia épület esetében nem történt gyarapodás. A tavasz beköszöntével az újhartyáni és a kakucsi temetőt új sáncokkal kerítve be, élő fácskákkal ültették be a tiszteletre méltó hívek, akiket a plébános a templomban újra és újra elmondott buzdításával arra indított, hogy minden gazda száz efféle facsemetét ásson le elhunytjai sírjánál, és egy bizonyos részen ültesse be a töltést. Mégis ugyanakkor nagyon tartok az megfeszített munka eredményétől, nem épen a hívek készségességének hiánya miatt, akik serény lélekkel ragadták meg az alkalmat, hanem mert ez a terület valóban holt föld, sohasem művelték, és ezért kicsi az esély, hogy ezek a kis fák, főként a nyári levegő szokatlan változásának érkezésekor, ami az eddigi évek során perzselően száraz volt, még ha a legnagyobb körültekintéssel és ügyességgel ültették is őket, valaha is megnőjenek. E kegyetlen munkának is haladni és győzni kell! Itt a hálás utókornak egy körülményt szeretnék megemlíteni, hogy miként mozgattam meg minden követ a kártékony sáskákkal szemben azért, hogy a mező füvét megmenthessem. Az összes megoldás közül a leginkább az javasolható, hogy a mezőt jól megérlelt juhtrágyával teljes terjedelmében kell megtrágyázni. Annak erős savassága, ha a hó vagy eső bemossa, elpusztítja a sáskák petéit, és véget vet a sáskáknak. Tapasztalatból tanultam meg. [Zsikla Anna, Kaindl György és Schmidt Henrik alapítványa] Először három, a helyi plébánosnál elhelyezett alapítványt említem, amelyeket újhartyániak tettek ebben az évben, méghozzá az első Zsikla Annáé, ötven konvenciós forint értékben, aki önmagáért még életében tette ezt az alapítványt. A második elhunyt szülőkért, azaz Kaindl Györgyért és Schvevisch Rozináért, amit az utódaik tettek huszonöt konvenciós forint értékben. A harmadikat Schmidt Henrikért és Fink Erzsébetért, amelyet ugyanúgy az élő örököseik tettek szüleikért 25 forint konvenció pénzben. Ezekről két példányban készültek az alapító okiratok, melyek közül az egyik a váci egyházmegye levéltárában, a másik pedig az újhartyáni plébánia irattárában van, a püspök jóváhagyásával. Ebben az évben Barna Antal újhartyáni káplán urat, miután e helyen mindennemű békességben és otthonos nyugalommal, amiről nem tudok eléggé dicsérően szólni, négy évet és 30 napot eltöltött, hasonló feladatra Hatvanba helyezték, ahová december 7-én az összes hívő legszebb imádságai közepette távozott. Az ő helyére káplánnak mellém Petróczy Lászlót helyezték Kosdról, aki már nyolc hónapot töltött Kosdon lelkipásztorkodással.

58

Az év során annyi említésre méltó történt, hogy januárban és februárban alig volt fagy, és ezért (116) a gazdálkodók közül szinte senki se volt, aki nem adta volna el korán a takarmányát. Március végén azonban csaknem zord tél köszöntött be, minden kellemetlenségével, éjjel-nappal hó, szél, fagy és viharok. Most hiányzott mindenféle takarmány, a legnagyobb hiány szalmából mutatkozott, a marhák és a jószágok nagy éhségükben bőgtek, és nem volt, akik elég takarmányt tudott volna adni nekik. Március 23-án, ami nagycsütörtökre esett, mindenfelől szánkón utaztak, és 27-én volt a legmélyebb a hó. Búzával, árpával és zabbal vegyes vagdalék volt a juhok és a szarvasmarhák takarmánya. Innen következtess, kedves olvasó, a gyakorlati haszonra, és ha falusi gazdálkodó vagy, törekedj arra, hogy a takarmányt a szükséges időn túl is megőrizd! A gyapjú ára ebben az évben 150 valutaforint volt, egy pesti mérő búza 4 forint 30 krajcár, egy akó bor 7-8 forint. Ennek az évnek a végéhez feljegyzem még azt is, hogy a hartyáni plébánia mezején, különösen minden télen Hartyánból Hernádra, vagy az azon túl menő szekerek, csaknem egész hosszában átvágtak, és keresztútjaikkal szétvagdalták. Ebben az évben árokkal és töltéssel körülvétettem, amely árkot az újhartyáni plébánosok mértek ki és erősítettek meg. Erről az árokról feljegyzem, hogy e mezőnek az a része, amely a kishídon áthaladva, a plébániai mező bejáratánál, a Hartyánból Hernádra menő embernek jobb kézre terül el, már az én Hartyánba érkezésem előtt is körül volt árkolva. Ebben az évben pedig e mező bal, mégpedig a hartyáni szőlők felé eső oldala, legyen körülárkolva, nem földmértani pontossággal kimérve, mert ez a mező széltében a gazdák földjei felé, az elterülő szőlők között tovább nem terjed, de ezt, amelynek határait nekem senki sem tudta megmutatni, éppen ezért láttam el ilyen-olyan árokkal, nehogy nagyobb kárt tegyenek benne a sertések, vagy az áthaladó szekerek. Ha a földmértani kiméréshez majd egyszer hozzálátnak, bal kéz felől, egy másik helyen, teljes hosszában meg fogják majd találni ennek a mezőnek a határait, de meg kell majd növelni a gazdák szőlők felöli földjeiből annyival, amekkorát én most a kocsiút érdekében elhagytam, nem mintha, itt ezt a helyet (jogilag) gazdátlanul akarnám hagyni, és ezért keresek itt más határokat, és ezért akarnék másik árkot vagy sáncot csinálni. Ez legyen ismert a helyzetről. [Az 1838. év] Az egész világon ismert és megsiratott pest-budai, és a többi, Duna-parton fekvő területeket sújtó áradásról egyedül azt jegyzem le, hogy miután az előző évben a kemény tél túlságosan korán köszöntött be december hónapban, és az utakon a közlekedés mindenfelé lehetetlenné vált, a hó mennyisége pedig minden képzeletet felülmúlt, 1838. március 14-én a Duna kiáradt, (117) és a két testvérvárost, Budát és Pestet, és azokkal együtt más helyiségeket is, csaknem alapjáig ledöntött. A Duna vize elöntötte az összes mellette fekvő területet, széltében hosszában az ott elterülő mezőket. Bugyi és Sári területe víz alá került, de ez az áradás, amely a legnagyobb volt azok közül, amit a világ megélt, Hartyánba és Kakucsra nem tört be. Erről a nemzetek évkönyvei és krónikái többet írnak. Nálunk március 23-án olvadt el a hó, amely 1838. december 21-től folyton nőtt, és három hónapon és két napon át végig megmaradt. [A kakucsi temető] Ez év októberében, pontosan 7-én, a helyi plébános megáldotta a nemes uradalom révén kibővített kakucsi temetőt. [Kakucsi zászlók és egy kereszt] Tóth Pál, pesti bútorasztalos bőkezűségéből ebben az évben Kakucs községe szert tett két kisebb vörös zászlóra, amit az iskolaépületben tárolnak, ahol a kakucsiak imádságra és hitoktatásra össze szoktak jönni. Hasonlóképpen Tóth Pál adományozott nekik egy keresztet is, a Megfeszített faragott alakjával, amit hasonlóképp az iskolában őriznek. [Szent Orbán] A hartyáni hívek közös fogadalomból egy Szent Orbán szobrot állítottak e birtok szőlőjében, mégpedig az újhartyáni szőlőskertek magas dombján. A megáldása után a község Szent Orbán napját kiválasztotta, és elhatározta, hogy pünkösd szombat helyett ezt fogja áhítatosan ünnepelni. Erre a szoborra a közösség költségén viselnek gondot. A pünkösd szombatról többet láss az 55. oldalon. Ebben az évben rossz volt az aratás. Széna sok volt. A bor jó, miután tavaszi esőzés nem tette tönkre. A gyapjú ára kissé emelkedett. Ősszel nagy volt a szárazság.

59

[A férgek elleni védekezés a már zöldellő vetésben] Októberben a zöldellő vetéseket nagyon kártékony, és eddig általam még nem ismert férgek kezdték gyökerestül felfalni, és egész területeket elemészteni. Az esőn kívül (mert eső után hamar elpusztulnak) nem volt más gyógymód, mint amit neked, kedves olvasó, feljegyzek. A vetés teljes területe köré egy, a szokottnál mélyebb barázdát kell húzni az ekével vagy kapával, amit ezek a férgek csoportosan lepnek el. Ezen a barázdán kívül már nem fognak tovább menni, hanem ezekben a barázdákban millió szám hevernek majd, és nem tudnak abból magasabbra kivergődni. Kipróbáltam a módszert. (118) [Az 1839. év – A hartyáni temető] Ez év elején a jeles uradalom által bővített újhartyáni temetőt március 25-én, a délutáni órákban a helyi plébános ünnepélyesen megáldotta. [Orgona-felújítás] Erre az időszakra esik az orgona felújítása is. 1834-ben újólagos rendbe hozása, amelyet – mivel Schillinger Vince, aki ezt végezte, Pestről nem akart ennek megjavítására kimozdulni – az egyébként evangélikus Molnár József végzett el nyolcvan valutaforintért, amit Schillinger Vincének az egyházközségnél hagyott 150 forintos maradványösszegéből fizetettünk ki. Miután így rendbe hoztuk az orgonát, azt a helyi káplán, Petróczy László alkalmas időben befestette. Ebben az évben egy új albáról, egy új karingről és egy ünnepeken használatos vállkendőről gondoskodtunk a templom pénztárából. [Egy nagyobb istálló] Hasonlóképpen ebben az évben építettem azt a nagyobb istállót a szarvasmarháknak, amelyik a plébánia udvarán a templom sekrestyéje felől van. Ez nekem, aki szerényen takarékoskodom, huszonhárom bécsi valutaforintba és 30 krajcárba került. Ez nagyon hasznos és szükséges volt, hogy a gazdaság ügyét eligazíthassam. Ez az év általában véve a termékenyebbek közé sorolható. Egy pesti mérő búza 5 forint, a zab 3 forint, a hajdina, amiből ebben az évben kevés termett 6 forint volt. Bőven termett a bor, és 5 forintért lehetett venni. A gyapjú ára közel 180 forint volt. [Az 1840. év] Az újhartyáni kálváriát, ami eddig a községre néző homokos dombon, a kovács házacskájának közelében, a temetőn kívül fekszik, Farkas János úr, egykori vatyai bérlő építette és adományozta. Ezeket az évek során kidőlt kereszteket, a hívek felajánlásából és a jeles helyi uradalom bőkezűségéből újra állították, de mert a temetőben egy magas kereszt sem volt, a temetőben helyezték el. E célra egy dombocskát hordattam össze, és ezen a temetőn belüli dombon állíttattam fel a három keresztet, a Megfeszítettnek és a két latornak alakjával, melyeket Petróczy László káplán uram festett meg lemezre. Jézus keresztjének megáldását szentbeszéddel egybekötött szertartás keretében folyó év április 17-én délelőtt végezte a helyi plébános. Az ezért a kálváriáért létrehozott kilencven valutaforintos tőkét, melyet Farkas János úr ígért még az előző évben, azaz 1839-ben, május 3-án gróf Beleznay alapítványával együtt vittem Vácra, a püspöki hivatalba. (119) Hasonlóképpen egy magányos keresztet állított az újhartyáni szőlőskertek későbbi bejárata mellett az egykori helybéli gazda, Kletzl János, és alapítványt hozott létre. Ezt a keresztet ebben az évben a szélviharok kidöntötték, és a hívek ugyanezen felajánlásaiból újra felállítottuk, a feszületet a káplánom, Petróczy László úr egy lemezre megfestette, és július 19-én, ami a pünkösd utáni hatodik vasárnapra esett, a helyi plébános ünnepélyesen megáldotta. A szentbeszédet az említett helyi káplán mondta. A kereszthez való fát a jeles uradalom ingyen biztosította. [A Schvavisch Józsefért tett misealapítvány] Erre az évre esik az a kegyes alapítvány, melyet Schvavish Sebestyén 1840. január 13-án az egész rokonság nevében tett Újhartyánban elhunyt édesapjáért, Józsefért, és édesanyjáért, Otth Annáért, a püspöki helynök jóváhagyásával, 25 konvenciós forint értékben. Az ezekért az elhunytakért mondott évfordulós misét minden év január 16-án tartjuk. A két példányban készült alapító okiratok egyikét az egyházmegyei levéltárban, a másikat az újhartyáni plébánia irattárában őrzik. A tőkeösszeget az alapító, Schvavisch Sebestyén kezeli. A kötelezvényeket az alapító okirathoz csatolták. [Új ház épül a szérűn] A plébános, hogy a házak, vagy más néven lakóépületek építése és azok befejezése iránt egyedülálló vonzalmát betöltse, ez év tavaszán, a szérűn a juhász és egyéb plébániai cseléd lakóhelyéül egy teljesen új házacskát emelt, egy tágas lakószobával, konyhával és kamrával. Az egészet 324 forintos saját

60

költségén kivitelezték, a napszámos és szállítási munkákat kivéve, amit a plébános cselédsége, lovai és ökrei végezték. Ezen építkezés mellett az volt a legerősebb érv, hogy télvíz idején, mikor senki sem őrködik a szérűn, a külterületen köröskörül élő fő- és albérlők a plébános szérűjéről a takarmányt saját szükségleteikre elviszik. Ma ott lakik a juhász, a gazdasszony??, a plébános egyetlen gulyása, mindegyik a feleségével. [Villám sújtotta a templomtornyot és kigyulladt] Ebben az évben rendkívüli szárazság volt és erős szél fújt egészen az aratásig. Alig egy-két felhőt lehetett csak látni, később villámlás, villanások, mindenfelé villámcsapások, de eső egy csepp sem esett, mert a felhőket elűzték a szelek. Így volt egész májusban és júniusban. Kiváltképp (120) június 13-án, Szent Antal ünnepén volt nagy forróság, alkonyattájban esőt ígérve beborult az ég, este nyolc óra után feltámadt a szél, háromnegyed kilenckor érkezett az első villanás a villámcsapással együtt, és nem sokkal később a második villódzó villanás, és egy rettenetesen roppanó mennydörgéssel belecsapott a villám a templomtorony csúcsába, pontosabban a toronykereszt lába melletti legfelső zsindelyekbe. Átszakította a keresztet tartó deszkázatot, azon nyomban kifordította a keresztet a bámuló falu felé, meggyújtotta a szélső zsindelyeket, és elharapózva mindenfelé szétvetette őket, lángra lobbantotta a gerendákat, a toronydeszkázat léceit összetörte, és letépte a harangállvány északi sarokoszlopát. A villám szétvált a templompadláson, szétszakított és megégetett egy főgerendát és két, Kakucs felé lévő kisebbet, és abba az irányba átszakítva a templomhajó falát az ablak fölött, szétfutott az elektromos áram a külső falon, néhány téglát a falban megégetve villódzott, egészen a téglákat szilárdító fémvázig. Mindenütt égésnyomokat hagyott maga után, végül a templom hosszában a külső fal kiálló, kemény köveibe csapott, majd a kőpadlón öt irányba osztva erejét, eltűnt. Annál inkább veszély fenyegetett, mert erős nyugati szél támadt, amely, ha a torony lángra kapott volna, kétségtelenül tűzvésszel pusztította volna el elsőként a plébániaépületet, és így a község egész házsorát. A toronyból terjedő szikrák már-már a plébániai épületek teteje felé törtek, ezért nem lehetett másként dönteni, mint hogy a templom értékeit egy biztonságosabb helyre rejtsük. Így az Oltáriszentséget a szentségmutatóval és az áldoztató kehellyel, a kelyheket, a templomi felszerelést, és más dolgokat a plébánia pincéjébe helyeztük el, oda vittük a plébánia összes anyakönyvét és a templom pénztárát is, és kiürítettük a plébános lakószobáit is. A plébánia tetejére és a templom melletti nagyobb istállóra, amelyeket a kigyulladás legnagyobb veszélye elsőként fenyegetett, embereket rendeltem vizes vödrökkel és más eszközökkel. Egyik pillanatról a másikra nőtt a félelem és a rettegés. A megrettent hívek, megelőzve a várható eseményeket, vizet és tejet merítettek, és nem akadt senki, aki ne hozott volna legalább egy bögrényi folyadékot. Azért is csak nőtt a zűrzavar, mert sötét volt, és toronyba való feljutás a lépcsőn nem mindenütt volt biztonságos, de annyira, hogy a fel és lemenők közül senki sem remélhette bizton, hogy nem a végveszélyt vállalja-e. Végül fél tizenegykor ez a toronyból hangzó kiáltás: Hála’ Istennek, nem kell félni, nincs veszedelem többé, jó reménnyel töltötte be minden jelenlévő szívét. (121) Az újhartyáni káplánnak, Petróczy Lászlónak hangja zengett fel így, aki abban a pillanatban, amikor a villám becsapott, az asztalnál ült, de egy szempillantás alatt eltűnt, s a toronyba bentről, egész a keresztig felmászott. Serénységével másokat is tettre késztetett, így Bacsik József és Arláth János helyi gazdák a káplánt követve, így hárman, egyesült erővel, két és fél órát küzdve a fellobbanó és lángoló zsindelyekkel, gerendákkal és lécekkel, egyrészt vízzel, másrészt tejjel a veszélyből kimentették a már-már nyílt lángokban kitörni kész tornyot, és így a templommal együtt az egész községet megszabadították a tűzvésztől. A templom fent említett megmentői kevéssel este tizenegy óra előtt, miután a lángok kialudtak, tértek vissza, az isteni gondviselés és az őrzőangyaluk segedelmével, teljesen sértetlenül. Másnap, azaz Szentháromság vasárnapján, mert szerencsésen felülkerekedtünk ekkora veszélyen, ünnepi hálaadó Tedeumot tartottunk. Aztán szívhez szóló beszámolót írva a jeles uradalmi igazgatóságnak, e véletlen baleset egész sorát minden naptári lapon ismertettük. A jeles igazgatóságtól kaptam a következőt: Másolat – 1840. év június 20. Főméltóságú gyaraki Grassalkovich Antal Úr Ő Hercegsége uradalmi kormánya részéről Gödöllőn tartatott tiszti ülésben felolvastatott: b85. Tisztelendő Haulik József újhartyáni plébános úr arról való tudósítása, hogy folyó június hó 13-án a mennykő az újhartyáni templomba beütvén, a támadott tűz helybéli tiszti káplán, Petróczy László úr ügyessége, és önfeláldozásával Bacsik Jósef és Arláth János újhartyáni lakosok segedelmével eléggé nem dicsérhető önmaguk elszánásával, és az emberiség javát a bizonyos halállal fenyegető veszedelmeket megvető bátorsággal kitüntetett önmaguk megtagadásával eszközleni szándéklott törekvése, s cselekvéssel

