A bírák kora az újabb kutatások fényében

A „bírák kora” az újabb kutatások fényében. Először egy módszertani megjegyzés. Az i.e. 1200-1000 közötti időszak leírható mind a régészet, mind a Biblia felől nézve. Mindkét megközelítésnek meg van a maga terminológiája. Bibliai kifejezésekkel ez a honfoglalás és a letelepedés kora, amikor Izráel népe megérkezik Kánaán földjére és elkezdi történelme új szakaszát, ami egészen a királyság megalakulásáig tart. Ez az ún. „bírák kora”. A régészek ugyanakkor ezt az időszakot „vaskor I” vagy „korai vaskor” megjelöléssel illetik. Áttekintésünkben a régészeti terminológiát használjuk a régészeti vonatkozású részben, míg a többi helyen a Biblia-kutatásban megszokott kifejezések szerepelnek. 1. Bevezetés: a három vita. Ha valaki tizenöt-húsz évve1l ezelőtt Izráel történelméről szeretett volna tudományos munkákat olvasni, akkor olyan szerzők műveit vehette kézbe, mint John Bright2, a MillerHayes szerzőpáros3, Henk Jagersma4, Herbert Donner5, vagy például Alberto Jan Soggin6. Ezek a ma már klasszikusnak számító könyvek ugyanis (kivéve John Bright könyvét) ekkoriban jelentek meg. E könyveket olvasva azonban hiba lenne azt gondolni, hogy egységes képet kapunk a bírák koráról, hiszen a fenti munkák között jelentős eltérések vannak. Apró, de árulkodó mondat például, hogy John Bright tanítómesterének, Albrightnak, míg Herbert Donner Altnak ajánlja7 a munkáját. Még feltűnőbb a különbség, ha az újabb Izráel történetével foglalkozó munkákra pillantunk. Gösta W. Ahlström 1993-ban megjelent munkájának8 címében ez áll: “The History of Ancient Palestine” – nem az ókori Izráel, nem az ókori Júda, hanem az ókori Palesztina szerepel a címben. Liverani most, novemberben megjelenő munkájának pedig még érdekesebb címe van: „Izráel története és a történeti Izráel9”. Mi történt, mi történik Izráel történelmének a kutatásában? 1

A konferencia szervezőjétől azt a feladatot kapta minden előadó, hogy az elmúlt 15-20 év kutatási eredményeit mutassa be. 2 Bright, John: A History of Israel. (Philadelphia, Westminster Press, 1959, 19722, 19813, 20004-utóbbihoz a bevezetőt és a függeléket William P. Brown írta). Magyarul: Izráel története (Budapest: Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1986., fordította Domján János a 2. kiadás alapján) 3 Miller, James Maxwell – Hayes, John Harelson: A history of ancient Israel and Judah (Philadelphia: Westminster Press, c1986.); magyarul: Az ókori Izrael és Júda története (Piliscsaba: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar, 2003.). Érdemes a könyv előzményét is megemlíteni: Israelite and Judaean history (Philadelphia: Westminster Press, 1977.) – tanulmánygyűjtemény tizennégy szerzőtől, amire a szerkesztők, Miller-Hayes is úgy tekintettek, mint ami bevezetőül szolgál a könyvükhöz. 4 Jagersma, Henk: Geschiedenis van Israel in het oudtestamentische tijdvak (Kampen: Kok J.H., 1979) és Geschiedenis van Israel 2 van Alexander de Grote tot Bar Kochba (Kampen: Kok J.H., 1985.); magyarul: Izráel története az ószövetségi korban (Budapest: k.n., 1991; fordította Czanik Péter). 5 Donner, Herbert: Geschichte des Volkes Israel und seiner Nachbarn in Grundzügen 1. Von den Anfängen bis zur Staatenbildungszeit. (ATD 4/1; Göttingen : Vandenhoeck & Ruprecht, 1984.); 2. kötet: Geschichte des Volkes Israel und seiner Nachbarn in Grundzügen 2. Von der Königszeit bis zu Alexander dem Großen. Mit einem Ausblick auf die Geschichte des Judentums bis Bar Kochba. (ATD 4/2; Göttingen : Vandenhoeck & Ruprecht, 1986., második, átdolgozott és bővített kiadás: 1995.) 6 Soggin, Alberto J.: A history of Israel: from the beginnings to the Bar Kochba Revolt, AD 135 (London : SCM Press, 1984.; Philadelphia : Westminster Press, c1985; fordította John Bowden). Olaszul: Storia d’Israele, dalle origini a Bar Kochbá. (Brescia: Paideia, c1984., függelék: D. Conrad és H. Tadmor). Második, revideált kiadásban is megjelent: An introduction to the history of Israel and Judah (Valley Forge, PA : Trinity Press International, 1993., szimultán kiadás az SCM-nél); a fordítás alapja: Introduzione alla Storia d'Israele e di Giuda (a „Storia d'Israele” átdolgozása). 7 Soggin pedig a Héber Egyetemnek ajánlja művét (a szerző itt írta a könyvet az 1982/83-as akadémiai évben). 8 Ahlström, Gösta W.: The History of Ancient Palestine (Minneapolis: Fortress Press, 1993). Posztumusz munka amit elsősorban Ahlström tanítványa, Diana Edelman rendezett sajtó alá. 9 Liverani, M.: Israel's history and the history of Israel (London ; Oakville, CT : Equinox Pub., 2005, eredetileg olaszul: Oltre la Bibbia. Storia antica d’Israele, Roma 2003.). Köszönet illesse P.R. Davies professzort, amiért

1

Az elmúlt évtizedekben az ókori Izráel történelmének kutatására három nagy vita nyomta rá a bélyegét. E három vita úgy vált ismertté, mint a „bibliai régészet” vita, a „minimalista-maximalista” vita és a „tizedik század” vita10. Mindháromnak van vezéralakja, mindhárom egy-egy névhez is köthető. A „bibliai régészet” vita W.G. Dever amerikai professzor (Univ. of Arizona), a „minimalista-maximalista” vita Philip R. Davies angol professzor (Univ. of Sheffield), a „tizedik század” vita pedig Israel Finkelstein izráeli professzor (Tel Aviv Univ.) nevéhez kapcsolódik. 1/a. A „bibliai régészet” vita még az 1970-es években robbant ki. Ekkor javasolta Dever több írásában11, hogy a „bibliai régészet” kifejezés helyett a szakszerűbb és pontosabb „Szíria-Palesztina régészete” elnevezést kell használni. Érvei a következők voltak: – a régészek általában jelzőket használnak ha mondjuk egy korszakra akarnak utalni (pl. vaskor), vagy egy földrajzi területre akarnak utalni (pl. babilóni, egyiptomi kor), vagy egy kultúrára (pl. görög, római). Könyvcímeket ilyen célra nem használnak. Nincs „Beowulf régészet” vagy „Iliászi régészet”. A régészeti szaknyelvben a „bibliai” jelző értelmezhetetlen; – a „bibliai régészet” kifejezést a Biblia-kutatók albrighti értelemben használják, vagyis ide sorolnak minden a Bibliában említett országot, eseményt, személyt, bármit, ami a Szentíráshoz köthető. A kifejezés ilyen értelemben annyira tág, hogy nem lehet vele dolgozni; – végül: a „bibliai” jelző semmi olyanra nem utal, amit a régész végez, pl. leletmentés, a leletek katalogizálása és kezelése. A javaslat nem csak a formális volt: Dever értelmezése szerint „Szíria-Palesztina régészetét” nem kell összekapcsolni a Biblia magyarázatával, az exegézissel. Ez viszont így már nemcsak névváltoztatás, hanem programváltás is. Mindez óriási vitát váltott ki és Dever javaslatát az első körben félresöpörték12. Ennek legfőbb oka az volt, hogy kisebbségben maradt. Sokkal többen vannak13 azok, akik teológiai fakultásokon tanítanak, mint akik régészeti terepen dolgoznak, ráadásul utóbbiak jelentős része is egyházi kötődésű. A negatív fogadtatás dacára a kifejezés egyre inkább teret nyert a ’80-as években14. Nem szükséges bemutatnunk a vita további részleteit, hiszen nem ez a témánk. Ennyit érdemes volt elmondanunk, mivel mindez előfutára volt annak a napjainkban is tartó vitának, ami az ókori Izráel történelmének kutatását áthatja és a bírák korának kutatását is alapjaiban érinti. Ez az ún. „minimalista-maximalista” vita, amely az elmúlt évek leghevesebb küzdelmét hozta a Biblia értelmezése, sőt hitelessége körül. 1/b. A minimalista-maximalista vita kirobbanását Philip R. Davies nevéhez kötik. Davies professzor az 1970-es és 80’-as években kizárólag qumránológiával foglalkozott15, rendelkezésemre bocsátotta a megjelenés előtt álló könyvet digitális formában (mint a könyv egyik fordítója és egyben kiadója). 10 Bevezető olvasmányként: Dever, W.G.: What did the Biblical Writers know & When Did they know it? What Archaeology Can Tell Us about the Reality of Ancient Israel. (Grand Rapids: Wm. B. Eerdmans, 2001), 2352.o.; uő: Who were the Israelites and Where did they come from? (Grand Rapids: Wm. B. Eerdmans, 2003); Grabbe, Lester L.: A Histroy of the Jews and Judaism int he Second Temple Period, volume 1 (London: T&T Clark, 2004.), 11-13.o.; Zevit, Ziony: Three Debates about Bible and Archaeology; in: Biblica 83 (2002), 1-27.o. 11 Először 1973-ban az általa szerkesztett könyv előszavában, vö. Paul, S.M. – Dever, W.G. (eds.): Biblical Archaeology (Library os Jewish Knowledge; Jerusalem: Keter Publ. House, 1973), IX. o. Továbbá Retrospects and Prospects in Biblical and Syro-Palestinian Archaeology; in: BA 45 (1982), 103-107.o. 12 Dever visszatekintése a „bibliai régészet” vitára: Dever: 2001, 60-61.o. Ha figyelembe vesszük, hogy Dever a baltimore-i iskola tagja (W.F.Albright > G.E.Wright > W.G.Dever), akkor a javasolt változtatásai merésznek tünhetnek. A valóságban Albright a bibliai régészetre alternatívaként már használta a „szír-palesztin régészet” megjelölést, ezt újította fel Dever, vö. Dever: 2001, 61-62.o. 13 A jelen idejű fogalmazás szándékos. A helyzet gyakorlatilag ma is ez. 14 Egy példát említek. A „bibliai régészet” egyik legfontosabb szaklapja, a Biblical Archaeologist 1998-ban nevet változtat, s innentől már Near Eastern Archaeology néven jelenik meg. (A névváltoztatásban kis részben szerepet játszott az is, hogy H. Shanks lapjával (Biblical Archaeological Review) gyakran összekeverték a lapot.) 15 Davies, P.R.: IQM, the War scroll from Qumran: its structure and history (Rome: Biblical Institute Press, 1977.); Qumran (Guilford: Lutterworth Press, 1982.); The Damascus covenant: an interpretation of the

2

majd 1992-ben megjelentette „In Search of Ancient Israel”16 c. könyvét. E munkáját Davies nem provokatív céllal írta, az eredetiség igényével sem lépett fel, diákoknak szánta és Izráel történelmének újabb kutatását akarta bemutatni. Még ugyanebben az évben jelent meg Thomas L. Thompson műve17, ami hasonló felháborodást váltott ki. Thompson már korábban írt egy igen kritikus hangvételű munkát a patriarcha hagyományokról18, ezt a könyvet egyébként többen a minimalista-maximalista vita egyik gyökerének tartják. Még jobban fellángolt a vita Keith W. Whitelam 1996-os könyvével19, aminek a szerző ezt a provokatív címet adta: The Invention of ancient Israel: Silencing of Palestinian History. Hamarosan csatlakozott hozzájuk egy másik dán Biblia-kutató, Niels Peter Lemche20, aki kiérdemelte ellenfeleitől a „hiperkritikus” jelzőt. Az alapgondolat a következő: a Biblia vagy a perzsa korban, vagy az azt követő korban íródott. A fogság előtti Izráel történelméről, királyairól, eseményeiről beszámoló részek nagyrészt kései irodalmi fikciók. Pátriarchák, Exodus, honfoglalás, monarchia, mind mind „invention”. Ennek a koncepciónak a teológiai vetülete beláthatatlan. Egy 2000-ben publikált írásában Lemche így ír: „A következtetés, hogy a történetkritikai kutatás téves metodológián alapul és téves következtetéseket hoz, egyszerűen azt jelenti, hogy az elmúlt 200 év Biblia-kutatását figyelmen kívül hagyhatjuk és bedobhatjuk a szemetesbe. Még a papírért is kár volt, amire nyomtatták.21” A legújabb munka, ami szintén ebbe a vonalba illeszkedik, Liverani Izráel története. Liverani ott folytatja, ahol Davies elkezdte: felvázolja először Izráel rendes történelmét (“normal history”), majd Izráel kitalált történelmét (“invented history”), mindezt nagyszerű térképekkel, rekonstrukciókkal, régészeti adatokkal. A könyvet még sokáig fogják emlegetni régészek és Biblia-kutatók egyaránt. Az ellentábor élére az a W.G. Dever állt22, aki kirobbantotta a „bibliai régészet” vitát. A vita eldurvult, s hamarosan kialakult a két táborra használt jelző: minimalista, vagy nihilista, ill. maximalista. Minimalista: aki tagadja vagy liberálisan értelmezi a bibliai hagyományok történelmi értékét; maximalista: aki történelmi hitelességet tulajdonít a bibliai hagyományoknak. Sem a jelző nem szerencsés, sem a definíció, hiszen utóbbi leírás ebben a “Damascus Document” (Sheffield: JSOT Press, 1983); Behind the Essenes: history and ideology in the Dead Sea Scrolls (Atlanta, Ga.: Scholars Press, 1987). 16 Davies, P.R.: In Search of ancient Israel (JSOTSup 48; Sheffield: JSOT Press, 1992). Davies megkülönbözteti a „bibliai Izraelt” (ezt ismerjük a Bibliából, ez a perzsa kor irodalmiságának terméke), a „történelmi Izraelt” (a vaskorban a dombvidéken élő népességet, amelyről kevés tudható) és az „ókori Izraelt”, ami az előbbi kettő tudományos összeszerkesztése olyan személyektől, akiket „elbűvöltek” a bibliai történetek vagy éppen a bibliai régészet; Davies: 1992, 11-14.o. 17 Thompson, Thomas L.: Early history of the Israelite people : from the written and archaeological sources (Leiden: New York: Brill, 1992.) 18 Thompson, Thomas L.: The historicity of the patriarchal narratives; the quest for the historical Abraham (BZAW 133.; Berlin, New York, W. de Gruyter, 1974.; újabb kiadása: Harrisburg, Pa.: Trinity Press International, 2002). A teljesség kedvéért elmondjuk, hogy hasonló jelentőséget tulajdonítanak John van Seters könyvének: Abraham in history and tradition (New Haven: Yale University Press, 1975.). Ugyanebbe a vonalba illeszkedik Thompson új könyve: The Mythic Past: Biblical Archaeology and the Myth of Israel (London: Basic Books, 1999.), értékeléséhez lásd Dever: 2003., 32-33.o. 19 Whitelam, K.W.: The invention of ancient Israel : the silencing of Palestinian history (New York: Routledge, 1996.) Többen már ekkor egy sheffieldi minimalista központról beszélnek, tévesen. Whitelam ekkor még Stirlingben tanít, később megy Sheffieldbe! A könyv maximalista értékeléséhez vö. Dever: 2003, 33-37.o. 20 A vitában két leggyakrabban idézett könyve: Prelude to Israel's past: background and beginnings of Israelite history and identity (Peabody, MA : Hendrickson, 1998.) és The Israelites in history and tradition (London: SPCK ; Louisville: Westminster John Knox Press, 1998.). A maximalista véleményhez Lemchéről lásd Dever: 2003, 37-40.o. 21 Lemche, N.P.: On the Problems of Reconstructing Pre-Hellenistic Israelite (Palestinian) History; in: Journal of Hebrew Scriptures 3 (2000), pars.4.2. (http://purl.org/jhs). 22 Két leggyakrabban idézett munkája: Dever: 2001 és Dever:2003.

