NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola
Nagy Milada
Az Európai Unió eszközrendszere és alkalmazása az euro-mediterrán partnerségben Doktori (PhD) értekezés
Témavezető:
Nagyné dr. Rózsa Erzsébet, Habil. PhD egyetemi docens
………………………………………….
Budapest, 2014
Tartalom Tartalom............................................................................................................................... 2 Rövidítések jegyzéke ........................................................................................................... 5 Bevezető 8 A kutatás módszertana ....................................................................................................... 10 A kutatás előzményei és tézisei ......................................................................................... 10 Alkalmazott módszertan .................................................................................................... 11 A kutatás hipotézisei .......................................................................................................... 14 Az irodalom áttekintése ..................................................................................................... 17 1. Az euro-mediterrán térség mint regionális biztonsági szuperkomplexum ...................... 21 1.1
A biztonsági komplexumok klasszikus elmélete ................................................... 21
1.1.1
A regionális biztonsági komplexumok elmélete ................................................ 23
1.1.2
A közel-keleti regionális biztonsági komplexum............................................... 26
1.1.3
Az euro-mediterrán biztonsági (szuper-)komplexum ........................................ 32
1.2
A kutatás témája, a probléma meghatározása ........................................................ 34
1.2.1
Európa és a Közel-Kelet kapcsolata a 19. századtól a közelmúltig ................... 39
1.2.2
Az Európai Gazdasági Közösség/Európai Közösségek ..................................... 43
és a Mediterráneum megállapodásai (1957–1992) ............................................................ 43 1.2.3
A palesztinok jogaiért tett európai lépések ........................................................ 46
1.2.4
Megváltozott közeg, megváltozott szereplők (1993–1999) ............................... 47
1.2.5
Az EU és a mediterrán térség a 2000-es években .............................................. 49
Részkövetkeztetések .......................................................................................................... 51 2. A politikai és katonai biztonság az Európai Unió és a palesztin–izraeli konfliktus kapcsolatában ..................................................................................................... 53 2.1. A politikai biztonság ................................................................................................... 53 2.1.1
A Kvartett........................................................................................................... 55
2.1.1.1
Az Európai Unió a Kvartettben.......................................................................... 60
2.1.2
A palesztin állam kérdése .................................................................................. 67
2.1.2.1
A palesztin állam kérdése a nemzetközi arénában............................................. 70
2.1.2.2
Az Európai Unió szerepvállalása a palesztin állam építésénekfolyamatában.... 73
2.2 2.2.1
A katonai biztonság ........................................................................................... 75 Az Európai Unió válságmegelőzési és -kezelési gyakorlata
a MENA-térségben ............................................................................................................ 75
2
2.2.1.1
Válságkezelés az Euro-mediterrán Partnerségben ............................................. 78
2.2.1.2
Az Európai Unió missziói a palesztin területeken ............................................. 83
2.2.1.3
Az EU határvédelmi missziója Rafahban .......................................................... 87
2.2.2
Izrael fegyverei és célba juttató eszközei........................................................... 90
2.2.3 Az Európai Unió szerepvállalása a közel-keletifegyverzetkorlátozásban és -ellenőrzésben................................................................................................................ 99 2.2.3.1 Az Európai Unió és a közel-keleti tömegpusztító fegyverektőlmentes övezet terve ...................................................................................................................... 101 2.2.3.2
Az ACRS munkacsoport tárgyalásai (1992–1995) .......................................... 110
Részkövetkeztetések ........................................................................................................ 119 3. A környezeti, társadalmi és gazdasági biztonság az Európai Unió és a palesztin–izraeli konfliktus kapcsolatában ................................................................. 122 3.1
A környezeti biztonság ........................................................................................ 122
3.1.1
A víz jelentősége a MENA-térségben.............................................................. 123
3.1.1.1
A víz kérdése a palesztin–izraeli konfliktusban............................................... 126
3.2
A társadalmi biztonság......................................................................................... 134
3.2.1
Az Európai Unió és a MENA-térségből érkező migráció................................ 136
3.2.1.1
Az izraeli bevándorlás az Európai Unióba....................................................... 141
3.2.1.2
A palesztin emigráció az Európai Unióba........................................................ 145
3.2.2
A korrupció mint társadalmi, politikai kihívás ................................................ 149
3.2.3 Az Európai Unió szerepvállalása a Mediterráneum társadalmainak fejlesztésében ................................................................................................................... 151 3.2.4
Az Európai Unió és a nem állami szereplők a palesztin–izraeli konfliktusban 157
3.2.4.1
A lobbi tevékenységet kifejtő nem-állami szereplők jellemzői ....................... 158
3.3
A gazdasági biztonság ..................................................................................... 164
3.3.1
Energiabiztonság.............................................................................................. 166
3.3.1.1
A földgázbeszerzés alternatívái ....................................................................... 169
3.3.1.2
Palesztina energiaellátása................................................................................. 171
3.3.2
A palesztin gazdaság fenntartható fejlődésének kérdése ................................. 177
3.3.3
Az európai uniós fejlesztési támogatás Palesztina ........................................... 178
és Izrael vonatkozásában.................................................................................................. 178 3.3.4
Az izraeli gazdaság néhány mutatója............................................................... 191
3.3.5
Az Európai Szomszédságpolitika és Izrael ...................................................... 194
3.3.5.1
Az Európai Unió importkorlátozása Izraellel szemben.................................... 198
Részkövetkeztetések ........................................................................................................ 200 4.
Következtetések............................................................................................... 203
Új tudományos eredmények ............................................................................................ 209 3
A tudományos eredmények lehetséges felhasználási területei......................................... 212 Köszönetnyilvánítás......................................................................................................... 214 Irodalomjegyzék .............................................................................................................. 215 Függelék........................................................................................................................... 258 1. sz. melléklet: Az Európai Unió eszközei Palesztinában és Izraelben .......................... 259 2. sz. melléklet: Az EMP és az UfM működése............................................................... 262 3. sz. melléklet: Az ACRS-találkozók, -tárgyalások kronológiája .................................. 263 4. sz. melléklet: A Kvartett határozatai............................................................................ 264 5. sz. melléklet: A palesztin–izraeli konfliktussal kapcsolatos CFSP-határozatok és a közel-keleti tömegpusztító fegyvermentes övezet létrehozásával kapcsolatos EC- és CFSP-határozatok ................................................................................................ 271 6. sz. melléklet: A nemzetközi közösség és a MEWMDFZ ............................................ 274 7. sz. melléklet: A világ 5 legnagyobb donorállama által folyósított fejlesztési támogatás 2001–2011 között ........................................................................................... 277 8. sz. melléklet: Az EMP-ben, az ENP-ben és az UfM-ben részt vevő országok............ 279 9. sz. melléklet: A palesztinoknak nyújtott nemzetközi támogatás megoszlása és alakulása ...................................................................................................................... 280 10. sz. melléklet: Az Európai Szomszédságpolitika és az Unió a Mediterráneumért tagállamai......................................................................................................................... 281 11. sz. melléklet: EMP partnerállamok akciótervei ......................................................... 282 12. sz. melléklet: Az Euro-mediterráneumban aktív európai és regionális lobbi NSA (nem állami szereplő, non-state actor)-hálózatok ............................................................ 283 13. sz. melléklet: A Hágai Programban lefektetett tíz prioritás ....................................... 285 14. sz. melléklet: Izrael és Egyiptom földgázvezetéke .................................................... 287 15. sz. melléklet: A palesztin–izraeli vízkérdés ............................................................... 289 16. sz. melléklet: A talajvizekre vonatkozó nemzetközi megállapodások....................... 291 17. sz. melléklet: Izrael fő gazdasági mutatói .................................................................. 292 18. sz. melléklet: Az Európai Unióba (27) irányuló bevándorlási adatok ....................... 293 Ábrák jegyzéke ................................................................................................................ 294 Táblázatok jegyzéke......................................................................................................... 295 Megjelent publikációk jegyzéke ...................................................................................... 296
4
Rövidítések jegyzéke
ACINET ACRS ACRSWG AMA ARPAC BWC CFSP CIFP CTBT CWC CSBM CSCM CSDP DMs EGK EIDHR EKSZ EMI EMP EMRSC EMRSSC ENP ENPI ESDP ESRP ESS EUBAM
Arab Korrupcióellenes és Egységesítő Hálózat (Arab AntiCorruption and Integrity Network) fegyverzetellenőrzés és regionális biztonság (Arms Control and Regional Security) fegyverzetkorlátozási és regionális biztonság munkacsoport (Arms Control and Regional Security Working Group) Megállapodás a határátlépésről (Agreement on Movement and Access) Arab Régió Parlamenti Képviselői a Korrupció Ellen (Arab Region Parliamentarians Against Corruption biológiai fegyverek betiltásáról szóló egyezmény (Biological Weapons Convention) közös kül- és biztonságpolitika (Common Foreign and Security Policy) versenyképesség és innováció keretprogram (Competitiveness and Innovation Framework Programme átfogó atomcsend egyezmény (Comprehensive Test Ban Treaty) vegyi fegyver tilalmi egyezmény (Chemical Weapons Convention) bizalom- és biztonságerősítést célzó intézkedések (confidence and security building measures) Mediterrán Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (Conference on Security and Cooperation in the Mediterranean) közös védelem- és biztonságpolitika (Common Defense and Security Policy) deklarált intézkedések (declaratory measures) Európai Gazdasági Közösség Európai Eszköz a Demokráciáért és az Emberi Jogokért (European Instrument for Democracy and Human Rights) Európai Külügyi Szolgálat (European External Action Service, EEAS) katonai információcsere (exchange of military informations) Euro-mediterrán Partnerség (Euro-Mediterranean Partnership) euro-mediterrán regionális biztonsági komplexum (Euromediterranean Regional Security Complex) euro-mediterrán regionális biztonsági szuperkomplexum (EuroMediterranean Regional Security Super Complex) Európai Szomszédságpolitika (European Neighbourhood Policy) Európai Szomszédsági és partnerségi eszköz (European Neighborhood and Partnership Instrument), Európai biztonsági és védelempolitika (European Security and Defense Policy) Európai Biztonsági Kutatás Program (European Security Research Programme) európai biztonsági stratégia (European Security Strategy) az Európai Unió Határvédelmi missziója (European Union Border 5
Assistance Mission) EUPOL COPPS FEMIP FP GCC ICC ICJ INCSEA IWRM JSWG JWC LTOs MENA MEWMDFZ NAÜ NPT NTBT NWFZ OCHA ODA PCMA PCP PEGASE PLC PNH PRDP PWA REDWG RSC RSCT SAR SSWG TAIEX TIM UfM
European Union Coordinating Office for the Palestinian Police Support Euro-mediterrán befektetési és partnerségi képesség (Facility for Euro-Mediterranean Investment and Partnership) keretprogram (framework program) Öböl Menti Együttműködési Tanács (Gulf Cooperation Council) Nemzetközi Büntetőbíróságot (International Criminal Court) Nemzetközi Bíróság (International Court of Justice) tengeri balesetek (incidents at sea) integrált vízforrás kezelés (Integrated Water Resources Management) igazságszolgáltatási szektor munkacsoportot (Justice Sector Working Group) Egyesült Vízügyi Bizottságról (Joint Water Committee) hosszú távú kérdések (long term objectives) Közel-Kelet és Észak-Afrika (Middle East and North Africa) közel-keleti tömegpusztító fegyverektől mentes övezet (Middle East weapons of mass destruction free zone) Nemezetközi Atomenergia Ügynökség (International Atomic Energy Agency – IAEA) atomsorompó szerződés (Nuclear Non-proliferation Treaty Atomcsend Szerződés (Nuclear Test Ban Treaty) atomfegyvermentes övezet (Nuclear Weapons Free Zone) ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (UN Office for the Coordination of Humanitarian Affairs) hivatalos fejlesztési támogatás (official development assistance) bizonyos katonai tevékenységek előrejelzése (pre-notification of certain military activities) Palesztin Civil Rendőrség (Palestinian Civil Police) Palesztin-európai Társadalmi és Gazdasági Segítségnyújtás (Palestino-Européen de Gestion et d’Aide Socio-Economique) Palesztin Törvényhozó Tanács (Palestinian Legislative Council) Palesztin Nemzeti Hatóság (Palestinian National Authority) Palesztin reform és fejlesztési terv (Palestinian Reform and Development Plan) Palesztin Vízügyi Hatóság (Palestinian Water Authority) regionális gazdasági bizottság munkacsoport (Regional Economic Development Working Group) regionális biztonsági komplexum (regional security complex) regionális biztonsági komplexum elmélet (regional security complex theory) Kutatás és kommunikáció (search and communications) biztonsági szektor munkacsoportot (Security Sector Working Group) technikai segítségnyújtás és információcsere program (Technical Assistance and Information Exchange) Ideiglenes Nemzetközi Mechanizmus (Temporary International Mechanism) Unió a Mediterráneumért (Union for the Mediterranean) 6
UNCAC UNDP UNIDIR UNRWA WMDFZ
ENSZ korrupcióellenes konvenciója (United Nations Convention Against Corruption) Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programja (United Nations Development Program) ENSZ Leszerelési Kutató Intézet (United Nations Institute for Disarmament Research) ENSZ Palesztin Menekültek Segélyező és Munkaközvetítő Hivatala a Közel-Keleten (United Nations Relief and Works Agency for Palestine Refugees in the Near East) tömegpusztító fegyverektől mentes övezet (weapons of mass destruction free zone)
7
Bevezető Az Európai Unió fejlődése számára elengedhetetlen, hogy a közvetlen szomszédságában stabil, kiszámítható környezet legyen. Tagállamainak a Mediterráneumhoz fűződő kapcsolatai évszázadokra nyúlnak vissza, és ezek a kapcsolatok a mai napig hatást gyakorolnak az Európai Unió és a Földközi-tenger déli, keleti peremországainak viszonyára. Az EU e térségre vonatkozó külpolitikájának megvalósítása elsősorban gazdasági, de emellett politikai, katonai, társadalmi és környezeti eszközök együttes alkalmazásátjelenti. A Mediterráneum és a Közel-Kelet az egyik legrégebbi,nemzetközi figyelmet kiváltó válsága a palesztin–izraeli konfliktus, amely hosszú évtizedek óta kihívások elé állítja a nemzetközi közösség szereplőit, közöttük az Európai Uniót is. Az EU földrajzi közelsége és nemzetközi befolyása okán természetesen adódik a konfliktus rendezésében vállalt uniós szerep kutatása. Diszertációmban a palesztin–izraeli konfliktus rendezésében felvonultatott európai uniós eszközök bemutatására és elemzésére vállalkoztam. A téma az 1990-es évektől foglalkoztat, de behatóan csak 2008-tól kezdtem el vele foglalkozni, a felsőfokú tanulmányaim során az alapképzésben, majd a mesterképzésben írt szakdolgozatom témájául is a palesztin–izraeli konfliktus szolgált. A közös külpolitika terén időközben fejlődést mutató Európai Unió tevékenysége arra inspirált, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak a konfliktus rendezésében tanúsított hegemóniája mellett megmutatkozó sajátos uniós eszközrendszert elemezzem. Az Európai Unió megalakulása és a palesztin–izraeli konfliktus rendezésére irányuló oslói békefolyamat kezdete közel azonos időre tehető (1993). A fejlődési ívük közös metszéspontjai alapvető részét képezik a dolgozatomnak. A téma
bemutatását
az
Európai
Közösségek
(és
tagállamai)
kezdeti
szerepvállalásaival, a Dél- és Kelet-Mediterráneum államainak támogatásában tett előrelépésekkel indítom, bemutatva az európai mediterrán politika kialakulásának jellegzetességeit. A disszertáció gerincét az Euro-mediterrán Partnerség létrejöttétől (1995) az Unió a Mediterráneumért megalakulásáig (2008), majd az „arab tavasznak” nevezett változások hatására adott uniós válasz, 8
az EMP felülvizsgálatáig terjedő időszak elemzése alkotja. Ebből a megfontolásból adódóan az időbeli korlátot 1993 és 2011 között húztam meg, a kutatásom
idősíkjaaz
Európai
Szomszédságpolitika
új
kereteinek
meghatározásáig terjed ki. Az Európai Unió 2008. július 13-án fogadta el az Unió a Mediterráneumért (Union
for
the
Mediterranean
–
UfM)
elindítására
irányuló
francia
kezdeményezést, és ezzel a programmal az Euro-mediterrán Partnerség (EMP, barcelonai folyamat) éledt újjá. Disszertációmban az Európai Unió eszközein (hangsúlyosan az EMP, az Európai Szomszédságpolitika, az UfM)keresztül a Földközi-tenger keleti medencéjére fókuszálok, arra a térségre, amelyről Victor Papacosma azt írja:„…az ott élő népcsoportok sokfélesége – szomszédságuk ellenére – nem annyira a harmonikus együttélésükhöz, mint inkább összeütközéseikhez vezetett”. (Papacosma 2004: 6)
9
A kutatás módszertana A kutatás előzményei és tézisei A disszertáció célja megválaszolni azt a kérdést, hogy az Európai Unió eszközrendszere képes-e pozitívan hatni az euro-mediterrán térség biztonsági helyzetére, és ezen belül a palesztin–izraeli konfliktus rendezésére. Kutatásaim kiindulópontját, hogy a külső segélyezésre szükség van a palesztin–izraeli
konfliktus
rendezésében,
a
szakirodalom
is
alátámasztja.
Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a nemzetközi segélyezés Palesztinában csekély eredményességgel bír, és ennek okát az elemzők az izraeli megszállásra vezetik vissza. (Brynen 2000, Khadr 1999, Hooper 1999, Abdel Karim 2004) Emellett a palesztin gazdaság fejlődését olyan tényezők is befolyásolják, amelyekre segélyezéssel nem lehet hatni.1 A segélyezést számos okból (gazdasági fejlesztés, emberi szenvedés enyhítése, kül- és biztonságpolitikai érdek, szövetségépítés) nyújthatják az államok, vállalatok, nemzetközi kormányközi és civil szervezetek. A politikai célú (fejlesztési, humanitárius, katonai) támogatások a stabilitás megteremtését, valamint a donor és a fogadó állam érdekeit szolgálják. Konfliktushelyzetben nyújtott segély kihat a konfliktusra, és ellenkezőleg is igaz, a konfliktus is hatással van a segélyek felhasználásának hatékonyságára. (Esman 1997) A segély mint gazdasági erőforrás „befolyásolja a piacok működését, […] megváltoztathatja a társadalmi kapcsolatokat, növelheti a feszültségeket, de erősítheti a meglévő szövetségeket is; helyettesíti azokat a helyi forrásokat, amelyeket normális körülmények között a civil lakosság ellátására kellene fordítani […] legitimálja az abban részesülők tevékenységét, politikáját, céljait”, vagy illetéktelen kezekbe kerülve saját hasznukra fordítják (pl. fegyverszerzés). (Paragi 2008: 57) Paul Collier, Anke Hoeffler és Mans Söderbom statisztikai elemzésük során arra a megállapításra jutottak, hogy egy konfliktus utáni gazdaság segélyezéssel talpra állítható, a donáció a biztonsági kockázatokat lényegesen csökkenti, viszont ennek megvalósulása hosszú időt vesz igénybe. 1
A palesztin gazdaság fejlődését akadályozó tényezőkről lásd bővebben a gazdasági biztonságról
szóló alfejezetet.
10
Következtetésükben
rámutatnak
arra,
hogy
a
politikai
megoldás
eléréséhezelengedhetetlen a külső gazdasági és katonai segítségnyújtás, és a nemzetközi békefenntartó erők jelenléte hatékonyabb a konfliktusba való visszaesés elkerülésében mint a segélyezés. (Collier, Hoeffler és Söderbom 2006)
Alkalmazott módszertan A
disszertáció
tárgya
az
Európai
Gazdasági
Közösség/Európai
Közösségek/Európai Unió2 szerepének, eszközrendszerének vizsgálata a palesztin– izraeli konfliktus alakulásában az oslói folyamat kezdetétől (1993) 2011-ig, az Európai Szomszédságpolitika új kereteinek meghatározásáig.3 A probléma kifejtésétől a konklúzió levonásáig az alábbi szerkezeti tagolás alapján jutottam el: •
1. fejezet: a téma bemutatása, probléma definiálása:
A regionális biztonsági komplexumok elmélete: •
az euro-mediterrán regionális biztonsági komplexum elméletének
fejlődése. Az euro-mediterrán térség kapcsolatainak alakulása a hidegháborútól 2011-ig: •
biztonságpolitikát befolyásoló események,
•
az Európai Unió gazdasági kapcsolatai a Palesztin Hatósággal és
Izraellel, •
az Európai Unió mediterrán politikájának bemutatása,
•
az
Európai
Unió
mozgásterének
bemutatása
a
konfliktus
rendezésében. •
2. fejezet: az Európai Unió mediterrán térségre vonatkozó kül- és
biztonságpolitikájának, érdekeinek elemzése, 2
Európai Gazdasági Közösség 1957–1967 között, Európai Közösségek 1967-től 1993-ig, ugyanakkor
az Európai Közösségek a Maastrichti Szerződés I. pillére lett, a Maastrichti Szerződés hatálybalépése (1993. nov. 1.) óta Európai Unió az elnevezés. 3
A meghatározott időintervallumot bizonyos kérdések, események bemutatásánál, elemzésénél
kitágítom. Ezekben az esetekben az a cél vezérelt, hogy az adott problémát alaposabban megvilágítsam.
11
•
az Európai Unió katonai eszközeinek mérsékelt kapacitása és
képessége, •
a palesztin államiság kérdéseinek elemzése,
•
az Európai Unió közel-keleti mozgásterének – az USA dominanciája
miatti – szűkössége, az USA és az EU között létező hagyományos szemléletbeli különbségek ismertetése, •
az Európai Unió helye a Kvartettben, a Kvartett szerepe a konfliktus
rendezésében. •
3. fejezet: az Európai Unió „puha” eszközeinek vizsgálata Izrael és a
palesztin területek gazdasági, társadalmi és környezeti biztonsági szektoraiban, •
az Európai Uniónak és az uniós donor országoknak a konfliktusban
érintett palesztin és izraeli fél számára nyújtott gazdasági eszközeinek bemutatása és elemzése, •
a segélyezés, az uniós projektek hatásának vizsgálata a két etnikum
megbékélésére vonatkozóan, •
annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy a gazdasági, társadalmi és
környezeti biztonság elérésében hatékonyak-e az uniós programok. •
4. fejezet: a 2. és 3. fejezetben kifejtett kutatás tudományos
eredményeinek összegzése, ajánlás megfogalmazása. A
kutatásom
témája,
a
palesztin–izraeli
konfliktus
elemzésekor4
kézenfekvőnek tűnt, hogy a regionális biztonsági komplexumok elméletét vegyem 4
A palesztin–izraeli konfliktus könyvtárnyi szakirodalommal rendelkezik. A palesztin–izraeli
tárgyalásokról lásd: Peters, Joel: Pathways to Peace: The Multilateral Arab-Israeli Peace Talks. London: The Royal Institute of International Affairs, 1996; Kaye, Dalia Dassa: Beyond the Handshake: Multilateral Cooperation in the Arab-Israeli Peace Process, 1991-1996, New York: Columbia Univ. Press, 2001; Wittes 2012; Peters, Joel: The Arab-Israeli Multilateral Peace Talks and the Barcelona Process: Competition or Convergence? The International Spectator, 1998, 33:4.; Kaye, Dalia Dassa: Track Two Diplomacy and Regional Security in the Middle East. International Negotiation, 2001, 6. évfolyam, 1. szám, pp. 49–77.; Peters, Joel: Building Bridges. The Arab Israeli Multilateral Talks. London, Royal Institute of International Affairs, 1994.; Agha, Hussein: Track II Diplomacy: Lessons from The Middle East. Cambridge, MA: MIT Press, 2003.; Diamond, Louise – McDonald, John: Multi-Track Diplomacy: A Systems Approach to Peace. Washington DC, Institute for Multi-Track Diplomacy, 1993.; A magyar szerzők releváns műveit lásd a 7. lábjegyzetben. Az ACRS munkacsoport tárgyalásairól: Landau, Emily B.: Arms Control in The Middle East. Cooperative Security Dialogue and Regional Constraints. Brighton, Sussex Academic Press, 2006;
12
alapul (Buzan – Wæver 2003), mivel a Közel-Kelet – szakértők és elemzők egybehangzó állítása szerint – szinte a legjobb példája a biztonsági komplexumnak. Európa kapcsolat- és eszközrendszere a Maghreb és a Mashreq államokkal, azaz a többszörösen intézményesített euro-mediterrán kapcsolat azonban kihagyhatatlanná tette Astrid B. Boening munkásságának tanulmányozását, aki behatóan vizsgálta az euro-mediterrán térség viszonyát politikai, katonai, gazdasági, környezeti és társadalmi szempontból, felvetette és bizonyította az euro-mediterrán térség mint önálló biztonsági komplexum felvetésnek jogosságát. (Boening 2007a, 2007b, 2007c, 2007d, 2008a, 2008b, 2008c, 2009, 2011a, 2011b, 2012a, 2012b) Az 1. fejezetben meghatározott elméleti háttér alapján a hipotéziseim a 2. és 3. fejezetben kerülnek kifejtésre. A kutatási módszerek közül elsődlegesen adat- és szakirodalom-feldolgozásra támaszkodtam, amit a megszerzett ismeretanyag (dokumentumok, statisztikai adatok) elemzése követett. Hazai és külföldi előadásokon való aktív és passzív részvételem is hozzájárult az ismereteim bővítéséhez, a témában való elmélyülésemhez, az előadásaimat követő felvetések pedig bizonyos kérdések más megvilágításba helyezéséhez. A disszertáció nem szigorúan vett adatfeldolgozás szerint készült, az adatok ismertetésének az állítások alátámasztásában jutott fontos szerep.
Landau, Emily B. – Malz, Tamar: Assessing Regional Security Dialogue Through the Agent/Structure Lens: Reflections on ACRS. In: Maoz, Zeev et al. (szerk): Building Regional Security in the Middle East: International, Regional and Domestic Influences. London, Frank Cass, 2004, pp. 155–179.; Landau, Emily B.: Egypt and Israel in ACRS: Bilateral Concerns in a Regional Arms Control Process. JCSS Memorandum, 2001, no. 59.; Jones, Peter: Negotiating Regional Security and Arms Control in the Middle East: The ACRS Experience and Beyond. Journal of Strategic Studies, 2003, 26. évfolyam, 3. szám, pp. 137–154.; Jentleson, Bruce: The Middle East Arms Control and Regional Security (ACRS) Talks: Progress, Problems, and Prospects, IGCC Policy Paper, no. 26. University of Carolina, 1996.
13
A kutatás hipotézisei A kutatásom során az alábbi hipotéziseket fogalmaztam meg és bizonyítottam az értekezésemben: Hipotézis 1: Barry Buzannak a nemzetállamokra megalkotott biztonsági szektorelmélete alkalmas az euro-mediterrán biztonsági tér vizsgálatára is. Amikor Astrid Boening„megalkotta” az euro-mediterrán biztonsági teret, bizonyította, hogy a biztonsági tér értelmezésekor eltérőfelfogást is lehet alkalmazni. (Boening 2008) A magyar szakirodalomban is megjelenik a biztonsági térnek a hagyományostól eltérő megközelítése, például Marton Péter a doktori értekezésében a biztonsági teret szektoriális megközelítésben vizsgálja, és arra a kérdésre (is) keresi a választ, hogy létezik-e szektoriális biztonsági tér. (Marton 2010) Mindemellett az Európai Unió a mediterrán politikájának alakításakor szintén AstridBoeninghez hasonlóan értelmezi a biztonsági teret.
Hipotézis 2: Az Európai Unió programjai kevésbé hatékonyak a válságkezelésben, mint a hagyományos állami eszközök. A hipotézis indoklását megelőzően nélkülözhetetlen a hatékonyság mint fogalom értelmezése. A szakirodalom5 elsősorban mint a közgazdaságtan egyik alapfogalmaként jellemzi a kifejezést. Egy projekt vagy program akkor hatékony, ha a szabályok (pl. közösségi jog, fogadó ország jogrendszere) betartása mellett és határidőre elkölti a támogatási keretet. Ugyanakkor csak abban az esetben nevezhető eredményesnek, ha a projekt vagy program megvalósulásával a kitűzött célok teljesülnek. (Szentes 2007) Nagy Sándor Gyula szerint a hatékonyság növeléséhez 5
A témáról lásd bővebben például: Kengyel Ákos (2008): Kohézió és finanszírozás. Budapest,
Akadémia Kiadó; Nagy Sándor Gyula (2007): Az európai uniós támogatások felhasználásának összehasonlítása egyes tagállamok esetében. Európai Tükör, 2007. január, 94–102.; Nagy Sándor Gyula (2008): Az európai uniós támogatások hatékonysága és hatásossága közötti különbség a ROP 1.2 intézkedésnél. Európai Tükör, 2008. június 102–111.; Santos, Indhira (2008): Is Structural Spending on Solid Foundations?. Bruegel Policy Brief, 2008/02.
14
elengedhetetlen (i) a prioritásokra való összpontosítás; (ii) magasabb szintű viták bevezetése; (iii) egyszerűbb, átláthatóbb, hatékonyabb vezetés és ellenőrző rendszer alkalmazása; (iv) egyértelmű célok kitűzése, pontos tervezés, az eredmények kiértékelése a program elején, közben és a végén is, valamint a tapasztalatok felhasználása. (Nagy 2010) Az Európai Unió azzal a céllal alkalmazza eszközeit a MENA-térségben (Middle East and North Africa, Közel-Kelet és Észak-Afrika), hogy csökkentse a Földközi-tenger északi és déli peremvidékének államai között a fejlődésben mutatkozó különbségeket, megteremtse a biztonságos, kiszámítható és stabil környezetet
a
szomszédságában.
A
2011-es
„arab
tavasznak”
nevezett
megmozduláshullám alapjaiban rengette meg az uniós eszközök hatékonyságába vetett hitet, és megváltozott hatalmi egyensúlyt teremtett az euro-mediterrán regionális biztonsági környezetben. A biztonság „ára” drasztikusan megnőtt a valóságban és átvitt értelemben is, a fejlesztési segélyezés, a politikai partnerség és a társadalmi szerepvállalás lényegesen jelentősebb ráfordításokat tett szükségessé.
Hipotézis 3: Az Európai Unió eszközrendszerének „sajátos” eleme a nemzetközi fejlesztési politika, amely politikát az EU előszeretettel alkalmazza a válságkezelésben, így a palesztin–izraeli konfliktus rendezésére irányuló törekvésében is. A nemzetközi kapcsolatok jellemző elméletei közül a realista elméleti iskola által megfogalmazott gondolat, mely szerint a külföldi segélyezés a külpolitikai célok megvalósításának eszköze, jelentette számomra az egyik kiindulási alapot. A vezető politikusok hatalmuk kinyilvánításának tekintik a segélyezést és a békeműveletekben való részvételt, amivel legitimálhatják saját államuk képességeit. (Morgenthau 1963) A nemzetközi fejlesztési együttműködés tanulmányozása interdiszciplináris terület, mivel a politikatudományon kívül a közgazdaságtan is kutatja. A kettősségből fakadó módszertani eltérés a szakirodalomban is visszaköszön. A két tudományterületből a politikatudomány vizsgálati eszközeit helyeztem előtérbe, mivel az izraeli és főként a palesztin gazdaságnak és társadalomnak nyújtott uniós támogatások csupán matematikai eszközökkel való vizsgálata, kiragadása a politikai
15
környezetből nem adhat valós képet és nem nyújthat választ a felvázolt központi kérdésre. A békeszerződéseket követő gazdasági/pénzügyi támogatás a második világháborút követően válik valósággá, az 1980-as évektől pedig általános gyakorlattá a hosszú távú béke elérésében. A segélyek hatékonysága azonban sok esetben megkérdőjelezhető, ha a segély és a béke közötti összefüggést keressük.
Hipotézis
4:
Az
Európai
Unió
nemzetközi
fejlesztési
politikája
ellentmondásos társadalmi változásokat okoz. A palesztinoknak nyújtott támogatás értékelésénél (3. fejezet) felmerül egy probléma, nevezetesen, hogy az oslói folyamat során a donorok céljai és a távlati célok közötti kapcsolat szinte felismerhetetlen, mert a távlati cél eléréséhez vezető út „annyira zavaros volt […] hogy nem teljesen világos, hogy a donorok ténylegesen mit támogattak”. (Paragi 2008: 36) Az „arab tavasz” az egész nemzetközi közösséget, így az Európai Uniót is váratlanul érte, az Unió a válaszadást pedig nem siette el. A gazdasági/pénzügyi eszközeit
továbbra
is
rendelkezésre
bocsátotta
az
UfM-partnerországok
kormányainak, a támogatás mértékében viszont történt elmozdulás – csökkenés –, de ebben szerepet játszott a 2008-as gazdasági válság okozta euróválság is. A nyugati világban él az az elképzelés, hogy fejlesztési támogatással elérhető a gazdasági növekedés, és ennek következményeként pozitív társadalmi változások – demokratizálódás, életkörülmények javulása – valósulnak meg, amik a konfliktus megszüntetéséhez vezethetnek. Johan Galtung már 1980-ban kételyét fejezte ki, rámutatva, hogy a nemzetközi tapasztalat alapján ez a meggyőződés bizonytalan alapokon nyugszik. (Galtung 1980: 33)
Hipotézis 5: A közel-keleti válságkezelés új szemléletet és módszereket igényel. Európa a második világháború során részben hasonló társadalmi, politikai és gazdasági strukturális problémákkal küzdött, mint jelenleg a MENA-térség. Az 16
EGK/EK/EU
hatékony
eszközök
alkalmazásával
sikeresen
leküzdötte
az
akadályokat, és stabilizálta a helyzetét. Ezt a tapasztalatát ülteti át a világ más részein, és próbálja megteremteni a kapcsolatot a strukturális reformok, valamint a béke és a stabilitás között. Romano Prodi, az Európai Bizottság akkori elnökeként 2004-ben, Derryben elhangzott beszédében így fogalmazott: „Az Unió a történelmünk leghosszabb ideje tartó békéjét hozta el. Példája milliók számára ad reményt a világban. Az általunk elért siker is mutatja, hogy rátaláltunk egy modellre. Ezt a modellt alkalmazzuk a kapcsolatainkban a szomszédságunkban és az azon túl lévő államokkal.” (Prodi 2004) Az előző hipotézisekben megfogalmazott feltételezések a napjainkban is jelen lévő,
uralkodó
(mainstream)
elgondolások
és
gyakorlat
alkalmasságának,
hatékonyságának kérdését vetik fel. A palesztin–izraeli konfliktus megoldatlansága ezen kívül a probléma komplexitásának is köszönhető. Azt a nyugati világ politikusaiban élő elképzelést, hogy kizárólag nemzetközi segélyezéssel elérhetővé válhat a rendezés, az értekezésem 2. és 3. fejezetében az uniós eszközök vizsgálatán keresztül elemzem.
Az irodalom áttekintése A kutatáshoz nélkülözhetetlen primer és szekunder források széles tárháza áll rendelkezésre, amely viszonylag könnyen hozzáférhető.6 Ugyanakkor a téma „kényes” volta miatt az elemzők – de még az elsődleges források – némelyike sem tekinthető teljes mértékben objektívnek. Felmerül a kérdés, hogy létezhet-e a napi politikát „uraló” témában pártatlan véleményközlés. A primer források egy része legkönnyebben az Európai Unió Külügyi Szolgálata, Izrael Állam Külügyminisztériuma és a Palesztin Nemzeti Hatóság honlapján keresztül érhető el. A fentiekben felsorolt forrásokon kívül a hivatkozott elemzések többsége független kutatóintézetek szakértőinek írásai (pl. EuroMeSCo, European Institute of the Mediterranean, Middle East Institute, Chatham House, European Institute for 6
Az 1.4 fejezetben, a kutatási téma bemutatásakor és a probléma vázolása során feltüntetett releváns
szakirodalmon kívüli további forrásokat ismertetek a következő oldalakon.
17
Research on Mediterranean and Euro-Arab Cooperation, Fride, Institute for Middle East Peace and Development, Institute for Defence Studies and Analyses, Institute for National Security Studies, Middle East Policy Council, Magyar Külügyi Intézet, Stratégiai és Védelmi Kutató Intézet).7 Összehasonlítás céljából szándékosan kerül 7
A magyarországi elemzők közül a palesztin–izraeli konfliktus kérdésében elsősorban Gazdik Gyula,
Kis-Benedek József, N. Rózsa Erzsébet, Paragi Beáta és Rostoványi Zsolt szerzői munkássága a meghatározó. Paragi Beáta hasonló témában írt értekezése (Paragi Beáta (2008): A békefolyamat sokkal fontosabb volt. A nemzetközi segélyezés összefüggései az izraeli-palesztín konfliktusban [1993-2000-2005]. Budapesti Corvinus Egyetem) és a saját disszertációm megközelítései között számos különbség fedezhető fel. Míg Paragi Beáta kizárólag a nemzetközi segélyezésre összpontosít, és három különböző évet (1993, 2000 és 2005) vizsgál, addig a kutatásomban a palesztin–izraeli konfliktust európai uniós szempontból közelítem meg, a buzani biztonsági szektorok alapján helyezem górcső alá a konfliktus rendezésében felvonultatott uniós eszközöket. valamint a vizsgálatom időtartama az 1993 és 2011 közötti időszakra terjed ki. Az elemzők disszertációm irodalomjegyzékében nem szereplő releváns művei (a teljesség igénye nélkül): Gazdik Gyula (1993a): Arab-izraeli tárgyalások I. MTI Világpolitikai Dokumentáció, 1993. október, 474–481. o. Gazdik Gyula (1993b): Arab–izraeli tárgyalások II. MTI Világpolitikai Dokumentáció, 1993. november, 533–542. o. Gazdik Gyula (1994): Madridtól a palesztin–izraeli kézfogásig. Társadalmi Szemle, 1994. 1. sz. 60–69. o. Gazdik Gyula (1995): Arab-izraeli tárgyalások I.Palesztin autonómia tárgyalások, 1993. szeptember–1995. január. MTI Világpolitikai Dokumentáció, 1995. április 224–235. o. Gazdik Gyula (1995): Arab-izraeli tárgyalások II. Az izraeli-jordániai békefolyamat, 1993. szeptember – 1995. február. MTI Világpolitikai Dokumentáció, 1995. május.290–301. o. Gazdik Gyula (1996): Az átalakuló Közel-Kelet – a palesztin autonómia. Társadalmi Szemle, 1996. 4. sz. 42–53. o. Gazdik Gyula (1996): Az átalakuló Közel-Kelet – Jordánia, Szíria és Izrael. Társadalmi Szemle, 1996. 7. sz. 58–69. o. Gazdik Gyula – Lugossy Győző (1997): A közel-keleti válság. Calibra Kiadó, Budapest, 1997. Gazdik Gyula (1998b): Netanjahu és a közel-keleti béke.Oslói folyamat: az úton végig lehet menni?Társadalmi Szemle, 1998/6. szám, 42–56. o. Gazdik Gyula (2003): Izrael biztonságpolitikája a békefolyamat tükrében. Új Honvédségi Szemle, 2003/12. 35–49. o. Gazdik Gyula (2004a): A palesztin politikai rendszer fejlődésének főbb jellemzői. Kül-Világ, I. évfolyam, 2004, 4. szám. Gazdik Gyula (2004b): Az oslói folyamat múltja és jelene. Bolyai Szemle, 2004. 157–171. o. Gazdik Gyula (2005): A közel-keleti térség. In: Németh István (szerk.) (2005): 20. századi egyetemes történet. Osiris Kiadó, 272–294. old. Gazdik Gyula (2006): Adalékok a palesztin állam fejlődéséhez. In: Marton Péter (szerk.): Államok és államkudarcok a globalizálódó világban. Teleki László Intézet, 2006. Gazdik Gyula (2007): A palesztinai iszlámista szervezetek története az 1980-as évek végéig. Kül-Világ, 2007, 2. szám. Gazdik Gyula (2008): Az egyiptomi külpolitika útja a szuezi válságig.Kül-Világ, 2008, 3–4. szám. Kis-Benedek József (2013): A Közel-Kelet katonai sajátosságai.Külügyi Szemle 2013, 1). szám, pp. 79–99.Kis-Benedek József (2012): A 2012. novemberi gázai övezeti konfliktus. Szakmai Szemle, 2012. 3–4. szám, pp. 5–20.Kis-Benedek József (2009): Az Izrael-Hamasz háború biztonságpolitikai és katonai összefüggései. Felderítő Szemle, 8. évfolyam, 1. szám, pp. 12–35. N. Rózsa Erzsébet (2003):
18
felhasználásra elfogult, propaganda célt szolgáló vagy szélsőségesnek tartott forrásanyag (pl. Israel Information Center, Palestinian Information Council – utóbbi a Hamászhoz közelálló honlap). További forrásként kerültek felhasználásra az AlAhram Weekly és a Palestinian National Council publikációi. Az Európai Szomszédságpolitika területe szintén bővelkedik szakirodalomban. Az európai tanulmányok és nemzetközi kapcsolatok elemzői, kutatói kiemelik az erős gazdasági kapcsolatokat és a földrajzi közelséget az Európai Unió és a mediterrán térség viszonylatában. A lehetséges kockázatok, amelyek a szomszédság instabilitásából fakadnak, elkerülése érdekében az Európai Unió a politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatainak szorosabbra fűzésével reagál. Az EU szomszédságpolitikája – a mediterrán térség államaival kialakított aszimmetrikus gazdasági kapcsolatai miatt – néhány szerző szerint hasonló egy hegemón hatalom viselkedéséhez,
amely
függőségi
viszonyba
helyezi
a
partnerországokat.(Stratenschulte 2004, Marchetti 2006) Az EU álláspontja szerint ez a soft power(„puha” hatalom) gyakorlása. A feldolgozott szakirodalom az alábbi főbb területekre osztható: a regionális biztonsági komplexum elméletének fejlődése, jellemzői (1.fejezet), Európa és a mediterrán régió kötődései a 20. század második felétől napjainkig, a palesztin– izraeli konfliktus okai, az Európai Unió katonai eszközei a Mediterráneumban (2. A Bush kormányzat közel-keleti politikája. Külügyi Szemle, 2003/4. 52-87. o. N. Rózsa Erzsébet (szerk.) (2005): Nemzeti identitástudat és külpolitika a Közel-Keleten és Kelet-Ázsiában. Teleki László Alapítvány, Budapest, 2005. N. Rózsa Erzsébet (2007): Az iraki konfliktus és a tágabb KözelKelet.Külügyi Szemle, 2007. 2–3. szám. N. Rózsa Erzsébet (2009a): Gáza előtt, Gáza után. MKItanulmányok. 2009, 1. szám. Paragi Beáta (2004): A palesztin gazdaság főbb jellemzői és az intifáda gazdasági hatása. Kül-Világ, 2004, 1. szám. Paragi Beáta (2009): Békefolyamathoz kötött államépítés a Közel-Keleten. A palesztin eset tanulságai. Külügyi Szemle, 2009, 1. szám. Paragi Beáta (2009): „Halottat siratni könnyű”.Élet és Irodalom, 2009, 3. szám. Rostoványi Zsolt (1998): Az iszlám a 21. század küszöbén. Budapest, Aula Kiadó. Rostoványi Zsolt (2002): Civilizációk a civilizációk ellen?Külügyi Szemle, 2002, 1. szám. Rostoványi Zsolt (2002): A terrorizmus és a globalizáció. In: Tálas Péter (szerk.) (2002): Válaszok a terrorizmusra,avagy van-e út az afganisztáni „vadászattól” a fenntartható globalizációig. Budapest, Chartapress, 2002. Rostoványi Zsolt (2004): Az iszlám világ és a
Nyugat.
Interpretációk
összecsapása,
avagy
a
kölcsönös
fenyegetettség
mítosza
és
valósága.Budapest, Corvina. Rostoványi Zsolt (2006): Együttélésre ítélve. Zsidók és palesztinok a küzdelme a Szentföldért. Budapest, Corvina. Rostoványi Zsolt (2007): A Közel-Kelet és az iszlám térség. In: Deák Péter (szerk.) (2007): Biztonságpolitikai kézikönyv. Budapest, Osiris.
19
fejezet), az Európai Uniónak a palesztin területeken és Izraelben alkalmazott gazdasági, társadalmi és környezeti eszközei (3. fejezet) és végül az ezt megelőző fejezetek összefüggéseinek alapján végzett elemzés és a végkövetkeztetés (4. fejezet). A kutatás az Európai Unió mediterrán térségre vonatkozó támogatási politikájára, azon belül is palesztin és izraeli területre fókuszál. Palesztina támogatásának kérdésében a szakirodalom jelentős hányada az izraeli megszállás vagy az eszközök függvényében elemzi az EU fejlesztési politikáját.
20
1. Az euro-mediterrán térség mint regionális biztonsági
szuperkomplexum
1.1
A biztonsági komplexumok klasszikus elmélete
A biztonsági komplexum fogalmát először Barry Buzan írta le (Buzan 1983: 105–115), majd az elméletének „frissített” változatát a hidegháborút követő biztonsági helyzetre alkalmazta (Buzan 1991). A biztonsági komplexumok klasszikus elméletének vizsgálati alanyai az államok
csoportjai,
összekapcsolódnak,
amelyeknek
eléggé
szorosan,
„elsődleges aminek
biztonsági
következtében
aggodalmai egyik
nemzet
biztonságát sem lehet valósághűen meghatározni a többieké nélkül”. (Buzan 1991: 190) Barry Buzan kötetének későbbi, módosított, Ole Wæverrel közös kiadásában átfogalmazta a definíciót, figyelembe vette más aktorok jelenlétét és a biztonság különböző szektorait: eszerint a biztonsági szektor „egységek halmaza, amelyek a biztonságiasításnak8 és ennek ellenkezőjének vagy mindkettőnek legfőbb folyamatai, oly módon kapcsolódnak össze, hogy az egyik biztonsági problémáit nem lehet valósághűen elemezni vagy megoldani a többi nélkül.” (Buzan – Wæver 1998: 201) Az államok tehát egymástól kölcsönösen függenek, ennek következtében az államok alkotta biztonsági komplexum „belülről kifelé” jön létre, legalább két állam alkotja, ezek az államok földrajzilag egybefüggő területen helyezkednek el, biztonsági kapcsolataik kölcsönösek, mélyek, tartósak, valamint erősebbek, mint a komplexumon kívül elhelyezkedő államokkal való kapcsolataik. A klasszikus elmélet kizárólag katonai és politikai szempontból vizsgálja a biztonsági régiókat, a nemzetközi rendszer alrendszerének tekinti azokat, és a vizsgált régiói lényegesen nagyobb kierjedésűek (akár szubkontinensnyi vagy 8
A magyar szakirodalomban általánosan elfogadott fordítása az angol securitisation fogalomnak,
jelentése: bizonyos kérdéseknek biztonsági tartalommal való felruházása, a megoldásuk során indoklás nélküli, rendkívüli intézkedések alkalmazása, és a politikai határok túllépésének biztonsági fenyegetettséggel való indoklása. (Gazdag – Tálas 2008, Gazdag 2012)
21
kontinensnyi méretűek – pl. Európa, Dél-Amerika, Közel-Kelet), mint a ma alkalmazott területi behatárolások. Ha eltérünk a klasszikus elmélet által kizárólag katonai és politikai szektorokon belüli vizsgálattól, és figyelembe vesszük a többi biztonsági szektort (környezeti, társadalmi, gazdasági, humán, információs) és a nem állami szereplőket, homogén és heterogén komplexumokat találunk. A homogén komplexumok a klasszikus felfogás alapjain nyugszanak, vagyis konkrét szektorokon belül működnek, hasonló egységek alkotják őket, amelyek között interdependencia áll fenn. A heterogén komplexumok esetében Buzan, Wæver és Wilde cáfolják, hogy a biztonsági komplexumok konkrét szektorokba vannak zárva. Elméletük szerint két vagy több (társadalmi, gazdasági, politikai) szektor szereplői interdependens kapcsolatokat alakítanak ki különböző típusú aktorokkal (pl. állam, vállalat, szervezet, nemzetek feletti intézmény). (Buzan – Wæver – Wilde 1998) Mindkét lehetőség fennáll, az elemzőnek kell eldöntenie, melyik változatot alkalmazza a vizsgált esethez. A homogén – szektorspecifikus – biztonsági komplexum esetében minden egyes szektorra külön vizsgálati keretet kell létrehozni, ezzel viszont megnehezül a teljes kép alkotása, a szektorok közötti kapcsolatok kevésbé hangsúlyosak, esetleg figyelmen kívül maradnak. A heterogén komplexum előnye, hogy az előbbivel ellentétben teljes képet kapunk a többszereplős és többszektoros elemzés során, a szektorok közötti kapcsolatok nem sikkadnak el. Értekezésemben az utóbbinak, vagyis heterogén komplexumnak tekintem az euromediterrán regionális biztonsági komplexumot, és ennek megfelelően elemzem az Európai Unió és a Levantei szubkomplexum szűkebb területének kapcsolatait az öt biztonsági szektorban. Európa biztonsági dinamikája szintén többszereplősnek és többszektorúnak tekinthető, Wæver szerint ez a nemzetek, államok, nem állami szereplők és az Európai Unió közötti interdependenciaként értelmezhető. (Wæver 1996) Ugyanezen elgondolás alkalmazható a Közel-Keletre, ahol a nem állami szereplők pl. nemzetek (palesztinok, kurdok), terrorszervezetek (Hezbollah, Hamász).
22
1.1.1
A regionális biztonsági komplexumok elmélete
A biztonsági elemzéseknél általában két fő szempont uralkodik: a nemzeti és a globális. Egyik sem felel meg igazán az átfogó kép kialakításának. A nemzeti szintű elemzésekben a szerzők gyakran a saját államukat ad hoc jelleggel egyfajta kontextusba helyezik, míg a globális biztonsági elemzések – eltekintve néhány esettől – csupán a szuperhatalmakra alkalmazhatóak, a legtöbb államra csak korlátozottan vagy alig. A nevezett két szinten kívül a regionális szint ugyanakkor az a terület, ahol a nemzeti és a globális biztonság találkozik, ahol a legtöbb interakció zajlik a különböző szintek és szereplők között. Ezzel nem azt kívánom sugallni, hogy az állam napjainkra elveszítette a korábban neki tulajdonított domináns szerepét, a nemzetközi környezet még mindig államcentrikus, még akkor is, ha a vizsgálatom kereteit ennek ellentmondóan határozom meg a továbbiakban. A biztonsági komplexumokat régióknak tekintem, amelyeket a dolgozatban kizárólag a biztonság szempontjából vizsgálom. Az elmélet hasznosságára Buzan három érvet hoz fel: egyrészt a biztonsági tanulmányokban az elemzések megfelelő szintjéről tájékoztat, másrészt az empirikus kutatásokat fogja össze, harmadrészt pedig elméletalapú forgatókönyveket lehet felállítani a regionális biztonsági komplexum (regional security complex – RSC) ismert és alternatív formái alapján. (Buzan – Wæver 2003) A
regionális
biztonsági
komplexumok
legfőbb
jellegzetességeinek
kialakulásában szerepet játszott a történelem (hosszantartó ellenségeskedések, közös kulturális gyökerek), a földrajzi adottságok (Walt is kihangsúlyozza, hogy az egymástól távol elhelyezkedő országok között kevesebb a biztonsági interakció, mint a szomszédok között [Walt 1987]), valamint az anarchikus struktúra és a hatalmi egyensúly következményei közötti kölcsönhatás. A három tényező közül a biztonság szempontjából a legnagyobb hatást a földrajzi adottságok váltják ki a katonai, politikai, társadalmi és környezeti szektorra egyaránt. (A gazdasági szektorra kevésbé jellemző az általános megállapítás, mely szerint a szomszédság növeli a biztonsági kölcsönhatást.)
23
1. sz. ábra: A világ regionális biztonsági komplexumai a hidegháború utáni időszakban. Forrás:http://policytensor.com/2011/11/17/the-persian-gulf-as-aregional-security-complex/ (Letöltés ideje: 2013. 07. 14.) A regionális biztonsági komplexum általános formájára jellemző a rivalizálás, a hatalmi egyensúly és a főbb hatalmak szövetsége (a régióban), a konfliktusok zömmel belülről fakadnak (pl. Közel-Kelet), és külső erő képtelen átalakítani a régiót. Kivételt képez az unipoláris helyzet, amikor a konfliktusban érintett mindkét fél ugyanattól a szuperhatalomtól függ, amely képes rávenni a feleket a béketárgyalásokra (lásd közel-keleti békefolyamat vagy az európai stabilizációs paktum Közép-Európa számára). Regionális biztonsági komplexumnak csak ekkor nevezhető egy régió, ha „az államok vagy egyéb entitások csoportjai rendelkeznek a biztonsági interdependencia megfelelő mértékével, amely alapján létrejön az összefonódás, és megkülönbözteti azt a többi biztonsági régiótól”. (Buzan – Wæver 2003: 47–48) A szerzőpáros a regionális biztonsági komplexum (RSC) fő struktúrájának jellemzésére az alábbi négy tényezőt nevezi meg: 1.
határok, amelyek a regionális biztonsági komplexumot
elkülönítik a szomszédjaitól; 2.
anarchikus struktúra, vagyis az RSC-t két vagy ennél több
autonóm egység alkotja; 24
3.
polaritás,
amely
lefedi
az
egységek
közötti
hatalommegosztást, valamint a 4.
társadalmi felépítés, amely az egységek közötti „ellenség
vagy barát” minta szerinti berendezkedést jelenti. A továbbiakban Buzan és Wæver az RSC számára három fejlődési útvonalat határoznak meg: 1.
a status quo tiszteletben tartása;
2.
a belső átalakulás, vagyis a változás az RSC határain belül, a
fő struktúrát érintve következik be, továbbá 3.
a külső átalakulás, vagyis az RSC határai módosulhatnak,
tagsága változhat, a fő struktúrája átalakulhat. A legkézenfekvőbb lehetőség, ha két RSC összeolvad, amely abban az esetben következhet be, ha például Izrael aggodalma drámaian megnőne a pakisztáni „iszlám” atombomba miatt.9 (Buzan – Wæver 2003: 53) A globális hatalmaknak a regionális biztonsági komplexumokhoz való viszonyát vizsgálva (a regionális biztonsági komplexumok elmélete [regional security complex theory – RSCT] a napjainkra jellemző 1+4-es modellt10 veszi alapul) előbb különbséget kell tennünk a standard és központtal rendelkező (centred) regionális biztonsági komplexumok között. A standard regionális biztonsági komplexum a vesztfáliai mintát követi, azaz két vagy több hatalommal, anarchikus 9
Buzan és Wæver 2003-as megállapítása óta eltelt időszakban a nukleáris proliferáció terén Izraelt
újabb kihívás fenyegeti, az iráni atomprogram. 10
Buzan és Wæver (2003) szerint a hidegháborút követően egyetlen szuperhatalom és négy
nagyhatalom maradt. Az unipolaritást jelző felállás az USA hegemóniáját jelenti, a további négy nagyhatalom pedig a szuperhatalomból „lefokozott” Oroszország, amely a Szovjetunió utóda, valamint EU, Japán és Kína. Kínát tartják jelenleg a következő potenciális szuperhatalomnak, amelynek rohamos fejlődése viszont belső problémákat hoz magával, valamint a befolyásának növekedése ellenkoalíciós összefogást eredményezhet Ázsiában. Az EU szuperhatalmi státusza nagyban függ attól, mennyire képes „államszerűen” fellépni. Anyagi képességekkel rendelkezik, de politikai téren a gyengeség jeleit mutatja. Különösen a belső politikai fejlődés, valamint a kül- és biztonságpolitika területén tapasztalható a tagállamok közötti véleménykülönbség manifesztálódása. Japán gazdasági fejlettsége az 1990-es évek közepéig tartotta az államot a potenciális szuperhatalmi státusz közelében, de stagnálni kezdett, majd a 2007-es válság és a 2011-es természeti katasztrófa következtében jelentős mértékben csökkent a gazdasági ereje. Ráadásul – ahogy az EU-nál is látható – Japán politikai téren gyakorolt hatása gyenge.
25
struktúrával és katonai-politikai biztonsági tervvel rendelkezik, a polaritását a regionális hatalmak határozzák meg, az unipoláristól a multipolárisig terjedő skálán. Globális szintű hatalom nem része, biztonsági dinamikája lehet belső (regionális szinten valósul meg) és külső (globális szintre vonatkozik). Az „ellenség vagy barát” viszonyulást tekintve, a standard RSC formája biztonsági rezsim vagy biztonsági közösség, ahol a biztonságpolitikát, de ugyanakkor a régió kisállamainak külpolitikáját és a globális hatalmakhoz fűződő viszonyát is a regionális hatalmak közötti kapcsolat határozza meg. A központtal rendelkezőRSC három formája ismert. Az első két esetben unipoláris RSC-ről beszélhetünk, ahol a központi hatalmat egy nagyhatalom (Oroszország a Független Államok Közösségében) vagy a másik esetben egy szuperhatalom képviseli (az USA Észak-Amerikában), ahol a globális szint dominál, és azon államoknak, amelyek egyébként regionális hatalomnak számítanának, csökken a súlyuk. A harmadik formáció maga az Európai Unió, amely egyrészről nevezhető magasan fejlett biztonsági közösségnek, másrészről pedig globális szintű nagyhatalomnak.
Ugyanakkor
a
biztonsági
közösséget
a
biztonságiasítás
folyamatának visszaszorítása jellemzi, vagyis a régión belüli aktorok gazdasági, környezeti, társadalmi, politikai szektorokban természetesen versengenek egymással, de
nem
tekintik
egymást
a
biztonságukra
veszélyes
egységnek,
és
elképzelhetetlennek tartják az egymás közötti háborúskodást. Az EU esetében nem egy hatalmi pólusról beszélünk, hanem kollektív intézményeket létrehozó államok csoportjáról,
mely
a
biztonsági
közösségből
idővel
önálló
szereplővé,
nagyhatalommá alakult.(Buzan – Wæver 2003)
1.1.2
A közel-keleti regionális biztonsági komplexum
A Közel-Keleten évtizedek óta a biztonság a legjelentősebb tényezőnek tekinthető. A Közel-Kelet meghatározásakor ebben a fejezetben Buzan és Wæver definíciójára hagyatkozom: a Közel-Kelet fogalma alatt Marokkótól Iránig terjedő területet értem, beleértve az arab államokat, továbbá Izraelt és Iránt. (Buzan – Wæver 2003) A disszertáció témájából fakadóan a vizsgálatom a levantei szubkomplexumra fókuszál és szűkíti le a térséget, majd a dolgozat további részében a másik – az euromediterrán szuperkomplexum – perspektívából, vissza-, sőt felnagyítva veszem 26
górcső alá a megváltozott területet. Azt láthatjuk, hogy a buzani definíciók mind a szűkített, mind pedig a felnagyított regionális biztonsági komplexumra érvényesek. A Közel-Kelet konfliktusai rendkívül összetettek, kulturális és vallási jellegzetességekkel is bírnak. A régió társadalmait klánok, törzsek és vallások erőteljes, premodern elemei szövik át. A konfliktusok dinamikájának gyökerei az első világháború idejéig nyúlnak vissza, amikor az arabok közötti, valamint a palesztinai arabok és a cionista emigránsok közötti ellentétek véres harcokban demonstrálódtak. Egy cionista állam létrejöttének lehetősége felerősítette az arab államok abbéli félelmét, hogy az szétzúzhatja a formálódó arab egységet. Ezen felbuzdulva az arab társadalmak a palesztinok felé fordultak, és a számukra nyújtott támogatásuk a „politikai célú társadalmi mobilizáció egyik első iskolapéldája, amelyet egy állam a határain túl biztosított”. (Barnett 1998: 67) Izrael megalakulásával a palesztinok és a zsidó emigránsok konfliktusa állami szintre helyeződött, és további, államok közötti háborúk kirobbantójává vált.11 A közel-keleti RSC rendkívül bonyolult képet mutat: 18 állam és a Palesztin Nemzeti Hatóság alkotja.12 Az államok nagy számából, a földrajzi adottságokból és különbségekből fakadóan Buzanék további három szubkomplexumra osztották a közel-keleti regionális biztonsági szuperkomplexumot: a Levantei, az Öböl menti és a Maghreb szubkomplexumra.
11
Arab–izraeli háborúk: 1948–1949, 1956, 1967, 1969–1970, 1973, 1982, 2006; palesztin (Hamász)–
izraeli háborúk: 2008–2009, 2012. 12
Marokkó, Algéria, Tunézia, Líbia, Egyiptom, Izrael, Libanon, Jordánia, Szíria, Irak, Irán, Szaúd-
Arábia, Omán, Jemen, Katar, Egyesült Arab Emírségek, Bahrein és Kuvait.
27
2. sz. ábra: A közel-keleti regionális biztonsági komplexum szubkomplexumai Forrás: Buzan – Wæver 2003: 189 A régión belül az arab nacionalizmus a valláson, a politikán belül is rivalizálást generált, egyrészt az arab világ vezetéséért, másrészt pedig az iszlám interpretálásában fennálló különbségekben, ezenkívül versengés folyik területért, vízért, valamint ideológiai okból, törzsi érdekből. A régió konfliktusait nem lehet általánosan jellemezni, erre a biztonsági interdependencia regionális formái adnak támpontot. Az első és egyben a legfontosabb konfliktus a levantei szubkomplexumban található, ami az izraeliek és az arabok/palesztinok között zajlik. A konfliktus középpontba helyezte, felerősítette és bizonyos mértékig meg is határozta az arab nacionalizmust, ezzel megteremtve az összetartozást, ami elengedhetetlen feltétele az RSC létrejöttének. A levantei szubkomplexumban Izrael és közvetlen szomszédjai, állami és nem állami szereplők –Hamász, Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ, Palestine Liberation Organization – PLO), Hezbollah – találhatók, ugyanakkor valamennyi arab állam bekapcsolódott bizonyos mértékig a konfliktusba, ha csupán a retorika szintjén is. A háborúk szintén hatást gyakoroltak az arabközi politikára, főként Egyiptom megítélésére. Amikor a levantei regionális biztonsági szubkomplexumról beszélünk, célszerűnek tartom főként a palesztin–izraeli konfliktusra összpontosítani, az arab– 28
izraeli ellentétenbelül. Egyrészt azért, mert a dinamikája nemcsak a levantei szubkomplexumra van hatással, hanem a közel-keleti regionális biztonsági komplexuméra is, sőt időnként a globális napirendet szintén uralja. Az Izrael megalakulását (1948) követő három-négy évtizedben arab–izraeli konfliktusról beszélhetünk, amely a regionális biztonsági komplexumban zajlott, és a sajátos palesztin identitás tudatosodása is ekkor kezdődött. Az 1990-es években elinduló madridi/oslói békefolyamattól datálható a szó szoros értelmében vett palesztin– izraeli konfliktus, ekkor a dinamikája a regionális komplexumból „visszahúzódott” a levantei szubkomplexumba, ugyanakkor megőrizte a regionális és globális napirendre gyakorolt jelentős hatását. Az arab országok az Izrael-ellenességet az arab propaganda, a palesztin kérdés terítéken tartását pedig a belpolitika eszközének tartották. A palesztinok melletti arab közvélemény fókuszában elsősorban a palesztin menekültkérdés állt. A konfliktus szereplőinek körében elmozdulás figyelhető meg: napjainkra a PFSZ mint politikai mozgalom eltűnt, politikai szerepét a Palesztin Nemzeti Hatóság vette át. Izrael politikája eltolódott az unilateralizmus felé. Egyiptom – mint a konfliktus rendezésében aktív szerepet vállaló regionális hatalom – egyrészt a saját biztonságának fenntartásában és korábban kivívott presztízsének visszaszerzésében érdekelt. Az immár évek óta húzódó szíriai polgárháború a vallási identitások (szunnita, síita és keresztény) szerepét előtérbe helyezi. A második, az Öböl menti szubkomplexum a britek térségből való kivonulását követően (1971) alakult ki. Az ezt követő hatalmi rivalizálással szemben egyfajta védekezésként létrejött Öböl Menti Együttműködési Tanács (Gulf Cooperation Council – GCC) szubregionális stratégiai partnerségnek tekinthető.A közelmúltban Irán és Szaúd-Arábia központi rivalizálása jellemzi a szubkomplexum helyzetét, kisebb konfliktusként jelentkezett a Szaúd-Arábia és Jemen közötti ellentét, illetve a közelmúltban a szaúdi–katari rivalizálás.13 A harmadik, a Maghreb szubkomplexum az előző kettőnél sokkal ritkábban kerül a nemzetközi politika napirendjére (ez alól kivételt képez az „arab tavasz” eseményei során a NATO líbiai beavatkozása). Országait inkább belső biztonsági 13
A GCC tagjai Szaúd-Arábia, Kuvait, Bahrein, Katar, Egyesült Arab Emirátusok és Omán. Irak és
Irán ellenében hozták létre az Öböl menti államok, mivel a két ország biztonsági kihívást jelentett számukra, és az együttműködésben vélték megtalálni a kiutat.
29
kihívásaik kötötték/kötik le, és elsősorban a gazdasági kapcsolataik mélyítésére törekszenek az EU-val. Az arab–izraeli konfliktusban marginális szerepet játszottak (kivéve Marokkót, amely nyitott Izrael felé), a második Öböl-háborúban pedig többé-kevésbé semlegesek maradtak. A fő konfliktust Nyugat-Szahara marokkói elfoglalása jelentette, amely 1975–1982 között zajlott, Líbia és Csád bevonásával. A szubkomplexumok államainak interakciói egymás konfliktusaiban azt bizonyítják, hogy a szubkomplexumok nem tekinthetők teljesen önálló egységeknek. A Maghreb államok részesei az arab–izraeli vitának és az Öböl menti konfliktusnak is. Líbia politikai megnyilvánulásai Izrael-ellenességéről tanúskodtak és barátságos viszonyt ápolt az Öböl radikális hatalmaival. Tunézia évekig adott otthont a PFSZnek; Marokkó katonai segítséget nyújtott az Öböl menti államoknak; Egyiptom segélyekkel látta el Algériát a Franciaország ellen vívott háborújában. Az Öböl menti államok dollármilliókkal támogatják a palesztinokat az Izrael elleni konfliktusukban. Szíria egyik legnagyobb ellensége Izraelnek és Iraknak, de ha Izraelről van szó, akkor Irakkal együtt közös álláspontot képvisel. Ahogy a szubkomplexumok interakciókat képeznek egymással, úgy egyes regionális biztonsági komplexumok között is léteznek kapcsolatok. A közel-keleti és a dél-ázsiai regionális biztonsági komplexumok esetében India és Izrael „összefogása” a pakisztáni „iszlám” bomba ellen valósult meg – igaz, csupán a retorika szintjén. A közel-keleti országok közötti megállapodások bilaterális vagy multilaterális módon jönnek létre, általában informális és ad hoc jelleggel, sokkal kevésbé dominálnak a regionális intézményekre jellemző működési elvek. (Fawcett – Hurrell 1995) Valószínűsíthető, hogy éppen emiatt jellemző a térségre a regionális intézmények alacsony száma. Bassam Tibi azt a feltevést elemzi könyvében, hogy a Közel-Keleten az európai államforma „sosem lesz képes létrehozni stabil belső alapokat”. (Tibi 1993: 181) Azzal támasztja alá az állítását, hogy számtalan polgárháború, a pánarab és pániszlám ideológiák a nemzetállam létrehozása elleni törekvéseknek bizonyulnak. A dekolonizáció után az arab államok szinte mindegyikében fennmaradt a korábbi állami struktúra, a nem állami szereplők (pl. palesztin és kurd szervezetek) regionális és globális szinten is jelentősebb szerepet játszottak, mint a biztonságra hatást gyakorló aktorok.
30
Az állam primátusának alapvető szabálya alól az egyik kivétel a palesztin– izraeli konfliktus, melyben egy állami szereplővel egy nem állami szereplő áll szemben. Ráadásul a konfliktus az egész közel-keleti regionális biztonsági komplexum kulcskérdésévé vált azáltal, hogy egy regionális hatalom „belső” (domestic) ügyeként kihat az egész regionális biztonsági komplexumra, és befolyásolja annak dinamikáját. A palesztin menekültek Libanon, Szíria és Jordánia belső problémájává, a palesztin–izraeli ellentét pedig az egész arab/iszlám világ és Izrael antagonizmusává váltak. (A másik kivételt a kurdok képezik, akik 30 milliós népességgel szétszórva élnek Törökország, Szíria, Irak és Irán területén, ugyanakkor belső megosztottság, klánok és különféle mozgalmak közötti ellenségeskedés is jellemzi őket. [Roy 2011]) Az arab rezsimek legitimációjában fontos szerepet játszik a – térben és időben eltérő mértékű – Izrael-ellenesség, a téma kapcsolatot képez a biztonsági dinamika hazai és a regionális szintje között. A térség biztonsági dinamikája különösen erős jegyeket mutat, a helyi politika jellegéből adódik és történelmi gyökerekre vezethető vissza, ezért volt képes a régió konfliktusa változatlan módon fennmaradni a hidegháborút követő időszakban is.14 A Közel-Kelet konfliktusos jellege miatt a térség példaként említhető „a klasszikus,
államközpontú,
katonai-politikai
típusú”
regionális
biztonsági
komplexumra. (Buzan – Wæver 2003: 217) Struktúrájában és cselekvésében hasonlít a korai modern Európára, viszont két különbség mutatkozik: először, Európa biztonsági dinamikáját nem befolyásolta erős globális szintű beavatkozás, másodszor, a Közel-Keleten a Nyugat- és Izrael-ellenesség, az arab nacionalizmus, valamint az iszlám érzelmek miatt a hatalmi egyensúlyt rendkívül nehéz biztosítani. A szuperhatalmak háromféleképpen avatkoztak be a régió biztonsági dinamikájának alakításába: fegyverszállítmányokkal befolyásolták a hatalom elosztását, az államok közötti konfliktusok dinamikáját intervencióval fojtották el vagy mérsékelték, és a globális szint jelenléte fenyegetést jelentett a helyiek számára. Utóbbi az USA és Izrael szoros kapcsolatával, valamint kulturális félelmekkel magyarázható. 14
További jelentős összeütközésre alkalmas kérdések merülnek fel a térségben, ilyen a víz –
különösen a levantei szubkomplexumban – és számos társadalmi ellentét (vallási és nemzeti identitás, menekültek stb.).
31
1.1.3
Az euro-mediterrán biztonsági (szuper-)komplexum
Buzan, Wæver és de Wilde vizsgálati kritériumai alapján (Buzan et al. 1998) az euro-mediterrán térség heterogén biztonsági komplexumnak tekinthető, mivel az interakciók különböző „szintek” (level) szereplői (államok, népek, szervezetek és tágabb értelemben vett „konföderáció”, vagyis az EU), valamint politikai, gazdasági (pl. fejlesztési támogatás, kereskedelem) és társadalmi (pl. embercsempészet) biztonsági szektorok között zajlanak. Buzan biztonsági komplexumokra vonatkozó elméletében (Buzan, Wæver 2003) bemutatott „szintek” közötti kapcsolat is jelen van a térségben, ennek értelmében néhány szempontból intra- (belső) vagy szubregionálisnak tekinthető a palesztin–izraeli konfliktus, míg interregionális kapcsolatot képez az euro-mediterrán régió a fekete-tengeri régióval, illetve nemzetközi az államok egymás közötti és a régión kívüli külkapcsolatainak tekintetében. Az EU és a MENA napjainkra kialakult kapcsolatát Luk van Langenhove neovesztfáliainak – ugyanakkor ezt a fajta integrációs törekvést második generációs regionalizmusnak is – nevezi, annak okán, hogy nemcsak gazdasági integrációt valósítanak meg, hanem az igazságszolgáltatás, biztonság, kultúra területén is együttműködnek. (Langenhove, van 2008) Buzan és Wæver a közel-keleti regionális biztonsági komplexumokra vonatkozó elméletének közzététele (2003) óta eltelt években új elméletek láttak napvilágot a biztonsági terek változásairól. A mediterrán térségre vonatkozóanAstrid Boening továbbgondolja Buzan és Wæver közel-keleti regionális biztonsági komplexumokra
vonatkozó
elméletét,
kibővíti
azt
az
európai
uniós
kapcsolatrendszerrel, viszont a Közel-Kelet földrajzi határait a mediterrán térségre szűkíti – a biztonsági, fejlesztési, regionális együttműködést, valamint a globális kormányzás kérdését is szem előtt tartva. Ezzel megalkotta az euro-mediterrán regionális biztonsági komplexumot (Euro-mediterranean Regional Security Complex – EMRSC), amelynek központja a Földközi-tenger partvidéke, puffer államai az EU keleti partnerségének államai, közvetlen szomszédságában létezik egy volt szuperhatalom – napjainkban nagyhatalom –, Oroszország, a szubkomplexuma pedig az Öböl-menti Együttműködés Tanácsa (GCC) tagállamai által képviselt régió. Astrid Boening szerint nem egy regionális szintű államcsoportról van szó, hanem egy „új politikai egyedről”, amely egyfajta „neovesztfáliai regionális integrációs 32
konstrukcióként” létezhet, „amelyben a nemzeti preferenciák nem kerültek meghatározásra”. (Boening 2008: 11) Astrid Boening EMRSC-elmélete pontosabban tükrözi amediterrán térség interakcióit, mint a Buzan és Wæver (2003) által megfogalmazott közel-keleti biztonsági komplexumelmélet, mivel Boening nemcsak a katonai szektoron belül vizsgálja a térség kapcsolatait és dinamikáját, hanem a környezeti, politikai, gazdasági és társadalmi biztonsági szektorok alapján is górcső alá veszi az EMRSCt. Ezen kívül a Buzan által meghatározott „szinteket” (intraregionális, interregionális, bilaterális, nemzetközi, valamint neovesztfáliai) is láttatja. (Boening 2008) Az így létrehozott elméleti regionális biztonsági komplexumot Astrid Boening még kibővíti a transzatlanti interakcióval, és ily módon alkotja meg az euromediterrán biztonsági szuperkomplexumot (Euro-Mediterranean Regional Security Super Complex – EMRSSC). Ennek elemei az Európai Külügyi Szolgálat (European External Action Service – EEAS) és az Európai Bizottság programjai (EMP/UfM) által képviselt Európai Unió; az UfM tagállamainak nemzeti politikája (gazdasági és politikai
preferenciáik
megjelenítése
a
külpolitikájukban,
mint
például
a
szomszédokhoz, az EU-hoz vagy az Arab Ligához fűződő külkapcsolataik), valamint a transzatlanti kapcsolatot jelentő NATO, a maga „puha” (Mediterrán Párbeszéd, Isztambuli Kezdeményezés) és „kemény” (hard) hatalmával (katonai képesség). (Lásd 3. sz. ábra)
3. sz. ábra: Az euro-mediterrán biztonsági szuperkomplexum Forrás: Boening 2012a 33
A 21. század második évtizede két jelentős eseménnyel indult, amelyek az EMRSSC biztonsági dinamikáját radikálisan befolyásolták: a 2010/2011 fordulóján elinduló arab felkeléshullám és az ugyanebben az időszakban elkezdődő euróválság. További kihívásként értelmezhető a globális pax Americana feltételezett közelgő vége, amely védőernyőt biztosított Európa számára, az USA külpolitikai befolyásának hanyatlása és a külpolitikai prioritásaiban bekövetkező változás. (N. Rózsa 2011, Layne 2012)
1.2
A kutatás témája, a probléma meghatározása
Az európai államok és a MENA-régió közötti kapcsolatok évezredes múltra tekintenek vissza. A hidegháborút követően az átalakuló nemzetközi környezetben a biztonság nem-katonai tényezői egyre jobban a figyelem középpontjába kerültek. Az Európai Unió létrejöttekor (1993) a közös kül- és biztonságpolitikában a mediterrán térség katonai és gazdasági biztonsága is prioritásként jelentkezett, köszönhetően a Földközi-tenger északi partvidékén elhelyezkedő államoknak (Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Görögország), amelyek – legfőképpen Franciaország – egyrészről a térségbeli volt gyarmataikkal szorosabb kapcsolatokat ápolnak, másrészről tartanak a gazdasági különbségekből fakadó indirekt biztonsági kockázatoktól (pl. illegális migrációtól és az ebből fakadó belbiztonsági kihívásoktól). A bipoláris rendszer felbomlásával az 1990-es években a nemzetközi kapcsolatok új elméletekkel gazdagodtak, napvilágot látott – a legfontosabbakat és legismertebbeket megemlítve – Francis Fukuyamának a liberális demokrácia térhódításáról (Fukuyama 1992), majd az erre adott válaszként Samuel Huntingtonnak a civilizációk/kultúrák összecsapásáról szóló elmélete (Huntington 1996), továbbá Barry Buzannek és a koppenhágai iskola képviselőinek a biztonságot, valamint a biztonságpolitikai elemzést új szintre emelő elmélete. (Buzan, 1993, Buzan – Segal 1996, Buzan et al. 1998) A korábbi biztonságpolitikai eszközökben bekövetkezett változás leképeződött az Euro-mediterrán Partnerség (EuroMediterranean Partnership – EMP) programjának megfogalmazásakor (1995),
34
amelyben az Európai Unió a politikai és katonai együttműködését a mediterrán térség országaival kibővítette a gazdasági és a kulturális dimenzióval.15 Az értekezés a biztonság hagyományos, katonai értelemben vett definíciója mellett a gazdasági, társadalmi, környezeti biztonság16 „puha” (soft) kategóriái alapján is vizsgálja az Európai Unió eszközrendszerét a palesztin–izraeli konfliktus rendezésében, az Euro-mediterrán Partnerség és a 2008-ban létrejött Unió a Mediterráneumért (Union for the Mediterranean – UfM) működésére helyezve a hangsúlyt.17 Az Európai Unió meg akarja őrizni jelentőségét a gyorsan változó világban, viszont a tagállamai közül sokan „földrajzilag kicsik, gazdaságilag törékenyek, demográfiailag hanyatló és öregedő trendet” mutatnak, és ilyen feltételekkel kell szembenéznie a globális, regionális és lokális kihívásokkal. (Boening 2012a: 13) A regionális biztonság megteremtését elsősorban a szomszédságpolitika eszközeivel igyekszik elérni, amelynek egyik célterülete a Földközi-tenger déli és keleti partvidéke. Az elmúlt néhány évtizedben az Európai Unió viszonya a mediterrán szomszédjaihoz az EU-politikák harmonizációjában manifesztálódott: a Földközitenger
megtisztítására
segítségnyújtás,
vonatkozó
társadalmi-kulturális
környezetvédelmi párbeszéd
szabályozás,
elindítása
az
gazdasági
Anna
Lindh
Alapítvány18 segítségével, civil társadalmi kezdeményezések és az oktatás támogatása. Az Unió a Mediterráneumért megalakulásakor a prioritásai között szerepelt az energiabiztonság is. Mára gyakorlati projekteken keresztül valósítja meg az EMP-ben rögzített területek támogatását.19 15
Az EU és a MENA-országok közötti együttműködést ún. euro-med szerződések szabályozták, a
kooperáció bilaterális és multilaterális szinten történt. 16
A katonai biztonságot Buzan, Wæver és de Wilde bővítette ki a „puha” területekkel (pl. gazdasági,
társadalomfejlesztési eszközök alkalmazása). (Buzan, Wæver, de Wilde 1998) 17
Az Európai Szomszédságpolitika működését a disszertáció 3. fejezetében elemzem.
18
Az Anna Lindh Alapítvány működéséről lásd bővebben a 3. fejezetet.
19
Az UfM keretén belül az EU számos területen működtet fejlesztési programokat: (i) a közlekedés és
a városfejlesztés terén a jordániai vasúthálózat integrálása a regionális vasúthálózatba, a LOGISMED Training Activities program a logisztikában jártas szakemberek képzése, a transz-Maghreb autóút megépítése, valamint a fenntartható városi és területi fejlődést biztosító stratégia alkalmazása; (ii) környezet és vízgazdálkodás terén sótalanító üzem létesítése a Gázai övezetben, valamint a mediterrán vízügyi szektor irányítása és finanszírozása; (iii) társadalmi és civil ügyek terén fiatal nők felsőfokú
35
Az 1996 és 2000 közötti időszakban az Euro-mediterrán Partnerségben csekély előrelépés
mutatkozott.
A
csatlakozási
megállapodások
aláírásán,
a
civil
szerveződések és a kutatóhálózatok (EuroMeSCo, FEMISE) működésének elindulásán kívül a finanszírozási eszközök elkülönítése valósult meg. A gazdasági szektorban a vámcsökkentés nem teljesítette a hozzá fűzött reményeket a partnerországokban sem a munkahelyteremtésben, sem a GDP növekedésében. 2000 után a geopolitikai környezetben változás következett be (a Camp David-i béketárgyalások megfeneklettek, 2000-ben kitört a második intifáda (palesztin felkelés, 2000–2003), 2001-ben az USA afganisztáni, majd 2003-ban az iraki inváziójára került sor), amely változások kihatottak a barcelonai folyamat fejlődésére. Az ezredfordulóra vált nyilvánvalóvá, hogy a barcelonai folyamatot nem a reformok, hanem a stabilitás és a „rend” megteremtésére alkalmazza az Európai Unió, egyfajta cordon sanitaire(biztonsági övezet) létrehozásával a saját biztonságát igyekszik
biztosítani.
A
gazdasági
reformok
a
migráció,
a
radikális
mozgalmakvisszaszorításátcélozták. Az EU egyúttal felismerte, hogy a Dél-Mediterráneumban a biztonságalapú kihívások általában a „puha biztonság” kategóriáiból (migráció, autoriter rezsimek fennállása,
gazdasági
különbségek)
fakadnak.
A
Mediterráneum
biztonságakontextusábanfogalmazódott meg az „új partnerség” gondolata, az Európai Szomszédságpolitika (European Neighborhood Policy – ENP). (Khader 2013: 46)Az EU, amelyet 2003-ban „megosztott” az amerikaiak iraki invázója, hamarosan
nyilvánosságra
hozta
a
saját
biztonsági
elképzelését,20
amely
dokumentumokban a multilateralizmusra, a demokrácia terjesztésére, az átfogó külpolitikai stratégia kialakítására és a „puha” hatalmi képességének megőrzésére képzése, az állástalan nők középfokú átképzése, a nők társadalmi pozíciójának erősítése a régió fenntartható fejlődésének területén; (iv) a felsőoktatás és a kutatás terén az euro-mediterrán egyetem létrehozása Fezben, valamint egyetemi és doktori végzettséggel rendelkező több mint 100 fő elhelyezkedésének támogatása; (v) az energia terén a mediterrán napenergiaterv a megújuló energia felhasználására; (vi) a gazdaságfejlesztés terén az euro-mediterrán vállalkozásfejlesztési központ létrehozása. 20
A két dokumentum Az EU kapcsolatainak erősítése az arab világgal (Strengthening the EU’s
Relations with the Arab World, 2003), valamint az Időközi jelentés az EU stratégiai partnerségéről a Mediterráneummal és a Közel-Kelettel (Interim Report on the EU Strategic Partnership with the Mediterranean and the Middle East, 2004)
36
helyezte a hangsúlyt. Az ENP tevékenységének 2005-ös értékelésében az EU kritikát fogalmazott meg önmagával szemben, hangsúlyozottan kitért arra, hogy az ENP működése során a biztonság elsődlegességet élvezett a reformokkal szemben. (Európai Bizottság 2005) Az arab tavasznak nevezett megmozdulásokig azonban az EU nem változtatott, így lényeges változások sem történtek a partnerségben. A 2006-os libanoni–izraeli háború, a Hamász választási győzelme és hatalomátvétele Gázában (2007) az Unió palesztin segélypolitikájának átgondolását eredményezte. Ezáltal a palesztinok elveszítették a bizalmukat az EU-ban, és Izrael számára sem volt megbízható partner, mivel az EU kiállt a palesztinok jogai mellett. Buzan öt biztonsági szektora alapján vizsgálva az EMP három kosarát azt látjuk, hogy az elsőben a politikai és katonai, a másodikban a gazdasági, míg a harmadikban a társadalmi és kulturális biztonsági szektoroknak megfelelő politikák kapnak helyet. Az EMP eredeti mandátuma a Mediterráneum politikai/biztonsági, gazdasági és kulturális/társadalmi (három kosár) stratégiai jelentőségén alapul. Az euro-mediterrán folyamat céljai között szerepel a politikai és biztonsági területen a béke és stabilitás elérése; biztonsági kérdésekben a „hagyományos” nézőpont megváltoztatása; az önkorlátozás kölcsönös biztosítása; a gazdasági területen a növekedés; szabadkereskedelmi övezet létrehozása; segélyezés; tudástranszfer biztosítása; a társadalmi/kulturális területen pedig a párbeszéd kialakítása. Az EMP és az ENP sikertelensége okán létrehozott Mediterrán Unió (2007) (2008-tól Unió a Mediterráneumért, UfM) a projektek uniója,21 a szerkezetét tekintve különbözik az EMP háromkosaras és az ENP akcióterveken alapuló struktúrájától. Ahogy az elődjei, úgy az UfM sem tett különbséget a regionális integráció megvalósítására irányuló törekvéseiben az arab országok és Izrael között, a multilaterális együttműködést próbálta megvalósítani egy olyan környezetben, ahol az együttműködésre hiányzott egyes partnerek részéről a szándék.22 Néhány hét múlva Izrael elindította az Öntött ólom hadműveletet a Gázai övezet ellen, ezzel további hónapokra ellehetetlenült az UfM működése. A 2008-as pénzügyi válság az 21
Hat különböző projektet állított fel az Európai Unió: tengeri és szárazföldi útvonalak védelme,
környezetvédelem, megújuló energia (főként napenergia), civil védelem, üzleti együttműködés, kutatás. 22
Az UfM-tagországok külügyminisztereinek első tanácskozása (2008. november 3–4.) kis híján
kudarcba fulladt, mert Izrael ellenezte az Arab Liga részvételét az ülésen.
37
Európai Unió szomszédságpolitikáját, benne a mediterrán együttműködés fejlődését is hátráltatta. A nemzetközi fejlesztés az Európai Unió „specifikuma”, különleges eszköze, amely már az 1957-es római szerződésbe is bekerült. Az Európai Gazdasági Közösségek
tagállamai
akkoriban
a
Maghreb-térséggel
való
gazdasági
együttműködésként foglalták bele a római szerződésbe, a kooperációugyan még a megalkotók gyarmati területeire vonatkozott, napjainkra azonban az UfM gazdasági eszközei olyan fejlesztési célokat szolgálnak, amelyek a teljes Mediterráneumot célozzák, és amelyeknek célja a Mediterráneum államai között fennálló különbségek csökkentése. A regionális fejlesztésekben betöltött uniós szerep nem az államok ellen irányul, épp ellenkezőleg, segít, hogy azok könnyebben alkalmazkodjanak a globalizáció kihívásaihoz. Van Langenhove ezt a folyamatot nem a posztvesztfáliai, hanem a neovesztfáliai világrendnek nevezi. A régi világrend „pozitív irányú fejlődést hozott a kormányzásban, de […] hihetetlen erőszakot eredményezett. A többszörös régiók világa felcserélheti az egyszerű nemzeti identitást a reálisabb nézettel, mely szerint az emberek többféle regionális identitással rendelkeznek. A régiók világának nem kellene komplexebb világnak lennie, hanem olyannak, amelyben nagyobb esély van a békére és a szabadságra”. (Langenhove, van 2008: 115) A fejlett gazdaságok számára nyilvánvaló tény, hogy a gazdasági átalakulás és liberalizáció társadalmi hátrányokat okoz. A dél- és kelet-mediterrán államok nem rendelkeznek a Nyugat-Európában alkalmazott társadalompolitikával, sem jóléti politikával, nem képesek kompenzálni a társadalmi kiadásokat, hacsak nem téríti meg azokat az EU különböző alapokból és támogatási forrásokból. A nemzetközi fejlesztés az az eszköz, amelyet ez idáig kizárólag a gazdasági eszközök közé soroltak. Megítélésem szerint a nemzetközi fejlesztés mint eszköz azonban ennél sokkal messzebbre mutat, hiszen közvetlen hatást gyakorol mind a politikai, mind a gazdasági, mind a társadalmi és a környezeti szektorokra.A világon létező jelenség, hogy a fejlesztési támogatást a fogadó fél fegyverek megszerzésére használja. Az ilyen esetekben a fejlesztési segély a katonai szektorra hat, de mivel a fejlesztési segélyt nem a donor által meghatározott célra fordítják, ezért az ilyen esetekben közvetett módon fejti ki hatását. (Lásd 4. sz. ábra) Ezeket az állításaimat a disszertáció második és harmadik fejezetében bizonyítom. 38
4. sz. ábra: Az Unió a Mediterráneumért három „kosara”, Buzan öt szektora és a nemzetközi fejlesztés közötti viszonyulás (© Nagy Milada, 2014)
1.2.1
Európa és a Közel-Kelet kapcsolata a 19. századtól a közelmúltig
Európa és a Közel-Kelet közelmúltbeli és napjainkban zajlóviszonyának megértéséhez elengedhetetlennek tartom, hogy legalább a 19. század elejétől vázoljam a kapcsolatokat formáló fő történelmi eseményeket, valamint a közös együttműködés kialakulását. A 19. században Európa egyre nagyobb figyelemmel fordult a Közel-Kelet felé, köszönhetően a geostratégiai és geopolitikai szempontoknak. Az Oszmán Birodalom és annak elvesztett területei feletti hatalom megszerzése az európai politika egyik kulcskérdésévé vált az 1820-as évektől,23 és a 19. sz. közepére már Franciaország és Nagy-Britannia között komoly versengés alakult ki a közel-keleti területekért.
