Használtautó - visszavétel. A kör bezárul. M - osztályát, hosszú élete végén, az EU - Használtautó - Irányelvek1 szerinti környezetbarát újrahasznosítás céljából visszavesszük – addig azonban még sok idő eltelik. 1A
használtautó - visszavétel a 3,5 t - ig terjedő megengedett össztömegű gépkocsikra vonatkozó, nemzeti előírásoknak megfelelően érvényes. A Mercedes - Benz gépkocsik már több éve teljesítik az újrahasznosításra alkalmas konstrukcióval szemben támasztott követelményeket. A forgalomból kivont használt gépkocsik visszavételére visszavételi helyekből és szétszerelő üzemekből álló hálózat áll rendelkezésre, melyek gépkocsiját környezetbarát módon hasznosítják. A gépkocsi- és alkatrész-újrahasznosítás lehetőségeit folyamatosan fejlesztjük és javítjuk. Ezáltal az M - osztály a törvény által előírt újrahasznosítási arányok emelésének a jövőben is a szükséges határidőn belül meg fognak felelni. További információk a www.mercedes - benz.hu oldalon és a 008001777 7777 telefonszámon állnak rendelkezésére.
A prospektus adatairól : A szerkesztés lezárása, 2008.01.15. után a termékeken történhettek változások. A konstrukciós és formai változások, a színtől való eltérés valamint a szállítási terjedelem változásának jogát a gyártó a szállítási határidőig fenntartja, amennyiben a változások vagy eltérések az értékesítő érdekeinek figyelembevételével a vevő számára ésszerűek. Amennyiben az értékesítő vagy a gyártó a megrendelés vagy a megrendelés tárgyának megjelöléséhez írásjegyeket vagy számokat használ, önmagában ebből jogok nem vezethetők le. Az illusztrációkon olyan kiegészítő felszereltségek és tartozékok is láthatóak, amelyek nem képezik a sorozatgyártásban előállított termék részét. A színeltéréseket a nyomdatechnika okozza. Ez a nyomtatvány nemzetközi felhasználásra készült. A törvényes, jogi ill. adóelőírásokra való utalások azonban csak a Német Szövetségi Köztársaságban, a nyomtatvány szerkesztésének lezárásakor érvényesek. A más országokban érvényes előírásokkal és kihatásokkal kapcsolatos, ill. az aktuális állapotra vonatkozó további információkért kérjük, forduljon Mercedes - Benz értékesítőjéhez. www.mercedes - benz.hu Daimler AG, Stuttgart BC / MC 6701 · 1207 · 21 - 00 / 0408 Printed in Germany
Az
M - osztály új generációja.
2
Külső megjelenés
Nem csak az utcára. De mindig az Ön útjain.
Akár a nyüzsgő város hever a lábainál, akár egy sziklás út áll még Ön előtt : az M - osztály minden terepen kimondottan kultúráltan viselkedik. Élvezheti a megszokottan magabiztos menettulajdonságokat – bármilyen talajon. Még az aszfaltozott utaktól távol is. Ezen túlmenően az M - osztály exkluzív külső megjelenése is még dinamikusabbá vált. Világosan látható ez az új,
krómbetétekkel ellátott orr - részen is. Az átdolgozott első lökhárító, optikai kartervédővel, az új formájú fényszórók, valamint a jellegzetes, lendületes formájú visszapillató tükrök szintén az igényességet jelzik. Magabiztos fellépésének köszönhetően az M-osztály az opera előtt sem lóg ki a sorból.
Agilitás | Terepjáró képesség
5
A többiek számára igazi expedíció. Önnek a rövidebb út.
Az ember természetéből következik, hogy vágyik utána. Az M - osztály természetéből pedig, hogy csillapítsa ezt a vágyat. Egy gombnyomás, és máris oda megy, ahová kívánja – nem csak oda, ahová az aszfaltozott utak megengedik. A kényelem mindenhová elkíséri. Ehhez hozzájárul az alapfelszereltséghez tartozó 7G - TRONIC hétsebességes automata váltó és a 4MATIC összkerékhajtás is, a 4ETS elektronikus hajtásvezérléssel. Így olyan utak is megnyílnak Ön előtt, amelyeken még senki sem járt. Az extrém terepekre „Offroad-Pro” technikai csomag is rendelhető ( kivéve az ML 63 AMG - t ). Ez többek között lehetőséget biztosít arra, hogy a gépkocsi karosszériáját 90 mm - rel megemelje, és ezáltal 600 mm - es gázlómélységet érjen el.
