AZ EURÓPAI TANÁCS ÉS A TANÁCS TÖRTÉNETE. Döntéshozatal és jogalkotás az európai integrációs folyamatban

AZ EURÓPAI TANÁCS ÉS A TANÁCS TÖRTÉNETE Döntéshozatal és jogalkotás az európai integrációs folyamatban

Megjegyzés Ezt a kiadványt a Tanács Főtitkársága készítette, és kizárólag tájékoztatási célokat szolgál. Azért sem az EU intézményei, sem a tagállamok nem vállalnak felelősséget. Az Európai Tanácsról és a Tanácsról bővebben az alábbi honlapon tájékozódhat: www.consilium.europa.eu illetve a Tanács Főtitkárságának Közönségtájékoztatási Szolgálatától kérhet tájékoztatást, az alábbi címen: Rue de la Loi/Wetstraat 175 1048 Bruxelles/Brussel BELGIQUE/BELGIË Tel. +32 (0)2 281 56 50 Fax +32 (0)2 281 49 77 [email protected] www.consilium.europa.eu/infopublic

Honlap:

www.consilium.europa.eu

Az Európai Unióról további információt a www.europa.eu honlapon találhat. Luxembourg: Az Európai Unió Kiadóhivatala, 2016 Print PDF

ISBN 978-92-824-5301-8 ISBN 978-92-824-5275-2

doi:10.2860/90333 doi:10.2860/208733

QC-04-15-219-HU-C QC-04-15-219-HU-N

© Európai Unió, 2016 A kiadvány a forrás feltüntetésével szabadon felhasználható. © Archives nationales (France); © Photothèque de la Ville de Luxembourg. Photo: Batty Fischer; © Photothèque de la Ville de Luxembourg. Photo: Théo Mey Ezt az anyagot a szerzői jog tulajdonosának engedélyével lehet felhasználni, engedélyért közvetlenül a jogtulajdonoshoz kell fordulni. Borítókép: A lisszaboni Szent Jeromos-kolostor 2007. december 13-án, a Lisszaboni Szerződés aláírásának napján Printed in Luxembourg

© Európai Unió

AZ EURÓPAI TANÁCS ÉS A TANÁCS TÖRTÉNETE Döntéshozatal és jogalkotás az európai integrációs folyamatban

„A Miniszterek Tanácsának feladata koordinációs és közvetítő jellegű, hiszen összekötő szerepet játszik két szuverenitás – a nemzeti és a nemzetek feletti – között. Érvényre kell juttatnia úgy a Közösség, mint az egyes államok érdekeit, és olyan egyensúlyt kell találnia köztük, amely mindkettőnek megfelel.” Konrad Adenauer kancellár beszéde az Európai Szén- és Acélközösség különleges miniszteri tanácsának első ülésén (Luxembourg, 1952. szeptember 8.)

© Photothèque de la Ville de Luxembourg. Photo: Théo Mey

< Előző dupla oldal: Konrad Adenauer kancellár (az első sorban középen) és a miniszterek a luxembourgi Hôtel de Ville lépcsőin, úton a különleges miniszteri tanács alakuló ülésére (1952. szeptember 8.)

TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 1. Az Európai Tanács 1.1. Az Európai Tanács a Szerződésekben. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11 1.1.1. Az első uniós csúcstalálkozók. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11 1.1.2. Az Egységes Európai Okmány. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15 1.1.3. A Maastrichti Szerződés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15 1.1.4. Az Amszterdami és a Nizzai Szerződés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 16 1.1.5. A Lisszaboni Szerződés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 17 1.2. Az Európai Tanács elnöke. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 19 1.2.1. Az Európai Tanács ülései a Lisszaboni Szerződés megkötése után. . . . . . . . . . . . . . 20 1.2.2. Az euróövezeti csúcstalálkozók. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 22 1.2.3. Kétoldalú és többoldalú találkozók. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 22 2. Az Európai Unió Tanácsa 2.1. Az Európai Unió Tanácsa a Szerződésekben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 25 2.1.1. Az első szerződések. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 25 2.1.2. Az „üres székek politikája” okozta válság és a luxembourgi kompromisszum. . . . 29 2.1.3. Az egyesítési szerződés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 30 2.1.4. A Maastrichti Szerződés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 31 2.1.5. A Lisszaboni Szerződés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 31 2.2. A Tanács munkájának előkészítése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 33 2.2.1. A Coreper. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 33 2.2.2. Bizottságok és munkacsoportok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 35 2.2.3. A Főtitkárság. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 36 3. Mellékletek I. Az uniós Szerződések – Főbb reformok. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 39 II. A bővítési folyamat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 43 III. A csúcstalálkozók, az Európai Tanács ülései és az euróövezeti csúcstalálkozók időrendi sorrendben. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 45 IV. Az Európai Unió Tanácsa szavazási rendszerének fejlődése. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53 V. Az Európai Unió Tanácsának főtitkárai és a Főtitkárság fejlődése . . . . . . . . . . . . . . . 61

2016. január | HU | Az Európai Tanács és a Tanács története 5

„A tárgyalóasztaltól minden országnak győztesen kell felállnia. (...) Az Európai Tanács elnökeként figyelmesen meg fogok hallgatni mindenkit, és gondoskodom arról, hogy tanácskozásaink mindenki számára eredményeket hozzanak. Sok vita folyt arról, hogy milyennek kell lennie a majdani elnöknek, de szerintem a válasz egyértelmű: ötvöznie kell a párbeszédet, az egységre törekvést és a tettrekészséget.” Herman Van Rompuy (bal oldalt) beiktatási beszéde az Európai Tanács első állandó elnökévé való kinevezésekor (2009. november 19.)

© Európai Unió

< Előző dupla oldal: Az EU vezetői átveszik a Nobel-békedíjat az Uniónak „az európai békéhez és megbékéléshez, demokráciához és emberi jogokhoz az elmúlt több mint hat évtizedben nyújtott hozzájárulásáért”, Oslo, Norvégia (2012. december 10.). Balról jobbra: az uniós polgárok nevében az Európai Tanács, az Európai Bizottság és az Európai Parlament elnöke, azaz Herman Van Rompuy, José Manuel Barroso és Martin Schulz vette át a díjat.

BEVEZETÉS Ez a kiadvány az Európai Unió Tanácsa és az Európai Tanács kialakulását mutatja be. A két intézmény történetét az Európai Unió szerződéseinek tükrében mind politikai, mind jogi szempontból áttekinti a párizsi kezdetektől egészen a Lisszaboni Szerződésig. A kiadványt elsősorban tudományok képviselőinek, kutatóknak és médiaszakembereknek szánjuk, ám mindenki számára érdekes lehet, akit érdekel az európai integráció története. Az Európai Tanács és az Európai Unió Tanácsa – amelyet Tanácsnak, Miniszterek Tanácsának, illetve informálisan az EU Tanácsának is neveznek – az uniós döntéshozatal kulcsfontosságú szereplői. E két szerv nem tévesztendő össze a strasbourgi székhelyű Európa Tanáccsal, amely emberi jogi és kulturális kérdésekkel foglalkozik. Az Európai Tanács és a Tanács munkája és az általuk hozott döntések minden európai polgár életét érintik, és jelentőségük messze túlmutat Európa határain. Az Európai Tanács a tagállamok állam-, illetve kormányfőiből, valamint a testület állandó elnökéből áll; feladata, hogy kijelölje az Unió munkájának politikai irányvonalait és prioritásait. Elődjének az állam-, illetve kormányfők csúcstalálkozói tekinthetők, amelyek közül az elsőt 1961 februárjában Párizsban tartották. Az Európai Tanács 1974 decemberében jött létre, és a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével vált hivatalosan is uniós intézménnyé. E hosszú időszakban az Európai Tanács kiemelt szerepet játszott az európai integráció folyamatában. Az Európai Tanács történetében az egész Európai Unió története tükröződik, annak szakpolitikáival, törekvéseivel, válságaival és eredményeivel együtt. Az EU Tanácsa a tagállamok képviselőiből áll, az elnöki feladatokat többnyire az adott félévben a soros elnökséget betöltő tagállam képviselője látja el. Feladata a jogszabályjavaslatok vizsgálata, megvitatása és elfogadása, valamint egyes szakpolitikák koordinációja. A legtöbb esetben az Európai Parlamenttel együtt, társjogalkotóként jár el. A 28 tagú Unió bizonyos döntéshozatali eljárásai meglehetősen összetettek, ezek azonban az évek során egyre átláthatóbbá és a nyilvánosság számára egyre inkább hozzáférhetővé váltak. Az Európai Tanács és a Tanács szoros és szerves kapcsolatban áll egymással mind politikai, mind adminisztratív szempontból. Az Európai Tanács azonban nem egyszerűen a Tanács egyfajta kiterjesztése vagy annak magasabb szintű formációja. Mindkét szervnek megvan a saját, jól meghatározott szerepe az Unió intézményi felépítésében. Ha a kiadvány átolvasása után bővíteni kívánja az Európai Tanács és a Tanács történetével kapcsolatos ismereteit, vagy kapcsolódó dokumentumokat szeretne megtekinteni, ezt megteheti honlapunkon vagy levéltárunkban1.

1

www.consilium.europa.eu/hu/documents-publications – Különösen ajánljuk az alábbi történeti kiadvány-, illetve posztersorozatot: „Az Európai Tanács: csúcstalálkozók ötven éve” (2011. december), „Az Európai Unió Tanácsa – 1952–2012: a jogalkotás és a döntéshozatal hatvan éve” (2013. július), valamint „Európai jogi unió. Párizstól Lisszabonig: A szerződések története” (2012. március). A dokumentumok a Tanács honlapjáról is letölthetők. 2016. január | HU | Az Európai Tanács és a Tanács története 9

© Európai Unió

1. AZ EURÓPAI TANÁCS 1.1. AZ EURÓPAI TANÁCS A SZERZŐDÉSEKBEN 1.1.1. Az első uniós csúcstalálkozók Az állam-, illetve kormányfők alapvető szerepet játszottak az európai integráció folyamatának elindításában és továbbvitelében, noha a találkozóikat lehetővé tevő fórum csak 2009-ben vált hivatalosan is uniós intézménnyé. Az Európai Szén- és Acélközösséget (ESZAK) alkotó hat tagállam állam-, illetve kormányfője 1957. február 19–20-án Guy Mollet francia miniszterelnök meghívására talál kozott Párizsban, hogy rendezze a Római Szerződések tervezetével kapcsolatos le záratlan kérdéseket. A Római Szerződések hatálybalépése (1958) után Charles de Gaulle francia elnök vetette fel ismét, hogy a legmagasabb szinten is rendezzenek találkozókat. Ő szervezte meg ezután 1961 februárjában Párizsban az Európai Közösségek hat tagállama állam-, illetve kormányfőinek első csúcstalálkozóját. © Archives nationales (France)

Az 1961. február 10–11-i csúcstalálkozó, Párizs, Franciaország

Az első csúcstalálkozó célja az volt, hogy „feltárja azokat a módszereket, amelyek révén szorosabb politikai együttműködés valósítható meg”2. A csúcstalálkozón lehetőség adódott túllépni a Közösség keretein, és szót ejteni olyan, nagy horderejű, ám a Párizsi és a Római Szerződések által nem tárgyalt kérdésekről is, mint például a harmadik országokkal fennálló kapcsolatok egyes aspektusai. 2

A csúcstalálkozót követően kiadott sajtóközleményből. 2016. január | HU | Az Európai Tanács és a Tanács története 11

Az 1961. júliusi bonni csúcstalálkozó során a hatok tovább vizsgálták a mélyebb politikai együttműködés lehetőségét, és kijelentették, hogy „az állam-, illetve kormányfők (...) úgy határoztak, (...) hogy rendszeres időközönként üléseznek azzal a céllal, hogy véleménycserét folytassanak, összehangolják szakpolitikáikat és közös álláspontokat alakítsanak ki Európa politikai uniójának előmozdítása érdekében.”3 Ezen törekvések ellenére a politikai unió felé vezető úton több akadály is felmerült: 1961-ben és 1962-ben kudarcot vallottak az ún. Fouchet-tervek4, 1963-ban és 1967ben az államok között nézeteltérések alakultak ki az első bővítéssel kapcsolatban, 1965-ben és 1966-ban pedig „az üres székek politikája” okozta válság nyomta rá a bélyegét az együttműködésre, amikor is Franciaország távol maradt a Tanács és a tanácsi szervek üléseiről. Ebben a nehéz politikai légkörben az állam-, illetve kormányfők nem is üléseztek, mígnem 1967 májusában a római csúcstalálkozó alkalmat kínált arra, hogy a felek hivatalosan találkozzanak és megünnepeljék az EGK- és az Euratom-Szerződés aláírásának tizedik évfordulóját. Az 1969 decemberében tartott hágai csúcstalálkozó – amelyen már a Bizottság is részt vett – új lendületet adott a Közösségnek. Az itt hozott döntések teremtették meg a lehetőséget mind egy olyan határozat elfogadásához, amely a Közösséget saját pénzügyi forrásokkal látta el, mind a külpolitikai együttműködés elindításához (az európai politikai együttműködés az első Davignon-jelentéssel vette kezdetét), mind pedig Dánia, az Egyesült Királyság és Írország csatlakozásához. Ezek az előrelépések együtt a „kiteljesítés, elmélyítés, bővítés” hármas címszóval váltak ismertté. Annak ellenére, hogy a három új tag hivatalosan csak 1973 januárjában csatlakozott a Közösséghez, már az 1972. októberi párizsi csúcstalálkozóra meghívást kaptak. Az 1973. decemberi koppenhágai csúcstalálkozón hozták meg azt a rendelkezést, amelynek értelmében szükség esetén bármikor lehet csúcstalálkozót tartani. Egy évvel később, a Valéry Giscard d’Estaing francia elnök által 1974 decemberében Párizsban rendezett csúcstalálkozón létrehozták az Európai Tanácsot, és meghatározták annak szerepét. Az Európai Tanács azt a feladatot kapta, hogy „az európai egység felé vezető úton felmerülő belső kihívásokkal és az Európát kívülről sújtó problémákkal átfogó megközelítést”5 alkalmazva foglalkozzék. Ez az egyértelműen politikai jellegű szerep nyilvánvaló változást és többletet jelentett az európai integráció nagyobbrészt technikai és gazdasági természetéhez képest, amely azt 1957 óta jellemezte. A párizsi csúcstalálkozón a felek arról is megállapodtak, hogy az állam-, illetve kormányfők külügyminiszterük kíséretében „évente három alkalommal, illetve szükség szerint”6 üléseznek.

3

A csúcstalálkozót követően kiadott sajtóközleményből.

4

Christian Fouchet volt az elnöke annak a bizottságnak, amelyet az 1961. februári párizsi csúcstalálkozón azzal a céllal hoztak létre, hogy tanulmányozza az európai együttműködéssel kapcsolatos problémákat. Az 1961. júliusi bonni csúcstalálkozón az állam-, illetve kormányfők azzal bízták meg a bizottságot, hogy „terjesszen elő olyan megoldási javaslatokat, amelyek révén népeik uniója mihamarabb hivatalos jogállást nyerhet” (hivatalos sajtóközlemény, Bonn, 1961. július 18.).

5

A párizsi csúcstalálkozót követően kiadott sajtóközleményből.

6

A párizsi csúcstalálkozót követően kiadott sajtóközleményből.

