Az első gyilkosságom

Leena Lehtolainen

Az első gyilkosságom

SKANDINÁV KRIMIK

animus Budapest, 2012

2

Viszi az ár csónakom, hová sodorja vajon? Hullára csap orrába, oldalába. Mi az emberi lét? Nyughatatlan lidércfény, nyughatatlan lidércfény, vándor, kit csalfa síkra hord a lába. Örömöt hoz egyiknek, másnak bánatot, És óra ketyeg szívében mindannyiunknak, ha megáll, érzed már a zord halált. Viszi az ár csónakom, hová sodorja vajon, azt meg nem mondja emberfia senki Föld, ég és tenger, minden, minden elvész egyszer, miért épp a lélek ne szűnne meg lenni? De oly édes az álom megtartása mindenáron: Mikor új tavasz ébred, új nap kel a láthatáron, Feltámadásról súgó szél kezd a hegy felöl kelni. Vagy ez csak öncsalás vajon? Viszi az ár a csónakom. Eino Leino verse, Torma Péter fordítása

3

PRELÚDIUM

J yri arra ébredt, hogy majd’ szétreped a húgyhólyagja. Rossz volt a szájíze, ami az esti whisky, sör, fokhagyma és a rengeteg cigi után nem is csoda. Remélte, hogy talál a házban narancslevet. Ha másnapos volt, literszámra i a, súlyosabb esetben pedig sörrel kúrálta magát. Gyönyörű reggel volt. Tuulia és Mirja a verandán ültek és reggelizés közben a sajtokról beszélge ek. Ugyan ki nem állha ák egymást, ám mivel egyikük a Keleti Finn D iákszövetség Énekkarának legjobb szopránja, másikuk pedig a legjobb altja volt, valahogy ki kelle jönniük egymással. Mirja pont úgy néze ki, mint ahogy az ember elképzel magában egy alt énekesnőt: sötét hajú, mole és komor tekintetű. Tökéletes lenne Verdi Trubadúrjának cigányasszonya, A zucena szerepére. A hogy J yri kilépe a ragyogó napsütésbe, megfájdult a feje. Visszament, és gyorsan bekapo két erős fájdalomcsillapítót, az enyhébbek már rég nem segíte ek. A tenger ragyogo , sirályok zajongtak a stégnél, s már sejteni lehete a délutáni kánikulát. N em lesz könnyű ebben a hőségben énekelni… – Mi az, J yri, csak nem zúg a fejed? – vigyorgo rá a szintén sápadt Tuulia. A z egész társaság alig aludt valamit. De kit érdekel? Csak másnap kellett munkába menniük. – A többiek még alszanak? – kérdezte Jyri. – Piia úszni ment. A többieket még nem lá uk. Pedig 4

lassan igazán felkelhetnének, hogy elkezdhessük a próbát – szólt mogorván Mirja, aki nem szere e a semmi evést. Elvégre nem piálni jö ek ide, J ukka szüleinek nyaralójába, hanem hogy egy fontos fellépésre készüljenek. Tehát ki az ágyból, reggeli, aztán irány a beéneklés! Úszás? – ez jó ötlet, gondolta J yri. A tenger vize húsz fok körüli volt, éppen megfelelő. Elindult a stég felé. Lá a, hogy Piia bikiniben napozik a szauna elő i parton. N em volt ereje odáig elbotorkálni, no meg fürdőnadrágja se volt. Gyorsan ledobta magáról a ruhát és beugrott a vízbe. Ekkor pillanto a meg J ukkát. A parton feküdt a sekély vízben, egy sziklának dőlve. A fején csúnya seb éktelenkede , s úgy tűnt, nincs magánál. J yrinek felfordult a gyomra, a nád közé hányt. Beletelt néhány percbe, mire fel tudo egyenesedni. Kivánszorgo a vízből és elvonszolta magát a verandáig, ahol most már többen is ücsörögtek. J yrinek irigylésre méltó tenorja volt, de most egy hang se jö ki a torkán. – Mit mászkálsz te itt csupaszon? – szólt rá Tuulia. – J ukka… O a stégnél… A francba… A lighanem meghalt! Megfulladt! – Mi az ördögöt beszélsz? A n i a partra rohant, Mirja utána. Röviddel azután Mirja már a telefonnál volt. Mély alt hangja kihallatszo a verandára, amint a levegőt kapkodva előbb a rendőrséget, majd a mentőt hívta.

5

EGY Viszi az ár csónakom, hová sodorja vajon?

Valahogy kötelességemnek éreztem, hogy az első szabad kánikulai napomon sü essem a hasam a tengerparton, még ha igazából utáltam is a tétlenkedést és a strandéletet. A télen rendszeresen jártam edzőterembe, így a testem évek óta nem volt ilyen bombaformában, mint most. I gaz, a hasamon lévő zsírpárnáktól még így sem tudtam megszabadulni, ahhoz kevesebb sört kéne innom. Épp hazaértem, már a zuhany ala álltam, hogy a tenger sóját lemossam magamról, amikor csörgö a telefon. Hallo am a hangom az üzenetrögzítőn, majd egy kollégáét, aki arra kért, sürgősen hívjam vissza. Nem sokat várattam. Helló, kisasszony! – szólt bele Rane. – N egyedóra múlva o leszek nálad a ház elő . Már mindent bepakoltam. Fél órával ezelő bejelentést kaptunk: Vuosaariban találtak egy hullát. N aná, hogy a szabadnapomon… – villant át az agyamon, miközben valami rendes ruha után kuta am a szekrényben. A szolgálati egyenruhám Pasilában volt, a főkapitányságon, így egy jobb farmer is megte e. Egy kis alapozót kentem a pirosló képemre és elfintorodtam. A z a nő, aki a tükörből rám tekinte , nem úgy feste , mint egy tiszteletreméltó őrmester: zöldessárga szemem a macskáéra emlékeztete , drótszerű, göndör hajtincseim pedig hajfestéknek köszönhe ék vörös színűket. Legkevésbé 6

azonban pisze orrom ébreszte tiszteletet, amely ráadásul még szeplős is volt. A számról valaki azt mondta, hogy érzéki, valószínűleg azért, mert az átlagosnál kissé vastagabb az alsó ajkam. Ez van, vontam meg végül a vállam. Rane szirénái már messziről hallatszo ak. S zere e a hangjukat, mint a legtöbb finn rendőr. A halo ak ugyan nem szöknek meg, de ezt senkinek se kell tudnia. – A helyszínelő srácok már előrementek – közölte Rane, amikor beültem mellé a S aabba. – Tehát egy halo Vuosaariban, fulladás, de van egy kis bibi. Harminc év körüli férfi, Peltonen a neve, és kábé tizedmagával töltö e a hétvégét egy nyaralóban, valami énekkar, és ma reggel a parti vízben találtak rá, holtan. – Valaki belökte talán? – kérdeztem. – Nem tudni. – És miféle kórusról van szó? – Csak azt tudom, hogy énekesek – mondta egykedvűen Rane, és oly éles ívben hajto rá a keleti gyűrűre, hogy oldalra vágódtam és bevágtam a könyököm a S aab ajtajába. S óhajtva megadtam magam és bekötö em azt a gyűlölt biztonsági övet. Férfimagasságra volt beállítva, így dörzsölte a nyakam. – Hol van Kinnunen? És a többiek? Úgy tudtam, te is szabadnapos vagy ma… – A fiúk még a tegnapi kocsmai verekedéssel vannak elfoglalva. Kinnunent félórája próbálom hívni, de hát tudod, vasárnap van… Biztos valami kerthelyiségben ül, és a másnaposságát kúrálja. Rane rezignáltan sóhajto . Egyikőnk sem akarta folytatni a beszélgetést. Főnökünk, Kalevi Kinnunen felügyelő alkoholista volt, ennyi és pont. Mivel a rangsorban 7

közvetlenül utána én következtem, én fogom vezetni a nyomozást, míg Kinnunen ki nem józanodik. – I de figyelj, Rane! Lehet, hogy ismerem az áldozatot, illetve ismertem… Elég hülye helyzet lenne… – Ez már a te ügyed, akár tetszik, akár nem. Holnap kezdődik a szabadságom, és nem fogom elhalasztani – válaszolt Rane ellentmondást nem tűrően. Tudtam, mire gondol. Ha meg akarom választani az ügyeimet, akkor ügyvédnek kelle volna mennem. Rane mindig is bizalmatlan volt velem, mint a legtöbben a főkapitányságon. N em elég, hogy nő vagyok, méghozzá fiatal, még állandósítva sem vagyok, mint a többiek, csak helye esítek, ráadásul két hónap múlva lejár a szolgálati időm. A mikor ére ségi után a rendőrtisztire jelentkeztem, és fel is ve ek, mindenki csodálkozo körülö em. Ugyanis a gimiben lázadó típus voltam, bőrdzsekis punk, bár az is igaz, hogy jelesre érettségiztem. De az osztály másik punkjának és legádázabb lógósának is benő a feje lágya: ő tanító néni le . Engem világmegváltó álmok veze ek a rendőri pályára. A zt képzeltem, hogy rendőrként segíteni fogok: nemcsak az áldozatok hozzátartozóinak, a bűnözőknek is. D e már a főiskola sem válto a be a hozzá fűzö reményeimet, a rendőri pályáról már nem is beszélve. Pedig jól kijö em a fiúkkal, mivel már szokva voltam a férfitársasághoz. Gimi melle a szabad időmben basszusgitáron játszo am egy csupa srácból álló együttesben, és szívesen fociztam is. Megszoktam, hogy az iskola legjobb tanulója vagyok, így most a rendőrtisztin is osztályelsőségig küzdö em magam. A közrendőri munkára azonban elég hamar ráuntam. S emmi 8

érdekeset nem találtam abban, hogy jelentéseket körmölök, csavargókat motozok és bolti tolvajok szociális helyzetét boncolgatom, különös tekinte el arra, hogy együ érzésem senkit sem érdekelt. A rról már nem is beszélve, hogy az agyamra sem volt szükség, pedig mindig is szere em megerőltetni. A rendészetnél töltö két év után újra tanulni akartam. Egyhuzamban elvégeztem két vezetői tanfolyamot. Magasabb szinteken kevés a nő, talán ezért sikerült a szokásosnál gyorsabban feljebb lépnem a ranglétrán. Ez természetesen mindenféle pletykákra ado okot a férfiak körében. D e leginkább az zavarha a a kollégáimat, hogy sosem voltam megelégedve a munkámmal. Végül jelentkeztem a jogi egyetemre, fel is ve ek, és végre az volt az érzésem, hogy jó helyen vagyok. A z egyetem ala nyaranta helye esítést vállaltam a rendőrségnél, de év közben is be-beugro am, ha kelle . Öt év biflázás után jó ötletnek tűnt a félévnyi helye esítés a Helsinki Rendőr-főkapitányság Bűnügyi O sztályának Erőszakos Bűncselekmények Részlegénél, különösen, mivel büntetőjogra szakosodtam. Ám nem minden alakult úgy, ahogy reméltem. A közvetlen főnököm, Kinnunen, alig dolgozo valamit. Többnyire csak ivo , vagy a másnaposságát kúrálga a. Felfoghatatlan volt a számomra, hogy miért nem függeszte ék fel az állásából már évekkel ezelő . A z ő munkáját is nekünk kelle elvégezni, és ez, főleg most nyáron, szinte képtelenség volt. Már áprilisban elfogyo a helye esítési pénz, és a személyzet teljesen ki volt merülve. Egyébként pedig igyekeztem megfelelni az általam feltételeze elvárásoknak, különös tekinte el a 9

férfitúlsúlyra. Ha például egy olyan hajléktalan hányadékkal bemocskolt testét vizsgáltam, aki kénsavval kevert vizet ivo , én voltam az egyetlen, akinek – nő lévén – nem volt szabad kimutatnia undorát. (Legalábbis én így gondoltam.) A ztán a kantinban még rá is te em egy lapá al, és csak úgy löktem az esetről az ízléstelenebbnél ízléstelenebb vicceket, miközben a csirkeragu alig csúszott le a torkomon. A külsőm ellen azonban tehetetlen voltam: kétségkívül úgy néztem ki, mint egy nő. Hosszan kelle hordanom a hajam, különben a göndör tincsek összevissza álltak volna a fejemen. A férfiak melle eltörpültem. A főiskolai felvételin majdnem elcsúsztam ezen, de egy ismerős orvos megajándékozo a hiányzó öt centivel. A testem sajátságos keveréke a nőies domborulatoknak és a férfias izmoknak. A pró termetem ellenére erős vagyok, és annyira már tisztában vagyok a képességeimmel, hogy a veszélyes helyzetektől sem félek. Most mégis úgy éreztem, hogy kell valami plusz önbizalmam megerősítéséhez – talán egy szigorú konty, de legalább a tekintélyt parancsoló rendőri egyenruha. Eddigi ügyeim ugyanis még sohasem érinte ek személyesen. Most azonban félelmesen csengtek a fülemben a szavak: „énekkar” és „Peltonen”. Ha sejtelmem nem csal, akkor hamarosan jó pár ismerőssel fogom szemben találni magam, olyanokkal, akik teljesen más szerepkörben ismertek meg. A főiskola első félévében egy nem túl kellemes albérletben laktam, kinn az I täkeskus városrészben. A társbérlőim állandóan veszekedtek, mert egyikük reggeltől estig énekelt. N éha egy egész kvarte kornyikált J aana szobájában, köztük volt J aana fiúja is, a Paul N ewmanszemű és vitorlázás közben lebarnult szépfiú, J ukka 10

Peltonen, aki basszust énekelt. J aana többször áthívo , hogy megvitassa velem – olykor egy üveg vörösbor társaságában –, összeköltözzön-e Jukkával. A rendőrség ügyefogyo testépítői után J ukka valósággal üdítő látványt nyújto . J aana dalolása nem zavart túlságosan, mivel egész szépen énekelt, különben is, bármikor feltehe em a fülhallgatóm, ha a komolyzene már végképp az idegeimre ment. A ztán meghalt nagymamám testvére, és az örökösök nem akarták eladni a Töölö városrészben levő egyszobás lakást, mert meg akarták várni, hogy felmenjen az ára. A z egyezség szerint addig ingyen lakha am o , csak a rezsit kelle fizetnem. A ztán a lakás ára valóban emelkede , és én már a ól tarto am, hogy ki kell költöznöm, de pénzsóvár rokonaim még többet akartak kihozni belőle, ezért megint csak vártak az eladással. Ám jö a válság, és az árak a pincébe zuhantak. Így továbbra is az Elite é erem szomszédságában éldegéltem. Hébe-hóba összefuto am J aanával az iskolában, és megtudtam, hogy szakíto J ukkával. Később, egy németországi út során beleszerete a házigazda fiába, és o ragadt Hausfraunak. A zóta már csak karácsonyi képeslapokat küldünk egymásnak. Homályosan J aana többi ismerősére is emlékeztem. Nevek és arcok villantak fel. A nyaralóhoz vezető út zöldellő tájakon át kacskaringózo . Rane kikapcsolta a szirénát, de továbbra is jóval gyorsabban hajto a megengede nél. Rendőrautónak ezt is szabad. Én a térképet böngésztem, s nem is tévedtünk el, ami egy rendőr számára igencsak kínos lenne. Ezüstösen csillogo a tenger a szántóföldek mögö , egy nyúl futo át az úton, egy darázs pedig megpróbált berepülni a zárt 11

ablakon keresztül. – A gazdagok felújí a ak errefelé néhány régi, urasági villát – magyarázta Rane. Végül egy megközelítőleg tíz méter széles földszoroson egy szigetszerű területre értünk. Áthaladtunk egy magas, íves kapu ala . A hely neve sárgaréz táblán díszelge : Villa Maise a. Keskeny, fűvel benő út vezete az idillikus nyaraló udvarára, amely éppen olyan volt, mint amilyenben mindig is szere em volna élni. Kétemeletes, fehér ablakkeretekkel, fafaragásokkal. A ház elő i gyepen egy járőrkocsi állt, meg a helyszínelők ócska Volvója. – J ó gyorsak voltak a fiúk. Hol kezdjük? – cinikus, majdhogynem agresszív fellépést erőlte em magamra. Csak nehogy sírva fakadjak korábbi lakótársam egykor oly vonzó exbarátjának holtteste láttán! A közlekedésrendészet őrmestere egy sötét hajú, mogorvának tűnő lánnyal jö felénk. Mindke en bizalmatlanul néztek rám, és noha fel voltam rá készülve, mégis bosszanto . A sötét hajú ismerősnek tűnt, és a Mirja név eszembe ju a a J aana nem túl hízelgő szavait a kórus legzsémbesebb tagjáról, aki még csak pálinkát se ivo , ami – legalábbis öt évvel ezelő – az ő köreikben megbocsáthatatlan véteknek számított. Mirja a partra vezete minket, ahol a helyszínelő fiúk egy sziklának dőlt testet fényképeztek. O volt már az orvos is. Mia am ugyan nem kelle volna várniuk azzal, hogy kiemeljék a hol estet a vízből. Legszívesebben rá se néztem volna a hullára. – Hogy néz ki? – kérdeztem bután Mahkonent, az igazságügyi orvosszakértőt, akinek legalább ötven kiló súlyfeleslege volt, és mint mindig, most is egy szipka lógo 12

