1956
2006
KÜLÖNSZÁM
2006. október
EMLÉKEZÜNK „Ezerkilencszázötvenhat, sem emlék, sem múltam nem vagy, sem történelem, de lényem egy kioperálhatatlan darabja, testrész,(…) - életemnek te adtál értelmet” Faludy György szavai ünnepünk lényegét ragadják meg. Magyarországnak ma már nincs olyan állampolgára, aki kivonhatná magát 1956 lassan a legendák ködébe olvadó hatása, jelentése alól. 56 lényünk lényegévé magasztosult, mindennapjaink részévé vált. Politikai közmegegyezés született pártoktól és szervezetektõl függetlenül megítélése és értékelése ügyében. Sajnálatos, hogy más hasonló politikai konszenzusoknak hiányában vagyunk. 1956. október 23-án a mindennapjaiban és ünnepeiben megalázott magyar nemzet kelt fel egy magából kifordult politikai berendezkedés, valamint az elvtelenséget, az embertelenséget lelketlenül alkalmazó politikai (és köztörvényes) bûnözõkkel szemben. A forradalom fõ célkitûzései: az egyéni, társadalmi szabadság, a nemzeti függetlenség, az önrendelkezés, és az igazságos állam voltak. A szabadság és igazságosság eszméje azonban kortalan, minden ismert és ismeretlen helyen és idõben feltûnik, érvényesülést kér, követel és szerez. Ez nem csupán a történelmi esemé-
nyeknek köszönhetõ, a forradalom csak forma, a lényeg az egyes emberben található: a szabadság és igazságosság utáni örök és mellõzhetetlen vágy. Valljuk meg szerénytelenül valóban szabadság, és igazságszeretõk vagyunk, de valljuk meg azt is, egymást annyira nem tiszteljük, mint a szabadságot és igazságot. Összezavarodtunk, összezavartak bennünket, összezavartuk magunkat. Olybá tûnik, mostanában nem tudjuk mi az a szabadság és igazság. Helyette a szabadosság oltárán áldozunk és a hazugság fényében tetszelgünk. Elõdeink halálba mentek együtt a szabadságért de manapság magunk nem tartjuk be egymás szabadságának határait. Magyarország csendes, 50 éve csendes, leverték forradalmait, és mi nem ismerjük a hétköznapok kicsiny forradalmait. Mi úgy élünk mintha örökké élnénk, és nem tartoznánk köszönettel senkinek. Pedig október 23-a egyben köztársaságunk ünnepe is. S míg a forradalom az emlékezés, tisztelet a hõsök
Az emlékmû makettje Bíró Lajos szobrászmûvész alkotása
elõtt; a köztársaság napja a jövõ, a tervek és kilátások ünnepe. A köztársaság ünnepe a hétköznapokról szól. A köztársaság ünnepe a munkáról, a teljesítményrõl, sikerekrõl és kudarcokról regél. Szóljon 3. köztársaságunk ünnepe a szeretetrõl. Emlékezzünk most meg hõseinkrõl, akik mertek szabadságot álmodni maguknak és tenni azért. Emlékezzünk meg halottainkról itt október végén, halottak napja elõtt, akik már szabadok és ismerik az igazságot… Valamint reménykedjünk abban, hogy egyszer majd mi értünk is szól valaki, mert mertünk álmodni és mertünk tenni. Elek Tamás
2 Nagykállói Hírmondó
Különszám
Interjú az 56-os események egyik átélõjével Dósa Sándorné (nagymamám) Kállósemjénbõl: – Emlékszel-e az 1956. október 23ai eseményekre? – Igen, emlékszem. – Honnan tudtál a történtekrõl? – A Szabad Európa Rádióból. – Milyen gondolataid támadtak ezzel kapcsolatban? – Féltem, hogy háború lesz. Ter-hes voltam, akkor született az egyik fiam. – A szomszédok, ismerõsök mit gondoltak az eseményekrõl? – Féltek õk is, hogy háború lesz. – Mertek a történtekrõl beszélni? – Nagyon féltünk, ezért nem nagyon mertünk. – Nagyapa mit szólt a forradalomhoz? Mit érzett? – Annak idején, még nem nagyon tudtuk, hogy mi akar lenni ez a felkelés. Õ is próbálta elrejteni elõlem
