AZ ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET KOLOZSVÁRON 1931. NOVEMBER 21—22. NAPJAIN TARTOTT
RENDES KÖZGYŰLÉSÉNEK
JEGYZŐKÖNYVE AZ ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET 83O—1932. III. SZÁMÚ HIVATALOS KIADVÁNYA
S'b'ieíwa üniversiíítí; R?-jc!s Fmünans! \, \ din CLL'<J,
CLUJ-KOLOZSVÁR MINERVA IRODALMI ÉS NYOMDAI MŰINTÉZET R.-T. 1932.
103922
1. ülés 1931 november 21-én délelőtt 10 órakor. Elnök: Ugrón István ehker. főgondnok.
Jegyző: Yásárhelyi János ehker. lelkészi főjegyző.
1. Délelőtt 10 órakor a theologíai fakultás dísztermében fölzendült a Jövel Szentlélek Úristen lelket megragadó dallama. Atyáink áldott énekének végső hangjainál megjelent a szószéken főtiszteletű püspök aa, és leiekből fakadó buzgó imádságot mondott, kérvén a Szentlélek Isten megsegítő kegyelmét e nehéz időkben nagy feladatok megoldására elhívott közgyűlésünk munkájára. 2. Az ima elhangzása után Ugrón István .egyházkerületi főgondnok aa. a megjelent tagok szíves üdvözlése után, —• hangsúlyozva kerületi közgyűlésünk tanácskozásainak nagy jelentőséget, kérvén a tagok egyetértő munkáját — az ülést megnyitja. A mai ülés jegyzőkönyvének vezetésére felkéri Vásárhelyi János ehker. lelkészi főjegyzőt, segítségére pedig dr. Szele Béla világi fő- és dr. Balogh Elek világi aljegyzőt. A felszólalásra jelentkezők neveinek feljegyzésére felhívja Máthé Sándor lelkészi aljegyzőt. A közgyűlés a megnyitást lelkes helyesléssel és az elnök éltetésével veszi tudomásul. 3. Elnök, aa jelenti, hogy a közgyűlés a fennálló közhatósági rendelkezések szerint a rendőrkveszturának bejelentetett és az 39403 számú iratával tudomásul is vette. A rendőrhatóság részéről a közgyűlésen senki sem jelent meg. Szolgál tudomásul. 4. Elnöklő főgondnok aa felhívására Vásárhelyi János lelkészi főjegyző a jelenlevő tagok számbavétele és a közgyűlés határozatképességének megállapíthatása érdekében olvassa az igazgatótanács által összeállított következő névsort:
L Egyházkerületi íőtisztvíselők: Ugrón István egyházkerületi főgondnok, Gróf Teleki Arotur egyházkerületi főgondnok,. Dr. Makkai Sándor püspök, Dr. gr. Bánffy Miklós egyházkerületi főgondnok,. Dr. gr. Bethlen György egyházkerületi főgondnok,. Vásárhelyi János egyházkerületi lelkészi főjegyző, Kádár Géza egyházkerületi közügyigazgató, Dr. Szele Béla egyházkerületi világi főjegyző, Máthé Sándor egyházkerületi lelkészi aljegyző, Dr. Balogh Elek egyházkerületi világi aljegyző. Az egyházkerületi közgyűlés tiszteletbeli tagjai: * J. Curtis theologiai professzor Edinburg, * J.~£L.Flemming lelkész, a presbiteri világszövetség Edinburg, * Kev. James Maedonald Webster lelkész, a skót szabad egyná?; főtitkára Edinburg, * Sylvester W. Beaeh D. D. theol. tanár Prlnceton.. * Charles E. Schaeffer lelkész Philadelphia. Egyházkerületi Lelkészek: Dr. Árkossy Jenő, Dr. Gönczy Lajos, Hegyi András, Kovács Zsigmond, Kégeni István, Tőkés József, * Vajda Ferenc.
tanácsbirák r Világiak: Kendeffy Lajos, Dr. Kovács András, Dr. Kristóf György, Dr. Martonossy György,. Mester Mihály, Szabó András, Dr. Tusa Gábor.
II. Az egyházmegyék képviseletében: 1. Bekecsaljai egyházmegye: Kolozsvári József espeie-t, Dr. Dózsa László főgondnok, Dr. Dávid György főjegyző, Nagy Endre gondnok, Donáth László leik. ehker. képv., * Dr. Márton József ehker. képv., * Mihály Jenő leik. ehker. képv., * Szász József ehker. képv. 2. Dési egyházmegye: Kovács László esperes, Dr. Bene Ferenc főgondnok, Dr. Mezey Mihály, fő jegyző, Almási Samn gondnok, * Nagy József leik. ehk. képv., Id. Daday István ehker. képv. 3. Erdővidéki egyházmegye: Kovács Sándor esperes, * Zathureczky Kálmán főgondnok, N-agy Elek főjegyző, Dr. Fábián László gondnok, Czell Ignác leik. ehker. képv., * Biró István ehker. képv., * Dr. Jeney István ehker. képv. 4. Görgényi egyházmegye: Kiss Lajos esperes, Dr. Gr. Teleki Domokos főg., Nemes Árpád főjegyző, * Körössy György gondnok, Csekme Ferenc leik. ehk. képv., * Br. Kemény János ehk. képv.r Keresztesi Gyula leik. ehk. k., * Vertán Sándor ehker. képv., A *-gal jelöltek nem jelentek meg. <••
4. ti. Gyulafehérvári Nagy Ferenc esperes, Pataki Gyula főjegyző, * Sebestyén Ferenc léik. ehk. k.,
5 egyházmegye: Dr. Eőry István főgondnok, Br. Bánffy Dániel gondnok, Dr. Toókos Géza ehk. képv.
6. Hunyadi egyházmegye: Baczó Lajos esperes, Dr. Apáthy Árpád főgondnok, László Zoltán főjegyző, * Brázovay Dezső gondnok, Fekete János leik. ehk. képv., * Fekete Károly ehker. képv., * Juhász Izidor leik. ehk. képv., * Dr. Mucsi József ehker. képv. 7. Kalotaszegi egyházmegye: Bokor Márton esperes, Dr. Tolcsvay Lajos főgondnok, Szász Ferenc főjegyző, Zsigmond Ákos gondnok, * Csűrös József léik. éhker. képv., * Illyés Károly ehker. képv, Daróczy Ferenc leik. ehker. k., * Dr. Nagy Lajos ehker. képv. 8. Kezdi egyházmegye: Volloncs Miklós esperes, * Dr. Török Andor főgondnok, * Imreh Lajos főjegyző, * Bodó Albert gondnok, * Dr. Jakó Dénes leik. éhker. k:., * Dr. Molnár Dénes ehker. képv. 9. Kolozsvári egyházmegye: Máthé Sándor esperes, Szász István főgondnok, Adorjáni István főjegyző, Gaál Jenő gondnok, Dr. Imre Lajos leik. ehker. k., Dr. Illés Gyula ehker. képv., Musnai Miklós leik. ehker. k., Kocsi Andor ehker. képv„ "Vasárhelyi Boldizsár leik. ehker. k., Dr. Szász Ferenc ehker. képv. 10. Küküllői
egyházmegye: Kispál László főgondnok, Dr. Barabás Béla gondnok,^ Gr. liethlen Ádám ehkei. kápv, Gr. Gégenfeld Kristóf ehkei. k.
IFejér Pál esperes, Dr. Illyés Géza főjegyző, TDali Gyula leik. ehker. képv., Hákossy Dezső leik. ehker. k., 11. Marosi Tarkas Jenő esperes, Kaesóh Lajos főjegyző, Biró András leik. ehker. képv., "* Boér Károly leik. ehker. képv.. Jenéi Sándor leik. ehker. k.,
egyházmegye: * Gr. Tholdalagi Mihály gondnok, Dr. Mester Gábor ehker. kópv.. * Dr. Sárkány Miklós ehker. k., * Dr. Telegdi István ehker. képv.
12. Nagyenyedi egyházmegye: Biró Lajos esperes, Horváth Miklós főgondnok, Nagy Béla főjegyző, * Gr. Tholdalagi László gondnok, Jancsó Sándor leik. ehker. k., Dr. Jenéi Elek ehker. képv., Koncz Ferenc leik ehker. képv., Dr. Szathmáry Zoltán ehker. k^. * Szécsi Ferenc leik. ehker. képv., Gr. Teleki Ádám ehker. képvv 13. Nagysajói Dr. Muzsnai László esperes, Gyenge György főjegyző, Beregszászi György leik. ehk. k.,
egyházmegye: * Gr. Bethlen Pál főgondnok, * Fejérváry Károly gondnok, * Dr. Benedek Aladár ehker. képv.
14. Nagyszebeni egyházmegye: Szotyori Lajos esperes, Szalántzy Jenő főgpndnok, Farkas Károly főjegyző, Gr. Bethlen Bálint gondnok, Csiky József leik. ehker. képv., * Cseh Zoltán ehker. képv. 15. Orbai egyházmegye: Bajkó György esperes, Deák Imre főgondnok, * Veress Károly főjegyző, Dr. Kelemen Zoltán gondnok, Havadtői Sándor leik. ehk. k., * Dr. Hadnagy Károly ehk. képv^. * Jancsó Lázár leik. ehker. képv., * Hollaky József ehker. képv. 16. Sepsi egyházmegye: Kiss Albert esperes, Kónya Kálmán főgondnok, „ Tőkés József főjegyző, * Imecs Ernő gondnok, * Bene István leik. ehker. képv., Barabás Andor ehker. képv. Szász Béla leik. ehker. képv., Dr. Szele Béla ehker. képv. 17. Széki egyházmegye: Lőrincz János esperes Gr. Bethlen Béla főgondnok, j 'Fekete Gerő főjegyz'5, Dr. Schilling János gondnok, Imre József leik. enscr. kópy., * Br. Bánffy Dezső ehker. képv.,. Sófalvy Károly leik. chk! képv, * Dr. Nagy Endre ehker. képv.
^
;
18. Szilágyszolnoki egyházmegye: Kádár Géza esperes, * Dr. Kaizler György főgondnokr Kovács Zsigmond főjegyző, . * Dr. Gazda Endre gondnok, * Bartha Miklós lelt. ehk. képv., * Dr. Bölöni Zoltán ehker. képy., * Bereczky József leik. ehk. kópv., * Gr. Dégenfeld Miksa ehk. képv., Kádár Imre leik. ehker. képv., * Kávássy Sándor ehker. képv. 19. Udvarhelyi Nagy Lajos esperes, . Péter Géza főjegyző, * Kónya Kálmán leik. ehk. képv., Laár Ferenc leik. ehker. képv., * Szabados József leik. ehk. képv.,
egyházmegye: * Dr. Sebessy János főgondnok, * Ugrón János gondnok, * Becsek Aladár ehker. képv., * Dr. Fodor Boldizsár ehk. kepv.,. * Dr. Gönczy Gábor ehker. képv.
20. Óromániai egyházmegye: Tőkés Ernő esperes, Sándor József főgondnok. Nagy Sándor főjegyző,
III. A theologíaí fakultás, tanítóképezde és kollégiumok: képviseletében'. 1. Kolozsvári theologia részéről: Br. Kemény Pál főgondnok, Maksay Albert gazd. felügyelő, Dr. Kovács András gondnok, Dr. ^Kecskeméthy István ehk. k., Dr. Tavaszy Sándor igazgató, 2. Nagyenyedi kollégium és a vele kapcsolatos Tanítóképezde részéről' Dr. Garda Kálmán főgondnok, Dóczi Ferenc rektor professzor, * Horváth Pál gondnok, * Hegedűs Zsigmond ehker, képv., Járai István főgimn. igazgató, Bodrogi János ehker. képv., Csefó Sándor tanítóképz. ig., * Elekes Viktor insp. professzor.
í., 5.
7
3. Kolozsvári kollégium részéről: Dr. gr. Bethlen László főgond., Dr! Tusa Gábor gondnok, Kovács Dezső igazgató,
Sándor Ferenc gazd. felügyelő, Gönczy László ehker képv., Tarkanyi György ehker. képv.
4. Marosvásárhelyi kollégium, részéről: * Dr. Bernády György .főgondnok,* Szabó József gazd. felügyelő, * Dr! Agyagási Károly gondnok, Gulyás Károly ehker. képv., Nagy Endre igazgató, Kovács Benedek ehker. képv. 5. Székelyudvarhelyi * Dr. Gyárfás Pál főgondnok, * Dr. Jodál Gábor gondnok, Várónó Csathó Gabrilla igazgató,
kollégium részéről: Szabó Árpád gazd. felügyelő, Biró Sándor ehker. képviselő, Haáz F. Rezső ehker. képv.
6. Szászvárosi kollégium részéről: Dr. Martonossy György gondnok, Orbán Lajos gazd. felügyelő, * Csűrös Pál koll.-igazgató, 7. Zilahi kollégium részéről: * Br. Wesselényi István főgond., Nagy Sándor gazd. felügyelő, * Z. Kiss Ernő gondnok, Kerekes Ernő ehker. képv., Végh Samu igazgató, * Vályi Károly ehker. képv.
'
8. Sepsiszentgyörgyi kollégium részéről: Kónya Kálmán főgondnok, Döme Bálint gazd. felügyelő, * Dr. Török Andor gondnok, * Demeter Béla ehker. képv., Csutak Vilmos igazgató, Felszeghi István ehker. képv. 9. Kolozsvári leányfőgimnázium részéről: Dr. Vékás Lajos > főgondnok, Székely János gazd. felügyelő, Dr. Szöllősy János gondnok, Hnsz Ödön ehker. képv., Báthoryné, Straub Jolán igazg., Dr. Kántor Lajos ehker. képv. Tanítóképviselők: Ferenczi Gábor, Máthó István, Lőrinczi Ferenc, Ősz Sándor. Szeretetház: Szász István főgondnok, Dr. Nagy Elek gondnok. Vásárhelyi János lelkészi főjegyző- jelenti, hogy 169 tag van jelen. Elnöklő főgondnok aa._a jelentés alapján megállapítja, hogy '
a közgyűlés —• a Házszabályok 8. §-ában megkívánt 50 tagnál több lévén jelen — a Házszabályok 9. §-a értelmében határozatképes.
5. Elnöklő főgondnok aa jelenti, hogy távolmaradásukat kellő megokolással kimentették: gróf Degenfeld Miksa, dr. Gyárfás Pál,
8
5., 6.
Fekete Károly, Zilahi Kiss Ernő, dr. Jakó Dénes, Brazovay Dezső, dr. Fábián László, Mihály Jenő, dr. Mucsy József, Kendeffy Lajos, dr. Agyagási Károly, Hegedűs Zsigmond, br. Bánffy Dezső, dr. Bölöni Zoltán. Közgyűlésünk nevezetteknek bejelentett távolmaradását sajnálattal tudomásul veszi. 6. Az Igazgatótanács 9102 szám alatt jelenti, hogy az egyházmegyéknél és kollégiumoknál az egyházkerületi közgyűlési tagsággal járó tisztségekben a következő változások történtek múlt közgyűlésünk óta: 1. Egyházkerületi tanácsbíróvá választatott Kovács Zsigmond aa. 2. Az erdővidéki egyházmegyében egyházmegyei főjegyzővé választatott az elhalt Molnár Imre helyébe Nagy Elek nagybaconi lelkész aa. 3. A görgényi egyházmegyében a tisztújítás rendjén egyházmegyei lelkészi főjegyzővé választott Nemes Árpád kisfülpösi lelkész aa. 4. A gyulafehérvári egyházmegyében a lemondott Kovács Károly aa. helyébe esperesnek Nagy Ferenc tövisi lekész aa. • 5. A hunyadi egyházmegyében az elhunyt Kovács Sándor egyházmegyei főjegyző helyébe László Zoltán marosilyei lelkész aa., a lemondott Szabó Zoltán helyébe egyházkerületi lelkészi képviselőül Fekete János nagyrápolti, a lemondott Bocz Soma helyébe Fekete Károly ny. főszolgabíró aa. egybázkerületi világi képviselőül. 8. A kalotaszegi egyházmegyében a lemondott Antal Géza ' helyébe egyházmegyei lelkészi főjegyzőül Szász Ferenc türei lelkész aa., a lemondott dr. Silai István egyházkerületi világi képviselő helyébe Illyés Károly mérnök aa. 7. A marosi egyházmegyében az elhunyt Orbán Balázs helyébe egyházkerületi képviselőül dr. Mester Gábor főorvos aa. 8. Az orbai egyházmegye gondnokául dr. Kelemen Zoltán aa. 9. A széki egyházmegyében a lemondott gr. Wass Béla helyébe fögondnokul gr. Bethlen Béla, az ö gondnoki székébe dr. Schilling János aa., az ő helyébe egyházkerületi világi képviselőül dr. Nagy Endre aa választattak meg. 10. Tagja lett a kerületi közgyűlésnek a múlt közgyűlésen tánító-képzöintézeti igazgatóvá választott Csefó Sándor aa.
6., 7., 8.
9
11. A kolozsvári kollégiumnál az elhunyt Kovács Ferenc egyházkerületi képviselő helyébe Tarkanyi György aa választatott meg. 12. A marosvásárhelyi kollégium gondnokává választott dr. Anyagási Károly és a nyugdíjba ment Trozner Lajos helyébe egyházkerületi képviselővé választatott Kovács Benedek tagjai lettek egyházkerületi közgyűlésünknek. 13. A szászvárosi kollégiumnál elismertetett Csűrös Pál igazgató aa kerületi közgyűlési tagsága. 14. A zilahi kollégiumnál az elhalt Bécser János helyébe gazdasági felügyőül Nagy Sándor aa, az ö kerületi képviselői helyére Vályi Károly aa választatott meg. 15. A sepsiszentgyörgyi kollégiumnál az elhalt Péter Mózes aa. helyébe Demeter Béla1 aa. választatott meg egyházkerületi képviselőnek. 16. A leányfőgimnázium főgondnokává dr. Vékás Lajos, gondnokává dr. Szöllösy János aa. választattak meg. 17. A Szeretetház főgondnokává Szász István, gondnokává dr. Nagy Elek aai választattak meg. Üres egy főgondnoki szék, betöltés alatt van az erdővidéki •egyházmegyében egy lelkészi képviselői hely, üres a marosi egyházmegye főgondnoki széke, összesen 3 hely. Kettős mandátuma van: Kádár Géza, dr. Szele Béla, Máthé Sándor, dr. Tusa Gábor, dr. Martonossy György, Kovács Zsigmond, Nagy Endre, dr. Török Andor, Szász István, Tőkés József, •dr. Kovács András, Kónya Kálmán kerületi tagoknak, összesen 12. Tehát 239 tagból álló közgyűlésünknek jelenleg 224 igazolt tagja van. Közgyűlés a jelentést tudomásul veszi, a megválasztott tisztviselőket szivesen üdvözli és őket jelzett minőségükben az egyházkerületi közgyűlés tagjainak sorába véglegesen beiktatja. 7. Elnök a tanácskozási szabályzat 10-ik §-a értelmében bemutatja az Igazgatótanács által elkészített és 9990—31. I I I . szám -alatt kiadott tárgysorozatot, mely nyomtatásban a tagok között szétosztatott és javasolja, hogy a közgyűlés e tárgysorozat - szerint tűzze napirendre a tárgyakat. Közgyűlés az elnök indítványát határozattá emeli. 8. Elnöklő főgondnok aa javaslatot tesz a Házszabályok 10. §-ának a) pontja alapján kiküldendő bizottságokra nézve.
10
8 , 9, 10.
Közgyűlésünk Elnök aa javaslatának elfogadásával a következő bizottságokat küldi ki: A jelen közgyűlés tartamára: 1. Kérelmek, sérelmi panaszok megvizsgálására Kovács László esperes elnöklete alatt Kerekes Ernő és Kacsóh Lajos aait. 2. Indítványok, vélemények elöterjesztéséreSKádár Géza generális direktor elnöklete alatt dr. Vékás Lajos és Dóczy Ferenc aait. 3. A szavazatszedő-bizottságba Kiss Lajos esperes elnöklete alatt Nagy Ferenc, Szotyori Lajos esperesek, Gönczy László, dr. Szász Ferenc, Ősz Sándor és Ferencz-y Gábor áait. A jövő közgyűlésen való jelentéstételre: Az Igazgatótanács közigazgatási és vagyonügyi jelentésének megvizsgálására Volloncs Miklós esperes elnöklete alatt Fejér PáL Máthé Sándor, Szotyori Lajos esperesek, Nagy Sándor tanár, dr.. Barabás Béla és Máthé István aait. A tanügyi jelentés megvizsgálására dr. Gönczy Lajos elnöklete alatt Nagy Endre, Csefó Sándor, Sándor Ferenc, Báthoryné v Straub Jolán, Ferenczy Gábor és Lőrinczy Ferenc aait. A testvérkerület jegyzőkönyveinek átvizsgálására Maksay Albert elnöklete alatt Baezó Lajos és Székely János aait. 9. Az Igazgatótanács 9178/1931. I I I . szám alatt fájdalommal jelenti, hogy Zeyk Dániel, örökös tb. egyházkeriileti főgondnok,. egyházkerületünknek, három évtizeden át volt főgondnoka 1930április 16-án Nagyenyeden 79 éves korában elhunyt. Biztos ítéletű, bölcs vezér volt, törékeny testében erős lelket hordott. ;:. Temetése Nagyenyeden volt, igazgatótanácsunk Ugrón Istvánfőgondnok aa vezetésével küldöttségileg vett részt a temetésenr amelyen a szertartást főtiszteletű Püspök aa végezte. Egyházkerületi közgyűlésünk fájdalommal veszi tudomásul a jelentést s Zeyk Dániel aa. áldott emlékezetét jegyzőkönyvben megörökíti. 10. Az Igazgatótanács 9157/1931. I I I . szám alatt mély megilletödéssel jelenti, hogy dr. Viski László egyházkerületi főgondnok aa> 1930 január hó 12-én áldott életének 63-ik évében elhunyt. Temetése, a Farkas-uccai templomból történt nagy részvét mellett. Egykázkerületi' közgyűlésünk mély megindultsággal veszi a szomorú hírt és a hű munkásnak, bölcs
10., 11.