23
A „keleti kérdés” leegyszerűsítve Oroszország területi expanziójának megakadályozását jelentette,
mert Oroszország volt az a nagyhatalom, amelyik látványosan törekedett az Oszmán Birodalom feldarabolására és területeinek megszerzésére.
39
Az első világháborúban az Oszmán Birodalom Németország mellett lépett hadba (1915), amely lépés hosszú távon befolyásolta a régió erőviszonyainak, országhatárainak,
társadalmi
változásainak
alakulását.
Nagy-Britannia
nem
késlekedett a válaszadással: brit fennhatóság alá helyezett egyes oszmán területeket, valamint elfoglalta Ciprust. Az antant hatalmak tartottak attól, hogy V. Mehmed török szultán és a kalifa a muszlimokat dzsihádra (szent háború) szólítja fel ellenük, ezért szövetségest kerestek és találtak Huszein mekkai sarífban, aki így akaratlanul is a régió egyik meghatározó történelemformáló személyiségévé vált. A kairói brit főbiztossal, Sir Henry McMahonnal folytatott levelezése tekinthető a britek első területi rendezésre vonatkozó „ígéretének”, amelyre azután az első és a második világháborút követően is hivatkozások történtek.24 Nagy-Britannia többször is módosította a McMahonlevelezésben foglaltakat: 1922-ben az első, majd 1939-ben a második Fehér Könyvben, amelyben kétséget kizáróan jelenti ki, hogy „Palesztinának a Jordán folyótól nyugatra eső egész területére nem vonatkozott a britek arabok irányában tett kötelezettségvállalása”. (Rostoványi 2011, 66) A következő területi „ígéretnek” az 1916-ban aláírt Sykes–Picot-egyezmény tekinthető, amely felosztotta a Közel-Keletet.25 A brit politika számára egyre fontosabbá vált Palesztina (elsősorban Szuez közelsége miatt). Az 1917-es brit bevonulást követően (ekkor foglalták el Jeruzsálemet), Palesztina brit megszállási övezetté vált. A hazai zsidó lobbi hatására a brit kormány a cionizmust támogatta, de ezzel komoly dilemmába került, hiszen az arabokkal is jó kapcsolatot kívánt fenntartani. 1917-ben – ismét egy levél formájában – megszületett a Balfournyilatkozat, amelyben a brit külügyminiszter Lord Walter Rothschildot26 biztosította
24
1916 márciusáig McMahon főbiztos és Huszein saríf tíz levelet írtak egymásnak. A levélváltás
során Huszein vázolta, hogy mely területeken hoznák létre a független arab államot, lényegét tekintve az Egyiptomtól keletre eső arabok lakta területeket nevezte meg. Nagy-Britannia azonban szem előtt tartotta Franciaország érdekeit, ezért lényegesen kisebb területet javasolt. A teljes levelezést lásd: Lugosi 2006 25
A brit Sir Mark Sykes, aki arabista, de közel-keleti tapasztalatokkal nem rendelkező képviselő volt,
és a francia diplomata Georges Picot tárgyalta meg a régió övezetekre való feldarabolását. 26
Az Egyesült Királyság Cionista Szövetsége tiszteletbeli elnöke.
40
arról, hogy Nagy-Britannia támogatja „egy nemzeti otthon létesítését a zsidó nép számára Palesztinában”.27 (Rostoványi 2011, 70) Az első világháború utáni közel-keleti rendezés az 1920-as San Remó-i békekonferencián következett be, amelyet a sèvres-i békeszerződés (1921) rögzített, de sosem lépett hatályba. Az Oszmán Birodalom szétesett, a mandátumrendszer elfogadásával
1923-tól
Nagy-Britannia
felügyelte
az
újonnan
megalakított
Transzjordániát, Irakot, Palesztinát és a korábban már brit felügyelet alá helyezett Egyiptomot, Franciaország pedig Szíriát és Libanont. A palesztinai demográfiai helyzet28 orvoslására felállított bizottság a jelentésében a mandátum felszámolását, valamint arab és zsidó államra való felosztását javasolta, a zsidó és az arab törekvések „összeegyeztethetetlensége” miatt. Jeruzsálemet meghagyta volna brit fennhatóság alatt. Erre a jelentésre hivatkozott az 1939-es Fehér Könyv, amely bevándorlási korlátozásokat hozott a zsidók számára akkor, amikor Európában felerősödött az üldöztetésük. A második világháború során értékelődött fel az USA számára a szaúd-arábiai kőolaj, és az 1940-es évek végétől az Egyesült Államok közel-keleti külpolitikájának legfőbb jellemzője az Izrael és az arab országok közötti egyensúlyozás. Az 1946-ban meghirdetett feltartóztatás politikája a térségben is éreztette hatását, a hidegháborús szembenállás egyik fő helyszíne lett a tág Közel-Kelet.29 27
A cionisták a zsidó államot értették a „nemzeti otthon” kifejezés alatt. Az 1920-as évek elején
670 000 arab élt Palesztinában, és a zsidóság az arab lakosság kb. 10%-át tette ki. Alig 20 év leforgása alatt a zsidók aránya elérte az egyharmadot, és Izrael megalakulásakor már kisebbségben volt az arab lakosság. 28
A legális és illegális zsidó bevándorlás (alija) következtében megnőtt a zsidó lakosság aránya
Palesztinában. A kialakult helyzet a palesztinai arabok nemtetszését váltotta ki, és fegyveres összecsapásokhoz, merényletekhez vezetett a két népcsoport között. 29
A befolyásuk biztosításának érdekében az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia,
Franciaország és Törökország egy négyhatalmi nyilatkozatot tett, amelyben egy Egyesített Közelkeleti Parancsnokságot hoznak létre a Közel-Kelet védelmére. A dokumentum a csatlakozó államok védelmi képességeinek megteremtését tűzte ki célul, háború esetén pedig a hadműveletek megszervezését és koordinálását. Az aláíró felek kinyilvánították, hogy a haderők mozgatása az országok területén csak az érintett államok beleegyezésével történhet. A Szovjetunió jegyzékben tiltakozott, a közel- és közép-keleti országok belügyeibe való beavatkozásként értékelte a „nyugati” lépést. Ebben a megfogalmazásban a tág Közel-Kelet alatt Marokkótól Pakisztánig húzódó területet értem.
41
A második világháború után átrendeződés volt tapasztalható a nagyhatalmak közel-keleti érdekviszonyaiban is. Egy rövid ideig még Nagy-Britannia maradt a nagyhatalom a térségben, de fokozatosan átvette a helyét az Amerikai Egyesült Államok. A hidegháború kezdetén a britek hatalmi befolyásukat elveszítve kivonultak Palesztinából, Irakból. A Szovjetunió számára ekkoriban a vele határos iszlám államok, közülük is Irán és Törökország jelentették a fő partnerséget, a KözelKelet mint geopolitikai egység még nem bírt jelentőséggel. A harmadik világhoz tartozó államokat – köztük a térségbeli államok egy részét is – az antiimperialista ideológia a Szovjetunióhoz sodorta, és az 1950-es évektől kezdődő dekolonizációs folyamat felgyorsulása jelentős mértékben befolyásolta a régiót. A részben liberális elveken alapuló világrend új feltételeket teremtett ugyan, de Nagy-Britannia egészen a szuezi válságig (1956) nem akart tudomást venni a megváltozott hatalmi helyzetről. Míg Nagy-Britannia ragaszkodott a hagyományos gyarmattartó szerephez, addig az Egyesült Államok ellenezte ezt a fajta politizálást. Ugyanakkor felhasználta a britek közel-keleti pozícióit a Szovjetunió feltartóztatásában egészen addig, amíg a britek az „1970-es években (…) a maradék befolyásukat is elveszítették a térségben”. (Gálik 2007: 56) A Mediterráneum tekintetében kialakított francia álláspontot meghatározzák Franciaországnak az arab országokhoz fűződő kapcsolatai. De Gaulle óta töretlen az ország arab-mediterrán politikája. A bipoláris rendszerben Franciaország nemzetközi jelentőségén túlmenően játszhatott szerepet a kapitalista és az államszocialista társadalmak közötti mozgásterének tágításával. Az arab világban a francia érdekterületet elsősorban Marokkó, Tunézia és Algéria jelentette. A szuezi válság idején Franciaország helytelenítette az Egyesült Államok politikáját,30 ugyanakkor hajlandó volt brit parancsnokság alá helyezni és Algériából kivonni a csapatait, hogy Nagy-Britanniával közösen lépjen fel a Szuezi-csatorna államosítása ellen és Gamal Abdel Nasszer egyiptomi elnök megbuktatásáért. (Kissinger 1998) 30 Az Egyesült Államok stratégiájának célja az volt, hogy ha Nasszert nem is, de a térség valamelyik vezetőjét bevonják egy NATO-típusú biztonsági „rendszerbe”. Az USA ellenezte a katonai beavatkozást, mivel az az arab nacionalizmusnak utat nyitna, és évtizedekre ellehetetlenítené az övezetben az amerikai befolyás megszilárdítását. Ezt a lehetőséget az Amerikai Egyesült Államok fontosabbnak ítélte meg, mint a csatorna feletti felügyelet elvesztését, valamint nem akart részt venni Franciaország és Nagy-Britannia gyarmati uralmának visszaállításában. (Fischer 1992)
42
Az 1967-es háborúban a francia elnök, Charles de Gaulle elítélően nyilatkozott Izraelről, 1974-ben pedig a palesztinokat is megillető önálló államról beszélt. Még abban az évben létrejött Jasszer Arafat és a francia külügyminiszter, Jean Sauvagnarde
találkozója
Bejrútban.31
A
tárgyalást
követően
a
Palesztin
Felszabadítási Szervezet (PFSZ) lehetőséget kapott arra, hogy irodát nyithasson Párizsban. Erre 1975-ben került sor. Az Európai Tanács Velencében, 1980. június 13-án tartott ülésén a francia elnök nyomására az EK nyilatkozatot bocsátott ki, miszerint a közel-keleti kérdés rendezését az ENSZ BT 242. és 338. határozatai alapján tartja megvalósíthatónak.32 Amikor Jasszer Arafat proklamálta a palesztin állam megalakulását (Algír, 1988. november 15.), Franciaország magasabb diplomáciai szintre emelte a PFSZ párizsi irodáját. (N. Rózsa – Póti, 1999) A francia nagyhatalmi pozíció csökkenését Franciaország nehezen fogadta (fogadja) el. A gyarmatai függetlenedése is hozzájárult a grandeur és gloire eszméjének megkopásához. A térségben politikai szereplőként való elismertetését főként a volt gyarmatai feletti gazdasági befolyással próbálta fenntartani.
1.2.2
Az Európai Gazdasági Közösség/Európai Közösségek és a Mediterráneum megállapodásai (1957–1992)
A második világháborút követően a nyugat-európai országok veszítettek térségbeli
befolyásukból,
és
a
szuezi
válság
(1956)
idején
látványosan
megmutatkozott az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió térhódítása a Közel-Keleten. Az 1967-es arab–izraeli háborút követően az USA célja a régió stabilizálása volt, a nyugat-európai szerep pedig az amerikai politika támogatására korlátozódott. Az Európai Közösségek 1972-ben fogalmazta meg először a mediterrán térségre vonatkozó politikáját. Igaz, ez a politika nem terjedt ki a konfliktus politikai rendezésére, csupán szűk pénzügyi segítséget nyújtott számukra, illetve az ENSZ
31 Ez volt az első alkalom, hogy egy nyugati kormány tagja találkozott a PFSZ vezetőjével. 32 Buletin. Presse- und Informationsamt der Bundesregierung, 1980. 71. sz.
43
palesztin menekülteket segélyező szervezete keretein belül adományokkal próbált segíteni a palesztinai arabok helyzetén.33 Az EK politikai hajlandóságának kinyilvánítását hosszú fejlődési időszak követte, de maga a törekvés az EK nemzetközi szereplőként való fellépésének szándékát jelentette. Az arab államokkal négy területen alakította ki az együttműködését:
(i)
multilaterális
euro-arab
párbeszéd
(1974–1989);
(ii)
multilaterális-bilaterális megegyezések hálózata;34 (iii) multilaterális megállapodások a szubregionális szervezetekkel (pl. az Öböl menti Együttműködési Tanács [Gulf Cooperation Council – GCC], 1988); (iv) egyéb szubregionális kapcsolatok.35 A negyedik arab–izraeli háború keresztülhúzta az EK gazdasági érdekeinek (olajárak alacsonyan tartása és kiszámíthatósága) megvalósítását, ráadásul „az olajtermelő országok politikai igényének (palesztin állam) gazdasági eszközökkel való érvényesítésével” találkozott. (Paragi, 2006: 53) Francia nyomásra a kilenc EK 33
UNRWA-t (United Nations Relief and Works Agency for Palestine Refugees in the Near East)
1949-ben hozta létre az ENSZ Közgyűlése, hogy átmeneti jelleggel javítson a palesztin menekültek életkörülményein. Mivel a mai napig nem sikerült kielégítő megoldást találni a problémára, a szervezet működését folyamatosan meghosszabbították. A szervezet a létrehozása óta anyagi gondokkal küzd. Az utóbbi néhány évben folyamatosan emelkedik a költségvetése, évente kb. 9-10%kal, mindezt a palesztinok szaporodási, valamint az érintett országok inflációs rátája teszi szükségessé. Az Európai Gazdasági Közösség/Európai Közösségek 1971 óta az UNRWA-n keresztül támogatja a palesztinok alap- és középfokú oktatását, különböző kulturális és sportrendezvényeiket, egészségügyi ellátásukat stb. Az európai tagállamok és az uniós támogatások 2013-ban 41%-át tették ki a szervezet éves, kb. 510 millió dolláros működési költségének. (UNRWA 2013) 34
Az ún. Globális Mediterrán Politika (1972–1992) részét képezi a Megújult Mediterrán Politika
(1992–1995), az EMP (1996–2008), az ENP (2004–), az UfM (2008–) 35
Némely uniós tagállam kapcsolatai valamelyik mediterrán országgal (pl. francia–egyiptomi
kezdeményezésre létrejött Mediterrán Fórum – FOROMED, 1994). A FOROMED-et 1994. július 3– 4-én az alexandriai ülésen alapította 11 mediterrán állam – Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Görögország, Egyiptom, Törökország, Málta, Tunézia, Algéria és Marokkó – a tagok közötti politikai, gazdasági és kulturális együttműködés előmozdítására. További regionális törekvésként értékelhető a Mediterráneum Biztonsági és Együttműködési Konferencia, létrehozását Spanyolország és Olaszország kezdeményezte az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ) és 8 mediterrán ország (Líbiát is beleértve, de Jordánia nélkül) együttes ülésén 1990. szeptember 24-én. A régió akkori válságai (Kuvait iraki megszállása, ciprusi válság, Izraelben az első intifáda eseményei) azonban nem kedveztek egy „Helsinki 1975”-típusú konferenciának, így a javaslat nem vált valóra.
44
tagország az arab világgal szorosabbra fűzte a kapcsolatait.36 Az európai piacnyitás – korlátozott – lehetősége hét mediterrán ország37 számára a Globális Mediterrán Politika (Global Mediterranean Policy – GMP) elindításának volt köszönhető. Elsősorban mezőgazdasági termékek Európába való exportját, a regionális integrációt és a partnerországok fejlődését volt hivatott elősegíteni európai befektetések útján. (Szigetvári 2002, Paragi 2008) 1990-re számos kritika fogalmazódott meg a GMP-t illetően: a kapcsolatok kereskedelemalapúak maradtak, az európai befektetéseknek csupán 1%-a került a mediterrán országokba, a fejlettségi szint különbsége a Földközi-tenger északi és déli partja között nem csökkent (a GDP alapján 1:10 arányt jelentett), és a déli regionális integrációnak a jele sem mutatkozott. (Khader 2013) A Marakes Szerződéssel (1989) létrehozott Arab Maghreb Unió működése is számos kívánni valót hagyott maga után. (Az 1981-ben megkötött EK–GCC38 együttműködési megállapodásról lehet egyedül elmondani, hogy némi sikert mutatott fel, de ez viszont nem része a Globális Mediterrán Politikának.) Ezért az Európai Tanács (EiT) a római ülésén 1990-ben döntött a mediterrán politika megújításáról, és az 1991–1996-os időszakra 5 millió ECU támogatást ítélt meg a régiónak, beleértve Törökországot, Ciprust és Máltát.39 A regionális együttműködésre szánt költségvetés elenyésző részét képezte a teljes támogatásnak, 36
Az 1974. június 31-én Párizsban megrendezett miniszteri szintű euro–arab párbeszéd ülésén a
véleményeket nem sikerült egyeztetni: az arab résztvevők a palesztin kérdésben várták az EK-tól a továbblépést, a közös politika megfogalmazását, míg az EK gazdasági, pénzügyi és energiaellátás témájában gondolkodott. 37
Izrael 1975-ben, Algéria, Marokkó és Tunézia 1976-ban, Egyiptom, Jordánia, Libanon és Szíria
pedig 1977-ben írta alá a GMP-megállapodást. Az EK további mediterrán országokkal – Görögország, Törökország, Málta és Ciprus – speciális megállapodást kötött, annak függvényében, hogy vámunióra vagy éppen tagságra pályázott az adott állam. 38
A német kezdeményezésre 1988-ban megalakuló együttműködés az EU és az Öböl-menti
Együttműködési Tanács államai (Bahrein, Egyesült Arab Emírségek, Katar, Kuvait, Omán, SzaúdArábia) között széles spektrumot ölelt fel: gazdaság, mezőgazdaság, halászat, ipar, energia, tudomány, technológia, beruházás, környezetvédelem és kereskedelem. Az Öböl-menti kőolajexport kérdését viszont nem oldotta meg. 39
Az EK regionális projektekben gondolkodott, amelyek a felsőfokú oktatásra, a környezetvédelemre,
a regionális intézmények támogatására irányultak. Az európai piacra jutás könnyítése már korábban megfogalmazott célként jelentkezett.
45
és az irányításában jelentkező hiányosságokkal együtt azt eredményezték, hogy az új célok sem a kezdeti elképzelésnek megfelelő eredményeket produkálták, és csupán a térség két legfejlettebb országának (Izrael és Törökország) kereskedelmi lehetőségeit növelték. (Leigh 2011)
1.2.3
A palesztinok jogaiért tett európai lépések
Az Európai Közösségek 1973. november 6-án, majd 1977. június 29-én hivatalos álláspontot fogalmazott meg, amellyel kiállt a palesztinok jogaiért.40 Utóbbi nyilatkozat – szintén francia kezdeményezésre – leszögezte, hogy a térségről szóló tárgyalások csak a palesztinok képviselőjének jelenlétében folytathatók le, és a telepek létrehozásakor figyelembe kell venni a palesztinok szülőföldhöz való jogát. (Aoun 2003) A velencei nyilatkozat tekinthető az első, a palesztin nép önrendelkezéshez való jogát kiemelő európai dokumentumnak (1980. június 13.). A két évvel korábban megkötött Camp David-i megállapodás, majd az Egyiptom és Izrael között létrejött békeszerződés (1979. március 26.) képezte a nyilatkozat alapját. Az európai integráció államai üdvözölték a békeszerződést, de a Camp Davidben megszületett megállapodás már kevésbé nyerte el tetszésüket, ami érthető, hiszen az Egyesült Államok elhárította az európai részvételt és a bilaterális tárgyalások híve volt, míg az EK globálisan akarta megoldani a konfliktust, ráadásul oly módon, hogy annak eredményeként létrejöhessen az új palesztin állam (is). Egyiptom kizárása az Arab Ligából (1979) – majd a szervezet székhelyének Tuniszba való áthelyezése után –, az EK belső változása (Egységes Európai Okmány, 1986) és bővítései (Görögország, 1981-ben, Spanyolország és Portugália 1986-ban), a brit és a francia belpolitikai változások (Margaret Thatcher és François Mitterand hatalomra kerülése), valamint az olajválság (1982) hatására az arab országok 40
A dokumentum az ENSZ BT 242. és 338. számú határozatának értelmében tartja megvalósíthatónak
a békét. A Kilencek felszólították Izraelt a megszállt területekről való kivonulásra, a térség országait a szomszédos államok szuverenitásának, területi integritásának és függetlenségének tiszteletben tartására, a békéhez és biztonsághoz való jog, valamint a határok elismerésére, a palesztinok jogainak tiszteletben tartására. A Kilencek reményüket fejezték ki, hogy a palesztin otthon létrehozása tárgyalásos úton létrejöhet. Felszólították az arab felet, hogy ismerje el, Izraelnek is joga van a békéhez és a határain belüli biztonság megteremtéséhez. (EU EiT 1977)
46
kapcsolatai lazultak az EK-val. Ennek ellenére az európai mediterrán politikából lassan kezdett különválni a közel-keleti politika. A velencei nyilatkozat egyfajta üzenet volt az arab országok felé, hogy az EK elismeri Izrael határait, másrészt Izrael felé, hogy a megszállást nem tartja összeegyeztethetőnek a nemzetközi kapcsolatok alapelveivel és teljes mértékben kiáll a palesztinok önrendelkezési jogai mellett. (Piening 1997) François Mitterand az 1980-as években változtatott Franciaország – az EK legaktívabb tagja – közel-keleti politikáján, ismét nyitott Izrael felé, ezáltal kissé távolodott az arab világtól. 1987-ben az EK 12 tagállama javaslatot tett, hogy az ENSZ égisze alatt hozzanak létre egy nemzetközi békekonferenciát,41 de ez a Lockerbie-ügy (1986) miatt sikertelenségbe fulladt. A nyolcvanas évek végén elmérgesedett a helyzet, kitört az első intifáda, amely szintén nem hozott magával megvalósított javaslatokat. (Paragi 2006, Szigetvári 2002)
1.2.4
Megváltozott közeg, megváltozott szereplők(1993–1999)
A hidegháború lezárulásával a közel-keleti békefolyamatban és az Európai Közösségek fejlődésében is óriási változások következtek be. Megalakult az Európai Unió és elkezdődött a konfliktus rendezésére irányuló madridi/oslói folyamat. Az Európai Unió a Közel-Keleten az 1990-es évtized elejétől fontos szerepet játszik a madridi/oslói békefolyamatban.42 A konfliktus rendezésében egyrészt sajátos válságkezelő eszközeit alkalmazza (gazdasági, fejlesztési eszközök), ezekkel azonban Izraelt nem tudja befolyásolni. Figyelme ezért inkább a palesztinokra irányul, akik segítségre szorulnak. Másrészt a tevékenységét történelmi „örökség” is befolyásolja. Harmadrészt, Izraellel hosszú múltra visszatekintő kereskedelmi 41
Husszein jordániai király és Jasszer Arafat 1985 februárjában béketervet terjesztettek elő a közel-
keleti válság rendezése érdekében, amelynek részét képezte a nemzetközi békekonferencia megrendezése is. A terv kihangsúlyozta a palesztin nép önrendelkezésének jogát, és a konfliktusrendezést a „területet békéért” elv alapján szándékozta megvalósítani. 42
Az Európai Unió elődje, az Európai Gazdasági Közösség/Európai Közösségek a megalakulását
(1957) követő bő három évtizedben nem rendelkezett önálló külpolitikával. 1972-ben fogalmazta meg először a mediterrán térségre vonatkozó politikáját, és a velencei nyilatkozat tekinthető az első, a palesztin nép önrendelkezéshez való jogát kiemelő európai dokumentumnak (1980. június 13.).
47
kapcsolatokkal rendelkezik (pl. fegyver-, gyémánt- és alkatrész-kereskedelem, K+F együttműködés).43 A gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok új alapokra való helyezése is alakulóban volt Izrael és az EU között,44 a palesztinoknak viszont – amióta a békefolyamat ezt lehetővé teszi – az Unió a legnagyobb donorja.45 Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikáját az 1992-es maastrichti és az 1997-es Amszterdami Szerződés rögzíti, második pillérként. Az oslói folyamat és a közös kül- és biztonságpolitika kibontakozása egy időben zajlott. Az Európai Tanács 1993. október 29-i brüsszeli rendkívüli ülésén elhatározta, hogy a CFSP-n46 belül körvonalazódó egyik közös terület lehetne a közel-keleti békefolyamat. A megvalósítás azért (is) ütközött nehézségekbe, mert az Európai Unió a tárgyalásokból különböző okok folytán kimaradt (izraeli vétó, USA hegemóniája), csupán két multilaterális egyeztetési fordulóban kapott szerepet, a regionális gazdasági bizottságban (Regional Economic Development Working Group – REDWG), amely megalapozta későbbi szerepvállalását a palesztin területek fejlesztésére alakított bizottságokban (Ad Hoc Liaison Committee – AHLC, illetve Local
Aid
Coordination
Committee
–
LACC).
Emellett
részt
vett
a
fegyverzetellenőrzés és regionális biztonság témakörében egyeztető bizottságban (Arms Control and Regional Security – ACRS).
43 Izrael – egyetlen nem EU-tagállamként – részt vesz az Unió RTD (Research and Technical Development) programjában. (EU Bizottság K+F) 44The Europe-Israel Alliance: Where Politics and Economics Do Not Meet. Israel and the EU: Economic Allies. 45 A 2001–2011 közötti időszakban az uniós támogatások mértékét lásd a 3. fejezet 7. sz. táblázatban. 46Common Security and Foreign Policy (közös kül- és biztonságpolitika) a Maastrichti Szerződés hozta létre 1993-ban (a szerződést 1992. február 7-én írták alá és 1993. november 1-én lépett hatályba). Fő célkitűzése a válságok megelőzése és a válságkezelés az EU fejlesztési támogatásai és katonai képességei révén. Az 1999. júniusi kölni csúcson hangsúlyt kaptak a védelmi kérdések. Ennek hatására elinduló folyamat részeként az EU átveszi a Nyugat-európai Uniótól (WEU) az önálló válságkezelési feladatokat (petersbergi feladatok, Petersberg tasks). A kollektív védelem biztosítása továbbra is a NATO hatáskörében marad (a NATO tagállamai számára, a semleges EU tagállamok önállóan lépnek fel). Az európai biztonsági és védelempolitika (ESDP) fő célkitűzése (headline goal) egy 50-60 000 fős gyorsreagálású haderő létrehozása 2003-ra, amely a mai napig nem valósult meg. (Horváth 2011)
48
Az EU-nak az oslói folyamatban játszott szerepét nem lehet egyöntetűen megítélni. Nagy reményeket fűztek hozzá a tagországok, amelyek a 2000-es évek közepén „elkötelezett hívei [voltak] az átmeneti céllal létrehozott palesztin autonómiának”. (Paragi 2006: 57) Bár az EU nem vett részt a megállapodás megfogalmazásában, de a gyakorlati megvalósításból kivette a részét. 1994-ben az Európai Tanács döntött a palesztin rendőri erők felállításában és a választások lebonyolításában nyújtott támogatásról. (EU 94/276/CFSP)
1.2.5
Az EU és a mediterrán térség a 2000-es években
Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikájának formálódása során egyre fontosabb szerepet kapott a Mediterráneum.47A Barcelonai Nyilatkozatot követően az arab–izraeli békefolyamat kapcsán jelentős elmozdulás történt az Unió politikáját illetően. 1996-ban a francia külügyminiszter, Hervé de Charette több közel-keleti országba ellátogatott, hogy növelje az Európai Unió befolyását a békefolyamatra. Az arab országok támogatásukról biztosították őt, de Izraelnél elutasításra talált. Az 1990-es évek végére viszont az USA és az EU kölcsönösen megvitatták a békefolyamat kérdéseit, és némi szerephez jutott az Európai Unió. Ugyanakkor a palesztin–izraeli békefolyamat alakulása a térségben zajló regionális problémákra (is) hatással volt, és a Barcelonai Nyilatkozatban foglalt elkötelezettség ellenére sem sikerült a barcelonai folyamatot függetleníteni tőle. A térség viszonylatában a közös külpolitika formálását nemcsak az USA–EU érdekellentét nehezíti, hanem az uniós tagállamok közötti nézeteltérések és/vagy felfogásbeli különbségek is. Így például Nagy-Britannia az amerikai politika támogatója. Az EMP és az UfM létrehozásakor is élenjáró Franciaország a Maghreb országokkal tart aktív kapcsolatot, amelynek gyökerei még a gyarmati időkre vezethetők vissza, és az arab–izraeli konfliktusban számottevően az arab fél oldalán foglal állást. Olaszország és Spanyolország szintén aktív közreműködői az EU mediterrán politikai törekvéseinek, az EBESZ mintájára javaslatot tettek a Mediterrán Biztonsági- és Együttműködési Szervezet megalakítására. Németország 47
A „Dél” problematikája az olasz külpolitikában jelent meg az 1980-as években, az EU számára
pedig a teljes mediterrán térség kérdéskörét jelenti.
49
inkább gazdasági eszközökkel járul hozzá a békefolyamathoz, és a konfliktusban nem kötelezi el magát egyik oldalon sem, köszönhetően az Izraelhez fűződő „speciális” kapcsolatának. (Szigetvári 2002) Az Európai Unió az 1995-ben létrejött Euro-mediterrán Partnerséggel (barcelonai folyamat) a civil társadalom és a gazdaság fejlesztésén keresztül próbált hozzájárulni a demokrácia és az emberi jogok terjesztéséhez. Az Európai Szomszédságpolitika (ENP) megalakulásától, 2004-től kezdve egyik legfőbb értékének tekintette nem uniós kapcsolataiban a demokratikus értékeket, köztük az emberi jogok tiszteletben tartását. Az EU – főként Franciaország és Nagy-Britannia – gazdasági érdekeinek, az Öböl-országok dollármilliárdos európai befektetéseinek megőrzéséért az EU által hirdetett elvek (mint például az emberi jogok, szólás- és sajtószabadság védelme) az arab országokban háttérbe szorultak. Ezek az elvek számtalanszor hátrányt szenvedtek, amikor az EU az illegális migráció visszaszorítása érdekében az együttműködést választotta a diktatórikus arab rezsimekkel. Az Európai Unió „nem eléggé emelte fel a hangját az emberi jogok és a helyi demokratikus erők védelmében a régióban”.(Füle 2011) Sőt az EU az uralkodó arab rezsimekben az iszlám radikalizmus elleni törekvésében a szövetségesét látta, különösen 2001. szeptember 11-ét követően. A stabilitás előtérbe helyezése, a politikai iszlámtól való félelem és a gazdasági érdekek odáig vezettek, hogy az EU nem firtatta az arab vezetőknél az emberi jogok megsértésének és a demokratizálódási folyamat elmaradásának kérdéskörét. Az EU vezetői abban a hitben éltek, hogy a demokratikus reform a gazdasági támogatások és a politikai párbeszéd következményeként létrejön. Ehhez képest a valóságban a pragmatizmus és az anyagi érdekek győzedelmeskedtek az elvek felett. Amikor 2011 januárjától a Közel-Keleten az emberek az utcákra vonultak, az EU reakciója és támogatásának mértéke elmaradt az elvárttól. 2011. február 2–3. között az Európai Parlamentben zajló vitát követően Catherine Ashton, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője állásfoglalásában kifejtette: „A térség embereivel szolidaritást vállalunk, valamint támogatásunkról biztosítjuk őket a reformtörekvéseikben. Az EU demokráciák uniója, elhivatottsággal rendelkezik a demokrácia iránt. Kiállunk a változás mellett türelemmel, kreativitással és eltökéltséggel.” (Ashton 2011)
50
A líbiai és a szíriai válság megítélése viszont már nem volt ilyen egyöntetű, megosztotta az Unió tagállamait: míg Franciaország és Nagy-Britannia kemény választ sürgetett – és Líbia esetében meg is valósították nemzetközi támogatással –, addig Olaszország és Németország épp ellenkezőleg, óvatosságra intett. A két válság kezelésében tanúsított EU-magatartásból kiindulva Marco Pinfari megkérdőjelezi az EU-nak mint kollektív biztonsági szereplőnek a hatékonyságát. (Pinfari 2012) Az EU mediterrán politikáját áthatja az iszlámtól való félelem, aminek következtében távolságot tart, számos kérdésben elutasítja az iszlám pártokkal való párbeszédet és nem nyújt támogatást iszlám civil szervezeteknek. Az al-Nahda tunéziai és a Muszlim Testvérek egyiptomi győzelmét követően ez a fajta EUmagatartás nem tartható fenn. Az EU és az iszlám politikai erők közötti párbeszédhez a csatornákat az európai államokban élő muszlim diaszpóra csoportjai jelenthetik. Mindenekelőtt a palesztin–izraeli konfliktusra vonatkozó uniós politika változtatására lenne szükség. Michael Schulz azt fejtegeti a tanulmányában, hogy az Európai Unió palesztinoknak nyújtott egyoldalú támogatása48 is hozzájárult a demokratizálódási folyamat gyengüléséhez a palesztin területeken. (Schulz 2012) Az „arab tavasz” számos hosszú és rövid távú kihívást rejt magában az Európai Unió számára. Az EU külpolitikája számára egy új paradigma alakul ki, amely a humán biztonságra fókuszál.
Részkövetkeztetések Az EGK megalakulását követő bő három évtizedben nem rendelkezett önálló külpolitikával, annak ellenére, hogy létezett törekvés az egyeztető mechanizmusok
48
A 2006-os palesztin választásokat az EU támogatta, és megfigyelőket is küldött. Amikor a Hamász
került ki győztesen, az EU elutasított mindennemű kapcsolatot a Hamász-vezette Gázai övezettel és magával a Hamásszal is mindaddig, amíg a palesztin szervezet elutasítja a Kvartett (lásd a 3. fejezetben) feltételeit (erőszak alkalmazásának tilalma, Izrael elismerése, valamint a palesztinok és Izrael közötti korábbi egyezmények elfogadása). Ezután az EU a Mahmúd Abbász vezette, Fatahdominanciával bíró, korrupcióval vádolt Palesztin Nemzeti Hatóságnak nyújtott különböző támogatásokat.
51
kialakítására. A klasszikus arab–izraeli konfliktus49 évtizedeiben (1948–1970-es évek végéig) olyan háborúk zajlottak, amelyek során nem merült fel a közös európai részvétel szükségessége, de még a lehetősége sem. A közvetítői szerep elsősorban az Egyesült Államoké volt, emellett Románia50 és Marokkó is részt vállalt a Camp David-i megállapodást előkészítő tárgyalások helyszíneinek biztosításával. Ausztria a PFSZ európai elismerésében járt élen, Bruno Kreisky kancellár 1979-ben az európai államok közül elsőként fogadta hivatalosan Jasszer Arafatot. (Paragi 2006) A velencei nyilatkozatban megfogalmazott elvek nem sokat változtak a későbbiek során sem, inkább konszolidálódtak. A záródokumentumokban időről időre leszögezték a palesztin állam létrehozásának fontosságát, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy Izraelnek joga van biztonságos határok között létezni. E két elvet egyidejűleg (és egyazon területet érintően) érvényesíteni nehéz feladatnak bizonyul. A konfliktus békés, tárgyalásos megoldásába vetett hit az „európai” szemléletet tükrözi. Ám ennek megvalósításához szükséges feltételrendszert sem az Uniónak, sem a két érintett félnek, sem a nemzetközi közösség bármely tagjának eddig még nem sikerült felmutatnia. Fioramonti és Pace úgy vélik, az Európai Unió a régióban a probléma része és nem a megoldásának elősegítője. Véleményük szerint az EU-nak háttérbe kellene szorítania a saját érdekeit, és a demokráciaépítés folyamatához nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is hozzá kellene járulnia. (Fioramonti 2012, Pace 2012)
49
Arab–izraeli konfliktusnak nevezzük a válságot Izrael megalakulásától (1948) az 1970-es évek
végéig, ettől kezdve palesztin–izraeli konfliktus elnevezéssel illetjük. Mindez összefüggésben van a palesztin nemzetté válás folyamatával. A palesztinai arabokat 1948-ig laza kötődésű etnikai csoportként határozhatjuk meg, az 1960-as évekre vált kulturálisan integrált etnikai közösséggé. Ekkorra teremtődött meg a palesztin politikai bázis, illetve állandósult az idegen hatalommal szembeni ellenállás. Az önálló állam létrehozása célként való megjelölése is szintén a hatvanas években fogalmazódott meg. (Paragi 2005) A nemzetté válás utolsó periódusa az 1967-es háborút követően, majd az 1970-es évek eseményei során vált majdnem teljessé, és az 1993-ban kezdődő oslói folyamat hatására ismét lendületet vett. 50
Románia aktivitását jelzi, hogy ő volt az egyetlen Varsói Szerződés-tagállam, amelyik nem
szakította meg diplomáciai kapcsolatait Izraellel az 1967-es háború során, ezért biztosíthatta a tárgyalások egyik helyszínét.
52
2.
A politikai és katonai biztonság az Európai Unió és a palesztin–izraeli konfliktus kapcsolatában 2.1. A politikai biztonság
Az Európai Unió közös biztonság- és védelempolitikája (Common Security and Defense Policy – CSDP) a Lisszaboni Szerződés értelmében technikai szempontból az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ, European External Action Service – EEAS) alá tartozik, tehát szupranacionális jelleggel bír,51 ugyanakkor a francia–brit védelmi szerződés (2010) miatt kormányközi jegyeket is visel. Az euro-mediterrán regionális biztonsági komplexum az EU–NATO védelmi együttműködéssel (Berlin Plusz Egyezmény 2002) új dimenziót képvisel, ennek regionális vonatkozásai is az EKSZ alá tartoznak. Az európai államok alkották az első olyan államcsoportot, amely a regionális biztonsági partnerségen keresztül akarta elkerülni a jelenkori államközi vagy belső háborúkat. A regionális biztonsági intézkedések modelljének alapját a korábbi évtizedek fegyverzetcsökkentésről szóló tárgyalásai és a helsinki folyamat tapasztalatai szolgáltatták. A 21. század új kihívásai (pl. proliferáció, terrorizmus) szükségessé tették az EU számára a stratégiai pozíciójának és katonai képességeinek (CSDP, NATO) átgondolását. Az EU a 27 civil misszió (béketeremtés, békefenntartás, békeépítés) során a 2004-es stratégiai partnerségi politikában meghatározott elvek alapján járt el. (EU EiT 2004) Az euro-mediterrán regionális biztonsági komplexumban (Euro-Mediterranean Regional Security Complex – EMRSC), amit az EU egy térségként fog fel 1995 óta immár intézményesített formában, az EU-ban felfogott biztonságpolitikai érdekek 51
A Lisszaboni Szerződés V. címének 28. cikk 2. bekezdése értelmében az Európai Tanács
(ugyanezen cikk 1. bekezdésében meghatározott) határozatai „kötik a tagállamokat álláspontjaik elfogadásakor és tevékenységük folytatása során”, valamint a 29. cikk kimondja, a „tagállamok biztosítják, hogy nemzeti politikáik megfeleljenek az uniós álláspontoknak”. (Lisszaboni Szerződés 2010)
53
érvényesítése számos akadályba ütközik. Ezek egyike az európai stratégiai felfogástól távol álló arab, török, izraeli megközelítés, amelynek oka a konfliktusok „területi
igény”
jellegéből
(az
arab–izraeli
konfliktus),
valamint
a
Dél-
Mediterráneum államainak stratégiai egyenlőtlenségéből fakad. A CSDP az EU és a mediterrán partnerek közötti együttműködés új struktúráját vezette be, amelynek legfőbb célja a felek közötti bizalomépítés. Az Euro-mediterrán Partnerség első időszakára a békeépítés volt jellemző, ami „inkább volt tekinthető a gazdasági együttműködés automatikus következményének, mint konfliktusmegelőző elképzelésnek vagy politikának”. (Aliboni – Guazzome – Pioppi 2001: bevezető) Az „arab tavasz” eseményeire az EU megpróbált válaszolni, de ez késve érkezett, viszont mind kormányközi szinten (Európai Bizottság és Parlament), mind „szupranacionális” szinten (EKSZ) nyilatkozatokban erősítette meg Tunézia és Egyiptom
támogatását
az
erőszakmentes
hatalomváltásban,
ugyanakkor
Franciaország és Olaszország aktívan reagált, hogy biztosítsa a volt gyarmataival a „speciális” kapcsolatát.52 Amilyen gyorsan megalakult a líbiai katonai koalíció a válság rendezésére, a szíriai polgárháborúra sem az EU-nak, sem a nemzetközi közösségnek ez idáig nem sikerült választ találnia. Elemezve az EMP működését az euro-mediterrán biztonsági komplexumban azt látjuk, hogy több szintű kormányzati struktúráról, policentrikus kormányzásról beszélhetünk, mivel egy új politikai képződményről van szó, egy „sui generis [sajátos – N.M.] konstruktivista entitásról, amelyben a nemzeti preferenciák nem meghatározottak, hanem közösen hozták létre a szereplők és a struktúra között […], hogy kompatibilissé váljanak, és legálisan összekapcsolhatóvá a szabályozó, bírói és törvényhozó csatornákon keresztül”. (Boening 2009: 80) Joffé 2001-ben még azt állítja az EMP-ről, hogy „a politikai együttélés tökéletes példája, amelynek lehetnek érdekes társadalmi és kulturális következményei, és a jövő valós paradigmájává válhat.” (Joffé 2001: 55) Selim azonban arra figyelmeztet, hogy „amíg az EU ragaszkodik az egyoldalú magatartásához, az arabok ambivalens partnerei lesznek a barcelonai folyamatnak.” (Selim 1999: 156) Az érem másik oldalához hozzátartozik, 52
Franciaország szinte az utolsó pillanatig kiállt az akkori tunéziai kormányzat mellett, és a
„rendzavarás” megfékezésére hajlandó lett volna támogatást nyújtani Ben Alinak. A tunéziai francia tapasztalatok is közrejátszottak abban, hogy a líbiai válság esetében viszont a francia kormány nem késlekedett a beavatkozás elindításával.
54
hogy az arab államok a felajánlottnál több engedményre és támogatásra tartanak igényt, ezért az uniós döntéshozatal befolyásolására bilaterális szinten mozgósítják a „speciális” kapcsolataikat. A mediterrán partnerországok politikusai a politikai célok eléréséhez nemcsak az európai unilateralizmus, hanem az európai magatartás befolyásolására is lépéseket tesznek a tárgyalásaik során, különösen a közel-keleti konfliktust illetően. Ezenkívül megpróbálnak hatást gyakorolni az uniós tagállamok bevándorlási politikájára, és nem utolsósorban céljuk az országuk nemzetközi elismertségének javítása az uniós partnerkapcsolat révén. A politikai és katonai biztonságot – mint az EMP első kosara tartalmának megfelelő elemeket – tárgyaló jelen fejezetben a Kvartett működését, a palesztin államiság kérdését, az Európai Unió válságkezelési gyakorlatát a palesztin–izraeli konfliktusban, Izraelnek a tömegpusztító fegyverek megszerzésére tett lépéseit, a közel-keleti
tömegpusztító
fegyvermentes
övezet
létrehozására
irányuló
törekvéseket, valamint a fegyverzetellenőrzési és regionális biztonsági tárgyalásokat elemzem.
2.1.1
A Kvartett
Az oslói békefolyamat kudarcát és a második intifáda kirobbanását (2000) követően a közel-keleti béketárgyalásokban szerepet vállaló négy legjelentősebb szereplő – az Egyesült Nemzetek Szervezete, az Európai Unió, az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország – létrehozta a Kvartett néven ismertté vált „diplomáciai ernyőt” (2001. október), amely a palesztinok és izraeliek közötti kibékíthetetlennek tűnő ellentétének rendezését igyekezett előmozdítani. A kezdeti sikeres lépéseket (útiterv –roadmap, 2003) a későbbiekben az eredménytelenség váltotta fel, hiszen a második intifáda alatt nem sikerült tűzszüneti megállapodást tető alá hoznia, és a 2008–2009-es gázai háború alatt sem hallatta a szavát. (Elgindy 2012: 3) A palesztinok és az izraeliek nem kerültek közelebb a megbékéléshez, majd a sokadszorra újrainduló tárgyalások során, főképp az „arab tavaszt” követően a Kvartettnek csupán politikai mellékszerep jutott. A palesztinok 2011 szeptemberében benyújtották az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez a tagsági kérelmüket, s ezzel a Kvartett – úgy tűnik – elérte lehetőségének határait. (Elgindy 2012)
55
Már a Kvartett létrehozását megelőzően történtek olyan események – a Mitchell-jelentés (2001)53 ajánlásainak és a Tenet-tervnek54 a (2001) figyelmen kívül hagyása, valamint a 2000-es al-Aksza intifáda és annak következményeként a békefolyamat megtorpanása 2001 elején –, amelyek előrevetítették egy hasonló szerveződés megalakításának szükségességét. Végül a 2002-es izraeli támadás volt az a katalizátor, ami a Kvartett megalakulásában döntő szerepet játszott. A 2001 januárjában a hivatalba lépő amerikai elnök, George W. Bush az elődjétől – Bill Clintontól, aki hatalmas erőfeszítéseket tett a közel-keleti rendezés érdekében – eltérően vesztett ügyként kezelte a békefolyamatot. A tabai tárgyalások (2000–2001) megfeneklettek, és az amerikai kormány kijelentette, hogy lényegesen csökkenti szerepét a konfliktus rendezésében. (Elgindy 2012) 2002. március 29-én az izraeli civilek ellen elkövetett öngyilkos palesztin merényletekre válaszul az Izraeli Védelmi Erők (Israeli Defence Forces – IDF) katonai
offenzívába
kezdettCiszjordániában.
Április
10-én
az
amerikai
külügyminiszter, Colin Powell, az EU kül- és biztonságpolitika főképviselője, Javier Solana, az ENSZ főtitkára, Kofi Annan és Oroszország külügyminisztere, Szergej Lavrov összeültek, hogy megtárgyalják a kialakult helyzetet. Ebből a tanácskozásból jött létre a Kvartett, melyet az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1435. számú határozatával 2002 szeptemberében jóváhagyott. A Kvartett egy olyan „informális mechanizmus”, amely közös platformra helyezte a közel-keleti békefolyamat négy legjelentősebb nemzetközi szereplőjét – az Egyesült Nemzetek Szervezetét, az Európai Uniót, az Amerikai Egyesült Államokat és Oroszországot –, hogy elősegítsék a palesztin–izraeli megbékélést. (Elgindy 2012: 15) A nemzetközi közösség a Kvartett létrehozásával intézményesen és tartósan elkötelezte magát a konfliktus rendezése mellett, egyidejűleg a politikai, biztonsági, 53
A George Mitchell, volt amerikai szenátor elnökletével létrehozott bizottság a második intifáda
okainak kivizsgálására jött létre. A vizsgálatot követően született jelentésre a kiegyensúlyozottság a jellemző. A felek békefolyamatot illető, különböző elvárásait hangsúlyozza, kiemeli két fontos kérdéskör – a terrorizmus és a településpolitika – szembenállását. (Mitchell 2001) 54
George Tenet, a CIA igazgatója 2001. június 14-én közzétett biztonsági munkaterve. A Palesztin
Hatóságtól elvárta az erőszakot elkövetők/elkövetni szándékozók megfékezését, valamint a terrorizmus felszámolását. Az izraeliek számára előirányozta fegyveres erői visszavonását, a palesztin létesítmények elleni támadások berekesztését, a börtönökben lévő, nem terrorakciók miatt elítélt palesztinok szabadon bocsátását, Izrael településpolitikájának „befagyasztását”. (Tenet 2001)
56
stratégiai, valamint humanitárius célokat továbbra is szem előtt tartotta.55 Habár a szerveződés ENSZ-felhatalmazás nélkül jött létre, működésének jogalapját az ENSZ Biztonsági Tanácsának 242., 338. és 1397. számú határozatai képezték. A Kvartett célja az ENSZ BT 242. és 338. számú határozatain alapuló tárgyalásos megoldás multilaterális keretének a magalkotása – a kétállamos megoldás, a békés egymás mellett élés mindkét fél által elismert határokon belül, a „területet a békéért”56 elvek mentén. Tanácskozásait ad hoc jelleggel tartja, nem rendelkezik a más szervezetekre jellemző titkársággal vagy adminisztrációval. A Kvartett egy „furcsa teremtmény”, amelyet két állam, egy nemzetközi szervezet és egy sui generis nemzetközi entitás alkot, „képességekkel és hajlandósággal rendelkező államok ad hoc koalíciója […], amely a [(z) ENSZ Biztonsági – N.M.] Tanácstól és az ENSZ kereteitől függetlenül működik”.57 (Elgindy 2012 idézi Prantl 2005) A Kvartett támogatta a szaúdi békejavaslatot (Arab Békekezdeményezés, 2002), amely nem csupán Izraelnek a palesztinokkal való megbékélését jelentette volna, hanem Szíriával és Libanonnal, valamint minden arab országgal is. Oroszország a Kvartettben vállalt együttműködéssel próbálta visszaszerezni politikai befolyását, és egyben javítani a kapcsolatait a muszlim világgal. Az ENSZ meghívása a Kvartettbe egyrészről gesztusértékű tettnek bizonyult, másrészt pedig a 55
Az arabok és a zsidók közötti ellentétben a nemzetközi rendezési törekvések már az 1922-es évtől, a
palesztin mandátumterület létrehozásától megfigyelhetők. Az első komoly békítésre az 1967-es háború után került sor, a Jarring-misszió azonban kudarcot vallott. (Az ENSZ Biztonsági Tanácsa javaslatára közvetítőként Dr. Gunnard Jarring svéd diplomatát nevezték ki, aki 1968 novemberéig töltötte be ezt a posztot.) Az 1973-as háborút követően rakták le a napjainkban is tartó béketárgyalások alapját. Az ENSZ Bt 338. számú határozata magában hordozza az első béketárgyalás megrendezésének – Genfben 1973-ban kerül rá sor –, valamint a nemzetközi beavatkozásnak a lehetőségét a Közel-Keleten. Utóbbi a tűzszünet-ellenőrző egységek küldésében öntött testet, amely missziót a későbbiekben kibővítették, és az UNEF I és II néven működött. 56
Az 1967-es háború során Izrael által elfoglalt területek (Golán-fennsík, Gázai övezet, Kelet-
Jeruzsálem, Ciszjordánia, Sínai-félsziget) visszaadása a palesztinoknak. A Sínai-félsziget feletti ellenőrzést Izrael 1979-ben az izraeli–egyptomi békeszerződés megkötésekor adta vissza Egyiptomnak. 57
A korábbi ENSZ-képviselő, Terje Rød-Larsen – jelentős szerepet tulajdonítanak neki a Kvartett
létrehozásában – véleménye szerint a Kvartett „az amerikai hatalomnak, az EU pénzének és az ENSZ legitimációjának a tökéletes házassága”. (Elgindy 2012: 8)
57
konfliktusrendezésben vállalt közvetítés visszaszerzését jelentette a szervezet számára. Az EU és Oroszország politikai státuszának emelkedése be is következett, annak ellenére, hogy a későbbiekben Oroszország szerepe a Kvartettben passzívnak tekinthető. A palesztinok az Európai Unióban látták/látják az amerikai Izrael-barát politika ellensúlyát, míg az ENSZ és Oroszország hátrébb sorolódtak, de szerepük (pl. gazdasági és humanitárius segélyezés) ugyanakkor mégsem hanyagolható el.(Tocci 2011) Az ENSZ a nemzetközi jog letéteményeseként a Biztonsági Tanács határozataival adta meg a békefolyamat hitelét, jelenlétét a rendezésben az arab világ is elfogadta.58 Formálisan Izrael is elfogadja, ugyanakkor Izraelt az a vád éri, hogy bizonyos ENSZ-határozatokat nem tart be.59 Oroszország arabbarátkülpolitikájának – különösen Szíriával tart(ott) fenn szoros kapcsolatokat – köszönhetően Izraellel a viszonyacsak az 1990-es évektől mozdult el pozitív irányba, főként a több mint egymillió orosz kivándorló miatt, akik Izraelben találtak új hazára. George W. Bush elnökségének első éveiben (2001–2002) az amerikai külpolitikai érdeklődés középpontjába a terrorellenes háború került, ennek következtében a palesztin–izraeli konfliktus háttérbe szorult. Így akkoriban úgy tűnt, hogy az amerikai közvetítői egyeduralom véget ér. George W. Bush azonban 2002. június 24-i nyilatkozatában a palesztin reformok mellett érvelt, és a palesztin–izraeli megállapodás létrejöttére három éven belüli időpontot tűzött ki. Ezzel a lépésével az USA gyakorlatilag átvette a Kvartett irányítását. A Kvartett tagjai 2002-ben kezdték el a palesztin reform kidolgozását, és bő egy év leforgása után 2003-ban hozták nyilvánosságra az útiterv(roadmap) elnevezésű dokumentumot, amelyet 2003 novemberében az ENSZ Biztonsági Tanácsa is jóváhagyott az 1515. számú határozatával. Az útiterv megfogalmazásából az EU is kivette a részét, mivel a német külügyminiszter, Joschka Fischer hétpontos 58
A szakirodalom az ENSZ BT 242., 338. és 1397. számú határozataira hivatkozik. (pl. Tocci 2011,
Elgindy 2012, Rostoványi 2006, Paragi 2008) 59
Az ENSZ BT a 487. sz. határozatában (1981) felszólította Izraelt, hogy helyezze a nukleáris
létesítményeit a NAÜ felügyelete alá. Izrael a felszólításnak csak részben tett eleget, csak a Nahal Soreq-ben működő nukleáris kutatóállomásra engedte be az ellenőröket. A libanoni háború (1982) során több BT-határozat született a harcok beszüntetésére 508, 509, 511, 512, 513, 515, 516 és 517 (1982). A határozatok elérhetők: http://unscr.com/en (Utoljára megtekintve: 2014. 06. 03.)
58
javaslata inspirálta, ésaz első változata 2002 augusztusában született meg. (Tocci 2011 idézi Asseburg 2003) A dokumentum által megfogalmazott legfőbb cél a palesztin állam létrehozása három éven belül, aminek megvalósítását három lépésben irányozta elő: (i) az erőszak megfékezése, reformok (biztonsági is), zsidó telepek építésének leállítása, palesztin választások, izraeli kivonulás a második intifáda előtti „határok” mögé, (ii) a palesztin állam létrehozása ideiglenes határokkal, (iii) az izraeli–palesztin tárgyalások folytatása az állandó státusz elérése érdekében. A „négyek” tevékenységének gyakorlatilag egyetlen említésre méltó eredménye az útiterv, amelyet szinte a nyilvánosságra hozatala pillanatában elutasítottak a konfliktusban érintett felek, és ezzel a csoport hitelét is aláásták. Az útiterv hiányosságai a rendezésre irányuló téves elképzelésekre vezethetők vissza: a dokumentum a végső státusz eléréséhez a palesztin reformot elengedhetetlennek tartotta, de a palesztin vezetés és rezsim változásának szükségszerűségéről
nem
tett
említést.A
roadmap
a
palesztin
reformmal
párhuzamosan akarta megvalósíttatni az izraeli kivonulást és megszüntetni az izraeli telepek építését, amely lépés önmagában hordozta az érdekellentéteket. A palesztin erőszak folytatódott, ennek ellenére a telepek építését nem állították le, és az izraeli katonai jelenlét is fennmaradt a palesztin területeken. Saron kormányára óriási nyomás nehezedett, ezért a megállapodással ellentétes, egyoldalú válaszlépéshez folyamodott: kivonult a Gázai övezetből (2005).60 Ez az esemény egy időre elvonta a figyelmet a ciszjordániai telepek és a fal építéséről. A Kvartett helyeselte az izraeli kivonulást. (Kvartett 2005. 05. 09.)61 Álláspontját – amely tükrözte az amerikai véleményt is (Bush 2002) – azzal indokolta, hogy a telepek megszüntetésével szabad utat kap, és elkezdődhet a két demokratikus állam megvalósítása, ugyanakkor figyelmen kívül hagyta a kivonulás unilaterális jellegét.
60
Számtalan kritika érte Izraelt az egyoldalú kivonulása miatt. Ugyanakkor a Gázai övezetben a
másfél millió palesztin között élt 8500 zsidó telepes védelme megterhelte az izraeli biztonsági erők kapacitását és költségvetését egyaránt, és a terület sem bírt olyan szimbolikus jelentőséggel, mint amilyennel Kelet-Jeruzsálem vagy Ciszjordánia. 61
A Kvartett-határozatok elérhetőségeit a Függelék 4. sz. melléklete tartalmazza.
59
Az útiterv máig nem valósult meg. Ennek egyik oka, hogy hiányoztak a világosan lefektetett mérföldkövek és feltételek, a másik oka, hogy a Kvartett nem állított fel ellenőrző mechanizmust a feltételek teljesítéséhez, a harmadik oka pedig, hogy a Kvartettnek semmiféle befolyása nem volt a konfliktusban érintett felekre.
2.1.1.1 Az Európai Unió a Kvartettben A Kvartettben, annak megalakulásakor, az Európai Uniót a kül- és biztonságpolitikai főképviselő, Javier Solana, valamint az EU soros elnöke, Anders Fogh Rasmussenegyütt képviselte, és csupán a Lisszaboni Szerződés hatályba lépését követően került át a teljes képviseleti jog a külügyi és biztonságpolitikai főképviselőhöz, Catherine Ashtonhoz. A palesztin reformokat illetően, amíg az USA-nak a palesztin rendszerváltás és Jasszer Arafat elnökségből való eltávolítása jelentette a fő szempontot, addig az Európai Unió a reform szélesebb spektrumára fókuszált, és a „hatékony multilateralizmust” próbálta képviselni az amerikai (uni)multilateralizmussal szemben.62 (Tocci 2011) Az Európai Unió az 1990-es évek óta a Palesztin Nemzeti Hatóság legfőbb donorjává vált. A „gazdasági óriás, politikai törpe” jelző alól azonban nem sikerült kibújnia. Aggodalommal figyelte a 2000-es évek elején a palesztin–izraeli konfliktus eseményeit, számtalan határozatot hozott (sürgette a palesztin állam létrehozásának támogatását, a palesztinok és izraeliek közötti tárgyalások újrakezdését/folytatását, elítélte a Gázai övezetből izraeli célpontokra indított rakétatámadásokat, felhívta a figyelmet a Gázai övezetben tapasztalható humanitárius helyzetre és emberi jogi problémákra),63 de önállóan nem volt képes a felek kibékítésére. A békefolyamat gazdasági hátterét részben az EU biztosította, valamint politikai támogatást nyújtott az Amerikai Egyesült Államoknak a közvetítésben.
62
A Kvartett első határozatából (Kvartett 2002. 04. 10.) kiolvasható az USA primátusa: „Az ENSZ, az
EU és Oroszország határozott támogatásáról biztosítja Powell amerikai külügyminisztert…”. (Kvartett 2002. 04. 10.) 63
Lásd Függelék 4. sz. mellékletét.
60
Az EU 2001-ben a pénzügyi segélyek szabályozásakor az 1999-es Rocard– Siegman-jelentésre,64 a palesztin nem kormányzati szervezetek ajánlásaira, valamint a Palesztin Törvényhozási Tanács és képviselőinek véleményére hagyatkozott. Ezzel elkezdődött a palesztin jogrendszer és az igazságszolgáltatás reformja. Másrészről a reformok elkezdésével indirekt módon nyomást akart gyakorolni az USA-ra a békefolyamat újraindítása érdekben. A Kvartett másik három tagja fogékonynak bizonyult az EU reformelképzeléseire, amit a hét munkacsoport létrehozása is alátámasztott.65 Egyedül a biztonsági szektor reformja maradt az USA irányítása alatt, mivel a felek nem tudtak közös nevezőre jutni a kereteket illetően. A Kvartettben tapasztalt amerikai fölény az útiterv, a reformok és gázai kivonulás során is nyomon követhető volt. Az Európai Unió a kivonulást felügyelő megbízott irodájának finanszírozásában, valamint apalesztin határátkelést szabályozó Megállapodás a határátlépésről(Agreement on Movement and Access– AMA) átültetésében kapott szerepet, ami az elkövetkező években a rafahi határátkelőhely időszakos működtetésében (EUBAM RAFAH) ki is merült.66 A George W. Bush-adminisztráció figyelme 2005-2006-ban fordult ismét a konfliktus felé, és ez tükröződött a Kvartett tevékenységében is. A Kvartett a 2005ös gázai kivonulás előkészítésekor az útitervnek megfelelő terveket készített, amelyet a Saron-kormányzat figyelmen kívül hagyott.67 2006 januárjában azonban a Hamász a választási győzelmével új korszakot nyitott. A Kvartett két tagja – az USA és az EU – nem volt hajlandó kapcsolatokat fenntartani a Hamásszal, amíg nem változtatja meg a Chartájában az Izrael 64
Michel Rocard és Henry Siegman vezetésével végzett vizsgálat célpontjában a palesztin
közintézmények működése állt. Górcső alá vették az intézmények akkori állapotát és hatékonyságát, megpróbálták felderíteni a hatékony működést akadályozó tényezőket, és olyan intézkedésekre tettek javaslatokat, amelyek révén a hatékony működés közepes vagy hosszú távon elérhetővé válhat. 65
Az alábbi témákat tárgyalták multilaterális keretek között: pénzügy, civil társadalom,
önkormányzatok, választások, igazságszolgáltatási reform, piacgazdaság. 66
Lásd 2.2.4. fejezetet.
67
James Wolfensohnt kérték fel a feladatra, a Kvartett főmegbízottjaként teljesítette a megbízatást, és
csak nehézségek árán hozta tető alá az AMA megállapodást 2005 novemberében. Wolfensohn kinevezése sem ment problémamentesen, az amerikai külügyminiszter, Condoleezza Rice csak az EU és az ENSZ Biztonsági Tanácsának nyomására fogadta el.
61
eltörlésére vonatkozó passzust. Ezek a feltételek szerepeltek a Kvartett 2006. január 30-i állásfoglalásában is, amelyet Oroszország támogatott,ugyanakkor 2006 márciusában fogadta a Hamász-küldöttséget, élén Káled Mesállal. (Finn 2006) Az ENSZ közel-keleti képviselője, Alvaro de Soto a palesztin választások eredményét úgy értékelte, hogy az új kormányzatot a jövőbeni tettei és nem a múltja alapján kell majd megítélni.68 (CNN 2006) A választásokat megelőzően a Kvartett két határozatot hozott: az egyikben hangsúlyozta, hogy egy a választásokon induló párt és a fegyveres milíciák közötti szoros kapcsolatot összeférhetetlennek tartja (Kvartett 2005. 09. 20.), a másodikban pedig felszólította a választásokon induló pártokat, hogy tartózkodjanak az erőszak alkalmazásától, ismerjék el Izrael létezéshez való jogát és járuljanak hozzá a fegyverzetük leszereléséhez. (Kvartett 2005. 12. 28.) A választási eredmény ismeretében a Kvartett rögvest módosított álláspontra helyezkedett: a segélyek eljuttatását az új palesztin (Hamász-)kormány aktivitásának milyenségétől tette függővé. Elvárta, hogy az addigi palesztin–izraeli megállapodásokat a Hamászvezetőség tiszteletben tartsa, és a decemberi Kvartett-határozatban foglalt elveknek megfelelően tevékenykedjen. (Kvartett 2006. 01. 30.) Az új Hamász-kormányprogram elfogadását (2006. 03. 28.) követően a Kvartett határozatának (Kvartett 2006. 03. 30.) értelmében annak három tagja (az ENSZ, az USA és az EU) megvonta a támogatást a Gázai övezettől, és megszakította a kapcsolatait a Hamász-kormány képviselőivel. Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa elfogadta a palesztin terrorizmusellenes törvényt, és Izrael megtagadta az illetékek (vám, adó) átutalását,69 letartóztatott számos magas rangú Hamásztisztségviselőt, lezárta a határokat, vagyis a nemzetközi közösség ellehetetlenítette az új kormány mozgásterét. (Tocci 2007) Az amerikai fél nyomására Brüsszel csatlakozott a bojkotthoz. Az Európai Unió inkább a feltételekhez kötött együttműködés felé hajlott. (EiT 2006) Ahhoz, hogy ez a kooperáció működhessen, előbb el kellett volna távolítani a Hamászt az 68
A Kvartett 2006. január 30-i állásfoglalásában felszólította az új palesztin kormányzatot, hogy a fent
nevezett elveknek tegyen eleget. A Kvartett az azonos év március 30-i állásfoglalásában a feltételek teljesítésének elmaradását rótta fel a palesztin kormányzatnak, és a további segélyezést is ezeknek a feltételeknek a megvalósulásához kötötte. 69
A témáról bővebben lásd a 3. fejezetet.
62
EU, terroristákat felsoroló listájáról (2003-ban került rá a szervezet), ehhez viszont a Hamásznak kellett volna bizonyítania, hogy feladja korábbi magatartását és a nemzetközi normáknak megfelelően tevékenykedik. Az EU nemcsak felszólította, hanem sürgette is a Hamászt, hogy hagyjon fel az erőszakos cselekedetekkel, ismerje el Izrael létezéshez való jogát, valamint írja alá az Izrael és a PNH által már jóváhagyott megállapodást. 2006 tavaszán bizonyosságot nyert a helyzet tarthatatlansága, és a Kvartett – ezen belül is az EU – volt az elindítója az ún. Ideiglenes Nemzetközi Mechanizmusnak (Temporary International Mechanism – TIM), amelyen keresztül humanitárius segélyeket folyósított és programokat valósított meg az év nyarától.70 (Kvartett 2006. 05. 09.) A Hamász és a Fatah közötti együttműködés elérésében a szaúdi közvetítés sem hozta meg az áttörést. A palesztin nemzeti egységkormány rövid ideig tartó (háromhónapos) működésének a Hamász és a Fatah között kirobbant fegyveres konfliktus (2007. június) vetett véget, ami végül a Gázai övezet és Ciszjordánia teljes mértékű szétválását eredményezte. Ezután a Kvartett – figyelmen kívül hagyva a Fatah-vezetés
alatt
álló
Palesztin
Hatóság
legitimitásának
Hamász
általi
megkérdőjelezését – Ciszjordániára összpontosított. Ezt a nézetet tükrözi a 2010-ben hozott határozata, amelyet a nemzetközi irodalom „West Bank first”-elvként71 említ, és aminek létét hivatalosan cáfolják. (Kvartett 2010. 06. 21.) Ezt a politikát az EU is „átvette” az Egyesült Államoktól, és alkalmazta a segélyezési programjaiban (pl. PEGASE 2007-től, EUPOL COPPS). A Gázai övezet gazdasági és humanitárius helyzetével kapcsolatban a Kvartett többször felemelte a szavát, támogatta a Szalám Fajjád72 által 2007-ben beterjesztett fejlesztési tervet az azonos év decemberében megrendezett donorkonferencián, Párizsban, az Öntött ólom hadműveletet (2009) követően pedig a helyreállítás finanszírozásában és a humanitárius segélyek eljuttatásában is részt vállalt. Egyet
70
Bővebben lásd a 3.3. fejezetet.
71
Ciszjordánia előnyben részesítése a Gázai övezettel szemben.
72
A PNH miniszterelnöke 2007. június 15. és 2013. június 6. között.
63
viszont folyamatosan elmulasztott: a PNH és a Hamász megbékélésének előmozdítását.73 Tony Blair kinevezését Kvartett-képviselővé (2007) a Kvartetten belül az USA hegemóniájának további kiterjesztésének vélték.74 Ráadásul önállóan is hozott döntéseket, anélkül, hogy a Kvartett tagjaival egyeztetett volna. Ugyanakkor a kinevezés körülményei rávilágítottak egyrészt a transzatlanti, másrészt pedig a brit– EU kommunikációs hibákra. (Möller – Hanelt 2007) Az annapolisi folyamat (2007. november – 2008. december) során a Kvartett ugyan részt vett a tárgyalásokon, de az egész eseménysor amerikai közvetítéssel zajlott. Ugyanez mondható el a 2010-ben újrainduló tárgyalásokról. Barack Obama és George Mitchell főmegbízott ültette le a tárgyalóasztalhoz a konfliktusban érintett feleket. Ami az Európai Unió politikai szerepvállalását illeti, az 1990-es években szinte kizárólag csak az „oldalvonalról” szemlélhette az eseményeket. A Camp David II. kudarcát követően igyekezett politikai befolyást nyerni a békefolyamatban: a 2000-es Sarm es-Seik-i béketárgyaláson Javier Solana, a CFSP főképviselője is részt vett, valamint az EU különmegbízottjának, Miguel Moratinosnak a diplomáciai tevékenységét is folyamatosan irányította. 2000–2002 között az uniós tagállamok tartózkodtak az önálló (az USA megkerülésével történő) uniós lépésektől, és ez idő tájt az EU számára nyilvánvalóvá vált, hogy az USA nélkül, önállóan nem képes a rendezés elérésére. Az EU-nak a Palesztin Nemzeti Hatóság számára nyújtott támogatása az eltelt két évtizedben folyamatosan növekedett. Az Európai Unió a gazdasági szerepvállaláson túl politikai és biztonsági lépéseket is tett pl. az EUBAM RAFAH és az EUPOLCOPPS missziók létrehozásával. A belső tényezők mellett külső tényezők is hatást gyakoroltak a Kvartett működésére. Izrael az unilateralizmusban jobban bízott (a Kvartetten belül csak az USA-ban bízott), mint a multilateralizmusban, maga is unilaterális politikát 73
A Hamász és a Palesztin Nemzeti Hatóság közötti megbékélés fejleményeinek bemutatása az
értekezés időbeli korlátja miatt maradt ki. 74
A 2003-as iraki háborúban tanúsított Amerika-barát politikája miatt Tony Blair (volt brit
miniszterelnök) kinevezését fenntartásokkal fogadták Európa-szerte és a Közel-Keleten egyaránt. Személyében részben az amerikai érdekek kiszolgálását és a Kvartetten belüli amerikai–uniós összefogást látták megvalósulni. Oroszország kifejezetten ellenezte Blair kinevezését, ami mögött a 2006-os Litvinyenko-ügy miatt megromlott brit–orosz viszony állt.
64
folytatott, amikor Libanonból (2000) és Gázából (2005) egyoldalúan kivonult. Izrael álláspontja szerint a multilateralizmus sértette az érdekeit. A Kvartettet Izrael hivatalosan nem ismerte el, az első találkozóra Izrael és a Kvartett képviselői között csak 2011-ben került sor. (Tocci 2011) A palesztinok szélesebb körű nemzetközi közvetítést szeretnének, de a palesztin táborban is különböznek a nézetek e téren. Az USA volt az egyedüli közreműködő, amelyik képes volt nyomást gyakorolni Izraelre – bár, napjainkra ez a képessége kétségessé vált. A palesztin ellenzék – köztük legfőképpen a Hamász – fenntartásokkal viseltet az USA-val szemben, ugyanakkor más harmadik felek nem rendelkeznek azzal a képességgel, amellyel Izraelt más irányba téríthetnék. Tizenkét évvel a létrehozása utánbebizonyosodott a Kvartettről, hogy az arab– izraeli konfliktus közvetítésében nem jelent hatékony fórumot, nem volt képes látványos eredmények felmutatására, és a gyakorlati működése sem az eredetileg elképzelt multilateralitás jegyében történik. A képviselői ugyan rendszeresen tanácskoztak, határozatok sorozata született meg, de sem az EU, sem az ENSZ vagy Oroszország nem volt képes vagy hajlandó nyomást gyakorolni a tárgyalóasztalnál sem az izraeliekre, sem a palesztinokra, de még az Amerikai Egyesült Államok közel-keleti politikájára sem, és igazából egyikük sem erőltette a Kvartett mediátorszerepének erősítését. Ezzel a három „tag” akaratlanul is hozzájárult az USA külpolitikájának
legitimálásához,
és
egyúttal
saját
tekintélyvesztésüket
is
kénytelenek voltak elkönyvelni. A Kvartett kibővítése jelenleg nincs napirenden, annak ellenére sem, hogy a kínai külügyminiszter Vang Ji az Al Dzsazírának adott interjújában (2014. január) kijelentette, hogy a palesztin–izraeli békefolyamat előmozdításának érdekében „[Kína] készen áll a csatlakozásra, ha a Kvartett tagjai is úgy akarják”. Amennyiben ez nem következne be, Kína azon fog dolgozni, hogy „saját eszközeivel előre vigye a békefolyamatot”.(Keck 2014) A 21. században a békefolyamatban elért részeredmények (pl. a tárgyalások újrafelvétele 2012-ben) nem a Kvartett tevékenységének, hanem az USA-nak vagy
65
éppen más harmadik félnek volt köszönhető.75 A reformelképzelések közül Arafat távozása a hatalomból megtörtént (betegsége, majd halála okán), de a további tervek nagy része papíron maradt, gyakorlati megvalósításuk még várat magára. A palesztin–izraeli végső megállapodásnak egyik feltétele a demokratikus és jól működő Palesztin Hatóság, így az egyezmény tető alá hozása belátható időn belül nem várható. A Kvartett létjogosultságát vizsgálva néhány szerző úgy vélekedik, hogy a Kvartettre inkább multilaterális, a rendezési folyamatot ellenőrző szervként kellene tekinteni,
egyfajta
konzultációs
mechanizmusként,
és
semmiképpen
sem
közvetítőként. (Möller – Hanelt 2007, Tocci 2011) A szerveződés további jelentősége, hogy ismételten aktivizálhatja az USA-t a békefolyamat rendezésében, valamint továbbra is kiáll a kétállamos megoldás mellett, és megteremti a rendezés kereteit. Hatása Meghatározott
Elérte?
Jelentősége Kimenetel
cél Intifáda/erőszak
tűzszünet
Hivatalos
Elérte?
szerep nem
2001–2005
egyoldalú
Jelenlegi szerep
nincs
–
nincs
nem hajtották
szponzor,
minimális
szponzor
végre
ellenőrzés
részben
QSE
igen
PNH bojkottja
palesztin tűzszünet
Útiterv
biztonsági
2003. ápr.
reform, telepek
nem
befagyasztása,
végrehajtása
PS-tárgyalások Kivonulás/AMA
koordinálás,
2005. ősz
részben
koordinálták,
izraeli–
zökkenőmentes
Gáza elzárva/
palesztin
átszállítás,
AMA nem
tárgyalások
gazdasági
működik
támogatása
„szabad és
Kvartett-elvek
fellendülés Hamász
időbeni
választások
választások,
fair”
2006. jan.
Hamász
választások,
részvételének
PNH bojkottja
igen
jóváhagyása
75
Egyiptom a Hamász és Izrael közötti tűzszüneti megállapodásban 2008-ban, majd 2011 áprilisában
a palesztin megbékélésben, Törökország 2008 márciusában és decemberében Szíria és Izrael közötti közvetítésben, Szaúd-Arábia pedig a palesztin egységkormány létrehozásában 2007-ben játszott szerepet.
66
Annapolis
PS-ről szóló
tárgyalások
megállapodás
gázai
2007. nov. –
2009. jan.-ban
háborúba
nem
a tárgyalások a
2008. dec.
nincs
–
nincs
nincs
–
nincs
koordinálás
igen
OQR, ENSZ,
torkolltak
Gázai háború
nem volt
ENSZ-
(Öntött ólom)
közreműködés
2008. dec. – 2009.
sel elért
jan.
tűzszünet
Gáza blokád
blokád vége
nem
2007. jún. –
blokád mérséklése
USA
napjainkig Közvetett
közvetlen
tárgyalások
tárgyalások,
közvetlen
2010. máj. – aug.
PS-megállapodás
tárgyalások
2 éven belül
felé
Közvetlen
PS-megállapodás
tárgyalások
2011. aug.-ban
részben
nem
elmozdulás a
3 hét után
nincs
–
nincs (csak az USA)
nincs
–
megtorpanás
2010. szept.
nincs (nem kapott meghívást)
Megjegyzés: PS – permanent status (állandó státusz) OQR – Office of Quartet Representative (a Kvartett főképviselőjének hivatala) QSE – Quartet Special Envoy (a Kvartett főmegbízottja) AMA – Agreement on Movement and Access (Megállapodás a határátlépésről)
1. sz. táblázat: A Kvartett hatása és jelentősége különböző konfliktushelyzetekben és válságkezelési helyzetekben Forrás: Elgindy 2012 (fordítás)
2.1.2
A palesztin állam kérdése
Max Weber ismert megállapítása szerint „az állam egy adott területen a legitim fizikai erőszak monopóliumával bíró szervezet”. Rendelkezik a területe feletti szuverenitással, beleértve a törvényhozást, végrehajtást és bírói hatalmat, függetlenséget más államoktól, a többi állam elismeri, a nemzetközi térben önálló cselekvéssel bír, ami igazából megkülönbözteti a nem állami entitástól. A jogok mellé azonban kötelezettségek is társulnak. Az egyik és legfontosabb, hogy az állam garantálja, hogy a területéről nem indul olyan akció, amely fenyegetést jelenthet a 67
nemzetközi békére és biztonságra, egyúttal biztosítja a területén élő lakosság biztonságát. (ENSZ Alapokmány) A palesztin állam76 kapcsán a hazai környezetben két tényező merül fel, amelyeket vizsgálni szükséges, mivel az EU álláspontját befolyásolják: (i) az ideiglenes megállapodás (és a többi egyezmény) helyzete,77valamint (ii) Izrael jogi helyzete a Gázai övezetben és Ciszjordániában. A palesztinok és Izrael között létrejött egyezmények egy része már érvényét vesztette, vagy ha még érvényben is van, a felek hajlamosak érdekeiknek megfelelően értelmezni azokat.78 A nemzetközi közösség viszont a megállapodásokat kötelező
érvényűnek
ismeri
el.
Mindemellett
megállapítható,
hogy
a
„megállapodások státuszának kérdése túlmutat a jog keretein, és komoly politikai 76
A palesztin államiság kérdéséről lásd bővebben: pl. Gazdik Gyula: Az izraeli–palesztin viszony
újabb fejleményei, az Obama-beszéd kihatásai I. Nemzet és Biztonság, 2011. 5. szám. 3–12. o.; Gazdik Gyula: Az izraeli–palesztin viszony újabb fejleményei, az Obama-beszéd kihatásai II. Nemzet és Biztonság, 2011. 6. szám. 3–14. o.; Gazdik Gyula: A palesztin ENSZ-csatlakozási kérelem előzményei és perspektívái I. Nemzet és Biztonság. 2011. október.; Gazdik Gyula: A palesztin ENSZcsatlakozási kérelem előzményei és perspektívái II. Nemzet és Biztonság. 2011. november.; Gazdik Gyula: Újabb közel-keleti nekifutás – de meddig? Nemzet és Biztonság, 2010. 8. szám, 3–14. o. Gazdik Gyula: A békefolyamat és a palesztin államiság feltételei. Nemzet és Biztonság, 2008/12. 3– 14. o.; Gazdik Gyula: Adalékok a palesztin államiság kérdéséhez. In: Társadalom és Politika, 2006/34, 6–28. o.; Paragi Beáta: Még nem modern, már nem hagyományos : A palesztin államiság kérdőjelei a XXI. század elején. In: 60 éves a Közgazdaságtudományi Egyetem: A Jubileumi Tudományos Konferencia alkalmából készült tanulmányok: Társadalomtudományi Kar. Aula, Budapest. p. 199213. o.; Paragi Beáta: Békefolyamathoz kötött államépítés a Közel-Keleten: A palesztin eset tanulságai. Külügyi Szemle, 1., 73–101. o.; Paragi Beáta: Az oslói békefolyamat és a palesztin autonómia kudarcának okai. In: Csicsmann László (szerk): Iszlám és modernizáció a Közel-Keleten. Az államiság eltérő modelljei. Aula, Budapest. 275–338. o.; Inbar, Ephraim – Sandler, Shmuel: The risks of Palestinian statehood. Survival: Global Politics and Strategy. 1997, 39. évfolyam. 2. szám.; Falah, Ghazi: Re-Envisioning Current Discourse: Alternative Territorial Configurations of Palestinian Statehood. The Canadian Geographer, 2008, 41.évfolyam, 3. szám, 307–330. o. 77
A diplomáciai diskurzus hivatkozási alapjai az Oslo I és Oslo II megállapodáson túl az útiterv, az
arab békekezdeményezés (Arab Peace Initiative) és az ún. Mitchell-jelentés (2001). 78
Elsősorban a Gázai övezetről és Ciszjordániáról szóló izraeli–palesztin ideiglenes megállapodásról
van
szó
(1995.
09.
28.).
Az
egyezményt
és
a
további
megállapodásokat
lásd:
http://www.mfa.gov.il/MFA/Peace+Process/Guide+to+the+Peace+Process/IsraelPalestinian+Negotiations.htm. (Utoljára megtekintve: 2014. 06. 03.)
68
megfontolások gyakorolnak hatást a két fél pozícióira ebben a kérdésben”. (Baruch 2013: 54) Izrael helyzetét tekintve a nemzetközi közösség az 1967-es háború területszerzései után az országot megszálló hatalomnak tartja.79 Izrael ugyan kivonult 2005-ben a Gázai övezetből, de az izraeli ellenőrzésnek köszönhetően a nemzetközi politikában a Gázai övezetet még mindig megszállt területként kezelik. Baruch (2013) szerint, ha létrejönne a palesztin állam, Izrael pozíciója nem változna a megszállt területeken. Állítását azzal indokolja, hogy a palesztin állam csak azokon a területeken tudna működni, amely területek palesztin fennhatóság alatt vannak, és Ciszjordánia C és részben a B területei, valamint Kelet-Jeruzsálem továbbra is izraeli felügyelet alatt maradnának.80 Emiatt Izrael továbbra is megszálló hatalom maradna, a különbség abban mutatkozna meg, hogy akkor a területek egy állam, Palesztina részét képeznék. A Palesztin Nemzeti Hatóság működése behatárolt, a B és C területeken a biztonság, a C területeken az infrastruktúra, a légtér és az izraeli lakosság felett tilos számára a fennhatóság gyakorlása. Ugyanez érvényes Kelet-Jeruzsálem esetében is. A gazdasági szférát illetően egyértelműen kimutatható a PNH függősége az izraeli importpolitikától, a vámok és illetékek utalásától.81 A Világbank 2013-ban közzétett jelentése szerint (Világbank 2013) az átfogó békemegállapodás – az izraeli biztonsági intézkedésektől függetlenített – palesztin állam létrehozása elvezethet a területek gyors ütemű gazdasági fejlődéséhez.
79
A területek egy részét nem megszállt, hanem „vitatott területnek” nevezik, mivel nem tartoztak
korábban szuverén államhoz, így státuszuk nem meghatározható. 80
Az Oslo Átmeneti Egyezmény (más néven Tabai Megállapodás, Israeli-Palestinian Interim
Agreement on the West Bank and the Gaza Strip, 1995. 09. 28.) rendelkezett a biztonság, a törvénykezés, a gazdaság, a választások és a Palesztin Nemzeti Hatóság jogköréről. A megállapodás értelmében Ciszjordániát három különböző státuszú területre osztották: az „A” zónában (lakosság 29%-a, Ciszjordánia területének 3%-a: 7 nagy arab város, köztük Nablusz, Ramallah, Betlehem, Túlkárem, Kalkilíja települések) a civil feladatok ellátását a PNH felügyeletére bízták; a „B” zónát izraeli–palesztin közös felügyelet alá helyezték (Ciszjordánia 25%-a), de a vitás kérdésekben Izraelé a döntő szó; a többi terület – „C” zóna (Ciszjordánia 74%-a, az arab lakosság 4%-a) – izraeli irányítás alatt maradt. 81
A témáról bővebben lásd a 3.3 fejezetet.
69
Jelenleg a palesztin lakosság letelepedési engedélyeztetése is Izrael hatáskörébe tartozik. Egy majdani palesztin államnak szuverén jogában áll az állampolgárság meghatározása, joggal merül fel a kérdés, hogy milyen mértékben terjesztené azt ki. (Baruch 2013) A külföldön élő és dolgozó palesztinok nagy arányban valószínűleg nem élnének a visszatérés jogával (right of return), mivel a megteremtett egzisztenciájukat kevesen adnák fel egy bizonytalan jövő érdekében. A bevándorlás a palesztin menekülttáborok lakói részéről valószínűsíthető. Ugyanakkor említést érdemel az izraeli bevándorlási politika, amelynek része az ún. alija, vagyis Izrael a világon élő összes zsidó – befogadó – államának tekinti magát, tehát szabad letelepedést biztosít mindenkinek, aki zsidónak vallja magát.A PNH által elfogadott reformok célja a „fenntartható” palesztin állam megalakulása. A valóságban azonban a PNH hatalmának megerősítése és a politikai stabilitás megvalósítása – izraeli biztonsági feltételek mellett – zajlik.
