AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS A KULTÚRA

BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz.

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR KÜLGAZDASÁGI SZAK Újabb diplomás képzés, levelező tagozat Európai üzleti tanulmányok szakirány

AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS A KULTÚRA

Készítette: Pirigyi Renáta Budapest, 2004.

3 BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz.

Tartalomjegyzék I

Bevezetés.............................................................................................................................4

II

A kultúra megjelenése a közösségi politikák között ...........................................................6

III A kultúra a közösségi intézményrendszer keretein belül ..................................................14 IV A kultúra támogatása az Európai Unióban ........................................................................17 IV.1

A kultúra támogatásának fő típusai ...........................................................................17

IV.2

A kulturális politika fő akciói (1990-2000)...............................................................19

IV.3

A Kultúra 2000 keretprogram....................................................................................21

IV.4

Egyéb, kulturális célokra is felhasználható pályázati források az Európai Unióban.24

IV.5

A Strukturális Alapok kulturális célokra fordítható támogatási forrásai...................26

IV.6

Az Európai Unió kultúrához fűződő szimbolikus akciói...........................................36

V

Az egyéb uniós politikák és a kultúra kapcsolata..............................................................38 V.1 Az audiovizuális politika ...............................................................................................38 V.2 Kulturális javak exportja ...............................................................................................40

VI Magyarország csatlakozásának kultúrát érintő vonatkozásai............................................43 VI.1

Kulturális kérdések a csatlakozási tárgyalások során................................................43

VI.2

A magyar Nemzeti Fejlesztési Terv kultúrát érintő fejezetei ....................................48

VII Az Európai Unió eddigi tagállamainak kulturális politikái ...............................................58 VIII

Összegzés ......................................................................................................................83 Irodalomjegyzék ................................................................................................................91


I

Bevezetés Az Európai Unióban jelenleg zajló átfogó reformfolyamatok legfőbb célja a kibővült

unió hatékonyságának megőrzése, ennek megvalósítása érdekében pedig hosszú távra szóló, komoly intézményi átalakításokra van szükség. Mindezeket figyelembe véve 2002 tavaszán Európai Konvent alakult egy újabb kormányközi konferencia előkészítésére. A Konvent 2003 nyarán javaslatot tett az Európai Unió új „Alkotmányos Szerződésének” tervezetére, és az alkotmányozási folyamat lezárására remélhetőleg sor kerül még a jelenlegi ír elnökség alatt, 2004. júniusban. Az Európai Unió működésével kapcsolatban sokan elégedetlenségüknek adnak hangot: túlságosan bonyolult, túl átláthatatlan, túl kevéssé hatékony, túlságosan piacorientált, túl sok vagy éppen túl kevés pénzügyi támogatást nyújt, mégis túl kevés politikai befolyással bír nemzetközi színtéren – csak, hogy néhány fontos kritikát idézzünk. Felmerül a kérdés: hogyan jellemezhetjük a kultúra helyzetét az Európai Unión belül? Milyen lépésekre van szükség annak érdekében, hogy a művészet és a kultúra a jelentőségéhez méltó figyelmet nyerjen az unió kontextusában? Milyen szinten (közösségi vagy tagállami) születnek a kulturális szektort leginkább meghatározó döntések? Egyáltalán hogyan értelmezhető a kultúra fogalma az Európai Unióban? Dolgozatomban a kultúra meghatározását tág értelemben, azaz szokásokat, etikai normákat, értékeket is magában foglaló fogalomként használom. Egyik célom a kulturális sokszínűség és az Európai Unió kulturális együttműködésekben betöltött szerepének vizsgálata. „Az Európai Unió a következő tematizációban foglalkozik a kultúra különböző területeivel: építészet, vizuális művészetek, film- és audiovizuális média, táncművészet, művészeti oktatás és gyakorlat, könyvkultúra, zene, kulturális örökség, színházművészet. A Közösségnek a fentebb jelzett területeken elsősorban ajánlásai vannak a tagállamok számára, a jogi szabályozás megengedő típusú, csak ritkán élnek a kötelező (kogens) jogi szabályozással, kihangsúlyozva azt az elvet, hogy a kultúra és a kulturális élet szabályozása elsősorban a tagállamok autonómiájába tartozik. Az EU elsősorban ott lép fel erősebb jogi eszközökkel (pl.


irányelvi szabályozás), ahol valamilyen összközösségi érdek forog veszélyben (pl. a négy alapszabadság működésének biztosítása).”1 Az Európai Unió kultúrpolitikájával kapcsolatban nem indulhatunk ki az origóból, azaz a Római Szerződésből, hiszen a kultúra, mint politikai tényező vizsgálata csak a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején kezdődött (korábban csupán árucikként kezelték a kulturális javakat). A Maastrichti Szerződés emelte közösségi szintre a kulturális politikát, és a frissen létrehozott Európai Unió feladatává tette, hogy járuljon hozzá a tagállamok kultúráinak sokszínűségéhez. Ezt a célt a nemzeti és regionális különbségek tiszteletben tartásával és a közös kulturális örökség előtérbe emelésével kell a Közösségnek szolgálnia. Később e célkitűzésből született meg az EU egyik mottójává is vált „egység a különbözőségben”. A dolgozatom első részében a kulturális kérdések felmerülésétől kezdődő, az európai kulturális térség fogalmának megszületéséig és a kultúra közösségi szintre emeléséig tartó folyamatot kívánom bemutatni. A kulturális szempontok az összes politikai és közigazgatási szinten fontos szerepet játszanak. Ahhoz, hogy valamennyi érintett fél összjátéka valóban az európai kulturális térség megteremtésének irányába hasson, széleskörű együttműködést kell kialakítani a közösségi szint és a tagállamok között. Az európai kulturális térség így teret biztosíthat az európai párbeszéd, együttműködés és a gondolatok és eszmék szabad áramlásának. Nem valamiféle kulturális összehangolási folyamatról, kiegyenlítési kísérletről van szó, ugyanis a nemzeti ill. regionális kultúrpolitika ebben a modellben alapvetően változatlan és autonóm marad, csupán interregionális dimenzióval egészül ki. Dolgozatomban igyekeztem bemutatni a kulturális politikának mind közösségi, mind pedig tagállami szintű jellemvonásait. A kultúra természetesen nemcsak a Közösség alapokmányába került be, hanem megjelent az intézményrendszer keretein belül is. A dolgozat következő részében röviden bemutatom, hogy az egyes döntéshozatali eljárások során legfontosabb szerepet játszó intézményekben hol vannak jelen a kulturális szakterület képviselői. Minden szakterület, így a kultúra számára is nélkülözhetetlen téma az Európai Unió támogatáspolitikája, így a kifejezetten kulturális tevékenységek finanszírozására létrehozott

1

Dr. Boros László: A kulturális jogok az Európai Unióban, in: Kultúra és az Európai Unió, KultúrPont Iroda, 2003. Budapest, 45. old.


Kultúra 2000 pályázat, majd a kulturális támogatások nagy részét képviselő Strukturális Alapokból származó források leírása következik. Egy rövid fejezet erejéig kitérek az EU szimbolikus akcióinak bemutatására, majd vázlatszerűen az egyéb uniós politikák kultúrára gyakorolt hatásának bemutatása következnek. Magyarország csatlakozása során akadt néhány megoldandó kérdés a kulturális politika terén, bár jogharmonizációs kötelezettségünk csak az audiovizuális területen merült fel. A csatlakozási tárgyalások kulturális vonatkozásairól szól a következő fejezet első része, ezután pedig a hazánk kulturális szereplői számára oly fontos kérdés, a magyar kulturális intézmények számára újonnan nyíló támogatási lehetőségek következnek. Az utolsó fejezetben, a kulturális támogatások általános európai lehetőségeinek és a kialakulóban lévő hazai pályázati struktúra felvázolása után célszerűnek tartottam összehasonlító bemutatásban áttekinteni az Európai Unió eddigi tizenöt tagországának kultúrpolitikai alapelveit, kultúratámogatási gyakorlatát.

II

A kultúra megjelenése a közösségi politikák között „Ha még egyszer elölről kezdhetném, a kultúrából indulnék ki.” Jean Monnet e sokszor

idézett vallomása mellé állíthatjuk Jacques Delors ironikus kérdését: „Ugyan ki szeretne bele egy belső piacba?” Mind Monnet, mind pedig Delors az egyesült Európa úttörőinek számítanak, mindketten jól értettek a különböző nemzeti érdekek magasabb rendű európai célokkal való koordinálásához, és mégis mindkét idézet valamiféle kétségre utal: vajon elegendő-e csupán pragmatikus-ökonomikus eszközök révén tudatosítani az európai polgárokban az egyesülési eszmét? A szén- és acélközösségre építő Római Szerződés meg sem említett oktatási, kulturális, szociális kérdéseket, és miközben az évtizedek során a gazdasági térségről alkotott elképzelés folyamatosan kirajzolódni látszott, egyre feltűnőbbé vált a kulturális perspektívák hiánya. Az európai kulturális térség azonban nem valamiféle összehangolt, egységesített kultúrát jelent. A közös európai öntudat, az európai identitás kialakításának előfeltétele ugyanis az a felismerés, hogy a sokarcú Európa sokszínűségének megőrzése lehet csak alapja a közös Európa belső kohéziójának megteremtésére.


„Az, hogy a közös történelmi és kulturális bázison létrejön-e az egységes Európa építménye, nem elsősorban a „közös történeteken és mítoszokon” múlik, hanem a reálpolitikában is kinyilvánított közös akaraton, az egyének lojalitásán, Európához is kötődő identitásán”2 Hogyan jelent meg tehát a kultúra a Közösség politikái között? Az integrációelméletben ismert fogalom a „spill over”, azaz ahogy az integráció egyre bővül, ezzel párhuzamosan folyamatosan új kérdéseket vesznek fel a politikák közé (a hetvenes években vonták be az oktatást, majd a kilencvenes évek elején került sor a kultúra felvételére is), és így válik egyre szélesebbé az integráció keresztmetszete. A kultúra esetében azonban nincs szó arról, hogy az Európai Unió átvenné az államoktól a kulturális politika irányítását, hiszen ez a nemzetállamok önértelmezésének egyik kulcsterülete, s itt az önállóság bármilyen korlátozása heves ellenreakciókat válthatna ki a tagországok körében. Joggal, mert a központi kulturális bürokrácia veszélyeztetné az európai kultúra megőrzendő sokféleségét. Konkrétan a kultúra területét érintő szabályozás hosszú évtizedekig nem született ugyan, de a Közösség jelentős cselekvési irányai néhány esetben a kultúra terén is meghatározó erővel bírtak. Gazdasági-kereskedelmi oldalról közelítve a kulturális termékek is áruk, így a határokat átlépő forgalomban ugyanazon elvek érvényesek, mint a nemzetközi kereskedelemben résztvevő egyéb termékekre, lásd az áruk szabad áramlásának biztosítása érdekében alkotott szabályzók, mint például a VAT, a szerzői jog, stb. területén. A tudományos, művészeti tevékenységekre mint szolgáltatásokra szintén a megfelelő szabályozások vonatkoznak. A szabad áruforgalom a kulturális területen megköveteli (ugyanúgy, mint a gazdasági termékek esetében) az adótételek minimális harmonizálását, és azon akadályok megszüntetését, amelyek megnehezítik a kulturális termékek és szolgáltatások nemzetközi kereskedelembe ill. a nemzetközi kulturális életbe való bekapcsolódását (például képzőművészeti alkotások külföldi kiállítása esetén kauciókövetelés a határon). A személyek szabad áramlásának kérdése szintén felmerül a kulturális élet szereplőivel kapcsolatosan, sőt a művészek más szakmák képviselőinél magasabb fokú mobilitása miatt a letelepedési szabadság különösen nagy jelentőséggel bír. Az oktatáspolitikán belül, a szakmai képzés területén néhány hatáskörrel rendelkezik a Közösség, s ennek is vannak kultúrát érintő vonatkozásai. A kultúrpolitikai nyitás egyik 2

Koller Boglárka: A sokarcú földrész – Az Európa-fogalom földrajzi és történelmi alakváltozatai, Európai utas,


állomása volt az 1973-ban készült jelentés az „európai identitásról”. Ezt követően Leo Tindemans belga kormányfő megbízást adott arra, hogy az „Európai Unió” fogalmát tartalommal töltsék meg. Tindemans azt ajánlotta, hogy szenteljenek különleges figyelmet a „Polgárok Európája” gondolatnak, amelynek ő a jövőben két funkciót szánt: „az alapvető jogok egyenlő védelmét a Közösség valamennyi országában és az „európai szolidaritás konkretizálását” a kulturális és az oktatási terület szorosabb összekapcsolásával”3 A „Polgárok Európája” fogalom azonban a továbbiakban sem nyert kézzelfogható tartalmat, és az 1984-ben e témát újból megtárgyaló úgynevezett Adonnino bizottság sem változtatott ezen semmit, javaslatai felszínesek maradtak. A Közösség tehát igyekezett az integrációs folyamatba bevonni és aktív alakítói részvételre ösztönözni a polgárokat (különösen az ifjúságot), de jogi eszközeivel (a négy alapszabadság biztosítása valamint az európai parlamenti választásokon való közvetlen részvétel által) mégsem tudott Európa-szerte lelkesedést kiváltani. Ami szükséges lenne ahhoz, hogy a „Polgárok Európája” gondolat, az európai kulturális identitás valóra váljék, az kimaradt az alapszerződésből. Így továbbra is csak oly módon nyílt lehetőség a Bizottság kulturális tevékenységére, hogy a kultúrát mintegy a gazdasági tevékenység különleges ágának tekintették. Ez azonban kritikát váltott ki a kulturális területen tevékenykedők részéről, akik azt kifogásolták, hogy ez a szemléletmód normatív tendenciákhoz vezet, és megakadályozza

a

kulturális

kibontakozás

szabadságát.

A

gazdasági

behozatali

korlátozásokhoz hasonlították, és kulturális protekcionizmussal vádolták a „televíziózás gyakorlatára vonatkozó irányelvek” vitatott tervezetét, amely az adásidő nagyobbik részét európai produkciók számára kívánta fenntartatni, valamint ötévesnél nem régebbi művek megfelelő arányban való közvetítését indítványozta. A versenyszabályok érvényesülését (kulturális-művészeti szempontokat figyelmen kívül hagyva) kívánta elérni a Bizottság a tagállamok filmtámogatásának összehangolásával, illetve ugyanezen indokokra hivatkozva próbálták megtiltani a könyvek rögzített bolti árát (a szabad verseny alapelveivel nem összeegyeztethetőnek minősítették, holott a rögzített könyvárak segítenek fenntartani a differenciált irodalmi kínálatot). Az Európai Parlament mindkét esetben egyhangú elutasítással reagált. XI. évf. 2000/1. szám 38. old.


A Bizottság kultúrpolitikai törekvései azonban tovább folytatódtak. 1987-ben a Bizottság közleményt adott ki az „Európai Közösség akcióját előmozdító új impulzusokról a kulturális területen”. Az előterjesztés lényege „egy ötéves keretprogram, amelynek az „európai kulturális térség” megteremtését, az európai audiovizuális ipar támogatását kell szolgálnia, továbbá hozzá kell járulnia a kulturális örökség megtartásához és a „kulturális párbeszéd elmélyítéséhez”. Számos ponton érte vita az új kezdeményezést, amelyben a „kulturális ipar és az alkotók belső piachoz való alkalmazkodásáról” van szó, „tekintetbe véve a technológiai változásokat”, hiszen a Bizottság ezzel a piachoz kötéssel külső célnak rendelné alá a kultúra támogatását és a kultúrát. A következő megfontolás állt e kezdeményezés hátterében: „Az európai kultúrához való tartozás érzése a szolidaritás egyik feltétele, amely nélkül a nagyméretű belső piac megteremtése - ami az európaiak életfeltételeit alapjában fogja megváltoztatni - nélkülözné az európai polgárok elengedhetetlen támogatását”.4 Az Európa Tanács kultúrpolitikai tevékenysége régebbi keletű, mint a Közösség e téren végzett munkája. 1954-ben elfogadtak egy kulturális konvenciót, amelyen a nyugat-európai országok együttműködése alapul. Az egyesült Európa mint kulturális térség gondolatának tulajdonképpen az Európa Tanács a képviselője, hiszen az EGK/EK-hoz tartozó országokkal a Közösségen kívüli európai országok, a nyelvileg-történelmileg szorosan összetartozó térségek (pl. Németország, Ausztria, Liechtenstein, Svájc) kulturálisan együttműködhetnek anélkül, hogy szétválasztaná őket két gazdasági tömb határa. A kilencvenes évek kezdete óta részt vesznek az Európa Tanács munkájában a kelet-közép-európai országok is, és ez jelentős eredmény a Helsinki Konferencia harmadik kosarában foglalt törekvéseket illetően. Az Európa Tanács és a brüsszeli Bizottság kulturális tevékenysége között alapvető különbség, hogy míg az Európa Tanácshoz tartozó államok együttműködése önkéntes és önálló felelősséget feltételez, addig a Bizottság döntései többnyire kötelező érvénnyel bírnak a tagországok számára. „Strasbourgban à la carte lehet étkezni, a belga fővárosban viszont az embernek ügyelnie kell arra, nehogy akarata ellenére a szabvány egytálételt kapja.”5 A Közösség szinte valamennyi oktatás- és kultúrpolitikai tevékenységének volt már előzménye az Európa Tanácsban, de az ET többnyire hajlékonyabb, liberálisabb, értékorientáltabb, hiszen 3

Späth, Lothar: 1992 – Európa álma, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1991., 222.o. LOTHAR SPÄTH, 224-225. o. 5 LOTHAR SPÄTH, 226. o. 4


a strasbourgi intézmény egyik fő feladatköre a kultúrpolitikai hatóság szerep betöltése. Csakhogy épp a központi bürokrácia hiánya, a politikai nyomás lehetőségének kizárása vezet másfelől az Európa Tanács politikai tehetetlenségéhez. A megfelelő eszközök és érdekérvényesítési képesség a Közösség számára sokkal inkább adott, de a központi bürokrácia elsődlegesen gazdasági célokra koncentrál, így nehezen talál lehetőséget arra, hogy Európa kulturális integrációs erőit a kívánt politikai egyesülés irányába ösztönözze. Az európai szellemtörténet alakulását figyelembe véve az egység értelmezése, az európaiakat összekapcsoló európai kultúrkör az állandó mozgásban, magában a párbeszédben rejlik. Nem volt, és ma sem létezik egyetlen kulturális centrum, hanem többközpontú európai kultúráról beszélhetünk. „Az egységesítő európai kultúrtörvény egyedül csak a mozgást, a kereső, alakító, átformáló nyugtalanságot, a reform és az ellenreform, a visszaemlékezés és az ébredés dualizmusát szolgálhatja. (…) A kulturális princípium szemben áll valamennyi illesztési és harmonizálási kísérlettel. A „sokféleség egysége” nem valami jogilag vagy szervezetileg összefogott pluralizmust jelent, hanem a sokféleség maga képezi az egységet, és csak a különböző kultúrák kölcsönös egymásba hatolása teremti meg a teljes kulturális egységet.”6 A XXI. század globális kihívásaival szemben földrészünk mozaikszerűen szétszórt kultúrája csak akkor veheti fel sikerrel a harcot, ha biztosítva van számára a mobilitás, ha gyorsabban tud keresztüljutni a határokon, ha sikeresebben küzdi le a nyelvi akadályokat, és kerül kapcsolatba más kultúrákkal. Ehhez azonban szükség van valamilyen cselekvési tervre, de nem központosított, bürokratizált formában, hanem decentralizáltan, koordinálva. Szükség van tehát átfogó kultúrpolitikára, de ezt oly módon kell biztosítani, hogy megmaradjon a nemzetállami kulturális felelősség elsőbbsége, s kizárják a harmonizációra törekvő beavatkozásokat, az egyes projektekben való részvétel önkéntes legyen, és bevonják a Közösségen kívüli európai országokat is az együttműködésbe. A francia kormány által 1987ben beterjesztetett „Kék könyv az európai kultúráról és nevelésről” három elvet rögzít: „a támogatási intézkedések messzemenő korlátozása, az együttműködés önkéntessége és a kulturális tevékenységek nyitottá tétele az EK-hoz nem tartozó európai államok számára”.7 Ezek az előfeltételek biztosították a Közösség számára annak lehetőségét, hogy az EGK6

LOTHAR SPÄTH, 230. o.


szerződés módosításával saját, behatárolt kultúrpolitikai hatáskörét elismerjék. A kultúra immár politikai tényezővé vált, nem kizárólag árucikként kezelik a kulturális javakat. Az „egység a sokféleségben” elvre építve próbálnak meg egységes, az egyes tagállamok szintjén megvalósuló akciókat hirdetni a közösségi szintű kulturális tevékenység keretén belül. Az integráció történetében először a Maastrichti Szerződésben jelent meg a kultúra kérdése. Az 1957-es Római Szerződésben elsődlegesen a gazdasági ügyek összehangolására törekedtek a szerződő felek, de kimondták ezen szerződés érvényét a nem kifejezetten gazdasági, de azzal összefüggésben álló területekre is. Ugyanakkor a szerződés csak az oktatást említi, mint a gazdasághoz bizonyos esetekben kapcsolódó tevékenységet. Egyedül a tudományos kutatás és műszaki fejlesztés volt jelen kezdetektől fogva a Közösség tevékenységében, mivel ez szorosan összefügg a versenyképesség kérdésével, ezért hamarosan felmerült a K+F tevékenység összehangolásának kérdése. Az Egységes Európai Okmányba már egy kutatásról és technológiai fejlesztésről szóló fejezet is bekerült, illetve az integráció fontos területévé tette az oktatást, mint a munkaerőpiac fontos hátterét. A ’80-as években több közösségi szabályozás született az audiovizuális szektorral kapcsolatban (1984.: döntés az audiovizuális termékek illegális másolásának megakadályozásáról és a filmforgalmazásról, 1988.: az Európai Mozi és Televízió Éve, 1989.: első irányelv a határon átnyúló televíziózás szabadságáról, 1991.: Media program indulása). A Maastrichti Szerződést megelőzően is születtek rendeletek, irányelvek a szűken értelmezett kultúra néhány területén (1974.: Európai Parlament első határozata az európai kulturális örökség védelméről, a nyolcvanas években indult a Kultúra Európai Fővárosa kezdeményezés, s ide tartoztak még a fiatalok számára nyújtott kedvezményes múzeumlátogatási lehetőségek, az építészeti örökség védelme, illetve a fordítás, a könyvkiadás, az olvasás támogatása). A kilencvenes évek elejére már számos új intézkedéssel bővült a Közösség kulturális tevékenysége: „Európai Kulturális Hónap kezdeményezés indult, határozat született a művészek és a művészetek adminisztrációjával foglalkozók szakképzéséről, a színházak támogatásáról, a kulturális javak exportjáról, bevezették az

7

LOTHAR SPÄTH, 237. o.


európai irodalmi és műfordítási díjat, valamint megkezdődött a szerzői jogok közösségi szintű harmonizációja.”8 A Közösség történetében elsőként a Maastrichti Szerződés emelte a kultúrát a közösségi politikák szintjére, ekkor született egységes álláspont a kulturális együttműködés erősítése érdekében a korábbi határozatok és tevékenységek révén gyakorolt kulturális tevékenységre vonatkozóan. Az Európai Uniót létrehozó szerződés több ponton egészült ki a kultúrát érintő kérdésekben: - 3. cikk (p): „hozzájárulás a minőségi oktatatáshoz és szakképzéshez, valamint a tagállamok kultúrájának virágzásához”9 - A versenyre, az adózásra és a jogszabályok közelítésére vonatkozó közös szabályok alatt, a 92. cikk (3) bekezdése az alábbi d) ponttal egészült ki: a közös piaccal összeegyeztethető „a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás, ha az a Közösségen belüli kereskedelmi és versenyfeltételeket nem befolyásolja a közös érdekkel ellentétes mértékben”10 - IX. cím: Kultúra (128. cikk): a kultúra szerepének előtérbe kerülését jelzi, hogy külön részt szenteltek neki a szerződésen belül, és azóta is ez a paragrafus jelenti a kulturális szabályozások vezérelvét. Elismerik a kulturális terület gazdasági jelentőségét, mert a kultúra a gazdasági fejlődés faktora, de mégis mellékes terület maradt csupán, mert az Európai Unió nem pótolja az állami feladatot, nem kínál megoldást a nemzetállami kultúra problémáira. Az Európai Unió nem vállalja át a tagállami kormány feladatát a nemzeti célok megvalósítása esetében, inkább „hozzájárul” annak tevékenységéhez, „kiegészíti” azt. A 128. cikk kevés jogi kényszerítő erővel rendelkezik, a szubszidiaritás elvét hagyja érvényesülni: minden döntést azon a lehető legalacsonyabb szinten kell meghozni, ahol az optimális informáltság, a döntési felelősség és a döntések hatásainak következményei a legjobban láthatók és érvényesíthetők. Eszerint a Közösségre csak azokat a jogköröket ruházzák át, amelyeket hatékonyabban lehet közösségi szinten gyakorolni, mint a függetlenül eljáró tagállamok vagy a régiók útján. A

8

Zongor Attila: Kulturális programok az Európai Unióban, in: Kultúra és az Európai Unió, KultúrPont Iroda, Budapest, 2003., 30. o. 9 http://www.kulugyminiszterium.hu/NR/rdonlyres/5C374BC8-F889-4B98-82FDE7FC3391D327/0/XIV_11992MHU_AUTHENTIC.pdf 2004. április 5. 10 http://www.kulugyminiszterium.hu/NR/rdonlyres/5C374BC8-F889-4B98-82FDE7FC3391D327/0/XIV_11992MHU_AUTHENTIC.pdf 2004. április 5.


regionális különbözőség tiszteletben tartása a jogi harmonizációt kizárja, s a kultúra területén csak „bátorítja”, „előmozdítja” az együttműködést, nem határoz meg a tagállamok számára kötelező érvényű kultúrpolitikai prioritásokat. Az Amszterdami Szerződésben átszámozták a paragrafusokat (a kultúrával foglalkozó cikk a 151. számot kapta), de a kultúrát érintő lényeges módosítás nem történt. A 151. cikk (1) bekezdése kifejezi a szubszidiaritás elvét, és a sokszínűség tiszteletben tartásával a Közösség nem kíván beavatkozni a nemzeti kulturális identitás körébe tartozó ügyekbe. A (2) bekezdés az együttműködés előmozdítását emeli ki, és ez a közösségi programok, pályázatok esetén is központi cél: támogatások révén hozzájárul a művészek és kulturális termékek mobilitásának elősegítéséhez. A (3) bekezdés a harmadik országokkal és a nemzetközi szervezetekkel való együttműködés szükségességét hangsúlyozza annak érdekében, hogy ne csak a tagállamok között erősödjenek a kapcsolatok. Ez a törekvés megegyezik az UNESCO alapokmányának preambulumában megfogalmazott alapelvekkel: „a kultúra széleskörű elterjedése és az emberiség nevelése az igazságra, a szabadságra és a békére nélkülözhetetlen az emberi méltósághoz és olyan nemes kötelezettség, melyet minden nemzetnek a kölcsönös segítség és törődés szellemében teljesítenie kell”11 A 151. cikk (4) bekezdése előírja a Közösség számára, hogy a kulturális szempontokat vegye figyelembe „az e szerződés egyéb rendelkezései alá tartozó tevékenysége során” is. Így tehát minden politikában, pályázatban szempontként kell, hogy szerepeljen a kulturális sokszínűség tiszteletben tartása. Ez pedig hivatkozási alapot teremt az Európai Bíróság előtt a kultúra képviselői számára. Az (5) bekezdés végül a döntéshozatallal foglalkozik (a Tanács egyhangúlag ajánlásokat fogad el a Bizottság javaslata alapján), és kizárja bármilyen összehangolás, jogharmonizáció lehetőségét. Az Alkotmányos Szerződés tervezete a III. szakasz 181. cikkben foglalkozik a kultúrával, és az Amszterdami Szerződés 151. cikkelyéhez képest nem tartalmaz jelentősebb változásokat, kivéve az (5) bekezdésben foglaltakat: „a Miniszterek Tanácsa a Bizottság javaslata alapján ajánlásokat fogad el”.12 Mádl Ferenc a 128-as cikket hat alapgondolat köré csoportosítja:

11 12

http://www.unesco.hu/main.php?id=402&type=node 2004. április 5 http://www.stratek.hu/images/pdf/EUF00_Kulonszam2.pdf 2004. április 5.


