Egy szerencsevadász magyar kalandjai a Szilícium-völgyben* Írta: Danyi Pál (dp),
[email protected], PalPrices.com *Az ötrészes blogsorozat először az insiderblog.hu internetes oldalon jelent meg 2015. márciusáprilis folyamán.
1. rész (2015. március 16.) EGY ÉLETEM EGY HALÁLOM, SZERENCSÉMET KIPRÓBÁLOM – mondta az 50 éves budapesti startupper, aki nagyot nyelt és elhatározta, hogy megtakarított multis keresetéből felkeresi a helyet, ahol a világ informatikusai és befektetői összegyűlnek. Megvette hát a repjegyet, és gondolata máris szárnyalt: elvisszük a nagy ötletet bemutatni. Beneveztek hát egy San Franciscó-i startup versenyre, és csodák-csodája, bekerültek a tízes döntőbe... Szerencsére hősünk nincs egyedül, mert vele tart félannyi (sem) korú lánya, akivel már egy éve csinálják családi összefogásban a palprices.com startup vállalkozásukat. Egy intelligens utazási költségtervező oldalról van szó, ahol pontosan ki lehet számolni, hogy az utazási preferenciák alapján mennyibe is fog kerülni egy külföldi út teljes költsége, szőröstül, bőröstül. Például egy ilyen San Francisco-i utazás… Négy hét múlva meg az is kiderül, hogy mennyire mondott igazat az oldal A most kezdődő és 5 részből álló blog elsősorban azoknak a magyar startuppereknek nyújt segítséget, akik játszanak a gondolattal, hogy megmérettessék magukat nemzetközi mércével is. Vagy szeretnének hasonló módon eltölteni egy kis időt a Szilícium Völgyben (továbbiakban: a Völgyben), de nem igazán tudják, miről is álmodoznak…
1. A kicsit mindig párás Aranykapu (fotó: dp) Félelem #1: Idős vagyok Az első komoly dilemma, hogy belevágjunk-e ebbe az egészbe, hiúsági: lelkileg és “fejben” is igencsak piszkált a kérdés, hogy “vajon nem vagyok-e túl öreg egy startup kultúrában? Főleg az oroszlán barlangjában?” Na, először ennek néztem utána kicsit jobban. Ha beírja az ember a google-ba, hogy „average age of entrepreneurs”, az első találatok máris számos mítoszt cáfolnak meg. Ugyan a Facebook elindítója, Mark Zuckerberg csak húszéves volt az alapításkor, ez nem tipikus. Részletes kutatások szerint a nagy-növekedésű iparágakban a sikeres startup alapítók átlagéletkora 40 év. Sőt, sikeres startupot kétszer olyan eséllyel alapítanak 55 év felettiek, mint 20 és 34 közöttiek. Egy másik felmérés szerint kétszer annyi az 50 feletti sikeres startupperek száma, mint az 25 év alattiaké. Na, ez megnyugtatott. Ha belegondolunk, persze van
ebben ráció: 20 év munkatapasztalattal, világlátással, kapcsolatokkal az ember nem rohan kétszázzal a falnak. Ugyanakkor a fiatalok mellett szól a kreativitás, nincs visszatartó tekintélytiszteletük, és inkább az „ide nekem az oroszlánt is” mentalitással vágnak bele a dolgokba. Biztonság kedvéért persze ott van hősünk útitársa, aki azért ellensúlyozhatja az ősz halántékot, ha úgy adódik. De a legjobb, ha együtt vágnak neki, és kiegészítik egymást… Félelem #2: Magyar vagyok Magyar cég vagyunk, magyarnak születtünk. Törjük az angolt. Hát igen, ez „gond”. Na de lelkesítsen a Prezi példája… Való igaz, sokkal kevesebb az esélye annak, aki csak úgy beesik a Völgybe, minden kapcsolat, ismeret nélkül. De a helyzet egyre javul ezen a téren is. Egyre több magyar startupper, vállalkozás telepszik meg a környéken. A Prezi mellet a Ustream is itt nyitott irodát. Karafiáth Balázs által alapított Szilícium-völgyi Neumann Társaság épp a múlt hétvégén rendezte meg az első Hunnovator elnevezésű konferenciáját. (Sajnos épp lekéstünk róla, de majd bepótoljuk, legalábbis utólagos interjúkkal.) Aki olvasta Veiszer Alinda remek könyvét, a Bridge Generációt, tudja, hogy a Bridge Budapest ösztöndíjprogramja egyre több fiatalnak teszi lehetővé a megismerkedést a Völggyel: találkozhatnak sikeres vállalkozókkal, befektetőkkel, egy kicsit megismerhetik az ottani startup ökoszisztémát. (Amikor 15 évvel ezelőtt az ezredfordulón San Franciscóban dolgoztam, emlékszem, hogy pontosan egy évig kellett várnom, hogy a belvárosban véletlenül magyar beszélgetést halljak. Akkor egy-két egyetemistát leszámítva nagyon kevés magyar élt a környéken, magyar cégek közül is csak a mai napig sikeres Graphisoft volt az itteni fehér holló, aki viszont azóta átköltözött Bostonba…) Félelem 3: Túl drága lesz az út Ja, ez valóban benne van a pakliban. De a szuper kis oldalunk, palprices.com, egész jól előrejelzi a külföldi turistautazások költségeit. (A félreértések elkerülése végett, ez most itt tényleg a reklám helye.) Noha nem egészen turistaút lesz, végezzünk egy kis kalkulációt: 21 nap San Franciscóban tényleg fapadosan, azaz hátizsákosan 1 millió 812 ezer magyar forint. Ooops. Hogyan lehetne csökkenteni? Pl. keressünk egy barátot, ismerőst, esetleg rég elfelejtett rokont, és kéredzkedjünk be. Máris másfél millió alatt. Ha nem nézzük meg a múzeumokat, csak távolról nézzük meg az Alcatrazt, kihagyjuk a helyi baseball meccset, akkor máris 1.416.000 Ft. Na jó, vidámparkba azért elmegyünk egyszer, a Great America-ba, tehát elhúzzuk az élvezet csúszkáját minimálisra. Autóbérlés alapáron 250 ezer, de talán tudunk spórolni egy kicsit, ha a legkisebb autót választjuk. (Sőt, több autóbérlőt végignézve, néhány héttel az indulás előtt már 150 ezerért találtunk egy szép kis Nissant.) Az éjszakai életet és az étkezéseket is minimálisra faragva, 1 millió alá csúszhatunk. A biztosítást viszont nehéz megúszni kettőnknek 30 ezer alatt. Ez már így elfogadható: tehát a repjegy kettőnknek kb. 450 ezer, és félmillió a kint lét. Ígérjük, hogy a költéseinket szigorúan vezetni fogjuk, és majd beszámolunk, hogy mennyire húzogattuk reálisan a csúszkákat… Ennyi félelmet legyőzve előttünk az előkészület. Hogy pontosak legyünk, az út előtt kb. két hónappal kezdtük a felkészülést, ennyi kell is. Elég sok mindent végig kell zongoráznunk, ha eredményes utat szeretnénk magunknak. Az előkészület egy ilyen útra legalább háromrétű: egyrészt tervezzük meg a meetingeket, találkozókat, programokat még itthonról, készítsünk egy jó kis kommunikációs csomagot a bemutatkozáshoz, és persze jó előre, okosan kezdjük lefoglalni az utazási szolgáltatásokat.
