DARWIN SZELLEME A fajok eredete mai változatban

DARWIN SZELLEME

Steve Jones

DARWIN SZELLEME A fajok eredete – mai változatban

Fordította Gyárfás Vera és Orosz István

TYPOTEX Budapest, 2003

Az evolúciós gondolat sorozat Sorozatszerkeszt˝o: Kampis György

A mu˝ eredeti címe: Almost Like a Whale. The Origin of Species Updates

Ez a könyv az illetékes kuratórium döntése alapján az Oktatási Minisztérium támogatásával a Fels˝ooktatási Pályázatok Irodája által lebonyolított Tankönyvtámogatási Program keretében jelent meg. A könyv megjelenését támogatta:

c Steve Jones, 1999 c Hungarian Translation Gyárfás Vera, Orosz István, Typotex; 2003

ISBN 963 9326 75 5 ISSN 1585 8391

Kedves Olvasó! Önre gondoltunk, amikor a könyv el˝okészítésén munkálkodtunk. Kapcsolatunkat szorosabbra fuzhetjük, ˝ ha belép a Typoklubba, ahonnan értesülhet új kiadványainkról, akcióinkról, programjainkról, és amelyet a www.typotex.hu címen érhet el. Honlapunkon megtalálhatja az egyes könyvekhez tartozó hibajegyzéket is, mert – sajnos – hibák olykor el˝ofordulnak. Kiadja a Typotex Kft. Elektronikus Kiadó, az 1795-ben alapított Könyvkiadók és Könyvterjeszt˝ok Egyesületének tagja. Felel˝os kiadó: Votisky Zsuzsa Kontrollszerkeszt˝o: Huszár Tamás Muszaki ˝ szerkeszt˝o: Gerner József Borítóterv: Tóth Norbert Terjedelem: 30,77 (A/5) ív Készült a Dabas Jegyzet Kft. nyomdájában Felel˝os vezet˝o: Marosi Attila

Alex és Anna Trenchnek

TARTALOM

Történeti vázlat a fajok eredetére vonatkozó nézetek fejl˝odésér˝ol

9

A fajok eredetér˝ol – bevezetés

25

1. A háziasítás során végbemen˝o változások

48

2. A természetben végbemen˝o változások

70

3. A létért folyó küzdelem

87

4. Természetes kiválasztás

103

5. A változás törvényei

143

6. Az elmélet nehézségei

162

7. Az ösztönr˝ol

189

8. Hibridizáció

216

9. A geológiai adatok hiányosságáról

239

10. Az él˝olények földtörténeti sora

263

11. A fajok földrajzi elterjedése

286

12. A fajok földrajzi elterjedése – folytatás

286

13. Az él˝olények egymás közti viszonyai. Morfológia. Embriológia. Csökevényes szervek

327

Közjáték

362

14. Összefoglalás és befejezés

385

Ajánlott irodalom

413

Mutató

425

Hogy én milyen tökkelütött vagyok, hogy nem gondoltam erre! T. H. H UXLEY A fajok eredetének olvasása közben

Ha az ember bizonyossággal kezdi, kétségek között végzi; de ha megnyugszik abban, hogy kétségek között kezdje, akkor végül bizonyosságokhoz fog jutni. B ACON: The Advancement of Learning

T ÖRTÉNETI VÁZLAT A FAJOK EREDETÉRE VONATKOZÓ NÉZETEK ˝ ˝ FEJL ODÉSÉR OL

Az egész angol költészet legrosszabb sorai közül kett˝ot John Hookham Frere vetett papírra 1799-ben: A tollas faj szeli az eget libegve – Nem úgy a makréla, még kevésbé a medve! De bármilyen rossz ez a vers, van erkölcsi mondanivalója. A sorok Hookham Frere-nek „Az ember fejl˝odése; anti-jakobinus vers” címu, ˝ némileg mell˝ozött költeményéb˝ol valók. A madár, a medve, a hal politikai üzenetet hordoz: a dolgok olyanok, amilyenek, és ostoba dolog megváltoztatni o˝ ket. A francia forradalom megzavarta az isteni rendet: meghirdetni az emberi jogokat éppoly abszurd, mint azt mondani, hogy a makréla – vagy a medve – tud repülni. Íme két részlet a hatvan évvel kés˝obb megjelent A fajok eredetéb˝ol: „. . . az is elképzelhet˝o, hogy a repül˝ohalak, amelyek ma csapdosó mellúszóik segítségével enyhén emelkedve és fordulva messzire siklanak a leveg˝oben, tökéletes szárnyas állatokká válhattak volna. Ha ez bekövetkezett volna, ki gondolna most arra, hogy ezek a szárnyas állatok egy korai átmeneti állapotban a nyílt tenger lakói voltak, és hogy kezdetleges repül˝oszerveiket, ahogy ma tudjuk, kizárólag arra használták, hogy a ragadozó halak el˝ol meneküljenek?”1 „Észak-Amerikában Hearne megfigyelte, hogy a feketemedve órák hosszat úszott tátott szájjal, és bálna módjára fogta a vízirovarokat. . . . /elméletem szerint/ azt várnánk, hogy az ilyen egyedek alkalmanként új fajokat hoznak létre, amelyek rendellenes életmódot folytatnak, felépítésük pedig kisebb vagy nagyobb mértékben eltér az eredeti típusétól.”2 1 Charles Darwin: A fajok eredete. Második javított kiadás. Typotex, 2001, 152. o. Kampis György fordítása 2

uo. 153. o.

10 · Darwin szelleme

Ezt mondja Darwin arról, mikre lehet képes az evolúció. Jóllehet eddig még nem hozott létre bálna-medvét, amelyik a vízirovarokat kedveli, de megtehetné. Hiszen olyan valószínutlen ˝ lényeket már létrehozott, mint a leveg˝oben sikló hal. Az életnek az az elképzelése, hogy egyszer s mindenkorra rögzített az isteni akaratban, kimúlt. Ehelyett, itt van nekünk a szüntelen változás. Darwin föllépése el˝ott a természettudósok nagy többsége úgy vélte, hogy a fajok megváltoztathatatlan teremtmények, s megalkotásuk egyesével, külön-külön történt. Ma viszont mindenki (vagy legalábbis mindazok, akik nem határozták el el˝ore, hogy nem hisznek benne) elfogadja Darwinnak azt az elméletét, hogy a fajok módosulásokon esnek át, és hogy korábbi változatok leszármazottai. A legtöbb ember, ha megkérdeznék, nehezen tudná ezt megindokolni. Mindannyian tudjuk, hogy az ember és a csimpánz rokonok, és hogy a növények, állatok és minden egyéb egyetlen közös o˝ st˝ol származik. A létért folytatott küzdelem, a leger˝osebb fönnmaradása és a fajok eredete a legközönségesebb hétköznapi bölcsességek közé tartozik. Az evolúció megtörtént: s˝ot, 1996-ban ezt még a pápa is elfogadta (persze csak azt ismerte el, hogy „az új ismeretek elvezetnek bennünket annak fölismeréséhez, hogy az evolúció több, mint hipotézis”). Mindez olyan, mint Galilei és a föld mozgása a nap körül. Tudjuk, hogy igaza volt, de mire alapozta elméletét? A Vatikánnal folytatott vitájában miért suttogta (egyesek szerint), hogy „eppur si muove”, „és mégis mozog”? Csúcstechnológia hiányában bizonyítéka áttételes volt. A „vándorló csillagok” – a bolygók – mozgására hivatkozott a távoli urben ˝ álló testek hátteréhez képest. Ez a szabályos mozgás csak akkor értelmezhet˝o, ha maga a Föld is bolygó, nem pedig mozdulatlan égitest, amely körül az egész égbolt forog. Ezt az érvelést azonban, bármely meggy˝oz˝o legyen is, a Galilei elméletében hív˝ok legtöbbje nem ismeri. Az evolúcióval is nagyjából ez a helyzet. Noha a fogalom éppoly egyszeru, ˝ mint a naprendszeré, mégsem ad nyilvánvaló magyarázatot a világ muködésére. ˝ A józan ész azt mondja nekünk, hogy az élet – akárcsak a Nap – önmaga körül forog. Ezzel az elképzeléssel csak egy baj van: az, hogy téves. A muholdak ˝ óta immár lehetetlen a világegyetem struktúráját tagadni. Hasonlóképpen, a gének gy˝ozedelmes bizonyítékai annak, hogy van evolúció. Darwin elmélete a közös leszármazásról ugyanazt teszi a

Történeti vázlat a fajok eredetére vonatkozó nézetek fejl˝odésér˝ol · 11

biológiában, mint amit Galilei tett a bolygókutatásban. Elképzeléseit az átlagolvasó számára írott könyvben fejtette ki, amelyb˝ol az embernek önmagáról kialakított nézetét gyökeresen megváltoztató, egyedülálló bestseller lett. Az 1859-ben megfogalmazott elmélet még ma is az a cement, amely megköti a jelen csodálatos felfedezéseit. A fajok eredete minden kétséget kizárólag az évezred könyve. Sehol máshol nem fogalmazták meg jobban az evolúció mellett szóló érveket. Darwin „egyetlen hosszú okfejtésnek” nevezte könyvét, s a modern biológusok ezzel készséggel egyetértenek. Ha elolvassuk Darwin négyszáz oldalát, elképeszt˝onek fogjuk találni, hogy az érvelésbe azonnal milyen jól beleillik minden új felfedezés, amint csak megjelenik. A mu˝ logikája A fajok eredete megírása óta semmit nem veszített lebilincsel˝o erejéb˝ol. A benne szerepl˝o tények azonban immár másfélszáz évesek, és számos hézag mutatkozik közöttük, amelyek betöltése nélkül az elméletet nem tekinthetnénk teljesen bizonyítottnak. Mára azonban az összes – vagy csaknem az összes – ilyen hézag kitöltése megtörtént. Könyvem a mai ismereteink szintjére hozza Darwint. Benne kísérletet tettem A fajok eredete újraírására, már amennyire ez lehetséges. Szerkezetileg követem felépítését a háziállatoktól a fossziliákig, a méhkasoktól a Galapagosszigetekig, de az én Nagy Tényeim (Darwin egyik kedvenc kifejezése) a huszadik század végér˝ol származnak. A Darwin szelleme Charles Darwin gondolatait a legújabb tudományos eredmények fényében igyekszik értelmezni. Az evolúció elmélete egységesíti a biológiát, mely évezredes fejl˝odése végéhez közeledik. A biológia ma már több, mint tudomány, hiszen megállapításait akarva-akaratlanul a közgazdaságtanban, a politikában, a történelemtudományban, a muvészetekben ˝ és másutt is el˝oszeretettel alkalmazzák. Egyetlen iskolázott ember sem engedheti meg magának, hogy ne vegyen tudomást róluk; és erre nem is lehet semmiféle mentség, hiszen Darwin történetének fejezeteit oly ragyogóan mesélik el azok a remek könyvek, amelyek az átlagolvasó számára az elmélet különböz˝o oldalait hozzáférhet˝ové teszik. De ezek között nincs olyan, amelyik az egész történetet el˝oadná; nincs az evolúciós biológiát a maga teljes mélységében és rendkívüli változatosságában bemutató modern munka, amely az átlagolvasóhoz szólna. A fajok eredetének újraírása persze olyan vállalkozás, amelybe a legtöbb biológus nem merne belevágni,


de legyen bármilyen merész (és sok szempontból reménytelen) feladat, mégis megpróbálkoztam vele. Ha ezért menteget˝ozésnek van helye, akkor ezennel megteszem. Feladatom teljesítése során azt volt a legnehezebb eldöntenem, hogy mit hagyjak ki. A fajok eredete a modern biológia, de sok tekintetben a modern geológia és pszichológia alapköve is. Megkíséreltem visszatükrözni mindezeket a tartományokat, ám kétségtelen, hogy ez nem sikerült maradéktalanul. Könyvem Darwin logikáját a mai fölfedezések megvilágítására igyekszik alkalmazni. Nem az evolúciós elméletek története; nem is Darwin vagy a növények és az állatok életrajza, hanem reményeim szerint olyan okfejtés, amely meg fogja gy˝ozni olvasóimat az evolúció igazságáról. Hogy megtartsam a választott keretek között (muvem ˝ ugyanolyan hosszú, mint az eredeti, és nagyjából az egyes fejezetek is ugyanúgy aránylanak egymáshoz) válogatnom kellett, és bizonyos témákat elhagynom mások kedvéért. Aszerint döntöttem egyes témák felvétele mellett, hogy Darwin klasszikus muvében ˝ el˝ofordulnak-e. Ett˝ol csak kivételes esetekben tértem el. A fajok eredetében mindössze egyetlen lényegbevágó mondat található az emberr˝ol („Fény derül majd az ember eredetére és történetére is.”3 ), viszont ma már oly sokat tudunk múltunkról, hogy az utolsó fejezetet ennek a témának szenteltem. Számos témát Darwin maga zár ki. Könyve éppúgy nem foglalkozik az els˝odleges értelmi funkciók keletkezésével, mint magának az életnek a kialakulásával. Az élet és a tudat keletkezését tehát én sem tárgyalom; továbbá tartózkodom az elmélet esetlegesen meglév˝o erkölcsi vonatkozásainak elemzését˝ol is. Önhittség lenne könyvemet többnek föltüntetni, mint az eredeti puszta árnyékának, tartalmában és formájában egyaránt. A fajok eredete a tényirodalom csúcsát képviseli. Darwin jól írt, mert remekmuveket ˝ olvasott. Egyetlen nyáron – naplójának tanúsága szerint – a következ˝o muvekkel ˝ szórakoztatta magát: Hamlet, Othello, Mansfield park, Értelem és érzelem, Boswell: Utazás a Hebridákon, az Ezeregyéjszaka meséi és Robinson Crusoe. Prózája olyan, mint egy viktoriánus vidéki udvarház. Magabiztosságot sugároz, bármely irányból nézzük is, akár pedig irodalomnak, akár önéletrajznak, akár tudományos remekmunek ˝ tekintjük.

3

uo. 430 o.