A Dósa család az 50-es félelmét, de láttam rajta, hogy retteg. Attól félt, hogy beviszik katonának,. hogy talán saját barátai ellen kellesz harcolnia, és minket sem mert egyedül hagyni. – Tehát ti nem is akartatok részt venni ebben? – Nem, mert aki részt vett benne, azt „meghúzgálták” pl. Ferenczi Jóska bácsit, a volt szomszédunkat, aki ott volt a helyszínen. – Vele mi történt az események után? – Azt vettük észre, hogy egyszer eljöttek valakik érte, és elvitték. Sokáig nem láttuk, de végül visszaengedték
közénk. Sosem beszélt, arról hogy mi történt vele, de az arca mindent elárult. – A környéken hozott valami változást? – Nem is tudom. Nem igazán. Csak aki forradalmár volt, azt elhurcolták. Csak vettük a takarókat, élelmet, mert féltünk, hogy háború lesz. Féltünk, hogy ha kitör a háború újra, nem lesz honnan szerezni, ezért fel akartunk készülni minden eshetõségre. – Hány éves voltál ekkor? – Én 24 éves voltam, nagyapád 28. – Reménykedtetek, vagy rossznak fogtátok fel azt, amit hontársaitok akkor mûveltek? – Rossz dolognak, mert féltünk. Mert már mi azelõtt átéltük a háborút 45-ben. Akkor 14 évesen kellett átélnem mindent. Nagyapádnak 18 évesen kellett azt a rengeteg hullát szállítania. Láttuk, ahogy egy német ember lóháton ült, és lelõtt kegyetlenül 3 szovjetet… A háborúról még többet tudnék sorolni. Féltünk, hogy nehogy ugyanolyan legyen, mint akkor, mert az borzalmas látvány volt. – Milyen volt az élet utána? – Folytatódott minden tovább. években. – Észrevettél-e valami változást? – Akkor még semmi fontosat. Minket nem bántottak, csak féltünk. Szorongás volt a szívünkben, hogy mi lesz velünk. – Te ellenezted volna, hogy ne legyen forradalom? – Igen. Ellenezte mindenki. A forradalom számunkra olyan volt, hogy vártuk, mi lesz velünk. Láttuk, hogy szedik az embereket, de hát mostmár igazat adtak nekik. Azért én örülök, hogy hozzánk nem ért úgy el ennek a hatása, mint Pesten.
Tóth Erika 11. c Budai Szakközépiskola
Mit jelent nekem 1956? 18 éves gimnáziumi tanuló vagyok, így eddig nagyon kevés ismeretem volt az 1956-os forradalomról és szabadságharcról. A televízióban a napokban sugárzott dokumentumfelvételek és megrendítõ képsorok mély benyomást tettek rám.
Felvonulás Budapesten a Kossuth Lajos utcában
Nagyszüleim félelemmel és aggodalommal vonnak párhuzamot a közelmúlt „budapesti történései” és az 1956-os forradalom eseményei között. Mindezek arra késztettek, hogy utánanézzek egy-két dolognak, keresgéljek az interneten és foglalkozzam a témával. Különösen megdöbbentett, amikor azt olvastam, hogy mennyi fiatal, velem egykorú diák vett részt az 1956-os utcai harcokban, sebesült meg vagy vesztette életét. Most lett érthetõ számomra mindaz, amit tavaly egy tanulmányi kirándulás keretében a Terror Házában láttam és átéltem. A kor hangulatát nagyon jól adta vissza a virtuális kiállítás és az aláfestõ zene, amit nyomasztónak éreztem, csak akkor még nem tudtam megmagyarázni ezt az érzést. Leginkább Mansfeld Péter esete rázott meg, akit 16 éves korában tartóztattak le, és 2 évi börtönbüntetés után nagykorúvá válásának napján végeztek ki. Vagy Tóth Ilonka esete, aki orvostanhallgatóként segített a bajba jutottakon, és ezért kivégezték. Velem egykorúként vajon hogyan élték meg a velük történteket? Milyenek lehettek börtönnapjaik? Ezek a személyes sorsok, ahogy a hétköznapi emberek hõsökké válnak, hozzák közelebb számomra és teszik megérthetõvé az eseményeket. Méltán emlékezünk rájuk és valamennyi ismert és ismeretlen áldozatra. Teremi Anita 13.a Korányi kéttannnyelvû tagozat
Nagykállói
Különszám
Hírmondó
3
