Etruszk és itáliai leletek Közép-Európában (Kr. e. 800–500)
Alessandro Naso (1960) régész, etruszkológus, jelenleg az Innsbrucki Egyetem professzora. Kutatási területei az etruszk kultúra és művészet, Itália korai kultúrái, korai kereskedelmi kapcsolatok a Földközi-tenger medencéjében. Főbb kötetei: La tomba dei Denti di Lupo a Cerveteri, Firenze, 1991; Architetture dipinte. Decorazioni parietali non figurate nelle tombe a camera dell’Etruria Meridionale (VII-V sec. a. C.), Roma, 1996; I bronzi etruschi e italici del Römisch-Germanisches Zentralmuseum, Bonn, 2003.
Alessandro Naso
A
z itáliai területek és Közép-Európa közötti kereskedelmi kapcsolatok a kora vaskortól (Kr. e. 9–8. század) kezdve már bizonyosan kimutathatók. Ebben az időszakban mind a közép-itáliai, mind a közép-európai közösségek vezető tagjai körében ugyanazok a luxuscikkek (elsősorban bronztárgyak) örvendtek nagy népszerűségnek. A kereskedelem nemcsak délről észak felé folyt, hanem az ellenkező irányba is. Erre sok évvel ezelőtt G. von Merhart mutatott rá, megcáfolva ezzel az ún. italische Faszination (itáliai bűvölet) elméletét.1 Legutóbb Fr.-W. von Hase egészítette ki új leletekkel a Közép-Európában talált etruszk és itáliai importtárgyak listáját, és foglalkozott az ehhez kapcsolódó kérdésekkel.2 Egy Gevelinghausenből (Észak-Rajna–Vesztfália, Németország) származó bronz amphora legjobb párhuzama egy Veiiben előkerült edény, amely feltehetőleg egy Észak- vagy Közép-Európából származó mester munkája.3 M. Martelli további olyan, Vetuloniában előkerült importárukat közölt, amelyek – kutatásai szerint – megtalálhatók a Hallstatt-kultúra több vidékén (például Dél-Németországban): a Circolo degli Acquastrini zónájában például a Kr. e. 7. század elejére keltezhető bronz lószerszámok kerültek elő – hasonló darabok Észak-Itáliából (Este, Bologna és Verucchio) és Dél-Etruriából (Tarquinia) ismertek. Ezek a tárgyak feltehetően a Borostyánkőúton jutottak el Itáliába.4 Ezt támasztják alá a verucchiói bronzleletek is, hiszen a temetőben előkerült számos különleges borostyánékszer arra utal, hogy az Északkelet-Európából származó borostyánt elsősorban itt, Verucchióban dolgozták fel.5 Ha a borostyánkő volt a legfőbb kereskedelmi cikk, feltételezhető, hogy más használati tárgyak (pl. lószerszámok) is bekerültek a Hallstatt-kultúra és az etruszk elit közötti áruforgalomba. Néhány etruszk közösség (pl. Vetulonia) kiemelt szerepét jól mutatják azok a Kr. e. 7. század elejére keltezhető bronzból készült etruszk bordázott tálak, amelyek franciaországi és németországi fejedelemi sírokból kerültek elő (1. kép). Ezek az edények borfogyasztásra szolgáló, közel-keleti eredetű ivócsészék voltak. Legutóbb F. Sciaccának sikerült egyrészt az etruriai leleteken belül szétválasztania a keleti importot a helyi utánzatoktól, másrészt azonosítania Vetuloniában a Hallstatt-területekre exportált tárgyak műhelyét.6 Vetulonia kiemelkedő szerepe minden bizonnyal összefügg az itt folytatott magas szintű fémfeldolgozással, amelyhez talán a Hallstatt-kultúrából származó mesterek is hozzájárultak.7 Következésképpen a két terület közötti kapcsolat nemcsak az – elsősorban etruszk eredetű – árucikkek kereskedelmére szorítkozott, hanem kiterjedt a – feltehetően hallstatti eredetű – fémolvasztás és -megmunkálás technológiai ismereteire is. A következő századokban az Alpoktól északra lévő területeken megnőtt a borfogyasztáshoz használt etruszk bronzedények száma. Ezek az edények hosszú időn keresztül az itt élő népek és az etruszkok közötti kapcsolat egy jellegzetes vonását mutatják: ti. az etruszk bor igen kedvelt volt a kelták körében. 1. kép. Bronz bordás tál Frankfurtból, Eichlehen 1. számú sír A természetes útvonalként szolgáló két folyóvölgyben, a Raj-