Az M - osztályban szintén megtalálható az AIRMATIC légrugózás, az elektronikusan szabályozható lengéscsillapító - rendszerrel együtt. Mindezek az alapfelszereltséghez tartoznak az ML 420 CDI, ML 500 és az ML 63 AMG esetében. A többi típushoz extraként rendelhetők. Az AIRMATIC segítségével a menetszituációnak megfelelően három csillapítási szint állítható be, ami segít a menetkényelem és -dinamika fokozásában, és egyidejűleg a légellenállás csökkentésével az üzemanyag - fogyasztás csökkentésében. Nyugodtan követheti tehát saját útját : M - osztálya otthon érzi magát rajta.
6
Külső megjelenés
Úton a mindennapok és a kalandok között.
A legjobb öltönyben hegyet mászni, vagy terepruhában színházba menni? Nem jelent problémát az M - osztály számára. Olyan mesterien egyesíti a dinamikát, az eleganciát és a terpjáró képességet, hogy úgy változtathatja élete helyszíneit, ahogyan éppen kedve tartja, és közben mindenütt pozitív benyomást kelt. Ez a sikeres kombináció lendületes vonalakból kialakuló világos körvonalakkal tükröződik vissza az M - osztály külső megjelenésében. Az ék - alakú, dinamikus oldalvonal az előre hajtó erőt szimbolizálja, melyet az
enyhén előre hajló C - oszlop is erősít. A sötétített hátsó lámpák az újonnan kialakított hátsó lökhárítóban kifejezetten sportosak. Kívánságra az M - osztály átlátszó üvegű fényszórókkal és jellegzetes LED - es világítótestekkel még szebben sugárzik. A kalandvágyat az alapfelszereltséghez tartozó 17- ill. 19" - os könnyűfém keréktárcsák is felkeltik. Szintén hozzájárul a jó megjelenéshez, ráadásul kimondottan praktikus is a szintén az alapfelszereltséghez tartozó hosszanti tetőrúd.
8
Utastér
Az M - osztály elviszi Önt a legszebb helyekre. Például az utastérbe.
A legmagasabb fokú elégedettség a magas elvárások legjobb következménye – melyeket az M - osztállyal szemben jogosan támaszthat. Az utastér még igényesebb kialakítása egyaránt kielégíti a finom tapintás, mint az igényes pillantások által támasztott igényeket. Nem csak az utastér kialakítása, az anyagválasztás és a kidolgozás is kiérdemli a jelzőt : luxuskivitel. Az alapfelszereltséghez tartozó kapcsolófülekkel ellátott kormánykerék nemes bőr bevonatot kapott, az ajtók kárpitja alapfelszerelésként az igényes ARTICO mesterséges bőr. Ez a könnyen kezelhető
anyag kívánságra a műszerfalhoz is rendelhető. A nagyteljesítményű hangszórók az új burkolatok alatt szinte láthatatlanok, de nem lehet nem meghallani őket. Nem csak az akusztika nagyszerű, hanem az audio- és kommunikációs megoldások kínálata is. A kéz nélküli Bluetooth - os kihangosító és a színes kijelző az alapfelszereltség része valamennyi rendszernél. A legmagasabb igények kielégítésére rendelhető a COMAND APS multimédia - rendszer is.
Magában foglalja a LINGUATRONIC beszédvezérlő rendszert is, amely lehetővé teszi az audio berendezés, a telefon és a navigációs rendszer kényelmes kezelését. A rendszer ezenkívül merevlemezes navigációsrendszerrel, 3D - s megjelenítéssel, nagyfelbontású 6,5"-os színes kijelzővel, MUSIC REGISTER - rel, SD - kártyaolvasóval és DVD - Video - lejátszó funkcióval is rendelkezik. Még M-osztályának zenei felszereltsége is az Ön ízléséhez alkalmazkodik – köszönhetően az opcionális média - interfésznek az MP3 - lejátszóhoz.
Agilitás | Motorok
11
A lelkesedéshez erős hajtóerőre van szükség.
