Az ortopédiai segédeszközök osztályozása és alkalmazási területei Funkcionális rögzítők Testünk mobilitását mozgásszervrendszerünk biztosítja. Működési zavarok esetén az orvosok a kezelés részeként különféle ortopédiai segédeszközök: bandázs, ortézis, rögzítősín stb. alkalmazása mellett dönthetnek. Bár kialakításukban és funkciójukban eltérőek, az ortopédiai segédeszközök fent felsorolt, különféle típusai az alábbi jellemzőkkel mind rendelkeznek: valamely testrész, többnyire egy vagy több ízület körbefogására szolgálnak; szorosak, így az aktív és passzív mozgásszervrendszerre a bőrön és az alatta található közrefogott szöveteken keresztül fejtik ki hatásukat. Első pillantásra az ortopédiai segédeszközök egyszerű mechanikai eszköznek tűnnek, melyek döntően mechanikai jellegű hatásukat kívülről fejtik ki, így egészítik ki, segítik, illetve erősítik meg a motorikus funkciókat. Ezen elsődleges hatásuk mellett azonban ezek az eszközök másodlagos hatást is gyakorolnak a problémás területek érrendszerére, valamint a szenzomotorikus funkciókra is. Nem minden esetben egyszerű különbséget tenni a bandázsok, ortézisek és sínek között, tekintve, hogy e kategóriák közötti határvonal nem mindig egyértelmű, továbbá egyetemesen elfogadott terminológia sem létezik velük kapcsolatban. A kérdés tisztázására az eszközök felsorolása sem alkalmas minden esetben, olykor csupán még nagyobb zavart eredményez. Az ortopédiai segédeszközök egyes típusai közötti egyszerűbb különbségtétel érdekében feltehetjük a kérdést, hogy egy adott eszköz az érintett ízületek mozgathatóságára gyakorol-e hatást, és ha igen, milyet. Ekképpen az egyes csoportok világosan elkülöníthetők egymástól (1. ábra). Az ortopédiai segédeszközök csoportjai közötti működésbeli különbségek az eszközök kialakításának egyedi jellemzőivel, valamint az előállításukhoz felhasznált anyagokkal függenek össze. Míg a bandázsok többnyire elasztikus, rugalmas, az ízületek mozgását jelentősen nem korlátozó szövetből készülnek, az ortézisek és rögzítősínek anyaga gyakran merev és nem elasztikus, így ezek a típusok egyfajta külső vázat alkotnak, amelyek képesek a mechanikus hatások elnyelésére, valamint azoknak a mozgásszervrendszer felé történő továbbítására. Az ortopédiai segédeszközök fő csoportjai Bandázsok A mozgathatóságra gyakorolt hatás: A mozgathatóság és a mozgás terjedelmének korlátozása nem jelentős Kezelési célok: A beteg mobilizációja és gyorsabb felépülése A fájdalom enyhítése Példák: Térdkalácsrögzítő Kompressziós bokarögzítő Ortézisek A mozgathatóságra gyakorolt hatás: Bizonyos mozdulatok irányítása és stabilizációja Szelektív prevenció, illetve a megterhelő vagy veszélyes mozdulatok kizárása
Kezelési célok: A beteg korai mobilizációja és gyorsabb felépülése Az immobilizációval összefüggő megbetegedések megelőzése Tehermentesítés és a képletek védelme A fájdalom enyhítése Példák:
A térd mozgását irányító rögzítők és funkcionális ortézisek Merev bokarögzítő
A bandázs célja és hatásmechanizmusa A bandázs terápiás használatának fő céljai: a beteg gyorsabb mobilizációja, az immobilizációval összefüggő károsodás megelőzése vagy korlátozása, a fájdalom enyhítése. A bandázs mozgásszervrendszeri hatása számos tényező kölcsönhatásán múlik, melyek között közvetlen mechanikus hatások, valamint az ér- és idegrendszer befolyásolása által kiváltott közvetett hatások is megtalálhatók. A bandázs által kiváltott hatás szintjei Közvetlen mechanikus hatás Az erekre, keringésre és anyagcserére gyakorolt hatás Idegrendszeri hatás Tehermentesítés, vezetés, rögzítés Az ízületek helyzetének rögzítése és korrekciója Reológiai hatás Ödéma és hematóma kialakulása és megszüntetése Masszázs/dörzsölés Hőhatás (meleg, hideg) Az ízületek, izmok és a bőr receptorainak befolyásolása az ízület jobb vezetése és rögzítése érdekében (propriocepció) A fájdalom enyhítése. Tehermentesítés A mozgásszervrendszer kimerült vagy sérült képleteinek tehermentesítése alapvető szerepet tölt be a gyulladás, túlzott igénybevétel vagy gyógyuló sérülés kezelésében. Ez történhet közvetett (az erőkifejtés ekkor az ortézis vagy rögzítősín feladata), illetve közvetlen módon is. A terhelés mérsékléséhez számos tényező járulhat hozzá: egyes mozdulatok korlátozása, a mozdulatok mechanikus és proprioceptív irányítása, a terhelés eloszlatásának módosítása (a mozgásszervrendszeren belül vagy a mozgásszervrendszer és az ortopédiai segédeszköz között), az izom-összehúzódás csökkentése, rögzítés. Kompresszió A kompresszió a bandázs egyik alapvető hatása. A bőrre kifejtett felületi nyomás hatására keletkező nyomok révén a kompresszió hatással van a mély képletekre: az ízületekre, erekre, valamint az idegrendszerre is.