12 Az Európai Tanács és a Tanács története | HU | 2016. január

Az Európai Tanács első ülésére 1975 márciusában Dublinban került sor. Ettől kezdve a testület az európai projekt központi politikai elemévé vált, annak ellenére, hogy működésének jogi alapja csak több mint egy évtizeddel később került be a Szerződésekbe. © Európai Unió

Az Európai Tanács 1975. március 10–11-i ülése, Dublin, Írország

Az Európai Tanács rövid időn belül a leküzdhetetlennek látszó válsághelyzetek rendezésének központi fórumává vált, olyan műhellyé, ahol komoly munkát igénylő megoldások születtek, és amely egyben a további integráció folyamatának legfőbb politikai motorjává is vált. Az 1980-as években az Európai Tanács tette lehetővé a költségvetési és mezőgazdasági kérdésekben akkoriban tapasztalható konfliktushelyzetek feloldását. Ebből a szempontból az 1984. júniusi fontainebleau-i ülés fordulópontot jelentett, egyrészt mivel az ülésen elfogadott intézkedéscsomag a konfliktushelyzet sikeres megoldásához vezetett, másrészt mivel kijelölte a további integráció főcsapását egy ad hoc bizottságot7 megbízva azzal, hogy „tegyen javaslatokat arra vonatkozóan, miként lehetne javítani az európai együttműködést úgy a közösségi fellépések, mint a politikai (...) együttműködés terén.”8 A bizottság által készített jelentést az Európai Tanács egy évvel később, az 1985. júniusi milánói ülésén vitatta meg. Ezen a csúcstalálkozón a vezetők arról határoztak, hogy kormányközi konferenciát hívnak össze azzal a céllal, hogy felülvizsgálják a Szerződéseket, mindenekelőtt az egységes piac létrehozása, a közösségi intézmények működése, a szabad mozgás és a közös kül- és biztonságpolitika szempontjából.

7

A „Dooge-bizottság”, amelyet néha az 1955-ös messinai csúcstalálkozón felállított bizottságra célozva Spaak II-bizottságként is említenek.

8

Az Európai Tanács 1984. júniusi fontainebleau-i ülése, elnökségi következtetések. 2016. január | HU | Az Európai Tanács és a Tanács története 13

© Európai Unió

< A Maastrichti Szerződés aláírása, 1992. február 7., Maastricht, Hollandia

Bár a kormányközi konferencia nem egyezett meg az Európai Tanáccsal, mind összetétele, mind jellege kellőképpen hasonló volt hozzá, így az itt folyó munka eleget tett az állam-, illetve kormányfők azon kívánságának, hogy ezen a központi fórumon határozzák meg az európai integrációs folyamat jellegét és főbb irányvonalait. 1.1.2. Az Egységes Európai Okmány A kormányközi konferencia munkájának eredményeit az Európai Tanács az 1985. decemberi luxembourgi ülésén vitatta meg. Az itt elért politikai megállapodás utat nyitott az Egységes Európai Okmány elfogadása előtt. Az okmány 1987. július 1-jén lépett hatályba, és egyetlen dokumentumban egyesítette a közösségi Szerződések módosításait és a külpolitikai együttműködésről szóló szöveget. A valós politikai helyzethez alkalmazkodva az Egységes Európai Okmány tartalmazta az Európai Tanács létezésének a Szerződésbe foglalt jogalapját, megerősítette funkciójában a testületet, és meghatározta annak összetételét: „Az Európai Tanács a tagállamok állam-, illetve kormányfőiből és az Európai Közösségek Bizottságának elnökéből áll. Munkájukat a külügyminiszterek és a Bizottság egy tagja segíti. Az Európai Tanács évente legalább kétszer ülésezik.” Az Egységes Európai Okmány nem határozta meg az Európai Tanács hatásköreit, és hivatalosan annak intézményi státuszát sem erősítette meg. Ez azonban nem akadályozta meg a testületet abban, hogy a későbbiekben hozzájáruljon az európai integrációs folyamat legfontosabb lépéseihez. Így volt ez a gazdasági és monetáris unió (GMU) létrehozása során is, amelyben az Európai Tanács több ülése – így az 1988. júniusi hannoveri ülés is – meghatározó szerepet töltött be. 1.1.3. A Maastrichti Szerződés Az Európai Tanács az 1989. decemberi strasbourgi ülésén rögzítette, hogy 1990 decemberében kormányközi konferencia veszi kezdetét a gazdasági és monetáris unió témájában; az ezt követő, 1990. áprilisi dublini, rendkívüli ülésén pedig útjára indította a politikai unió kérdését megvitató kormányközi konferencia előkészületeit is. Mindkét kormányközi konferencia az Európai Tanács 1990. decemberi római ülése alkalmával vette kezdetét. Az Európai Tanács 1991. decemberi maastrichti ülésén megállapodás született az új szerződésről, nevezetesen az Európai Unióról szóló szerződésről (EUSZ), amely Maastrichti Szerződés néven is ismert, és amely az említett két területet egyazon szövegben egyesítette. A Maastrichti Szerződés 1993. november 1-jén lépett hatályba. Ezzel létrejött az Európai Unió, amelynek alapját – többek között a monetáris unió megteremtésével – a kibővített közösségi pillér, valamint két új pillér képezte: a közös kül- és biztonságpolitika (KKBP), valamint a bel- és igazságügyi (IB) együttműködés. A szerződés ezenfelül szabályozta az Európai Tanács szerepét is. Hivatalossá tette azt a gyakorlatot, hogy az Európai Tanács elnöki tisztét a Tanács soros elnökségét ellátó ország állam-, illetve kormányfője tölti be. A szerződés emellett az Európai Parlament szerepének változását szem előtt tartva előírta, hogy az Európai Tanács minden ülése


után jelentést tesz a társintézménynek, ezen túlmenően pedig évente írásos jelentést is nyújt be a Parlament számára az Unió által elért előrelépésről. A Maastrichti Szerződéssel megkezdődött az Európai Tanács hatásköreinek tisztázása is: „Az Európai Tanács adja az Uniónak a fejlődéséhez szükséges ösztönzést, és megha tározza e fejlődés általános politikai irányait.” Ez a meghatározás egyszerre általános és tömör, és jól leírja az Európai Tanács 1975 óta betöltött szerepét: kijelölni az Unió fejlődési irányát és létrehozni azon stratégiai szakpolitikai keretet, amelyben az uniós intézmények működnek. A későbbiekben e feladatának egyik konkrét megnyilvánulásává vált az átfogó gazdaságpolitikai iránymutatások meghatározása. 1.1.4. Az Amszterdami és a Nizzai Szerződés Az 1996. márciusi torinói Európai Tanács megbízta a kormányközi konferenciát, hogy vizsgálja felül a Maastrichti Szerződést. Ugyanez év októberében az Európai Tanács rendkívüli ülést tartott Dublinban, ami újabb lendületet adott a tárgyalásoknak. A még lezáratlan kérdéseket az Európai Tanács az 1997. júniusi amszterdami ülésén megoldotta, így lehetővé vált az Amszterdami Szerződés 1997. október 2-i aláírása, és az 1999. május 1-jén hatályba is lépett. Az Amszterdami Szerződés meghatározta az Európai Tanács hatásköreit a KKBP területén: „Az Európai Tanács meghatározza a közös kül- és biztonságpolitika, beleértve a védelmi vonatkozású kérdések elveit és az arra vonatkozó általános iránymutatásokat. (...) határoz az Unió által végrehajtandó közös stratégiákról azokon a területeken, ahol a tagállamoknak fontos közös érdekeik vannak.” A volt Jugoszlávia területén bekövetkezett események nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az Európai Tanács ezen a szakpolitikai területen ilyen fontos szerepet kapjon. Ennek jelentősége az 1998. októberi pörtschachi (nem hivatalos) találkozón, valamint az 1999. júniusi kölni és az 1999. decemberi helsinki ülésen is nyilvánvalóvá vált. Az Amszterdami Szerződés létrehozta a közös kül- és biztonságpolitika főképviselőjének tisztségét, és azt a feladatot ruházta rá, hogy képviselje az Uniót a nemzetközi színtéren. Arról is döntés született, hogy az Európai Unió Tanácsának főtitkára legyen egyúttal a főképviselő is. Így a Tanács akkori főtitkára, Jürgen Trumpf lett a közös kül- és biztonságpolitika első főképviselője, ám csak néhány hónapig töltötte be ezt a tisztséget. Az Európai Tanács az 1999 júniusában Kölnben tartott ülésén Javier Solanát nevezte ki főtitkárrá és egyben főképviselővé. Tisztségeit az év októberében vette át, miután NATO-főtitkári megbízatása lejárt. Miután az Amszterdami Szerződés hatályba lépett, az Európai Tanács az 1999. októberi tamperei ülésén – amelynek középpontjában „a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség Unión belüli” megteremtése állt – úgy határozott, hogy „közös európai menekültügyi és migrációs politikát” kell bevezetni. Ugyanez a találkozó kövezte ki az utat a rendőrségi és igazságügyi együttműködés területén való jelentős előrelépéshez is, amely törekvés megvalósítása később, a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadás következtében még sürgősebbé vált. Az Európai Tanács a 2000. márciusi lisszaboni, rendkívüli ülésén stratégiát fogadott el az európai gazdaság versenyképességének javítására. E célból többek között minden szintre kiterjedő új, nyitott koordinációs módszert vezetett be, amelyhez az Európai Tanács „erősebb irányító és összehangoló szerepe kapcsolódik, hogy a koherensebb stratégiai vezetést és a fejlődés hatékonyabb ellenőrzését biztosítsa”. Döntés született arról is, hogy a kezdeményezés nyomon követésének céljából az Európai Tanács minden tavasszal ülésezik majd. 16 Az Európai Tanács és a Tanács története | HU | 2016. január

Az Európai Tanács 1999-től kezdődően reformfolyamatot indított el, amely elsősorban az Unió bővítéséhez kapcsolódott. Az ezzel kapcsolatos kérdéseket az Európai Tanács a helsinki (1999. december), a göteborgi (2001. június) és a barcelonai (2002. március) ülésén vitatta meg. E csúcstalálkozókat követően az Európai Tanács végül a 2002. júniusi sevillai ülésén „hozzájárulását adta az Európai Tanács (...) és a Tanács szervezeti felépítésére és működésére vonatkozó, a Szerződés módosítása nélkül végrehajtandó konkrét intézkedésekhez”9. Ezek az intézkedések az Európai Tanács üléseinek előkészítésére, lefolytatására és az ülést követő intézkedésekre, valamint az ülésen elfogadott következtetésekre irányultak. A 2001. február 26-i Nizzai Szerződés záróokmányához csatolt 22. nyilatkozat az alábbiakról rendelkezik: „2002-től kezdődően az Európai Tanács ülései közül elnökségenként egyre Brüsszelben kerül sor. Amikortól az Unió 18 tagállamot számlál, az Európai Tanács valamennyi ülésére Brüsszelben kerül sor10.” A szerződést az Európai Tanács 2000. decemberi nizzai ülésén, négy napon át tartó tárgyalások után kötötték meg11. Mivel a Nizzai Szerződésről ilyen nehéz volt megállapodásra jutni, a vezetők úgy találták, felül kell vizsgálni a munkamódszereket, és az állam-, illetve kormányfők szűk körű diplomáciai találkozóinál tágabb fórumot kell létrehozni. Az Európai Tanács 2001 decemberében fogadta el a laekeni nyilatkozatot, amely az Európai Unió jövőjével foglalkozó konvent összehívására szólított fel. A konvent 2003 júliusában adta át az Európai Tanácsnak az alkotmányszerződés tervezetét, amely alapul szolgált a 2003 októberére összehívott kormányközi konferencia munkájához. Az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződés tervezetét végül 2004. október 29én írták alá. Miután azonban a szerződésről tartott népszavazás Franciaországban és Hollandiában negatív eredménnyel végződött, az alkotmányszerződés ratifikálása 2005-ben meghiúsult. E kedvezőtlen fordulat nyomán az állam-, illetve kormányfők az Európai Tanács 2005. júniusi, a luxemburgi soros elnökség alatti ülésén kiadott nyilatkozatukban egyéves gondolkodási időszakot rendeltek el. Az Európai Tanács az osztrák elnökség alatt, 2006 júniusában tartott ülésének szellemében az állam-, illetve kormányfők a Római Szerződések aláírásának 50. évfordulója alkalmából elfogadták a berlini nyilatkozatot, amelyben közös célként tűzték ki, „hogy a 2009. évi európai parlamenti választásokig egy megújított közös alapra helyezzük az Európai Uniót”. Ennek megfelelően az Európai Tanács 2007 júniusában, német elnökség alatt megállapodott egy újabb kormányközi konferencia megbízatásáról, amely a hatályos Szerződések módosítását kapta feladatául. Az ennek eredményeként létrejött szerződést 2007. december 13-án írták alá Lisszabonban. 1.1.5. A Lisszaboni Szerződés A Lisszaboni Szerződés néven ismertté vált új reformszerződés az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződéstervezet helyébe lépett. 2009. december 1-jén lépett hatályba, és módosította az Európai Közösséget létrehozó szerződést (Római Szerződés) és az Európai Unióról szóló szerződést (Maastrichti Szerződés) egyaránt. Az Európai 9

Az Európai Tanács 2002. júniusi sevillai ülése, elnökségi következtetések.

10

A 2003. júniusi szaloniki ülés volt az Európai Tanács utolsó olyan ülése, amelyre nem Brüsszelben került sor. Az ezt követő ülések időpontjuk és elnökük, nem pedig helyszínük alapján azonosíthatók – egészen a Lisszaboni Szerződésig, amely létrehozta az Európai Tanács állandó elnökének tisztségét.

11

Az Európai Tanács nizzai ülése mind a mai napig az Unió történetének leghosszabb csúcstalálkozója. 2016. január | HU | Az Európai Tanács és a Tanács története 17

Közösséget létrehozó szerződés neve ekkor változott az Európai Unió működéséről szóló szerződésre (EUMSZ). A Lisszaboni Szerződés célja az volt, hogy javítsa az uniós intézmények működését, és demokratikusabbá tegye őket. A Szerződés egységes jogi személyiséggel ruházta fel az Uniót, valamint előírta, hogy az Európai Tanács állandó elnökséggel rendelkezzen: az elnököt az Európai Tanács tagjai választják meg két és fél éves, egy alkalommal meghosszabbítható hivatali időre. A Szerződés ezenfelül létrehozta az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének tisztségét (az öt évre kinevezett főképviselő ellátja a Külügyek Tanácsának elnöki feladatait és egyúttal az Európai Bizottság alelnöke is), valamint az Európai Külügyi Szolgálatot (EKSZ). Az Európai Parlament hatáskörei is tovább bővültek. A Szerződés a Tanácsra nézve bevezette a kettős többség szabályát, amely 2014. november 1. óta alkalmazandó (lásd a IV. mellékletet), és a korábbiakhoz képest több területre kiterjesztette annak alkalmazását. Az Európai Unió Alapjogi Chartája jogilag kötelező erejűvé vált, és létrejött a tagállamok Unióból való kilépésének jogi kerete is (az EUSZ 50. cikke). Ezenfelül az Európai Tanács felhatalmazást kapott, hogy – egyszerű többséggel eljárva – kormányközi konferenciát hívjon össze a szerződések módosítása céljából. A Lisszaboni Szerződés nem önálló szövegként készült; ennek megfelelően az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2010-ben és 2012-ben közzétették a Lisszaboni Szerződéssel felülvizsgált Szerződések egységes szerkezetbe foglalt változatát.