Nagykálló 1956. október 23-tól november 5-ig A Budapesti események köztudottak, idézik a médiák. De mit mondanak az 1956-os dokumentumok, amelyeket a Megyei Levéltár, a Bíróság, és a korabeli sajtó õrzött meg? A Nagykállóra vonatkozó iratok a forradalom után kötelezõen írt jelentésekbõl, bírósági vádiratokból, tanúvallomásokból, ítéletekbõl, újságcikkekbõl állnak. A kommunista párt alkalmazottai által készített jelentések hitelessége helyenként megkérdõjelezhetõ, hiszen azok nem hiteles tanúvallomások, hanem hallomás alapján készültek. A túlbuzgóság, vagy személyes ellenérzés miatt olykor valótlan állítások kerültek a jelentésekbe. Kikrõl szólnak a dokumentumok? Kik vettek részt az ´56-os kállói eseményekben? Varga István (Deák F. u. 10.) 1908-ban Budapesten született. Õ is, apja is rendõrségi detektívek voltak. A Földmûvelésügyi Minisztérium sajtó és propaganda osztályán tevékenykedett, ezt követõen segédmunkás, majd villanyszerelõ volt. 1951-ben kitelepítették Budapestrõl Nagykállóba. Sógoráékkal, az egykor fõszolgabíró Algay Györgyékkel laktak. Nagy Károly (Kiskállai rét 146.) 1897-ben Nyírturán született. 1926ban került Nagykállóba kántortanítónak debreceni tanulmányai után. 1943-ig leventeoktató, 1936-tól a Kállai kettõs tánc egyik beta-nítója. 194344-ben katonai szolgálata közben zsidó munkásszázad parancsnoka volt. 1945-46-ban vizsgálat indult ellene a zsidókkal való embertelen bánásmód miatt, amely felmentéssel végzõdött. Volt tanítványai nagyon kemény, szigorú tanárnak tartották, akiknek ,,Kállai kettõs”-t tanított, azok nagyon szerették. 1956-ban már nyugdíjas. A Kisgazdapárt szervezõje. Dr. Vass Menyhért (Szabadság utca 24.) Régi kállói család sarja. 1935-ben szerzett jogi diplomát. Elõbb községi jegyzõgyakornok itthon, majd rendõrfogalmazó több településen. Késõbb rendõr 1949-ig, elbocsátásáig. Ekkor került haza Nagykállóba, ahol gyümölcstermelésbõl élt családjával. Demeter Miklós (Sztálin út 41.) Apjának 75 kh. földje és malma volt a mai Teszovál helyén. Gazdasági akadémiát végzett 1940-ben, majd katonai szolgálatra vonult be, ahonnan frontszolgálatra vezényelték. 1945 februárjától szovjet hadifogoly volt több mint két évig. Miután mindenüket ál-
lamosították, a maradék 2 hold szántón, és 2 kh. gyümölcsösben gyümölcskertészként dolgozott. Öt szobás lakásukban a rendõrkapitányságot helyezték el. Jogszerûségre törekedett mindvégig.
A következõ, Pesti eseményekkel szimpatizáló, ezt nyilvánosan vállaló emberek ,,megúszták” munkahelyükrõl való elbocsátással, hátrányosabb helyzetbe kerüléssel.
Kik õk, és mit tettek? Simon Ottó (Tompa Mihály út 11.) Apja MÁV állomás elöljáró volt. Érettségi után gépkocsivezetõi jogosítványt szerzett, és Budapesten dolgozott gépkocsivezetõként. Október végén élelmet rekvirált és szállított Budapestre. Szõke Lovas Antal (Vöröshadsereg útja 5.) 1907-ben Hajdúdorogon született. Az elsõ világháború utáni munkanélküliség miatt lett katona, mûszaki tiszt. Nagykállóba nõsült. A háború után a Nagykálló területének aknamentesítését végzõ alakulat vezetõje volt, majd géplakatos és villanyszerelõ mûhelyt nyitott. Ez a mûhely a mai Takarékszövetkezet helyén állt. Benzines palackok készítésével bízták meg. Algay György (Deák Ferenc út 10.) Miskolci alügyész árvájaként nagyapja nevelte. A 4. gimnázium elvégzése után villanyszerelõ szakmát tanult, és 16 évig abban dolgozott. Nõsülése révén került Nagykállóba, ahol a szolgabírói hivatalnál díjnok, irodatiszt majd járási jegyzõ. A tanácsok megalakulása után a járási Végrehajtó Bizottság titkára, majd a dohánybeváltónál adminisztratív csoportvezetõ lett.1957-ben munkaviszonyát megszüntették. Õk valamennyien vezetõk voltak azokban az októberi napokban, tevékenységükért börtönbüntetést kaptak, és csupán a rendszerváltozás (1989) hozott számukra rehabilitációt...
