A FAJOK EREDETE MAI SZEMMEL

A FAJOK EREDETE – MAI SZEMMEL

A bennünket körülvevő környezet, a növények és állatok nagy változatossága, sokszínűsége már ősidők óta foglalkoztatja az embert. Mindig szerette volna megtudni, megfejteni, hogy hogyan keletkezett. Erre a kérdésre minden korban a kulturális színvonalnak vagy a természettudományos ismereteknek megfelelően meg is kapta a választ. Ezek a válaszok általában nem voltak kielégítők a következő nemzedékek számára, hiszen mindig újabb és újabb elméletek születtek. A legutolsó ilyen elmélet alapjait C h a r l e s D a r w i n : „A fajok eredete természetes kiválasztás útján vagy a létért való küzdelemben előnyhöz jutott fajták fennmaradása” című könyvében fejtette ki.

Charles Darwin 1809. február 12.-én, Shrewsburyben született. Édesapja közismert és kedvelt orvos volt. Édesanyja nyolcéves korában 1817-ben meghalt. Még ebben az évben a helybeli bejáró iskolába küldték, ahol egy évig tanult; már ekkor megvolt benne a természettudományos érdeklődés. Gyűjtött mindenféle dolgot. 1818 nyarától hét évig tanult szülővárosában dr. Butler iskolájában. Itt néhány Horátius- órán kívül semmi nem okozott neki különösebb gyönyörűséget. Szerette a változatosságot, minden érdekelte. Magántanár oktatta az Euklidészi- geometriára. Szenvedélyesen megszerette a vadászatot és kiváló céllövő lett. 1825 októberében bátyjával együtt az edinburghi egyetemre került. Megismerkedett különböző barátokkal, kapcsolatba került a Plinius- és a Királyi Orvostársasággal. Két év múlva otthagyta az egyetemet. Apja kívánságára papi pályára készült, ehhez angol egyetemi diplomát kellett szereznie. Így Cambridge-ben kezdett tanulni. Szabad idejében rovarokat gyűjtött. 1831. december 27.-től 1836. október 02.-ig utazást tett a Beagle fedélzetén. Földtani kutatásokat végzett és állatokat gyűjtött. Hazatérése után Cambridge-ben telepedett le és megkezdte úti naplójának sajtó alá rendezését. A vallásról alkotott véleményét megváltoztatta, elfordult régi hitétől. Ekkor deistává vált, majd később tovább gyengült a meggyőződése. Egyre jobban eluralkodott rajta a szkepticizmus és a racionalizmus. 1839. január 29.-én házasságot kötött. Először Londonban, majd Downban laktak. Sok híres és kiváló tudóst, művészt ismert meg. Házasságából öt gyermek született Könyveiről csak a felsorolás igényével: Kutatónapló /1839, 1845/ Geológiai megfigyelések Dél – Amerikában /1846/ Cirripedia /1854/

-21858 nyarán Mr. Wallace elküldött neki egy kéziratot, amelyben a fajok eredetével kapcsolatos kérdésekkel foglakozott. Barátai tanácsára ő is leírta bővebben erről alkotott véleményét. Tizenhárom havi és tíznapi munka után adták ki 1859. novemberében „A fajok eredete” című művét. Ez élete fő műve. Kiadása után nagyon népszerű lett. Nagyon sok írás jelent meg ezzel kapcsolatban. A későbbi kiadások javítás után jelentek meg. Az orchideák beporzása /1862. május 15./ Növények és állatok változása a háziasítás során /1868/ Az ember származása /javított, átdolgozott 2. kiadás 1874/ Az érzelmek kifejezése az embernél és az állatoknál /1872/ Rovarevő növények /1875/ A keresztbeporzás és önmegporzás hatásai a növényvilágban /1876/ A virágok különböző alakjai /1880/ A növények mozgásképessége /1880/ A kerti föld alakulása a férgek munkája által /1881/

