AZ ÉRMELLÉK ŐSRÉGÉSZETI, CSÁSZÁR- ÉS ÁRPÁDKORI ERNŐ BARÁTSÁGÁNAK TÜKRÉBEN KUTATÁSÁNAK TÖRTÉNETE DR. ROSKA MÁRTON ÉS DR. ANDRÁSSY NÉMETI JÁNOS

EME AZ ÉRMELLÉK ŐSRÉGÉSZETI, CSÁSZÁR- ÉS ÁRPÁD-KORI KUTATÁSÁNAK TÖRTÉNETE

7

AZ ÉRMELLÉK ŐSRÉGÉSZETI, CSÁSZÁR- ÉS ÁRPÁDKORI KUTATÁSÁNAK TÖRTÉNETE DR. ROSKA MÁRTON ÉS DR. ANDRÁSSY ERNŐ BARÁTSÁGÁNAK TÜKRÉBEN NÉMETI JÁNOS A tanulmány dr. Andrássy Ernő érmihályfalvi orvos életútját, valamint dr. Roska Márton kolozsvári régésszel való szoros barátságát és együttműködését mutatja be. Dr. Andrássy Ernő 1924-től kezdte el gyűjteni a környék régészeti leleteit, majd a számtalan leletmentési munkája során 1936-ig rendszeresen meghívta Roska Mártont és együtt végeztek kisebb régészeti feltárásokat. Szintén közösen kezdték meg az ottományi Várdomb bronzkori tell telepének a feltárását. Az ottományi ásatásoknak komoly hazai és európai visszhangja volt. Ennek a gyümölcsöző együttműködésnek lett az eredménye az Érmellék gazdag régészeti kutatása, míg az összegyűjtött tárgyakból dr. Andrássy Ernő Érmihályfalván megalapította a vidék első múzeumát, amely 1958-ig működött. Kulcsszavak: dr. Andrássy Ernő, dr. Roska Márton, Érmellék, kutatástörténet, ősrégészet

D

r. Roska Márton 1880. június 15-én született Magyarköblösön (Cubleşu Someşean, Kolozs megye, Románia). Örmény származásúnak tartotta magát, de a magyart tekintette anyanyelvének. A Világító Szent Gergelyről elnevezett szamosújvári örmény fiúárvaházban nevelkedett, s a középiskolai tanulmányait az egyházi örmény, majd a városi magyar állami főgimnáziumban végezte. 1900-ban érettségizett. Ezt követően beiratkozott a Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet- és Történelemtudományi karára.1 Bizonyosak lehetünk abban, hogy a Pósta Bélával és tanítványaival való találkozás Roska Márton életének meghatározó élményévé vált. Az 1872-ben Kolozsvárott megnyílt egyetem, de a már 1859 óta a városban székelő Erdélyi MúzeumEgyesület, amely gyűjteményével biztosította a tudományos-nevelő munka magas színvonalát, jelentős szerepet játszottak Roska életében. Hiszen az 1899-ben szervezett, Pósta Béla vezette régészeti tanszék, valamint a hozzákapcsolt érem- és régiségtár – igazában a kolozsvári régészeti iskola – éppen beiratkozása előtt indította meg működését, itt kezdte meg tevékenységét Buday Árpád, majd Kovács István, ők voltak Pósta Béla első munkatársai. Roska Márton 1901. április 27-én, Kovács István előléptetése után kérvényt nyújtott be a megüresedett második gyakornoki állásra. Érdekes, hogy indoklásul egyebek között megemlítette, hogy „a magyar nyelv mellett tökéletesen beszélek románul, meglehetősen jártas vagyok a német és a latin nyelvekben”.2 Már ekkor megbízatásokat kap a különböző munkálatok során felszínre került régészeti leletek begyűjtésére, valamint kisebb ásatásokat végez: Balsán (Magyarország) kelta sírokat tár fel.3 1904-ben befejezte egyetemi tanulmányait és egy év múlva történelem–földrajz tanári oklevelet szerzett. Pósta Béla támogatásával a kari tanács az 1905/1906 tanévre a régészeti tanszék tanársegédévé választotta. Eleinte az új tanársegédnek nem volt lehetősége ásatást végezni, de 1909-től, az anyagi támogatás megnövekedésével, elkezdi a perjámosi bronzkori telep feltárását,4 amely munkát folytatta 1910/1911, 1913-ban, valamint 1

ERDÉLYI MONOGRÁFIA 1934, 433. VINCZE 2005, 8. 3 ROSKA 1915, 14–15. 4 ROSKA 1941, 15–19. 2

EME 8

NÉMETI JÁNOS

kutatási területét kibővítette a Pécska-Szemlaki határban jelzett településekkel.5 Ugyanekkor hitelesítő ásatást végzett a Torma Zsófia-gyűjtemény kapcsán, de kutatott Apahidán, Vajdahunyadon, Várfalván, Marosgombáson, Magyarköblösön, Csoklavinán, a felsőszőcsi bronzkori temetőben, ugyanakkor megkezdte a körös barlangi Igric-barlang kutatását.6 Közben Pósta Béla támogatásával szakmai fejlődése céljából külföldi tanulmányútra szóló ösztöndíjat nyert: Berlin, Brüsszel és Párizs múzeumaival ismerkedett, de megfordult Drezdában, a frankfurti múzeumban, valamint Berlinben alkalma volt tanulmányozni a Schliemann gyűjteményt.7 A Földközi-tenger művelődésének hatása Magyarország újabbkőkori temetkezésére c. értekezésével 1908. május 23-án kitüntetéssel elnyerte az archeológia, az ókori történelem és az ókori művészettörténet doktora címet. A kolozsvári egyetem oktatója maradt az első világháború kitöréséig, amikor önkéntes frontszolgálatra jelentkezett és 1915. március 15-én bevonult. A galíciai frontra került, oda, ahol a háború első napjaiban bevonult munkatársa, Létay Balázs a korai harcokban elesett. Zászlósi rangban századparancsnok lett, megjárta a háború poklát, de egyenruhában is megmaradt vérbeli kutatónak. A harcok szüneteiben régész szenvedélyének hódolt, bejárta a Dnyeszter menti teraszokat, érdekes magkövet talált, Bukovinában újkőkori edénytöredékeket gyűjtött, gondosan lerajzolta a hadászati munkák során előbukkant kultúrrétegeket. A zsinegdíszes és festett kerámia rétegtani megfigyelése igen hasznosnak bizonyult a későbbi munkáiban.8 Kolozsvár román katonai megszállása 1918 karácsonyán Roska Márton életében változást hozott, bizonytalanságérzetét fokozta egy nem várt esemény: 1919. április 16-án váratlanul elhunyt Pósta Béla. Pótolhatatlan veszteség érte az erdélyi régészetet, az igazgatást Buday Árpád vette át, majd május 12-én a román hatóságok, a Kormányzótanács (Consiliul Dirigent) Onisifor Ghibu vezetésével és természetesen katonai segédlettel átvették az egyetemet és a nagy múltú érmészeti és régészeti intézetet. Az új román egyetem alkalmazta ugyan az egykori intézmény dolgozóit, de megindult ellenük a politikai jellegű hajsza, még 1919 novemberében mind Budayt, mind Roskát letartóztatták. Végül 1920 májusában a haditörvényszék rendelkezésével felmentették őket. Roska Mártont leminősítették tanársegéddé, de 1924-től, miután Buday Árpádot meghívták a Szegedi Tudományegyetem régészeti tanszékére, átvette az ő beosztását: előléptették adjunktussá (şef de lucrări), az egyesület pedig rábízta az Érem- és Régiségtár vezetését. Roska Márton kitűnő minősítéssel végzett a kötelező nyelvvizsgán, valamint letette a román állammal szembeni hűségesküt. Egyedüli magyar szakembere volt a Román Állami Műemlékvédő Bizottság erdélyi tagozatának (Comisia Monumentelor Istorice, Secţiunea pentru Transilvania). Szerencséjére, az Érem- és Régiségtár élére D. M. Teodorescu professzort nevezték ki, aki jó szakember, megértő, nemes lelkű kolléga volt, tisztelte az új munkatársait, méltányolta tudományos munkáikat és eredményeiket, így Roska Márton 1929-ig tovább dolgozhatott aránylag jó körülmények között.9 Régészeti munkásságát ott folytatta, ahol a háború miatt félbe kellett hagynia: 1921-ben újra ásott a csoklovinai barlangban (paleolitikum), felújította körös barlangi kutatásait, de érdeklődése mindinkább a bronzkor felé irányult, felújította a félbeszakadt perjámosi munkálatokat 1921–1928 között, megkezdte az ottományi kutatásokat (1924–25, 1927),10 valamint ásatásait a gyulavarsándi Laposhalmon 1930-ban,11 majd először kutatott 1924-ben Érmihályfalván. Ugyanebben az időben megírja az Ősrégészet kézikönyvének, I–II. kötetét (1926–27, régibb és újkőkor), nem rajta múlt, hogy 5

ROSKA 1912, 1–73. VINCZE 2005, 9. 7 ROSKA 1909, 351–352. 8 ROSKA 1919, 1–29. 9 VINCZE 2005, 12. 10 ROSKA 1925, 400–416; ROSKA 1930a, 163–177. 11 ROSKA 1942a, 45–61. 6