„1. A kultúrpolitika az értékalkotó kultúra feltételeit hivatott szolgálni, segítve ezzel pozitív irányú fejlődését, ám teszi mindezt anélkül, hogy a kultúra tartalmi oldalát befolyásolná. Az ösztönzésben a közös vonások kihangsúlyozása a cél. 2. A kultúra alapvetően nemzeti ügy, így a kultúrpolitika gyakorlatba ültetése is meg kell, hogy maradjon a tagállamok szintjén. 3. A Közösség kultúrpolitikáját a szubszidiaritás jegyében kell megvalósítani. A nemzeti szabályozást az Unió nem kötelezi harmonizációra, másrészt csak akkor segít és olyan kulturális akciót támogat, ha az tagállami szinten nem valósulhat meg. 4. A Közösségnek harmadik, nem tagország, nemzetközi szervezet felé is van ilyen szerepe. 5. A kultúrpolitika, amint az jellegéből fakad, nem önmagában, hanem együtt él más politikákkal. Ilyen az oktatáspolitika, tudománypolitika, környezetvédelmi politika, miközben ezek is egymással kölcsönös függésben vannak. Ezért kell más Közösségi rendelkezések végrehajtása során is szem előtt tartani a kulturális szempontokat. 6. A kollektív európai emlékezet az uniós kultúrpolitika része, amely az elmúlt több száz év történelméből meríti gyökereit.”13

III

A kultúra a közösségi intézményrendszer keretein belül A kultúra természetesen nemcsak a Közösség alapokmányába került be, hanem

megjelent az intézményrendszer keretein belül is. Az egyes döntéshozatali eljárások során különböző súllyal részt vevő intézmények között több is akad, ahol kultúrával foglalkozó, kultúráért felelős szekciót találunk.14 Európai Parlament: •

13

14

Kulturális, ifjúsági, oktatási, média és sport szakbizottság (73 tag)

Mádl Ferenc: A kultúra jövője az európai integrációban, Jogtudományi Közlöny, 1995. 2. szám, 63. old. http://www.europa.eu.int/idea/de/index.htm 2004. április 6.


•

2. sz. főigazgatóság (Bizottságok és delegációk) – „E” igazgatóság

(közös politikák) – Kultúra és oktatás •

Európai Néppárt frakciótitkársága – „B” munkacsoport – Kultúra

bizottság •

Európai Szocialista Párt – II. terület: Polgárok Európája - Kultúra,

ifjúság, oktatás, média és sport bizottság •

Európai Liberális Demokraták - Kultúra, ifjúság, oktatás, média és sport

bizottság •

Zöldek– Bizottságok és politikai prioritások - Kultúra, ifjúság, oktatás,

média és sport bizottság •

Egységes Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal Konföderáció –

Parlamenti bizottságok - Kultúra, ifjúság, oktatás, média és sport bizottság Európai Unió Tanácsa A tanácsüléseken résztvevő tagállamok kormányainak képviselői (zárójelben a kultúráért felelős delegáltak száma): Belgium (3), Dánia (1), Németország (1), Görögország (3), Spanyolország (2), Franciaország (1), Írország (1), Olaszország (3), Luxemburg (1), Ausztria (1), Hollandia (3), Portugália (2), Svédország (2), Finnország (1), Egyesült Királyság (1) Állandó képviseletek kulturális bizottságai: Dánia – kulturális minisztérium, Görögország – kultúráért felelős első titkár, Spanyolország – oktatásügyi és kulturális tanácsos, Franciaország – kutatási, oktatási, kulturális, audiovizuális média, ifjúsági és sport bizottság, Írország - művészeti, sport és turizmus ügyekért felelős minisztérium, Hollandia – oktatási, kulturális, tudományért felelős minisztérium, Ausztria – oktatási, tudományért felelős és kulturális minisztérium, Portugália – kutatási, oktatási, kulturális minisztérium, Finnország – kulturális és oktatási minisztérium, Svédország – kulturális minisztérium Főtitkárság:


Jogi szolgálat, I. team (többek között a kultúráért is felelős) „I” Főtitkárság– Oktatás, ifjúság, kultúra, audiovizuális média Európai Bizottság Kulturális ügyekkel foglalkozó biztos (Viviane Reding) Oktatási és Kulturális Főigazgatóság – „C” igazgatóság: Kultúra, audiovizuális politika és sport (audiovizuális politika; kultúra: politikák és keretprogram; audiovizuális tartalmak támogatása – MEDIA; multimédia-kultúra-általános képzés-szakképzés; sport) Régiók Bizottsága Kulturális és oktatási szakbizottság (76 tag) A fenti összegzésből kitűnik, hogy a döntéshozatalban legfontosabb szerepet játszó intézményekben jelen vannak a kulturális szakterület képviselői. A parlamenti szakmai viták zöme a meglehetősen nagy létszámú kulturális szakbizottságban zajlik, valamint a legfőbb parlamenti frakciók is általában külön testületet szentelnek a kultúra területének; az Európai Néppárt kivételével a kultúráért is felelős bizottságon belül foglalkoznak még az ifjúság, oktatás, média és sport témákkal. Az Európai Unió Tanácsának Kulturális Tanácsa viszonylag ritkán, évente 2-6 alkalommal ül össze. Egyes országok kormányai több képviselőt is delegálnak a Kulturális Tanácsba (Belgium, Hollandia, Görögország, Olaszország), ezzel is érzékeltetve a szakterület súlyát az adott ország politikái között. Az Állandó Képviselők Bizottságába, amely a tagállamok EU mellé rendelt brüsszeli nagyköveteinek illetve azok beosztottjainak testületét jelenti, a legtöbb tagállam kulturális szakminisztériuma delegál saját szakértőt Brüsszelbe. A Tanács üléseit előkészítő apparátus, a Főtitkárság is alkalmaz kultúrával foglalkozó tisztviselőket. Az Európai Unió intézményrendszerén belül, a döntéshozatal

során

kiemelkedő

szerepe

van

a

Bizottságnak,

mivel

a

döntések

kezdeményezése nagyrészt a Bizottságtól származik. A kulturális szakterületen dolgozók számára az egyik legfontosabb intézmény tehát az Európai Bizottság Oktatási és Kulturális Főigazgatósága, illetve a kulturális ügyekért felelős biztos személye. A Régiók Bizottságának tagjai a helyi és regionális hatóságokat képviselik, és a Maastrichti Szerződés óta kötelezően


konzultálni kell a Régiók Bizottságával, mielőtt regionális érdekeket érintő döntéseket hoznának. A 7 szakbizottság egyike a Kulturális és oktatási szakbizottság, de befolyásolási lehetőségük meglehetősen korlátozott, hiszen a Régiók Bizottsága által kiadott vélemény az Európai Bizottságra semmilyen kötelező érvénnyel nem bír. A 151. cikk értelmében a meghatározott célok érdekében a Tanács és a Parlament (együttdöntési eljárás keretében) ösztönző intézkedéseket fogadhatnak el, kizárva a tagállamok szabályozásának, jogrendszerük harmonizálásának lehetőségét. Így a kulturális politika csupán közösségi programok, kezdeményezések indítására korlátozódik. A tagállamok ragaszkodnak szuverenitásuk megőrzéséhez a kultúra területén, ezt jelzi az is, hogy a Tanács egyhangúan hoz döntést kultúrát érintő ügyekben. Ezért fontos, hogy a javaslatok megfelelő szakmai előkészítés után kerüljenek napirendre, tehát az intézmények szakbizottságaiban folyó munka nagy felelősséget ró a testületekre.

IV

A kultúra támogatása az Európai Unióban

IV.1 A kultúra támogatásának fő típusai A Bizottság kiadásai között jelentős csoportot alkotnak a pénzügyi segítség címen kifizetésre kerülő összegek. A pénzügyi segítség valamely politikához kapcsolódó cél előmozdítására szolgál, és alapvetően két formája lehetséges: - közvetlenül a Bizottság által a kedvezményezettnek folyósított összeg („támogatás”, amelyet néha „pénzügyi hozzájárulás”-nak, illetve „juttatás”-nak is neveznek); - a kedvezményezettnek közvetve – az egyik tagállamon, egy külföldi kormányon vagy egy állam által kijelölt testületen keresztül –, a közösségi tevékenységek decentralizált irányításának keretében folyósított összeg („transzfer”). A támogatás tehát közvetlen, nem-kereskedelmi jellegű pénzügyi forrás, amelyet a Bizottság fizet az EU valamely politikai céljának előmozdítására. Az egyes támogatási programokat a Bizottság érintett Főigazgatóságai irányítják. A támogatásokhoz való hozzáférés módját széles körben, könnyen elérhető formában publikálják. Megjelennek az Európa szerveren, illetve nyomtatott formában is „Támogatások és kölcsönök az Európai Uniótól” címmel. Az Oktatási és Kulturális Főigazgatóság által meghirdetett támogatási


programok közül a kulturális terület számára legjelentősebb forrás a Kultúra 2000 elnevezésű keretprogram. A transzferkifizetések között szerepelnek például a CAP (Közös Mezőgazdasági Politika) vagy a Strukturális Alapok közvetítésével folyósított összegek. A Strukturális Alapok révén hozzáférhető támogatások alapjában véve régiófejlesztésre használhatók fel, de ezen belül lehetnek kulturális vonatkozásaik is. A közvetlen támogatások (transznacionális források) és a Strukturális Alapokból származó források közötti legfontosabb különbségek az 1. táblázatban láthatók: 1. táblázat15 Transznacionális források európai dimenziójú projekteket támogat együttműködő partnerek / társszervezők nyújthatják be a projekteket centrális döntéshozatal (Brüsszelben)

Strukturális Alapok meghatározott földrajzi területet támogat partneri együttműködés nem szükséges a döntéseket nemzeti/regionális szinten hozzák

kis- és közepes méretű támogatások

jelentősek az elérhető összegek

1-3 éves projektek megvalósításán a

hangsúly a tőkeberuházásokon, a

hangsúly

munkaerőpiacon

A Bizottság felkérésére a kilencvenes években a Bates & Wacker ügynökség (Community Support for Culture, 1994.) tanulmányt készített a kulturális terület támogatásáról, amelyben az EU összes támogatását áttekintve összehasonlították, hogy melyik terület mekkora összeget nyújt a kulturális szektor számára. A támogatásokat három csoportba sorolták. Az első csoportba tartoznak azok a támogatások, amelyeket az Európai Bizottság Kulturális Főigazgatósága nyújt, azaz azok a transznacionális támogatások, amelyeket kulturális intézmények kulturális projektek megvalósítására vehetnek igénybe. A második 15

Rónai Iván - Zongor Attila: A magyar EU-tagság és a kultúra, Kultúra és audiovizuális politika, Európai

Füzetek 55., A Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Stratégiai Elemző Központ és a Külügyminisztérium kiadványa, Budapest, 2003., 8. old.


csoportba tartoznak azok a transznacionális támogatások, amelyeket nem a Kulturális Főigazgatóság biztosít, de kulturális célra is felhasználhatók. A harmadik csoportba tartoznak a Strukturális Alapok által nyújtott régiófejlesztő támogatások, amelyeknek kulturális aspektusa van. A 2. táblázat a különböző források tanulmány szerinti megoszlását mutatja. A Kulturális Főigazgatóság által szervezett kulturális programok közé tartozott abban az időszakban a Kaleidoscope- és Media-program, számos pilótaprojekt, valamint többek között az Európai Kulturális Hónap és az Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat. Az egyéb speciális kulturális programok például az ifjúság, a kisebbségi nyelveket beszélők, fogyatékosok vagy az idősek számára készültek. A 151. cikk (4) bekezdésében foglaltakkal összhangban áll az a tény, hogy a regionális fejlesztésre szánt támogatási források jelentős arányban részesednek a kultúrára fordított összegek között. 2. táblázat16 Támogatás forrása

Kultúrára fordított összeg 1989-1993 (millió euró/ECU)

Arány százalékban

Kulturális pályázatok

190

7,7%

Egyéb támogatási programok

238

9,6%

Strukturális Alapok

2045

82,7%

Összesen

2473

100%

IV.2 A kulturális politika fő akciói (1990-2000) A Maastrichti Szerződést követően a közös kulturális politika három fő akción belül jutott kifejezésre: Kaleidoscope, Raphaël és Ariane. 1990. és 2000. között 2500 kulturális projekt keretében több mint 12.000 kulturális intézmény részesült uniós támogatásban.17 A művészeti és kulturális együttműködés fejlesztése volt a célja a Kaleidoscope programnak, amelynek hasonló nevű elődjét 1990-ben hozta létre az Európai Bizottság azzal a céllal, hogy a művészeti szektor területén élénkebb kapcsolatrendszert alakítsanak ki, terjesszék Európa népeinek kultúráját, és ösztönözzék a művészi és kulturális kooperációt. A program végleges

16 http://www.eu-inforelais.org/eu/pages/nav.pl?de-00-02-00 2004. április 10. 17

Forrás: http://europa.eu.int/comm/culture/action/coop_de.htm 2004. április 11.


változata 1996-ban jelent meg. A programot hároméves időtartamra hirdették meg, és két akcióba osztották: partnerségek és hálózatok által megvalósuló események és projektek; európai dimenziójú együttműködési akciók. Mindkét akció nyitott volt harmadik országok felé: az EGT országai azonos besorolást élveztek a tagországokkal, illetve egyéb országok (Magyarország is) részt vehettek a programban saját társulási és kooperációs szerződésükben meghatározott módon. A kulturális örökség védelmére hozták létre a Raphaël programot 1997-ben (a program elfogadásáig a Bizottság 1994 óta külön pénzügyi keretből támogatta a nyertes pályázatokat). A kulturális örökség fogalma alá sorolják az ingó és ingatlan művészeti emlékeket: „minden olyan képző- és iparművészeti alkotást, műkincset, írott/nyomtatott könyvet, levéltári anyagot, tárgyi emléket, régészeti leletet, amelyet az adott ország történelme szerves részének tekint, és az a területén megtalálható”.18 A pályázatoknak négy kritériumnak kellett megfelelniük: támogatniuk kellett a kulturális örökség fejlesztését, beleértve az ezzel kapcsolatos információáramoltatást; úttörő, innovatív vagy informatív jellegűnek kellett lenniük; a programoknak

a kulturális

örökség

megőrzésével

kellett

foglalkozniuk; várhatóan

multiplikátor hatással kellett rendelkezniük a kultúra, az oktatás és a társadalmi-gazdasági fejlődés területén. Az 1997-től 2000-ig tervezett programot öt különálló akcióra osztották. A program célja volt a tagállamok tevékenységének támogatása a kulturális örökség területén. Alapkövetelmény három ország együttműködése, amelyek közül minimum kettő tagország. A kulturális politika harmadik részterülete a könyv- és olvasáskultúra támogatása. A könyvnek a kultúraközvetítők között kiemelt szerepet tulajdonítanak az Európai Unióban. Az olvasás segítségével az emberekhez eljuttatott tudás mindenekelőtt az oktatás elsődleges eszköze. A könyvek kultúra-továbbéltető szerepét felismerve az Európai Unió a kulturális programokon belül megkülönböztetett helyen foglalkozik a könyvekkel és az olvasással. 1994-ben hozták létre az irodalmi művek fordítását, a könyv- és olvasáskultúra előmozdítását megcélzó Ariane programot. Célja, hogy ösztönözze az EU tagállamai közötti együttműködést a könyv- és olvasáskultúra területén, illetve támogassa és kiegészítse a tagállamok e területen végzett tevékenységét, valamint fejlessze az ismereteket az európai népek történelméről és irodalmi alkotásairól. A programot kétéves ciklusra, 1997-98-ra írták ki. A programban társult 18

ZONGOR ATTILA, 35. old.


országok két EU-tagállammal együttműködésben vehettek részt. E programhoz tartozik az Aristeion, azaz az európai műfordítási díj is, amelyet 1989-ben hoztak létre, és évente két díjat adnak át a Kultúra Európai Fővárosa rendezvényeinek részeként: az európai irodalmi díjat és az európai műfordítói díjat. IV.3 A Kultúra 2000 keretprogram A korábbi közösségi programokat váltotta fel a Kultúra 2000 keretprogram, amelyet a kultúra értelmezésének bővítése és szektorokat átfogó jellege jegyében (az audiovizuális és oktatási területeket kivéve a kultúra valamennyi ágára kiterjed) dolgoztak ki. Az Európai Tanács 1997. szeptember 22-i döntésében kérte fel a Bizottságot a kulturális tevékenység „iránymutató, átfogó és átlátható, új szemléletének kidolgozására, amely tartalmazza a kulturális együttműködés egységes finanszírozási és tervezési programjának létrehozását.”19 Az EU előtt álló kihívások (bővítés, foglalkoztatás, a globalizáció és az információs társadalom hatásai) arra késztették a Bizottságot, hogy az UNESCO és az Európa Tanács elveinek megfelelően elfogadják a kultúra tágabb, azaz nem csupán művészeti értelmezését. Elismerték, hogy „a kultúra alapvető érték Európa számára, ezért szükséges az európai kultúrák jobb tudatosítása és megismertetése az integráció érdekében, illetve, hogy a kultúra egyre inkább húzóerő a társadalomban, dinamizmus és szociális fejlődés forrása, ezért az alkotás mint a kulturális tevékenység alapja prioritássá kell, hogy váljék”. Megállapítják továbbá, hogy „a kulturális javak és szolgáltatások különlegességük miatt nem kezelhetők azonosan a piaci mechanizmus egyéb tényezőivel, a sokszínűség tiszteletét és a kreativitás ösztönzését tükröző szabályozást igényelnek”.20 Jelentős szerepet tulajdonítottak a tagállamok a Közösség és külső partnerei, illetve a bevándorlókkal fenntartott kapcsolatában. Fontos cél a kulturális jogok elismerése a kultúrához való hozzáférés és a kreativitás kifejezésének joga szempontjából is. Megfogalmazódott az igény, hogy az új keretprogram törekedjen a tevékenységek koncentrálására, időtálló nemzetközi kapcsolatok kiépítésére és a hatékonyság növelése érdekében az adminisztráció egyszerűsítésére. Mindezek alapján az EU kultúrát illető új szemléletmódja tükröződött a Kultúra 2000 program bevezetésében, valamint azon 19

ZONGOR ATTILA, 38. old.


határozott szándék kinyilvánításában, hogy a kultúra integrációjára van szükség a közösségi tevékenységekben és politikákban. Az Európai Bizottság az Amszterdami Szerződés 151. cikke alapján fogalmazta meg a kulturális terület támogatására hivatott, Kultúra 2000 névre keresztelt keretprogramot (eredetileg 5 évre, 2000-2004. közötti időszakra tervezték, majd további két évvel meghosszabbították 2006-ig). A keretprogram célja az intézmények közötti nemzetközi együttműködés támogatásával egy közös európai kulturális térség kialakítása, amely előmozdítja a művészeti és irodalmi alkotások létrehozását, az európai kultúrák és történelem kölcsönös megismerését és nemzetközi terjesztését, a jelentős európai kulturális örökségek értékelését, valamint az interkulturális párbeszédet és szociális integrációt.21 Az öt évre elfogadott koncepció szellemében a Bizottság évről évre pályázatot ír ki, amelyben meghatározzák az elkövetkezendő év konkrét prioritásait, támogatandó területeit. A keretprogram érvényességi idejét 2003 folyamán két évvel, 2006 végéig meghosszabbították. A 2005. évre szóló kiírás várhatóan az eddigieknél korábban, előreláthatólag 2004 második negyedévében jelenik majd meg (a dolgozat írásának időpontjában, 2004. áprilisban még nem jelent meg), és nem tartalmaz majd prioritást a támogatandó területekre vonatkozóan. A támogatott területek: művészetek, épített és kulturális örökség, könyvek (csak a fordítás költségei) – láthatóan a korábbi három program (Kaleidoscope, Raphaël, Ariane) célterületei. 2000-ben és 2001-ben különösebb kategóriabeli kötöttségek nélkül lehetett pályázni. 2002-ben a vizuális művészetek kerültek előtérbe, 2003 prioritása az előadóművészeteké volt, 2004 pedig az épített örökségé. Mindez azt jelenti, hogy minden évben a kiemelt témákból körülbelül 100, a többi területről témánként 10-15 projektet támogatnak. A 2004. évi pályázati felhívásban a kulturális örökség fogalma magában foglalja az ingó örökséget, az épített örökséget, az immateriális örökséget, a történelmi archívumokat és könyvtárakat, a régészeti örökséget, a víz alatti örökséget, a kulturális helyszíneket és kultúrtájakat. A pályázatban kultúrával foglalkozó állami vagy magánszervezetek vehetnek részt az Európai Unió tagállamaiból, az EFTA tagországaiból vagy a csatlakozásra váró kelet-középeurópai országokból. A programban résztvevő országok tehát: Ausztria, Belgium, Bulgária, 20

Uo. Forrás: Proposal for a Parliament and Council Decision establishing a single financing and programming instrument for cultural cooperation (Culture 2000 programme), Európai Bizottság, Brüsszel, 1998.

21


Ciprus, a Cseh Köztársaság, Dánia, az Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Izland, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Málta, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, Szlovákia és Szlovénia. Pályázni rövid vagy hosszú távra (1, illetve 3-5 év) lehet, legalább három (rövid távú programok esetén), illetve öt ország (hosszú távú programok) szervezeteinek bevonásával. Az elbírálás során előnyt élveznek azok a pályázatok, amelyekhez több társzervezőt sikerült megnyerni. A Kultúra 2000 keretprogram öt évre összesen 167 millió euró megpályázható támogatás felett rendelkezik. Ez évente nagyjából 32-33 millió elnyerhető eurót jelent (bár a 2004. évre szóló pályázati kiírás szerint erre az évre valamivel kisebb összeget, körülbelül 28 millió eurót különítettek el a támogatandó projektek számára). Fontos elv, hogy a teljes tervezett költségvetés 40-50 százalékát a pályázóknak kell állniuk, egy-egy szervezőnek legalább az összköltségvetés 5 százalékával kell hozzájárulnia a projekthez. A közösségi hozzájárulás összege projektenként 50.000 és 150.000 euró között mozoghat egyéves pályázatok esetében, de a többéveseknél sem haladhatja meg évenként a 300.000 eurót. Magyar pályázók a keretprogramban 2001-től vehetnek részt. A támogatásra érdemes pályázatokat az Európai Bizottság által összehívott nemzetközi zsűri választja ki. Az EGT/EFTA országok képviselői a tagállamokkal azonos jogokkal és kötelességekkel vesznek részt a bizottság ülésein, kivételt képez a szavazati jog. A tagjelölt országok képviselői minden őket érintő pont esetén megfigyelőként részt vesznek a bizottság ülésein, de nem lehetnek jelen más pontok vizsgálatakor, és nem rendelkeznek szavazati joggal. 2001-ben a beérkezett 500 pályázatból 200, 2002-ben 430 pályázatból 225 nyert. 2001-ben 27 ország közel 200 nyertes pályázatából összesen 18, míg 2002-ben a 30 résztvevő ország pályázatából 33 nyertes projektben működtek közre magyar szervezetek.22 A külföldi partnerintézmények megtalálásában segítenek az Európa 30 országában működő KultúrPont Irodák, amelyek közös internetes adatbázist hoztak létre, kimondottan a Kultúra 2000 iránt érdeklődők számára. A pályázati űrlap kitöltésében szintén a KultúrPont Iroda nyújt segítséget, az önerő előteremtéséhez pedig 2003. óta a Nemzeti Kulturális 22

Forrás: http://www.budobs.org/gambling.htm, 2004. április 11.


Alapprogram is hozzájárul. Az NKA 2004. évi költségvetésében körülbelül 100 millió forint nagyságrendű forrást különített el a Kultúra 2000 keretprogram 2004-es magyar nyerteseinek támogatására. Ezt az összeget az NKA azon magyar vagy határon túli magyar kulturális szervezetek között osztja fel, amelyek a pályázaton támogatást nyertek. Számos magyar szervezet ugyanis korábban anyagi források híján nem tudott részt venni a Kultúra 2000 pályázatban. Az NKA Bizottságának döntése alapján az NKA felhatalmazza a nemzetközi együttműködés keretében pályázókat, hogy ha társszervezőként vesznek részt egy projektben, a projekt összköltségvetésének 5%-át; ha főszervezőként, az összköltségvetés 10%-át saját erőként feltüntethetik a Kultúra 2000 pályázati űrlapon.23 A keretprogram eleget tesz a sokszínűség tisztelete és a szubszidiaritás elvének, amennyiben olyan szerepet szán az EU-nak, amelyet más nem tud betölteni. Az államok kulturális önrendelkezése ezáltal továbbra is megmarad, nem érzik veszélyben identitásukat és kultúrájukat, így önkéntes részvételükkel hozzájárulhatnak az EU által képviselt cél, a nemzeti identitásokhoz társuló, de azokat nem helyettesítő európai identitás kialakításához. A speciálisan a kulturális együttműködésre irányuló Kultúra 2000 mellett az Európai Unió még számos egyéb program és akció segítségével nyújt támogatást a kulturális terület számára: többek között az audiovizuális ipar, a műszaki kutatás, a művészeti oktatás és képzés, a regionális fejlesztés, a harmadik országokkal folytatott együttműködés rendelkezhetnek kulturális dimenzióval. IV.4 Egyéb, kulturális célokra is felhasználható pályázati források az Európai Unióban A továbbiakban az Európai Bizottság Oktatási és Kulturális Főigazgatóságának internetes honlapján (www.europa.eu.int/comm/culture) felsorolt kulturális célokra is felhasználható támogatási lehetőségeket mutatom be. A 2001-2005 közötti időszakra mintegy 400 millió euró költségvetéssel létrehozott MEDIA program az európai audiovizuális alkotások létrehozását és terjesztését hivatott támogatni az alábbi területeken: játékfilmek (mozi és televízió), kreatív dokumentumfilmek, animációs filmek és multimédiás projektek. Ezen program keretében elkülönítettek további 50 23

Forrás: http://www.nka.hu/index_noflash.html, 2004. április 11.


millió eurót kereskedelmi és jogi továbbképzés (marketing, szellemi tulajdon jogi ismeretek), új technológiák oktatása (számítógépes grafika, multimédia) és a nemzetközi közönség számára készülő forgatókönyv-készítés elsajátíttatása céljából. A koordinációban segít a programban résztvevő országokban működő Mediadesk-hálózat. A kutatás-fejlesztéssel foglalkozó 6. keretprogram folytatja elődje, az 5. keretprogram (1998-2002) kulturális területen is végzett támogató tevékenységét. Az Információs társadalom elnevezésű program célja a digitalizált kulturális tartalmak kezelése, terjesztése és hasznosítása szempontjából fontos eszközök és rendszerek fejlesztése, amely cél elérésére kétféle eszköz állt rendelkezésre: a részben kulturális örökségnek szentelt „Multimédiás tartalmak és eszközök” nevű akció számára 564 millió eurót különítettek el, míg az „Alapvető technológiák és infrastruktúrák” akció számára 1.363 millió eurót. Az „Energia, környezet és fenntartható fejlődés” program „A jövő városa és a kulturális örökség” című akciója keretében 170 millió euró állt rendelkezésre, amelynek kb. egyharmada az ingó és ingatlan kulturális örökség károsodásának felmérésére és értékelésére volt fordítható. Ez az intézkedés a kulturális örökség védelmére, megőrzésére és a polgárok számára hozzáférhetővé tételére irányult. Két további program segíti a kutatási keretprogram tevékenységeit a digitális termékek és szolgáltatások terén. Az eContent program (2001-2005. közötti időszakban 100 millió eurós költségvetéssel) az európai digitális tartalmak kereskedelmi hasznosításával foglalkozik. Célja, hogy elősegítse a digitális termékek és szolgáltatások létrehozását, felhasználását és terjesztését a szektorban működő magán- és közszereplők együttműködésének támogatása révén. A finanszírozott intézkedések többek között azon szolgáltatásokat érintik, amelyek a közszolgálati szektorból származó információkat használják fel, és támogatják továbbá a különböző szakterületeken (például a művészetek, a kulturális örökség, archívumok, könyvtárak, turizmus, stb.) felhasználható digitális adatbankok és a szükséges szoftverek fejlesztését. Ezen program keretében foglalkoznak a digitális hálózatokon terjeszthető multimédiás termékek és szolgáltatások több nyelven lehetséges hozzáférhetőségével, valamint a helyi adottságokhoz való illeszthetőségével. A TEN-Telecom program (2000-2006. közötti időszakra szánt 276 millió euró költségvetéssel) a közérdekű (oktatási, kulturális, stb.), európai digitalizált kulturális javak és szolgáltatások kereskedelmi forgalomba hozatalát


támogatja. A megvalósíthatósági tanulmány 50%-ának és a szükséges beruházások 10%-ának finanszírozásával segíti a TEN-Telecom program az európai vállalkozásokat abban, hogy áthidalják a szolgáltatások bevezetésének kritikus fázisát. A MEDIA program továbbképzési tevékenységén kívül az Európai Bizottság több programja is foglakozik kulturális neveléssel és a kultúra területén dolgozók képzésével. A Socrates és a Leonardo da Vinci programok (1,85 ill. 1,15 milliárd eurós összköltségvetéssel a 2000-2006. közötti időszakra) támogatást nyújtanak a művészeti oktatás és képzés területén, a kulturális témájú pedagógiai projekteknek, valamint nyelvoktatási célú pályázatoknak. Az Ifjúság program (2000-2006. között 520 millió euró költségvetéssel) támogatja kulturális témájú ifjúsági csereprogramokat, a kulturális örökség helyreállításáért működő fiatal európaiak önkéntes szolgálatát. A LIFE program (2000-2004. között 640 millió euró költségvetéssel) a környezet és a természeti szépségek megőrzését célul tűző projektek társfinanszírozásában vesz részt. Többek között támogatják a történelmi és kulturális értékű természeti képződmények turisztikai hasznosítását is. IV.5 A Strukturális Alapok kulturális célokra fordítható támogatási forrásai Az Európai Unión belül a legjelentősebb összegű támogatást a Strukturális Alapok biztosítják a kulturális terület számára (beleértve mind a kifejezetten kulturális, mind pedig a kulturális területet is érintő projekteket és intézményeket). A korábban idézett Bates & Wacker felmérésből kiderült, hogy az Európai Unió kulturális pénzeszközeinek legnagyobb része a Strukturális Alapok programjaiból származott; az Unió kulturális kiadásainak több mint 80%-át a regionális fejlesztés céljából nyújtja. „Bár a Strukturális Alapok programjai kiemelkedő szerepet játszanak az uniós pénzzel támogatott kulturális projektek szempontjából, a kulturális projektek Strukturális Alapokon belül képviselt részaránya mégis peremterület maradt. Az EU regionális támogatásaiból nyújtott kulturális támogatások a Strukturális


