AZ INTRAGENERÁCIÓS REDISZTRIBÚCIÓ ÉS A FEJLŐDÉS KAPCSOLATÁNAK ÖKONOMETRIAI ELEMZÉSE

Gazdaságtudományi Közlemények, 6. kötet, 1. szám (2012), pp. 141–155.

AZ INTRAGENERÁCIÓS REDISZTRIBÚCIÓ ÉS A FEJLŐDÉS KAPCSOLATÁNAK ÖKONOMETRIAI ELEMZÉSE∗ SIPOSNÉ NÁNDORI ESZTER∗∗ A tanulmány a szociális és jóléti kiadásoknak a humán fejlődésre gyakorolt hatását vizsgálja Közép Európában. A kapcsolat tesztelése a Cashin (1995) által kidolgozott modell kibővített változata alapján történik. A négy lépésben elvégzett többváltozós ökonometriai elemzés azt igazolja, hogy a vizsgált országok esetében az intragenerációs állami újraelosztás, vagyis a szociális és jóléti kiadások növekedése szignifikáns pozitív hatást fejt ki a humán fejlődésre. Summary: The study analyses the effect of social and welfare expenses on human development in Central Europe. To test the relationship, the elaborated version of Cashin (1995) model is used. The econometric analysis carried out in five steps proves that the increase of intra-generational income redistribution, i.e. the increase of social and welfare expenses have a significant positive effect on human development in the examined countries. Kulcsszavak: humán fejlődés, szociális juttatások JEL osztályozás: O15 Bevezetés: Az úgynevezett intragenerációs állami újraelosztás – szemben a generációk közötti jövedelemáramlást biztosító úgynevezett intergenerációs állami újraelosztással – a jobb anyagi helyzetben lévőktől a szegényebbek javára valósít meg jövedelemátcsoportosítást. A jövedelemegyenlőtlenségek csökkentésére való törekvés gyakran a gazdasági növekedés, illetve a fejlődés visszafogását eredményezi (Korpi 1985; McCallum–Blais, 1987; Castles–Dowrick, 1990). A tanulmány azt vizsgálja, hogy Közép-Európában a rendszerváltás óta eltelt időszakban az újraelosztás növelése – amellett, hogy a szegénység és az egyenlőtlenség mérséklését célozza – visszafogja-e a fejlődést. Mivel egyre többen vélik úgy, hogy a fejlődést nem lehet pusztán gazdasági értelemben használni, és a gazdasági fejlettség mellett a társadalmi és környezeti komponensek figyelembe vétele is lényeges (Wollnik, 2009), a gazdasági növekedés vizsgálata helyett a jövedelemelosztásnak a Humán Fejlettségi Indexre (Human Development Index – HDI) gyakorolt hatása képezi a vizsgálat tárgyát. Az elemzés területi dimenziójának meghatározásához azon kelet- és közép-európai országokat vettem alapul, amelyek a Világbank 2006-os csoportosítása szerint a felső-közép jövedelmi kategóriába tartoznak (Világbank 2006). Ezek Horvátország, Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Oroszország. Ezekben az országokban a szocializmus bukása után a piacgazdaságba való átmenet eltérő formái alakultak ki. Mindenhol jellemző volt a privatizáció, azonban ez nem mindenhol ∗

SIPOSNÉ DR. NÁNDORI ESZTER egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem, Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet [email protected] ∗∗ A kutatómunka a TÁMOP-4.2.1.B-10/2/KONV-2010-0001 jelű projekt részeként az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

142

Siposné Nándori Eszter

ugyanúgy zajlott le. Közép-Európában (Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Horvátországban és a balti államokban) a kapitalizmus neoliberális formája alakult ki, amely együtt járt nagy mennyiségű külföldi tőke beáramlásával, és a jogállamiság megvalósításával (Ladányi–Szelényi, 2005). Kelet-Európában (ahova a felsőközép jövedelmű országok közül Oroszország tartozik) azonban neopatrimoniális kapitalizmus jelent meg. Itt a külföldi befektetők helyett a kommunista állami hivatalnokok tulajdonába kerültek az egykori állami vállalatok (Szelényi, 2003). Ezen eltérő fejlődési sajátosságok miatt az elemzés Oroszország kizárásával készül. A közép-európai országok közül Horvátország azért nem szerepel a vizsgálatban, mert nem tagja az Európai Uniónak. Így a vizsgálat hét ország (Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Észtország, Lettország, Litvánia) bevonásával történik. A vizsgált országcsoportra vonatkozóan a szociális védelem kiadásai1 a GDP arányában kifejezve az 1. ábrán láthatók. Az országok mindegyikében elmaradt a szociális védelemre fordított összeg nagysága az Európai Unió átlagától, ami a vizsgált időszakban mindvégig 26 százalék fölött maradt. A vizsgált országok a szociális kiadások 2007 előtti nagysága alapján két csoportba sorolhatók. A balti államokban a szociális kiadások nagysága az utolsó nyolc évben a GDP 10–15 százaléka körül alakult, míg a többi vizsgált országban ez az arány 16–23 százalék közötti. Az utóbbi két évben azonban a balti államokban a szociális kiadások ugrásszerű növekedése tapasztalható. A többi vizsgált országban is jellemző a növekedés, de csupán kisebb mértékben. Magyarország a vizsgált országok közül az utolsó öt évben élen állt a szociális kiadások tekintetében. Bár a szociális védelemre fordított kiadások a vizsgált közép-európai országokban nem érik el az Európai Unió átlagát, a szociális ellátó rendszer működését számos bírálat éri. A szociális ellátó rendszerek, intézmények és eszközök nem megfelelő hatékonyságának következtében széles körben elterjedt ugyanis az a felismerés, hogy az eddigi korrekciós támogatási rendszerek túl bonyolultak, nincsenek megfelelően összehangolva és nem elég célirányosak, miközben jelentős forrásokat emésztenek fel. Jelentős társadalmi és intézményi feszültségek alakultak ki a szociál- és a foglalkoztatáspolitika összehangolatlansága miatt (Sziklai, 2009). A szociálpolitika a rendszerváltozás óta ugyanis többnyire passzív eszközként működik, nem segíti kellően a foglalkoztatást. Rendszerint nem a megelőzésre, hanem a tűzoltásra rendezkedik be, és nem elég hatékony az egyre növekvő jövedelemegyenlőtlenségek mérséklésében (Sziklai, 2005). A tanulmány azt vizsgálja, hogy a szociális juttatások a fent bemutatott hibákon és hiányosságokon túl hozzájárulnak-e a gazdasági növekedés visszafogásához.