9

a tervezett folytatás, a bronzkort és vaskort bemutató kötetek már nem jelenhettek meg. Ugyanekkor írta meg A Székelyföld őskorát is. D. M. Teodorescu lemondása után (1929) kezdetét vették az újabb meghurcolások. Az átszervezett intézet élére Emil Panaitescu professzort nevezték ki, aki nem nézte jó szemmel Roskának az Erdélyi Múzeum-Egyesület vezetésében vállalt szerepét, és akinek számtalan személyes jellegű támadását csak nehezen tudta kivédeni. Ekkor már általánossá vált a román vezetők körében, hogy igyekeztek megszabadulni a kellemetlen idegen elemektől. Ebben az időben nézeteltérés keletkezett közte és a román régészet megteremtője, Vasile Pârvan között. Ez kiderül abból a levélből, amelyet V. Pârvan küldött Roska Mártonnak.12 A feltételezések szerint V. Pârvan azért neheztelt Roskára, mert szerinte nem közölt elég tanulmányt az általa frissen alapított Dacia folyóiratban. Ez az állítás nem egészen felel meg az igazságnak, hiszen már a Dacia első számaiban a szerzők nevei között ott találjuk a Roska Mártonét is, aki jelentést közölt a bihari tégla- és cserépgyár területén végzett kutatásairól.13 De más irányból is érték támadások: Emil Panaitescu azt kifogásolta, hogy miért nem szignálja tanulmányait Roşca formában.14 Az intézet megbízott gondnoka Constantin Daicoviciu lett, aki diákkorában mások mellett éppen Roska oldalán ismerkedett a régészeti ásatások módszertanával, Roska Márton támogatta az ambiciózus fiatalembert. Ő azonban nem továbbította Roska kérését, hogy külföldi tanulmányai során pontosítsa a készülő régészeti repertórium egyes erdélyi származású tárgyainak leletkörülményeit és más dokumentációt, de elhallgatta azt a beadványt is, amelyben kérte a nyugalomba vonulását.15 A Roska Márton elleni újabb támadásra jó ürügyet szolgáltatott az 1936-ban Budapesten megjelenő, Asztalos Miklós által szerkesztett A Történeti Erdély című munka, amelyben ő is közölt egy tanulmányt A honfoglalás és Erdély címmel, melyben felvázolta a 10. századi Erdély régészeti leleteit. C. Daicoviciu feljelentést tett Roska ellen, amelynek tartalmát egy sajtóértekezleten a román közvélemény elé tárta. A feljelentés nyomán Roska lakásán és munkahelyén több ízben házkutatást tartottak, 1936. július 11-én felfüggesztették egyetemi állásából és bűnügyi eljárást indítottak ellene. A hadbíróság államellenes izgatás vádjával háromhavi szabadságvesztésre, ötezer lej pénzbüntetésre és politikai jogainak három évre szóló felfüggesztésére ítélte (november 13-án). A méltánytalan eljárás magyar körökben általános felháborodást váltott ki.16 Nicolae Iorga, a legjelentősebb román tudós történész közbenjárásának eredményeként 1936. december 1-jén, az általános amnesztia következtében szabadon bocsátották. Az egyetemre azonban nem térhetett vissza, így kénytelen volt elhagyni Romániát.17 Az emigrálás után Roska Márton nevével 1937-től Debrecenben találkozunk. A debreceni Tisza István Tudományegyetem bölcsészkarán már régóta szünetelő archeológiai előadások így gazdára találtak 1937 szeptemberétől az Erdélyből menekült Roska Márton személyében.18 Roska előbb szakelőadói, majd 1938-ban professzori kinevezést nyert, a tanszék élére került, és Sztehlo Zoltán professzorral együtt 1938. augusztus 13-án letették az esküt a debreceni tudományegyetemen.19 Előadásaiban ismerteti a hallgatókkal a régészet korszakait (régi kőkor, középső kőkor, újkőkor, rézés bronzkor). Egy másik előadássorozatban a népvándorlás régészeti anyagát tárgyalja gót, hun, gepida, avar emlékek bemutatásával. Előadást tartott a nagyszentmiklósi kincsről, valamint A dákóromán kérdés a régészet megvilágításában címmel, de tartott régészeti gyakorlatot, 1940-ben muzeo12

GÁLL 2010, 289, 40. jegyzet. ROSKA 1925, 400–415. 14 VINCZE 2005, 13. 15 VINCZE 2005, 14. 16 KOSZTIN 1998, 83–84. 17 GÁLL 2010, 292. 18 MUNDRÁK 2007, 22–23. 19 http://ganymedes.lib.unideb.hu:8080/dea/handle/2437/82281. 13

EME 10

NÉMETI JÁNOS

lógiai ismereteket is tanított. Az egyetem mellett gyakran meghívták előadásra a debreceni Déry Múzeumba is. Sőregi János 1930–31-ben ásatásokat végzett Zsákán (Magyarországon), az ún. Várdombon neolitikus települést és temetőt tárt fel. Sőregi kutatatásait Roska Márton 1940-ben újraindította, valamint más, kisebb régészeti megfigyeléseket is végzett.20 Debrecenben szerkesztette a Közlemények a magyar királyi Tisza István Tudományegyetem régészeti intézetéből című szakfolyóiratot, amelynek első számában jelent meg A kimetszett díszű agyagművesség Erdélyben című tanulmánya.21 Ugyancsak Debrecenben jelent meg 1939-ben a következő munkája: Ismerte-e az erdélyi neolitikum ősembere a hengerfúrást? Az 1920-as évek eleje óta ideiglenesen Szegeden működő Ferenc József Tudományegyetemet a II. bécsi döntés után visszaköltöztették Kolozsvárra. Az 1940. október 19-én kelt miniszteri rendelet értelmében a debreceni bölcsészkarról Roska Mártont áthelyezték Kolozsvárra, kinevezték a Régészeti és Numizmatikai Intézet igazgatójának, valamint az egyetem ősrégészeti professzorának. Óriási lendülettel látott munkához: rendszerezte és beleltározta a három évtizede szinte elfelejtett, általa feltárt honfoglalás és Árpád-kori temetők régészeti anyagát. Megindította a Közlemények az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából című folyóiratot (I–IV), és sajtó alá rendezte Erdély Régészeti Repertóriumát (I. Őskor, 1942), valamint Torma Zsófia gyűjteménye az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárában című tanulmányát (1941). A II. világháború után, mint sok más sorstársa, ő is emigrálni kényszerült Magyarországra. Pontosabban, 1946. november 18-án a dr. Andrássy Ernőhöz írott levelében így ír: „jóakaróim elérték céljukat, sikerült ismét elküldeniük Koloszvárról”. Szegeddel már korábban is volt kapcsolata, mert Móra Ferenc 1927-ben Kolozsvárott készített jegyzetei között a következőket találjuk: „e sorok íróját, mint a magára maradt kezdő vidéki régészt, a maga nyomorúságán kívül Pósta Béla és Roska Márton tanították meg 15 évvel ezelőtt arra, hogy miként kell hasznára lenni a tudománynak”. Roska Mártont 1947-ben nevezték ki a Szegedi Tudományegyetemre: mint tanszékvezető Banner Jánost követte és 1949-ig dolgozott itt.22 1950-től a Geológiai Intézetben talált állást, ekkor a Bakonyban végzett régészeti kutatásokat, főleg a paleolitikum terén.23 A 75 éves Roska Márton 1955ben egészségi problémái miatt nem dolgozhatott tovább a Geológiai Intézetnél, ekkor Tokaj környékére irányították. Ettől kezdve Budapesten, az V. kerületben a Madách utca 10 sz. alatt lakott.24 Igen hányatott élete volt, nyugdíjat nem kapott, szűkös anyagi körülményei kapcsán dr. Makkay János régész, aki akkor egyetemista volt, arra emlékezik vissza, hogy a budapesti régész barátai által összeadott adományokból tengette életét.25 Ez a hányatott élet 1961. július 16-án ért véget. Dr. Roska Mártont, a hazai ősrégészet nesztorát, nemzetközi elismerést szerzett, küzdelmes életű tanárát, mindnyájunk napsugaras kedélyű, meleg szívű Marci bácsiját 1961. július 17-én helyezték örök nyugalomra a budapesti Farkasréti temetőben.26 A sírhely pontos száma 1/D parcella, 6. sor, 3-as sírhely és a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság által védettséget élvez.27 Dr. Andrássy Ernő 1894. április 10-én született Szalacson (Sălacea), Bihar megyében. Középiskoláit Szatmáron végezte, ott érettségizett 1912-ben, aztán beiratkozott a budapesti egyetem orvosi karára, ahol 1918-ban diplomát szerzett. A müncheni tanulmányút után a budapesti és a debreceni 20

ROSKA 1942b, 54–65. ROSKA 1940, 3–26. 22 ALMANACH 1996, 187; KÜRTI 1999, 228–232; MAGYAR MÚZEUMI ARCKÉPCSARNOK 2002, 752. 23 ROSKA 1954, 135–162. 24 Andrássy Ernőhöz írt levél, 1958. június 14. 25 Makkay János szíves közlése. 26 FÖLDRAJZI KÖZLÖNY 1961, 454; KOREK 1962, 89. 27 Komlosi Katalinnak, a temető gondnokának információja. 21