A kompresszió fontossága a bandázs működésében és hatásának kifejtésében Jellemzők Hatások/Funkciók: Megnövelt nyomás a szövetekben. Az ödéma és hematóma gyorsabb megszüntetése. Az ödéma kockázatának megelőzése. Reológiai hatás A bőr és a bőr alatti szövetek jobb keringése. A véna- és nyirokérrendszerre kifejtett hatás. Proprioceptív hatás Alapvető fontosságú a bőrrel való közvetlen érintkezés által biztosított, a bőrben található, valamint a proprioceptív receptorok működéséhez. Emlékeztető funkció A bőrrel való közvetlen érintkezés és a tartásjavítás mechanikus ereje emlékezteti a beteget arra, hogy bizonyos testtartásokat és mozdulatokat meg kell őriznie. Támasztó funkció Az elasztikus anyagok rugalmas támaszt nyújtanak az erősítések, betétek, valamint rögzítősínek számára. A kompressziós erő megadott értékei általában az adott alkalmazási ponton a bőr felszínére kifejtett nyomásra vonatkoznak. A kompressziós harisnya esetében ezt az értéket a bokán mérik. A bandázs esetében a kompresszió ereje az alkalmazás típusától és helyétől függően általában 20 és 30 Hgmm között van. A kompressziós gyógyharisnyával szemben a bandázs esetében nincsenek szigorú előírások a kompresszió nagyságára vonatkozóan. Betétek Az eszköz anyagának jellemzőin kívül a nyújtás és az izomtevékenység, valamint a kompresszió mértéke a bandázzsal borított testrész formájától is függ. Minél jobban kidomborodik a testrész és minél kisebb a homorú felület sugara, annál nagyobb nyomás éri a felszínét. Ez tapasztalható például a térdkalács vagy a két bokacsont esetében. Vannak továbbá olyan területek is, amelyek formája és elhelyezkedése nem tesz lehetővé megfelelő kompressziót. Az alkalmazott ortopédiai segédeszköz és az indikáció függvényében ezeket az eltéréseket szükség esetén betétekkel kell ellensúlyozni és korrigálni. A betétek segítségével megoldható egyes területek befolyásolható a kompressziós nyomás eloszlása is.
helyi
kipárnázása,
valamint
Alakjuktól és az alkalmazás helyétől függően növelik a homorú felületek kompresszióját, csökkentik a kompresszió mértékét a csontok feletti kiemelkedő felületeken, masszírozzák és serkentik a bőrt, illetve a mélyebb szöveteket, különösen pedig az erő bizonyos testrészek felé történő továbbításában játszanak szerepet.
