Az orvostársadalom és a Darwin évfordulók

KLINIKA ÉS TUDOMÁNY Dr. Katona Ferenc c. egyetemi tanár Dr. Berényi Marianne osztályvezető főorvos Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai Fejlődésneurológiai Osztály és Szakrendelés, Budapest

Az orvostársadalom és a Darwin évfordulók Mintegy 182 évvel ezelőtt egy – gyermekkorától állatokat gyűjtő és rendszerező, békát boncoló, csigát vizsgáló – orvostanhallgató otthagyta az egyetemet, az emberi tetemek és egy altatás nélküli gyermekműtét még sokáig kísértő emlékével. Később, teológiai diplomával a zsebében hajóra ült, hogy 4 éves világkörüli úton, mint műkedvelő botanikus és művelt útitárs, a kapitány intellektuális partnere legyen. Így kezdődött a kalandok sorozata, amelyet az élő természet és az ember származásáról szóló munkái világméretűvé fokoztak. Charles Darwin 1809-ben, ismert orvoscsaládban született. Világkörüli útját követő években elsősorban geológiai munkásságával aratott elismerést tudományos körökben, majd biológusként vált ismertté tanulmányaival és könyveivel. Közel 40 év összegyűjtött és rendszerezett adatai alapján szánta rá magát, titokban megszövegezett munkája, a Fajok eredete természetes kiválasztás által megjelentetésére. Előre látta a vihart, amelyet ez a 150 éve megjelent könyv nyomban felkavart. Azt viszont még ő sem sejthette, milyen erők lépnek majd a politika porondjára, hogy az emberi faj tisztítása ürügyén, a bevándorlás szűrésétől a célzatos népirtásig felhasználják evolúciós elmélete félremagyarázott állításait. Még orvosok is kétes szerepet játszottak ebben a csökkent képességűek állítólagos népromboló hatásának elméletével, és gyakorlatilag az áldozatok kasztrálásával, majd jobblétre szenderítésével. Mindez előkészítette a népirtást. Először az idegrendszeri fejlődési rendellenességben szenvedők, majd a teljesen egészségesek polgári tömegei, gyermekek, nők, idősek és fiatalok estek áldozatul. 30

Motesz Magazin 2009 december OK.indd 30

MOTESZ

Vajon nem szükséges-e a Darwin évfordulók alkalmával felújítani a perekkel, ítéletekkel látszólag megoldott kérdést és biológiai-társadalmi vonatkozásban helyreigazító pontot tenni szemben azokkal, akik még ma is csak vesszőt, vagy kérdőjelet biggyesztenek oda?

Mi is a természetes kiválasztás? A természetes kiválasztás tudományos elmélete választ kínál arra a kérdésre, mi okozza természet beláthatatlan sokrétűségét. Miért látszanak az élőlények egy fajon belül szinte azonosnak, miközben mégis jelentősen különböznek? Goethe, a tudós, író és költő így fogalmazta meg a kérdést A növények metamorfózisa című versében: Minden élőlény hasonló, mégsem egyeznek egymással. A kórus itt titkos törvényt gyanít, szent talányra utal. Óh drága barátnőm, bár én nyújthatnám kezeidhez a kulcsot. A kulcsot, amelyet Buffon, Lamarck, Geoffroy St. Hilaire és más tudósok is keresték, végül Charles Darwin forgatta meg a természet zárjában. Ezzel olyan folyamatot indított meg, amelyet az emberi természet – szokása szerint – később jóra és rosszra egyaránt használt. A természetes kiválasztás alapelve a csaknem azonosnak tűnő hasonlóságban rejlő különbség megfejtésére a csoporton, fajon belüli variáció, amely változékonyságot, átalakulást, adaptációt tesz lehetővé, ha a környezet változik. Így jöhet létre a variációs készségen alapuló lassú adaptációk sorozatán át újabb felépítésű csoport, újabb faj. A csoport, a faj egyedei egymásrautaltak, különben MAGAZIN

2009;XVII(1–2):30–34.

