AZ ERNST-MUZEUM KIÁLLÍTÁSAI
ZULOAGA IGNACIO ÉS
BRANGWYN FRANK GYŰJTEMÉNYES KIÁLLÍTÁSÁNAK
KATALÓGUSA
BUDAPEST, AZ ERNST-MUZEUM
1912 KIADÁSA
AZ ERNST-MUZEUM KIÁLLÍTÁSAI
III.
ZULOAGA IGNACIO ÉS
BRANGWYN FRANK GYŰJTEMÉNYES KIÁLLÍTÁSÁNAK
KATALÓGUSA vvvvv vvvv vvv vv V
BUDAPEST, 1912 AZ ERNST-MUZEUM KIADÁSA
fi kiállítási helyiség termeit és díszítéseit tervezte FfiLUS ELEK.
Z ü L O f l G f l IGNACIO Irta : Camille Mauclair (Paris) Zuloaga a modern művészek azon kis csapatához tartozik, kik h a z á j u k határain kivül gyorsan j u t o t t a k elismeréshez. Husz évvel ezelőtt Párisban La Barc de Bouteville kis b o l t j á b a n t ű n t fel először, a R u e Le Peletierben, melyet ez a nemrég elhunyt m ű b a r á t ilyen önmagával kissé ellentmondó cimmel a l a p í t o t t : „Impresszionista és szimbolista festők galériája." Itt állított ki először 1889 t á j á n Denis, Vuillard, Bonnard, s itt t ű n t e k fel a fiatal spanyol első művei is, a k i r ő l ezidétt nem t u d h a t t a m meg egyebet, minthogy egy régi spanyol cizelirozó művész családból származik, visszavonulva él és sokat dolgozik. Néhány év múlva egypár festményen olvashattuk a nevét a Szalonban is és ezek a munkái egy csapásra ösmertté t e t t é k a nevét Párisban s nemsokára az egész világon. A tavalyi római nemzetközi kiállításon a tízezer lírás díj egyik nyertese lett ő is. Külső életsorsa nem n y ú j t semmi érdekeset. Egy szó mindent m a g á b a n foglal: dolgozott. Évenkint n é h á n y hónapig Segovia egy elhagyatott románkori templomá-
3
ban él, ezt műteremmé á t a l a k i t j a s ott vad szenvedélylyel dolgozik. Párisi tartózkodása alatt f o l y t a t j a működését minden disz nélkül való műtermében, ahol csak festőállványok és képek voltak láthatók, de falain minden szőnyegnél értékesebb diszként Goya és Greco festményei függenek, melyeket Zuloaga okosan és szenvedélyesen már évek óta g y ű j t ö t t , már akkor, amikor a Greco-láznak hire-hamva sem volt. Mert Grecohoz rokonérzés csatolja. Zuloaga művészetének szembeszökő tulajdonsága, a dolgok tömegének ábrázolására való törekvés, még pedig klasszikus formában és stílusban. Nemcsak hogy nem h a g y t a magát az impresszionista eszthetikától befolyásoltatni, hanem egész működése — ami a stilust és technikát illeti — egyenes tagadása ennek az eszthetikának. Az impresszionista mindenekelőtt a fény hatását figyeli a tárgyakon s igyekszik a legfinomabb effektusokat kifejezni ; a pillanatot rögzíti meg és a fénynek pillanatról-pillanatra kialakuló változásait követi ; a tárgyak közt hullámzó levegő az impresszionista festmény igazi tárgya. Ezzel ellentétben Zuloaga eltökélt szándéka az atmoszféra igazságaival és a pillanathatások változásaival mit sem törődni. Ebben rokon a barbizoni mesterekkel, rokon a nagy hollandokkal, sőt a X V I . és X V I I . század nagy klasszikusaival is. Rousseau, de Ruysdael, H o b b e m a és R e m b r a n d t , sőt Tizian is a t á j és alakok szintetikus állandó jellegét igyekeztek megőrizni. Természetesen észrevették ők a fény sajátos hatásait is, de nagy céljuk mégis csak az volt, hogy a pillanathatások és az atmoszféra változó j á t é k á n a k mellőzésével a dolgok typikus valóját fejezzék ki. T á j a i k n a k és alakjaiknak egyéni, külön harmónia-törvényeknek alá4