Az ödémára gyakorolt hatás A megfelelő mértékű kompresszió hatása nem csupán a bőrön érvényesül, hanem eljut a mélyebben fekvő szövetekig és szervekig is, s így képes befolyásolni az ödéma kialakulását, valamint megszűnését is. Az ödéma olyan duzzanat, amelyet sokféle körülmény előidézhet: trombózis, a szív vagy vese betegsége, illetve helyi sérülés (rándulás, ficam, zúzódás). E körülmények bármelyike az erek és sejtmembránok károsodását okozhatja, és duzzadt állapotot idézhet elő. Minden ödéma közös jellemzője, hogy a szövetek közötti térbe nagyobb mennyiségű folyadék áramlik. A kompresszió hatására megnő a szövetek közötti nyomás, ami elősegíti a folyadékok visszaáramlását a hajszálerekbe. A folyamatot az érfalak áteresztőképességének megváltoztatása is segítheti. Reológiai hatás A kompresszió vér- és nyirokkeringésre kifejtett hatása a kompressziós kezelés egyik alapvető eleme, ugyanakkor a legtöbbet vizsgált hatásmechanizmusok közé tartozik. Az ortopédiában alkalmazott kompressziós kötés a reológiai hatást általában egyetlen ízületre összpontosítja, amely betétek segítségével erősíthető meg. Az eljárás célja tehát az adott ízület teljes környezetének kompressziója anélkül, hogy abból az érintett felület bármely pontja kimaradna. Fontos továbbá, hogy a hatékony és lehetőség szerint szakaszos kompresszió főként az ízület puhább részeit érje. Az ilyen szakaszos kompresszió összhangban áll a lábszári izompumpát terhelő nyugalmi nyomás és munkanyomás váltakozásával. Javítja az ízület keringését, emellett elősegíti az ödéma és bevérzés megszüntetését is. Idegrendszeri hatás A kompresszió a gyulladt ízületek nyomásával, illetve a bőrrel való szoros érintkezés által fejti ki hatását. A bőr minden egyes centiméterén több száz receptor és több méternyi idegrost található. Egy egyszerű térdrögzítő mintegy 1 000 cm² bőrfelületet takar, hatása így receptorok és idegvégződések százezrein érvényesül. Az ízület szintjén a kompresszió hatása nemcsak a bőr felszíni receptoraira hat, hanem a mély szövetekben található speciális mozgásérzékelőkre, az ún. proprioceptorokra is. A proprioceptorok érzékelik az ínszalagok, ízületi tokok, inak és izmok feszülését, majd ezt az információt a csontvelő és az agy mozgásközpontjaiba továbbítják, amelyek a vázizmokat, illetve azok mozgató és ízületstabilizáló funkcióit irányítják. A proprioceptorok tehát a feszülést, a helyzetet és az erőhatást érzékelik a mozgásszervrendszerben. A bandázs segítségével végzett kompresszió kihat a receptorok működésére, emellett többszázezer bőrreceptort hoz működésbe, amelyek azután „kiegészítő érzékelőként” segítik az ízület stabilitását. Ez különösen abban az esetben fontos, amikor az érintett ízület proprioceptorai sérülés vagy fájdalom hatására, illetve műtétet követően nem működnek vagy téves információt adnak. Propriocepció Meghatározás: A test saját magát érzékelő rendszere, amely a mozgásszervrendszer működéséhez szükséges információkat szolgáltatja. Speciális érzékelők (proprioceptorok) valamint az információt a központi idegrendszerbe továbbító idegek alkotják. A szó eredete: Proprius = saját
Proprioceptorok az ínszalag, tok, zsírpárna, porc ízületi receptorai izomreceptorok (izom- és ínorsók) ínreceptorok (Golgi-féle ínorsók) E receptorok az ízület helyzetének szögével, a mozgás sebességével, illetve az erőkifejtés mértékével kapcsolatban adnak információt, melyet a bőrreceptorok, illetve az egyensúlyszervek által szolgáltatott információk egészítenek ki. Elégtelenségek A proprioceptorok elégtelenségei bizonyos sérüléstípusokat követően, arthritis esetén, valamint műtéti beavatkozások után lépnek fel. Hatásuk bandázs vagy ortézis alkalmazásával részben ellensúlyozható. A fájdalomra gyakorolt hatás A fájdalom enyhítése az ortopédiai segédeszközök alkalmazásának alapvető célja, legyen az bandázs, ortézis vagy rögzítősín. A hatékonyságot befolyásoló tényezők minden kategória esetében eltérőek. A kompressziós kötések esetében a fájdalom enyhülése főként az ödémára, hematómára, illetve ízületi vérömlenyre kifejtett hatásnak köszönhető. Az ödémára kifejtett hatás egyaránt érvényesül az ödéma által keltett feszítő fájdalommal, valamint a gyulladási folyamatok következtében