11

klinikák szülészeti osztályán dolgozott. Különösen kiemelhetjük a debreceni bábaképző intézetben végzett tevékenységet. Ezután a szintén orvos édesapja kérésére hazaköltözik a Bihar megyei Érmihályfalvára (Valea lui Mihai), ahol folytatja apja prakszisát, kinevezték körorvosnak, majd 1926-ban magánrendelőt nyitott, ahol 1958. július 25-ig, letartóztatásáig dolgozott.28 Dr. Andrássy Ernő politikával igazán sohasem foglalkozott, minden idejét gyenge egészsége ellenére az orvosi munkának és gyűjtőszenvedélyének szentelte. Ennek ellenére a hírhedt érmelléki koncepciós perben 1958-ban több társával együtt „hazaárulásért és fegyveres összeesküvésért” előbb életfogytiglani, majd 25 évi börtönbüntetésre ítélték. 1964. április 12-én amnesztiával szabadult, azzal a figyelmeztetéssel, hogy „jó lesz mindent elfelejteni”. Egészsége teljesen megromlott, 1968. május 1-jén hunyt el. Az érmihályfalvi katolikus temetőben nyugszik, az Andrássy család mauzóleumában.29 Dr. Andrássy Ernő tudományos munkásságát Európa-szerte ismerték, évtizedeken át tanulmányozta az Érmellék madárvilágát, tojásgyűjteménye révén tagja volt a londoni The Oologist Clubnak, valamint numizmatikai gyűjteményének köszönhetően a budapesti numizmatikai egyletnek. A régészet iránti érdeklődéséről így vall: „1920. VIII. 21-én délután kimentem Ottomány községbe vadrucára vadászni. Az Ér folyó ››Földvár‹‹ nevű szigetén friss tarló-szántáson találtam egy kis kőbaltát. Elcsodálkozva vettem fel. De a szántást végző ember, amikor mutattam neki, megjegyezte, hogy gyakran találnak itt köveket, cserépdarabokat és égetett földet is. Sőt – mondta, hogy a ››Várdomb‹‹ tetején sokkal több ilyesmit lehet találni. Néhány nap múlva a Várdombra mentem fel és ott ástunk egy árkot. Tényleg sok ››régiséget‹‹ találtam. Meglepett ez. Hiszen az Érmelléken születtem, itt nőttem fel, és még eddig ilyesmit nem láttam. Mint körorvos, gyakran volt alkalmam a falvak népével beszélgetni, megemlítettem, hogy mit találtam Ottományban. Kisült, hogy csaknem minden faluban leltek márt ilyesmit, sőt csuprokat, fazekakat is. De nem tulajdonítottak neki nagyobb jelentőséget, eldobták, vagy összetörték (ugyanis az a babona járja, hogyha valaki talál a földben egy edényt, és azt nem töri össze, még abban az évben meghal), nehezen tudtam erről leszoktatni a lakosságot. Később kezdték behozni, ha találtak valami régiséget. Magam is kimentem azonnal a helyszínre, próbaásatásra. Úgy látszik, kiütközött belőlem az átöröklés. Ugyanis Andrássy Péter nagyapám,a kolozsvári Régiségi Múzeumnak volt alapító tagja. Kovács János anyai nagyapám pedig 1856-ban, amikor afrikai kutató útjáról visszajött, az egész gyűjteményét, 47 ládát a budapesti Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. Később a debreceni Collegiumban a tanítványai segítségével természetrajzi és régészeti múzeumot csinált. Ő ismertette meg velem az Érmellék madárvilágát. Már 1900 óta gyűjtöttem régi pénzeket. Így numizmatikai és történelmi könyveim voltak, de eddig archeológiai szakkönyveket még nem olvastam. Igyekeztem azokat beszerezni, hogy némi ismeretet szerezzek e téren.” Hogy milyen sikeres volt ez a munka, azt igazolja az is, hogy egy, a Duna-deltában (Tulcea) katonáskodó érmihályfalvi legény (Meszlényi Gábor, 1954. szeptember 29.), amikor szabadságra jött, magával hozta a földmunkák alkalmával talált szép római tálkát. Dr. Andrássy Ernőt több évtizedes barátság fűzte Roska Mártonhoz, levelezésükből kitűnik az egymás iránti szeretet, ragaszkodás és a közös munka. Ismeretségük 1924-ben kezdődött, amikor Andrássy Ernő meglátogatta a Biharban ásatást végző Roska Mártont és meghívta Érmihályfalvára. Itt nagy érdeklődéssel nézte meg a már kialakulóban levő gyűjteményt, együtt kirándultak Ottományba, Szalacsra és Érkörtvélyesre. Andrássy Ernő meghívta Roska Mártont az ottományi várhegyi ásatásokra, amit kisebb megszakítással 1928-ig együtt folytattak. Az ásatások költségét dr. Roska Márton és Benedek Zoltán nagyváradi bankigazgató biztosították. Így nem véletlen, hogy a kolozsvári I. Ferdinand Tudományegyetem tanára a 30-as években éppen a Partium területén végezte kutatásainak 28 29

ERDÉLYI MONOGRÁFIA 1934, 21. NÁNÁSI 2003a, 7–18.

EME 12

NÉMETI JÁNOS

egy részét. Több alkalommal ástak együtt Érmihályfalván, ezeknek egy részét Roska Márton le is közölte.30 Roska Márton az ottományi ásatás kerámiáját és az egész jelenséget Gyulavarsándi kultúrának határozta meg. Az általa közölt ottományi ásatások eredményei hamar ismertté váltak, ezekre felfigyelt V. G. Childe angol régész, aki a leleteknek igen nagy jelentőséget tulajdonított és a pusztaszentjánosi bronzkori anyaghoz hasonlította,31 majd később I. Nestor román régész ezt a műveltséget Ottományi (Otomani) kultúrának nevezte el.32 A három évtizedes gyűjtő- és kutatómunka eredményeként 1952. október 9-én sok huzavona után hivatalosan is megnyitották az érmihályfalvi dr. Andrássy Ernő Múzeumot, és végül 1955-ben kinevezték a múzeum igazgatójának 463 lejes fizetéssel. A múzeum régészeti-történelmi anyaga utáni nagyfokú érdeklődés mutatkozott, így szükségessé vált egy katalógus összeállítása. A kolozsvári Mircea Rusu kutató közbenjárásával a Bukaresti Régészeti Intézet felvállalta a kiadvány támogatását. Mircea Rusu az 1954. július 7-én kelt levelében ígéretet tesz arra, hogy a katalógus számára elkészíti a képanyagot. Dr. Andrássy Ernő, mivel román nyelven nem tudta elkészíteni a gyűjtemény leírását, megtette azt 17 gépelt oldalon magyarul, amit elküldött Bukarestbe a Régészeti Intézethez Alexandrina Alexandrescu nevére. A katalógus tartalomjegyzékét viszont postázza Magyarországra Roska Márton professzornak. Egyben közli, hogy az érkörtvélyesi Égetődombon homokhordással újabb kelta leletek láttak napvilágot, és leírja a behozott sír leletanyagát is. A magyar nyelven írt katalógus anyagát végül is nem fordították le románra, így a kiadására nem került sor. Dr. Andrássy Ernő munkásságát Roska Márton méltatja az 1942-ben megjelent Repertórium bevezetőjében. Többek között „nem kisebb a hálám dr. Andrássy Ernő barátommal szemben sem, aki éveken át sietve sietett, hogy minden adatot, amihez hozzájutott, tudomásomra hozzon, sőt gyakran nem kímélve költséget és fáradságot beküldte újabb leleteit, elkalauzolt azok lelőhelyeire s így sokban hozzájárult munkám teljességéhez.” (1941. január). M. Petrescu Dîmboviţă, az 1977-ben megjelent Depozitele de bronzuri din România című munkájában így ír: „De asemena, sântem recunoscător şi regretatului dr. E. Andrássy (Valea lui Mihai) pentu binevoitorul său concurs.”33 Az Érmellék geomorfológiai leírása Az Ér síksága egy teknőszerű völgyben fekszik, amely a Kraszna folyótól a Berettyóig terjedt. Az Érmelléken folydogáló „Eer-fluvius” vagy „Er wyze fluvius”, amelyet már Anonymus is említ „Homusuer” néven,34 a középkor folyamán gyakran szerepel az oklevelekben, először 1338-ban,35 míg az Érmellék elnevezést 1445-ben Éradony határának megjárása alkalmával említik először. Az Ér a Szekeres erdőből ered, aztán több ágból Kekec, Kubik-ér, Rékát, Hatvan falunál egyesülve, Mezőterem irányában folyik tovább, 5–12 km széles medre Pocsalynál (Magyarország) ömlik a Berettyóba.36 Az Ér síksága alacsonyabban fekszik a szomszédos területeknél (Tasnádi-dombvidék és a Nyírség), összekötő kapocs a Nyírség, a Kraszna síksága és a Szilágyság között. Mindkét oldalán terasz-lépcsők követik, amelynek fedőanyaga vörös anyag. Az Érmellék ökológiai sajátossága hosszú évezredeken át a mocsári táj volt, amely az 1965-ben meghozott döntéssel, a folyó szabályozásával és a vízjárta területek rendezésével változott meg. Ez a terület keresztül-kasul barázdált a valamikori lassú és nagy vízhozamú folyók régi medrével. Miután ezek a folyók másfelé vették útjukat, ezt a széles tektonikus völgyet az Ér foglalta el. A széles mederben gyakran találunk homokpadokat és magasabban fekvő szigeteket, jellegzetes mocsaras, árvízveszélyes területeket, növény- és állatvilágot. Ez a hajdan

30

ROSKA 1928–1932b, 73–80. CHILDE 1929. 32 NESTOR 1960, 110–111. 33 PETRESCU DÎMBOVIŢA 1977, 8. 34 ANONYMUS 22, 28. 35 OKLEVÉLTÁR I. 128. 36 BENEDEK 1996, 9–17. 31


13

gazdag vegetációjú, vízben bővelkedő, halakban és vadakban gazdag terület kiváló lehetőséget biztosított az emberi megtelepedésre, a terület benépesítésére. Az őskori települések az Ér mindkét teraszán, valamint a már említett szigeteken alakultak ki.37 Ősrégészeti kutatástörténet A következőkben szeretnénk röviden felvázolni a dr. Andrássy Ernő és dr. Roska Márton által végzett kutatásokat a régészeti korok szerint, kiemelve az egyes, igen fontosnak vélt feltárásokat és leleteket.38 Paleozoológia • Gálospetri (Galoşpetreu) területén, az ún. Törvénydombon található homokbányában Jurcsák Tibor nagyváradi paleozoológussal közösen leletmentő ásatás alkalmával mamutborjú agyart, állkapocstöredéket, négy őrlőfogat és 3-4 csigolyát, ősszarvas és más leleteket tártak fel. Érmihályfalva területén a Fűzék patak partján lévő homokbányából ősló csontokat talált. Andrássy 1956 tavaszán és 1957 őszén újabb ásatást végzett a Törvénydombon, majd 1958 nyarára Jurcsák Tiborral nagyobb méretű kutatást szerveztek, azzal a feltétellel, hogy a talált leletek az érmihályfalvi múzeumba kerülnek. Sajnos ezekben a kutatásokban Andrássy már nem vehetett részt. • Érmihályfalva (Valea lui Mihai) – a Fűzék (Fűzik) patak partján található homokbányában ősló hátsó lábának a csontjait találták meg (lsz. 1894). Paleolitikum • Gálospetriben az Ér egyik szigetén, a Fráter erdőnek nevezett helyről paleolitikum korú, musterian típusú eszközöket gyűjtött (lsz. 867, 888, 892, 895). Innen 1938 tavaszán Vida Sándor juhász is gyűjtött pattintott kőeszközöket, eljuttatván azokat Andrássyhoz. Megemlítjük, hogy Roska Márton 1928-ban a Szatmár megyei Bikszád (Bixad) falu környékén paleolit leletek után kutatott.39 Neolitikum • Érmihályfalván a Dienes-homokdűnéken, a Fűzék-patak partján pattintott kőeszközöket és kulturálisan nehezen meghatározható, atipikus kerámiatöredékeket gyűjtöttek be. • Éradony (Adoni) határában a Körtés-szigeten több kőbaltát, baltatöredékeket, valamint edénytöredékeket találtak (lsz. 1945–46). • Vasadon (Văşad) a községtől É-ra folyó patak (Gánás) magas partján, ahol a cigányok által kitermelt sárgaföldből vályogot vetettek, vagy téglát égettek, csiszolókő, kaptafa alakú balta, kőpenge, valamint vonaldíszes és festett edénytöredékek kerültek elő (lsz. 1513, 1516, 1517–18). Ugyancsak innen származik egy kis edény alja (lsz. 1537), edényoldal-töredékek, valamint égetett agyag, patics, amelyek településre utalnak. • Érkeserű (Cheşereu) – az Ér egyik szigetéről két átfúrt kőbalta (lsz. 780–781) egy tál alakú edény oldala (lsz. 760), tűzhely égetett tapasztása, átfúrt madárcsont eszköz (lsz. 776) származik, mindezek neolitikus településre utalnak. • Szalacs (Sălacea) – az Ér jobb partján, a Burga-tetőn (Vida-domb) végzett ásatás alkalmával Andrássy szerint a tell alsó rétegéből kőkori eszközöket, edénytöredékeket (lsz. 10 077–079), kapta alakú baltákat (lsz. 1943–44), kova és silex pengetöredékeket (lsz. 1189–92; 1195–1219) regisztráltak. 37