Alapok programjainak teljes kiadásából mindössze kb. 2,8%-ot tesznek ki. Az EU támogatási programjain belül az elmúlt években ennek ellenére egyre nőtt a kultúra szerepe.”24 Az Unió különböző dimenziókban tekinti a kultúrát a regionális fejlesztés tényezőjének: kultúra és foglalkoztatás; a kultúra a szociális integráció szolgálatában; alap- és továbbképzés a kultúra és a kreatív technikák segítségével; kulturális turizmus; Európa kulturális örökségének felértékelése és megőrzése; kultúra és vidékfejlesztés; a kultúra mint a városi problémák megoldásának tényezője; határokon átnyúló kulturális együttműködés; a kultúra és az új technológiák alkalmazása; a kulturális ipar fejlesztése stb. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) az Európai Unión belül észlelhető fő regionális egyenlőtlenségek kezelését támogatja az elmaradott régiók fejlesztésén és strukturális átalakításán keresztül. Az ERFA-befektetések jelentős része a fenntartható munkahelyek teremtését és védelmét ösztönző termelői beruházásokat, az infrastruktúrába történő beruházásokat, helyi és kis- és középvállalatok fejlesztését és foglalkoztatási kezdeményezéseket támogat. Az infrastruktúra korszerűsítése, mint a gazdasági újjáélesztés eszköze gyakran tartalmaz kulturális elemet. Az ipari környezet javításának nemcsak az életminőség fejlesztéséhez kell hozzájárulnia, hanem vonzóbb környezetet kell előállítania a befektetők számára is azáltal, hogy általában kedvező fogadtatást biztosít részükre. Ebből a célból az ERFA finanszírozhatja kultúrközpontok létesítését, valamint a kulturális vagy ipari örökség részét képező épületek felújítását. A turisztikai infrastruktúra megteremtése és korszerűsítése gyakran foglal magában olyan akciót, amely a meglévő kultúrkincsekben rejlő lehetőségek kiaknázására irányul, miközben óvja és helyreállítja e kincseket. A népességmegtartó erő fejlesztése gyakran olyan intézkedés formáját ölti, amelynek célja a vidéki erőforrások fenntartható használatának erősítése az elvándorlás lassítása érdekében. Ezen intézkedés keretében vidéki műhelyeket teremtenek, házakat és falvakat építenek, és létesítményeket telepítenek a pihenést, üdülést szolgáló területekre. Az Európai Szociális Alap (ESZA) a foglalkoztathatóság, az üzleti kedv, az esélyegyenlőség és a humán erőforrásokba történő befektetések támogatásával célozza meg a munkanélküliség megelőzését és leküzdését. Az ESZA-befektetések jelentős része oktatási és képzési célokat és a munkaerőpiac fejlesztését célozza. Más Alapokhoz hasonlóan a 24

Fodor Ágnes - Szabó Ildikó - Zongor Attila: Kultúra és a Strukturális Alapok, 2003. április, www.nkom.hu 18.


jogszabályi rendelkezések itt sem tartalmaznak közvetlen utalásokat a kultúrára, az mégis fontos szerepet játszik a foglalkoztatásban, hiszen a kulturális szektor ténylegesen rendelkezik azzal az erővel, hogy stabil foglalkoztatást teremtsen jelentős hozzáadott értékkel, amely hozzáférhető a nagy képzettséggel nem rendelkező emberek számára is. A programoknak három szinten lehet kulturális dimenziójuk: a projekt közvetlenül a kulturális szektorral foglalkozik; a szakképzés és emberi erőforrások fejlesztéséhez kapcsolódva; a kultúrát a kifejezés és érvényesülés eszközeként értelmezve. Az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap (EMOGA) két részre oszlik, a Garancia Részre és az Orientációs Részre. A Garancia Rész az Európai Unió Közös Mezőgazdasági

Politikáján

belül

eszközölt

kifizetések

finanszírozását

szolgálja

a

mezőgazdasági jövedelmek és bizonyos vidékfejlesztési intézkedések támogatása érdekében. Az Orientációs Rész más vidékfejlesztési intézkedések támogatását célozza, mint például a fiatal mezőgazdasági dolgozók program és a vidéki területek fejlesztésére szolgáló programok. Kulturális dimenzióval rendelkező akció található azokban az intézkedésekben, amelyek célja a termékmarketing javítása, a turizmusba és kézműves mesterségekbe történő befektetés bátorítása és a környezet védelme. A

Halászati

Orientációs

Pénzügyi

Eszköz

(HOPE)

a

halászati

struktúrák

korszerűsítését szolgálja az ipar jövőjének biztosítása és a halászatra épülő területek újraélesztése érdekében. A HOPE tartalmazza a legkevesebb lehetőséget a kulturális intézmények számára. A Kohéziós Alap környezetvédelmi és közlekedési projektekhez nyújt támogatást. Fő célja a gazdasági és társadalmi kohézió megteremtésén túl elsősorban a gazdasági és pénzügyi unióra történő felkészülés. Az Alapra azok az országok (a Strukturális Alapokkal ellentétben a Kohéziós Alap régiók helyett tagállamoknak nyújt támogatást) jogosultak, amelyekben az egy főre jutó GDP a közösségi átlag 90%-a alatt marad. A Kohéziós Alapok az infrastruktúra fejlesztésén keresztül áttételesen fejtenek ki hatást a kulturális szektorra.25 Az alapok pénzeszközeit az EU hatéves költségvetési rendszerének megfelelő programidőszakokra tervezik, és célkitűzések, közösségi kezdeményezések és innovációs

old. 25 Forman Balázs: Regionális politika az Európai Unióban, VÁTI, Budapest, 2000., pp 165-214.


intézkedések között osztják meg. A finanszírozás legalább 95%-a a különböző célkitűzésekhez kerül, 5,35%-ot kapnak a közösségi kezdeményezések és 0,4%-ot az innovációs intézkedések. Az 1. célkitűzés az EU legelmaradottabb régióinak fejlesztését segíti, ahol az egy főre eső GDP kevesebb, mint a közösségi átlag 75%-a. Az Alapok teljes költségvetésének mintegy 70%-a fordítható az 1. célkitűzés alá tartozó régiók fejlesztésére. A támogatási intézkedéseket tartalmazó operatív programokban a kultúra alig vagy egyáltalán nem játszik szerepet, de más támogatási programokban a regionális fejlesztés tényezőjeként beépíthető a támogatási intézkedésekbe. Jelenleg nyolc ország (Ausztria, Belgium, Egyesült Királyság, Görögország, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svédország) operatív programjaiban jelenik meg kulturális prioritás. Az 1. célkitűzéshez tartozó régiók számára a Közösségi Támogatási Keretben, az operatív

programokban

és

a

programkiegészítő

dokumentumokban

meghatározott,

támogatásokhoz kapcsolódó intézkedések és kiválasztási feltételek az alábbi területeken játszhatnak fontos szerepet kulturális szempontból: „a kulturális intézmények és a kulturális turizmus

infrastruktúrájának

kiépítése

és/vagy

helyreállítása

(pl.

kultúrtörténeti

maradványokkal rendelkező helyszíneken), amelynek többek között a munkahelyek létrehozása is célja; a kulturális örökség megőrzése és fejlesztése a falufejlesztés keretében (a faluközösséget és a falusi kultúrát támogató épületek felépítése és átépítése, a társadalmikulturális érintkezés helyszíneit támogató beruházások, stb.); a városfejlesztés és a kultúra (pl. a problémás városi területek stabilizálása érdekében a vonzó szociokulturális tevékenységek gyakorlására alkalmas helyiségek létrehozása); olyan munkaerőpiaci-politikai intézkedések, mint pl. a szabad kulturális tevékenységek, illetve a városi műemlékvédelem terén nyújtott foglalkoztatási segélyek vagy a munkanélküli fiatalok rasszizmust megelőző interkulturális párbeszédét szolgáló kezdeményezések; kulturális intézmények által a helyi foglalkoztatás fejlesztése, illetve a helyi képzési lehetőségek javítása érdekében szervezett kisprojektek.”26 Az 1. célkitűzéshez tartozó régiókban megvalósuló kulturális projektek viszonylag nagyobb költségkerettel rendelkeznek, hiszen a fejlesztési projektek a kulturális infrastruktúra kialakítása esetén akár több millió eurót is felemészthetnek.

26

Fodor Ágnes - Szabó Ildikó - Zongor Attila: Kultúra és a Strukturális Alapok, www.nkom.hu, 2003. április, 21. old.


A 2. célkitűzésben szereplő programok az Európai Unió strukturális problémákkal érintett területein kerülnek megvalósításra azzal a céllal, hogy az ipari, a vidéki és városi területek, illetve a halászattal foglalkozó régiók gazdasági és szociális átalakulását támogassák. A Strukturális Alapok költségvetésének 11,5%-a fordítható ilyen célokra. A 2. célkitűzéshez tartozó programok területfüggő programok. Az Egységes Programozási Dokumentumokban dolgozzák ki a speciális strukturális problémákra vonatkozó célokat, amelyekhez a támogatási intézkedéseket kapcsolják. Bizonyos területeken a kultúra is megoldási lehetőséget jelenthet a regionális strukturális problémákra, ezért léteznek a 2. célkitűzésen belül kulturális és kulturális-gazdasági programok, amelyek az alábbi célokat szolgálják: „a kulturális infrastruktúra korszerűsítését, újbóli létrehozását és kiépítését, olyan kulturális és médiagazdasági kezdeményezéseket, amelyek pl. kulturális téren vállalatok alapítására irányulnak; a kulturális turizmust, így például az úgynevezett kulturális útvonalak fejlesztését vagy a múzeumok terén induló kezdeményezéseket; a munkanélküliek képzésére irányuló intézkedéseket és ezzel együtt a munkaerőpiac kulturális és turisztikai hasznosítását; a problémás városi területek kulturális eszközökkel történő fejlesztését (a kulturális infrastruktúrákat, a kulturális műemlékek megőrzését, stb.); a védett műemlékek és épületek kulturális turisztikai tevékenységgel egybekötött helyreállítását.”27 A 2. célkitűzéshez tartozó támogatási projektek nagysága esetenként igen eltérő lehet, de lehetőség van akár nagyobb infrastrukturális célok finanszírozására is. A 3. célkitűzésen belül az EU oktatási és képzési rendszerek korszerűsítését és a foglalkoztatást támogatja az Európai Unió egész területén (kivéve az 1. célkitűzéshez tartozó régiókat, hiszen ezek oktatási-képzési-foglalkoztatási támogatását magukban foglalják az 1. célkitűzéshez tartozó programok). A kulturális programok támogatására akkor van lehetőség, ha azok elsődlegesen a Nemzeti Fejlesztési Terv valamelyik célját szolgálják. Fontos megjegyzés, hogy a sikeres pályázónak vállalnia kell a nagyon szigorú közbeszerzési eljárás betartását. Az erre vonatkozó szabályokat a Közmunkaügyi és Szolgáltatási Irányelvek (93/36/EGK Közmunkaügyi Irányelv, amelyet a 97/52/EK Irányelv módosított; a 93/37/EGK Közmunkaügyi Irányelv, amelyet a 97/52/EGK is módosított, valamint a 92/50 Közszolgáltatási Irányelv, amelyet a 97/52/EK Irányelv ismét módosított) 27

FODOR-SZABÓ-ZONGOR, 22. old.


tartalmazzák, amelyek csak a közszektorba tartozó szervezetekre vonatkoznak, például a helyhatóságokra, köztulajdonú múzeumokra, színházakra, könyvtárakra, stb. Ezek az irányelvek szabályozzák az árubeszerzés vagy -bérlés módját, a szerződéses munkák kiadásának módját, valamint magát a tárgyalási folyamatot is.28 Az alapok elosztásának különböző mechanizmusai vannak: operatív programok; közösségi kezdeményezések; innovatív akciók; a tagjelölt országoknak szóló segélyprogramok (PHARE, ISPA és SAPARD). Az operatív programok finanszírozása alkotja a Strukturális Alapok legjelentősebb részét, mintegy 94%-át, ezért a kulturális szektor figyelme is elsősorban az operatív programok felé kell, hogy irányuljon. Sok operatív programban azonban a kultúra csupán egy másik szektor egyik eleme: környezetjavítás, turizmus, a városok megújítása, a munkanélküliség, a szociális nélkülözés leküzdése, a dolgozók mobilitása. A Strukturális Alapok különböző módon juttathatnak pénzt a kultúra támogatására: egyrészt vannak olyan operatív programok, amelyeket a kulturális szektor finanszírozásának szentelnek, másrészt vannak olyan operatív programok, amelyeket egy speciális ágazatnak (pl. információ-kommunikáció-technológia, közlekedés, turizmus, stb.) szentelnek, de bizonyos kulturális aspektussal is rendelkeznek, végül vannak olyan operatív programok, amelyek egy bizonyos régió számára specifikusak, s a régió igényeinek megfelelően elkülöníthetnek bizonyos összegeket kulturális akciók és tevékenységek számára. A kultúrát olyan tevékenységnek tekintik, amely speciális célkitűzések eléréséhez járul hozzá (pl. munkanélküliség csökkentése, városok megújítása, kis- és középvállalkozások gazdasági teljesítményének fokozása), s így több operatív program külön alapokat foglal magába a kulturális szektor számára, de ténylegesen csak két olyan operatív program van (Görögországban és Portugáliában), amelyeket kizárólag a kultúra javára és fejlesztésére dolgoztak ki. Valójában a regionális fejlesztésre irányuló operatív programok közül szinte bármelyiknek lehetnek kulturális témában finanszírozási lehetőségei, hiszen szinte valamennyi operatív program tartalmaz támogatást kis- és középvállalatok számára, ezért bármely, a kulturális szektorban működő kis- és középvállalat kedvezményezettje lehet a KKV-k fejlesztésének szentelt pénzeszközöknek. A kulturális szektor hasonlóképpen felhasználhatja a 28



környezet javítására vagy valamely régió vonzerejének fokozására irányuló projekteket is. Reálisan nézve persze az egyes prioritásokra feltüntetett pénzeszközöket nem kizárólag a kulturális szektorra fordítják. A legtöbb esetben, a kulturális szempontból releváns prioritások között szereplő pénzösszegek töredékét kapja a kulturális szektor. Az EU közösségi kezdeményezései a célkitűzések kiegészítését jelentik. Több európai régió számára közös szociális és gazdasági kérdésekkel foglalkoznak. A közösségi kezdeményezések keretein belül induló projektek újszerű gondolkodást jelentenek, helyi vagy regionális célt szolgálnak, helyi vagy regionális kezdeményezésekre épülnek, és gyakran több tagállam együttműködésében valósulnak meg. Céljuk az érdekeltségi területükhöz tartozó, úttörő jellegű, innovatív megközelítések támogatása, valamint a velük azonos tevékenységi területen működő egyének és szervezetek transznacionális hálózatainak létrehozása annak érdekében, hogy a kezdeményezések tapasztalatait megosszák a régiók, illetve a tagállamok között. A Közösségi Kezdeményezések négy programból állnak: Interreg III, Urban, Leader Plus, Equal. Az egyes közösségi kezdeményezésekért felelős helyi irányító testület operatív programot dolgoz ki minden közösségi kezdeményezés esetében. A kulturális szervezeteknek így helyi/regionális hatóságaikkal kell felvenniük a kapcsolatot annak érdekében, hogy iktassanak be egy költségvetési sort a kultúra számára is, s ezáltal juthatnak finanszírozáshoz a kulturális szervezetek. A 2000-2006-ig terjedő időszakban az EU teljes Strukturális Alapokra fordított költségvetéséből 5,35%-ot fordított a közösségi kezdeményezésekre, vagyis kb. 10,4 milliárd eurót.29 E közösségi programok a kulturális örökségre vonatkozó finanszírozási projekteket tartalmaznak nagyrészt, főként restaurálási tervek, amelyek célja egy-egy történelmi épület vagy helyszín felújítása és korszerű használatra való igénybevétele, például kulturális központként vagy turisztikai attrakcióként. A finanszírozás céljából szóba jöhetnek a munkanélküliek vagy az úgynevezett peremre szorult csoportok részére szóló képzési projektek a művészetek vagy a kulturális örökség körében, különösen azért, mert a képzést „fenntartható tevékenységnek” tekintik, hiszen az új készségek fokozzák a munkaerő jövőbeli versenyképességét.

29



A legnagyobb közösségi kezdeményezés, az Interreg III. célja, hogy a transznacionális, határokon átnyúló és interregionális együttműködést és tervezést támogassa, a nemzeti határokon átnyúló regionális együttműködést alakítson ki. A tartalmi súlypontozások a mindenkori határrégiók speciális helyzetére irányulnak, és bár a kultúra nem játszik minden Interreg programban alapvető szerepet, de jelentős számú programba kulturális aspektusokat is felvettek. A programokon belül megvalósuló projektek nagysága nagyon változó. Míg az informális kulturális együttműködésre néhány ezer euró társfinanszírozás jut, addig transznacionális kulturális projektek akár 1 millió eurót vagy többet is kaphatnak. Az Interreg különböző célterületek alapján három finanszírozási sávra oszlik: az Interreg IIIa program a határokon átnyúló együttműködést, az Interreg IIIb program a transznacionális együttműködést, az Interreg IIIc program az interregionális együttműködést kívánja elősegíteni.30 Az Interreg IIIa az Európai Unió belső és külső határainál fekvő szomszédos területek, illetve bizonyos tengerparti területek együttműködését támogatja, és ún. mikroprojektek támogatását részesíti előnyben, és különösen alkalmasak a határokon átnyúló kulturális találkozásokra, illetve nagyobb szabású tervek előkészítésére. Az Interreg IIIa körébe tartozik több mint 50 projekt, és többségüknek lehet kulturális dimenziója, de jelentőségük változó. A kultúra az alábbi módokon jelenhet meg: határokon átnyúló együttműködés a kulturális cserék és tevékenységek tekintetében (ez a leggyakoribb forma, amelynél a kulturális szektor előnyben részesül); a kulturális és a természeti örökség megóvása konzerválási és restaurálási tervek útján; a kulturális és természeti örökség jobb kiaknázása olyan gazdasági célokra, mint a turizmus, és a határmenti területek vonzóbbá tétele a külföldi befektetők számára; a nyelvi korlátok leküzdésének támogatása; az iparművészettel és kézműves mesterségekkel foglalkozó kis- és középvállalatok támogatása. Az Interreg IIIb program keretében nagy méretű, transznacionális, több szomszédos EU tagállamot érintő eurorégió területrendezési stratégiáinak kidolgozását támogatják. A kulturális projektek a következő területeken képzelhetők el: a kulturális örökség fenntartása a támogatott területen; a kulturális örökség és a kulturális turizmus hosszú távú menedzsmentje és fejlesztése; hálózatok és társulások kiépítése innovatív projektekre a városi és vidéki 30

a közösségi kezdeményezések alábbi bemutatása FODOR-SZABÓ-ZONGOR: pp. 53-65. alapján


kulturális örökség területén, modern kulturális megnyilvánulások támogatása; a kulturális jelentőségű épületek és létesítmények katalogizálása, illetve a kulturális örökség integrálása a földrajzi információs rendszerbe; tanulmányok, szemináriumok, konferenciák a kulturális örökséggel kapcsolatban, illetve az ehhez a témához kapcsolódó információk terjesztése; minőségi és mennyiségi kiválasztás a kulturális örökség megtartására vonatkozó politikák eredményeire és összefüggéseire való tekintettel. Az Interreg IIIc programot az EU és a határmenti országok régiói közötti együttműködés támogatására hozták létre, és az előző két programtól eltérően nem foglal magába prioritásokat és intézkedéseket, csupán projekteket és technikai segítséget tartalmaz. Az Urban II program célja a hátrányos helyzetű városok fejlesztése, a gazdasági és szociális megújulás, ahol a munkanélküliség, egészségügyi problémák és segélyektől függés által sújtott lakótelepek vannak. A program támogatja a társadalom perifériájára sodródás elleni küzdelmet, valamint célja a tartós munkanélküliség csökkentése a nemzeti kisebbségek, a fiatalkorúak és a nők körében. Az Urban programot az Európai Regionális Fejlesztési Alap finanszírozza. A lehetőségeket csak bizonyos városokban ill. városrészekben lehet igénybe venni, azaz területfüggő közösségi kezdeményezésnek minősül. A konkrét problémák városról városra változnak, ezért specifikus programokat dolgoznak ki, amelyek az adott helyzetre szabott megoldási javaslatokkal szolgálnak. Számos város a kulturális projektek útján keres megoldást problémáira, azonban más városok esetében a kultúra mint fejlesztési terület nem kap központi szerepet. „A kulturális projekteknek az alábbi főbb témaköröket kell lefedniük: a szociális, etnikai, kulturális és kommunikatív természetű akadályok felszámolása; az egyes városrészek és a kulturális szektor igazgatási feladatainak ellátása koordinációs és kapcsolattartó szolgálat biztosításával; kulturális infrastruktúra (beleértve a történelmi értékű épületek új célra történő felhasználását); a multi- és szociokulturális infrastruktúra kiépítése; kulturális és szabadidős létesítmények, különösen a fiatalok számára; a kulturális javak restaurálása és a kulturális örökség megújítása.”31 A finanszírozott kulturális projekteket négy csoportba lehet osztani. Egyrészt támogatják a modern/kortárs kultúrát azáltal, hogy pénzeszközöket nyújtanak a kulturális infrastruktúra javítására, különösen a művészi előadások helyszíneinek felújítására. Másrészt olyan művészeti projekteket juttatnak 31



támogatáshoz, amelyek erősítik a társadalmi kohéziót, a fiatalokra és az egyenlő lehetőségekre összpontosítanak. Vannak olyan művészeti projektek, amelyek segítik a nyelvi vagy faji korlátok leküzdését, végül az iparművészet és kézműves mesterségek körében működő kis- és középvállalatok is kaptak támogatást. A Leader Plus a vidéki térségre vonatkozó közösségi kezdeményezés, amelynek célja a vidéki területek szereplőinek összehozása a hosszantartó fejlődésre vonatkozó új stratégiák megvalósítása érdekében. A munkahelyteremtést célzó gazdasági környezet fejlesztését támogatja, csak innovatív, kísérleti típusú projektek keretében. A vidéki környezet gazdag kulturális öröksége és a helyi kulturális identitás fontos erőforrások. Az olyan infrastruktúra, amely hagyományos elemeket és a mai kor ízlésének megfelelő szórakozási lehetőségeket egyaránt kínál, növeli a vidék vonzerejét a látogatók számára. A Leader programot szerényebb nagyságú projektek jellemzik, a kedvezményezett intézmények általában helyi akciócsoportok. A kulturális tevékenységek a következő tartalmakkal támogathatók: „egy vidéki kisrégió kulturális

potenciáljának

felbecslése;

kulturális

turizmus

(különböző

kulturális

rendezvényektől egészen kulturális utak felépítéséig); LandArt projektek és nyilvános terek művészi kialakítása; kisebb infrastrukturális célokat szolgáló intézkedések megvalósítása kulturális létesítmények számára (pl. múzeumok); a civil munkák javítása kulturális létesítmények számára; a turizmussal való kooperáció erősítése; tanulmányok készítése; a kulturális örökség biztosítása, a régióra jellemző építészeti jellegek megtartása; a falusi kultúra támogatása, szociokulturális tevékenységek; kulturális rendezvények.”32 Az

Equal

közösségi

kezdeményezés

célja

a

munkaerőpiacon

tapasztalható

egyenlőtlenség és hátrányos megkülönböztetés okainak felszámolása annak érdekében, hogy a diszkrimináció és egyenlőtlenségek minden formája ellen hasson. Az Európai Szociális Alapból folyósítják a támogatásokat földrajzi vagy ágazati fejlesztési partnerségeken keresztül. Az Equal program keretében a témák közül egyiknek sincs kimondott kulturális jellege, de a kultúra érdeklődik e témák iránt. Kulturális jellegű témakörök csak olyan esetben juthatnak érvényre, amennyiben elsődlegesen munkaerő-piaci vonatkozással bírnak és igazodnak a pályázati felhívásokhoz.

32

FODOR-SZABÓ-ZONGOR, 63. old


A kulturális szektor a gazdaság egyik „leginnovatívabb” területe, hiszen a szektor hagyományosan nyitott, lehetőségeket biztosít a társadalom peremére került csoportoknak, és nyitva áll a társadalom minden rétege és mindkét nem előtt. A művészek esetében hagyomány, hogy lehetőségeket biztosítanak a marginalizálódott csoportoknak, miközben kifejezik nézeteiket és érzelmeiket. IV.6 Az Európai Unió kultúrához fűződő szimbolikus akciói Az Európai Unió kulturális tevékenysége nemcsak támogatásokat, hanem szimbolikus kezdeményezéseket foglal magába. Az Európai Parlament kezdeményezésére 1976-ban hozták létre az Európai Unió Ifjúsági Zenekarát. Minden évben 140, 14-23 év közötti fiatal zenészt válogatnak próbameghallgatás alapján a zenekar tagjai közé, akik kurzusokon készülnek fel az együttes egyéves turnéjára. A zenekar mind a Közösségtől, mind az egyes tagállamoktól részesül támogatásban, és túllépve az egyes nemzetek zenei tradícióin, az európai kultúra követeként látogatja az egyes országokat. A Barokk Zenekart 1985-ben, az Európai Zene évében hozták létre, Bach, Händel és Scarlatti barokk mesterek születése 300. évfordulójának emlékére. Az Európai Parlament 1989-től anyagilag is támogatja. Az Európai Kultúra Fővárosa program tervezetét Melina Mercouri, görög kultuszminiszter javaslata alapján 1985. június 13-án fogadta el a Tanács. Alapgondolata, hogy Európa népei közelebb kerülhetnek egymáshoz, ha fejlesztik egy adott ország, térség, nagyváros és a Közösség polgárai kapcsolatát a kultúra területén. A népek közeledésének módja lehet, ha megismerik egymás kultúráját, egy-egy régiónak a figyelem középpontjába állítása révén. Évente egy nagyvárost különböző kulturális események házigazdájává választanak. Egy térségből két egymást követő évben nem választanak, de jelölni nem csak fővárosokat lehet. A kiválasztáshoz a Tanács kultuszminisztereinek egyhangú döntése szükséges. A város kiválasztása politikai döntés, ez a tagállamok képviselőinek kezében van. Az Európai Bizottság csak a döntés meghozatala után, az anyagi támogatáskor kapcsolódik a folyamatba. 2003-ban Graz, 2004-ben Genove és Lille viselik e címet. Az elképzelések szerint Magyarország és Németország együttesen, 2010-ben jelölhet 1-1 várost az Európai Kultúra Fővárosa címre. 1990. május 18-án a Miniszteri Tanács létrehozta az Európai Kulturális Hónap elnevezésű programot. Alapgondolata, hogy bővítsék a


nem tagországok felé az Európai Kultúra Fővárosa programot. Az események elgondolása és céljai is azonosak, de ez a kezdeményezés nyitottabb Kelet-Közép-Európa országai számára. 1992-től mindkét programban részt vehetnek EU-n kívüli európai országok, amelyek tiszteletben tartják az emberi jogokat, a többpártrendszer és a demokrácia elveit érvényesítik. 1994-ben jelentésben foglalták össze a két program addigi eredményeit, és megállapításra került, hogy az addig eltelt 10 év alatt a kulturális politika többszörös célkitűzését elérte. A kortárs építészetet támogató Mies van der Rohe-díjat 1987-ben hozta létre az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a barcelonai Mies van der Rohe alapítvány azzal a céllal, hogy elősegítse a gazdasági szektor, a társadalom és a kortárs építészet kapcsolatának fejlesztését. Mottója: Európa városainak építészeti jelene a jövőbeli város múltja lesz. Az építészet támogatását több kisebb részakció egészíti ki. A Tanács rendszeres, több éven át tartó támogatást ad Európa kiemelkedő jelentőségű történelmi és építészeti emlékeinek: athéni Akropolisz, Mount Athos monostora, Lisszabon Chiado történelmi negyede, a coimbrai Szentháromság Kollégium és egyes, a spanyol Compostella körül elhelyezkedő kolostorok számára. Támogatást nyújtanak továbbá szükséghelyzet esetén. Szimbolikus jelentőségű segélyeket adnak katasztrófa esetén bekövetkező épületkárosodások helyreállítására. Restaurálási támogatást kapott a firenzei Uffizi Palota, a barcelonai Liceo színház, valamint a Velencei Fenice színház. Az építészeti támogatások eredményeiről a Bizottság rendszeresen kiállításokat rendez, ahol jó alkalom nyílik a tagországok nagyközönségének informálására, a polgárokkal való kapcsolatok fejlesztésére. A megvalósult projektek kiállításait filmbemutatók, kiadványok, konferenciák, szemináriumok kísérik; mind-mind a kulturális örökség témakörében, elősegítve ezáltal a nagyközönség és a szakterületen dolgozó szakemberek kapcsolatát. Ezen kiállítások Európa több országát, városát keresik fel évente. A kiállításokhoz kapcsolódik az Európai Örökség Napok, amely szintén a közönségkapcsolatokat fejleszti az Unió szinte valamennyi tagországában, valamint egyes közép-európai országokban. A rendezvénysorozat keretében a kulturális örökség és az ifjúság kapcsolatára helyezik a hangsúlyt. Az Európai Örökség Napok az Európa Tanács kezdeményezése volt, a megvalósítást a Bizottsággal közösen viszik véghez.


