AZ EURÓPAI UNIÓ ÁTALAKULÓ MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKÁJA I

Ángyán József—Puskásné Jancsovszka Paulina

AZ EURÓPAI UNIÓ ÁTALAKULÓ MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKÁJA I.

Egyetemi jegyzet

SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR KÖRNYEZET- ÉS TÁJGAZDÁLKODÁSI INTÉZET GÖDÖLLŐ, 2010.

Ángyán József Puskásné Jancsovszka Paulina

AZ EURÓPAI UNIÓ ÁTALAKULÓ MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKÁJA I. (THE CHANGING AGRICULTURAL AND RURAL DEVELOPMENT POLICY OF THE EUROPEAN UNION I.) Egyetemi jegyzet

Lektor: Szakál Ferenc

A Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet jegyzete a környezetgazdálkodási agrármérnök (M.Sc.) mesterszak, a természetvédelmi mérnök (M.Sc.) mesterszak és a növényorvos (M.Sc.) mesterszak számára

SZENT ISTVÁN EGYETEM, MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR, KÖRNYEZET- ÉS TÁJGAZDÁLKODÁSI INTÉZET GÖDÖLLŐ, 2010 1

A szerzőkről: Ángyán József (1952-) okleveles agrármérnök, mezőgazdasági kutató szakmérnök, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, az MTA doktora, a Szent István Egyetem, Gödöllő „környezettudományok” területén habilitált egyetemi tanára, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetének igazgatója. Főbb kutatási területei: agroökológia, környezet- és tájgazdálkodás, fenntartható mezőgazdasági, föld haszn álati stratégiák és rendszerek; vidékfejlesztés, természetvédelem. Elérhetőségei: [email protected]; 06-28-522 009 Puskásné Jancsovszka Paulina (1961-) okleveles agrármérnök, Európai Unió regionális- és agrárpolitikai szakértő, a közgazdaságtudomány kandidátusa, a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet Környezetgazdasági Tanszékének docense. Főbb kutatási területei: az Európai Unió és más nemzetközi szervezetek környezetpolitikája, az agrárpolitika környezeti összefüggései. Elérhetőségei: [email protected]; 06-28-522 000 / 2266 A lektorról: Szakál Ferenc (1941-) okleveles agrármérnök, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, a Szent István Egyetem, Gödöllő egyetemi tanára, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetének emeritus professzora. Főbb kutatási területei: mezőgazdasági vállalkozási formák fenntarthatósági kérdései, különböző mezőgazdasági rendszerek környezetgazdasági kérdései, az EU agrár- és vidékfejlesztési politikája. Elérhetőségei: [email protected]; 06-28-522 000 / 2266

© SZENT ISTVÁN EGYETEMI KIADÓ 2103 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Felelős kiadó: Dr. Solti László rektor Kiadó vezető: Lajos Mihály igazgató 2

ISBN

3

Tartalomjegyzék 1. Bevezetés.....................................................................................................................................6 2. Az Európai Unió (EU) ..................................................................................................................7 2.1. Története és tevékenysége ....................................................................................................7 2.2. Fő intézményei .....................................................................................................................12 2.2.1. Az Európai Unió Tanácsa ...........................................................................................12 2.2.2. Az Európai Tanács......................................................................................................13 2.2.3. Az Európai Bizottság...................................................................................................14 2.2.4. Az Európai Parlament .................................................................................................14 2.2.5. Az Európai Közösségek Bírósága...............................................................................15 2.2.6. Az Európai Számvevőszék .........................................................................................16 2.2.7. Tanácsadó, konzultatív bizottságok ............................................................................16 2.2.8. Pénzügyi intézmények ................................................................................................17 2.2.9. Európai ombudsman ...................................................................................................17 2.3. Jogalkotás az Európai Unióban............................................................................................18 2.4. Uniós jog ..............................................................................................................................19 2.5. Költségvetés.........................................................................................................................20 3. A Közös Agrárpolitika (CAP)....................................................................................................22 3.1. Kialakulása és változási folyamata.......................................................................................22 3.2. Az európai agrártámogatási rendszer zsákutcája ................................................................23 3.3. Az iparszerű mezőgazdálkodás jellemzői, eredményei és problémái ..................................24 3.3.1. Jellemzői, törekvései...................................................................................................24 3.3.2. Eredményei .................................................................................................................25 3.3.3. Problémái, kockázatai .................................................................................................26 3.3.3.1. Környezeti problémák és kockázatok .........................................................27 3.3.3.2. A mezőgazdasági termékek, az élelmiszerek minőségromlása .................30 3.3.3.3. A vegyszer- és metabolitprobléma, humánegészségügyi kockázatok........31 3.3.3.4. Transzgénikus haszonélőlények termesztése/tenyésztése, mint komplex kockázati tényezőegyüttes ...........................................................32 3.3.3.5. Energetikai és társadalmi problémák, ésszerűtlen erőforráshelyettesítés................................................................................................36 3.3.3.6. A bruttó és a nettó növekedés elváló trendje..............................................37 3.4. A többfunkciós európai agrármodell kialakulása, tartalma ...................................................39 3.5. Az agrárreform alapja és háttere: a fenntarthatóság és az ökoszociális piacgazdaság.......42 3.5.1. A fenntarthatóság és mezőgazdasági ismérvei ..........................................................42 3.5.2. Az ökoszociális piacgazdaság, mint a fenntarthatóság eszköze ................................43 3.6. A változást jelző európai alapdokumentumok ......................................................................46 3.6.1. A CAP reform agrár-környezeti kísérő intézkedései (1992)........................................46 3.6.2. A Vidéki Térségek Európai Kartája (1996)..................................................................48 3.6.3. Az AGENDA 2000 (1999) ...........................................................................................49 3.6.4. A 1257/1999. számú EU tanácsi rendelet (2000-2006) ..............................................50 3.6.5. A 1698/2005. számú EU tanácsi rendelet (2007-2013) ..............................................50 3.7. Az európai agrár- és vidéktámogatási rendszer jelenlegi helyzete ......................................60 3.7.1. A termeléshez kötődő (1. pilléres) támogatások .........................................................60 3.7.2. A vidékfejlesztési (2. pilléres) támogatások ................................................................60 4. A vidékfejlesztési támogatási rendszer hazai keretei és azok változása.............................62 3

4.1. A hazai vidékfejlesztési előcsatlakozási programok (2000-2004) ........................................62 4.1.1. Magyarország SAPARD terve (2000-2004) ................................................................62 4.1.2. A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) (2000-2004) ............................62 4.2. A vidékfejlesztés magyar kerettervei (2004-2013) ...............................................................64 4.2.1. Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) (2004-2006) .......................64 4.2.2. A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) (2004-2006) ..................................................64 4.2.3. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) (2007-2013).........................65 4.2.3.1. A program előkészítésének folyamata........................................................65 4.2.3.2. A program forráselosztási arányai és üzenetei a vidéknek.........................66 4.3. Az agrár-környezetgazdálkodás támogatási rendszere .......................................................73 4.3.1. A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) agrárkörnyezetgazdálkodási támogatási területei (2000-2004)...........................................73 4.3.1.1. Szerkezete, alkotóelemei és célprogramjai ................................................73 4.3.1.2. Működésmódja és támogatási rendszere ...................................................75 4.3.1.3. Értékorientációja és területi irányultsága ....................................................75 4.3.1.4. Finanszírozása és bevezetésének eredményei..........................................78 4.3.2. A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) agrár-környezetgazdálkodási támogatási területei és programjai (2004-2006) ............................................................................79 4.3.2.1. Működésmódja és támogatási rendszere ...................................................79 4.3.2.2. Támogatott gazdálkodási rendszerek .........................................................79 4.3.2.3. Finanszírozása és eredményei ...................................................................80 4.3.3. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) agrárkörnyezetgazdálkodási támogatási területei és programjai (2007-2013)....................83 5. Forrásmunkák, ajánlott és továbbvivő szakirodalom............................................................86 5.1. Ajánlott szakirodalom ...........................................................................................................86 5.2. Továbbvivő szakirodalom.....................................................................................................86 6. Ellenőrző kérdések....................................................................................................................91 7. Függelék: Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program támogatott gazdálkodási rendszerei (2007-2013)..............................................................................................................92 7.1. Szántóföldi gazdálkodási rendszerek...................................................................................92 7.1.1. Integrált szántóföldi gazdálkodás................................................................................92 7.1.2. Tanyás gazdálkodás ...................................................................................................92 7.1.3. Ökológiai gazdálkodás ................................................................................................93 7.1.4. Természetvédelmi zonális célprogramok....................................................................94 7.1.4.1. Túzok élőhelyfejlesztés...............................................................................94 7.1.4.2. Vadlúd- és daruvédelem .............................................................................95 7.1.4.3. Kék vércse élőhelyfejlesztés.......................................................................95 7.1.4.4. Madár és apróvad élőhelyfejlesztés............................................................96 7.1.4.5. Élőhely-fejlesztés ........................................................................................96 7.1.5. Talajvédelmi célú gazdálkodás ...................................................................................97 7.1.5.1. Vízerózió elleni célprogram.........................................................................97 7.1.5.2. Szélerózió elleni célprogram.......................................................................98 7.2. Gyepgazdálkodási rendszerek .............................................................................................98 7.2.1. Extenzív gyepgazdálkodás .........................................................................................98 7.2.2. Ökológiai gyepgazdálkodás ........................................................................................99 7.2.3. Természetvédelmi zonális célprogramok..................................................................100 7.2.3.1. Túzok élőhelyfejlesztés.............................................................................100 7.2.3.2. Élőhelyfejlesztés .......................................................................................101 7.3. Szántóterületek gyeppé alakítása ......................................................................................102 7.3.1. Vízvédelmi célú területpihentetés .............................................................................102 7.3.2. Tájgazdálkodási célú gyeptelepítés ..........................................................................103 7.3.3. Természetvédelmi célú gyeptelepítés.......................................................................103 4

7.4. Ültetvények (szőlő- és gyümölcstermesztési rendszerek) .................................................104 7.4.1. Integrált (IFP) gyümölcs- és szőlőtermesztési célprogram .......................................104 7.4.2. Ökológiai gyümölcs- és szőlőtermesztés ..................................................................105 7.4.3. Hagyományos ültetvényművelés ..............................................................................106 7.5. Vizes élőhelyek gazdálkodási rendszerei...........................................................................106 7.5.1. Nádgazdálkodás .......................................................................................................106 7.5.2. Halastavak extenzív, természetbarát hasznosítása..................................................107 7.5.3. A természetes vizes élőhelyek gondozása ...............................................................108 7.5.4. Vizes élőhelyek létrehozása és kezelése..................................................................108 7.6. Őshonos állatfajták génmegőrzése és fajtafenntartása .....................................................109 7.6.1. Az intézkedés célja ...................................................................................................109 7.6.2. A kedvezményezettek köre .......................................................................................109 7.6.3. Támogatott fajták és támogatási mértékek ...............................................................110

5

1. Bevezetés A tantárgy oktatásának alapvető indoka az, hogy Magyarország 2004. május 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz, így meg kell ismernie annak rendszerét, az általa nyújtott lehetőségeket illetve a tagság teremtette korlátokat. A csatlakozással ugyanis az ország nemzeti szuverenitásának egy részéről lemondva elfogadta az EU közös politikáinak rendszerét és az azokat szabályozó jogrendjét. Cserébe azonban élvezni kívánja azokat az előnyöket, amelyeket a Közösség tagjai számára kínál. Ez a törekvés azonban csakis akkor lehet eredményes, ha részletesen ismerjük az EU kialakulásának és fejlődésének folyamatát, a változás mozgatórugóit és annak fő irányát. Csak így tudunk e közösségben eredményesen részt venni, s a társulás nyújtotta előnyöket nemzeti érdekeinknek megfelelően anélkül kihasználni, hogy annak esetleges kedvezőtlen következményeit el kellene szenvedni. Ehhez nem elég csupán az EU intézményrendszerét, döntéshozatali mechanizmusát, jogrendjét és finanszírozási, költségvetési, forrásallokációs rendszerét megismerni, hanem érteni kell a változás okait, irányát, a perspektívákat, vagyis a Közösség működésének belső, tartalmi, szakmai kérdéseit is. Ez különösen igaz a Közös Agrárpolitikára, (a CAP-ra), amely az EU egyik legfontosabb – ténylegesen közös – politikája, ahol a nemzeti intézkedések kereteit, mozgásterét e közös politika alapvetően behatárolja, meghatározza, intézkedéseinek finanszírozását pedig döntő mértékben a közös költségvetési források, az EU-ból származó közpénzek adják. Értenünk kell tehát az agrárpolitika alakításának intézményi, jogi keretein túl a változás irányát, a Közös Agrárpolitika átalakulásának okait, következményeit, perspektíváit és lehetséges problémáit, amelyek az „egy-ügyű”, iparszerű, tömegtermelő mezőgazdaságról a többfunkciós európai agrármodellre, a környezet- és tájgazdálkodásra és ezzel a vidékfejlesztési – ökoszociális – orientációjú mezőgazdaságra való áttérést kísérhetik. Jelen jegyzet a CAP változásának e tartalmi megközelítését kísérli meg összefoglalni, részletesen bemutatva annak motívumait, folyamatát, eszközeit, EU-s és hazai támogatási rendszerét. Azt kívánjuk, hogy forgassák mindazok haszonnal e jegyzetet, akik szereplői vagy szereplői lesznek e közös politikának. A tantárgy a képzés rendszerében annak 2., mesterképzési szintjén nappali és levelező

tagozaton kerül oktatásra. Nappali tagozaton a környezetgazdálkodási agrármérnök (M.Sc.) valamint a növényorvos (M.Sc.) mesterszakok hallgatói számára kötelező („A”), a természetvédelmi mérnök (M.Sc.) mesterszak hallgatói számára szabadon választható („C”) tárgyként, heti 2 óra elméleti előadás időkeretben, 2 kreditértékkel kerül meghirdetésre. Levelező tagozaton összes órakerete a növényorvos (M.Sc.) mesterszak hallgatói számára 16 óra, a természetvédelmi mérnök (M.Sc.) mesterszak hallgatói számára pedig 8 óra. Előkövetelménye az adott szakok bemeneti követelményeként előírt alapképzési (B.Sc.) szak elvégzése. A mesterképzési szakon előkövetelmény tárgyai nincsenek. A vizsga formája a nappali képzésben szóbeli kollokvium, a levelezős képzésben pedig írásbeli kollokvium zárthelyi dolgozat.

6

2. Az Európai Unió (EU) Az Európai Unió (European Union – EU) ma már az európai kontinens országainak többségét magába foglaló, a világ legjelentősebb és legszorosabb integrációs szervezete. Fő célkitűzése az egységes belső piac megteremtése és működtetése, amely az Unión belül a személyek, az áruk, a szolgáltatások és a tőke korlátozások nélküli, szabad mozgását jelenti. Az 1990-es évektől kezdve megkezdődött két további integrációs cél, a gazdasági unió és a politikai uniókiépítése, amelyek jegyében a tagállamok közös pénzt vezettek be, összehangolják gazdaságpolitikáikat, valamint a bel- és igazságügyek és a kül- és biztonságpolitika területeit is. Mindezen célok biztosítása érdekében a tagállamok egy részben nemzetek feletti közösségi intézményrendszeren keresztül egy rendkívül átfogó szabályozó keretet jelentő közösségi jogrendet tartanak fenn, és az élet szinte minden területére kiterjedő közös és közösségi politikákat folytatnak.

2.1. Története és tevékenysége Az európai egység gondolata nem új keletű és az elmúlt évszázadokban számos neves filozófust, tudóst, történelmi személyiséget foglalkoztatott, mint Dante, Comenius, W. Penn, Erasmus, SaintPierre abbé, Kant vagy V. Hugo, aki először használta az Európai Egyesült államok kifejezést. Az Európa egyesülésének gondolata csaknem a XX. századig csupán egy humanista-pacifista álom maradt. Az I. világháború után jelentek meg realisztikusabb elképzelések az európai egyesülési folyamatról. 1923-ban Richard Coudenhove-Kalergi Páneurópa c. könyvében az európai kontinens egységesítésének tervét vázolta fel. A következő években született meg a Páneurópai Unió, amelynek célja az európai népek gazdasági és politikai összefogása föderatív alapon. E mozgalom szép eszméit beárnyékolta a bolsevizmus és fasizmus térnyerése. A II. világháború kitörését nem tudta megakadályozni sem a Páneurópai Unió, sem az erőtlen Népszövetség. A háború éveiben az egységes Európáért való munkálkodás szünetelt, azt követően azonban új lendületet kapott. 1945 után alakultak meg a különböző társadalmi és politikai mozgalmak, amelyek a „harmadik erő” koncepciót támogatták. E szerint a koncepció szerint Európának köztes helyet kellett foglalnia SZU és USA között, így elősegítve a kölcsönös megértést és hosszú távon akár a közelítést a két szuperhatalom között. Néhány év alatt azonban világossá vált, hogy a szuperhatalmaktól függetlenül létező és fejlődő Európa kialakítása nem megvalósítható cél. Az európai egységesülési folyamatra azonban szükség volt a háború után jelentősen leromlott pozíciójának javítása érdekében. A vita nem az integráció szükségességéről, hanem annak megvalósítási lehetőségeiről szólt: politikai, gazdasági vagy katonai integráció vagy ezek ötvözete, illetve föderáció (szövetségi állam) vagy konföderáció (államszövetség) létrehozása. Az európai integrációs folyamatot nem kötötték egyetlen modellhez, ezért egymástól teljesen eltérő, nem egymásra épülő esemény befolyásolta. 1946. szeptember 19-én Winston Churchill a zürichi egyetemen tartott beszédében kijelentette, hogy fel kellene építeni „egyfajta Egyesült Európai Államokat” és hogy „az európai család újraalakítása során az első lépés a Franciaország és Németország közötti partneri viszony létrehozatala”. Az 1947-ben indított Marshall-terv keretében USA segítette a nyugat-európai országok újjáépítését, azzal a feltétellel, hogy a kedvezményezett országok összehangolják a gazdasági tevékenységüket. A terv végrehajtására jött létre az OEEC (Organisation for European Economic Cooperation, Európai Gazdasági és Együttműködési Szervezet), amelyből 1960-ban alakult a fejlett ipari országok együttműködési szervezete, az OECD (Organisation for Economic Cooperation and Development, Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet). Az OEEC azonban nem tudott olyan föderális irányító szervezetté válni, amilyet az USA elképzelt. Ennek alapvető oka az, hogy a segélyek a kormányokhoz érkeztek és nem a segélyezett országok valamilyen közös szervezetéhez. 1949. május 5-én tíz nyugat-európai ország hozott létre az Európa Tanácsot (ET, Council of Europe), Az ET regionális nemzetközi szervezet, ami azt bizonyítja, hogy az európai országok kormányainak többsége (Angliával az élén) nem kívánt lépéseket tenni a föderáció felé, hanem a lazább, kormányközi együttműködés mellé állt.

7

1949. januárjában Moszkvában megalakult a kommunista országok sajátos gazdasági integrációs jellegű szervezete KGST (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa). Ugyanebben az évben tíz nyugat-európai ország a Washingtoni Szerződés aláírásával megalapította a NATO-t (North Atlantic Treaty Organization, Észak-atlanti Szerződés Szervezete). Ezen két szervezet létrehozásával Európa gazdasági és politikai téren egyaránt végleg kettészakadt. Az ET megalakítása után a szupranacionális intézményekre épülő föderális Európa-pártiak az integrációs folyamat kiterjesztését inkább a gazdasági együttműködés irányából közelítették meg. Jean Monnet, a Francia Nemzeti Tervintézet vezetőjének ötletéből készült az a program, amelyet Robert Schuman, a francia külügyminiszter 1950. május 9-én hirdetett ki. Monnet és Schuman az integrációt egy átgyűrűző folyamatként képzelte el, amely először a gazdasági kapcsolatokat érinti, ágazatról ágazatra, majd a politikai szférára terjed ki. Az általuk kidolgozott tervnek történelmi és politikai indoka volt – „véget vetni a francia-német ellenségeskedésnek egyszer és mindenkorra”. Az ún. Schuman-terv célja a nehézipar két meghatározó szektorának, a szén – és acélipar központi ellenőrzése, ami a két történelmi ellenség, Franciaország és Németország közelítését és egyben a kontinens békéjét is garantálta. 1951. április 18-án Párizsban Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, a Német Szövetségi Köztársaság és Olaszország (Hatok) aláírta az Európai Szén és Acélközösséget létrehozó (ESZAK, ECSC: European Coal and Steel Community, más néven Montánunió) szerződést, amely 1952. július 25-én lépett hatályba és ötven évről szólt. (A Párizsi Szerződés hatálya 2002-ben járt le.) A szervezet Főhatóságának első elnöke Jean Monnet volt. Az ESZAK elősegítette a francia-német megbékélést és előkészítette a talajt a későbbi Közös Piac számára. A Montánunió sikere után az európai egyesülés hívei úgy gondolták, hogy az integráció kiterjeszthető politikai és védelmi téren is. René Pléven, a francia miniszterelnök 1950-ben javasolta, amely az ESZAK-hoz hasonlóan közös főparancsnokság alá helyezzék a nyugat-európai fegyveres erőket és hadipart, vagyis egy közös nyugat-európai hadsereget hozzanak létre. Ez a kezdeményezés a nemzeti jogok körében messzemenő következményekkel járt volna, mivel az önálló haderő a nemzetállam szuverenitásának lényeges aspektusa. A terv alapján 1952. május 27-én az ESZAK tagállamai aláírták egy Európai Védelmi Közösség (EVK, EDC: European Defence Community) létrehozó Szerződést, amelyet végül nem ratifikáltak a Francia Nemzetgyűlés vétója miatt. 1954-ben a nyugat-európai államok még egy próbálkozást tettek egy közös (USA-tól független) katonai szövetség létrehozására. A Nyugat-Európai Unió (NYEU, WEU: Western European Union) már nem célozta meg a közös hadsereg felállítását, és bár mindmáig létező szervezet, a szerepe formális. Az EVK bukása világossá tette azt, hogy még nem érkezett el a politikai integráció megteremtésének ideje és csak a már beindult gazdasági integrációt lehet tovább mélyíteni. 1955-ben Messinában gyűltek össze az ESZAK-tagállamok külügyminiszterei. A konferencián a Benelux államok a gazdasági integráció elmélyítésére vonatkozó merész javaslattal álltak elő. A franciák az EVK kudarca miatt óvatoskodtak, az olaszok viszont egyesítéspártiaknak mutatkoztak. A németek is kezdeményezően léptek fel, végül mindenki egyetértett abban, hogy az ESZAK keretében kialakult integrációs vívmányokat ki kellene terjeszteni más gazdasági területekre is. A konferencia után egy kormányközi szakértői bizottságot hoztak létre, amely élén a belga külügyminiszter, Paul-Henri Spaak állt. A bizottság 1956. áprilisában elkészítette a Spaak-jelentésként ismert dokumentumot, amely tartalmazta az Euratom és a vámunióra épülő közös piac megvalósításának tervét. A kormányközi szakértői bizottság munkacsoportjai 1957. március elején fejezték be a két szerződéstervezet kidolgozását. Az egyik szerződés teljes vámuniót irányzott elő a közösség országai között, a másik a békés célú atomenergia-ipar közös irányítását és fejlesztését. Az ESZAK-tagállamok kormányai elvben mindenütt előre megszavaztatták a csatlakozást. E felhatalmazások birtokában írták alá a külügyminiszterek 1957. március 25-én Rómában az Európai Gazdasági Közösséget (EGK, EEC: European Economic Community) és az Európai Atomenergia Közösséget (Euratom, European Atomic Energy Community) létrehozó szerződéseket. Az ún. Római Szerződések 1958. január 1-jén léptek hatályba. Az Euratom fő célja az atomenergia-ipar gyors megteremtése és fejlesztése, amelyből számos feladat ered, mint pl. a kutatás előmozdítása és a műszaki információk terjesztése, a nukleáris biztonság megteremtése.

8

Az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Római Szerződés a szervezet általános céljaként a közös piac létesítését, továbbá a tagállamok gazdaságpolitikájának fokozatos egymáshoz közelítésével a gazdasági élet harmonikus fejlesztését, a folyamatos és kiegyensúlyozott fejlődést, az életszínvonal gyors emelkedését és az államokat összekötő kapcsolatok szorosabbra fűzését jelölte meg. A központi célt több konkrét cél megvalósításán keresztül tervezték elérni: vámunió létesítése (belső vámok lebontása, közös külső vámok) és közös kereskedelem politika folytatása; áruk, szolgáltatások, tőke és munkaerő szabad áramlásának, vagyis az ún. négy alapszabadság biztosítása a Közösségen belül (a közös piac lényege), közös mezőgazdasági, közlekedési és versenypolitika kialakítása, jogharmonizáció. A vámunió létrehozására vonatkozó célkitűzést a tervezettnél két évvel korábban, 1968 közepére érték el. A közös politikák, nevezetesen a mezőgazdasági politika és a kereskedelempolitika az évtized végére alakultak ki. Szerkezeti szempontból a hatáskörök nagy része az ESZAK-hoz tartozott. Az EGK-nak és az EURATOM-nak mindazonáltal saját intézményei voltak. Csak az 1965-ben aláírt Egyesülési Szerződés (Merger Treaty) vonta össze az ESZAK, az EGK és az Euratom addig párhuzamosan működő szerveit. Ezen szerződés 1967-es hatályba lépésétől kezdve használatos az Európai Közösségeknek (EK) elnevezés. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a három közösség továbbra is megőrizte az önálló nemzetközi jogalanyiságát. Az Európai Közösségek működése a közös és közösségi politikák folytatásán, valamint a célkitűzések (mindenekelőtt a közös piac) eléréséhez szükséges közösségi jog kiépítésén, illetve az utóbbit szolgáló jogharmonizáció megvalósításán alapul. A Közösségek fenntartásának alapja (és egyben a közösségi jog, valamint a közös és közösségi politikák legfőbb célja) mind a mai napig a közös piac (későbbiekben egységes piac), azaz az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkavállalók (ma már munkavállalástól függetlenül minden személy) szabad, korlátozásmentes mozgásának biztosítása. A Hatok sikere arra ösztönözte Dániát, Írországot és az Egyesült Királyságot, hogy csatlakozási kérelmeiket benyújtsák. Nehéz tárgyalásokat követően, amelyek során Franciaország - De Gaulle tábornok elnöksége alatt - kétszer élt vétójogával (1961-ben majd 1967-ben), a három ország 1972-ben felvételt nyert az EK-ba. A tagállamok számát hatról kilencre növelő első bővítés 1973-ban együtt járt az európai integráció elmélyítésével, amely új közös, illetve közösségi politikák - szociális, regionális és környezetvédelem - bevezetését foglalta magában. A gazdasági integráció elmélyítésének és a monetáris unió szükségessége az 1970-es évek elején vált nyilvánvalóvá, amikor az Amerikai Egyesült Államok felfüggesztette a dollár aranyra való átválthatóságát. Ez a világméretű monetáris instabilitás kezdetét jelezte, amelyet az 1973-as és 1979-es olajválság súlyosbított. Mindez a monetáris unió bevezetésének részleteit tartalmazó ún. Werner-terv kudarcához vezetett. Az 1979-ben létrehozott Európai Monetáris Rendszer megteremtette a pénzügyi stabilitás alapjait és bátorította a tagállamokat egy szigorú gazdaságpolitika kidolgozására. Az EK déli irányú bővítése Görögország 1981-es csatlakozásával kezdődött és folytatódott Spanyolország és Portugália 1986-os felvételével. A bővítés következményeként előtérbe került az EK-n belüli gazdasági és szociális kohézió problémája. A Tizenkettek között tapasztalható gazdasági fejlettségbeli különbségek csökkentésére strukturális programok indítása vált szükségessé. Az EK sikereitől függetlenül, a 80-as évek elején eluralkodott az "euro-pesszimizmus", amely a gazdasági recesszió és az uniós tagállamok közötti viták következtében alakult ki. 1985-től kezdődően azonban felgyorsult az integrációs folyamat, amit több tényező is szükségessé tett: az Európai Közösségben csökkenő versenyképessége a világpiacon, a tartósan magas munkanélküliségi ráta, a széttagolt piacok magas költségeinek felismerése. 1986 februárjában aláírták az Egységes Európai Okmányt (EEO, SEA: Single European Act), amely 1987. július 1-jén lépett hatályba. Az EEO az európai integrációs intézményrendszert megalapozó, alkotmányos jelentőségű dokumentumok egyike, az Alapítószerződések (Római Szerződések) első átfogó módosítása. A dokumentum célul tűzte ki az egységes belső piac („igazi közös piac”) 1993. január1-jéig történő befejezését, ahol megvalósul az EK eredeti célja - a személyek, áruk, szolgáltatások és tőke teljesen szabad forgalma. (A Bizottság által 1985-ben kiadott Fehér Könyv nem más, mint pontos menetrend az egységes piac előtt álló fizikai, technikai és pénzügyi akadályok felszámolására.) Az EEO kiszélesítette az EK kompetenciáit olyan területekre, mint a környezetvédelem, a technológiai 9

együttműködés és a szociális politika és kiterjesztette a többségi szavazással eldönthető kérdések körét. Az Európai Unió létrehozásáról határozó Szerződést (Európai Uniós Szerződés; Maastrichti Szerződés, MSZ) 1992. február 7-én írták alá, amely hosszabb ratifikációs folyamat után 1993. november 1-jén lépett hatályba. Az Európai Unió elnevezéssel a tagállamok azt kívánták jelezni, hogy céljuk már a gazdasági unió és a politikai unió fokozatos kiépítése. Az EU nem szüntette meg a három Európai Közösséget és nem kapott önálló jogi személyiséget, így lényegében politikai fogalom maradt. Az Európai Unió az integráció új hárompilléres szerkezetét jelentette, amilyet egy három oszlopos házzal (görög templommal) szoktak ábrázolni. Az EU első pilléreként határozták meg a néhány új közösségi politikával és a gazdasági és monetáris unió programjával kibővített Európai Közösségeket, amelyek megőrizték nemzetközi jogalanyiságukat. (Jelenleg csak két Európai Közösség létezik, mivel ahogy már említettük, az ESZAK hatálya lejárt 2002-ben beolvadt az EK-ba.) A MSZ átnevezte az Európai Gazdasági Közösséget Európai Közösségnek (EK), így jelezve, hogy az már több mint csupán gazdasági integrációs szervezet. Az EU második pilléreként a nem közösségi, csupán kormányközi alapon szerveződő közös kül- és biztonságpolitika (KKBP, CFSP: Common Foreign and Security Policy), amelynek előzményei már az EEO-ban is voltak. Az EU harmadik pilléreként szintén kormányközi bel- és igazságügyi együttműködés beindításáról határoztak. Valójában ez a „pilléres megoldás” a sokak által szorgalmazott elmélyültebb integrációra, a föderáció irányába történő előrelépésre vonatkozó javaslatok kudarcát jelezte. A Maastrichti Szerződés létrehozta az uniós polgárság fogalmát, amelynek „szabályozása” az EK szerződésében található. Az EU-s Szerződés célul tűzte minden személy (nemcsak a munkavállalók) szabad mozgását. A legnagyobb vívmánya mégis talán az volt, hogy a tagállamok úgy döntöttek, hogy az Európai Monetáris Rendszert az Európai Gazdasági és Monetáris Unió (EGMU vagy GMU; EEMU vagy EMU: European Economic and Monetary Union) váltja majd fel. A MSZ hatályba lépése óta az európai integráció elnevezésének az Európai Uniót szokás használni, amely természetesen még igen távol van az unió valódi jelentéséről (v.ö. USA). 1995. január 1-jén három újabb ország csatlakozott az Európai Unióhoz, ezzel tagállamainak száma 15-re nőtt (Tizenötök). Ausztria, Finnország és Svédország egyéni vonásaikkal gazdagították az Uniót, és új lehetőségeket teremtettek Közép- és Észak-Európa szívében. A norvégok az 1972 után ismét elutasították a csatlakozást. Az Amszterdami Szerződést (ASZ), amely módosította az Európai Unióról szóló Szerződést, az Európai Közösségeket létrehozó Szerződéseket és bizonyos kapcsolódó okmányokat, a tagállamok meghatalmazott képviselői 1997. október 2-án írták alá. (A szerződés 1999. május 1-én lépett életbe.) A szerződésben a tagállamok számos területen a még szorosabb integráció mellett döntöttek. Ezek közül kiemelkedik, hogy a bel- és igazságügyi kérdések egy jó részét (menekült- és bevándorlási politika, külső és belső határellenőrzés, igazságügyi együttműködés polgári jogi ügyekben) közösségi szintre emelve az első pillérbe helyezték, és csupán a rendőrségi, valamint a büntetőügyekben történő igazságügyi együttműködést hagyták a lazább, kormányközi keretek között működő harmadik pillérben. Az ASZ az intézményrendszer átalakítása, illetve a többi, az EU további bővítése szempontjából fontos kérdésekben nem hozta a várt eredményt (ún. „Amszterdami maradékok”), ezért sokan szerint egy félben hagyott szerződésnek tekinthető. Ezen problémák megoldása sürgető volt, mivel a kilencvenes évek közepére további 13 ország jelezte felvételi kérelmét: Bulgária, Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Románia, Szlovákia, Szlovénia és Törökország. Közülük az EU hat országgal 1998-ban, további hattal pedig 2000-ben megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat, és az e folyamatból egyedül kimaradt Törökországnak is elismerte tagjelölti státuszát. A várható nagyarányú bővítés elkerülhetetlenné tette az Unió intézményi és döntéshozatali rendszerének reformját, ezért a tagállamok 2001. február 26-án elfogadták a Nizzai Szerződés, amely 2003. február 1-jén lépett hatályba. A Szerződés középpontjába az EU intézményi reformja állt, amelynek célja, hogy a várható bővítés után is az EU hatékonyan tudjon működni, és életképes maradjon. A tizenkét társult országgal folytatott csatlakozási tárgyalások folyamán világossá vált, hogy az intézményi reformokat 2002 végére véghez kell vinniük. Az intézményi reformok csupán egy elemét alkották azoknak a változásoknak, amelyeken az Uniónak át kellett esnie a bővítési folyamat megvalósítása érdekében. Másik kulcsfontosságú lépés volt az "Agenda 2000" politikai reformcsomag, amelyről 1999-ben Berlinben született döntés. 10

Az Európai Gazdasági és Monetáris Unió (EGMU, EMU) létrehozásáról Már a Maastrichti Szerződés rendelkezett, amely a gazdasági integráció harmadik és egyben legmagasabb fokozata. Azt a szintet jelenti, amelyen nem csak az áruk, a szolgáltatások, a munkaerő és a tőke piacain nincsenek korlátozások, hanem az érintett országokban azonos gazdaság- és pénzügypolitika is érvényesül. A GMU nem csak monetáris uniót és ebből fakadóan a közös pénz bevezetését jelenti, hanem a tagállamok közötti gazdaságpolitikai harmonizáció, koordináció erősítését, azaz a gazdasági unió megvalósítását is. A GMU harmadik szakasza a közös valuta, az euró bevezetésével 1999. január 1-jén 11 tagállam. (Ausztria, Belgium, Finnország, Franciaország, Hollandia, Írország, Luxemburg, Németország, Olaszország, Portugália és Spanyolország) részvételével indult el. Az euró készpénzformában való bevezetése 2002. január 1-jén végül 12 ország (Görögország csatlakozása után) részvételével valósult meg. Málta, Ciprus, Szlovákia és Szlovénia csatlakozását követően 16 tagja lett az euró-övezetnek. A gazdaság területén az EU legfontosabb célkitűzése a 2000 márciusában elfogadott Lisszaboni Stratégia, amely a fenntartható fejlődésre (a gazdasági, szociális és környezeti szempontok egyensúlyára) építve az európai integrációt a világ legversenyképesebb tudásalapú gazdaságává kívánja tenni. A csatlakozási tárgyalások 10 jelölt országgal történő eredményes lezárását követően 2004. május 1-jén az Európai Unióhoz csatlakozhatott Ciprus, Csehország, Észtország, Lettország, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Málta, Szlovákia és Szlovénia, minek köszönhetően az Európai Unió 25 tagúra bővült. A csatlakozási tárgyalások Bulgáriával és Romániával 2004 végére zárultak le, így e két ország csatlakozására 2007. január 1-jén került sor. 2005 októberében az EU csatlakozási tárgyalásokat kezdett Horvátországgal és Törökországgal is, igaz e tárgyalások kimenetelére nincs elfogadott időkeret, de valószínűsíthető, hogy közülük Törökország csatlakozására nem kerülhet sor 2015 előtt. Miután az Európai Unió végrehajtotta történetének legnagyobb szabású bővítését, megkezdődött annak átgondolása, hogy egy ilyen kibővült - lényegében tagjainak számát megduplázó - közösség, hogyan tudja megőrizni működőképességét, illetve hogyan válhat hatékonyabbá, hogyan mélyíthető, erősíthető tovább az integráció. E folyamat keretében határozták el a tagállamok az új évezred elején, hogy megkezdik az Európai Uniót új alapra helyező ún. Alkotmányszerződés kidolgozását. Az Alkotmányszerződést a tagállamoknak 2004 folyamán sikerült elfogadniuk és aláírniuk, a minden tagállamban szükséges ratifikációs folyamat ugyanakkor megakadt, miután Franciaországban és Hollandiában a polgárok többsége népszavazáson elutasította e dokumentumot, amelynek hatályba lépése így halasztásra került és bizonytalanná vált. 2007. december 13-án az EU vezetői aláírták a Lisszaboni Szerződést (más néven Reformszerződés). Ezzel lezárult az a több évig tartó tárgyalássorozat, amelyet az intézményi kérdések témájában folytattak. A szerződés kinyilvánított célja volt, hogy „lezárják az Amszterdami szerződéssel és a Nizzai szerződéssel megkezdett folyamatot, amely arra irányul, hogy megerősítse az Unió hatékonyságát és demokratikus legitimitását, valamint javítsa egységes fellépését”. A dokumentum módosította az Európai Unióról szóló Szerződést és az Európai Közösséget létrehozó Szerződést, anélkül hogy azok helyébe lépett volna. Az EU-t létrehozó Szerződést az Európai Unió működéséről szóló szerződésre nevezte át. A Lisszaboni Szerződés megerősítette az Európai Unió működését meghatározó három demokratikus alapelvét (a demokratikus egyenlőség, a képviseleti demokrácia és a részvételi demokrácia elvét). A Lisszaboni Szerződéssel bevezetett főbb változtatások közé tartozott a minősített többségi szavazások számának növelése az EU Tanácsában, az Európai Parlament megnövelt szerepe a döntéshozásban, a pillérrendszer megszüntetése, új tisztségek létrehozása (az Európai Tanács elnöke és az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője) egy egységes álláspont képviseletének megkönnyítésére. A szerződés két jelenlegi és egy jövőbeli kivétellel jogilag kötelezővé tette az Alapjogi Chartát. A szerződéssel eredetileg csökkentették volna az EU-biztosok számát 27-ről 18-ra, de ezt végül az íreknek adott garanciákban visszavonták. A tervek szerint a Lisszaboni Szerződést 2008 végéig minden tagállamban ratifikálni kellett volna, hogy a 2009. január 1-jén életbe léphessen. Azonban ezt az ír népszavazás, valamint a cseh törvényhozás, a lengyel elnök és egy német alkotmánybírósági ítélet elhúzódása nem tette lehetővé. A 2009. októberében megismételt írországi referendum sikerrel zárult, miután a tagállam garanciá11

kat kapott az adópolitika nemzeti hatáskörben való meghatározásának, továbbá a hagyományos ír semlegesség vonatkozásában, valamint az „etikai” (családjogi, oktatási, vallási stb.) kérdésekben. A cseh törvényhozás két háza 2009 első felében megszavazta a szerződést, szeptemberre a németek is ratifikálták, és a lengyel elnök, aki az ír „igen”-től tette függővé kézjegyét, szintén aláírta azt. Az életbe lépés előtt már csak a cseh államfő állt, akinek három feltétele volt - az ír népszavazás pozitív eredménye, cseh kivétel az Alapjogi Charta alól és az alkotmánybíróság ítélete, melyben az egész szerződést vizsgálva, azt cseh alkotmánnyal összeegyeztethetőnek találta. Végül 2009. november 3-án a cseh elnök aláírta a szerződést, amely 2009. december 1-jén életbe lépett.

2.2. Fő intézményei Az Európai Unió döntéshozatali és működési mechanizmusait alapvetően négy fő intézmény biztosítja. A Tanács, a Bizottság, a Parlament és a Bíróság együttműködésére épülő rendszer hozza létre azt a speciális intézményi felépítést, amelyben a kormányközi és a szupranacionális (nemzetek feletti) jelleg sajátosan ötvöződik, és amely az Európai Uniót egyedülálló képződménnyé, a hagyományos nemzetközi szervezetektől alapvetően eltérő működésű és felépítésű szervezetté teszi. Az EU egyrészről nem tekinthető egyszerű kormányközi szervezetnek, mivel önálló hatáskörökkel, a Közösségek révén saját jogi személyiséggel és a közösségi intézmények által alkotott jogi normákkal rendelkezik; másrészről mégsem nemzetek feletti föderáció, amelyben a nemzeti kormányok és a parlamentek központi szövetségi intézményeknek lennének alárendelve. A kormányközi alapon működő Tanács mellett a másik három kiemelt intézményben inkább a szupranacionális elemek dominálnak. A döntéshozatal (a közösségi jogalkotási folyamat) a Bizottság, a Parlament és a Tanács együttműködésében valósul meg, míg a Bíróság a döntések betarttatásának biztosítéka. Meg kell említeni a Lisszaboni Szerződés óta hivatalos uniós szervvé lett Európai Tanácsot is, amely ugyan nem vesz részt a jogalkotásban, de a sokszor jogalkotási kérdéseket is behatároló stratégiai iránymutatásokat, döntéseket hozza meg. Az alapelv szerint a Bizottság javaslattevő, döntéselőkészítő, jogszabály-kezdeményező és csekély mértékben végrehajtó feladatokat lát el. A legfőbb döntéshozó, jogalkotó a Tanács, amely mellett a Parlament részben társdöntéshozóként, társjogalkotóként, részben konzultatív és ellenőrző testületként működik. A Tanács önálló, illetve a Tanács és a Parlament közös döntéseiket a Bizottság kezdeményezései, javaslatai alapján hozzák meg. A három intézmény gyakorlatilag három eltérő, a közösségi döntésekben megjelenni szükséges érdeket képvisel: a Tanács a tagállami kormányok által kifejezett nemzeti érdekek, a Parlament a politikai pártok által hordozott állampolgári (politikai) érdekek, míg a Bizottság a szupranacionális bürokrácia által érvényesített közösségi érdekek megjelenítői. E három intézmény munkáját egészíti ki a Bíróság, amely ügyel a közösségi jog betartására, egységes alkalmazására és zökkenőmentes érvényesülésére. A Maastrichti Szerződés a Tanács, a Bizottság, a Parlament és a Bíróság mellé az EU pénzügyeit ellenőrző Számvevőszéket is az EU fő intézményeinek rangjára emelte. A fő Intézmények mellett fontos részfeladatokat látnak el az Unió egyéb szervei: a két tanácsadó bizottság: a Régiók Bizottsága, illetve a Gazdasági és Szociális Bizottság; a pénzügyi intézmények: az Európai Beruházási Bank, valamint a monetáris unióban a közös pénzért felelős, a Központi Bankok Európai Rendszerét is működtető Európai Központi Bank; továbbá az európai ombudsman.