61

tanúsított nagy tette elismertetvén, - aszerinti cselekedetüknek részleges hálájául az uradalmi kormánynak megelégedése, és köszönete ezennel nyilváníttatni rendeltetett. – kiadta Kovacsóczy s.k. iktató. – (122) Aztán szerződést kötve idősebb Dormány Mihály örkényi építőmesterrel, a jeles uradalmi igazgatóság az ő építőmunkájával az egész tornyot a régi formájára felújítatta, ami még jó állapotában több éven át kitarthatott volna. A toronysisak lemezből készült keresztje sértetlen maradt, tehát ez ugyanaz, amelyiket az 1776-os új templomépítés kezdetén tettek fel, amit 1825-ben a templom teljes felújításának alkalmával jó állapotban találtak, és amit 1840-ben Petróczy László úr kívül befestett, majd 1840. augusztus 8-án ünnepélyesen helyeztünk fel a torony csúcsára. A torony teljes helyreállítását az említett ácsmester július 27-én kezdte, és ez alkalommal nemcsak a tornyot renoválta, hanem kijavította a templomtetőt a szentély és a templomhajó felett, és az egész templomot teljes terjedelmében újra fedte. Ezt a munkát az ácsmester 1840. október 10-én fejezte be. Az összes építőanyagot és minden költséget felséges kegyurunk, Grassalkovich Antal herceg állt, akinek hosszú és mindenben sikeres éltet méltóztasson adni az Isten. Így állították helyre alattam már második és az utolsó alkalommal pedig kívül-belül egészében a templomot. Fentebb említettem, hogy e tűzvész alkalmával az újhartyániak, öregek és fiatalok, tejet hoztak, úgy édeset, mint aludtat, sőt tejszínt is, hogy a tüzet azzal oltsák és fojtsák el. Ez babonaságnak tűnik, mintha a villámcsapás okozta tüzet másképpen nem lehetne eloltani. Én, bár nem helyeseltem a köznépnek ezt a vélekedését, de tettüket nem tudtam nem jóváhagyni, nem azért, mintha a villámcsapás okozta tüzet más módon nem lehetne eloltani, hanem azért, mert miután az aszályos nyár folyamán a kutak kimerültek, csak a plébánia udvarán lévő kút adott vizet. Az pedig nem elegendő ahhoz, hogy oly sok ember oly sokszor vizet meríthessen, ellenben tejből minden háznál bőven volt, tehát helyesen tették, hogy bőven hoztak tejet, és azt vízzel vegyítve nagyobb mennyiségű folyadékot nyertünk, gazdagon szolgáltatva anyagot a tűzoltáshoz. Tehát ez az ostoba babonakövetés itt, a legjobb helyen alkalmazva, e tekintetben a legjobb gyümölcsét hozta. A műveletlen népnek az a másik együgyű babonája, hogy a villám okozta tüzet semmiképp sem lehet eloltani, hanem annak a háznak, amelyikbe belecsapott, minthogy nincs menekvés, porig kell égnie. Ez alkalommal mindkét ostoba babonaságot legyőztük: az elsőt, hogy nemcsak tejjel, hanem megfeszített munkával, erőfeszítéssel és bőséges vízzel a villámcsapás tüze gyorsan eloltható, a másikat, hogy hatékonyan elfojtható, és az épület, amibe a villám belecsapott, és lángra kapott, még megmenthető. (123) [A plébánost a tiszteletreméltó tanács ülnökévé nevezik ki] Nem hiú dicsőségvágyból, hanem a méltányosság megfontolásához ragaszkodva jegyzem itt fel, hogy gróf őméltósága, a püspök 1840. augusztus 8án kelt levelével engem a tiszteletreméltó tanács ülnökévé méltóztatott kinevezni. A levél másolata következik: Tisztelendő Haulik József, újhartyáni plébános úrnak. – Tisztelendő kerületi jegyző és plébános uram! Tisztelendő uraságod buzgósága és készségessége, amit Ön nemcsak a lelkipásztori és jegyzői munkában, hanem a számos hivatali kötelességének ellátásában előttünk megmutatott, szándékunkat kegyesen oda vezette, hogy tisztelendő uraságodat, eddig megszerzett érdemeit megkoronázva, és hogy másoknak követendő példát adjunk, a mai nappal kineveztem püspöki tanácsunk ülnökévé. Továbbá úgy tetszik, hogy ez úton közöljem tisztelendő uraságával azt, hogy folyó hónap 26. napján eskütételre utazzon ide. A továbbiakban maradok kegyes emlékezetére bízva különleges hajlandósággal. Kelt Vácott, a püspöki tanácsülésen, 1840. augusztus 8-án, Tisztelendő uraságának Krisztusban legtántoríthatatlanabb atyja, gróf Nádasdy Paulai Ferenc, s. k. váci püspök. Kézhez kaptam 1840. augusztus 15-én A tiszteletreméltó váci tanács ülnökévé történő kinevezésem alkalmából, mikor ezért nyilvános esküt tettem az 1840. augusztus 26-én Vácott tartott tanácsülésen, a püspök és gróf úr távollétében (ezt a beszédet mondtam): Tiszteletreméltó tanács! Imádkozni, dolgozni és tűrni – e három teljesíti be az emberi életet. A felsőbb akaratot, amelynek beleegyezése szerint telnek életünk pillanatai, nyomban engesztelem, de míg én a lelkipásztorkodásban máig egész korszaknyit viseltem el, mégis azt az időt, bár hosszú, de nem az időszak hosszával, hanem a hivatal, a feladatok, a gondok súlyával és a célok elérésével kell majd mérni. De hogy én, haszontalan szolga, milyen munkát végeztem, vagy mit tettem, vagy mi felett virrasztottak gondjaim és gondolataim, azon kívül, hogy az Úr törvényén elmélkedtem, és hogy amit meg kellett tennem, megtettem, nem találok magamban semmit. Mégis igen tekintélyes elöljáróm, a méltóságos gróf úr megszánva az én gyengeségeimet, püspöki méltóságából kincstárát és bőkezű kegyelmeit méltóztatott megnyitni előttem, szegény előtt, és engem atyailag e tiszteletreméltó szent tanács ülnökévé választani és tenni méltóztatott.

62

Ez az igen magas rangú, elsősorban a nagy és ősi származásukkal tündöklő emberek küzdelme, hogy miközben maguk a két állam iránti érdemeiktől híresen, csillagként ragyognak, hogy mások lelkét fellobbantsák és megindítsák, és áldásos (124) sugaraikat a homályos testekbe is be tudták árasztani. Ki menekülne ilyen elöljáró irányítása alatt e jeles gondtól, ki ne fáradozna minden erőfeszítéssel azon, hogy a legválogatottabb, legragyogóbb és igen tisztelt uraknak, e tiszteletreméltó püspöki tanács tevékeny ülnökeinek, azaz a méltóságukban és tekintélyükben jeles férfiaknak döntéseibe és tanácskozásában részt vegyen? Ezért bár háládatosan úgy vélem, hogy őméltóságának ajándékozó kezéből megtisztelő, de ugyanakkor nehéz és igazságos ennek az ülnökségnek szent kötelessége, és ezt a legsúlyosabb ellentétet kísérő kötelességeket, a gondokat, a feladatok végiggondolását, az ügyeket, a terheket, a kellemetlenségeket, az utazást, a hit és a vallás védelmezését, és ha szükséges lesz olykor-olykor, Jézus nevéért a szégyent is, a feszültségeket is hajlandó leszek elviselni, és vállamon fogom vinni, és egyetlen feladat, kötelesség sem lesz nekem nehéz, sem örömtelen. Nyújtsa ki a menyből az Úr a kezét, és kísérje ezt az édes igát, és Krisztusban könnyű terhet a bölcsesség és értelem lelke! Most, hogy őméltósága némely erőtlen igyekezetemet jutalmul atyai jóindulattal koszorúzni méltóztatott, és ha nem is tudnék oly sok köszönetet mondani, mint amennyit méltán kötelességem lenne, mégis a legnagyobb hálával viszonzom, amennyire csak meg tudja köszönni lelkem kegyessége és alázata. Legyen ez a lelkemnek örök koszorú a lelkipásztor bajtársaimnak kedves ösztönző arra, hogy ezek után megyéspüspökünk őméltóságának dicsőséges uralkodásában egyetlen perc vagy inkább pillanat se legyen akár jótétemény nélkül, akár dicsérettől mentes. Őméltóságának őrizete alatt, miközben minden változik, korunk mindig termékenyen virágozzék, a tehetségek előtt nyíljon tér, akik megérdemlik, kapjanak biztos támogatást, a szorgalmat saját ajándékai ékítsék! Így lesz az elvégzett munka örömteli. Én pedig püspök őnagyságának kései halhatatlanságáért imádkozok, hogy mindkét erénytől, a szent és a világi díszekkel (a Szent István rend kitüntetésével) ékített szívének hosszú élete, és helyes tetteinek kedves társa az örök emlékezet legyen. Még sokáig vezesse a mi dolgainkat, végül sokára a mennyekbe jusson. Hogy az ezek teljességében való bővelkedésért imára kulcsolt kezeimet az égre emeljem, és éjjel-nappal könyörgésre tartsam, sose hagyom abba. Titeket pedig, nagyságos és tisztelendő urak, összeírt atyák, a legmélyebb alázattal újra és újra arra kérlek, sőt rimánkodom, bizodalmatokért (125) buzgón könyörgök, és kérlek titeket, engedjétek, hogy én, jóllehet Davus, és nem Oedipus vagyok, tanácskozásaitok és döntéseitek szentélyébe ezennel belépve, a megtiszteltetés e székét, amely sokatoknak előttem, aki a ti ügyeitek rejtett értelmében még nem vagyok járatos, kijuthatott, a legkegyesebb elöljáró igen bőséges nagylelkűségéből, a ti kedvező beleegyezésetekkel elfoglalhassam és megtarthassam, magamat háromszorosan, sőt négyszeresen is szerencsésnek tartva, ha ti, összeírt atyák, engem mint legkisebbet, bizalmatokkal, kegyességetekkel, kedvességetekkel, kegyelmetekkel, védelmetekkel és segítségetekkel támogatni és megtartani méltóztattok. Ennyit mondtam. A püspöki palotában megterített ebédlő asztalnál pedig a távollévő püspököt a következőkkel köszöntöttem: Püspöki őméltósága által ennyi címmel felruházva, és ekkora tisztelettel elhalmozva igyekszem a szívem hangját hallatni. Tisztelt uraim! Gróf úr Ő méltóságának, legkedvesebb püspökünknek az az ősi vallásunk, apostoli királyunk és kedves hazánk iránt táplált, itthon és külföldön jól ismert, rendíthetetlen és megvesztegethetetlen hűsége és kegyessége, hogy nem vágyódik külföldi kincsekre, nem dicsér arra méltatlanokat, jelenti számára a kitüntetést. Mégis ma elsőként, lelkemnek ujjongása közepette arról értesültem, hogy legszentebb Őfelsége, legkegyelmesebb és igaz apostoli királyunk, őméltóságának a királyság és a vallás legsúlyosabb, gonddal és fáradsággal járó ügyeiben nyújtott férfias segítségéért, egy új kitüntetést adni, és őt a Szent István-rend parancsnoki fokozatával felékesíteni méltóztatott. Nem tudom megállni, hogy ne szólítsam fel az itt jelenlévőket egyhangú tetszéskiáltásra, hogy őméltóságának, aki már olyan kitüntetésekkel és rendjelekkel rendelkezik, amelyeknél aligha vannak jelentősebbek, hogy mint mindig, úgy ma is, midőn őméltósága engem a tiszteletreméltó tanács ülnökévé

63

méltóztatott kinevezni, mindenben sikert ne kívánjak. És ezért, tisztelt uraim, azt, ami egy jobb embernek a szőlőszemből terem, vidám kézzel emeljük fel, együtt ujjongva és köszöntve elöljárónkat, a legméltóságosabb gróf urat, bőkezű atyánkat, minden kívánhatót kívánjunk, hogy mindnyájunknál áldásosan tovább éljen, és minket, akik elé mint atyánk elé térdelünk, az egész papsággal és a hívő néppel együtt grófként és főpapként magas kegyeivel és atyai jobbjával boldogan és szerencsésen, amennyivel hosszabb ideig, annyival boldogabban vezethessen, gazdagíthasson, és jó egészségben éljen! – [Petróczy László úr Örkényben kap feladatkört] November elején, minthogy Gida József örkényi plébános úr az örökkévalóságba költözött, Petróczy László, eddigi újhartyáni káplán urat 1840. november 22-én adminisztrátorként (126) az örkényi plébániára helyezték, és kicsit később, december 15-én felséges kegyurunk, a herceg plébánosként mutatta be, aki nemsokára megszerezte a beiktatást is. Őt az újhartyáni kápláni helyen Harner József úr követte. Hátra van, hogy (elmondjam), ez az év a lehető legkevésbé volt termékeny. A tél egészen április végéig tartott, a juhokat április 5-ig kellett istállóztatni. Egész nyáron fújt a szél, és aszály uralkodott. Számtalan vihar, villámlás és sűrű égi háború. Nagyon gyakran volt jégeső is, amelyik szeptember 15-én, délután 3 órakor csapott le ránk, az összes templomablakot betörte. Ebben az évben sovány volt a szénatermés, így annak ára annyira megnőtt, hogy egy jól megrakott négyökrös szekérnyi 1841 februárjában 100, azaz száz valutaforintba is belekerült. Én magam már a tél vége felé egy mázsa szénát négy forintért vettem, azonban 1841 januárjában és februárjában a jó minőségű széna mázsája 5-6 forintba került. A tavaszi vetés igen rosszul sikerült, alig, vagy egyáltalán nem volt vetőmag. Hajdinából bőven termett, mert aratás után megnyíltak az ég csatornái, és egészen őszig elegendő eső esett. A gyapjú ára rendkívül alacsony volt, aminek senki sem értette okát. Mindenki arra panaszkodott, hogy fél áron is alig lehetett eladni. Mázsája 50-80 konvenciós forint között volt. Én a sajátomat késő ősszel 57 forintért adtam el. A bor nem mindenütt sikerült a folyamatos, erős szél miatt, így egy akó vörös homoki faluhelyen 5-6 valutaforintba került. A nagyobb borvidékeken sokkal magasabb volt az ára. Ebben az évben minden termény közül a búza sikerült a legjobban. Ennek ára 6 forint volt. Az árpából egy pesti mérő 5 forint. Zabot elvétve lehetett csak találni ezen a vidéken, négy forintért vagy efelett. Az 5 forintért kapható hajdina pótolta az árpa és zab hiányát. [Az 1841. év] Amit itt, ez év elejéről érdemes megemlíteni, hogy hallatlan hiány volt a takarmányból és szénából, aminek okát már az előző bekezdésben leírtam. Egészen március 3-ig egyfolytában havazott, a széna és a szalma már a legmagasabb áron sem volt beszerezhető. Ha valamikor, most biztosan minden gazdának nagy terhet jelentettek a juhok. Én már a múlt év őszén idejekorán összevásároltam a szénát, és így ez év áprilisában 60 mázsát el tudtam adni a helyi uradalomnak, egyenként 4 forintért. A nehéz évkezdés még nehezebb évvégét vont maga után, erről lásd ez év végénél. (127) [A templomot külső és belső meszelése, és cserepezése] Az előző oldalakon feljegyeztem, hogy miként tett kárt a villámcsapás a templomtoronyban, és hogyan állította helyre korábbi szépségében azt az ácsmester. Ám a torony meszelését még nem végezték el. Ezért, miután a gödöllői igazgatósághoz folyamodványt írtam, a következő választ kaptam: 1841. év nyárutó 14-én Gödöllön tartott tiszti ülési jegyzőkönyvének kivonata: Az újhartyáni templom körül teendő reparációk iránt, uradalmi tiszttartó Mráz János úr, tisztelendő újhartyáni plébános úr befolyásával az alkut Dormány Mihály építőmesterrel tegye meg, a szükségeseket kiigazíttassa, és a kötött egyességet megerősítés végett küldje be. – Mi illeti az ezen reparációknak kifizethetésére megkívántató költséget, a törvényes kamatok mellett kölcsön felvétethetik oly megjegyzéssel, hogy Petrásovics asszonyságnál kint levő tőkepénz felmondassék, és beszedődvén, azonnal az adósság kielégítessék. – A felmondás, és a pénznek beszedése újhartyáni plébános, nagyon tisztelendő Haulik József Urra bízatván. – Ki adta Kovacsóczy Antal s. k. uradalmi iktató. –

64

A fent érintett templom kiigazítása ellen a megyéspüspökségnek semmi észrevétele nem lévén, a költségek végetti engedelem az uradalom által adott engedelme értelmében ezennel megadatik. Kelt Pesten, 1841.szeptember 24én, Gróf Nádasdy s. k. váci püspök. Miután megszereztük a jeles uradalom részéről az engedélyt (amiről fontos megjegyezni, hogy mindenekelőtt az volt az értelme, hogy a felújítás a templom pénztárából történjék, mert e támogatásban eddig a templom megtakarított pénzét sohasem fordítottuk templomfelújításra), a következő szerződést kötöttem Dormány Mihály örkényi építőmesterrel: Egyezés! Alulírottak e következő egyességre léptünk: 1. Én, Haulik József újhartyáni plébános, Dormány Mihálynak az alulírott kőművesi munkáért az újhartyáni templom, és parochiális épület mellett, alku szerint a templom pénzéből száztíz pengő forintot adni fogok. – 2. Én pedig, Dormány Mihály felvállaltam az újhartyáni templomnak külső és belső kimeszelését, és illendő kicsinosítását, nevezetesen pedig minden kőművesi munkát, a padlózatnak újra való kirakását, egy új ablakrámának a sekrestye felett valónak berakását, és minden néven nevezendő kisebb kijavításokat, mert nagy hiba a templomon úgy sincs. Magamra (128) vállalom a parochiális épületnek itt-ott megkívántató reparációját, melyen nem sok hiba van. A szobáknak belső kimeszelése nem lévén nékem által adva, ha talán hol szükség lenne a külső meszelés, azt megtenni köteles vagyok. – Az istállókat azonban kívül és belül én fogom kimeszelni hozzá tévén azt, hogy a napszámosokat a két helység fogja adni, és így ezen kőművesi munkának illendő és tisztességes véghez vitelére október hólnapnak első napjáig kötelezem magamat. Melynek nagyobb erejére adjuk ezen egyező levelünket nevünk aláírásával megerősítvén. Újhartyán, 1841. augusztus 22-én. Haulik József s. k. újhartyáni plébános és Dormány Mihály s. k. építőmester. A nemes kegyúri igazgatóság kifizetett 12 mérő, Pestről hozatott meszet, ugyanígy a torony belső deszka állványzatához, és a templom körüli állványzathoz 23 nagy gerendát, a kisebb gerendákból és deszkákból, amennyi elegendő, és a templomhajó padlójához szükséges égetett téglákat. Mindkét község, Hartyán és Kakucs ingyen biztosította a fuvarosokat és napszámosokat. Az említett építőmester augusztus 23-án a torony vakolásával kezdte el a javítási munkát, és 1841. szeptember 30-án sikeresen be is fejezte. Ez egyházközség pénztárából 275, általam leszámolt valutaforintot kapott. És így, huszonegy év elteltével, amióta én vagyok a helyi plébános, már két alkalommal újítottunk fel egészében a templomot és a plébániát, feltehetőleg utolsó alkalommal láttam hozzá e munkához, mert az én életemben már aligha fogják felújítani újra ezeket. Ez ráadásul nem az én dicsőségem, amit egyébként mondanak, és nem kelt senkiben se irigységet, mert rengeteg nehézséggel jár. [Szeptember 29-én elhunyt kegyurunk, a herceg] Gyaraki Grassalkovich Antal herceg, a nagy alapítónak, gróf Grassalkovich Antalnak, és zetényi Klobusiczky Terézia grófnőnek unokája, továbbá Antalnak és Eszterházy Mária Anna hercegnőnek fia, 1771. szeptember 12-én született. Itt csak a különbségtétel kedvéért jegyzem meg, hogy az alapító gróf Nógrád vármegye főispánja volt, annak fia, Antal azonban előbb csak Zólyom vármegye főispánja volt. Már grófként halt meg az alapító, a fia azonban zólyomi főispánként, Eszterházy Mária Anna férjeként, felesége befolyása révén, II. József alatt, (129) 1784-ben herceg lett. Az ő egyetlen fiúgyermeke Antal, a gödöllői, hatvani, debrői, kompolti, bajai, komjáthi és szentiványi uradalmak és kastélyok örökös hercege, a Szent István rend nagykeresztjének lovagja, császári és királyi Őfelségének titkos tanácsosa és kamarása, nemes Csongrád vármegye főispánja, a váci egyházmegye templomainak és plébániáinak legjobb és legbőkezűbb kegyura, alárendeltjeinek igaz és egyetlen atyja, aki hetven éves korában, szeptember 29-én, hosszan viselt betegség után, minden szentséggel a legjámborabban ellátva, gödöllői kastélyában visszaadta lelkét Teremtőjének. A szentiványi kriptában temették el. Nagylelkű herceg volt, aki dicsőségét adakozásra fordította. Megjegyzésre érdemes, hogy az újhartyáni templom volt az utolsó, amelyet a nagyszerű herceg alatt javítottak ki, ugyanis épp dicséretes kegyurunk, a herceg halálának napján fejeztük be a felújítást. Áldás poraira!

