BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI KAR NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS SZAK Nappali tagozat Külgazdasági vállalkozás szakirány
AZ EURÓ BEVEZETÉSÉNEK ELŐZMÉNYEI ÉS HATÁSAI ÉSZTORSZÁGBAN
Készítette: Péter Linda
Budapest, 2012 1
Tartalomjegyzék 1. Bevezetés
4
2. Észtország története dióhéjban
5
2.1. Általános információk
5
2.2. Észtország földrajzi helyzete
6
2.3. Észtország rövid történelme
7
2.4. Észtország gazdasága az 1990-es években
7
3. Észtország gazdasága az Európai Uniós csatlakozás hajnalán
10
4. Észtország az Európai Unióban
12
5. Az euróövezethez való csatlakozás közvetlen előzményei
15
5.1. Csatlakozási kritériumok, tárgyalások
15
5.2 Észtország gazdasági helyzete a csatlakozás előtt – Európai Központi Bank értékeinek figyelembevételével
17
5.3. Észtország politikai helyzete, intézkedései, gazdaságpolitikája az euróövezeti csatlakozás előtt
21
5.4 Uniós válság az észt euró bevezésének hajnalán
28
5.4.1. A görög válság kirobbanásának okai
28
5.4.2. Az Unió reakciója a válságos helyzetre
29
5.4.3. A válság hatásai az Unió társadalmi helyzetére
32
5.4.4. Görög válságkezelés
33
5.5.5. A görög válság hatása az euró árfolyamára
34
5.5.6. A multinacionális vállalatok térhódítása
36
5.5 Miért jó Észtországnak az euró? 6. Az euro bevezetése Észtországban 6.1 Az euró beveztésének közvetlen eredményei
37 39 39
6.1.1. Általános információk
39
6.1.2. Az új tag fogadtatása
39
6.1.3. Az észt euróérmék
40
6.1.4. Az euró első napjai Észtországban
41
6.2. Monetáris politika az eurózónán belül
45
6.3. Az euró bevezetésének hatásai 0,5-1 év után
46
2
7. Észtország és Magyarország gazdasági helyzetének összehasonlítása az Uniós csatlakozástól
52
7.1 Közös történelmi szálak, és gazdaságpolitika a rendszerváltás után
52
7.2 A koppenhágai kritériumok teljesítése, a tárgyalások Megkezdése
54
7.3. Magyarország elmaradásának az okai
56
8. Összegzés
59
3
1. Bevezetés Szakdolgozatom témájának Észtország gazdaságát választottam. Ezen belül az euró 2011-es bevezetésének előzményeire, körülményeire és jelenlegi helyzetére szeretnék fókuszálni. Ezt a témát személyes indíttatásból választottam. Nem szerettem volna nagy gazdasági potenciállal rendelkező országok helyzetéről írni, mivel úgy vélem, ők mindenképpen több reflektorfényben részesülnek, mint „kisebb” társaik. Mindig egzotikus, kissé méltatlanul száműzött országoknak éreztem a balti államokat. Ezekről az országokról alig hallunk a médiában, nem sokat tanulunk az iskolában, nem találkozhatunk velük az utazási irodák kínálataiban és alig áll rendelkezésre róluk széles közönség számára elérhető szakirodalom vagy akár útikönyv. Észtországra Lettország és Litvánia helyett azért esett a választásom, mert ők voltak azok, akik felszálltak az ún. „süllyedő hajóra”, és bevezették 2011. január 1-jén az eurót. Azóta több, mint egy év telt el, a dolgozatomban szeretném bemutatni, milyen akadályokkal találták magukat szemben a csatlakozás előtt és után, hogyan birkóztak meg ezekkel a feladatokkal az észtek. Mint már említettem, a kutatásom célja, hogy bemutassam röviden azt az utat, hogyan fejlődött az ország az orosz megszállástól odáig, hogy 2004-ben csatlakozhasson az eurózóna előszobájához, az Európai Unióhoz. Bővebben szeretném kifejteni az Európai Unióban betöltött szerepét, más országokkal való viszonyát, kereskedelmi kapcsolatait, a „balti tigrisek” egykor gazdasági csodának vélt jelenségét, majd az ezt követő visszaesést, mivel ezek mind az euró bevezetésének előzményei. Szeretnék rávilágítani arra is, hogy Európa egyre válságosabb gazdasági helyzete, és több fejlődő ország előretörése milyen hatással van Észtországra, különös tekintettel az árfolyamváltozásra, és annak hatásaira. A dolgozatomban azt is szeretném kifejteni, hogy az euró bevezetése milyen hatással volt a lakosság és a vállalatok fogyasztására, megtakarítására, hogyan birkózott meg a jegybank és az állam a valutaváltással. Fontosnak tartom azt is, hogy a lakosság hogyan értékeli a valutaváltás
eredményét.
Kutatásom
során
igyekszem
Magyarország
helyzetét
valamennyire összevetni a balti országgal, hiszen ha a helyzetük nem is teljesen ugyanaz, sok a hasonlóság: szinte egyszerre történt rendszerváltás a két országban, mindketten egyszerre csatlakoztunk az Európai Unióhoz 2004-ben, és mindketten szépreményű, ám kis gazdasági potenciállal rendelkező országként érkeztünk a közösségbe.
4
2. Észtország története dióhéjban 2.1 Általános információk Észtország (észtül: Eesti Vabariik) Európa északkeleti részén található. Északon és nyugaton a Balti-tenger, keleten Oroszország, délen pedig Lettország határolja. Észtország kis ország, mindössze 45 226 km2. Lakosainak száma körülbelül 1 300 000 fő, ezzel a balti államok legkisebb népességű országa. A népesség 1990 óta folyamatosan csökkent az országban, 2010-ben viszont a halálozások csökkenésének köszönhetően újra pozitív volt az ország növeledési rátája. A hivatalos nyelv az észt. Az országban jelentős az orosz és a finn kisebbség száma, ezért sokan beszélik ezt a két nyelvet is. 1991-ben, a Szovjetunió felbomlásával vált függetlenné. Az ország 15 megyére (maakonnad) van osztva, melyek a szovjet időben kialakított rajonokkal lényegében megegyeznek. Fővárosa Tallinn, itt alig több, mint 400 000 ember él. (Wikipédia, Észtország). 1. sz. Kép Észtország térképe
Forrás: Net Bizz Travel: Észtország térképe
5
2.2 Észtország földrajzi helyzete. Észtország nagy része sík terület, úgynevezett hullámos alföld. Területének nagy része 100 méternél is alacsonyabban fekszik. Legmagasabb pontja, a Suur Manumagi 318 méterével még Hollandia legmagasabb pontjánál is alacsonyabb. Tengerpartja tagolt, az országhoz 1520 sziget tartozik, ezek közül a két legnagyobb Hiiumaa és Saaremaa szigete. A jégkorszak után az ország területét sekély tavak uralták, melyek később feltöltődtek, majd elmocsarasodtak. Az ország területének fele ma is lápvidék, ez magyarázza azt a tényt, hogy a sík vidék ellenére miért csak a terület 16,04%-a művelhető meg mezőgazdaságilag. A gazdaságilag haszonsíthatatlan mocsárterületek miatt Észtország a mezőgazdasági
cikkek
importjára
szorul.
Hegyvidékek
hiányában
az
ország
ásványkincsekben szegény, így bányászata nem túl jelentős. Mivel az ország területének közel a felét erdők borítják, a legtöbb exportcikk a fa-, bútor-, cellulóz-és papíriparból kerülnek ki. Emellett az észtek sikeresen felismerték, hogy az erőforrásaik a hatékony termeléshez nem elegendőek, így a feldolgozóipar felé fordultak, emellett az ország GDPjéhez legnagyobb hányadban a tercier szektor, vagyis a szolgáltatások járulnak hozzá. Egyre fontosabb szerepet tölt be a turizmus is, divat lett a környezetvédelem, az egészséges életmód, ez pedig kedvez az itteni nemzeti parkoknak, természeti csodáknak. Tallinn már évek óta nagy népszerűségnek örvend, ezt tetézi, hogy 2011-ben a finnországi Turkuval osztozott az Európa kulturális fővárosa címen. Természetesen az észtek is ráéeszméltek erre, és ők is dolgoznak rajta, hogyan csábíthatnának az országukba minél több látogatót. Észtországot északon és nyugaton is tenger (Finn-öböl, Balti-tenger) határolja, és a belterület is tavakban gazdag, ennek ellenére a halászat mégsem olyan fontos eleme a gazdaságnak, mint amennyire az lehetne. Fontos megemlítenünk azt is, hogy Észtország (Magyarországhoz hasonlóan) a térségben egy úgynevezett „híd-szerepet” tölt be, összeköti Skandináviát és Közép-Európát, illetve Oroszországot Európával, fontos kereskedelmi útvonalakat birtokolva ezzel. A legészakibb balti állam lakói élnek is ezzel a lehetőséggel, az ország GDP-jében kiemelkedő jelentőséggel bír a külkereskedelem és a tranzitforgalom. Fekvése, sok kikötője révén a tengeri hajózás fontos eleme az észt gazdaságnak (Wikipédia, Észtország). Az Atlanti-óceán és a Golf-áramlat hatására itt sokkal enyhébb az időjárás, mint ami a szélességi körre jellemző lenne. Sajnos ennek ellenére a nyarak hűvösek, a telek
6
zordak, ilyenkor a Finn-öböl pedig gyakorta befagy, nehézkessé téve ezzel a tengeri hajóforgalmat a térségben. A kedvezőtlen időjárás a mezőgazdaság és a turizmus számára sem kedvező (Origo; Több, mint százhúsz hajó a jég fogságában a Finn-öbel, 2011).
2.3 Észtország rövid történelme A történelem során Észtországnak Magyarországéhoz hasonló, (ha nem rosszabb) sorsa volt. Már a középkorban is német, dán, illetve svéd megszállás alatt volt ez a terület, majd az 1700-as években az oroszok vették át a hatalmat. A 19. században a nacionalizmus eszme hatására felébredt az észtekben a nemzeti öntudat, a nemzeti összefogás jegyében mozgalom alakult, egyre népszerűbbé vált az észt nyelvű irodalom, színház, zene. Mindennek jegyében megkezdődtek az észt függetlenségi törekvések, ez azonban még jónéhány évtizedet váratott magára: végül 1918. február 23-án egy Pärnu nevű városban kiáltották ki elsőként a függetlenséget, melyet a bolsevikok hatalomra jutásának Oroszországban, illetve német csapatok megérkezésének is köszönhettek. Az ország kálváriája azonban mégsem fejeződött be: 1939-ben, Sztálin és Hitler a MolotovRibbentrop paktumban Kelet-Európát saját érdekei szerint osztotta fel, így Észtország 1940-től, több, mint 50 évre, a Szovjetunió részévé vált. A 80-as években természetesen már itt is nőtt a gazdasági függetlenség, 1988. november 16-án az észt parlament kinyilvánította szuverenitását a Szovjetunión belül. 1989-ben már együtt tüntettek Lettországgal és Litvániával a függetlenségért, ez volt az ún. „daloló forradalom”, 2 millió ember alkotott élőláncot a három balti államban, melyet „Balti útnak” neveztek el. 1991 augusztus 20-án, a moszkvai katonai puccs idején Észtország kikiáltotta függetlenségét. Az utolsó orosz katona 1994-ben hagyta el az országot (Wikipédia, Észtország).
2.4 Észtország gazdasága az 1990-es években. Miután Észtország függetlenné vált, hasonló problémákkal állt szemben, mint a volt szocialista utódállamok: a szolgáltatási és kereskedelmi infrastruktúra jelentősen elmaradt a nyugati államokétól, ezzel szemben pedig túlzott iparosítás jellemezte. Az országban 1992-ig a rubel volt a hivatalos fizetőeszköz, mivel legfontosabb kereskedelmi partnerük Oroszország volt. 1991 közepétől azonban ugrásszerűen megnőtt az orosz nyersanyag ára, ez pedig a rubel 952%-os inflálódásához vezetett. Ennek eredményeképpen került 7
bevezetésre a korona, melynek rátáját a német márkához igazították. Az infláció továbbra is óriási mértékeket öltött (1992: 89%, 1993: 35%, 1994: 42%, 1996: 15%). Az ország, miután függetlenné vált, liberális gazdaságpolitika mellett döntött. A gazdaság egyetlen szektora sem részesült előnyben. Ennek eredményeképpen megerősödött a tercier szektor, az ipari termelés pedig csökkent. A bruttó hazai össztermék 5 év alatt az ötszörösére növekedett (bár Észtországban évről évre igen nagymértékben értékteledett el a pénz, így ez az adat nem megfelelően tükrözi a valóságot). Az 1990-es évek során az észtek a kapitalista rendszerek „jótékony” hatásaként megtudhatták azt is, mi a munkanélküliség. Évről évre nőtt az export, ezáltal egyre nagyobb jelentőségűvé váltak az ország tengeri kikötői (Muuga, Paldiski, Haapsalu, Pärnu és Kunda). Az észtek bámulatosan gyorsan tudtak alkalmazkodni a nyugati piac elvárásaihoz, 1995-től egyértelmű gazdasági növekedés olvasható ki a mutatóikból. Ezév november 24-én Észtország benyújotta csatlakozási
kérelmét
az
Európai
Unióba,
melyet
1997-ben,
a
luxemburgi
csúcsértekezleten jóvá is hagytak. A csatlakozási tárgyalásokat 1998-ban kezdték meg. (Magyarországi Észt Intézet: Az észt gazdaság átalakulása, 2005). 1. Sz. ábra Észtország gazdasági mutatói 1992-1997 1992 1993 1994 1995 1996 1997 GDP, milliárd korona A GDP változása %-ban
13,1 14,2
21,9
30,3
41,3
52,4
65,1
-8,5
-2,7
4,3
4,0
11,4
-3,0
1,9
1,1
13,0
-
-
35,6
18,7
Fogyasztói árindex, %-ban
952
35,6
41,7
28,9
14,8
11,2
Munkanélküliség*, %-ban
1,9
2,6
2,2
1,8
2,3
10,2
Átlagos havi jövedelem, IV. negyedév, EEK
802
1165 2096 2697 3310 4027
Váltási árfolyam EEK/DEM
8
8
8
8
8
8
Export, milliárd EEK
5,4
10,6
16,9
21,1
25,0
40,4
Az ipari termelés változása %-ban
8
Import, milliárd EEK
5,1
11,9
21,5
29,1
Külkereskedelmi egyenleg, milliárd EEK
0,3
-1,3
-4,6
-8,0
2,0
-5,9
-
41,2
48,4
Külkereskedelmi többlet (deficit) / GDP, %ban Export / GDP, %-ban
38,6
61,6
-
-
13,6
21,2
-
-
-
15,3
19,3
26,0
32,6
56,1
50,8
47,0
62,1
Forrás: Magyarországi Észt Intézet: Az észt gazdaság átalakulása, 2005
9
3.