Hasonlítsuk össze Darwin beszámolóját arról, amikor el˝oször megpillantotta a Galapagos-szigeteket, Herman Melville hasonló leírásával, akinek The Encantadas (a Galapagos-szigetek másik neve) címu˝ könyve 1854-ben jelent meg. Darwin leírása eleven és közvetlen: „Reggel (17én) Chatham szigetén szállottunk partra, mely épp úgy, mint a többiek, szelíd, gömbölyu˝ körvonalakkal emelkedik ki, itt-ott elszórt domboktól – egykori kráterek maradványaitól – megszakítva. Els˝o megpillantásukkor nem éppen csábító hatásúak. Fekete bazaltlávából álló szakadékos terület, szeszélyesen fölhullámozva, a nagy hasadékoktól átszelve, mindenütt elsatnyult, napégette bokrokkal födve, melyek alig mutatják az élet jeleit. A száraz és kiaszott, a déli nap által sütött fölület oly nyomasztóvá és izzóvá tette a leveg˝ot, mint egy kályhában: s˝ot azt hittük, hogy a bokroknak van ily rossz szaguk.”4 Melville viszont halovány: „De az Idumea és a Sark fölé megközelíthetetlen magányosságban kivetett Encantadast sújtó különös átok, hogy a változás soha nem ér el hozzájuk; sem az évszakok, sem a gondok váltakozása. Átszeli o˝ ket az Egyenlít˝o, nem ismerik tehát az o˝ szt, nem ismerik a tavaszt; s mivel máris csupán annyi maradt bel˝olük, amennyit a nap tüzes sugarai meghagytak, így még a pusztulás sem igen dolgozhat rajtuk tovább. A záporok a sivatagokat is fölfrissítik néha, de ezeken a szigeteken soha nem esik az es˝o. Mint a szíriai tökök kitéve a napra, ezek a szigetek is szétrepedeztek az örökös aszályban a hevesen tüzel˝o égbolt alatt.” Senki nem tudná utánozni Darwin nyelvét. Magam sem próbálkoztam meg ezzel (jóllehet elemeltem egy-egy mondatát, abban a reményben, hogy ezzel javíthatom könyvem stílusát). Szerettem volna megmutatni, hogy miért érdemes A fajok eredetét eredetiben olvasni, ezért beiktattam összefoglalásait (ahol vannak, vagyis könyve negyedik fejezetét˝ol kezd˝od˝oen), a fejezetek általa készített tartalomjegyzékét, valamint a könyvet záró „Összefoglalás és befejezés”-t. Lehetséges volna – Borges figurájához hasonlóan, aki szóról-szóra újra leírta a Don Quijotét –, hogy A fajok eredetének minden mondatát változatlanul olvassuk a modern kontextusban, azt remélvén, hogy ily módon a 19. században ismeretlen értelmezésekhez jutunk. Magam azonban nem így jártam el. Noha az okfejtés szerkezetét változatlanul 4 Charles Darwin: Egy természettudós utazása a Föld körül. Révai, 1913. II. köt. 118.o. Fülöp Zsigmond fordítása


hagytam és a fejezetek is ugyanabban a sorrendben követik egymást, Darwin remekmuvét ˝ állványzatnak tekintem, nem pedig kényszerzubbonynak. Az evolúció poszt-modern felfogásáról van itt szó, ennek minden el˝onyével és hátrányával. Szerkezete korábbi id˝ob˝ol származik, épít˝oelemei azonban mai anyagok. A fajok eredete – ezt is meg kell mondanunk – a legnagyobb viktoriánus komolysággal íródott, s sehol nem teszi meg a legkisebb engedményt sem, hogy szórakoztatóbb legyen. Ezekben a csipkel˝od˝obb id˝okben én viszont engedtem a kísértésnek, hogy a tudományos prózát az evolúció, illetve az evolúciót tanulmányozó tudósok furcsa történetéb˝ol vett mesékkel ellensúlyozzam. Az evolúció tanulmányozóinak még egy másfajta veszéllyel is szembe kell nézniük. Boris Vian misztikus regényében, a Tajtékos napokban szerepel egy figura, aki egész életét Jean-Paul Sartre megkövült hányadékának szenteli. A biológusoknak (akárcsak a marxistáknak) szintén megvan ez a kevéssé elegáns szokásuk. Mire is gondolhatott itt pontosan a mester? – kérdezik. Elképzelhet˝o, hogy esetleg tévedett, avagy a leghalványabb utalás erre már eretnekségszámba menu˝ bun? ˝ A szent szövegek értelmezésének megvan a maga gyönyörusége. ˝ Magam igyekeztem ebbe nem beleesni. Darwin életrajza minden más tudósénál jobban ismert, és ebb˝ol az unalmas és néha arrogáns fajtából érdekességével és szerénységével tunik ˝ ki. De családja is különlegesnek tekinthet˝o. Nagyapja, Erasmus h˝osi rigmusokban jelentette meg saját evolúcióelméletét, és szerepel a Frankensteinben is: „A történetünk alapjául szolgáló eseményt dr. Darwin és más német fiziológus szakírók nem tartják teljesen elképzelhetetlennek.” A Lunatick csoporthoz tartozott, olyan tagok mellett, mint Joseph Priestly és Josiah Wedgwood. Amikor éppen nem az oxigén felfedezésével vagy az ipar angliai meghonosításával foglalkoztak, akkor olyan gépet szerkesztettek, amely „képes volt elmondani a Miatyánkot, a Hiszekegyet és a Tízparancsolatot a nép nyelvén”. Charles apja, Robert Darwin orvos volt, aki intenzíven érintkezett az arisztokrácia tagjaival (és pénzt kölcsönzött nekik), Charles unokája, Bernard pedig a golfjátékban képviselte az angol színeket. Könyvem Darwin tudományáról, a biológia szívér˝ol szól. Gyökerei a múltba nyúlnak, de ez a kulcs a jelenhez is. Szó esik benne az AIDS vírusról és a kék bálnáról, a cirkuszi kutyamutatványokról és a Csendes-óceánon úszó szemétr˝ol. Azt mondják, Milton volt az utolsó


ember, aki mindent tudott (vagy mindenr˝ol eleget tudott ahhoz, hogy határozottan nyilatkozni tudjon bármely témában). Darwin volt az utolsó biológus, aki ugyanezt állíthatta magáról. Azt mondta magáról, hogy elméje olyan „gép, amely általános törvényeket képes kidarálni tények nagy tömegéb˝ol”. A fajok eredete címu˝ „kivonat” alapjául szolgáló kézirat több száz könyvre és értekezésre hivatkozik, köztük A vidéki udvarház kertészének és a vidéki gentlemannek a kézikönyvére, az Indiai Sportközlönyre és a Londoni Királyi Társaság Filozófiai Közleményeire. Charles Darwin rengeteg szakért˝onek és amat˝ornek írt felvilágosításért, és az így kapott információkat belesz˝otte gondolatmenetébe. Ma már senki nem lenne erre képes. Olyan hatalmas a mai tudásanyag, hogy ma már a biológiának sincsenek Miltonjai, nincs senki, aki oly mértékben átlátná ezt a tudományt, hogy bármely szakterületen dolgozó kollégával vitába tudjon bocsájtkozni. Az evolúció megértéséhez annyira szerteágazó érdekl˝odésre van szükség, hogy lehetetlen az egészet átfogni. Ez a modern tudomány öröme – és tragédiája. Mivel ma már oly sokat tudunk az élet muködésér˝ ˝ ol, az evolúció a kivételek tudománya lett. Túlságosan fárasztó lenne számba venni a témát felemészt˝o részletekr˝ol folytatott dühödt vitákat (bár ennek mell˝ozése garantálni fogja, hogy minden biológus fog valami kivetnivalót találni könyvemben). De bárhogyan legyen is, és bármily elkeseredettek legyenek is a viták, nincs olyan tudós, aki tagadná A fajok eredetének központi igazságát, a módosulásokon keresztül történ˝o leszármazás eszméjét. Darwin még nem volt ilyen kényelmes helyzetben. Olyan közönséget kellett meggy˝oznie, amelynek még az is idegenül hangzott, hogy az élet változhat, és hogy minden él˝olény származása közös. De sikerült legy˝oznie a heves ellenállást. Nem kisebb tekintély, mint a Daily Telegraph arra hívta föl olvasóit, hogy a választásokon szavazzanak ellene annak a képvisel˝ojelöltnek, aki kedvez˝o ismertetést írt A fajok eredetér˝ol, John Ruskin pedig, aki nyilvánosan elítélte Darwin „mocskos heraldikáját”, a következ˝o kijelentésre ragadtatta magát a geológiáról: „Azok a borzasztó Kalapácsosok! Minden bibliai kádencia végén hallom a kopogásukat”. Darwin korát megel˝oz˝oen is fogalmaztak meg elképzeléseket az evolúcióról, de o˝ volt az els˝o, aki nem csak a mechanizmust mutatta be, hanem a muködésére ˝ vonatkozó bizonyítékokat is elénk tárta. Annak ellenére, hogy húsz esztend˝ot töltött a bizonyítékok gyujté˝ sével, Darwin olyannyira tisztában volt elméletének hézagaival, hogy


nem sokon múlott, hogy egyáltalán publikálta muvét. ˝ Könyve tele van menteget˝ozésekkel. „Mindenkinél jobban érzem, mennyire szükséges, hogy kés˝obb a megfelel˝o hivatkozásokkal együtt minden olyan tényt közzétegyek, amire a következtetéseimet alapoztam; egy kés˝obbi munkámban éppen ezt remélem megtenni. . . . Kifogástalan eredményhez csak a kérdés mindkét oldalát támogató valamennyi tény és érv teljes kifejtésével és értékelésével juthatunk, de ez itt lehetetlen. . . . sajnos arra kényszerülök, hogy ezt a kérdést túlságosan is röviden érintsem csupán; megfelel˝o tárgyalása csak a tények hosszú jegyzékének megadásával volna lehetséges.5 ” A mai olvasó bizonyos megkönnyebbülést érezhet, hogy a beígért könyv sosem jelent meg. A szerencsés véletlen úgy hozta, hogy Darwint eszméi összefoglalásának publikálására kényszerítette Alfred Russel Wallace levele, amely hasonló elképzelést fogalmazott meg. Az evolúció elkerülhetetlen. A reprodukció hibáin nyugszik. A leszármazás mindig módosulással jár, mert semmilyen másolat, legyen az festményé vagy géné, nem lehet tökéletesen pontos. Az információ nem adható át veszteség nélkül, és a másolat másolata a maga részér˝ol még kevésbé tökéletes, mint az el˝oz˝o lépcs˝ofok. Az eredeti újra- és újra megismétl˝od˝o reprodukciója egyet jelent valami újnak a kifejlesztésével. Ami bekerült a folyamatba, az a leszármazás, a biológiai változás nyersanyagának hibáitól átalakítva bukkan föl ismét. Ezt a nyersanyagot a természetes kiválasztás változtatja nemesfémmé, ebben a kohóban mennek át a tuzpróbán ˝ a különböz˝o változatok. Az élet küzdelem. Amint több ember születik, mint amennyi képes életben maradni, egyetlen gabonaszem a mérlegen fogja eldönteni, hogy ki marad életben és ki fog meghalni. A lehet˝o legkisebb el˝ony az egyik él˝olény javára bármely életkorban vagy bármelyik évszakban a többi él˝olénnyel szemben, akik a vetélytársai, kibillenti a mérleget. A természetes kiválasztás ilyen egyszeru. ˝ Az örökölt különbségeket viszi tovább a szaporodás során. Ha az egyik változat jobban szaporodik, mint a többi, akkor uralkodóvá válik, és végül az életnek egy új formája – egy új faj – keletkezik. Az evolúciót a leszármazás hibái hajtják. A másolás eltér˝o képessége – a természetes kiválasztás – pedig megszabja irányát. A természet nem a szépséget, az er˝ot, vagy az er˝oszakot részesíti el˝onyben; csupán arra 5

A fajok eredete 12-13. o.


képes, hogy azoknak a fajoknak biztosítson teret, amelyek a legjobban tudnak szaporodni. Jóllehet egyaránt képes létrehozni a leggyönyörubb ˝ és a legvisszataszítóbb lényeket, semmi titokzatos nincs Darwin gépezetében: genetika plusz id˝o – ennyi az egész. Darwin saját legf˝obb gyengesége abban állt, hogy nem tudta megérteni, ami ma már oly egyszerunek ˝ tunik. ˝ 1859-ben az örökl˝odést illet˝oen éppoly általános volt a tudatlanság, mint az azt megel˝oz˝o ezer évben. 1726-ban Godalming városka lakója, Mary Toft terhessége alatt látott egy nyulat. Ezek után – állította Mary – kis nyusziknak adott életet. Az els˝o tucat után I. György elküldte udvari anatómusát, hogy vizsgálja meg az asszonyt. A Short Narrative of an Extraordinary Delivery of Rabbets (Nyulak világrahozásának rendkívüli története röviden) címu˝ munkájában az anatómus meger˝osítette a történet igazságát, és azt állította, hogy az állatok leugráltak az asszony méhkürtjén. Mary Toftról aztán hamarosan kiderítették, hogy csaló (Pope balladát írt róla, Hogarth pedig lerajzolta). Darwin – annak ellenére, hogy tiszteletreméltó er˝ofeszítéseket tett az ilyesfajta koholmányok meghaladására – maga sem látott tisztán ebben a kérdésben. 1866-ban Gregor Mendel végre rájött a dolog nyitjára; munkáját világosságának és eleganciájának köszönhet˝oen még az Encyclopaedia Britannica is megemlíti. Darwin viszont nem olvasta. A mu˝ jelent˝oségét csak a 20. század els˝o éveiben ismerték föl. Darwinnak megvolt a maga zavaros magyarázata, amely részint a vérben lév˝o szubsztanciák keveredésének elképzelésén nyugodott. Hamar rájött, hogy a magyarázat hibás. Ha az átöröklés feloldódáson keresztül történik, akkor ez oda vezet, hogy bármilyen hasznos tulajdonság fokozatosan elhalványul, ahogy a nemzedékek váltják egymást. Lassan megszunik ˝ a családfák közötti különbség és az evolúció megáll. Darwin sokat törte a fejét a problémán, de nyugtalanságra nem volt oka. A DNS nyelve digitális, nem pedig analóg, az átöröklés pedig nem folyadékon, hanem részecskéken – géneken – keresztül történik, amelyek bármikor változatlanul el˝ohívhatóak. Még a legkisebb fejl˝odés is összegez˝odhet az évek során. A genetika megmentette A fajok eredetét, és segítségével átalakult az evolúció tudománya. Központi kérdését – hogy a változatokból miként jönnek létre a fajok – ma már Mendel fogalmai szerint képesek vagyunk megválaszolni. A mai biológusok szemében a fajok génköztársaságok, amelyeket nemi határok választanak el szomszédaiktól. Bármilyen kedvez˝o változás a


DNS-ben – annak a képességnek a kialakulása, hogy fele annyi élelmen is megéljen a faj, vagy hogy kétszer annyi utódot hozzon a világra – általánossá lesz az egész köztársaságban, de soha nem terjed át a szomszéd államra. Persze nem mindig tudjuk a fajokat a gének alapján meghatározni, mert közülük egyesek éppen átmen˝oben vannak saját identitásuk felé, és mert a térbeli távolság megakaszthatja a nemi életet az azonos fajhoz tartozó egyedek között is. De ezzel együtt is, az eredet genetikus magyarázata a legfontosabb épít˝oköve annak a hídnak, amely átíveli az átöröklés és az evolúció tudományai közötti o˝ si szakadékot. Darwin azt állította, hogy a világ változatossága nem elfeledett katasztrófáknak köszönhet˝o, hanem ma is megfigyelhet˝o folyamatoknak. Számára a jelen volt a múlt kulcsa. Azt a meggy˝oz˝odést alakította ki benne, hogy az evolúciót a természetes kiválasztás egyszeru, ˝ lassú és er˝oteljes mechanizmusa hajtja. Minthogy pedig ez a mechanizmus az egymást követ˝o apró és kedvez˝o változások fölhalmozásán keresztül muködik, ˝ ezért nem tud nagy vagy hirtelen módosulásokat produkálni; csak igen kicsi és lassú lépéseken keresztül érvényesül. Mi korlátozhatná mármost – tette föl a kérdést – ezt a hatóer˝ot, amely hosszú korszakokon át fejti ki hatását, és szigorúan megvizsgálja minden él˝olény egész fölépítését, szerkezetét és szokásait, elfogadván a jó és elvetvén a rossz megoldásokat? Ha pedig a természetnek ilyen gépezet áll rendelkezésére, akkor nincs semmi oka a nagy ugrásokra. A geológia arról gy˝ozte meg Darwint, szükségtelen o˝ si kataklizmákra hivatkozni – legyenek azok bibliai özönvizek vagy hatalmas földrengések –, hogy a föld alakváltozásait megmagyarázzuk. Egy csermely, ha van elég ideje, képes óriási völgyeket vájni, és egy sekély tenger, amint kiszárad, képes ezer mérföldes síkságot létrehozni. Vajon nem formálódhatotte maga az élet is ilyen módon? Ha a tájkép átalakulhat lassú változásokon keresztül, akkor az eleven hús még inkább. A Teremtés óta változatlan világegyetem eszméje kilehelte lelkét. Ez a meggy˝oz˝odés a biológiát, ami addig véletlenszeru˝ tények halmazából állott, rendszeres tudássá tette. De egy ilyen igénnyel föllép˝o elmélet természetszeruleg ˝ kihívja maga ellen a kritikát. Így történt ez 1859-ben és azóta is folyamatosan így történik. A fajok eredete két dolgot egyesít magában: az egyik az evolúció eszméjének bátor megfogalmazása, a másik pedig az evolúció tényleges megvalósulása mellett szóló érvek és tények fölsorakoztatása. Nagy