A XIX. Századig a természettudósok azt tartották, hogy a fajok egymástól függetlenül teremtődtek, bár voltak tudósok, pl. Arisztotelész, akik a természetes kiválasztáshoz hasonló gondolatokat fogalmaztak meg. Lamarck volt az első, akinek a nézetei nagy feltűnést keltettek. 1801-ben, szóban, majd 1809ben Philosophie Zoologiqe című munkájában fejtette ki ezeket. Darwin művének első kiadása 1859. november 24.-én jelent meg. A könyv megjelenése után nagyon sok vélemény hangzott el róla. Ellenzők és védelmezők egész sora csapott össze. A mai időkre ez az elmélet annyira elterjedt és annyira elfogadottnak tűnik, hogy azt, aki esetleg nem hiszi el, vagy ellenvetéseket tesz, műveletlennek, tudománytalannak, maradinak tartják. Ez az oktatás és a tájékoztatás egyoldalúságának is köszönhető. Általánosan az a nézet, hogy az evolúció – ezt gyakran csak így emlegetik, hogy az ember a majomtól származik – történelmileg és minden szempontból bizonyított tény. Azt hiszem, Darwin pusztán természettudományi munkának szánta művét, ennek ellenére nagyon sokan társadalmi–tudományos következtetéseket vontak le belőle – bár kétségtelen, hogy van kapcsolat a két tudományág között. Sokan azért támadták, mert ennek alapján a faji megkülönböztetést, az emberek elnyomását meg kellene szűntetni, hiszen ha közös az ős, akkor a leszármazottak között nem szabad hogy legyen rangbeli különbség biológiai, fejlődési szempontból. Főleg azok nem értettek vele egyet, akik hangsúlyozni akarták az emberek fölé rendeltségüket. Tehát a vitáknak inkább társadalomtudományi oldala volt, pedig lehetne természettudományilag is fölvetni problémákat, csak ehhez több utánajárásra, nagyobb tudományos ismeretekre és jártasságra lenne szükség.

Még egy dolgot szeretnék megemlíteni elöljáróban Darwin egész művében folyamatosan küzd egy bizonyos teremtéselmélet ellen, amelynek az a lényege, hogy a fajok egymástól függetlenül és minden földrajzi területre külön-külön teremtődtek. Nem tudom, hogy ennek az elméletnek mi az alapja. Valószínűleg abban az időben és főleg az egyházakból kiindulva terjedtek el ezek a gondolatok. A Bibliában valóban olvashatunk egy teremtéstörténetet, de ez akkor ütközik össze az evolúciós elmélettel – mint egy nagyon jó példával illusztrálta valaki -, amikor a repülőgép és a metró. Vagyis akkor, ha az egyik katasztrofálisan letér a pályájáról. A bibliai teremtéstörténet ugyanis nem a