2009.12.10. 20:03:31

KLINIKA ÉS TUDOMÁNY nem maradhatnának életben, maga a faj sem létezhetne. Az egymásrautaltságon belül versengés is folyik a jobb adaptáció érdekében, és ennek alapja is a csoporton, fajon belüli másság, a variáció. A másság épp úgy a csoport, a faj törvényszerű alapja, mint a hasonlóság, az egymásrautaltság, vagy a versengés. A változó környezethez való alkalmazkodás alapja a fajon belüli különbözőség, a variáció. A faj olyan rendszer, amely bizonyos határok közt stabil, de változtatási készségét, plaszticitását a benne lévő csekély instabilitás, a variáció biztosítja. A változó környezeti feltételek hozzák létre a variációs készletben a változást. A kicsiny különbség, amely a jobb adaptáció irányába mutat, nagyobbá és összetettebbé válik, mert a természet a meglévő, már létrehozott alapkészletből indul ki. Így kezdődik az átalakulás, amely nem más, mint a változó környezet és a változásra képes csoport, a faj összjátéka. A változásokhoz előnyösebben alkalmazkodók átalakíthatják a genetikai közösséget, a fajt és lassan – ma már ismert, hogy gyorsabban is – újabb fajt is létrehozhatnak. Az előnyösebben alkalmazkodók egyre másabbá lesznek, ami a jobb adaptáció forrása. Csoport, közösség nélkül nincsen variáció, homogén csoportok kevésbé maradhatnak fenn, mert a homogenitás zsákutca, nem is biztosítaná fennmaradásukat. A genetikai változatosság a megfelelő forrás, nem a beszűkülés. A különbözőség épp úgy veleszületett, mint a hasonlóság. A genetikai tudományok, amelyek Darwin működése óta kialakultak, számos folyamatot fedeztek fel, amelyek közül a DNS vizsgálatok, a genom kutatás, a polimorfia elemzése és mások, alátámasztották a variáció, változékonyság, az adaptív átalakulás fejlődéselméletét. A tudás mélyre hatolása ebben az irányban még felületes, ám az irány megfelelőnek tűnik.

Az egymásrautaltság és agresszivitás paradoxonja A csoport, a közösség az állatrendeken belüli nemzetségek, fajok épp úgy egymásra utaltak, mint a fajon belüli egyedek. A megélhetésért való versengés, a fajon belüli és fajok közti harc azonban jóval nagyobb publicitást kapott mint az egymásrautaltság. A ragadozók és nem ragadozók harcában a népszerűségért az előny az utóbbiak javára áll. A dinoszaurusz kiállítások plakátjain tátott száj mered a nézőkre félelmetes fogsorral. A dinoszauruszok nagy része békés növényevő, ezért nincsen esélyük nyilvánosságra. A TV természettudományos csatornái „a világ legfélelmetesebb ragadozói”, „gyilkos cápák”, „gyilkos hangyák”, „támadnak az állatok” és más csábító szövegekkel hívogatnak nagyot és kicsinyt. A természettudomány békés csatornái kriminalisztikus árnyala2009;XVII(1–2):30–34.