1

A szociális védelem kiadásai közé tartoznak a lakhatási támogatások, a szociális kirekesztés elleni támogatások, az idős korúak, a betegek, a mozgáskorlátozottak, a munkanélküliek, a gyerekek és a családok támogatásai.

Az intragenerációs redisztribúció…

143

30 28 26 EU*

24

Csehország

Százalék

22

Észtország

20

Lettország

18

Litvánia

16

Magyarország Lengyelország

14

Szlovákia

12 2009

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

10

Év

1. ábra. Szociális kiadások a GDP százalékában a vizsgált országokban és az Európai Unióban, 1995–2009 (Forrás: Eurostat alapján saját szerkesztés) Megjegyzések: * 2004 előtt az EU-15-ök, 2004–2006 között az EU-25-ök és 2007-ben az EU-27-ek adatai

Cashin (1995) modelljével az intragenerációs állami újraelosztás gazdasági növekedésre gyakorolt hatását vizsgálta OECD-országok esetén. Elemzésének legfőbb következtetése, hogy az állami újraelosztás nem fogja vissza a növekedést, hanem éppen ellenkezőleg, elősegíti azt. Az ő kutatása alapján az elemzésem kiinduló hipotézise, hogy az intragenerációs állami újraelosztás a humán fejlődést is elősegíti, vagyis szignifikánsan növeli a vizsgált közép-európai országokban. 1.

ÁLLAMI BEAVATKOZÁS LÉTJOGOSULTSÁGA

Egy elvileg tökéletes jövedelemelosztás sem biztosítja a jövedelmek méltányos elosztását. Mivel a kapitalizmus szükségszerűen létrehoz egyenlőtlenségeket, szükség van ezek korrigálására. Ennek egyik módja a redisztribúció (Vigvári, 2005), mely „a társadalmilag indokoltnak vélt és politikailag elhatározott jövedelemátcsoportosítások végrehajtását” jelenti (Vigvári, 2004:157).

144


Az állami újraelosztás hívei leginkább a hasznosság, a társadalmi igazságosság és az egyenlőségeszme érvényesülésének biztosítása miatt érezték a szegények segítését szükségesnek. A szegények gondozása a XVII. századig elsősorban az egyház feladata volt. A keresztény gondolkodás egyik lényeges eleme a vallási szeretet filozófiája, a caritas volt. Ennek jegyében az egyház mindig is nagy gondot fordított a szegények segítésére. A szegénygondozás ebben az időben alamizsna osztásával, illetve ápolási, gondozói munka folytatásával valósult meg (Barr, 2004). A szegények állami segélyezésére kidolgozott első javaslatok a XVIII. században jelentek meg az 1601. évi szegénytörvény kritikájaként. Townsend (1739–1816), Young (1741–1820) és Bentham (1748–1832) elfogadták a szegénytörvény létezésének szükségességét, annak gyakorlati megvalósítását azonban másképp képzelték el, mint a gyakorlatban fennálló rendszert (Townsend, 1971, Young, 1913, Bentham 1996). Fontos szerepet tulajdonítottak a szegények munkához juttatásának (Townsend, 1971; Young, 1913), a szegényadók tekintetében pedig az egyenlő elbírálást (Malthus, 1902) vagy a családi állapottól, illetve a gyerekszámtól függő differenciálást (Townsend, 1971) tartották elfogadhatónak. Egy további javaslat szerint úgy kellene az embereket a szegénységből való kitörésre ösztönözni, hogy el kellene őket rettenteni a szegénység súlyos következményeivel (Bentham, 1996). Bentham javaslata alapján új típusú szegényházakat hoznának létre, amelyekben az élet annyira elviselhetetlen lenne, hogy az emberek bármit megtennének, hogy elkerüljék azokat. Később, a XX. században az utilitarista liberálisok a szegénység költségeinek (hatékonysági költségek, egészségügyi ellátás költségei, szociális támogatások) minimalizálása miatt tartották szükségesnek a redisztribúciót. A liberális nézetek képviselői közé tartozik John Rawls (2000) is, aki úgy vélte, hogy az intézmények létezésének legfőbb célja a társadalmi igazságosság. Véleménye szerint a javak egyenlő elosztására van szükség. Ettől csak akkor lehet eltérni, ha a javak egyenlőtlen elosztása a legkedvezőtlenebb helyzetben lévők helyzetét javítja. 1942-ben születetett meg a Beveridge-jelentés, mely elsőként állított fel átfogó tervet a társadalombiztosításban. Beveridge (1879–1963) jelentésének egyik alapelve, hogy a segélyek mennyiségi és időbeli szempontból helyesek legyenek. A javasolt segély átalánydíjszabásának normál esetben önmagában – más források nélkül – elegendőnek kellene lennie a megélhetéshez szükséges minimális jövedelem biztosításához. Ez az elv lehetőséget ad további önkéntes ellátások nyújtására, de azokat semmilyen esetben sem feltételezi (Beveridge, 1942). A kollektivista elméletek szerint az egyik legfontosabb eszme az egyenlőség. A demokratikus szocialisták úgy vélik, hogy az egyenlőség eszméjét a vegyes gazdaság keretei között lehet legjobban elérni, a marxisták viszont egyáltalán nem hisznek a kapitalizmus eszméjében, így annak eltörlését tartják egyedüli helyes megoldásnak. Az egyenlőségre törekvéssel szerintük ugyanis nem fér össze a szabad piac kizsákmányoló jellege (Barr, 2004). 2.