mennyiségu˝ bizonyítékot tár elénk, ami az evolúció tényét és muködési ˝ mechanizmusát lenyugöz˝ ˝ o er˝ovel támasztja alá. Öreg korában, amikor szembe kellett néznie kellemetlen fölfedezések egész sorával, Darwin árnyalta elméletét. Könyvem egyik fejezetének címe ironikus. A „mintha bálna volna” kifejezés A fajok eredetének hatodik kiadásából származik, amely 1872-ben jelent meg. 1859-ben Darwin még magabiztosabb, leviatánja még zabolátlan: „Nem látok semmi nehézséget abban, hogy a medvék fajtája – a természetes kiválasztás következményeként – felépítésében és szokásaiban jobban alkalmazkodik a vízi élethez, és egyre nagyobb szájat fejleszt ki, amíg létre nem jön egy olyan hatalmas él˝olény, mint a bálna.” Könyvem igyekszik követni az els˝o kiadás világosságát, de az a megszorító „szinte” a biológia leglényegét fejezi ki. Az evolúció ténye túlélte a kritikákat. Tánc az id˝o zenéjére, amely mindenkit egyesít, aki beáll táncolni. Témája bonyolultabb, mint ahogy az egykor látszott. A darwinizmust sokszor a természetes kiválasztás melódiájára lejtett méltóságteljes kering˝oként jellemzik. Ez kevéssé méltányos a szerz˝ovel szemben. Darwin maga is látta, hogy a módosulásokkal együttjáró átöröklés nagyon sokféleképpen történhet. A véletlenen múlhat, hogy éppen milyen növények és állatok kerülnek egy lakatlan szigetre, és bizonyos változatok fluktuáló elemként maradhatnak fönn, elterjedhetnek, de el is veszhetnek a véletlen szeszélye folytán. Arról azonban meg volt gy˝oz˝odve, hogy a természetes kiválasztás a módosulás f˝o eszköze. Számára a fajok napnál világosabban csupán változatok voltak, egyetlen lépést jelentettek abban a lassú folyamatban, amely egyesíti a biológiát. Darwin nagyszeru˝ eszméje – az élet mint sikeres tévedések sorozata – egyszeru; ˝ voltaképpen olyannyira egyszeru, ˝ hogy szinte elképzelhetetlennek tunik, ˝ hogy mégis ilyen bonyolult dolgokat tudott létrehozni. Ellenfelei ma is azt hangoztatják – bizonyítékok nélkül –, hogy az evolúció olyan vak, hogy soha nem tudta volna létrehozni a szemet, és hogy az élet misztériumának (vagy legalábbis az embernek) a megmagyarázásához a tudomány világán túli, misztikus er˝okre van szükségünk. Az ilyen állításokat könnyu˝ félresöpörni, de tekintélyes árnyuk széles körben szétterül. Jóllehet valamennyi biológus elfogadja az evolúció eszméjének igazságát, egyesek közülük szinte megszállottan igyekeznek azt túlbonyolítani. Darwin elméletét már számtalanszor kiigazították, de ez ritkán vált az elmélet el˝onyére. Az a két tétel, hogy a természetes kiválasztás az


evolúció egyedüli motorja, illetve hogy minden változás fokozatos, talán valóban túl egyszeru. ˝ Amikor szembesült az 1850-es években fölfedezett tényekkel, Darwin arról panaszkodott, hogy „olyan óriási nehézségeket jelentenek számomra, hogy máig csak a legnagyobb meghökkenéssel tudok gondolni rájuk”. Ma még több panaszra lehetne oka. Charles Darwin lábait – mint minden bálványét – már többször is alaposan megvizsgálták, nincsenek-e véletlenül agyagból, és találtak is néhány erre utaló jelet. De akik eszméit más elképzelésekkel szeretnék fölváltani, gyakran nem veszik észre, hogy Darwin szobra milyen jól kiállta az ismeretek robbanásszeru˝ kitágulásának másfél évszázadát. Ma már persze az evolucionistának könnyu˝ utólag okosnak lennie. Darwin problémái közül némelyek megoldódtak, némelyeket pedig modern fogalmakban újrafogalmaztak. Ha valaki a mai biológiát olvassa, akkor igen gyakran mintha A fajok eredetének okfejtését hallanánk némileg módosított nyelven. Természetesen a vélemények sokhelyen eltolódtak, és az evolúció terén még mindig igen távol vagyunk egy olyasfajta „egyesített elmélett˝ol”, mint amir˝ol a fizikusok beszélnek. De ezzel együtt, és mindannak a számos csodálatos ténynek a dacára, amelyek fénybe borítják a tudományt, meglehet˝osen kevés új elképzelés született Darwin kora óta. Ennek eredménye az, hogy a jelen munka (kissé magamat is meglepve) a konvencionális tudás fölfrissítése lett. Darwin elmélete tökéletesen alkalmas arra, hogy alátámassza a tudomány több mint évszázados fejl˝odését. Soha nem találkoztam még olyan biológia szakos egyetemistával, aki olvasta volna A fajok eredetét. Még a tartalmát (vagy amir˝ol azt gondolják, hogy a tartalma) jól ismer˝o tudósok is inkább a t˝ole való elszakadással fejezik ki tiszteletüket iránta, nem pedig azzal, hogy ragaszkodnak hozzá. A bölcsészek viszont igen gyakran tanulmányozzák mint a filozófia vagy az angol irodalom kurzus egyik olvasmányát. Nincs ebben semmi rossz. Végül is, A fajok eredete igen hamar az irodalmi kánon része lett; Anna Karenina utolsó gondolata öngyilkossága el˝ott például a következ˝o: „harc 6 Sajnos a biológia a létért és gyulölet, ˝ ez az, ami az embereket összefuzi.“ ˝ tudományának bibliáját gyakran annak tüntetik föl, ami nem, metafizikai, nem pedig tudományos munek. ˝ Darwin és Melville egyaránt sokat beszélnek bálnákról, de ha A fajok eredetére támaszkodunk a filozófia 6

Lev Tolsztoj: Anna Karenina. Európa, 1980. Németh László fordítása


szemináriumon, az olyan, mintha a Moby Dick-et használnánk zoológiai szakszövegként. Az egyik tény, a másik metafora. A Bölcsészkaron sokszor nehezen tudják a kett˝ot megkülönböztetni egymástól. Az evolúció olyasmi a társadalomtudományok számára, mint a szobrok a madaraknak: alkalmas felületet adnak a rosszul megemésztett eszmék kiürítésére. Az embereket természetesen korlátozza biológiai történetük, ahogy a malacok repülési képességeit is korlátozza az a tény, hogy a szüleiknek nem volt szárnyuk. Mindannyian egy közös fa elágazásai vagyunk, és leszármazási águnkon ott ülnek a f˝oeml˝osök meg – ami azt illeti – a malacok is. A biológia elmondja nekünk kialakulásunk történetét, de amikor az a kérdés, hogy mi tesz bennünket emberré, akkor ez jórészt meghaladja a biológia hatáskörét. Lehet, hogy vannak velünkszületett hajlamaink az er˝oszakra vagy a kapzsiságra, de a Homo sapiensnek, aki egyedülálló az állatok között, nincs szüksége arra, hogy ezekre hagyatkozzék. Ez persze azokat, akik semmilyen más magyarázatot nem találtak a társadalomra, nem tántorította el attól, hogy az evolúció eszméjét állítsák szolgálatukba. A darwinizmust már elejét˝ol fogva lealacsonyították, akik saját hitvallásuk alátámasztására használták fel. Nem ez volt persze az els˝o (és nyilván nem ez lesz az utolsó) tudomány, amelyen politikai célokból er˝oszakot tettek. Berkeley püspök a szociológiát a fizika egyik ágának tekintette. 1713ban – nem sokkal Newton Principiája után – azzal az elképzeléssel állt el˝o, hogy a társadalmat fogjuk föl a világegyetem analógiájaként. A társadalmat az Erkölcsi Er˝o Törvényének gravitációja uralja, „az emberek Szellemében vagy Elméjében muköd˝ ˝ o vonzás elve”, amely „családokba, barátságokba és a társadalom mindenféle fajtáiba egyesíti o˝ ket”. Az emberek, akárcsak az égitestek, a távoli tárgyakat kevésbé találják vonzónak, mint a közvetlen közelükben lév˝oket. Ha az emberek a Föld vonzásának uralma alatt állnak (és ezt bárki megtapasztalhatja, ha leugrik egy szikláról), akkor miért ne lenne ez igaz a társadalomra is? Maguk az Alapító Atyák is úgy tekintették az Egyesült Államok Alkotmányát, mint ahol „a különböz˝o részeket a tömegvonzás tartja meg pályájukon, és képviselve vannak a Kongresszusban, a bíróság és az Elnök mintegy a naprendszer leképez˝odéseként”. Más korabeli gondolkodók az általuk politikai anatómiának nevezett elképzelést szorgalmazták, amely William Harvey állításain nyugodott (aki fölfedezte a vérkeringést). Két törvény-


hozó házra van szükség – mondták –, egy er˝osebbre és egy gyengébbre, mert a szívnek is két, különböz˝o nagyságú kamrája van. Ma már mindenkit harsány derültség fogadna, ha az élet planetáris vagy szív-analógiás filozófiájával állna el˝o. Közben az evolúció is csatlakozott ezekhez a tudományokhoz. Walter Bagehot a Thoughts on the Application of the Principles of Natural Selection and Inheritance to Political Society (Gondolatok a természetes kiválasztás és örökl˝odés elvének a politikai társadalomra történ˝o alkalmazásáról) címu˝ muvében ˝ azt vetette föl, hogy „amit az ember puszta állati történetér˝ol el˝oadtak – a forma megfelel˝o változtatásával, de ugyanazzal a lényeggel – alkalmazható lehet az emberi történelemre is”. Amit legtöbb követ˝oje azóta is állít ugyanerr˝ol a tárgyról, az nem több, mint valami magától értet˝od˝o dolog ismételt megfogalmazása biológiai terminusokban. A többi – bármi is legyen – nem tudomány. Az ilyen fogalmak olümposzi homályosságát jól illusztrálják Teilhard de Chardin írásai. A katolikus filozófus a biológiát összekapcsolta Krisztus Szellemével, mégpedig a glóbuszt övez˝o gázburkolatban, amelyet nooszférának nevez: „Az élet fizikailag az emberben jut a csúcsra, ahogyan az energia az életben kulminál . . . Az emberi jelenség lényegét tekintve már a kezdetekt˝ol fogva el˝ore elrendeltetett.” A fajok eredetében nincs sok szarkazmus, de a kés˝obbi kiadások elején álló Történeti vázlatban szó van egy bizonyos dr. Frekér˝ol, aki egyik lenyugöz˝ ˝ oen ködös dolgozatában – saját állítása szerint – már korábban megfogalmazott hasonló gondolatokat. Darwin ezt így kommentálja: „. . . minthogy dr. Freke nemrégen (1861) közzétette . . . tanulmányát, ezért felesleges lenne arra a nehéz kísérletre vállalkoznom, hogy a nézeteir˝ol megpróbáljak némiképpen számot adni.”7 Nos, ugyanez áll Teilhardra és követ˝oire is. Történetesen harminc évet töltöttem a csigák evolúciós genetikájának tanulmányozásával. És, noha vizsgálatom tárgya csak a témakör perifériáján mozgott (és oly esetleges a jelen mu˝ szempontjából, hogy szinte nem is jelenik meg benne), még mindig nincs igazán fogalmam arról, hogy mit˝ol csiga a csiga. Úgy látszik, a társadalmat könnyebb megmagyarázni. Charles Darwin tisztában volt vele, miben áll elméletének jelent˝osége („a fajok nem – mintha egy gyilkosságot vallanék be – örökké állandóak”), és ellenezte eszméi naiv alkalmazását az emberi kapcsolatokra. Jelen 7

A fajok eredete 7. o.


munek ˝ sincs semmi köze ahhoz a számtalan – többé kevésbé gyerekes – kísérlethez, hogy a darwinizmust a civilizációra alkalmazzák. Darwin és Wallace 1858-ben tárta eszméit a londoni Linné Társaság elé. Kevés sikerrel. Thomas Bell fogorvos, a Társaság akkori elnöke, aki szenvedélyes érdekl˝odést mutatott a hüll˝ok iránt, a következ˝oket írta éves jelentésében: „ebben az évben elmaradtak azok az átüt˝o felfedezések, amelyek mintegy egy csapásra forradalmasítják tudományágunk gondolkodását; úgy tunik, ˝ igen távol állunk attól, hogy bármilyen hirtelen és briliáns újítást várhatnánk, amely bármely tudományágon maradandóan rajta hagyná nyomait, vagy hosszútávon és jelent˝osen szolgálná az emberiség javát.” Bell ítél˝oképességének hiánya megmutatkozott saját könyvében is, amely a Kalygonomia, or the Laws of Female Beauty (Kalygonómia, avagy a n˝oi szépség törvényei) címet viselte (és amelyhez külön kötésben mellékelték az ábrákat, hogy elzárhatóak legyenek a kíváncsiskodó tekintetek el˝ol). Ebben szó esik „a n˝ok értelmi rendszerének hiányosságairól (4); a n˝ok mechanikai rendszerének hiányosságairól (17) és a n˝ok létfontosságú rendszerének hiányosságairól (9)”. Ez a fogorvos hüll˝o nem vette észre, hogy a Társaságnak benyújtott dolgozata miféle alibit kínál a társadalmat vizsgáló kutatók számára. Egy legyintéssel félresöpörte azt az el˝oadást, amely örökre megváltoztatta a biológiát, majd kijelentette, hogy „egy Bacon vagy egy Newton, egy Davy vagy egy Daguerre ritka jelenség, akiknek létezését és pályáját a Gondviselés külön egyengette”. Darwin és Wallace nem számított. Az a szomorú igazság, hogy a módosulásokkal kísért átöröklés eszméjének egyáltalán nem volt szüksége sem a Gondviselésre, sem Darwinra. El˝obb vagy utóbb – mint minden fölfedezés – mindenképpen megjelent volna valamilyen köntösben. A tudományban elkerülhetetlenek a forradalmak. Ma már egyetlen biológus sem tudna dolgozni Darwin elmélete nélkül. Az evolúció tudományuk nyelvtana. Elfogadják azt a fájdalmasan fölismert tényt, hogy az élet – akárcsak az angol nyelv – értelmes szabályok szerint muködik, ˝ mégha tele is van kivételekkel. Világunk Thomas Belljei ellenére a tudomány (szemben a muvészettel) ˝ elválasztható a muvel˝ ˝ oit˝ol. Ezért nem hivatkozom egyetlen él˝o tudósra sem név szerint. Hálával tartozom azonban számos barátomnak és kollégámnak, akik kifejtették véleményüket a kéziratról (és sok helyütt vitatkoztak vele). Név szerint: Douda Bensasson, Sam Berry, John


Brookfield, Bryan Clarke, Michael Coates, Jerry Coyne, Andrew LeighBrown, Adrian Lister, Ursula Mackenzie, James Mallet, Ruth Mace, John McCririck, Michael Morgan, David Parkin, Norma Percy, Mark Ridley és Kay Taylor. Mindannyian igen nagylelkuen ˝ rendelkezésemre bocsájtották idejüket, és még azt is elnézték nekem – talán túl gyakran is –, hogy vonakodom elfogadni bírálatukat. Darwin ereje, hogy tanítványait még a sírból is irányítsa, olyan nagy, hogy azt remélem, az olvasó megbocsájtja neki, ha néha föltunik ˝ ebben a kötetben. Szelleme ott sugárzik minden oldalon.8

8

Szintén a történelmi el˝ozményekhez tartozik, hogy Steve Jones A fajok eredete 1859es londoni kiadását vette alapul, muvének ˝ szerkezete ezt a kiadást másolja. Kés˝obb Darwin szükségesnek látta egy újabb fejezettel b˝ovíteni A fajok eredetét, s azt az „Elmélet nehézségei" címu˝ VI. fejezet után illesztette be. Ugyanakkor a jelenleg forgalomban lév˝o magyar nyelvu˝ kiadás (Typotex, 2001) már a b˝ovített változat alapján készült, ezért a fejezetek számozása a VII. fejezett˝ol kezd˝od˝oen elcsúszik. Mindez persze csak annak a figyelmes olvasónak tunik ˝ fel, aki a két muvet ˝ együtt tanulmányozza.