2. A palprices utazási calculator oldala
Előkészület #1: Szakmai program Először is célszerű tisztázni magunkban: miért is megyünk ki San Francisco-ba? Ok, lesz egy pitch versenyünk, de ezért érdemes? Nyilván nem. A végcél befektetőt találni. Persze ez nem úgy van, hogy a Golden Gate híd fizetőkapujánál osztogatom az autósoknak a szórólapomat, hátha akad egy befektető… (Persze nem is olyan rossz ötlet, ha fókuszálok a Porschékra és Teslákra. Így kitűnhetsz, mert az amerikaiak biztos nem így csinálják!) A „régi világban” ez úgy zajlik egy kicsit magyaros mentalitással, hogy kéne egy ismerős, akinek van egy befektető ismerőse, és majd bemutat. Mi is így vágtunk neki két hónapja. De aztán kiderült, hogy ez nehezebb, mint a Balatonban bálnát fogni. Rájöttünk, hogy ez nem így megy. De kaptunk egy-két linket, amitől beindult az élet. Az „új világban” a Völgy tele van meetup közösségekkel. Mindenre van közösség. Az aktív közösségek pedig hetente, kéthetente szerveznek találkozókat, eseményeket, Mivel van vagy több száz startup közösség, ezért minden napra esik 2-3 érdeklődésünkbe vágó rendezvény. Szóval ott kell majd személyes kapcsolatban kerülni. Komolyra fordítva a szót, mi a célunk a kimenetellel? Befektetőkkel tárgyalni, megérteni a kritériumaikat. Megérteni, hogy mikor lehetünk érdekesek egy tárgyalófélnek. Megérteni, hogy kihez
kell odamennem: magvető (seed) vagy angyal (angel) befektetőhöz? Vagy van esélyünk egy igazi kockázati tőkére is? Az is elképzelhető (még nem tudjuk), hogy kifejezetten szakmai befektetőkkel érdemes tárgyalni. Szeretnénk érezni a hangulatot, a légkört. Szeretnénk olvasni az arckifejezést, amikor elhangzik, hogy „Hungary” Ha San Francisco, akkor egy vállalkozónak kötelező elzarándokolni a Prezi és a Ustream irodájához. Legalább bekukkantani, hogy „hahó, én is magyar vagyok”. Azután ott vannak az inkubátorok, cowork irodák. Érdemes egy-kettőt megismerni. Ha szerencséd van, akár egy hétre be is jelentkezhetsz valahová. Az egyetemekről nem is beszélve: Stanford és Berkeley a környéken. Talán e cikkben most kevésbé érdekes, hogy a második legnagyobb Nobel-díjas koncentráció itt van a világon (Boston után), de leginkább ezekről az egyetemekről kerülnek ki a Völgy legsikeresebb vállalkozói is. Nem sok esélyünk van egy nagy bőrönd pénzzel hazajönni, de ami mégis hajt: hátha történik ott velünk valami… Előkészület #2: Startup tartalom Ha már megyünk, akkor legalább 3 bemutatkozó terméket viszünk magunkkal: one pager, pitch deck és reklámanyagok. Ezek nélkül ne indulj el. Na igen, nem ártana egy kicsit felturbózni az oldalunkat és vállalkozásunkat kissé. Hogy fogjuk eladni magunkat? Mit mondunk a befektetőnek? Mitől lesz vonzó a sztorink? A legnagyobb gondunk egyelőre az, hogy csupán a prototípus szintű oldalunk van kész, a többit bele kell álmodni. Naponta néhány tucat látogató nem hat meg senkit. Viszont ki kell emelni az egyediséget, a potenciált, a jövőbe mutató lehetőséget. Be kell mutatkoznunk, hogy lássák a „hús-vér” vállalkozót a termék mögött. Elhiggyék, hogy egy nyerő csapat vagyunk. A vállalkozásunk harmadik oszlopos tagja egy magyar származású amerikai, aki az Észak-Karolinai Charlotte-ból támogatja a vállalkozást. Természetesen Ő is kell a vállalkozás hiteléhez. Már itthonról jelentkeztünk egy-két pitch versenyre és meetup-ra. Szinte mindenütt ugyanazt kérdezik: mutassa be, hogy mitől különleges az vállalkozása. Hogy nagyságrendileg mennyi pénzt szeretne. Hogy mit tenne a pénzzel, ha kapna… Hogy milyen megoldást kínál a „tyúk-tojás problémára”: amíg nincs látogató, addig nincs pénz. Amíg nincs pénz, nem tudom reklámozni magam… Azért nem árt a hagyományos eszközöket is mellékelni: névkártya, szórólap, repitoll. Ki tudja? Majd elmeséljük, mennyire láttuk jól előre az ottani milliőt. Előkészület #3: Utazás Ha jól gazdálkodunk, akár félmilliót is spórolhatunk ügyes foglalásokkal. Csak az arányok kedvéért: a hárommegállós Bp-San Francisco-New York-Charlotte-Bp repjegyemet két hónappal az utazás előtt 971 dollárért vettem, két héttel az indulás előtt $1266, és két nappal előtte $1356 lett volna az ár. Tehát máris közel 100 ezer (forintban) a különbség. Autózni a Völgyben muszáj, még ha a dugókban nem is nagyon lehet. A távolságok és a tömegközlekedés szórványossága miatt nincs más lehetőség. Két hónapja a legtöbb autóbérlés oldalon még $20 körül volt a legolcsóbb kocsik napi ára, két héttel az út előtt már $50 alatt sem találsz. Szóval $400 kontra $1000. Ha van időd (és miért ne lenne, amikor százezrekről van szó), akkor nézz meg legalább 3-4 oldalt, és hasonlítsd össze az árakat: expedia.com, rentalcars.com, holidayautos.com, stb. A nagy brandeket közvetlenül nem érdemes keresni, mert drágák. Viszont naponta ellenőrizd az oldalakat, mert naponta frissülnek az akciók és elérhető autók.
3. A legmagasabb épület San Franciscóban (fotó: dp) A szállás egy kemény dió: „normál” 3 és 4 csillagos szállodákat felejtsd el, 200 dollár alatt nem kínálják magukat. Valószínűleg kell egy barát, egy ismerős, vagy annak az ismerőse, vagy a vak szerencse. Simán ott hagyhatsz 3 hét alatt több száz ezret, mert tömve van a Völgy „aranyásókkal”, és ahogy tudjuk a történelemből, egyszerűbb „lapátot” árulni és abból meggazdagodni. Megint jók vagyunk: mindezeket az infókat kitesztelheted az oldalunkon, és ha regisztrálsz a PalPrices-ra, kapsz egy teljes pakolólistát is. Avagy mit ne felejts otthon. Akinek tetszett az írásunk, várja a jelentkezésünket egy hét múlva
2. rész (2015. március 26.) ITT AZTÁN PÖRÖG AZ ÉLET ÉS VELE PÖRGÜNK MI IS – így foglalnám össze az első hét legfontosabb életérzését. Alig néhány napja vagyunk itt és máris annyit tapasztaltunk a startup világból, mint otthon több hónap alatt. Hihetetlen és ijesztő, ahogy beszippantja az embert a forgószél és akkor semmi más nem létezik, csak rohansz az álmod után. Minden mást elfelejtesz. Egy hét alatt voltunk 5 startup eseményen, láttunk 17 pitch előadást, meghallgattunk 6 nekünk szóló „oktató” előadást
élőben és ötöt az interneten, részt vettünk egy turizmus konferencián, ahol kiállítottunk, és nem mellesleg tartottunk egy sikeres pitchet a PalPrices.com-ról. Emellett egy kicsit körbe is néztünk… Egy hete, szerdán este érkeztünk San Franciscóba (ahogy a blog 1. részében írtam: a lányom és én), csütörtökön reggel már egy turizmus guruval (nevezzük Jake-nek) ültünk Woodside városka menő éttermében, ahol Mark Zuckerberg is sokszor megfordul. Mivel tetszett Jake-nek az oldalunk, sikerült felkérni, hogy csatlakozzon a tanácsadó testületünkhöz (Advisory Board) bizonyos cégrészesedés fejében. Ez óriási eredmény, hiszen ő ismeri a piacot itt, ő tud további kapcsolathoz hozzájuttatni. És ki mutatott be bennünket Jake-nek? Horváth Laci.
4. A Szilícium-völgy és a San Francisco-öböl (fotó: dp)
A magyar filantróp Laci a Völgyben egy fogalom. Noha csak 4 éve költözött ide, mert azt mondta magának, hogy „ide kell jönni, hiszen itt történnek a dolgok”, minden magyar ismeri, aki a startup témában él és mozog a környéken. Laci története mesés: a 80-as évek második felében, mint magyar-orosz szakos egyetemistát felvették a Színművészetire operatőr szakra. A rendszerváltás idején a CBS révén ő közvetített Amerikának. A 90-es évek közepén egy harvardi MBA után az akkor induló AOL-hez került szakmai gyakorlatra, pont akkor, amikor az internet szárnyra kapott. Nagyon hamar, még a Google megalapítása előtt felismerte a keresőrendszerek fontosságát, ezért megalapította a keresőoptimalizációval foglalkozó cégét, az ActiveMedia-t. Sok évig Washington D.C. mellett Virginiában támogatta a magyarokat, most már itt teszi. A magyar alapítású Traction Tribe inkubátor cég helyi képviselője, aki a saját „birtokán” álló vendégházában szállásolja el az inkubátoruk legígéretesebb startupjait. Nem elég, hogy segít összehozni a "szerencsevadász" magyaroknak
találkozókat befektetőkkel, szakértőkkel, ráadásul még szuper közvetlen, barátságos is, és soha nem engedi, hogy magyar barátai bármit fizessenek a jelenlétében. Hát ahhoz tényleg szerencse kell, hogy az embernek ilyen barátja legyen. 30 éve, az egyetem óta ismerem Lacit… A híres „zarándokhelyek” Az első nap délután még megnéztünk egy befektetőknek tartott pitch bemutatót Palo Altoban (a kockázati tőkések fővárosában), ahol két magyar csapat is részt vett, de erről majd jövő héten írok. Második nap irány az Apple campus, hiszen mégis csak a legnagyobbal, a leghíresebbel kell kezdeni... Egy ismerős bevitt ebédelni a főépület ebédlőjébe, és sok száz „almás” munkatárssal költhettük el az ebédet, mi a bivalyhúsos hambit. Az alma ingyen van. A pénztárgépek természetesen iPad-ek… Érdekes a milliő: ahogy a Völgyben mindenütt, úgy itt is mindenféle náció együtt: fehérek, kínaiak, indiaiak, spanyolok, szóval mindegy honnan jöttél, ha Te vagy a legjobb. Nem mondanám, hogy a fehérek voltak többségben. Nagyon sokuknak karján az új iWatch, de mivel még nem került kereskedelmi forgalomba, ezért a Apple-s ismerősünk sem mutathatta meg közelebbről. Az Appleparanoia jellemző példája, hogy a campuson belül még a parkban sem engedtek fényképezni, nem hogy az épületeken belül. Persze lehet, hogy azért, mert Tim Cook (a CEO) is ott sétált el mellettünk 5 méterre, és ne akarjunk paparazzik lenni… Az ismerősünk korábban a Google-nál dolgozott, és úgy írta le a két céget egymáshoz hasonlítva, mint „egy gyerek és egy felnőtt”. A Google-nél minden hihetetlenül kreatív, de kicsit kaotikus: millió dolgot csinálnak párhuzamosan a keresőtől kezdve az autóig, nincsenek összehangolt, jól kitalált folyamatok. Az Apple viszont egy közel 40 éves vállalat, letisztult termékportfolióval, kifinomult eljárásokkal. Egy igazi sikeres multi, a világ legjobb koponyáival.