9
Okor_2009_1.indd 9
2009.05.20. 14:27:04
Tanulmányok
csak görög, hanem itáliai (etruszk) komponenst is kimutattak a kelta kultúrában. A kb. 4 méter magas vályogfal mészkőalapozásra épült. Legjobb párhuzama a szicíliai Gelában található görög kolónia fala.13 A heuneburgi ásatásokon egy Silénos-fejet ábrázoló agyag öntőminta is előkerült, amelyet – Fr.-W. von Hase kutatásai alapján – bronzedények díszítőelemének készítéséhez használtak. Legközelebbi párhuzama a Teramóhoz közeli Campovalanóban előkerült (etruszk vagy helyi készítésű) bronz csőrös kancsó fülcsatlakozásánál látható Silénos-fej.14 A heuneburgi lelet alapján egy Közép-Itáliából származó mester jelenléte feltételezhető a telepen. Heuneburg nem elszigetelt jelenség ebből a szempontból: a Bopfingen melletti Ipf (Baden-Württemberg) magaslati telepén egy athéni vörösalakos csésze, valamint egy feltehetőleg Dél-Itáliából származó borosamphora töredékei kerültek elő.15 Fontosak továbbá azok a sírok is, ame2. kép. „Rhodosi” oinochoé lyeknek mellékletei alapján jól látszik, a Duna melletti Sigmaringenből, milyen kedveltek voltak az etruszk bronzinzigkofen-vilsingeni sírlelet edények a helyi vezetőréteg körében, különösen a Kr. e. 6. század második felében. Nem véletlen, hogy az etruszk bronzedények tipológiájára és fejlődésére vonatkozó legrészletesebb kutatásokat német régészek végezték el, az Alpoktól északra előkerült leletanyag alapján. A Kr. e. 6. és 5. századból a már tárgyalt „rhodosi” oinochoék mellett meg kell még említeni a dudoros peremű tálakat is.16 Az említett sírokba a helyi elit tagjait temették, akiket manapság sokszor fejedelmekként említenek. A fejedelmi sírok legjobb példái a baden-württembergi Hochdorf és Hirschlanden mellett feltárt halomsírok. Az előbbiből sok mediterráneumi luxustárgy került elő,17 míg az utóbbi híres lelete az a kőből készült harcosszobor, amely eredetileg sírjelzőként funkcionált.18 A további lelőhelyek közül a valamivel későbbi Bad Dürkheim-i (Rheinland-Pfalz) fejedelmi sírt kell még megemlíteni. A sír 4. kép. Etruszk tripus 1864-ben került elő a vasútvonal építése Bad Dürkheimból (Speyer, Történeti Múzeum) során. A leletek nagy része a speyeri múzeumba került, itt őrzik őket ma is. A sírmellékletek közül különösen fontosak az itáliai bronz importáruk: egy Etruriából származó tripus (háromlábú edénytartó) (4–6. kép) és egy stamnos (7–8. kép), valamint egy csőrös kancsó, feltehetőleg Picenumból (9. kép). A tripus két darabját és a stamnos fülének egy részét egy vasutastiszt, Kukaczkay Fridolin vásárolta meg, aki 1866-ban a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta a tárgyakat. Szilágyi János György tájékoztatása szerint a darabokat 1886-ban egy norvég régész, 3. kép. Görög bronzmérleg karja Hochdorfból I. M. Undset publikálta először.19