A

˝ FAJOK EREDETÉR OL

B EVEZETÉS

E GY 1991- ES fölmérés szerint százmillió amerikai hisz abban, hogy „az embert Isten teremtette, valamikor az elmúlt tízezer esztend˝oben, mégpedig egészen hasonlatosan mai alakjához”. Az emberek igen nagy többsége nem látott okot arra, hogy megkérd˝ojelezze a teremtés tanítását az iskolákban. Régi, jól bevált hagyományt követtek. A Hell and the High Schools (A pokol és a középiskolák) címu, ˝ 1923-ban megjelent könyvben például ez áll: „A németek, akik megmérgezték az észak-franciaországi és belgiumi kutakat és forrásokat, és mérgezett cukorral kínálták a gyerekeket, angyalok voltak azokhoz a tankönyvírókhoz és kiadókhoz képest, akik megmérgezik az iskoláinkban használatos könyveket . . . Ádám és Éva bukása mellett az evolúció és az evolúció tanítása az adófizet˝ok pénzéb˝ol fönntartott iskolákban, ez a legnagyobb átok, ami valaha is sújtotta a földet.” Ötven különböz˝o törvénnyel próbálták megakadályozni a tárgy tanítását. Mindhiába. Alabama ezek után is hajthatatlannak bizonyult, és a következ˝o feliratot javasolta elhelyezni a tankönyvekben: „Ebben a könyvben szó lehet az evolúcióról; ezzel a vitatott elmélettel próbálják egyes tudósok tudományosan megmagyarázni az olyan él˝olények keletkezését, mint a növények, állatok és emberek . . . Senki nem volt jelen, amikor az élet el˝oször megjelent a földön. Ezért az élet kialakulására vonatkozó mindenfajta állítást csupán elméletnek szabad tekinteni, nem pedig ténynek.” 1999-ben Kansas állam Oktatási Tanácsa úgy döntött, hogy kiveszi az evolúciót az iskolai tananyagból, és semmi kétség afel˝ol, hogy más államok is megpróbálkoznak majd ezzel a trükkel. Ez az intolerancia új jelenség. A XIX. század végén csak kevés egyházi ember ellenezte az evolúció eszméjét. Annak ellenére, hogy vitattak egy „olyan geneológiai táblázatot, amely a sárban kezd˝odik, egy majom van a közepén és egy hitetlen a farkánál”, a legtöbben hajlottak A fajok


eredete és a Biblia közti valamiféle kompromisszumra. A Teremtés tarthat több millió évig, de jelenthet hat valóságos napot is, amikor a spirituális Ember keletkezett, miután hosszú korszakokon keresztül minden egyéb kifejl˝odött. A valódi bigottságra a jelenkorig kellet várni. A teremtés-mozgalom annak a gy˝ozedelmes Új Tudatlanságnak a része, amely sokhelyütt uralkodik, leginkább az Egyesült Államokban. Azoknak a többsége, akik hajlandóak hazudni gyermekeiknek, valójában hisz Darwin elméletében és érti muködését, ˝ anélkül, hogy tudna róla. Az evolúció egy igen egyszeru˝ és szörnyu˝ okból ágyazódott be az amerikai tudatba. Az elmúlt két évtizedben ugyanis valami olyasmit kellett átélnie a nemzetnek, ami rendkívül gyorsan napfényre hozta A fajok eredetének okfejtését. Az ebben szerepet játszó organizmus ismeretlen volt a XIX. században, ma már azonban jól ismert. Az AIDS vírusról van szó. A teremtés-hív˝ok könnyedén elfogadják az AIDS-el kapcsolatos tudományos eredményeket. Hiszen a betegség oly közel jelent meg az ezredfordulóhoz, és az Utolsó Ítélet jól illusztrálja Isten haragját. A homoszexuálisok – állítják a teremtés-hív˝ok – hadba léptek a természet ellen, a természet pedig ezt szörnyu˝ módon megbosszulta. A fundamentalisták elfogadják egy vírus evolúcióját, mint a természet bosszúját, de nem fogadják el ugyanezt a folyamatot az él˝ovilág egészére. Az AIDS még az anti-evolucionisták számára is a módosulásokkal kísért leszármazás bizonyítéka, mert a szemük el˝ott történik. A vírus megváltozott a rövid története során, és alkalmazkodott mindazokhoz a kihívásokhoz, amelyekkel szembesült. Ahogy a beteg egyre közelebb kerül a halálhoz, teste már ugyanannyira másfajta él˝olényeknek – tudniillik az o˝ t megfert˝oz˝o vírus leszármazottainak – adhat otthont, mint amennyire az ember különbözik az emberszabású majmoktól. Minden földrésznek megvan az ott honos szexuális szokásoknak megfelel˝o, módosult víruskészlete; és az AIDS-nek az állatokban is megvannak a miénkt˝ol egészen eltér˝o rokonai. Darwin elégedetten látta volna az általa felfedezett gépezet muködését ˝ ennyire nyilvánvaló módon érvényesülni. A tudomány sablont gyárt az eszmékb˝ol. Ha az AIDS képes az evolúcióra, akkor minden más is képes erre. A fajok eredete az édesvízi medvéket és a repül˝ohalakat használja arra, hogy az élet minden formájára érvényes kijelentéseket tegyen. Az elmélet ellenfelei számára ezzel szemben, ami igaz a vírusra, nem lehet igaz a madarakra vagy halakra, az emberr˝ol nem

Bevezetés · 27

is beszélve. Az o˝ szemükben egy olyan valószínutlen ˝ állat létezése, mint amilyen a bálna, azt bizonyítja, hogy az evolúció nem muködik. ˝ A bálnák, emberek vagy vírusok eredetére vonatkozó evolúciós nézet igen egyszeru. ˝ Minthogy minden faj esetében sokkal több egyed születik, mint amennyi életben maradhat, és minthogy ebb˝ol következ˝oen újra és újra sor kerül a létfenntartásért folytatott harcra, ezért minden olyan él˝olénynek, amelyik csak a legkisebb mértékben is kedvez˝oen különbözik – az élet bonyolult és néha változó körülményei között – a többit˝ol, jobb esélye lesz a túlélésre, vagyis megtörténik a természetes kiválasztás. Az örökl˝odés er˝os elve szerint pedig minden ilyen módon kiválasztott változat igyekszik majd elszaporítani saját új és módosult formáját. Darwin elméletének minden része tesztelhet˝o. A támpontok – fosszíliák, gének vagy a földrajz – minden egyes esetben különböz˝oek, de mindannyian arra utalnak, hogy az élet valamennyi formája rokonságban áll egymással. Ez nem puszta állítás, hanem következtetések olyan láncolata, amelyben megvan valamennyi láncszem. Az AIDS vírusnak – a Természet legújabb és legkisebb produktumának – az élettörténete úgyszólván teljesen ismert, a bálnáé – a valaha látott legnagyobb állaté – csak töredékesen, de mégis rokonságban állnak egymással. Az AIDS vírus változása megfigyelhet˝o a mikroszkóp alatt, a bálna esetében ugyanez a folyamat csak pillanatokra, hosszú korszakokon keresztül pedig csak egy biológiai távcs˝o segítségével szemlélhet˝o. Az evolúció a méretek végleteiben találó fölvezetést nyújt a darwinizmus nagy drámájához. A teremtés-hív˝ok gyakran tagadják az átmenet lehet˝oségét két faj között. Vegyük a bálnákat és a szárazföldi eml˝osöket. Mi haszna lehet az uszonyoknak a szárazföldön, vagy a lábaknak a tengerben? „Egyszeruen ˝ nincsenek olyan fosszíliák, amelyek a tengeri eml˝osök és állítólagos szárazföldi eml˝os o˝ seik közötti átmeneti formákat tartalmaznának . . . Jól elszórakozhatunk azzal, ha megpróbáljuk elképzelni, hogy is nézhettek ki az átmeneti formák. Ha például a tehenet tekintjük, az ember elképzelhet egy olyan leszármazási ágat, amely idejekorán kihalt mondjuk t˝ogyelégtelenség miatt.” A kifogás (és a fekete humor) nem új. Egy 1859-es londoni újság a következ˝oket írta Darwin „bálna” passzusáról: „Ezzel az er˝ovel és szemléletességgel . . . nem is világos, hol a határ – kentaurok, driádok és (esetleg) sell˝ok népesítették be valaha tengereinket.” Soha senki nem látott sell˝ot, de még egy nyamvadt dinoszauruszt sem. Az evolúció elmélete legtöbbször egy olyan történet rekonstruálására tett


kísérlet, amelynek tempója jóval lassabb, mint az o˝ t vizsgáló tudósoké. Az AIDS azért különleges, mert a gének és az id˝o emberi dimenzióiban mozog. Darwin maga is a változás modelljének tekintette a betegségeket. Az alakulófélben lév˝o elméletre történ˝o legels˝o utalások között van egy megjegyzés, amelyet a Beagle fedélzetén vetett papírra. Egy bálnavadászhajó orvosa mondta Darwinnak, hogy a Sandwich-szigetek lakóiról származó tetuk ˝ nem tudnak életben maradni az európaiakon. Hogyan másként lenne ez lehetséges – kérdezte –, hacsak nem úgy, hogy ugyanattól az o˝ st˝ol származnak? Ha már él˝osköd˝okre volt szükség, akkor a Teremt˝o miért ne alkotott volna egyetlen egyetemes tetut ˝ az egész emberiség számára? Az AIDS-re 1981-ben figyeltek föl, amikor hirtelen megemelkedett egy bizonyos fajta tüd˝ogyulladás el˝ofordulási aránya. Amint azt az Egyesült Államok Járványügyi Központjának heti „Járvány és halálozási jelentés”e a maga száraz nyelvén fogalmazta: „Az a tény, hogy valamennyi beteg homoszexuális volt, arra utal, hogy van valamilyen összefüggés a homoszexuális életstílus bizonyos aspektusa vagy a nemi érintkezésen keresztül elkapott betegség, illetve a Pneumocystis tüd˝ogyulladás között a népesség körében”. A betegség 1985-ben a színész Rock Hudson halálával vált hírhedté. Akkorra már több mint tizenkétezer amerikai halt meg, vagy haldoklott az AIDS következtében. Egy évtizeden belül félmillióan tuntek ˝ el az él˝ok sorából. Senki nem sejtette, hogy egy ilyen ritka betegségb˝ol járvány lehet. Camus a Pestisben azt írja: „A járvány nem emberi mértékre készül; ezért azzal áltatjuk magunkat, hogy a járvány csak elménk rémképe, egy rossz álom, ami elmúlik. De nem mindig múlik el, és két rossz álom között az emberek azok, akik elmúlnak.” Valóban ez történt az emberekkel, egyre többel és többel, és ez is fog történni velük. Az AIDS, mint a 15. századi szifilisz-járvány, nemi érintkezés útján terjed. Alaposan el˝o lett készítve a talaj, miel˝ott a magvai belehullottak. Az 1970-es években évente ötezer homoszexuális férfi költözött San Franciscóba. 1980-ra a nemi betegségek széles körben elterjedtek – és öt beteg közül négy homoszexuális volt. Egy tipikus AIDS-es betegnek 1100 nemi partnere volt egész életében, de akadtak olyanok, akik azt állították, hogy húszezer férfival feküdtek le. A város homoszexuális férfiainak többsége elkapta a hepatitisz B vírust, sokakat közülük a Gay Bowel szindróma kínozott, ami a közösség egy részére jellemz˝o sajátos

Bevezetés · 29

szexuális szokások eredményeként föllép˝o többszörös bélfert˝ozés. A fürd˝oházakban – a Cornhole-ban, a Boom Boom Room-ban és a Toilet Bowl-ban – uzött ˝ alkalmi szex hozzájárult a betegségek terjedéséhez. Az AIDS azonban valami új dolog volt. Felbukkanását hisztéria fogadta. Egyesek azt állították, hogy a vírust annak idején Tutanhamon sírjában helyezték el, hogy ezzel büntessék azokat, akik megbolygatják a sírt, és a sírból származó kincseket bemutató kiállítással érkezett Amerikába. Egy kutató a vírus úgynevezett pszicho-inkubációját vizsgálta. Szerinte az AIDS áldozatai valamilyen komoly érzelmi sérülést szenvedtek gyermekkorukban, amit˝ol elhagyatottnak érezték magukat és kés˝obb ez vezetett a betegséghez. A Burke’s Peerage szerkeszt˝oje még ennél is messzebbre ment. Úgy döntött, hogy az emberi faj tisztaságának meg˝orzése érdekében a kiadvány egyetlen olyan család nevét sem sorolja föl, ahol valaki elkapta a betegséget: „Komolyan aggódunk amiatt, hogy az AIDS esetleg nem valami egyszeru˝ fert˝ozés, még ha szokatlan módon terjed is, hanem bizonyos genetikai hibára utal.” Jóllehet némelyek még megpróbálták a tüneteket összefüggésbe hozni az erotikus élvezetet fokozó amil-nitrát kapszulák szedésével, az igazi ok sem maradt sokáig rejtve. Kiderült, hogy a bunös ˝ a Human Immunodeficiency Virus, vagyis a HIV. A bálnához hasonlóan, ez a vírus is öröklött terv szerint épül föl, amit a gének kódolnak magukban, és mindegyik gén ki van téve a balesetnek minden egyes másolás esetén. A HIV azonban valami különleges vírus. Lévén retrovírus, génjei nem DNS-b˝ol állnak, hanem annak rokonából, az RNS-b˝ol (ezt a molekulát a legtöbb él˝olény a genetikus információ lefordítására, nem pedig átadására használja). Minden retrovírus – és igen sokféle létezik bel˝olük – nagyjából tízezer RNS egységet, vagy bázist tartalmaz. Az AIDS vírus megtámadja a gazdasejteket. Arra kényszeríti o˝ ket, hogy a vírust másolják, egy olyan enzim segítségével, amelynek az a dolga, hogy a betolakodó RNS-éb˝ol információt másoljon be az emberi DNS-be. Mindegyik új részecske a sejtfal köpenyébe rejt˝ozik, és egy fehérjét bocsát bele. Ez a fert˝ozés kulcsa, mert beleillik a vérsejtek felszínén lév˝o megfelel˝o molekulákba, és megnyitja az ajtót belsejük felé. Az ellenség kulcsának ellenálló zár az immunrendszer bizonyos sejtjeiben fordul el˝o a legnagyobb számban. Ezek a fert˝ozésre reagálván elkezdenek szaporodni, de nem gy˝ozik a munkát. Sok milliárd új ellenséges részecske készül naponta, és noha a legtöbbjük azonnal el