3

formában inkább a fundamentalista Biblia-magyarázatra értendő, míg előbbibe számos kutató tartozott, tartozik, a vitától függetlenül. Ha úgy vesszük, egy vagy több kérdésben minden komoly Biblia-kutató „minimalista”. Kialakult egy Sheffield-Koppenhága tengely, bár az egyes kutatók között eltérések is vannak. Mára izráeli és olasz kutatókkal bővült az ún. minimalisták köre, 8-10 kutatót sorolnak kifejezetten ebbe a csoportba23. Mi az, ami a bírák korát érinti mindebből? A maximalista álláspontot Dever képviseli24 a leghatározottabban, tanítása három pontban összegezhető. 1. Az alföldek késő bronzkori településeinek és a vaskor I. dombvidéki településeinek anyagi kultúrája közt folytonosság van. Finkelstein szerint25 ez igaz, de csak részben. Folytonosság kimutatható, de észre kell venni a különbségeket is: a gazdag bronzkori agyagművességhez viszonyítva a vaskori dombvidék edényei szegényesnek mondhatók. A folytonosság mellett szól Dever szerint az is, hogy a „proto-izraeliták” (Dever szóhasználata) átvették a négy helyiségből álló ház típusát az alföldekről. Finkelstein ezzel szemben rámutat, hogy egyetlen késő bronzkori településen sem bukkant fel ennek a háztípusnak a nyoma. 2. Dever szerint a vaskor I betelepülési hulláma volt az első jelentős betelepülési hullám a dombvidéken. Finkelstein viszont rámutat, hogy már a korai és középső bronzkorban is voltak betelepülések a térségben. 3. Dever szerint Izrael felemelkedését Kánaán dombvidékein két technológiai újítás tette lehetővé: a vakolatos víztárolók megjelenése26valamint a teraszos földművelés. A ciszternák jelentősége valószínűleg túlbecsült: ahogy már említettük, intenzív népesültségről jóval korábbi időszakokban is beszélhetünk a térségben. Ráadásul az újabb kutatások világossá tették, hogy a ciszternákat már korábban, a középső bronzkorban is ismerték. Finkelstein szerint egyes helyeken ráadásul inkább a tipikus vaskori edényeket, a pithoszokat27 használtak víztárolásra, a teraszos földművelés datálásával pedig ingatag talajra téved a régész. Finkelstein szerint a kánaáni városi kultúra összeomlása és Egyiptom kivonulása a térségből része egy nagyobb történelmi folyamatnak, amely az egész Levantei térséget érintette. Ezt bizonyítja például, hogy az i.e. XI.-X. században a Jordán mindkét partján önálló királyságok alakultak: Izráel, Móáb, Ammón. Mi több, a korai és középső bronzkori lakottságból kiindulva a vaskori betelepülés a dél-levantei térség történelmének ciklikus folyamatába illeszkedik28. Még egy pont van, amiben a minimalista-maximalista vita érinti a bírák korának vizsgálatát, ez pedig a bibliai hagyomány hitelessége. A minimalista álláspont szerint a bibliai

23

Sheffield: Davies, Whitelam, Edelman; Koppenhága: Thompson, Lemche; Olaszo.: Mario Liverani, Giovanni Garbini; Carlo Zaccagnini (az ő neve az ELTE Egyiptológia Tanszékéhez is kötődik egy kiadvány révén); Izráel: Israel Finkelstein. Újabban ide sorolják Svájcból Ernst Axel Knaufot (Bern). 24 Dever, W.G.: “Archaeological Data on the Israelite Settlement: A Review on Two Recent Works”; in: BASOR 284 (1991), 77-90.o.; valamint “Ceramics, Ethnicity, and the Question of Israel’s Origins”, in: BA 58:4 (1995), 200-213.o. Hadd ajánljunk itt egy konzervatívabb szemléletű áttekintést is Izráel és a térség történetéről AviYonah, M. (ed.): A History of Israel and the Holy Land. (New York – London: Continuum, 2001). 25 Finkelstein, I.: The Archaeology of the Israelite Settlement (Jerusalem: Israel Exploration Society, 1988), 10.o. A könyv nagyobbrészt Finkelstein Ph.D. disszertációjának (The cIzbet Şarţah Excavations and the Israelite Settlement in the Hill Country, 1983) az átdolgozott, felújított formája. Lásd még Finkelstein válaszát Dever fentebb idézett cikkére:“Ethnicity and the Origin of the Iron I Settlers int he Highlands of Canaan. Can the Real Israel Stand Up?”, in: BA 59:4 (1996), 198-212.o. 26 Félszázados nézetről van szó, melynek atyja W.F. Albright, vö. The Archaeology of Palestine (Harmonsworth: Penguin Books, 1949.), 113.o. 27 A görög p∂qoj szó jelentése „hordó”, „tartály”. 28 Finkelstein, I. és Silberman, Neil Asher: Biblia és régészet. Az ókori Izráel történelmének két arca. (Debrecen: Gold Book Kft., 2003.), 126.o., I. táblázat. Eredetileg: The Bible Unearthed. Archaeology’s New Vision of Ancient Israel and the Origins of Its Sacred Texts. (New York: Free Press, 2001.)

4

elbeszélés a honfoglalásról és a letelepedésről finoman fogalmazva is messze áll a történelmi valóságtól, hiszen az a perzsa korban vagy még később keletkezett29. A vita jelenleg is tart, a végső kiértékeléssel várnunk kell. Jelenleg egy dolog vehető ki: felborult mindaz, amit eddig Palesztina szilárd vaskori régészeti eredményeinek hittünk. 1/c. A „tizedik század” vita Finkelstein nevéhez fűződik és a nemrég magyar fordításban is megjelent könyvben30 mindenki olvashatta a szerző „Low Chronology” elméletét. A jósiási pánizraelita eszme felvázolásával Finkelstein nagy lépést tett a minimalisták tábora felé. Szerinte „a pátriarkák története, a Kivonulás, Kánaán meghódítása, sőt még Dávid és Salamon egységes királysága is a Júdában a késő vaskorban virágzó, nagy hatású vallási reformmozgalom kreatív önkifejezése”31. Ez még nem a minimalista koncepció, de közel áll hozzá32. 2. Palesztina a korai vaskorszakban ( vaskorI ). Az alábbiakban a korai vaskori Palesztina néhány földrajzi területének mutatjuk be a régészeti képét. Az áttekintésből terjedelmi okokból kimarad a Negev, a Jordán-völgy és Transzjordánia. Terjedelmi okokból még ez a körkép sem teljes, a válogatás azonban így is szemlélteti a vaskori Palesztina színes régészeti képét, M. Dothan kifejezésével élve „három nép coegzisztenciáját” látjuk: kánaániak, filiszteusok és a központi dombvidéken a „protoizraeliták”, bár utóbbiak azonosítása korántsem biztos. 2/1. Galilea. A hegyvidékes Galilea Izráel legészakibb földrajzi területe. A geológiai megosztottság az északi és déli rész között a településjellegre is rányomta bélyegét. Az északi rész erdőkkel sűrűn borított magas fennsík, ami a déli 1000 méter tengerszint feletti magasságtól az északi 500 méteres magasságig változik, ahol eléri a Literani-folyó völgyét. Ezzel szemben DélGalileában a legmagasabb hegycsúcsok sem érik el a 600 méteres magasságot, a terület déli határa a Jezréel-völgy, ami könnyű átkelést biztosít minden irányba délre vagy nyugatra. Felső vagy Észak-Galilea. Észak-Galilea megismerése régészeti szempontból az 1950-es években kezdődött, Y. Aharoni munkásságával. Azóta számos nagy helységet tártak föl, köztük Hácórt (Y.Yadin, A. BenTor), Dánt (A. Birán), Akkót (M. Dothan), Tel Keiszánt (J. Briend és J.B. Humbert33), Kabrit (A. Kempinski34), továbbá kisebb ásatások is beindultak (Rafael Frankel35, Zvi Gal; M. Aviam). Az Észak-Galileában található kora vaskori településszerkezet késő bronzkori jellegzetességet mutat. A mintegy negyven új hely kis területű (2ha alatti), regionális teknőkben csoportosul és nem szétszórt, ily módon inkább a késő bronzkori regionalizmust tükrözi. A kerámia maradványok szegényesnek mondhatók, pithoszokra, főzőedényekre és kis

29

Vö. Liverani: 2005, bőséges szakirodalmi ajánlóval. Ibid. 31 Finkelstein: 2003, 36.o. 32 Dever elemzése szerint Finkelstein az 1988-as könyve óta egyre liberálisabb irányba megy. Különösen észrevehető a váltás a Davies 1992-s könyve utáni írásokban, például Finkelstein szóhasználatban; vö. Dever: 2001, 40-43.o. 33 Humbert,J.-B., “Keisan, Tell”, in: NEAEHL vol. 3, (Jerusalem: Israel Exploration Society, 1993), 862-67., valamint uő: “Tell Keisan, 1979, 1980”; in: IEJ 33:1 (1982): 61-64.o. 34 Kempinski, A.: Tel Kabri: The 1986-1993 Excavations (Tel Aviv: Emery and Claire Yass Publications in Archaeology, Institute of Archaeology, Hebrew University, 2002)- nem jutottam hozzá. 35 Micpe Yámim, elérhető irodalom: Frankel, R. és Ventura, R. “The Mispe Yamin Bronzes”; in: BASOR 311 (1998): 39-55. o.; valamint Frankel, R., “Mizpe Yammim, Mount”; in: NEAEHL vol. 3, (Jerusalem: Israel Exploration Society, 1993), 1061-63. 30

5

tálakra36 korlátozódnak, ezek keletkezése az i.e XII. sz. végére vagy a XI. sz. elejére tehető37. Már Aharoni felfigyelt rá38, hogy a Felső-Galileában talált edények némileg eltérnek a délebbre talált peremgalléros daraboktól. Különösen igaz ez a pithoszokra, itt megemlítendő az ún. „galileai korsó”. A későbbi kutatások egy harmadik fajta pithoszra is rábukkantak, ez a „tyroszi korsó”: a díszítése hullámos vonal, megvastagított a gallérja kis szögletes résszel, a nyaka pedig egészen széles39. Ilyen típúsu edények kerültek még elő például Tel Rósh-ból (talán a bibliai Bét-Anáttal azonosítható, vö. Jós. 19:38), Har Adir-ból, Horvat cÁvót-ból és Kibbuc Szaszából40, vagyis a Tyroszhoz közel eső helyekről. Eszerint ezek a helyek tyroszi hatást mutatnak. Megjegyzendő, hogy mindkét északi típusú korsó, a galileai és a tyroszi is világosan kapcsolható a térségben korábban használt edénytípusokhoz. Valamivel délebbre Har Meron és Har Kánaán erődjei szintén a vaskor I új betelepüléséhez köthetőek. A bibliai hagyomány szerint ezek Naftáli területéhez tartoztak (Jós. 20:7). Az itt talált pithoszok a galileai típushoz tartoznak41. Délnyugaton Akkótól északra fontos város volt Tel Kabri, vaskori benépesültsége kevéssé ismert42. A térségben messze a legfontosabb város a Genezáret-tótól északra 15 km-re fekvő Hácór volt43. Szokatlanul nagy területe (80 ha) és bibliai elnevezése „mindezen királyságok fővárosa” (Jós. 11:10) is alátámasztják ezt. Tel el-Qedah azonosítása a bibliai Hácórral még a XIX. sz-ban megtörtént (J.L. Porter, 1875). 1928-ban egy britt régész, J. Garstang vezetett kisebb ásatást itt, de a nagyobb feltárás csak később, 1955-58 és 1968-69 között Yigael Yadin vezetésével történt. Az ásatások 1990-ben kezdődtek újra Amnon Ben-Tor professzor vezetésével (Héber Egyetem, Jeruzsálem)44. Eredetileg 2000-ig tartott volna a feltárás, de jelenleg is tart a munka. Az éves régészeti jelentések az interneten is olvashatóak (http://unixware.mscc.huji.ac.il/~hatsor/hazor.html), beleértve az idei 2005-s reportot is. Jelenleg egy kánaáni palota feltárása folyik, kiemelkedő az 1996-ban talált négy ékírásos tábla és a vízvezetékrendszer. Hácór 2700 éves történelme a bronzkorba45 nyúlik vissza, a kánaáni város lakosságát az i.e második évezredben 40.000 főre becsülik. A város izraelita múltja számunkra a XIII. rétegtől érdekes, ekkor történt a késő bronzkori város pusztulása, amit az izraelita bevándorlással szokás összefüggésbe hozni. Yadin ezt a XIII. sz. közepére datálta, míg Kochavi a XIII. sz. első harmadára helyezi az eseményt. A pusztulás oka viszont nem ismert. Yadin a honfoglaló törzsekhez köti (Jós. 11:10), de okozhatta ezt az egyiptomi haderő (Kochavi) vagy a versengő kánaáni városállamok is (Frankel). Amnon Ben-Tor szerint sem a pusztulás pontos időpontját, sem a pontos okát nem ismerjük. Az időrendben következő XII. rétegben már csak egy szegényesebb, kisebb falut találtak (az akropoliszra, vagyis Hácór felső-városára korlátozódik területileg), amit silók, tűzhelyek és kunyhómaradványok jellemeznek. Az itt talált edények megfelelnek a Felső-Galileában talált edényeknek, galileai 36

A régészeti beszámolókban a “krater” szó szerepel; kráter, bombatölcsér alakú kis edény, felül vastag peremgallérral. A vaskori edénytípusokhoz rajzzal együtt lásd Dever: 1995, 201-206.o. 37 Finkelstein: 1988, 97.o. 38 Tel Charisim ásatásánál került elő az első darab. Vastag gallér jellemzi, kevésbé magas, mint a déli peremgalléros edény és szélesebb a szája. 39 Frankel, Rafael: Upper Galilee int he Late Bronze-Iron I Transition; in: Finkelstein - Nacaman: 1994, 27.o. 40 Ibid. 41 Ibid., 32-33.o. 42 Vö. Kempinski, A.: “Kabri”, in: NEAEHL. A bibliai hagyomány szerint ez már Asér törzsi területe volt. 43 Csak összehasonlításként: négyszer akkora területen fekszik, mint a második legnagyobb izraelita település, Lákis. 44 “The Hazor Excavations in Memory of Yigael Yadin”. A projekt mögött a Héber Egyetem, a madridi Complutense Egyetem és az Israel Exploration Society áll. 45 Ha csak lábjegyzetben is, de megemlítendőek a Hácórban talált bronzkori ékírásos táblák. Ezek alapján királyi levéltár is lehetett itt. Az egyik táblán említett Ibni királynevet többen etimológiai kapcsolatba hozzák Hácór Bibliában emlegetett királyával, Jábínnal. A név többszöri előfordulása alapján dinasztikus névről lehet szó, így a kapcsolat nem zárható ki. Vö. Finkelstein: 2001, 93.o.