na és a Duna mellett, egymástól távol, három különböző fejedelmi sírból került elő legalább három, ún. „rhodosi” típusú bronz oinochoé. Ezek Etruriában (talán Vulciban) készültek a Kr. e. 6. század első felében (2. kép).8 Az etruszkok a Kr. e. 7. századtól már kiterjedt kereskedelmi kapcsolatokat ápoltak a mai Dél-Franciaország területével is (a mai Languedoc és Provence régiókkal), illetve Katalóniával, és az utóbbi időben előkerült leletek és feliratok alapján erős hatást gyakoroltak ezen területek kultúráira is.9 Ugyanitt természetesen egy másik idegen kultúra is jelen volt: a görög kolóniák, élükön a Kr. e. 600 körül alapított Massaliával (ma: Marseille), melyet talán az Etruria és a francia partok közötti kereskedelem miatt hoztak létre; ebben a gyarmatváros hamar vezető szerephez jutott. A massaliai amphorákat ma már jól lehet azonosítani: Elba szigetétől Pisáig és Tarquinia–Caere vidékén egyaránt előfordulnak. Ugyanakkor a görög kerámia is jelentősen elterjedt a Rhône völgyében egészen Európa szívéig, a mai Németországig.10 A földből előkerült leletek összességében nagyon hasonlók a Ligur-tengerben és az Oroszlán-öbölben elsüllyedt hajók rakományainak összetételéhez. Ez segítséget nyújthat annak megítéléséhez, hogy milyen lehetett a görög és etruszk kultúra befogadásának helyi kontextusa a szárazföldön. F. Fischer nevezetes megállapítása szerint az Alpoktól északra eljutott görög és etruszk importárukat keiméliának (kincs) tekinthetjük.11 További kutatások kimutatták, hogy Közép-Európában feltehetőleg a Mediterráneumból származó mester is tevékenykedtek. A hochdorfi településen folytatott ásatások során egy kis bronz mérlegkar került elő, amely egy Kr. e. 550 körülre keltezhető görög mérleghez tartozott (3. kép). Egy ilyen precíziós eszköz bizonyítékul szolgálhat egy feltehetően görög származású aranyműves jelenlétére és a görög súlyrendszer átvételére.12 W. Kimmig ásatásai a heuneburgi (Baden-Württemberg) magaslati telepen nem-
10
Okor_2009_1.indd 10
2009.05.20. 14:27:04
Etruszk és itáliai leletek Közép-Európában
5., 6. kép. A Bad Dürkheim-i tripus két részlete (Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjtemény)
A Bad Dürkheim-i síregyüttesben, amely egységes leletcsoportként mindmáig kiadatlan, kelta ékszerek is voltak (pl. nyaklánc, karperec). A legújabb keltezés szerint a sír a Kr. e. 5. század első felére tehető.20 A minden bizonnyal Vulciból származó etruszk bronzedények az Etruria és az északi területek közötti kereskedelem új korszakának kezdetét jelzik: ezek voltak a legkorábbi importáruk, amelyeket a következő években további darabok követtek. Ez mindenképp igaz a stamnosra, amint azt B. B. Shefton bebizonyította (10. kép).21 A tripus viszont eddig az egyetlen ismert darab ebből a csoportból Közép-Európában. Igaz, a Bad Dürkheim-i lelet mellett csupán két további tripus ismert Etrurián kívül: egy az Akropolisról, amely talán a csoport legszebb darabja,22 egy másik pedig Marseille mellett a tengerből került elő – ez talán zsákmányként került be egy későbbi leletegyüttesbe.23 Legutóbb P. J. Riis kapcsolta a Bad Dürkheim-i sírban parázstartóként szolgáló tripust egy Vulci-beli műhelyhez, és a darabot Kr. e. 500-425 körülre keltezte.24 M. Guggisberg szerint a tripus és a stamnos már legalább egy generáció óta a tulajdonos birtokában
7. kép: Etruszk stamnos Bad Dürkheimból (Speyer, Történeti Múzeum)