NÉMETI 1999, 9–10; NÉMETI – MOLNÁR 2002, 38–40. ANDRÁSSY 2005, 7–10 (kiadott kézirat). 39 ROSKA 1939a, 1–22. 38

EME 14

NÉMETI JÁNOS

Rézkor • Érsemjén (Şimian) területén, a Kis utca 98. szám alatt 1932-ben Andrássy Ernő Tiszapolgár kultúrába sorolható sírokat tárt fel. • Értarcsáról (Tarcea) az Alsó-rét nevű határrészen előkerült 5 db rézcsákányt sikerült megvásárolni a múzeum számára (lsz. 685; 1469; 1470–72). • Érmihályfalván, az állomással szemben, Rátonyi József kertjében 1924-ben Roska Mártonnal együtt végeztek leletmentő ásatást. A Baden kultúrába tartozó települést, valamint ugyanebbe a kultúrába sorolható hamvasztásos urnás sírt (?) regisztráltak. Ugyaninnen származik egy bizonyosan kora bronzkorba keltezhető és a Makó kultúrába sorolható hamvasztásos urnás sír.40 Talán érdemes megjegyezni, hogy hasonlóan a Baden kultúra településébe voltak beásva a piskolti Homokos-dombon feltárt Makó típusú temető sírjai.41 Érmihályfalva határában meg nem határozható lelőhelyről került elő egy rézvéső (lsz. 2214), valamint több edénytöredék (lsz. 241–243), valószínűleg szintén késő rézkori településből. • Éradony területén, a falu szélén, ahol az Ér egyik mellékága szigetet képez, rézcsákányt találtak (lsz. 711). Bronzkor • Érmihályfalva – a Forráskút környékén húzódó homokdomb oldalából ered a Móka-patak egyik ága, majd egyesülve az északról folyó főággal, áthalad Érmihályfalván, azután tovább folyik Érsemjén és Érkeserű felé. A patak partján található az ún. Sárgaföldes gödör, ahonnan agyagot termeltek ki vagy vályogot vetettek. Az itteni agyagkitermelés ma is folyik, az ún. Új sárgaföldes gödörben. Az itt felszínre került régészeti leleteket gondosan összegyűjtötte és több alkalommal végzett leletmentő ásatásokat. 1951-ben Krizsán Sándor és fia, Géza egy tárolóedényt ástak ki, amelynek vázlatos rajza fennmaradt: fekete színű díszítetlen edény, amelynek 172 l űrtartalma volt, legnagyobb szélessége 74 cm, magassága 81 cm, fenékátmérője 18 cm (lsz. 1836). Később Krizsán Géza egy másik tárolóedényt adott át, melynek széttört darabjait sikerült restaurálni, színe sárgásbarna volt, nyakát körbefutó hornyolások (kannelúrák) díszítették, hasán négy szarv alakú dudor helyezkedett el, félkör alakú kannelúrákkal (lsz. 1853). A leírások és a fennmaradt vázlatos rajzok alapján valószínű, hogy mindkét edény a Gáva kultúra korai fázisába keltezhető.42 1954. január 2-án az erős fagy következtében a Sárgaföldes gödör talajának felső rétege megrepedt és a fal egy része leomlott. Az agyagkitermelést felügyelő Meszlényi család Erzsébet nevű lánya észrevette, hogy a leomlott földben több cseréptöredék és néhány kisebb ép edény került felszínre, ezeket összegyűjtötte és elvitte Andrássyhoz, aki szokás szerint megvásárolta őket. Másnap –10°C hidegben két napszámos és két diák segítségével mentőásatásba kezdett, de a fagyos földet csak csákánnyal és baltával sikerült megbontani. 140 cm mélységben fekete színű földben (gödör betöltése), egy 80x60 cm területen összezsúfolva különböző edények voltak elhelyezve álló, fekvő helyzetben, valamint két edény szájával lefelé fordítva. A gödör alja nem volt ledöngölve, az edények mellett csak néhány állatcsonttöredéket találtak. A Meszlényi Erzsébet által összegyűjtött leletekkel együtt 28 edényt találtak: 1 nagyobb amfora alakú, 25 kisebb-nagyobb csésze és kancsó, valamint két tál képezte a leletegyüttest. Az 1954. december 14-én írt levelében beszámol Roska Mártonnak a leletekről, majd részletes jelentést készít, mivel ez a feltárás nagy érdeklődést keltett és szerette volna bemutatni a régész szakmának. A feltárt edények 40

ROSKA 1928–1932b, 73–80. NÉMETI 1979, 527–536. 42 BADER 1978, LX/ 4 ábra; RUSU – DÖRNER – ORDENTLICH 1996, 14. jegyzet. 41


•

• •

•

•

•

43

leltári száma 2176–2204. Ez a leletegyüttes Andrássy Ernő letartóztatása után a nagyváradi múzeumba került, és később Ivan Ordentlich régész leközölte.43 A leletegyüttes fölötti földrétegben, kb. 40 cm mélységben aránylag sok edénytöredéket találtak, amelyből két tálat és egy kancsót sikerült restaurálni. Andrássy szerint ezek az edénytöredékek fiatalabbak voltak, mint a leletegyüttes edényei (2203–2211; 2243–44). A Sárgaföldes-gödör leletei közül sikerült restaurálnia egy akkor egyedinek számító hordozható tűzhelyet-üstöt (lsz. 2502) és egy csúcsos peremű tálat. Érmihályfalva – az Árpád téren, a volt Arovit gyümölcsfeldolgozó közelében több alkalommal hamvasztásos urnás sírokat találtak, néha égetett csontot, a megtalálók kisebb bronztárgyakat és ékszereket is megőriztek. Az Árpád utca 4. szám alatt, Jakab Mihály telkén 1936. március 28-án hamvasztásos urnás sírból származó urna (lsz. 285), az urnára helyezett kisebb bögre (lsz. 286), 3 bronzcsüngő (lsz. 287–289), 3 felvarrható dísz (lsz. 190–192), 2 füles gomb (lsz. 293–294), 1 bronz karperec (lsz. 295), valamint az urnában hamu és égetett csontok voltak. A közeli katolikus temető melletti dombról 1934. április 4-én egy újabb hamvasztásos urnás sír került felszínre, amely egy tállal volt lefedve (lsz. 296–297), valamint egy bögre (lsz. 298). A Forráskút utca 56–58. telkek területéről szintén kerültek elő hamvasztásos urnás sírok, ezekből két edény-urna? (lsz. 233–236), valamint egy bronzkarika (lsz. 235) bekerült a múzeumba. Érmihályfalva – a Mester utca 162. szám alatt bronz raktárleletet találtak, amely bekerült az Andrássy-gyűjteménybe: 4 erdélyi típusú tokos-füles balta, 1 sarlótöredék és 1 bronzlepény.44 Érmihályfalva területén több bronztárgy került felszínre: két tokos füles balta (lsz. 315–316), bronzkés a nyelén négy dudorral (lsz. 319), lándzsatöredék (lsz. 284), tokos-füles balta-töredékek (317–318). Gálospetri – a falu határában, a Kis tanya mellett 1953-ban Fekete Sándor földműves a legelő felszántása alkalmával, 0,30–0,40 m mélységből az eke bronz raktárleletet fordított ki. Előbb 57 tárgyat, majd ellenőrző ásatás nyomán Andrássy még három tárgyat talált. Az érdekes bronzleletről 1955-ben levélben értesíti M. P. Dîmboviţát, a iaşi-i egyetem professzorát. Korábban, az 1953. október 20-án kelt levelében többek között erről a leletről is beszámol Roska Mártonnak.45 Penészlek (Magyarország) – a II. világháború alatt, 1943 márciusában egy kisebb bronz raktárleletet találtak (lsz. 1252–1268), valamint szórványként egy bronzlándzsát (lsz. 229), amelyek az Andrássy-gyűjteménybe kerültek.46 Ottomány (Otomani) – az ottományi Várdombon és a Földváron végzett ásatásról már említést tettünk. 1958 tavaszán Érmihályfalvára látogattak Mircea Rusu kolozsvári és Ivan Ordentlich nagyváradi régészek. Erről Andrássy így emlékezik: „kivittem őket Ottományba, átgázoltunk a térdig érő vízben az Éren a ››Földvárhoz‹‹, szedtek a felszínről egy hátizsákra való cserepet”. Végül megállapodtak abban, hogy közös ásatást kezdeményeznek, amelyet Kurt Horedt professzor írányítása alatt I. Ordentlich és M. Rusu végeznek el. A kutatások megkezdéséről még 1958-ban értesíti Roska Mártont, de ezeken az ásatásokon Andrássy már nem vehetett részt.