6

és tyroszi pithoszok. A vaskor I következő rétegéből (Str. XI) egy falu került elő. E két réteg lakosairól (Str. XII-XI.) feltételezik általánosan, hogy izraelita betelepülők voltak. Régészetileg a maradványokból ez nem dönthető el46. Megemlítendő még egy kis szentély (room 3283), szintén a XI. rétegből. A 4 x 5 méteres helyiség funkciójára a padló alól előkerült fogadalmi bronztárgyak (nyílhegyek, fegyverek stb.) világítottak rá. Sajnos azonban a vaskor I vallásgyakorlatáról nagyon kevés régészeti anyag van, ezért ez sem jellemezhető „izraelita” kultuszi helyként47. Dán (Tell el-Qadi). A bibliai hagyomány szerint a város neve eredetileg Lajis, majd Dán északra vonuló törzse elfoglalja és átnevezi. A pusztulás nyomai itt is a XIII. sz-ra mutatnak (Str. VIIb). A késő bronzkori réteg (VIIb) és a vaskor I közötti réteg (Str. VI) közötti hézag oka nem világos. Hasonló 100-150 éves hézag van Hácórban is e két korszak, a pusztulás és a betelepülés között. Ennek okát nem tudni48. A feltárások során galileai típusú és peremgalléros típusú korsók kerültek elő, valamint főzőedények. Az építészet fejletlenségéből, a kecske és birkacsontok gyakoriságából, a silókból és nagy tárolóedényekből a vezetőrégész Avraham Biran arra a következtetésre jutott, hogy a VI. réteg lakosai transzhumáló pásztorok voltak49. Abból a tényből, hogy déli típusú peremgalléros edények kerültek elő a magasan északon fekvő Dánból Biran azt a következtetést is levonja, hogy e réteg lakói délről jöttek. A vaskor I későbbi részében (Str.V.) kőházakat építettek az itt lakók, a tyroszi pithoszok és a filiszteus bikróm edények alapján a szélesedő kereskedelem feltételezhető. Ezt a réteget az i.e. XI. század közepén tűz pusztította el50. Alsó vagy Dél-Galilea51. A késő bronzkori Alsó-Galileában csupán néhány településből (Channáton, Tel Yincam, Tell el-Wawiyat és Tell cÉn Cippóri és a legnagyobb közülök Tel Rekes) és egy erődből állt (Tel Qarné Chittin). Ezek a helyek a déli részen voltak, s valószínűleg a virágzó Jezréel-völgyhöz, valamint az akkói síksághoz kapcsolódtak52. Egyes helyeken nyomai vannak az i.e. XIII. sz-i pusztulásnak (Hannáton, Tel Qarné Hittin)53, míg más helyek (Tell el-Wawiyat és Tell cÉn Cippóri) folyamatosan lakottak. A Jezréel-völgy és a Bét Seán-völgy közelében (tehát a keleti részen) új vaskor I-ből származó települést nem alapítottak. Tel Yincam pusztulása az i.e. XIII. sz. végén történt54, ám hamarosan újra benépesült, a leletek a XII. sz-tól a X. sz-ig folyamatos vaskori lakottságról tanúskodnak55. 46

Nem csak a minimalisták gondolják így, vö. Block-Smith, E. és Nakhai, Beth Alpert: A Landscape Comes to Life: The Iron I Period.; in: NEA 62:2 (1999), 79.o. A XIII. és XII. réteg közötti “gap”, valamint a radikális változás a településszerkezetben valószínűsít valamilyen betelepülés, ám ez etnikailag meghatározhatatlan. 47 Újabb összefoglaló a régészeti leletekből nyerhető vallási képről Beth Alpert Nakhai könyve: Archaeology and the Religions of Canaan and Israel (Boston: ASOR, 2001) – részben letölthető a világhálóról. Itt említjük meg a “Bull Site” néven ismerté vált helyet”, ahol Amihai Mazar egy bronz bikaszobrocskára bukkant, ami a hagyományos kánaáni pantheon tiszteletére utal. 48 Nacaman, N.: The Conquest of Canaan in the Book of Joshua and in History; in: Finkelstein, I. – Na’aman, N. (eds.): From Nomadism to Monarchy : archaeological and historical aspects of early Israel (Jerusalem: Yad Izhak Ben-Zvi, IES; Washington: BAS, c1994.), 272.o. 49 Biran, A.: Biblical Dan (Jerusalem: IES és HUC-JIR, 1994), 126-135.o. Transzhumancia: a nyájnak évszak szerinti költözése. Természetesen a pásztorok felügyelete alatt, akik együtt vonultak a költöző nyájjal. 50 Biran: 1994, 135-142.o. 51 A terület régészeti eredményeit tárgyaló munkák többségéhez nem jutottam hozzá. Az alábbiakban jobbára Zvi Gal publikációira támaszkodom, ő viszont a térség specialistája. 52 Gal, Zvi: The Late Bronze Age in Galilee; in: BASOR 272 (1988), 79-84.o. Ez felborította Aharoni elméletét, aki több helyet próbált azonosítani III. Tutmoszisz listájáról a térségben. Az értékeléshez lásd Gal, Zvi: Iron I in Lower Galilee and the Margins of the Jezreel Valley; in: Finkelstein: 1994, 37.o. 53 Gal: 1994, 35-46.o. 54 Gal, Zvi: Lower Galilee During the Iron Age. (ASOR DS8; Winona Lake: Eisenbrauns, 1992.). Gal doktori disszertációja, nem jutottam hozzá; idézi: Block-Smith és Nakhai: 1999, 81.o.

7

Yincamtól két kilométerre észak-nyugati irányban fekszik Tell el-Wawiyat. A város a bronzkorban jómódúnak mondható. A település folyamatosan lakott ezt követően is, az i.e XII.sz-i épületek és az edények is erről árulkodnak. Pusztításnak nincs nyoma, így valószínűleg elhagyták a helyet a lakosok, ám a következő században telepesek népesítették be újra, egyszerűbb házakat építve a régiek helyén. c Én Cippóriból (Szeforisz) egy nagy épületegyüttes került elő. El-Wawiyathoz hasonlóan ez a hely is folyamatosan lakott volt, a falu lerombolását az i.e. X. sz. közepén az erősödő monarchia számlájára írják56. 2/2. Jezréel-völgy és a Bét Seán-völgy. Az ókorban a Jezréel-völgy és a Bét Seán-völgy kiemelkedő fontossággal bírt, hiszen Izrael északi részén itt volt az egyetlen kelet-nyugat irányú átjáró a tengerpart és a Jordán-völgy közt. A gazdag hordalékos talaj és a bőséges évi csapadékmennyiség miatt termékeny a terület, ezért már a bronzkorban is sűrűn lakott terület mindkettő. A terület egyiptomi fennhatóság alatt állt egészen az i.e. XII. sz. végéig, különösen nyilvánvaló jelenlétük a nagy kánaáni-egyiptomi adminisztrációs központokban Megiddóban és Bét Seánban. Egyiptom hanyatlását a völgyterület is megérezte. A vaskorból előkerült anyagi kultúra sokkal szegényesebb, mint gazdag bronzkori elődjéé. Jól szemlélteti ezt Meggidó, ahol a bronzkori gazdag VIIA rétegre épült rá a jóval szegényebb VIIB réteg. Aztán új népek vették át az irányítást a völgyben: kánaániak, filiszteusok, más tengeri népek, sőt egyesek anatóliai migrációra is gondolnak57. Változás a települtségben csak az i.e. X. század elején történt a régészek szerint. A Jezréel-völgy legnyugatibb részén található Jokneám. A bronzkori település az i.e XIII. sz végén vagy a XII. sz. elején pusztult el. A vaskori rétegekből (Str. XVIIIA-B) származó fazekas termékek folytonosságot mutatnak a bronzkorral, de a harmadik rétegből (Str. VII) főníciai import és a parti síkságra jellemző edények is kerültek elő. Mindez talán valamilyen összefogásnak és erősödő kapcsolatnak köszönhető, ami a filiszteusok és kánaániak közt jöhetett létre, hogy megállítsák az izraeliták előrenyomulását58. Olajpréselésre szolgáló eszközöket is találtak az egyik házban, akárcsak a szomszédos Tel Qiriben és Tel Qasisban59. A vaskori Jokneám pusztulását Dávid hódításaival kötik össze. A következő település Tel Qiri (Hazorea), 2 km-re délre Jokneámtól. A vaskor I-re két réteg datálható (Str. IX-VIII). A IX. a régebbi stratum, innen filiszteus kerámiák és peremgalléros korsók kerültek elő. A VIII. rétegben kultuszi tárgyakra is leltek (füstölő, illatáldozati edény, kehely, fogadalmi tál), továbbá állatáldozat nyomára is bukkantak60. Folyamatosan lakott volt a falu (noha a szomszédos Jokneám és Megiddó elpusztult majd újranépesült!). A Jezréel-völgy térségében messze a legfontosabb város Megiddó. Fekvése miatt (Via Maris ellenőrzése) stratégiai fontosságú, a késő bronzkor végére már egyiptomi felügyelet alá tartozik. Egyébként Megiddó talán a Levante legtöbbet felásott helye, az itt talált 20 nagyobb rétegben 30 különböző város nyomaira bukkantak, ami nem meglepő, ha tudjuk, hogy az i.e. 55

Vö. Liebowitz, H.: Excavations at Tel Yincam: The 1976-1977 Seasons: A Preliminary Report.; in: BASOR 243 (1981), 79-84.o. valamint uő: “Yincam”; in: NEAEHL. (1993). 56 Dessel, J.P.: Tell cEin Zippori and the Lower Galilee in the Late Bronze Age and Iron Ages: A Village Perspective.; in: Meyers, E. és Nagy, Martin (eds.): Galilee: Confluence of Cultures. Proceedings of the Second International Conference in Galilee. (Raleigh: North Carolina Museum of Art and Duke University, 1999.). Fontos monográfia a térség régészetéről de elérhetetlen hazánkban; idézi: Block-Smith és Nakhai: 1999, 82.o. A vaskori településről (Str. IIIB) található néhány fotó Dessel honlapján (Univ. of Tennessee, Dep. of History). 57 Nacaman: 1994, 241-246.o.; in: Finkelstein: 1994. 58 Ben-Tor, A.: “Jokneam”; in: NEAEHL (1993), 808-809. 59 Ben-Tor, A.: “Qasish”, in: NEAEHL (1993), 1203. 60 Kecske és birka jobb első lábainak a maradványai, vö. Lev. 7:32-33.

8

IV. évezred közepétől az i.sz. VII. századig lakott terület volt. A város és az ásatások története szép képanyaggal illusztrálva megtalálható a Tel Aviv University honlapján (http://www.tau.ac.il/humanities/archaeology/megiddo ). Megiddó vaskori történelmének kezdete nem világos. A VIIA réteget a XII. sz (i.e.) környékére teszik, de lehet hogy korábbi időpontra (XIII.sz.) kell gondolni az itt talált mükénéi eszközök és filiszteus kerámiák miatt. Akármelyiket is fogadjuk el, látványos a visszaesés az előző bronzkori réteghez (Str.VIIB) viszonyítva. A késő bronzkori városból több száz elefántcsont faragvány került elő, köztük gazdagon díszített dobozok. A vaskorból származó peremgalléros edények alapján a VIIA réteg pusztulását egyes kutatók (Aharoni) izraelita hódításhoz kapcsolják, de ez vitatott (Finkelstein). A XI. sz. első felére teszik a következő réteget (VIA), amit új építkezések (házak, városkapu) sora jellemez. A talált fémeszközök és a filiszteus bikróm kerámia leletek alapján az történhetett, ami Jokneámban: a kánaániak összefogtak a filiszteusokkal (Singer), bár e nézetnek is van ellenzője: a vezetőrégész, David Ussishkin szerint nem volt számottevő a filiszteusok jelenléte a városban. Ezt a strátumot egy nagyobb tűzvész pusztította el, bár a tavalyi ásatások eredményeként (area K) elmondható, hogy nem az egész város pusztult el. Végül említsük meg, hogy Megiddót az UNESCO most nyáron (júl.15. Durban, Dél-Afrika) Hácórral és Beér Sevával együtt a világörökség részévé nyilvánította. Tell Tacanach. A Megiddótól délkeletre fekvő várost először német tudósok vizsgálták a múlt század elején, majd Paul Lapp az 1960-as években. A bronzkor végén kis falu állt itt, majd ezzel folytatólagosan egy vaskori város, ami a XII. sz. (i.e.) közepén pusztult el61. Ezt a helyet Debóra éneke alapján (Bír. 5:19) a bibliai Tacanach-hal, Sisera és Báráq csatájának a színhelyével azonosítják62. A követekező réteg (Period IB) a X. sz-tól (i.e.) kezdődik (vö. 1Kir.4:12), majd a század végén ez is elpusztult (vö. Sesonq fáraó győzelmi sztéléjének listájával). Csak megemlítjük a vaskor II. rétegben talált kultuszi kerámia állványokat, melyek sok vihart kavartak63. A régészeti leletekből nem dönthető el, hogy Tacanach a X. sz. előtt izraelita város volt vagy nem. Megiddótól keletre fekszik a következő vizsgált hely, cAfuláh. A helyet még Yadin apja, E.L. Sukenik kezdte feltárni 1926 és 1931 között, majd folytatta N. Avigaddal 1937-ban, aztán 1950-51 –ben M. Dothan végzett itt feltárásokat. Ezek azonban mind csak kisebb feltárások voltak, így végső jelentés sem készült soha. A XII-XI. sz-ból (i.e.) két réteg került elő. Az elsőből (Str.IIIB) nagy épületek, udvarok, magtárak és a keleti részen egy temető került elő. Az agyagedények a késő bronzkori hagyományokat folytatják. A másik rétegben (Str. IIIA) kánaáni és filiszteus edények voltak vegyesen. Ez a rész a XI. sz. második felében pusztult el és a IX. sz. közepéig nem népesült be újra. A pusztítást végzők nemzeti hovatartozása nem ismert.

61

Irásos emlék is előkerült, egy ugariti tábla, rajta adminisztrációs szöveggel. Dever: 2003, 58.o. 63 Egyrészt ikonográfiai tanulmányok sora foglalkozik a díszítéssel, másrészt felmerült, hogy az egyik állvány kapcsolatba hozható a palesztinai napkultusszal (vö. J.Glen Taylor cikkeit és könyvét, ő a téma specialistája valamint az „éceszgéber”). A korai vaskorban Palesztinában elterjedtek voltak az ilyen típusú kultuszi állványok, találtak ilyet a partvidéken (Tel Qasile, Asdód), az északi völgyekben (Hácór, Bét-Seán, Megiddó, Tacanach), a Sefélán (Bét Aula) és a központi dombvidéken is (Ai). Két fő típusa különíthető el, a festett (Qasile, Megiddó) és a domborműves, áttört (Hácór, Qasile, Megiddó, Ai, Asdód). A tacanachi állványok egyezéseket mutatnak a többivel, ugyanakkor egyedi vonásokat is mutatnak (csak itt, a második állványon vannak együtt ábrázolva oroszlánok és szárnyas szfinxek). A legfőbb kérdést már Yadin feltette a második állvánnyal kapcsolatban: egy jelenetet ábrázol vagy izolált képeket? Az állványok kiértékeléséhez lásd Beck, Pirhiya: The Cult Stands from Taanach: Aspects of the Iconographic Tradition of Early Iron Age Cult Objects in Palestine; in: Finkelstein: 1994, 352-381.o. 62

9

Bét-Seán a Jezréel-völgy legkeletebben fekvő városa volt. A késő bronzkorban túlnyomórészt egyiptomi fennhatóság alatt64, majd a XIII. sz-ban új építkezések nyomai fedezhetők fel (Str.VIII-VII). A kora vaskori Bét-Seánt (Lower VI) a XII- sz-ra datálják. Az előző réteg újjáépítése jellemzi, sok egyiptomi építészeti vonással, köztük egy templommal, „a kormányzó házával”. A kerámia részben kánaáni, részben egyiptomi, de ez utóbbi is itt készült helyben65. Híresek még a temetőből előkerült filiszteus antropoid cserépkoporsók66 is. A településrészt tűzvész pusztította el, ez valószínűleg egyidős a Megiddói VIIA réteggel. Ha ez így van, akkor ez jelenthette az egyiptomi uralom végét a Jezréel-völgyben. A másik településrész (Upper VI67) a XII. sz. végéről, XI. sz. elejéről (i.e.) nehezebb körülhatárolni. Az előző részhez képest a hanyatlás jelei mutatkoznak, bár így is akadnak impozáns épületek, pl. az ún. „iker vagy kettős templom”68, amelyet Dágón és Astóret templomaként azonosítottak (vö. 1Sám.31:10). A pusztulását okozó tűzvészt Dávid hódításaival kapcsolják össze69. 2/3. Sáron, Seféla és a déli partvidék (Filisztea). A qadesi csata (i.e. 1286) után kialakult egyiptomi-hettita patthelyzet a hajózáshoz értő tengeri népeket hozta helyzetbe. „Tengeri népeken” az Égei-tenger környékéről és a KisÁzsiából származó népeket kell értenünk, akik a középső bronzkor óta kereskedelmi kapcsolatban álltak Levante városaival70. Ezek a népek ma még ismeretlen okból71 délnek és keletnek fordultak és sorra igázták le az útjukba eső városokat. Bár III. Ramszesz uralkodása 8. évében72 megállítja „a paleszetek, a tjakarok, a sekelesek, a danunák és a wesesek” szövetségét73, ám a visszafordított tengeri népek Kánaán déli részére zúdulnak74. A tengerparti sáv déli részén megtelepülő pelesetek válnak a névadójává a térségnek, ekkoriban kapja a terület a Filisztea („Filiszteus föld”) elnevezést, amit később Palesztinára változtatva