Motesz Magazin 2009 december OK.indd 31

MOTESZ

tot nyernek. Talán saját agresszív ösztöneink, adrenalin szintünk felkorbácsolása magasabb néző arányt biztosít? Mindenesetre a műsorok erre nevelnek! Hol a megállás? Nincsen fajon belüli küzdelem a jobb adaptációért faj nélkül, márpedig a faj egymásra utalt egyénekből áll. A versengés alapja a versenyzők száma. Egyedül senki sem válhat nyertessé. Ma is a biológiai, családi környezet az utódok biztosításának alapja. A család, azonban csak kisebb-nagyobb társadalmi környezetben létezik, amely a történelem folyamán egyre összetettebbé vált. Magát az emberi társadalmat a családi és tágabb csoportokon át a mai bonyolult szerkezetéig az egymásrautaltság és ezen belül egyéni kreativitás hozta létre. Egyének jobb adaptációja gyakran az egész közösség javára válik. A sokféle irányú és színvonalú, társadalmilag hasznos kreativitás is a variáción, a másságon alapult és nagy mértékben hozzájárult a társadalom adaptációjához, a természet változó körülményeihez. A társadalom lassú alakulása az utóbbi „történeti időben” gyorsuló üteme mellett exponenciálisan bonyolította az egymásrautaltságot, az összetartozás feltételeit, az alkalmazkodás újabb lehetőségeit. Ma „csak” az energiaszolgáltatás kimaradása kaotikus állapotokat idéz elő, nem beszélve a szemételtávolítás megszűnéséről, a járműközlekedés megállásáról vagy természeti csapásokról. Mekkora hiányt okozna a mobil telefonok használhatóságának megszűnése, holott ez a hiány 50 évvel előtt éppúgy ismeretlen volt mint a TV szolgáltatás, vagy az informatika. Az utóbbi kiesése, a számítógépek megállása egyenesen katasztrofális hatású lenne. Mára még az egyéni kreativitás is kommunikáción, csoportmunkán, közvetett és közvetlen társadalmi egymásrautaltságon alapszik. Az egyetemes és egyéni érdekek egymásrautaltságának paradox voltát már Arisztotelész is megfogalmazta. Az egyénnek, mint a társadalom tagjának, a társadalomhoz, a társadalomnak pedig az egyénhez kell alkalmazkodnia. Ezt a paradoxont azóta is sokan igyekeztek feloldani társadalmi elméletekkel, politikai gyakorlattal. A meghirdetett cél, még az agresszorok csábítóan félrevezető jelszavaiban is a társadalom fejlesztése, az egyének boldogulása, a jobb alkalmazkodási lehetőség felcsillantása volt, ha kell erőszak árán is! A szerszámkészítést, a munkamegosztást, a földművelést, az állattenyésztést, az ipari társadalmat, általában a haladásnak nevezett adaptációt azonban sokkal inkább az egymásrautaltság sokrétű fejlődése, mint az agresszió, a háború teremtette meg.

MAGAZIN

31

2009.12.10. 20:03:32

KLINIKA ÉS TUDOMÁNY

A társadalom egészsége

Kinek a feladata?

A mai egészségügyet a társadalmi haladás és összetettség, az egymásrautaltság, a szolidaritás hozta létre, megőrizve az egyén és a társadalom paradox mivoltát. A variáció, az individuális egyéni kreativitás lehetőségeit és eredményeinek bizonyítását, alkalmazását a társadalmi közösség tette lehetővé! A társadalom épp úgy rá volt utalva ezekre az elméleti és gyakorlati eredményekre, mint létrehozói a társadalomra. A tudomány és technika fejlődésén alapuló egészségügy csak a korszerűen szervezett társadalmon belül válhatott hatékonnyá. Az egyéni kreativitás a mikroszkóp és betegágy mellett, majd kutató laboratóriumokban, kórházakban, műtőben és genetikai intézetekben megélhetést nyújtott az egészségügyben dolgozóknak és jobb minőségű, hosszabb életet a társadalomnak. A járványok leküzdésének hagyománya végeredményben a kutatók és a törvénykezők közös sikere volt és maradt a kórokozók variációs, adaptációs készsége, átalakulása elleni védekezésben. Az elmúlt időszak alatt az orvosi gyakorlat és kutatás szinte exponenciálisan bonyolódott, többek közt technika és kémia függővé vált. Az egyes orvosi szakterületek egymásrautaltságának szövevénye az emberi szervezet bonyolult voltát is tükrözi, hiszen ez volt a szerteágazódás fő alapja. Az egymásrautaltság szakadatlanul fokozódik a rákszűréstől a védőoltásokig, az egyéni védekezés társadalmasításáig, mind az egyén, mind a közösség védelmében. Az orvosok, az ápolónők és ápolók, a szakdolgozók belső társadalmi csoportjában is az egymásrautaltság a szolidaritás a lényeges és nem annyira az ellentétek, a munkaviszony ellentmondásai, a szakmai hierarchia belvillongásai. A szakmai hierarchián belüli variációk egyike, a kreatívabbak, eredményesebbek morális hierarchiája, elismertsége egészen a szakmai kiválóságokig. Ezen a hierarchián sokan lépdelnek felfelé, az új felfedezések, új gyakorlati módszerek kidolgozásának szintjéig és a szakmai ágazat érdekinek képviseletéig. Az egészségügyi társadalom csak saját szolidaritásával képes társadalom fenntartó aktivitásának megfelelő helyet biztosítani az adott társadalom hierarchiájában. Az orvostudomány erkölcsi alapja a nagy átlagtól különbözővé lett betegek, sérültek támogatása, gyógyítása, újra adaptálódásuk érdekében. Ennek az erkölcsi szemléletnek köszönhette saját fejlődését. A „mások”, azaz a betegek, a korlátozottá váltak gyógyítása, nem pedig elpusztítása volt a morális és szakmai ambíció, a kíváncsiság és a kreativitás hajtóereje. A „mások” nélkül nem lett volna orvostudomány és orvosi gyakorlat. Így szövődött az egészségügy területén az egyéni és társadalmi érdek.