2.2.1. Az Európai Unió Tanácsa Az Európai Unió Tanácsa (Tanács) [Council of the European Union] EU fő döntéshozó szerve, a jogaikotás elsődleges, de nem kizárólagos felelőse, amely vagy egyedül, vagy az Európai Parlamenttel közösen hoz döntéseket (alkot közösségi jogszabályokat). Kormányközi alapon működő intézmény, ülésein a tagállamok adott ügyben illetékes miniszterei vesznek részt. A Tanácsot szokás ezért Miniszterek Tanácsaként is emlegetni. Mivel összetétele a napirend és a megoldandó problémák szerint alakul, a Tanácsot meg szokták különböztetni aszerint, hogy mely szakminiszterek találkozójáról van szó. A Tanács a Lisszaboni Szerződés életbelépése óta tíz különböző ösz12

szetételben ülésezik (pl. Gazdasági és Pénzügyek Tanácsa, ún. ECOFIN; Bel- és igazságügyek Tanácsa; Mezőgazgasági Miniszterek Tanácsa). Ezen ún. szektorális tanácsok közül kiemeIt koordináló szerepet tölött be az Altalános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsa, amelyet a Lisszaboni Szerződés hivatalosan is kettéválasztotta az Általános Ügyek Tanácsára [AÜT; General Affairs Council] és Külügyek Tanácsára [External Relations Council]. Az Általános Ügyek Tanácsának napirendjén az Unió fejlődése, jövője szempontjából lényeges kérdések szerepelnek, üléseit havonta tartja. Az általános ügyek közé azok tartoznak, melyek több szakpolitikát is érintenek, ilyen például a bővítés, a költségvetés alapjainak előzetes tervezése, vagy az intézményi kérdések. A Külügyek Tanácsának ülésein a külügyminiszterek a közös kül- és biztonságpolitika szellemében megpróbálják összehangolni a tagállamok álláspontját nemzetközi kérdésekben. A Liszszaboni Szerződés értelmében a Külkapcsolatok Tanácsát 2010-től az Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője elnökli. Az Európai Unió soros elnöki tisztségét félévenként felváltva tölti be egy-egy tagállam. Az elnökséget viselő állam adja a Tanács, a COREPER (Állandó Képviselők Bizottsága) [Comité des Représentants Pérmanents], és valamennyi szakbizottság valamint munkacsoport elnökét is, ebben a minőségében dönt az ülések összehívásáról, napirendjéről és eljárási kérdéseiről. Az elnökség meghatározó szerepet játszik abban, hogy milyen ügyek kerülnek az Unió érdeklődésének fokuszába, és befolyásolhatja a különböző politikai és gazdasági kihívások kezelési módját. A soros elnöki tevékenység hatékonysága érdekében létrehozták a „trojka” intézményét, amelyben az aktuális elnök (külügyminiszter) és stábja mellett részt vesznek az előző és a következő időszak elnökei és segítői is. Mivel a Tanács nem főállású EU alkalmazottakból áll, ezért a Tanács munkáját segítik, illetve készítik elő az ún. tanácsi munkacsoportok, illetve a COREPER, valamint a Tanács saját apparátusa, a Főtitkárság. A COREPER két részből áll, a COREPER II. azaz az állandó EU képviselők (nagykövetek), illetőleg a COREPER I. azok helyettesei. A COREPER hetente ülésezik. A COREPER elsődleges feladata, hogy az egyes döntési kérdésekben megpróbálják a tagállami álláspontokat egyeztetni és közelíteni, és a miniszterek számára politikai döntésre előkészíteni az egyes javaslatokat. Az „A” jelzéssel előterjesztett javaslatokat a Tanács vita nélkül elfogadja és csak a „B” jelzésű javaslatoknál folytat valódi döntéshozatali eljárást. A COREPER hatáskörébe tartozik emellett a tagállamok kormányai és az Unió intézményei (mindenekelőtt az Európai Bizottság) közötti kapcsolattartás, a közösségi és nemzeti adminisztráció közötti közvetítés, koordinálás is. Mivel az egyes kérdésekben igen bonyolult a megegyezés, ezért a Tanács és a COREPER munkáját további mintegy 250, témák szerint elhatárolt állandó, illetve ad hoc jelleggel felállított tanácsi munkacsoport segíti. A munkacsoportban a tagállami minisztériumok köztisztviselői vesznek részt. A Tanács döntéseit egyszerű többséggel, minősített többséggel vagy egyhangúlag hozza. Az egyszerű többséget többnyire eljárási kérdésekben alkalmazzák. Az érdemi ügyekben - így a jogaikotás során is - mindig minősített többség vagy egyhangúság szükséges. Az esetek nagyobb részében a minősített többségi eljárást használják. 2007. január 1-től kezdődően a minősített többség eléréséhez két feltétel teljesülése szükséges: a tagállamok több mint felének (bizonyos esetekben kétharmadának) jóváhagyása és a javaslatot támogató, legalább 255 szavazat (az összes 345-ből), amely az összes szavazat 73,9%-a (a korábbi rendszerrel megegyező arány). Továbbá, bármely tagállam kérheti annak igazolását, hogy a támogató szavazatot leadó tagállamok az Unió teljes népességének legalább 62%-át képviselik. A Tanács székhelye Brüsszel, azonban meghatározott időközönként (áprilisban, júniusban és októberben) Luxembourgban ül össze, továbbá ún. informális találkozókat az elnökséget adó országban is szoktak tartani.

2.2.2. Az Európai Tanács A Tanács mellett meg kell ismertetni az Európai Tanácsot [European Council], amely a tagállamok vezetőinek fóruma. Az unió csúcsszerve, amely meghatározza az Európai Unió általános politikai irányait. Az Európai Tanács feladata az európai integrációval kapcsolatos közép- és hosszú távú stratégiai döntések meghozatala, kompromisszumcsomagok, valamint általános politi13

kai elvek elfogadása. Az Európai Tanács dönt az Európai Uniót érintő legfontosabb kérdésekben, meghatározza a szervezet külpolitikai irányvonalát és ezzel együtt a bővítési politikát is. Az Európai Tanács a tagállamok közötti kompromisszumok megkötésének fő színtere. Sok esetben a tagállamok közötti nézetkülönbségeket csak az állam-, illetve kormányfők tudják feloldani, akik az ún. „package deal”-eken („egyezség csomag”) keresztül több kérdést összekapcsolva kompromiszszumos döntéseket tudnak hozni. Az Európai Tanács stratégiai döntései mellett jogszabályt ugyanakkor nem alkot (kivétel a közös kül- és biztonságpolitikában az Amszterdami Szerződés által bevezetett ún. közös stratégiák és az ún. általános iránymutatások). Az Európai Tanács mint intézmény eredetileg nem jelent meg a Közösségek alapítószerződéseiben. Az állam-, illetve kormányfők már korábban is létező találkozói az 1974 decemberében megtartott párizsi csúcsértekezlet után váltak rendszeressé. A Maastrichti Szerződés hivatalosan is rendelkezett az Európai Tanács működéséről, ugyanakkor a Szerződés nem definiálta önálló intézményként. A Lisszaboni Szerződés életbelépésével az Európai Tanács teljesen európai uniós intézménnyé vált. A szerződés létrehozta az Európai Tanács állandó elnökének posztját is, amely nagyobb folytonosságot és stabilitást biztosít a Tanács munkájának. Az elnök folyó ügyekben érdemi hatással bíró döntési hatáskörrel nem rendelkezik, feladata a testület munkájának menedzselése, az ülések elnöklése, az elfogadott álláspontok csúcs-szintű képviselete. Az Európai Tanács elnökét két és fél évre maga nevezi ki, a mandátuma egyszer meghosszabbítható. Az Európai Tanács évente legalább két alkalommal, Brüsszelben ülésezik, és a soros elnökséget betöltő tagállamban általában két (szükség esetén több) rendkívüli - ún. informális - ülést is tart.

2.2.3. Az Európai Bizottság Az Európai Bizottság (Bizottság) [European Commission] a tagállamok egyéni nemzeti érdekeivel szemben az Unió egészét szolgálja, a közösségi érdekeket igyekszik figyelembe venni és képviselni, ezért szupranacionális szervként szokás meghatározni. A Bizottságot sokszor az EU kormányaként említik, pedig nem lát el klasszikus kormányzati feladatokat. Az eltérés a következőkben foglalható össze: a Bizottság megalakulása nem függ a parlamenti párt-erőviszonyoktól; kizárólagos joggal rendelkezik a jogalkotási javaslatok előterjesztésére, de főszabályként nem alkot jogot (kivéve ún. komitológia), a jogszabályok végrehajtásáért sem elsősorban ő a felelős, hanem a tagállamok közigazgatásai. A Bizottság egyszerre jelenti vezető politikai testületét, a tagállamonként egy-egy biztos [Commissionner] által alkotott, kormányokhoz hasonlóan működő grémiumot, az ún. biztosok kollégiumát, illetve az alattuk működő közel 38 000 fős hivatalnoki kart. A bizottsági tagok kötelezettséget vállalnak arra, hogy feladataik teljesítése során a nemzeti kormányoktól és a Tanácstói egyaránt függetlenül tevékenykednek. A bizottsági tagok a miniszterekhez hasonló tárcákkal rendelkeznek. A Lisszaboni Szerződés értelmében a Bizottság összetételére vonatkozó alapelv (egy tagállam – egy biztos) 2014-ig marad. 2014-től azonban a testület létszáma a tagállamok számának kétharmadára csökken, amennyiben a Tanács egyhangúlag másként nem dönt. A Bizottság elnökét és tagjait a tagállamok kormányainak közös megállapodásával az Európai Parlament hozzájárulásával jelölik ki megújítható 5 éves hivatali időszakra. Elnökének személye meghatározó a testület egész tevékenységére, a testület politikai irányítójaként ő jelöli ki a Bizottság munkájának fő irányvonalait, befolyásolja munkastílusát, valamint viszonyát a többi szervhez. (A Nizzai Szerződés döntött az elnök hatáskörének növeléséről, aki kezdeményezheti egy-egy biztos lemondását is a Bizottság többi tagjának jóváhagyásától függően.) A Bizottság hivatali struktúrája a biztosok alá tartozó 37 szervezeti egységbe rendeződik. Ezek az ún. Főigazgatóságok [Directorate General - DG], illetve az azokhoz hasonló ún. szolgálatok, hivatalok. A Bizottság székhelye Brüsszel, de jelentős számú hivatalnok dolgozik Luxemburgban és számos más, Unión belüli és kívüli helyszínen is.

2.2.4. Az Európai Parlament Az Európai Parlament (Parlament) (EP) [European Parlament - EP] az EU demokratikus legitimációját biztosító szerve, amelynek fő feladata az Unió polgárai érdekeinek képviselete. Az EP elődje 14

az ESZAK, az EGK és az Euratom Parlamenti Közgyűlése, amely a nemzeti parlamentek küldötteiből állt. A Közgyűlés már 1962-től Parlamentnek nevezi magát, de az elnevezés jogosultságát az Egységes Európai Okmány erősítette meg. Az Európai Parlament az egyetlen olyan nemzetek feletti intézmény, amelynek tagjait 1979 óta közvetlen és általános választójog alapján, demokratikusan választják meg, tehát ettől kezdve jogilag is valódi parlament. A választások hasonlóak a nemzeti parlamenti választásokhoz, olyannyira, hogy azokon ugyanazok a politikai pártok versengenek. Az EP képviselők választása a nemzeti választójogi szabályok alapján történik. A 27 tagú Európai Unióban az 5 évente választott testületnek 736 tagja van, akik politikai és nem nemzeti hovatartozásuk alapján alkotott képviselőcsoportokban (hét pártfrakció és függetlenek) üléseznek. Vagyis EU szintű pártok csak a Parlamentben léteznek (pl. Európai Néppárt). Ezekhez az EU szintű pártokhoz az egyes képviselők az őket jelölő nemzeti szintű pártok vagy saját döntésük alapján csatlakoznak. Továbbra is azonban nehéz párhuzamot vonni az EP és a nemzeti parlamentek között. Az EU politikai és intézményi rendszere nem választja el élesen a törvényhozó és a végrehajtó hatalom hatásköreit, és tud működni európai szintű kormány nélkül is. Mivel az EU-nak nincs valódi kormánya, az EP-nek hiányzik az egyik fő parlamenti funkciója: a kormány ellenőrzésének feladata. A parlamentek másik fő funkciója a törvényhozás területén az EP hosszú ideig, még ma is csak korlátozott hatáskörrel rendelkezik. Az eredetileg csak konzultatív funkciókkal létrehozott testület ugyanakkor az utóbbi két évtizedben - az alapszerződések módosításain keresztül - egyre komolyabb hatásköröket szerzett. Az Egységes Európai Okmány, a Maastrichti Szerződés, az Amszterdami Szerződés és a Nizzai Szerződés fokozatosan ruházták fel társjogalkotói feladatokkal az EP-t, amely így ma már a közösségi döntéshozatal jelentős részében (a jogalkotási folyamat nagyobb részében) a Tanács mellett egyenrangú és megkerülhetetlen társjogalkotó. Az EP a Tanáccsal együtt alkotja az Európai Unió költségvetési hatóságát, amely elfogadja az uniós költségvetést. Az EP-nek jóváhagyási joga van a Bizottság elnöke, és egész testülete kinevezését illetően, valamint felügyeleti jogkört (demokratikus ellenőrzést) gyakorol a Bizottság tevékenységének jelentős része fölött, sőt kétharmados többséggel bizalmatlanságot is szavazhat a Bizottsággal szemben, ami utóbbi lemondatásával jár. Az Európai Parlament jóváhagyási jogkörrel rendelkezik a Közösségek és harmadik országok között kötött jelentősebb szerződéseket illetően, és hozzájárulása szükséges az Európai Unió bővítéséhez is. Az Európai Parlamentben a mindennapi munkát két vezető testület szervezi. A Parlament elnöke és a politikai csoportok vezetői alkotják az Elnökök Konferenciáját [Conference of Presidents], amely felelős a Parlament munkáját érintő politikai jellegű döntések (pl. napirend) meghozataláért. A Büró [Bureau] tagjai az elnök és a 14 alelnök. A Büró foglalkozik az ülések menedzselése mellett, a Parlamentet érintő szervezeti, pénzügyi, adminisztratív ügyekkel. Mint a parlamentekben általában, az Európai Parlamentben is a kérdések alapos megvitatása, a határozati javaslatok előzetes és részletes kidolgozása szakbizottságokban (jelenleg 20) folyik. A bizottságok feladata, hogy a plenáris ülés számára döntésre előkészítsék az egyes kérdéseket. Az Európai Parlament hivatalos székhelye Strasbourg. Itt tartják általában a plenáris üléseket, míg a bizottsági ülésekre Brüsszelben kerül sor. Az intézmény titkárságának hivatalos székhelye Luxemburg, de az apparátus politikai ügyekkel, illetve a döntéshozatallal foglalkozó része Brüszszelben látja el feladatait.

2.2.5. Az Európai Közösségek Bírósága Az Európai Bíróság (Bíróság) [Court of Justice of the European Communities] az Európai Unió legfőbb bírói fóruma, amely valódi nemzetek feletti és független testületként biztosítja a közösségi jog egységes értelmezését és alkalmazását. Ezen fő feladatának ellátásával kiemelkedő szerepet játszik az integráció fejlődésében. A Bíróság további fontos feladata a közösségi jogi aktusok jogszerűségének vizsgálata, a közösségi intézmények és szervek, valamint a közösségi jog betartásának felügyelete. A Bíróság tagállamonként egy-egy bírából áll, akiket a tagállamok kormányai közös megegyezéssel választanak megújítható hatéves időszakra. A bírákat olyan jogászok közül választják ki, akiknek függetlenségéhez nem férhet kétség, és akik megfelelnek az országukban a legmagasabb 15

bírói tisztségekbe történő kinevezéshez szükséges feltételeknek, vagy elismert szakértelemmel rendelkező jogtudósok. A bírók a tagállamoktól, de minden más intézménytől függetlenül folytatják munkájukat, funkciójukból elmozdíthatatlanok. A Bíróság munkájának irányítására bírák saját maguk közül választanak elnököt hároméves időszakra. A Bíróság munkáját nyolc főtanácsnok (főügyészek) [advocate general] is segíti, akiknek kinevezése és státusza a bírákéhoz hasonló. Egy főtanácsnok hatásköre, hogy összefoglalja az adott ügyet, és írásban terjessze elő indítványát a Bíróságnak; az indítvány azonban a Bíróságot semmiben nem köti. 1989-ben az Európai Bíróság tehermentesítése és bizonyos kérdések alacsonyabb szinten való kezelése céljából létrehozták az ún. Elsőfokú Bíróságot [Court of First Instance], amelynek szintén tagállamonként egy-egy tagja van. Az Elsőfokú Bíróság rendelkezik hatáskörrel első fokon a magánszemélyek és a tagállamok közvetlen keresetei alapján indult eljárásokban (kivéve amelyek a Bíróság hatáskörében maradnak). Ezzel kétszintű igazságszolgáltatási rendszer jött létre: az Elsőfokú Bíróság által első fokon elbírált ügyekben a Bírósághoz lehet fellebbezni. (A Bíróság ítéletei ezzel szemben megfelebbezhetetlenek.) A Nizzai Szerződés hatálybalépése óta arra is lehetőség van, hogy az Európai Bíróság és az Elsőfokú Bíróság tehermentesítése céljából valamely szakterületen speciális feladatkörökkel felruházott különös hatáskörű bírói testületet, ún. bírói különtanácsot [Judicial Panel] állítsanak fel. 2005-ben kezdte meg munkáját a Közszolgálati Törvényszék, amely héttagú bíróság első fokon az európai közszolgálati jogvitákban jár el. Határozatai ellen az Elsőfokú Bírósághoz lehet fellebbezni. A Bíróság székhelye Luxemburg.

2.2.6. Az Európai Számvevőszék Az Európai Számvevőszék (Számvevőszék) [European Court of Auditors] egy 1977-ben létrehozott, luxemburgi székhelyű, tagállamonként egy-egy tagból álló független testület, amelynek fő feladata az európai közösségi pénzügyek ellenőrzése. A Számvevőszék vizsgálja meg a Közösségek, valamint az általuk létrehozott összes szervezet minden bevételéről és kiadásáról szóló elszámolásokat. Feladata, annak ellenőrzése, hogy az Európai Unió, költségvetési szabályainak és a kitűzött céloknak megfelelően - adófizetőinek érdekében - költi-e el a rábízott pénzt. A Számvevőszéket szokás az "Unió pénzügyi lelkiismerete"- ként is meghatározni, miután e testület jelent garanciát arra, hogy a közösségi pénzek elköltése számviteli, adminisztratív és morális szempontból felelősségteljesen történik. A Számvevőszék ugyanakkor nemcsak a kiadásokat ellenőrzi, hanem azt is vizsgálja, hogy minden tervezett bevétel befolyt-e a közös költségvetésbe, és a pénzügyek kezelése megfelelően zajlott-e. A testület felügyeli továbbá, hogy a megvalósított kiadások elérték-e meghatározott céljukat. A Számvevőszékbe minden tagállam egy-egy képviselőt delegál, akiket a Tanács nevezhet ki hat éves, megújítható ciklusokra. A tagok három éves időszakra maguk közül választanak elnököt.

2.2.7. Tanácsadó, konzultatív bizottságok Az EU két tanácsadó, konzultatív bizottsága a Gazdasági és Szociális Bizottság (GSZB) valamint a Régiók Bizottsága. • A Gazdasági és Szociális Bizottság (GSZB) [Economic and Social Committee - ESC] feladata a gazdasági és szociális érdekcsoportok bevonása a közösségi döntések előkészítésébe. A Római Szerződés határozza meg azokat a témaköröket, amelyekben a Tanácsnak és a Bizottságnak konzultálnia kell a Gazdasági és Szociális Bizottsággal. A 27 tagú Európai Unióban 344 tagú, brüsszeli székhelyű testület számos gazdasági és szociális terület képviselőiből áll, akik három csoportra oszlanak: munkaadók, munkavállalók és egyéb érdekvédelmi szervezetek (az utóbbit alkotják minden olyan érdek, tevékenység reprezentánsai, akik nem illeszthetők be az első két csoportba). A Gazdasági és Szociális Bizottság konzultatív szerv, működésének célja, hogy az Unió különböző gazdasági és szociális érdekcsoportjainak véleményét az EU döntéshozó szervei megismerjék, illetve döntéseiknél figyelembe vehessék. Ugyanakkor a GSZB mozgástere és lehetőségei meglehetősen korlátozottak, mivel véleménye nem kötelező erejű. A GSZB tagjait a tagállamok által jelölt személyek közül a Tanács minősített többséggel nevezi ki

16

megújítható négyéves mandátummal. A GSZB kétévente saját tagjai közül elnököt, két

alelnököt és ún. Bürót [Bureau] választ, amelynek feladata a testület munkájának koordinálása. A Bürónak 24 tagja van, mind a három csoportból 8-8 fő. • A Régiók Bizottsága [Committee of the Regions] az EU másik konzultatív szerepet ellátó bizottsága. A brüsszeli székhelyű Régiók Bizottságát a Maastrichti Szerződés hozta létre abból a célból, hogy a helyi és regionális szervek közvetlen beleszólást kapjanak a Közösségek munkájába, a közösségi döntéshozatalban véleményüket jobban figyelembe lehessen venni. Konzultálni kell vele a régiókat és a helyi önkormányzatokat érintő kérdésekben (pl. az oktatás, a kultúra, a közegészségügy, a transzeurópai hálózatok, a gazdasági és szociális kohézió területei). A 27 tagú Unióban 344 tagja van, akik a regionális és helyi hatóságokat képviselik, azaz többnyire polgármesterek, önkormányzati, tartományi vezetők. A Régiók Bizottságának véleménye a Gazdasági és Szociális Bizottsághoz hasonlatos, azaz azt a testület határidőre köteles kiadni, és a döntéshozó szervekre semmilyen kötelező erővel nem bír. A Régiók Bizottságának tagjait a nemzeti kormányok által jelölt személyek közül a Tanács minősített többséggel nevezi ki megújítható négyéves hivatali időre. A Régiók Bizottsága tagjai közül kétéves periódusra választ elnököt és tagállamonként 1-1 alelnököt. Szintén két évre szól a tagok közül választott 56 fős Büró [Bureau] megbízatása, amelynek feladata a Régiók Bizottsága munkájának koordinálása.

2.2.8. Pénzügyi intézmények Az EU két fontos pénzügyi intézménye az Európai Központi Bank (EKB) valamint az Európai Beruházási Bank (EBB). • Európai Központi Bank (EKB) [European Central Bank - ECB]: Az. EU frankfurti székhelyű jegybankja, a gazdasági és monetáris unió (GMU) és az európai közös pénz (az euró) működtetésének elsődleges felelőse. Legfőbb feladata az euró menedzselése és stabilitásának megőrzése. A GMU programja részeként 1998. június 1-jén került sor a tagállami kormányoktól teljesen független EKB felállítására, amely az 1994. január 1jétőI1998. június 1-jéig működő Európai Monetáris Intézetből (EMI) [European Monetary Institute - EMI] fejlődött ki. Bár a nemzeti központi bankok nem tekinthetők egyértelműen az EKB alárendeltjeinek, tevékenységüket iránymutatásai szerint végzik, euróbankjegyeket kizárólag engedélyével bocsáthatnak ki. Az EKB központi helyet foglal el a Központi Bankok Európai Rendszerében (KBER) [European System of Central Banks - ESCB], amely az EU tagállamainak jegybankjaiból és az Európai Központi Bankból álló, szintén 1998. június 1-jén felállított intézmény. A KBER elsődleges célkitűzése az árstabilitás fenntartása, amelyre alapozva látja el a következő fő feladatait: a Közösség monetáris politikájának meghatározása és végrehajtása; a devizaügyletek irányítása; a tagállamok hivatalos devizatartalékainak megőrzése és kezelése; a fizetési rendszerek zavartalan működésének előmozdítása. • Európai Beruházási Bank (EBB) [European Investment Bank - EIB]: A luxemburgi székhelyű fejlesztési bank elsődleges célja, hogy tőkeberuházások finanszírozásával elősegítse a Közösségek kiegyensúlyozott gazdasági fejlődését. A pénzügyileg független intézmény tulajdonosai az Európai Unió 27 tagállama. A tagállamok által rendelkezésre bocsátott alaptőkéjű EBB kölcsönöket nyújt az Unió gazdaságpolitikájának céljaival összhangban álló beruházások finanszírozására a Közösségeken belül és kívül egyaránt. A bank jegyzett tőkéjét többször megnövelték, így 2007 végén elérte a 164 milliárd eurót, amelynek azonban mindössze 5%-a került ténylegesen is befizetésre.

2.2.9. Európai ombudsman Az EU ombudsmanját [European Ombudsman] az Európai Parlament választja ötéves megújítható időszakra. Az 1995-ben felállított Strasbourgban székelő tisztség viselőjének (illetve hivatalának) feladata, hogy kivizsgálja a közösségi intézmények tevékenységében megnyilvánuló visszásságokra vonatkozó azon panaszokat, amelyeket az uniós polgárok, valamint az Unió területén székhellyel rendelkező jogi személyek vélt sérelmeik esetén jelentenek be. Csak abban az esetben 17

lehet az ombudsmanhoz fordulni, ha a panasztevő korábban legalább egyszer jelezte problémáját a kifogásolt intézménynél.

2.3. Jogalkotás az Európai Unióban Az Európai Unióban a jogalkotási folyamat úgy indul, hogy az Európai Bizottság észleli a jogi szabályozás szükségességét valamilyen kérdésben, de előfordul, hogy a Parlament vagy a Tanács kezdeményezi a Bizottságnál a jogalkotást. A Bizottság Főigazgatóságai készítik el a jogszabálytervezetet. Az Európai Bizottság döntési, jogalkotási javaslatát egy adott kérdésben először mindig a tagállamok brüsszeli állandó képviseleteihez juttatja el, amelyek továbbítják azt az illetékes nemzeti kormányhivatalokhoz. Miután ezekben kialakulnak a nemzeti álláspontok, a javaslatot először a tagállamok különböző tisztviselőiből álló munkacsoportokban, majd magában a COREPER-ben vitatják meg. A munkacsoport megjelöli azokat a pontokat, amelyeket sikerült tisztáznia, így azokat magasabb szinten nem kell megtárgyalni, és megjelöli azokat is, amelyekben nem tudott megegyezésre jutni. A COREPER megvizsgálja a munkacsoportok előterjesztését, továbbá a jogszabály-tervezetről született parlamenti véleményt, a GSZB és a RB állásfoglalását, és minősíti az ügyet. Amennyiben egyetértés van a javaslat tárgyában, a javaslat vita nélküli pontként a következő tanácsi ülésszak napirendjére kerül. A vitatott kérdéseket is megvizsgálja, ha sikerül megegyezésre jutni, akkor vita nélküli döntésként terjeszti a Tanács elé, ha nem, akkor vitatott kérdésként terjeszti elő, vagy konkrét utasítással visszaküldi a munkacsoporthoz. A Tanács a vita nélküli kérdésekről tárgyalás nélkül dönt, az elnökség megállapítja, hogy e kérdésekben már előzőleg döntés született. A vitatott kérdésekről tárgyalnak, amíg megegyezés nem születik, ellentétes esetben visszaküldik konkrét utasítással a COREPER-hez. Az EU döntéshozatali modellje négy szakaszra osztható: a jogszabály előkészítése, a döntéshozatal, a jogszabály végrehajtása és a végrehajtás ellenőrzése. Az előkészítés szakaszában a Bizottságé a főszerep, amely elkészíti a jogszabály-tervezetet és azt a Parlament és a Tanács elé terjeszti, illetőleg ha a tárgykörben érintettek akkor a Gazdasági és Szociális, valamint a Régiók Bizottsága elé is. A döntéshozatal szakaszában a Tanács és a Parlament párhuzamosan megtárgyalja a javaslatot, majd a Tanács a Parlament véleményének, a GSZB és a RB állásfoglalásának meghallgatása után meghozza döntését. Azt, hogy a Tanács mennyiben köteles figyelembe venni döntése meghozatala során a Parlament véleményét, azt az egyes jogalkotási eljárások szabályozzák. A Parlament működésének bemutatásakor már szó esett a szerepének megerősödéséről, amely ebben nyilvánul meg, hogy egyre erősebb jogköröket kapott a jogalkotási eljárásban. Kezdetben a Parlamentnek csupán konzultatív szerepe volt, aminek lényege, hogy a Tanács a döntés meghozatala előtt kikérte a Parlament véleményét, de nem volt köteles annak módosító javaslatait figyelembe venni. Az EEO vezette be az együttműködési és hozzájárulási jogalkotási eljárásokat, majd az MSZ az együttdöntési eljárást. Ezekben az eljárásokban a Parlament véleményét már figyelembe kell venni, és az együttdöntési eljárásban már csak a Parlament jóváhagyásával lehet döntést hozni, tehát eltérő véleménye esetén a Tanács nem alkothat jogszabályt (A Parlament ún. társjogalkotó szerepet tölt be.) A Lisszaboni Szerződés növelte azoknak a szakpolitikai területeknek a számát, amelyeknél az együttdöntési eljárással hozzák meg a döntéseket. Ez az:. Ezt az ún. rendes jogalkotási eljárást (együttdöntés a Parlamenttel és minősített többség a Tanácsban) negyven területre terjesztették ki (ide tartoznak pl. a bel- és igazságügy területéhez tartozó legfontosabb kérdések, valamint a mezőgazdaság, az energiabiztonság, a bevándorlás, kutatáspolitika, az egészségügy és a strukturális alapok kérdései). A végrehajtás szakaszában jogharmonizáció (a tagállami jogszabályok közelítése) után a tagállami hatóságok gondoskodnak a jogszabály gyakorlati alkalmazásáról. A Bizottság folyamatosan felügyeli és ellenőrzi a közösségi jog megtartását, végrehajtását, és amennyiben a tagállam annak nem tesz eleget a Közösségek Bíróságához fordul. A szubszidiaritás-alapelv értelmében „azokon a területeken, amelyek nem tartoznak kizárólagos hatáskörébe, az Unió csak akkor és annyiban jár el, amikor és amennyiben a megtenni szándéko18

zott intézkedés céljait a tagállamok sem központi, sem regionális vagy helyi szinten nem tudják kielégítően megvalósítani, így azok a tervezett intézkedések terjedelme vagy hatása miatt az Unió szintjén jobban megvalósíthatók.” Ebben a megfogalmazásban vitatható a „kizárólagos hatáskör”, hiszen éppen annak meghatározásában kellene elsősorban alkalmazni a szubszidiaritás elvét, más kérdésekben viszont csak a segítségnyújtás (szubszidiálás) kötelezettsége hárul az Unióra, még akkor is, ha pl. az Unió szervei (szakemberei) „jobban” meg tudják azokat oldani.

2.4. Uniós jog Az uniós joga különbözik mind a nemzetközi jogtól, mind az államok belső (nemzeti) jogrendjétől. A nemzetközi joggal ellentétben – amely elsősorban az államközi viszonyokat szabályozza, és ennek megfelelően jogalanyai az államok – a közösségi (immáron uniós) jog a tagállamokra, valamint magán-, illetve jogi személyekre egyaránt vonatkozó jogok és kötelezettségek összessége. Az uniós jog másik nagy eltérése a nemzetközi jogtól, hogy szemben ez utóbbival, amely általában nemzetközi szerződésekre épül, a közösségi jog forrásai között a Szerződések mellett döntő szereppel bírnak az EU saját jogi aktusai, a közösségi intézmények által alkotott másodlagos jogforrások. Az uniós jog olyan egyedi jogrend, amelynek saját intézményei, jogalkotási eljárásai és jogforrásai vannak. Az uniós jog egyedisége a jogérvényesítés kapcsán is megjelenik, mivel ez elsődlegesen a kötelező joghatósággal felruházott Európai Bíróság feladata, amely széles alanyi terjedelemben hozhatja meg határozatait. Ezzel szemben a nemzetközi jogban a jogérvényesítés kötelező joghatósággal bíró fórumok előtt nem jellemző, valamint a nemzetközi bíróságok általában csak a nemzetközi jog alanyai vonatkozásában hozhatnak döntéseket. Az uniós jog működési elvei is sajátosak. Az uniós jog alapjellemzője közvetlenül alkalmazható jellege, míg a nemzetközi jog szabályainak érvényesüléséhez szükséges az állam valamely aktusa, amellyel azt magára nézve kötelezőnek ismeri el (pl. a nemzeti parlament által történő ratifikáció). A közvetlen hatállyal rendelkező uniós jogi szabályokra természetes és jogi személyek a nemzeti bíróságok előtt közvetlenül hivatkozhatnak, arra jogokat és kötelezettségeket alapíthatnak. Ezen túl az uniós jogszabályok elsőbbséget élveznek a tagállami jogrendek szabályaival szemben, konfliktusos helyzet esetén a közösségi szabályt köteles a tagállami jogalkalmazó figyelembe venni. Az uniós jog többféle jogforrásra épül: • Elsődleges jogforrások: Az EU alapítószerződései és ezek módosításai; • Másodlagos jogforrások: az uniós intézmények által alkotott jogszabályok, amelyek lehetnek: – Rendelet (regulation): olyan jogszabály, amely teljes egészében, minden tagállamban kötelező és közvetlenül alkalmazandó, azaz a tagállamoktól nem igényli külön jogszabály kibocsátását, hatályba lépésétől minden további aktus nélkül minden részletében (ugyanazzal a szöveggel) alkalmazandóvá válik a tagállamok jogrendszerében. A rendelet a jogegységesítés eszköze. A rendelet automatikusan a belső jog részévé válik, a rendelet által szabályozott körben a tagállam nem alkothat jogszabályt. – Irányelv (directive): olyan jogszabály, amely az elérendő célokat illetően kötelezi a tagállamokat, de a cél megvalósításának formáját, az eljárások és eszközök megválasztását és saját jogrendszerbe illesztését átengedi a nemzeti hatóságoknak. A rendeletekkel ellentétben tehát, a tagállamok kötelesek nemzeti jogalkotás útján az irányelvnek megfelelő jogszabályt kibocsátani meghatározott határidőn belül. Míg a rendelet célja a jogi előírások egységesítése, addig az irányelv célja a jogi előírások közelítése. – Határozat (decision): a konkrét esetek szabályozásának eszköze. A határozat vonatkozhat tagállamokra, egyénekre, és a címzettekre nézve minden elemében kötelező. A határozatok általában adminisztratív jellegűek, egyéb uniós jogszabályok végrehajtásával kapcsolatban alkalmazzák őket (pl. támogatások engedélyezése a közösségi alapokból, bírság kiszabása, dömpingellenes intézkedés, stb.). – Nem kötelező jogforrásként lehetőség van ajánlások (recommendation) és vélemények (opinion) kibocsátására is. Az ajánlás a címzettek részére cselekvési és magatartási elvárásokat fogalmaz meg, míg a vélemény álláspontot tartalmaz. 19

• Egyéb jogforrások: nemzetközi egyezmények, tagállamok közötti szerződések, a nemzetközi jog általános szabályai, az Európai Bíróság joggyakorlata, általános jogelvek (mint pl. az arányosság elve, a diszkrimináció tilalma, jóhiszeműség elve). • Az EU teljes joganyagát, az ún. közösségi vívmányokat acquis communautaire-nak nevezik. Az acquis communautaire normákból és joggyakorlatból áll, magában foglalja az elsődleges és másodlagos joganyagot, minden olyan jogszabályt, alapelvet, egyezményt, nyilatkozatot, határozatot, véleményt, célkitűzést és gyakorlatot amely a Közösségekre vonatkozik, függetlenül attól, hogy jogilag kötelező-e vagy sem. Egy EU-hoz csatlakozni szándékozó állam számára ennek elfogadása a csatlakozási tárgyalások megkezdésének feltétele.

2.5. Költségvetés A közös költségvetés működtetésének fő célja, hogy finanszírozni, támogatni tudja a közös és közösségi politikákat, tevékenységeket és célokat. Az EU költségvetése sajátos jelleggel bír. Míg a nemzetközi szervezetek költségvetése általában csak a saját működésüket biztosítja, az uniós költségvetés sokkal szélesebb körű, jelentős forrás-újraelosztó funkciókat lát el, ugyakkor ez irányű lehetőségei jóval szűkebbek a tagállami büdzsékhez képest. Az EU-ban egy átfogóbb (hét éves) időszakra (ún. költségvetési periódusra) előre elfogadják a költségvetés egészére és főbb fejezeteire vonatkozó kiadási és bevételi irányszámokat, amelyek keretet szolgálnak a következő évek költségvetéseihez. A költségvetési csomagokat, kereteket, úgynevezett pénzügyi előirányzatokat a tagállamok állam-, illetve kormányfői csúcstalálkozói szinten fogadják el konszenzussal. Emiatt a költségvetés elfogadását mindig hosszantartó kemény viták előzik meg, amelyek általában csak bonyolult kompromisszumcsomagokkal oldhatók fel. Az így több évre előre elkészülő költségvetési keretek viszont stabilak és átláthatók. A uniós költségvetés a következő elveken alapul: • Teljesség: az EU költségvetésében valamennyi bevétel és kiadás számbavételre kerül, érvényesül a bruttó elszámolás. • Globális fedezet: a konkrét bevételek, amelyeket a tagországok fizetnek be, nem finanszíroznak konkrét kiadásokat, valamennyi bevétel összességében finanszírozza az összes kiadást. • Éves jelleg: amellett, hogy az uniós költségvetés főbb kereteit a már megemlített költségvetési periodusokra határozzák meg, érvényesül az éves jelleg elve is. E szerint az elv szerint az EU költségvetésének egyetlen és teljes költségvetési évre kell vonatkoznia (vagyis a költségvetési időszak egy naptári évet ölel fel, amely a középtávú, hét éves költségvetés adott évre lebontott része). • Egyensúly: az uniós költségvetésben nem irányozható elő hiány, tehát a bevételeknek és kiadásoknak egyensúlyban kell lenniük. Nincs hitelfelvételi lehetőség, amely biztosítaná a hiány finanszírozását. Amennyiben a végrehajtás során mégis adódik eltérés, úgy a többletet a következő évre bevételként kell átvinni, míg a hiányt a következő év kiadásaként kell kezelni. • Részletesség: a költségvetési előirányzatokat nemcsak egy összegben, hanem különböző mélységű bontásban is meg kell adni. Ezen elv érvényesülése megköveteli, hogy a végrehajtás során is tiszteletben tartsák a részletes előirányzatokat. • Gondos pénzgazdálkodás: a költségvetést a tárgyalások során úgy kell kialakítani, hogy a kiadásoknál minden elköltött euró az uniós célkitűzéseket a közösség rövid és hosszú távú céljait és feladatait a leghatékonyabban szolgálja. A gondos pénzgazdálkodást az Európai Számvevőszék és az Európai Parlament szigorúan ellenőrzi. • Nyilvánosság: az Unió költségvetését az EU Hivatalos Lapjában az elfogadástól számított három hónapon belül közzé kell tenni. Az uniós költségvetés bevételeit a saját források rendszere biztosítja, amely a tradicionális saját forrásokból (vámok, mezőgazdasági vámok, cukorilleték), a hozzáadott érték (áfa)-alapú saját

20

forrásokból és a GNI (bruttó nemzeti jövedelem) alapú forrásból áll. Ezeken kívül egyéb bevételi forrást is megkülönböztetünk (pl. a bírságokból származó bevételek). A 2007 és 2013 közötti uniós költségvetési periódus kiadási fejezetei a következők: • Fenntartható növekedés, amelynek versenyképességi és a kohéziós alfejezete van; • Természeti erőforrások megőrzése és kezelése, amely három területre koncentrál: a mezőgazdaságra, a vidékfejlesztésre és a környezetvédelemr; • Uniós polgárság, szabadság, biztonság és jog érvényesülése: a bel- és igazságügyi együttműködés területeit (különös tekintettel a migrációra), az oktatási, kulturális és ifjúsági programokat, a fogyasztóvédelmi, egészségügyi és élelmiszerbiztonsági együttműködést támogatja; • EU mint globális partner: ide tartoznak az unión kívül álló országokkal kapcsolatos programok tételei, így a közös kereskedelempolitika, a fejlesztési együttműködés, a közös kül- és biztonságpolitika, valamint a humanitárius segítségnyújtás eszközei. Itt szerepelnek az új szomszédságpolitika alapjai (IPA - Előcsatlakozási Eszköz, ENPI - Európai Szomszédsági és Partnerségi Eszköz) számára elkülönített források is; • Igazgatás (Adminisztráció): az Unió működtetéséhez szükséges összegeket tartalmazza.

21

3. A Közös Agrárpolitika (CAP) 3.1. Kialakulása és változási folyamata A Közös Agrárpolitika (Common Agricultural Policy – CAP) az európai integráció egyik legbonyolultabb területe. A Róma Szerződést megelőző vitákban még a CAP lehetősége is megkérdőjeleződött. Ám végül az integráció hívei győzedelmeskedtek. Mint az egyik legfontosabb és az első, ténylegesen közös politika, jelentős szerepet töltött be a közösségi együttműködés formálásában. Az alapdokumentum eredeti megfogalmazása szerin célja, hogy: • „a műszaki haladás fokozásával, a mezőgazdasági termelés ésszerűsítésével, a munkaerő lehető legjobb felhasználásával növelje a mezőgazdaság termelékenységét; • a mezőgazdasági népességnek – elsősorban a mezőgazdaságból élők egy főre jutó jövedelmének növelésével – megfelelő életszínvonalat biztosítson; • stabilizálja a piacot; • biztosítsa az ellátást; • gondoskodjék a fogyasztók – megfelelő ár ellenében történő – ellátásáról.” Noha az alapító hatok mezőgazdasági adottságai, társadalmi-gazdasági viszonyai eltérőek voltak, a különbségek nem akadályozták meg a Közös Agrárpolitika alapelveinek megfogalmazását. Az azóta eltelt több, mint 50 évet három – egymástól törekvéseit és jellemzői illetően alapvetően eltérő – szakaszra bonthatjuk. Az első időszak (1960-1975/80) fő jellemzője az volt, hogy a mezőgazdaság-politikát a kis családi farmok és a társadalompolitika problémái, azok megoldási szándéka (az élelmiszerhiány megszüntetése és a Közösség alapvető élelmiszerekből történő önellátásának valamint a gazdálkodók méltányos jövedelmének biztosítsása) határozta meg. Így a mezőgazdasági piacpolitika és agrárstruktúra politika fő elemei a következők voltak: • ártámogatás, • a mezőgazdasági termékek EU piacának védelme, • a mezőgazdaság technikai modernizálásának támogatása, • beruházási támogatás. Ezek alapvető indítékai a II. világháború utáni európai élelmiszerhiányban és a mezőgazdasági népesség viszonylagos nagy arányában keresendők, másrészt az a törekvés motiválta, hogy olyan bevételi biztonságot teremtsen, amely biztosítja a mezőgazdaság technikai modernizálásának alapját. A KAP első időszaka gyors sikereket hozott a termelésnövelés területén. Így már a 1960-as évek végére nemcsakhogy megszűnt a hiány, hanem egyre nagyobb túltermelés alakult ki az alapvető mezőgazdasági termékeknél. A terméktöbbletek elhelyezése a világpiacokon csak egyre növekvő exporttámogatásokkal volt lehetséges (v.ö. „vajhegyek és húshegyek a Közös Piacban”). Az 1970es években a KAP a Közösségek költségvetésének már több, min 80 %-át emésztette fel. A KAP reformja tehát elkerülhetetlenné vált. A második időszak (1975/80-1990) fő motívumai a termelésnövekedés megállítására való törekvés és a vidék elnéptelenedésének megakadályozása voltak. A modernizációs politika ugyanis túltermeléshez, birtokkoncentrációhoz és elvándorláshoz, egyre súlyosabb környezeti és közösségi költségvetési problémákhoz vezetett. A termelést és a modernizációt támogató mezőgazdasági piac- és struktúrapolitikát mindezek hatására olyan intézkedések váltották fel, mint • a kvóta-rendszer a cukorpiac szabályozására, • kvóta-rendszer illetve extra adókivetés a tejpiac szabályozására, • földkivonás, ugaroltatás a gabonapiac szabályozására, • a mezőgazdasági termelés növelését célzó beruházások támogatásának megszüntetése, 22

• a természet- és tájvédelem farmon belüli megoldásainak támogatása, • a vidék komplex gazdasági fejlesztésének támogatása. A harmadik – 1990 óta eltelt – időszak meghatározó motívumai a mezőgazdaság fizikai kibocsátásainak további csökkentése, a vidéki népesség helyben tartása, a mezőgazdasági terület nem élelmiszer-termelési célú egyéb hasznosításainak támogatása és a környezeti problémák kezelése. E korszak egyik meghatározó eleme a GATT tárgyalások Uruguay fordulója, ahol a mezőgazdaság már a kezdet kezdetén a viták középpontjába került olyan kérdésekben, mint az export támogatások csökkentése, a fizikai termeléssel kapcsolatos támogatások - beleértve az ártámogatásokat is - megszüntetése vagy az úgynevezett környezeti csomag (green box) kérdésköre. Ezek a tárgyalások, valamint az EU költségvetési problémái vezettek az EU mezőgazdasági politikának Mac Sharry nevével fémjelzett reformjához, melyet olyan törekvések jellemeznek, mint: • a termelés fokozott piaci szabályozás alá helyezése, • a közvetlen támogatások növelése, az ártámogatások csökkentése, • több - a környezeti csomaggal (green box) kapcsolatos - közvetlen támogatás, • kevesebb exporttámogatás, • a kvótarendszer reformja, • a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés összekapcsolása, integrált vidékpolitika kidolgozása.