ki a szájából. Feltehetően ugyanannyira utált engem, mint én őt. A különbség csak az volt, hogy én tisztában voltam vele, a szakterületén ő egy zseni. – Hol van Kinnunen? – kérdezte gyanakvóan. – A kárhol is van, nem várhatunk rá – vágtam vissza én is nyersen. – A halál oka? – A z arcából ítélve megfulladt. Bár az is igaz, hogy a fején lévő lyuk egész érdekesnek tűnik. N a, majd meglátjuk… – Mahkonen nem hozzám beszélt, hanem Rane cipőorrának. – Lehetséges, hogy előbb leütö ék és csak aztán dobták a vízbe? – kérdezte Rane. – Meglehet, bár még nem tudom, mivel… – Talán egy kővel? – Rane a parti sziklákat szemlélte, amelyek közt mindenféle nagyságú kövek hevertek, ökölnyiek is. – Talán… Mindenesetre lesz munkájuk a fiúknak, míg minden követ megforgatnak – sóhajtott az orvos. I nte em a mentősöknek, hogy emeljék ki a testet a tengerből. Óvatosan megfordíto ák. Felismertem. S zőke haja a vértől és a sós víztől összecsomósodo , s a rémület még mindig o ült a nyito szemekben, amelyek kék vészlámpákhoz hasonlóan ragyogtak ki a lila foltos arcból. Hínár díszle a fehér anorákon, a farmerja odatapadt a lábához. Fájt visszagondolni a nőcsábászra, ahogy pár évvel ezelő megismertem. J ukka csak egy-két évvel volt idősebb nálam, még harminc se lehete . Persze lá am már fiatalabb halo akat is, de azok testét a pálinka vagy a kábítószer már teljesen szétrágta. Lenyeltem a könnyeimet és megköszörültem a torkom. A ztán rákiabáltam a helyszínelő fiúkra, hogy találják ki, mi okozha a azt a sérülést J ukka 13

fején. Talán elcsúszo a stégen? Tudtam ugyan, hogy a szigorú hangnemmel se tudom leplezni, hogy felzaklat az ügy, s noha a honvédelmi miniszter már nyilvánosan is mert sírni, én semmi esetre se akartam. – Lássuk, hogy mit tudnak azok o fenn a nyaralóban – mondtam Ranénak, és a ház felé fordultam, amelynek tengerre nyíló verandáján emberek ültek. S enki sem néze felénk, úgy tettek, mintha ott se lettünk volna. Közelebbről a nyaraló úgy néze ki, mintha eredetijének, annak a régi, fából készült nyaralónak, amely valamikor i állt, csupán silány másolata volna. A festék már megkopo rajta, biztos volt vagy húszéves, de a ház maga nem lehete sokkal idősebb, mint én. A verandára sütö a nap, és én átkoztam a túl meleg farmeremet. Néhányan ismerősnek tűntek a társaságból. – Maria! – csenge meglepe en egy hang. – Csak nem rendőr lettél? Megismersz még? Tuulia vagyok. Persze, hogy emlékeztem rá. Gyakran volt a kéglinkben, és néha találkoztunk az iskola kávézójában is. Kedveltem őt, értékeltük egymás humorát. S zebb volt, mint ahogy emlékeztem, egyenes tartásából a felnő nő büszkesége sugárzott. – Emlékszem – mondtam, de nem tudtam mosolyogni. – A zoknak, akik nem ismernének: Maria Kallio főtörzsőrmester vagyok a Bűnügyi O sztálytól. A társam Lahtinen őrmester. Először is, ha megkérhetlek benneteket, mutatkozzatok be és meséljétek el, hogy mi történt a múlt éjjel. – Ez még az én fülemnek is annyira nevetségesen hangzott, hogy rá se mertem nézni senkire. Mirja születe vezetőtípus volt. Egyenletes hanglejtéssel beszélt, mintha olvasta volna. Talán előre kigondolta, hogy 14

mit mondjon. – Mirja Rasinkangas vagyok. Mindannyian a Keleti Finn D iákszövetség Énekkarának vagyunk a tagjai. J ukka Peltonen cégének lesz valamilyen nyári rendezvénye, oda hívtak minket fellépni. S zép pénzt ígértek, így J ukka összeállíto egy nyolcfős együ est, hogy énekeljünk az ünnepségen. Mirja elmondása szerint a jelen lévő csoportból négyen J ukka saját kvarte jéhez tartoztak, a többiek alkalmi csatlakozók voltak. Előző nap délután érkeztek, pár órát próbáltak, majd az estét finn szokás szerint töltö ék: szaunáztak és iszoga ak. J ukkát utoljára ke ő körül lá ák életben, s valahogy senki sem emlékeze rá, hogyan tűnt el a társaságból. – Reggel kezdtem hiányolni J ukkát, nem érte em, miért nem bújik még elő – magyarázta Mirja. – A ztán jö kiabálva J yri, hogy J ukka megfulladt, és valóban o is volt a parton… – Mirja hangja megremegett. – A mikor odamentetek hozzá, megmozdíto átok a testét? – Megpróbáltam kitapintani a pulzusát. D e nem mozdíto uk el – mondta szárazon egy basszus hang a veranda mélyéről. – Á, A n i S arkela vagyok, lehet, hogy emlékszel. N em volt pulzusa, és különben is, világos volt, hogy vízbe fúlt, semmi értelme nem le volna bármivel is próbálkozni. Persze A n ira is emlékeztem. Két hétig majdnem szerelmes voltam belé, miután egyszer együ utaztunk a villamoson, és beszélgetni kezde velem Henry Parland könyvéről, ami épp a kezemben volt. Hány férfi tudta volna, hogy ki egyáltalán ez a Henry Parland? A ztán úgy 15

döntö em, hogy elfelejtem A n it és Henrynél maradok, őt bálványozom, de A n i azért nyomot hagyo bennem. Tetsze , ez az igazság: keskeny indiánarc, nagy, horgas orr, majdnem kétméteres termet. N ehéz volt értelmezni az arckifejezését, a tekintetében szomorúság és talán félelem rejlett. Jó barátja volt Jukkának. – Rendben, köszönöm. N os, én vezetem a nyomozást, a kihallgatások Pasilában lesznek. N yomozástechnikai okokból az lenne a legjobb, ha most rögtön elhagynátok a nyaralót. A kihallgatásokat még ma este szeretném elkezdeni. Elő e azonban szeretném megtudni, hogy ki kicsoda, mi a foglalkozása, lakcím s a többi. Rane, jegyzetelnél? Téged hogy hívnak? – kérdeztem a közelemben ülő, apró termetű és igen fiatalnak kinéző fiút, akit láthatóan nagyon megviseltek a történtek. – J yri Lasinen vagyok – kezdte a magas, tiszta tenor hang. – Huszonhárom éves, matekot és informatikát tanulok az egyetemen – mindez úgy hangzo , mintha felvételi elbeszélgetésen lettek volna. – Mirja Rasinkangas vagyok – ismételte meg a zömök, sötét hajú lány. – Huszonhat éves, történelem szakos. – Piia Wahlroos – hangja alig volt su ogásnál erősebb. A lánynak nagy, barna szeme volt, gesztenyebarna haja, és ékkövekkel díszíte jegygyűrűje. Karcsú termetén elegáns strandruhát viselt… Minden apró részletet megfigyeltem, mégsem voltam képes rendszerezni őket magamban. – Huszonhat vagyok, skandinavisztikát tanulok. – S irkku Halonen, huszonhárom. Kémiát tanulok. Piia testvére vagyok, de ő már férjnél van, ezért más a családneve. – S irkku sápadtabb és hétköznapibb változata volt elbűvölően szép nővérének. S irkku melle egy kissé 16

pocakos, göndör hajú fiú ült, fogta a lány kezét, bizonyára a barátja. – Timo Huttunen vagyok, erdészmérnök. Huszonöt. – Tuulia Rajala, huszonkilenc. Életművész. – A n i S arkela. Matematikus, egyetemi asszisztens. Huszonkilenc. J óllehet egy cseppet se értem, hogy mi köze van a történtekhez a korunknak. – Rane felsóhajto . Automatikusan írta tovább a „J óllehet” szót, s most mérgesen nézett a fiúra, mintha csak őt hibáztatná érte. – O ké… Pakoljátok össze gyorsan a holmitokat, aztán indulás! Újra lementem a partra, mert még beszélni akartam a helyszínelőkkel. A z ösvényen a hordágyat vivők jö ek velem szembe. A mikor visszatértem a házba, Mirja épp a hűtőt rámolta ki. – Egyébként… ki hol aludt? – J ukka szobája az emeleten van, a folyosó melle . J yri és A n i a folyosó másik részén aludtak, J ukka öccsének a szobájában. Timo és S irkku a folyosó végén, J ukka szüleinek a szobájában, Piia, Tuulia és én pedig i lenn, a nappali padlóján. – Tehát Jukka volt az egyetlen, aki egyedül aludt? – I gen. N em sokat lehete ugyan aludni, mivel mindig járkált valaki. Gondolom, a vécére szaladgáltak. Én mindenesetre az első pár órában szörnyen nyugtalanul aludtam. Tuulia is re enetesen horkolt, hiába próbáltam többször is felkelteni. – S ajnálom, hogy nem hagytalak aludni – jelent meg hirtelen Tuulia a konyhában. – Piia se aludhato túl sokat, biztos rossz volt a lelkiismerete… – Tuulia vete egy pillantást a hűtőbe. – El se tudtuk készíteni a kagylókat. Ha 17

letudtuk a kihallgatást, gyertek el hozzám vacsorára! J ukka emlékére… A paradicsomszósznak épp megfelelő a színe. Kár, hogy csak fehérborunk van. – Hagyd abba, Tuulia…! – sziszegte Mirja anélkül, hogy észrevette volna a másik hangjának a remegését. O hagytam őket és felmentem az emeletre. A hallban J yribe botlo am, aki épp a hálózsákját próbálta feltekerni. Egy szűk folyosó végéből egy nagy hálószoba nyílt, nyilván J ukka szüleinek a szobája. A z ajtó résnyire nyitva volt, az ágyon női lábakat lá am. Egy férfi keze simoga a. Biztos Sirkku és Timo. J ukka hálószobájában nem volt senki. Mintha egy tinédzser szobája le volna. A z utóbbi tíz évben bizonyára alig változo i valami. Mindenfelé tengerkék szövetek, a falon vitorlások poszterei, a könyvespolcon pár üres rumosüveg, vitorláskönyvek, mellette egy gitár. A széken egy pulóver csüngö , a cipőt betolták az ágy alá. J ukka halála éjjelén mezítláb hagyta el a szobát, talán mert senkit se akart felkelteni. A z ágy nem volt bevetve. A kárhová is ment J ukka, elő e nyilván aludt, és bizonyára vissza akart még feküdni az ágyba. A z utolsó szoba ágyán A n i S arkela feküdt, kezét a tarkója ala összekulcsolva. A mikor megláto , felugro , mint egy újonc az őrmester előtt. – N yomon vagy már? – meglepe , hogy a hangja kifejezetten ellenséges volt. – Meglehet. Ebben a szobában aludtál? – Igen. – Te elég jól ismered… illetve ismerted J ukkát. Bejönnél a szobájába, hogy megnézd, nem hiányzik-e valami? S zó nélkül jö velem, s elsőnek a ruhásszekrénybe néze 18

be. – Ugyanazok a cuccok, mint mindig. Mindene i volt, amire szüksége lehete , csak egy kis táska volt nála, amikor jö ünk. A z i is van. S emmi különleges nincs benne, ko ák, tiszta zoknik… A szoba mindenesetre ugyanúgy néz ki, mint máskor. An i pillantása az asztalon heverő, elnyű kórusmappára esett. Kuula egy dalánál volt nyitva: Viszi az ár a csónakom. J ukka jócskán te megjegyzéseket a lapszélen. A n i elfordíto a a fejét, észreve em, hogy az ajkába harapott. – Ezt gyakoroltátok tegnap? – kérdeztem, csak hogy mondjak valamit. – Többek közt. Finn dalokat kértek a meghívóink. J ukka tárcája a ko akönyv melle hevert, magamhoz ve em. Maradt bennem azonban valami hiányérzet: mintha nem ve em volna észre valamit, amit pedig észre kelle volna… Végre elindulha unk. A helyszínelők még o maradtak, hogy felkutassák a fegyverként szolgáló tárgyat, s valakinek meg kelle várni J ukka szüleit is, akik estére ígérték érkezésüket. S zemügyre ve em ezt a zavart csoportot, amelyet hamarosan ki kelle hallgatnom. Elvileg lehetséges volt, hogy egy arra járó idegen szemtanúja, netán okozója volt J ukka halálának. Ezt a lehetőséget sem hagyha am figyelmen kívül. A nyár folyamán a főváros környékén gyakoriak voltak a betörések. Lehet, hogy J ukka meglepe egy partra szálló bűnözőt? Egyelőre azonban mégiscsak J ukka társaival kell foglalkoznom. Ha köztük van a gyilkos – gondoltam hamar 19

megtörik, hiszen egyikük sem lehet hidegvérű, profi bűnöző. A n i és Tuulia hangját hallo am a part felől, valamit nagyon magyaráztak a helyszínt biztosító embereknek. Odamentem, hogy sürgessem őket az indulásra. – Valami baj van? – kérdeztem. – Einstein, a cicám – felelte A n i. – Két órája nem lá am, valahol vadászhat. Nem mehetek el nélküle. – Mégiscsak jobb lenne, ha most velünk jönnél. Később majd visszajöhetsz és megkeresheted a macskád – mondtam kicsit barátságtalanabbul, mint ahogy szere em volna. Megbíztam a hátramaradó fiúkat, hogy ügyeljenek a macskára, és fogják meg, ha látják. Úgy bámultak rám, mintha elment volna az eszem. – Macskát fogni, még csak az hiányzik! – dörmögte az egyik. J ukka autója egyelőre a nyaralónál maradt, hogy a helyszínelők átvizsgálhassák. Később valamelyikük majd elviszi a laborba, a kulcs o volt benne. Piia Wahlroos BMW jébe öten fértek. Fölösleges le volna, hogy velük utazzon egy rendőr, hiszen ha alibit akartak egyeztetni, ezt a rendőrség érkezése elő már rég megtehe ék. Fogadni mertem volna, hogy Mirja Rasinkangas és A n i S arkela lesznek azok, akik készek rendőrkocsival utazni. N em csalódtam. A hátamban éreztem A n i térdét, ezért előrehúztam az ülést. Valahogy idegesített. – Maria, tulajdonképpen hogy kerültél a rendőrséghez? – kérdezte A n i, amikor a kis erdei útról rátértünk a főútra. – Amikor utoljára találkoztunk, jogot hallgattál. – Elő e rendőrtisztire jártam, és épp kapóra jö ez a helyettesítés. – Már sok ilyen esetet… gyilkosságot oldottál meg? 20