ORDENTLICH 1965, 181–197. BADER 1978, LXXXV/10–14, 1–9, 15–22: szórvány leletek. 45 BADER 1978, 124–125, LXXIII–IV. 46 ANDRÁSSY 1943, 84–86. 44

15

EME 16

NÉMETI JÁNOS

•

•

•

• • • •

•

• •

47 48

Szalacson (Sălacea) az ún Vida-hegyen (Burga) Andrássy két alkalommal is ásott: 1934 áprilisában és ugyanennek az évnek októberében. Az ásatásból származó kő, csont, szarvasagancs eszközök, orsókarikák, agyagnehezékek, valamint több ép edény és nagyszámú edénytöredék az érmihályfalvi múzeumba került (lsz. 1050–1054; 1063–1064; 1066–1067; 1069) és kiemelnénk egy igen ritka „askos” edényt (lsz. 1049). Különösen érdekes még egy szegecselt markolatú bronztőr (lsz. 1074). Szilágypér (Pir) – az Ér egyik szigetén, amelyet Várnak neveznek, az érendrédi származású Sótanyi Albert „kincskereső” kerámiát, csont és szarvasagancs eszközöket, valamint más agyagtárgyakat adott át Andrássy Ernőnek (lsz. 1486; 1767–71; 1866; 1808–1812). Az érmihályfalvi múzeumba 1949–1950 között ugyaninnen ivóedény (lsz. 1772), füles bögrék, csészék (lsz. 1774–1785), nagy edény töredékei (lsz. 1786–1790), agyagkanál (lsz. 1791), agyagnehezék (lsz. 1795), orsókarikák (lsz. 1796–1797; 1799), csontamulett (lsz. 1798) és egy meghatározhatatlan bronztárgy (lsz. 1822) került a múzeumba. Az 1954–1955-ben végzett ásatások alkalmával Andrássy Ernő kapcsolatba került Székely Zoltánnal, a Sepsiszentgyörgyi Székely Múzeum igazgatójával, valamint Kovács Zoltánnéval, a nagybányai múzeum akkori igazgatónőjével. Érendréd (Andrid) – 1948-ban a Bika-dombról Sótanyi Albert gyűjtött edénytöredékeket, amelyeket eljuttatott Andrássy Ernőhöz (lsz. 1314–1316; 1453–1456; 1740–1754). Márton Ferenc református lelkésszel 1953-ban egy kisebb próbaásatást végeztek, az innen származó régészeti anyag szintén az érmihályfalvi múzeumba került. Nagykároly (Carei) – „Bobáld (Bobát) dombról Andrássy szerint Ottomány típusú edénytöredékek kerültek a gyűjteményébe (lsz. 1447–1456). Érdengeleg (Dindeşti) – a Vár dombról származó edénytöredékek találhatók az Andrássy gyűjteményben (lsz. 1880–1881; 1594–1598) – Kovács Gyula református lelkész adománya. Érkeserű (Cheşereu) – Andrássy innen erődített települést, az ún. Püspök-dombról, edénytöredékeket (lsz. 777–778), valamint egy tokos füles baltát említ (lsz. 748). Éradony – a Vár nevű szigetről bronzkori edénytöredékeket gyűjtött (lsz. 694–698), említ egy ún. „Fatianovo” típusú bronzbaltát is (lsz. 712). A Szillasy-féle szőlőben szerinte bronzkori sírt ástak ki, amelyből egy spirál karperecet (lsz. 713), bronzbaltát és egy lánctöredéket említ. Érkörtvélyes (Curtuiuşeni) – Andrássy Ernő az 1930-as évektől folyamatosan követte az ún. Égető hegyen történő homokkitermelést és vallomása szerint több alkalommal is végzett itt kisebb ásatást. Innen említ egy kis bögrét (lsz. 542), erdélyi típusú tokos-füles baltát (lsz. 543), több edénytöredéket (lsz. 557–558), bekarcolt díszű cseréptöredékeket (lsz. 1395–1408; 1410– 1412; 1414–1424; 1426–28; 1432–1436), valamint egy talpas füles bögrét (lsz. 1929). Ugyancsak az Égetőhegyről vásárolt meg egy kisebb bronz raktárleletet: gombos nyeles sarlókat (lsz. 1915–1916), bronz karpereceket (lsz. 1917–1919), egy törött vésőt (lsz. 1920) és kilenc bronz rögöt (lsz. 1921–1928).47 1936 októberében egy hordozható tűzhely töredékeit tárta fel (lsz. 1898 – restaurálva), a gyűjteményébe innen több bronzkori edény is került (lsz. 542; 844–845; 1579; 1589). Érsemjén – a falu határából az Andrássy-gyűjteménybe öntőminta, valamint vörös-fekete színű edénytöredékek kerültek az ún. Sárgaföldes-gödörből (lsz. 578–591; 606–616). Székelyhíd (Săcuieni) – Andrássy Ernő közvetítésével Roska Márton felvette a kapcsolatot dr. Penkert Mihálynéval, és annak beleegyezésével leközölte az 1927-ben a Penkert-szőlőben talált ún. aranyboglárokat – 3 ép és 1 boglárperem.48

BADER 1978, LXXXIII/1–6; 7–11 szórvány leletek; NÁNÁSI 1974, 2/1–6; 4/4, 4/5 5/4. ROSKA 1942a, 268, 321. kép.


17

Andrássy Ernő 1951-től kapcsolatot tartott Kovács Gyula berei református lelkésszel, akitől több régészeti lelet került a gyűjteményébe: • bronzkori cseréptöredékek, két pattintott obszidián nyílhegy a Nyúlvárból, egy füles bögre és több edénytöredék a Sóskásról, valamint a Szőlődombról – Bere (Berea) határából (lsz. 2107; 2089–2106). • Csomaköz (Ciumeşti) határából valószínűleg a Tökösről származó edénytöredékek kerültek az Andrássy-gyűjteménybe (lsz. 2138–2153). • Szaniszló (Sanislău) – a Cserepes nevű vályogvető gödörből edénytöredékek (lsz. 2155– 2169), valamint egy kis tál (lsz. 2171) származik. La Tène (kelta) • Érmihályfalva – a Gorove tanya melletti Kovács Lajos szőlőjében 1934. március 17-én hamvasztásos urnás sírt találtak, amelyet tál fedett le (lsz. 470–471), az urnából két négyhólyagos bokaperec (lsz. 472–473), 1 bronz lánc (öv) töredéke (lsz. 474) és egy bronzfibula (lsz. 475)49 származik. A Sárgaföldes-gödörből begyűjtött leletek között Andrássy említ néhány grafitos kerámiatöredéket. A Móka-patak partjáról 1955-ben a múzeum számára egy kelta lándzsát kapott ajándékba (?). • Érkörtvélyes – az Égetőhegyről 1954. június 4-én kelta sírból származó tárgyakat vásárolt meg: nagy edény, kis bögre, vas karperec és egy vas szerszám – olló (lsz. 2231–2235 – Szalay Imre és Zoltán, Érkörtvélyes, 206. hsz.). Az Andrássy-gyűjteménybe szintén kelta sírból származó üvegkarperec töredékek és bronzlánc összeolvadt részei kerültek.50 • Értarcsa – özv. Fráter Lorándné egy nagyobb kelta edényt adományozott az Andrássymúzeumnak (lsz. 640). Ugyancsak innen származnak egy csésze felső részének töredékei, amelyet körkörös pecsét díszített (lsz. 1729–1732). • Szaniszló – a Cserepes nevű határrész környékéről egy fekete színű kelta tál került az Andrássy-gyűjteménybe (lsz. 2170). Dr. Andrássy Ernő közvetítésével Roska Márton leközölte a Balássy Józsefné gyűjteményéből az érkörtvélyesi kelta temetőben talált szekértemetkezést,51 a Kovács Lajos református lelkész gyűjteményéből származó szórthamvas sírt,52 valamint a Ligetdombról származó, szintén keltának vélt sírleletet.53 Ez utóbbiról kiderült, hogy inkább a 2–4. századba keltezhető. Ottományban a Kútfődombról, Szalacson a Várbócról említ kelta sírokat (?). Ottományban a várhegy alatt urnatemet-kezést említenek, amelynek a leletei a debreceni Déry Múzeumba kerültek.54 Dr. Andrássy Ernő érmihályfalvi gyűjteményébe a szalacsi Kossuth utcai faluvégről csontvázas sírból pecsételt végű karperec került.55 Császárkor • Érkeserű – a Fráter-erdőnél az Ér partjáról 1938. április 7-én aránylag sok edénytöredéket és öt római pénzt gyűjtöttek be: Augustus Octavianus, Faustina, Marcus Aurelius, Commodus és Valens; valószínűleg itt egy nagyobb település lehetett (szarmata). Az Érkeserűben lakó Paksi Dezső udvarán 1931. augusztus 15-én a meszesgödör ásásakor két sírt leltek: 1,80 cm mélyen háton fekvő, K–Ny tájolású férfi csontváz mellett a bal kéznél 28 cm hosszú, nagyon rossz 49

ROSKA 1942a, 81, 101/1–4. ábra; ROSKA 1944, 31, 18–19. ábra. ROSKA 1939a, 19. 51 ROSKA 1942c, 81–84, 14. ábra. 52 ROSKA 1942d, 35–38, 15. ábra. 53 ROSKA 1939a, 12–13; ROSKA 1944, 16–17. ábra. 54 ROSKA 1938, 12. 55 ROSKA 1944, 44. ábra. 50