is pusztul, hamarosan mégis fölülkerekednek. A vírus bekerülése után nem sokkal a véd˝osejtek száma csökkenni kezd, és csak akkor indul ismét növekedésnek, amikor indul a védekez˝o harc. Ekkor elkezd˝odik az immunrendszer összeomlása. A betegség els˝o jele valami enyhe fert˝ozés, mint az influenza. Ez kitisztul ugyan a szervezetb˝ol, de közben beindul a HIV muködése. ˝ Ahogy a véd˝osejtek fokozatosan visszaszorulnak, úgy jelentkeznek újabb betegségek. A legtöbb beteg esetében a fert˝ozést˝ol a nyilvánvaló betegségig terjed˝o átmeneti id˝oszak hat és tíz év között mozog. Az AIDS el˝orehaladásával fölléphet tüd˝ogyulladás, gombás fert˝ozések, hasmenés, fogyás és vírusos vakság. Különösen gyakori a rák egy fajtája, a Kaposi-szarkóma, ami különben rendszerint id˝os zsidó férfiaknál fordul el˝o. Els˝o tünetei a b˝orön megjelen˝o lila foltok, de ahogy elterjed, öl. A Kaposi-szakórmát egy herpesz-szeru˝ vírus okozza, ami gyakran el˝ofordul a homoszexuális közösségekben. Azért tudja megtámadni a szervezetet – mint a többi fert˝ozés –, mert a test védelme már legyengült. Ha a beteg el˝oszörre még nem adja meg magát a gombának, a baktériumnak vagy a ráknak, akkor egyszeruen ˝ csak elfogy. Az AIDS története, napokon, éveken és évszázadokon keresztül, egyszeru. ˝ Módosulással kísért leszármazásról van szó. Minden vírus naponta egyszer osztódik. A mutációt követi a természetes kiválasztás, amely lehet˝ové teszi a betolakodó számára, hogy alkalmazkodjék a test védelméhez, az ellene alkalmazott orvosságokhoz, illetve a társadalom szexuális szokásaihoz, amelyben el˝ofordul. Bizonyos változásokat, úgy tunik, ˝ a kiválasztás békén hagy, és ezek véletlenszeruen ˝ épülnek föl nemzedékeken keresztül. Id˝ovel (és ez nem tart sokáig) a vírus új formái jelennek meg. A gének elmesélik a történetet, és összekapcsolják a beteget azzal, aki megfert˝ozte, valamint sok más személlyel, akik már halottak, továbbá az emberszabású majmok, a macskák és a bálnák vírusaival. A részletekt˝ol és a nyilvánvaló méretkülönbségekt˝ol eltekintve az AIDS vírus evolúciója ugyanolyan, mint minden más él˝olényé. Nukleinsava rekonstruálja múltját. A betegség nem nagyon fert˝oz˝o. Annak az esélye, hogy egy n˝o elkapja, aki HIV-pozitív férfival fekszik le, egy a több százhoz; és egy fert˝ozött injekciós tut˝ ˝ ol nagyobb valószínuséggel ˝ lehet hepatitiszt kapni, mint AIDS-et. Mindazonáltal, 1992-re AIDS-ben halt meg a legtöbb

Bevezetés · 31

fiatal amerikai férfi. 1998-ra pedig a világ nemileg aktív népességének minden századik tagja már hordozta a vírust, a legtöbbjük még anélkül, hogy tisztában lett volna helyzetével. Ebben a tudatlanság is szerepet játszott: sok tanzániai például abban hitt, hogy a rovarirtó spray-k védelmet nyújtanak a fert˝ozés ellen. A járvány kilépett a fürd˝oházak falai közül. A legtöbb esetet a trópusokon észlelik, és a vírus felütötte a fejét a volt Szovjetunió tagállamaiban is. Ott igen elterjedt az injekciós kábítószerezés, a szifiliszes esetek el˝ofordulása (az AIDS megjelenésének biztos jele) pedig a százszorosára emelkedett. A hosszú lappangási id˝oszaknak köszönhet˝oen még egyik harmadik világbeli állam sem nézett szembe annak teljes igazságával, hogy mi vár rájuk. Londonban minden hatodik ember meghalt az utolsó nagy járvány, az 1660-as évek pestise során, amelyik azután lassan elmúlt. 1998-ra egyes afrikai országok népességének már a fele volt HIV-pozitív. Az AIDS pillanatnyilag Afrika legnagyobb gyilkosa, és a földrész halálozási rátája a következ˝o évtizedben az ötszörösére emelkedhet. Botswanában egy ma született csecsem˝o várható élettartama húsz év. Ha nem lenne AIDS, akkor ez a szám hetven körüli lenne. A vírus belépett a mindennapjainkba. Szinte lehetetlennek látszik kiuzni ˝ onnan. Az AIDS a társadalmi változás, az utazás és a promiszkuitás betegsége. Az Egyesült Államokban a fert˝ozés leggyakrabban a homoszexuálisok, a sterilizálatlan fecskend˝ot használó kábítószeresek, illetve azon szerencsétlenek útján terjed, akik fert˝ozött vért kaptak. Afrikában, Indiában és Ázsiában viszont szinte az összes megbetegedést a n˝ok és férfiak közötti nemi érintkezés okozza, illetve az anyák fert˝ozik meg csecsem˝oiket. Mint minden betegség – vagy virág és énekes madár – a vírus finoman alkalmazkodik a környezet kihívásaihoz. A HIV nem igazán képes pontosan másolni önmagát, furcsamód éppen ez az egyik oka annak, hogy ilyen sikeres. Másoló enzimének hibarátája milliószor nagyobb mutációs sebességet eredményez, mint a gazdaszervezeté. A vírus – akárcsak Mr. Micawber – mindig csak arra vár, hogy valami történjék, s ez többnyire meg is esik. Minden új részecske átlagosan egy változást tartalmaz az RNS-ében. Ennek következményeként minden betegben igen hamar rendkívül sokféle betolakodó terjed el. A legtöbbjük hibás és elpusztul, tehát nem képes megfert˝ozni másokat. Némelyek viszont kiállják az emberi test – és az ellenük mozgósított emberi találékonyság – minden próbáját.


A beteg olyan, mint egy sziget, amelyhez a megszállóknak alkalmazkodniuk kell, különben elpusztulnak. Partra lépésük pillanatától keményen muködésbe ˝ lép a természetes kiválasztás mechanizmusa. Az immunrendszer kezdetben jól állja a támadást, és HIV részecskék milliárdjai adják meg magukat neki. Ám közülük némelyek sértetlenül maradnak, mert a genetikus véletlen megváltoztatja azonosító jelüket. A test védelmi rendszere nem veszi észre o˝ ket, szaporodnak és végül uralomra jutnak. A kiválasztás azt is megmagyarázza, hogy miért nem sikerült ilyen hosszú id˝o alatt még mindig megtalálni a betegség ellenszerét. A kutatások nem jártak szerencsével. Ötvenszer többet költöttek minden AIDS-es betegre az Egyesült Államokban, mint az agyvérzésben elhunyt minden egyes amerikaira. Hosszú évek munkájának és a milliós dollárberuházásoknak az volt a legf˝obb tanulsága, hogy az evolúció ereje legy˝ozhetetlen. Az els˝o orvosságok a másoló enzimet támadták meg, abban a reményben, hogy ha a vírus nem lesz képes lefordítani a benne lév˝o információt, akkor kudarcot vall. Mások olyan kemikáliákat alkalmaztak, amelyek elég hasonlóak a DNS összetev˝oihez ahhoz, hogy beilleszkedjenek a láncba, amint az elkezd növekedni, majd leállítsák a növekedést. Más kezelésmódok a HIV fehérjéket támadják meg, vagy „ellenkez˝o-értelmu” ˝ nukleinsavakat használnak, amelyek az eredeti genetikai információ tükörképeit tartalmazzák, és így hozzákapcsolódnak a vírus génjeihez és megakadályozzák muködésüket. ˝ Rengeteg pénzt elköltöttek már a gyógyszer megtalálására – az eredmény viszont igen soványka. Ahogy teltek az évek és a siker még mindig váratott magára, a kétségbeesett betegek kuruzslókhoz fordultak, akik a vastagbélnyílásba fújt ózonnal vagy o˝ rölt tekn˝ospáncélból készült igen drága gyógykészítménnyel igyekeztek er˝osíteni a páciensek immunrendszerét. Végre aztán felcsillant a remény. A betegségben szenved˝o amerikaiak túlélési aránya megkétszerez˝odött az elmúlt évtizedben (f˝oként az AIDS-szel kapcsolatos egyéb betegségek jobb kezelésének köszönhet˝oen), Európában pedig a korábbinak ötödére csökkent a halálozási ráta. Az 1990-es évek végére az orvosok már a vírus teljes legy˝ozésének gondolatát is meg merték kockáztatni. Egyes betegekben bizonyos gyógyszer-kombinációk már kimutathatatlanná tették a vírust, o˝ k tehát – gondolták – talán meggyógyultak. De az optimizmus nem tartott sokáig. A vírusok elrejt˝oznek a vérsejtekben, és újra fölütik a fejüket, ha a gyógyszeres kezelés megszunik. ˝

Bevezetés · 33

Pillanatnyilag azoknál, akik képesek kiállni a kezelést (és ki tudnak fizetni évente tízezer dollárt) a betegség legalább kontroll alatt tartható. 1997-ben a homoszexuális férfiak újságja, a The Bay Area Reporter végre azzal a f˝ocímmel jelenhetett meg: „Nekrológok nélkül”. A kezelés naponta egy tucat gyógyszert igényel, és ha az ember csak egy rövid id˝ore is leáll vele, ez lehet˝ové teszi a vírus számára, hogy újraszervez˝odjék. Sokan ugyan fölhagynak a kezeléssel, mert olyan kimerít˝o, de már elmúltak azok a napok, amikor a diagnózis automatikus halálos ítéletet jelentett. Minden AIDS-beteg újabb érv az evolúcióelmélet mellett. A természetes kiválasztás megváltoztatja a vírus mibenlétét, ahogy a betegség terjed. A gyógyszerek maguk is el˝oidéznek evolúciós változást, minden orvosság kiváltja a maga reakcióját. Mindössze öt dönt˝o helyen kell ennek a piciny génkészletnek megváltoznia, hogy a HIV képes legyen megmenekülni a legjobb gyógyszerek el˝ol is. A legjobb bizonyíték egy elmélet számára, ha két különböz˝o kísérlet ugyanarra az eredményre vezet. A Ritonavir gyógyszert el˝oször a 1990es évek közepén kezdték használni. Kezdetben sikeresnek mutatkozott, a legtöbb beteg esetében századjára csökkentette a vírust. Hónapokon belül azonban a vírus lassan mindannyiuknál visszaállt az eredeti szintre, majd – a kezelés hatásának gyengülésével – folytatta növekedését. Minden ellenálló vírus – Londontól San Franciscóig – négy mutáció egyforma keverékéb˝ol áll. Ráadásul, noha felbukkanásuk esetleges, az evolúció mindig ugyanolyan sorrendben alkalmazza o˝ ket. Az els˝o megragadható változás azon a helyen történik, ahová a Ritonavir rácsatlakozik. A változásnak köszönhet˝oen enyhén javulnak a vírus túlélési esélyei, de ezt azonnal kiszúrja a kiválasztás. Ezt az egyedüli apró fejl˝odést azután – mindig ugyanabban a sorrendben – három további módosulás követi a vírus más-más génjeiben. Együttesen hússzorosára növelik a vírus ellenálló képességét. A vírus RNS-ében minden pontnak egy a tízezerhez a hibarátája. Annak az esélye, hogy a négy változás véletlenszeruen ˝ egyszerre játszódjék le: egy a tíztrillióhoz. Ez a szám nagyobb, mint amennyi részecske az egész betegség lefolyása alatt termel˝odik. A mutációk esetlegessége révén ez a szám nem lenne elérhet˝o egyetlen betegben, nem is beszélve azokról a százakról, akik ellenállást fejlesztettek ki magukban. Az evolúció azért gy˝ozedelmeskedik mégis, mert a természetes kiválasztáshoz fordul, a hibák lassú, de könyörtelen fölhalmozódásához. Képessé teszi a vírust


arra, hogy mindannyiszor ezt a valószínutlen ˝ eredményt produkálja, valahányszor megtámadják. Az AIDS maga a lecsupaszított darwinizmus: egy hibás másológép, amelyik gyorsabban változik, mint ellenfelei. De az evolúció árnyéka az egész betegségre is rávetül. A HIV vírus számára felbukkanása hajnalán San Francisco, a „szerelem nyarának újbóli fellángolásával”, maga volt a paradicsom, ahol kedvére lubickolhatott. A fert˝ozés bármely ágense barátságos fogadtatásra talált. Nagy volt a nyomás, s ez annak a génnek kedvezett, amelyik új áldozatok megtámadásában segítette a vírust, függetlenül attól, hogy milyen kárt okozott a gazdaszervezetben. A vírus szempontjából a beteg halála (és HIV részecskéi elpusztulása) nem jelentett semmi különöset, föltéve, hogy el˝oz˝oleg már megfert˝ozött tucatnyi újabb pácienst. Ezekben a korai id˝okben a virulencia volt a legfontosabb. Az AIDS a járvány terjedésével kezdett igazán halálossá válni. Azok az amerikaiak, akik a járvány els˝o hónapjaiban kapták el a fert˝ozést, tovább maradtak életben, mint azok, akik kés˝obb betegedtek meg. Addigra ugyanis a kiválasztás már el˝otérbe állította az önmagát leggyorsabban másolni képes változatokat (még ha ezek meg is ölték hordozóikat), mert gyorsabban terjedtek, mint a többiek. A homoszexuálisok hamar óvatosabbak lettek. A vírus számára ez a magatartásváltozás rosszat jelentett, mert nehezebb lett számára új gazdaszervezetekbe beférk˝ozni. Az új erotikus környezet arra kényszerítette a betegséget, hogy finomabban muködjék. ˝ Ekkor a lassan öl˝o változatok kerültek el˝otérbe, mert az o˝ ket hordozó páciensek elég sokáig életben maradtak már ahhoz, hogy továbbadják a vírust. Honnan származik az AIDS? Az adatok megvilágítják történetének egy töredékét, de a gének ennél sokkal többet is elárulnak. A leszármazás közös múltját tárják elénk, amelyet módosulások kísértek. Európában a korai járványban nemcsak homoszexuálisok, hanem afrikai emigránsok is megfert˝oz˝odtek, akik egészen más szexuális közösséghez tartoztak. Miért két ilyen különálló csoportot támadott meg a vírus? A válasz a génekben rejt˝ozik. Az „azonosító hely”, amely körülbelül háromszáz nukleotid bázis hosszú, igen gyorsan változik. Ez arra utalt, hogy az AIDS nem egyetlen betegség. Ha bármilyen él˝o szervezet egy csoportját – vírusokat, egereket, pillangókat vagy bálnákat – elég közelr˝ol vizsgáljuk, akkor, ami els˝o látásra egyetlen dolognak tunik, ˝ arról kiderül, hogy valójában különálló, de egymással rokon szervezetek csoportjáról van szó; más szóval különböz˝o fajokról. A HIV sem kivétel.