v e t e t t és intenzív természetmegfigyelés alapján kitalált fényt kölcsönöztek és inkább emlékezetből építették fel képeiket, semmint optikai benyomásokból. így tesz Zuloaga is, aki Tizian szabadságával komponál alakjai mögé egy tájképet, mely alkalmas legyen arra, hogy felépítése és tónusértékei által az alakokat kiemelje. Staffage nélküli tájképein ismerszik fel legkönnyebben szintézisre való törekvése. Ezeket a széles, durva, v a d és sötét spanyol víziókat tulaj donképen megfigyelte ő is, s aki ismeri ezt az országot, el fogja ismerni, hogy hű természetképek. De a művész minden szolgai másolástól óvakodott. O a maga lelki indulatait festi. Manet első korszakában, amikor Goya és Hals voltak istenei, nem t ö r ő d ö t t az atmoszférikus h a t á s o k k a l ; csak 1S74 u t á n foglalkozott azzal a művészettel, mely a természet m o m e n t á n változásait ábrázolja, de amelyet azok a mesterek, akiknek szemében a dolgok lényegének ábrázolása volt a fontos, mellékesnek tekintettek mindig. Ebből a szempontból tekintve, Zuloaga nem t a r t a modern impresszionista törekvésekkel és ezt szemére is lobban t o t t á k . De ő is megtalálta a maga „ f é n y é t " , mint Rem b r a n d t , W a t t e a u , G o y a ; azonnal megismerjük, mert egyéni jegye v a n ; nem kölcsönözte azt más mestertől, egészen a magáé. Festési m ó d j á b a n sem t a r t Zuloaga a modernekkel; nem találunk nála sem színfoltokat, sem megtört tónusokat, nem él vissza a narancssárga és kék festékkel, nem pointillista, — ő a mély tónusok, a meg nem tört szinek pompázó egymásra helyezésének, a mélységes feketének, az áttetsző színeknek mestere, egyszóval megtaláljuk nála a régi mesterek szép és egyszerű technikáját, melyekkel azok remekműveiket alkották.
5
De ennek a technikának nincs virtuóz jellege. Zuloagara, mint Besnardra vagy Sargentra elmondhatni, hogy un beau peintre. De ezek a kétségkívül kiváló művészek első sorban virtuozok, ragyogó technikájuk Kubelikre vagy Sarasate-ra emlékeztet, — előtérbe tolakodik ; akármit adnak elő, első sorban a művészre gondolunk, a kelleténél jobban. Zuloaga ellenben alkotásainál a háttérben marad, s éppen ez a nagy művészet titka. Zuloaga épen oly koncentrált, tartózkodó és józan, mint Jnngres; a szükségesnél egy ecsetvonással sem rak többet a vásznára, az összhatást szolgálja v a l a m e n n y i ; művei előtt ügyeskedésről beszélni szinte megsértése a művésznek. Ma, mikor egyformán védekeznünk kell a virtuozok ellen, akik kihivó trükkjeikkel elkápráztatni akarnak s az ignoránsok ellen, akik tudatlanságukat a primitívek naivitásának a d j á k ki, Zuloagában azt a mestert látjuk, aki mindent tud, s azt is t u d j a , hogy a tudás csak eszköz a világ ábrázolására, melylyel aztán bennünket meg fog hatni. Stílusa ellentéte a mai divatnak, mint ahogy az technikája is. Spanyolországot festi, de ahogy festi, t u d a t u n k b a hozza egyszerre az előtte ábrázolt spanyol világ mesterkélt voltát. Művei előtt érezzük, hogy itt egy fajt, egy országot — a vizionárius erejével és a realista megfigyelésével — ábrázoltak. Sajátságos, hogy a mi az idegenben sikerének forrása: realizmusa spanyol részről t á m a d á s o k n a k volt kitéve. Zuloaga azt a Spanyolországot festi, melyet szeret, szereti pedig a régi Spanyolország emlékeit, a fátyolkendős spanyol nőket, a torrerokat, a festői rongyokba burkolt koldusokat, a törpéket és boszorkányokat, a régi falakat és szomorú síkságokat. De a modern kornak Spanyolországa, a szép utcák és 6
