Kolping- Múltunkkal a jövınkért „Az idıt szemlélni teljesen értéktelen, az idı az értékét csak a tetteinken keresztül mutatja meg számunkra.“ Adolph Kolping Egyszer a következı beszélgetés hangzott el. Egy professzor kérdezi az egyetemen egy ázsiai katolikus diáklánytól, hogy ismeri-e Kolpingot. Kol Ping? – ez meglehetısen kínaiul hangzik. Nem, ezt nem ismerem. ---Én csak Coping-ot ismerem. A professzornak ezen nevetnie kellett, és úgy gondolta, hogy ez nagyon jól hangzik. Coping illik a legjobban Kolpinghoz. Coping egy angol pszichológiai szakkifejezés a megterhelés sikeres kezelésére vagy a jelentıs nehézséggel párosuló sikeres bánásmódra. Adolph Kolping személyéhez a coping a legjobb értelemben illik – coping, azaz a megterhelés sikeres kezelése a megpróbáltatások, a kihívások és a feladatok során, amit ı maga körül látott az iparos legények között, a társadalomban a 19. század közepén Wuppertal-Elberfeldben, Kölnben, Németországban és tovább, azon túl. Kolping az ı korának jeleibıl tanulta, hogy mit kell tennie. Megdöbbent a rossz erkölcsi és szociális állapotokon, amivel ı 20 évesen suszterlegényként a vándorútja alatt a kölni iparos társadalomban találkozott, és elhatározta magát, hogy minden ellenállás és nehézség ellenére, pap lesz. İ ebben a tarthatatlan állapotban nem akart tönkremenni és valami mást szeretett volna ellene kialakítani. . Kolping a naplóját 1837-ben gimnazistaként kezdte írni azzal a vallomással, hogy ı az igazságból egy eszközt, az embertársból testvért szeretne alakítani. Késıbb, mint mester , az igazságot és testvériességet a következı mondatban foglalta össze: Sehol sem rábeszélıbb, nyerıbb az isteni igazság, mint az önfeláldozó, segítıkész szeretet hangjában. Ezt a saját életében annyira szavahihetıen ültette át, hogy Theodor Heuss, az elsı német szövetségi elnök, egy liberális, 1953-ban az oberweseli nemzetközi ifjúsági Kolping ház felavatásakor ezt mondta róla: İ az egyik legkorábbi német jelenség, aki a régi szabályok sorsdöntı hanyatlásakor felismerte az ember veszélyeztetettségét és ezt a szeretet erejével ellensúlyozta. Az idı jelei tanították ıt, mit kell tennie. Kitért a keresztény szeretet erejére is, ezekre a problémákra. Egyrészt ı maga is egy iparos legény volt, a szükségleteket közelrıl ismerte. Az elsı legényegyletet nem Kolping alapította, hanem Johann Gregor Breuer elberfeldi tanár, egy laikus. Adolph Kolpingot második prézesnek választották Tette a dolgát, és megoldotta az új feladatokat teljesen sajátos módon , Olyannyira, hogy néhány év múlva azon fáradozott, mint kölni segédlelkész, hogy ott is egy legényegyletet alapítson és azt az egész katolikus Németországban elterjessze.
1848 végén, Kölnbıl az alábbit írta a müncheni egyháztörténeti professzornak, Ignaz Döllingernek: Egy ilyen egyesület szükségességérıl, fontosságáról és a megvalósíthatóságáról meg vagyok gyızıdve. Egy ilyen mozgalommal mélyen és tartósan az emberek életébe tudunk avatkozni, az idı és a Jóisten segítségével erısen hatni rájuk. A terv új és különös, de azt, hogy praktikus, ezt minden nap megtapasztaljuk. İ annyira meg volt gyızıdve az ötletérıl és a küldetésérıl, hogy konokul ragaszkodott hozzá. Önmagát nem tartotta megmentınek és felszabadítónak, a világ problémái nagy megoldójának. Nem veszítette el a szolgálatkészséget az egyszerőbb emberek iránt, ami jóllehet a legnagyobb veszélybe vitte ıt. 1849-ben a papságból egyedül csak ı a kölni segédlelkész állt önkéntesen rendelkezésre a kolerabetegek lelkének ápolására. Kockáztatta az ekkor kezdıdı életmővét és ápolta a kolerabeteget, jóllehet ekkor már egészsége gyenge volt. A figyelmeztetésekre ezt válaszolta: Ilyen egyént, mint én, a Jóisten minden nap kaphat. Az idı jelei megmutatták neki, mit kell tennie. A második vatikáni zsinat, amely 1962-tıl 1965-ig a katolikus egyházat átalakította, a mai világ egyházában