A szociális és egészségügyi egymásrautaltság gyors ütemben hosszabbította meg a fejlett társadalmakban az életkort, ami újabb társadalmi problémákat alakított ki. A gyógyító és a rehabilitációs tevékenység elé lassan időszerűvé váló, kihívó perspektíva tárul. Azokat kell támogatni, akik a társadalom hasznos tagjai, adófizetők, tehát az egymásrautaltság aktivistái, vagy azokat is, akik koruknál, illetve egészségi állapotuknál fogva már nem azok, csak haszonélvezők? Mi az arány, hányan lesznek idővel az első és a másik csoportban? Az orvos felelőssége lesz megállapítani, kinek a számára lehet vagy nem lehet szerveket transzplantálni, vagy műanyag testrészeket, izületeket implantálni? Orvosi feladat-e a drága, életfontosságú gyógyszerek krónikus rendelésének joga, vagy az altatás, a műtét javaslata 80–90 év körül? Hol húzódjon a határ az életkor, az egészségi állapot és az egészséghez való jog között? Ki szabja meg, mi a jogszerű és a jogtalan, mihez jut költségvetési alap és mihez nem? Törvény, amelyet majd a társadalom úgynevezett „többsége, az országgyűlés” támogat? Esetleg az érintett egyén saját anyagi lehetőségei? Talán az előre összegyűjtött magánbiztosítási alap, amelyet ki-ki jövedelme, óvatossága, előre gondoskodása alapján lehetővé tett? Jelentékeny különbségek alakulhatnak ki az ellátás fokozataiban és az egészségügyi ellátásra vetülhet az egyéni jövedelem különbsége. A jómódú és a kevésbé jómódú jobb illetve kevésbé színvonalas ellátásban részesülhet. A „mesterséges társadalmi kiválasztást” kereseti, jövedelmi forrás veszi gondjaiba? Így szerveződik az egészségügyi piac? A társadalom hozza létre azokat a feltételeket, amelyekhez alkalmazkodni kell! Az egymásrautaltság feltételei közé tartozik azoknak az egyéneknek a támogatása, akik önhibájukon kívül, életkoruk, betegségük miatt nem képesek a társadalmi alkalmazkodásra. Nemcsak az orvostudomány feladata visszajuttatásuk megfelelő helyükre. Hol is van ez a hely?

32

Motesz Magazin 2009 december OK.indd 32

MOTESZ

Vissza a társadalomba Az orvostudomány a veleszületett és szerzett rendellenességek, betegségek kiküszöbölése invazív eljárásokkal, gyógyszerekkel, fizikai terápiával, és/vagy mind a hárommal. Mindez, sokszor még a sikeres gyógyítás után sem elég ahhoz, hogy a rászorultak megfelelő színvonalon folytassák életüket családjukban, munkahelyükön, társadalmi pozíciójukban. Adaptációjuk elősegítése a régi vagy az új feltételekhez, a rehabilitáció feladata. MAGAZIN

2009;XVII(1–2):30–34.