villanyosok, a párisi d i v a t o t követő nők, szóval a haladó Spanyolország rossz néven v e t t e a hires mester közönyét. De művészetének érzéki elemei fellázították a spanyol prüdériát, m e r t amit lát és érez, azt ő minden titkolódzás nélkül, szépitgetések hiján, ábrázolta. Festőkkel állított á k szembe, akikkel logikusan össze sem hasonlítható, Sarolla y Bastida-val, Anglada-val és Rusinol-lal, kiknek művészete az impresszionizmusban gyökeredzik, s más célzatokat követ, mint a Zuloagáé. Azok realizmusa a természet változó jelenségeinek ábrázolása, Zuloaga, aki összefoglaló természetmegfigyelésre törekszik és inkább érzésből és emlékezetből komponál és teremt, nem abban az értelemben realista, mint Sorolla, aki a természetet ugyan csodálatosan utánozza, de nem interpretálja. Zuloaga előszeretete a pusztuló Ó-Spanyolország iránt a haladó érzésű spanyolokat nem elégítette ki, de elfeledték, hogy a lényeg itt az ábrázolás m ó d j a és Zuloaga e törpéket és koldusokat, e p a r a s z t o k a t és tüzesszemü leányokat előadása igaz voltával és erejével a nagy művészet stílusának magaslataiba emelte. Eljárása, felfogása és kivitele egészen klasszikus; nézzük, m i n t t u d j a néhány széles folttal a nő mosolyát ábrázolni, mint elevenít meg egy tekintetet, mint épit fel egy homlokot ; figyeljék meg, hogy öt-hat életnagyságú alakot hogy t u d egyesíteni vásznán, tekintsék feketéjét, szürkéit, a módot, ahogy egy kezet, egy virágot ábrázol. A régi mesterek egész t u d á s a és minden merészsége egyesül benne, csak némely tónus finom egymásba olvasztásában, az árnyék kezelésében találunk összefüggést a modern technikával, soha a rajz h á t r á n y á r a . Soha sem rajzolt festő nagyobb tűzzel és megkapóbb, mesteribb
7
erővel, nagyobb vakmerőséggel sohasem jellemeztek még egyéniségeket. Alakjainak világa telve kicsapongó életkedvvel : nincs két egymáshoz hasonló alakja, mindegyikben a kifejezés a végtelenségig változatos. Főleg a spanyol nő jelenik meg műveiben rendkívüli lelki komplex voltában ; egyetlen vonása sem marad rejtve előtte, mert mielőtt mint kolorista figyelné meg modelljét. behatol előbb a n n a k lelkébe. Igazi lelki revelációk „Dániel b á t y á m és családja" cimü művén minden egyes női alakja ; l á t j u k és olvasunk lelkükben, mindegyik mint nyitott könyv áll előttünk. Aki a női psychét arcképeiben oly élesen felfogja, a meztelen test csodás ábrázolója is, de ugyanakkor az ,,Ünnep á l d o z a t á n a k " drámai erejű festője, a vérző lován h a z a b a k t a t ó öreg pikadort ábrázolva hatalmas, á la Delacroix látott viharzó t á j b a n ; ez a műve, miként minden igazi remekmű, megborzasztja a nézőt. A „nők az erkélyen" két szótalan, büszke, előkelő spanyol nő képét adja, mesteri erővel megfestett szőnyeggel az erkély k a r f á j á n . Nagyszerű alkotása : ,,Ó-Kastillia", a szintetikus, az egyéniben a f a j t és t á j a t typussá emelő ábrázolás mintaképe. A félszemű, csúnya és mégis szinte ünnepélyes hatású törpének és a nagy, sovány, arroganciával rongyaiba burkolódzó aggnak szembeállításával szinte a karrikatura h a t á r á t érinti, de e két szegényes, mégis oly büszke alakot beletemeti a végtelen sivár tájba, melyben születtek, ilykép nevetséges és bizarr silhuettejüknek t a r k a és gazdag h á t t e r e t teremt. Azzal, hogy a t á j a t intellektuális elemként kezeli, gyakran találkozunk nála, a t á j mindenkor alakjai lelkét fejezi ki, vagy legalább is szoros összefüggésben van véle. Megérthetjük ezt az eljárását, ha tájképi háttereit külön figyeljük meg,
8