fellépő fájdalommal szemben. A fájdalom közvetlen enyhítése mellett ez a hatás megelőzi bizonyos kompenzáló testtartások kialakulását, illetve a mozgástartomány beszűkülését, amely a mozgásképesség csökkenését idézheti elő. Ugyanakkor így megelőzhető a fájdalommal járó állapot fokozatosan krónikussá válása is. A vázizmok kompressziója szintén csillapítja a fájdalmat, egyrészt az érintett régiókban fellépő fájdalomra gyakorolt közvetlen hatás, másrészt a hajlító izom összehúzódásának csökkentése révén, így tehermentesíti az irritált és érzékeny íntapadást. A teniszkönyök bandázs és a csuklószorító például ugyanezen az elven működik. Összefoglalva, a fájdalom bandázs, ortézis és rögzítősín segítségével történő enyhítésében az alábbi tényezők játszanak szerepet: tehermentesítés, kompresszió, egyes mozdulatok irányítása és korlátozása, rögzítés, hőhatás (meleg, hideg). A térd Sokak szerint a térd az emberi mozgásszervrendszer legösszetettebb ízülete. Ebből adódóan számos különféle sérülés érheti, amelyek az ortopédiai segédeszközök segítségével szintén sokféle módon kezelhetők. A kereskedelemben kapható termékek közül a térdrögzítők és térdsínek a legfontosabbak. Ortopédiai segédeszközök a térd kezeléséhez Kategóriák Térdrögzítők - térdkalácsrögzítő - szalagrögzítő - ínrögzítő Ortézisek - a térdet szabályozó ortézis
- tehermentesítő ortézis Térdsínek - 0°-os szögben rögzítő sín - 20°-os szögben rögzítő sín Fő hatások Kompresszió A térkalács középső helyzetének visszaállítása A quadricepsz feszítése A térd tartásának szabályozása Kompresszió (formától függően) A térd szabályozása A hajlítás és feszítés korlátozása A rekeszek tehermentesítése Az ízület pihentetése 0°-os helyzetben 20°-ban hajlítva Térdrögzítők Kialakításuktól és működési elvüktől függően ezeket az eszközöket térdkalácsrögzítőkre, szalagrögzítőkre és ínrögzítőkre oszthatjuk. Térdkalácsrögzítők Széles körű használatuknak és elismertségüknek köszönhetően a térdrögzítők minden bizonnyal a legjelentősebb ortopédiai segédeszközök. A térdkalácsrögzítők olyan kompressziós bandázsok, amelyek a tibiofemorális és a femoropatelláris ízületre – amelyben a térdkalács a combcsont trochleájával érintkezve csúszik – egyaránt kifejtik hatásukat. E kompressziós bandázsok legfontosabb tulajdonsága a térdkalácsra (patella), valamint annak csúszási útvonalára kifejtett hatás; elnevezésük is innét ered. A térdkalácsrögzítő hatása főként az általa kifejtett kompresszió eredménye. A kötés nyúlékonysága és anatómiai kialakítása, valamint az körbezárt szilikonbetét kulcsfontosságú szerepet kapnak ebben a folyamatban. Az eszköz nyúlékonysága révén a betét segítségével masszírozó hatás érhető el, emellett a bőr felszíne és az alatta elhelyezkedő szövetek is stimulálhatók. A hatás főként akkor fokozott mértékű, amikor a problémás területek (ebben az esetben a térdkalácsot körülvevő puha szövetek) kompressziója és masszírozása szakaszos, vagyis az őket érő hatásban pl. váltakozva érvényesül az enyhe, illetve erős nyomás. Járás és futás közben az említett váltakozó nyomás a gyűrűs kiképzésű betét, valamint a térdrögzítő mozgás által előidézett váltakozó összehúzódása segítségével érhető el. Az ízület környezetének serkentését még hatékonyabban végzi el az új kiképzésű Y-betét (3. ábra): ennek fékező hatása a hajlítás és nyújtás közötti nyomáskülönbség növelésével fokozza a kompresszió szakaszos jellegét. Ezzel egyidejűleg az Y-betét alsó része mérsékli az érzékeny tibiacsúcs kompresszióját. A térdkalácsrögzítő proprioceptív tevékenysége nagyban függ a kompresszió hatásától és a bőrrel való közvetlen érintkezéstől. Ahhoz, hogy az eszköz számottevő proprioceptív hatást fejthessen ki, nemcsak a bőr felszínét, hanem a mélyebben fekvő területeket is serkentenie kell, amelyek az ízület és a mozgás érzékelését határozzák meg. A térdkalácsrögzítők esetében ez főként a kvadricepsz középső és szélső fejét, valamint az ezekkel összefüggő izom-ín átmenetet érinti. Az izomzat így hatékonyabban képes rögzíteni az ízületet, ugyanakkor az izmok a térdkalács középső helyzetét is jobban megerősítik. Az ízület kompressziója mellett a térdkalácsrögzítők a térdkalács csúszási útjára, valamint mozgásának mechanizmusára is hatnak.