Észtország
gazdasága
az
Európai
Uniós
csatlakozás hajnalán A 2000-es évek elejére Észtország stabil, növekvő gazdasággal rendelkező, fejlett kelet-európai állammá vált. A csatlakozás feltételeiként kiszabott koppenhágai kritériumokat (politikai stabilitás, uniós versenyben eredményesen helytálló piacgazdaság, képesség az uniós tagságból adódó kötelezettségek teljesítésére) ezekben az években kellett megszilárdítani. 2000-ben a GDP 65%-át tették ki a szolgáltatások. A szolgáltatások jelentős többségét, 95%-át, kisvállalkozások nyújtják. A szolgáltatásokon belül a turizmust érdemes megemlítenünk: 2000-től 2004-ig majdnem megduplázódott az ország turizmusból származó bevétele. Valószínűleg az országimázs is pozitív irányba változott, mivel a külföldi turisták érdeklődése megnőtt ebben az időszakban. Az idelátogatók körében főleg a főváros, Tallinn volt népszerű. Az 1990-es évek visszaesése után az ipar új lendületet kapott, a GDP 31%-át adta 2004-ben. Különösen az elektromos ipar jelentősége nőtt, de az észt ipar fontos részét képezi a bányászat és a gyáripar is. Az elektromos ipar fejlődése azért is lenyűgöző, mivel az 1990-es évek elején Észtországnak még vezetékes telefon hálózata sem volt, 2003-ban viszont már a lakosság fele az interneten intézte pénzügyeit (Index: Internetre költözött Észtország gazdasága, 2003). Ez a tény környezetvédelmi szempontból sem mellékes, mivel rengeteg papírt spórolhatunk meg, ha ügyeinket elektronikus úton intézzük. Valószínűleg azért fejlődött ennyire dinamikusan az észt elektromos ipar, mivel nem kellett a már meglévő, de elavult technológiákat használniuk, a mobiltelefonnak pl. nem kellett kiszorítania a vezetékes telefont. Észtországban 2004-ben egyébként minden emberre 1 mobiltelefon jut, és a lakosság 55%-a használja a világhálót. A mezőgazdaság közel 4%-ot tudhatott magáénak ebben az időszakban, ennek nagyrészét a gabonatermelés adta: búza, árpa és rozs. Jelentős az ország gyümölcs-és burgonyatermelése is, valamint a halászat. Megjelent a sokak által negyedik gazdasági szektorként emlegetett kutatásfejlesztés is. Az erre fordított összeg 2000 óta kismértékben ugyan, de folyamatosan növekszik, 2003-ban a GDP 0,82%-át fordították kutatás-fejlesztésre. Ez töredéke annak, melyet a nyugat-európai államok költenek erre a tevékenységre. 10
2000-2004-ig Észtország exportja folyamatosan nőtt, kikötői egyre jelentősebbé váltak az európai kereskedelemben. Fő kereskedelmi partnerei Finnország (14,2%), Svédország (10%), Németország (13,3%), Lettország (8,9%), Litvánia (8,9%) és Oroszország (7,4%). A közép-kelet-európai államok közül Észtország Magyarországgal ápolja a legszorosabb kereskedelmi kapcsolatot. A magyar import termékek közül a GanzTranselektro, a Mogyi kft., Richter-Gedeon és a Törley termékei voltak sikeresek Észtországban. A munkanélküliségi ráta 2000-ben érte el a csúcsot (13,6%, ez majdnem duplája az európai átlagnak), főként az orosz kisebbségek lakta térségekben (Délkelet-Észtország) okozott problémát. Az aktivitási ráta nem éri el az európai átlagot. 2004-re sikerült néhány százalékponttal csökkenteniük a munkanélküliséget, viszont az ország majd egy tizede továbbra is a szegénységi küszöb alatt élt. Észtországban a munkanélküliség leginkább a fiatalokat sújtja. A szovjet utódállamokra jellemzően, itt is túl nagy a különbség a diplomás, illetve a szakmunkás fizetések között, így sokan szereznek diplomát olyan egyetemeké, főiskolákon, melyek papírjaival nem tudnak elhelyezkedni a már amúgyis telített munkaerőpiacon. Probléma a társadalom elöregedése is, az aktív keresők egyre kevésbé képesek arra, hogy eltartsák a pl. a nyugdíjasokat, ezért Észtországban is emelkedett a nyugdíjkorhatár
(Péter Linda:
Észtország gazdasága az elmúlt évtizedben 2000-2010, 2010). Észtország 2004 május 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz, miután az ország lakói is egyöntetűen tették le voksukat a csatlakozás mellett. 2. Sz. ábra Észtország munkanélküliségi rátája 2000-2004 2000
2001
2002
2003
2004
13,6%
12,6%
10,3%
10%
9,7%
Forrás: Kovács Ágnes: Észtország csatlakozása a Gazdasági és Monetáris Unióhoz, 2005 3. Sz. ábra Észtország aktivitási rátája 2000-2004 2000
2001
2002
2003
2004
63,3%
63,1%
62,3%
63%
62,9%
Forrás: Kovács Ágnes: Észtország csatlakozása a Gazdasági és Monetáris Unióhoz, 2005 11
4. Észtország az Európai Unióban Észtország az uniós csatlakozás után, Lettországgal és Litvániával együtt óriási fejlődésnek indult. 2005-ben és 2006-ban 11%-kal nőtt a bruttó hazai össztermék. Az építőipar és az elektronikai ipar ugrásszerűen fejlődött, a munkanélküliségi rátát 5%-ra sikerült visszaszorítani, sőt ezeken a területeken munkaerőhiány is fellépett. Ez többek között annak is betudható, hogy a bérek az Európai Unión belül Észtországban szinte a legalacsonyabbak, az árak viszont nem, ezért a komolyabb szaktudással rendelkező munkaerő sokszor a környező skandináv államokban, Finnországban, Svédországban próbál szerencsét. E két iparág fejlődése leginkább annak volt betudható, hogy az észtek az unióba lépéssel „rákaptak” a nyugat-európai életstílus ízére, folyamatosan nőttek az igényeik, a „fogyasztói társadalom” teljeskörű tagjaivá váltak. Az építőipart az új beruházások, új kertvárosi negyedek, nagyobb családi házakra való igények lendítették fel. Korábban egy háztartásra jutott egy televízió vagy számítógép, ma már mindenkinek saját televíziója, notebookja, több mobiltelefonja, mp3 lejátszója, iPodja van. Mindez nagymértékben hozzájárult az elektronikai ipar növekedéséhez. Ez a költekezési láz nem csak a háztartások szektorára volt jellemző. Mint már korábban is említettem, az észt szolgáltatások 95%-át kisvállalkozások adják. Ezek a vállalkozások szintén rengeteg pénzt költöttek arra, hogy fejlődjenek, terjeszkedjenek, bővüljenek, versenyben maradjanak, és ki tudják szolgálni a háztartások megnövekedett fogyasztását. Ez az óriási mértékű fogyasztás volt az, ami a GDP mutatókon is meglátszott, sokan „balti tigrisekről”, gazdasági csodáról beszéltek. Viszont felmerül a kérdés, miből finanszírozta az észt lakosság ezeket a kiadásokat? Ma, 2012-ben, már –saját példánkból is okulva(?)– tudjuk, hogy a fák sem nőnek az égig. Észtország lakosságának nagyrésze hitelt vett fel annak érdekében, hogy finanszírozni tudja ezeket a kiadásokat. Mára azonban ezek a törlesztőrészletek az árfolyamok ingadozása, a korona inflálódása (2007: 5%, 2008: 7,4%) miatt megnövekedtek, a bérek nem változtak, a munkanélküliség pedig újra igen nagy mértékeket öltött (2009: 14,3%). 2007-es adatok szerint majdnem minden ötödik ember (19,5%) a szegénységi küszöb alatt él, megélhetési gondokkal küzd. Észtország ördögi körbe került: a vállalatok képtelenek voltak annyit termelni, mint az elmúlt években, ez elbocsátásokhoz, az export csökkenéséhez vezetett. Rövid idő leforgása alatt rengeteg ember vesztette el az állását, csökkent a fizetőképes kereslet, így csökkent az import árukra való igény is. Mindez természetesen megviseli Észtország kereskedelmi partnereit is, 12
számukra csökken egy olyan piac jelentősége, melytől eddig stabil bevételre számíthattak. A leépítések főleg a keleti országrészt, az oroszok lakta területeket érintették hatványozottan. 2009-ben drasztikusan csökkentették (511 millió euró) a kormányzati kiadásokat, többek között ez is elősegítette a nagymértékű GDP csökkenést, de ez sem volt elég. Észtországnak el kellett ismernie, hogy nem boldogul külső segítség nélkül, így Svédország 1 milliárd dollár értékű hitellel támogatta a korona stabilizálását. 2006-ban az észtek még az euró bevezetését tervezték 2008-ra, a problémák kicsúcsosodása miatt ez végül csak 2011-ben történt meg. 5. Sz. ábra Az észt GDP növekedésének üteme 2004-2009 félévenként
Forrás: Balti Economy Watch, 2009 Az észt gazdaság a 2008-as kezdeti visszaesés után 2009-ben érte el mélypontját. A háztartások fogyasztása 18,2%-kal, vagyis ötödével esett vissza, és kevesebbet költött a kormányzat is. 2009-ben a kormány a munkanélküliség csökkenését szeretné elérni, ez azonban addig nem lehetséges, amíg a bérek ennyire alacsonyak, ehhez képest az árak pedig magasak, mert így a munkaerő az Unió más országaiba áramlik. A másik ok, hogy a vállalatok kénytelenek elbocsátani alkalmazottaikat, mivel nincsenek megrendelések, nem tudnak számukra munkát és fizetést biztosítani. A munkanélküliek körében felütötte a fejét a megélhetési bűnözés (főleg a keleti országrészben), ezáltal csökkent a közbiztonság, így ez is problémákat okoz. (Péter Linda: Észtország gazdasága az elmúlt évtizedben 20002010, 2010) Ugyan az ország még mindig ingatag lábakon állt, 2011-es euró bevezetésére jó eséllyel pályáztak: a GDP arányos államháztartási hiány 1,7%-os, ez bőven beleesik az Európai Unió által meghatározott maximum 3%-ba. Az országban sikerült visszafogni az 13
inflációt, az észt korona árfolyama stabil, néhány évvel ezelőtt rögzítették az euróhoz: 15,6466 EEK (észt korona)= 1 EUR. Ezen az árfolyamon Észtország az eurózónához való csatlakozáskor sem kívánt változtatni (Európai Bizottság: Észtország január 1-jétől áttér az euróra, 2010; Európai Központi Bank: Észtország 2011. január 1-jétől).
14
5. Az
euróövezethez
való
csatlakozás
közvetlen
előzményei 5.1 Csatlakozási kritériumok, tárgyalások Az Európai Gazdasági és Monetáris Unió elmélete közel az Európai Gazdasági Közösség (EGK) megalapításával egyidős. Tényleges törekvéseket ennek létrehozásának érdekében azonban csak az 1970-es években tettek. Az első ilyen intézkedés a „valutakígyó” rendszer bevezetése volt, mely az EGK tagállamok valutái közötti ingadozást igyekezett mérsékelni, kiszámíthatóbbá tenni. Ez a módszer nem aratott osztatlan sikert, így az Európai Unió Tanácsa Jacques Delors-t, az Európai Bizottság akkori elnökét kérte fel arra, hogy hozzon létre egy bizottságot a Gazdasági és Monetáris Unió megvalósítására irányulóan. Ők végül arra jutottak, hogy ezt három lépésben reális véghezvinni, fejlettségi szinttől függően: Az első szakasz 1990. július 1-jétől lépett életbe, mely szerint a tőketranzakciók szabaddá váltak, az együttműködés a tagállamok központi bankjai között szorosabbá vált, hatásköreik bővültek. Létrehozták az Elnöki Bizottságot, melyet a tagállamok központi bankjainak elnökei alkottak. Szabadon lehetett használni az ECU-t (az euró előfutára, közösségi valutaegység), és igyekeztek továbbfejleszteni a gazdasági konvergenciát. Ebben a szakaszban került sor a maastrichti szerződésben az ún. konvergenciakritériumok kikötésére. Ezek olyan feltételek, amelyeket egy tagállamnak feltétlenül teljesítenie kell, mielőtt belép a Gazdasági és Monetáris Unió harmadik szakaszába. A tagállamoknak az alábbi feltételeknek kell megfelelniük:
„Árfolyamstabilitás: az euró-övezetben részt vevő országok valutáinak piaci árfolyama az árfolyam-mechanizmus által meghatározott ingadozási sávon belül kell, hogy maradjon úgy, hogy nem kerülhet sor a többi tagországgal szemben megállapított középárfolyamok leértékelésére a konvergencia-jelentést megelőző két évben.
Fenntartható költségvetési pozíció: az adott tagország a résztvevő országok körére vonatkozóan, az Európai Tanács által meghozott döntés idején nem áll úgynevezett túlzottdeficit-eljárás alatt. A túlzott deficit megállapítása, illetve az 15
eljárás feloldása nem csak gazdasági, hanem politikai döntés is. A költségvetési hiányra vonatkozó 3%-os, illetve a bruttó államadósságra vonatkozó 60%-os GDParányok referenciaértékek a túlzott deficit megállapításának folyamatában.
Árstabilitás: a vizsgált tagország inflációs rátája a konvergencia-jelentésben meghatározott egyéves periódusra legfeljebb 1,5 százalékponttal múlhatja felül a legalacsonyabb inflációs rátát felmutató három tagállam inflációs mutatójának ugyanezen időszakra számított számtani átlagát.
Kamatkonvergencia: a vizsgált tagország hosszú távú kamatlába a konvergenciajelentésben meghatározott egyéves periódusban legfeljebb 2 százalékponttal múlhatja felül a legalacsonyabb inflációs rátát felmutató három tagállam hosszú távú
kamatainak
számtani
átlagát.”
(Euvonal: Gazdasági és Monetáris Unió)
A GMU második szakaszában (1994. január 1.) megalakul az Európai Monetáris Intézet. Feladata a tagállamok egyre összehangoltabb monetáris politikájánk koordinálása, valamint a harmadik szakaszra való felkészülés segítése. 1997 júniusában elfogadásra került a Stabilitási- és Növekedési Paktum, amely a költségvetési fegyelmet hivatott biztosítani, és bevezették az új árfolyam-mechanizmust is (ERM-II). 1998-ban az Európai Unió Tanácsa szerint a kritériumoknak 11 tagállam (Németország, Franciaország, Spanyolország, Portugália, Írország, Olaszország, Finnország, Ausztria, Luxemburg, Hollandia és Belgium) felelt meg, az újonnan létrejövő Európai Központi Bank elnökéről és alelnökéről ők döntöttek. A harmadik szakasz (1999. január 1-től) során rögzítették a tagállamok valutáit bevezetni kívánt új valutához, az euróhoz, mely ebben az évben számlapénz formájában került bevezetésre. 2001-től Görögország is csatlakozott a GMU harmadik szakaszához, így 2002. január 1-jén az Unió 12 tagországában bankjegyek és érmék forgalomba bocsátásval megvalósult az Európai Unión belül a monetáris unió. Ehhez még 2007-ben csatlakozott Szlovénia, 2008-ban Málta és Ciprus, 2009-ben Szlovákia, majd 2011-ben, 17.-ként Észtország is csatlakozott az eurózónához (Kovács Ágnes: Észtország csatlakozása a Gazdasági és Monetáris Unióhoz, 2005). Észtország amikor 2004 május 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz, azzal automatikusan a GMU tagjává is vált, az ERM-II rendszerhez pedig 2004. június 27-én csatlakozott, mivel a korona inflálódása nem mérsékelt és szabályos volt, valamint szilárd 16
volt az ország fiskális helyzete. Az ország a koronát 1 EUR= 15,6466 korona árfolyamon rögzítette a valutáját az euróhoz, és emellett a 2011-es eurózónához való csatlakozásig kitartott. Az Európai Unió Tanácsa 2010. július 13-án hagyta jóvá az balti állam tagságra irányuló kérelmét 2011. január 1-jei hatállyal. Az üzletekben már 2010 júliusától euróban is fel voltak tüntetve az árak, a lakosságot pedig folyamatosan tájékoztatták és készítették fel az új fizetőeszköz érkezésére. Koronával január 15-ig lehetett fizetni kereskedelmi forgalomban, viszont az észt jegybank, az Eesti Pank összeghatár nélkül, meghatározatlan ideig beváltja a koronát euróra (Európai Központi Bank: Észtország 2011. január 1-jétől).
5.2 Észtország gazdasági helyzete a csatlakozás előtt – Európai Központi Bank értékeinek figyelembevételével A balti ország gazdasági helyzetét az Európai Központi Bank is megvizsgálta a valutaközösséghez való csatlakozás előtt, saját mérőszámai, szempontjai alapján. Az egyik szempont, amit figyelembe vettek, ez az árstabilitás volt. Ez azt jelenti, hogy az ország inflációs rátája közelít az első három olyan tagállam inflációs rátájához, akik árstabilitásban a legjobbak az Unión belül. Ez az inflációs ráta úgy kerül kiszámításra, hogy megnézik a legutóbbi harmonizált fogyasztói-árindexek (HICP) 12 havi átlagát, az ezt megelőző 12 havi átlaghoz képest. A referenciaérték meghatározásához a legjobb eredménnyel rendelkező három tagállam (Portugália, Észtország, Belgium) inflációinak vették a súlyozott átlagát, ami -0,5% lett. Ehhez hozzáadtak 1,5 százalékpontot, így lett a referenciérték 1%. Észtország referenciaidőszaka, vagyis az az időszak, amiben az eurózónához való csatlakozás szempontjából vizsgálják az országot, 2009 áprilisától 2010 márciusáig tartott. Ebben az időszakban az ország „-0,7%-os 12 havi átlagos HICP-inflációt ért el (az infláció kiszámításának fent leírt módja), amely jóval alacsonyabb, mint az árstabilitásra vonatkozó kritérium 1%-os referenciaértéke” – áll az Európai Központi Bank 2010. májusi konvergencia-jelentésében.
A
fogyasztóiár-infláció
majdnem
egészen
az
uniós
csatlakozásig, 2003-ig csökkenő tendenciát mutatott, innentől azonban folyamatosan emelkedett, a csúcsot 2008-ban érte el 10,6%-kal. A HICP-infláció ezzel párhuzamosan csökkent, 2009-re már csak 0,2%-ot tett ki.