Aki szívesen jár a természetben, ügyel arra, hogy ne tegyen benne kárt. Ez több szempontból is igaz az M - osztályra. Alapfelszereltségként részecskeszűrővel ellátott dízelmotorjai nem csak csöndesek, hanem alacsony a fogyasztásuk, és ezáltal a károsanyag - kibocsátásuk is. Emellett mégis kimondottan erősek. Az optimalizált Common - Rail technika az ML 280 CDI - ben
140 kW - ot ( 190 LE ) teljesít, 440 Nm maximális forgatónyomatékkal. Az ML 320 CDI ugyanezzel a hatékony technikával 165 kW ( 224 LE ) teljesítményt ad le, 510 Nm maximális forgatónyomaték mellett. Az ML 420 CDI - ben egy rendkívül hatékony V8 - as motor dolgozik, 225 kW ( 306 LE ) teljesít-
ménnyel és 700 Nm - ig terjedő forgatónyomatékkal. A két benzinmotor is viszonylag alacsony üzemanyag-fogyasztással kombinálja a nagy teljesítményt. Az ML 350 - es 6 - hengeres motorja nyugodt járásával, az ML 500 ill. az ML 63 AMG erőtartalékaival, és tipikus 8 - hengeres hangjával tűnik ki.
AMG | ML 63 AMG
13
Ország, város, folyó – haladóknak.
Az erő nem minden, azt irányítani is tudni kell. Az ML 63 AMG - ben a kiemelkedő technika, a külső megjelenés és a dinamika alkot belőle izgalmas vezetési élményt. Már külső megjelenésével is egyértelműen ebbe az irányba mutat : a dinamikus AMG első lökhárító, fényes króm kartervédővel, kerek ködlámpákkal, az AMG hátsó lökhárító és az AMG sportkipufogó, két, krómozott dupla végcsővel. Titánszürkére fényezett, polírozott, 5 - küllős, 20"-os AMG könnyűfém keréktárcsák és 295/40es gumiabroncsok egészítik ki az erőteljes benyomást. Extraként 21"-os, duplaküllős, titánszürke, polírozott AMG könnyűfém keréktárcsák is ren-
delhetők. A legfinomabb nappabőrből készült sportülések, a vállnál alcantara betétekkel, az új AMG ergonomikus sportkormány, ezüst színű kapcsolófülekkel, és az AMG kombinált műszer, a RACETIMER - rel valódi verseny - atmoszférát teremtenek. A nyolchengeres 375 kW - os ( 510 LE ) és 5.200 1 / percnél 630 Nm forgatónyomatékot leadó AMG motor hangja már álló helyzetben is magas elvárásokat ébreszt. Az AIRMATIC - csomagon alapuló AMG sportfutómű és az AMG SPEEDSHIFT 7G - TRONIC váltó pedig ezt menet közben lelkesedéssé fokozza – méterről méterre.
14
Felszereltség | Szériafelszereltség
SZÉRIAFELSZERELTSÉG ( VÁLOGATÁS ) 17" - os könnyűfém keréktárcsák ( ML 280 CDI, ML 320 CDI, ML 350 )
Gumiabroncsnyomás csökenésére figyelmeztető rendszer
19" - os könnyűfém keréktárcsák ( ML 420 CDI, ML 500 )
Hosszanti tetőrúd / tetőcsomagtartó - előkészítés
20" - os AMG könnyűfém keréktárcsák ( ML 63 AMG )
Kétutas kipufogórendszer, látható végcsövekkel
4ETS elektronikus vonóerő - szabályzó rendszer összkerékhajtáshoz
Kilépővilágítás az ajtókban
7G - TRONIC 7 - sebességes automata váltó
Klímaberendezés
Ablaklégzsák a vezető, az első és hátsó utasok részére
Ködfényszórók
Adaptív, villogó féklámpa
Könyöktámasz elöl, tárolórekesszel
Állandó összkerékhajtás
Külsőhőmérséklet - kijelző
ARTICO mesterséges bőr ajtókárpitok
LED - es harmadik féklámpa
Audio 20 CD ( színes kijelzővel, MP3 - lejátszással és Bluetooth - os telefon - kihangosítóval )
Légzsák a vezető és az utas részére, két fokozatú