Bevezetés · 35

Ebben a szomorú történetben kikapcsolódásként álljon itt némi humor. Egy ember bemegy egy szecsuáni étterembe Aberystwyth-ben (ez egy elszántan kelta városka Walesben), és kínai pincér szolgálja ki, aki tökéletesen beszéli a walesi nyelvet. A vendég odainti magához a f˝onököt, és megkérdezi t˝ole, hol találta ezt a zseniális tehetséget. A f˝onök erre azt mondja: „Ne beszéljen olyan hangosan, azt hiszi angolul tanult meg!” Más szóval, a kínai beszél˝o szempontjából a walesi és az angol csupán egymás dialektusai, bármelyiket egyformán könnyu˝ vagy nehéz megérteni. Az indo-európai nyelvek családjába tartoznak, közös o˝ st˝ol származnak. Jóllehet az anglománok szerint a kelta nyelv elsajátíthatatlan, csak úgy tesztelhetjük le a két nyelv közötti különbség nagyságát, ha a kínai nyelv kontextusába helyezzük o˝ ket, amellyel mint különálló nyelvcsaláddal a walesi és az angol összehasonlítható. Ezek után a két nyelv közötti különbség – ebben a globális kontextusban – igen csekélynek bizonyul. A világ minden egyes nyelvének megvan a maga rejtett struktúrája. Az ugyanabba a nyelvcsaládba tartozó nyelvek közötti különbség kifejezhet˝o csoportokban és alcsoportokban: és a megfelel˝o, s˝ot az egyetlen elrendezés csak leszármazás szerint történhet. Ez a tisztán természetes elrendezés, mivel valamennyi nyelvet – él˝o és holt nyelvet egyaránt – összeköti egymással, és megadja minden nyelv rokonságát és eredetét. A cockney és a geordie közelebb áll egymáshoz, mint az angol és a francia; és ez két indo-európai nyelvjárás a görög távoli rokona. A görög a maga részér˝ol nem nagyon hasonlít az urdura, de mindkett˝o elég sokat meg˝orzött a múltjából ahhoz, hogy sejteni lehessen mögöttük a közös o˝ st. Maga az o˝ snyelv is rekonstruálható bizonyos mértékig az egymástól nagyon különböz˝o leszármazottaiban található utalások alapján. Az információ a gének útján igen hasonlóan terjed, mint a szavak útján. Mindkett˝o számára elengedhetetlen az evolúció. Az irodalmi fragmentumok – a fosszíliák beszéde – és a változás ütemére vonatkozó bátor hipotézisek feltárják a rokoni szálakat. A francia és az angol nemrégen vált el egymástól (Dumas számára például az angol csak rossz kiejtéssel beszélt francia volt); és bármily furcsának tunik ˝ is, a walesi nyelvben sincs semmi különös. Sokkal kés˝obb vált el testvéreit˝ol, mint ahogy a kínai levált a közös o˝ snyelvr˝ol. A nyelv kulcs a történelemhez. Ha mindannyian ugyanazt a nyelvet – a kínait, a walesit vagy az angolt – beszélnénk, és nem volnának a múltból származó feljegyzéseink, akkor


lehetetlen lenne megmondanunk, honnan származik a mi közös nyelvünk. De persze nem ez a helyzet. A módosulásokkal kísért leszármazás feltárja a minden mondatban benne rejl˝o életrajzot és rekonstruálja az adott nyelvet beszél˝ok múltját. A HIV vírus esetében a betegen belül lezajló változások – a genetikai hangsúly puszta eltolódása –, vagy az egyik áldozattól a másikhoz átkerül˝o részecskékben történ˝o módosulások hónapokra, évekre visszamen˝oleg megmutatják a betegség evolúciójának útvonalát. Ha (és ez igen merész feltételezés) az AIDS-fa legvastagabb ágai ugyanazokat a szabályokat követik, mint a kis gallyacskák, vagyis a mai járvány, akkor utána kell tudnunk járni bármelyik ág növekedésének, legyen az mégoly o˝ si is. Ha a HIV-et összehasonlítjuk távoli rokonaival – a vírus-világ kínaiul beszél˝oivel –, akkor fogalmat nyerhetünk magának a járványnak az eredetér˝ol is. A génekb˝ol két különböz˝o HIV vírus mutatható ki. Azonosító helyük betuinek ˝ csaknem a fele különbözik. A homoszexuálisok körében terjed˝o vírus neve HIV-1, az afrikai heteroszexuálisok megbetegedéséért felel˝os vírus pedig a HIV-2. Mindegyik típus alosztályokra bomlik. A HIV1 (akárcsak az indo-európai nyelvek keleti és nyugati elágazása) két nagy osztályra bomlik. Az els˝o egyetemes, a másik viszont sokkal ritkább, el˝ofordulási helye Kamerun, Gabon és Egyenlít˝oi Guinea. 1998ban találtak egy harmadik különálló típust is Kamerunban, de csak két betegben. A f˝oosztályba körülbelül tíz altípus tartozik (HIV-1A, – 1B és így tovább), amelyek a genetikai azonosítójuk negyedében különböznek egymástól. Az azonosító apró különbségei arra utalnak, hogy az egyes altípusokban különböz˝o fejl˝odési irányok vannak jelen. A vírus rokonsági struktúrája egyre mélyebbre és mélyebbre nyúlik vissza a múltba. Valamiféle nagyszabású természetes rendszerre utal, ami egészen egyszeruen ˝ azt jelenti, hogy a vírus számtalan változata mind – a maga osztályában vagy csoportjában – közös szül˝okt˝ol származik, és mindegyik módosult a leszármazás során. Az egyetlen o˝ st˝ol származó módosult utódok csoportokba és alcsoportokba osztódnak. A betegség legújabb elágazásainak növekedési rátájából visszakövetkeztethetünk a távoli múltra. Egy faj eredete egyszeri esemény. Kevés olyan szerencsés biológus van, akik megfigyelhetnek egy ilyen történést, még a vírusok közötti evolúció kábító sebessége mellett is. Hogyan lehetséges kinyomozni egy

Bevezetés · 37

olyan betegség történetét, amelynek legtöbb áldozata már halott? A nukleinsavak mesélik el a történetet. Kiderül bel˝olük, hogy nemrégiben hirtelen a betegség számos változata lépett fel. Az AIDS amerikai családfáján jól látható, hogy a különbségek egyetlen forrásból, tuzijátékszer ˝ uen ˝ robbannak szét, ahogy a betegség föllépett és elterjedt. De az egész földre vonatkozó rokonsági háló is inkább egy bokorra, mint egy fára hasonlít. A HIV-1 esetében az összes f˝oág egyetlen csomópontból ered. Ehhez igen hasonló a HIV-2 pedigréje is. Mindkét esetben az elágazások találkozási pontja jelöli a járvány eredetét. A nukleinsav minden „szavában” és különböz˝o hosszúságú részeiben rejtett óra ketyeg. Muködését ˝ egyszeru˝ és rendszeres mechanizmus szabályozza, a hibák bizonyos id˝on belül történ˝o fölhalmozódása. Ha ismert az óramutatók beállításának id˝opontja, és a gépezet folyamatos ütemben ketyeg, akkor mozgásának üteme lemérhet˝o. Ennek a molekuláris óraként ismert szerkezetnek a segítségével megbecsülhet˝o, hogy a HIV család tagjainak mikor volt utoljára közös o˝ sük. Nos, a vírus több száz génje évente egy helyen változik meg. Ha csak a leágazások közötti módosulásokat összesítjük, akkor egy csomót kihagyunk, mert a kód bármely betuje ˝ többször is megváltozhat oda-vissza. Az óra üteme is változik, mert azok a betegek, akik a betegség elkapása után gyorsan meghalnak, nem hagynak id˝ot a ketyegés beindulására, míg azok esetében, akik hosszú évekig küzdenek az életben maradásért, az RNS jelent˝osebb evolúción megy keresztül. De a helyzet még ennél is bonyolultabb, mert a különböz˝o altípusok, úgy tunik, ˝ más-más ütemben módosulnak. Mindazonáltal a génekben ketyeg˝o óra így is értelmezhet˝o marad. Az 1990-es években összegyujtött ˝ HIV-1 minták észrevehet˝oen módosultak a tíz évvel korábbi mintákhoz képest. Ha az óra mutatóját visszaállítjuk nullára, akkor kiderül, hogy a vírus kitörésének id˝opontja az 1940-es évekre tehet˝o. A gének tanúsága szerint a HIV-2 vírus ugyancsak nagyjából ekkortájt kezdte nemzetközi karrierjét. Az els˝o ismert HIV-vírust jóval az áldozatául esett személy halála után találták meg. A kongói Leopoldville (ma Kinshasa, a Kongói Demokratikus Köztársaság f˝ovárosa) egy ismeretlen afrikai lakosának meg˝orz˝odött maradványaiból, fosszíliájából származott. A Kongó függetlenségének els˝o éveib˝ol fönnmaradt, több mint ezer vérminta vizsgálata után csak mintegy 20 olyat találtak, amelyik HIV-pozitív volt, és közülük csak egyetlenegy – áldozata 1959-ben hunyt el – o˝ rzött meg virulens géneket.


A néhány megmaradt RNS-bázis sorrendje egészen hasonló a mai HIV-1 vírus – az utódok génjeib˝ol rekonstruált – közös o˝ séhez. Úgy tunik ˝ tehát, hogy az AIDS afrikai országból ered (ezt a fölfedezést a Ghanian Times úgy kommentálta, mint „szégyenletes és alpári kísérletet arra, hogy a fehéreknek ezt a legújabb terhét a feketék küszöbére tegyék”). A kikövetkeztetett és a tényleges o˝ s közötti hasonlóság arra utal, hogy a világméretu˝ járvány rögtön a második világháború után törhetett ki, valószínuleg ˝ egyetlen vírus-részecskéb˝ol. Bármily meghökkent˝onek tunik ˝ is ez, semmivel nem meglep˝obb, mint a néhány évente Ázsiából elinduló, globálissá növeked˝o influenza-járvány. A vírus nem sokáig maradt meg a szül˝oföldjén. Eddig csak egyetlen, Afrikából kivezet˝o útvonalat tártak föl. 1976-ban egy fiatal norvég tengerész valamilyen titokzatos betegség áldozata lett. Szövetmintáiban – sok évvel kés˝obb – megtalálták a HIV-1 kameruni ágának nyomait. Egy nyugat-afrikai út során kapta el a fert˝ozést, nem sokkal 15. születésnapja után, 1960-ban. Az út alatt számos alkalma nyílott a nemi érintkezésre. Beteglapja tanúsága szerint valamikor az út során elkapta a kankót. A doktor azonban nem vette észre, hogy egy másik, halálos kór is megfert˝ozte páciensét. Tizennégy évvel azután, hogy norvég tengerészünk hazahozta vírusrakományát, egy biszexuális német zenészt – aki szívesen bérelt föl prostituáltakat az általa szervezett orgiákra – diagnosztizáltak Európában el˝oször AIDS-esnek. Ekkorra a tengerészb˝ol kamionsof˝or lett, aki gyakran járt Kölnben, a zenész szül˝ovárosában. A következ˝o áldozat egy francia felszolgálólány volt Reimsb˝ol. Reims is a kamionsof˝or rendszeres állomásai közé tartozott. Egy halott tengerész fiolában meg˝orzött története feltárt el˝ottünk egyet azok közül az útvonalak közül, amelyeken keresztül a vírus eljutott Európába. A többségük örökre rejtve marad. A gének arról árulkodnak, hogy az inváziós csapatok csupán néhány vakmer˝o utazóból álltak. A HIV-1 valamennyi altípusa megtalálható szül˝ohazájában, Afrikában, viszont máshelyütt csak kevés van bel˝olük. Az Észak-Amerikából és Európából származó legkorábbi minták mind az 1B altípushoz tartoznak, ami azt bizonyítja, hogy kevés számú utazó hozta be Afrikából a vírust a fejlett világba. Ahogy megérkeztek újdonsült hazájukba, a jövevényeknek rögtön alkalmazkodniuk kellett, hogy meg tudjanak birkózni a kihívásokkal. A HIV-1, a nyugati világ tömeggyilkosa különleges állatfajnak bizonyult.

Bevezetés · 39

A mintegy nyolc modern altípus mindegyike ragaszkodik saját közösségéhez és alkalmazkodott azok szexuális ízléséhez. Thaiföldön a HIV-1B volt az uralkodó típus az 1990-es évek elején. Nyugatról hozta be egy kábítószeres, és a vírus specialistává képezte ki magát az anális útvonalak használatában. A szexturisták új hazájában aztán az új altípus, a HIV-1E a konvencionális szexre szakosodott. Oroszországban a kábítószeresek között négy altípus pusztít, míg a prostituált n˝oknek és a homoszexuális férfiaknak szintén megvan a maguk különbejáratú altípusa. Azt, hogy az AIDS lépést tudjon tartani az emberi bunnel, ˝ saját nemi élete is el˝osegíti. A szex – bármilyen álarcban lépjen is föl – nem több, mint a gének keveredésének jól bevált eszköze. Ha valakit kétféle HIV altípus fert˝oz meg, akkor a virulens enzimek képesek úgy átalakítani RNS-üket, hogy a felnövekv˝o új vírusnemzedékben már új kombinációban lépjen föl a genetikai anyag. Hozzávet˝olegesen minden tizedik HIV1 altípus más, korábbi formák RNS-ének keveréke. A HIV-1E – a ma Thaiföldön uralkodó forma – az afrikai HIV-1A (amely maga nem jutott el Ázsiába) illetve egy még föl nem fedezett géndonor keveréke, amelyik jellemz˝o a helyi sejtfalakra. Egyes elágazások négy vagy több forrásból származó gének mintázatát mutatják. A fajok egyik meghatározása (és ez a feladat korántsem könnyu) ˝ a nemi érintkezésen alapul. Ha két egyed – vírus vagy bálna – képes összekeverni génjeit olymódon, hogy ebb˝ol mindkét szül˝o génjeit hordozó utód születik, akkor ugyanahhoz a fajhoz tartoznak. Ha erre nem képesek, akkor más-más faj képvisel˝oi. Azok a betegek, akiket a HIV-1 és a HIV-2 egyaránt megfert˝oz (és vannak ilyen szerencsétlenek) soha nem termelnek olyan hibridet, amelyben mindkét típus elemei megtalálhatóak lennének. Ezzel szemben azok, akikben mondjuk a HIV-1A és a HIV-1B tenyészik, gyakran hoznak létre új keverékeket. A hagyományos biológia világában a HIV-1 és a HIV-2 vírust külön fajként határoznák meg, az 1A-t és 1B-t pedig ugyanazon faj változataiként. Az orvosság elleni immunitást kifejleszt˝o mutáció a HIV-1 altípusai között gyorsan elterjed, de soha nem terjed át a HIV-2-re. A módosulásokkal kísért leszármazás, úgy látszik, oly messzire jutott, hogy ami eredetileg egyetlen dolog volt, abból mára kett˝o lett: egy vírus befejezte utazását a darwini csapáson, hogy eljusson saját különálló személyazonosságáig. Az AIDS történetének nagy része az emberi dimenziókban zajló evolúcióé, ez a modern világ egyik kalandorának meséje. De a gének távoli o˝ seire is visszautal.