17
6. Sz. ábra Gazdasági konvergenciamutatók összefoglaló táblázata
Forrás: Európai Központi Bank: Konvergenciajelentés p. 32. 2010. május Ahogy azt már korábban is említettem, a reál-GDP szárnyalt egészen a 2008-ban bekövetkezett világgazdasági és pénzügyi válságig, amikor fény derült arra, hogy a megnövekedett fogyasztást igazából a hitelekből finanszírozták az emberek (és sokszor az állam is), valamint megszűntek az egyszeri nagyberuházások, megindítva ezzel például az építőipari vállalkozások csődjét, létszámleépítést. Észtország „balti tigris” korában a munkatermelékenység folyamatosan növekedett, a gyakori és magas béremelkedés alapvetőnek számított ezekben az időkben. Ennek következtében jelentősen romlott a versenyképesség, nyilvánvalóvá kellett volna válnia, hogy a fejlődés nem tarthat egy makrogazdaságban örökké, főként nem az, amelyik ilyen tempóval növekszik. Ma már tudjuk, hogy ennek végül egy egész világgazdasági irányváltás vetett véget 2008 végén, 2009 elején. Így az euróövezeti csatlakozás referenciaideje, melynek időtartama alatt az EKB az országot vizsgálja, már bőven a visszaesés idejekor, 2009 áprilisában kezdődik. A HICP-vel számolt inflációs ráta 2009 júniusban válik negatív előjelűvé, mélypontját 2009 október-novemberben éri el -2,1%-kal. A referenciaidőszak végére, 2010 márciusára ez az érték 1,4%-ra növekedett. Az EKB pénzügyi szakértői szerint figyelembe kell vennünk azonban az inflációs ráták változásakor, hogy a 2009. évi csökkenő tendenciába beleértendő a világpiaci élelmiszer- és energiaárak visszaesése, mielőtt még azt gondolnánk, hogy ennyivel nőtt a pénz tényleges értéke a válság idején Észtországban. A szakértők 2010-re enyhén növekvő inflációt jósoltak, hivatkozva gyenge gazdasági
18
környezetre és a lakosság magas eladósodottságára, amely miatt alacsony lesz a fogyasztási hajlandóság. Ma már tudjuk, igazuk lett. Az infláció enyhe növekedéséhez a világpiaci árak emelkedése mellett a 2009 májusi jövedékiadó-emelés, és a kormány egyéb intézkedései is hozzájárultak (lásd következő fejezet). Az EKB pénzügyi szakemberei szerint az észtek számára a legkeményebb feladat az euró bevezetésével az alacsony árszínvonal megtartása lesz, mivel ez még mindig, és a csatlakozás előtt is jóval alacsonyabb volt, mint a többi euróövezeti országban. Mivel azonban az ország egy lassabb, de kiegyensúlyozottabb fejlődés pályájára lépett, úgy vélem, az Európai Unió mindenképpen segíteni fogja a a jó tanulót, amikor felel. Emellett a turizmus fellendülése miatt (nem véletlen, hogy Tallinn lett 2011-ben Európa egyik kulturális fővárosa), a nyugat-európaiak turisztikai és pénzpiaci érdeklődése miatt megnő majd az országba beáramló tőke mennyisége, segítve ezzel az alacsony árszínvonal megtartását, esetleg enyhe emelkedését, mely a valutaváltással, illetve a növekedő inflációval szerintem elkerülhetetlenné válik. Az EKB szakértői szerint: „Mivel valutatanácsi rendszer van érvényben, az alternatív
anticiklikus
gazdaságpolitikai
eszközök
mozgástere
pedig
korlátozott,
nehézségekbe ütközhet a makrogazdasági egyensúlyi problémák, többek között a magas inflációs ráta ismételt kialakulásának megakadályozása.” A valutatanácsi rendszer egyébként az árfolyamrögzítés egy módja. Itt a forgalomban levő pénz egységei mögött devizafedezet áll. Ha tehát Észtországban a jegybank pénzt bocsát ki, úgy a devizatartalékoknak is emelkednie kell. Ez az árfolyamrögzítés igen egyszerű, áttekinthető módja, viszont erősen megköti az észt jegybank kezét, nem tudnak önálló monetáris politikát folytatni, ellentétben a „sima” árfolyamrögzítéssel. Valamint ki van szolgáltatva annak az országnak a gazdasági és pénzügyi helyzetével szemben, aki devizatartalékot nyújt. Ilyen rendszer működik Észtországon kívül Bulgáriában és Hongkongban is. Anticiklikus gazdaságpolitikai eszközökön olyan hosszútávú, állami befektetéseket, kiadásokat értünk, melyek nem ismételhetőek rövidtávon, tulajdonképpen felpörgetik a gazdaság vérkeringését hosszabb-rövidebb távon. Úgy vélem, a szakértőknek igazuk volt, amikor korlátozottnak ítélték az észt lehetőségeket etéren, hiszen a túlfűtött gazdasági feljődésnek az uniós csatlakozás után is ez volt az oka, másrészt az észt állam 2009 tavaszán nem igazán volt abban a helyzetben, hogy nagymértékű állami beruházásokat vigyen véghez. Eladósodni pedig értelemszerűen nem szeretett volna, lévén kifejezetten alacsony államadóssággal rendelkező ország (MTA Világgazdasági Kutatóintézet: Monitoring jelentés p. 41-48., 2010. április). 19
A 2000-es évek elejétől, egészen 2008-ig az ország folyó fizetési mérleg tőkemérleg része a GDP-vel arányítva átlagosan -10% körül mozgott. Ez az érték meglehetősen magasnak számít. Ennek az volt az oka, hogy a fogyasztás, és ezzel párhuzamosan az áruimport is nőtt, így nagy mennyiségű tőke távozott az országból. Ezt az is alátámasztja, hogy a recesszió idején váltott a tőkemérleg előjele pozitívra, GDP-hez viszonyított 7,4%-ra, mivel ekkor a fogyasztással együtt visszaesett a behozatal is, lelassítva és beszűkítve ezzel a tőke mozgását. A 2000-es évek idején Észtország nem volt túl népszerű hely a befektetők számára, és ez nem is változott 2009-ig pozitív irányba. 2000-ben a GDP-hez viszonyított befektetési pozíciója -48,2%-os volt, ez 2009-re -81,8%-osra romlott le. Ennek egyik oka szerintem, hogy a befektetők nem igazán ismerték az észt piacot, a másik pedig, hogy a gazdasági fejlődés idején pedig inkább vagy kivártak, hogy tartós és eredményes lesz-e a fejlődés, vagy átlátták a helyzetet, és nem fektettek be a balti államban. Az EKB szakértői szerint ezt az is okozta, hogy az észtek kötvénypiaca nem volt túl fejlett. A fenti számadatok és elemzéseik mind azt támasztják alá, hogy az észt gazdaság meglehetősen stabil állapotban volt a referenciaidőszak idején, és a szakértők az árszínvonal-kérdésen kívül semmi olyan jelet nem találtak, amely szerint az euró bevezetése problémás lenne a balti országban. Úgy vélik, a referenciaidőszakot követő 10 hónapban nem várható semmi olyan gazdasági esemény, ami a helyzetet jelentősen befolyásolná. A szakértők szerint Észtországnak ahhoz, hogy fenn tudja tartani a valutaközösséghez való csatlakozáshoz szükséges kedvező piaci környezetet, olyan gazdaságpolitikára lesz szüksége, amely stabilizálja a makrogazdasági helyzetet, ebbe természetesen beleértve az árstabilitás megtartását is. A lehetőségek a rögzített valutarendszer (valutatanácsi rendszer) miatt eleve behatároltak, mivel monetáris eszközökhöz nem igazán tudnak nyúlni, csak a megfelelő gazdaságpolitika marad számukra. Véleményem szerint ebből is látszik, mennyire sok múlik azon, milyen kormány áll az ország élén, azonban ez a következő fejezetben kerül majd részletesebben kifejtésre. „Különösen fontos, hogy az észt hatóságok a középtávú stratégiának megfelelően költségvetési többletet érjenek el; indokolt esetben készen álljanak anticiklikus intézkedéseket hozni a túlfűtöttség kockázatainak enyhítésére; hogy 2010-ben is folytatódjanak a kiadási oldali fiskális konszolidációs intézkedések, és hogy 2011 és az azt követő évek tekintetében további konkrét intézkedések szülessenek a középtávú költségvetési terv megvalósítására.” -írják a 2010-es májusi konvergenciajelentésben.
20
Őszintén szólva, összességében egyetértek az EKB szakértőivel, viszont úgy vélem, nem volt jele annak 2009 tavaszán, hogy az észt gazdaságot a közeljövőben bármiféle túlfűtött állapot veszélyeztetné. Véleményem szerint az egyetlen igazán aggasztó jel az infláció nagyobb mértékű növekedésének lehetősége, és ezzel az árstabilitás elbizonytalanodása. Szerintem ennek azért volt viszonylag nagy az esélye, mert az eurózóna többi országában uralkodó magasabb árszínvonal magával rántja majd az észtországit is. A közös valutának és ezzel párhuzamosan a turizmus fellendülésének köszönhetően a többi tagállambeliek sok pénzt el fognak költeni a számukra olcsó balti országban, ami áremelkedésekhez, így inflációhoz vezethet. Ezzel szemben nem volt semmi olyan gazdasági esemény, amely hozzájárult volna ahhoz, hogy az emelkedő árakkal arányosan növekedjenek a bérek is, vagy csökkenjen a munkanélküliek száma. Sok múlt az észt jegybank által kibocsátott euró mennyiségén is, a pénztúlkínálat szintén gerjeszti az inflációt, szerencsére erre nem került sor. Ezenfelül az EKB jogharmonizációs kérdések miatt fejtette ki az aggályait, mivel az észt jegybankról, az Eesti Pankról szóló törvény, a valutatörvény és az észt korona biztonságával kapcsolatos törvény nincs összhangban az eurórendszerben történő jogi integráció összes követelményével. Így aztán Észtországnak ahhoz, hogy minden követelménynek megfeleljen, meg kell vizsgálnia a jogrendszerét is, és azt az uniós követelmények szerint harmonizálni. (Európai Központi Bank: Konvergenciajelentés p. 30-37; 40-42., 2010. május)
5.3 Észtország politikai helyzete, intézkedései, gazdaságpolitikája az euróövezeti csatlakozás előtt Észtország államformája 1992 óta parlamentáris köztársaság. A fő döntéshozó hatalom a parlament (észtül Riigikogu). Jelenleg az észt parlamentben 101 országgyűlési képviselő van (ez a szám Észtország népességéhez képest elég magas), a kormány mandátuma 4 évre szól. Ők hozzák meg a törvényeket, megválasztják a köztársasági elnököt, felkérik a miniszterelnököt a kormány megalakítására és döntenek a költségvetésről. A köztársasági elnököt, ezt is csak úgy, mint Magyarországon, 5 évre választják, szerepe főként a diplomáciai életben jelentős. A végrehajtó hatalmat a kormány testesíti meg, ők viszik véghez gyakorlatban a parlamentben meghozott intézkedéseket. Szintén a magyar gyakorlathoz hasonlóan, észt köztársasági elnök megvétózhatja a 21
kormány egyes intézkedéseit, illetve a parlament törvényjavaslatait. Annak ellenére, hogy a köztársasági elnök elvileg politikailag semleges, Észtországban is érdemes (lenne) olyan elnököt választania a kormánynak, aki ideológiag közel áll hozzájuk az együttműködés érdekében. Ez itt azonban a kormány ideológiai sokszínűsége miatt is szinte lehetetlen feladat. Ennek miértjére még később kitérek a következő fejezetben. A harmadik hatalmi ág, a bírói rendszer a legkisebb balti országban három szintből áll: a legfelső a Legfelsőbb Bíróság, és egyben alkotmánybíróság, másodszinten körzeti feljebbviteli bíróságokból, végül a legalsó szint a megyei és városi bíróságok szintje. A 2007-es parlamenti választásokon a Reform Párt jelöltje, Andrus Ansip kapta a legtöbb szavazatot. Koalíciós kormány alakult, a győztes párt mellett kormánypártivá vált a konzervatív, keményebb vonalas Pro Patria Res Publica Unió, valamint a fiatalos lendülettel rendelkező Szociáldemokrata Párt is. Mint ahogy arra már korábban is utaltam a dolgozatomban, ilyen eltérő ideológiai háttérrel és más szociális és társadalmi támogatottsággal a hátuk mögött még a kormányon belüli program kialakítása is problémás, nem szólva ezek kivitelezéséről. A kormányzás megkezdésekor a fő fejtörést az okozta, hogy a néppártiak adócsökkentést szerettek volna bevezetni a korábbi évek csodaszámba menő növekedésére és a szerintük dübörgő gazdaságra való tekintettel. Ezzel szemben a másik két kormánypárt ezt nem támogatta, ők számítottak rá, hogy a növekedés nem fog örökké tartani, előbb-utóbb beomlik a hitelekből épített vár. A Szociáldemokrata Párt fontosnak tartotta a szociális háló fenntartását, esetleg bővítését. A válság kirobbanásáig ennél komolyabb viták nem ütötték fel a fejüket a kormányon belül, 2008 őszéig többé-kevésbé egyetértés, reális kompromisszumok jellemezték a koalíciót. A pénzügyi és gazdasági válság nyilvánvalóvá válásakor az
észtek számára is
elkerülhetetlenné váltak a takarékossági intézkedések és megszorítások. Ezek 2009 februárjában kerültek bevezetésre. Tavaszra ez meghozta gyümölcsét, a szavazók körében érzékelhetően visszaesett a kormány népszerűsége. Az ország „szerencséjére” a parlamenti pártok többsége belátta, változtatni kell a gazdaságpolitikán, különben ők maguk forgácsolják szét az országot, illetve csökkent volna a hitelességük, jó hírük nemzetközi körökben, ezt pedig meg szerették volna tartani. Természetesen itt sem alakult minden zökkenőmentesen, 2009 májusában a Szociáldemokrata Párt kilépett a koalícióból, és nem sikerült új pártot beszervezni helyettük, így a parlamenten belül az ellenzék többségbe került. Ezzel megkezdődhetett volna egy sziszifuszi munka, mely azt is eredményezhette volna, hogy az ellenzék folyamatosan keresztbe tesz a kormány intézkedéseinek, akadályozva ezzel az ország egyensúlyát, jó hírét. Annak, hogy ez mégsem történt meg, sőt 22
a kormány helyzete 2009 második felében és 2010-ben megszilárdult, több oka is van. Takarékossági programjuk a válság idején nemzetközi elismerésben is részesült, sikeresnek bizonyult, elérték vele a kitűzött célokat. Ez enyhítette a társadalom körében is a 2009 tavaszi ellenséges hangulatot. (MTA Világgazdasági Kutatóintézet: Monitoring jelentés p. 41-48., 2010. Április). Véleményem
szerint
ennek szociális,
kulturális
okai
is
vannak, mivel
megfigyelhető, hogy Közép-és Dél-Európában az emberek nem voltak megértőek, elfogadóak, nem igazán akarták elfogadni a válság, a recesszió tényét, inkább bűnbakokat kerestek, és nem voltak hajlandóak tovább látni saját maguknál, átmeneti áldozatokat hozni azért, hogy minél hamarabb és sikeresebben túléljék a nehéz időszakot. Természetesen mindennek két oldala van: az aki nehéz körülmények között él, napról napra, azt sajnos érthető módon nem érdekli a világgazdaság helyzete, és nem fogja elhinni, hogy a takarékossági intézkedések azért vannak, hogy később jobb legyen. Az észt válságkezelés sikere annak is betudható, hogy a balti államokban a „gazdasági csoda” után volt miből visszavenni. Az ország nem volt eladósodva, és rendelkezett pénzügyi tartalékokkal állami és lakossági szinten egyaránt. Ennek eredményeképpen a válság nem billentette ki Észtországot az egyensúlyából számottevő módon. Ami miatt azonban mégis úgy gondolom, hogy a kultúrának is szerepe volt a sikeres válságkezelésben, az az, hogy a parlament, a politikai és gazdasági elit egyöntetűen igyekezett olyan gazdaságpolitikát folytatni, hogy az ország az eurózóna tagjává válhasson. Véleményem szerint ez nem csak Európában, hanem a világban is példaértékű, hogy politikusok elsősorban az ország érdekét tartják szem előtt, és kitartóan, egységben véghezviszik a céljukat. Le a kalappal a társadalom előtt is, hogy megértette a válságkezelő intézkedések lényegét, és sikeresen együttműködött a kormánnyal. Mint azt már korábban is említettem, az Unióhoz való csatlakozás után Észtország óriási fejlődésnek indult, voltak olyan időszakok, amikor a GDP bővülése több, mint 10%os volt (ld. 12. oldal). A 2007-es évre ez a fejlődés lelassult, 2008-ban nem bővült, sőt a válság kirobbanásával 3-4%-os visszaesést lehetett megfigyelni. Az észt gazdasági csoda olyan volt, akár egy villámdiéta: gyors fejlődést mutatott, de hosszú távon egyáltalán nem volt hatékony, a növekedésből alig sikerült valamit megőrizni. Sajnos ennek okait ma már mi, magyarok is jól ismerjük, a fogyasztás, az új beruházások külföldi hitelekből táplálkoztak, melyeket a lakosság hosszú távra vett fel. Aki hitelt szeretett volna felvenni, az felvette 2004-2005-2006-ban, és természetesen el is költötte ezt a pénzt, hiszen azért igényelte. Sokan 20 éves törlesztés mellett is bevállalták 23
ezeket a pénzeket, ebből pedig látható lett volna előre, hogy a hitelfelvételek mértéke és mennyisége meg fog csappanni. Óriási mennyiségű pénz került az építőiparba: rengetegen hitelből újították fel a házaikat, és emellett hatalmas beruházások történtek, állami és vállalkozó szinten egyaránt. Komplexumok nőttek ki a földből, melyek újak voltak és odavonzották a fogyasztókat, akik természetesen onnan sem távoztak üres kézzel, csak esetleg üres pénztárcával. A beruházások folyamatosan generálták az új vállalkozásokat, ezzel új munkahelyeket is teremtve. Az uniós csatlakozás után az ország munkanélküliségi rátája nem érte el az 5%-ot. A hitelkeret és a beruházások beszűkülésével a gyengébb vállalkozások folyamatosan mentek csődbe, sok új üzlet, amelynek nem volt fizetőképes kereslete, bezárni kényszerült, ez a munkanélküliségi ráta folyamatos növekedéséhez vezetett. 2009-ben már az aktív munkaerő 13,8%-a munkanélküli volt, ez a tényadat messze meghaladta az uniós átlagot. 2010-re kissé mérséklődött a helyzet. 2009-ben az észt GDP már kétszámjegyű visszaeséssel számolt, Litvániával és Lettországgal együtt. A legkisebb balti államban azonban sokkal sikeresebben zajlott le a válságkezelés, mint a két másikban. Ennek oka, a korábban említettek mellett, hogy az ország nincs eladósodva, és rendelkezik belső tartalékokkal, amelyek egy ilyen helyzetben segítenek fenntartani a gazdaság egyensúlyát, amennyire lehetséges. A lakosság is rendelkezett megtakarításokkal, ezek a krízishelyzetre való tekintettel csökkentek ezidőtájt. Emellett érdemes egy további kulturális tényezőt okként megemlíteni: az észt munkaerő rendkívüli rugalmasságát, alkalmazkodóképességét. Az észtek képesek arra, hogy könnyedén váltsanak, ha arra van szükség, valami újba fogjanak. Természetesen a foglalkoztatottsági mutatók a munkanélküliségi rátával fordítottan arányosan változtak: a 2007-2008-ban közel 70%-os mutató 2009 elejére 63,5%-ra esett vissza. Ez messze elmarad az uniós átlagtól, viszont ha csak Közép-és Kelet-Európát nézzük, akkor már nem minősül olyan rossz eredménynek. Az egy foglalkoztatottra jutó termelékenység 20072008-ban is a maga 63,8%-ával, még a látványos növekedés után közvetlenül is az uniós átlag alatt maradt (65,1%). Ennél a mutatónál a 2009-es válságkezelés időszakában figyelhető meg egy kisebb visszaesés, azóta folyamatosan lassú növekedést mutat, amely igen jó jel az ország számára egy lassabb folyamatú, de tartósabb növekedésre. Erre mutatnak az újabban negyedik gazdasági szektorként emlegetett kutatás és fejlesztés tényadatai is: az elmúlt tíz évben az ide befektettet pénz mennyisége folyamatosan nőtt, állami és versenyszférára nézve egyaránt. Az Európai Bizottság 24