Aux - in bemeneti csatlakozó a kesztyűtartóban, külső audio - berendezések számára
Menetfény - asszisztens
Biztonságiöv becsatolására figyelmeztető jelzés elöl
Multifunkciós bőr kormány
Blokkolásgátló ( ABS )
NECK - PRO aktív fejtámlák elöl
Borulásérzékelő
Oldallégzsákok a vezető és az első utas részére
Csomagtérroló
Optikai védőlemez elöl, ezüst színű, bordázott
DIRECT SELECT, a kormány közelében elhelyezett sebességváltó, kormánykapcsoló - gombokkal
Osztottan dönthető hátsó üléspad ( 1 / 3 : 2 / 3 )
Downhill Speed Regulation DSR
Paraméter - kormánymű ( sebességfüggő szervokormány )
Elektromos ablakemelő mind a négy ablakon ( zárás - / nyitásvezérléssel )
PRE - SAFE - rendszer
Elektromosan állítható és fűthető külső tükrök
Sötétített hátsó lámpák
ESP Elektronikus Stabilitás Program
Térdlégzsák a vezetőoldalon
Fékasszisztens ( BAS )
Felszereltség | Extra felszereltség
15
EXTRA FELSZERELTSÉG ( VÁLOGATÁS ) Biztonság
THERMOTRONIC komfort automata klímaberendezés
Átlátszó üvegű LED - es hátsó lámpák
Ülésfűtés a vezető és első utas részére ( alapfelszereltség az ML 63 AMG - nél )
Bi - xenon - fényszórók aktív kanyarkövető világítással, fényszórómosóval, dinamikus
Vonóhorog, lehajtható
fényszórómagasság-állítással, befordulás - segítő világítás a lökhárítóban és LED - es hátsó lámpák
Rádió / kommunikáció
Fényszórómosó berendezés
3 - lemezes CD - váltó
Oldallégzsákok hátul
3 - lemezes DVD - váltó
Riasztóberendezés emelésérzékelővel
6 - lemezes CD - váltó, MP3 - lejátszási lehetőséggel
Komfort
Audio 50 APS rádió ( DVD alapú navigációs rendszerrel és kereszteződés - nézettel )
Aktív multikontúr - vezető- és első utasülés ( alapfelszereltség az ML 63 AMG - nél )
COMAND APS kezelő - és kijelzőrendszer az audio, navigáció és telefon kezelésére, nagyfelbontású,
Állóhelyzeti fűtés
6,5" - os színes kijelző, merevlemezes navigáció, MUSIC REGISTER és LINGUATRONIC beszédvezérlés
EASY - PACK csomagtérajtó hidraulikus működtetéssel ( az indítókulcs gombjának megnyomásával
Harman Kardon Logic 7 surround hangszórórendszer, 12 hangszóróval
zárható is )
Hátsó szórakoztató központ
EASY - PACK - Fixkit csomagrögzítő sínekkel és kivehető hátsó üléspárnával
Design
Elektromos üveg toló- emelőtető
21" - os, ötküllős, polírozott AMG könnyűfém keréktárcsák
Elektromosan állítható deréktámasszal ellátott ülések
Alumínium fellépők ( alapfelszereltség az ML 63 AMG - nél )
Elektromosan állítható első ülések, memória - funkcióval
AMG Styling ( alapfelszereltség az ML 63 AMG - nél )
Esőérzékelő az első szélvédőn ( alapfelszereltség az ML 420 CDI, ML 500, ML 63 AMG esetében )
Mirano szövet / ARTICO mesterséges bőr
Fűtött ablakmosó berendezés, fűtött fúvókákkal
Multifunkciós kormány bőr - fa kivitelben
PARKTRONIC parkolássegítő rendszer
Sötétített ablaküvegek a hátsó oldalablakokon és a hátsó ablakon
16
Színek és anyagok | Fényezések
Az M - osztály fényezése a Mercedes - Benz kifinomult korrózióvédelmi rendszerének csillogó betetőzése. A karosszériát többek között egy cink - foszfát réteggel és elektrosztatikus merítőlakkozással vonjuk be, ami hosszantartó korrózióvédelmet biztosít. Ezen túlmenően környezetvédelmi okokból kizárólag vízbázisú festékeket használunk.