11
vezérnek emlékezetét jelen jegyzökönyvében megörökíti. A megüresedett főgondnoki szék betöltését elrendeli, elnök aa. a szavazás idejéül ma délután %3—4 órát tűzi ki. 11. Az Igazgatótanács 7342/1931. IV. szám alatt jelenti, hogy Söderblom upsalai érsek elhunytáról az upsalai capitulum a következő latin nyelvű iratban értesítette egyházunkat: (Fordításban): A református egyház főhatóságát az Úrban üdvözli az upsalai capitulum. Tudomásotokra hozzuk, hogy a Krisztusban tisztelendő atya 1"). Nathan Söderblom upsalai érsek 66 éves korában ez év július tizenkettedikén Upsalában békében elhunyt. Alig tudjuk kibeszélni, hogy e veszteség milyen gyászt és fájdalmat hozott egyházunkra és az egész svéd népre. Mert nemcsak messzeföldön híres ember volt és majdnem páratlanul szeretett, nemcsak nagy tudós és hazájának rendkívüli" dísze, de az egyháznak lélekkel teljes vezetője és Isten Országának fáradhatatlan harcosa, aki életét és minden erejét annak a munkának szentelte, hogy a különböző embereket és népeket és az egyház elszórt részeit az Cv parancsának engedelmeskedve egybegyűjtse és a békességnek ésszeretetnek egy kötelékével egyesítse. És nem hiába; mert Isten csodálatos kegyelme által megtörtént, hogy majdnem az egCsz földre elhatott az Ö hangja és pásztori szózata és az emberek lelkét jóakarata és a béke munkájára serkentette és buzdította. Amikor ezt tekintjük, Istennek hálát adunk az ő ajándékáért és nagy művéért és örömtelt szívvel boldogoknak mondjuk magunkat, hogy ez; a férfiú a mienk volt. De az Ő halála után is él és élni fog közöttünk nagy emlékezete az emberek lelkeit egyesítve, buzdítva, lángragyujtva, hogy a hit, Igazság és Szeretet győzelméért kitartó erőfeszítéssel fáradozzanak. Hálás szívvel érezzük és az idő multával mindinkább1 felismerjük, hogy a mi fájdalmunk és ama nagy ember, Isten hű szolgájának kívánsága nem a mi egyházunké és a mi hazánké egyedül, ha nem sok külföldi emberrel és egyházzal közös. Azért nekünk ez vigasztalás fájdalmunkban és kegyeletesnelr és illendőnek tartottuk, azoknak az egyházaknak, főiskoláknak, testületeknek, egyesületeknek, amelyekről tudtuk, hogy ő' velük összeköttetésben volt, e levél által szeretetünknek és tiszteletünknek kifejezésre üdvözletet küldeni. (Aláírások.) Kiadtuk Upsalában 1931 július 17-én. '
112
11 -. 18., 13.
Méltóságos és Fötiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! Nem szükséges e gyülekezetnek a stockholmi konferencia kez'deményezőjenek nemes egyéniségét ismertetni; ha nem ismertük volna munkásságát mindnyájan, nem lehetne rövidebben és szebben összefoglalni, mint azt közvetlen munkatársai tették az imént felolvasott levélben. Javasolja az Igazgatótanács, hogy mondja ki a fötiszteletű és 'méltóságos egyházkerületi közgyűlés, hogy a Söderblom Nathan upsalai érsek elhunytát részvéttel veszi tudomásul, osztozik a svéd egyház fájdalmában és erről az upsalai capituíumot a következő átiratban értesíti: „Az erdélyi református egyházkerület-közgyűlése 1931 november 21-ik napján összegyűlvén Kolozsvárt mély megilletödéssel •vett tudomást D. Söderblom Nathan upsalai érsek haláláról az upsalai capitulum július 17-ikén kiadott levelének felolvasása által. . Az ő nagy harca a Hit, Igazság és Szeretet győzelméért ismeretes az erdélyi református egyházban is. Szózatát meghallotta a mi •egyházunk is és munkatársakat küldött ama nagy cél végrehajtására. Biztosan hisszük, hogy e nagy férfiú emlékezete továbbra is -össze fogja tartani azokat, akik vele együtt dolgoztak és sarkalni és buzdítani fogja, hogy ne nyugodjanak mindaddig, amíg az Űr fegyelme meg nem engedi, hogy jó törekvésüket siker koronázza." Az előterjesztés elfogadtatik. 12. Az Igazgatótanács 10.013/931. I I I . sz. a. jelenti, hogy a lemondott gróf Bethlen Pál igazgatótanácsos aa helyébe rendes tagul' behivatott br. Kemény Pál pótigazgató tanácsos; így egy evilági pótigazgatótanácsosi hely megürült. Egyházkerületi közgyűlésünk az intézkedést tudomásul veszi s elrendeli egy világi pótigazgatótanácsos választását. Elnök aa a szavazás idejéül ma délután %3—4 ; tűzi ki. "i 13. Az Igazgatótanács 10.014/931. I I I . sz. a. kéri, hogy a.közgyűlési szabályrendelet 10. §-ának b) pontja értelmében rendelje -el a Fötiszteletű egytázkerületi közgyűlés a választást az igazgatótanács ügykezelését vizsgáló bizottságba a következő gyűlésig szóló hatállyal egy elnök és két bizottsági tag személyére vonat? kozólag.
18., Iá , 15., 16
13
Közgyűlésünk az előterjesztés értelmében határoz.. Elnök aa. a szavazás idejét ma délután %3—4 óráig tűzi ki. 14. Az Igazgatótanács 9641/931. I I I . sz. a. jelenti, hogy a báró. Baldácsy alapítványnál egyházkerületünk meghatalmazottainak mandátuma 1930 december 31-én lejárt. Egyházkerületi közgyűlésünk az 1931—1933. évekrekét rendes és egy pót meghatalmazott választását elrendeli. Elnök aa. a szavazás idejéül ma d. u. x/23—4 órát tűzi ki. 15. Az Igazgatótanács 10.015/931. I I I . sz. alatt jelenti, hogy a marosvásárhelyi kollégium elöljáróságában 1 lelkészi és 1 világi,, a Bethlen-kollégium elöljáróságában 1 világi és 3 lelkészi, a kolozsvári kollégiuméban 1 lelkészi, a szászvárosi kollégiuméban 1 lelkészi, a zilahi kollégiuméban 1 világi, a sepsiszentgyörgyi kollégiuméban 1 világi elöljárósága tagsági hely ürült meg. Egyházkerületi közgyűlésünk a jelentést tudomás sul vévén, elrendeli a marosvásárhelyi kollégium elöljáróságába 1 lelkészi és 1 világi, a Bethlen-kollégium, elöljáróságba 1 világi és 3 lelkészi, a kolozsvári kollégium elöljáróságába 1 lelkészi, a szászvárosi-kollégiumhoz 1 lelkészi, a Wesselényi-kollégiumhoz 1 világi, a Székely Mikó-kollégium, elöljáróságába 1 világi elöljárósági tag választását az 1932 december 3Í-éigr tartó ciklus hátralévő idejéEe; Elnök aa a szavazás idejéül ma. d. u. ^>3—4 órát tűzi ki. 16. Az Igazgatótanács 9625/1931. I I . szám alatt jelenti, hogy a* legfőbb biróság tagjainak mandátuma lejárt. Kéri a főtisztelétű' Közgyűlést, hogy a legfőbb biróság tagjaira a jövő rendes közgyűlésig szóló érvénnyel a választást elrendelni méltóztassék. Egyházkerületi közgyűlésünk az Igazgatótanács előterjesztése értelmében a legfőbb biróság tagságii helyeire (6 rendes és 8 póttagsági helyre) a választást elrendeli s annak foganatosítása végett Elnök aa* a szavazást ma délután %3—4 óráig tűzi ki,.
14
.17.,. 18., 19., m.
17. Olvastatik az Igazgatótanács 10.056/931. I I I . sz. előterjesztése, mellyel jelenti, hogy a Szeretetház kebli tanácsából kialakított elöljáróságnak mandátuma 1931. december 31-én lejár. Javasolja, hogy az elöljáróság mandátumának érvényessége hósszabbittassék meg 1932 december 31-éig, amikor a kollégiumi elöljáróságok ciklusos megújítására is sor kerül. Egyházkerületi közgyűlésünk a javaslat értelmében határoz és a Szeretetház elöljárósága mandátumának érvényét 1932 december 31-éig meghosszabbítja. 18. Olvastatik az Igazgatótanács 10.057/931. I I I . sz. előterjesztése, melyben jelenti, hogy az 5 éves ciklusra választott egyházkerületi tisztviselők, testületek és egyházkerületi bizottságok mandátuma 1932 június 30-án le fog járni. Tisztelettel javasoljuk, hogy amennyiben a jelzett időig az egyházkerületi közgyűlés összehivható nem lenne •— a fentjelzettek megbízatását a legközelebbi egyházkerületi közgyűlésig szóló hatállyal meghosszabbítani méltóztassék. Egyházkerületi közgyűlésünk határozatüag kimondja, hogy amennyiben egyházkerületi közgyűlés 1932^ június haváig nem lesz tartható, — az egyházkerület választás alá eső tisztviselői, testületei és bizottságai mandátumának érvényét a legközelebbi egyházkerületi közgyűlésig meghosszabbítja. • 19. Dr. Illés Gyula előadótanácsos bemutatja az Igazgatótanácsnak 1929 november 1-től 1931 november 1-éig terjedő időről szóló jelentését, mely nyomtatásban november 15-én minden, közgyűlési tagnak megküldetett. Kéri előadótanáesos, tekintse a főtiszteletű közgyűlés a jelentést, felolvasottnak és jelentestételre adja ki a múlt évi egyházkerületi közgyűlés 9. sz. határozatának h) L, 2. pontjai alatt kiküldött bizottságoknak. Egyházkerületi közgyűlésünk a jelentest felolvasottnak tekinti s kiadja a közigazgatási és vagyonügyi, illetőleg a tanügyi jelentés megvizsgálására kiküldött bizottságoknak azzal, hogy jelentéseiket a vasárnapi délután tartandó ülésre betérj eszteni szíveskedjenek. 20. Elnöklő főgondnok aa a következő bejelentést teszi: Az egyházi V. törvénycikk 19. §-a értelmében az egyházkerületi bíróság az egyházkerüléti közgyűlések alkalmával tartja teljes •üléseit.
20., 21.
-
15
A rendes elnökség mellett saját kebeléből egy évre választott 5 rendes és 5 póttagból álló időszaki tanácsot alkot. A törvény idézett rendelkezésére hivatkozással az eg/h?ízkerületi bíróság teljes ülését ma délután M>4 órára a theologiai fakultás tanácskozó termébe, az időszaki tanács megválasztása céljából tisztelettel összehívom. Felkérem az egyházkerületi bíróság tagjait, az egyházmegyei fögondnok és esperes aait és a választott egyházkerületi tanácsbirókat, hogy ma délután ^ 4 órakor a theplogiai tanácstermében megjelenni szíveskedjenek. Tudomásul szolgál. 21. Főtiszteletű püspök aa. a tárgysorozat rendjén olvassa a jelen jegyzőkönyv mellett teljes szövegében olvasható jelentését. Egyházkerületi közgyűlésünk feszült figyelemmel, helyeslésének ismételt kifejezésre juttatásával hallgatja végig a főpásztor nagy gonddal elkészített jelentését, melyben megkapó hűséggel, tisztánlátással, bölcs mérlegeléssel és a tanúságok útmutató kiemelés sével rajzolta meg egyházkerületünk helyzetét, küz. delmeit és Istenbe vetett hittel tárta fel jövő feladatainkat s mutatta meg kötelességteljesítésünk útját. A jelentés után közgyűlésünk percekig tartó tapssal fejezte ki háláját, tiszteletét és ragaszkodását püspöke iránt. Ugrón István fögondnok aa. indítványára egyhangúlag elhatározza a jelentés elfogadását, javaslatainak határozattá emelését és a jelentésnek teljes tartalmában való jegyzőkönyvre vételét, egyben főt. aának önfeláldozó szolgálataiért köszönetét nyilvánítja. . ' • ~
\
•
22: Elnök aa felhíván a közgyűlési tagok figyelmét a ma délután eszközlendő választásokra, a közgyűlés folytatását délután. 4 órára tűzvén ki, az ülést berekeszti. Szolgál tudomásul. Kmf. Ugrón István
Vásárhelyi János
«gyházkerületi fögondnok, e'nök.
egyházkerületi lelkészi főjegyző, jegyző.
.
23., 24., 25, 26.
II. ülés 1931 november 21-én. Elnök: Ugrón István, majd dr. gróf Bethlen György ehker. főgondnokok.
Jegyző: Tasáriíeryi; Jáno» ehker. lelkészi főjegyző,
23. Elnöklő főgondnok aa. a gyűlést d. u. 4 órakor megnyitja. 24. Főgondnok aa. felhívására lelkészi főjegyző aa. felolvassa; az I. ülés jegyzökönyvét. . Változatlanul hitelesíttetik. 25. Ugrón István főgondnok aa. tekintettel arra a tényre, hogy a Tárgysorozat következő pontjai tárgyalásánál a Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank kényszeregyezségének ügye is előkerül,, amely intézetnek ő elnöke az elnöki széket átadja dr. gróf Bethlen György főgondnok aának. 26. Olvastatik az Igazgatótanácsnak 1226/931. VI. és 9237/931. VI. "számú előterjesztései a Nyugdíj-Intézet Végrehajtóbizottsága; által összeállított 1930. és 1931. évi Nyugdíjintézeti Jelentések jóváhagyása tárgyában. A Nyugdíjintézeti Jelentések nyomtatásban kiadattak, az: 1930. évi Jelentés .január hónapban, míg az 1931. évi Jelentés az: Egyházkerületi Közgyűlés előtt minden közgyűlési tagnak, kollégiumnak és egyházközségnek megküldetett, kérjük ezen Jelentéseket felolvasottnak tekinteni és kérjük azokat jóváhagyó tudomásul venni. Határozati javaslat: Egyházkerületi Közgyűlésünk a Nyugdíjintézet 1930. és 1931. évi Jelentéseit felolvasottnak: tekinti és, azokat jóváhagyó tudomásul veszi..
26., 27.
17
Kiss Albert esperes aa. a következő határozati javaslatot nyújtja be: „Mondja ki a közgyűlés, hogy a nyugdíjintézet 1930. és 1931. évi jelentésének tudomásul vétele mellett utasítja a nyugdíjintézeti végrehajtóbizottságot, hogy a nyugdíjintézet matematikai mérlegét készíttesse el s ennek alapján további javaslatait terjessze az egyházkerületi közgyűlés elé. A tárgysorozat 16.,'17., 18., 19., 20., 21., 22., 32. és 34. pontjai alatt felvett tárgyakat közgyűlésünk a napirendről leveszi." Felszólal Czell Ignáez. aki a nyugdíj intézeti töke további kezeléséről mondja el nézetét, de külön javaslatot nem tesz és a jelentést egyébként tudomásul veszi. Elnöklő fögondnok aa. névszerinti szavazásra teszi fel a kérdést: „elfogadja-e a közgyűlés az Igazgatótanács előterjesztését." A 130 szavazó közül igennel szavazott 129, nem-mel 1. Majd a Kiss Albert aa indítványát bocsátja elnök aa szavazásra. A közgyűlés a Kiss Albert aa javaslatát'nagy többséggel elveti. " . Elnök az igazgatótanácsi javaslatot változatlanul elfogadottnak jelenti ki. 27. Olvastatik az Igazgatótanácsnak 9840/931. VI. számú előterjesztése, melyben a nyugdíjintézet végrehajtóbizottságának javaslata alapján a naai rendkívüli gazdasági és pénzügyi viszonyok között átmenetileg további intézkedésig a nyugdíjjárulékok leszállítása és a nyugdíjak és özvegyi ellátások csökkentésére vonatkozólag az alábbi javaslatot terjeszti a főtiszteletű és méltóságos Egyházkei ületi Közgyűlés elé: 1. Mondja ki a főtiszteletű és méltóságos Égyházkerületi Közgyűlés, hogy a nyircgdíjszabályzat 18-ik §-ának módosításával a lelkészek, középiskolai tanárok, theolögiai tanárok, polgári Iskolai tanárok és tanítók azon nyugdíjba beszámítható fizetési fokozatait, melyek után a 10%.-os nyugdíjjárulék fizetendő, 1932 január 3-i hatállyal leszállítja minden egyes fokozatnál 25%-kal s ezáltal ugyanazokat a fokozatokat lépteti életbe, amelyek érvényben voltak 1929 december 31-ig. Ezen javaslatunkat abból a megfontolásból terjesszük elő, mert a közeli hónapokban az összes egyházi alkalmazottak fizetésében átlag véve több mint 40—50%-os fizetésredukció hajtatott végre s éppen ezért magasabb járuléknak a fizetése a mai gazdasági viszonyok között nem remélhető. 2. Mondja ki a főtiszteletű és méltóságos Egyházkerületi Közgyűlés, hogy a nyugdíjintézeti pénztár aktivitása érdekében a fenn2
18
27.
tartói járulékot változatlanul fenntartja, tekintettel arra, hogy a jelenleg fizetett fenntartói járulékok még így sem érik el a nyugdí jszabályzatban előírt 5%-ot, 3. Mondja ki a főtiszteletű és méltóságos Egyházkerületi Közgyűlés, hogy a Nyugdíjszabályzat 38-ik §-ának 4-ik bekezdése alapján az 1929 július l-e előtt nyugdíjazottaknál és özveggyé letteknél az ellátásoknál engedélyezett 33%-os drágasági segélyt további intézkedésig 1931 október 1-vel beszünteti és ezenfelül ezeknél a nyugdíjasoknál és özvegyeknél egy 8%-os áldozati adó levonást eszközöl a nyugdíjintézet javára, hogy ezáltal ugyanazon elbánás biztosíttassék részükre, mint az azután nyugdíjazottak és özvegyekké letteknél leendő, illetve javaslandó elbánás. 4. Mondja ki a fötiszteletű és méltóságos Egyházkerületi Közgyűlés, hogy az 1929 július l-e után nyugdíjazott és özvegyekké lettek ellátásait 33%-kal redukálja a nyugdíjintézet érdekében azon megállapítások alapján, hogy a tényleges szolgálatban lévő egyházi alkalmazottak fizetésében is minden vonalon több mint 40—50%-os fizetésredukeió hajtatott végre. 5. Mondja ki a fötiszteletű és méltóságos Egyházkerületi Közgyűlés, hogy az 1932 január l-e után nyugdí jazandóknál és özvegyi ellátás megállapításoknál az új nyugdíjba beszámítható fizetési fokozatokat veszi alapul, amelyek 25%-kai lesznek kisebbek, mint a jelenleg érvényben lévő fokozatok és az ezek alapján megállapítandó özvegyi és nyugdíjas ellátásoknál egy 8%-os áldozati adót alkalmaz átmenetileg további intézkedésig, mi által mind a három kategória ellátottjai ugyanazon elbánásban fognak részesülni egy 33%-os redukció alapján. Ezen javaslat elfogadása értelmében módosítandók a Nyugidíjszabályzat megfelelő intézkedései. Ezután a következő határozati javaslatot terjeszti elő: Egyházkerületi közgyűlésünk az előterjesztést indokainál fogva elfogadja, határozattá emeli s annak értelmében leendő eljárásra a V-égrehajtóbizottságot utasítja. ' Baczó Lajos esperes aa. a következő pótjavaslatot nyújtja l'o. „Miután a nyugdíjfentartói járulékok az 1929. évi ehker. közgyűlés 48. jkvsz. határozatával a nyugdíjintézeti tagokra kivetett 33%-os emeléssel szemben 50%-kal emietettek, egyházkerületi közgyűlésünk a javaslat 2-ik pontjára vonatkozólag kimondja, hdgy a fenntartói járulékokat tekintettel az egyházközségek óriási mér-
27., 28., 29.
19
tékben lecsökkent fizetőképességére, az 1929. évi december hó 31-én érvényben volt alapon rójja ki." Tőkés József aa. indokolás kíséretében a következő- határozati javaslatot nyújtja be: „A 12.000 leien alóli összegekből semmi sem vonatik le." Mester Mihály előadótanácsos aa. hozzászólása után az egyházkerületi közgyűlés a Baczó és Tőkés-féle javaslatokban lefektetett módosításokkal emeli határozattá az előadói javaslatot. 28. Olvastatik az Igazgatótanács 7996/1931. VI. számú előterjesztése, melyben a nyugdíjintézet Végrehajtóbizottságának javaslata alapján kéri a méltóságos és fötiszteletű Egyházkerületi Közgyűlést, hogy utólagosan hagyja jóvá a nyugdíjvégrehajtó-bizottság azon határozatát, hogy azon nyugdíjazott nyugdíjintézeti tagok és özvegyek részére, kiknek nyugdíjazása, illetve özvegyi ellátása 1929 július hó l-ig megtörtént, vagyis kiknek nyugdíja és özvegyi ellátása a régi nyugdíjba beszámítható fizetési fokozatok alapján állapíttatott meg, a 33%-os drágasági segély, kimondottan az 1931 szeptember 31-ig utaltatott minden további kötelezettség nélkül. ' Egyházkerületi közgyűlésünk jóváhagyó tudomásul veszi a Nyugdíjvégrehajtóbizottság az#n intézkedését, hogy az 1929 július l-e előtt nyugdíjazottak és özvegyek részére kimondottan 1931 szeptember 30-ig a 33%-os drágasági segélyt utalta. 29. Olvastatik az Igazgatótanács 7983/1931. VI. számú előterjesztése, melyben a Nyugdíjvégrehajtóbizottság a nyugdíjazásod korlátozására az alábbi javaslatot terjeszti a méltóságos és fötisz: teletű 'Egyházkerületi Közgyűlés elé: • 1. Mondja ki határozatban a méltóságos és fötiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés, hogy jövőben minden nyugdíjazás iránti kérés •egy félévvel előbb adandó be, mint azon időpont, amelyre a nyugdíjazás kéretik és minden nyugdíjazási kérés felett ezentúl*"*! Végrehajtóbizottság ülésben határoz. : 2. Mondja ki a méltóságos és fötiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés, hogy minden nyugdíjazási kérés alapos vizsgálat tárgyává teendő abból a szempontból, hogy a nyugdíjazást kérő tag nyűg--, díjazása nem halasztható-e el későbbi időre úgy a nyugdíjintézet, mint az illető egyházközség vagy egyházi intéznlény érdekében.