ÁLLAMI BEAVATKOZÁS KRITIKÁJA

A szegényeket segítő állami újraelosztást a legtöbb támadás a XIX. század elején, valamint a libertariánus társadalomelméletek kialakulásakor érte. A XIX. század elején sokan úgy vélekedtek, hogy a segélyezés növeli a szegények számát,2 amit a segélyezési rendszer több, nem szándékolt következményére vezették vissza. A segélyezés ugyanis eltakarja a szegénység valódi okát (vagyis azt a tényt, hogy maga a szegény ember tehet a saját sze2

Townsend, Young, Malthus és Ricardo is ebben látták a szegénytörvények legfőbb hibáját.


145

génységéről); a népességszámnak az élelmiszertermelésnél gyorsabb ütemű növekedését eredményezi, ami a keresetek értékét csökkenti; olyanokat is segély kérésére kényszerít, akik korábban önerőből fenn tudták magukat tartani; inflációs folyamatot indít el és azokat is támogatja, akik erkölcstelenségük miatt jutottak nyomorba. A segélyezés negatív hatásai miatt Malthus és Ricardo a szegénytörvények teljes eltörlése mellett érveltek. A libertariánus elméletek képviselői úgy gondolják, hogy a piac hatékonyabb működésre képes, mint az állam, ezért az állami szerepvállalás minimalizálása, illetve megszüntetése mellett szállnak síkra. A természetjogi libertariánusok véleménye szerint az állami szerepvállalás erkölcsileg helytelen. Az empirikus libertariánusok az állami részvételt azért nem fogadják el, mert véleményük szerint az csökkenti a teljes jólétet (Barr, 2004). (Forrás: saját szerkesztés)

2. ábra. A szegénység elleni küzdelem módjai azok legfontosabb képviselőivel3 3

Malthus a magánjótékonykodást azért tartja elfogadhatónak, mert az nem rendelkezik a szervezett segélyezés káros vonásaival, vagyis – mivel arra nem lehet biztosan számítani – nem ösztönöz házasságkötésre és gyermekvállalásra. Azonban a magánjótékonykodás összege nem lehet túl nagy, semmiképpen se érje el azt az összeget, ami munkavégzéssel megszerezhető lenne (Malthus, 1902). Murray úgy véli, hogy a rászorulók támogatása a helyi szolgáltatások (kórház, foglalkoztatási szolgálat, jogi szolgálat, stb.) megtartásával lenne megoldható. Ezeket helyi adók vagy helyi jótékonykodó személyek hozzájárulásaiból finanszíroznák, amelyeknek a felhasználása helyi szinten sokkal jobban nyomon követhető. A helyi szintű intézmények működésének másik indoka a szabadság, ugyanis helyi szinten mind a támogatást adóknak, mind a támogatottaknak nagyobb a mozgásterük, a törvényeket is könnyebb megváltoztatni és az emberek könnyebben el is költözhetnek másik városba, ha nincsenek megelégedve a helyi szabályozás rendszerével. A központi állami intézmények megszüntetésével felszabaduló források egy része továbbá biztosan megjelenne tőkeberuházások formájában, ami új munkahelyek létrehozását eredményezné (Murray, 1994). Dollar és Kray (2001) álláspontja szerint a gazdasági növekedés a szegények helyzetét ugyanolyan mértékben javítja, mint a társadalom bármely tagjáét. Ez azt jelenti, hogy a gazdasági növekedés hatására a szegények jövedelmi helyzete is javul, és egy bizonyos idő elteltével – redisztribúció nélkül is – átlépik a szegénységi küszöböt. Egyes elméletek szerint a redisztribúció nélküli gazdasági növekedés az úgynevezett „átszivárgási hatás” eredményeként megszüntetheti a szegénységet (Kanbur, 1987). Adams (2003) megállapította, hogy a gazdasági növekedés szignifikánsan csökkenti a sze-