2.1.2.1 A palesztin állam kérdése a nemzetközi arénában A Palesztin Nemzeti Tanács (Palestinian National Council – PNC) 1988-as algíri ülésén Jasszer Arafat kihirdette a palesztinok függetlenségi nyilatkozatát, egyben a palesztin állam megalakítását, melynek fővárosa Jeruzsálem. A nemzetközi közösség a nyilatkozat elhangzását követően a palesztin állam létét nem ismerte el.82 Az algíri deklaráció után bő tíz évvel, majd újabb tíz évre rá ismét előtérbe került a palesztinok államánakunilaterális kikiáltása. Az 1994-es ideiglenes megállapodásban szerepel, hogy a palesztin államot öt éven belül létrehozzák. A palesztinok ezt szó szerint értelmezték, és 1999-ben egyoldalúan kihirdették az államukat. Az izraeli felfogás szerint az ötéves időtartam az állandó megállapodás elérésére szólt, ha a feleknek a tárgyalások során a megadott időtartam alatt nem sikerül az egyezményt tető alá hozniuk, akkor a határidő kitolódik. A következő egyoldalú kihirdetés 2009-ben történt. Koszovó függetlenné válásának (2008) példáján a palesztinok felbuzdultak. „Itt az ideje, hogy [a Biztonsági Tanács] elismerje a palesztin államot az 1967-es határokkal és Jeruzsálemmel mint 82
Az akkori Szovjetunió, amely a palesztinokkal közeli kapcsolatot ápolt, is csak a nyilatkozatot
ismerte el, a palesztin állam létét nem. (Prince 1988–1989)
70
fővárossal”, nyilatkozta Száeb Erakat a palesztinok delegációjának vezetője. (ICG 2010) Az ENSZ Közgyűlés 2009-ben a palesztinok státuszát megemelte „nem tagállami megfigyelő státuszra”. Fontos megjegyezni, hogy a nem tagállami és a tagállami megfigyelő státusz között csak szimbolikus különbség van. Mégis, amikor egy entitásból nem tagállami megfigyelő válik – mintegy államként tekintenek rá –, nemzetközi következményei lehetnek. Palesztina államként tagja, illetve részese lehet olyan szervezeteknek, szerződéseknek, amelyeknek Izrael is tagja, aláírója, és ezek révén hatást gyakorolhat Izraelre. Az USA, az EU és az ENSZ, mint a békefolyamat legjelentősebb közvetítő szereplői, a kétállamos megoldás hívei. Az USA határozottan elutasította a palesztin állam elismerését az ENSZ-ben, azzal az indokkal, hogy eltérnek a békefolyamattól, amely a megbeszéléseken és a közös döntéseken alapszik. Ugyanakkor a cél érdekében az USA nem volt képes leállíttatni az izraeli telepek építését Ciszjordániában.83 A palesztin államiság kérdése 2004-ben is felmerült, amikor az ENSZ Közgyűlés kikérte a Nemzetközi Bíróság (International Court of Justice – ICJ) véleményét az izraeli védelmi fal kapcsán. Izraeli vélemény szerint a kérdés nem is kerülhetett volna a Nemzetközi Bíróság elé, mivel nem két állam közötti vitáról volt szó, és a plénum elé kizárólag mindkét fél beleegyezését követően juthat el egy ügy. Meg kell jegyeznem, hogy a palesztinok is „jövőbeni palesztin államra” hivatkoztak. (Ronen 2009) Az ICJ állásfoglalásában a tárgyalásos megoldást sürgette a probléma megoldásában, és egyúttal a palesztin állam létrehozásában is, valamint elutasította Izrael érveit arra vonatkozóan, hogy a fal a biztonságát hivatott megőrizni. Izrael azzal indokolta a fal építését, hogy a palesztin területekről érkező támadásoktól védi meg a lakosságát és a területét, és az ENSZ Alapokmányának 51. cikke értelmében joga van az önvédelemhez. Az ICJ az 51. cikkre való utalást is elutasította, mivel abban két állam közötti fegyveres támadás esete szerepel. Az önvédelemre vonatkozó ICJ-vélemény heves támadások tüzébe került, különösen a 2001. 83
Az ENSZ BT-ben 2011. 02. 18-án az USA vétót emelt a ciszjordániai izraeli telepek építése
ellenében előterjesztett javaslat kapcsán. Ezzel az amerikai politika szembe került korábbi álláspontjával. Obama 2011. májusi beszédei (19-én az „arab világ” felé, 20-án az AIPAC konferenciáján) az amerikai aktivitás újraéledését jelezték a békefolyamatban. (Obama 2011)
71
szeptember 11-ét követő nemzetközi környezetben. (Ash 2009) Ugyanakkor az ICJvélemény azt is tükrözte, hogy a palesztin állam nem létezik.2009. január 22-én a Palesztin Nemzeti Hatóság hivatalos dokumentumban tájékoztatta a Nemzetközi Büntetőbíróságot (International Criminal Court – ICC) arról, hogy a PNH hajlandó alávetni magát az ICC törvénykezési hatáskörének.84 A palesztinok a római statútumra hivatkoztak, amely szerint az ICC azokra az államokra is kiterjesztheti a hatáskörét, amelyek nem részesei az ICC-szerződésnek, és ad hoc módon vizsgálhat bűntetteket a nem tagállam területén és lakossága körében. A palesztinok beadványa jogi és diplomáciai aggodalmakat is felvetett. Egyrészt a megállapodásokat nem a PNH írta alá. Az 1990-es években az oslói egyezmények Izrael és a Palesztin Felszabadítási Szervezet között jöttek létre azzal a kikötéssel, hogy a megalakuló Palesztin Nemzeti Hatóságnak (PNH) korlátozott hatalmat engednek csak át, és ezzel a lépéssel nem jön létre a palesztin állam sem a Gázai övezetben, sem Ciszjordániában.85 Az Ideiglenes Megállapodás értelmében a PNH nem folytathat külkapcsolatokat (VII. fejezet, 5a cikk), a PFSZ-nek tartották meg a jogot az államokkal való tárgyalásokra és szerződések aláírására – a PNH nevében. A felhatalmazás korlátozott jogkört jelentett, csupán a gazdaság, kultúra, tudomány és oktatás területére terjedt ki. (Gold – Morrison 2010) A kérelem benyújtását követően a PNH dilemmába került, ugyanis az államiság unilaterális deklarálása – a tárgyalásos megoldás ellenében – nemcsak a megállapodás felrúgását jelentette volna, hanem hatást fejtett volna ki a palesztin állam elismertetésében is, mivel az „illegális cselekedetek nem eredményezhetnek legális jogokat”, vagyis a nemzetközi jog megsértése a palesztin állam nemzetközi közösség általi elutasítását vonta volna maga után. (Gold – Morrison 2010: 8) További vitára ad okot, hogy az államiságot nem lehet biztosítani olyan kormányzat számára, amelyben fundamentalista politikai elemek találhatók (Hamász), amelyek egy másik állam (Izrael) eltörlését hirdetik.
84
Ha a PNH-nak, egy nem állami entitásnak ez irányú kérése meghallgatásra találna, akkor az ICC
államként ismerné el a PNH-t, és nem mellékesen más politikai közösségek (csecsenek, kurdok, baszkok stb.) számára követendő példát jelentene. 85
A második oslói megállapodás (Ideiglenes Megállapodás, 1995) határozott a palesztin ideiglenes
önkormányzati hatóság létrejöttéről.
72
A PNH kísérlete a Nemzetközi Büntetőbíróság bevonására a széles körű kampány része volt, amelyben a nemzetközi szervezeteket, intézményeket vonta be az Izraellel folytatott vitájába. Következő lépésként az ENSZ BT elé vitte az állam elismertetésének kérdését 2011-ben, ahol a „vétórendszer” megakadályozta a palesztin állam létrejöttét. Ugyanakkor 2011. október 31-én az ENSZ Nevelésügyi, Kulturális és Tudományos Szervezetének (UNESCO) 195. állandó tagjává vált Palesztina.86 A döntést követően az USA és Izrael beszüntették a szervezet pénzügyi támogatását, ami a költségvetésének 25%-os csökkenéséhez vezetett.87 (Nagan – Haddad 2012)
2.1.2.2 Az Európai Unió szerepvállalása a palesztin állam építésének folyamatában Az Európai Unió első jelentős aktusára a palesztin államépítés folyamatában 1973-ban került sor, amikor az Unió elődje, az EK elismerte a palesztinok jogait, majd az 1980-as velencei nyilatkozattal az önrendelkezési jogukat is. Az EU az 1999-es berlini nyilatkozattal megalapozta a kétállamos megoldás felé vezető utat, és 2002-ben a sevillai nyilatkozatban rögzítette a palesztin állam létrehozásának szükségességét – az 1967-es határok mentén.88 Amióta az EK 1980-ban elismerte a palesztinok önrendelkezéshez való jogát, pénzügyi-gazdasági támogatást biztosít a palesztin állam megvalósítására.Az EU a Kvartetten belül fejti ki a politikai aktivitását a palesztin állam építésére irányuló törekvésekben, a Hamásszal az amerikai álláspontnak megfelelően nem tart fenn kapcsolatot (a tagállamok némelyikének magas rangú képviselői ugyanakkor fogadták Káled Mesált és más Hamász-tagot). (Zanotti 2010)
86
A szavazáson 107-en voksoltak igennel, 14-en elutasították a felvételt, és 52-en tartózkodtak.
87
Az UNESCO költségvetésének 22%-át az USA és további 3%-át Izrael támogatása fedezte.
88
Ez a vélemény tükröződött 2012. november 29-én, amikor az ENSZ Közgyűlés a palesztin
státuszról szavazott, ahol az EU 14 tagállama igennel voksolt, Bulgária, Észtország, Hollandia, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Nagy-Britannia, Németország, Románia, Szlovákia, Szlovénia tartózkodtak, az uniós tagállamok közül egyedül Csehország szavazott ellene.
73
Martti Ahtisaari89 és Javier Solana szerint számos oka van annak, hogy támogassák a palesztin állam létrehozását: (i) a két-államos megoldás életben tartása, (ii) az EU évente több mint 1 milliárd eurót fektet a két-államos megoldás elérésébe, (iii) Mahmúd Abbász államépítő törekvései érdekében lépéseket tegyenek, (iv) az európai biztonsági és energiaellátási érdekek, (v) az USA támogatása az Izraellel folytatott tárgyalásaiban, (vi) tárgyalási opciók nyitása, amelyekkel segíthetik a békefolyamatot, (vii) a palesztin erőszakot valószínűleg csökkentené, (viii) az EU közös külpolitikájának pozitív eredményeként valósulna meg. (Emerson 2011)
89
Finn köztársasági elnök (1994–2000), Nobel-békedíjas diplomata, politikus.
74
2.2 A katonai biztonság 2.2.1
Az Európai Unió válságmegelőzési és -kezelési gyakorlata a MENA-térségben
A hidegháborút követően a Mediterráneumban a konfliktusok zömmel államon belüli jelleget mutatnak (intra-state conflict), több dimenziósak – belső, vallási, kulturális, társadalmi-gazdaságitényezők alakítják, a belső és nemzetközi politika szoros összefonódását eredményezik, amelyek miatt nehezen különböztethetők meg az államközi konfliktustól.90 A hagyományos konfliktusok (arab/palesztin–izraeli, szunnita–síita91) mellett a bipoláris rendszer vége új típusú konfliktusokat (Öböl-háború) is hozott. A térség egyrészt rendkívüli módon sérülékeny, érzékenyen reagál a külső nyomásra, függősége a globális folyamatoktól, aktoroktól a fejlődők és a kis államok sajátossága, másrészről globális jelentőségű nyersanyagforrásai (kőolaj, földgáz) miatt a Közel-Kelet – és benne a mediterrán térség egyes államai – a világon sehol másutt nem tapasztalt külső intervenciónak és versengésnek volt a színtere a múlt században és napjainkban egyaránt. 90
A válságkezeléséről az EMP keretein belül lásd bővebben: Guazzone, Laura (2001): Part II:
Toolsfor a conflict prevention system for the Euro-Mediterranean area: The Euro-Med conflict prevention chain and the Med Country conflict profile. In: Aliboni, Roberto – Guazzone, Laura – Pioppi, Daniela (szerk.): Early Warning and Conflict Prevention in the Euro-Med Area. Istituto Affari Internazionali, Qaderni IAI, http://www.iai.it/dbase/5%20part%20II%5B1%D.%20Guazzione.asp, online 2006. 09. 25. p. 7.; Marquina, Antonio – Selim, Mohamed (2003): Security Concepts, Institutions and Strategies for Cooperation. Partnership and Conflict Prevention in the Mediterranean. UNSCI Discussions Papers, p. 2.; Gawad, Gamal Abdel (1997): Possible elements of collective security structures and confidence building measures: an Egyptian viewpoint. In: Scheben, Thomas (szerk.): Security Structures in the Eastern Mediterranean Region and the Near East. Konrad Adenauer Stiftung, Kairó, pp. 94–96.; Attina, Fulvio (2000): Partnership and Security: Some Theoretical and Empirical Reasons for Positive Developments in the Euro-Mediterranean Area. Jean Monnet Working Papers. University of Catania, no. 2.7, pp. 15–16.; Roberto Aliboni (1997–98): Confidence-Building, Conflict Prevention and Arms Control in the Euro-Mediterranean Partnership. Perceptions. Journal for International Affairs. Vol. II, No. 4., p. 3. 91
A szunnita–síita konfliktus a hidegháború idején nem volt szembetűnő, elnyomta az arab
nacionalizmus.
75
Az európai államok biztonsági gyakorlatát három folyamat alapozta meg: (i) a helsinki folyamat, (ii) a hidegháborús (és détente) fegyverzetkorlátozási tárgyalások és (iii) az 1990-es évek új védelempolitikáinak alakítása (váratlan válságokra reagálás, tömegpusztító fegyverek proliferációjában érintett államok és nem állami szereplők). Az EU válságkezelési eszközei között megtalálható a gazdasági fejlesztés, politikai és intézményi reformok, biztonsági együttműködés, kézi fegyverek csempészetének megállítása, tömegpusztító fegyverek proliferációja elleni küzdelem. A
hosszú
távú
eszközökön
–
politikai
párbeszéd,
fegyverzetkorlátozás,
kereskedelem, fejlesztési és környezeti politika, valamint az emberi jogok – és a rövid távú eszközökön – bizalomerősítő intézkedések, humanitárius támogatás – kívül egyéb hagyományos mechanizmust is beépített az EU a válságkezelésbe, konfliktusmegelőzésbe. Az Európai Unió gazdasági és pénzügyi válsága folyamatosan változtatta az EU biztonságpolitikáját. A tagállamokban a biztonsági kiadások – főként a katonai kiadások terén – lényeges lefaragására került sor. (Berteau – Ben-Ari 2012) A lépés megkérdőjelezi a „nagyok” (Franciaország, Nagy-Britannia, Németország) további saját finanszírozású részvételét a válságkezelésekben. Mindemellett a közös védelempolitika megvitatására irányuló szándék is hiányzik, nem beszélve annak kialakításáról és működtetéséről.92 Ahogy az EU biztonság- és védelempolitikáját értékelő jelentésben (2008) áll, a tagállamokkal szembeni elvárás, hogy „növeljék a képességeiket, legyenek koherensek és aktívabbak”, viszont az EU a cél megfogalmazásán túl lényegesen többet nem igazán tett. (EU CSDP 2008) Hasonló elvárásokat fogalmazott meg az Európai Tanács 2011-ben a katonai képességeket illetően. Az EU a misszióival a globális szereplő státuszát demonstrálja, ezek a cselekvések eddig minden alkalommal egy nemzetközi összefogás részeként 92
Annak ellenére, hogy az értekezés időbeli korlátját 2011-ben húztam meg, fontosnak tartom
megemlíteni, hogy 2013-ban az Európai Unió Tanácsa részletesen tárgyalta a védelempolitika kérdéskörét, 2013. december 19–20-án, valamint az Európai Parlament 2013. november 21-i ülésén tűzte napirendre a témát. (EU EiT EUCO 217/13 2013, valamint EP 2013/2105(INI)) A két dokumentum több javaslatot és megállapítást tartalmaz, az EU stratégiai önállósággal rendelkező, globális szereplővé válását sürgeti.
76
valósultak meg, és ritkán eredményeztek előrelépést a válság rendezésében.93Az Európai Parlament jelentésekiemeli, hogy az EU válságkezelésében a mali és a líbiai esetből is leszűrhető az Unió döntéshozó folyamatának „rugalmatlansága”, ami egy válsághelyzetben megbénítja a hatékony válaszadást. (2013/2105[INI]) A kihívások közül a legjelentősebb, a nukleáris (és hagyományos) fegyverkezési verseny jelei épp az Unió szomszédságában, a Közel-Keleten is mutatkoznak, viszont hiányzik az uniós tagállamok egységes külpolitikai állásfoglalása
a
visszaszorításra
vonatkozóan.A
2011-es
észak-afrikai
megmozdulások a demokratikus változás lehetőségét hordozták magukban, ugyanakkor a gyenge kormányzati struktúrából fakadó instabilitást is. Az Amerikai Egyesült Államok külpolitikájának irányváltozása (a Csendes-óceáni térség felé) a Közel-Keleten nagyobb mozgásteret engedett az EU-nak, ugyanakkor az uniós eszközök
ilyen
értelemben
hatástalannak
bizonyultak,
és
az
uniós
szomszédságpolitika nem volt abban a helyzetben, hogy ráhatásával az európai normák irányába fordítsa az eseményeket. A németországi Friedrich Ebert Stiftung által közzétett tanulmány szerint a hatékonyabb
válságkezeléshez
a
CSDP
reformja
elengedhetetlen.
Ehhez
nélkülözhetetlen egy intenzív stratégiai párbeszéd az érdekekről, célokról és forrásokról, vagyis egy új biztonsági stratégia kialakítását, az európai „white paper” megalkotását a biztonságról és a védelempolitikáról, valamint az európai védelempolitika
irányelveinek
lefektetését
teszik
szükségszerűvé.
További
javaslatként szerepel a politikai vitában az EU saját magának a pozicionálása; rugalmasabb struktúra létrehozása (egy EU-mechanizmus megalakítása a katonai missziók finanszírozására; azon tagállamok állandó, strukturált együttműködésének kialakítása, amelyek hajlandóak az Unión belül elmélyíteni a védelempolitikai együttműködést, és rendelkeznek is erre vonatkozó képességekkel; a CSDP kibővítése a civil elemmel, valamint a CSDP Európai Parlament általi ellenőrzése). (FES 2012)
93
A szomáliai, a grúziai és a macedóniai missziók válságkezelése értékelhetőek sikeresnek.
77
2.2.1.1 Válságkezelés az Euro-mediterrán Partnerségben Az Euro-mediterrán Partnerség (EMP) létrehozásakor az európai államok szeme előtt egy EBEÉ-szerű (Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet) intézményi struktúra lebegett. Bettino Craxi, olasz és Felipe González spanyol külügyminiszterek
1989
végénvetették
fela
Mediterrán
Biztonsági
és
Együttműködési Értekezlet létrehozását (Conference on Security and Cooperation in the Mediterranean – CSCM). A Barcelonai Nyilatkozat megfogalmazásakor is az EBEÉ-modellt vették alapul – innen ered a három kosaras struktúra –, amely mind az európai, mind a közel-keleti kormányok diplomatái számára ismert volt, és a válságkezelésre vonatkozó rész elkészítésekor több szempontból is az EBEÉ zárónyilatkozatát vették alapul. Ez az elképzelés rányomta bélyegét az EMP működésére is az elkövetkező években. A politikai/biztonságpolitikai kosárban hat biztonsági területet jelöltek meg: (i) megelőző diplomácia és jószomszédi viszony, (ii) stabilitás és a demokratikus intézmények erősítése, (iii) bizalom- és biztonságerősítő intézkedések, (iv) regionális biztonság, fegyverzetkorlátozás és leszerelés, (v) terrorizmusellenes harc és megelőzés, (vi) szervezett bűnözés és kábítószer-csempészet ellenes harc. (Barcelonai Nyilatkozat, Marquina 1999) Az EU konfliktus-megelőzési politikájában, reagáló képességében 2001-re tehető a változás elindítása, amikor is a Bizottság kibocsátotta az első kommünikéjét a konfliktus-megelőzésről, amelynek elveit az EMP-be is adaptálták. Eszerint a partnerség, az ownership94 (szerepvállalás) és a különbségtétel elvei alapján kell kialakítani a politikai párbeszédet, valamint az EMP-partnerállamokat be kell vonni „a konfliktus-megelőzésbe, a válságkezelésbe, az információcserébe, a közös 94
Az ownership a fejlesztési politikában alkalmazott kifejezés. A donor országok hajlamosak arra,
hogy a saját elképzeléseik szerint alakított programokat kínálják fel a partnereiknek, míg a fogadó országok épp fordítva szeretnék, olyan projekteket várnak, amelyekre valóban szükségük van. Amikor mindkét fél számára egyértelművé válik a közös érdek, beszélhetünk közös (joint) ownershipről, amelynek két lényeges eleme van: a közös akarat és a fogadó felek felhatalmazása a közös akarat alkalmazására. A fejlesztési politikán túl a biztonsági együttműködés is átvette ezt a fogalmat és a mögötte lévő tartalmat. Az EMP-ben az ownership elve a kezdetektől működött, főleg a gazdasági „kosár” területén, mivel az Európai Bizottság szorosan együttműködött az OECD Fejlesztési Segélyezési Bizottságával (Development Aid Committee), amely ezen elv alapján dolgozott, és megkövetelte annak alkalmazását.
78
gyakorlatokba, valamint az EU-vezette válságkezelési műveletekbe”.A kommüniké összegzésében szerepel, hogy „kompetenciái határain belül a Bizottság mindinkább aktív szerepet kíván játszani a biztonsági szektor területén.” (Európai Bizottság 2001) 1996-ban világossá vált, hogy a déli partnerek nem állnak készen egy effajta szervezeti tagságra. Két okból sem: az egyik, hogy az izraeli miniszterelnök, Jichak Rabin meggyilkolását (1995. november 4.) követően a közel-keleti békefolyamat multilaterális tárgyalásainak előrehaladásában megtorpanás következett be, ami hozzájárult ahhoz, hogy az EMP keretén belül a biztonsági együttműködési törekvések ellehetetlenültek. A másik ok, hogy az európai uniós tagállamok nem folytattak párbeszédeta partnerországokkala CSBM intézményesítéséről, így azok az akcióterv véleményezése során joggal kifogásolták az európai unilaterális magatartást. A regionális biztonsági együttműködés nem jellemző az arab államokra, annak ellenére, hogy történtek lépések ebben az irányban (a legjobb példa az Arab Liga), de messze nem olyan mértékben, mint a világ más részein. Az EMP-ben éveken keresztül tárgyalták az Euro-mediterrán Béke és Stabilitás Chartát, amely biztonsági dimenziót is tartalmazott volna, azonban 2000-ben, a marseille-i miniszteri találkozón bizonytalan időre elnapolták a kérdést –a Charta elfogadására azóta sem került sor. Az elkövetkező években komoly vita zajlott az EMP-n belül a biztonságot érintő kérdésekről, és megkérdőjelezhetetlennek bizonyult az ownershipelveinek alkalmazása, valamint a partnerség kibővítése az új Európai Szomszédságpolitikával (ENP).95 (Aliboni et al. 2006) A 2003-ban meghirdetett ENP előnybe részesíti a bilaterális kapcsolatokat a szomszédságpolitikában résztvevő partnerországoknál a multilaterálisokkal szemben, mivel a partnerországok különböző szükségletekkel rendelkeznek, ily módon egyszerűbb az együttműködés mikéntjét az adott országra „rászabni”. Ez a „megkülönböztetés” és a joint ownership megmutatkozik az ENP stratégiájában, amelyet a Bizottság 2004-ben tett közzé. (Európai Bizottság 2004a) Az EU akcióterveket készített minden ország számára, amelyek hatályba lépésének idejét a 95
Az ENP, ahogy a neve is mutatja, az EU közvetlen szomszédságát célozza, így a Mediterráneumra
is kiterjed. Az ENP déli dimenziójának az EMP-vel való párhuzamát úgy kívánták megszüntetni, hogy az ENP-be bevonták az EMP-t, a strukturális különbségek ellenére.
79
Függelék 11. sz. melléklete tartalmazza. Az első öt akciótervben a felek elkötelezettségükről
tettek
tanúbizonyságot,
hogy
a
válságmegelőzésben
együttműködnek (pl. az EU–Izrael akcióterv kimondja, hogy „politikai, biztonsági, gazdasági,
tudományos
és
kulturális
területeken
[a
felek]
fokozzák
az
együttműködést, és megosztoznak a válságmegelőzésben és a válságkezelésben”.) Az EU ragaszkodása az ESDP elveihez (a petersbergi feladatok adaptálásához) megmutatkozott az akciótervekben is, a partnereknek alkalmazkodniuk kellett az uniós biztonsági együttműködés formáihoz. A 2003 decemberében elfogadott Európai Biztonsági Stratégia (European Security Strategy – ESS) (Solana 2003) középpontjában az EU stabil és jó kormányzással rendelkező szomszédos országainak nyújtandó „biztonsági öv” állt. (Lynch 2005) Mindez tükrözte azt a felismerést, hogy az EU 2004-es bővítésével megváltozik a szomszédsága, és ezzel a biztonsági kihívások sora is. Dov Lynch öt biztonsági kihívást sorol fel, amelyekkel az Uniónak szembe kellett néznie: 1.
interdependencia – Az EU biztonsága külföldön kezdődik, és
ehhez előre látó stratégia szükséges. Ennek a stratégiának része az ENP. 2. elterjedése,
komplexitás – a biztonsági kihívások (tömegpusztító fegyverek nemzetközi
terrorizmus,
szervezett
bűnözés,
korrupció,
fenntartható fejlődés) sokrétűsége megköveteli az EU-tól, hogy új politikai területeket alkosson (biztonsági szektor reformja) a szomszédok politikai stabilitásának eléréséért. 3. személyek
nyitottság/zártság – Egyrészről az EU fenntartja az áruk és ellenőrzését
a
külső
határokon,
ugyanakkor
szorosabb
együttműködésre törekszik a közvetlen szomszédjaival. A nyitottság és a zártság egyensúlyba hozása az ENP kihívásai közé tartozik. 4.
ellenkező
szomszédok
–
Nem
minden
országnak
áll
szándékában az EU-val a kapcsolatok elmélyítése. Olyan különleges igényekkel találja szemben magát, amelyek nem feltétlenül ültethetőek át az EU szomszédságpolitikájába (pl. Oroszország vagy Fehéroroszország esetében). 5.
cselekvés és szándék – A külföldről érkező biztonsági
kihívások esetében az EU számtalanszor kerül dilemmába a reakciót illetően. A tagországok nem mindenkor támogatják az eldöntött uniós szintű akciókat
80
(pl. Líbia esetében). A hezitálás és a „visszakozás” aláássa az EU hitelét. (Lynch 2005) Ráadásul az ENP struktúrája is kihívásokat rejtett az EU számára, ugyanis az Euro-mediterrán Partnerség multilaterális kerete nem illeszkedet az ENP szerkezetébe. A világos keretek hiánya gyengítette az Unió abbéli képességét, hogy reformokra bírja rá a szomszédos államokat. A keleti és déli szomszédjai között egyaránt találhatók gyenge államok, amelyek korlátozottan képesek a külső támogatás
felhasználására
és
egyben
a
reformok
bevezetésére,
amelyek
társadalmában és politikai életében a korrupció mélyen beágyazódott. Az ENP bevezetését követő években az EU számára nyilvánvalóvá vált, hogy a konfliktus-megelőzésben egy jól működő biztonsági szektor és az államok szerkezeti stabilitása óriási jelentőséggel bír, ezért elkötelezte magát a biztonsági szektor irányítás (security sector governance) mellett. Az európai biztonsági koncepció az EU határai mentén a jó kormányzású államok kialakítását célozza meg elérni, és ehhez nélkülözhetetlen a jól működő biztonsági szektor irányítás. A két térség különbözőképpen ítéli meg a fenyegetéseket. Míg az északi peremvidék
„több
dimenziós”
–
ABC-fegyverek
proliferációja,
migráció,
terrorizmus, iszlám fundamentalizmus – jelenségnek állítja be a fenyegetéseket, addig a déli országok Északot tartják felelősnek az energia- és nyersanyagárakért, az adósságcsapdáért, a kulturális „betolakodásért”, a rasszizmusért, a xenofóbiáért. További feszültségforrást a Földközi-tenger északi és déli peremének katonai képességbeli
egyenlőtlensége
jelent(ett).
Az
északi
perem
államaiban
az
ESDP/CSDP megkövetelte a nemzeti haderők NATO-kompatibilitását, míg a déli államoknál a nemzeti haderő és néhány esetben bilaterális védelmi egyezmények jelentik az egyedüli esélyt a valós vagy potenciális ellenség okozta biztonsági dilemma leküzdésére. (Aliboni et al. 2006) Bár 2008-ban az euro-mediterrán együttműködés újabb intézménnyel bővült, amikor az Unió a Mediterráneumért (UfM) programot elindították, ennek részleges hatása volt a biztonságra. Az UfM hat projektet vezetett be.96 A Lisszaboni Szerződés némiképpen megváltoztatta az EU válságkezelési stratégiáját, amelyben felfedezhetők a korábbi stratégiák: 96
Az alternatív energia és a hajózható tengeri utak kérdése a szélesebben értelmezett biztonság ügyei.
Az UfM projektjeiről lásd a 3. fejezet releváns alfejezetét.
81
• a nemzetközi egyezményekhez (pl. NPT, NTBT), intézményekhez (NAÜ) és eszközökhöz (export ellenőrzés) való csatlakozás támogatása, • a terrorfenyegetés megelőzése – a radikalizálódás, toborzás és a finanszírozás
elleni
küzdelemmel,
szankciók
foganatosításával
(pl.
terrorizmus ellenes harc Afrika szarvánál és a Száhel-régióban), • az energiáról és az energiaellátás biztonságáról a 2001-es kommüniké fogalmazta meg az átfogó stratégiát. Az uniós energiapolitika a tagállamokkal nem vagy csak alig került egyeztetésre, a partnerekkel (elsősorban Oroszországgal) áll fenn az interdependencia. • A klímaváltozás kérdésében politikai párbeszéd folytatása, pénzügyi segítség nyújtása, együttműködés, ismeretátadás, a korai figyelmeztetés és megelőző tevékenység lehetővé tétele. (Pirozzi 2013) A Lisszaboni Szerződés utáni időszak legnagyobb biztonsági kihívása az ún. „arab tavasz” volt, amely regionális szinten változtatta meg az Európai Unió környezetét. Észak-Afrika tökéletes kísérleti terepnek bizonyult a szerződés által létrejött
új
válságkezelési
intézmények
és
eszközök
alkalmazására.
A
válságkezelési„kísérletben”az Európai Unió gyengén szerepelt, a kemény fellépése elmaradt, habár az Európai Külügyi Szolgálat 2011-ben a legtöbb állásfoglalását Észak-Afrikával kapcsolatosan hozta.97 A „hadműveleti” szinten néhány eszközt aktiváltak: (i) 2011 júliusában kinevezték az EU dél-mediterrán ügyekért felelős képviselőjét (EU special representative for the Southern Mediterranean), (ii) létrehoztak Tunézia és Egyiptom érdekében egy-egy egységet (task force), amelyeknek feladata volt összehozni az EU intézményeit, nemzetközi pénzügyi szervezeteket, a segélyezésben részt vevő magán szektort a reformok véghez vitelére, (iii) megalakították a Líbiai Válság Platformot, amely a válság idején tizennégyszer ülésezett, az információcserét és döntéshozatalt segítette a válságkezelésben együttműködők között, (iv) öt felderítő missziótküldtek Líbiába,
amelyek
helyzetjelentése
alapján
az
uniós
támogatás
prioritásai
meghatározásra kerültek, (v) EU-irodátnyitottak Bengáziban és EU-missziót hoztak létre Tripoliban, amelyek segítségével demokratikus átmenetet elősegítő programok indultak el. (Pirozzi 2013) 97
Az 593 EKSZ határozat 22%-a szólt Észak-Afrikáról. Lásd az Európai Tanács 14605/1/12
beszámolójának III. mellékletét.
82
2.2.1.2 Az Európai Unió missziói a palesztin területeken Az Európai Unió a létrejöttét (1993) követően szinte azonnal részesévé vált az oslói békefolyamatnak, amelyben az Amerikai Egyesült Államok mellett tulajdonképpen csak „kiegészítő” szerepet játszott, így csak részben tudta érvényesíteni politikai-biztonságpolitikai befolyását. Az Unió szerepe az oslói folyamatban és azt követően a biztonságpolitika területén a palesztin biztonsági intézményrendszer kiépítésében98 és az „Arafatrendszer” örökségének reformjában99jelent meg. A biztonsági szektorban és a jogállamépítésben való részvétel egybecseng az Unió elképzelésével a működőképes palesztin intézményrendszer létrehozásáról, ami az új palesztin állam működési alapját képezné. Az intézményrendszer léte hozzájárulhatna a kétállamos megoldás megvalósulásához, amelynek létrejöttét az EU is támogatja. Az uniós missziós tevékenység párhuzamosan zajlik az amerikai vezetés alatt álló (USA, Kanada és Törökország által delegált) belbiztonsági tanácsadó és kiképző szakemberek munkájával100 – az együttműködésük során mindannyian a rendteremtést és a terrorizmus
elleni
küzdelmet
tekintik
elsődleges
feladatuknak.
Egyfajta
munkamegosztás érvényesül akkor, amikor az amerikai vezetésű, többnemzetiségű csapat a palesztin elnöki gárda és a Palesztin Biztonsági Erők fejlesztését támogatják, míg az európaiak a civil biztonságra koncentrálnak.
98
Például az Európai Tanács már 1994-ben döntött a palesztin rendőrség felállításában nyújtott
támogatásról (94/276/CFSP határozat), 1995-ben a Barcelonai Nyilatkozatteremtette meg a biztonságpolitikai együttműködés kereteit, majd 2005-ben megszülettek az EUPOL COPPS és az EUBAM RAFAH missziók létrehozásáról szóló határozatok (2005/797/CFSP és 2005/889/CFSP). 99
A palesztin vezetőt, Jasszer Arafatot kritika érte a korrupció intézményesülése, a pénzügyeket –
beleértve a donortámogatásokat is – illető egyszemélyes hatásköre, valamint a hatalma ellenőrizetlensége miatt. Ezeknél is súlyosabb vád érte a Palesztin Nemzeti Hatóságot az emberi jogok megsértése, a szabadságjogok erőszakos korlátozása miatt. Arafat és belső köre minden szervezet felett ellenőrzést gyakorolt, ami kiterjedt az oktatási intézményekre, de még a sport- és kulturális rendezvényekre is. Nem elhanyagolható a gazdasági szempont sem. A palesztin területeken belül növekedett a munkanélküliség, ami erőszakot és nyugtalanságot eredményezett. (Ferwagner–Komár 2003) 100
Lásd: Berlin Conference in Support of Palestinian Civil Security The Rule of Law.
83
Ahogy a nemzetközi közösség egyik szereplője sem, úgy az Európai Unió sem tarthat fenn katonai missziót a palesztin–izraeli konfliktusban közvetlenül érintett területeken, ehelyett a belbiztonsági erők, azon belül is a palesztin rendőri és a határvédelmi erők képességfejlesztésében vállal aktívan szerepet. Az uniós támogatás célja, hogy a Palesztin Nemzeti hatóság (PNH) olyan helyzetbe kerüljön, hogy az „útitervben” megfogalmazott kötelezettségeinek eleget tudjon tenni, mert a második intifáda (2000–2003) során keletkezett károk,101 valamint az Arafat-rezsim hagyatékának felszámolásához ez a feltétel nélkülözhetetlennek bizonyult. Ugyanakkor az EU pénzügyi támogatásában is tükröződött a szkepticizmusa, mivel kiderült, hogy az általa támogatott palesztin rendőrség aktívan részt vett a harcokban az intifáda során. (Lia 2007) 2005. november 14-én az Európai Tanács 2005/797/CFSP számú határozata fogalmazta meg, hogy szükség van a palesztin területeken uniós rendőrségi misszió felállítására. Az EUPOL COPPS elnevezésű misszió 2006. január 1-jén kezdte meg működését Ciszjordániában.102 A European Union Police Mission for the Palestinian Territories (EUPOL COPPS) a European Union Coordinating Office for the Palestinian Police Support (EU COPPS) tevékenységére épül. A misszió elődjének tekinthető ez a brit program, amely szintén a palesztin biztonsági szektor erősítését célozta meg, konkrétan a rendőrségi erők kommunikációs infrastruktúrájának fejlesztését. Jonathan McIvor (később az EUPOL COPPS vezetője), a program irányítója úgy vélekedett, hogy „a nyilvánvaló politikai kontroll és a mechanizmusok hiánya a rendőrség legfőbb vezetőjét tartja felelősnek a rendőrség irányításáért és harcias megjelenéséért, ahelyett, hogy hatékony politikát folytatnának.” (Kerkkänen et al. 2008: 11) A misszió a kétállamos megoldáson alapuló palesztin állam intézményépítését hivatott segíteni a rendőrség és igazságszolgáltatás területén, 101
A károk egy részét az izraeli hadsereg okozta, amely a második intifáda során elszenvedett
csapásokért, megtorlásként, a palesztin biztonsági infrastruktúrát lerombolta. Mivel az infrastruktúra (törvényszéki laboratórium, megfigyelési és kommunikációs eszközök) jelentős része uniós támogatásból valósult meg, az EU és Izrael viszonya a károk nyomán megromlott. (Müller 2008, Kerkkänen et al. 2008) 102
Spanyolország, Nagy-Britannia, Hollandia, Norvégia és Dánia nyújtotta a pénzügyi hátteret az első
hónapokban olyan programok megvalósítására, mint például a rádiókommunikációs rendszer helyreállítása, a jerikói kiképzőközpont felújítása, 250 rendőrségi gépjármű és 1500 személyi biztonsági felszerelés (pl. plexipajzs, védősisak) biztosítása.
84
támogatást nyújt a nevezett két terület intézményi reformjában, valamint azok hiányzó elemeinek kiépítésében. Emellett fontos szerepet játszik az Európai Unió és a nemzetközi közösség erőfeszítéseinek megvalósításában. A program két párhuzamosan működő, egymást kiegészítő feladatkörrel rendelkezik:
a
biztonsági
erők működésének
biztosításával
és
a
reform
végrehajtásának koordinálásával. Különösen a biztonsági erők reformja rejt magában számos kihívást, ugyanis a palesztin biztonsági erők 60 000 fős állománya eredetileg 13 egységre osztódott, amelyek a szerkezeti reformot követően tagozódtak be a nemzetbiztonsági, a belbiztonsági és a hírszerzés három fő intézménye alá, ráadásul az egymással versengő egységeik ellenőrzése alig megoldott. További belbiztonsági problémaként jelentkezik, hogy bizonyos sejtek, elemek tevékenységét képtelenek kontroll alatt tartani, valamint mindehhez még hozzáadódik a rendőrségi felszerelés és kiképzés hiánya, a bűnözés és a korrupció magas foka. (Pirozzi 2006) A rendőrség fejlesztési program (Police Development Program – PDP) keretén belül jelenleg 71 nemzetközi és 41 helyi munkatárs dolgozik. A 19 EU-tagállam, valamint Kanada, Norvégia és Törökország szakértői tanácsadással és a Palesztin Civil Rendőrség (Palestinian Civil Police – PCP) mentorálásával hajtják végre a program feladatait körzeti, központi és miniszteri szinten. A misszió feladatai közé tartozik a PCP-nek nyújtott donortámogatások koordinálása is. Tevékenysége két pilléren nyugszik: az első a rendőrségi tanácsadás, amelynek keretében a nemzetközi szakértőcsoport tagjai megismertetik a helyi kollégáikat a modern nyomozási technikákkal, valamint igyekeznek elérni azt a célt, hogy a képességfejlesztés kiterjedjen a mintegy 8000 ciszjordániai palesztin rendőrre. A második pillér a jogrend biztosítása, amely során technikai segítséget és jogi tanácsadást nyújtanak a különböző
igazságszolgáltatási
intézményeknek
(igazságügyi
minisztérium,
bíróságok, ügyészség, büntetés-végrehajtási intézmények, Független Emberi Jogi Bizottság).103
103
A program a palesztin igazságügy-minisztérium, a legfelsőbb bíróság és az ügyészségi hivatal
intézményi stratégiájának és akciótervének előkészítését szolgálja. Az EUPOL COPPS tervező és értékelő részlege technikai tanácsadással segíti a misszió és a helyi szervek képviseletében dolgozó személyzet munkáját, hogy a képességfejlesztés a lehető leghatékonyabban megvalósulhasson. Ezen kívül vizsgálja a palesztin biztonsági szektor stratégiáját és a különböző PCP stratégiai tervek megvalósítási folyamatát, valamint technikai tanácsadással látja el a biztonsági szektor
85
A misszió szinte minden lépésében szoros egyeztetésre van szükség Izraellel, mivel a felszerelések eljuttatása és a rendőri erők mozgatása az „A”-területekről izraeli engedélyhez kötött.104 2008-ra javult a helyzet a rendőrök és a felszerelések mozgatása terén. A Szalám Fajjád vezette átmeneti kormány (2007. június 15. – 20013. június 6.) és az EU–USA közötti biztonsági együttműködésnek köszönhetően 2009 közepéig Ciszjordánia városaiban lényegesen javult a közbiztonság. (Dayton 2009) Ugyanakkor a nemzetközi biztonsági törekvések legitimitását aláássa az a palesztin vélemény, amely szerint a palesztin biztonsági erők az izraeli érdekek szerint cselekszenek. (Asseburg 2009a) Ezzel párhuzamosan, a Gázai övezetben is létrejött egy ötszintű biztonsági apparátus, amelyben 2000, korábban a PNH rendvédelmi kötelékében dolgozó személy áll. A Gázai övezettel kapcsolatban kevés adat áll rendelkezésre a belbiztonsági erőket illetően. Muriel Asseburg a Hamász irányítása alatt álló rendőrségi erők létszámát 13 000 főre teszi – Amira Hass 2008-as adataira utalva –, a civil védelmet ellátókét 700 főre és a nemzeti biztonsági erőkét 1000 főre. További 1000 fő áll a „biztonság és védelem” rendelkezésére, valamint 300-400 fő a belső titkosszolgálat munkatársa. (Asseburg 2009a) 2011. december 1-jén döntés született a Palesztin Nemzeti Hatóság, az EUPOL COPPS és az UNDP (United Nations Development Program) között egy 2,4 millió eurós közös programról, amely a jogrend és az emberi jogok biztosítását tűzte ki elsődleges céljának.105 Az Európai Tanács másfél évvel később, 2013. július 3-án meghosszabbította a misszió mandátumát 2014. június 30-ig, és a közel egy éves időtartamra 9,570 millió eurós költségvetést szavazott meg.106 munkacsoportot (Security Sector Working Group – SSWG) és az igazságszolgáltatási szektor munkacsoportot (Justice Sector Working Group – JSWG). 104 105
A ciszjordániai területek felosztásáról lásd bővebben a palesztin államisággal foglalkozó fejezetet. A program a rendőrség belső ellenőrzését és felelősségre vonhatóságát kívánja megvalósítani,
valamint erősíteni a korrupcióellenes tevékenységet, biztosítani a nemek közötti egyenlőséget, megerősíteni a civil társadalmat, létrehozni a demokratikus kormányzást és az államiság alapjait. 106
A program eredményei között említést érdemel a jerikói Palesztin Politikai Tudományok
Főiskolának nyújtott technikai segítségnyújtás és tanácsadás, amely keretén belül rendőrségi tréningeket tartanak. Továbbá az emberi jogok és a nemi egyenlőség kivívásáért folytatott küzdelemben, a nők és a gyerekek elleni erőszak megszüntetése érdekében a misszió együttműködik a PCP Family Protection Unit szervezettel a családon belüli erőszak leküzdéséért. (EUPOL COPPS)
86
Az EUPOL COPPS a hiányosságok ellenére néhány apró sikert fel tud mutatni: a misszió oktatási műhelyek létrehozásával támogatja az első rendőrségi elszámoltatási stratégiát (accountability strategy).107 Emellett a PCP-nek 12,7 millió USD értékben juttatott kommunikációs és számítástechnikai eszközöket a működési és adminisztrációs képesség fejlesztésére, továbbá 2013 júniusában megalkotta a családvédelmi egység108 belső működési szabályzatát és stratégiáját (Nagy-Britannia pénzügyi támogatásának köszönhetően). (Andrianarijaona 2013)
2.2.1.3 Az EU határvédelmi missziója Rafahban Az Ariel Saron által 2003-ban bejelentett gázai kivonulásra 2005 augusztusában és szeptemberében került sor. Izrael unilaterális lépése nehéz helyzetbe hozta a nemzetközi közösséget. A Kvartett szerette volna elérni, hogy a kivonulás a megszállás megszüntetését is jelentse, és megpróbálta rávenni Izraelt néhány ciszjordániai telep elhagyására (Ciszjordánia északi részén négy telepen ez meg is történt). A nyugati javaslat eredményeként született meg az AMA megállapodás (Agreement on Movement and Access – AMA), amely tartalmazta a rafahi határátkelőhely létrehozásának és működtetésének passzusait. (AMA 2005) A 2005. november 15-i izraeli–palesztin megállapodásban (AMA) foglaltak megvalósításához az EU mint harmadik fél úgy járult hozzá, hogy a rafahi határátkelőhely üzemeltetésének biztosításában közreműködött. Ezzel az izraeli kivonulást (2005. augusztus–szeptember) követően a Gázai övezetbe való bejutást, valamint Ciszjordánia és a Gázai övezet közötti későbbiekben megvalósítandó területi kontinuitás előmozdítását célozta meg. (Asseburg 2009a) Az Európai Unió Tanácsa 2005. november 15-én az előző napi (2005/797/CFSP) határozata értelmében elkötelezte magát az Egyiptom és a Gázai 107
A program a rendőrség és a civil szervezetek közötti együttműködést – egyfajta civil kontrollt –
hivatott megteremteni, amelynek hatására főleg az emberi jogok tiszteletben tartása terén várható fejlődés. 108
Az egység rendőreinek speciális feladatokat kell megoldaniuk: a családon belüli erőszak
megelőzésére és kezelésére képezik ki őket, az áldozatok (nők és gyerekek) hatékony védelmét kell ellátniuk.
87
övezet határán fekvő rafahi átkelőhely ellenőrzését végző misszió felállítása mellett. (EiT 2005/889/CFSP) Az EUBAM (EU Border Assistance Mission) RAFAH 2005. november 24-én kezdte meg működését. Célja a határátkelőhely működtetése a Palesztin Hatóság és Izrael kormánya közötti (AMA) megállapodás értelmében, és a két fél közötti bizalom erősítése.Az átkelőhely megnyitásától 2007 júniusáig 443 975 személy kelt át a határon. 2006. június 25-től a politikai eseményeknek köszönhetően (az izraeli katona, Gilad Shalit elrablása) a határátkelőhely nyitva tartását és forgalmát nagy mértékben korlátozták, ettől a naptól 2007. június 13-ig (a Hamász erőszakos hatalomátvétele Gázában) csupán 83 napon tartott nyitva. (A határátkelőhelyen palesztin személyazonossági igazolvánnyal rendelkező személyek juthattak át, kivéve a humanitárius szállítmányokat és a diplomatákat.) Ezt követően a
határátkelőhelyet
teljesen
lezárták,
csupán
időről
időre
humanitárius
szállítmányokat engedtek át. A 2008–2009 fordulóján lezajlott gázai háború után nemcsak a határátkelőhely újra nyitásáról, hanem az EU feladatainak bővítéséről is szó esett: az egyiptomi–gázai határ alatt húzódó alagutak ellenőrzése jelentette volna a következő lépést.1092011. május 28-án Egyiptom szabaddá tette a két terület közötti átjárást, viszont az Európai Uniót sem az egyiptomi, sem a gázai hatóságok nem kérték fel az EUBAM RAFAH újraindítására, ennek ellenére a misszió 2012. december 10-e óta ismét működik, habár a korábbihoz képest jelentősen csökkentették a feladatait, és mandátuma 2014. június 30-án jár le.110Az EUBAM RAFAH feladatai közé tartozott a palesztin határrendészeti erők kiképzése, működésének megfigyelése, ellenőrzése, kiértékelése; az egyiptomi–izraeli–palesztin felek közötti kapcsolattartás és a feladatok koordinálása, viszont határellenőrzésre nem, csak megfigyelésre szólt a mandátuma. 109
Az alagutak felszámolására Egyiptom vállalkozott – ebben Izraeltől kap segítséget –, lévén, hogy
az egyik oldali kijáratuk egyiptomi területen található. A blokád alatt élő gázai lakossághoz ezeken az alagutakon keresztül jut el az élelmiszer, a gyógyszer stb., de ugyanakkor a fegyvercsempészek is ezt az útvonalat használják. Amíg az izoláció tart, a kereskedelem ezen formája fennmarad, amelyet a Hamász ellenőrzése alatt tart és megadóztat. Ez a folyamat óhatatlanul a Hamász megerősödéséhez vezet, a lakosságra nézve pedig gazdasági, társadalmi és politikai szempontból is tragikus helyzetet teremt. 110
Jelenleg 4 nemzetközi és 4 helyi munkatárs dolgozik a misszióban – működési képesség
(operational capability) szintjén. Tevékenységükkel azt a célt szolgálják, hogy rövid határidőn belül bármikor újraindíthatóvá váljon a misszió teljes működése. (EUBAM RAFAH)
88
Az Európai Unió Tanácsának döntésétől számítva a határátkelőhely rekordgyorsasággal készült el. Az Unió ezzel is azt bizonyította, hogy aktív szerepet kíván betölteni a békefolyamatban, és a válságkezelési képességeit nemcsak akarja, hanem be is tudja vetni.A Gázai övezet izraeli elhagyását követően a terület és Egyiptom közös határszakasza (Filadelfi-folyosó) palesztin felügyelet alá került, ezzel megvalósult az újabb lépés az önálló állam létrehozása felé. Ugyanakkor ez a felügyeleti jogkör csak korlátozottan érvényesült: a határátkelőhely nyitva tartását Egyiptom és Izrael határozta meg.111 Ennek következtében a rafahi uniós misszió olyan helyzetben találta magát, amelyben a kitűzött céljainak nem tudott megfelelni. A két misszió kiszolgálószemélyzetét helyi és nemzetközi szerződéses erők adták, a részvételi arányukat, számukat és a nemek szerinti megoszlásukat a 2. sz. táblázat mutatja.
Állomány Nemek EUBAM RAFAH EUPOL COPPS
Nemzetközi
Nemzetközi
Összes
Összes
Helyi
támogató
szerződéses
nemzetközi
nemzetközi
erők
erők (fő)
erők (fő)
erő (fő)
erő (%)
(fő)
F
N
F
N
F
N
F
N
F
N
F
N
F
N
F
N
2
0
1
0
3
0
100
0
4
0
100
0
7
0
100
0
38
13
11
1
49
14
77,8
22,2
25
17
59,8
40,5
14
31
70,5
29,5
Helyi erők
Összesen
Összesen
(%)
(fő)
(%)
2. sz. táblázat: A két EU-misszió állományának nemek szerinti megoszlása Forrás: CSDP Civilian Missions, 2012 Az Európai Unió palesztin biztonsági erők képzési és a rafahi határátkelőhelyet ellenőrző missziói értékelését megnehezíti, hogy a kezdeti megállapodásban nem szerepelnek konkrét időpontok és megvalósítandó célok, csupán általános megfogalmazások, így elsősorban a Palesztin Civil Rendőrség (Palestinian Civil Police) fejlesztési programja keretében a kiképzés, infrastruktúra és a felszerelés biztosítása terén, valamint a rendőrségi állomások és kiképzőközpontok, börtönök létrehozásában mérhető a változás. (EUPOL COPPS 2008) Az eredmények 111
Ha Izrael biztonsági érdekei úgy kívánták, elrendelte a határátkelőhely lezárását, a megnyitásáról
pedig izraeli–egyiptomi–uniós egyhangú döntésnek kellett rendelkeznie.
89
összességében azt a benyomást keltik, hogy átfogó stratégia nélkül, ad hoc cselekvések konzekvenciájaként jöttek létre. Ajogrendszer hiányosságai a palesztin rendőrség jogszerű működésének valódi akadályát képezik, és az igazságszolgáltatás reformja is még várat magára. Amit ennek ellenére mégis sikerült elérni az az, hogy Ciszjordánia városaiban, ahol korábban nem volt rendőri jelenlét és a közbiztonságra veszélyes bűnözői körök tevékenykedtek,elkezdődött a rendteremtés. A missziók elindítása óta (2005) az EU-nak mégsem sikerült a reformokat megvalósítani a palesztin biztonság- és rendvédelemben, és a biztonság területén elért némi előrelépést pedig nem tudta a békefolyamatba adaptálni. Az együttműködés az USA-val rossz fényt vetett az uniós missziókra, a palesztinok szemében ugyanis összemosódott az izraeliek terrorizmus elleni harcával.112 A nyugati politika – beleértve az uniós politikát is – még inkább elmélyítette a palesztinok belső szakadását Ciszjordánia elsőbbségét hirdető „West Bank first” jelmondat mögé betagozódott politikájával. Ilyen körülmények mellett az intézményépítés lehetetlenné válik, és a két EU-misszió mozgástere beszűkül, legitimitása csökken. Mindkét problémára megoldást jelentene a két palesztin terület (Gáza és Ciszjordánia) közötti földrajzi és politikai szakadás megszüntetése, valamint a békefolyamat eredményessé tétele. Az európai tagállamok válságkezelési stratégiája változtatást igényel, hogy hasonló esetekben, mint a palesztin–izraeli konfliktus, a válságkezelés és a békeépítés szorosabb kapcsolatban álljon egymással.
2.2.2
Izrael fegyverei és célba juttató eszközei
A Palesztin Nemzeti Hatóság nem rendelkezik hadsereggel, biztonságáról a Palesztin Nemzeti Biztonsági Erők (Palestinian National Security Forces – NSF) gondoskodnak. A felszerelésük jelentős részét az Európai Unió és ezen kívül némely uniós tagállam segély formájában juttatja el, kiképzésüket amerikai és uniós szakemberek végzik.113 A palesztin területek és Izrael biztonsága kölcsönös 112
Palesztinok nem terrorizmusnak nevezik, véleményük szerint ők szabadságharcot vívnak a
megszálló hatalom ellen. 113
Lásd bővebben az uniós palesztin missziókról szóló alfejezetekben.
90
függésbenállnak egymással, hiszen Palesztina biztonsága nagy mértékben függ Izraeltől, ahogy Izrael biztonsága is a palesztinoktól. Az EU 1997-es amszterdami állásfoglalása szerint az önálló, békés, szuverén palesztin entitás nyújthatná a legjobb garanciát Izrael biztonságára. (EiT 1997) Mivel Izrael a megalakulása (1948) óta folyamatosan veszélyben érzi a biztonságát, és a néhány évtizedes történelme során az arab–izraeli, majd a palesztin(Hamász)–izraeli
háborúk
tapasztalatai
is
alátámasztották
ezt
az
aggodalmát, ezért mind tömegpusztító, mind pedig a hagyományos fegyverek terén nagyobb képességre törekszik, mint a szomszédjai. Izrael volt a Közel-Kelet első állama, amelyik az atomenergia felhasználására lépéseket tett. Francia segítséggel megépített 1956-ban egy 24 megawatt teljesítményű reaktort, valamint egy vegyi feldolgozó üzem114 létesítésében is támogatást kapott. A Dimonában megalapított létesítmény azóta is Izrael nukleáris képességének alapját képezi, ahol – hírszerzői értesülések szerint – körülbelül 100200 nukleáris töltet készült a Jerikó I és Jerikó II ballisztikus rakétákhoz vagy egyéb taktikai felhasználásra. (FAS 2002) További nukleáris intézmények találhatóak Nahal Szorekben (kutatóintézet 5 MW teljesítményű, nemzetközi ellenőrzés alatt álló reaktorral), Haifában (katonai fejlesztési hatóság), Mishor Roternben (Negar Foszfát vegyi üzem, uránkitermelés foszfát tartalmú kőzetből). Feltételezhető raktározási célú nukleáris létesítmények vannak Eilabunban és Tirosban, valamint Jodefatban (összeszerelés és szétbontás). (Cordesman 2008) Barry R. Schneider állítása szerint Izrael biológiai fegyverprogramját a Nesz Cionában található kutatóintézetben irányítják, a vegyifegyvergyártása ismert, arra viszont nincs adat, hogy a vegyi fegyverei rakétatöltetként alkalmasak lennének. (Schneider 1999) A Nuclear Threat Initiative (NTI) óvatosabban fogalmaz, az amerikai titkosszolgálat nem tesz említést az izraeli biológiai fegyverprogramról, és a Technológia Értékelő Hivatal (Office of Technology Assessment) 1993-ban Izraelt azon államok közé sorolta, amelyekről úgy tudni, hogy „rendelkeznek hivatalosan el nem ismert, védelmi célú biológiai fegyverprogrammal”.
114
A plutóniumot (akár fegyvergyártás céljából) vegyi úton különítik el a használt nukleáris
fűtőanyagtól egy relatíve egyszerű vegyi folyamat során, amelyet újrafeldolgozásnak (reprocessing) neveznek.
91
Izrael hadiipara és létesítményei az ország különböző részein helyezkednek el. (Lásd 5. sz. ábra) Hordozórakéta-bázis, illetve rakétafejlesztési létesítmények találhatóak az alábbi helyszíneken: a haifai katonai fejlesztési intézet, Tel-Avivban az űrkutatási ügynökség és a repülőgépgyár területén, a Palmachim légibázison (rakétakilövő állomás, tesztelés és kutatás), Beer Jaakovban rakéta-összeszerelő üzem (Nyíl [Arrow], Jerikó, Shavit-típusú rakéták telephelye) és Kfar Zaharijában Jerikó I és Jerikó II rakéták telephelye. Izrael a tömegpusztító fegyverek non-proliferációjának nemzetközi biztonsági rezsimjei közül a Vegyifegyver-tilalmi Egyezményt írta alá (de még nem ratifikálta), az Átfogó Atomcsend Egyezményt (Comprehensive Test Ban Treaty – CTBT, 1996) viszont ratifikálta is. Izrael első rakétái (Jerikó I) az 1970-es években a francia MD-620-as rakéták mintájára készültek, az első 14 darabot Franciaországban állították elő. (Cordesman 2008) A Nuclear Threat Initiative (NTI) adatai szerint Izrael az atomtöltettel is felszerelhető Jerikó I. rakétákat az 1973-as háború során rendszeresítette. Az intézet más forrásokra hivatkozva115 azt állítja, hogy ekkor még irányítási gondokkal küzdött a fegyver, és még nem állt készen a bevetésre. (NTI 2014) Feltételezhető, hogy Izrael a Jerikó I-et mind vegyi, mind biológiai, mind atomtöltet továbbítására alkalmassá tette. Nincs konkrét forrás arra vonatkozóan, hogy Izrael hány ilyen típusú rakétával rendelkezik, egyes források szerint kivonták ezeket, amikor a Jerikó II kifejlesztésre került. A fejlesztésre az 1970-es évek közepén került sor, az első tesztre pedig 1986ban, amely során 460 km-es pályát repült be a rakéta. A következő év májusában a Mediterráneumban kb. 820 kilométeres pályát repült a tesztrakéta, és Krétától délre csapódott be a Földközi-tengerbe. (AP 1988, N. Rózsa – Péczeli 2013)
115
Karpin, Michael (2006): The Bomb in the Basement: How Israel Went Nuclear and What That
Means for the World. New York: Simon & Schuster, p. 317; Smith, Hedrick (1970): U.S. Assumes the Israelis Have A-Bomb or its Parts. New York Times, 1970. július 18.; Cohen, Avner (2010): The Worst Kept Secret: Israel’s Bargain with the Bomb. New York, Colombia University Press; Cohen, Avner (2000): Nuclear Arms in Crisis under Secrecy: Israel and the 1967 and 1973 Wars. In: Lavoy, Peter et al. (szerk.): Planning the Unthinkable: How Powers Will Use Nuclear, Biological and Chemical Weapons. Ithaca, Cornell University Press, pp. 120–124.
92
5. sz. ábra: Izrael nukleáris és rakétalétesítményei Forrás: Toukan – Cordesman, 2010 alapján saját szerkesztés
93
Az izraeli hadsereg 1995 környékén fejlesztette tovább a Jerikó II-t, hogy a hatótávolságát 2000 km-re növelje, valamint a levegőből és tengerből való indítás technológiáját is fejlesztette. Az interkontinentális hatótávolságú rakéták fejlesztése az 1980-as évek közepén kezdődött el, amihez Izrael jelentős segítséget kapott a DélAfrikai Köztársaságtól, és a tesztelésre 1989 szeptemberében került sor. (Cordesman 2008) Izrael 1994-től törekszik a 4800 km-es hatótávolságú rakéták kifejlesztésére, amelyekkel „lefedné” például Irán teljes területét. Tel-Avivtól délnyugatra 30-50 Jerikó I rakétát helyeztek el mobil kilövő állomásokon, a Golán-fennsíkon 1985-ben pedig 50 darabot. Később, a fejlesztéseknek köszönhetően, a Jerikó II rakétából Kefar Zaharija környékén föld alatti bunkerekben 50 darabot telepítettek. Cordesman – a Jane’s Intelligence Review-ban, 1997 szeptemberében megjelentetett fényképfelvételekre hivatkozva – azt állítja, hogy Tel-Avivtól délnyugatra létezik egy Jerikó II rakétabázis. A cikk szerint néhány kilométerrel távolabb, Tel Nof légi bázison lévő atomfegyverbunkerek száma arra enged következtetni, hogy Izrael több atombombával rendelkezik, mint amit feltételeztek – közel 400 fegyverről, összesen 50 megatonna töltetről lehet szó. Izrael 2000 májusára 1500 km hatótávolságú rakétára tett szert, amely tengeralattjáróról116 indítható, és atomtöltet továbbítására is képes. (Cordesman 2008)
Rakétarendszer
Osztály
Töltet
Hatótávolság
Jerikó I
SRBM
egy töltet, 450 kg, nukleáris,
500 km
20kT Jerikó II
MRBM
egy töltet, nukleáris, 1MT
1 500–3 500 km
Jerikó III
ICBM
egy töltet, 750 kg
4 800 – 6 500 km
* Magyarázat: SRBM – rövid hatótávolságú ballisztikus rakéta (short-range ballistic missile) <1000 km MRBM – közép hatótávolságú ballisztikus rakéta (medium-range ballistic missile) 1000–3500 km ICBM – interkontinentális hatótávolságú ballisztikus rakéta (intercontinental-range ballistic missile) >5500 km
3. sz. táblázat: Az izraeli rakéták jellemzői 116
Izrael legutóbb 2011-ben vásárolt Delfin típusú tengeralattjárókat Németországtól.
94
Forrás: Toukan – Cordesman, 2010 Izrael 1948-ban indította a vegyi és biológiai fegyverprogramját. 1952-ben alapította a biológiai kutatóintézetet Nesz Tonában, amelyben a vegyi és biológiai fegyverprogramot összevonta. Mustár- és ideggázzal intenzív laboratóriumi kutatás folyt.117 Miután az Irak és Irán között zajlott háborúban (1980-as évek) vegyi fegyvereket vetettek be a felek, és Szíria is rendelkezett ekkorra vegyi fegyverekkel, hírszerzési információk szerint Izrael felújította a vegyi fegyverprogramját. Főként antrax-, mustár- és ideggázkészletek feltételezhetőek. (Cordesman 2008) Izrael biológiai fegyverprogramjának létezését sosem bizonyították. 1993. január 13-án Izrael aláírta a vegyi fegyverekről szóló konvenciót, de a ratifikálására nem került sor. A tömegpusztító fegyverek (weapons of mass destruction – WMD) közül kiemelkedő jelentőséggel bírnak a nukleáris fegyverek, a megszerzésükre irányuló izraeli szándék mögött kezdetben nem a regionális hegemóniára, hanem a biztonságra való törekvés állt. Mahmoud Karem tíz okot sorol fel, amiért Izrael példája sui generis esetnek tekinthető, és amely okok rávilágítanak, miért nem hasonlítható össze a zsidó állam nukleáris politikája a többi közel-keleti államéval: (i) Izrael aktívan vett részt a nukleáris kutatásban 1949-től; (ii) Izrael már korán együttműködött Franciaországgal (1953), majd az USA-val (1955), mindkét kooperáció az izraeli nukleáris létesítmények korai felállítását eredményezte; (iii) Izrael nem írta alá az NPT-t; (iv) Izrael elutasítja a teljes nukleáris létesítményhálózatának NAÜ-ellenőrzés alá vonását; (v) Izrael atomfegyverprogramját övező kétértelműség; (vi) Izrael uránkészletéről szóló jelentések titkosítása; (vii) az izraeli urándúsításról szóló jelentések kétértelműsége; (viii) Izrael birtokában van a műszaki infrastruktúrának és szakképzett humán erőforrásnak; (ix) hatalmas befektetéseket eszközöl a hordozóeszközökbe; (x) Izrael ún. unilaterális vétójog-politikája, amellyel megakadályozza, hogy a térségben más állam is szert tegyen nukleáris képességre. (Karem 1988) David Ben Gurion, Izrael miniszterelnöke (1948–1954) az 1950-es években az országa fennmaradásának és az arab–izraeli geopolitikai egyensúly kialakításának zálogát látta az atombomba birtoklásában, és ennek érdekében indította el az izraeli 117
1992-ben, Amszterdamban lezuhant az EL-AL egyik teherszállító repülőgépe, fedélzetén
háromféle vegyi anyagot találtak, amelyből kettő a szarin ideggáz alapanyagai.
95
nukleáris programot, melyet – tartva a regionális és globális visszhangtól – titokban tartottak. Az uránkitermelés 1949-ben kezdődött a Negev-sivatagban, 1957-ben francia segítséggel elkezdődött Dimonában a reaktor építése. Az Amerikai Egyesült Államok számára csak egy évvel később derült ki az építkezés ténye. Nagy-Britannia 20 tonna nehézvizet szállított Izraelnek 1959–1960-ban, amellyel felgyorsította a reaktor üzembe helyezésének menetét. Az Amerikai Egyesült Államok 1955-ben 350 000 USD-vel támogatta a Nahal Szorekben (Tel-Aviv mellett) épült 1 MW teljesítményű, könnyűvizes reaktor felállítását, amelynek üzembe helyezésére 1960ban került sor. A létesítmény működtetésének feltétele a NAÜ-ellenőrzés, melynek kezdetektől fogva az a célja, hogy az USA által biztosított nukleáris alapanyag ne kerüljön katonai célú felhasználásra. (Karem 1988) Az 1960-as évek végére Izrael szert tett nukleáris fegyverre, amit azóta sem deklarált, nem végzett kísérleti robbantásokat118 és a biztonsági stratégiájának mindmáig része a „lebegtetett” nukleáris képessége, vagyis nem cáfolja, de nem is erősíti meg, hogy rendelkezik atomfegyverekkel, és ezt a stratégiát legfőbb szövetségese, az Amerikai Egyesült Államok is tiszteletben tartja. Hiszen ha nyilvánosságra kerülne Izrael valós nukleáris képessége, az Amerikai Egyesült Államok kénytelen lenne befagyasztani az Izraelnek nyújtandó katonai támogatást, mivel ez ütközne az 1976-tól hatályban lévő, a külföldi segélyezésre vonatkozó törvényével.119 1968-ban a CIA 10-20 darabra becsülte Izrael atomfegyver-arzenálját. Nem egészen 20 év elteltével, 1986-ban Mordeháj Vanunu titkos dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amelyek alapján ez a mennyiség 100-200 darabra nőtt, a tölteteket 60-100 kilotonnára becsülték.
118
Két nukleáris robbantásról feltételezi a tudós társadalom, hogy izraeli kísérlet lehetett, az egyik
1966. november 2-án a Negev-sivatagban, a másik pedig állítólag egy dél-afrikai–izraeli közös kísérlet 1979-ben, az Indiai-óceán déli részén. (FAS 2002) 119
Az 1961-es külföldi segélyezésre vonatkozó törvényt 1976-ban módosította az USA az ún.
Symington-kiegészítéssel, amelynek értelmében tilos az Amerikai Egyesült Államok részéről mind a gazdasági, mind a katonai segítségnyújtás azon országok számára, amelyek nukleáris képességre törekszenek, vagy titokban szert tettek rá, és a nukleáris létesítményeiket nem vonják a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrzése alá. (Hathaway 2000)
96
Az 1980-as évek végén Izrael termonukleáris fegyverek megszerzésére törekedett. A 2000-es évektől a zsidó állam a tengeralattjáróit is nukleáris töltetekkel igyekezett felszerelni. Izrael nukleáris stratégiáját jellemzi a stratégiai és taktikai nukleáris képesség teljes megléte és a régió „lefedése”, a képesség feletti független rendelkezés, monopol helyzet a régióban. További lényeges jellemzője, hogy amíg Izrael a hagyományos fegyverekkel biztosítani tudja a katonai dominanciáját, addig nem deklarálja vagy fedi fel nukleáris képességét. A 21. század első évtizedében Izrael számára a legnagyobb kihívást a Hamász és a Hezbollah aszimmetrikus fenyegetése, valamint az iráni atomprogram jelenti. A Gázai övezetből érkező rakétatámadások kivédésére Izrael kifejlesztette a Vaskupola (Iron Dom) nevű rakétaelhárító rendszert, amelynek segítségével a támadó rakéták közel 80%-át képes megsemmisíteni. (Kis-Benedek 2013) Izrael állandó hadserege (IDF) 176 500 főből áll, ebből 133 000 a szárazföldi erők kötelékében, 34 000 fő a légierőnél és 9500 fő pedig a tengerészetnél szolgál.120 Izrael a hagyományos fegyvereit elsősorban az Amerikai Egyesült Államoktól szerzi be (katonai segítségnyújtás vagy vásárlás révén). Az Európai Unió tagállamai közül jelentős
fegyverkereskedelmi
együttműködést
folytat
Németországgal,
Franciaországgal, Olaszországgal, és az uniós tagállamok közül Ausztria, Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Litvánia, Lengyelország, Nagy-Britannia, Portugália, Románia, Spanyolország és Svédország vásárol fegyvereket Izraeltől.121 (INSS 2011) Az izraeli légierő a gyakorlatainak egy részét Görögországban, Olaszországban és Romániában hajtja végre. (Kis-Benedek 2013) Izrael az uniós tagállamok közül Németországgal folytatja a legkiterjedtebb kereskedelmi kapcsolatokat a fegyvervásárlásban, tengeralattjárókat, hajtóműveket, torpedókat, harcászati repülőgépeket, rakétaelhárító rendszer elemeit vásárolta több alkalommal is az 1994–2011 közötti időszakban. (SIPRI 2012)
120 121
Az ország hagyományos katonai eszközeiről lásd: Kis-Benedek 2013 A SIPRI adatbázisa szerint 1994 és 2011 között Izrael az Európai Unió tagállamai közül
Németországtól, Olaszországtól és Franciaországtól vásárolt katonai célú eszközöket. 2011-ben Olaszországtól pilóta nélküli repülőgépekhez szerzett be radart, Franciaországtól pedig 1994-ben helikoptereket és szintén radart. (SIPRI 2012)
97
A német kormány az ígéretét csak részben teljesítette, amikor a fegyverkereskedelmének átláthatóságát helyezte kilátásba. A fegyverexport Izraelbe (Németországból főleg tengeralattjárókat importál Izrael) mindig is érzékeny területnek, ahogy Matthias Gebauer és Veit Medick fogalmaz, „kényes” ügynek számított, és a német politika nyilatkozataira a visszafogottság volt jellemző e téren.Így a német védelmi minisztérium (Bundesministerium der Verteidigung) éves beszámolóiból mindig is kimaradtak az igazán lényeges adatok az izraeli fegyverexportra vonatkozóan. (Gebauer – Medick 2014) Az izraeliek legutóbbi, 2011-es németországi tengeralattjáró-vásárlása nagy vihart kavart, ugyanis a német gyártású tengeralattjárókról kiderült, hogy alkalmasak atomfegyverek hordozására. Az izraeli kormányhat darabot rendelt a legújabb típusú tengeralattjáróból, amelyek előállítását jelentős mértékű állami szubvencióval támogatja a német kormány.122 A német kormány cáfolta, hogy tudomása lenne a tengeralattjárók atomfegyverekkel való felszerelhetőségéről. Viszont a védelmi minisztérium egykori államtitkára, Lothar Rühl nyilatkozatára hivatkozva a Spiegel cikkírója azt állítja, hogy a német kormányzat mindig is abból indult ki, hogy az izraeliek a tengeralattjáróikon atomfegyvereket állomásoztatnak.123 A német külügyminisztérium állásfoglalásában úgy fogalmazott, „Izraelnek jogában áll, hogy biztonságban éljen, és ez a német közel-keleti külpolitika egyik alaptétele”. (Weiland 2012) Az Európai Unió fegyverexportra vonatkozó előírása tiltja azon eszközök exportját, amelyek „előidéznék vagy meghosszabbítanák a fegyveres konfliktust, vagy növelnék a már meglévő feszültséget vagy konfliktust a célországban”. (EU Bizottság 1998) Ennek értelmében minden uniós tagállam számára tilos lenne Izraelbe a fegyverexport.
122
Berlin 135 millió eurós összeggel támogatja minden egyes tengeralattjáró izraeli vásárlását.
123
A német külügyminisztérium (Auswärtiges Amt) aktáiból azonban kiderült, hogy a németek 1961
óta rendelkeznek hivatalos információkkal, és 1977-ben Helmut Schmidt német kancellár érintette is az atomprogram témáját az akkori izraeli külügyminiszterrel, Mose Dajannal folytatott tárgyalásai során. (Weiland 2012)
98
2.2.3
Az Európai Unió szerepvállalása a közel-keleti fegyverzetkorlátozásban és -ellenőrzésben124
A fegyverzetellenőrzés (arms control) fogalmát a kutatók és elemzők125 különbözőképpen használják: fegyverzetkorlátozási intézkedésekre, szerződésekre, rezsimekre – pl.atomsorompó szerződés (Nuclear Non-proliferation Treaty – NPT, 1968) –, a szuperhatalmak hidegháborús gyakorlatára az atomfegyverek terén, verifikációra (ellenőrzés), bizalomerősítő intézkedésekre. Hagyományos értelemben a fegyverzetkorlátozás a globális fegyverkezési verseny lassítását/megállítását szolgálja, hogy ezáltal a háború kitörésének esélyét csökkentse. A korlátozás és a leszerelés mellett nagy szerep jut a verifikációs rendszereknek, különösen a tömegpusztító fegyverek előállítására alkalmas ún. kettős felhasználású alapanyagok kereskedelmében.Az Európai Uniónak a kettős felhasználású eszközökre vonatkozó ellenőrzési rendszerét azért hozták létre, hogy az uniós közös piacon belül a szolgáltatások és az áruk szabad mozgása, kereskedelme ne veszélyeztesse a tagállamok biztonsági érdekeit. Már a Római Szerződés 296. cikke is rendelkezett arról, hogy haladéktalanul el kell készíteni azon termékek listáját, amelyek kereskedelmét az Európai Közösségek tiltja, így a többi termék – jelen esetben azok, amelyek civil és katonai célokra egyaránt felhasználhatók – a közösségi jog hatálya alá tartozik. (Római Szerződés 1957) 1991 és 1994 között kidolgozták a kettős felhasználású eszközökre vonatkozó ellenőrzési rendszer szabályozását, amely 1995 márciusában lépett hatályba, alapjául 124
Az Európai Uniónak a fegyverzetkorlátozással kapcsolatos határozatainak és üléseinek
kronológiáját lásd a Függelék 6. sz. mellékletében. 125
E témában lásd Bull, Hedley: The Control of the Arms Race. London, Bradbury Agnew Press,
1961; Krause, Keith: Cross-Cultural Dimensions of Multilateral Non-Proliferation and Arms Control Dialogues: An Overview. Contemporary Security Policy, 1998, 19. évfolyam, 1. szám, pp. 1–22.; Gray, Colin S.: House of Cards: Why Arms Control Must Fail. Ithaca, Cornell University Press, 1992; Bracken, Paul: Thinking (Again) About Arms Control. Orbis, 2004, 48. évfolyam, 1. szám, pp. 149– 159.
99
az Európai Tanács 3381/94-es rendelete és a 94/942/CFSP126 határozat szolgáltak. A CFSP-határozat módosítására több alkalommal is sor került.127 2003. június 20-án az EU közös kül- és biztonságpolitikai főmegbízottja, Javier Solana beterjesztette az Európai Tanácsnak a Biztonságos Európa egy jobb világban (A Secure Europe in a Better World) c. tanulmányát, amelyben a legfőbb nemzetközi biztonsági kihívásnak a tömegpusztító fegyverek proliferációját, a terrorizmust, a működésképtelen államokat (failed states) és a szervezett bűnözést jelöli meg, amelyekre az Európai Uniónak választ kell találnia. (Solana 2003) A dokumentumot némi átdolgozást követően az Európai Unió biztonsági stratégiájaként fogadták el 2003. december 12-én. (EU biztonsági stratégiája 2003) 2006 decemberében az Európai Bizottság javaslatot tett a kettős felhasználású eszközökre vonatkozó ellenőrzési rendszer reformjára, (EU Bizottság 2006) amelyben figyelembe vette a 2004-es felülvizsgálat eredményeit.(EU EiT 16069/04)Az Európai Unió közös haditechnikai listájának elfogadásával (EU EiT 2012/C85/01)a tagállamok nem adták átközösségi kompetenciába a hagyományos fegyverek kereskedelmét. Az Európai Unió a tömegpusztító fegyvereket biztonsági kihívásként értelmezi, ezért mind politikailag, mind pedig a gyakorlatban is fellép a terjedésük ellen. Mivel a
Mediterráneum
az
Unió
közvetlen
szomszédságában
helyezkedik
el,
konfliktusokkal terhelt, a tömegpusztító fegyverek megszerzésére és birtoklására történtek/történnek törekvések a térségben (pl. Izrael, Líbia, Szíria), ezért az Unió a 126
Mindkét határozat 1994. december 19-én keletkezett.
127
1996. június 27-én, (EU CFSP 96/423) 1998. március 16-án, (EU 98/232/CFSP) 2000. június 22-
én (EU 2000/402/CFSP) és 2008. december 8-án (EU 2008/944/CFSP). Az EiT 3381/94-es rendeletének 1. számú melléklete tartalmazza a közös uniós fegyverek listáját. Az Európai Tanács 3381/94-es rendeletének módosítása 2000. június 22-én következett be, amikor is a kettős felhasználású eszközökön kívül a technológiára is kiterjesztette az ellenőrzést. (EC 1334/2000) A 4. számú cikk kitér azokra a termékekre, amelyeket az EiT 3381/94-es rendeletének 1. számú melléklete nem tartalmaz, viszont a tömegpusztító fegyverekkel összefüggésbe hozhatók. Még ugyanezen a napon az uniós tagállamok elfogadták az EiT 1334/2000-es rendeletét, és az exportellenőrzési rendszer hatékonyabb működtetésére szólítottak fel az embargóval sújtott államokkal kapcsolatban, a tömegpusztító és a hagyományos fegyverekre, alkatrészekre, technológiára vonatkozóan egyaránt. (EU 2000/0401/CFSP)
100
közel-keleti tömegpusztító fegyvermentes övezet létrehozásában közvetlenül is érdekelt.
2.2.3.1 Az Európai Unió és a közel-keleti tömegpusztító fegyverektől mentes övezet terve Az atomfegyvermentes övezetek (Nuclear Weapons Free Zone – NWFZ) létrehozására irányuló törekvések nem új keletűek, eredetük az 1960-as évekre vezethető vissza. Az atomsorompó szerződés rögzítette a részes államok jogát az NWFZ létrehozására, amit a Tlatelolco Szerződés (1967) indokolt.128 A Közel-Keletre vonatkozóan szintén az 1960-as években indult el a kezdeményezés. Mohamed Kadry Said129 szerint Egyiptom először 1963-ban tett egy kilencpontos javaslatot, (Said 2004: 126) amelynek alapján 1974 decemberében első alkalommal került az ENSZ Közgyűlés napirendjére az atomfegyvermentes övezet létrehozása a Közel-Keleten.130 A beterjesztés előzményének az 1974. szeptember 1– 4. között megtartott Arab Liga ülése tekinthető, melyet az 1973–1974-es arab–izraeli háború lezárását követően szerveztek meg. Az ülésen hangzott el a kezdeményezés, amelyet az iráni sah, Mohamed Reza Pahlavi továbbított – Egyiptom aktív támogatása mellett – az ENSZ Közgyűlés felé 1974. szeptember 16-án. A javaslatban szerepelt, hogy „a közel-keleti államok nem gyárthatnak nukleáris fegyvert, és nem törekedhetnek annak megszerzésére”, továbbá a nukleáris fegyverrel rendelkező 128
A Tlatelolco Szerződés Latin-Amerikát és a Karib-térséget tette az első tömegpusztító
fegyvermentes övezetté, majd ezt követte 1985-ben a Rarotonga szerződés (déli Csendes-óceán térsége), 1995-ben a Bangkok Szerződés (Dél-Ázsia térsége), 1996-ban a Pelindaba Szerződés (Afrika), végül 2008-ban a Szemipalatyinszk Szerződés (Közép-Ázsia). A nemzetközi közösség atomfegyvermentes övezetté nyilvánította a lakatlan területeket – Antarktisz (1959), világűr (1967), tengerfenék (1971). 129
Nyugalmazott tábornok, az egyiptomi székhelyű Al-Ahram Center for Political and Strategic
Studies tanácsadója és a katonai tanulmányok részlegének vezetője, az EuroMeSCo-nak, valamint a Pugwash Szervezet tanácsának tagja. Korábban az egyiptomi hadsereg légvédelmi haderejében teljesített szolgálatot. 130
ENSZ Közgyűlés 3263. határozata, 1975. jan. 7. 128 igen, 0 ellen szavazattal és 2 tartózkodással
(Izrael, Mianmar) fogadták el.
101
államok nem használhatják a tömegpusztító fegyvereiket a térség államai ellen. A javaslat sürgette a nukleáris, vegyi és biológiai fegyverekkel kapcsolatos biztonsági intézkedések azonnali létrehozását, valamint Egyiptom jogot formált arra, ha Izrael rendelkezne atomfegyverrel, a saját biztonsága érdekében lépéseket tesz, hogy elhárítsa ezt a komoly fenyegetést. (ESIS) Az ENSZ Közgyűlésének 1974-es 32/63. számú határozata felszólítja a nukleáris fegyverektől mentes övezet létrehozásában majdan közreműködő feleket a Közel-Keleten, hogy haladéktalanul mondjanak le az atomfegyverek gyártásáról, a teszteléséről, a megszerzésükre való törekvésről és birtoklásukról, és csatlakozzanak az atomsorompó szerződéshez. A határozatban remény fejeződik ki, hogy minden állam, beleértve az atomhatalmakat is, „teljes együttműködést tanúsítanak a határozat céljainak hatékony megvalósítása érdekében”. A határozat értelmében az ENSZ Közgyűlése évente megtárgyalja a témát és az adott biztonságpolitikai helyzetnek megfelelően módosítja azt. (ENSZ 1974) Az ENSZ főtitkára 1975 márciusában elküldte a határozatot megvitatásra az érintett országoknak. (ENSZ 1975a) Az atomfegyverektől mentes övezetet a KözelKeleten Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, Irán, Irak, Izrael, Jemen, Jordánia, Katar, Kuvait, Libanon, Omán, Szaúd-Arábia és Szíria csatlakozásával hozták volna létre. A hivatalos válaszokban a diplomáciai nehézségekre hivatkoztak az államok. A véleménykülönbség Izrael kérdésében a legszembetűnőbb, különösen Egyiptom és Irán emelte ki a zsidó állammal szembeni bizalmatlanságát, amivel akadályozták a határozat tartalmára vonatkozó „kölcsönös elfogadás” kitételt. Amiben minden közel-keleti állam egyetértett – az érintett kivételével –, hogy az atomfegyvermentes övezet létrehozásának egyik legfőbb feltétele Izrael csatlakozása az atomsorompó szerződéshez.(ENSZ 1974) Az ENSZ Közgyűlésének 32/63-as (1974) határozatát – a benne foglaltak értelmében – a megjelenését követően évente módosították a politikai és biztonsági helyzetnek
megfelelően.
Az
érintett
államok
továbbra
is
kinyilvánították
véleményüket, és az ENSZ főtitkára éves rendszerességgel közölte azokat
102
beszámolójában.131 Bahrein, Egyiptom, Jordánia, Kuvait, Libanon és Omán támogatta a határozat 2. cikkét, amely kimondja, hogy a felek lemondanak a nukleáris fegyverek megszerzésére irányuló törekvésről, gyártásáról, teszteléséről, tárolásáról vagy egyéb tulajdonlási módjáról. Egyiptom, Jordánia, Irán, Irak és Szíria elengedhetetlennek tartotta, hogy a térség minden állama az atomsorompó szerződés részese legyen (3. cikk). Kuvait abban az esetben ratifikálná az NPT-t, ha Izrael is megteszi ugyanezt.132 Jordánia véleménye szerint, amíg Izrael nem lesz részese az NPT-nek, addig a régióban nem valósulhat meg az atomfegyvermentes övezet. Izrael nyilatkozata szerint, ő „további lépéseket tesz a térség tartós békéjének biztosítása érdekében”, valamint hajlandóságot mutatott a tekintetben, hogy a témában megrendezett konferencián részt vesz. (ENSZ 1975b) Az 1975 utáni néhány évben számottevő változás nem történt, az 1980-as években az NWFZ határozatok szavazás nélkül kerültek elfogadásra, mert Izrael feladta a korábbi távolmaradási politikáját, és részt vett az ülésszakokon. 1981-ben azonban Izrael lebombázta az iraki Oszirak reaktort, amely lépést a térség államainak és saját maga biztonságára hivatkozva megelőző csapásnak nyilvánított. A katonai akciót az ENSZ Közgyűlése még abban az évben a 36/87-es határozatában elítélte, különös tekintettel a formálódó közel-keleti atomfegyvermentes övezetre. (ENSZ 1981) Egy évvel később, 1982-ben a 37/75. számú határozatában azt javasolta, hogy hozzanak intézkedéseket a nukleáris intézmények elleni katonai csapás tiltására. (ENSZ 1983) Időközben az Irak és Irán között zajló háború (1980–1988) során vegyi fegyverek kerültek bevetésre, több ezer halálos áldozatot követelve, valamint némely közel-keleti államról kiderült, hogy vegyi és biológiai fegyverprogramot folytat (pl. Szíria, Líbia). Ennek következményeként az egyiptomi elnök, Hoszni Mubárak 1990 áprilisában már nemcsak nukleáris, hanem minden tömegpusztító fegyvertől mentes övezet létrehozását szorgalmazta a Közel-Keleten (Middle East weapons of mass destruction free zone – MEWMDFZ). A javaslatát egy évvel később eljuttatta az 131
AZ ENSZ Közgyűlés 1974–2011 között 38 határozatot hozott a tömegpusztító fegyverektől mentes
Közel-Keletre vonatkozóan (32/63, 34/74, 31/71, 32/82, 33/64, 34/77, 35/147, 36/87, 37/75, 38/64, 39/54, 40/82, 41/48, 42/28, 43/665, 44/108, 45/52, 46/75, 47/48, 48/71, 49/71, 50/66, 51/41, 52/34, 53/74, 54/51, 55/30, 56/21, 57/55, 58/34, 59/63, 60/52, 61/56, 62/18, 63/38, 64/26, 65/42, 66/25). 132
Kuvait 1989. november 17-én ratifikálta a szerződést.