-3„hogyan?”-ra ad választ, hanem a „kicsoda?” kérdésre. Az egyetlen célja az, hogy bemutassa, hogy a létező és a látható világ mögött Isten áll, és tőle származik minden. Természetes, hogy a „képanyagot” a teremtés leírására az akkori felfogásnak megfelelően választja és ezekkel mindegyikkel célja van. Például: azt írja hogy a nap, a hold, a csillagok mint valami lámpák fel vannak akasztva az égboltra; tehát senkinek a fejébe meg ne forduljon, hogy ezeket imádja, hiszen ezek az ember szolgálatára vannak. Ezt lehetne tovább folytatni, de ez nem tartozik témánkhoz. Darwin könyvének utolsó mondatát szeretném idézni. Előtte összegzi gondolatait, mely szerint az élet sokfélesége a növekedés, szaporodás, öröklődés törvényétől, az életfeltételek hatásától, a használattól és nem használattól függ. Ezután ezt írja: „Nagyszerűség van ebben a felfogásban, mely szerint a Teremtő az életet a maga különböző erőivel eredetileg csak néhány vagy csak egyetlen formába lehelte bele; és mialatt bolygónk a nehézkedés megmásíthatatlan törvénye szerint keringett, ebből az egyszerű kezdetből végtelen sok szépséges és csodálatos forma bontakozott ki, és bontakozik ki még most is.”. Ezek szerint még a legújabb, legtudományosabb felfogás sem nélkülözheti Isten szerepét az élet keletkezésében? Ezért volt arra szükség, hogy a „hiányzó láncszem” problémájára valami egészen más, nem biológiai megoldást keressenek a mai ateista tudósok. A könyvvel kapcsolatban a véleményem az, hogy túl sokat feltételez Darwin és – számomra legalábbis – keveset bizonyít. Egyik legjobb érve az, hogy a gondolatainak keletkezése után több évig várt és érlelődtek benne, tehát nem elhamarkodottan mondta ki amit leírt. Ez természetesen figyelemre méltó dolog, de elég messze van attól, hogy bizonyításnak nevezzük. A másik jellemzője az, hogy nagyon sok szerzőre és műre hivatkozik írás közben. „Ember legyen a talpán”, aki mindezeknek utánajár és meggyőződik arról, hogy az idézett szerzők a problémával kapcsolatban ugyanarra a következtetésre jutottak. Nekem sem időm, sem ismereteim, sem lehetőségeim nincsenek meg erre, ezért nem is vállalkozhatom rá, hogy tudományos véleményt írjak a könyvről. Csak a felvetődő gondolataimat írom le minden következtetés nélkül. Ami meglepő volt számomra, hogy Darwin nem az ismert leletekből és ennek anyagából, még csak nem is a természetben észlelhető változásokból indult ki, hanem a háziasítással kapcsolatos problémákból., amikben jócskán szerepe volt az emberi értelemnek, gondolkodásnak is. Tehát a tökéletesedés nem a létért folytatott küzdelem eredménye, hiszen az ember azokat a változatokat is meg tudta őrizni, amik természetes körülmények között elpusztultak volna. Hiányosságot érzek azzal kapcsolatban is, hogy az elméletét nem viszi végig a szervetlen világtól a mai sokszínű világig. A könyv utolsó fejezetében megpróbál visszafelé haladni, de amikor eljutna az első egysejtűig, a közös ősig, akkor ettől megriad, és azt mondja, hogy az analógia, amelynek alapján levezeti a fejlődést, nem mindig megbízható. Megmarad annál, hogy az állatok legfeljebb négy vagy öt, a növények ugyanannyi, vagy még kevesebb ősformának a leszármazottjai. Rögtön adódik a kérdés, hogy ez a nyolc–tíz ősforma hogyan jött létre? A mai álláspont már nem riad meg mint Darwin, és bátran kimondja, hogy a közös ős egy egysejtű volt.