20
29.
Ilyen esetekben a nyugdíjvégrehajtóbizottságnak joga van a nyugdíjazást egy későbbi időpontra halasztani még abban az esetben is f ha az illető nyugdíjazást kérő nyugdíjintézeti tag rendelkezik is a legmagasabb szolgálati idővel, vagy korhatárral, kivévén természetesen azt az esetet, mikor az illető nyugdíjazandó munkaképtelenségo minden kétséget kizáró módon igazolva van. Olyan esetekben, amikor a nyugdíjazandó nem érte el sem a korhatárt, sem a teljes szolgálati évekkel nem rendelkezik, a nyugdíjazás véglegesen vagy ideiglenesen csak a legnagyobb körültekintéssel rendelendő el, megállapítván a nyugdíjintézeti orvossal a teljes munkaképtelenséget. Ezen javaslat megtételére a Végrehajtóbizottságot azok a tapasztalatok késztették, melyeket Végrehajtóbizottságunk tapasztalt olyan esetekben, amikor egyes nyugdíjintézeti tagok szolgálati kellemetlenségek elkerülése végett igyekeznek magukat nyugdíjaztatni, nem törődvén a nyugdíjintézet érdekeivel, még a szolgálati korhatár elérése előtt, orvosi bizonyítványokat szerezvén be különböző kezdő betegségekről, vagy amikor egyes nyugdíjintézeti tagok a nyugdíjazással maguknak életkörülményeik újra való berendezése folytán újabb anyagi előnyöket akarnak szerezni. Az erdélyi református Nyugdíjintézet már alakulásakor a tényleg rokkanttá váltak nyugdíjazására és az özvegyek és árvák segélyezésére alakult meg. Fenti intézkedés míg ovóintézkedés a nyugdíjintézet hiábavaló megterhelése ellen, addig a Végrehajtóbizottság- minden esetbei* módját fogja találni a tényl'egesen méltányos kérések kedvező, elintézésének. A következő ^határozati javaslatot terjeszti elő: Egyházkerületi közgyűlésünk az előterjesztést inkainál fogva elfogadja, határozattá emeli s annak értelmében leendő eljárásra a Végrehajtóbizotságot utasítja. Biró Lajos esperes aa, a következő határozati javaslatot terjeszti elő: „Egyházkerületi közgyűlésünk a javaslat 2. pontjának első részét — amely a nyugdíjjogosultakra sérelmes — elveti, a javaslat többi részét elfogadja." Ehker. közgyűlés a határozati javaslatot a Biró' Lajos aa. indítványával ajánlt módosítással fogadja eL
30., 31., 32.
21
30. Olvastatik az Igazgatótanácsnak 4086/930. VI. számú előierjesztése, melyben a Nyugdíjintézet Végrehajtóbizottságának javaslata alapján az Erdélyi Egyházkerület Nyugdíj- és Özvegy, Árva Gyámintézetének 1929. évi zárszámadását 22,512.895 lei 03 b. készpénzzel, 100.000 lei névértékű értékpapírral és 906.500 lei hátralékos díjjal, továbbá 15,489.379 lei és 25 b. ingatlan értékkel és 1952 lei ki nem fizetett nyugdíj ellátási összeggel, ezek számbavétele mellett tehát 39,006.822 lei 28 b. tartalékkal elfogadásra ajánl azzal, hogy az 1929. évi számadás a Nyugdíjintézeti jelentéssel együtt az egyházkerületi közgyűlési képviselőknek, kollégiumoknak és egyházközségeknek megküldetett. Közgyűlésünk a Nyugdíjintézet és Özvegy-Árva Gyámintézet 1929. évi számadását jóváhagyja, megadván a szokásos felmentést a számadásra kötelezetteknek a fenntartandók fenntartása mellett. 31. Olvastatik az Igazgatótanácsnak 4864/1931. VI. számú felterjesztése, melyben a Nyugdíjintézet Végrehajtóbizottságának javaslata alapján az Erdélyi Egyházkerület Nyugdíj-, Özvegy-Árva <3y ám intézetének 1930. évi számadását 25,030.441 Lei 22 báni készpénzzel, 100.000 Iiei névértékű értékpapírral, . 698.000 Lei hátralékos díjjal, 7.014 Lei 50 báni ki nem fizetett nyugdíjellátási összeggel, ezek számbavétele mellett tehát 44,994.147 Lei 97 báni díjtartalékkal elfogadásra ajánl, azzal, hogy az 3930. évi számadás a nyugdíjintézeti jelentéssel együtt az egyházkerületi közgyűlési képviselőknek, kollégiumoknak és egyházközségeknek megküldetett. Közgyűlésünk a Nyugdíjintézet, Özvegy-Árva Gyámintézet 1930. évi számadását jóváhagyja, megadván a szokásos felmentést a számadásra kötelezetteknek a fenntartandók fenntartása mellett. 32. Olvastatik az Igazgatótanácsnak 9366/1930. VI. számú előterjesztése, melyben az Erdélyi Eéformátus Egyházkerület Nyugdíjintézetének javaslata alapján kéri a fötiszteletű és méltóságos Egykázkerületi Közgyűlést, hogy a Nyugdíj- és Özvegy-Árva Gyámintézetének 193L évi költségvetési előirányzatát
22
32., 33., 34.
11,321.000 Lei bevétellel 7,825.000 Lei kiadással tehát
3,496.000 Lei tőkésítési tartalékkal hagyja, jóvá. Közgyűlésünk az Erdélyi Református Egyházkerület Nyugdíj- és Özvegy-Árva Gyámintézetének 1931. évi költségvetését jóváhagyja s annak keretein belül való gazdálkodásra a Nyugdíjintézet Végrehajtóbizottságát felhatalmazza.
33. Olvastatik az Igazgatótanácsnak 9012/931. VI. számú előterjesztése, melyben az Erdélyi Református Egyházkerület Nyugdíj-Végrehajtóbizotságának javaslata alapján kéri a főtiszteletű és méltóságos Egyházkerületi Közgyűlést,, hogy a Nyugdíj- és Özvegy-Árva Gyámintézetének 1932. évi költségelőirányzatát 6,955.000 Lei bevétellel 6,162.000 Lei kiadással, tehát 833.000 Lei tőkésítési tartalékkal hagyja jóvá. Közgyűlésünk az Erdélyi Református Egyházkerület Nyugdíj- és Özvegy-Árva Gyámintézetének 1932. évi költségvetését jóváhagyja s annak keretein belül való gazdálkodásra a Nyugdíjintézet Végrehajtóbizottságát felhatalmazza. 34. Elnöklő főgondnok felhívására Kiss Lajos esperes, igazgatótanácsos aa. jelentést tesz az elrendelt választásokra ma délután %3—4 óráig tartott szavazás eredményéről. 1. Világi pótigazgatótanácsosi tisztre: beádatott 130 szavazat. Ebből nyert dr. Martonossy György 129 szavazatot, dr. Apáthy Árpád 1 szavazatot. . 2. Baldácsi alapítványi megbízottakra: Beadatott 131 szavazat. Ebből nyert rendes tagságra: dr. Makkai Sándor 131, Ugrón István 131 szavazatot; póttagságra: Mester Mihály 130, Kádár Géza 1 szavazatot. 3. Az igazgatótanácsi irodavizsgáló bizottságra beadatott 131 szavazat. Ebből nyert elnökségre Máthé Sándor 131 szavazatot, tagságra Nagy Lajos esperes 131, Nagy Sándor tanár 131 szavazatot. 4. Előljárósági tagsági helyekre: a) a marosvásárhelyi kollégiumhoz: Kacsóh Lajos 131 szavazatot, dr. Telegdy István 131
34.
23
szavazatot; b) a nagyenyedi Bethlen-kollégiumhoz: Bucsy Endre 127, Nagy Béla 131, Szatmári Gyula 131, Nagy Pál 131, Farkas Károly 2, Koncz Ferenc 1, Régeni István 1 szavazatot; c) a kolozsvári kollégiumhoz: Deák Ferenc 130, Biró Mózes 1 szavazatot; d) a szászvárosi kollégiumhoz: László Zoltán 131 szavazatot; e) a zilahi kollégiumhoz: Halmágyi Albert 123, dr. Kaizler György 8 szavazatot; f) a sepsiszentgyörgyi kollégiumhoz: dr. Barabás Andor 131 szavazatot. 5. A legfőbb biróság tagjaira rendes tagokúi Kiss Lajos 129, dr. Bene Ferenc 131, dr. Garda Kálmán 131, Kovács László 131, Nagy Endre 131, Tőkés József 2 szavazatot. Póttagságra: Fejér Pál 131, Csutak Vilmos 131, dr. Vékás Lajos 131, Kovács Dezső 131, Almási Samu 131, dr. Imre Lajos 131, Szász István 131, Kiss Albert 131 szavazatot nyertek. G. Az egyházkerületi főgondnoki méltóságra beadatott összesen 143 szavazat, ebből nyert dr. Bene Ferenc 84, Sándor József 58 és dr. Garda Kálmán 1 szavazatot. Egyben jelenti Kiss Lajos aa, hogy a közgyűlés tagjai a szavazás alatt a szászvárosi árvaház árvái javára 1585 leit adakoztak. A jelentés alapján elnök aa. megválasztottaknak jelenti ki: a) a ciklus hátralévő idejére pótigazgatótanácsosúl dr. Martonossy György aát; b) az 1930—32. évekre Baldácsy-alapítványi rendes megbízottakúl: dr. Makkai Sándor, Ugrón István, pótmegbízottúl: Mester Mihály aait; c) A jövő évi közgyűlésig terjedő hatállyal az igazgatótanácsi irodavizsgáló bizottság elnökéül: Máthé Sándor, tagjaiul: Nagy Lajos és Nagy Sándor aait; d) a ciklus hátralévő idejére elöljárósági tagokul a marosvásárhelyi kollégiumhoz: Kacsoh Lajos és dr. Telegdy István, a Bethlen-kollégiumhoz: Bucsi Endíe, Nagy Béla, Szathmári Gyula és Nagy Pál, a kolozsvári kollégiumhoz: Deák Ferenc, a szászvárosi kollégiumhoz: László Zoltán, a Wesselényi-kollégiumhoz: Halmágyi Albert, a Székely-Mikó kollégiumhoz: dr. Barabás Andor aait; e) a jövő ehker. közgyűlésig tartó hatállyal a legfőbb bíróság rendes tagjaiul: Kiss Lajos; dr. Bene Ferenc, dr. Garda Kálmán, Kovács László, Nagy
24
34., 35., 36.
Endre; póttagjaiul: Fehér Pál, Csutak Vilmos, dr. Vékás Lajos, Kovács Dezső, Almási Samu, dr. Imre Lajos. Szász István és Kiss Albert aait; f) Egyházkerületi fögondnokul: dr. Bene Ferenc aát. Az 1585 lei-nyi adomány Orbán Lajos gazdasági felügyelőnek átadatik. 55. Dr. Illés Gyula előadótanácsos jelenti, hogy dr. Bene Ferenc aa. főgondnokká választása folytán megürült egy világi igazgatótanácsosi hely, amelyre behivandó a következő póttag, gr. Bethlen Bálint aa., így egy világi pótigazgatótanácsosi hely megürült. Egyházkerületi közgyűlésünk a jelentést tudomásul véve, gr. Bethlen Bálint aát rendes igazgatótanácsosul behívja és elrendeli egy világi pótigazgatótanácsosi helyre a ciklus hátralevő idejére á választást. Elnök aa a szavazás idejéül holnap reggel 8—9 órát tűzi ki. 36. Elnöklő főgondnok aa. felhívja dr. Bene Ferenc újonnan választott egyházkerületi főgondnok aát a hivatali eskü letételére. Dr. Bene Ferenc egyházkerületi főgondnok Vásárhelyi János lelkészi főjegyző előolvasása mellett a hivatali esküt leteszi. Az eskü elhangzása után az új főgondnok aához fötiszteletű püspök aa intéz üdvözlő beszédet. Reá mutat az új fogon dnoknak egyházi életünkben végzett eddigi hű és áldozatkész szolgálataira, kiváló egyéni tulajdonságaira és szeretettel üdvözli új méltóságában mint egyházkerületünk egyik vezető munkását és arra kéri, hogy régi hűségével és tapasztalt bölcsességével vegye ki részét e nehéz időkben egyházunk életérdekeinek megvédésére irányuló elhatározó jelentőségű munkából. Az elhangzott üdvözlésre megválasztott főgondnok aa. meghatottan válaszol., Utal arra, hogy a mai körülmények között nemcsak díszt és méltóságot, de erőit meghaladó nagy felelősséget és terhes kötelességvállalást lát a reá ruházott, — református világi ember által elérhető legmagasabb — tisztségben, de mint egyházának hűséges fia, kötelességének ismeri az engedelmességet és vállalja szép, de nehéz munkájának terhét azon a helyen is, ahova anyaszentegyházának bizalma most odaállította. ígéri, hogy teljes hűséggel igyekszik minden vonatkozásban betölteni kötelességét és
36., 37.
25
kéri éhez a főtiszteiéül püspök aának, főgondnok társainak, valamint az egész közgyűlésnek szeretettel teljes támogatását. Közgyűlésünk a nagy figyelemmel hallgatott üdvözlőbeszéd és az arra elhangzott válasz során ismételt tetszésnyilvánításokkal kivan áldást és segedelmet az új főgondnok életére és munkájára. 37. Az Igazgatótanács 1065/1930. IV. szám alatt bemutatja az igazgatótanács 1930 február 20-iki ülésben elfogadott következő Szabályzatot az egyházi műemlékek védelme és gondozása tárgyában: SZABÁLYZAT •az erdélyi református egyházkerülethez tartozó összes egyházközségek és iskolák tulajdonában levő müemlékü tárgyak nyilvántartásba vétele, leltározása és eladások szabályozása tárgyában. 1. Az Igazgatótanács egyházkerületi műemlékbizottságot szervez, melynek tagjai: az Igazgatótanács által 5 évi ciklusra a míí•emlék-tárgyak szakismeretében jártas egyének közül kinevezett 6 tiszteletbeli tag. 'A bizottság elnöke a hivatalára legidősebb egyházkerületi főgondnok, akadályoztatás esetén a fögondnokok közül hivatalára legidősebb egyházkerületi főgondnok. Jegyzője és előadója az Igazgatótanács által kijelölt egyházkerületi központi előadótanácsos. 2. A bizottságot az elnök hivja össze annyiszor, ahányszor azt az elintézésre váró ügyek szükségessé teszik. 3. A bizottság a munkaprogrammját maga állapítja meg. Javaslatait és előterjesztéseit írásban közli az Igazgatótanáccsal, megfontolás és további intézkedés végett. 4. A bizottság célja: Gondoskodni'az erdélyi egyházkerülethez tartozó egyházközségek és iskolák tulajdonában levő történeti vagy művészeti értékekkel bíró ingatlan és ingó tárgyak összeírásáról, leltározásáról, megőrzéséről és restaurálásáról. 5. Az Igazgatótanács és műemlékek bizottságának rendelkezésére bocsátja az egyházak és iskolák tulajdonában levő ingó és ingatlan tárgyak összeírásait, hogy a bizottság saját hatáskörében megállapíthassa, melyek tekintendők és minösítendők műemlékeknek. 6. A műemlék-bizottság által műemlékeknek minősített tárgyak nyilvántartásba veendők, leltározandók és mint műemlékek
26
37., 38.
örizendők, kezelendők a műemlék-bizottság által meghatározott módon. A műemlékek bizottsága által műemlékeknek minősített tárgyak csak a műemlékek bizottsága által megadott véleményezés,, értékelés után adhatók el az Egyházi I. te. 15. §-ában megállapított eljárás és főhatósági jóváhagyás és engedély mellett. Az elnökség, kéri ezen szabályzat elfogadását és jóváhagyásáL » Határozat. Igazgatótanácsunk a bemutatott Szabályzatot elfogadja, jóváhagyja és a Műemlékek Bizottságába tagokul 5 évi ciklusra kinevezi és felkéri: dr. gr. Bánffy Miklós egyházkerületi főgondnok, dr. gr. Teleki Domokos egyházmegyei főgondnok, Csutak Vilmos,. Vásárhelyi Boldizsár igazgatótanácsosok, Herepei János kolozsvári lakos, régész és Kós Károly műépítész aait. A bizottság jegyzőjéül és előadójául dr. Darkó Ákos előadótanácsos jelöltetik, ki. Igazgatótanácsunk ezen határozatát a legközelebbi egyházkerületi közgyűlésnek bemutatja. Kéri az Igazgatótanács a Szabályzat jóváhagyását és megerősítését. Egyházkerületi közgyűlésünk a szabályzatot jóváhagyja és megerősíti.
38. Az Igazgatótanács ,6947/931. IV. sz. alatt bemutatja a Szászvárosi Kun-kollégium Elöljárósága által beküldött jelentések alapján a szászvárosi Árvaház • 1929—30. és 1930—31. évéről készített összefoglaló jelentést. 1929—30-ban 30 árva, 1930—31-ben 41 árva nyert az Árvabázban elhelyezést. 1931-ben az előző éviek közül részint betegség,, részint az életben levő rokonok jobb anyagi helyzetbe kerülte folytán, eltávozott 5 árva, névszerint: Benkő József, Hubert Margit,. Jakab Lajos, Jakab Ödön és Takács Endre. Az 1930—31. években gondozást nyert árvák a következők: 1. Ábrahám Jenő, Kolozsvár, 2. Bányai András, Magyarpéterfalva, 3. Bányai Péter, Magyarpéterfalva, 4. Bedő Lajos, Illyefalva, 5. Benkő Imre, Torda, 6. Biner Irén, Borobenedek 7. Csákány Géza, Brassó, 1
38.
27
8. Csiigh Árpád, Zalatna, 9. Demeter Elemér, Nagyenyed, 10. Dombi József, Bárót, 11. Dombi Piroska, Bárót, 12. Fogarasi Endre, Kolozsvár, 13. Fülöp Gellért, Kolozsvár, 14. Gál Domokos, Keresd, 15. Gál Gyula, Keresd, 16. Gadó Balázs. Torda, 17. Hajdu Ferenc, Piski, 18. Hajdu Gyula, Piski. 19. Jaskó József, Kolozsvár, 20. Kerekes Albert, Fogaras, 21. Kis Juliska, Bárót, 22. Kis Margit, Bárót, 23. Kőműves Béla, Nagyenyed, 24. Kőműves János, Nagyenyed, 25. Körösi Emma, Haró, 26. Maczur István, Sármás, 27. Maczur József, Sármás, 28. Marossy Anna, Gyulafehérvár, 29. Marossy Miklós, Gyulafehérvár, 30. Nagy Sándor, Tpp, 31. Orbán Viktor, Kolozsvár, 32. Radó Róza, Piski, 33. Sántha András, Málnás, 34. Sólyom András, Kolozsvár, 35. Sólyom Ferenc, Kolozsvár, 36. Szász Géza, Kolozsvár, 37. Székely András, Petrilla, 38. Szőke János, Bágyon, 39. Toró György, Gyulafehérvár, 40. Toró Judit, Gyulafehérvár, 41. Viski Gábor, Marosújvár. Az árvák nagyrésze ingyenes, egyrészük ellátási díját rokonaik, magánosok, vagy nöszövetségek, vasárnapi iskoláink vállalták, így 2 Gál-árva ellátási díját gróf Bethlen Bálint, a Benkötestvérekét a tordai ref. nőszövetség és az ótordai Erzsébet nőegylet, Gadó Balázs féldíját a tordai két nőszövetség, Szőke Jánosét a nagyenyedi ref .• nőszövetség, 2 Sólyom árváét a kolozsvári ref. nőszövetség, egy meg nem nevezett árváét a Zernesti nő-
28
'
38.
szövetség, Körösi Emmáét a hunyadmegyei és dévai ref. nöszövetség, 2 Dombi árváét a vasárnapi iskoláink fizetik. Fülöp Gellértért, Jaskó Józsefért, Ábrahám Jenőért, Demeter Elemérért, Székely Endréért édesanyjuk, vagy rokonaik fizetnek. Ezenkívül Szászvárosra befolyt adományokban 1929—30-ban 60.000, 1930—31-ben 70.000 lei. Az Igazgatótanácshoz 1930 december 20-áig 43.319.—, 1931 október í-éig 63.420.— lei. Karácsony masodnapi perselypénz volt 1929-ben 114.839 lei 75 báni, 1930-ban 117.472 lei 50 báni. Mindezek az adományok a Ref. Szemlében részletesen nyugtáztattak. Az árvák eltartása e^zzel szemben 1929—30-ban 303.032.— leibe, 1930—31-ben 424.936 leibe került. Nagy segítségére volt az Árvaháznak a gróf Mikes Árminné által átadott zabolai Árvaház ágynemű és ruhakészlete, de az/ utolsó évben ez is kezdett kimerülni^ úgy hogy az árvák lábbelivel, ruhával való ellátására, gyógykezelésére, tisztántartására fordított -összeg az 1929—30. évi 54.094 lei-jel szemben 114.853 leire emelkedett az 1930—31. évben. Emiatt az árvák ellátási költsége évi 10.100 leiről 10.365 leire emelkedett. Az árvák ellátása és testi fejlődése kielégítő volt, bár sokan közülük öröklött betegségekkel és gyengeséggel kerültek az intézetbe. 1929—30-ban enyhébb lefolyású kanyarójárvány, 1930--31ben influenza lépett fel az intézetben. Egyiket közülük a' marosvásárhelyi Szanatóriumban is kezelni kellett. Az orvosi teendőket dr. Sváby Ferdinánd látta el buzgó lelkiismeretességgel. • Az árvák ;a Kun-kollégium elemi iskolájában tanultak. 1929—30-ban Bedö Béla, 1930—31-ben Nagy Sándor és Radó Rozália, Demeter Elemér, Csákány Géza, Fögarasi Endre, Szőke János, Maczur István, Bigner Irén javító vizsgálatra utasítiattak. 1930#. év folyamán az árvák felügyeletét és nevelését diakonissza testvéreink vették át. Jelenleg négy diakonissza testvér van az intézetben. Ilona testvér a háztartást, Irma testvér a varrást, Piroska testvér a főzést és Magdaléna testvér a lelki gondozást látta el. Jelenti az Igazgatótanács, hogy mind több árva felvételét Jférik az árvaházba, azonban fedezet hiányában számos kérést volt kénytelen visszautasítani, kéri a közgyűlési tagok támogatá-. . sát és imádságát az Árvaház részére. A jelentést a közgyűlés tudomásul veszi.