EME 18

NÉMETI JÁNOS

megtartású vas tőrt, a derekánál vas csatot, amely szétmállott. A 2-es számú sírt Andrássy bontotta ki: 1,10 m mélységben egy K–Ny tájolású, háton fekvő női csontváz volt vastag elkorhadt deszka maradványokkal, amelyből négy vaskapocs került felszínre, ezek valószínűleg a koporsó darabjait tartották össze. A csontváz nyaki részén 13 db zöldes fehér színű gyöngyöt, valamint három kúpos csüngődíszt találtak. A koponya hátsó felén egy nagyobb gyöngy volt, a szegycsonton kis vaskarika és egy 5 cm hosszú vaslemez; mindkét felső karon nyitott, kiszélesedő, kürtben végződő bronzkarperec. A bal bokán bronz drótperecet találtak. Ezek a sírok Andrássy szerint a 3–4. századba keltezhetők és a szarmata kultúrkörhöz tartoztak. A sírokból egy kisebb, kézzel készített fazék került elő (lsz. 716–728). • Érsemjén – a falu határából egy szürke színű, bikónikus tál származik (lsz. 637). Népvándorlás kor • Érmihályfalva – 1926-ban a Kis utca végén, a Stanz nevű suszter telkén, házépítés alkalmával csontvázas sírt leltek, mellette rövid vaskardot (scramasax), kardhüvely végét, bronzcsatot és II. Theodosius bizánci császár arany solidusának barbár utánzatát találták. A sírleleteket Andrássy jelenlétében szedték ki, értesíti Roska Márton professzort, aki megvásárolta a leleteket az Erdélyi Nemzeti Múzeum számára.56 1936-ban Andrássy az érkeserűi út közelében gepida települést azonosított, 1944-ig egy kisebb gepida temetőrészt tárt fel: összesen 10 temetkezést, K–Ny tájolással. Érdekesebb mellékletek: a második sír háton fekvő női csontváz koponyája mellett bronz fülbevaló, a nyak tájékán apró gyöngyökből álló nyaklánc, a medencén övhöz tartozó vas csat. A harmadik sír valószínűleg szintén női csontvázán, a halánték táján kis hajkarika, a koponya mögött nagy hajkarika, a jobb kezénél vaskés volt. A negyedik sírban a koponya mögött bronz szegekkel összekapcsolt keskeny csontfésűt és két fekete gyöngyöt talált. Az ötödik sírban, szintén női csontváz mellett, a tarkó alatt széles csontfésű, a koponya két oldalán bronz fülbevaló, a nyak tájékán három pasztagyöngy és több kék színű üveggyöngy volt. A hatodik sírból nyitott végű ezüstkarika és egy vascsat került felszínre. A nyolcadik sírban 50 cm hosszú, gömb markolatú vastőr, két vascsat, kis ezüstkarika, kovakő és csiholóvas, a vállánál díszítetlen bögre volt elhelyezve.57 • Érmihályfalva – a Bujanovits-szőlő és a vasúti sorompó között a patak partján Andrássy avar sírokat tárt fel. • Érsemjén – a Szunyogh-tanya mellett Andrássy gót sírt tárt fel a következő melléklettel: jobb lábánál vas lándzsa, bal kezében vaskés, egy kis szürke tál és sárgásvörös, valamint fekete színű edénytöredékek. Az egyik sírt így írja le: „háton fekvő férfi csontváz, a koponyacsonton két, kis kerek bemélyedés (impresszió), valószínű buzogány ütéstől származott. Körülötte a csont elszíneződött, szervült hematóma. Tehát a halálos ütés után még legalább 14 napig élt...” • Szalacs – a Várbucról avar sírból származó karperec került az érmihályfalvi múzeumba (lsz. 1220). • Érkeserű – a Forrás nevű dombon, avar temetőből 10 sírt tárt fel. Mind É–D tájolású volt. Az első sírban férfi csontváz bal oldalán 81 cm hosszú, egyenes kard volt a tokjával együtt (lsz. 731). A medence táján bronz szíjvég (lsz. 738), a koponyánál vörös színű edénytöredékek (lsz. 739), a lábain kutya csontváza volt keresztülfektetve, nyakán bronzcsattal (lsz. 737), a bal kezében vaskés (lsz. 740). A negyedik sírban a jobb kéz mellett vaskés (lsz. 741), a medencén vascsat (lsz. 742). Az ötödik sírban nagyon idős nő csontváza volt oldalra fektetve, zsugorított 56 57

ROSKA 1930b, 229–232; ROSKA 1928–1932a, 69–72. ANDRÁSSY 1944, 91–96.


19

helyzetben, melléklet nélkül. A hatodik és hetedik sír szintén melléklet nélküli volt. A nyolcadik sírban vaskést (lsz. 745) és vascsatot (lsz. 741), a kilencedik sírban vaskést (lsz. 476) és keskeny bronzcsatot találtak (lsz. 747). Honfoglalás kor • Gálospetriben 1942-ben Cservid Gyula és társai a református templommal szembeni Malomdombon téglaszedés céljából szétbontottak egy régi pincét, a fölötte levő bolygatatlan földben négy sírt találtak, közülük csak egyben volt melléklet (?), majd 12 év múlva, 1954 októberében bevitték az érmihályfalvi múzeumba. A megmentett leletek: egy fazék, lemezkarperec, négy kis füles gomb, két kerek hajfonatdísz és talán egy nyaklánc is volt, melyet Cservid leánykája eljátszott (lsz. 2418–2422).58 • Érselind (Şilindru) – a vasútállomással szembeni telekről egy honfoglalás kori magyar sírt említ Andrássy, zablával és néhány nehezen meghatározható vastárggyal (lsz. 804–808). • Szalacs – a Szállás-dombon 9–10. századi bolygatott sírokból Szent Györgyöt ábrázoló mellkereszt és bronzcsat került az érmihályfalvi múzeumba (lsz. 1193–1194). Árpád-kor • Érkörtvélyes – a Kápolna hegyen Andrássy ásatásokat végzett, vastag hamuréteggel lefedve megtalálta a templom alapfalait, valamint feltárt négy sírt, amelyekből S végű hajkarikák, kisebb-nagyobb gyöngyökből álló kaláris, a koponya felső részén pártamaradványok, és két Salamon király korabeli ezüstdénár került felszínre. A Kápolna hegyi falut (1931 – Kovács földje) valószínűleg 1241-ben a tatárok pusztították el. • Érmihályfalva – a János telke nevű határrészben 11–12. századra keltezhető edénytöredékeket talált Andrássy. • Szalacs – 1934-ben Andrássy ásatást kezdett az Értölgyeserdő nevű határrészen, ahol feltárta egy templom alapjait, amely valószínűleg a tatárjáráskor pusztult el. A falu közelében egy elrejtett, tatárjárást megelőző, több mint 1000 dénárból álló ezüst éremlelet származik, benne „Friesachi” dénárokkal. A lelet a nagyváradi múzeumba került.59 Értékelés Dr. Andrássy Ernő letartóztatása után (1958. július 25.) az érmihályfalvi múzeumot lepecsételték, a régészeti, numizmatikai, történelmi, zoológiai és madártani gyűjtemények a nagyváradi múzeumba kerültek, könyvtárát és képgyűjteményét elkobozták. A régészeti gyűjteményből kb. 250 tárgy, egyéb kiállítási bútorok, valamint egy kopott, sötétbarnára festett asztalka, amelyen a múzeum látogatási emlékkönyve állt, Székelyhídra került, ahol ebben az időben már helytörténeti múzeum működött. Később, 1962–1963-ban a múzeum új bútorzatot kapott, az „ominózus” asztal átkerült a laboratóriumba. Ekkor az intézmény igazgatója, Nánási Zoltán történelemtanár kíváncsiságból felfeszítette az asztal fiókját (Andrássy a letartóztatása előtt szegezhette be), amely tele volt rendszerezett levelekkel, jegyzetfüzetekkel, irattartó dossziéval – azaz megtalálta az érmihályfalvi múzeum levéltárát, ezenkívül ásatási naplókat, a múzeum leltárát, egyszóval Andrássy Ernő hagyatékát. Miután Andrássy Ernő kiszabadult a börtönből 1964. április 12-én, Nánási Zoltán szerint hozzájárulását adta, hogy tovább megőrizze ezt a hagyatékot és felhasználhassa a tudomány érdekében.60 Ez a hagyaték ma is Nánási Zoltán érmihályfalvi otthonában található, hozzáférhető és tanulmányozható. Az általunk használt leltári számok megtalálhatók a dr. Andrássy Ernő érmihályfalvi múzeum leltárkönyvében. 58

CHIDIOŞAN 1965, 1/1–7. kép. NÁNÁSI 2003b, 56–57. 60 NÁNÁSI 2003a, 5–6, 83. 59

EME 20

NÉMETI JÁNOS

Mindezeket, valamint Nánási Zoltán nyugalmazott történelemtanár szíves szóbeli közlését, az ő jóváhagyásával felhasználhattam munkám során, őszinte köszönet értük. Időközben Nánási Zoltán 2012 áprilisában elhalálozott. Dr. Andrássy Ernő és dr. Roska Márton barátsága és szoros együttműködése tette le az alapját az Érmellék ősrégészeti kutatásának. A későbbi régészeti feltárások, főleg a nagyváradi múzeum részéről (Ottomány, Szalacs stb.), mind az ő nyomdokain bontakoztak ki. Az egykori érmihályfalvi múzeum régészeti gyűjteménye teljes egészében ma is feldolgozatlan, csak résztanulmányok jelentek meg, amelyek főleg egyes kimagasló érdeklődésnek örvendő leletegyüttesek közlésére vonatkoznak. Szerencsére 2006 óta Csorba Sándor régész áldozatos munkájának köszönhetően az érmihályfalvi múzeum újra megnyitotta kapuját, amelynek lelkes támogatója Toroczkay Károly amatőr régész. Így lehetőség nyílik arra, hogy az Andrássy által megjelölt régészeti lelőhelyeket újra dokumentáljuk és a jelenkori régészeti kutatás eredményei alapján újraértékeljük. Dr. Andrássy Ernő és Roska Márton együttműködésének volt egy másik oldala is, éspedig az egyes régészeti feltárások és kutatások megismertetése a szakirodalommal. Így Roska Márton számos érmelléki kutatásról számol be, főleg bronzkori, kelta és népvándorlás kori tanulmányokat tett közzé (lásd a könyvészetet). Dr. Andrássy Ernő is próbálkozott kisebb régészeti tárgyú közlésekkel (penészleki bronz raktárlelet; gót–gepida ásatásról írt tanulmánya), de ezeknél sokkal fontosabbak a kéziratban fennmaradt munkái: az érmihályfalvi Sárgaföldes-gödörben feltárt bronzkori edénydepóról szóló értekezése, valamint az általa összeállított Érmellék régészeti repertóriuma. Mindezekkel elévülhetetlenül beírta nevét nemcsak az ornitológiába és zoológiába, hanem a régészeti kutatásba is. A továbbiakban szeretnénk az őskori régészeti kutatás mai állása szerint reflektálni az Andrássy-gyűjtemény egyes leletegyütteseire. Mindenekelőtt a már említett Sárgaföldes-gödörből származó egykori és a mai kutatásokat szeretnénk megemlíteni. Az 1954. január 3-án Andrássy által feltárt leletegyüttest a nemrég elhunyt Ivan Ordentlich nagyváradi régész tette közzé 1965-ben. Szerencsére ezek a leletek teljes egészében az akkori Körös Tartományi Múzeumba kerültek Nagyváradra és az 1014–1041-es leltárszámot kapták az érmihályfalvi múzeum 2160–2202, 2207 leltárszámai helyett. A tanulmánnyal kapcsolatban a következőt szeretnénk megjegyezni: sem az igen alapos megfigyelő dr. Andrássy Ernő, sem pedig a szerző nem említenek az edényeken ma látható mészbetétes díszítést.61 A bekarcolt díszítést kísérő fehér inkrusztáció valószínűleg a képeket készítő fényképész ötlete volt (mészporral vagy krétaporral töltötte ki azokat), hogy a fekete-fehér fotókon az edények motivisztikája jobban láthatóvá váljon. Igen fontosnak véljük dr. Andrássy Ernő következő megfigyelését: „...az edényekben csak föld volt, nem hamu. Az edények közötti földben nem találtunk csak három kis darab állati csontszilánkot...” Ezért érthetetlen számunkra, miért értékelte ezt a leletegyüttest szórthamvasztásos vagy urnás sírnak Bader,62 hiszen az ásató humán orvos lévén, bizonyosan jól határozta meg az említett csontszilánkokat. Szintén furcsának tűnik számunkra, hogy az említett szerző szerint minden edény a szájával lefele volt fordítva.63 Szerintünk átvette Ivan Ordentlich adatait,64 holott a feltáró kihangsúlyozta, hogy az edények „összezsúfolva 80x60 cm helyen fekvő, álló, sőt két darab szájra allított helyzetben” voltak.65 Tehát az említett leletegyüttes jól meghatározható kultikus, szakrális edénydeponálás volt, amelynek igazán nem lehet meghatározni a pontos stratigráfiai helyzetét. Talán érdemes megjegyezni, és fontos lehet Andrássy következő megfigyelése „...a felette lévő földben, cirka 40 cm mélyen sok cserépdarab volt, amelyek közül egy 61