-4A könyv fejezetei

Darwin tehát a könyvét a háziasítás során végbemenő változásokkal kezdi. A háziasítás során az állatok és a növények életkörülményei megváltoznak, hiszen az ember a környezetében igyekszik azokat elhelyezni. A megváltozott körülmények között az állatok életmódja is változik, így lesznek olyan szervei, amiket nem használ, másokat pedig használ. A szaporodás során különböző változatok alakulnak ki, amelyeket az ember osztályoz és a neki megfelelő tulajdonságokat az egymást követő nemzedékeken keresztül felhalmozza. Így jönnek létre egy faj különböző változatai, mint például a szirti galamb sok háziasított változata is. A változatok sokfélesége annál hamarabb létrejön, miinél több egyedet tart az ember, és így sokkal gyorsabban el tudja érni a tökéletesség különböző fokait, mintha kevés egyedet tenyészt. A második fejezetben a változást a természetes állapotban vizsgálja. Megállapítható, hogy a különböző helyeken az életnek nagy változatosságát figyelhetjük meg. Nagyon sok olyan formával találkozhatunk, amelyek kis mértékben térnek el egymástól, ezeket változatoknak nevezzük. Nagyon nehezen tudják meghúzni a határt a természettudósok a változatok és a fajok között sok olyan forma van, amelyről még a tudósok sem tudják egyértelműen eldönteni, hogy faj vagy változat. Megfigyelhető, hogy a nagyon elterjedt közönséges fajok hajlamosak a változásra leginkább. A nagyobb nemekbe tartozó fajok sokkal több változatot hoznak létre, mint a kisebb nemekbe tartozók. Tehát az uralkodó fajoknak meg van az a lehetőségük, hogy még jobban eluralkodjanak, hiszen sokkal nagyobb számú utódot és változatot képesek létrehozni. A könyv harmadik fejezete a létért való küzdelemmel foglalkozik. Ha egy változatnak a változás során létrejött tulajdonsága a társaival szemben előnyhöz juttatja, akkor több esélye lesz az éltben maradásra. Valamennyi szerves lény minél gyakrabban igyekszik szaporodni. Ha a rendelkezésre álló helyet betöltik, akkor létrejön a harc az egyedek között a fennmaradásért. Ezt a harcot nevezi Darwin a létért való küzdelemnek. Minden faj elszaporodása nagyon sok és bonyolult akadályba ütközik. Mivel egy faj különböző változatai nagyon hasonlítanak egymásra és azonos helyet foglalnak el a természetben, ezért a létért való küzdelem ezek között válik legerősebbé. Az az egyed, amelyik a változás során a többiekkel szemben előnyhöz jutott, marad fenn és győzedelmeskedik; ezt a törvényt természetes kiválasztódás névvel illeti szerzője A negyedik fejezet ezzel a kérdéssel foglalkozik. Tehát a fennmaradás elvét, a legalkalmasabb fennmaradásának az elvét nevezzük természetes kiválasztódásnak. Ezáltal tökéletesednek egyre inkább a fajok. Az a faj marad fenn, amelyik a legjobban alkalmazkodik környezetéhez. Egy másik hasonló törvény a nemi kiválasztódás. Ennek értelmében azok a nemek jutnak előnyhöz és lesz több utódjuk, amelyek a legügyesebbek és a legegészségesebbek. A vesztes fél nem pusztul el, de kevesebb, vagy egyáltalán nem lesz utódja. Ezek szerint a nemi kiválasztódás kíméletesebb, mint a természetes kiválasztódás. A hímek között az előny nem csak erőben, hanem mint pl. a madaraknál a tollazat színességében jelenik meg. A természetes kiválasztódás akkor tud belépni, amikor az adott helyen a környezet csekély mértékben megváltozik és a keletkezett helyet egy alkalmas faj betöltheti. A természetes kiválasztás következménye lehet, hogy egyes fajok kipusztulnak. Ez a törvény felhalmozza az adott tulajdonságokat és a változatok egyre jobban különböznek az eredeti fajtól. Darwin az