64

Itt említjük meg I. Szeti híres győzelmi sztéléjét (és a másik sztélét), ami a bét-seáni bronzkori templomból (Str.VIII-VII) került elő. 65 Mazar, A.: Four Thousand Years of History at Tel Beth-Shean: An Account of the Renewed Expeditions; in: BA 60:1 (1997), 62-76.o., kül. 71.o., a cikk populáris változata elérhető a világhálón is (http://www.rehov.org/project/tel_beth_shean.htm ) 66 Magyarul rajzzal együtt lásd Tóth Kálmán: A régészet és a Biblia (Budapest: Kálvin Kiadó, 1997), 119. o., bár ott tévesen „antropoid cserépkorsó” megnevezés szerepel a rajz alatt. A könyv az 1960-as évek, ill. az azt megelőző időszak régészeti eredményein alapul. 67 Az elnevezésben különbségek vannak a város ásatásával foglalkozó szakirodalomban. Oka: az amerikai és az izraeli régészgárda (utóbbi Mazar vezetésével) másképp nevezte el az általuk feltárt területet. Mi Mazar terminológiáját követtük, aki a VI. rétegen belül két részt különít el. 68 Mazar: 1997, 72-73.o. Az amerikaiak ezt már az V. stratumba helyezik. 69 Mazar, B.: “Beth-Shean”, in: NEAEHL (1993), 219-222.o. 70 A Merneptah és III. Ramszesz idejéből származó források által említett kilenc nemzetet veszi ide a szakirodalom. Ha pontosak akarunk lenni, a „tengeri” jelzőt csak két népre használja a Harris papirusz, vö. Redford, Donald B.: Egypt, Canaan, and Israel in Ancient Times (Princeton: Princeton University Press, 1992), 243.o. 14. jegyzet. Eredetükre világos bizonyíték ma sincs. A három legelfogadhatóbb területhez kötődő elmélet: 1. illír teória (a Balkán északi része); 2. nyugat-égeai térségből (égei szigetek, Ciprus); 3. kelet-égei térség (Anatólia és a part menti szigetek). A késő bronzkori világ gazdagságáról ad képet az Uluburun-i hajóroncs megtalálása. A víz alatti feltárás 1984 és 1994 között történt Cemal Pulak és George F. Bass (Texas A&M University) vezetésével. Bevezető olvasmányként: http://ina.tamu.edu/ub_main.htm , ugyanitt bőséges szakirodalmi ajánló mindkét régésztől. 71 Éhínség? Dórok vándorlása? Politikai okok? Változások a térség éghajlatában, ami láncreakciót indított el? Vö. Redford: 1992, 244-245.o. 72 I.e. 1175 körül. Áttekintéshez az előzményekkel együtt lásd Redford: 1992, 250. skk. 73 Vö. Medinet Habu-i relief, magyarul Miller-Hayes: 2003, 79.o. 74 A pontos időpont vitatott. III. Ramszesz rájuk mért veresége terminus post quem, ám a filiszteusok érkezésének pontosabb ideje nem elfogadott. A vonatkozó három hipotézist (L.E. Stager, I. Finkelstein, S. Bunimovitz) ismerteti Noll: 2001, 150-153.o.; lásd még Singer: 1994, 295-297.o.

10

az egész térségre alkalmaztak75. A tengeri népek bizonyára több vaskori település pusztulásáért is felelősek. Korábban úgy gondolták, hogy a filiszteusok szűk katonai elitet alkottak, így irányították a térséget, az előzetes terepfelmérések tükrében ma már nagyobb kiterjedésre gondolnak, de további ásatásokra van szükség, hogy tisztuljon a kép76. Az Akkói-öböl és a Sároni-síkság. A XIII. sz. (i.e.) közepén új népcsoport jelent meg az akkói-öbölben is. A serden néven azonosított tengeri nép77 Akkót és Tell Abu Hawámot kikötővárossá építette ki. Tell Abu Hawám virágzó kikötő volt a késő bronzkorban, i.e. 1200 körül elpusztult, de rögtön újjáépítették (Str. IVA-B). Az edények között főníciai darabok, néhány filiszteus darab és az asdódi típushoz hasonló edények kerültek elő. Ez az újjáépített város is elpusztult78. Dór városát egy harmadik tengeri nép, a sikila vagy sekles79foglalta el. E népcsoport új építési technikát is hozott Dór városában. Faragott kövekből építettek házakat, falakat, kutakat, de még a kikötőt is. A XII. sz. második felétől a XI. sz. közepéig egy masszív vályogfal védte az öblöt. A főníciai bikróm kerámia bevezetése, az aranyozott szíriai szobrok, a tengeri népek domborművével díszített tárgyak, faragott elefántcsont képek (pl. lótuszvirágba öklelő bika) alapján E. Stern szerint Dór szoros kereskedelmi kapcsolatot ápolt a környező tengerparti városokkal80. A város feltárása még folyamatban van81. Számunkra a „G” jelzetű terület érdekes, 1987-1991 között ezen a részen találtak egy vaskor I. korszakbeli várost. Ennek pusztulása i.e. 1050 körül történhetett, az elégett maradványok és a hamu vastagsága megközelíti az egy métert, ami borzalmas pusztításra utal. Ezzel egyidejű pusztítás nyomai a városkapunál és a templomnál is kimutathatóak (B1 és F1 területek), talán a főníciaiak rombolták le a filiszteus várost. A vaskor I/IIA határán (i.e. 1000 körül) újabb pusztítás nyomait fedezték fel. Ennek okára 1992-ben derült fény, amikor egy fiatal nő csontvázára bukkantak, akit agyonütött a ráomló vastag vályogfal82. A pusztítást földrengés okozta. A Sáron-síkság megújulását XI. sz-i eleji építkezések jelzik Tel Zerór, Tel Mevorak és Siqmoná településeinél. Tel Zerór lakosai egyenesen egy kazamata fallal védett citadellát építettek.

75

A mai palesztinok nem ezek leszármazottai, hanem egyszerűen szólva arabok. Lásd Singer, Itamar: Egyptians, Canaanites, and Philistines in the Period of the Emergence of Israel; in: Finkelstein: 1994, 282-338.o. 77 Szardínia névadói. 78 Balensi, J. és Herrera, M. és Artzi, M.: “Abu Hawam”; in: NEAEHL (1993), 10-11.o. A filiszteus etnikum elkülönítése is problematikus. Filiszteusnak számít az ún. „monokróm edénydíszítés”, ill. az ebből kialakuló „bikróm díszítés”, izolálható az építészet is valamennyire (pl. központi nagy terem, fal menti padokkal, a helyiség közepén tűzhellyel), de az anyagi kultúra más területei, vagy például a temetkezési szokások (még) nem. Lásd újabban a sikila anyagi kultúra átértékelését Ayelet Gilboa cikkében: Sea peoples and Phoenicians along the Southern Phoenician Coast – A Reconciliation: An Interpretation of Šikila (SKL) Material Culture; in: BASOR 337 (2005), 47 skk. A dóri agyagművességet Gilboa a sikila-főníciai kereskedelem vegyes produktumának tartja (67-69.o.), így az etnikai definiálásra szerinte nem használható fel. 79 Szicília névadói. 80 Stern, E.: “Dor”; in: NEAEHL (1993), 358-359.o. 81 Jelenleg a „D”, „F”, „G” és „H” jelzetű területeket tárják fel, két izráeli és több amerikai egyetem közreműködésével: Hebrew Univ., Univ. of Haifa, University of California, Berkeley valamint University of Washington, Seattle (“Tel Dor Consortium”). A régészeti reportok rövidített változata, képekkel illusztrálva megnézhető a világhálón (elérhető a UCB régészeti lapjáról). 82 A lelet jelentős, hiszen alig négy áldozatról tudunk ezt megelőzően (az összes többi kort beleértve Palesztina történelmében!), ahol földrengés okozta a halált. 76

11

A sáróni-síkság nyugati szélén található cIzbet Carta (Ebenezer?83). A helyet 1973ban fedezte fel egy terepfelmérés során M. Kochavi és csapata (Tel Aviv Egyetem). Négy feltárási szakasz volt (1976-1978), Kochavi és Finkelstein vezényletével. Összesen három réteget fedeztek fel: az első kettő a vaskor I-ből való, az utolsó a vaskor II. kezdeti szakaszából. A legkorábbi réteg kezdete (Str. III.) az i.e. XIII. sz. végére vagy XII. sz. elejére tehető. A falu a XI. sz. elején néptelenedett el, úgy tűnik békésen hagyták el. A településszerkezet gyűrűs elrendezésű84, a falakat az egymáshoz épített házak külső oldala alkotja. Ebből, valamint az itt talált edényekből Finkelstein arra a következtetésre jutott, hogy az itt élők a középső dombvidék lakosaihoz hasonló izraeliták voltak85. Az ásatások során az időben ez utáni rétegből (Str.II.) előkerült egy rövid felirat is – egy ún. abecedarium–, amin óhéber betűkkel valaki az alefbétet próbálta elsajátítani86. Filisztea és a Seféla. A legkorábbi filiszteus letelepülés öt városra koncentrálódott: Asdód, Askelon, Ekron, Gát és Gáza, szakirodalomban használt gyűjtőnevükön: a Pentapoliszra. Hazájukról, nyelvükről és vallásukról csak feltételezések vannak87. A vaskort illetőleg Asdód és Ekron a leginkább kiásott és leginkább publikált két város, hála a Dothan házaspárnak88, vagy ahogy diákjaik hívják őket, „Mr. and Mrs. Filisztea”. Mindkét város megerősítetlen városközpont, melyből kánaáni és mükénéi (Myc IIIC) edények kerültek elő. A talált állati csontok alapján mindkét helyen élénk érdeklődés mutatkozott a sertés- és marhafogyasztás iránt. Megjegyzendő Hesse kutatási eredménye, aki az etnobiológia szaklapjában írt cikkében rámutatott, hogy a középső dombvidék településeiről ezzel ellentétben teljesen hiányzik az étrendről a sertés89. E kérdésre később még visszatérünk. Az i.e. XII. sz-i Asdód mintegy 8 ha körüli, ám ez a terület a XI. sz. végére 40 ha-ra duzzad. A betelepülők a részlegesen lerombolt bronzkori városra emelnek új várost. Bár felfedezhető a tervezés nyoma, megerősített városfalakat mégsem találni még. A vaskor I. asdódi maradványai közül a legkiterjedtebb az a kazamatafal, amit az i.e. XI. sz-ban emeltek a masszív bronzkori épület megmaradt részeiből. Ehhez további bővítéseket toldottak, udvarok, fazekasműhelyek épültek sorjában. A város nyugati negyedében két nagy épület állt egy utca két végén, az északi épületből került elő az „Asdóda”, egy csaknem teljesen épen maradt 83

Azonosítása vitatott. Kochavi, Demsky, Cross és Dever Eben-Ezerrel azonosítja. A híres csata színhelye valahol Afék közelében volt, így az elképzelés valószínű. A helyről beszámol a feltáró régész, Finkelstein: cIzbet Şarţah: an Early Iron Age Site Near Rosh Hacayin, Israel. (British Archaeological reports International Series 299, Oxford, 1986). Nem jutottam hozzá, viszont Finkelstein 1988-as könyve ennek az átdolgozása, ez elérhető hazánkban. 84 A hely rekonstrukciós rajza közismert, vö. Finkelstein: 2003, 123.o. Hasonló településszerkezetre több helyen is akadtak, pl. Tel Masos, Beér Seba. Ugyanakkor konkrétan az cizbet sartai rekonstrukciónál joggal hívja fel a figyelmet Dever arra, hogy a feltárt rész mindössze 10 %-a a rekonstruált szerkezetnek, így az korántsem biztos. A szerkezet védelmi jellegéről, a beduin sátortáborhoz való hasonlóságáról lásd Finkelstein: 2003, 122-125.o. 85 Finkelstein: 1988, 1994, 2003. 86 Elérhető irodalom az osztrakonról: Naveh, J. 1978. Some Considerations on the Ostracon from cIzbet Şarţah; in: IEJ 28: 31–35.o; valamint Cross, F. M. 1980. Newly Found Inscriptions in Old Canaanite and Early Phoenician Scripts. BASOR 238: 1–20. = Cross:2003, 213-230.o. valamint Benjamin Sass: The Genesis of the Alphabet and its Development in the Second Millenium B.C. (ÄAT 13; Wiesbaden: Harrassowitz, 1988.), 6568.o. 87 Talán a legjobb példa a nyelv kérdése. Idáig összesen két feliratos darabot, vagy pontosabban jelekkel ellátott pecsétet találtak (M. Dothan Asdódnál), aminek köze lehet a filiszteus nyelvhez. 88 Moshe Dothan (és Y. Porath): Asdód kiásása, Trude Dothan: Ekron kiásása. Bevezető olvasmányként életútjuk áttekintéséhez: “The Philistines & the Dothans”; in: BAR Sept/Okt. (1993), 40-53 és 88.o. 89 Hesse, B.: Pig Lovers and Pig Haters: Patterns of Palestinian Pork Production; in: Journal of Ethnobiology 10/2 (1990), 195-225.o. – többen idézik a tanulmányt, sajnos nem tudtam elérni. Egy korábbi cikkben is foglalkozik a kérdéssel: “Animal Use at Tel-Miqne Ekron in the Bronze Age and Iron Age”, in: BASOR 264 (1986).