146

Az állami újraelosztás ellenzői a szegények megsegítésére a magánjótékonykodást, a helyi segítségnyújtást, illetve a gazdasági növekedés fokozását tartják elfogadhatónak. Az 1970-es évek óta a fejlődő országokban az úgynevezett szegények bankja próbálja a rászorulókat mikrohitelekkel segíteni. A szegénység elleni küzdelem lehetséges módjait azok legfontosabb képviselőivel a 2. ábra szemlélteti. A támadások ellenére Közép-Európában máig az állami segítségnyújtás jelenti a lecsúszott rétegek számára a legfőbb kapaszkodót. Az egyenlőtlenségek mérséklése mellett az államnak más oka is van arra, hogy a szegénység mértékét igyekezzen csökkenteni. Ha ugyanis nem tesz semmit a szegények helyzetének javítására, úgy számos hatékonysági költség merülhet fel. A gyakran éhezni kényszerülő lakosoknál megjelenhet a társadalmi nyugtalanság és a létfenntartó bűnözés. A legsúlyosabb esetekben az éhező gyermekek bele is halhatnak az éhezésbe, veszélybe sodorva ezzel a jövő munkaerőbázisát. Az alultápláltság mindezeken túl az egészségi állapot romlásához vezet, ami megnöveli az egészségügyi ellátásokkal kapcsolatos költségeket és csökkenti az egyének munkabírását. Mindezen indokok a szociális támogatások hatékonysági alapját teremtik meg (Barr, 2004). 3.

VIZSGÁLT ORSZÁGOK HUMÁN FEJLETTSÉGE

100% 90% 80%

Százalék

70% 60%

0,7-0,749

50%

0,75-0,799

40%

0,8-0,849

30%

0,85-0,899

20% 10% 0% 1990 1992 1994 1996 1998 2000 2002 2004 2006 2008 2010 Év

3. ábra. A vizsgált kelet- és közép-európai országok HDI-értékének megoszlása, 1990–2011 (Forrás: Human Development Report-ok alapján saját számítás)

génységet, ami annak köszönhető, hogy a gazdasági növekedés csekély hatással bír a jövedelemegyenlőtlenségek alakulására. Az 1970-es évek közepén Muhammad Junusz közgazdászprofesszor Bangladesben kidolgozta azt úgynevezett Grameen-modellt, vagyis a szegények bankját, amely fedezetigazolás nélkül biztosít mikrohiteleket a rászorulóknak. A modell célja, hogy a szegények ne szakadjanak le a segélyezési rendszerről és adófizető, önfoglalkoztató vállalkozóvá váljanak, illetve megteremtsék az öngondoskodóvá válás feltételeit (www.hvg.hu).


147

A tervgazdaságról a piacgazdaságra való áttérés az 1990-es évek elején valamennyi vizsgált ország fejlődését jelentős mértékben befolyásolta. 1992-ig valamennyi vizsgált ország HDI-je 0,8 és 0,9 közé esett, viszont 1993 és 2000 között viszont 0,7 és 0,8 közötti értékek is megtalálhatóak voltak (3. ábra). 2001 és 2004 között a HDI-értékek folyamatos javulásának lehettünk tanúi, egyre nagyobb arányban jellemezte a vizsgált országokat 0,85 fölötti HDI-érték, és ebben az intervallumban valamennyi ország HDI-je 0,8 fölött volt. 2005-től ismét jellemzővé vált a 0,8 alatti fejlettségi mutató az országok egy részében. A vizsgált időszak utolsó éveiben (2009– 2011) a gazdasági világválság ellenére a HDI-értékek nem csökkentek. 4.

AZ EMPIRIKUS KUTATÁS MÓDSZERTANA

A jövedelmek újraelosztásának humán fejlődésre gyakorolt hatására vonatkozó hipotézis tesztelése egy már meglévő modell továbbfejlesztésével történik. A rendelkezésre álló modellek közül a módszertan megbízhatósága szempontjából legmegfelelőbb valamely harmadik generációs modell alkalmazása. Ezek közül az elemzés Cashin modelljét veszi alapul, mert ő a kormányzati kiadásokat összetevőire bontva vizsgálta úgy, hogy közben a költségvetési korlátot is figyelembe vette, másrészt a szociális és jóléti kiadások hatását is vizsgáló harmadik generációs modellek közül az övé terjedt ki a legtöbb országra. A választásban az is közrejátszott, hogy a modelljét Cashin is OECD országokra alkalmazta.4 Cashin modelljének kiindulópontja, hogy minden gazdasági szereplőre a termelési függvény (y(t)) következő formája érvényes: α

β

 G (t )   T (t )  y (t ) = A ⋅ k (t ) ⋅   ⋅  ,  K (t )   K (t ) 

(1)

ahol A a technológia szintjét kifejező paraméter, k(t) az egy főre jutó magánszektorbeli tőke nagysága, G(t)/K(t) az aggregált állami tőke aránya (ratio of the aggregate public capital stock), T(t)/K(t) az aggregált transzferkifizetések aránya (ratio of aggregate public transfer payments), α a G(t)/K(t) arány kibocsátási rugalmassága, β pedig a T(t)/K(t) arány kibocsátási rugalmassága. A képletben szereplő tagok között fennáll a K(t) = Nk(t) összefüggés, ahol N a gazdaság összes szereplőjének a számát jelenti (Cashin, 1995). Az α és β egymáshoz viszonyított arányától függően a tőke határterméke (J), az időpreferencia konstans rátája (ρ), valamint a helyettesítési együttható konstans rugalmassága (σ) növelheti vagy csökkentheti a gazdasági növekedést. Amennyiben (1-α) > β, akkor a 4. ábrán bemutatott összefüggés érvényes a hosszú távú növekedési ütem és a hosszú távú reálkamatláb kapcsolatára. Amennyiben viszont (1-α) < β, akkor az 5. ábrán bemutatott összefüggés teljesül (Cashin, 1995).