UNI - FÉNYEZÉS
METÁL FÉNYEZÉSEK
040 fekete
197 obszidiánfekete
723 cubanitezüst
349 lasuritkék
650 kalcitfehér
300 periklas - zöld
775 iridiumezüst
474 peridotbarna
359 tanzanitkék
798 sanidinbézs
544 karneolvörös
EXTRA METÁL FÉNYEZÉSEK
Felszereltség | Kárpit, bőr és díszítőelemek
ARTICO MESTERSÉGES BŐR
ARTICO MESTERSÉGES BŐR /
BŐR1
designo NAPPA BŐR
DÍSZÍTŐELEMEK
17
ALCANTARA
151 fekete
911 fekete
221 fekete
X11 fekete
739 alumínium ezüst / fekete
154 kasmírbézs
918 alpakkaszürke
224 kasmírbézs
X25 kasmírbézs / fekete
H04 nyárfa betét madárszem optikával
158 alpakkaszürke
228 alpakkaszürke
X25 porcelán / fekete
729 antracit színű nyárfa, króm betétekkel
ARTICO MESTERSÉGES BŐR / ASPEN SZÖVET
268 alpakkaszürke / fekete
X35 világosbarna / fekete
731 diófagyökér betét, króm betétekkel
1 Nappabőr
001 fekete
264 kasmírbézs / fekete
kivitelben rendelhető ( ML 63 AMG, nappabőr kivitelben, fekete, kasmírbézs vagy alpakkaszürke színben ).
18
Műszaki adatok
1013
1015 760 525
474 525
1815 (1774)
939 878
1697 1063
384
361
750 745
1627 (1636)
866
1911
2915
1523
1482
1629 (1639) 2127
A megadott méretek középértékek ( az adatok mm - ben ). Alapfelszereltségű és terheletlen gépkocsikra vonatkoznak. () Az ML 500 4MATIC, ML 420 CDI 4MATIC adatai.
1000
4781
1481
1520
Műszaki adatok*
Hengerszám / - elrendezés 3
ML 280 CDI
ML 320 CDI
ML 420 CDI
ML 350
ML 500
ML 63 AMG
4MATIC
4MATIC
4MATIC
4MATIC
4MATIC
4MATIC
6/V
6/V
8/V
6/V
8/V
8/V
Lökettérfogat ( cm )
2987
2987
3996
3498
5461
6208
Névleges1 teljesítmény ( kW 1 / percnél )
140 / 4000
165 / 3800
225 / 3600
200 / 6000
285 / 6000
375 / 6800
Névleges forgatónyomaték1 ( Nm 1 / percnél )
440 / 1400 – 2800
510 / 1600 – 2800
700 / 2000 – 2600
350 / 2400 – 5000
530 / 2800 – 4800
630 / 5200
Maximális sebesség kb. ( km / h )
205
215
235
225
250
2502
Gyorsulás 0 - ról 100 km / h - ra ( s )
9,8
8,6
6,5
8,4
5,8
5,0
Gumiabroncs méret
235 / 65 R 17
235 / 65 R 17
255 / 50 R 19
235 / 65 R 17
255 / 50 R 19
295 / 40 R 20
Üzemanyag
Diesel
Diesel
Diesel
benzin
benzin
benzin 99 okt.
városban
11,8 – 12,8
11,9 – 12,8
14,2 – 14,6
14,9 – 15,4
17,6
24,1
országúton
7,6 – 7,8
7,8
8,5 – 9,1
9,0 – 9,7
10,0
12,2
kombinált
9,1 – 9,6
9,3 – 9,6
10,6 – 11,0
11,2 – 11,8
12,8
16,5
241 – 254
245 – 254
279 – 292
266 – 281
304
392
Saját tömeg ( kg )
2185
2185
2315
2135
2185
2310
Megengedett össztömeg ( kg )
2830
2830
2950
2830
2830
2880
3500 / 750
3500 / 750
3500 / 750
3500 / 750
3500 / 750
3500 / 750
Max. a 2. üléssor mögött
833
833
833
833
833
833
Max. az 1. üléssor mögött
2050
2050
2050
2050
2050
2050
19
Üzemanyag - fogyasztás3 ( l / 100 km )
3
CO2 - kibocsátás ( kombinált ) ( g / km ) 4
Megengedett vontatmánytöneg5 ( kg ) fékezett / fékezetlen Csomagtartó - térfogat ( l )
*Valamennyi adat előzetes érték.