5. Az Apple főbejáratánál (középen Horváth Laci, balra tőle a szerző) (fotó: Danyi Anna) Azóta már a Facebook campusához is elzarándokoltunk, de ott nem tudtunk bejutni. Sajnos nem volt ismerős. Sebaj, majd legközelebb. Apropó, nem ismer valamelyik kedves olvasóm egy magyart, aki a Facebooknál dolgozik és be tudná mutatni a campust belülről is?
6. A Facebook campusa (fotó: dp)
Egyik nap ellátogattunk a Stanford Egyetemre, Kalifornia legnagyobb presztízsű egyetemére. Sz. Lucával találkoztunk ott, aki több ösztöndíj megnyerése után döntött úgy, hogy itt, a Stanford Medical School-ban fejezi be a BME-n elkezdett informatikai PhD-jét. Olyan játékalgoritmusokat fejleszt és programoz, amit sikerrel használhatnak a diszlexiával ill. diszkalkuliával küzdő gyerekek. Luca augusztusban érkezett, de alig fél év után a professzora már itt akarja tartani postdoc ösztöndíjjal. Luca elmondta, hogy óriási a PhD hallgatók közötti verseny, nagyon keményen és célirányosan kell dolgozni. Arányaiban több nő doktorandusz dolgozik itt, mint a BME-n, de a legtöbb informatikus Indiából és Kínából érkezik. Meglepő, hogy németek is sokan vannak. Az üzleti oktatás is világhírű itt. A két éves MBA program tandíja 120 ezer dollár, de közel még egyszer ennyi kell az itteni megélhetéshez. Ez összesen (alsóhangon) 60 millió forint. Van, aki szerint pusztán befektetési céllal is megéri ezt kifizetni, mert néhány év alatt megtérül. Persze sokan inkább azt mondják, hogy a 120 ezer dollárral tudnak hasznosabbat, pontosabban jobban megtérülő üzletet: a Google alapítók, Larry Page és Sergey Brin a Stanfordon voltak PhD diákok. A PayPal alapító Peter Thiel is ide járt. A Cisco két alapítója a Stanfordon dolgoztak rendszergazdaként. De hivatkozhatunk a legfrissebbekre is: a mostani szuperdivatos mobil appokat is sokan itt hozták létre: az Instagram mindkét alapítója Stanfordos volt, és 2 év után (!) 1 milliárd dollárért adták el a céget a Facebooknak. A Snapchat-et két itteni diák alapította 2011-ben: minimum 10 milliárd dollárt ér most a cégük… Luca szerint ennek a hangulatnak megvan a hátulütője is: mivel mindenki a saját „projektjét” nyomja a campuson, szinte nem is lehet igazán érdekmentes beszélgetésbe elegyedni.
7. Stanford madártávlatból (azaz a harangtoronyból) (fotó: dp) Első benyomások a Völgyről slágvortokban A világ legkellemesebb klímájú helye. Ahol minden második ember informatikus vagy az informatikusokból él. A menő „egyenkocsi” a Toyota Prius Hybrid: szinte minden cég parkolójában van néhány tucat. A hely, ahol kifejezetten nem jó érzés szegénynek lenni: azt még könnyen elviseled, hogy van néhány szupergazdag körülötted, de hogy mindenki az hozzád képest… Sokak szerint a technológiai ipar azért települt pontosan ide, mert ez egy csodálatos éghajlatú hely: télen és nyáron is enyhe az idő, nincs túl nagy meleg, az emberek imádnak itt élni. (Lásd a képet, hivatalosan is „kimérték”…) Ennek megfelelően méregdrága minden, a kereslet diktál a piacon. Vendéglátónk 3 hálószobás-nappalis háza (alapvetően földszintes faház) kis kerttel 35 ezer dollárba került 1971-ben. 2000-re már 700 ezer dollárra értékelték, azóta tovább emelkedett, már 1 millió fölött van az ára. Mondanom sem kell persze, hogy nem a ház drágult meg közben… Néhány benyomás a kereskedelemről: az itteni MediaMarkt, a „BestBuy” halódik. Nagyjából fele annyi vásárló, mint egy ilyen szakáruházban Pesten. Itt már tényleg szinte mindenki az internetről vásárol. Egyedül a mobilstandon van valami élet. Érthetetlen, hogy egyáltalán hogyan képesek profitot termelni ezek a boltok.
8. „Climate Best by Government Test’ – A legjobb klíma a kormány felmérése szerint
Kommunikálni itt is kell. Noha nagyon sok helyen lehet ingyenes wifit találni a környezetedben, azért érdemes felkészülni arra a helyzetre is, amikor nincs, és a kocsiban vagy. Például a dugóban üldögélsz és jó lenne felhívni azt, akihez éppen nem fogsz időben odaérni. Másrészt a helyiek is szívesebben hívnak majd telefonon vagy küldenek sms-t. Szóval a megoldás: érdemes egy mobil hotspotot beszerezni és egy helyi telefonkártyát. Mivel sokáig a Telekomban dolgoztam, természetesnek tűnt, hogy a T-Mobile-t keresem fel, amelyik itt a negyedik legnagyobb szolgáltató. (A helyi kiejtés nem „T-mobájl”, ahogy várnád, hanem „T-móbl”.) A mobil hotspot (szerződés nélküli) ára $50, amiben benne van 2.5GB adatforgalom. Ha elfogy, $30 a 3GB-os feltöltés. Egy sima telefonos SIM kártya (feltöltés nélkül) itt $15, amihez bármelyik szupermarketben (vasárnap is ) lehet 10, 20 vagy 30 dolláros feltöltőkártyát kapni. (Tipp: ugyanez a SIM a BestBuyban csak $5, szóval ott érdemes venni.) A T-Mobile boltban a telefonok 60%-a Apple termék, a maradék Samsung. Sony mobiltelefont még nem is láttak, bár az egyik eladó azt állította, hogy már hallott róla Szóval mindezt beszerezve jött a „pofára esés”, mert a házban, ahová a rokonok befogadtak, alig van TMobile lefedettség, a ház egy részén pedig egyáltalán nincs. Mivel ez gyakori probléma a T-vel, előbb kérdezz rá az ott lakóknál, hogy melyik GSM szolgáltatónak van megfelelően erős jele. Az utazás (szinte már el is felejtettük) Időben visszalépve, úgy kezdődött az utunk, hogy majdnem dugába dőlt minden még otthon, hála a Lufthansának. A múlt hét szerdai, kedd délután bejelentett sztrájk törölte a frankfurti járatunkat, így hiába volt jegyünk San Franciscóba, ki kéne jutnunk Frankfurtba. Ahogy ilyenkor lenni szokott, az ügyfélszolgálat hirtelen elérhetetlenné vált. Feltehetően a Lufthansa is félrerakta a telefont (vagy a technika nem bírta?), mindenesetre mind a magyar, mind a nemzetközi (német) telefonszám órákon keresztül elérhetetlen volt. Internetes chat-et pedig nem kínálnak… Már csak néhány óra, és indulni kéne a reptérre, ahol majd vár a felbolydult tömeg, de gép nem. Kicsit ideges lettem. Aztán sikerült beszélni egy utazási irodával, aki megsúgta, hogy az egyetlen(!) járható út ilyen esetben, ha kimegyek a repülőtérre és ott bukkoltatom át a jegyet a Lufthansa pultjánál. Igaza volt: egy óra múlva már a kezemben volt a londoni átszállású jegy Csak azért írom ilyen részletesen, mert hátha más is járt már így, szóval ilyenkor – Európában - ez a legjobb megoldás. Néhány nappal később a turizmus
konferencián éppen ilyen esetekre kidolgozott megoldást mutattak be: a Conversocial nevű cég olyan ügyfélszolgálati alkalmazást kínál, ami a legkülönfélébb közösségi csatornákat (facebook, twitter, linkedin, stb.) integrálja az ügyfélszolgálatok számára. Tehát bármelyiken is érkezik be az érdeklődés vagy kérés, egy integrált felületen tudnak válaszolni a munkatársak. De jól jött volna egy ilyen… Londonban a reptéren ugyan volt wifi, de a táblagépem közben lemerült. Angol adapterem nem volt, és csak két európai konnektor volt az egész terminál csarnokban, amit éppen más használt, szóval transzferre gondolva érdemes univerzális adapterrel készülni. A repülőgépes utazás hosszú és unalmas. A repülőn van wifi de drága, $20. Mindenki azt javasolja, hogy érdemes egyből San Franciscoba repülni, mert ha New Yorkban lépsz be az országba és ott szállsz át, több órás sorbanállásra számíthatsz. San Franciscóban semmi sor nem volt, 15 perc alatt végeztünk a beléptetéssel, beleértve a kötelező ujjlenyomat-vételt és írisz-szkennelést. A határőr hölgy nem felejtette el megjegyezni, hogy illegális munkavállalásba ne keveredjünk... Az autóbérlést érdemes otthon elintézni, ahogy már írtam múlt héten, így mindössze 5 perc után már választhattunk autót. És végül egy tipp: USA-ban általában felár nélkül választhatsz nagyobb kocsit: ez azt jelenti, hogy kompaktot béreltünk, középméretűt kaptunk. Ugye nem is kell sok, hogy az ember boldogan lépjen Amerika földjére, pontosabban hajtson fel a 2x4 sávos autópályára. Egy hét múlva a startup világ részleteibe mászunk bele: hogyan csinálják itt másképp, mint pl. otthon. Redwood City, 2015. március