– Eleget. – N e becsüld le ezt a lányt! N e félj, elkapja a bűnöst – szólt közbe fanyarul Rane. Csak kuncogtam magamban. Rane dilije megint jelentkeze . Magassága épphogy csak megütö e a mércét a rendőrségen, ezért aztán minden nála jóval nagyobb férfihoz ellenségesen viszonyult. Hogy megint lánynak neveze , azt most elnéztem, hisz mégiscsak a pártomat fogta. – Te J aana lakótársa voltál, nem igaz? – kérdezte döbbenten Mirja. – Most már emlékszem… – s ez úgy hangzo , mintha a velem kapcsolatos emlékei nem le ek volna túl pozitívak. Talán az a sörözgetős este juto az eszébe, amikor elköve em azt a hibát, hogy megoszto am velük a véleményemet a kóruséneklésről. Elhatároztam, hogy felhívom J aanát N émetországban. Egy időben J aana J ukka barátnője volt, talán tud valami használhatót mondani róla. És valószínűleg ismeri a többieket is, hisz csak két éve volt az a sorsdöntő németországi turné. A z út további részét csendben te ük meg. I gyekeztem rendszerezni magamban, amit megtudtam. A z igazságügyi orvosszakértő előzetes véleménye szerint J ukka egy tompa, bizonytalan alakú tárggyal, szemből és kicsit magasabbról kapta a fejére az ütést. A lehetséges gyilkosnak tehát magasabbnak kell lennie nála – akkor a jelenlévők közül csak A n i jöhete számításba de az is lehet, hogy J ukka ült vagy térdelt. Mindenesetre nem hajolt előre, mert akkor az ütés más szögből érte volna. Vajon azért akart valakivel a stégen találkozni, hogy nyugodtan ke esben lehessenek? Vagy egyszerűen csak kiment, és meglepetésszerűen megtámadták? N os, mindezt 21

ki kell derítenem. Eddigi gyilkossági eseteimben nem volt sok kiderítenivaló: részeg késelők, feleségének támadó brutális férj. S emmi kétségem nem volt afelől, hogy ez most nem lesz ilyen egyszerű…

22

KETTŐ Hullám csap orrába, oldalába

Kinnunen még mindig nem jelentkeze a főkapitányságon. A z ügyeletes kollégának a lakásán csak a legújabb barátnőjét sikerült elérnie, akitől megtudta, hogy a fele esem épp a negyedik korsó söre melle ül a Kappeli teraszán. Így aztán Ranéval kénytelenek voltunk nélküle elkezdeni a kihallgatást, hogy a tanúknak ne kelljen egész estéjüket a rendőrségen tölteniük. Tulajdonképpen már meg se lepődtünk rajta, szidni se volt erőnk. Ki tudja, hányszor jártunk már pórul miatta… Úgy döntö em, hogy ábécérendben hallgatom ki a kórustagokat. Én kérdezek, Ranénak csak jegyzetelnie kell, sokkal több hasznát most úgysem venném: már minden gondolata közelgő szabadsága körül forog, amikor végre rendesen kialhatja magát, feledve a világ összes gyilkosságát. Mégsem árt, ha elő e meghallgatja a tanúvallomásokat és véleményt mond róluk. Közös munkánk néhány hónapja ala kiderült, hogy előítéletei és rosszindulatú megnyilatkozásai ellenére rendkívül jó megfigyelő, éles eszű zsaru. S irkku Halonennel kezdtünk. Timo Hu unen mindenáron be akart jönni a barátnőjével, de visszatessékeltem a folyosóra. A lány nagyon ideges volt, ezért mindenekelő megpróbáltam megnyugtatni: 23

kezdetben egyszerű rutinkérdéseket te em csak fel. N em erősségem a túlérzékeny, instabil személyiségek kezelése, a hétpróbás, dörzsölt alakokkal sokkal könnyebben boldogulok. S irkku vallomásából kiderült, hogy közel három éve ismeri J ukkát. Piia és a férje bulijain már az énekkarba lépése elő is találkozo vele párszor. Timo Hu unennel jó egy éve jár. J ukkát „egész jópofának” tarto a, és el se tudja képzelni, hogy ki ölhette meg. – O lyan jól indult ez a hétvége… Egész nyári szünetben egy áruház parfümosztályán dolgozom, re entő fárasztó. A nnyira vártam erre a hétvégére! – úgy tűnt, a lány jobban sajnálja az elfuserált kirándulást, mint vendéglátójuk halálát. Már kezdtem azt hinni, hogy semmit se tudok belőle kihúzni. Elmondása szerint szombaton nem történt semmi rendkívüli. Próbáltak egy kicsit, egész jól ment minden. A ztán A n i és J ukka elmentek, hogy befűtsenek a szaunába, J yri zongorázo – hihetetlen, hogy egyesek nyaralójában még zongora is van! Ő Timóval eperbort iszogato a teraszon, Mirja és Tuulia pedig a vacsorát készítették. – Ratatouille-t vacsoráztunk; sose kóstoltam korábban, de nagyon finom volt. Bár szerintem túl sok volt benne a fokhagyma. D e el kell ismerni, Tuulia nagyon jól főz. A ztán amíg a többiek szaunáztak, Timóval csónakáztunk egy kicsit… Mi csak utánuk mentünk, mert a szaunában is ke esben szere ünk volna lenni. Tizenegy táján mehe ünk vissza a házba. A mikor a szerelmespár megjö a szaunából, a többiek a földszinti kandalló elő ültek, iszoga ak, zenét hallga ak. Nyugodt, békés hangulat uralkodott. – Mikor feküdtetek le? Jukka előtt vagy után? 24

– A zt hiszem, mi mentünk fel először… D e nem néztem az órára. Éjszaka egyszer ki kelle mennem a vécére, de kinn nem voltam. Timo se, ő egész éjjel aludt. Csodálkoztam, miért ilyen biztos ebben S irkku, ha maga is aludt. Meglehet, olyan szorosan össze voltak bújva, hogy a fiú legkisebb mozdulatára is felébredt volna… – N em ve él észre semmi szokatlant J ukka viselkedésében a nap folyamán? – N em, semmit. J ó kedve volt. Még az se idegesíte e fel, hogy Piia állandóan bakizo próba közben. Piia mezzót énekel, és Kuula Viszi az ár a csónakomjában neki kellene kezdenie, de sehogy se sikerült. Persze J ukka Piiával nagyon türelmes… volt. Úgy tűnt, mintha S irkku arra célzo volna, hogy Piia nem az énektudománya, hanem egyéb érdemei mia került be a kamarakórusba. – Talán nem is csoda, hogy Piia és J ukka közö kialakult valami, most, hogy Peter, Piia férje, már majdnem fél éve A merikában van egy vitorlásversenyen. S zörnyen hosszú idő, nem igaz? J ukka szinte azonnal Piiára vete e magát. Bár ezt talán nem kelle volna említenem… D e biztos Piia is el fogja mondani, hisz nincs benne semmi. Moziba mennek együ , meg ilyenek. Még jó, hogy Peter még a Marlboro of Finlandon, a hajóján van, mert neki aztán tényleg lenne oka megölni Jukkát. Annyira féltékeny… – J ukka nagy nőfaló volt? Veled is próbálkozo ? – halványan rémle , mintha J aana az utolsó találkozásunkkor mérgesen azt mondta volna, hogy J ukka egyre lejjebb adja, „újabban már holmi jelentéktelen fruskákat is ágyba visz”. – Ó, az csak egy kaland volt N émetországban, semmi komoly – S irkku nem jö zavarba a bizalmas kérdéstől. – 25

J ukka és J aana akkortájt szakíto ak, és J ukkát re enetesen idegesíte e, hogy J aana flörtölni kezde azzal a Franzcal. N agyon jó volt J ukkával, de nem tarto sokáig, csak az út végéig, hiszen épp egy J ari nevű fiúval jártam… A kkoriban észre se vettem Timót. – Nem volt féltékeny Timo Jukkára? – A német út mia ? Ó, nem hiszem, miért is le volna? A zután nem volt köztünk semmi. N em csalnám meg Timót soha! A korábbi barátodat mégis megcsaltad, gondoltam magamban némileg kétkedőn. – A mikor éjjel kimentél a vécére, lá ál vagy hallo ál valakit járkálni? – A z emeleti vécé közvetlenül melle ünk volt, nem tudtam sokat nézelődni. Meg aztán félálomban voltam, egy kicsit részeg is, így utána rögtön visszaaludtam. A zt azért hallottam, hogy mennyire horkolt a földszinten Tuulia. Fel se tudom fogni, hogy bírt aludni Piia meg Mirja abban a hangzavarban. J ukka melle biztos sokkal nyugodtabban alhato volna Piia, de J ukka hiába kérlelte – S irkku mintha máris megbánta volna, amit mondo . – A mikor szaunázás után felmentem valamiért az emeletre, úgy hallo am, mintha veszekedtek volna. J ukka arra kérte Piiát, hogy aludjon vele, de ő visszautasította. Csak ennyit hallottam. – Mi ébresztett fel az éjjel? – Hogy vécére kelle mennem! – S irkku hirtelen elgondolkodo . – Vagy nem is tudom… Talán hallo am valami zörejt, de nem vagyok benne biztos. Ha késő este még iszom valamit, akkor éjjel szinte mindig ki kell mennem a vécére – Sirkku Ranére pillantott és elpirult. N em igazán kedvelem az efféle kislányos kacérkodást – 26

talán azért, mert re entő távol áll tőlem. Elengedtem S irkkut azzal, hogy valamikor a hét elején még jelentkezem nála, és megkértem, hogy küldje be Timo Huttunent. – S zerinted miért célozgat folyton a nővére és J ukka közti viszonyra? Mintha azt akarná sugallni, hogy valami komolyabb van köztük – morfondíroztam félhangosan. – Mindenesetre ellenőrizni kell, hogy a Marlboro of Finland nem kötö -e ki mostanában valamelyik kikötőben. Bár nem tűnik túl valószínűnek, de utána kell néznünk, nem szakíto a-e félbe a versenyt Peter Wahlroos, hogy hazaugorjon Finnországba. N em zárhatjuk ki, hogy forró viking vér folyik az ereiben, és ha a kedvese féltékenységre ad okot, akkor nem habozik megtanítani a vetélytársait kesztyűbe dudálni. A z iszapban sportcipőben tocsogó, bosszúvágyó férj gondolata azonban még irreálisabbnak tűnt, mint S irkku feltételezése, hogy egy véletlenül arra járó idegen le volna a gyilkos. Pedig nyilván mindannyian ebben reménykedtek. Huttunen szakította meg töprengésemet, amikor belépett. Timo Hu unenről lerí , hogy már most elege van az egészből. Külsőre úgy néze ki, mint egy finn falusi fiú: világoskék szem, aranyszőke kefehaj, robusztus termet. Első pillantásra nem gondolná senki, hogy bármilyen köze lehet a művészetekhez, a komolyzenéhez meg pláne nem. Hasonló srácokkal az edzőterem büféjében lehet találkozni, a harmadik korsó sör társaságában. A következő meglepetés akkor érte az embert, amikor megszólalt: – Bízom benne, hogy nagyon tapintatosan bántál S irkkuval. Módfele felzakla a ez az eset – a söröskorsós imázs egy pillanat ala leomlo és átadta helyét egy művelt, túlfinomkodó stílusnak. 27

Timo a nyári szünetben egy mezőgazdasági gépeket árusító boltban dolgozo . Három éve énekelt a Keleti Finn D iákszövetség Énekkarában. N agyjából ugyanazt mesélte a múlt estéről, mint S irkku: evés, üldögélés a teraszon, szeretkezés a szaunában (ekkor a fiú büszkén elpirult, és a söröskorsós imázs ismét reálisabbnak tűnt), szerelmes su ogások a kandalló elő . Timo úgy aludt, mint a tej, arra se ébredt fel, amikor S irkku kiment a mosdóba, így nem is tudta megmondani, hogy mennyi ideig volt távol. Viszont megvolt a maga elmélete, miért ölhették meg Jukkát. – N ekem személy szerint semmi bajom se volt J ukkával, de nem bírtam nézni, amit művelt. N em tetsze , hogy Piiával flörtölt, hisz Piia férjnél van. A n inak ugyanez volt a véleménye. Meg is mondta Jukkának. – Te magad hallottad? – I gen. Peter, Piia férje, J ukka meg A n i régóta barátok voltak, Piiával is általuk ismerkede meg Peter. A mikor vi em a szaunába a többieknek pár üveg sört, hallo am, hogy A n i azt mondta J ukkának: „N e kavard be a haverod életét, az amúgy is épp elég nehéz”, vagy valami ehhez hasonlót. J ukka azt felelte, hogy nem érti, mi a probléma, hiszen szemmel láthatólag semmi kifogása sincs ellene. A kkor megfordultam és visszamentem a házba, nem volt kedvem tovább hallgatni. – Ezek szerint egyértelműen nem derült ki, hogy tényleg Piiáról és Peterről volt-e szó, vagy igen? – N em… de ki másról? – Timo kérdőn néze rám világoskék szemével. – J ukka elég nehéz eset volt az állandó csajozása mia . Minden szoknya után megfordult. I gazából csak akkor ismertem meg, amikor J aanával szakíto ak – ha jól tudom, vele laktál együ –, de akkor aztán gázt ado . 28

N agyon ért a zenéhez, pontosabban érte , és nagyszerűen énekelt. Ráadásul tisztában is volt ezzel. N em véletlenül vezette ő ezt az együttest is. N émi irigységet és sérte séget lehete kihallani a hangjából. Meglehet, J ukka kritizálta Timo énektudományát… – Mindig is jó tanuló volt, és épp most lépte ék elő a munkahelyén. A ruházatából és a cuccaiból ítélve egész jól kereshete … Persze sok mindennel foglalkozo , nem csak a nőkkel, valahogy mégis az volt az ember benyomása, mintha leginkább ők jártak volna a fejében. Timo szinte megkönnyebbültnek tűnt, hogy többé nem kell a ól tartania, J ukka elcsábítja más nőjét. A következő tanú, J yri Lasinen ellenben őszintén szomorúnak látszo . Kisírt, vörös szeme is erről tanúskodott. Jukka jó barátja volt. Eszembe ötlö , vajon hogy érezném magam, ha egy átmulato éjszaka utáni reggelen belebotlanék az egyik barátom hol estébe… J yri csak egy éve énekelt az énekkarban, de évek óta tagja volt különböző kamarakórusoknak, sőt még a savonlinnai operafesztiválon is fellépett. – Most először jártam J ukkáék nyaralójában, igazán csodálatos hely. Piia kocsijával mentünk. Én veze em, mert ki akartam próbálni, hogy milyen egy BMW kormányánál ülni. Timo és S irkku is velünk utazo , a többiek elő ünk mentek. A mikor meg akartam előzni J ukkát, kedvünk támadt kicsit ralizni. A z erdei út utolsó szakaszán nagyon klassz száguldozni – J yri szokatlanul magas hangja tele volt gyermeki lelkesedéssel. A lkoholos leheletéből ítélve idejövet néhány korty whiskyvel próbált erőt önteni magába. – J ukka nagyon jól vezete , egy kicsit mégis megijedtem, 29

amikor úgy elém vágo , mint egy őrült… Hogy visíto ak a lányok! A nyaralóban aztán elkezdtünk próbálni. N agyon klasszul hangzo , már egészen jól ment a szólamom. Timo csak az f hangot tudja kiénekelni, de hát ő csak a második tenor. A próba végeztével odaültem a zongorához. O hevert Lenszkij áriájának ko ája, ismered? – J yri elkezdte dúdolni a dalt. Be kell vallanom, még sose hallo am az említe férfi nevét, így aztán szégyenletes tudatlanságomat egy szolid mosoly mögé rejtettem. Rane dühösnek tűnt. – Tuulia nem akarta, hogy ilyen szomorú dalokat játsszak, így aztán elkezdtünk lapozgatni egy másik ko akönyvet, hogy valami vidámabbat keressünk. Utána e ünk és szaunáztunk, aztán J ukkával versenyt úsztunk. Én győztem. Később alaposan berúgtam. J ukkának nem akármilyen whiskyje volt, Jack Daniels. Ehhez az úrhoz már nekem is volt szerencsém néhányszor, előfordult, hogy túlságosan is közel kerültünk egymáshoz. Jyri most is valami ilyesmit ihatott. – N em emlékszem pontosan, mi történt… Csak az rémlik, hogy táncolni próbáltunk Tuuliával, persze Bachra nem igazán sikerült. A ztán rosszul le em, és amint látható, ma reggelre se sikerült teljesen összeszednem magam. Rane szorgalmasan gépelt, J yri pedig egész idő ala izge -mozgo . Eltekintve a másnapos szemeitől és a háromnapos szakállától, tulajdonképpen egész jóképű fiatalember volt. Enyhén vörös, talán feste haja divatosan volt vágva. A z öltözéke is jó ízlésre vallo : a zoknija ille lila mintás ingéhez és a szemüvegkeretéhez. A lacsony volt és sovány, talán ezért is néze ki fiatalabbnak a koránál, szinte kamasznak tűnt. J yri talált rá a hol estre. Mirja korábban említe e, hogy 30