2 Elektronikus úton leszabályozva. 3 A megadott adatok meghatározása az előírt mérési eljárásnak ( 80 / 1268 / EWG irányelv, a jelenleg érvényes kiadás szerint ) megfelelően 80 / 1269 / EWG irányelvnek megfelelően, a jelenleg érvényes kiadás szerint. történt. Az adatok nem egy adott gépkocsira vonatkoznak, és nem képezik az ajánlat részét, hanem csak a különböző gépkocsitípusok közötti összehasonlítás céljára szolgálnak. További információk az új személygépkocsik hivatalos üzemanyag - fogyasztásról és hivatalos, specifikus CO2 - kibocsátásról az „Útmutató az új személygépkocsik üzemanyag - fogyasztásról és CO2 - kibocsátásról” c. kiadványban találhatók, amely az értékesítési pontokon és a Deutschen Automobil Treuhand GmbH - nál díjmentesen rendelkezésre 4 A 92 / 21 / EG irányelvnek, a 95 / 48 / EG előírás szerint megfelelően ( a gépkocsi menetkész állapotában, 90 % - ban feltöltött üzemanyagtartállyal, vezetővel ( 68 kg ) és csomaggal ( 7 kg ) széria - felszereltségű gépkocsikhoz. A tartozékok és az extra áll. 5140 kg vonóhorog - terheléssel együtt. felszereltségek rendszerint növelik ezt az értéket, aminek következtében a hasznos terhelés ennek megfelelően csökken.
1A
Használtautó - visszavétel. A kör bezárul. M - osztályát, hosszú élete végén, az EU - Használtautó - Irányelvek1 szerinti környezetbarát újrahasznosítás céljából visszavesszük – addig azonban még sok idő eltelik. 1A
használtautó - visszavétel a 3,5 t - ig terjedő megengedett össztömegű gépkocsikra vonatkozó, nemzeti előírásoknak megfelelően érvényes. A Mercedes - Benz gépkocsik már több éve teljesítik az újrahasznosításra alkalmas konstrukcióval szemben támasztott követelményeket. A forgalomból kivont használt gépkocsik visszavételére visszavételi helyekből és szétszerelő üzemekből álló hálózat áll rendelkezésre, melyek gépkocsiját környezetbarát módon hasznosítják. A gépkocsi- és alkatrész-újrahasznosítás lehetőségeit folyamatosan fejlesztjük és javítjuk. Ezáltal az M - osztály a törvény által előírt újrahasznosítási arányok emelésének a jövőben is a szükséges határidőn belül meg fognak felelni. További információk a www.mercedes - benz.hu oldalon és a 008001777 7777 telefonszámon állnak rendelkezésére.
A prospektus adatairól : A szerkesztés lezárása, 2008.01.15. után a termékeken történhettek változások. A konstrukciós és formai változások, a színtől való eltérés valamint a szállítási terjedelem változásának jogát a gyártó a szállítási határidőig fenntartja, amennyiben a változások vagy eltérések az értékesítő érdekeinek figyelembevételével a vevő számára ésszerűek. Amennyiben az értékesítő vagy a gyártó a megrendelés vagy a megrendelés tárgyának megjelöléséhez írásjegyeket vagy számokat használ, önmagában ebből jogok nem vezethetők le. Az illusztrációkon olyan kiegészítő felszereltségek és tartozékok is láthatóak, amelyek nem képezik a sorozatgyártásban előállított termék részét. A színeltéréseket a nyomdatechnika okozza. Ez a nyomtatvány nemzetközi felhasználásra készült. A törvényes, jogi ill. adóelőírásokra való utalások azonban csak a Német Szövetségi Köztársaságban, a nyomtatvány szerkesztésének lezárásakor érvényesek. A más országokban érvényes előírásokkal és kihatásokkal kapcsolatos, ill. az aktuális állapotra vonatkozó további információkért kérjük, forduljon Mercedes - Benz értékesítőjéhez. www.mercedes - benz.hu Daimler AG, Stuttgart BC / MC 6701 · 1207 · 21 - 00 / 0408 Printed in Germany
Az
M - osztály új generációja.