A térdkalács a quadricepszín alatt helyezkedik el, és az izomnak a térdízületre kifejtett forgató- és emelőhatását fokozza. A térd hajlítása és nyújtása közben a térdkalács a combcsont alsó dudorai által határolt barázda mentén csúszik. E mozgás jelentős nyomással jár, melynek köveztében a porc kopik. Emiatt fontos a térdkalács pontos vezetésének, valamint a nyomás egyenletes eloszlásának biztosítása. Ebben az ízületben az emelőkarok rövidek: a teljesen behajlított térd kiegyenesítéséhez a testsúly tíz-hússzorosának megfelelő erő szükséges. A rossz összjáték, az izmok kiegyensúlyozatlansága, valamint a csiga előnytelen alakja következtében a térdkalács elhajolhat a tengelyétől. Az így kialakult hibás helyzet a nyomóerők fokozásához vezet, melynek hatására a porcok kopnak. Az esetek többségében a térdkalács kifelé mozdul, az ellenkező irányú eltérés ritkább. Ebben az esetben szükségessé válik a térdkalács csúszási útjának rögzítése és esetleges korrekciója. Ezt a feladatot látja el a tárkalácsot körbefogó, gyűrű alakú betét. A térdkalácsrögzítők esetében a térdhajlatban jelentkezhetnek problémák; a térd behajlításakor itt alakulhatnak ki redők és nyomásra érzékeny pontok. A redőképződés mérséklése érdekében egyes térdkalácsrögzítők 15 és 20° közötti hajlásszöget megengedő kivitelben készülnek (2. ábra). Ezek használatakor a térdhajlatban keletkező redőket csak a térd teljes behajlítása idézi elő. A redők és érzékeny pontok kialakulása párnázás vagy a térdhajlatban alkalmazott speciális kötési technika segítségével is megakadályozható. A térdhajlatot érintő fenti problémák nemcsak kényelmetlenséget okozhatnak, de gátolhatják a megfelelő vénás keringést is. A funkcionális bandázs előállításához használt anyag többnyire elasztikus, kötött textília, esetleg neoprén. A kötött textília általában két irányban, azaz a hosszanti és keresztirányban is nyújtható. A térdre legpontosabban az anatómiai kialakítású, síkkötött bandázs illeszkedik. E megoldás révén alkalmazásával térbeli struktúrák is kialakíthatók, így az anyag pontosan idomul a térd alakjához és az adott hajlásszöghöz. A körkötött térdrögzítők előállítása egyszerűbb, viszont alakítási lehetőségeik igen korlátozottak. A kompressziós anyagok és betétek mellett a térdrögzítők további alkotóelemei az oldalsó támasztékok, amelyek segítik a bandázs rögzítését, és meggátolják a comb kúp formájú felső részének lecsúszását, ami a térdrögzítő felgyűrődéséhez vezetne a térdhajlatban. Mivel a térdrögzítőt nagyrészt a lábszár támasztja meg, a támasztékok rögzítik a bandázst, és a lehető legkisebbre csökkentik a lecsúszás lehetőségét. A megfelelően elhelyezett neoprén párnák és szilikon sávok szintén hatékonyan alkalmazhatók a térdrögzítő lecsúszása ellen. Ínrögzítők Az ínrögzítő és térdkalácsrögzítő kiképzése és működése egyaránt alapjaiban különbözik. Míg a térdkalácsrögzítő a szilikonbetétek megfelelő helyén kialakított nyílásnak köszönhetően megakadályozza a térdszalag kompresszióját, az ínrögzítők éppen ellenkezőleg: erre a területre fejtenek ki nyomóhatást. Az ínra ható húzóerő a quadricepsz feszességéhez vezet, ami az izom orsóit ingerli és előfeszíti. Az orsók stimulálásával automatikusan fokozódik a quadricepsz feszessége, ennek megfelelően pedig javul a térdízület stabilitása és a térd működése. Az ínrögzítőknek többféle típusa létezik: a térdet körbefogó vékony szalag, lehetőleg a térdszalag feletti kisméretű betéttel, beépített körkörös szalaggal ellátott kompressziós bandázs. Szalagrögzítők A szalagrögzítő jellemzője, hogy ötvözi a bandázs és az ortézis elemeit. A kompressziós szövetet fémből vagy műanyagból készült, egy vagy több ponton csuklóval ellátott oldalsó támasztékok egészítik ki. Bizonyos esetekben a csuklók 180°-os szögben zártak, így alkalmasak a mérsékelten hátrahajló térd rögzítésére.