39., 40., 41.
29
39. Az Igazgatótanács 10377/30. II. sz. a. pártoló ajánlattal be-, mutatja dr. Daday Lóránd semesnyei lakosnak a dési egyházmegyei közgyűlés 9/1930. számú pártoló ajánlatával felterjesztett kérését, amelyben bejelenti, hogy lelkészi jellegét továbbra is megtartani óhajtja és ezért a Egyházi Törv. I. te. 141. §-ára hivatkozással a bemutatott okmányok és indokok alapján kéri a lelkész jellegének további érvényesítésiét. Dr. Daday Lóránd 1920. évben a kolozsvári theologián nyerte: első és második lelkészképesítő bizonyítványait. 1923 szeptembertől 1925 augusztus 30-ig a magyarországi egyetemes konventnél teljesített szolgálatot, mint konventi titkár. Ekkor ezen szolgálatát meg kellett szakítania, mert ugyanazon évben elhalt nagybátyjától örökölt családi birtokát, amely nemzedékeken keresztül forrása volt egy család magyar nyelvének, kultúrájának és fennmaradásának, az akkori agrárviszonyok miatt házi kezelésbe kellett vennie és erre reá utalta nevelő anyjának özvegy és beteges állapota is, akit nem hagyhatott magára. Egyházkerületi közgyűlésünk kérelmező dr. Daday Lóránd lelkészi jellegét további intézkedésig érvényesíti. 40. Olvastatik az Igazgatótanács 9647/1931. I I I . számú előterjesztése, melyben jelenti, hogy a lupényi egyházközség a 43/1929. számú egyházkerületi közgyűlési határozat alapján és az abban foglalt eljárás pontos betartásával, véglegesítette két tanerővel elemi iskoláját. A véglegesítést Igazgatótanácsunk 161/30. számú ülésben hozott határozatával jóváhagyta. Egyházkerületi közgyűlésünk a lupényi iskola véglegesítését két tanerővel jóváhagyó tudomásul veszi. 41. Olvastatik az Igazgatótanács 9646/1931. III. számú előterjesztése, melyben • jelenti, hogy a marosludasi egyházközség a 43/1929. számú egyházkerületi közgyűlési határozat előírásainak megfelelően iskoláját két tanerővel véglegesítette. A véglegesítést Igazgatótanácsunk 160/1930. számú ülési határozattal jóváhagyta. Egyházkerületi közgyűlésünk a marosludasi iskola véglegesítését két tanerővel Jóváhagyó tudomásul veszi.
;30
42., 43., 44.
42. Az Igazgatótanács 9664/1931. I I I . szám alatt pártolóim terjeszti elő'br. Kemény János marosvécsi segédlelkész aa. az iránt ibeadott kérését, hogy a f ötiszteletű egyházkerületi közgyűlés engedélyezze Il-ik lelkészképesítő vizsgájának 1932 június havában történendő letételét. Nevezett 1929 december 3'1-e óta segéd-lelkész, az 1931. évi -vizsgálaton betegsége miatt, majd hosszabb külföldi tanulmányút miatt nem tudott a vizsgán megjelenni. Egyházkerületi közgyűlésünk helyet adva a kérésnek megengedi, hogy br. Kemény János marosvécsi segédlelkész aa 1932 június havában álljon II. lelkészképesítő vizsgálatra. 43. Olvastatik az Igazgatótanács 8745. sz. előterjesztése, melylyel javasolja, hogy Kovács Géza morenii segéd-lelkész aának az iránt beadott indokolt kérését, miszerint theologiai akadémiai végbizonyítványának érvénye meghosszabbíttassék és 1932. év őszén I. lelkészképesítö vizsgálatra bocsáttassék, egyházkerületi közgyűlésünk teljesítse. Nevezett nagy regáti területen végzett értékés és, terhes missziói munkát. Egyházkerületi közgyűlésünk a kérésnek helyet adva, megengedi, hogy Kovács Géza morénii segédlelkész aa. 1932 őszén álljon I. lelkészképesítő vizsgálatra. 44. Olvastatik az Igazgatótanács 10027/1931. V. számú élőterjesztése, melyben jelenti a f ötiszteletű és méltóságos Egyházkerületi Közgyűlésnek, hogy az általános gazdasági válság következtében annyira megapadtak az egyházkerületi pénztárnak^ azon bevételi forrásai, amelyekből az egyházkerületi pénztár az elemi iskolát ienntartó egyházközségeknek és kollégiumoknak évi központi segélyt utalt, így az iskolát fenn nem tartó egyházközségek egyetemes egyházi adója az általános gazdaságii nyomoruság következtében nem folyik be az eddigi mértékben, a kiadott kölcsönök kamatai hátralékban maradnak úgy, hogy Igazgatótanácsunk szükségéi látja annak, kogy afőtiszteletű Püspök Székkel és" a kollégiumok igazgatóival történt megbeszélések alapján arra kérje a.fötiszteletű és méltóságos Egyházkerületi Közgyűlést, hogy a) helyezze hatályon kívül további intézkedésig az elemi isko-
44.
31
lai tanítók fizetésének rendezésére vonatkozó 1927. évi 34. számú jegyzőkönyvi határozatot; b) hatalmazza fel az Igazgatótanácsot arra, hogy számbavéve a rendelkezésre álló fedezeti forrásokat és az elérni és középiskolai költségvetések szükségletét, ezen számbavétel alapján az Igazgatótanács úgy az elemi iskolai tanítói, mint a középiskolai tanárok fizetését már a folyó tanévben a szükséglethez mért 35—45%-kal szállítsa le további intézkedésig és az Igazgatótanács tegye meg a szükséges lépéseket és intézkedéseket ezen redukció végrehajtása tárgyában. Ezután előadó a következő határozati javaslatot nyújtja be: Egyházkerületi közgyűlésünk sajnálattal veszi tudomásul, hogy a súlyos gazdasági válság elemi és középiskoláink fenntartásának lehetőségeit is mélyen érintik, a maga részéről kénytelen az előterjesztést elfogadni indokainál fogva g ennek alapján további intézkedésig hatályon kívül helyezi az 1927. évi 34. számú jegyzőkönyvi határozatot és megadja a felhatalmazást az Igazgatótanácsnak a tanítói és tanári fizetések újból való megállapítására a rendelkezésre álló fedezetek keretein belül. Járai István igazgató aa. a következő javaslatot nyújtja be: „Akár a 4472/1924. számú igazgatótanácsi rendelet alapján, akár más alapon állapíttatnék meg aí új tanári fizetés, a fizetési kulcs arányosabb legyen, mint ahogy az a 4472/1924 sz. leiratból következnék. A drágasági segélyben ne legyen különbség az egyes "városok között, ellenben tétessék különbség lakáspénz tekintetében. "Végűi az új fizetés november elsején kezdődjék és ne bírjon visszamenő hatállyal júl 1-éig. Ferenezy Gábor aa. a tanítók fizetési kulcsára vonatkozóan a iövetkező javaslatot nyújtja be: 1. Állapíttassák meg a fizetés minimuma. 2. A nagyobb családdal bírók nehéz helyzetén családi •pótlék révén történjék segítés. Főtiszteletű püspök úr megindult lélekkel állapítja meg a két felszólaló nemes és emelkedett felszólalásából, hogy e kényszerintézkedést tanári és tanító karaink megértőén fogadták; hősi •áldozatukat ismét meghozzák fajunkért, hitünkért, csak azért, hogy •a jelen iskolai év minden iskolára vonatkozólag biztosítható legyen, ígéri, hogy főgondnoktársaival és az igazgatótanáccsal minden lehetőt megtesz, hogy e helyzeten enyhíteni lehessen, meleg szavak-
32
44., 45.
kai fordul a kollégiumok elöljáróságaihoz, egyházmegyék vezetőihez, kérve hasonló eljárásra. Közgyűlés a határozati javaslatot elfogadja, egyben utasítja az igazgatótanácsot, hogy a végrehajtás_ nál vegye figyelembe a- Járay István és FerenczI Gábor aai javaslatait. 45. Olvastatik az Igazgatótanács 9757/1931. V. számú előterjesztése, melyben ismerteti a bekecsaljai egyházmegye lelkészi értekezletének javaslatát, amelyet a bekecsaljai egyházmegye közgyűlése folyó év november hó 5-én azzal tett magáévá, hogy amennyiben' az Igazgatótanács nem tűzné az egyházkerületi közgyííléis tárgysorozatára, tekintse az Igazgatótanács a javaslatot önálló indítványnak s mint ilyent vigye az egyházkerületi közgyűlés elé. Jelentjük, hogy a bekecsaljai egyházmegye közgyűlésének javaslata a következőképen szól: , „1. Hogy a lelkészek nehéz anyagi helyzetén pillanatilag segítve legyen, az egyházkerület sürgősen fizesse ki a saját tőkéiből az április 1-töL október l-ig esedékes kongruákat betéti kamat mellett. 2. Folyó évi október hó 1-től kezdve az egyházkerület előlegezze a kongruákat pontos havonkénti részletekben szintén betett kamat mellett. 3. Sürgősen kérje be az'Igazgatótanács minden lelkésznek azadósságáról szóló kimutatást és ezeknek kifizetésére adjon az egyházkerület az adósságot fedező amortizációs kölcsönt, amit minden lelkész köteles volna 5—10 év alatt részletekben — törvényesKamatok fizetésével törleszteni. Erre biztosítékul szolgáljon az; összes lelkészi fizetés, nyugdíj, temetkezési segély, esétlegesmagánvagyon, vagy mindezek helyett életbiztosítási kötelezettség" kezességek nélkül. 4. Mindezek fedezésére az egyházkerület vegyen kölcsönt ÍS Nyugdíjintézettől a lekészek által befizetett összegek •erejéig,, hogy ne a lelkészek tartozzanak a nyugdíjintézetnek, hanem az egyházkerület. 5. Az Igazgatótanács tegyen sürgős intézkedést arra nézver hogy az ősi díjlevelek, régi papi fizetések mindenütt csonkitatlanul állíttassanak vissza, még pedig az év végéig. Ha pedig valamelyik egyházközség ezt nem tenné meg, nyilatkozat kérendő be, hogy amennyiben a kongrua elveszne, — miképen biztosítja a lelkészi
45.
33
állás fenntartását. Ez a nyilatkozat különben minden egyházközségtől vétessék be. ; 6. Amennyiben ezeket a kérdéseket az Igazgatótanács saját hatáskörében nem intézhetné el, kéri a Lelkészértekezlet az Igazgatótanácsot, hogy ezen határozatot vegye fel a legközelebbi egyházkerületi közgyűlés tárgysorozatába megvitatás és felette való döntés végett és már most megbízza az egyházmegye egyházkerületi képviselőit, hogy ebben a kérdésben az egyházmegye álláspontját terjesszék elé az egyházkerületi közgyűlésnek." Méltóságos és Fötiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! Igazgatótanácsunk szeptember 24-iki ülésben 8228/1931. V, számú előterjesztése "kapcsán részletesen foglalkozott a bekecsaljai egyházmegye fenti javaslatával s már az akkor hozott határozatában kifejíette, hogy a mai gazdasági viszonyok között képtelen, még ha arra felhatalmazása is volna az Egyházkerületi Közgyűléstől, a pénzintézeteknél elhelyezett betétekből több milliós összeget kivonni s idézett határozatában kifejtette a gyakorlati nehézségeken kívül a javaslat elfogadásának és-végrehajtásának elvi akadályait. Ma pedig a fenti javaslat érdemileg nem is tárgyalható, mert a jelen gazdasági viszonyok között, most, amikor a" Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank Eészvénytársaság kényszeregyezséget kért, egy-két éven belül előreláthatólag az Egyházkerületi pénztár a napi legszükségesebb kiadások fedezésére is szinte teljesen képtelen lesz. A javaslatnak azon részével sem kivan Igazgatótanácsunk ezidőszerint érdemben foglalkozni, amely a régi, úgynevezett ősi díjlevelek visszaállítására vonatkozik, mert Igazgatótanácsunk meggyőződése szerint egy ilyen javaslatnak az elfogadása a mai lehetetlen gazdasági és pénzügyi helyzetben, hiveink között olyan visszatetszést szülne és olyan kellemetlenségekhez vezetne, melyek sokkal többet ártanának a lelkészi karnak, mint amennyi haszon és előny elérhető volna abból. Igazgatótanácsunk látja és figyelemmel kiséri a lelkészi kar súlyos anyagi helyzetét s mihelyt bizonyosat tud arról, hogy a kongruával, mint állandó tényezővel, mennyire lehet számolni, a lelkészi. javadalmak újra rendezése ügyében azonnal megteszi a szükséges intézkedéseket. • Fenti indokok alapján > javasoljuk, hogy ezidőszerint a főtisateletű és méltóságos Egyházkerületi Közgyűlés a bekecsaljai egy3
34
45.
házmegye javaslata felett térjen napirendre és mondja ki határozatban, hogy a jövő év folyamán, mihelyt a gazdasági helyzet valamilyen végleges kialakulása tapasztalható s mihelyt az Egyházkerületi és Nyugdíjintézeti tőkének bár egy része felszabadul, intézzen kérdést az összes egyházmegyékhez és intézményekhez, hogy az egyházkerületi vagyonkezelésre vonatkozólag javaslataikat tegyék meg s a beérkezett javaslatok alapján egy összehívandó nagyobb értekezleten tétessenek megvitatás tárgyává a vagyonkezelés mikéntjének kérdései és ezen értekezletnek javaslata terjesztendő az Egyházkerületi Közgyűlés elé. Az értekezletnek tagjai volnának az egyházmegyék és intézmények egyházi és világi vezetői. Előadó a következő határozati javaslatot nyújtja be: „Közgyűlésünk az Igazgatótanács ilidokai alapján a bekecsaljái egyházmegye javaslata felett ezidöszerint napirendre tér azzal, hogy a gazdasági helyzet bármilyen kialakulása után és mihelyt mobil nyugdíjintézeti és egyházkerületi tőkék állnak az egyházkerületi' pénztár rendelkezésére, a fenti előterjesztés értelmében a vagyonkezelés rendszerének további mikéntje megvitatandó és arra vonatkozólag javaslat terjesztendő/ Közgyűlésünk elé, továbbá mihelyt bizonyosat tud arról, hogy a kongruával, mint állandó tényezővel mennyire lehet számolni, a lelkészi javadalmak újra rendezése ügyében a szükséges intézkedéseket tegye meg." Kolozsvári József esperes aa a következő határozati javaslatot nyújtja be: „Mondja ki a főtiszt, és mélt, ehker. közgyűlés, hogy a változott viszonyok és parancsoló körülmények hatása alatt az egyházkerületi és nyugdíjintézeti pénzkezelés eddigi rendszerét módosítja olyformán, hogy önálló református bankot létesít, mely kizárólag csak az erdélyi ref. egyházkerület s annak intézményei pénzét kezeli, s azokból 5—10 évre szóló amortizációs kölcsönt folyósít lelkészek, tanárok és felékezeti tanítók ezidőszerint fennálló tartozásainak rendezésére az összes lelkészi, tanári, tanítói fizetés, nyugdíj, temetkezési segély, esetleges magánvagyon lekötése mellett, de a folyósított kölcsön egy egyházi tisztviselőnél a lekötött biztosíték erejéhez képest 50—100.000 leinél nagyobb nem letet, 2. Tekintettel a lelkészek megélhetését biztosító kongnia nagymérvű elvesztésére, mondja ki a főtiszt, és mélt. ehker. közgyűlés, hogy fel-
45., 46., 47.
3>
tétlenül szükségesnek tartja a régi papi díjleveleknek az egész erdélyi egyházkerületben kivétel nélkül minden helyen való visszaállítását s annak keresztülvitelét legkésőbb 1932. év április 24-éig feltétlenül követeli." Dónáth László a következő javaslatot nyújtja be: „Mondja ki az ehker. közgyűlés, hogy az anyagi nyomorba jutott lelkészeken kölcsön útján segíteni akar és ez elv alapján a lehetőség szerint a kölcsön folyósítását azonnal megkezdi, esetleg a befizetendő nyugdíjjárulékokat már erre a célra használja fel." Dr. Árkossy Jenő, Sándor József és Czell Ignác aai felszólalásai után ehker. közgyűlés a határozati javaslatot a benyújtott indítványok mellőzésével elfogadja és határozattá emeli. 46. Olvastatik az Igazgatótanácsnak 9132/931. VI. számú előterjesztése, melyben a nyugdíjintézet végrehajtóbizottságának javaslata alapján arra kéri a méltóságos és főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlést, hogy mondja ki határozatban, hogy a nyugdíjszabályzat 28. §-ának második bekezdése úgy módosítandó, hogy a 10 évi szolgálattal, illetve nyugdíjintézeti tagsággal nem rendelkező jogosított tagoknak a befizetett járulékaik kamatmentesen adhatók vissza. Ezen módosítás érvénye 1932 január 1-ével lép életbe. Egyházkerületi közgyűlésünk az előterjesztést indokainál fogva elfogadja, határozattá emeli s annak értelmében leendő eljárásra a Végrehajtóbizottságot utasítja. 47. Olvastatik az Igazgatótanács 9133/1931. VI. számú előterjesztése, melyben a nyugdíjvégrehajtóbizottság javaslata, alapján arra kéri a főtiszteletű és méltóságos Egyházkerületi Közgyűlést, hogy mondja ki határozatban, hogy azoktól a nyugdíjintézeti tagoktól, akik a nyugdíjintézet kötelékéből megválnak, akár azáltal, hogy a királyhágómelléki egyházkerület kötelékébe lépnek át, akár azáltal, hogy mint jogosított tagok a nyugdíjpénztárból befizetett járulékaikat visszaigénylik, az egyházközségnél, az egyházkerületi pénztárnál, avagy az egyházkerületi pénztár által közvetített bankkölcsönnél fennálló tartozásaikat a kifizetésre kerülő nyugdíjjárulékokból visszatarthatja az egyházkerület Igazgatótanácsa. Egyházkerületi közgyűlésünk az előterjesztést indokainál fogva elfogadja, határozattá emeli s annak
36
Í8., á9., 50. értelmében leendő eljárásra a Végrehajtó-bizottságot utasítja.
48. Olvastatik az Igazgatótanács 9238/1931. VI. számú előterjesztése, melyben a Nyugdíjintézet Végrehajtóbizottságának javaslata alapján arra kéri a fötiszteletű és méltosagos Egyházkerületi Közgyűlést, hogy tekintettel arra a körülményre, hogy az általános gazdasági helyzet következtében a gazdasági helyzet napról-napra változik, az egyházi tisztviselők fizetésének ügye állandóan a legnagyobb bizonytalanságban van, adjon felhatalmazást a fötiszteletű és méltosagos Egyházkerületi Közgyűlés a Végrehajtóbizottságnak arra, hogy a Végrehajtóbizottság a legközelebbi egyházkerületi közgyűlésig, ha arra szükség mutatkozna, a Nyugdíjintézet és nyugdíjintézeti tagok érdekeinek megóvása érdekében időközben is az általános gazdasági helyzetnek megfelelően intézkedéseket léptessen életbe, akár a nyugdíjjárulékok felemelése, akár azok csökkentése, avagy a nyugdíjilletmények kisebbítése vagy növelése folytán, kimondottan a legközelebbi egyházkerületi közgyűlésig terjedő hatállyal, annak jóváhagyásától feltételezetten. Egyházkerületi közgyűlésünk az előterjesztést elfogadja, határozattá emeli s a Végrehajtóbizottságr részére a kért felhatalmazást megadja. ,49. Olvastatik az Igazgatótanács 3801/1930. V. számú előterjesztése az egyházkerületi pénztár 1929. évi számadásának el fogadása--tárgyában, melyben az 1929. évi számadás az egyházkerületi állandó számadás- és vagyonvizsgáló-bizottságának javaslata alapján a mutatkozó 318.093 lei 58 báni veszteséggel elfogadásra ajáritatik azzal, hogy az egyházkerületi pénztár vagyonügyi jelentése az Igazgatótanács jelentésével előterjesztetett. A mutatkozó 318.093 lei 58 báni veszteség átvitetett az 1930.. évre. Közgyűlésünk az egyházkerületi pénztár 1929. évi" számadást jóváhagyja és megadja a felmentést az: érdekelt számadásra kötelezetteknek a szokásos fenntartandók fenntartása mellett. 50. .Olvastatik az Igazgatótanács 6630/930. V. számú előterjesztése az egyházkerületi pénztár 1930. évi számadásának elfogadása tárgyában, melyben az 1930. évi számadás az egyhazkerületi állandó számadás- és vagyonvizsgáló-bizottságnak javaslata alap-
50., 51., 52.