4

Olyan elemzés, amely kifejezetten a volt szocialista országok rendszerváltás utáni gazdasági növekedését vizsgálta volna a kormányzati kiadások és bevételek függvényében, nem készült. Ennek valószínűleg részben az adathiány az oka. A rendszerváltás előtti adatokat ugyanis rendszerint kevésbé megbízhatónak tartják, a rendszerváltás óta eltelt idő pedig túl rövid ahhoz, hogy az ilyen jellegű kutatásokban általában felhasznált mennyiségű adatot biztosítsa. A harmadik generációs elemzések közül Cashin (1995) 17, Fuente (1997) 30, Kneller et al. (2000) és Bleaney et el. (2001) 24 év adatait használta fel.

148


4. ábra. Hosszú távú gazdasági növekedés, ha (1-α) > β (Forrás: Cashin (1995) 248. old.)

5. ábra. Hosszú távú gazdasági növekedés, ha (1-α) < β (Forrás: Cashin (1995) 249. old.)

A vizsgálatba bevont magyarázó változók és a gazdasági növekedés közötti összefüggés Cashin modelljében a következő: GRWKRit = β1ln(IGOVit) + β2ln(SOCSECit) + β3ln(CURREVit) + β4ln(INITi, t-T) + εit

(2)


149

ahol a GRWKR az egy főre jutó GDP növekedési rátája, IGOV az állami tőke állományában bekövetkező változás GDP-hez viszonyított aránya, a SOCSEC a szociális és jóléti kiadások GDP-hez viszonyított aránya, a CURREV a folyó adóbevételek GDP-hez viszonyított aránya, az INIT az egyes időszakok kezdeti GDP-értékének természetes alapú logaritmusa, εit = αi + νit (i = 1, …, N az országokat és t = 1, …, T az időt jelöli), βi pedig az egyes tényezők együtthatóit jelöli. Az elméleti modell szerint a SOCSEC és az IGOV szignifikánsan pozitív, míg a CURREV szignifikánsan negatív kapcsolatban áll a gazdasági növekedéssel a többi modellben szereplő változót konstansnak feltételezve (Cashin, 1995). Az állami tőke arányában bekövetkező változás GDP-hez viszonyított aránya az alábbi összefüggésekből adódik: IGO =

bruttó hazai állóeszköz − felhalmozás + készletváltozás + IPRIV , GDP

(3)

ahol IPRIV a magántőke állományának változása a GDP arányában kifejezve. A magánberuházást a következő összefüggés alapján számszerűsíthetjük.  teljes kormányzati kiadás GDP - hez viszonyított aránya − folyó kormányzati kiadások  Pr Inv = 1 −  ⋅ GDInv , GDInv  

(4)

ahol PrInv a magánberuházást, GDInv pedig a teljes bruttó hazai beruházást jelöli. Ez utóbbi a magánberuházásoknak a bruttó hazai állóeszköz-felhalmozáshoz (gross domestic fixed capital formation) viszonyított arányának és a készletváltozásnak az összegeként határozható meg. Az INIT változó szerepeltetésére azért van szükség, hogy figyelembe vehetőek legyenek azok az esetek, amikor egy ország nem a hosszú távú növekedési pályáján van. Ha ugyanis valamely ország tranzíciós pályán mozog, akkor nagyobb növekedési ütem jellemzi, mint azt az országot, amely a hosszú távú növekedési pályáján halad (Cashin, 1995). A modell a fent felsorolt változókon kívül az EDUC nevű változó bevonásával is elvégzi a regressziós elemzést. Ez a középiskolába beiratkozottak arányát fejezi ki a teljes középiskolás korú népességen belül. A mutató értéke bizonyos esetekben meghaladhatja a 100%ot, mivel előfordulhat, hogy nem középiskolás korú tanulók is középiskolába járnak. A változó kifejezi az endogén növekedéselméletek azon elemét, hogy a humán tőke fejlettsége a gazdasági növekedés egyik fontos meghatározója. Ennek a változónak a modellben való szerepeltetésére azért van szükség, mert segítségével kiszűrhetjük azokat a hosszú távú növekedési pályában mutatkozó különbségeket, amelyek az egy főre jutó humán tőkében mutatkozó különbségekből adódnak (Cashin, 1995). Cashin modellje alapján az intragenerációs állami újraelosztás fejlettségre gyakorolt hatása az alábbi összefüggéssel vizsgálható: HDIit = β1n(IGOVit ) + β21n(SOCSECit ) + β31n(CURREVit ) + β41n(IHDIi, t −T) + εit ,

(5)

ahol a HDI a humán fejlettségi index növekedési rátája, IGOV az állami tőke állományában bekövetkező változás GDP-hez viszonyított aránya, a SOCSEC a szociális és jóléti kiadások GDP-hez viszonyított aránya, a CURREV a folyó adóbevételek GDP-hez viszonyított aránya, az IHDI az egyes időszakok kezdeti HDI értékének természetes alapú logaritmusa,