Térdortézis A térdortézisek többféle feladatot is elláthatnak. Kialakításuktól és az indikációtól függően biztosítják és segítik a térd működését, védik az ízületeket a (túlzott) igénybevételtől, vagy kimondottan az ízületek tehermentesítését szolgálják. E funkciók alapján az ortézisek nagyjából vezető ortézisekként, stabilizáló ortézisekként és tehermentesítő ortézisekként csoportosíthatók. A stabilizáló ortéziseket széles körben használják posztoperatív kezelések során szalag- vagy porcsérülést követően, valamint konzervatív kezelésekhez. Az ilyen eszköz kialakítása a térd felépítését minél pontosabban követő szabályozást, és amennyiben szükséges, az ízület mozgástartományának mérséklését célozza annak érdekében, hogy tehermentesítse és védje a képleteket. A tehermentesítő ortézisek „íngyulladáshoz való” vagy „öregkori” ortézisként is ismertek. Emelő hatásukat három ponton fejtik ki vagy a külső, vagy a belső rekeszen, így csak az ízület egyik oldalát tehermentesítik. A térdet érintő egyoldali csontízületi gyulladás esetében a tehermentesítő hatás a mobilitás javításában, illetve a fájdalom enyhítésében játszik szerepet. A tehermentesítő ortézis műtéti beavatkozást követően is alkalmazható a műtét eredményének állandósítására. Mindkét esetben használhatók sorozatban gyártott, illetve méretre készült eszközök is. Térdrögzítő sínek Az ízület a sín segítségével átmenetileg immobilizálható. Egyfajta gipszkötés-pótló eszközként használható műtét előtti és utáni rögzítés céljára, valamint számos indikáció esetében a konzervatív kezelés részeként, pl. súlyos izomsérülés, szalagproblémák, nyálkatömlő-gyulladás stb. esetén. A térd rögzítése általában 0 vagy 20°-os szögben történik. A választott szöget az indikáció, az alkalmazási terület és a felíró orvos gyakorlata, illetve preferenciái határozzák meg. A térdrögzítő sín nem nyúlékony, többrétegű szövetből készülő, alsó felületén alumínium rudakkal ellátott eszköz, amely az alsó végtagot fogja körbe. A lábra történő felhelyezése alulról, rögzítése tépőzárral történik. A térdrögzítők, kialakításuktól függően, egy vagy két héjdarabból épülnek fel. Az egy darabból álló rögzítősínek általában olcsóbbak, ugyanakkor körülményesebben illeszthetők az eltérő lábformákhoz. A két darabból álló eszközök jobban idomulnak a láb formájához, mivel az elülső és hátsó darab egymáshoz illesztésekor állítható átfedés alakítható ki. A térd kerülete: térdkalácsrögzítők Széles körű használatuknak és elismertségüknek köszönhetően a térdrögzítők minden bizonnyal a legjelentősebb ortopédiai segédeszközök. Hatásmechanizmusuk, illetve az egyes formák előnyei és hátrányai azonban kevésbé ismertek. A térdkalácsrögzítők olyan kompressziós bandázsok, amelyek a tibiofemorális és a femoropatelláris ízületre – amelyben a térdkalács a combcsont trochleájával érintkezve csúszik – egyaránt kifejtik hatásukat. E kompressziós bandázsok legfontosabb tulajdonsága a térdkalácsra (patella), valamint annak csúszási útvonalára kifejtett hatás; elnevezésük is innét ered. A kompresszió fontossága Az olyan elasztikus, cső alakú szerkezetek, mint amilyen a bandázs és a kompressziós harisnya, nyújtáskor nyomó hatást fejtenek ki a bőr alatti szövetekre. Maga a kompresszió a
bőrrel való szoros érintkezés, illetve a nyomóerő kifejtése. A kompresszió ereje az anyag jellemzőitől, nyújthatóságától, valamint az érintett testrész formájától függ. Elég nagynak kell lennie ahhoz, hogy fiziológiai szempontból eredményes legyen, ugyanakkor nem léphet túl egy meghatározott szintet. Néhány olyan ellenjavallat mellett, amelyek esetében nem szabad kompressziót alkalmazni, a kompressziós bandázs használata egyéb kockázatokkal is járhat, ha a kompresszió ereje túl nagy (ha csak helyben is), a kompresszió időtartama túlságosan hosszú, az ízületek kedvezőtlen helyzetbe kerülnek, amely helyzet tartósan