lehetett, amikor a földbe került – ahogy az gyakran előfordul a hosszan használt presztízstárgyak esetében. A harmadik itáliai bronzedény, amelyet a Bad Dürkheim-i fejedelmi sírban találtak, egy csőrös kancsó. Az edény ahhoz a Kr. e. 6. század második felében, Vulciban kifejlesztett típushoz tartozik, amelyet tömegesen exportálták az Alpoktól északra fekvő területekre legalább Kr. e. 450-ig.25 Ahogyan az más bronzedények esetében is történt, mint pl. a „rhodosi” oinochoéknál vagy a dudoros peremű tálaknál,26 az etruszk csőrös kancsókat is utánozni kezdték Etrurián kívül, méghozzá közép-itáliai műhelyekben, feltehetően Picenumban. O.-H. Frey felvetése, miszerint a Bad Dürkheim-i csőrös kancsó egy picenumi műhelyhez köthető, megalapozottnak tűnik.27 Egy picenumi edény felbukkanása az Alpoktól északra nem meglepő, hiszen a két terület között jól működő kapcsolat állt fenn. Ezt olyan fontos leletek is alátámasztják, mint a capestranói harcos szobra (L’Aquila megye), amely a hirschlandeni harcos előképe,28 illetve a B. B. Shefton által nemrégiben tárgyalt bronz hydriák,29 valamint a dél-ióniai elefántcsont és borostyánkő berakásos fa klinék (kerevet) megjelenése mindkét területen.30 Az etruszk csőrös kancsókat mindig a borfogyasztás jeleként értelmezték a keltáknál, de a glaubergi 1. és 2. számú sírból előkerült két kancsóban talált (és eddig az egyetlen bevizsgált) szerves maradványok szerint az edényekben méz volt.31 Így a többi etruszk bronzedény, mint például az Alpoktól északra igen gyakori különleges formájú ivócsészék rendeltetésének tisztázása a jövő feladata.32 A Bad Dürkheim-i csőrös kancsó (esetleges) picenumi eredete fontos lenne abból a szempontból is, hogy így a korai kelta
8. kép: A Bad Dürkheim-i stamnos részlete (Szépművészeti Múzeum, Antik Gyűjtemény)
9. kép: Csőrös kancsó töredéke Bad Dürkheimból (Speyer, Történeti Múzeum)
11
Okor_2009_1.indd 11
2009.05.20. 14:27:04
Tanulmányok
lelőkörülményei, így lehetetlen megállapítanunk, hogy vajon egy campaniai dinos egyetlen megmaradt darabjáról van-e szó, vagy a szobor különálló tárgyként került ide. Az első esetben az egyetlen lehetséges magyarázat egy campaniai arisztokrata letelepedése lenne a késő archaikus korban a mai Bajorország területén; a második esetben az importot nem lehetne egy adott időszakhoz kötni. Az ehringeni leleten kívül csupán egy dinos ismert Campanián kívül, ez Perugiából származik.35 Ennek a városnak a Capuához fűződő kapcsolatai csak az utóbbi időben körvonalazódtak.36 Az Alpoktól északra talált importáruk egy része tehát Közép-Itáliából származik, de nemcsak Dél-Etruriából, hanem Picenumból és talán Campaniából is. Még mindig kérdéses viszont 10. kép: Etruszk bronzedények Közép-Európában (Shefton 1995, fig. 5. alapján) néhány etruszk díszedény műhelyének kultúrát ért itáliai hatások összképe egy újabb elemmel gazda- pontos azonosítása. Ilyenek például azok a bronz amphogodna. Ugyanehhez a kérdéskörhöz tartozik egy már ismert, rák, amelyeknél a fül csatlakozását egy pánsípon játszó vagy Ehringenből (Wallerstein, Bajorország) származó bronzszob- kantharosból ivó szatír díszíti. Ebből a csoportból két épségrocska új értelmezése is, amelyet M. Guggisberg legutóbb egy ben megmaradt amphora ismert: az egyik a ma Berlinben őrÉszak-Campaniából származó dinos darabjaként tárgyalt.33 zött schwarzenbachi darab, a másik pedig egy Dél-Etruriából A dinosokat a késő archaikus korban a helyi elit tagjai az (Vulciból?) származó lelet a Vatikáni Múzeumban.37 ún. tomba a cubókban (kockaformára faragott kőládasír) a A Közép-Európára vonatkozó kutatások mellett a jövő felhamvasztás utáni maradványok tárolóedényeként használ- adatai közé tartozik az Itália népei és Kelet-Európa kultúrái ták. Fedelüket emberi alakok díszítették,34 melyek témájuk- közötti kapcsolatok feltérképezése, amely igen érdekes, még ban szorosan kapcsolódtak az arisztokrácia világához (sport, kevéssé kutatott téma.38 tánc stb.). Sajnos az ehringeni szobrocskának nem ismertek a Harsányi Eszter fordítása