2009.12.10. 20:03:32

KLINIKA ÉS TUDOMÁNY Az orvostudomány újabb ágazata, az orvosi rehabilitáció csak a szociális rehabilitációval együtt képes erre a feladatra, amely a munkaköri átképzést, oktatatást, fizioterápiát, gyógypedagógiát, pszichológiát is magában foglalja. Ez az összetett, ismét csak egymásrautalt szakterület lehet csak képes a korlátozottá vált humán alkalmazkodókészségek újra adaptálására az adott társadalmi feltételekhez. Meg kell akadályozni az egyén szétesését, ezt pedig csak összefogott tevékenység érheti el. Az egyéni panasz mindig konkrét, gyakorlati választ vár! Nem a rászorulónak kellene keresnie a lehetőségeket, nemcsak az érdekvédelmi szervezeteknek, hanem a társadalom tervező vezetőségének kellene megkeresnie a rászorulót, már a kórházban, vagy odahaza. Ez szorosan hozzátartozna a társadalmi gondoskodáshoz, az egyén jogához, életminőségének helyreállítására.

lalkozó akad, pedig e nélkül bajosan várható eredmény. Egy-egy kampány nem sokat tehet. Az egymásrautaltság tudatosítása előtt ennek érzelmi alapját kell megteremteni, ez pedig csak kisgyermekkorban lehetséges! Később ugyan megérthető, realizálható a helyzet, de nem érezhető, érzelem nélkül pedig nem igen létezik értelem! A felnőttek azonban nem ebben az irányban nevelik kicsinyeiket, vigyáznak nehogy betegekkel, csökkent képességűekkel kerüljenek össze, mert ezektől mindenféle rosszat leshetnek el, utánozhatnak, tanulhatnak. A szülők hatása elég alap a kicsinyek elzárkózására. Sem az óvoda, sem az iskola nem foglalkozik behatóan a kérdéssel, még akkor sem, ha látszólag integrált is. A gyermekeket nem igen készítik fel a „mások” elfogadására, nem magyarázzák el nekik, hogy ők is lehetnek betegek, érheti őket is baleset, kerülhetnek hasonló helyzetekbe.

Árva feladatok?

A kommunikáció

A széleskörű feladatok teljesítéséhez igencsak széleskörű társadalmi háttérre van/volna szükség. A társadalom vezető szerveinek összefogása nélkül az újra adaptáció szükségletei messze a háttérben maradnak. Az egészségügy, az oktatás, a szociális élet és a munkaviszony fő szabályozó szerveinek együttes és rendszeres tevékenységére van szükség, nem is beszélve a közlekedési, a lakóhelybeli szükségletekről. Természetesen az anyagi feltételek biztosítása az egész adaptációs tevékenység alapja! Az egymásrautaltság koordinálása a társadalmi hierarchia legfelsőbb tervező testületeinek feladatköre. Az egyéni igény sokrétű, a segítséget is ennek a sokrétűségnek kell/kellene jellemeznie, hiszen ugyebár, minden az egyén érdekében történik. Nemcsak az egészségügyi dolgozók erkölcsi színvonalára van szükség a rászorulók, a másokká válóak támogatására, hanem magának a társadalom moralitására is, hogy újra befogadja, egyenrangúnak tekintse őket. A kölcsönös segítség, a „mutual aid” ösztönvilágának társadalmi, eltanult, belénevelt akadályai is vannak. Darwin arra is felhívta munkáiban a figyelmet, hogy az ösztönök változhatnak, a használat vagy nem használat, erősítheti, gyengítheti értéküket. Társadalmunkban a nevelés és az oktatás sokat tehetne a befogadás, az egymásrautaltság csírájukban jelenlévő érzelemvilágának kifejlesztése érdekében. Ösztönről van szó, érzelemről, így az első lépésre korán van szükség, a családban, óvodában, elemi iskolában, nem későbben. Vajon ki az „illetékes” a társadalom – jelenleg eléggé negatív irányú – befogadó készségének pszichológiai megalapozásában, a nemigen törődő média hatékonnyá tételében, a kommunikációs lehetőségek javításában? Erre jelenleg igen kevés vál-