-5élet fejlődését egy-egy fához hasonlítja, ennek tulajdonságaival sok dolgot akar szemléletessé tenni, de ezt nem fogadhatjuk el bizonyításnak! Az ötödik fejezet a változás törvényeivel foglalkozik. Az életfeltételek változása maga után vonja a változatok létrejöttét, ugyanakkor megszabja azt is, hogy melyik változat maradjon fenn. Nagy hatása van a használatnak vagy nem-használatnak, hiszen azok a szervek, melyeket az egyed használ, fejlődnek és tökéletesednek, míg azok a szervek, amelyeket nem használ, visszafejlődnek és elkorcsosulnak. A természetes kiválasztódás növelhet egyes szervet, ha az így hasznára válik az egyednek, anélkül, hogy másik szerv ezzel egy időben kisebbedne és megfordítva. Darwin számol a felmerülő problémákkal és megpróbálja ezeket megelőzni. A könyve következő négy fejezetében ezzel foglalkozik. Az első kérdés: miért nem találjuk meg a sok átmeneti formát? Egy teljesen benépesedett vidéken egy új és tökéletesebb forma arra törekszik, hogy elfoglalja a nála tökéletlenebb egyedek helyét, tehát arra törekszik, hogy kiirtsa a tökéletlenebb őseit és tökéletlenebb átmeneti formáit. Tehát ezeket az átmeneti formákat a föld mélyén kell megtalálnunk. Ezzel a kérdéssel még később foglalkozik a könyv. Egy olyan bonyolult szervet, mint a szem, hogyan alakított ki a természetes kiválasztódás? Darwin azzal intézi el a kérdést, hogy megmondja a kiinduló állapotot: pigment sejtcsomó – a világosság és sötétség észlelésére; és ebből évmilliókon keresztül apró és lassú módosulásokkal a természetes kiválasztás segítségével kialakult egy olyan műszer, mint az emberi szem. A szemet összehasonlítja a messzelátóval, amelyet „a legmagasabbrendű emberi értelem hosszas erőfeszítései tökéletesítették”, majd ezt írja: „…nem hihetjük – e akkor, hogy olyan élő optikai műszer alakul ki, amely annyival tökéletesebb az üveg műszernél, amennyivel a Teremtő művei tökéletesebbek az ember műveinél”. Akkor hát természetes kiválasztódás vagy Teremtő? Vagy a természetes kiválasztódás azonos a teremtővel? Akkor nevezzük nevén! Egyes halak elektromos szerveire és egyes rovarok világító szerveire a tudomány mai álláspontja szerint nem tudunk választ adni – mondja ki Darwin. A természetes kiválasztódás nem hozhat létre olyan struktúrát, amely annak inkább kárára, mint hasznára válnék. Ha a zsiráfnak előnyt jelent, hogy éhínség idején a fák magasabb ágait is legelhette, akkor miért nem lett minden emlősnek hosszú nyaka? Dél–Afrikában az akácfák magasabb ágainak lelegeléséért a zsiráf és zsiráf között folyik a harc, és nem a zsiráf és a többi patás állat között. Az éhínséges időben akkor csak azok az állatok maradhattak fenn, akik a fák magasabb lombját is le tudták legelni, hogy maradt hát fenn a zsiráfon kívül a többi patás is? Több különböző kérdést is említ még Darwin, de nincs rá lehetőség, hogy mindegyiket leírjam. A könyv nyolcadik fejezete az ösztönnel foglalkozik. A bonyolult ösztönt számtalan apró változással hozza létre a természetes kiválasztódás. A háziállatoknál megfigyelhető az ösztönök változása, és ha a következtetés helyes, akkor természetes állapotban is létezik ugyanez. Az író különleges ösztönöket sorol fel; A kakukk ösztönei: a madár a tojásait idegen madarak fészkébe rakja, de minden fészekbe csak egyet, és a kikelt fióka a társait kilöki a fészekből, hogy elegendő táplálékhoz jusson. Rabszolgatartó ösztön: egyes hangyafajoknál megfigyelhető, hogy a termékeny hímek és nőstények semmit sem dolgoznak, a terméketlen hímek és nőstények csak a rabszolgák foglyul ejtésével foglalkoznak. A fészeképítést, az etetést a rabszolgák végzik. Egy másik fajnál az urak építik a fészket, és a rabszolgák csak „házi rabszolgák”.

-6A mézelő méh sejtkészítő ösztöne: olyan alakú sejtet készítenek, hogy a lehető legkevesebb viasz elhasználásával a lehető legtöbb mézet lehessen elraktározni. Ki tanította ezeket az állatoknak? Gyakorolták és tapasztalataik alapján fejlődött ki ez a szabályos lépépítés?

A kilencedik fejezet témája a hibridizáció. A fajok, illetve a hibridjeik közötti első kereszteződések a legtöbb esetben terméketlen utódokat hoznak létre. Ez azzal magyarázható, hogy a hibridek szervezetét két különböző forma egybeolvadása bolygatta meg. A változatok – még ha nagyon különböznek is egymástól – általában termékeny utódokat hoznak létre. Míg a fajok utódai általában terméketlenek. Ezen kívül a hibridek és a félvérek tulajdonságai között nagy hasonlóság van.