Jegyzetek 1 G. von Merhart, Hallstatt und Italien, Mainz, 1969, passim. 2 Fr.-W. von Hase, „Etrurien und Mitteleuropa. Zur Bedeutung der ersten italisch-etruskischen Funde der späten Urnenfelderund frühen Hallstattzeit in Zentraleuropa, in Etrusker nördlich von Etrurien”: L. Aigner Foresti (szerk.), Etruskische Präsenz in Norditalien und nördlich der Alpen sowie ihre Einflüsse auf die einheimischen Kulturen, Akten des Symposions (Wien, 2.-5. Oktober 1989), Wien, 1992, 235–265; Fr.-W. von Hase, Einige Überlegungen zum Fernhandel und Kulturtransfer in der jüngeren Hallstattzeit Altitalien und Mitteleuropa, in Archäologische Untersuchungen zu den Beziehungen zwischen Altitalien und der Zone nortdwärts der Alpen während der frühen Eisenzeit Alteuropas, Regensburg, 1998, 285–319. További észrevételekhez lásd Gli Etruschi e l’Europa (catalogo della mostra), Milano, 1993; Principi etruschi dal Mediterraneo all’Europa (catalogo della mostra), Venezia, 2000. 3 C. Iaia, Produzioni toreutiche della prima età del Ferro in Italia centro-settentrionale. Stili decorativi, circolazione, significato, Pisa–Roma, 2005, 163–169. 4 M. Martelli, „Presentazione del volume di Gino Vinicio Gentili, Verucchio villanoviana. Il sepolcreto in località Pegge e la necropoli al piede della Rocca Malatestiana”: RendLincei serie IX, vol. XVI, 2005, 320–325, további irodalommal.
5 M. Forte (szerk.), Il dono delle Eliadi. Ambre e oreficerie dei principi etruschi di Verucchio (catalogo della mostra), Rimini, 1994; A. Boiardi – P. von Eles, „Fibule in ambra di Verucchio: appunti per uno studio sulla produzione e la tecnologia, in Fibulae dall’età del Bronzo all’alto Medioevo”: E. Formigli (szerk.), Tecnica e tipologia, Firenze, 2003, 107–124; M. L. Nava – A. Salerno Ambre (szerk.), Trasparenze dell’antico (catalogo della mostra), Milano, 2007, 122–146; P. von Eles (szerk.), Le ore e i giorni delle donne. Dalla quotidianità alla sacralità tra VIII e VII sec. a.C (catalogo della mostra), Verucchio, 2007. 6 F. Sciacca, Patere baccellate in bronzo. Oriente, Grecia, Italia in età orientalizzante, Roma, 2005, 97–121 (Vetulonia), 377–379 (Franciaország és Németország). 7 G. Camporeale, „Presenze hallstattiane nell’Orientalizzante vetuloniese”: Studi Etruschi 54 (1986) [1988] 3–14. 8 B. B. Shefton, Die «rhodischen» Bronzekannen (Marburger Studien zur Vor- und Frühgeschichte 2), Marburg, 1979. A „rhodosi” oinochoék elterjedési térképhez lásd C. F. E. Pare, „Ein zweites Fürstengrab von Apremont «La Motte aux Fées» (Arr. Vesoul, Dép. Haute-Saône). Untersuchungen zur Späthallstattkultur im ostfranzösischen Raum”: Jahrb. RGZM 36 (1989) 411–472, Abb. 16. 9 A témáról szóló irodalmat lásd az alábbi tanulmánykötetben: S. Gori – M. Chiara Bettini (szerk.), Gli Etruschi da Genova ad Am-
12
Okor_2009_1.indd 12
2009.05.20. 14:27:05
Etruszk és itáliai leletek Közép-Európában
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