3. rész (2015. április 3.) A BEFEKTETŐK AZ ÜZLETI TERVEDET AKARJÁK MEGISMERNI, NEM A TERMÉKET AMIT LÉTREHOZTÁL - írta meg nekünk sommásan a tanácsát Kevin McLaughlin, egy középkorú vállalkozó-befektető a turizmus területén, aki nemrég települt át San Franciscóba, hogy közel legyen a tűzhöz. Ennél frappánsabban még senkitől nem hallottam megfogalmazni az itteni befektetők ars poeticáját. Állítólag most sok pénz van a Szilícium-völgyben, relatív könnyű magvető (seed) pénzhez jutni, azaz olyan pénzhez, amivel egy prototípus terméket be lehet vezetni a piacra. A startup befektetésekre szakosodott PerkinsCoie jogi tanácsadó cég előadásában hallottuk, hogy tavaly 47 milliárd kockázati tőkét fektettek be Egyesült Államok-szerte, ami a legmagasabb összeg a dot-com láz 2001-es kipukkanása óta. (2000-ben 110 milliárdot öntöttek bele az internetes cégekbe.) Ennek az összegnek közel fele, 23 milliárd itt, San Franciscóban és a Szilícium-völgyben landolt, közel 1300 üzletkötés keretében. Tavaly – a már Budapesten is működő taxihelyettesítő – Uber (kiejtés: úb[ö]r) volt a csúcstartó, 1,2 milliárd dollárt kaptak! A PalPrices-nak elég lenne csupán egy csöppnyi 1 millió is… Segítség! (Hogy miért is vagyunk itt a Völgyben, a blogom 1. és 2. részében meséltem el.) Persze ahhoz, hogy valakit “megdobjanak” egy kis pénzzel, itt kell nyüzsögni. Sajnos beigazolódni látszik az, amit otthon is tudtunk: jött-ment európainak nincs sok esélye. Minden befektetőtől azt halljuk: “ha világcéget akarsz, akkor mit keresel Magyarországon, miért nem itt vagy?” Nyilván ilyenkor csak bólogatni lehet, nem kezdheti el az ember sorolni, hogy család, barátok, magyar nyelv, túró rudi, stb.
9. Tipikus millió dolláros házak San Francisco külvárosában – háttérben a nevezetes óceáni köd, ami beteríti SF-t (fotó: dp)
Az említett PerkinsCoie csak az egyike az itteni több száz ügyvédi irodának, amelyeken keresztül átfolynak a befektetések. A szerződésekből ők is gazdagon részesednek. A iroda folyosóin büszkén mutatják posztereken, hogy évről évre bekerülnek a Fortune magazin által hirdetett versenyben azon 100 cég közé, akiknél legjobb dolgozni. El is hiszem… A verseny miatt fizetésadatok is olvashatók a falakon: 2013-ban, amikor a 33. helyet értéke el a legjobb cég rangsorában, egy tipikus (átlagos) jogtanácsosi éves fizetés 209 ezer dollár volt (közel 60 millió forint). Emellett a titkárnők is megkeresik az átlag 68 ezer dollárt (19 millió forint). Nem csoda hogy 15 ezren (!) jelentkeznek az évente betöltendő 30 helyre. Csak összehasonlítás végett, a legjobban fizető hamburgeresnél 11.25 dollárt kereshetsz óránként bruttó, ami éves szinten kb. 24 000 dollár… A „Meki”-nél ennél kevesebbet kapsz, örülhetsz a 20 ezernek. Aki szívesen összehasonlítaná az árakat is, annak javasoljuk a PalPrices „Compare” oldalát.
10. San Francisco és Budapest árai a PalPrices összehasonlításában (palprices.com)
A Szilícium-völgy akkor virágzik legjobban, amikor egyensúlyban van a startup kereslet és kínálat, azaz elég sok a pénzemberek által befektetni kívánt pénz, de ugyanakkor bőven van az innovatív ötletekből is. Most úgy tűnik, hogy ez a helyzet. De az örök kérdés az, hogy hogyan találja meg zsák a foltját? Úgy fogalmazta meg nekünk egy helyi (de kínai származású) ügyvéd a startupok lényegét, Mark Koo, hogy „a vállalkozás: kapcsolati business”. Mark 20 éve segíti az ide települőket. Azt állítja, hogy minimum egy évre érdemes ide költözni, ha befektetőt akarsz találni: fél év kell, hogy „végigmenj” a Völgyön, megismerj mindenkit, akit érdemes, a másik fél év pedig a jogi tranzakció véglegesítéséhez, a pénz elköltésének megfelelő elkezdéséhez kell. „Ha egy év alatt nem találtál befektetőt, akkor nem is fogsz.” – foglalta össze Mark. (Azt persze, hogy mennyibe kerül egy évre ide költözni, azt nem elemezte. A blogunk utolsó részében majd eláruljuk…) Bizalmat kell építeni, és az nem megy egy hónap alatt. Minden a „pitchekkel” kezdődik, a megfelelő rövid bemutatkozással, azzal, hogy néhány perc alatt meggyőzd a befektetőt, hogy szuper az ötleted és sok pénz lesz belőle. Ezt persze Magyarországon is tudja minden vállalkozó, de azt már kevésbé, hogy itt van vagy féltucat fajtája a pitchelésnek. (Csak azért nem mondom, hogy úgy, ahogy az eszkimóknak is százféle szavuk van a hóra, mert kiderült, hogy ez csak városi legenda.)
11. A Google főhadiszállása Mountain View-ban (fotó: dp)
A pitcheknek két (sőt: három) oldala van: a vállalkozó, aki bemutatja portékáját és üzleti modelljét, másrészt a befektető, aki a legtöbb idetelepülő esetében egy „angyal” lesz – így hívják a befektetőket, akik a vállalkozás korai szakaszában is már meglátják a siker lehetőségét. 100 ezer dollártól kb. 1-1,5 millióig fektetnek be, a már említett magvető, illetve „angyal” pénzt. Több fajtájuk van: vannak egyéni angyalok, akik saját pénzüket és/vagy egy gazdag megbízójuk pénzét próbálják ügyesen elhelyezni. De vannak befektetőcsoportok is, akik valamilyen módon összefogva, kollektív bölcsességgel fektetnek be. Érdekes, hogy itt most mintha a befektetők lennének aktívabbak: látszik, hogy szeretnének jó ötleteket találni, tehát ők szervezik a legtöbb pitchet, nem a vállalkozók, akik legtöbbször csak magukat képviselik. Egy kicsit mélyebben nézve a startup ökoszisztémára, persze a vállalkozóknak is kialakult az érdekképviseletük: az inkubátorok és „gyorsítók” (akcelerátorok) azok a szereplők, akik a két oldal minél sikeresebb összehozásán munkálkodnak (természetesen üzleti részesedésért), mint egy jó partner- vagy ingatlanközvetítő… Az elmúlt két hétben négyféle pitchversenyen vettünk részt, kettőben indultunk is, úgyhogy legegyszerűbb, ha röviden beszámolok róluk. #1 Szakterületi pitch Az első pitch versenyünket, amin részt vettünk, egy turizmus témájú konferencia „mellékvízén” rendezték: több tucat jelentkezőből 12 döntőst hívtak meg a konferenciára, köztük a PalPrices-t. Öt értékelőbíró előtt, 10 percben kellett bemutatni az ötletet, a terméket, az üzleti modellt, a csapatot, és meggyőzni mindenkit, hogy nem hiába dolgozunk a projektünkön már sok-sok hónap óta. A hallgatóság (kb. 40 fő) a turizmus területéről
verbuválódott. A győztes a Spacebase nevű vállalkozás lett, amelynek weboldalán helyszíneket lehet foglalni különböző célokra: megbeszélésekre, konferenciákra, partikra, vacsorákra. Nem tipikus turistáknak szánt startup, de globális szolgáltatás, és a bevételi modell meggyőző volt a bíráknak: a helyszínek lefoglalása esetén jutalék üti a vállalkozás markát. A zsűritől utólag megtudtuk, hogy mi is közel voltunk a dobogóhoz, de az értékelőlapok alapján eléggé szórt a szakértők véleménye a startupunkról. Két témában kell még fejlődnünk: hogyan fogunk pénzt termelni azon túl, hogy a Calculator oldalunkon foglalni lehet a booking.com és az Expedia ajánlataira. Másrészt még „csecsemők” vagyunk a látogatottság tekintetében. Kell a „traction”, azaz a számokban bizonyítható népszerűség.