Az irodalom és a műfordítás jelentőségének hangsúlyozására a Tanács 1989-ben díjakat hozott létre: az európai irodalmi díjat és az európai műfordítói díjat. Európai – nem tagállam – országok polgárai szintén kaphatnak díjat, ám jelölési joguk nincs. A díjak átadása (minden évben az Európai Kultúra Fővárosa rendezvényeinek részeként) egy újabb olyan alkalom, amikor ünnepélyes keretek között tanúbizonyságot tesznek Európa kultúrájának sokszínűségéről.33

V

Az egyéb uniós politikák és a kultúra kapcsolata

V.1 Az audiovizuális politika A kulturális politikával szoros kapcsolatban álló, de sok tekintetben mégis eltérő audiovizuális politika európai és amerikai fejlődése között a leglényegesebb különbség abban rejlik, hogy Európa nem vette át a műsorszórás liberalizálását. A közszolgálatiságot szem előtt tartó média a köz finanszírozását élvezve évtizedekig monopolhelyzetben volt. Az információcsere területén végbement forradalom a társadalom mind szélesebb rétegeihez ért el, és így a rádiózás-televíziózással szemben támasztott fogyasztói igények is változtak. A kínálatot a független szolgáltatók megjelenése szélesítette, de továbbra is megmaradt a média a közösség szolgálatában, kulturális és politikai értékeket szolgált. A nyolcvanas években a gazdasági változásokat követve a médiapolitikában liberalizálás ment végbe. A dereguláció gazdasági előnyeit, munkahelyteremtő hatását felismerve az audiovizuális szektor fokozatosan megnyílt a magánszféra előtt. A kínálat gyors növekedése azonban maga után vonta az újfajta szabályozás igényét is. A hetvenes években bírósági döntések hívták fel a figyelmet arra, hogy a műsorszórásban, a többi szolgáltatáshoz hasonlóan, a szabad mozgás elvének kell érvényesülnie. Az Európai Tanács 1989-ben megalkotta a 89/552/EGK (és az ezt módosító 97/36/EK) tanácsi irányelvet a határok nélküli televíziózásról, amelynek célja, hogy a szétaprózódott nemzeti piacokat egy európai dimenziójú egységes audiovizuális tér váltsa fel. Az európai sugárzás és programkészítés számára kívántak versenyelőnyt biztosítani a szolgáltatások szabad áramlásának biztosításával. Az irányelv lényege, hogy kötelező érvényű jogi feltételeket teremt az európai televíziós adások szabad forgalmazásához, az eltérő nemzeti 33

Forrás: http://europa.eu.int/comm/culture/action/coop_de.htm 2004. április 11.


rendelkezéseket összehangolva igyekszik a televíziós adások szabad áramlásának útjából elhárítani a jogi akadályokat. Ebben különbözik az audiovizuális politika az egyéb kulturális tevékenységektől, hiszen ez utóbbiak terén nem léteznek jogharmonizációs kötelezettségek, nincsenek kötelező érvényű jogi feltételek, és tulajdonképpen helyesebb is az EU kulturális tevékenysége megnevezés használata a kulturális politika helyett. A Maastrichti Szerződés 128. cikke (a 2. bekezdésben) megemlíti az audiovizuális területet is, és ennek alapján tudja az unió a tagállamok ilyen irányú tevékenységét támogatni. A határok nélküli televíziózásról szóló irányelv mellett az európai audiovizuális politika másik eszköze a Media-program, amely különböző támogatási formákat kínál az európai film- és televízióipar számára. A program első két fázisa – Media I (1991-1995.) és Media II (19962000.) – után elindították az új Media Plus programot a 2001-2005. közötti időszakra. „A program célja, hogy elősegítse az európai audiovizuális ipar versenyképességét a képzés, a gyártás előkészítése és a vállalatok fejlesztése, a film- és audiovizuális alkotások forgalmazása,

promóciója,

valamint

a

filmfesztiválok

támogatása

terén

hozott

intézkedésekkel.”34 A tapasztalatok alapján az akció irányvonalait újra felosztották, és öt területre egészítették ki: Media Továbbképzés, Media Fejlesztés (projektfejlesztés, cégek támogatása), Media Terjesztés (mozi, video, multimédia és televízió), Media Marketing, illetve kísérleti projektek támogatása. Az Európai Unió nagy figyelmet szentel a Mediaprogram területén is az új technológiáknak, így mindenekelőtt a digitális terjesztés továbbfejlesztését támogatja. Fontos téma továbbá az európai cinematográfiai kulturális örökség felkutatása és az európai művek létrehozását szolgáló tematikai programok támogatása. Az audiovizuális szektort szabályozó közösségi joganyag elemei a következők: a Tanács már említett irányelve a Határok nélküli televíziózásról; a Media Plus programra (2001-2005.) vonatkozó határozatok; a Tanács 2000/821/EK határozata az európai audiovizuális alkotások létrehozását, forgalmazását és terjesztését ösztönző program elindításáról; a Tanács és az Európai Parlament 163/2001/EK határozata az európai audiovizuális ipar szakemberei számára indítandó továbbképzési programról (Media - képzés). Az Európai Unió szinte kizárólag a televíziós tartalomszolgáltatást érintő jogszabályokat 34

RÓNAI - ZONGOR, 17. old.


sorolja az audiovizuális politikát szabályozó joganyag körébe, valamint az audiovizuális művek létrehozását és terjesztését, a szakemberek továbbképzését ösztönző Media Plus programot létrehozó határozatokat. Az ötéves program 400 millió eurós összköltségvetéssel rendelkezik, és támogatást nyújt a gyártást megelőző és követő időszakra. A pályázók számára nyújtott közösségi támogatás mértéke nem haladhatja meg a projekt összköltségvetésének 50 százalékát, amelyet feltételesen visszatérítendő előlegek vagy szubvenciók formájában biztosítanak. Már kilenc tagjelölt országnak nyílt meg a program: Bulgária, Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország 2002-től, Ciprus, Szlovákia és Szlovénia pedig 2003-tól vesz részt a programban. Hazánk a csatlakozást követően lesz a program tagja. Az Európai Bizottság javaslatot terjesztett a Kulturális Miniszterek Tanácsa elé a Media-programok 2006 végéig történő meghosszabbításáról. Ezzel összefüggésben a programok összköltségvetése is növekedne: a Media Képzés esetében 50 millió euróról 57,4 millió euróra, a Media Plus vonatkozásában 350 millióról 435,6 millió euróra emelkedne. A meghosszabbítás egyik oka a 2004-ben belépő új tagállamok közösségi tevékenységekbe való beilleszkedésének elősegítése. A Bizottság megkezdi egy 2006. utáni időszakra vonatkozó új program kidolgozását, amely már figyelembe fogja venni a bővítéssel járó változásokat, az addig elért eredményeket.35 V.2 Kulturális javak exportja Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk után létrejön a vámunió, érvényesülni fog a négy alapszabadság elve. Az Európai Közösség a munkavállalókra vonatkozó általános szabályozáson belül ismeri el a kulturális területen dolgozók szabad mozgását, valamint munkavállaláshoz és vállalkozás alapításához való jogát. E területre is érvényes a szakmai képesítések és diplomák kölcsönös elismerési rendszeréről meghozott közösségi irányelv. Az áruk szabad áramlása a kultúra területén bizonyos korlátozásokkal lesz érvényes a nemzeti kincsek védelme érdekében. Jogharmonizációs kötelezettségek származnak a kulturális javak exportjával, illetve a kulturális javak visszaszolgáltatásával foglalkozó uniós 35

RÓNAI – ZONGOR, 18. old.


jogszabályok átvételével kapcsolatosan (a 3911/92 rendelet a kulturális javak exportjáról, és az annak végrehajtására kiadott 93/752 EGK rendelet, illetve a 93/7 irányelv a tagállamok területéről jogellenesen kiszállított kulturális javak visszaszolgáltatásáról). A kultúrát közvetlenül érintő más uniós jogszabályok nincsenek. Bizonyos áruk szabad mozgásának nemzeti rendelkezésekkel való korlátozását az EK-Szerződés 30. (korábban 36.) cikke teszi lehetővé. A művészeti, történelmi és régészeti értékkel bíró nemzeti kincsek tartoznak ezen kivételezett áruk közé. A tagországok is fenntarthatják majd kulturális örökségük védelmében hozott szigorú műtárgykiviteli szabályaikat azon kulturális javak körének meghatározására, amelyek engedéllyel vagy engedély nélkül vihetők ki az országból, illetve amelyek végleges kivitele nem engedélyezett. Az uniós belső határokon is lehet érvényesíteni ezeket a korlátozásokat, ugyanis a vámellenőrzések továbbra is megmaradnak, méghozzá az unió egész területén.36 A tagországok területéről jogellenesen kivitt műtárgyak visszaadásáról a 93/7/EGK irányelv rendelkezik, amelyet a jogellenesen kivitt kulturális javak visszaadásáról szóló 2001. évi LXXX. törvény ültetett át a magyar jogrendbe. A törvény meghatározza a kulturális javak körét, amelyre a tagországok visszaadási kötelezettsége kiterjed. Ezek közé tartoznak azok a javak, amelyeket a tagállam területéről történő jogellenes kivitel előtt vagy azt követően nemzeti jogszabály vagy államigazgatási eljárás keretében hozott hatósági határozat az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 30. cikke szerinti „művészi, történelmi vagy régészeti értéket képviselő nemzeti kincsek” közé sorol, és amelyek a melléklet szerinti kategóriák valamelyikébe tartoznak, vagy egyik ilyen kategóriába sem tartoznak, de szerves részét képezik muzeális intézmények, levéltárak, valamint könyvtárak megőrzendő állományi leltárában szereplő közgyűjteménynek, egyházi intézmények leltárának. A kategóriák kiegészülnek értékhatárokkal is. „Így például ide értendők a bármilyen alapra, teljesen kézzel készített vízfestmények, gouache-ok és pasztellképek 30.000 euró, az előző kategóriába nem tartozó teljesen kézzel készített képek és festmények 150.000 euró értékhatárt elérő műtárgyak.”37 Ez azt jelenti, hogy a visszaadási kötelezettség, amennyiben a műtárgy nem védett, nem közgyűjteményi vagy egyházi leltárban szereplő, csak az adott értékhatárokat elérő, illetve meghaladó műtárgyakra vonatkozik. Ha tehát egy védett műtárgy, vagy az 36



említett kategóriák valamelyikébe tartozó műtárgy engedély nélkül hagyja el az ország területét, és felbukkan egy másik tagország területén, a honos ország sikerrel követelheti azt vissza. A visszaadással kapcsolatos feladatok ellátására minden tagország úgynevezett kompetens hatóságot jelöl ki. Nálunk ezt a szerepet a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal hivatott betölteni. Az irányelv szerint a hatóság feladatai igen sokrétűek: a másik tagország területéről jogellenesen Magyarországra behozott kulturális tárgyak felkutatása, a többi tagország kompetens hatóságával való együttműködés, a visszaszolgáltatás jogi eljárásainak megindítása. Minden tagországnak biztosítania kell harmadik, EU-n kívüli országba történő kivitelkor is, hogy a többi tagország területéről származó kulturális javak is jogszerűen hagyhassák el az unió területét. E célból hozták a 92/3911/EGK rendeletet, amely a csatlakozáskor lép hatályba Magyarországon, azaz ettől az időponttól kezdve biztosítani kell, hogy az unió bármely tagországából származó, a magyar határon kivinni szándékozott kulturális javak rendelkezzenek az előírt kiviteli engedélyekkel. A rendelet célja az európai kulturális javak védelme, éppen ezért az engedélyezési eljárás alá vont tárgyak köre meglehetősen szűk. A kiviteli engedélyhez kötött kategóriák és értékhatárok listájának összeállításakor kompromisszum született a tagországok között, mert néhányan liberálisabb kivitelt szerettek volna, mások azonban szigorúbb szabályozáshoz ragaszkodtak (például Olaszország). A kiviteli engedélyt annak a tagországnak a kompetens hatósága adja ki, amelyből a műtárgyat kivinni szándékozzák, függetlenül attól, hogy honnan ered a műtárgy. Ez az engedély maximum 12 hónapig érvényes az unió egész területén. Franciaország és Olaszország kétoldalú megállapodás keretében a kiviteli engedély előfeltételéül szabja egy kísérő dokumentum meglétét arról, hogy a műtárgy jogszerűen van az ország területén és szabadon forgalmazható. Látható tehát, hogy e jogszabályok a tagországok örökségének védelmére szolgálnak, ugyanakkor egyes tagországok részéről felmerült az igény a hatékonyabb védelem érdekében. Ezen a helyen említhetjük meg a kulturális örökség megőrzése elismeréseként létrehozott pán-európai Europa Nostra-díj, amely nem közösségi kezdeményezés, de az EU jelentősen támogatja. Ezzel a díjjal jutalmazzák az e területen kiemelkedő teljesítményt nyújtó 37

RÓNAI - ZONGOR, 23. old.


személyeket („Medals of Honour”) és az európai értékek megvédésére vonatkozó projektek sikeres végrehajtását („Heritage Award”). A Restaurációs Alapból pedig pénzügyi támogatásra

lehet

pályázni

építészeti

értékekkel

bíró

épületek

felújítására.

(www.europanostra.org) A Tanács állásfoglalást adott ki arról, hogy a Bizottság a versenyszabályok és az áruk szabad mozgására vonatkozó szabályok alkalmazása során vegye figyelembe azt, hogy a könyv sajátos értéket képviselő kulturális tárgy, és a könyvek egyidejűleg fontos tényezői a kulturális sokszínűség elősegítésének. Erre azért volt szükség, mert egyes tagországok nemzeti szabályozása rögzített könyvárak alkalmazását írja elő, ami a könyvpiacba történő beavatkozásként értékelhető. Ugyanakkor számos tagállam az országon belüli rögzített könyvárrendszert lehetőségnek tekinti a könyvek sajátos kulturális és gazdasági jellegének figyelembe vételére és arra, hogy az olvasóknak optimális feltételekkel a lehető legszélesebb kínálathoz biztosítsanak hozzáférést. A szerzői jogi törvényhez kapcsolódó közösségi kölcsönzési jogok kérdését az Unióban a 92/100/EEC irányelv szabályozza. Az irányelv lehetőséget ad arra, hogy egyes intézmények a kölcsönzéssel kapcsolatos szerzői jogi kötelezettségek alól mentességet élvezzenek (például Olaszországban az állami könyvtárak a könyvkölcsönzés során mentesülnek a szerzői jogdíj megfizetése alól).38

VI

Magyarország csatlakozásának kultúrát érintő vonatkozásai

VI.1 Kulturális kérdések a csatlakozási tárgyalások során A Magyarország és az Európai Unió közötti Társulási Megállapodást az 1994. évi I. törvény hirdette ki. A vállalt kötelezettségek elvégzésének felügyeletére létrejött a Társulási Tanács, a Társulási Bizottság és a Társulási Parlamenti Bizottság. A kulturális együttműködést a Megállapodás 97. cikke részletezi. Annak ellenére, hogy a kultúra területén nem létezik átfogó, közösségi szabályozás, gondoskodni kell a jogharmonizációról néhány, a kultúrához szorosan kapcsolódó szakterületen: pl. a kulturális javak illegális kereskedelme, exportja, szellemi tulajdonjog. A 38



kulturális jogharmonizáció gyakorlatilag azt jelenti, hogy Magyarország elfogadja a közösségi kulturális programokban való részvételt, továbbá társult tagállamként a csatlakozást megelőzően is él a programokban való részvétel lehetőségével. Az ezekben való magyar részvétel lehetőségét a Magyarországgal kötött Társulási Megállapodás 1995. július 13-án aláírt Kiegészítő Jegyzőkönyve rögzítette. A hivatalos megnyitásról szóló határozat elfogadását követően a magyar kulturális élet szereplői sikerrel vettek részt a korábbi Raphaël (kulturális örökségvédelem), Kaleidoscope (művészeti tevékenység) és Ariane (irodalmi alkotás) programokban, valamint 2001-től a Kultúra 2000 keretprogram pályázataiban. Ez utóbbi programhoz elsőként Magyarország csatlakozott a tagjelöltek közül: a programnyitásról a Társulási Tanács 3/2001. számú határozata rendelkezik, amelyet a 132/2001. (VII. 18.) kormányrendelet hirdetett ki. A programnyitással lehetővé vált, hogy a magyar kormányzat is képviseltesse magát a program Irányító Testületében (Management Committee), a csatlakozásig egyelőre szavazati jog nélkül. Teljes jogú EU-taggá válásunk előtt a kulturális közösségi programokban való részvételünkhöz úgynevezett „belépőjegyet” kell(ett) váltanunk (a program éves részvételi díjának összege 488.271 euró). A belépőjegy kb. 50%-át (214.146 eurót) Phare-forrásból lehet fedezni, a fennmaradó részt és a programmal járó adminisztrációs költségeket pedig a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma fejezeti forrásából. A program hazai koordinálásról a 2000. óta működő KultúrPont Iroda gondoskodik.39 Az audiovizuális politika terén létezik uniós jogszabály, a korábban említett „Irányelv a

határok

nélküli

televíziózásról”,

amelynek

jogharmonizációját

a

médiatörvény

módosításával kellett biztosítanunk. A kultúra területén megvalósuló jogharmonizációs feladatkörök négy minisztérium hatáskörébe tartoznak: Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Pénzügy-, Külügy-, Igazságügyi Minisztérium. Ezekhez járulnak a Miniszterelnöki Hivatalnak a közösségi ügyekkel foglalkozó osztályai. Magyarország vállalta, hogy jelenlegi és jövőbeli jogszabályait közelíti a közösségi jogszabályokhoz, ennek érdekében 2002-ig terjedő jogharmonizációs programot dolgoztak ki a közösségi joganyag átvételére, annak hazai jogszabályokba történő átültetésére, a megfelelő intézményi rendszer kialakítására. Az Acquis Átvételének Nemzeti Programja „Kultúra és 39

Rónai Iván: Az EU csatlakozási tárgyalások eredményei a kultúra területén, in: Kultúra és az Európai Unió,


audiovizuális politika” című fejezetének feldolgozása a NKÖM felelősségi körébe tartozott. Ezt a munkát koordinálta az Európai Integrációs Tárcaközi Bizottság 20. számú szakértői csoportja. A csoport fő feladata a kulturális és audiovizuális szektorral kapcsolatos acquis communautaire összegyűjtése, feldolgozása, a magyar jogi szabályozással való összevetése és a jogharmonizáció teljesítése.40 A szellemi tulajdonjog területén a munka felelőse és összefogója az Igazságügyi Minisztérium volt. E terület felügyeletében közreműködött a NKÖM is, amelynek illetékessége a szerzői és szomszédos jogi közös jogkezelés felügyeletére terjedt ki. A NKÖM szerepe a közös jogkezelő egyesületek nyilvántartására, valamint a tevékenység folyamatos figyelemmel

kísérésére

korlátozódott

(a

jogszabályok

betartásának

ellenőrzése,

a

jogszabálysértések szankcionálása). A nemzeti kulturális örökség miniszterének feladat- és hatáskörébe tartozott a kormányzati audiovizuális politika kialakításában való részvétel, valamint az érintett kormányzati szervek ez irányú tevékenységének összehangolása. A csatlakozási tárgyalások első szakaszában, 1998. május 8-án és 15-én lezajlott a közösségi joganyag 20. fejezetének (kultúra és audiovizuális politika) átvilágítása. A magyar küldöttség az irányelv csatlakozás utáni alkalmazásával kapcsolatos átmeneti időszak, ideiglenes eltérési lehetőség iránti igényt nem jelzett. Magyarország vállalta, hogy a csatlakozás tényleges időpontjáig megvalósítja az Európai Unió idevágó jogszabályaival való teljes harmonizációt. A magyar kormány ezen álláspontját a Bizottság részére 1998. szeptember 7-én átadott, a Magyar Köztársaság Kormányának tárgyalási álláspontjában is megerősítette. A 20. fejezeten (Kultúra és audiovizuális politika) túl, a kultúra terén két fontos jogharmonizációs feladatunk volt: az 1. fejezetben (Áruk szabad áramlása), illetve a 25. fejezetben (Vámunió, vámjog). Ezek a feladatok a kulturális javak védelmével foglalkozó EUrendeletek és irányelvek jogharmonizációját biztosítják. Az áruk szabad áramlása talán a legalapvetőbb összetevője az egységes európai piacnak, így az egész EU működésének. Az EK Szerződés 30. cikke lehetővé teszi, hogy nemzeti rendelkezésekkel korlátozzák bizonyos áruk szabad mozgását. Magyarország tagországként is fenntarthatja majd kulturális öröksége KultúrPont Iroda, Budapest, 2003., 116. old.


védelmében hozott szigorú műtárgykiviteli szabályait. „A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény, valamint a kulturális javak kivitelére vonatkozó miniszteri rendelet (17/2001. (X. 18.) NKÖM rendelet) meghatározza a kulturális javak azon körét, amelyek engedély nélkül vagy engedéllyel vihetők ki az országból, illetve amelyek végleges kivitele nem

engedélyezett.”41

A

Magyarország

területéről

jogellenesen

kivitt

műtárgyak

visszaadásával kapcsolatban a 93/7/EGK irányelv útmutatásait követve született a 2001. évi LXXX. törvény, amelynek részleteiről már fentebb szó esett. A csatlakozási tárgyalásokon a tagjelölt országokkal szemben támasztott fő követelmény a Határok nélküli televíziózásról szóló irányelv előírásainak hazai jogba történő átültetése, a csatlakozásig történő érvényesítése volt. A tárgyalások megkezdésekor a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (médiatörvény) nagy mértékben megfelelt az EU vonatkozó irányelveinek. Ennek ellenére néhány rendelkezés tekintetében szükség volt a médiatörvény módosítására: az európai művek többségi arányának biztosítása a kereskedelmi televíziók esetében is (a médiatörvény csak a közszolgálati televízióknál írta ezt elő). A tárgyaló delegáció jelezte, hogy Magyarország – az OECD-hez való csatlakozáskor vállalt kötelezettségeire tekintettel – kizárólag az Európai Unióhoz történő csatlakozás időpontjában lesz képes teljes körű összhang megteremtésére a közösségi szabályozással. A tárgyaláson a magyar fél derogáció iránti igényt nem jelzett. „A tárgyalásokat követően a Kormány ígéretet tett arra, hogy teljes körű harmonizációt célzó törvényjavaslatot készít, és azt 1999 végéig benyújtja az Országgyűléshez. Ennek megfelelően a kizárólag jogharmonizációs szempontú módosításra irányuló törvényjavaslatot a Kormány 1999. november 19-i ülésén elfogadta, és 1999. december 9-én benyújtotta az Országgyűlés részére. Az Országgyűlés azonban sem 2000-ben, sem pedig 2001 folyamán nem fogadta el a törvényjavaslatot (a parlamenti pártok közötti konszenzus hiányában a törvénymódosítási javaslat nem érte el a szükséges 2/3-os többséget). A törvényjavaslatot végül 2002. július 9-én fogadta el az Országgyűlés (2002. évi XX. törvény). Ezáltal teljesült a jogharmonizációs

40 41

DR. BOROS, 50. old. RÓNAI, 116. old.


feladat, és a Brüsszelben 2002. július 30-án tartott Főtárgyalói Fordulón ideiglenesen lezárult a „Kultúra és audiovizuális politika” fejezet.”42 Az Európai Bizottság azonban a fejezet ideiglenes lezárásával egy időben jelezte észrevételeit arra vonatkozóan, hogy a már módosított törvényben is további „finomításokra” van szükség ahhoz, hogy a jogszabály teljes mértékben harmonizáljon a közösségi joggal. Az ennek alapján megkezdődött szakértői konzultációk az alábbi három területre terjedtek ki: helyi műsorszolgáltatás fogalma; a műsorszerkezeti követelmények alkalmazhatóságtól függő, fokozatos bevezetése; az eredetileg magyar nyelven készült művekre vonatkozó kvóták és viszonyuk az európai művekre vonatkozó kvótákkal. Az első két pontban a felek konszenzusra jutottak, s a Bizottság elfogadta a magyar fél érvelését. A magyar nyelvi kvóták ügyében azonban az álláspontok 2002 végére sem közeledtek olyan mértékben, hogy az lehetővé tette volna a probléma megoldását. A Bizottság úgy vélte, hogy a médiatörvényben megfogalmazott, a magyar nyelven készült műsorokra vonatkozó kvóták összessége túlzott mértékben védi a magyar nyelvű programokat az európai művek védelme helyett. A vitázó felek végül csak 2003 második felében jutottak kompromisszumra a médiatörvény módosítása ügyében. Az Európai Unió 1991-ben indította az ötéves időtartamra szóló Media programot, amelynek folytatása volt a Media II (1996-2000), illetve a jelenlegi Media Plus (2001-2005). A program elsődleges célja az európai audioviuzális ipar fejlesztése, támogatása. Főbb vonalai a következők: szakemberek képzése, továbbképzése; filmgyártás (a forgatókönyv-írástól a produkciós partnerek felkutatásáig); terjesztés (mozik támogatása, videoterjesztés, stb.). Magyarország a filmszakma kezdeményezésére és annak anyagi áldozatai révén már 1994-95ben teljes jogú tagja volt a Media programnak, a Magyar Televízió és a Magyar Mozgókép Alapítvány adták össze a részvételhez szükséges összeget. A Magyar Filmunió gondozásában létrejött a magyar Media Desk, a pályázatok koordinálásához szükséges iroda. „A Media I. programban a befizetett tagdíjnál többet kaptunk vissza támogatásként (1994.: kb. 45 ezer ECU többlet; 1995.: kb. 66 ezer ECU többlet). A Media II. esetében azonban a „juste retour” elve érvényesült, azaz annyi támogatásban részesülhettek volna összesen a magyar pályázók, amennyi részvételi díjat fizettünk volna. (A Media II. program Magyarországra számított éves 42

Pálóczi-Horváth Viktória: Az uniós csatlakozási tárgyalások eredményei az audiovizuális politika területén, in:


részvételi díja 1998-tól 649.992 euró volt.) Az állam 7% adminisztrációs költséget lett volna köteles fizetni, a fennmaradó részt 50-50%-ban osztottuk volna meg a Phare és költségvetési forrás között. Jogharmonizációs elmaradásunk miatt az Európai Bizottság sajnálatos módon nem tette lehetővé a 2000 végén lejárt Media II. programban való részvételünket.”43 A Bizottság a Media Plus programban való magyar részvételt is jogharmonizációs kötelezettségeink teljesítéséhez, és a „Kultúra és audiovizuális politika” fejezet lezárásához kötötte. A médiatörvény 2002. július 9-i módosítása lehetővé tette ugyan a fejezet ideiglenes lezárását (2002. július 30.), a Media Plus programba azonban az Európai Bizottság álláspontja szerint csak a csatlakozáskor léphetünk be. Ennek oka, hogy a médiatörvény európai műsorszámok többségi arányára vonatkozó rendelkezése csak a csatlakozás időpontjában, tehát 2004. május 1-jével lép hatályba. (Amennyiben a Media Plus program még a csatlakozás előtt megnyílt volna, úgy a hazánkra számított éves részvételi díj 750.000 euró lett volna.) A program tehát 2004-től minden további feltétel nélkül megnyílik számunkra, s már nem lesz szükség részvételi díj befizetésére. A Media Plus program már 2004. januártól megnyílt Magyarország számára, és a 2004. évre kiírt pályázati felhívásokon részt vehetnek magyar intézmények. Az Európai Bizottság pénzügyi kötelezettséget azonban csak május 1. után vállal. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 2003-ban megkezdte az előkészületeket a Media Plus program végrehajtásának nemzeti szintű összehangolását és megszervezését szolgáló információs iroda (Media Desk) létrehozása érdekében. Az iroda rendelkezik a szükséges hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerrel, szakmai adatbázissal, a programmal kapcsolatos (a Media I. során szerzett) tapasztalatokkal. Rövid távú célja, hogy megfelelően felkészítse a filmszakmát a Media Plus programban való sikeres részvételre, hosszú távon pedig annak elősegítése, hogy a magas színvonalú magyar filmművészet is elfoglalhassa végre méltó helyét Európában. VI.2 A magyar Nemzeti Fejlesztési Terv kultúrát érintő fejezetei Az Unió által megadott információk, útmutatók alapján 2001. januárban kezdődött meg az aktív tervezési időszak. A terv kialakításában minden minisztérium, regionális fejlesztési Kultúra és az Európai Unió, KultúrPont Iroda, Budapest, 2003., 122. old.