Krizsai János (Nagykálló Nagybalkányi út 8.) Kerékpármûszerész kisiparos volt, aki titokban hallgatta a ,,Szabad Európa” rádiót. Jelen volt a gyûléseken. Részt vett a vörös csillagok leverésében is. Egy ízben a Fõ téren beteghez igyekvõ Dr. Szilvási Ferenc községi orvost, aki tagja volt a kommunista pártnak, megpofozta. Dr. Ajtorjai Mihály (elmeorvos) Az Elmegyógy Intézetben megválasztották a munkástanács elnökévé. Az intézet dolgozói közül Bobonka János és Ivánka Sándor is a forradalom hívei voltak. Ivánka a szabadságszobor ledöntésekor elszavalta a Szózatot. Pelyvás Mihály (Vasút utca) Miután a háborúból hazatért, a szüleitõl örökölt 150 hold földet államosították. Más megélhetés hiányában fodrász szakmát tanult, késõbb pedig ápolói vizsgát tett. Jelentkezett a nemzetõrségbe a rend fenntartása érdekében. Fegyvert kért, és kapott egy Moser puskát öt tölténnyel s azzal járõrözött a Fõ téren, amikor hirtelen tankok jöttek. Mivel fegyver volt nála a vezénylõtiszt rámutatott és a géppuskájának csöve felé fordult. A forradalomban való részvételéért 1957-ben elbocsátották a munkahelyérõl. A rendszerváltozás után ,,Nemzeti helytállásért” oklevelet kapott.
(folytatás a 4. oldalon)
4 Nagykállói Hírmondó
Különszám
Nagykálló 1956. október 23-tól november 5-ig (folytatás a 3. oldalról) Sándorfi István a fegyveres erõk parancsnokaként mozgósítást rendelt el. Torma István és Torma Ferenc a községen átvonuló tankok elé feküdtek. Erdélyi István a hozzá beköltöztetett Mák József hadnagy családjának holmiját kiszórta az utcára. Jackó András volt katonai parancsnok a forradalmárok mellé állt. A nemzetõrségbe jelentkezõknek fegyvert adott. Sándor András, Török Erzsébet, Micinkó Károly, Nyitrai Mihály, D. Nagy Mihály és Dallos Ferenc mint a Földmûves Szövetkezet dolgozói elégették a vörös csillag miatt a vörös és nemzeti színû zászlókat. A Kisérleti Gazdaságban Mester Ferenc, Somogyi József, Papp Miklós, Szoboszlai Pál, Kiss Mihály, Szõke István, Takács József, Balogh Bertalan és Márton György képviselték a forradalom eszméjét. Kiss fegyveresen megszerezte a párthelyiség kulcsait, és a párt iratokat elégette. Az itt megalakított nemzetõrség számára foglalták le a korábbi pártirodát, ahol rendszeresen hallgatták a ,,Szabad Európa” rádió adásait. Szõke, szakáll növesztésével tüntetett a szovjet megszállás ellen. Széplaki Bálint a Szociáldemokrata Párt szervezõje volt, melynek titkára lett, kapcsolatot tartott a miskolci forradalmárokkal. Bagaméri Béla, Kiss Jenõ, Betkó János, Ökrös István pedagógusok a változtatás hívei voltak a társadalomban, és az oktatásban egyaránt. Fordulatot akartak, nem felfordulást, de akkor már ez is forradalmi tettnek számított. A vasútállomás dolgozói közül Kocsmáros László állomásfõnök, Szabó István váltókezelõ, és Nagy Gábor voltak a forradalom szimpatizánsai. Záhonyi András vasúti pályamunkás kilátásba helyezte a párttagok felakasztását. Dr. Pécsi Gábor a Kisgazdapárt tevékeny létrehozója, a forradalmi újjászervezõdése után fõszolgabíró.
Nagykálló fõtere az 50-es években
Mi történt? A forradalmi eseményeket megelõzõen a rend fenntartása a Járási Rendõrkapitányság és a Járási Hadkiegészítõ Parancsnokság (a továbbiakban KIEG) feladata volt, hozzájuk tartozott a Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség (MÖHOSZ) helyi csoportja.
1956 Október 23-án még mindenütt a megszokott módon folyt a munka Nagykállóban. Október 24-én a KIEG munkatársai a rádióból értesültek a budapesti tüntetés véres forradalommá alakulásáról... Délelõtt 10 óra körül látták, hogy szovjet tankok vonulnak Kállón keresztül. A parancsnok, Jaczkó László fõhadnagy utasítására összegyûjtötték a járás területérõl a MÖHOSZ fegyvereit, mintegy 100 darab hadi és céllövõ puskát, és két láda lõszert. A lõszert elásták, a katonai állományt pisztolyokkal, lõszerrel látták el. Október 25-én Délben Szabó László sapkájáról az utcán leszakították a címert. Ez után Jaczkó parancsára mindenki leszedte a sapkájáról a címert. Nagy Imre beszédének meghallgatása után az épületre kitették a nemzeti zászlót, amelybõl kivágták a címert.