3.2. Az európai agrártámogatási rendszer zsákutcája A változás fent jelzett folyamata az agrárpolitika eszközrendszerének átalakulásán jól nyomon követhető, s jelzi azokat a problémákat is, amelyek végül a CAP reformfolyamatának elindításához is elvezettek. Az európai agrárpolitika eszközei folyamatosan bővülve, egymásra épülve alakultak ki, és vezettek el annak 1992-ben indult reformfolyamatához. • Az első eszköz kialakulása ahhoz az időszakhoz kötődik, amikor Európát a háborút követően az élelmiszerhiány és erős keresleti élelmiszerpiac jellemezte. Ebben a helyzetben a leggyorsabban eredményt ígérő eszköznek a megtermelt mennyiséghez kötött, minden tonna termény után közpénzekből adott támogatás tűnt. Ezt az ún. közvetlen (direkt) kifizetést – a piacok gyors telítődése hatására – később csak bizonyos kultúrákra (GOFR1 növényekre), adott termésszintig (referenciahozamig), majd csak bizonyos referenciaterületre és összmennyiségig (kvótáig) fizette a Közösség. • Ez az eszköz olyan hatékonyan növelte a kibocsátott termékek mennyiségét, hogy rövid idő alatt feleslegek halmozódtak fel az élelmiszerek piacán. Ezek levezetésére „találta ki” az európai agrárpolitika az ún. intervenciós felvásárlás eszközét, amellyel lehetőséget teremtett arra, hogy a gazdák feleslegeiket előre garantált áron értékesíthessék a Közösségnek. • Ez a közösségi forrásokból, közpénzekből biztosított felvásárlás azonban az alapproblémát, a piaci termékfelesleg jelenlétét nem oldja meg. Ezzel csak a közraktárak telnek meg a Közösség tulajdonába került áruval. Ki kellett tehát találni egy harmadik eszközt. Ez lett az – ugyancsak közpénzekből nyújtott – exporttámogatás, amely révén a kereskedő a külső piacokon akár az előállítás önköltsége alatti dömpingáron képes kínálni a kivitt terméket. A „köz” gazdasága szempontjából abszurd kör ezzel bezárul. Adóból származó közpénzekből termékfelesleget állíttatunk elő a gazdákkal, majd azt fölvásároljuk tőlük, és végül ugyancsak közpénzekből a kereskedőknek nyújtott exporttámogatásokkal igyekszünk megszabadítani saját belső piacainkat ezektől a feleslegektől. E támogatási rendszerrel Európa fokozatosan olyan zsákutcába került, amelyben továbbhaladni egyszerűen nem érdemes, de nem is lehet. Ma közös költségvetésének még mindig közel felét, több mint 40 milliárd eurót költ el évente a közpénzekből úgy, hogy annak gazdasági, piaci valamint környezeti és a vidék társadalmára gyakorolt közösségi ha-

1

GOFR: gabona, olaj, fehérje és rost növények

23

tásai katasztrofálisak. Ez a rendszer ugyanis mindezen gazdasági, piaci és pénzügyi abszurditáson, a közpénzek felhasználásának irracionalitásán túl a támogatások odaítélésénél kizárólag a megtermelt mennyiséget veszi figyelembe. Teljesen érzéketlen arra, hogy hogyan, milyen módon állították elő a terményeket, és e tevékenység során mennyi ember számára biztosítottak a munkavégzés, a jövedelemszerzés és végső soron a megmaradás feltételei. Mindez a vidéki természeti és társadalmi környezet súlyos eróziójához is vezet. Ezek orvoslása további közösségi forrásokat, erőfeszítéseket igényel, terheit az egész társadalomnak kell viselnie. Ez a támogatás rendszer tehát a mezőgazdaságot olyan tömegtermelő, iparszerű, kemizált, energiaintenzív rendszerek irányába tereli, amelyek a súlyos gazdasági, piaci zavarok mellett jelentős környezeti és társadalmi-szociális, regionális foglalkoztatási nehézségeket is okoznak, s mindez egyaránt súlyosan megterheli a vidék és a város társadalmát, melyek – a vidéki térségek európai kartája (1996) megfogalmazása szerint – „közös sorson osztoznak”. Mielőtt tehát a CAP-reformmal részletesen foglalkoznánk, vizsgáljuk meg azt, hogy hogyan jellemezhető ez az iparszerű mezőgazdaság, milyen eredményeket tud felmutatni, illetve mik is azok a súlyos gazdasági, környezeti és társadalmi problémák, amelyek ezt a gazdálkodási rendszert kísérik, és amelyek az agrárpolitika, a CAP változását is kikényszerítik.

3.3. Az iparszerű mezőgazdálkodás jellemzői, eredményei és problémái A XVIII. és XIX. század fordulóján, az ipari forradalmat követően kezdődött el a földhasználat intenzitásának – a korábbi időszakokat meghaladó mértékű – növelési folyamata, amely még ma sem fejeződött teljesen be. Alapvető kiváltó oka a felgyorsult népességnövekedés és az ebből fakadó kereslet- és árnövekedés volt. A gazdálkodás kezdetben új területek meghódításával (szűzföldek feltörése stb.) és különböző melioratív beavatkozásokkal (mocsarak lecsapolása, folyamszabályozás, stb.) igyekezett lépést tartani a népesség növekedésével. Ezek a törekvések azonban hamarosan korlátokba ütköztek még akkor is, ha a XX. század közepéig eltartott az a folyamat és törekvés, hogy az ember az “érintetlen természet” utolsó szigeteit művelésbe vonja. Ezt a folyamatot csak még jobban felgyorsította az az időbeli egybeesés, hogy éppen akkor kezdtek végleg kimerülni a területnövelésben rejlő termelésnövekedés lehetőségei, amikor elkezdődött az – a ma is tartó – demográfiai robbanás, amelynek következtében a világ jelenlegi 6 milliárdos népessége a XXI. század végére meghaladhatja a 10 milliárd főt. Mindezek ellenére ma már mégsem azon folyik elsősorban a vita, hogy el tud-e ennyi embert tartani a Föld, hanem a különböző szakértők, gazdaság-, társadalom- és népesedéspolitikusok a népességnövekedés földrajzi eloszlását, gazdasági, szociális és ökológiai következményeit tartják aggasztónak. Azt, hogy miközben a népszaporulatnak 97-98 %-a azokban a fejlődő országokban valósul meg, amelyekben ma is a Föld népességének 80 %-a él, aközben a világ népességének 1/5-ét kitevő „legfejlettebb” társadalmak tartják ellenőrzésük alatt a világ bruttó jövedelmének 4/5-ét, és fogyasztják el a javak valamint szolgáltatások 86 %-át. Az új út, amelytől a XX. század közepén a problémák megoldását remélték, számos tényező eredőjeként mégis – vagy talán éppen ezért – az iparosodás és a mesterséges energiaráfordítás növelése, a terméktömeg növelését célzó iparszerű gazdálkodás kialakulása lett. Vizsgáljuk meg részletesebben e gazdálkodási rendszer jellemzőit, eredményeit és problémáit, amelyek napjainkra e rendszer megváltoztatását sürgetik, a Közös Agrárpolitika (CAP) reformját is meghatározzák.

3.3.1. Jellemzői, törekvései Az iparszerű, energiaintenzív, nagy mesterséges ipari eredetű anyag- és energiafelhasználású mezőgazdálkodási rendszerrel az ipar logikája (zárt, ember által szabályozott tér, funkcionális kapcsolatokon alapuló, kívülről vezérelt, pontosan kiszámított és kiszámítható folyamatok, stb.) mint ideál jelenik meg a mezőgazdálkodásban, az egyfajta „biológiai iparrá” válik. Alaptörekvése ennek megfelelően a függetlenedés, mesterséges szabályozás, a természeti erőforrások fokozatos kicserélése (helyettesítése) mesterséges erőforrásokkal. További jellemzői ezen alaplogikából, alapideálból többé-kevésbé jól levezethetők, amelyek vázlatosan az alábbiakban foglalhatók össze. 24

• A függetlenedési alapelvnek megfelelően a tér egyéb (biológiai és társadalmi élettér) szerepeinek rovására figyelmét kizárólag a termelési feladatokra irányítja, a megoldásokat, technológiai folyamatokat kizárólag azok egyoldalú gazdasági termelékenysége alapján választja ki és használja. Mi sem fejezi ki jobban ezt a szemléletmódot, mint a német mezőgazdaság klasszikusának (akit sok magyar mezőgazda még ma is szellemi atyjának ismer el), Albert Thaernek a megállapítása, aki 1810-ben! így jellemzi a mezőgazdaságot: „A mezőgazdaság olyan ipar, amelynek a célja, hogy növényi és állati eredetű termékek előállításával profitot termeljen.”. • Ennek érdekében koncentrációra és centralizációra törekszik, a méreteket (üzem, tábla, gép) növeli, igyekszik minél nagyobb „homogén” területeket kialakítani, ezek révén a „központi vezérlést, manipulálhatóságot”, a folyamatok “kézben tartását” minél hatékonyabbá tenni. • Alapmódszere a környezet átalakítása az elhatározott feladatok és tevékenységek igényei szerint, vagyis a teret alakítja a feladathoz, és nem a tér adottságaihoz illeszkedő tevékenységeket keres. • Mindezekkel összefüggésben előbb szándékos, majd a környezet összeomlásával fokozódó mértékű kényszerű, rohamos – a beszállítói ipari és tőkeérdekeknek tökéletesen megfelelő – mesterséges erőforrás ráfordítás-növelés kíséri.

3.3.2. Eredményei Most vessünk arra egy pillantást, hogy melyek fogadhatók el az iparszerű gazdálkodás eredményeiként, és soroljuk fel tézisszerűen közülük is a legfontosabbakat vagy legalábbis a vitákban leggyakrabban előforduló érveket. • A terméktömeg valamint a termésátlag az iparosítás fő időszakában, 1960 és 1985 között megtöbbszöröződött. Az 1. ábra ezt néhány kiemelt növényfaj példáján jól szemlélteti. Magyarország ennek hatására mezőgazdasági termékekből ismét gyorsan önellátóvá vált, majd jelentős export árualapot is előállított, amely az ország fizetési mérlegének javításában is igen jelentős szerepet játszott. 1. ábra: A gabonafélék termésátlagának hosszú trendje Magyarországon (Ángyán-Menyhért, 1988)

25

• Miközben az abszolút termésingadozás nőtt, a relatív termésingadozás - éppen a termésátlagok rohamos növekedése következtében - jelentősen csökkent. Az időjárási anomáliákat és a termőhelyek közti különbségeket tompítani képes és ezzel a termésingadozást csökkentő, a gazdálkodás eredményének kiszámíthatóságát növelő technológiák mögött bőséges – sokszor a kultúrnövény termésképzéséhez szükséges mértéket meghaladó – tápanyagellátás állt, amiben kiemelt szerep jutott a könnyen oldódó N-műtrágya forrásoknak. Mindezen elvitathatatlan eredmények arra utalnak, hogy az iparszerű gazdálkodás adott történelmi helyzetben, a gazdaság és társadalom meghatározott fejlődésfokán akár természetes – az intenzifikáció leírt folyamatába illeszkedő – lépcsőfoknak is tekinthető.

3.3.3. Problémái, kockázatai Az iparszerű gazdálkodás törekvéseinek és logikájának megfelelő – a környezetnek az elhatározott funkciók és tevékenységek igényei szerinti átalakításával, a természeti erőforrások kikapcsolásával járó – rohamos mesterséges energiaráfordítás-növelési kényszer olyan önmagát gerjesztő folyamat, amely már a termésátlagok növekedése időszakában is káros tendenciákat indított el a környezetben, majd ezen látens folyamatok káros környezeti, gazdasági, társadalmi és regionális hatásai már a felszínen is jól látható módon megjelentek. Miközben ugyanis ez az intenzív, növekvő ráfordításokkal, energiabevitellel jellemezhető, iparszerű mezőgazdálkodás igen jelentős termelésnövekedést eredményezett, aközben egyre nagyobb számban jelentkeztek azok a problémák, amelyek kedvezőtlenül hatnak magára a termelésre, de a helyi társadalomra és az általános emberi létfeltételekre is. Ezek a negatív jelenségek többségükben az energiaintenzív földhasználat és az ezzel együtt járó növekvő közvetlen (üzemanyag) és közvetett (műtrágya, növényvédőszer, gép, stb.) energiabevitel környezetterhelő és az élőmunkát, az embert kiszorító hatásának tulajdoníthatók. Közülük számos a termelési alapokat romboló jelenségek közé sorolható, mint például a termőtalaj pusztulása (szervesanyag-tartalmának, biológiai életének csökkenése, savanyodása, vizenyősödés, láposodás, szikesedés, illetve sivatagosodás, kiszáradás, talajvízszint süllyedés, a talajszerkezet romlása, porosodás, tömörödés), a növényi és állati genetikai alapok beszűkülése, pusztulása, a biodiverzitás csökkenése, a gyomosodás, fajspektrum-beszűkülés, vegyszerrezisztencia, vagy a mezőgazdasági területek és termékek mezőgazdasági, ipari, közlekedési és kommunális eredetű szenynyeződése, a mezőgazdasági terület csökkenése az iparosítás és az urbanizáció következtében. Mások az emberi létfeltételek és a természeti környezet közvetlen veszélyeztetettségére utalnak, mint például a vadon élő növény- és állatfajok, természetes biotópok veszélyeztetettsége, élővizek, talajvíz, rétegvíz, ivóvízbázisok elszennyeződése, szermaradványok feldúsulásának, metabolitjaik nyomonkövethetetlen rekombinálódásának kiszámíthatatlan hatása az élőlényekre, köztük az emberre, az élelmiszerek beltartalmának felhígulása, táplálkozási és környezeti eredetű humán egészségkárosodás, tájképi elszegényedés, ingerszegény környezet, az ember belső (pszichikai, fizikai, biológiai) és külső (természeti, társadalmi és épített) környezetének erős eróziója, szellemi és lelki elsivárodás. Ugyanakkor számos olyan jelenség is felerősödött, amelyek a közgazdasági, piaci, társadalmi közeg megváltozására, az iparszerű gazdálkodás ellehetetlenülésére utalnak. Ilyenek például a vidéki munkanélküliség és elvándorlás felgyorsulása, a negatív externáliák (társadalmi költségek) rohamos növekedése, az energiaigényes gazdálkodás erős függősége az energetikai piactól, a véges mennyiségű kőolaj árának hosszú távú törvényszerű és exponenciális emelkedése, ezzel a petrolkémiai bázisú anyagok és energiahordozók felhasználására alapozó gazdálkodási stratégia előrelátható veszteségessé válása, ellehetetlenülése, a gyenge minőségű tömegáruk iránti fizetőképes kereslet erőteljes csökkenése a piacokon, igény a változatosabb élelmiszer-kínálat iránt, szelektívebb vásárlási szokások, a közvélemény fokozódó nyomása a “biztonságosabb” élelmiszerek előállítása érdekében, társadalmi előítéletek az élelmiszerek minőségének és biztonságának vonatkozásában, különösen ha azokat új technológiák (besugárzás, biotechnológia, génsebészet) segítségével állították elő, vagy a növekvő társadalmi érzékenység környezetünk iránt, a természeti erőforrások felhasználásának korlátozása, növekvő etikai és a súlyos veszélyek fokozatos 26

felismeréséből fakadó érzékenység a GMO-kkal, a génmanipulációval, a biotechnológiával, az állatvédelemmel kapcsolatban. E negatív – egymással is összefüggő – jelenségek és a természeti, gazdasági, társadalmi környezet megváltozásának első figyelmeztető jelei az 1970-es évek közepétől már Magyarországon is mutatkoztak. Lássunk erre néhány kiragadott példát. 3.3.3.1. Környezeti problémák és kockázatok Napjainkban az ország területének 66,6 %-a a mezőgazdaságilag hasznosított terület, a termőterület pedig 86,4%-ot tesz ki, így a mezőgazdaság a környezet állapotára igen jelentős hatással van nem csupán a több mint 6 millió ha művelt területen, hanem az érintkező egyéb területeken is. A mezőgazdálkodás és a környezet szoros, de egyben kényes egyensúlyokra épülő kapcsolatára utal, hogy míg egy – az ökológiai feltételekhez – alkalmazkodó mezőgazdálkodás elengedhetetlen feltétele a biodiverzitás, a környezeti egyensúly fenntartásának, addig egy környezettől függetlenedő, iparos, „csúcsra járó” rendszer épp ellenkező hatású. A föld használatba vételével összefüggő biodiverzitás növekedésre és annak mértékére igen szemléletes példát ad a közép-európai flóra diverzitásának változási tendenciáit szemléltető 2. ábra. 2. ábra: A közép-európai flóra diverzitásának változása (Hüppe 1990 nyomán Harrach 1994)

Az ábra alapján megállapítható, hogy a flóra diverzitása az ipari forradalom időszakára érte el Közép-Európában a maximumát. Kr.e. 4500 körül a diverzitás ennek még 50 %-a sem volt. Ez a hatás arra vezethető vissza, hogy a mezőgazdaság által létrehozott antropogén agrárökoszisztémák új élőhelyeket és lehetőségeket nyitottak olyan fajok részére, amelyek az erdővel 27

borított természeti tájakon nem találták volna meg létfeltételeiket. Az ábra egyúttal azt is jelzi, hogy az ipari forradalmat követő erőteljes intenzifikáció, a környezet túlhasználata, a terhelhetőségét aránytalanul meghaladó mesterséges energiaráfordítás, ipari inputnövelés drasztikus diverzitáscsökkenést okozott, s amit a környezet kíméletes és fokozatos használatba vétele e tekintetben 2500 év alatt felépített, azt a túlhasználat 250 éve tökéletesen lerombolta. A tendencia folytatásának beláthatatlanok a következményei. A mezőgazdálkodás hazánkban a XX. század ötvenes évtizedéig csak kis mértékben okozott környezetkárosodást. Az ezt megelőző időszakban jelentős területeken alkalmaztak olyan hagyományos gazdálkodási módokat, amelyek változatos élőhelyi viszonyok fenntartását és fajgazdag élővilág megélhetését tették lehetővé, pl.: • sekély talajú termőhelyeken a talajvédelmi funkciójú, természetközeli, fajgazdag erdőtársulásokban, amelyeket, mint véderdőket tartottak fenn ; • a sík-, és dombvidéki füves pusztákon, mint extenzív használatú legelőtájakon, amelyek Közép-Európában egyedülálló tájképi értékeket és sajátos összetételű, fajgazdag életközösségeket őriztek meg (Hortobágy, Kiskunság); • nagy folyóink természetközeli állapotú árterein, holtágakkal, liget- és láperdőkkel, hagyományos ártéri gazdálkodás maradványaival; • domb-, és hegyvidéki, hagyományos rétgazdálkodású, szőlő- és gyümölcstermelő területeken, gyakran az ősi területhasználat és településszerkezet maradványaival (Őrség, Tokaj-Hegyalja, Szatmár-Bereg stb.); • dombvidéki, hagyományos vetésforgós művelésű területeken, a mocsár és láprétek hagyományos kezelésével (Ny-Dunántúl, Beregi-sík, Nyírség). A mezőgazdaság, és különösen annak hagyományos rendszerei tehát inkább kedvező hatással vannak a biológiai sokféleségre és az ökológiai stabilitásra. Nem így a csúcsra járó, iparszerű, intenzív mezőgazdálkodás. a) A biológiai sokféleség csökkenése Az iparszerű mezőgazdálkodás káros környezeti hatásai közül az egyik legfontosabb a biológiai sokféleséget veszélyeztető, csökkentő hatása. Okai többsége a termőhely adottságait, környezeti érzékenységét meghaladó földhasználati, gazdálkodási intenzitásra, annak mértéktelen növekedésére vezethető vissza. Vegyünk sorra ezek közül néhányat. • Az emberi populációk létszámnövekedése és az ezzel párhuzamos, egyre intenzívebb élőhely-hasznosítás következtében az életközösségek populációi is jelentős emberi befolyás alá kerültek. A hatások egyik csoportját az jelentette, hogy az ember kiválasztott és háziasított néhány fajt. Ezeket egyre nagyobb tömegben kezdte termeszteni, illetve tenyészteni, és elterjesztette mindenütt a Földön. Egyre nagyobb területeket vont mezőgazdasági termelésbe. Ennek következtében a vadon élő fajok élettere szűkült, esetleg meg is szűnt. • Egy faj eltűnésével a táplálékláncokban ráépülő fajok (ragadozók, parazitáik és parazitoidjaik) is veszélybe kerülhetnek, végül kipusztulhatnak. A nagyobb testtömegű fajok eltűnése több egyéb faj pusztulását vonja maga után. Becslések szerint egyetlen növényfaj kihalása átlagosan mintegy 30 specializált, egyéb szervezet kipusztulásához vezet. • Az iparszerű mezőgazdasági termelésbe vont területeken élő fajok számát rendszerint nem vizsgálják, a gazdálkodás szervezésénél nem veszik figyelembe. Megelégednek a termelés szempontjából közvetlenül fontos fajok, a termesztett növények és gyomok, a tenyésztett állatok valamint ezek parazitái, a területen előforduló kártevők számbavételével. Ez mindösszesen néhány tíz faj táblánként. Ha azonban az eddig figyelembe nem vett fajokat is számba vesszük, kiderül, hogy a talajokban – még növénytakaró teljes hiányában is – rendkívül bonyolult faji összetételű életközösségek vannak, amelyek nagyon különböző szervezetek millióiból tevődnek össze. • A monokultúrák elterjedése az egyik legfontosabb oka a fajszám csökkenésének a mezőgazdasági területeken. Ez az előzőekben leírtakból egyenesen következik. Ennek mindent homogenizáló törekvése és hatása gyökeres ellentétben van a természet sokszínűségével. 28

• A mezőgazdasági termelési technológiák a földrészek között is terjedni kezdtek, a növényés állatfajok elterjesztése a faj saját areáján kívül is lehetséges módszerré vált. Fajokat telepítettek be a termés növelése, növényvédelem vagy egyéb célokból. Idegen fajok betelepítésének következtében azonban az őshonos fauna gyakran károsodott, mivel az idegen faj (fajok) létszámszabályozásának tényezői (ragadozók, paraziták, abiotikus feltételek) nem voltak jelen, és így nem szabhattak természetes gátat a betelepített faj szaporodásának. Ebben az összefüggésben utalni kell a transzgénikus szervezetek (GMO-k) mezőgazdasági felhasználásának kockázataira is. • A túl nagy intenzitású legeltetés jelentősen befolyásolja a növények fajösszetételét. A legelők túlterhelése gyakran vezet a fajösszetétel változásához és ritka fajok kihalásához, esetenként a növénytakaró teljes pusztulásához. A nagytestű növényevő háziállatok válogatva fogyasztják a növényeket, gyakran éppen a ritka fajokat, tapossák a legelőt, és ezzel kiirtják a mechanikai hatásokra érzékeny növényfajokat, valamint tömörítik a talajt. Mindezek a hatások a legelők növényeinek diverzitáscsökkenéséhez vezethetnek. • A mezőgazdaságban használatos peszticidek hatásairól már igen sok ismeret áll rendelkezésre. Ezeket itt még vázlatosan sem tudjuk leírni. Csupán a példa kedvéért említjük, hogy hiába fejlesztettek speciális inszekticideket, fungicideket és herbicideket, és tesztelték azokat a szokásos tesztfajokon, specificitásuk a nem célszervezetekre nézve már nem érvényesül. A szerves anyagok lebontása szempontjából fontos talajlakó ugróvillás rovarokra például a peszticidek mindegyik típusa halálos lehet, függetlenül attól, hogy inszekticidről vagy fungicidről van-e szó. Megjegyezzük, hogy a műtrágyázás is járhat hasonló hatásokkal az élővilágra, mint a növényvédőszeres beavatkozás. • A modern állatorvosi kezelések szintén veszélyt jelenthetnek a növény- és állatfajokra. A paraziták ellen használt gyógyszerek maradványai és bomlástermékei az ürülékkel és a vizelettel a talajba kerülnek, és ezek - hasonlóan a peszticidek szermaradványaihoz számos esetben a talajállatok fajszámát csökkentik, hiszen éppen állatok irtására fejlesztették ki azokat. • A talajművelési módokat egyértelműen annak érdekében fejlesztették ki, hogy a növények fajszámát csökkentsék, és csakis a termesztett faj (esetleg néhány faj) maradjon a táblán. Ennek következményeképpen jelentősen csökken a növényeket fogyasztók fajszáma is. A talajművelés hátrányos lehet a földön fészkelő madarakra, mert a fészkelési és intenzív talajművelési periódusok gyakran egybeesnek. A talajművelés következtében jelentősen megváltozik a talaj szerkezete, porozitása, ennek következtében a levegő- és vízviszonyok és talajhőmérséklet is. Mivel ezek az abiotikus tényezők befolyásolják legjobban a mikrobiális biomassza valamint a fauna minőségi és mennyiségi összetételét, a talajszerkezet romlása a fajszám csökkenéséhez vezet. Tovább növelheti a fajok pusztulását a talajművelés következtében fellépő talajerózió is. • A vizes, nedves területek lecsapolása és átalakítása mezőgazdasági tevékenységek céljaira különösen nagy károkat okoz, és komoly mértékű fajszámcsökkenéshez vezet. Ezek a környezetileg érzékeny területek igen sérülékenyek. Sajátos flórájuk és faunájuk van. Különösen sok ritka mocsári növény-, hal-, kétéltű- és hüllőfaj él ilyen helyeken. Említendő a lecsapolások káros hatásai között az is, hogy a kialakított öntözőcsatornán keresztül gyakran szennyezett, pl. nitrátos víz kerül a területre, ami további káros hatással van az élővilágra. • Az egyoldalú, „termeléshatékonysági”, „méretökonómiai” szempontok szélsőséges érvényesítése következtében a mezőgazdasági területeken a tartós struktúrák, a bolygatatlan élőhelyek (a biotóphálózat) rendszere és annak elemei szinte teljesen eltűntek a termelési térből mint a gazdálkodást zavaró tényezők. Az így kialakult gigantomán üzem és tábla méretek nem hagytak teret az ökológiai infrastruktúra, a biotóphálózati rendszer számára. Az iparszerű gazdálkodás földhasználati rendszere és térstruktúrája minimálisra szorítja és elszigeteli a természetes ill. természetközeli élőhelyeket. • Az iparszerű gazdálkodás általános homogenizáló hatása (monokultúra, fajszegény növényszerkezet, technológia egységesítés, méretek, stb.) kiterjed a gazdálkodás intenzitási fokának környezettől függetlenül egységes növelésére is, amely a területek többségén túlhasználathoz, és ebből következően „környezeti distresszhez” vezet.

29

Mindezek következtében az ország állatvilága – amely 30 000 ismert és 8-10 000 ismeretlen fajból áll – komoly veszélybe került. A veszélyeztetett fajok száma mintegy 400, amelyből a rovarok (272 faj) és a madarak (83 faj) száma a legnagyobb. A magasabb rendű természetes növényvilág fajszáma mintegy 3000, amelynek mintegy 25 %-a vagy már kipusztult, vagy különböző mértékben veszélyeztetett. A vázlatosan felsorolt tényezők, iparszerű gazdálkodási megoldások nem csupán önmagukban, hanem egymással kölcsönhatásban, egymást erősítve hatnak a biológiai sokféleségre. A fajspektrum szegényedése igen kifejezett. Külföldi adatok szerint az elmúlt 100 évben a szántóföldi kultúrák gyomfajszáma a harmadára csökkent, és ma már kevesebb mint 50 faj adja az öszszes gyomborítás több mint 99%-át, ami a biodiverzitás általános csökkenési folyamatán belül jól mutatja a művelés alatt álló szántóterületeken e folyamat rendkívüli felgyorsulását. Az erdőket érő kedvezőtlen hatások közül a legjelentősebbek az erdőirtás, a légszennyezés (savas esők, S, N-oxidok), a talajvízszint változása, a mezőgazdasági kemikáliák helytelen és túlzott használata, természeti csapások, járványszerű vírus- és gombabetegségek, stb. Ezeken túl a legfontosabb tápelemek (N, P, K, S stb.) pozitív mérlege, vagy a legtöbb kation (Ca, Mg, Na stb.) negatív mérlege jelzik a környezetszennyezés természetszerű és természetes erdőkre gyakorolt kedvezőtlen hatását, és az iparosítás valamint a kemikáliák növekvő használatával az egész bioszférára kiterjedő környezeti kockázatait. Mindezek hatására a károsodott erdőterület aránya az összes faállománnyal borított erdőterület 10 %-ára tehető. Az intenzív erdőgazdálkodás rendszere, valamint a felsorolt károsító tényezők hatására elsősorban a gyertyán-, a bükk-, a cser- és a tölgyfaállomány csökkent, azaz a károsodás elsősorban az értékesebb faállományt sújtja. Az egyre intenzívebbé váló erdőgazdálkodás következtében egyúttal csökken a természetes és természetszerű erdők aránya, és nő a telepített, általában elegyetlen, ökológiailag kevésbé stabil erdőállomány. b) A termőtalajok pusztulása, a vízkészletek és a vízbázisok veszélyeztetettsége A termőtalaj pusztulása (erózió, defláció) igen kifejezett, és jelentős területeket érint. Az erózió és a defláció által sújtott területek aránya mára meghaladta az ország összterületének 40 %-át. A víz minőségének romlása különösen a felszín alatti vízkészletek esetében nyugtalanító mértékű, és mélységi tovaterjedése az ásott (talajvízbázisra települt), a fúrt ( rétegvízre települt) kutakból illetve vízművekből (réteg- illetve karsztvízre települt kutakból) vett vízminták adatai alapján jól nyomon követhető. 3.3.3.2. A mezőgazdasági termékek, az élelmiszerek minőségromlása Az iparszerű gazdálkodás, a mesterséges energiaráfordítás-növelés hatására a termésátlagok robbanásszerű növekedése a termékek minőségromlásával és egészségre káros szennyeződésük növekedésével járt együtt. A minőségromlásra példának termesztett búzafajtáink sütőipari minőségét vehetjük. (1. táblázat) 1. táblázat: A műtrágya-ráfordítás, a termésátlag és a termesztett búzafajták nedves sikértartalmának változása az 1961-1980-as időszakban Magyarországon (%) (Szabó, 1990 adatai alapján) (1961-65-ös érték = 100 %) Megnevezés Műtrágya hatóanyag-felhasználás (kg/ha) Termésátlag (t/ha) Nedves sikértartalom (%)

1961-65 100 100 100

1966-70 206,2 130,6 83,7

1971-75 409,6 178,5 71,9

1976-80 512,6 218,3 66,9

Ha összehasonlítjuk a műtrágya-ráfordítás, a termésátlag és a minőségi paraméterek közül pl. a nedves sikértartalom változását az 1961-1980-as időszakban, az intenzifikálás legerőteljesebb időszakában, akkor jól látható, hogy miközben 15 év alatt a műtrágya-ráfordítás 5,1-szeresére növekedett, azonközben a búza termésátlaga 2,2-szeresére nőtt, a termés nedves sikértartalma viszont 1/3-al csökkent, és nem érte el a 15 évvel korábbi érték 67 %-át sem. Az 1980-as évek elején e folyamat következtében nem volt A1-es – javító minőségű – kenyérgabonája annak a Magyarországnak, amely a két világháború között minőségi búzát exportált Kanadába! E folyamat mögött nyilván nem csupán a műtrágya felhasználás növelése, hanem egy egyirányú nemesítési-, fajtaminősítési - és fajtaváltási program is meghúzódott. Ha az 1970 előtt minősített fajták 30

jellemzőit 100 %-nak vesszük, akkor megállapítható, hogy az 1979 után minősített fajták ugyanezen minőségi paramétereinek értéke már csupán 80-94 %-ra tehető (2. táblázat). Ez a termésnövelő, minőségrontó, iparszerű „fejlődési” folyamat nyilvánvalóan tarthatatlan. 2. táblázat: A különböző időszakban minősített fajták minőségi jellemzőinek alakulása az 19701989-es időszak adatai alapján (Szabó, 1990) Megnevezés Sikér Farinográfos min. értékszám A próbacipó térfogata

mennyiség % mennyiség % cm3 %

A fajta minősítésének időszaka < 1970 1971-79 > 1979 32,9 30,1 28,9 100,0 91,5 87,8 64,8 62,8 60,9 100,0 96,9 94,0 1227,0 1108,5 980,0 100,0 90,3 79,9

3.3.3.3. A vegyszer- és metabolitprobléma, humánegészségügyi kockázatok Az élelmiszerek beltartalmi romlása, táplálkozásfiziológiai értékük csökkenése, káros vegyületekkel, metabolitokkal és azok maradványaival való feldúsulása, a táplálkozási lánc általános szenynyeződése olyan káros folyamat, amely igen súlyos egészségügyi kockázatokat hordoz magában, s következményei beláthatatlanok lehetnek. Az egészségre káros – táplálékláncon keresztül az emberi szervezetbe kerülő – kémiai anyagok, szermaradványok (reziduumok), átalakulási termékek (metabolitok) és azok új képződményei (neokombinánsai) mennyiségének növekedése, feldúsulása kézzel foghatóan a kemizáció és iparosítás egyenes következménye. (Darvas-Székács, 2006) Ezt a zömében iparszerű gazdálkodási rendszerekből származó élelmiszerek káros maradványtartalma egyértelműen igazolja (3. táblázat), és a különböző gazdálkodási rendszerek közti különbségek e tekintetben igen meggyőzőek (4. táblázat). Ennek jelentőségét igazán akkor érthetjük meg, ha tudjuk, hogy az életfolyamatokat károsító kémiai anyagok több mint 70%-a a táplálékkal kerül a szervezetbe! Az élelmiszerek kémiai reziduuma által kiváltott egészségügyi kockázatok növekednek, melyek közül külön kiemelésre érdemesek a kémiai maradványok: • szervezetben való kumulálódása, idült toxikózisok kifejlődése; • mutagén hatása (mutagenitás); • daganatképző hatása (cancerogenitás); • torzképződést kiváltó hatása (teratogenitás); • szaporodóképesség-csökkentő hatása; • szív- és agyérrendszert károsító hatása (Kovács-Brydl-Sas, 1995; Darvas-Székács, 2006). 3. táblázat: Növényi eredetű élelmiszerek peszticidmaradványokkal való szennyezettségének mértéke Németországban az 1984-86-os időszak adatai alapján (Guhl - Sante, 1990) Termékcsoport Gyümölcs Zöldség Gabona, gabonatermékek Kenyér- és pékárú Tésztafélék Teák, teaszerű termékek Fűszerek Hüvelyesek, olajosok, héjasok Növényi zsírok és olajok Bor, sör Összesen

Mintaszám db 6.154 6.304 1.479 72 111 568 155 768 319 381 16.311

31

Maradványok db % 2.573 41.8 1.686 26.7 813 55.0 54 75.0 68 61.3 504 88.7 112 72.3 574 73.0 131 41.1 264 69.3 6.779 41.6

Határérték felett db % 93 1.5 188 3.0 15 1.0 0 0.0 1 0.9 33 5.8 6 3.9 91 11.6 4 1.3 0 0.0 431 2.6

4. táblázat: Peszticidmaradványok különböző gazdálkodási rendszerből származó zöldség- és gyümölcsmintákban (Schüpach, 1986) Megnevezés Mintaszám (db) Maradványmentes, % Maradványt tartalmazó < e.ü. határérték (%) > e.ü. határérték (%)

Gazdálkodási rendszer Biológiai Iparszerű 173 856 97,1 60,9 2,9 39,1 2,9 32,9 6,2

E kozkázatok növekedését jelzi az is, hogy az elmúlt 30 év alatt a 100 ezer lakosra jutó halálozások száma összességében mintegy 48 %-kal emelkedett, ám ugyanezen időszak alatt a – környezet, az ivóvíz és a táplálék szennyeződésével legszorosabban összefüggő – rosszindulatú daganatos (rákos) valamint az emésztőrendszeri betegségek okozta halálozás mintegy 55 %-kal, vagyis az átlagot meghaladó mértékben növekedett (5. táblázat). 5. táblázat: A 100 ezer lakosra jutó halálozások számának változása (%) halálokok szerint (1965 = 100 %) (KSH 1996/97; Farkas 1994) Halálokok Rosszindulatú daganatok Emésztőrendszeri betegségek Egyebek Összesen

1965 100 100 100 100

1975 110,8 107,7 113,2 112,3

1985 126,1 118,7 124,8 124,7

1995 154,4 154,6 145,1 147,9

Ebben kétségtelenül fontos szerepet játszik a szennyezett közegben, szintetikus növényvédőszerek hozzáadásával előállított élelmiszerek valamint a szennyeződő ivóvíz elfogyasztása is. Miközben felmérések szerint a világon eddig mintegy 6 millió szintetikus anyag született, az IARC Nemzetközi Rákkutató Központ eddig mindössze 900 anyag alapos vizsgálatát tudta elvégezni, és adott ki róluk bizonyítványt. 3.3.3.4. Transzgénikus haszonélőlények termesztése/tenyésztése, mint komplex kockázati tényezőegyüttes Az iparszerű tömegtermelés egyik új, ám rendkívüli kockázatokat hordozó eszközrendszere a géntechnológiai úton módosított fajták és azok felhasználási technológiáinak megjelenése. Ez azért jelent problémát, mert az ezek forgalmazására és termesztésére vonatkozó európai jogrend szerint a tagállamok az európai fajtajegyzékre felkerülő GM-fajtákat alapesetben kötelesek területükre beengedni, illetve nem korlátozhatják saját területükön azok vetőmagvainak forgalmazását valamint termesztését. Arra van egyedül lehetősége a tagállamoknak, hogy amennyiben a fajtajegyzékre felkerült GM-fajtával kapcsolatban humánegészségügyi, környezeti vagy egyéb kockázatokra utaló tények merültek fel, úgy azok kivizsgálásáig a tagállam a fajta termesztésére vonatkozóan ideiglenes moratóriumot hirdethet. Mik is ezek a GM-megoldások, milyen tulajdonságaik vannak ezeknek a fajtáknak? a) A fogalmak tisztázása A genetikailag módosított (más néven génmanipulált, transzgénikus) növényekben egy idegen fajból származó gén beültetésével hoznak létre új, valamilyen tekintetben előnyös tulajdonságokat. A génmódosítás több szempontból lényegileg eltér a hagyományos növénynemesítéstől, hiszen a célzott fajba attól teljesen eltérő élőlényből (pl. baktériumból, vírusból) származó géneket juttat be, minden eddiginél nagyobb mértékben belenyúlva az élő anyag alapvető szerkezetébe, a tulajdonságokat meghatározó génállományba. Noha az eljárás laboratóriumi alapjai ma már rutineljárásnak számítanak, a beültetett idegen gén és a befogadó növény közötti kölcsönhatások környezeti és egészségügyi következményeiről alkotott tudományos ismereteink még sok tekintetben hiányosak, ezért a GM növények alkalmazása heves vitákat váltott ki világszerte.

32

Az első transzgénikus haszonnövényt 1983-ban hozták létre. A világon mintegy 3000 kísérlet eredményeként 30 országban 40 növényfajon hajtottak végre genetikai módosítást valamilyen gazdasági cél érdekében (Darvas, 2000). 1986 és 1993 között kísérleti célból a világ 28 országában 675 transzgénikus növényfajtát bocsátottak ki. Ezek közül kiemelkedő gyakoriságú a növényvédelemben glufosinate (burgonya, dohány, kukorica, lucerna, cikória, rizs, szója, cukorrépa, paradicsom, nyár; 163 fajta), a glyphosate (dohány, kukorica, szója, cukorrépa, paradicsom, káposztafélék, len, gyapot, nyír; 90 fajta), a szulfonil-karbamid (39 fajta), és a bromoxynil (30 fajta) gyomirtószereket elviselő növények kibocsátásának száma (Darvas-Székács, 2006). A herbicidtoleranciáért felelős gén általában mikroorganizmusokból kerül át a transzgénikus növényekbe. Az első termesztési célú kibocsátás dátuma 1993 amikor Kína vírusellenálló transzgénikus dohány termesztését kezdte meg. A genetikailag módosított növényeket árusító hivatalos piac 1994 óta jegyzett. A ma termesztett transzgénikus növények az alábbi fő csoportokba sorolhatók (Darvas-Székács, 2006): • herbiciddel szemben ellenállóvá tett növények (70 %), • rovarkártevőkkel szemben ellenállóvá tett növények (22 %), • mindkét fenti tulajdonsággal rendelkező növények (7 %), • az egyéb tulajdonságokra módosított növények (1 %). A transzgénikus haszonállatok esetében nagy hozamú, jó tápanyag-hasznosítású, betegségekkel szemben ellenálló fajták létrehozása a cél. Az állati géntechnológia eddigi fő eredménye, hogy növekedési hormont kódoló gént vittek be embriókba. Az állati géntechnológia eredményeinek mezőgazdasági hasznosítása még távolabbi perspektívának és ígéretnek tűnik. b) A GM-fajták alkalmazásának hivatkozott előnyei A fentiekből nyilvánvaló, hogy a módosítások célja a termesztés technológiájának javítása volt. A leginkább elterjedt és európában szóba jöhető illetve az EU fajtalistáján szereplő rovar rezisztens és herbicid ellenálló GM kukorica termesztésének előnyei között az alábbi termesztési, gazdasági illetve ökológiai előnyöket szokták a fajtatulajdonosok emlegetni (Heszky, 2008): Termesztési előnyök • A gyomirtás a totális gyomirtó szerekkel szemben ellenálló GM hibridekkel könnyen megoldható, amíg a rezisztencia ki nem alakul. • A hagyományos gyomirtó szereknek ellenálló gyomok is kiirthatók, amíg a rezisztencia ki nem alakul. • A kukoricabogár rezisztens GM kukorica hibridek rovarkártétel veszélye nélkül monokultúrában is termeszthetők mindaddig, amíg a rezisztencia ki nem alakul. Gazdasági előnyök • A totális herbicid és arra toleráns GM hibrid vetőmagja egy csomagban megvásárolható, kapcsolt áruként megvásárolandó. • A kukoricamoly és kukoricabogár fertőzött területeken, ahol eddig nem védekeztek a gazdák, a GM hibridek termesztésével jelentős terméstöbbletet érhetnek el, vegyszeres védekezés nélkül is. • A legújabb GM kukoricahibridek már nem csak 1 gént, hanem 5-6 gént is tartalmaznak, és 4 tulajdonságban (moly- és bogár rezisztencia, glifozát és glufozinát-ammonium herbicid tolerancia) módosítottak. Ezek termesztésével a jövőben tehát elvileg egyszerre oldható meg a rovarkártevők elleni védelem és a gyomirtás. Ökológiai előnyök • A kukoricamoly és kukoricabogár fertőzött területeken, ahol eddig védekezni kellett a kártétel ellen, a GM hibridek termesztése esetén nem kell védekezni, ezért a gazdák jelentős vegyszer és permetezési költségeket takaríthatnak meg anélkül, hogy a termés csökkenne.

33

c) A GM-fajták alkalmazásának kockázatai A kockázati tényezőket biológiai, ökológiai, termesztési, élelmiszerbiztonsági, továbbá gazdasági kockázati csoportokba sorolhatjuk, rendszerezhetjük. Ezek a kockázatcsoportok a nálunk elsősorban szóba jöhető rovarrezisztens és herbicidellenálló GM kukorica termesztése esetén Heszky (2008) összeállításában az alábbiak. Biológiai kockázatok • A herbicid toleráns GM hibridek termesztése során a totális gyomirtó szerekre rezisztens gyompopulációk alakulnak ki, melyeket ezek a herbicidek már nem képesek elpusztítani. • A rovar rezisztens GM hibridek termesztése során rezisztens kukoricamoly és kukoricabogár populációk alakulnak ki, melyek ellen a GM hibridek már nem jelentenek védelmet, azokon ugyan úgy szaporodnak és károsítanak, mint a hagyományos hibrideken. Ezt a folyamatot csak speciális technológia alkalmazásával lehet csak lassítani, mely viszont többletköltséggel jár. A technológiai utasítást a GM vetőmagot vásárlók kapják meg, jelenleg ez „nem nyilvános”. • A génáramlás és a génmegszökés (biológiai úton pollennel és a mag fizikai keveredésével) veszélyezteti a hagyományos és különösen a biotermesztést. A hagyományos és biotermesztőknek a génáramlással okozott esetleges kárt, az új technológiát alkalmazónak, tehát a GM termesztőnek kell megtérítenie. Ez akkor fordulhat elő, ha az izolációs távolság betartása ellenére, a biotermesztő termésében, GM magvak találhatók, tehát a GMO tartalom nagyobb, mint 0,0%, vagy a hagyományos termesztőnél a termésben a GM magvak aránya meghaladja a 0,9%-ot. Ökológiai kockázatok • A totális herbicidek rendszeres és hosszú távú használatával kapcsolatos ismeretek (hatóanyag-felhalmozódás, természetes vizekbe kerülés, stb.) még hiányosak. • Az alkalmazott Bt-gének a GM kukorica minden sejtjében működnek, emiatt az egy hektáron termelődő méreg (toxin) mennyisége 1500–2000-szerese a hagyományos biopeszticid védekezés során kijuttatott Dipel mennyiségnek. • A Bt gének a jelenlegi GM hibridek minden sejtjében működnek és termelik a rovarölő méreganyagot (toxint). A kukoricabogár esetében elég volna, ha csak a gyökerekben működnének, mert a lárvák csak azt fogyasztják. Olyan hibrideket kellene előállítani, melyekben a Bt gén csak a gyökerekben működik. Ezekben az új GM hibridekben ugyanis a föld feletti részekben nem termelődik a toxin. Ez jelentősen csökkentené a jelenlegi élelmiszerbiztonsági (szemtermés) és génáramlási (pollen) kockázatokat, de a gyökérmaradványok toxintartalma által okozott talajszennyezést ezzel sem lehetne elkerülni. • A GM növényi szövetekben termelődött Bt-toxin a leforgatott szárban sokkal lassabban bomlik le, mint a Dipel permetezéssel kijuttatott toxin, mely növeli a nem célzott hatások előfordulásának valószínűségét. • A Bt-kukorica termesztésével kapcsolatban hiányosak a tartós hatásvizsgálatok és tapasztalatok. • A rovarölő Bt toxinok specifitásának fajhatárai nem ismertek teljes bizonyossággal, ezért a nem célzott hatások miatt védett rovarfajok populációi is károsodhatnak. • A Kárpát-medence önálló biogeográfiai régió Európában. Minden ökológiai rizikótényezőt ezért a Kárpát-medencében külön is meg kell vizsgálni. Termesztési kockázatok • A GM hibridek vetőmagára jelentősen meghaladja a hagyományos hibridekét. • A kukorica esetében a vegyszeres gyomirtás megoldottnak tekinthető, ezért a totális herbicidek alkalmazásának lehetősége nem jelent minőségi változást a termesztésben. • A kukoricamoly hazánkban csak kis területen és ritkán okoz számottevő kárt, általában nem védekeznek ellene, tehát a vegyszerköltség a legtöbb gazdánál nem takarítható meg.