ORDENTLICH 1965, I/1–5, II/1–12, III/1–11. táblák. BADER 1978, 40. 63 BADER 1978, 99, 130. 64 ORDENTLICH 1965, 181. 65 Dr. Andrássy Ernő: Érmihályfalvi vaskori edény-lelet, Dr.AMLt, 16/1955. III. 12. – kézirat. 62


21

kancsót és két tálat rekonstruáltam, ezek már eltörve és hiányosan kerültek a földbe. A vaskorszak fiatalabb idejéből valónak tartom”.66 Az említett edényleletet a nagyváradi múzeum jelenlegi állapota miatt lehetetlen újra tanulmányozni, lefényképezni, esetleg lerajzolni, ezért kénytelenek vagyunk a már említett tanulmány illusztrációira hagyatkozni az edénydepó tipo-kronológiai meghatározása érdekében. A Móka-patak partján a Sárgaföldes-gödröt a bronzkor folyamán huzamosabb ideig lakhatták, mert a már említett nagy hombáredények eltérnek az edénydeponálás kerámiájától. 1976-ban a Nagykárolyi Városi Múzeum szintén a Sárgaföldes-gödörből származó edényeket vásárolt meg, amelyeket az elmondottak alapján az 1950-es években találtak: egy fekete színű amfora típusú fazekat, egy kisebb bikónikus edényt, vörösesbarna virágcserép alakú fazekat és egy lapos, szürke színű, kihajló peremű tálat, amelyet félkör alakú besimításokkal övezett bütykök díszítettek, oldalán egy felfüggesztésre alkalmas apró füllel.67 Ezek az edények mind a tipológia, mind a díszítőmotívumok alapján az ún. Hajdúbagos/Pişcolt/Cehăluţ csoportba sorolhatók és a késő bronzkor első fázisába keltezhetők.68 Az edénydepó kancsó és bögre típusai, amelyek az esetek többségében talpgyűrűben vagy alacsony talpban végződnek, szintén az említett csoport jellegzetes edény-típusai. A díszítőmotivisztika viszont még az Ottomány kultúra utolsó, a tell kultúra végét jelző III/b fázisára emlékeztet. A bekarcolt párhuzamos függőleges vonalak az edények testén, a párhuzamos vízszintes vonalak a magas nyakrészen, a lencseszerű bemélyedések, amelyeket beböködött pontokból álló kör övez, a nyak alsó részét jelző bekarcolt vonal és az azt kihangsúlyozó pontsor,69 a szájperem fölé alig magasodó szalagfül, a kancsókat díszítő rovátkolt bordák,70 a négyszögletesedő kancsó bekarcolt, dupla vonalú kidomborodó spiráldíszítése, a nyak alatt találkozó pontnál bütyökkel és sraffolással,71 az amfora alakú edény nyakát jelző párhuzamos vonalon csüngő sraffolt háromszögek és a csúcsnál beböködött apró lencsedíszek,72 a bögrék és a kis kancsók nyakát jelző vonalból kiinduló függőleges hornyolások – kannelúrák73 a bikónikus vagy gömbszelet alakú csészék formája és díszítése,74 mind az Ottomány kultúra IIIb fázisának jellegzetes kerámia-emlékei. A két kihajló peremű, külső vagy belső díszítésű, kis füllel ellátott lapos tálak75 tűnnek idegeneknek a fent felsorolt edénytípusoktól és díszítőmotivisztikától, amelyek részben a Wietenberg kultúra, de még inkább a Lausitz-i kultúra felé mutatnak. Ezeknek a tálaknak az esetében sok hasonlóság fedezhető fel az Ákos-Veres-réti település táljaival76 vagy más edénytípusokon található díszítőmotivisztikával.77 Az említett település jellegzetes Hajdúbagos/Pişcolt/Cehăluţ csoport edényei mellett úgy tűnik, hogy poszt-Ottomány hagyományt őriznek, de az itt megjelenő kettős színezetű (fekete, téglavörös) nagy edények kannelúrával vagy belülről kinyomott, szintén kannelúrával díszített szarvszerű bütyökkel, már túlmutatnak a Hajdúbagos/ Pişcolt/Cehăluţ horizont kerámiáin.78 Hasonló a helyzet a Tasnád-Termálstrand (Parkoló) területén 2009ben feltárt 225-ös számú objektum (közöletlen) kerámiájával is, amely szintén inkább Ottomány IIIb jelleget mutat, szemben a település többi Hajdúbagos/Pişcolt/Cehăluţ csoport vagy Pre-Gáva (Gáva I) kerámiájú objektumaival.79 66

Dr. Andrássy Ernő: Érmihályfalvi vaskori edény-lelet, Dr.AMLt, 16/1955. III. 12. – kézirat. NÉMETI 1975, 115, 4/1–4. kép. 68 NÉMETI 2009, 2/1–3, 6–8, 3/1–2, 8–11. kép. 69 ORDENTLICH 1965, I/5, II/1–12. 70 ORDENTLICH 1965, I/1–2. 71 ORDENTLICH 1965, I/4. 72 ORDENTLICH 1965, I/3. 73 ORDENTLICH 1965, III/5–7. 74 ORDENTLICH 1965, III/1–4, 9, 11. 75 ORDENTLICH 1965, III/8, 10, 10a. 76 NÉMETI 2010, XI/2, XVIII/4. ábra. 77 NÉMETI 2010, XI/7; XIII/5; XIV/1,5; XIX/9; XXIII/2. ábra. 78 NÉMETI 2010, XXVI/1–6. ábra. 79 NÉMETI 2010, XXVIII/1–6. ábra. 67

EME 22

NÉMETI JÁNOS

Az érmihályfalvi ún. Új sárgaföldes-gödör területén az utóbbi években felgyorsult az agyagkitermelés, így a nagyváradi múzeum munkatársai: Călin Ghemiş, Porsztner Kitty 2008-ban leletmentő ásatást végeztek. A feltárt településrészt (sajnos közöletlen) ismereteink szerint szintén a Hajdúbagos/Pişcolt/Cehăluţ csoportba sorolták. Ezt erősíti meg a Toroczkay Károly által begyűjtött kerámia is, amely az érmihályfalvi múzeumban található. Az általunk megvizsgált leletekben szintén megjelenik a poszt-Hajdúbagos/Pişcolt/Cehăluţ típusú kerámia, amely a Pre-Gáva (Gáva I) fázisba sorolható és a késő bronzkor második szakaszának kezdetét jelzi.80 Következtetésként, az 1954-ben Andrássy által feltárt, máig is vitatott edénydepó-lelet az Ottományi kultúra IIIb fázisát követő átmeneti periódust jelzi, amikor a tell kultúrák megszűnése után kialakulóban van az előbbi kultúra elterjedési területén is túlmutató Hajdúbagos/Pişcolt/Cehăluţ csoport (vagy kultúra?). Ugyanehhez a problematikához kapcsolódik az érmihályfalvi Árpád tér, Árpád utca 4. és a közelükben feltárt urnás sírok kerámiája és a szórványosan megmentett apró bronzdíszek. Szerencsére az utóbbi időben ebből a városrészből 2009-ben ismét felszínre kerültek valószínűleg hasonló sírok Fekete Florin telkén,81 valamint 2011-ben a Forráskút utca környékén.82 Mind a dr. Andrássy Ernő gyűjteményéhez tartozó sírleletek, mind az utóbbiak egyértelműen arra utalnak, hogy a városnak ezen a területén a késő bronzkor első fázisában egy nagyobb hamvasztásos urnatemető terülhetett el, amely szintén a Hajdúbagos/Pişcolt/Cehăluţ csoportba sorolható. Az Andrássy-gyűjteménybe 1954. október 24-én bevittek egy fekete színű, bütykös edényt (lsz. 2811). Az edény bikónikus, színe sötétbarna-feketés, magassága 15 cm, ívelt nyakát három vízszintes kannelúra díszíti, alján sekély besimítással és hozzá kapcsolt füllel. Az edény hasán széles függőleges kannelúrák és három csúcsos kidomborodás található.83 Az edény legközelebbi analógiája a Tiszakeszi-szodadombi lelet.84 Ezt az edénytípust az ún. pre-szkíta csoportba sorolják, nagyon közel állnak a Dalj típusú edényekhez, valamint a Mezőcsáti csoport kerámiájához. Északnyugat Románia területén hasonló horizontba sorolható még a csomaközi (C1) kelta temető területéről származó 5, 22b és 35. számú hamvasztásos urnás sírok kerámiája.85 Nánási Zoltán említi, hogy az Andrássy-gyűjteményben szkíta kori kerámia is volt, amelyet 1951–52 ben találtak Érmihályfalván; ujjbenyomásos bordával díszített virágcserép alakú fazék és szürke korongolt kerámiatöredékek.86 Nemrég, az érmihályfalvi szőlőben, az érsemjéni út jobb oldalán, homokkitermelés alkalmával felszínre került egy virágcserép alakú urna, benne hamvasztásos csonttöredékekkel és elkallódott bronzdíszekkel (Toroczkay Károly). Alföldi szkíta kori kerámiatöredékeket említ Nánási a székélyhídi Hororól, az érselindi Fűzék-patak jobb partjáról, valamint az érsemjéni Sárgaföldes-gödörből. Érmihályfalváról néhány évtizede a Rétalj területéről származó bikónikus, magas fülű, korongolt, jellegzetes alföldi szkíta kori bögrét vásárolt meg a Nagykárolyi Városi Múzeum (lsz.1987). Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy Érmihályfalva környéke is benépesült a Kr. e. 5–4. században (Ha D). A La Tène kori kelta kutatás kezdete az Érmelléken szintén dr. Andrássy Ernőnek és Roska Mártonnak tulajdonítható. Sajnos az általuk megmentett és begyűjtött, többségében szerencsére leközölt kelta temetkezések az érkörtvélyesi Égetőhegyről ma már sajnos nem tanulmányozhatók (időközben eltűntek), de megfigyeléseik és a leírások pontosítják az említett kelta temetkezések dokumentációját.87 80