J yri éjjel a földszinten járt. A mikor rákérdeztem, elpirult, mintha rajtakaptam volna valamin. – J a, igen… Ez nem is juto az eszembe. I gencsak részeg lehe em. Éjfél körül próbáltam elaludni, de mivel nem ment, felkeltem megnézni, mit csinál Tuulia. A hátán feküdt a padlón és horkolt. Mirja az ágyban ült és bámult rám… Piia viszont sehol se volt… – Az emeleten se láttad? – O kelle lennie, J ukkánál… N a jó, az úgy volt, hogy amikor próbáltam elaludni, hallo am, hogy az emeleti folyosón beszélge ek. J ukka kérlelte Piiát, hogy aludjon a szobájában, de Piia azt felelte, hogy a csókolózás egy dolog, de a szeretkezés az teljesen más. Talán hallo ál már róla, hogy volt köztük valami… Mintha valamiért mindenkinek nagyon fontos le volna, hogy tájékoztasson J ukka és Piia viszonyáról, J yri viszont a többiekkel ellentétben szinte csodálattal beszélt róla. – És aztán? – S emmi különös. Gondolom, Piia lement, A n i meg feljö aludni. Vártam egy darabig, majd lementem Tuuliához, de ő már javában horkolt. A ztán, miután i am még egy whiskyt bánatomban, én is elaludtam. – Ez mikor történhetett? – Három óra körül… – Jukka ekkor már a szobájában volt? – Nem tudom, az ajtaja be volt csukva. – A mikor megtaláltad J ukkát a parton, nem ve él észre rajta valami különöset? – Különöset? N em, semmit, bárcsak észre se ve em volna… A másnaposság mia már amúgy is hányingerem volt, ami ettől a látványtól végképp felerősödött. 31

– Később sem mentél vissza a partra? – N em, utánam már csak Mirja meg A n i ment le. Előbb Mirja jö vissza, aztán A n i, aki azt mondta, legjobb, ha nem megyünk oda, nehogy eltüntessük a nyomokat. J yrinek szinte be sem állt a szája, a sorban őt követő Mirja Rasinkangas flegma, tudálékos stílusa mégis sokkal idegesítőbb volt. Mirja meg sem próbálta leplezni, hogy a legkevésbé sem hisz nyomozói képességeimben. Magam elő lá am a találkozásainkat, amikor az albérletünkben meglátoga a J aanát. Egyértelműen lenézőn viselkede velem, mivel szerinte értéktelen zenét kedvelek. A z ő szemében egy punkbanda basszusgitárosának lenni nem valami nagy érdem. A z egyik este, amikor J aana szobájában próbáltak, és utána még nálunk maradtak egy kicsit beszélgetni, elkezdtem kritizálni a vidámnak cseppet sem nevezhető kórusműveiket, melyek a Keleti Finn D iákszövetség Énekkara repertoárjának szerves részét képezték, és amelyeket volt szerencsém órákon keresztül „élvezni”, mivel a szomszédos szobában folyton ezeket bömbölte ék. Valójában nincs is olyan rossz véleményem a komolyzenéről, mint ahogy akkor állíto am, és Mirján kívül valószínűleg senki se vett komolyan egy szót se az egészből. Mirjával kapcsolatos ellenérzéseim kifejezetten zavartak – egy rendőrnek kivétel nélkül mindig elfogulatlannak kell lennie, de kihallgatás során különösen. – Hat körül értünk a nyaralóhoz – kezdte Mirja. – J yri és J ukka végig úgy száguldo ak, mint az őrültek, csak a szerencsén múlo , hogy nem az árokban kötö ünk ki. N em volt valami kellemes utazás, de próbálnunk kelle – végül is azért mentünk oda, hogy gyakoroljunk, noha mintha időközben néhányan megfeledkeztek volna erről. N éhány 32

órán keresztül viszonylag komoly munka folyt, aztán lazulni kezde a fegyelem: J yri sörre vágyo , és a ól kezdve szinte már mindenkinek jobb dolga akadt. – Mit gyakoroltatok még Kuula dalán kívül? – A zzal ment el a legtöbb idő, mert a mezzo, mint mindig, most is képtelen volt lépést tartani a csapa al, és J yri is csak szörnyen lassan tanulta a szólamát. A ztán a Piae Cantionesből énekeltünk, és végül pár egyszerűbb finn népdalt. – Ki énekli a mezzót? – Piia, ki más? – mordult fel Mirja, mintha ez magától értetődő lenne. Emlékszem, J aana is mezzoszoprán volt. Másodosztályú szopránnak nevezte magát, akinek a hangja nem elég magas ahhoz, hogy szoprán lehessen, az althoz pedig nem elég mély. – Mi történt, miután véget ért a próba? – Tuuliával vacsorát készíte ünk – szinte már törvényszerű, hogy míg néhányan dolgoznak, a többiek csak lustálkodnak. Utána elmosoga am, aztán mentem én is szaunázni. S emmi különös nem történt, talán csak azt leszámítva, hogy J yri kiszemelte magának Tuuliát. Ez azért mindenképpen meglepő volt. E ől eltekintve viszont nagyjából úgy zajlo le az este, ahogy szoko , ha a kórus együ tölt egy hétvégét: szauna, csevegés és iszogatás. Ritkán iszom két pohárnál többet, és beszélgetni se volt túl nagy kedvem, ezért kimentem egy kicsit a stégre horgászni. Fogtam is egy csukát, vagy másfél kilósat… volt nagy csodálkozás! – Mirja szemmel láthatóan büszke volt a fogására. N ehezen tudtam elképzelni őt horgászás közben, a hal megölése közben annál inkább. 33

– Mire megpucoltam, elfáradtam, így én feküdtem le először, ez tizenkettő körül lehetett… – Később viszont még fenn voltál, J yri ébren láto , amikor lejött a földszintre. – Tuulia szörnyen horkolt, felébreszte bennünket Piiával. Piia elment a vécére, ekkor jelent meg J yri. A ztán én is elmentem a mosdóba, majd megpróbáltam Tuuliát az oldalára fordítani, hogy ne horkoljon tovább, de nem sikerült. Aztán valahogy mégis sikerült elaludnom. – A ddigra visszajö Piia? – az volt az érzésem, mintha Mirja egész idő ala arra várt volna, hogy valami nagyon buta kérdést tegyek fel. Mintha egy szigorú tanító nénivel álltam volna szemben, aki pontosan tudja, hogy a látszólag mintadiák titokban a vécében cigizik, és csak arra vár, hogy lecsaphasson. – N em is tudom, talán azt gondoltam, hogy elment J yrivel valahova. A z lenne a legjobb, ha őt magát kérdeznéd. Mindenesetre reggel én ébredtem elsőként, úgy nyolc után. Gyönyörködtem a szép nyári reggelben, kávét főztem. Tíz körül felte em valami zenét, hogy felkeltsem a többieket, hisz még énekelni akartunk. Őszintén szólva csodálkoztam, hogy J ukka még nem került elő, elvégre mégiscsak ő volt a házigazda. D e hát a férfiak már csak ilyenek… mindig megvárják, hogy a nők megfőzzék nekik a kávét. Végre valamiben egyezett a véleményünk. – A mikor J yri felétek rohanva azt kiabálta, hogy J ukka holtan fekszik a parton, miért épp ti ke en szaladtatok oda Anttival? – Hogy miért épp mi? Vészhelyzetekben rendszerint csak egy-két embernek van meg a szükséges lélekjelenléte, hogy megtegye, amit ilyenkor tenni kell. A többieknek a földbe 34

gyökerezik a lába. A jelek szerint ebből a társaságból mi voltunk ez a két ember. – A n i azt mondta, hogy megpróbáltátok kitapintani a pulzusát és arra a következtetésre juto atok, hogy J ukka meghalt. Te előbb a rendőrséget hívtad, csak aztán a mentőt. Miért voltál biztos benne, hogy Jukka halott? – Én a közelébe se mentem, és mintha A n i is meg akart volna kímélni a látványtól. N em lá am rendesen J ukkát, de elhi em, amit A n i mondo . Peltonenék telefonkönyvében pedig előbb szerepel a rendőrség telefonszáma, mint a mentőké. – Visszamentél a partra, miután értesíte ed a rendőrséget? – Nem. Antti is feljött a házba, ott várakoztunk. A n i S arkela tehát egyedül maradt a hol es el, így le volna alkalma eltüntetni a nyomokat. Lehet, hogy mégiscsak egy teljesen banális bűnesetről van szó? Egyszerűen két részeg férfi ölre ment egymással egy üveg pálinka vagy egy nő miatt? – Van esetleg valami elképzelésed, hogy ki akarha a megölni Jukka Peltonent és miért? – Inkább azt kérdezd, kinek nem volt oka megtenni. – Nos, kinek? – N ekem például biztos nem. N em volt köztünk soha semmi. A n inak se volt rá semmi oka, hisz a legjobb barátja volt. D e a többiek… S irkkunak volt egy kis kalandja J ukkával N émetországban, emia szakíto vele az akkori barátja. Könnyen lehet, hogy azt hi e, J ukkának komolyak a szándékai, hisz annyira naiv… Timo pedig mindig is féltékeny volt Jukkára. Mirját szemmel láthatóan lázba hozták az elméletei. 35

– Piia talán túl messzire ment J ukkával, sokkal messzebbre, mint eredetileg szerete volna. Elképzelhető, hogy J ukka megfenyege e, elmond mindent Peternek és tönkreteszi a házasságukat. Tuulia és J ukka kapcsolata volt a legfurcsább: hol csak barátok voltak, hol meg együ jártak. S enki se tudja igazán, hogy mit gondolt Tuulia J ukkáról. J yri meg valósággal bálványozta J ukkát, függö is tőle valahogy. Mindezek tetejébe J yri teljesen bele van zúgva Tuuliába, és J ukka gyakran húzta emia . Gyalázatos, ahogy Tuulia kacérkodik szegény fiúval, pedig képtelenség, hogy komolyan akar tőle bármit is. S zerintem az a legvalószínűbb, hogy Tuulia a gyilkos, bárki más már rég összeomlo volna – jelentette ki a végén diadalmasan Mirja. Persze, bárki más lehete a gyilkos, csak te nem – gondoltam magamban és a lehető legudvariasabb modoromban megkértem, hogy küldje be Tuuliát. Bárcsak nekem is olyan határozo elképzelésem le volna már az esetről, mint Mirjának, de mintha a kombinációs képességem felmondta volna a szolgálatot. Tudtam, hogy Tuulia kihallgatásánál még nehezebb lesz a dolgom, mint Mirjáénál, mivel őt mindig is kedveltem. N éha összefuto unk az egyetemi büfében és jókat élcelődtünk egymással. Tuulia se igazán tudta, hogy mi akar lenni, mint ahogy én sem. Kommunikációtudományt és szociológiát hallgato , nem sok sikerrel. Közben színháztudománnyal is próbálkozo , újabban pedig a kultúrtörténet tanulmányozására adta a fejét Turkuban. Melle e alkalmi munkákat vállalt. Úgy tűnt, nemigen akaródzik neki befejezni a tanulmányait vagy állandó munkahelyet találni. – N em következhetne utánam Piia? Ha jól sejtem, ábécérendben szere él volna haladni… Viszont meghívtam 36

a társaságot, hogy együk meg nálam a hétvégéről maradt ennivalót. A n i nem akar jönni, így talán nem okozna gondot neki, ha ő lenne az utolsó. – Tuulia, amennyire ebben a helyzetben lehetett, igyekezett jókedvűnek mutatkozni. – Lehet róla szó. A többiek mind kinn ülnek még a folyosón? – A ha, valahogy senki se akar egyedül elindulni, de még ke esben sem. Már senkiben se bízhatunk… Különös érzés, majdnem húsz éve ismertem J ukkát, és most… Egy osztályba jártunk a gimiben, Jukka, Antti meg én. – Egyébként mi van veled mostanában? – Még mindig kultúrtörit tanulok Turkuban. Plusz a hét egyik napján tanfolyamra járok, másik ke őn pedig gyerekekre felügyelek a játszótéren. A maradék időmben meg iszogatok… A mi azt illeti, még mindig nem túl rendeze az életem, pedig hamarosan harminc leszek – mosolygott Tuulia. – Kérlek, meséld el, mi történt tegnap! – nem mosolyogha am vissza rá, a hivatalos eljáráshoz ez sehogy se illett volna. Tuulia beszámolója nagyon hasonlíto a többiekéhez. Kellemes társaság, közös éneklés, szép nyári este. Először Mirja feküdt le, aztán J yri. Tuulia örült neki, hogy a fiú elaludt, mert nem volt kedve évődni vele. Hamarosan Timo és S irkku is felment a szobájába, majd a többiek többékevésbé egyszerre mentek aludni. – Hajnali egy után egy kicsivel kívántam J ukkának jó éjszakát, utána már tudtommal nem történt semmi különös. Reggel kopogtam az ajtaján és bekiabáltam, hogy keljen fel, kész a reggeli, de néma csönd volt a szobájában. A mikor kinyito am az ajtót, lá am, hogy üres a szoba. Már nem is 37

tudom, mire gondoltam akkor, talán hogy elment úszni… – Miután kiderült, mi történt, miért nem mentél le a partra megnézni? – N em igazán rajongok a hol estekért. Egyébként meg azt hi em, hogy J yri félrebeszél. A kis suhanc enyhén szólva másnapos volt. Mirja persze rögtön odaszaladt, muszáj mindenbe beleütni az orrát. A n i meg… jobb le volna, ha nem látja így J ukkát, nagyon kedvelte. – Tuulia a kezébe teme e az arcát, szőke haja a homlokába hullt. N em hagyha am összeomlani, ezért aztán tovább bombáztam a kérdéseimmel. – Meglehetősen régóta ismerted J ukkát. Van valami elképzelésed arról, kinek lehete bármi oka arra, hogy megölje? – S ejtelmem sincs. Persze most mindannyian kétségbeese en ezen gondolkodunk, kell hogy legyen valami magyarázat! Egyedül Mirjáról tudom elképzelni, hogy képes lenne hidegvérrel megölni valakit, de fogalmam sincs, mi oka lehetett volna rá. – N em lehet, hogy titokban szerelmes volt J ukkába? – elgondolkoztató volt, hogy a két nő egymást gyanúsítja. – Még hogy J ukkába? A n i után fut, mióta A n i és S arianna két évvel ezelő szakíto ak. I gaz ugyan, hogy sose beszélt nekem erről, de hát mindenki tudja. A z egyik bulin szó szerint J ukka karjaiba vete e magát, csak hogy felkeltse A n i figyelmét, persze hiába. Tegnap meg jö a halával. Meglehetősen bizarr próbálkozás ilyesmivel elkápráztatni egy férfit, nem? N ekem legalábbis meglehetősen szánalmas próbálkozásnak tűnik. Kötve hiszem, hogy A n inak egy ilyen jégcsapra lenne szüksége. – És neked milyen volt a kapcsolatod Jukkával? 38