a végtelenül domborodó egeket a viharosan gomolygó felhőzettel, mindig csak azt a látszatot szolgálva, hogy az alakoknak chromatikus h á t t e r e k e t a d j a n a k , anélkül, hogy az atmoszféra és alakok tonusértékeit természet u t á n t a n u l m á n y o z t a volna ; a viszonylatok mégis igaznak h a t n a k , mert szépek és ez kielégíti a művészt. Szinte érthetetlen, mint lehetett Zuloagat naturalizmussal vádolni, — főleg ha arra a módra gondolunk, ahogy a nőt ábrázolja? Az ő spanyol asszonya maga a megtestesült szépség, a ragyogó előkelőség minden b á j á v a l felruházva. „ F á r a d t s á g " cimti műve, — a h o l a Beaudelaire által megálmodott asszony barnabőrü meztelen teste mesteri módon csillog felénk, — a jellemző mozgás remeke. Bréval k. a.-t Carmenben ábrázoló arcképét nem kell-e ép oly kiváló alkotásnak tekinteni, mint akár Besnard ragyogó R é j a n e arcképét? Minő komolyságot tud ő férfi arcképeinek kölcsönözni, minő karakterizáló erőt és eredeti meglátást? Gondoljunk csak Melquiadesre, a filozofusrá, vagy Larrapi hegedűs arcképére. Csodálatos az a mód is, ahogy Zuloaga a feketét felhasználja, oly időben, mikor áltálján megvetik, mert kezelését nem értik. Ki versenyezhet vele a rajz biztonságában, az alakok szobrászi nagyságában a bikaviadorok ábrázolásánál, ahol a tökéletes organizmus erejét és szépségét a kontúr kifejező készségével fejezi ki, szinte Masaccio alakjaira emlékeztetve. Tájképei, teszem a „Boldogságos Szent Szűz kolostora a sziklákon", kénes fényben úszva, egyenesen Delacroix heroismusára emlékeztetnek, — mig rut, állatias, ráncos képű boszorkányai a modellirozás varázsával és a kifejezés drámai erejével csak Tintorettoval hasonlíthatók össze. Lehet-e mindezekre a naturalista 9
jelzőt alkalmazni? Itt ez nem jelent mást, mint a nagy, változhatatlan stilust, mint egy nagy egész művész által meglátott és felfogott életet. A vakmerő ujitó alapjában az, ami Manet, a klasszikus. A naturalista t u l a j donkép egy stilista, akiben a régi idők pathosa szólal meg. ,,Az ünnep áldozata" tragikus vizió, méltó Grecohoz, s u j a b b képei, teszem a feszület előtt térdelő flagellánsokat ábrázoló, igazolják, hogy Zuloaga-ban a Moralések és Valdés Leal-ok régi és vad öröke fel-felébred, így ú j n a k hat, mert oly időről beszél, amelyben a festészet még pathosra képes volt. De nem utánozza a régieket, csak ugy dolgozik, mint ők és ezért méltó hozzájuk. Nemcsak tekintetével fogja fel a formákat, szelleme beléjük hatol, s a ragyogó külszín mögött az élet t i t k á t fedezi fel. P á l y á j a u t j á n egyre jobban eltávolodik az üres bravúrtól s minél jobban központosítja lélektani tanulmányait, annál tragikusabb t a r t a l m a t ad stíljének. F a j a történetirója lett. Sorolla ragyogó művészetét akár olasz, akár francia művész gyakorolhatná, mert nem gyökeredzik h a z á j a t a l a j á b a n : Zuloagáé igen, ő a spanyolság legintenzívebb kifejezése. S mivel ez az ő Spanyolországa eltűnőben van, művészetének értéke annál nagyobb. A nagy mesterek mellé helyezendő, azoktól vette alaposságát, minden külső ragyogás-biztonságát, minden vakmerősége mellett s ezen tulajdonságánál fogva ébred bennünk az az óhaj, hogy az ilyen alkotásoknak nem a szalonokban, hanem a nagy gyűjteményekben, a Louvreban vagy a Prado-ban van a helyük.
10
í . Dániel b á t y á m és családja. 2. A
flagellánsok.
3. Ünnep áldozata. 4. Ó-Kastillia. 5. Vidéki viadorok. 6. El Corcito, a torreádor, 7. Fáradtság. 8. Larapidi arcképe. 9. Nők az erkélyen. 10. Bréval k. a. Carmenben. Magántulajdon. 11. Segovia. 12. Nők Sepulvedából. 13. A véres feszület. 14. Találka. 15. Paulette. 16. Apáca. 17. A Boldogságos Szent Szűz kolostora a sziklákon. I. 18. Ugyanaz II. változatban. 19. Turegano várkastély. 20. Melquiades bölcs arcképe, 21. Sepulveda. 22. Fonó asszonyok.