purias. Atti del XXIV Convegno di Studi Etruschi ed Italici, Marseille-Lattes, 26 settembre - 1 ottobre 2002, Pisa–Roma, 2006. Luxusgeschirr keltischer Fürsten. Griechische Keramik nördlich der Alpen (Ausstellungskatalog des Mainfränkischen Museums Würzburg), Würzburg, 1995; J. Pape, „Die attische Keramik der Heuneburg und der keramische Südimport in der Zone nördlich der Alpen während der Hallstattzeit”: W. Kimmig (szerk.), Importe und mediterrane Einflüsse auf der Heuneburg (Heuneburgstudien XI), Mainz am Rhein, 2000, 71–175; J. Pape, „Importierte mediterrane Keramik in der Zone nördlich und nordwestlich der Alpen während der Hallstattzeit. Zur Frage des Weinhandels”: M. Guggisberg (szerk.), Die Hydria von Grächwil. Zur Funktion und Rezeption mediterraner Importe in Mitteleuropa im 6. und 5. Jahrhundert v. Chr. Akten des internationalen Kolloquiums, Bern, 2004, 107–120. F. Fischer, „Keimelia. Bemerkungen zur kulturgeschichtlichen Interpretation des sogennanten Südimports in der späten Hallstattund frühen Latène-Kultur des westlichen Mitteleuropa”: Germania 51 (1973) 436–459; P. S. Wells, Culture Contact and Culture Change: Early Iron Age Central Europe and the Mediteranean World, Cambridge 1980; G. Kossack, „Früheisenzeitlicher Güteraustausch”: Savaria 16 (1982) 95–112; B. B. Shefton, „Zum Import und Einfluss mediterraner Güter in Alteuropa”: Kölner Jahrbuch für Vor- und Frühgeschichte 22 (1989) 207–220. Luxusgeschirr keltischer Fürsten…; J. Haas, „Bronzewaagebalken”: H. Schickler (szerk.), Heilige Ordnungen. Zu keltischen Funden im Württembergischen Landesmuseum, Stuttgart, 2001, 171. A Heuneburgról szóló irodalomhoz lásd W. Kimmig, Die Heuneburg an der oberen Donau, Stuttgart, 1983; W. Kimmig, „Die griechische Kolonisation im westlichen Mittelmeergebiet und ihre Wirkung auf die Landschaften des westlichen Mitteleuropas”: Jakrb.RGZM 30 (1983) 3–78; W. Kimmig, „Etruskischer und greichischer Import im Spiegel westhallstättischer Fürstengräber, in Etrusker nördlich von Etrurien”: Etruskische Präsenz…, 281–327. Fr.-W. von Hase, „Zur Gießform der figürlichen Henkelattasche von der Heuneburg”:W. Kimmig (szerk.), Importe und mediterrane Einflüsse auf der Heuneburg (Heuneburgstudien XI), Mainz am Rhein, 2000, 177–195. R. Krause – E. Böhr – M. Guggisberg, „Neue Forschungen zum frühkeltischen Fürstensitz auf dem Ipf bei Bopfingen, Ostalbkreis (Baden-Württemberg)”: Prähistorische Zeitschrift 80 (2005) 190–235; J. Biel – D. Krausse (szerk), Frühkeltische Fürstensitze. Älteste Städte und Herrschaftszentren nördlich der Alpen? International workshop, Esslingen, 2005; R. Krause, Der Ipf. Frühkeltischer Fürstensitz und Zentrum keltischer Besidelung am Nördlinger Ries, Stuttgart, 2007. A szállítóamphorát jelen cikk szerzője értelmezte dél-itáliai áruként. D. Krausse, Hochdorf III. Das Trink und Speiseservice aus dem späthallstattzeitlichen Fürstengrab von Eberdingen-Hochdorf (Kr. Ludwigsburg), Stuttgart, 1996, 243–278. Legutóbb S. Verger, „La grande tombe de Hochdorf, mise en scène funéraire d’un cursus honorum tribal hors pair”: Siris 7 (2006) 5–44, a korábbi irodalommal. Fr.-W. von Hase, „Il Guerriero di Hirschlanden. La problematica della genesi della statua-stele alla luce di vecchie e recenti scoperte”: I Piceni e l’Italia medio-adriatica. Atti del XXII Convegno di Studi Etruschi e Italici, Pisa–Roma, 2003, 361–378. Szilágyi J. Gy.: M. Kunze (szerk.), Die Welt der Etrusker. Archäologische Denkmäler aus Museen der sozialistischen Länder, Berlin, 1988, 390, Nr. I 5–I 6. H.-E. Joachim, „Die Frühlatène-Fürstengräber von Bad Dürkheim und Rodenbach”: Fürstensitze. Kolloquium Bad Dürkheim, 2006, a korábbi irodalommal. M. A. Guggisberg cikkében („Keimelia:
21
22
23
24 25
26
27
28 29
30 31
32
33 34