A f˝oeml˝osök génjei azt mutatják, hogy a csimpánzok, emberek és gorillák közeli rokonok, míg az oraguntánok távolabbiak, a majmok pedig még messzebb állnak a szinte emberi triótól. A majmok maguk élesen különböznek egymástól az Ó-világban és az Újban. Azonban a legtöbb afrikai f˝oeml˝osben talált AIDS-szeru˝ vírusok, illetve a gazdaszervezetek családfája egyáltalán nem hasonlít egymásra. A járvány és áldozatai, úgy tunik, ˝ különböz˝o csapásokon jártak, és az AIDS-nek egy másik állatból kellett átkerülnie az emberbe. Egy balul sikerült kísérlet jól mutatja, hogy a színtér megváltozása miként vezethet katasztrófához. Tévedésb˝ol egy ártalmatlan afrikai majomvírust adtak be ázsiai majmoknak. Ezek egyt˝ol-egyig elpusztultak néhány hónap leforgása alatt. Amikor az els˝o ázsiai majomból vért adtak a következ˝o áldozatnak, majd attól gyors egymásutánban a harmadiknak, negyediknek, ötödiknek, a vírus minden lépéssel halálosabbá vált. A majmok kés˝obbi nemzedékei már hetek alatt elpusztultak. Akárcsak a SanFrancisco-i homoszexuális férfiak esetében, a gyors átadás azoknak a vírusoknak kedvezett, amelyek a leggyorsabban tudták másolni magukat, függetlenül attól, hogy milyen károkat okoztak. Az egyik állatkertben a makákómajmok elkaptak egy AIDS-szeru˝ vírust a talapó majmoktól. A talapó majmok esetében a vírus ártalmatlan, míg a makákók számára halálos – ráadásul egyszeru˝ érintkezéssel terjed, nincs hozzá szükség a szexre. Az emberek egyel˝ore megmenekültek ett˝ol a végzett˝ol. A gének tanúsága szerint a HIV-1 és a HIV-2 csak távoli rokonságban állnak egymással, és különböz˝o forrásból erednek. A HIV-1 a nyugatafrikai csimpánz populációban található vírusokra emlékeztet, míg a HIV-2 közelebb áll ahhoz a vírushoz, amely a kormos mangábétól származik. Több, különböz˝o alkalommal kerültek be az emberbe. A HIV1 három f˝o csoportja mindegyik különböz˝o csimpánzvírus rokonsági vonalat követ, míg a HIV-2-nek féltucat különböz˝o változata ismert. Azok az emberek, akik bármely okból f˝oeml˝osökkel érintkeznek, szintén elkaphatnak AIDS-szeru˝ vírusokat a mandrilloktól és a makákóktól, de ezek nem okoznak tüneteket az emberekben. Mindebb˝ol kitunik, ˝ hogy az AIDS ágense csak egy azon a számtalan vírus közül, amelyek alig ártanak hordozóiknak. De hogy kerülhet arra sor, hogy egy f˝oeml˝os vírusa megtámadja az embert? Rengeteg vadászt harapott meg majom, a viktoriánus utazók pedig több-kevesebb élvezettel fogyasztották is o˝ ket (noha egyikük szerint

Bevezetés · 41

„van valami rendkívül gusztustalan abban, hogy megegyünk valamit, ami megnyúzva és föltálalva egészen úgy néz ki, mint egy kisgyermek.”). A híres francia vadász, Paul du Chaillu följegyezte, hogy 1861-ben a kameruni Fang törzs többé már nem emberi hullákat vásárolt élelem gyanánt, hanem áttért a gorillákra. Ezek az állatok ma már védettek, de a Fang törzs tagjai most is ínyencségként emlegetik a gorillanyelvet; a fafeldolgozó cégek újabb erd˝oirtásainak köszönhet˝oen pedig friss igény jelentkezett a „vadonhúsra” (az emberszabású majmokat is beleértve), hogy munkásaiknak élelmet tudjanak biztosítani. Az emberszabású majmok húsa Afrika bizonyos részein a kialakuló középosztálynak is egyik kedvenc éttermi fogása lett. Sok – lehet hogy az összes – járvány állatoktól ered, a veszettség a kutyától, a lépfenekór a marhától, a Lyme-kór pedig a szarvastól. A háziállat-tartás jó módszer a megbetegedésre. A papagájoktól tulajdonosaik elkaphatják a papagájkórt, a kiskutyáktól a gyur ˝ usférget, ˝ ami vakságot okozhat, az otthon tartott kígyók pedig gyakran szalmonellát terjesztenek. A fáraók sírkamráiban lév˝o rajzokon otthon tartott afrikai zöld majmok láthatóak; Thot istent, a beszéd föltalálóját pedig babuin alakban imádták. Pithecusseában, a majomvárosban – az elbeszélések szerint – ezek az állatok szolgáltak föl az asztalnál, és nyilván számtalanszor megharapták a vendégeket. De lehet, hogy mégsem a háziállatok a hibásak. Egyesek azt állítják, hogy az AIDS-járványt a tudósok idézték el˝o, akik majmokon kísérleteztek ki új gyógyszerkészítményeket, vagy azok az orvosok, akik sterilizálatlan fecskend˝oket használtak a háború utáni afrikai véd˝ooltási lázban. De bárhogyan kezd˝odött is a dolog, a HIV-nek sokkal régebbinek kell lennie, mint bármelyik meglév˝o elágazása. A Kinshasában talált fosszílis vírus sokkal jobban hasonlít a modern HIV-1-hez, mint bármiféle csimpánzvírushoz, tehát a vírus már jóval azel˝ott átkerült az emberbe, hogy a fiatal zaireit elérte végzete. Elképzelhet˝o, hogy századokon keresztül az AIDS helyi jelleggel többször is fölbukkant Afrikában, s mindannyiszor más-más emberszabású majomtól származott a fert˝ozés. Nem terjedt el egy olyan korban, amikor az emberek nem utaztak, nem alkalmaztak vérátültetést és a tobzódó promiszkuitás sem járta. A betegség csak az 1950-es években tudott annyira elterjedni, hogy beborítsa a földet. A gének utalnak az el˝otörténetre is. Sok állatfajban el˝ofordul az immunrendszer vírusos megbetegedése, a macskákban például a f˝oeml˝osöknél


található vírushoz igen hasonló okoz ugyanolyan tüneteket. Az 1980as években egy ilyen járvány okozta több ezer földközi-tengeri delfin halálát. Okozója az AIDS-ágens egy távoli rokona volt. Az emberi immunelégtelenségi vírus, a HIV rövid története magában foglalja A fajok eredetének egész okfejtését: változat, harc a fönnmaradásért, na meg természetes kiválasztás. Történetének egy részét a földrajz, más részét a fosszíliák mesélik el, génjei pedig olyan távoli rokonokhoz vezetnek, amelyek igen régen közös o˝ st˝ol származtak. Ezek hierarchikus rendbe állíthatóak, csoportokba és alcsoportokba, ami az egyre távolabbi és távolabbi id˝obe kitolódó közös o˝ st˝ol történ˝o származást bizonyítják. Az emberi élet túl rövid ahhoz, hogy más él˝olények evolúcióját is hasonló részletességgel megérthessük. Vegyük azt az édesvizi medvét, amelyért Darwint annyit gúnyolták. Elképzelhet˝o, hogy egyszercsak a tengerben kötött volna ki? Mi kell ahhoz, hogy egy él˝olényb˝ol bálna legyen és annak a skálának a másik végén éljen, amelynek az innens˝o végén a vírusok tanyáznak? Ma már tudjuk a választ. A bálnák, mint a többi eml˝os, lélegeznek és tejet adnak. Mikor kerültek a vízbe és mik voltak, miel˝ott ezt a lépést megtették volna? Új életük nem csupán a közeg megváltozását jelentette. Alaposan megn˝ottek, a kék bálna esetében 150 tonnásra (hozzá képest az ember akkora, mint hozzánk képest egy egér). Koponyájuk és nyakuk megrövidült, orruk el˝orébb került. Fülük bezárult, a hangok azóta zsírrétegen keresztül jutnak el hozzájuk. A lábakból uszonyok fejl˝odtek ki, hátukon plusz csontokkal az egyensúly végett. A b˝or alatt más változások is lezajlottak. A legmélyebbre merül˝o emberi búvár maximum négyszáz lábnyira képes lebukni küls˝o segítség nélkül, és ehhez néhány percig visszatartja a lélegzetét. A spermacet egy mérföldnyire vagy mélyebbre merül, és lenn tud maradni két órán át. A változás az állat vegyi folyamataiban ment végbe, nem a tüdejében. A bálna izomzata sok mioglobint tartalmaz, ami kivonja az oxigént a vérb˝ol. Az oxigén nem gáz formájában raktározódik el, hanem egy vegyület alkotóelemeként. Ez lehet˝ové teszi a tüd˝o számára, hogy mélyen összenyomódjék, ami védelmet biztosít a keszonbetegség (a vérben fölszabaduló nitrogénbuborékok) ellen, amikor az állat följön a felszínre. Kihalt él˝olények maradványai jelzik a szárazföldr˝ol a tengerbe vezet˝o út minden lépését. A fosszíliákból nyert adatokat a gének is alátámaszt-

Bevezetés · 43

ják. Ha a bálnák fönnmaradnak, akkor történetüket pontosan olyan jól fogjuk ismerni, mint az AIDS vírusét. A technológiájuk igen hasonló, az evolúciós logika pedig pontosan ugyanaz. A fosszíliák többsége arra utal, hogy a bálnák távoli o˝ sei a mesonychidnek nevezett hiéna-szeru˝ lények voltak, dögev˝ok voltak és halakra vadásztak. Szokásaik aztán radikálisan megváltoztak. A magaslati leveg˝onek köszönhet˝oen a Radzs brit urai szívesen nyaraltak az ÉszakIndiában található Simla-hegyek között. Itt, több ezer lábbal a tengerszint felett találták meg a Himalayacetus 53 millió éves állkapocs csontját, a mai bálnák els˝o ismert o˝ séét. A fosszília egy olyan állat maradványait o˝ rizte meg, amelyik egyszerre élt szabad leveg˝on és egy régen kiszáradt tengerben. A pakisztáni Kala Chitta hegyekben talált 50 millió éves koponya egy olyan állaté, amelyik már el˝orébb helyezkedik el a bálnaság felé vezet˝o úton. A Pakicetus – ezt a nevet kapta – nem rendelkezik utódai zsíros füldugójával. Napjait hol a vízben, hol a szárazföldön töltötte, és olyan bels˝o füle volt – a bálnák és a szárazföldi állatok között félúton –, amivel a szabad leveg˝on éppoly jól hallott, mint a víz alatt. A legrégebbi bálnák egy eltunt ˝ óceánban, a Tethys-tengerben éltek, amelynek helyére India és Pakisztán került, fölnyomva az egykori tengerfeneket a világ legmagasabb hegycsúcsává. Leszármazottaik csak kés˝obb menekültek el innen, hogy benépesítsék a világ tengereit. Egy fiatalabb változatot, amelyre Egyiptomban bukkantak rá, az Ambulocetus natans névre kereszteltek (úszó sétáló-bálna) nagy hátsó lábai után, amelyeken húszcentis lábujjak voltak. Az Ambulocetus nagyjából akkora volt, mint egy oroszlánfóka, hosszú farokkal, ami jelent˝osen különbözött a bálnák farokuszonyától. Egy másik, hárommillió évvel fiatalabb rokonnak a végtagjai már harmadára rövidültek. Egy megint másik változat, a Basilosaurus (aminek beszél˝o neve van, lévén „királygyík”, s valóban fejedelmi a maga húsz méteres hosszával) mintegy negyvenötmillió évvel ezel˝ott élt. Kicsiny, de tökéletesen formázott hátsó végtagjai már csak néhány centire állnak ki testéb˝ol. Ezekkel a fosszíliákkal a birtokunkban immár csaknem az összes lépést nyomon tudjuk követni, ami a szárazföldi állattól a tengeri óriásig vezetett. A mai eml˝osök viselkedése alapján sejthet˝o, hogy az els˝o bálnák miként ugrottak be a hullámok közé. Sok eml˝os – többé-kevésbé esetlenül – képes el˝orehaladni a vízben. A kutyák pedáloznak, az emberek a


mellúszást választják, a fókák meg még ennél is jobban úsznak. A mai bálnák ezt olyan jól csinálják, hogy a szárazföldön már nem is tudnak járni. Az Ambulocetus lába a leveg˝o és a víz között helyezte el az állatot, a vidra-fajták osztályában, amelyek hátsó lába hosszabb, mint a mells˝o. Jobban úszott minden kutyánál, és lehetett egészen olyan jó úszó is, mint a tengeri vidra, mert nem csupán hátsó lábai rúgásával, de gerince hajlongatásával is hajtotta magát. Ez nagy lépést jelentett a bálnák irányában, amelyek ugyanezt egy evolúciós újítás, egy pár óriási farokuszony segítségével teszik. Jóllehet a régi csontmaradványok igen meggy˝oz˝oen mutatják, mi is kellett a bálnasághoz, ezek mint minden o˝ si lelet, igen ritkán fordulnak el˝o. Senki soha nem fogja tudni rekonstruálni a bálnák életrajzát pusztán o˝ seik maradványai alapján. Szerencsére a bálnák – pont úgy, mint a vírusok – eleven fosszíliák. Csökevényes végtagcsontjaik azt mutatják, hogy réges-régen még voltak lábaik (és most is, újra és újra minden bálnabébi piciny saját lábkezdeményekkel születik), de a gének többet árulnak el arról, hogy honnan is jöttek. A DNS-krónika akkor a legsokatmondóbb, amikor valami hiba történik. Az egyik bálnának „. . . különös, hófehér ráncos homloka volt . . . Teste többi részét oly sur ˝ un ˝ szántották a horzsolások, és oly teljesen beborította ugyanez a halvány árnyalatú lepel, hogy a végén kiérdemelte a Fehér bálna megkülönböztet˝o nevet.” Moby Dick nem puszta kitaláció, mert az 1830-as években egy fehér ámbráscet támadott meg bálnavadász hajókat (Mocha Dick, nevét a Chile partjainál fekv˝o egyik szigetr˝ol kapta, ahol rendszeresen végrehajtotta támadásait). Egy alkalommal a japánoknak sikerült kifogniuk egy hófehér változatot. A beluga bálna neve ó-norvégul „hulla bálnát” jelent, mert vízbe fulladt testre emlékeztet. Más él˝olényekhez (például a fehér egerekhez vagy az albínó emberekhez) hasonlóan abban az öröklött hiányosságban szenved, hogy nem képes a melaninnak nevezett sötét festék termelésére. A Chediak-Higashi szindróma nevu˝ emberi betegséget egy olyan mutáció okozza, ami ezüstös hajszínt eredményez. Az egereknél ugyanezt a gént – a bundázatra gyakorolt hatása miatt – bézs mutációnak hívják. Azok a személyek (vagy egerek), akik öröklik, rákban betegednek meg és fiatalon meghalnak, mert hiányzik az a fehérvérsejt csoportjuk, amelyiknek a dolga, hogy elpusztítsa a daganatokat. A Chediak-Higashi szindróma összefüggésben áll az AIDS-szel, mert a HIV vírus ártalmas

Bevezetés · 45

hatását részben akkor fejti ki, amikor az ilyen sejteket megtámadja. Ennek a génnek a módosult változatát már megtalálták pézsmapatkányban, marhában és egyetlen kardszárnyú delfinben is. A gének révén éppoly jól le tudjuk nyomozni világunk Moby Dickjeit, mint a vírusokat. Az a bálna, amelyb˝ol 1964-ben az Atlanti-óceán északi részén mintát vettek, három évtizeddel kés˝obb egy osakai közért húsos pultján találta magát, miután egy állítólagos „tudományos vizsgálat” keretében elfogták. Egész populációk nyomonkövethet˝oek ily módon. A déli félteke ámbrás cetjeinek DNS-ében van egy kis hézag, ami hiányzik az északi félteke bálnáiból, s ez önálló múltra utal. De más bálnák génjei is tükrözik saját történetüket. A Hawai-szigetek körüli púpos bálnáknak szinte kivétel nélkül egyforma a DNS-kódjuk, minden variáció nélkül. A hawaiiaknak nincs szavuk a bálnára és az öreg bálnavadászok soha nem találtak bálnát a szigetek körül. Elképzelhet˝o, hogy a púpos bálnák – akárcsak az AIDS, amikor el˝oször kirándult Európába – újonnan érkezett jövevények: néhány alapító és egy korlátozott génállomány leszármazottai. A DNS összeköti a bálnákat a más eml˝osökkel, de ett˝ol még nem rokonai a medvéknek (akiknek szilárd helyük van a kutyafélék között). Molekuláris örökségük arról árulkodik, hogy a patás eml˝osökhöz állnak közel. E csoporton belül (ide tartozik a szarvas, a ló, a disznó, a zsiráf, a víziló és az elefánt) közelebb állnak a páros-ujjú patásokhoz – ilyen a disznó, a szarvas vagy a víziló –, mint a páratlan-ujjúakhoz, ilyen a ló és az orrszarvú. Az igazi kulcsot a bálnák múltjához történetesen az AIDS vírus egyes rokonai szolgáltatják. Ezek már jóval azel˝ott ott rejt˝oztek ezekben az óriási szörnyekben, hogy az els˝o bálna meghódította volna az óceánt. Bizonyos vírusok esetében a gazdaszervezet és a befogadó él˝osköd˝o közötti háború kiegyezésbe torkollik. A vírusok integrálódnak hordozójuk génjeibe, és az o˝ másolatuk is elkészül, valahányszor a tulajdonos sejt osztódik. Mivel ezek a potyautasok ártalmatlanok, nemzedékek milliói öröklik o˝ ket, amint ott szunyókálnak a DNS-nek ugyanazon a helyén. A mi genetikai anyagunk nagy részét is ilyen elhalt retrovírusok alkotják, egyesek más f˝oeml˝osökben is megtalálhatóak, mások viszont távolabbi él˝olényekkel kapcsolnak össze bennünket. Eredeti felbukkanásukat lehet, hogy az AIDS-hez hasonló járvány kísérte. De ha így is volt, a hordozó és a potyautas közötti ellenségeskedésnek már réges-régen vége szakadt.