A geológiai adatok hiányosságairól – ez a könyv tizedik fejezetének a címe. Elérkeztünk tehát ahhoz a témához, amelynek – véleményem szerint – bizonyítani kellene az evolúció hipotézisét. Sajnos ez nem következik be, mert a geológiai információk nem tartalmazzák a várt eredményt: a közbeeső láncszemek sorozatát. Darwin természetesen ezt a problémát is megoldja. Itt előkerül egy másik dolog is; az idő kérdése. Darwin azt mondja, hogy nagyon sok idő állt rendelkezésre ahhoz, hogy ez a lassú folyamat végbemenjen. Ezzel kapcsolatban szeretném idézni Szűcs Ernő matematika-fizika tanár 1944-ben megjelent „Természettudomány és hit” című könyvét. Ebben leírja, hogy a föld életének maximumát meg tudjuk határozni, mégpedig az urán kisugárzása segítségével. Lehet mérni ugyanis, hogy az urán bizonyos idő alatt mennyit sugároz ki és közben mennyit veszít térfogatából. Ha az egész föld uránból lett volna, és ma csak 1 kg uránt találnánk akkor a földön fél billió évnek kellett eltelni. Hogy mennyire sok vagy kevés ez az idő arra nézzünk egy példát: van egy 22 sejtű élőlényünk. Ennek a sejtjei másodpercenként átrendeződnek, míg az összes variáció előáll, addig eltelik kb. 3500 billió év. Tehát ilyen gyorsaság mellett is csak a permutációk hetvenezred része jöhet létre. És hol vagyunk még az ember 300 billió sejtjétől? Ehhez még hozzá kell vennünk a föld lakhatóságának problémáját. Jó lenne, ha nem dobálóznánk könnyen a számokkal. De térjünk vissza Darwin okoskodásához. Geológiai szempontból még nem tudtuk az egész föld felületét megfelelően átkutatni. Olyan eset előfordult, hogy egy formáció alsó és felső részében ugyanannak a fajnak különböző változatait találjuk meg. A faj közben vándorolt, majd újra visszatért ugyanarra a helyre, természetesen az idők során megváltozva. Azt is írja Darwin, hogy a formációk lerakódása között sok idő telt el, ezért találunk olyan fajokat, amelyek egyes formációkban hirtelen bukkannak fel. Az első kambriumi réteg / a ma ismert legkorábbi kövületet tartalmazó réteg / lerakódása előtt nagyon sok idő telt el, és ez alatt az élőlények már sűrűn benépesítették a földet. Tehát az ősmaradványokat egyelőre nem ismerjük, és azokban a rétegekben, amelyeket ismerünk, nem találjuk meg a finom átmeneteket. Ezek után nem tudom elképzelni, hogy hogyan lehet hinni ebben a hipotézisben. Darwin azt mondja, hogy a geológiai adatok nagyon hiányosak, és ezért nem támasztják alá a gondolatait. Nagy kérdés, hogy ha valóban igaz lenne az elmélet, akkor legalább néhány fajnak – a számtalan közül – a változását, két nagyon különböző fajnak a kialakulását a közös őstől miért nem találjuk meg? Az ember fejlődésével kapcsolatban kialakult a hiányzó láncszem elmélet, vagyis hogy azt a láncszemet, amikor az ember elválik az állatvilágtól, még nem találták meg. Újabb elméletek szerint ez nem is található meg, mert ez nem biológiai folyamat volt, hanem egy minőségi változás. Ugyanilyen minőségi változás kellett a szerves élet kialakulásához. Tehát ha nem a természetes kiválasztásnak köszönhető, akkor milyen erő késztette azt az állatot, hogy