Az élő világ a kommunikáció világa, e nélkül ki sem alakulhatott volna. Minden élőlény kommunikál, aktivitásával, színével, hangjával jelez és megérti mások jelzéseit. Az emberré válás evolúciója során a csoportos egymásrautaltság egyik legfontosabb terméke a nyelvi kommunikáció lett, amely a belső képalkotás verbális kifejezését is magába foglalta. A mai társadalomban a verbális és vizuális kommunikációra sokféle lehetőség nyílik. A társadalmon belül mindenki akarva – akaratlanul kommunikál beszédével, hanglejtésével, taglejtésével, arckifejezésével, viselkedésével, írásával. A helyes, céltudatos kommunikáció – folyamatos összetartó pozitív hatása mellett – egyike a rövid és hosszú távú adaptáció legfontosabb feltételeinek. Ebben a vonatkozásban is találkozhatunk az összetartó és a bomlasztó kommunikációval. Darwin utolsó könyvében „Az érzelmek kifejezése emberben és állatban” hangsúlyozta a kommunikáció fontosságát, helyét az élő világban és a társadalomban. A kommunikáció egyike az egymásrautaltság legfontosabb kifejezőjének. Sajnos ez a munka nem jelent meg magyar fordításban és az „Ember származása” sem kínálkozik a könyvüzletek polcain. Vannak könyvek, amelyek mondanivalója évtizedek, vagy akár évszázadok alatt sem avul el. Sok ma is érvényes, korszerű mondanivalót kommunikálnak számunkra, amelyek időszerű formában ma is köztünk élnek, vagy jó lenne, ha életre kelnének. Az önhibájukon kívül kirekedtekről való gondoskodás és a lehetőség szerinti visszavezetésük hozzá tartozik a társadalmi egymásrautaltsághoz. A jóléti társadalom sokat tett a betegek, a korlátozottak társadalomba visszajuttatásának elősegítésére. Most, a ciklikus történeti fejlődés egyik ismétlődő válságos időszakában, amelyet remélhetőleg egy

2009;XVII(1–2):30–34.

Motesz Magazin 2009 december OK.indd 33

MOTESZ

MAGAZIN

33

2009.12.10. 20:03:32

KLINIKA ÉS TUDOMÁNY újabb pozitív időszak követ, meg kellene őrizni az elért vívmányokat. Ma minden ország a megélhetésért küzd társadalmának adott színvonalán. A „szót értés”, mint a társadalmon belüli kohézió és szolidaritás kifejezője, gyakran önmagában is segíthet fontos kérdések megoldásában, megszervezésében, nem ritkán még különösebb anyagi ráfordítás nélkül is. A megfelelő kommunikáció jelez, figyelmeztet, megold, szervez, utat mutat, materiális jelentőségű, hiszen ez a biológiai értéke. A helyes kommunikáció az orvos és a beteg kapcsolatának formálója, erősítője, a gyógyulásba vetett hit egyik feltétele. A kommunikáció minden vonatkozásban idő és ráfordítás kérdése, mindig olyan tartalmat és hangnemet kell választani, amely egyre többfelé ágazó kapcsolataink megerősítését célozza. Az ilyen kommunikáció nyugalmat, kiegyensúlyozottságot áraszt és jobb, hatékonyabb együttműködéshez vezet. Válasszuk befejezésül a Természetes kiválasztás… utolsó szép mondatát: „Van valami nagyság abban a világban, amelyet így fogunk fel különböző erőivel együtt, eredetileg néhány, vagy csak egyetlen formába öntötten és mialatt ez a bolygó a gravitáció szilárd törvényei szerint keringett, ilyen egyszerű kezdettől a leggyönyörűbb alakzatok végtelen, csodálatos formái alakultak ki és alakulnak ma is.” Ma, mint mindig, mindnyájunkra ráfér a fejlődésbe vetett hit. Óriási egyéni felelősség! Alaposan ismerni kell a szakmai lehetőségeket az egyén egészségi állapotának, egészségi jövőjének, életkorának, családi és társadalmi helyzetének mérlegelése alapján. Amennyiben nem lehetséges átültetés, beültetés, invazív eljárás, akkor mi lehetséges? Milyen hatékony eljárás hosszabbíthatja meg az aktív életet? Az orvosi és a szociális rehabilitációs feladatok szorosan összekapcsolódnak, egyik nem működhet a másik nélkül. A szakképesítés feladata ennek hangsúlyozása és felkészítés a betegek, a rászorulók megfelelő irányítására. Ugyanakkor a rehabilitációs szakágazat felszereltségéről, személyzeti ellátottságáról, fejlesztéséről, új módszerek kidolgozásáról is folyamatosan gondoskodni kell, beleértve a rehabilitációs szakképesítést, a gyógytorna,