34

• A kukoricabogár lárvája csak a kukorica gyökerén képes megélni, ezért kártétele ellen vetésforgóval lehet legegyszerűbben védekezni. Vetésforgó esetén nincs a termésben különbség a hagyományos és a GM hibridek között. • A GM hibrideket termelő gazda termését, vagy annak egy részét sem használhatja fel újra vetőmagként. Ez szigorúan tilos, következmény bírósági feljelentés és per. • A GM hibrid termesztése a gazda számára jelentős adminisztratív feladatokkal (bejelentés, egyeztetés a szomszédokkal stb.) jár. Emellett tanfolyam elvégzésére, pótlólagos beruházásokra (pl. párhuzamos rendszerek gépek, eszközök, raktárak stb. kiépítése) és speciális technológiákra (pl. izoláció, köpenyvetés stb.) van szükség, a koegzisztencia törvényben előírtak betartása érdekében. Élelmiszerbiztonsági kockázatok • A GM hibridek egy része olyan toxint termel, mely csak takarmányozási céllal engedélyezett, ugyanakkor élelmiszeripari célra termesztett hagyományos kukoricával való keveredésükre már több nemzetközi példa volt. Ezek az esetek azt bizonyítják, hogy maguk a GMO fajtatulajdonos cégek sem képesek a saját hibridjeik és fajtáik keveredésének kizárására. • A jövő GM kukoricahibridjei már nem csak 1 gént, hanem 5–6 gént tartalmaznak és 4 tulajdonságban (moly- és bogár rezisztencia, glifozát és glufozinát ammonium herbicid tolerancia) módosítottak. A sokféle transzgénről egy időben termelődő új fehérjék együttes hatását (környezeti, élelmiszerbiztonsági) nem ismerjük, azt még alaposabban szükséges vizsgálni. Gazdasági kockázatok • A multinacionális cégeknek vannak csak GM fajtái. A magyar nemesítőknek nincsenek és nem is várható, hogy valaha is lesznek. Ennek oka, hogy egy originális GM kukoricahibrid előállítása a génizolálástól a forgalomba kerülésig, beleértve a világszabadalmakat is, 100 millió dollárba kerül, ami 17 milliárd forintot jelent. Tehát a magyar nemesítők verseny esélye a nullával egyenlő. • A multinacionális cégek mindent szabadalommal védenek, ezért hasonló tulajdonságokkal rendelkező magyar fajtát már nem lehet előállítani. A GM hibridek termesztésének hazai engedélyezése ezért a magyar kukoricanemesítés és vetőmagipar tönkremenetelét és gyors megszűnését eredményezné. Ennek további következménye, hogy a kukoricatermesztés biológiai alapjait jelentő fajták és hibridek 100%-ban külföldi cégek tulajdonában lesznek. Ez a tény hazánk teljes kiszolgáltatottságához vezet a biológiai alapok vonatkozásában. A teljes függőség kialakulását meg kell akadályozni, mert egy stratégiailag fontos növényfajnál, mint a kukorica, ez megengedhetetlen. Ez a folyamat vezet a növénytermesztés „genetikai gyarmatosításához”. • A GM kukoricahibridek termesztésének hazai engedélyezése esetén hazánk elvesztené jelenlegi GMO-mentes státuszát. Ennek várható súlyos következménye a jelenlegi exportpiacaink jelentős részének elvesztése. Jelenleg ugyanis a hagyományos kukoricának van piaca és nem a GMO-nak. Abban az esetben, amikor a GM kukoricák iránti kereslet meg fogja haladni a hagyományosét, akkor lenne érdemes újra megvitatni a GM hibridek bevezetésének kérdéseit. A fizetőképes (likvid) piacok azonban határozottan elutasítják a GM-termékeket. A fent felsorolt problémák lényegében mind arra vezethetők vissza, hogy ma még nem tudjuk biztosan megmondani, hogy a GM növények termelése nem okoz-e hosszabb távon környezeti (pl. keresztezés révén gyomirtó szerrel szemben ellenálló gyomok létrejötte) és egészségügyi (pl. újfajta allergiák megjelenése) károkat. Azt azonban határozottan állíthatjuk, hogy jelentős társadalmi és közvetlen anyagi költségekkel járna (pl. exportvisszaesés, mennyiségben és / vagy értékben, biotermelési lehetőségek megszűnése). Ha ezek valóban bekövetkeznek, visszafordításukra már aligha lesz lehetőség, hiszen a természetbe kikerülő, elterjedő élőlényeket teljes mértékben kivonni, eltüntetni már soha nem lehet. Ettől mind a közvéleményben, mind a tudományos világban sokan tartanak, ezért követelik a lehetséges károkat kiküszöbölő, megelőző intézkedéseket, sőt a GM növények termesztésének általános betiltását. Alaposan meg kell fontolnia tehát a várható következményeket és problémákat annak, aki GM növény termesztését tervezi, hiszen a költsége35

ken és piacra jutási problémákon kívül, végeredményben a gazdálkodó - fogyasztóként - saját magát is kiteszi az ismeretlen kockázatok hatásának. Hazánk – a 2005 februárjában bejelentett moratórium óta – GMO-mentes ország. Ennek a gazdákra és az országra nézve sokkal több az előnye, mint a hátránya. A jövőben, amíg csak lehet, meg kell őrizni országunk GMO-mentességét. Mivel az EU tagjai vagyunk, a moratórium fenntartása az EU Bizottság döntésétől is függ. Addig azonban, amíg életben van a moratórium, azt minden gazdának tiszteletben kell tartania. Ez idő alatt is folytatni kell ugyanakkor azokat a vizsgálatokat, amelyek megalapozhatják moratóriumunk további fenntartását, illetve kezdeményeznünk kell a GM-technológiával kapcsolatos döntések nemzeti hatáskörbe utalását. 3.3.3.5. Energetikai és társadalmi problémák, ésszerűtlen erőforrás-helyettesítés Kifejezetten tragikus és minden józan észnek ellentmond az a korábbi magyar gyakorlat és bizonyos körökben ma ismét tapasztalható törekvés is, amely óriási mennyiségű importált energiával, importált vegyszerekkel és más eszközökkel és energiaintenzív, iparszerű technológiákkal olyan mezőgazdasági termékeket állít elő, amelyek exportálása csak jelentős exporttámogatással lehetséges. Az így szerzett csekély összegű nettó nyereséget ezután ismét energiaimportra fordítjuk. Ezzel csak a környezet és az élővilág pusztulását „támogatjuk”, miközben egyre kevesebb és kevesebb vidéken élő ember talál megélhetést a mezőgazdaságban. Ebből a csapdaszerűen működő ördögi körből csak az energia-, környezet- és mezőgazdasági politika alapvető, radikális megváltoztatásával lehet kitörni. „Értelmesnek” csak azok a rendszerek tekinthetők, ahol egységnyi pótlólagos energiaráfordításnöveléssel még legalább egységnyi energiahozam-növekedés érhető el, vagyis a „marginális hozamtöbblet” nagyobb mint 1. Ez az iparszerű rendszerek többségénél már egyáltalán nem teljesül (6. táblázat). 6. táblázat: Különböző termelési rendszerek energiamérlege (Ángyán – Menyhért, 1997) A vizsgált egység és jellemzője

Energia MJ/ha/év bevitel fosszilis kihozatal 1 % 2 103 0 1460 586 2 7390 1079 54 14760

Arány

Marginális többlethozam MJ/MJ ** 14.05 12.28 11.07

2/1 1. Új-Guinea (erdős hegyoldal, naturális gazdálkodás)1 14.2 2. Dél-Anglia (Wiltshire, farm az 1800-as évek elején)1 12.6 3. Jáva (Polinézia, 1970-es évek, kezdeti technikai 13.6 fejlődés)1 4. Dél-India (1955, farm, „zöld forradalom”, kezdete)1 3255 58 42280 13.0 5. Dél-India (azonos terület, 1975)1 6878 77 66460 9.7 6. Franciaország (biogazdálkodás)2 8160 * 51500 6.3 7. Németország (biogazdálkodás)2 10741 * 66986 6.2 8. Németország (integrált gazdálkodás)2 11882 * 63360 5.3 9. Franciaország (integrált gazdálkodás)2 16658 * 59000 3.6 10. Franciaország (iparszerű gazdálkodás)2 21388 * 62000 2.9 11. Németország (iparszerű gazdálkodás)2 21498 * 83710 3.9 12. Dél-Anglia (Wiltshire, farm az 1970-es években)1 21870 99 44890 2.1 Forrás: 1.) Bayliss-Smith, 1982 2.) Lünzer, 1981 Megjegyzés: * = A forrás ezt az adatot nem közli. ** = Egységnyi energiaráfordítás-növelésre jutó energiahozam-növekmény

7.01 3.47 2.95 2.24 1.92 1.25 0.88 0.87 0.85

A különböző gazdálkodási rendszerek energetikai hatékonysága rendkívül eltérő. Annak tudatában tehát, hogy a fosszilis energiahordozók ára - véges mennyiségük következtében - az idő előrehaladtával kiszámítható módon, exponenciálisan növekedni fog, az a gazdálkodási rendszer, amely csökkenő hatékonyság mellett a ráfordítások növelésén alapul törvényszerűen ellehetetlenül, nemcsak környezeti szempontból, hanem gazdasági oldalról is tarthatatlanná válik. Ráadásul az ilyen rendszer mesterséges, foszilis energiával és ipari inputokkal helyettesíti az élő munkát, kiszorítja az embert, elveszi a vidéki népesség megélhetési lehetőségét, életcéljait, feladatait, és így piacszerzési, eladási, profitszerzési érdekközösségben lévő műtrágyát, növényvédőszert, gépet, GMO-t gyártó, beszállító országok munkanélküliségét importálja Magyar36

országra. Jó példa erre a 7. táblázatban összefoglalt adatsor, mely az amerikai kukoricatermesztés példáján szemlélteti ezt a folyamatot. 7. táblázat: Kukoricatermesztés az USA-ban Dekádok

Átlagtermés Emberi munkaerő-felhasználás t/ha óra/t termés óra/ha 1900-1909 1,66 58.8 97.6 1910-1919 1,66 53.6 89.0 1920-1929 1,70 47.6 80.9 1930-1939 1,57 46.4 72.8 1940-1949 2,19 26.4 57.8 1950-1959 2,82 10.8 30.5 1960-1969 4,47 3.6 16.1 1970-1979 5,62 2.0 11.2 1980-1989 6,99 1.2 8.4 Forrás: Farmer’s Digest, 1999. januar, Vol. 63., No. 1. p. 10

Ez az adatsor – attól függően, hogy az élőmunka-felhasználás csökkenésének mely dimenzióit tekintjük – teljesen eltérő értékelést kaphat. Ha az adatokat egydimenziós közelítésben, az „élőmunka gazdaságossága” szempontjából vizsgáljuk, akkor igen elégedettek lehetünk, hiszen 90 év alatt az 1 tonna termés előállításához szükséges emberi munka, helyben hozzáadott emberi érték az 1/50-ed részére, a területegységre jutó emberi munka pedig 1/12-ed részére csökkent. De ha a többfunkciós mezőgazdaság társadalmi, regionális, foglalkoztatási szempontjai mentén értékeljük, akkor ez az adatsor katasztrófára utal. Hosszabbítsuk meg, „extrapoláljuk” ezt a trendet! És akkor megdöbbenve azt látjuk, hogy igen rövid időn belül ebben a rendszerben egyáltalán nem lesz szükség emberre. Legalábbis a mezőgazdaságban nem, ugyanis az embert helyettesítő eszközöket és energiát előállító, beszállító iparok telephelyein, általában a városi körzetekben, vagy ráadásul gyakorta külföldi városi körzetekben akár sok munkát is adhat az embereknek, exportálva ezzel az ottani munkanélküliséget vidéki térségeinkbe! Ez nem lehet célunk, ettől eltérő megoldásokat kell keresnünk! 3.3.3.6. A bruttó és a nettó növekedés elváló trendje Amit az előbbiekben vázolt folyamattal elérünk, az ráadásul csak látszólagos növekedés, ha a helyben termelődő új értékek szempontjából vizsgáljuk azt. Ennek szemléltetésére, kiválóan alkalmas a 3. ábrán bemutatott magyarországi „fejlődés”. Az a körülmény, hogy a mezőgazdaság gyors fejlődését az anyagi ráfordítások fokozott növelésével értük el, és a munkaerőt a technikával drágán sikerült kiváltani, azt eredményezte, hogy a világviszonylatban is kiemelkedőnek számító, „kebeldagasztó” bruttó növekedés mellett a mezőgazdaság helyben keletkező, nettó termelése ezen időszak alatt gyakorlatilag stagnált. Ráadásul a felhasznált „holtmunka” élelmiszertermékké való átalakítása során nem sikerült olyan hatékonyságot elérni, amely a fejlesztés pénzügyi fedezetét is biztosította volna. Más szavakkal a mezőgazdaság „látványos növekedésének” 30 éves időszaka alatt tulajdonképpen csak az ember helyettesítésére használt ráfordítások, mesterséges, ipari eredetű inputok (az ábrán az anyagköltség) növekedtek, a helyben hozzáadott érték ezzel szemben alig változott. Jogosan tehetjük fel tehát a következő kérdéseket. Most akkor mezőgazdaságot akarunk fejleszteni, vagy az ipar számára akarunk felvevőpiacot és a tőke számára befektetési terepet biztosítani? Ezt a trendet kellene folytatnunk?

37

3. ábra: A mezőgazdaság bruttó és nettó termelésének valamint anyagköltségének alakulása (1949 = 100 %) (Fecske, 1987)

*** E negatív nemzetközi és hazai jelenségek vezettek azokhoz az európai felismerésekhez, amelyek előkészítették a többfunkciós európai agrármodell kialakulását, és amelyek segítik ennek közös agrár- és vidékpolitika rangjára emelését. Lássuk hát ennek szempontjait! ***

38

3.4. A többfunkciós európai agrármodell kialakulása, tartalma Az iparszerű tömegtermelést kísérő negatív gazdasági, minőségi, környezeti és társadalmi jelenségek felismerése jegyében fogalmazódott meg az európai közvélemény, majd az agrár- és vidékpolitika mértékadó szereplői részéről, hogy változtatni kell a közös agrárpolitikán. Ennek során formálódik egyre világosabban az az álláspont, hogy a mezőgazdaság csak akkor tarthat igényt közösségi forrásokra, ha a termelési feladatok mellett környezeti és társadalmi, foglalkoztatási feladatokat is magára vállal. Ez utóbbiak olyan – a termeléssel egyenrangú, az egész társadalom és a helyi közösségek számára egyaránt fontos – ökoszociális szolgáltatások, „nem importálható közjavak”, amelyek helyben keletkeznek, és amelyekért – de csakis ezekért – a mezőgazdaságot, a gazdálkodót közpénzekből nyújtott fizetség illeti meg. Ez tehát egy olyan új agrárstratégiai rendszer, amely: • többfunkciós mezőgazdaságot céloz, amely mindazon – élelmiszertermelési, ökológiai-környezeti valamint regionális, társadalmi – funkcióját betölti, melyeket a társadalom elvár tőle; • fenntartható mezőgazdálkodást céloz, amely tartósan abban a helyzetben van, hogy e többféle funkcióját egyaránt el tudja látni azáltal, hogy fenntartható termelési módszereket alkalmaz, valamint annak beismerése által, hogy e termelési, gazdálkodási mód környezeti valamint társadalmi, regionális teljesítményeit honorálnunk kell; • alkalmazkodó mezőgazdaságot céloz, amely a tájak adottságainak megfelelő gazdálkodási rendszereket és intenzitási fokot használ a tájra, termőhelyre jellemző, minőségi termékek előállítására; • egész területünkre kiterjedő („területfedő”) mezőgazdaságot céloz, amely védett vagy hátrányos helyzetű térségeinkben ugyanúgy jelen van, mint agrártermelési régióinkban, de itt ökoszociális feladatai kerülnek előtérbe; végezetül • versenyképes mezőgazdaságot céloz, amely megállja a helyét a piacokon is; a verseny azonban tisztességes versenyt jelent, vagyis azokat az „ökoszociális játékszabályokat”, amelyeket az európai s benne a magyar mezőgazdaság modellje magába foglal és gyakorlata betart, azokat a WTO2 keretei között is rögzíteni kell Ez az új stratégia az úgynevezett „multifunkcionális” mezőgazdálkodás, a fenntartható környezet- és tájgazdálkodás. Feladatait két nagy körbe sorolhatjuk: • az alapvetően a piac által szabályozott termelési funkciók, melyek a minőségi élelmiszerek előállításán túl a nem élelmiszer célú termékek (megújítható nyersanyagok, energiaforrások stb.) előállítását is egyre inkább magukba foglalják, valamint • társadalmi szolgáltatási feladatok, a körzettel, a tájjal, a földdel kapcsolatos természeti, társadalmi és kultúrfunkciók. Ez utóbbiak olyan „nem importálható közjavakat” (élelmezés- és élelmiszerbiztonság, a kultúrtáj ápolása, az élettérfunkciók fenntartható megőrzése, az ökológiai és műszaki infrastruktúra fenntartása, ökológiai stabilitás, népességmegtartás, munkaerő kiegyenlítés, a turizmus alapjának biztosítása, paraszti értékek ápolása stb.) testesítenek meg, amelyek létrejötte a piac hagyományos eszközeivel, az árakon keresztül nem szabályozható, ugyanakkor a vidék társadalmának és környezeti, természeti egyensúlyának fenntartásában növekvő szerepet töltenek be, ezért a közpénzekből nyújtott támogatásokat célszerű a mezőgazdaság ezen teljesítményeinek honorálására fordítani. A többfunkciós európai agrármodellnek e kétféle teljesítmény adja a két „alappillérét”. Erre épül a támogatási rendszer átalakítása, a közös agrárpolitika (CAP) reformja is, ahol az 1. pillér elsősorban a termelési teljesítményeket, a 2. pillér pedig mindenek előtt a mezőgazdaság ökoszociális teljesítményeit foglalja magába. E két pilléres szerkezet támogatáspolitikai eszközeit és funkcióit szemlélteti a 4. ábra.

2

WTO: World Trade Organisation (Világkereskedelmi Szervezet)

39

4. ábra: A Közös Agrárpolitika (CAP) pillérei és funkciói

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a mezőgazdaságból élő családok jövedelmében a piaci áruértékesítésből származó árbevételen túl az 1. pilléres bevételtámogatások és a 2. pilléres vidékfejlesztési kifizetések is egyre nagyobb szerepet játszanak. E bevételi források együttesen kell, hogy a családok megélhetését biztosítsák, egymáshoz viszonyított arányuk azonban jelentős mértékben függ a gazdaság térségének agroökológiai adottságaitól. Míg tehát pl. Bácskában vagy a Mezőföldön a piaci árbevételek lesznek a meghatározóak a gazdálkodó család jövedelmében, addig az Őrségben vagy Szatmár-Bereg térségében a bevételtámogatások és a vidékfejlesztési, közjavakért adott állami kifizetések döntő szerepet játszanak. Ezt az elvi jövedelemszerkezetet az 5. ábra, alapkategóriáinak magyarországi területi megjelenését pedig a 6. ábra szemlélteti. 5. ábra: A gazdálkodó családok termőhelyi adottságoktól függő elvi jövedelemszerkezete 100% 2. pilléres, vidékfejlesztési (agrárkörnyezetgazdálkodási és egyéb közösségi teljesítményekért kapott) állami kifizetések

90% 80%

Jövedelem (%)

70% 60%

1. pilléres, közvetlen termelési támogatások/farmtámogatások

50% 40% 30%

1. pilléres, piaci áruértékesítésből származó jövedelmek

20% 10% 0% Kiváló

Közepes

Gyenge

Termőhelyi adottság

40

6. ábra: Magyarország földhasználati zónarendszere

A mezőgazdaság támogatása a társadalmi teljesítmények honorálásán túl egyúttal lehetővé teszi, hogy az élelmiszerárak alacsonyan tarthatók legyenek, azaz az agrártámogatások részben fogyasztótámogatásként működnek, hiszen a gazda így alacsonyabb áron tudja kínálni a portékáját, mivel nem csupán a piacon szerzi meg a megélhetéséhez szükséges jövedelmet. Ennek persze az is következménye, hogy azok a gazdák, akik ehhez a – rendszer sajátjaként működő – normatív támogatáshoz nem jutnak hozzá, egyúttal szinte behozhatatlan piaci versenyhátrányba is kerülnek. A magyar gazdák többsége a csatlakozás első évében ezzel a helyzettel szembesült. E támogatási rendszert azonban oly módon törekszik az EU ki/átalakítani, hogy az a WTO keretében zajló szabadkereskedelmi tárgyalásokkal és az azokat kísérő megállapodásokkal összhangban álljon, ezért a reform részeként elkezdődött a mezőgazdaság termelési típusú, „piactorzító támogatásainak” fokozatos leépítését célzó programok kidolgozása, és annak vizsgálata, hogy milyen mechanizmusokon keresztül lehet a felszabaduló forrásokat a mezőgazdaság 2. pillérhez kapcsolódó, ökoszociális (környezeti, ökológiai, foglalkoztatási, szociális, kulturális, stb.) vidékfejlesztési funkcióinak támogatására átcsoportosítani, és e csatornán a gazdákhoz és a vidéki közösségekhez visszajuttatni.

41

3.5. Az agrárreform alapja és háttere: a fenntarthatóság és az ökoszociális piacgazdaság A többfunkciós mezőgazdaság, környezet- és tájgazdálkodás alapját, hátterét és társadalompolitikai kereteit a fenntarthatóság, mint újfajta erkölcsi felelősségtudat, és az ökoszociális piacgazdaság, mint társadalmi egyensúlyi modell adja. Vizsgáljuk meg először, hogy mit is jelent általában és a mezőgazdaságra vonatkoztatva a fenntarthatóság. Ezt követően elemezzük az ökoszociális piacgazdaság alapelveit, eszközeit és lehetőségeit a többfunkciós európai agrármodell megvalósításában, támogatási rendszerének átalakításában, lehetséges társadalompolitikai szerepét az európai agrárium és vidék fejlődésében.

3.5.1. A fenntarthatóság és mezőgazdasági ismérvei Gyakran hallunk napjainkban a „fenntartható fejlődésről” (sustainable development), a „fenntartható mezőgazdálkodásról” (sustainable agriculture), de magáról a „fenntarthatóságról” (sustainability) is. A fogalom magyar megfelelője azonban – az egyre gyakrabban tapasztalható félremagyarázása, az elvvel gyakorta teljesen ellentétes folyamatok és törekvések legitimálására való felhasználása láttán – feltétlenül magyarázatot kíván. A legegyszerűbb meghatározás szerint olyan fejlődés, amely a jelen generációk igényeit és törekvéseit úgy elégíti ki, hogy az a jövő generációk igényeinek kielégítését nem veszélyezteti. Filozófiája azokból a gondolatokból táplálkozik, melyek az un. Brundtland tanulmányból erednek. Ez a „fenntartható fejlődést”-t a következő módon definiálja (Mansvelt et al., 1992): „Olyan fejlődés, mely kielégíti a jelen igényeit, anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációk esélyét arra, hogy ugyanezekkel az igényekkel a jövőben ők is élni tudjanak. Ez a fejlődés nem állandósított harmónia, hanem inkább folyamatos változás, melynek során • a források használata, • a beruházások célja, • a technológiai fejlődés iránya és • az intézményi változások összhangban vannak mind a jelen, mind a jövő igényeivel”. Messze nem arról van tehát szó, mint hogy ha az eddigi gazdasági-anyagi növekedési pályát kellene a világnak fenntartania, és olyan mesterséges rendszereket kidolgoznia, amelyek ezt hosszú távon garantálják, hanem az esélyeket, a lehetőségeket, a döntés szabadságát kell a jövő generációk számára is legalább olyan szinten biztosítani, amilyen szinten ez a ma élő generációk rendelkezésére áll. Ezért a fenntarthatóság helyett szerencsésebb lenne értékőrzésről, értékfenntartó gazdálkodásról beszélni. Ez persze az „érték” definiálási problémáját veti fel, vagyis az értékrend, értékválasztás kérdésköre nem kerülhető meg! Másrészt a jövő nemzedékek jogainak definiálására valamint az ezek érvényesítéséhez szükséges jogosítványok létrehozására sajnos az elv definiálása óta eltelt közel 30 év sem volt elegendő. Magyarországon a Védegylet, mint társadalmi tömörülés tett erre komoly kísérletet, amikor az ökológiai válságtól a technokultúrán át az etikáig és a politikáig húzódó vonulat elemzésével, az ebből levonható tanulságok összegzésével kísérelte meg kodifikálni és a hazai jogrendbe illeszteni a jövő nemzedékek jogait, és ezek jelenbeli képviseletét, javaslatot téve a Magyar Országgyűlésnek a „Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosa” jogintézmény létrehozására (Jávor, szerk., 2000). A jogintézményt a Parlament végül 2007-ben létre is hozta, és 2008 nyarán meg is választotta az országgyűlési biztost. Nézzünk ezek után három olyan meghatározást, amelyek a fenntarthatóság mezőgazdaságra vonatkoztatott ismérveit veszik számba. A Kanadai Mezőgazdasági Minisztérium (O’Connel, 1991) meghatározása szerint: „Azokat nevezzük fenntartható mezőgazdasági, élelmiszeripari rendszereknek, amelyek 42

• gazdaságosak, • kielégítik a társadalom korszerű táplálkozással kapcsolatos igényeit, és • megőrzik a környezet minőségét, a világ természeti erőforrásait a jövő generációk számára”. Az USA Kongresszusa (Madigan, 1991) a fenntartható mezőgazdaságot a következő módon definiálta: „A növénytermesztési és állattenyésztési gyakorlatnak olyan integrált, termőhelyhez alkalmazkodó rendszere, amely hosszú időszakra: • kielégíti az emberi táplálék- és nyersanyag-igényeket; • megőrzi a környezet minőségét és a természeti erőforrásokat, melyek a mezőgazdasági termelés alapját képezik; • a lehető leghatékonyabban használja a nem-megújítható természeti és farmon belüli erőforrásokat, ahol csak lehet integrálja a természetes biológiai körfolyamatokat és szabályozó mechanizmusokat; • biztosítja a mezőgazdasági műveletek gazdaságosságát; • megőrzi a mezőgazdaságban dolgozók és a vidéki társadalom egészének életminőségét.” A FAO/Hollandia Konferencián 1991. áprilisában (FAO, 1991) a fenntartható fejlődés alábbi – mezőgazdaságra vonatkozó – meghatározását fogadták el a résztvevők (Mansvelt et al., 1992; Mansvelt-Mulder, 1993): „A természeti erőforrás-bázis olyan menedzselése és megőrzése, valamint a technológiai és intézményi változások olyan irányba terelése, hogy az emberiség szükségleteinek folyamatos kielégítése a jelen és a jövő generációi számára egyaránt biztosított legyen. Ez a fenntartható fejlődés (a mezőgazdasági, erdészeti és halászati szektorokban): • megőrzi a termőföldet, a vizeket, a növény- és állatgenetikai erőforrásokat, • környezeti szempontból nem káros, • műszakilag megfelelő, • gazdaságilag életképes és • társadalmilag elfogadható.” A néhány példán túl számos meghatározással találkozhatunk. Valószínűleg nehéz volna ezeket egy minden tekintetben kielégítő, tömör, kerek, közös definícióban egyesíti. A gyakorlati használhatóság szempontjából vélhetően egyébként is hasznosabb e meghatározások közös elemeit számba venni. Ha ezen elemek nem is fogalmazhatók könnyen egy kerek definícióba, ám jól használható vezérfonalat adnak értékőrző stratégiai rendszerek kidolgozásához. Az ismert számos meghatározás legfontosabb közös elemei, értékösszetevői a következők lehetnek: • az egymást követő generációk közti egyenlőség, a jelen generációk felelőssége; • a termőföld mint kitüntetett természeti erőforrás megkülönböztetett használata; • a környezetminőség, tájjelleg, biodiverzitás megőrzése, • a termékminőség, élelmezésbiztonság, gazdaságosság, produktivitás fenntartása és javítása; • az életminőség javítása, elfogadható jövedelem és életszínvonal biztosítása a lehető legtöbb ember számára; • a társadalmi és környezeti kockázatok csökkentése, az élelmiszer- és környezetbiztonság növelése. Lássuk ezek után, hogy az ökoszociális piacgazdaság – mint társadalom- és gazdaságpolitikai modell – hogyan tud megfelelni a fenntarthatóság elveinek, hogyan válhat annak megvalósítása gyakorlati eszközévé.

3.5.2. Az ökoszociális piacgazdaság, mint a fenntarthatóság eszköze Az emberiség túlélésének központi kérdése az, hogy hogyan képes olyan gyorsan és hatékonyan megoldani a fenntartható gazdálkodás- és életmódra való átállást, hogy az évszázadunkra előrejelzett fenyegető események mégse következzenek be. Ehhez a svájci iparos, Dr. Stephan 43

Schmidheiny, a „World Business Council for Sustainable Development” alapítója a következőket nyilatkozta (Riegler, 1998): „A világ kormányai Rióban mindenekelőtt »környezetpolitikai ártatlanságukat veszítették el«. Most már egyetlen ország, egyetlen ipari vagy érdekcsoport sem hivatkozhat arra, hogy nem ismeri a problémákat, hogy például nem tudja: a fosszilis energiahordozók elégetésével növeljük az atmoszféra CO2 tartalmát, és ezáltal veszélyeztetjük éghajlatunkat; vagy hogy természeti készleteink kizsákmányolásával olyan gyorsasággal pusztítunk ki növény- és állatfajokat, ami természetes körülmények között csak világméretű katasztrófák esetében fordulhatott elő; és hogy e fejleménynek mi, ipari államok – s a fejlődő országok is egyre növekvő mértékben – mindnyájan részesei vagyunk. A mai helyzet legérzékenyebb pontja az, hogy az utóbbi száz évben a tényleges vásárlóerőhöz képest a nyersanyag és az energia egyre olcsóbb lett, míg a munkaerő ára – bér és szociális járulékok – az ötvenszeresére emelkedett. Így nem csoda, hogy a gazdaság igen takarékosan bánik a munkaerővel, azaz mindent megtesz és semmilyen beruházást nem sajnál azért, hogy kevesebb munkaerővel boldoguljon. Ezért cserébe belemegy abba, hogy több – olcsó – energiát és nyersanyagot használjon föl. Ez nem fenntartható! Ezen a ponton kell közbelépnie a politikának, és úgy rendeznie a keretfeltételeket, hogy nagyobb legyen az ösztönzés az ökológiai hatékonyságra. Első lépésként világszerte le kell építeni az energia és a nyersanyagok dotációját. A továbbiakban a külső költségeket (externáliákat) belsőkké (internáliákká) kell alakítani, és ezáltal mindenki másról az okozóra kell őket hárítani. Ennek, ha lehet, nem előírások és törvények útján, hanem piacgazdasági eszközök segítségével kell megtörténnie, például azzal, hogy az adóterheket a munkáról lassanként átcsoportosítják a természeti adottságokra, különösen az energiára. Ez megnövelné az ökológiai hatékonyság ösztönző erejét, és egyidejűleg a gazdaság szerkezetéből adódó munkanélküliség ellenszere is volna.” A fenntarthatóság elérését célzó ökoszociális piacgazdaság központi gondolata az, hogy meg kell változtatni a piac felé irányuló jelzéseket, mégpedig az árak és költségek viszonyának átállításával. Azoknak a termelési módoknak és termékeknek, melyek megfelelnek a fenntarthatóság elvének, előnyt kell biztosítani a piaci versenyben, míg azoknak a termelési módoknak és termékeknek, melyek elvi alapja a rablógazdálkodás, el kell veszíteniük ma még meglévő, jogtalan előnyeiket. Milyen eszközökkel érhetjük ezt el? 1) Az áraknak tartalmazniuk kell a környezeti költségeket! Itt a környezetrombolás externális költségeinek internalizálásáról van szó. Annak érdekében, hogy a verseny tisztességes lehessen, arra van feltétlenül szükség, hogy a politika – törvények és rendelkezések formájában – nemzeti és nemzetközi síkon egyaránt megteremtse a szükséges feltételeket! Az kell legyen a cél, hogy a vállalkozásokra a világ minden táján azonos feltételek és kötelezettségek legyenek érvényesek. Arra kell rávenni a termelőket, hogy az általuk előállított javak költségeibe számítsák bele azok környezetterhelő hatásainak költségeit is. De költségtényezőként kellene számításba venni a korlátozott mennyiségben rendelkezésre álló természeti kincsek felhasználását is. (Bár az adórendszer tagállami illetve EU szintű megváltoztatása ma még sajnos nincs napirenden, ám be kellene vezetni a környezet (levegő, víz, talaj) szennyezésének mértéke szerinti adózást is. Ez nagy erővel indítaná be azokat a törekvéseket, hogy olyan technológiákat, termelési eljárásokat és termékeket fejlesszenek ki, amelyek megfelelnek a fenntarthatóság elvének. Sok ipari üzem már megtanulta a maga kárán, hogy fontos az ökológiai hatékonyság elvének alkalmazása. Ezek azonban jelenleg a hamis piaci jelzések miatt néha gazdaságilag hátrányos helyzetbe kerülnek. Ez tulajdonképpen abszurdum! A legnagyobb gond az, hogy a nagy hatalommal rendelkező és világszerte több fronton működő lobbik természetesen vehemensen védelmezik jelenlegi jogtalan előnyeiket. A politikai döntéshozóknak pedig gyakran nincs meg a bátorságuk és erejük ahhoz, hogy a jelenlegi gazdasági elittel szemben keresztülvigyék a hosszú távon szükséges és helyes intézkedéseket.) 2) Az adórendszer ökologizálására van szükség! Jelenlegi adórendszerünk teherelosztása még a XIX. századból, az ipar térhódítását ösztönző, iparosító időszakból maradt ránk. Ennek értelmében az adóterheknek mintegy 80–90%-át közvet44

lenül vagy közvetve az „emberi tényezőnek” kell viselnie. Ennek az adórendszernek a piac törvényei szerint oda kell vezetnie, hogy amikor csak lehet, egyéb módokon helyettesítsék az emberi munkaerőt. Ez az egyik alapvető gyökere az úgynevezett strukturális munkanélküliségnek. Már régóta köztudott, hogy a küszöbön álló összeomlás elkerülése érdekében át kell alakítanunk adórendszerünket. A politikai döntéshozatal azonban mindmáig erőtlen – e téren is. Az adórendszer ökologizálásának célja – leegyszerűsítve – kettős: a) az adóterheket az emberi tényezőről apránként át kell csoportosítani a természeti erőforrásokra és a termelési folyamatokra; b) a megújuló és a környezet számára nem káros erőforrások (napenergia, biomassza) gazdasági versenyképességének növelése érdekében meg kell emelni a véges mennyiségű erőforrások (pl. fosszilis energiahordozók) adóját. Az adórendszer ökologizálása nem az összadóterhek megnövekedését, hanem az adórendszer fenti célokra irányuló belső átrétegzését jelentené. 3) Világos terméknyilatkozatok kellenek! Minél intenzívebb a világkereskedelem, annál fontosabbak a pontos terméknyilatkozatok! A fogyasztónak tudnia kell, mit vásárol! A nyilatkozatnak tájékoztatnia kell a termék származási helyéről, a benne lévő anyagokról, a termelési és kezelési folyamtokról, az adalékanyagokról és minden egyéb eljárásról. A géntechnológia, a hormon- és sugárkezelések, vegyi adalékanyagok stb. korában – különösen élelmiszerek esetében – váltak a terméknyilatkozatok a tisztességes kereskedelem feltételévé. A terméknyilatkozatokkal szembeni ellenállás világosan megmutatja az ellenkezők tényleges szándékait! 4) Csak a fenntartható jövőt ígérő beruházásokat szabad támogatni! Ma a befolyt adókból hatalmas összegek mennek arra, hogy már meghaladott struktúrákat mesterségesen életben tartsanak. Például: a repülőgép-üzemanyag adómentessé tétele, az atomenergia közvetlen vagy közvetett támogatása, a szállítás és a közlekedés közvetlen vagy közvetett támogatása, a műtrágyák és kémiai növényvédőszerek támogatása, stb. Ezek szintén hamis jelzések a piac felé! Ha már adópénzeket gazdasági ágazatok támogatására fordítunk, akkor ezt a holnapot jelentő újítások javára tegyük, és ne a tegnapi állapotok konzerválására. Itt különösen a tudományos kutatásról van szó, alkalmazott kutatásokról, a gyakorlatban bevethető módszerek kidolgozásáról, valamint a fenntarthatóságot szolgáló új technológiák bevezetésének finanszírozásáról. 5) Néhány további fontos eszköz Az eddig említett négy pont tartalmazza azokat a legfontosabb és központi, makrogazdasági eszközöket, melyek a piacnak jeleznék a fenntarthatóság felé való irányváltást, s ezt ki is váltanák. Természetesen van még egy sor további igen fontos ilyen eszköz, melyek közül a legfontosabbak címszavakban az alábbiak: • Tiltani csak ott kell, ahol a piac erői nem hatnak! • Széleskörű „környezeti tudatosságot” kell kialakítani az iskolában, képzésben, továbbképzésben és információban való intenzív tevékenység által. • A környezetvédelem nemzetközi feladattá tételére van szükség. • Az egyes nemzetgazdaságok gazdasági és társadalmi fejlődésének értékelésére új mércét kell kidolgozni. A „bruttó hazai termék” (GDP) helyett az „ökoszociális termék” (ÖSP) kategóriáját kellene bevezetni.

45

3.6. A változást jelző európai alapdokumentumok Az 1992-t, a CAP reform elindulását követő harmadik időszakra jellemző elvek több alapvető európai dokumentumban körvonalazódtak: az egyik az 1992-ben a CAP reform keretében elfogadott „2078/92 EU szabályozás a tájfenntartás és a környezetvédelem követelményeinek megfelelő mezőgazdasági termelés támogatásáról” (Regulation 2078/92, 1992), a másik a „Vidéki Térségek Európai Kartája” (Antilla-Seiler, 1996) elnevezésű, az Európa Tanács által 1996-ban elfogadott alapdokumentum, a harmadik az AGENDA 2000 elnevezésű – az EU 2000-2006 közötti időszakra vonatkozó költségvetéséről szóló – dokumentum, a negyedik a 1257/1999. számú EU tanácsi rendelet, amely a 2000-2006-os időszakra, továbbá az ötödik a 1698/2005. számú EU tanácsi rendelet, amely a 2007-2013-as időszakra határozza meg a vidékfejlesztés támogatási formáit.

3.6.1. A CAP reform agrár-környezeti kísérő intézkedései (1992) Az agrár-környezetvédelem megjelenése az 1992. évi CAP reformhoz fűződik. Az úgynevezett „Kísérő Intézkedések” egyikeként, a 2078/92 EU tanácsi rendelet szabályozta ezt a területet. Az alkalmazás részletes szabályait az ezt kiegészítő 746/96 EU tanácsi rendelet tartalmazza. A környezetvédelmi és tájmegőrzési intézkedések menülistájából a tagállamok az ország sajátosságainak megfelelően alakíthatták ki saját agrár-környezetvédelmi programjukat. A tagországok így a regionális adottságoknak, a vidék jellegének és környezetvédelmi helyzetének megfelelően illesztették be a különböző támogatási formákat, amelyek a következő részletes célok elérését szándékoztak elősegíteni: • olyan gazdálkodási módok elterjedését, melyekben a mezőgazdaság környezetszennyező volta a lehető legminimálisabbra redukálódik, s mely a termelés volumenének csökkenése révén együtt jár a piac kiegyensúlyozottabbá válásával; • mind a növénytermesztés, mind az állattenyésztés extenzívebbé válása révén az elvárt környezeti javulás biztosítását, beleértve a szántóföldi kultúrák gyepműveléssel való felváltását is; • olyan gazdálkodási módok folytatását és elterjedését, amelyek összeegyeztethetőek a környezet, a természet, a vidék, a táj és a természeti erőforrások megőrzésével és javításával; • az elhagyott termőföldek és erdők fenntartását és gondozását, és ezáltal a vidéki területek elnéptelenedésének megakadályozását; • a művelés alól hosszú távra kivonás megvalósítását, pl. vizes élőhelyek (wetland területek) kialakítását, rehabilitációját; élőhely (biotóp) hálózati rendszer megvalósítását a környezeti célok elérése érdekében; • a földterületek szabad átjárás és pihenési, rekreációs céllal való hasznosításának biztosítását; • a gazdálkodók részére indított oktatási és képzési programokban való részvételt, melyek összeegyeztethetőek a környezetvédelem és a vidék, tájmegőrzés alapelveivel. A 2078/92. EU tanácsi rendelet 2. cikkelye alapján a következő tevékenységek részesülhettek támogatásban: • természetkímélő gazdálkodás: a környezet és a természeti erőforrások védelmével összhangban lévő gazdálkodási módszerek alkalmazása, a tájjelleg és a tájképi értékek fenntartása, valamint a kipusztulás által veszélyeztetett helyi állatfajták in situ fenntartása; • extenzifikáció: ezen belül a műtrágya és növényvédőszer felhasználás csökkentése, vagy az alacsony szint fenntartása, illetve az organikus gazdálkodásra vagy az extenzívebb kultúrák termesztésére való áttérés, illetve annak folytatása, szántó extenzív gyeppé alakítása, az egységnyi takarmánytermő-területre jutó juh- és szarvasmarha állomány csökkentése; • a felhagyott szántó, gyep és erdő területek kezelése; 46

• a mezőgazdasági művelés hosszú távú felhagyása környezetvédelmi célok érdekében: különösen élőhelyek vagy természeti parkok létrehozása vagy a hidrológiai rendszerek védelme érdekében; • a közösségi célokat és pihenést szolgáló területek fenntartása, továbbá • a fenti programokhoz kapcsolódó továbbképzések a gazdálkodók számára. A 2078/92 EU szabályozás tehát a tájfenntartás és a környezetvédelem követelményeinek megfelelő mezőgazdálkodás támogatását biztosító, olyan európai alapdokumentum, amely alapvetően meghatározta a 90-es évek fejlődési folyamatait. Fő célkitűzései összefoglalva a következők voltak: • az EU-n belüli mezőgazdasági termelés további mérséklése, • környezetorientált mezőgazdálkodás elősegítése a gazdák közvetlen támogatásával, • a mezőgazdasági üzemek tevékenységi körének kiszélesítése, diverzifikálása. Támogatási prioritásai ennek megfelelően a következők voltak: • Extenzifikálás (külterjesítés) olyan eszközökkel, mint pl.: – műtrágyák és növényvédőszerek használatának racionális csökkentése, – a hektáronkénti számosállat létszámnak az eltartóképességhez való igazítása, – a biológiai (organikus) gazdálkodásra való áttérés, – szántóterületek visszagyepesítése. • A vidék, a természet és a táj fenntartása olyan módszerekkel, mint pl.: – a természethez és a tájhoz alkalmazkodó mezőgazdálkodás, – veszélyeztetett helyi tájfajták (növénytermesztés) és őshonos haszonállatfajták (állattenyésztés) fenntartása és szaporítása, – az elnéptelenedett, felhagyott mezőgazdasági vagy erdészeti területek fenntartása, ápolása, – 20 éves művelésből való természetvédelmi célú kivétel (parlagoltatás), – földterület biztosítása a közösségi funkciók (átjárás, üdülés, pihenés) ellátására. • Oktatási, továbbképzési és demonstrációs programok és projektek a fenti területeken. A finanszírozás e területeken a szubszidiaritás3 elvének megfelelően kiegészítő jellegű volt, vagyis a támogatott területeken a saját nemzeti hozzájárulást egészítette ki az EU az első célcsoporthoz tartozó területeken (ahova Magyarország egész területe is tartozna) az összköltség 75 %áig, egyéb területeken annak 50 %-áig. Nézzük néhány EU tagország példáján ennek gyakorlati megvalósulását, amit a 8. táblázatban foglaltunk össze.

3

Legteljesebb megfogalmazása XI. Pius pápa Quadragesmo Anno kezdetű enciklikájában olvasható:

„A társadalomelmélet szilárd és örök érvényű elve az a rendkívül fontos alapelv, amelyet sem megcáfolni, sem megváltoztatni nem lehetséges, ez így szól: amit az egyes személyek saját erejükből és képességeik révén meg tudnak valósítani, azt hatáskörükből kivenni és a közösségekre bízni tilos, éppen így mindazt, amit egy kisebb és alacsonyabb szinten szerveződött közösség képes végrehajtani és ellátni, nagyobb és magasabb szinten szerveződött társulásra áthárítani jogszerűtlenség és egyúttal súlyos bűn, a társadalom helyes rendjének felforgatása, mivel minden társadalmi tevékenység lényegénél és benne rejlő erejénél fogva segíteni, szubszidiálni köteles a társadalmi egész egyes részeit, ellenben soha sem szabad bomlasztania vagy bekebeleznie azokat.” [Az enciklika teljes szövege megtalálható „Az egyház társadalmi tanítása. Dokumentumok” c. kötetben (Szent István Társulat, 1993.).]

47

8. táblázat: A környezetbarát, alkalmazkodó, extenzív és a természetes életteret védő mezőgazdálkodás támogatásának néhány eleme három EU tagországban 1996-ban Támogatási prioritások

A támogatás mértéke (euró/ha) Németország

1) Műtrágyahasználat elhagyása 2) Peszticidhasználat elhagyása 3) Mindkettő (1+2) elhagyása 4) Áttérés biológiai gazdálkodásra (első 3 év) - gyepen - szántóterületen - szőlő-gyümölcs területen 5) Szántó extenzív gyeppé alakítása (Sz.á. < 1,4/ha) 6) Extenzív gyepek fenntartása 7) Számosállatlétszám csökkentése 1,4 db sz.á./ha alá :

Franciaország

Ausztria

64 64 106

125 100 150

48 125 241

106 106 106

125 250 590

181 272 604

254 106

313 31

151 109

190 :

188 :

168 :

Megjegyzés: 1 euró = 260 Ft

A sor még hosszan folytatható lenne, ám e néhány példa is jelzi a 2078/92. EU szabályozás által kijelölt változás fő tendenciáit. Az ezt felváltó 1257/1999. számú – a vidékfejlesztés támogatási formáiról és módszereiről szóló – EU tanácsi rendelet a 2078/92-es szabályozás tartalmát és módszereit teljes egészében átvette, magába emelte, azt komplex vidékfejlesztési közegbe ágyazta.