-7gondolkozni kezdjen, és tudatosan cselekedjen? Ettől eltekintve elég hangzatos ez a hiányzó láncszem elmélet. Azt lehetne feltételezni, hogy az összes láncszemet már megtalálták, csak az az egy hiányzik. De ez a legkevésbé sincs így. Van egy néhány lelet, de ezeket nézzük meg közelebbről. A majomembereket a lelőhelyről vagy a felfedezőikről nevezték el. A legrégibb lelet az emberről a nebraska – ember, „hesperopithecus haroldcooki” / Harold Cook által talált nyugati majom/. A lelet amelyet Nebraska államban találtak, egy fog volt. A tudósok megállapították, hogy az ember, akié volt, egymillió évvel ezelőtt élt. A kinézését – egy nőnek és egy férfinek – a talált egy fog alapján rekonstruálták!? – később megtalálták az egész állat csontvázát, amely egy kihalt disznófaj csontváza volt! Hasonló az eset a „délnyugat-kolorádó emberrel”, amelyről kiderült, hogy egy eocén korabeli ló foga alapján „született”. A leghíresebb majomember a „pithecanthropus” / egyenesen járó majomember/, amelyet Jáwa szigetén találtak 1891-ben. A lelet egy kis darab koponyacsont, egy combcsont és három zápfog. A korát 750 ezer évre tartották. Később megváltozott a vélemény és megállapodtak abban, hogy egy kihalt gibbonféle. A talált leletek homok és kavics között voltak egy kihalt folyóágban. Vajon ilyen körülmények között megmaradhattak-e ilyen hosszú ideig? 1926-ban ugyanezen a szigeten megtalálták a „pithecanthropus erectus”-t, amelyet hiányzó tagnak tartottak a fejlődésben. Ez a lelet egy koponya volt, később kiderült, hogy egy kihalt elefánt térdkalácsa. Egy hasonló előember a „homo erectus pekinensis”. Az 1922 - 1934 között talált fogak, állkapcsok, koponyák egy korai történelmi időből való mészégetőből származtak, amely Pekingtől 50 km-re fekszik. A leletből ma csak néhány gipszöntvény van a pekingi múzeumban, még eredeti fénykép sem maradt. A valóságban az történt, hogy a mészkőbányászat miatt óriási hegyomlás következett be., ez betemette a kemencéket és mesterséges üregek képződtek. A pekingi ember bizonyíték darabjai inkább nagy, ma már kipusztult páviánoktól vagy makákóktól eredtek, amit ezen a vidéken sokat lehetett találni. A következő híres lelet a heidelbergi ember, a valóságban egy állkapocs. 1907-ben találták, az életkorával kapcsolatban viták voltak, végül is 375 ezer évesnek fogadták el. Ilyen állkapcsot – amely nagy és nehéz – sok esetben lehet találni ma is, az eszkimók állkapcsa ugyanúgy néz ki. Tehát semmi sem bizonyítja, hogy valami köztes formáról lenne szó. Egy újabb lelet az „evanthropus dawsoni” a hajnalpír ember. Egy koponyadarabot, egy állkapocsdarabot és két fogat találtak 1912-ben Dél – Angliában. 1956. októberében megjelent egy cikk, amely leleplezte a csalást: az állkapocs egy orángutáné vagy csimpánzé volt, amely 50 éve pusztult el. A fogakat leköszörülték, így felismerhetetlenné váltak, a csontokat hamuzsírral és vasporral kenték be. Ezekből a „leletekből” alakult ki az a sor, amelyből már csak a hiányzó láncszem hiányzik. Egy véleményt szeretnék idézni Austin H. Clark biológustól: „Figyelemre méltó hogy köztes forma az ember és más formák, s köztes csoportok között, ma éppúgy távollétükkel tüntetnek, mint száz évvel ezelőtt.” / Az idézett leleteket és azokkal kapcsolatos dolgokat W. A. Criswell: Származik az ember majomtól?, újabb kiadásban: Véletlenül ember? című könyve alapján írtam le./ A kitérő után térjünk vissza Darwin könyvéhez. A tizenkettedik fejezet a földrajzi elterjedéssel foglalkozik. Ugyanannak a génusz/nem/ - nak a fajai bár teljesen szétszóródva élnek, eredetileg egy közös helyről, egy közös őstől származtak. Darwin sok módot sorol föl, amely segítségével egy nem egyedi egyetlen helyről elterjedhetnek különböző területekre. A változó jégkorszak – északon és délen – segítségével az északi és déli hideg éghajlati élőlények keveredhettek. Ezeket a gondolatokat folytatja a következő fejezetben is. A szigetek a tengeráramlatnak megfelelően általában a legközelebbi földrészről népesedtek be. Úgy érzem, hogy ez nem

-8mond ellent annak a felfogásnak, hogy a fajok egy helyen, egymástól függetlenül teremtődtek és innen terjedtek el az egész föld területére. Itt tehát nem érzek ellentmondást a teremtés és az evolúció között. A tizennegyedik fejezet címe: A szerves lények kölcsönös rokonsága, morfológia, embriológia, csökevényes szervek. Minden időben a szerves lényeket egymásnak alárendelt csoportokba lehet osztani. A morfológia az egyes típusok hasonló szerveivel foglalkozik. Pl.: az ember keze, a vakondok lába, a ló lába, a delfin evezőlába, a denevér szárnya ugyanarra a mintára épül fel. Az embrió fejlődése során rendszerint magasabb rendű szervezetté alakul át, bár ez nem igaz minden esetben. Sokszor egyes tulajdonságok csak a teljes kifejlődés után, felnőttkorban jelennek meg. A hasonló embrionális fejlődés a rokonság bizonyítéka. Csökevényes szervek a nem használat következtében jönnek létre. Darwin az utolsó fejezetben összefoglalja leírt nézeteit, áttekinti az érveket az elmélet mellett és ellen.