© Európai Unió

A Lisszaboni Szerződés hivatalosan is intézményi rangra emelte az Európai Tanácsot. Ezzel megerősítette az Európai Unió Tanácsától való de facto különválását, és egyúttal azt is jelenti, hogy immár az Európai Tanácsra is alkalmazni kell az Unió intézményeire vonatkozó rendelkezéseket. Például azon ritka esetekben, amikor az Európai Tanács kötelező erejű jogi aktusokat fogad el, tiszteletben kell tartania a Szerződésben foglalt jogalapot, az általa elfogadott jogi aktusok ellen pedig jogorvoslati kérelmet lehet benyújtani a Bírósághoz. Az Európai Tanács mint új intézmény a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésének napján elfogadta saját eljárási szabályzatát, és ezáltal az Európai Tanács ülései minden tekintetben hivatalossá váltak12. Az Unió intézményi szerkezetén belül az Európai Tanács stratégiai és politikai intézményként különleges helyet foglal el. Az Európai Tanács határozza meg az Unió irányvonalait, prioritásait, valamint politikai és gazdasági stratégiáját; azonban „nem lát el jogalkotási feladatokat”13, így a jogalkotási eljárásokban továbbra is az Európai Parlament, az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság vesz részt. A Lisszaboni Szerződés hatálybalépése óta az Európai Tanács fontos szerepet vállal minden olyan főbb döntést illetően, amelyet az Unió a belső, illetve a nemzetközi kihívások kezelésére hoz a gazdasági és pénzügyek, a menekültügy és a bevándorlás, az Unió bővítése, a fejlesztési együttműködés és a nemzetközi kapcsolatok terén. A testület szakpolitikai döntései és vezető szerepe a kezdetektől segítették az európai integrációs folyamatot, ami különösen fontosnak bizonyult a válsághelyzetek idején.

1.2. AZ EURÓPAI TANÁCS ELNÖKE Az a stratégiai szerep, amelyet a Maastrichti Szerződés az Európai Tanácsra ruházott, és amelyet a Lisszaboni Szerződés megerősített, szükségessé tette, hogy a testületnek stabilabb, állandóbb vezetése legyen, mint amit a Tanács soros elnökségei tudtak biztosítani. Így a Lisszaboni Szerződés – egyik legfontosabb újításaként – létrehozta az Európai Tanács állandó, meghatározott hivatali idejű elnökének tisztségét. Az Európai Tanács elnöke a következő feladatokat14 látja el: elnököl a testület ülésein és lendületet ad munkájának, gondoskodik a munka előkészítéséről és folytonosságáról, valamint elősegíti a kohézió és konszenzus megteremtését. Az elnök az Európai Tanács minden ülése után beszámol az Európai Parlamentnek. Az elnök ellátja az Unió külső képviseletét, az alkalomtól függően a főképviselővel és/vagy az Európai Bizottság elnökével közösen15. Az Európai Tanácsot és elnökét a Tanács Főtitkársága segíti munkájában, ám az elnök saját kabinettel is rendelkezik.

12

HL L 315., 2009.12.2., 51. o.

13

Az EUSZ egységes szerkezetbe foglalt változata 15. cikkének (1) bekezdése (HL C 326., 2012.10.26., 23. o.).

14

Az EUSZ 15. cikkének (6) bekezdése.

15

Lásd a kétoldalú és többoldalú találkozókról szóló 1.2.3. szakaszt is. 2016. január | HU | Az Európai Tanács és a Tanács története 19

A 27 állam-, illetve kormányfő a 2009. november 19-i, nem hivatalos ülésén az akkori belga miniszterelnököt, Herman Van Rompuyt választotta meg az Európai Tanács első állandó elnökévé.16

© Európai Unió

Herman Van Rompuy

Az Európai Tanács történetében a 2009. december 10–11-i ülés volt az utolsó, amelyet – átmeneti rendelkezések alapján – az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő tagállam miniszterelnöke, ez esetben Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök vezetett.17 Az első olyan ülés, amelyet már Herman Van Rompuy vezetett, az állam-, illetve kormányfők 2010. február 11-i, nem hivatalos ülése volt, amelyet a brüsszeli Solvay Könyvtárban tartottak: ezen az ülésen az Unió gazdaságpolitikáinak jövőjét vitatták meg. Egy hónappal később, március 25–26-án tartották az első hivatalos európai tanácsi ülést, amelyen ő elnökölt. Herman Van Rompuyt az Európai Tanács a 2012. március 1–2-i ülésén újraválasztotta. 2014. december 1-jén Donald Tusk – akkori lengyel miniszterelnök – vette át az Európai Tanács elnöki tisztségét18.

© Európai Unió

Az Európai Tanács ülésterme

© Európai Unió

Donald Tusk

1.2.1. Az Európai Tanács ülései a Lisszaboni Szerződés megkötése után Az Európai Tanács 2009. december 1-jén elfogadott eljárási szabályzatának értelmében a testület félévente kétszer, elviekben mindig Brüsszelben ülésezik. Amennyiben a Szerződések másképp nem rendelkeznek, döntéseit konszenzussal hozza. A Lisszaboni Szerződés hatálybalépése óta több működési határozatot – például az Európai Tanács elnökének megválasztásáról, az Európai Bizottság jelöléséről és a főképviselő kinevezéséről szólót – minősített többséggel is meghozhat. Az Európai Tanács az ülésein következtetéseket fogad el19, amelyekben meghatározza az Unió politikai menetrendjét. A következtetésekben egyrészt az Európai Uniót érintő konkrét témák, másrészt az elvégzendő feladatok és a kitűzött célok szerepelnek. Az Európai Tanács a következtetésekben 16

Ugyanezen a találkozón nevezték ki Catherine Ashtont (Egyesült Királyság) az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjévé és a Bizottság alelnökévé (főképviselői tisztségét már alelnöki kinevezése előtt is betöltötte).

17

Az EU-hoz 2004-ben és 2007-ben csatlakozó tagállamok közül csak Szlovénia és a Cseh Köztársaság állam-, illetve kormányfőjének volt lehetősége arra, hogy saját tagállamának képviseletében elnököljön az Európai Tanács ülésein.

© Európai Unió

Az Európai Tanács leköszönő elnöke, Herman Van Rompuy ünnepélyesen átadja hivatalát Donald Tusknak (2014. december 1.)

18 Federica Mogherini korábbi olasz külügyminisztert ugyanekkor nevezték ki főképviselővé és a Bizottság alelnökévé. 19

Az Európai Tanács következtetései: http://www.consilium.europa.eu/hu/european-council/conclusions/


© Európai Unió

Herman Van Rompuy először vesz részt elnökként az Európai Tanács hivatalos ülésén (2010. március 25–26.)

határidőt szabhat egy adott kérdéssel kapcsolatos megállapodásra vagy valamely jogalkotási javaslat benyújtására, így befolyásolhatja és irányíthatja az EU politikai menetrendjét. Az Európai Tanács a 2014. június 27-i brüsszeli ülésén elfogadott egy „stratégiai menetrendet”, amely meghatározza a hosszabb távú uniós intézkedések kiemelt és központi területeit. A stratégiai menetrend, amely kijelöli az Európai Unió tevékenységének irányát az elkövetkező öt évre, egyúttal segíteni fogja az Európai Tanács munkájának megtervezését, valamint alapul szolgál a többi EU-intézmény munkaprogramjához. Az Európai Tanácsnak – azon felül, hogy a stratégiai menetrenddel és a következtetésekkel kijelöli az Unió politikai prioritásait – hivatalos szerepe van az európai szemeszterben, az Unió éves gazdaságpolitikai és költségvetési politikai koordinációs ciklusában. Az EUMSZ 68. cikke értelmében az Európai Tanács feladata stratégiai iránymutatást nyújtani a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségre vonatkozóan is. E rendelkezés gyakorlati alkalmazására első alkalommal a 2014 júniusában elfogadott iránymutatásokkal került sor. Az iránymutatások a stratégiai menetrend prioritásaival összhangban készültek többek közt a határigazgatás, a migráció és a menekültügyi politika, valamint a rendőrségi és igazságügyi együttműködés témájában.


1.2.2. Az euróövezeti csúcstalálkozók Az euróövezet vezetőinek az euróövezeti csúcstalálkozó keretében tartott első ülésére 2008. október 12-én Párizsban került sor. Ekkor megállapodás született arról, hogy a gazdasági válságra válaszul összehangoltan fognak fellépni. Ebben a formációban további csúcstalálkozókra 2010 márciusában és májusában, valamint 2011 márciusában, júliusában, októberében és decemberében került sor Brüsszelben. 2012-ben jobbára az Európai Tanács szintjén döntöttek az euróövezetet érintő kérdésekről. Az Európai Tanács 2012. március 1–2-i ülésének alkalmával 25 európai ország vezetője aláírta a gazdasági és monetáris unióbeli stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló szerződést. A 2013. január 1-jén hatályba lépett szerződés többek között hivatalossá tette az euróövezeti csúcstalálkozókat és e találkozók elnökének tisztségét. Az euróövezeti csúcstalálkozók szervezéséről és az elnök szerepéről e szerződés 12. cikke rendelkezik20. A gazdasági és monetáris unióbeli stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló szerződés hatálybalépése utáni első euróövezeti csúcstalálkozót 2013. március 14-én tartották. Ezen az ülésen fogadták el az euróövezeti csúcstalálkozók eljárási szabályzatát. Az – évente legalább kétszer megrendezett – euróövezeti csúcstalálkozókon az euró övezeti tagállamok állam-, illetve kormányfői, az euróövezeti csúcstalálkozó elnöke és az Európai Bizottság elnöke vesz részt. Az euróövezeti csúcstalálkozók jelenlegi elnöke Donald Tusk, aki egyben az Európai Tanács elnöke is. Az euróövezeti gazdasági és fiskális politikák koordinációja nagyobbrészt az eurócsoportban21 zajlik. Mindazonáltal az euróövezet tizenkilenc állam-, illetve kormányfője széles körű megbízatásának köszönhetően az euróövezeti csúcstalálkozók keretében tartott ülések további szakpolitikai iránymutatással szolgálhatnak a pénzügyminiszterek illetékességén túlmutató területeken. Ez hozzájárul a gazdasági és monetáris unió zökkenőmentes működéséhez szükséges összes szakpolitikai terület koordinációjához. Adott esetben – évente legalább egyszer – azon, nem euróövezeti tagállamok vezetői, amelyek ratifikálták a gazdasági és monetáris unióbeli stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló szerződést, szintén részt vesznek az euróövezeti csúcstalálkozón. Ezeket a találkozókat az eurócsoport készíti elő. Mivel az euróövezetet érintő kérdések az összes tagállam számára fontosak mind politikai, mind gazdasági szempontból, ezeket az Európai Tanácsban is rendszeresen megvitatják. 1.2.3. Kétoldalú és többoldalú találkozók A Lisszaboni Szerződés hatálybalépése óta az Európai Tanács elnökének feladata az Unió külső képviseletének ellátása is, amennyiben állam-, illetve kormányfői szintű képviseletre van szükség22. Ezt a feladatot az Unió közös kül- és biztonságpolitikáját érintő kérdésekben a főképviselővel, nemzetközi csúcstalálkozókon pedig többnyire az Európai Bizottság elnökével együtt látja el. Az Európai Tanács elnöke többek között az Unió által szervezett két- és többoldalú találkozókon, valamint a nemzetközi csúcstalálkozókon képviseli az Uniót.

20

A gazdasági és monetáris unióbeli stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló szerződés elérhető a következő címen: www.consilium.europa.eu/hu/european-council/euro-summit

21

Az eurócsoport informális testület, amelynek keretében az euróövezeti tagállamok pénzügyminiszterei az euróval kapcsolatos közös felelősségüket érintő kérdéseket vitatják meg.

22

Az EUMSZ 15. cikke.


© Európai Unió

Rafael Correa ecuadori elnök, a CELAC soros elnöke és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az EU–CELAC csúcstalálkozó záróünnepségén (2015. június 10–11.)

Kétoldalú csúcstalálkozókat rendszeresen, általában évente egyszer rendeznek az Európai Unió és stratégiai partnerei – például Brazília, Dél-Afrika, az Egyesült Államok, Japán, Kína vagy Oroszország – között. Ezeket a csúcstalálkozókat felváltva tartják Brüsszelben és az érintett országban. Az uniós szintű többoldalú csúcstalálkozók közé soroljuk a keleti partnerség találkozóit, az EU–Afrika, az EU–ASEM (Ázsia–Európa) és az EU–CELAC (Latin-amerikai és Karibi Államok Közössége) találkozókat. A csúcstalálkozóknak otthont adó házigazda szerepe hagyományosan az EU Tanácsának soros elnökségét betöltő tagállamra hárult. 2014 óta azonban a brüsszeli találkozókon rendszerint az Európai Tanács elnöke tölti be a házigazda és az elnök szerepét. Ezeken a találkozókon az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfői, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke, valamint a részt vevő harmadik országok állam-, illetve kormányfői vesznek részt. Az EU tagként vagy kulcsfontosságú nemzetközi szereplő lévén meghívottként vesz részt más nemzetközi csúcstalálkozókon, például a G7-ek, a G8-ak, a G20-ak találkozóján, illetve az ENSZ Közgyűlésén. A 2011 májusában elfogadott A/65/276 sz. határozatával az ENSZ felkérte az Európai Uniót a Közgyűlés általános vitáján való részvételre, és biztosította az EU képviselőinek a jogot, hogy az ENSZ-ben az Unió és a tagállamok álláspontját képviseljék. Az Európai Tanács akkori elnöke, Herman Van Rompuy 2011. szeptember 22-én New Yorkban szólalt fel a világ vezetőinek e fórumán. Az említett határozat elfogadása előtt az Unió álláspontját az Európai Unió Tanácsának soros elnöksége képviselte az ENSZ-közgyűlésben. 2016. január | HU | Az Európai Tanács és a Tanács története 23

© Európai Unió

Herman Van Rompuy felszólalása az ENSZ Közgyűlésén (2014. szeptember 25.)


2. AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA 2.1. AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA A SZERZŐDÉSEKBEN 2.1.1. Az első szerződések A Tanács első ülését 1952. szeptember 8-án tartották a luxembourgi városházán (Hôtel de Ville). Az Európai Szén- és Acélközösséget (ESZAK) létrehozó szerződés alapján létrehozott intézmények között a Tanács kezdte meg másodikként munkáját. A szerződést 1951-ben írták alá Párizsban; az általa létrehozott intézményi keret a Főhatóságból, a különleges miniszteri tanácsból, a Közgyűlésből és a Bíróságból állt. A Tanács legfontosabb feladata az volt, hogy vélemények kibocsátásával ellenőrzést gyakoroljon a Főhatóság munkája felett. A találkozón a hat alapító tagállam (Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németországi Szövetségi Köztársaság és Olaszország) külügy- és gazdasági miniszterei vettek részt, az elnöki feladatokat pedig Konrad Adenauer német kancellár látta el. A testület innovatív szabályzata úgy rendelkezett, hogy a tagállamok háromhavonta felváltva töltsék be a Tanács elnöki tisztét. Németország volt az első a sorban. Alakuló ülésén a Tanács elfogadta eljárási szabályzatát és létrehozta a titkárságát. A Tanács főtitkárává Christian Calmes luxemburgi diplomatát nevezték ki. A miniszterek egyúttal megállapodtak a Főhatóság és a Bíróság tagjainak jogállásáról is. Jean Monnet, a Főhatóság elnöke ismertette az intézménye által addig elért eredményeket és az elkövetkező hónapokra vonatkozó munkaprogramját. A Tanács ezenfelül megvitatta az újonnan alapított Közösség kapcsolatait a Közösségen kívüli államokkal, különösen az Egyesült Államokkal és az Egyesült Királysággal, illetve a nemzetközi szervezetekkel. A Tanács alakuló ülésének vissza-visszatérő alapgondolata volt, hogy a Szén- és Acélközösség megalakulása csupán egy lépés a további európai integráció felé vezető úton; ezt beszédében mindkét elnök külön megemlítette. A Tanács 1952. szeptember 10-i ülésének alkalmával a külügyminiszterek találkozót tartottak, és az itt elfogadott határozatban felkérték a Közgyűlést, hogy készítse elő egy – szélesebb körű tagsággal rendelkező, inkább szupranacionális jellegű – európai politikai közösséget létrehozó szerződés tervezetét. Az európai politikai közösségre vonatkozó tervek sosem valósultak meg. Amint a Közgyűlés elkészítette a szerződéstervezetet, az heves nyilvános viták és hosszas diplomáciai megbeszélések tárgyává vált. Miután a Francia Nemzetgyűlés 1954. augusztus 30-án az – elviekben az Európai Politikai Közösség felügyelete alatt működtetendő – Európai Védelmi Közösség létrehozásáról szóló szerződés ratifikálása ellen szavazott, lassanként mindkét terv lekerült a napirendről. A hatok úgy döntöttek, inkább a fokozatos gazdasági integráció útján haladnak tovább.