3.6.2. A Vidéki Térségek Európai Kartája (1996) Ez egy olyan – témánk szempontjából szintén igen fontos – európai alapdokumentum, amellyel ugyancsak célszerű röviden megismerkednünk (Szakál, 1996). Ezt ugyanis az Európa Tanács – az EU-nál, mint „exluzív klubbnál” tágasabb európai tömörülés – fogadta el, amelynek ajánlásai az EU 15-ökénél lényegesen szélesebb európai értékrendet közvetítenek, és amelyek azután bizonyos fáziskéséssel általában az EU belső politikájában és dokumentumaiban is megjelennek, éreztetik hatásukat. A karta célját a preambulum 5. pontja a következőkben határozza meg: „...azon alapelvek megfogalmazása, amelyeket alkalmazva olyan életképes mezőgazdasági, erdészeti és halászati/aquakultúra szektorokra épülő vidékfejlesztés valósítható meg, amely képes az emberi tőke megtartása és fejlesztése érdekében gazdasági tevékenységeket vonzani a vidékre, és amely védi és fejleszti a sokoldalú európai vidék természeti, gazdasági és kultúrális örökségét.” Különösen fontos a második részben a vidéki térségek funkcióinak meghatározása, amely szerint e funkciók három csoportba sorolhatók: • gazdasági, • ökológiai és • szociális funkciók. A gazdasági funkciók között hangsúlyozottan szerepel az a feladat, hogy a vidéki térségek jó minőségű élelmiszerek mellett megújítható nyersanyagokat is kell termeljenek az ipar és az energiaszektor számára, és hogy alapul szolgáljanak az üdülési és turisztikai tevékenységekhez. A mezőgazdaság és a vidéki térségek kapcsolatáról a karta megállapítja: „A vidék életképes mezőgazdaság nélkül nem töltheti be életbevágó feladatait, amely a vidéki élet követelményeihez

48

igazodva (vagyis családi gazdaságokban) szerveződik, és szoros kapcsolatban van a természettel. A mezőgazdaság a vidéki térségek gerince.” A karta az ún. „sokfunkciós mezőgazdaság” kialakítását tartja szükségesnek, amely koncepció sajnos Közép- és Kelet-Európa országaiban részben nem is ismert vagy nem elfogadott. A mezőgazdaság feladatai között a termelésen túl az alábbiakat sorolja fel: • a táj megőrzése és gondozása, úgy is, mint a turizmus alapvető „tőkéje”; • a vidéki értékek, életstílusok és kultúrális javak megőrzése, és más, a közösség számára szükséges szociális feladatok ellátása. Már ez az 1996-os európai dokumentum is jelzi, hogy az a szemlélet, amelyet sok magyar szakember még ma is vall és sok külföldi tanácsadó (pl. a Világbank) is javasol, hogy tudniillik a mezőgazdaságnak semmi köze az őt körülvevő vidéki társadalmi közeghez, semmilyen más feladata nincs, mint a hatékony és jövedelmező termelés, a tőkebefektetések hasznosítása, teljesen tarthatatlan, és ellentétes az európai tendenciákkal. (Nem véletlen, hogy az ilyen szakemberek és tanácsadók amerikai példákra hivatkoznak, bár ott is egyre erősebb az a törekvés, hogy a pusztán „profitorientált” mezőgazdasággal szemben az életképes családi gazdaságokra és élő farmerközösségekre épülő vidéki élet alakuljon ki.) A karta azt is kihangsúlyozza, hogy a mezőgazdaság termelésen túli – vagyis természetgazdálkodási és szociális – feladatainak teljesítését a társadalomnak megfelelő díjazással kell elismernie. Ez egyben a vidéki lakosság egyik fontos megélhetési forrása is lehet, és hozzájárulhat a mezőgazdaság hosszú távú stabilitásához is, hiszen olyan szolgáltatásokról van szó, amelyek – mint a karta is hangsúlyozza – „csak helyben állíthatók elő és nem importálhatók”.

3.6.3. Az AGENDA 2000 (1999) Az 1990-es évek végének európai értékrendszerében, az EU Közös Agrár és Vidékpolitikai koncepciójában (CARPE, 1998) valamint a következő 7 éves európai tervciklus költségvetési kereteit megteremtő AGENDA-2000-ben ezek az elképzelések és értékek egyre erőteljesebben jelentek meg. A Közös AgrárPolitika (KAP) reformjának egyre világosabban körvonalazódó fő iránya a támogatások súlypontját fokozatosan a többfunkciós mezőgazdálkodás második, ökoszociális pillérére, környezeti, társadalmi, szociális, foglalkoztatási, kulturális stb. funkcióira helyezte át. Ennek lényege, hogy a mezőgazdasági politikának tovább kell haladnia abban, hogy ne csak szektorális politika legyen, amely a gazdálkodókat segíti a termékpiacokon, hanem egy területileg meghatározott, sokkal inkább integrált politika, amely az állami politika más elemeivel együtt hozzájárul a vidéki térségek fejlődéséhez. Ehhez úgy kell átalakítani azt, hogy a piaci ártámogatások helyett több közvetlen kifizetést adjon a kulturális, környezeti és területi feladatokért. Célja az, hogy lehetővé tegye a gazdaságilag hatékony és környezeti szempontból fenntartható mezőgazdaságot, miközben serkenti az Unió vidéki területeinek integrált fejlődését, és csökkenti a konfliktust a mezőgazdaság és a vidéki térségek között. Négy fő elemből áll: piacstabilizáció, környezeti és kulturális – tájra vonatkozó – kifizetések, vidékfejlesztési kezdeményezések valamint az átmenethez szükséges átalakulás segítése. Már itt megfogalmazódik, hogy hosszabb távon a kompenzációs kifizetések és a piaci támogatások – amelyek ekkor a CAP költségeinek több mint 80 %-át teszik ki – teljesen megszűnnének, és részben az átalakulást segítő támogatásokra, de jelentősebb részben a környezeti és vidékfejlesztési feladatokra kerülnének átcsoportosításra közvetlen kifizetések formájában. Hangsúlyozottan kifizetésről, díjról (payment) van szó és nem támogatásról vagy segélyről (subsidy), mivel ez közpénzekből kerül kifizetésre a közösség számára szerződéses alapon végzett környezeti és társadalmi (ökoszociális) szolgáltatásokért. A dokumentum előrevetíti, hogy a strukturális politikai és agrár-környezetvédelmi intézkedések helyét az egyre bővülő agrár-környezeti és vidékfejlesztési kifizetések vennék át. Az exporttámogatások is teljesen megszűnnének, így a termeléskorlátozó (kvóta és egyéb) rendszerre már nem lesz szükség, tehát megszűnne a CAP minden piactorzító és feszültséget okozó hibája. (Szakál 1998; 1999)

49

E folyamat kezdetét jelzi a berlini csúcson, 1999 március 26-án ezek alapján elfogadott AGENDA 2000 című EU dokumentum. Ebben a költségvetési reformcsomagban megfogalmazásra került az európai mezőgazdaság új, multifunkcionális modellje, amely új alapokat teremt az agrárpolitika és a vidékfejlesztés számára. Érdemes áttekinteni mik is az új modell legfontosabb jellemzői. • Túlzott mértékű támogatásoktól mentes, versenyképes mezőgazdaság kialakítása, mely képes a világpiac felmerülő kihívásainak megfelelni. • Környezetkímélő termelési eljárások széleskörű alkalmazása, melyek által lehetővé válik a fogyasztók igényeinek megfelelő, minőségi termékek előállítása és a környezeti, természeti értékek, a vidéki tájak megóvása. • Sokszínű gazdálkodási rendszerek, formák megléte, a termelési hagyományok megőrzése, amelyek nem csak a termelési célkitűzéseket, a termék-kibocsátást veszik figyelembe, hanem a mezőgazdaság egyéb funkcióit is, a vidéki környezet, a táj megőrzését, javítását valamint a vidéki közösségek erősítését, munkalehetőségek biztosítását is. • Egyszerűbb, közérthetőbb agrárpolitika kialakítása, amely világosan elhatárolja a közösen meghozandó döntéseket a nemzeti szintűektől, és amely a közösségi források felhasználását úgy irányítja, hogy ne csak a gazdálkodók szűk köre, hanem a széles értelemben vett társadalom legyen azoknak haszonélvezője Összességében egy olyan multifunkcionális mezőgazdasági modell kialakítását célozza meg a reform, amely révén Európában a különböző adottságú régiók eltérő lehetőségeit, problémáit és igényeit figyelembe vevő, sokszínű rendszer alakul ki.

3.6.4. A 1257/1999. számú EU tanácsi rendelet (2000-2006) E folyamat jegyében és a 2000-2006-os időszakra vonatkozó Közösségi Költségvetés, az AGENDA 2000 részeként született meg a 1257/1999. számú EU tanácsi rendelet, amely a vidékfejlesztési támogatás formáiról és módszereiről intézkedett. A rendelet – a 2078/92. számú EU tanácsi rendelet tartalmát és módszereit átvéve, azokat továbbfejlesztve – az agrár-környezeti és vidékfejlesztési – a közös agrár- és vidékpolitika 2. (ökoszociális) pilléréhez kapcsolódó – intézkedéseket egységes rendszerbe foglalta. Ennek támogatott intézkedései a következők voltak: • agrár-környezetvédelmi és tájgazdálkodási agrárrendszerek földalapú támogatása, • kedvezőtlen adottságú területek (KAT = LFA4) normatív földalapú támogatása, • mezőgazdasági beruházások támogatása, • mezőgazdasági termékek feldolgozásának és értékesítésének támogatása, • erdőtelepítési támogatások, • a vidéki térségek alkalmazkodásának és fejlődésének elősegítése, • idős gazdálkodók korai nyugdíjazásának támogatása, • fiatal gazdálkodók támogatása, • gazdálkodók oktatása, képzése. A felsorolt intézkedések „menülistájáról” a tagországok maguk választhattak, közülük azonban az agrár-környezetvédelmi és tájgazdálkodási támogatások alkalmazása kötelező elem volt. A kiválasztott intézkedéseket programokba kellett csoportosítani, országos keretprogramo(ka)t kellett alkotni. Nálunk ezt a célt a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) és az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) szolgálta. (Lásd később, 4.2. fejezet!)

3.6.5. A 1698/2005. számú EU tanácsi rendelet (2007-2013) A 2000-2006-os tervciklus félidei felülvizsgálata során a reform gyorsításáról hozott 2003. június 26-ai luxemburgi döntés is része volt annak az erősödő folyamatnak, amely a gazdálkodók-

4

LFA: Less Favourable Areas

50

nak kifizetett támogatást nem a megtermelt termékmennyiségtől, hanem inkább a gazdálkodás rendszerétől, annak minőségi, biztonsági, környezeti valamint társadalmi teljesítményétől teszi függővé. Ennek érvényesítését szolgálja a mennyiséghez kötött, 1. pilléres támogatások gyorsuló ütemű átcsoportosítása a 2., vidékfejlesztési pillér támogatásaira. Ez utóbbiak aránya az EU 2000-2006-os agrárköltségvetésében még csak 10,5 % volt, e gyorsítás révén azonban jelentős mértékben növekedett A Bizottság által 2005. szeptember 20-án elfogadott 1698/2005/EK EU tanácsi vidékfejlesztési rendelet egységes, önálló vidékfejlesztési agráralap, az un. EAFRD5 létrehozását irányozta elő a következő – 2007-2013-as – tervciklusban, és ehhez rendelte az agrárköltségvetés forrásainak több mint 25 %-át. Vagyis miközben a teljes agrárköltségvetést befagyasztotta, a reálértéken csökkenő költségvetésen belül a vidékfejlesztésre szánt forrásokat több mint kétszeresére növelte! (Nem véletlen tehát, hogy a 2004-ben csatlakozott „tizek”-kel kötött koppenhágai megállapodásban a második pilléren számukra rendelkezésre álló pénzügyi keretek aránya már 2004-2006 között 52 % volt! Igaz, hogy Magyarország esetében e források aránya csak 36 % volt, ami már akkor is jelezte az európai folyamatokkal némiképp ellentétes magyar kormányzati törekvéseket.) A 2007-2013-as tervciklusra vonatkozó 1698/2005/EK agrár-vidékfejlesztési EU tanácsi rendelet a források gyors ütemű emelése és egységes alapba rendezése mellett egyúttal bővíti a vidékfejlesztés európai agrármodellnek megfelelő eszköztárát, szélesíti hatásspektrumát, harmonizálja intézkedéseit. A négy „tengely” (intézkedéscsoport) mentén támogatott intézkedéseket a 9. táblázatban foglaltak mutatják. Az 1. (versenyképesség) tengely intézkedései mentén kell a források legalább 10 %-át elkölteni. E tengely kapcsán – a későbbiek megértése okán is – feltétlenül érdemes a figyelmet egy fontos szempontra felhívni. Ezek az intézkedések ugyanis önmagukban jelzik a „versenyképesség” európai értelmezését. Eszerint a versenyképesség nem szűkíthető le a vállalatok, gazdasági vállalkozások, a tőkés társaságok versenyhatékonyságára. A versenyképességet, a hatékonyságot egy közösségi politikának a társadalom magasabb szerveződési szintjén kell(ene) értelmeznie. Egy társadalmat tehát nem lehet úgy és olyan szempontok szerint vezetni, mint egy nagyvállalatot, egy tőkebefektető társaságot, a közpénzeket pedig végképp nem ez utóbbi szint, a tőkebefektetés hatékonyságának növelése mentén kell elkölteni. Ha ez történik, akkor ennek beláthatatlan – vagy nagyon is belátható, katasztrofális – következményei lehetnek a közösség, a társadalom együttes hatékonyságára, versenyképességére, mentális és fizikai egészségi állapotára, környezeti és társadalmi stabilitására. A társadalom versenyképessége több és más, mint a gazdaság szereplőinek egydimenziós versenyképessége. Az európai vidékfejlesztési elképzelések versenyképességi tengelyében javasolt intézkedéseinek többsége láthatóan a közösség versenyképességének, a társadalmi hatékonyság növelésének szolgálatába állhat, a „köz” gazdasága és a vidék társadalma megerősítését, belső kohéziójának növelését (a generációk között kapcsolatok javítását, a zökkenőmentesebb átmenetet, a családi gazdaságok folytonosságának fenntartását, a kisebbek helyzetbe hozását, közös erőfeszítéseik segítését, a leszakadók felzárkóztatását) célozza.

5

EAFRD: European Agricultural Fund for Rural Development (EMVA: Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap)

51

9. táblázat: A Tanács 1698/2005/EK rendelete „Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásokról” (Brüsszel, 2005. szeptember 20.) Cél meghatározás 1. tengely: versenyképesség ∼ részaránya: minimum 10% ∼ EU társfinanszírozási aránya: max. 50/75% ∼ területi alkalmazás: minden vidéki terület

Támogatott vidékfejlesztési területek és intézkedések (2007-2013)

• Humán erőforrások fejlesztése: ∼ ∼ ∼ ∼

szakoktatás és tájékoztatás fiatal gazdák korai nyugdíjazás szaktanácsadási szolgáltatás erősítése (beleértve a környezetvédelmi-, állatjóléti és higiéniai követelményeknek való megfelelés elősegítését is) ∼ mezőgazdasági vállalatirányítási és erdőgazdálkodási szaktanácsadó szolgálat felállítása

• Fizikai tőke fejlesztése: ∼ ∼ ∼ ∼

mezőgazdasági/erdészeti beruházások feldolgozás/értékesítés segítése mezőgazdasági/erdészeti infrastruktúra fejlesztése a károsodott mezőgazdasági/erdészeti termelési potenciál helyreállítása

• A mezőgazdasági termelés és termékeinek minőségjavítása (2003-as CAP reform): ∼ a környezetvédelmi, állatjóléti és higiéniai követelményeknek való megfelelés ∼ élelmiszer minőség ösztönző programok ∼ élelmiszer minőség reklám elősegítése

• Átmeneti intézkedések a kis- és közepes gazdaságok támogatására: ∼ félig önellátó gazdaságok támogatása ∼ termelői csoportok létrehozásának támogatása

2. tengely : mező- és erdőgazdasági földhasználat ∼ részaránya: minimum 25% ∼ kiindulási alap: kölcsönös megfelelés (cross compliance) ∼ EU társfinanszírozási arány: max. 55/80% ∼ területi alkalmazás: minden vidéki terület

• Mezőgazdasági területek fenntartható használatának ösztönzése: ∼ ∼ ∼ ∼ ∼ ∼

hegyvidéki kedvezőtlen adottságú térségek más szempontból hátrányos helyzetű területek Natura 2000 és a 2000/60/EK (Vízkeret irányelv) rendelet által érintett területek agrár-környezetgazdálkodás (kötelező) állatjóléti intézkedések nem-termelő beruházások

• Erdőgazdasági területek fenntartható használatának ösztönzése: ∼ ∼ ∼ ∼ ∼ ∼

első erdősítés (mezőgazdasági/nem-mezőgazdasági területek) agrár-erdészeti (Agroforestry) rendszerek Natura 2000 erdőterületek erdészeti környezetgazdálkodás erdészeti termelési potenciál helyreállítása nem-termelő beruházások

9. táblázat folytatása Cél meghatározás 3. tengely: vidéki életminőség javítása, gazdasági diverzifikáció ∼ részaránya: minimum 10% ∼ végrehajtás: lehetőleg helyi vidékfejlesztési stratégiákon keresztül ∼ EU társfinanszírozási aránya: max. 50/75% ∼ területi alkalmazás: minden vidéki terület

Támogatott vidékfejlesztési területek és intézkedések (2007-2013)

• Gazdasági diverzifikáció ösztönzése: ∼ nem-mezőgazdasági tevékenységek ∼ mikrovállalkozások ∼ turizmussal kapcsolatos tevékenységek

• Vidéki életminőség javítása: ∼ alapvető szolgáltatások fejlesztése a vidéki gazdaság és társadalom számára ∼ falumegújítás és -fejlesztés, ∼ a vidék kulturális és természeti örökségének védelme és megőrzése

• Helyi humán kapacitás fejlesztése ∼ képzés tájékoztatás, ∼ a helyi fejlesztési stratégiák szellemi/fizikai kapacitásainak bővítése. 4. tengely: LEADER ∼ részaránya: minimum 10% ∼ végrehajtás: LEADER módszer a 3. tematikus tengely céljainak megfelelően kiválasztott területeken ∼ EU társfinanszírozási aránya: max. 55/80% ∼ területi alkalmazás: kiválasztott térségek a vidéki területeken Kiegészítő intézkedések ∼ területi alkalmazás: minden vidéki terület

• Helyi csoportok, stratégiák és projektek támogatása ∼ Helyi akciócsoportok létrehozása ∼ Helyi fejlesztési stratégiák kidolgozása ∼ Együttműködési projektek végrehajtása

• A helyi akciócsoportok hálózatának kiépítése • Technikai segítségnyújtás (4 %): ∼ ∼ ∼ ∼

a programok előkészítése, irányítása monitoring, a programok értékelés és ellenőrzése a programokban résztvevők tájékoztatása Nemzeti Vidéki Hálózat létrehozása és működtetése

• Európai Vidékfejlesztési Hálózat ∼ a nemzeti vidéki hálózatok, szervezetek és közigazgatási szervek európai hálózatba szervezése ∼ információk, helyi vidékfejlesztési gyakorlatok összegyűjtése, elemzése és terjesztése ∼ helyzetelemzés és tájékoztatás ∼ találkozók és szemináriumok szervezése

A 2. tengely egyrészt a kedvezőtlen adottságú illetve korlátozás alá eső mezőgazdasági és erdészeti területek különbözeti földjáradék típusú, jövedelempótló támogatását tartalmazza, hiszen csak ezzel biztosítható az európai elképzeléseknek és gyakorlatnak megfelelő „területfedő”, minden tájunkon – tehát gyengébb termelési adottságú területeinken is – jelen lévő, a vidék egyensúlyát fenntartó mezőgazdaság fennmaradása. Másrészt itt találhatók a – minden tagállam számára kötelezően meghirdetendő – agrár- és erdészeti környezetgazdálkodási rendszerekhez kötődő támogatások, melyek a környezetbarát, minőségi szerkezetváltás alapeszközei. Ezen eszközök európai megítélés szerinti súlyát jelzi az is, hogy e programokat minden tagállamnak meg kell hirdetnie saját gazdái számára, és e 2. tengely intézkedései mentén kell a teljes támogatási forráskeret legalább 25 %-át elköltenie. A 3. tengely intézkedései a vidék társadalma, helyi közösségei életminőségének javítását és gazdaságának több lábra állítását szolgálják az alapvető vidéki szolgáltatások megteremtésével illetve fenntartásával, az általános életkörülmények javításával, valamint a nem mezőgazdasági – de zömében a mezőgazdasághoz, a földhöz, a tájhoz közvetlenül vagy közvetve kapcsolható – tevékenységek, gazdasági formák és mikrovállalkozások segítésével. Az erre rendelkezésre álló források el kell hogy érjék a teljes forráskeret legalább 10 %-át. A 4. tengely a források legalább 5 %-a mértékéig a helyi közösségi kezdeményezéseket és tervezési folyamatot kívánja elősegíteni a LEADER program keretében. Ez a programelem arra az elképzelésre épül, hogy a keretfeltételeket ugyan az Európai Közösség és a nemzeti programok megadják, ám ezek ismeretében a helyi közösségeknek kell saját fejlesztési programjaikat és terveiket kidolgozniuk és megvalósítaniuk. Maga ez a szubszidiaritási elvre épülő közösségépítő, helyi tervezési folyamat továbbá e helyi tervek megvalósítása is forrásokat igényel, s ehhez kíván segítséget nyújtani 80 %-os mértékben az Európai Közösség. A nemzeti mozgástér e vidékfejlesztési programok és nemzeti tervek tartalommal való megtöltésében tehát elég jelentős, ugyanis az egyes tengelyeken belül is részben a nemzeti kormányok dönthetik el, hogy mely intézkedéseket emelik be saját terveikbe és programjaikba, másrészt – miután az egyes tengelyeken elköltendő források minimális arányát csak a teljes forráskeret 50 %áig (a tengelyek sorrendjében 10+25+10+5 %-os mértékben) határozza meg az Európai Közösség – a források fennmaradó 50 %-át nemzeti hatáskörben költhetjük el bármelyik felsorolt támogatási területen. Ez a viszonylag nagy nemzeti mozgástér egyben persze azt a veszélyt is magában hordozza, hogy ha szűk lobbicsoportok határozzák és jelenítik meg Brüsszel felé az ún. „nemzeti érdekeket”, úgy a közösségi források elosztása – ha a tervek egyébként a tág európai határokat nem lépik át – szélsőségesen egyoldalúvá is válhat. Így az agrártársadalom és a vidék szereplőinek többsége érdekeivel szemben akár egészen szűk csoportok tőkeigényét is szolgálhatják. Az európai szabályozás e tekintetben, erre az esetre úgy tűnik egyáltalán nincs felkészülve, és ezeknek a kérdéseknek az eldöntését a nemzeti szintű társadalmi érdekegyeztetésre bízza. Kérdés persze, hogy a hatalmi elitnek van-e szándéka erre a társadalmi érdekegyeztetésre. Az EU költségvetésében a vidékfejlesztésre rendelkezésre álló források a 2007-2013-as tervciklus egészére vonatkozóan 70 milliárd eurót tesznek ki. Az évi mintegy 10 milliárd eurós átlagos vidékfejlesztési keretből Magyarországnak évi 500-580 millió eurónyi (mintegy 125-150 milliárd forintnyi), évről évre növekvő európai forrás jut, így 20 %-os minimális nemzeti társfinanszírozással számolva is – amely persze nemzeti költségvetési fedezet esetén ennél nagyobb is lehet – évente mintegy 150-180 milliárd Ft áll a vidékfejlesztés támogatási jogcímeinek rendelkezésére. A támogatások és kifizetések rendszerét a 7. ábra szemlélteti. Magyarország 2007-2013 között 2004-es árakon összesen mintegy 10,1 milliárd euró közösségi támogatáshoz jut a 10. táblázatban összefoglalt bontásban és ütemezéssel.

54

7. ábra: Az agrár- és vidékfejlesztési támogatások és kifizetések rendszere (2007-2013)

Agrár- és vidékfejlesztési támogatások Közvetlen kifizetések és piaci támogatások

EU (SAPS)

Vidékfejlesztési intézkedések

Nemzeti (top up)

Csak nemzeti forrásból (notifikált)

Vidékfejlesztési Terv(ek)

Átmeneti (kiegészíto)

?

Európai Mezogazdasági Garancia Alap (EMGA)

Európai Mezogazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA)

10. táblázat: Magyarország rendelkezésére álló közösségi agrár- és vidékfejlesztési támogatási keretek (millió euró) (pénzügyi perspektíva 2007-2013) Támogatási cím

2007

2008

2009

2010

2011

2012

2013

Összesen 502,0 606,4 706,6 802,3 894,1 962,1 1 087,4 5 560,9 Közvetlen támogatás1 184,0 152,5 115,5 80,0 64,0 62,5 51,5 710,0 Piaci támogatás2 570,8 537,5 498,6 509,3 547,6 563,3 578,7 3 805,8 Vidékfejlesztés 3 1 256,8 1 296,4 1 320,7 1 391,6 1 505,7 1 587,9 1 717,6 10 076,7 Összesen Megjegyzések:1 A közvetlen támogatások mértékét a jelenleg hatályos 1782/2003-as rendelet rögzíti. 2 A piaci támogatások (intervenció + exporttámogatás) az FVM által becsült értékek. 3 A 2006. szeptember 12-ei végleges döntés szerinti 70 milliárd euró vidékfejlesztési keretből Magyarországra jutó források.

Az ún. „degresszió” a támogatások intenzitásának a birtok mérete növekedésével arányos csökkentését jelenti. A termésmennyiséghez kötött területalapú, direkt támogatások tervezett csökkentése az 5 000 euró/év támogatási összeg (átlagosan 17 ha-os birtokméret) fölött jelenik meg, vagyis a nagyobb üzemeket érinti (11. táblázat). Az így elvont forrásokat az ú.n. „moduláció” révén átcsoportosítják, és azokat a 2. (vidékfejlesztési) pillér mentén használhatja csak fel a tagállam a 12. táblázatban foglalt jogcímek mentén gazdái támogatására. 11. táblázat: Sávos degresszió (progresszív moduláció) Támogatási összeghatárok (€/gazdaság/év) 5 ezer € alatt (kb. 17 ha-ig) 5-100 ezer € között (kb. 17-330 ha között) 100 ezer € fölött (kb. 330 ha fölött)

55

Sávos degresszió (Progresszív moduláció) (%) 0 12 16

12. táblázat: A modulált (átcsoportosított) források felhasználási lehetőségei a vidékfejlesztésben

56

12. táblázat (folytatás)

57

12. táblázat (folytatás)

A vidékfejlesztés intézkedései esősorban a kis és a közepes egyéni gazdaságokat, ezek társulásait és a vidék gazdasága és társadalma megerősítését szolgálják. Ezen intézkedések céljának és értelmének megértéséhez feltétlenül tudnunk kell, hogy az EU-ban az átlagos birtoknagyság 19 ha! Az 50 ha-t meghaladó birtokok aránya 8,6 % (de pl. Portugáliában csupán 2,4 %, Franciaországban viszont közel 30 %) (13. táblázat). 13. táblázat: A gazdaságok számának birtokméret-kategóriák szerinti megoszlása (%) valamint az átlagos birtokméret (ha) az EU három tagállamában és a Közösség egészében (2000) Birtokméret-kategóriák (ha) -10 11-50 51Átlagos birtokméret (ha)

Franciaország 35,3 33,4 29,7 42,0

Németország 45,6 39,8 14,6 36,3

Portugália 87,6 10,0 2,4 9,3

EU-15 68,6 22,3 8,6 18,7

Az európai agrármodell tehát a kis és közepes méretű családi (egyéni) gazdaságok dominanciájára épülő és „területfedő” (minden térségben jelenlévő) mezőgazdasággal számol, úgy növelve e kisebb mozaikokból építkező szerkezet versenyképességét, hogy minden erővel támogatja összefogását, beszerzési, feldolgozási és értékesítési szövetkezését, közös piacra jutását. Ennek alapeszközeit a vidékfejlesztés tartalmazza. Ez is azt valószínűsíti, hogy a kisebb méretkategóriába tartozó birtokok meghatározó aránya miatt a vidékfejlesztési támogatások tartós és növekvő súlyú elemei lesznek a Közös Agrárpolitikának. A családi gazdaságok meghatározó európai szerepe bennünket is arra kell indítson, hogy a kettészakadt birtokstruktúra (14. táblázat) átalakulását a kis és közepes családi gazdaságok irányába ösztönözzük.

58

14. táblázat: A gazdaságok birtokméret-kategóriák szerinti megoszlása (%) Magyarországon (2003) Birtokméret-kategóriák Elnevezés Méret (ha) mikro 10 kis 11 50 közepes 51 500 nagy 501 -

59

Számarány 92,8 5,4 1,6 0,2

Területi arány 11,6 13,9 23,1 51,4

3.7. Az európai agrár- és vidéktámogatási rendszer jelenlegi helyzete Az EU-ban az agrártámogatásoknak ma tehát két, eltérő jellegű csoportja létezik: a régi típusú, mennyiségekhez (kvótákhoz) kötött, un. 1. pilléres támogatások, illetve az új típusú, gazdálkodási rendszerekhez és területekhez kötött vidékfejlesztési (ökoszociális) vagy 2. pilléres kifizetések.

3.7.1. A termeléshez kötődő (1. pilléres) támogatások Az első csoportba tartozó – a termeléshez, a mennyiségekhez kötött, és a 2007-2013-as költségvetéssel kapcsolatban kirobbant éles viták során a brit miniszterelnök által hevesen támadott, várhatóan mérséklődő, az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból (EMGA) (lásd korábban, 7. ábra) finanszírozott 1. pilléres – támogatások három alapvető formája alakult ki. • Az első a közvetlen kifizetések, melyeket meghatározott termésszintig és adott területnagyságig finanszíroz az EU, túlnyomó többségében az un. GOFR (gabona-, olaj-, fehérje- és rost-) növények termesztése esetében. Ez a kvótákhoz kötött támogatás ma a gabonaféléknél pl. 63 euró/t. Magyarország esetében 4,73 t/ha termésszintig fizeti ezt az összeget az EU, így ez a támogatás hektáronként 63 x 4,73 ≈ 300 euró (kb. 75 eFt/ha). 2004-ben ennek legfeljebb 55 %-át kaphatták meg a magyar gazdák, ami mintegy 40 eFt/ha kifizetést jelentett volna e növények termesztése esetén. Ebből 25 %-ot az EU keretek biztosítottak (SAPS), 30 %-ot pedig nemzeti forrásból fizethettünk a gazdáknak (top-up). Ez a közvetlen kifizetési összeg 2010-re érhette volna el a 100 %-ot, vagyis a 75 eFt/ha értéket, ha a nemzeti kiegészítő támogatás (top-up) elérte volna a lehetséges maximális 30 %-ot. Ez a kiegészítő támogatás azonban a költségvetés katasztrofális helyzete következtében csupán 10 %. • A másik támogatási forma az intervenciós állami felvásárlás. Ezzel az állam illetve az EU garantál egy minimális felvásárlási árat, amelyen – ha ez alá csökkennének a piaci árak – felvásárolja a gazdáktól a termésfelesleget. Ez az árszint gabonaneműeknél, 2009-ben 25 eFt/t körül alakult. Ehhez bizonyos minőségi követelményeknek is meg kell felelni, és – a magyar belső szabályozás szerint – a felajánlott mennyiségnek a 80 t-t meg kellett haladnia. Közepes termésátlagot (búzánál pl. 4 t/ha-t) feltételezve ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy legalább 20 ha azonos fajtával bevetett területtel kell rendelkezni, vagyis a 100 ha alatti szántóterülettel rendelkező gazdaságok ehhez egyedül gyakorlatilag nem tudnak hozzájutni, ami jelzi az eszköz kiválasztott magyar célcsoportját (a nagy agráripari vállalkozásokat) is. • A harmadik támogatási forma az exporttámogatások köre. Ezek olyan termékekre – az exportálóknak – nyújtható támogatások, amelyekre az adott évben a piaci helyzettől függően eseti jelleggel hirdet meg szubvenciót az EU.

3.7.2. A vidékfejlesztési (2. pilléres) támogatások Az erősödő új elemek, a gazdálkodási rendszerekhez és területekhez kötött, ún. 2. pilléres vagy vidékfejlesztési támogatások nemcsak a GOFR-növények, hanem különböző ágazatok és eltérő adottságú területek támogatására is felhasználhatók. Ilyen – az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA; lásd korábban, 7. ábra) 80 %-os mértékben EU társfinanszírozott – kifizetési jogcímek pl.: az agrár-környezetgazdálkodási rendszerek és a kedvezőtlen adottságú térségek támogatása, speciális intézkedések félig önellátó gazdaságok („a kicsik”) számára, agrárterületek erdősítése, termelői csoportok létrehozása, állatvédelmi és növényegészségügyi EU előírások átvételének támogatása, stb.. További lehetőségeket kínálnak azok a támogatási jogcímek, amelyeket az EU 15-40 %-os mértékben társfinanszíroz, és amelyekből fedezhetők pl.: mezőgazdasági beruházások, feldolgozás, kereskedelem támogatása, fiatal gazdák támogatása, oktatás, a vidéki térségek alkalmazkodásának és fejlődésének elősegítése, stb.. Ezek közül a gazdák számára a legjelentősebb jövedelemforrást az alábbi négy kifizetési forma jelenti.

60

• Az agrár-környezetgazdálkodási programokban meghirdetett gazdálkodási rendszerekhez (ökológiai/bio/gazdálkodás, gyepre alapozott legeltetéses állattartás, érzékeny természeti területek gazdálkodási rendszerei, vizes élőhelyek, tó, nádas, ártér külterjes mezőgazdasági hasznosítása, tájgazdálkodás, integrált növénytermesztés, stb.) kötődő földalapú, normatív támogatások távlatilag is a legnagyobb hektáronkénti kifizetéseket biztosítják azoknak a gazdáknak, akik vállalják az adott rendszerek gazdálkodási előírásainak betartását. Értékük felső határa ma az EU-ban célprogramtól függően 450-900 euró/ha/év, azaz mintegy 110-220 eFt/ha/év. • Az ún. kedvezőtlen adottságú térségek normatív, földalapú támogatása a gyenge termőhelyi adottságú, a hegy és dombvidéki lejtős illetve a környezet- és/vagy természetvédelmi korlátozások alá eső területek valamint a demográfiai és/vagy foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetű térségek gazdálkodóinak jövedelemkiegészítését szolgálja. E kifizetések felső határa ma az EU-ban 200 euró/ha/év, azaz mintegy 50 eFt/ha/év. • Az ún. félig-önellátó gazdaságok egyszerűsített, normatív támogatásának összege 2005-ben 1000 euró/gazdaság volt. Ez a 10 hektár alatti területű gazdaságok célzott támogatási formája lehet, hiszen birtoknagyságtól függetlenül és egyszerű eljárással juthatnak ennek révén mintegy 250 eFt/gazdaság/év kifizetéshez. • Végül a termelői csoportok létrehozásához nyújtott vidékfejlesztési típusú támogatás a csoport termelési értékétől függően 50-100 ezer euró/csoport/év, és a megalakulását követő 5 évben folyósítható. Ez az eszköz egyúttal jelzi az európai agrárpolitika azon stratégiai elképzelését, hogy kis mozaikokból – családi gazdaságokból – építkezve, de azok piaci versenyképességét társulásukkal megteremtve kívánja az egyéni gazdálkodás és tulajdonosi szemlélet valamint a méretökonómia előnyeit egyesíteni. A felsorolt támogatási formák többsége a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) valamint az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) keretében 2004 őszén már Magyarországon is pályázható volt. Az NVT agrár-környezetgazdálkodási rendszereihez ennek keretében 2005-ben – a lehetségeshez képest 1 éves késéssel ugyan, de – mintegy 25 ezer gazdaság, összesen 1,5 millió ha területtel csatlakozott, és az itt lekötött forráskeret meghaladja az évi 40 milliárd Ft-ot. A 2007-2013-as időszakban ennek folytatását az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) jelenti. Mielőtt ezeket a hazai programokat megvizsgálnánk, annyit talán az eddigiek alapján is érdemes összegzésképpen elmondani a KAP-ról, hogy az idők folyamán annak rendszere olyan bonyolulttá vált, hogy sokszor az a gazdálkodók számára többé-kevésbé átláthatatlan, és bizony gyakran életszerűtlen elemeket is tartalmaz. (Megjegyezzük, hogy valószínűleg az sem véletlen, hogy az Európai Bizottságnál ma már mintegy 30 000 bürokrata dolgozik a rendszer működtetésén.) Hangsúlyoznunk kell, hogy szükség van a Közös Agrárpolitikára, de egy egyszerű, átlátható rendszer kellene, hogy felváltsa a mai bonyolult KAP-ot. Egyébként a társadalom egyre nehezebben veszi tudomásul a mezőgazdaság támogatását. A bonyolult rendszer ráadásul arra is lehetőséget teremt, hogy jónéhány esetben olyanok vegyék igénybe a támogatásokat, akik nem tartoznak a KAP és különösen annak közpénzekből nyújtott kifizetései célcsoportjába. Így pl. az angol királynő továbbra is az egyik legnagyobb haszonélvezője a KAP-nak, mint ahogy Magyarországon is pl. a legnagyobb tőkebefektető társaságok által működtetett birtokok viszik el a közpénzekből nyújtott kifizetések legnagyobb hányadát, miközben a magyar kis- és közepes családi gazdaságok a létükért küzdenek. Ezen általános összegző megállapítások után lássuk tehát a vidékfejlesztés hazai támogatási kereteit és azok változását. Menjünk tovább most már azonban csak a vidékfejlesztési ágon, hiszen az első pilléres, direkt támogatások bemutatott régi rendszere nem változott, sőt várhatóan fokozatosan leépül, s az itt felszabaduló források is nagy valószínűséggel a 2., vidékfejlesztési pillér mentén, vidékfejlesztési célokra kerülnek kifizetésre.

61

4. A vidékfejlesztési támogatási rendszer hazai keretei és azok változása 4.1. A hazai vidékfejlesztési előcsatlakozási programok (2000-2004) A 2. pilléres, vidékfejlesztési támogatási rendszer magyarországi bevezetését készítették elő olyan előcsatlakozási programok, mint a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) és a SAPARD6 program. Mindkét program alapját a 1257/1999. számú EU tanácsi (vidékfejlesztési) rendelet adja. Míg az NAKP az agrár-környezetvédelmi és tájgazdálkodási rendszerek kidolgozásának és kísérleti indításának, addig a SAPARD alapvetően a rendelet strukturális, beruházási, szerkezeti jellegű intézkedései bevezetésének kereteit teremtette meg.

4.1.1. Magyarország SAPARD terve (2000-2004) A SAPARD program keretében nyújtott közösségi agrár- és vidékfejlesztési támogatásokról szóló 2349/1999. (XII. 21.) sz. kormányhatározat az alábbi intézkedéseket hagyta jóvá: • mezőgazdasági vállalkozások beruházásainak támogatása, • mezőgazdasági és halászati termékek feldolgozásának és marketingjének fejlesztése, • szakképzés, • agrár-környezetvédelmet és tájfenntartást szolgáló termelési módszerek elterjesztése, • termelői csoportok felállítása, működtetése, • falufejlesztés és –felújítás, a vidék tárgyi és szellemi örökségének védelme és megőrzése, • a tevékenységek diverzifikálása, alternatív jövedelemszerzést biztosító gazdasági tevékenységek fejlesztése, • a vidéki infrastruktúra fejlesztése és javítása, • technikai segítségnyújtás. A 2004 április 30-án lejárt programhoz – amely a kormányhatározatban felsorolt összes jogcímet nem hirdette meg – több mint 8 000 pályázatot nyújtottak be. A rendelkezésre álló forrás 52 milliárd Ft volt, az igényelt támogatási összeg meghaladta a 400 milliárd Ft-ot. A pályázatokat elsősorban beruházástámogatásra, infrastruktúrafejlesztésre, falufejlesztésre, kisebbrészt feldolgozási és marketing tevékenységre nyújtották be. A szerződéskötések – EU által jóváhagyott – határideje 2004. augusztus 31-e volt.

4.1.2. A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) (2000-2004) Az NAKP-t a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Programról és a bevezetéséhez szükséges intézkedésekről szóló 2253/1999. sz. kormányhatározat rendelte indítani 2000 január 1-jén, ám végül csak 2002-ben indult. A NAKP intézkedései célprogramok formájában kerültek megfogalmazásra, amelyek az alábbiak voltak: • Agrár-környezetgazdálkodási alapprogram • Integrált gazdálkodási célprogram • Ökológiai gazdálkodási célprogram • Extenzív gyephasznosítási célprogram

6

SAPARD: Special Accession Programme for Agriculture and Rural Development (Előcsatlakozási program a mezőgazdaság és a vidék fejlesztésére )

62

• Vizes élőhely-hasznosítási célprogram • Érzékeny Természeti Területek célprogramja • Képzési, kutatási-fejlesztési, szaktanácsadási és demonstrációs programok A költségvetés az agrártámogatások között 2002-ben 2,2, 2003-ban 4,5 milliárd Ft-ot különített el e támogatási, kifizetési rendszer indítására. A hat támogatott gazdálkodási rendszerre 2002-ben 5 321 db, 2003-ban pedig 7 529 db pályázat érkezett 272 ezer illetve 301 ezer ha területre. A pályázott támogatási összeg 4,5 milliárd Ft illetve 5,5 milliárd Ft volt. A rendelkezésre álló összeg csak az igények mintegy 60 %-os kielégítését tette lehetővé, így 2002-ben 2 691 pályázat összesen 153 ezer ha területtel, majd 2003-ban 5 114 pályázat összesen 235 ezer ha területtel került be a programba. A programban résztvevő gazdáknak kifizetett összeg 2002-ben 2,1 milliárd Ft, majd 2003-ban 4,1 milliárd Ft volt, 13 700 Ft/ha majd 17 450 Ft/ha átlagos értékkel. A kifizetési összeg – programtól függően – 10-50 eFt/ha között változott. A területi arányok alapján a legnagyobb érdeklődés sorrendben • a gyephasznosítási célprogram (38 %), • az ökológiai gazdálkodási célprogram (25 %) és • az ÉTT7 célprogram (17 %) iránt mutatkozott, a vizes élőhelyek, az alapprogram illetve az integrált gazdálkodási célprogram részesedési aránya a teljes programterületből összesen 20 % (sorrendben 7,2, 6,6 illetve 6,2 %) volt. További részletek a programról a 4.3. fejezetben találhatók (lásd később).

7

ÉTT: Érzékeny Természeti Területek

63

4.2. A vidékfejlesztés magyar kerettervei (2004-2013) Magyarország előcsatlakozási vidékfejlesztési programjai – az NAKP és a SAPARD – 2004 május 1jével, az EU-csatlakozással véget értek. A tagországokra vonatkozó vidékfejlesztési kerettervek egységes rendszerbe foglalják, és továbbviszik, kibővítik az előcsatlakozási vidékfejlesztési terveket. Ezek – a Nemzeti Fejlesztési Tervhez (NFT-hez) illeszkedő – tervek: a 2004-2006-os tervezési időszakra a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) és az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP), a 2007-2013-as teljes EU tervciklusra pedig az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP).

4.2.1. Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) (2004-2006) Az NFT részét képező AVOP intézkedéseinek célja az NVT-ben megfogalmazott, támogatott gazdálkodási rendszerekhez kapcsolódó mezőgazdasági termelés és élelmiszerfeldolgozás feltételeinek megteremtése, versenyképességének javítása valamint a vidék felzárkóztatásának elősegítése volt. A program négy prioritást fogalmazott meg. Támogatott intézkedései az alábbiak voltak: • 1. prioritás: a versenyképes alapanyag-termelés megalapozása a mezőgazdaságban: – a mezőgazdasági beruházások támogatása, – fiatal gazdálkodók pályakezdési támogatása, – erdőgazdálkodás korszerűsítése, – szakmai továbbképzés és átképzés támogatása, – a halászat modernizálása; • 2. prioritás: az élelmiszer-feldolgozás modernizálása: – mezőgazdasági termékek feldolgozásának és értékesítésének fejlesztése; • 3. prioritás: vidéki térségek fejlesztése: – a vidéki jövedelemszerzési lehetőségek bővítése, – mezőgazdasághoz kötődő infrastruktúra fejlesztése, – alapvető szolgáltatások a vidéki vállalkozók és lakosság számára, – falufejlesztés és -felújítás, – közösségi kezdeményezésű programok (LEADER+) támogatása; • 4. prioritás: technikai segítségnyújtás: – technikai segítségnyújtás.