65

[Kánoni vizitáció, 1841. október 7.] Őméltósága, gróf Nádasdy Paulai Ferenc, váci püspök, miután 1841. augusztus 8-án kánoni vizitációjáról határozatot adott ki, október 7-én a délelőtti órákban, Alsónémediből Újhartyánba a hívek tapsa közepette megérkezett. A temetőben tett kötelező feladatok elvégzése után, nyilvános és ünnepi szertartással bevonult a templomba, és miután a helyi plébános a szószéken befejezte a szentbeszédet, őméltósága olvasott misét mondott, melynek végén 2000, azaz kettőezer hívet, nemcsak újhartyániakat, hanem Sáriból, Ceglédbercelből, és innen Örkényből érkezetteket is a bérmálás szentségével felkent. Ezek közül 386-an voltak az újhartyáni plébániáról. A bérmálás végeztével lezajlott a templom kánoni vizitációja: a templomi felszerelés, a szent edények, a templom pénztára, a plébánia könyvtára és egyebek. Ebéd után az iskolában tartott vizsgálatot, majd nyilvános ülést. Este a plébános vizsgálata a püspök és a plébános által elfogadott 36 pont szerint zajlott, majd a káplán vizsgálata következett. E szent látogatás visszhangja az a csatolt okirat, amelyet magyar nyelven feljegyezve a plébánia irattárában, egész pontosan a XIV. szám alatt őrzünk. (130) Hogy egy ilyen nagy vendéget és elöljárónkat boldogan fogadjuk, a következő ünnepi előkészületeket tettük: A templom főbejáratához közel egy nagyon magas diadalívet fontak virágokból és zöld ágakból, aminek tetején Kakucs irányából az ’Isten hozta excellenciádat!’, a másik irányból pedig a ’Számtalan évig!’ felirat állt. A jobb oldalán a püspök születési éve egy koronával és a grófi címerrel, a diadalkapu bal oldalán pedig püspöki kinevezésének éve és napja szerepelt a pásztorbottal és a püspöki süveggel. A három toronyablakot is feldíszítettük, melyeken a következő feliratok szerepeltek: az első ablakban ’Nagy Isten, áldd meg ügyünket!’, a másodikban ’Tartsd meg jó gróf Püspökünket!’, a harmadikban ’Gróf Nádasdy Ferenc üdvszerző édes atyánkat!’. Volt egy hordozható asztalra ügyesen ráillesztett négyszögletű, azaz egy négyoldalú díszítés is, ami a plébániaépület előtti tér közepén állt. Ennek első oldalán magának a püspöknek magasztos ábrázolásával együtt gróf Nádasdy Paulai Ferenc nemesi és püspöki címere volt, körülötte pedig ez a felirat: ’Személyed Hartyánon, neved mindenütt.’ A másik oldala a váci székesegyházat, az egyházmegye templomainak anyját ábrázolta, nagyon aprólékosan metszve, ’Általad díszlek’ felirattal. A harmadik a bíróság tagjának kijáró jelvényt, az Igazságosság szobrát ábrázolta, ’Üdv a hazának, üdv az egyháznak’ felirattal. A negyedik oldal a hit, a remény és a szeretet szimbolikus ábrázolását mutatta, ezzel a díszítő felirattal: ’Hódol főerényeid előtt Hartyán.’ E díszítés körül tizenkét legény, és tizenkét leány állt ünneplő ruhában, és a következő tisztelgő verset énekelték: 1. Gróf Nádasdy, nagy nevedet / zengi a hartyáni nép, / Püspökünk, nyújtsd ránk kezedet, / e kis nyáj elődbe lép. - / Üdvözlégy az Úr nevében, / Üdvözlégy mindnyájunktól, / Ezernyolcszáznegyvenegyben, / Hálakoszorúnk Rád hull. – 2. (131) Hogy mihozzánk is eljutni / jó szíved kegyeskedett, / Malasztodba részesítni / méltóztattál e felett, / Fiúi köszönet mellett / csókoljuk szent jobbodat, / S mint hogy üdvünk mai nap lett, / kikérjük áldásodat. – 3. Áldást mi is az egekből, / áldást kérünk számodra, / Szép foganatot felülről / apostoli munkádra! - / Énekelni nagy nevedet, / ámbár kicsinyek vagyunk, / mégis Krisztusban fiaid, / s így tieid maradunk. – Ehhez hozzáadtam még egy ilyen karéneket is: Magasságbéli! Nézz e szívekre! / Tartsd meg, kegyes ég, számos évekre, / püspökünk életét! / Magas erényét / Sikeres diadalom kövesse, / S Tőled vehesse! Mi napjainkból tégy az Övéhez, / Közelebb leszünk így kebeléhez. / Végre, jó püspökünk, / még fogytát bennünk / rendeli végóránknak a jó ég, / Szívünk Érted ég! Tizenkét lovas lovagolt előre piros-fehér-zöld nemzeti lobogót tartva, amire az ’Isten, Haza, Király’ feliratot illesztettem, és a másik oldalán pedig a püspöki és grófi címer volt. A következő napon, október 8-án a vizitáló püspök tőlünk Sáriba távozott. (132) Ehhez az alkalomhoz, azaz a kánoni vizitációhoz csak annyit kell hozzátennem, hogy az újhartyáni egyházközség szert tett egy újonnan varrt színes papi palástra. Bár a régi palást, amit a helyi plébános beiktatásától kezdve szolgált, teljesen elkopott és kifoszlott, ezért a plébános, aki a vizitáló elöljárót tisztelettel akarta fogadni, saját kispénzűségéből gondoskodott erről az új palástról, de a régiből az aranyszálakat megtartatta, és azzal hímeztette ki az újat. Ez több mint 60 forintba került.

66

[Az alsó-hernádi fakereszt] Október vége előtt, pontosabban 28-án egy lemezre festett Megfeszített képpel ékes fakeresztet állítottak Alsó Hernádon, ahol eddig semmi ehhez hasonló, vagy bármi más efféle sem volt, helyi bérlők, Muzsik Nemes József, pesti mészáros és társa, és 30 valutaforintos adománnyal támogatták. A helyi plébános áldotta meg ünnepélyesen, az alkalomhoz illő beszédet a helyi káplán mondta. A nép hosszú menetben vonult ki erre az áhítatra. A papok közül az áldást végzőn és a szentbeszédet mondón jelen volt igen tisztelendő Hegedűs István üllői, Barna Antal sári, Petróczy László örkényi plébánosok és Gobola Mátyás sári káplán. A két példányban készült és jóváhagyott alapító okiratból az egyiket az egyházmegyei levéltárban, a másikat a 30 forintos alapítvány kötelezvényeivel együtt a plébánia irattárában őrizzük. Itt kell hozzáfűznöm annak emlékét is, hogy tekintetes egyházpakai Andrássy Mihály úr, királyi udvarnok, Grassalkovich herceg jószágigazgatója és több nemes vármegye választmányának ülnöke, a vallás és a papság iránti tisztelet tekintetében nagy érdemeket szerzett férfi, 1841. november 21-én, 62 éves korában, Pesten elhunyt. A legszerencsésebb embernek tartják azért, mert míg ő maga alacsony rangról, lépésről-lépésre emelkedett egyre magasabb posztokra, és öt év alatt nemességet szerzett, hasonlóképp kiérdemelte a közbirtokos nemesi rangot, és bérletbe megszerezte Felső Hernád pusztát, addig elsőszülött fiát, Józsefet Budán, az irányító királyi helytartótanács tanácsnokaként, a másik fiát, ifjabb Mihályt Esztergom vármegye alispánjaként még életében láthatta. Számomra rendkívül kedves volt. Nyugodjék az Úrban! (133) Ezekre az emlékezés koronájául teszem, hogy 1841-ben, ahogy a szénakaszálást, úgy a gabonaaratást és a szüretet is két héttel korábban kellett elkezdeni, más években is, de ebben csak a súlyos aszály és a nagy forróság miatt. Ezért széna, hogy ne térjek el, ebben az évben nagyon kevés termett, így volt a zab, az árpa, a hajdina is, ellenben a bor, mivel a szőlő a szárazságot kedveli, bőven és nagyon jó minőségben termett. Az ősz közeledtével a szénának rendkívül magas ára volt, még nagyobb, mint ez év február elején. Ám ennyire enyhe őszt még eddig sose tapasztaltunk, hogy még szilveszterkor is, amikor ezeket írom, még nincs sem fagy, sem dér, sem hideg, hanem meleg és derűs napok váltakoznak az esővel, mintha nyár lenne. Ezért december vége felé a széna ára közel a felére csökkent. Egy pesti mérő búza 6 forint 30 krajcár, az árpa 4, a zab 3, a hajdina 5, egy akó bor pedig 4-5 forint. Egy mázsa a saját gyapjamból 58-60 forintba került. Ne felejtsük el, hogy ez év november és december hónapjában a vetéseket, avagy a zöldellő őszi földeket számos helyen learatták, és szénatakarmány vagy sarjú gyanánt a jószágnak adták. Ilyet én még sosem láttam, csak ebben az évben. Újhartyán községet ebben az 1841. évben a plébános rá tudta venni, hogy a még 1779. évben ígért, szerződésből fakadó, és a plébánosnak ágybér (lecticalis) címén járó 120 forintot, konvenciós pénzben és teljes értékében fizesse ki. Így 1840. november 1-től egészen 1841. október végéig a helyi bíró, Kaltenecker Sebestyén az említett 120 forintot ezüstben a plébánosnak kifizette. A kápláni alapítvány helyreállításáért ebben az évben semmit sem tudtam tenni. Ennek az évnek a történetét azzal zárom, hogy ez év szeptemberében Lauter István joggyakornok megvette a lélekharangot. [Az 1842. év] Az év kezdetén Haulik József újhartyáni plébános, aki 1821-től egészen máig, csaknem huszonegy év leforgása után, már kerületi jegyző volt, testületi esperessé nevezték ki. Így szól az elöljárói rendelkezés: Igen tisztelendő szentszéki ülnök és plébános uram! Mivel Lukácsy Imrét, az Alsónémedi egyházkerület esperesét és Pereg plébánosát (134) a nógrádi plébániára helyeztem, habár ezzel az áthelyezéssel az említett Alsónémedi egyházkerület esperesi hivatala megüresedett, egy percig sem haboztam, hogy azt ne igen tisztelendőuraságodra ruházzam, mivel Ön nem csak több hivatali megbízatásban tanúsította eléggé ügyességét, hanem plébánosi feladatkörben is megmutatva az egyházmegyém iránti feltétlen engedelmességét, az jómagam és tanácsadó testületem tetszését másutt is kiérdemelte. Ezért csak az van hátra, hogy igen tisztelendő uraságod hivatali elődjétől vegye át az esperesi irattárat, és hogy ezt az új hivatalt azzal a szorgalommal és becsületességgel töltse be, amelyet az Ön buzgóságától méltán és joggal elvárhatok. Míg jelen levél mellett az esperesi határozattal is gondoskodom Önről, továbbiakban maradok kegyes emlékezetére bízva különleges hajlandósággal, (Kelt) Pesten, 1842. január

67

25-én, igen tisztelendő uraságának Krisztusban igen szeretett atyja, gróf Nádasdy Paulai Ferenc, váci püspök s. k. A határozat a plébánia irattárában, a XI. kötetben található. [A plébánia szérűjének kerítése] Ez év májusának közeledtével a község bírája, Lauter András, aki, mint az ezeken az oldalakon gyakran említett szülőatyja, Lauter Lénárd, Istenhez hű és övéi iránt minden erejével tevékenykedő férfi, vályogból a községgel elkészíttette a plébániakert templom felőli kerítését, amihez aztán én lassacskán hozzáépítettem saját költségemen egy három kocsit befogadó színt, melyet egy nyolc oszlopon álló tetővel láttam el. Ezt az egész épületet egy 12 és fél öl hosszúságú szarvasmarha-istállóval együtt a plébános költségén építette fel. [Az uradalmi felügyelő megzavarta a plébánost a birkatartásban] Itt van a helye, hogy megvilágítsam a gödöllői uradalmi felügyelő, Mednyánszky János tettét, aki az előző évben, Újhartyánban megtartott kánoni vizitáció ellenére, amin ő maga is, mint az uradalmi hivatal küldöttje, jelen volt, folyó év április közepe táján elkezdte megzavarni az újhartyáni plébános birkalegeltetési jogát. Bár a dicsért kánoni vizitáció az újhartyáni plébánosnak ezt a több mint hatvan éve folyamatos és zavartalan legeltetésében fennálló, innen-onnan megszólt, és végül nyíltan előhozott jogát a helyi plébánosnak élő szóval kijelentve, a helyi elöljárók, hasonlóképp törvényes tanúk jelenlétében, és az uradalmi hivatal küldöttje előtt önként elismerte és megerősítette, hogy tudniillik az újhartyáni plébánost, aki egészen a hivatal létrejöttének kezdetétől, azaz 1779-től folyamatosan juhokat tartott, (135) úgy, hogy soha senki sem ellenezte, ezután is meghagyják ebben a jogában. Fájlalandó, hogy ezt a rendelkezést a kánoni vizitáció iratába nem illesztették be, mert gróf őméltóságának, a rendelkező püspöknek, a törvényességi tanúknak és a többi segédkezőnek elegendőnek tűnt, hogy az újhartyáni plébános a hatvan éves birkalegeltetési jogot kifogásolhatná, akinek ha egyébként eddig ez jogában volt, ezután sem zavarható meg ebben a jogában. Ezért tűnt a kánoni vizitáció számára fölöslegesnek, hogy a plébános juhairól külön említést tegyen. Az említett felügyelő, Mednyánszky János, a kánoni vizitációnak e feledékenységével visszaélve, egyéb meggondolatlanságai között merészen megtámadta az újhartyáni plébános jogát is, és a legeltetési jogot meggondolatlanul megvonta tőle. Mégis mivel ezek, a plébános juhairól szóló iratok különálló hármasságot alkotnak, legyen elég, hogy itt, a plébániatörténetben ezeket az iratokat csak megemlítjük. Az összes aktát az elejétől hűségesen összerendezve megtalálod a plébánia irattárában, a XI. kötettől folyamatosan, vagy pedig a XIII. kötetben. [A község egy új pincét épít a tanítónak] Schrank Ádám, az újhartyáni tanító évek óta zaklatta a község vezetőit, hogy építsenek neki közköltségen egy pincét. De nem volt olyan bíró, aki komolyan neki látott volna a dolognak. Lauter András, a fentebb dicsért újhartyáni bíró, ismétlődő biztatásomnak engedve, noha az aratás már-már a nyakunkon volt, komolyan vette a megbízást, és a község költségén egy teljesen új pincét építtetett minden jövőbeli újhartyáni tanító számára, az összes gazda helyeslésével és beleegyezésével. [Egy új zöld miseruha] A helyi templom miseruháit gyarapította Véber Magdolna, plébániai gazdasszony kegyessége, aki lehetősége szerint e templom hiányán akart segíteni azzal, hogy saját pénzén stólával, papi kézelővel és a kiegészítővel együtt egy kékeszöld miseruháról gondoskodott, és azt az újhartyáni templomnak ajándékozta. [Akolbővítés] Az év vége felé, mivel mindaddig lezáratlan volt a plébánosi juhtartás kérdése, miután azoknak legeltetését a plébánosnak az uradalom önként jóváhagyta, a plébános a juhhodályát vagy aklát saját pénzén kibővítette. (136) [Tizenöt napos jubileum] Az egész katolikus világ legszentebb papja, XVI. Gergely pápa, hogy a hívek nyilvános könyörgése révén a polgárháború miatt régóta zavaros Spanyolországnak segítsen, egy világméretű jubileum formájában áhítatokat és könyörgéseket rendeltetett el. A váci egyházmegyében ezeknek a könyörgéseket október 23-ától kezdve egészen november 7-ig bezárólag tartottuk, ebben a rendben: korán reggel 6 órakor énekes vagy olvasott szentmise az Oltáriszentség előtt, a mise végén szentbeszéd az egyház békéjéről. Délután, inkább alkonyatkor, a harangozás után, a Mindenszentek litániája az előírt imádságokkal az Oltáriszentség előtt. A 15. napon pedig egy késő esti Tedeummal zártuk az áhítatot.