Altstücke in fürstlichen Gräber diesseits und jenseits der Alpen”: M. A. Guggisberg [szerk.], Die Hydria von Grächwil, Bern, 2004, 177) a sírt Kr. e. 450-re vagy a Kr. e. 5. század második felére keltezi. B. B. Shefton, „Der etruskische Stamnos”: W. Kimmig (szerk.), Das Kleinaspergle. Studien zu einem Fürstengrabhügel der frühen Latènezeit bei Stuttgart, Stuttgart, 1988, 106–152; B. B. Shefton, „Leaven in the Dough: Greek and Etruscan Imports north of the Alps”: J. Swaddling – S. Walker – P. Roberts (szerk.), Italy in Europe: Economic relations 700 BC-AD 50 (BM Occasional Papers 97), London, 1995, 9–27. J.-R. Jannot, Rec. a P. J. Riis, Vulcientia vetustiora. A Study of Archaic Vulcian Bronzes, Copenhagen 1998: Revue Archéologique 2001/1, 143–144; G. Colonna, „Il santuario di Pyrgi dalle origini mitistoriche agli altorilievi frontonali dei Sette e di Leucotea”: Scienze dell’Antichità 10 (2000) [2002], 268 és 288–289, fig. 26. O. Berard-Azouz: M. Torelli (szerk.), Gli Etruschi (catalogo della mostra), Milano, 2000, 557, 54. jegyzet; D. Garcia, „Le trépied étrusque du gisement de La Tour du Castellas (Marseillan, Hérault)”: L. Long et alii (szerk.), Les Étrusques en mer, Aix-en-Provence, 2002, 78–79. A Bad Dürkheim-i tripushoz lásd P. J. Riis, Vulcentia vetustiora, Copenhagen, 1998, 72–73. D. Vorlauf, Die etruskischen Bronzeschnabelkannen. Eine Untersuchung anhand der technologisch-typologischen Methode, Teile I-II, Espelkamp, 1997. B. B. Shefton, Die «rhodischen» Bronzekannen, 84–85, 89; D. Krausse, Hochdorf III. Das Trink-und Speiseservice aus dem späthallstattzeitlichen Fürstengrab von Eberdingen-Hochdorf (Kr. Ludwigsburg), Stuttgart, 1996, 262–269, Abb. 191. O.-H. Frey, „Der westliche Hallstattkreis und das adriatische Gebiet”: M. A. Guggisberg (szerk.), Die Hydria von Grächwil, 61. Az etruszk mintákról lásd még: P. J. Riis, Vulcentia vetustiora, 33, 74. jegyzet. C. Rolley új felvetéseihez a témával kapcsolatban lásd C. Rolley (szerk.), La tombe princière de Vix, Paris, 2003, 309. Lásd a Recanati-csoportot: B. B. Shefton, „The Recanati Group. A Study of Some Archaic Bronze Vessels in Central Italy and their Greek Antecedents”: Römische Mitteilungen 99 (1992) 139–162; B. B. Shefton, „Contacts between Picenum and the Greek World to the End of the Fifth Century BC. Imports, Influences and Perceptions”: I Piceni e l’Italia medio-adriatica. Atti del XXII Convegno di Studi Etruschi e Italici, Pisa–Roma, 2003, 315–338. A. Naso, „Klinai lignee intarsiate dalla Ionia all’Europa centrale”: Römische Mitteilungen 113 (2007) 9–34. D. Vitali, „Produzione e circolazione di vasellame bronzeo tra Etruschi e Celti: alcune suggestioni”: D. Vitali (szerk.), L’immagine tra mondo celtico e mondo etrusco-italico. Aspetti della cultura figurativa nell’antichità, Bologna, 2003, 241, további irodalommal. L. Husty, „Ein neuer etruskischer Gefäßtyp aus der frühlatènezeitlichen Adelsnekropole Bescheid »Bei den Hübeln«, Kreis Trier-Saarburg”: Trierer Zeitschirift 53 (1990) 7–54. R. Krause – E. Böhr – M. Guggisberg, „Neue Forschungen…”, 223–232. R. Benassai, „Sui dinoi bronzei campani”: M. Cristofani – F. Zevi (szerk.), Studi sulla Campania preromana, Roma 1995, 157–205. További irodalomért lásd A. Naso, I bronzi etruschi e italici del Römisch-Germanisches Zentralmuseum, Bonn, 2003, 68, 104. jegyzet. A sírokhoz lásd L. Cerchiai, „Le tombe »a cubo« di età tardo-arcaica della Campania settentrionale”: Nécropoles et pouvoir. Idéologies, pratiques et interprétations. Actes du colloque (Lyon, 21-25.1.1995), Paris, 1998, 117–124 (= B. d’Agostino – L. Cerchiai, Il mare, la morte, l’amore. Gli Etruschi, i Greci e l’immagine, Roma, 1999, 163–170).