gyógypedagógia és számos más szakterület integrálódását. A rehabilitációban is jelen van a különböző ágazatok egymásra utaltsága, a kölcsönös segítség.

A rehabilitáció összetettsége A rehabilitáció feladata az aktivizálás és visszairányítás a társadalomba. Ez épp úgy vonatkozik a veleszületett, mint a szerzett rendellenességekre, baleset vagy betegség következtében korlátozódott társadalmi kapcsolatra. Az egyén készenléti ráutaltsága (biztosítottság, adófizetés, munkaviszony) a károsodás következtében, ilyenkor egyszerre valódi ráutaltsággá válik, akadállyá társadalmi és/vagy családi kötelezettségeinek teljesítésében. A rehabilitációra hárul a társadalmi kapcsolataiban meggyengült megnyugtató elhelyezése. A rehabilitációra szorulót elsősorban saját magának kell visszaadni pszichológiai úton! Ettől függ, mennyi akaraterőt visz majd a tanulásba, gyakorlásba, akár gyógytornára, beszédgyakorlatra, vagy más öntréningre van szükség. Világossá kell tenni előtte az elérhető célt, a belefektetett energia, idő értelmét, mert a gyógytornásszal, gyógypedagógussal, ergoterapeutával eltöltött idő távolról sem elegendő, ha önmaga nem gyakorol rendszeresen. Csak ez vezethet vissza önmagához és családi, társadalmi kapcsolataihoz! Adaptálódnia kell a saját állapotához, amely a környezettel való kapcsolatát megváltoztatta. A közös segítség (mutual aid) úgy értelmezhető, hogy a társadalmi segítség akkor hatékony, ha maga is segít a társadalomnak a viszszatérés lehetőségeinek megteremtésében. Levelezési cím: Dr. Katona Ferenc c. egyetemi tanár Főv. Önkorm. Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai Fejlődésneurológiai Osztály és Szakrendelés Budapest 1032 Bécsi út 132. Tel.: (06 1) 250-21-70 Fax: (06 1) 275-44-99 E-mail: [email protected]

Magyar Nephrologiai Társaság XXVII. Nagygyűlése Időpont: 2010. ősz Tudományos információ: Dr. Túri Sándor egyetemi tanár Szegedi Tudományegyetem ÁOK Gyermekgyógyászati Klinika • 6725 Szeged, Korányi fasor 14–15. Bővebb információ: MOTESZ Kongresszusi és Utazási Iroda Szalma Márta • Tel.: 1/311-6687, 1/312-2389 • E-mail: [email protected] http://www.motesz.hu/Kongresszusi és Utazási Iroda

34

Motesz Magazin 2009 december OK.indd 34

MOTESZ

MAGAZIN

MAGYAR NEPHROLOGIAI TÁRSASÁG

2009;XVII(1–2):30–34.

2009.12.10. 20:03:33