68

Ami még hátra van: hogy ebben az évben igen sok bor termett, olyan nagy volt a bőség, hogy a boros gazdáknak sem a pincéje, sem a hordója nem volt elegendő. A gabonatermés is jó volt. A gyapjú sokat vesztett az előző évi árából. Egy pesti mérőnyi búza ára 5 forint, az árpáé és a hajdináé 4, a zabé 3, a bor akója 2 forint volt. A gyapjú mázsája 140 forint. Ezen az őszön és télen egész december végéig nem volt sem hideg, sem fagy, sem hó. A szegényebb gyerekek és felnőttek a karácsonyi misén mezítláb jelentek meg a templomban. [Az 1843. év] Ebben az évben az újhartyáni káplánt, Harrer Józsefet, két és fél évet töltve itt, május 28-án kecskeméti káplánságba helyezték, utódjának Szabó Richárdot, a korábbi turai káplán urat hagyta itt. Ez az év mindenféle terményben igen gazdag és termékeny volt. Bőségesen termett a gabona, a széna és a bor. Ezeknek az ára alacsony volt, éspedig egy pesti mérő búza alig 3 valutaforintért, az árpa 2 forint 30 krajcárért, a zab 32 valuta garasért. A bor kettő és legfeljebb kettő forint, a jobb minőségű 3 forint. A gyapjú ára újra sokkal magasabbra nőtt, én egy mázsát konvenciós pénzben 57 forint 30 krajcárért tudtam eladni. A gyümölcsfák ebben az évben semmit sem termettek, és így sem körtét, sem almát nem lehetett ezen a vidéken beszerezni, mert mindegyik még a márciusi virágzáskor lefagyott. A december 9-ei erős szél ledöntötte a plébánia istállójának tetejét. Bár később a saját helyén megtettük a bejelentést, a kakucsi ispán késleltette a helyreállítást. (137) [Az 1844. év – A juhakol új teteje] Ez év elején, pontosabban rögvest január első napjaiban egészen újra befedettem az aklot, avagy juhhodályt. Ez az akol, amit 1822-ban újólag építettem és fedettem, a tetőzetében már annyira leromlott, hogy teljesen új tetőt kívánt. Az egészet saját költségemen végeztem. A munkáért 30 forintot fizettem, és egy héten át hat munkást etettem-itattam. A plébánia szérűjén pedig a kocsiszínt és az istállókat, amelyeknek a tetejét levitte a múlt december 9-i szélvihar, ebben az évben, pontosan május 8-án javították ki, a nádat és a szalmakötegeket a nemes uradalom szolgáltatta a vesszőkkel együtt, és fizette a fedők bérét is. Mellettük a napszámot pedig Újhartyán község ingyen szolgáltatta. 1844. május 18-án fejezték be a munkát. [Altmann József a káplán] Szabó Richárd újhartyáni káplán úr helyébe Altmann József urat helyezték Kókáról, aki folyó év április 27-én jelent meg, előbb azonban Szabó Richárd költözött át ugyanebbe a feladatkörbe Kókára. Olvasott, jól nevelt, kedves beszélgetőtárs és szokásaiban hozzám hasonló volt. [Arndorfer Alajos a káplán] Ám Altmann József úr csak három hónapot töltött Újhartyánban, mert az életkörülményei miatt, amiket még kókai káplánként gyermeki bizalommal tárt fel püspök úr őméltósága előtt, és amelyeket itt nem fontos megemlíteni, a mindszenti kápláni posztot fogadta el. Az ő kápláni helyére Hatvanból érkezett Újhartyánba Arndorfer Alajos úr, aki az én tizenötödik káplánom Újhartyánban. Július 24-én érkezett ide Hatvanból, előbb azonban tudniillik Altmann József úr távozott Mindszentre augusztus 2-án. (sic!) Igen békés természetű volt, rendszerető, mindenkivel szemben emberséges és tisztelettudó, buzgó pap, akinek mindenben sikert kívánok. [Jégeső] Június 28-án jégeső verte végig Újhartyán egész területét, sok más szomszédos községgel együtt, elverte a már-már aratásra érett vetést, a szőlőt, betörte a házak és a templom ablakait. Ezért terméketlen volt a búza és az árpa betakarítása, sőt elverte a kaszálni való füvet is, és ezért nagyon kevés szénát tudtunk behordani, ugyanis ami a jégeső után megmaradt, azt a kaszálás után rendkívül erős szél ragadta el, mielőtt még begyűjthettük volna. (138) [Gyertyatartók a fáklyavivő tanácstagoknak] Lauter András, újhartyáni bíró kegyes nagylelkűségéből, akinek néhai atyját e lapokon igen gyakran dicsértük, jelen évben – hogy növelje az istentisztelet külső szépségét – négy nagyobb, ezüstözött érclemez gyertyatartót adományozott a templomnak Úrnapján, négyfontnyi viaszgyertyával együtt, hogy a fáklyavivő tanácstagok nyilvános szentségkitétel alkalmával és Vízkereszt ünnepén az ünnepi körmenetben használják. Elég legyen itt ennyit feljegyeznem, hogy az utókor hálásan emlékezzen vissza erre. És ezek voltak azok a dolgok, melyeket 23 év és 6 hónap lefolyása alatt, amíg én, alulírott Haulik József újhartyáni plébános voltam, említésre méltóak voltak. Ezennel leteszem a tollat, mert legszentebb Őfelsége,

69

apostoli királyunk, IV. Ferdinánd, engem méltatlant 1844. szeptember 20-án kegyesen tényleges váci kanonokká méltóztatott nyilvánítani. Kelt Újhartyánban, 1844. október 10-én, Haulik József, ez idáig az alsónémedi egyházkerület esperese, újhartyáni plébános, most jóságosan kinevezett váci kanonok. A harmadik rész következik. Magában foglalja a’ templom és Plébánia történetét a’ harmadik Plébános alatt. (139) Harmadik rész – [1846. év – Plébánosnak Mikuska Károly, eddigi volt gödöllői lelkész neveztetett ki] A magyar törvénynek szívesen hódolván az újhartyáni templom és plébánia történet írója, engedd meg, szíves olvasó, hogy e plébániának történeteit ezen túl édes magyar nyelvünkön fogod olvasni. Miután főtisztelendő Haulik József úr, az érdemeket jutalmazó apostoli Felség, V. Ferdinánd, a magyarok kedves királya által a váci nevezetes Káptalan tagjává az 1841. év szeptember 20-án kegyelmesen kineveztetett volna, az újhartyáni plébánia árvaságra jutott, és helyettes lelkész tisztelendő Arndorfer Alajos úr által kormányoztatott mindaddig, még ugyanazon év december 22-én Főméltóságú gyaraki Grassalkovich Antal özvegye, született Eszterházy Leopoldina hercegnő ezen plébániának kegyúrnője Rómában, ahol akkoriba létezett, Mikuska Károlyt, harmadfél évig gödöllői lelkészt, ezen plébániának kormányával bízta meg. – Én tehát e kegyelmes kinevezést az 1845. év január 16-án Pesten kaptam meg, és onnét azonnal Vácra rándultam, ahol Nagyméltóságú Gróf Nádasdy Paulai Ferenc váci püspök Őexcellenciája által, ezen Plébánia kormányában letett esküm után január. 18-án meg is erősíttettem. – Az új rendeltetésem helyét megvizsgálandó, és híveimmel az elhozatalom végett egyességre lépendő január 20án Újhartyánba rándultam, ahol a Plébánia körül sokakba nagy elhagyattatást és pusztulást vettem észre; minden iparomat tehát odafordítottam, hogy az Uradalmi Kormány kedvezéseit megérdemeljem, és a helyre hozandókat, ennek közbenjárása által kieszközöljem, a mind is ezek óhajtásom szerint, amint alább ki fogom fejteni, meg is történtek. Eljövetelem határnapjául február 11. rendeltetett. [Az új plébániára február 11-én érkezett meg a fent nevezett plébános] Búcsút vévén az általam annyira kedvelt kies Gödöllőtől, és annak szíves lakóitól, és áldást mondván annak Kegyelemes Asszonyára, Tiszti Karára, és minden lakóira, a rendelt február 11-én a legzordonabb időben útnak indultam, és fagyos rögös úton, a legnagyobb szélben és hózivatarban, bútoraimnak nagy sérelmével, esti 9 óra tájban rendeltetésem helyére érkeztem. Ahol az egész plébánia kebelébe senki mást nem leltem, mind tisztelendő Lichtner Gáspár Káplán urat, aki is az eddig itt létező tisztelendő Kálny János volt Káplán úr helyébe, aki is Püspökhatvanba rendeltetett, február elején ide érkezett. (140) [A kerti fák tisztogatása (metszése)] Mindenemet elrendezvén, minthogy a tél még hosszú ideig tartott, a kerti fák tisztogatásával és újak ültetésével foglalatoskodtam, mert a régiek már mind romlásnak indultak. – [A rét körülárkolása] Tavasz beköszöntésével a legnagyobb hiányt leltem a réten, amely is két Hernádi út között lévén mind kocsin, mind gyalog által menőknek préda, s bitang gyanánt szolgált: ha sáros volt a mellette lévő út, a kocsik ennek vették útjukat, a gyalogos asszonyok pedig szereztek maguknak szükséges táplálékot teheneiknek. Nehogy ezen rendetlenség ezen túl is gyakoroltasson, ennek elhárítására fordítottam fő gondomat, és sikerült is tervemet végbe vinni. Az egész rétet árokkal körülsáncoltattam, ami is egy ölit 6 váltókrajcárral fizetvén került az egész 131 forintba és 24 krajcárba váltópénzben. Nehezen esett ugyan kezdőnek ily kiadás, de meg áldotta a jó Isten fáradozásaimat, mert még azon évben 30 vontató anyaszéna és 20 vontató sarjú lett fáradozásaimnak jutalma, ahol azelőtt semmi sarjú nem termett. [A plébánia javítása] A rétnek körülsáncoltatása után fordítottam gondomat a háznak kiigazítására. A plébánia belsejéből kilépvén az ember a rossz időbe azonnal sárba úszkált; megnyertem tehát, hogy a plébániám a most gömbölyű oszlopokon álló folyosóval díszíttessen fel. Továbbá a’ plébános eddig el volt zárva udvarából, és ha udvarába látni kívánt, az ebédlőn keresztül volt kénytelen az udvarba kimenni. Megnyertem, hogy a volt káplánszoba a plébános szobái közé számíttasson, azon a közfal kivágattasson, és oda ajtó úgy, amint most van, állíttasson, és a volt káplán szobája helyett más szoba a kamarának egy részéből, és a padlás feljárásából, az

70

árnyék székeknek helyén állíttasson, a padlás feljárása pedig és az árnyék székek a fészernek túlsó felére állíttassanak fel. [Új kályhák] Azután meg nyertem: hogy a két új szoba között a kályha fal közé állíttasson, hogy mind a’ két szoba egyszerre fűttessen. – Az ebédlőbe új kályha állíttatott, és külső belsőképpen a hiány kipótoltatott. Kiigazíttatott a barlanghoz hasonló konyha is, nem különben a cselédszoba, ebbe nevezetesen új kályha állíttatott. [És a házfedél bezsindelyeztetett] A ház fedél rongyos állapotán is segítve volt, mert a rongyos szalmafedél új zsindelyfedéllel váltatott fel. (141) [Az istállók kiigazítása] Rossz állapotba voltak az istállók is, ezeknek falai részint kidőltek, dűlőfélben voltak, ezek nagyobb részint újonnan állítatták, és a padlózatok részint állítattak, részint a régiek kiigazíttattak. [Sertés ólak újonnan állítása] Leg rosszabb állapotba voltak a sertés ólak, ezek sövényből voltak alakítva és elrongyolva annyira, hogy többé ezeket használni lehetetlen volt. A mostaniak tehát a plébános tulajdon költségén állíttattak, kivévén a hozzájuk szükségeseket adta az Uradalom, körülbelül kerültek 50 váltóforintba. [Kapu állítása] Az elrongyolódott kapu helyett új állíttatott. [Az új jégverem] A volt jégverem helyére a trágya tétetett, amely azelőtt az udvarnak nagyobb részét foglalta el, a jégverem pedig a gyümölcsös kertnek egyik szegletébe tétetett a plébánosnak önköltségén. [Beiktatási ünnepély] Minekutána mindezek Isten segedelmével megtörténtek volna: gondjaim fő tárgya volt az ünnepélyes beiktatás, erre november 4. napja határoztatott, amidőn egyszersmind a templom számadásai is végbe vivődtek. A beiktatás végbevivődött nagytiszteletű Szabó József Alsó Némedi esperesi kerület esperese, és Peregi Plébános Úr által, számos híveimnek jelenlétében, amely után következett számos jó barátom jelenlétében az öröm poharaknak ürítése között a víg lakoma. – [Püspök Őexcellenciája elmenetele] Ezen évnek hanyatló részén Nagyméltóságú Gróf Nádasdy Paulai Ferenc őexcellenciája 21 évén felül a Váczi Anyaszentegyháznak püspöke, a Kalocsai Érseknek Apostoli Királyunk által kegyelmesen kineveztetvén, minek utánna e kinevezés az Apostoli Szent szék által is helyben hagyatott, december 18-án az őt tisztelő ’s híven szerető fiaitól elköltözött, örök emléke marad e szelíd főpapnak a váci megyében. [Az idő kellemetlen járása] Az idő járása ez évnek lefolyásával a’ leg kellemetlenebb volt, a tavasz későn nyílt, de azután kedvező volt, még későbben júniusba a hallatlan szelek és egy pár hétig tartó hőség a veteményeket meg nem rongálta, és ami megmaradt is, az országszerte járó gyakori eső, majd mindeneket el nem pusztított. Szomorú, gyászos eseményeknek voltunk tanúi, a melyeket a záporok és víz elemek okoztak, úgy annyira, hogy még a legöregebb emberek sem emlékeztek oly áradásokra ország szerte, mind aminők e nyáron dühöngtek. És amit a hőség és a szelek el nem pusztítanak, (142) az a hosszú esőzés martalékává lett annyira, hogy semmi újság nem volt hallani, hogy a rozsnak ára pesti mérőben 11 bécsi valutaforintra rúgott fel, amidőn tavaszkor 3 váltóforintjával akármennyit venni lehetett. Az éhen halástól rettegett az ország, célirányos rendelések tétettek a hatóságok által és tél felé a rozs ára egy kevéssé csökkent. – [Az ősz jó volta] Az ősz jó volt, és új évig télről mit sem tudunk, az őszi vetések igen szépek, csak hogy némely helyeken a férgek rontották. [Egyezés a juhtartásról] Elődöm juhokat tartott, és ezek végett számtalan kellemetlenségnek volt kitéve, az uradalommal és a jobbágyokkal. Hogy ezen kellemetlenségeknek vége szakadjon, én a juh tartásról lemondtam oly feltétellel személyemre nézve, hogy én kétszer annyi szarvasmarhát tarthassak, mind a mennyi egy házhelyes gazdának vagyon megengedve, és erre mind én, mind híveim egymást leköteleztük írás által, és ezen kötelező levél a plébánia levéltárában tartatik.

71

[Káplánváltozás] Lichtner Lipót káplán helyébe, aki is Tápióbicskére rendeltetett, december 4-én Soroksárról Kálny János érkezett meg. A templom részére az évnek lefolyása alatt a következők szereztettek meg: 1. Egy miseruha Cserna János Újhartyáni lakos ajánlatából, 55 pengőforintba került. 2. Egy kehely ugyanannak ajánlatából került 46 pengőforintba. 3. Egy papsapka ugyanattól 17.36 pengőkrajcár. 4. A tömjénfüstölő megezüstöztetett 4 pengőforint. 5. A kis feszület kiigazíttatott 30 pengőkrajcár. [Évnek végső estéje] Mind ezek után az évnek végső napján, az esti órákban az Isten házába egybegyűlvén hálát adtunk a Kegyes Teremtőnek véghetetlen jótéteményeiért, és kértük Őt a bekövetkezendő évben szent áldásáért. – [1846.dik év] [A’ kert újonnan bekerítetett] Az 1846. év kezdetével fő gondomat fordítottam a kertre, ennek kerítése annyira el volt rongálva, hogy résein a marha ki- s bemehetett. Sikerült, hogy annak két oldala új sövénnyel bekerítetett. A szükséges karókat és vesszőket az uradalom ajándékozta, a szükséges munkát pedig körülötte a híveim tevék meg, és így a két kert oldal elkészült március 2-án. (143) [A templom felé szolgáló oldal is bekerítetett] Minthogy még vesszők és karók maradtak, a templom részéről létező gyümölcsös kertemet is sikerült sövénnyel bekeríteni, tulajdon költségemen, minthogy ezzel híveim nem tartoznak, ez annál inkább örvendeztetett, minthogy ezelőtt náddal volt elkerítve, minden évben újítatott, és mégis rongyos volt. – [Polyvás építetett a szérűs kertbe] Azután szorgalmamat fordítottam egy pelyvás építésére, amely a szérűs kertemben igen hiányzott, sikerült is szorgalmamnak ezt fölállítani, és ennek fölállítása 50 váltóforintba került. [Ez a tavasz gazdagnak mutatkozott] Az évnek többi részét kisded gazdaságom rendezésébe töltém; ez az év a gazdára nézve szerencsétlen volt. A tavasz a leggazdagabbnak mutatkozott úgy annyira, hogy Szent György előtt kalászokat láttunk a mezőn, május 11-én a búza virágzott, de bezzeg a hosszú ideig tartó szárazság és hőség mindeneket tönkre tett annyira, hogy december havában nem volt ritkaság rozst 12 valutaforint 30 krajcár eladni. A kukorica 9 valutaforint 45 krajcár kelt. Éhenhalástól rettegtek az emberek az ország több részein, minthogy burgonya nem termett, de ami termett is, nagyobb része éretlen lévén megromlott. – A szárazság oly nagy volt ez évben, hogy április végső napjától egész június 27-ig eső nem volt. – [A marhák egészsége] Minden szárazság dacára marháinkat még is megőrizte a jó Isten minden veszedelemtől, és egyes eseteket kivéve a dögmirigy sem uralkodott. [Az emberek hidegláztól gyötörtettek] Az emberek a hideg láz által egész nyárnak lefolyta alatt igen gyötörtettek. [Bortermés és ennek jó ára] A bort a legjobbat reméltük, mert a szőlő fürtök csak igen jókor fejlőttek ki, de a közben jött esők, megrothasztották azokat, és így a termés középszerű volt, de a borok mégis drágán keltek úgy annyira, hogy az Újhartyáni bornak közönséges ára 6 váltóforint volt. [Az ősz kellemes és gazdag] Az ősz igen kellemes és hosszú volt, a vetésekre igen alkalmas, és a búzák igen buják. [A hideg hiánya az év végéig] Ez évnek végéig nem igen volt hideg, és ha volt is, kevés, nem volt állandó. – [Papi köpeny megszerzése] A templom részére egy papi rövid köpenyen kívül semmi sem szereztetett, ennek ára 33 váltóforint 36 krajcár ?szigor. [Káplánok változása] A káplánok ez évben e képen változtak: Tisztelendő Kálny János elrendeltetett innét, április 23-án Szilágyra; ennek helyébe jött tisztelendő Koss Ferenc Soroksárról, aki is eltétetett augusztus 27-én Vecsésre, és ennek helyét foglalta el Sponner József újmisés, és ő ez év végéig itt létezett. –