felmérése nyomán innovációs verseny tekintetében a 2004-ben csatlakozott tíz ország közül Észtország vezető szerepet tölt be. Az ország belső elbizonytalanodó helyzetének hatására a külföldi (elsősorban német, finn, svéd) tőke, befektetések mennyisége is csökkent az országban. 2008-ban, amikorra egyértelművé vált a fejlődés leállása, már harmadával kevesebb FDI (Foreign Direct Investment) áramlott be az országba. A FDI jelentése közvetlen, külföldről beáramló tőke, portfólióbefektetések nélkül. 2009-ben ez tovább csökkent, viszont a sikeres válságkezelés hatására 2010-ben a befektetők újra bizalmat kezdtek szavazni a balti országnak. További pozitív eredmény, hogy olyan típusú tőke érkezik az országba, amelynek nem a piac lefölözése a célja, hanem hosszútávú fejlődést megalapozó ágazatokat részesít előnyben. Ahogy azt már dolgozatom elején említettem, Észtország életében fontos szerepet játszik a kereskedelem, főként a közvetítő kereskedelem. A feldolgozóipar szerepe is jelentős, a Észtország balti tigris korszakában az exportra feldolgozott áruk mennyisége folyamatosan nőtt, a problémák kezdetén, 2007-ben csökkent először, majd 2010-ig folyamatosan csökkenő tendenciát mutatott. Ennek oka az volt, hogy a felvevőpiacok a kedvezőtlen világgazdasági helyzet miatt beszűkültek, ezzel párhuzamosan pedig a belső helyzet elbizonytalanodása miatt a termelés is lanyhult mennyiségileg és minőségileg egyaránt. A krízishelyzetben nem csak a külföldi felvevőpiacok kapacitása csökkent, hanem az észt is, így az importáruk mennyisége is csökkent, 2010-ig mintegy 30 %-kal. Ezek az adatok azonban nem feltétlenül negatívak Észtország számára. 2006-2007-ben negatív előjelű volt a kereskedelmi mérleg, a nagy fogyasztásra, beruházásokra tekintettel szárnyalt a behozatal. Ahogy a lakosság felélte a hiteleit, megvásárolta azokat az elektronikai és egyéb fogyasztói cikkeket, amiket szeretett volna, a pénz elfogyott, a fogyasztás visszaesett, így a vállalatok sem importáltak annyit, mivel az árukat nem tudták értékesíteni. A tagállam államháztartási hiánya GDP arányosan még a 2009-es válsághelyzet idején sem haladta meg a 3%-ot (2,7%). Az év végére ezt további 1%-kal sikerült lejjebb tornázniuk, ami véleményem szerint egy régi szocialista országtól és friss tagállamtól szép teljesítmény. A mutató 2010-re nem haladta meg a 3%-ot, sikeresen teljesítve ezzel az eurózónához csatlakozás egyik fő feltételét. Az állam adóssága miatt nem kellett aggodalmaskodniuk az észteknek, mivel ez messze elmarad a GDP 60%-ában meghatározott mértéktől. A válság kirobbanása előtt ez az érték 4,6% volt, az intézkedések bevezetése, az állami hosszú lejáratú hitelek miatt ez 25
2009-re 7,2%-ra ugrott, de még ezzel is a győztes volt az Európai Unión belül. (MTA Világgazdasági Kutatóintézet: Monitoring jelentés p. 41-48., 2010. Április) Elgondolkodtató egyébként, hogy vajon a GDP-e a legalkalmasabb mutatószám a fejlődés mérésére. Sokan, többek között neves közgazdászok, politikusok gazdasági csodáról beszéltek, ma viszont már a legtöbb embernek egyértelmű, mi volt a fejlődés oka Észtországban. Gondoljunk bele abba, ahogy egy autó a dugóban üresben is jár, tehát fogyaszt, vagy arra az ennivaló mennyiségre gondolunk, amit kidobunk a szemétbe, pedig megvettük, ezek mind a GDP részét képezik, pedig semmilyen formában nem járulnak hozzá gazdaságilag az ország gazdagodásához. Természetesen egyik mutatószám sem tökéletes, és jogosan merül fel a kérdés, hogy hogyan másképpen lehetne hatékonyabban mérni a gazdaság előremenetelét vagy éppen visszaesését. Említést kell tennem még az infláció alakulásáról a 2011-et megelőző években. A gazdaság szélsőséges változásai, és világgazdasági helyzet (erre a következő fejezetben részletesen kitérek) hatással voltak az észt korona értékére is. Ha az infláció nem lett volna ennyire szélsőséges Észtországban, már 2008-ban csatlakozhattak volna az euróövezethez, de így nem sikerült teljesíteni a maastrichti konvergencia kritériumokat. A 2007-ben 6,7%os, eleve magasnak minősülő inflációs ráta 2008-ban meghaladta a 10%-ot. 2008 végére, a válság kirobbanásával egy időben ismét éles kanyart vett a mutatószám, gyors és látványos dezinfláció volt megfigyelhető, 2009 közepére ez visszaállt egy szolid, 0,2%-os inflációra. Az infláció mérséklődésének köszönhetően csatlakozhattak az észtek az euróövezethez 2011. január 1-jétől. Sok szakértő nem hitt ennek megvalósíthatóságában, mivel az az észtek már évekkel korábban rögzítették a korona árfolyamát az euróhoz, és eldöntötték, hogy 1 EUR = 15,6466 korona árfolyamon fogják átváltani. A visszaesés következtében sok közgazdász szerint szükséges lett volna a korona leértékelése. A kormány gazdaságpolitikája fiskális politikai eszközök segítségével megúszta ezt az intézkedést. Kérdés, jól járt-e ezzel. (MTA Világgazdasági Kutatóintézet: Monitoring jelentés p. 4148., 2010. április). Most, hogy az észt gazdaság állapotáról részletes képet adtam, szeretném bővebben kifejteni, miért is volt olyan sikeres az észtek válságkezelő gazdaságpolitikája. A kormány célja egyszerre volt a stabilitás elérése és a gazdaság újbóli felélénkítése. Fontos eleme volt a gazdaságpolitikának, hogy a parlamentnek volt egy egységes, önálló célja: az euró bevezetése, minél hamarabb. Az észtek hajlandóak voltak ezért áldozatokat hozni. A másik egységes cél az volt, hogy a gazdaság csapongását kissé mérsékelni tudják, és lassú, de hatékony növekedés irányába terelgessék országukat. A gazdaságpolitika sikerének fontos 26
eleme volt az is, hogy az észtek fiskális helyzete európai viszonylatban is rendkívül stabil volt: nem voltak eladósodva, mint például Magyarország, ezenkívül állami és lakossági szinten rendelkeztek megtakarításokkal. A megtakarítások miatt az országnak nem kellett külső segítséget kérnie, és más tagállamoktól vagy a Nemzetközi Valutaalaptól hosszú lejáratú hitelt felvennie. Sőt, még ebben a helyzetben is az észtek voltak azok, akik felajánlották segítségüket a náluk rosszabb helyzetben levő tagállamok számára. A 2009 februári megszorító csomag fő eleme, hogy közkiadásokat 10%-kal csökkentették, ezzel közel 500 millió eurót sikerült megspórolniuk. Ez gyakorlatban azzal járt, hogy a közintézmények költségeit lecsökkentették, beleértve ebbe az itt dolgozók béreinek csökkentését. A kiigazításba beletartozott a nyugdíjak mértékének megcsapolása is. Márciusban az észtek a hitelfelvételt mégsem tudták elkerülni: a svéd jegybank 1 milliárd eurós hitelkeretet nyújtott az országnak, annak reményében, hogy azt a befektetők minél hamarabb újra felfedezhessék. Ez önmagában nem volt elég a válság túlvészelésére, így áprilisban további megszorító intézkedések születtek: kevesebb hozzájárulást vállaltak a magánnyugdíj-pénztárakhoz, növelték a munkanélküliségi biztosítás befizetendő összegét, ösztökélve az embereket munka keresésére. Májusban újabb intézkedések következtek: emelkedtek a jövedéki adók, és a közszférában újabb költség-és bércsökkentés következett. A kormány népszerűsége ekkor volt mélyponton, továbbá az intézkedésekkel magát összeférhetetlennek valló Szociáldemokrata Párt is kilépett a kormánykoalícióból, kisebbséggé téve ezzel a kormánypártiakat a parlamenten belül. A válságkezelés mellett a kormány azon is gondolkozott, hogy ha ebből talpra állnak, gazdaságuknak új lendületre lesz szüksége. Szintén májusban 700 millió euró mértékű hitelt vettek fel az Európai Beruházási Banktól, élénkítés céljából. Az Uniótól származó pénzeket, valamint a tartalékaikat is erre szánták. Ezeket a pénzeket főként időt álló beruházásokra igyekeztek fordítani, mint például energiatakarékosság, vízgazdálkodási infrastruktúra, önkormányzatok megerősítése, és a felsőoktatás és az egészségügy támogatása. Emellett a vállalkozásokat igyekeztek kedvező hitelekkel termelésre ösztönözni. A vállalkozások támogatásának célja a munkahelyteremtés is volt. Állami szinten dolgoztak azon, hogy az észt munkaerő minél rugalmasabbá váljon. Új munkatörvénykönyv
került
elfogadásra,
mely
megkönnyíti
a
részmunkaidős
foglalkoztatást, a kölcsönmunkát, és megvédi a gyermekes munkavállalók jogait is, meghosszabbítja azok segélyre való jogosultságát. Nagy összegeket áldoztak átképzésekre és egyéb szakképzésekre is. Ezen intézkedések összességének eredményeképpen náluk a válság tényleg csak átmeneti időszak volt, 2010-től egy folyamatos, lassabb ütemű 27
növekedés figyelhető meg az észt gazdaságban. A társadalom is értékelte a sikeres válságkezelést: a 2011-es választásokon Andrus Ansipnak a nép újra bizalmat szavazott (MTA Világgazdasági Kutatóintézet: Monitoring jelentés p. 41-48., 2010. április).
5.4 Uniós válság az észt euró bevezésének hajnalán 5.4.1. A görög válság kirobbanásának okai Az Európai Unió 2010. július 13-án döntött az észt euró bevezetéséről, holott ezt többen már egy évvel korábban várták volna, mivel Észtország helyzete kedvező volt, az Unió támogatja az euróövezet bővülését. Azonban időközben felmerült egy –észteken kívül álló, de uniós tagsággal együtt járó—probléma. Ez pedig az összeomlás szélére jutott Görögország. A balkáni ország kálváriája 2010 elején került nyilvánosságra. Oka szinte kizárólag a sorozatos nem megfelelő gazdaságpolitikai intézkedéseknek köszönhető, az ország adóssága meghaladta a GDP 123%-át (HVG: Miért oly hevesen, és merre pörög a hellén válság?, 2010.02.16.) A görögországi helyzetet két okból szeretném egy kicsit hosszabban kifejteni a következő oldalakon: egyrészt úgy vélem, túl nagy hatással volt az európai pénzügyi és gazdasági környezetre ez az esemény, éppen az észt valutaközösséghez való csatlakozás hajnalán ahhoz, hogy ezt magyarázat nélkül lehessen hagyni. Másrészt figyelemreméltó az, hogy egy világgazdaságban, és Európában egyaránt kis gazdasági potenciállal rendelkező ország fizetésképtelenné válása, milyen láncreakciókat indít el, milyen komoly befolyása van a többi ország pénzügyi egyensúlyára, gazdaságára. Tulajdonképpen megtanított arra is bennünket, mennyire ki vagyunk egymásnak szolgáltatva, és hogy minden mindennel összefüggésben van. Felmerül a kérdés, hogy ez az Európán belül is maximum félperiférikusnak számító ország, hogyan lehetett volna akkora hatással az egész eurózónára, hogy a világgazdaságban elfoglalt helyére jelentős károkat gyakoroljon? (HVG: Miért oly hevesen, és merre pörög a hellén válság?, 2010.02.16.). Véleményem szerint ezért kulcsfontosságúak az észtországi euró bevezetésének hatásai is, mivel annak ellenére, hogy kis gazdasági potenciállal rendelkező országról van szó, az Uniónak köszönhetően része a nagy egésznek. Ha valami nem jól működik, az hatással van a többi tagállam helyzetére is. Gondoljunk csak az emberi testre: hiába
28
működnek jól a legfontosabb szervek, ha az embernek eltörik a lába, az azért komoly probléma. Az Unió esetében is ez történt. A sors különös fintora, hogy eurót szimbolizáló jel egy görög epszilon, utalva ezzel az európai kultúra ókori görög bölcsőjére, a közös gyökerekre. A balkáni ország gyakorlatilag fizetésképtelenné vált. A meglehetősen korrupt görög kormányok több, mint 10 éven keresztül odázták el a szükséges megszorításokat, az állam kiadásaihoz inkább hiteleket vettek fel, melyeket aztán képtelenek voltak visszafizetni, így újabb, kedvezőtlenebb hitelek felvételére kényszerültek, és hamarosan egy adósságspirálban találták magukat. A lufi akkor pukkadt ki, amikor a gazdaság szereplői már annyira kockázatosnak találták a pénzügyi környezetet, hogy sorra vonták el a befektetéseiket Görögországból. 5.4.2. Az Unió reakciója a válságos helyzetre Természetesen mindez némiképp váratlanul érte a többi uniós tagállamot, mivel az ember akikkel szövetségre lép, általában nem számít árulásra, pedig ekkor még nem is tudták, hogy a következő csontváz akkor fog kiesni a szekrényből, amikor kiderül, hogy a görögök már 2001-ben, a valutaközösséghez is meghamisított gazdasági mutatókkal csatlakoztak. Az ember azt gondolja ilyenkor, hogy a tagállamoknak mérlegelniük kell: hagyják veszni Görögországot, esetleg eddig példátlan eset történik, és kiteszik Görögországot az Unióból, vagy közösen segítenek rajta. Úgy vélem, aki egy kicsit is végiggondolja a helyzetet, mindenképpen arra a megállapításra jut, hogy a többieknek ki kell segíteniük Görögországot, annak ellenére, hogy az a maga hibájából került nehéz helyzetbe. Kénytelenek voltak menteni a menthetőt, az EU világgazdasági helyzetére való tekintettel kisebbnek mutatni a problémát, mint amekkora. A valutaközösség miatt fontos volt nekik, hogy az euró árfolyama a többi valutával szemben ne értéktelenedjen el nagyon, hiszen ez ugyan átmenetileg hasznos lett volna az exportőrök számára, hosszú távon azonban a pénz komoly inflálódását okozta volna, a külföldi értékpapírok drágultak volna az uniós befektetők számára, illetve csökkent volna a behozatal külföldről, mert ugyanazért az áruért az árfolyamváltozás miatt többet kellett volna fizetni. Így, mivel közösségről van szó, ha nem segítik meg a bajba jutott tagállamot, keményebb árat fizetnek, mint a megsegítés ára. Fontos említést tennünk arról, hogy a nemzetközi bankrendszer működésében is mekkora zavart okoz egy ilyen válságos helyzet. Görögország hitelezői főként német és 29
francia bankok voltak, így újabb érv szólt a demokrácia bölcsőjének megmentése mellett. Csak ennek a két országnak a pénzintézetei 32 ezer milliárd (!) forintnak megfelelő euróval hitelezték meg a görögöket. (HVG: A német és a francia bankokat fenyegeti leginkább a válság, 2010.02.17.) Természetesen ezek az országok fő hitelezői a többi államcsőd fenyegetett, az Európai Unióban csak PIGS-nek (disznók) nevezett országoknak is, ezáltal ők is közvetlen részesei a problémának. Sajnos ez a közel 2 évvel ezelőttről származó rendkívül frappáns és találó becenév ma már nem állja meg a helyét, mivel a bizonytalan helyzetű országok közé Magyarország is csatlakozott. 7. Sz. ábra A görög államadósságot finanszírozó országok
Forrás: HVG A Görögországból eredő probléma miatt egy hónap alatt az európai részvények értéke is több helyen két számjegyű zuhanórepülést mutatott be a tőzsdén: „A Dow Jones hírügynökség beszámolójában szereplő számok a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) adatbázisából származnak. Maguk a hitelező intézmények nemigen nyilatkoznak az ügyben. Annyi azonban biztos, hogy az euróövezeti pénzügyi szektor Dow Jones Stoxx mutatója az utóbbi egy hónapban - a görög válság óta - 12,5 százalékot esett, míg a teljes 30
euróövezeti piac állapotát tükröző Dow Jones Stoxx Total Market Index 7 százalékkal csökkent. A legnagyobb vesztesek közé tartozik a német Commerzbank 15 százalékos részvényárfolyam-csökkenéssel és a francia BNP Paribas bankcsoport 14 százalékos visszaeséssel.” – (HVG: A német és a francia bankokat fenyegeti leginkább a válság, 2010.02.17.). Érdemes az Unió belső működésének szempontjából is vizsgálni ezt a problémát: a többieknek segíteniük kellett Görögországon, másképp könnyedén feszültté válhatott volna a légkör, szalámipolitika-hangulat mérgezhette volna Brüsszel levegőjét, hogy az első adandó igazán nagy probléma kenyértöréssel végződik. Ennek külső hatásai sem elhanyagolhatóak, még jobban megcsappant volna a befektetések száma a közösségben, ha ez így történik. Másrészről viszont abba a problémába ütközünk, ami unintelligens emberek körében tipikus: „Ha neki lehet, nekem miért nem?”- gondolja (és gondolta is) vélhetően a legtöbb nagy adóssággal és kis gazdasági potenciállal rendelkező ország. Olaszországban a tarthatlan gazdasági helyzet miatt 2011 novemberében szakértői kormány alakul (HVG: Monti: „Politikusok nélkül könnyebb lesz a munkánk”, 2011.11.16.), Portugália és mi magyarok pengeélen táncolunk, és manapság arról szólnak a hírek, hogy ennek ellenére Spanyolország lesz mégis a következő, ahol közbeavatkozásra lesz szükség.