12. Pitchelünk a startup versenyen (fotó: dp)
#2 A villámpitch Mint a villámpartik a sakkban, ez is egy külön műfaj. 2 perc áll rendelkezésre, hogy elmondd a vállalkozásodat. Nyilván itt nincs idő a részletekbe menni, ez inkább már egy „elevator pitch”, bár az jellemzően 30 mp. A két perc csupán arra elég, hogy a legfontosabb üzenetet kiemelve, a nagy lendülettel előadott szerepjátékoddal átragaszd a lelkesedésedet a zsűrire. A közel 20 000 tagot (!) számláló, műfajában legnagyobb, Silicon Valley Entrepreneurs & Startups elnezésű meetup rendszeresen szervez villámpitch versenyeket. A legutóbbin, most szerdán, pl. 275 néző vett részt, vállalkozók, befektetők egyaránt. Gondoltuk mit veszíthetünk, hát beneveztünk. 9 csapat került a döntőbe az előszűrés (ppt prezentáció) után. Jöttünk, láttunk, és harmadikok lettünk. Óriási siker, ahhoz képest, hogy két hete sem vagyunk a Völgyben. Hogyan is gondolhattuk volna. Viszont Anna (a lányom) szuperül prezentált, és a zsűri kiemelte, hogy leginkább az oldalunk potenciálja tetszett: bemutattuk, hogy mennyire sokoldalúan tudjuk továbbfejleszteni a site-ot. A győztes egy Rawshorts nevű videószerkesztő oldal, amivel percek alatt elkészítheted a vállalkozásod videóját: mindössze
magadra kell szabni a template-ek közül azt, amelyik legjobban tetszik. Tényleg jópofa. A bevételi modell: a legjobbakért fizetni kell, de megéri. #3 Korai angyal-befektetői pitch A korai angyal-befektetői pitchek mintapéldáját láttuk azon az eseményen, ahová Horváth Laci barátunk hívott el: 4 zsűritag, 6 startup bemutatkozás egyenként 10-15 percben, moderátorral. Ide protezsálta be az inkubátorában dolgozó két magyar csapatot is. Egyikőjük olyan mobilapplikációt fejleszt (Funspotter), amit pároknak találtak ki, hogy minél élvezetesebb programokat tudjanak eltölteni egymással. Mi kell a sikeres együttléthez? A páros hölgy tagja kereshet a számára tetsző vagy mások által legjobbnak értékelt programesemények közül, amelyeket rögzít a kívánságlistájára. Ez lehet egy mozilátogatás, egy vacsora, egy koncert, stb. a kiválasztott helyszínre. A férfi pedig ezeket a kívánságokat megpróbálja kielégíteni… A másik magyar csapat (Tappointment) pedig főleg kisvállalkozó szolgáltatóknak (fogorvos, ügyvéd, stb.) kínál könnyen használható, rugalmas előjegyzési naptár funkciókat mobilon, hogy minél egyszerűbben tudjanak időpontokat szerkeszteni, módosítani az ügyfeleikkel. A pitcheken a befektetők néha közbekérdeznek, néha csak a végén, de kellőképpen „szétszedik” a prezentálókat: még sokkal jobban, mint egy egyetemi vizsgán. A végén pedig szépen félrevonulnak négyszemközti beszélgetésekre…
13. Sikerült lencsevégre kapni a Google önjáró autóját: sajnos ketten is ültek benne (fotó: dp)
#4 Keiretsu Fórum Nehéz lefordítani vagy egy szóban leírni ezt a pitch formát. Az általam megismertek közül ez a legkomolyabb változat. A szaknyelvben a keiretsu azt jelenti, hogy gazdaságilag egymástól függő cégek összekapcsolják szervezetvezetésüket. Az angyalok esetében ez úgy jelentkezik, hogy “több szem többet lát” alapon egy nagyon szigorú, több lépcsős eljárás mentén egy
néhány fős befektető csapat előszűri a pénzért jelentkezőket, majd következik a nyilvános (10 perces) pitch, végül közös kiértékelést (due diligence) végeznek, ahol ellenőrzik a prezentációban szereplő adatokat. A Fórum tagjai jellemzően korai startupokba fektetnek be, 250 ezer dollártól 2 millióig. A Fórum nem egy pénzügyi alap, és a tagok a végén mindig egyénileg döntenek a befektetésükről. Szerte a világon 1400 befektetőt tömörítenek. A pitch eseményen csak úgy lehet részt venni, ha van egy protezsáló befektetőd, aki a többi Fórumbeli társának elmondja, miért is tetszik neki a projekted. Az egész Völgyben egyedül itt láttam nyakkendőket, és az egész rendezvény átlagéletkora meghaladta a 40 évet. A befektetők többsége ősz volt… Nyertest itt nem hirdetnek. Jellemzően nem internetes témákkal érkeztek a befektetésért aspirálók: volt, aki egy új ingatlanközvetítési formát talált ki és indított el a gyakorlatban, volt, aki Indiában kezdett el egyenáramot előállító napkollektor rendszereket telepíteni. Megint mások azt ígérik, hogy vérelemzéssel jó eséllyel korán kiszűrik a tüdőrák-gyanús eseteket, akiknek utána azonnal CT-t javasolnak. Ahhoz, hogy komolyan vegyenek, az ötlet maga nem elég: minimum működő prototípus kell, és kézzelfogható korai sikerekkel lehet levenni a lábukról a mindig és mindenütt jelenlévő kételkedőket. Egy megjegyzés: a prezit ugyan sokan ismerik, de pitchet nem szabad preziben készíteni. Ezt többen mondták, és valóban nem láttunk egyetlen prezi bemutatót sem. Jövő héten találkozunk Árvai Péterrel, majd felteszem neki a kérdést… Redwood City, 2015. április
4. rész (2015. április 11.) MIT ÉR A MAGYAR, HA SZILÍCIUM-VÖLGYI? A MAGYAR INFORMATIKUSOK VERSENYKÉPESEK – LENNÉNEK, ha ki tudnának jutni a Szilícium-völgybe. Az elmúlt héten több magyarral is találkoztam itt a környéken, és sikerült képet kapnom az ide szakadt honfitársaink munkájáról, életéről, terveiről. Sok minden történik itt velünk is, tehát tartalomból nincs hiány, lelkesen folytatom a már 3 hete elkezdett blogot. Hogy repül az idő. #1 Árvai Péter, Prezi CEO Pétert nem kell bemutatni, már ezerszer megírták a sztoriját. (Ha valaki véletlenül nem ismerné, ajánlom Veiszer Alinda könyvét, a Bridge generációt.) Még Budapesten beszéltem meg egy interjút vele, amikor február végén nagy sikerű előadást tartott a CEU-n. Két földrész között ingázik, elég sokat. Noha nem volt most sok ideje, nagyon kedvesen fogadott és inkább minket akart hallani, mintsem a Prezi sikereit ecsetelte volna. Érdekes mód első kérdése az volt, hogy miért ide jöttünk befektetésért, amikor rengeteg pénz van most az EU-ban is a startupok számára. A PalPrices esetében több tényező is szerepet játszott: (1) itt volt egy turizmus startup verseny, ahová bekerültünk, ( 2) termékünk nemzetközi, az USA-ban akarunk komolyabb felhasználóbázist építeni, (3) korábbban már 2 évet töltöttem itt, tehát jól ismerem a környéket, vannak itt régi kollégáim, barátaim, sőt rokonom, és (4) ráadásul mindenki azt mondja, hogy itt van a legtöbb pénz, szóval ezért jöttünk ide. Péter helyeselt, hogy ők is így látják: az USA a legnagyobb piacuk, tehát itt kell lenniük. A Prezi emellett nagyon erős Hollandiában, Dél-Koreában, és főleg a fiatalok között, akik még nincsenek megfertőzve a lineáris Powerpoint által. Ahogy korábbi blogomban ígértem,
megkérdeztem Pétertől, hogy miért nincsenek pitch prezentációk Preziben. Válaszában kiemelte, hogy a Prezi abban erős, amikor egy történetet, egy sztorit akarunk elmesélni, vagy az ötletünk érthető megosztására törekszünk, illetve interaktívvá próbáljuk tenni a prezentációnkat. Nyilván egy 2 perces pitchben ezek irreális célok a prezentáló számára, de egy 10 perces pitchet már meg lehet próbálni prezisíteni. (Új magyar szó… ) Másrészt a pitch deck-ek (tehát a diasorok) általános sablont kell kövessenek, mert ez az a ritka alkalom, amikor nem lelkesednek a kreativitásért a befektetők: azt szeretik, ha pillanat alatt átlátják a vállalkozásodat és a potenciált benne. Nem véletlen, hogy a kétperces pitchben külön követelmény volt a ppt-ben készített prezentáció.
