AZ EVENTCSOPORT MIKULÁS NAPI AJÁNLATA
2016
MESÉS MIKULÁS A földkerekségen számos olyan mesebeli hely létezik, amely rejtve marad az emberi szem elöl, ám a decemberi ünnepek alkalmával megnyílnak a láthatatlan kapuk a gyermekek számára,egy különleges helyszínen, a MESÉK BIRODALMÁBAN. A Birodalomban mindenki nagy izgalommal várja a Mikulás látogatását, hiszen meseország 5000 éves története során még soha egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy a nagyszakállú személyesen látogatott volna el a mesehősök otthonába. A Szervező Bizottság ezen jeles alkalomból lehetőséget biztosít a gyermekek számára, hogy együtt ünnepeljék meg a különleges alkalmat. A Mikulás érkezésének napján minden a feltétel nélküli, önfeledt vidámságról szól. Tekintve, hogy egy-egy állomás több programelemből áll, bármelyikbe be lehet kapcsolódni menet közben is, ha valaki mindegyikre kíváncsi, de ha valamelyik gyereknek az egyik kifejezetten tetszik, akkor az-az egy teljes elfoglaltságot jelentene neki a Mikulás látogatásáig. Ezzel elérhető, hogy minden gyermeket gyakorlatilag folyamatosan lekössünk, és ne türelmetlen várakozással teljen el a Mikulás érkezése előtti idő.
A MEGHÍVÓ A rendezvényre a kicsiket a „Mesélő” idézett soraival hívnánk meg. Az érkező vendégek a bejáraton áthaladva a Mesék Birodalmába csöppennének, ahol a Szervező Bizottság két képviselője, a mindig vidám Mickey egér és a Lappföldről érkező TÉLANYÓ fogadja, akik útba igazítják a piciket és egyben gondoskodnak az egész ünnepi készülődés zökkenőmentes lebonyolításáról. Ebben a mesebeli világban nagy a sürgés-forgás, a mesehősök a nagy fejetlenségben a gyerekek segítségére számítanak.
Nézzük meg, mi történik majd a helyszínen, milyen meglepetésekkel készülünk!
Télanyó varázslatos ötleteinek, kifogyhatatlan képzelő erejének és a mesehősök szorgalmának köszönhetően a terem ünnepi díszben fogadja a vendégeket: hatalmas mesevilág, piros mikulásvirágok, ragyogó hópelyhek és vidám masnik mindenütt. A Mikulás érkezéséig azonban még számos feladat vár Télanyóra, a mesehősökre és persze a gyermekekre.
JÁTÉKOK LIGETE – az örökmozgók háza
A játékok ligetébe várjuk azokat, akik szeretnek csúszni - mászni, szívesen tanulnak új dolgokat. Rájuk komoly, felelősségteljes feladat vár: az előző nap során ugyanis néhány ros�szcsont mesehős beszabadult a játékok közé, és szétszórta az elcsent szaloncukrokat. Az ugrálóvárban, a varázslatos labdák között, a mászófal tetején kell megkeresni és összeszedni az elrejtett cukorkákat. A nehéz feladatokban a gyermekek segítségére lesz Pókember és Harry Potter is.
AJÁNDÉKOK CSARNOKA
Az ajándékok csarnokában a Jégvarázs mese két tündére, Elza és Anna várja a kézműves foglalkozás kedvelőit, ahol a FIMO gyurmatechnika mellett, ünnepi képeslapot, ékszert, díszeket lehet készíteni, de nem maradhat el az igazi mézeskalács díszítés sem. Nagyon nagy szükség van a szorgos kezekre,hiszen a tündérek szeretnének szép ajándékot adni a Mikulásnak. Aki az alkotás előtt vagy után szépülni szeretne, vagy belebújna valamelyik mesehős bőrébe, hópihéinktől arc és csillámfestést kérhet.
KÍVÁNSÁGKUNYHÓ
Karácsony közeledtével a gyermekek tollat ragadnak, és megírják kéréseiket a Jézuskának. Kívánságkunyhónkban egy különleges ceruza és egy kedves tündér segítségével írhatják meg a kívánságokat, melyek garantáltan eljutnak a címzettekhez.
ÉDESGETŐ DÉDELGETŐ
Mivel minden mesehős idejét leköti a Mikulás eljövetele, a készülődés idejére csemetéik megőrzését a gyermekfelügyelő hópihe vállalja. A dédelgetőben a cukorkerítésen belül, a csodás szőnyegen, aprócska játékok, mesekönyvek, plüssök segítik a totyogók játékát.
MIGNON CUKRÁSZAT
Az igen népszerű mesehős rengeteg mignonnal készül a jeles napon, amit ő maga kínál a vendégek számára, de az ünnepi asztalról nem hiányozhat a finom foszlós kalács, a többféle bejgli, a mézes krémes, vagy a pogácsa, és a frissítők.
TÁNCHÁZ
Egy igazi parti mit sem ér zene és tánc nélkül. Ezért Télanyó meghívott egy igazi Táncmanót, akinek a személye egyelőre még maradjon titokban. Ő fog a gyereknek megtanítani egy koreográfiát, amit be is mutatnak majd a Mikulásnak, természetesen a szülőkkel együtt.
A MIKULÁS ÉRKEZÉSE ÉS AZ ÜNNEPSÉG
Amikor minden készen áll az Öregúr érkezésére, lassan kihunynak a fények, szélfúvás hallatszik a távolból. Hirtelen két hópihe lép be a terembe, akik kedves, de látványos táncukkal jelzik: a Mikulás a közelben van. A táncot követően dobpergés hangzik fel és megkezdődik az Ajándékhordó Manók bevonulása, akik a jelenlévő gyermekeknek szánt ajándékokat hozzák be. A sor végén előbukkan a Mikulás, aki nagyon boldog, hogy időben érkezett. Télanyó leülteti őt a hatalmas fotelbe, és ekkor kezdetét veszi a meglepetések sora. A gyermekek átadják a Mikulásnak készített ajándékot, és ellejtik a mókás táncot is. A Mikulás annyira meghatódik, hogy alig jut szóhoz. De pár pillanat múlva már kedvesen mesél a gyermekeknek a hosszú útjáról, az ünnep fontosságáról, majd a manók segítségével ő is átadja az ajándékokat. A Mikulás a hosszú utazása után azonban hamar elfárad, ezért elbúcsúzik és nyugovóra tér.
A teljes eseményről folyamatosan készítenénk fényképeket, melyeket a rendezvény után 1-2 nappal a Mikulás elküld a gyerekeknek. E koncepció kidolgozása során célként tűztük ki, hogy a picik úgy térjenek aznap este nyugovóra, hogy ilyen Mikulás élményben még nem volt részük, és még sokáig emlegessék szüleiknek a „nagy eseményt” – ők is megajándékozták a Mikulást, közös örömöt élhettek át! A program végén lassan a gyerekek is ideje hazamennek, a mesehősök azonban mindig velük maradnak képzeletükben a nap, mint nap, álmot hozó meséikig.
Szíves megrendelésüket várva, Üdvözlettel: Hajmássy Anikó a Mikulás segítője