12

mükénei stílusú nőalak. A derékszögben meghajlított hosszú nyakú istennő egyben önmaga trónját formázza. Hasonló terrakotta figurákat a régészek Askelonban, Ekronban és Tell Qasilében is találtak. A XI. sz-ra Asdód kinőtte korábbi határait, az óvárost pedig fallal és egy vályogból készült négykamrás kapuval erősítették meg90. Ekron (Tel Miqne91) fontos városközpont volt az i.e. XII.- XI. sz-ban. Ekront 1981 és 1996 között részlegesen Trude Dothan és Seymour Gittin tárta fel. Az utóbbi 8-10 évben a hagyományos régészeti vélekedés a vaskori városról (Str. VII-IV) a következő volt: Ekron filiszteus letelepülés, mely kezdetektől fogva nagy kiterjedésű, jól megtervezett és erődített város92. Mintegy 20 ha területet vettek körbe erős vályogfallal. Ezen belül számos négyzet és patkó alakú szárítókemencét találtak, a legjobb állapotban fennmaradtból mükénéi (Myc IIIC) típusú edények és égei típusú figurák kerültek elő. Itt még az asdódi bikróm kerámiák elődei, a monokróm kerámiák a jellemzőek (a díszítés vagy fekete vagy vörös). Ez a kép az idén változott, D. Ussishkin egy tanulmányában93 rámutat, hogy a sokat emlegetett „vastag vályogfal” a vaskor II. erődítési és építési munkálataihoz tartozik. A kora vaskori település tehát nem volt erődített. A Pentapolisz városai melett a régészek kisebb településeket is feltártak. A feltárások és a terepfelszíni kutatások nyomán olyan városokat határoztak meg, mint Ciklág (Tel Sera’, 1Sám. 27:5-6), Timna (Tell Batas) és Tel Qasile. Utóbbi romjait (ma: Tel Aviv közigazgatási területén belül, a várostól északra) A. Mazar ásta ki és a ’80-as években folyamatosan publikálta az eredményeket. Délről érkező filiszteusok telepedtek itt le és terjeszkedtek minden irányba. Házakat emeltek vastag vályogfalból (nem ritkán kő fundamentum nélkül), ezek körülbelül 100 m2 kiterjedésűek voltak, benne padokkal, tűzhellyel. A középső nagy terem közepén állt a vályogból rakott kör alakú nyitott tűztér, a falnál szintén vályogból rakott padok. Hasonló stílusú építkezés nyomai máshonnan, például Ciprusról is előkerültek, mindez az égei szekuláris építészet jellemzői közé tartozik. Az Ekronban talált szentély (Str. XI, building 350) építészeti jellemzői szintén ebbe az irányba mutatnak94, viszont a templomban talált tárgyak az égei hatás mellett egyiptomi és kánaáni hatást is mutatnak95. Más partvidéki helyekről, mint Ázor és Tell el-Fárcah (a déli) egy sor különféle sír került elő. A XII-XI. sz-i Ázor temetőjében találunk sírgödröket, vályogból és kőből készített sírokat, agyagkorsós sírokat. A késő bronzkori és filiszteus hagyományokat képviselő agyagtárgyakat a korsós sírokba és az egyszerű gödörsírokban találtak. Tell el-Fárcah temetőiben az elhunytat egyszerű sírba, vagy kővel, esetleg vályoggal bélelt verembe helyezték. Ezzel ellentétesen antropoid koporsók és egyiptomi tárgyak szemléltetik, hogy Deir el-Balah egyiptomi hely volt. Az eltérő temetkezési szokások attesztálása jól mutatja, milyen színes kulturális heterogenitás jellemezte a partvidéki településeket, ellentétben a középső dombvidék viszonylagos homogenitásával. 90

Úgy tűnik az egyiptomiak is felmérték a filiszteus terjeszkedés veszélyét és tudatosan ellenpólusokat próbáltak létrehozni a filiszteusok mozgásának figyelésére: Tel Mor erődje Asdóddal néz farkasszemet, Gezert is újjáépítették, hogy Ekront egyensúlyozza, Lákis is 30 km-re állt Askelontól, és Gáttól nem messze ott van Tell es-Sariah. 91 Az azonosítás az 1990-es évek végén vált bizonyossá; vö. Gitin, S. és Dothan, T. és Naveh, J.: Special Report: Ekron Identity Confirmed; in: Archaeology 51:1, January/February (1998). A cikk absztraktja letölthető a világhálóról (http://archaeology.org/9801/abstracts ). 92 Dothan, T. és Gitin, S.: The Rise and Fall of Ekron of the Philistines: Recent Excavations at an Urban Border Site.; in: BA 50 (1987),197–222; továbbá Dothan, T. és Gitin, S.: “Miqne, Tel; Ekron”; in: NEAEHL (1993). Lásd még T. Dothan és S. Gitin beszámolóját az AIAR honlapján (www.aiar.org/miqneekron.html ). 93 Ussishkin, D.: The Fortifications of Philistine Ekron; in: IEJ 55:1 (2005), 35-65.o. 94 A templomot többször átépítették és bővítették, de az eredeti kápolna változatlan maradt. Eredetileg ez volt egyben a templom is: négyzet alakú (6,4 x 6,6 méter) vályogból építve, padokkal, a bejárattal szemben megemelt rész. Ezt bővítették a későbbiekben. A filiszteus építészetről lásd még Singer: 1994, 301-302.o. 95 Kánaáni hatásra utal: kultuszi állvány, egyiptomi hatásra utal: egyiptomi madarakat utánzó edények, égei hatást mutat: oroszlán alakú rhyton.

13

Bét Semes más, a Sefélán található helyekhez hasonlóan virágzott a filiszteusok idején (Str. III, ugyanígy Gezer Str. XIII-XI, Tell Batas/Timna Str. V, Tell Bét Mirszim Str B2, Tell Halif Str. VII.). A különféle bronzkori kerámia hagyományok mellett megtaláljuk a bevezetett filiszteus bikróm kerámiát, filiszteus figurákat és építészei sajátosságokat. Bét Semes rendezett, viszonylagosan jómódúnak mondható, az egyik épületben még arany ékszerekre is akadtak. A házak sok kis szobából állnak, át kell haladni egyikből a másikon, hogy keresztül jussunk rajtuk, oszlopoknak nyoma sincs. A talált tárgyak a fémművességről is árulkodnak96. Albright leghíresebb ásatása (1926-1932) a Hebrontól délre fekvő Tell Bét Mirszim. A legszembetűnöbb házat (SE 12/3, 17 x 12 m) késő bronzkori falmaradványokból húzták fel, szabálytalan trapéz alakja van egy központi folyosóval97. Tell Bét Mirszimben különösen gyakori volt a gabonatároló verem. Gezer az i.e IV. évezredtől lakott egészen a római koron át. Azonosítása már 1870ben megtörtént (Clermont-Ganneau). Az ókori metropoliszt nem csak a Bibliában, hanem számos egyiptomi és asszír szövegben is említik. Ez érthető is, hiszen kiemelt stratégiai fontosságú város fekvése miatt (Via Maris). A XX. sz. elején (1902-1909) R.A.S. Macalister végzett itt ásatást, az eredményeket egy három kötetes könyvben publikálta98. Bár a stratifikációról a korabeli viszonyokhoz képest is kezdetleges volt az elképzelése, így is sikerült 8 réteget megkülönböztetnie. Ma 26 rétegről beszélnek, ez a legnagyobb és leghosszabb amerikai ásatás Izráelben99. A város történelme nagyobb részében kánaáni város volt100. A vaskorban többször is elpusztult a hely. Korábban filiszteus hódításra gondolták, azonban Dever ásatásai eredményei nyomán egyre inkább elterjed, hogy helyi lakosok voltak itt, akik filiszteus uralom alá tartoztak101. 2/4. A központi dombvidék. A Jezréel-völgy és a Beér-Seva-völgy közötti felföld egészen az 1967-es háborúig régészeti szempontból terra incognita volt102. Ezt követően az izraeli régészek új generációja érkezett a terepre, akik nemcsak felásni akarták a területet, hanem bejárni, feltérképezni és elemezni is. Ezek a terepfelmérések gyakorlatilag forradalmasították a korai Izráel kutatását. Távol a partvidéki városoktól a déli júdai hegyektől az északi samáriai hegyekig terjedő részén a vaskor I. idején váratlanul mintegy 300 új kis falu alakult. Ezek fele a terület északi felén található, a Jezréel-völgy és kb. a Sikem közötti területen, vagyis a Biblia által Menassénak tulajdonított területen. A Bételtől Jeruzsálemig terjedő rész (a Biblia által Benjámínnak tulajdonított rész) a késő bronzkorban lakatlan volt, a vaskor I-ben 50 új falu alakul itt. Efraim területéről is hasonló mondható el: a késő bronzkorban szinte lakatlan volt, majd a vaskor I – ben kb. 100 falu alapul itt. De nemcsak a települések, hanem a lakosok száma is területről területre változott103. Míg a központi dombvidékre tízezrek vándoroltak és létesítettek

96

Bunimovitz, S. és Lederman, Z.: “Beth-Shemesh”, in: NEAEHL (1993), 250-253. o. Vö. Block-Smith, E. és Nakhai, Beth Alpert: 1999, 102.o., rajz: 103.o. 98 “The Excavation of Gezer”, 1912 – részben letölthető a világhálóról! 99 A második ásatás: 1934, A. Rowe. Miután elég gyorsan elérték a sziklaágyat, abbamaradt. 1937-ben G.E. Wright próbálta megírni Gezer történetét, de a publikált anyag gyenge minősége miatt csak egy cikk lett belőle. 1964-ben ő kezdeményezett egy újabb ásatást (1964-1965); folytatása: W.G. Dever 1966-1971, továbbá 1972 és 1974 között J.D. Seger. 100 Három királyát név szerint is ismerjük az amárnai archívumból. Nem a vaskor I-hez tartozik, de megemlítjük itt a híres gezeri vízvezetéket, amit általánosan a bronzkorra datálnak (67 méter hosszú, 29 méter mélyen nyúlik a föld alá), továbbá a „gezeri naptárt”. 101 Dever: “Gezer”; in: NEAEHL, (1993), 504.o. 102 Finkelstein: 2003, 117.o. 103 A koronkénti változást is említsük meg. Palesztina lakossága a késő-bronzkorban becslések szerint 70.000 körül lehetett. Ez a szám a vaskor I. első évtizedeiben csökkenést mutat. Aztán hirtelen emelkedni kezdett és a vaskor I. végére már meghaladja a 100.000 -et az új betelepülési hullámnak köszönhetően. 97

14

falvakat, Jeruzsálemtől délre a kora vaskori Júdában 4500 főre becslik a lakosság számát, magának Jeruzsálemnek 1000 és 2000 fő között lehetett a lakossága. Itt említsünk meg röviden egy másik régészeti problémát, ami szintén a térséghez kapcsolódik, s ez már napjaink kutatása. Nem csak az kérdés, hogy kik laktak a központi dombvidéken, mi a magyarázata a sok újonnan alapított kis falunak. A vaskor I. végén, vaskor II. legelején ezeknek a falvaknak a többsége elpusztul vagy lakatlanná válik. Miért? Egy-kettő ugyan várossá növi ki magát, de a többségükre ez nem igaz. Eddig a dávidi monarchiához kapcsolódó urbanizációval magyarázták ezt, de a minimalista-maximalista vita után ez már korántsem annyira biztos104. Manassé. Finkelstein összesen 96 vaskor I-re datálható települést számolt össze e térségben105. Ezek közül 22 nagyobb település van, ezek területe meghaladja a másfél hektárt, 59 közepes a nagyságú (0,5-1,5 ha) és 13 kisebb (0,1-0,2 ha területű) van. Többségük Dótán, Tell al-Fárcah (É) és Siló környékén fekszik106, vagyis a termékeny völgyekbe vezető utak mentén. Ezek az utak menti településcsoportosulások talán arra engednek következtetni, hogy az újonnan alapított kora vaskori „izraelita” és hagyományos „kánaáni” települések között kereskedelmi kapcsolat állhatott fenn. A régészek erről a területről csak nagyon kevés vaskor I-re datált települést publikáltak részletesen. Tell al-Fárcah (Tirca) északon az egyik ilyen feltárt hely107, ahol egy megerősítetlen „kánaáni” város feküdt. Az ásatásokat R. de Vaux vezette 1946 és 1960 között; akárcsak Qumránnál, itt sem készített végső régészeti jelentést. Az előzetes jelentések alapján a település folyamatosan lakott volt a késő bronzkortól a vaskorba nyúlóan. A XII. szi vaskori lakosok (Str. VIIa) a bronzkori falakra alapozták az épületeket, ám azok fekvése eltérő volt a régebbiektől. Megtervezett város volt szálláshelyekkel és egy az utcára néző szentéllyel vagy templom épülettel. Mindegyik ház kb. 100m2 alapterületű volt. A 490-s számú ház különösen érdekes, korai példája az ún. „oszlopos” vagy „négy helyiségből álló háznak” (“four room house”108), ebben az előteret két párhuzamosan egymás mellett befelé haladó oszlopsor osztja három részre, a középső rész egy hátsó, magasított helyiségbe vezet. A Sikemtől északra fekvő, 940 méterre a tengerszint felett lévő Ebál-hegyen folytatott ásatások egy közel másfél hektáros, impozáns látványt nyújtó területet hoztak napvilágra. Az előzetes munkák 1980 telén kezdődtek109, de a valódi feltárás csak az anyagiak összegyűjtése után, két év múlva kezdődött. Hét feltárási szakasz volt, mind egy-egy hónapnyi. A feltárás részben történt csak meg, a szentélytől délre fekvő részek még érintetlenek. A legtöbb vihart az itt talált oltár okozta, amit a vezetőrégész, Adam Zertal a Jós. 8:30-32-ben leírt oltárral

104

Ezen a ponton viszont már kapcsolódik munkánk témájához Finkelstein “Low Chronology” elmélete, ami a X. sz-ra datált leleteket a IX. sz-ra teszi, ám ez sem nyújt teljes megoldást a problémára. Részletes áttekintéshez lásd Avraham Faust tanulmányát: “Abandonment, Urbanization, Resettlement and the Formation of the Israelite State”; in: NEA 66:4 (2003), 147-161. Faust két fázist különít el, ezek térben és időben elválaszthatók egymástól. A falvak elhagyása és városi központokban való koncentráció szerinte az államformálódás folyamatának része volt. 105 Finkelstein: 1988. 106 Finkelstein: 1988, 89.o. 107 Chambon, A.: Tell al-Farcah I: L’Âge du Fer. (Paris: Éditions Recherche sur les civilisations 31., 1984.), „Plan I”. A könyvhöz nem jutottam hozzá, az eredményeket idézik Block-Smith, E.- Nakhai, Beth Alpert kutatónők, in: NEA 62 (1999), 71.o. 108 A “four room house” kérdéséről jó áttekintés ad Avraham Faust és Shlomo Bunimovitz cikke: The Four Room House. Embodying Iron Age Israelite Society.; in: NEA 66:1-2 (2003), 22-31.o. 109 Vö. Zertal, A., “Ebal, Mount”; in: Stern, E.- Lewinson-Gilboa, A. – Aviram,J. (eds): NEAHL vol. 1 (Jerusalem: Israel Exploration Society, 1993), 375-77., valamint a világhálón, in: http://ebal.haifa.ac.il/ebal01.html

15

azonosított110. Bár az azonosítás vitatott, egy valami biztos: a település mindenképpen atipikus két szempontból is: hegytetőn fekszik, továbbá távol esik a művelt mezőgazdasági területektől. Ez alapján valószínű a feltételezés, hogy kultuszi célok miatt választották ezt a helyet építkezésre. Efraim és Benjámin. A vaskorban alapított dél-efraimi „nagy falvakat” két határmenti város, cAi és Khirbet Raddána szemlélteti. Mindkettő kb. 1 ha kiterjedésű, az egyik hegygerincen, a másik egy dombtetőn épült, kb. 150-150 lakossal. Mindkét településen 43-80 m2 között van a házak alapterülete, a Khirbet Raddanában kiásott négy helyiségből álló ház mérete és a kivitelezés minősége alapján többé kevésbé komplex faluszerkezet feltételezhető111. A falusiak mindkét helyen ciszternákat ástak a víztárolásra, kecskéket és birkákat tartottak. Az cAinál kiásott házakban csak néhány tárgyat találtak, Raddanában azonban egy bronzműhely is előkerült, egy házi szentély (site T)112, valamint egy korsófül, rajta három óhéber betű, ami alapján írásbeliség is feltételezhető113. Exkurzus: Élet a kora vaskori Palesztinában a középső dombvidéken. Főhősünket illessük a raddánai korsófülön talált személynévvel, nevezzük ’Achilud-nak114. Achilud korán kel. Nem is teheti meg, hogy sokáig aludjon, hiszen a házban (four room house/pillared house) a földszinten ott vannak az állatok az oszlopokhoz kötve, azokat pedig korán reggel meg kell etetni. Milyen állatokat etethetett meg ’Achilud? A leggyakoribb állat a birka115, de akadt kecske is, kevés szarvasmarha116. Ezek biztosították a tejet, a sajtot, a gyapjút és különleges alkalmakkor a húst. Persze nem csak az állatok miatt kell korán főhősünk. Mezőgazdaságból élők korán szoktak kelni, a földeken mindig sok a munka. ’Achilud is ebből él, ahogy az egész falu. Mintegy 100-120 hektár földet kell gabonával bevetni a száz fős közösségnek, hogy ember és állat is életben maradjon117. Milyen növényeket ismerhetett főszereplőnk? A leggyakoribb gabona az árpa volt, ami nem meglepő, hiszen genetikai adottságai miatt jobban elviseli a terület éghajlati szélsőségeit, mint a búza. De gyorsan terjedt a búza is, vagy egyik, vagy másik, vagy mindkét gabonanövény előkerült a vaskori feltárásoknál. A gabonanövényekhez képest másodlagos szerepet játszottak a gyümölcsfélék (olajfa, szőlő, mandula, gránátalma, füge, vadkörte), amiben az is közre játszott, hogy 110