103
ENSZ főtitkárának, majd az ENSZ Közgyűlésmég ugyanabban az évben (1991) elfogadta a 46/30. számú határozatot, amelyben üdvözli a „Közel-Kelet térségére vonatkozó általános és teljes leszerelés indítványát”.(ENSZ Közgyűlés 46/30) Így a Biztonsági Tanács és a Közgyűlés szintjén egyaránt demonstrálódott a tömegpusztító fegyverektől mentes övezet kialakításának jelentősége a Közel-Keleten. Ugyanebben a témában 1991-ben megszületett az ENSZ főtitkár, Javier Pérez de Cuéllar jelentése, (de Cuéllar 1991) amely elkészítéséről még 1988-ban ENSZ közgyűlési határozat született. (ENSZ Közgyűlés 43/65) A főtitkár a Közel-Keletet horizontálisan Líbiától Iránig, vertikálisan pedig Szíriától Jemenig húzódó területként jelöli meg. Írásában kiemeli, hogy Izrael ígérete szerint „nem fog elsőként nukleáris eszközt bevetni a Közel-Keleten”,133 majd hozzáteszi, hogy az nem derül ki egyértelműen, hogy mindez érvényes-e a nukleáris fegyverek tesztelésre is. A régió államainak csatlakozása az atomsorompó szerződéshez – különös tekintettel Izraelre –, valamint Izrael dimonai létesítményének134 a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) ellenőrzése alá vonása fontos lépés lenne a cél eléréséhez. A tanulmány megállapítja, hogy a térségben hasonló bizalomerősítő intézkedésekre lenne szükség, mint amilyeneket Európában hoztak a hidegháború befejeződését követően. (de Cuéllar 1991: 40–42) Az első Öböl-háború (1991) után a nemzetközi közösség feltárta és beszüntette az iraki tömegpusztító fegyverprogramot, és az ENSZ Biztonsági Tanácsa 687-es számú határozatában (1991. 04. 03.) elítélte az ország ebbéli törekvéseit: „Irak kísérletet tett a nukleáris fegyverprogramhoz való anyagok megszerzésére, az atomsorompó szerződésben 1968. július 1-jén vállalt kötelezettségei ellenére”, valamint sürgette az atomfegyverektől mentes övezet létrehozását a Közel-Keleten. A határozat kötelezte Irakot – nemzetközi ellenőrzés mellett – a vegyi és biológiai fegyverek és gyártóüzemek teljes leszerelésére, a 150 km-es hatótávolságot meghaladó rakéták megsemmisítésére, és ezzel újat hozott: a kezdeti javaslatot, vagyis az atomfegyver-mentességet kibővítették a vegyi és biológiai fegyverekkel, és így a javaslat tulajdonképpen a tömegpusztító fegyverektől mentes Közel-Kelet létrehozása irányában tett lépésként is értelmezhető. (ENSZ BT 687. sz. határozata) 133
Levi Eskol (1963–1969 között Izrael miniszterelnöke) 1965 márciusában nyilatkozta. (Eskol 1965)
134
Dimonában zárt nukleáris kutató intézet működik, amelyet a mai napig nem nyitottak meg a NAÜ
ellenőrei előtt.
104
Az 1990-es évek elején már nem csak az ENSZ-ben történtek lépések a közelkeleti leszerelést illetően. A madridi – arab–izraeli – békefolyamat keretében létrehozott öt multilaterális munkacsoport közül a fegyverzetellenőrzés és regionális biztonság (Arms Control and Regional Security – ACRS) munkacsoportban konkrét tárgyalások folytak a tömegpusztító fegyverektől mentes övezet kialakításáról a Közel-Keleten (1992. május – 1994. december). Egyiptom és Izrael a háttérben bilaterális tárgyalásokat folytatott, amelyek szintén kézzelfogható eredmény nélkül fejeződtek be, egyrészt köszönhetően a két fél fegyverzetcsökkentés terén megmutatkozó nézeteltérésének (Egyiptom szerette volna, ha az atomsorompó szerződést kiterjesztik Izraelre), másrészt pedig a békefolyamat befejeződésének. Ha konkrét eredménnyel nem is járt a tárgyalássorozat, azt mindenképpen pozitívumnak kell tekinteni, hogy Izrael leült a szomszédjaival és a térség államaival, hogy a fegyverzetcsökkentésről tárgyaljon. Ez volt az első, és máig egyetlen, közel-keleti regionális biztonsági fórum. A bizalomerősítés ekkor meghatározó fogalommá vált és végigkísérte az 1990-es évek közel-keleti tárgyalási folyamatait. A madridi tárgyalások megszakadását követően az Európai Unió is megpróbált bekapcsolódni a közel-keleti békefolyamatba. 1995. november 27. és 28. között Barcelonában, az első euro-mediterrán konferencián elfogadták a Barcelonai Nyilatkozatot, amelyben rögzítették, hogy „az aláíró felek135 törekednek arra, hogy a tömegpusztító fegyverektől […] és célba juttató eszközeiktől mentes övezetet a Közel-Keleten kölcsönösen és hatékonyan ellenőrzik”, a regionális biztonságot a non-proliferációs 136
szerződések
rezsimek,
vagyis
a
fegyverzetkorlátozási
és
leszerelési
keretén belül szándékoznak megvalósítani. Ezen kívül „fontolóra
veszi a gyakorlati lépéseket” a tömegpusztító fegyverek proliferációja, valamint a hagyományos fegyverek „túlzott” felhalmozása ellen. A nyilatkozat politikai és biztonsági partnerséggel foglalkozó fejezetének záró bekezdése szerint a részesek „számba veszik a lehetséges bizalom- és biztonságerősítő intézkedéseket, amelyek 135
EU 15 tagállama, Egyiptom, Izrael, Málta, Palesztin Hatóság, Törökország, Tunézia, Szíria,
Jordánia, Marokkó, Libanon, Algéria, Ciprus 136
Atomsorompó egyezmény (Nuclear Non-Proliferation Treaty – NPT, 1968), vegyi fegyver tilalmi
egyezmény (Chemical Weapons Convention – CWC, 1993), biológiai fegyverek betiltásáról szóló egyezmény (Biological Weapons Convention – BWC, 1972), átfogó atomcsend egyezmény (Comprehensive Test Ban Treaty – CTBT, 1996)
105
[…] a béke és stabilitás létrehozását” segítik elő a Mediterráneumban. (Barcelonai Nyilatkozat)
Az
euro-mediterrán
partnerség,
a
barcelonai
folyamat
az
együttműködést és a párbeszédet feltételezte, ám a nyilatkozat politikai és biztonsági partnerségről szóló fejezetének említett és idézett pontjaival éppenséggel a térség kulcsszereplői (Izrael, Palesztin Hatóság, Egyiptom, Szíria, Libanon és Jordánia) nem értettek egyet, és a kezdeti lelkesedés alábbhagyott. Az újraélesztett kezdeményezésből jött létre az Unió a Mediterráneumért (Union for Mediterranean – UfM) 2008. július 13-án Párizsban. A csúcstalálkozó zárónyilatkozata tartalmazza a Barcelonai Nyilatkozatban foglaltakat a közel-keleti tömegpusztító fegyverektől mentes övezetről, viszont a non-proliferáció kifejezés nem szerepel benne.137Az UfM tevékenységét napjainkra inkább a formális keretek közötti működés jellemzi, a WMDFZ tekintetében pedig semmilyen konkrét előrelépést nem tartalmazott, így előrelépést nem tudott elérni. 1999-ben
az
ENSZ
Leszerelési
Bizottsága
megfogalmazta
az
atomfegyvermentes övezetek létrehozásához szükséges ajánlásokat. Lényeges elemként nevezhető meg, hogy az övezeten belüli államok mindegyikének el kell fogadnia a státuszt, hatékony ellenőrzést kell biztosítani és az atomenergia békés célú felhasználására kell törekedni. (Goldblat 2005) 2004 decemberében a Gulf Research Center kezdeményezte az Öböl menti országok138 tömegpusztító fegyvermentes övezetének kialakítását, ami ha csak kutatói szinten is, de az első olyan konkrét javaslat volt, mely egy korlátozottabb, ezért megvalósíthatóbb megoldással ki akarta mozdítani az ügyet a holtpontról. Az elgondolás alapja, hogy a Közel-Keleten immár több mint negyven éve nem sikerült létrehozni a tömegpusztító fegyverektől mentes övezetet, és ha az Öböl mentén realizálódik, ez hatással lehet az egész Közel-Keletet magába foglaló övezet megvalósítására. A törekvés a mai napig nem hozta meg a várt eredményt. (Alani 2005) Az NPT felülvizsgálati konferenciák zárónyilatkozatai közül első alkalommal 1985-ben szerepel a nukleáris fegyverektől mentes Közel-Keletre való utalás a VII. cikk 11–13. pontjaiban: „A konferencia üdvözli az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének 35. ülésén kialakult egyetértést [39/54. határozat – N.M.] a közel 137
Unió a Mediterráneumért nyilatkozat (2008. 07. 13.)
138
Bahrein, Omán, Kuvait, Szaúd-Arábia, Katar, Egyesült Arab Emírségek, Irak, Irán és Jemen
106
keleti nukleáris fegyverektől mentes övezet kialakítására vonatkozóan.” (NPT 1985) A tömegpusztító fegyverektől mentes közel-keleti övezet napirendre kerülésére ezt követően tíz évet kellett várni, az 1995. április 17. – május 12. között megtartott NPT felülvizsgálati konferencia tárgyalta a témát. A konferenciát megelőző rendkívül aktív diplomácia erőfeszítéseknek, a békefolyamatnak volt betudható, hogy a téma napirendre kerülhetett. Izraelt bilaterális szinteken 1994-től vonták be a folyamatba. Egyiptom már korábban nyilvánosságra hozta elképzelését, miszerint, ha Izrael aláírja az NPT-t, akkor az arab államok csatlakoznak a vegyi fegyverek tilalmáról szóló szerződéshez. Az Arab Liga – Egyiptom vezetésével – 1994. szeptemberi ülésén közös állásfoglalásról döntött, amelynek értelmében célul tűzik ki az atomsorompó szerződés kiterjesztését a közel-keleti államokra, és Izraelt is nevesítik, de a zsidó állam elzárkózott a szerződés aláírásától. 1995 januárjára az egyiptomi retorika élesebbé vált, Amr Músza külügyminiszter beszédében azzal vádolta meg Izraelt, hogy a titkolt tömegpusztító fegyverprogramja miatt válik lehetetlenné a közel-keleti béke megvalósítása. (Feldman 1997) Az 1995. áprilisi–májusi konferencián Izrael a meghívás ellenére nem vett részt. Egyiptom úgy döntött, hogy az NPT „pontosítás nélküli kiterjesztését” mindaddig nem támogatja, amíg Izrael nem tesz ígéretet, hogy csatlakozik a szerződéshez. Sőt kijelentette, hogy ha az NPT tagok többsége megszavazza a szerződés kiterjesztését Izrael nevesítése nélkül, akkor előfordulhat, hogy Egyiptom kilép az NPT-ből, vállalva az Egyesült Államokkal való konfrontálódás veszélyét is. (Feldman 1997) Az Arab Liga csatlakozott Egyiptom kijelentéséhez, és javaslatában minden arab állam kilépésével fenyegetett, de amerikai nyomásra végül Egyiptom pozíciója drámaian csökkent, magára maradt javaslatával. A kampánya nem érte el, hogy Izrael aláírja és ratifikálja az NPT-t. Végül az 1995-ös NPT felülvizsgálati konferencia határozatában nem szerepel konkrét utalás Izrael nukleáris fegyvereire, sem a békefolyamatban érintett fegyverzetcsökkentésre, a határozat 2. pontjában „elégedettségének ad hangot”, hogy a konferencia legfőbb bizottsága javasolta, „szólítsák fel csatlakozásra azokat az államokat, amelyek nem részesei az NPT-nek, és a nukleáris tevékenységük ellenőrzését tegyék lehetővé a NAÜ számára”.139 Az 139
NPT konferencia Közel-Keletre vonatkozó 1995/32. határozata (1995. 05. 11.). (NPT/CONF.
1995/32)
107
utolsó (6.) pont az ellenőrzésre vonatkozik, a megfogalmazása általánosra sikeredett, felszólítja a szerződés részes államait, különösen az atomhatalmakat, hogy „terjesszék ki az együttműködésüket és fejtsenek ki hatást” a közel-keleti WMDFZ mielőbbi létrehozása érdekében. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a MEWMDFZ integrálása az NPT felülvizsgálati folyamatába addig nem vezet eredményre, amíg az érintett felek bizalmatlanul tekintenek egymásra. A 2000-ben és 2005-ben megtartott NPT felülvizsgálati konferenciákon megerősítették az 1995-ös állásfoglalást, de a téma igazából a soron következő NPT felülvizsgálati konferencián, 2010 májusában került a napirendre. A résztvevők egy 65-pontos akciótervet szavaztak meg az 1995-ös határozat, a non-proliferáció és a leszerelés
megvalósítására.
Továbbá
elhatározták,
hogy
2012-ben
egy
konferenciátszerveznek, amelyen a Közel-Kelet minden államának részvételével számoltak.140 A tanácskozás házigazdájaként később Finnországot jelölték ki, a főmegbízott pedig Jaakko Laajava, Finnország külügyminiszter-helyettese lett. (ENSZ Főtitkár 2011) Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Oroszország egyaránt támogatta a kezdeményezést, de rajtuk – és az egyiptomi diplomácia aktív erőfeszítésein – kívül az Európai Unió csak apró szerepet játszott. Az EU az ENSZ-hez hasonlóan támogatta a WMDFZ létrehozását a KözelKeleten.
2008
júniusában,
Párizsban
szemináriumot
szervezett,
amelynek
eredményeképpen 2010. december 13-án az Európai Tanács elfogadta a döntést „a bizalomerősítő intézkedések folyamatának támogatásáról, amelyek elvezetnek a tömegpusztító
fegyverektől
és
célba
juttató
eszközeiktől
mentes
övezet
megvalósulásához a Közel-Keleten, illetve az EU stratégiájának alkalmazásáról a tömegpusztító fegyverek elterjedése ellen”.(EU 2010/799 CFSP) 2011. július 6–7. 140
Az Egyesült Államok nevében James L. Jones, nemzetbiztonsági tanácsadó a konferenciát
követően, 2010. május 28-án nyilatkozatot adott ki, melyben megerősíti szándékát a 2012-es konferencia társ-szponzorálását illetően (az Egyesült Királyság, Oroszország és az ENSZ főtitkára a további szponzorok). A nyilatkozatot megelőzte, hogy Izrael keményen bírálta az Egyesült Államokat, amiért megszavazta a konferencia határozatát. Az USA kifejezte Izrael nemzeti biztonságának fontosságát, nem fogadja el Izrael elszigetelését vagy „lehetetlen elvárások” megfogalmazását. Kijelenti, hogy a közel-keleti béke érdekében betöltött pozíciója változatlan marad, beleértve a „megingathatatlan” elkötelezettségét Izrael biztonsága iránt. Ugyanakkor sajnálatosnak nevezi, hogy az NPT dokumentum Közel-Keletre vonatkozó részéből Izrael kimaradt, valamint a konferencia határozatában Irán mint az NPT és az ENSZ BT határozatainak folyamatos megsértője szerepel. (Jones 2010)
108
között egy újabb szemináriumot szerveztek Brüsszelben az EU Külügyi Szolgálata (European External Action Service – EEAS) támogatásával és az EU NonProliferation Consortium rendezésében. A fő napirendi pontok, hasonlóan a korábbihoz, a bizalomerősítő intézkedések és a MEWMDFZ megteremtésének lehetőségeiről szóltak.141 A 2012-es konferencia tervezését kezdettől fogva beárnyékolta a sikertelenség lehetősége (valamint az amerikai elnökválasztás miatt az amerikaiak figyelmének elfordulása), ami az NPT felülvizsgálati konferenciák folyamatának következő ötéves időszakát (2010–2015) is károsan befolyásolta. Akkor még senki sem feltételezte, hogy a konferencia elmarad. A három fő támogató (USA, NagyBritannia és Oroszország) különböző hangvételű nyilatkozatot bocsátottak ki. November 23-án az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériuma kiadott egy nyilatkozatot a konferencia elhalasztásáról, a kialakult helyzetre142 hivatkozott, de alternatív időpontot nem nevezett meg. Egy nappal később Oroszország állásfoglalásában egy 2013. áprilisi időpont szerepelt, hangsúlyozva, hogy az előkészületek elérték a megfelelő szintet, és a halasztás oka néhány állam távolmaradásában rejlik.143 Nagy-Britannia közleményében a reményét fejezte ki, hogy a párbeszéd folytatódik, és a konferencia 2013-ban megrendezésre kerül. (Davenport 2012 és Landau – Stein 2012) Amíg a térségben meglévő ellentéteket (Egyiptom – mint az arab világ legfőbb képviselője – és Izrael ideológiai szempontból képtelen közelíteni egymáshoz, Izrael biztonsági megfontolásokból igényt tart a jelenleg is rendelkezésére álló fegyverzetére, Irán jelenlegi formájában folytatja a nukleáris programját – a nemzetközi közösség nem látja biztosítva a kizárólag békés célú felhasználást –, a szíriai polgárháborús helyzettel együtt nem rendeződik az ottani vegyi és biológiai fegyverek sorsa) nem oldják fel, addig egy 141
EU Non-Proliferation Consortium szemináriumának (2011. 07. 6–7.) zárónyilatkozata. (EU NPC
2011) 142
2012. november 14-én indult és november 21-ig tartott az izraeli Védelem pillére nevű hadművelet
a Gázai övezet ellen. 143
Izrael jelezte, hogy nem szándékozik részt venni a konferencián. Irán korábban nyilatkozta, hogy
elzárkózik az Izraellel történő bármilyen találkozástól, és nem megy el Helsinkibe, de a zsidó állam távolmaradásának hírére igent mondott a meghívásra. Elemzők szerint ezt akkor tette, amikor már sejteni lehetett, hogy a konferencia elmarad.
109
konferenciának nincs sok esélye arra, hogy elindítsa a konkrét folyamatot a WMDFZ megvalósítására a Közel-Keleten. A 2012-es konferencia elmaradásával úgy tűnhet, hogy a folyamat holtpontra jutott, mivel a szereplők mereven ragaszkodnak álláspontjukhoz. A hajthatatlanság a multilaterális diplomáciának is betudható, mivel az szinte kizárja a felek közötti párbeszéd
lehetőségét.Ahogy
az
Egyesült
Államok
nyilatkozatában
megfogalmazódott: „A külső országok nem tudják befolyásolni a régióban zajló folyamatokat […] az akaratnak az MEWMDFZ elérésére a térség államaiból kell kiindulnia. A régióban az átfogó és tartós béke, valamint az összes érintett állam fegyverzetellenőrzési
és
a
non-proliferációs
kötelezettségeinek
teljesítése
elengedhetetlen előfutára az övezet létrehozásának.” (USA DoS 2012)
2.2.3.2 Az ACRS munkacsoport tárgyalásai (1992–1995) A
közel-keleti
tömegpusztító
fegyvermentes
övezet
koncepcióval
párhuzamosan, de azt kiegészítve folytak a tárgyalások a fegyverzetkorlátozási és regionális biztonság munkacsoportban (Arms Control and Regional Security Working Group – ACRSWG), a madridi– arab–izraeli – békefolyamat öt multilaterális munkacsoportjának egyikében.144 Célja az volt, hogytető alá hozza a munkacsoportban részt vevő tizenöt állam145 által aláírt szerződésta közel-keleti térségben a fegyverzetkorlátozásról. A
tárgyalások
a
szuperhatalmak
hidegháborús
fegyverzetkorlátozási
gyakorlatán és tapasztalatain alapultak, de amíg a szuperhatalmak között a bilaterális erőviszonyok és szemlélet érvényesültek, valamint hozzáadódott a tömbszemlélet is, 144
A másik négy munkacsoport a gazdasági fejlesztés, környezetvédelem, menekültek és víz
témájában tárgyalt. 145
Landau (2006) tizennégy résztvevőről ír, míg Yaffe (2001) tizenötről, a különbséget a két
tanulmányban Jemen jelenti. A részt vevő országok: Algéria, Bahrein, Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, Izrael, Jordánia, Jemen, Katar, Kuvait, Marokkó, Omán, palesztin képviselet (1993 májusától), Szaúd-Arábia, Tunézia és Mauritánia (1994-től). Irak, Irán, Szíria és Líbia nem kapott meghívást, feltehetően az Amerikai Egyesült Államokkal való problematikus kapcsolatuk miatt. (Jones 2011) Az államok mellett nemzetközi szervezetek (pl. Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, Egyesült Nemezetek Szervezete) is képviseltették magukat.
110
addig az ACRS során a bizalomerősítésnél egyikről sem lehetett szó a részt vevő államok között. A viták során a felek a nukleáris kérdéskört a fegyverzetkorlátozás témakörébe sorolták, a bizalom- és biztonságerősítést célzó intézkedéseket (confidence and security building measures – CSBM) pedig a regionális biztonsághoz. A tárgyalásokhoz a keretet korábbi események adták. Közülük az egyik jelentős folyamatot (az 1970-es években zajlott) Egyiptom és Izrael közötti hivatalos béketárgyalások jelentették, de ezen a téren valódi diskurzus az elméleti kutatók között az 1980-as évek közepétől indult el. Ekkor még a nemzetközi politikai viszonyok – az USA és a Szovjetunió versengésének – közepette nem valósulhatott meg a közvetlen regionális párbeszéd. A régió biztonságára elsősorban a területi konfliktusok és a hagyományos fegyverek proliferációja jelentették a kihívást, ugyanakkor a tömegpusztító fegyverek terjedése miatti aggodalmak is egyre nagyobb mértékben kerültek kifejezésre. Az informális diplomáciai tárgyalások (track II diplomacy),146 konferenciák már
évekkel
a
madridi
békefolyamat
előtt
elkezdődtek,
a
közel-keleti
fegyverzetkorlátozás és regionális biztonság érdekében a United Nations Institute for Disarmament Research (UNIDIR) és a Stockholm Peace Research Institute (SIPRI) is
aktív
tevékenységet
folytatott.
Az
elsődleges
cél
az
volt,
hogy
a
fegyverzetkorlátozás tapasztalatait átültetessék a Közel-Kelet viszonyaira, szem előtt tartva minden érintett fél nemzeti és regionális biztonságát érintő érdekeit. Emellett a fegyverzetkorlátozásban jelentkező innovatív ötletek megvitatására, valamint a felek közötti kommunikáció és egymás megismerésének elősegítésére kívántak fórumot biztosítani. (Landau 2006) Ezek a célok megegyeztek a fegyverzetellenőrzés és regionális biztonság (ACRS) témakörében egyeztető munkacsoport törekvéseivel. Az USA akkori álláspontja szerint a – nem hivatalos, majd hivatalos – fegyverzetkorlátozási tárgyalások elvezettek volna a regionális békéhez. Ezt a logikát szem előtt tartva vállalta a hivatalos tárgyalások társfinanszírozását (Oroszországgal 146
Az informális diplomácia a nemzetközi kapcsolatok tudományterületének viszonylag új területe. A
párbeszédben nem hivatásos szereplők (tudósok, közemberek, magas rangú katonai vagy civil tisztségviselők) vesznek részt. A témával kapcsolatban lásd: Yaffe, Michael D.: Promoting Arms Control and Regional Security in the Middle East. Disarmament Forum, 2001, 2. szám, pp. 9–25.; Agha, Hussein et al: Track II Diplomacy: Lessons from the Middle East. Cambridge, MA: MIT Press, 2003.
111
együtt), és korábban az informális rendezvényekét is, amelyeket felhasznált a fegyverzetkorlátozás és regionális biztonság bizonyos normáinak terjesztésére a közel-keleti államokban, eközben nem titkolva az arab–izraeli konfliktus rendezésére irányuló szándékát. Az 1990-es évek elején a változások és események – tömegpusztító fegyverektől mentes övezet létrehozására való egyiptomi kezdeményezés (1990),147 az Öböl-háború (1991), George Bush ígérete a fegyverzetkorlátozásról (1991. május 29.),148 a madridi folyamat elindulása (1991), a vegyi fegyverek tilalmáról szóló szerződés megalkotása (1993) – olyan nemzetközi politikai környezetet teremtettek, amelyben
a
közel-keleti
fegyverzetkorlátozásról
és
regionális
biztonságról
elkezdődhettek a hivatalos tárgyalások – a békefolyamat egyik „mellékvágányaként”. Egyiptom és az Amerikai Egyesült Államok egyaránt magának tulajdonítja az ACRS munkacsoport létrehozásának ötletét. Az amerikaiak James Baker, az USA akkori külügyminisztere 1992. január 29-én tett javaslatára hivatkoznak, amely a madridi békefolyamat moszkvai fórumán hangzott el: „A fegyverzetkorlátozás munkacsoport megbirkózhat ezzel a kérdéssel [regionális biztonság – N. M.], de csak oly módon, hogy figyelembe veszi a régió minden államának a létező összes biztonsági érdekét.” (DPR 1992) A javaslatot egyéves tervezés előzte meg. Az amerikai adminisztráció az Öbölháborút követően az arab–izraeli konfliktus rendezésében előrelépést tervezett, a helsinki folyamathoz hasonló bizalomerősítő intézkedéseket149 akart foganatosítani a 147
Lásd bővebbenAz Európai Unió és a közel-keleti tömegpusztító fegyverektől mentes övezet terve
című fejezetben. 148
George Bush az Amerikai Légierő akadémiáján tartott beszédében kezdeményezte a tömegpusztító
(biológiai, vegyi és atom-)fegyvereken és szállítóeszközeiken kívül a hagyományos fegyverek terjedésének visszaszorítását is a Közel-Keleten. Bush javaslatában a területi meghatározás alatt az egész Közel-Kelet szerepelt, „beleértve Irakot, Iránt, Líbiát, Szíriát, Egyiptomot, Libanont, Izraelt, Jordániát, Szaúd-Arábiát, a többi Maghreb-országot és az Öböl-menti Együttműködési tanács országait”. (SIPRI 2004) 149
A közel-keleti bizalomerősítő intézkedésekről lásd bővebben: Platt, Alan (szerk.): Arms Control
and Confidence Building in the Middle East. Washington DC, US Institute of Peace Press, 1992.; Dewitt, David B. – Ben-Dor, Gabriel (szerk.): Confidence Building Measures in the Middle East. Boulder, CO, Westview, 1994.; Krepon, Michael (szerk.): A Handbook of Confidence-Building Measures for Regional Security, Washington DC, Henry L. Stimson Center, második kiadás, 1995.;
112
Közel-Keleten, és az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet mintájára javaslatot tett a Közel-keleti Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (Conference on Security and Cooperation in the Middle East) létrehozására.(Landau 2008) Az USA lépésről lépésre akarta megvalósítani az elképzelését, amely alapvetően a liberális együttműködésen alapult: előbb a bizalom kiépítését tűzte ki, amely szavatolja a biztonságot és fokozatosan elvezet a fegyverzetkorlátozás folyamatához. Időközben az ENSZ főtitkára, Javier Pérez de Cuéllar nyilvánosságra hozta a közelkeleti nukleáris fegyverektől mentes övezet létrehozásáról szóló jelentést. (de Cuéllar 1991) Az öt munkacsoport multilaterális tárgyalásait az ún. „kormányzó” csoport150 felügyelte, mely meghatározta a plenáris ülések időpontjait, helyszíneit.151 A fegyverzetkorlátozási tárgyalások az ACRS munkacsoport keretén belül kezdődtek Jones, Peter (1997): Arms Control in the Middle East: Some Reflections on ACRS. Security Dialogue, 28. évfolyam, 1. szám. 150
USA és Oroszország (a két társfinanszírozó), Japán, Kanada, EU, Izrael, Egyiptom, Jordánia,
palesztin küldöttség, Tunézia (a Maghreb-országok képviseletében) és Szaúd-Arábia (az Öbölországok képviseletében). 151
A multilaterális tárgyalások elemzéséhez nélkülözhetetlen, releváns szakirodalom: Peters, Joel:
Building Bridges: The Arab-Israeli Multilateral Talks. London, Royal Institute of International Affairs, 1994; Kaye, Dalia Dassa: Beyond the Handshake: Multilateral Cooperation in the Arab– Israeli Peace Process, 1991–1996. New York, Columbia University Press, 2001. Az ACRS munkacsoportról szóló forrásmunkák közül különös jelentőséggel bír: Jentleson, Bruce: The Middle East Arms Control and Regional Security (ACRS) Talks: Progress, Problems and Prospects, IGCC Policy Paper, 1996, no. 26.; Jones, Peter: Arms Control in the Middle East: Some Reflections on ACRS.Security Dialogue, 1997, 28. évfolyam, 1. szám, pp. 57–70; Jentleson, Bruce – Kaye, Dalia Dassa: Security Status: Explaining Regional Security Cooperation and Its Limits in the Middle East.Security Studies, 1998, 8. évfolyam, 1. szám, pp. 204–238; Landau, Emily B.: Egypt and Israel in ACRS: Bilateral Concerns in a Regional Arms Control Process, 2001, JCSS Memorandum, 59. szám, Tel Aviv, Tel Aviv University, Jaffee Center for Strategic Studies; Jones, Peter: Negotiating Regional Security and Arms Control in the Middle East: The ACRS Experience and Beyond, Journal of Strategic Studies. 2003,26. évfolyam, 3. szám, pp. 137–154; Jones, Peter: Arms Control in the Middle East: Is It Time to Renew ACRS? Disarmament Forum, 2003, 2. szám, pp. 55–62; Landau, Emily B. – Malz, Tamar: Assessing Regional Security Dialogue through the Agent/Structure Lens: Reflections on ACRS. Journal of Strategic Studies, 2003, 26. évfolyam, 3. szám, pp. 155–179; Landau, Emily B.: Arms Control in the Middle East: Cooperative Security Dialogue and Regional Constraints, Brighton, Sussex Academic Press and JCSS, 2006.
113
1992 januárjában, Moszkvában, ahol hat plenáris ülésre került sor. A következő évben a plenáris ülések időpontjain kívül további találkozók (köztes ülések) beiktatása vált szükségessé, amelyek a fegyverzetellenőrzés és regionális biztonságegy-egy speciális aspektusára fókuszáltak, és kevésbé formálisan, ún. mentor irányítása mellett működtek. A mentor szerepét többnyire, de nem kizárólagosan, az USA és Oroszország töltötték be, rajtuk kívül Hollandia, Kanada, Törökország vállalt még mentorságot. Emily Landau Bruce Jentleson művére hivatkozik, amikor az ACRS működésének időintervallumát szakaszolja: (i) az ACRS megalakulása (1992 januárjától 1992 szeptemberéig), (ii) a napirend/témák meghatározása (1993 májusától 1993 novemberéig), (iii) az ideiglenes megállapodások előkészítése (1993 novemberétől 1994 decemberéig, a tuniszi plenáris ülésig), (iv) a folyamat elakadása (1995). (Landau 2006: 42) Az első fázisban két plenáris ülést tartottak. Az első 1992. májusban a kelet– nyugati fegyverzetkorlátozás szakértőinek részvételével zajlott, a második, ugyanezen
év
szeptemberében,
a
megszerzett
tapasztalatok
közel-keleti
alkalmazásáról szólt. A résztvevő országoktól azt kérték, hogy saját nemzeti érdekeiktől megfelelőnek
vezérelve fogalmazzák a
regionális
meg,
biztonság,
milyen
intézkedéseket
bizalomerősítés
és
tartanának
hosszú
távú
fegyverzetkorlátozás megvalósítása érdekében. Ezek a javaslatok képezték a későbbiekben a köztes ülések napirendjét (pl. konfliktusmegelőző központ létrehozása, tengeri együttműködés, katonai információk cseréje, a katonai tevékenység előrejelzése, a fegyverzetkorlátozást és a regionális biztonságot érintő intézkedések deklarálása). A második fázisban a tengeri kérdések (INCSEA, SAR) tárgyalását Kanada mentorálása alatt folytatták, Hollandia a kommunikáció kérdéskörét, míg Törökország a katonai információcseréről (EMI) és a katonai tevékenység előrejelzéséről szóló megbeszéléseket irányította (PCMA). Az USA és Oroszország a hosszú távú kérdések (LTOs) és a deklarált intézkedések (DMs) témaköreiben vállaltak a mentorszerepet.152 A „workshop”-szerű megbeszélések kedvező feltételek 152
incidents at sea – INCSEA, search and communications – SAR, exchange of military informations
– EMI, pre-notification of certain military activities – PCMA, long term objectives – LTOs, declaratory measures – DMs
114
mellett zajlottak, Egyiptom, Izrael, Jordánia, Omán és a palesztinok képviselői rendszeresen megjelentek, míg egyes arab országok nem, vagy időszakosan képviseltették magukat (pl. Tunézia, Katar). (Landau 2006) A
harmadik
fázis
1993.
novemberben
kezdődött.
A
résztvevők
a
bizalomerősítő intézkedéseket rögtön két nagy csoportba osztották: az egyikbe (operatív kosár) kerültek a haditengerészettel kapcsolatos kérdések, katonai információcsere
és
előrejelzés,
regionális
kommunikációs
hálózat
és
konfliktusmegelőző központ létrehozása, a másikba (konceptuális kosár) pedig a hosszú távú megoldást igénylő (pl. fegyverzetkorlátozást, regionális biztonságot érintő) kérdések. Feltételezhetően azért osztották két csoportba a megtárgyalandó kérdéseket, hogy az Egyiptom és Izrael közötti nézeteltérés ne zavarja a többi ülés munkamenetét.153(Jentleson 1996) 1994-ben az operatív témaköröknek megfelelően a részletes napirend meghatározása folyt a Hollandiában (januárban), Törökországban (márciusban), Katarban (májusban) és Jordániában (novemberben) tartott üléseken. A konceptuális kérdésekben (Kairó, február) is előrelépés történt: a felek megfogalmazták az ACRS elvi nyilatkozatát, amelybe bekerült a tömegpusztító fegyvermentes övezet létrehozásának és a hagyományos fegyverek korlátozásának szándéka, az ACRS folyamat fő irányelvei. A dohai ülés (május) viharosra sikeredett, köszönhetően a szaúdiak hajthatatlanságának, akik egyrészt ellenezték a katari helyszínt, másrészt pedig tartottak attól, hogy ha az arab országok viszonya Izraellel normalizálódik, akkor azt akár az elvi nyilatkozattal ellentétesnek is fel lehet fogni.154 Egyiptom a két „kosár” munkájában megmutatkozó haladásbeli különbséget kifogásolta, ugyanis az operatív kosárhoz viszonyítva – valamint a bizalom és biztonságerősítő intézkedések szerint – a konceptuális kosár teendőivel sokkal előbbre kellett volna már tartaniuk, és ismét sürgette a nukleáris kérdésben az előrelépést. A párizsi (október) ülésen azon
kívül,
hogy
az
elvi
nyilatkozatot
átnevezték
(Állásfoglalás
a
153
Az ACRS első plenáris ülésén már felvetődött Izrael NPT-csatlakozásának problémája, Egyiptom
javasolta még azt is, hogy a nukleáris téma felkerüljön az ACRS napirendjére. Izrael érdekeivel ez szembement, és ellenvéleményének adott hangot. 154
A szaúdi küldöttség vezetője az elvi nyilatkozat politikai fejezetére utalva kategorikusan
elutasította a projekt azon politikai célkitűzését, amely az arab országok és Izrael viszonyának normalizálását sürgette.
115
fegyverzetkorlátozásról és a regionális biztonságról), lényeges mozzanat nem történt – a nukleáris témában továbbra is megmaradt az egyiptomi–izraeli nézetkülönbség. (Landau 2008) A tuniszi (hatodik) plenáris ülés (1994. december) mindkét kosárban előrelépést hozott. A konceptuális megbeszéléseken az előrelépés később látszólagosnak bizonyult, ugyanis Izrael elfogadta a tömegpusztító fegyvermentes övezet létrehozásának elveit, de Egyiptom ennél többet akart: ragaszkodott ahhoz, hogy a térség minden állama csatlakozzon az atomsorompó szerződéshez (Nuclear Non-proliferation Treaty – NPT) a közeljövőben. Izrael ellenezte a klauzula bekerülését a megállapodás szövegébe. Egyiptom viszont jelezte, hogy ebben az esetben – amiért a nukleáris témakörben nem tudta érvényesíteni az elképzelését – távol marad a további tárgyalásoktól. Az operatív megbeszélések eredményeként Tunézia vállalta a házigazda szerepét egy SAR–INCSEA gyakorlat lebonyolításában, és egy találkozó megszervezését a térség tengerészeti tisztjei számára. Az előzetes tájékoztatás terén létrejött dokumentum értelmében az aláíró felek a hadgyakorlatokról előzetesen informálják egymást,155 a hadsereg személyi állományáról, a nyilvános katonai adatokról, kiképzésről és oktatásról lehetővé teszik az információcserét. Izrael a bizalomerősítés
jegyében
meghívta
a
küldöttségeket
az
egyik
védelmi
létesítményébe, amit többen el is fogadtak. Továbbá három regionális biztonsági centrum létrehozásáról döntöttek: az egyik Jordániában, a másik Katarban, a harmadik pedig Tunéziában épülne meg, és a feladatuk a válságmegelőzés, -kezelés és -megoldás lenne. (Jentleson 1996) Az ACRS-tárgyalások negyedik fázisa a folyamat megtorpanásához vezetett, aminek egyértelmű oka az izraeli–egyiptomi véleménykülönbségben kereshető. Az 1995-ös tavaszi plenáris ülést előbb őszre, majd határozatlan időre elhalasztották. A vita ellenére két operatív ülést megtartottak: az egyiket Hágában (március) az állandó regionális
kommunikációs
központ
egyiptomi
létrehozásáról,
a
másikat
Törökországban (1995. április). A helsinki konceptuális ülésen (május 29-től június 1-jéig), ahol minden ACRS-résztvevő jelen volt, olyan kérdéseket vitattak meg, mint a nukleáris kísérleti robbantások szeizmikus ellenőrzése, a világűr közös használata, 155
Kizárólag a dandár méretűnél nagyobb gyalogsági egységek mozgatásáról szólt a
megállapodástervezet, és egymás tájékoztatása önkéntes alapon működött volna.
116
a várható fenyegetések a Közel-Keleten.156 Az utolsó találkozóra, amelyre rányomta bélyegét az Egyiptom és Izrael közötti ellentét, 1995 szeptemberében, Ammánban került sor. A napirenden a tuniszi tervezett regionális biztonsági központ szerepelt. A konszenzusos döntéshozatalt Egyiptom ásta alá azzal a kijelentésével, hogy amíg a nukleáris témában nem lesz előrelépés, addig minden regionális intézmény létrehozatalát ellenezni fogja. Ráadásul a tunéziai partoknál tervezett közös tengeri hadgyakorlatot is elhalasztották. A két ország viszonyában nem volt jele várható javulásnak, Jichak Rabin halála és a békefolyamat azt követő megtorpanása miatt az Amerikai Egyesült Államok az ACRS-tárgyalások elhalasztása mellett döntött, és azok kérdései azóta is függőben maradtak. Talán, ha az USA kicsivel nagyobb – vagy akkora – figyelmet szentel a multilaterális tárgyalásoknak, mint a bilaterális megbeszéléseknek,157 a kimenetel másképp alakulhatott volna. Nem az USA bilaterális részvételét kellett volna csökkenteni, hanem a multilaterális tárgyalásokba kellett volna nagyobb mértékben bekapcsolódnia. Egyiptomnak az ACRS-ben tanúsított magatartását végig az az alapfeltevés határozta meg, hogy a CSBM hatására Izrael csatlakozni fog az atomsorompó szerződéshez. Miközben Izrael elégedett volt a CSBM folyamattal, a nukleáris kérdésben nem volt hajlandó elkötelezni magát. Azzal, hogy 1995 februárjában kifejezte szándékát a közel-keleti nukleáris fegyvermentes övezet megvitatásáról, úgy vélte, az akkori körülmények között megtette a legnagyobb engedményt. Izrael feltételhez kötötte a nukleáris fegyvermentes övezetről szóló vitát: Amikor majd a szomszédjaival, valamint Irakkal és Iránnal is megköti a békeszerződést, két év átmeneti idő elteltével hajlandó lesz a tárgyalások elkezdésére. Egyiptom a 156
1995 első felének ide vonatkozó eseménye az NPT felülvizsgálat konferencia (1995. április 17. –
május 12.), amelyen Egyiptom úgy döntött, hogy az NPT „korlátlan kibővítését” mindaddig nem támogatja, amíg Izrael nem válik a szerződés részesévé. Sőt kijelentette, hogy ha az NPT-tagok többsége megszavazza a szerződés kiterjesztését Izrael nevesítése nélkül, akkor előfordulhat, hogy Egyiptom kilép az NPT-ből, vállalva az Egyesült Államokkal való konfrontálódás veszélyét is. Amikor az NPT „pontosítása” elmaradt, Egyiptom ragaszkodott hozzá, hogy az atomfegyverek témáját tűzzék a következő ACRS-tárgyalások napirendjére. (Az NPT felülvizsgálati és kibővítési konferenciáról, az össz-arab álláspontról lásd bővebben: Feldman 1997) 157
A közel-keleti különmegbízott szerepének létrehozása, elnöki aktív részvétel, a külügyminiszter
gyakori utazása a térségbe stb.
117
hozzáállásával nemcsak Izrael ellen lépett, hanem a többi arab állam ellen is, akik folytatni szerették volna a tárgyalásokat. Mielőtt vizsgálnám Egyiptom ragaszkodásának okát a nukleáris kérdés tárgyalásához, előbb az ACRS dinamikáját vélem szükségesnek elemezni. Landau három jellemzőt sorol fel: (i) az ACRS volt az első fórum, amely a fegyverzetkorlátozást átfogó módon kezelte a Közel-Keleten, (ii) az ACRS szerkezete egyedülálló volt (multilaterális párbeszéd Izrael jelenlétével és szemináriumi jelleggel), (iii) olyan témákat tárgyaltak, amelyekben a „win-win” logika alkalmazhatóvá vált, vagyis mindegyik fél úgy érezhette, pozitív hozadékot ért el. (Landau 2008: 15–16) Egyiptom
felismerte,
hogy
az
új,
egyedi
módszerek
alkalmazása
megváltoztathatja a Közel-Kelet regionális politikáját, ami számára fenyegetésként jelentkezett. Izrael ugyanis kívül állt Egyiptom befolyásán, ráadásul potenciális regionális hatalmi riválisát látta benne. A 20. század második felében Egyiptom vezető szerepre tett szert az arab Közel-Keleten, ez meghatározta az arab országokkal való kapcsolatrendszerét. Az izraeli–egyiptomi békeszerződés (1979. március 26.) miatt elszigetelődött Egyiptomot az 1990-es évek új helyzet elé állították, az arab országok általi elszigeteltségből megnyílt előtte a kiút, és ezt a lehetőséget nem akarta elveszíteni. A megváltozott keretek között a korábban kivívott pozícióját szándékozta újraépíteni, ugyanakkor a háttérben Izraellel folyamatos különtárgyalásokat folytatott. Akkoriban nem merült fel, hogy a tárgyalások normatív kerete is gyakorolhatott negatív hatást Egyiptom magatartására. Ugyanis az ACRS fő célja a régió biztonságának befolyásolása volt, és nem vette számításba a térségben már létező normákat és a valóságot. A régió komplex dinamikája a két ország közötti vitában látványosan manifesztálódott. (Landau 2008) Az ACRS sikere eleinte abban rejlett, hogy egyáltalán létrejött, továbbá az államok kapcsolataira is hangsúlyt helyezett, és nem kizárólag a fegyverarzenáljaikra koncentrált. A későbbiekben azonban változott a helyzet. A bizalomerősítő intézkedések – és a többi téma – tárgyalásai a nukleáris kérdésben kialakult patthelyzet miatt meghiúsultak. Az ACRS tárgyalások legfőbb tanulsága a jövőre nézve, hogy a Közel-Keleten a fegyverzetkorlátozásról és a regionális biztonságról csak a regionális kapcsolatok maximális figyelembe vételével lehet tárgyalni, és elengedhetetlen annak eldöntése, hogy előbb a béke megteremtése következzen-e be 118
és csak azt követően a fegyverek korlátozására vonatkozó intézkedések megvalósítása, vagy éppen fordított sorrendben valósítható meg a folyamat.
Részkövetkeztetések A barcelonai folyamatot hátrányosan érintette a válságkezelésben jelentkező elvárások és az elért eredmények közötti különbség. A sikertelenség a döntéshozatal, az egyetértés és az irányítás hiányosságaira és a politikai akarat hiányára vezethető vissza.
Néhány
probléma
a
több
dimenziójú
biztonsági
kihívásokból/fenyegetésekből, a katonai képességek különbözőségéből adódott. Az eredményesség hiányának oka – arab szempontból –, hogy a közel-keleti békemegállapodás nélkül a bizalomerősítő és a válságmegelőző folyamatok építése az EMP keretében nem valósulhatott meg, továbbá az Észak-Mediterráneum és a déli partvidék közötti fenyegetés-percepciókban és a földrajzi, politikai egységeket tekintve is különbségek mutatkoztak. A percepcióbeli nézeteltérés következtében Dél részéről bizalomhiány alakult ki az CSDP-vel szemben, valamint ehhez hozzáadódott az elégedetlenség az EU gazdasági és pénzügyi segélyezését illetően. Ami viszont az EU válságkezelésében pozitív tényezőnek volt tekinthető az az, hogy figyelembe vették a partnerországok mindenkori helyzetét, a politikai lehetőségeket, továbbá az alkalmazott módszerek kialakításakor a célokat és az érintett intézmények igényeit. Az Európai Unió számára rendkívül fontos a szomszédságában a stabil politikai környezet, viszont nem rendelkezik sem a forrásokkal, sem a képességekkel, hogy hosszú távon és széles skálán folytathassa a válságmegelőzést vagy -kezelést. Ezen a területen csak akkor képes eredményeket elérni, ha az adott fenyegetés korai szakaszában kapcsolódik be a folyamatokba. A biztonság fenntartásához az új fenyegetések – pl. nukleáris proliferáció, illegális migráció, szervezett bűnözés – ellen viszont más válaszok szükségesek a hagyományos katonai eszközökkel szemben. Az EU–MENA kapcsolatokat leginkább a migráció, energia, bűnözés és környezeti problémák uralják, olyan kihívások, amelyeket nem lehet országhatárok mögé terelni, amelyekre egyelőre nem született megoldás, és amelyek ugyanakkor az EU-n belül is léteznek. (Aliboni – Quaterneh 2007)
119
Az intézményi reform igényét az EMP-ben a „déliek” sürgették, mivel a döntéshozatalban ők is szerettek volna aktívan részt venni. Fontos kezdeményezés a rotáló elnökség bevezetése az EMP/UfM államai között. Egy másik kezdeményezés, egy új Balladur-terv158 is hasznos lehetett volna, mivel olyan mechanizmusokat tartalmazott, amelyeket az EU egyrészről kipróbált, másrészről pedig a Mediterráneum konfliktusában is alkalmazhatók lettek volna. (Rotfeld 1994) Az arab–izraeli konfliktus elhúzódása és komplex jellege miatt fontos lenne azt leválasztani a vele nem összefüggő problémákról, főleg az emberi gondolkodásban lenne szükségszerű ezt elérni. A sikeres válságkezeléshez nélkülözhetetlen a rövid- és hosszú távú eszközök kombinálása, a közös szerepvállalás (joint ownership) elfogadása, valamint a súlypont hosszú távú eszközökre történő helyezése. Az arab–arab kapcsolatokat gyakran a bizalmatlanság jellemzi, ezért célszerű lenne a szomszédok közötti válságmegelőzési intézkedések előnyeinek szélesebb körű tudatosítása. Az „Észak” szerepe ebben a kontextusban a „Dél–Dél” együttműködés feltételeinek megteremtése lenne. Amíg nem fogalmazódik meg egy általánosan elfogadott definíció a biztonságra, amit a térség államai is elfogadnak, addig a biztonsági együttműködés megvalósulása várat magára. Az európai biztonság lényeges eleme a Földközi-tenger térségének biztonsága, ezt a kihívást az EU egyedül nem képes kezelni. Szélesebb keretek szükségesek, ahogy ez a macedóniai válság kezelésekor is demonstrálódott 2001 márciusában.Az ilyen típusú együttműködések erősíthetik az államon belüli politikai reformokat és a társadalmi szerepvállalást, valamint nemcsak az állam szintjén, hanem helyi és regionális szinten is hatást gyakorolnak, továbbá kiterjedhetnek a már létező csoportosulásokra, szervezetekre (pl. Euro-mediterrán Fórum, 5+5 csoport). Az EU és mediterrán partnerei ebből fakadóan szószólói lehetnének a már létező multilaterális rendszerek (a vegyi fegyvertilalmi egyezmény, a biológiai és toxinfegyvertilalmi egyezmény, a genfi jegyzőkönyv, az átfogó atomcsend egyezmény, atomsorompószerződés) univerzálissá válásának. (Aliboni et al. 2006) 158
A Balladur-tervet az EU az 1990-es években Magyarország és Szlovákia, valamint Magyarország
és Románia közötti kisebbségi viták kezelésére alkalmazta. A konfliktusban érintett felek közötti párbeszédet erősítette. Ez a módszer azokban az esetekben segíthet, amikor a több éve húzódó konfliktusban a pozíciók még nem rögzültek, és a félreértésektisztázásra kerülhetnek, így a rossz beidegződések, sztereotípiák eltüntethetők.
120
Az EU folyamatosan szenved az autonóm katonai források hiányától, amelyeket a tagállamok önkéntes alapon nyújtanak. Ugyanakkor a konfliktus utáni helyzetekben a kiújulás ellen és a lakosság jólétéért tett intézkedésekben (biztonsági szektor
reformja
Köztársaságban, Koszovóban,
a
pl.
Bosznia-Hercegovinában,
palesztin
Irakban),
a
területeken), menekültek
a
Kongói
jogrendszer
védelmében
(pl.
Demokratikus
erősítésében Csádban)
és
(pl. a
békemegállapodások átültetésének ellenőrzésében jelentős előrelépéseket tett. (Pirozzi 2013) A 2008-as gazdasági és pénzügyi válság hatásai, a biztonsági aktorok körének bővülése, a komplex és hagyományos fenyegetések diverzifikációja az EU számára jelenthet lehetőséget, de ugyanakkor kihívást is. A biztonsági szereplők számának növekedését az Európai Uniónak inkább kellene a több szintű kormányzás, az együttműködés alapjának tekinteni, mint a pozíciójára mért csapásnak. Az uniós modell a válságkezelésben hozzáadott értékkel bír, erre és a hagyományos, valamint a feltörekvő aktorokkal való együttműködésre kellene fókuszálnia.
121
3. A környezeti, társadalmi és gazdasági biztonságaz Európai Unió és a palesztin–izraeli konfliktus kapcsolatában
3.1 A környezeti biztonság A környezeti biztonságról mint önálló biztonsági dimenzióról az 1970-es évektől
beszélhetünk,
amióta
a
környezetvédelem bekerült
a
nemzetközi
159
diskurzusba. A fogalom elsősorban a környezetszennyezést, a klímaváltozás okozta kihívásokat (aszály, sivatagosodás,160 áradások), a tiszta vizetés az egészséges élelmet jelenti. A gazdasági fejlesztés amellett, hogy hat a politikai és társadalmi biztonságra, befolyást gyakorol a környezetre is. Az éghajlatváltozás és a környezetszennyezés feletti aggodalmak is a biztonságiasítás kérdéskörébe kerültek. (Buzan et al. 1998) A fenntartható fejlődésnek és a környezetvédelemnek a fejlesztési támogatások részét kellene képezniük, ahogy Indrawati és Zoellick javasolja, és nem vagy-vagy lehetőségként kellene értelmezni azokat. (Indrawati – Zoellick 2007) Ahogy a biztonsági szektorok közötti kölcsönhatás nemcsak helyi és nemzetközi szinten létezik, hanem regionális szinten is, a környezeti fenyegetés sem ismer országhatárokat, és hatást gyakorol a szomszédos államokra is. Az UfM létrehozásakor a francia külügyminiszter, Bernard Kouchner a Barcelonai Nyilatkozatban már szereplő együttműködési területeket javasolta kibővíteni a klímaváltozás, az energia- és a vízellátás kérdéskörével. Ezek a területek 159
A környezetszennyezésen belül a talajszennyezés legfőbb kiváltó oka Izraelben és Palesztinában az
elsivatagosodás; folyékony és szilárd hulladék; természeti és humán eredetű talajerózió; valamint az izraeli haderő tevékenysége. 160
Az elsivatagosodás egy agrárgazdaság számára a növekvő munkanélküliséget és szegénységet
vetíti előre. Ezért a talaj további szennyezésének megszüntetésére és az elsivatagosodás megfékezésére a Palesztin területeken 129 fejlesztési projekt működött 2011-ben vagy éppen befejeződött abban az évben, 89 millió USD összértékben.
122
– de főként az utóbbi kettő – az euro-mediterrán térség biztonsági kihívásai közé tartoznak, így a javaslattal az euro-mediterrán regionális biztonsági komplexum „identitása”
erősödött.
Az
Unió
és
a
déli,
keleti
mediterrán
államok
együttműködésének elmélyítése a nemzetközi kapcsolatok „nagy” elméletei közül a társadalmi konstruktivizmus elveinek felel meg, a neoliberális institucionalizmus és a realizmus jelentéktelenebb szerepet játszanak az EMRSC formálásában. Ebben az alfejezetben – egyrészt a terjedelmi korlátok miatt, másrészt pedig azért, mert a Mediterráneum déli, keleti területein állandó jelleggel jelen lévő konfliktusforrás – a víz kérdéskörére fókuszálok.
3.1.1
A víz jelentősége a MENA-térségben
A MENA térség országai évszázadok óta küzdenek a vízhiány okozta kihívásokkal. A népesség számának növekedésével, az ipar és mezőgazdaság fejlődésével a háztartások és az említett termelési ágazatok vízigénye évről évre folyamatosan növekszik. Ezen kívül a vízforrások elapadása, a szennyezés, a víz minőségének romlása mind közrejátszottak a vízgazdálkodás változásában. A víz a társadalmi berendezkedésre és a politikai stabilitásra is kiható tényező, a jelen és a jövő biztonsági kihívásainak egyik leglényegesebb eleme a térségben.161 A MENA-régió vízforrásait folyók, természetes víztározók és mocsarak képezik. Az arab világ 67%-a nem arab országban eredő forrásból nyeri a vízszükségletét. Egyes előrejelzések szerint a klímaváltozásnak köszönhetően ÉszakAfrikában és a Kelet-Mediterráneumban a vízhozam 50%-os csökkenést fog mutatni 2050-re. Ha ez a prognózis valóra válik, a térség országai két kategóriába sorolódnak: az első csoportba a kevés megújuló vízforrással (folyó) rendelkezők tartoznak, és sótalanítással vagy a talajvíz kiaknázásával oldják meg a szükségletek kielégítését, a második csoportba pedig azon országok, amelyek a vízfogyasztásukat olyan folyókból nyerik, amelyen más országokkal osztoznak. (Michel et al. 2012) 161
A demográfiai előrejelzések figyelmeztető adatokat vetítenek előre: Szudán és Egyiptom lakossága
másfél-kétszeresére növekedhet 2050-re, a jelen tendenciákból kiindulva. A két ország között a Nílus vízhozamának elosztása az 1992-es megállapodással egy időre megoldódott, de a konfliktust továbbra is magában hordozza.
123
Az olyan vízforrásoknak, mint a mocsarak vagy a természetes víztározók gyakran nem szentelnek figyelmet. Pedig a talajvíz óriási jelentőségre tesz szert az elkövetkező évtizedekben – amikor a vízszükségletek kielégítésének jelen formái kevésnek bizonyulnak – a térség biztonságában. A világ nagy részének ez a terület még fehér folt. A víz megóvására irányuló törekvések (a vízfogyasztás hatékonyabbá tétele, szennyezés
megakadályozása)
kormányközi
együttműködés
nélkül
kevésbé
eredményesek, és az kölcsönös függés ezen a területen is fennáll. Az agrárium vízszennyezése ivóvízhiányt és környezeti károkat okoz, ezáltal a vízre nemcsak mint gazdasági, hanem társadalmi tényezőre is tekinthetünk. További káros tényező a hatósági vízkezelés hozzá nem értő irányítása, és ez jellemző a térség néhány országára. Az 1990-es években már rájöttek a kutatók, hogy a víz kezelésének társadalmi, gazdasági, környezeti és biztonsági aspektusai is vannak. Ez a megállapítás visszaköszönt az ENSZ környezeti és fejlesztési konferenciáján 1992-ben, majd tíz évvel később Johannesburgban a fenntartható fejlődésről kapcsán megrendezett csúcstalálkozón is. A 2006-os negyedik víz világfórumon Mexikóban Palesztinát, Jordániát és Egyiptomot sikeres dél-mediterrán országnak kiáltották ki, amiért a vízkezelés kérdését (Integrated Water Resources Management – IWRM)162 szerepeltették a nemzeti politikájukban. (Michel et al. 2012) A palesztin és izraeli környezeti biztonságra, a fenntartható fejlődésre a lakosságszám relatíve gyors növekedése, az ipar és a mezőgazdaság terjeszkedése jelenti a legnagyobb kihívást, különösen a Földközi-tenger partvidékén, ahol Izrael lakosságának több mint fele él, és az ipari létesítményei koncentrálódnak. Az EU-val közösen kidolgozott Mediterrán Akciótervvel163 összhangban Izrael elfogadta a
162
Az elv lényege az együttműködés (a felszíni vizek „terelése” az energiaipar, a mezőgazdaság
céljainak megfelelően, és felkészülés a katasztrófákra – árvíz, szárazság), a költségek csökkentése (országok közötti költségmegosztás, általa a feszültségek is csökkenthetők) és a biztonság (az együttműködés az országok közötti viszony, a gazdasági és politikai kapcsolatok javulását eredményezheti). 163
A Mediterrán Akcióterv (1975) célja a Földközi-tenger medencéjének környezeti megóvása és
fenntartható fejlődésének biztosítása. Az Európai Unió Bizottsága és 16 mediterrán ország írta alá az együttműködést, amely az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (United Nations Environment
124
Földközi-tengerre és a Vörös-tengerre vonatkozó programcsomagot, amely magában foglalja az ellenőrzést, a partvidék tisztítását, a törvényhozást, a vállalt feladatok megvalósításának betartását és a nemzetközi együttműködést. A víz minőségének romlása kritikus helyzetet teremt. Az ipar, a mezőgazdaság és a szennyvíz okozta talaj- és felszíni vízszennyezés tovább emeli a vízhiány mértékét. A Földközi-tenger savasodása – a klímaváltozásnak köszönhetően – összefogásra késztette a part menti államokat, így Izraelt is, és az Európai Unió MedSeA164projektjében közösen hajtják végre a feladatokat. (Izraelt a tel-avivi Bar Ilan Egyetem képviseli.) A tengerek élővilága védelmében született az EU VECTORS165 programja, és a környezetvédelem kérdésében Izrael a PEGASOS166 programban aktív, amely a gázok és aeroszolok hatását vizsgálja a klímaváltozásban. A légszennyezés csökkentése érdekében az 1980-as években az asdodi és a haifai erőművekben áttértek a magas kéndioxid tartalmú olajról az alacsony kéndioxid tartalmú szénre. Ezzel és a szűrőrendszerek modernizálásával az elektromos áram előállításban a szén-dioxid kibocsátás mennyiségét az 1990-es évekre – az 1981-es szinthez viszonyítva – a felére csökkentették. (Environmental Protection) További környezetszennyezési problémaként jelentkezik a háztartási hulladék kezelése. Az izraeli lakosság átlagosan napi 1,7 kg/fő szemetet „termel”.Hozzáadva az ipari és a zöldhulladék mennyiségét, nemzetgazdasági szinten 17 000 tonna167 szemét termelődik nap mint nap. A hulladékmegsemmisítésben érvényesül az a lakossági szemlélet, hogy szükséges ugyan a feldolgozók létesítése, de a saját lakóhelyüktől távol legyen. Ez a szemlélet is hozzájárult ahhoz, hogy a lakosság Program – UNEP) felügyelete alatt működik. A működési kereteit a Barcelonai Nyilatkozat és hat környezetvédelemre vonatkozó jegyzőkönyv biztosítja. (MAP 1975) 164
A Földközi-tenger savasodásának visszaszorítására létrehozott európai uniós projekt (The
European Mediterranean Sea Acidification – MedSeA). 165
Az óceánok és tengerek élővilágában bekövetkezett változások kutatását, és ennek a gazdasági
szektorra kifejtett hazását vizsgáló európai uniós projekt (VECTORS of Change in Oceans and Seas Marine Life, Impact on Economic Sectors). 166
Az összeurópai légszennyezéskutatására és visszaszorítására létrehozott európai uniós projekt
(Pan-European Gas-Aerosol-Climate Interaction Study). 167
Ebből 5000 tonna az építési hulladék.
125
közel kétharmadánál nem megoldott a hulladékkezelés, és újrahasznosításra csupán a szemét 18%-a kerül. (Environmental Protection)
3.1.1.1 A víz kérdése a palesztin–izraeli konfliktusban A Jordán folyó medencéjében fekvő Libanon, Szíria, Izrael, Jordánia és Palesztina is azonos jogokkal rendelkezik a folyó vizét illetően. A víz minősége az elmúlt időszakban rohamosan romlott, köszönhetően a hozamnál nagyobb mértékű vízkivételnek, a sós forrásoknak és a szennyvíznek. A folyó természetes medrének 98%-át elterelték, így a környezetében az eredeti biodiverzitás megszűnt, és ami megmaradt belőle, további veszélyeknek van kitéve. A palesztinok és Izrael között az ún. megosztott vizek (shared water)168 további problémakört jelentenek. A vízforrások közel kétharmadát képezik (pl. a hegyi vízgyűjtő nyugati és északi medencéje, a határokat átszelő vizek, a Jordán alsó szakasza). A nem megosztott vizeket például a keleti vízgyűjtő medence, a parti vízgyűjtő, a Kinneret-tó és Izrael északi és déli részének más vizei jelentik. (Lásd Függelék 15. sz. melléklet 15a. sz. ábra) A Jordán folyó megosztásáról Izrael és Jordánia között a békeszerződésük (1994) rendelkezik (a békeszerződés 2. melléklete), igaz, hogy csak a folyó egy részéről, így az egész medencére kiterjedő, átfogó együttműködés lehetetlenné válik. Ugyanakkor a ciszjordániai Palesztin Nemzeti Hatóság (PNH) is igényt tart a folyó vizének egy részére. A Friends of Earth Middle East tanulmánya szerint Jordánia a Föld egyik leginkább vízszegény országa, ezért a békeszerződésben rögzített, a Jordániának járó vízmennyiség csökkentése – a ciszjordániai palesztinok javára – irracionális megoldás lenne. (Michel et al. 2012) A víz fontos elemét képezte az oslói békefolyamatnak. Két fő megállapodás született a palesztin–izraeli vízmegosztás kapcsán: az első az Elvi Nyilatkozat (1993, más néven Oslo I.), amelynek III. számú melléklete utal a felek vízzel kapcsolatos jogaira és a vízforrások közös használatára. A második pedig az izraeli–palesztin 168
Azok a vízforrások, természetes víztározók, amelyek Ciszjordániában erednek, átszelik Palesztina
és Izrael határvonalát a Földközi-tenger felé, és az ellenkező irányúak, amelyek Izrael területén erednek, és a Jordánba vagy a Holt-tengerbe ömlenek – Ciszjordánián át.
126
Ideiglenes Megállapodás (1995, más néven Oslo II.), amely már javaslatot tett a palesztinok vízügyi jogaira Ciszjordániában (III. számú melléklet), de nem pontosította azokat. A 40. cikkely rendelkezett a vízügyek igazgatására felállítandó testületről, Egyesült Vízügyi Bizottságról (Joint Water Committee – JWC), a víz továbbításáról Izrael és Palesztina között, valamint a szennyvíz kezeléséről és újrahasznosításáról.169 Mindkét fél úgy dolgozott együtt a vízügyek kérdésében, mintha az Oslo II. megállapodás végleges és nem ideiglenes lett volna. Az Egyesült Vízügyi Bizottság még a második intifáda alatt is ülésezett. Ugyanakkor a 40. cikkely hibái megmutatkoztak abban is, hogy közel húsz éve nem történt a benne foglaltak terén előrelépés. Izrael álláspontja szerint a 40. cikkelyben foglaltaknak eleget tesz, és megfelelő mennyiségű vizet juttat a palesztinoknak, és ha a palesztin fél mégsem jut hozzá a teljes mennyiséghez, az a PNH nem megfelelő vízelosztó rendszerének és a szivárgásnak köszönhető. A szennyvíz újrahasznosítására – Izraelben működik – tett izraeli javaslat a palesztin félnél nem talált meghallgatásra. A palesztinok azzal vádolják Izraelt, hogy akadályozza az infrastruktúra kiépítését, fejlesztését. Az eredmény: a WHO által meghatározott standard minimális szintjét sem éri el az egy főre jutó ivóvízmennyiség. A Gázai övezet esetében egész más aspektusba helyeződik a vízmegosztás kérdésköre. A túlnépesedéssel (is) küzdő entitás kénytelen beérni a Gáza vádi nevű folyó vízhozamával,170 amely korlátozott, és a minősége sem kedvező.171 Az ivóvíz alig 10%-a felel meg a nemzetközi követelményeknek. Az Unió a Mediterráneumért egy 100 millió köbméter víz sótalanítására alkalmas üzemet tervezett megvalósítani 169
Az oslói békefolyamat eredményeként létrejött izraeli–jordániai békeszerződés (1994) is
rendelkezett a vízről, szabályozta az aláíró két fél közötti vízmegosztást. 170 171
A kutatók cáfolják azt a feltevést, hogy Izrael korlátozná a folyó vízhozamát. (Michel et al. 2012) Izrael és Palesztina területének legnagyobb mértékű szennyezése a Hebron–Besor–Gáza vádi
medencéjét veszélyezteti. Ciszjordániában kezdődik a szennyezés, a Hebron folyó szállítja Izraelbe, majd a Berseva és Besor folyók útján eljut a Gázai övezeten keresztül a Földközi-tengerbe. (Lásd Függelék 15. sz. melléklet 15b. sz. ábra) Hebron városa és a közeli izraeli telep, Kiriat Arba (együtt kb. 180 000 lakos) ipari és háztartási szennyvize vegyi (mérgező anyagokat) és fizikai szennyeződést (fűrésztelepszemetet) tartalmaz. Utóbbival az a gond, hogy a víztisztító berendezéseket eltömíti. Az izraeli és a beduin települések, ipari és mezőgazdasági üzemek a Hebron, Besor és Berseva folyók közelében tovább növelik a folyók szennyezettségét.
127
450 millió USD értékben, amelyet 2014–2016-ban építenek meg.172 A projekt kapcsán az Iszlám Fejlesztési Bank is támogatási szándékáról biztosította az EU-t, valamint Norvégia, Törökország, Algéria és Németország is érdeklődést mutatott a részvétel iránt. (UfM 2011, UfM 2012) A terület és a víz kérdése elválaszthatatlanok egymástól – környezeti, földrajzi és politikai szempontból. Egy vízelosztást célzó megállapodás létrejötte előreviheti a politikai megegyezést a palesztinok és izraeliek között, és konkrét lépést jelenthetne a végső megállapodás és a palesztin állam felé vezető úton. A közvéleménykutatások bizonyítják, hogy a víz kérdése inkább politikai jelleggel bír, mint társadalmi vagy gazdasági jelleggel.173 A megkérdezett izraeliek 48,3%-a szerint Izraelnek tárgyalnia kellene a vízről a palesztinokkal még akkor is, amikor a politikai tárgyalások éppen függőben vannak.174 Optimizmusra enged következtetni az izraeli környezetvédelmi miniszter, Gilad Erdan 2011 decemberében tett kijelentése, amikor a palesztin vízügyi miniszterrel adott közös interjúban elmondta, a vízelosztásról szóló tárgyalásoknak nem a jogokról, hanem a szükségletekről kell szólniuk. (Udasin 2011)
172
További források, jelentések a gázai sótalanító üzem létesítéséről: Aqua Resources International.
Gaza Sea Water Desalination Plant Study. USAID, West Bank Gaza Mission, Development Alternatives Inc. együttműködésben a CDM-mel, 2003.; World Bank. Palestinian Economic Prospects: Gaza Recovery and West Bank Revival. Economic Monitoring Report to the Adhoc Liaison Committee. 8 June 2009.; United Nations Environmental Programme. Environment Assessment of the Gaza Strip following the Escalation of hostilities December 2008 – January 2009, September 2009.; Technical Engineering Consulting Group. Final Report for the Domestic Water Distribution System in Gaza.2011. 05. 14.; Palestinian Water Authority. Comparative Study of Options for an Additional Supply of Water for the Gaza Strip. Final Report. 31 July 2011. Philip Robinson and Associates, Windhoek, Namibia. (Sponsored by Norway).; Palestinian Water Authority. Gaza Desalination Plant Proposal.Submitted to the Secretariat, Union for the Mediterranean. 2011. 06. 09. ; EIB & PWA. Water Supply to Gaza Preparatory Studies for a Seawater Desalination Plant, Project Information Memorandum. 2012. 04. 20. 173
A víz gazdasági és társadalmi jelentőségét azonban nem lenne célszerű alábecsülni. A World Bank
jelentése szerint, ha a palesztin agrárszektor több vízhez jutna, több mint 100 000 munkahelyet lenne képes teremteni. (World Bank 2009) 174
A közvélemény-kutatás során a Friends of Earth Middle East 500 felnőtt zsidó izraelit kérdezett
meg 2011 júniusában. (FoEME 2011)
128
Elemzők szerint a felek közötti konszenzust négy cél elérésével lehetne megvalósítani: (i) a víz hatékony kivonásával, tisztításával, használatával és visszaáramoltatásával, vízszolgáltatással,
(ii)
(iii)
visszaáramoltatásával,
társadalmi a
víz
valamint
és
politikai
fenntartható (iv)
a
szempontból
környezeti
méltányos
kivonásával
vízgazdálkodás-irányítás
és
eszközeinek
átültetése a gyakorlatba. (Michel et al. 2012) A vízgazdálkodás-irányítás szabályainál is megfigyelhető, hogy a gyakorlatban nem érvényesülnek. A jogszabály megfogalmazása szerint a víz köztulajdon, a valóságban azonban a kezelése helyi, önkormányzati irányítás alatt áll. A palesztinok által használt víz több mint 70%-át helyi intézmények kezelik. A vízmegosztásra vonatkozó nemzetközi jogi szabályozás a szuverenitás elvén alapszik. A területi szuverenitás jogalapot biztosít minden államnak a területén átfolyó összes víz használatára (a folyók felső szakaszai mentén elterülő államok preferálják), és a folyók alsó szakaszai mentén elterülő államok vízellátását tilos korlátozni (értelemszerűen a folyók alsó szakaszai mentén elterülő államok preferálják érdekérvényesítésük során). A talajvizeket a nemzetközi jog „mostohagyerekként” kezeli.175(Eckstein 2011: 573) 1966-ig kellett várni, hogy bekerüljenek a szabályozásba (a helsinki szabályozás megszületése), viszont a megosztott vizekről szóló tudományos munkák nagy részéből még mindig hiányoznak. Ezeknek a vízforrásoknak egy része szintén a politikai határok alatt terül el (pl. az észak-afrikai vízgyűjtő Csád, Szudán, Líbia és Egyiptom alatt). A gond akkor jelentkezik, amikor a politikai határ a vízgyűjtő kifolyási és a forrásterülete között helyezkedik el – ahogy az izraeli hegyi vízgyűjtő és Ciszjordánia esetében tapasztalható. (Lásd Függelék 15. sz. melléklet 15c. sz. ábra) A nem hajózható nemzetközi vizek használatára az ENSZ jogi bizottsága (UNILC) 1996-ban megalkotta az ún. vízügyi konvenciót (The Convention on the Law of Non-Navigational Uses of International Watercourses), amelyben utalt a felszíni és felszín alatti vizek kapcsolatára és lefektette annak nemzetközi jogállását.
175
A talajvizekre vonatkozó nemzetközi szabályozás dokumentumait lásd a Függelék 16. sz.
mellékletében.
129
A 35 társult országból alig a fele írta alá a konvenciót.176 A sikertelenséget a helsinki szabályozás revíziója követte, és a vízforrásokról szóló berlini szabályozást eredményezte (2004), amely túlmutatott a Helsinki konvención és a vízügyi konvención: felismerte, hogy az érintett embereknek is jogukban áll részt venni a döntéshozatalban. Az ENSZ erőfeszítéseivel párhuzamosan nemzetközi szakértők egy csoportja is dolgozott a nemzetközi vízgyűjtőkre vonatkozó jogi szabályozás megalkotásán. A Bellagio Draft Treaty néven ismertté vált nem hivatalos szabályrendszer „a leghaladóbb keretét szolgáltatja a határokon átlépő talajvizek szabályozásának”. (Daibes-Murad 2005: 127) Az izraeliek és a palesztinok közötti vízmegosztás rendezésére a nemzetközi jogalkalmazás korlátozott hatással bírt. Amíg a palesztin állam nem alakul meg, a palesztin közösség a nemzetközi színtéren behozhatatlan hátránnyal küzd, és ez érvényes a vízmegosztás nemzetközi jogi területén is.177 Az oslói megállapodás nyomán létrejött Palesztin Vízügyi Hatóság (Palestinian Water Authority – PWA) feladata lenne a vízügyek kezelése Ciszjordániában és a Gázai övezetben is, de a valóság mást mutat: a vízügy izraeli központi irányítás alatt áll, csupán néhány közmű van a palesztin területeken a PNH (és a PWA) alárendeltségében. Nem az a kérdés – veti fel Jonathan Lautze –, hogy melyik fél van kedvezőbb pozícióban,178 hanem az, miként lehet olyan megállapodást létrehozni, amely fenntartható és mindkét fél megelégedését szolgálja. (Lautze et al. 2009) 176
Az egyezmény jelenlegi státuszáról, az aláírások és ratifikációk idejéről lásd: Convention on the
Law of the Non-Navigational Uses of International Watercourses. 177
A palesztin gazdaság sokkal inkább függ a mezőgazdaságtól, mint az izraeli. 1967-ig a legtöbb
vizet öntözésre használták fel. Több száz forrásból nyerték ki, amelyeket a helyi törzsek, családok, közösségek vezetői birtokoltak. A kivételt a jeruzsálemi vízellátórendszer képezte, amelyet Ramallah, Kelet-Jeruzsálem és Betlehem ivóvíz-ellátására terveztek létrehozni. Az 1967-es események miatt a terv nem valósult meg. A megszállást követően Izrael vette át az irányítást a vízelosztás kérdésében is. 178
A palesztinok kb. háromszor több vízmennyiséget szeretnének, mint amennyi jelenleg jut el
hozzájuk. A lakosságszám és a gazdaság vízigénye viszont az igényelt mennyiségnél kevesebb, így a többletet vagy visszajuttatnák a környezetnek, vagy pedig értékesítenék Izraelnek. A követelésüknek azonban csak a látványosan növekvő lakosságszámra hivatkozva tudnának nyomatékot adni. A 2000-es Camp David-i tárgyalásokkal párhuzamosan Emmitsburgben zajlottak megbeszélések a technikai kérdésekről. Az izraeliek évi 50 millió m3 vizet ajánlottak fel a hegyi vízgyűjtő nyugati
130
Izraelben 1959-ben fogadták el a vízről szóló törvényt, amelynek néhány kulcsfontosságú pontja, hogy (i) az állam vízforrásai köztulajdonnak számítanak, és állami felügyelet alatt állnak; (ii) a földterület tulajdonjoga nem befolyásolja a rajta keresztül vagy alatta folyó víz jogát; (iii) senkinek nem áll jogában vízszennyezést okozni. (Water Law 1959) Az infrastruktúra államosításával Izrael megnyitotta saját maga számára a lehetőséget a fizikai és intézményi vízügyi infrastruktúrák centralizációjára. A 4. sz. táblázat bemutatja, hogy milyen arányban fogyasztanak vizet az izraeli és a palesztin gazdasági ágazatok. Látványos különbség mutatkozik nemcsak az izraeli és a palesztin fél vízfogyasztása között, hanem az izraeli mezőgazdaság és az ipar igénye között is. Kutatók számításai szerint egy ember napi minimális ivóvízszükséglete 20 liter és további 30 liter a háztartás fenntartásához szükséges. A magasabb szintű életvitelhez 135 liter kell, és ha a háztartás „élelmiszertermesztést” is folytat, akkor további 70 literrel nő meg a fogyasztása naponta. Becslések szerint a gazdasági növekedéshez és a magasabb életszínvonal eléréséhez 165 liter/nap/fő vízfogyasztást kellene biztosítani. (Gleick 2000) A gazdaságosság, hatékonyság fogalmának szigorúan vett gazdasági értelmezése a palesztin és izraeli vízkezelés esetében nem lehetséges, ugyanis a nemzetközi fejlesztés révén mindkét fél támogatásban részesül, ezáltal a megvalósított infrastruktúra-beruházás kedvezőbb költségeket mutat.179 Jelen esetben azt az általánosan elfogadott elvet, hogy a szennyező fizet, sem hatékonynak, sem pedig méltányosnak nem lehet nevezni.
medencéjéből, 10 millió m3-t az északi medencéből és 10 millió m3-t a keleti medencéből. Ezen felül
engedélyeznék a palesztinoknak további 40 millió m3 víz kiemelését és sótalanítását a Jordán alsó szakaszán, és a haderai (Izrael) sótalanítóból még 50 millió m3-t juttatnának a palesztinoknak. Még ezzel együtt is a palesztinoknak juttatott teljes vízmennyiség a régió összes vízkivételének 19%-át jelentené. (Michel et al. 2012) 179
1993 és 2005 között például a Gázai övezet és Ciszjordánia 6 milliárd USD nemzetközi
donortámogatást fordíthatott fejlesztési célokra, az összeg nagyobbik hányada 2000 után érkezett. Izraelben sem idegen ez a jelenség, a Keren Kajemet (Zsidó Nemzeti Alap) pénzügyi támogatást nyújt vízügyi infrastruktúra kiépítéséhez.
131
Vízfogyasztás
Izrael
Palesztina
1 200
Ciszjordánia: 153,8 Gázai övezet: 179,8 Összesen: 333,6
7,6
Lakosság
Ciszjordánia: 2,28 Gázai övezet: 1,5 (becsült) Összesen: 3,78
Háztartások
275
Gázai övezet: *
vízfogyasztása Mezőgazdaság
Ciszjordánia: 73
1 044
Ciszjordánia: 68,8 Gázai övezet: 81 (becsült)
120
Ipar
Ciszjordánia:
(a
hazai
fogyasztás tartalmazza) Gázai övezet: 5,0 „Hazai” fogyasztás
764
Ciszjordánia: 60,3 Gázai övezet: 53,1 Összesen: 113,4
*Az egy főre jutó fogyasztást és előállítást sem lehet megbecsülni, mert a hatósági vízellátás mennyiségének 90%-a emberi fogyasztásra alkalmatlan.
4. sz. táblázat: A vízfogyasztás alakulása Palesztinában és Izraelben (millió m3/év, 1 m3=1000 liter) Forrás: Brooks – Trottier 2012 A palesztin területek öntözésének hatékonysága újabb eltérést jelent a fogalom gazdasági értelmezésében. Ugyanis Ciszjordániában több mint 500 forrást használnak az agráriumban (és a háztartások ellátására) évszázadok óta. Ezeknek a csatornáknak a karbantartása munka-, viszont kevésbé tőkeigényes, hozzájárulnak az élelmiszerellátás biztonságához és a munkahelyteremtéshez, ezáltal a társadalmi tőke növeléséhez. A „méltányos” kifejezés az ENSZ vízügyi konvenciójában alkalmazott kifejezés. A politikailag és társadalmilag méltányos vízelosztás érvényesítése előtt máris jelentkezik egy megkerülhetetlen akadály, az izraeli és a palesztin társadalmak 132
közötti fejlettségbeli különbség, amely kihat a vízigényre is. A méltányos vízhasználat különbözik az egyenlő vízhasználattól. Különböző tényezők (gazdasági különbségek,
lakosságszám)
mennyiséget,
és
a
befolyásolják
méltányosság
elve
a
felek
számára
meghatározott
a
palesztin–izraeli
kontextusban
180
következményeket rejt magában.
A fenntartható vízkezelés problematikája a retorika és a gyakorlat közötti különbségekben mutatkozik meg valójában. A Galileai-tenger (más néven Tibériasztó, Kinneret-tó) esetében Izrael vörös és fekete vonalakat „húzott” a tó vízszintjének megtartása és környezetének ökológiai fenntarthatósága érdekében. Mindkettőt folyamatosan figyelmen kívül hagyják. A palesztin kutatók is felismerték a víz környezeti jelentőségét, de ezt nem ültették át a gyakorlatba. (World Bank 2009) Izraelben a kommunális szennyvíz 70%-át tisztítják, az összes vízfogyasztás 20%-a és az öntözésre felhasznált vizek 50%-a tisztított szennyvízből származik. Palesztinában szinte elenyésző a tisztított szennyvíz mértéke.181 A ciszjordániai szennyvíz csekély arányát irányítják izraeli szennyvíztisztító telepekre. (Michel et al. 2012) A sótalanítással gyártott ivóvízzel 2010-re az izraeli háztartások több mint 40%-át látták el. A sótalanító üzemek évi 320 millió m3 vizet állítanak elő, viszont a magas költségek nem teszik lehetővé, hogy öntözésre is felhasználják, pedig mind Izrael, mind Palesztina erre a célra fordítja a legnagyobb mértékben. (Rosenthal – Katz 2010)
180
A palesztin gazdaság függősége a mezőgazdaságtól nagyobb, mint az izraelieké (akár az ágazat
GDP-részesedését nézzük, akár a megélhetést). Ezért a palesztinoknak juttatott víz „értékesebb”, mint az izraeli farmoknak juttatott víz. 181
Nabluszban, Ciszjordánia legnagyobb városában épült fel a szennyvíztisztító 2013-ban.
133
3.2 A társadalmi biztonság Az 1980-as évektől az Európai Közösségek figyelemmel kísérte más országok politikájában – így a Mediterráneumban is – az emberi jogok, a demokrácia és a jó kormányzás elvének megvalósítását, az 1990-es években pedig már aktív lépéseket tett a demokrácia, a civil társadalom, a jogrend és az emberi jogok megvalósítása terén. Ennek köszönhetően (is) jött létre az Euro-mediterrán Partnerség. Az EU célja a Barcelonai Nyilatkozatban rögzített „prosperitás, stabilitás és béke övezetének” létrehozása a gazdasági növekedés, a politikai stabilitás és a konfliktusok békés rendezése útján. Ennek értelmében a barcelonai folyamat a partnerek közötti különbségeket hivatott csökkenteni, valamint az olyan egyetemes értékekhez és standardokhoz való viszonyukat javítani, mint az alapvető emberi jogok, a társadalmi pluralizmus, a vallási és kulturális különbségek tiszteletben tartása, vagy a magánszektor és a piacgazdaság erősítése. Ezen elvek alapján az európai és a mediterrán országok között jelentős különbségek mutatkoznak. Az EU – a fenti elvek képviselőjeként – jogot formál arra, hogy véleményezze a partnerek magatartásának, gyakorlatának és intézményi működésének összességét abból a szempontból, hogy miként viszonyulnak az általa hirdetett elvekhez. Ezáltal a partnerség keretében az EU az egyik csoporttól (dél- és kelet-mediterrán országok) jelentős változásokat vár el, míg a másik csoporton (európai országok) keresztül próbálja megteremteni a sikeres szocializáció feltételeit a felzárkózók számára. Ezeknek a változásoknak a térség stabilizációját kellene szolgálniuk, és az ezek eredményeként létrejövő kormányzati intézményeknek kellene a továbbiakban választ találniuk a felmerülő kihívásokra. Az európai és az arab, török gondolkodásban jelentős értelmezésbeli különbség mutatkozik olyan alapvető kérdésekben (de néhány vonatkozásban akár még az izraeli társadalom felfogását is ide lehet sorolni), mint a vallás és az állam kapcsolata, a vallási pluralizmus, a vallások közötti párbeszéd, a civil társadalom szerepe, a női egyenjogúság, valamint a nemzetközi biztonságot érintő külpolitikai magatartás. A Földközi-tenger északi és déli partvidékének civil társadalmai között megvalósuló együttműködési programoknak az EU nagy jelentőséget tulajdonított a 134
demokrácia és az emberi jogok adaptálásának folyamatában, mivel ezek új utat nyitottak a korábbi hagyományos, kormányközi, alapvetően bilaterális segélypolitika mellett, ami számos megoldhatatlannak tűnő nehézséggel járt. A leglényegesebb problémának azt a tényt nevezhetjük, hogy a déli partvidék államaiban autoriter rezsimek uralkodtak. Ennek tükrében Ulrike Reinhardt 2002-ben lehangoló képet festett: „Kevés az ok a reményre, hogy a [barcelonai] folyamat igazságosabbá válik, hacsak a partnerországok részéről nem történik nagyobb mértékű hozzájárulás […, és] a civil társadalom szereplőinek […] kezdeményezéseit ki kellene aknázni”, ahogy a mobilitását is – egyfajta Barcelona-vízum segítségével. (Reinhardt 2002: 20) Az UfM létrejöttét (2008) követő időszakban a Dél-Mediterráneum államai változáson mentek keresztül. A MENA-térség államaiban – különösen Tunéziában, Egyiptomban – az EMP/UfM programjai növelték a civil társadalom képességeit, a humán tőke fejlődését, aminek eredménye – a tudatosság és a meghatározottság – mutatkozott meg Boening szerint az „arab tavasznak” nevezett átmenet során. (Boening 2012b) Ebben a fejezetben a Buzan és Wæver (1998) által leírt a társadalmi biztonság kategóriái (migráció, kultúra, civil társadalom, felsőoktatás és kutatás)közül a migrációval és a civil társadalom kérdéskörével foglalkozom, valamint kibővítem a társadalmi és politikai kihívást egyaránt jelentő korrupció elemzésével a palesztin és izraeli területeken, és összehasonlítás gyanánt a MENA-régióra vonatkozó adatok is bemutatásra kerülnek – a teljesség igénye nélkül. A korrupció kérdését azért tartom fontosnak tárgyalni, mert az Unió dél-mediterrán partnerországainál az egyik legfőbb társadalmi kihívásként jelentkezik, és az Európai Unió pénzügyi támogatási rendszerének egyik sarkalatos kérdése a programok megvalósítására folyósított összegek célba juttatása.Mivel jelen értekezésnek nem a szociológiai mutatók elemzése a célja, így az uniós programok hatékonyságának vizsgálata során csupán érintem az oktatásra, a nők helyzetére és az egészségügyi ellátásra vonatkozó adatokat.
135
3.2.1
Az Európai Unió és a MENA-térségből érkező migráció
A MENA-térségből (Közel-Kelet és Észak-Afrika) érkező migráció alapvetően új jelenség Európa történetében, hiszen az első világháború előtt – a Balkán kivételével – nem éltek muszlim közösségek Európában. A bevándorlási hullám a 20. század második felében indult el a térségből, aminek kiváltó okai legfőképpen a gyarmati országok függetlenedésében és az ottani lakosság jobb életfeltételekre való törekvésében keresendő. A kezdeti bevándorlásnak kimutatható szerepe volt a nyugat-európai
gazdasági
konjunktúrában
(elegendő,
ha
csak
a
török
vendégmunkások érkezése és a német „Wirtschaftswunder” közötti összefüggésre gondolunk). A 20. században a migránsok nagy része beolvadt a fogadó ország társadalmába, kultúrájába, míg a 20. század utolsó két-három évtizedétől kezdve fordult a trend, és az európai demokratikus értékrenddel a migránsok „magukkal hozott” kultúrája nem esett teljes mértékben áldozatul az asszimilációnak. Megőrizhették azt a szellemiséget, hagyományokat, amelyektől Európa színesebbé vált, és létrejött a multikulturalizmus (a kultúrák egymás mellett élése). A beolvadást nem erőltető – sőt a kulturális sokszínűség létrejöttét támogató – társadalmak mindezt az emberi és szabadságjogok megnyilvánulásának tekintették („német modell”). (Vándor 2011) A helyzet azonban nem volt problémamentes.182 A nyugat-európai demográfiai és munkaerő-piaci gondok orvoslására évtizedek óta egyedüli megoldást a migráció jelentette. Az észak-afrikai volt francia gyarmatokról Európába érkező munkaerő százezrei-milliói évekkel, évtizedekkel később a befogadó országokban társadalmi feszültségeket idéztek elő, amelyek belpolitikai-belbiztonsági kérdéssé nőtték ki magukat, és az Európai Unió migrációs politikájának folyamatos szigorodását eredményezték. 182
A hidegháború idején a társadalmi problémáról egyéb „fontosabb” gondok vonták el a figyelmet.