a lelkipásztori alapszabályokat megújította, Gaudium et spes, az önfelajánlásról ,az idı jeleirıl és jegyeirıl tanított. Ez ma is érvényes egy katolikus szociális egyesületre. Ott ez így szól. Ennek a megbízásnak a teljesítéséhez az egyháznak mindenkori kötelessége, az idık jelei után kutatni és azokat az evangélium alapján megvilágítani. Az egyház megfelelı választ tud adni minden generációnak az emberiség örök kérdéseire a mai és az eljövendı élet értelme szerint és a kettı egymáshoz való viszonya szerint. Ez azt jelenti, hogy a világot, amiben élünk, az elvárásait, a törekvéseket és a gyakran drámai jellemét meg kell ragadni és megérteni. Az ı drámai jelleméhez tartozik bizonyára a sok konfliktus és igazságtalanság a világunkban, a világgazdaság drámái, az áldozatok ezekben a napokban nem a bankok, hanem a világ szegényei, akinek a nyomorát évek óta az új nyereségmodell csak megnagyobbította, és még sok drámai visszásság. A mai ember és a világ elvárásai: a szerencse, siker, nyereség az igazságosság, a megelégedés? Ezek azok a jelek, amelyek a mi korszakunkat jellemzik, az idı jelei, és ha igen, hogyan értelmezzük ezt mi? Az embereknek és a világnak milyen törekvései ismerhetık fel, amelyekrıl a világ elvárásai és drámai jelleme mellett a II. Vatikáni Zsinat beszél?
Adolph Kolping (1813-1865) egy igen nehéz idıben élt. Ez a Napóleon uralkodása utáni korszak és az ipari forradalom ideje. Adolph Kolping felismerte a szociális kérdések sürgısségét, és egyértelmő álláspontra helyezkedett a tekintet nélküli iparosodás ellen, aminek kizárólagos profitorientáltsága ıt elkeserítette. İ valóban nagy dolgot tett, az 1991-ben boldognak nyilvánított Adolph Kolping és az ı egyesületeibıl jött létre a ma létezı világmérető, generációt átívelı életközösség.
Az idı jelei meg fogják nektek mutatni, mit kell tennetek! Ez a mondat Adolph Kolpingtól küldetés és kötelesség minden Kolping tagnak világszerte. Természetesen ma más jelek vannak, mint az ı idejében, de nem lett kevesebb. Adolph Kolping él – az ı meggyızıdései és ötletei az általa alapított mozgalomban, a tagjainak a tudatában és elkötelezettségében az egész világon jelen van. Kolping nem egy kıvé vált emlékmő, akinek a cselekedeteire már alig emlékszik valaki. A valóságban gyökeret verı emberszeretete és az azóta szokatlanul gyakorlatias gondolatai, a közösségrıl – és képzésrıl alkotott gondolatai, alapelvei a segítségnyújtáshoz, az önmegsegítéshez ma is idıtállónak bizonyulnak, 200 évvel a születése után. Az ı példája ma is több ezer embert bátorít, az ı szellemében tovább dolgozni, és nyomában egy szociálisan igaz világot megalkotni. Ma a képzés a legfontosabb munka a Kolping Mozgalom életében. Mindenkinek, aki akar, meg kell, hogy legyen a lehetısége arra, hogy javítsa azt a helyzetet, amiben él. Kolpingnál az ember van a középpontban. A Kolping Mozgalom az embereknek egy olyan közösséget szeretne nyújtani, ahol a testi és lelki fejlıdés együtt folytatható és otthont ad. Képessé teszi a Kolping tagokat, hogy katolikus keresztényként a világban, a szakmájukban, házasságukban és családjukban, az egyházban, a társadalomban és a polgári életben bizonyítsanak. Minden Kolpingtag az Isten nyájának tagja, a keresztelésen és a bérmálkozáson keresztül az egyház üdvözítı küldetésének része. Ez a küldetés egy közös felelısséget jelent Isten zarándokló népének földi útján. Ehhez nagy jelentıséggel járul hozzá a papok és laikusok közös szövetsége. A Kolping Mozgalom alapítása óta egy partneri együttmőködésre törekedett és valósított meg a laikusok és a papság között. Jézus Krisztusba vetett hit, és Adolph Kolping példakép mutatása tettekre hív minket. . Az idık jelei meg fogják nektek mutatni, mit kell tennetek. Menjünk vissza ehhez a küldetéshez, amit mi boldog Adolph Kolpingtól kaptunk. Nem fogom most a világ minden krízisét felsorolni, maradok az embernél, az egyes embernél, számomra ı fontos. Ez a küldetés nekünk szól,