31
8. Sz ábra Néhány EU-ország eladósodottsága 2009-ben
Forrás: HVG: Miért oly hevesen, és merre pörög a hellén válság?, 2010.02.16. 5.4.3. A válság hatásai az Unió társadalmi helyzetére Sajnos a part szakadásának egy igen szomorú velejárója a nacionalizmus felerősödése. Sajnálatos módon ez olyannyira nagy mértéket öltött Európán belül, hogy több országban is szélsőjobboldali, unió-ellenes pártok kerültek a parlamentbe, olyan gazdasági
programokat
igyekezve
keresztülvinni,
amely
gátolja
a
nemzetközi
folyamatokat, elszigetelődésre buzdít. Szomorúan tapasztaltam, hogy manapság egy magyar nem tud elmenni úgy Németországba, hogy valaki a fejéhez ne vágná, hogy a „görögöket megmentettük, benneteket nem fogunk”. Aki látott manapság európai parlamenti ülést, tudja, hogy néha a képvislők ott sem a legodaillőbb hangnemet ütik meg egymással szemben, még ha sok esetben igazuk is van. Gondoljunk csak Cohn-Bendit és Orbán Viktor vitájára. Ennek eredményeképpen a „kis” országoknak felébred az önérzete, nem gondolják végig, hogy most azok a megszorítások vannak soron, melyeknek már 32
évekkel ezelőtt soron kellett volna lenni, és ezt sem értik, milyen alapon szorít rá ezekre az intézkedésekre bennünket az Európai Unió. Véleményem szerint ez egy igen érdekes, viszont annál inkább sajnálatos tény, ami a közeljövőben még komolyabb problémákhoz is vezethet, sajnos nem kizárt, hogy éppen Magyarország esetében fog kicsúcsosodni a történet. 5.4.4. Görög válságkezelés Visszatérve a görög problémakörhöz, még 2010 februárjában adó-és nyugdíjreform bevezetését, a jövedéki adók emelkedését az üzemanyag, a cigaretta, és az alkohol esetében, tervben van az általános forgalmi adó emelése, a nyugdíjkorhatár emelése, a szociális háló szűkítése, valamint a közalkalmazotti bérek csökkentését jelentette be a görög kormány, azonban már ekkora nyilvánvaló volt a szakemberek számára, hogy az ország nem lesz képes külső segítség nélkül megoldani a problémákat. A hírek hatására demonstrációk, szakszervezeti sztrájkok kezdődtek Görögországban (HVG: Istenek alkonya, 2010.02.17.) Ezzel egyidőben az Unió az Európai Központi Banktól és a Nemzetközi Valutaalaptól pénzügyi szakértőket rendelt a görög kormány mellé, akik az athéni kormány gazdaságpolitikáját lépésről lépésre követik, véleményezik, majd az eredményekről értesítik az Európai Bizottságot. Az államcsőd közelébe került ország miniszterelnöke, Jorgosz Papandreou természetesen nehezményezte, hogy az ország irányítása gyakorlatilag teljes mértékben kicsúszik a kezei közül. A politikus rendkívül önérzetes megjegyzéseket tett az Unióval kapcsolatban, arról beszélt például, hogy uniós rendszer nem elég megbízható,
szigorúbb
ellenőrzések
lettek
volna
szükségesek,
amikor
ők
a
valutaközösséghez csatlakoztak, és akkor elkerülhető lett volna a baj, tovább hergelve ezzel a görög népet és a tüntetőket. Papandreou azt is elmondta, hogy nem igényelnek pénzügyi támogatást, csak újabb hiteleket, kedvezőbb kamattal. (HVG: Istenek alkonya, 2010.02.17.) Úgy vélem, a görög politikus azért szerette volna így intézni a dolgokat, hogy nagyobb szabadsága legyen abban, mit kezd a pénzzel, amit válságkezelésre kell fordítania. Tulajdonképpen valahol érthető ez a viselkedés, hiszen hirtelen ezzel a folyamatos monitoringgal, illetve ellenőrzésekkel gyakorlatilag kiskorúsították az egész görög vezetést. Viszont az érem másik oldala az, hogy a csatlakozáskor egy közösség részévé váltak, ennek minden előnyével és hátrányával együtt, ahol a többség akarata a 33
mérvadó.
A
többség
pedig
árgus
szemekkel
figyeli
minden
intézkedésüket,
nyilatkozataikat. Különösen nehéz lehetett ezt átélni annak a Papandreounak, akinek nagyapja háromszor, apja pedig kétszer volt kormányfő Görögországban. Véleményem szerint ebből is látszik, hogy mennyire fontos egy ország fejlődésének szempontjából a kormány szellemisége és persze az intézkedései. Gondoljunk csak bele, hogy Papandreou milyen követlezetesen igyekezett mindig a szavazótábornak megfelelően nyilatkozni, még ha tudta is, hogy az egyenes út országa összeomlása felé. Populista módon irányította úgy a hírek áramlását, hogy az emberek bűnbakjává az Európai Unió, és a nagy gazdasági potenciállal rendelkező közösség-alapító tagországok váljanak, akik kizsákmányolják őket. Sokan Karamanliszt, a korábbi miniszterelnököt okolják problémákért. Úgy vélem, ez talán közelebb áll az igazsághoz, egyrészt elvből, mert elsőként magukban keresik a hibát, másrészt azért a görög korrupciónak, egyszerű adócsalásoknak gyrososbódétól az országházig messzeföldre elér a híre. Szerintem elegendő bizonyítéka ennek az elméletnek, hogy ezután a válságos helyzet és számos kedvezőtlen intézkedés utána a politikus dinasztiából származó Papandrout újraválasztotta a görög nép. Ennek persze oka a sok egyszerű ember is, aki nem látja a fától az erdőt. Viszont ki törődne a gazdasági fejlődéssel, ki tolerálná a megszorításokat, ha nem tudná megetetni a gyermekeit? Nem érthet mindenki a pénzügyekhez és politikához, és szerintem nem is kell, hogy értsen. A megoldás igazából az lenne, ha a politikusoknak a saját meggazdagodásukon kívül, lenne egyfajta megszállottsága, elkötelezettsége a munkája iránt, amelyben őszintén, nyílt lapokkal játszik a néppel, és meglenne benne az igazi akarat arra, hogy államférfivá, ikonná váljon, akár Széchenyi István, Willy Brandt vagy Kemal Atatürk. 5.5.5. A görög válság hatása az euró árfolyamára A görög válságos helyzet, az Unión belüli viták, bizonytalanságok sajnos rányomták a bélyegét az euró árfolyamára is. A lenti grafikonokon látható, hogy az euró értéke mind az amerikai dollárral, mind az angol fonttal szemben csökkent abban az időszakban, amikor nyilvánossá vált Görögország fizetésképtelensége. Ez azt bizonyítja sajnos, hogy az amerikaiak, sőt még az unión belüli angolok sem igen hisznek a görög segélyprogram sikerességében.
34
9. Sz. ábra Az EUR/USD árfolyam 2009 októbertől 2010 márciusáig
Forrás: Európai Központi Bank 10. Sz. ábra Az EUR/GBP árfolyam 2009 októbertől 2010 márciusig
Forrás: Európai Központi Bank Az árfolyamcsökkenés valójában exportösztönző hatású, így ha a probléma rövid távú lenne, még javítaná is a fizetési mérleget, és felfrissítené egy kicsit az exportot. Mivel azonban hosszú távú problémával állunk szemben (azóta ez beigazolódott), hosszútávon érkezik külföldi tőke az Unióba, ami azzal is jár, hogy sok olyan terméket importálunk, 35
melyet mi magunk is meg tudnánk termelni, és az ebből származó bevétel is hozzánk jönne vissza, viszont az importáru olcsóbb, és beruházási költségekkel sem kell számolni, melyek a termeléshez szükségesek. Ennek az a következménye, hogy a kis-és középvállalkozások tönkremennek, nem éri meg nekik a termélés és a kereskedelem. Így az Európai Unióban is egyre nagyobb szerephez jutnak a multinacionális vállaltok, akik nagyüzemben végzik a termelést, sok országban jelen vannak, a termékeiket pedig relatív alacsony áron kínálják. Rendkívül tudatos marketingtevékenységet végeznek, és a közgazdaságtan legújabb elméleteit is figyelembe veszik (menedzsmentkoncepciók, pszichológia), így befolyásolva a fogyasztókat, motiválva dolgozóikat a haszon maximalizálása érdekében. 5.5.6. A multinacionális vállalatok térhódítása az Európai Unióban A multinacionális vállalatok jelenlétének megvannak a pozitív és negatív oldalai egyaránt, úgy vélem, valahol az arany középutat kellene megtalálni ezzel kapcsolatban, persze ez még a jövő zenéje a világgazdaságban, hogy hová vezet majd ez a tendencia. Mindenesetre, viszonylag biztos állást kínál nem ritkán több ezer dolgozó számára, versenyképes fizetéssel és egyéb juttatásokkal, a fogyasztók számára olcsó és márkás, „menő” termékeket, arról nem is beszélve, hogy a vállalat jelenléte újabb befektetőket vonzhat az országba, fellendítve ezzel az ipart, kialakítva új vonzáskörzeteket. Hátránya azonban, hogy mivel nagy mennyiségű tőkével rendelkezik, tönkreteszi a helyi kereskedőket, valamint ha olcsóbb munkaerőt, kedvezőbb adózási körülményeket, infrastruktúrát talál egy másik országban, akkor bezárhatja a helyi üzemét. Ez igen megdobja majd az adott térség munkanélküliségi rátáját, nem beszélve a feleslegessé váló infrastruktúráról, a közbiztonság romlásáról. Nem a legjobb példa, mivel nem multinacionális vállalatról van szó, de gondoljunk csak arra, a szocializmus idején mennyi üzem adott munkát Borsod megyében az embereknek. A rendszerváltáskor ezek az üzemek feleslegessé váltak, bezártak, és a munkanélküliség és a szegénység ma is ebben az országrészben a legnagyobb. A multinacionális vállalatok térhódítása természetesen némileg eltér az Unión belüli tagállamok között: mivel sok multinacionális vállalat maga is nyugat-európai, így náluk nem áramlik ki az országból a tőke, míg a kelet-európai államok esetében (köztük Magyarország és Észtország), az a pénz, amit a multiknál elköltenek nem a saját országuknak hoz profitot (Econom: Árfolyamok gazdasági hatása, 2010.11.16.). Nem tett jót az Unió jó hírének az sem, hogy 2010 áprilisában a görög államkötvényeket
bóvlivá,
Portugáliát
befektetések
szempontjából
pedig
lejebb 36
minősítették (többek között a Standard & Poor’s hitelminősítő). Görögország az első olyan államá vált az eurózónában, amelytől hitelminősítő intézet megvonta a befektetésre ajánlott adósbesorolást. Az is árnyalta a képet, és rávilágított az unión belüli egyenlőtlenségekre, hogy a görög és a német állampapírok közötti hozam folyamatosan emelkedett. A görög jelenség bizonytalanságot okozott a portugál és a spanyol piacokon is, mivel ezekben az országokban sem működik dinamikusan a gazdaság, és magas az államadósság mértéke, így a válsághelyzet egyfajta láncreakciót indított el a befektetők körében, akik mégjobban felfűtötték a pánikhangulatot a másik két országban is (Origo: Tovább gyengült a forint Görögország és Portugália leminősítése miatt, 2010.04.27.).
5.5 Miért jó Észtországnak az euró? Ennek
fényében
elgondolkodtató,
vajon
jó
lóra
tesz-e
Észtország
a
valutaközösséghez való csatlakozással? Egészen Görögország fizetésképtelenséggé válásáig az volt a helyzet, hogy az eurózónához való csatlakozással válik teljessé az uniós tagság. Most azonban Észtország közvetlenül, a csatlakozása előtt szembesülhetett a valutaközösség hátrányaival is. Véleményem szerint azonban mindenképpen jól járnak a csatlakozással, mivel kis országról van szó, területileg és gazdaságilag egyaránt, akiknek kapcsolatépítésre, valahova tartozásra van szükségük. Sokan hivatkoznak arra manapság, hogy Svájc az Európai Unió nélkül is boldogul, valamint hogy Dánia és az Egyesült Királyság pedig már a valutaközösség létrejöttekor kijelentette, hogy szuverén kíván maradni, és nem szeretne csatlakozni az eurózónához. Ők jogot szereztek arra, hogy annak ellenére, hogy teljesítik a maastrichti kritériumokat, ne kelljen csatlakozniuk. Ennek az az oka, hogy az angolok gazdaságilag és kulturálisan is több szálon fűződnek az Egyesült Államokhoz, mint Európa. Üzleti ciklusaik ingadozását nem szeretnék felborítani, és az Unióhoz egyeztetni. Ezenfelül úgy vélik, hogy a csatlakozással járó hatások gazdaságilag megterhelőek lennének egy ilyen gazdaságilag jelentős nemzetállam számára, és nem ösztönöznék a hosszú távú befektetéseket, és javítanák a pénzügyi szolgáltatók versenyképességét, sőt inkább aláásnák azt az Egyesült Királyságban. Dánia hasonló megfontolásokból nem szeretné magát elkötelezni a pénzügyi unió mellett. (Euvonal: Miért nem vezették be Angliában az eurót?).
37
Ezek a tényezők Észtország esetében nem állnak fent. Úgy vélem, nekik mindenképpen előnyös az euró bevezetése. Kézenfekvő ok lenne az árfolyamkockázat elkerülését említeni, azonban a valutatanács rendszer miatt, ha az észtek gazdasága kiegyensúlyozott, nem kell az árfolyam változásától tartani. Extrém esetekben egyszeri alkalommal történhetett volna leértékelés, esetleg felértékelés, ilyenkor azonban ez nyilván megterhelőbb a gazdaság számára, mint azokban az országokban, ahol rugalmas az árfolyamrendszer. Egyértelmű pozitívum viszont, hogy megszűnik a pénzváltás, és az ezzel együtt járó tranzakciós költség. Összeesküvés-elméletek kedvelőinek figyelmébe ajánlanám, hogy a valutaközösséggel megszűnik annak lehetősége is, hogy nemzetközi spekulánsok mesterségesen manipulálják az árfolyamokat, majd ezen nyereséget realizáljanak. Még rosszabb hír az összeesküvés-elméleteseknek, hogy Észtországban a valutatanácsi rendszer miatt ezt igen nehéz lett volna kivitelezni. Pozitívum az is, hogy az egységes valuta kiélezi a versenyképességet is az eurózónán belül, nem lehet majd a valuta leértékelésével ösztönözni a kivitelt, így a valós értékei alapján ítélik meg majd a vásárlók a termékeket. A közös pénznem megkönnyíti az uniós szabadságelvek, az áru, a szolgáltatások, a munkaerő és a tőke szabad áramlását a közösségen belül. Ez a tőkepiac felélénkülését is várhatóan magával vonja majd. Az sem elhanyagolható, hogy az egységes pénzügyi piac kamatversenyt hoz magával, így csökkenni fognak a reálkamatok. Így többen vesznek majd fel hiteleket, több beruházás lesz, ez pedig felélénkíti a gazdaság vérkeringését (Vály Róbert: Az euró bevezetése Magyarországon; 3. fejezet, DE-KTK, 2007). Észtország esetében a legnagyobb hátrányt az fogja jelenteni, hogy ne növekedjen meg az országban hirtelen az árszínvonal. Az ezzel kapcsolatos aggályokat korábban az 5.2-es alfejezetben már részletesen kifejtettem.
38
6. Az euro bevezetése Észtországban 6.1.1 Az euró beveztésének közvetlen eredményei 6.1.1. Általános információk
Mint azt már korábban is említettem, Észtországban az euró bevezetésére 2010. július közepén adta meg a végső engedélyt az Európai Parlament, az Európai Központi Bank, majd az uniós pénzügyminiszterek tanácsa. Ekkor ért véget az a jóváhagyási eljárás, melyet májusban kezdeményezett az Európai Bizottság, miután megállapította, hogy a balti ország az összes maastrichti kritériumnak megfelel (Európai Bizottság: Észtország január 1-jétől áttér az euróra, 2010.07.15.). Ennek eredményeképpen 2011. január 1-jén Észtország az eurózóna tizenhetedik tagjává vált, és a 2004-ben csatlakozott tíz ország közül ők voltak az ötödikek, ahol bevezették az új valutát. A csatlakozással 330 millió főssé vált a valutaközösség. Az sem elhanyagolható tény, hogy Észtország az első olyan szovjet utódállam, ahol sz euró bevezetésre került. (Elgondolkodtató, hogy mi magyarok az egyik legígéretesebb, gazdaságilag legfejlettebb csatlakozói voltunk a 2004-es uniós bővítésnek, ennek ellenére az akkori csatlakozók fele már túl van az euró bevezetésén, nekünk egyenlőre komoly tárgyalások sincsenek folyamatban ezzel kapcsolatban.) A maastrichti kritériumok teljesítése és az Unió elismerése természetesen nem jelentette azt, hogy az észtek hátradőlhettek, mint akik jól végezték dolgukat, sőt talán még nagyobb kihívással néztek most szembe, mint korábban: meg kell tartaniuk Észtországot azon a lassú, de biztos növekedési pályán, amire néhány évvel ezelőtt átállt, és meg kell küzdeniük az új valuta okozta nehézségekkel is. 6.1.2. Az új tag fogadtatása Kicsivel több, mint egy év telt el az euró bevezetése óta. A következő fejezetben azt szeretném ismertetni, hogy sikerült az észteknek az új valuta bevezetésével kapcsolatos nehézségekkel megküzdeni, vagy az ezzel kapcsolatos hasznokat realizálni. Természetesen az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank különös figyelmet fordított és fordít 39
jelenleg is az országra, segítve ezzel a váltással kapcsolatos problémákat, beleértve ebbe az olyan programok támogatását is, melyek nem csak a pénzügyi-gazdasági problémákra fókuszálnak, hanem a lakosságot is segítik az új pénznem használatában. A bevezetésre tehát 2011. január 1-jén került sor. Európa vezető politikusai üdvözölték az új euróövezeti tagot. Főként az új tagság szimbolikus szerepét hangsúlyozták, mely szerint az európai egység, összetartás terén egy újabb lépcsőfokkal léptünk feljebb. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a stabilitást emelte ki, melyet a valutaközösség nyújt a tagoknak. Az Európai Központi Bank hírei szerint a váltás zökkenőmentes volt, az országban 85 millió eurónak megfelelő érmét, és 12 millió euró bankó került forgalomba a tavalyi év kezdetén, január 15-ig viszont még a koronát is elfogadják a boltokban. Az árak már 2010. július óta mindkét valutában fel voltak tüntetve, megkönnyítve ezzel a lakosság helyzetét. Az észteknek azonban akkor sem kellett aggódniuk, ha maradt még koronájuk 2011. január 15 után: az észt jegybank, az Eesti Pank, korlátlan ideig vált be észt koronát euróra (Bruxinfo: Simán ment az euró bevezetése Észtországban, 2011.01.03.) 6.1.3. Az észt euróérmék
Az észt euróérmék tervezésére 2004 júniusában írt ki pályázatot az Eesti Pank. Október közepéig 134 pályázat érkezett, ebből a legjobb tizet szavazásra bocsátották az emberek körében. Összesen 45,453 szavazat érkezett, a győztes Lembit Lohmus lett, aki majdnem a szavazatok egynegyedét kapta. Az érmék hátoldalán így Észtország térképe és az “Eesti” szó áll, ahogy ez a lenti képen is látszik (Tere Euro: The Estonian euro coin, 2011.07.11.).