37
ján a mutatkozó 184.522 lei 03 báni veszteséggel elfogadásra ajánltatik azzal, hogy az egyházkeraleti pénztár vagyonügyi jelentése az Igazgatótanács jelentésével előterjesztetett. A mutatkozó 184.522 lei 03 báni veszteség átvitetett az 1931. évre. Közgyűlésünk az egyházkerületi pénztár 1930. évi számadását jóváhagyja és megadja a felmentést az érdekelt számadásra kötelezetteknek a szokásos fenntartandók fenntartása mellett. 51. Olvastatik az Igazgatótanács 9357/1930. V. számú előterjesztése az egyházkerületi pénztár 1931. évi költségvetésének megállapítása tárgyában, mely szerint az 1931. évi költségvetést az egyházkerület állandó számadás- és vagyonvizsgáló-bizottságának javaslata alapján 18,183.730 Lei előirányzott bevétellel 18,183.200 Lei előirányzott kiadással, tehát
•
530 Lei pénztári maradvánnyal jóváhagyni kér. Közgyűlésünk az egyházkerületi pénztár 1931. évi költségvetését elfogadja és annak keretein belül való. gazdálkodásra az Igazgatótanácsot felhatalmazza.
52. Olvastatik az Igazgatótanács 9867/1931. V. számú előterjesztése, melyben az egyházkerületi állandó számadás- és vagyonvizsgáló-bizottság javaslata alapján felhatalmazást kér arra vonatkozólag, hogy az egyházkerületi pénztár 1932. évi költségvetését az Igazgatótanács december vagy január hó folyamán saját hatáskörében állíthassa össze az egyházkerületi közgyűlés utólagos jóváhagyásának reményében, mivel ez idő szerint jövedelmeink teljes bizonytalansága következtében, valamint az államsegély nagyságának bizonytalansága miatt nincs abbanxa helyzetben, hogy reális költségvetést tudjon összeállítani. A bevételi források csökkentéséhez mérten fogja redukálni az 1932. évi költségvetés keretében a kiadási tételeket. Közgyűlésünk a felhozott indokok alapján felhatalmazza az egyházkerület Igazgatótanácsát, hogy az 1932. évi költségvetést a bevételi források megállapítása után saját hatáskörében állapítsa meg és állítsa össze azzal a kötelezettséggel, hogy az egyházkerületi pénztár 1932. évi költségvetése ^utólagos jóváhagyásra
35
52., 53., 5é.
a legközelebbi egyházkerületi közgyűlésnek bemutatandó. 53. Olvastatik az Igazgatótanács 8072/1931. V. számú előterjesztése, amelyben Igazgatótanács jelenti a főtiszteletű és méltóságos Egyházkerületi Közgyűlésnek, hogy Igazgatótanácsunk az egyházkerületi közgyűlés egy régebbi óhaját igyekezvén megvalósítani, június havában elhatározta a brassói kereskedelmi iskola nagytiszteletű Elöljáróságával egyetértőén, hogy a brassói kereskedelmi iskola részére egy internátussal egybekötött két emeletes tanintézetet építtet, olyképen, hogy az 1931. év folyamán tető alá hozza és 1932. évben fejezi be oly módon, hogy ezen feltétlenül szükséges épület 1932 szeptember 1-én rendeltetésének átadható legyen. Az építési munkálatokat szabályszerű árlejtésben Moll és Viola-cégnek adtuk ki és jeléntjük, hogy az épület a napokban fedél alá kerül. Amikor igazgatótanácsunk a szóbanforgó épület megépítéséhez hozzáfogott, a legjobb reménységekkel indult útjára, azóta lényegesen megváltozott a gazdasági és pénzügyi helyzet ugyannyira, hogy az ez évi munkálatok költségeinek előteremtése a lehető legnagyobb nehézségekbe ütközött. Egyelőre a súlyos gazdasági helyzet miatt teljesen bizonytalan, hogy az épület befejezéséhez mikor foghát hozzá egyházkerületünk. Igazgatótanácsunk mindent el fog követni, hogy, amint a szükséges anyagi" fedezetről gondoskodni tud, az épületet teljesen elkészíttesse. Kérjük a méltóságos és főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlést, szíveskedjék jelentésünket jóváhagyó tudomásul venni. Közgyűlésünk az Igazgatótanácsnak a brassói kereskedelmi iskola építésére vonatkozó bejelentését jóváhagyó tudomásul veszi. 54. Az Igazgatótanács 2054/1931. IV. szám alatt'* jelenti, hogy a canadai presbyteriánus egyház, amely 179.530 tagot számlál, közgyűléséből üdvözletet küldött -egyházunknak, biztosítva azt szeretetéről és nagyrabecsüléséről. Közli, hogy Canada 183 misszionáriust foglalkoztat és külön gondoskodása, szeretete tárgyát képezik a nem angolszász polgárok. Biztosítja egyházunkat érdeklődéséről és legjobb előmenetele iránti őszinte kívánságáról. Amint kérik imádságainkat a canadai egyházért, úgy ők is imádkoznak érettünk. Az Igazgatótanács javasolja, hogy méltóztassék a canadai presbyteriánus egyház üdvözletét tudomásul venni és egyházkerü-
54,55.
39
leti főjegyző aát utasítani, hogy egyházkerületi közgyűlésünk határozatát hozza a canadai testvéregyház tudomására, felhiva figyelmét egyházunk jelenlegi nehézségeire és kérve testvéri jóindulatát különösen Erdélyből Canadába szakadt hittestvéreink számára. Az egyházkerületi közgyűlés az előterjesztés értelmében határoz. 55. Elnöklő főgondnok aa. az idő előrehaladottságára tekintettel az ülést bezárja. Kmf. Ugrón István és Dr. gróf Bethlen György ehker. főgondnok, elnök.
Yásárhelyi János ehker. lelkészi főjegyző, jegyző,
56., 57., 58.
III, ülés 1931 november 22-én d. e. 9 órakor. Elnök: Ugrón István ehker. főgondnok.
Jegyző: Vásárhelyi János ehker. lelkészi főjegyző.
56. Vásárhelyi János lelkészi főjegyző olvassa a második ütés jegyzőkönyvét. ' Változatlamil hitelesíttetik. 57. Elnök főgondnok felhivására Kiss Lajos, a szavazatszedöbizottság elnöke jelentést tesz a ma délelőtt 8—9 óráig elrendelt és megejtett szavazás eredményéről. Egy világi pótigazgatótejiácsosi helyre beadatott 53 szavazat, amelyből dr. Gazda Endre aa. 53 szavazatot nyert. Fögondnok-elnök aa. dr. Gazda Endre aát a ciklus hátralevő idejére megválasztott pótigazgató tanácsosnak jelenti ki. 58. Vásárhelyi János egyházkerületi főjegyző jelentést tesz a felszentelésre bocsájtandó ifjú lelkészekről. E szerint az Igazgatótanács az illetékes esperesek pártoló javaslata alapján felszentelésre és ünnepélyes kibocsájtásra ajánlja a következő ifjú lelkészeket: 1. 2. 3; 4. 5. 6. 7. , 8. 9. 10.
Nagy Ottó zilahi vaHástanár, Zsigmond Pál mezőbergenyei, Somogyi Endre székélycsóka-kisgörgényi, Mátyás László nyárádkarácsonyfolyfalvir Nagy Béla fintaházi, Páncél Dénes feketéi, Vajda Gáspár angyalosi, Csáki János mezőszengyeli, Kolumbán Bendegúz cegőtelki, Kovács István" magyarnemegyei,
' *; ;"
58. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43.
41
Kölönte Tibor naszódi, Czirják Károly magyargyerőmonostori, Gáspár Samu bardóci, Kusztos Dénes lozsádi, Szentgyörgyi Mihály alpestesi, Finta János báosii, Fejes Dezső héjjasfalvai, Szentgyörgyi Pál bürkösi, Kiss Árpád sepsibodoki, Fábián Adorján Béla patakfalvai, Rákosy László kőrispataki, Nagy Zoltán kisgalambfalvai, Czell Benjámin küsmödi, Benedekffy Dániel nagyeresei, Szabó Domokos kolozspatai, Orbai Ferenc ördögkereszturi, Tamás János bethlenszentmiklósi, Kerestely József siklódi, Kovács András rétyi, Kovács Pál gyergyószentmiklósi, Gáli Viktor vadasdi, Lőrinczi József csikfalvai, Nagy Mihály péterveresegyházai, Kocsis Sándor alsó-fel sötöki, Lőrincz Béla tordaturi, Bedö Áron bágyoni, Mentő István szilágyfőkereszturi, Szilágyi Károly lecsméri, Szűcs János vérvölgyi, Ifj. Kádár Imre nagydobai, Fazekas Zoltán magyarkeceli, Balogh Ferenc magyarcs-aholyi, és Kalló Gyula rátoni rendes lelkészek.
Nevezett lelkészek aai, Mátyás László, Benedekffy Dániel! és Szűcs János kivételével, nevük olvasása rendjén előlépnek, megjelennek a közgyűlés színe előtt, melynek nevében főtiszteletű Püspök aa, intéz hozzájuk komoly és lélekbemarkoló, megragadó szavakat. Felhivja őket, hogy ebben a nehéz időben a szeretet munkájával erősítsék a hitet és vessék kezüket az építőmunkára. Imádkoz-
42
58.
zanak, hogy az életük a Krisztus lelke által dicsőítessék meg az Ö szolgálatában. Közgyűlésünk -elrendeli az ifjú lelkészek kibocsátását és felszentelését és annak idejéül a ma d. e. 10 órakor kezdődő ünnepélyes Istentiszteletet tűzi ki. A Farkas-uccai templomunk felszentelt falai között már nagy gyülekezet várt az ünnepi menetre, mely tíz órakor érkezett az áldott templomhoz. A gyülekezet Vásárhelyi János ehker. főjegyzővel imádkozott és vitte a felséges Isten színe elé szívének hálaáldozatát és könyörgését. Az ünnep igehirdetője főt. Püspök aa. volt, aki a II. Timoth. 1. r. 7., v. alapján szólott a lelkipásztori hivatás erőforrásairól és • feladatairól. Bizonyságtételében Isten igéjének öröktörvényei ragyogtak fel és ígéretének biztatásai vigasztaltak és bátorítottak. A beszéd elhangzása után a 40 lelkipásztor főtiszt. Püspök aa. szólítására előlépett és felsorakozott az Ürasztala körül Ezután főt. Püspök aa. bevette tőlük a fogadalmat, majd ehker. főjegyző olvasása mellett letették a lelkipásztori esküt. Majd térdre ereszkedve a vének kezeinek fejükre vettetése által sorba mondott igékből vették a Szentlelket és fogadták a kibocsátó szózatot. Felzendült az esperesek és ifjú lelkészek együttes éneke, majd a főt. püspök aa. imájával és áldásával befejeződött a szentséges szertartás, mellyel kibocsáttatott az ifjú sereg, hogy betöltsék a Krisztus törvényét,' szeretettel és hűséggel szolgálják népünket, anyaszentegyházunkat, hirdetve az élő Isten dicsőségét. Kmf. Ugrón István
ehker. főgondnok, elnök.
• Tasárhelyi János
ehker. főjegyző, jegyző.
59., 60., 61.
IV. ülés 1931 november hó 22-én d. u. 4 órakor. Elnök: Ugrón Tstván ehker. főgondnok.
Jegyző : Yásárhelyi János ehker. lelkész, főjegyző.
59. Elnöklő főgondnok aa. üdvözölve a közgyűlés tagjait az ülést megnyitja. 60. Ehker. főjegyző aa. olvassa a harmadik ülés jegyzőkönyvét, változatlanul hitelesíttetik. 61. Olvastatik az Igazgatótanács 9130/1931. I I I . számú következő előterjesztése. • Főtiszteletű és méltóságos Egyházkerületi Közgyűlés! Az 1931 október 4-én Nagyváradon tartott Országos Református Nagygyűlés ünnepélyes deklarációban kivánatosnak mondotta ki a férfi-egyháztagoknak a Nőszövetség mintájára való szövetségbe tömörítését, főképen a szociális problémák egyházunk kebelében való megoldása érdekében s evégett az egyházkerületi főhatóságaihoz fordult. Igazgatótanácsunk az erre vonatkozó szabálytervezetét a, következőkben terjeszti a főtiszteletű és méltóságos Közgyűlés elé: Református Férfiak Szövetsége. 1. §. A szövetség címe: Református Férfiak Szövetsége. Központi székhelye: Kolozsvár. 2. §. A szövetség célja: Általában a református férfiak hitéletének ápolása és egyháztársadalmi munkára való megszervezése. Különösebben: 1. A szociális problémák történelmi, elvi, gyakorlati öntudfitosítása, a református hitvallás öntudattal való kapesolatbahozása.
44
61.
iratterjesztés, előadások, tanfolyamok, szemináriumok, összejövetelek stb. tartása által, melyeket a szövetség az egyház által kijelölt helyiségben szabadon, korlátozás nélkül tarthat. 2. Az egyházközség, megye, kerület szociális kataszterének összeállítása, állandó nyilvántartása, évenkénti jelentéstétel és a teendők megbeszélésével való kapcsolatban. 3. Szervezett gondoskodás az egyháztagok és a családtagok exisztenciájáról, az élethetőség biztosítása, védelme, támogatása, í j kereseti lehetőségek létesítése, ezekre vonatkozó kapcsolatok és fórumok kiépítése. A termelök és fogyasztók kölcsönös biztosítása. Egyházi szociális alap és intézmények létesítése. 4. Népegészségügyi, kivándorlási, cseléd, tanonc, intelligenciaképzési feladatok és problémák megoldására a tanulmányozás és szervezkedés általi közreműködés. E célok megvalósításában a Szövetség a Református Nőszövetséggel olyképen működik együtt, hogy ez az együttműködés ne korlátozza, hanem kiegészítse a két szövetség munkáját, a férfiszövetség főleg a szociális, a nöszö vétség főleg a karitatív feladatokat véve figyelembe. 3. §. A szövetség szerveseié. A helyi tagosat. Minden egyház község 18 évet betöltött és konfirmált férfi-tagja jelentkezhetik lendes tagul s akiket a választmány felvesz, azok a szövetség helybeli tagozatát alkotják. A tagok alapító, rendes és pártoló tagok lehetnek, aszerint, hogy milyen összegű önkéntes adománnyal járulnak évenként a szövetség céljaihoz. Az egyes kategóriák által fizetendő minimumot a helyi tagozatok viszonyaik és szükségeik szerint állapítják meg. A tagsági kötelezettség 3 évre terjed. A kilépés be nem jelentése a tagsági kötelezettséget újabb 3 évre meghosszabbítja. A kötelességét nem teljesítő vagy nem fizető tag a három év leteltével a tagok közül törlendő. Az egyházmegyei tagozat. Egy egyházmegye területén működő helyi tagozatok egyházmegyei tagozatot alkotnak. Tagjai: a helyi tagozatok elnökei és minden 30 rendes tag után egy kiküldött. Az egyházmegyei tagozat a Szövetség célját egyházmegyei összefogó keretben végzi, a munkát egyöntetűvé teszi és irányítja s létesít olyan intézményeket, melyek a helyi tagozatok közös céljait szolgálják. Az egyházkerületi tagosaí-ot' az egyházmegyei tagozatok kiküldöttjei, alkotják, és pedig az egyházmegyei tagozatok elnökei és a tagozat minden 20 tagja után egy kiküldött. Az egyházkerületi
61.
45
tagozat az egész egyházkerület férfitársadalmának hivatalos képviselete és a Szövetség céljait egyházkerületi összefogó keretben végzi, az egész munkát egyöntetűen irányítja s olyan intézményeket létesít, melyek az egész egyházkerület férfitársadalma által megvalósítható alapszabályszerű célokat szolgálnak. Az egyházkerületi tagozat, egy másik egyházkerület hasonlóan kiépített tagozatával Országos Református Férfi-Szövetséggé alakulhat, anélkül azonban, hogy ezáltal az egyházkerületi tagozatok különléte megszűnne. A helyi, egyházmegyei, egyházkerületi tagozatoknak az illetékes lelkész, esperes, püspök vagy törvényes helyetteseik, valamint az egyházközségi, egyházmegyei és egyházkerületi főgondnokok és gondnokok s az egyházmegyei, illetőleg egyházkerületi belmissziói előadók hivatalból tagjai s örködnek a szövetség egyházias magatartására, alapszabályszerű működése felett. 4. §. Ügykezelés. A szövetség ügyeit minden tagozatban a közgyűlés, a közgyűlés által három évre választott választmány és tisztviselők: elnök, alelnökök, titkár, pénztáros, ellenőrök és a választmány által kiküldött szakosztályok intézik. A tanácskozási és munkarendet a közgyűlések állapítják meg az egyházmegyei és egyházkerületi főhatóság jóváhagyásával. 5. §. Felügyelet. A,tagozatok felett a közvetlen felügyeletet á presbitérium, az egyházmegyei tanács és az egyházkerületi igazgatótanács, elnökségeik útján gyakorolják. A felügyelő agyházi hatóságokhoz a tagozatok évenként jelentést tenni tartoznak működésükről. 6. §. Feloszlatás. Az egyes tagozatok feloszlatását kimondhatják az illetékes közgyűlések, ha a feloszlatás a közgyűlési meghívón mint tárgy, ki volt tűzve és ha a közgyűlésen a rendes tagoknak legalább 2/3 része jelen van. Ennek hiányában a közgyűlés 2 hét elteltével újra összehívandó és a megjelentek számára való tekintet nélkül határoz. A határozatot az illetékes egyházi főhatóságnak jóváhagyásra fel kell terjesztenie. A feloszlott tagozat vagyona az egyházközségre, illetve az egyházmegyére, egyházkerületre száll, a külön alapítványul kezelendő, szociális egyházi célok javára, az illetékes egyházi hatóságok rendelkezése és ellenőrzése mellett. Egyes helyi tagozatok feloszlatását az egyházkerületi Igazgatótanács is elrendelheti, ha az illető tagozat alapszabályellenesen működik, az egyház érdekei ellen vét, hithűségbeütközö magatartást tanúsít, vagy ?UL állami törvények rendelkezéseivel ellentétbe kerül.
46
Öl-, 62.
A hivatalból való feloszlatást az egyházkerületi Igazgatótanács az illetékes egyházi ellenőrző hatóság jelentése és javaslata alapján eszközölt vizsgálat után rendeli el és foganatosítja. 7. §. Külső képviselet. A Református Férfiak Szövetsége összes tagozataival egységet képez és mindenestől az egyház testéhez tartozik. Más testületekkel, intézményekkel, valamint az állami és politikai hatóságokkal szemben tagozatok szerint az egyházközség, az egyházmegye, illetve az egyházkerület elnöksége képviseli, minthogy az összes tagozatok az Egyházkerület védelme és felügyelete alatt állanak. Abban a reményben, hogy a Szabályzat élettel való megtöltése nagy áldással fog járni Anyaszentegyházunkra, az Igazgatótanács kéri a szabályzat jóváhagyását és a Református Férfiak Szövetsége egyházközségi, egyházmegyei és egyházkerületi tagozatai fokozatos megalakításának elrendelését. Közgyűlés a Református Férfiak Szövetsége Szabályzatát jóváhagyja, megerősíti, s a szövetség egyházközségi, egyházmegyei és egyházkerületi tagozatainak fokozatos megalakítását elrendeli, megbízván az Igazgatótanácsot a szükséges intézkedések megtételével. Egyben Isten megsegítő kegyelmét kéri erre a nagyfontosságú munkára s jó reménységét fejezi ki aziránt, hogy abból egész Anyaszentegyházunkra gazdag áldások fognak fakadni. 62. Olvastatik az Igazgatótanács 9129/1931. I I I . számú előterjesztése a cserkészet ügyében: Fötiszteletű és méltóságos Egyházkerülöti Közgyűlés! Az egyházkerületi belmissziói előadó aa az 1930. évről szóló jelentésében megállapítja, hogy a méltóságos Igazgatótanács által kollégiumainkban engedélyezett cserkéss-alakulsdok, melyek a kolozsvári, marosvásárhelyi és nagyenyedi kollégiumokban már működnek is, .nélkülözik a református vagy határozott vallásos karaktert, sőt a nagymérvű időfoglalással akadályozzák a tagok régebbi bibliaköri munkáját is. Miután hitvallásos iözépiskoláink ifjúsági nevelési célját régebbi egyházkerületi közgyűlési határozataink, nevezetesen az 1922. évi, a püspöki jelentést tudomásulyevő és elfogadó 29. jegyzőkönyvi számú határozat, a cserkészetre nézve is úgy állapították meg, hogy „cserkészetünket is keresztyén
62., 63.