Két szkarabeuszt is találtak az oltár közelében, az egyiken lévő ábra alapján (térdeplő egyiptomi íjász és III. Tutmoszisz kartusa) Zertal az oltárt az i.e. XIII. sz. második felére datálja. Kérdéses még a hely esetleges kapcsolata a sikemi szentéllyel is, amit Zertal szintén feltételez. Vö. Zertal, A.: “Has Joshua’s Altar Been Found on Mt. Ebal?”, in: BAR 11:1 (1985), 26-43.o. 111 Callaway, J.A.: The 1964 cAi (et-Tell) Excavations, in: BASOR 178 (1965), 13-40.o., továbbá uő: “Khirbet Raddana”; in: Revue Biblique 81:1 (1974): 91-94.o., uő: “S.v. Raddana, Khirbet”; in: NEAEHL vol.4, 1253-54.. Callaway, J.A. – Cooley, R.E.: A Salvage Excavation at Raddana, in Bireh; in: BASOR 201 (1971), 9-19.o. Callaway munkájának feldolgozásához lásd: Lederman, Z. An Early Iron Age Village at Khirbet Raddana: The Excavations of Joseph A. Callaway (Cambridge, MA: Harvard University Press, 1999) – ehhez a munkához nem jutottam hozzá. 112 Callaway: 1993, 1253. 113 Cross, F.M. – Freedman, D.N.: An Inscribed Jar Handle from Raddana, in: BASOR 201 (1971), 19-22.o. Újabb kiadása: Cross, F.M.: Leaves from an Epigrapher’s Notebook. Collected Papers in Hebrew and West Semitic Paleography and Epigraphy (Winona Lake: Eisenbrauns, 2003), 297-298.o. 114 A korsófülön talált három betűs név rekonstrukciója bizonytalan. Cross ’Achilúd-ot tart a legvalószínűbbnek (vö. 2Sám. 8:16; 20:24; 1Kir. 4:3; 1Krón. 18:15), de elképzelhető az ’Achláj is (vö. 1Krón. 11:41 és 2:31); in: Cross: 2003, 298.o. 115 A birka és a kecskenyájak dominanciája nyomán felmerült az az eshetőség, hogy ezek befolyásolták a településszerkezetet is, vö. Finkelstein: 1988, 238. skk. o. Az elmúlt 15-20 év egyik nagy felismerése Palesztina régészetében, hogy a feltárt állatcsontokból fontos gazdasági és kulturális következtetések vonhatók le a lakosok életére vonatkozóan. Az elképzelés az általános régészet területéről jön, s itt említsünk meg egy magyar kutatót is, Bökönyi Sándort (aki az archeozoológia mellett az archeobotanikában is nemzetközi elismerést vívott ki). 116 A térségben már a bronzkorban ismerik a háziasított sertést, Yadin Hácórban talált is egy csontvázat (Area B), ennél is inkább furcsa, hogy disznóhúst nem ettek. A kérdésre később még visszatérünk. A csirke a késő bronzkor végén, a kora vaskor elején jelenik meg a térségben, de csak a vaskor II-ben terjed el a maradványok tanúsága szerint. Leginkább az áldozati állatok listájából lehet következtetni a háziasított szárnyasokra (elsősorban a galambra) régészeti adatok híján. 117 Vö. Baruch Rosen: Subsistence Economy in Iron Age I; in: Finkelstein: 1994, 347.o.

16

tartósításukat, feldolgozásukat (bor, olaj, szárított gyümölcs) nem nagyon ismerték. Ez tipikusan a vaskor I-re jellemző, sem előtte, sem utána lévő korszakokra nem állja meg a helyét. Az állatok etetése közben persze már a gyerekeket is felkelti ’Achilud, nem lehet henyélni, nehéz az élet a dombvidéken. Felesége reggelit készít, de még mielőtt megreggelizne a család, ahogy az egy jó „protoizraelita” családhoz illik, a háziállatoknak adnak enni. A reggeli és az étkezés a szokásos118. Ha az étkezést egyetlen szóval kellene jellemezni, ezt mondanánk: egészséges. Vörös húst nagyon ritkán esznek, édességet is ritkán, halat is alig, viszont napi szinten fogyasztanak sajtot, olivaolajat, gyümölcsöket, zöldségeket. Egyedül a pita-szerű kenyér, ami nem diétás, de a rendszeres fizikai munkát végző embernek erre szüksége van. Reggeli után ’Achilud indul a földekre, de előtte a nagyobb gyerekeket még elküldi vízért. Felrakják a korsókat a szamárra, aztán indulhatnak is. Teherhordásra nincs jobb a szamárnál119. A peremgalléros edény egyaránt jó a víz és a gabona tárolására is, bár utóbbihoz ott vannak az erre a célra földbe ásott gabonasilók120. Útközben ’Achilud még visszanéz a falura. A település nem nagy, átlagos: 18-20 házból áll, kör alakban elrendezve, hogy védje a házakban lakókat. A legnagyobb fiú már kész férfi, ő most vadászni indul. Igaz, nem ebből élnek, ez csak másodlagos tevékenység, de az elejtett vadhús számít a család konyháján, a bőr, a csont pedig szintén hasznos nyersanyag. De ettől függetlenül is ritkítani kell a vadállatokat, mert veszélyt jelentenek a háziállatokra. Pedig hálókkal és csapdákkal vadászni nem egyszerű dolog. Bár vaddisznó is akad a környéken121, valamilyen okból ők ezt soha nem eszik meg. Marad a szarvas, az őz, a gazella. Közben eszébe jut az öccse, akit tavaly tépett szét az erdőben egy medve122. Balesetek mindig történnek az emberrel. Múltkor a szomszédja mesélt egy emberről, akit oroszlán tépett szét, de arról is hallott már, hogy a Jordánban valami nagy behemót él, ami szintén veszélyes az emberre123. Persze ennyi erővel az ember kise lépjen a házból, mert a fejére esik egy kődarab és agyonüti. De már látja is ’Achilud a ringó árpatáblát. Jó termés ígérkezik, öröm lesz dolgozni egész nap, aztán hazamenni, ahol vacsorával várja az asszony. Hát valahogy így telhetett ’Achilud egy napja124.

3. A bírák korának írott forrásai. 3/1. A Biblián kívüli héber források. A régészet eredményei mellett természetesen meg kell nézni az írott forrásokat is. A Biblián kívüli héber125 szövegek esetében nem vagyunk elkényeztetve. Az elmúlt években három nagy epigráfiai felfedezés történt. A három „lelet”: a Wádi el-Hol felirat, az ún. Jakab-osszárium, és a Jóás tábla. A Wádi el-Hol feliratot a Yale egyiptológusa, John Coleman Darnell találta meg és ma már ezt tekintik a mássalhangzós írás első, legrégibb emlékének126. A felirat feltételezett keletkezési ideje: kb. i.e. 1900-1800. A graffiti feldolgozását és megjelentetését amerikai kutatók vállalták el, a tervezett princetoni kiadvány még nem jelent meg. A Jakab-

118

Borowski, Oded: “Eat, Drink and Be Merry. The Mediterranean Diet”; in: NEA 67:2 (2004), 96-107.o. A ló megszelídítése ekkor már megtörtént, a térségben már évszázadok óta ismerik és használják a lovat. Úgy tűnik azonban, hogy használata a vaskor I-ben visszaszorult. A tevét az Arab-félszigeten már a bronzkorban ismerik, de ebben a térségben csak a vaskor II –ben terjed el a használata. (Vaskor I-ben is előfordul, de ritka; pl.: Izbet cSarta, Str. II.) 120 A vaskor. tipikus építményei a gabonasilók. Földbe ásott, kerek alakú lyukak. Az ilyen gabonatároló megfelelően fedve jó védelmet nyújtott a csapadék és fagy ellen. 121 Ma is élő állat Izráelben. 122 Az utolsó medvét a brittek lőtték ki Palesztinában az 1930-as években. 123 A vaskori Palesztinában a víziló léte bizonyított. 124 A vaskor II –től feldolgozza a mindennapi élet témáját Oded Borowski: Daily Life in Biblical Times (SBL Archaeology and Biblical Studies 5; Atlanta: SBL, 2003.). Rosen fentebb idézett cikke a vaskor I-ről szól, de alig használható. Nagyszerű viszont az ABD vonatkozó cikke (“Zoology, Fauna”) Edwin Firmagétől, továbbá máig jól használható Lawrence E. Stager cikke: The Archaeology of the Family in Ancient Israel; in: BASOR 260 (1985), 1-35.o. 125 A „héber” kifejezés itt általánosító. A szakkifejezéseket, korszakokat és a vonatkozó elméleteket áttekintik az ismert nyelvtörténeti könyvek (Kutscher: 1982; Badillos: 1993; Hoffman: 2004.). 126 Egyetlen véleményt idézünk a felirat fontosságának szemléltetésére P. Kyle McCarter, Jr. professzortól (Johns Hopkins University): “These inscriptions are for epigraphers what Lucy was for palaeonthologists”, in: The Johns Hopkins Gazette, 1999.nov.29, a JHU internetes hírlevele (www.jhu.edu/~gazette ). 119

17

osszáriumról és a Jóás tábláról egyaránt kiderült, hogy hamisítvány127. A három feliratból egyik sem érinti közvetlenül a bírák korát, de a hamisítás körüli botrány akkora hullámokat kavart, ami teljesen felzavarta a héber epigráfia vizét. Korábban is előfordult, hogy megkérdőjelezték egy-egy felirat hitelességét128, de nem ilyen mértékben. Ma gyakorlatilag minden olyan szövegnél, ami nem ellenőrzött és dokumentált régészeti körülmények között került elő („in situ”) felmerül a hamisítás gyanúja. Legutolsó esemény e folyamatban: az éven rámutattak, hogy a Moussaieff kollekció két osztrakonja129 és a híres feliratos gránátalma130, amelyet a salamoni templomhoz kötöttek eddig, egyaránt hamisítvány. Talán furcsának tűnik, de eredménye is lesz ennek a hamisítási botránynak. Felgyorsult a héber epigráfia módszertanának kialakulása és ez igaz mind az elméleti sík elmélyítésére, mind a gyakorlati eljárás szabályozására131. Egyetlen példát említek: elkezdődött a laboratóriumi hitelesítés szabályozása és egységesítése, C.A. Rollstonnak hála a héber epigráfiában megjelent egy új fogalom, a „laboratóriumi protokoll”132: A fogság előtti héber feliratokról éppen az idén jelent meg egy nagy átfogó munka133. Izráeli területen legálisan talált héber szövegek e 2005-s adat alapján negyven helyről kerültek elő. Külön csoportot képeznek azok a feliratok, amelyeket publikáltak ugyan, de a megtalálás körülményei tisztázatlanok134. Jelentős új lelet a bírák korából nincs135. Néhány nyílhegyen, a raddánai korsófülön talált betűkön és az izbet sartai osztrakontól eltekintve nincs olyan 127

A hamisítvány „felfedezéséről”, jelentőségéről magyarul lásd jelen sorok szerzőjétől: „Jakab, József fia” – de kinek a testvére?; in: Keresztény-Zsidó Teológiai Évkönyv 2004 (Keresztény-Zsidó Társaság, 2004); 52-58.o. A Jóás tábláról szintén e sorok írója számolt be Debrecenben, 2005. aug. 30-án egy konferencián „A Jóás tábla – avagy merre tart a héber epigráfia?” [megjelent: Ókor 2006/2; 7-11.o.]. 128 Az utolsó ilyen híressé vált „kétkedés” Niels Peter Lemche nevéhez kötődik, aki a Tel Dán-felirat hitelességét kérdőjelezte meg (Lemche: 1998, 62.o.). Megemlítendő: a többi „minimalista”, pl. Davies élesen elhatárolódott ettől a véleménytől. (Megtette ezt írásban és megerősítette ezt egy szóbeli beszélgetésünkben is.) Persze azért ő is kritikus: az ő nevéhez a Siloam csatorna klasszikus ezékiási datálásnak megkérdőjelezése fűződik, contra Lemche, aki viszont vallja a csatorna vaskori eredetét! Vö. Lemche:1998, 47.o.) 129 Goren, Y. és Ahituv, S. és Ayalon, A. és Bar-Matthews, M. és Schilman, B.: Authenticity Examination of Two Iron Age Ostraca from the Moussaieff Collection;in: IEJ 55:1 (2005), 21-34.o. 130 Goren, Y. és Ahituv, S. és Ayalon, A. és Bar-Matthews, M. és Dahari, U. és Dayagi-Mendels, M. és Demsky, A. és Levin, N.: A Re-examination of the Inscribed Pomegranate from the Israel Museum; in: IEJ 55:1 (2005), 3-20.o. Maga az elefántcsontból faragott alma eredeti, késő bronzkori, a rávésett felirat hamisítvány! 131 Csak utalok itt a Maarav folyóirat vonatkozó cikkeire, a nyugat-sémi epigráfia szakfolyóirata elérhető az MTA Keleti Gyűjteményében. 132 Rollston, C.A.: „Non-Provenanced Epigraphs I: Pillaged Antiquities, Northwest Semitic Forgeries, and Protocols for Laboratory Tests”; in: Maarav 10 (2003); 135-194.o.; a cikk folytatása: Maarav 11 (2004). 133 Dobbs-Allsopp, F.W. – Roberts, J.J.M. – Seow, C.L. – Whitaker, R.E.: Hebrew Inscriptions. Texts from the Biblical Period of the Monarchy with Concordance. (New Haven – London: Yale University Press, 2005.) 134 Vö. Ibid., 545-581.o. Külön kiemelném itt Robert Deutsch munkásságát, aki a pecsétek és érmék vizsgálatával lassan már egy külön óhéber numizmatikai ágat hoz létre. Olyan magángyűjteményeket publikált a közelmúltban, mint a londoni Shlomo Moussaieff gyűjtemény (2001), az antwerpeni Josef Chaim Kaufman nyugat-sémi feliratgyűjteményt (2003) vagy legutóbb a svájci ún. Adonirám gyűjteményt (2004). Sajnos azt is el kell mondanunk, hogy az említett hamisítási botrányba ő is belekeveredett. (Az izráeli rendőrség 2004 végén egy 27 oldalas vádiratot állított össze, amelyben az ismert hamisító Oded Golan neve mellett még három gyanúsított neve szerepel, köztük Deutsch is. Deutsch az IAA támadásának minősítette ezt, jelenleg még szabadlábon védekezik. Közben elhatárolódott tőle egy közös nyilatkozatban Finkelstein, Ussushkin és Baruch Halpern.). Deutsch nem csak epigráfus, hanem műkincskereskedő is, aki az elmúlt 17 évben 33 aukciót tartott. 135 Lehetne beszélnünk még a korábbról ismert Biblián kívüli héber szövegek újabb, jobb megértéséről. Itt mindenképpen az ún. „gezeri naptár” jut az eszünkbe, ami nem a bírák korában, de ahhoz közel, az i.e. X. sz. második felében keletkezett. Ezzel kapcsolatban a régi bizonytalanságról tudunk beszámolni: ma sem tudni, hogy ez valójában naptár volt, írnoki gyakorlat, vagy memorizáló dal. Sőt. A régi kérdőjelek mellé egy újabb került a közelmúltban. Pár éve írt tanulmányában P. Kyle McCarter (F.M. Cross tanítványa és utóda) azt is megkérdőjelezi, hogy egyáltalán óhéber felirattal van-e dolgunk? Szerinte helyesebb a “South-Canaanite” (tehát „délkánaáni”) jelző a gezeri felirat esetében. Gezerben még találtak két darab ostracát (i.e. VII. sz.), még nem publikálták egyiket sem, továbbá 38 darab lmlk típusú pecsétet és feliratos súlyokat is.