Az 1960-as évektől képezte a vizsgálatok tárgyát a kultúrák együttélése, az első munkák ugyan az Amerikába bevándorlók helyzetére irányultak, de Európában is felfigyeltek a jelenségre. Az „olvasztótégely-elmélet” megdőlni látszott Nathan Glazer – Daniel Patrick Moynihan: Beyond the Melting Pot. The Negroes, Puerto Ricans, Jews, Italians, and Irish of New York City (MIT Press, 1970) című munkájában. (Vándor 2011)
136
Az 1980-as évek hozták el a látványos változást. Egyrészt a kelet–nyugati kapcsolatokban bekövetkezett változás, másrészt az integráció belső fejlődése is hozzájárult a tagállamok közötti belső mozgás szabályozásához. A schengeni egyezmény felvetése (1985) belső ellentétekhez vezetett, így csak tíz évvel később lépett hatályba a kidolgozott változata.183 Az Amsterdami Szerződés már közösségi politikák közé és az 1. pillérbe helyezte át a menekültügyet a bevándorlás, a külső határok átlépése és néhány más rendőrségi-igazságügyi kérdéssel egyetemben. A tagállamok továbbra is a téma kormányközi szinten tartására törekedtek, de az Európai Bizottság egyre gyakrabban avatkozott közbe és kezdeményezéseket tett a közös, összehangolt bevándorlási politika kialakítására (1999-es tamperei,184 2004-es hágai program185). Az Európai Bizottság 2007. május 16-i közleménye a körkörös migrációról és az EU és a harmadik országok közötti mobilitási partnerségről (EU Bizottság 2007) első alakommal tett kísérletet arra, hogy összhangba hozza a tagállamok és az Unió tevékenységét a legális migráció szabályozásának terén. A 2008-ban elfogadott Európai Bevándorlási és Menekültügyi Paktum186 a szabályozás kialakításakor előtérbe helyezte a tagországok prioritásait, érdekeit, valamint a befogadó ország és a 183
A bel- és igazságügyi együttműködés pillérébe sorolta a Maastrichti Szerződés a harmadik
országból érkezőkkel kapcsolatos kérdéseket (határvédelem, határok átjárhatósága, menekültügy stb.), ezzel uniós politika szintjére emelte a menekültügyet. (Lásd Szerződés az Európai Unióról [Maastrichti Szerződés] V. cím.) Az 1990-es évektől a kérdéskörök kibővültek a nemzetközi szervezett bűnözés, a terrorizmus, az ember- és kábítószer-csempészet stb. kérdéseivel. Az amsterdami szerződés már közösségi politikák közé és az 1. pillérbe helyezte át a menekültügyet. 184
A tamperei programmal elfogadott főbb jogi irányelvek: (i) családegyesítési (2003/86/EK), (ii) a
huzamosabb idejű tartózkodásról szóló (2003/109/EK), (iii) tanulmányi célú tartózkodás (2004/114/EK), (iv) kutatási célú irányelv (2005/71/EK) 185
A hágai program a tamperei program folytatásának tekinthető, a legfontosabb vívmánya az
irányított migráció elindítása volt. (COM, 2005, 0184) A program prioritásait lásd a Függelék 13. sz. mellékletében. 186
Az Európai Bizottság dokumentuma tartalmazta azokat a tagállami kétoldalú projekteket, amelyek
segítik a paktumban lefektetett célok megvalósulását (pl. Spanyolország–Marokkó közötti megállapodás az idénymunka támogatására). A paktum az EMP-re, az EU–AKC-országokkal (afrikai, karibi, csendes-óceáni) kötött megállapodásokra, az EU–LAC (Latin-Amerika és karibi térség) együttműködésre, Ázsia–Európa Találkozóra (1996-ban indult EK együttműködés 16 ázsiai országgal) épített. (Póczik – Dunavölgyi, 2008)
137
legális bevándorlók szándékait is, amelyeknek a „kölcsönös haszon céljával kell megvalósulniuk”. (Wetzel 2011: 68) A Lisszaboni Szerződés megerősítette a közös politikára való törekvést, és az egyhangú
döntéshozatalról
minősített
többségi
szavazásra
változtatta
a
döntéshozatalt. A változtatások azonban a fennálló problémákra nem jelentettek megoldást. A „legális” migránsokról a hangsúly eltolódott az illegális migráció és az általa okozott biztonsági kihívások (szervezett bűnözés, terrorizmus, fegyver-, kábítószer- és embercsempészet) felé, ez tükröződött a stockholmi programban (2010) is. Az Unió tagállamai a keretfeltételekkel egy későbbi munkaerő-piaci nyitást készítettek elő, ahelyett, hogy lehetőséget teremtettek volna bizonyos csoportok (kutatók, diákok) számára. A „német modellként” jelentkező multikulturalizmus a 20. századi európai és nyugati társadalmak vívmányaként került be a köztudatba. A fentebb említett negatív társadalmi jelenségek miatt számos haladó (liberális) gondolkodású demokratikus kormányzat vetette el korábbi befogadással kapcsolatos nézeteit. Angela Merkel 2010-ben kijelentette, hogy „A multikulturalizmus érdekében tett erőfeszítések megbuktak. […] A migránsokat nem csak támogatni kell, hanem elvárásokat támasztani velük szemben.” Egyúttal hozzátette, hogy az iszlám Németország része. (Spiegel 2010) Hasonló jellegű nézeteket fogalmaznak meg Franciaország és Olaszország vezetői is, habár utóbbi országban a kelet-európai romák bevándorlásában keresendő az idegenellenesség egyik számottevő oka. Az észak-afrikai térségből a földrajzi közelség miatt elsősorban marokkói és tunéziai, másodsorban a líbiai és algériai bevándorlók célozzák meg Olaszországot, mely 7600 km hosszú partvonala miatt ideális
hely
az
illegális
bevándorlók
számára.187
(Nyusztay
2011)
A
Spanyolországhoz tartozó Ceuta és Melilla városok Észak-Afrika északi partján fekszenek, mindkettő csak Marokkóval határos, így az afrikai országból szárazföldön lehet „eljutni” Európába. Kockázatosabb lehetőség a Gibraltárt és Marokkót elválasztó tengerszoroson való átkelés, de még így is évente több ezerillegális bevándorló választja ezt az útvonalat az Európai Unióba jutáshoz. 187
Marokkóból és Tunéziából 1991-ben összesen 125 000 fő, 2000-ben 208 000 fő, míg 2009-ben
csupán Marokkóból 403 000 fő és Tunéziából 55 100 fő vándorolt be. (Nyusztay 2011 és OECD Databases)
138
A Balkán térsége egy további útvonal. A Nemzetközi Migrációs Szervezet becslése alapján havonta kb. 5000 afrikai, közel-keleti és ázsiai illegális menekült indul el Nyugat-Európába Szerbián és Bosznia-Hercegovinán keresztül, az ottani biztonsági és határvédelmi intézkedések lazaságát kihasználva. (Kudrina 2004) Nem véletlenül sürgeti az EU a szorosabb együttműködést a balkáni államokkal – amelyek mindemellett uniós donortámogatásra szorulnak – a rendőrségi és határrendészeti feladatokban. Az EU több államát, főleg az észak-európaiakat kevésbé érintette közvetlenül a MENA-térségből érkező bevándorlás, de amióta hatályba lépett a Schengeni Egyezmény (1995), ezek az országok is szembesülnek a problémával. Az
észak-afrikai
bevándorlás
megfékezésére
az
EU
hagyományos
módszerekhez folyamodott: határozott és megszorító bevándorlási politika, gazdasági és politikai reformok a térségben, hogy növelje az ottani életszínvonalat, csökkentse a munkanélküliség mértékét, és ezzel elérje a „push-faktorok” csökkentését is. Az uniós módszerek nem hozták meg a várt eredményeket.Liudmila Kudrina 2004-es számítása szerint, amikor a MENA-országokban a népesség növekedése több mint évi 2%-os arányt mutat, ami 30 év alatt a megduplázódást jelenti, akkor 2035-re a lakosság száma eléri a 400 millió főt,188 a jóléti „olló” még inkább szétnyílik, a gazdasági migránsok áradata megállíthatatlan lesz. (Kudrina 2004) Természetesen az illegális bevándorlás rengeteg kihívást (gazdasági, munkaerőpiaci, társadalmi, szociális, vallási, kulturális, oktatási, (kül-)politikai stb.)hoz magával, melyek közül az iszlamofóbia a leglátványosabb belbiztonsági probléma. Kudrina több kutató nézetére hivatkozik, amikor azt állítja, hogy a bármennyire is paradoxonnak tűnik, még ha a bevándorlás szétzúzza is az európai társadalmakat, végül a demográfiai különbségekből fakadóan a „megmentője” lehet. (Kudrina 2004)
188
Kudrina a számításaiban valószínűleg alulértékelte az észak-afrikai népesség növekedésének
ütemét, mivel az említett régió már 2014-ben elérte a 370 millió fős lakosságszámot. (Kudrina 2004)
139
6a.) és 6b.) sz. ábra: Az EU-ba bevándorlók számának alakulása (2001–2011) (Ajobb szemléltetés végett a 27 országra vonatkozó adatokat két ábrán mutatom be.) Forrás: http://epp.eurostat.ec.europa.eu/tgm/table.do?tab=table&init=1&language=en&pco de=tps00178&plugin=1 alapján saját szerkesztés (Letöltés ideje: 2014. 05. 20.) 140
A 6a.) és 6b.) sz. ábrák az Európai Unióba érkező migránsok számának alakulását mutatják a 2001–2012 közötti időszakot vizsgálva. A grafikon adataiból kiderül, hogy az EU elsődleges célországai a „nagyok”, vagyis a legtöbb bevándorló 2006 és 2012 között Németországba (3 856 635 fő), Nagy-Britanniába (3 867 512 fő), Spanyolországba (3 827 236 fő), Olaszországba (3 028 732 fő), Franciaországba (2 143 460 fő) érkezett.(OECD Databases) Az Unión kívüli országokat tekintve az EU-ban a legnagyobb számban törökországi (2,4 millió), marokkói (1,8 millió), albániai (1 millió) és algériai (0,6 millió) születésű migráns él.
3.2.1.1 Az izraeli bevándorlás az Európai Unióba Izrael lakosságának mozgása (be- és elvándorlás) egészen más képet mutat, mint a környezetében lévő arab országoké. Számos publikáció foglalkozik az izraeli bevándorlással, viszont elenyésző azon tanulmányok száma, amelyek az emigrációs kérdéskört elemzik. Izrael Állam megalakulását követően törvényben is rögzített bevándorlási politikája (hazatérés joga)189 következtében az adatok évtizedekig a bevándorlók számának növekedését mutatták az elvándorlókéval szemben. Az elmúlt években azonban a trend megfordulni látszik. 2011-ben összesen közel egymillió izraeli választotta második hazájának az USA-t, Nagy-Britanniát, Ausztráliát vagy Németországot. Kanadába közel 2500 izraeli költözik el évente. A kivándorlás indokaként azt jelölték meg, hogy megelégelték a híradások és a mindennapok diskurzusának szinte kizárólagos témáit: a haláleseteket és a rombolásokat, valamint további okként nevezték meg a munkavállalás lehetőségét és az izraeli hadkötelezettség nyomasztó terhét. (Chamie–Mirkin 2011) Izraelben a világ zsidó lakosságának csupán közel fele él, így az izraeli elvándorlás nemcsak az EU, hanem Izrael számára is biztonsági kockázatot jelent. Az Izraeli Bevándorlási Minisztérium adatai szerint 750 000 fő, míg a kormányzat tájékoztatása szerint 800 000–1 000 000 közé tehető a külföldön élő izraeliek száma, ami Izrael teljes zsidó népességének 13%-át jelenti. (Karni 2009) Az
189
Izrael deklarálta, hogy a világon bárhol élő zsidó emberek számára befogadó hazát jelent. Az
ország migrációs politikájának célja a nemzet jóléte, biztonsága és nem utolsósorban a túlélése.
141
izraeli állampolgárságú emigránsok190 60%-a Észak-Amerikában telepedett le, a negyedük Európában és a fennmaradó 15% a világban szétszóródva él napjainkban. A felnőtt kivándorlók közel 45%-a rendelkezik diplomával – az izraeli lakosság 22%-áról mondható el ugyanez –, szekulárisak, liberálisak és az átlagéletkoruk alacsonyabb, mint a bevándorlók átlagéletkora. Elvándorlásukkal akaratlanul is a lakosság elöregedéséhez járulnak hozzá. A fiatalok körében végzett közvéleménykutatások kimutatták, hogy a 14–18 év közöttiek több mint 50%-a szívesen élne külföldön, ha lenne rá módja, és 71,5%-uk aggódik a szociális helyzete miatt. (Trabelsi-Hadad 2010) További fontos tényező a kivándorlásban, hogy Izrael zsidó lakosságának kb. 40%-a külföldön született, tehát az újabb emigráció gondolata nem idegen tőlük. Becslések szerint közel 100 000 izraeli lakosnak van német útlevele,191 nagy számban rendelkeznek kettős állampolgársággal, közülük 500 000-en USAútlevéllel. A 7. sz. ábra bemutatja az európai (nemcsak uniós)államokba érkező izraeli migránsok számának alakulását 2003–2011 között. Érdekességként említhető, hogy Magyarország a második helyen áll az izraeliek célországainak rangsorában, hazánkba több izraeli érkezik, mint a mediterrán térség államai felől érkező többi migráns által előnybe részesített államokba, kivéve az első helyen álló Németországot. Franciaországot illetően nem áll rendelkezésre adat az EUROSTAT adatbázisában, ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a zsidó közösség és egyének ellen elkövetett támadások miatt egyre több zsidó költözik el Franciaországból. (Klein 2013) Az Izraelbe kivándorló franciák száma 2012-ben 1907 fő volt, 1%-kal magasabb értéket mutatott a 2011-es adatokhoz képest. (Lipshiz 2013) Az emigráció következményének további aspektusa, hogy az elvándorlásra hajlamosabb szekuláris réteg csökkenésével növekszik az ortodox (harédi) zsidó
190
Izrael megalakulását követő első évtizedben az emigránsok száma becslések szerint 100 000 főre
volt tehető, az 1980-as években ez a szám 270 00 főt takart, és 10 évvel később a számuk már 550 000 főre duzzadt. 191
A német felmenőkre való hivatkozással és annak bizonyításával juthatnak útlevélhez.
142
közösségek befolyása,192 és csökken a cionizmusba mint ideológiába vetett hit. A kivándorolt fiatalok negyede nem zsidó vallásúval házasodik, nem vesz részt a közösség életében, viszont meggyőződéssel hangsúlyozzák, hogy szándékukban áll visszatérni Izraelbe, annak ellenére, hogy általában sikeresen beilleszkednek a fogadó ország társadalmába. A kivándorlásból és az ortodox lakosság hányadának növekedéséből fakadó izraeli
munkaerőhiányt
nem-zsidó
(és
természetesen
nem
muszlim)
munkavállalókkal igyekeznek pótolni, főleg Thaiföldről, Kínából, a Fülöpszigetekről és részben Afrikából. 200 000 főre tehető a számuk, akik közel fele nem hivatalosan érkezett az országba. Jelenlétükkel színesítik az ország etnikai összetételét. Az izraeli kormány kampányt indított a tengerentúlról való visszatelepülés előmozdítására, kapcsolatépítést sürget a nagykövetségeken keresztül, továbbá pénzügyi segítségnyújtással és adókedvezményekkel próbálja visszacsalogatni honfitársaikat. A kivándorlók nagy száma miatt a Netanyahu-kormány felvetette a lehetőséget, hogy választójog illesse meg a külföldön élőket is, de az erre vonatkozó törekvések még nem öntöttek konkrét formát. (Chamie–Mirkin 2011)
192
Becslések szerint 2030-ra az izraeli iskoláskorú gyerekek kb. 30%-a izraeli palesztin és további kb.
25%-a ortodox lesz. (A számadatnál kizárólag az izraeli állampolgárságú lakosságot tartottam szem előtt, Ciszjordániát és a Gázai övezetre vonatkozó előrejelzéseket nem vettem figyelembe.) Ezek a gyerekek bő évtizeddel később választópolgárokká válnak. Sem a palesztinok, sem az ortodoxok nem támogatják a cionista ideológiát, és ha számításba vesszük az ultraortodoxok elutasító magatartását Izrael Állam létére vonatkozóan (hitük szerint csak a Messiás alapíthatta volna meg a zsidó államot), akkor láthatjuk, hogy magát a zsidó állam létét kérdőjelezheti meg a saját lakossága. (Cincotta – Kaufmann é.n.)
143
7. sz. ábra: Az európai (nemcsak uniós) államokba érkező izraeli migránsok számának alakulása (2003–2011) (Csak Franciaország és Lettország esetében jelenti a 0 érték, hogy az EUROSTAT számára az ország nem szolgáltatott ki adatokat.) Forrás: EUROSTATalapján saját szerkesztés. http://appsso.eurostat.ec.europa.eu/nui/submitViewTableAction.do (Letöltés ideje: 2014. 05. 29.) A bevándorlási adatok is kormányzati aggodalomra adnak okot, 1988 óta nem volt olyan alacsony a bevándorlási mutató, mint 2010-ben. Akkor 18 129 fő kért letelepedési engedélyt Izraeltől.193 A Nyugat-Európából Izraelbe érkező bevándorlók száma 2012-ben 3243 fő volt (ebből 1907 fő francia állampolgár), 6%-kal több, mint az azt megelőző évben. Az Amerikában élő zsidók kb. 70%-a még sosem járt Izraelben, és nem is szándékozik odautazni. A volt Szovjetunió tagállamaiban élő fiatal zsidó lakosság 87%-a szeretne kivándorolni, de csak 36%-a választaná Izraelt
193
Igaz, 2011-ben a számuk megnövekedett 19 135 főre, és 2012-ben ugyan az előző évhez képest
csökkenés mutatkozott, de még így is néhány száz fővel több bevándorló érkezett, 18 691 fő, mint 2010-ben.
144
új otthonának.194 A Szovjetunióból és utódállamaiból korábban bevándorolt lakosság egy része visszatért eredeti hazájába, egyrészt vallási okból (keresztényekről lévén szó, akik zsidó vallású családtagjukkal vándoroltak ki), másrészt az izraeli bevándorláskor az állam szociális juttatásait célozta meg és ez nem találkozott az elvárásaival, harmadrészt pedig eredeti hazájának gazdasági helyzetében javulás állt be. Így sem a kelet-európai, sem az amerikai zsidókra már nem tekint az izraeli kormány mint a migrációs szakadék „kitöltőire”. (MEMO 2012) Ugyanakkor a világ más táján sincs már olyan potenciális bevándorló zsidó közösség, amelyiket „ki kell menteni”, az utolsó nagy hullám a szovjet (orosz) és az etióp közösség volt.195
3.2.1.2 A palesztin emigráció az Európai Unióba A palesztin megszállt területek, Ciszjordánia és a Gázai övezet migrációs szempontból különös képet mutatnak.196 A jogszabályi keretek rendkívül komplexek. A Palesztin Charta és az Elvi Nyilatkozat rendelkezik arról, hogy minden palesztin jogosult – a visszatérés jogán –a későbbi palesztin állam állampolgárságára, amit viszont Izrael elutasít. A palesztin lakosság (Gázai övezetbeli és ciszjordániai is) azon részét, akik rendelkeznek megfelelő személyi okmányokkal, Izrael külföldi lakosnak tartja, és a PNH hatáskörébe tartozónak. Mindenki más (menekült, palesztin eredetű vagy egyéb nemzetiségű), ha nem rendelkezik a Palesztin Nemezeti Hatóság (Ciszjordánia vagy 194
A 2014-es orosz–ukrán válság hatására megnövekedett az ukrajnai menekültkérvények beadásának
száma Izraelben. 195
1989-ben kezdődött el a szovjet zsidók tömeges bevándorlása, amelyet egy ideig Magyarorsszágon
keresztül bonyolítottak le. A 800 000 fő áttelepítése három évig tartott. 1984-ben és 1991-ben két alkalommal összesen több mint 22 000 etióp zsidót telepítettek le Izraelbe. 196
Az Izrael Állam megalakulását követő menekült-problematikát terjedelmi okok miatt nem kívánom
taglalni. A számadatok bemutatásánál is figyelmen kívül hagyom a jordániai, szíriai és libanoni palesztin menekültpopulációt, akik az ENSZ Palesztin Menekültek Segélyező és Munkaközvetítő Hivatala (United Nations Relief and Works Agency for Palestine Refugees in the Near East – UNRWA) hatáskörébe tartoznak. A Palesztin Központi Statisztikai Hivatal 2011-es becslése szerint a menekültek második–harmadik–negyedik generációjával együtt a külföldön élő palesztinok száma megközelíti a 7 milliót.
145
Gázai övezet) által kibocsátott személyi okmányokkal, akkor nem tekintik állampolgárnak (non-citizen). A palesztin területekre való bejutás, ott tartózkodás és a kiutazás az izraeli hatóságoktól függ. Az izraeli állampolgárok az izraeli joghatóság illetékessége alá tartoznak, a megszállt palesztin területeken is. Kelet-Jeruzsálem palesztin lakosai különleges személyi igazolvánnyal rendelkeznek, és külföldi lakosnak számítanak Izraelben. A megszállt palesztin területek határai felett Izrael gyakorolja a teljes ellenőrzést (személyek regisztrálása, családegyesítés engedélyezése, be- és kilépő vízumok kiállítása). Ilyen körülmények között nehéz palesztin migrációs politikáról beszélni. A ciszjordániai palesztinoknak Jordánia felé kizárólag az Allenby híd áll a rendelkezésükre, amelyet Izrael tart teljes ellenőrzés alatt. A Gázai övezet lakosainak két átkelő áll(na) rendelkezésre, az egyik az Izraelbe (Eretz) jutást teszi (tenné) lehetővé, a másik pedig a rafahi átkelő.197 A Gázai övezet azonban fizikailag is körül van zárva, a ki- és bejutást Izrael szigorúan ellenőrzi és szinte lehetetlenné teszi. (Bartolomeo et al. 2011) A ciszjordániai palesztin lakosság az 1960-as években munkavállalás céljából elsősorban Jordániába emigrált198 (Ciszjordánia Transzjordánia része volt, jordániai irányítás alatt állt 1949 és 1988 között), egyrészt a földrajzi közelség, másrészt az ország kínálta „rokon közeg” miatt, másodsorban az Öböl menti kőolaj-kitermelő országokat célozták meg.199 Utóbbi régióba 1967 után a Gázai övezetből is nagyszámú közepesen vagy magasan képzett munkavállaló indult el, valamint Európát és Észak-Amerikát is célba vették, de kevesebben. Az 1990-es években az Öböl menti országok lezárták a munkaerőpiacaikat, így a munkavállalási célú palesztin emigráció mutatója csökkent. Az oslói folyamat hatására több mint 100 000 menekült tért vissza Ciszjordániába, de a politikai káosz és a társadalmi-szociális körülmények miatt a 2000-es években ismét emigrációs hullám vette kezdetét. A második intifáda kirobbanásáig, a biztonsági fal építéséig alacsony képesítésű 197
A rafahi határátkelő kialakításáról, működésének körülményiről lásd a disszertáció 2.2.1.2
fejezetét. 198
Ugyanakkor meg kell említeni, hogy az 1967-es arab–izraeli háború során és azt követően a
menekültek egy része Transzjordániába távozott. 199
Ciszjordániából 1960–1967 között az ún. Keleti Partra (Jordánia) 25 000 palesztin emigrált, az
Öböl menti országokba pedig ugyanezen idő alatt mintegy 115 000 fő.
146
munkavállalók ezrei jártak át Izraelbe a mezőgazdaságban és főként az építőiparban vállalva munkát. A 2000-es évek közepére ez a lehetőség is megszűnt, ezzel újabb csapást mérve a palesztin munkaerőpiacra. Ugyanakkor a gázai kivonulást követően (2005) Ciszjordánia az izraeli telepesek célpontjává vált, akik a lakosság több mint 10%-át képezik. (2008-ban 12,7%-os volt az arányuk a palesztin lakossághoz képest.) A 2008-as adatok alapján a megszállt területek lakosságának arányához képest 24,2% (992 010 fő) élt külföldön.200Az életszínvonal, a társadalmi és politikai helyzet romlásával a 2000-es évektől a képzett munkaerő körében is nőtt a munkanélküliek aránya. 2000 és 2008 között a munkanélküliség aránya 14,3%-ról 26,2%-ra, a fiatalok körében ez az adat 20,0%-ról 40,2%-ra emelkedett. A 2009-es felmérés szerint az emigrálás legfőbb oka a tanulmányok folytatása (34,4%), családegyesítés
(21,9%,
ebből
64%
nő),
életszínvonal
javítása
(14,6%),
munkavállalás (13,7%). (Bartolomeo et al. 2011) Az OECD országokban élő palesztin migránsok 36,5%-a nő, akik magas képzettséggel rendelkeznek, 44%-uk egyetemi vagy ennél magasabb szintű diplomával rendelkezik, 30,6%-uknak pedig középfokú végzettsége van, és képesítésének
megfelelően
a
gazdasági,
törvényhozási,
technikai
területen
foglalkoztatják őket. Ugyanez nem mondható el a menekülttáborokban élő palesztin nőkről, Libanonban csupán 16,8%-uk kap munkát (2008-as adat). A palesztin nők az oktatásban betöltött részvételük ellenére is erős kulturális hátránytól szenvednek a munkavállalás,
társadalmi
helyzetük
és
az
emigrációs
lehetőségek
terén
egyaránt.(Bartolomeo et al. 2011)
200
Ez a szám azonban nem tartalmazza a Jordániában és az Öböl menti országokban élők adatait.
Jordánia az ott élő menekülteknek megadta az állampolgársági jogot, és akik éltek vele, statisztikai szempontból nem számítanak palesztinnak.
147
8. sz. ábra: Az európai (nemcsak uniós) államokba érkező palesztin migránsok számának alakulása (2003–2012). (Csak Franciaország és Nagy-Britannia esetében jelenti a 0 érték, hogy az EUROSTAT számára az ország nem szolgáltatott ki adatokat.) Forrás: EUROSTATalapján saját szerkesztés. http://appsso.eurostat.ec.europa.eu/nui/submitViewTableAction.do (Letöltés ideje: 2014. 05. 29.) A 6a., 6b., 7. és 8. sz. ábrák összevetéséből kitűnik, hogy a vizsgált időszakban az Európai Unióba irányuló izraeli és palesztin migráció mértéke elenyésző a többi országból érkező összes bevándorló számához képest. (Vö. Függelék 18. sz. melléklet) Az illegális migrációs fenyegetés éppen e két területről, Izrael és a megszállt palesztin területek felől nem fenyegeti az Uniót. A bevándorlási és tartózkodási engedélyért folyamodó palesztinok és izraeliek zömmel az oktatásban vesznek részt, vagy a képzett munkavállalói vagy befektetői körbe tartoznak, és beilleszkednek a fogadó ország társadalmába. 148
3.2.2
A korrupció mint társadalmi, politikai kihívás
Az Európai Unió pénzügyi támogatási rendszerének egyik sarkalatos kérdése a programok megvalósítására folyósított összegek célba juttatása, ugyanis a délmediterrán partnerországoknál az egyik legfőbb társadalmi kihívás a korrupció. Az „arab tavasznak” nevezett megmozduláshullám egyik kiváltó oka a politikai közéletet és az egész társadalmat átszőtt korrupció megszüntetésének vágya volt. Az iszlám vallás újraéledésében és az iszlámizmusban találják meg sokan a KözelKeleten és a világ más pontjain is a nyugati anyagias és fogyasztásorientált szemléletmóddal szembeni spirituális alternatívát, azon keresztül fejezik ki ellenérzésüket a korrupcióval, igazságtalansággal és elnyomással szemben. A Transparency International 2010-ben publikált tanulmányában három állam (Egyiptom, Libanon, Marokkó) és Palesztina (Gázai övezet és Ciszjordánia) politikai, társadalmi működését és irányítását vizsgálta. Mind a négy vizsgálati alanyról megállapították, hogy rendkívül gyenge az integráló rendszerük,201 a legnagyobb szakadék a rendelkezésre álló legális korrupcióellenes intézkedések és a megvalósulásuk gyakorlata között fedezhető fel. A vizsgált országok társadalmi és politikai kultúráját mélyen átjárja a nepotizmus, amely aláássa a kormányok feddhetetlenségét, mivel nincs éles választóvonal a jogszerű segítségnyújtás és a kivételezés, a nepotizmus között, amivel megvalósul a korrupció. A család, a törzs vagy egy politikai párt a legfontosabb kapcsolódási pontot képezi az emberek életében. Ilyen társadalmi és politikai kontextusban egy közalkalmazott szembesül azzal, hogy a törzs vagy a párt érdekében „kell” cselekednie, plusz szolgálatokat végeznie akár a jog vagy a közjó ellenében is. A nepotizmus, a vesztegetés és a pártfogás széles körben elfogadott társadalmi jelenségek, a hétköznapi élet részei.
201
A nemzeti integráló rendszert (National Integrity System – NIS) a kormányzati kulcsfontosságú
intézmények és szereplők (fékek és ellensúlyok), nem kormányzati szereplők (média, civil társadalom, vállalkozói szektor), civil kontroll szervezetei/intézményei alkotják. Amelyik országban a NIS jól működik, ott a korrupciós kockázat minimális.
149
A MENA-országok mindegyike aláírta és ratifikálta az ENSZ korrupcióellenes konvencióját (United Nations Convention Against Corruption – UNCAC).202 A konvenció részesei vállalják, hogy nemcsak a közszférában, a kormányzati intézményekben, hanem a magánszektorban is megvalósíttatja az átláthatóságot, a feddhetetlenséget és a függetlenséget. Regionális szinten számos erőfeszítést tettek a korrupció megfékezésére: az Arab Liga az UNCAC hatására megalkotta a saját korrupcióellenes konvencióját (Arab League Convention on Combating Corruption), a palesztin, marokkói és libanoni képviselők tagjai az Arab Régió Parlamenti Képviselői a Korrupció Ellen (Arab Region Parliamentarians Against Corruption – ARPAC) kezdeményezésnek. A Program a kormányzásra az arab régióban (Programme on Governance in the Arab Region – POGAR) a jó kormányzást és a hatékony korrupcióellenes fellépést hirdeti a MENA-térségben. A keretein belül 2008-ban megalakuló Arab Korrupcióellenes és Egységesítő Hálózat (Arab Anti-Corruption and Integrity Network – ACINET) főként a hatóságokra fókuszál, ugyanakkor a civil társadalom, a magán üzleti szektor résztvevői és a parlamenti képviselők ez irányú figyelemmel kísérését is önnön feladatául szabta. (Seblani – Harb é.n.) A fékek és ellensúlyok hiányából fakadóan a kormányzati igény sem jelentkezik a korrupció leküzdésére, ami a valós fejlődés feltétele lenne. A „bejelentő” mechanizmus hibájaként említhető a tanúvédelem teljes hiánya, továbbá – ahogy például az egyiptomi törvény rendelkezik – a téves bejelentést tevőket jobban szankcionálják, mint ahogy a bejelentés tevőt védenék az atrocitástól. A vizsgált alanyok közül csupán a palesztinok rendelkeznek olyan jogszabállyal, amely felszólítja
a
közalkalmazottakat
a
tiltott
haszonszerzés
minden
esetének
bejelentésére. (Transparency International 2010) A Palesztin Törvényhozó Tanács intézményi reformba kezdett 2002-ben.A Palesztin Nemzeti Hatóságon (PNH) belüli hatalom szétválasztásának, a bírói testület függetlenítésének és a biztonsági szervezetek ellenőrzésének folyamata 2008–2010 között újabb intézkedéscsomaggal gazdagodott, amely a pénzügyi és szervezetei reformokat szolgálta. A Transparency Palestine egy keretterv kidolgozásával próbált hozzájárulni a korrupció megfékezéséhez. 202
Palesztina nemzetközileg nem elismert állam, ezért nem ratifikálhatta a konvenciót, viszont aláírta
azt.
150
A marokkói kormány 2008-ban fogadta el a korrupcióellenes tervet, Libanonban több kezdeményezés is napvilágot látott (ombudsmani pozíció létrehozása, az eltitkolt vagyonra vonatkozó rendelkezések kiegészítése), de mindegyik megrekedt. A Libanoni Nemzeti Bank mellett létrejött viszontegy nyomozócsoport a pénzmosás felderítésére. Egyiptomban az átláthatóságot a hatóság maga ellenőrizte, az államminiszter hatáskörébe utalva ezt a feladatot. 2005-ben ugyan megalakítottak egy bizottságot (elnöki választási bizottság, Presidential Election Commission – PEC), amelynek feladata az akkori választási kampány finanszírozásának ellenőrzése és a médiaszereplések figyelése volt, de más előrelépés nem történt e téren. (Transparency International 2010) Izrael a demokratikus berendezkedése okán rendelkezik a fékek és ellensúlyok rendszerével, ugyanakkor egy felmérés szerint az OECD-tagállamok közül a legkorruptabb Görögország mögött a második helyet foglalja el, és a világ korrupciós listáján a 2007-es 30. helyről 2012-re a 39. helyre csúszott. (Lipson 2013) Korrupciós botrányoktól nem mentes az ország, időnként egy-egy magas rangú politikus (Ehud Olmert, Avi Jehezkel, Meir Shetrít) vád alá helyezése bírósági szakaszig is eljut. A politikai szférát vizsgálva, míg az 1950-es években a korrupció a hatalmon lévő párthoz volt köthető, addig az 1980-1990-es években részben a hatalom megszerzésének eszközévé vált (kampányfinanszírozás, pozícióhoz jutás). A közelmúltban a közpénzek alapjainak hűtlen kezelése, „kettős könyvelés”, pénzmosásinkább személyes, mint politikai célt szolgálnak. A politikai hatalom kihasználása korrupciós célra fontos tényező az izraeli politikában. (Navot 2012) Ugyanakkor rendszerproblémaként jelentkezik, nem lehet igazolni és nincs a köz számára haszna, aláássa a fontos döntések legitimitását, ezáltal új politikai problémákat okoz.
3.2.3
Az Európai Unió szerepvállalása a Mediterráneum
társadalmainak fejlesztésében Az Európai Uniónak a társadalmi szektorban alkalmazott eszközei közül az Anna Lindh Alapítvány az egyik legfontosabb. A mediterrán országok közötti interkulturális párbeszéddel és egyéb programokon keresztül tesz kísérletet a megbékélés, az egymás elfogadásának elérésére. 151
Az Anna Lindh Alapítvány egy nem kormányköziszervezet (non-governmental organization – NGO), a hálózatok hálózata, amely azzal a céllal jött létre, hogy előmozdítsa a Mediterráneum civil szervezeteinek és lakosságának együttműködését a bizalom és az egyetértés megteremtéséért. Az Unió a Mediterráneumért és az Európai Unió összesen 42 tagállama finanszírozza az alapítvány működését, amely a 2005-ös megalapítása óta az oktatás, a kultúra és a média területén fejti ki tevékenységét, több mint 4000 civil társadalmi szervezettel, intézménnyel, alapítvánnyal, egyénekkel, helyi és regionális hatósággal együttműködve. A legfőbb célkitűzései között szerepel a hamis sztereotípiák és a félreértések leküzdése, amelyek befolyásolják a társadalmi kapcsolatokat a régióban, továbbá a bizalomépítést a kultúrák közötti párbeszéden keresztül igyekszik elérni, hirdeti a különbözőség és az együttélés fontosságát. Az Anna Lindh Alapítvány 192 izraeli és 302 palesztin szervezettel, illetve intézménnyel tart fenn kapcsolatot mindhárom (oktatás, kultúra és média) tevékenységi területen. (Anna Lindh Networks) Az Európai Unió az Anna Lindh Alapítványon kívül a palesztin társadalom számára további hat különböző programban nyújt részvételi lehetőséget: (i) az EIDHR (Európai eszköz a demokráciáért és az emberi jogokért, European Instrument for Democracy and Human Rights),203 (ii) EU Partnerség a békéért (EU Partnership for Peace – EUPfP), (iii) Nem állami szereplők, (iv) kulturális programok, (v) a Befektetés az emberekbe (Investing in People), valamint (vi) az Élelmiszerbiztonság tematikus program (Food Security Thematic Programme – FSTP). (EEAS Projects) Az EU Partnerség a békéért program (EUPfP) a békét, az egymás elfogadását és az erőszakmentességet hirdeti. A célja a közel-keleti béke eléréséhez és a palesztin–izraeli konfliktus rendezéséhez alkalmas környezet megteremtése. Emellett a régió társadalmai közötti egyetértést és a programon keresztül egy szebb jövő létrehozását tűzte ki. Olyan kezdeményezéseket204 támogat, amelyek az emberek hétköznapi életét befolyásolják. Ezeket a projekteket izraeli, palesztin és jordániai 203
A programról lásd bővebben az Európai Unió és a palesztin megszállt területek gazdasági-
fejlesztési kapcsolata c. alfejezetet. 204
Az EUPfP keretén belül egy-egy program 36 hónapig tarthat, 100 000 és 500 000 eurós
költségvetés áll minden projekt rendelkezésére, a megvalósítás költségeit az EU 80%-ban átvállalja. Az EUPfP éves költségvetése 5–10 millió euró.
152
szervezetek kezdeményezhetik, akár európai vagy más regionális partnerek részvételével.Az EUPfP a politikai és társadalmi párbeszédet helyezi előtérbe, továbbá küzd a nők hátrányos megkülönböztetése ellen, a fiatalok és a társadalom peremére szorult csoportok helyzetén igyekszik javítani, a környezet, a kereskedelem, a technológia és az egészségügy terén alakítja ki az együttműködés csatornáit. 2011-ben kilenc projekt indult el (3 izraeli, 3 palesztin, 2 közös és 1 palesztin– izraeli–jordániai) szervezet vagy intézmény kezdeményezésében a párbeszéd megteremtésére, egymás elfogadására, a gazdasági fejlődés elősegítésére, a geopolitikai változások kutatásának támogatására, kommunikáció oktatására, a technológiai újítások támogatására, valamint a határokat átszelő vízforrások hatékony kezelését oktató alapítvány létrehozására.
9. sz. ábra: A „Nem állami szereplők” programon belül az évente egy-egy elfogadott palesztin projekt uniós támogatásának mértéke (millió euró) Forrás: EEAS Projects A Nem állami szereplők program a 2007–2013-as időszakra hozták létre 1,6 milliárd eurós költségvetéssel, a helyi hatóságok és a civil szervezetek kezdeményezéseinek támogatására, amelyek a civil szféra társadalmi fejlődését és az
153
elesettek helyzetének javítását célozzák.205 Ebben a programban izraeli civil szervezetek nem vesznek részt, viszont Palesztinában összesen három projektet hagytak jóvá a Nem állami szereplők programon belül 2011-ig, ezek támogatási összegeiről lásd a 9. sz. ábrát.206 A Befektetés az emberekbe program a millenniumi fejlesztési célokkal összhangban hat különböző célterületet határozott meg: az egészség, az oktatás, a nemek közötti egyenlőség, a munkavállalás, a gyermekek és az ifjúság, valamint a kultúra. A program projektjeinek megvalósítására a 2007–2013-as időszakra 1 milliárd eurós költségvetést hagyott jóvá az Európai Unió. A programon belül 2011ben hat projekt működött a palesztin nők helyzetének javítása érdekében. A nők helyzete terén az oktatásban, a munkaerőpiacon és a politikai részvételben történt előrelépés. Évről évre 0,17%-kal nő a munkába álló vagy aktívan munkát kereső nők száma. (UfM 2014) A munkahelyteremtő, vállalkozásserkentő programok működése során a magánszektorban munkalehetőséghez jutott fiatalok és nők csökkentik a munkanélküliségi rátát. (MED4Jobs 2013) A 2004-es választási kvótarendszer bevezetésének köszönhetően ugrásszerűen megnőtt a palesztin nők politikai aktivitása.207 Az
Élelmiszerbiztonság
tematikus
program
(FSTP)
a
Fejlesztési
Együttműködés Eszközt (Development Cooperation Instrument) váltotta 2007. január 1-jétől, amikor az Európai Bizottság reformokat hajtott végre az élelmiszersegélyezési politikájában. Az FSTP-ből kikerült az ECHO (European Commission Humanitarian
Aid)
által
nyújtott
élelmiszer-segélyezési
eszköz.
Az
Élelmiszerbiztonság tematikus program általános célja a legszegényebb rétegek élelmiszerellátásának biztosítása, a millenniumi fejlesztési célok értelmében a
205
A program palesztin területeken kifejtett tevékenységének értékelését lásd részletesen Constatntini
– Atamneh 2013. 206
A negyedik palesztin projektet 2013-ban fogadták el, de mivel az értekezés vizsgált időszakán
kívül esik, ezért a 9. sz. ábra nem tartalmazza a projektre vonatkozó adatot. 207
A 2004–2005-ös önkormányzati választásokon az első fordulóban 139 nő indult, és a 306 hely
közel 17%-át, 50 helyet szereztek meg. A 2006-os parlamenti választásokon a 132 helyből 17-et szereztek meg nők. Amikor a parlamenti képviselők (Hamász) felét az izraeliek börtönbe zárták, a PNH felfüggesztette a jogalkotó tevékenységét.
154
szegénység és az éhezés csökkentése.208 A program stratégiai céljai az élelmiszerbiztonság elérése érdekében végzett kutatás, újítás, technológiák alkalmazásának támogatása, a kormányzatok ez irányú törekvéseinek erősítése, kockázatos helyzetekben a legkiszolgáltatottabbak ellátása. 2007–2010 között az EU 8,4 millió euróval támogatta ezt a programot.209 Ebből az összegből 1,5 millió euró támogatással Ciszjordánia északi részén élelmiszer-termelést megvalósító program indult el. 744 család számára nyílt lehetőség a családi élelmiszerfogyasztás jelentős hányadának megtermelésére. 150 esővízciszternát építettek a vízhiány részbeni ellensúlyozására. (EEAS Case Studies) 2009
2010
2011
Élelmiszerbizonytalanságban
566 424
566 895
474 652
Élelmiszerbizonytalanságtól
306 980
303 514
322 423
Ciszjordánia*
fenyegetett Élelmiszerbiztonság határán
646 470
553 184
545 898
Élelmiszerbiztonságban
695 529
852 389
995 385
2 215 403
2 275 982
2 338 358
986 801
887 877
783 940
1 221 206
193 327
259 054
97 060
221 243
215 019
281 748
232 674
330 678
1 486 815
1 535 121
1 588 691
Összesen Gázai övezet Élelmiszerbizonytalanságban Élelmiszerbizonytalanságtól fenyegetett Élelmiszerbiztonság határán Élelmiszerbiztonságban Összes * Kelet-Jeruzsálem kivételével
5. sz. táblázat: A ciszjordániai és a Gázai övezetbeli palesztin lakosság (fő) élelmiszerbiztonságáról szóló adatok, 2009–2011 Forrás: UNRWA 2012 208
A palesztin lakosság élelmiszerbiztonságáról lásd bővebben A palesztin gazdaság fenntartható
fejlődésének kérdése c. alfejezetet. 209
A 2011–2013-as időszakra 40,4 millió eurót különített el az Európai Unió.
155
A társadalmi fejlődést illetően az alapszintű oktatásban a résztvevő palesztin gyerekek 95,6%-a fiú és 98,7%-a lány volt a 2008/2009-es tanévben, és ugyanebben az időszakban az iskolaköteles korúak 99,4%-a végezte el az általános iskolát. KeletJeruzsálemben ennél rosszabb a helyzet, évente kb. 5000 gyerek nem vehet részt az oktatásban, mivel Izrael nem fordít megfelelő mértékben pénzügyi eszközöket a palesztin oktatási rendszerre. Az Európai Unió Ga-S-INK (Gaza School Inclusion) nevű projektje a Gázai övezetbeli különleges igényű gyerekek oktatását támogatja, akik korábbban kiszorultak az alapszintű oktatásból, mivel a tanárok nem rendelkeztek megfelelő képesítéssel az ilyen típusú feladatra. Mind a tanárok képzésében, mind pedig a gyerekek „állami” iskolákba integrálásában az uniós együttműködés 2003-ra nyúlik vissza. Az EU 1996–2006 között 23 iskolát épített és kettő felújítását, felszerelését végezte el Ciszjordániában, valamint a Gázai övezetben 7 iskola építését és 1 felújítását finanszírozta, ezzel 17 670 diáknak biztosította az oktatásban való részvétel lehetőségét. (EEAS Case Studies) Az egészségügyi adatokban folyamatos pozitív változás a nők szüléskori halandóságának mutatójában jelentkezik. Az anyák halandóságának aránya 1995-ben 74 fő volt 100 000 főre vetítve, és ezt az arányt 1998-ban 46 főre, 2009-ben pedig 38 főre sikerült csökkenteni. (PNH 2012, Abdo et al. é.n.) Ugyanakkor az ENSZ Népesedési Alapjának jelentése rámutat arra, hogy nem minden halálesetet jelentenek be, vagy éppen hiányosak az orvosi dokumentumok. (Abdo é.n.) Az egészségügyi mutatók változása terén is jelentős eredmény mutatható fel, 2006-ban a ciszjordániai két év alatti gyermekek 96,5%-ának immunizációja megtörtént. A mentális egészséggondozás terén 2008–2010 között 3,4 milliós projekttámogatást nyújtott az Európai Unió. A szakemberhiány és a szolgáltatás integrált rendszerének hiánya még inkább kimutatható a palesztin egészségügynek e mostohagyarekként számontartott területén, hiszen a palesztin egészségügyi rendszer forráshiánya (és a társadalmi stigmatizálás) nem tette lehetővé a fenntartást. Az uniós forrásnak köszönhetően csupán a rászorulók töredék hányada részesül szakszerű ellátásban. (EEAS Case Studies) A nemek közötti egyenlőség megteremtésében is történt némi előrelépés, 2009 márciusában konvenció született a nőkkel szembeni megkülönböztetés valamennyi formájának tiltásáról. 2011-től pedig az ún. becsületbeli gyilkosságokugyanolyan bűntettnek számítanak, mint az egyéb gyilkosságok.
156
3.2.4
Az Európai Unió és a nem állami szereplők a palesztin–izraeli
konfliktusban Az Európai Unió politikájának fontos eleme az aktív együttműködés a nem állami szereplőkkel (non-state actors – NSAs).210 Az Unió oldaláról az együttműködés hozadéka a politikáinak megfelelő irányba való alakítása, míg a nem állami szereplők profitálnak belőlük vagy éppen a programok alanyai. Az EU-ban kevés azoknak a tisztségviselőknek a száma, akik a konfliktussal foglalkoznak, (Voltolini 2012) ezért a nem állami szereplők munkája (háttér információk szolgáltatása, technikai segítségnyújtás egyezmények kidolgozásában) felértékelődik. A szervezet és az Unió közötti kapcsolattartás informális úton történik, elektronikus levélben, beszámolók vagy egyéb írásos anyagok formájában, illetve személyes találkozások során. A formális párbeszédetmég azelőtt lefolytatják, hogy a speciális kérdések uniós terítékre kerülnének (pl. ENP revíziója, az EU és Izrael vagy az EU és PNH találkozói). Az
Unió
számtalan
lehetőséget kínál a nem állami
szereplőknek:
bekapcsolódhatnak a konfliktus rendezésére irányuló uniós tevékenységekbe párbeszéd, képzés és pénzügyi támogatás révén. A pénzügyi támogatás például a Békepartnerség Program, Európai Eszköz a Demokráciáért és az Emberi Jogokért (European Instrument for Democracy and Human Rights – EIDHR) programokon keresztül valósul meg. A képzés létrejöttének egyik jelentős példája a Seyada program, amely révén a palesztin bírói rendszer kialakítását célozták meg. Az NSA-k a kormány- és uniós tisztségviselőkön kívüli közreműködők (tudósok, kutatók, diákok) programokba történő bevonásában játszottak szerepet. A megvalósításban 210
A kifejezés alatt a releváns szakirodalomnak megfelelően azokat a szereplőket értem, akik
függetlenek a kormányoktól (még ha közpénzből származó támogatást is kapnak), előírásszerű a struktúrájuk, érdekükben áll az EU palesztin–izraeli konfliktust érintő politikájának befolyásolása (pl. gazdasági csoportok, civil szervezetek). A befolyásolás kifejezéssel nem az amerikai (szabályozott) lobbi tevékenységre utalok, hanem inkább a fogalom elemző és nem jogi megközelítését alkalmazom. A nem állami szereplőkről lásd bővebben: Daphne Josselin and William Wallace (2001): Non-state Actors in World Politics. Houndmills/Basingstoke: Palgrave MacMillan; Bas Arts (2003): Non-State Actors in Global Governance: Three Faces of Power. Max Planck Project Group on Common Goods, Bonn, Working Paper 2003/4; Jan Beyers – Rainer Eising – William Maloney (szerk.) (2010): Interest Group Politics in Europe. London/New York, Routledge.
157
nemzetközi NGO-k is részt vállaltak: az ICON Institute of Public Sector GmbH, a Belgian Technical Cooperation és a Centre for International Legal Cooperation. (Voltolini 2012)
3.2.4.1 A lobbi tevékenységet kifejtő nem-állami szereplők jellemzői Az Európai Unió 2011 júniusában létrehozta az ún. Európai Átláthatósági Nyilvántartást (European Transparency Register – ETR),211 amelyhez két év elteltével mintegy 5700, részben brüsszeli székhelyű „lobbi” szervezet csatlakozott, amelyekből kb. 270 érdekelt az Unió palesztin–izraeli konfliktusban kialakított politikájának befolyásolásában. (Copland 2013) (A székhelyek alapján való kategorizálásról lásd a 10. sz. ábrát.)
10. sz. ábra: A palesztin–izraeli konfliktusban „érintett” nem állami szereplők székhely alapján való csoportosítása (Voltolini 2013 alapján saját szerkesztés)
211
http://ec.europa.eu/transparencyregister/info/homePage.do
158
Az Európai Átláthatósági Nyilvántartásba történő jelentkezés önkéntes alapon történik. Az EU csak akkor sürgeti a regisztrációt, ha a szereplő a képviselője számára az EP-vel közös együttműködéshez állandó belépőkártyát (badge) igényel, így nehéz feltérképezni és pontos adatot közölni a lobbi szereplőket illetően.212 Ezek a szerveződések különböző célokkal jöttek létre, az elsők még önkéntességi alapon működtek. Fő jellemzőik, hogy különböző a szervezeti struktúrájuk, székhelyük, lobbi stratégiájuk. Benedetta Voltolini öt fő kategóriába sorolja őket: (i) NGO-k, (ii) üzleti csoportok vagy gazdaság-érdekeltségű szereplők, (iii) szolidáris vagy tiltakozó mozgalmak, (iv) think tankek (agytrösztök) és (v) média. (Voltolini 2013) A 11. sz. ábra tartalmazza az érintett NSA-k kategóriánkénti megoszlását. Az NGO-k213 a legszámottevőbb aktivitást fejtik ki az EU politikájának alakításában a palesztin–izraeli konfliktust illetően. Többnyire non-profit jogvédő szervezetekről van szó, amelyek tiszteletben tartják a fogadó ország törvényeit, nem törekszenek a kormány vagy államhatalom megdöntésére. A palesztin–izraeli konfliktus esetében a legtöbbjük az emberi jogok területén működik, és lobbi tevékenységet folytat az EU-ban (pl. az Adalah, az Euro-mediterrán Emberi Jogok Hálózata [Euro-Mediterranean Human Right Network – EMHRN]); társadalmi és fejlesztési téren az Aprodev; környezeti kérdésekben a Föld Barátai – Közel-Kelet (Friends of Earth Middle East); a konfliktussal kapcsolatos problémák terén mint a házrombolás, bebörtönzöttek helyzete az Ir Amim; Izrael és zsidó lakossága érdekében az Izrael Európai Barátai (European Friends of Israel), NGO Monitor tevékenykedik. (Voltolini 2013: 26)
212
A nyilvántartásba vétel elkerülésének eszköze a napi belépő kártya, amellyel a lobbisták gyakran
élnek, és mind a Parlament, mind a Bizottság épületébe/hivatalába bejuthatnak. A témáról bővebben lásd: David Lowery: Counting organised interests in the European Union: A comparison of data source. Journal of Public Policy, 15. évfolyam, 4. szám. 2008, pp. 489-513. 213
A nem kormányközi szervezetek általános megfogalmazásától eltérően jelen esetben különbséget
teszek az NGO-k és a gazdasági csoportok, bűnszervezetek, fegyveres csoportok, politikai pártok, felszabadítási mozgalmak között.
159
11. sz. ábra: Az EU mellett működő a palesztin–izraeli konfliktusban „érintett” nem állami szereplők (lobbi szervezetek) kategóriánkénti megoszlása (Voltolini 2013 alapján saját szerkesztés)
A leggyakoribb kapcsolatfelvétel az EU-val az Amnesty International, az Aprodev, az EMHRN, a Nemzetközi Fejlesztési és Szolidaritási Együttműködés (Coopération Internationale pour le Développement et la Solidarité – CIDSE), az Európai Zsidó Kongresszus, a Human Right Watch, Mossawa Center, Adalah, az Izrael Európai Barátai, Breaking the Silence, B’Tselem tevékenységét jellemzi. Azoknak a szereplőknek a száma, amelyek érintettek a konfliktus rendezésében, és amelyeknek Brüsszelben van a székhelyük, meglehetősen csekély, így aztán zömmel ismerik egymást. Az üzleti csoportok vagy gazdaság-érdekeltségű szereplők gazdasági tevékenységet folytatnak, elsősorban a helyzetük megerősítése és a profitszerzés vezérli őket. A multinacionális vállalatoktól kezdve a kis vállalkozásokig széles 160
skálát ölelnek fel, a tevékenységi szektoraik is legalább ilyen szerteágazóak (mezőgazdaság, védelemipar, vegyipar). Az egyik legjelentősebb vállalat a TEVA gyógyszergyár, amely az izraeli gyógyszerkészítmények uniós importengedélyéért lobbizott. Ez a magatartás is példázza az üzleti lobbisták és a többi csoport gondolkodásbeli különbségét. Ugyanakkor egy másik tényező is befolyásolhatja a magatartásukat, mégpedig az, hogy a tevékenységi körük szabályozása kevésbé függ az Európai Unió konfliktust érintő normáitól, és valószínűsíthető, hogy emiatt található kevesebb példa a konfliktus rendezése érdekében kifejtett tevékenységükre. A szolidáris vagy tiltakozó mozgalmak nagyon hasonlóak az NGO-khoz, de lazább szervezeti struktúrával rendelkeznek, és nélkülözhetetlen számukra a tagságuk önkéntes munkája. Kampányokon, tüntetéseken keresztül hívják fel a közvélemény figyelmét az adott problémára, és ezen csatornán keresztül próbálnak nyomást gyakorolni a politikai döntéshozókra (pl. Írország–Palesztina szolidaritási kampány [Ireland-Palestine Solidarity Campaigne], a Kampány a palesztin nép védelmében [Campaigne pour la protection du peuple palestinien]. A Bojkott, Kifosztás, Szankció (Boycott, Divestment, Sanction – BDS) nevű mozgalom európai és transznacionális szinten is kifejti tevékenységét (a kampányait nemzetközi szinten folytatja). (Voltolini 2013) A think tankek általában véleményformáló, vitaindítványozó tevékenységükkel járulnak hozzá az uniós politika formálásához. Az Európai Politikai Tanulmányok Központja (Centre for European Policy Studies), International Crisis Group tanulmányok publikálásával, workshopok, szemináriumok szervezésével tesz a változásokért. (Stone 2000) A német Friedrich Ebert Stiftung és a Konrad Adenauer Stiftung is a think tank kategóriába tartoznak, annak ellenére, hogy mindkét alapítvány tevékenysége ennél szerteágazóbb, viszont a palesztin–izraeli konfliktus esetében
az
elméleti
kutatások
támogatásával
és
publikálásával,
avitakezdeményezéssel kimerítik a think tank tevékenységének fogalmát. Osztom Andrew Rich véleményét, aki azt állítja, hogy a politikai döntéshozók szemében nagyobb hitele lehet egy think tanknek, mint amilyen súlyt az az adott kérdéskörben képvisel. Ráadásul néhányuk semlegessége is megkérdőjelezhető a kutatásaikban, főleg amikor a konfliktusban érintett egyik fél nézeteit képviselik. (Rich 2004) A média abból a szempontból lehet része az NSA spektrumának, hogy fórumot biztosít, és alakítja a vitát a közvélemény szintjén. Az írott és a nyomtatott sajtó 161
eszközein kívül az információtechnológiai eszközök, a digitális technika segítségével irányítják a közvélemény figyelmét az adott kérdésre. A tevékenységük látványosabb, és nemzeti szinten fejtik ki azt (JNews, Bicom, Inform). Azok a szereplők, amelyeknek a székhelye Brüsszelben van (lásd 8. sz. ábra), irodát vagy képviselőt tartanak fenn a belga fővárosban, előnyös pozíciót élveznek az uniós
intézményekkel
ápolt
kapcsolatokban,
mivel
könnyebben
jutnak
információkhoz, hamarabb képesek reagálni, egyszerűbben kapcsolódnak be az EU döntéshozatali folyamatába. A palesztin–izraeli kérdéskörben aktívan működő nem állami szereplők 28%-a van jelen Brüsszelben, 71%-uknak nincs sem irodájuk, sem pedig képviselőjük a belga fővárosban. 1%-uknál nem áll rendelkezésre adat a székhelyükkel kapcsolatban. Brüsszel számos ernyőszervezetnek ad otthont. Ahogy az Európai Zsidó Kongresszus képviseli az európai zsidó közösségeket, úgy az Aprodev képviseli az EU-s vagy palesztinai/izraeli székhelyű NGO-kat az EU intézményeiben. Az uniós képviseletek, tagországok nagykövetségei, konzulátusai is fontos csatornát jelentenek az információszerzés és -továbbítás, az igények és kérések terén a nem állami szereplők számára.(Voltolini 2013) A konfliktus jellegéből fakadóan a nem állami szereplőket gyakran ellentétes érdekek és célok vezérlik. Téves következtetés lenne, ha azt állítanám, hogy a nem állami szereplők (NSA) mindegyike az egyik vagy másik oldal irányában elkötelezett. Az emberi jogok vagy a nemzetközi jog terén tevékenykedők például (Amnesty International, FIDH) mind Izrael, mind pedig a Fatah/Hámász jogsértéseit kritizálják. Az izraeli béketáborhoz tartozó NGO-k „középre” sorolhatók, tevékenységükkel elősegítik, hogy az izraeli politika a megszállt területeken összhangban álljon a nemzetközi jog és az emberi jogok által előírt elvekkel. Az uniós döntéshozók, politikaalakítók a konfliktusról határozott véleménnyel rendelkeznek, amelyet a téma érzékenysége döntően meghatároz. Az NSA-k azokat az uniós képviselőket célozzák meg, akik az övékéhez hasonló véleményt osztanak, és ezzel a „szövetségépítés” klasszikus példáját valósítják meg. A brüsszeli székhellyel rendelkező NGO-k összefogtak, és kisebb „érdekközösséget” alkotnak (kb. 40 NGO rendelkezik brüsszeli székhellyel, de csak kb. 15 NGO közösségalkotó tényező), hogy a forrásaikat maximalizálják, a munkájuk során elkerüljék az átfedéseket, kiaknázhassák a szakértelmüket, több témán dolgozhassanak egyazon időben és erőteljesebben hallattassák a hangjukat az EU-ban. Az EMHRN a 162
Goldstone-jelentésre, a Crisis Action a gázai blokádra fókuszált. A B’Tselem például kizárólag a Közel-Keletre vagy a konfliktussal kapcsolatos kérdésekre figyel, a Mossawa Center az izraeli arabok jogainak védelméért áll ki, míg mások tevékenysége sokkal szélesebb spektrumot ölel fel, és a palesztin–izraeli kérdés számukra csupán egy a sok közül (pl. Amnesty International). A kérdéskörök némelyike állandóan napirenden van (pl. menekültek, telepek), míg számos más témát az események vetnek fel (pl. Goldstone-jelentés). A gazdasági lobbi szervezetek tevékenysége a nyilvánosságot szinte teljesen kizárva
zajlik,
nincsenek
látványos
megmozdulásaik,
részt
vesznek
a
megállapodások előkészítésének konzultációs folyamataiban. Voltolini szerint Izrael és Palesztina csekély gazdasági súlyának köszönhető, hogy ezek a szervezetek „csendben” vannak, és/vagy annak, hogy nincs szükség a gazdasági lobbi erőteljes tevékenységére, mert az EU előszeretettel létesít gazdasági kapcsolatokat Izraellel, Palesztina gazdasága pedig nem versenyképes. Ugyanakkor a szervezeti lobbi mellőzését az a tény is indokolja, hogy Izrael kormánya külkapcsolatai révén is befolyásra törekszik az EU tagállamaira. (Beyers 2004) A nem állami szereplők adatokkal – sosem semleges –, információkkal segítik az uniós tisztségviselők napi munkáját a konfliktus kérdésében,214 speciális problémákra hívják fel a figyelmet, hatást gyakorolnak a közvéleményre, befolyásolják az agendát,215 alakítják a politikákat.216
214
Az izraeli Peace Now például a telepekről készít térképeket, és naprakész adatokkal szolgál a
fejleményekről. 215
A Friends of the Earth Middle East környezetvédelmi kérdésben hatást gyakorolt az uniós
döntéshozatalra, amelynek eredményeképpen megszületett az Európai Parlament határozata a Jordán folyó alsó szakaszának (Jordánia és Izrael közös határa) helyzetéről. A határozat kimondja, hogy a szennyezettség csökkentése és a folyó védelmének érdekében a tagállamok, az Európai Bizottság és az Európai Tanács hozzanak közös döntést az UfM keretében pénzügyi és technikai segítség nyújtásáról. (EP 2010) 216
A ramallahi székhelyű Aprodev és a MATTIN Csoport a telepek termékeire vonatkozó döntésre
gyakorolt hatást. Ahelyett, hogy bojkottra szólítottak volna fel, elérték, hogy a kereskedelmet szabályozó EU–Izrael Társulási Megállapodásba bekerüljön a termékek származásának területi megjelölése. (A hatalmas vihart kavaró döntésről lásd bővebben Az EU–Izrael importkorlátozásról szóló 3.3.5.1 számú alfejezetben.)
163
3.3 A gazdasági biztonság Az EMP tizenhárom éves működése alatt (és azt követően is a 2008-ban megalakult Unió a Mediterráneumért tevékenységében) elmaradtak a látványos sikerek, viszont az elképzelés, miszerint a gazdasági változás társadalmi változásthoz magával, tovább élt az Európai Unióban: a MENA gazdasági fejlesztésével, a szabadkereskedelmi övezet tervezett létrehozásával és az exportorientált
növekedés
alapjainak
megteremtésével
a
demokratikus
intézményrendszer kialakítását szándékozta elindítani. Európai szemszögből az integrációs folyamat lényeges eleme a nemzetközi együttműködésnek, és az EMP/UfM éppen ezt a célt szolgálja, vagyis a régióépítés eszközének tekinthető. Az Európai Unió integrációs folyamata évtizedeket vett igénybe, ezt a tapasztalatot ültetné át az Unió a mediterrán államok liberális-piacgazdasági világba való átvezetésébe. Ian Manners szerint az EU nemzetközi szerepét nem annak köszönheti, amit tesz, vagy amit mond, hanem ami. A nemzetközi rendszerben ténykedésének köszönhetően megváltoztatja a normákat – normatív hatalom –, de úgy is értelmezhetjük nemzetközi „működését”, hogy kiterjeszti a normáit a nemzetközi rendszerre. (Manners 2002) A kiszámítható politikai és társadalmi környezet elengedhetetlen feltétele a külföldi közvetlen beruházásoknak, ugyanakkor a gazdaságpolitikai reformoknak mind kulturális, mind pedig társadalmi következményei vannak. Az EU vállalta a mediterrán partnerországok gazdasági struktúraváltása (gazdasági liberalizáció, dereguláció, privatizáció, a kiegyenlítő programok) során bekövetkező káros hatások mérséklését pénzügyi támogatás nyújtásával. Eric Philippart rámutat arra, hogy a MEDA (1995) és a MEDA II (2000–2006) programok nyíltan tükrözik az EU és a partnerországok közötti aszimmetriát – az EU javára. (Philippart 2001) Habár a projektek sikerrel zárultak, a programok mégsem tekinthetők
egyértelműen
sikeresnek.
Az
Euro-mediterrán
Partnerség
megalakulásának tizedik évfordulóján (2005) az Európai Unió felülvizsgálta az EMP tevékenységét. A Barcelonai Nyilatkozat célkitűzéseivel ellentétben az EMP nem volt képes a szubregionális integráció felgyorsítására. A déli partnerországok a 164
munkaerő mozgására vonatkozó uniós korlátozásokra (a 2001. szeptember 11-i terrorcselekményt követően vezették be az EU-ban) és a növekvő európai idegengyűlöletre hivatkoznak, amikor a programok sikertelenségének okait vizsgálják. Továbbá aggodalmukat fejezik ki amiatt, hogy a gazdasági reformok rövid és középtávú társadalmi nyomást fejthetnek ki, különösen negatív hatást gyakorolna az országok költségvetésére a vámok, illetékek eltörlése, a korlátozott közvetlen külföldi beruházások hatásai (pl. a fennmaradó vagy éppen növekedő munkanélküliség társadalmi és politikai következményei). Az EMP sikertelensége ezen túl a politikai változások elmaradásában is utolérhető, annak ellenére, hogy a Partnerség politikai értékét globális elismerés övezte. Az emberi jogok területén és az Anna Lindh Alapítvány létrejötte előtt hiányzott belőle a rasszizmusellenesség és az idegengyűlölet elleni fellépés. A biztonság és a migráció kérdése, valamint a rendőrségi és igazságügyi együttműködés prioritást élveztek az észak–déli kapcsolatokban, ugyanakkor az évek múltával az eredmények tekintetében elkeserítő képet mutattak. (EuroMesCo 2005) Végeredményben a déli partnerországok számára nyújtandó támogatás növeléséről és az együttműködés szorosabbá fűzéséről született döntés. (EUROMED 2005) Az „arab tavasz” az egész nemzetközi közösséget, így az EU-t is váratlanul érte. A megmozdulások hatására a régió instabilitása miatt az EU szélesebb biztonsági együttműködésre törekedett, elővette azokat a programjait, amelyek évek óta mellékvágányra kerültek, mint például a MENA mezőgazdasági termékeinek importjára vonatkozót, vagy a MENA-országok állampolgárainak üzleti célú beutazásainak engedélyezésében rugalmasabb magatartást tanúsítottak. (EP 2012) Buzan és szerzőtársai a biztonsági szektorok elemzésénél a gazdasági biztonság területén a fő hangsúlyt az energia, a szállítás és a városfejlesztés, valamint a vállalkozásfejlesztés kategóriáira fektetik. (Buzan et al. 1998) A dolgozat terjedelmi korlátai miatt a közel-keleti és globális biztonságot kiemelten érintő energiakérdésre fókuszálok. A gazdasági biztonság legfőbb elemeként az energiaellátás és útvonalainak biztosítása jelenik meg mind az EMP-ben, mind az UfM-ben, az EU tag- és partnerországainál egyaránt, intra- és interregionális szinteken is. A közel-keleti energiaforrások a nemzetközi biztonságot befolyásoló stratégiai tényezők immár több évtizede, jelentőségük az energiafogyasztás rohamos növekedése miatt óriási mértékben nőtt. Kína és az USA a legnagyobb energiafogyasztók világszerte, így a 165
közel-keleti
külpolitikájuk
nagymértékben
befolyásolja
az
EU
mediterrán
politikájának alakítását (pl. Kína és Irán gazdasági, vagy az USA és Izrael stratégiai kapcsolata).
3.3.1
Energiabiztonság
A palesztin–izraeli konfliktusban mindkét fél energiagondokkal küzd. A nagy nyersanyaglelőhelyekkel rendelkező államok földrajzilag vagy politikai szempontból távol helyezkednek el tőlük, és – térségbeli politikai elszigeteltségüknek köszönhetően – az ellátó útvonalak korlátozottan állnak rendelkezésükre, a palesztin területek ráadásul Izraeltől is függenek, vagyis kettős függésben vannak. A világ függősége az arab és iráni olajtól növekvő tendenciát mutat. A korábbi évtizedeket a nyugat-európai országok olaj- és földgázéhsége jellemezte, mostanra társult hozzájuk Kína és India rohamosan fejlődő gazdasága. A Közel-Keleten zajló politikai változások kiszámíthatatlanná teszik a jövőt. Az olajban gazdag államok nyomásgyakorló képességét illetően a megújuló energián alapuló alternatívák tömeges alkalmazása hozhat majd változást.217 Izrael kőolajszükséglete elsősorban a közlekedésben és az iparban jelenik meg, az elektromos áram termelését főként szén- és földgázerőművek biztosítják. A földgáz felhasználása elektromos áram előállítására alternatívát jelent a szénnel és a kőolajjal szemben, és az újonnan felfedezett földgázmező (Izrael, Egyiptom, Libanon és a Gázai övezet partjainál) kiválthatja a közlekedés olajigényének egy részét – egyre több elektromos és gázüzemű jármű kerül forgalomba –, mindez csökkentheti az ország energiafüggőségét.
217
Az izraeli kormány 2008-ban határozatot hozott, hogy 2020-ra 20%-kal csökkenti az elektromos
áram fogyasztását. 2009 januárjában célul tűzte ki, hogy 2020-ra az elektromos energiaszükségletének 10%-át megújuló energiaforrásokból elégíti ki. Forrás: Climate Change Policy in Israel. Izrael Állam Környezetvédelmi
Minisztériuma.
2011.
november.
Elérhető:
http://old.sviva.gov.il/Enviroment/Static/Binaries/index_pirsumim/p0618_1.pdf(Letöltés ideje: 2012. 08. 16.)
166
2008
2009
szén
64,9%
64,7%
földgáz
26%
32,6%
fűtőolaj
3,0%
1,2%
dízel
6,1%
1,5%
6. sz. táblázat: Elektromos áram előállításához használt nyersanyagok aránya Izraelben a 2008-as és 2009-es évben. Forrás: IEC Immediate Report alapján saját szerkesztés. http://www.iec.co.il/EN/IR/Pages/ImmediateReports.aspx(Letöltés ideje: 2012. 08. 16.) 2010 márciusában az Amerikai Egyesült Államok Belügyminisztériuma nyilvánosságra hozta a U. S. Geological Surveyben a Földközi-tenger Levantei medencéjében addig fel nem tárt, 1,7 milliárd hordónyi kőolaj- és 122 trillió köbláb (1 köbláb=0,028m3) földgázmező hírét. (USGS 2010) A lelőhelyet az évtized legnagyobb felfedezésének kiáltották ki az energiahordozók terén. Izrael és Libanon arra számított, hogy a nyersolaj- és gázszektor nemzetgazdaságaik fő pillérévé válik. Az új források kiaknázásával Izrael potenciális gázbeszállítóvá válhat az Európai Unió, illetve Jordánia felé. (Bar-Eli 2010, Shemer 2010) Libanon számára a tenger alatti kőolaj- és földgázmezőkből származó jövedelem az államadósság törlesztését segítheti elő (az adósság összege 2010 év végi adatok szerint 41,6 milliárd EUR, vagyis az ország GDP-jének 137%-a). (IMF 2012) Izrael gázfogyasztása rohamléptekkel emelkedik. Míg 2005-ben 1,6 milliárd köbmétert fogyasztott, addig 2009-re ez az adat 4,2 milliárd köbméterre, 2011-ben 6,2 milliárd köbméterre növekedett. (Yeshayahou 2010) A prognózis szerint 2020-ra az ország földgázigénye – az ipar igényeinek növekedése miatt – 12,5 milliárd köbméter lesz.(Henderson 2012) A szolgáltatók versenyének és a helyi forrásoknak köszönhetően Izraelben olcsón lehet gázhoz jutni. Az Izraeli Elektromos Művek (Israel Electric Corporation – IEC) számításai szerint azzal, hogy az elektromos áram előállításánál előnyben részesítik a földgázt a szénnel és a kőolajjal szemben, 2004–2009 között 5,5 milliárd USD-t takarított meg a gazdaság. A jelenlegi gázszükséglet több mint felét a Tethys Sea konzorcium elégíti ki izraeli kitermelésből, és körülbelül 40%-ban szorulnak rá az egyiptomi East 167
Mediterranean Gas SAE (EMG)vállalattól származó importra. A földgázmennyiség több mint 70%-át elektromos áram előállítására fordítják, a többit a nehéziparban, tengervíz sótalanításában, háztartásokban, gépjárművek meghajtásában hasznosítják (2010-ben földgázzal váltottak ki 4,5 tonna finomított kőolajmennyiséget). (Even 2010) A gázerőművek előnye a szénerőművekkel szemben a relatíve kis helyigény mellett, hogy szinte bárhová építhetők, kevésbé szennyezik a környezetet és olcsóbbak. Negatívan hat a földgáz elterjedésére, hogy a gázvezeték építése ugyan kedvezőbb, mint tartályokban való tárolása és szállítása, de őrzése és biztonsága nehezen megoldható. Az izraeli szárazföldi földgázvezetékek hossza 400 km, a tenger alatt további 90 km hosszú vezeték húzódik, amelyek a tengerparti Askelon városából kiindulva összekötik az ipari vállalatokat, mint az Izrael Vegyiműveket, a Holt-tenger Üzemet, a Nesher Izraeli Cement Vállalatot, az asdodi kőolaj-finomítót, a Hadera Papírgyárat, a Haifa melletti hagiti erőművet, valamint az IEC további állomásait. (Even 2010) (Lásd a Függelék 17. sz. mellékletét) Az izraeli gazdaság a saját gázkitermelésén kívül korábban Egyiptomtól szerezte be szükségleteinek 40%-át. Izraelnek újabb földgáz beszerzési partner után kellett néznie, mivel az egyiptomi szállítás egyre bizonytalanabbá vált és folyamatos nehézségekkel járt. A gázvezeték a Sínai-félszigeten fekvő egyiptomi al-Aris és az izraeli Askelon városok között a tengerben húzódik. 2005-ben létrejött a 15 évre (és további 5 évre) szóló kereskedelmi megállapodás évi 1,7 milliárd köbméter gáz szállításáról az egyiptomi East Mediterranean Gas SAE (EMG)218 és az izraeli Israel Electric Corporation Ltd. (IEC) között. (EMG 2005, IEC 2012) Az EMG 2008 közepén kezdte el teljesíteni a szerződésben foglaltakat, de egy évre rá már megszegte a megállapodást. A vállalat indokai között szerepelt az új mezők kiaknázásának késedelme, az időjárás miatt megnövekedett gázfogyasztás és az ellátórendszer működési zavarai. Az IEC felülvizsgálta a 2005-ben kötött szerződést, és néhány pontban módosítást hajtottak végre az EMG-vel egyetértésben: a szerződésben megállapított rögzített ár helyett bevezették az időszakos árkorrekciót (figyelembe véve a földgáz világpiaci árának változását), csökkentették az egyiptomi 218
Az EMG vállalatot a két egyiptomi állami tulajdonban lévő vállalat, az Egyptian Natural Gas
Holding Company (EGAS) és az Egyptian Petroleum Corporation (EGPC) látja el földgázzal.
168
fél által exportált földgáz mennyiségét, vállalták, hogy hatékony intézkedéseket vezetnek be a gáz akadálytalan szállítása érdekében. (EMG 2006) Az EMG további elektromos áramszolgáltatással is foglalkozó izraeli partnerrel, a Dorad Grouppal is szerződött – 17 évre, évi 0,75 milliárd köbméter gáz exportjára. (Dorad 2006) (Lásd a Függelék 17. sz. mellékletét) Az Israel Electric Corporation Ltd. (IEC) és az egyiptomi EMG vállalat között időközben már elkezdődött egy nemzetközi döntőbíróság előtti kártérítési eljárás, mert
az
EMG
megszegte
a
2008-ban
módosított
szerződésben
foglalt
kötelezettségvállalását. Az IEC-t tetemes anyagi kár érte az akadozó vagy éppen szüneteltetett gázellátás miatt, amit a gázvezeték elleni sorozatos robbantásos támadások okoztak. (Morgenstern 2009, IEC 2012)2011 szeptemberében immár sokadszorra robbantották fel iszlám szélsőségesek az egyiptomi földgázvezetéket és a vezeték elleni terrorcselekmények folytatódtak. (Reuters 2011) A szerződés felmondása mögött egyrészt az állhatott, hogy Kairó elvesztette a Sínai-félsziget feletti ellenőrzést, másrészt pedig a politikai közhangulat is „megkívánta” az Izraellel kötött szerződés felbontását.219
3.3.1.1 A földgázbeszerzés alternatívái A gázszektor fejlődésének első állomása azAskelon partjainál 1999 és 2001 közöttegy gázlelőhely felfedezése volt, amely 2004-től járult hozzá Izrael gázszükségleteinek kielégítéséhez. A második állomás a 2009-es Tamar (Haifától 90 km-re nyugatra, a hozamát 247 milliárd köbméterre becsülik) és Dalit (Haderától 60 km-re nyugatra, hozamát 14 milliárd köbméterre becsülik) mezők felfedezése, amelyek a következő években szolgáltatnak Izrael számára gázt. A harmadik pedig a 2010-ben napvilágot látott, kőolaj- és földgázmezőről szóló felfedezés híre. (Even 2012) 219
A gázszerződést Egyiptomban a korrupció iskolapéldájaként tekintik, amelyet Hoszni Mubárak, a
fia és belső köréhez tartozók kötöttek, az egyiptomi gazdasági érdekek ellenében. Huszein Szalámot, a szerződés egyik aláíróját az egyiptomi igazságszolgáltatás 700 millió USD sikkasztásának vádjával szeretné bíróság elé állítani. Az összeget állítólag a szerződés tető alá hozásáért kapta. Az EMG egyik igazgatóját, Muhammad Tawilát megvádolták, hogy segítette Szalámot az ország elhagyásában. (Even 2012)
169
További lehetséges gázforrást jelenthetne a Gázai övezet partjainál lévő lelőhely. 2000 májusában Ehud Barak miniszterelnök biztosította a palesztinoknak a Gázai övezethez tartozó tenger nyersanyagainak kiaknázhatóságát. Ezután a Palesztin Hatóság (PH) engedélyt adott a British Gas vállalatnak, hogy fúrásokat végezzen. A hozam – becslések szerint – meghaladhatja a 40 milliárd köbmétert. A kitermelt gázból 60%-ban részesülne a British Gas, 10%-ot kapna a PH és a fennmaradó 30% pedig a magánkézben lévő libanoni építő vállalatnak jutna. Mivel a tervezett 10%-os részesedés a palesztin gázszükségletet meghaladja, így az egy harmadik fél – például Izrael vagy Egyiptom – számára válik értékesíthetővé. Az erről szóló megállapodást még nem sikerült tető alá hozni. Benjamin Netanyahu Tony Blairrel, a Kvartett főképviselőjével 2011. február 6-án sorra került találkozóján elmondta, hogy a gáz kiaknázása fontos mind Izraelnek, mind a palesztinok számára, így egyidejűleg kellene hozzáfogni a kitermeléshez. „Úgy vélem, ez jót tesz a stabilitásnak, a fejlődésnek és a békének.” (Ahren 2012) 2012 augusztusában az izraeli kabinet már feltételhez kötötte a gáz kitermelését: Izrael kész segítséget nyújtani, de ehhez a palesztinoknak le kell mondaniuk az államiságuk ENSZ-beli elismertetésére vonatkozó törekvésükről. (BBC 1998) A
kitermeléshez
szükséges
infrastruktúra
kiépítését
pénzügyi
és
biztonságpolitikai aggodalmak teszik bizonytalanná. Félő, hogy a befolyt összegek terroristák kezébe kerülnek, és Izrael számára az Egyiptomtól való beszerzés nagyobb prioritást élvez, mint a palesztinoktól való gázvásárlás. A fejlesztések elakadásának másik oka, hogy Izrael jóval a piaci ár alatt lett volna hajlandó szerződést kötni a gázvásárlásra.220 (Shalowitz 2012) Mivel Izrael blokád alatt tartja a Gázai övezetet, ezért a palesztinok nem tudnak nyitni egy harmadik fél felé. Egy további lehetőségként merült fel az oroszországi gázimport Törökországon keresztül, amelynek földrajzi fekvése alkalmassá teszi összekötő szerepre a gázzal rendelkező országok és az Európai Unió között. A Kék Áramlat vezeték ezt a célt szolgálja. Vlagyimir Putyin, orosz miniszterelnök 2009 augusztusában felvetette, hogy a Kék Áramlat vezetékhez déli irányú elágazást kellene építeni Izrael, Szíria, Libanon és Ciprus felé. (Murinson 2009) A közelmúlt lelőhely-felfedezései miatt ezt 220
Izrael 1 köbláb földgázért 2 USD-t lett volna hajlandó fizetni az 5–7 USD között mozgó piaci ár
helyett.
170
az opciót egyelőre nem erőltették. A Nabucco gázvezeték közelsége is lehetőségként merült fel az izraeli gáz Európai Unióba történő szállítására, (RWE 2011) de a Törökország és Izrael közötti feszültség hatására Törökország elzárkózott minden közös projekttől, amíg a két ország közötti ellentét nem rendeződik. (Grimland – Coren 2010) Még 2008-ban elfogadták Izrael középtávú energetikai koncepcióját, miszerint 2020-ra a megújuló energia részaránya eléri majd a 10%-ot. Állami beruházásként elindítanak 2 PV-erőművet, összesen 150 MW kapacitással és két termoszolár technológiájú erőművet, összesen 200 MW teljesítménnyel. A programot 2009-ben az elsődleges költségvetési keretek kimerülése jellemezte. Két különböző átvételi árat is meghatároztak a megújuló technológiák számára. A kisebb szélerőművek által termelt áram átvételi ára 1,6 NIS (kb. 90 HUF), a PVtechnológiák221 50KWp-ig (háztartások, kisebb közösségek) 2,01 NIS (kb. 112 HUF) összeggel számolhatnak. A kisebb PV-naperőmű létesítmények áramkínálatára (5MW kapacitásig) a megjelenő jogszabályok 1,6–1,7 NIS-t határoznak meg (kb. 90–95 HUF). A PV-technológiák egyszerű telepítése és üzemeltetése várhatóan ellensúlyozza a termoszolár technológia nagyobb hatékonyságát. A napenergiaszektor robbanásszerűen növekedett 2009-ben a kedvező átvételi áraknak köszönhetően, ugyanakkor a költségvetési korlátok hamar jelentkeztek, a további projektekhez egyelőre nem különítettek el forrásokat. (Szentgyörgyi 2010)
3.3.1.2 Palesztina energiaellátása A palesztin területek elsődlegesen a fosszilis (73%, 29 839 terrajoule) és a megújuló energiaforrásokra (27%, 11 208 terrajoule) támaszkodnak. A fosszilis forrásokat – a benzint, dízelolajt, a cseppfolyósított kőolaj gázt (liquefied petroleum 221
A napelem cellákat fotovoltaikus celláknak is nevezik (PhotoVoltaic, röviden: PV). A név a photo
(vagyis fény) és voltaic (vagyis elektromosság) összetételre utal.
171
gas – LPG)222 – legfőképpen a közlekedésben, elektromos áram előállításában, valamint fűtésben használják. A megújuló energiaforrások közül a napenergiát (43%), a biomasszát (fa 51%, összepréselt olívatömbök 6%) fűtésre és melegvízellátásra alkalmazzák. (Hamed et al. 2011) Palesztina elektromos energiaellátottsága óriási mértékben függ Izraeltől, mivel a Palesztin Elektromos Művek csupán a felhasznált áram 7%-át képes előállítani – és ennek forrása is az Izraelből érkező dízelolaj –, továbbá az áramszükséglete 89%-át Izraeltől kapja, a fennmaradó 4%-ot Egyiptomtól (3%) és Jordániától (1%) szerzi be.
12. sz. ábra: Palesztina elektromos áramtermelése(1997–2011) (milliárd kWh) Forrás: US EIA
222
Az LPG a földgázhoz hasonlóan szintén szénhidrogén-származék, a földgáztól abban különbözik,
hogy propánból és/vagy butánból áll. Normál körülmények között gáznemű anyag, amelyet a modern eljárásoknak köszönhetően cseppfolyósítanak, így folyékony állapotában könnyebben szállítható és raktározható. A koncentráltságából fakadóan magas az energiaértéke (caloric value).
172
A Gázai övezetben még rosszabb ez a függőség. Az ott élő lakosság évek óta kénytelen elszenvedni, hogy a nap kétharmadán keresztül kimarad az áram. A gázai erőmű223 sem képes teljes kapacitáson működni a 2006 után bevezetett kereskedelmi szankciók és szállítási korlátozások, valamint a fegyveres összecsapások okozta rombolások következményei miatt. A megbízható, szükséges mértékű energiaellátás hiányából fakadóan nemcsak az energiaipar, hanem az egész palesztin gazdaság fejlődési lehetősége korlátozottá válik.
13. sz. ábra: Palesztina elektromos áramfogyasztása (1997–2011) (milliárd kWh) Forrás: US EIA
223
A 2014. júliusi Erős Szikla (Protective Edge) hadművelet során az izraeli haderő lerombolta az
erőművet, amelynek helyreállítása becslések szerint akár egy évig is eltarthat. (Sherwood 2014)
173
14. sz. ábra: Palesztinai erőművek kapacitásának változása (1997–2011) (gigawatt) Forrás: US EIA
A megújuló energiaforrások közül a napenergia-ellátottság jelentős a palesztin területeken (a napsugárzás átlagos mértéke 5,4 kWh/m2-t és 3000 napsütéses órát jelent egyéves időtartamra vetítve). (Mahmoud – Ibrik 2003) Ez a potenciál egyértelműsíti a napenergia felhasználását olyan folyamatokban, mint például a vízmelegítés; azon területek elektromos ellátása, amelyek távol esnek az elektromos hálózatoktól; sótalanítás; különböző termények, gyümölcs- és zöldségfélék aszalása. Palesztina vezető helyen áll világviszonylatban a napenergia felhasználásban. A háztartások közel 67%-a napelemeket használ a vízmelegítésre, de kórházak, szállodák is alkalmazzák ezt a megújuló energiaforrást. A berendezések 90%-a helyben készül, és 250–350 USD áron szerezhetők be. (Ibrik 2009) A Jordán völgye kiválóan alkalmas napelem-rendszerek működtetésére, két naperőmű működik Ciszjordániában 8 km2-es felülettel, 1-1 GW kapacitású termeléssel (11%-os hatékonysággal), ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy összesen 1,2
TW
évi
áramtermelésükkel
a
Jordán
völgyében
élő
palesztinok
áramszükségletének 2,7%-át biztosítják. Agrárgazdaságról lévén szó, a mezőgazdasági melléktermékek (növényi hulladék,
biogáz)
hasznosítása
szintén
felhasználhatóvá
tehetők
megújuló 174
energiaforrásként. A biomasszát a palesztin háztartások fűtésére használják leggyakrabban, az energiaigény 15%-át biztosítják általa. Jelenleg még nem folyik növénytermesztés olajkészítés céljából. A szélenergia Ciszjordániában mérsékelt, átlagosan 5 m/s az 1000 métert meghaladó magasságú hegyekben, tehát csak korlátozott potenciált rejt magában. Az egyedüli szélturbina Ciszjordániában Hebron mellett épült, és a helyi kórház áramszükségletének kb. 40%-át fedezi. A Gázai övezetben a légmozgás mértéke alkalmassá tehetné egy szélerőmű kiépítését, viszont a népsűrűség miatt nincs hozzá elegendő hely. A part mentén, a Földközi-tengerben épített szélerőmű, amely biztosíthatná a Gázai övezet áramellátását, azonban az izraeli határellenőrzés és lezárás miatt nem valósulhat meg. Úttörő projekt valósult meg Ramallahban, ahol a MENA Geothermal vállalat központi épületének fűtési és hűtési rendszerét geotermikus energiával biztosítják, és az energiaköltségek jelentős mértékű, közel 70%-os csökkenését várják a megújuló energiaforrástól. (MENA Geothermal) Palesztina szárazföldi területén eddig még nem fedeztek fel szénhidrogén alapú energiaforrást, viszont a partjainál, ahogy Izrael partjainál is, a Gáza tengeri mező becslések szerint 44,8 m3 gázhozammal rendelkezik. A palesztin gazdaság kőolajszármazék-szükséglete 23 300 hordó naponta, (lásd 15. sz. ábra) amit teljes egészében feldolgozott állapotban, importból szerez be, mivel nem rendelkezik saját finomítóval. Ezzel a fogyasztással a világ államai között a 107. helyet foglalja el. (US EIA) Nemcsak a megújuló energia hasznosításakor merülnek fel a problémák, ugyanazokkal a kihívásokkal kell szembenéznie a palesztin energia-iparágnak, sőt a teljes gazdaságnak is. A Palesztina státuszából (mint Izrael által megszállt terület) fakadó politikai akadályok és a terület feletti mindenre kiterjedő palesztin ellenőrzés hiánya gátolják az intézményi, az infrastrukturális fejlődést, valamint ellehetetlenítik a politikák alkalmazását. További kihívást jelentenek a bizonytalan gazdasági környezet – amihez még hozzáadódik a belpolitikai megosztottság, a földrajzi (és fizikai) elszigeteltség – következtében elmaradó külföldi befektetések.