© Európai Unió

Az EGK- és az Euratom-Szerződés ünnepélyes aláírása a Capitoliumi Múzeumok Sala degli Orazi e Curiazi termében. Róma, 1957. március 25.

A közös piacról és az Euratomról tárgyaló kormányközi konferencia 1956. június 26-án bizottságot hozott létre, hogy ott kezdődjenek meg a későbbi Római Szerződésekről szóló tárgyalások – e Szerződések hozták létre 1958. január 1-jei hatálybalépésükkel az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) és az Európai Atomenergia-közösséget (Euratom). A bizottságot Paul-Henri Spaak belga külügyminiszter vezette, tagsága pedig az ESZAK hat tagállamának küldöttségeiből állt. Az új közösségek intézményi kerete az ESZAK-éhoz hasonlóan négy intézményből: a Bizottságból, a Tanácsból, valamint – az ESZAK-kal közös – Közgyűlésből és a Bíróságból állt. A Tanács és a Bizottság közötti hatáskörmegosztás azonban jelentősen megváltozott: a Tanács a maihoz hasonló, kulcsfontosságú döntéshozó szerepet kapott. A két új Tanács közös alakuló ülését 1958. január 25-én tartotta a brüsszeli Palais des Académies-ben; az ülést Victor Larock belga külügyminiszter vezette. Walter Hallstein, az Európai Bizottság első elnöke, Paul Finet, az ESZAK Főhatóságának elnöke és Enrico Medi, az Euratom Bizottságának alelnöke szintén jelen volt a találkozón. Számos eljárási kérdésről kellett döntést hozni: a két Tanács elfogadta eljárási szabályzatát, valamint határoztak a Közösség kezdeti kiadásairól és a két Bizottság tagjainak jogállásáról. A miniszterek arról is megállapodtak, hogy felállítják az Állandó Képviselők Bizottságát (Coreper), a Gazdasági és Szociális Bizottságot és a Közgyűlést. Bár a Közösségek különálló intézményrendszerrel rendelkeztek, a három Tanács jóváhagyta azt a javaslatot, hogy „ugyanaz a tisztviselői csoport alkossa mindhárom Tanács


Főtitkárságát”.23 Ez azt jelentette, hogy az ESZAK különleges miniszteri tanácsának már meglévő titkársága segítette a két új intézmény munkáját is. A különleges miniszteri tanács alakuló üléséhez hasonlóan a legtöbb felszólaló ezen az ülésen is leszögezte, hogy a két új Közösség létrejötte csupán egy lépés a politikailag és társadalmilag integráltabb Európa felé vezető úton. A Tanácsok elnöke, Victor Larock szavaival élve: „Az Európai Közösséget létrehozó szerződés egészében véve nem helyezi előtérbe a szociális célokat (...) ám ha meg akarjuk győzni Európa népét a vezérelveinkről, legfőképp ezeket a célokat kell szem előtt tartanunk. Hiszen mi értelme volna elősegíteni a termelést, a kereskedelmet és a tőke szabad mozgását, ha a gazdasági fejlődés nem az egyes ember javára válik?” (A Tanácsok hivatalban lévő elnökének, Victor Larock belga külügyminiszternek az EGK- és az Euratom-Tanács 1958. január 25-én Brüsszelben tartott, alakuló ülésén elmondott megnyitó beszéde [CEE EUR/CM/20 f/58, I. melléklet]24.)

© Photothèque de la Ville de Luxembourg. Photo: Batty Fischer

Az Európai Szén- és Acélközösség Tanácsa 1952 és 1967 között a luxembourgi Cercle Municipal épületben ülésezett

23

Az EGK és az Euratom Tanácsa 1958. január 25-én Brüsszelben tartott alakuló ülésének jegyzőkönyve (CM2 20/1958).

24

Az EGK és az Euratom Tanácsa 1958. január 25-én Brüsszelben tartott alakuló ülésének jegyzőkönyve (CM2 20/1958), I. melléklet, 4. o. 2016. január | HU | Az Európai Tanács és a Tanács története 27

© Európai Unió

A Római Szerződések aláírását népszerűsítő olasz plakát


2.1.2. Az „üres székek politikája” okozta válság és a luxembourgi kompromisszum Már 1958-ban, a három Közösség létrejöttekor felmerült az az igény, hogy összehangoltan végezzék tevékenységüket. Az intézmények egyesítése már 1960-ra megbeszélések tárgyává vált. A kérdésről a Coreper 1960 novemberében tartotta az első érdemi vitát25. A tárgyalások azonban nem voltak könnyűek. Az 1960-as évek politikai légköre nem kedvezett a kompromisszumoknak, amint azt az integrációs folyamat első válsága is mutatja. A később az „üres székek válsága” néven ismertté vált krízis során Franciaország távol maradt a Tanács üléseitől. Az üres székek válságának középpontjában a pénz és a hatalom kérdése állt. A szerződések értelmében 1965-ben két, a Közösségek szempontjából kulcsfontosságú ügyben kellett megállapodásra jutni: a közös agrárpolitika (KAP) finanszírozásáról és a minősített többségi szavazás alkalmazásának kiterjesztéséről a Tanácsban. A KAP finanszírozására vonatkozó szabályok 1965-ben vesztették hatályukat. Egy évvel korábban az EGK Tanácsa felkérte a Bizottságot, hogy terjesszen elő javaslatot a KAP 1965 és 1970 közötti finanszírozására. Walter Hallstein, a Bizottság akkori elnöke megragadta az alkalmat, hogy javasolja az EGK teljes pénzügyi struktúrájának, továbbá a parlamenti Közgyűlés és a Bizottság feladatkörének teljes felülvizsgálatát. A Bizottság azt javasolta, hogy a Közösség hozza létre saját forrásainak rendszerét, megszüntetve a tagállamok nemzeti hozzájárulásaitól való függését. Hallstein továbbá amellett érvelt, hogy növeljék meg a Közgyűlés költségvetési hatásköreit és terjesszék ki a Bizottság hatáskörét is. E megbeszélésekkel párhuzamosan az EGK intézményei a közös piac kialakításának harmadik átmeneti szakaszát készítették elő. A közös piac kialakításának a tervek szerint 1965. január 1-jén kezdődő harmadik szakasza magában foglalta a minősített többségi szavazás kiterjesztését a Tanácsban.

© Európai Unió

Az „üres székek válsága”: 1965. július 1. és 1966. január 29. között Franciaország nem vett részt a Közösség szerveinek brüsszeli ülésein 25

Az Állandó Képviselők Bizottságának 1960. november 10-i brüsszeli, zárt ülésének összefoglalója (CM2 1960 RP/CRS/2), 4. o. 2016. január | HU | Az Európai Tanács és a Tanács története 29

A saját forrásokkal rendelkező Közösség, a Bizottság megerősödése és a minősített többségi szavazás általános használata azonban nem esett egybe Charles de Gaulle francia elnöknek az európai integráció jövőjéről alkotott elképzeléseivel. Az EGK-Tanács 1965. június 30-án összeült, hogy megvitassa a KAP finanszírozására vonatkozó bizottsági javaslatot; a válság ekkor érte el csúcspontját. Franciaország képviselői – Edgar Pisani mezőgazdasági és Valéry Giscard d’Estaing pénzügyminiszter – határozottan kifejezték egyet nem értésüket a Bizottsággal és a másik öt tagállammal. Másnap, 1965. július 1-jén a francia kormány visszahívta Párizsba brüsszeli állandó képviselőjét, és beje lentette, hogy a továbbiakban nem szándékozik részt venni sem a Tanács ülésein, sem pedig a Coreper és egyéb tanácsi bizottságok, illetve munkacsoportok munkájában. Az üres székek politikája körülbelül hat hónapig tartott, és a Tanács Luxembourgban megrendezett, négynapos rendkívüli ülésén (1966. január 17–18. és 28–29.) ért véget. A Tanács 1966. január 29-én kiadott nyilatkozatában kijelentette, hogy a hat tagállam megállapodásra jutott a Tanács és a Bizottság jövőbeli kapcsolatáról és a minősített többségi szavazás alkalmazásáról. E megállapodás később „luxembourgi kompromis�szum” néven vált ismertté26. A kompromisszum keretében lérejött az úgynevezett „egyet nem értés egyezménye”, amelynek értelmében ha valamelyik tagállam úgy véli, hogy egy minősített többséggel meghozandó döntés létfontosságú nemzeti érdeket érint, a Tanács „arra törekszik, hogy ésszerű időn belül olyan megoldásokat találjon, amelyeket a Tanács minden tagja elfogadhatónak tart, kölcsönösen tiszteletben tartva egyúttal egymás és a Közösség érdekeit is”. Bár Franciaország úgy vélte, „amikor nagyon fontos érdekek forognak kockán, addig kell folytatni a megbeszéléseket, amíg egyhangú határozatot lehet hozni”, a találkozó jegyzőkönyve szerint „eltérő vélemények fogalmazódtak meg azzal kapcsolatban, mi a teendő, ha nem sikerül egyhangú megállapodásra jutni”. A luxembourgi kompromisszumról gyakran azt gondolják, hátráltatta az európai integrációt, mivel lehetőséget adott az egyes tagállamoknak, hogy bizonyos javaslatokkal kapcsolatban megakasszák a munkát, így korlátozván a Bizottság befolyását. Ez a nézőpont azonban figyelmen kívül hagyja a kompromisszum igen jelentős pozitív oldalát: bár a várakozásokhoz képest valóban lassíthatta az integráció folyamatát, lehetővé tette, hogy a folyamat folytatódjék – ez így is történt. Az alapító szerződéseket azóta öt alkalommal módosították. Minden egyes módosítás kibővítette a Közösségek hatásköreit, valamint nyitottabbá és átláthatóbbá tette az eljárásokat. Ezzel párhuzamosan a tagság is változott: hét bővítési kör alatt 22 európai ország csatlakozott a hat alapító tagállamhoz. 2.1.3. Az egyesítési szerződés A luxembourgi kompromisszum lehetővé tette a Közösségek és intézményeik tevékenységének összehangolásával kapcsolatos kérdések megoldását. A három Közösség megalapítása után tíz évvel került sor az intézmények egyesítésére. Az egyesítési szerződés – amelyet az aláírás helye nyomán brüsszeli szerződésnek is neveznek – 1967. július 1-jén lépett hatályba. A szerződés az ESZAK Tanácsa, az EGK Tanácsa és az Euratom Tanácsa helyett egyetlen intézményt hozott létre: az Európai Közösségek Tanácsát. Hasonlóképpen az ESZAK Főhatósága, az EGK és az Euratom Bizottságai helyett létrehozta az Európai Közösségek közös Bizottságát. A három Közösség Közgyűlése és Bírósága már korábban is közös volt. 26

Az EGK Tanácsa 1966. január 17–18-án és 28–29-én Luxembourgban tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve (CM2 C/12/66).


Az intézmények egyesítése nem jelentette a szerződések egyesítését: mindhárom Közösség megtartotta jogi önállóságát, a Tanács pedig mindig az egyes alapító szerződésekben megállapított különböző hatásköröknek megfelelően járt el. 2.1.4. A Maastrichti Szerződés A Tanács mai nevét – az Európai Unió Tanácsa – 1993 novemberében, a Maastrichti Szerződés hatálybalépésével kapta meg. Az európai integráció folyamatában ez a szerződés fordulópontot jelentett, mivel a már korábban meglévő gazdasági dimenzió mellett megteremtette az integráció politikai dimenzióját is. A szerződés leginkább arról ismert, hogy létrehozta az Európai Uniót és annak három pillérét: az Európai Közösséget (első pillér), a közös kül- és biztonságpolitikát (KKBP, második pillér), valamint a bel- és igazságügyi együttműködést (IB, harmadik pillér). A Maastrichti Szerződés utat nyitott a gazdasági és monetáris unió (GMU) és a közös pénznem, az euró megteremtése előtt is. A Tanács Maastrichtban olyan kompromisszumot ért el, amely az Unió egységes keretei között sikeresen ötvözte a már meglévő szakpolitikai struktúrákat. Az első pillér a három meglévő Közösséget foglalta magában és megerősítette a gazdasági integráció folyamatának politikai aspektusát; a második pillér továbbfejlesztette az európai politikai együttműködést – amelyet először az Egységes Európai Okmány említett –, a harmadik pillér pedig a Schengeni Megállapodás és annak végrehajtó egyezménye alkalmazása során szerzett tapasztalatokra épített. A pillér-struktúra korlátozta az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az Európai Bíróság befolyását a második és harmadik pillérhez tartozó új szakpolitikák tekintetében. Ezen területek kormányközi jellegéből egyértelműen adódott a Tanács vezető szerepe. Az első pillérhez – az Európai Közösségekhez – tartozó kérdésekben ugyanakkor a Tanács először alkalmazta az Európai Parlamenttel való „együttdöntés” elvét. Az együttdöntési eljárás, amelynek a 2009. decemberi Lisszaboni Szerződés a „rendes jogalkotási eljárás” nevet adta, oly fontossá vált az uniós intézmények közötti hatalmi egyensúly szempontjából, hogy a szerződések értelmében mára a jogalkotási aktusok elfogadásának általános eljárásává vált, és az Unió legtöbb szakpolitikai területén alkalmazandó. 2.1.5. A Lisszaboni Szerződés A Lisszaboni Szerződés két fontos újítást vezetett be a Tanácsra vonatkozóan. Az egyik a minősített többségi szavazás új rendszere, a másik pedig az az elv, hogy a soros elnökségek hármas csoportokat alkotnak, ilyenformán 18 hónapon át együtt dolgoznak egy közös munkaterv megvalósításán. Az elnökségi triók bevezetésének célja az volt, hogy konzisztensebbé tegye az egymást követő elnökségek munkáját, teret hagyva ugyanakkor a különféle nemzeti érdekeknek, vezetési stílusoknak és szakpolitikai prioritásoknak. A Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően az első ilyen triót a spanyol, a belga és a magyar elnökség alkotta 2010. január 1. és 2011. június 30. között. Az Amszterdami és a Nizzai Szerződés korábban jelentősen kiterjesztette a minősített többségi szavazás alkalmazását27. A Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével az egyhan27

A minősített többségi szavazás jogalapja kezdetben a Római Szerződések 148. cikke volt; az első szavazási rendszer 1958 és 1972 között volt érvényben (IV. melléklet). 2016. január | HU | Az Európai Tanács és a Tanács története 31

© Európai Unió

Belgium az első elnökségi trió tagjaként 2010. július 1. és december 31. között vezette a Tanács üléseit. Az elnökségi triók rendszerét a Lisszaboni Szerződés vezette be

gúság helyett a minősített többség vált általános eljárássá szinte minden szakpolitikai területen – kivéve az adózást és a külpolitikát. A korábbi módosító szerződések már bevezették a szavazatok súlyozási rendszerét, amelynek alapján az egyes tagállamokra eső szavazatok száma a tagállam méretétől függött. E rendszerben egy döntést akkor lehetett elfogadni, ha a tagállamok többsége bizonyos számú szavazattal az adott döntés mellett szavazott. A Lisszaboni Szerződés egyszerűsítette a szavazási rendszert, bevezetve az ún. kettős többség rendszerét, amelyben a Bizottság által benyújtott javaslatok esetében minősített többségnek az tekintendő, ha a tagállamok legalább 55%-a (azaz a 28 tag közül 16) szavaz a javaslat mellett, és ha e tagállamok az Unió lakosságának legalább 65%-át képviselik. Az új rendszer 2014. november 1. óta van érvényben, ám a 2017. március 31-ig tartó átmeneti időszakban a korábbi súlyozott szavazati rendszer is alkalmazható, amennyiben az egyik tagállam hivatalosan kérelmezi azt28. A Lisszaboni Szerződés hatálybalépése óta a Tanács jogalkotási tanácskozásait, ezen belül a vitákat és a szavazásokat a média élőben közvetíti. A szerződés továbbá hivatalossá tette az eurócsoportot, amelynek szerepét a 14. jegyzőkönyv29 rögzíti. Az euróövezeti tagállamok pénzügyminisztereinek első informális találkozójára 1998. június 28

Ezt az átmeneti rendelkezést a „ioanninai kompromisszumra” való hivatkozással vezették be, hogy megnyerjék Lengyelország támogatását a tárgyalások során. A kompromisszum lehetővé teszi, hogy a tagállamok blokkoló kisebbséget megközelítő szavazatszámú csoportja felkérje a Tanácsot, hogy vizsgáljon felül egy minősített többséggel meghozott döntést.