4.2.2. A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) (2004-2006) Az NVT egységes keretbe foglalta az EMOGA8 Garancia Részlegéből 80 %-os mértékben EUtársfinanszírozott vidékfejlesztési intézkedések hazai végrehajtását. Intézkedései első sorban a gazdálkodás folyó támogatását biztosították, és részben a környezeti kihívásokra adtak választ (agrár-környezetgazdálkodási rendszerek, kedvezőtlen adottságú térségek támogatása, EUkövetelményeknek való megfelelés elősegítése, mezőgazdasági területek erdősítése), illetve segítettek az átalakulás okozta gazdasági és társadalmi nehézségek enyhítésében (termelői csoportok létrehozásának támogatása, félig önellátó gazdaságok támogatása, korai nyugdíjazás). Támogatott intézkedései az alábbiak voltak: • agrár-környezetgazdálkodás: − agrár-környezetgazdálkodási alapprogram, − integrált növénytermesztési célprogram, − ökológiai gazdálkodási célprogram, − Érzékeny Természeti Területek programja, − kiegészítő agrár-környezetgazdálkodási támogatások;

8

EMOGA: Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap

64

• kedvezőtlen adottságú és környezetvédelmi korlátozások alá eső területek támogatása; • az EU környezetvédelmi, állatjóléti és higiéniai követelményeinek való megfelelés elősegítése; • mezőgazdasági területek erdősítése; • korai nyugdíjazás; • szerkezetátalakítás alatt álló félig önellátó gazdaságok támogatása; • termelői csoportok létrehozásának és működtetésének támogatása; • technikai segítségnyújtás. Az NVT forrásainak közel 80 %-a az első négy intézkedési terület finanszírozását szolgálta. Ezek közül is kiemelkedett az 1. intézkedési terület, az agrár-környezetgazdálkodási rendszerek föld alapú támogatásának forráskerete, amely az NAKP kibővített folytatását biztosította. A 2004. évi támogatási kérelmek beadási határideje november 26-a volt, melyre 32 800 kérelem érkezett közel 70 milliárd Ft értékben. Végül 44 milliárd Ft értékben mintegy 25 ezer kérelmet bíráltak el pozitívan, tehát a 2005-2006-os támogatási évvel kezdődően 25 ezer gazda 1,5 millió ha összterülettel vehetett részt az agrár-környezetgazdálkodási programban. Mivel a forrásokat az FVM 2005-ben 5 éves szerződésekkel előre lekötötte, így új támogatási kérelmek befogadására 2009-ig gyakorlatilag nincs lehetőség. Ezen a helyzeten gyorsan és határozottan változtatni kell, hiszen a versenytársak e forrásokhoz normatív módon folyamatosan és időben hozzájutnak!

4.2.3. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) (2007-2013) 4.2.3.1. A program előkészítésének folyamata Magyarország a 1698/2005/EK EU tanácsi vidékfejlesztési rendelet9 alapján és annak támogatott jogcímei figyelembe vételével készítette el és 2007. február 21-én nyújtotta be hivatalosan Brüszszelbe az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot (ÚMVP-t)10. Forrásallokációs pénzügyi táblázatok a program brüsszeli benyújtásáig hivatalosan nem kerültek nyilvánosságra, azokat az érintett társadalmi csoportok, de maga a magyar törvényhozás, az Országgyűlés sem ismerhette meg. Az Európai Bizottság ezek után az eljárásrendnek megfelelően az 1974/2006/EK rendelet 4. cikkében meghatározott, számára rendelkezésre álló 6 hónapos bírálati időszak 4. hónapjára, 2007. május végére készült el a program vizsgálatával, és állította össze kritikai megjegyzéseit, kérdéseit, észrevételeit11. A – mellékleteivel együtt 32 oldalas – értékelést az EU agrárfőigazgatósága június elején juttatta el az agrártárcához. Ebben 59 számozott fejezetben mintegy 240 kérdéskört érintve fogalmazta meg megjegyzéseit, kifogásait, aggályait illetve kérdéseit az Európai Bizottság, közölve azt is, hogy az ÚMVP bírálati folyamatát a levél keltezésétől (június 4-étől) számítva mindaddig felfüggeszti, amíg Magyarország az átdolgozott új változatot ismételten be nem nyújtja a Bizottsághoz. Ennek hatására elkészült és 2007. július 9-én nyilvánosságra került az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programnak az Európai Bizottság észrevételei alapján átdolgozott újabb változata12, melyet a társadalmi partnerek július 15-ig véleményezhettek. Az FVM ezt követően július végén nyújtotta be ismételten a programot Brüsszelbe, és a Bizottság szeptember végén hagyta jóvá az ÚMVP átdolgozott változatát.

9

A Tanács 1698/2005/EK rendelete: „Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásokról (Brüsszel, 2005. szeptember 20.)

10

A benyújtott program magyar nyelven a https://www.nakp.hu/counter/click.php?id=212 linken érhető el.

11

A levél és melléklete angol és magyar nyelven a www.nakp.hu címen, a 2007. június 14-ei dátumnál érhető el.

12

Az átdolgozott program magyar nyelven valamint a MAGOSZ képviselőjének kritikai megjegyzései a www.nakp.hu címen, a 2007. július 9-ei dátumnál érhetők el.

65

4.2.3.2. A program forráselosztási arányai és üzenetei a vidéknek A februárban benyújtott változathoz képest az elfogadott, átdolgozott, végleges program terjedelme ugyan jelentősen (mintegy 100 oldallal) tovább nőtt, ám a fő tendencia változatlan maradt. A közzétett, módosított anyag lényegi törekvései annak 6. valamint a 7. fejezetében található táblázatok pénzügyi információiból ítélhetők meg igazán. Eszerint változatlanul az 1. tengelyre és ezen belül is a fizikai tőke fejlesztésére, a beruházások támogatására és infrastruktúrafejlesztésre, a termelési volumen növelését szolgáló kapacitásbővítésre, egy szűk nagybefektetői tőkés csoport forrásigényeinek kielégítésére koncentrál, sőt az erre szánt összeget tovább növeli. A tendencia láthatóvá tételét és a tényleges pénzügyi tervek átláthatóságát szolgálja a 8. ábra és a 15. táblázat. 8. ábra: A vidékfejlesztési támogatási területek közti forráselosztási arányok az Új Magyarország Vidékfejlesztési Porgramban (%) 1.1. Humán erőforrások fejlesztése

4,75

1.2. Fizikai tőke fejlesztése

39,35

1.3. Mezőgazdasági minőségjavítás 0,00 1,77

1.4. A kis- és közepes gazdaságok támogatása 2.1. Környezetbarát mezőgazdálkodás

23,68

2.2. Környezetbarát erdőgazdálkodás

7,85

3.1. Gazdasági diverzifikáció ösztönzése

7,80

3.2. Vidéki életminőség javítása

4,24

3.3. Helyi humán kapacitás fejlesztése

1,34

4.1. Helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása

3,96

4.2. Térségek együttműködése

0,53

4.3. Fenntartási költségek

0,79

5.1. Nemzeti Vidéki Hálózat létrehozása 5.2. Programlebonyolítás költségei 0,00

66

1,30 2,64 5,00

10,00 15,00 20,00 25,00 30,00 35,00 40,00 45,00

15. táblázat: A Tanács 1698/2005/EK rendelete1 alapján kidolgozott Új Magyarország Vidékfejlesztési Program támogatási területei és forráselosztási arányai Célmeghatározás

Támogatott vidékfejlesztési területek és intézkedések (2007-2013)

1. tengely: versenyképesség

1.1. Humán erőforrások fejlesztése: 1.1.1. Szakoktatás és tájékoztatás ~ részaránya: minimum 10% 1.1.2. Fiatal gazdák indulása ~ EU társfinanszírozási aránya: 1.1.3. Gazdaságátadás (korai nyugdíjazás) max. 50/75% 1.1.4. Szaktanácsadási szolgáltatás igénybevétele ~ területi alkalmazás: minden 1.1.5. Mező- és erdőgazdálkodási szaktanácsadó szolgálat létrehozása vidéki terület 1.2. Fizikai tőke fejlesztése: 1.2.1. Mezőgazdasági/erdészeti üzemkorszerűsítés (beruházások) 1.2.2. Az erdők gazdasági értéknövelése 1.2.3. Mezőgazdasági és erdészeti termékek értéknövelése (feldolgozás/értékesítés segítése) 1.2.4. Új termékek, eljárások és technológiák fejlesztésére irányuló együttműködés a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban 1.2.5. Mezőgazdasági/erdészeti infrastruktúra fejlesztése 1.3. A mezőgazdasági termelés és termékeinek minőségjavítása: 1.3.1. Az EU környezetvédelmi, állatjóléti és -higiéniai követelményeinek való megfelelés 1.3.2. Élelmiszer minőségi rendszerekben résztvevő termelők támogatása 1.3.3. Termelői csoportok élelmiszer-minőségi termékmarketingjének segítése 1.4. Átmeneti intézkedések a kis- és közepes gazdaságok támogatására 1.4.1. Félig önellátó gazdaságok támogatása 1.4.2. Termelői csoportok létrehozásának támogatása Összesen/részarány

Közkiadás* mFt % 66 651 4,75 34 548 2,46 8 947 0,64 6 952 0,50 16 204 1,15 0 0,00 552 223 39,35 424 169 30,23 3 347 0,24 66 199

4,72

0

0,00

58 508 0

4,17 0,00

0

0,00

0

0,00

0

0,00

24 781 4 956 19 825 643 655

1,77 0,35 1,41 45,87

1: A 1698/2005/EK rendelet: „Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásokról (Brüsszel, 2005. 09. 20.) *: Közkiadás: EU (EMVA)+hazai forrás összesen

15. táblázat folytatása Célmeghatározás

Támogatott vidékfejlesztési területek és intézkedések (2007-2013)

2. tengely : mező- és erdőgazdasági földhasználat

2.1. Mezőgazdasági területek fenntartható használatának ösztönzése: 2.1.1. Hegyvidéki kedvezőtlen adottságú térségek 2.1.2. Más szempontból hátrányos helyzetű területek ~ részaránya: minimum 25% 2.1.3. Natura 2000 és a 2000/60/EK (Víz keretirányelv) rendelet által ~ kiindulási alap: kölcsönös érintett területek megfelelés (cross compliance) 2.1.4. Agrár-környezetgazdálkodás (kötelező) + genetikai erőforrások ~ EU társfinanszírozási arány: 2.1.5. Állatjóléti intézkedések max. 55/80% 2.1.6. Nem termelő beruházások ~ területi alkalmazás: minden 2.2. Erdőgazdasági területek fenntartható használatának ösztönzése: vidéki terület 2.2.1. Mezőgazdasági területek első erdősítése 2.2.2. Agrár-erdészeti (Agroforestry) rendszerek első létrehozása 2.2.3. Nem mezőgazdasági területek első erdősítése 2.2.4. Natura 2000 erdőterületek 2.2.5. Erdészeti környezetgazdálkodás 2.2.6. Erdészeti potenciál helyreállítása és megelőző kárelhárítás 2.2.7. Nem termelő beruházások Összesen / részarány *: Közkiadás: EU (EMVA)+hazai forrás összesen

Közkiadás* mFt % 332 335 23,68 0 0,00 6 416 0,46 13 584

0,97

309 282 0 3 053 110 128 69 909 221 531 0 24 291 2 920 12 256 442 464

22,04 0,00 0,22 7,85 4,98 0,02 0,04 0,00 1,73 0,21 0,87 31,53

15. táblázat folytatása Célmeghatározás

Támogatott vidékfejlesztési területek és intézkedések (2007-2013)

Közkiadás* mFt % 109 508 7,80 7 646 0,54 85 217 6,07 16 645 1,19 59 554 4,24

3. tengely: vidéki életminőség 3.1. Gazdasági diverzifikáció ösztönzése: javítása, gazdasági diverzifikáció 3.1.1. Nem mezőgazdasági tevékenységek 3.1.2. Mikrovállalkozások ~ részaránya: minimum 10% 3.1.3. Turizmussal kapcsolatos tevékenységek ~ végrehajtás: lehetőleg helyi 3.2. Vidéki életminőség javítása: vidékfejlesztési stratégiákon 3.2.1. Alapvető szolgáltatások fejlesztése a vidéki gazdaság és társada29 965 keresztül lom számára ~ EU társfinanszírozási aránya: 3.2.2. Falumegújítás és -fejlesztés 19 989 max. 50/75% 3.2.3. A vidék kulturális és természeti örökségének megőrzése 9 600 ~ területi alkalmazás: minden 3.3. Helyi humán kapacitás fejlesztése: 18 806 vidéki terület 3.3.1. Képzés, tájékoztatás 7 008 3.3.2. Készségek elsajátítása, helyi fejlesztési stratégiák kidolgozása és 11 798 végrehajtása Összesen/részarány 187 868 4. tengely: LEADER 4.1. Helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása 55 561 ~ részaránya: minimum 5% 4.1.1. Versenyképesség 13 890 ~ területi alkalmazás: a 3. ten4.1.2. Környezet-/földhasználat 5 556 gely céljainak megfelelően ki4.1.3. Életminőség/diverzifikáció 36 115 választott vidéki területeken 4.2. Hazai és nemzetközi térségek együttműködése 7 408 ~ EU társfinanszírozási aránya: 4.3. Fenntartási költségek, készségek elsajátítása és animáció 11 112 max. 55/80% Összesen/részarány 74 081 Kiegészítő intézkedések 5.1. Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat létrehozása 18 219 ~ részaránya: maximum 4 % 5.1.1. Működési költségek 4 555 ~ területi alkalmazás: minden 5.1.2. Cselekvési terv és végrehajtásának 13 664 vidéki terület 5.2. Programlebonyolítás költségei 36 991 Összesen/részarány 55 210 Mindösszesen 1 403 278 *: Közkiadás: EU (EMVA)+hazai forrás összesen

2,14 1,42 0,68 1,34 0,50 0,84 13,39 3,96 0,99 0,40 2,57 0,53 0,79 5,28 1,29 0,32 0,97 2,64 3,93 100,00

Először is azt látjuk, hogy az éles kritikák ellenére sem változtatta a tárca a források tengelyek közti elosztási arányait és összegeit. Ezek bebetonozottan változatlanok, ám a tengelyeken belüli forráselosztási arányok némiképpen – az esetek többségében sajnos éppen a kifogásolt rossz irányba – tovább módosultak. A pályázati feltételekkel pedig olyan helyzetet teremtett, hogy azokra a fizikai tőke fejlesztését szolgáló (1.2. támogatási területhez kötődő) jogcímekre, zömében beruházástámogatásra, ahol a források túlnyomó többsége található, a potenciális pályázóknak csupán a legerősebb, felső 7 %-a adhatja be a pályázatát. A többiek nemcsak hogy nem nyerhetnek, de be sem adhatják pályázatukat ezekre a forrásokra. Ezekhez a forrásokhoz az 5 EUME13 életképességi határ14 miatt változatlanul csak a legnagyobb gazdaságok, tőkeerős csoportok juthatnak hozzá, a túlnyomó többség pályázatot sem adhat be e támogatási forrásokra. Ezt szemléltetik és bizonyítják a 16., 17. és 18. táblázatban összefoglalt adatok. A magyar birtokstruktúra tényleges gazdasági teljesítménymutatói – az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) hivatalos, 2005 végi állapotokat tükröző adatai – alapján az állapítható meg, hogy a nyilvántartott gazdasági egységeknek csak a felső 5,5 %-a!!, de pl. a vegyes állattartó gazdaságoknak csak 0,6 %-a!! fér hozzá ezekhez a szerkezetátalakítási, agrármodernizációs forrásokhoz (18. táblázat). Miután e tényeket már korábban a közvélemény elé tártuk, a kormány kénytelen volt az SFH15 értékeket felülvizsgálni, és az életképességi határt 5 EUME-ról 4 EUME-ra leszállítani. Ennek következtében azonban csupán annyi változás történt, hogy most már a nyilvántartott gazdasági egységeknek (714 ezer) a 6,8 %-a!! hozzáfér a pályázatokhoz, szemben a korábbi 5,5 %-kal (18. táblázat). A regisztrált, élethivatásszerűen mezőgazdasági tevékenységből élő gazdaságok (220 ezer) közül pedig – a korábbi 82 %-kal szemben – „csak” a 78 %!! nem pályázhat a fejlesztési forrásokra. Általánosságban tehát leszögezhető, hogy a program keveseknek sokat, sokaknak pedig semmit sem nyújt. A legerősebbek tovább erősödhetnek, a többiek pedig tovább gyengülhetnek, leszakadhatnak, tönkremehetnek, eltűnhetnek. Ezen tendencián mindenképpen változtatnunk kell! Az egyes intézkedéseket, az azok által nyújtott lehetőségeket az előadás során részletesen ismertetjük. A gazdálkodás rendszerének átalakítása szempontjából a támogatási rendszer kulcselemei a 2.1.4. „agrár-környezetgazdálkodás” intézkedési terület támogatásai, vagyis azok a támogatások, amelyek a minőségi, környezetbarát és az ember részvételét igénylő, munkát, megélhetést biztosító, többfunkciós, környezet- és tájgazdálkodási rendszerek elterjesztését segítik. Lássuk tehát részletesebben ezt az intézkedési területet, amelyet – a többi intézkedés választható jellegétől eltérően – minden tagállamnak kötelezően be kell építenie vidékfejlesztési tervébe.

13

EUME (európai méretegység): a gazdaságok ökonómiai méret (üzemméret) szerinti osztályozásának egysége. 1 EUME megfelel 1200 euró SFH-értéknek (megközelítőleg 300 ezer Ft SFH, ami átlagosan kb. 750 ezer Ft bruttó termelési értékkel állítható elő).

14

Hogy ez a gyakorlatban mit is jelentene, azt jól szemléltetik a 16. táblázatban összefoglalt adatok. Ezek szerint pl. nem minősül életképesnek és nem pályázhat az a gazdaság, amely lótenyésztéssel foglalkozva kevesebb, mint 58!! lovat, vagy pl. az a szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozó gazdaság, amely – korcsoporttól és tartási módtól függően – kevesebb, mint 67-150!! szarvasmarhát tart. Miután ezt az elfogadhatatlan életképességi határértéket a nyilvánosság elé tártuk, a tárca kénytelen volt az SFH értékeket felülvizsgálni, megemelni, és az életképességi határt némiképp leszállítani. Így most már e kizáró határérték eléréséhez pl. 32!! ló is elégséges.

15

SFH (standard fedezeti hozzájárulás):ágazatonként diktált, az árbevétel és a változó költségek különbségeként számított gazdasági teljesítmény-érték

70

16. táblázat: Különböző ágazatok diktált SFH értéke és az életképességi határt meghaladó méretek Megnevezés (FSS)

Gabonafélék (rozs, …, rizs) Hüvelyesek (borsó, …, lencse) Olajnövények (olajlen, …, napraforgó) Ipari növények (rostlen, ..., dohány) Szántóföldi zöldség Üvegházi/fóliás zöldség/virág Takarmánynövények Gyümölcsültetvények Szőlőültetvények Gyep (rét, legelő) Lófélék Szarvasmarha Juh Kecske Sertés (malac, …, tenyészkoca) Baromfi (pecsenyecsirke, …, pulyka) Nyúl Méhcsaládok száma

Mértékegység

SFH (eFt)

Ft/ha 65 - 128 Ft/ha 78 - 107 Ft/ha 73 - 102 Ft/ha 74 - 524 Ft/ha 405 - 559 Ft/ha 3 683 -18 895 Ft/ha 38 - 142 Ft/ha 166 - 420 Ft/ha 244 - 357 Ft/ha 35 - 39 Ft/állat 38 Ft/állat 8 - 21 Ft/állat 34 Ft/állat 17 - 23 Ft/állat 3 - 48 Ft/100db állat 37 - 198 Ft/állat 11 Ft/kaptár 12

Életképességi határ (ha vagy db) 5 EUME 4 EUME 23 - 12 18 - 9 19 - 14 15 - 11 21 - 15 16 - 12 20 - 3 16 - 2 4- 3 3- 2 0,4 - 0,2 0,3 - 0,1 39 - 11 32 - 8 9- 4 7- 3 6- 4 5- 3 43 - 39 34 - 31 40 32 188 - 71 150 - 57 500 - 375 400 - 300 88 - 65 71 - 52 500 - 31 400 - 25 4 054 - 758 3 243 - 606 136 109 125 100

Forrás: Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV.17.) FVM rendelet 1. melléklete

17. táblázat: A gazdaságok méretkategóriák szerinti megoszlása (ezer db) Magyarországon (2005) Méretkategória (EUME)

Gazdaságtípusok

Összesen

1. Szántóföldi növénytermesztés 2. Kertészet (zöldség + virág)

<1 58,5 2,0

1-2 16,2 2,4

3-4 5-10 >10 16,0 8,6 10,4 3,1 1,7 1,7

3. Kertészet (szőlő + gyümölcs) 4. Legeltetéses állattartás 5. Abrakfogyasztó állattartás 6. Vegyes növénytermesztés 7. Vegyes állattartás 8. Vegyes növénytermesztés és állattartás 9. Egyéb

83,7 12,7 130,3 70,0 101,5 103,8 9,6

9,1 1,6 4,8 9,5 4,5 10,3 -

7,1 1,8 1,6 7,3 2,1 5,8 -

2,8 1,0 0,5 2,5 0,5 1,4 -

2,7 1,1 1,2 1,7 0,2 1,4 -

105,4 18,2 138,4 91,0 108,8 122,7 9,6

Összesen

572,1

58,4

44,8

19,0

20,4

714,7

109,7 10,9

Forrás: Lengyel Gy. (szerk.) (2006): Magyarország mezőgazdasága (Gazdaságtipológia, 2005), KSH, Budapest, 39 p.

71

18. táblázat: Az életképességi határ feletti (a jelenlegi kormány által kedvezményezett) gazdaságok száma és aránya Magyarországon (2005) Gazdaságtípusok

1. Szántóföldi növénytermesztés 2. Kertészet (zöldség + virág) 3. Kertészet (szőlő + gyümölcs) 4. Legeltetéses állattartás 5. Abrakfogyasztó állattartás 6. Vegyes növénytermesztés 7. Vegyes állattartás 8. Vegyes növénytermesztés és állattartás 9. Egyéb Összesen

Összes gazdaság Kedvezményezett (> 5 EUME) (> 4 EUME) ezer db % ezer db % ezer db % 19,0 17,3 23,5 21,4 109,7 100,0 3,4 31,2 4,2 38,5 10,9 100,0 5,5 5,2 6,8 6,5 105,4 100,0 2,1 11,5 2,6 14,3 18,2 100,0 1,7 1,2 2,1 1,5 138,4 100,0 4,2 4,6 5,2 5,7 91,0 100,0 0,7 0,6 0,9 0,8 108,8 100,0 2,8 2,3 3,5 2,9 122,7 100,0 9,6 100,0 48,8 6,8 39,4 5,5 714,7 100,0

Forrás: Lengyel Gy. (szerk.) (2006): Magyarország mezőgazdasága (Gazdaságtipológia, 2005), KSH, Budapest, 39 p.

72

4.3. Az agrár-környezetgazdálkodás támogatási rendszere Az agrár-környezetgazdálkodási rendszerek és az azok bevezetését segítő támogatási források meghirdetése minden EU-tagállam számára kötelező, azokat az adott ország vidékfejlesztési tervének tartalmaznia kell. Ez a gazdálkodás minőségi szerkezetváltásának legfontosabb eszköze, ezért ezt a támogatási rendszerelemet érdemes részletesebben is megismerni. Az agrár-környezetgazdálkodás támogatási rendszere először 2002-ben a Nemzeti Agrárkörnyezetvédelmi Programban (NAKP-ban), mint EU-előcsatlakozási programban jelent meg, majd EU csatlakozásunkat követően 2004-től a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT), 2007-től pedig az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) agrár-környezetgazdálkodási intézkedési területein tovább szélesedett.

4.3.1. A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) agrárkörnyezetgazdálkodási támogatási területei (2000-2004) Az NAKP-t a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Programról és a bevezetéséhez szükséges intézkedésekről szóló 2253/1999. sz. kormányhatározat rendelte indítani 2000. január 1-jén, ám végül csak 2002-ben indult. 4.3.1.1. Szerkezete, alkotóelemei és célprogramjai A NAKP célkitűzéseiben a különböző térségek adottságainak megfelelő, ahhoz igazodó fenntartható mezőgazdasági földhasználat kialakítása fogalmazódott meg oly módon, hogy az megfeleljen az EU 2078/92 számú agrár-környezetvédelmi és 1257/1999. számú vidékfejlesztési rendeletében foglaltaknak. A program jelentős támogatási prioritást biztosított az ökológiai adottságokon alapuló mezőgazdasági földhasználatnak és az EU-ban is megcélzott agrár-vidékfejlesztési politika célkitűzéseinek. Célprogramjai két fő típusba voltak sorolhatók. Az első fő típust az úgynevezett horizontális vagy országos célprogramok alkották, amelyek a hazai mezőgazdasági földhasználat teljes területére kiterjedtek. Ezen programok célkitűzése az volt, hogy támogatást nyújtsanak a különféle földhasználati ágakban a környezetbarát termelési, gazdálkodási eljárásoknak, rendszereknek. Ennek érdekében különböző támogatási programok révén segítette a környezeti szempontokat is figyelembe vevő gazdálkodás, az integrált növény-, zöldség- ill. gyümölcstermesztés, az ökológiai gazdálkodás terjedését, a gyepterületek és vizes élőhelyek ökológiai feltételeknek megfelelő hasznosítását, valamint a környezetbarát állattartás kialakulását. A célprogramok másik fő típusát a zonális vagy térségi célprogramok adták, amelyek az adott térség környezet- és természetvédelmi szempontú mezőgazdasági földhasználatát segítették, hozzájárulva az egyes térségek adottságaihoz illeszkedő gazdálkodási formák elterjedéséhez, a tájgazdálkodás kialakulásához, a terület környezeti, természeti értékeinek megőrzéséhez és fejlesztéséhez. Ezen programok célterületei közé olyan térségek tartoztak, amelyek természetvédelmi, talajvédelmi és/vagy vízvédelmi szempontok miatt valamilyen speciális hasznosítást igényelnek. A térségi célprogramok keretében egy-egy térség ökológiai adottságainak és védelmi szükségletének megfelelő előíráscsomagok betartása fejében kaphattak támogatást, illetve kifizetést azok a gazdálkodók, akik az adott térségben, érzékeny területen gazdálkodtak. Ezek a programok azokon a területeken kerültek lépcsőzetesen bevezetésre, ahol speciális intézkedések szükségesek a fennálló környezeti problémák megszüntetésére, a természeti értékek megőrzésére. Az említett térségi célprogramok hálózatot alkottak, így kialakult az ún. Érzékeny Természeti Területek (ÉTT) hálózata. Az egyes potenciális érzékeny természeti területeket a természetvédelmi támogatás fontossága alapján értékelve az alábbi három kategóriát állíthatjuk fel:

73

• Kiemelt területek: ahol nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő természeti értékek jelentős állománya fordul elő, melynek fennmaradása már középtávon (5-10 év) is kétséges, ha a természetkímélő gazdálkodás nem részesül támogatásban. • Fontos területek: ahol országos viszonylatban jelentős természeti, táji és kultúrtörténeti értékek fordulnak elő, melyek fennmaradása vagy állapotának javítása érdekében a természetkímélő gazdálkodás támogatása szükséges. • Lehetséges területek: ahol jelentős az extenzív mezőgazdasági élőhelyek aránya, de a természeti, táji és kultúrtörténeti értékek jelentősége kisebb, illetve olyan területek, ahol az extenzív gazdálkodás ösztönzésével a terület természeti értéke növelhető lenne. Az érintet terület nagysága mintegy 3,3 millió ha, ami az ország összterületének 35 %-a. Fontossági sorrend szerinti megoszlását a 19. táblázat mutatja. 19. táblázat: Az ÉTT kategóriák területe és aránya ÉTT kategória Mintaterület Igen fontos Fontos Lehetséges Összesen Ország összesen

Terület (1000 ha) 162,2 1 900,4 936,4 294,4 3 293,7 9 300,8

Arány (%) 1,7 20,4 10,1 3,2 35,4 100,0

A NAKP felépítését a 9. ábra szemlélteti. 9. ábra: A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program felépítése

Intézkedéseit célprogramokban fogalmazták meg, melyek az alábbiak voltak: • Agrár-környezetgazdálkodási alapprogram 74

• • • • • •

Integrált gazdálkodási célprogram Ökológiai gazdálkodási célprogram Extenzív gyephasznosítási célprogram Vizes élőhely-hasznosítási célprogram Érzékeny Természeti Területek célprogramja Képzési, kutatási-fejlesztési, szaktanácsadási és demonstrációs programok

4.3.1.2. Működésmódja és támogatási rendszere A program működésmódja és támogatási rendszere jelentősen eltért a Magyarországon korábban alkalmazott agrártámogatási rendszertől. A célprogramokban való részvétel önkéntes volt. Az országos programokhoz bárki csatlakozhatott, akinek 0,5ha kertészet vagy 1ha szántó, gyep vagy 5ha halastó saját tulajdonú termőföldje vagy erre vonatkozó tartós földbérlete volt, a térségi (zonális) programokhoz természetszerűleg csak azok, akik a meghatározott régióban vagy kistérségben gazdálkodtak. A gazdálkodó, miután megismerkedett a feltételekkel és úgy döntött, hogy csatlakozni kíván, 5 éves szerződést kötött az állammal, amelyben vállalta, hogy a szerződésben foglalt feltételeket (az adott célprogramban megfogalmazott gazdálkodási „szabályokat”) betartja. Ennek fejében évente rögzített hektáronkénti kifizetést kapott a szerződött időszakban. Ez fedezte a felvállalt intézkedések miatti esetleges jövedelemkiesést, a felmerülő többletköltségeket, és tartalmazott további 20% ösztönzőt, amely az esetleges gazdasági hátrányok kiegyenlítésén túl a gazdálkodási rendszer ökoszociális (környezeti és foglalkoztatási) teljesítményeit honorálta és így a környezetbarát, élőmunkaigényes gazdálkodási formákat versenyképessé, vonzóvá tette a gazdálkodók számára. 4.3.1.3. Értékorientációja és területi irányultsága Az NAKP pályázatok elbírálásának rendszere is jelezte annak értékorientációját, egyúttal jelentősen eltért a korábbi magyar gyakorlattól, amennyiben normativitást vitt azok megítélésébe. A 100 pontos EU-konform rendszer szempontjait a 20. táblázat foglalja össze. A pályázati űrlapra a pályázó egyéni gazdálkodási adottságai és területének adottságai kerültek bejegyzésre. A területi adottságok pontszámai a „Hátrányos helyzetű térségek” (3. pont) illetve a „Környezetileg érzékeny területek” (5. pont) lehatárolása, a „Munkanélküliségi adatok” (6. pont) pedig a Központi Statisztikai Hivatal nyilvántartása alapján településenként kerültek bejegyzésre. Minél nagyobb volt egy adott településen ez a pontszám (vagyis hátrányos helyzetű, környezetileg érzékeny és/vagy munkanélküliséggel sújtott térségben helyezkedik el a település), annál inkább számíthatott a település e program támogatására, és annál inkább érdemes volt az agrárstratégia és a mezőgazdasági területfelhasználás tervezése során e program szempontjait figyelembe venni. Lássuk e területi értékelés alapelveit.

75

20. táblázat: Az NAKP pályázatok elbírálásának szempontrendszere Megnevezés

Adható pontszám

1. A pályázó gazdálkodási formája: természetes személy jogi személyiségű vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, - egyéb mezőgazdasági tevékenységet folytató szervezet 2. Piaci kapcsolat: terméktanács és TÉSZ tagja terméktanács vagy TÉSZ tagja nem tagja termelői szervezetnek 3. Kedvezőtlen adottságú térségben való gazdálkodás16: hegyvidéki, dombvidéki térségek alacsony termőképességű, gyenge földterület (17 AK alatt) egyéb, környezetvédelmi korlátozás 2 vagy több tényező együttes fennállása 4. Környezetkímélő gazdálkodás megléte (ökológiai gazdálkodás, integrált növénytermesztés, extenzív gyepgazdálkodás, halgazdálkodás, egyéb): több mint 3 éve kevesebb mint 3 éve nincs 5. A gazdaság területének környezeti (természet-, talaj-, vízvédelmi) érzékenysége17: hármas érzékenység kettős érzékenység egyszeres érzékenység 6. Vidéki foglakoztatáshoz való hozzájárulás (munkanélküliségi ráta alapján): országos átlag alatt vagy egyenlő azt meghaladja 10 %-kal 20 %-kal 30 %-kal 7. Agrár-környezetvédelmi mintagazdasági szerepkör betöltése, felvállalása (térségi bemutató, képzési, szaktanácsadási, információs feladatok): igen nem 8. Agrár-környezetvédelmi célprogramban a pályázó: teljes területével részt vesz területe több mint 50 %-ával vesz részt területének kevesebb mint 50 %-ával vesz részt Összesen

10 6 4 10 5 0 5 5 5 10 10 5 0 30 20 10 3 7 10 15 5 0 10 6 2 100

a) Kedvezőtlen adottságú térségben való gazdálkodás Azok a települések kaptak ebben a kategóriában 10 pontot, ahol az alábbi feltételekből legalább kettő érvényesül. •

Hegyvidéki, dombvidéki térségek

A hátrányos helyzetű térségek (LFA18) lehatárolásánál a 1257/1999 EK rendelet 18. cikkét alapul véve azok a térségek kerülnek kiemelésre domborzati adottságokból fakadóan hátrányos területekként, ahol • a tengerszint feletti magasságból adódóan a tenyészidő lerövidül, vagy • a művelt felszín meredeksége különleges gépek alkalmazását kívánja meg, vagy • a fenti két kedvezőtlen adottság kevésbé, de együttesen jelentkezik.

16

Az EU 1257/1999 EU tanácsi rendeletének LFA – Kedvezőtlen Adottságú Területek – besorolása alapján.

17

A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program kialakításához elkészült földhasználati zonációs adatbázis alapján.

18

LFA: Less Favourable Areas (Kedvezőtlen Adottságú Területek).

76

Ennek értelmében a magyarországi viszonyokra adaptálva a rendeletet az alábbi kategóriák kerültek kialakításra: • a lejtés 20 %-nál nagyobb, • a tengerszint feletti magasság 600 méter feletti, • a lejtés 10-20 % közötti, a tengerszint feletti magasság 400-600 méter közötti. Magyarországon a három felsorolt kategória által érintett terület összesen 138 511 ha, ami az ország 1,49 %-a. Azok a települések kaptak ebben a kategóriában 5 pontot, amelyek területén a kedvezőtlen domborzati adottságú terület aránya meghaladta az országos átlagot. •

Alacsony termőképességű, gyenge földterület (17 AK alatt)

A Földművelésügyi Minisztérium 1995-ben közzétett RFÖLD95 településsoros adatbázisában művelési áganként részletezve van a minőségi osztályokhoz tartozó földterület. Ezekből kiszámítható művelési áganként az átlagos aranykorona-érték. Azok a települések kaptak ebben a kategóriában 5 pontot, ahol az átlagos szántó aranykorona-érték nem éri el a 17-et. •

Egyéb, környezetvédelmi korlátozás (védett természeti terület, vízbázis-védelmi terület stb.)

Magyarország földhasználati zónarendszerének kialakítása során elkészült az ország környezetérzékenységi térképe. Ez a szintézis térkép 13 paramétert egyesít az élővilág-, a talaj- és a vízvédelme szempontjából. A 1257/1999 EK rendelet 21. cikke az érintett ország területének 10 %-ában maximalizálja azokat a hátrányos helyzetű területként kiemelhető területeket, amelyeken a környezetvédelmi rendelkezések és természeti adottságok eredményeképpen a mezőgazdasági hasznosítás korlátozott. Ennek értelmében a környezetérzékenységi szintézis térkép legérzékenyebb területeinek 10 %-a került kiválasztásra. Ebből a lehatárolásból kiszámolható az egyes településekre jutó érzékeny területek aránya. Azok a települések kaptak ebben a kategóriában 5 pontot, ahol ezeknek a környezetileg érzékeny területeknek az aránya meghaladta a 25 %-ot. b) A település/gazdaság területének környezeti (természetvédelmi, talaj-, vízvédelmi) érzékenysége A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program megalapozásához lehatárolásra kerültek azok a területek, amelyek az élővilág, a talaj vagy a víz védelme szempontjából átlagosnál nagyobb érzékenységet mutattak. A számítás alapja az volt, hogy az egyes szintézis térképeknél a területi egységek (1 ha-os pixelek) összesített pontszámából ki lehetett számítani az adott érzékenység súlyozott átlagát. Amennyiben egy területi egység ennél az értéknél nagyobb érzékenységet mutatott, bekerült a zonális célprogramok területei közé. Ennek értelmében az országban: • az élővilág-védelmi célterület 2 196 087 ha, 57,1 %, • a talajvédelmi célterület 2 727 541 ha, 65,9 %, • a vízvédelmi célterület 2 660 934 ha, 68,2%. Ezek után minden egyes településre meghatározható volt, hogy a település területének hány százaléka esik az egyes kategóriákba. Azok a települések kaptak ebben a kategóriában 10 pontot, ahol a háromból csak az egyik kategóriába eső terület aránya haladta meg a 25 %-ot. 20 pontot kaptak azok a települések, ahol két kategóriában is meghaladta az érzékeny területek aránya a 25 %-ot. 30 pontot kaptak azok a települések, ahol mindhárom kategóriában meghaladta az érzékeny területek aránya a 25 %-ot. c) A vidéki foglakoztatáshoz való hozzájárulás (munkanélküliségi ráta figyelembe vétele) A Központi Statisztikai Hivatal TSTAR 2000-es adatbázisát alapul véve a regisztrált munkanélküliek száma lett összevetve az aktív korú lakosság számával (18-60 év). Ennek alapján az országos 77

átlag 6,06 %. A kategorizálás további kritériumai a rendelet melléklete szerint az átlag 1,1 szerese (6,67%), az átlag 1,2 szerese (7,27 %) és az átlag 1,3 szorosa (7,88 %). Ennek alapján négy kategória alakult ki: azok a települések, ahol a munkanélküliség • a ráta 1,1-szerese alatt maradt 3 pontot kaptak, • a ráta 1,1-szerese és 1,2-szerese közé esett 7 pontot kaptak, • a ráta 1,2-szerese és 1,3-szorosa közé esett 10 pontot kaptak, • meghaladta a ráta 1,3-szorosát 15 pontot kaptak. d) Összegzés A fentiek értelmében a három szempont összpontszáma a maximális 100 pontból 3 - 55 pont közé eshetett. Településenkénti területi megoszlását a 10. ábra szemlélteti, pontos értékei pedig a http://nakp.gau.hu/palyazat_elbiralas.php internetcímen tudhatók meg. 10. ábra: Az agrár-környezetgazdálkodási programok területi orientációja

Minél nagyobb pontszámot ért el egy település e minősítési rendszerben, annál fontosabb volt, annál több lehetőséget kínált az agrár-környezetgazdálkodás, az NAKP a település és gazdálkodó közössége számára, így annál fontosabbá vált az adott település mezőgazdasági terlületeinek agrár-környezetgazdálkodási szempontú értékelése és hasznosítása. 4.3.1.4. Finanszírozása és bevezetésének eredményei A költségvetés az agrártámogatások között 2002-ben 2,2 milliárd, 2003-ban 4,5 milliárd Ft-ot különített el e támogatási, kifizetési rendszer indítására. A hat támogatott gazdálkodási rendszerre 2002-ben 5321 db, 2003-ban pedig 7529 db pályázat érkezett 272 ezer illetve 301 ezer ha területre. A pályázott támogatási összeg 4,5 milliárd Ft, illetve 5,5 milliárd Ft volt. A rendelkezésre álló összeg csak az igények mintegy 60%-os kielégítését tette lehetővé, így 2002-ben 2691 pályázat összesen 153 ezer ha területtel, majd 2003-ban 5114 pályázat összesen 235 ezer ha területtel került be a programba. A programban résztvevő gazdáknak kifizetett összeg 2002-ben 2,1 milliárd Ft, majd 2003-ban 4,1 milliárd Ft volt, 13700 Ft/ha, majd 17450 Ft/ha átlagos értékkel. A kifizetési összeg – programtól

78

függően – 10-50 eFt/ha között változott. A területi arányok alapján a legnagyobb érdeklődés sorrendben • a gyephasznosítási célprogram (38%), • az ökológiai gazdálkodási célprogram (25%) és • az ÉTT célprogram (17%) iránt mutatkozott. A vizes élőhelyek, az alapprogram, illetve az integrált gazdálkodási célprogram részesedési aránya a teljes programterületből összesen 20% (sorrendben 7,2%, 6,6% és 6,2 %) volt.

4.3.2. A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) agrár-környezetgazdálkodási támogatási területei és programjai (2004-2006) 4.3.2.1. Működésmódja és támogatási rendszere A 2004-2006-os időszakra vonatkozó NVT agrár-környezetgazdálkodási intézkedési területe – a most már EU tag Magyarországon folytatva az NAKP agrár-környezetgazdálkodási támogatási formáit – célprogramok formájában ugyancsak olyan támogatható gazdálkodási rendszereket fogalmazott meg, amelyekhez a gazdák területükkel, gazdaságukkal önkéntes módon csatlakozhattak, ha • legalább 0,3-1ha saját tulajdonú mezőgazdasági területük vagy erre vonatkozó – legalább 5 éves – tartós földbérleti szerződésük volt; • betartották a „Helyes Gazdálkodási Gyakorlat” előírásait és vezették a kötelező nyilvántartásokat (gazdálkodási naplót); • elfogadták az adott gazdálkodási rendszer technológiai és egyéb előírásait, követelményeit; • azokat saját gazdálkodásukba beépítették és annak betartását a szerződés időtartamára vállalták, a teljesítés ellenőrzését pedig elfogadták; • a vállalt gazdálkodási rendszerhez kapcsolódó képzési programban a szerződés időtartama alatt évente 1 alkalommal részt vettek. Az EU és a Magyar Állam ennek fejében a szerződés időtartamára vállalta, hogy ezért a gazdát minden hektár bevitt mezőgazdasági terület után a választott rendszertől függő normatív, hektáronkénti és az infláció mértékével valorizált (értékálló) évenkénti kifizetésben részesíti. A programban való részvétel: • gazdaönrészt nem igényelt; • a kifizetés 80%-át az EU, 20%-át a nemzeti költségvetés biztosította; • nem kellett az egész gazdaságot egyszerre bevinni, sőt a különböző gazdaságrészek – az ökológiai gazdálkodás kivételével – különböző gazdálkodási rendszerekhez is csatlakoztathatók voltak; • nem komplikált pályázat benyújtásával, hanem gyakorlatilag speciális regisztrációs folyamattal indult, amelyben a gazda megadta – saját maga és gazdasága alapadatait; – azon területei adatait, amelyeket be akar vinni az adott gazdálkodási rendszerbe; – az e területek tulajdoni vagy bérleti viszonyait igazoló dokumentumokat; • és kinyilvánította, hogy az adott rendszer szabályait, előírásait magára nézve kötelező érvénnyel elfogadja és vállalja, hogy a képzési programban részt vesz; • a képzési programban való részvétel költségeit a program fedezte, tehát a gazdának külön költséget az nem jelentett. Az NVT támogatott agrár-környezetgazdálkodási rendszerei esetében a támogatási év szeptember 1-től a következő év augusztus 31-ig tartott. 4.3.2.2. Támogatott gazdálkodási rendszerek Az NVT-ben támogatott rendszereket a 11. ábra foglalja össze. Minden művelési ágban és az állattenyésztésben is többféle rendszerre lehetett pályázni. Az ábrán felfelé egyre szigorúbb – 79

és ezzel arányosan nagyobb hektáronkénti kifizetésű – rendszerek találhatók. A fő programcsoportok hektáronkénti kifizetéseit a 2004-2006-os időszakra a 21. táblázat foglalja össze. 4.3.2.3. Finanszírozása és eredményei A némi késéssel csak 2005 őszén elindult programokban összesen mintegy 25 ezer gazdasági egység vett részt. A különböző gazdálkodási rendszerekben résztvevő gazdaságok összterülete mintegy 1,5 millió ha volt, ami az NAKP-ban elért mintegy 250 ezer ha-os összterülethez képest igen jelentős növekedésnek tekinthető. A különböző gazdálkodási rendszerek kifizetései 15-118 ezer Ft/ha illetve Ft/állategység között mozogtak (1 €=255 HUF, lásd 21. táblázat). Az éves kifizetési összeg, amelyet a programokban résztvevő gazdák kézhez kaptak, összességében 44 milliárd Ft-ot tett ki. Így az 1 ha-ra jutó átlagos támogatási összeg mintegy 29300 Ft/év volt. Ez a kifizetési összeg részben fedezte a gazdálkodási rendszerek vállalásának esetleges gazdasági hátrányait és 20%-nyi prémiumot is tartalmazott, hogy ösztönözze a gazdálkodókat a programban való részvételre.