14. A Prezi irodájában San Franciscóban (fotó: dp) A Prezinek az USA-ban nyilván más a respektje, mint odahaza. Míg nálunk évek óta ők a “sikersztori”, itt csak egy a sok szuper ötlet közül. Habár sokan ismerik a Prezit, a helyi startup sztárok manapság az airbnb és az uber… De ez nem baj. Mint ahogy Dzsudzsákra akkor is büszkék lehetünk, ha nem említhető egy lapon Messivel. Hiába, itt a mindenséggel kell mérned magad. Ez a relativitás meglátszik az irodán is. Amíg Pesten az egyik legszuperebb irodát alakították ki, itt a Prezi egy nagyon átlagos, bár jó helyen lévő irodaházban székel: a startupok által népszerű San Francisco-i South Of Market kerületben, az előbb említett cégek közelségében. Az irodára jellemző a hatalmas nagy tér, ahol stílusosan minden megvan a „jól érezd magad a munkahelyen” érzéshez. Azt próbálják sugallni, hogy ez nemcsak munkahely, hanem közösségi tér is. Az 5. emeleti irodába belépve a látogatót azonnal egy hatalmas közösségi tér fogadja, amit dominál egy színpad: itt lehet követni a vezetők előadását, vagy éppen videólinket Budapesttel. Az egyterű iroda kicsit eklektikus, megkockáztatnám: „kaotikus”, hiszen egymás mellett a biliárdasztal, a bárpult, a pingpongasztal és a kanapék. Ugyan mindezek kötelező kellékei az itteni fiatalos irodáknak, de nem tudom, hogyan dolgoznak a munkatársak, amikor éppen izgalmas pingpongcsatát vívnak mellettük…
#2 Korsós Milán, szoftvermérnök, Tallie Milán egy hónapra jött San Franciscóba 4 éve, mint front-end webfejlesző, de azonnal megtetszett neki a hely. Elkezdett egy startupnál ingyen dolgozni, de az rövidtávon csődbe ment. Egy rövid hazaút után úgy érezte, hogy vissza kell jönnie, mert itt a helye. Semmi nem tántorította el: 50 startup céghez jelentkezett, amiből háromhoz kapott ajánlatot. Végül a Tallie nevű cég mellett döntött, ahol nyolcadikként csatlakozott a csapathoz. Ezúttal jó érzékkel választott, mert három év után már 48-an vannak, és Milán immár az egész User Interface fejlesztési csapatot vezeti. Élvezi a munkáját, mert nem egysíkú programozásról van szó: együtt dolgoznak az értékesítéssel, marketinggel, üzletfejlesztéssel. Kis- és középvállalatoknak kínálnak költség- és időelszámoló szoftvert és mobil appot, amellyel egyszerűsíthető az utazó vagy kiküldetésben lévő kollégák utólagos elszámolási folyamata. Szépen bővülnek, de érdekes, hogy eddig csak az alapítók tették bele a saját pénzüket, külső nagyobb befektetőt még nem vontak be. (Hah, ezek szerint itt is művelik ezt a legegyszerűbb, klasszikus modellt, amikor a bevételt forgatják vissza a vállalkozásba ) Havonta 15%-kal növelik a bevételeiket, és már a Forbes is írt róluk.
15. San Francisco-i skyline: a felhőkarcolók előterében a startup-negyed (fotó: dp) Milán megtalálta a számítását, és a cége is számít rá: évek óta meghosszabbítják a vízumát. Részvényopciót is kapott, de ez csak akkor pénzesül, ha a céget felvásárolják, vagy tőzsdére megy. „Nagyon jól érzem itt magam” – mondja, és nem is tudná elképzelni, hogy mit csinálna otthon Magyarországon. Szereti ezt a középméretű céget, annak startup hangulatát, és nem gondolkodik átmenni valamelyik nagy multihoz, ahol egész más lenne a pálya. Mára bőven vannak barátai, de csak részben magyarok, mert állítólag honfitársaink közül meglepően kevesen vannak a környéken. Néhányan dolgoznak ugyan a Facebooknál vagy a Google-nél, de két kezén meg tudja számolni, hogy kik alkotják az itteni magyar műszaki-informatikus „közösséget”. (Hogy miért nem többen, arra a következő, Ustream-es beszélgetés ad választ.) Aranyos a sztori, hogy Ő is és a Prezi is még 2007/8ban a Kitchen Budapestnél együtt kezdték a pályafutásukat, azóta mindketten San Francisco-ban működnek néhány blokkra egymástól, jóban is vannak, de valahogy nem kapaszkodtak össze a fogaskerekek. A jövő viszont kiszámíthatatlan…
#3 Nemeséri András, senior front-end fejlesztő, Ustream A Ustream (a Prezihez hasonlóan, és jó értelemben vett riválisként) szintén magyar-amerikai startup vállalat, internetes videóstreaming szolgáltatásra specializálódtak. Tehát akár Ustream-en is közvetíthettük volna élőben az itteni pitcheinket, de végül nem tettük, mert hajnalban úgyse nézné kutya se otthon András az itt dolgozó két magyar munkatárs egyike. (Magáról a cégről nem írnék, mert az ő sztorijukat is megírta Veiszer Alinda. Másrészt Fehér Gyula, a cég magyar alapítója és műszaki igazgatója amúgy gyakori vendége a startup kerekasztaloknak Budapesten.) Hol másutt lehetne a cég irodája, mint San Franciscóban, a startup-negyedben. Kívülről egy régi, kissé kopott
üzemcsarnok épületnek tűnik, és semmi nem sugallja, hogy innen tudósít a világ leghíresebb technológiai hírportálja, a TechCrunch. Hasonlóan a Prezihez, össze sem lehet hasonlítani a Ustream budapesti és itteni irodáját, működését. Érdekes adalék a cég történetéhez, amit András mesélt: 2009-ben a Szilícium-völgy közepéből, a Google mellől költöztek fel San Franciscóba, mert úgy ítélték meg, hogy sokkal több befolyásos (celeb) felhasználót tudnak majd megszólítani a nagyvárosban. Mindez a japán Softbank jelentős befektetése után. Az új, 200 főt ellátó kétszintes irodában volt minden, ami szem-szájnak ingere: ingyen kaja, óriási konyha, felszolgáló személyzet, csokifal (csak a tudatlanok kedvéért: az egyik falon a polcok tömve különféle csokikkal). Állítólag semmiben nem különbözött az itteni menőbb, már befutott startupok irodájától. De miért kell ez a rongyrázás? Mert verseny van a szürke állományért és nem is akármilyen. A Twitter-rel, az Airbnb-vel és társaival kell versenyezni, hogy jó embereket találj. Ha nem nyújtasz vonzó, vagy inkább különleges környezetet, ki fog hozzád menni dolgozni?