29

HL C 306., 2007.12.17., 154. o.


4-én a Luxemburgban lévő senningeni kastélyban került sor. A Lisszaboni Szerződés úgy rendelkezett, hogy az eurócsoportnak állandó elnököt kell választania30; a tisztséget először Jean-Claude Juncker akkori luxemburgi miniszterelnök, majd 2013. január 21-től Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter töltötte be, akit 2015. július 13án további két és fél évre újraválasztottak. Bár a Tanács egyetlen jogi személynek számít, a napirenden szereplő kérdésektől függően különböző „formációkban” ülésezik. A Lisszaboni Szerződés nyomán kilencről tízre nőtt a tanácsi formációk száma, mivel az Általános Ügyek és a Külügyek Tanácsa különvált. A soros elnökség szervezi és vezeti a Tanács összes ülését, kivéve a Külügyek Tanácsát, amelynek a főképviselő az elnöke. Általában úgy vélik, a Lisszaboni Szerződés csökkentette a Tanács soros elnökségének láthatóságát – ha jelentőségét nem is –, főként azért, mert az Európai Tanács önálló intézménnyé vált, saját elnökkel, így az Európai Tanács elnöki feladatait már nem a Tanács soros elnöksége látja el31. Míg az Európai Tanács stratégiai iránymutatással szolgál és a kiélezett vagy válságos helyzeteket kezeli, addig a Tanács elnöksége a Tanács jogalkotási munkájának előmozdításáért felelős, továbbá biztosítja az Unió programjának folytonosságát, a jogalkotási folyamatok szabályszerűségét, valamint a tagállamok közötti együttműködést.

2.2. A TANÁCS MUNKÁJÁNAK ELŐKÉSZÍTÉSE 2.2.1. A Coreper Az ESZAK 1952-es alapító szerződése nem tartalmazott a különleges miniszteri tanács előkészítő szerveire vonatkozó rendelkezéseket. Mivel azonban az új intézmény döntéshozási eljárásai összetettek voltak, és mivel a hivatalos találkozók előtt szükség volt a hat tagállam álláspontjának megvitatására és összehangolására, 1953 februárjában, alig hét hónappal a Közösség létrejötte után, felállították a koordinációs bizottságot (Coordination Committee, Cocor). A Cocor nem állandó szerv volt; a tagállamok képviselői a fővárosaikból jártak el Luxembourgba a bizottság találkozóira, és a képviselők személye a napirenden szereplő kérdésektől függően változott. A bizottság állandóan változó összetétele ellenére is rendkívül sikeres volt a tanácsülések előkészítésében és koordinálásában – olyannyira, hogy az EGK-t és az Euratomot létrehozó 1958. évi Szerződések biztosították a Tanácsnak a lehetőséget, hogy eljárási szabályzatában előírja „egy, a tagállamok képviselőiből álló bizottság létrehozását”32, amelynek feladatait és hatáskörét az illetékes Tanács határozza meg. Az EGK-Szerződés és az Euratom-Szerződés hatálybalépése után nem egészen egy hónappal, 1958. január 25-én tartott alakuló ülésükön a Tanácsok úgy határoztak, hogy felállítják a tagállamok kormányainak képviselőiből álló Állandó Képviselők Bizottságát (Coreper)33. 30

Az eurócsoport elnökének megválasztására vonatkozó eljárást a Lisszaboni Szerződéshez csatolt 14. jegyzőkönyv határozza meg.

31 Már három szervnek van állandó elnöke: az Európai Tanácsnak, a Külügyek Tanácsának és az eurócsoportnak. 32

Az EGK-Szerződés 151. cikke és az Euratom-Szerződés 121. cikke.

33

Az EGK és az Euratom Tanácsa 1958. január 25-én Brüsszelben tartott alakuló ülésének jegyzőkönyve (CM2 20/1958, 10. o.). A Coreper rövidítés a testület francia nevéből – Comité des représentants permanents – származik. 2016. január | HU | Az Európai Tanács és a Tanács története 33

Az állandó képviselők állandó jelleggel Brüsszelben tartózkodnak: ők voltaképpen a tagállamoknak az Unió mellé rendelt nagykövetei, akik kormányuk álláspontját képviselik. Munkájukat nemzeti szakértők csapata segíti, akiket a tagállamok minisztériumai rendelnek ki az állandó képviseletekre. A Coreper feladata az EGK- és az Euratom-Tanács munkájának előkészítése, valamint a két testület által rábízott egyéb feladatok ellátása. A Corepert az 1967. július 1-jén hatályba lépett egyesítési szerződés rögzítette az elsődleges jogban. A testületet az egyesítési szerződés 4. cikke említi mint a már egységes Tanács munkájának előkészítéséért felelős állandó képviselők bizottságát. Az 1993. évi Maastrichti Szerződés – az Európai Unió alapító szerződése – beépítette az egyesítési szerződés 4. cikkének tartalmát, az 1999. évi Amszterdami Szerződés pedig felhatalmazta a Corepert eljárási határozatok meghozatalára. A Lisszaboni Szerződés nem változtatott a testület e két feladatán. A Coreper egységes testületként működött egészen 1962-ig, amikor a nagy munkaterhelés miatt két részre oszlott: az állandó képviselők helyetteseiből álló Coreper I-re, amely az inkább technikai jellegű kérdésekkel foglalkozik, valamint az állandó képviselőkből álló Coreper II-re, amely a horizontális politikai és gazdasági kérdésekkel kapcsolatos munkát készíti elő. A Coreper szerepének a szerződésekben szereplő meglehetősen tág meghatározása nem ad megfelelő képet arról, milyen jelentőségre tett szert a testület az évek során a Tanács zökkenőmentes működésének biztosításában. Bár a Coreper nem döntéshozó szerve az Európai Uniónak, és az általa elért megállapodásokat a Tanács felülbírálhatja – mivel a döntéshozatal egyedül ez utóbbinak a hatásköre –, létrejötte óta kulcsfontosságú szerepet tölt be az összetett és nehéz tárgyalások lefolytatásában. A közösen végzett, megfeszített munka hosszú órái alatt a Coreper tagjai által felhalmozott tapasztalat elengedhetetlen ahhoz, hogy támogatni tudják az Unió tagállamait a kompromisszumok megtalálásában . A COREPER I. A KÖVETKEZŐ TANÁCSI FORMÁCIÓK MUNKÁJÁT SEGÍTI: • • • • • •

foglalkoztatás, szociálpolitika, egészségügy és fogyasztóvédelem versenyképesség (belső piac, ipar, kutatás és űrpolitika) közlekedés, távközlés és energia mezőgazdaság és halászat környezetvédelem oktatás, ifjúság, kultúra és sport

A COREPER II. A KÖVETKEZŐ TANÁCSI FORMÁCIÓK MUNKÁJÁT KÉSZÍTI ELŐ: • • • •

általános ügyek külügyek gazdasági és pénzügyek bel- és igazságügy


© Európai Unió

A Coreper 1978. szeptember 28-i ülésének előkészületei

© Európai Unió

A Coreper II. 2012. december 17-i ülése

2.2.2. Bizottságok és munkacsoportok A bizottságokat és a munkacsoportokat a Tanács vagy a Coreper hozza létre azzal a céllal, hogy egy-egy területen koordinálják a Tanács munkáját. A meghatározott terület vagy szakpolitika nemzeti szakértőiből álló csoportok a tárgyalások kiindulópontját jelentik, bármely témáról vagy javaslatról legyen szó. Amennyiben lehetséges, megállapodásra jutnak a csoporton belül, és meghatározzák azokat a vitatott kérdéseket, amelyekkel a Corepernek kell foglalkoznia – így viszik előre a tárgyalási folyamatot. Az első ilyen bizottság a Kereskedelmi Ügyek Bizottsága volt, amelyet az ESZAK különleges miniszteri tanácsa hozott létre 1952. szeptember 10-i34 alakuló ülésén. Feladata az átmeneti kereskedelmi rendelkezésekkel kapcsolatos kérdések megoldása volt. Alakuló ülését 1952. november 29-én tartotta Luxembourgban. Az évek során számos más magas szintű bizottság is alakult; közülük a legismertebbek a Mezőgazdasági Különbizottság, a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság, a 113. cikk alapján létrehozott bizottság (a későbbiekben a 133. cikk alapján létrehozott bizottság, mai nevén Kereskedelempolitikai Bizottság), valamint a Politikai és Biztonsági Bizottság. Létrejött néhány, a Coreper munkájához szorosan kötődő horizontális bizottság is, például az Antici-csoport és a Mertens-csoport (amelyek a Coreper II., illetve a Coreper I. munkáját készítik elő), valamint az „elnökség barátai” csoport. Ahogy bővültek a Közösségek hatáskörei, úgy alakultak újabb és újabb specializált csoportok; ma már több mint 150 szakosított munkacsoport és bizottság támogatja a Tanács munkáját35.

34

Az ESZAK különleges miniszteri tanácsa 1952. szeptember 8–10-én Luxembourgban tartott alakuló ülésének jegyzőkönyve (CM1 1/1952, 8. o.).

35

A Tanács előkészítő szerveiről bővebb információ a www.consilium.europa.eu/hu/council-eu/preparatory-bodies oldalon. 2016. január | HU | Az Európai Tanács és a Tanács története 35

2.2.3. A Főtitkárság A Közösségek alapító szerződései a Coreperhez hasonlóan a Tanács Főtitkárságát sem említik. Amint azt fentebb említettük, a titkárságot az ESZAK különleges miniszteri tanácsa hozta létre az 1952. szeptember 9–10-i alakuló ülésén. Az EGK és az Euratom Tanácsa 1958. januári alakuló ülésén nem hozott létre saját, új titkárságot, hanem megerősítette, hogy mindhárom Tanácsot ugyanaz a tisztviselői csoport segíti majd a munkában. 1952-ben Christian Calmest nevezték ki főtitkárrá, majd 1958-ban meghosszabbították megbízatását. A Főtitkárságnak azóta hét vezetője volt; 2015. július 1-jétől Jeppe Tranholm-Mikkelsen tölti be ezt a tisztséget (lásd az V. mellékletet). Az 1967. évi egyesítési szerződés nyomán a Tanács Főtitkársága az Európai Közösségek Tanácsának Főtitkársága nevet kapta. A Főtitkárság azonban egészen 1993 novemberéig, a Maastrichti Szerződés hatálybalépéséig nem szerepel a szerződésekben: az EUSZ 151. cikke elismerte a Főtitkárság létét, és feladataként a Tanács munkájának segítését határozta meg. A titkárság kezdetben nem egész egy tucat tisztviselőből állt. Konrad Adenauernek küldött 1952. november 17-i levelében Christian Calmes részletesen leírta a titkárság felépítését: „Tízfős személyzete jelenleg a következőkből áll: a főtitkár (L), egy adminisztrátor (B), egy felügyelő (aki könyvvizsgálói feladatokat is ellát), egy levéltáros (aki a fordítási munkát is végzi), két titkár, egy gépíró (aki egyúttal telefonkezelő is), egy irodai asszisztens (aki másolói feladatokat is ellát), egy sofőr (aki kézbesítőként is dolgozik), valamint egy gondnok (aki irodai kisegítő is egyben) 36. Kisméretű közigazgatási szervként a Főtitkárság elsősorban a különleges miniszteri tanács találkozóinak szervezési-logisztikai kérdéseivel foglalkozott. A főtitkár szerepe nagyon sokat változott azóta. A Főtitkárság napjainkra hagyományos titkársági feladatain túl – mint például a dokumentumok napi rendszerességű előkészítése, a fordítás és a jegyzőkönyvvezetés – szakpolitikai szerepet is betölt: biztosítja a Tanács munkájának folytonosságát egy olyan rendszerben, ahol a félévente változó soros elnökség a tárgyalási folyamatok és a tanácsi munkaprogram prioritásainak változását is maga után vonja; ezenfelül a szakpolitikai, eljárási és intézményi kérdésekben felhalmozott ismeretek alapján tanácsadást nyújt az elnökségnek ahhoz, hogy kompromisszumot találjon.

36

Christian Calmesnak, az ESZAK különleges miniszteri tanácsa főtitkárának 1952. november 17-én kelt jelentése Konrad Adenauer, a Németországi Szövetségi Köztársaság kancellárja és külügyminisztere részére a Főtitkárság forrásainak és személyzetének aktuális helyzetéről (CM1 1952–36, 2. o.).


© Európai Unió

A Főtitkárság személyzete az Uwe Corsepius leköszönő és Jeppe Tranholm-Mikkelsen hivatalba lépő főtitkár részvételével tartott hivatalátadási ünnepségen (2015. június 17.)

Az Európai Tanács az 1999. decemberi helsinki ülésén, az Unió bővítésére37 készülve hivatalosan is megállapította, hogy a Főtitkárság egyre inkább központi szerepet tölt be, és ezt később a Tanács eljárási szabályzatának 23. cikkében rögzítette is. Ezen cikk értelmében „a Főtitkárságot szorosan és folyamatosan be kell vonni a Tanács munkájának szervezésébe, koordinálásába és a munka koherenciájának biztosításába”38, továbbá a Főtitkárság segíti az elnökséget a megoldások keresésében. A főtitkár feladata, hogy segítséget nyújtson a Tanács munkájához és irányítsa a Főtitkárságot. Gondoskodik arról, hogy a Főtitkárság megfelelően ellássa azon tevékenységeit, amelyekkel segíti a Tanács elnökségeinek, a tanácsi előkészítő szerveknek és az Európai Tanács elnökének munkáját. A Tanács főtitkára egyúttal az Európai Tanács főtitkára is. A főtitkár feladatkörébe tartozik a Főtitkárság adminisztratív igazgatása is, mind a humán, mind a pénzügyi erőforrások tekintetében. A főtitkárt a Tanács nevezi ki minősített többséggel.