40
7. Sz. kép Észt euróérmék
Forrás: Baltic review
6.1.4. Az euró első napjai Észtországban
Az Európai Bizottság arra kérte a magyar Gallup közvélemény-kutató intézetet, hogy figyelje meg azt a kéthetes időszakot Észtországban, amikor még koronát is lehetett használni készpénzforgalomban az euróval párhuzamosan. A lakosság véléményéről telefonon érdeklődtek, naponta megközelítőleg 340 embert hívtak fel, őket pedig különböző fogyasztói csoportokba sorolták. A kutatás eredménye szerint az észtek 82%-a volt vele tisztában, hogy január 15. után már nem lesz lehetséges a koronár készpénzforgalomban használni, a többiek vagy nem tudtak választ adni erre a kérdésre, vagy rosszul feleltek. A legtöbb rossz válasz a 15-29 évesek köréből érkezett, nekik csak 67%-uk volt azzal tisztában, meddig lehet a boltokban koronával fizetni. Szerintem ez annyira nem jó eredmény, annak ellenére, hogy az észtek már hónapokkal korábban feltüntették az árakat két pénznemben is, és nyilván a média és egyéb hirdetések útján is felhívták rá az emberek figyelmét. Reálisnak tartom viszont azt, hogy a fiatalok a legtájékozatlanabbak, mivel nekik még sok esetben nem a saját keresetükről van szó, nem figyelik annyira az ilyen híreket. Azok a médiák, ahol az átállásról szó volt (televízió, video, napilapok, újságok), nem népszerűek manapság a fiatalok körében. Továbbá, saját példámon okulva tudom, hogy sokan nemzetközeiesebb életet élnek, mint szüleik, nagyszüleik, ezért nem stresszelnek, aggodalmaskodnak az 41
átváltások miatt, mivel nagyjából tisztában vannak az euró használatával, működésével, a váltás következményeivel. Ennek viszont ellentmond az a tény, hogy az ilyen típusú fiatalok érdeklődőbbek szoktak lenni. 8. Sz. kép Az új euróérme, mögötte pedig az összetépett észt koronák
Forrás: Estonian Ministry of Foreign Affairs: Estonia as a member of the eurozone, 2011 Az Európai Bizottság arra is kíváncsi volt, hogy birtokoltak-e az észt családok eurót a csatlakozáskor, vagy közvetlenül utána, és ha igen, akkor honnan szerezték azt. Kiderült, hogy 2010 végén az észtek fele (50%) rendelkezett euró bankókkal, érmékkel többen, a lakosság közel kétharmada (62%). A legtöbb ilyen euró külföldi nyaralásról megmaradt pénz volt, ám sokan előrelátóak voltak, és a pénzüket a bankban átváltották euróra. Voltak olyanok is, akik ATM-tranzakción keresztül jutottak hozzá (Észtországon belül). Kicsivel több, mint a válaszadók negyede (27%) nevezte meg az „euró starter kit”-et (magyarul „euró kezdő készlet”) forrásként, mely szintén egy lakosságot az átálláshoz segítő kezdeményezés volt, egy csomagban lehetett megvásárolni euróérméket. Sajnos nem
42
aratott túl sok sikert, mivel akik megvásárolták, azoknak is csak a fele használta fel a célnak megfelelően. Demográfiailag a felmérés nem szolgált meglepő eredményekkel: a nők és a városiak felkészültebbek voltak, mint a férfiak, vagy a vidékiek, és a fiatalok bizonyultak a legtájékozatlanabbaknak. Véleményem szerint, az észtek jobban is felkészülhettek volna a valutaközösséghez való csatlakozáshoz, mivel több, mint fél éve már folyamatosan segítették, tájékoztatták a lakosságot a változásról. Úgy véltem, a két hét önmagában nem lenne sok idő arra, hogy a koronát teljesen likvidálják a készpénzforgalomból, viszont a felkészülési idő és programok tükrében ez korrekt. Ennek ellenére, az alábbi táblázatból látszik, hogy néhány nap alatt milyen drasztikus módon csökkent a forgalomban levő korona mennyisége, milyen gördülékenyen ment az átállás. Végül január 15-ig az észtek 10%-ának maradt a régi fizetőeszközből jelentősebb mennyiségben. 10. Sz. ábra A lakosság által birtokolt pénznemek aránya (korona-euró) 2011. Január 1. és 15. között Készpénz Nincs adat Csak euró Főként euró Főként észt korona Csak észt korona Érmék Nincs adat Csak euró Főként euró Főként észt korona Csak észt korona
Forrás: Eurobarometer: Dual circulation period in Estonia p. 6., 2011. február Természetesen nem csak a lakosság euró-korona birtoklási aránya érdekes, érdemes figyelmet fordítani a kkv-k pénzmennyiségének összetételére is. Sok kiskereskedelmi egység szintén nem rendelkezett még rögtön a váltáskor megfelelő mennyiség euróval, így a pénzmennyiség összetétele náluk is január 15-ig bonyolódott le. 43
A felmérés időszakában a megkérdezettek 20-30%-a használt bankautomatát ahhoz, hogy pénzhez jusson. Ez egy kissé alacsony ahhoz, hogy olyan problémákat lehessen leszűrni vele, amely széles körben érintette az egész lakosságot (Eurobarometer: Dual circulation period in Estonia, 2011. február). 11. Sz. ábra Banki látogatások száma, és tapasztalt problémák típusai 2011. január 1-től 15-ig Nincs adat Nem ment bankba Más típusú problémát tapasztalt Messzebb kellett mennie elkerülje a várakozást Sokat kellett várnia Nem tapasztalt problémát
Forrás: Eurobarometer: Dual circulation period in Estonia p.10., 2011. február) Nem írtam még arról, örültek-e egyáltalán az észtek az új valutának, hogy vélekedtek a bevezetésről. Összességében, majdnem 90%-uk úgy vélte, hogy a váltás könnyedén zajlott le, és hatékony volt. Ennek közel fele kifejezetten pozitívnak ítélte meg az átállást, 95%-uk semmilyen problémát nem tapasztalt a váltás során. Akik panaszkodtak, nekik az volt a gondjuk, hogy a pénztáraknál a váltáshoz meglehetősen hosszú sorok álltak, vagy túlságosan leterhelt volt a bankautomata, így nem működött. Figyelemreméltó, hogy összehasonlítva a négy másik olyan átállással, melyek a 2004-es uniós csatlakozóknál voltak (Ciprus, Málta, Szlovénia, Szlovákia), Észtországban merült fel a legkevesebb probléma, és a lakosság talán itt értékelte összességében a legpozitívabban az új valutát. Ennek szerintem több oka is van: elsősorban talán az, hogy az észtek és az Unió már megfigyelhette a többi korábbi új csatlakozókon, hogy mik lehetnek problémák, mik elengedhetetlenek ahhoz, hogy a csatlakozás zökkenőmentesen zajlódjon le. Emellett az sem elhanyagolható, hogy a parlament és az észt pénzemberek egységesen kiálltak a csatlakozás mellett, és figyelmet fordítottak arra, hogy a lakosságot is meggyőzzék erről, így ez egy egész országot összekovácsoló közös céllé érett, melyet aztán közös sikerként is könyvelhettek el. Az elégedettségben az is közrejátszhatott, hogy annak ellenére hogy persze minden ember más, az északi típusú emberek nyugalmasabbak, ha problémás merülnek fel higgadtabbak maradnak, mint dél-és közép európai társaik.
44
A lakosság kétharmadának nincs problémája a régi értékek euróba való átszámolásával, a többiek viszont idegesítőnek tartják ezt. Viszont a lakosság fele még mindig nem „érzi” az árakat euróban, ők folyamatosan fejszámolgatva vásárolnak, annak ellenére, hogy az emberek egyhangúlag ítélték a kettős árfeltüntetést rendkívül pozitív, és hasznos intézkedésnek. Sajnos az enyhe árszínvonal változást nem tudták elkerülni az észtek, már a csatlakozás első két hetében az emberek egynegyede arról panaszkodott, hogy az euróban megadott árak magasabbak a korábbinál, a lakosság több, mint fele pedig úgy véli, nem fogják tudni elkerülni a pénz inflálódását. Véleményem szerint a többség reálisan ítélte meg a helyzetet (Eurobarometer: Euro introduction in Estonia, 2011. február).
0
6.2 Monetáris politika az eurózónán belül A 2011-es eurózónához való csatlakozással már nem az észt jegybank, az Eesti
Pank felelős az ország monetáris politikájáért, hanem az Európai Unió, mivel a valutaközösséghez való tartozás pénzügyi uniót is jelent. Fontos megemlíteni, hogy az Eesti Pank kezét monetáris politika kérdésében eddig is megkötötte a valutatanácsi rendszer. A közösség monetáris politikáját a tagországok jegybankjai irányítják közösen, a frankfurti székhelyű Európai Központi Bank segítségével. Így az Eesti Pank is részese a többi központi bankkal együtt a politika kidolgozásának, és a döntések gyakorlatba ültetésének. A rendszer fő célja az árstabilitás fenntartása, az infláció megakadályozása. Ennek fő oka az, hogy ez biztosít a célok számára megfelelő gazdasági környezetet, és záloga a magas foglalkoztatottságnak is, elengedhetetlen a növekedés fenntartásához. Emellett az Unió általános gazdaságpolitikáinak kidolgozásában is részt vesznek, például a versenyképesség és a fenntartható növekedéssel kapcsolatos célok elérésében segédkeznek. Kifejezetten oda kell figyelniük arra, hogy a monetáris politika rövidtávon is komoly hatást gyakorol a gazdaságra, ezért az EKB-nak és a jegybankoknak ki kell küszöbölniük a túlzott ingadozásokat (Eesti Pank: Objective of monetary policy). Az euró devalvációja nem jelent kisebb veszélyt a pénz inflálódásánál. Ha bármelyik gyorsan történik, az még károsabb hatást gyakorol a gazdaságra. Ez komolyabban felbolygathatja a döntéshozás hatékonyságát az Unióban, hiszen azok a mutatók, amiket stabilnak hittek, azok bizonytalanná válnak, és így nem biztos, hogy a döntésnek az lesz az eredménye, ami stabil gazdasági környezet esetén lehetne. Az infláció 45
azért is veszélyes, mert a megtakarítás értékét is csökkenti. A devalváció szintén lelassítja a gazdasági növekedést, mivel a gazdaság működése eleve lelassul, a pénzemberek elhalasztják befektetéseiket, ha adósságunk van, mértéke a devalvációnak köszönhetően megnövekszik. Az árstabilitásnak köszönhetően a lakosság képes lesz arra, hogy az árak alapján tegyen külöbséget a javak között, és tudatába legyen annak, mi olcsó és mi drága. Ez az alapja annak, hogy tudatos fogyasztókká válhassanak, és jó befektetéseket tudjanak eszközölni. Az infláció kockázatának csökkenése csökkenti a jegybanki alapkamatot, melynek mértéke Észtországban jelenleg nagyon kedvező mértékű. Az árstabilitással azt is el lehet kerülni, hogy beruházások esetén különböző fedezeti ügyeleteket kelljen kötni (Eesti Pank: Importance of price stability).
6.3 Az euró bevezetésének hatásai 0,5-1 év után Több, mint egy év telt el az észtországi euró bevezetése óta. Ez elegendő idő ahhoz, hogy megfigyelhessük, milyen változások történtek azóta az országban, milyen problémákkal kellett a lakosságnak és a kormánynak szembe néznie, és vállalati és állami szinten milyen csatlakozásból eredő hasznokat sikerült realizálni. Még a dolgozatom elején említettem, hogy Észtország földrajzi elhelyezkedése kereskedelmi szempontból jelentős szerepet tölt be: összeköti Skandináviát KözépEurópával, és Európát Oroszországgal. A skandináv államok közül az észtek legjelentősebb kereskedelmi partnere Finnország. Ennek egyrészt az az oka, hogy földrajzilag hozzájuk vannak legközelebb a skandináv országok közül. Másrészről a kulturális szempont sem elhanyagolható: mindkét ország (valamelyik hosszabb, valamelyik rövidebb ideig) állt szovjet, illetve orosz befolyás alatt, valamint egyikőjük nyelve sem germán, hanem finnugor eredetű. A közös valuta az észt-finn kereskedelmet méginkább felpezsdítette, újabb partnerek jelentek meg a csatlakozással Észtországban és Finnországban egyaránt. A két ország közötti szoros kapcsolatot sokan manapság, fővárosaik nevéből csak „Talsinki”-nek becézik (Estonian Ministry of Foreign Affairs: Estonia as a member of the euro zone, 2011).
46
9. Sz. kép Az észt pénzügyminiszter így ünnepelte a valutaközösséghez való csatlakozást
Forrás: Estonian Ministry of Foreign Affairs: Estonia as a member of the euro zone, 2011 A német vállalatok is üdvözölték az euró észtországi jelenlétét a Német-Balti Kereskedelmi Kamara eredményei szerint. A német vállalkozók kétharmada értékeli pozitívnak azt, hogy az eurózóna új taggal bővült, mindössze 6%-uknak vannak ezzel kapcsolatosan negatív tapasztalatai. A csatlakozás óta több új német befektető is megjelent Észtországban. Ennek egyrészt az az oka, hogy az eurózónához csatlakozáshoz való képesség egyfajta bizonyíték arra a vállalatok számára, hogy az adott ország gazdasága stabil, fejlődik, ígéretes. Az Unió bizalma azt jelenti ebben az esetben, hogy a politikai jelleg kockázatok is alacsonyak az országban. Ezenfelül természetesen nekik sokkal kényelmesebb, hogy nem kell az átváltással foglalkozni, esetleges árfolyamváltozástól, árfolyamveszteségtől és ennek következményeitől tartani. A német vállalkozók a legnagyobb konkrét előnyként azt említették meg, hogy számlázás és könyvelés eseten sokkal egyszerűbb dolguk van így, hogy a valuta közös. Örülnek annak is, hogy átutalásoknál kevesebb a tranzakciós költség mértéke, ez pedig nagyobb összegek esetén jelentős összeget takarít meg a vállalat számára. Természetesen 47
sokan megemlítették az árfolyamkockázat megszűnését is, mint pozitívum. A felmérésből kiderült, hogy az előnyöket leginkább a nagykereskedők, és a szolgáltatók tapaszatalták, ők tudták a legtöbb hasznot realizálni etéren. Minden ötödik megkérdezett szerint viszont a legnagyobb előny, amit Észtország a csatlakozással nyert, az a beléjük vetett bizalom, az új befeketetők megjelenése, a bizonyíték arra, hogy gazdaságuk stabil, biztos növekedési pályára lépett. 2011-ben az észt értékpapírok értékesebbé váltak, vonzóbb, megbízhatóbb helyszín lett a pénzemberek számára a balti ország. Emellett Litvánia és Lettország is profitált az észtek sikeréből: mivel ezt a három országot korábban (és tulajdonképpen mostanában is) szinte mindig egy lapon szokás említeni, így a két másik balti állam pénzpiaci helyzete is javult, bár természetesen nem olyan mértékben, mint legészakibb társuké. A lett és litván vállalatok 70%-a nyilatkozott úgy, hogy semmilyen pozitív hatást nem tapasztalt az észt valutacsere óta. Valószínűbb, hogy azoknál a vállalatoknál figyelhető meg változás, melyek Észtországban is jelen vannak. A közép-európai mentalitásból kiindulva, szólhat az irigység is néhány válaszadóból. Viszont ha belegondolunk, hogy mi, magyarok mit érzékeltünk a 2009-es szlovákiai euró bevezetéséből azonkívül, hogy síeléskor euróval lehet fizetni, elképzelhetőnek tartom, hogy egyenlőre ők sem tapasztaltak különösebb változást. Úgy vélem, ahhoz, hogy kiderüljön, befolyásolja-e az észt valutacsere a lett és litván piacokat, több időnek kell eltelnie. A lettek jelenleg 2014-re tervezik az eurózónához való csatlakozást, a litvánok helyzete jelenleg bizonytalan, annak ellenére, hogy már több éve tagjai az ERM-II-nek. A negatív vélemények közül a legtöbben a váltás költségeit nehezményezték, ezt azonban „csak” egyszer kell kifizetni. Véleményem szerint sokkal aggasztóbb és valóságközelibb az a probléma, hogy az új, euróban megadott árak sokszor drágábbak, mint a korábbiak, amik még koronában voltak feltüntetve. Így a valutaváltás egy „rejtett” áremelést, árszínvonal növekedést rejt magában, bár ez a szakértők szerint is a csere szinte egyértelmű velejárója volt. Ennek ellenére a szkeptikusok nem ezt említették meg legnagyobb hátrányként, valószínűleg azért, mert Németországban és a többi nyugateurópai államban eleve magasabb az árszínvonal, őket ez így nem érinti jelentős mértékben. Az árakat, a munkaerő költségét egyébként az új vállalatok megjelenése is felfelé nyomhatja, a köztük kialakuló versenyhelyzet miatt. Sok negatív hozzáállás mögött bújuk meg piacveszteség, melyeket az új vállalatok megjelenése okozott a már régebben jelenlevőknek az észt piacon (Estonian Public Broadcasting: German Companies in Estonia: Euro has a positive effect, 2011.04.11.). 48
Véleményem szerint ezek a tények igazak az eurózóna többi országára is, csak nem olyan mértékben, mint Németországra. Mivel ők jelenleg az Unió gazdasági motorja, gondolom az ő esetükben volt a legegyszerűbb a változások mérése. Erre ugyan nem találtam konkrét szakértői véleményeket, viszont úgy vélem, még a skandináv államokból számíthatnak az észtek a kereskedelem felélénkülésére, az új vállalatok megjelenésére. Kedvező földrajzi helyzetüknek köszönhetően azt gondolom, sok olyan befektető is érkezik majd az országba, akik az euró bevezetése miatt el tudják kerülni az árfolyamkockázatot, viszont kihasználnák az olcsó és rugalmas munkaerőt, és Oroszország és a skandináv államok közelségét. Az a tény sem elhanyagolható, hogy Észtországban viszonylag alacsonyak az adók, és a jogi és adórendszer előnyös, főleg a skandináv befektetők számára. Európai viszonylatban rendkívül nyitott az új technológiákra az ország, érdemes itt próbálkozni új IT-ötletek bevezetésével, tesztelésével. A balti államban a cégalapítás sem bonyolult, az interneten 15 percet vesz igénybe, és most már a különböző pénznem akadálya is elhárult azok számára, akik itt szeretnének vállalkozni. A befektetni vágyók számára az is fontos információ lehet, hogy az osztalékok után nem kell adót fizetni (Estonian Ministry of Foreign Affairs: Estonia as a member of the euro zone, 2011). Mint ahogy azt már korábban is említettem, a csatlakozás fő áldozatai az árszínvonal és az infláció növekedése. Az Eurostat kutatása szerint 2010 decemberhez képest 2011 márciusáig az infláció havonta körülbelül 0,2-0,3 ‰-os mértékben növekedett Észtországban. Ez megegyezik a legelső valutacsere, a 2002-es euró bevezetése utáni infláció mértékével, valamint az új csatlakozók esetén, 2007-ben Szlovéniában, 2008-ban Cipruson és Máltán, valamint 2009-ben Szlovákiában is hasonló mértékű volt a váltás után az infláció mértéke. Ennek eredményeképpen kijelenthetjük, hogy Észtországban tulajdonképpen minden rendben zajlott le, semmi rendkívüli, aggodalmat keltő esemény nem történt a valutacsere során. Szerintem azonban kérdés, hogy ez a 0,2-0,3 ‰-os infláció-növekedést hogyan viselik az észtek, mivel egy gazdasági nagyhatalomnak nyilván könnyebb megbirkóznia ezzel a nehézséggel, mint egy ingatagabb lábakon álló, fejlődésben lévő ország gazdaságának. További kérdéseket vet fel, hogy történhet-e ennek köszönhetően olyan gazdasági esemény, amely a pénzromlást felgyorsítja, illetve hogy hosszútávon milyen hatásai lehetnek az inflációnak (Eurostat: Euro changeover and inflation in Estonia, 2011. március).