72

[Hálaadás az év végén] Az évnek végső napját hálaadással zártuk be, összekulcsolt kezekkel hálákat adván a vett jókért az Egek Urának, és Gondviselésébe ajánlván ügyünket a bekövetkező évre. (144) [1847. év] [Nagy ára a gabonának] Az 1847 év kezdetén az élet ára igen magasra rúgott, annyira, hogy aratás előtt némely uzsorások a rozst némely vidéken negyven valutaforinton adták. Nagy bajjal tudott a szegénység az évnek szükségeiből kivergődni. [Nádor halála, József helytartó kinevezése] Ez év január 13-.án múlt ki az egész nemzet közös fájdalmára József, e hű nemzet 50 éves lefolyása alatt közszeretetű nádora, ki hosszas pályája alatt e nemzet fölvirágoztatásán munkálkodott, (de) e szomorúságot öröm váltotta föl, amidőn Kegyelemes uralkodónk által a közszeretetű nádornak köztiszteletben álló fia, István helytartónak január 15-én neveztetett ki. [Pesti színház elégett] Február 2-án gyászos esett érte a pesti német színházat, amidőn ennek hajnalán ez lángba borult, elhamvadt, és félmillióra rúgó kárt szenvedett a közönség. [Nagy hó] Február hó 9-én éjjel oly nagy hó esett, hogy az utazók azon alig vergődhettek keresztül, és ezután bekövetkezett a nagy hideg. [Az idő meggyengült] Február hó 15-én kezdett a hó olvadni, és annyira meggyengült az idő, hogy február 19én villámlott. [A kert bekerítése] Ez évnek kezdetén keríttetett be a házi kertnek elmaradt része, és így az egész kert a legjobb kerítéssel vagyon ellátva. [Jégeső] Július 27. gyászos volt Újhartyánra nézve, amidőn ennek szőlőit a zápor jégeső semmivé tette. [A szolnoki vasút megnyitása] Ez év szeptember 1-jén nyittatott meg a szolnoki vaspálya, és ezen alkalommal az új Helytartó kezdte meg utazását, az egész Magyarország és a hozzákapcsolt országokon keresztül, ahol mindenütt a legnagyobb ünnepéllyel fogattatott. [Templom igazítása] A templom ez évbe a következő javításokkal láttatott el: a sekrestye, amelynek teteje egészen el volt rongálva, új tetőt kapott, szintén a sekrestye rossz ajtaja meg újíttatott, és új zárral láttatott el, nem különben új ajtó csináltatott a kriptára is. A szükséges anyagokat a kegyuraság adta, a mester pedig a templom pénztárából fizetődött. [Országgyűlés] Ez évben nyittatott meg a sokak várakozását és óhajtását felköltő országgyűlés Pozsonyban, és ugyan november hó 11-én érkezett meg nagy éljen kiáltások között a hű magyar rendek kebelében Király Őfelsége, s a legnagyobb örömmel fogattatott. Kezdetén azon nagy lelkesüléssel megválasztatott Nádornak a József a közszeretetű elhunyt nádornak fia. Mily sikere lesz ez országgyűlésnek, a jövendő leple alatt rejtezik. [Jó termés] Az idei termés, főképp pedig a kukoricatermés igen jó, az élet ára igen leszállott, és sok nyerészkedők, akik különbféléket összevásároltak, megcsalattattak. (145) [A marha egészsége] A marhát a jó Isten e tájékon ez évben minden veszélytől megőrizte. [Hálaadás] Ez évnek végén hálát adtunk az Isten[n]ek minden Tőle vett Kegyelmekért, és hálaadó szívünk érzései között ez az év az örökkévalóságnak feneketlen tengerében eltűnt. [1848.ik év] Ez év az európai láthatáron a politikai - soha az előtt látható - tüneményeknek éve volt, a pozsonyi magyar országgyűlés szorgalommal működött, sokszor a kifakadásoknak, és keserűségeknek, sőt ingereknek tanyája volt, főleg midőn Horvátország viszonyai előkerültek. Pozsony és Bécs közt ez év elején készült el tökéletesen az első villany telegráf, és tettlegesen működött. Majd az egész Európát a szabadság dühe lepte meg, ezért küzdött, vérzett, es vívott. [Olasz zendülés] Olasz hon volt az első, aki a szabadság zászlóját kitűzni iparkodott. – Már január 2-3. napján a lázadás Milánóban vette kezdetét. A milanóihoz hasonló lázadás január 9-én Páviában ütött ki; következő nap a

73

deákok némely rosszakarók által fölingerelve, tanáraik előadására megjelenni vonakodtak, és a lázadókhoz csatlakoztak. Ezt tették január 12-én a palermóiak is. [Radeczky napiparancsa] Január 15-én hirdettetett ki gróf Radeczky főtábornok által a napi parancs, a Lombard Velencei királyságot a Császár minden ellenséges megtámadás ellen védeni eltökélte, kinyilatkoztatván az ősz bajnok vitézeinek: hogy a kardot már 65 év óta mindenkor dicsőséggel forgatta, és hogy bízik vitézeinek bajnoki szívében, hogy e dicsőséget nem fogják meg fertőztetni. [Radeczky dicsősége] Az egész évnek leforgása alatt dühöngött a vérengző háború, a szardíniai király vitte a fővezérséget az olaszok részéről. Radeczky sokszor dicsőséget aratott, ezernyi ezrek lettek e vérengző hadnak áldozatai, a szardíniai Király nem annyira az olaszok szabadsága, mind maga haszna mellett vívott. – [Róma megtámadása] E dühöngő lázadás nem menté meg még a katolikusok látható fejének székhelyét, Rómát sem! November 15-én Rossi miniszter, midőn a követi kamarába lépni akart volna, az előszobában két tőrszúrással keresztül döfetvén néhány perc múlva meghalt, és ez a kitörendő forradalom előjele volt. – November 16-án, esti 9 órakor a népzavargás nyílt összeütközéssé fajult, s a részben a néppel egyesült katonaság, és a svájci őrök között apró csatározásokra is került a dolog. A pápa egészen a forradalom szelleméhez csatlakozott, és kinyilvánította, hogy az alkotmányozó nemzeti gyűlésnek alá fogja rendelni magát. E határozatot a csendnek taláni helyreállítása okozta. November 17-én az egész város harci lábon állott. Több mind 600 polgári (146) s katonai fegyveres nép állott a Quirinál előtt, s ágyúkat szegezve a főkapunak egy órás határidőt adtak Pápa Őszentségének, hogy határozza el magát a forradalmat elfogadni, vagy ellene nyilatkozni, de ez esetben ostromolják palotáját, s kívüle mindenkit kardra hánynak. A Pápa okosabbnak látta engedni, s egy óra múlva az ostromló nép szétoszlott. De a lázongásnak még vége nem szakadt, az új minisztériummal a nép meg nem elégedett, a forradalom folytattatott, a Quirinál ostromállapotba helyeztetett, és a fütyülő golyók a pápa egész lakszobáig repültek. A hír szerint a pápa nyugodtan viselte magát, s késznek mondta életét is föláldozni, ha ezt a nép java kívánja. A lázongás annyira dühöngött, hogy november 24-én a pápa barátruhába öltözködve hagyta el a Quirinált, hol a palotának még nyitva lévő kapuján keresztül ment, mellyen a pápai hivatalnokok ki- s bejárni szoktak. Innen Szent Péter templomába tért be, hol egy darabig időzvén a Tiberis partjára ment, s ott hajóra ült, és Gaetába, a nápolyi városba menekült, ahonnan is küldte a római eseményekre vonatkozó nevezetes protestációját. [Francia lázongás] De a lázongásokról annyira nevezetes Franciaország sem maradt utolsó e szerep űzésében: már február 5-én Párizsban némely tanárok elfogadása miatt 200 deák a tanárok kibocsáttatása végett folyamodványt nyújtottak be, és lázongást terjesztetek. Ez sebesen haladott úgy, hogy február 16.-án már az izgatottság és rettegések napi renden voltak. A király látván a fenyegető veszélyt, a 80.000 főnyi sereget kívánta Párizsban összpontosítani. De mind ezek már a lehetetlenséggel dacoltak, mert a reform lakomák napirenden voltak, annyira, hogy február 21-én Párizs a nyugtalanság tere volt, és az idegenek látván a közeledő veszélyt, sietve a várost elhagyták. [A király trónjáról való lemondása] Február 24-én a rossznak gátat vetni akarván a Király délutáni 2 ½ órakor a trónról lelépett, és Orleans hercegnő kormányzónőnek neveztetett. [Lajos Fülöp és családja menekült] Február 25-én Lajos Fülöp reggel 4 órakor már Ryeben partra szállott. Nemours herceg és nővére, Coburg Koháry hercegnő február 27-én Doverben partra szállottak. A hercegnek álöltözetbe sikerült a megszökés, gyermekei közöl csak egy volt vele, s népéről, s a királyi család többi tagjainak hollétéről mit sem tudott. [Köztársaság kikiáltása] Február 27-én, 4 óra felé a’ köztársaság ünnepélyesen kikiáltatott, nagy vérengzés történt, az elestek száma csak a Hotel le Ville-ben hatszázra ment.

74

(147) Orleans Hercegnő az ülésben meg jelent ugyan fiaival, de onnét csak mellékes ajtókon, nagy bajjal bírt menekülni. Minekutána mind ezek megtörténtek volna, a magyar ország gyűlés a 68. ülésben figyelmezteti királyát a fennforgó rendkívüli körülményekre, figyelmezteti, hogy Trónját szilárdítsa, ’s ez alkalommal Balogh Kornél, győrmei követ utasítása következtébe azt indítványozta, hogy a Felség rövid idő alatt kitüntetni szíveskedjék a Bécsi bank gyanús jelen állását. Még ezek történtek Bécs március 13-án ostromállapotban volt, az utcákon katonacsapatok cikáztak, a város elcsukatott, a közlekedés megszűnt, a nép iszonyú dühvel rohanta meg a rendek házát, mely megrohanásban jelentékeny polgárok is vettek részt. Az utcákon polgári vér folyt. Élén a mozgalmaknak két tanuló ifjú állt. Az utcákon mindenütt szónoklatok tartattak, melyek a népet kitartásra buzdítják. A magyar repraesentatio (küldöttség megjelenése) kimondhatatlan örömkitöréssel fogadtatott. Kossuthhoz üdvözlő deputátio (küldöttség) határoztatott küldetni. A nép alkotmányt, felelős minisztériumot követelt. A nép Metternich herceg háza előtt csoportosult, össze, s őt a gúny minden kigondolható nemeivel illette. Egyik külvárosi házát összerombolták. A boltok zárva, a polgárság fegyverbe parancsoltatott, mely azonban inkább a néphez látszik hajlani. A’ bécsi mozgalmak kiütése előtt volt már Pesten zavar. A fiatalság reformlakomát akart tartani. Az ellenzék március 12-i gyűlésében Irinyi József általános határozattal tizenkét pontnak ország gyűlés elébe terjesztésére feliratot készített, melyben kimondták, hogy kivívásáért mindent készek áldozni. Március 15-én a 12 pontot, a sajtó fölszabadítása által életbe léptetni határozta el. Landerer és Hechenast nyomdája elébe ment. E jelenet kicsinyben képe volt az egész forradalomnak. Mint tengerbe siető folyam, vagy mint Alpokról lehengerülő hógomoly percenként nőtt, mígnem megsemmisült, mint azt a tenger elnyeli, vagy ezt felolvasztja a nap. Ottan egy kis sajtót lefoglalt, s következő nyomtatványt készítette el: Mit kíván a magyar nemzet? Legyen béke, szabadság és egyetértés! Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését. Felelős minisztériumot Budapesten. Évenkénti országgyűlést Pesten. Törvény előtti egyenlőséget, polgári és vallási tekintetben. Nemzeti Őrsereg. Közös teherviselés. Úrbéri viszonyok megszüntetését. Esküdtszék, képviselet, egyenlőség alapján. Nemzeti Bank. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra; magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk. 11. A politikai status foglyok szabadon bocsáttassanak. 12. Unió Erdéllyel. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.

(148) [Magyarok Bécsben] Március 15., 16., 17. dicső napjai voltak a magyarnak Bécsben, oly dicsők, hogy a minők nem voltak Mátyás király óta, mert azóta nem tartott a magyar diadalmenetet Bécsben, az ország címerét lobogtató nemzeti zászlóval, nemzeti öltözetben, kivont kardokkal, éljen harsogással. – A föliratot vivő küldöttség a legnagyobb tisztelgésben részesült Bécsnek falai között. Este e város legfényesebben kivilágítva, és ekkor megújultak a tisztelgések a küldöttség tagjainál, Kossuth ez este ismét négyszer szónokolt a néphez. – Másnap a küldöttség délután a felség által fogadtatott, és nem sokára Kossuth tudatta a közönséggel, hogy Ő Fenségének ígérete szerint István nádor teljes hatalmú megbízottja lesz Budán, és maga mellé gróf Batthyány Lajos igazgatása alatt egy független minisztérium adatik. Metternich megbukott, s titokba Bécset elhagyta. – A százados bürokrácia halomra dőlt, Apponyi gróf kancellár leköszönt. Valamint a’ Bécsbe való jövetel dicső volt, oly dicső volt az onnani eltávozás is, és a visszatértek nagy változást leltek Magyarország kebelében. –

75

[Sajtó szabadsága] Pest nagy napot ült március 15-én az események megelőzve még az eszmék sebességét villanyos ütésekben ülik diadalukat. A sajtó esti hét órakor szabad lett, a’ nép Stancsics Mihályt – aki az előtt eszelős volt – aki cenzúra miatt a bilincsekbe létezett, önhatalmával kiszabadított. – Március 16-án a nép tanácskozást ismételtetett, a városi tanácsteremben, nemzeti színű lobogók lebegtek az ablakokon mindenütt. [A nemzeti őrseregbe ezrével tódul a nép beírásra] A nemzeti őrseregbe ezrével írják be magukat. A budai polgárság hasonló érzésre a Budára tóduló sokaság által felszólíttatik, s a budai polgárság, és tanács a fölhívást elfogadják. Esti 9 órakor a város fényben úszott. A világítás oly nagyszerű volt, mint nagyszerű volt a kivívott kétnapi békés dicsőség. A közlelkesedés kimondhatatlan lángérzetekben nyilatkozott. Az ifjúság volt mindenütt vezetője a rendnek, és őrködött a felett. Március 19-ke újólag feledhetetlen napja lesz a magyarnak, mert ekkor a kivívott alkotmányos szabadságért tartott hálaadó isteni tisztelet után a központi választmány jelenti, hogy a pozsonyi törvényhozás a fővárosban mozgalmakról értesülvén, s azzal szövetkezve, egy küldöttséget nevezett ki, hogy a történtekről a főváros lakóit hitelesen értesítse. Március 22-én az a hír terjedt el, hogy ágyúk és lőpor szállíttatott a katonaság számára, az ifjúság, s a nép borzasztó ingerültségbe jött. Fegyverek osztattak a nép között, és a főparancsnok becsületszavára fogadta, hogy miszerint a honpolgárokat nem fogja megtámadni a katonaság. [Pesten az ifjúság lázongott] Pest március 29-én Párizshoz készült közeledni, az ifjúság és a nép nagy izgatottságban volt, a sajtótörvény az ifjúság által megégetetett, és futár által az országgyűlés tudósíttatott, hogyha e törvény nem módosíttatik, Pest nagy (149) veszélynek néz eleibe, ami meg is történt. Pest március 29-én ingerelve volt a választmányi reggeli 9 órai gyűlés, s elhatároztatott: hogyha még 48 órán túl a bécsi kabinet türelmükkel visszaél, és a minisztériumot meg nem fogja erősíteni, kikiáltja őket miniszterekké a nemzet bizalma. [Aggályok a minisztérium kinevezése végett] Pest március 30-án a Pozsonyból jött aggasztó hírek miszerint a Minisztérium megerősítése a leghűtlenebb föltételekhez van kötve, általános ingerültséget költött fel mindenfelől. A nép csoportosulni kezdett az utcákon, „Fegyverre” kiáltások hangoztak minden oldalról. Ordíttatott: Csúfosan ki vagyunk játszva – ígéretekkel ámítottak mind ez óráig – újra meg újra visszhangozván a jelszót: Fegyverre! Többé csak önmagunkba bízhatunk. Míg végre lelkes szónoklatok által le nem csillapíttatott a nép. Pozsonyba Klauzál által futár indíttatott el, azon meghagyással: hogyha 24 órán túl halogatnák ismét Bécsben a független minisztérium oly értelembeni megerősítését, mint azt a nemzet követeli – Batthyány, Kossuth, s jobbjaikat a központba hívja meg, rögtön megjelenésüket a veszély nagysága igényelvén. [A magyar minisztérium kinevezése] Március 31-én azon örömhír lepte meg a pozsonyi országgyűlés tagjait, hogy a magyar minisztériumot Őfelsége a Király megerősítette, és ezen örömhír még az nap éjjeli 11 órakor Pestre hozatott. Miniszterekké lettek: gróf Batthyányi Lajos elnök miniszter, Szemere Bertalan belügyminiszter, herceg Eszterházy Pál külügyminiszter, Kossuth Lajos fináncminiszter, gróf Széchényi István közlekedési miniszter, Mészáros Lázár hadügyminiszter, báró Eötvös József nevelési és kultuszminiszter, Klauzál Gábor földművelési, műipari és kereskedelmi miniszter, Deák Ferenc igazságminiszter. Ezután arra fordították mindenki figyelmét, hogy a csend a fővárosban szentül megtartassék, népgyűlések napirenden voltak, de békezavarások nem történtek. – [A pozsonyi országgyűlés vége] A pozsonyi országgyűlés szorgalmas működése után április 10-én Őfelsége által feloszlatott. –

76

[A minisztérium Pestre érkezett] Április 14-én a felelős miniszterek negyed 10 órakor érkeztek meg Pozsonyból. [A magyar királyi udvari kancelláriának, helytartótanácsnak és királyi kincstárnak vége] Április 15-én a magyar királyi udvari kancellária utolsó ülésének tartása után eloszlott. Ez történt a helytartótanáccsal és a királyi kincstárral, mindazonáltal tagjai vagy hivatalt nyertek vagy nyugalmaztattak. [Királyi helytartó megérkezése] Április 18-án nagyszerű kivilágítás volt Pesten, e nap érkezett meg örömrivalgások közt a királyi helytartó. Április 23-án délután kezdődött a zsidók elleni megtámadás, nagy ingerültséget okozott, és csak a kormánynak erélyessége volt képes ezt nagy bajjal lecsillapítani. Ezen ingerültség fölébredt az országnak különféle részeiben, és a nyert szabadságot a nép először is a zsidók kizsákmányolására használta. E szabadsággal vissza élt a nép több helyeken, hol volt földesurainak javadalmait megtámadta, hol pedig köteles tartozásait megtagadta. Ez történt a papi bér megadásával is. (150) [A rácok a lázongás kezdői] A sors irigyelte a magyarnak megadott szabadságát. Először is a rácok különbféle lázongásoknak voltak kezdői. Május első napjaiba a Nagykikindán a lázongók a legdurvább módon pusztítottak, és raboltak; még ágyúkkal és egyéb készületekkel ellátva megérkezett a katonaság, az ingerültséget le nem hangolta, és a főbűnösöket el nem fogatta. [Báró Lederer részére készült macskazene] A macskazenék napi renden voltak. Ily macskazene készült május 10-én báró Lederer budai főparancsnoknak, de az ezrekre menő bámész csoport megtámadtatott a katonaság által, és romboltatott karddal és lovakkal, sokan megsebesítettek, de többen meg is haltak. Báró Lederer elhagyta állomását. [Bécsi zavarok] Május 11-én Bécs ismét a vérengző csata színhelye volt. A’ minisztérium leköszönt, és a király családjának némely tagjaival Bécset elhagyta, május 17-én útját Innsbruck felé folytatandó. A magyar külügyminiszternek, herceg Esterházynak meghagyatott: hogy a felséget nyomban kövesse, és őt hű magyarjai közé meghívja. Május 25-én Bécs ismét a zavarok színhelye. Barikádok készülnek, fegyvert ragad, akitől csak telik, herceg Windischgrätz jövetelének híre zavarba hozza az egész várost. De később ismét csend lett. [Unió Erdéllyel] Június 1-jén villám szárnyakon futotta be a fővárost azon örvendetes hír, hogy az erdélyi országgyűlés az uniót kimondta. [Eskü az alkotmányra] Június 1-jén Budán, a Vérmezőn nagyszerű nemzetünnepély tartatott: a budapesti fegyveres nemzetőrség jelenlétében a katonaság az alkotmányra esküdött. [Titel elfoglalása Joanovich által] Június 9-én Szabadkáról sietve jött azon borzasztó hír, hogy az eddig terjedő hírek valósággá lettek: 10.000 rác Joanovich cassalt határőrtiszt vezérlete alatt Titelt elfoglalván, az ágyúkat hatalmába kerítve, Bácsba beütött. [Báró Jellasics bácsi beiktatása] Báró Jellasics, aki is március 23-an Horvátország bánjává neveztetett, a felséges rendelet ellenére június 5-én a horvátországi gyűlést megnyitotta, és ahelyett, hogy Innsbruckba ment volna, magát a báni méltóságba ünnepélyesen beiktatta. Június 11-én, esti 8 órakor egy önkéntes a Károly-kaszárnyában egy olasz katona által meglopatott, mire nagy zaj támadt az önkéntesek és katonák között; puskára s vérengzésre került a dolog, nagy összecsoportosulás történt, a katonai laktanya bezáratott, az olaszok a népre lődöztek, lázongásba volt az egész város, a tisztek visszavonták magukat, sokan lettek áldozatai a katonák dühöngésének. – A csendet senki sem (151) volt képes előidézni, még végre éjfél után a hadügyminiszter, Mészáros, aki a városból távol volt, meg nem érkezett. [A Károly-kaszárnyában történt zavarok] Másnap a királyi helytartó, István 11 órakor megjelent, az olaszok sokszoros vonakodás után fegyvereiket lerakják, és déli 1 órakor a kaszárnyában tanyázott olasz katonaság