18

szöveg, ami segítene a bírák korának jobb megértésében136. Ugyanakkor mindez még nem jelenti szükségszerűen az írásbeliség fejletlen voltát vagy hiányát. Egyrészt ez ellen szól Debóra éneke (Bír.5.), amelynek egy része az események után nem sokkal keletkezett, másrészt az amárnai levelek, amelyek azt mutatják, hogy a kánaáni térségben az írásbeliségnek hagyománya volt. Maga a Bírák könyve is ezt erősíti meg (Bír. 8:14, a szukkóti ifjú esete)137. 3/2. A Biblián kívüli nem héber szövegek. A vaskor I-ből származó nem héber nyelvű szöveg, ami hozzásegítene a korszak jobb megértéséhez, nincs. Vannak azonban olyan a XII. sz. felé mutató szövegek, melyek segíthetik a késő bronzkori Kánaán népességének jobb megértését. A nem héber nyelvű források bemutatásánál a bírák korát ismertető munkák jobb híján ezeket szokták felsorolni. Az amárnai levelekben (i.e. XIV.sz. közepe) a kánaáni vezetők gyakran panaszkodnak egy c apiru/cabiru (hapiru/habiru) nevű csoportra. Egy időben azonosítani próbálták ezeket a héberekkel138, majd elvetették ezt és egyszerűen törvényen kívüli, menekült, szökevény csapatoknak tartották őket. Újabban megint felmerült azonosításuk a héberekkel a központi dombvidék telepeseinek azonosítása révén, új könyvében Liverani például szintén egyenlőségjelet tesz a két népcsoport közé139. Az i.e. XIII. sz. második feléből származó I. Anasztaszi papirusz említi a saszu népcsoportot, akikkel mind a kánaániaknak, mind az egyiptomiaknak meggyűlt a bajuk140. A saszukat többen próbálják azonosítani a letelepülő ókori izraelitákkal, a saszu-teória legnevesebb képviselője Donald B. Redford141. A legismertebb mégis a Merneptah sztélé (ca. 1207), amely Izráel első írásos említése142. Az olvasat körül nincs vita, viszont az értelmezésben igen. Gösta Ahlström szerint143 inkább territoriális jelentése van a kifejezésnek, az „Izráel” szó a néhány sorral feljebb található „Kánaán” szó szinonimája, nem több. A legújabb kétkedő hang pedig

136

Van, aki ezeknek a nyílhegyeknek is jelentőséget tulajdonít. A tárgyakat publikáló F.M. Cross szerint a nagy számú feliratos nyílhegy alapján feltételezhető, hogy erős katonai elit létezett a térségben. A vonatkozó cikkeket lásd a nemrég kiadott tanulmánykötetében: Leaves from an Epigrapher’s Notebook. Collected Papers in Hebrew and West Semitic Paleography and Epigraphy (Winona Lake: Eisenbrauns, 2003), különösen az 5. részben. A bírák korát érintő tárgyakhoz: 303-308.o. 137 A kérdéshez lásd Ian M. Young ausztrál professzor cikkét: “Israelite Literacy: Interpreting the Evidence”; in: VT 46 (1998), 239-253 és 408-422.o., valamint Sanders, Seth L.: “What was the alphabet for? The Rise of written vernaculars and the making of israelite national literature”; in: Maarav 11 (2004), 25-56.o. 138 Már Hugo Winckler tanította a XIX. sz. végén ezt az azonosítást, azóta folyamatosan volt képviselője. Egyetlen könyvet emelnék ki a szakirodalomból, jó összefoglalása a kérdésnek, ráadásul elérhető hazánkban (MTA Keleti Gyűjtemény) Loretz, O.: Habiru-Hebräer. Eine sozio-linguistische Studie über die Herkunft des Gentiliziums irbi vom Appellativum habiru. (BZAW 160. Berlin: W. de Gruyter, 1984.). 139 Liverani: 2005., 27-29.o. 140 Vita van a szó etimológiája körül: egyiptomi vagy sémi eredetű? Ráadásul csak egyiptomi szemüvegen kapunk képet róluk, s tovább bonyolítja a problémát hogy népcsoportra és területre is használják a kifejezést. Különösen érdekes a Holt-tengertől dél-keletre az i.e XV. sz. körül letelepülő saszu csoport, amely egyik településének a Yahu nevet adja. Általános áttekintéshez irodalmi ajánlóval lásd William A. Ward tanulmányát, aki a kérdés egyik szakértője: „Shasu”; in: ABD (New York: Doubleday), illetve Noll, K.L.: Canaan and Israel in Antiquity. An Introduction. (Sheffield: Sheffield Academic Press, 2001.), 121-123.o., valamint Redford: 1992, 272-273.o. A JHWH –hoz kötődő déli hagyományhoz vö. Bír. 5:4-5; Hab. 3:3; Deut. 33:2. 141 Redford: 1992, 275-280.o. Még egy nevet említsünk meg, aki szintén a saszukkal azonosítja a betelepülőket: Anson F. Rainey. Vonatkozó írása: Israel in Menrenptah’s Inscription and Reliefs, in: IEJ 51:1 (2001), 68. valamint 74-75.o. 142 Magyarul lásd Harmatta János (szerk.): Ókori keleti történeti chrestomathia (Budapest: Osiris Kiadó, 2003.), 56-59.o., fordította Kákosy László. 143 Ahlström, G. és Edelman, D.: Merneptah’s Israel.; in: JNES 44 (1985), 59–61.o., valamint Ahlström: 1993, 284-285.o.

19

természetesen egy minimalista kutató oldaláról érkezett, Keith K. Whitelamtől144, aki ezt a kérdést teszi fel: mi van, ha csakugyan kiirtották Izráelt, ahogy a sztélé állítja? Ha elutasítjuk a fenti kutatók nézeteit, még akkor is marad egy megválaszolatlan kérdés. A Merneptah-sztélé bizonyítja, hogy az i.e. XIII. sz. utolsó évtizedeiben létezett Palesztina területén egy Izrael nevű entitás, de mi bizonyítja, hogy ez a népcsoport azonos a vaskor II -ben attesztált Izráel nevű népcsoporttal? 4. Ki volt ott? Ezzel elérkeztünk a legérdekesebb kérdéshez, ami napjainkban foglalkoztatja a bírák korát vizsgáló tudósokat: ki volt ott? Írott források nélkül egy népességcsoport etnikai identitását meghatározni nagyon nehéz. A legkézenfekvőbb módszer az összehasonlítás, de gyakran ez sem eredményez világos képet. Mi az ami „izraelita” és mi az ami „kánaáni”? Az i.e. XII. sz-i Tacanach anyagi kultúrája például a korabeli hegyvidéki falvakéhoz hasonló, míg a szomszédos Megiddónak az ebből az időből származó anyaga késő bronzkori hagyományok őrzését mutatja. Még nehezebb helyzetbe kerülünk, ha a vizsgálódásba a bibliai szövegeket is bevonjuk. Például Tell el-Batash V. rétege alapján itt egy megerősített filiszteus város volt. A közeli Bét Semes ehhez köthető III. rétegét egyértelműen a filiszteus bikróm (két színből álló145) agyagművesség jellemzi, noha a Biblia szerint (1Sám. 6:9-15) ez izraelita város volt. Az azonosítás tehát nehéz feladat. A vaskori Palesztina régészetének a legvitatottabb kérdése, hogy kik voltak a központi dombvidékre betelepülők és honnan jöttek? A régészeti eredmények alapján ma erre a kérdésre nem tudunk felelni. A legtöbb problémát a következők okozzák: 1. Több hely nincs még feltárva. 2. A feltárt helyek közül több azonosítatlan, ill. az azonosítás vitatott146. 3. A bronzkor végi, vaskor eleji pusztításrétegek nem mutatnak egységes hódítást a térségben: egyes településeket biztosan a filiszteusok pusztítottak el (vö. Függelék 1.), másokat talán egyiptomiak, izraeliták pusztítottak el, de nem zárhatók ki még a főníciaiak, sőt az egyre erősödő arámi csoportok sem. Más települések ugyanakkor folyamatosan lakottak, semmiféle pusztításnak nincs nyoma. A kép nagyon vegyes (vö. Függelék 2.). 4. A korábban izraelita jellegzetességnek hitt peremgalléros edényről ma már tudjuk, hogy nem izraelita területeken is használták147. Van azonban néhány nyom, amin el lehet indulni. 1. Az egyik ilyen a táplálkozás. Mint említettük, a középső dombvidék lakosai nem fogyasztottak sertéshúst. Általánosságban elmondható, hogy a kánaániak nem kedvelték a disznóhúst – ellentétben a filiszteusokkal. A középső dombvidéken ez fokozottan igaz. Bármilyen furcsa, éppen Finkelstein az, aki ezt hangsúlyozza148. Szerinte ez az egyetlen 144

Whitelam, K. Keith: “Israel is laid waste, his seed is no more”: what if Merneptah’s scribes were telling the truth?; in: Biblical Interpretation 8:1-2 (2000), 8-22.o. 145 A két jellegzetes szín: vörös és fekete. Emellett a filiszteus edények alakja és mintája is jellegzetes. Kedvelt a madár motívum: kacsa vagy más madár hátrahajtott fejjel, továbbá gyakori motívum a spirál is. Sokszor az edények is madarat formáznak. 146 Az azonosítás methodológiájához lásd. MacDonald, Burton: “East of the Jordan” Territories and Sites of the Hebrew Scriptures (Boston: ASOR6, 2000), kül. 13. skk oldalak (a könyv letölthető az ASOR honlapjáról: http://www.asor.org/pubs/books.html ). 147 A partvidéken ilyen hely volt Tel Nami, de több helyen találtak ilyet Transzjordániában is (Szahab, Tell alc Umeyri), vö. Finkelstein: 1996, 204.o. 148 “the taboo on this animal was already practiced in the hill country in Iron I – pigs were not present in protoIsraelite sites in the higlands, while they were quite popular at a proto-Ammonite site and numerous at Philistine sites.”; Finkelstein, I.: “Ethnicity and Origin of the Iron I settlers int he Highlands of Canaan: Can the Real Israel stand up?”, in: BA 59:4 (1996); 206.o.; Finkelstein: 2003, 131.o.

20

azonosítási nyom a térség lakosait illetően. Ha belegondolunk, hogy az étkezés az emberi kultúrának milyen fontos része, máris értelmet nyernek Finkelstein szavai149. 2. A másik ilyen pont az ún “four-room house”. A „négy helyiségból álló ház” a vaskortól a Levante déli részének jellegzetes épülete. A házba belépve balról és jobbról oszlopsor osztja fel a teret, ami nekifut a szemközti helyiség oldalfalának. Régebben a középső teret nyitott udvarnak gondolták, ma már teljesen fedett épületről beszélnek150. Abban is változott a házról alkotott elképzelés, hogy a vastag falak és a kő fellépők alapján ma már emeletes háznak gondolják151. Több száz ilyen elrendezésű épületet találtak, különösen nagy számban a középső dombvidéken és Galileában. Először a vaskor I legelején jelenik meg kezdetleges formában, majd kikristályosodott három és négy helyiséges változata az egész vaskor II domináns lakóháztípusának mondható. Aztán az i.e. VI. sz. végén hirtelen eltűnik. Kérdések: honnan ered, mi a funkciója, továbbá összeköthető-e mindez az izraelita letelepedéssel? Figyelembe véve az elterjedés földrajzi határait és kronológiai kezdetét, már Yigal Shiloh megfogalmazta, hogy ez az izraelita ház par excellence152. Mások ugyanakkor kritizálták az etnikai címkét, amit a házhoz ragasztottak153. Ma leginkább a ház praktikus voltával magyarázzák e típus elterjedtségét. Azonban a funkcionális magyarázat erősen megkérdőjelezhető: ha ennyire praktikus volt ez a lakásfelosztás, akkor miért tűnt el ilyen gyorsan? A házak, akárcsak az anyagi kultúra többi darabja részét képezik a társadalom nem verbális kommunikációjának. A maguk módján az épületeknek is van üzenete, syntaxisa. Ilyen szempontból közelít a kérdéshez Avraham Faust és Shlomo Bunimovitz egy tavaly előtt publikált elemzésben154. A kánaáni-főníciai típusú házban sorban végig kell menni a ház helyiségein egymás után. Ez egy hierarchikus gondolkodást tükröz. Ezzel szemben az izraelita házban a központi térből több irányba lehet jutni. Ez egalitáriánus gondolkodást tükröz. Ráadásul ezzel a szerkezeti megoldással lehetővé válik a tisztasági előírások érvényesítése, például egy tisztátalan személy elkülönítése. Ez magyarázza a ház gyors elterjedését: ez a lakásszerkezet felelt meg legjobban az izraelita gondolkodásnak! Ennek a terjeszkedésnek vetett véget hirtelen a VI. sz. végén a júdai királyság bukása. 3. Ehhez kapcsolódva említjük meg harmadik pontként azt a methodológiai vitát is, ami az azonosítás kapcsán fellángolt. Hogyan definiálható a nép fogalma, milyen jellemzők alapján különíthető el egy etnikai csoport? A klasszikus hérodotoszi meghatározástól (közös vér, közös nyelv, közös vallás) a szélsőségesen leegyszerűsített változatig sok minden előfordul a kérdést taglaló munkákban155. Robert D. Miller II egy tavaly megjelent írásában ezzel a 149 “food is one of the primary symbols manipulated by people seeking to maintain their cultural identity and group solidarity” – Finkelstein: 1996, 206.o. 150 Stager: 1985, 15.o.öt pontba szedve a korábbi nyitott udvarról alkotott nézet cáfolatát. 151 Az épület „házépítési” oldalát bemutatja Douglas R. Clark tanulmánya: “Bricks, Sweat and Tears”; in: NEA 66:1-2 (2003), 34-43.o. Clark a jordániai Tall al-cUmayri ásatását vezette. Egy itt talált tipikus négy helyiségből álló emeletes kőház építését elemzi cikkében. Néhány megdöbbentő adat: az épülethez kb. 27 tonnányi faanyag, a falakhoz több, mint 200 tonnányi kő kellett! Ráadásul a települést földrengés sújtotta, az épületet később renoválni kellett. 152 “In the light of the connection between the distribution of this type and the borders of Israelite settlement, and in light of its period of use and architectural characteristics, it would seem that the use of the four-room house is an original Israelite concept”– in: Shiloh, Y.: The Four-Room House: Its Situation and Function int he Israelite City; in: IEJ 20 (1970), 180-190; kül.180.o. 153 Pl. Ahlström: 1993, 339-340.o. 154 Faust, A. és Bunimovitz, S.: The four room house. Embodying Iron Age Israelite Society.; in: NEA 66:1-2 (2003), 22-31.o., részletes szakirodalmi ajánlóval. 155 Például Noll egyébként hasznos könyvében ezen a ponton igencsak használhatatlan meghatározást ad: “An ethnic group is any community of people who identify with one another to such a degree that they implicitly recognize one another as member of something they call ’us’ ” (Noll: 2001, 140.o.). A klasszikus hérodotoszi ismérveket összeveti a bibliai hagyományokkal Lemche, in: Israelites in history and tradition, 107-116. o. Lásd még Finkelstein: 1996, 203.o., Dever: 2003, 192-221.o.