175
15. sz. ábra: Palesztina kőolajfogyasztása (1997–2011) (1000 hordó/nap) Forrás: US EIA A kialakult politikai helyzetben a palesztinok számára a megújuló energia használata alkalmasabbnak tűnik, mivel regionális, helyi, közösségi, de akár családi viszonylatban is kiépíthetőek lennének a létesítmények. Hamed megfogalmazása szerint a megvalósításhoz azonban a kiszámítható politikai-biztonsági helyzeten kívül hiányzik a palesztin vezetés részéről a hajlandóság,224 a minőségellenőrzés szabályozása, a képzett munkaerő és laboratóriumi háttér, a hatékony finanszírozás. (Hamed et al. 2011) Ezenkívül a magas adókkal terhelt gazdaság,225 a környezetbarát 224
A 2009. január 5-én nyilvánosságra hozott palesztin energiastratégia értelmében a megújuló
energiaforrásokra csekély mértékben épít a palesztin vezetés. A megvalósítandó tervek között csupán a 10 MW teljesítményű ciszjordániai napenergia-telep szerepelt. Figyelembe véve a megújuló energiaforrások felhasználásának hatékonyságát egy olyan korlátozott szükséglet-kielégítés mellett,mint amilyen a palesztin energiaszektoré, reális döntésnek értékelem a hagyományos energiaelőállító iparágak előnyben részesítését. Viszont ami Palesztina szinte teljes mértékű izraeli függőségét illeti az energiaszektorban, a politikai-gazdasági-biztonsági környezetet szem előtt tartva a megújuló energiaforrásoknak nagyobb teret kellene biztosítani az ágazatban. 225
Az illetékek, adók mértékét Izrael állapítja meg a palesztinok által importált termékekre. A magas
illetékek ellehetetlenítik a palesztin termékek versenyképessé válását.
176
technológiák ugyancsak magas árszínvonala, valamint a megújuló energia alkalmazásának pénzügyi kockázata szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy ezek a projektek megvalósítása elmarad.
3.3.2 A palesztin gazdaság fenntartható fejlődésének kérdése A fenntartható fejlődés fogalma az ENSZ Környezet és Fejlődés Világbizottsága (Brundtland-bizottság) 1987-ben nyilvánosságra hozott jelentésében olyan fejlődésként jellemzett, amely „kielégíti a jelen szükségleteit, anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő nemzedékek esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket.” (ENSZ 1987: 12) A fenntartható fejlődés alapját a gazdasági, környezeti
és
társadalmi
pillérek
képezik,
amelyek
kölcsönhatásait
a
nemzetállamoknak figyelembe kell venniük a fejlesztési stratégiáik, programjaik készítésekor. A palesztin gazdaság fenntartható fejlődéséről készített jelentésben (PNH 2012) is kifejeződik, hogy a fenntartható fejlődés és a megszállás alatt létezés két összeegyeztethetetlen koncepció. A tanulmány utal a Johannesburgi nyilatkozat a fenntartható fejlődésről (2002) című dokumentumra, amelyben az aláírók javasolják, hogy „Hozzanak további hatékony intézkedéseket a népek önrendelkezési jogának megvalósítását akadályozó tényezők megszüntetésére, különösen a gyarmati sorban vagy idegen megszállás alatt élő népek esetében, ami továbbra is károsan befolyásolja gazdasági és társadalmi fejlődésüket, valamint összeegyeztethetetlen az ember méltóságával és értékével, ezért azokat le kell küzdeni és fel kell számolni. Az idegen megszállás alatt élő népek védelmét a nemzetközi humanitárius jog rendelkezéseivel összhangban kell biztosítani.”(Johannesburgi nyilatkozat 2002: 103. pont) A palesztin gazdaság fejlődése előtt álló akadályok külső (Palesztina izraeli katonai megszállása) és belső okokra (intézményi működési keretek, izraeli korlátozások) vezethetők vissza. A korlátozások kiterjednek a határok feletti ellenőrzésre, a termelési inputokra, az munkaerő-áramlásra, importra és az exportra, ezáltal a termelés, a szállítás, az import és export költségei megnövekedtek. További hatással vannak a gazdaság fejlődésére az izraeli területfoglalások, valamint egyes
177
gazdasági és személyi tulajdonban lévő létesítmények lerombolása. Ebből fakadóan Palesztina gazdasága rendkívül törékeny. Az izraeli megszállás 2000-től a palesztin szegénységi és a munkanélküliségi ráta növekedését, valamint a 2010-es évek végére az élelmiszerbiztonság csökkenését eredményezte. (A munkanélküliségi rátáról lásd a7. sz. táblázatot, az élelmiszerbiztonságról pedig a 3.2.3 alfejezetben az 5. sz. táblázatot.)
2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 14,3
25,3
31,2
25,5
26,8
23,5
23,7
21,7
26,6
24,5
23,7
20,9
7. sz. táblázat: A palesztin munkanélküliségi ráta alakulása, 2000–2011 Forrás: Palesztin Statisztikai Hivatal, http://www.pcbs.gov.ps/Portals/_Rainbow/Documents/unemployment%2020002012.htm (Letöltés ideje: 2014. 08. 02)
3.3.3
Az európai uniós fejlesztési támogatás Palesztina és Izrael vonatkozásában
Az EU intézményei fontos szerepet töltenek be a politikaformáló folyamatokban, különösen azokon a területeken, ahol az EU-nak szinte „kizárólagos” vagy vegyes kompetenciái vannak (kereskedelem és segélyezés). Az Európai Bizottság meghatározó szereplő volt a Lisszaboni Szerződés előtt (és utána is az maradt) az Unió külpolitikájának formálásában. A Külkapcsolatok Általános Igazgatósága (Directorate-General for External Relations – DG Relex) három részleggel rendelkezett, amelyek a palesztin–izraeli viszonnyal foglalkoztak: az izraeli, a megszállt palesztin területek és a közel-keleti békefolyamat részlegei. A Lisszaboni Szerződés a Tanács és részben az Európai Külügyi Szolgálat hatósága alá sorolta őket.
178
Az Európai Unió szerződései nem tartalmazzák a humanitárius segélyezési tevékenységet. Annak jogi alapját az Európai Tanács 1257/96/EC (1996. június 20.) rendelete képezi.226 (1257/96/EC) Az Euro-mediterrán Partnerségen belül az EU 13 partner részére – közöttük a megszállt palesztin területeknek is – 4,4 milliárd eurós fejlesztési csomagot különített el az 1995–1999-es időszakra. Ebből 3,4 milliárd eurót a MEDA-I programban osztottak el. (Lásd8. sz. táblázat) Ezt az összeget egészítette ki az Európai Fejlesztési Bank 4,8 milliárd euróval hitelek formájában. A 2000–2006-os időszakban a MEDAII program költségvetését megemelték 5,3 milliárd euróra,227 és az alapok az EIDHRI számára további 106 millió eurót különítettek el a 2006–2007-es időszakra. A MEDA program volt az Unió alapvető pénzügyi eszköze az EMP (1995– 2007) megvalósítására, mely a mediterrán partnerországok gazdasági és társadalmi struktúráinak reformját volt hivatott elindítani. Az 1995–1999-es időszakban az eszközök 86%-át bilaterális módon juttatták el a partnerekhez a Nemzeti Indikatív Programon keresztül. A források 12%-át a regionális projektek tették ki (környezeti projektek, EuroMeSCo hálózat építése) a Regionális Indikatív Program irányításában és a fennmaradó 2%-ot a technikai segítségnyújtás jelentette. (Fattal 2010) 2000-ben a MEDA-I-et felváltotta a MEDA-II, és bevezetésre került az EIDHR-I. A 2000–2006-os időszak célkitűzései között szerepelt a projektek megvalósításának felgyorsítása, az „ownership” erősítése a partnereknél és az ellenőrzési mechanizmusok javítása. Az EIDHR-I bevezetésével bővültek a célok a demokratizálódás, a válságkezelés, az emberi jogok kiterjesztésével. 2002-ben az EIB új programot hirdetett meg: az Euro-mediterrán befektetési és partnerségi képességet (Facility for Euro-Mediterranean Investment and Partnership – FEMIP), amely összesítette az EIB által kínált fejlesztési lehetőségeket. EU alapok (a második EU alapok (a második EU
alapok
(a
2006-os
226
A Maastrichti Szerződés XVII. címe foglalkozik ugyan a fejlesztési együttműködéssel, de a
humanitárius segélyezés fogalma akkor még nem merült fel. 227
Habár 2000-ben az alapok támogatták az 1 milliárd eurós éves kiadást, végül a kifizetések 472,2
millió eurót nem haladták meg. Az alapok az EIB-től felvett hitelekből finanszírozták a tevékenységet. A MEDA-II 5,35 milliárd eurót az Európai Bizottságtól kapott, az EIB pedig 7,4 milliárd eurót saját forrásokból bocsátott rendelkezésre. (EC D(2001) 32947)
179
intifáda előtt) 1995–1999
intifáda után) 2000–2006
palesztin választások után) 2007–2013
MEDA-I
MEDA-II
3,4 milliárd
5,35
ENPI 12 milliárd
milliárd
+
600,3
millió 2003-ban további alapok számára EIB
EIB (FEMIP 2002-től)
4,8 milliárd
6,4 milliárd + 1 milliárd a 8,7 milliárd
EIB (FEMIP)
nemzetközi projektekre EIDHR-I
EIDHR-II
106 millió 2005–2006-ban
1,1 millió Fejlesztési Együttműködési Eszköz
(Development
Cooperation Instrument) 16,9 milliárd Megjegyzés: EIB=Európai Fejlesztési Bank EIDHR=Európai kezdeményezés a demokráciáért és az emberi jogokért
8. sz. táblázat: Európai uniós alapok forrásai a mediterrán partnerek számára a barcelonai folyamat idején (euró)228 (Forrás: Fattal 2010)
Az EU palesztinoknak nyújtott első fejlesztési támogatása 1971-re datálódik, amikor az UNRWA229 költségvetéséhez hozzájárult. Azóta a palesztin területek legnagyobb donorjává vált. Az uniós fejlesztési támogatás időponttól függően a MEDA, EIB-hitelek, ENPI, az EIDHR, a FEMIP, a TIM (Temporary International 228
Nem könnyű eldönteni, melyek a valós adatok, ugyanis az EU (EB) által közzétett
dokumentumokban
is
különbözőségek
mutatkoznak.
A
legkésőbbi
keltezéssel
ellátott
dokumentumokat vettem alapul. 229
ENSZ Palesztin Menekültek Segélyező és Munkaközvetítő Hivatala a Közel-Keleten (United
Nations Relief and Works Agency for Palestine Refugeesin the Near East)
180
Mechanism), a PEGASE (Palestino-Européen de Gestion et d’Aide SocioEconomique), a HERF (Humanitarian Emergency Response Fund) programokon, valamint a Déli Regionális Programon, a különböző NGO-kon, az UNRWA-n, az OCHA-n (UN Office for the Coordination of Humanitarian Affairs) és ECHO-n (European Commission Humanitarian Aid) keresztül jutottak el a palesztinokhoz. (Fattal 2010) 1997 júniusától az EU és Izrael között intenzív tárgyalássorozat kezdődött a palesztin gazdaságról, a személyek és áruk mozgásáról, a gázai repülőtérről és kikötőről, jogi és pénzügyi kérdésekről, közép és hosszú távú gazdasági lehetőségekről,
amelynek
eredményeként
1998-ban
megnyitották
a
gázai
230
repülőteret.
Az Európai Bizottság 1994–1998 között 500 millió ECU fejlesztési és humanitárius támogatást ítélt meg a palesztin területeknek, emellett Izrael és a palesztinok is a víz és a menekültek kérdésében fordultak további támogatásért az EU-hoz, és ennek következtében jött létre a vízügyi és a menekültügyi munkacsoport 1998-ban. A második intifáda kirobbanása (2000) az EU támogatási rendszerében is változást hozott. Mivel Izrael visszatartotta a pénzügyi transzfereket, a szociális és gazdasági körülmények romlása a PNH életképességét veszélyeztették, ezért az EU közvetlenül a PNH költségvetését támogatta. 2002-ben a második intifáda kirobbanását követő második évben az Izrael által visszatartott palesztin pénzügyi transzferek az ENSZ becslése szerint elérték a 650-750 millió USD-t. (ENSZ 2002)
230
A projekt az EU finanszírozásában valósult meg, és a gazdasági fellendülést célozta meg. A
második intifáda idején az izraeliek lebombázták, azzal az indokkal, hogy terrortámadásokat indítottak onnan a palesztinok.
181
16. sz. ábra: Az EU pénzügyi eszközeinek működése 1995–2010 között a palesztin területeken231 Forrás: Fattal 2010 A 2004-es uniós bővítést követően az EU figyelme az „új szomszédok” felé fordult. Az új európai szomszédságpolitika (ENP)232 bevezetésével nem az EMP lecseréléséről volt szó, hanem az ENP új pénzügyi (ENPI) és jogi eszközeivel (akcióterv) bilaterális módon folytatta a barcelonai folyamatot. Az Európai Unió a palesztin területekkel megkötött akciótervvel (2005) új kilátásokat kínált fel a Palesztin Nemzeti Hatóság (PNH) számára több területen: (i) az együttműködésből az integráció magasabb fokának elérésében, az uniós programokban való részvételre és az EU belső piacára való bejutásban; (ii) a politikai együttműködés 231
Az ábra nem tartalmazza az EU által kifejezetten a palesztinok számára létrehozott alapokat:
EUBAM RAFAH, EUPOL COPPS, ECHO, People to People/Partnership for Peace, Fejlesztési együttműködési eszköz 232 A mediterrán térségben Algéria, Egyiptom, Izrael, Jordánia, Líbia, Marokkó, Palesztin Hatóság, Szíria, Tunézia számára tette lehetővé az EU a csatlakozást. A kedvezőbb piacra jutási feltételeket biztosító 3-5 éves terv finanszírozója az ENPI lett, amely 2007–2013 között 9 milliárd eurót biztosított az Euro-mediterrán Partnerség céljainak megvalósítására. (Gazdik, 2010a)
182
kiszélesítésében
és
szorosabbá
tételében;
(iii)
a
gazdasági
szabályozás
konvergenciájában, a kétoldalú gazdasági nyitásban, a befektetések és a fejlődés előtt álló gazdasági akadályok lebontásában; (iv) a pénzügyi támogatás növelésében, (v) az infrastrukturális beruházások támogatásában; (vi) kulturális, oktatási, környezeti, technikai
és
tudományos
programok
megnyitásában;
(vii)
technikai
segítségnyújtásban (pl. célzott tanácsadás); valamint (viii) a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok kiterjesztésében a mezőgazdasági és szolgáltatói szektorra, különös tekintettel az export- és beruházási feltételek biztosítására. (EU–PNH akcióterv)
EU alapok (a második EU alapok (a második EU alapok (a 2006-os intifáda előtt) 1995–1999
intifáda után) 2000–2006
palesztin választások után) 2007–2013
MEDA-I
MEDA-II
ENPI
111 millió
522 millió
654 millió
EIB
EIB (FEMIP 2002-től)
EIB (FEMIP)
600 millió
240 millió
45 millió
EIDHR-I
EIDHR-II
2,5 millió
4,4 millió TIM (2006 közepe–2008) 373 millió PEGASE (2008–) 409,2 millió
9. sz. táblázat: Európai uniós alapok forrásai a palesztin területek számára a barcelonai folyamat idején (euró) (Forrás: Fattal 2010)
Az ENP első éveiben (2004–2007) a MEDA-I, MEDA-II és az EIDHR-I (2000-ben indult) programokat a legfőbb pénzügyi eszközként alkalmazta az EU, a további eszközök, az Európai Fejlesztési Bank (European Investment Bank – EIB) hitelei és a fejlesztési projektek mellett. Az EIB-hiteleket azonban az EU a kialakult
183
politikai helyzetre (Hamász-győzelem a választásokon) való tekintettel leállította, és ugyanígy tett az USA, Kanada és a többi nemzetközi donor is. Ennek következtében 2006 első felében sem hiteleket, sem pedig más pénzügyi forrást nem továbbítottak a Palesztin Hatóságnak. 2006 közepétől 2007 végéig a közvetlen pénzügyi támogatást a TIM-programon (Ideiglenes Nemzetközi Mechanizmus, Temporary International Mechanism) keresztül juttatták el a palesztinokhoz.233 A Hamász kormányra kerülése (2006) nehéz helyzetbe hozta az EU-t.234 Egyrészt a Hamászt terrorista szervezetként tartotta nyilván, amely szervezet elutasítja a fent említett feltételrendszert, így az EU támogatási rendszerének elveibe ütközik. Másrészt viszont a Hamász elutasítja azt az álláspontot, hogy az EU megszabja, mire költse a támogatás összegét egy olyan „kormány”, amely demokratikusnak nevezett választások útján, tehát az EUsegélyezési elvének (ownership) megfelelően került hatalomra.235 Az EU (és a nemzetközi közösség donor országai is) 2006 első félévében befagyasztotta a segélyek folyósítását. 2007 januárjától
az
EU
a
támogatási
mechanizmusok
reformja
keretén
belül
megváltoztatta az addig működtetett eszközeit. A MEDA, TACIS, CARDS elnevezésű fejlesztési programokat felváltotta a „rugalmasabbnak” tartott ENPI (European
Neighborhood
and
Partnership
Instrument),
amelyet
az
ENP
kiegészítésére hoztak létre 2007-ben, hogy összefogja az EU különböző gazdasági eszközeit a Mediterráneum és Kelet-Európa számára. Ez az eszköz mind Izrael, mind 233
2006 májusában a Kvartett jelentése nyomán fény derült a palesztin gazdaság és kormányzat
pénzügyi nehézségeire, ezért az EU létrehozta a TIM-programot, és 2006 második felétől, valamint 2007-ben azon keresztül folyósította a támogatásokat. A TIM a valóságban a problémák elkendőzésére volt jó. A programot éles kritika érte, mivel korábban az Unió nyomására létrejött reformmechanizmusokat (pl. jó kormányzás elősegítése, átláthatóság megvalósítása) megkerülte. A pénzügyi támogatás az IMF ellenőrzése alatt álló számlára folyt be, így azt az Uniónak nem állt módjában ellenőrizni, hogy mire költik el. (Youngs 2007) 234
Az EU 2003. szeptember 12-én terrorszervezetek közé sorolta a Hamászt. (2003/651/CFSP
határozat). 235 A donorok (az EU is) azt a koncepciót vallják, hogy egyre nagyobb szerepet adnak a fogadó országnak a finanszírozott projektek terén. Előfordulhat, hogy a fogadó részéről megfogalmazódik az az igény, hogy a donor az összeg rendelkezésre bocsátása után ne akarjon beleszólni a fejlesztési folyamatba. Ha feltételhez köti a segély folyósítását, a rászoruló fél hivatkozhat arra, hogy a donor a belügyeibe akar befolyást szerezni, ami az ENSZ Alapokmányával ellentétes.
184
a palesztinok számára 2007 óta elérhető.Az EIDHR-I-et is megszüntették ugyanebben az időben, és az EIDHR-II lépett a helyébe. 2007 júniusában a PNH kettészakadását követően, az EU a ciszjordániai Fatah-vezetés támogatásáról döntött, és 2008. február 1-jét követően elindította a PEGASE (Palesztin-európai Társadalmi és Gazdasági Segítségnyújtás, PalestinoEuropéen de Gestion et d’Aide Socio-Economique) elnevezésű programot,236 amelyet az EU a TIM-program helyett vezetett be. Ez a program kizárólagosan a PNH működésének költségeit teremtette elő, valamint befektetési célú programok megvalósítását szolgálta. Az Európai Szomszédsági és Partnerségi Támogatási Eszköz (ENPI) és az EIB hitelek kiegészítették a PEGASE-t, az UNRWA támogatását és a Partnerség a békéért programot helyezte leginkább előtérbe. Az eszköz keretén belül a szegénységi küszöb alatt élő palesztin háztartások – a háztartások 35%-át jelenti, akiknek több mint a fele Gázai övezetbeli – számára az alapvető szükségletek kielégítésére 73 millió eurót juttatott 2008–2009 közötti időszakban. (Ugyanerre a célra az EU 2013-ban 40 millió eurót különített el, amiből ez év októberéig 9,87 milliót juttatott el a rászorulók bankszámlájára.) (EU PR/23/2013) A PNH életben 236
A PEGASE-program elindításáról a 2007. december 17-i párizsi donorkonferencián határoztak. A
konferencia szervezője a házigazda Franciaországon kívül az Európai Unió Bizottsága, Norvégia és a Kvartett különleges képviselője, Tony Blair voltak.A találkozó további résztvevői: Mahmúd Abbász palesztin elnök, Szalám Fajád palesztin miniszterelnök, Cipi Livni izraeli külügyminiszter és a nemzetközi közösség azon szereplőinek képviselői, akik a palesztinoknak támogatást nyújtanak. Az EU javaslatában kifejezetten a Fatah-vezetés alatt álló Ciszjordánia támogatása szerepelt. Az EU 440 millió eurós fejlesztési csomagot ajánlott fel a palesztinoknak a 2008-as évre. Alig két hónappal később, 2008 februárjában jelentették be az új finanszírozási mechanizmus kezdetét. A PEGASE a palesztin reform és fejlesztési terv (Palestinian Reform and Development Plan – PRDP) megvalósítását hivatott elősegíteni, nyitott az EU-n kívül további nemzetközi donorok számára is, valamint olyan csatornákat alkalmaz, amelyek a transzfereket átlátható módon juttatják el a Palesztin Hatóság kedvezményezettjeihez. A PNH további támogatására is hajlandóság mutatkozott az Európai Unió részéről, az akkori uniós biztos, Benita Ferrero-Waldner nyilatkozata szerint a reformfolyamatok erősítésére az EU nagyobb hangsúlyt fektet majd mind a palesztinokkal, mind pedig az Izraellel való együttműködésében. Az EU a trilaterális találkozók (EU, Izrael, PNH) során szándékozta dűlőre vinni a kereskedelem nyitott kérdéseit a társulási megállapodások adta keretek között. A tervek között szerepelt még az Egyesült Palesztin–izraeli Energia Hivatal létrehozása is, valamint az energiaszektor kérdéseinek (pl. elektromos hálózat, napenergia) közös platformra helyezése – a közös érdekek mentén. (EU 2007)
185
tartására az EU azoknak a (Fatah-)közhivatalnokoknak is közvetlenül utalta a bérét, szociális járulékokat (a Gázai övezetbe és Ciszjordániába is), akik már nem álltak a hivatal alkalmazásában. Az ENPI létrehozásakor az EU egy „rugalmasabb, politika-vezérelt eszköz” megvalósítását tűzte ki célul, amely eszköz „a fenntartható fejlődést […] az EU politikáit és elveit” szem előtt tartja a működése során, valamint további három stratégiai célt nevez meg: (i) a demokratikus átmenet támogatását és az emberi jogok hirdetését; (ii) a piacgazdaságba való átmenet elősegítését; és (iii) a közös érdekből fakadó politikák (terrorizmus elleni küzdelem, a tömegpusztító fegyverek proliferációjának tiltása, válságkezelés) támogatását. (EU ENPI) A reformok hatékonyabb végrehajtása érdekében az EU az ENPI-partnerek részére országokra vonatkozó és regionális stratégiai dokumentumot hozott létre (Palesztina és Líbia kivételével). (ENPI 2007–2013) A palesztin területek esetében 2008-tól az ENPI-t a PEGASE-programmal párhuzamosan alkalmazta az EU, az UNRWA támogatására és a Partnerség a békéért programra helyezve a fő hangsúlyt. A 2007–2013-as időszakra hozzávetőlegesen 12 milliárd eurót különített el az Európai Unió az ENPI részére, valamint további 17 milliárd eurót a fejlesztési együttműködésre.237 (Fattal 2010) A Palesztin Nemzeti Hatóság költségvetésének finanszírozásakor az EU 2000-ben, a második intifáda kirobbanásakor és 2006-ban, a Hamász választási győzelme után „büntetett”, e két alkalommal csökkentette a támogatások mértékét. (Lásd 17. sz. ábra) Alvaro de Soto, az ENSZ közel-keleti képviselője kiküldetésének befejeződésekor a zárójelentésében úgy fogalmaz, hogy az Európai Unió több pénzt költött a palesztinok bojkottálására a 2006–2007-es időszakban, mint a segélyezésükre. (Soto, de 2007)
237
Az EU az ENP megvalósításának ellenőrzésére 2006-tól fejődési jelentéseket készített minden
partnerországról. A PNH-ról és Izraelről egyaránt öt jelentés készült a vizsgált időtartamban (2006, 2008, 2009, 2010, 2011-es években). (EEAS Progress reports)
186
17. sz. ábra: Az Európai Unió palesztinoknak nyújtott költségvetési támogatása (1995–2009) Forrás: Fattal 2010 A 2008-as évben a palesztinoknak nyújtott összes nemzetközi támogatás elérte a 486 millió eurót, a GDP 2% alatt maradt a lakosságszám 3,8%-os növekedése mellett. Ezzel az egy főre jutó jövedelem csökkenésének tendenciája folytatódott. (Lásd a 18a. és 18b. sz. ábrát)
187
18a. és 18b.sz. ábra: Az Európai Unió palesztinoknak nyújtott segélye (millió euró) és az egy főre jutó palesztin GDP alakulása a lakosságszám alakulásának függvényében Forrás: Fattal 2010, a Világbank és a Palesztin Statisztikai Hivatal adatai alapján saját szerkesztés
Közvetlen és közvetett pénzügyi támogatás
145,00
Intézményépítés
34,95
Infrastruktúra
22,00
Magánszektor közvetlen támogatása
11,00
UNRWA
142,88
Humanitárius segély, élelmiszer(UNRWA-n kívül)
48,63
Kelet-Jeruzsálem kezdeményezés
8,00
Civil társadalom támogatása (Partnership for Peace, Human Rights and 14,08 Democracy) CFSP (Rapid Reaction Mechanism, Instrument for Stability) (UNRWA-n 32,80
188
kívül) Összesen
459,34
10. sz. táblázat: Az Európai Unió által nyújtott támogatások a PNH számára 2011-ben (millió euro) Forrás: http://eeas.europa.eu/palestine/ec_assistance/eu_aid_to_palest_2011_en.pdf (Letöltés ideje: 2013. 10. 17.)
Az Európai Bizottság, a PNH és Izrael 2008-ban meghirdették a Napenergiával a békéért elnevezésű trilaterális projektet, a megvalósítás azonban elmaradt az év végén elindított izraeli gázai offenzíva miatt. A barcelonai folyamat dinamizálását sürgető Franciaország az Unió a Mediterráneumért (UfM) létrehozásával akarva-akaratlanul hozzájárult, hogy a politikai-biztonsági reform helyett a társadalmi-gazdasági felemelkedés került előtérbe. A multilaterális keretek között működő Unió a Mediterráneumért (UfM) célja az lett volna, hogy nemcsak megőrzi a barcelonai folyamat együttműködési területeit, de magasabb szintre emeli azokat, a rotáló kettős elnökség238bevezetésével erősíti a co-ownership(vagy joint ownership) elvét, valamint a regionális projektekkel felgyorsítja és látványosabbá teszi az együttműködést. Az UfM kézzelfogható eredményeket nem tud felmutatni. Hátrányosan hatott rá a 2008–2009 fordulóján lezajló gázai háború, ennek visszhangja, a palesztin– izraeli békefolyamat megtorpanása, az izraeli–török viszony romlása, a pénzügyi világválság, valamint nem elhanyagolható annak a vitának a szerepe sem, amely az uniós tisztségviselők között zajlott a működtetési háttér megvalósításáról. A 11. sz. táblázat tizenegy éves időszakot felölelve mutatja meg az Európai Unió intézményeinek a megszállt palesztin területeknek (Ciszjordánia, KeletJeruzsálem, Gázai övezet, Golán-fennsík) nyújtott humanitárius támogatások 238
Az egyik elnököt az EU, a másikat pedig a partnerországok jelölik. Az elnöki tisztség rotálását
szinte lehetetlenné teszi az a probléma, hogy az arab országok közül csak néhányan (pl. Jordánia) hajlandóak szóba állnia az izraeli küldöttekkel, vagy éppenséggel fogadni a delegációt, csúcstalálkozó esetén a saját országukban.
189
összegeit. Ezen humanitárius támogatások lefedik a békefenntartás; a külföldi közvetlen beruházások (foreign direct investment – FDI); az Izrael által beszedett, de a Palesztin Hatóságot illető vám- és adóbevételek átutalása tételeket. Az erre vonatkozó, valamint a humanitárius segélyek és az összes hivatalos fejlesztési támogatásról (official development assistance – ODA) szóló adatokat lásd a Függelék 9. sz. mellékletében. Év
2001
2002
2003
Támogatás
1,129
1,018 1,058
2004
2005
1,362 1,627
2006
2007
1,766 1,587
2008
2009
1,875 1,544
2010
2011
1,658 1,732
11. sz. táblázat: Az EU intézmények által a megszállt palesztin területeknek nyújtott humanitárius támogatás (milliárd USD) Forrás: GHA Report, 2012 alapján, saját szerkesztés
Palesztinában az egy főre jutó GDP 1924 USD Ciszjordániában és 876 USD a Gázai övezetben, az izraeli egy főre jutó GDP ennek 15-szöröse, illetve 34-szerese. (World Bank 2012) A palesztin gazdaság folyamatos segítségre szorul – ezt elsősorban az EU, másodsorban az USA biztosítja –, aszimmetrikus függőségét Izraeltől a kereskedelmi tevékenységének adatai is alátámasztják: az exportjának közel 90%-át, az importjának pedig 74%-át Izraellel bonyolítja le. A kettőjük közötti gazdasági kapcsolatokat az 1993-ban létrehozott és napjainkra már elavult Párizsi Protokoll szabályozza. A Függelék 7. sz. melléklete adataiból kitűnik, hogy 2010-ben és 2011-ben az Európai Unió két tagállama – Németország és Nagy-Britannia külön-külön is – többet áldozott segélyezés címén, mint az Európai Unió által folyósított fejlesztési segélyezési összegek. Ráadásul az EU 2009-től, a válság begyűrűzése óta folyamatosan csökkenti ezen kiadásainak mértékét.A nemzetközi segélyezést nemcsak a Hamász, hanem Izrael és a Palesztin Nemzeti Hatóság elitje is a politikájába való beleszólásnak tekintette, ezért megoldásként a támogatásokat technikai szintre redukálták. Ez a funkcionalista megközelítés a legtöbb donorállamot abban az illúzióban ringatta, hogy a politikai kérdések technikai eszközökkel (főként pénzügyi támogatással) rendezhetők. (N. Rózsa 2013)
190
3.3.4
Az izraeli gazdaság néhány mutatója
Az izraeli gazdaság magas szintű fejlettségét a kilencvenes években érte el, amikor Izrael az információs technológia élvonalába került. 2000-ben Izrael gazdasága a legsúlyosabb válságát élte 1953 óta. Ebben a helyzetben következett be 2001. szeptember 11-e, ami új lehetőségeket nyitott azon vállalatok számára, amelyek azt állították, hogy képességeik révén felismerik a tömegben a terroristákat, és teljes mértékben ellenőrizni tudják a határokat. Három év leforgása alatt az izraeli gazdaság tekintélyes részét a biztonsági árucikkek iránt megnövekedett kereslet szolgálatába állították. Izrael külkereskedelme az egyre bővülő biztonsági berendezésekre és védelmi eszközökre épített. 2007-ben 1,2 milliárd USD értékű védelmi eszközöket szállított az USA-nak. Ez az érték jelentős növekedést jelentett az 1999-es évhez viszonyítva, amikor ez az összeg mindössze 270 millió USD volt. Izrael exportja a biztonsági berendezéseket érintően 2007-ben 3,4 milliárd USD értékű volt, amely egymilliárd USD-vel több mint az Amerikai Egyesült Államoktól kapott katonai támogatás összege. Amint azt a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) statisztikai adatai mutatják, a gazdaság legfőbb mutatóit tekintve Izrael a fejlett ipari országok közé tartozik. (Lásd Függelék 17. sz. melléklet) Az OECD-vel 2009-ben folytatták a végső csatlakozási tárgyalásokat, és 2010 májusában a szervezet jóváhagyta Izrael felvételét. (OECD Database) A 2003-ban beindult gazdasági fellendülést követően 2004–2008-ig a felgyorsult gazdasági növekedést számos tényező pozitív irányba befolyásolta, köztük a makrogazdasági stabilitás, a világgazdasági helyzet kedvező alakulása, az ország belbiztonsági helyzetének viszonylagos javulása. A makrogazdasági stabilitás a kormány visszafogott kiadásain (a költségvetési hiány tartása és a gazdaság versenyképességének növelése érdekében végrehajtott szerkezeti átalakítások), valamint az amerikai kormány által meghosszabbított hitelgaranciákon alapult.Az ország GDP-je 2011-ben 273,2 milliárd USD volt. Az egy főre jutó GDP alapján (kb. 36 200 USD/fő) az államok között az 37. helyen állt. (CIA Factbook) 2009 komoly válsággal indult, az export soha nem látott mértékben zuhant. A fejlett ágazatok exportja, ami a gazdaság motorja, szintén csökkent. 2009 utolsó negyedévében azonban már 4,4%-kal javult az izraeli gazdaság teljesítménye. A 191
GDP bővülését az újra növekvő export hajtotta, amely 33%-kal emelkedett 2008-as adatokhoz képest, és a 9,4%-kal eső beruházások kivételével az összes összetevő javult: a belső fogyasztás például – a GDP-vel megegyező mértékben – 4,4%-kal. Az izraeli gazdaság pozitív képet mutatott a világgazdaságon belül, aminek következményeként a sékel soha nem látott mértékű deflációs nyomásnak volt kitéve. Ezt a folyamatot a jegybank bejelentett intervencióval fékezte, és a gazdaságot 0%-hoz közeli kamatlábbal segítette. Az egész évet tekintve tehát Izrael gazdasága pozitívban zárta: a bruttó hazai termék 0,7%-kal haladta meg az egy esztendővel korábbit. (ECOLINE 2010) A GDP – háromévi csökkenés után először – 2003-ban, éves szinten 1,5%-kal nőtt, majd 2004-ben további 4,9%-kal, 2005-ben 5,2%-kal, 2006-ban a nemzeti össztermék 5,3%-kal bővült. 2007-ben 5,2%-os, 2008-ban 4,1%-os növekedést mutatott. 2009-ben 0,7%-os volt a bővülés. Két évvel később, 2011-ben már ismét komoly értéket (4,6%) mutatott a GDP-növekedés alakulása. Az izraeli exportvolument szinte teljes egészében a feldolgozott termékek kivitele határozza meg. Ebből is kimagaslik a vegyipari, elektronikai termékek exportja és a repülőgépek kivitele. Az exportot tekintve a két fő célterület az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió. A nemzetközi hitelminősítő intézetek Izrael besorolását évek óta a kiváló kategóriában tartják (A, stabil). Általánosságban elmondható, hogy a költségvetés növeli részvételét a beruházások piacán. A költségvetési deficit a GDP-hez viszonyított 5,2%-os szinten állapodott meg. A költségvetési bevétel 2009-ben 109,7 milliárd USD volt, míg a kiadások 113,9 milliárd USD-t emésztettek fel. Az infláció 1,7%-ot tett ki 2011-ben. A jegybank beáldozta az 1–3%-os inflációs célsávot a gazdaságélénkítésért cserébe (sokáig 0 közelében tartotta a kamatot). A magasabb adathoz ugyanakkor hozzájárult az egyszeri, 1%-os áfa-emelés is, amit 2010 januárjában 0,5%-os csökkentés követett. A tel-aviv-i tőzsdén(TASE) a részvényárak a világ vezető tőzsdéihez hasonlóan zuhantak a 2008-as pénzügyi válság idején. 2009-ben konszolidálódtak a részvényárfolyamok, gyakorlatilag kiegyenlítődtek a veszteségek. A vállalati kötvénypiacon ugyanakkor csak lassan állt helyre a bizalom. Továbbra is problémát jelent az eladósodottság mértéke (kb. 80% a GDP-hez viszonyítva), a mutató egy ideig stagnált. 2011-ben a 93,98 milliárd dolláros 192
államadóssággal az országok között a 41. helyen állt (Magyarország a 27.). Izraelben az államháztartás helyzete nagyban függ a biztonsági kiadásoktól, ezért a deficit mindig bizonytalan pontja a költségvetésnek. A bevándorlás további csökkenése reálbér-növekedést is indukálhat. Az izraeli költségvetési politika mintegy adaptálta a maastrichti kritériumok egy részét, így a GDP-hez viszonyított 60%-os eladósodottság a hosszú távú célja, amelynek eléréséhez szigorú költségvetési politikát folytat. A 15 és afölötti korosztályt figyelembe véve 3 493 000 munkavállaló dolgozott Izraelben 2011-ben. 18,1%-uk az iparban, 1,6%-uk a mezőgazdaságban és 80,3%-uk a szolgáltatások területén. A munkanélküliségi ráta a 2008-as 6,1%-ról 2009-ben 7,4%-ra kúszott fel, majd 2011-re 6,8%-ra „tornázta le” magát. (CIA Factbook) Összehasonlítva a korábbi évekkel elmondható, hogy a munkanélküliek száma folyamatosan csökken. 2003-ban az arány 10,7% volt, 2008-ig egyre többen találtak vissza a munkaerőpiacra. Újabb emelkedésre a munkanélküliek számát illetően – ahogy fentebb is jeleztem – 2009-ben került sor, majd 2011-re 6,8%-ra csökkent Az izraeli társadalom jellegzetessége a vallásos férfiak „munkanélkülisége”. Az ultraortodox családok állami támogatásból élnek – vagyis az izraeli adófizetők pénzéből. Az ultraortodox férfiak nem jelennek meg a munkaerőpiacon, kizárólag vallási kérdésekkel foglalkoznak. Ennek következtében Izraelben a legmagasabb a 25 és 44 év közötti nem dolgozó férfiak aránya: 15%. Számítások szerint 2001-ben egy világi család egy ortodox családot tartott el, s egyes világiak e szám gyors növekedését valószínűsítik. (Diggele, Els van 2005) Az
ipari
tárca
különleges
befektetési
kedvezményekkel
kívánja
a
gyártókapacitásokat is a Negev-sivatag térségébe és a Galil-régióba vonzani. A külföldi tőke továbbra is döntő szerepet játszik Izrael gazdasági növekedésében. 2006-ban 15,3 milliárd USD összeggel, minden idők legnagyobb FDI értékét könyvelhették el Izraelben, 2007-ben 8,7 milliárd USD FDI érkezett az országba. 2008-ban ez az érték 10,8 milliárd USD volt. 2009-ben 3,77 milliárd USD FDI érkezett főként az Egyesült Államokból, az Európai Unióból és Japánból, ami rendkívül alacsony adatnak tekinthető az előző évekhez képest. (Szentgyörgyi 2010, CBS) A kockázati tőkebefektetések 1,1 milliárd USD-re csökkentek (az elmúlt 10 év egyik legalacsonyabb összege, ezt csak a súlyosan recessziós 2003-as év múlta alul), amelynek kb. 63-64%-a származik külföldről és az izraeli high-tech ipar motorja. 193
Továbbra is meghatározó szerepet szánt az izraeli gazdasági vezetés a magas hozzáadott értéket előállító, munkaigényes, jó exportlehetőségekkel rendelkező szektoroknak. Izraelben kb. 4 000 technológiai vállalat működik, amely a Szilíciumvölgy után a második legmagasabb műszaki innovációs cégsűrűség. Az ilyen vállalkozások miatt Izraelbe áramló tőke számára a legfontosabb és egyben a legnagyobb vonzerőt az innováció jelenti, amit nem lehet központi támogatásokkal helyettesíteni. A K+F támogatási rendszernemcsak a működő tőke csábításában játszik kiemelkedően fontos szerepet, hanem magával hozza egy magasan kvalifikált, kreatív munkaerőbázis kialakulását is, amely folyamatosan képes önállóan alkalmazkodni a követelményekhez. Az ipari K+F támogatásokat 200 millió NIS-sel növelték (kb. 53 millió USD) a tárgyévben a tőkehiány ellensúlyozására. Izraelben a legmagasabb a K+F kiadás mértéke az OECD országok között. (OECD Database) Az ország fogyasztóvédelmi és egyéb előírásai könnyen követhetők. Importkorlátozásokat elsősorban egészségügyi- és állategészségügyi szempontok alapján vezetnek be. A BSE-vel kapcsolatos korlátozásokat 2010 év elején érdemben lazították. A kóserség intézménye elsősorban nem jogi természetű (bár ilyen jellegű jogszabályok is léteznek, pl. a nem kóser hús importjának tilalma) akadály az import számára, hanem a piac méretét és a lehetséges disztribúciós csatornákat limitálja. (Szentgyörgyi 2010)
3.3.5
AzEurópai Szomszédságpolitika és Izrael
1994-ben Németország javasolta, hogy az EU emelje magasabb szintre az Izraellel folytatott kapcsolatait, és az ország kapja meg a különleges státuszt, köszönhetően a gazdasági fejlettségének. A következő évben megkötötték az Euromediterrán Társulási Megállapodást, amely öt évvel később lépett hatályba. Az ipari cikkek szabadkereskedelmét és az agrártermékek kereskedelmi koncessziókat a társulási megállapodás tartalmazta, így a további területek fejlesztésére fordíthatták a figyelmet.239 2004-ben Izrael az elsők között kötötte meg az Unióval az ENPakciótervet. 239
Az EU és Izrael között létrejött albizottságok: (i) ipar, kereskedelem és szolgáltatások, (ii) belső
piac, (iii) kutatás, innováció, információs társadalom, oktatás és kultúra, (iv) szállítás, energia és
194
Az EU a Twinning240 és a TAIEX241 programokba vonta be Izraelt, elsősorban információ- és tapasztalatcserére került sor. A terrorizmus és a pénzmosás elleni küzdelemben 2005-2006-os években kezdődött el az együttműködés, majd az EUROPOL bevonásával a rendőri szervek közötti kapcsolatépítésre is sor került. 2004 decemberében létrejött az EU és Izrael közötti három évre szóló akcióterv, amely tíz tematikus albizottság (például emberi jogi, politikai dialógus, vámok és adók, EU–izraeli–palesztin egyeztetések elősegítése, K+F) kijelölését irányozza elő a kapcsolatok szorosabbá fűzéséhez. Izrael „különleges” státuszt vívott ki az EU-nál a gazdasági és technológiai fejlettségének köszönhetően, de az EU és Izrael között értelmezési különbség adódott: az EU Izrael területe alatt az 1967-es határokon belüli területet érti, míg Izrael a megszállt területeket is. Ez a különbözőség a kereskedelemben is vitát váltott ki, ugyanis az EU nem fogadja el izraeli árunak a ciszjordániai telepesek által előállított termékeket.242 Izrael az EU Szomszédságpolitikájának keretein belül 1996-ban csatlakozott az Európai Unió 4. kutatási keretprogramjához, és azóta is folyamatos és növekvő aktivitással vesz részt a kutatási és technológiafejlesztési keretprogramokban – a disszertáció vizsgálatának időintervallumát tekintve a legutóbbi a 7. keretprogram (7th Framework Program – FP7, 2007–2013)243 volt, és annak 802 projektjében az környezet, (v) politikai párbeszéd és együttműködés, (vi) igazságszolgáltatás és jogi ügyek, (vii) gazdasági és pénzügyek, (viii) vám- és adóügyekben együttműködés, (ix) társadalmi és migrációs ügyek, (x) mezőgazdaság és halászat 240
A Twinning együttműködési eszköz a partnerország és az EU közigazgatása között, amely elősegíti
az uniós jogszabályoknak megfelelő jogi szabályozás és intézményi struktúra kialakítását a partnerországban. 241
A technikai segítségnyújtás és információcsere program (Technical Assistance and Information
Exchange – TAIEX) rövidtávú eszköz az EU és Izrael jogszabályi rendszerének „összhangba” hozására, hogy Izrael előtt megnyílhasson az Unió belső piaca. Általában workshopok, képzések keretében valósult meg olyan témákban, mint az embercsempészet elleni küzdelem, intelligens szállítási rendszerek megismerése, a pénzügyi intézményekre ható környezeti kockázatok felismerése stb. 242
A kereskedelmi vitáról és következményéről lásd a továbbiakban az erről szóló alfejezetet.
243
Az EU 7. keretprogramját azért hozták létre, hogy megkönnyítsék az együttműködést a kutatás és
fejlesztés hét kulcsfontosságú területén (energia, környezet, egészségügy, infokommunikációs
195
együttműködés lefedte mind a nyolc lényeges szektort.244 Ez azért is kivételes helyzet, mert egy-egy mediterrán állam legfeljebb 60 körüli projekt részese, és a földrajzi közelségből Ciprus – uniós tagállamként – is csak 185 projekthez csatlakozott a 2007–2013-as időszakban. A palesztin területek viszont az FP6 és FP7-es keretprogramokat együttvéve csupán 55 programban vettek részt. A délmediterrán országok részvételi arányát az FP6 és FP7 programokban a 19. sz. ábra szemlélteti. A 2007. július 16-án aláírt FP7 keretmegállapodás értelmében Izrael az 50 milliárd eurós FP7-összköltségvetésből 440 millió euróra számíthatott a program időszaka alatt. Az izraeli kutatók az összes projekt pályázati kiírására jelentkezhettek, ugyanúgy, mint a tagállamok kutatói.245 Izrael tárgyalásokat folytatott az EU-val, hogy csatlakozhasson a gazdasági és üzleti együttműködéshez a versenyképesség és innováció keretprogram (Competitiveness and Innovation Framework Programme – CIP) segítségével. A program az európai kis- és középvállalkozásokat támogatta a fejlődésben az üzleti szolgáltatások terén (infokommunikációs technológia alkalmazásában, az információs társadalom fejlesztésében, a megújuló energia hasznosításában, energiahatékonyságban).
technológia, kis- és középvállalkozások együttműködése, közlekedés, biztonság, valamint élelmiszer, mezőgazdaság és biotechnológia). 244
Az izraeli kutatók és intézmények már az FP6 keretprogramban is – 2002–2006 között – több mint
600 projektben voltak az Unió partnerei. 245
Az FP7 keretprogram értékelését az Európai Unió a disszertáció írásakor még nem hozta
nyilvánosságra.
196
19. sz. ábra: A mediterrán országok részvételi aránya az FP6 (2002–2006) és az FP7 (2007–2013) programokban Forrás: http://www.eurosfaire.prd.fr/7pc/documents/1345711827_final_version_v2.pdf (Letöltés ideje: 2014. 05. 29.) Az oktatás területén Izrael az ENPI (European Neighbourhood Instrument) keretein belül évi kétmillió eurós fejlesztési támogatásban részesült a felsőoktatási 197
együttműködés és mobilitás elősegítésére az Erasmus Mundus246 és a TEMPUS247 programokkal. (EU FOCUS 2007) Az Európai Biztonsági Kutatás Program (European Security Research Programme – ESRP) kiemelt jelentőséggel bír Izrael számára, mivel a program éves 200 millió eurós költségvetéséből nagy mértékben részesült az együttműködés révén.248 Az Európai Unió a második legnagyobb pénzügyi forrásaIzraelnek a K+F területén (az USA után). A tudományos és technológiai együttműködés számos izraeli vállalkozásnak nyújtott új esélyt, miközben az EU is profitált az izraeli újító és vállalkozó szellemiségből, piaci lehetőségeket és szaktudást kínált a partnerország vállalatainak. Az
infokommunikációs
és
távközlési
szektor
(ICT)249
Izrael
versenyképességének egyik fő ágazatát jelenti, így nem meglepő, hogy a projektek 45%-a ehhez a területhez sorolható. Ezen kívül Izrael – a többi mediterrán partnerországtól eltérően – magánbefektetőkkel, kockázati tőkével és hatékony pénzügyi támogatási rendszerrel is rendelkezik. A kormányzati törekvések mellett meg kell említeni a magánkezdeményezéseket, mivel a gazdaság hajtóerejét jelentik.
3.3.5.1 Az Európai Unió importkorlátozása Izraellel szemben
246
Az Erasmus Mundus programmal az EU lehetővé teszi a felsőoktatási intézményekben
(mesterképzésben) való részvételt harmadik országokból érkező hallgatók számára is. 247
A College of Europe az ENPI-tagországok hallgatói számára teljes képzést biztosított a
felsőoktatásban. Az Euro-Med Youth meghirdetésével az EU27 és a 10 mediterrán partnerország számára lehetővé vált a részvétel a fiatalok mobilitására és az emberek közötti megértés elősegítésére irányuló programban.Az első felhívást 2007 áprilisában tette közzé az EU. 248
Az ESRP programjainak költségvetését és az izraeli részvételről az adatokat lásd bővebben Hayes
2010. 249
Az infokommunikációs ágazaton belül rendkívül fejlett színvonalat képvisel az izraeli szoftver-,
adatkommunikáció, hardware-dizájn, internet-technológia, elektrooptikai berendezések fejlesztése és gyártása. A high-tech ipar húzóágazatai az orvosi technológia, biotechnológia, mezőgazdasági és katonai technológia.
198
A 2008–2009-es gázai háborút követően az európai közvélemény nyomására az EU nyilatkozataiban „leállította” a kapcsolatok bővítését. Ugyanakkor a technológiai és gazdasági téren bővülés volt kimutatható.250 Ez a folyamat szöges ellentétben állt az uniós állásfoglalással: a kétállamos megoldást pártoló EU a telepek expanziójában látta/látja az eredményes békefolyamat és a palesztin állam megvalósulásának legfőbb akadályát.251 Az Európai Uniónak eddig még nem sikerült valódi nyomást gyakorolnia Izraelre, határozathozatalokon túl még nem lépett. Az EU és Izrael közötti bilaterális megállapodás értelmében az EU csak az 1967-es határokon belül megtermelt izraeli árukat tekinti izraelinek, míg a zsidó állam álláspontja szerint a Golán-fennsík, Ciszjordánia és Kelet-Jeruzsálem területén előállított termékek is izraeli áruként jelenhettek meg az uniós piacon – vámmentesen.252 Ezért az EU megvonta a preferenciális kedvezményt – a vámmentességet – azokra az árukra vonatkozóan, amelyek a megszállt területek zsidó telepeiről származnak, és azt várta el Izraeltől, hogy címkével lássa el azokat. (Ashton 2013) Az importkorlátozásra vonatkozó települések listája sokáig nem volt publikus, mára azonban az interneten megtekinthető azon települések jegyzéke, amelyekre a kedvezményes import tilalma vonatkozik.253 Ennél nagyobb gondot jelentett az izraeli jobboldali politika képviselőinek az EU 2012. július 5-én született döntése – Benjamin Netanyahu szerint „diktátum” 250
2012 júliusában az EU tovább bővítette az Izraellel kötött megállapodásainak palettáját további 60
megállapodással. 251
A nyilvánosságra került EU Heads of Mission Jerusalem Report 2012 (misszióvezetők Jeruzsálem-
jelentésében), hogy Izrael településpolitikája hamarosan végleg lehetetlenné teszi a kétállamos megoldást. 2012 májusában az EU külügyminisztereinek állásfoglalásában is ez a vélemény tükröződött. (EU Heads of Mission Jerusalem Report 2012) 252
Izrael az említett három területet Izrael Állam de facto területének tartja, így véleménye szerint az
ott termelt javakra is érvényesek a társulási megállapodás nyújtotta preferenciális kedvezmények. 253
John Kerry 2013 májusában arra kérte az EU-t, hogy adjon haladékot Izraelnek a „címkézést”
illetően, hogy a békefolyamatban előrelépés történhessen. Mivel néhány hónap elteltével nem történt lényeges változás, Kerrynek nem sikerült áttörést elérnie, ezért az EU kitartott eredeti döntése mellett. Az ok abban is rejlik, hogy az EU türelme elfogyott Izraellel szemben (30 millió euró értékű uniós projektek eredményeit tették tönkre az izraeliek a 2001–2011-es időszakban) (Davis 2012), és megingott a bizalma a gyors és látványos sikert feltételező amerikai közvetítésben is. (Az Amerikai Egyesült Államok 4 milliárd USD-t szavazott meg a palesztin gazdaság fejlesztésére, de ezzel nem hozott új elemet a konfliktus rendezésébe.)
199
(Netanyahu 2013) –, mely értelmében 2014. január 1-jétől a bilaterális megállapodásban foglaltakat „teljes mértékben és hatékonyan alkalmazzák”. (EP 2012/2694)254 Az EU ezzel a határozattal el akarta kerülni, hogy ily módon közvetetten hozzájáruljon a telepek fennmaradásához és fejlődéséhez. Az EU a korábbi retorikai „szankcionálási” gyakorlatával ellentétben határozott lépésre szánta el magát: a direktíva megalkotásával megtiltotta az uniós (kulturális, gazdasági, sport, tudományos) támogatások folyósítását a megszállt területek telepei számára – ez a határozat nem említette a kereskedelem kérdését. (Bouris – Schumacher 2013) Az uniós paradigmaváltással megszűnhet az az izraeli magatartás, amelyet eddig gyakorolt az Unióval szemben, és amely tükröződött a 2011-es EU-jelentés izraeli fogadtatásában, amely szerint Izrael „kellemetlen háttérzaj”-nak (unpleasant background noise) értékeli az EU véleményét.255(Sherwood 2012) Az események alakulása egyre nyilvánvalóbbá teszi az izraeli jobbközép politika és az Európai Unió viszonyában létező különbségeket. Ugyanakkor rossz üzenetet sugall a felnövekvő izraeli
jobb-közép
politikai
elit
számára,
akik
egy
olyan
környezetben
szocializálódnak, amelyben Ciszjordánia megszállásának legitimálása hétköznapi gyakorlatként jelentkezik. A direktíva elfogadása figyelmeztetésként szolgál Izrael felé, hogy a nemzetközi jog alapelveinek megsértését nem lehet következmények nélkül folytatni. (Bouris – Schumacher 2013)
Részkövetkeztetések
254
Az Európai Parlament döntését (EP 2012/2694) az Európai Unió Külügyminiszteri Tanácsa is
megerősítette 2012. december 10-én. (EU KT 2012) 255
Jigal Palmor izraeli külügyminiszteri szóvivő fogalmazott így 2012-ben, a megszállt területeken
lévő izraeli telepekről szóló uniós jelentés nyilvánosságra kerülését követően.
200
Az emigráció minden formája komoly kihívásokat rejt Izrael számára a viszonylag alacsony népességszám, a lakosság egyedi összetétele és a regionális politikai kontextus miatt. Az izraeli kormány törekvései a népességszám fenntartására, az egymillió hiányzó izraeli visszacsalogatására kérdéses, hogy sikerrel járhat-e a jelen trendek függvényében. Az emigrációs trendeket figyelve megállapítható, hogy a palesztinok is hasonló okok miatt hagyják el szülőhelyüket (tanulmányok folytatása, munkavállalás), mint a régió többi államainak migránsai. Eltekintve a családegyesítés miatt külföldre távozó nők számától, azt láthatjuk, hogy az emigrálás inkább a férfiakra jellemző. A korrupció mind a palesztin, mind az izraeli politikai és civil élet része, csupán a mértékében különbözik egymástól a két társadalom. A megszüntetésére tett kezdeményezések nagy része elbukik, vagy csak a retorika szintjén képes fennmaradni. A megalkotott korrupcióellenes rendeleteknek és jogszabályoknak ilyen körülmények között csak ritkán sikerül érvényt szerezni. A nem állami szereplők legfontosabb feladata, hogy ráirányítsák a közvélemény és az uniós döntéshozók figyelmét olyan speciális kérdésekre, mint amilyen az emberi jogok megsértése vagy a gazdasági vállalkozások kapcsolatai a megszállt területekkel. Annak ellenére, hogy nem ők képviselik a legnagyobb befolyással bíró szegmenst a döntéshozatal alakítására, tevékenységükkel mégis hozzájárulnak a palesztin–izraeli konfliktus rendezésére irányuló európai uniós politika formálásához. A közel-keleti konfliktus rendezésében való EU részvétel igazából az oslói folyamat kudarca után vált fontossá. A palesztin állam megalakulásának előfeltételei intézményrendszerek létrehozását tették szükségessé, amelynek finanszírozásában az Európai Unió a legnagyobb arányban veszi ki részét. A Palesztin Hatóság több mint 150 ezer alkalmazottjával a legnagyobb munkaadó a megszállt területeken, ahol más munkalehetőség szinte nem létezik. (World Bank 2012) A kitűzött barcelonai célok teljesítése azonban jórészt kudarcba fulladt. Sem az Euro-mediterrán Párbeszéd program, sem az Európai Szomszédságpolitika (ENP) nem hozta meg a várt eredményeket. A politikai együttműködésre rányomta bélyegét, hogy a palesztin kérdés rendezésében nem történt érdemi előrelépés. A gazdasági együttműködésben az EU protekcionista intézkedései szabnak gátat, a szabadkereskedelmi övezet létrehozása sem valósult meg. Két jelentős eredmény azonban mégis született – kulturális együttműködés terén: az Anna Lindh Euro201
mediterrán Alapítvány a Kultúrák Közötti Párbeszédért és az Euro-mediterrán Felsőoktatási Tér megteremtése – mindkettő 2005-ben. (Gazdik 2010) A fejlesztés ellentmondásos és dialektikus folyamat. A pozitívumokat magában hordozó stratégiának is vannak árnyoldalai. A washingtoni konszenzus árnyékából kilépni nem képes nyugati politikusok és gazdasági szakértők elképzelései jórésztkudarcra vannak ítélve a mediterrán térségben a szemléletük merevsége miatt.
202
4. Következtetések A Közel-Keleten a hidegháború végével egyidejűleg zajlott az első Öbölháború (1991. január 16. – febr. 28.), amelynek következményeként Irak katonailag meggyengült, ezzel az Öböl-szubkomplexumban megváltozott a hatalom elosztása; megerősödött a Nyugat (főként az USA) pozíciója a térségben; megnyílt az út Izrael, valamint Jordánia, Szíria és a palesztinok közötti békefolyamat előtt; a békefolyamat gyengítette a Maghreb és a közel-keleti regionális biztonsági komplexum másik két szubkomplexuma közötti kapcsolatokat, továbbá Szaddám Huszein korábbi arab nacionalista retorikája felerősítette a pánarab törekvéseket. (Buzan – Wæver 2003) A békefolyamat megtorpanása ellenére a levantei szubkomplexum politikai térképemegváltozott, megszületett a Palesztin Nemzeti Hatóság, létrejött az izraeli– jordániai békemegállapodás, és Törökország bekapcsolódott a közel-keleti eseményekbe. Ennek első lépcsőfoka az Irak elleni háborúban való török részvétel volt, a következő lépésnek az Izraellel való „stratégiai partnerség” megkötése (1991) tekinthető. (Inbar 2001) Mindketten nyugati típusú államnak tekinthetők, szoros kapcsolatot ápolnak az USA-val, és európai uniós kapcsolataik problémákkal terheltek. Azonos platformon helyezkedtek el az iszlám fundamentalizmus, a proliferáció, Szíria, Irak és Irán kérdésében.256 A nemzetközi szereplők tevékenysége kudarcra lesz ítélve, ha a változásokat továbbra is politikailag olyan „puha” (soft) eszközökkel próbálják elérni, „amelyeket akár belső önkény, akár külső megszállás alatt alkalmaztak”. (Paragi 2008: 261) Következményként a palesztin társadalmat választásra kényszerítették a demokrácia és az önrendelkezés, valamint a jó kormányzás és a szuverenitás ígérete között. A pénz mint válságkezelési eszköz az oslói folyamat kezdetétől szerepet játszik a Nyugat rendezési elvei között. A mögötte lévő elgondolás – a pénzügyi segély békét hoz, és megoldja a problémát – immár több mint húsz éve megingathatatlannak bizonyul, a kétes eredmények ellenére is. A második intifáda kitörése, a Hamász választási győzelme arra enged következtetni, hogy kizárólag gazdasági eszközökkel 256
Fontos megjegyezni, hogy a török–izraeli megállapodás nem jelent szövetséget, és ami a 2010-es
Mavi Marmara hajóincidenssel zátonyra futott.
203
nem lehet politikai kérdéseket megoldani, ahogy a történelem során számtalanszor bebizonyosodott, gazdasági szankciókkal sem lehet politikai téren sikereket elérni. Az EU a korábbi gazdasági és intézményi reformtörekvések támogatásáról áttért a humanitárius, valamint válságsegélyezésre, hogy javítsa a palesztin emberek életminőségét és segítse a háborúk utáni újjáépítést. Az Euro-mediterrán Partnerség nem jelenti a washingtoni konszenzus elveinek teljes mértékű átültetését a fejlődő világra, mert a „földrajzilag szelektív liberalizáció jólét-csökkenést, torzításokat okozhat, és mert az EMP szembemegy azzal a kulcsfontosságú feltevéssel, hogy a forrásokat a mezőgazdaságba kell irányítani. […] az EU déli »partnerei« joggal panaszkodnak, amiért a mezőgazdaság virtuálisan kikerült az EMP-ből, azért, hogy Európa megvédje saját agrárszektorát”. (Nonneman 2005: 22) Az Európai Unió létrejöttét követő években az integráció jogszabályi és intézményi fejlődése a tagállamok, valamint a közösség közötti vertikális koherencia alapján zajlott. Egyúttal az EU három pillére közötti összhang biztosítása is kihívásokat rejtett magában (horizontális koherencia). (Gauttier 2004) A pilléres struktúra egy politikává alakítására kiváló példa az Európai Szomszédságpolitika. Ez a fajta, biztonsági dimenzióval ellátott politika nem az ENP elindításával manifesztálódott.257 A közös stratégia eszközként nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nem sikerült a meglévő döntéshozatali kereteken belül a pillérek közötti összhangot megvalósítani. Az ENP mint alternatív mechanizmus sem rendelkezett új eszközökkel, a régieket próbálta bővíteni az EiT határozataival, bizottsági politikai döntésekkel. (Maresceau – Lannon 2001) Az Európai Unió 2003-ban vezette be a szomszédságpolitikáját, hogy a perifériáján lévő országokhoz fűződő viszonyát keretegyezménybe foglalja a 2004-es bővítést követően. Az ENP célja a határokon átívelő kapcsolatok szorosabbá fűzése 257
A közös stratégia az Amszterdami Szerződésben fogalmazódott meg, amely a pillérek közötti
koherens politika kereteit is meghatározta. Az EU Oroszországgal és Ukrajnával kötötte az első közös stratégiai megállapodásokat, Oroszországgal a kölni Európai Tanács ülésén, 1999. június 3–4., (CEC 1999) Ukrajnával pedig a helsinki Európai Tanács ülésén 1999. december 10–11. (HEC 1999) A bécsi Európai Tanács (EiT) 1998. december 11–12-i bécsi ülésén született meg a határozat az EU és szomszédjai közötti közös stratégia kialakításáról. (VEC 1998) Oroszország és Ukrajna mellett a Mediterráneum és Nyugat-Balkán szerepeltek a bécsi Európai Tanács (Vienna European Council – VEC) ülésének zárónyilatkozatában közös stratégiai partnerként.
204
ezekkel az országokkal, és a „tágabb Európa” (wider Europe) létrehozása.258 Ezt fogalmazta meg Romano Prodi, az Európai Bizottság akkori elnöke 2002. decemberi beszédében, amikor azt hangsúlyozta, hogy az ENP-vel az EU a „baráti körnek” lehetőséget ad „megosztani mindent az Unióval, kivéve az intézményeket”. (Prodi 2002) Az ENP számos politikai területet lefed: politikai párbeszéd, gazdasági együttműködés, energia, kultúra, emberek közötti kapcsolat, szállítás, kereskedelem, kormányzás és demokrácia. Az ENP az európai bővítésre adott válasz, ami a tagok és a tagságra várók közötti „választóvonal” elhalványítását szolgálta volna. Ugyanakkor egyfajta bővítési „modellnek” is tekintették. Ugyanakkor, míg az EU az általa támasztott részvételi feltételekben (pl. a politikai, gazdasági és pénzügyi unió céljainak elfogadása) nem nyújt támogatást, vagy nem vetíti előre a csatlakozás lehetőségét, addig a hatékonysága sikertelenségre lesz ítélve. Itt kell megjegyezni, hogy a mediterrán országok nagy része nem is szándékozik csatlakozni az Európai Unióhoz. Ezért a modell alkalmazása kettősséget szült a célok értelmezésében és jelentős különbség mutatkozott az EU elvárásai, valamint a támogatási képessége (capacity to deliver) között. (Cremona – Hillion2006) Nem mellékes, hogy a Romano Prodi által hangsúlyozott és az ENP által hirdetett „baráti kör” politikája összeegyezhetetlen a biztonsági fenyegetésekkel és kihívásokkal (pl. terrorizmus, illegális migráció). Az EU-t azzal a váddal is illették, hogy a szomszédságpolitikáját, az együttműködést a „baráti körrel” a külső határainak biztonságiasítására használja. A legfőbb kritikai érv az ENP-t illetően az, hogy túlságosan tág földrajzi térben működik. Még az Európai Parlamentben is aggodalmak fogalmazódtak meg ezzel kapcsolatban, megjegyezve, hogy ennek ellenére az ENP „politikai kereteinek alapvető megváltoztatására nem látszik reális esély”. (EP2088 2007) További negatívumként említhető, hogy az ENP nem tett különbséget a kelet-európai és a mediterrán országok között a politikájának alkalmazása során, és a mediterrán országok eltérő specifikumait figyelmen kívül hagyva alkalmazta a Kelet-Európára kialakított stratégiáját. 258
Az Európai Bizottság a Wider Europe - Neighbourhood: A New Framework for Relations with our
Eastern and Southern Neighbours című kommünikében tett először említést a szomszédságpolitikáról (a szélesebb Európa-kezdeményezés). (Európai Bizottság, 2003. 03. 11. Com(2003) 104 final)
205
Az ENP létrehozásakor mind a belső, mind a külső viszonyok különböztek a maiaktól: az EU a 2004-es keleti bővítés és az „alkotmánymódosítás” előtt állt, miközben az Amerikai Egyesült Államokon kívül más nagyhatalom nem játszott aktív szerepet az Unió szomszédságában. Néhány évvel később a helyzet teljesen megváltozott. Az uniós tagállamok nemcsak gazdasági, hanem politikai és alkotmányos válsággal is szembe kellett, hogy nézzenek, ennek orvoslására hatalmas politikai erőfeszítések és gazdasági/pénzügyi források alkalmazására került sor. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a Földközi-tenger térségében az autokrata hatalmak nem az EU segítségével dőltek meg. A Közel-Kelet – és benne a palesztin–izraeli konfliktus – túlságosan változékony, komplex és kiszámíthatatlan, így azt is nehéz megjósolni, hogy az Európai Uniónak sikerül-e valaha a nehézségeket legyőznie és kezelni a kihívásokat. Az EU fejlesztési segélyezésének – mint társadalomépítő és a békés egymás mellett élést elősegítő eszközének – sikere nagyrészt a régió lakosságán múlik, azon, hogy elfogadják-e az Unió segélyezésének feltételeit. A nemzetközi közösség úgy vélekedik, hogy csak egy politikailag stabil ellenfél, aki megfelel Izrael biztonsági igényeinek, képes fenntartani a belső biztonságot, növelni a lakossága életszínvonalát, válhat a tárgyalásokon Izrael komoly partnerévé. Míg Izraelt elsősorban a PNH biztonsági funkciója aggasztja, ezért
ragaszkodik
a
biztonsági
garanciákhoz
a
jövőbeni
megállapodások
feltételeként. A fenntartható palesztin állam megvalósítása az elsődleges célja a PNH reformjának, amely egyrészről az izraeli biztonsági elvárásoknak felel meg, másrészt pedig a PNH hatalmának megőrzésére irányul. Állam nélkül az intézményépítés egy „steril” folyamat, amely során az állami funkciókat (az adózási szabályok és költségvetés meghatározása, az adminisztráció, belbiztonság, oktatás) rögzítik, fokozatosan kiépítik, miközben szuverén előjogok nem állnak a PNH rendelkezésére. A békefolyamatban a nemzetközi közösség harmadik felei (legfőképp említésre méltó az ENSZ, az EU) elkötelezettek a palesztin állam létrehozása mellett. Ugyanakkor az USA szerepe kérdőjeleket vet fel: a békefolyamatra változó hatást gyakorol; azokban a kérdésekben sürgeti a palesztinokat a tárgyalóasztalhoz, amelyekről Izrael szándékozik tárgyalni; ellenzi a palesztin állam ENSZ-beli elismerését;
képtelen
befagyasztása/megállítása
hatni
Izraelre
érdekében.
Emiatt
a
telepek
elveszítheti
terjeszkedésének hitelességét
mint
nemzetközi közvetítő. 206
Az Európai Unió folyamatos és látható jelenléte ellenére csak másodlagos szerepet játszik a palesztin–izraeli konfliktus rendezésében, ami megfelel a nemzetközi politikában gyakran idézett jellemzésnek („payer instead of player”259).A palesztin–izraeli konfliktusban tanúsított politikáját is ez jellemzi. Constanza Musu „közelítő párhuzamosokhoz” hasonlítja, amiért a tagállamok álláspontjai – az EU rendelkezésre álló eszközei és kapcsolata az Egyesült Államokkal– a konfliktusban közelítenek ugyan egymáshoz, de sosem érik el a konszenzust. Ezért is szorult az Európai Unió a második sorba – az USA mögé. (Musu 2010) Míg az Európai Unió nem képes a megfelelő nyomást gyakorolni Izraelre, az USA szinte meg sem próbálja.260 Izrael az Unió legnagyobb kereskedelmi partnere a régióban, talán ebből az okból fakadóan – és a fentiek ellenére – halvány esély mutatkozik arra, hogy az Unió a gazdasági eszközeivel mind Izraelre, mind a palesztinokra képes lehet nyomást gyakorolni. Az 1980–2001-es időszakban az EU jelentős szerepet játszott a palesztin önrendelkezés folyamatának alakulásában, a PFSZ erőszakos magatartásának visszaszorításában és a tárgyalóasztalhoz ültetésében. Az izraeli megszállás és a biztonsági intézkedések erősen befolyásolják a PNH bilaterális gazdasági kapcsolatait, ezzel Izrael akadályt gördít Palesztina gazdasági fejlődése és piacainak bővítése elé. Palesztin vélemény szerint az akadályoztatás felszámolásával, a Párizsi Protokoll módosításával, a szuverén Palesztina létrejöttével a térség stabilizálása is megvalósulhatna. Ezt a nézetet osztja az IMF és a Világbank is. Az Unió lépéseket tett a társadalmi-gazdasági fejlődés, a jó kormányzás érdekében, bilaterális és multilaterális keretekkel támogatta Izrael és a szomszédjai közötti béketörekvéseket, hogy a szomszédságában kialakuljon a stabil, békés környezet.
A
folyamat
során
tapasztalatokat
és
gyakorlatot
szerzett
a
válságkezelésben (a palesztin biztonsági szektor reformjának bevezetése, CSDP rendőrségi és határmisszió), a közvetítésben (a második intifáda alatt) és a válság 259
A pénzügyi támogatást biztosító, ugyanakkor politikai befolyással nem bíró szereplő.
260
Az EU a jó kapcsolatok kialakításban érdekelt a palesztinokkal több okból is, egyrészt a területén
élő nagyszámú muszlim emigránsközösségek, másrészt a földrajzi közelség miatt, harmadrészt a konfliktus magában rejti az euro-mediterrán térségben a kiterjedés lehetőségét. Az USA-ban ugyanakkor az izraeli lobbi (American Israel Public Affairs Committee) befolyást gyakorol az amerikai politika alakítására.
207
rendezésének folyamatában (a Kvartett tagjaként rávette a Bush-kormányzatot az útiterv elfogadására, valamint a rendezési folyamatban való aktívabb részvételre). (vö. Asseburg 2009b) Nem lehet egyoldalúan kijelenteni, hogy az EU önmagát korlátozta volna a tagországok véleménykülönbségeiből fakadó akadályokkal, mivel a konfliktussal kapcsolatos politikájának vannak eredményei (az alapelvek kidolgozása és megnyilvánulásai a közös külpolitikában, akciókban, legitimizálta a palesztin népet és a PFSZ-t, támogatta Izrael helyzetének „normalizálódását” és integrálódását a közel-keleti régióba, az USA mellett alternatív, kiegészítő diplomáciai utat kínált). A CFSP intézményesítése javította az Unió nemzetközi politikai megítélését, amelynek következtében az uniós politikusok számára a lehetőségek szélesebb tárháza nyílt meg az EU békés rendezés melletti elkötelezettségének hirdetésére. (vö. Gianniou 2006, al-Fattal 2010) Az, hogy az EU kevésbé tud nyomást gyakorolni a konfliktus részeseire, annak is köszönhető, hogy a befolyását meghatározza az a tény, miszerint a fejlesztési segély mértékét függővé tette az adott fogadó országra szabott feltételektől és szabályoktól. Az Európai Unió eszközeinek (EMP, ENP, UfM) megalkotásakor az egyik legnagyobb hibát abban vétette az Unió, hogy belső fejlesztési folyamatként kezelte azokat, hiányzott belőlük a külső tényezők figyelembevétele (a palesztin–izraeli békefolyamat és a regionális együttműködés jellege), és ezért bizonyultak kevésbé hatékonyaknak. Ezt azért fontos kijelenteni, mert a palesztin–izraeli konfliktus a legfőbb akadálya az euro-mediterrán fejlődésnek, és ebben az értelemben olyan regionális konfliktusról beszélünk, amely „a szomszédos országokon túl […] kiterjed az egész muszlim világra, és azon túlra”, globális destabilizáló hatást váltva ki. (Halper 2009)
208
Új tudományos eredmények Vizsgálatomat a kutatási célokban megfogalmazott elvek szerint hajtottam végre, az első fejezetben a biztonsági elméletek közül részletesen ismertettem Barry Buzan és Ole Wæver közel-keleti regionális biztonsági komplexum-elméletét, valamint Astrid Boeningnek az euro-mediterrán térségre vonatkozó euro-mediterrán regionális
biztonsági
komplexum
és
euro-mediterrán
regionális
biztonsági
szuperkomplexum elméletét. A magam elé tűzött célok teljesítése érdekében először megfogalmaztam és szemléltettem azon megítélésemet, mely szerint a nemzetközi fejlesztés több mint gazdasági eszköz, mivel közvetlen hatást gyakorol nemcsak a gazdasági biztonsági szektor fejlődésére, hanem a politikai, a társadalmi, a környezeti biztonsági szektorokra is. A katonai biztonsági szektorra közvetett hatást fejt ki.Ezt a megállapításomat az Európai Uniónak a nemzetközi fejlesztési politikájával elért eredmények rendszerezett bemutatásával bizonyítottam a 2. és a 3. fejezetben. A
kitűzött
alkalmaztam.
kutatási
célok
Tanulmányoztam
a
elérése
érdekében,
témához
általános
kapcsolódó
hazai
módszereket és
külföldi
szakirodalmakat, a legújabb kutatások eredményeit, összegyűjtöttem a témával összefüggésben megjelent eredményeket, feldolgoztam, majd az értekezésembe beépítettem az elhangzott véleményeket, észrevételeket és kritikákat;publikációim elkészítésének és a tudományos fórumokon való előadásaim tapasztalatait hasznosítottam az értekezés megírása során. Kutatásom során bebizonyítottam, hogy Barry Buzan a nemzetállamokra meghatározott szektorelmélete alkalmas az Európai Unió és a mediterrán térség kapcsolatainak vizsgálatára is. Elemeztem az öt biztonsági szektorban az EU mediterrán politikáját, „esettanulmányként” a palesztin–izraeli konfliktusban alkalmazott uniós eszközrendszert mutattam be. A „kemény” eszközöket felvonultató 2. fejezet és a „puha” eszközöket bemutató 3. fejezet feldolgozása során az alábbi következtetéseket vontam le a palesztin területeken alkalmazott uniós eszközökkel kapcsolatban: Katonai szektor
209
Ciszjordánia nem rendelkezik haderővel, a palesztin biztonsági erők felszerelésének biztosításáról jelentős mértékben az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió és az uniós támogatások kívül némely tagállama gondoskodik. A szakirodalom nem szolgál hivatalos adatokkal arra vonatkozóan, hogy a nemzetközi fejlesztési segélyeket nem a kijelölt célra, hanem fegyvervásárlásra fordítaná a fogadó fél. Politikai biztonsági szektor Az EU pénzügyi segítségnyújtásának köszönhetően indult a palesztin intézményrendszer kiépítése és reformja, s jött létre a bírósági rendszer. Az igazságügyi reform részeként különvált a törvényhozó és a bírói hatalom, megszületett az alaptörvény, valamint a bírói hatáskört szabályozó törvény. Gazdasági biztonsági szektor Az EU a palesztin gazdasági szektorban elindított pénzügyi segélyek feltételekhez261 kötésével az átláthatóságot és a kormányzati korrupció csökkenését igyekszik elérni. A 2002-es programnak köszönhetően az IMF kimutatása alapján is némi javulás mutatható ki a hatóság költségvetésének kezelésében. (Európai Bizottság 2004b) Társadalmi biztonsági szektor Az emigráció – főként a magasan képzett réteg elvándorlása – mind a palesztin, mind az izraeli társadalom számára komoly kihívásként jelentkezik. A korrupció mindkét társadalomban létező jelenség, a különbség a mértékében jelentkezik. Az uniós eszközök a politikai irányítás legfelső szintjén képesek némi eredményt felmutatni a visszaszorításban. A nők helyzete terén az oktatásban, a munkaerőpiacon és a politikai részvételben történt előrelépés. Az Anna Lindh Alapítvány a régióban több mint 4000 civil szervezet létrejöttében segédkezett, amelyből 302 a palesztin területeken és 192 pedig Izraelben fejti ki tevékenységét az együttélés, a megbékélés, a kulturális párbeszéd, az emberi jogok biztosítása területén. Környezeti biztonsági szektor
261
Az EU a segélyek folyósításának azonnali leállítását helyezte kilátásba, amennyiben a palesztin
kormányzat vét az ember jogok, a demokratikus elvek ellen, valamint nem szorítja vissza az erőszakos cselekményeket.
210
A Gázai övezetben 1,7 millió ember számára jelent gondot a tiszta ivóvíz hiánya. Ezt a problémát próbája orvosolni az EU a 2014-ben kezdődő sótalanító üzem építésével, amit 2017-ben terveznek átadni. A Földközitenger további szennyezésének megakadályozására az EU együttműködést és akciótervet hirdetett 2013-ban a part menti államoknak. A konkrét program kialakítása folyamatban van. Az értekezésemben tudományos eredménynek tekintem: 1.
A Barry Buzan és Ole Wæver által kidolgozott közel-keleti
regionális biztonsági elméletre építvefeltártam a palesztin–izraeli konfliktus dinamikáját. Bebizonyítottam, hogy Buzan és Wæver definíciója a palesztin– izraeli konfliktusról érvényes volt az 1993-at (madridi/oslói békefolyamat elindulása) megelőző időszakban, amikor a közel-keleti regionális biztonsági komplexum egészére hatást gyakorolt, és időnként a globális biztonság agendáját is uralta.Majd az 1993-at követő időszakban is érvényes maradt Buzan és Wæver definíciója, amikor a konfliktus „visszahúzódott” a levantei szubkomplexumba, azonban a konfliktus befolyása a nemzetközi politika napirendjére változatlanul megmaradt. Végül a vizsgált teret az euromediterrán térséggé visszanagyítva ismételten kimutattam, hogy a konfliktus változatlan jelleget mutatott. 2.
Barry Buzan biztonsági szektorai alapján rendszerbe foglaltam,
majd elemeztem az Európai Unió eszközrendszerét egy konkrét konfliktus, a palesztin–izraeli konfliktus rendezésében. Tételesen bizonyítottam, hogy„a nemzetközi fejlesztés csupán gazdasági eszköz”, nem állja meg teljes mértékben a helyét, mivel egyszerű gazdasági segítségnél jóval több tartalommal és hatással bír. Ennek kapcsán kimutattam, hogy a nemzetközi fejlesztés alkalmazása során – a konfliktus megelőzésében és kezelésében – közvetlen hatást gyakorol a politikai, a gazdasági, a társadalmi és a környezeti biztonsági szektor fejlődésére, s közvetett hatást a katonai szektorra. Ugyanakkor az Európai Unió által biztosított nemzetközi fejlesztésnem vezetett el a megbékéléshez. 3.
A társadalmi biztonság fejezetben feltártam az Európai Unió
palesztinoknak nyújtott fejlesztési támogatásának hatásait. Bizonyítottam, hogy a (palesztinai) társadalmi biztonsági szektorban figyelhető meg némi 211
pozitív elmozdulás a civil szféra erősödése, a nők helyzete és az oktatás területén. Mindkét fél (palesztinok és izraeliek) esetében a korrupció és (főleg izraeli) elvándorlás visszaszorításában az uniós törekvéseknek nincs látványos eredményük. 4.
Az Európai Unió alkalmazott eszközei hatékonyságukat
tekintve alulteljesítenek az elvárásoknak, az EU a társadalmi szektorban tudott részeredményeket felmutatni. Az állításomat az öt szektor vizsgálata során mindegyik biztonsági szektorban bizonyítottam. Az Európai Uniónak a Mediterráneumban a sikeresebb válságkezelésben szemléletváltásra, az uniós és a tagállamok által megfogalmazott érdekek és elvek összhangba hozására, valamint a pénzügyi támogatások növelésére van szüksége.
A tudományos eredmények lehetséges felhasználási területei Kutatásaimat nem fejeztem be, tudományos munkámat az Európai Unió mediterrán kapcsolatainak területén kívánom tovább folytatni. Megítélésem szerint
kutatási
eredményeim
további
kutatómunkára
ösztönöznek,
következtetéseimre támaszkodva a következő főbb kutatási részterületeken célszerű a közeljövőben vizsgálatokat folytatni:az uniós válságkezelés, a válságok megelőzésére irányuló vizsgálatok, a nemzetközi fejlesztéssel és annak hatásaival, valamint az Európai Unió Szomszédságpolitikájával – ezen belül a mediterrán térséggel – foglalkozó kutatások. Az Európai Unió válságkezelési eszközeinek bemutatásán keresztül vázoltam a lehetőségeket, a pozitív eredményeket és hiányosságokat, azokat a területeket, amelyekben a válságkezelő eszközök működőképesek, és amelyek még korrekcióra szorulnak. A dolgozat terjedelme azonban nem tette lehetővé valamennyi szóba jöhető terület vizsgálatát, az összes probléma elemzését. Tovább lehet és kell kutatni mind elméleti, mind gyakorlati síkon a válságkezelési eszközök hatékonyságának növelését célzó területeket. A kutatásom eredményei felhasználhatóak a Mediterráneum biztonsági kérdéseinek – ezen belül a témából fakadóan a palesztin–izraeli konfliktusnak – és az Európai Unió Szomszédságpolitikájának kutatásában, valamint az uniós
212
válságkezelés háttérelemzéseiben. Segédanyagként szolgálhat a biztonság- és védelempolitikaoktatásában, valamint az európai uniós tanulmányokban.
213
Köszönetnyilvánítás Hála és köszönet illeti témavezetőmet, Nagyné dr. Rózsa Erzsébetet, aki értékes ötleteket adott, és pontosította a gondolataimat, fáradhatatlanul sarkallt a tökéletesebb fogalmazásra. Nem tudom eléggé megköszönni a többéves közös munka során tanúsított folyamatos és hasznos visszajelzéseit, a lelkesítést, az óriási segítséget, amivel időt és energiát nem sajnálva a publikációim és a disszertációm tökéletesítésére inspirált. Megtiszteltetésnek érzem, hogy dr. Remek Éva és dr. Tálas Péter eleget tettek a felkérésemnek, és elvállalták a disszertációm bírálását. A munkájukért és az észrevételeikért hálával tartozom nekik. Szeretnék
köszönetet
mondani
a
Nemzeti
Közszolgálati
Egyetem
Hadtudományi Doktori Iskola vezetőinek – dr. Csikány Tamás ezredesnek, dr. Szelei Ildikó őrnagynőnek –, munkatársainak, mindenekelőtt oktatóinak, akiktől rengeteget tanultam,és akik jelentős mértékben hozzájárultak a biztonságpolitikai ismereteim bővítéséhez. Köszönöm a Hadtudományi Doktori Iskola volt vezető helyettesének, dr. Bodrogi László ny. ezredesnek, hogy jóindulatával, emberségével megkönnyítette számomra, egy civil számára a beilleszkedést, István Krisztina főelőadónak pedig a mindenkori kedvességét, türelmét és az adminisztrációs feladatokban való segítségnyújtását. Köszönöm dr. Kis-Benedek Józsefnek a szakmai tanácsait és a segítségét. Köszönettel tartozom dr. Nyusztay Lászlónak, a Budapesti Gazdasági Főiskola Nemzetközi Kapcsolatok Intézeti Tanszék volt vezetőjéneka rengeteg segítségért, tanácsaiért, amiért bízott bennem, és oly sok időt szánt rám beszélgetéseink során. Köszönet illeti dr. Ferkelt Balázst, a Budapesti Gazdasági Főiskola rektorhelyettesét, amiért lehetőséget biztosított számomra, hogy kipróbálhassam magam a katedrán. Sokat köszönhetek Yitzhak Livnat barátomnak, aki segítségemre volt az izraeli utazásaim során, és számtalan esetben válaszolta meg felmerülő kérdéseimet. Hálásan gondolok a szüleimre, családtagjaimra, barátaimra, mindazokra, akik lelkesítettek, erőt adtak a tanulmányaim folytatásához.
214
Végül, de nem utolsó sorban köszönettel tartozom páromnak a türelméért, a támogatásáért, egyszerűen mindenért.
Irodalomjegyzék 1257/96/EC.http://europa.eu/legislation_summaries/humanitarian_aid/r10001_en.ht m(Letöltés ideje: 2014. 08. 16.) http://eur-
94/942/CFSP
lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CELEX:31994D0942:EN:NOT (Letöltés ideje: 2014. 03. 16.) A/RES/38/64(Letöltés ideje: 2013. 08. 12.) ABDEL KARIM, Nasr (2004): The Role of International Funding in Society Building and Empowerment of the Palestinian People. In: Palestine Human Development Report. Ramallah, Bir Zeit University. ABDEL-KADER, Nizar (2011): Potential Conflict Between Lebanon and Israel Over Oil and Gas Resources: A Lebanese Perspective. Defense Magazine, 2011. 10. 01. http://www.lebarmy.gov.lb/article.asp?ln=en&id=29445 (Letöltés ideje: 2012. 08. 16.) ABDO, Souzan – JARRAR, Khadija – EL-NAKHAL, Samar (é.n.): Report on Maternal
Mortality
in
Palestine.