ahogy mi az ı követıi közzé állunk, és rá hivatkozunk. Ránk, az emberekre vonatkozik, nem a szervezetre, nem a vezetıségre, hanem rám és rád. Jelentısége van annak, amit a miniszterelnök mond, amit a parlament dönt. De annak amit én naponta teszek, éppúgy nagy jelentısége van. Tudom, hogy a világ bonyolultabb lett. . Naponta elmerülünk a hírek és információk folyamában. Ezen keresztül tényleg olyan információkat kapunk, ami valós ? Aligha. Hogy állunk például az igazsággal? Ezzel nem arra gondolok, hogy mi hazudunk, de mondunk vagy hallunk folyamatosan olyan dolgokat, amik nem stimmelnek, amik elítélnek vagy megsebeznek másokat. Például a külföldiek bőnözık, a romák lusták, a muszlimok szélsıségesek. Gyakran leértékelünk másokat a mi hasznunkra. Azonban nagyobb jelentısége van annak, ahogyan mi az embertársainkkal bánunk. Én egy katolikus családban születtem és így lettem nevelve. Ezért én nem tettem semmit. Ma a Kolpingnak vagyok a misszionáriusa. Mi lennék én, ha én egy muszlim családban születtem volna? . Néha jó, ha az ember magának kérdéseket tesz fel. Néha jó, ha az ember a saját gondolataira és tetteire újra és újra reflektál. emberszeretı keresztényként élek? A kitaszítottak Jézusnak fontos voltak, nekem mit jelentenek? Jézus előzte a templomból azokat, akik nem oda való volt. Kolping is ilyen volt. Az írásaiból olvashatjuk, melyik legényt látta szívesen az egyesületében és melyiket nem. Gyakran és könnyen nevezzük magunkat katolikus keresztényeknek. . Tudatában vagyunk annak, hogy ez mit jelent, mit képviselünk vele, milyen megbízás áll mögötte.. Mi mindig Jézus követıi vagyunk, és mindig hordozzuk tovább boldog Adolph Kolping örökségét? Végezetül még egy történetet mondok. Egy nap egy idıs hölgy lépett be az önkiszolgáló étterembe. Nehezen boldogult, hozott egy tányér borsólevest, és leült egy szabad asztalhoz. Észrevette, hogy elfelejtett kanalat hozni, és hozott egyet. Ahogy visszatért az asztalához, ott ült egy nagyra nıtt néger és eszi a levesét. Az asszony félve leült az asztalhoz és megpróbált a négerhez beszélni. De ı nem értett egy szót sem csak nevetett. Az asszony is éppúgy nevetett és elkezdett a kanalával ugyanabból a tányérból enni. A néger a tányért középre tolta és közösen ették a levest. . Az étteremben tartózkodók érdeklıdve figyelték az eseményeket. A néger hozott egy rántott húst sült krumplival és ezt is közösen ették meg. Az idıs hölgy nevetett és egy kicsit kárpótolva érezte magát a leves miatt. Ahogy a tányér üres lett, a néger felállt, odabólintott barátságosan az idıs hölgynek, összetakarított és elment. Az étteremben ülıknek feltőnt, hogy milyen gyorsan távozott. Néhány másodperccel késıbb az idıs asszony felkiált: Eltőnt a kabátom és a táskám! . Az étteremben ülık gyorsan futni kezdtek a néger után,
de nem sikerült megtalálniuk. Az idıs asszony kétségbeesését látva hívták a rendırséget.. Ekkor azonban valaki megszólalt: De hiszen ott lóg egy közeli asztalnál egy kabát és ott van egy kézitáska is! Ezek az asszony dolgai voltak, és ott volt a levese még mindig az asztalon. İ cserélte össze az asztalt. És nem a néger ette meg a levesét, hanem ı ette meg a négeréét. Sajnos, a néger nem ismerte meg a történet végét – ami igencsak meglepte volna ıt. . İ nyilvánvalóan azok közé tartozik, akik meg tudnak osztani egy tányér levest. İ nyilvánvalóan azok közé tartozik, aki az emberiességet az ı saját jogai elé helyezi – és az emberekben nem potenciális ellenségeket lát. Kihez tartozunk mi? Kihez tartozol te? Az üzenetem mára a következı: Az ember van a középpontban. Mindannyiunkból áll össze az egész világ, és az, hogy milyen a világ, az tılem is függ, ahhoz nekem is tennem kell valamit. Boldog Aldoph Kolping ezt megmutatta nekünk, kövessük ıt. Kolping – múltunkkal a jövınkért.