77

nemzetőrségi kísérettel – lefegyverezve, a már készen álló gőzösökre kísértettnek, és Komáromba vitetnek. Tisztjeik pedig, nagy részint horvátok, biztos őrizet alatt letartóztattnak. Június elején, a határszéleken fontos események voltak készülőben. A szerb pártütők zavargása nem ismert már határt. Egész magyar családok legyilkoltattak a’ dühöngő szerbek által, minden kigondolható kegyetlenségek elkövettettek, nem irgalmazott a dühöngő rác még az ártatlan kisdednek sem. – Egész magyar falvak leperzseltettek, népeik leölettek, annyira, hogy a toll nem képes a borzasztó dühöngéseket le írni. – [Karlovác sorsa] Június 12-én Karlovác felgyújtatott a rácok által. [Határvidék, Alsó-Szerémség nyilatkozata] Hrabovszki, királyi biztos Péterváradról június 15-én írja, hogy nem csak a határőrvidék, hanem Alsó-Szerémnek egész népessége is teljes lázadásban van, hogy az egész fölfegyverzett nép Őfelségéért életét és lelkét feláldozni késznek nyilatkozik, a magyarok, és a magyar minisztérium ellen azonban magát utolsó csepp vérig védeni fogja. [Prágai vérengzés] Június 16-án Prágában nagy vérengzések, torlaszok emelkednek, a város több helyen ég. [Alsó-dabasi követválasztás] Midőn így Európa nagy része a vérengző lázongások színhelye volt, az 1848. év második felének kezdete nevezetes események elő hajnala volt: a megyék kerületekre voltak osztva, hogy minden kerület követet küldjön a bekövetkezendő parlamentre. Ily követet választandó volt az Alsó-Dabasi kerület is, bár e választásnak emléke is a semmiségnek mély tengerébe süllyedhetne, mert ez a katolikus hívek nagy romlása volt. E kerületnek jelöltjei voltak: Körmöczy Imre nagyváradi kanonok, Zlinszky György dabasi közbirtokos és Halász Bódi, szintén dabasi közbirtokos. E követválasztás a katolikus klérus (papság) gyalázatának színhelye volt, elkövettettek rajta minden kigondolható becstelenségek, ami nagy botránkozására volt a híveknek. És mind ezeknek dacára még sem lett követ a katolikusok jelölje, hanem a legutálatosabb csábítások elkövetése után, midőn már a szegény, szelíd katolikusok a gyalázatot (152) többé elviselni képesek nem voltak, elszéledvén követnek választatott Halász Bódi. – A katolikusok részéről a törvénytelen választás ellen a protestatio (tiltakozás) a parlamentnek benyújtatott, de hasztalan. – A parlament megnyittatott július 5-én. Az azelőtti nap előkészítő nemzetgyűlés volt. Korelnökül Palóczy választatott. 11 ¾ órakor ágyúk dörgése hirdették, hogy a budai Mátyás-palotából a menet elindult. Az út a hely színéig mindenütt nemzetőrökkel, ’s sorkatonákkal volt ellepve. – A roppant tömeg lelkesedését leírni lehetetlen volt. Következett a nádor trónbeszéde, felolvasása a királyi rendeletnek, és a miniszterelnök Őfelsége nevében az országgyűlést megnyitotta. A nádor és királyi helytartó, a minisztérium és udvara kíséretében, miként jött, riadó éljenekkel üdvözöltetve eltávozott. Ugyanez nap a felsőház is megnyílt. Elnöke báró Majláth György, alelnöke báró Perényi volt. – A parlament kezdetén, a minisztérium ellen ellenzék támadt, vezére Nyári Pál volt. Ez a minisztériumnak a rác és horvátok irányában követett politikájával elégületlen volt, s annak megváltoztatását akarva minden áron eszközölni. – Kossuth hatalmas szónoklatára július 11-én a gyűlés a kormányt felhatalmazta a 200.000 fős fegyveres erő kiállítására ugyanezen ülésben megszavaztatott a 60 millió pengő forint költség is. A gyűlés különféle zavaroknak volt színhelye, még szeptember 26-án a fővárost az elterjesztett hírek a legizgatottabb állapotba helyezték. Közhírré lett, hogy gróf Lamberg megérkezett, elmondták, miképp a várat lefoglalni, s a házat szétoszlatni szándékozik. E hírek általánossá tették az eszmét, miképp a grófnak meg kell halnia, hogy a haza megmentessék. S történt egy borzasztó katasztrófa: gróf Lamberg a nép által meggyilkoltatott. Az irtózatosan agyonszurdalt és vagdalt holt testet Pestre, a Károly-kaszárnyába hurcolta a tömeg, hol föl akarták akasztani. Azonban ezt többeknek közbejövetele megakadályozta. Innen a holttest a kórházba vitetett. Több írások találtattak zsebében. A ház a borzasztó ténynek következtébe nyomozatott rendelt. A miniszterelnököt pedig felszólítja a képviselőház, adja tudtára Őfelségének a nemzet képviselői e tény fölötti mély megilletődését, s őszinte sajnálkozását. –

78

Szeptember 22-én alkotott a ház egy bizottmányt, mely a miniszterelnök Batthyányt törekvéseiben támogassa, s midőn szeptember 27-ei ülésben Bécsből sürgönyöket kaptak, este 10 órakor ült össze a ház, amelybe (153) tudtára adatik, hogy a Nádor lemondott hivataláról. – Azonban Magyarország naponta több részről támadtatott meg. Herceg Windischgrätz tábornagy operatiója (hadművelete) december 15-én kezdődött, hatalmasan, villámgyorsan nyomultak elő a császári seregek. December 31-én este tartatott Pesten az utolsó parlament. A főváros kedélye ingerült volt, a nép a hallott csatavesztések miatt lehangolva, sokan már hagyják el a fővárost. Mindenki remegett, mindenki hitte, hogy katasztrófa fog történni. Ily körülmények közt ült össze a parlament. – Az országgyűlés és a forradalmi kormány székhelye Debrecenbe tétetett. Követség küldetett, az császári fővezértől fegyvernyugvást kérendő, szintén e követség járulandó volt Ferencz József Ő császári és királyi felségéhez a békés kiegyenlítés végett, amennyire ezt a nemzet becsülete megengedheti. – Éjjeli 11 órakor oszlott el az ülés, e kép remény s kétség közt végződött az 1848. év. – Borzasztó helyzete volt ez évnek lefolyása alatt a csendes haza polgárainak, de még borzasztóbb a lelkipásztoroknak, akik a legnagyobb nyughatatlanságba töltötték napjaikat, tulajdon híveiktől, a különféle, a nép előtt eddig ismeretlen szószékről ráparancsolt hirdetésekért gyanúba jöttek híveik előtt, s amidőn híveik, főkép az alsó táborokba rendeltettek, sok helyeken a lelkipásztorok is menni kényszerültek, és ezáltal tekintélyük kisebbedett, törvényes fizetésük megtagadtatott, tulajdonuk bátorságba nem létezett, úgy annyira, hogy jámbor ember óhajtja azt, hogy ezen év az emberi emlékezetből kitöröltessék. – A termés ez évbe meg lehetős volt, ára mindennek jó, - bor igen jó. – Ez évnek utolsó napján mi is remény és kétség közt az isten házába sereglettünk, buzgó szívvel hálát adván Istenünknek, hogy e borzasztó évnek időszaka alatt bennünket minden nagyobb veszedelemtől megőrzött, - mert e helység oly boldog, oly szerencsés volt, hogy semmiféle katonát eddig kebelébe nem látott. – Egyszersmind kértük az irgalmasság Istenét, hogy e borzasztó helyzetbe létező hazánkat, és mi magunkat oltalmazza, s adja a rég óhajtott békességet, melyet a világ nem adhat. – Ez év június 13-án neveztetett ki Alsó-Némedi egyházkerület jegyzőjének a helybeli plébános, Mikuska Károly, - és ugyanez a Vácon tartandó megyei egyházgyűlésre a kerület esperes úrral küldetett, melynek azonban a keserű kifakadásoknál más következménye nem lett. – (154) [1849. év] Január 1. napján megkezdetett a nagyszerű népvándorlás, 20 foknyi hideg volt. Hogy ez a fölszereletlen sereg kedélyére épen oly hatással volt, mint magára a bujdosó tömegre, gondolhatni. – E hó első öt napján Pest utcáin csak utazókkal vagy útra készülőkkel, s egy szétvert sereg kószáló maradványaival lehetett találkozni. –S maga a vándorlás… Istenem, milyen volt az! Legnagyobb sietséggel csak a legszükségesebbeket vive magával, tolongott a nép a vasúti pályaudvarban, hogy onnan tovább szállítsák, s kit a körülmény helyt maradni késztetett, aggállyal nézett elébe a jövőnek. A bujdosó, a földönfutó tarka tömeget a roppant hidegben, gyalog, szekéren, nőt, gyermeket, férfit vegyesen a fagyos kígyózó úton haladni látni, borzasztó látvány! Az országgyűlés küldöttei a bicskei főhadiszállásán találták a tábornagyot. Batthyányin kívül, aki is letartóztatott, a herceg elébe bocsáttattak. Egyezményről azonban szó sem lehetett, a herceg föltétlen feladást kívánt. Január 5. déltől késő estig tartott a császári seregek bevonulása Budapestre. Fényes nagyszerű volt a bevonulás. Töméntelen álladalmi vagyont találtak ottan, mit a magyaroknak elvinni idejük nem volt. – Debrecenben az országgyűlés a református tanodában január 9-én kezdődött meg. A hadi események egész január végéig a császáriakra nézve kedvezők voltak. – Ez alatt Pesten a politikai vizsgáló bizottmány többeket elítélt. Ezek között őrnagy Söll, Csömy molnár, meglövettek. A bencés Czúczor egy költeményéért 6 évi várfogságra ítélteték. Móga és Lázár 10 évi várfogságra lőnek ítélve. – Február 1. napján gróf Lamberg ünnepélyesen eltemetteték.

79

Március vége felé kezdődtek a nagyszerű operatiók (hadmozdulatok). Vetter helyett Görgey vette által a fővezérséget, és a forradalom seregei előnyomulva annyira, hogy már a magyarok hadi szállása április 7-én, több nevezetes véres ütközetek után, Gödöllő lett, ahonnét Kossuth egy nevezetes proclamatiót (kiáltványt) bocsájtott ki. – Ezen szerencse némelyeket elragadott, nevezetesen Damjanich forradalmi tábornok borzasztókat követett el: megyénk egy jámbor, testére nézve nyomorult papját, szecsői plébánost április 6-án, kihurcolva, a táborban főbe lövetett, ezt cselekedte más nap április 7-én Hernoegger Antal, kókai plébánossal is. Többeket a legártatlanabb (155) plébánosokat vason hurcoltatott, és ha vad görög természetének sikerül, többen voltak szánva megyénkbe ily áldozatoknak, mert akiket kivégezni óhajtottak, úton- útfélen, minden hitvány emberről tudakozódtak, ha vajon nem tudna-e valamit plébánosa felől, s valamint minden helységben találkoznak gonosz lelkű emberek, akik a legjámborabb lelkipásztor ellen is, ha nem valóságot, legalább koholmányt előadni képesek, úgy előadásom szerint sokan lettek a kínoknak tárgyai. Ez által a lelkipásztori tekintély csökkent, sőt úton-útfélen találkoztak gonosz lelkű emberek, akik a jámbor lelkipásztorokat borzasztó fenyegetésekkel illették. – Képzelheted, jámbor olvasó, mily sorsa lehetett ekkor a szegény katolikus lelkipásztoroknak. Oh, bár emléke is elveszne e szomorú s gyászos történeteknek. – A diadal és a váratlan siker elkábította az embereket, kik a polgári kormányzat hajóját vezették. Kossuth az április 12-i konferenciában indítványozta, hogy az uralkodó ház detronizáltassék (trónfosztassék). Két nap konferenciáztak. A követi kar nagy része, mert abban a bukás magvát látta, nyíltan ellenezte, okokat hozott fel a párt ellenében, mely kába merényét még okolni sem tudta. Hasztalan! Kimondták a detronizálást Debrecenben, április 14-én a református egyházban, kimondták a maguk bukását! – S valóban e lépés által elvesztették a szerencse csillagát, mely csak kevés ideig mosolygott még rájuk. – Április 23-ig az összes császári hadsereg kivonult Pestről, csak tábornok Hentzi alatt maradt Budán pár ezernyi várőrség. Megkezdetett tehát Buda ostroma május 4-én Görgey által. – Szegény Budapest ezen ostrom alatt kimondhatatlan sokat szenvedett, a legékesebb palotái tűz martaléka lettek. Jól célzott számos lövések által sikerült a pompás Duna sort több helyeken meggyújtani, a tűz nagy szél által élesztve, csakhamar elterjedt, és Pestnek legszebb részét hamuvá tette. Borzasztó látvány volt! Az egész várost lángtenger borította, és a’ füstgomolyok közepett az égő gránátok csillagzáporként iszonyatos dörgéssel zuhantak a’ szerencsétlen városra. Nincs toll, mely e látványt egész valóságában leírhatná! – Május 19. és 20-án cseltámadások történtek, 21-én virradóra volt az elhatározó (döntő) támadás és reggeli négy óra tájban Budavár ostrom által a magyaroktól bevétetett. Hentzi halálos sebet kapván nem sokára elhunyt. Görgey maga Buda bevételét stratégiai baklövésnek nevezte. – Ezek után május 2-án Kossuth Lajos Magyarország kormányzójának kineveztetvén, miniszterekül a következőket nevezte ki: belügyminiszterré, s miniszteri elnökévé Szemere Bertalant, külügyminiszterré gróf Batthányi Kázmért, pénzügyminiszterré Duschek Ferencet, közlekedési miniszterré Csány(i) Lászlót, vallás és közoktatási miniszterré Horváth Mihályt, választott csanádi püspököt, (156) igazságügy-miniszterré Vukovics Sebőt. Hadügyminiszter iránti jelentés későbbre halasztatott, ideiglenesen Klapka vezette. Ezek után némely diadalai voltak a magyar forradalomnak, és amidőn június 5-én a magyar kormány tartotta fényes bevonulását Budapestre, ez volt az utolsó csilláma diadalainak, s ekkor az orosz sereg már a magyar határokon keresztül hatott. Mindenfelé jöttek az orosz seregek, félelemmel telt el az egész haza. Július első napjaiba, hasonló zavarok voltak Budapesten, aminők voltak ez évszak kezdetén: a kormány Pestről eltávozott, és Szegedre költözött. A magyar seregek kivonulta után Pest néhány napig katonák nélkül maradt. Július 11-én azonban Wussin őrnagy csapatával Budát elfoglalta. Hosszas volnék azoknak leírásában, amelyek ezen túl történtek, a császári seregek oroszokkal egyesülve nyomták mindenfelé a forradalmi tábort, a szegény nép mindkét részről zaklatva volt, sok requisitiók (katonai kisajátítások, elvételek) történtek mindenfelől, ilyen requisitiónak volt kénytelen a helybeli plébános is 7 akó bort áldozni. Horvátok, és oroszok sok helyeken egész falukat kiraboltak, ily szerencsétlenségeknek volt kitéve Vác városa, de megszámlálhatatlan más helyek. –

80

A kormány, otthagyva július elején Pestet, Szegedre költözött, innét Aradra, Új-aradra. Minekutána már a forradalmi sereg a sok viszontagságok, sok ütközetek elvesztése után egészen demoralizálva lett, úgy annyira, hogy már többé a császári és orosz erő ellen magát védeni képes nem volt, Kossuth és miniszterei a kormányról lemondottak, és azt a katonai parancsnokságnak, Görgeynek adták által. – Görgey azonnal Rüdiger orosz tábornokkal parlamentairek (békekövetek) által alkudozott, s augusztus 13-án Szőllős és Világos közt, mind a két sereg hadi rendben állt. Délután négy órakor bekövetkezett a’ fegyverlerakás. Legelőbb általánosan tisztelegtek, azután a honvédek tölténytáskájukat, s fegyverüket egy csomóba rakták, a lovasság pedig kardját a nyeregbe akasztva leszállt lováról. A perc iszonyúságát, melyet minden honvéd arca tükröződött, leírni hiába próbálnám. – ’S így történt a’ forradalom gordiusi csomójának kettévágása. Eközben Kossuth, Dembinszky, Mészáros, Perczel, Hajnik, Batthyányi Kázmér s a többiek különböző időben Lugosról Orsován át Oláhországba, innen Konstantinápolyba menekültek, a török császár kegyelmébe, s pártfogásába ajánlván magokat, amit is ott felleltek. (157) A magyar menekültek először Viddinbe, azután Kiutahiába, Kiss Ázsiába szállíttattak. – És ez a szerencsétlen magyar forradalomnak rövid vázlata. Az egész ország hadi lábra állíttatott, számtalan elfogattatások történtek, és igen sokan halállal bűnhődtek. A forradalom gyász nyomai láthatók, és csak a jó Isten könyörülhet a szegény magyar nemzeten. – Ezen évben a hallomások igen gyakoriak voltak, az ismeretes kolera sok áldozatokat ragadott el magával. Termés meg lehetős volt – Bor kevés, nálunk pedig semmi, mert a jégeső elpusztította. – Item (így) volt ritkaság a legalább való bort 20 váltóforinton venni. – Elfáradva ezen évnek megszámlálhatatlan, s borzasztó viszontagságairól ez évnek végén sietve siettünk az Isten házába érzékeny szívvel hálákat adva, hogy a forradalom szerencsétlen küzdelmeitől megmentett, és a régen óhajtott békességet az irgalmasság Istene megadta nékünk. – [1850. év] Ezen év átalakulásnak éve volt, boldog remény táplált, hogy jó fejedelmünk hazánk sorsát szívén hordozva, azt boldoggá tenni kívánja. – Mindenek csak ideiglenesen rendeltettek, és állandóság még eddig semmibe sem létezett. Háború viharai veszéllyel fenyegették ismét Európát, de Ausztria, s Porosz közt talán sikerülni fog a békét helyre állítani. – Az Újhartyáni egyház díszire a megrepedt legkisebb harang újólag öntetett, és ugyan a hívek szíves adományából került mintegy 73 váltóforintba. Szinte az Újhartyáni templom részére két zöld lobogó megújíttatott, ez is a hívek és a plébános adakozásából. Ezen évbe szereztetett egy gyászmiseruha, a templom pénztárából fizetődött erre 30 váltóforint, a többit pótolta tulajdonából a plébános, került a ruha 55 váltóforintba. Ugyan ezen évbe megújíttatott a kakucsi tiszti lak előtt álló kereszt. Költségét fedezte a váci ájtatos alapítványok kezelő hivatala. – Marha dög ez évbe hatalmasan uralkodott, de minket a’ jó Isten e csapástól is megmentett. Ez évnek november elején hozatott be a bélyeg díj, ezt talán jámbor olvasó jövőbe te is fogod tapasztalni. – (158) Ugyan ezen évnek végén, az annyira nevezetes Grassalkovich családnak minden uradalmát által vette egyik örököse, gróf Viczay Károly, és ennek nagy részét áruba bocsájtotta, beteljesedett tehát az egykori jövendőnek ama mondása: Congeries lapidum multis congesta rapinis corruet et [raptas] alter habebit opes. 32 Az idei termés meglehetős volt, gabona középszerűen termett, de bor több és igen jó. –