150


εit = αi + νit (i = 1, …, N az országokat és t = 1, …, T az időt jelöli), βi pedig az egyes tényezők együtthatóit jelöli. A Cashin által kidolgozott modell a közép-európai országokra is alkalmazható, mivel a benne szereplő tényezőkre vonatkozó adatok különböző adatbázisokban elérhetők. A teljes kormányzati kiadás GDP-hez viszonyított aránya és a szociális és jóléti kiadások GDP-hez viszonyított aránya az Eurostat adatbázisában szerepel. A Nemzetközi Valutaalap Nemzetközi Pénzügyi Statisztikáiban (International Financial Statistics) megtalálható a bruttó hazai állóeszköz felhalmozás nemzeti valutában kifejezve és a készletváltozás. A Nemzetközi Valutaalap egy másik adatbázisában, a Kormányzati Pénzügyi Statisztikákban (Government Finance Statistics) pedig a folyó kormányzati kiadások és bevételek érhetők el. A középiskolába beiratkozott tanulók aránya a Világbank oktatásra vonatkozó adatbázisából származik. Az emberi fejlődési index értékei 1990-től évenkénti és országonkénti bontásban elérhetők az ENSZ Humán Fejlettségi Jelentéseiben (Human Development Report-okban). Az elemzés a rendelkezésre álló adatok alapján az 1994 és 2008 közötti időszakra végezhető el. Cashin az 1971–1988 közötti vizsgált időszakot ötéves periódusokra bontotta. A kialakított periódusokra az adatokból átlagokat képzett, és az így nyert átlagos értékeket használta a regresszió elkészítésére. A rendszerváltó országok esetén azonban egy így végrehajtott átlagolás rendkívüli mértékben lecsökkentené az adatok számát. Ezért ehelyett az elemzés mozgóátlagokkal történik, ami lehetővé teszi a kiugróan magas vagy alacsony értékek végeredményt torzító hatásának kiszűrését, ugyanakkor nem csökkenti jelentősen az adatbázis nagyságát. Hároméves mozgóátlagokat használva minden ország esetén csupán kettővel csökken a rendelkezésre álló adatok száma. Cashin modelljét kibővítve a regressziószámítás kétféle eredményváltozóval történik, a fejlettség korábban már bemutatott változói közül az egy főre jutó GDP-vel, valamint az emberi fejlődési indexszel. Az egy főre jutó átlagjövedelem / átlagos kiadás azért nem szerepel eredményváltozóként, mert a vizsgálatba bevont időszakhoz képest nagyon kevés adat áll rendelkezésre, és az elérhető adatok nem egymást követő évekből származnak, így az évenkénti változás mértékét csak átlagolással lehetne meghatározni, ami az adatok rendkívül nagy torzítását eredményezné. Az optimális regressziófüggvény meghatározása backward módszerrel történik, 5 százalékos szignifikancia szintet alkalmazva. 5.

REDISZTRIBÚCIÓ HATÁSÁNAK EMPIRIKUS VIZSGÁLATA

Az állami újraelosztás fejlettségre gyakorolt hatásának regressziós elemzése az 1. táblázatban látható. A fejlettség növekedési üteme és a fejlettség kezdeti szintje között szignifikáns pozitív kapcsolat van (regressziószámítás első oszlopa). A humán tőke fejlettségi állapotát kifejező változó (EDUC) bevonásával (1. táblázat 2. oszlopa) a fejlettség kezdeti szintje és a növekedési ütem közötti kapcsolat nem változott, a humán tőke fejlettségét kifejező változónak ugyanis nincs szignifikáns hatása a növekedési ütemre.


151

1. táblázat Humán fejlettségre számított regresszió. Zárójelben a t-próba értékei láthatók ln(IHDI), ln(IHDI, ln(IGOV), Bevont ln(IHDI), ln(IGOV), magyarázó ln(IHDI) ln(SOCSEC), EDUC ln(SOCSEC), változók ln(CURREV), ln(CURREV) EDUC 0,028 0,028 0,063 0,063 Konstans (9,437) (8,979) (4,025) (4,025) –0,008 –0,008 ln(IGOV) a a (–1,750) (–1,750) 0,004 0,004 0,003 0,003 ln(INIT) (5,720) (5,325) (2,524) (2,524) 0,032 0,032 ln(SOCSEC) a a (3,321) (3,321) a a b b ln(CURREV) a b a b EDUC 161 161 161 161 Mintanagyság Megjegyzés a) Az adott változót nem vontam be a modellbe. b) Az adott változó hatása az eredményváltozóra nézve nem szignifikáns. (Forrás: saját számítás)

6. ábra. A HDI éves növekedési ütemének változása a szociális és jóléti kiadások függvényében, évtizedenkénti bontásban (Forrás: Eurostat adatok alapján saját szerkesztés)

152


Az utolsó két regressziós modell azonos, ami annak köszönhető, hogy a humán fejlettség állapotának hatása nem szignifikáns. A modellből ez esetben a folyó adóbevételek GDP-hez viszonyított aránya (CURREV) lett kizárva. Szignifikáns azonban a hatása a közberuházások átlagos arányának (IGOV). Ennek 10 százalékos növekedése 0,08 százalékkal csökkenti a növekedési ütemet. Az állami redisztribúció hatása ez esetben is szignifikánsnak bizonyul. A szociális és jóléti kiadások 10 százalékos bővülése a fejlettséget 0,32 százalékkal növeli. Tehát ez esetben is tapasztalható a szignifikánsan pozitív összefüggés, azonban a szociális és jóléti kiadások egységnyi növekedése a HDI értékét kisebb mértékben növeli, mint az egy főre jutó reál GDP értékét. Érdemes a két évtized és a vizsgált országok közötti esetleges eltéréseket megvizsgálni. A 6. ábra alapján – mely az évtizedenkénti bontást szemlélteti – megállapítható, hogy a humán fejlődés az 1990-es évekhez képest az új évezredben lecsökkent. Az országonkénti vizsgálat (7. ábra) alapján látható, hogy Szlovákiában és Csehországban a legalacsonyabb a humán fejlődés növekedési üteme. A humán fejlődés üteme a vizsgált időszakban Szlovákiában és Litvániában volt a legalacsonyabb. A szociális kiadások növekedésének humán fejlődést fokozó hatása pedig Magyarország esetén a leginkább szembetűnő.