80

11. ábra: Az NVT-ben pályázható agrár-környezetgazdálkodási rendszerek (2005)

81

21. táblázat: Az NVT fő agrár-környezetgazdálkodási programcsoportjainak évenkénti kifizetései (2005) Kifizetés* €/ha Ft/ha

Célprogramok A. Szántóterületek A.1. Szántó alapprogram A.2. Tanyás gazdálkodás

a) szántóföldi növények b) zöldségfélék a) szántóföldi növények b) zöldségfélék

A.3. Méhlegelő program A.4. Integrált szántóföldi gazdálkodás

a) szántóföldi növények b) zöldségfélék A.5. Ökológiai gazdálkodás a) szántóföldi növények-átállási b) szántóföldi növények-átállt c) zöldségfélék-átállási d) zöldségfélék-átállt A.6. Hosszútávú terület-pihentetés a) 1. évben b) 2. évtől A.7. Ritka növényfajták termesztése a) szántóföldi növények b) zöldségfélék A.8. Érzékeny Természeti Területek szántóföldi programjai B. Gyepterületek B.1. Gyepgazdálkodási alapprogram a) gyepes élőhelyek fenntartása b) szántóföldi területek gyepesítése B.2. Ökológiai gyepgazdálkodási célprogram B.3. Érzékeny Természeti Területek a) gyepes élőhelyek fenntartása b) szántóföldi területek gyepesítése C. Ültetvények C.1. Integrált gyümölcs- és szőlőtermesztési célprogram C.2. Ökológiai gyümölcs- és szőlőter- a) átállás alatt mesztési célprogram b) átállás után C.3. Ritka szőlő- és/vagy gyümölcsfajták termesztése D. Vizes élőhelyek D.1. Extenzív halgazdálkodás D.2. Vizes élőhelyek létrehozása szántó- a) 1. évben kon b) 2. évtől D.3. Ívóhelyek kialakítása D.4. Zsombékosok, mocsarak, lápok gondozása D.5. Nádgazdálkodás E. Állattartási intézkedések E.1. Őshonos állatfajták tartása (Ft/egyed) a) magyar szürke szarvasmarha b) lovak c) mangalica sertés d) juhok e) baromfi E.2. Ökológiai állattartás (Ft/egyed) a) szarvasmarha b) sertés c) juh, kecske d) baromfi F. Kiegészítő agrár-környezetgazdálkodási intézkedések F.1. Erózió elleni védelem a) szántóföldön b) ültetvények F.2. Táblaszegélyek, füves mezsgyék a) 1. évben létesítése szántókon b) 2. évtől F.3. Cserjeirtás gyepterületeken a) 1. évben b) 2. évtől

*: 1 € = 255 HUF 82

98,04 25 000 172,55 44 000 145,10 37 000 215,69 55 000 74,51 19 000 133,33 34 000 223,53 57 000 176,47 45 000 125,49 32 000 325,49 83 000 200,00 51 000 376,47 96 000 133,33 34 000 129,41 33 000 231,37 59 000 192,16-266,66 49-68 ezer 58,82 15 000 290,20 74 000 58,82 15 000 98,04-129,41 25-33 ezer 194,12 75 000 388,24 396,08 278,43 231,37

99 000 101 000 71 000 59 000

203,92 317,65 133,33 117,65 101,96 86,27

52 000 81 000 34 000 30 000 26 000 22 000

113,73 119,80 78,43 20,59 0,33-1,53 74,51 58,82 18,82 0,26-1,04

29 000 30 550 20 000 5 250 85-390 19 000 15 000 4 800 65-265

39,22-98,04 10-25 ezer 39,22-231,37 10-59 ezer 462,75 118 000 39,22 10 000 168,63 43 000 62,75 16 000

4.3.3. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) agrárkörnyezetgazdálkodási támogatási területei és programjai (2007-2013) A 2007 őszén indult Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) agrár-környezetgazdálkodási intézkedési területe tovább folytatta, részben kiszélesítette, illetve módosította a Nemzeti vidékfejlesztési Terv agrár-környezetgazdálkodási támogatási programjait. A működésmód és a részvétel alapszabályai lényegében nem változtak, ám a programok szélesedtek és a kifizetési összegek is általában növekedtek. Az ÚMVP fő agrár-környezetgazdálkodási programcsoportjait és azok évenkénti kifizetéseit a 22. táblázat foglalja össze. 22. táblázat: Az ÚMVP fő agrár-környezetgazdálkodási programcsoportjainak évenkénti kifizetései (2007-2013) Kifizetés* €/ha Ft/ha

Célprogramok A. Szántóterületek A.1. Integrált szántóföldi gazdálkodás

a) szántóföldi növények b) zöldségfélék A.2. Tanyás gazdálkodás a) szántóföldi növények b) zöldségfélék A.3. Ökológiai gazdálkodás a) szántóföldi növények – átállás alatt b) szántóföldi növények – átállt c) zöldségfélék – átállás alatt d) zöldségfélék – átállt A.4. Természetvédelmi zonális célprogramok 1. Túzok élőhelyfejlesztés a) szántó b) lucerna 2. Vadlúd- és daruvédelem 3. Kék vércse élőhelyfejlesztés a) szántó b) lucerna 4. Madár és apróvad élőhelyfejlesztés 5. Élőhelyfejlesztés A.5. Talajvédelmi célú gazdálkodás a) vízerózió elleni védelem b) szélerózió elleni védelem B. Gyepterületek B.1. Extenzív gyepgazdálkodás a) legeltetés b) legeltetés – NATURA 2000 c) kaszálás d) kaszálás – NATURA 2000 e) vegyes f) vegyes – NATURA 2000 B.2. Ökológiai gyepgazdálkodás a) legeltetés b) legeltetés – NATURA 2000 c) vegyes d) vegyes – NATURA 2000 B.3. Természetvédelmi zonális célprogramok 1. Túzok élőhelyfejlesztés a) legeltetés b) kaszálás c) vegyes 2. Élőhelyfejlesztés a) legeltetés b) kaszálás c) vegyes B.4. Szántóterületek gyeppé alakítása (zonális) 1. Vízvédelmi célú területpihentetés a) 1. év b) 2. év 2. Tájgazdálkodási célú gyeptelepítés a) 1. év b) 2. év 3. Természetvédelmi célú gyeptelepítés a) 1. év b) 2. év

83

133 154 162 173 189

33 250 38 500 40 500 43 250

135 434 226

47 250 33 750 108 500 56 500

225 241 201 218 241 213 179 211 231

56 250 60 250 50 250 54 500 60 250 53 250 44 750 52 750 57 750

91 98 58 65 77 84 91 98 77 84

22 750 24 500 14 500 16 250 19 250 21 000 22 750 24 500 19 250 21 000

117 121 119 105 106 105

29 250 30 250 29 750 26 250 26 500 26 250

312 78 000 88 22 000 312 78 000 73 18 250 343 85 750 a B.3. szerint

Kifizetés* €/ha Ft/ha

Célprogramok C. Ültetvények C.1. Integrált (IFP) gyümölcs- és szőlőtermesztési célprogram

a) alma b) csonthéjas c) bogyós d) szőlő C.2. Ökológiai gyümölcs- és szőlőtera) alma – átállás alatt mesztés b) alma – átállt c) csonthéjas – átállás alatt d) csonthéjas – átállás alatt e) bogyós – átállás alatt f) bogyós – átállt g) szőlő – átállás alatt h) szőlő – átállt C.3. Hagyományos ültetvényművelés a) alma b) csonthéjas D. Vizes élőhelyeken történő gazdálkodás D.1. Nádgazdálkodás D.2. Halastavak extenzív, természetbarát hasznosítása D.3. A természetes vizes élőhelyek, mocsarak, zsombékok, sásos területek gondozása D.4. Vizes élőhelyek létrehozása és kezelése E. Állattartási intézkedések E.1. Őshonos génmegőrzés a) szarvasmarha (min. 1) (nukleusz állomány) (egyedenként) b) bivaly (min. 1) c) ló (min. 1) d) szamár (min. 1) e) sertés (min. 20) f) juh (min. 10) g) kecske (min. 10) h) tyúk (min. 20) i) gyöngytyúk (min. 20) j) kacsa (min. 20) k) pulyka (min. 20) l) lúd (min. 20) E.2. Őshonos fajtafenntartás (egyedena) szarvasmarha (min. 1) ként) b) bivaly (min. 1) c) ló (min. 1) d) szamár (min. 1) e) sertés (min. 20) f) juh (min. 10) g) kecske (min. 10) h) tyúk (min. 20) i) gyöngytyúk (min. 20) j) kacsa (min. 20) k) pulyka (min. 20) l) lúd (min. 20)

743 506 352 504 900 720 900 511 900 439 900 515 572 469

185 750 126 500 88 000 126 000 225 000 180 000 225 000 127 750 225 000 109 750 225 000 128 750 143 000 117 250

191 384 90

47 750 96 000 22 500

61

15 250

200 200 200 180 150 45 45 20 20 27 35 40 115 115 115 100 78 24 24 8 8 10 14 16

50 000 50 000 50 000 45 000 37 500 11 250 11 250 5 000 5 000 6 750 8 750 10 000 28 750 28 750 28 750 25 000 19 500 6 000 6 000 2 000 2 000 2 500 3 500 4 000

*: 1 € = 250 HUF A 2007-2013-as időszakra vonatkozó Új Magyarország Vidékfejlesztési Program támogatott gazdálkodási rendszereit, azok célkitűzéseit, jogosultsági feltételeit, főbb előírásait és éves kifizetési összegeit a függelék tartalmazza.

84

További részletes információk a http://www.mvh.gov.hu valamint a http://www.nakp.hu internetcímről nyerhetők, ahol az NVT és az ÚMVP teljes dokumentációja is megtalálható.

85

5. Forrásmunkák, ajánlott és továbbvivő szakirodalom 5.1. Ajánlott szakirodalom Ángyán J. (2001): Az európai agrármodell, a magyar útkeresés és a környezetgazdálkodás, Agroinform Kiadóház, Budapest, 308 p. Ángyán J. - Fésűs I. - Podmaniczky L. - Tar F. - Vajnáné Madarrassy A. (szerk.) (1999): Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (a környezetkímélő, a természet védelmét és a táj megőrzését szolgáló mezőgazdasági termelési módszerek támogatására), Agrárkörnyezetgazdálkodási tanulmánykötetek, 1. kötet, Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, Budapest, 174 p. Ángyán J. – Menyhért Z. (szerk.) (2004): Alkalmazkodó növénytermesztés, környezet- és tájgazdálkodás; Szaktudás Kiadóház, Budapest, 560. p. Ángyán J. – Tardy J. – Vajnáné Madarassy A. (szerk.) (2003): Védett és érzékeny természeti területek mezőgazdálkodásának alapjai, Mezőgazda Kiadó, Budapest, 625 p. Czuczai J. – Ficzere L. (1997): Európa A-tól Z-ig (az európai integráció kézikönyve), az EK Hivatalos Kiadványainak Hivatala, Luxemburg, 311 p. Halmai P. (szerk.) (2002): Az Európai Unió agrárrendszere, Budapesti Agrárkamara és Mezőgazda Kiadó, Budapest, 345 p. Horváth Z. (2007): Kézikönyv az Európai Unióról, 7. átdolgozott kiadás, Magyar Országgyűlés, Budapest, 658 p. Horváth Z. – Tar G. (2006): Nemzetközi szervezetek kislexikona, az Országgyűlés Külügyi Hivatala és HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 311 p.

5.2. Továbbvivő szakirodalom Alfons, H. (1994): Agricultural policy and market regulation, the case of Austria. Paper, presented at the workshop on "Agrarian Reform in Central and Eastern Europe", Jurmala, 1994. 03. 10-12. Antilla, J. - Seiler, P. (1996): Jelentés a Vidéki Térségek Európai Kartájáról. Fordította: Szakál Ferenc, Környezet- és Tájgazdálkodási Füzetek, GATE-KTI, Gödöllő II. évf. 2.sz. 22-52. p. Ángyán J. (1991): A növénytermesztés agroökológiai tényezőinek elemzése (gazdálkodási stratégiák, termőhelyi alkalmazkodás), Kandidátusi értekezés, Gödöllő, 120 p. Ángyán J. (1994): „Fenntartható”, alkalmazkodó tájgazdálkodás, Környezet és Fejlődés, Budapest, V. évf. 1. szám 5-14. p. Ángyán J. (1995): A növénytermesztési stratégiaváltás legfontosabb területei, rövid és hosszú távú feladatai, készült: "A természetvédelmi oltalom alatt nem álló növény- és állatvilág valamint az agrártáj védelmének ágazati koncepciója" című FM stratégiai tanulmány keretében, programvezető: Madas András, Gödöllő, 33 p. Ángyán J. (1995): Környezetbarát gazdálkodási rendszer- és struktúraváltás a számtóföldi növénytermesztésben. "AGRO 21" Füzetek, "AGRO 21" Kutatási Programiroda, Budapest, 1995/7. sz., 36-79. p. Ángyán J. (2000): Válaszúton a mezőgazdaság (in: Gadó Gy. P. (szerk.): A természet romlása, a romlás természete (Magyarország), Föld Napja Alapítvány Kiadó, Budapest, 216 p.), 3759. p. Ángyán J. (2001): Az európai agrármodell, a magyar útkeresés és a környezetgazdálkodás, A falu, Budapest, XVI. évf. 4. sz., 11-28. p. 86

Ángyán J. (2003): A környezet- és tájgazdálkodás agroökológiai, földhasználati alapozása (Magyarország integrált földhasználati zónarendszerének kialakítása), MTA doktori értekezés, Gödöllő, kézirat, 134 p. Ángyán J. (2003): Válaszúton a mezőgazdaság és a vidék (In: Bulla M. – Tamás P.: Magyarország környezeti jövőképe, Országos Környezetvédelmi Tanács, MTA Szociológiai Kutatóintézet, Budapest, 382 p.), 155-185. p. Ángyán J. - Fésűs I. - Németh T. - Podmaniczky L. - Tar F. (szerk.) (1998): Magyarország földhasználati zónarendszerének kidolgozása a mezőgazdasági EU-csatlakozási tárgyalások megalapozásához, Alapozó modellvisgálatok II., Készült: az FM Agrárkörnyezeti, Erdészeti, Biogazdálkodási és Vadgazdálkodási EU Harmonizációs Munkacsoport megbízása alapján, Gödöllő, 46 p. Ángyán, J. - Menyhért, Z. (1988): Integrált, alkalmazkodó növénytermesztés (Ésszerű környezetgazdálkodás), Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 163 p. Ángyán J. - Menyhért Z. (1997): Az EU-konform mezőgazdasági stratégiaváltás legfontosabb területei és feladatai a növénytermesztésben, "Zöld Belépő: EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata", MTA Stratégiai kutatási program, Gödöllő-Budapest, 104 p. Ángyán

J. - Menyhért Z. (szerk.) (1997): Alkalmazkodó növénytermesztés, környezetgazdálkodás, Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 414 p.

ésszerű

Ángyán J. – Menyhért Z. (1999): Az EU-konform mezőgazdasági stratégiaváltás legfontosabb területei és feladatai a növénytermesztésben, In: Kerekes S. (szerk.): Környezetbarát mezőgazdálkodás, Magyarország az ezredfordulón, Stratégiai Kutatások a Magyar Tudományos Akadémián: III. Környezetvédelem és integráció, Műhelytanulmányok, MTA, Budapest, (112 p.) 9-36. p. Ángyán J. – Nagy G. – Podmaniczky L. – Skutai J. (2001): Magyarország és természetföldrajzi tájainak földhasználati zonációs rendszere és szintézistérképei, az MTA Kutatásszervezési Intézet megbízása alapján készült tanulmány (Programvezető: Láng István), Gödöllő, 61 p. Ángyán J. – Podmaniczky L. – Szabó M. – Vajnáné M. A. (2001): Az Érzékeny Természeti Területek (ÉTT) rendszere, Tanulmányok Magyarország és az Európai Unió természetvédelméről, TIB-JEP 13021-98 „EU-training for Nature Conservation Officials”, ELTETTK – SZIE-KGI – KöM-TvH – TEMPUS kiadás, Budapest-Gödöllő-Berlin-MadridThessaloniki, 216 p. Ángyán J. - Szalai T. - Ónodi G. - Podmaniczky L. - Kiss J. - Tirczka I. - Kupi K. - Jeney Zs. (1995): Földhasználat, térstruktúra és fenntarthatóság, XXXVII. Georgikon Napok "A fenntartható fejlődés időszerű kérdései a mezőgazdaságban", Keszthely, I. kötet. 131-137.p. Baldock, D. - Beaufoy, G. - Clark, J. eds. (1994): The Nature of Farming: Low Intensity Farming Systems in Nine European Countries, IEEP, London, 256 p. Bayliss-Smith, T.P. (1982): The ecology of agricultural systems. Cambridge Univ. Press., pp. 112. Csepregi I. (1998): A természet- és tájvédelem jogi és igazgatási háttere, In: Kovács M. - Kiss L: Természet- és tájvédelem, Egyetemi jegyzet, GATE-KTI, Gödöllő, 150 p. Darvas B. (2000): Virágot Oikosnak (kísértések kémiai és genetikai biztonságunk ürügyén, L’Harmattan Kiadó, Budapest, 430 p. Darvas B. – Székács A. (szerk.) (2006): Mezőgazdasági ökotoxikológia, L’Harmattan Kiadó, Budapest, 382 p. Eigenbrodt, J. - Ott, E. (1994): Debatten im Rhöner Dreilándereck: Positionen und Beiträge zur Diskussion um das Biosphärenreservat,VAS Schriftenreihe Band 3, VAS Verlag, Frankfurt, 214 p. Erdmann, K-H. (1994): Biosphärenreservate: Modelle für Schutz, Pflege und Entwicklung von Natur und Kulturlandschaften, In: Eigenbrodt-Ott (1994): Debatten im Rhöner Dreiländereck, Schriftenreihe Biosphärenreservat Rhön, Band 3, Frankfurt, 15-38. p. 87

Erz, W. (1978): Probleme der Integration des Naturschutzgesetzes in Landnutzungsprogramme. TUB, Zeitschrift der Technischen Universität Berlin 10 (2), 11-19. p. FAO (1991): Issues and perspectives in sustainable agriculture and rural development (SARD), Main document no. 1., Netherlands conference on sustainable agriculture and the environment, strategies and tools for sustainable agriculture and rural development, 's Hertogenbosch 15-19. april 1991., Rome, 25 p. Farkas I, (1994): A daganatos halálozás helyzete Magyarországon, Magyar Tudomány, Budapest, 1994/5. sz., 524-539. p. Fecske M. (1987): Növekedési pályák a mezőgazdaságban, Mezőgazdasági Kiadó, Bp., 198 p. Fekete G. - Molnár Zs. - Horváth F. (szerk.) (1997): A magyarországi élőhelyek leírása, határozója és a nemzeti élőhelyosztályozási rendszer, Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest, Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer II. Guhl, U. - Sante, H. (1990): Pestizidrückstände in Nahrungsmitteln, In: Pestizid-Riport, Verein für Umwelt- und Arbeitsschutz. Göttingen, 125 p. Harrach T. (1992): Ökologische Ziele und Aufgaben bei der Entwicklung der Agrarlandschaften (Kulturlandschaften) in Mitteleuropa. Wiss Tagung über "Ergebnisse der zehnjährigen wiss. Parmerschaft J.L.U. Giessen - GATE Gödöllő, 17-20. Sept. 1992., 7-20. p. Harrach T. (1994): Grundsätze einer umweltverträglichen und naturschutz-gerechten Landbewirtschaftung unter besonderer Berücksichtigung der Standortbedingungen, Bulletin of the University of Agricultural Sciences, Special Issue I: New Strategies for Sustainable Ruval Development I, Gödöllő, 135-144. p. Heszky L. (2008): A GM kukoricahibridek termesztésének előnyei és hátrányai, Magyar Mezőgazdaság, Budapest, 2008. április 2., 6-7. p. Horváth E. (szerk.) (1986): A környezet állapota és védelme, KSH Kiadvány, Budapest, 330 p. Hüppe, J (1990): Die Genese moderner Agrarlandschaften in vegetationsgeschiftlicher Sicht, Verhandlungen der Gesellschaft für Ökologie XIX/II, S. 424-432, Osnabrüsk Jávor B. (szerk.) (2000): A jövő nemzedékek jogai, Védegylet, Budapest, 76 p. Jedicke, E. (1994): Biotopverbund, Verlag Eugen Ulmer, Stuttgart, 288 p. Kelemen J. (szerk) (1997): Irányelvek a füves területek természetvédelmi szempontú kezeléséhez, Természetbúvár Alapítvány Kiadó, Budapest, 388 p. Knauer, N. (1980): Möglichkeiten und Schwierigkeiten bei der Schaffung funktionsfähiger Naturschuntzgebiete in der Agrarlandschaft, Landwirtsch. Forsch., Sonderh. 37, 105-116. p. Kovács F. - Brydl E. - Sas B. (1995): Agrártermelés - környezet - népegészségügy. Magyar Tudomány, Budapest, l.sz., 1285-1292. p. Kovács I. - Kovács G. (1987): Növényvédelem és agrokémia, In: Sárközy, P. (szerk.): Mezőgazdaság számokban, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1226 p. Kovács M. - Kiss I. (1998): Természet- és tájvédelem, egyetemi jegyzet, GATE-KTI, Gödöllő, 150 p. Láng I. (2003): Agrártermelés és globális környezetvédelem, Mezőgazda Kiadó, Budapest, 215 p. Lengyel Gy. (szerk.) (2006): Magyarország mezőgazdasága (Gazdaságtipológia, 2005), KSH, Budapest, 39 p. Lünzer, I. (1981): Öko-Anbau unter energetischen und wirtschaftlichen Gesichtspunkten, Berichte und Discussionen zum Land- und weinban. C.F. Müller Verlag, Karlsruhe, 128 p. Madas A. (1985): Ésszerű környezetgazdálkodás a mezőgazdaságban, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 204 p. Madigan, E. (edit.) (1991): Agriculture and the environment, U.S. Gorernment Printing Office, New York, 325 p. 88

Mansvelt, J.D. van – Elzakker, B. van - Witte, R. (1992): Benefits of diversity, an incentive towards sustainable agriculture, United Nations Development Programme, New York, 209 p. Mansvelt, J.D. van - Mulder, J.A. (1993): European features for sustainable development: a contribution to the dialogue, Landscape and Urban Planning, Elsevier Science Publishers B.V., Amsterdam, Vol. 27, Nos. 2-4, 67-90. p. Márkus F. (1994) Extenzív mezőgazdaság és természetvédelmi jelentősége Magyarországon, WWF Magyarországi Képviselete, Budapest. WWF-füzetek 6., 24 p. Márkus F. (1994): Növényvédőszerek hatásai Magyarországon, vegyszeres növényvédelem csökkentésére irányukló programok Dániában, Hollandiában és Svédországban, WWFfüzetek 5., Budapest, 24 p. Mőcsényi M. (1994): A térségi fejlesztés környezeti és agrártermelési összefüggései, "AGRO-21" Füzetek, Budapest, 1994/3. sz. 84-91. p. Nagy Sz. - Márkus F. - Ángyán J. (1997): Az EU-csatlakozás várható hatásai a Környezetileg Érzékeny Területekre és az extenzív gazdálkodási módok megőrzésének lehetőségeire, ``Zöld Belépő: EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata'', MTA Stratégiai kutatási program, Gödöllő-Budapest, 54 p. O´Connell, P.F. (1991): Sustainable agriculture (In: Smith, D.T.: Agriculture and the Environment, U.S. Government Printing Office, Washington, 325 p.), 175-185. p. Rakonczay Z. (szerk.) (1989): Vörös Könyv, Akadémiai Kiadó, Budapest, 360 p. Riegler, J (1998): Ökoszociális piacgazdaság (a társadalompolitikai egyensúly modellje és a fenntarthatóságra való átállás leghatékonyabb eszköze), „Fenntarthatóság és vidék”, 5. Közép-európai Tanácskozás, Gödöllő, 1998. aug. 27-28., előadások és tömörítvények, Pszicholingva kiadó, Szada, 19-25. p. Schuhmacher, E.F. (1974): Small is beautiful. Abacus, London, 176 p. Schüpach, M. (1986): Spritzmittelrückstände in Obst und Gemüse, Dtsch. Lebensmittelrundschau 3., Bonn, 76-80. p. Selye J. (1976): Stressz distressz nélkül, Akadémiai Kiadó, Budapest, 150 p. Stefanovits P. (1981): Talajtan, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 380 p. Stefanovits P. (szerk.) (1977): Talajvédelem, környezetvédelem, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 244 p. Szabó M. (1990): Őszi búzafajták agroökológíai alkalmazkodó képessége és ökonómiai fajtaértékbírálata, MTA doktori értekezés, Budapest. 185 p. Szakál F. (1996): A magyar kutatás számára megvizsgálandó európai irányzatok. Környezet és Tájgazdálkodási Füzetek, GATE-KTI, Gödöllő, II. évf. 2.sz. 69-73. p. Szakál F. (1996): Az Európa Tanács tevékenysége a mezőgazdaság és vidékfejlesztés területén. Környezet- és Tájgazdálkodási Füzetek, GATE-KTI, Gödöllő, II. évf. 2. sz. 9-21. p. Szakál F. (1996): Mezőgazdaság és vidékfejlesztés: új európai irányzatok az Európa Tanács tevékenysége és dokumentumai alapján, Környezet- és Tájgazdálkodási füzetek, GATEKTI, Gödöllő. II. évf. 2. sz. 95 p. Szakál F. (1998): A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései, „Zöld Belépő: EU csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata” MTA stratégiai kutatási program, Budapest-Gödöllő, 95 p. Szakál F. (1998): The Council of Europe and Rural Development, A Basic Document, The European Charter for Rural Areas, An outline report, (Congress of European Agriculture, Rural Youth Working Group, Lubljana, 1998. sept. 29.) Szakál F. (1999): A fenntartható mezőgazdálkodás és szerepe a vidéki térségek fejlődésében, A falu, Budapest, XIV. évf. 2. sz. 23-37. p. 89

Újvárosi M. (1973): Gyomirtás, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 288 p. Zielonkowski, W. (1988): Umwandlung von Intensivflächen in Extensivfl~chen: Neue Potentiale und Chancen für den Naturschutz?, Schr. - R. DRL 54, 272-276. p.

90

6. Ellenőrző kérdések 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19.

Az Európai Unió (EU) kialakulásának és fejlődésének története Az Európai Unió (EU) fő tevékenységi területei Az Európai Unió (EU) fő intézményei Az Európai Unió (EU) jogalkotási gyakorlata, az uniós jog és költségvetés A közös agrárpolitika (KAP) kialakulása és változási folyamata Az európai agrártámogatási rendszer zsákutcája Az iparszerű mezőgazdálkodás jellemzői, törekvései és eredményei Az iparszerű mezőgazdálkodás problémái, kockázatai Az agrárreform elvi háttere és a többfunkciós európai agrármodell kialakulása, tartalma A többfunkciós európai agrármodell alapja és háttere: a fenntarthatóság és az ökoszociális piacgazdaság A Közös Agrárpolitika (CAP) változásának fő szakaszai A Közös Agrárpolitika (CAP) változását jelző európai alapdokumentumok I. (A CAP reform agrár-környezeti kísérő intézkedései (1992); a Vidéki Térségek Európai Kartája (1996); Az AGENDA 2000 (1999)) A Közös Agrárpolitika (CAP) változását jelző európai alapdokumentumok II. (1257/1999. számú EU tanácsi rendelet (2000-2006); a 1698/2005. számú EU tanácsi rendelet (2007-2013)) Az átalakuló európai agrár- és vidéktámogatási rendszer A hazai vidékfejlesztési előcsatlakozási programok (2000-2004) (SAPARD, NAKP) A vidékfejlesztés magyar kerettervei I. (2004-2006) (AVOP, NVT) A vidékfejlesztés magyar kerettervei II. (2007-2013) (ÚMVP) Az agrár-környezetgazdálkodás támogatási rendszere I. (2000-2006) (NAKP, NVT) Az agrár-környezetgazdálkodás támogatási rendszere II. (2007-2013) (ÚMVP)

91

7. Függelék: Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program támogatott gazdálkodási rendszerei (2007-2013)

7.1. Szántóföldi gazdálkodási rendszerek 7.1.1. Integrált szántóföldi gazdálkodás A program célja a környezetkímélő növénytermesztési gyakorlat elterjesztése okszerű tápanyaggazdálkodással, integrált növényvédelemmel, vetésváltással, alapvető talajvédelemmel és helyes talajműveléssel a talajok, valamint a felszíni és felszín alatti vizek védelme érdekében. • A célprogram célkitűzései: – a növényvédő szerek szakszerűtlen használatából és a helytelen tápanyag-gazdálkodásból eredő kedvezőtlen környezeti hatások csökkentése; – a talaj állapotának védelme és javítása; – a talaj tápanyagegyensúlyának helyreállítása; – az élelmiszerbiztonság javítása; – hozzájárulás a biológiai sokféleség fenntartásához. • Jogosultsági feltételek: – a legkisebb támogatható parcella mérete: 0,3ha; – a legkisebb támogatható terület: szántóföldi növények esetén 1ha, zöldségnövények esetén 0,5ha; – a legnagyobb támogatható tábla mérete: legfeljebb 50ha; – jogosult növények: minden szántóföldi növény és zöldségféle, valamint ültetvény módjára termeszthető zöldségnövények pl.: szamóca, spárga, kivéve a rizs. • A célprogram előírásai: – a célprogram megkezdését megelőzően, valamint az ötödik évben vett talajminták alapján bővített talajvizsgálat végeztetése akkreditált laboratóriumban; – a vizsgálati eredmények alapján évente tápanyag-gazdálkodási- és vetéstervet kell készíteni/készíttetni és végrehajtani; – a célprogram 5 éve alatt egyszer középmély (40-60cm) lazítás alkalmazása; – a vetésváltás szabályainak betartása; – a program 5 éve alatt a vetésszerkezeten belül – fővetésű növények tekintetében - az őszi búza, szemes kukorica és napraforgó együttes részaránya legfeljebb 60%, a pillangós növények részaránya legalább 10% lehet; – a program 5 éve alatt legalább egyszer másodvetésben zöldtrágya növény termesztése és zöldtrágyázás megvalósítása; – csak az UMVP mellékletében szereplő környezetkímélő hatóanyagok köre alkalmazható; – a növényvédelmi beavatkozásokat dokumentált előrejelzés vagy növényvédelmi megfigyelés alapján kell végezni. • Éves kifizetési összeg: 133-154 €/ha (szántóföldi növények, illetve zöldségfélék).

7.1.2. Tanyás gazdálkodás Ez a célprogram a Magyarországon tradicionálisan jellemző, extenzív, mozaikos és kisparcellás gazdálkodási rendszer megőrzését hivatott elősegíteni, mely mára már jelentősen visszaszorult, mert az intenzív gazdálkodási rendszerek sok helyen kiszorították. • A program célkitűzései – a hagyományos, alacsony ráfordításszintű gazdálkodási rendszerek megőrzése; – fontos kultúrtörténeti tájkép megőrzése; 92

a növényvédőszerek használatából és a műtrágyázásból eredő környezeti terhelés csökkentése. • Jogosultsági feltételek – a legkisebb támogatható parcella mérete: 0,3ha; – a legkisebb támogatható terület: szántóföldi növények esetén 1ha, zöldségnövények esetén 0,5ha; – a legnagyobb támogatható terület mérete: legfeljebb 50ha; – jogosult növények: minden szántóföldi növény és zöldségféle, valamint ültetvény módjára termeszthető zöldségnövények (pl.: szamóca, spárga), kivéve a rizs; – a pályázott területhez tartozó lakott terület tanyaként van regisztrálva az ingatlannyilvántartási rendszerben. • A célprogram előírásai: – a célprogram megkezdését megelőzően, valamint az ötödik évben vett talajminták alapján bővített talajvizsgálat végeztetése akkreditált laboratóriumban; – a vizsgálati eredmények alapján évente tápanyag-gazdálkodási- és vetéstervet kell készíteni/készíttetni; – mozaikos, kisparcellás növénytermesztés folytatása, egy parcella mérete szántóföldi növény termesztése esetén nem haladhatja meg az 2ha, zöldség termesztése esetén a 0,5ha méretet; – a célprogram 5 éve alatt egyszer középmély (40-60cm) lazítás alkalmazása; – a vetésváltás szabályainak betartása; – a program 5 éve alatt a vetésszerkezeten belül – fővetésű növények tekintetében - az őszi búza, szemes kukorica és napraforgó együttes részaránya legfeljebb 50%, a pillangós növények részaránya legalább 10 % lehet; – a program 5 éve alatt legalább egyszer másodvetésben zöldtrágya növény termesztése és zöldtrágyázás megvalósítása; – csak az ÚMVP mellékletében szereplő környezetkímélő hatóanyagok köre alkalmazható; – a növényvédelmi beavatkozásokat dokumentált előrejelzés vagy növényvédelmi megfigyelés alapján kell végezni. • Éves kifizetési összeg: 162-173 €/ha (szántóföldi növények, illetve zöldségfélék). –

7.1.3. Ökológiai gazdálkodás Az EU 2092/1991 Tanácsi rendeletében meghatározott ökológiai gazdálkodás szabályainak megfelelő gazdálkodási gyakorlat (tápanyag-utánpótlás és növényvédelem) elterjesztése a fizikai és természeti környezet (talajok, vizek, biodiverzitás) állapotának javítása érdekében. • A célprogram célkitűzései: – hozzájárulás a biológiai sokféleség fenntartásához, ill. növeléséhez; – a növényvédőszerek szakszerűtlen használatából és a helytelen tápanyag-gazdálkodásból eredő kedvezőtlen környezeti hatások csökkentése; – a talaj állapotának védelme és javítása; – a talaj tápanyagegyensúlyának helyreállítása; – az élelmiszerbiztonság növelése. • Jogosultsági feltételek: – a legkisebb támogatható parcella mérete: 0,3ha; – a legkisebb támogatható terület: szántóföldi növények esetén 1ha, zöldségnövények esetén 0,5ha; – a legnagyobb támogatható tábla mérete: legfeljebb 50ha; – jogosult növények: minden szántóföldi növény és zöldségféle, valamint ültetvény módjára termeszthető zöldségnövények (pl.: szamóca, spárga), kivéve a rizs; – a célprogramba bevinni kívánt szántóterület valamely – Magyarországon elismert – ökológiai ellenőrző és tanúsító szervezet által nyilvántartásban van. • A célprogram előírásai: – a Tanács 2092/91/EGK rendelete előírásainak teljes körű betartása; 93

a célprogram megkezdését megelőzően, valamint az ötödik évben vett talajminták alapján bővített talajvizsgálat végeztetése akkreditált laboratóriumban; – a vizsgálati eredmények alapján évente tápanyag-gazdálkodási- és vetéstervet kell készíteni/készíttetni; – a célprogram 5 éve alatt egyszer középmély (40-60cm) lazítás alkalmazása; – a vetésváltás szabályainak betartása; – a program 5 éve alatt a vetésszerkezeten belül – fő vetésű növények tekintetében – az őszi búza, szemes kukorica és napraforgó együttes részaránya legfeljebb 60%, a pillangós növények részaránya legalább 10% lehet; – a növényvédelmi beavatkozásokat dokumentált előrejelzés vagy növényvédelmi megfigyelés alapján kell végezni. • Éves kifizetési összeg: 135-434 €/ha (szántóföldi növény, illetve zöldségfélék; átállás alatti, illetve átállt). –

7.1.4. Természetvédelmi zonális célprogramok Csak meghatározott, ún. „Magas Természeti Értékű Területek” (MTÉT) szántóin igényelhető szántóföldi célprogramok az alábbiak: 7.1.4.1. Túzok élőhelyfejlesztés Speciális madárvédelmi célú szántóföldi földhasználat, amely a túzok, ugartyúk, szalakóta, parlagi sas, kerecsensólyom, hamvas rétihéja és egyéb – szántóföldi élőhelyhez kötődő – védett madárfaj, illetve apróvad fajok élőhelyeinek megfelelő kezelését segíti elő. Az intézkedés keretén belül valósítható meg a lucernatermesztés, melynek fő célja a túzok számára kiemelt fontosságú fészkelőés táplálkozóhely biztosítása. • A célprogram célkitűzései: – a regionális, ökológiai szempontú, fenntartható mezőgazdasági földhasználat, a természetvédelmi, illetve környezetvédelmi szempontok érvényesülésének elősegítése; – olyan gazdálkodási módok elterjesztése, melyek segítik megőrizni a tájegységek természeti értékeit; – a túzok, ugartyúk, szalakóta, parlagi sas, kerecsensólyom, kékvércse, hamvas rétihéja és egyéb – szántóföldi élőhelyhez kötődő – védett madárfajok élőhelyeinek megfelelő kezelése; – a mezőgazdasági biológiai sokféleség (agro-biodiverzitás) fenntartása, növelése. • A célprogram előírásai: – a célprogram megkezdését megelőző gazdálkodási évben, valamint az ötödik évben vett talajminta alapján bővített talajvizsgálatot kell végeztetni akkreditált laboratóriumban; – a vizsgálati eredmények alapján évente tápanyag-gazdálkodási- és vetéstervet kell készíteni/készíttetni; – hígtrágya, szennyvíz, szennyvíziszap és szennyvíziszapot tartalmazó komposzt felhasználása tilos; – melioráció és öntözés nem végezhető; – rágcsálóirtó szerek és talajfertőtlenítő szerek alkalmazása tilos; – felszíni vízállások, belvizek, tókák elvezetése tilos; – március 1. és július 31. között a munkavégzés csak napkeltétől napnyugtáig megengedett; – fokozottan védett, földön fészkelő madárfaj fészkének megtalálása esetén a betakarítást/kaszálást azonnal abba kell hagyni és haladéktalanul értesíteni kell az illetékes állami természetvédelmi szerv kijelölt munkatársát. • Éves kifizetési összeg: 225-241 €/ha (szántó, illetve lucerna).

94

7.1.4.2. Vadlúd- és daruvédelem Speciális madárvédelmi célú szántóföldi földhasználat, amely elsősorban a vonuló lúd- és récefélék, illetve a daru jelentős állományainak őszi-téli táplálékbázisát biztosítja. A speciális vetésszerkezettel és a betakarítás korlátozásával hozzájárul az apróvad fajok védelméhez is. • A célprogram célkitűzései: – vonulásuk során az ország egyes jellemző tájait érintő, jelentős lúd-, réce- és daruállományok számára megfelelő őszi-téli táplálkozóhely biztosítása; – az általános madárvédelmi szántóföldi előírások mellett a speciális vetésszerkezet és a betakarítás korlátozása segíti a táplálékbázis megteremtését, illetve hozzájárul az apróvad fajok életfeltételeinek javításához is; – a mezőgazdasági biológiai sokféleség (agro-biodiverzitás) fenntartása, növelése. • A célprogram előírásai: – a célprogram megkezdését megelőző gazdálkodási évben, valamint az ötödik évben vett talajminta alapján bővített talajvizsgálatot kell végeztetni akkreditált laboratóriumban; – a vizsgálati eredmények alapján évente tápanyag-gazdálkodási- és vetéstervet kell készíteni/készíttetni; – a tápanyag-utánpótlás során a műtrágyával kijuttatott nitrogén-hatóanyag mennyisége nem haladhatja meg a 90kg/ha/év mértéket; – hígtrágya, szennyvíz, szennyvíziszap és szennyvíziszapot tartalmazó komposzt felhasználása tilos; – a program 5 éve alatt minden táblán egyszer kötelező zöldtrágyázás céljából másodvetésű növényt termeszteni; – melioráció és öntözés nem végezhető; – csak környezetkímélő növényvédőszer hatóanyagok használhatók; – rágcsálóirtó szerek és talajfertőtlenítő szerek alkalmazása tilos; – felszíni vízállások, belvizek, tókák elvezetése tilos; – a vetésváltás szabályainak betartása kötelező; – kalászos gabonafélék betakarítását követően zöldtarló alkalmazása kötelező. • Éves kifizetési összeg: 201 €/ha. 7.1.4.3. Kék vércse élőhelyfejlesztés Speciális madárvédelmi célú szántóföldi földhasználat, amely kifejezetten a kék vércse kijelölt élőhelyeinek megfelelő kezelését segíti elő. Speciális kaszálási és zöldugar-kezelési előírásai az egyéb védett nappali ragadozó madárfajok védelméhez is hozzájárulnak. • A célprogram célkitűzései: – a regionális, ökológiai szempontú, fenntartható mezőgazdasági földhasználat, a természetvédelmi és környezetvédelmi szempontok érvényesülésének elősegítése; – olyan gazdálkodási módok elterjesztése, melyek segítik megőrizni a tájegységek természeti értékeit; – elsősorban a kék vércse, valamint a szalakóta, parlagi sas, kerecsensólyom és egyéb – szántóföldi élőhelyhez kötődő – védett madárfajok élőhelyeinek megfelelő kezelése; – a mezőgazdasági biológiai sokféleség (agro-biodiverzitás) fenntartása, növelése. • A célprogram előírásai: – a célprogram megkezdését megelőző gazdálkodási évben, valamint az ötödik évben vett talajminta alapján bővített talajvizsgálatot kell végeztetni akkreditált laboratóriumban; – a vizsgálati eredmények alapján évente tápanyag-gazdálkodási- és vetéstervet kell készíteni/készíttetni; – hígtrágya, szennyvíz, szennyvíziszap és szennyvíziszapot tartalmazó komposzt felhasználása tilos; – melioráció és öntözés nem végezhető; – rágcsálóirtó szerek és talajfertőtlenítő szerek alkalmazása tilos; – április 15. és augusztus 31. között a munkavégzés csak napkeltétől napnyugtáig megengedett;

95

fokozottan védett, földön fészkelő madárfaj fészkének megtalálása esetén a betakarítást/kaszálást azonnal be kell fejezni és haladéktalanul értesíteni kell az illetékes állami természetvédelmi szerv kijelölt munkatársát, – felszíni vízállások, belvizek elvezetése tilos. • Éves kifizetési összeg: 218-241 €/ha (szántó, illetve lucerna). –

7.1.4.4. Madár és apróvad élőhelyfejlesztés Madárvédelmi célú szántóföldi földhasználat, melynek célja elsősorban a ragadozó madarak, fogoly, fürj és az apróvadak élőhelyének és életfeltételeinek biztosítása. Előírásai a természeti értékekre káros hatások csökkentését az agrotechnika széleskörű szabályozásával segítik elő. • A célprogram célkitűzései: – vadon élő madarakra, apróvadakra káros hatások csökkentése az alábbiak előírásával: növényvédőszerek korlátozott alkalmazása, növényvédőszer-mentes parcellaszegélyek kialakítása, megfelelő betakarítási és növényápolási technológiák, kevesebb műtrágya felhasználása; – fontos célok közé tartozik a különböző ragadozó madarak, illetve a fogoly és fürj életfeltételeinek biztosítása is; – a mezőgazdasági biológiai sokféleség (agro-biodiverzitás) fenntartása, növelése. • A célprogram előírásai: – a célprogram megkezdését megelőző gazdálkodási évben, valamint az ötödik évben vett talajminta alapján bővített talajvizsgálatot kell végeztetni akkreditált laboratóriumban; – a vizsgálati eredmények alapján évente tápanyag-gazdálkodás- és vetéstervet kell készíteni/készíttetni; – a tápanyag-utánpótlás során a műtrágyával kijuttatott nitrogén-hatóanyag mennyisége nem haladhatja meg a 90kg/ha/év mértéket; – hígtrágya, szennyvíz, szennyvíziszap és szennyvíziszapot tartalmazó komposzt felhasználása tilos; – a program 5 éve alatt minden táblán egyszer kötelező zöldtrágyázás céljából másodvetésű növényt termeszteni; – melioráció és öntözés nem végezhető; – csak az ÚMVP mellékletében megadott környezetkímélő növényvédőszer-hatóanyagok használhatók; – rágcsálóirtó szerek és talajfertőtlenítő szerek alkalmazása tilos; – a vetésváltás szabályainak betartása kötelező; – felszíni vízállások, belvizek, tókák elvezetése tilos; – a táblán egy naptári évben csak egyszer szabad gyomirtó szert használni, és csak a haszonkultúrát érintően; – a tábla minden oldalán legalább 6 méter széles növényvédőszer-mentes táblaszegélyt kell hagyni, ahol szükség esetén mechanikai gyomirtást kell végezni; – kalászos gabonafélék betakarítását követően zöldtarló alkalmazása kötelező; – a program 5 éve alatt egyszer végezhető középmély- vagy mélylazítás. • Éves kifizetési összeg: 213 €/ha. 7.1.4.5. Élőhely-fejlesztés Természetvédelmi célú szántóföldi földhasználat, ahol az intézkedés elsősorban a tájszerkezet megőrzésének szempontjából fontos. A talajt és a vizeket érő környezetterhelés korlátozása mellett ez az intézkedés megfelelő életkörülményeket teremt a védett állatfajoknak is. • A célprogram célkitűzései: – az előírások alkalmazásával korlátozható a mezőgazdasági kemikáliák használata, melyek veszélyeztetik az agrár-élőhelyekhez kötődő vadon élő állatokat; – a környezetterhelés csökkentése mellett ez az intézkedés megfelelő életkörülményeket teremt a védett növény- és állatfajoknak is (szaporodó- illetve táplálkozóhelyek); – a mezőgazdasági biológiai sokféleség (agro-biodiverzitás) fenntartása, növelése.