– Ó, igazán nagyszerű! N agyon jól ismertem, semmi jónak nem volt elrontója. A fféle íratlan szabályok voltak érvényben köztünk. S zeretkeztünk, ha kedvünk támadt hozzá, elkísértük egymást partikra, pénzt kölcsönöztünk egymásnak, segíte ünk egymásnak, amikor szükség volt rá. Régóta így ment, és nagyszerűen működö . Ez a szörnyű tragédia egy igazi barátságnak is véget vete … – Tuulia megint majdnem elsírta magát, aztán erőt ve magán, fájdalmát esetlen tréfálkozással próbálta leplezni. – N agyon remélem, hogy találsz valami indítékot ennek a kiállhatatlan Mirjának, nem szeretném, ha valaki másról derülne ki, hogy ő a te es – Tuulia mosolya kényszeredettnek tűnt. – Hogyhogy még mindig a diákszövetség énekkarába jártatok Jukkával, hiszen ez egy egyetemi kórus, nem? – D e hát én még nem végeztem! – horkant fel Tuulia. – S zívesebben vagyok a fiatalabbakkal, közülük mindig ráérnek páran próba után egy kicsit sörözni. A múlt ősszel próbálkoztam a Cantiamo kórussal, de a tagjai sajnos idősebbek, és családjuk is van. Tömény unalom az egész. Bevallom, legszívesebben örökké fiatal maradnék, valószínűleg ezért szeretem húszévesek társaságában elütni az időt… J ukka meg élvezte, hogy ő a király. A diákszövetség énekkarában megkapta az összes szólót, egy jobb kórusban viszont csak egy le volna a sok közül. A n i már többször ki akart lépni, de szerencsére mindig sikerült lebeszélnünk – Tuulia felállt. – Van még kérdésed, vagy behívhatom Piiát? Ha vége lesz ennek a rémálomnak, beülhetnénk valahova sörözni… Rane rosszallóan néze Tuulia után. Véleménye szerint egy nő helye o hon van, a gyerekek melle , és a Tuuliához 39

hasonló nőket kifejeze en utálta. S zárazon odabökö egy megjegyzést nekem, hogy egyik tanú se részesülhet megkülönböztete figyelemben. Legalábbis húsz évvel ezelőtt még ezt tanították a rendőrtisztin. S zívesen rávágtam volna valamit, ám ekkor Piia Wahlroos kopogtatás nélkül belépe . I nkább idegesnek tűnt, mint szomorúnak. Fénylő haját babrálta és túlméreteze jegygyűrűjét forga a vékony ujján, ami annak a jele, hogy öntudatlanul meg szeretne szabadulni tőle, legalábbis ezt olvastam valamikor egy női lapban. Persze az ilyesmire nem igazán lehet adni, hiszen ugyano az is kiderült egy önismereti tesztből, hogy melegszívű anyatípus vagyok. Piia és Peter Wahlroos jó másfél éve házasok. Peter viszont éppen fél éve egy vitorlásversenyen vesz részt, és Piia csak három hét múlva fog vele találkozni A merikában. Bármit is mondtak a többiek, Piián egyértelműen érződö , hogy rettenetesen hiányolja Petert. – N em bántam, hogy J yri akarta vezetni a kocsimat a Villa Maise áig, mert kifejeze en ideges voltam… Már két napja semmi hírem nem volt Peterről, és szörnyű viharok voltak arrafelé, amerre jártak. Ráadásul a lapok is rég cikkeztek már róluk. Piia férje mia i aggodalma láthatóan sokkal nagyobb volt, mint a Jukka halála miatti. – Milyen kapcsolat fűzö J ukka Peltonenhez? – úgy gondoltam, legjobb, ha rögtön a közepébe vágok, semmi értelme kerülgetni a témát. Piia hirtelen elpirult, a következő pillanatban viszont majdhogynem dühbe gurult. – Ó, hát már idáig elértek a pletykák! N agyon egyedül éreztem magam, miután Peter elutazo , és sajnos nem engedhetjük meg magunknak, hogy utánamenjek a verseny 40

állomásainak kikötőibe. J ukka és Peter régóta barátok, J ukka öccse, J armo pedig szintén a Marlborón van. Természetes, hogy gyakran találkoztunk J ukkával, már csak a vitorlásversennyel kapcsolatos hírek mia is, és tényleg voltunk együ vacsorázni meg moziban is, de több nem volt köztünk… még ha a többiek nem is akarják nekem elhinni… S irkku is azt hazudta anyukánknak, hogy lefeküdtem Jukkával, pedig szó sem volt ilyesmiről! – D e J ukka bepróbálkozo ? N e haragudj, muszáj tudnom róla, még fontos lehet… Hozzátartozik a nyomozáshoz – te em hozzá gyorsan, de rögtön meg is bántam, hogy elnézést kértem, hiszen csak a munkámat végzem. – I gen, tényleg próbálkozo , tegnap este is. D e én nem akartam. – Lehetséges, hogy J ukka el akarta hitetni a többiekkel, hogy a megengedettnél jóval több van köztetek? – N em tudom… J ukkánál nem igazán lehete tudni, mikor volt őszinte. Már majdnem elhi em neki, hogy belém szerete . D e hát nem véletlenül volt olyan a híre, amilyen. Én mindenesetre egyszerűen képtelen voltam komolyan venni. Tegnap viszont elég furcsa volt, azt mondta, hogy fél egyedül lenni és szeretné, ha legalább a közelében maradnék, mást nem kér. Persze nem hi em neki – máskor is próbálkozo már hasonló szöveggel, aztán úgy viselkede , hogy kénytelen voltam kidobni a lakásból. Most viszont… Talán még életben lenne, ha felmentem volna hozzá. Ámulva néztem a színpadias könnyeket, amelyek csak úgy potyogtak Piia szeméből. N em kenődö el a sminkje, nem folyt az orra, az arca meg se rezdült. – Emlékszel, hogy mit mondo neked pontosan J ukka és 41

mikor? – A ludni akartunk menni, már csak mi voltunk fenn meg A n i és Tuulia. J ukka megkért, hogy kísérjem fel az emeletre, és akkor… megcsókolt. Csak úgy történhete , hogy kicsit többet i am a szokásosnál, J ukka viszont túl rámenős volt, mire én mondtam valami durvát. Erre könyörögni kezde és azt su ogta, hogy nem akar ezen az éjszakán egyedül aludni, mert fél. A zt feleltem, hogy J yri és Antti ott lesznek a közelben. – És mi történt ezután? – J ukka zavartan felnevete és azt mondta: „Majd pont Jyri és Antti segítenének”. Erre mérges lettem és lementem a földszintre. – Van valami elképzelésed arról, hogy miért volt ideges Jukka? Adott valami magyarázatot? – N em. A zt hi em, ez csak egy újabb trükk, amivel maradásra akar bírni. A mikor végeztünk Piiával, kimentem vele a folyosóra. Mindannyian o várakoztak: Timo és S irkku szorosan egymáshoz simult, J yri félig feküdt, fejét Tuulia ölében nyugta a. Megkértem őket, hogy pár napig ne hagyják el a várost, mert esetleg lesz még pár kérdésem hozzájuk. Csak A n i S arkela maradt, a többiek elmentek. A n i mintha már ráébredt volna a helyzet komolyságára, megviseltnek tűnt, keskeny arca sápadt és ráncos volt, mintha az elmúlt órákban éveket öregede volna. O lyan zaklato nak tűnt, hogy egy pillanatra már azt hi em, rögtön bevallja a gyilkosságot. A rutinkérdésekre azonban higgadtan és megfontoltan felelt. A n i gyakorlatilag egész életében ismerte J ukkát, már az óvodában is együ játszo ak. A ztán az iskolában mindig 42

egy osztályba jártak, sőt még az egyetem első évében is együ tanultak matematikát, de a katonaság után J ukka átment a műszaki egyetemre. A n i Rovaniemiben töltö e a polgári szolgálatát, a kis kitérők után azonban újra együ ve ek ki Helsinkiben egy lakást az I so Roober i utcában. Hamarosan feltűntek az első komoly barátnők: A n i összeköltözö S ariannával, J aana meg állandóan J ukka nyakán lógo , de ha minden igaz, nem akart végleg odaköltözni hozzá. A n i most albérletben lako a Korso városrészben. A n i, amennyire tudta, átvizsgálta a hol estet. A polgári szolgálatát mentőorvosok melle töltö e, így a halál beálltát minden kétséget kizáróan meg tudta állapítani. – Már rég nem volt olyan jó kedvünk, mint amikor tegnap a keleti körgyűrűn veze ünk. Különösen J ukka volt csúcsformában, úgy tombolt, mint egy gyerek. A hírekben valami kábítószeres razziáról tudósíto ak, erre J ukka elkezdte játszani a maffiózót és versenyre kelt J yrivel. J yrinek juto a besúgó szerepe, Tuulia meg még adta alájuk a lovat. N agyon gyerekesen viselkedtünk, de J ukkától ez nem volt szokatlan, mindig is ilyen volt… Vitorlázás közben például hirtelen kalózosdit akart játszani, de valahogy mindig adta magát a helyzet. Később a próba egész jól sikerült. S zere em J ukkával énekelni, mert mindig nagyon pontos volt. Ő volt a legmuzikálisabb a csapatban. Antti egy pillanatig habozott. – A mikor elmentünk befűteni a szaunát, észreve em, hogy valami nem stimmel vele. A zt hi em, hogy Piia az oka. N em tudom, végül is mit akart tőle, hisz Peter régóta a haverunk, J ukka öccsének pedig a legjobb barátja. N em tarto am helyesnek a közeledését Piiához, és ezt meg is 43

mondtam neki. Így utólag azonban már nem hiszem, hogy csak emiatt volt ideges. – Miben nyilvánult meg az idegessége? – N ehéz megmondani. Ha úgy ismersz valakit, mint a tenyeredet, akkor ösztönösen érzed, hogy milyen hangulatban van. A mikor ideges volt, általában úgy viselkede , mint egy gyerek. D e már próba közben is túlságosan kötekedő kedvében volt, szidta J yrit, mert nem tudta a szólamát, és Mirjára is többször rászólt, hogy legyen kedves egy kicsit halkabban énekelni. – S zóval sokkal inkább volt ideges, mint hogy félt volna valamitől? – Egyértelműen. A ztán este, amikor iszoga unk egy kicsit, már sokkal nyugisabbnak tűnt. A zenéről, a közelgő fellépésünkről és az énekkar további terveiről beszélge ünk. Utána Mirja elment horgászni, amiből egy kis zűrzavar támadt, mert fogo egy csukát és kiabálni kezde , hogy vigye ki valaki hozzá a merítőhálót meg a többi segédeszközt. Pompás csuka, megnézed? – A n i a szatyrára bökö . – S enkinek se kelle , hát elhoztam. J ó lesz a cicámnak. Már ha megkerül egyáltalán. – J ukka szobájának a közelében aludtál. Hallo ál valami említésre méltót az éjszaka? – A rra ébredtem fel, hogy J yri kiosont a vécére. A zt hi em, hánynia kell, mert már megint túl sokat ivo . Később még egyszer felébredtem, de akkor már világos volt. Valami zajt hallo am, csa anásfélét… Próbáltam rájönni, hogy mi lehete . N yitva volt az ablakunk, és szörnyű lármát csaptak a madarak. Talán ajtócsapódás volt, nem tudom. – Szerinted ki ölhette meg Jukkát? – Honnan tudhatnám? – felelte ingerülten A n i. – 44

Mindenesetre örülök, hogy Peter a földgolyó másik oldalán van, mert ő tényleg képes lenne féltékenységében megölni valakit, elég erős benne a birtoklási vágy. – Utána fogunk járni, hogy hol tartózkodik most. Egyelőre végeztünk, mehetsz megkeresni a macskád. Miután A n i elment, kimerülten az asztalra hajto am a fejem. Rane nagy buzgón a jegyzeteit rendezge e. A zt reméltem, a kihallgatáson legalább annyi kiderül, baleset történt-e vagy valóban gyilkosság. A z öngyilkosságot szinte már most ki lehete zárni, de azért ezt a lehetőséget is meg kellett vizsgálni. Beszélnünk kelle J ukka szüleivel, és azt is ki kelle derítenünk, hogy hol tartózkodo J armo Peltonen a haláleset idején. A zonkívül szükségünk volt egy házkutatási parancsra, hogy be tudjunk menni J ukka lakásába. Ki kelle kérdeznünk a munkatársait, és meg kelle tudnunk, hogy még kikkel barátkozo . A kórustagok közül ugyan senki se említe e, hogy le volna komoly barátnője, de ennek is utána kelle járni, még ha az eddigi információk ismeretében az tűnt valószínűbbnek, hogy több is volt. A z anyagi helyzetét is meg kelle vizsgálni. Meglepően drága kocsija volt ahhoz képest, hogy az ember azt hinné, egy hasonló korú fiatalembernek még jócskán van diákhiteltartozása. Vajon mennyi volt a fizetése? Lehet, hogy a munkahelyén kell keresni a megoldást? N em ragadha am le a kórustagoknál, mindenre kiterjedő vizsgálatra volt szükség. A z első kihallgatásoktól nem lehete elvárni túl sok érdemi fejleményt, azt meg pláne nem, hogy valaki vallomást tegyen. Feltűnő volt azonban, hogy mindannyian meglehetősen nyugodtak voltak, mintha teljesen hétköznapi dolog lenne, hogy meghal az egyik 45

haverjuk. Ha köztük van a gyilkos, egyikük rendkívül jó színész… Persze az is lehet, hogy mindannyian ártatlanok. D e miért választana az elkövető a gyilkosság színhelyéül épp egy olyan nyaralót, ahol csak úgy nyüzsögnek az emberek? Betörők se igen jöhettek szóba, hiszen főszezon van, ilyenkor gyakorlatilag az összes nyaralóban laknak. – Ha biztosak lehetnénk abban, hogy valaki a kórustagok közül ölte meg Peltonent, te kire tippelnél? – kérdeztem Ranétól, mire ő megrántotta a vállát. – S zerencsére nem nekem kell ezen tömöm a fejem. Furcsa alakok ezek mind, mintha félnének elválni egymástól. A z én jelöltem az a kis dundi… Rasinkangas. I gazi jéghegy. Mint az anyósom. Belőle kinézem, hogy akár ölni is képes lenne. – És az indíték? – A z is meglesz majd. Ez a temperamentumos lány, Tuulia, azt mondta, hogy Rasinkangas szinte felkínálta magát Peltonennek. Meglehet, hogy ennek kínos következményei le ek, amikről senki se tudo , és a lány bosszút akart állni érte. – Kár, hogy nem sokáig vehetem hasznát az élénk fantáziádnak. Re egek e ől az ese ől, hisz személyesen ismertem az áldozatot. N em nekem kellene vezetni ezt a nyomozást! Képtelen vagyok elfogulatlan és tárgyilagos maradni. – N e aggódj! I nkább használd ki, hogy ismerted Peltonent meg néhányukat a csoportból. Még jól is jöhet, hogy a haverjuknak tekintenek. Ha nem vesznek igazán komolyan, az könnyen előnyödre is válhat. A nyár folyamán Rane többször is tanúja volt annak, hogy rendőrként, finoman szólva, nem ve ek komolyan. Így aztán 46

most igazán meglepő fordulat volt, hogy megpróbált bátorítani. – A helyedben én még egyszer beszélnék Rasinkangasszal. Biztos vagyok benne, hogy jóval többet tud, mint mutatja. Egy kicsit kívülállóként viselkedik és állandó megfigyelés ala tartja a többieket. A nnak a Lasinennek is alaposan a körmére néznék. Meglehet, annyira részeg volt, hogy nem is emlékszik, hogyan verte agyon Peltonent. – Oké, Rane bácsi, köszönöm. Jó nyaralást! N em tagadom, jólestek Rane segítőkész szavai, tiszta szívből kívántam neki kellemes pihenést.

47

HÁROM Mi az emberi lét? Nyughatatlan lidércfény, nyughatatlan lidércfény

Hétfő reggel elégede en néztem a tükörbe. A szűk, sötétkék szolgálati szoknya és a nagy fáradsággal simára vasalt ing jól mutato együ . A hajamat szigorú kontyba fogtam, az erős sminktől pedig idősebbnek néztem ki. A z én szakmámban is sokat számít a megjelenés, és most különösen fontos volt, hogy milyen benyomást keltek. Egyenruhában mindig ére ebbnek és komolynak érzem magam. A mikor végül a rúzst is felte em, úgy éreztem, maszkot viselek, amely mögö elbújhatok. Pontban tízre találkozót beszéltem meg J ukka mérnök apjával, Heikki Peltonennel. Elő e azonban még látni akartam a laborvizsgálatok eredményét és a boncolási jegyzőkönyvet. Heikki Peltonen vasárnap késő este hívo fel. Árulkodó volt, hogy az ügyeletes tiszt az én telefonszámomat adta meg neki Kinnunené helye . Peltonenék a nyaralónál helyszínelő rendőröktől és a Vuosaariba visszatért A ntiitól tudták meg, hogy mi történt. J ukka anyja, Maisa, sokkos állapotba került, Heikki Peltonen pedig a lehető leghamarabb találkozni akart a nyomozást vezető rendőrrel, azaz velem. Úgy tűnt, nem ve e túl jó néven, hogy a gyilkos fegyver után kutatva lezártuk a stéget és a közvetlen közelében levő partszakaszt. 48

Ellenséges viselkedése minden bizonnyal a megrázkódtatást ellensúlyozó pótcselekvés volt csupán. A gyászoló emberek sok esetben rendkívül irracionálisan viselkednek, és Heikki Peltonen ahhoz a generációhoz tartozo , amelynek tagjait arra nevelték, hogy semmilyen körülmények közö se ejtsenek könnyeket. Peltonen után szinte rögtön a gyilkossági csoport vezetője, a közvetlen fele esem hívo . Másnap reggelre beszéltünk meg találkozót. Közölte, hogy Kinnunen valószínűleg betegszabadságon lesz pár napig, mert „elronto a a gyomrát”, és hogy J ukka halálának ügyében addig én fogom vezetni a nyomozást. Egyelőre nem tudtuk pontosan, hogyan halt meg J ukka. Valamiért elejétől fogva gyilkosságban gondolkodtam, pedig még egyetlenegy bizonyíték sem volt a kezünkben, amely alátámaszto a volna a szándékosságot. Valószínűbbnek tűnt, hogy a bűncselekményt hirtelen felindulásból köve ék el. Így aztán az is esélyesnek látszo , hogy a gyilkos fegyveren találni fogunk ujjlenyomatokat. Hacsak bele nem esett a vízbe. Kézenfekvőnek tűnt kiküldeni a helyszínre egy búvárt, hogy átfésülje a tengerfeneket a J ukka halálát okozó tárgy után. A nnak ellenére, hogy ha sikerrel is járna a kutatás, a tengervíz nyilvánvalóan már minden nyomot lemosott róla. A főnök után Mahkonen, az igazságügyi orvosszakértő telefonált, aki megerősíte e, hogy a halál közvetlen oka fulladás volt. A fejre mért ütés valószínűleg csupán eszméletvesztést okozo , nem ez idézte elő az áldozat halálát. J ukka vagy beleese , vagy pedig leütö ék, majd belelökték a tengerbe. Ekkor került víz a tüdejébe. Mahkonen még nem tudta biztosan megmondani, hogy a 49