81

Az idén szinte mind máskor az évnek végén hálára buzdultunk jó Istenünk iránt ama véghetetlen jótéteményiért, amelyeket véghetetlen jósága reánk halmozott, és kértük az Isten irgalmát, hogy boldogabb új évre virrasszon. [1851.ik év] [Kegyelmes püspökünk kinevezése] Az Isteni Gondviselés által ezen évben különösen kedvező volt a váci megyénkre nézve, a midőn ezt gyászos árvaságából fölmenté, s e lelkes főpásztorral megajándékozta. A szíveket bölcsen kormányzó nagy Isten oda vezérelte felséges apostoli Fejedelmünk atyai szívét, hogy méltóságos és főtisztelendő roskováni Roskoványi Ágoston urat, a váci püspökségre, április 29-én kegyelmesen kinevezte. Óhajtva várjuk szentséges római Pápának atyai megerősítését, hogy méltóságos püspökünk magasztos atyai kegyelmeibe mennél előbb részesülhessünk. [Albert Fenséges császári és királyi főherceg kinevezése] A felséges apostoli Fejedelem a nép boldogítására atyai kegyes rendelvényeket bocsájtott ki, de még az állandóságnak nem örvendhettünk, mert ily nagy műnek bevégzése időt kíván. Megörvendeztette a kegyes fejedelem magyar népét az által, hogy Albert fenséges császári és királyi főherceget politikai, s katonai főkormányzóvá Magyarországba kinevezni méltóztatott, e kinevezésre örömmel telt meg minden igaz magyar szív. [Kegyelmes püspökünk római megerősítése, s a beiktatási ünnepélynek meghatározása] A szárnyaló örvendetes hír örömmel töltötte meg a váci püspöki megye papságának szívét, hogy kegyelmes kinevezett püspökünk IX. Pius Római pápa által váci püspöki székébe 1851. szeptember 5-én megerősíttetett, s az összejövetelnek tárgya ama kérdés volt, mikor fog megérkezni kegyes püspökünk? Míg egyszer kegyelmes püspökünk nyomtatott első körlevele meg nem érkezett, amelybe a beiktatási ünnepély december 8-ára, Boldogasszony szeplőtelen fogantatása napjára kegyesen meghatároztatott. (159) [Kegyelmes váci püspökünknek ünnepélyes beiktatása] Becses olvasó, ne várd ezen ünnepélynek ily gyenge, s tapasztalatlan kezektől méltó leírását. Nagyszerű volt az, oly nagyszerű, amely még a római katolikus hit ellenségeinek szíveit is meglágyította! – A megelőző napon, a meghatározott 10 órakor a harangok zúgásai között megérkezett a régen óhajtva várt főpásztor, aki itt a nagy számmal megjelent megyei papság által, a templom tornácánál ünnepélyesen váratott. Elvégezvén buzgó fohászait, püspöki rezidenciájába költözött, ahol kegyes volt minden rendű s rangúakat fogadni. Szerencsés volt ezen fogadtatásban részesülni a megyei papságnak is, kiket egy testületbe bemutatott főtisztelendő Tajthy Ferenc székesegyházi fő esperes. – Óhajtva vártuk a következő nap virradtát, s csakugyan megélnünk engedte ezt is a nagy Teremtő! Már 8 órakor nagy sokaság gyűlt össze az ékes püspöki templomnak falai közé. Az időnek mostohasága miatt kegyelmes püspökünket csak a templom tornácánál fogadhattuk. Elkezdődtek azután a kinevező s megerősítő oklevelek felolvasásai, a székesegyház fő esperese által. Ezek után körül vette az egész papság kegyelmes püspökünk székét, s a káptalani nagyprépost, főtisztelendő Gasparik úr által egy igen lelkes deák beszédének elmondása mellett kegyelmes püspökünknek bemutattattunk, s felszentelt kezének csókolására bocsájtattunk. Következett azután a lelkes püspöki deák beszéd, amely a megyei papsághoz volt intézve, amely is kegyelmes püspökünk rendeletéből, az egész püspöki megyébe a hívők előtt felolvastatott. Ezek után végre kegyelmes püspökünk által bemutattatott a szeplőtlen áldozat, amely alatt buzgó fohászok bocsájtattak az ég Urához, kegyelmes püspökünk szerencsés s boldog kormányzásáért. A szentmise áldozat alatt egy pár százra menő hívek részesültek az imádandó oltári szentségben. Fél háromra következett a nagyszerű püspöki ebéd, amelynek mindenrendű s rangú mintegy 160 főn felül meghívott vendégek örvendeztek. E vendégi nagyszerű koszorúnak díszei voltak: méltóságos Ranolder János veszprémi püspök, és az egri főkáptalannak három küldöttje, tudniillik főtisztelendő Lévay Sándor nagyprépost, Mariássy és Danielik kanonok urak. Nem hiányzottak ezen örömnapot emelő több rendű versezetek, tudomásomra ily versezetet bocsájtott ki: Főtisztelendő Szabó József, e kerületnek közszeretetű esperese, Peregi plébános, e cím alatt: Örömhangok, a váci ájtatos kegyesrendűek szerzete, Vácz-kis-hartyáni római katolikus közönség, megjelent egy khronosztichon is, irsai szegény beteg plébánosnak, Neszveda Jánosnak neve alatt – Deák versekkel díszítette (160) ezen ünnepélyt Purák Endre, a váci növendék papságnak alkormányzója. – Szinte nevelte ez ünnepélyt 7én, este az egész városnak kivilágítása, és több házakon ékeskedő lelkes versezetek, amelyek e város örömének hű tolmácsai voltak. – Az ünnepély végeztével elhagytuk püspöki megyénk anya városát, azon buzgó fohásszal, hogy valamint e városnak szegényei szerencsések voltak részesülni kegyelmes püspökünk magasztos

82

adományába, a midőn köztük a beiktatási ünnepély alkalmával 300 pengőforintot osztattak el, és ez által sok szegények, és árvák könnyei letöröltettek, úgy a mi szegény híveink is kegyelmes püspökünk kegyelmeibe mennél előbb részesülni szerencsések lehessenek. [Kék lobogók] A templom számára készített két kék lobogó, kevés adományokat kivéve, a helyi plébános költségén. Ezen évnek lefolyása alatt nyáron tapasztaltuk az Isten általunk megérdemlett látogatását, amidőn Újhartyánban, főképp Kakucson, de a környéken is, több szarvasmarha lett a dög martaléka. Híveim az Istennek eme ostorát béketűréssel szenvedték, s buzgó fohászaikat az Isten Trónjához bocsájtották e csapásnak tőlük való eltávolítása végett, amint is meghallgatta az irgalmas Isten buzgó könyörgéseinket, mert őszkor e csapás megszűnt. – [Termékenység] Ezen év, e vidékre nézve meglehetősen termékeny volt, termett itt minden, még tengeri is, aminek máshol hiánya volt. Betakarítottunk szerencsésen, de a nyomtatás nagy üggyel-bajjal ment végbe, a sok esőzések miatt, s többen kik elkéstek, sok károkat is szenvedtek. Eső az ősszel annyi esett, hogy a legkorosabb emberek sem emlékeznek oly esőzésekre, s annyi vízre, mint amennyi az idén volt, sőt sok helyeken megbecsülhetetlen károkat tett az árvíz. – A gabonának ára nagy volt, ősszel a rozsnak legközönségesebb ára volt, pesti mérőjének 8 váltóforint. Voltak akik 9-ért, sőt 10-ért is eladták. [Bor] Bor meglehetős mennyiségű, de rossz volt, úgyhogy a tartásra alkalmatlan. [Tél] Tél az idén se volt, mint tavaly, hó semmi, fagy kevés, a szénának semmi ára. Az idén is az évnek végén egybegyűltünk az évnek végső napján, hálákat adandók a nagy Istennek, határtalan jótéteményiért, amelyeket ez évnek folyamán, ingyen való jóvoltából vélünk közölni méltóztatott. (161) [Az 1852. év] [Suhajda Károly káplán] Ebben az évben, május 23-án egy szerencsétlen ifjút, Suhajda Károlyt helyeztek Újhartyánba káplánnak, akit, itt miután töltött négy hónapot és néhány napot, mivel a hívekkel szemben sokszor botrányosan viselkedett, a méltóságos elöljáró október 6-án rendreutasítás céljából Vácra szólított. [Legkedvesebb elöljárónk atyai vizitációja] Ebben az évben beteljesült a hívek vágya, amikor a legkegyelmesebb urunk, és legszeretettebb elöljárónk, Roskoványi Ágoston az erre az egyházkerületre vonatkozó, március 19-én kiadott ékes rendeletében kitűzte atyai vizitációjának időpontját, és április 20-án egyházkerületünkben az Alsónémedi plébánia részesült abban a szerencsében, hogy az egyházmegyében elsőként láthatja elöljáróját. Miután az atyai vizitáció ebben a kerületben, hasonlóképp a kunsági és a hódmezővásárhelyi kerületekben befejeződött, Kecskeméten és Örkényen keresztül május 13-én, a délutáni órákban, a hívő nép tapsa közepette érkezett meg Újhartyánba. A plébánián szállt ki, átöltözött, és a fáklyavivő tanácstagok és az itt egybegyűlt papság kíséretében a templomhoz vonult, ahol az erre az alkalomra előírt imádság után, kívül, a templom melletti alkalmas helyen megáldotta a két új újhartyáni harangot. Ezek után következett a vacsora. Másnap reggel 7 órakor az elöljáró egy olvasott misét celebrált, ezután a plébános tartott illő beszédet. Ennek végeztével az elöljáró a gyerekeket vizsgáztatta, majd az újhartyáni, felső-dabasi és irsai kelyheket megáldotta. Ezután következett a bérmálás: a plébániánkhoz 682 bérmálkozó tartozott, a sári plébániához pedig hétszáznál is több. A szentség kiszolgáltatása után a püspök röviden meglátogatta az újhartyáni iskolát is. Ebéd végeztével az elöljáró elköszönt, és Szabó József, székesegyházi esperes és Mikuska Károly, helyi plébános társaságában egészen Vecsésig, majd onnan még aznap Vácra hajtatott. [Császári és apostoli királyi Őfelsége Egerbe érkezett] Ebben az évben, pontosabban június 5-én a legnagyobb öröm járta át a magyar szíveket, mivel császári és apostoli királyi Őfelsége, Ferenc József császár és magyar király gőzhajón Pestre, onnan a Duna hídján át Budára érkezett. A várkápolnában ünnepi misét tartottak és a papság nagyszámú jelenlétében Tedeumot énekeltünk. Másnap többek alattvalója között a színe elé járulta hívek és a magyar papság is, ez utóbbit őméltósága, az ország prímása

83

(162) a hódolat közben neki bemutatta. Többek közt szerénységem is abban a szerencsében részesült, hogy helyet kaphattam a magyar papság koszorújában. Szentséges Őfelsége az ezt követő időben népének tapsától kisérve egész Magyarországot és Erdélyt bejárta. [A stóladíjak kifizetését konvenciós pénzben kell tejesíteni] Szentséges apostoli Őfelsége, április 21-én kiadott magasságos határozatában kegyelmesen azt méltóztatott elrendelni, hogy Magyarország katolikus papsága a lecticalis33 és stolaris34 járandóságainak és illetményeinek teljesítését ettől fogva konvenciós pénzben gyűjtse be. Arról, hogy a magasságos határozatot hogyan kell értelmezni, lásd a püspöki körlevelek iktatókönyvét, a 144. oldalon. [Miként zajlott Vácon a lelkigyakorlat] Erről az évről a június 1-én írt püspöki levelek is szólnak, egyszersmind szeretett püspökünk lelkigyakorlatra szólító meghívói is gyermekei szívének mélyén visszahangozzák a legszeretőbb atyjuknak a szentatyák mondásaival ékes szavait. Az ő hangja sztentori kürtként behatol a vesékbe és szívekbe, jobban, mint a kétélű kard. Ezt a váci szeminárium épületében tartott lelkigyakorlatot augusztus 30. és szeptember 3. között, a lelki napok alkalmával az igen kiváló grazi spirituális, főtisztelendő Schlőr Alajos úr tartotta. A folytonos kegyes gyakorlatok és az ismétlődő lelkiismeretvizsgálatok során lelki erőinket összegyűjtöttük, hivatásunk lanyhuló buzgóságát felélesztettük, a világ porától szennyes kapcsolatainkat megtisztítottuk, levetve a régi embert felöltöttük az újat, és így minden igyekezetünkkel azon voltunk, hogy az Úr megvívásra méltó csatáihoz a szükséges erőt és az alkalmas fegyverzetet megszerezzük. [Egy nagy zászlóról gondoskodtunk] Ez év során a helyi templom Cserna János, újhartyáni gazda nagylelkűségéből egy nagy zászlóhoz jutott. [A kelyhek felújítása] Hasonlóképp ez év során, az egyházközség pénzén két kelyhet újra aranyoztattunk, és püspök úr Őméltóságával megáldattunk. [Oltárpárnák] Ebben az évben az egyházközség költségén beszereztünk két párnácskát a főoltárhoz. [Orgonajavítás] Ugyanígy az egyházközségi pénztár költségén javítottuk meg az orgonát. Ez a felújítás 400 valutaforintba került, és a szakmájában rendkívül jártas kecskeméti orgonaépítő, Ország Sándor végezte. (163) [Arláth János alapítványa] Végül itt meg kell említenem, hogy Arláth János, újhartyáni gazda atyjának, Arláth Józsefnek és anyjának, Reder Rozáliának lelki üdvéért egy énekes misére 50 konvenciós forintból alapítványt tett. Az alapítványt a püspök jóváhagyta. [Az évi termés] Egyébként ez az év az átlagosnak számít, a búza megtartotta a múlt évi árát, az év elején 5, az év végén azonban 4 konvenciós forintért árulták. A hajdinát év végén 3 konvenciós forintért, a jóféle bort 8 valutaforintért adták. Ebben az évben, miként az elmúlt két évben sem volt telünk, sem fagy, sem hó, annyira, hogy a gyerekek karácsonykor mezítláb jártak-keltek. Végül ezt az 1852. évet a nagy és Jóistentől kapott minden jótéteményért mondott hálaadással zártuk. [Az 1853. év] [Nagy áradások] Ebben az évben nagyon enyhe tél, alig valami hideg, és nagyon kevés hó volt, azonban az esők olyan bőségesek és gyakoriak voltak, hogy az áradások a földek nagy részét elöntötték és ahol eddig nem láttak áradást, ott most az emberek vízbe fúlva lelték halálukat. Ebben az évben, február 18-án Bécsben, a császárvárosban mérhetetlen gaztettet követtek el Ferenc József császár és apostoli király legszentebb személye ellen. Mikor szentséges Őfelsége szárnysegédjével, gróf Karl O’Donnellel35 a déli órákban a Carinthia-kapunál36 sétált, egy Libényi János nevű becstelen orgyilkos, aki magát magyarnak tartja, foglalkozását tekintve szabó, legszentebb Őfelségére hátulról rátámadt, és nyakán egy konyhakéssel nagy sebet ejtett. A gróf dicséretesen rárontott a támadóra, lefogta, és az később istentelen gaztettéhez méltóan bűnhődött meg: bűnös lelkét akasztófán lehelte ki. Szentséges Őfelsége sokáig feküdt ágyhoz kötve, hívő alattvalói mindenütt sóvárgó imáik áradatával kérték Istent császár urunk szerencsés és

84

csodás gyógyulásáért. Sőt őkegyelmessége Ferdinánd Maximilián főherceg kezdeményezésére a hívek, hogy a felséges úr csodás gyógyulásáért (164) méltón adjanak hálát a legfelségesebb Istennek, elhatározták, hogy Bécs városának peremén egy ékes templomot emelnek, melynek költségét támogatások útján gyűjtik össze, és erre a célra mindenfelől hatalmas összegek folytak be. [Az inárcsi kereszt megáldása] Annak a Felső-Inárcs pusztán a széltől kidőlt kőkeresztnek a helyén néhai Beleznay János gróf özvegye, Fritz Antónia, míg a kőkereszt alapítványi tőkéje fel nem szaporodik, egy új fakeresztet állítatott, amit püspöki engedéllyel a helyi plébános, Mikuska Károly, nagy népsokaság körében, a pünkösd utáni IV. vasárnapon, június 12-én megáldott, és ugyanő a népnek az alkalomhoz illő szentbeszédet mondott. [Ministráns karingek] Ez év során ez egyházközség pénztárából gondoskodtunk négy új ministránskaringről. [Hogy milyen volt az 1853. év termése] Az évi termés az átlagosnál jobb volt, mégis úgy tűnt, hogy minden drágult, annyira, hogy egy pesti mérő ömlesztett búzát 22, az őszi tisztabúzát decemberben 14, a hajdinát pedig 10 valutaforintért árulták. Egyedül a nagy mennyiségben termett bornak nem volt ára, sok helyen 2-3 valutaforintért árulták. Végül ezt az évet a felséges Istennek a tőle kapott jótéteményekért mondott áhítatos hálaadó imákkal zártuk. [Az 1854. év] Azokat, amelyek ebben az évben említésre méltóak, a következőken foglalom össze: 1.

2.

3.

4.

Szentséges őfelségének, Ferenc József császárunknak és apostoli királyunknak folyó év április 24-re kitűzött vígasszal és örömökkel teli esküvőjét illő ünnepség keretében ünnepelte meg az Osztrák Császárság minden polgára. Ebben az évben plébániám bejárása során a templomszépítést illetően néhány dolog megvalósításra került: bizony már régóta aggasztotta a lelkem, hogyan és kinek a segítségével rakhatjuk ki templomom egész padlózatát négyszögletes kölni kőlapokkal, mert azelőtt csak égetett téglával burkolták. Ám számomra, aki ezen aggodalom mintegy óceánjában fuldokoltam, Isten mérhetetlen gazdagsága nyújtott segítséget, arra terelgetve híveim szívét, hogy a híveim körében tartott gyűjtés után az említett kőlapokat beszerezhettem, majd kőművest fogadva azokkal az egész templomot és a sekrestyét kiköveztethettem és rendbe rakathattam. Az egész munka 500 valutaforintba került, ebből a hívek gyűjtése 382 valutaforintot és 30 krajcárt tett ki, a hiányzó részt szerénységem ajánlotta fel Isten nagyobb dicsőségére. Az újhartyáni mesterek társasága ebben az évben egy 303 konvenciós forint értékű körmeneti zászlót készített. Ezt a zászlót a püspök engedélyével rám ruházott hatalommal, Urunk mennybemenetelének nyolcadában, a május 28-ra eső vasárnap, egy odaillő szentbeszéd után, az adakozók lelki vigaszára megáldottam. Szolgáljon soká Isten dicsőségére, és legyen áldás a jótevő adományozók nevén! Ebben az évben az Isten egyetemes egyházát dicsőségesen kormányzó Szentatyánk, IX. Pius pápa, látva korunk zavarait, és mindenféle igen gyászos csapásait, amelyek a keresztény és polgári államot nyomorúságosan szétzilálják, hogy az Isten segítségét kikönyörögjük, az egyetemes egyházban jubileum keretén belül egyetemes és közös imádságokat rendelt el. Erre a jubileumra a váci egyházmegyében a folyó év november 1-től egészen a jövő év januárjának végéig terjedő időszakot tűzték ki. Hogy ez a jubileumi áhítat milyen rendben folyt le, lásd az október 1-én kiadott püspöki körlevelet a 2244/1854. iktatószám alatt.