96

• A célprogram előírásai: – a célprogram megkezdését megelőző gazdálkodási évben, valamint az ötödik évben vett talajminta alapján bővített talajvizsgálatot kell végeztetni akkreditált laboratóriumban; – a vizsgálati eredmények alapján évente tápanyag-gazdálkodási- és vetéstervet kell készíteni/készíttetni; – a tápanyag-utánpótlás során a szervestrágyával kijuttatott nitrogén-hatóanyag mennyisége nem haladhatja meg a 90kg/ha/év mértéket; – hígtrágya, szennyvíz, szennyvíziszap és szennyvíziszapot tartalmazó komposzt felhasználása tilos; – a program 5 éve alatt minden táblán egyszer kötelező zöldtrágyázás céljából másodvetésű növényt termeszteni; – melioráció és öntözés nem végezhető; – csak az ÚMVP mellékletében megadott növényvédőszer-hatóanyagok használhatók; – rágcsálóirtó szerek és talajfertőtlenítő szerek alkalmazása tilos; – a vetésváltás szabályainak betartása kötelező; – felszíni vízállások, belvizek, tókák elvezetése tilos; – műtrágya használata tilos; – gyomirtás csak mechanikai úton végezhető; – a program 5 éve alatt egyszer végezhető 25cm-nél mélyebb szántás, középmély- vagy mélylazítás; – kalászos gabonafélék betakarítását követően zöldtarló alkalmazása kötelező. • Éves kifizetési összeg: 179 €/ha.

7.1.5. Talajvédelmi célú gazdálkodás 7.1.5.1. Vízerózió elleni célprogram Ezzel a célprogrammal a földhasználat-váltást (szántó-gyep konverziót) nem igénylő mérsékelt lejtésű szántóterületeken kívánjuk a vízerózió káros hatásait a lehető legkisebbre redukálni. Csak művelési ág váltást nem igénylő 5-12% közötti lejtésszögű erózióval érintett területeken vehető igénybe. • A célprogram célkitűzései: – a talajerózió csökkentése; – a talajminőség megőrzése; – a vízszennyezés csökkentése. • Jogosultsági feltételek: – a célprogram az 5-12% közötti lejtésszögű szántó hasznosítási irányú fizikai blokkokban vehető igénybe; – a legkisebb támogatható parcella mérete: 0,3ha; – a legnagyobb támogatható tábla mérete: legfeljebb 50ha; – a legkisebb támogatható terület: 1ha, – jogosult növények: minden szántóföldi növény, kivéve a rizs. • A célprogram előírásai: – a célprogram megkezdését megelőzően, valamint az ötödik évben vett talajminta alapján bővített talajvizsgálat végeztetése akkreditált laboratóriumban; – a vizsgálati eredmények alapján évente tápanyag-gazdálkodási- és vetéstervet kell készíteni/készíttetni; – a vetésváltás szabályainak betartása; – a program 5 éve alatt a vetésszerkezeten belül a szemes kukorica, hibridkukorica, csemegekukorica, burgonya és a napraforgó együttes részaránya legfeljebb 20% lehet; – tavaszi vetésű növények esetén téli/tavaszi talajtakarás biztosítása takarónövényekkel, melyeket tavasszal a talaj művelhetővé válását követően kell aláforgatni, legfeljebb a vetést megelőzően két héttel; – a lejtő irányára merőleges művelés alkalmazása; – a célprogram 5 éve alatt egyszer középmély (40-60cm) lazítás alkalmazása. • Éves kifizetési összeg: 211 €/ha. 97

7.1.5.2. Szélerózió elleni célprogram A nagyméretű táblák alkalmazásával és a tavaszi vetésű kapásnövények vetésszerkezeti dominanciájával felerősödtek a szélerózió okozta károk Magyarországon. Ezzel a célprogrammal e problémákat próbáljuk csökkenteni. • A célprogram célkitűzései: – a talajerózió csökkentése; – a talajminőség megőrzése; – a levegő- és vízszennyezés csökkentése. • Jogosultsági feltételek: – a célprogram szántó hasznosítási irányú, szélerózió által érintett homok és lösztalajokon vehető igénybe; – a legkisebb támogatható parcella mérete: 0,3ha; – a legnagyobb támogatható tábla mérete: legfeljebb 50ha; – a legkisebb támogatható terület: 1ha. • A célprogram előírásai: – a célprogram megkezdését megelőzően, valamint az ötödik évben vett talajminta alapján bővített talajvizsgálat végeztetése akkreditált laboratóriumban; – a vizsgálati eredmények alapján évente tápanyag-gazdálkodási- és vetéstervet kell készíteni/készíttetni; – a vetésváltás szabályainak betartása; – a program 5 éve alatt a vetésszerkezeten belül az őszi vetésű vagy évelő növények aránya 60%, a tavaszi vetésű növények aránya 40% lehet. Az alábbi növények összesített részarányának el kell érnie a 20%-ot: köles, pohánka, cirkok, szudáni fű, mohar, rostkender, baltacim, bükkönyök, somkóró, homoki bab, lucerna, facélia, somkóró, tarka koronafürt; energiafű; – az őszi vetésű növények betakarítását követően zöldtrágya növény termesztése, melyeket tavasszal a talaj művelhetővé válását követően kell a talajba keverni, legfeljebb a vetést megelőzően két héttel; – a szél irányára merőleges művelés alkalmazása; – forgatásos talajművelés tilos. • Éves kifizetési összeg: 231 €/ha.

7.2. Gyepgazdálkodási rendszerek 7.2.1. Extenzív gyepgazdálkodás Extenzív, állattartásra alapozott gyepgazdálkodási gyakorlat (tápanyag-utánpótlás, növényvédelem) alkalmazását segítő célprogram a magas természeti értéket jelentő füves élőhelyek megőrzése érdekében. • A célprogram célkitűzései: – hozzájárulás a biológiai sokféleség fenntartásához, ill. növeléséhez; – a gyepterületekhez kötődő növényfajok és társulások, illetve állatfajok életfeltételeinek megőrzése, fenntartása; – az extenzív gyepgazdálkodás által biztosított kedvező környezeti hatások fenntartása. • Jogosultsági feltételek: – A legkisebb támogatható terület: 1ha, kézi kaszálás esetén a legnagyobb támogatható terület: 10ha; – A legkisebb támogatható parcella mérete: 0,3ha – a célprogramba bevitt teljes gyepterületre vonatkozóan legalább 0,2 állategység/ha legeltethető állatállománnyal rendelkezik; – legeltethető állatfajok: szarvasmarha, juh, kecske, bivaly, ló, dám-, gímszarvas és szamár;

98

az állatállomány vonatkozásában a tenyészet a TIR nyilvántartásban, az egyedek az ENAR nyilvántartásban szerepelnek (utóbbi csak szarvasmarha, juh és kecske esetében). • A célprogram előírásai: –

Legeltetés esetén: – a legeltetett területen 0,2 - 1 ÁE19/ha legeltetési sűrűség alkalmazása; – a célprogram 3. évének kezdetére el kell érni a 0,4 ÁE/ha legeltethető állatállományt; – pásztoroló/szakaszoló legeltetés alkalmazása; – felülvetés, vegyszeres gyomirtás, műtrágyázás, öntözés tilos; – őszi tisztító kaszálás elvégzése kötelező, ami után a kaszálékot legkésőbb október 31-ig le kell hordani a területről. Kaszálás esetén: – a gyepet legalább egyszeri gépi kaszálással kell hasznosítani; – felülvetés, vegyszeres gyomirtás, műtrágyázás, szerves trágyázás és öntözés tilos; – a célprogram 3. évének kezdetére el kell érni a 0,4 ÁE/ha legeltethető állatállományt; – a kaszálást követően szénát legkésőbb október 31-ig le kell hordani a területről. Vegyes hasznosítás – legeltetés és kaszálás - esetén: – legeltetés esetén a legeltetési előírások alkalmazandók; – kaszálás esetén a gépi kaszálási előírások alkalmazandók; • Éves kifizetési összeg: 58-98 €/ha (legeltetés, illetve kaszálás; Natura 2000 illetve egyéb területen).

7.2.2. Ökológiai gyepgazdálkodás Az ökológiai gazdálkodás szabályainak megfelelő gyepgazdálkodási gyakorlat (tápanyagutánpótlás, növényvédelem) alkalmazását segítő célprogram a magas természeti értéket jelentő füves élőhelyek megőrzése érdekében. • A célprogram célkitűzései: – hozzájárulás a biológiai sokféleség fenntartásához, ill. növeléséhez; – a gyepterületekhez kötődő növényfajok és társulások, illetve állatfajok életfeltételeinek megőrzése, fenntartása; – az extenzív gyepgazdálkodás kedvező környezeti hatásainak fenntartása. • Jogosultsági feltételek: – legkisebb támogatható terület: 1ha, kézi kaszálás esetén a legnagyobb támogatható terület: 10ha; – a legkisebb támogatható parcella mérete: 0,3ha; – a célprogramba bevitt teljes gyepterületre vonatkozóan legalább 0,2 állategység/ha legeltethető, Magyarországon elismert valamely ökológiai ellenőrző és tanúsító szervezet által nyilvántartásban lévő állatállománnyal rendelkezik; – az állatállomány vonatkozásában a tenyészet a TIR nyilvántartásban és az egyedek az ENAR nyilvántartásban szerepelnek; – legeltethető állatfajok: szarvasmarha, juh, kecske, bivaly, ló, dám-, gímszarvas és szamár; – a célprogramba bevinni kívánt gyepterület Magyarországon elismert valamely ökológiai ellenőrző és tanúsító szervezet által nyilvántartásban van. • A célprogram előírásai: – a Tanács 2092/91/EGK rendelete előírásainak teljeskörű betartása. Legeltetés esetén: – a legeltetett területen 0,2 - 1ÁE/ha legeltetési sűrűség alkalmazása; – a célprogram 3. évének kezdetére el kell érni a 0,4 ÁE/ha legeltethető állatállományt;

19

ÁE: állategység: 500 kg élősúlyú állat

99

– – –

pásztoroló/szakaszoló legeltetés alkalmazása; felülvetés, öntözés tilos; őszi tisztító kaszálás elvégzése kötelező, mely után a kaszálékot legkésőbb október 31ig le kell hordani a területről.

Kaszálás esetén: – a gyepet legalább egyszeri gépi kaszálással kell hasznosítani; – felülvetés, szerves trágyázás és öntözés tilos; – a célprogram 3. évének kezdetére el kell érni a 0,4 ÁE/ha legeltethető állatállományt; – a kaszálást követően a szénát legkésőbb október 31-ig le kell hordani a területről. Vegyes hasznosítás – legeltetés és kaszálás - esetén: – legeltetés esetén a legeltetési előírások alkalmazandók; – kaszálás esetén a gépi kaszálás előírásai alkalmazandók. • Éves kifizetési összeg: 77-98 €/ha (legeltetés, kaszálás, illetve vegyes; Natura 2000, illetve egyéb területen).

7.2.3. Természetvédelmi zonális célprogramok Csak meghatározott Magas Természeti Értékű Területek mintaterületének gyepterületein igényelhető gyepgazdálkodási célprogramok. • Jogosultsági feltételek – legalább 1 hektár célprogramba bevitt gyepterület a meghatározott ÉTT (MTÉT) területen; – a célprogramokba legalább 0,3ha területű táblák vihetők be; – a célprogramba bevitt teljes gyepterületre vonatkozóan legalább 0,2 állategység/ha legeltethető állatállománnyal rendelkezik; – legeltethető állatfajok: szarvasmarha, juh, ló, bivaly, szamár, kecske; – az állatállomány vonatkozásában TIR/ENAR nyilvántartásban bejegyzett tartási hely/állattartó és állatállomány. 7.2.3.1. Túzok élőhelyfejlesztés Speciális madárvédelmi szempontú gyepgazdálkodás célja a túzok, ugartyúk, szalakóta, parlagi sas, kerecsensólyom, kék vércse, hamvas rétihéja, valamint a rákosi vipera állományainak védelme, valamint füves élőhelyeik fenntartása és kialakítása. • A célprogram célkitűzései: – a környezetbarát gazdálkodás módszereinek alkalmazása mellett - amely fenntartja az Érzékeny Természeti Területek természetes élőhelyeit és értékeit - az intézkedés speciális célja a következő fajok állományainak védelme, valamint élőhelyeik fenntartása és kialakítása: túzok, ugartyúk, szalakóta, parlagi sas, kerecsensólyom, kék vércse, hamvas rétihéja, rákosi vipera; – a mezőgazdasági biológiai sokféleség fenntartása, növelése. • A célprogram előírásai: Legeltetés esetén: – legeltethető állatsűrűség száraz és üde gyepeken 0,2 - 1 állategység/ha, homoki gyepeken és nedves réteken 0,2 - 0,4 állategység/ha; – a célprogram 3. évére el kell érni a 0,4 ÁE/ha állatállományt/legeltetési sűrűséget; – legeltetni csak pásztoroló vagy szakaszoló legeltetéssel szabad; – fogasolás, gyepszellőztetés tilos; – felülvetés, vegyszeres gyomirtás, műtrágyázás, öntözés tilos; – felszíni vízállások, belvizek, tókák elvezetése tilos; – villanypásztor csak az illetékes állami természetvédelmi szerv előzetesen kiadott, a program 5 évére vonatkozó írásos véleménye alapján alkalmazható. – Kaszálás esetén: – gyepterület hasznosítása kétszeri kaszálással; 100

fogasolás, gyepszellőztetés tilos; felülvetés, vegyszeres gyomirtás, műtrágyázás, öntözés tilos; a célprogram 3. évére el kell érni a 0,4 ÁE/ha állatállományt/legeltetési sűrűséget; minden kaszáláskor táblánként legalább 10%, de legfeljebb 15% kaszálatlan területet kell hagyni, kaszálásonként eltérő területen; – madárbarát kaszálási módszert kell alkalmazni; – kaszálásnál vadriasztó lánc használata szükséges; – széna betakarításnál a levágott növényi részeket 1 hónapon belül le kell hordani a gyepterületről; – felszíni vízállások, belvizek, tókák elvezetése tilos; – a túzok kijelölt költőhelyein csak május 31. után folytatható legeltetés, ez a célprogramba bevitt teljes gyepterület legfeljebb 50%-át érintheti; – széna betakarításkor a munkavégzés csak napkeltétől napnyugtáig megengedett; – az első kaszálás június 30. után kezdhető meg; – a kaszálás megkezdése előtt legalább 5 nappal be kell jelenteni az illetékes állami természetvédelmi szervnek a kaszálás pontos helyét és tervezett kezdési időpontját; – fokozottan védett, földön fészkelő madárfaj fészkének megtalálása esetén a betakarítást/kaszálást azonnal be kell fejezni és haladéktalanul értesíteni kell az illetékes állami természetvédelmi szerv kijelölt munkatársát. • Éves kifizetési összeg: 117-121 €/ha (legeltetés, kaszálás, illetve vegyes). – – – –

7.2.3.2. Élőhelyfejlesztés Természetvédelmi szempontú gyepgazdálkodás, ahol a fő cél az adott térség természetes vízháztartásának helyreállítása, pufferzónák kialakítása a sérülékeny természeti területek körül, valamint a védett madarak élőhelyeinek, főként fészkelőhelyeinek megőrzése. • A célprogram célkitűzései: – nedves rétek fokozottan védett, földön fészkelő madárfajainak (haris, hamvas rétihéja, réti fülesbagoly) fészkelő- és táplálkozóhelyének fenntartása e rétek megőrzésével és kíméletes hasznosításával; – egyéb védett fajok élőhelyeinek biztosítása, mint például rákosi vipera, különböző kosbor fajok, kockás liliom, szibériai nőszirom, kígyógyökerű keserűfű, vérfűhangyaboglárka, nyári tőzike, réti iszalag, kornistárnics; – védőzónák kialakítása a térség sérülékeny természeti területei körül; – a mezőgazdasági biológiai sokféleség fenntartása, növelése. • A célprogram előírásai: Legeltetés esetén: – legeltethető állatsűrűség száraz és üde gyepeken 0,2 - 1 állategység/ha, homoki gyepeken és nedves réteken 0,2 - 0,4 állategység/ha; – a célprogram 3. évére el kell érni a 0,4 ÁE/ha állatállományt/legeltetési sűrűséget; – legeltetni csak pásztoroló vagy szakaszoló legeltetéssel szabad; – felülvetés, vegyszeres gyomirtás, műtrágyázás, öntözés tilos; – fogasolás, gyeplevegőztetés tilalma; – felszíni vízállások, belvizek, tókák elvezetése tilos; – villanypásztor csak az illetékes állami természetvédelmi szerv előzetesen kiadott, a program 5 évére vonatkozó írásos véleménye alapján alkalmazható. – Kaszálás esetén – gyepterület hasznosítása kétszeri kaszálással; – felülvetés, vegyszeres gyomirtás, műtrágyázás, öntözés tilos; – fogasolás, gyeplevegőztetés tilalma; – felszíni vízállások, belvizek, tókák elvezetése tilos; – minden kaszáláskor táblánként legalább 10%, de legfeljebb 15% kaszálatlan területet kell hagyni, kaszálásonként eltérő területen; – madárbarát kaszálási módszert kell alkalmazni; – kaszálásnál vadriasztó lánc használata szükséges;

101

szénabetakarításnál a levágott növényi részeket 1 hónapon belül le kell hordani a gyepterületről; – felszíni vízállások, belvizek, tókák elvezetése tilos; – az első kaszálás a célprogramba bevitt teljes gyepterület kijelölt legfeljebb 50%-án június 15. után, a másik 50%-án július 31. után kezdhető el. • Éves kifizetési összeg: 105-106 €/ha (legeltetés, kaszálás illetve vegyes). –

7.3. Szántóterületek gyeppé alakítása 7.3.1. Vízvédelmi célú területpihentetés Veszélyeztetett sérülékeny vízbázisok körzetében, valamint erózióval rendszeresen veszélyeztetett területeken a szántóművelés felhagyása a fizikai környezet állapotának megőrzése és javítása érdekében. A program 10 éves időtartamú. Csak sérülékeny vízbázisok védőterületén, vagy 12%nál nagyobb lejtésszögű területeken vehető igénybe. • A célprogram célkitűzései: – a mezőgazdasági eredetű vízszennyezés kockázatának megszüntetése; – szerkezetváltás az eróziónak kitett területeken; – a növényvédőszerek használatából és a műtrágyázásból eredő környezeti terhelés csökkentése; – sérülékeny vízbázisok kiemelt védelme. • Jogosultsági feltételek: – a célprogram sérülékeny vízbázisok védőterületén vagy 12%-nál nagyobb lejtésszögű, szántóterületeken vehető igénybe; – a legkisebb támogatható parcella mérete: 0,3ha; – a legkisebb támogatható terület: 1ha; – a célprogram előírásait 10 évig be kell tartani; – a célprogramba bevitt teljes gyepterületre vonatkozóan legalább 0,2 állategység/ha legeltethető állatállomány megléte; – legeltethető állatfajok: szarvasmarha, juh, bivaly; – az állatállomány vonatkozásában a tenyészet a TIR nyilvántartásban, az egyedek az ENAR nyilvántartásban szerepelnek (utóbbi csak szarvasmarha, juh esetében). • A célprogram előírásai: A célprogram 1. évében: – a területi adottságokhoz igazodó, legalább 3 fűfajból álló vetőmagkeverék alkalmazásával gyeptelepítés végrehajtása; – a gyeptelepítéséhez műtrágya és istállótrágya csak azonnali bedolgozás mellett 90kg/ha N hatóanyag mértékben megengedett; – növényvédőszerek alkalmazása tilos; – gyep ápolása kaszálással. – A célprogram 2. évétől: – a gyep ápolása évente legalább kétszeri kaszálással és/vagy legeltetéssel; – a kaszálás minden év május 1. után engedélyezett; – műtrágya, istállótrágya és növényvédőszerek alkalmazása tilos; – legeltetés esetén legeltetési terv alapján legfeljebb 0,5 ÁE/ha legeltetési sűrűség alkalmazható; – a célprogram 3. évére el kell érni a 0,4 ÁE/ha állatállományt/legeltetési sűrűséget; – a területen itatás, deleltetés és karám elhelyezése tilos; – a gyep felülvetése a program tíz éve alatt egy alkalommal megengedett. • Éves kifizetési összeg: 312 €/ha (1. évben); 88 €/ha (2. évtől).

102

7.3.2. Tájgazdálkodási célú gyeptelepítés Gyenge termőhelyi adottságú szántóterületeken a szántóművelés helyett gyepgazdálkodásra való áttérés támogatása a fizikai környezet (talajok, vízbázisok) állapotának megőrzése és javítása érdekében. Csak a Vásárhelyi Terv által érintett területeken vagy árterületeken vagy belvizes területeken vagy KAT területeken vehető igénybe. • A célprogram célkitűzései: – a mezőgazdasági eredetű környezeti terhelés csökkentése az alábbi területeken: belvízzel rendszeresen elöntött területeken és árterületeken; – ártéri tájgazdálkodás és tájhasználat váltás megteremtése a VTT által érintett célterületeken; – a biológiai sokféleség fokozása érdekében új füves élőhelyek létrehozása; – a növényvédőszerek használatából és a műtrágyázásból eredő környezeti terhelés csökkentése; – gyenge termőhelyi adottságú szántóterületek vonatkozásában földhasználat váltás elősegítése. • Jogosultsági feltételek: – a célprogram Vásárhelyi Terv által érintett területeken vagy árterületeken vagy belvizes területeken vagy Kedvezőtlen Adottságú Területeken szereplő szántó területeken vehető igénybe; – a legkisebb támogatható terület: 1ha; – a legkisebb támogatható parcella mérete: 1ha; – a célprogramba bevitt teljes gyepterületre vonatkozóan legalább 0,2 állategység/ha legeltethető állatállomány megléte; – legeltethető állatfajok: szarvasmarha, juh, bivaly; – az állatállomány vonatkozásában a tenyészet a TIR nyilvántartásban, az egyedek az ENAR nyilvántartásban szerepelnek (utóbbi csak szarvasmarha, juh esetében). • A célprogram előírásai: A célprogram 1. évében: – a területi adottságokhoz igazodó, legalább 3 fűfajból és pillangós növényből álló vetőmagkeverék alkalmazásával gyeptelepítés végrehajtása; – a gyeptelepítéséhez műtrágya és istállótrágya 90kg/ha N hatóanyag mértékben megengedett; – növényvédőszerek alkalmazása tilos; – az első évben csak kaszálás megengedett, legeltetetés nem. – A célprogram 2. évétől kezdődően: – a második évtől a kialakított gyepet évente legalább kétszeri kaszálással vagy legeltetéssel; – a kaszálás minden év május 1. után engedélyezett; – műtrágya, istállótrágya és növényvédőszerek alkalmazása tilos; – legeltetés esetén legeltetési terv alapján legfeljebb 1 ÁE/ha legeltetési sűrűség alkalmazható; – a célprogram 3. évére el kell érni a 0,4 ÁE/ha állatállományt/legeltetési sűrűséget; – a területen itatás, deleltetés és karám elhelyezése tilos; – a gyep felülvetése a program 5 éve alatt egy alkalommal megengedett. • Éves kifizetési összeg: 312 €/ha (1. évben); 73 €/ha (2. évtől).

7.3.3. Természetvédelmi célú gyeptelepítés Természetvédelmi célú gyeptelepítés, aminek célja a természeteshez hasonló növénytársulású, nagy biodiverzitású gyepterületek növelése. A speciális művelési technológia elősegíti a környező természetes és természetközeli gyepterületek karakterfajainak betelepülését. Az összes Magas Természeti Értékű Terület mintaterületének szántóterületein igényelhető gyepgazdálkodási célprogram. 103

• A célprogram célkitűzései: – az Érzékeny Természeti Területeken található, nagy biodiverzitású gyepterületek kiterjedésének növelése az adott területre jellemző fűmag keverék vetésével; – a természetkímélő gyephasznosítási technológia lehetővé teszi a környező természetes és természetközeli gyepterületek karakterfajainak betelepülését az átalakítandó szántóra, és ezzel rövid időn belül a természeteshez hasonló gyeptársulás jöhet létre; – a mezőgazdasági biológiai sokféleség fenntartása, növelése. • Jogosultsági feltételek: – a legkisebb támogatható terület: 1ha; – a legkisebb támogatható parcella mérete: 1ha; – a célprogramba bevitt teljes gyepterületre vonatkozóan legalább 0,2 állategység/ha legeltethető állatállomány megléte; – legeltethető állatfajok: szarvasmarha, juh, bivaly; – az állatállomány vonatkozásában a tenyészet a TIR nyilvántartásban, az egyedek az ENAR nyilvántartásban szerepelnek (utóbbi csak szarvasmarha, juh esetében); – a célprogram a kijelölt MTÉT szántóterületeken alkalmazható. • A célprogram előírásai: A célprogram 1. évében: – a területi adottságokhoz igazodó, legalább 4 fűfajból és pillangós növényből álló vetőmag keverék alkalmazásával gyeptelepítés végrehajtása; – a gyeptelepítéséhez műtrágya és istállótrágya 90kg/ha N hatóanyag mértékben megengedett; – növényvédőszerek alkalmazása tilos; – az első évben csak kaszálás megengedett, legeltetetés nem; – kaszálás csak június 15-e után lehetséges. – A célprogram 2. évétől kezdődően: – A terület jellegétől függően a B. 3.1. vagy B.3.2. célprogramok előírásainak betartása • Éves kifizetési összeg: 343 €/ha (1. évben); 105-121 €/ha (2. évtől; legeltetés, kaszálás illetve vegyes).

7.4. Ültetvények (szőlő- és gyümölcstermesztési rendszerek) 7.4.1. Integrált (IFP) gyümölcs- és szőlőtermesztési célprogram Horizontális célprogram, melynek célja a megfelelő környezetbarát/integrált (IP) termelési módszerek és eljárások széleskörű elterjesztése (okszerű tápanyag-gazdálkodás, integrált növényvédelem, helyes talajművelés). A friss fogyasztás, valamint a konzervipar, borászat számára biztonságos, egészséges, gyümölcs és szőlő előállítása. • A célprogram célkitűzései – a mezőgazdasági termelés során felhasznált kemikáliából eredő kedvezőtlen környezeti hatások csökkentése; – a talaj állapotának védelme és javítása; – az élelmiszerbiztonság segítése; – hozzájárulás a biodiverzitás fenntartásához, ill. növeléséhez. • Jogosultsági feltételek: – a legkisebb támogatható tábla mérete: 0,3ha; – a legkisebb támogatható terület tenyészterülettel együtt: 0,5ha; – a kérelem benyújtásakor már létező, nem termő és termőre fordult ültetvényre egyaránt igényelhető; – jogosult növények: minden gyümölcsfaj és szőlő, de csak a homogén ültetvény támogatható; – a tőkehiány az 5%-ot ne haladja meg.

104

• A célprogram előírásai: – a célprogram megkezdését megelőzően, valamint az ötödik évben vett talajminta alapján bővített talajvizsgálat végeztetése akkreditált laboratóriumban; – levélanalízis elvégzése valamennyi évben; – a vizsgálati eredmények alapján évente tápanyag-gazdálkodási tervet kell készíteni; – szennyvíziszapot és szennyvíziszapot tartalmazó komposztot az ültetvényben tilos felhasználni; – csak az ÚMVP mellékletében szereplő környezetkímélő hatóanyagok köre alkalmazható; – szexferomon csapdák alkalmazása 2db/4ha sűrűségben a rovarkártevők egyedszámának és a várható kártétel megállapítása érdekében; – a növényvédelmi beavatkozásokat dokumentált előrejelzés vagy növényvédelmi megfigyelés alapján kell végezni; – az ültetvényben 6db/ha madárodút és 2db/ha T-ülőfát kell elhelyezni. • Éves kifizetési összeg: 352-743 €/ha (gyümölcsfajtól függően).

7.4.2. Ökológiai gyümölcs- és szőlőtermesztés Horizontális célprogram, melynek célja az európai közösség által szabályozott ökológiai eljárásoknak, az EU 2092/1991 Tanácsi rendeletében meghatározott tápanyag-utánpótlási és növényvédelemi előírásoknak megfelelő, környezetbarát termelési módszerek és eljárások széleskörű elterjesztése a tápanyag-gazdálkodás, növényvédelem területén. A friss fogyasztás, valamint a konzervipar, borászat számára biztonságos, egészséges gyümölcs és szőlő előállítása. • A célprogram célkitűzései: – hozzájárulás a biológiai sokféleség fenntartásához, ill. növeléséhez; – a természetes önszabályozó folyamatok erősítése; – kultúrtörténeti és genetikai szempontból fontos, veszélyeztetett fajták megőrzése; – a növényvédőszerek szakszerűtlen használatából és a helytelen tápanyag-gazdálkodásból eredő kedvezőtlen környezeti hatások csökkentése; – a talaj állapotának védelme és javítása; – az élelmiszerbiztonság segítése. • Jogosultsági feltételek: – a legkisebb támogatható tábla mérete: 0,3ha; – a legkisebb támogatható terület tenyészterülettel együtt: 0,5ha; – jogosult növények: minden gyümölcsfaj és a szőlő is; – a kérelem benyújtásakor már létező, nem termő és termőre fordult ültetvényre egyaránt igényelhető; – a célprogramba bevinni kívánt ültetvényterület parcella Magyarországon valamely elismert ökológiai ellenőrző- és tanúsító szervezet által nyilvántartásban van; – a tőkehiány a 10%-ot ne haladja meg. • A célprogram előírásai: – a 2092/91/EGK Tanácsi rendelet előírásainak teljeskörű betartása; – a célprogram megkezdését megelőzően, valamint az ötödik évben vett talajminta alapján bővített talajvizsgálat végeztetése akkreditált laboratóriumban; – levélanalízis elvégzése valamennyi évben; – a vizsgálati eredmények alapján évente tápanyag-gazdálkodási tervet kell készíteni; – szexferomon csapdákat alkalmaz 2db/4ha sűrűségben a rovarkártevők egyedszámának és a várható kártétel megállapítása érdekében; – az ültetvényben legalább 6db/ha sűrűségben madárodút és 2db/ha T-ülőfát kell elhelyezni; – az ültetvényben legalább 15db/ha mennyiségben a ragadozó ízeltlábúak számára megfelelő búvóhelyet, szaporodó helyet kell létesíteni, évente gondozni és öt éven át fenntartani (részletes leírás az ÚMVP 8. sz. mellékletében). • Éves kifizetési összeg: 439-900 €/ha (gyümölcsfajtól függően; átállás alatti, illetve átállt). 105

7.4.3. Hagyományos ültetvényművelés Horizontális célprogram, melynek célja az országban még nyomokban megtalálható kertkultúra és a hagyományos gyümölcstermesztési eljárások megőrzése, a tájképileg is jelentős ültetvények (pl. ártéri gyümölcsösök) fenntartása, megőrzése a hozzájuk kapcsolódó fajokkal és fajtákkal. • A célprogram célkitűzései: – a hagyományos, tájképileg is jelentős gazdálkodási forma fenntartása; – a növényvédőszerek szakszerűtlen használatából és a helytelen tápanyaggazdálkodásból eredő kedvezőtlen környezeti hatások csökkentése; – hozzájárulás a biológiai sokféleség fenntartásához, ill. növeléséhez. • Jogosultsági feltételek: – a legkisebb támogatható parcella mérete: 0,3ha; – a legkisebb támogatható terület tenyészterülettel együtt: 0,5ha; – a támogatási kérelem benyújtásakor már létező, nem termő és termőre fordult ültetvényre egyaránt igényelhető; – a célprogramba bevont területen legalább 30, legfeljebb 80db/ha sűrűségben gyümölcstermő fajok találhatók; – jogosult gyümölcsfa fajok: alma, körte, birs, naspolya, szilva, cseresznye, meggy, kajszi, őszibarack, dió, mogyoró, mandula tiszta és vegyes állományban. • A célprogram előírásai: – a kiinduláskor található darabszámot meg kell őrizni; – a kipusztuló egyedeket tájfajtával kell pótolni, a csemetét egyedi törzsvédelemben kell részesíteni rágás és dörzsölés ellen az első 3 évben, ezalatt tányérozni kell, alakító metszést kell végezni és karózni szükséges; – az első évben kielégítő mértékben szükséges öntözni; – a tápanyagpótlás során csupán szerves trágya és komposzt használható, kizárólag a fa tányérjába; – szennyvíziszap és szennyvíziszapot tartalmazó komposzt az ültetvényben nem juttatható ki; – az ültetvény talaját gyep borítja, évente legalább egyszer a gyep kaszálással és/vagy legeltetéssel is hasznosítható, ennek időpontja június 15. után lehet, a levágott növedék eltávolítandó; – az ültetvényben legalább 3db/ha sűrűségben madárodút kell elhelyezni és gondozni; – növényvédelmi beavatkozásokkor csak a Tanács 2092/91 EGK Rendeletében (’B’ listában) szereplő anyagok alkalmazhatók; – gyümölcsfák esetében a koronaalakító metszést követően csak ritkító metszés végezhető (kivéve őszibarack), cél a fajtára jellemző természetes koronaforma kialakítása. • Éves kifizetési összeg: 469 €/ha (csonthéjas), 572 €/ha (alma).

7.5. Vizes élőhelyek gazdálkodási rendszerei Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) agrár-környezetgazdálkodási intézkedési területének célprogramjai nem a halászati tevékenység támogatására irányulnak, hanem a magas biodiverzitású vizes élőhelyeken környezet- és természetvédelmi célokat szolgálnak a vízhez kötődő veszélyeztetett állatfajoknak kedvező életfeltételek kialakítása és megőrzése által. Az ennek érdekében előírt gazdálkodási korlátozások által okozott gazdasági hátrányokat öt éves szerződés alapján adott éves hektáronkénti kifizetésekkel kompenzálják.

7.5.1. Nádgazdálkodás A célprogram célja a biodiverzitási szempontból kiemelkedő jelentőségű gazdálkodási mód fenntartása a védett és veszélyeztetett populációjú madár- és emlősfajok élőhelyeinek megőrzése érdekében.

106

• A célprogram célkitűzései: – vizes élőhelyek megőrzése és fejlesztése; – élőhely (táplálkozó-költőhely) biztosítása védett állatfajok számára; – a környezeti terhelés csökkentése. • Jogosultsági feltételek: – a legkisebb támogatható terület: 1ha; – a legkisebb támogatható parcella mérete: 1ha; – a terület nádasként szerepel az ingatlan nyilvántartásban; – jogosult igénylő az a mezőgazdasági termelő, akinek a nádgazdálkodásból származó bevétele nem éri el a teljes mezőgazdasági árbevétel 50%-át. • A célprogram előírásai: – a nád aratása és egyéb tevékenység végzése (szállítás, kihúzás stb.) kizárólag december 15. és február 15. között engedélyezett úgy, hogy az a lehető legkisebb taposási kárt okozza; – az aratás során legalább 15cm magas tarlót kell hagyni; – a nádaratást a nádrizómák sérülése nélkül kell elvégezni; – a nádas legalább 60%-át, legfeljebb 80%-át lehet évente learatni, 20%-ot kétévente változó helyen kell aratatlanul hagyni. • Éves kifizetési összeg: 191 €/ha.

7.5.2. Halastavak extenzív, természetbarát hasznosítása A magyarországi halastavak döntő része természetes/természetszerű élőhely, ahol a természetbarát gazdálkodási mód és az ehhez szervesen kapcsolódó környezet lehetővé teszi a számos ritkaés védett állatfaj területfoglalását, szaporodását. A célprogram célja a biodiverzitási szempontból kiemelkedő jelentőségű extenzív gazdálkodási mód fenntartása a védett és veszélyeztetett populációjú madár- és emlősfajok élőhelyeinek megőrzése érdekében. • A célprogram célkitűzései: – az halastavak extenzív hasznosítása révén a természet-közeli vizes élőhelyek fenntartása és bővítése; – a környezeti terhelés csökkentése; – élőhely (táplálkozó-költőhely) védett állatfajok számára. • Jogosultsági feltételek: – a legkisebb támogatható terület: 1ha; – a legkisebb támogatható parcella mérete: 0,3ha; – a terület halastóként szerepel az ingatlan-nyilvántartásban; – jogosult igénylő az a mezőgazdasági termelő, akinek halgazdálkodásból származó bevétele nem éri el a teljes mezőgazdasági árbevétel 50%-át. • A program előírásai: – a halastavak betelepítése az összes halfajra vonatkoztatottan nem haladhatja meg az 500kg/ha/év mértéket és nem lehet kevesebb, mint 50kg/ha/év a haszonhalak (ponty busa, amur, harcsa, csuka, süllő, compó) vonatkozásában, kivéve a zsenge és előnevelt ivadék kihelyezését; – április 1. és június 15. között a halastavakon a vízszint ingadozása nem haladhatja meg a napi 5cm-t; – a tavakon madarak hal- és takarmányfogyasztás elleni riasztása csak az illetékes Nemzeti Park Igazgatóság által jóváhagyott “madárriasztási terv” alapján végezhető; – a természetes hozam javítására a tavakban csak istállótrágya alkalmazható; – a tó leeresztésének megkezdése előtti 30. naptól trágyázni nem szabad. • Éves kifizetési összeg: 384 €/ha.

107

7.5.3. A természetes vizes élőhelyek gondozása A vízhez kötődő madárfajok hazai állományának meghatározó hányada költ, táplálkozik vagy pihen vonulása során a vizes élőhelyeken, így azok nemcsak a fajszám, hanem az állomány nagyság tekintetében is kiemelt jelentőségűek. A célprogram célja a biodiverzitási szempontból kiemelkedő jelentőségű területhasznosítás fenntartása a védett és veszélyeztetett populációjú madár- és emlősfajok élőhelyeinek megőrzése érdekében. • A program célkitűzései: – a vizes élőhelyek megőrzése és fejlesztése; – élőhelyek (táplálkozó- és költőhely) biztosítása védett állatfajok számára; – a környezeti terhelés csökkentése. • Jogosultsági feltételek: – a legkisebb támogatható terület: 1ha; – a legkisebb támogatható parcella mérete: 0,3ha; – a terület kivett művelési ágban, mocsár vagy zsombék megnevezéssel szerepel az ingatlan nyilvántartásban; – a célprogramba bevitt teljes gyepterületre vonatkozóan legalább 0,2 állategység/ha legeltethető állatállomány megléte; – legeltethető állatfajok: szarvasmarha, juh, bivaly; – az állatállomány vonatkozásában a tenyészet a TIR nyilvántartásban, az egyedek az ENAR nyilvántartásban szerepelnek (utóbbi csak szarvasmarha, juh esetében). • A célprogram előírásai: – a területen a lecsapolás és a vízelvezetés nem megengedett; – trágyázás, növényvédőszerek használata nem megengedett; – a célprogramba bevitt területet kaszálással vagy legeltetéssel kell hasznosítani; – a célprogram 3. évére el kell érni a 0,4 ÁE/ha állatállományt/legeltetési sűrűséget; – kaszálni csak megfelelően száraz talajviszonyok mellett, természetbarát betakarítási módszerekkel, legalább 15cm-es tarlót hagyva lehet. • Éves kifizetési összeg: 90 €/ha.

7.5.4. Vizes élőhelyek létrehozása és kezelése Szántóföldi művelésre és hagyományos gyepgazdálkodásra kevésbé alkalmas területek átalakítása biodiverzitás szempontjából jelentős területekké a védett és veszélyeztetett populációjú madár és emlősfajok életfeltételeinek javítása érdekében. • A program célkitűzései: – a szántóföldi és gyepművelésre alkalmatlan területek kivonása; – vizes élőhelyek területének növelése, fejlesztése; – a környezeti terhelés csökkentése; – ártéri tájgazdálkodás és tájhasználat-váltás megteremtése a VTT által érintett célterületeken. • Jogosultsági feltételek: – a legkisebb támogatható terület: 0,3ha; – a legkisebb támogatható parcella mérete: 0,3ha; – a terület tartósan belvízzel veszélyeztetett vagy mélyártéri vízkivezetésre alkalmas (VTT) szántó és gyepterületek, melyek a MePAR-ban feltüntetésre kerülnek; – a célprogramba bevitt teljes területre vonatkozóan legalább 0,2 állategység/ha legeltethető állatállomány megléte; – legeltethető állatfajok: szarvasmarha, juh, bivaly; – az állatállomány vonatkozásában a tenyészet a TIR nyilvántartásban, az egyedek az ENAR nyilvántartásban szerepelnek (utóbbi csak szarvasmarha, juh esetében). • A célprogram előírásai: – a célprogramba bevitt területet 5 év alatt fokozatosan kell vizes élőhellyé alakítani;

108

a VTT területeken folytatott tájgazdálkodási célú vízgazdálkodás kivételével mindennemű vízelvezetés tilos; – a területen a lecsapolás és a vízelvezetés nem megengedett; – trágyázás, növényvédőszerek használata nem megengedett; – a célprogramba bevitt területet kaszálással vagy legeltetéssel (max 1 ÁE/ha) kell hasznosítani; – a célprogram 3. évére el kell érni a 0,4 ÁE/ha állatállományt/legeltetési sűrűséget; – kaszálni csak megfelelően száraz talajviszonyok mellett, természetbarát betakarítási módszerekkel, legalább 15cm-es tarlót hagyva lehet. • Éves kifizetési összeg: 61 €/ha. –

7.6. Őshonos állatfajták génmegőrzése és fajtafenntartása 7.6.1. Az intézkedés célja Őshonos génmegőrzés (nukleusz állomány) intézkedés fő célja az őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának a fajta eredeti tartási, takarmányozási körülményeihez hasonló, „in situ” feltételek mellett, (on farm) tenyésztésben történő megőrzése az adott állatfajták fennmaradását biztosító részletesen kidolgozott jogszabályban előírt génmegőrzési és tenyésztési programok keretein belül. Nukleusz vagy elit állomány azon tenyésztők állománya, akik fajtaegyesület tenyésztési programját szigorúan betartva, fajtatiszta, termelésellenőrzött és törzskönyvezett állománnyal rendelkeznek, szigorúan betartva a tenyésztési programot (vonal fenntartás, szelekció, származás ellenőrzés, teljesítményvizsgálatok, küllemi bírálat stb.). Őshonos fajtafenntartás intézkedés fő célja a mezőgazdasági genetikai erőforrások ex situ és in situ megőrzésének, jellemzésének, begyűjtésének és hasznosításának megvalósítása, beleértve a jelenleg in situ megőrzött genetikai források és ex situ gyűjtemények (génbankok) Internet alapú nyilvántartását, valamint adatbázisokat, továbbá a tájékoztatás, ismeretterjesztés és tanácsadói tevékenységek támogatását is. Fajtafenntartásban résztvevő állomány azon tenyésztők állománya, akik egy adott fajta tisztavérben történő tartásával foglalkoznak, A fajta tenyésztési programjának rájuk vonatkozó szabályait maradéktalanul betartják. Szerepük a fajta fenntartásában és az árutermelők tenyészállattal történő ellátásában, végsősoron a termék-előállításban van.

7.6.2. A kedvezményezettek köre A program kedvezményezettje minden magyarországi ügyfélregisztrációval rendelkező természetes és jogi személy, aki • védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták tenyésztő-szervezetének igazolásával rendelkező hitelesen törzskönyvezett nőivarú egyedeket tart génmegőrző – nukleusz - elit állományként vagy fajtafenntartó állományként, illetve az azok tartásából eredő költségeket viseli; • az adott fajra meghatározott minimum jogosult törzskönyvezett nőivarú állatlétszámnak megfelelő vagy azt meghaladó egyedszámmal rendelkezik (ld. lent). A kettős finanszírozás elkerülése érdekében nem támogathatók azon őshonos, illetve veszélyeztetett állatok, melyek: • a támogatás igénybevételének időpontjában az NVT Nemzeti Vidékfejlesztési Terv AKG programban (150/2004. (X.12.) FVM rendelet alapján) támogatottak; • a 39. cikk (5) bekezdése alapján támogatásban részesülnek (pl.: in vivo génmegőrzés törzskönyvezett tenyészetben, de nem az eredeti (in situ) tartási körülmények között). A génmegőrző – nukleusz – elit állomány támogatása (melyet a tenyésztő szervezet jelöli ki a tenyésztési program alapján) prioritást élvez a fajtafenntartó állománnyal szemben. A kis létszámú vonalakat fenntartók, a ritka és/vagy értékes öröklődő tulajdonsággal rendelkező egyedeket tenyésztők előnyben részesíthetők. Adott esetben a támogatottak kiválasztásánál az értékelési 109

szempontok között szerepel a gazdaság területeinek környezetkímélő gazdálkodással való hasznosítása.

7.6.3. Támogatott fajták és támogatási mértékek A védett őshonos mezőgazdasági állatfajták és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták listáját a 4/2007. (I.18.) FVM-KvVM együttes rendelet 1. és 2. melléklete tartalmazza. A támogatható mezőgazdasági haszonállat-fajok állománya nem éri el a 1974/2006/EK rendelet IV. mellékletében megállapított küszöbértékeket. A támogatási rendszer kétszintű. Eltérő támogatási összeg jár a kiemelt tenyésztési programban résztvevő, génmegőrző-nukleusz állományok, illetve a fajtafenntartó őshonos és veszélyeztetett állományok megőrzéséért. Maximum 200 €/ÁE mértékig (melytől szakmailag alátámasztott indoklással el lehet térni). A támogatás mértékét törzskönyvezett nőivarú egyedenként a 23. táblázat tartalmazza: 23. táblázat: A támogatás mértéke törzskönyvezett nőivarú egyedenként Állatfaj/fajta

Minimális állatlétszám (db) Szarvasmarha 1 Bivaly 1 Ló 1 Szamár 1 Sertés 20 Juh 10 Kecske 10 Tyúk 20 Gyöngytyúk 20 Kacsa 20 Pulyka 20 Lúd 20

Támogatási összeg €/egyed génmegőrző fajtafenntartó állo-nukleusz állomány mány 200 115 200 115 200 115 180 100 150 78 45 24 45 24 20 8 20 8 27 10 35 14 40 16

110