47
valláserkölcsi alapokra fektetjük", szükséges felvetni a kérdést: milyen irányba akarjuk terelni középiskoláink nevelését? Az egyházkerületi belmissziói előadó szerint: „Ha a cserkészmozgalom jelenlegi irányát hagyjuk meg, akkor ez az irány meg van szabva egy általános emberi, kulturális irányban, mely lassanként a speciális református és vallásos irány kiveszését fogja magával hozni. Ha viszont református irányt akarunk, akkor érvényt kell szerezni valami olyan formának, aminőt a nagyenyedi tanítóképzöintézeti vallástanárnak indítványa tartalmazott, hogy a cserkészmuka bibliaköri alapon végeztessék, mint a magyarországi református cserkészcsapatoknál is van, mert a cserkészmozgalom jelen állása ifjúságunkat az egyháztól és vallásos munkától teljesen el fogja idegeníteni." Főtiszteletű és méltóságos Egyházkerületi Közgyűlés! Igazgatótanácsunk megfontolás tárgyává tévén a belmissziói előadó aa. komoly aggodalmait s ragaszkodni kívánván az 1922. évi püspöki jelentésben kitűzött nevelési célhoz, melyet akkor a főtiszteletű és méltóságos Közgyűlés egyhangúlag magáévá tett, javasolja, méltóztassék elrendelni, hogy úgy az eddig már működő, mint az ezután szervezendő középiskolai cserkészcsapatok munkája bibliaköri és hitvallásos alapra építendő fel s utasítja a kollégiumi cserkészvezetőket, hogy ennek lehetővététele végett az egyházkerületi belmissziói előadó, illetve az egyházkerületi belmissziói bizottság utasításait kérjék ki és azokhoz szigorúan alkalmazkodjanak. Egyházkerületi közgyűlésünk az Igazgatótanács javaslatát elfogadván, határozattá emeli s annak végrehajtását elrendeli. 63. Az Igazgatótanács 11037/1930. I I . sz. alatt bemutatja dr. Boér Lőrinc ügyvéd fogarasi egyháztagnak a nagyszebeni egyházmegyei közgyűlés 27/1930. jkvi számú határozata ellen az egyházkerületi közgyűlés elé terjesztendő fellebbezését. Dr. Boér Lőrinc a nagyszebeni egyházmegye közgyűléséhez 1930 november 1. keltezéssel javaslatot terjesztett az iránt, hogy az egyházmegye határai szükíttessenek meg oly módon, hogy a több vármegyére kiterjedő egyházmegye testéről Alsórákos, MagyarI>éterlaka és esetleg más egyházközségek csatoltassanak más egyházmegyékhez és ezek helyett a nagyszebeni egyházmegyéhez csatoltassanak azok az egyházközségek, amelyek közelebb esnek az
48
63., 64.
egyházmegye törzséhez, hogy ezáltal az egyházmegye központja Segesvár lehessen, mint területi központ. A javaslatát azzal indokolja, hogy a beállott autófuvarozások után Segesvár esik az egyházmegye központjába. Segesvár még Fogarastól is könnyen megközelíthető, míg Alsórákos vagy Medgyes 3 napi járásra esnek Fogarastól. Alsórákos és Péterfalva csak nyűgök az egyházmegyében. A szegénységgel vívódó egyházközségeknek nincs módjukban megfizetni, hogy az egyházmegye legkeletibb és legnyugatibb pontjáról induljanak az elöljárók az egyházi szemlékre, mert megnyomorítják a községeket a kiszállási költségek gyarapításával. Az egyházközségeknek igen nagy anyagi érdekük az egyházmegye térületének megszükítése, mert sok költségmegtakarítással járná és hathatósabb belmissziói munkát lehetne elvégezni kisebb területen. Az egyházmegyei közgyűlés ezen javaslat felett 27/1930. sz. határozatával napirendre tért azzal az indokolással, hogy azok a nehézségek, amelyek javaslattevőt a beadványában vezették, az egyházmegye területének kikerekítése alkalmával is fennállottak és ezek semmiféle kikerekítéssel sem eliminálhatók, másfelől a javaslatban jelzett 2 nagy népes egyházközség lekapcsolása az egyházmegyére nagy vérveszteséget jelentene. Dr. Boér Lőrinc az egyházmegyei- közgyűlési határozat ellen az egyházkerületi közgyűléshez címzett fellebbezést adott be, melyben megismétli a javaslatának indokolását és azon véleményének ad kifejezést, hogy Alsórákos, Péterfalva és Medgyes egyházközségek helyett az erdövidéki egyházmegyéből 3, az udvarhelyi egyházmegyéből 7 és a küküllői egyházmegyéből 1, összesen 11 egyházközséget kellene a nagyszebeni egyházmegyéhez csatolni. Az idecsatolandó egyházakat névszerint is megnevezi. Egyházkerületi közgyűlésünk határozatilag kimondja, hogy a felebbezés elutasításával a nagyszebeni egyházmegyei liözgyűlés 27/1930. számú határozatát jóváhagyja indokaival együtt. 64, Egyházkerületi közgyűlésünk 1928 november havában tartott ülésében 53. számú határozatával megalkotta a /theologustanárjelöltek tanulmányozását illető szabályzatot. Igazgatótanács^ jelenti, hogy a szabályzatot az élmult évek tapasztalatai alapján teljes mértékben végrehajtni nem lehetett. Ennek f őoka az volt, hogy a theologus-tanárjelölteknek a bölcsészeti fakultáson hallgatandó kötelező óraszámai olyan nagyok vol-
64., 65.
49
tak, hogy a szabályzatban előírt theologiai stúdiumokat. hallgatni nem voltak képesek s viszont a kötelezőleg előírt tárgyakból részükre külön kurzusok sem voltak beállíthatók. Ezért az Igazgatótanácsnak átmeneti intézkedéseket kellett tenni, a hallgatókat az órák látogatásának nagy része alól felmenteni, továbbá a végzett és tanári vizsgálatot tett tanárjelölteket a parancsoló szükség kényszere alatt kénytelen volt tanári szolgálatra kiküldeni és megengedni nekik, hogy hallgatás nélkül jelentkezzenek az első lelkészképesítö vizsgára. Egyébiránt be kellett szüntetnie egyelőre a theologus-tanárjelöltek felvételének engedélyezését is. Tisztelettel javasoljuk, méltóztassék a hivatkozott szabályrendelet intézkedéseit további intézkedésig felfüggeszeni, az Igazgatótanácsot a szükséges átmeneti intézkedések megtételére felhatalmazni és egyben utasítani, hogy a tapasztalatok alapján a theologiai fakultás tanárkarával egyetértve a szabályzat revíziója tárgyában alkalmas időben új javasalatot terjesszen a közgyűlés elé. Egyházkerületi közgyűlésünk a javaslatot teljes tartalmában határozattá emeli. 65. Az Igazgatótanács 9648/1931. szám alatt jelenti, hogy a múlt egyházkerületi közgyíílés 53. számú "határozata alapján le : folytatta a székelyudvarhelyi kollégium elöljáróságával a megbeszéléseket a tanítóképző jogi helyzetére vonatkozólag. Az egyhangú megállapodás alapján Igazgatótanácsunk a következő javaslatot terjeszti a főtiszteletű egyházkeriíleti közgyűlés elé: . a) A Hegyi Péter aa. halála következtében megürült 5-ik lelkészi tagsági hely az elöljáróságban nem töltendő be, ami által a lelkészi tagok száma a határozatban előírt 4 lesz. b) A 3 világi elöljárósági tag mandátuma a ciklus végéig érvényben marad, azontúl csak 2 világi elől járósági tag választandó. ^Jl c) 2 női elöljárósági tag választása elrendelendő. d) Megállapíttatott Szabó Árpád tanár aa. nélkülözhetetlensége; Szabó András rendes tanár aára vonatkozólag, — akinek 35 éves tanári szolgálata 1929 szeptember 1-vel betelt, — tisztelettel javasoljuk, méltóztasisék felhatalmazni az Igazgatótanácsot, hogy nyugdíjazását alkalmas időben intézze el. e) A gazdasági felügyelő a Tanügyi Rendszabályokban előírt
50
65., 66.
hatáskörrel bír, a választás az ott előírt módon és időre történik az intézet rendes tanárai, illetve tanárnői közül. f) A tanítónőképzö intézet a kollégium szerves része, a kollégium a fenntartója, elöljárósága a közvetlen vezetője. Az egyházkerület a kollégium költségvetésében esetleg mutatkozó hiány fedezéséhez anyagi erejéhez képest az intézet speciális és egyetemes jellegének különös figyelembe vételével évi segéllyel járul hozzá. Az egyházkerületet ugyanazon főfelügyeleti jogok illetik meg, mint a többi autonóm kollégiummal szemben. g) Az elemi iskola teljesen a kollégium elöljáróságának vezetése alá kerül, az elöljáróság választja tanítóit, kivéve egy férfi tanerőt, akit, mint az egyházközség kántortanítóját az egyházközség presbitériuma választ, de köteles teljes képesítéssel, államérvényes oklevéllel biró tanítót választani. Az elemi iskolai tanerők fizetését, valamint az elemi iskola dologi kiadásait is a kollégium fedezi, az egyházközség évi 90.000 lei hozzájárulást hordoz és a külön kántori tiszteletdíjat fedezi. Egyházkerületi közgyűlésünk a javaslatot teljes tartalmában határozattá emeli és az igazgatótanácsot a kapcsolatos teendők megtételére utasítja. . 66. Az Igazgatótanács 10062/1931. I I I . szám alatt jelenti, hogy a Szeretetházi Szabályrendeletben, melyet a főtiszteletű és méltóságos egyházkerületi közgyűlés 40/1929. számú határozatával fogadott el, némi módosításokat kell eszközölnie. • Van szerencsénk javasolni a következő módosítások eszközlését: Ad 4. §. b)-nél: „pártoló tag az, aki élete fogytáig évi 200 lei tagsági díj fizetésére kötelezi magát". Ad 6. §.: „A nevelő személyzet felügyelete, továbbá a kezelő és szolga személyzet felügyelete és a velük való rendelkezési jog az igazgatónő hatáskörébe tartozik." Ad 9. §. c) • ,.Az elöljáróság javaslata alapján választja a végleges minőségű igazgatónőt és gazdasági felügyelöt." Ad 12. §. a): „jegyzője a Szeretetház%igazgatónője." Ad 14. §. d): „kézjegyével" helyett „aláírásával'*. Ad 14. §. e): „részt vesz" helyett „elnököl". Ad 14. §. j): „ez esetben" helyett „főgondnoki vagy gondnoki tiszt megüresedése esetén." Ad 15. §. b): Igazgatónőül betoldandó „elsősorban". Ad 15. §. c): „előadói tisztet tölt be" után betoldandó „és &z ülések jegyzökönyveit vezeti."
66.
51
Ad 15. §. c): „15 napnál" betoldandó „kevesebb szabadságot egy hétig a főgondnok, 15 napig az elöljáróság, 15 napon túl". Ad 15. §. B. b)-nél: „Piaci bevásárlásoknál" után betoldandó „a házvezetőnő által kiállított jegyzékeket ellenőrzi és kiutalja." Ugyaninnen kimarad: „Beállítja az intézet kezelő személyzetét és cselédségét és azokra felügyel." E pont az igazgatónő hatáskörébe megy át. Ad 15. §. C. b)-nél: „tanítónői oklevéllel kell bírnia" után beiktatandó: „Nevelőnökül diakonisszák is alkalmazhatók, náluk a tanítói oklevél nem kívántatik meg." A szakasz végére betoldandó: „A nevelőnők három évi kifogástalan szolgálat után véglegesíthetők, a nem végleges minőségű nevelőnők alkalmazása évről-évre szeptember 1-től augusztus 31-i hatállyal történik." Ad 15. §. C. e) ponthoz: „főgondnok engedélyezhet" után pótlandó „a nevelőnőket évenként hat heti szabadság illeti' meg; a szabadság időt az elöljáróság úgy osztja be, hogy egy nevelőnő minden körülmények között szolgálatban legyen; az évközi szünetekben a nevel önök fogon dn oki engedéllyel nyerhetnek szabadságot." Ad 15. §. D. a)-hoz:, „Állandósítása" után betoldandó „három évi kifogástalan szolgálat után eszközölhető, amely esetben." Ad 15. §. E. a)-hoz: „Házvezetőnek" után betoldandó „elsősorban diakonissza, esetleg". ' • .• Ad 15. §. E. d) és í): „gazdasági felügyelő" helyett „igazgatónő". Ad 15. §. P. d)-hez: „A nevelő és kezelő személyzetet, továbbá az intézeti cselédséget" helyett „Az intézet alkalmazottait." Ad 16. §. d): Kimarad „állásától fegyelmi után vagy". Ad 16. §. i)-nél: „Az így felvett árvák" helyett „az így felvettek." Ad 16. §. l)-hez pótlandó: „A főiskolákon tanulók legfönnebb 24 éves korukig tovább élvezik az intézet gondoskodását," Előadó a következő határozati javaslatot nyújtja be: „Egyházkerületi közgyűlésünk hozzájárul a módosításokhoz és azok keresztülvitelét az eredeti szabályzaton elrendeli." Tőkés József aa. Ad 16. §. l)-hez javasolja pótlásul: „középiskolai tanulók legfeljebb 21 éves korukig." 4*
52
66., 67., 68., 69., 70. Ehker. közgyűlés a határozati javaslatot Tőkés József aa. indítványával együtt határozattá emeli.
67. Olvastatik az Igazgatótanács 9644/1931. számú előterjesztése, melyben jelenti, hogy 245/1930. számú ülésben hozott határozatával megerősítette a kolozsvári kollégium elöljáróságának 182/1930. számú határozatát, mellyel egyhangúan kimondotta 1930 október 1-i hatállyal Brüll Emánuel aának a német-magyar tanszékre rendes tanárul való meghivását. Egyházkerületi közgyűlésünk a jelentést a 40/1918. számú közgyűlési határozat alapján tudomásul veszi s a kollégium régi munkását végleges minőségben szívesen köszönti. 68. Olvastatik az Igazgatótanács 9645/1931. I I I . számú előterjesztése, melyben bejelenti, hogy a 40/1918. számú egyházkerületi közgyűlési határozat szemelőtt tartása mellett a Székely Mikókollegium elöljáróságának 193/Í927. számú javaslata alapján igazgatótanácsunk jóváhagyta Gödri Ferenc aának a mértani-rajzszépírás tanszékére 1927 július 1-i hatállyal rendes tanárul történt meghivását. Egyházkerületi közgyűlésünk a bejelentést tudomásul veszi s Gödri Ferenc aát végleges állásában szívesen köszönti. 69. Az Igazgattóanács 6807/931. I I I . sz. a. jelenti, hogy 207. sz.' határozatával jóváhagyta a Wesselényi-kollégium elöljáróságának 103. sz.-határozatát, mellyel Nagy Ottó vallástanár aát. 1931. szeptember 1-i hatállyal rendes tanárul meghívta. • Egyházkerületi közgyűlésünk, a 40/1918. sz. egyházkerületi-közgyűlési határozat alapján a meghívást tudomásul veszi s Nagy Ottó aa. fontos munkájára Isten áldását kéri. 70. Az Igazgatótanács 9640/1931. I I I . sz. a. jelenti, hogy 122. sz. ülésben hozott határozatával megerősítette a Wesselényi-kollégium Elöljáróságának 51. sz. határozatát, mellyel Bodó Ferenc aát. 1930 július 5-iki hatállyal a természetrajz-földrajz tanszékre rendes tanárul meghívta. Egyházkerületi közgyűlésünk az 1918. évi 40. sz. jegyzőkönyvi határozat alapján a meghívást tudomásul veszi és Bodó Ferenc aát rendes tanári minőségében szívesen köszönti.
71., n., 73.
53
71. Az Igazgatótanács 9643/1931. I I I . sz. a. jelenti, hogy ülésben hozott 507. sz. határozatával megerősítette a székelyudvarhelyi kollégium elöljáróságának 352. sz. határozatát, mellyel Csathó Jolánt 1931 január 1-i hatállyal a torna tanszékére rendes tanárnőül meghívta. Ehker. közgyűlésünk a bejelentést a 40/1918. sz. egyházkerületi közgyűlési határozat alapján tudomásul veszi és nevezettet végleges minőségben szívesen üdvözli. 72. Az Igazgatótanács 9642/931. I I I . sz. a jelenti, hogy 10. sz. ülésben hozott határozatával megerősítette a székelyudvarhelyi kollégium elöljáróságának 285. sz. határozatát, mellyel 1930 október 1-i hatállyal rendes tanárnőül meghívta a chémia-fizika és számtan tanszékére Zágoni Piroska tanárnőt. Egyházkerületi közgyűlésünk az 1918. évi 40. sz. közgyűlési határozat alapján a meghívást tudomásul veszi s nevezett tanárnő munkájára Isten áldását kéri. 73. Volloncs Miklós elnök bemutatja az igazgatótanács közigazgatási és vagyonügyi jelentésének bizottsági vizsgálatáról felvett jkvet: Jegyzőkönyv. Felvétetett a 9/1928. jkvi sz. ker. közgyűlési határozattal, az Igazgatótanács közigazgatási és vagyonügyi jelentésének megvizsgálására kiküldött bizottság 1931. évi nov. 20-án tartott ülésénr Elnök: Vollones Miklós; jegyző: Szotyori Lajos. Jelen vannak: Volloncs Miklós elnök, Máthé Sándor, Nagy Sándor, Szotyori Lajos és Fejér Pál bizottsági tagok. Elnök a megjelent tagokat üdvözölvén az ülést megnyitja, a jegyzőkönyv vezetésére Szotyori Lajost kéri fel és kéri a tagokat, hogy az Igazgatótanács 9814/1931. sz. jelentésére észrevételeiket tegyék meg. Tudomásul szolgál. 1. A bizottság sajnálattal állapítja meg, hogy az egész jelentés a ránk szakadt bajok és nyomoruságok felsorolásából áll, ilyen terhes megpróbáltatásokról beszélő s azokat sejtető jelentés nem került a főt. közgyűlés elé. „Nem is jelentés, hanem gyászjelentés", jegyezte meg a bizottság egyik tagja. Épen ezért a bizottság a legerőteljesebben húzza alá a jelentés ezen szavait: „Megtartásunk
54
73.
e nehéz napokban Isten után csak a munkában és fegyelemben lehet." 2. Bizottság általánosságban megállapítja, hogy a jelentés nem elég systematikus, némely helyen, mint pl. a személyi változások felsorolásánál hiányos. Javasolni fogjuk a főt. közgyűlésnek, hogy jövőre a jelentés ügyosztályok szerint állíttassák össze, hogy könnyebben áttekinthető legyen, 3. Az iktatóra érkezett ügydarabok ellátását illetőleg a bizottság nagy eltéréseket lát, amíg az egyik ügyosztály 2047, addig a másik 8469 drb-ot lát el. 4. Bizottság helyesléssel veszi tudomásul igazgatótanács azon sikeres munkáját, amellyel a félárú vasúti igazolványok ügyében interveniált, kéri azonban igazgatótanácsot, hogy kísérelje megr bár az esperesi kar számára a korlátlan igazolvány megszerzését.. A jelentésben közölt igazgatótanácsi határozatokat javasoljuk általánosságban tudomásul venni, kiemeljük azonban a Telekytékára vonatkozó 133/930. sz. határozatot, amelyet sajnálattal javasolunk tudomásul venni. A jobbágytelki—székelyszentkirályi, és székelyudvarhelyi vallássérelmi ügyekben tett 7660/1930. sz. intézkedést kérjük azzal tudomásul venni, hogy hivassák fel gr. Majláth Gusztáv Károly püspök úr Önagyméltósága figyelme arra, hogy amikor a mai történelmi idők a közös fronton való harcot egyenesen parancsolják, semmiképen sem engedhető meg a testvérharc provokálása és ennek nyomán az erők forgácsolása s kérjük utasítani lelkész karát, hogy az ilyenek előidézésétől való tartózkodást tartsa kötelességének, Ezt annál inkább szükségesnek látjuk hangsúlyozni, mert a vegyes házasságok köriili eljárásban újabb vallássérelmeket kell látnunk, már pedig a tételes törvényes megkerülése nemcsak testvérharcot provokál, hanem veszélyeket rejt magában az azt előidéző felekezetre nézve is. II. Vagyonügyi jelentés. A vagyonügyekről való érdembeli jelentés az illetékes bizottság kötelessége, bizottságunk a következőket észrevételezi: 1. Javasoljuk, méltóztassanak hozzájárulni az Igazgatótanács azon előterjesztéséhez, hogy a jövő évi költségvetés, annak realitása érdekében ezután készíttessék el. 2. Amilyen sajnálatos, épen olyan örvendetes a brassói iskola, építésének ügye. ,
73.
85
3. örvendetesnek látjuk a kórházsorsjegy-akció ügyét és biztatónak ítéljük a kilátásokat. 4. A szászvárosi kollégium részére eszközölt ingutlan-vásárlást szerencsés időben végrehajtott tökebefektetésnek tartjuk. 5. Nagyon sajnálatosnak és egyházunk jövőjére nézve kihatónak látjuk a lelkészek kongrua-ügyének állását. 6. Épen így az iskolák kerületi és államsegélyének ügyét. 7. Be kellett látnunk s meg kellett győződnünk arról, hogy az Igazgatótanácsnak az előlegekre vonatkozó szigorító intézkedése a körülmények által parancsolt kényszer s bármilyen mélyen is érint, abba belenyugodni kötelességünk. 8. A jelentésnek a kongrua-előlegekre vonatkozó részére nézve javasoljuk, hogy az előlegek eddigi rendszere kellő megszorításokkal maradjon érvényben továbbra is. 9. A jelentésnek azon szakasza, amelyben az anyagi ügyek állásáról s a sötét jövőről beszél, mély szomorúsággal tölt el, bizunk abban, hogy kerületünk vezetősége, mint eddig, úgy ezután is bizonyára megtesz mindent arra nézve, hogy érdekeink a lehetőségig megóvassanak. 10. Mint örvendetes jelenséget emeljük ki, hogy Hosszú és Rozália 10 hold ingatlant adományoztak a nagysomkúti egyháznak. Tisztelettel kérjük a jelentés tudomásul vételét a következő javaslatokkal: 1. A jelentés jövőre a könnyebb áttekinthetőség szempontjából állíttasisék ügyosztályok szerint össze. 2. Vallássérelmek ügyében méltóztassanak a római katholíkus püspök úr Önagyméltóságát megkeresni. 3. Méltöztassék kimondani, hogy az előlegek ügye maradjon, a szükséges megszorításokkal, a kerület kezelésében. Vagyunk a főtiszt, közgyűlésnek alázatos szolgái: Kolozsvár, 1931 november 21. - Szotyori Lajos '. Volloncs Miklós Biz. tagok: Fejér Pál, Máthé Sándor, Nagy Sándor. Járai István a következő pótló javaslatot nyújtja be: „A közigazgatási résziből hagyassanak ki a bírósági ítéletek." Főtiszt, püspök aa. az előlegek ügyében a következő módosító javaslatot nyújtja be: „A közgyűlés felhívja az igazgatótanácsot, hogy a kongrua-elölegeknek a lehetőségek keretei közötti újra való folyósítását tegye lehetővé." .