ügynökség és számos helyi szereplő kivette részét. 2002. májusig a program kialakítása a helyzetelemzés kidolgozásáig jutott el, majd 2002 nyarán felgyorsultak az események, a terv készítői szeptemberre már a helyzetelemzést, októberében már a stratégiát és az operatív programokat is elkészítették, így azok társadalmi egyeztetése megkezdődhetett. 2002 végén a Bizottság 2003 márciusáig haladékot adott Magyarország számára, hogy a Nemzeti Fejlesztési Tervet (NFT) az ex-ante értékelés eredményeinek figyelembe vételével készítse el. Az NFT nem foglalja magában Magyarország egész gazdaságára és társadalmára vonatkozó fejlesztési területeket, csupán azokra koncentrál, amelyeket a Strukturális Alapok társfinanszírozásával kíván megvalósítani. Az NFT a magyar gazdaság és társadalom állapotát vázolja fel, rámutat súlyponti kérdésekre és megvizsgálja a problémák okait. Ezeket a vizsgálatokat a Helyzetelemzés fejezete tartalmazza. A SWOT analízisben az erősségek között, a gazdaságfejlesztés elemeként szerepel „A gazdag természeti és kulturális örökség”. A mezőgazdaság és vidékfejlesztés erősségeként kiemelésre került a „Kulturális örökség és tradíciók a kézműves iparban”, a lehetőségek között pedig a „Kulturális és tudományos tartalom fejlesztése az információs társadalom keretében és a kulturális örökség fenntartható fejlesztése”.44 Ezek alapján került kialakításra az NFT stratégiája. Ebben a legfőbb célként az életminőség javítása jelenik meg, amely alatt az egy főre eső jövedelem szintjében mutatkozó EU-átlaghoz képesti eltérés jelentős elmaradásának csökkentését értjük. A hosszú távú cél eléréséhez azonban számos középtávú cél hozzájárul: a versenyképesebb gazdaság, a humán erőforrás jobb kihasználása, a jobb minőségű környezet és a kiegyensúlyozottabb regionális fejlődés elősegítése. A célok eléréséhez megfelelő eszközök (prioritások) kialakítására került sor: a termelőszektor versenyképességének fejlesztése, a foglalkoztatás növelése és az emberi erőforrások fejlesztése, a jobb infrastruktúra, tisztább környezet biztosítása a regionális és helyi potenciál erősítése, illetve a technikai segítségnyújtás. Az egyes prioritásokat és az azokban kialakított célokat egy-egy operatív program hivatott megvalósítani. Magyarországon ezek elérésére öt operatív program került kialakításra, amelyek egymást kiegészítik. A kulturális terület önállóan nem jelenik meg sem a helyzetelemzésben, sem a stratégiában. A kultúrát érintő területek azonban több helyen is fellelhetők a tervben. Például a 43

PÁLÓCZI-HORVÁTH, 123. old.


gazdasági versenyképesség elősegítésében szerepet kapnak az elektronikus, digitális fejlesztések, amelynek keretében a kulturális intézmények ilyen jellegű fejlesztései helyet kapnak, továbbá a terv részletesen foglalkozik a turizmussal, amelyben a kulturális örökség külön kiemelt erősségként jelenik meg a helyzetelemzési fejezetben. A falusi, vidéki területeken a vidék népességmegtartó erejének egyik motorjaként tűnik fel a vidéki kultúra, a kézműves tradíciók ápolása és az ezekre épülő falusi turizmus fejlesztése. A terv egyik kulcsszava

az

információs

társadalom

fejlesztése,

amely

tekintetbe

veszi

az

infokommunikációs szolgáltatások minőségének fejlesztését, ami középtávon a kulturális intézmények piaci megjelenését segíti, így versenyképességük növekszik. Az NFT tartalmazza az operatív programok rövid leírását, amelyekben nyomon követhetőek az operatív programok céljai, prioritásai. Az összefoglaló leírás nem részletezi a kultúra területét érintő fejlesztéseket, azok az egyes operatív programok intézkedéseiben elrejtve találhatók meg. A kultúra gazdasági és társadalmi folyamatokban betöltött meghatározó szerepének elismertetése miatt volt fontos a kultúra megjelenítése az NFT-ben, hiszen az EU kulturális területnek nyújtott támogatásainak 82,7%-a a Strukturális Alapok forrásaiból származik. A költségvetésben csekély összeget képviselő terület a kultúra, de szerepe és jelentősége társadalmi hatása miatt nagy. A kultúra szerepének növekedését jelzi a jelenlegi tagországok gyakorlata, a sok helyi kezdeményezés, kulturális akció megjelenése és támogatása is. Míg az EU közvetlenül nem támogatja a tagországok kulturális programjait (csak közös projekteket), de elismeri és ezen keresztül támogatja a gazdasági, társadalmi és szociális jelentőségű projekteket. Az NFT helyzetelemzésében szerepel, hogy „Magyarország, bár gazdag turisztikai vonzerő-kínálattal (kulturális örökségi és természeti értékkel) rendelkezik, ezek turisztikai menedzsmentje (vezetés és ügyfélszolgálat) nem kielégítő, és hiányzik a megfelelő marketing tevékenység. Jellemző továbbá a turisztikai attrakciók egymástól független fejlesztése és piaci megjelenése, a marketing tevékenység összehangolásának hiánya, amely az egyes térségek attrakcióinak egymást erősítő hatását gátolja.”45

44 45

http://www.nfh.hu/index2.htm?p=2&t=2&i=2117, 2004. április 17. FODOR – SZABÓ – ZONGOR, 112. old.


A vonzerők, az attrakciók közül a lehetséges fejlesztések forrásterületeként kiemelkedik a kulturális turizmus, a „kulturális örökség turisztikai hasznosítása, amely többek között a világörökség-helyszínek, az ingatlan kulturális örökség (műemléki védelem alatt álló kastélyok, kúriák, várak), múzeumok gyűjteményei, nemzetközi hírű művészeti élet és népművészeti hagyományok értékeire épít.”46 Az információs társadalom helyzetértékelése szerint a „lakosság alacsony szintű számítógépes kapacitással rendelkezik” megjegyzés mellett a tartalomipar a másik fejlesztési célkitűzés. E célhoz kapcsolódik a „kultúrkincs digitalizálásának folytatása”, mint „az állam részéről szükséges lépések egyike”.47 A vidék helyzetelemzése során kiemelésre került, hogy „az újraéledő civil szerveződések, valamint a közterületek, közösségi létesítmények és különösen a történelmi értéket képviselő falvak felújítása növelik a települések vonzerejét, és erősítik a vidéki lakosság helyi kötődését”.48 A kultúra területét közvetlenül három operatív program érinti: Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP), a Regionális Fejlesztési Operatív Program (RFOP), és az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP). A Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) célja a magyar gazdaság európai

fejlettségi

szinthez

való

felzárkózása,

amelyet

közvetlenül

a

gazdasági

versenyképesség erősítése, közvetve pedig a vállalkozások modernizációja, valamint a fejlett gazdasági környezet kialakítása segíti elő. Az operatív program SWOT-elemzésében a kultúra az erősségek és a lehetőségek között egyaránt szerepel. Erősség a „gazdag természeti és kulturális örökség”, illetve a „gazdag hazai tudományos és kulturális örökség, amely a digitalizálás után könnyen hozzáférhetővé és használhatóvá válik”.49 A lehetőségek úgy említik a kultúrát, mint a „kulturális és tudományos tartalom fejlesztése az információs társadalom keretében”, vagy a „kulturális örökség fenntartható fejlesztésének” lehetősége.50 46

Uo. Uo. 48 Uo. 49 FODOR – SZABÓ –ZONGOR, 114. old. 50 Uo. 47


A GVOP négy prioritást határozott meg: a beruházás ösztönzése; a KKV-k fejlesztése; a K+F ösztönzése; illetve az információs társadalom előmozdítása. Ez utóbbi érinti a kultúra területét az alábbi célkitűzésekkel kapcsolatban: a digitális tartalom és a kapcsolódó szolgáltatások bővítése; a közszolgáltatás informatikai fejlesztése. A fejlesztési stratégia egyik kulcseleme az internet-használat és megfelelő web technológiák elterjesztése és ösztönzése, elsősorban a már meglévő, az üzleti életben hasznosítható, közhasznú adatbázisokhoz való hozzáférés biztosításával és a megfelelő magyar nyelvű üzleti, tudományos és kulturális értékeket hordozó digitális tartalom létrehozásával és használatával. A prioritás céljainak eléréséhez a GVOP az információs iparág fejlesztésének megvalósítását jelölte ki. Ezen intézkedés célja a gazdasági, üzleti és tudományos célú, közhasznú digitális információs adatbázisok és információforrások létrehozásának, fejlesztésének, hozzáférhetővé tételének és alkalmazásának előmozdítása, a köz- és a magánszféra együttműködésének előmozdítása digitális tartalom vonatkozású új termékek és szolgáltatások előállítása és forgalmazása céljából. A digitális tartalom mint iparág ösztönzése, magyar nyelvű, ill. soknyelvű technológiák fejlesztése, audiovizuális anyagok megőrzését, digitalizálását és széles körű hozzáférhetővé tételét biztosító rendszer kidolgozása és fenntartása, a kulturális tartalomszolgáltatás fejlesztése, a kulturális és tudományos informatikai infrastruktúra fejlesztése a magyar nyelvű adattartalom hatékony előállítása, a hozzáférés lehetőségének megteremtése. A Regionális Fejlesztés Operatív Program (RFOP) célja a régiókon belül gazdaságitársadalmi szempontból elmaradott térségek, településrészek fejlesztése. E fejlesztést a regionális gazdasági környezet javításával - a turizmus és gazdasági fejlődést segítő oktatási infrastruktúra támogatásával, a térségi infrastruktúra fejlesztésével, település-rehabilitációval, környezetgazdálkodásuk fejlesztésével, a régiók emberi erőforrásainak és tudásállományának javításával, a közigazgatás modernizációjával kívánja elősegíteni az operatív program. A regionális operatív program a kiegyensúlyozott területi fejlődés céljának elérésére három prioritást határozott meg: a turisztikai potenciál erősítését, a térségi infrastruktúra és települési környezet fejlesztését. Az átfogó célt a program 2004-2006 közötti időszakban 3 specifikus célon keresztül kívánja elérni, amelyek a következők: a természeti értékek és a kulturális örökség turisztikai célú fenntartható hasznosítása; vonzó települési környezet kialakítása és a


gazdasági potenciál fejlesztése a városokban; megújulásra képes helyi társadalom megteremtése. A fenti célok elérése érdekében a program 4 beavatkozási területet, prioritást jelöl ki, valamint azokon belül mintegy 11 intézkedés került kidolgozásra. A RFOP prioritásai a következők: turisztikai potenciál erősítése; térségi infrastruktúra és települési környezet fejlesztése; régiók emberi erőforrásának fejlesztése; szakértői segítségnyújtás. A kultúrát az első két prioritás érinti. A turisztikai potenciál fejlesztésén belül meghatározott két turisztikai intézkedés közül a turisztikai vonzerők fejlesztése számos vonatkozásban érinti a kultúra területét: a regionális gazdasági környezet fejlesztése, a turisztikai vonzerők fejlesztése.51 A helyi erőforrások, így a természeti és kulturális örökség értékeinek hasznosítása szükséges a jövedelemtermelés növelése érdekében. A jelentős turisztikai potenciállal rendelkező térségekben a meglévő turisztikai vonzerők nemzetközi piacokon is versenyképes szintre való fejlesztése szükséges, míg az elmaradott térségek természeti, kulturális értékeinek hasznosítása a kapcsolódó szolgáltatási szektor bővítésével új munkahelyek teremtését illetve a vállalkozói aktivitás növekedését segíti elő. A kulturális turizmus a legjelentősebb terület, amelynek révén a Strukturális Alapokból forráshoz juthat a kulturális örökség, annak hasznosítása érdekében. Elismert, hogy a kulturális turizmus komplex fejlesztése szükséges, hiszen az ösztönzi a kulturális örökség védelmét is szolgáló befektetéseket és így húzóhatást fejt ki a gazdaságilag elmaradott területek felzárkóztatásában, és szerepet játszik új munkahelyek teremtésében. „A turisztikai vonzerők fejlesztésének célja, hogy az ország sajátos kulturális örökségeire és természeti értékeire építő, nemzetközi szinten is versenyképes turisztikai attrakciók, termékek fejlesztése révén bővüljön a turisztikai kínálat olyan kisebb léptékű termékekkel, ahol a turisták új, kulturális és természetközeli élményeket találnak. További cél a támogatott vonzerők ismertségének elősegítése.”52 A vonzerők sokoldalú és magas költést lehetővé tevő hasznosításához többféle szolgáltatás összehangolt kínálataként megjelenő turisztikai termék- és programcsomagok kínálatának bővítése elsődleges. „Erre leginkább a nemzetközi trendek szerint is jelzett lehetőségek, úgy mint az egyedi szolgáltatások iránti igény erősödése, a kulturális, az öko- és az aktív turizmus iránti növekvő kereslet kielégítését szolgáló turisztikai vonzerők fejlesztése 51

FODOR – SZABÓ – ZONGOR, pp. 115-118. old.


alkalmas. Ehhez szükséges a nemzeti parkokban látogatóközpontok, oktató bázisok és tanösvények fejlesztése; a világörökségi helyszínek látogatóbarát szolgáltatásainak fejlesztése (pl. konferenciaterem, kiállítások korszerűsítése, kreatív interaktív bemutató módszerek kialakítása, kulturált fogadóhelyek, akadálymentesítés, a helyszínekhez vezető út kiépítése); kastélyok és várak turisztikai funkciókkal való bővítése (pl. alapvető infrastruktúra kialakítása, akadálymentesítés, odavezető utak); a múzeumok és egyedileg fejlesztendő műemlékek látogatóbarát szolgáltatásainak fejlesztése; az aktív turizmushoz kapcsolódó infrastrukturális fejlesztés (pl. vitorlás- és jachtkikötők működését kiszolgáló alapvető infrastrukturális fejlesztések); kerékpárutak (a Balaton körül, a Tisza-tó mentén, a Duna vonalán és a nemzeti parkok területén).”53 A vonzerők látogatottságának növeléséhez szükség van a közlekedésben jelentkező problémák megoldására, így az intézkedés keretében fejlesztendő turisztikai vonzerőkhöz közvetlenül

vezető,

többnyire

településeken

belül

található

közutak

megépítésére,

fejlesztésére. A térségi infrastruktúra- és települési környezet fejlesztése a városi települések vonzó környezetének kialakítását kívánja elősegíteni. Az átfogó településfejlesztési programok részét képező, a térségszervező szerepet játszó városok meghatározott részén megvalósuló település-rehabilitációs akciók támogatása hozzájárul a gazdasági és társadalmi szempontból hátrányos helyzetű településközpontok és településrészek

vonzó

települési

környezetének

kialakításához.

A

koncentráltan

megnyilvánuló gazdasági és szociális települési problémák orvoslása új gazdasági, kulturális, szociális és közösségi funkciók kialakítását és a meglévő funkciók megerősítését szolgálja, amely nemcsak az érintett település, hanem az egész környező térség életére kihat. A tevékenységek a település földrajzilag egybefüggő és egyértelműen lehatárolt fejlesztési célterületén valósulnak meg, egy jól meghatározott probléma megoldását célozzák, és részét képezik a település egészére vonatkozó átfogó fejlesztési elképzelésnek. „Az intézkedés keretében a következő fő tevékenységcsoportok támogatása valósul meg: közterületek rehabilitációja és a települési zöldfelületek védelme és fejlesztése; a lakótelepek környezetének megújítása; gazdasági, szociális, kulturális, közösségi, közösségi-informatikai (pl. teleházak, kulturális intézmények informatikai fejlesztése) valamint szabadidő- és sport 52

FODOR – SZABÓ – ZONGOR, 116. old.


szolgáltató tevékenységeknek helyt adó létesítmények környezetbarát és fenntartható kialakítása, városrészek közbiztonságának növelése.”54 A barnamezős területek újrahasznosításának célja a leromlott állapotú, elhanyagolt barnamezős területek funkcióváltása. Az intézkedés e barnamezős területek (elhagyatott vagy alig működő ipartelepek, üres laktanyák) környezeti kármentesítését, újrahasznosítását és funkcióváltását támogatja. Olyan új funkciók megjelenését ösztönzi (pl. közösségi, kulturális, ipari, adminisztratív, turisztikai, kereskedelmi funkciók), amelyek szervesen illeszkednek a települések szerkezetéhez, és biztosítják a hosszú távú fenntarthatóságot. Az intézkedés megvalósításában a települési önkormányzat aktív részvétele szükséges. Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) célja a rendszerváltozást követő

időszakban

leszakadó

agrár-

és

vidéki

térségek

elszegényedésének

és

elnéptelenedésének megakadályozása. Az operatív program céljai közül a kultúrát a vidék felzárkóztatásának elősegítésével a harmadik cél foglalja magába, amelynek keretében a vidéki gazdasági potenciál fejlesztése és a foglalkoztatás javítása, továbbá a vidéki környezet vonzóbbá tétele a cél. Mindezek elérését az operatív program „Vidéki térségek fejlesztése” prioritása biztosítja. Ennek legfőbb célja a vidék felzárkóztatásának elősegítése, ezen belül csökkenteni, illetve megszüntetni a vidéki térségekben kialakult gazdasági és társadalmi hátrányokat, javítani a vidéki lakosság életminőségét, életfeltételeit, jövedelmi helyzetét, és ezáltal megelőzni, mérsékelni a kistelepülések elnéptelenedését, elöregedését, a gazdaság jobb infrastrukturális ellátottságú (városi) térségekbe áramlását, a vidék tájelemeinek és arculatának további erózióját. A prioritáson belül több intézkedés szolgálja a kitűzött célok megvalósulását. Az egyik ilyen

intézkedés

a

vidéki

jövedelemszerzési

lehetőségek

bővítését

célozza

meg,

kedvezményezett csoportjai a szűkebb értelemben vett vidéki térségekben működő fejlődőképes vállalkozók, társas vállalkozások és ezek társulásai, szervezetei, amelyek célja mezőgazdaságon kívüli (falusi turizmus, kézművesség), vagy azon belüli tevékenységi körük bővítése, a mezőgazdasági tömegtermékek helyett egyedi, magas minőségű termékek előállítása és értékesítése. „Az intézkedés keretén belül támogatandó többek között az idegenforgalmi és kézműves, kisipari tevékenységek fejlesztése; a kézműipari és kisipari 53

FODOR – SZABÓ – ZONGOR, 117. old.


mikro- és kisvállalkozások fejlesztése; a kézműves mesterségek fenntartása, fejlesztése, közvetlen értékesítése, bemutatása (turisztikai szolgáltatásként is); a falusi szálláshelyek, turisztikai szolgáltatások, vendéglátás kialakítása, minőségének és skálájának fejlesztése, bemutató gazdaságok létrehozása, és a gazdaságokban turisztikai, sport és szabadidős stb. lehetőségek fejlesztése.”55 A másik intézkedés célja a falufejlesztés és -felújítás, a vidék tárgyi és szellemi örökségének védelme és megőrzése, a faluképet és környezetet javító beruházások támogatása, közösségi terek kialakítása, fejlesztése. „Az intézkedés keretében támogatható tevékenységek: használaton kívüli, romos épületek felújítása vállalkozási vagy közösségi célokra; többfunkciós (gazdasági és szociális) közösségi épületek létrehozása; műemléki, műemlék jellegű vagy egyéb kulturális értéket hordozó épületek, építmények, történelmi emlékek, archeológiai maradványok felújítása; a vidék kulturális örökségét bemutató múzeumok kialakítása, fejlesztése; kulturális és hagyományőrző csoportok, rendezvények működéséhez szükséges infrastruktúra fejlesztése, a helyi kultúra bemutatásának segítése.”56 Jelenleg, 2004 tavaszán már megjelentek bizonyos operatív programokhoz kapcsolódó pályázati lehetőségek. A kulturális területet a Regionális Operatív Program keretében meghirdetett pályázatok érinthetik. Az 1. prioritás, „A regionális gazdasági környezet fejlesztése” a turisztikai vonzerők fejlesztésére kínál finanszírozási lehetőséget az Európai Regionális Fejlesztési Alap forrásaiból. Az intézkedés célja, hogy a meglévő kulturális és természeti adottságok fejlesztését elősegítve nemzetközileg is jelentős attrakciók kerüljenek kialakításra, amelyek növelik az ágazat versenyképességét, és jelentősen csökkentik mind a területi, mind az időbeli koncentrációját. Kiaknázandó lehetőséget jelent a 8 világörökségi helyszín, a 10 nemzeti park, a természetvédelmi területek és a vidék egyéb természeti és kulturális értékeire alapozott turizmus különböző formái, valamint az épített örökséget, zenét, különféle rendezvényeket és képzőművészetet, valamint a gasztronómiát és borkultúrát is magába foglaló kulturális turizmus. Mind országos, mind regionális szinten az egyik legfőbb problémát az egyes turisztikai attrakciók és a rájuk épülő szolgáltatások egyenetlen eloszlása

54

UO. FODOR – SZABÓ – ZONGOR, 118. old. 56 Uo. 55


jelenti. Ezen intézkedés a kulturális és természeti örökség hasznosítására épülő turizmus fizikai infrastruktúrájának és létesítményeinek fejlesztését támogatja. A Regionális Operatív Program 2. prioritása, a ”Települési infrastruktúra fejlesztése” két intézkedést is tartalmaz (mindkettő az Európai Regionális Fejlesztési Alap forrásaiból kerül finanszírozásra), amelyek érinthetik a kulturális területet. Az egyik településrehabilitációs akciókat támogat, a másik a barnamezős területek újrahasznosítását tűzte maga elé célként. A település-rehabilitációs akciók keretében olyan komplex településmegújítási akciók valósulhatnak meg, amelyek célja a turisztikai szempontból vonzó, műemlékekben gazdag településközpontok fejlesztése; a funkcióját vesztő, romló állapotú településközpontok vagy részközpontok megújítása; a többségében hátrányos helyzetű csoportok által lakott, romló állapotú és alacsony státuszú lakóterületek rehabilitációja. Számos rendezetlen közterület, funkcióját vesztő településközpont, hasznosítatlan vagy alulhasznosított romló állapotú iparterület, valamint nem, vagy nem megfelelően hasznosított építészeti értékekkel rendelkező épület rontja a befektetői környezetet, a helyi lakosság munkához való jutását és lakókörnyezetét, valamint gátja a turisztikai fejlesztéseknek. Az intézkedés komplex településmegújítási akciók megvalósítását finanszírozza. A koncentrált területen megvalósuló akciók az alábbi fő tevékenységcsoportokat tartalmazzák: közterületek rehabilitációja; települési zöldfelületek védelme és fejlesztése; lakótelepek környezetének rehabilitációja; gazdasági, szociális, kulturális, közösségi és egyéb lakossági szolgáltató funkciók, valamint szabadidő- és sportlétesítmények fejlesztése. A barnamezős területek újrahasznosításának célja, hogy az intézkedés hozzájáruljon a leromlott állapotú, a környezetre is veszélyt jelentő laktanyák, volt katonai létesítmények, hasznosítatlan

iparterületek

funkcióváltásához

és

hasznosításához.

A

települések

szerkezetéhez szervesen illeszkedő és a hosszú távú fenntarthatóságot biztosító új funkciók kialakítását támogatják: pl. lakó, közösségi, ipari, adminisztratív, turisztikai, kulturális, kereskedelmi funkciók. A Miniszterelnöki Hivatal Turisztikai Államtitkársága 2003-ban két olyan pályázati lehetőséget hirdetett meg, amelyek a Strukturális Alapok lehívására nyújtanak segítséget. Az egyik a fejlesztési projektek előkészítésére nyújt támogatást azzal a céllal, hogy nagy beruházási értékű, nemzetközi vonzerővel rendelkező, a Nemzeti Fejlesztési Tervben


támogatható turisztikai fejlesztések életképességét, megtérülési lehetőségét vizsgáló megvalósíthatósági

tanulmányok,

építészeti

tervek,

kiviteli

tervek,

környezeti

hatástanulmányok készülhessenek. A másik pályázati lehetőség a régiós jelentőségű turisztikai beruházások megvalósíthatósági tanulmányainak készítését támogatja.57

VII

Az Európai Unió eddigi tagállamainak kulturális politikái A kulturális támogatások általános lehetőségeinek és a kialakulóban lévő hazai

pályázati struktúra felvázolása után célszerű áttekinteni az Európai Unió eddigi 15 tagországának kultúrpolitikai, kultúratámogatási gyakorlatát. Az összehasonlító bemutatás alapjául szolgált az Európai Parlament megbízásából 2000-ben készült „Cultural Policies in the EU Member States” című összehasonlító elemzés,58 Fodor Ágnes - Szabó Ildikó - Zongor Attila: Kultúra és a Strukturális Alapok című tanulmánya.59 A primér adatgyűjtést nehezíti, hogy az Eurostat rendszeren belül nem található kifejezetten kulturális vonatkozású statisztikai elemzés. Az Európai Parlament megbízásából készült fentebb említett tanulmány készítői kérdőívet küldtek szét az egyes tagországok kulturális minisztériumai számára, így közvetlenül a kulturális szakemberektől jutottak információkhoz, amelyek összehasonlítását a kultúra fogalmának országonként eltérő értelmezése bonyolítja (olykor főként a művészetekre korlátozódik csupán, olykor pedig kiterjed a szociokulturális tevékenységektől kezdve egészen az oktatásig). Az általános elvek és célkitűzések között minden országban szerepel az önkifejezés szabadsága, a kulturális örökség megőrzése, valamint a kulturális életben széleskörű részvételt biztosító szociokulturális célkitűzések. Míg a döntéshozatal rendszere, az adminisztráció és a felelősségek megosztása illetve a támogatási politika tagországonként igen nagy különbségeket mutat, hasonlóság fedezhető fel a föderális illetve centralizált modellt követő tagországokban. Valamennyi tagország közös jellemzője a magánszektor szerepének növekedése a kultúra területén, és minden tagállam törekvései között jelen van a köz- és 57

FODOR – SZABÓ – ZONGOR, 135. old. Cultural Policies in the EU Member States, European Parliament, Directorate-General for Reseaerch, EDUC 107A EN, European Communities, 2002 59 Fodor Ágnes - Szabó Ildikó - Zongor Attila: Kultúra és a Strukturális Alapok, 2003. április, www.nkom.hu 58


magánszektor együttműködésének javítása, a kulturális feladatok decentralizálása és a kulturális sokszínűség védelme (amely az idegengyűlölet és rasszizmus elleni küzdelem egyik eszköze is). A kérdőíves vizsgálat az alábbi területekre terjedt ki: az egyes tagországok által követett általános kultúrpolitikai elvek, célok; a döntéshozatali és igazgatási rendszer felépítése, a feladatok megosztása nemzeti, regionális, lokális és önkormányzati szinteken; támogatáspolitika, illetve ennek egyik eszköze, a fiskális politika szerepe; nemzetközi kapcsolatok; magánszektor szerepe; jelenlegi viták, jövőbeli tervek. A soron következő elemzések egyes tagállamok kulturális politikájára és kulturális támogatási rendszerére vonatkozó részek az Európai Parlament megbízásából készült, fent jelzett tanulmányból származnak, a továbbiakban ezeket külön nem jelölöm. Belgium különböző nemzetiségű közösségei (flamand, vallon és német) megőrizték kulturális autonómiájukat a föderális állam politikai struktúráján belül. A kultúra különböző területein (művészetek, audiovizuális tevékenységek, élethosszig tartó tanulás, oktatás, sport, gyermek- és ifjúsági politika) saját törvényhozói hatalommal bírnak. Mindhárom közösségnek saját kulturális minisztériuma van, ugyanakkor a központi kormányzat fenntart néhány hatáskört a maga számára az alábbi területeken: intézkedések kidolgozása a munkához való jog, a szociális biztonsághoz való jog, az általános adózási és szerzői jogokkal foglalkozó törvények terén, valamint néhány fontos, brüsszeli székhelyű, nemzeti intézmény igazgatási és irányítási feladatait is központilag irányítják (pl. La Monnaie Royal Opera, Palace of Fine Arts és a Royal Museums of Art and History). A kultúrpolitika alapelve a szubszidiaritás, azaz a regionális hatóságok partnerség keretében együttműködnek a helyi hatóságokkal, ez utóbbiak kulturális központjaira bízva a kulturális infrastruktúra támogatását. A belga kormány kulturális területre fordított összköltségvetése az elmúlt évtizedben évente átlagosan a bruttó hazai össztermék egy százaléka körüli összegét képviselte. A francia közösség támogatása tízszerese a központi kormány hozzájárulásának. Ennek legnagyobb részét, több mint 50%-át a belga közszolgálati rádió és televízió kapja, az előadóművészetek a támogatások 34%-ából részesülnek, az úgynevezett általános ügyek (ide tartoznak többek között a kulturális központok) részesedése 20%, az oktatásé és gyermek- ill. ifjúsági politikáé 19%, az egyéb audiovizuális tevékenységeké 15%, az irodalomé 8%, a nemzeti örökségek és vizuális


művészeteké 4%. A flamand közösség a teljes költségvetésének 4,3%-át költötte kulturális célokra 2000-ben. A legnagyobb összeget mindebből a flamand rádió és televízió kapta. Jelentős ezenkívül a zene és az előadóművészetek terén működő művészek kreativitását ösztönző intézkedések támogatása is. A kulturális rendezvényeket csökkentett ÁFA-val (6%) terhelik Belgiumban, ezenkívül adómentesség vonatkozik a szövetségi pénzügyminisztérium által meghatározott kulturális szervezetek részére kifizetett támogatásokra is. 1993 óta az egyes közösségek autonómiát élveznek a nemzetközi kapcsolatok terén, és önállóan köthetnek megállapodásokat más országok nemzeti kormányaival, régióival vagy más közigazgatási alegységeivel, és külföldi képviseletet is működtethetnek. A kereskedelmi szektorból (bankok, iparvállalatok, stb.) és a nem-kormányzati szervezetektől kiinduló magánkezdeményezések mind a francia, mind a flamand közösségben nagy szerepet játszanak, kiegészítik a központi támogatásokat, és több formában is létrejöhetnek (rövid távon kiállítások, kongresszusok, stb. szervezése illetve állandó fesztiválok, biennálék, díjak és versenyek rendszeres fenntartása formájában), a segítség pedig lehet logisztikai (felszerelések, kiállítótermek rendelkezésre bocsátása) és pénzügyi természetű (adományok, ösztöndíjak, vezetőségben való részvétel, stb.), valamint megjelenhet tapasztalatcsere formájában is. Flandriában nonprofit jellegű művészeti alapítvány közvetít a nonprofit és a magánszektor között. A jövő tudásalapú társadalmában egyre nagyobb szerepet szánnak a kultúrának, ösztönözni kívánják a fiatalok mobilitását és azt, hogy Európában mindenki számára elérhetővé váljanak az elektronikus kulturális hálózatok. A Strukturális Alapok kevés pályázati lehetőséget biztosítanak a kulturális szektor számára. Az ország 8 operatív programja közül csupán az egyik régió programjában jelenik meg a kultúrához is kötődő prioritás: „A régió vonzerejének fokozása restaurálási munka és az imázs javítása útján”60. A történelmi műemlékek helyreállítása és a turisztikai infrastruktúra fejlesztése révén igyekeznek a nehézipar által meghatározott régiót vonzóbbá tenni. Dániában a kulturális politika célja, hogy a polgárokban kialakítsa mind a történelmi örökség iránti érzékenységet, mind a modern élet kihívásainak való megfelelés képességét. A kulturális politika négy alapelvre épül: szólásszabadság (az önkifejezés szabadsága), kulturális demokrácia (a kulturális sokszínűség és a pluralizmus tisztelete), minőség értékelése 60

in: FODOR-SZABÓ-ZONGOR, 29. old.