Október 26-án három tehergépkocsival ismeretlen, állítólag miskolci forradalmárok érkeztek Nagykállóba. A vörös csillagot leverték, és a parkban az 1848-as szabadságharc emlékére emelt szobrot megrongálták. Tevékenységük közben nagy számú tömeg gyûlt össze a Fõ téren. A tömegben volt Elek Bertalan községi alapszervezeti párttitkár, akire Demeter Miklós újjal mutatva igyekezett felhívni a felizgatott tömeg figyelmét. Azt mondta: “Meddig akar még maga itt lenni? Az ilyenek miatt engem az ávósok megkínoztak!” Mire Elek kijelentette:” Magának ehhez a mozgalomhoz semmi köze, csak a kétszáz hold földjét, meg a malmát akarja visszaszerezni.” Jaczkó hadnagy vállapját az utcán letépték.
(folytatás a 5. oldalon)
Nagykállói
Különszám
Hírmondó
5
Nagykálló 1956. október 23-tól november 5-ig ( folytatás a 4. oldalról) Október 28-án, vasárnap reggel Varga István betörte a Szabadság tér 14 sz. alatti könyvesbolt kirakatát, és az ott lévõ politikai könyveket kidobálta az útra. A gyülekezõ tömeg segítségét kérte. Gál József segítségével kifeszítették a bejárati ajtó rácsát. A könyvesbolt ajtaját is betörték és a könyveket válogatás nélkül kidobálták az esõre. Nagy számú 12-16 év közötti korú gyerek is segített a könyvek kihordásában. Valaki megpróbálta meggyújtani a könyveket, de az esõ miatt nem sikerült. A könyvesbolt telefonjának zsinórját elvágták, majd Varga felhívására a tömeg a Járási könyvtárhoz vonult, ahol Jónás Ibolya könyvtáros Varga István kérésére kinyitotta az ajtót. A tömeg a Varga által kiválogatott politikai könyveket, és szovjet írók szépirodalmi mûveit szétszórta az udvaron, az esõben. Jaczkó fõhadnagy megállapodott a forradalom helyi vezetõivel a nemzetõrség közös megszervezésérõl. Ugyanezen a napon, október 28-án
Ez volt a ,,könyvégetés” színhelye délután a Kultúrház elõtt kb. 400 ember jelent meg, akik megválasztották a ,,Forradalmi Munkástanács”-ot. Elnöke Varga István lett, tagjai: Demeter Miklós, Algay György, Török Sándor, Papp György, Csuha György, Papp János és Gerzánics Ferenc. Még ezen az estén Simon Ottó megjelent a Pártbizottságon. Közölte, hogy szüksége van az intézmény személygépkocsijára. Az elvett személyautóval a forradalmárokkal elin-
dultak a környék tehergépkocsival rendelkezõ intézményeibe, hogy szállítóeszközöket szerezve élelmet szállítsanak a budapesti forradalmároknak. Varga István elnök utasította Demeter Miklóst, hogy az MDP Járási Pártbizottsága kulcsait szerezze meg, és a szekrényekben lévõ fegyvereket vegyék magukhoz. Este nyolc óra körül nagy számú tömeg gyûlt össze a Pártbizottság elõtt. A tömeg képviseletében Algay György és Demeter Miklós követként bementek az épületbe, és fegyvereket kértek. A dolgozók közölték, hogy a fegyverek a páncélszekrényben vannak, annak kulcsai pedig Nyír-
A korabeli rendõrparancsnokság épülete 15 darab hízott sertést szereztek, egy õrzött burgonyaföldrõl a második teherautót rakatták meg, a harmadikra a vasútállomásnál lévõ, még el nem szállított almából tettek fel 35 ládányit. Nyíregyházán szállítólevelet kérve a megyei Munkástanácstól elidultak Budapestre. Aznap éjjel beverték Blanyár György ablakait. A rendbontás, randalírozás megelõzése érdekében még aznap megindult Kállóban a nemzetõrség szervezése.
Az egykori könyvtár, mellette az akkori Mûvelõdési ház egyházán, a megyei parancsnokságon. Közben a türelmetlen tömeg – mintegy 250 fõ – behatolt az udvarra, majd egy részük az épületbe is. A falakon lévõ dekorációt, képeket letépték, a könyveket az udvaron elégették. A morajló tömeg behatolásakor a pártbizottság dolgozói az ablakon át elmenekültek. A tömeg eltávozása után megjelent a Munkástanács elnöke, Varga István, aki az épületet becsukta, és a kulcsait magával vitte. Simon Ottó közben társával három tehergépkocsit szerzett a Növényvédõ állomástól, a balkányi Állami Gazdaságtól és még egy intézménytõl. Mindhárom helyen megkérdezték: van-e felhatalmazása a kocsik átvételére. Simon mindannyiszor a pisztolyát mutatta: ,,Ez a dokumentum.” Október 29-én egyik teherautóra
A Magyar Dolgozók Pártja épülete A Forradalmi Bizottság esti ülésén döntöttek a kommunisták ,,biztonságba” helyezésérõl, a nemzetõrség megtisztításáról, élelem szállításáról Budapestre, egyes hivatalok álvételérõl. A Forradalmi Bizottság feladata az iratok õrzése. Utasítást kapnak a Forradalmi Katonai Tanács megalakítására, de ez nem történt meg.