Végül, amit a katolikus világ már oly sok évszázada a legégetőbb vágyával óhajtott, folyó év december 8-án beteljesült, amikor is az Isten egyházát dicsőségesen kormányzó Szentatya, IX. Pius pápa Péter tévedhetetlen szájával a Boldogságos szűz Máriát szeplőtlenül fogantatottnak nyilatkoztatta ki, és a Városnak és a világnak apostoli nyilatkozatával hirdette ki. [Az 1855. év] Azokat, amelyek ebben az évben említésre méltók, a következőkben foglalom össze:

85

Április 12. egy vészterhes nap volt. Őszentsége, IX. Pius pápa a délelőtt órákban, a falakon kívüli Szent Ágnes templomnál számos híresség társaságában ebédelt, ám lábcsókra odaengedte a hitterjesztés minden munkatársát, ezért a födémgerenda eltört és leszakadt a padló. Mindenki, aki jelen volt, (166) az alattuk levő szintre zuhant, többen közülük kezükön-lábukon zúzódásokat szenvedtek, de a Szentatya ép és sértetlen maradt. Ki ne látná ebben az Szentatyát csodálatosan oltalmazó isten Gondviselés ujját? És ezért, mert megszabadította az egyház főpapját az életveszélyből, a védelmező Istennek, aki köpenyével betakarta, és erejének pajzsával körülvette őt, az Oltáriszentség előtt Szent Ambrus himnuszával, a Te Deum-mal fejeztük ki legnagyobb hálánkat. A húsvét utáni IV. vasárnapon, május 6-án minden lehetséges ékesség közepette ünnepeltük a Legszentebb Isten Szülőanyjának szeplőtelen fogantatásáról szóló hittétel kihirdetését. Ezekre az ünnepségekre egy egész hetet tűztek ki, mégpedig a húsvét utáni IV. vasárnaptól egészen az V. vasárnappal bezárólag, a püspök rendelete szerint melyik ünnepségeket kell kiemelten dicsőségesen, és minden lehetséges ékességgel ünnepelnünk. Lásd a plébánia irattárában lévő körleveleket. Aztán ebben az évben lépett ünnepélyesen életbe a Római Szentszék és Őfelsége, a császár és apostoli királyunk közti konkordátum, és mert ez az esemény a katolikus egyház szempontjából kedvezőnek és szerencsésnek tekinthető, kegyes püspökünk a fent említett esemény kapcsán ünnepi hálaadást rendelt el. De nézzük meg, hogy ebben az évben mi történt a templom szépítését illetően! A templomban hosszú idő elteltével minden megkopott, és a dolgok az új korszak ízlése szerint kevésbé számítottak szépnek. Bizony már régóta aggasztotta a lelkem, hogy a templomot miképpen és kinek a segítségével újíthatjuk fel és ékesíthetjük méltóképp. De nem volt sem pénz, sem támogató. Eközben számomra, aki ezen aggodalom óceánjában is hányódtam, Isten mérhetetlen gazdagsága nyújtott segítséget.37 Már a múlt év során mindenfélével arra ösztönöztem híveimet, hogy kegyes felajánlásaikkal támogassák azt a tervemet, miszerint a templom korábban égetett téglával kirakott egész padlóját négyszögletű kölni kőlapokkal rakjuk ki, és Isten mérhetetlen gazdagsága arra terelgette híveim szívét, hogy az említett köveket beszerezhettem, majd kőművest fogadva azokkal az egész templomot és a sekrestyét kiköveztethettem és rendbe rakathattam. Ám ebben az évben több dolog is történt az említett templomban: a legfölségesebb Isten jámbor híveim által, papságának munkájával és Krisztus testének építésével szépítette és rendezte templomát. Az egész templomot nagy költségek árán kifestették, az oltárképeket renoválták, az oltárszegélyeket teljes újólag bearanyozták, minden oltárt felújítottak, főként a főoltár a legékesebb, felújították és bearanyozták a papi emelvényt, egyszóval semmi sem volt a templomban, amit ne újítottak volna fel. Nem hallgathatom el, hogy az utókornak hátra ne hagyjam, és fel ne soroljam azokat a híveket, akik az evangéliumban említett és Krisztus által dicsért asszony példájára buzgón adakoztak Isten házának szépítésére, éspedig Cserna János, újhartyáni gazda 300 konvenciós forintot, Lauter András, [újhartyáni gazda] 200 forintot, az újhartyáni hívek 211 forintot, a kakucsi hívek 100 forintot, Jurenák Pál úr, felső-hernádi bérlő 25 forintot, Kegl Ignác úr, alsó-inárcsi bérlő 20 forintot. Két márvány medencécskét állított a templom bejáratához szenteltvíztartónak a saját nagy költségén, 20 konvenciós forintért, az újhartyáni bíró, Assenbrenner György. A sekrestyébe a márványedénykét Szeidenleder János állította 10 konvenciós forintért. Mindezért a felújításért csak a festőnek 500 konvenciós forintot, az aranyozónak és képfestőnek 550 konvenciós forintot fizettünk, és amikor még más tárgyak még nagyobb összeget követeltek meg, én, a plébános is saját pénzecskémmel kezeskedve, szerény jövedelmemből 182 konvenciós forintot és 15 krajcárt ajánlottam fel. Ugyanígy a munkásoknak, hogy a község 104 forintra rúgó élelmezési költségén könnyítsek, én is naponta adtam egy font húst és két icce bort. Így állította helyre maga az Úr házának szépségét a hívek munkájával, gondjával és költségén, és hogy ezt a napot híveim boldogan láthassák meg, és a misén örvendhessenek az Úrban, főtisztelendő Haulik József úr, csongrádi fő esperes, Szent Benedekről nevezett börcsi apát, a váci székesegyház kanonoka, 24 éven át hőn szeretett újhartyáni plébános július 29-én jelenlétével tovább növelte bennem és híveim lelkében a boldogságot

86

és vidámságot. Azt a leírhatatlan pillanatot, amikor a teljes asszisztenciával együtt a felséges Istennek a szentmisét felajánlotta, sosem fogom elfejteni. A naphoz illő szentbeszédet én mondtam, magyarul. Továbbá itt említem meg az utókor számára lelkem ujjongásával és legnagyobb megnyugvásával annak a néhány újhartyáni hívőnek buzgóságát, akik az Istenszülő Boldogságos Szűz Mária igaz tisztelőiként, saját költségükön egy új, aranykeretes, Szeplőtlen Szűz Mária képről gondoskodtak, melyet Mária nevének ünnepén a püspök kegyes engedélyével megáldottam. (168) Ugyanebben az évben az egyházközség pénztárából főoltárra egy szép, új terítőt készítettünk. Ebben az évben új alapítványok is születtek, éspedig 1. Az elhunyt kakucsi Surman Józsefért 50 konvenciós forintért alapított gyászmise. 2. Az elhunyt kakucsi Kohút Erzsébetért ugyanúgy 50 konvenciós forintért alapított gyászmise. 3. Az elhunyt Viderman Magdolnáért 25 konvenciós forintért alapított olvasott gyászmise. 4. Az elhunyt Lang Jakabért és Assenbrenner Borbáláért 25 konvenciós forintért alapított olvasott gyászmise. [Az 1856. év] Azokról, amelyek a belső templomszépítést illetően az elmúlt évben történtek, ezeken a lapokon hűségesen beszámoltunk, ellenben a templom külső arca szomorú maradt, mert az idők folyamán a torony nagyrészt megrongálódott, és a templomnak hiányzott egy vakolás és meszelés. Ezért báró Sina György nemes jószágigazgatóságához folyamodva elértük, hogy a templom külsejét korábbi méltó fényébe és állapotába visszaállítsák, a tornyot renoválják, új harangot készítsenek, minden templomablakot helyrehozzanak, a toronyablakok új zsalukat kapjanak, és hogy az egész templomot bevakolják és bemeszeljék. E kedvező beleegyezésnek a következménye az lett, hogy odaszállítva az anyagokat, téglát, meszet, gerendákat, deszkákat és más szükséges dolgokat, április 8-án megkezdték a felújítást. Miután mindez lezajlott, a kegyelmes püspök úr engem, az egyházmegye méltatlan fiát február 16-án tápiógyörgyei plébánossá és a nagyabonyi egyházkerület esperevévé nevezett ki. Ezek voltak azok, amelyek az alatt a 11 év alatt, amíg én, Mikuska Károly újhartyáni plébános és az elsónémedi egyházkerület jegyzője voltam, említésre méltók voltak. Kelt Újhartyánban, 1856. április 9-én, Mikuska Károly s. k., immár tápiógyörgyei plébános és a nagyabonyi egyházkerület esperese. (169) A Legfelségesebb segítségével szándékozom én is, Pröbsztl Pál, korábban Vác-alsóváros és ugyanakkor a tiszteletreméltó káptalan káplánja, az újhartyáni templom és plébánia történetét folytatni. Miután a méltóságos és főtisztelendő püspök úr, Roskoványi Ágoston kinevező rendelkezése Mikuska Károly tisztelendő urat a györgyei plébániára helyezte, a plébániaigazgatás jogát Seregély János tisztelendő úr kapta, aki a plébános távozása után csak igen rövid ideig töltötte be ezt a hivatalt. Most lelkiismeretesen és hitelesen beszámolok arról, hogy mi történt velem a kinevezésem és megerősítésem körül. 1856 márciusának végén Bécsből megérkezett méltóságos hodosi és kizdiai Sina György báró úrtól, az újhartyáni plébánia kegyurától a kinevezésem a méltóságos püspök úrhoz, aki jól tudván, hogy a nem tudok szlovákul, ami a kakucsi hívek miatt e szent feladatkör betöltéséhez szükséges, utasítást adott Soos József főtisztelendő kanonok úrnak, a váci papnevelde rektorának, hogy amennyiben az említett nyelvben járatos leszek, vizsgáztasson le. Én, szándékáról és e rendelkezéséről értesülve, őszintén bevallottam, hogy járatlan vagyok a szlovák nyelvben, ugyanakkor hozzátettem, hogy kész vagyok azt, ha püspöki kegyelmessége engedné, a legrövidebb idő alatt elsajátítani. Ennek a Soos főtisztelendő által tett ajánlatnak a következménye az lett, hogy őméltósága utasításokat adott főtisztelendő Haulik József kanonok úrnak, egykori újhartyáni plébánosnak, amelyek értelmében rá bízták, hogy ki tűzze számomra, mikor kell levizsgáznom két másik kanonok, tudniillik a már említett Soos József és főtisztelendő Ellenbacher István jelenlétében szlovák nyelvből. Erre a vizsgára május 5-ét jelölték ki. Egészen addig minden energiámat erre fordítottam és fáradhatatlanul igyekeztem, hogy megfelelve a vizsgán, méltónak ítéljenek arra a megtisztelő szolgálatra, amire őméltóságának, kegyurunknak kegyelme már korábban kinevezett. A vizsga után őméltósága a püspök értesülve annak sikerességéről, engem május 14-én hivatalomban megerősített. Két nappal később, május 16-án, miután Vácott szomorúan elbúcsúztam kedves barátaimtól, Vácról Újhartyánra hajtattam, estefelé, tűrve az igen cudar időjárást, amit a beköszöntő Szentháromság ünnepe miatt vállaltam, és azért igyekeztem lihegve az első alkalommal betölteni hivatalomat.

87

(170) A templomban, amelynek külső és belső helyreállítását, illetőleg felújítását kevéssel érkezésem előtt szeretett és buzgó elődöm egészen elvégezte, nekem a legtágabb értelemben semmi teendőm sem volt, ezért, miután a háztáji kertben bizonyos szükséges változtatásokat elvégeztünk, a legnagyobb gondomat arra fordítottam, hogy ünnepélyes hivatali beiktatásomról, amit még nem értem el, gondoskodjam. Ezért Vácra sietve felkerestem méltóságos gróf Zichy Hippolit kanonok és pesti fő esperes urat, aki kérésemet teljesítve június 28án Monorig vasúton utazva, onnan pedig kocsival az esti órákban Újhartyánba érkezett. Másnap tartottuk a beiktató ünnepséget, amikor a hívek nagy sokaságának jelenlétében, a méltóságos beiktató a szónoklás minden művészetével megírt beszédében számos és igen tekintélyes érvvel kifejtette a hívek számára az ő kötelességeiket irántam mint lelkipásztoruk iránt, és viszont az enyéimet irántuk. Erre ezután én magam röviden válaszoltam, majd megtartottam az ünnepi szentmisét. Ennek végeztével a plébániára mentünk, ahol több kedves vendéget fogadtam, és az ebéd során püspöki őméltóságának egészségére, hasonlóképpen kegyurunk, Sina báró köszöntésére, és az ő egészségére mondtunk pohárköszöntőt. [1857] Örömmel fogadtuk püspök úr ő méltóságának a hartyáni parochiához tartozó hívekhez történt hirdetést, hogy folyó év szeptember hó 28.án fog Újhartyánban megjelenni, és a híveket a bérmálás szentségében részesíteni. Az öszveírásból kitűnt, hogy a bérmálandók száma meghaladja a 300-at. Amily alázatos volt Ő méltóságának hívei közti megjelenése, oly magasztos volt a bérmálás szentsége körüli ténykedése. A bérmálás bevégzése után csupán papi egyénekből állott a parochián megjelent vendégek koszorúja, hol az ebéd (171)

1

A rövidítésekről, a jelzésekről, és az átírás és fordítás során alkalmazott elvekről: kövér kerek zárójelben pl. (12) – oldalszám; kövér szögletes zárójelben pl. [A kert] – a margón szereplő keresőszó; normál szögletes zárójel pl. sum[p]tibus fl[oren]is– kiegészített alak, feloldott rövidítés; kerek zárójelben felkiáltójel pl. veterium(!) – helytelenül használt nyelvtani alak, javítás nélkül hagyva két kérdőjel pl. gazdasszony?? – bizonytalan szó fordítása dőlt betű – bemásolt szöveg (szerződések, beszédek, énekek, feliratok – németül vagy magyarul) Az eredetileg magyarul született szövegrészeket (szerződések, beszédek és a 139-160. oldalig terjedő rész) a „szöveg ízéért” a legtöbb helyen eredeti formájában hagytam, csak az olvashatóság kedvéért változtattam rajta itt-ott. Eredeti formája a latin szöveggel együtt megtalálható. Még néhány megjegyzés: A konvenciós forintot másik neve rajnai forint. Köztudott, hogy majdnem mindegyik falubeli szereplő német(ajkú), de neveiket magyarosítottam. Nem tudományos, csak igyekeztem következetes lenni. 2 una cum exuviis: „levetett dolgokkal”, valószínűleg fegyverekkel, öltözékkel stb. együtt 3 ti. hogy itt mindenki csak átvonul 4 dentus: ismeretlen 5 Az általam megnézett kiadásban ez a 26. epigramma. 6 patrónus – pártfogó, fenntartó, kegyúr; a templom vagy kolostor alapításáról, fenntartásáról gondoskodó természetes vagy jogi személy (MKL) 7 A szövegben kihúzva, de a margón megismételve: és az általános helynök. 8 ministrum quoque proprium – személy, nem hivatal, de az alapította szóval így tudtam fordítani. 9 Felkiáltójel és gondolatjel a szövegben – vélhetően a szerző itt rövidített. 10 említik és írják Csékos, Csikos, Csíkos és Csikós változatokban egyaránt 11 az eredetiben: lecticalis pensio 12 az eredetiben: Ordines – szőlősorok 13 az eredeti szövegben a capellanus helyett többször a cooperator szót használják. 14 az eredetiben: In annum quartum. 15 az eredetiben: investitura – a kegyúri kinevezés (praesentatio) melletti egyházi beiktatás 16 az eredetiben: domus scholaris. 17 az eredetiben: plaga … ad gustum reformabilis. 18 az eredetiben: aream 19 paténa – a kehelyre való ostyatányér 20 egyházjogi szabályozás alapján zajló főpásztori látogatás (a latin kifejezést meghagytam), szemben az atyai látogatással, melynek nincsenek kötelező elemei, és hivatalos következményei 21 affiliációja, fiókegyházból plébániává válása óta 22 egy kereszt 15-20 kéve

88

23

Helyesen: Tituszhoz írt levél HORATIUS, Quintus, Flaccus, Epistula ad Pisones (Ars poetica) 343. 25 Dicta Catonis III. 7 (eredetileg az interjice helyett interpone szerepel) 26 Latin közmondás (in: BÁNK József, 3500 latin bölcsesség, Szent Gellért Kiadó, 1993) 27 Helyesen: „Hoc non fit verbis, Marce: …” MARTIALIS, Marcus Valerius, 6.11.10 28 Ez nem egy évfordulóhoz kötött teljes szentévet, hanem rendkívüli, egy bizonyos célra elrendelt ún. kis jubileumot, néhány hónapi vagy hétig tartó egyetemes búcsút jelentett. (Magyar Katolikus Lexikon) 29 MAXIMIANUS Etruscus, Elegia 1. 109.; Cornelius GALLUS egy sora; MAXIMIANUS Etruscus, Elegia 1.273–74. 30 A húsvét utáni az ötödik, ún. rogate vasárnapot (lat. ’kérjetek’ azért, mivel a vasárnapi evangélium a helyes kérésről, imádságról szól), keresztjáró, kérő napok követik (feriae rogationum). (Pallas Nagy Lexikona) 31 Pap: Áldjuk az Atyát, a Fiút a Szentlélekkel együtt. Nép: Dicsérjük és magasztaljuk őt mindörökké. 32 A sok rablással összeharácsolt kőrakás egyszer össze fog dőlni, és másé lesz a vagyon. 33 párbér, ágybér, ágydíj (házaspáronként fizetendő papi járandóság), lélekpénz vagy lélekgabona (értsd: a lelkésznek járó összeg vagy gabona). A papság ellátásának részét képezte. 34 adomány, illeték, melyet kereszteléskor, esketéskor, temetéskor, bizonyos iratok kiállításakor adnak a papnak. A papság ellátásának részét képezi. (MKL) 35 Teljes nevén gróf Maximilian Karl Lamoral O’DONNELL von Tyrconnell (itt Karl, de magyarul általában Miksa néven említik, az elírt kitüntetési oklevél után pedig már egy ’n’-nel írták nevét (O’Donell)). 36 Ma már nem áll, a Ring építésekor elbontották (Schottertor) 37 Ismétlés lehet az előző évből, a 165. oldalról. 24

89