Elképzelhet˝o, hogy a távoli jöv˝oben az AIDS-re utaló egyetlen jel maga is csak a DNS néhány hallgatag szakasza lesz, szétszóródva kései utódaink génjeiben. Ezek a biokémiai stopposok felhasználhatók a rokonsági viszonyok kiderítésére, ám nem a vírusok, hanem hordozóik között. Maguknál milliárdszor nagyobb állatok történetére vetnek fényt, mivel, ha két faj esetében ugyanaz a retrovírus található génjeiknek ugyanazon a helyén, akkor közös o˝ st˝ol kellett származzanak. A bálnák retrovírusai meglep˝o múltra utalnak. A bálnák a vízilovakkal, a szarvasokkal és a zsiráfokkal osztoznak három ilyen retrovírusban a DNS ugyanazon helyén. Ez a három potyautas hiányzik az összes többi páros-ujjú patásból, a disznókból és az elefántokból is. Vagyis a szarvas közelebbi rokonságban áll a bálnával, mint a disznóval. Ha Darwin a vízben nyitott szájjal úszó szarvasbikáról (vagy éppenséggel zsiráfról) elmélkedik, nem járt volna messze az igazságtól. A DNS más részeinek vizsgálata tovább szukíti ˝ a bálna közvetlen rokonai iránti kutatást. A bálnák – ezt meg kell említenünk – küls˝oleg nemigen hasonlítanak semmilyen más állatra. A fosszíliák alapján összekapcsolhatjuk o˝ ket a patásokkal, de akkor is igencsak másképp festenek, mint a csoport akármelyik ma él˝o tagja. A gének viszont valami másról árulkodnak. Azok a gének, amelyek a tejben és az alvadt vérben lév˝o fehérjét készítik, azt jelzik nekünk, hogy a bálnák a vízilovak közeli rokonai. A patás eml˝osök molekuláris családfája 65 millió (inkább, mint 60) évvel ezel˝ott sarjadt ki egy közös gyökérb˝ol. Az immunelégtelenség vírusaihoz hasonlóan, ez a családfa is bokros, ami megnehezíti elválasztani a lóhoz, orrszarvúhoz és a többiekhez vezet˝o elágazásokat. Ennek ellenére a víziló és a bálna házasságához nem fér kétség. A molekuláris óra – amelynek sebességét a sziklákban talált csontok mutatják – a bálna és a víziló közös o˝ sére mutat mintegy 55 millió évvel ezel˝ott; közvetlenül a Himalayacetus, a legkorábbi ismert bálna fosszília korát megel˝oz˝o id˝ore. A bálnák és a vízilovak persze manapság nem igazán hasonlítanak már egymásra, de meg˝oriztek bizonyos rokon jegyeket. A vízilovak idejük egy részét a vízben, másik részét a szárazföldön töltik; és egyes korai bálnák ugyanezt tették. A fiatal vízilovak hamarabb tanulnak meg úszni, mint járni, továbbá a vízilovak és a bálnák egyaránt a vízben nevelik föl kicsinyeiket, amint keresztülverekszik magukat a folyókon

Bevezetés · 47

vagy tengereken. Egyiknek sincs sz˝or a hátán, egyik sem tud izzadni, és mindkét faj hímjei testük belsejében hordják heréiket, nem pedig küls˝o herezacskóban. Jóllehet a gének arról árulkodnak, hogy a szinte bálna módjára viselked˝o állat a víziló, mégsincs semmilyen látható kapcsolat e nehézkes folyólakó és a gyorslábú ragadozó, a mesonychid között. A legújabb fosszíliák viszont azt mutatják, hogy a mesonychid a bálnával közös o˝ s leszármazottja, vagyis a bálna nem egyenes ági rokona. És persze – akárcsak az AIDS vírus estében – alaposan van még mit megtudnunk e tengeri szörnyek történetér˝ol, bár lehetetlen tagadni evolúciós fejl˝odésüket. A vírus és a bálna története egyaránt arról szól, hogy a módosulásokkal kísért leszármazás id˝ovel miként vezet az élet új formáinak kialakulásához. Mindkét lény, a maga aránytalanságában, az evolúció igazságát er˝osíti meg. És bár sok mindent homály fed még, lehetetlen bármiféle kétséget táplálni afel˝ol – egy évszázadnyi igen alapos vizsgálódás és elfogulatlan konklúziók után –, hogy a legtöbb naturalista által egykor oly szívesen hangoztatott nézet, nevezetesen, hogy minden faj külön-külön teremtetett – hibás. Ha az igazságot hitbéli alapokon vonjuk kétségbe, az a tudományt és a vallást egyformán lealacsonyítja. Ezt már maga Galilei is megállapította. Amikor ítél˝obírái el˝ott számot kellett adnia nézetei és a Szentírás közötti ellentmondásokról, kijelentette, hogy az Egyháznak nincs más választása, mint elfogadni a tudomány fölfedezéseit. „Szörnyu˝ hátrányára válna a lelkeknek, ha az emberek valami olyasminek a bizonyítékában lennének meggy˝oz˝odve, aminek az elfogadását bunös ˝ dologgá kiáltanák ki.” A teremtés-hív˝ok, úgy látszik, még nem néztek szembe ezzel a ténnyel. Nincs biológus, aki az evolúcióelmélet alkalmazása nélkül tudná végezni napi munkáját. Akárcsak Galilei elmélete a Naprendszerr˝ol a Nappal a közepén, Darwin hosszú okfejtése is értelemmel tölti meg tárgyát. Az eredetre vonatkozó eszmék egykoron, akárcsak a Moby Dick, allegóriák voltak. Nem a Világegyetem struktúrájának, hanem jelentésének megértését segítették. Egyesek továbbra is abban bíznak, hogy szimbolikus jelent˝oséget fognak találni a darwinizmusban. Hiába reménykednek. Viszont Darwin muve ˝ az élet tanulmányozását az összefüggéstelen anekdotákból valódi tudománnyá tette.

1. FEJEZET A

˝ HÁZIASÍTÁS SORÁN VÉGBEMEN O VÁLTOZÁSOK

A háziasított változatok sajátosságai – Az ember és háziállatai közötti viszony – A háziasított változatok származása egy vagy több fajból – A kiválasztás o˝ si elvei – Házikutyák, különbségeik és származásuk – Módszeres és szándéktalan kiválasztás – Tenyésztés és azonosság – Evolúció a farmon – Állatkertek: a szelídítés hívása – A változatok elvesztése a háziasítás során – A b˝or alatt rejt˝oz˝o farkas – A változatok és fajok megkülönböztetésének nehézségei

A Z EMBERNEK különös a viszonya háziállataihoz. A viktoriánus felfedez˝o, William Burchell még az éhhalál szélén sem volt képes megenni egy zebrát Afrikában, mert annyira emlékeztette kedvenc kancájára. A francia kormánynak – nehogy az a sok jó fehérje kárba vesszen – sikerült meggy˝oznie polgárait az 1860-as években, hogy egyenek lovat; Londonban viszont a Lóhús Élelemként Történ˝o Terjesztését Szorgalmazó Társaság vállalkozása annak ellenére kudarcba fulladt, hogy a társaság nyitóbankettjén lazacot szolgáltak föl versenyló szósszal, aztán Pegasus filéket, majd ezt követte a Gateau Vétérinaire. Ugyanakkor viszont nagyjából ebben az id˝oben írta neheztel˝oleg a Live Stock Journal and Fancier’s Gazette, hogy „Anglia egyes részein még mindig nem vetik meg a macskát, mint emberi eledelt”, és hogy a West Bromwich-i megrögzött macskaev˝o bandának köszönhet˝oen az állatbarátok „már egy hétig sem tudják megtartani kedvenc macskájukat”. Az állatok, amikor háziasításuk megtörténik, a valóságos és a mesterséges közötti bizonytalan birodalomba lépnek be. Arra ösztönzik az embert, hogy önmaga részeként ismerje el az él˝ovilágot, amely immár élelemb˝ol családtaggá lépett el˝o. A középkorban disznókat még elítéltek és fölakasztottak gyilkosságért, és csak negyven esztendeje történt, hogy

A háziasítás során végbemen˝o változások · 49

egy n˝ostény orrszarvút nagy többséggel beválasztottak a Sao Paulo-i Városi Tanácsba. Ehhez fogható az a manapság dívó érzelmi zavar, hogy a kutyatulajdonosok egyharmada kedvenc háziállatát közelebb érzi a szívéhez, mint a háztartás bármely más tagját. Amint a vadon belopakodik az emberek otthonába, a korábban világos határok kezdenek elmosódni. A görögöknél, az egyiptomiaknál és az izlandiaknál egyaránt egy szent kutya – a Cerberus, az Anubis és a Garm – o˝ rizte a másvilág kapuját. Bennük és William Burchell kancájában a vadon olyan spirituális átalakuláson megy át, amit a tudomány már képtelen követni. Ez csak egy további kis lépés az evolúció központi igazságát meger˝osít˝o módosuláshoz képest: a létez˝o formák változatai – emberi segítséggel – képesek olyan újfajta él˝olényeket létrehozni, amelyek jelent˝osen különböznek o˝ seikt˝ol. A farmon lezajló evolúció kis méretekben ugyanazt ismétli, ami a Természetben végbemegy. Egy vadállat nem szelídíthet˝o meg azonnal, és egy új tenyésztett fajta sem jön létre rögvest. Az élet egyik formájától a másikhoz történ˝o átmenetük a való világ szabályait követi. Ezért igen sokat lehet megtudni az evolúció nagy áramáról a háziasításból, az evolúció e kis csermelyéb˝ol. Ez azt mutatja, hogy a fajok nincsenek k˝obe vésve, hanem állandó változásban vannak. Sok ember életfilozófiát keres A fajok eredetében. A legtöbbjük csalódik, amikor kiderül számukra, hogy az els˝o fejezet jórészt a házigalambokkal foglalkozik. Azt mutatja meg, hogy miként sikerült a tenyészt˝oknek olyan különféle galambokat el˝oállítaniuk, mint a golyvás galamb, a spanyol galamb, a berber galamb, a sirálykagalamb és a kacagó galamb, mégpedig ugyanabból az egyetlen forrásból, nevezetesen a szirti galambból, s mindezzel szemlélteti, hogy mennyire változékonyak az állatok. Darwin maga is belépett a Philoperisteronba, a legelegánsabb londoni állatbarát klubba. Meglátogatta a kerületben muköd˝ ˝ o tenyészt˝oket és a madarak kiváló szakért˝oje lett. Saját madarait kedvtelésb˝ol tartotta: „ez a legjobb szórakozás . . . ami bárki emberfiának megadathat”. Túl jól végezte azonban a munkáját. A kiadó, amikor elolvasta a kéziratot, azt javasolta Darwinnak, hogy galambtenyésztési szakkönyvet kellene csinálni bel˝ole: „Mindenkit érdekelnek a galambok . . . A könyvet a királyság összes lapja szemlézné, és hamarosan oda kerülne minden könyvtár asztalára.” A háziasítás során – a földeken, az állatkertekben és a nappaliban – végbemen˝o változások továbbra is hatásosan alátámasztják Darwin


elméletét. Ha figyelmesebben szemügyre vesszük régebben háziasított növényeink vagy állataink ugyanazon változatának vagy alváltozatának egyedeit, akkor az els˝o dolog, ami szembetunik, ˝ hogy mennyivel jobban különböznek egymástól, mint a természeti állapotban él˝o bármely faj vagy változat egyedei. Csak egyedül a galamboknak van vagy egy tucatnyi tenyésztett válfajuk. Az egykor sima és egyszeru˝ madár, illetve a röpköd˝o vagy a kandallóról kitömve vigyorgó példányai közötti átalakulás egy evolúciós történetet mesél el. A galambok uralmát a cockney-k kutyaimádata követte (ahogy az ma is nyilvánvaló mindenki számára, aki a londoni utcákon vagy parkokban sétál). A városi kutyák er˝osen különböznek az erdei farkastól, és a kerti rózsák is igen messze állnak vadon él˝o rokonaiktól. Mindannyian a kiválasztás termékei. Bizonyos okokból egyes farkasok és rózsák jobban ki tudtak jönni az emberrel, és vadon él˝o társaikkal szemben képesek voltak fönnmaradni és szaporodni. Utódaik pedig ki lettek válogatva, így hát id˝ovel a vadállatból háziállat lett. Azoknak, akik beálltak az ember szolgálatába, ehhez meg kellett változniuk. Lord Somerville, akit Darwin idéz, a következ˝oket mondta a tenyészt˝okr˝ol: „Úgy tetszik, mintha csak krétával a falra rajzoltak volna egy önmagában tökéletes alakot, és aztán életet adtak volna neki.”1 Az evolúció megfigyeléséhez tehát a legjobb hely a farm. A legtöbben úgy gondolják, hogy az ember egy olyan piramis csúcsán áll, amelynek alapjait négymilliárd évvel ezel˝ott rakták le. Úgy tunik, ˝ az emberiség az összes többi állat gazdája, els˝osorban is azoké, amelyeket táplálékul használ vagy munkára fog be. De ki áll a kizsákmányolás világméretu˝ hálójának központjában? Erre a válasz nem az, hogy az ember, hanem a galambok, kutyák vagy rózsák, mert az o˝ fönnmaradásuk azon múlik, hogy az ember használni akarja-e o˝ ket. A Nagy-Britanniában található eleven hús kilenc-tizede – az embert kivéve – háziállat. Az egér, szarvas és a sziget o˝ slakos állatállománya jóval hátrébb kullog. És noha a szolgák visszafizetik adósságukat tejben vagy kenyérben, az általuk adott szeretetben és a lelegelt teniszpályában, a gy˝ozelmük így is nyilvánvaló. Ötvenmillió kutya él az Egyesült Államokban, miközben az egész országban csak tízezer farkas maradt. A farkasokra vadásznak, mert meg mernek ölni 1

A fajok eredete 32. o.

DARWIN SZELLEME A fajok eredete mai változatban

Recommend Documents