37 Az Európai Tanács 1999. december 10–11-i helsinki ülése, elnökségi következtetések. Lásd a III. mellékletet – Egy jól működő Tanács a bővülő Unióban: reformirányelvek és operatív javaslatok. 38

A Tanács 2009. december 1-jei határozata a Tanács eljárási szabályzatának elfogadásáról (HL L 325., 2009.12.11., 35. o.), 23. cikk (3) bekezdés. 2016. január | HU | Az Európai Tanács és a Tanács története 37

© Európai Unió

3. MELLÉKLETEK I.

AZ UNIÓS SZERZŐDÉSEK – FŐBB REFORMOK

A Szerződések képezik az Európai Unió alapját. A dokumentumokról a tagállamok kormányainak képviselői tárgyalnak, és közös megegyezéssel állapodnak meg. A Szerződéseket minden tagállam aláírja, majd saját alkotmányos követelményeinek megfelelően ratifikálja. Akkor lépnek hatályba, ha az eljárás minden egyes lépése, és ezzel e folyamat egésze sikerrel lezárult. Az Európai Szén- és Acélközösséget (ESZAK) létrehozó szerződés – a Párizsi Szerződés39, az aláírás időpontja és helyszíne: 1952. július 23., Párizs (Franciaország), hatálybalépés: 1952. július 23. hatályát vesztette: 2002. július 23. Az első alapító szerződés az akkori stratégiai termékek – a szén és az acél – közös piaca Az Európai Védelmi Közösséget létrehozó szerződés – EVK-szerződés40 , az aláírás időpontja és helyszíne: 1952. május 27., Párizs (Franciaország), nem lépett hatályba41. Az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződés – EGK-Szerződés42, Az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződés – Euratom-Szerződés43, Az Európai Közösségek alábbi közös intézményeiről szóló egyezmény: Közgyűlés, Bíróság, Gazdasági és Szociális Bizottság, az aláírás időpontja és helyszíne: 1957. március 25., Róma (Olaszország), hatálybalépés: 1958. január 1. Két alapító szerződés – a Római Szerződések a minden területre kiterjedő közös piac (EGK) fokozatos kiépítése Európai Atomenergia-közösség (Euratom) Egyezmény a Holland Antillákról, az aláírás időpontja és helyszíne: 1962. november 13., Brüsszel (Belgium), hatálybalépés: 1964. október 1.

39

A szerződés eredeti példányai, valamint a ratifikációs és a szerződéshez való csatlakozást megerősítő okmányok a Francia Köztársaság kormányának irattárában vannak letétbe helyezve.

40

Lásd a 39. lábjegyzetet.

41

Az EVK-Szerződés tervezete szorosan kapcsolódott az 1953. március 9-én az ESZAK külügyminiszterei elé terjesztett és az ESZAK ad hoc testülete által 1953. március 10-én elfogadott, az Európai Politikai Közösséget (EPK) létrehozó szerződéstervezethez. Az EVK-Szerződés elutasításával az EPK-Szerződés is semmissé vált.

42 Az EGK-Szerződéshez csatolt többi jegyzőkönyvvel ellentétben az Európai Gazdasági Közösség Bíróságának alapokmányáról szóló jegyzőkönyvet Brüsszelben írták alá 1957. április 17-én. 43 Az Európai Atomenergia-közösség Bíróságának alapokmányáról szóló, az Euratom-Szerződéshez csatolt jegyzőkönyvet 1957. április 17-én, Brüsszelben írták alá. 2016. január | HU | Az Európai Tanács és a Tanács története 39

Az Európai Közösségek egységes Tanácsát és egységes Bizottságát létrehozó szerződés – egyesítési szerződés44, az aláírás időpontja és helyszíne: 1965. április 8., Brüsszel (Belgium), hatálybalépés: 1967. július 1. Szerződés a Szerződések egyes költségvetési rendelkezéseinek módosításáról („saját források”), az aláírás időpontja és helyszíne: 1970. április 22., Luxembourg (Luxemburg), hatálybalépés: 1971. január 1. Szerződés az Európai Közösséget létrehozó szerződés, valamint az Európai Közösségek egységes Tanácsának és egységes Bizottságának létrehozásáról szóló szerződés egyes pénzügyi rendelkezéseinek módosításáról45 („Szerződés egyes pénzügyi rendelkezések módosításáról”), az aláírás időpontja és helyszíne: 1975. július 22., Brüsszel (Belgium), hatálybalépés: 1977. június 1. Szerződés az Európai Beruházási Bank alapokmányáról szóló jegyzőkönyv egyes rendelkezéseinek módosításáról46: a Kormányzótanács felhatalmazása az elszámolási egység meghatározásának és a nemzeti valutára történő átváltás módszereinek a módosítására, az aláírás időpontja és helyszíne: 1975. július 10., Brüsszel (Belgium), hatálybalépés: 1977. október 1. Grönland-szerződés47, az aláírás időpontja és helyszíne: 1984. március 13., Brüsszel (Belgium), hatálybalépés: 1985. január 1. Egységes Európai Okmány48, az aláírás időpontja és helyszíne: 1986. február 17., Luxembourg (Luxemburg) (BE, DE, ES, FR, IE, LU, NL, PT és UK), illetve 1986. február 25., Hága (Hollandia) (DK, EL és IT), hatálybalépés: 1987. július 1.: minősített többségi szavazás a Tanács és az Európai Parlament közötti jogalkotási együttműködés kezdete úton a kiterjedt belső piac felé együttműködés külpolitikai kérdésekben az első utalás az Európai Tanácsra

44

A tagállamok kormányai képviselőinek a Közösség egyes intézményeinek és szervezeti egységeinek ideiglenes helyéről szóló határozata (HL 152., 1967.7.13.) aláírásának és hatálybalépésének időpontja megegyezik az egyesítési szerződés aláírásának, illetve hatálybalépésének időpontjával.

45

A tagállamok kormányainak képviselői által elfogadott, a Számvevőszék ideiglenes elhelyezéséről szóló 1977. április 5-i határozatot (HL L 104., 1977.4.28.) 1977. április 5-én írták alá, és 1977. június 1-jén lépett hatályba.

46

Az Európai Beruházási Bank alapokmányáról szóló jegyzőkönyvet az EGK-Szerződéshez csatolták.

47

Grönland 1985. február 1-jén hivatalosan kivált az EGK-ból.

48

Az Egységes Európai Okmány az ESZAK-, az EGK- és az Euratom-Szerződést módosította.


Az Európai Unióról szóló szerződés – EUSZ vagy Maastrichti Szerződés49, az aláírás időpontja és helyszíne: 1992. február 7., Maastricht (Hollandia), hatálybalépés: 1993. november 1.: az Európai Unió születése gazdasági és monetáris unió úton az euró felé közös kül- és biztonságpolitika (KKBP) bel- és igazságügyi (IB) együttműködés Az Európai Beruházási Bank alapokmányáról szóló jegyzőkönyv módosításáról szóló okmány, más néven az Európai Beruházási Alap létrehozásáról szóló okmány, az aláírás időpontja és helyszíne: 1993. március 25., Brüsszel (Belgium), hatálybalépés: 1994. május 1. Amszterdami Szerződés, az aláírás időpontja és helyszíne: 1997. október 2., Amszterdam (Hollandia), hatálybalépés: 1999. május 1.: a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség a schengeni vívmányok integrálása nemek közötti egyenlőség fenntartható fejlődés a közös kül- és biztonságpolitika főképviselője válságkezelési kapacitás Nizzai Szerződés, az aláírás időpontja és helyszíne: 2001. február 26., Nizza (Franciaország), hatálybalépés: 2003. február 1.: intézményi reform: a 27 tagú Unió előkészítése Szerződés európai alkotmány létrehozásáról, az aláírás időpontja és helyszíne: 2004. október 29., Róma (Olaszország), nem lépett hatályba.

49

A szerződés létrehozta az Európai Uniót; az Európai Közösség létrehozása tekintetében módosította az EGK-Szerződést, valamint módosította az ESZAK- és az Euratom-Szerződést is. 2016. január | HU | Az Európai Tanács és a Tanács története 41

Lisszaboni Szerződés, az aláírás időpontja és helyszíne: 2007. december 13., Lisszabon (Portugália), hatálybalépés: 2009. december 1.: intézményesül az Európai Tanács a Tanács és az Európai Parlament azonos súlyú jogalkotói szerepet kap szerephez jutnak a nemzeti parlamentek az EU mint jogi személyiség Alapjogi Charta Szerződés a gazdasági és monetáris unióbeli stabilitásról, koordinációról és kormányzásról50, az aláírás időpontja és helyszíne: 2012. március 2., Brüsszel (Belgium), hatálybalépés: 2013. január 1.

© Európai Unió

A Lisszaboni Szerződés az állam-, illetve kormányfők aláírásával (2007. december 13.)

50

Az euróövezet 19 tagállama, valamint Bulgária, Dánia, Magyarország, Lengyelország, Románia és Svédország már aláírta a szerződést; a Cseh Köztársaság is megkezdte az aláírási eljárást.


II. A BŐVÍTÉSI FOLYAMAT Az ESZAK-ot már kezdetben sem a hat alapító tagállam kizárólagos közösségének szánták. Az ESZAK-Szerződés 98. cikke kimondja: „bármely európai állam kérheti csatlakozását e szerződéshez”. Bár a szerződéseket többször módosították, és új szerződések aláírására is sor került, az integrációs folyamathoz való csatlakozás lehetősége mindvégig nyitva állt a többi európai állam előtt is. Az EUSZ 49. cikke értelmében „bármely olyan európai állam kérheti felvételét az Unióba, amely tiszteletben tartja a 2. cikkben említett értékeket, és elkötelezett azok érvényesítése mellett”. Dánia, Írország és az Egyesült Királyság csatlakozási szerződése51, az aláírás időpontja és helyszíne: 1972. január 22., Brüsszel (Belgium) hatálybalépés: 1973. január 1. Görögország csatlakozási szerződése52, az aláírás időpontja és helyszíne: 1979. május 28., Athén (Görögország), hatálybalépés: 1981. január 1. Spanyolország és Portugália csatlakozási szerződése53, az aláírás időpontja és helyszíne: 1985. június 12., Madrid (Spanyolország) és Lisszabon (Portugália), hatálybalépés: 1986. január 1. Ausztria, Finnország és Svédország csatlakozási szerződése, az aláírás időpontja és helyszíne: 1994. június 24., Korfu (Görögország)54, hatálybalépés: 1995. január 1. A Cseh Köztársaság, Észtország, Ciprus, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Lengyelország, Szlovénia és Szlovákia csatlakozási szerződése, az aláírás időpontja és helyszíne: 2003. április 16., Athén (Görögország), hatálybalépés: 2004. május 1.

51

Az ESZAK-hoz való csatlakozásról lásd az Európai Közösségek Tanácsának 1972. január 22-i határozatát a Dán Királyságnak, Írországnak, a Norvég Királyságnak, valamint Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Szén- és Acélközösséghez történő csatlakozásáról (HL L 73., 1972.3.27.) (e négy országnak az Európai Közösségekhez történő csatlakozásával összefüggő dokumentumok). Mivel Norvégia lakossága az 1972. szeptember 25-i népszavazás alkalmával elutasította a tagságot, az Európai Közösségekhez való csatlakozási szerződésre és a csatlakozással összefüggő egyéb dokumentumokra az Európai Közösségek Tanácsának a jogi aktusoknak az új tagállamok Európai Közösségekhez való csatlakozása tekintetében történő kiigazításáról szóló, 1973. január 1-jei határozata vonatkozott (HL L 2., 1973.1.1.).

52

Az ESZAK-hoz való csatlakozásról lásd az Európai Közösségek Tanácsának 1979. május 24-i, a Görög Köztársaságnak az Európai Szén- és Acélközösséghez történő csatlakozásáról szóló határozatát (HL L 291., 1979.11.19.).

53

Az ESZAK-hoz való csatlakozásról lásd az Európai Közösségek Tanácsának 1985. június 11-i, a Spanyol Királyságnak és a Portugál Köztársaságnak az Európai Szén- és Acélközösséghez történő csatlakozásáról szóló határozatát (HL L 302., 1985.11.15.).

54

Norvégia az 1994. november 28-i népszavazás negatív eredményét követően kilépett a csatlakozási folyamatból. Mivel Norvégia nem ratifikálta a csatlakozási szerződést, a csatlakozási szerződésre és a csatlakozáshoz kapcsolódó egyéb dokumentumokra az Európai Unió Tanácsának a jogi aktusoknak az új tagállamok Európai Unióhoz való csatlakozása tekintetében történő kiigazításáról szóló 95/1/EK, Euratom, ESZAK határozata vonatkozott (HL L 1., 1995.1.1.). 2016. január | HU | Az Európai Tanács és a Tanács története 43

Bulgária és Románia csatlakozási szerződése, az aláírás időpontja és helyszíne: 2005. április 25., Luxembourg (Luxemburg), hatálybalépés: 2007. január 1. Horvátország csatlakozási szerződése, az aláírás időpontja és helyszíne: 2011. december 9., Brüsszel (Belgium), hatálybalépés: 2013. július 1.

BŐVÍTÉS hat tagállamtól huszonnyolc tagállamig 1952 BE

DE

FR

DK

IE

UK

IT

LU

NL

1973

1981 EL

1986 ES

PT

AT

FI

1995 CZ

SE EE

CY

LV

LT

2004 HU

MT

BG

RO

PL

2007

2013 HR


SI

SK

III. A CSÚCSTALÁLKOZÓK, AZ EURÓPAI TANÁCS ÜLÉSEI ÉS AZ EURÓÖVEZETI CSÚCSTALÁLKOZÓK IDŐRENDI SORRENDBEN Az állam-, illetve kormányfőknek a Római Szerződések véglegesítése céljából összehívott kormányközi konferenciája 1957. február 18–19., Paris (Matignon), elnök: Guy Mollet Az állam-, illetve kormányfők csúcstalálkozói az Európai Tanács 1974. decemberi létrehozása előtt 1961. február 10–11., Párizs (Quai d’Orsay), elnök: Charles de Gaulle 1961. július 18., Bonn (Godesberger Redoute), elnök: Konrad Adenauer 1967. május 29–30., Róma (Capitolium), elnök: Aldo Moro 1969. december 1–2., Hága (Ridderzaal), elnök: Piet de Jong 1972. október 19–20., Párizs (Centre de conférences internationales), elnök: Barend Biesheuvel 1973. december 14–15., Koppenhága (Bella Center), elnök: Anker Jørgensen 1974. szeptember 19., Párizs (Palais de l’Elysée), elnök: Valéry Giscard d’Estaing (nem hivatalos munkavacsora) 1974. december 9–10., Párizs (Quai d’Orsay), elnök: Valéry Giscard d’Estaing