11
M ZÜLOMGA-IRODMLOM.
D E F R E X Z I . Ignacio kiadása. 1912.
Zuloaga. Roma.
Garzoni
L E O N C E B E N E D I T T E . Ignacio Zuloaga. Paris internat. kiad. 1911. Megjelent német nyelven is. C H R . B R I N T O N . Modern Artist. (Tanulmány N e w - Y o r k . Baker end Taylor Company. 1908.
12
Provenzaní
Libr.
art.
Zuloagáról.)
BRANGWYN FRANK KflRCfll. „Anglia az egyetlen ország, ahol oly társadalmi osztály lakásának falain, melyeken m i n d e n ü t t m á s u t t közönséges fényképek vagy szinnyomatok disztelenkednek, igazi rézkarcokkal találkozunk." Ezt irta Dr. Singer Brangwyn rézkarcainak jegyzékéhez irt előszavában, s ez az elismerés nagy szó. A művészi izlés oly magas fokát igazolja, amely felülm ú l j a a franciákét is, a németekről, a mienkről nem is szólva. A legnemesebb reprodukáló művészetet, a rézkarcot Angliában mindenkor méltányolták, sokáig csak idegen művészek alkotásaiban, mig végre Anglia is megtalálta a maga nagy művészét. Ezt a nagy angol művészt, B r a n g w y n F r a n k o t m u t a t j u k most be közönségünknek. Apja építész volt, aki Belgiumban dolgozott s a fiatal Brangwyn ifjúságát Brüggében töltötte, a néma Brüggében, Memiing városában, a legnagyobb művészi környezetben s ezekkel meggazdagodva ment Londonba, ahol mihamar magára v o n t a Morris figyelmét. így került bele a prerafaelista
13
mozgalomba, megismerkedett a nagy dekoratív művészet elveivel, s igazi műhelytanulmányokat végzett, szőnyeget szőtt Morris, falképet festett Burne-Jones, rézkarcot gyakorolt Legros mellett, mig aztán Párisban Bingnek kezdett el tervezni szőnyeget, Tiffanynak üvegfestményeket, falképeket csinált a Royal Exchange társaságnak Londonban, a velencei kiállítás angol termét díszítette, könyveket illusztrált és legutóbb V. György király koronázásakor ő tervezte London utcai díszítését. Egész élete csupa mozgalom, a változatosság keresése, utazás. L á t t a Tunist, Középázsiát, Marokkót, Indiát s — Budapestet. Volt Messinában, Ostendében, N e w - Y o r k b a n és Szibériában, s mindent eredeti szemmel látott, az álmodozó szemével. Rembrandtból indult ki, a rézkarcoló Brangwynra ez h a t o t t legjobban ; kombinálta ezt Piranesivel, annak exakt megfigyelő ereiével és megalkotta a maga stilusát, egészen angol tradícióban, mely Constable módján, a masszában látott egységek visszaadásában nyilatkozik meg, de ő mindezt a jól megfigyelt exakt részletet, képzelete erejében, mesés, tündéri fényhatásba meríti. Roger Marx, a kiváló francia kritikus, a „Gazette des Beaux-Art" ez évi januári számában megjelent nagy t a n u l m á n y á b a n olvassuk a többi között : „Heroikus, hugoviktori szellem élteti kompozícióit, s önt beléjük benső, intenzív életet . . . kifejezni valamit a maga teljességében, minél erőteljesebben, ez Brangwyn rendes előadási módja, — meghazudtolná természetét, ha az édeskésséget, a moderációt keresné, — épen azért a nő nem játszik nagy szerepet Brangwyn művészetében. Felidéző erejénél fogva Brangwyn tulajdonkép romantikus ; a mult emlékeivel űzött kultusza, a pitto14