49
Szlovákiában például a csatlakozás évében az infláció éves mértéke 1,6%-os volt, 2010-ben mindössze 1%-os, 2011 végére azonban már éves szinten 4%-os inflációval kellett számolniuk a szlovákoknak (HVG: Fél százalékos lett a szlovák infláció). Az Eurostat 2011 májusában kapott adatokat az Észt Statisztikai Hivataltól az árak változásáról közvetlenül valutacsere előtt és az azutáni 3 hónapban (2010 decembertől 2011 márciusig). Ennek eredményeképpen az Euróstat megállapította, hogy az alábbi ágazatokban váratlanul megnőtt a szolgáltatások értéke: takarítás, rekreáció, kulturális programok, vendéglátás, fodrászat, szerelés. Áremelkedés volt megfigyelhető a logisztikai szolgáltatásoknál is, viszont nem olyan mértékű, amely jelentős hatással lehetett volna az inflációs rátára. 2011 februárjában az eurózóna éves inflációs rátája 2,9%-os volt, mely a következő hónapra 3,1%-osra ugrott. Az Euróstat következtetései szerint elképzelhető, hogy az új tagnál jelentkező áremelkedések miatt ugrott meg az infláció mértéke, viszont mivel semmi rendkívüli nem történt, így ez nem okozott észlelhető változásokat a valutaközösség életében (HVG: Fél százalékos lett a szlovák infláció). Észtországban
az
eurózónához
való
csatlakozás
után
is
megmaradt
a
kiegyensúlyozott poltikai környezet, melynek külső bizonyítéka a többi európai ország elismerése, a belső pedig, hogy 2011 októberében újraválasztották Andrus Ansip korábbi miniszterelnököt. A Berliner Zeitung véleménye szerint ennek az az egyik oka, hogy az észt népesség politikához való hozzáállása skandináv befolyással bír, tehát józan, összetartó, és nyugodt, bízik azokban, akiket megválasztott. Természetesen ehhez az is kell, hogy ne csak rosszból lehessen választani: a kelet-európai országok közül Észtország a legkevésbé korrupt. Örömmel konstatáltam, hogy az észt emberekről hasonló véleménnyel van Joakim Helenius, észt bankár is, aki szerint hazája egyik legnagyobb erőssége a lakosság alkalmazkodási képessége, és az, hogy képesek voltak áldozatokat hozni egy közös cél érdekében. Annak ellenére, hogy a megszorítások miatt csökkentek a fizetések, nőtt a munkanélküliség, a demonstrációk nem öltöttek olyan mértékeket, hogy veszélyeztessék a kormány pozícióját. A valutaközösséghez való csatlakozás arra is lehetőséget ad Észtországnak, hogy Európa és a világ képes legyen végre külön kezelni Lettországtól és Litvániától, és ne csak balti államok gyűjtőnéven emelgessék őket (Estonian Ministry of Foreign Affairs: Estonia as a member of the euro zone, 2011). Ahogy azt a fenti adatokból láthatjuk, Észtország gazdasága hatással van ugyan az Unió gazdaságára (és Oroszországéra is), de az semmiképpen nem mondható el, hogy a hatása jelentős mértékű lenne. Mint azt már korábban is említettem, ők az első és eddig 50
egyetlen olyan szovjet utódállam, akik képesek voltak csatlakozni a valutaközösséghez. A szovjet-orosz hatások azonban még mindig, több, mint 20 év után is érezhetőek az országban: jelentős az orosz kisebbség mértéke, illetve a lakosság egynegyede még mindig folyékonyan beszéli az orosz nyelvet. A szkeptikusok szerint az Európai Unió csak a hidegháború egy újabb fejezete, és Észtország csatlakozása csak egy újabb serleg a polcon Nyugat-Európa számára az oroszokkal szemben. Ők úgy vélik, Észtország egyik igából a másikba hajtja a fejét. Szerintük az Unió Észtországot véres kardként mutogatja a világnak, azt bizonygatva, hogy az eurózóna egy életképes, fejlődő folyamat, amit nem tört meg Görögország fizetésképtelensége, az Európai Unió pedig egy összetartó közösség, amely a legjobb úton halad ahhoz, hogy Európai Egyesült Államokká váljon (Estonian Ministry of Foreign Affairs: Estonia as a member of the euro zone, 2011). Úgy gondolom, lehet, hogy igazuk van. Valószínűleg van igazság abban, hogy Észtországgal az Unió bizonyít a világnak, hiszen ez tulajdonképpen mindnyájuk érdeke, hogy Európát elismerjék politikailag és gazdaságilag egyaránt, egységesnek lássák. Abban is igazuk van, hogy az észtek fejet hajtanak a „nagyhatalmak” felett. Viszont szerintem egyáltalán nincsenek abban a helyzetben, hogy megengedhessék maguknak, hogy ezt ne tegyék meg. Egy területileg és gazdaságilag is kicsi országról van szó, akiknek a fejlődés érdekében muszáj, hogy valahova tartozzanak. Amikor valaki hasonló véleményen van, mint én, akkor szokott a vitapartner Svájc speciális szerepével érvelni. Ebben az esetben szerintem megállja a helyét az a mondás, hogy a kivétel erősíti a szabályt, és Svájc csak egy van. Úgy vélem, jelenleg nincs olyan ország Európában, aki olyan semlegessé tudna válni, mint Svájc, mivel sem politikailag, sem gazdaságilag nincsenek azon a szinten, de ami szerintem itt még fontosabb, az az, hogy ez egy hosszú folyamat, társadalmi összetartás, kultúra eredménye, hogy Svájc ilyen érdekes szerepet tölt be a világban. Így az Észtországhoz hasonló államok számára marad a valahova tartozás, amelyet szerintem egy kölcsönös szerződésként érdemes felfogni, és nem gyarmatosításként. Szerintem az is fontos, hogy úgy érzem, az Uniót tenni akarás jellemzi, sok politikus magáénak érzi és sokat dolgozott érte. Ők el tudták hitetni sokakkal, hogy ebből lesz valami hasznos, érdemes végignézni azon, hogy milyen állapotban volt 10 évvel ezelőtt az Unió, és mi történt azóta. Szerintem nem múlt el nyomtalanul az elmúlt 10 év munkája. Ennek ellenére persze lehet, hogy kiderül, hogy ez a közösség egy utópia, megvalósíthatatlan ötlet itt Európában, vagy kinövi magát az Unió a bővítési törekvésekkel, de egyelőre az észtekkel együtt szeretnék hinni abban, hogy jó döntés volt csatlakozni a valutaközösséghez.
51
7. Észtország és Magyarország gazdasági helyzetének összehasonlítása az Uniós csatlakozástól 7.1 Közös történelmi szálak, és gazdaságpolitika a rendszerváltás után
Ebben a fejezetben szeretném összehasonlítani Észtország és Magyarország gazdasági helyzetének változását az uniós csatlakozás óta. Úgy vélem, rengeteg a közös vonás a két ország történetében, így érdemes azokat összehasonlítani. Szerettem volna megragadni az alkalmat arra, hogy Magyarországot egy hozzá hasonló, földrajzilag és gazdaságilag kis potenciállal rendelkező országgal vessem össze, akikkel még a kultúránk és a történelmünk is hasonlóságot mutat. Emellett, hogy hű maradjak a dolgozatom fő vonalához, azokra az eseményekre is szeretnék rávilágítani, mik voltak az okai annak, hogy Észtország mára már több, mint egy éve tagja a valutaközösségnek, nálunk pedig még tervezett ideje sincsen a csatlakozásnak. Közös történelmünk az észtekkel egy kis túlzással több ezer évre nyúlik vissza, mivel a magyar és az észt nyelv is az uráli, azon belül a finnugor nyelvcsaládba tartozik. Európán belül finnugor eredetű hivatalos nyelv csak Finnországban létezik rajtunk és az észteken kívül. Ennek ellenére nincsenek komolyabb törekvések arra, hogy szorosabb kapcsolatot ápoljunk emaitt, nem tudok olyan rendezvényt mondani, ami erre irányulna. Ennek valószínűleg az is az oka, hogy a magyar nyelv eredete a mai napig vitatott a nyelvészek körében. A kis nyelvi kitérő után szeretném egy olyan hasonlósággal folytatni az összevetést, amely ma ugyan már történelem, viszont hatása még mindig érződik Magyarországon és Észtországban egyaránt. Ez Magyarország esetében a szovjet blokk befolyása alá való tartozás, Észtország esetében pedig maga a Szovjetunió részévé válás. A rendszerváltás, és a piacgazdaságra való átállás Magyarországon 1989-ben, Észtországban 1991-ben, a Szovjetunió felbomlásával valósult meg, de mindkét országban már megkezdődött az új rendszerre való átállás a 80-as évek folyamán. Az 1990-es évek elején a két országnak hasonló problémákkal kellett szembenéznie: a tervgazdálkodásnak köszönhetően az árak rendszere meglehetősen torz képet mutatott, az országokat az adottságaikhoz képest túlzott iparosodottság jellemezte, és
52
a legfőbb kereskedelmi partner, Szovjetunió felbomlásával teljesen új piacokon kellett bizonyítaniuk, egy olyan terepen, amelyen ők maguk is kezdők voltak. Ahhoz, hogy a piacgazdaságban sikeresen tudjanak működni, feltétele volt az árak és a külkereskedelem liberalizációja, ez viszont a pénz gyors inflálódásával, és a munkanélküliség növekedésével járt együtt. Észtországban az átállás után az infláció közel 1000%-os mértéket öltött, így került bevezetése 1992-ben az új valuta, a korona, melynek árfolyamát a német márkához rögzítették. Magyarországon előnyösebb volt a helyzet: az infláció mértéke nem volt jelentős a többi rendszerváltó országhoz képest. Ennek oka a túlzott pénzkibocsátás volt az átalakulás kezdetén (Semjén András: A magyar gazdaságban lezajlott változások 19891996, 1997). Úgy vélem, az észt gazdaságot sokkal jobban sokkolta a liberalizáció, drasztikusabb intézkedések voltak szükségesek, mint Magyarországon. Ennek az is lehet az oka, hogy az észt gazdaság ebben az időszakban érzékelhetően fejletlenebb volt a magyarnál: mint ahogy azt a dolgozatom elején említettem, a 90-es évek elején Észtországnak még vezetékes telefon hálózata sem volt! Fontos eleme volt még mindkét rendszerváltásnak a privatizáció, sőt szerintem mára kiderült, hogy talán fontosabb is, mint annak idején hitték. Észtországban 1995-re zajlott le az állami tulajdonok magánkézbe adása, ezek főként kis-és középvállalkozások tulajdonába kerültek, bár természetesen nagyvállalatok is kerültek a tulajdonosok körébe. Az észtek a 2000-es évek elejére stabil, kis piacgazdasággá nőtték ki magukat, melynek gerincét a kis-és középvállalkozások adták. Ezzel ellentétben Magyarországon a korábbi poltikai elit, illetve néhány új „térnyerő” gyakorlatilag felosztotta az állam korábbi tulajdonát, ebből meggazdagodott, és valójában ma is boldogan él, amíg meg nem hal. Sok ilyen vállalkozó ma is burkoltan, a háttérből irányítja a szálakat a poltikában, ezt hívják korrupciónak, mely Magyarországon állítólag virágzik. Azok a vállalkozók, akik nem tudtak további tőkét kovácsolni a kapcsolataikból, és kihasználni ennek a vékony, de annál több lehetőséget rejtő rétegnek az előnyeit, azok közül sokan külföldieknek adták el a vállalkozásukat. Ez ugyan átmenetileg jó megoldásnak tűnt, főleg ha sikerült ezt jó áron megtenni, viszont ma már tudjuk, hogy így a termelésből származó profit nem hazánkban realizálódik, és nagy része nem itt lesz újból megforgatva. Úgy vélem tehát, az első hibát, a lemaradásunk egyik okát már itt, az 1990-es évek során elkövettük sajnos. Mindenképpen érdemes szólnom az adósságállományról, ami Magyarország esetében szintén nem lesz túl pozitív. Adósságunk GDP-arányos mértéke már a 53
rendszerváltás idején is viszonylag magas volt, országunk még a kádári időkben, az 1970es években indult el az eladósodás rögös útján. Ennek mértéke az évek során csak növekedett, egyik hitelt váltotta a másik hitel. Idén, most 2012-ben azonban úgy látszik végleg kipukkad a lufi: az Európai Unió egyre kevésbé tolerálja, hogy halogatjuk azokat az intézkedéseket, mellyel csökkenteni lehetne ezeknek az adósságoknak a mértékét. Magyarország jelenleg az Unión belül a nyolcadik legnagyobb mennyiségű adóssággal rendelkezik, melynek mértéke a GDP 82,6%-a. Ahhoz, hogy a maastrichti kritériumok egyikét (!) teljesíteni tudjuk, mely a valutaközösséghez való csatlakozáshoz szükséges, ennek a mutatónak több, mint 20 százalékponttal kellene csökkennie egy olyan országban, ahol nem tudom elképzelni, hogy például egy pénztáros, aki nettó 65 000 forintot visz haza, miből él, főleg, ha van egy gyereke is, vagy esetleg kettő. Mint az már a dolgozatomból korábban is kiderült, az észteknek nem kellett megküzdeniük ezzel a problémával. A GDP-arányos adósságállománnyal sosem volt problémájuk, 2012 februárjában náluk volt az Unióban ez a mutató a legalacsonyabb, 6,1%-os (Index: A magyar államadósság nőtt leggyorsabban, 2012.02.06.).
7.2 A koppenhágai kritériumok teljesítése, a tárgyalások megkezdése A 1990-es évek végén Magyarországgal és Észtországgal egyaránt megkezdte az Európai Unió a csatlakozási tárgyalásokat, mivel a két ország sikeresen teljesítette alig egy évtized alatt a csatlakozás feltételeit, a koppenhágai kritériumokat. Ez azt jelentette, hogy megvalósultak az alábbi pontok: „1. a demokráciát, a jogállam és az emberi jogok érvényesülését garantáló intézmények stabilitása, a kisebbségi jogok tiszteletben tartása és védelme, 2. működő piacgazdaság; annak a képességnek a megszerzése, hogy az adott ország meg tudjon birkózni az Unión belül érvényesülő versenyviszonyokkal és piaci erőkkel, 3. a tagsággal járó kötelezettségek, különösen a politikai, gazdasági és pénzügyi unió célkitűzéseinek vállalása, 4. az Unió alkalmas legyen új tagok befogadására.” (Euvonal: Koppenhágai kritériumok). A koppenhágai kritériumok teljesítése tulajdonképpen azt ismerte el, hogy a két ország egy fenntartható növekedési pályára lépett. Ennek eredményeképpen Magyarország
54
és Észtország egyaránt 2004. május 1-jén az Európai Unió tagjaivá váltak. (Antall László: Az Unió kapujában p.18-20., 2003). 12. Sz. ábra Átlagos évi növekedés 1997-2001-ig az alábbi országokban
Forrás: Antall László: Az Unió kapujában p.18., 2003 Az uniós csatlakozás után mindkét országban növekedésnek indult a gazdaság, ám ahogy ezt már a dolgozatom elején, a 4. fejezetben kielemeztem Észtország esetében, ugyanez történt Magyarországon is: a rengeteg hitelfelvétel miatt megnövekedett a fogyasztás, ez hirtelen felizzította az ipart, új vállalatok jöttek létre, melyek sok embernek adtak munkát, főként az elektronikai és az építőiparban. Aztán a házak felépítésre, felújításra kerültek, mindenki megkapta a maga új notebookját/okostelefonját/házimozi rendszerét, a hitelkeret elfogyott, a törlesztőrészlet viszont maradt. Ma már tudjuk, hogy ezt a felhevített gazdasági hangulatot a 2008 őszén kirobbanó gazdasági és pénzügyi válság hűtötte le. Felmerül a kérdés, hogy az Unióhoz 2004-ben harmadik legfejlettebbként csatlakozó Magyarországon miért nincs terv sem az euró bevezetésének időpontjára, amikor öt másik, nála nem egy évtizeddel korábban még fejletlenebb országban már túlvannak a valutacserén? (Antall László: Az Unió kapujában p.18-20., 2003).