J ukka testén lévő zúzódások verekedés során keletkeztek-e, vagy pedig a parti kövek okozták azokat. A z arcán található zúzódások egyike minden kétséget kizáróan jóval a halál beállta elő keletkeze . A vérében magas volt az alkoholszint, így azt a lehetőséget sem lehete kizárni, hogy J ukka egyszerűen megcsúszo , beverte a fejét, majd beleese a tengerbe. D e miben botolhato meg az üres stégen, ráadásul mezítláb? – Ha feltételezzük, hogy a fiú az ütés elszenvedése után rögtön beleesett a vízbe, akkor a sérülésének három-négy óra körül kelle keletkezni. A sebben nem találtunk idegen anyagot, ami arra utal, hogy valamilyen kemény tárggyal ütö ék fejbe. Kizárható tehát például egy szétmálló kő. A z is bizonyos, hogy a tárgy tompa volt, a seb körvonalából ítélve nem feltétlenül teljesen sima. – Mekkora erőre volt szükség az ütéshez? – A fegyvertől függ. N agy és súlyos tárggyal akár egy gyerek is képes le volna elkövetni. Ha valamennyi gyanúsított felnőtt, akkor bárki lehetett közülük. Már kilenc is elmúlt, amikor Mahkonen hívo . A beszámolójában nem volt semmi meglepő, és sajnos nem is vi előbbre. Utána nem volt kedvem még aludni, egy kis alkoholra vágytam, de nem volt o hon más, csak egy gyenge, émelyítően édes kivilikőr, amit fél éve hoztam magammal egy svédországi útról. Kedvem le volna beugrani egy sörre valahová, de féltem, hogy elcsábulnék, és az elsőt követné egy második, majd egy harmadik… A zonkívül társasághoz se volt kedvem, csak felidegesíte em volna magam a tolakodó alakokon, akikből mindig akadt jó néhány a közeli kocsmában. S zerencsére felhívo egy régi osztálytársam, akivel 50

hosszan csevegtünk a közös ismerőseinkről. N agy pletykafészek volt, felvehe e volna a versenyt a legjobb hírügynökségekkel… J ó néhány sztorija melle az én gyilkossági ügyem szinte eltörpült. Másnap a villamoson ülve bámultam kifelé az ablakon, megpróbáltam összeszedni a gondolataimat. A z esti lapok még nem jelentek meg, de már előre féltem a ól, hogy az újságírók rászállnak az ügyre. N yár közepe volt, egész Finnország a szabadságát töltö e, ilyenkor a semmiből is hírt kelle csinálniuk, hát még egy gyilkosságból. S emmi kedvem se volt viszontlátni magam a címlapon. N ő vezeti a nyomozást: még nem akadtak a gyilkos nyomára – és ehhez hasonló szalagcímek. Mire beérkeztem a pasilai kapitányságra, már nagy volt a nyüzsgés. A z asztalomon várt a főnök üzenete, hogy mielőbb jelentkezzek nála és számoljak be a történtekről. N em vára am sokáig, már indultam is a szivarral telefüstölt irodába. J ózanul nem tudtam elviselni se a szivar, se a cigi szagát és ebből nem is csináltam titkot. Felőlem akár öt szivart is szívhat egyszerre, csak ne engem mérgezzen vele. A hogy o ült az íróasztalánál, szivarral a szájában, mintha egy amerikai krimisorozat főhősét lá am volna. Könnyen lehet, hogy dugipiája is volt. N agyon szere em volna elérni, hogy elvegye tőlem az ügyet. A rra hivatkoztam, hogy ismertem az áldozatot, de mivel az összes kollégám alaposan le volt terhelve, nem jártam sikerrel. – Ma reggel a kábítószercsopor ól is segítséget kértek. Egy nagy kereskedőhálózat felgöngyölítésén dolgoznak, ők is emberhiánnyal küzdenek. Hozzájuk se tudtam küldeni senkit. Ráadásul ezen a héten Kinnunen is 51

betegszabadságon van… Teljesen be van táblázva az összes magasabb beosztású nyomozó… S zóval neked kéne megoldani ezt az ügyet… – idegesen rágta a szivarját. – Hisz már van tapasztalatod. S aarinen október elő nem jön vissza, úgyhogy a terveze nél tovább tudnánk foglalkoztatni. Ha sikeresen lezárod az ügyet, akkor akár véglegesíthetünk is… – olyan vontato an beszélt, mintha nem szívesen ejtette volna ki ezeket a szavakat. – Erről még ráérünk beszélni – nem akartam felelőtlen ígéretekbe bocsátkozni. A z igazság az, hogy a lehető leghamarabb el akartam menni a főkapitányságról, de nem vi rá a lélek, hogy épp egy ilyen helyzetben hozakodjak elő ezzel. – Ha jól tudom, ma találkozol a vuosaari áldozat apjával, Heikki Peltonennel… Légy óvatos vele, igazi nagykutya, a N este konszern vezetőségi tagja – a főnök arca a szokásosnál is szürkébbre válto . A z emberek többségének az arca hasonló helyzetekben inkább kipirosodik, ezzel szemben a főnök rendszerint egyre szürkébb lett. Meglepe , honnan volt tudomása a főnöknek arról, milyen befolyásos ember ez a Peltonen. Mindenesetre alaposan benne voltam a pácban. Többször megnehezíte e már a dolgunkat a főnök azzal, hogy mindennél jobban félte e a pozícióját. Egy alkalommal tanúja lehe em, hogy szándékosan hátrálta a a nyomozást, amikor egy feltörekvő politikust nemi erőszakkal vádoltak. O dáig fajult a helyzet, hogy végül az áldozat visszavonta a feljelentését. N oha a nemi erőszakhoz hasonló ügyeket legtöbbször rendőrnőkre bízzák, szerencsére semmi közöm nem volt a nyomozáshoz. Viszont egész jól ismertem Mannikko főtörzsőrmestert, aki dolgozo az ügyön. A mit az esetről mesélt, az leginkább egy 52

szappanoperára emlékeztete . A z áldozat egy középkorú nő volt, aki a bulvárlapok szerint több szeretőt is tarto . Végül addig csűrték-csavarták a történetet, hogy sikerült úgy beállítaniuk a dolgot, mintha az ártatlan politikus gálád cselszövés áldozata le volna. Megjátszo a a mártírt és azt állíto a, hogy a nő azért találta ki az egész történetet, hogy befeketítse a hírnevét. A szenzációhajhász magazinok végül a politikus verzióját hi ék el. A ól kezdve a főnök még inkább alárendelte magát a befolyásos személyeknek. – Karppanen szabadságon van. A lig néhányan vagyunk, de ha szükség lesz rá, vedd magad mellé Koivut, Mie inen pedig hol neked, hol S avukoskinak fog besegíteni. Ő most a rablógyilkosságon dolgozik. A z lenne a kérésem, hogy próbáljunk a lehető leggyorsabban pontot tenni ennek a kellemetlen ügynek a végére. A főnök telefonja megszólalt, én meg, kapva az alkalmon, gyorsan kiosontam a szobájából. N em akartam a szerződésem meghosszabbítására gondolni. A zt viszont el kell ismernem, hogy bizonyos szempontból kényelmes megoldás lenne, ha maradnék: a döntés idejét, hogy mivel szeretnék foglalkozni valójában, még fél évvel kitolhatnám. A szobámba lépve az én telefonom is csörögni kezdett. – Halló, Hiltunen vagyok Vuosaariból – szólt bele izgato an az egyik rendőr azok közül, akik tegnap a nyaralónál helyszíneltek. Emlékeztem rá: szőke, energikus fiú. – Azt hiszem, megtaláltam a gyilkos fegyvert… – Ez nagyszerű! – olyan hangosan kiálto am fel, hogy magam is meglepődtem. – Mit találtál pontosan? – Egy baltát, még véres… A szauna közelében volt, a bozótosban. Bevigyem hozzátok Pasilába? – Mindenekelő fotózzátok le! Egyik társad maradjon a 53

helyszínen, te pedig, amint elkészülnek a fényképek, hozd ide a bizonyítékot! És persze zárjátok le a környéket! Ha tehetem, délután odamegyek. Egy balta… egyszerre hangzo borzalmasan és prózaian. Hiltunen a hangja alapján roppant büszke lehete magára. Végül is nem csoda, alig húszéves, szinte még gyerek. Csak remélni tudtam, hogy kellő körültekintéssel járt el. Ha kiderül, hogy a vér J ukkától származik, akkor minden bizonnyal gyilkosságról beszélhetünk. D e vajon hogy került a balta a partra? Heikki Peltonen érkezése elő még megpróbáltam gyorsan felhívni J aanát, de nem tudtam elérni. Egy régi karácsonyi képeslapon találtam meg a telefonszámát, amit csak azért tarto am meg, mert egy jóképű Mikulás volt rajta. Testét hosszú, fehér szakálla takarta, és csak egy nagy, bojtos sapka volt rajta. A z utóbbi években tucatjával akaszto am fel a falra hasonló képeket, aztán rájuk untam az egyformaságuk mia . A legtöbb erotikus férfiposzter előbbutóbb mérhetetlenül unalmassá válik. Heikki Peltonen pontosan érkeze . Telefonbeszélgetésünk alapján egy pocakos, ősz hajú öregúrra számíto am, aki vasárnaponként kihajózik a vitorlásával. Valójában alig volt hihető, hogy J ukka apja, sokkal fiatalabbnak, úgy negyven körülinek tűnt, pedig nyilvánvalóan ötvenesnek kelle lennie. Teste kisportolt volt, arca napbarníto . Viking kinézetét J ukka egyértelműen az apjától örökölte. Peltonen sötétszürke öltönye minden bizonnyal selyemből készült. Határozo kézszorítása és az azt követő pillantása más körülmények közö zavarba hozo volna, habár a korosodó férfiak egyáltalán nem az eseteim. N em kelle tömöm a fejemet azon, hogyan 54

kezdjem el a beszélgetést, Peltonen megte e helye em az első lépést. – Talán mondanom se kell, Kallio kisasszony, nagyon szeretném, ha minél hamarabb tisztázódnának J ukka fiam halálának körülményei. Épp elég nagy tragédia ez a kihallgatások nélkül is. A zt hiszem, túl sokat várnak mélyen megrendült feleségemtől… Hogy lenne képes ebben az állapotban bármilyen kérdésre is válaszolni? Ha jól hallottam, Jukka barátait is kihallgatták. – N agyon sajnálom, de minden felmerülő lehetőséget ki kell vizsgálnunk. Egyelőre nem zárhatjuk ki, hogy valamelyik barátjának köze volt a fia halálához. – Azt állítja, hogy a fiamat megölték? – Egyelőre semmit se állítok. D e ez a forgatókönyv sincs kizárva. – J ukka barátai intelligens, művelt fiatalemberek, mi a csodáért ölnének meg bárkit is? Ha valóban gyilkosság történt, amit én nem hiszek, akkor csakis egy idegen jöhet szóba. Tavasszal gyakoriak voltak a betörések, csavargók garázdálkodtak a környéken. Valószínűtlennek tarto am, hogy egy ilyen szép nyári hétvégén akár egy amatőr is betörne egy nyaralóba, de türelmesen végighallgattam az okfejtését. – Meglehet, hogy J ukka egész egyszerűen elcsúszo … Talán túl sokat ittak, a stég pedig nedves volt. – N os, ezt szinte biztosan kizárhatjuk… A stég széle olyan magasan van a víz felszíne fele , hogy nem érik el a hullámok. Ha J ukka valóban ebbe vágta volna be a fejét, annak a nyomait meg kelle volna találnunk. A deszkák simára kopo vége egyébként se okozna ilyen csúnya sebet. D e még csak a stég közelében sincs olyan kő, amibe 55

megüthe e volna magát. J ukkát a legközelebbi szikláknál találtuk meg, ezek viszont olyan távol vannak a stégtől, hogy még ha valóban leese volna róla, ezekbe akkor sem üthe e volna be a fejét. – A feleségemet nagyon megrendíte e, hogy még ujjlenyomatot is ve ek tőle, mint egy közönséges bűnözőtől. Úgy gondolom, erre később is sort lehetett volna keríteni. – Tegnap önöktől is ve ek ujjlenyomatot? I gazán sajnálom, a kollégáim nyilván félreértették a kérésemet. A z egyik munkatársam bizonyára túlbuzgó volt. Csupán arra kértem őket, hogy vegyenek ujjlenyomatot a kórustagoktól, de Peltonenékről szó se volt. Másra terelve a szót megpróbáltam leplezni a zavaromat. – Úgy tudom, van egy másik fiuk is, J armo, aki épp egy vitorlásversenyen vesz részt Amerikában… – I gen. Másodvitorla-mesterként utazik a Marlboro of Finland fedélzetén. Még nem döntö ük el, hogy már most tudassuk-e vele a szomorú hírt, vagy majd ha véget ér a verseny. O lyan sokat jelent ez neki… Ugyanezen a hajón utazik Peter Wahlroos, Piia férje is, aki tudomásom szerint szintén a nyaralónkban volt a hétvégén. Remélhetem, hogy nem rontják el a fiúk versenyét? Peltonenből nem lehete sok mindent kihúzni. Úgy tűnt, igencsak felületesen köve e nyomon a nagyobbik fia életét, aki évekkel ezelőtt elköltözött otthonról és élte a maga életét. J ukka elvétve látogato csak haza a szüleihez, Espoo luxusnegyedébe. A nyaralóban valamivel gyakrabban találkoztak. – Talán túl gyakran váltoga a a barátnőit, de mi természetesen bíztunk benne, hogy egyszer megkomolyodik. Különben minden rendben volt körülö e. A lakását 56

kifize e, nagyszerű eredménnyel végze a műegyetemen, úgy tűnt, hogy a munkahelyén, a S uomen Metalli Rt.-nél is jól érezte magát, két értékes hobbija is volt: a zene és a vitorlázás. A nőügyeit leszámítva normális, kiegyensúlyozo életet élt. Elképzelni sem tudom, mi oka lehete bárkinek is megölni. Heikki Peltonen napbarníto arcán egyre mélyebbek le ek a ráncok. N yilván erőnek erejével próbálta elhitetni magával, hogy a fia halálát baleset okozta. Ezt könnyebb lenne elviselni, nem hozna napfényre olyan fájdalmas kérdéseket és válaszokat, mint egy gyilkosság. – Voltak más barátai is Jukkának a kórustagokon kívül? – I gazi barátja valószínűleg elég kevés lehete . Munkatársai és vitorlás ismerősei természetesen annál többen. D e a hétköznapjaiba már nem igazán lá am bele. Antti Sarkela minden bizonnyal jóval többet tud róla. – Mikor lá ák utoljára J ukkát? N em változo meg az utóbbi időben? – Kedd este telefonált, meg akart győződni róla, hogy üres lesz a nyaraló. S zemélyesen már rég nem találkoztunk, mivel a feleségemmel az utóbbi három hétben a svéd partok mentén vitorláztunk és csak hétfőn értünk haza. A hogy Peltonen egy pillanatra elgondolkodo , épp úgy feste , mint J ukka – neki is szokása volt ráncolni a homlokát. – N em tudom, van-e ennek bármi jelentősége, de pár hónappal ezelőtt Jukka megkérdezte tőlem, hogyan lehet egy adóst jogilag felelősségre vonni, ha a tartozásról nincsen hivatalos kötelezvény. A mikor a részletekről érdeklődtem, J ukka kitérő választ ado . N em lehete túl nagy összegről szó, legfeljebb úgy tízezer finn márkáról. 57