7. ábra. A HDI növekedési ütemének változása a szociális és jóléti kiadások GDP-hez viszonyított arányának függvényében, országonkénti bontásban (Forrás: Eurostat adatok alapján saját szerkesztés)


6.

153

ÖSSZEGZÉS

A felső-közép jövedelmű közép-európai országok esetén az 1990-es évek óta az úgynevezett intragenerációs állami újraelosztás, vagyis a szociális és jóléti kiadások növekedése szignifikáns pozitív hatást fejt ki a humán fejlődésre. A szociális és jóléti kiadások tíz százalékos bővülése a humán fejlettséget 0,32 százalékkal növeli. Az 1990-es évekhez képest a 2000-es években a gazdasági növekedés átlagos mértéke fokozódott, a szociális kiadások aránya és a humán fejlődés mértéke azonban lecsökkent. A szociális és jóléti kiadások GDP-hez viszonyított aránya Szlovákiában csökken a legnagyobb mértékben. A gazdasági növekedés üteme Csehországban, a humán fejlődés mértéke pedig Csehországban és Szlovákiában a legalacsonyabb. A szociális juttatások fejlődésre gyakorolt pozitív hatása megcáfolja a neoliberalizmus azon tézisét, miszerint a szociális támogatások visszafogják a fejlődést (Williamson, 1990). A neoliberalizmus hívei ugyanis úgy vélik, hogy a gazdasági és társadalmi bajok forrása az állami beavatkozás, ezért támadják a szociális államot, a protekcionista intézkedéseket és a munkavállalói jogokat (Enderffy, 2003). Véleményük szerint mindent a piac erőire kell bízni. Ezzel szemben az eredmények Keynes azon elméletét látszanak alátámasztani, miszerint az állami beavatkozás helyes és szükségszerű. 1990 óta tehát Közép-Európában az állami beavatkozás nem káros, hanem kívánatos, hiszen – számos egyéb hatása mellett – hozzájárul a humán fejlődés élénkítéséhez. A jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben rendkívül fontos annak világossá tétele, hogy az állami újraelosztás nem fogja vissza a fejlődést, hanem éppen ellenkezően, elősegíti azt. Ha tehát a gazdaságpolitikai döntésekben a fejlődés fokozására tesznek kísérletet, akkor ezzel a céllal nem ellentétes a redisztribúció, a rászorultak számára a támogatások és a szociális juttatások nyújtása. A vizsgált országok közül Magyarországon a legmagasabb a szociális védelemre fordított kiadások aránya. Emellett a gazdaság versenyképességének növelése és a társadalmi feszültségek csökkentése érdekében egyre inkább teret nyer a segélynyújtás helyett a munkahelyteremtést és munkavégzést célzó politikák létjogosultsága, az inaktívvá válás lehetőség szerinti megelőzése, illetve visszafordítása (Sziklai, 2009). Fontos azonban annak hangsúlyozása, hogy a szociális kiadások növelése nem rontja az ország fejlődését, hanem hozzájárul annak növeléséhez. A későbbiekben célszerű a redisztribúció és a humán fejlettség kapcsolatát alacsonyabb területi szinten (NUTS0, NUTS2, megye) is megvizsgálni. Előfordulhat ugyanis, hogy a vizsgált országok között eltérés tapasztalható a kapcsolatok természetét illetően. Ezeket a különbözőségeket az itt bemutatott aggregált szemléletű vizsgálat elfedte. A kutatás a jövőben újabb adatok bevonásával tovább bővíthető. Az időhorizont kitágítása növeli az eredmények megbízhatóságát, illetve a hosszabb idősor lehetővé teszi a vizsgált időszak kisebb alszakaszokra bontását. Így az ezek között tapasztalható esetleges időbeli eltérések feltárása is lehetővé válna. Fontos megjegyezni, hogy a szociális kiadások emelkedésének fejlettséget fokozó hatása azonban nem igazolja a szociális ellátó rendszerek tökéletes működését. Az ellátó rendszerek értékelése a társadalmilag elfogadható életszínvonal biztosítása, a horizontális (vagyis minden rászoruló kap támogatást) és vertikális (csak azok jogosultak a támogatásokra, akik valóban rászorulnak) hatékonyság, valamint a költséghatékonyság (vagyis a támogatások nagysága és azok adminisztratív költségeinek egymáshoz viszonyított aránya) szempontjából vizsgálandó (Barr, 2004).