(folytatás a 6. oldalon)
6 Nagykállói Hírmondó
Különszám
Nagykálló 1956 október 23-tól november 5-ig ( folytatás az 5. oldalról)
Október 30-án a délelõtti órákban megérkezett Szõke Lovas Antal, akit a Forradalmi Bizottság fegyvermesteri teendõk ellátásával. és három puska megjavításával bízott meg. A Forradalmi Munkástanács a nemzetõrök részére 6 gép- és 20 darab hadipuskát kért. Október 31-én elkezdik a Járás-ban a nemzetõrség és a Független Kisgazdapárt szervezését. A nap komikus eseménye, hogy a Kiegészítõ Parancsnokság telefonértesítést kap, mi szerint egy teherautó közeledik Kálló felé, amelyen fegyveres ÁVÓ-sok rejtõznek. El kell fogni õket és lefegyverezni. A KIEG tiszti állománya nem vállalja a fegyveres konfliktus kockázatát. A Forradalmi Bizottság nemzetõröket küld a teherautó elé, meglepetésükre azonban az autón ÁVÓ-sok helyett a nyírbátori határõrség szennyes alsóruhája volt. Este gyászmisét tartanak a forradalom áldozataiért a római katolikus templomban, majd a Kultúrházban tartott gyûlésen Dr. Vass Menyhért arról beszélt, hogy Magyarország is kivívhatja semlegességét. Felhívott a Kisgazdapárt megalakítására. Nagy Károly közölte, hogy Szakolyban és Bökönyben megalakította a gazdaköröket. November 1-jén este újabb gyûlés a Kultúrházban. Dr. Vass Menyhért Mindszenty kiszabadulásáról, a rádió friss híreirõl beszél.
November 2-án a községben elkészül a fekete lista. Éjszaka a nemzetõrség házkutatást tart Borsós Gyula, Munkácsi Gyula, Radóczi János és Adorján Sándor pártfunkcionáriusok lakásán. A KIEG ablakából megpróbálják meg-számolni a vonuló tankokat, ami nem könnyû, mert különbözõ irányokból bukkannak fel és a vonulás iránya sem egyforma. Délután Dr. Vass Menyhért az iskolában tartott pedagógusgyûlésen elmarasztalja a tanárokat. Demeter Miklós és Széplaki Bálint Bökönyben és Geszteréden tart gyûlést. November 3-án a Járási tanács épületében megalakul a Forradalmi Munkástanács. Tagjai:Algay György, Veress Gyula, Barek László, Dombay István és Gyõrfi Ágnes. Az esti órákban döbbenten hallgatják Mindszenty beszédét. Nagykálló Kossuth út 4. 1956-ban a Hadkiegészítõ Parancsnokság épülete. Itt lengett elõször a községben vörös csillagos címer nélküli lyukas zászló. (A fotó 1990-ben készült az épület átalakítása elõtt, a zászló: montázs.)
November 4-én hajnalban sokan hallgatják Nagy Imre beszédét. A helyi forradalmárok között nagy az elkeseredés. Nagy Károly átveszi a parancsnokságot Jackótól, majd felhívja Szõke Lovas Antalt, hogy készítsenek benzines robbanó palackokat a tankok ellen. Üres üvegeket gyûjtenek, Vajda Sándor benzinkút kezelõtõl elkérik a kút kulcsát. Nagy Károly továbbadja a parancsnokságot Dr. Vassnak, aki összehívja a pártok vezetõit, letesz a szovjet tankok megtámadásáról. Felhívásában a szovjet csapatok barátságos fogadására szólít fel. A községen áthaladó szovjet tankokat támadás nem érte, a palackokat el sem készítették. Nálunk a volt vezetõket politikai okból nem bántották, funkcionáriusokat sem váltottak le. Valami megváltozott: a korábbi kemény diktatúra után enyhülés következett. A forradalom aktív szereplõit börtönre ítélték: Varga Istvánt öt év börtönre, teljes vagyonelkobzásra, Nagy Károlyt négy évi börtönre és ezer forint elkobzására, Dr. Vass Menyhértet öt hónap börtönre, Demeter Miklóst három év és hat hónap, Simon Ottót egy év és nyolc hónap, Szõke Lovas Antalt 10 hónap, Algay Györgyöt két év börtönre ítélték, azonban kegyelemmel szabadultak. Algay 1 év, 6 hónap, 27 napot, Nagy Károly 1 év 8 hónap és 12 napot, Demeter Miklós 3 év és 26 napot töltött börtönben forradalmi tevékenysége miatt. A rendszerváltozás után ,,Nemzeti helytállásért”oklevelet, kárpótlást kaptak, s katonai rangjuk emelését érde-melték ki. Harsányi Gézáné