21

kérdéssel foglalkozik156. Ha elfogadjuk érvelését, az etnicitás fogalmának módszertani tisztázása is abba az irányba mutat, hogy a dombvidéken élők izraeliták voltak. Miller zárómondatában javasolja is a „proto” előképző elhagyását157. 5. A Bírák könyve. Végül két megjegyzés a Bírák könyve kapcsán. Szükségesnek tűnhet, hogy a bírák korának bemutatásában helyet kapjon magának a Bírák könyvének az újabb kutatástörténete, ha csak nagy vonalakban is. Magam is vallom, hogy Palesztina régészete és a Biblia-magyarázat, az exegézis két különálló tudományág legyen, a kettőt nem szabad alá-fölé rendelni a másiknak. Mint egzegéta azt is vallom, hogy az ún. „történeti könyvek”, beleértve a Bírák könyvét is, már önmagukban is egyfajta rekonstrukciók akarnak lenni és részben a leírt események és a keletkezési idejük közötti távolság, részben pedig az ideológiai motiváltságuk miatt csak nagy óvatossággal kezelhetők írott történelmi forrásként. Mégis a Bírák könyvét ignorálni, mint a kor megismerésének egyik lehetséges forrását, könnyelműség lenne. Két dolog miatt azonban mégis kimarad ez a rész az áttekintésből. Bartelmus a Theologische Rundschau lapjain nemrég bemutatta az 1950 és 1990 közötti Bírák könyvével foglalkozó anyagot: ez nem kevesebb, mint 40 kommentárt, 68 monográfiát és 184 cikket jelent158! Ehhez képest tizenöt év szakirodalmának bemutatása könnyű feladatnak tűnhet, ám a helyzet egy kicsit más. Általánosságban elmondható, hogy angolszász területen az utóbbi két évtizedben beindult egy „kommentár-gyár”. A „gyár” szó szándékos, az esetek többségében ezek a munkák csak ismétlik egymást, új eredményt alig, vagy egyáltalán nem hoznak159. A kiértékelés viszont csak úgy végezhető el, ha ezek a munkák is helyet kapnak az áttekintésben. Mennyiségileg ezért egy ilyen kutatástörténeti áttekintés jelentősen megnövelte volna az előadás terjedelmét160. A másik megjegyzés az előbbitől független. Izgalmas –és egy teológus számára kicsit eretnek– kísérletnek tűnt bemutatni a bírák korát úgy, hogy kis időre félretesszük a Bibliát, beleértve a Bírák könyvét is. A Biblián kívüli írott és íratlan forrásokból homályos képet kapunk, több a kérdés, mint a válasz, mégis talán nem járunk messze az igazságtól ha azt mondjuk, hogy e kép részleteiben felsejlik a kialakuló Izráel is. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Függelék 1. Késő bronzkori, kora vaskori pusztítások Palesztinában, amit egyértelműen a filiszteusok okoztak161. Tell Abu-Hawám VC Tel Keiszán Miqne/Ekron VIIIA Asdód XIV 156

Miller, Robert D. II.: Identifying Earliest Israel; in: BASOR 333 (2004); 55-68.o. Ibid., 63.o. 158 Bartelmus, R.: Forschung am Richterbuch seit Martin Noth;in: TRu 56 (1991), 221-259.o. 159 Különösen fájó, ha a Bírák könyvéhez írt kommentáron azt a címet látjuk, hogy „Joshua and Judges”, vagy: „Joshua, Judges and Ruth”. Elég csak az utóbbira, Rúth könyvére vetni egy pillantást, hogy megértsük az ilyen vállalkozások komolytalan voltát: Rúth könyve ugyan csak négy fejezet a héber Bibliában, de az ezzel foglalkozó szakirodalom jelentős. 160 Ezt igazolja az a tanulmány is, melyet némi levelezés után sikerült megszerezni külföldről. Kenneth M. Craig Jr. az 1990 és 2003 között szakirodalomról ad áttekintést egy közel harminc oldalas tanulmányban: “Judges in Recent Research”; in: CBR 1.2 (2003), 159-185.o. 161 Forrás: Dever: 2003, 70.o. 157

22

Tel Zerór XII Askelón V Tel Batas VI Bét-Semes IVA Tel Sippór III Tel Háror D Függelék 2. A Józs. 12:9-24 –ben idézett helyek162. Ókori név 1. Jerikó 2. Aj 3. Jeruzsálem 4. Hebron 5. Jarmut 6. Lákis

Bibliai utalás Jós. 12:9; 6; 24:11 Jós. 12:9; 7:2-8:29 Jós. 12:10; Bír. 1:21 Jós. 12:10; 10:36-37; 14:1315; 15:13-14; Bír. 1:10 Jós. 12:11; 10:5 Jós. 12:11; 10:31-32

Régészeti bizonyíték gyér késő bronzkori telep i.e. 2250 és 1200 között nem lakott nincs nyoma késő bronzkori pusztításnak nincs bizonyíték

késő bronzkortól a vaskor I-ig lakott Str. VII elpusztul az i.e. XIII. sz-ban, “City VI” elpusztul i.e. 1150 körül Jós. 12:12; 10:34-35 Tell cAitun, késő bronzkori lakottsága nem 7. Eglon. világos Jós. 12:12; contra Bír. 1:29 késő bronzkori pusztulás, valószínűleg 8. Gezer Merneptah vagy a filiszteusok Jós. 12:13; 10:38-39; 15:15- Tell er-Rabud, nincs késő bronzkori 9. Debir 17; Bír. 1:11-13 pusztulásnak nyoma Jós. 12:13 nincs feltárva 10. Geder Jós. 12:14 azonosítatlan 11. Hormá Jós. 12:14 nem lakott a késő bronzkorban 12. Arad Jós. 12:15; 10:29-31 azonosítatlan 13. Libna Jós. 12:15 Khirbet cAdullam, nincs feltárva 14. Adullám Jós. 12:16; 10:28 azonosítatlan 15. Makkéda Jós. 12:16; 8:17; Bír. 1:22-26 pusztítás nyomai az i.e XIII. sz-ban 16. Bétel Tell Sheikh Abu Zarad, nincs feltárva 17. Tappúach Jós. 12:17 Jós. 12.17 Tell el-Muhaffer, nincs feltárva 18. Héfer Jós. 12:18 késő bronzkori pusztulás, amit a „tengeri 19. Afék népek” lakottsága követ Jós. 12:18 azonosítatlan 20. Sáron Jós. 12:19 azonosítatlan 21. Mádon Jós. 12:19; 11:10-13; Bír. 4:2 pusztulás az i.e XIII. sz-ban (Str. XIII) 22. Hácór azonosítatlan 23. Simrón- Jós. 12:20 Meróón Jós. 12:20 Khirbet el-Harbaj; késő bronzkori és 24. Aksáf vaskor I. edények Jós. 12:21; contra Bír. 1:27 gyér késő bronzkori maradványok, a kora 25. Taanak vaskori falu az i.e XII. sz. második felében elpusztult 162

Forrás: Stager, Lawrence: “Forging an Identity: The Emergence of Ancient Israel”; in: The Oxford History of the Biblical World (1998)- idézi Dever: 2003, 56-57.o.

23

26. Megiddó

Jós. 12:21; contra Bír. 1:27

27. Kedes

Jós. 12:22

28. Jokneám

Jós. 12:22

29. Dór

Jós. 12:23; contra Bír. 1:27

30. Gójim 31. Tirca

Jós. 12:23 Jós. 12:24

késő bronzkori/vaskor I város (Str. VIIA), elpusztult az i.e XII. sz. második felében Tell Abu Qudeis; vaskor I település (Str. VIII), elpusztult az i.e. XII. sz. második felében Késő bronzkori település (Str. XIX), elpusztult a XIII. sz végén vagy a XII. sz. elején, majd hézag ezt követően „tengeri népek” (Sikila) elfoglalják az i.e. XII. sz.-ban azonosítatlan Tell el-Fárah (É), késő bronzkori és vaskor I. települtség, pusztulásnak nincs nyoma

Szakirodalmi ajánló: (Megjegyzés: csak a szerző által Magyarországon elért publikációk szerepelnek a listán.) I. Izráel történelmével foglalkozó könyvekből: Bright, J.: Izráel története (Budapest: Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1986.) Miller, J.M. – Hayes, J.H.: Az ókori Izrael és Júda története (Piliscsaba: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar, 2003.). Jagersma, H.: Izráel története az ószövetségi korban (Budapest: k.n., 1991) Donner, H.: Geschichte des Volkes Israel und seiner Nachbarn in Grundzügen 1. Von den Anfängen bis zur Staatenbildungszeit. (ATD 4/1; Göttingen : Vandenhoeck & Ruprecht, 1984.) Soggin, A.J.: A history of Israel: from the beginnings to the Bar Kochba Revolt, AD 135 (London : SCM Press, 1984.). Második, revideált kiadása: An introduction to the history of Israel and Judah (Valley Forge, PA : Trinity Press International, 1993.) Ahlström, Gösta W.: The History of Ancient Palestine (Minneapolis: Fortress Press, 1993). Coogan, M.D. (ed.): The Oxford History of the Biblical World (New York: Oxford University Press, 1995) Barr, J.: History and Ideology in the Old Testament: Biblical Studies of the End of a Millenium. (Oxford: Oxford University Press, 2000.) Noll, K.L.: Canaan and Israel in Antiquity. An Introduction. (Sheffield: Sheffield Academic Press, 2001.) Liverani, M.: Israel's history and the history of Israel (London ; Oakville, CT : Equinox Pub., 2005.) II. Maximalista-minimalista vitáról: Davies, P.R.: In Search of ancient Israel (JSOTSup 48; Sheffield: JSOT Press, 1992) Dever, W.G.: What did the Biblical Writers know & When Did they know it? What Archaeology Can Tell Us about the Reality of Ancient Israel. (Grand Rapids: Wm. B. Eerdmans, 2001) Dever, W.G.: Who were the Israelites and Where did they come from? (Grand Rapids: Wm. B. Eerdmans, 2003) Grabbe, L.L. (ed.): Can a “History of Israel” Be Written? (Sheffield: Sheffield Academic Press, 1997.)

24

Lemche, N.P.: Prelude to Israel's past: background and beginnings of Israelite history and identity (Peabody, MA : Hendrickson, 1998.) Lemche, N.P.: The Israelites in history and tradition (London: SPCK; Louisville: Westminster John Knox Press, 1998.) Thompson, Thomas L.: Early history of the Israelite people : from the written and archaeological sources (Leiden: New York: Brill, 1992.) Thompson, Thomas L.: The Mythic Past: Biblical Archaeology and the Myth of Israel (London: Basic Books, 1999.) Whitelam, K.W.: The invention of ancient Israel : the silencing of Palestinian history (New York: Routledge, 1996.) Zevit, Ziony: Three Debates about Bible and Archaeology; in: Biblica 83 (2002), 1-27.o. III. A kora vaskori (vaskor I.) Palesztina régészete. Ben-Tor, A. (ed.): The Archaeology of Ancient Israel (New Haven: Yale University Press, 1992) Block-Smith, E. és Nakhai, Beth Alpert: A Landscape Comes to Life: The Iron I Period.; in: NEA 62:2 (1999), 62-127.o. Borowski, O.: Daily Life in Biblical Times (SBL ABS 5; Atlanta: SBL, 2003.) Borowski, O.: “Eat, Drink and Be Merry. The Mediterranean Diet”; in: NEA 67:2 (2004), 96107.o. Callaway, J.A.: The 1964 cAi (et-Tell) Excavations, in: BASOR 178 (1965), 13-40.o. Callaway, J.A.:- Cooley, R.E.: “A Salvage Excavation at Raddana, in Bireh”; in: BASOR 201 (1971), 9-19.o. Callaway, J.A.: “Khirbet Raddana”; in: Revue Biblique 81:1 (1974): 91-94.o. Coote, R.B.: Early Israel: A New Horizon. (Mineapolis: Fortress, 1990.) Dever, Ceramics, Ethnicity, and the Question of Israel’s Origins; in: BA 58:4 (1995), 200213.o. Dever, W.G.: “Palestine, Archaeology of Bronze and Iron Ages”, in: Freedman, D.N. (ed.): The Anchor Bible Dictionary. (New York_Doubleday, 1992) Drinkard, J.E.–Mattingly, G.L.–Miller, J.M.: Benchmarks in Time and Culture: An Introduction to Palestinian Archaeology. (Atlanta: Scholars Press, 1988.) Faust, A.: “Abandonment, Urbanization, Resettlement and the Formation of the Israelite State”; in: NEA 66:4 (2003), 147-161.o. Faust, A. – Bunimovitz, S.: The Four Room House. Embodying Iron Age Israelite Society.; in: NEA 66:1-2 (2003), 22-31.o. Finkelstein, I.: The Archaeology of the Israelite Settlement (Jerusalem: Israel Exploration Society, 1988) Finkelstein, I. – Na’aman, N. (eds.): From Nomadism to Monarchy : archaeological and historical aspects of early Israel (Jerusalem: Yad Izhak Ben-Zvi, IES; Washington: BAS, c1994.) Finkelstein, I.: “Ethnicity and Origin of the Iron I settlers int he Highlands of Canaan: Can the Real Israel stand up?”, in: BA 59:4 (1996), 198-212.o. Finkelstein, I. - Silberman, N.A.: Biblia és régészet. Az ókori Izráel történelmének két arca. (Debrecen: Gold Book Kft., 2003.) Fritz, V.: The City in Ancient Israel. (Sheffield: Sheffield Academic Press, 1995.) Gal, Zvi: The Late Bronze Age in Galilee; in: BASOR 272 (1988), 79-84.o. Gittlen, B.M. (ed.): Sacred Time Sacred Place. Archaeology and the Religion of Israel. (Winona Lake: Eisenbrauns, 2000.) Mazar, A.: “The ’Bull Site’: An Iron Age I Open Cult Place.”; in: BASOR 247 (1982), 2742.o.

25

Miller, R.D. II.: Identifying Earliest Israel; in: BASOR 333 (2004); 55-68.o. Redford, Donald B.: Egypt, Canaan, and Israel in Ancient Times (Princeton: Princeton University Press, 1992) Shiloh, Y.: The Four-Room House: Its Situation and Function int he Israelite City; in: IEJ 20 (1970), 180-190 Stager, L.E.: The Archaeology of the Family in Ancient Israel; in: BASOR 260 (1985), 1-35.o. Stern, E. (ed.): The New Encyclopedia of Archaeological Excavations int he Holy Land (New York: Simon & Schuster, 1993) Zertal, A.: “Has Joshua’s Altar Been Found on Mt. Ebal?”, in: BAR 11:1 (1985), 26-43.o. IV. Biblián kívüli írott források, epigráfia. Cross, F.M.: Leaves from an Epigrapher’s Notebook. Collected Papers in Hebrew and West Semitic Paleography and Epigraphy (Winona Lake: Eisenbrauns, 2003) Dobbs-Allsopp, F.W. – Roberts, J.J.M. – Seow, C.L. – Whitaker, R.E.: Hebrew Inscriptions. Texts from the Biblical Period of the Monarchy with Concordance. (New Haven – London: Yale University Press, 2005.) Harmatta János (szerk.): Ókori keleti történeti chrestomathia (Budapest: Osiris Kiadó, 2003.) Loretz, O.: Habiru-Hebräer. Eine sozio-linguistische Studie über die Herkunft des Gentiliziums ibri vom Appellativum habiru (BZAW 160. Berlin: W. de Gruyter, 1984.) Naveh, J.: Some Considerations on the Ostracon from >Izbet S\art\ah. IEJ 28 (1978), 31–35.o. Rainey, A.F.: “Israel in Menrenptah’s Inscription and Reliefs”, in: IEJ 51:1 (2001), 57-75.o. Whitelam, K. K.: “Israel is laid waste, his seed is no more”: what if Merneptah’s scribes were telling the truth?; in: Biblical Interpretation 8:1-2 (2000), 8-22.o. V. A Bírák könyvének kutatástörténete. Bartelmus, R.: Forschung am Richterbuch seit Martin Noth;in: TRu 56 (1991), 221-259.o. Kenneth M. Craig Jr.: “Judges in Recent Research”; in: CBR 1.2 (2003), 159-185.o.

26