55
7.3 Magyarország elmaradásának az okai Véleményem szerint ennek az az oka, hogy Magyarországnak már réges-régen komolyabb erőfeszítéseket kellett volna tennie
az óriási mennyiségű adósság
csökkentésére. Ők azonban gyakorlatilag a rendszerváltás óta struccpolitikát folytattak, és úgy viselkedtek, mintha ez nem létezne, vagy kiváltották újabb hitelekkel a régieket. Fontos azt is megjegyeznünk, hogy sokszor az a pénz, amit sikerült megspórolni, az elment az állami köztisztviselők korrupt tevékenységeire. Emellett, az uniós csatlakozás előtt alig voltak olyan politikusok, akik komoly tervekkel álltak volna elő annak érdekében, hogy ezt a hatalmas adósságmennyiséget hogyan lehetne legoptimálisabban csökkenteni, tartva a népszerűségük csökkenésétől a szavazók körében. A 2006-os parlamenti választások után a kormány komoly programot, ún. konvergenciaprogramot dolgozott ki arra, hogy lehetne az adósság mennyiségét jelentősen lecsökkenteni és a valutaközösség feltételeinek, az ún. maastrichti konvergenciáknak (ld. 15. oldal) megfelelni. Úgy vélem, a 2006-os őszi eseményeket nem kell bemutatnom senkinek, aki egy kicsit is figyelemmel követi a híreket. A demonstrációk mennyisége és minősége olyan mértékeket öltött, hogy az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc 2009-ben lemondott, utóda Bajnai Gordon lett, akinek gazdaságpolitkáját az Unió és neves közgazdászok is méltatták, többek között Paul Lendvai vagy Lengyel László. Ez azonban már nem győzte meg az embereket, a rendszerváltás óta „nagypártként” funkcionáló MSZP elvesztette ezt az eddig betöltött szerepét, hitelességét a magyar politikában, a rendszerváltás óta jelenlevő SZDSZ pedig eltűnt a süllyesztőben. Úgy gondolom, több oka van annak, hogy az uniós csatlakozás után, 2006-ban megválasztott magyar kormány gyakorlatilag 4 éven keresztül tehetetlenkedett az ország élén. Komoly hibának tartom azt, hogy ez a kormány gyakorlatilag semmibe vette az emberek véleményét, mentalitását, reakcióit az intézkedésekkel kapcsolatban. Szerintem nagyobb
figyelmet
kellett
volna
fordítaniuk
a
kommunikációjukra,
illetve
a
szociálpszichológia tanulmányozására, és akkor lehet, hogy sikerült volna egy nyelvet beszélniük az emberekkel, bár néha úgy tűnt, különösebben nem is érdekli őket a jelen helyzet, ők csakis az Uniónak szerettek volna megfelelni, a szavazóiknak nem igazán, és ennek meg is lett az eredménye. A másik probléma az ellenzék viselkedésében keresendő: a parlamentben az a szerencsétlen helyzet alakult ki 2006-ban, hogy a kormánypárti képviselők kisebbségben
56
voltak az ellenzékkel szemben, így pedig nagyon nehéz volt törvényeket hozni. Nyilvánvaló, hogy az ellenzék attól ellenzék, hogy adott esetben fontosabb kérdésekben is másképp vélekedik, mint a kormány, ők viszont nem az ország érdekeit nézve, csakis a szavazók kedvében járva igyekeztek minden törvényjavaslatot, módosítást megvétózni. Végül mégegy utolsó dolog, mely teljesen másképp történt itt, mint Észtországban, és ez a lakosság hozzáállása. A magyar nép nagy hányada egészen egyszerűen lázadó természetű, nem együttműködő típus általánosságban. Nem véletlenül mondják, hogy sírva vígad a magyar, hiszen a sztereotípia szerint is nekünk nehéz a kedvünkre tenni. Azt, hogy ezen hogyan lehetne változtatni, az egy nagyon nehéz kérdés. Hiába emlegetünk eurót, közös célokat, jelenlegi áldozatot a későbbi fejlődés érdekében, az emberek többségét ez nem hatja meg. Van jelenleg egy olyan egyre növekvő csoport, aki radikális változásokban látja a megoldást, a jelenlegi csökkenő életszínvonal bűnbakjának az Európai Uniót tartja. Úgy vélem, nekik is van annyi igazságuk, hogy azt mégsem kellene hagyni, hogy egyre többen kerüljenek mélyszegénységbe, az országban az emberek szinte kétharmada (de lehet, hogy így is keveset mondok) csak a létfenntartáshoz szükséges mennyiségű pénzből él. Viszont kis ország vagyunk, földrajzilag és gazdaságilag egyaránt, ha nem tartozunk valahova, végképp egyedül maradunk. Kérdés, hogy a görög és a többi déleurópai állam pénzügyi gondjai miatt a világgazdaságban egyre csökkenő jelentőségű Európai Unióval tényleg érdemes-e szorosabbra fűzni a kapcsolatot, és mindent megtenni annak érdekében, hogy eurónk legyen, vagy érdemes lenne inkább húzni egy merészet, és csendben fejlődő arab és orosz piacok fele nyitni? Így a dolgozatom végére úgy gondolom, kimondhatom azt, amit talán végig érezni lehetett olvasás közben, hogy drukkolok az Európai Uniónak. Sokakkal ellentétben szerintem ez a csatlakozás nem feltétlenül a gyors gazdasági előnyökről, sikerekről szól, inkább egyfajta lassú, de biztos növekedési pályáról, és egy valahova tartozásról, ideológiailag, és kulturálisan egyaránt. Viszont mivel a jelenlegi életszínvonal-csökkenés nem tartható, az egyetlen megoldás a megszorítások mérséklése lenne, és annak elfogadása, hogy az eurózónához a közeljövőben nem leszünk képesek csatlakozni. A probléma az, hogy a lakosság számára már a jelen helyzet is alig tartható, pedig ha nincsenek megszorítások, az adósságállományunk nem fog csökkenni, és később még nagyobb baj lehet belőle (pl. államcsőd). Úgy vélem, az adósságcsökkentő intézkedéseket már évekkel korábban komolyan kellett volna venni, és akkor egyrészt talán már túllennénk rajta, másrészt a
57
lakosság nem élne meg minden egyes intézkedést visszalépésnek, nem kellene annyira sok mindent feladniuk.
58
8. Összegzés Mielőtt hozzákezdtem a dolgozat megírásához, voltak különböző hipotéziseim, elképzeléseim arról, hogyan zajlott le a valutacsere Észtországban, mik voltak ennek az előfeltételei, és milyen hatással volt ez a saját országukra, és az Európai Unióra egyaránt. Az első hipotézisem az volt, hogy megmutassam, hogy közösségben, ha egy kis ország gazdasága fejlődik, vagy éppen kerül bajba, az kihat a nagy egész működésére is. Úgy gondolom, ezt feltevést csak félig sikerült igazolni: igaz, hogy az Unió üdvözölte az észt euró bevezetését, pozitív hatással volt a német és a skandináv piacokra, ennél nagyobb befolyása azonban nem volt, a lelkes mondatok után az Unió már a következő lépéssel volt elfoglalva. Másrészről viszont Görögország esete, a negatív példa pont az ellenkezőjét bizonyította be ennek. Szintén periférikus országa földrajzilag és gazdaságilag is az Uniónak, mégis három éve miattuk spórol az egész Unió, és hol jobban, hol kevésbé miattuk romlik az euró és a többi uniós valuta árfolyama. Talán ez is úgy működik, mint az emberi kapcsolatokban: ha valaki jót tesz, mindenki nyilván hálás, de valahol természetesnek veszi ezt a viselkedést. Viszont ha valami csalódás éri az embert, azt nagyon sokáig tart helyrehozni, vagy sokszor nem is lehet. Ezek szerint ez a gazdaságban is így műkődik. A második hipotézisem az volt, hogy a kormány szellemisége és az emberek hozzáállása is kell ahhoz, hogy egy országban gazdasági fejlődést lehessen eléreni. Azt gondolom, ez az az állítás, ami beigazolódott. Írtam az észt, a görög és magyar kormányról, szavazókról. Az észt gazdasági sikerekben igenis nagyon fontos szerepet játszott, hogy a társadalom és a kormány együtt tudtak működni, de ehhez kellett a kormány őszintesége, nyitottsága, és a választópolgárok érdeklődése, összefogása is. Ennek szerintem az a konklúziója, hogy a társadalomtudomány és a gazdaságtudomány nagyon szorosan összefügg egymással, és nincs jogunk az előbbit humbukk tevékenységként értékelni. A stabil politikai és társadalmi környezet előfeltétele a gazdasági növekedésnek. Végül, de nem utolsó sorban úgy gondolom, azt is sikerült bebizonyítanom a dolgozatom során, hogy egy kis országnak egyértelműen el kell döntenie, hova akar tartozni. Mindig, mindenkinek nem lehet megfelelni, ha ezt a politikát választjuk, sehol 59
sem fognak bennünket teljesen komolyan venni. Fontos az is, hogy komoly és konkrét célokat tűzzünk ki magunk elé, szerintem ez is a siker egyik záloga. Úgy gondolom, sikerült egy olyan ország gazdaságát, társadalmát bemutatnom, akik mindenképpen példaértékűek az Európai Unióban és a világban egyaránt.
60
Felhasznált irodalom: Antall László: Az Unió kapujában p.18-20., 2003 http://www.hhrf.org/europaiutas/50/antall.pdf Letöltés ideje: 2012.04.25. Bruxinfo: Simán ment az euró bevezetése Észtországban, 2011.01.03. http://www.bruxinfo.hu/cikk/20110103-siman-ment-az-euro-bevezeteseesztorszagban.html Letöltés ideje: 2012.04.21. Econom: Árfolyamok gazdasági hatása, 2010.11.16. http://www.econom.hu/arfolyamok-gazdasagi-hatasa/ Letöltés ideje: 2012.04.17. Eesti Pank: Objective of monetary policy http://www.eestipank.info/pub/en/yldine/pank/rahapoliitika/ Letöltés ideje: 2011.04.23. Eesti Pank: Importance of price stability http://www.eestipank.info/pub/en/yldine/pank/rahapoliitika/hinnastabiilsus.html Letöltés ideje: 2011.04.23. Estonian Ministry of Foreign Affairs: Estonia as a member of the euro zone, 2011 http://www.vm.ee/?q=en/node/10965#eesti_euroalana Letöltés ideje: 2012.04.24. Estonian Public Broadcasting: German Companies in Estonia: Euro has a positive effect, 2011.04.11. http://news.err.ee/economy/3d696b73-a0da-468a-88d8-01c340f0d0ee Letöltés ideje: 2012.04.24. Eurobarometer: Dual circulation period in Estonia, 2011. február http://ec.europa.eu/public_opinion/flash/fl_308_en.pdf Letöltés ideje: 2011.04.22. Eurobarometer: Euro introduction in Estonia, 2011. Február http://ec.europa.eu/public_opinion/flash/fl_309_sum_en.pdf Letöltés ideje: 2011.04.22. Európai Központi Bank: Észtország 2011. január 1-jétől http://www.ecb.int/euro/changeover/estonia/html/index.hu.html Letöltés ideje: 2012.02.16. Európai Központi Bank: Konvergenciajelentés p. 30-37; 40-42., 2010. május http://www.ecb.int/pub/pdf/conrep/cr201005hu.pdf Letöltés ideje: 2012.04.16. Európai Bizottság: Észtország január 1-jétől áttér az euróra, 2010.07.15. 61
http://ec.europa.eu/news/economy/100715_hu.htm Letöltés ideje: 2012.02.16. Eurostat: Euro changeover and inflation in Estonia, 2011. március http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page/portal/hicp/documents_pub/TTNR_EURO_CH ANGEOVER_INFLATION_ESTONIA_2011_05.pdf Letöltés ideje: 2012.04.24. Euvonal: Gazdasági és Monetáris Unió http://www.euvonal.hu/index.php?op=kozossegi_politikak&id=6 Letöltés ideje: 2012. 02.20. Euvonal: Miért nem vezették be Angliában az eurót? http://www.euvonal.hu/index.php?op=kerdesvalasz_reszletes&kerdes_valasz_id=1022 Letöltés ideje: 2012.04.18. Euvonal: Koppenhágai kritériumok http://www.euvonal.hu/index.php?op=tenyek_kisszotar&abc_id=15 Letöltés ideje: 2012.04.25. HVG: Miért oly hevesen, és merre pörög a hellén válság?, 2010.02.16. http://hvg.hu/gazdasag/20100216_gorog_valsag_eurozona_valsagkezeles Letöltés ideje: 2012.04.17. HVG: A német és a francia bankokat fenyegeti leginkább a válság, 2010.02.17. http://hvg.hu/gazdasag/20100217_nemet_francia_bankok_gorog_fenyegetes Letöltés ideje: 2012.04.17. HVG: Monti: „Politikusok nélkül könnyebb lesz a munkánk”, 2011.11.16. http://hvg.hu/vilag/20111116_olasz_szakertoi_kormany Letöltés ideje: 2012.04.17. HVG: Istenek alkonya, 2010.02.17. http://hvg.hu/hvgfriss/2010.07/201007_a_gorog_valsagkezeles_eselyei Letöltés ideje: 2012.04.17. HVG: Fél százalékos lett a szlovák infláció http://hvg.hu/vilag/20111213_szlovak_inflacio Letöltés ideje: 2012.04.24. Index: Internetre költözött Észtország gazdasága, 2003.04.22. http://index.hu/tech/net/estonia0422 Letöltés ideje: 2010.05.01. Index: A magyar államadósság nőtt leggyorsabban, 2012.02.06. http://index.hu/gazdasag/vilag/2012/02/06/a_magyar_allamadossag_nott_a_leggyorsabban / Letöltés ideje: 2012.04.25.
62
Kovács Ágnes: Észtország csatlakozása a Gazdasági és Monetáris Unióhoz, 2005 http://elib.kkf.hu/edip/D_12093.pdf Letöltés ideje: 2010.05.01. Magyarországi Észt Intézet: Az észt gazdaság átalakulása, 2005 http://www.esztorszag.hu/esztorszag/gazdasag/majandus/gazdasag.html Letöltés ideje: 2010.05.01. MTA Világgazdasági Kutatóintézet: Monitoring jelentés p. 41-48., 2010. április http://www.vki.hu/ujd/Monitoring2010.pdf Letöltés ideje: 2012.03.01. Origo: Több, mint százhúsz hajó a jég fogságában a Finn-öbel 2011.03.28. http://www.origo.hu/nagyvilag/20110328-tobb-mint-szazhusz-hajo-a-jeg-fogsagaban-afinnobolben.html Letöltés ideje: 2012.02.12. Origo: Tovább gyengült a forint Görögország és Portugália leminősítése miatt, 2010.04.27. http://www.origo.hu/gazdasag/hirek/20100427-a-gorog-valsag-miatt-267-forintra-szokottfel-az-euroarfolyam.html Letöltés ideje: 2012.04.17. Péter Linda: Észtország gazdasága az elmúlt évtizedben 2000-2010, 2010. május Gazdasági trendek és töréspontok házi dolgozat, Budapest Gazdasági Főiskola, Külkereskedelmi Kar Semjén András: A magyar gazdaságban lezajlott változások 1989-1996, 1997 http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=Jelentes97-hatter-Semjen-Magyar Letöltés ideje: 2012.04.25. Tere Euro: The Estonian euro coin, 2011.07.11 http://euro.eesti.ee/EU/Prod/Euroveeb/Main_Page/left_menu/Euro_banknotes_and_coins/ Estonian_coin_.html Letöltés ideje: 2011.04.22. Vály Róbert: Az euró bevezetése Magyarországon; 3. fejezet, DE-KTK, 2007 http://ganymedes.lib.unideb.hu:8080/dea/bitstream/2437/2587/1/szakdolgozat.pdf Letöltés ideje: 2012.04.20. Wikipédia: Észtország http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89sztorsz%C3%A1g Letöltés ideje: 2010.04.30.
63
Ábrajegyzék: Észtország gazdasági mutatói 1992-1997 http://www.esztorszag.hu/esztorszag/gazdasag/majandus/gazdasag.html Észtország munkanélküliségi rátája 2000-2004 http://elib.kkf.hu/edip/D_12093.pdf Észtország aktivitási rátája 2000-2004 http://elib.kkf.hu/edip/D_12093.pdf Az észt GDP növekedésének üteme 2004-2009 félévenként http://balticeconomy.blogspot.com/2009/05/estonian-gdp-shrinks-by-156.html Gazdasági konvergenciamutatók összefoglaló táblázata http://www.ecb.int/pub/pdf/conrep/cr201005hu.pdf, p. 32. A görög államadósságot finanszírozó országok http://hvg.hu/gazdasag/20100216_gorog_valsag_eurozona_valsagkezeles Néhány EU-ország eladósodottsága 2009-ben http://hvg.hu/gazdasag/20100216_gorog_valsag_eurozona_valsagkezeles Az EUR/USD árfolyam 2009 októbertől 2010 márciusáig http://www.ecb.int/stats/exchange/eurofxref/html/index.en.html Az EUR/GBP árfolyam 2009 októbertől 2010 márciusáig http://www.ecb.int/stats/exchange/eurofxref/html/index.en.html A lakosság által birtokolt pénznemek aránya (korona-euró) 2011. Január 1. és 15. között http://ec.europa.eu/public_opinion/flash/fl_308_en.pdf p. 6. Banki látogatások száma, és tapasztalt problémák típusai 2011. január 1-től 15-ig http://ec.europa.eu/public_opinion/flash/fl_308_en.pdf p. 10. Átlagos évi növekedés 1997-2001-ig az alábbi országokban http://www.hhrf.org/europaiutas/50/antall.pdf
Képek: Észtország térképe http://www.mynetbizz.com/budget-hotels/estonia/budget-hotels-in-estonia.cfm Észt euróérmék http://baltic-review.com/2010/07/estonias-euro-coins-show-a-lack-of-imagination/
64
Az új euróérme, mögötte pedig az összetépett észt koronák http://www.vm.ee/?q=en/node/10965#eesti_euroalana Az észt pénzügyminiszter így ünnepelte a valutaközösséghez való csatlakozást http://www.vm.ee/?q=en/node/10965#eesti_euroalana
65