16. A Ustream irodája San Franciscóban (fotó: dp) Még egy ilyen stabil, jól működő cégnek sem egyszerű a folyamatos fejlődés. Az elmúlt évek tapasztalata alapján nagyon nehéz a B2C (azaz egyéni felhasználók) piacán jelentősen növekedni, mert az átlagos felhasználók közül nem akarnak jelentősen többen (vagy többször) élő adásokat sugározni, ha nincs rá kifejezett szükségük. A cégek piacán viszont van még potenciál: nemzetközi videokonferenciák, vezetői beszédek, prezentációk, stb. A szuper iroda nem tett hozzá sokat a célokhoz és nem is volt fenntartható, mert a nagy cégek úgyis többet tudnak adni… Nyilvánvalóvá vált, hogy egyszerűbb, olcsóbb irodába kell költözniük. András szerint a mostani helyük ugyan kisebb, de barátságosabb, és megőrizték a kreativitást elősegítő közvetlenebb, közösségi légkört az egy légtérű helyiségben. Itt csak hetente egyszer van ingyen ebéd, de a sör bármikor kivehető a hűtőből, így kocsma helyett itt is ki lehet engedni a gőzt a kollégákkal, ráadásul sokkal olcsóbban… Az iroda
egyébként tényleg hangulatos, tele van nagyon sajátos, és ráadásul változatos stílusú tárgyalókkal. Fiatalos, jópofa, de mégis komoly. Amíg a Ustream magyar irodájában százan dolgoznak, itt kb. 75-en (+2 kutya). Nagyon furdalt a kíváncsiság, hogy miért csak ketten vannak San Franciscóban magyarok. András nagyon logikusan levezette, hogy nem fenékig tejföl ide költözni: egyrészt otthon relatív jobbak a kereseti lehetőségek az átlagfizetésekhez képest, mint itt. (Ezt persze óvatosan hivatkozza a kedves olvasó: ahogy András hangsúlyozta, egész más itt a költés-struktúra: leginkább a lakásbérlés és az autótartás piszok drága, amihez képest egy iWatch, egy hétvége Vegasban, vacsi egy jó étteremben mind eltörpülnek, és az otthoniaknak csak csorog a nyáluk…) Másrészt kétféle vízummal jöhetsz: ha L1-et kérsz, ott elég kemények a követelmények, és egyáltalán nem biztos, hogy megkapod vagy könnyen hosszabbíthatod. Ha H1-ért folyamodsz, akkor a házastárs, barátnő nem dolgozhat. Ráadásul kétszeres a túljelentkezés, tehát 50% esélyed van, hogy maradhatsz a következő hosszabbításnál. Szóval nem biztos, hogy mindenkinek szimpatikus belevágni a bizonytalanba, és azt sem tudhatod, hogy végül 2 évig, ötig, vagy akár tízig is maradhatsz. András 2012-ben érkezett, és most kapott 2 évnyi hosszabbítást. „A világ legjobb helye. Megszoktam már” – teszi hozzá a saját maradási indítékait. A kutyáknak egyszerűbb: még a munkába is járhatnak veled, nem kell nekik vízum. Árpinak, a hálózati fejlesztést vezető magyarnak a kutyája ráadásul már két nyelven is megérti az utasításokat… Nagyon nehéz a jó koponyákat megszerezni András, mint front-end fejlesztő, egy évig próbált maga mellé megfelelő szakembert találni teljes állásba. Miután nem sikerült, végül kompromisszumot kötöttek és egy részmunkaidőst sikerült felvenniük. Amerikait természetesen. Nem csak a Ustream, de bevallottan a Prezi is és minden itteni startup szenved a nagyok elszívó erejétől. Egy szerver üzemeltetéssel foglalkozó amerikai informatikus ismerősünk megerősítette, hogy arany élete van itt a mérnököknek. Azoknak is, akik csak szépen nyugisan dolgozni akarnak, és nem hajtja őket a cégalapítási láz. Mert ilyenek is vannak azért itt, hál’istennek. Mivel az „álmodozók” többen vannak, mint a mérnökök, ezért az utóbbiak vannak kedvezőbb helyzetben, ők diktálják a feltételeket és a fizetéseket. Ezért ilyen drága itt minden... Az illető a Groupon-nál dolgozott, de átment egy partnerközvetítő site-hoz a Zoosk-hoz (200-an vannak). Az ok prózai: egyik főnöke elment, az újat nem szerette, ezért pillanatok alatt talált olyan helyet, ahol sokkal közelebb dolgozhat a lakásához. Érdekes mód az sem érdekelte, hogy kicsit kevesebb lett a fizetése, mert „úgyis elég”, mint mondta. Azóta is hetente kap megkereséseket munkaközvetítőktől. „A jó mérnökök iránt van a legnagyobb kereslet” – állítja. Az állásközvetítők között is óriási a verseny, annyira, hogy a cégekkel szinte nem is lehet közvetlen kapcsolatba kerülni, annyira ellepték a piacot a szakosodott HR-esek. Amikor nem szakmázunk Azért a szakmán kívül is el lehet itt tölteni az időt... Akár délre megy az ember, akár északra, néhány kilométerre már csodás tájak, érdekes helyek. Szinte kötelező program minden ide látogatónak a Berkeley Egyetem, az ország (sőt a világ) legrangosabb állami egyeteme. 70 Nobel-díjassal büszkélkedhet. A hegyoldalra épült campusról csodás a panoráma az egész San Francisco-öbölre. Ott jártunkkor éppen Liszt VI. magyar rapszódiáját játszották egy ingyenes zongorakoncert keretében az Egyetem hatalmas koncerttermében. Természetesen Steinway zongorán…
17. A Berkeley Egyetem Üzleti Iskolája és egy tanterme (fotó:dp) A hétvégén a Golden Gate hídon keltünk át észak felé, ahonnan csak néhány kilométer a Muir Woods nevű örökzöld mamutfenyő-erdő. Fantasztikus, ahogy a világ legmagasabb fái árnyékot adnak. Itt „csak” 70-80 méter magasra nőnek az egyébként 115 métert is elérő, 600-800 éves fák. Az ember ilyenkor átértékeli a világ rohanását és benne a startup-jától elvárt növekedési görbét: biztos, hogy ennyire sietnünk kell?
18. A Csendes-óceán partja Santa Cruznál (fotó: dp) Dél felé Santa Cruz üdülővároskát látogattuk meg a Csendes-óceán partján. Ide vonul le hétvégente a Szilícium-völgy apraja-nagyja. Az egész környék legnépszerűbb vidámparkja van itt, ami nem a legmodernebb hullámvasutak miatt hódít, hanem az óceánpart miatt. Néhány kilométerre a várostól pedig már a hatalmas szikláké és hullámoké a főszerep. Nem hiszem, hogy az itt lakók tudatában
lennének, mennyire el vannak kényeztetve… (Jövő héten kiderül, hogy miért is írtam ezt: repülök át ugyanis Charlotte-ba, a régi „dél” leggyorsabban fejlődő városába.) Redwood City, 2015. április
5. rész (2015. április 18.) SZILÍCIUM-VÖLGY CSAK EGY VAN! MINDENKI MÁSOLNI AKARJA, DE EZ MÉG AMERIKÁBAN SEM SIKERÜL. VISZONT MÉGIS VAN ESÉLY ERRE, HA EGY VÁROS SPECIALIZÁLÓDNI TUD. Búcsúzunk (lányommal) a Szilícium-völgytől, és irány a Szilícium-köz (Silicon Alley) New York City-ben. De közben egy kis intermezzo Charlotte-ban, ahol a partnerünket látogatom. Utolsó Szilícium-völgyi napunkon sikerült megszervezni egy találkozót a helybéli tiszteletbeli magyar konzullal, Eva Voisinnal, aki egyben az “USA-beli Magyar-Amerikai Kereskedelmi Kamara” alapítója és elnöke. Éva 1990 óta szíve és motorja a San Francisco környéki magyarok közösségének, amikor üzletről van szó. Az eredetileg jogász végzettségű konzul asszony az Oracle campusára szervezett üzleti találkozót, ahol tíz magyar kötődésű érdeklődőnek mutattuk be a termékünket, ill. üzleti elképzelésünket. Közvetlen befektetőkre ugyan nem találtunk, de érdeklődőkre igen. Főleg 2. generációs magyarokra. A találkozó haszna volt, hogy tovább keltik a PalPrices hírét a Völgyben, valamint ígéretet kaptunk további kapcsolatokra. És ami a legfontosabb, beindult a magyar hírlánc: „Charlotte-ba készültök? Akkor feltétlenül találkozz az ottani konzullal, Chris-szel”. Így tudtam meg, hogy számos amerikai városban van tiszteletbeli konzul, akik egyfajta hálózatot alkotva segítik a magyar cégeket, vállalkozásokat, ha ott akarnak megtelepedni, fejleszteni.
19. Az Oracle székháza Redwood Shoresban, a szerzővel és a boldog kacsák táblával Az Oracle ugyan nem számít manapság a legvonzóbb, „legszexisebb” cégek közé, de a Redwood Shoresban található épületkomplexuma lassan klasszikussá válik. Nem fog rajta az idő, annyira szép,
harmonikus. Több, mint 20 éve épült, a cég fénykorában, amikor az Oracle úgy tündökölt, mint most a Google vagy az Apple. Ma is minden cég megirigyelné. (Aki látta a Kétszáz éves embert, talán emlékszik rá: a robotgyártó cég központjaként szerepelt a filmben.) Az elsők között voltak, akik a 101-es autópálya keleti oldalára költöztek, közvetlenül az Öböl partjára, ahol feltöltéssel, tereprendezéssel kellett kialakítani egy egész kis várost. Divatot teremtettek: azóta a 101-es keleti oldalára költözött a Google és a Facebook is, és a terület csatornákkal, jachtkikötőkkel teletűzdelve otthona lett a felső tízezernek. Azóta is folyamatosan veszik el a területet a San Francisco-öböltől, mert inkább erre terjeszkedik a Völgy, mint a hegyek felé, ahol fákat kéne kivágni. Kedvenc közlekedési táblámat is itt találtam meg: „Vigyázz, boldog kacsák az úttesten!” Charlotte, Észak Karolina Chris Domeny, magyar származású apától, tiszteletbeli konzul Charlotte-ban, akivel egy kávézóban találkoztunk egy bő órára. Elmondja, hogy a város New York mellett az USA legfontosabb pénzügyi központja, itt székel a Bank of America, de jelen van szinte minden lényeges pénzintézet. Charlotte tehát nem amolyan „noname” kisváros, állítólag USA harmadik leggyorsabban fejlődő nagyvárosa. (Wikipedia: a közigazgatási határokon belül 800 ezer ember él, de a vonzáskörzettel együtt több, mint 2 millió ember, amivel Amerika dél-keleti régiójának második legnagyobb városa.) 2000-ben még csak 540 ezren laktak a városban, ami 50%-os növekedést mutat 15 év alatt! Mint konzul, nem tud közvetlenül befektetést ajánlani, de összeköt minket a város legnépszerűbb startup intézményével, a Packard Place-szel, valamint a keleti-part néhány egyéb konzuljával, például a New York-i és bostoni képviseletekkel.