fennáll (pl. ülő helyzet, teljesen behajlított lábak), illetve a kompresszió fizikai tétlenséggel párosul. Minél jobban kidomborodik egy testrész és minél kisebb a homorú felület sugara, annál nagyobb nyomás éri a felszínét. Ez tapasztalható például a térdkalács vagy a két bokacsont esetében. Vannak továbbá olyan területek is, amelyek formája és elhelyezkedése nem tesz lehetővé megfelelő kompressziót. Ezeket az eltéréseket szükség esetén betétekkel kell ellensúlyozni és korrigálni. A betétek segítségével megoldható egyes területek helyi párnázottsága, valamint befolyásolható a kompressziós nyomás eloszlása is. Alakjuktól és az alkalmazás helyétől függően növelik a homorú felületek kompresszióját, csökkentik a kompresszió mértékét a csontok feletti kiemelkedő felületeken (1. ábra), masszírozzák és serkentik a bőrt, illetve a mélyebb szöveteket, különösen pedig az erő bizonyos testrészek felé történő továbbításában játszanak szerepet. Munkanyomás a folyamatos nyomás helyett Fizikai tevékenység során a bőr és a bandázs felszíne egymáshoz képest elmozdul. Az eszköz e tulajdonsága révén a betét segítségével masszírozó hatás érhető el, emellett a bőr felszíne és az alatta elhelyezkedő szövetek is stimulálhatók. A hatás főként akkor fokozott mértékű, amikor a problémás területek (ebben az esetben a térdkalácsot körülvevő puha szövetek) kompressziója és masszírozása szakaszos, vagyis az őket érő hatásban pl. váltakozva érvényesül az enyhe, illetve erős nyomás. Járás és futás közben az említett váltakozó nyomás a gyűrűs kiképzésű betét, valamint a térdrögzítő mozgás által előidézett váltakozó összehúzódása segítségével érhető el. Az ízület környezetének serkentését még hatékonyabban végzi el az új kiképzésű Y-betét (2. ábra): ennek fékező hatása a hajlítás és nyújtás közötti nyomáskülönbség növelésével fokozza a kompresszió szakaszos jellegét. Ezzel egyidejűleg az Y-betét alsó része mérsékli az érzékeny tibiacsúcs kompresszióját. Propriocepció A kompresszió a gyulladt ízületek nyomásával, illetve a bőrrel való szoros érintkezés által fejti ki hatását. Az emberi bőrben másfél négyzetméternyi lehetőség rejlik. A bőr minden egyes centiméterén több száz receptor és több méternyi idegrost, illetve véredény található. Egy egyszerű térdrögzítő mintegy 1 000 cm² bőrfelületet takar, hatása így receptorok és idegvégződések százezrein érvényesül. Az ízület szintjén a kompresszió hatása nemcsak a bőr felszíni receptoraira hat, hanem a mély szövetekben található speciális mozgásérzékelőkre, az ún. proprioceptorokra is. A proprioceptorok érzékelik az ínszalagok, ízületi tokok, inak és izmok feszülését, majd ezt az információt a csontvelő és az agy mozgásközpontjaiba továbbítják, amelyek a vázizmokat, illetve azok mozgató és ízületstabilizáló funkcióit irányítják. A proprioceptorok tehát a feszülést, a helyzetet és az erőhatást érzékelik a mozgásszervrendszerben. A bandázs segítségével végzett kompresszió kihat a receptorok működésére, emellett többszázezer bőrreceptort hoz működésbe, melyek
azután „kiegészítő érzékelőként” segítik az ízület stabilitását. Ez különösen abban az esetben fontos, amikor az érintett ízület proprioceptorai sérülés vagy fájdalom hatására, illetve műtétet követően nem működnek vagy téves információt adnak. A bandázsnak így nemcsak a bőr felszínét, hanem a mélyebben fekvő területeket is serkentenie kell, amelyek az ízület és a mozgás érzékelését határozzák meg: izmot, ínt, szalagot, valamint a proprioceptorokat tartalmazó tok környékét. Az új Y-betétnek köszönhetően nagyobb fokú ezeknek a régióknak a bevonása, különösen a quadricepsz középső és szélső fejéé, valamint az ezekkel összefüggő izom-ín átmeneté. Az izomzat így hatékonyabban képes rögzíteni az ízületet, ugyanakkor az izmok a térdkalács középső helyzetét is jobban megerősítik. A rögzítő hatása a térdkalács csúszási útjára