(támogatások odaítélésekor) és decentralizáció (biztosítja a kultúrához való széleskörű hozzáférést és azt, hogy a döntések a polgárokhoz közeli szinten szülessenek). A dán kulturális minisztérium a képzőművészetek, zene, színház, film, könyvtárak, gyűjtemények és múzeumok (valamint ezen területeken működő felsőoktatás és szakképzés) számára nyújtott támogatásai révén rengeteg kezdeményezés létrejöttét ösztönzi. Felelősségi köre kiterjed a szerzői jogok területére, a kulturális információk terjesztésére, audiovizuális tevékenységek, sport és a nemzetközi kulturális kapcsolatok felügyeletére. A minisztérium központi szerve mellett számos kulturális intézet működik, amelyek viszonylag önállóan végezhetik munkájukat. A dán kulturális politika jellemzője az önkormányzatiság és a „kinyújtott kar” elve. A minisztérium kitűzi a főbb célokat, meghatározza a pénzügyi paramétereket, előkészíti a támogatásokat, és felügyeli a szervezeti struktúrát. A kulturális tevékenységek zöme helyi és regionális szinten megy végbe. A „kinyújtott kar” elve azt jelenti, hogy a központi kormányzattól

független

művészeti

tanácsadó

testületeket

hoztak

létre

azzal

a

meghatalmazással, hogy szigorú szakmai és minőségi kritériumok alapján pénzt oszthatnak szét a művészetek és a kultúra területén működők számára. A vizuális művészetek fiatal képviselői hároméves ösztöndíjban részesülhetnek, míg a hosszú évek munkájának elismeréseként élethossziglan tartó támogatást biztosítanak. A színházakat és színtársulatokat állami és önkormányzati szinten is támogatják. A játékfilmek készítését a Dán Filmintézet segíti. Az irodalom támogatására kialakított rendszert 1946-ban hoztak létre. Az egyéb kulturális tevékenységek finanszírozását a Fejlesztési Alap biztosítja. Az összes állami kiadás kb. 1,8%-át költik Dániában kultúrára és művészetekre. 1986-1999. között mintegy 40%-kal nőtt ezen kiadások aránya, így főleg a zene, a képzőművészetek, a film és a művészeti oktatás részesülhetett nagyobb támogatásban. Az állami finanszírozásban nagy szerepet játszanak a szerencsejátékból és futball alapokból származó bevételek. A dán kultúrpolitikán belül csekély jelentőséggel bírnak a fiskális politikai eszközök. Nincsenek külön adózási szabályok a művészekre vagy kulturális rendezvényekre vonatkozóan, de adókedvezménnyel jár a kulturális intézmények szponzorációja és a művészeti tevékenység számára nyújtott adomány. A

magánszektor

kétféleképpen

támogatja

a

kultúrát

Dániában:

egyrészt

számos

magánvállalkozás működik kereskedelmi alapon a művészetek és a kultúra terén, másrészt a vállalati szektor alapítványokon keresztül szponzorálja a művészetet és a kultúrát. Jelenleg a


könyvtárak működése, a zenei jog módosítása és regionális kulturális megállapodások terén folynak viták a dán kultúrpolitikában. Dánia egyetlen operatív programja (2. célkitűzés) nem tartalmaz finanszírozási lehetőséget a kulturális szektor számára. Két prioritás esetében azonban mégis elképzelhető valamilyen kulturális vonatkozás: „A régió fejlesztése” és „A szakképzés fejlesztése”61. Az előbbi keretében a közlekedésre, energiaiparra és infrastruktúraépítésre, környezeti fejlesztésre irányuló projekteket támogatnak, de a kulturális örökség restaurálására vonatkozó pályázatok is ide tartozhatnak. A másik prioritás az üzleti készségek, a munkaerő képességeinek fejlesztését tűzte célul, és nyitva áll a szélesebb közönség előtt, így akár a kulturális szervezetek is pályázhatnak. Németországban a kulturális politika előfeltétele és egyben célja a tolerancia, az önkifejezés szabadsága és az innovációra való nyitottság. A német szövetségi kormány és a szövetségi államok kormányai közösen támogatják és ösztönzik a kulturális tevékenységek valamennyi megjelenési formáját. A szövetségi kormány ezenkívül felel az önálló intézmények és szervezetek fenntartásáért és a művészeti tevékenységek infrastruktúrájának fejlesztéséért az egész állam területén. A kulturális politika legfontosabb szereplői a szövetségi államok kultúráért vagy tudományért felelős minisztériumai. A kultuszminiszter-konferencia (a szövetségi államok minisztereinek állandó fóruma) az egység szükséges minimumát hivatott biztosítani az oktatás és a kultúra területén. Egészen 1998-ig a szövetségi belügyminiszter hatáskörébe tartozott a nemzeti kulturális politika, azóta a kancellár mellett működik a kultúráért és médiaügyekért felelős miniszter. Nemcsak a felelősség nagy része, hanem a kulturális támogatások 90%-ának elosztása is a szövetségi államokat és az önkormányzatokat illeti. A központi kormány által nyújtott támogatások állami vagy nemzetközi szintű intézkedésekre koncentrálódnak, a kormány további feladatai közé tartozik a német egység előmozdítása kulturális téren, valamint a Kelet-Közép-Európában kisebbségben élő németek kulturális támogatása, a német mozi, a német kulturális örökség megőrzése és a Német Szövetségi Köztársaság kultúrpolitikájának képviselete az Európai Unióban. 1996-ban Németország az összes állami kiadás 1%-át fordította művészeti és kulturális célokra, amely magában foglalja a képzőművészeti egyetemek, a felnőttképzés és a 61



nyilvános könyvtárrendszer támogatását is. A volt NDK szövetségi államaiban működő kulturális tevékenységek fenntartása, kulturális infrastruktúrájuk megőrzése komoly terhet rótt a költségvetésre. 1987-1996. között a kultúrára fordított kiadások megoszlása a következőképpen alakult: 54% származott az önkormányzatoktól, 41% a szövetségi államoktól és 5% a német államtól. Ez utóbbi szerepe három támogatási területre szorítkozik: a művészetek és a kultúra fejlődését biztosító feltételek javítása; az egész nemzet számára fontos kulturális intézmények alapítása és támogatása; a kulturális örökség megőrzése. A kultúráért és médiáért felelős kormányzati megbízott egyéni támogatást biztosít művészek számára (például „Art Cologne” elnevezésű művészeti vásár fiatal, egyelőre ismeretlen művészek számára). A színházak, zenekarok és múzeumok bizonyos körülmények között adómentességet élveznek. A művészeti alkotások értékesítését és a művészeti előadásokat mérsékelt adókulcsok és csökkentett örökösödési adó terhelik. A Német Szövetségi Köztársaság

kormánya,

a

szövetségi

államok

kormányai

és

az

önkormányzatok

együttműködnek a nemzetközi kulturális megállapodások létrehozásában, a német önkormányzatok pedig számos kelet-közép-európai és oroszországi önkormányzattal tartanak fenn partnerségi kapcsolatot. A németországi magánkezdeményezések sokféle módon alakítják a kulturális életet: szövetségek és alapítványok létrehozása, tiszteletbeli feladatok ellátása, valamint adományok és szponzori felajánlások révén. A Német Szövetségi Köztársaságban az elmúlt időszakban változások történtek az adó-jogszabályok körében annak érdekében, hogy bátorítsák a magánszektor részvételét a kulturális tevékenységekben. Az elmúlt évtizedben sok vita zajlott a volt NDK államaiban működő kulturális programok körül. Többször hangsúlyozták a kultúra és a turizmus összekapcsolásának fontosságát az említett területeken belül, valamint Berlin kulturális promócióját. A kulturális politika alakulása Németországban szorosan összefügg a társadalomban végbemenő változásokkal, és ezt a központi igazgatás sem hagyhatja figyelmen kívül a jövőben. Németország 18 operatív programja Kelet-Németország gazdasági fejlesztésére koncentrál elsősorban, kevés kulturális vonatkozással (a kis- és középvállalkozások, a kézműves szakmák képviselői számára biztosítanak pályázati lehetőségeket). Egyedül AlsóSzászország Operatív Programja tartalmaz az idegenforgalmat és kultúrát előtérbe helyező


prioritást: „A turizmus és kultúra támogatása” címmel62. Célja a turisztikai infrastruktúra és a turisztikai tárgyú vállalkozások fejlesztése az új fogyasztói igények kielégítése és a foglalkoztatás növelése érdekében. Görögországban a kultúra a nemzeti identitás alapvetően meghatározó elemét jelenti. A kultúrpolitika a kulturális örökség tiszteletén és megőrzésén, illetve a kulturális hagyományokból ihletet merítő kortárs művészeten alapul, középpontjában a kulturális örökség és a kultúra fejlesztése áll (az irodalom. a művészetek, a mozi és a populáris kultúra terén). A görög kulturális minisztérium felelős a kulturális politika alapelveinek meghatározásáért és azok végrehajtásáért, és együttműködik a helyi közigazgatási és magánszervekkel. Tanácsadói szerepet tölt be a művészetek támogatására szánt eszközök elosztásában. A minisztérium felelős továbbá a kulturális örökség védelmére és támogatására vonatkozó törvénytervezetek előkészítéséért. Munkáját különböző tanácsok és bizottságok segítik: például központi régészeti tanács, kulturális tartalmú könyvek marketingjének bizottsága, képzőművészeti tanácsadó testület, nyugdíjas művészek bizottsága. A görög kulturális minisztérium nemzeti szinten határozza meg a kulturális politika irányelveit. Regionális szinten a minisztérium együttműködik a prehistorikus és klasszikus antikvitás felügyelő szerveivel, a bizánci és Bizánc utáni műemlékekkel, a klasszikus, modern és régészeti múzeumokkal. Helyi önkormányzati szinten decentralizáltan működik a kulturális fejlesztés a kulturális központok, művészeti galériák, helyi fesztiválok és múzeumok révén. Görögországban a költségvetésből, az állami beruházási programból és a nemzeti szerencsejáték alapból finanszírozzák a kultúra támogatását. A számos nemzeti intézmény mellett magánszínházakat illetve nemzetközi kiállításokon részt vevő művészeket is támogat a görög állam. A görög magánszervezetek (a kulturális minisztériummal együttműködve vagy attól függetlenül) hozzájárulnak a képzőművészetek támogatásához. Az idegengyűlölet és rasszizmus felszámolására irányuló törekvésben segít a kulturális sokszínűség megőrzése, a jövőbeni tervek közt szerepel az oktatási minisztériummal való szorosabb együttműködés kialakítása a kulturális tevékenységek ösztönzése érdekében, és igyekeznek kulturális dimenzióval gazdagítani a 2004. évi olimpiai játékokat.

62



A kulturális szektor jelentőségét bizonyítja, hogy a legtöbb görög régióban elkülönítenek bizonyos támogatási keretet a kultúra számára, és Portugália mellett csak Görögországnak van külön a kultúrával foglalkozó operatív programja (összesen 19 operatív programot alakítottak ki Görögországban). A görög kulturális szektor tehát mind nemzeti, mind regionális szinten részesül a Strukturális Alapok forrásaiból. A Kultúra Operatív Program elsődlegesen a kulturális örökség védelmét támogatja, illetve a kortárs művészeteket helyezi előtérbe. A legfőbb feladatokat három prioritás köré csoportosították: „Görögország kulturális örökségének védelme és fejlesztése”, „Görögország modern kultúrájának fejlesztése”, „Műszaki segítségnyújtás a program megvalósításához”63. A közösségi pénzek felhasználása során is ugyanaz tehát az elsődleges cél, mint a nemzeti kulturális politika célkitűzései között: múzeumok fejlesztése, műemlékek restaurálása, régészeti leletek megóvása, a kulturális infrastruktúra gazdasági és társadalmi keretek közé illesztése, valamint az információs technológia felhasználása a kulturális iparban. Az első

prioritás körébe

tartozik a múzeumi infrastruktúra szolgáltatásainak javítását célzó intézkedések, valamint a régészeti emlékek és helyszínek megóvása és idegenforgalmuk fellendítése. A görög gazdaság nagy mértékben a kultúrának köszönheti versenyképességét, Görögország egyik legfontosabb kincse a kultúra, amely hatalmas mértékben hozzájárul gazdasági és társadalmi fejlődéséhez. A második prioritás célja, hogy előmozdítsa a kulturális áruk és szolgáltatások kínálatát és keresletét. Konkrét feladatként jelent meg két nemzetközi kulturális központ felépítése Athénban és Thesszalonikiben. Görögország az egyetlen az eddigi tagállamok közül, amely kulturális dimenziót épített be két, az egész nemzetgazdaságra kiterjedő operatív programjába. Az információs társadalom operatív program olyan projekteket támogat, amelyek célja multimédiás termékek kifejlesztése az oktatási és kulturális szektor számára, új információs és kommunikációs technológiák beépítése a meglévő tevékenységekbe, oktatási és kulturális hálózatok megteremtése. A versenyképesség operatív program többek között a kulturális turizmus fejlesztését előmozdító projekteket támogat ”A görög turizmus fejlesztése, sokszínűvé tétele és fellendítése”64 című prioritáson keresztül. E program keretében folyamatosan

63 64

figyelemmel

kísérik,

in: FODOR-SZABÓ-ZONGOR, 38. old. in: FODOR-SZABÓ-ZONGOR, 39. old.

átszervezik

és

fejlesztik

az

idegenforgalmat,


versenyképességének növelésére törekednek az információs társadalom felhasználása és az innováció révén. Öt regionális operatív program kínál pályázati lehetőségeket a kultúra képviselői számára, amelyek mindegyike az idegenforgalomhoz kötődik. A turizmus természeti környezetre és kulturális örökségre gyakorolt káros következményei miatt a kortárs kultúrához képest sokkal hangsúlyosabban jelenik meg a regionális operatív programokban a kulturális örökség megőrzése. A turizmus diverzifikálása azt jelenti, hogy a tengerparti üdülőhelyek mellett a hegyvidéki területek turisztikai célú beruházásait is ösztönözni kívánják. Spanyolországban a kultúrát alapvető eszköznek tekintik a személyiség, a társadalom, a nemzet és a civilizáció alakítására és önkifejezési lehetőségére. A spanyol kulturális politika a kulturális örökség és kulturális infrastruktúra fejlesztését támogatja, valamint a kulturális ipar megerősítését. Mivel világszerte több mint 400 millióan beszélik a spanyolt anyanyelvükként, a spanyol kulturális politika a hispán kulturális örökség védelméért és támogatásáért is felelősséget vállal. A kulturális politika koordinációja és támogatása érdekében működik egy kormánybizottság. Az oktatási, kulturális és sportminisztérium a központi igazgatás szerve, amelynek fő feladata a kulturális politika fő irányelveinek meghatározása és végrehajtása. Kulturális államtitkárság segíti munkáját, amely ellenőrzi a képzőművészeti és kulturális örökségért felelős főigazgatóságot, a könyvek, közgyűjtemények és könyvtárak főigazgatóságát és a kulturális együttműködésért és kommunikációért felelős főigazgatóságot. Az 1978-as spanyol alkotmány szerint az állam kizárólagos jogkörrel bír a szellemi tulajdonra vonatkozó törvényhozásban, és felelős a kulturális és művészeti örökség megőrzéséért. Az autonóm közösségek szerepet vállalhatnak a múzeumok, könyvtárak, zenei konzervatóriumok és műemlékek támogatásában. Az egységes költségvetési szerkezet és a kultúra pontos definíciójának hiányában, ill. a szervezeti struktúra sokfélesége miatt nehéz megbecsülni a spanyol kormány által a kultúrára fordított összeg nagyságát. A GDP kb. 0,10,17%-át fordították kulturális programokra az 1993-1999. közötti időszakban. Ez a mutató azonban nem tartalmazza az autonóm közösségek és helyi önkormányzatok által kultúrára fordított kiadásokat. A spanyol állam támogatások széles skáláját biztosítja a kulturális szektor különböző területei számára: művészeti oktatás, kulturális örökség megőrzése, az írott spanyol kultúra terjesztése, a filmművészet, audiovizuális művészetek és előadóművészetek. A


szponzorációs törvény szabályozza a nonprofit szervezetekre vonatkozó adózási rendet. Ösztönző

szándékkal

a

lehetséges

csökkentések

számának

növelését

tervezik.

Adóintézkedések sorát alkalmazzák a kulturális örökség részét képező ingatlanok vásárlására, megőrzésére és támogatására vonatkozóan (lehetőség van például az adófizetés teljesítésére kulturális intézményeknek felajánlott támogatás formájában). Kedvezményes adózási lehetőségeket biztosító intézkedések ösztönzik az alapítványokat és magánvállalkozásokat a kulturális

tevékenységek

támogatására

(két

kiemelkedő

intézménycsoportot

kell

megemlítenünk ezen a téren: takarékszövetkezetek és alapítványok). Spanyolországban különös figyelmet fordítanak a spanyol kultúra terjesztésére a spanyol állampolgárok körében illetve

Spanyolországon

kívül

(például

latin-amerikai

együttműködések

támogatás

formájában). A szponzorációs törvény módosítását tervezik további adókedvezmények biztosításával magánszemélyek és -társaságok kulturális támogatásainak ösztönzése céljából. Napirenden szerepel a múzeumok nyitvatartási idejének meghosszabbítása és az új technológiák felhasználása a kulturális örökség megőrzésében. Spanyolország 23 operatív programja közül hat regionális operatív program tartalmaz a kultúra számára finanszírozási lehetőségeket. Ez a támogatás elsősorban a kulturális örökségnek jut, ezenkívül szerényebb mértékben részesülnek belőle a kortárs művészeti alkotások is. A kulturális örökséget a turizmus fejlesztésére irányuló tágabb stratégia részeként kezelik, a műemlékvédelmi projektek távolabbi célja a turisztikai attrakciók bővítése, illetve a hanyatló városi területek fejlesztése. A turisztikai infrastruktúra fejlesztésére különös figyelmet szentelnek a világhírű Santiago de Compostela városhoz kapcsolódó kulturális útvonal környékén. A francia alkotmány kimondja, hogy a nemzet mindenki számára szavatolni köteles az oktatáshoz, szakképzéshez és kultúrához való hozzáférés egyenlő esélyét. A francia kulturális politika elsődleges célkitűzése a kulturális örökség megőrzése, a kreatív művészetek támogatása, a kulturális felsőoktatás fejlesztése, a kultúrához való hozzáférés egyenlőtlensége elleni küzdelem és a művészetek támogatása. A legfőbb felelősséggel a kulturális minisztérium rendelkezik. 1978. óta a kulturális és kommunikációs (audiovizuális és nyomtatott sajtó) politika egyetlen tárca hatáskörébe tartozik (kivéve 1981-86. és 1993-95. között), ezt a munkát azonban kiegészíti a külügyminisztérium külföldön gyakorolt kulturális


politikája és az oktatásért felelős minisztérium tevékenysége. A francia központi adminisztráció jelenleg hat igazgatóságból (a közgyűjtemények, a könyvek és olvasáskultúra, az építészet és az építészeti örökség, a múzeumok, a zene, a tánc, előadóművészetek terén és létezik még egy központi igazgatóság) és két bizottságból áll (szobrászati és regionális fejlesztési bizottság). A regionális, kulturális közigazgatás a kulturális és kommunikációs minisztérium alárendeltje, pénzügyi támogatása a központi költségvetés része, és a minisztérium igazgatási rendje alá tartozik. Két típusú regionális szervezet létezik: regionális kulturális igazgatóságok ill. műemlékvédelmi és építészeti felügyeleti rendszer. A francia kulturális költségvetés az utóbbi tíz évben jelentős változásokon ment keresztül (ide sorolták a francia nyelv általános bizottságát és az építészetet is). 2001-ben az állami kiadások 0,994%-át fordították kulturális célokra, és ez kismértékű növekedést jelentett a megelőző évhez képest (0,98%). A francia kulturális tárca minden évben jelentős pénzügyi támogatást nyújt számos kulturális szervezet részére. A közintézmények két típusú, közvetlen támogatásban részesülnek, míg más szervezetek bizonyos állandó vagy időszaki kulturális tevékenységeik finanszírozására kapnak meghatározott összegeket. Ezen támogatások legfőbb haszonélvezői az irodalom és a könyvtárak, a történelmi műemlékek, múzeumok, szobrászat, zene, tánc, színház és előadóművészetek. Egyik legjelentősebb szervezet a Nemzeti Cinematográfiai Központ, amely filmek gyártását és a szükséges infrastruktúrát támogatja. A művészekre külön adózási szabályok vonatkoznak Franciaországban, figyelembe veszik például a jövedelmük

szabálytalan

eloszlását

is.

További

adókedvezmények

ösztönzik

a

magánszemélyeket és a társaságokat a kulturális örökség megőrzése és gazdagítása céljából nyújtott támogatásokra és szponzori tevékenységre. Franciaország EU-n kívüli kapcsolataiban három célkitűzést követ: idegen kultúrák támogatása Franciaországon belül, a francia kultúra külföldi terjesztése és az intézményi együttműködések előmozdítása. Az előadóművészetek számára döntő jelentőségű a magánszektor szerepe. Rengeteg fesztivált támogatnak magánkezdeményezések, még akkor is, ha azok az állami költségvetésből is részesednek. Magángalériák

a

fiatal

szobrászművészeket

és

az

új

trendeket

patronálják.

A

magánalapítványok szintén nagy részt vállalnak a művészetek finanszírozásából. Az állam és a helyi önkormányzatok számos magánkezdeményezést támogatnak, más részről pedig sokan szponzorálnak állami kezdeményezéseket (például nagy nemzetközi vállalatok vállaltak részt


a Georges Pompidou Központ felújítási költségeinek finanszírozásában). A jelenlegi viták középpontjába került a kulturális ipar támogatása és a kulturális intézmények újbóli definiálásának szükségessége, valamint azon körülmény felismerése, hogy a támogató intézmények pénzügyi korlátai a kulturális és művészeti munkát veszélyeztetik. A kulturális demokrácia megteremtésével a teljes társadalom bevonására törekednek Franciaországban, és a jövőben igyekeznek a korábbinál határozottabb cselekvéssel felszámolni a kultúrához való hozzáférés egyenlőtlenségeit, valamint átláthatóbbá tenni a különböző intézményi felelősségek megoszlását. Franciaország jelentős összegekkel támogatja a kultúrát a Strukturális Alapok forrásaiból. A 27 operatív program közül 11 regionális operatív program juttat pénzeszközöket kulturális célokra. A finanszírozás fő célterületének számít a kulturális örökség, és egyes régiókban (a Loire mentén illetve a központi régióban) meghatározzák a felújítandó kastélyokat, kolostorokat, apátságokat, templomokat és régészeti lelőhelyeket. A turizmus, a vidékfejlesztés és a kulturális örökség közötti kapcsolat mind a tizenegy regionális operatív programban meghatározó. A kis- és középvállalkozások közül a kézműves szakmák képviselőinek is jut támogatás, valamint az új információs technológiákat a helyi kulturális örökség hozzáférhetővé tételében felhasználó projekteknek. Jelentős forrásból részesülnek a kortárs művészetek és a művészeti képzési központok, ugyanis a művészeti projektek a társadalmi kohézió megteremtésében játszanak jelentős szerepet. A restaurálási tervekhez hasonlóan a francia régiók meghatározták, melyik múzeumokat és könyvtárakat kívánják fejleszteni, illetve milyen új múzeumot vagy könyvtárat kívánnak létrehozni. Az ír művészeti és kulturális tárca feladata az ír és kelta kulturális örökség megőrzése, a legszélesebben értelmezett kultúra támogatása és hozzáférhetővé tétele. Felelősségi köre kiterjed a művészeti és kulturális intézményekre, a műsorszórásra és a filmművészetre, az épített és a természeti örökségre, az ír nyelvre és a kelta hagyományokra. A kulturális igazgatási feladatok megoszlanak a központi kormány és a helyi önkormányzatok között. A művészeti és kulturális minisztérium elsősorban nemzeti szintű ügyekkel foglalkozik. Mivel Írországban a kulturális célokra fordított támogatásokat különböző költségvetési fejezetekben könyvelik, ezért nem lehet megbecsülni a kultúrára költött összes kiadás mértékét. Az autonóm szervezetként működő Ír Művészeti Tanácsot 1951-ben hozták létre azzal a céllal,


hogy felkeltse az érdeklődést a művészetek iránt, és támogassa megismerését, társadalmi megbecsülését és gyakorlását. Ez a Tanács szolgál az állami támogatások elosztásának alapvető eszközéül, és művészeti ügyekben a kormány fő tanácsadó testülete. Az ír és angol kultúra valamennyi területét támogatja: építészet, tánc, színház, film, irodalom, zene, opera és vizuális művészetek. Díjak és ösztöndíjak odaítélése révén egyéni művészeket is támogat. Számos ír történelmi és kulturális szervezet működik közvetlenül az Amerikai Egyesült Államokban, de részt vesznek az európai és nemzetközi szervezetek munkájában is. A gyorsan növekvő ír gazdaság igyekszik minél több lehetőséget teremteni mind szélesebb közönség és mind komolyabb anyagi források bevonására. Ahhoz, hogy a vállalatok művészeti szponzorálásában és az állami és magánszféra együttműködésében rejlő lehetőségeket még jobban ki lehessen használni, a jövőben javítani kell a művészeti szervezetek menedzsment és marketing teljesítményét. További cél a művészeti és kulturális infrastruktúra fejlesztése regionális, megyei és települési szinteken. Bár a korábbi uniós költségvetési időszakokban az Ír Köztársaság a Strukturális Alapokból származó bevételeinek jelentős részét fordította a kultúra támogatására (az ország turisztikai ágazatának fellendítése keretében), a jelenlegi költségvetési periódusban más szektorok és problémák kerültek a támogatáspolitika középpontjába. Írország hat operatív programja közül egyiknek sincs látható kulturális dimenziója, bár négy (gazdaságfejlesztési célú) programon belül, a vidéki térség és a környezet fejlesztésére vonatkozó intézkedések között a kulturális szektor is fellelhet finanszírozási lehetőségeket.65 Olaszországban 1996-ban változások történtek a kulturális politikában, reformokat hajtottak végre a kormányzati kulturális menedzsmentben, megnövelték a rendelkezésre álló forrásokat és egyetlen minisztérium hatáskörébe sorolták a kulturális politika legtöbb területét. A kulturális örökség minisztériumát 1998-ban alapították, és a miniszter hatáskörébe vonták az előadóművészeteket és a sportügyeket is, amely ügyekkel korábban a miniszteri tanács elnöksége foglalkozott. 1998-ban teljesen újjászervezték az állam, a régiók és az önkormányzatok illetékességének felosztását is. Az állam fő felelősségi köre a kulturális és természeti örökség védelmébe tartozó feladatokra terjed ki. A kultúra menedzsmentje és támogatása 65