Röviden megpróbáltam ismertetni Darwin könyvében leírt elméletet, és közben leírtam gondolataimat azzal kapcsolatban. Sajnos nem áll módomban az ember fejlődésével kapcsolatos könyvét elolvasni. Érdekes kérdéseket lehet felvetni ezzel kapcsolatban is. Pl.: honnan nyerte az ember azt a valamit, amit lelkiismeretnek nevezünk? Ez nem azonos az ösztönnel, amelyet gyakorlással lehet alakítani. Amikor az ember egy csodás tájat néz, a csillagos ágboltot szemléli és csodálja, vagy régi emlékeket idéző zenét hallgat, és teljesen ráhangolódik arra, akkor ez milyen előnyt jelent számára a létért folytatott küzdelemben? Mivel lehet magyarázni ezt a nagy különbséget az állatok és az ember között? Azzal a bizonyos minőségbeli változással? És ki vagy milyen csodás erő van e mögött? Azt hiszem, hogy sokkal jobban kellene csodálnunk a bennünk levő értékeket, és rá kellene döbbennünk, hogy ezek nem jöhettek létre a létért folytatott küzdelemben, hanem valami sokkal magasabb rendű dologtól származnak.

Mint már az előzőekben leírtam, egyetlen olyan esetet nem találunk sem a geológiai leletek között, sem a körülöttünk lévő világban, amely arra lenne példa, hogy egy fajból egy másik faj keletkezik. A genetika törvényeit behatóan nem ismerem, de az említett esetben az egyed kromoszóma számának meg kellene változni. Nem tudom hogy ez mennyire lehetséges. Azt a kérdést is fel lehetne tenni, hogy amíg az emlősöknél nem alakultak ki a szaporodási szervek, addig hogyan szaporodtak, amellett hogy a két nemnek egyszerre kellett ilyen irányba fejlődni. Miért nem volt jó nekik a régi szaporodási módszer? Miért pontosan annyi szerv fejlődött ki mindenből? Miért van az élőlények többségének pl.: csak két szeme? Sokkal előnyösebb lenne, ha hátrafelé is látna, hiszen akkor könnyebben észrevenné a veszélyt, és ez segítené a létért folytatott harcban! Nagyon sok ezekhez hasonló egyszerű kérdést lehetne feltenni, amire nehéz választ adni. Akkor mégis miért fogadjuk el bizonyított tényként az evolúciót, és miért nem merjük kimondani nyíltan, hogy csak egy hipotézis, amelyet Darwin talált ki, ami azóta is állandóan módosul, és sokan próbálják bebizonyítani, egyelőre reménytelenül? Azt hiszem erre elég jó választ fogalmazott meg Sir Arhtur Keith: „Az evolúció nincs bebizonyítva, sőt

-9bebizonyíthatatlan. Mégis hiszünk benne, mert ennek csak egyetlen alternatívája van, egy Isten teremtői ereje, és ez képtelenség.”

Ha az evolúciót vizsgáljuk mai szemmel, akkor meg kell állapítanunk, hogy nincs egyetlen tény sem, amellyel egyértelműen be lehetne bizonyítani az elmélet helyességét. A mai tudományos ismeretünk éppen úgy igazolja az egymástól függetlenül, de azonos törvényszerűségek alapján teremtett fajokkal kapcsolatos felfogást, mint ahogy nem tudja bizonyítani a Darwin – féle elméletet. A téma körüli vita még ma sem csendesedett el, de ezt egy hétköznapi ember nem tudja nyomon követni. A végkövetkeztetésem tehát: az evolúció nem bizonyított a mai napig sem, és lehet, hogy idő kérdése csupán, és egy újabb elmélet felbukkanása visszaadja megalkotójának, Charles Darwinnak.

Budapest, 1984.

Ványi Zoltán