© Európai Unió

Munkaülés az 1974. december 9–10-i csúcstalálkozón, Párizs, Franciaország


Az Európai Tanács ülései és az állam-, illetve kormányfők nem hivatalos csúcstalálkozói az Európai Tanács létrehozását követően55 1975. március 10–11., Dublin (Dublin Castle), elnök: Liam Cosgrave 1975. július 16–17., Brüsszel (Charlemagne épület), elnök: Aldo Moro 1975. december 1–2., Róma (Palazzo Barberini), elnök: Aldo Moro 1976. április 1–2., Luxembourg (Centre de conférences Kirchberg), elnök: Gaston Thorn 1976. július 12–13., Brüsszel (Charlemagne épület), elnök: Joop den Uyl 1976. november 29–30., Hága (Ridderzaal), elnök: Joop den Uyl 1977. március 25–26., Róma (Palazzo Barberini), elnök: James Callaghan 1977. június 29–30., London (Lancaster House), elnök: James Callaghan 1977. december 5–6., Brüsszel (Charlemagne épület), elnök: Leo Tindemans 1978. április 7–8., Koppenhága (Christiansborg), elnök: Anker Jørgensen 1978. július 6–7., Bréma (Rathaus), elnök: Helmut Schmidt 1978. december 4–5., Brüsszel (Charlemagne épület), elnök: Helmut Schmidt 1979. március 12–13., Párizs (Centre de conférences internationales), elnök: Valéry Giscard d’Estaing 1979. június 21–22.., Strasbourg (Hôtel de Ville), elnök: Valéry Giscard d’Estaing 1979. november 29–30., Dublin (Dublin Castle), elnök: Jack Lynch 1980. április 27–28., Luxembourg (Centre de conférences Kirchberg), elnök: Francesco Cossiga 1980. június 12–13., Velence (Fondazione Cini), elnök: Francesco Cossiga 1980. december 1–2., Luxembourg (Centre de conférences Kirchberg), elnök: Pierre Werner 1981. március 23–24., Maastricht (Stadhuis), elnök: Dries van Agt 1981. június 29–30., Luxembourg (Centre de conférences Kirchberg), elnök: Dries van Agt 1981. november 26–27., London (Lancaster House), elnök: Margaret Thatcher 1982. március 29–30., Brüsszel (Charlemagne épület), elnök: Wilfried Martens 1982. június 28–29., Brüsszel (Palais d’Egmont), elnök: Wilfried Martens 1982. december 3–4., Koppenhága (Eigtveds Pakhus), elnök: Poul Schlüter 1983. március 21–22., Brüsszel (Charlemagne épület), elnök: Helmut Kohl 1983. június 17–19., Stuttgart (Neues Schloss), elnök: Helmut Kohl 1983. december 4–6., Athén (Zappeion), elnök: Andréasz Papandréu 1984. március 19–20., Brüsszel (Charlemagne épület), elnök: François Mitterrand 1984. június 25–26., Fontainebleau (Château de Fontainebleau), elnök: François Mitterrand 1984. december 3–4., Dublin (Dublin Castle), elnök: Garret Fitzgerald 1985. március 29–30., Brüsszel (Charlemagne épület), elnök: Bettino Craxi 1985. június 28–29., Milánó (Castello Sforzesco), elnök: Bettino Craxi 1985. december 2–3., Luxembourg (Centre de conférences Kirchberg), elnök: Jacques Santer 1986. június 26–27., Hága (Conferentiecentrum van het Ministerie van Buitenlandse Zaken), elnök: Ruud Lubbers 1986. december 5–6., London (Queen Elizabeth II Conference Centre), elnök: Margaret Thatcher 1987. június 29–30., Brüsszel (Charlemagne épület), elnök: Wilfried Martens 55 Az egyes ülések hivatalos dátumait tüntettük fel. Egyes esetekben, amikor az állam-, illetve kormányfőknek a találkozó hivatalos időtartamánál hosszabb időre volt szükségük a megállapodáshoz, a tárgyalások a hivatalosan megjelölt időpont után is folytatódtak. Az egyes ülések időpontjaként a következtetésekben vagy az azokra szóló meghívólevelekben lévő dátumok szerepelnek. 46 Az Európai Tanács és a Tanács története | HU | 2016. január

1987. december 4–5., Koppenhága (Eigtveds Pakhus), elnök: Poul Schlüter 1988. február 11–12., Brüsszel (Charlemagne épület), elnök: Helmut Kohl 1988. június 27–28., Hannover (Hannover Messe), elnök: Helmut Kohl 1988. december 2–3., Rodosz (Palati tou Megalou Magistrou), elnök: Andréasz Papandréu 1989. június 26–27., Madrid (Palacio de Congresos de Madrid), elnök: Felipe González 1989. november 18., Párizs (Palais de l’Élysée), elnök: François Mitterrand (az Európai Tanács tagjainak nem hivatalos találkozója) 1989. december 8–9., Strasbourg (Palais de la Musique et des Congrès), elnök: François Mitterrand 1990. április 28., Dublin (Dublin Castle), elnök: Charles Haughey (az Európai Tanács rendkívüli ülése) 1990. június 25–26., Dublin (Dublin Castle), elnök: Charles Haughey 1990. október 27–28., Róma (Palazzo Madama), elnök: Giulio Andreotti 1990. december 14–15., Róma (Palazzo Montecitorio), elnök: Giulio Andreotti 1991. április 8., Luxembourg (Centre de conférences Kirchberg), elnök: Jacques Santer (az Európai Tanács rendkívüli ülése) 1991. június 28–29., Luxembourg (Centre de conférences Kirchberg), elnök: Jacques Santer 1991. december 9–10., Maastricht (Provinciehuis), elnök: Ruud Lubbers 1992. június 26–27., Lisszabon (Centro Cultural de Belém), elnök: Aníbal Cavaco Silva 1992. október 16., Birmingham (Birmingham ICC), elnök: John Major (az állam-, illetve kormányfők rendkívüli ülése) 1992. december 11–12., Edinburgh (Holyrood House), elnök: John Major 1993. június 21–22., Koppenhága (Bella Center), elnök: Poul Nyrup Rasmussen 1993. október 29., Brüsszel (Charlemagne épület), elnök: Jean-Luc Dehaene (az Európai Tanács rendkívüli ülése) 1993. december 10–11., Brüsszel (Charlemagne épület), elnök: Jean-Luc Dehaene 1994. június 24–25., Korfu (Palaia Anaktora), elnök: Andréasz Papandréu 1994. július 15., Brüsszel (Charlemagne épület), elnök: Helmut Kohl (az Európai Tanács rendkívüli ülése) 1994. december 9–10., Essen (Messe Essen), elnök: Helmut Kohl 1995. június 26–27., Cannes (Palais des festivals), elnök: Jacques Chirac 1995. szeptember 22–23., Mallorca (Hotel Formentor), elnök: Felipe González (az állam-, illetve kormányfők nem hivatalos találkozója) 1995. december 15–16., Madrid (Palacio de Congresos de Madrid), elnök: Felipe González 1996. március 29, Torino (Lingotto), elnök: Lamberto Dini 1996. június 21–22., Firenze (Fortezza da Basso/Exhibition Centre), elnök: Romano Prodi 1996. október 5., Dublin (Dublin Castle), elnök: John Bruton (az Európai Tanács rendkívüli ülése) 1996. december 13–14., Dublin (Dublin Castle), elnök: John Bruton 1997. május 23., Noordwijk (Grand Hotel Huis ter Duin), elnök: Wim Kok (az Európai Tanács nem hivatalos ülése) 1997. június 16–17., Amszterdam (Nederlandsche Bank), elnök: Wim Kok 1997. november 20–21., Luxembourg (Centre de conférences Kirchberg), elnök: JeanClaude Juncker (az Európai Tanács rendkívüli ülése) 1997. december 12–13., Luxembourg (Centre de conférences Kirchberg), elnök: JeanClaude Juncker


1998. május 2–3.56, Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Tony Blair (a Tanács állam-, illetve kormányfői szintű ülése) 1998. június 15–16., Cardiff (City Hall), elnök: Tony Blair 1998. október 24–25., Pörtschach (Parkhotel Pörtschach), elnök: Viktor Klima (az állam-, illetve kormányfők nem hivatalos találkozója) 1998. december 11–12., Bécs (Hofburg), elnök: Viktor Klima 1999. február 26., Bonn (Gästehaus der Bundesregierung auf dem Petersberg), elnök: Gerhard Schröder (az állam-, illetve kormányfők nem hivatalos találkozója) 1999. március 24–25., Berlin (Hotel Intercontinental), elnök: Gerhard Schröder 1999. április 14., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Gerhard Schröder (az állam-, illetve kormányfők nem hivatalos találkozója) 1999. június 3–4., Köln (Der Gürzenich), elnök: Gerhard Schröder 1999. október 15–16., Tampere (Museokeskus Vapriikki), elnök: Paavo Lipponen 1999. december 10–11., Helsinki (Helsinki Fair Centre), elnök: Paavo Lipponen 2000. március 23–24., Lisszabon (Feira Internacional de Lisboa), elnök: António Guterres (az Európai Tanács rendkívüli ülése) 2000. június 19–20., Santa Maria da Feira (Europarque Centro de Congressos), elnök: António Guterres 2000. október 13–14., Biarritz (Casino municipal de Biarritz), elnök: Jacques Chirac (az Európai Tanács nem hivatalos ülése) 2000. december 7–9., Nizza (Centre des Congrès Acropolis), elnök: Jacques Chirac 2001. március 23–24., Stockholm (Stockholm Mässan), elnök: Göran Persson 2001. június 15–16., Göteborg (Svenska Mässan), elnök: Göran Persson 2001. szeptember 21., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Guy Verhofstadt (az Európai Tanács rendkívüli ülése) 2001. október 19., Gent (Sint Pietersabdij), elnök: Guy Verhofstadt (az állam-, illetve kormányfők nem hivatalos találkozója) 2001. december 14–15., Brüsszel (Kasteel van Laken/Château de Laeken), elnök: Guy Verhofstadt 2002. március 15–16., Barcelona (Palau de Congressos de Catalunya), elnök: José María Aznar 2002. június 21–22., Sevilla (Palacio de Exposiciones y Congresos), elnök: José María Aznar 2002. október 24–25., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Anders Fogh Rasmussen 2002. december 12–13., Koppenhága (Bella Center), elnök: Anders Fogh Rasmussen 2003. február 17., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Kósztasz Szimítisz (az Európai Tanács rendkívüli ülése) 2003. március 20–21., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Kósztasz Szimítisz 2003. április 16., Athén (Zappeion), elnök: Kósztasz Szimítisz (az Európai Tanács nem hivatalos ülése) 2003. június 19–20., Szaloniki (Porto Carras), elnök: Kósztasz Szimítisz 2003. október 4., Róma (Palazzo dei Congressi), elnök: Silvio Berlusconi (az Európai Tanács nem hivatalos ülése) 2003. október 16–17.57, Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Silvio Berlusconi 2003. december 12–13, Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Silvio Berlusconi 2004. március 25–26., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Bertie Ahern 56

Ez a Tanács állam-, illetve kormányfői szintű ülése volt, amelyen a résztvevők a gazdasági és monetáris unió harmadik szakaszába történő átmenetről határoztak. Megállapodtak arról is, hogy Wim Duisenberget nevezik ki az Európai Központi Bank első elnökévé.

57

2003 októbere óta az Európai Tanács az összes hivatalos ülését Brüsszelben tartotta.


2004. június 17–18., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Bertie Ahern 2004. június 29., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Bertie Ahern (a Tanács állam-, illetve kormányfői szintű ülése)58 2004. november 4–5., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Jan Peter Balkenende 2004. december 16–17., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Jan Peter Balkenende 2005. március 22–23., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Jean-Claude Juncker 2005. június 16–17., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Jean-Claude Juncker 2005. október 27., Hampton Court (Hampton Court Palace), elnök: Tony Blair (az állam-, illetve kormányfők nem hivatalos találkozója) 2005. december 15–16., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Tony Blair 2006. március 23–24., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Wolfgang Schüssel 2006. június 15–16., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Wolfgang Schüssel 2006. október 20., Lahti (Sibeliustalo) elnök: Matti Vanhanen (az állam-, illetve kormányfők nem hivatalos találkozója) 2006. december 14–15., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Matti Vanhanen 2007. március 8–9., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Angela Merkel 2007. június 21–22., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Angela Merkel 2007. október 18–19., Lisszabon (Feira Internacional de Lisboa), elnök: José Sócrates (az állam-, illetve kormányfők nem hivatalos találkozója) 2007. december 14., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: José Sócrates 2008. március 13–14., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Janez Janša 2008. június 19–20., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Janez Janša 2008. szeptember 1., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Nicolas Sarkozy (az Európai Tanács rendkívüli ülése) 2008. október 15–16., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Nicolas Sarkozy 2008. november 7., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Nicolas Sarkozy (az állam-, illetve kormányfők nem hivatalos találkozója) 2008. december 11–12., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Nicolas Sarkozy 2009. március 1., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Mirek Topolánek (az állam-, illetve kormányfők nem hivatalos találkozója) 2009. március 19–20., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Mirek Topolánek 2009. június 18–19., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Jan Fischer 2009. szeptember 17., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Fredrik Reinfeldt (az állam-, illetve kormányfők nem hivatalos találkozója) 2009. október 29–30., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Fredrik Reinfeldt 2009. november 19., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Fredrik Reinfeldt (az állam-, illetve kormányfők nem hivatalos találkozója) 2009. december 10–11.59, Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Fredrik Reinfeldt 2010. február 11., Brüsszel (Bibliothèque Solvay), elnök: Herman Van Rompuy (az állam-, illetve kormányfők nem hivatalos találkozója) 2010. március 25–26., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy 2010. június 17., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy 58

A Tanács ezen, állam-, illetve kormányfői szintű ülését azért hívták össze, hogy határozzanak José Manuel Barroso jelöléséről a Bizottság elnöki tisztségére, valamint hogy megújítsák egyrészt Javier Solanának, a Tanács főtitkárának, a közös kül- és biztonságpolitika főképviselőjének, másrészt Pierre de Boissieu-nek, a Tanács főtitkárhelyettesének kinevezését.

59

Ez volt az Európai Tanács utolsó olyan ülése, melynek elnöki feladatait a Tanács soros elnökségét betöltő tagállam elnöke vagy miniszterelnöke látta el. Az Európai tanács 2009. december 1-jén a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével hivatalosan is uniós intézménnyé vált. A Szerződés egyúttal létrehozta az Európai Tanács állandó elnöki tisztségét is. Az Európai Tanács 2009. decemberi ülésének elnöke – az átmeneti rendelkezéseknek megfelelően – Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök volt. 2016. január | HU | Az Európai Tanács és a Tanács története 49

2010. szeptember 16., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy 2010. október 28–29., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy 2010. december 16–17., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy 2011. február 4., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy 2011. március 11., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy (az Európai Tanács rendkívüli ülése) 2011. március 24–25., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy 2011. június 23–24., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy 2011. október 23., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy 2011. október 26., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy (az Európai Tanács tagjainak nem hivatalos találkozója) 2011. december 9., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy 2012. január 30., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy (az Európai Tanács tagjainak nem hivatalos találkozója) 2012. március 1–2., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy 2012. május 23., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy (az Európai Tanács tagjainak nem hivatalos találkozója) 2012. június 28–29., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy 2012. október 18–19., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy 2012. november 22–23., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy (az Európai Tanács rendkívüli ülése) 2012. december 13–14., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy 2013. február 7–8., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy 2013. március 14–15., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy 2013. május 22., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy 2013. június 27–28., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy 2013. október 24–25., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy 2013. december 19–20., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy 2014. március 6., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy (az állam-, illetve kormányfők nem hivatalos találkozója) 2014. március 20–21., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy 2014. május 27., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy (az állam-, illetve kormányfők nem hivatalos találkozója) 2014. június 26., Ypres (Lakenhalle); és 2014. június 27., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy 2014. július 16., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy (az Európai Tanács rendkívüli ülése) 2014. augusztus 30., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy (az Európai Tanács rendkívüli ülése) 2014. október 23–24., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy 2014. december 18., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Donald Tusk 2015. február 12., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Donald Tusk (az állam-, illetve kormányfők nem hivatalos találkozója) 2015. március 19–20., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Donald Tusk 2015. április 23., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Donald Tusk (az Európai Tanács rendkívüli ülése) 2015. június 25–26., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Donald Tusk 2015. szeptember 23., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Donald Tusk (az állam-, illetve kormányfők nem hivatalos találkozója) 2015. október 15., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Donald Tusk