Különszám
Nagykállói
Hírmondó
7
Érdekességek 1956-ból Ma már alig van élõ tanú az aktív ’56-osok közül. Széplaki Bálintot, Kolárovics Lajost és Pelyvás Mihályt kérdezhettem emlékeikrõl
Kolárovics Lajos: – Beletörõdtek az emberek a forradalom bukásába? – A téli napokban elterjedt egy furcsa köszönésféle. Egyik ember csak annyit mondott a másiknak: MUK! Ami titkos jelszó volt, rövidítés, azt jelentette: Márciusban Újra Kezdjük! De márciusig az október elõtti kegyetlen világon annyit enyhítettek, annyi kedvezõ változás történt, hogy a forradalmárok már nem számíthattak az elkeseredett tömegek támogatására. Március 14-én este színházi elõadás volt a Kultúrházban. Mi is elmentünk a feleségemmel megnézni a János Vitézt. Abban a jelenetben mikor Kukorica Jancsi bejön a francia király udvarába, behoztak a színpadra egy nemzeti színû zászlót. A Kállói közönség felállva tapsolt negyedórán át. Azon az estén összeszedték a gyanús embereket, és aztán négy évig minden nemzeti ünnepen „vendégek” voltunk 2-3 napig.
Pelyvás Mihály: „Úgy éltem én, ahogy itt élnem kellett -egy ’56-os nemzetõrnek. Fegyverrel kezemben. Az elsõ megszálló tank Nagykálló fõterére érve Vállamon a puska, kezem összekötve. Kezemen a kötés a tank elõtt széttépve Nem lõtt a géppuska, pedig célba voltam véve, helyettem a volt vármegyeház emlékkerítését törte-zúzta össze. Nagykálló fõterén akkor sokan voltak. Budapest felé a tankok elvonultak…”
– Nem félt Miska bácsi? – Dehogy nem! Nemzetõrként ott álltam a Fõ téren. Egy Mouser puskát kaptam 5 tölténnyel, az volt a vállamon. Mikor közeledtek a tankok, belenyúltam a zsebembe. Volt benne egy darab kötél. Azt gyorsan a keresztbe tett két csuklómra tekertem. Mikor közelebb ért az elsõ tank, a vezetõ tiszt rám mutatott, és a géppuska csövét rám irányították. Akkor hirtelen felemeltem a kezem a fejem fölé, mintha össze lett volna kötve. Mondtam: Te orosz! Te is olyan rab vagy mint én! És mintha elszakítottam volna a kötelet, ledobtam a tank elé. Aki vezette valószínûleg az is rám figyelt, és nekiment a kerítésnek, ami recsegve-ropogva tört össze. Végül elmentek a tankok. Azt mondja a közelemben álló ember:
– Miska! Te teljesen õrült vagy! Lelõhettek volna! – Remegett a lábam. Református ember létemre bementem a katolikus templomba és hangosan imádkoztam. Mikor kijöttem, kérdezte egy tiszt a Hadkiegészítõ Parancsnokságról, ami ott volt a szemben lévõ épületben: – Nem akarja leadni a fegyvert? Leadtam. Így történt.
Széplaki Bálint: Akkoriban még akinek termett búzája, megõröltette, s otthon sütötték a kenyeret. Azok, akiknek nem volt földjük, a pékségbõl vették a pékárut, olykor hosszú sorbanállás után. A forradalom napjaiban leálltak a vonatok, nem volt közlekedés. Ekkoriban történt, hogy megkértek a pékségbõl, próbáljak sót szerezni, mert az egész Kállóban nincs só, a nélkül pedig nem lehet kenyeret sütni. Feri öcsém akkor Kállósemjénben volt boltvezetõ. Kimentem hozzá. Azt mondja, sajnos nem tudok adni, mert nekem sincs. De talán Geszteréden lesz. Elmentünk Geszterédre, és sikerült hozni 3 mázsa sót. Igy lett 1956 november 6-án Kállóban kenyér. Ha a postával szemben a járda kockakövei mesélni tudnának, elmondanák meddig állt a sor… Lejegyezte: Harsányi Gézáné
8 Nagykállói Hírmondó
Különszám
Márai Sándor:
Mennybõl az angyal, menj sietve Az üszkös, fagyos Budapestre. Oda, ahol az orosz tankok Között hallgatnak a harangok. Ahol nem csillog a karácsony, Nincsen aranydió a fákon, Nincs más, csak fagy, didergés, éhség. Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék. Szólj hangosan az éjszakából: Angyal, vigyél hírt a csodáról. Csattogtasd szaporán a szárnyad, Repülj, suhogj, mert nagyon várnak Ne beszélj nekik a világról, Ahol most gyertyafény világol, Meleg házakban terül asztal, A pap ékes szóval vigasztal, Selyempapír zizeg, ajándék, Bölcs szó fontolgat, okos szándék. Csillagszóró villog a fákról: Angyal, te beszélj a csodáról. Mondd el, mert ez világ csodája: Egy szegény nép karácsonyfája A Csendes Éjben égni kezdett És sokan vetnek most keresztet. Földrészek népe nézi, nézi, Egyik érti, másik nem érti. Fejük csóválják, sok ez, soknak. Imádkoznak vagy iszonyodnak, Mert más lóg a fán, nem cukorkák: Népek Krisztusa, Magyarország. És elmegy sok ember elõtte: A Katona, ki szíven döfte, A Farizeus, ki eladta, Aki háromszor megtagadta. Vele mártott kezet a tálba, Harminc ezüstpénzért kínálta S amíg gyalázta, verte, szidta:
Nagykállói
A Nagykállói Önkormányzat és a város lapjának 1956-2006 KÜLÖNSZÁMA a Miniszterelnöki Hivatal, az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával, a Nemzeti Évfordulók Titkársága közremûködésével jelent meg. Szerkesztette: dr. Elek Tamás, UriValéria, Harsányi Gézáné, Babosi László, Bednárik Tiborné. Kiadja: Polgármesteri Hivatal Nagykálló, Somogyi B. u. 5-7. Készült: Litográfia Nyomdaipari és Kereskedelmi Kft. 4034. Debrecen Vágóhíd u. 2. Felelõs vezetõ: Vécsei Tibor ügyvezetõ ISSN:1216-1241
Testét ette és vérét itta Most áll és bámul a sok ember, De szólni Hozzá senki nem mer. Mert Õ sem szól már, nem is vádol, Néz, mint Krisztus a keresztfáról. Különös ez a karácsonyfa, Ördög hozta, vagy Angyal hozta Kik köntösére kockát vetnek, Nem tudják, mit is cselekszenek, Csak orrontják, nyínak, gyanítják Ennek az éjszakának titkát, Mert ez nagyon furcsa karácsony: A magyar nép lóg most a fákon. És a világ beszél csodáról, Papok papolnak bátorságról. Az államférfi parentálja, Megáldja a szentséges pápa. És minden rendû népek, rendek Kérdik, hogy ez mivégre kellett. Mért nem pusztult ki, ahogy kérték? Mért nem várta csendben a végét? Miért, hogy meghasadt az égbolt, Mert egy nép azt mondta: “Elég volt.” Nem érti ezt az a sok ember, Mi áradt itt meg, mint a tenger? Miért remegtek világrendek? Egy nép kiáltott. Aztán csend lett. De most sokan kérdik: mi történt? Ki tett itt csontból, húsból törvényt? És kérdik, egyre többen kérdik, Hebegve, mert végképp nem értik Õk, akik örökségbe kapták -: Ilyen nagy dolog a Szabadság?... Angyal, vidd meg a hírt az égbõl, Mindig új élet lesz a vérbõl. Találkoztak õk már néhányszor - a gyermek, a szamár, a pásztor Az alomban, a jászol mellett, Ha az Élet elevent ellett, A Csodát most is õk vigyázzák, Leheletükkel állnak strázsát, Mert Csillag ég, hasad a hajnal, Mondd meg neki mennybõl az angyal.
(New York, 1956.) Ratkó József:
A szabadság A szabadság csak mende-monda. Annak sincs, aki hitte, mondta. Ha volna, érezné a bõröm – besúgott szó a börtönõröm, mert rajtam sem fog már a fegyver! Itt több a spicli, mint az ember, itt jobb a halál, mint az élet – mégis: az ellenükre élek..
(Budapest 1956. december)
Ratkó József:
Bármi, csak mégse ember Bármi, csak nem poéta – lennék leveli béka, nádasban, tavi sáson lenne ringó lakásom, vagy forró sivatagban sakál lennék magamban, s tudnám, hogy vár reám is, ha láz ver, hûs oázis, vagy mint öreg toportyán hullnék el éji portyán; bármi, csak mégse ember, meghajszolt szerelemmel, kifosztott, põre aggyal, ki nem birok magammal, kit hogyha gondolat rág, elárulnak az akták, kirõl, ha víg, ha szenved, mindíg leltárt vezetnek, kinek legszebbik csókját rendõrök jegyzik, óvják; bármi, csak mégse ember – megkonduló szivemmel ne kelljen, jaj, szünetlen halált, vihart jeleznem – lennék leveli béka, bármi, csak nem poéta... (Szeged, 1957. április 11.)