– Köszönöm. Ez valóban fontos lehet. Végül egy rutinkérdés: hol vete ek horgonyt szombat este? Muszáj mindent ellenőriznünk… – arra számíto am, hogy dühösen fog reagálni, de a beszélgetés végére mintha megadta volna magát a sorsának. – Megértem, persze. Egy kis kikötőben horgonyoztunk le Barösundtól kissé nyugatra, és egy közeli kávézóban reggeliztünk. Egy baráti házaspár, J arl és Brita S undström is velünk volt, ők igazolhatják az… hm… alibinket. Megadhatom a telefonszámukat. Mindennek a legapróbb részletekig utána kelle járnom. A különböző lehetőségek mérlegelése, a kihallgatások rutinmunkának számítanak, általában nem is ódzkodtam ezektől, az azonban aggaszto , hogy ezú al túl kevés kapaszkodónk volt. Fontos le volna Maisa Peltonen kihallgatása is, de meg kelle vámom, hogy egy kicsit összeszedje magát. Újra tárcsáztam a németországi számot – ezú al szerencsém volt. A vonal túlsó végén egy bizonyos Frau S chön jelentkeze be, és egy teljes másodpercig tarto , míg rájöttem, hogy Jaana az. – Halló, itt Maria Kallio Finnországból. Hogy vagy? – Maria! Micsoda meglepetés! Rég nem hallo am felőled. Talán meg akarsz látogatni minket? Épp gyesen vagyok, van egy három hónapos kisfiam, Michael. Gondold csak el, gyerekem, nekem! Néha azt se tudom, hogy bánjak vele. – A mi azt illeti, azt én se tudnám. S ajnos hivatalos ügyben kereslek. Megint a rendőrségnél vagyok, de ne kérdezd, hogy miért, azt most hosszú lenne elmesélni. A rról van szó, hogy a volt barátod, J ukka Peltonen, meghalt, valószínűleg megölték. 58

Csak J aana rémült sikolya és szipogása döbbente rá, hogy kicsit kíméletesebben is tudatha am volna vele a hírt. Miután kicsit megnyugodo , nagy vonalakban beava am a részletekbe. – Fogalmam sincs, miért akarta volna bárki megölni. Biztosan emlékszel rá, hogy milyen volt J ukka, mindig futo a nők után. Ezért is hagytam o . N em volt könnyű vele, az kétségtelen. Átkozo ul arrogáns tudo lenni; ha a szemére hánytad, hogy hűtlen vagy éppenséggel felelőtlen, csak a képedbe nevete és azt felelte, úgy él, ahogy neki tetszik. Mintha rá más szabályok vonatkoztak volna, mint rám. Botrányt csinált például, ha szerinte tánc közben túl közel engedtem magamhoz valakit. N éha úgy tűnt, cseppet sem foglalkozik mások érzelmeivel. Másrészt viszont csodálatos ember volt, elbűvölő is tudo lenni. D e szívesen játszo a tűzzel… Ó, várj egy kicsit, Michael felsírt. Gyorsan odaadom neki a cumit. J aana lete e a kagylót. A há érben gyereksírás és J aana gügyögése hallatszo . Hihetetlennek tűnt, hogy a volt lakótársam ilyen hangokat is ki tud adni. A sírás abbamaradt. – Biztosan megint elszere e valakinek a csaját – sóhajto J aana, amikor megint felve e a telefont. – Muszáj volt mindig minden nő figyelmét magára vonnia. N éha az volt az érzésem, bárki jó neki. – S zinte mindenkit ismertél a kórustagok közül. N em neheztelt valamelyikük Jukkára? – J yrin kívül tényleg mindenkit ismerek. Hogy neheztelt-e rá valaki? – J aana hosszú szünetet tarto . – Talán S irkku Halonen. A németországi út után azért hagyta o a barátját, mert közben összejö J ukkával. N em sejte e, hogy az csak 59

afféle trükk volt. Röviddel az út elő szakíto am J ukkával, aztán megismertem Franzot… A mikor újra Finnországban voltunk, J ukka megpróbált visszaszerezni, nem akarta elhinni, hogy a szívemet Kasselben hagytam… Mindenesetre úgy tudom, S irkku nem igazán akarta megérteni a helyzetet, és később azzal vádolta J ukkát, hogy mia a ment tönkre a korábbi kapcsolata. – S irkku most Timo Hu unennel jár. Mit gondolsz, van ennek valami jelentősége? – Hu unennel? A zzal a kappannal? A kkor igencsak lejjebb adta. N em tudom, milyen érzéseket táplálhat iránta Timo, de arra emlékszem, hogy mindig nagyon fontosnak képzelte magát. S zerintem titokban S irkku valamennyi exbarátjára féltékeny. A végén J aana megbízo , hogy adjam át mindenkinek az üdvözletét, különösen Tuuliának. Megígértem, és megkértem, hogy hívjon fel, ha valami fontos az eszébe jut. Miután lete em a kagylót, ellenőrizte em a hivatalos szerveknél, nem járt-e J aana vagy Franz S chön a hétvégén Finnországban. J aana esetében nem tudtak rögtön felvilágosítással szolgálni, mivel még mindig finn állampolgár, az azonban kiderült, hogy Franz S chön nevű német állampolgár, legalábbis a reptereken keresztül, nem lépe finn földre. A nnak is utána kelle járni, nem hagyta-e el valamelyikük N émetországot, noha kétségkívül eléggé valószerűtlennek tűnt, hogy bármi közük lenne a gyilkossághoz. A Marlboro of Finlandról kiderült, hogy a múlt hét folyamán az Atlanti-óceánon imbolygo . A legénység tagjai közül tehát senki se tudta a szárazföldre tenni a lábát, így – ahogy azt sejteni lehete – Peter Wahlroos és J armo 60

Peltonen is kint volt a slamasztikából. S ebtében megebédeltem a rendőrségi kantinban. A z ügyem szerencsére még mindig nem tűnt fel a bulvárlapok címlapján. A z újságírók megpróbáltak ugyan elérni, a központ azonban azt az utasítást kapta, hogy valamennyi hívást a főnökömhöz irányítson. Tőle pedig csak annyit tudtak meg, hogy Kallio főtörzsőrmester vezeti a nyomozást. Ha a lapok megneszelték volna, hogy nő vagyok, nyilván nagy sztorit kerekíte ek volna belőle, mivel ritkaságszámba megy a női nyomozó. Elég vegyesek voltak az érzéseim ezzel kapcsolatban. Egyrészt a példám más lányokat is bátoríthatna, hogy különleges foglalkozást válasszanak maguknak, másrészt nem igazán vágytam nyilvánosságra, amikor még magam se tudtam, hogy valóban rendőr akaroke lenni vagy sem. Mindenesetre aznap jobb híján egy észt prostituált szerepelt a címlapokon: Egy észt örömlány kirabolta az ügyfeleit – lelkendeze az Ilta-Sanomat, míg a konkurens lap, az Iltalehti azzal rukkolt elő: A luxusprostituált elvette kuncsaftjai pénzét. Miután magamba erőlte em a sült halat, visszatértem a szobámba. Már a folyosón hallo am a telefon csörgését és egy ötvenméteres sprintnek köszönhetően még időben fel tudtam venni a kagylót. – Halló, Huikkanen vagyok a laborból. Híreim vannak arról a baltáról, ha érdekel. – Hát persze, hogy érdekel, mondjad! – A sóból ítélve nyilván lemosták a tengerben, de azért maradt rajta egy kis vérnyom is. Méghozzá kétféle. A z egyiket sikerült azonosítani: ez egyértelműen Peltonen vére. Haj- és földnyomokat is találtunk rajta. Honnan az ördögből ásta elő ezt a baltát az a rendőr? 61

– Tehát ezzel vágták fejbe Peltonent? – Úgy tűnik. Méghozzá a tompa végével. – És mi a helyzet a másikkal? – N em vagyok százszázalékosan biztos benne, de mivel pikkelydarabkákat is találtunk, minden bizonnyal egy haltól származik. A fajtáját azonban már tényleg nem tudnám megmondani. Egy hal… Mirja fogo egy csukát. A baltával ölte volna meg? – Ujjlenyomatot is találtatok rajta? – Többet is. A gyilkos feltehetőleg csak a balta élét öblíte e le gyorsan, a nyelén ugyanis egyáltalán nincs sómaradvány. Van viszont kétféle ujjlenyomat: S arkeláé és Rasinkangasé. – Ó, ez igazán érdekes… – Rasinkangas ujjlenyomatai valóban elég érdekesek: a jobb kezétől származnak, a rajzolatuk alapján pedig valószerűtlen, hogy ő ütö vele. S okkal inkább lehet arra következtetni az elhelyezkedésükből, hogy az élével a föld felé emelte fel a baltát. Teljesen nem zárható ki, hogy így is lehet a tompa oldalával ütést mérni, de ahhoz nagyon furcsán ki kellett volna csavarnia a kezét. – Tehát valószínűbbnek tűnik, hogy csak felemelte és odébbvi e a baltát. Megpróbáltam rekonstruálni a mozdulatot: megragadtam a vastag vonalzómat, mintha ez lenne a balta a kezemben. – Talán mindvégig volt valami Mirja kezén, csak ehhez a művelethez ve e le – morfondíroztam. – Meglehet. S arkelától viszont rengeteg nyom van, ő sokféleképpen tarto a a baltát, többek közt úgy is, ahogy hagyományosan fát aprítanak. Egyelőre ez minden. 62

– Rendben. Ma megint el szeretnék menni Vuosaariba, de előbb még el kell intéznem pár dolgot. Kérlek, küldd át mihamarabb a hivatalos jelentést! Gyorsan kikerestem Mirja és A n i telefonszámát. Mirja a közelben dolgozott, az anyakönyvi hivatalban. Érdekes. – S zervusz, Mirja, i Kallio főtörzsőrmester. S zeretnék beszélni veled, amint lehet. Ke őkor megfelel? – Mirja egy cseppet sem csodálkozo azon, hogy felhívtam. Meglepően nyájasan annyit válaszolt csak, hogy megpróbálja ke ő körülre időzíteni a kávészünetét. A n it kicsit nehezebb volt elérnem az egyetemen, végül a Matematika I ntézet könyvtárában akadtam rá. – Magam osztom be az időmet, főleg most nyáron, hogy nincs tanítás. Háromkor ráérek – felelte. A n i se kérdezősködö fölöslegesen. Kértem, hogy biztosítsanak számomra egy kocsit, mert később még ki akartam ugrani Vuosaariba, hogy körülnézzek a stégnél és a balta lelőhelye körül. Fáradt voltam, és őszintén szólva nagyon örültem volna egy vallomásnak, de persze nem sok esélyt lá am arra, hogy még aznap sikerül letartóztatnom Mirját vagy Anttit. Mirja pontosan érkeze . A fekete szoknya és a fehér blúz gyászt sejtete , a viselkedésében azonban egy csepp szomorúságot sem lehete felfedezni. Mintha teljesen mindegy le volna neki, hogy pénzt vesz fel a bankban vagy épp kihallgatáson van a főkapitányságon. – Milyen volt tegnap a halo i tor? – kezdtem a beszélgetést. Ki akartam provokálni belőle valamilyen érzelemnyilvánítást. – Mindannyiunknak jót tett – Mirja arca meg se rezzent. – Hogy érted? 63

– S enkinek se volt kedve egyedül ülni o hon, kivéve A n it, noha természetesen őt is megpróbáltuk rávenni, hogy jöjjön velünk. J ó volt átbeszélni a történteket és átrágni, hogy történhetett meg ez a szörnyűség. – És mire jutottatok? – Valószínűleg baleset volt. Remélhetőleg. A z öngyilkosságot mindenesetre ki lehet zárni. J ukka túlságosan szere e magát ahhoz, hogy ilyesmit tegyen. Viszont az, hogy valaki megölte volna J ukkát, teljesen valószerűtlennek tűnik. Bár J ukka néha valóban az idegeire tudo menni az embernek. Természetesen mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy amíg meg nem oldódik az ügy, mindannyiunkat potenciális gyilkosnak tekintenek. S irkku ettől teljesen hisztérikus lett. – Megvádoltátok egymást? – N éhányan A n it gyanúsítják, és azt is bűnössége bizonyítékaként értelmezik, hogy tegnap nem tarto velünk. D e nem mindenki gondolja így. J yri azt állíto a, hallo a, hogy A n i éjjel bement J ukka szobájába, de mindannyiunk számára világos, hogy J yri annyira részeg volt, hogy nem lehet adni a szavára… Ha J ukkát tényleg megölte valaki, akkor az csakis Tuulia lehete . N éha szörnyű dührohamai vannak. – Vuosaariban találtak egy J ukka vérével szennyeze baltát. A te ujjlenyomataidat is megtalálták rajta. Ezt mivel magyarázod? Mirja döbbenten néze rám, aztán szórakozo an elmosolyodott. – Ezért akartál találkozni velem? Kétszer is a kezemben volt a balta. A szauna elő maradt, és én elte em az útból, nehogy megbotoljon benne valaki. Később, este pedig, 64

amikor azt a nagy csukát fogtam, kiabáltam a többieknek, hogy hozzanak valamit, amivel fejbe vághatom. A n i odasiete a baltával és megölte vele a csukát. Valószínűleg akkor maradhato a stégen. Ha meg akartam volna ölni valakit, biztos, hogy kesztyűt használtam volna, hisz köztudo a krimikből, hogy nem szabad nyomokat hagyni – fortyant fel Mirja. – Kitalálom, kinek az ujjlenyomatát találták még meg azon a baltán. N yilván A n iét. Ő apríto fát az este, mivel természetesen egyik fiú se akart vele vesződni. A n i azt mondta, hogy szeret fát aprítani, és ez meg is látszik a bicepszén – fejezte be Mirja a mondókáját, és elpirult. Eszembe juto , hogy mit mondo Tuulia Mirja A n i iránti rajongásáról. Ez valahogy emberivé te e Mirját a szememben. N incs rossz ízlése, az biztos. Ugyanakkor csalódo an sóhajto am fel, mivel sajnos mindenre akadt egy logikus magyarázat. Persze az sem kizárt, hogy Mirja nem mondta el a teljes igazságot. És az is lehetséges, hogy A n i a faaprítás után újra kézbe ve e a baltát. A testi ereje mindenesetre képessé te e volna a gyilkosságra. A zonkívül az ütés fentről jö , és ha J ukka állt, amikor leütö ék, akkor A n i volt az egyetlen, aki te esként szóba jöhete . Ha viszont J ukka ült, akkor a magasságnak nincs jelentősége. S zinte mulatságosnak éreztem, hogy Mirja meg akarja védeni A n it. Legalább az iránta táplált érzelmeit nem próbálta elrejteni. – Van még valami? A kávészünetem nem tart örökké, de mivel i vagyok a közelben, akár minden nap berendelhetsz – szólt Mirja barátságtalanul, mintha már megbánta volna készségességét. A mikor Mirja elment, eszembe juto , hogy még egy 65

csésze kávéval se kínáltam meg, holo feláldozta értem a szünetét. Másrészt viszont talán jobb is volt így, hiszen a hasonló gesztusok könnyen családias csevegéssé változtatha ák volna a kihallgatást, és különösen ennél az esetnél ez egyáltalán nem tett volna jót az ügynek. Míg Mirja nyugodtnak tűnt, A n in annál inkább látszo , hogy megviselték a történtek. Meglehet, hogy szokásos viselete volt a fekete farmer a fekete pólóval, de sápadt arcának és kivörösödö szemeinek a kíséretében ez most gyászruhaként hato . Vajon mitől voltak vörösek a szemei? N em aludt az éjjel, lei a magát vagy sírt – vagy talán mindez együtt? – S zia! Mi is a rangod? Főtörzsőrmester? Van már valami fejlemény? – kérdezte fáradtan, némi gúnnyal a hangjában, és lerogyott a velem szemben álló székre. – Van. Megtalálták a gyilkos fegyvert. Rajta van az ujjlenyomatod – válaszoltam mogorván. An i ellenségeskedése sokkal jobban idegesíte , mint Mirjáé. A z pedig még jobban idegesíte , hogy fel tudo idegesíteni. Régebben szívesen beszélge em vele. J ukka jóképű volt, de A n i se néze ki rosszul. Mindig is kedveltem az olyan férfiakat, akiknek nagy szájuk és horgas orruk volt. Mick J agger és D ustin Hoffman keveréke éppen ideális le volna számomra. Megjátszo közönnyel nézege em a Mirja által felemlegete bicepszeket. A fekete póló tagadhatatlanul kiemelte izmos vállait. – Micsoda? Tényleg azt hiszed, hogy J ukkát megölték? – az arca egyértelműen elárulta, mennyire megijeszte ék a szavaim. – Nagyon úgy néz ki. – Miféle gyilkos fegyverről beszélsz? 66