2015. november 12., Valletta (Mediterranean Conference Centre), elnök: Donald Tusk (az állam-, illetve kormányfők nem hivatalos találkozója) 2015. november 29., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Donald Tusk (az EU és Törökország állam-, illetve kormányfőinek találkozója) 2015. december 17–18., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Donald Tusk Az euróövezeti csúcstalálkozók 2008. október 12., Párizs (Palais de l’Elysée), elnök: Nicolas Sarkozy 2010. március 25., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy 2010. május 7., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy 2011. március 11., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy 2011. július 21., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy 2011. október 23. és 26., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy60 2011. december 9., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy 2012. január 30., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy 2012. március 2., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy 2012. június 29., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy 2013. március 14., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy 2014. október 24., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Herman Van Rompuy 2015. június 22., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Donald Tusk 2015. július 7., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Donald Tusk 2015. július 12., Brüsszel (Justus Lipsius épület), elnök: Donald Tusk

60

Ezt a csúcstalálkozót a fent jelölt két napon, két részben tartották. 2016. január | HU | Az Európai Tanács és a Tanács története 51

© Európai Unió

IV. AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA SZAVAZÁSI RENDSZERÉNEK FEJLŐDÉSE Jogalap: A Római Szerződés 148. cikke Az 1958 és 1972 között alkalmazott minősített többség Tagállam

Szavazatok

Németország

4

Franciaország

4

Olaszország

4

Belgium

2

Hollandia

2

Luxemburg

1

Összesen

Minősített többség: bizottsági javaslat esetében 12 támogató szavazat minden más esetben legalább 4 tagállam által leadott 12 támogató szavazat

17

Jogalap: Dánia, Írország és az Egyesült Királyság csatlakozási szerződésének 14. cikke Az 1973 és 1980 között alkalmazott minősített többség

Tagállam

Szavazatok

Németország

10

Franciaország

10

Olaszország

10

Egyesült Királyság

10

Belgium

5

Hollandia

5

Dánia

3

Írország

3

Luxemburg

2

Összesen


58


Jogalap: Görögország csatlakozási szerződésének 14. cikke Az 1981 és 1985 között alkalmazott minősített többség Tagállam

Szavazatok

Németország

10

Franciaország

10

Olaszország

10


10

Belgium

5

Görögország

5

Hollandia

5

Dánia

3

Írország

3

Luxemburg

2

Összesen


63

Jogalap: Spanyolország és Portugália csatlakozási szerződésének 14. cikke Az 1986 és 1994 között alkalmazott minősített többség Tagállam

Szavazatok

Németország

10

Franciaország

10

Olaszország

10


10

Spanyolország

8

Belgium

5

Görögország

5

Hollandia

5

Portugália

5

Dánia

3

Írország

3

Luxembourg

2

Összesen

76



Jogalap: Ausztria, Finnország és Svédország csatlakozási szerződésének 15. cikke Az 1995 és 2004 áprilisa között alkalmazott minősített többség Tagállam

Szavazatok

Németország

10

Franciaország

10

Olaszország

10


10

Spanyolország

8

Belgium

5

Görögország

5

Hollandia

5

Portugália

5

Ausztria

4

Svédország

4

Dánia

3

Írország

3

Finnország

3

Luxemburg

2

Összesen


87


Jogalap: A Cseh Köztársaság, Észtország, Ciprus, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Lengyelország, Szlovénia és Szlovákia csatlakozási szerződésének 26. cikke A 2004. május és október között alkalmazott minősített többség Tagállam

Szavazatok Tagállam

Szavazatok

Németország

10

Ausztria

4

Franciaország

10

Dánia

3


10

Szlovákia

3

Olaszország

10

Finnország

3

Spanyolország

8

Írország

3

Lengyelország

8

Litvánia

3

Hollandia

5

Lettország

3

Görögország

5

Szlovénia

3

Portugália

5

Észtország

3

Belgium

5

Ciprus

2

Cseh Köztársaság

5

Luxemburg

2

Magyarország

5

Málta

2

Svédország

4

Összesen

124



27 27 13 12 12 12 12 12 10

Spanyolország

Lengyelország

Hollandia

Görögország

Portugália

Belgium

Cseh Köztársaság

Magyarország

Svédország

9 011,4

10 097,5

10 220,6

10 445,9

10 529,3

11 073,0

16 305,5

38 171,8

43 038,0

58 462,4

1,95

2,18

2,21

2,26

2,28

2,40

3,53

8,27

9,32

12,67

13,01

Málta

Luxemburg

Ciprus

Észtország

Szlovénia

Lettország

Litvánia

Írország

Finnország

Szlovákia

Dánia

3

4

4

4

4

4

7

7

7

7

7

10

Szavazatok

61

286 020,9

461 324,0

402,7

455,0

749,2

1 347,0

1 997,6

2 306,4

3 425,3

4 109,2

5 235,6

5 384,8

5 411,4

8 206,5

Népesség (× 1 000)

62%

100%

0,08

0,09

0,16

0,29

0,43

0,71

0,74

0,89

1,13

1,16

1,17

1,77

%

A 2006. január 1. és december 31. között érvényes adatok. A Tanács 2006. január 23-i 2006/34/EK, Euratom határozata a Tanács eljárási szabályzatának módosításáról (HL L 22., 2006.1.26., 32. o.).

232

29

Olaszország

60 063,2

13,51

Ausztria

Tagállam

62%-os küszöbérték

29


62 370,8

17,88

%

321

29

Franciaország

82 500,8

Népesség (× 1 000)61

Összesen

29

Szavazatok

Németország

Tagállam

Jogalap: A Cseh Köztársaság, Észtország, Ciprus, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Lengyelország, Szlovénia és Szlovákia csatlakozási szerződésének 12. cikke A 2004. november és 2006 között alkalmazott minősített többség

Minősített többség: bizottsági javaslat esetében a tagállamok többsége által leadott 232 támogató szavazat minden más esetben legalább a tagok kétharmada által leadott 232 támogató szavazat valamely tag kérésére megvizsgálandó, hogy az igennel szavazó tagállamok a teljes lakosság legalább 62%-át képviselik-e



27 27 14 13 12 12 12 12 12 10

Spanyolország

Lengyelország

Románia

Hollandia

Görögország

Portugália

Belgium

Cseh Köztársaság

Magyarország

Svédország

9 482,9

9 957,7

10 505,4

10 541,8

11 041,3

11 290,9

16 730,3

21 355,8

38 538,4

46 196,3

60 820,8

1,88

1,98

2,09

2,09

2,19

2,24

3,32

4,24

7,65

9,17

12,08

12,51

Málta

Luxemburg

Ciprus

Észtország

Szlovénia

Lettország

Litvánia

Írország

Finnország

Szlovákia

Dánia

Bulgária

3

4

4

4

4

4

7

7

7

7

7

10

10

Minősített többség: bizottsági javaslat esetében a tagok többsége által leadott 255 támogató szavazat minden más esetben legalább a tagok kétharmada által leadott 255 támogató szavazat valamely tag kérésére megvizsgálandó, hogy az igennel szavazó tagállamok a teljes lakosság legalább 62%-át képviselik-e

62

312 281,4

503 679,7

416,1

524,9

862,0

1 339,7

2 041,8

2 055,5

3 007,8

4 582,8

5 401,3

5 404,3

5 580,5

7 327,2

8 443,0

62%

100%

0,08

0,10

0,17

0,27

0,41

0,41

0,60

0,91

1,07

1,07

1,11

1,45

1,68

%

A 2013. január 1. és december 31. között érvényes adatok. 2013. január 14-i 2013/37/EU tanácsi határozat a Tanács eljárási szabályzatának elfogadásáról (HL L 16., 2013.1.19., 16. o.).

255

29

Olaszország

62 989,6

12,98

Ausztria

Szavazatok Népesség (× 1 000)


29


65 397,9

16,25

Tagállam

345

29

Franciaország

81 843,7

%

Összesen

29

Népesség Szavazatok (× 1 000)62

Németország

Tagállam

Jogalap: A Bolgár Köztársaság és Románia csatlakozási szerződésének 22. cikke A 2007 és 2009. november között alkalmazott minősített többség Jogalap: A Lisszaboni Szerződéshez csatolt, az átmeneti rendelkezésekről szóló (36.) jegyzőkönyv 3. cikke A 2009. december és 2013. június között alkalmazott minősített többség

27 27 14 13 12 12 12 12 12 10

Spanyolország

Lengyelország

Románia

Hollandia

Görögország

Belgium

Portugália

Cseh Köztársaság

Magyarország

Svédország

9 482,9

9 957,7

10 505,4

10 541,8

11 041,3

11 290,9

16 730,3

21 355,8

38 538,4

46 196,3

60 820,8

1,86

1,95

2,06

2,07

2,17

2,22

3,29

4,20

7,58

9,09

11,97

12,39

Málta

Luxemburg

Ciprus

Észtország

Szlovénia

Lettország

Litvánia

Horvátország

Írország

Finnország

Szlovákia

Dánia

Bulgária

3

4

4

4

4

4

7

7

7

7

7

7

10

10

Szavazatok

63

315 008,3

508 077,9

416,1

524,9

862,0

1 339,7

2 041,8

2 055,5

3 007,8

4 398,2

4 582,8

5 401,3

5 404,3

5 580,5

7 327,2

8 443,0

Népesség (× 1 000)

62%

100%

0,08

0,10

0,16

0,26

0,40

0,40

0,59

0,86

0,90

1,06

1,06

1,09

1,44

1,66

%

A 2013. január 1. és december 31. között érvényes adatok. 2013. január 14-i 2013/37/EU tanácsi határozat a Tanács eljárási szabályzatának elfogadásáról (HL L 16., 2013.1.19., 16. o.).

260

29

Olaszország

62 989,6

12,87

Ausztria

Tagállam


29


65 397,9

16,02

%

352

29

Franciaország

81 843,7

Népesség (× 1 000)63

Összesen

29

Szavazatok

Németország

Tagállam

Jogalap: Horvátország csatlakozási szerződésének 20. cikke A 2013. július és 2014. október között alkalmazott minősített többség

Minősített többség: bizottsági javaslat esetében a tagállamok többsége által leadott 260 támogató szavazat minden más esetben legalább a tagok kétharmada által leadott 260 támogató szavazat ha valamely tagállam kérelmezi, megvizsgálandó, hogy az igennel szavazó tagállamok az Unió teljes lakosságának legalább 62%-át képviselik-e


Jogalap: A Lisszaboni Szerződés 16. cikke A 2014. november 1-jétől alkalmazandó minősített többség Minősített többség vagy „kettős többség”: a Bizottság vagy a főképviselő javaslata esetében a tagállamok 55%-a, azaz a 28 közül legalább 16 tagállam által leadott támogató szavazat minden más esetben a tagállamok 72%-a, azaz a 28 közül legalább 21 tagállam által leadott támogató szavazat az igennel szavazó tagállamoknak az Unió teljes lakosságának legalább 65%-át kell képviselniük A minősített többségi szavazás a Tanácsban leggyakrabban használt szavazási mód, amelyet a rendes jogalkotási eljárás – más néven az együttdöntési eljárás – során alkalmaznak. A blokkoló kisebbségnek legalább a Tanács négy, az Unió népességének több mint 35%-át képviselő tagállamából kell állnia. Az uniós jogszabályok mintegy 80%-át ezzel az eljárással fogadják el. További szavazási módok: egyszerű többség (15 tagállam támogató szavazata) és egyhangú szavazás (minden tagállam támogató szavazata). A tagállamok 2017. március 31-ig kérhetik, hogy minősített többségi szavazáskor a korábbi szabályokat alkalmazzák – ennek jogalapját Horvátország csatlakozási szerződésének 20. cikke képezi. E szabályok értelmében minden tagállam képviselője bizonyos szavazatszámmal bír, az uniós szerződésekben meghatározottak szerint. A szavazatok súlyozása nagyjából az egyes tagállamok népességét tükrözi.


V. AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSÁNAK FŐTITKÁRAI ÉS A FŐTITKÁRSÁG FEJLŐDÉSE

Christian Calmes, LU főtitkár 1952. szeptember 9.– 1973. június 14 .

1952 novemberében a Főtitkárságon 11 ember dolgozott

Nicolas Hommel, LU főtitkár 1973. július 1.– 1980. október 7.

1973 júliusában a Főtitkárságon 974 ember dolgozott

Niels Ersbøll, DK főtitkár 1980. október 8.– 1994. augusztus 31.

1980 októberében a Főtitkárságon 1457 ember dolgozott


64

Jürgen Trumpf, DE főtitkár 1994. szeptember 1.– 1999. október 17.

1994 szeptemberében a Főtitkárságon 2197 ember dolgozott

Javier Solana, ES főtitkár és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője 1999. október 18.– 2009. november 30.

1999 novemberében a Főtitkárságon 2522 ember dolgozott

Pierre de Boissieu64, FR főtitkár 2009. december 1.– 2011. június 25.

2009 decemberében a Főtitkárságon 3237 ember dolgozott

Pierre de Boissieu főtitkári kinevezése előtt 1999. október 18-tól 2009. november 30-ig a Tanács főtitkárhelyettese volt.


Uwe Corsepius, DE főtitkár 2011. június 26.– 2015. június 30.

2011 júniusában a Főtitkárságon 3068 ember dolgozott

Jeppe Tranholm-Mikkelsen, DK főtitkár 2015. július 1-jétől

2015 júliusában a Főtitkárságon 3020 ember dolgozott


HOGYAN JUTHAT HOZZÁ AZ EURÓPAI UNIÓ KIADVÁNYAIHOZ? Ingyenes kiadványok: • egy példány: az EU Bookshopból (http://bookshop.europa.eu), • több példány, valamint plakátok, térképek rendelése: az Európai Unió képviseletein keresztül (http://ec.europa.eu/represent_hu.htm), nem uniós országokban a küldöttségektől (http://eeas.europa.eu/delegations/index_hu.htm), a Europe Direct szolgáltatáson keresztül (http://europa.eu/europedirect/index_hu.htm) vagy a 00 800 6 7 8 9 10 11 telefonszám tárcsázásával (ingyenesen hívható az EU egész területéről) (*). (*) A legtöbb hívás és a megadott információk ingyenesek (noha egyes mobiltelefon-szolgáltatókon keresztül, telefonfülkékből és hotelekből a számot csak díjfizetés ellenében lehet hívni).

Megvásárolható kiadványok: • az EU Bookshopból (http://bookshop.europa.eu).

Rue de la Loi/Wetstraat 175 1048 Bruxelles/Brussel BELGIQUE/BELGIË Tel. +32 (0)2 281 61 11 www.consilium.europa.eu

Az Európai Tanács és az Európai Unió Tanácsa az uniós döntéshozatal kulcsfontosságú szereplői. Bár szoros és szerves kapcsolatban állnak egymással mind politikai, mind adminisztratív szempontból, mindkét szervnek megvan a saját, jól meghatározott szerepe az Unió intézményi felépítésében. Mindkét testületnek a tagállamok képviselői a tagjai. Ez a kiadvány bemutatja a két intézmény történetét az Európai Unió szerződéseinek tükrében. Ismerteti az európai integráció történetében betöltött kiemelt szerepüket és rámutat arra, hogy a Tanács és az Európai Tanács történetében az egész Európai Unió története tükröződik, annak szakpolitikáival, törekvéseivel, válságaival és eredményeivel együtt.

Print ISBN 978-92-824-5301-8 doi:10.2860/90333 QC-04-15-219-HU-C

PDF ISBN 978-92-824-5275-2 doi:10.2860/208733 QC-04-15-219-HU-N

AZ EURÓPAI TANÁCS ÉS A TANÁCS TÖRTÉNETE. Döntéshozatal és jogalkotás az európai integrációs folyamatban

Recommend Documents