13
Okor_2009_1.indd 13
2009.05.20. 14:27:05
Tanulmányok
35 R. Benassai, „Un cinerario campano a Perugia”: Perugia etrusca. Atti del convegno, Annali della Fondazione per il Museo Claudio Faina IX, Roma, 2002, 525–540. Nem osztom Cl. Rolley véleményét („Les bronzes grecques et romains: recherches récentes”: Revue Archéologique 1998, 296), mely szerint egy Pydnából származó bronz dinos campaniai műhelyben készült volna. Meglátásom szerint ez az edény görög munka, és ahhoz az athéni csoporthoz tartozik, amellyel M. Rendeli foglalkozott tanulmányában: „Rituali e immagini: gli stamnoi attici di Capua”: Prospettiva 72 (1993) [1994] 10–11. Lásd még a Kr. e. 500-470-re keltezhető athéni hamvasztásos sírból származó hasonló edényt: L. Parlama – N. C. Stampolidis (szerk.), The City Beneath the City. Antiquities from the Metropolitan Railway Excavations, Athens, 2000, 332–333, 350–351. jegyzet. 36 V. Bellelli, La tomba principesca dei Quattordici Ponti nel contesto di Capua arcaica, Roma, 2006. 37 M. A. Del Chiaro, „Archaic Etruscan Bronze Amphora Handles”: Atti della Pontificia Accademia Romana di Archeologia 48 (1975–1976) 75–85; B. B. Shefton, „Leaven in the Dough…”, 12, 37. jegyzet, további irodalommal; U. Peltz, „Die etruskische Bronz-
eamphora aus Schwarzenbach. Herstellung und Restaurierung”: Jahrbuch der Berliner Museen XLVI (2004) [2005] 233–244. 38 Magyarország: Szilágyi J. Gy., „Etruskische Funde in Ungarn?”: Hommages à Albert Grenier, Coll. Latomus 58, Bruxelles, 1962, 1467–1475; Szabó M., „Rapports entre le Picénum et l’Europe extra-méditerranéenne à l’âge du fer”: Savaria 16 (1982) 223–241; Fekete M., „Angaben zu Kontakten zwischen Italien und Transdanubien”: Savaria 16 (1982) 129–143; Szilágyi J. Gy., „Transdanubien und Italien im 6.-5. Jh.”: Etruskische Präsenz…, 219–234, irodalommal. További irodalomért lásd Fekete M., „Einige kultische bedeutsame Bronzegegenstände und ein Heiligtumsbezirk (?) aus der Früheisenzeit” Szabó Á. – Vargyas P. (szerk.), Cultus Deorum. Studia Religionum ad Historiam. Vol. I. De Oriente Antiquo et regione Danuvii praehistorica. In memoriam István Tóth, Pécs, 2008, 227–260. Csehország: J. Bouzek, „Die Etrusker und Böhmen, in Etrusker nördlich von Etrurien”: Etruskische Präsenz…, 361–370. Lengyelország: J. Fogel – T. Makiewicz, „La sconosciuta importazione etrusca in Cujavia (Polonia centrale) e la questione della presenza degli Etruschi nel Baltico”: Studi Etruschi 55 (1987–1988) [1989] 123–130.
14
Okor_2009_1.indd 14
2009.05.20. 14:27:05