United
Nations
Population
Fund.
http://www.unfpa.ps/resources/file/publications/Maternal%20Mortality%20Report% 20-%20English.pdf. (Letöltés ideje: 2014. 08. 02.) ADAMO, Katia – GARONNA, Paolo (2008): Euro–Mediterranean Integration and Cooperation:
Prospects
And
Challenges.
http://www.unece.org/fileadmin/DAM/oes/nutshell/2009/9_EuroMediterranean.pdf (Letöltés ideje: 2014. 08. 06.) (Letöltés ideje: 2014. 08. 16.) Adnan Mansour, libanoni külügyminiszter levele az ENSZ főtitkárához. U.N. Doc. 2082.11D.
2011.
06.
20.
http://www.un.org/depts/los/LEGISLATIONANDTREATIES/PDFFILES/communic ations/lbn_re_cyp_isr_agreement2010.pdf. (Letöltés ideje: 2012. 08. 16.) Adnan Mansour, libanoni külügyminiszter levele az ENSZ főtitkárához. U.N. Doc. 3372.11D.
2011.
09.
03.
http://www.un.org/depts/los/LEGISLATIONANDTREATIES/PDFFILES/communic ations/lbn_re_isr__listofcoordinates_e.pdf(Letöltés ideje: 2012. 08. 16.)
215
AHREN, Raphael (2012): Israel Says it will Free Prizoners, Let Palestinians Exploit Gaza Gas Field, if Abbas Abandons UN Statehood bid. Jerusalem Post, 2012. 08. 05. http://www.timesofisrael.com/jerusalem-intensifies-carrot-and-stick-efforts-toprevent-palestinian-un-statehood-bid/(Letöltés ideje: 2012. 08. 16.) ALANI, Mustafa (2005): The Case for a Gulf Weapons of Mass Destruction Free Zone. http://www.grc.net/bulletin_WMD_Free_Zone.pdf. (Letöltés ideje: 2013. 04. 14.) ALI,
Samir
Abudullah
–
BADRAN,
Amneh
–
HAZBOUN,
Abeer
–
KALAYCIOGLU, Sema – KHALIL, Majdi Haj – KUBBIG, Bernd W. – NANNI, Sara – RASHID, Mansour Ab – RIVLIN, Paul – N. RÓZSA, Erzsébet – SPIEGEL, Baruch (2014): Exploring Economic Cooperation in the Middle East. A Catalyst for the
Helsinki
Conference.
Policy
Brief
26/27.
http://academicpeaceorchestra.com/?p=policybriefs ALIBONI, Roberto – GUAZZOME, Laura – PIOPPI, Daniela (2001): Early Warning and Conflict Prevention in the Euro-Med Area. IAI Quaderni, 2. szám, ISBN 978-88-98042-12-8. ALIBONI, Roberto – QUATERNEH, Yasar (2007): Conflict Prevention in the EMP. EuroMeSCo
Paper,
2007.
szeptember,
64.
szám.
http://www.euromesco.net/images/64eng.pdf (Letöltés ideje: 2010. 12. 23.) ALIBONI, Roberto – TAYIE, Mohamed S. – RUMMEL, Reinhardt – HEROLF, Gunilla – QUATARNEH, Yasar (2006): Ownership and Co-Ownership in Conflict Prevention in the Framework of the Euro-Mediterranean Partnership. EuroMeSCo Paper, 54. szám. http://euromesco.net/euromesco/images/54_eng.pdf (Letöltés ideje: 2010. 12. 23.) AMA
(2005):
Agreement
on
Movement
and
Access.
http://mfa.gov.il/MFA/ForeignPolicy/Peace/MFADocuments/Pages/Agreed%20docu ments%20on%20movement%20and%20access%20from%20and%20to%20Gaza%2 015-Nov-2005.aspx ANDRIANARIJAONA, Lorène-Fara (2013): CSDP Note. EUBAM Rafah and EUPOL COPPS: one year extension for both CSDP missions in the Middle East. ISIS,
http://www.isis-europe.eu/sites/default/files/publications-
downloads/CSDP%20Note%20EUBAM%20EUPOL.pdf (Letöltés ideje: 2014. 01. 14.)
216
Anna
Lindh
Networks.
http://www.annalindhfoundation.org/partner-
search?title=&field_national_network_tid_i18n=60&field_organisation_type_value_ i18n=All&field_fields_of_activity_tid_i18n=All(Letöltés ideje: 2014. 08. 26.) AOUN, Elena (2003): European Foreign Policy and the Arab-Israeli Dispute. European
Foreign
Affairs
Review,
8.
évfolyam,
pp.
289–312.
http://sciencespo.site.ulb.ac.be/dossiers_membres/aoun-elena/fichiers/aoun-elenapublication3.pdf (Letöltés ideje: 2011. 04. 14.) AP
(1988):
Israel
Reportedly
Test
Fires
Nuclear-Capable
Missile.
http://www.apnewsarchive.com/1988/Israel-Reportedly-Test-Fires-Nuclear-CapableMissile/id-5a1bd04f7e993659940e023a2a2d2070 (Letöltés ideje: 2013. 06. 14.) ASH, Robert Weston (2009): Is Palestine a „State”? A Response To Professor John Quigley’s Article. The Palestine Declaration To The International Criminal Court: The Statehood Issue. Newark, Rutgers Law Record, 36. évfolyam, pp. 186–200. ASHTON, Catherine (2011): Remarks on Egypt and Tunisia. 2011. február 11-i http://www.isis-
beszéd. europe.org/pdf/2011_artrel_620_110325libyastatements(1).pdf.
(Letöltés
ideje:
2011. 04. 14.) ASHTON, Catherine (2013) levele Jose Manuel Barrosóhoz és további hét bizottsági taghoz. 2013. 07. 08. http://www.timesofisrael.com/full-text-of-eu-foreign-policychiefs-letter-on-settlement-labeling/ (Letöltés ideje: 2014. 01. 24.) ASSEBURG, Muriel (2003): From declarations to implementation? The three dimensions of ASSEBURG, Muriel (2009a): Die ESVP-Missionen in den palästinensischen Gebieten (EUPOL COPPS, EUBAM Rafah): Frieden durch Sicherheit? In: ASSEBURG, Muriel – KEMPIN, Ronja (szerk.): Die EU als strategischer Akteur in der Sicherheits- und Verteidigungspolitik?Eine systematische Bestandsaufnahme von ESVP-Missionen und –Operationen. Berlin, SWP, 2009. december. ISSN 1611-6372 ASSEBURG, Muriel (2009b): European Conflict Management in the Middle East: Toward
a
More
Effective
Approach.
http://carnegieendowment.org/files/EU_mid_east_conflict_management.pdf (Letöltés ideje: 2014. 06. 02.) Assessment of Undiscovered Oil and Gas Resources of the Levant Basin Province, Eastern Mediterranean. U.S. Department of the Interior, U.S. Geological Survey
217
(World Petroleum Resources Project). http://pubs.usgs.gov/fs/2010/3014/pdf/FS103014.pdf (Letöltés ideje: 2012. 08. 12.) Átfogó atomcsend egyezmény (Comprehensive Test Ban Treaty – CTBT), 1996. http://www.ctbto.org/the-treaty/ (Letöltés ideje: 2013. 04. 14.) Atomsorompó egyezmény (Nuclear Non-Proliferation Treaty – NPT), 1968. http://www.un.org/en/conf/npt/2005/npttreaty.html (Letöltés ideje: 2013. 04. 14.) ATTINÁ, Fulvio (2004): European Neighbourhood Policy and the Building of Security Around Europe. In: Attiná, Fulvio – Rossi, Rosa (szerk.): European Neighbourhood Policy: Political, Economic And Social Issues. Catania, University of Catania. ATTINÀ, Fulvio (2007): EU Relations with the Southern Mediterranean Neighbours.
Intereconomics,
2007.
július–augusztus.
pp.
196–200.
https://www.econstor.eu/dspace/bitstream/10419/41957/1/539672440.pdf. (Letöltés ideje: 2013. 03. 29.) AYMAT, Esra Bulut (2010): European Involvement in the Arab-Israeli Conflict. Chaillot Paper, 124. szám, Párizs, European Union Institute for Security Studies. Az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Unió működéséről szóló szerződés egységes
szerkezetbe
foglalt
változata,
2010.
http://europa.eu/pol/pdf/qc3209190huc_002.pdf (Letöltés ideje: 2012. 05. 15.) Barcelonai
nyilatkozatBarcelonai
Nyilatkozat.
http://trade.ec.europa.eu/doclib/docs/2005/july/tradoc_124236.pdf BAR-ELI, Avi (2010): Netanyahu Offers Natural Gas to Greece. Haaretz, 2010. 08. 29.http://www.haaretz.com/print-edition/business/netanyahu-offers-natural-gas-togreece-1.310761 (Letöltés ideje: 2012. 08. 16.) BARKAWI, Tarak – LAFFAY, Mark (1999): The Imperial Peace: Democracy, Force, and Globalisation. European Journal of International Relations. 1999. 5. szám.
pp.
403–434.
vagy
http://xa.yimg.com/kq/groups/23106968/417107176/name/The+Imperial+Peace+De mocracy+Force+and+Globalization+-+Liberalism.pdf (Letöltés ideje: 2013. 07. 29.) BARNETT, Michael N. (1998): Dialogues in Arab Politics: Negotiations in Regional Order. New York, Columbia University Press. ISBN 0–231–10918–0. BARTOLOMEO, Anna de – JAULIN, Thibaut – PERRIN, Delphine (2011): Palestine. The Demographic-Economic Framework of Migration. The Legal Framework of Migration. The Socio-Political Framework of Migration. CARIM. 218
http://www.carim.org/public/migrationprofiles/MP_Palestine_EN.pdf(Letöltés ideje: 2014. 05. 29.) BARUCH, Pnina Sharvit (2013): A Palestinian State: Legal Implications and Significance for Israel. Strategic Assesment, 15. évfolyam, 4. szám. BAUMER, Uriya (2013): Construction of Nablus Waste Water Treatment Plant Completed.http://www.cogat.idf.il/901-11010-en/Cogat.aspx (Letöltés ideje: 2014. 08. 26.) BBC
(1998):
Middle
East
History
of
Israel's
role
in
Lebanon.
http://news.bbc.co.uk/2/hi/middle_east/72493.stm(Letöltés ideje: 2012. 08. 16.) BELLAMY, Ian (1981): Towards a Rgeory of International Security. Political Studies, 29. évfolyam, 1. szám, pp. 100–105. Berlin Conference in Support of Palestinian Civil Security & The Rule of Law. 2008. 06.
24.
http://www.consilium.europa.eu/uedocs/cmsUpload/080624Berlinconference.pdf(Let öltés ideje: 2014. 01. 19.) Berlin
plusz
egyezmény
(2002).
http://eeas.europa.eu/csdp/about-csdp/berlin/
(Letöltés ideje: 2013. 12. 22.) BERTEAU, David J. – BEN-ARI, Guy (szerk.) (2012): European Defense Trends 2012. Budgets, Regulatory Frameworks, and the Industrial Base. A Report Of The CSIS Defense-Industrial Initiatives Group. CSIS. ISBN 978-089206-763-3. BEYERS, Jan (2004): Voice and access: Political practices of European interest associations. European Union Politics, 5. évfolyam, 2. szám, pp. 211–240. Biológiai fegyverek betiltásáról szóló egyezmény (Biological Weapons Convention – BWC), 1972. http://www.opbw.org/ (Letöltés ideje: 2013. 04. 14.) Blast destroys Egypt gas pipeline to Israel for sixth time. Haaretz, 2011. 09. 27. http://www.haaretz.com/news/diplomacy-defense/blast-destroys-egypt-gas-pipelineto-israel-forsixth-time-1.386946 (Letöltés ideje: 2012. 08. 16.) BOEHNKE, Klaus (szerk.) (2003): Israel and Europe – A Complex Relationship. Deutscher Universitätsverlag, ISBN 9783322812629 BOENING, Astrid B. (2007a): A Comparison of the Role of Entity Actors in the United Nations: An Intergovernmental Organization (by Example of the European Union)
vs.
Non-Governmental
Organizationshttp://www6.miami.edu/eucenter/Boening_EU_UN_EUMA07edi.pdf (Letöltés ideje: 2013. 02. 14.) 219
BOENING, Astrid B. (2007b): Enhancing the Efficacy of the EMP through intensified Iterations in the Political, Economic and Socio-Cultural Harmonization between the EU and its Southern- and Eastern Mediterranean Neighbors. http://idec.gr/iier/new/EN/Paper%20-%20Boening%20A.pdf(Letöltés ideje: 2013. 02. 14.) BOENING, Astrid B. (2007c): Mediterranean Regional Security in the 21st Century: Regional Integration through Development and its Security Impact of EuroMed Partnership Members. University of Miami, Jean Monnet/Robert Schuman Paper, Vol.
7.,
No.
9.
http://www6.miami.edu/eucenter/Boening_MedRegSec_Long07edi.pdf.
(Letöltés
ideje: 2013. 03. 29.) BOENING, Astrid B. (2007d): Multilateral Security in the Mediterranean post-Cold War: NATO's Mediterranean Dialogue and the EuroMed Partnership. University of Miami.
Jean
Monnet/Robert
Schuman
Paper,
Vol.
7.,
No.
http://www6.miami.edu/eucenter/Boening_NATO_Med_Long07edi.pdf.
10.
(Letöltés
ideje: 2013. 03. 29.) BOENING, Astrid B. (2008a): Regional Security through Synergistic Integration: A Euro-Mediterranean
Regional
Security
Complex?http://www.as.miami.edu/dev/eu/papers/BoeningRegSecSynergyEUMALo ng08edi.pdf(Letöltés ideje: 2013. 02. 14.) BOENING, Astrid B. (2008b): Unequal Partner sin the EU Southern Neighborhood Strategy:
Is
Regional
Integration
Feasible?
EUMA
Vol.
5.,
No.
4.
http://www6.miami.edu/eucenter/BoeningSympPaperMed08EUMAedi.pdf. (Letöltés ideje: 2013. 03. 29.) BOENING, Astrid B. (2008c): Pronouncements of its Impending Demise were Exaggerated: The EuroMed Partnership Morphing into a Regional Security Super http://aei.pitt.edu/9007/1/BoeningSuperComplexLong2008edi.pdf
Complex.
(Letöltés ideje: 2013. 12. 22.) BOENING, Astrid B. (2008d): Regional Security Synergy. EUMA Vol. 5, No. 13. http://aei.pitt.edu/8991/1/BoeningRegSecSynergyEUMALong08edi.pdf.
(Letöltés
ideje: 2013. 03. 29.) BOENING, Astrid B. (2009): The Mediterranean - Security Turnstile: An overview from
the
Barcelona
Process
to
the
Union
for
the
220
Mediterranean.http://www.as.miami.edu/dev/eu/papers/BoeningUMedLong09edi.pd f (Letöltés ideje: 2013. 02. 14.) BOENING, Astrid B. (2011a): Europe and the Maghreb: Its Impact and Importance in
US
Foreign
Policy.
http://aei.pitt.edu/33485/1/BoeningEU_Maghreb_USlongOct11edi.pdf
(Letöltés
ideje: 2013. 02. 14.) BOENING, Astrid B. (2011b): The EU and the Euro-Mediterranean Security Environment in Light of the Democratic Transitions in the Middle East and North Africa
and
Emerging
Regional
and
Inter-Regional
Hegemons.
http://euce.org/eusa/2011/papers/1k_boening.pdf(Letöltés ideje: 2013. 02. 14.) BOENING, Astrid B. (2012a): The Shifting Hard and Soft Balance of Power in the Euro-Mediterranean
Regional
Security
Complex.
http://rc41.ipsa.org/public/Madrid_2012/boening.pdf (Letöltés ideje: 2013. 12. 22.) BOENING, Astrid B. (2012b): The EU’s Foreign Policy Towards its Southern Neighborhood: From a Pro-Active to a Defense Position towards its Southern Border? In: The EU as a Global Player. Madrid, CEU, ISBN 978-84-15382-42-3, http://www.ceuediciones.es/documents/TheEUasaglobalplayer.pdf. (Letöltés ideje: 2013. 02. 14.) BOURIS, Dimitris – SCHUMACHER, Tobias (2013): The EU becomes assertive in the Middle East peace process. http://www.opendemocracy.net/can-europe-makeit/dimitris-bouris-tobias-schumacher/eu-becomes-assertive-in-middle-east-peaceprocess (Letöltés ideje: 2013. 11. 19.) BRONNER, Ethan – KHODARY, al Taghreed (2009): Addressing U.S., Hamas Says It Grounded Rockets. The New York Times, 2009. 05. 04. BROOKS, David – TROTTIER, Julie (2012): An Agreement to Share Water between
Israelis
and
Palestinians:
The
FoEME
Proposal.
http://foeme.org/uploads/13411307571~%5E$%5E~Water_Agreement_FINAL.pdf (Letöltés ideje: 2013. 01. 19.) BRÖNING, Michael (2009): Hamas 2.0. Foreignaffairs.com, 2009. 08. 05. BRYNEN, Rex (2000): A Very Political Economy: Peacebuilding and Foreign Aid in the West Bank and Gaza. Washington, United States Institute of Peace, 978-1929223-04-6 BUZAN, Barry – SEGAL, Gerald (1996): The Rise of the „Lite” Powers. A Strategy for the Postmodern State. World Policy Journal. 13. évfolyam, 3. szám. pp. 1–10. 221
BUZAN, Barry – WÆVER, Ole – WILDE, Jaap de (1998): Security. A New Framework for Analysis. Boulder, Colorado, Lynne Rienner Publishers. ISBN 1555-87784-2. BUZAN, Barry – WÆVER, Ole (2003): Regions and Powers. The Structure of International Security. Cambridge, University Press. ISBN 0-521-89111-6. BUZAN, Barry (1983): People, States andFear. An Agenda for International Security Studies in Post Cold War Era. Boulder, Lynne Reinner, Hemel Hempstead, Harvester Wheatsheaf. ISBN 978-0-9552-4881-8. CASSARINO, Jean-Pierre (2012): Reversing the Hierarchy os Priorities in EU_Mediteraanean Relations. PETERS, Joel (szerk.): The European Union and the Arab Spring. Lanham, Lexington Books, ISBN 978-0-7391-7445-6. pp. 33–49. CBS. http://www.cbs.gov.il/reader/?MIval=cw_usr_view_SHTML&ID=650(Letöltés ideje: 2012. 03. 06.) CEC (1999). http://www.europarl.europa.eu/summits/kol1_en.htm (Letöltés ideje: 2014. 01. 09.) CHABAN, Stephanie – DARAGHMEH, Reema – STETTLER, Garance (2010): Palestinian Women and Security: Why Palestinian Women and Girls Do Not Feel Secure. Genf, Geneva Centre for the Democratic Control of Armed Forces. ISBN: 978-92-9222-112-6. CHAMIE, Joseph – MIRKIN, Barry (2011): The million missing Israelis - Israeli emigration.
http://www.fmep.org/analysis/analysis/the-million-missing-israelis-
israeli-emigration (Letöltés ideje: 2014. 05. 29.) CHESLER, Phyllis (2010): Worldwide Trends in Honor Killings. Middle East Quarterly, 2010. tavasz, pp. 3–11. Chronological lists of ratifications, accessions and successions to the Convention and
the
related
Agreements
as
at
03
June
2011.http://www.un.org/Depts/los/reference_files/chronological_lists_of_ratification s.htm (Letöltés ideje: 2012. 08. 16.) CIA
Factbook.
https://www.cia.gov/library/publications/the-world-
factbook/geos/is.html. (Letöltés ideje: 2014. 07. 16.) CINCOTTA, Richard P. – KAUFMANN, Eric (é.n.): Unpromising Demography in a Promised Land: Yisrael Beytenu and the Escalation of Demographic Politics in Israel.http://paa2010.princeton.edu/papers/100015 (Letöltés ideje: 2014. 05. 29.) 222
Climate Change Policy in Israel. Izrael Állam Környezetvédelmi Minisztériuma. 2011. november.http://old.sviva.gov.il/Enviroment/Static/Binaries/index_pirsumim/p0618_ 1.pdf(Letöltés ideje: 2012. 08. 16.) CNN
(2006):
Hamas'
past
casts
shadow
over
peace
plans.http://edition.cnn.com/2006/WORLD/meast/01/26/palestinian.election/ (Letöltés ideje: 2014. 05. 29.) COLLIER, Paul – HOEFFLER, Anke – SÖDERBOM, Måns (2006): Post-Conflict Risks. WPS/2006-12, Centre for the Study of African Economies, Department of Economics,
University
of
Oxford
http://siteresources.worldbank.org/INTCONFLICT/Resources/PCP3797CollierHoeff lerSoderbom.pdf (Letöltés ideje: 2014. 01. 01.) Convention on the Law of the Non-Navigational Uses of International Watercourses. https://treaties.un.org/Pages/ViewDetails.aspx?src=UNTSONLINE&tabid=2&mtdsg _no=XXVII-12&chapter=27&lang=en#Participants(Letöltés ideje: 2014. 05. 25.) Cooperation
opportunities
in
the
Mediterranean
Basin.
(sz.n.)
http://www.eurosfaire.prd.fr/7pc/documents/1345711827_final_version_v2.pdf (Letöltés ideje: 2014. 05. 29.) CONSTATNTINI, Gianfrancesco – ATAMNEH, Jamal (2013): Review of the Effectiveness of the Non State Actors Programme in the Occupied Palestinian Territory
2007-2011.
Final
Report.
IBF
International
Consulting.
https://webgate.ec.europa.eu/fpfis/mwikis/aidco/images/b/b9/NSA_final_evaluation_ report_Palestine_2013.pdf (Letöltés ideje: 2014. 07. 29.) COPELAND, Nick (2013): Review of the European Transparency Register. Library of
the
European
Parliament.
2013.
06.
18.
http://www.europarl.europa.eu/RegData/bibliotheque/briefing/2013/130538/LDM_B RI%282013%29130538_REV1_EN.pdf (Letöltés ideje: 2014. 05. 15.) CORDESMAN, Anthony H. (2008): Israeli Weapons of Mass Destruction. http://csis.org/files/media/csis/pubs/080602_israeliwmd.pdf (Letöltés ideje: 2013. 04. 14.) CREMONA, Marise – HILLION, Christophe (2006): L’Union fait la force? Potential and Limitations of the European Neighbourhood Policy as an Integrated EU
Foreign
and
Security
Policy.
http://cadmus.eui.eu/bitstream/handle/1814/6419/LAW-2006-39.pdf?sequence=1 223
CUÉLLAR, Javier Pérez de (1991): Study on Effective and Verifiable Measures which Would Facilitate the Establishment of a Nuclear Weapons Free Zone in the Middle
East.
1991.
http://www.un.org/disarmament/HomePage/ODAPublications/DisarmamentStudySer ies/PDF/SS-22.pdf (Letöltés ideje: 2013. 04. 14.) CSDP Civilian Missions (2012). Gender figures. 2012. december. http://www.isiseurope.eu/sites/default/files/publications-downloads/CSDP-civilian-genderDec2012.pdf (Letöltés ideje: 2014. 02. 23.) DAIBES-MURAD, Fadia (2005): A New Legal Framework for Managing the World’s Shared Groundwaters: A Case Study from the Middle East. London, IWA. DAJANI, Omar M. (2012): Túlélni a lehetőségeket. In: COFMAN WITTES, Tamara (szerk.): Hogyan tárgyalnak az izraeliek és a palesztinok. Budapest, Aposztróf Kiadó, pp. 131–211. ISBN 978-615-5056-22-2. DAVENPORT, Kelsey (2012): WMD-Free Middle East Proposal at a Glance. http://www.armscontrol.org/factsheets/mewmdfz (Letöltés ideje: 2013. 05. 24.) DAVIS, Chris (2012): Destruction of EU development projects in the West Bank and Gaza. http://www.thecepr.org/index.php?option=com_content&view=article&id=309:destr uction-of-eu-development-projects-in-the-west-bank-and-gaza&catid=5:reports (Letöltés ideje: 2013. 04. 25.) DAYTON, Keith (2009): Beszéd a The Washington Institute For Near East Policy szimpóziumán,
2009.
05.
http://www.washingtoninstitute.org/html/pdf/DaytonKeynote.pdf(Letöltés
07. ideje:
2014. 01. 18.) DIGGELE, Els van (2005): Egy nép, amely külön lakik. Budapest, HVG Kiadói Rt.. DIGGELE, Els van (2005):Egy nép, amely külön lakik. Zsidó identitás a mai Izraelben. HVG Könyvek, 2005. DOKOS P. Thanos (2010): NATO’s Mediterrannean Dialogue: Prospects and Policy Recommendations.
http://ebookbrowsee.net/dokos-natos-mediterranean-dialogue-
pdf-d106979337 (Letöltés ideje: 2014. 05. 15.) Dorad (2006): http://dorad.co.il/news_e10.htm(Letöltés ideje: 2012. 08. 16.) DPR (1992): Approaches Towards the Settlement of the Arab-Israeli Conflict and the Question
of
Palestine.
Division
for
Palestinian
Rights.
224
http://unispal.un.org/UNISPAL.NSF/0/38B561CD9BA767E6852560F2006A150A (Letöltés ideje: 2013. 08. 16.) EC (2006): Euromed Partnership: Acting for Gender Equality. ISBN 92-79-02248-2. http://eeas.europa.eu/euromed/publications/gender_en.pdf (Letöltés ideje: 2014. 05. 19.) EC
http://eur-
1334/2000
lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2000:159:0001:0001:EN:PDF (Letöltés ideje: 2013. 08. 19.) EC D(2001) 32947 (2001): Report on the Implementation of the European Commission's
External
Assistance.
http://ec.europa.eu/europeaid/multimedia/publications/documents/annualreports/europeaid_annual_report_2000_en.pdf (Letöltés ideje: 2014. 05. 29.) ECKSTEIN, Gabriel (2011): Managing Buried Treasure across Frontiers: The International Law of Transboundary Aquifers. Water International, 36. évfolyam, 5. szám, pp. 573–583. ECOLINE (2010). http://ecoline.hu/piac/20100216_izraeli_gazdasg.aspx(Letöltés ideje: 2011. 03. 06.) EEAS
Case
Studies.
http://eeas.europa.eu/delegations/westbank/projects/case_studies/index_en.htm(Letöl tés ideje: 2014. 08. 16.) EEAS
Progress
http://eeas.europa.eu/enp/documents/progress-
reports.
reports/index_en.htm (Letöltés ideje: 2014. 07. 17.) EEAS
Projects.
http://eeas.europa.eu/delegations/westbank/projects/overview/index_en.htm(Letöltés ideje: 2014. 08. 16.) EGEP:
Euromed
Gender
Equality
Programme.
http://www.euromedgenderequality.org/index.php?langue=en (Letöltés ideje: 2014. 05. 19.) Egyesült
Nemzetek
Szervezete
Tengerjogi
Egyezménye.
Angolul:
http://www.un.org/depts/los/convention_agreements/texts/unclos/unclos_e.pdf Magyarul: http://www.parlament.hu/irom36/5558/5558.htm (Letöltés ideje: 2012. 08. 16.) Egypt and weapons of mass destruction in the Middle East. Egypt State Information Service, http://www.sis.gov.eg/en/LastPage.aspx?Category_ID=65. 225
EiT
(1997):
http://www.consilium.europa.eu/uedocs/cms_data/docs/pressdata/en/ec/032a0006.ht m (Letöltés ideje: 2011. 09. 30.) EiT
(2006).
http://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=3&ved=0CEQ QFjAC&url=http%3A%2F%2Feuropa.eu%2Frapid%2Fpress-release_PRES-07103_en.doc&ei=AvNnU_3qKInoywPOjICgAw&usg=AFQjCNG5Y7XTpsQeNgtjO ZOaVqv9QKesiA&sig2=vQ-fPtS7_7y4gs2M3mrK-g&bvm=bv.65788261,d.bGQ. (Letöltés ideje: 2014. 05. 05.) EiT (2011): Council conclusions on Civilian CSDP Capabilities. 2011. 03. 21. http://www.consilium.europa.eu/uedocs/cms_data/docs/pressdata/en/esdp/120058.pd f (Letöltés ideje: 2014. 08. 06.) ELGINDY, Khaled (2012): The Middle East Quartet: A Post-Mortem. Washington, The Saban Center for Middle East Policy at Brookings EL-SAYED, Selim Muhammad (1999): Arab perceptions of the European Union’s Euro-Mediterranean Projects. In: BLANK, Stephen J. (szerk.): Mediterranean Security into the Coming Millennium. Strategic Studies Institute, Carlisle, P. A. EMERSON, Michael (2011): The Political and Legal Logic for Palestinian Statehood. CEPS Commentary, 2011. 10. 03. http://www.ceps.be/book/political-andlegal-logic-palestinian-statehood(Letöltés ideje: 2014. 05. 05.) EMG
(2005):
Az
EMG
és
IEC
között
2005.
06.
30-án
létrejött
szerződés.http://www.jewishvirtuallibrary.org/jsource/Peace/mou2005.pdf(Letöltés ideje: 2012. 08. 16.) EMG
(2006):
http://www.iec.co.il/EN/IR/Pages/ImmediateReports.aspx(Letöltés
ideje: 2012. 08. 16.) ENPI
(2007–2013)
Strategy
Paper
Israel.
http://eeas.europa.eu/enp/pdf/pdf/country/enpi_csp_nip_israel_en.pdf (Letöltés ideje: 2014. 07. 17.) ENSZ
(1974):
http://www.un.org/ga/search/view_doc.asp?symbol=A/RES/3263%28XXIX%29&L ang=E&Area=RESOLUTION (Letöltés ideje: 2013. 08. 12.) ENSZ
(1975a):
https://disarmament-
library.un.org/UNODA/Library.nsf/9c58922852b2d6d88525757d004f36df/aca81c92 3caf41d8852578ae0065357b?OpenDocument. (Letöltés ideje: 2013. 08. 12.) 226
ENSZ (1975b): Establishment of a nuclear-weapon-free zone in the region of the Middle
East.https://disarmament-
library.un.org/UNODA/Library.nsf/9c58922852b2d6d88525757d004f36df/aca81c92 3caf41d8852578ae0065357b?OpenDocument(Letöltés ideje: 2013. 08. 12.) ENSZ
(1981):
http://www.un.org/ga/search/view_doc.asp?symbol=A/RES/36/87&Lang=E&Area= RESOLUTION(Letöltés ideje: 2013. 08. 12.) ENSZ
(1983):
http://www.un.org/ga/search/view_doc.asp?symbol=A/RES/37/75&Lang=E&Area= RESOLUTION ENSZ (1987): Report of the World Commission on Environment and Development: Our
Common
http://www.un-documents.net/our-common-future.pdf
Future.
(Letöltés ideje: 2014. 08. 06.) ENSZ (2002): The Impact of Closure and Other Mobility Restrictions on Palestinian Productive
Activities.
2002.
január
1.
–
2002.
június
30.
http://www.un.org/News/dh/mideast/econ-report-final.pdf (Letöltés ideje: 2013. 10. 15.) ENSZ
Alapokmány.
http://www.menszt.hu/tudnivalok_az_egyesult_nemzetek_szervezeterol/az_egyesult _nemzetek_alapokmanya/az_egyesult_nemzetek_alapokmanya(Letöltés ideje: 2014. 08. 16.) ENSZ
BT
11778.
határozata
(1975.
07.
28.)
https://disarmament-
library.un.org/UNODA/Library.nsf/9c58922852b2d6d88525757d004f36df/aca81c92 3caf41d8852578ae0065357b?OpenDocument (Letöltés ideje: 2013. 04. 14.) ENSZ
BT
1973.
határozata.
http://www.un.org/News/Press/docs/2011/sc10200.doc.htm (Letöltés ideje: 2013. 03. 28.) ENSZ
BT
687.
http://www.un.org/Depts/unscom/Chronology/resolution687.htm
határozata. (Letöltés
ideje:
2013. 03. 28.) ENSZ
BT
707.
http://www.un.org/Depts/unscom/Chronology/resolution707.htm
határozata. (Letöltés
ideje:
2013. 03. 28.)
227
ENSZ
BT
715.
határozata.
http://www.un.org/Depts/unscom/Chronology/resolution715.htm
(Letöltés
ideje:
2013. 03. 28.) ENSZ Főtitkár (2011): Finland Appointed as Host Government, Facilitator for 2012 Conference on Middle East as Zone Free of Nuclear, All Mass-Destruction Weapons. http://www.un.org/News/Press/docs/2011/sg2180.doc.htm(Letöltés ideje: 2013. 08. 29.) ENSZ
Közgyűlés
határozatai
a
MEWMDFZ-vel
kapcsolatban:
http://www.un.org/depts/dhl/resguide/gares1.htm (Letöltés ideje: 2013. 04. 14.) Environmental
Protection.
Izrael
Külügyminisztériuma.
http://www.mfa.gov.il/MFA/InnovativeIsrael/AboutIsrael/Spotlight/Pages/Environm ental%20Protection.aspx (Letöltés ideje: 2014. 05. 29.) EP (2010): Situation of the Jordan River with Special Regard to the Lower Jordan River
Area,
2010.
09.
09.
http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?type=TA&reference=P7-TA-20100314&format=XML&language=EN (Letöltés ideje: 2014. 05. 16.) EP (2012): MEPs call for trade to build democracy in Arab Spring countries. http://www.europarl.europa.eu/news/en/newsroom/content/20120508IPR44655/html/MEPs-call-for-trade-to-build-democracy-inArab-Spring-countries (Letöltés ideje: 2014. 01. 01.) EP
2012/2694
http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?type=TA&reference=P7-TA-20120298&language=EN EP
2012/2694.
http://unispal.un.org/UNISPAL.NSF/0/B50E7D64C1D27EFE85257AD0006E36A1( Letöltés ideje: 2014. 01. 24.) EP
2013/2105(INI).
http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?type=REPORT&mode=XML&refer ence=A7-2013-360&language=EN (Letöltés ideje: 2014. 08. 06.) EP2088
(2007).
http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-
//EP//TEXT%2BREPORT%2BA6-20070414%2B0%2BDOC%2BXML%2BV0//EN (Letöltés ideje: 2013. 08. 29.)
228
ESIS. Egypt and weapons of mass destruction in the Middle East, Egypt State Information
Service.
http://www.sis.gov.eg/en/LastPage.aspx?Category_ID=65.
(Letöltés ideje: 2013. 08. 16.) ESKOL, Levi (1965). http://www.nti.org/country-profiles/israel/nuclear/ (Letöltés ideje: 2013. 08. 29.) ESMAN, Milton (1997): Can Ethnic Foreign Aid Modderate Ethnic Conflict? USIP, Washington, http://www.usip.org/sites/default/files/pwks13.pdf (Letöltés ideje: 2014. 01. 01.) ETZIONI, Amitai (2004): A Self-restrained Approach to Nation Building by Foreign Powers. International Affairs, 80. évfolyam, 2004. 1. szám. pp. 1–17. EU (2007): http://europa.eu/rapid/press-release_IP-07-1938_en.htm (Letöltés ideje: 2014. 07. 17.) EU
http://eur-
2000/0401/CFSP
lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CELEX:32000E0401:EN:HTML (Letöltés ideje: 2013. 08. 19.) EU
http://eur-
2000/402/CFSP
lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2000:159:0218:0218:EN:PDF (Letöltés ideje: 2012. 01. 09.) EU
http://eur-
2003/651/CFSP.
lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CELEX:32003E0651:EN:HTML) (Letöltés ideje: 2013. 10. 17.) EU
http://eur-
2008/944/CFSP
lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2008:335:0099:0099:EN:PDF (Letöltés ideje: 2012. 01. 09.) EU
2010/799
CFSP:
http://eur-
lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2010:341:0027:0031:EN:PDF (Letöltés ideje: 2013. 08. 29.) EU
2010/799/CFSP.
http://eur-
lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2010:341:0027:0031:EN:PDF (Letöltés ideje: 2013. 04. 14.) EU
94/276/CFSP
http://eur-
lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CELEX:31994D0276:EN:HTML (Letöltés ideje: 2013. 10. 17.)
229
EU
96/423/CFSP
sz.
határozata.
http://eur-
lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:1996:176:FULL:EN:PDF(Letölt és ideje: 2012. 01. 09.) EU
http://eur-
98/232/CFSP
lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CELEX:31998D0232:EN:HTML (Letöltés ideje: 2012. 01. 09.) EU Bizottság (2006): COM (2006) 828, 2006. 12. 18. EU
Bizottság
(2007):
COM/2007/248.
2007.
05.
16.
http://eur-
lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=COM:2007:0248:FIN:EN:PDF (Letöltés ideje: 2013. 04. 14.) EU Bizottság, K+F. http://ec.europa.eu/research/fp6/index_en.cfm (Letöltés ideje: 2013. 12. 11.) EU
biztonsági
stratégiája
(2003):
http://www.consilium.europa.eu/uedocs/cmsUpload/78367.pdf (Letöltés ideje: 2013. 08. 16.) EU CSDP (2008): Report on the Implementation of the European Security Strategy Providing
Security
in
a
Changing
World.
Brüsszel,
2008.
12.
11.
http://www.consilium.europa.eu/ueDocs/cms_Data/docs/pressdata/EN/reports/10463 0.pdf (Letöltés ideje: 2014. 08. 06.) EU EiT (1977) http://aei.pitt.edu/1410/1/London_june_1977.pdf (Letöltés ideje: 2013. 10. 17.) EU EiT (2004). EU stratégiai partnerségi politikája a Mediterráneummal és a KözelKelettel. http://consilium.europa.eu/uedocs/cmsUpload/Partnership%20Mediterranean%20and %20Middle%20East.pdf (Letöltés ideje: 2013. 12. 22.) EU
EiT
14605/1/12.
http://register.consilium.europa.eu/doc/srv?l=EN&f=ST%2014605%202012%20RE V%201 (Letöltés ideje: 2014. 05. 11.) EU
EiT
16069/04,
2004.
12.
13.
http://trade.ec.europa.eu/doclib/docs/2005/january/tradoc_121250.pdf(Letöltés ideje: 2013. 12. 22.) EU
EiT
2012/C85/01
http://eur-
lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:C:2012:085:0001:0036:EN:PDF (Letöltés ideje: 2013. 12. 22.) 230
EU
EiT
3381/94
http://eur-
lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CELEX:31994R3381:en:NOT(Letölté s ideje: 2014. 03. 16.) EU ENPI. http://ec.europa.eu/europeaid/where/neighbourhood/overview/how-doesenpi-work_en.htm (Letöltés ideje: 2014. 07. 17.) EU
EiT
EUCO
217/13
(2013).
https://www.consilium.europa.eu/uedocs/cms_data/docs/pressdata/en/ec/140245.pdf( Letöltés ideje: 2014. 08. 16.) EU
és
Izrael
közötti
akcióterv:
http://ec.europa.eu/world/enp/pdf/action_plans/israel_enp_ap_final_en.pdf(Letöltés ideje: 2013. 10. 17.) EU FOCUS (2007): The European Neighbourhood Policy and Israel. European Union, Delegation of the European Commission to the State of Israel, 2007, 4. szám. http://eeas.europa.eu/delegations/israel/documents/home/010_070810_eu_focus_enp _final_en.pdf (Letöltés ideje: 2012. 09. 29.) EU Heads of Mission Jerusalem Report (2012). http://www.eccpalestine.org/wpcontent/uploads/2013/02/EU_Homs_Jerusalem_Report_2012-1.pdf (Letöltés ideje: 2013. 03. 06.) EU
KT
(2012).
http://unispal.un.org/UNISPAL.NSF/0/B50E7D64C1D27EFE85257AD0006E36A1 (Letöltés ideje: 2014. 06. 04.) EU
Non-Proliferation
zárónyilatkozata.
Consortium
szemináriumának
(2011.
07.
6–7.)
http://www.nonproliferation.eu/documents/final_assessment.pdf
(Letöltés ideje: 2013. 05. 24.) EU Non-Proliferation Consortium szemináriumának (2011. 07. 6–7.) előadásai. http://www.cesim.fr/observatoire/eng/69/article/19 (Letöltés ideje: 2013. 05. 24). EU
NPC
http://www.cesim.fr/observatoire/eng/69/article/19
(2011).
http://www.nonproliferation.eu/documents/final_assessment.pdf.
(Letöltés
és ideje:
2013. 08. 29.) EU
PR/23/2013.
http://ec.europa.eu/europeaid/documents/case-
studies/palestine_social-cohesion_pegase_en.pdf(Letöltés ideje: 2013. 10. 17.) EU
Restrictive
measures
(sanctions)
in
force.
2013.
http://eeas.europa.eu/cfsp/sanctions/docs/measures_en.pdf(Letöltés ideje: 2014. 01. 17.) 231
EU Strategic Partnership With The Mediterranean and The Middle East. http://consilium.europa.eu/uedocs/cmsUpload/Partnership%20Mediterranean%20and %20Middle%20East.pdf (Letöltés ideje: 2013. 10. 12.) EUBAM Líbia: 2013/233/CFSP on the European Union Integrated Border Management
Assistance
Mission
in
Libya.
2013.
05.
http://eur-
22.
lex.europa.eu/legalcontent/EN/TXT/?qid=1399838291307&uri=CELEX:32013D0233 (Letöltés ideje: 2014. 05. 05.) EUBAM RAFAH. http://www.eeas.europa.eu/csdp/missions-and-operations/eubamrafah/pdf/31032013_factsheet_eubam-rafah_en.pdf (Letöltés ideje: 2013. 10. 12.) EUés
PNH
közötti
akcióterv:
http://ec.europa.eu/world/enp/pdf/action_plans/pa_enp_ap_final_en.pdf(Letöltés ideje: 2013. 10. 17.) EUPOL COPPS (2008): Outline of EUPOL COPPS projects during last 18 months. Ramallah,
2008.
12.
15.
http://www.consilium.europa.eu/uedocs/cmsUpload/20081215_EUPOL_COPPS_pro ject_in_the_last_18_months.pdf(Letöltés ideje: 2014. 01. 18.) EUPOL COPPShttp://www.eupolcopps.eu/(Letöltés ideje: 2013. 10. 12.) EUR-Lex. http://eur-lex.europa.eu/en/index.htm (Letöltés ideje: 2012. 01. 27.) EUROMED (2005): 2005 Year of the Mediterranean. The Barcelona Process: Ten Years On. EuroMesCo (2005): Barcelona Plus. Towards a Euro-Mediterranean Community of Democratic
States.
A
EuroMesCo
Report.
http://www.euromesco.net/euromesco/media/barcelonaplus_en_fin.pdf.
(Letöltés
ideje: 2014. 07. 24.) EUROMESCO. http://www.euromesco.net/ (Letöltés ideje: 2012. 10. 12.) Európai
Átláthatósági
Nyilvántartás.http://ec.europa.eu/transparencyregister/info/homePage.do
(Letöltés
ideje: 2014. 05. 15.) Európai
Bizottság
(1998):
Code
of
Conduct
on
Arms
http://ec.europa.eu/external_relations/cfsp/sanctions/codeofconduct.pdf
Export. (Letöltés
ideje: 2011. 09. 30.) Európai Bizottság (2001): Communication from the Commission on Conflict Prevention.
COM
(2001)
211
final.
2001.
04.
11. 232
http://eeas.europa.eu/cfsp/crisis_management/docs/com2001_211_en.pdf(Letöltés ideje: 2014. 05. 05.) Európai Bizottság (2003): Reinvigorating EU actions on Human Rights and democratisation Európai
Bizottság
(2004a):European
Neighbourhood
Policy,
Strategy
Paper.http://www.cvce.eu/content/publication/2013/11/11/1f0ef468-21f7-48149d7d-913a3b24e5c0/publishable_en.pdf(Letöltés ideje: 2013. 12. 05.) Európai Bizottság (2004b): http://www.refworld.org/pdfid/4153e6d54.pdf (Letöltés ideje: 2014. 06. 02.) Európai Bizottság (2005): Tenth anniversary of the Euro-Mediterranean Partnership: a work programme for the next five years, (139 final). Brüsszel. http://europa.eu/legislation_summaries/external_relations/relations_with_third_count ries/mediterranean_partner_countries/r10156_en.htm (Letöltés ideje: 2014. 08. 16.) Európai Közösségek (2005): The Role of Regional and Local Authorities in the EuroMediterranean Partnership. How can the partnership between towns, cities and regions to the North and South of the Mediterranean be improved and strengthened? (szn.) European Communities. ISBN 92-895-0362-9. Európai
Tanács
berlini
csúcsértekezletének
zárónyilatkozata
(1999).
http://www.consilium.europa.eu/ueDocs/cms_Data/docs/pressData/en/ec/ACFB2.ht ml (Letöltés ideje: 2013. 10. 12.) Európai
Unió
A6-0414/2007
/
P6-TA-PROV(2007)0538
sz.
határozata.
http://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&ved=0CDc QFjAA&url=http%3A%2F%2Fwww.europarl.europa.eu%2Foeil%2Fspdoc.do%3Fi %3D14181%26j%3D1%26l%3Den&ei=J4bOUtyhGM6HyAOtvIGQDA&usg=AFQ jCNFzhe-RzFj7xfcvT1BzrRo1-N1dEQ&bvm=bv.59026428,d.bGQ (Letöltés ideje: 2012. 03. 29.) Európai
Unió
biztonsági
stratégiája,
2003.
december
12.
http://www.consilium.europa.eu/uedocs/cmsUpload/78367.pdf (Letöltés ideje: 2012. 02. 18.) European policy towards the conflict. In M. Ortega (szerk.): The EU and Crisis Management in the Middle East. Chaillot Paper, Párizs, EUISS, 62. szám. EUROSTAT Pocketbook (2012): Pocketbook on Euro-Mediterranean statistics. Brüsszel, EU. ISBN 978-92-79-25392-8.
233
EVEN, Shmuel (2010): Israel’s Natural Gas Resources: Economic and Strategic Significance. In: Strategic Assesment, INSS, 13. szám, 2010. július. pp: 7–20. ISSN 0793-8942 EVEN, Shmuel (2012): Egypt's Revocation of the Natural Gas Agreement with Israel:
Strategic
Implications.
INSS
Insight,
No.
332,
2012.
05.
06.
http://www.inss.org.il/research.php?cat=45&incat=&read=6488(Letöltés ideje: 2012. 08. 16.) EYAL, Jonathan (2011): The Responsibility to Protect: A Chance Missed. In: JOHNSON, Adrian – MUEEN, Saqueb (szerk.) (2012): Short War, Long Shadow The Political and Military Legacies of the 2011 Libya Campaign. Whitehall, London, Royal United Services Institute for Defence and Security Studies. ISSN 1750-9432. FAS (2002): Israel’s Nuclear Weapons. Federation of American Scientists, 2002. október 23., http://www.fas.org/nuke/guide/israel/nuke/ (Letöltés ideje: 2013. 09. 30.) FATTAL, Rouba al (2010): The Foreign Policy of the EU in the Palestinian Territory. CEPS Working Document, 328. szám, 2010. május. FAWCETT, Louise – HURRELL, Andrew (1995): Regionalism in World Politics. Regional Organisation and International Order. New York, Oxford University Press. ISBN 0-19-827930-2. FELDMAN, Shai (1997): Nuclear Weapons and Arms Control in the Middle East. Cambridge, Massachusetts, Harvard University. ISBN 0-262-56108-5. FERWAGNER Péter Ákos – KOMÁR Krisztián (2003): Arafat. Budapest, Maxim Könyvkiadó, 963-8621-14-1. FES (2012): A Compass for the CSDP. Friedrich Ebert Stiftung. 2012. április. http://library.fes.de/pdf-files/id/ipa/08998.pdf (Letöltés ideje: 2014. 08. 06.) FINN, Peter (2006): Russia Ties Hamas's Prospects to Change. Washington Post Foreign
Service,
2006.
03.
04.
http://www.washingtonpost.com/wp-
dyn/content/article/2006/03/03/AR2006030301338.html (Letöltés ideje: 2014. 06. 02.) FIORAMONTI, Lorenzo: Promoting Human Rights and Democracy: A New Paradigm for the European Union. PETERS, Joel (szerk.): The European Union and the Arab Spring. Lanham, Lexington Books, ISBN 978-0-7391-7445-6. pp. 33–49.
234
FoEME(2011):
http://foeme.org/www/?module=projects&record_id=32
(Letöltés
ideje: 2014. 05. 19.) Francia–brit védelmi szerződés (2010). https://www.gov.uk/government/news/ukfrance-summit-2010-declaration-on-defence-and-security-co-operation
(Letöltés
ideje: 2013. 12. 22.) FUKUYAMA, Francis (1992): The End of History and the Last Man, London, Penguin Books. FÜLE, Štefan (2011): Speech on the recent events in North Africa. Speech/11/130. Brüsszel,
2011.
02.
28.
http://europa.eu/rapid/pressReleasesAction.do?reference=SPEECH/11/130. FÜLE, Štefan (2011): Speech on the recent events in North Africa. Speech/11/130. Brüsszel,
2011.
02.
28.
http://europa.eu/rapid/pressReleasesAction.do?reference=SPEECH/11/130. (Letöltés ideje: 2012. 05. 15.) GÁLIK Zoltán (2010):„A következő felszólaló: az Európai Unió”. A közös európai külpolitika első valódi lépései: felszólalási jog az ENSZ-ben, nagyköveti kinevezések és az új stratégiai partnerek. Magyar Külügyi Intézet, Gyorselemzés, 2010/17. http://www.hiia.hu/pub/displ.asp?id=FHOOUJ(Letöltés ideje: 2014. 01. 01.) GAUTTIER, Pascal (2004): Horizontal Coherence and the External Competences of the European Union. European Law Journal, 10. évfolyam, 1. szám, pp. 23–41. GAZDAG Ferenc – TÁLAS Péter (2008): A biztonság fogalmának határairól. Nemzet és Biztonság, 2008. január. GAZDAG Ferenc (szerk.) (2012): Biztonsági tanulmányok – Biztonságpolitika. Budapest, ZMNE. GAZDIK Gyula (2010): Az EU és a NATO szerepvállalása a Mediterráneumban. Biztonságpolitikai Szemle. 2010. 7. szám. GAZDIK Gyula (2011): A palesztin ENSZ-csatlakozási kérelem előzményei és perspektívái I. Nemzet és Biztonság. 2011. október. GEBAUER, Matthias – MEDICK, Veit (2014): Export nach Israel: Gabriels heikler U-Boot-Deal.
Spiegel
online,
2014.
07.
16.
http://www.spiegel.de/politik/deutschland/u-boot-fuer-israel-bundesregierunggenehmigt-heiklen-export-a-981289.html (Letöltés ideje: 2014. 08. 01.) GIANNIOU, Maria (2006): The European Union’s Involvement in the Israeli– Palestinian Conflict: An Active Paradigm of European Foreign Policy? 235
http://www.jhubc.it/ecpr-istanbul/virtualpaperroom/045.pdf (Letöltés ideje: 2014. 06. 02.) GLEICK, Peter H. (2000): The Human Right to Water. In: Gleick (szerk.): The World’s Water 2000-2001: The Biennial Report on Freshwater Resources. Washington, Island Press. GOLD, Dore – MORRISON, Diane (2010): Averting Palestinian Unilateralism: Tge International Criminal Court and the Recognition of the Palestinian Authority as a Palestinian State. Jeruzsálem, Jerusalem Center for Public Affairs. ISBN 978-965218-091-9 GOLDBLAT,
Jozef
(2005):
Why
is
the
GWMDFZ
Project
Important?http://www.isn.ethz.ch/DigitalLibrary/Publications/Detail/?ots591=0c54e3b3-1e9c-be1e-2c24a6a8c7060233&lng=en&id=56123(Letöltés ideje: 2013. 06. 14.) GOLDSTEIN, Joshua S. (2001): International Relations. 4. kiadás. New York, Longman. ISBN 0-321-07061-5. GRIMLAND, Guy – COREN, Ora (2010): Turkey halts all state energy and water projects
with
Israel.
Haaretz,
2010.
06.
04.http://www.haaretz.com/print-
edition/business/turkey-halts-all-state-energy-and-water-projects-with-israel1.294131 (Letöltés ideje: 2012. 08. 12.) HALLIDAY, Fred (2005): The Middle East in International Relations. Power, Politics and Ideology. New York, Cambridge University Press. ISBN 978-0-521592406. HALPER,
Jeff
(2009):
Dismantling
the
Matrix
of
Control.
http://www.merip.org/mero/mero091109 (Letöltés ideje: 2014. 06. 02.) HAMED, Tareq Abu – FLAMM, Hannan – ISMAI’L, Lina (2011): Assessing Renewable
Energy
Potential
in
Palestine.
https://ases.conference-
services.net/resources/252/2859/pdf/SOLAR2012_0027_full%20paper.pdf (Letöltés ideje: 2014. 04. 16.) HATHAWAY, Robert M. (2000): Confrontation and Retreat: The U.S. Congress and the
South
Asian
Nuclear
Tests.
Arms
Control
Today,
2000.
január–
február.http://www.armscontrol.org/act/2000_01-02/rhjf00#back%20chart(Letöltés ideje: 2014. 08. 16.)
236
HAYES, Ben (2010): European Union R&D subsidises for Israeli security actors. Statewatch, 2010. nov. http://www.statewatch.org/news/2010/nov/russell-tribunal-on-palestine-ben-hayes.pdf (Letöltés ideje: 2014. 05. 12.) HAZAN, Reuven (2003): Fostering Democracy through Parliamentary Cooperation: European Lessons from the Middle East? In: Boehnke 2003. HCDC (2012): Operarions in Libya. Ninth Report of Session 2010–12. London, House
of
Commons
Defence
Committee.
http://www.publications.parliament.uk/pa/cm201012/cmselect/cmdfence/950/950.pd f (Letöltés ideje: 2014. 05. 15.) HEC
(1999):
Helsinki
European
Council,
1999.
http://www.consilium.europa.eu/uedocs/cms_data/docs/pressdata/en/ec/ACFA4C.ht m (Letöltés ideje: 2014. 01. 09.) HELD, David – McGREW, Anthony – GOLDBLATT, David – PERRATON, Jonathan (1999): Global Transformation: Politics, Economics, and Culture. Cambridge, Polity Press. ISBN 0-8047-3627-8. HENDERSON, Simon (2012): Energy Discoveries in the Eastern Mediterranean: Source for Cooperation or Fuel for Tension? The Case of Israel. The Washington Institute,
2012.
június.
http://www.washingtoninstitute.org/uploads/Documents/pubs/Henderson_EnergyDis coveries_20120615.pdf(Letöltés ideje: 2012. 08. 16.) HERZ, Johann (2009): Key Challenges for European Policy: The case of Palestine. European Security Review, ISIS, 2009. október, 46. sz. http://www.isiseurope.eu/sites/default/files/programmes-downloads/2009_artrel_327_esr46briefingnotepeacereport2009.pdf (Letöltés ideje: 2014. 02. 23.) HOOPER, Rick (1999): The International Politics of Donor Assistance to Palestinians in the West Bank and Gaza Strip (1993–1997). In: ROY, Sara (szerk.): The Economics of Middle East Peace: A Reassassement. Middle East Economic Association, 1999/3. pp. 59–95. HORVÁTH, Zoltán (2011): Kézikönyv az Európai Unióról. Budapest, HVG-ORAC. 978-963-2581-29-3 http://ec.europa.eu/research/horizon2020/pdf/contributions/post/palestinian_territory/ stop_the_wall_campaign.pdf
237
http://eurlex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=COM:2006:0828:FIN:EN:PDF (Letöltés ideje: 2013. 04. 14.) HUNTINGTON, Samuel (1996): A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. Budapest, Európa Kiadó, 2008 (eredeti megjelenés: 1996), ISBN 9789630786287. HUNTINGTON, Samuel (1999): The Lonely Superpower. Foreign Affairs, 78. évf., 2. szám. 35–49. Huszein–McMahon-levelezés. http://www.jewishvirtuallibrary.org/jsource/History/hussmac1.html (Letöltés ideje: 2014. 02. 23.) ICG (2010): Tipping Point? Palestinians and the Search for a New Strategy. International Crisis Group, Middle East Report, 95. szám, 2010. 04. 26., p. 18. IEC
(2010):
http://www.iec.co.il/Community/Documents/hevrat_hashmal_eng_pr.pdf
(Letöltés
ideje: 2012. 08. 16.) IEC
(2012):
http://www.iec.co.il/EN/IR/Immediate%20Report/Cancellation_of_the_Gas_Sale_an d_Purchase_Agreement_Between_EMG_and_EGPC_and_EGAS_23.04.2012.pdf(L etöltés ideje: 2012. 08. 16.) IEC Immediate Reports. http://www.iec.co.il/EN/IR/Pages/ImmediateReports.aspx és http://www.iec.co.il/EN/IR/Immediate%20Report/Cancellation_of_the_Gas_Sale_an d_Purchase_Agreement_Between_EMG_and_EGPC_and_EGAS_23.04.2012.pdf IIDEA (2007): Arab Quota Report: Selected Case Studies Quota Report Series. http://www.quotaproject.org/publications/Arab_Quota_Report.pdf (Letöltés ideje: 2014. 05. 28.) IMF
Country
Report
No.
12/40.
Lebanon:
Selected
Issues.
http://www.imf.org/external/pubs/ft/scr/2012/cr1240.pdf(Letöltés ideje: 2012. 08. 16.) INBAR, Efraim (2001): Regional Implications Of The Israeli-Turkish Strategic Partnership.Middle East Review of International Affairs, 5. évfolyam, 2. szám. http://www.gloria-center.org/meria/2001/06/inbar.pdf. (Letöltés ideje: 2013. 08. 29.) INDRAWATI, Sri M. – ZOELLICK, Robert (2007): Bali Must Bring Developing Nations on Board. Financial Times, 2007. december 6. 238
INSS
(2011):
Military
Balance
Files.
Israel.
http://inss.web2.moonsite.co.il/uploadimages/SystemFiles/israel-2012.pdf
(Letöltés
ideje: 2014. 08. 16.) Israel Unilaterally Defines the Northern Limit of its Maritime Space. Boundary News,
Durham
University,
2011.
07.
14.
www.dur.ac.uk/ibru/news/boundary_news/?itemno=12445&rehref=%2Fibru%2Fne ws%2F&resubj=Boundary+news%20Headlines (Letöltés ideje: 2012. 08. 16.) Izrael Állam és a Ciprusi Köztársaság között a kizárólagos gazdasági övezet határáról.
2010.
12.
17.
Elérhető:
http://www.un.org/depts/los/LEGISLATIONANDTREATIES/PDFFILES/TREATIE S/cyp_isr_eez_2010.pdf (Letöltés ideje: 2012. 08. 16.) Izrael Állam kizárólagos gazdasági övezetének és parti tengerének északi koordinátái
és
határai
a
World
Geodetic
Survey,
1984
alapján.
http://www.un.org/depts/los/LEGISLATIONANDTREATIES/PDFFILES/isr_eez_n orthernlimit2011.pdf (Letöltés ideje: 2012. 08. 16.) Izrael
Állam
Külügyminisztériumának
honlapja.http://www.mfa.gov.il/MFA/Peace%20Process/Guide%20to%20the%20Pe ace%20Process/Israel-Lebanon%20Negotiations(Letöltés ideje: 2012. 08. 16.) éshttp://www.mfa.gov.il/MFA/Government/Communiques/2011/Cabinet_communiq ue_10-Jul-2011.htm?DisplayMode=print (Letöltés ideje: 2012. 08. 16.) Izrael és a Palesztin Hatóság közötti megállapodás a rafahi határátkelőhely működtetésének
alapelveiben.
http://mfa.gov.il/MFA/ForeignPolicy/Peace/MFADocuments/Pages/Agreed%20docu ments%20on%20movement%20and%20access%20from%20and%20to%20Gaza%2 015-Nov-2005.aspx JENTLESON, Bruce W. (1996): The Middle East Multilateral Arms Control an Regional Security Talks. IGCC. http://igcc.ucsd.edu/assets/001/501219.pdf (Letöltés ideje: 2014. 01. 29.) JOFFÉ, George (2001): EMP Watch, Progress in the Barcelona Process. Report on public and private attitudes towards the Euro-Mediterranean Partnership amongst the twenty-seven members, IEEI. 2001. szeptember. Johannesburgi
nyilatkozat
a
fenntartható
fejlődésről
(2002).
http://www.parlament.hu/biz39/ffb/dok/kiadv/fennt_a.htm (Letöltés ideje: 2014. 08. 02.) 239
JOHNSON, Adrian – MUEEN, Saqueb (szerk.) (2012): Short War, Long Shadow The Political and Military Legacies of the 2011 Libya Campaign. Whitehall, London, Royal United Services Institute for Defence and Security Studies. ISSN 1750-9432. JONES, James (2010) nyilatkozata. 2010. 05. 28.http://www.nti.org/countryprofiles/israel/nuclear/ (Letöltés ideje: 2013. 06. 14.) JONES, Peter (2011): The Arms Control and Regional Security Working Group: still relevant to the Middle East? Brüsszel, EU Non-Proliferation Consortium. 2001. július.
http://www.nonproliferation.eu/documents/backgroundpapers/jones.pdf
(Letöltés ideje: 2014. 05. 03.) Karem, Mahmoud (1988): A Nuclear-Weapon-Free Zone in the Middle East. Problems and Prospects. Westport, Connecticut, Greenwood Press, ISBN 0-31325628-4. KARNI, Yuval (2009): Lieberman, Netanyahu want Israelis abroad to vote. http://www.ynetnews.com/articles/0,7340,L-3682918,00.html (Letöltés ideje: 2014. 05. 29.) KECK, Zachary (2014): China Wants to Join Middle East Peace Quartet. The Diplomat, 2014. 01. 15. http://thediplomat.com/2014/01/china-wants-to-join-middleeast-peace-quartet/. (Letöltés ideje: 2014. 04. 03.) KEINON, Herb (2011): Cabinet Approves Northern Maritime Border. Jerusalem Post, 2011. 07. 10. http://www.jpost.com/NationalNews/Article.aspx?id=228666. (Letöltés ideje: 2012. 08. 16.) KERKKÄNEN, Ari – RANTANEN, Hannu – SUNDQVIST, Jari (2008): Building Capacity for the Palestinian Civil Police: EUPOL COPPS and Communivations Project. CMC Finland Civilian Crisis Management Centre, 1. évfolyam, 3. szám. ISSN
1797-2140.
http://www.cmcfinland.fi/download/41860_Studies_3_Kerkkanenetal.pdf?1edcace28 3c4d088 KHADER, Bichara (2013): The European Union and the Arab World: from the Rome Treaty to the Arab Spring. IEMed, EuroMeSCo, 2013. március, ISSN: 19887981. KHADR, Ali (1999): Donor Assistance. In DIWAN, Isaac – SHABAN, Radwan A. (1999): Development under Adversity: The Palestinian Economy under Transition. Washington, Világbank. ISBN 978-0821344187. 240
KIS-BENEDEK József (2013): A Közel-Kelet katonai sajátosságai. Külügyi Szemle. 2013. tavasz. pp. 79–99. KISS J. László: Változó utak a külpolitika elméletében és elemzésében. Budapest, Osiris, 2009. ISBN 978-963-276-033-9. KLEIN, Zvika (2013): Hundreds of Jewish families leave France due to antiSemitism. http://www.nrg.co.il/online/48/ART2/452/151.html (Letöltés ideje: 2014. 05. 29.) KLIEMAN, Aharon (2012): Az izraeli tárgyalási kultúra. In: COFMAN WITTES, Tamara (szerk.): Hogyan tárgyalnak az izraeliek és a palesztinok. Budapest, Aposztróf Kiadó, pp. 131–211. ISBN 978-615-5056-22-2. KLOTZ, Audie – LYNCH, Cecelia (2007): Strategies for Research in Constructivist International Relations. New York, M. E. Sharpe. ISBN 978-0-7656-2023-1. KUDRINA, Liudmila (2004): Muslim Migration to the European Union. In: Attiná, Fulvio – Rossi, Rosa (szerk.): European Neighbourhood Policy: Political, Economic And Social Issues. Catania, University of Catania. KYNSILEHTO, Anitta – MELASUO, Tuomo (2006): Gender Equality: A Truly Euro-Mediterranean
Concern?
Quaderns
de
la
Mediterrània.
7.
szám.
http://www.iemed.org/publicacions/quaderns/7/209_Kynsilehto.pdf(Letöltés
ideje:
2014. 05. 19.) LANDAU, Emily B. – STEIN, Shimon (2012):The Decision to Call Off the 2012 WMDFZ Conference: An Outcome Destined from the Start? INSS Insight, No. 390, 2012. 12. 05. LANDAU, Emily B. (2006): Arms Control in The Middle East. Cooperative Security Dialogue and Regional Constraints. Brighton, Sussex Academic Press, ISBN 184519-028. LANDAU, Emily B. (2008): ACRS: what worked, what didn't, and what could be relevant for the region today. Disarmament Forum, 2008, 2. szám. pp. 13–20. LANGENHOVE, Luk van (2008b): Power to the regions, but not yet farewell to the nation
state.
Europe’s
World.2008.
tavasz.
pp.
113–116.
http://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&ved=0CC0 QFjAA&url=http%3A%2F%2Fwww.europesworld.org%2Fportals%2F0%2FPDF_v ersion%2FEW8_FINAL_ENG.pdf&ei=7bbqUbnlH46SswaU4YGwCA&usg=AFQj CNH_JGfeRaKSsHPSRM7CA-fuH8BkYg&bvm=bv.49478099,d.Yms(Letöltés ideje: 2013. 07. 27.) 241
LANGENHOVE, Luk van(2008a): New developments in regional integration. In: The EU and global governance. Florida, Coral Gables. University of Miami. LAUTZE, Jonathan – REEVES, Meredith – VEGA, Rosaura – KIRSHEN, Paul 2009: Water Allocation, Climate Change, and Sustainable Water Use: The Palestinian Position. Water International, 34. évfolyam, 2. szám, pp. 189–203. LAYNE, Christopher (2012): The End of Pax Americana: How Western Decline Became
Inevitable.
The
Atlantic.
http://www.theatlantic.com/international/archive/2012/04/the-end-of-pax-americanahow-western-decline-became-inevitable/256388/ LEIGH, Michael (2011): Europe’s Response to the Arab Spring. Policy Brief, The German
Marshall
Fund
of
the
United
States.
http://www.gmfus.org/wp-
content/blogs.dir/1/files_mf/1321550623_magicfields_attachment__1_1.pdf(Letöltés ideje: 2013. 12. 22.) LEVITE, Ariel – LANDAU, Emily B. (1997): Confidence and Security Building Measures in the Middle East. Journal of Strategic Studies 20. évfolyam,1. szám, pp. 143–171. LI, Xing (2002): Dichotomies and Paradoxes: the West and Islam. Global Society, 16. évfolyam, 4. szám. LIA, Brynjar (2007): Building Arafat’s Police. The Politics of International Assistance in the Palestinian Territories after the Oslo Agreement. Ithaca Press. ISBN 978-0863-723-05-6. LIPSHIZ, Cnaan (2013): Israel sees slight drop in Jewish immigration. http://www.jta.org/2013/01/21/news-opinion/world/israel-sees-slight-drop-in-jewishimmigration (Letöltés ideje: 2014. 05. 29.) LIPSON, Joshua (2013): Israel among most corrupt of OECD countries. The Jerusalem Post, 2013. 09. 07. http://www.jpost.com/National-News/Israel-amongmost-corrupt-of-OECD-countries-319315 (Letöltés ideje: 2014. 05. 29.) Lisszaboni
Szerződés
(2010):
http://bookshop.europa.eu/is-
bin/INTERSHOP.enfinity/WFS/EU-Bookshop-Site/hu_HU/-/EUR/ViewPublicationStart?PublicationKey=QC3209190(Letöltés ideje: 2014. 01. 29.) LUCIANI, Giacomo (1989): The Economic Content of Security. Journal of Public Policy, 8. évfolyam, 2. szám, pp. 151–173. LUGOSI Győző (szerk.) (2006):Dokumentumok a Közel-Kelet XX. századi történetéhez – Szöveggyűjtemény. Budapest, L'Harmattan Kiadó. ISBN: 9639683264. 242
LYNCH, Dov (2005): The Security Dimension of the European Neighbourhood Policy. The International Spectator, 1. szám. http://www.iai.it/pdf/articles/lynch.pdf (Letöltés ideje: 2014. 05. 05.) Maastrichti
szerződés,
1992.
02.
07.
http://europa.eu/eu-law/decision-
making/treaties/index_hu.htm (Letöltés ideje: 2012. 05. 15.) MAGEN, Amichai (2004): Building Democratic Peace in the Eastern Mediterranean: An Inevitably Ambitious Agenda. Working Paper, Stanford Institute for International Studies, 2004. 9. szám. MANNERS, Ian (2002): Normative Power Europe: A Contradiction in Terms? JCMS, 40. évfolyam, 2. szám. pp. 235–58. MAP
(1975).
Mediterrán
Akcióterv.
http://ec.europa.eu/enlargement/archives/seerecon/infrastructure/sectors/environment /ri/mep.htm (Letöltés ideje: 2014. 08. 26.) MARCHETTI, Andreas (2004): The EU’s Relations with its Mediterranean Neighbours
in
a
Regional
Perspective.
http://www.um.edu.mt/__data/assets/pdf_file/0013/150421/Chapter_20__Andreas_Marchetti.pdf (Letöltés ideje: 2013. 10. 22.) MARESCEAU, Marc – LANNON, Erwan (szerk.) (2001): The EU's Enlargement and
Mediterranean
Strategies:
A
Comparative
Analysis.
New
York,
Palgrave/European Institute/University Ghent. ISBN 978-0-333-77281-2. MARQUINA, Antonio (1999): Conflict Prevention In The Framework Of The EuroMediterranean Partnership: A European Point Of View. Journal of International Affairs, 4. évfolyam, 2. szám, pp. 22–36. MARTON, Péter (2010): Grand Theory meets the Afghan case: State failure and state-building in an age of uncertain policy-making. Doktori (PhD) értekezés, Budapesti Corvinus Egyetem, Nemzetközi Kapcsolatok Doktori Iskola. MED4Jobs
(2013):
http://ufmsecretariat.org/wp-
content/uploads/2014/01/MEDITERRANEAN-INITIATIVE-FOR-JOBSMED4JOBS.pdf (Letöltés ideje: 2014. 06. 02.) MEMO (2012): Jewish migration from Israel to Europe on the rise. (sz.n.). Middle East Monitor, 2012. 09. 21. https://www.middleeastmonitor.com/news/middleeast/4338-jewish-migration-from-israel-to-europe-on-the-rise (Letöltés ideje: 2014. 05. 29.)
243
MEPs
call
for
trade
to
build
democracy
in
Arab
Spring
countries.
http://www.europarl.europa.eu/news/en/newsroom/content/20120508IPR44655/html/MEPs-call-for-trade-to-build-democracy-inArab-Spring-countries (Letöltés ideje: 2013. 12. 22.) MICHEL, David – PANDYA, Amit – HASNAIN, Syed Iqbal – STICKLOR, Russel – PANUGANTI, Sreya (2012): Water Challenges and Cooperative Response in the Middle East and North Africa.http://www.stimson.org/summaries/water-challengesand-cooperative-response-in-the-middle-east-and-north-africa/ (Letöltés ideje: 2014. 05. 12.) Middle
East
History
of
Israel's
role
in
Lebanon.
http://news.bbc.co.uk/2/hi/middle_east/72493.stm(Letöltés ideje: 2012. 08. 16.) MISSIROLI, Antonio (2013) (szerk): Enabling the future. European military capabilities 2013–2025: challenges and avenues. Párizs, EU Institute for Security Studies. ISBN 978-92-9198-222-6. MITCHELL, George (2001): Sharm al-Sheikh Fact-Finding Committee Final Report. http://www.bitterlemons.org/docs/mitchell.html (Letöltés ideje: 2013. 07. 16.) MOGHADAM, Valentine M. (2005): Women's Economic Participation in the Middle East: What Difference has the NeoLiberal Policy Turn Made? Journal of Middle East Women's Studies, 1. szám, pp. 110–146. MORGENSTERN, Ronit (2009): Update of the Gas Agreement between Dorad and EMG
has
been
Signed.
NRG
Maariv,
2009.
07.
27.http://www.iec.co.il/EN/IR/Pages/ImmediateReports.aspx(Letöltés ideje: 2012. 08. 16.) MORGENTHAU, Hans J. (1993): Politics Among Nations. The struggle for Power and Peace. New York, McGraw-Hill. ISBN 0-07-043306-2. MÖLLER, Almut – HANELT, Christian-Peter (2007): Tony Blair needs a Plan. Suggestions for the Working Agenda of the New Representative of the Middle East Quartet.
CAP
Aktuell,
No.
10,
July,
Berlin,
Bertelsmann.
http://www.cap.lmu.de/download/2007/CAP-Aktuell-2007-10-english.pdf. (Letöltés ideje: 2014. 04. 03.) MURINSON, Alexander (2009): Israel’s Big Step towards Energy Independence. Alexander’s
Gas
&
Oil
Connections.
2009.
08.
244
14.http://www.gasandoil.com/news/middle_east/15c5c46e35e50f99b8c9af28a5f645e 0 (Letöltés ideje: 2012. 08. 16.) MUSU, Costanza (2010): European Union Policy towards the Arab-Israeli Peace Process: The Quicksands of Politics. Basingstoke/New York: Palgrave MacMillan. MÜLLER,
Patrick
(2008):
Palästina-Konferenz
in
Berlin.
Chancen
für
Sicherheitsreformen der Palästinensischen Autonomiebehörde. SWP-Aktuell 51, 2008.
http://www.swp-
június.
berlin.org/fileadmin/contents/products/aktuell/2008A51_mpa_ks.pdf(Letöltés ideje: 2014. 01. 12.) N. RÓZSA E. – PÓTI L. (szerk.) (1999): Európa régi-új régiója: a Mediterráneum. Stratégiai és Védelmi Kutató Intézet, Budapest, 1999 N. RÓZSA Erzsébet – MARSAI Viktor (2012): The NATO and the MENA. HIIA Analyses. Hungarian Institute of International Affairs. 2012. 11. 05. N. RÓZSA Erzsébet (2010a): From Barcelona to the Union for the Mediterranean Northern and Southern Shore Dimensions of the Partnership. HIIA Papers, T2010/9. N. RÓZSA Erzsébet (2010b): Incentives and Mechanisms Used by the European Union to Enhance and Deepen its Cooperation with the Mediterranean Neighbours. http://www.sedmed.org/analisis_ssm/documents/semIX/erzsebet_nagyne_rozsa.pdf (Letöltés ideje: 2013. 10. 12.) N. RÓZSA Erzsébet (2011): Új Pax Americana a Közel-Keleten? Obama közel-keleti beszéde
és
térségbeli
visszhangjai.
MKI-tanulmányok.
2011/12.
http://www.hiia.hu/pub/default.asp?y=2011&t=1(Letöltés ideje: 2012. 01. 27.) N. RÓZSA Erzsébet (2013): Geo-Strategic Consequences of the Arab Spring. IEMed., 2013. ISSN 1988-7981. N. RÓZSA Erzsébet – PÉCZELI Anna (szerk.) (2013): Egy békésebb világ eszközei. Fegyverzetellenőrzés, leszerelés és non-proliferáció. Budapest, Osiris Kiadó, 9789633899489. NAGAN, Winston – HADDAD, Aitza M. (2012): The Legal and Policy Implications of the Possibility of Palestinian Statehood. University of Florida Levin College of Law. http://scholarship.law.ufl.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=1267&context=facultypub (Letöltés ideje: 2013. 04. 12.)
245
NAGY Sándor Gyula (2010): A kohéziós politika hatékonysága. Közgazdaság, 2010, 4. szám, pp. 117–135. NASH,
Matt
(2011):
Points
of
Contention.
2011.
07.
http://www.nowlebanon.com/NewsArchiveDetails.aspx?ID=290840(Letöltés
13. ideje:
2012. 08. 16.) NATHANSON, Roby – WEISMAN, Hadar – LOEWENTHAL, Amit (szerk.) (2013): Natural Gas in the Eastern Mediterranean. Economic Impacts and Strategic Implications. Tel-Aviv, Friedrich-Ebert-Stiftung és Institute for National Security Studies.
ISBN
978-965-7523-25-4.
http://www.iepn.org/images/stories/papers/2013/naturalgaseconomicimpacts2013.pdf (Letöltés ideje: 2014. 07. 17.) NATO ICI: NATO Isztambuli Együttműködési Kezdeményezés. 2004. június. http://www.nato.int/cps/en/natolive/topics_52956.htm?selectedLocale=en
(Letöltés
ideje: 2014. 05. 15.) NATO
MD:
NATO
Mediterrán
Párbeszéd.
http://www.nato.int/cps/en/SID-
05C3B300-1A7271C6/natolive/topics_60021.htm? (Letöltés ideje: 2014. 05. 15.) NAVOT, Doron (2012): Political Corruption in Israel. The Israel Democracy Institute. Nemzetközi
Bíróság
Alapokmánya.
http://www.menszt.hu/layout/set/print/content/view/full/187(Letöltés ideje: 2012. 08. 16.) NETANYAHAU, Benjamin (2013): PM Netanyahu on EU decision on contracts with Israel http://mfa.gov.il/MFA/PressRoom/2013/Pages/PM-Netanyahu-on-EUdecision-on-contracts-with-Israel-16-Jul-2013.aspx NONNEMAN, Gerd (szerk.) (2005): Analyzing Middle East Foreign Policies and the Relationship with Europe. New York, Routledge. ISBN 0-714-68427-9. NPT
(1985):
Final
Declaration
1985
NPT
Review
Conference.
http://cns.miis.edu/inventory/pdfs/NPTRevCon85.pdf(Letöltés ideje: 2013. 08. 29.) NPT felülvizsgálati konferencia Közel-Keletre vonatkozó 1995/32. határozata (1995. 05.
11.).
http://www.un.org/disarmament/WMD/Nuclear/1995-
NPT/pdf/Resolution_MiddleEast.pdf (Letöltés ideje: 2013. 04. 23.) NPT felülvizsgálati konferencia zárónyilatkozata, (1985. 08. 27. – 09. 21.) http://cns.miis.edu/inventory/pdfs/NPTRevCon85.pdf (Letöltés ideje: 2013. 04. 23.)
246
NPT/CONF.
1995/32.
http://www.un.org/disarmament/WMD/Nuclear/1995-
NPT/pdf/Resolution_MiddleEast.pdf. (Letöltés ideje: 2013. 08. 29.) NTI (2014): Nuclear Threat Initiative, country profile on Israel, ― missile overview. http://www.nti.org/e_research/profiles/Israel/index.html(Letöltés ideje: 2013. 06. 14.) Nuclear Threat Initiative – országjellemzés, Izrael. http://www.nti.org/countryprofiles/israel/nuclear/(Letöltés ideje: 2013. 04. 23.) NYUSZTAY László (2011): Az olaszországi bevándorlás néhány kérdése az új évezred elején. In: Nyusztay László (szerk.): Tanulmányok a nemzetközi migráció köréből. Budapest, BGF/Perfekt. ISBN 978-963-394-802-6. OBAMA,
Barack
(2011):
Beszédei
2011.
05.
19-én
és
20-án.
http://www.whitehouse.gov/briefing-room(Letöltés ideje: 2011. 09. 30.) OBUĆINA,
Vedran
(2013):
NATO’s
Mediterranean
dialogue.
http://www.theatlanticpost.com/europe/natos-mediterranean-dialogue-2840.html (Letöltés ideje: 2014. 06. 02.) OECD Database. http://stats.oecd.org/index.aspx?queryid=559(Letöltés ideje: 2012. 03. 06.) OECD
Databases.http://stats.oecd.org/Index.aspx?DataSetCode=MIG
(Letöltés
ideje: 2012. 05. 15.) OECD:
Migrációs
adatok.
http://stats.oecd.org/Index.aspx?DataSetCode=MIG
(Letöltés ideje: 2014. 05. 19.) Opportunities for Israel’s natural gas sector in connection with the Nabucco Gas Pipeline
Project,
szn.
2011.
11.
03.
http://energy.gov.il/Subjects/NG/Documents/%D7%A2%D7%9E%D7%93%D7%95 %D7%AA/RWE.pdf(Letöltés ideje: 2012. 08. 16.) Österreich
stimmt
für
Wehrpflicht.
2013.
01.
20.
http://www.faz.net/aktuell/politik/ausland/referendum-oesterreich-stimmt-fuerwehrpflicht-12032166.html (Letöltés ideje: 2013. 04. 21.) PACE, Michelle (2006): Rethinking the Mediterranean: Reality and Representation in
the
Creation
of
a
Region.RAMSES
Working
Paper,
3.
szám.http://www.sant.ox.ac.uk/esc/ramses/pace.pdf(Letöltés ideje: 2013. 07. 29.) PACE, Michelle (2012): Egypt. In: PETERS, Joel (szerk.): The European Union and the Arab Spring. Lanham, Lexington Books, ISBN 978-0-7391-7445-6. pp. 33–49.
247
Palestinian
National
Plan,
2011–2013.
Energy
Sector
Strategy.
http://www.lacs.ps/documentsShow.aspx?ATT_ID=4799(Letöltés ideje: 2014. 04. 16.) PARAGI Beáta (2005): A palesztinai arabok nemzeti identitásának fejlődése. In: Nagyné dr. Rózsa Erzsébet (szerk.): Nemzeti identitás és külpolitika a Közel-Keleten és Kelet-Ázsiában. Teleki László Alapítvány, Budapest, 2005. PARAGI Beáta (2006): Az Európai Unió „közös” eszköz- és szereprendszere a közel-keleti konfliktusban. Külügyi Szemle, 2006. ősz-tél. PARAGI Beáta (2008): A békefolyamat sokkal fontosabb volt.A nemzetközi segélyezés összefüggései az izraeli-palesztin konfliktusban (1993–2000–2005). PhD disszertáció, Budapesti Corvinus Egyetem. PARAGI Beáta (2011): Az oslói folyamat és a palesztin autonómia kudarcának okai. In: CSICSMANN László (szerk.): Iszlám és modernizáció a Közel-Keleten. Az államiság modelljei. Budapesti Corvinus Egyetem, Nemzetközi Tanulmányok Intézet, Budapest, 2011 PERSSON, Anders: The transformation of just peace: EU and the Middle East peace process.http://www4.lu.se/upload/LUPDF/Samhallsvetenskap/Just_and_Durable_Pe ace/AndersPersson.pdf.(Letöltés ideje: 2013. 02. 14.) PHILIPPART, Eric (2001): The MEDA Programme: analysis of the new design of EU assistance to the Mediterranean. In:ATTINÀ, Fulvio – STAVRIDIS, Stelios (szerk.): The Barcelona process and Euro-Mediterranean issues from Stuttgart to Marseille. Giuffrè, Milánó. ISBN 978-8814089374. PIENING, Christopher (1997): Global Europe: the European Union in World Affairs. Boulder, Lynne Rienner. ISBN: 978-1-55587-700-2. PINFARI, Marco (2012): Tunisia and Libya. In: PETERS, Joel (szerk.): The European Union and the Arab Spring. Lanham, Lexington Books, ISBN 978-07391-7445-6. pp. 33–49. PIROZZI, Nicoletta (2006): Building Security in the Palestinian Territories. European Security Review, ISIS, 2006. február. 28. sz. http://www.isiseurope.eu/sites/default/files/publications-downloads/esr_28.pdf (Letöltés ideje: 2014. 02. 23.) PIROZZI, Nicoletta (2013): The European Union’s Crisis Management After Lisbon: Addressing New Security Challenges in the 21st Century. IAI Working
248
Papers,
26.
szám,
2013.
július,
ISSN
2280-4331.
http://www.iai.it/pdf/DocIAI/iaiwp1326.pdf (Letöltés ideje: 2014. 05. 10.) PM
Netanyahu
on
EU
decision
on
contracts
with
Israel.
http://mfa.gov.il/MFA/PressRoom/2013/Pages/PM-Netanyahu-on-EU-decision-oncontracts-with-Israel-16-Jul-2013.aspx(Letöltés ideje: 2013. 04. 25.) PNH (2012): Sustainable Development under Israeli Occupation: Achievements and Challenges, Palestine’s Report to the United Nations Conference on Sustainable Development,
Rio
de
Janeiro,
20121.
http://www.uncsd2012.org/content/documents/835palestine.pdf.
06.
20–22.
(Letöltés
ideje:
2014. 08. 02.) PÓCZIK Szilveszter – DUNAVÖLGYI Szilveszter (2008): Nemzetközi migrációnemzetközi kockázatok. Budapest, HVG-OR AC Lap- és Könyvkiadó Kft. PRANTL, Jochen (2005). Informal Groups of States and the UN Security Council. International Organization, 59, pp. 559–592. PRINCE, James L. (1988–1989): The International Legal Implications of the November 1988 Palestinian Declaration of Statehood. Stanford Journal of International Law, 681, 1988-1989. PRODI, Romano (2002): A Wider Europe – A Proximity Policy as the key to stability.
Brüsszel,
2002.
december
5–6.
http://europa.eu/rapid/press-
peace.
http://europa.eu/rapid/press-
release_SPEECH-02-619_en.htm PRODI,
Romano
(2004):
Europe
and
release_SPEECH-04-170_en.htm (Letöltés ideje: 2014. 08. 06.) QUANDT, William B. (2012): Az izraeli–palesztin béketárgyalások. In: COFMAN WITTES, Tamara (szerk.): Hogyan tárgyalnak az izraeliek és a palesztinok. Budapest, Aposztróf Kiadó, pp. 29–67. ISBN 978-615-5056-22-2. REINHARDT, Ulrike Julia (2002): Civil Society co-operation in the EMP: from Declarations
to
Practice.
http://www.euromesco.net/euromesco/media/eur_paper15.pdf (Letöltés ideje: 2013. 12. 22.) Reuters (2011): Blast Destroys Egypt Gas Pipeline to Israel for Sixth Time, Haaretz, 2011. 09. 27. http://www.haaretz.com/news/diplomacy-defense/blast-destroys-egyptgas-pipeline-to-israel-forsixth-time-1.386946 (Letöltés ideje: 2012. 08. 16.) RICH, Andrew (2004): Think Tanks, Public Policy, and the Politics of Expertise. Cambridge, Cambridge University Press, ISBN 978-0521-673-94-5. 249
ROCARD, Michel – SIEGMAN, Henry – SAYIGH, Yezid – SHIKAKI, Khalil (1999): Strengthening Palestinian Public Institutions. New York Council on Foreign Relations Inc. Római
Szerződés.
http://europa.eu/about-eu/basic-information/decision-
making/treaties/index_en.htm (Letöltés ideje: 2013. 08. 16.) RONEN, Yael (2009): ICC Jurisdiction over Acts Committed in the Gaza Strip: Article 12 (3) of the ICC Statute and Non-State Entities. International Journal of Criminal Justice, 7. évfolyam, 1. szám. ROSENTHAL, G., – KATZ, D.: (2010): An Economic Analysis of Policy Options for Water Conservation in Jordan, Israel and Palestine. Amman, Bethlehem and Tel Aviv: Friends of the Earth Middle East. ROSTOVÁNYI Zsolt (2006): Együttélésre ítélve. Zsidók és palesztinok küzdelme a Szentföldért. Budapest, Corvina Kiadó, ISBN 978-963-13-5414-8 ROSTOVÁNYI Zsolt (2011): A Közel-Kelet története. Budapest, Kossuth Kiadó, ISBN 978-963-09-6654-2 ROTFELD, Adam Daniel (1994): Europe: towards a new regional security regime. SIPRI Yearbook 1994, Stockholm. ROY, Sonia (2011): The Kurdish Issue. The Impact on the Politics of Iraq and Turkey and Their Bilateral Relations Regarding Kurds Post-Saddam Hussein Regime.