az

állami,

regionális


és

önkormányzati

szervek

lehető

legteljesebb


együttműködésének elvén alapul. Az öt autonóm régió közül három helyen saját felelősséggel rendelkeznek a régióban található kulturális természeti örökség felett. A többi tizenöt régióban a nemzeti törvényhozással közösen alkotnak jogszabályokat a helyi múzeumok és könyvtárak működésére, a turizmusra és az előadóművészetekre vonatkozóan. A tartományi és települési önkormányzatok közigazgatási jogosítványokkal rendelkeznek a természeti környezet és a kulturális örökség védelmével illetve a turizmus fejlesztésével kapcsolatban; felelősek a tulajdonukban lévő múzeumok, könyvtárak és közgyűjtemények irányításáért és a kulturális rendezvények támogatásáért. A költségvetési törvény határozza meg az adott évben a kultúrára fordítható összeg nagyságát: 2000-ben a teljes állami költségvetés 0,39%-át fordították kulturális célokra. Az összeg nagy részét a kulturális örökség (ide sorolják a régészeti és építészeti örökségtől kezdve a könyvtárakat és a közgyűjteményeket is) megóvására áldozták. A teljes kulturális költségvetés 63%-a felett az állam rendelkezik, 10%-a felett a régiók, 2%-a felett a tartományok és 25%-a felett az önkormányzatok. Az olasz kulturális örökség minisztériuma kezdeményezéseket indított a művészeti kreativitás és a kortárs építészet ösztönzésére: nemzetközi tervezői pályázatokat támogatnak (például a Római Kortárs Művészeti Központ, az Audiovizuális Művészetek Múzeuma), díjakat alapítanak fiatal művészek

számára,

időszakos

kiállításokat

rendeznek

(Velencei

Biennálé,

Római

Kvadriennálé, stb.). Az Előadóművészeti Alap forrásokat juttat a mozi, az irodalom és a zene művelői számára. Az olasz törvények adókedvezményeket biztosítanak a kulturális örökséggel kapcsolatos kutatást, kiállításokat és helyreállítást támogató, közintézményeknek adományozó magánszemélyek számára. További lehetőségek állnak rendelkezésre bizonyos esetekben az ingatlantulajdonosok és nonprofit szervezetek részére. A nemzetközi kapcsolatok terén Olaszország különös figyelmet szentel a mediterrán térség országaival kötött kulturális megállapodásoknak. Az olasz magáncégek szponzorációs tevékenysége főként a kulturális örökség megőrzésére és helyreállítására irányul. Az elmúlt időszakban azonban egyre több privát ügynökség kíván bekapcsolódni a kulturális örökség menedzsment tevékenységébe. Ösztönzik az állami és a magánszektor együttműködését azokban a vállalkozásokban, ahol profitorientált és nonprofit tevékenységet is végeznek. Az elmúlt időszakban alkotott jogszabályok lehetővé teszik a magánszektor részvételét a múzeumi kávézók, recepciós és jegyértékesítő szolgáltatások, ill. múzeumi üzletek menedzsmentjében. Néhány, korábban


közintézményi formában működő rendezvény/intézmény privatizálása (például a Velencei Biennálé,

egyes

operatársulatok)

az

állami

és

a

magánszektor

egyre

erősebb

együttműködésének jeleként értékelhető. Az olasz kultúrpolitika jelenlegi törekvései között szerepel, hogy egyetlen tárca felelőssége alá vonják össze a kulturális örökség, az előadóművészetek, a kiadói tevékenység és a sport körébe tartozó ügyeket, és felosztják a kötelezettségeket az állam, a regionális és helyi intézmények között. Jelenleg a kortárs, az előadóművészetek és a filmművészet állami támogatása körül zajlanak viták. A tervek közt szerepel az állami és magánszektor anyagi forrásainak integrálása, az állami eszközök eredményesebb kihasználása, valamint nagy hangsúlyt kap a kortárs művészetek és az irodalom (a könyvek és az olvasáskultúra) felkarolása. Az Európai Unió többi déli tagországához hasonlóan Olaszország régiói is a támogatandó területek középpontjába állítják a kultúrát, és a kulturális örökség megőrzését a regionális és nemzetgazdaság fejlesztési céljaival kívánják összekötni. Az olasz operatív programok (26) jelentős mértékben támogatják a kultúrát, és a strukturális finanszírozás nagy része a déli régióknak jut, ezek közül hat régióban elsőbbséget élvező támogatási területként határozzák meg a kultúrát. Szicília és Campania régiói valóban jelentő összegeket fordítanak ilyen célokra (1.098 millió eurót illetve 774 millió eurót).66 A kulturális örökség megőrzése áll a támogatási rangsor élén, majd ezt követi a kortárs kultúra, illetve a kulturális szektor kiszolgálásához és új kulturális termékek létrehozásához hozzájáruló új technológiákat alkalmazó projektek. A kultúrát kiemelten kezelő regionális operatív programok prioritásai a „Kulturális erőforrások”67 elnevezést kapták, és céljuk a régió kulturális erőforrásainak fejlesztése a régió gazdasági és társadalmi fejlődése érdekében. Igyekeznek olyan kulturális szolgáltatásokat nyújtó vállalkozásokat támogatni, amelyek alternatívát kínálhatnak a nyári hónapokra korlátozódó tengerparti turizmus mellett. Luxemburgban a kultúrát a társadalom meghatározó tényezőjének tekintik. A kultúra fogalmát tágan értelmezik: a művészetektől, irodalomtól kezdve a kreativitáson keresztül az individuum önkifejezéséig, és beleértik az identitás keresését és a másság elfogadását is. Egyszerre életértelmezési modell és védekezés a fanatizmus minden formájával szemben. A közelmúltban új jogszabályokat alkottak a művészi kreativitás figyelembe vételével, új 66



kulturális infrastrukturális beruházások valósultak meg azzal a céllal, hogy a kultúra mindenki számára elérhetővé váljon. További intézkedések a luxemburgiak identitásának védelmét és a luxemburgi művészek külföldi bemutatkozásának támogatását szolgálják. Ezen célkitűzések megvalósítását a kormány, az állami és a magánszektor szoros együttműködése révén kívánják elérni. A luxemburgi kulturális, felsőoktatási és kutatásért felelős minisztérium a kultúra támogatásáért

és

a

művészeti

élet

ösztönzéséért

felelős

fő

központi

szerv.

A

külügyminisztériummal együttműködik a két- és többoldalú programokban. A kulturális tárca irányítja a kulturális központok és szövetségek munkáját. Számos állami intézmény gondoskodik a különféle intézmények és programok támogatásáról és menedzsmentjéről. Kulturális ügynökség közvetít az állam és a város között, és felügyeli a kulturális információk összegyűjtését és terjesztését, valamint tanácsadói szerepet vállal a hatóságok számára. A kulturális költségvetés elosztásában a kulturális minisztériumon kívül szerepet játszik a belügyminisztérium és a közmunkákért felelős minisztérium is. A költségvetésben a kultúrára fordított összegek nagysága 1990. óta folyamatosan növekszik, 2000-ben 1,71%-ot költöttek kulturális célokra. A luxemburgi kulturális minisztérium számos kulturális tevékenységet és eseményt támogat. Ösztöndíjat biztosít fiatal művészek számára, különösen az irodalom, a szobrászat, az előadóművészetek, a zene-, a fotó- és filmművészet terén a művészeti kreativitás előmozdítására. Luxemburg interregionális együttműködést folytat (SAAR-LORLUX néven) a németországi Saarland és Rheinland-Pfalz államokkal, valamint a francia Lorraine tartománnyal. Az önálló kulturális és művészeti politikát folytató hagyományos szponzorok, különösen a bankok, egyre inkább a tekintélyes gyűjtemények és projektek támogatása felé fordulnak. Ennek eredményeképp egyre több művész marad támogatás nélkül. A nemzeti kulturális alap így többé-kevésbé szociális intézményként működik a kultúra szereplői számára. Az Európa szerver információi alapján Luxemburg jelenleg nem rendelkezik jóváhagyott operatív programmal. A holland kulturális politika állandó eleme a kulturális önkifejezés legjobb formáinak és földrajzi, szellemi és művészeti sokszínűségének megőrzése. A kulturális, oktatási és tudományokért felelős minisztérium 1994. óta működik a mai formájában, és az intézményen 67

Uo.


belül két államtitkárság foglalkozik kifejezetten a kultúra kérdéseivel. Az államtitkárok javaslatait a parlament kulturális bizottsága elé terjesztik. Független szakértői bizottság segíti tanácsadói munkájával a kormányt döntéshozatalai során, főleg a művészetek támogatására vonatkozó ügyekben. Az 1970-es évek óta napirenden volt az állam, a tartományok és az önkormányzatok közti feladatmegosztás kérdése, amikor a kormány számos feladatot (köztük a kulturális politikát is) a helyi önkormányzatok hatáskörébe kívánt terelni a problémák hatékonyabb kezelése érdekében. Elméletileg az állam felelős a nemzeti múzeumok, a szimfonikus zenekarok és a színházi ill. tánctársulatok fenntartásáért; a tartományok az információk terjesztéséért, koordinációs munkáért és a tartományi szintű kulturális tevékenységek széles skálájának biztosításáért. Az önkormányzatok a fenntartói a különféle helyszíneknek, a kulturális infrastruktúrának és megszervezik a rendezvényeket. Külön megállapodások születtek a nagyvárosok vezetőségével (Amszterdam, Rotterdam, Hága). A gyakorlatban azonban nem egyszerű a három külön feladat- és felelősségi kör szétválasztása. A holland kulturális költségvetés két csoportra osztható (egyrészt a média, a holland nyelv és irodalom valamint a könyvtárak, másrészt a művészetek és kulturális örökség területére). Az elmúlt tíz év során a teljes állami költségvetés megközelítőleg 0,5%-át fordították kulturális kiadásokra. Hosszú távú, „strukturális” támogatásokat nyújtanak a holland kultúra nélkülözhetetlen részét képező intézmények, gyakran időszakos projektek számára. A legtöbb pénzt a független testületként működő kulturális alapok biztosítják. A központi kormány felelőssége az anyagi források biztosítása és az ehhez szükséges jogi feltételek megteremtése. Az alapok kezelői osztják szét az állami támogatásokat az éves költségvetési keretből. Ezen alapok létrehozása nagyban leegyszerűsítette az elosztást a művészek és művészeti intézmények között. Az adórendszer is tartalmaz kultúrát érintő elemeket, például alacsonyabb forgalmiadó-kulcsokat alkalmaznak bizonyos kulturális rendezvények, valamint a könyvek és az újságok értékesítésekor. Az ajándékozást és az örökösödési adót érintő új intézkedések bevezetésével a holland múzeumok minőségének biztosítása és az értékes művészeti alkotások Hollandiában való megőrzése érdekében tettek fontos lépéseket. Hollandia szoros kapcsolatot tart fenn Flandriával és a németországi Nordrhein-Westfalen tartománnyal, valamint Németországgal, Franciaországgal és az Egyesült Királysággal, mivel ezek az országok fontos piacot jelentenek a művészetek számára. Történelméből eredően jelentős kulturális


kapcsolatok fűzik Hollandiát Indonéziához, Surinamhoz és Dél-Afrikához. Jelentős támogatást nyújtanak kelet-közép-európai országok kulturális infrastruktúrájának fejlesztésére. A hollandjapán kapcsolatok 100. évfordulóját ünnepelték 2000-ben. A magánszervezetek és alapítványok a kulturális élet harmadik legfontosabb forrását jelentik. Számos kulturális szervezet

működtet

baráti

köröket

vagy

magánalapítványokat,

amelyek

gyakran

finanszírozzák műalkotások vagy hangszerek beszerzését. Bevételük a tagdíjakból, adományokból és hagyatékokból származik. Hollandiában a kulturális támogatások odaítélésnek legfőbb kritériuma a továbbiakban is a minőség marad, de meghatározó még a projektek, programok és események társadalmi jelentősége. Hollandia (a legtöbb északi tagállamhoz – Belgium, Németország, Írország, skandináv országok – hasonlóan) csak szerény mértékben használja fel a Strukturális Alapokból származó forrásokat a kultúra támogatására. Az öt operatív program közül Dél- és KeletHollandia regionális operatív programjai tartalmaznak a társadalmi kohézió erősítésére vonatkozó intézkedéseket, így ezen belül támogatáshoz juthat a kortárs kultúra a kulturális identitás és örökség megőrzése céljából. A tervezett célkitűzések többnyire a gazdasági területek újjáélesztésére, a tudásalapú infrastruktúra fejlesztésére és a turisztikai ágazat erősítésére irányulnak (új természetvédelmi parkok létesítésével, valamint a kulturális és történelmi helyszínek gazdagítása révén). További célok közé tartozik a helyi humánerőforrásban rejlő lehetőségek kihasználása és a régió kulturális azonosságtudatának erősítése, a régió vonzóbbá tétele és népességmegtartó erejének fokozása érdekében. Ausztriában a kulturális politika értelmezése az alapvető kulturális szükségletektől (a művészetek és a művészi önkifejezés szabadsága) a társadalmi-politikai kérdéseken keresztül (részvétel

és

esélyegyenlőség) a

menedzsment

ügyekig

(állami

és

magánszektor

együttműködése) terjed. A központi kulturális politika és közigazgatás modernizációja a fő célkitűzések közé tartozik. Az Osztrák Köztársaság alkotmánya a szövetségi államokat ruházza fel a legtöbb kulturális jogkörrel (kulturális szuverenitás), míg a szövetségi kormány felelősségi körébe a következő ügyek tartoznak: művészeti, tudományos és technikai gyűjtemények és könyvtárak, múzeumok, színházak, történelmi és egyházi műemlékek, alapítványok. 1997. óta a művészeti ügyek kezelése a szövetségi kancellária hatáskörébe tartozik, és a konkrét feladatokkal a kulturális, művészeti, sport- és Európai Uniós ügyekért


felelős miniszter foglalkozik. A szövetségi tartományok kulturális tevékenységeit az adott szövetségi állam közigazgatási hivatalai és azok intézményei végzik. A húszezer főnél népesebb városok általában saját kulturális ügyekkel foglalkozó irodát működtetnek, amelyek vagy a polgármesternek vagy a kulturális tanácsosnak tartoznak beszámolási kötelezettséggel. 1997-ben Ausztria a teljes állami költségvetésének 1,3%-át fordította kulturális és művészeti célokra, amelynek közel 59%-át a szövetségi kormány osztotta szét, 25%-át a szövetségi államok, közel 16%-át pedig Bécs önkormányzata. A szövetségi pénzek nagy részét (kb. 45%át) nagyarányú projektekre és olyan intézményekre költik, mint a szövetségi színházak és múzeumok, valamint előadóművészeti tevékenységekre. A kultúra modern irányzatait támogató külön alapok költségvetése a közvetlen adókból származik (például műsorszórási engedélyek díja). A kulturális ügyek irányításának átszervezésekor új támogatási és vezetési feladatokkal bízták meg az osztrák filmintézetet, a kelet-nyugati kapcsolatok központját és az osztrák kulturális szolgálatot. A művészetek közvetlen támogatása számára az osztrák törvények számos fontos eszközt biztosítanak: szociális politika, fiskális politika, a művészekre vonatkozó társadalombiztosítási rendszer, munkaerő-piaci intézkedések, a szerzői jogok védelme, adókedvezmények biztosítása által a magánszektor művészeti támogatásának ösztönzése terén. Bizonyos állami támogatások 1997 óta adómentességet élveznek: ösztöndíjak, díjak, az osztrák filmintézet kiegészítő támogatásai forgatókönyvek készítésére, állami alapok, állami vagy magánalapítványok juttatásai. Ausztria kétoldalú megállapodásokat kötött a szomszédos államokkal, és a világ számos országával, közös kulturális programokat hajtottak végre Izraellel és Iránnal. Szigorú költségvetési megszorítások ösztönözték a magánszektor kulturális támogatásainak intenzívebb bevonását, elsőként az audiovizuális művészetek, a színházak és múzeumok javára. Bizonyos közintézmények, például néhány osztrák múzeum privatizációja a két szektor hatékonyabb együttműködése irányába mutat. A kulturális

politika

jövőbeni

célkitűzései

között

szerepel

a

kulturális

szektorban

foglalkoztatottak számának növelése, a kisebbségek kulturális önkifejezésének elősegítése, az esélyegyenlőség biztosítása a művészetekben és a médiában, nemzetközi kapcsolatok bővítése, az osztrák kortárs és experimentális művészetek terjesztése külföldön. Ausztria kilenc operatív programja közül három regionális operatív program (FelsőAusztria, Tirol és Burgenland) jelentős pénzeszközöket bocsátott a kultúra rendelkezésére. E


három régió előtérbe helyezi a turizmust, a szabadidő-ipar fejlesztését és a kulturális örökség támogatását, és kiemelten kezelik azon projekteket, amelyek a kulturális szektor és turizmus növekedését egyaránt szolgáló új termékek és szolgáltatások fejlesztését tervezik. FelsőAusztria regionális operatív programjának „A régió fenntartható gazdasági fejlődése”68 című prioritása a terület általános életszínvonalának emelését határozta meg alapvető célként, és ez magában foglalja többek között a kulturális infrastruktúra, a városfejlesztési projektek ösztönzését is. Tirol regionális operatív programjában, a „Turizmus, szabadidő és életminőség”69 prioritáson belül támogatásban részesülnek a turisztikai és szabadidő szektorhoz tartozó projektek, a turisztikai szektorban működő fiatal vállalkozók vagy induló cégek, illetve az információs és kommunikációs technológiai beruházások. Burgenland regionális operatív programja „Turizmus és kultúra”70 című prioritást fogalmazott meg a turisztikai termékek minőségének, a marketingjének és az üzemeltető hálózatnak a fejlesztésére, a turisztikai infrastruktúra bővítésére, a kulturális örökség körébe tartozó, látogatókat vonzó kezdeményezések kibontakoztatására. Portugália kulturális politikája azon az elven alapul, hogy a kultúraalkotás és a kultúrához való hozzáférés minden polgár elemi joga, és fő jellemvonásai a demokratizálás (a kultúra mind több ember számára hozzáférhetővé tétele) és decentralizáció (a jogkörök átruházása a központi hatalom felől a regionális és helyi intézmények, valamint magánvállalkozások irányába). További célkitűzéseik között található a portugál kultúra külföldi terjesztése és az európai hálózatok munkájában való részvétel erősítése. A portugál kulturális minisztériumot 1995-ben hozták létre azzal a szándékkal, hogy erősítsék a kultúra pozícióját, és párbeszédet kezdeményezzen a többi tárcával. A minisztérium munkáját számos tanács segíti, mint például a könyvtárak tanácsa vagy a nemzeti szerzői jogi tanács. A kulturális minisztérium hatásköre kiterjed a kulturális politika valamennyi területére. Mivel Portugália közigazgatása nincs régiókra tagolva, ezért az önkormányzatok felelősek a kulturális központok és intézmények irányításáért, valamint az önkormányzati célokat szolgáló kulturális tevékenységek támogatásáért. 2000-ben a teljes központi költségvetés 0,6%-át, a GDP 0,2%-át fordították kulturális célokra (a legtöbbet a film- és audiovizuális művészet és 68

in: FODOR-SZABÓ-ZONGOR, 28. old. Uo. 70 Uo. 69


multimédia, az irodalmi alkotások, valamint az előadóművészetek képviselői kapták). A kultúra minden ágán belül külön szakmai intézmények felelősek a projektek, pályázatok finanszírozásáért vagy a művészek nemzetközi rendezvényeken való közreműködéséért. A portugál szponzorációs törvény szabályozza a kulturális tevékenységet végző állami vagy magánintézmények

részére

(pénzbeli

vagy

természetbeni

formában)

adományozó

magánszemélyek és társaságok adókedvezményeit. Történelmi hagyományokból fakadóan Portugália szoros kapcsolatot tart fenn a portugál nyelvű országokkal, különösen Brazíliával, de számos kulturális csereprogramot támogatnak az Amerikai Egyesült Államok, Japán, Kína, Marokkó és Argentína kulturális szereplőivel. Az unió portugál soros elnöksége idején a kulturális miniszterek informális tanácsülést tartottak a dél-európai ország szervezésében. Az elmúlt évek gyarapodó magánkezdeményezései a jelenlegi kulturális politika célkitűzéseit tükrözik. További kiemelt területnek számít a könyv- és olvasáskultúra, a kulturális örökség és a művészi alkotás védelme, a kulturális feladatok decentralizációja és a portugál értékek, műalkotások

és

művészek

nemzetközi

terjesztése,

a

kulturális

intézmények

professzionalizálása és új közönségrétegek bevonása. Görögországhoz hasonlóan Portugália is külön országos operatív programot szentel a kulturális szektornak (a 15 operatív program közül). A támogatások középpontjában a kulturális örökség és a múzeumok állnak (a történelmi helyszínek és műemlékek restaurálása, a múzeumok fejlesztése), a kortárs művészetek csupán szerény összegekhez jutnak. Igyekeznek az információs technológiákat a kulturális örökség minél eredményesebb szolgálatába állítani. A kulturális örökséghez kapcsolódó infrastruktúra jelentős része az állami szektor tulajdonában van, ennek fejlesztésére fordítják az operatív program eszközeinek 30%-át. A kultúra operatív program a fejlődés és foglalkoztatás növelése érdekében támogatja a kultúrát, és a kultúrához való egyenlő hozzáférés esélyét igyekszik biztosítani mindenki számára. Portugália régiói közül csak Alentejo vonta be a kultúra támogatását látható módon (bár csekély mértékben) az operatív programjába. Intézkedéseik révén a gazdaság diverzifikálásához kívánnak hozzájárulni, a foglalkoztatást, képzést, a társadalmi fejlesztést, kutatást,

kultúrát,

egészségügyet,

információs

társadalmat,

a

mezőgazdaságot

vidékfejlesztést, a halászatot, a közlekedést és a környezetfejlesztést célozzák meg.

és


A finn kulturális politikát hagyományosan meghatározza az oktatáspolitika. Közművelődési jellege abból adódik, hogy a kulturális politika középpontjában a szociokulturális tevékenységek, a közkönyvtárak hálózata és a művészeti oktatási központok állnak. A „kinyújtott kar” modell a kulturális politikában azt jelenti, hogy szakértő testületek segítik tanácsadó munkájukkal a minisztériumot (művészeti szakmai szervezetek és szakszervezetek). Finnországban a fő végrehajtó hatalmat az oktatási minisztérium gyakorolja, ezen belül a kulturális miniszter, aki a sportért és az ifjúságpolitikáért is felelős. A művészeti tanácsok végzik a központi támogatások elosztását, és részt vesznek a művészeti politika kialakításában és végrehajtásában. A „kinyújtott kar” elve kölcsönös függetlenséget biztosít a feleknek, hiszen a művészeti tanácsok független döntéshozó testületek. Ismert művészek és művészeti szakemberek alkotják a kilenc művészeti tanács tagjait (minden művészeti ág képviselői helyet kapnak egy-egy testületben), és létezik egy központi művészeti tanács, amely közös szervként fogja össze az intézményeket. A pénzügyi felelősség megoszlik Finnországban az állam és az önkormányzatok között. Az állam támogatja a nemzeti intézményeket, de együttműködik az önkormányzatokkal is annak érdekében, hogy a művészeti és kulturális szolgáltatásokhoz a lehető legszélesebb hozzáférést biztosíthassák a társadalom egésze számára. Törvényben meghatározott állami támogatási rendszer garantálja az önkormányzati könyvtárak, művészeti oktatási intézmények, múzeumok, színházak és zenekarok működését. Az adómentes juttatásokat fél évtől öt évig terjedő időszakra biztosítják a művészeti és kulturális élet szereplői számára. Évente hozzávetőleg a teljes nemzeti költségvetés 1,2%-át fordítja a finn kormány a művészeti és kulturális ipar támogatására, a múzeumok és könyvtárak fejlesztésére, a kulturális örökség megőrzésére és a sport és ifjúsági ügyek támogatására. A sport és ifjúsági ügyeket leszámítva 2000-ben a teljes állami büdzsé 0,9%-át költötték a finn művészetekre és kultúrára. 1993 óta, a finn gazdaságot érintő recesszió miatt enyhén csökkent a kultúrára fordítható költségvetési keretösszeg. Az állami finanszírozás jelentős része a szerencsejáték-bevételből származik. Az öt észak-európai állam 1971-ben megkötött kulturális egyezménye alkotja az északi kulturális, oktatásügyi és kutatási együttműködés alapját. Kétoldalú kulturális megállapodást kötött Finnország Izlanddal, Norvégiával, Svédországgal és Dániával. 1954 óta 15 finn kulturális és tudományos intézet működik világszerte. Finnországban az állami kontroll gyengülése figyelhető meg. Az állami


támogatások csökkenése, a központi elosztás elégtelen volta miatt egyre nagyobb szerep jut az üzleti szektornak a művészetek szponzorálása terén. Költségeik fedezésére a kulturális intézmények új partnerségi együttműködést keresnek a magánszektor képviselői körében (a Finn Nemzeti Opera és a Modern Művészetek Múzeuma érdekes példákkal szolgáltak az új együttműködésekre vonatkozóan). A kulturális politika jelenleg vitatott kérdései közé tartozik az állami, a magánszektor és a nonprofit szervezetek együttműködésének fejlesztése, és a lehetséges kapcsolatok kialakítása a kultúra és a fenntartható fejlődés között. Az érdeklődés középpontjában áll a kulturális ipar fejlesztése is, amely ötvözi a művészi kreativitást és az üzleti szellemet. A finn kormány programjában a kultúra a nemzeti és nemzetközi fejlődés egyre meghatározóbb tényezőjeként szerepel. Finnországban a Strukturális Alapok felhasználására kialakított öt operatív programot elsősorban a kortárs kulturális alkotás támogatására használják fel, az örökség megóvása hátérbe szorul. Csupán egy (a dél-finnországi) regionális operatív program tartalmaz a kultúra számára is felhasználható forrásokat. Az itteni intézkedések célja a régió lakókörnyezetének és szociális környezetének javítása, a turizmus bővítése a természeti környezet, valamint a régió erős

kulturális

identitásának

támogatása

révén.