Az ízület kompressziója mellett a térdkalácsrögzítők a térdkalács csúszási útjára, valamint mozgásának mechanizmusára is hatnak. A térdkalács a quadricepszín alatt helyezkedik el, és az izomnak a térdízületre kifejtett forgató- és emelőhatását fokozza. A térd hajlítása és nyújtása közben a térdkalács a combcsont alsó dudorai által határolt barázda mentén csúszik. E mozgás jelentős nyomással jár, melynek köveztében a porc kopik. Emiatt fontos a térdkalács pontos vezetésének, valamint a nyomás egyenletes eloszlásának biztosítása. Ebben az ízületben az emelőkarok rövidek: a teljesen behajlított térd kiegyenesítéséhez a testsúly tíz-hússzorosának megfelelő erő szükséges. A térdre ható teljes erő rendkívüli erejű, különösen többletsúly viselésekor, vagy nagy magasságból való leugrás esetén. A rossz összjáték, az izmok kiegyensúlyozatlansága, valamint a csiga előnytelen alakja következtében a térdkalács elhajolhat a tengelyétől. Az így kialakult hibás helyzet a nyomóerők fokozásához vezet, melynek hatására a porcok kopnak. Az esetek többségében a térdkalács kifelé mozdul, az ellenkező irányú eltérés ritkább. Ebben az esetben szükségessé válik a térdkalács csúszási útjának rögzítése és esetleges korrekciója. Ezt a feladatot látja el a tárkalácsot körbefogó, gyűrű alakú betét. Kialakítás és alapanyag Egyes térdkalácsrögzítők nyitottak, míg mások zártak a térdkalács fölött. A nyitott típust akkor érdemes alkalmazni, ha el akarjuk kerülni a térdkalács további kompresszióját, pl. a térdkalácsporc megbetegedése esetén. A zárt típus alkalmazásával csökken a térd fölötti ödéma kialakulásának veszélye, mely a nyitott térdkalácsrögzítők viselésével ár együtt. A térdkalácsrögzítők esetében a térdhajlatban jelentkezhetnek problémák; a térd behajlításakor itt alakulhatnak ki redők és nyomásra érzékeny pontok. A redőképződés mérséklése érdekében egyes térdkalácsrögzítők 15 és 20° közötti hajlásszöget megengedő kivitelben készülnek (5. ábra). Ezeknek az anatómiai kialakítású bandázsoknak a használatakor a térdhajlatban keletkező redőket csak a térd teljes behajlítása idézi elő. A redők és érzékeny pontok kialakulása párnázás vagy a térdhajlatban alkalmazott speciális kötés segítségével is megakadályozható. A térdhajlatot érintő fenti problémák nemcsak kényelmetlenséget okozhatnak, de gátolhatják a megfelelő vénás keringést is. Ebből a szempontból a térdhajlat és az ágyékhajlat számít érzékeny területnek. A funkcionális bandázs előállításához használt anyag többnyire elasztikus, kötött textília, esetleg neoprén. A kötött textília általában két irányban, azaz a hosszanti és keresztirányban is nyújtható. A kötés eljárása lehet síkkötés vagy körkötés. A térdre legpontosabban az anatómiai kialakítású, síkkötött bandázs illeszkedik. E megoldás révén térbeli struktúrák is kialakíthatók, így az anyag pontosan idomul a térd alakjához és az adott hajlásszöghöz. A körkötött térdrögzítők előállítása egyszerűbb, viszont alakítási lehetőségeik igen korlátozottak. A kompressziós anyagok és betétek mellett a térdrögzítők további alkotóelemei az oldalsó támasztékok, amelyek segítik a bandázs rögzítését, és meggátolják a comb kúp formájú
felső részének lecsúszását, ami a térdrögzítő felgyűrődéséhez vezetne a térdhajlatban. Mivel a térdrögzítőt nagyrészt a lábszár támasztja meg, a támasztékok rögzítik a bandázst, és a lehető legkisebbre csökkentik a lecsúszás lehetőségét. A megfelelően elhelyezett neoprén párnák és szilikonsávok szintén hatékonyan alkalmazhatók a térdrögzítő lecsúszása ellen. Az egyéb ízületek kezelésére használt kompressziós bandázsokhoz hasonlóan a térdrögzítők tehát több feladatot is ellátnak egyszerre: a duzzadt szövetekre kifejtett passzív mechanikus hatás mellett segítik az ízületek izmok általi aktív stabilizációját, valamint javítják a keringést a mozgásszervrendszer problémás területein.