56
73., 74.
Ehker. közgyűlésünk Járai István és főt. pp. aa. javaslatait elfogadván, a jelentést a javaslatok megfontolása végett kiadja az Igazgatótanácsnak. 74. Dr. Gönczy Lajos elnök aa. olvassa a következő jelentést: Főtissteletü Egyháskerületi Közgyűlés! A múlt közgyűléstől nyert megbízatásunk alapján megvizsgáltuk a méltóságos Igazgatótanácsnak az 1929—30 és 1930—31 iskolai évről adó tanügyi jelentését. Megállapításainkat és észrevételeinket az alábbiakban van szerencsénk tisztelettel előterjeszteni. a) Általánosságban sajnálattal állapítjuk meg, hogy részint egységes és kötelező utasítások hiányában, részint a jelentések késedelmes beküldése következtében sem közép, sem elemi iskoláink anyagi és szellemi állapotáról nem nyújthatott ez a jelentés sem olyan kimerítő képet, mint amilyenre szükség volna. Kívánatos azért, hogy a Közgyűlés utasítsa, a méltóságos Igazgatótanácsot, hogy megfelelő rendelkezés, esetleg minta kiadásával sürgősen segítsen ezen az esztendők óta felpanaszolt, de eddig még nem orvosolt hiányon. b) Avtheologiai Fakultásról szóló jelentésből örömmel állapítjuk meg, hogy az elmúlt két esztendő alatt munkáját zavartalanul és eredménnyel végezte, amiről nagyon pontos adatokkal számol be. örvendetes tény az is, hogy a theologus ifjúság egészségi állapota ez idő alatt javult, bár a nehéz gazdasági helyzet miatt a múlt közgyűlésen kívánatosnak mondott intézkedések megtétele elmaradt. Kívánatos a jelentésben konstatált berendezkedési hiányok, t. i. hogy az ifjúságnak most sem állottak rendelkezésére a komoly tanulmányozáshoz szükséges helyiségek, mielőbb pótoltassanak és hogy a királyhágómelléki testvérkerület az intézet fenntartási költségeihez nagyobb arányszámának megfelelő összeggel járuljon hozzá. Ezekre mint sürgős szükségekre hivja fel a bizottság a főtiszteletű Közgyűlés figyelmét. c) A középiskolához vonatkozó részből örömmel állapítjuk meg: 1. hogy a brassói kereskedelmi iskola kivételével minden középiskolánk megnyerte a nyilvánossági jogot; 2. hogy az önképzököri és a cserkész-munka végre megindulhatott; 3. hogy a tanártestületek áldozatos munkája és elszánt küzdelme eredményeként e nehéz esztendőkben iskoláink becsülettel állottak meg helyüket, minek beszédes bizonysága, hogy a bakkalaureátusi vizsga eredménye évről-évre, dacára a.fokozódó nehézségeknek, állandóan
74.
57
javul. Sajnálattal vettük tudomásul a tordai leánygimnázium kényszerű megszűnését, a növendékek számának apadását, valamint azokat a súlyos nehézségeket, melyeket a legújabb tanterv intézeteinkre és a növendékekre ró. Különösen a történelem és földrajz tanításának új terve, valamint az új bakkalaureátusi törvény, melyek anyanyelvünk használatát'a középiskolai oktatásból még fájdalmasabban ki akarják szorítani. A tanterv nehézségeinek lehető csökkentésére szükségesnek tartjuk a szülői értekezleteknek rendszeres és kötelező elrendelését, mert az iskola és a szülők együttes munkája nélkül elbirhatatlan a tanterv nehézsége a -szegény gyermekekre nézve. A növendékek számának apadása ellen, amelyet a jelentés is á gazdasági helyzet számlájára ír, sürgős szükségnek tartja a taníttatás költségeinek azonnali és tetemes csökkentését. Kívánatos lenne, hogy a méltóságos Igazgatótanács sürgősen utasítsa összes iskoláinkat s növendékek által beszerzendő tanszerekkel való takarékosságra és a konviktusi ellátásnak a szülök teherbíró képességeihez mért leegyszerűsítésére. d) Az elemi iskolákról szóló jelentésből megnyugvással vette tudomásul bizottságunk azokat a nagy erőfeszítéseket, melyeket Püspök aa. és az Igazgatótanács az elmúlt két esztendő alatt elemi iskoláink fentmaradásának biztosítása érdekében tettek, melyeknek eredményeként közel 100 iskola autorizacios kérése nyert elintézést, örömmel állapította meg, hogy a ref. elemi iskolába járók száma közel 3000-rel emelkedett, míg a be nem iskolázottaké 400-zal csökkent, továbbá hogy az iskolaépületekre hozott áldozata a hiveknek szinte 7 millió leit tett ki e két esztendő alatt.Megdöbbenéssel vette tudomásul 37 iskolánk bezárását, valamint azt a kíméletlen'harcot, melyet Háromszék-megyei iskoláink ellen olyan fájdalmas eredménnyel vívott az állam ottani tanügyi képviselője. Sajnálattal állapította meg, hogy régi panaszaink és sérelmeink nemhogy orvosoltattak volna, hanem egy újabbal szaporítattak: az iskolai helyiségek köbtartalma akadékoskodó felmérésének divatba hozásával. Megállapította bizottságunk, hogy a VI. és különösen a VII. elemi osztályokban növendékeink oly csekély számmal tanulnak, hogy szükséges lenne valamelyes intézkedéssel ezen a bajon segíteni. e) A jelentés szerint az egész kerületben mindössze 5 református ovóda van, amelyekre vonatkozólag ennél többet a jelentésből megtudni nem lehet. Népiskolai oktatásunk terve, mely a gyermeket csak a 7-ik életév betöltése után engedi az elemibe és amely az elemi iskolában a réginél sokkal nagyobb ismeretanyagot akar a
U.> lb.
58
gyermekekkel elsajátítatni, az óvodát, mint az elemi iskolára előkészítőt feltételezi. Ennélfogva az elemi iskolának szerves kiegészítője ez. Elengedhetetlenül szükséges azért, hogy egyházunk a jövendőben nagyobb figyelmet és erőt szenteljen az óvóda-kérdésnek és sürgősen vegye munkába még a mostani nehéz körülmények között is óvódák felállítását. f) A jelentésben egyetlen statisztikai adattal szerepel a tanoncoktatás kérdése, amennyiben közli a jelentés, hogy 2565 református gyermek jár tanonciskolába. Ezt a tényt bizottságunk nemcsak azért említi meg, mert a múltkori jelentéshez képest a tanoncok száma kevesbedett, nemcsak azért, mert sejtésünk szerint ez az adat nagyon hozzávetőleges, hanem különösképen azért, mert kívánatosnak tartaná, hogy eme nagyfontosságú kérdésnek jövőben sokkal nagyobb figyelmet szenteljen egyházunk és próbáljon odahatni, hogy a tanoncoktatás sok súlyos kérdése közöttük elsősorban tanoncaink anyanyelvén való oktatás lehetőleg megnyugtató megoldást találjon. Ezért javasolja bizottságunk, hogy ezután részletes statisztika alapján külön fejezetben foglalkozzék a tanügyi jelentés a tanoncoktatás kérdéseivel. Azt hisszük,* ez az indítványunk részletesebb indokolásra a főtiszteletű Közgyűlés egyetlen tagja előtt sem szorul. g) Végül ajánlja bizottságunk, hogy fejezze ki a főtiszteletű közgyűlés hálás köszönetét és elismerését főtiszteletű Püspök aának és a méltósagos Igazgatótanácsnak iskoláink megtartása és fejlesztése érdekében kifejtett fáradhatatlan és eredményes mun' kásságáért, fejezze ki elismerését tanügyi tanácsos aának a jelentés lelkiismeretes, gondos összeállításáért és méltóztassék javaslatának számbavétele mellett a tanügyi jelentést tudomásul venni. Kolozsvár, 1931 november 22-én. Dr. Gönczy Lajos, bizottsági elnök. Báthory Józsefúé, Nagy Endre, Ferenczy Gábor, Dóczi Ferenc. A jelentés tudomásul szolgál és további eljárásra kiadatik az Igazgatótanácsnak. .-?•
•
.
-
-ifi
75. Máthé Sándor elnök bemutatja az irodavizsgáló bizottság; jelentését: Jegyzőkönyv, mely felvétetett Kolozsváron 1931. évi november hó 20-ik napján az igazgatótanácsi iroda ügykezelés és egyházkerületi levéltár megvizsgálása alkalmával tartott bizottsági ülébről.
75.
59
Jelen vannak: Máthé Sándor kolozsvári egyházmegyei esperes, elnök, Nagy Lajos udvarhelyi egyházmegyei esperes, jegyző, és Nagy Sándor zilahi tanár. I. Bizottságunk mindenekelőtt a legnagyobb örömmel állapítja meg, hogy az évek óta felhozott s az irodavizsgáló bizottságok jelentéseiben visszatérő kifogás és panasz, mely szerint az igazgatótanácsi iroda szűk és túlzsúfolt elhelyezésében, beosztásában, rendeltetésének nem képes megfelelni s a nyugodt és eredményes munkát lehetővé tenni, biztosítani, az 1930-ik év végén orvosolva lett. A méltósáigos Igazgatótanács az egyházkerületi közgyűlés idevonatkozó határozata értelmében és felhatalmazása alapján 700.000 lei költséggel az igazgatótanácsi irodát a Királyutca 53. szám alatti épület bekapcsolásával kibővítette, megfelelő módon átalalakította s e munkálatok révén olyan állapotba hozta, hogy az most már az igényeket minden irányban teljes mértékben, kielégíti. Az elnökség részére külön" szoba, az igazgatótanácsig bírósági és bizottsági ülések számára megnagyobbított tanácsterem, a felek részére váróterem áll rendelkezésire. Az egyes ügyosztályok, valamint a levéltár is kellő elhelyezést és beosztást nyertek. Bizottságunk helyesnek, célszerűnek és felette szükségesnek találta a méltóságos Igazgatótanács által eszközölt összes átalakításokat. II. Bizottságunk az irodavizsgálat rendjein megállapította, hogy 1929. évi november hó 1-től 1931. évi november hó l-ig iktatóra érkezett 23.165 ügydarab. Ezekből ugyancsak ez idő alatt elintézett a II. ügyosztály, Almási Samu előadótanácsos vezetése alatt 2047 darab, a III. ügyosztály dr. Illés Gyula előadótanácsos vezetése alatt 8469 drb., a IV. ügyosztály dr. Barkó Ákos előadótanácsos vezetése alatt 3295 drb., az V. ügyosztály Mester Mihály előadótanácsos és Horváth Lajos számvevő vezetése alatt 8598 drb., a VI. ügyosztály (Nyugdíj) Mester Mihály tanácsos vezetése alatt 1149 drb. Összesen 23,558 drb. A különbséget az iktatóra érkezett.és elintézett ügydarabok száma között az idézte elő, hogy egyes ügydarabok több ügyosztályon mentek át és nyertek elintézést. Elintézetlen maradt 118 ügyáarab. III. Bizottságunk alaposan megvizsgálta az egyházkerület levéltárát, üj elhelyezésében és azt rendben találta. A levéltár vizsgálatával kapcsolatban bizottságunk örömmé vette tudomásul, hogy a levéltár eddigi kezelőjét H. Csorna Ilona levéltárosnőt a miéltóságos Igazgatótanács állásában véglegesítette. IV. Bizottságunk átvizsgálta az igazgatótanácsi ülésekről
60
75., 76.
felvett jegyzőkönyveket és azokat pontosan vezetve teljes rendben találta. Bizottságunk újólag is meggyőződött arról, hogy az irodavezetés, ügykezelés, valamint a levéltár kezelése, úgy nagy általánosságban mint részletekben is, a legnagyobb rendben pontossággal, tisztasággal történik. Elnökhelyettes főjegyző aa., előadótanácsos aai. levéltárosnő, iktatónő, valamint az egész irodakezelő személyzet teljes odaadással, buzgósággal és ernyedetlen kitartással víégzik sokszor nehéz, fárasztó és a mai viszonyok között nagy türelmet, tapintatot, figyelmet és körültekintést igénylő munkásságukat. Javasoljuk a méltóságos és főtisztéletű egyházkerületi Közgyűlésnek, hogy az igazgatótanácsi iroda vezetőinek, főjegyző, előadótanácsos és számvevő aainak, úgyszintén munkatársainknak is, legteljesebb elismerését és köszönetét kifejezni méltóztassiék a méltóságos Igazgatótanácsinak utasításaképen adni, mely szerint az iktató könyv nyomtatványát gazdasági szempontból készíttesse újformában . éspedig úgy, hogy egy oldalon a mai nagyságban legalább 10 ügydarab iktatható legyen. • Kérjük jelentésünk szives tudomásulvételét és javaslataink elfogadását. K. m. f. Máthé Sándor. Nagy Sándor. Máthé Sándor. A jelentés szolgál tudomásul éskiadatik az Igazgatótanácsnak. 76. Maksai Albert felolvassa a testvér-egyházkerület közgyűlési jegyzőkönyveinek átvizsgálására kiküldött bizottság jelentését. : • A bizottság tagjai: Maksay Albert theol. tanár, Baczó Lajos esperes, Székely János vallástanár. Megvizsgált jegyzőkönyvek: A Királyhágómelléki Református Egyházkerület 1929. december 5-iki, 1930. november 12-iki közgyűlésánek jegyzőkönyvei. A bizottság figyelme a testvér-egyházkerület jegyzőkönyveinek átvizsgálásánál azokra a közgyűlési határozatokra, intézkedésekre és feljegyzésekre irányult, melyek erdélyi egyházkerületünk (életével és ügyeivel való kapcsolatot és összefüggést mutat-
76.
61
nak. A jegyzőkönyvekből örvendetes tény gyanánt állapítható meg a két egyházkerület közötti megértő, atyafiságos szeretettől áthatott viszony, mely nemcsak külső formaságokban, hanem ahol csak szükség és lehetőség vár rá, közös együttmunkálkodás.ban nyilvánul meg. így az 1929. dee. 5-iki közgyűlés a 169. c. jkvi sz. feljegyzés szerint nagy lelkesedéssel fogadta az erdélyi egyházkerület kiküldötteit, Vásárhelyi János és dr. Illés Gyulát, kiknek megjelenésiében és Vásárhelyi János üdvözlő beszédében a testvéri érzület kedves megnyilatkozását látta. Máskor, mint az 1930. jun. 26-iki közgyűlés 91. c. sz. jegyzőkönyvi köszönet mutatja, a beimissziói, főleg az ifjúsági munkában kerületünk utazó titkárai, Pilder Mária, László Dezső, Deák Judit, nemcsak szívesen látott vendégei, hanem tanácsadó és irányító munkatársai is voltaik a királyhágómelléki egyházkerület lelkipásztorainak, gyülekezeteinek és ifjúságának. —•Amikor pedig gyászunk volt, mint gróf Bánffy György, Zeyk Dániel, dr. Visky László és dr. Sárkány Lajos halálakor, a testvérkerület is résztvett fájdalmunkban, aminthogy Domahidy Elemér főgondnok elhunytakor a mi egyházkerületünk is kifejezést adott együttérzéslének s ezt 335/930. sz. alatt. a királyhágómelléki kerületi közgyűlés köszönettel ismerte el. • Közös ügyévé vált a két egyházkerületnek a lelkészképzés. Az erdélyi egyházkerület kolozsvári theologiai fakultásán tar nulnak a királyhágómelléki theologusok is. Ez termíésztesen szükségessé tette a királyhágómelléki kerület anyagi hozzájárulásának igénybevételét. Az 1929. évi jegyzőkönyvből kitűnik, hogy az 192J/928. isk: évekre 70.000 lei utaltatott át, az 1929/30. tanévtől tői kezdve pedig a theologia elöljárósága legalább évi 100.000 lei hozzájárulási összeget igényelt, amit a királyhágómelléki egy=házkerület az elmúlt kiéit iskolai évben folyósított - i®, de ismételten sürgette, hogy az erdélyi egyházikerület közgyűlése bizottságot küldjön e kérdés végleges rendezéséére. (Lásd. 193, 194/929, jkvi sz.) ; Más jelentősebb adatot az áttanulmányozott jegyzőkönyvek nem tartalmaznak. Mély tisztelettel kérjük a főtiszt életű és méltóságos egyházkerületi Közgyűlést, hogy jelentésünket kegyeskedjek tudomásul venni. . Cluj-Kolozsvár, 1931. november 22. , Mahsay Albert. Buczó Lajos. Székely János.
62
76., 77.
Maksai Albert indítványozza, hogy a főt. ekher. Közgyűlés utasítsa az Igazgatótanácsot, hogy a kolozsvári theologia fentartásához a királyhágómelléki ehkerület hozzájárulása ügyében a tárgyalásokat vegye fel. A jelentés szolgál tudomásul, Maksai Albert indítványa határozottá emeltetik, 77. Dóezy Ferenc elnök bemutatja következő jelentését:
Jegyzőkönyv, felvétetett Kolozsváron 1931 november hó 20-án az .Erdélyi Ref. Egyházkerület pénzügyeit, számadásait vizsgáló vagyonügyi bizottság üléséről. Jelen vannak: Dóczy Ferenc elnöklete alatt Kovács László alelnök, Máthé Sándor, Nagy Endre, dr. Muzsnay László, Bodrogi János, Sándor Ferenc, Hegyi András, Mester Mihály gazdasági előadó, Almási Samu ellenőr, Benedek Mária pénztáros, Keresztes József könyvelő. Elnök a megjelent tagokat üdvözli és a jegyzőkönyv vezetésére Sándor Ferenc bizottsági tagot kérvén fel, a gyűlést megnyitja. 1. Mester Mihály gazdasági tanácsos előterjeszti az egyházkerület 1931. évi költségvetését és azt részletesen ismerteti. Bizottság a költségvetés tételeit a készítéskor mutatkozott tényleges fedezettel és szükséglettel egybehangzónak találta és ennek alapján 18,383.830 lei fedezettel és 18,383.230 lei szükséglettel, tehát 530 lei fedezeti többlettel a főtiszteletű közgyűlésnek elfogadásra ajánlja. Megjegyzi a bizottság, hogy a költségvetésben szerepel fedezet oldalon Egyházak folyószámláján az Egyházkerület pénztára által kölcsön kihelyezett és egyes egyházközségeknél lévő 9,000.000 lei tőke után 1,000.000 lei kamat, ami már az 1930. évi költségvetés felülvizsgálása rendjén nem reálisnak jelentetett, mert a kölcsönök kamatai nem fizettetnek rendesen. Az így előálló fedezethiány csak azáltal csökkenthető, ha az egyház vagy alkalmazottja járandóságából tartható vissza bizonyos összeg. Ha az ilyen járandóság csökken vagy megszűnik, a kamatfizetés és töketörlesztés még nehezebbé fog válni. 2. Előterjesztetik az Egyházkerület 1929. évi számadása. E számadást a bizottság négy tagja 1931 január 23-án tartott ülésben felülvizsgálta és vizsgálatának eredményét jegyzőkönyvbe foglalta, amelyben megállapította, hogy a nyomtatvány-számla a Ref. Szemle nagyobb időközben való megjelentetése s csupán legfonto-
•77.
63
sabb cikkek közlése által, az útiszámla takarékosság útján csökkentendő. Ugyanaz a bizottság ugyanakkor megvizsgálta az Irattér jesztés számadását, s kérte jövőben annak olyan összeállítását, amelyből a vállalat rentabilitása és az egyházkerületi pénztárhoz való viszonya tisztán látható legyen. Egyébként bizottság a számadásokat rendben találta s javasolja a főtiszteletű és méltóságos Egyházkerületi Közgyűlésnek, hogy az Egyházkerület 1929. évi számadását 318.931 lei 58 báni veszteséggel, amely 1930. évre' vitetett át, az Iratterjesztés számadását 442.979 lei 30 báni vagyonszaporulattal hagyja jóvá. -3. Előterjesztetik az Egyházkerület pénztárának 1930. évi számadása. Bizottság megvizsgálta a főkönyvet, a főkönyvi kivonatot, a számlakivonatokat, megállapította, hogy a számadás tételei a főkönyvvel egyeznek, a számlakivonatok helyesek. Megvizsgálta a mérleg- és eredmény-számlát s annak adatait a főkönyvvel egybenhangzónak találta,. Megállapította a bizottság, hogy a múlt évihez képest ingatlanfenntartás-számlán nagyobb a kiadás 241.624 lei-jel, amit a Magyar-utca 44. számú ház rendbehozatala eredményezett, viszont az útiköltség-számlán kisebb a kiadás a múlt évinél 110.586 lei 30 hanival, továbbá, hogy az 1929. évi közgyűlésnek tett jelentésben említett magánkölcsönök közül, kettő természeténél fogva az Egyházak folyószámlájára íratott át, két bankbetét felvétetett, négy kölcsönből visszafizetés történt, a többi felmondatott és behajtás alatt áll. Az Egyházak folyószámláján még mindig nagy töke- és kamattartozás áll fenn. Célszerű lenne ezt a számlát úgy bontani. szét, hogy a tőke- és kamattartozás külön választassák s-a kamattörlesztés — az elévülés elkerülése végett — okvetlenül még jobban szorgalmazandó. Ugyancsak célszerűnek ítélte bizottságunk az irodaköltség-számlának személyi és dologi számlára való különválasztását. A bizottság javasolja a közgyűlésnek, hogy az 1930. évi számadást 184.522 lei 55 báni veszteséggel, amely átvitetett eredményszámlán a következő évre, hagyja jóvá és a pénztárosnak — a könyvek különös gonddal és csinossággal való vezetéséért elismerését kifejezve — a szokásos fenntartással az 1929. és 1930. évi számadás terhe alól *a felmentést adja meg.
64
77..