20. Charlotte belvárosa a legmodernebb felhőkarcolókkal (fotó: dp) Igazából partnerünkhöz, pénzügyi tanácsadónkhoz jöttem ide Észak Karolinába, Mike-hoz, aki Charlotte-ban él és dolgozik, természetes a banki szektorban. Korábban a Morgan Stanley budapesti irodájában volt igazgató. Mike elmagyarázza, hogy nem feltétlenül tőkebefektetést kell keresnünk, mert az angyalbefektetők körében még népszerűbb a „convertible note”. Gyakorlatilag adósságfinanszírozásról van szó, vagy a magyar fűlnek jobban hangzóan költség-finanszírozás (kb. tagi
kölcsön), amikor a startup cégek kezdeti költségeire rövid-távú hitelt nyújtanak. A konstrukció előnye, hogy nem kell az induló cégeket irreális módon felértékelni, és a hitel a következő, már igazi tőkebefektetésnél részvénnyé, azaz üzleti részesedéssé alakítható. Következő találkozónk Adam Hill-lel volt, aki a Packard Place nevű „startup-ház” huszonéves CEO-ja. Az innovatív vállalkozások olyan épületéről van szó Charlotte szívében, amelyben asztalt vagy irodát bérelhetsz egy közösségi tér „lakójaként”. Előbbit már 200 dollárért, bútorozott szobát pedig $850ért havonta, ahol az ingyen kávéval együtt jár az infrastruktúra: wifi, nyomtatás, tárgyalók és persze konditerem zuhanyozóval. A RevTech Labs a házban működő inkubátor és vállalkozás-gyorsító (accelerator) programok gazdája. Nem könnyű bekerülni a programba: 120 jelentkező közül tízet vettek fel idén márciusban komoly szűrések után. Elvileg nem lehetetlen külföldiként bejutni, mert a nyertesek közé került egy romániai és egy panamai startup is. Ugyan a 3 hónapos programban való részvételért nem kell fizetniük a vállalkozásoknak, de 5%-nyi tulajdonrészt át kell íratniuk a RevTech nevére. Adam szerint, aki a Lab egyik alapítója is, a gyorsító programba azoknak éri meg benevezni, akik pénzügyi startupként indultak és már komolyabb befektetésért küzdenek. A Wells Fargo és a Bank of America igazgatói és szakértői rendszeres résztvevői a Lab rendezvényeinek és tanácsadói szerepben segítik a startupokat. Az inkubátor viszont bárkinek hasznos lehet, akik az MVP-jükön (korai prototípus) dolgoznak, vagy a koncepciójukat akarják validálni. A Lab szoros kapcsolatot tart fenn a helyi Észak-Karolinai Egyetemmel, ami szinte kötelező eleme egy jól működő vállalkozáskatalizáló intézménynek. (Ezen az egyetemen matematika professzor Hetyei Gábor, gyerekkori barátom is, akivel sok év után tudtam végre találkozni. Gábor kalauzolt el a város múzeumába, ahol megtudtam Charlotte pénzügyi erejének és pénz iránti vonzalmának valódi okát: az első igazi aranyláz Amerikában ugyanis nem Kaliforniában volt, mint legtöbben hiszik, hanem itt, a 18. század legutolsó éveiben.)
21. A Packard Place közösségi tere a 200 dolláros asztalokkal és a „lakók” jegyzéke (fotó: dp) Személyes véleményem, hogy Budapesten is ki kéne alakítani valamilyen szakosodást, ha fel akarunk kerülni Európa startup térképére. Miért jönne egy osztrák, egy szlovák, egy szerb vállalkozó hozzánk, ha nem beszéli a magyart és ugyanazzal az erővel mehet Berlinbe? Ha viszont egész Közép-Európa legmenőbb biotechnológiai, élelmiszer-feldolgozási, vagy éppen közlekedés-informatikai startup központja lenne nálunk, akkor nyilván ide jönne mindenki ebben a szegmensben. Észak Karolina azért nem a Szilícium-völgy. Amíg itt a Packard Place szinte egyedül alkotja a startup ökoszisztémát, odaát több-tucat inkubátor, akcelerátor várja a legmenőbb ötleteket. A Völgyben 3-4szeresébe kerülnek a hajlékok, itt a városközponttól 10 percnyire már elegáns környezetben lehet
eladó telkeket látni. Ami azonnal feltűnik: itt sokkal több a fekete, kevesebb az ázsiai és a mexikói. Kevesebb a luxusautó, Teslát például nem is látni, és az autók is persze korosabbak… Az amerikai álom ugyanakkor itt látványosabban tetten érhető: akinek van állása, az gyönyörű családi házba költözhet a külvárosban, van autója, jókat vásárolhat a hatalmas mallokban, és nincs különösebb gondja. Élhetőbb környezet, és valahogy közelebb van (de azért még így is messze) a magyar életvitelhez, mint az ezerrel száguldó, mindig lázasan tenni akaró kaliforniai példakép. Összefoglalva, Charlotte is próbálja pozícionálni magát a startup térképen. Többen azt mondták, hogy ha pénzügyi területen akarsz vállalkozni, de eleged van az őrült nyüzsgésből, akkor ide kell jönnöd. Három nap után irány utolsó állomásunk, New York. A Szilícium-köz New Yorkban szintén próbálják reprodukálni a „Völgy jelenséget”. Már elég régóta, 1995 óta hívják a sajtóban Silicon Alley-nek Manhattan azon kerületét a „Vasalóház” (Flatiron Building) környékén, ahol először telepedtek meg nagyobb számban a technológiai vállalkozások. (A Valley-Alley szójátékot lehetetlen lefordítani, ezért marad a „Szilícium-köz”. A 21 emeletes Flatiron épület egyébként New York egyik első felhőkarcolójaként épült 1902-ben!) Azóta egész New York egy nagy startup központnak is tekinthető, amellett hogy kereskedelmi, divat-, média- és persze pénzügyi központja is a keleti partnak.
22. A Szilícium-köz látképe a „Vasaló” épülettel a közepén (fotó: dp) New York tele van startup vonatkozású meetupokkal: a Startup Network 13 ezer taggal, a Startup Grind 4700 érdeklődővel. (Csak összehasonlításképpen: a legnépesebb hazai „Budapest Startup” meetup 1440 tagot számlál.) Manhattan legjobb és legismertebb egyeteme, a Columbia is figyelemre méltó Entrepreneurship programmal rendelkezik. A Startup Lab a közösségi terük (co-working hely, mint például a Demola a Műegyetemen) saját egyetemistáik számára: egyidejűleg 40 startupnak nyújtanak nem csak ingyenes helyet, hanem találkozási pontot az egyetem legkülönfélébb hallgatói
számára, közgazdászoknak, mérnököknek, jogászoknak, akik egyébként nem találkoznának. Na, ez az álmom nekem is Budapesten: egy igazi egyetemközi, interdiszciplináris közösségi tér, ahol BME-s, ELTE-s, CEU-s, Corvinus-os startupok együtt dolgozhatnának… Kétségkívül előnyös, hogy nagyon sok pénzintézet és befektető van a városban, meg is látogattunk egy befektetési tanácsadót az „Ajakrúzs”-nak keresztelt (Lipstick) épület 38. emeletén. Paul azt hangsúlyozta, hogy az értékteremtés a lényeg. Azt kell kihangsúlyoznunk a startupunkkal, hogy az elosztási láncban, legyen az turizmus vagy bármilyen iparág, világosan megmutassuk a hozzáadott értéket. Hát igen, mondani könnyű, néhány fős cégként megvalósítani kicsit nehezebb…
23. Jobbra a Lipstick épület, balra a Citibank tornya. Csalóka, hogy az utóbbi kétszer olyan magas. (fotó: dp) Utolsó amerikai találkozónk stílusosan a New York-i Magyar Konzulátuson volt, magyar lobogó alatt, ahol Takács Gábor tudományos és technológia ügyekért felelős attasét faggattuk ki. Mintegy összefoglalva a mi tapasztalatainkat is, kimondta a legfontosabb igazságot: „nem adnak pénzt, ha nem vagy itt”. Tehát el kell dönteni, hogy fontos-e számunkra az amerikai piac, vagy sem. A konzulátus tud segíteni a kapcsolataival, ha van már konkrét elképzelés amerikai cégalapításra, vagy komolyabb beruházás készül. Korai startupokra nincsenek felkészülve, sajnos. New York, 2015. április. Vége.