Foreign
Policy
Journal,
2011.
04.
http://www.foreignpolicyjournal.com/2011/04/22/the-kurdish-issue/(Letöltés
22. ideje:
2012. 08. 16.) RUMSFELD, Donald (2001): Rumsfeld's Pentagon News Conference. 2001. 10. 18. http://www.washingtonpost.com/wpsrv/nation/specials/attacked/transcripts/rumsfeld_text101801.html
(Letöltés
ideje:
2014. 01. 28.) RWE (2011): Opportunities for Israel’s natural gas sector in connection with the Nabucco
Gas
Pipeline
Project.
2011.
11.
03.
http://energy.gov.il/Subjects/NG/Documents/%D7%A2%D7%9E%D7%93%D7%95 %D7%AA/RWE.pdf (Letöltés ideje: 2012. 08. 16.) SAID, Mohamed Kadry (2004): Middle East Weapons of Mass Destruction Free Zone: Regional Security and Non-Proliferation Issues. In: Building a Weapons of Mass Destruction Free Zone in the Middle East. Global Non-Proliferation Regimes and Regional Experiences. ENSZ, Genf, 2004. pp. 123–133. ISBN 92-9045-168-8 250
SCHNEIDER, Barry R. (szerk.) (1988): Middle East Security Issues: In the shadow of Weapons of Mass Destruction Proliferation, USAF Counter-Proliferation Center, AU Press. SCHULZ, Michael (2012): Palestine. In: PETERS, Joel (szerk.): The European Union and the Arab Spring. Lanham, Lexington Books, ISBN 978-0-7391-7445-6. pp. 33–49. SEBLANI, Arkan El – HARB, Wassim (é.n.): The Arab Anti-Corruption and Integrity
Network:
An
Achievement
and
a
Challenge.
http://web.worldbank.org/WBSITE/EXTERNAL/COUNTRIES/MENAEXT/EXTM NAREGTOPGOVERNANCE/0,,contentMDK:21918568~menuPK:4406853~pageP K:34004173~piPK:34003707~theSitePK:497024,00.html (Letöltés ideje: 2014. 05. 19.) SHALOWITZ, Samantha (2012): Gaza's Offshore Gas Field Development Blocked by
Israel.
Foundation
of
Middle
East
Peace.
2012.
július.
http://www.fmep.org/analysis/analysis/gazas-offshore-gas-field-developmentblocked-by-israel(Letöltés ideje: 2012. 08. 16.) SHARP,
Jeremy
M.
(2014):
U.S.
Foreign
Aid
to
Israel.
http://fas.org/sgp/crs/mideast/RL33222.pdf(Letöltés ideje: 2014. 04. 16.) SHASHANK, Joshi (2011): The Complexity of Arab Support. In: JOHNSON, Adrian – MUEEN, Saqueb (szerk.) (2012): Short War, Long Shadow The Political and Military Legacies of the 2011 Libya Campaign. Whitehall, London, Royal United Services Institute for Defence and Security Studies. ISSN 1750-9432. SHEMER, Nadav (2010): Jordan to Buy Israeli Gas as Alternative to Egypt. Jerusalem
Post,
2010.
10.
06.
http://www.jpost.com/Business/BusinessNews/Article.aspx?id=224414&R=R9 (Letöltés ideje: 2012. 08. 16.) SHERWOOD, Harriett (2012): EU report calls for action over Israeli settlement growth.
The
Guardian,
2012.
01.
08.
http://www.theguardian.com/world/2012/jan/18/eu-report-israeli-settlement-growth (Letöltés ideje: 2014. 01. 25.) SIPRI (2004). The United Nations – Middle East Arms Control Initiative. http://archives.sipri.org/contents/expcon/bush0591.html (Letöltés ideje: 2014. 05. 03.)
251
SIPRI (2012): http://armstrade.sipri.org/armstrade/page/trade_register.php (Letöltés ideje: 2014. 08. 16.) SOLANA,
Javier
(2003):
A
Secure
Europe
in
a
Better
World.http://ue.eu.int/ueDocs/cms_Data/docs/pressdata/en/reports/76255.pdf (Letöltés ideje: 2013. 10. 12.) SOTO, Alvaro de (2007): End of Mission Report. http://image.guardian.co.uk/sysfiles/Guardian/documents/2007/06/12/DeSotoReport.pdf (Letöltés ideje: 2014. 07. 24.) Spiegel (2010): Integration: Merkel erklärt Multikulti für gescheitert. (szn.) Spiegel, 2010. 10. 16. http://www.spiegel.de/politik/deutschland/integration-merkel-erklaertmultikulti-fuer-gescheitert-a-723532.html (Letöltés ideje: 2014. 05. 15.) STEIN, Arthur A. – LOBELL, Steven E (1997): The End of the Cold War and the Regionalization of International Security. In: LAKE, David A. – MORGAN, Patrick M. (szerk.) Regional Orders. Building Security in a New World. University Park, The Pennsylvania State University Press. ISBN 978-0-2710-1704-4. STEIN, Arthur A. – LOBELL, Steven E. : Geostructuralism and International Politics: The End of the Cold War and the Regionalization of International Security. In: LAKE, David A. – MORGAN, Patrick M. (szerk.) Regional Orders. Building Security in a New World. University Park, The Pennsylvania State University Press. ISBN
978-0-2710-1704-4.
pp.
101–122.
http://www.grandstrategy.net/Publications/Articles/Articles/geostructuralism_SDOC 0399.pdf(Letöltés ideje: 2013. 07. 29.) Stockholm
program
(2010).
http://eur-lex.europa.eu/legal-
content/EN/ALL/?uri=CELEX:52010XG0504%2801%29 (Letöltés ideje: 2012. 05. 15.) STONE, Diane (2000): Think Tank Transnationalisation and Non-Profit Analysis, Advice
and
Advocacy.
Global
Development
Network.
www.eldis.org/fulltext/thinktank.pdf (Letöltés ideje: 2014. 05. 15.) STRATENSCHULTE,
Eckart
D.
(2004):
Ade,
Ambiguität!
Die
neue
Nachbarschaftspolitik der EU. Osteuropa, 54. évfolyam, 7. szám, pp. 65–75. SZENTES Tamás (2007): Világgazdaságtan I. Budapest, Aula Kiadó. SZENTGYÖRGYI,
Zoltán
(2010):
Izrael
gazdasága.
Háttértanulmány.
Külügyminisztérium, Afrikai és Közel-Keleti Főosztály.
252
TÁLAS Péter (2011): Az európai szomszédságpolitika stratégiai dilemmáiról. Nemzet és Biztonság, 2011. június. TAUSCH, Arno (2004): Towards a European Perspective for the Common Mediterranean House and the Positive Social Development Capability Of Islamic Countries. In: Attiná, Fulvio – Rossi, Rosa (szerk.): European Neighbourhood Policy: Political, Economic And Social Issues. Catania, University of Catania. TENET,
George
(2001):
Israeli-Palestinian
ceasefire
and
security
plan.
http://avalon.law.yale.edu/21st_century/mid023.asp (Letöltés ideje: 2013. 07. 16.) TOCCI, Nathalie (2007): What Went Wrong? The Impact of Western Policies towards Hamas & Hizbollah. CEPS Policy Brief, No. 135, 2007. júl., http://shop.ceps.eu/BookDetail.php?item_id=1523(Letöltés ideje: 2014. 02. 23.) TOCCI, Nathalie (2009): Firm in Rhetoric, Compromising in Reality: The EU in the Israeli-Palestinian Conflict’, Ethnopolitics, 8. évf., 3. szám, pp. 387–401. TOCCI, Nathalie (2011): The EU, the Middle East Quartet and (In)effective Multilateralism.
Mercury,
2011.
június,
9.
szám,
http://www.iai.it/pdf/Mercury/Mercury-epaper_09.pdf (Letöltés ideje: 2014. 02. 23.) TOUKAN, Abdullah – CORDESMAN, Anthony H. (2010): An Arms Control Process
for
the
Middle
East.
CSIS,
http://csis.org/files/publication/100427_ToukanArmsControl.pdf
2010.
április.
(Letöltés
ideje:
2013. 06. 14.) TRABELSI-HADAD, Tamar (2010): Half of Israeli teens want to live abroad. http://www.ynetnews.com/articles/0,7340,L-3427762,00.html (Letöltés ideje: 2014. 05. 29.) Transparency International (2010): The good governance challenge: Egypt, Lebanon, Morocco
and
Palestine.
http://www.transparency.org/WHATWEDO/PUB/THE_GOOD_GOVERNANCE_C HALLENGE_EGYPT_LEBANON_MOROCCO_AND_PALESTINE
(Letöltés
ideje: 2013. 02. 19.) Turkey and NATO (é.n.): (sz.n.) http://www.mfa.gov.tr/ii_---turkey_s-contributionsto-international-peace-keeping-activities.en.mfa (Letöltés ideje: 2014. 05. 31.) TÜRKE András – VARGA Gergely – GAZDIK Gyula – TÁLAS Péter – CSIKI Tamás – MOLNÁR Ferenc (2011): A líbiai beavatkozás motivációi és nemzetközi megítélése. Nemzet és Biztonság, 2011. április.
253
UDASIN, Sharon (2011): Erdan, PA agree: Increase water cooperation. The Jarusalem Post, 2011. 12. 14. http://www.jpost.com/Enviro-Tech/Erdan-PA-agreeIncrease-water-cooperation (Letöltés ideje: 2014. 05. 19.) UfM (2011): Gaza Desalination Project. The Largest Single Facility to be built in http://ufmsecretariat.org/wp-content/uploads/2011/07/Gaza-Desalination-
Gaza.
Project-Fact-Sheet-14-May-2012.pdf (Letöltés ideje: 2014. 05. 19.) UfM (2012): The UfM discuss the Gaza Water Desalination project with financing institutions in the Gulf. 2012. 01. 18. http://ufmsecretariat.org/the-ufm-discusses-thegaza-water-desalination-project-with-financing-institutions-in-the-gulf/
(Letöltés
ideje: 2014. 05. 19.) UfM (2014): Empowering Women in the Euro-Medierranean region: UfM Conference marks the launching of projects and financing agreements on gender http://ufmsecretariat.org/empowering-women-in-the-euro-mediterranean-
affairs.
region-ufm-conference-marks-the-launching-of-projects-and-financing-agreementson-gender-affairs/ (Letöltés ideje: 2014. 06. 02.) UN (1986): Vienna Convention on the Law of Treaties between States and International
Organizations
or
between
International
Organizations.
http://legal.un.org/ilc/texts/instruments/english/conventions/1_2_1986.pdf Unió a Mediterráneumért nyilatkozat (2008. 07. 13.) http://ufmsecretariat.org/wpcontent/uploads/2012/09/ufm_paris_declaration1.pdf (Letöltés ideje: 2013. 04. 23.) UNRWA
(2011):
Programme
Budget
2012–2013.
http://www.unrwa.org/userfiles/file/financial_updates/2011/Blue%20Book%2020122013.pdf UNRWA (2012): Socio - Economic & Food Security Survey. West Bank and Gaza Strip,
Palestine.
PCBS,
FAO,
WFP,
UNRWA.
http://documents.wfp.org/stellent/groups/public/documents/ena/wfp259657.pdf (Letöltés ideje: 2014. 08. 02.) UNRWA
(2013):
UNRWA
Thanks
EU
for
Support.
http://www.unrwa.org/newsroom/press-releases/unrwa-thanks-eu-support US
Congress
(2006).
http://www.govtrack.us/congress/bill.xpd?bill=h109-
4681(Letöltés ideje: 2014. 03. 16.) US
Energy
Information
Administration.
(2014):
http://www.eia.gov/countries/country-data.cfm?fips=pt#ng(Letöltés ideje: 2014. 04. 16.) 254
USA DoS (2012): USA Külügyminisztériuma nyilatkozata, 2012. 11. 23. http://www.state.gov/r/pa/prs/ps/2012/11/200987.htm (Letöltés ideje: 2013. 01. 29.) USA
Külügyminisztériuma
nyilatkozata,
2012.
11.
23.
http://www.state.gov/r/pa/prs/ps/2012/11/200987.htm (Letöltés ideje: 2013. 05. 23.) USGS (2010): Assessment of Undiscovered Oil and Gas Resources of the Levant Basin Province, Eastern Mediterranean. U.S. Department of the Interior, U.S. Geological
Survey
(World
Petroleum
Resources
Project).
http://pubs.usgs.gov/fs/2010/3014/pdf/FS10-3014.pdf (Letöltés ideje: 2012. 08. 12.) VÁNDOR
János
(2011):
Gondolatok
az
Európai
Unió
közös
kül-
és
biztonságpolitikája, valamint a migráció összefüggéseiről. In: Nyusztay László (szerk.): Tanulmányok a nemzetközi migráció köréből. Budapest, BGF/Perfekt. ISBN 978-963-394-802-6. VEC
(1998):
Vienna
European
Council,
1998.
december
11–12.
http://www.consilium.europa.eu/uedocs/cms_data/docs/pressdata/en/ec/00300R1.EN8.htm(Letöltés ideje: 2013. 04. 14.) Vegyi fegyver tilalmi egyezmény (Chemical Weapons Convention – CWC), 1993. http://www.opcw.org/chemical-weapons-convention/ (Letöltés ideje: 2013. 04. 14.) VILÁGBANK (2012): West Bank and Gaza. Towards Economic Sustainability of a Future Palestinian State: Promoting Private Sector-led Growth. 2012. április. 68037-GZ
számú
jelentés.
http://siteresources.worldbank.org/INTWESTBANKGAZA/Resources/GrowthStudy Eng.pdf (Letöltés ideje: 2013. 09. 24.) VIOTTI, Paul R. – KAUPPI, Mark V. (2001): International Relations and World Politics. Security, Economy, Identity. 2. kiadás. New Jersey, Prentice Hall. ISBN 013-017277-4. VOLTOLINI, Benedetta (2012): The role of non-state actors in EU policies towards the Israeli-Palestinian conflict. Institute for Security Studies, Occassional Paper, 99. szám, 2012. október. http://www.iss.europa.eu/de/publikationen/detail/article/therole-of-non-state-actors-in-eu-policies-towards-the-israeli-palestinian-conflict/ (Letöltés ideje: 2012. 12. 15.) WÆVER, Ole (1996): European Security Identities. Journal of Common Market Studies.
34.
évf.
1.
szám.
pp.
103–132.
http://www.gla.ac.uk/0t4/crcees/files/summerschool/readings/summerschool09/readi ngs/Waever_for_Galbreath.pdf (Letöltés ideje: 2013. 07. 27.) 255
WALT, Stephen M. (1987): Origins of Alliances. Ithaca, Cornell University Press, ISBN 0-8014-9418-4 WALTZ, Kenneth (1979): Theory of International Politics. Reading, Addison Wesley Publishing. ISBN 0-201-08349-3. Water
Law
(1959):
http://www.sviva.gov.il/English/Legislation/Documents/Water%20Laws%20and%20 Regulations/WaterLaw1959-Excerpts.pdf(Letöltés ideje: 2014. 05. 23.) WEILAND, Severin (2012): Deutsche Waffenlieferungen: Heikler U-Boot-Deal mit Israel.
Spiegel
online,
2012.
06.
12.
http://www.spiegel.de/politik/deutschland/lieferung-deutscher-u-boote-an-israelprovoziert-kritik-a-836715.html (Letöltés ideje: 2012. 06. 14.) WETZEL Tamás (2011): A bevándorlás kérdése Magyarországon. Pécs, Publikon Kiadó. with
Mediterranean
partners.
Com(2003)
294
final.
http://eur-
lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=COM:2003:0294:FIN:EN:PDF (Letöltés ideje: 2014. 08. 06.) WOLFERS, Arnold (1962): Discord and Collaboration: Essays on International Politics. Baltimore, John Hopkins University Press. WOODS, Ngaire (2000): The Political Econmy of Globalisation. In: WOODS, Ngaire (szerk.): The Political Economy of Globalisation. Basingstoke, Macmillan, ISBN 0-312-23321-3. pp. 1–9. WORLD BANK (2009): Assessment of Restrictions on Palestinian Water Sector Development, Sector Note for West Bank and Gaza. Washington, DC: World Bank. World
Bank
(2012).
GDP/fő
alakulása.
http://data.worldbank.org/indicator/NY.GDP.PCAP.PP.CD?order=wbapi_data_ (Letöltés ideje: 2013. 10. 17.) YAFFE, Michael D. (2001): Promoting Arms Control and Regional Security in the Middle East. Disarmament Forum, 2. szám, pp. 9–25. YAMIN,
Mohammad
Zian
(2014):
Renewable
Energy
in
Palestine.
http://www.ecomena.org/renewables-palestine/(Letöltés ideje: 2014. 04. 16.)
256
YESHAYAHOU, Koby (2010): Israel's Natural Gas Use to Double in Decade.
2010.12.
19.http://www.globes.co.il/serveen/globes/docview.asp?did=1000609254&fid =1725(Letöltés ideje: 2012. 08. 16.) YOUNGS, Richard (2007): The European Union and Palestine: A New Engagement. Open
Democracy,
http://www.opendemocracy.net/conflict-
middle_east_politics/union_engagement_4485.jsp (Letöltés ideje: 2014. 07. 17.) ZANOTTI, Jim (2010): Israel and the Palestinians: Prospects for a Two-State Solution.
Congressional
Research
Service,
2010.
01.
08.http://fpc.state.gov/documents/organization/137186.pdf (Letöltés ideje: 2014. 05. 23.) ZOGBY, James (2011): Arab Attitudes, 2011. Arab American Institute Foundation, http://b.3cdn.net/aai/3c5edf53ed2f56e799_5qm6ba4r9.pdf (Letöltés ideje: 2014. 05. 15.)
257
Függelék
258
1. sz. melléklet: Az Európai Unió eszközei Palesztinában és Izraelben
Palesztina
Izrael POLITIKAI
Euro-mediterrán Partnerség (Euro-Mediterranean Partnership – EMP vagy barcelonai folyamat): multilaterális keretek jellemzik, 1995-ben jött létre. 15 uniós tagállam és 13 mediterrán ország a tagja. Politikai, gazdasági és kulturális párbeszédet folytat. Társulási megállapodás (Association Agreement – AA): 1997-ben aláírt kereskedelmi és együttműködési egyezmény az EU és a Palesztin Nemzeti Hatóság
Társulási megállapodás (Association Agreement – AA): 1997-ben aláírt kereskedelmi és együttműködési egyezmény az EU és Izrael között.
között.
Európai Szomszédságpolitika (European Neighbourhood Policy – ENP): bilaterális keretek között működik, a EMP-vel párhuzamosan, 2004-től. 25 uniós tagállam és 16 szomszédos ország politikai, gazdasági és kulturális együttműködése. Akcióterv (Action Plan – AC): 2005-ben írta alá az EU és a Palesztin Nemzeti
Akcióterv(Action Plan – AC): 2005-ben
Hatóság.
írta alá az EU és Izrael.
Unió a Mediterráneumért (Union for the Mediterranean – UfM): az EMP „újraindításának” is tekinthetjük, 2008-ban 27 uniós tagállam és 16 mediterrán partner között jött létre. Saját szervezeti szabályozással rendelkezik. GAZDASÁGI Európai Fejlesztési Bank (European Investment Bank – EIB): hiteleket folyósít a fejlesztési projektek megvalósításához 1995 óta. Mediterrán Segítségnyújtás (Mediterranean Assistance – MEDA): pénzügyi eszköz, koordinálja az Európai Bizottság projektjeit és az EIB hiteleit az EMP keretek között. Két szakaszra osztották a fennállását: MEDA-I (1995–2000) és MEDA-II (2000–2007). Európai Kezdeményezés a Demokráciáért és az Emberi Jogokért (European Initiative for Democracy and Human Rights – EIDHR): EiP hozta létre a demokratizálódás folyamatának elősegítésére a Mediterráneumban. Az EIDHR-I (2000–2006) és az EIDHR-II (2007–2013) nem került be az ENPI ernyője alá. 259
Euro-mediterrán Befektetési és Partnerségi Képesség (Euro-Mediterranean Investment and Partnership Facility– FEMIP): 2002-ben indult. Az EIB különböző szolgáltatásait kapcsolta össze a mediterrán országok fejlesztési projektjeinek igényeivel. Európai Szomszédság és Partnerségi Eszköz (European Neighbourhood and Partnership Instrument – ENPI): felváltotta 2007-ben a MEDA eszközt, hogy az ENP bilaterális keretét kiegészítse más eszközökkel. Ideiglenes Nemzetközi Mechanizmus (Temporary International Mechanism – TIM): 2006 közepétől alkalmazták 2007-ig.
FP6 és FP7 keretprogramok
Közvetlen finanszírozást biztosít a rászoruló palesztin családoknak és a PNH-nak. PEGASE (Palestino-Européen de Gestion et d’Aide Socio-Economique): a PNH költségvetésének közvetlen finanszírozására hozták létre 2008-ban, bizonyos projektekben az ENPI és az EIDHR kiegészíti. KULTURÁLIS Emberektől emberekig (People to People – P2P): a barcelonai folyamattal egyidős, a kultúrák közötti párbeszéd elősegítésére1995-ben jött létre. Befektetés az emberekbe (Investing in People) a millenniumi fejlesztési célokkal összhangban hat különböző célterületet határozott meg: az egészség, az oktatás, a nemek közötti egyenlőség, a munkavállalás, a gyermekek és az ifjúság, valamint a kultúra. TÁRSADALMI Az Európai eszköz a demokráciáért és az emberi jogokért (European Instrument for Democracy and Human Rights– EIDHR) program létrehozásában – ahogy az elnevezése is mutatja – az emberi jogok védelmére és a demokrácia megteremtésére irányuló törekvések játszottak szerepet. EU Partnerség a békéért (Partnership for Peace Programme – PfP): 1998-ban felváltotta a P2P-t. A békefolyamat megfelelő társadalmi hátterét hivatott létrehozni, valamint a jó kormányzás és a demokrácia megvalósítását is szerepelteti a céljai között. A Nem állami szereplők programot a 2009–2013-as időszakra hozták létre a civil szféra 260
társadalmi fejlődése és az elesettek helyzetének javítása érdekében. Az Élelmiszerbiztonság tematikus program (Food Security Thematic Programme – FSTP) célja a legszegényebb rétegek élelmiszerellátásának biztosítása, a millenniumi fejlesztési célok értelmében a szegénység és az éhezés csökkentése. Az Anna Lindh Alapítvány egy kormányközi intézmény, amely 2005-ben azzal a céllal jött létre, hogy a Mediterráneum civil szervezeteinek és lakosságának együttműködését előmozdítsa a bizalom és az egyetértés megteremtéséért. CIVIL EUPOL COPPS: rendőrségi kiképző civil misszió. Feladata a palesztin rendőri és belbiztonsági egységek kiképzése és a felszerelésben az ellátottság javítása. EUBAM RAFAH: határellenőrzési civil misszió a palesztin–egyiptomi határon.
261
2. sz. melléklet: Az EMP és az UfM működése
Forrás:N. Rózsa 2010a
262
3. sz. melléklet: Az ACRS-találkozók, -tárgyalások kronológiája Dátum
Helyszín
Esemény
1992. január
Moszkva, Oroszország
Multilaterális operatív ülés
1992. május
Washington, D.C., USA
1. plenáris ülés
1992. szeptember
Moszkva, Oroszország
2. plenáris ülés
1993. május
Washington, D.C., USA
3. plenáris ülés
1993. június
Nagy-Britannia
Légi bázis látogatása
1993. július
Kairó, Egyiptom
Verifikációs workshop
1993. szeptember
Dánia
NATO-gyakorlat megfigyelése
Nova Scotia, Kanada
Tengeri ügyek workshop
Hága, Hollandia
Kommunikációs workshop
Antalya, Törökország
Információcsere és bizonyos katonai cselekmények
1993. október
előrejelzése workshop Bécs, Ausztria
Hosszú távú kérdések és deklarált intézkedések workshop
1993. november
Moszkva, Oroszország
4. plenáris ülés
1994. január
Hága, Hollandia
Kommunikáció-technológiai szakértők ülése
1994. február
Kairó, Egyiptom
Konceptuális kosár workshop és ülés
1994. március
Antalya, Törökország
Operatív kosár workshop
1994. május
Doha, Katar
5. plenáris ülés
1994. július
Olaszország
Tengeri bemutató hadgyakorlat
1994. augusztus
Halifax, Kanada
Haditengerészeti rangidős tisztek szimpóziuma
1994. október
Párizs, Franciaország
Konceptuális kosár workshop és ülés
1994. november
Jordánia
Operatív kosár workshop
1994. december
Tunisz, Tunézia
6. plenáris ülés
1995. január
Tunisz, Tunézia
Tengeri hadgyakorlat-tervező ülés
1995. március
Kairó, Egyiptom
Kommunikációs hálózati szakértők és operátorok képzési ülése
1995. április
Antalya, Törökország
O9peratív kosár workshop
1995. május
Hága, Hollandia
Kommunikációs hálózati szakértők képzési ülése
1995. július
Ontario, Kanada
Haditengerészeti rangidős tisztek szimpóziumának előkészítő ülése
1995. szeptember
Ammán, Jordánia
Regionális biztonsági központok szervezési ülése
(Forrás: Jentleson 1996)
263
4. sz. melléklet: A Kvartett határozatai
A határozat tartalma címszavakban tárgyalások folytatása, humanitárius helyzet a Gázai övezet tárgyalások újra indítása, kétállamos megoldás izraeli teleppolitika folytatásának és a palesztin rakétatámadások elítélése tárgyalásokra való felhívás az ENSZ-határozatok, megállapodások alapján az aug. 18-i dél-izraeli merényletek elítélése, aggodalom a gázai és a sínai helyzet miatt izraeli településpolitika folytatása
Elfogadás ideje, száma 2013.09.27. SG/2202
Forrása
2013.07.30. SG/2196 2012.04.11. SG/2182
http://www.un.org/News/Press/docs/2013/ sg2196.doc.htm http://www.un.org/News/Press/docs/2012/ sg2182.doc.htm
2011.09.23. SG/2178
http://www.un.org/News/Press/docs/2011/ sg2178.doc.htm
2011.08.20. SG/2177
felszólítás a gázai határforgalom szigorításának lazítására, az illegális áruszállítás visszaszorítására, Gilad Shalit szabadon bocsátására a tárgyalások sürgetése
2011.07.05. SG/2175
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/fa60ef186569 9647852578f40041cdb9?OpenDocument http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/eb7a830bb18c 51d9852578ee005e1280?OpenDocument http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/fef8c1098549 4ee6852578c40044faf7?OpenDocument
2011.08.16. SG/2176
2011.05.20. SG/2174
http://www.un.org/News/Press/docs/2013/ sg2202.doc.htm
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/5098a747c45 4b8ce852578960061bb30?OpenDocument http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/d50ba20237f1 057185257853006471de?OpenDocument http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/135695160a6 20d6985257830004c63f1?OpenDocument
az izraeliek elleni merénylet elítélése
2011.03.14. SG/2172
az egyiptomi helyzet hatása a békefolyamatra, kétállamos megoldás támogatása, a telepépítési moratórium megszűnése, a rakétatámadások elítélése arab államok felszólítása a békefolyamat támogatására, a tárgyalások folytatásának támogatása, Izrael felszólítása a telepépítési moratórium meghosszabbítására, az erőszak elítélése, emberi és humanitárius jogok, valamint az útiterv betartása, palesztin állam létrehozása
2011.02.05. SG/2168
2010.09.21. SG/2162
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/31004ea6319 5c182852577a6004399dd?OpenDocument
a tárgyalások támogatása
2010.08.20. SG/2161
a gázai humanitárius helyzet miatti aggodalom, a fegyvercsempészet elítélése, a palesztin újraegyesítés támogatása, felszólítás Gilad Shalit szabadon
2010.06.21. SG/2160
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/bbb35fba3cd4 d0ed85257785005ba8b0?OpenDocument http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/82881417eda dd9ca85257749006e1322?OpenDocument
264
bocsátására a tárgyalások támogatása
2010.05.11. SG/2159
a tárgyalások üdvözlése, a felszólítás a telepek építésének befagyasztására és KeletJeruzsálem helyzetének megoldására, palesztin állam létrehozása, a gázai humanitárius helyzet miatti aggodalom, a régió államainak felszólítása a tárgyalások támogatására a kelet-jeruzsálemi építkezések ellenőrzése, felszólítás a tárgyalások folytatására tárgyalások újrafelvételére tett lépések üdvözlése, a palesztin állam létrehozásának támogatása, a gázai helyzet megoldásának sürgetése kétállamos megoldás elfogadásának üdvözlése, az útiterv betartása, a palesztinok felszólítása az erőszakmentességre és Izrael elismerésére, Izrael felszólítása az AMA betartására és a palesztin gazdaság fejlődésének segítésére, az egyiptomi közvetítés támogatása, a gázai helyzet megoldásának sürgetése a tárgyalások folytatásának, a palesztin állam létrehozásának és az útiterv betartásának szükségessége, a palesztinok felszólítása az erőszakmentességre és Izrael elismerésére, a gázai humanitárius helyzet javításának támogatása, a nemzetközi közösség felszólítása az annapolisi folyamat (kétállamos megoldás) támogatására és a palesztinok segélyezésére M. Abbász és C. Livni megállapodásnak üdvözlése a kétállamos megoldásról, valamint a hebroni biztonsági intézkedések alakulását a tárgyalások folytatásának támogatása, a felek felszólítása a biztonsági együttműködésre, a donorok felszólítása a párizsi és a berlini donorkonferenciákon elfogadott határozatok betartására, az egyiptomi erőfeszítések értékelése a palesztin egység létrehozásában, az EU ajánlatának üdvözlése a rafahi határátkelő újranyitására
2010.03.19. SG/2158
2010.03.12. SG/2157 2009.09.24. SG/2155
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/1c01e8de31f0 bf21852577200060c9ec?OpenDocument http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/409607b6476 a9116852576eb004854b6?OpenDocument
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/6fcdd8669636 7a17852576e700498e30?OpenDocument http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/be4d8023eaad 0ae28525763b0072f024?OpenDocument
2009.06.26. SG/2152
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/96edbf3d7db7 8264852575e10062bcee?OpenDocument
2008.12.15. SG/2147
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/cc7266aff3a4 e9d685257521000a01ef?OpenDocument
2008.11.09. SG/2145
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/9aa4f770b501 a3f8852574fd004adfc8?OpenDocument
2008.09.26. SG/2143
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/30fdb7412d2d fb6a852574d3004d7da0?OpenDocument
265
a felek felszólítása az annapolisi folyamat folytatására, Izrael felszólítása a telepépítés befagyasztására, felszólítás a palesztin rendőrségi és igazságszolgáltatási reform projektjeinek mielőbbi átültetésére, a felek gazdasági együttműködésének támogatása, a Gázai övezetnek szánt humanitárius segélyek és áruforgalom növelése, Izrael és Szíria közötti indirekt tárgyalások – Törökország közvetítésével – üdvözlése A tárgyalások folytatásának és a palesztin állam létrehozásának támogatása, a magán befektetési szektor konferencia támogatása, a felek felszólítása az útiterv teljesítésére, a palesztin fél felszólítása a terrorcselekmények és az erőszak felszámolására, a Gázai övezetből indított rakétatámadások és merényletek elítélése, a Gázai övezetnek szánt humanitárius segélyek és áruforgalom növelésének szükségessége, a donorok felszólítása a párizsi konferencián tett ígéretek teljesítésére a tárgyalások folytatásának üdvözlése, a palesztin intézményi rendszer és gazdaság építésének jelentősége, a TIM létrehozása feletti öröm kifejezése, a palesztin állam megteremtésének támogatása, a felek felszólítása az útiterv teljesítésére, a Gázai övezetből indított rakétatámadások és merényletek elítélése, a Gázai övezetnek szánt humanitárius segélyek és áruforgalom növelésének szükségessége, szélesebb körű arab részvétel szükségessége a békefolyamatban, az arab békekezdeményezés jelentőségének hangsúlyozása az annapolisi konferencia támogatása a kétállamos megoldásról szóló tárgyalások támogatása, a nemzetközi közösség felszólítása a PNH pénzügyi támogatására, a gázai helyzet feletti aggodalom
2008.06.24.
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/c51e9dd24eab 11cb852574720065e83f?OpenDocument
2008.05.02. SG/2137
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/5c0a2a501998 0da38525743d006540b1?OpenDocument
2007.12.18. SG/2134
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/4610112c403 16738852573b50047322f?OpenDocument
2007.11.27. SG/2133
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/95084b39295 786b4852573a0004cd5b8?OpenDocument http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/78dd0bc511e 597d0852573600047d596?OpenDocument
2007.09.23. SG/2132
266
a palesztin állam létrehozásának szükségessége, a békés egymás mellett élés megvalósításának sürgetése, a PNH pénzügyi támogatásának biztosítása a reformok megvalósításához, a felek közötti (az adók és a vámok utalásáról szóló) tárgyalások üdvözlése, az arab béketerv tárgyalásának üdvözlése A palesztinterületek helyzete miatti aggodalom, a donorok mozgósítása, a palesztin intézményi és gazdasági reformok sürgetése, az útiterv teljesítésének hangsúlyozása a gázai erőszak, a rakétatámadások azonnali beszüntetésének és a tűzszünet tető alá hozásának, Gilad Shalit szabadon bocsátásának sürgetése, J. Olmert és M. Abbász tárgyalásainak üdvözlése, a donorok felszólítása további támogatások nyújtására, az EUBAM RAFAH kiterjesztésének üdvözlése, az arab békekezdeményezés megtárgyalásának és az útiterv teljesítésének fontossága, a palesztinok felszólítása az erőszak beszüntetésére, Izrael és a korábbi megállapodások elismerésére, a kétállamos megoldás támogatása a palesztin kormányzat támogatása, amennyiben elismeri Izraelt, felhagy az erőszakkal, elfogadja a korábbi megállapodásokat, a szaúdi közvetítés üdvözlése, felszólítás a tárgyalások folyatatására a szaúdi közvetítés támogatása a palesztin egységkormány létrehozásában, a palesztin kormányzat támogatása, amennyiben elismeri Izraelt, felhagy az erőszakkal, elfogadja a korábbi megállapodásokat a megújított politikai folyamat, a palesztin reformok és a kétállamos megoldás felé tett lépések üdvözlése, Izrael felszólítása a megszállás véget vetésére, a palesztinok felszólítása az erőszak és a terrorcselekmények befejezésére a TIM kiterjesztésének üdvözlése
2007.07.20. SG/2130
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/df9a2a8119dd 312a8525731e0049cf8a?OpenDocument
2007.06.27. SG/2129
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/821d29f106e7 db2285257307006bf0e5?OpenDocument
2007.05.30. SG/2128
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/c29136bcdcfa 24ac852572eb006fbf77?OpenDocument
2007.03.21. SG/2125
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/f7bfba5a6096 5b6e852572a6004b42d2?OpenDocument
2007.02.21. SG/2124
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/fa28a41247cf 99c98525728a004d4188?OpenDocument
2007.02.09. SG/2123
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/5f457abca26d 4d55852572800054be61?OpenDocument
2007.02.02. SG/2122
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/ad711aa9f5aa 9d26852572760075ec19?OpenDocument
2006.12.22. SG/2121
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/e49dbbcc9de6 d44c85257257004f256e?OpenDocument
267
a gázai helyzet miatti aggodalom kifejezése, AMA alkalmazása, a donorok felszólítása a palesztinoknak szánt támogatások növelésére, az illetékek jelentősége a palesztin gazdaság számára, az útiterv megvalósítására tett lépések sürgetése a TIM támogatása, a nemzetközi közösség részvételének sürgetése, a palesztin kormányzat támogatása, amennyiben elismeri Izraelt, felhagy az erőszakkel, elfogadja a korábbi megállapodásokat a palesztinok felszólítása az erőszakmentességre, Izrael elismerésére és a korábbi megállapodások betartására, az izraeli katonai műveletek következményei miatti aggodalom kifejezése, a TIM támogatása a palesztin kormányzat donortámogatása, amennyiben elismeri Izraelt, felhagy az erőszakkal, elfogadja a korábbi megállapodásokat, a humanitárius támogatások folytatása, a kétállamos megoldás támogatása fejlesztési támogatás tárgyalása, a palesztinok felszólítása az erőszakmentességre, Izrael elismerésére és a korábbi megállapodások betartására, a felek felszólítása az egyoldalú cselekményektől való tartózkodásra, az útiterv betartására a palesztin választások eredményének értékelése, a felek felszólítása az útiterv betartására a palesztin választások eredményének értékelése, a palesztinok felszólítása az erőszakmentességre, Izrael elismerésére és a korábbi megállapodások betartására a netanyai merénylet elítélése, a szíriai kormány felszólítása a terrorszervezetek működésének betiltására a területén, a PNH támogatása a fegyveres csoportok elleni fellépésben a haderai merénylet elítélése, a szíriai kormány felszólítása a terrorszervezetek működésének betiltására a területén, a PNH támogatása a fegyveres csoportok elleni fellépésben
2006.09.20. SG/2116
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/41d65513937 ece5c852571f0004a6e4b?OpenDocument
2006.06.17. SG/2051
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/448893597eb 7b9c185257192004a559a?OpenDocument
2006.05.09. SG/10453
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/f54947c91ea0 fc568525716a004ebdc0?OpenDocument
2006.03.30. SG/2110
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/0cf4527604d4 04f985257141005a4b38?OpenDocument
2006.01.30. SG/2104
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/354568cce5e3 8e5585257106007a0834?OpenDocument
2006.01.26. SG/2042
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/35848865d8af 0c67852571060054f5f2?OpenDocument http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/b4b69a9ac0a2 a35e852570eb00620be7?OpenDocument
2005.12.28.
2005.12.05. SG/2102
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/c1f0fe549a29 8018852570ce0071428f?OpenDocument
2005.10.28.
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/65d5bec21ff7 1d76852570a800739a8c?OpenDocument
268
a felek felszólítása az útiterv betartására, a palesztinok felszólítása az erőszakmentességre a kétállamos megoldás sürgetése, J. Wolfensohn főmegbízott tevékenységének támogatása, a palesztin gazdaság fejlesztésének támogatása, a felek felszólítása a palesztin önkormányzati választások erőszakmentes lebonyolításának biztosítására, James D. Wolfensohn állásfoglalása a különleges képviselői kinevezése alkalmából a Sarm es-Seik-i találkozó értékelése, a palesztin intézményépítés támogatása a palesztin reformok sürgetése, az útiterv megvalósítása, a fal építése miatti aggodalom kifejezése, a felek felszólítása a gázai kivonulás közös előkészítésére az útiterv teljesítésének fontossága, a PNH számára segítségnyújtás a választások megszervezésében és lebonyolításában, a humanitárius helyzet áttekintése, a palesztin belső reformok támogatása a felek felszólítása az útiterv megvalósítására, a humanitárius segélyek célba jutásának biztosítására, Izrael felszólítása az egyoldalú kivonulástól való tartózkodásra, a nemzetközi közösség felszólítása a palesztin gazdaság támogatására, a palesztin reformok értékelése a felek felszólítása az útiterv megvalósítására, a palesztin terrorcselekmények elítélése, Izrael biztonsági intézkedéseinek elismerése, a palesztin biztonsági szolgálat konszolidációjának sürgetése, a palesztin reformok sürgetése G. Bush elképzelésének támogatása a béke elérésére, a palesztin terrorcselekmények elítélése, a palesztin biztonsági szolgálat konszolidációjának sürgetése, a palesztin reformok sürgetése, az izraeli katonai erőszak elítélése, Izrael felszólítása a telepek építésének leállítására az útiterv (roadmap)
2005.09.20. SG/10115 2005.05.09. A/59/803 S/2005/314
2005.04.14. S/2005/430 2005.03.01. S/2005/088 2004.09.22. SG/2091
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/0076097bfad0 f17585257083004e730e?OpenDocument http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/ac6892eb4a57 83738525700600551244?OpenDocument
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/be86f5a326ac 250d85256fe7006550bb?OpenDocument http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/fe318b189f54 0a8e85256fb700601fbc?OpenDocument http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/e3b4033543c de39a85256f180064dd5c?OpenDocument
2004.07.08.
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/52311ce67d8 947138525706100526d31?OpenDocument
2004.05.04. S/2004/421
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/e60880c4416c bf0d85256ea0005264ba?OpenDocument
2003.12.11.
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/8ed7bebf6f79 6bf385256e2f006d288c?OpenDocument http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/62cde4faafd3 7ca185256dc00054fa45?OpenDocument
2003.09.26. S/2003/951
2003.06.22. CL03230EN
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/9724db78f39b 02eb85256d4e006385e5?OpenDocument
2003.04.30. CL03-
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/3aa0a3d44a5c
269
aggodalom a folytatódó erőszak miatt, izraeli katonai műveletek (palesztin civil áldozatok), a tűzszünet elfogadásának sürgetése, a palesztin intézményrendszer kiépítésének sürgetése, a tárgyalásokon az izraeli részvétel fontosságának hangsúlyozása, az izraeli szerep hangsúlyozása a palesztin reformokban a palesztin reformok sürgetése, a felek felszólítása az azonnali tűzszünetre, a palesztin választások jelentőségének kiemelése, a palesztin humanitárius helyzet miatti aggodalom kifejezése, a kétállamos megoldás támogatása, a felek békés egymás mellett élése biztosítására az útiterv előkészítése, a vonatkozó feltételek megfogalmazása, a palesztin reformok sürgetése az izraeli civilek meggyilkolásának elítélése, a biztonsági intézkedések és a reformok támogatása, nemzetközi kampány indítása a palesztin reformok támogatására, akcióterv elfogadására tett javaslat, Izrael felszólítása a megszállás beszüntetésére a felek felszólítása az erőszak beszüntetésére, az együttműködés jelentőségének hangoztatása, a humanitárius helyzet orvoslása, a reformok sürgetése a palesztin humanitárius helyzet miatti aggodalom kifejezése, a felek felszólítása az azonnali tűzszünetre és a tárgyalások folytatására, valamint a Tenet- és Mitchell-tervek haladéktalan átültetésére, J. Arafat felszólítása a palesztin erőszak megfékezésére, a nemzetközi közösség felszólítása a humanitárius helyzet orvoslására a nemzetközi közösség felszólítása a PNH támogatására és a palesztin gazdaság fejlesztésére, a felek felszólítása a Mitchell- és a Tenetterv alkalmazására, a terrorizmus és elítélése, J. Arafat felszólítása az izraeliek elleni terrorcselekmények megfékezésére, a „kék vonalat” sértő libanoni támadások elítélése a tűzszüneti megállapodás üdvözlése, Izrael felszólítása az A területekről való kivonulásra, a Mitchell- és a Tenet-terv
158EN S/2003/529 2003.02.19.
d7aa85256d1900505e9d?OpenDocument http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/8a01ddca2cf7 035185256cd300609fc9?OpenDocument
2002.12.20.
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/1217fd6d7731 896385256c9b004cec90?OpenDocument http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/2b3d220a1ba 158f185256ca60075b9d7?OpenDocument
2002.09.17.
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/54c9e0a5f8cc bd2b85256c3700653ea4?OpenDocument http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/7357e8b8ad3c 711c8525737e0074da6e?OpenDocument
2002.07.16.
2002.05.02.
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/fc11356048c2 73b285256bc3007093bd?OpenDocument
2002.04.10. S/2002/369
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/bfb3858c623f 4a8085256b98004da30d?OpenDocument
2002.04.10.
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/4808d2e68a3 3b35385256b970062deaf?OpenDocument
2001.10.25.
http://unispal.un.org/unispal.nsf/fdc5376a7 a0587a4852570d000708f4b/fc33d890b2b9 68a785256af100662c08?OpenDocument
270
alkalmazására, az IDF tevékenységének mérséklésére
5. sz. melléklet: A palesztin–izraeli konfliktussal kapcsolatos CFSPhatározatokés a közel-keleti tömegpusztító fegyvermentes övezet létrehozásával kapcsolatos EC- és CFSP-határozatok Téma
Dátum
Sorszám
Elérhető
KKBF támogatása
1994.05.07.
94/276/CFSP
L 119, 1994.05.07.
A 94/276/CFSP határozat kiegészítése
1995.6.01.
95/205/CFSP
L 130, 1995.06.14.
A palesztin választások nemzetközi ellenőrzésében nyújtandó támogatás
1995.09.25.
95/403/CFSP
L 238, 1995.10.06.
Jelölés az EU KKBF* különleges képviselői tisztségre
1996.1.25.
96/676/CFSP
L 315, 1996.12.04.
Segítségnyújtás a Palesztin Hatóságnak a terrorizmus elleni védelemben
1997.04.29.
97/289/CFSP
L 120, 1997.04.30.
A 96/676/CFSP határozatban foglalt jelentkezési határidő kitolása
1997.07.22.
97/475/CFSP
L 205, 1997.07.31.
A 96/676/CFSP határozat módosítása
1998.10.26.
98/608/CFSP
L 290, 1998.10.29.
97/289/CFSP kiterjesztése
1999.07.06
99/440/CFSP
L 171, 1999.07.07.
A 96/676/CFSP határozat kiterjesztése
1999.10.11.
99/664/CFSP
L 264, 1999.10.12. L 021, 2000.01.26.
AZ EU KKBF különleges képviselőjének mandátummódosítása és -kiterjesztése
1999.12.17.
99/843/CFSP
L 326, 1999.12.18.
AZ EU KKBF különleges képviselőjének kinevezése és a 96/676/CFSP határozat hatályon kívül helyezése
2000.12.14.
2000/794/CFSP
L 318, 2000.12.16.
AZ EU KKBF különleges képviselőjének mandátum-kiterjesztése
2001.11.19.
2001/800/CFSP
L 303, 2001.11.20.
AZ EU KKBF különleges képviselőjének mandátummódosítása és -kiterjesztése
2002.12.10.
2002/965/CFSP
OJ L 334, 2002.12.11.
AZ EU KKBF különleges képviselőjének mandátummódosítása és -kiterjesztése
2003.06.16.
2003/445/CFSP
L 150, 2003.06.18.
AZ EU KKBF különleges képviselőjének kinevezése és a 2002/965/CFSP határozat kiegészítése
2003.07.21.
2003/537/CFSP
L 184, 2003.07.23.
AZ EU KKBF különleges képviselőjének mandátummódosítása és -kiterjesztése
2003.12.08.
2003/873/CFSP
L 326, 2003.12.13.
AZ EU KKBF különleges képviselőjének mandátum-kiterjesztése
2004.06.28.
2004/534/CFSP
L 234, 2004.07.03.
NAÜ tömegpusztító fegyverek elterjedése elleni tevékenységének támogatása az EU stratégiájának tükrében
2005.07.18.
2005/574/CFSP
L193, 2005.07.23.
2005.12.12.
2005/913/CFSP
L331, 2005.12.12.
AZ EU KKBF különleges képviselőjének mandátum-kiterjesztése
2005.07.28.
2005/587/CFSP
L 199, 2005.07.29.
AZ EU KKBF különleges képviselőjének
2005.11.14.
2005/796/CFSP
L 300, 2005.11.17.
271
mandátummódosítása EUPOL COPPS létrehozása
2005.11.14.
2005/797/CFSP
L300, 2005.11.17.
Az EU KKBF különleges képviselőjének mandátum-módosítása
2005.11.16.
2005/836/CFSP
L312, 2005.11.29.
EUBAM RAFAH
2005.12.12.
2005/889/CFSP
L327, 2005.12.14.
AZ EU KKBF különleges képviselőjének mandátum-kiterjesztése
2005.02.02.
2005/99/CFSP
L 031, 2005.02.04.
A békefolyamat EU főmegbízottja mandátumának meghosszabbítása
2005.02.02.
2005/99/CFSP
L31, 2005.02.04.
2005.07.28.
2005/587/CFSP
L199, 2005.07.29.
AZ EU KKBF különleges képviselőjének mandátum-kiterjesztése
2006.02.20.
2006/119/CFSP
L 049, 2006.02.21.
2005/797/CFSP határozat végrehajtása
2006.11.20.
2006/807/CFSP
OJ L 329, 2006.11.25.
EUPOL COPPS vezetőjének kinevezése
2006.11.21.
2006/853/CFSP
L 331, 2006.11.29.
AZ EU KKBF különleges képviselőjének mandátummódosítása és -kiterjesztése
2007.02.15.
2007/110/CFSP
L 046, 2007.02.16.
2005/797/CFSP határozat módosítása
2007.12.06.
2007/806/CFSP
L 323, 2007.08.12.
2006/807/CFSP határozat módosítása
2007.12.06.
2007/808/CFSP
L 323, 2007.08.12.
AZ EU KKBF különleges képviselőjének mandátummódosítása és -kiterjesztése
2008.02.18.
2008/133/CFSP
L 043, 2008.02.19.
2005/797/CFSP határozat végrehajtása
2008.02.18.
2008/134/CFSP
L 043, 2008.02.19.
2008/134/CFSP határozat módosítása
2008.06.23.
2008/482/CFSP
L 163, 2008.06.24.
2005/797/CFSP határozat módosítása
2008.12.16.
2008/958/CFSP
L 338, 2008.12.17.
AZ EU KKBF különleges képviselőjének mandátum-kiterjesztése
2010.02.16.
2009/136/CFSP
L 046, 2010.02.17.
Az EU és Izrael közötti titkos információcsere biztonsági eljárása
2009.03.16
2009/558/CFSP
L 192, 2009.07.24.
2005/797/CFSP határozat módosítása
2009.12.15.
2009/955/CFSP
OJ L 330, 2009.12.16.
AZ EU KKBF különleges képviselőjének mandátum-kiterjesztése
2010.02.22.
2010/107/CFSP
L 046, 2010.02.23.
AZ EU KKBF különleges képviselőjének mandátum-kiterjesztése
2010.02.22.
2010/107/CFSP
L 211, 2010.08.12.
AZ EU KKBF különleges képviselőjének mandátum-kiterjesztése
2010.08.11.
2010/447/CFSP
L 211, 2010.08.12.
2005/797/CFSP és 2009/955/CFSP határozat módosítása
2010.12.02.
2010/747/CFSP
L 318, 2010.12.03.
EUPOL COPPS
2010.12.17.
2010/784/CFSP
OJ L 335, 2010.12.18.
EUPOL COPPS vezetőjének mandátumkiterjesztése
2010.12.21.
2010/796/CFSP
L 338, 2010.12.22.
2010/784/CFSP határozat módosítása és kiterjesztése
2011.12.19.
2011/858/CFSP
L 338, 2011.12.21.
2010/796/CFSP határozat értelmében az EUPOL COPPS vezetőjének mandátum-
2012.01.12.
2012/28/CFSP
L 009, 2012.01.13.
272
kiterjesztése 2010/784/CFSP határozat módosítása és kiterjesztése
2012.06.25.
2012/324/CFSP
L 165, 2012.06.26.
Az EU KKBF különleges képviselőjének kinevezése
2012.01.23.
2012/33/CFSP
L 019, 2012.01.24.
A KKTPFMÖ létrehozásának támogatása
2012.07.24.
2012/422/CFSP
L 196, 2012.07.24.
AZ EU KKBF különleges képviselőjének mandátummódosítása és -kiterjesztése
2013.07.02.
2013/350/CFSP
L 185, 2013.07.04.
EUPOL COPPS
2013.07.03.
2013/354/CFSP
L 185, 2013.07.04.
*KKBF: közel-keleti békefolyamat
Forrás: http://eur-lex.europa.eu/en/index.htm A közel-keleti tömegpusztító fegyvermentes övezet létrehozásával kapcsolatos EC- és CFSP-határozatok Téma
Dátum
Sorszám
Elérhető
A kettős felhasználású anyagok exportellenőrzése
1994.12.19.
94/3381 EC
OJ L 367, 1994.12.31.
A 94/3381 EC határozat elfogadása
1994.12.19.
94/942/CFSP
OJ L 367, 1994.12.31.
A 94/942/CFSP határozat módosítása
1996.06.27.
96/423/CFSP
L 176, 1996.07.13.
A 94/942/CFSP határozat módosítása
1998.03.16.
98/232/CFSP
L 092, 1998.03.25.
A kettős felhasználású anyagok exportellenőrzésének bevezetése
2000.06.22.
2000/1334 EC
L 159, 2000.06.30.
A kettős felhasználású anyagok katonai célú felhasználásában technikai segítségnyújtás ellenőrzése
2000.06.22.
2000/0401/CFSP
L 159, 2000.06.30.
A 94/942/CFSP határozat módosítása
2000.06.22.
2000/402/CFSP
L 159, 2000.06.30.
A kettős felhasználású anyagok exportellenőrzésének felülvizsgálata a tagállamoknál
2004.132.13.
2004/16069 EC
http://trade.ec.europa.eu/ doclib/docs/2005/january/ tradoc_121250.pdf
Katonai technológia és felszerelés exportellenőrzéséről szóló szabályok véglegesítése
2008.12.08.
2008/944/CFSP
L 335, 2008.12.13.
Bizalomerősítés folyamatának támogatása a KKTPFMÖ* létrehozása céljából
2010.12.13.
2010/799/CFSP
L 341, 2010.12.23.
A KKTPFMÖ létrehozásának támogatása
2012.07.24.
2012/422/CFSP
L 196, 2012.07.24.
*KKTPFMÖ: közel-keleti tömegpusztító fegyvermentes övezet
273
6. sz. melléklet: A nemzetközi közösség és a MEWMDFZ Kronológia Dátum 2012.11.24. 2012.11.23. 2012.07.23. 2012.04.30.05.11. 2011.10.14. 2011.09.02. 2011.07.6-7. 2011.04.20. 2010.12.03.
2010.07.22. 2010.05. 2009.07.19. 2009.06.04. 2009.04.29. 2008.09.12. 2008.07.13.
2008.06.1920. 2008.04.25. 2007.07.07. 2007.ápr.máj. 2006.06.01. 2006.04.27.
Esemény Oroszország 2013 áprilisát jelöli meg a konferencia időpontjának USA döntés a 2012. 12. 18-i konferencia elhalasztásáról EU Tanács 2012/422/CFSP határozata a folyamatban lévő tömegpusztító fegyverektől mentes övezet létrehozásáról a KözelKeleten A 2015-ös bécsi NPT áttekintő konferencia előkészítő ülése (a 2012-es WMDFZ konferencia előkészületeiről beszámoló) Finnországot nevezik meg a konferencia házigazdájának, Jaakko Laajava a főmegbízott NAÜ 55. konferenciája (téma: aNAÜ biztonsági előírásainak alkalmazása a Közel-Keleten) EU szeminárium, Brüsszel, bizalomerősítés a WMDFZ elérése érdekében a Közel-Keleten (EU Tanács határozata, 2010/799/CFSP, 2010.12.13.) ENSZ BT 1977. határozatának elfogadása (10 évvel meghosszabbítják az ENSZ BT 1540-es határozatában foglalt mandátumot) EU Tanács 2010/799/CFSP határozata bizalomerősítés a WMDFZ elérése érdekében a Közel-Keleten, egyúttal az EU tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos stratégiájának átültetése a (Official Journal of the European Union, L341/27, 2010.12.23. Európai „hajlandóság” igazolása a szeminárium megszervezésére (Catherin Ashton válaszlevele a NAÜ igazgatójának 2010.04.07-i levelére) NPT áttekintő konferencia Pelindaba szerződés hatályba lépése (Afrikai nukleáris fegyvermentes övezetről szóló szerződés) Kairó, Barack Obama felhívása a nukleáris fegyverektől mentes világ létrehozására 19. GCC-EU és a miniszteri találkozó közös nyilatkozata NAÜ beszámolója Líbia nukleáris tevékenységéről Barcelonai folyamat, Unió a Mediterráneumért (UfM) párizsi ülésén elfogadták, hogy a közös nyilatkozat 5. cikkébe beillesztik a tömegpusztító fegyverek proliferációjának megelőzéséről szóló szakaszt. EU nemzetközi szeminárium a Közel-Kelet biztonságáról, a WMD proliferációról, leszerelésről (Párizs) ENSZ BT 1810. határozatának elfogadása A nukleáris terrorizmus tevékenységének elnyomásáról szóló nemzetközi egyezmény életbe lépése Francia elnökválasztás. Sarkozy kampányában elhangzik a Mediterrán Unió létrehozása. Weapons of Mass Destruction Commission jelentése kiemeli, hogy a Közel-Keleten a WMDFZ létrehozására erősíteni kell a nemzetközi törekvéseket. ENSZ BT 1673. határozatának elfogadása 274
2005.10.15. 2005.09.14. 2005.07.08. 2004.04.28. 2003.05.31. 2003.04.2805.09. 2002.11.2526. 2002.04.19. 2001.06.18. 2000.05.19. 1999.12.17. 1999.12.01. 1998.12.04. 1997.12.09. 1997.12.17. 1997.04.29. 1996.10.24. 1996.09.10. 1995.11.2728. 1995.04.1705.12. 1994.12.15. 1994.10.26. 1992.09.13. 1992.05.1994.12. 1991.12.06. 1991.10.30. 1991.09.20. 1991.05.29. 1991.04.03.1999.12.17. 1991.04.03. 1991.03.06. 1991
Az új iraki alkotmány elfogadása (a tömegpusztító fegyverekre vonatkozó tilalmakkal) A nukleáris terrorizmus tevékenységének elnyomásáról szóló nemzetközi egyezmény életbe lépése Az ENSZ Közgyűlése elfogadja a nukleáris terrorizmus tevékenységének elnyomásáról szóló nemzetközi egyezményt ENSZ BT 1540. határozatának elfogadása (a tömegpusztító fegyverek és hasonló eszközök, anyagok megszerzésének megakadályozása a nem állami szereplők számára) Az USA nyilvánosságra hozza a Proliferációs Biztonsági Kezdeményezést NPT előkészítő bizottság 2. ülése (témák: Izrael csatlakozása az NPT-hez, WMDFZ létrehozása a Közel-Keleten) HCOC elfogadása (ballisztikus rakéták proliferációja elleni törekvés) NPT előkészítő bizottság 1. ülése kiégett fűtőelemek kezelésének biztonságáról és a radioaktív hulladékok kezelésének biztonságáról szóló közös egyezmény hatályba lépése NPT felülvizsgálati konferencia ENSZ BT 1540. határozatának elfogadása (WMDFZ létrehozása a Közel-Keleten, UNMOVIC – ENSZ monitoring, verifikációs és ellenőrzési bizottság létrehozása) ENSZ Közgyűlés 5451. határozatának elfogadása ENSZ Közgyűlés 5374. határozatának elfogadása ENSZ Közgyűlés 5234. határozatának elfogadása ENSZ BT 1284. határozata értelmében az UNSCOM-ot felváltja az UNMOVIC CWC (vegyi fegyver tilalmi egyezmény) hatályba lépése Nukleáris biztonságról szóló konvenció hatályba lépése Átfogó atomcsend egyezmény (CTBT) megnyitása aláírásra Barcelonai Nyilatkozat elfogadása NPT felülvizsgálati konferencia ENSZ BT 4971. határozatának elfogadása Izrael és Jordánia békeszerződése Arab Liga Tanácsának 98. ülése (arab álláspontok koordinálása a WMDFZ-t illetően) ACRS multilaterális munkacsoport létrejötte a madridi folyamat részeként ENSZ Közgyűlés 4630. határozatának adaptálása (WMDFZ létrehozása a Közel-Keleten) Madridi békekonferencia NAÜ konferencia 571. határozatának elfogadása (NAÜ biztonsági intézkedéseinek alkalmazása a Közel-Keleten) George Bush Közel-Kelet fegyverzetcsökkentéséről szóló javaslata. The DISAM Journal, Summer 1991. UNSCOM létrehozása az iraki tömegpusztító fegyverek megsemmisítésének ellenőrzésére ENSZ BT 687. határozatának elfogadása Damaszkusz deklaráció (arab országok együttműködése, felhívás a WMDFZ létrehozására a Közel-Keleten) ENSZ főtitkára tanulmányának publikálása (Effective and Verifiable Measures which Would Facilitate the Establishment of a 275
1990.12.04. 1990.05.2830. 1990.04. 1989.08.29. 1989.12.15. 1989.12.07. 1988.05.09. 1987.11.30. 1987.02.26. 1987.02.08. 1986.10.27. 1986.12.03. 1985.12.12. 1985.09.25. 1984.12.12. 1983.12.15. 1982.12.09. 1981.12.09. 1980.12.12. 1979.12.11. 1978.12.14. 1971.12.12. 1976.12.10. 1975.12.11. 1975.12.11. 1975.03.26. 1974.12.09. 1974.09.16. 1970.03.05. 1964.07.1721. 1962.04.
Nuclear Weapons Free Zone in the Middle East) ENSZ Közgyűlés 4552. határozatának elfogadása Arab Liga csúcstalálkozó, Bagdad. Fő téma a WMDFZ létrehozása a Közel-Keleten. Hoszni Mubárak, egyiptomi elnök első alkalommal veti fel a tömegpusztító fegyverektől mentes Közel-Kelet ötletét, kibővítve a korábbi nukleáris fegyverek tilalmára vonatkozó tervet. NAÜ jelentése a biztonsági intézkedések alkalmazásáról a KözelKeleten ENSZ Közgyűlés 44108. határozatának elfogadása ENSZ Közgyűlés 4365. határozatának elfogadása ENSZ BT 612. határozatának elfogadása ENSZ Közgyűlés 4228. határozatának elfogadása nukleáris baleset vagy sugaras vészhelyzet esetén való segítségnyújtásról szóló egyezmény hatályba lépése nukleáris anyagok fizikai védelméről szóló egyezmény hatályba lépése nukleáris balesetekről adandó gyors értesítési egyezmény hatályba lépése ENSZ Közgyűlés 4148. határozatának elfogadása ENSZ Közgyűlés 4082. határozatának elfogadása NPT felülvizsgálati konferencia ENSZ Közgyűlés 3954. határozatának elfogadása ENSZ Közgyűlés 3864. határozatának elfogadása ENSZ Közgyűlés 3775. határozatának elfogadása ENSZ Közgyűlés 3687. határozatának elfogadása ENSZ Közgyűlés 35147. határozatának elfogadása ENSZ Közgyűlés 3477. határozatának elfogadása ENSZ Közgyűlés 3364. határozatának elfogadása ENSZ Közgyűlés 3282. határozatának elfogadása ENSZ Közgyűlés 3171. határozatának elfogadása ENSZ Közgyűlés 3474. határozatának elfogadása ENSZ Közgyűlés 3472. határozatának elfogadása Biológiai és toxin fegyverekről szóló egyezmény hatályba lépése ENSZ Közgyűlés 3263. határozatának elfogadása Egyiptom és Irán közös javaslatának benyújtása az ENSZ Közgyűlésnek a nukleáris fegyverektől mentes Közel-Keletre vonatkozóan NPT szerződés hatályba lépése Afrikai Egység Szervezet csúcstalálkozója, Egyiptom. Fő téma: nukleáris fegyverek leszerelése Közel-Kelet mint nukleáris fegyverektől mentes övezet. A KözelKelet denuklearizálására létrejött bizottság hozta először nyilvánosságra a koncepciót. Megállapította, hogy a nukleáris proliferáció veszélyt jelent Izrael és a közel-keleti béke számára, és sürgette az ENSZ beavatkozását.
Forrás: EU Non-Proliferation Consortium alapján. http://www.nonproliferation.eu/middleEastSeminar2012/chronology/(Letöltés ideje: 2013. 09. 10.)
276
7. sz. melléklet: A világ 5 legnagyobb donorállama által folyósított fejlesztési támogatás 2001–2011 között (milliárd USD)
1.
2.
3.
4.
5.
2001
2002
2003
2004
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2011
USA
USA
USA
USA
USA
USA
USA
USA
USA
USA
USA
13,853
15,383
17,502
22,396
26,454
23,488
22,656
26,801
28,984
30,326
29,082
Japán
Japán
Japán
EU
EU
EU
EU
EU
EU
11,687
11,432
9,876
10,197
10,793
11,453
11, 654
12,189
12,724
EU
EU
EU
Japán
Japán
Japán
Német-
Német-
Német-
10,345
8,763
9,416
10,020
10,303
10,123
Német-
Német-
Nagy-
Francia-
Francia-
Német-
Francia-
Nagy-
Nagy-
ország
ország
Britannia
ország
ország
ország
ország
Britannia
Britannia
7,844
7,005
6,940
7,945
7,728
8,549
8,428
9,770
11,427
Francia-
Francia-
Német-
Német-
Német-
Nagy-
Nagy-
Francia-
ország
ország
ország
ország
ország
Britannia
Britannia
ország
6,496
6,678
6,915
7,898
7,354
8,286
8,135
9,241
Nagy-
Német-
Britannia
ország
12,889
13,317
Német-
Nagy-
ország
ország
ország
ország
Britannia
9,390
10,670
11,476
12,852
12,780
Japán 10,746
EU
EU
12,657
11,854
Francia-
Francia-
ország
ország
11,438
11,065
Forrás: GHA Report, 2012 alapján, saját szerkesztés. http://ec.europa.eu/europeaid/what/developmentpolicies/financing_for_development/accountability_report_2012_en.htm(Letöltés ideje: 2013. 07.
10.)
277
278
8. sz. melléklet: Az EMP-ben, az ENP-ben és az UfM-ben részt vevő országok EMP (1995) EU tagállamok Ausztria Belgium
Nem EU tagok Algéria (AL) Ciprus (EU tagjelölt)
ENP (2004)
UfM (2008)
Ausztria
Nem EU tagok Algéria (AL)
Ausztria
Nem EU tagok Albánia
Belgium
Azerbajdzsán
Belgium
Algéria (AL)
Bulgária
EU tagállamok
EU tagállamok
Dánia
Egyiptom (AL)
Ciprus
Egyiptom (AL)
Finnország
Izrael
Csehország
262
Ciprus
Franciaország
Jordánia (AL)
Dánia
Grúzia
Csehország
Görögország
Libanon (AL) Málta (EU tagjelölt) Marokkó (AL) Palesztin területek (AL)
Észtország
Izrael
Dánia
BoszniaHercegovina Egyiptom (AL) Horvátország (EU tagjelölt) Izrael
Finnország
Jordánia (AL)
Észtország
Jordánia (AL)
Franciaország
Libanon (AL)
Finnország
Libanon (AL) Líbia (AL)2
Hollandia Írország Luxemburg
Fehéroroszország
263
Görögország
Líbia (AL)
Franciaország
Nagy-Britannia
Szíria (AL)264
Hollandia
Marokkó (AL)
Görögország
Németország
Tunézia (AL)
Írország
Hollandia
Mauritánia (AL) Marokkó (AL)
Olaszország
Törökország
Lengyelország
Írország
Monaco
Lengyelország Lettország
Montenegró Palesztin területek (AL) Szíria (AL)
Portugália
Lettország
Moldova Palesztin területek (AL) Szíria (AL)
Spanyolország
Litvánia
Tunézia (AL)
Svédország
Luxemburg
Ukrajna
Litvánia
Málta
Luxemburg
Magyarország
Málta
Nagy-Britannia
Magyarország
Németország
Nagy-Britannia
Olaszország
Németország
Portugália
Olaszország
Spanyolország
Portugália
Svédország
Románia
Szlovákia
Spanyolország
Szlovénia
Svédország
Tunézia (AL) Törökország (EU tagjelölt)
Szlovákia Szlovénia
Magyarázat: AL = Arab Liga
Forrás: Fattal 2010 262
Fehéroroszországgal nincs hatályos ENP társulási megállapodás
263
Líbia 1999 óta megfigyelői státuszban vesz részt.
264
Szíriával az ENP társulási megállapodás tárgyalási fázisban van. (2013. október).
279
9. sz. melléklet: A palesztinoknak nyújtott nemzetközi támogatás megoszlása és alakulása
Hivatalos nemzetközi segély Multilaterális békefenntartás 14
Magán források
Egyéb
Nem
Nemzetközi
hivatalos
humanitárius
humanitárius
forrás
ODA
segély
19
1 899
618
Átutalások
1 307
FDI
115
A palesztinoknak nyújtott nemzetközi támogatás megoszlása 2010-ben (millió USD) Forrás: GHA Report, 2012 alapján, saját szerkesztés
A palesztinoknak folyósított nemzetközi támogatások (2001–2011) (sötét oszlop nemzetközi humanitárius támogatás, világos oszlop összes ODA, millió USD. A 2011-ben folyósított összes ODA-ra nem áll rendelkezésre adat.) Forrás: GHA Report, 2012 alapján, saját szerkesztés
280
10. sz. melléklet: Az Európai Szomszédságpolitika (1. sz. ábra) és az Unió a Mediterráneumért tagállamai (2. sz. ábra)
1. sz. ábra Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/European_integration (Letöltés ideje: 2014. 07. 21.)
2. sz. ábra Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Union_for_the_Mediterranean (Letöltés ideje: 2014. 07. 21.) 281
11. sz. melléklet: EMP partnerállamok akciótervei
ENP partnerország
A szerződés életbe lépésa az EU-val
ENP országjelentés
ENP akcióterv
Az EU által elfogadva
A partnerország által elfogadva
2005. szeptember
-
-
-
-
Egyiptom
2004. június
2005. március
2007. tavasz
2007.03.05
2007.03.06
Izrael
2000. június
2004. május
2004 vége
2005.02.21
2005.04.11
Jordánia
2002. május
2004. május
2004 vége
2005.02.21
2005.06.02
Libanon
2006. április
2005. március
2006 ősz
2006.10.17
2007.01.19
-
-
-
-
-
2000. március
2004. május
2004 vége
2005.02.21
2005.07.27
Interim-1997.07.01
2004. május
2004 vége
2005.02.21
2005.05.04
Algéria
Líbia Marokkó Palesztin NH Szíria Tunézia
-
-
-
-
-
1998. március
2004. május
2004 vége
2005.02.21
2005.07.04
282
12. sz. melléklet: Az Euro-mediterráneumban aktív európai és regionális lobbi NSA (nem állami szereplő, non-state actor)-hálózatok
Név Marseille Innovation MEDINNOV Réseau Méditerranéen des Écoles d'Ingénieurs Réseau Méditerranéen de Pépinières d'Entreprises Technologiques – RMPE Pôle Méditerranéen de Production de Contenu (Mediterranean Content Production Centre FMES ANIMA: Euro-Mediterranean Network of Investment Promotion Agencies Mediterranean Business and Tourism Network FEMISE Network Institut de la Méditerranée AMI Ateliers Méditerranéens de l'Aménagement du territoire –AMAT (Mediterranean Regional Development Workshops) Coopération Métropole Méditerranée C2M CPMV
Téma kutatás kutatás
Elérhetőség http://www.marseille-innov.org http://www.medinnov.com/reseau/inde x.html http://www.rmei.net http://www.marscillcinnov.urp/intcmalional/c3nil.hlnil http://portail.medinnov.corn/rubriq uc.php3?id_rubrlque=l
biztonságpolitika gazdaság
http://www.fmes-france.ore
turizmus
www.1stmediterranean.com/
gazdaság
http://www.femise.org http://www.ins-med.org http://intracom-cite.univ-aix.fr http://www.femise.org/AMI http://www.insmed.org/2010/09/archives/
képzés regionális együtműködés városok közötti együttműködés városok közötti együttműködés
http://www.animaweb.org
http://www.ins-med.org/C2M
EuroMed Market Téthys
ipar/gazdaság felsőoktatás
Finances Méditerranée [Mediterranean Finance] COPPEM (Standing Committee for the Euro-Mediterranean Partnership of Local and Regional Authorities) Medcoop
befektetés
http://intracomcite.univ-aix.fr http://intracom-cile.univaix.fr/MAJ2000/progfra.html http://www.euromedmarket.org http://www.tethvsuniv.org/fr/labo.phtml http://www.financesmediterranee.com
intézményi háttér
http://www.coppem.ors/fr/homeDage/h ome.asp
együttműködés koordinálása fenntartható fejlődés gazdaság együttműködés koordinálása innováció ipar együttműködés kultúra társadalom kultúra,
http://www.medcoop.com/
Interegionet EuroMedSys Club de Marseille Club de l'Arche Méditerranée ADECI Eurocities Fondazione Laboratorio Mediterraneo (Mediterranean Laboratory Foundation) Academiamed
http://www.intereeionet.org/MedCoast Net2/index fr.htm http://www.euromedsvs.com http://www.club-marseille.org http://www.club-arche-med.org www.adeci.org/ http://www.eurocities.org/euromed http://www.euromedi.org http://www.euromedi.org/accademiame
283
Maison de la Méditerranée
Isolamed Almamed Labmed Euromedcity Centre de télédétection méditerranéen (CTM - Mediterranean remote sensing centre) Fao-Copemed European Institute for Research on Mediterranean and Euro-Arab Cooperation (MEDEA) Euro-Mediterranean Human Rights Network (EMHRN) Medcities MedRegio Forum Agence universitaire de la francophonie (AUF – French-speaking University Agency)
felsőoktatás társadalom intézményi háttér
szigetek közötti együttműködés egyetemek közötti együttműködés adatbázis városok közötti együttműködés környezetvédele m
d MAISON DE LA MEDITERRANÉE Tour bastionnée 41 Rue Georges Pompidou - 90000 Belfort E-mail:
[email protected] http://www.isolamed.org http://www.almamed.org http://www.medlab.org http://www.euromedcitv.org http://www.ctmnet.it
halászat párbeszéd tudáscsere
http://www.faocopemed.org http://www.medea.be
emberi jogok
http://www.euromedrights.net
városok közötti együttműködés fenntartható fejlődés egyetemek közötti együttműködés
http://www.medcities.ors http://www.medregio.org http://www.auf.org http://www.europe-ouestmaghreb.auf.org
Forrás: Voltolini 2012
284
13. sz. melléklet: A Hágai Programban lefektetett tíz prioritás (COM, 2005, 0184)
1. Alapvető jogok és uniós polgárság: átfogó politikai stratégiák kidolgozása. 2. A terrorizmus elleni küzdelem: átfogó válasz kidolgozása. 3. Közös menekültügyi térség: egy hatékony és egységes eljárás bevezetése az Unió által képviselt értékekkel és humanitárius hagyományával összhangban. 4. A bevándorlás kezelése: kiegyensúlyozott megközelítés kidolgozása. 5. Beilleszkedés: a bevándorlás társadalmunkra és gazdaságunkra gyakorolt pozitív hatásainak maximalizálása. 6. Belső határok, külső határok és vízumok: a külső határok integrált igazgatásának kialakítása a biztonságosabb Unióért. 7. Adatvédelem és biztonság az információcserében: a megfelelő egyensúly megteremtése. 8. Szervezett bűnözés: stratégiai koncepció kidolgozása. 9. Polgári és büntető igazságszolgáltatás: hatékony európai igazságügyi térség biztosítása mindenki számára. 10. A felelősség megosztása és szolidaritás.
285
286
14. sz. melléklet: Izrael és Egyiptom földgázvezetéke
Izrael földgázvezetéke Forrás: http://energy.gov.il/English/PublicationsLibraryE/NGguidebookEnglish.pdf (Letöltés ideje: 2012. 12. 17.)
287
Egyiptom földgázvezetéke Forrás: http://www.sott.net/article/223260-Egypt-gas-pipeline-attacked (Letöltés ideje: 2012. 12. 17.)
288
15. sz. melléklet: A palesztin–izraeli vízkérdés
15a. ábra: A megosztott vizek Forrás: Michel et al. 2012
289
15b. ábra: A palesztin–izraeli felszíni és talajvizek szennyezettsége Forrás: Michel et al. 2012
15c. ábra: A palesztin területekről Izrael irányába folyó, határokon átlépő folyók Forrás: Michel et al. 2012
290
16. sz. melléklet: A talajvizekre vonatkozó nemzetközi megállapodások
Helsinki szabályozás* (1966): először helyezte a nemzetközi jog hatáskörébe az államhatárok alatt húzódó talajvizek jogállását. Szöuli szabályozás* (1986): a Helsinki szabályozást kiterjesztette egyéb vízgyűjtőkre is. Bellagio szerződéstervezet (1989): a nemzetközi vízgyűjtőkről szóló megállapodás modellje. Vízügyi Konvenció (1997): kiterjesztette a szöuli szabályozást, beleértve azokat a vízgyűjtőket is, amelyek csak „hidrológiai kapcsolatban” állnak a nemzetközi határokkal. Berlin szabályozás (2004) modern megközelítésbe helyezte a részvételt és a környezetvédelmet. ENSZ Közgyűlés határozattervezete (2008): a nemzetközi felszíni és talajvizekről szóló jövőbeni szerződések modelljét alkotta meg az előző dokumentumok alapján.
* ratifikált megállapodás Megjegyzés: A nem jelölt dokumentumok nem léptek hatályba, ami viszont nem jelenti, hogy hatástalanok maradtak volna.
291
17. sz. melléklet: Izrael fő gazdasági mutatói MEGNEVEZÉS
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2011
2,5
3,9
4,4
1,6
0,1
3,8
2,3
133,96
150,98
17,96
213,12
205,79
231,67
258,21
Az infláció alakulása (CPI, évi átlag)
2,4
-0,1
3,4
3,8
3,9
2,7
2,2
Munkanélküliségi ráta (%)
9,0
8,4
7,3
6,1
7,6
6,7
5,6
nettó export értéke összesen (termékek, gyémánttal, energiahordozókkal)*
100,8
105,9
113,2
125,2
109,5
118,2
131,4
nettó import értéke (termékek, gyémánttal összesen és energiahordozókkal)*
151
152
166,5
168,9
146
170,4
185,9
Folyó fizetési mérleg egyenlege(szolg. kereskedelem nélkül, csak áruforgalom)
-3,5
-3,2
-5,2
-6,7
0,3
-1,9
-9,1
Költségvetés egyenlege a GDP %-ában
93,7
84,7
78,1
77,1
79,5
76,1
74,2
A GDP növekedése változatlan áron (előző év 100%) (%) Az egy főre jutó GDP (USD)*
*milliárd USD Forrás: Bank of Israel. http://www.bankisrael.gov.il/en/NewsAndPublications/RegularPublications/Pages/e ng_app11e.aspx (Letöltés ideje: 2014. 08. 30) H
H
292
18. sz. melléklet: Az Európai Unióba (27) irányuló bevándorlási adatok (2001–2012) (fő) 2001
2002
2003
2004
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2011
EU (27)
n.a.
n.a.
n.a.
n.a.
n.a.
n.a.
n.a.
n.a.
1731100
1811300
1750600
Belgium
110410
113857
112060
117236
132810
137699
146409
164152
n.a.
135281
144698
Ausztria
89928
108125
111869
122547
114465
98535
72862
73772
69295
70978
82230
Bulgária
n.a.
n.a.
n.a.
n.a.
n.a.
n.a.
1561
1236
n.a.
n.a.
n.a.
Ciprus
17485
14370
16779
22003
24419
15545
19017
14095
11675
20206
23037
Csehország
12918
44679
60015
53453
60294
68183
104445
108267
75620
48317
27114
Dánia
55984
52778
49754
49860
52458
56750
64656
57357
51800
52236
52833
Észtország
241
575
967
1097
1436
2234
3741
3671
3884
2810
3709
Finnország
18955
18113
17838
20333
21355
22451
26029
29114
26699
25636
29481
Franciaország
n.a.
n.a.
n.a.
n.a.
n.a.
301544
293980
296608
296970
307111
319816
Görögország
n.a.
n.a.
n.a.
n.a.
n.a.
n.a.
n.a.
n.a.
n.a.
119070
110823
Hollandia
133404
121250
104514
94019
92297
101150
116819
143516
122917
126776
130118
Írország
64925
61725
58875
78075
102000
139434
122415
82592
50604
52339
53224
Lengyelország
6625
6587
7048
9495
9364
10802
14995
47880
189166
155131
157059
Lettország
5376
6642
4063
4844
6691
8212
7517
4678
3731
4011
10234
Litvánia
4694
5110
4728
5553
6789
7745
8609
9297
6487
5213
15685
Luxemburg
12135
12101
13158
12872
14397
14352
16675
17758
15751
16962
20268
Magyarország
22079
19855
21327
24298
27820
25732
24361
37652
27894
25519
28018
472
533
n.a.
n.a.
187
1829
6730
6043
6161
4275
5465
Nagy-Britannia
372206
385901
431487
518097
496470
529008
526714
590242
566514
590950
566044
Németország
879217
842543
768975
780175
707352
661855
680766
682146
346216
404055
489422
Málta
Norvégia
34263
40122
35957
36482
40148
45776
61774
58123
55953
69214
70337
Olaszország
208252
222801
470491
444566
325673
297640
558019
534712
442940
458856
385793
Portugália
74800
79300
72400
57920
49200
38800
46300
29718
32307
27575
19667
n.a.
n.a.
n.a.
n.a.
n.a.
n.a.
n.a.
138929
135844
149885
147685
Spanyolország
414772
483260
672266
684561
719284
840844
958266
599075
392962
360705
371331
Svédország
60795
64087
63795
62028
65229
95750
99485
101171
102280
98801
96467
Szlovákia
2023
2312
6551
10390
9410
12611
16265
17820
15643
13770
4829
Szlovénia
7803
9134
9279
10171
15041
20016
29193
30693
30296
15416
14083
Románia
Megjegyzés: szürke háttérrel az öt legnagyobb célország kiemelve. Forrás: Az Eurostat adatai alapján saját készítés. http://epp.eurostat.ec.europa.eu/tgm/table.do?tab=table&init=1&language=en&pcode=tps00178&pl ugin=1 (Letöltés ideje: 2014. 05. 20.) H
H
293
Ábrák jegyzéke
1. sz. ábra: A világ regionális biztonsági komplexumai a hidegháború utáni időszakban
25
2. sz. ábra: A közel-keleti regionális biztonsági komplexum szubkomplexumai
29
3. sz. ábra: Az euro-mediterrán biztonsági szuperkomplexum
34
4. sz. ábra: Az Unió a Mediterráneumért három „kosara”, Buzan öt szektora és a nemzetközi fejlesztés közötti viszonyulás
40
5. sz. ábra: Izrael nukleáris és rakétalétesítményei
94
6a.) és 6b.) sz. ábra: Az EU-ba bevándorlók számának alakulása (2001–2011)
141
7. sz. ábra: Az európai (nemcsak uniós) államokba érkező izraeli migránsok számának alakulása (2003–2011)
145
149
8. sz. ábra: Az európai (nemcsak uniós) államokba érkező palesztin migránsok számának alakulása (2003–2012)
9. sz. ábra: A „Nem állami szereplők” programon belül az évente egy-egy elfogadott palesztin projekt uniós támogatásának mértéke
154
159
nem állami szereplők (lobbi szervezetek) kategóriánkénti megoszlása
161
12. sz. ábra: Palesztina elektromos áramtermelése (1997–2011)
173
13. sz. ábra: Palesztina elektromos áramfogyasztása (1997–2011)
174
10. sz. ábra: A palesztin–izraeli konfliktusban „érintett” nem állami szereplők székhely alapján való csoportosítása
11. sz. ábra: Az EU mellett működő a palesztin–izraeli konfliktusban „érintett”
14. sz. ábra: Palesztinai erőművek kapacitásának változása (1997–2011)
175
15. sz. ábra: Palesztina kőolajfogyasztása (1997–2011)
177
16. sz. ábra: Az EU pénzügyi eszközeinek működése 1995–2010 között a palesztin területeken
183
188
17. sz. ábra: Az Európai Unió palesztinoknak nyújtott költségvetési támogatása (1995–2009)
18a. és 18b. sz. ábra: Az Európai Unió palesztinoknak nyújtott segélye és az egy főre jutó palesztin GDP alakulása a lakosságszám alakulásának függvényében
189
198
19. sz. ábra: A mediterrán országok részvételi aránya az FP6 (2002–2006) és az FP7 (2007–2013) programokban
294
Táblázatok jegyzéke 1. sz. táblázat: A Kvartett hatása és jelentősége különböző konfliktushelyzetekben és válságkezelési helyzetekben 67 2. sz. táblázat: A két EU-misszió állományának nemek szerinti megoszlása
90
3. sz. táblázat: Az izraeli rakéták jellemzői
95
133
156
168
7. sz. táblázat: A palesztin munkanélküliségi ráta alakulása (2000–2011)
179
181
184
190
4. sz. táblázat: A vízfogyasztás alakulása Palesztinában és Izraelben
5. sz. táblázat: A ciszjordániai és a Gázai övezetbeli palesztin lakosság (fő) élelmiszerbiztonságáról szóló adatok (2009–2011)
6. sz. táblázat: Elektromos áram előállításához használt nyersanyagok aránya Izraelben a 2008-as és 2009-es évben.
8. sz. táblázat: Európai uniós alapok forrásai a mediterrán partnerek számára a barcelonai folyamat idején
9. sz. táblázat: Európai uniós alapok forrásai a palesztin területek számára a barcelonai folyamat idején
10. sz. táblázat: Az Európai Unió által nyújtott támogatások a PNH számára 2011-ben
11. sz. táblázat: Az EU intézmények által a megszállt palesztin területeknek nyújtott humanitárius támogatás
191
295
Megjelent publikációk jegyzéke Időszaki kiadványok cikkei: 1. T. Cofman Wittes: Hogyan tárgyalnak az izraeliek és a palesztinok (Recenzió). Külügyi Szemle, 2012, XI. évfolyam, 1. szám. 188–192. o. 2. Quo vadis, Izrael? Az arab tavasz mint regionális biztonsági kihívás. I.Hadtudomány. 2012. elektronikus szám. http://mhtt.eu/hadtudomany/2012_e_Nagy_Milada_1.pdf H
H
3. Quo vadis, Izrael? Az arab tavasz mint regionális biztonsági kihívás. II.Hadtudomány. 2012. elektronikus szám. http://mhtt.eu/hadtudomany/2012_e_Nagy_Milada_2.pdf H
H
4. Olaj a tűzre? Energia-lelőhelyek és biztonság a Kelet-Mediterráneumban. Hadtudományi Szemle, 2013, 6. évfolyam, 2. szám. pp. 79–89. 5. Lőrinczné B. Edit: Az európai uniós bővítések elmélete és gyakorlata a horvát csatlakozás tükrében (Recenzió). Külügyi Szemle, 2013, XII. évfolyam, 2. szám. pp. 179–183. 6. International efforts to create the weapons of mass destruction free zone in the Middle East. AARMS, 12. évf., 2013. 2. szám, pp. 319–328. Konferenciakiadványok cikkei: 7. Az arab tavasz kihívásai Izrael számára. In: Strausz Péter – Zachar Péter Krisztián (szerk.): Történelmi emlékezet és identitás. Tanulmányok. Modern Minerva Könyvek 5. Budapest, Heraldika Kiadó, 2012, pp. 183–193. ISBN 978-963-9204-72-0. 8. Lótuszos forradalom Egyiptomban. In: Majoros Pál (szerk.): Útkeresés és növekedés. Tudományos évkönyv, Budapest, BGF, 2012, pp. 105–118, ISSN 1558-8401. 9. Az Európai Unió eszközrendszerének vizsgálata Buzan biztonsági szektorai alapján az euro-mediterrán regionális biztonsági komplexumban. In: A hadtudomány és a 21. század. Konferenciakötet. Budapest, DOSZ Hadtudományi Osztály, 2014, ISBN 978-963-89560-4-0, pp. 9–22.
296
Könyvfejezetek: 10. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete történetéből: eredmények, kihívások. In: Nyusztay László (szerk.): Tanulmányok azeurópai politikai együttműködésről. BGF, Budapest, 2014, pp. 71–104. ISBN 978-963-089705-1 11. Vplyv rozvojovej a zahraničnej politiky Európskej Únie na palestínsko– izraelský konflikt. In: Karlovitz, Tibor János (szerk.): Current Issues in Some Disciplines. Komárno, International Research Institute s.r.o., 2013, pp. 21– 30. ISBN 978-80-89691-012.http://www.irisro.org/inter2013angol/003NagyMilada.pdf H
H
297