154 IRODALOMJEGYZÉK [1] [2] [3] [4] [5]

[6] [7]

[8] [9] [10] [11]

[12]

[13]

[14] [15] [16] [17] [18] [19] [20] [21] [22]

Adams, Richard H. Jr.: Economic Growth, Inequality and Poverty. Policy Research Working Paper, World Bank, 2003. Barr, Nicholas: The Economics of the Welfare State. 4th edition, Oxford University Press and Stanford University Press, 2004. Bentham, Jeremy et al.: An Introduction to the Principles of Morals and Legislation. New York : Oxford, University Press, 1996. Beveridge, W. H.: Social Insurance and Allied Services. Cmd 6404: HMSO; London, 1942. Bleaney, Michael–Norman, Gemmel–Richard, Kneller: Testing the endogeous growth model: public expenditure, taxation, and growth over the long run. The Canadian Journal of Economics, 2001. Vol. 34, No. 1. 36–57. old. Cashin, Paul: Government Spending, Taxes, and Economic Growth. IMF Staff Papers, 1995. Vol. 42. No. 2. 237–269. p. Castles, Francis C.–Steve, Dowrick: The impact of government spending levels on mediumterm economic growth in the OECD, 1960-85. Journal of Theoretical Politics, 1990. Vol. 2, 173–204. p. Dollar, David–Aart, Kray: Growth is Good for the Poor. World Bank Policy Research Working Paper 2587, Washington DC: World Bank, 2001. August Enderffy Zoltán: Neoliberalizmus és globalizáció. 2003. http://www.freeweb.hu/eszmelet/60/endreffy60.html Fuente, de La Angel: Fiscal Policy and Growth in the OECD. CEPR Discussion Paper, 1997. No. 1755. Kanbur, S. M. Ravi: Measurement and Alleviation of Poverty. With an Application to the Effects of Macroeconomic Adjustment; Staff Paper – International Monetary Fund, 1987. Vol. 34. No. 1. 60–85. p. Kneller, Richard–Bleaney, Michael F.– Gemmel, Norman: Public Policy and the Government Budget Constraint: Evidence from the OECD. Journal of Public Economics, 1999. Vol. 74, 171–190. p. Korpi, Walter: Economic growth and the welfare system: leaky bucket or irrigation system? European Sociological Review, 1985. Vol. 1, 97/ / Jeremy Bentham; an authoritative ed. by J. H. Burns and H. L. A. Hart.; with a new introduction by F. Rosen ; and an interpretive essay by H. L. A. Hart; 118. p. Ladányi János–Szelényi Iván: Szegénység a posztkommunista átmenet időszakában: Időbeli és nemzetek közötti összehasonlítás. Az Elemző, 2005. 1. évf. 2. sz. 123–140. p. Malthus T. Róbert: Tanulmány a népesedés törvényéről. Politzer Zsigmond és fia Kiadása, Budapest, 1902. McCallum, John–André, Blais: Government, special interest groups and economic growth. Public Choice, 1987. Vol. 54, 3–18. p. Murray, Charles: Losing Ground: American Social Policy, 1950–1980. New York: Basic Books, 1994. Persson, Torsten–Guido, Tabellini: Is inequality harmful for growth? Theory and evidence. Nber working papers series, 1991. No. 3599 Rawls, John: A Theory of Justice. Oxford University Press, 2000, 52–53. p., 267–273. p. Simai Mihály : Poverty and Inequality in Eastern Europe and the CIS Transition Economies. Economic and Social Affairs; DESA Working Paper, 2006. No. 17, ST/ESA/2006/DWP/17 Szelényi Iván: Varieties of post-communist capitalism – a comparative analysis of poverty under various post-communism regimes. Lecture at the University of Erlangen–Nürnberg Sziklai István: A munkaerőpiacról tartósan kirekesztettek aktivizálásának lehetőségei. Az európai foglalkoztatási stratégia – a foglalkoztatáspolitikai koordinációs folyamat reformja, 2005. Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium Fejlesztéskoordinációs Főosztály, 2010. július 21.

Az intragenerációs redisztribúció… [23] [24] [25] [26] [27] [28] [29] [30]

[31]

[32] [33]

155

http://w3.datanet.hu/~kopint/nfa/download/efs2/EFS2_SZIKLAI_Tartos_kirekesztettek_aktiv izalasa.ppt Sziklai István: Magyarország jóléti politikájának áttekintése, javaslattétel a szociálpolitikai stratégia egyes elemeire. 2009. LIGA Kongresszus, 2010. július 21.; http://www.liganet.hu/files/9/3240/liga_kongressz_sziki.ppt. Townsend, Joseph: A Dissertation on the Poor Laws. University of California Press, London, 1971. Vigvári András: Pénzügy(rendszer):tan. KJK-Kerszöv, Budapest, 2004. Vigvári András: Közpénzügyeink. KJK-Kerszöv kiadványok, Budapest, 2005. Világbank: World Development Report 2006: Equity and Development. Oxford University Press, New York, 2006. Williamson, John: What Washington Means by Policy Reform. In John Williamson (szerk.): Latin American Adjustment: How Much Has Happened? Washington, DC: Institute for International Economics, 1990. Wollnick, Thomas (szerk.): Statistics and the quality of life. Measuring progress – a world beyond GDP. Federal Ministry for Economic Cooperation and Development. Capacity Building International, Bonn, 2009. Young, Arthur: Travels in France. London, G. Bell and Sons, Ltd., 1913. Hamarosan nyit a szegények bankja. 2010. június 19., Szerző: MTI. http://hvg.hu/gazdasag/20100619_szegenyek_bankja_bank_szegeny

AZ INTRAGENERÁCIÓS REDISZTRIBÚCIÓ ÉS A FEJLŐDÉS KAPCSOLATÁNAK ÖKONOMETRIAI ELEMZÉSE

Recommend Documents