NÉMETI 2010, XXIX/1–7. ábra. http://www.erdon.ro/hirek/news-erdely/cikk/bronzkori-lelet-az-193rpad-teren/cn/news-20090727-12140320 82 Toroczkay Károly szíves közlése. 83 LÁSZLÓ 1979, 537, 1/2. kép. 84 LÁSZLÓ 1979, 1/1. kép. 85 ZIRRA 1967, 26/M. 5, M. 35, 27/M. 22. ábra; CRIŞAN 1971, III, XV, XXI. tábla. 86 NÁNÁSI 2003b, 35. 87 NÉMETI 2011 s. a. 81


23

A dr. Andrássy Ernő által általában „vaskornak” tulajdonított leleteket csupán a leírás alapján igen nehéz értelmezni, mert ebbe a korba sorolja az általunk késő bronzkorba keltezett edénydepót, a Gáva kultúrát és az ún. „szittya” leleteket. Ez a korabeli régészeti kutatás akkori színvonala alapján egyáltalán nem tekinthető téves kormeghatározásnak, mert a leletek megmentése, azok begyűjtése jelenti azok igazi értéket.

FORRÁSOK ANONYMUS Anonymus, Gesta Hungarorum. Szerk: Györffy Gy. Budapest. 1975.

IRODALOM ALMANACH 1996 Szegedi Egyetemi Almanach (1921–1995). Szeged. ANDRÁSSY E. 1943 Penészleki bronzlelet / Der Bronzefunde von Penészlek (com Szatmár). Közl 3. 84–85. 1944 Népvándorláskori temető Érmihályfalván (Bihar vármegye). Közl 4. 91–96. 2005 Érmihályfalva történelme. In: Kovács R. – Szalay I. – Ádám S. (szerk.): Érmihályfalva – Barangolás múltban és jelenben. Érmihályfalva. 7–10. BADER T. 1978 Epoca bronzului în Nord-vestul României. Cultura pretracică şi tracică. Bucureşti. BENEDEK Z. 1996 Érmellék. Orosháza. CHIDIOŞAN, N. 1965 Mormântul din feudalismul timpuriu de la Galoşpetreu (raion Marghita). StComSibiu 12. 237–243, I/1–7 ábra. CHILDE, V. G. 1929 The Danubian in Prehistory. Oxford. CRIŞAN, I. H. 1971 În legătură cu datarea necropolei celtice de la Ciumeşti. Marmatia 2. 55–92. ERDÉLYI MONOGRÁFIA 1934 Erdélyi Monográfia. Satu Mare. FÖLDRAJZI KÖZLÖNY 1961 Földrajzi Közlöny – dr. Roska Márton (1880–1961). 454. GÁLL E. 2010 Roska Márton (1880–1961) şi cercetarea arheologică a secolelor X-XI. SCIVA 61, 3–4. 281–306. KOSZTIN Á. 1998 Magyarellenes kegyetlenségek Erdélyben. Budapest. KOREK J. 1962 Roska Márton 1880–1961. ArchÉrt 89. 89. KÜRTI B. 1999 Bölcsészeti kar – régészet. In: A Szegedi Tudományegyetem múltja és jelene, 1951–58. Szeged. 228–230. LÁSZLÓ A. 1979 Date privind sfârşitul Hallstattului timpuriu în Transilvania. SCIVA 30, 4. 537–546.

EME 24

NÉMETI JÁNOS

MAGYAR MÚZEUMI ARCKÉPCSARNOK 2002 Magyar Múzeumi Arcképcsarnok. Budapest. MUDRÁK J. 2007 A Debreceni Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának története, 1914–1949. PhD disszertáció, kézirat. Debrecen. NÁNÁSI J. 2003a Dr. Andrássy Ernő, az Érmellék utolsó polihisztora. Partiumi Füzetek 24. Nagyvárad. 2003b Székelyhíd történeti monográfiája. Székelyhíd. NESTOR, I. 1960 Isoria României I. Bucureşti. 110–112. NÉMETI J. 1978 Descoperiri de la sfârşitul epocii bronzului în zona Careiului. SCIVA 29, 1. 99–122. 1999 Repertoriul arheologic al zonei Careiului. Bibliotheca Trachologica XXVIII. Bucureşti. 2009 A Hajdúbagos/Pişcolt-Cehăluţ csoport. JAMÉ 51. 31–53. NÉMETI J. – MOLNÁR ZS. 2002 A tell telepek elterjedése a Nagykárolyi síkságon és az Ér völgyében. Kolozsvár. OKLEVÉLTÁR 1882 Géresi Kálmán (szerk.): A nagy-károlyi gróf Károlyi család oklevéltára I–V (1882–1897). I. kötet. Budapest. ORDENTLICH, I. 1965 Un depozit de vase de tip Otomani de la Valea lui Mihai, reg. Crişana. StComSibiu 12. 181–192. PETRESCU DÎMBOVIŢA, M. 1977 Depozitele de bronzuri din România. Bucureşti. ROSKA M. 1912 Ásatások a pécskai-szemlaki határban. Dolgozatok 3. 1–73. 1915 Kelta sírok és egyéb emlékek Balsáról. Dolgozatok 6. 18–45. 1919 Ősrégészeti kutatások Galíciában. Dolgozatok 10. 1–29. 1925 Rapport prémilinaire sur le fouilles archéologiques de l’anné 1925. Dacia 2. 400–416. 1926–1928 Cercetări la Cetăţuia de la Otomani. ACMI 1. 192–205. 1929 A székelyhídi őskori aranylelet. ArchÉrt 43. 41–44. 1930a Ásatások az ottományi Várhegyen és Földváron. DolgSzeg 6. 163–177. 1930b Az érmihályfalvi germán sír. ArchÉrt 44. 229–232. 1928–1932a Mormântul german de la Valea lui Mihai. AISC 1. 69–72. 1928–1932b Staţiunea preistorică de la Valea lui Mihai. AISC 1. 73–80. 1938 Bihar vármegye múltja a legrégibb időktől a honfoglalásig. MVVM 25. 1–15 (különnyomat). 1939a Szatmár vármegye múltja a legrégibb időktől a honfoglalásig. MVVM 28. 1–22 (különnyomat). 1939b Ismerte-e az erdélyi neolitikum ősembere a hengeres fúrást? Debrecen. 1940 A kimetszett díszű agyagművesség Erdélyben. Közlemények Debrecen. 1–26. 1941a A gyulavarsándi (Arad m.) Laposhalom rétegtani viszonyai. FA 3–4. 45–61. 1941b Torma Zsófia gyűjteménye az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárában. Kolozsvár. 1942a Erdély régészeti repertóriuma, Őskor I. Kolozsvár. 1942b Ásatások a zsákai (Bihar m.) várban. ArchÉrt 3. 54–65. 1942c Az érkörtvélyesi kelta szekértemetkezés. Közl 2. 81–84. 1942d Neuere keltische Funde von Érkörtvélyes. Közl 2. 35–38. 1944 A kelták Erdélyben. Közl 4. 37–38. 1954 Bakonyi barlangkutatásaim fontosabb eredményei. Az 1950–52. évi kutatások. ArchÉrt 81, 2. 155–162. RUSU, M. – DÖRNER, E. – ORDENTLICH, I. 1996 Fortificaţia de pământ la Sântana-Arad în contextul arheologic contemporan. Ziridava 19–20. 15–24.


25

VINCZE Z. 2005 Roska Márton, a kolozsvári régészeti iskola megalapítója. Honismeret 33. 7–16. ZIRRA, V. 1967 Un cimitir celtic în nord-vestul României. Baia-Mare.

ARCHAEOLOGICAL INVESTIGATIONS OF THE ÉRMELLÉK IN THE MIRROR OF THE FRIENDSHIP OF DR. ROSKA MÁRTON AND DR. ANDRÁSSY ERNŐ AND THEIR COLLECTIVE ACTIVITY

(ABSTRACT) Dr. Roska Márton was a student of the archeologist school of Kolozsvár, which was founded by Pósta Béla. He was born in Magyarköblös (Kolozs County) on 15th of June 1880. During World War I he worked with the two famous archeologist, Buday Árpád and Kovács István. After the war, in 1936, he had to leave Transylvania, because of the lot of pestering. He became the professor at the university of Debrecen, after that, in 1940, he went back to Kolozsvár, but after World War II he emigrated to Hungary again. He worked at the university of Szeged until 1949; in this period he excavated in the Bakony in order to study the paleolit era. Because of his illness and a lot of other problems he ended his life in 1961. He rests in the Farkasréti cemetery in Budapest. His death meant for Transylvania the loss of a famous arceologist. Dr. Andrássy Ernő was a doctor in Érmihályfalva. He was born in 1894 in Szalacs then obtained a medical degree and settled down at Érmihályfalva. He bestowed his all life on archeology, etnography and ornitology. However, ha had never been interested in politics, in 1958, during the communist dictatorship, the government imprisoned him. He could be released in 1964, and he died in 1968. He rests in the cemetery at Érmihályfalva. After 1924 he worked with dr. Roska Márton in different excavations in Ottomány, Érmihályfalva, Érkörtvélyes, Gálospetri, etc… He saved thousands of archaeological finds and the museum of Érmihályfalva was found on the basis of his collection, in 1952. The beginning of the archaeological research of the Érmellék, the knowledge of the ample archeological finds of this region and holding the researcher’s interest, which study the prehistoric age of the Carpathian Basin, were the merit of dr. Roska Márton’s and dr. Andrássy Ernő’s friendship and their collective activity.

EME

EME

EME

EME

EME

EME

EME

EME

EME

EME

EME

EME

EME

EME

AZ ÉRMELLÉK ŐSRÉGÉSZETI, CSÁSZÁR- ÉS ÁRPÁDKORI ERNŐ BARÁTSÁGÁNAK TÜKRÉBEN KUTATÁSÁNAK TÖRTÉNETE DR. ROSKA MÁRTON ÉS DR. ANDRÁSSY NÉMETI JÁNOS

Recommend Documents