resque iránt érzett veleszületett h a j l a m á n a k felel meg az emlékmű belső lényegét fogja fel mindég, érezisfejezi ki: ez jellemzi Barnard vár hidját, itt a vizben tükröződő gótikus iv árnyéka egészen misztikus hatású . . . A rom a n t i k u s illúzió érzete ébred fel l á t t á r a . . . „ E g y i k legtisztább alkotása Ó-Hammersmith részlete, telve élettel, mozgással, h a t á s s a l ; igen komplikált díszletek, a fénysugár remegése a fényben uszó falakon ; a h a j ó k megvilágítása az előtér félhomályában ; a parton lefolyó jelenetek, — mind hozzájárult ahhoz, hogy világhírt teremtsen e lapnak, — annál is inkább, m e r t itt szerencsésen egyesitette a mester összes t é m á i t és egész erejét. A munkáséletből veszi tárgyait, ez érdekli B r a n g w y n t , de a t á r g y a t költészetté emeli. Az ő gyára — komor és sivár az életben — lapjain megelevenül, elveszti fatalisztikus színezetét, fényben úszik és m i n t h a nem h a t n a halálthozó erejűnek. Előidézi pedig ezt a fény és árnyék mesteri kezelésével, melylyel a szinesség illúzióját is fel t u d j a kelteni. Ebben egyre jobban közeledik Rembrandthoz, mindegyre inkább tündéribb, vizionáriusabb lesz; de sohasem nyugtalanító, mert fejlődése egyenes és harmonikus . . ." B r a n g w y n m a kétségkívül a modern művészet egyik jelese, mint rézkarcoló a római kiállítás egyik legnagyobb dijának nyertese. Szinyei, Zuloaga mellett ime a h a r m a d i k R ó m á b a n k i t ü n t e t e t t nagy mester, akit b e m u t a t h a t u n k közönségünknek. Mikor e sorokat irjuk, jön a hir, hogy az idei berlini kiállítás nagy aranyérmét ő nyerte el.
15
1. Maple-tree. 2. Régi házak Messinában. 3. Piazza San Spirito (Messinában). 4. Aratók (Lithografia). 5. Hidépitők. 6. Téglagyártók. 7. A folyam. 8. Velence. (Elfogyott,
ritka).
9. Rablók. 10. Old H a m m e r s m i t h . (Elfogyott, 11. San Sophia Konstantinápolyban. 12. U t a mezőn. 13. Bejárat Montreuil-be. 14. Londoni hid No. 3. 15. Kapualja. Cahors. 16. Hid Valentréban. 17. Genti régi házak. 18. A pék. (Most
jelent
19. A fekete malom. 20. Castella della Lisa.
16
meg!)
ritka). (Elfogyot.).
21. Barnard
vár
hidja
(Elfogyott,
ritka).
22. A koldusok ünnepe. 23. Muzsikáló koldusok. 24. Sziklafalu (Most
jelent
meg).
25. K a p u Furnesben. 26. Columbus m e g l á t j a az Újvilágot (Lithografia). 27. Notre-Dame templom Eu-ben. 28. Caledonia. 29. Piactér Montreuil-ben. 30. L ' E s t a m i n e t . 31. Templom St.-Saulve-ban. 32. Genti kapu Brüggében. 33. A Duncan sülyedése. 34. Christus. 35. Malomkerék Montreuilben. 36. U t Figeac felé.
17
A BRANGWYN-IRODMLOM
WALTER SHAW SPARROW. London. 1912.
F r a n k B r a n g w y n and his works.
18
fi KiALLITfiSSfiL
KfiPCSO'LfiTBfiN
BEMUTfiTfiSRfi
AZ ELSŐ
KERÜLNEK:
TEREMBEN
CSÓK I S T V Á N . Önarcképe. (Készült az olasz k o r m á n y felkérésére a firenzei Uffizi k é p t á r ö n a r c k é p g y ü j t e m é n y e számára.) R Ó N A J Ó Z S E F . A Savoyai Jenő-emlék. (Bronz.)
AZ
ÜVEGHÁZBAN
Ó - K I N A I F E S T M É N Y - ÉS S Z O B O R G Y Ü J T E M É N Y a vitrinában. M U N K Á C S Y M I H Á L Y : 1. T á j k é p t a n u l m á n y , h a l á l á n a k vázlata.
I873. 2. Mozart
PA ÁL L Á S Z L Ó : 1. T á j k é p , 1874-ből 2. T á j k é p 1875-ből. S Á M U E L C O R N É L : Női Akt. (Márvány.) SZENTGYÖRGYI ISTVÁN: munkás. (Bronz.)
1. A tenniszező nő. (Bronz.) 2. A
19