Közlekedési,

infrastrukturális,

környezetvédelmi és logisztikai projektek végrehajtásával biztosítják a régió jobb megközelíthetőségét, és javítják a gazdasági és életfeltételeket.71 Svédországban a nemzeti, regionális és önkormányzati hatóságok osztoznak a minden területre kiterjedő kulturális politikai feladatokon, és céljaik között szerepel az önkifejezés szabadságának megőrzése, mindenki számára egyenlő esélyek biztosítása a kulturális életben, a kulturális örökség megőrzése és lehetőségeinek kiaknázása, illetve a kulturális oktatás és nemzetközi csereprogramok támogatása. A nemzeti, regionális és önkormányzati szintű hatóságok a kulturális szféra anyagi támogatásának felelősségét is megosztják egymás közt, és a decentralizáció jegyében valamennyi megyei és települési önkormányzat saját döntési jogkörrel bír a prioritások és speciális tevékenységek kijelölésében. A kulturális minisztérium feladata a hosszú távú tervezés és koordinációs munka. A központi állami támogatások visszafogásának eredményeképpen az 1990-es évek első felében a megyei és önkormányzati hatóságoknak a kulturális kiadásokra fordítható csökkentett költségvetésből kellett 71



gazdálkodniuk. Az 1996-tól kezdődő fellendülés pozitív hatást gyakorolt az említett szervek kulturális költségvetésére, 1994 óta közel 10%-os növekedést produkálva. 1998-ban a teljes nemzeti költségvetés kb. 1,3%-át tette ki az állami kulturális ráfordítások aránya, míg az önkormányzatok büdzséjében ugyanezen tétel megközelítőleg 3%-ot képviselt. A kulturális támogatások elosztásában részt vesznek egyrészt a különböző szintű közigazgatási szervek, másrészt független csoportok és magánszemélyek. Ez utóbbiak közül kiemelkedő jelentőségű a svéd nemzeti kulturális tanács, a svéd írói alapítvány és a művészeti támogatások bizottsága, ezenkívül a kormánynak számos finanszírozási lehetőség áll rendelkezésére az egyes művészek munkájának támogatására. Létezik egy állami jövedelembiztosítási rendszer, amely körülbelül 160 művész számára biztosít éves minimáljövedelmet. A svéd adórendszerben a szellemi szabadfoglalkozásúak jövedelmének adóalapját csökkenti valamennyi, a jövedelem megszerzésével kapcsolatban felmerült költség. A kulturális tevékenységekre (rendezvények, előadások, stb.) kivetett forgalmi adó mértéke 6%, amely a legalacsonyabbnak számít a háromfajta forgalmi adó kulcs közül (a könyvek a 25%-os sávba tartoznak). Néhány kulturális tevékenység (közfeladatokat ellátó nonprofit intézmények) mentesül az adófizetés kötelezettsége alól. Svédország hagyományosan szoros nemzetközi kapcsolatokat tart fenn északi szomszédaival, aktívan támogatta az ENSZ döntését egy kulturális világbizottság létrehozására, és 1998-ban vendégül látta „A kultúra hatalma” címmel megrendezett UNESCO kormányközi konferenciát, ahol az UNESCO „Kreatív sokszínűségünk” című beszámolóját vitatták meg a résztvevők. Az állami forrásokat kiegészítő, magánszektorból származó kulturális támogatások aránya egyre növekszik Svédországban, azonban a nagyobb, államilag finanszírozott intézmények esetében még mindig csak elenyésző részt jelent a teljes költségvetésben. Általában 1-2% körül alakul a kulturális intézmények bevételeiben a szponzoráció aránya. A svéd kulturális célkitűzések között szerepel az irodalom és az olvasás, az építészet és a design támogatása, a művészek munkakörülményeinek javítása. A jövőben tovább folytatódik a decentralizációs folyamat a kultúra terén is, továbbra is nagy hangsúlyt kap a művészetek oktatási rendszerben betöltött pozíciója, valamint a kultúra fontos szerepe a regionális fejlesztésben. A svéd kulturális szektor támogatására csak egy operatív program biztosít finanszírozási lehetőségeket. Az Észak-Norrland regionális operatív program „Természeti,


kulturális és emberi környezet”72 elnevezésű prioritása keretében támogat kulturális vonatkozású projekteket is. A brit kormány kultúrával kapcsolatos célkitűzései illeszkednek a tágabb, szociális, gazdasági és oktatáspolitikai irányelvek közé, így a svéd rendszerhez hasonlóan az Egyesült Királyságban is számos területre kiterjed a kulturális politika hatósugara. A kulturális, médiaés sportügyekért felelős minisztérium feladata a kultúra, a sport és a média terén a minőség biztosítása, és ezen tevékenységek hozzáférhetővé tétele minél szélesebb körű nyilvánosság számára. A kultúrpolitika további céljai közt szerepel a kulturális oktatás és nevelés színvonalának növelése és új munkahelyek teremtése a kreatív iparban. Az említett minisztérium felelősségi körébe tartoznak a múzeumok, galériák és könyvtárak, a műemlékek, a művészetek, a sportnevelés, a műsorszolgáltatás és a média, a turizmus valamint a kreatív ipar és az állami szerencsejátékok. Az Egyesült Királyság kulturális, média- és sportügyekért felelős minisztériuma Angliában valamennyi kulturális kérdésben, az Egyesült Királyság területén pedig számos ügyben (pl. műsorszolgáltatás, kulturális javak exportja) vállal meghatározó szerepet. Skócia, Wales és Észak-Írország saját kulturális politikát alakíthat ki. Londonon kívül mind a nyolc angol régióban működik ún. regionális kulturális konzorcium annak érdekében, hogy kidolgozzák a regionális kulturális stratégiákat, és megfelelő szerepet biztosítsanak a kultúra és a kreativitás számára a régión belül. A konzorciumok közvetítőként szolgálnak a nemzeti és helyi szintű kulturális stratégia között. A brit kormány a művészeti élet támogatására fordítható költségvetés lényeges növekedésével számol az elkövetkezendő években. A támogatás elosztásában a kulturális, sport- és médiaügyekért felelős minisztérium játszik főszerepet, a két legfontosabb jelszó a minőség és a hozzáférhetőség. Ennek érdekében igyekeztek lebontani minden szükségtelen, bürokratikus akadályt azért, hogy a pénz eljusson oda, ahol valóban szükség van rá. A kormányzati juttatások és a szerencsejáték alapok a legfontosabb források, ahonnan a művészek és művészeti szervezetek közvetlen támogatáshoz juthatnak. Az elosztásban segítenek a különböző brit nemzeti művészeti tanácsok. Ahol lehetséges, kormányzaton kívüli közszervek egyéb forrásokból egészítik ki ezen támogatásokat. A brit kormány és a kulturális minisztérium számos nemzetközi kapcsolataik révén igyekeznek népszerűsíteni a brit kultúrát szerte a világon. Az Egyesült Királyságban 72



jelentős szerepet tulajdonítanak a kreatív vállalkozásoknak a jóléti társadalom kialakításában. A kulturális minisztérium ezért arra törekszik, hogy ösztönző gazdasági környezetet biztosítson számukra. A kreatív vállalkozások számára nemrég létrehoztak egy szervezetet az üzleti szakképzések fejlesztése érdekében, hogy a vállalkozások számára megkönnyítsék a pénzügyi menedzsment tevékenységeket, és közelebb hozzák egymáshoz az állami és a magánszektor képviselőit, így a szorosabb együttműködés kialakításával biztosítsák a kreatív vállalkozások sikerét. 1999-ben útmutatót dolgoztak ki a települési önkormányzatok számára a helyi kulturális stratégia kialakítására vonatkozóan. A kulturális szolgáltatások számos haszonnal járnak és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemben segítenek. Országszerte tizennégy önkormányzat készítette el a saját stratégiáját, amelynek nincsenek törvényben meghatározott formai vagy tartalmi követelményei, majd a tapasztalatok alapján átdolgozták az útmutató végleges változatát, amely segítséget nyújt valamennyi önkormányzat számára a saját kulturális stratégia kidolgozásában. Az Egyesült Királyság csaknem mindegyik (20) operatív programja biztosít valamilyen finanszírozási lehetőséget a kulturális szektor részére. A számos európai országban megfigyelhető gyakorlattal szemben nem részesítik előnyben a kulturális örökséget és a múzeumokat. Négy olyan regionális operatív program van, amelyek kulturális dimenzióval rendelkeznek: Cornwall és Scilly-szigetek; Kelet-Midlands; Észak-Nyugat-Anglia; Yorkshire és Humberside. A prioritások meglehetősen széles körű intézkedéseket tartalmaznak: a helyi vállalatok és a turizmus fejlesztéséhez hozzájáruló kulturális vonatkozású projekteket, a kulturális örökség értékét növelő programokat. A kulturális örökség, a művészetek hozzájárulnak az egyes régiók fenntartható növekedéséhez azáltal, hogy növelik a foglalkoztatottságot és számos más gazdasági előnyt biztosítanak a régióban élők számára. A régiók hanyatló iparágai helyett a vállalkozásfejlesztés célpontjai egyre inkább a gazdag kulturális örökség és a természetvédelmi területek kiaknázására törekvő, innovatív vállalkozások.

VIII Összegzés Már jó ideje egyértelművé vált az európai politikusok és polgárok számára, hogy a művészet, a kultúra, a kreativitás és az interkulturális párbeszéd által létrehozott értékek nélkül


az Európai Unió nehezen felelhetne meg a globalizált és erősen a technicizált tudáson alapuló világ kihívásainak. A közös európai öntudat, az európai identitás kialakításának alapvető eszköze a kulturális sokszínűség megőrzése, ehhez pedig szükség van a megfelelő keretfeltételek megteremtésére közösségi szinten is, és közben nem szabad megfeledkezni a polgárokkal való közvetlen kapcsolat, a folyamatos párbeszéd fenntartásáról sem. A szubszidiaritás elvének itt különleges jelentősége van, mert a kultúrát a közösségi politikák szintjére emelő Maastrichti Szerződés 151. cikke értelmében a kulturális politika továbbra is elsődlegesen a tagállamok feladata maradt. Az Unió tevékenységi köre csupán a tagállamok kultúrpolitikájának kiegészítésére korlátozódik. Éppen ezért alig beszélhetünk közös európai kulturális politikáról, sokkal inkább a tagállamok közös keretbe foglalt kultúrpolitikai tevékenységeiről. A kultúra támogatásáról szóló fejezetben láthattuk, hogy a Strukturális Alapokból származó források mintegy négyszeresét teszik ki a kimondottan kulturális pályázatok és egyéb közvetlen támogatási programok révén megszerezhető összegeknek. A Strukturális Alapok lehívásához nemzeti, ill. regionális szinten születnek döntések, így végső soron a centrális (brüsszeli) döntéshozatalnak jóval kevesebb szerep jut az európai kulturális politika terén. Az unió kiegészítő jellegű tevékenysége a nemzetállami határokat átlépő akciókra vonatkozik. Ezek között is megkülönböztethetünk a tagállamok közti együttműködésre és a tagállami intézkedések kiegészítésére és támogatására vonatkozó intézkedéseket. A nemzeti kulturális támogatások többnyire szerény eszközöket biztosítanak az európai kulturális együttműködések számára. Az eddigi tagállamok kulturális politikáit bemutató fejezetben kiderült, hogy a tagállami költségvetés elsősorban akkor finanszíroz nemzetközi kulturális megállapodásokat, ha az adott ország vele történelmi vagy nyelvi kapcsolatban álló államokkal köt ilyen egyezményeket, lásd Portugália, Spanyolország, skandináv országok. A 151. cikk (4) bekezdése előírja a Közösség számára, hogy a kulturális szempontokat vegye figyelembe egyéb tevékenységei során is, valamennyi politikai és adminisztrációs, igazgatási szinten (hasonlóan a környezetvédelmi kérdésekhez, amelyek közül például a kyotoi egyezményt közösségi szinten tárgyalják, a helyi környezeti problémákkal kapcsolatban pedig az adott régióban döntenek). Nem szabad tehát az uniós határokon átívelő művészeti és kulturális tevékenységeket a tisztán nemzeti kompetenciák körébe sorolni,


hanem valamennyi szinten (helyi, regionális, nemzeti és közösségi szinten), bizonyos súlypontok meghatározásával erősíteni kell a művészet és a kultúra megjelenését, és ösztönözni kell a határokon átnyúló együttműködéseket. A feladat nagyságához mérten azonban nagyon csekély költségvetési összeget különített el a Bizottság ezen célok előmozdítása érdekében, a Kultúra 2000 program keretében (öt évre mindösszesen 167 millió eurót). Az egyes régiók prioritásai (bár a Strukturális Alapokon keresztül sokkal jelentősebb összegek elosztására van lehetőség) a nemzeti kultúrák és a közös európai örökség megőrzését helyezik előtérbe, ez azonban nem sokkal járul hozzá a hiányzó közös, európai kulturális identitás megteremtéséhez. Az „egység a sokféleségben” elvet követve a gyakorlatban, az európai kulturális politika legfőbb feladata az lehetne, hogy az Európai Unión belül minél szélesebb körben lehetővé tegye a kulturális csereprogramokat, ezáltal ösztönözze a másfajta kulturális sajátosságok kölcsönös megismerését és elfogadását. Sokszor elhangzott már, hogy az európai kultúra erőssége éppen a sokféleségében rejlik. Ez azonban nem azt jelenti, hogy mint egy rezervátumban elzárva léteznek egymás mellett az egyes nemzetek kultúrái. Az élő kulturális hagyomány őrzői sokkal inkább a régiók, ahol az ott élő polgárok közvetlen közvetítői a különböző kulturális mintáknak. Az európai identitás kialakítását és erősítését célul tűző kulturális politika csak akkor lehet igazán sikeres, ha sikerül közvetlen kölcsönhatásban maradnia a kultúrát (tovább)éltető polgárokkal. A kulturális politika gyakorlati megvalósítása közösségi szinten (például a Kultúra 2000 célkitűzésein keresztül) egyre inkább a kulturális csere, a mobilitás ösztönzése, az együttműködési projektek és partnerhálózatok kialakítása, az interkulturális kompetencia javítása irányába mutat. Regionális szinten egyelőre csak néhány tagállamban (Svédország, Hollandia, Belgium, Luxemburg, illetve Németország és Franciaország néhány régiójában) emelik ki a kulturális politika alapvető célkitűzései között a kultúra társadalmi kohéziót erősítő hatását, valamint azt, hogy egymás megismerése és a másokkal való együttműködés révén a kooperációs projektek kulturális és művészeti értékén túl szinergikus hatások keletkeznek, amelyek segítenek az előítéletek lebontásában. Az alsóbb szintű kezdeményezések, a két- és többoldalú kulturális projektek uniós társfinanszírozása útjából ezért lehetőség szerint le kell építeni a bürokratikus akadályokat. Az európai kulturális térség csak valamennyi szint széleskörű együttműködése és összefogása révén valósítható meg. Hangsúlyozni kell azonban,


hogy nem valamiféle kulturális összehangolási folyamatról van szó, hanem Európa szerte lehetővé tenni a párbeszédet, az együttműködést, a gondolatok és eszmék szabad áramlását a (földrajzi és eszmei értelemben egyaránt) egymástól legtávolabb élő polgárok között. A nemzeti ill. regionális kultúrpolitika ebben a modellben tehát alapvetően változatlan és autonóm marad, csupán interregionális dimenzióval egészül ki. Az együttműködés és az eszmecsere azonban csak akkor valósítható meg, ha valamennyi fél hajlandó egy asztalhoz ülni, vagyis a kizárólag közösségi szintű intézkedések eredmény nélkül maradnak, ha nem egészülnek ki tagállami és regionális intézkedésekkel, az alsóbb szintű együttműködési kezdeményezések pedig nem válnak jelentőssé, ha nem kapnak közösségi támogatást. Az európai kulturális térség megteremtését célzó közösségi szintű intézkedések körében számos területen van szükség újabb döntések meghozatalára, vagy a meglévő szabályozás módosítására, pontosítására. A teljesség igénye nélkül a következő témakörök sorolhatók ide: a művészekkel kapcsolatban a személyek szabad áramlására vonatkozó intézkedések, nemzetközi kereskedelmi tárgyalások, a versenyjog továbbfejlesztése a kulturális támogatások kontextusában, a kultúra szerepe az alapszerződés egészében, nemzetközi szervezetekkel folytatott együttműködés, az Európai Unió kulturális célokra elkülönített költségvetése, szavazási eljárási kérdések a kulturális miniszterek tanácsában.73 A művészek és a művészeti alkotások szabad áramlásának biztosítására szükség lenne további

harmonizációkra

(társadalombiztosítási,

adózási

szempontból),

hiszen

a

hagyományosan igen nagyfokú mobilitással jellemezhető művésztársadalom számára komoly akadályt jelent a külföldi munkavégzés, akár el is veszíthetik jogosultságukat a hazai társadalombiztosítási juttatásokra (munkanélküli segély, nyugdíj, stb.). A művészek és kulturális szakemberek komoly aggodalommal figyelik a globalizáció hatását a kultúra területén. Veszélyeztetve érzik a nem kereskedelmi jellegű művészet és kultúra létét, a kulturális ipar versenyképességét, a nemzeti ill. regionális/helyi kultúrpolitika és kulturális támogatások fenntartását. Különösen a WTO tárgyalások során számos kritika éri a hagyományos intervenciós eszköznek számító állami támogatásokat, így a kulturális célú állami támogatásokat is. Nemzetközi szervezetek, kulturális hálózatok, nem-kormányzati szervek igyekeznek a kulturális sokszínűség megőrzését szem előtt tartó nemzetközi


egyezményt kidolgozni, amely lehetőséget biztosít a kulturális célú állami támogatások rendszerének

fenntartására.

A

nemzetközi

WTO

tárgyalások

színterén

azonban

nélkülözhetetlen az európai uniós tagállamok összefogása, és az európai kulturális térség védelme érdekében összehangolt, egységes álláspont kialakítása. A kulturális támogatásokról szóló fejezetben említésre került az egységes belső piaccal összeegyeztethető kulturális és örökségvédelmi állami támogatások kérdése, „amennyiben azok a közös érdeknek nem ellentmondó mértékben vannak hatással a tagállamok közti kereskedelemre”. Az uniós versenyszabályozásban szükség lenne azon nem profitorientált tevékenységek pontosabb körülhatárolására, amelyek nem valódi versenypiacon működnek, és nem tartoznak az állami támogatás tilalmát elrendelő közösségi szabályozás hatálya alá. A 151. cikk (4) bekezdése előírja a kulturális szempontok integrálásának szükségességét a szerződés egészén belül (a környezetvédelmi ill. esélyegyenlőségi szempontokhoz hasonlóan), mégsem mondható általánosnak, hogy különböző érdekek ütközésekor a kulturális érdek kerekedne felül (ritka esetnek számít a már idézett 87. cikk, amely konkrét kivételként fogalmazza meg a kultúrát a versenyjogi szabályozások keretében). Ahhoz, hogy mérni lehessen a kultúra horizontális beilleszkedését a közös és közösségi politikák közé, szükség van bizonyos mutatók kidolgozására: például a kulturális örökségvédelem fejlettségi szintje, a művészek szociális helyzete az unión belül, a nyelvi sokszínűség helyzete az Európai Unióban, az interkulturális párbeszéd jelentősége a közösség által támogatott projektekben, a polgárok (diákok) hozzáférési lehetőségei a kulturális képzéshez. A kulturális szektor szereplői átfogóbb és rendszerszerűbb közösségi szintű kulturális politikát sürgetnek: hosszabb távú munkaterv meghatározását a kulturális miniszterek tanács számára, európai kulturális kutatóintézet, illetve az Európai Parlamentben kultúrpolitikai megfigyelői állás létrehozását. Nemzeti szinten aggodalommal figyelik az újabb állandó intézmények kiépítését, de a tartalmi kérdéseket pozitívan értékelik, és egyértelmű törekvés mutatkozik minden, az európai kulturális térség alakításában érintett fél bevonására, valamint az egyes fórumok témánként való elkülönítésére.

73

Mag. Sylvia Amann: Die Rolle von Kunst und Kultur im Kontext der Reform der Europäischen Union, InfoRelais, 2002. szeptember, 6-10. old. – a továbbiakban a szerzőnő értékelését foglaltam össze


Az Európai Unió kulturális támogatása az elmúlt években számos vita tárgyául szolgált. Már a Kultúra 2000 program előkészítésekor eltérő álláspontok alakultak ki: egyesek az európai hálózatok támogatásának rugalmas eszközét kívánták létrehozni, míg mások a szektorális megközelítéshez ragaszkodtak. A 2006-ig meghosszabbított program folytatása kapcsán újra szembekerültek egymással a vitapartnerek. Az EU kulturális támogatását azonban sokkal tágabb összefüggésében kellene szemlélni, hiszen a kulturális célokra fordítható összegek több, mint 80%-a a Strukturális Alapokból származik. Míg a kulturális keretprogram kulturális jellegű támogatási kritériumokat határoz meg, addig a Strukturális Alapok esetén ez csak ritkán fordul elő. Az eddigi tagállamok Strukturális Alapokból származó kulturális támogatásainak vizsgálatakor láthattuk, hogy a legtöbb esetben valamilyen más dimenzióval összekapcsolva jelenik meg a kultúra, mint a regionális fejlesztés egyik tényezője: kultúra és foglalkoztatás; a kultúra a szociális integráció szolgálatában; alap- és továbbképzés a kultúra és a kreatív technikák segítségével; kulturális turizmus; kultúra és vidékfejlesztés, stb. A regionális fejlesztés keretein belül szükség volna nemcsak tagállami, hanem regionális irányítású kétoldalú kulturális kapcsolatok uniós társfinanszírozására is. A közösségi támogatások odaítélésekor pedig a kulturális és művészeti szempontokon kívül, a költségvetés nagysága és a projektpartnerek létszáma helyett nagyobb hangsúlyt kellene fektetni az adott projekt európai kulturális együttműködéshez, európai kulturális térséghez való hozzájárulásának mértékére is (létrejön-e a projekt révén valamilyen „európai hozzáadott érték”). Így biztosítani lehetne azt is, hogy kisebb szervezetek is egyenlő eséllyel indulhassanak a pályázaton. A 151. cikk (5) bekezdése meghatározta a döntéshozatali eljárás módját a kulturális miniszterek tanácsa számára. Az elmúlt évek gyakorlata azonban bebizonyította, hogy az egyhangú döntés követelménye a viták során mindig csak a legkisebb közös nevezőre jutást tette lehetővé, így célszerű lenne a kulturális politikára is kiterjeszteni a többségi szavazási eljárás egyre szélesedő alkalmazási körét. Tagállami ill. regionális szinten a következő feladatok megvalósítására van szükség az európai kulturális térség célkitűzésének megvalósítása érdekében (szintén a teljesség igénye nélkül): kulturális és művészeti tárgyú európai együttműködés előmozdítása; a határokat átlépő interregionális kulturális térségek támogatása; a mobilitás ösztönzésének egységes


szabályozása; a regionális művészeti alkotás előtérbe helyezése; az interkulturális kompetencia és a szomszédos államok nyelvének oktatása. Az európai kulturális politika alapvető elve, hogy a tagállamok eddigi, saját kulturális tevékenységüket folytatják. Ezen belül azonban nagyon kevéssé kerül előtérbe a nemzetközi vonatkozású kulturális tevékenység támogatása. A közösségi reformokkal párhuzamosan nemzeti szinten is szükség van a kulturális és művészeti tárgyú európai együttműködés előmozdítására. A

határokon

átlépő

interregionális

kulturális

térségeken

belül

szorosabb

együttműködést kell a tagállamoknak szorgalmazniuk, hiszen a kistérségeken belül jóval hatékonyabb támogatási programok megvalósítására van lehetőség. Kétoldalú, kettős adóztatást elkerülő ill. társadalombiztosítási egyezmények helyett a mobilitás ösztönzésének egységes szabályozására kell törekedni, különösen a művészetek és a kulturális élet szereplőinek vonatkozásában. Hasonlóan a multilaterális nemzetközi tárgyalásokhoz, ezen a téren sincs reális esély komoly eredmények elérésére, ha a tagállamok egyedül, uniós egyeztetés nélkül próbálnak meg fellépni. Amennyiben a föderális szerkezetű tagállamok szövetségi államai saját kulturális politikát folytatnak, azt a továbbiakban is folytatni kell, de a nemzetállamokhoz hasonlóan regionális szinten is törekedni kell a nemzetközi vonatkozású projektek ösztönzésére. Regionális szinten lehetőség van kulturális együttműködési térségek kialakítására, amelyek célja a kétoldalú művészeti és kulturális projektek támogatása, a regionális kulturális fejlesztést elősegítő intézmények együttműködése és közös, határokon átlépő kulturális támogatási

programok

létrehozása.

Ezeket

a

kétoldalú,

partnerségen

alapuló

együttműködéseket uniós társfinanszírozásban kellene részesíteni, amennyiben kulturális és művészeti szempontokon kívül hozzájárulnak az európai kulturális együttműködés, az európai kulturális térség fejlesztéséhez. Mindez elősegíti az Európán belül még meglévő belső határok felszámolását, és a nemzetközi kulturális élet vérkeringésébe bekapcsolja a regionális művészeti és kulturális alkotókat és alkotásaikat, felértékelve ezek jelentőségét a túlságosan a fővárosokra és nagyvárosokra koncentráló kulturális tevékenységek mellett.


Regionális szintű feladat továbbá az interkulturális kompetencia és a szomszédos államokban beszélt nyelvek oktatásának támogatása is, hiszen a régióban élő emberek nyelvi és országhatárokon átívelő kapcsolatban vannak egymással. Európa nem hagyhatja figyelmen kívül, nem kezelheti mostohagyerekként a művészet és a kultúra területét. A kreativitás, az interkulturális párbeszéd, a viták, az alapvető emberi jogok, a mobilitás mind-mind az európai fejlődés alapját képezik. A kultúra képes mindehhez hozzáadni valamit, és egyben önmagáért való érték is. A fenntartható fejlődés érdekében (egyéb politikákhoz hasonlóan) a kulturális szempontoknak is érvényesülniük kell az unió és a tagállamok valamennyi tevékenységében.


Irodalomjegyzék 1.

A Community of Cultures – The European Union and the Arts, Európai Bizottság, Brüsszel, 2002.

2.

Agárdi Péter: A kultúra esélyei az ezredfordulón, Tudásmenedzsment, 2000/2. szám

3.

Amann, Sylvia, Mag.: Die Rolle von Kunst und Kultur im Kontext der Reform der Europäischen Union, InfoRelais, 2002. szeptember.

4.

Axt, Heinz-Jürgen: Európa: a kultúrák harca?, Európai Szemle, 1994/2. szám

5.

Az Európai Unió támogatási rendszere. Támogatás-szabályozási kézikönyv pályázók és kedvezményezettek számára, KultúrPont Iroda, Budapest, 2002.

6.

Boros László, Dr.: A kulturális jogok az Európai Unióban, in: Kultúra és az Európai Unió, KultúrPont Iroda, Budapest, 2003.

7.

Community Support for Culture – A study carried out for the Commission of the EC (DGX) by Bates & Wacker S. C., Bates & Wacker, Brüsszel, 1993.

8.

Cultural Policies in the EU Member States, European Parliament, Directorate-General for Reseaerch, EDUC 107A EN, Európai Bizottság, 2002.

9.

Die Kulturpolitik und die Beschäftigung in den Ländern der Europäischen Union, Education and Culture Series EDUC 104A, Európai Parlement, 1999.

10.

Education and Culture – Guide to Programmes and Actions, Directorate General for Education and Culture, Brüsszel, 2001.

11.

EU csatlakozás 2004., Külügyminisztérium, Budapest, 2003.

12.

Final Report. Bigger…better…more beautiful? – Conference on the Impact of EU Enlargement on Cultural Opportunities across Europe (Budapest, 2002. 14-17 February), Budapest Obszervatórium, KultúrPont Iroda, EUCLID, 2002.

13.

First Report on the Consideration of Cultural Aspects in European Community Action – Communication from the European Commission to the Parliament, the Council and Committee of Regions, Brüsszel, 1996.

14.

Fodor Ágnes - Szabó Ildikó - Zongor Attila: Kultúra és a Strukturális Alapok, www.nkom.hu, 2003. április

15.

Forman Balázs: Regionális politika az Európai Unióban, VÁTI, Budapest, 2000.

16.

Hargitai Gábor - Levendel Ádám: Kultúra, média, információcsere, Európai Tükör, 1997. február

17.

Havasi Bertalan: KultúrPont Iroda Budapesten, Európai Utas, 2000/4. szám

18.

Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, Magyar Országgyűlés, Budapest, 2001.

19.

Kapuścinski, Ryszard: Nemzeti kultúra a globalizáció korában, Európai Utas, 2001/1. szám


20.

Király Miklós, Dr.: Egységes Európai Piac – Jogharmonizáció és nemzeti kultúra, Magyar Jog, 2001/11. szám

21.

Koller Boglárka: A sokarcú földrész – Az Európa-fogalom földrajzi és történelmi alakváltozatai, Európai utas, XI. évf. 2000/1. szám

22.

Kultúra-gazdaságtani tanulmányok (szerk. Daubner Katalin – Horváth Sándor – Petró Katalin), Aula, Budapest, 2000

23.

Levendel Ádám: Magyarország kulturális hozománya, Európai Tükör, 1998/2. szám

24.

Mádl Ferenc: A kultúra jövője az európai integrációban, Jogtudományi Közlöny, 1995. 2. szám

25.

Maller Sándor: Az Európa eszme. A kezdetektől a megvalósulásig, Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Budapest, 2000.

26.

Pálóczi-Horváth Viktória: Az uniós csatlakozási tárgyalások eredményei az audiovizuális politika területén, in: Kultúra és az Európai Unió, KultúrPont Iroda, Budapest, 2003.

27.

Pomogáts Béla: Régi kihívások és megújuló felelősségek, Európai Utas, 2002/2. szám

28.

Proposal for a Parliament and Council Decision establishing a single financing and programming instrument for cultural cooperation (Culture 2000 programme), Európai Bizottság, Brüsszel, 1998.

29.

Pröhle Gergely: A kulturális politika feladata a piacteremtés, Beszélő, 1999. júliusaugusztus

30.

Puczkó László - Rátz Tamara: Az attrakciótól az élményig – A látogatómenedzsment módszerei, Geomédia, Budapest, 2000.

31.

Report on the Importance and Dynamics of the Theatre and the Performing Arts in the Enlarged Europe, 2001/2199(INI), Európai Parlement, 2002.

32.

Rónai Iván - Zongor Attila: A magyar EU-tagság és a kultúra, Kultúra és audiovizuális politika, Európai Füzetek 55., A Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Stratégiai Elemző Központ és a Külügyminisztérium kiadványa, Budapest, 2003.

33.

Rónai Iván: Az EU csatlakozási tárgyalások eredményei a kultúra területén, in: Kultúra és az Európai Unió, KultúrPont Iroda, Budapest, 2003.

34.

Ruffolo, Giorgio: Preliminary to the Initiative Report on Cultural Co-operation in the Eurpoean Union, in: The Unity of Diversities – Cultural Co-operation in Europe, 2001.

35.

Sinka László: A kultúra és a jövő Európája, in: Kultúra és az Európai Unió, KultúrPont Iroda, Budapest, 2003.

36.

Smith, Hilary: Legyen-e Európának közös kulturális politikája?, Európai Dialógus, 1995/4. szám

37.

Späth, Lothar: 1992 – Európa álma, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1991.


38.

Zongor Attila: Kulturális programok az Európai Unióban, in: Kultúra és az Európai Unió, KultúrPont Iroda, Budapest, 2003.

39.

Zsikó János: A kultúraközvetítés funkciói, Tudásmenedzsment, 2000/1. szám

-

http://europa.eu.int/comm/culture/action/coop_de.htm 2004. április 11.

-

http://www.eu-inforelais.org/eu/pages/nav.pl?de-00-02-00 2004. április 10.

-

http://www.europa.eu.int/idea/de/index.htm 2004. április 6.

-

http://www.kulugyminiszterium.hu/NR/rdonlyres/5C374BC8-F889-4B98-82FDE7FC3391D327/0/XIV_11992MHU_AUTHENTIC.pdf 2004. április 5.

-

http://www.kulugyminiszterium.hu/NR/rdonlyres/5C374BC8-F889-4B98-82FDE7FC3391D327/0/XIV_11992MHU_AUTHENTIC.pdf 2004. április 5.

-

http://www.stratek.hu/images/pdf/EUF00_Kulonszam2.pdf 2004. április 5.

-

http://www.unesco.hu/main.php?id=402&type=node 2004. április 5

-

www.budobs.hu

-

www.kulturpont.hu

-

www.culturalpolicies.net

-

www.coe.fr

-

www.european-heritage.net

-

www.europanostra.org

AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS A KULTÚRA

Recommend Documents