4. Bizottság megvizsgálta az Iratterjesztés 1930. évi számadását, mérleg- és eredmény-számláját. Megállapította, hogy az 1,198.516 lei 45 báni kezdő vagyonnal megindított vállalat vagyon szaporulata 1929. év végéig 902.566 lei 83 báni volt, az 1930. évi nyereség 89.461 lei 40 báni. A töke- és vagyonszaporulat a saját kiadványoknál az előállítási áron alul 20%-kal, a beszerzett könyveknél beszerzési áron felvett 1,456.233 lei 40 báni értékű leltárállományban és 636.251 lei 65 báni be-nem folyt követelésben fekszik. Ha a kintlévő követelés behajtható s-a leltári állomány a felvett értékben értékesíthető lesz, az iratterjesztés rentabilisnek tekinthető. Az egyházkerület - pénztárával szemben 1930. év végén 130.803 lei 03 báni követelése áll fenn az iratterjesztésnek. 5. Mester Mihály eiőadótanácsos jelenti, hogy az Egyházkerület 1932. évi költségelőirányzata a vagyonügyi jelentésben vázolt bizonytalan helyzet miatt nem készülhetett el, s annak elkészítése 1932 január hó folyamán fog megtörténni. Addig a tényleges szükségletek külön a közgyűléstől kérendő felhatalmazás alapján fognak fedeztetni. Bizottság a bejelentést tudomásul veszi s javasolja a kerületi közgyűlésnek, hogy az 1932, évi költségvetés elkészítéséig adjon felhatalmazást az Igazgatótanácsnak a tányleges szükségletek legmesszebbmenő takarékosság szem előtt tartása mellett fedezésérer azzal, hogy a költségelőirányzatot legkésőbb 1932 január havában készíttesse el, úgy, hogy az irodaköltség részletes kimutatása a költségelőirányzat felülvizsgálásánál a bizottság rendelkezésére álljon. " . . . . . . 6. Számbavétetett a lezárt napló alapján a készpénz-készlet és az 2,634.613 lei 51 báni összegben hiánytalanul megtaláltatott. Á készpénzösszeg szokatlan nagysága a kiosztás előtt álló kongruában találja magyarázatát. ~ . Dóczy Ferenc, elnök.
Kmf.
Sándor Ferenc, jegyző.
Bizottsági tagok: Nagy Sándor Kovács László
Nagy Endre Hegyi András 'Bodrogi János.
Máthé Sándor •
A jelentés tudomásul szolgál és kiadatik az igazgatótanácsnak. *
Í8., 79., 80.
65
78. Püspök aa. meleg szavakkal fejezi ki az egyházkerületi közgyűlés háláját és elismerését az elnöklő fögondnok aai iránt, akik a mai nehéz időkben fáradhatatlanul és bölcs tapintattal vezették a tárgyalásokat. Közgyűlés püspök aa. üdvözletét lelkes éljenzés, sel kiséri és Isten áldását kéri a főgondnoki karra., 79. Olvastatik a jelen 4-ik ülés jegyzökönyve, melyet a közgyűlés változatlanul hitelesít. 80. Ugrón István elnöklő fögondnok aa. köszönetét fejezi ki, hogy a nehéz körülmények között is a közgyűlés méltóságosan és bölcs mérséklettel tárgyalt, s áldáskivánattal a közgyűlést bezárja. Ugrón István
Vásárhelyi János
fögondnok, elnök.
lelkészi főjegyző, jegyző.
Név- és tárgymutató. I. Egyesekre vonatkozó határozatok. Almási Samu a legfőbb bíróság póttagjául választatik — — Barabás Andor dr. a sepsiszentgyörgyi koll. előljárósági tagjául választatik — -— — — — — — — — — Bene Ferenc dr. ehker. főgondnokká választatik — — — Bene Ferenc dr. a legfőbb bíróság rendes tagjául választatik — Bene Ferenc dr. ehker. főgondnok eskütétele — — — — Bodó Ferenc zilahi koll. rendes tanár meghivása — — — Boér Lőrincz dr. fogarasi ügyvéd felebbezése — — •— — Brüll Emánuel kolozsvári koll. rendes tanár meghivása — — Bucsi Endre, a nagyenyedi koll. előljárósági tagjául választatik Csathó Jolán sz.-udvarhelyi tanárnő meghivása — — —Csutak Vilmos a legfőbb bíróság póttagjául választatik — — Daday Lóránd dr. lelkész jellegének megtartása — — — Deák Ferenc a kolozsvári koll. előljárósági tagjául választatik Fehér Pál a legfőbb bíróság póttagjául választatik — — — Garda Kálmán dr. a legfőbb bíróság rendes tagjául választatik Gazda Endre dr. pótigazgatótanácsossá választatik — — — Gödri Ferenc s,-szt.-györgyi koll. rendes tanár meghivása — Halmágyi Albert a zilahi koll. előljárósági tagjául választatik Imire Lajos dr. a legfőbb bíróság póttagjául választatik — — Kacsóh Lajos m.-vásárhelyi koll. előljárósági tagjául választatik • Kemény János br. s. leik. II. lelkészképésítő vizsgája — — Kemény Pál br. ig. tanácsi rendes tagul való behívása — — Kiss Albert a legfőbb bíróság póttagjául választatik — — — Kiss Lajos a legfőbb bíróság rendes tagjául választatik — — Kovács Dezső a legfőbb bíróság póttagjául választatik — — Kovács Géza morenii s. leik. lelkészképesítő vizsgára bocsájtását kéri — — — — — — . — _ — _ — Kovács László a legfőbb bíróság rendes tagjául választatik — László Zoltán a szászvárosi koll. előljárósági tagjául választatik Makkai Sándor dr. Báldácsi-alapítványi rendes megbízottul választatik — — — — — — — — — — — Martonossy György dr. pótigazgatótanácsossá választatik — Máthé Sándor ig. tanácsi irodavizsgáló bizottság elnökéül választatik — — — — — — — — — — •— Mester Mihály Baldácsy-alapítványi pótmegbizottül választatik Nagy Béla a nagyenyedi koll. előljárósági tagjául választatik
jkvi sz.
31 34 3-1 34 36 70 63 67 31 71 34 39 34 34 34 57 68 34 34 34 42 12 34 34 34 43 34 34 34 34 34 34 34
67 jkvi sz.
Nagy Endre a legfőbb bíróság rendes tagjául választatik — Nagy Lajos ig. tanácsi irodavizsgáló bizottsági tagul választatik Nagy Ottó zilahi tanár meghivása — — — — — — Nagy Pál a nagyenyedi koll. előljárósági tagjául választatik — Nagy Sándor ig. tanácsi irodavizsgáló bizottsági tagul választatik — — - — - — — — —- — — . _ • — — Sőderblom upsalai érsek elhunyta — — — — — — Szász István a legfőbb biróság póttagjául választatik — — Szathmári Gyula a nagyenyedi koll. előljárósági tagjául választatik — — — — — — . •— — — . Telegdy István a m.-vásárhelyi koll. előljárósági tagjául választatik — — — — — — — •— — ' — — .— Ugrón István Baldácsy-alapítványi rendes megbízottul Választat!!, '. . ^ Vékás Lajos dr. a legfőbb biróság póttagjául választatik — Viski László dr. ehker. főgondnok elhunyta — — — — Zágoni Piroska sz.-udvarhelyi tanárnő meghivása — — — Zeyk Dániel örökös tb. ehker. főgondnok-elhunyta — —- —
34 34 69 34 34 11 34 34 34 9J 34 10 72 9
II. Egyházközségeket, lelkészeket érdeklő határozatok. Ehker. birósági ülés megtartása — — — — — — — Püspöki jelentés — — — — — — — • — — — Nyugdíjintézet 1930. és 1931. évi jelentése— — — — — Nyugdíjjárulékok leszállítása és a nyugdijak és özvegyi ellátások csökkentése — — — — — — — — — Nyugdíjintézet a 33%-os drágasági segélyt 1931. IX. 30-ig utalta Nyugdíjazások korlátozása — — — — — — — — Egyházi műemlékek védelme és gondozása — — — — Lupényi iskola véglegesítése — — — — — — — — Marosludasi iskola véglegesítése — — — v — — — — Tanári és tanítói fizetések újbóli megállapítása — — — Bekecsalji ehme javaslata, lelkészek anyagi helyzete tárgyában Nyugdi {szabályzat 28. §-ának módosítása — — — — — Ifjú lelkészek felszentelése — — — — — — — — . Református férfiszövetség megalakulása — — — — —
20 21 26 27 28 29 37 40 41 44 45 46. "58 61
III. Egyházmegyéket, espereseket érdeklő határozatok. Igazgatótanácsi jelentés — — — — — — — — Ehker. birósági ülés megtartása — — ' — — — — — Püspökr jelentés — — — — — —• — — —' '-— Nyugdíjintézet 1930. és 1931. évi jelentése — — —" — — Nyugdíjjárulékok leszállítása és a nyugdijak és özvegyek ellá: tásának csökkentése — — — — — — — — Nyugdíjintézet a 33%-os drágasági segélyt 1931. IX. 30-ig utalta
19 20 21 26 27 28
68 jkvi sz.
Nyugdíjazások korlátozása — — — — — — — — Egyházi műemlékek védelme és gondozása — — — — Kernéin- János br. s. leik. II. lelkészképesítő vizsgája — — Tanári és tanítói fizetések újbóli megállapítása — — —r Bekecsalji ehme javaslata lelkészek anyagi helyzete tárgyában Nyugdijszabályzat 28. §-ának módosítása — — — — — Ifjú lelkészek felszentelése — — — — — — — — Református férfiszövetség megalakulása — — — . — — Boér Lőrincz dr. fogarasi ügyvéd felebbezése — — — —
29 37 42 44 45 46 58 61 63
IV. Iskolákat, tanárokat, tanítókat érdeklő határozatok. Szeretetház elöljárósága mandátumának meghosszabbítása — Igazgatótanácsi jelentés kinyomatása — — — —- — — Püspök aa. jelentése — — — — — — — — —Nyugdíjintézet 1930. és 1931. évi jelentése — — — — — Nyugdíjjárulékok leszállítása és a nyugdijak és özvegyek ellátásainak csökkentése — — — — — — — — Nyugdíjintézet a 33%-os drágasági segélyt 1931. IX. 30-ig utalta Nyugdíjazások korlátozása — — — — — — — — Egj'házi műemlékek védelme és gondozása — — — — Szászvárosi árvaház 1929—31. évi jelentése — — — — Lupényi iskola véglegesítése — — — — — — — — Marosludasi iskola véglegesítése — — — — — — — Tanári és tanítói fizetések újbóli megállapítása — — — Nyugdijszabályzat 28. §-ának módosítása — — — — — Brassói kereskedelmi iskola építése — — — — — — Református férfiszövetség megalakulása — — — , — — Cserkészet keresztyén valláserkölc;si alapra való fektetése — Theológus-tanárjelöltek tanulmányozási szabályzata — Székelyudvarhelyi nőképezde jogi helyzete — — — — — Szeretetház Szabályrendelete — — — — — —- — — Brüll Emánuel kolozsvári koll. rendes tanár meghívása — — Gödri Ferenc sepsiszentgyörgyi koll. rendes tanár meghívása Nagy Ottó zilahi rendes vallástanár meghívása — — — — Bodó Ferenc zilahi rendes tanár meghívása — — — -— Csathó Jolán székelyudvarhelyi tanárnő meghívása — — — Zágoni Piroska székelyudvarhelyi tanárnő meghívása — —
17 19 21 26 27 28 29 37 38 40 41 44 46 53 61 62 64 65 66 67 68 69 70 71 72
V. Igazgatótanácsot érdeklő határozatok. Zeyk Dániel örökös tb. ehker. főgondriok. elhunyta — — — Viski László dr. ehker. főgondnok elhunyta — — — — Sőderblom upsalai érsek elhunyta — — — — — — Kemény Pál br. ig. tanácsi rendes tagul való behívása •— — lg. tanács ügykezelését vizsgáló bizottságba 1 elnök és 2 bizott-' sági tagsági helyre választás elrendelése — — — —
9 10 íl 12 13
69 jkvi sz.
Legfőbb bíróság tagsági helyre választás elrendelése — — Szeretetház elöljárósága m a n d á t u m á n a k meghosszabítása —••*•.. Az ehker. választás alá eső tisztviselői, testületei és bizottsági m a n d á t u m érvényének meghosszabítása — — — — Igazgatótanácsi jelentés k i n y o m t a t á s a — — — — •— — E h k e r . bírósági ülés m e g t a r t á s a — — — — — — — Püspök aa. jelentése — .— — — — — — — — Nyugdíjintézet 1930. és 1931. évi j e l e n t é s e — — — — — Nyugdíjjárulékok leszállítása és a nyugdijak és özvegyi ellátások csökkentése — — — — — — — — — Nyugdíjintézet a 33 c:/ r-os drágasági segélyt 1931. IX. 30-ig u t a l t a Nyugdíjazások korlátozása — — — — — — — — Nyugdíjintézet 1929. évi számadása — — — — — — Nyugdíjintézet 1930. évi számadása — — — — — — Nyugdíjintézet 1931. évi költségvetése — — — — — — Nyugdíjintézet 1932. évi költségvetése — — — —. — — Pótigazgatótanácsos választása — — — — — — — Baldácsy-alapítványi megbízottak választása — — — — lg. tanácsi irodavizsgáló bizottságba elnök és 2 tag választatik Marosvásárhelyi, nagyenyedi, kolozsvári, szászvárosi, zilahi, sepsiszentgyörgyi koll.-hoz elől járósági tagok választatnak E h k e r . legfőbb bíróság tagjainak megválasztása — — — E h k e r . főgondnok választatik — — — — — — — Pótigazgatótanácsosi helyre választás elrendelése — —r- — Bene F e r e n c dr. ehker. főgondnok eskütétele
—
—
—-
—
16 17 18 19 20 21 26 27 28 29 30 31 32 33 31 34 34 34 34 34 35 36
Egyházi m ű e m l é k e k védelme és gondozása t á r g y á b a n SzabálySzászvárosi árvaház 1929—31. évi jelentése — — Daday L ó r á n d dr. lelkész jellegének m e g t a r t á s a — Lupényi iskola véglegesítése — — —- — — — Marosludasi iskola véglegesítése — — — — — Kemény J á n o s br. s. lelkész II. lelkészképesítő vizsgája T a n á r i és tanítói fizetések újbóli megállapítása — Nyugdijszabályzat 28. §-ának módosítása — — — Nyugdijintézeti járulékok visszautalása — — — Nyugdíjjárulékok felemelése vagy csökkentése — • — E h k e r . p é n z t á r 1929. évi számadása — — :— — E h k e r . p é n z t á r 1930. évi számadása — — — — E h k e r . p é n z t á r 1931..évi k ö l t s é g v e t é s e — -— — —E h k e r . p é n z t á r 1932. évi költségvetése — — — - — Canadjii p r e s b y t e r i a n u s egyház üdvözlete — . — — Ifjú lelkészek felszentelése — — — — — — Református férfiszövetség megalakulása — — —Theológus tanárjelöltek t a n u l m á n y o z á s i szabályzata Székelyudvarhelyi nőképezde jogi helyzete — -— — Szeretetház Szabályrendelete — — —~ — — —
— — — — — — — — — — —; — : — — — — — — -—
— — — — — — — — — = — — — — — — *— — —-.
38 39 40 41 42 44 46 47 48 49 50 51 52 54 58 61 • 64 65 66
70 VI. Egyházkerület! közgyűlés. Közgyűlés megnyitása — — — — — — — — — Közgyűlés megtartásának engedélyezése — — — — — Jelenlevők számbavétele — — — — — — — — — Távolmaradottak igazolása — — — — — — — Közgyűlési tagsággal járó tisztségekben történt változások bejelentése •— — — — — — — — — — — Tárgysorozat megállapítása — — — — — — — — Bizottságok kiküldése — — — — — — — — — Zeyk Dániel örökös tb. egyházkerületi főgondnok elhunyta — Viski László dr. ehker. főgondnok elhunyta — — — — Sőderblom upsalai érsek elhunyta — — — — — — Kemény Pál br. igazgatótanácsi rendes tagul való behívása — tg. tanács ügykezelését vizsgáló bizottságba egy elnök és 2 bizottsági tagsági helyre választás elrendelése — — — üaldácsy-alapítványi bizottságba 2 rendes és 1 pót meghatalmazott tag választása — — — —• — — — — Marosvásárhelyi koll. elöljáróságába 1 lelkész! és 1 világi, a Bethlen koll. elöljáróságába 1 világi és 3 lelkészi, a kolozsvári kollégiumba 1 lelkészi, a szászvárosi kollégiumba 1 lelkészi, a zilahi kollégiumba 1 világi, a sepsiszentgyörgyi kollégiumba 1 világi előljárósági tagsági helyre választás elrendelése — — — — — — — — — — — Legfőbb biróság tagsági helyre választás elrendelése — — Szeretetház elöljárósága m a n d á t u m á n a k meghosszabítása — Az egyházkerület-választás alá eső tisztviselői, testületei és bí^ zottsági m a n d á t u m érvényének meghosszabítása -^~ — Igazgatótanácsi jelentés kinyomtatása — — — — — — Ehker. birősági ülés megtartása — —- — —- — —- — Püspök aa. jelentése — —• — — — — — — — I. ülés bezárása — — — — — — — — — •— — II. ülés megnyitása •— — — — — — — — — — Bethlen György gr. főgondnok elnöki széket elfoglalja — — Nyugdíjintézet 1930. és 1931. évi jelentése — — — — — Nyugdíjjárulékok leszállítása és a nyugdijak és özvegyi ellátások csökkenté'se — — — — •— :— — — — Nyugdíjintézet a 33%-os drágasági segélyt 1931. IX. 30-ig utalta Nyugdíjazások korlátozása — — — — — — — — Nyugdíjintézet 1929. évi számadása — — —~- . — — — Nyugdíjintézet 1930. évi számadása — — — — -— — Nyugdíjintézet 1931. évi költségvetése — — — — —'• — Nyugdíjintézet 1932. évi költségvetése — — — — — — Pótigazgatótanáesos választása — — — — — — — Baldáesy-alapítványi megbízottak választása — — — — lg. tanácsi irodavizsgáló bizottságba elnök és 2 tag választatik Marosvásárhelyi, nagyenyedi, kolozsvári, szászvárosi, zilahi, sepsiszentgyörgyi kollégiumokhoz előljárósági tagok. választatnak —• — — —• — —• — —- — — —• Ehker. legfőbb biróság tagjainak megválasztása — — —
jkvi sz.
1 3 4 5 fi 7 8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21 22 23 25 26 27 28 29 30 31 32 33 31 34 31 3-1 34
71 jkvi sz.
Ehker. főgondnok választása — — — — — — — Pótigazgatótanácsosi helyre választás elrendelése — — — Bene Ferenc ehker. főgondnok eskütétele — — — — — Egyházi műemlékek védelme és gondozása tárgyában Szabályzat — — — — — — — — — — — — Szászvárosi árvaház 1929—31. évi jelentése — — — — Daday Lóránd dr. lelkész jellegének megtartása — — — Lupényi iskola véglegesítése — — — — — — — — Marosludasi iskola véglegesítése — — — — — — — Kemény János br. s. lelkész II. lelkészképesítő vizsgája — — Kovács Géza morenii s. leik. lelkészképesítő vizsgára bocsájtását kéri — —' — •— — •— — — — —• —• Tanári és tanítói fizetések újbóli megállapítása — — — Bekecsalji ehme javaslata lelkészek anyagi helyzete tárgyában Nyugdijszabályzat 28. §-ának módosítása — — — — — Nyugdijintézeti járulékok yisszautalása — — —= — — Nyugdíjjárulékok felemelése, vagy csökkentése — — — Ehker. pénztár 1929. évi számadása — — — — — — Ehker. pénztár 1930. évi számadása — — — — — — Ehker. pénztár 1931. évi költségvetése — — — — — Ehker. pénztár 1932. évi költségvetése —• — — — —•, — Brassói kereskedelmi iskola építése — — — — — — Canadai presbyterianus egyház üdvözlete — — — — — II. ülés bezárása :— — — — — — — — —- — II. ülés jegyzőkönyvének hitelesítése — — — -•— — —Gazda Endre dr. pótigazgatótanácsossá választatik — — — Ifjú lelkészek felszentelése — — — -— — — — — III. ülés jegyzőkönyvének hitelesítése — — — — — — Református férfiszövetség megalakulása — — — •— — Cserkészet keresztyén valláserkölcsi alapra való fektetése — Boér Lőrincz dr. fogarasi ügyvéd felebbezése — '—^ — — Theológus tanárjelöltet tanulmányozási szabályzata — — Székelyudvarhelyi nőképezde jogi helyzete — — — — Szeretetház Szabályrendelete — — — — — — — —Brüll Emánuel kolozsvári koll. rendes tanár meghívása -*- — Gödri Ferenc sepsiszentgyörgyi koll. rendes tanár meghívása Nagy Ottó zilahi koll. vallástanár meghívása — — — — Bodó Ferenc zilahi koll. rendes tanár meghívása — —- -—, Csathó Jolán székelyudvarhelyi tanárnő meghívása — -—• — Zágoni Piroska székelyudvarhelyi tanárnő meghívása — — Igazgatótanács közigazgatási és vagyonügyi jelentésének bizottsági vizsgálatáról felvett jegyzőkönyve — — — — 1929—30. és 1930—31. évi tanügyi jelentés megvizsgálása — Irodavizsgáló bizottság jelentése —• —:- — — — •—- — Testvéregyházkerület közgyűlési jegyzőkönyveinek átvizsgálására kiküldött bizottság jelentése — — — — — Számadás- és vagyonügyi bizottság jelentése — — — —• IV. ülés jegyzőkönyvének hitelesítése — — — —- — — Ugrón István elnöklő főgondnok a közgyűlést bezárja —- —
34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50. 51 52 53 54 55 56 57 58 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 79 80