– Egy baltáról, amelyet megpróbáltak elrejteni a szaunánál. A laborvizsgálatok egyértelművé te ék, hogy az a gyilkos fegyver. – Ó, a balta! – A n i száj szögletében megjelent egy óvatos mosoly. – Legalább egy fél köbméternyi fát apríto am fel vele szombat este. Peltonenéknek egyetlenegy használható baltájuk van. J ellemző rájuk… Bezzeg kéreghántó késük vagy négy is akad. Bárki bizonyíthatja – mármint a faaprítást. Ha további bizonyítékra van szükséged, a faaprítás közben vízhólyagos le a tenyerem, tessék, nézd meg! – A n i tenyérrel felfelé lerakta a kezét az asztalra, és nekem muszáj volt odanéznem, meg kelle szemlélnem a vízhólyagokat. Meg a hosszú, vékony ujjait. – Micsoda puhány alak vagyok, hogy már egy kis faaprítástól is vízhólyagos lesz a kezem! Persze hogy rajta van az ujjlenyomatom a baltán. – Később, este újra használtad, öltél vele… – Miket beszélsz? – Hidegvérrel megöltél egy halat… – A n i feszült arcvonásai meglágyultak, nevetni kezde . Úgy tűnt, sikeresen oldo am a feszültségét. Majdnem én is elneve em magam, de még időben észbe kaptam. – I gaz, a halat tényleg megöltem. N em volt mit tenni, pedig legszívesebben visszaengedtem volna a vízbe. A balta nyilván ott maradt a stégen és… Te jóságos ég! – Megtaláltad a macskád? – Einsteint? Mire visszaértem, már o aludt a szauna tetején. Ha Vuosaariban vagyunk, mindig o heverészik délután, olyan szépen odasüt a nap. Einstein o születe a szauna ala , Peltonenék macskájának a kölyke, de az anyja már nem él. 67

A n i szemmel láthatóan feloldódo , amikor a macskájáról beszélt, de nekem vissza kelle térnem a témához. – Mennyivel tartoztál Jukkának? – Én J ukkának? Miről beszélsz már megint? S emmivel se tartoztam neki! Honnan veszed ezt? – Akkor ki tartozott? – Tuulia biztos, de az nem lehete nagy összeg. J yrinek viszont, amióta csak ismerem, állandóan voltak anyagi problémái. A zt hiszem, J ukka elég sokszor ado neki kölcsön. Egyáltalán nem tud bánni a pénzzel. A legjobb é ermekben pezsgőre hív meg szebbnél szebb lányokat, szinte sportot űz a pénzkidobásból. J ukka mindig úgy bánt vele, mintha a bátyja lett volna, gyakran kisegítette. – Rendben, utána fogunk járni. Tegnap szóba került Jukka és Piia viszonya. Mi volt köztük? Antti zavartan nézett rám. – Ha én azt tudnám… J ukka nőiről általában lehete tudni, hogy milyen szerepük van az életében. Csak két komoly barátnője volt: J aana és még a gimiben egy Minna nevű lány. A többiek… – A n i szé árta a karját. – Piia egész más eset. J ukka nem sokat beszélt nekem róla, nyilván tudta, hogy mi a véleményem. Lehet, hogy J ukka most volt életében először igazán szerelmes. D e ezt már sosem fogjuk megtudni. – Valószínűleg tényleg nem. N em juto eszedbe még valami, ami előbbre vihetné a nyomozást? – N em. A z egész történet annyira abszurd és félelmetes. Már tegnap éjjel úgy gondoltam egykori barátaimra, például Piiára és Tuuliára, hogy vajon melyikük ölhe e meg a 68

legjobb barátomat. És most azt mondod, J ukkát valóban megölték. Tudod, mit jelent ez? S orra egymás ellen fogunk fordulni, csak hogy mentsük a bőrünket. Már most az az érzésem, hogy a lehető leggyorsabban kerítenem kell neked egy gyilkost, különben engem tartóztatsz le… A kórusról már nem is beszélve… – folyta a A n i egy pillanatnyi szünet után. – A kórusvezetőnket, Toivonent, egymás közt csak Reménytelen úrnak nevezzük. Ma felhívo és gúnynevéhez illően viselkede . Mirja már tájékozta a a történtekről. A legjobb basszus meghalt, egy jól fizető fellépés kútba ese , kellemetlen vezércikkek az újságokban, ráadásul valószínűleg az énekkar egyik oszlopos tagja a gyilkos… N em bizonyítanád be mégis inkább azt, hogy Jukka önkezével vetett véget az életének? – N em a ól tartasz leginkább, hogy egy bizonyos személyről fog kiderülni, ő a tettes? – A zt már neked kell kiderítened, te mesterdetektív. A temetés valószínűleg két hét múlva lesz. Ha lehet, senkit se tartóztass le addig, hadd énekelhessenek o a legjobbak – A n i a kezébe teme e a fejét, aztán megrázkódo , mintha a rossz gondolatokat akarná elűzni. – Maisának… J ukka anyja számára az lenne a legjobb, ha J ukkát minél hamarabb eltemetnék. Lelkileg amúgy sem túl kiegyensúlyozo , és félő, hogy ez a történet végleg megtöri. Re enetesen megviseli ez az egész. Mióta újra rendőrként dolgozom, egy tucatnyi emberöléssel volt dolgom – mindet hirtelen felindulásból köve ék el. A z esetek megélése kivétel nélkül nemcsak az áldozatok és a te es, hanem a hozzátartozók számára is szörnyű volt, akiket bizonytalanság, önvád, félelem és kétségek kínoztak. Ezek az érzések engem is megviseltek, 69

noha igyekeztem távolságtartó maradni. Ezú al rosszabbul éreztem magam, mint valaha. A zt kívántam, bárcsak lenne egy gomb a fejemben, amit ha megnyomok, valamennyi érzés eltűnik belőle, hogy kizárólag a nyomozásra tudjak koncentrálni. – Még egy kérdés a baltával kapcsolatban… Hol hagytad, miután megölted a halat? – A pengéről nagyjából lemostam a pikkelyeket, aztán valószínűleg a stég jobb oldalán hagyha am. O épp kéznél volt, a fene egye meg! Bárcsak visszavi em volna a szaunához… – N e okold magad emia ! – szere em volna barátságosan mondani, de inkább parancsként hangzo . Közöltem, hogy sietnem kell tovább, és elköszöntem A n itól. Valóban sie em, mivel a te helyen még sok mindent meg kelle vizsgálnom. Egyre biztosabbnak tűnt. hogy előre kitervelt gyilkosságról van szó. A stégen maradt baltáról bármelyik kórustag tudhato , és odacsalha a J ukkát. Ha Mirja és A n i valóban ártatlan, akkor a te es ujjlenyomata hiányzik. Gondja volt rá, hogy ne hagyjon hátra nyomokat. Ráadásul azt is kigondolta, hogyan vezesse tévútra a rendőrséget.

70

NÉGY Vándor, kit csalfa síkra hord a lába

A főkapitányság kopo , szürke járgányát veze em a szokatlanul gyér kora délutáni forgalomban a Keleti körúton. Útközben a helyszínelő fiúk különféle történetekkel szórakozta ák egymást. Reméltem, hogy ez után a látogatás után feloldhatjuk Peltonenék nyaralójának a lezárását. A vuosaari hídon útellenőrzés folyt. A megengede hatvannál jóval többet mutato a kilométeróra, de én nyugodtan elsuhantam a gyerekarcú közlekedési rendőrök elő . Mintha egy örökkévalóság telt volna el azóta, amikor még én is közéjük tartoztam. Mintha hat évvel ezelő egészen más ember lettem volna. A bból a szempontból mindenképpen könnyebb volt a Bűnügyi O sztályon dolgoznom, hogy a mostani munkám nem vete fel morális problémákat. Másokat te legesen bántalmazó vagy megölő embereket üldözni mégiscsak sokkal értelmesebb dolognak tűnt. A közlekedésrendészetnél kimondo an kicsinyesnek éreztem magam, ha a túl gyorsan hajtókra kelle leselkednem – amit akkoriban még nem ve ek olyan szigorúan, mint ma –, részegeket kelle letartóztatnom, vagy pedig öreg néniket kellett megbírságolnom, akik kivilágítatlanul bicikliztek. Hamarosan átkértem magam az erkölcsrendészetre. A zt képzeltem, hogy o majd meg tudom váltani a világot, az 71

embereket egy jobb élethez segíthetem, de az egyetlen, amit a munkámmal el tudtam érni, az a belátás volt, hogy teljesen tehetetlen vagyok. Egyetlen nő jó szándéka édeskevés ahhoz, hogy megváltoztassa számtalan tönkrete intézeti gyerek, szenvedélybeteg, kiskorú prostituált és megvert gyerek életét. Egészen fiatalon úgy képzeltem a jövömet, hogy a rendőrségen egyfajta Teréz anya leszek, de amikor eljö az idő, egyszerűen semmit se tudtam elérni. Rendkívül hevesen reagáltam mindenre, ami a környezetemben történt, és csak később fogtam fel, hogy túl fiatal voltam ahhoz, hogy elviseljem a bűnözés teremte e fertőt. A jogi egyetem afféle szökési kísérlet volt, kétségbeese en kerestem annak a rendszernek az értelmét, amelyben működtem. A ztán megint a rendőrségen találtam magam. Eszembe juto a főnök reggeli megjegyzése: lenne lehetőség a szerződésem meghosszabbítására. S aarinen, akit helye esíte em, komoly gerincproblémák mia betegszabadságon volt. Rane azt állíto a, hogy sokkal inkább pszichés problémáról van szó: S aarinen egyszerűen kimerült a ól, hogy állandóan Kinnunen alkoholproblémája mia került méltatlan helyzetekbe, és hogy állandóan neki kelle kijavítani a hibáit, így ameddig csak lehete , megpróbálta késleltetni a visszatérését a munkahelyre. Bizonyos értelemben a helye esítés egész kényelmes megoldás volt számomra. Pillanatnyilag egyáltalán nem érdekelt a tanulás, valami teljesen újba pedig képtelen le em volna belekezdeni. A diákhitelem már így is az egekben volt. Természetesen most már esztelenség lett volna o hagyni az egyetemet, hiszen csak két nagyobb vizsgám volt hátra, illetve a szakdolgozatomat kelle volna megírnom, de egyelőre semmi sem motivált. 72

A hátsó ülésen épp a Kábítószer Ügyosztály legújabb bakiján csámcsogtak. Ha a türelmetlen rendőrök csak még egy hetet vártak volna a letartóztatásokkal, sikerült volna felgöngyölíteniük a teljes főváros környéki kábítószerbandát. Így viszont csak pár jelentéktelen hasisárus került a hálójukba, a legkisebb halak, akiknek gyakorlatilag fogalmuk se volt a banda felépítéséről. Mosolyognom kelle a fiúk viccein. A kábítósokhoz valahogy sose vágytam. Egyre veszélyesebb le a munkájuk. A z utóbbi időben a Bűnügyi és a Kábítószer Ügyosztálynak gyakran volt közös munkája, mivel sok gyilkosságról derült ki, hogy rivalizáló kábítószerbandák harcai során köve ék el őket. Teljesen más volt a helyzet, amikor még a rendőrtisztire jártam. A kkoriban a Kábítószer Ügyosztály rendőreinek még arra is volt idejük, hogy alkalmi hasisfogyasztókat tartóztassanak le és hallgassanak ki. A z út mentén felcsillant a tenger. A túloldalon egy gilisztaűző varádiccsal benő szántóföldön egy macska vadászott. Letekertem a kocsiablakot. Peltonenék nyaralója ugyanolyan idillikusnak hato , mint előző nap. A z őrködéssel megbízo kolléga félmeztelenül ült az udvaron és újságot olvaso . Meghökkent, amikor észreve bennünket. S zemmel láthatóan nem ve e jó néven, amikor azt mondtam neki, hogy nem szükséges tovább őrködnie. – Itt volt, amikor megérkeztek Peltonenék? – Persze. Röviddel elő ük megjelent az egyik kórustag. Állítólag maga engedte meg neki, hogy eljöjjön a macskájáért. Ő mondta el a szülőknek, mi történt. A nő szörnyű rohamot kapo , csak akkor hagyta abba a kiabálást, amikor a férfi beado neki valami nyugtatót. S zerencsére 73

hamar elmentek és magukkal vi ék azt a fickót is a macskájával együ . Értesíte ék már arról, hogy a helyszínelők o a stég végén vérnyomot találtak? Már el is küldték a laborba. Talán az áldozat vére. Vagy arról a baltáról cseppent le. – I gen, köszönöm – elfordíto am a tekintetem, a véres baltának és J ukka összezúzo , vörös koponyájának a gondolatától felfordult a gyomrom. Lementem a partra a szaunához, remélve, hogy a balta lelőhelyén további nyomokra akadok. O horgonyzo Peltonenék lenyűgöző vitorlás hajója. Vitathatatlanul tehetős családról volt szó. N yaraló Vuosaariban, lakás a Westenden, és ha jól emlékszem, volt még egy faházuk Lappföldön is. Legalábbis J aana volt párszor J ukkával síelni arrafelé. Egy beszédfoszlány ötlö az eszembe. Furcsa, hogy ennyi év után is ilyen pontosan emlékeztem rá: – N éha az agyamra megy, hogy születésétől fogva tejbenvajban fürösztö ék – mérgelődö J aana egyik veszekedésük után. – Megszokta, hogy mindent megkap, amit csak akar. N em bírom tovább. Ha más nővel támad kedve szeretkezni, megteszi, és egy cseppet sem érdekli, hogy esik ez nekem. Ha a hétvégén el akar kísérni S tockholmba, semmi gond, apuka fizeti. Ugyanakkor el kell ismernem, borzasztóan kedves, aranyos, jóképű és akad még néhány jó tulajdonsága… Viszont néha szinte félek tőle… Valami megfoghatatlan hidegséget érzek benne, amit megpróbál elrejteni, de néha önkéntelenül is előtűnik. Magam elő lá am J aanát, vitorlástúrákon lebarnult lábát, tengerkék szemének űzö tekintetét, kezében egy üveg sörrel, amit a hűtőszekrénynek abból a rekeszéből ve elő, ahol én tároltam az élelmiszereimet. O mindig volt 74

elég sör. – Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy gondolkodhat így. A rról papol nekem, hogy ő nem az én tulajdonom, ami soha fel se merült bennem, ő engem mégis saját tulajdonának tekint. Élvezi, ha uralkodhat rajtam. Birtokolni akarja az embereket, uralkodni rajtuk. S zexszel, flörtöléssel, kölcsönökkel és így tovább. J ukka rendkívüli, csodálatos férfinak tűnik, de csak amíg meg nem ismeri az ember közelebbről. Röviddel e beszélgetés után megjö J ukka, hogy kibéküljön J aanával. Ekkor még elég könnyen ki tudta engesztelni. Ehhez is mesterien érte : hol virágot hozo , hol pezsgőt. Ezú al azonban nem volt szerencséje J ukkának. Minden bizonnyal annyira felbosszanto valakit, hogy nem maradt más hátra, mint a végső megoldás. A szauna mögö már virágzo a hanga, és elvétve néhány réti csormolya is tarkállo a kék áfonyabokrok közö . A szauna négy nagyobb kövön állt, úgy, hogy a padló és a föld közö volt egy rejtekhelynek is kiváló rés. Csodálkoztam, hogy Hiltunennek eszébe juto benézni oda is. A helyszíni szemlétől mindenesetre nem le em sokkal okosabb. Valaki tehát kiment a házból és a baltával, amely a stégen hevert, fejbe vágta J ukkát, majd visszament a szaunáig, hogy elrejtse a gyilkos fegyvert. D e vajon miért mosta le, ahelye , hogy egyszerűen bedobta volna a tengerbe? Ha a gyilkos egy csónakkal érkező idegen le volna, minden bizonnyal magával vi e volna a baltát és kinn a tengeren dobta volna a vízbe. A szauna ala i rejtekhely viszont több mint valószínűvé tette, hogy Jukkát az egyik kórustag ölte meg. 75

A zért ment vajon a gyilkos a szaunába, hogy megmosakodjon? Hiszen J ukka sebéből alig spriccelhete vér. Bizonyíto ak bármit is a talált ujjlenyomatok? A n i és Mirja hihető magyarázatot adtak. D e akkor hogy fogta meg a gyilkos a baltát? A balta simára csiszolt nyelén nem találtak kesztyűből származó rostdarabokat. A kesztyű egyértelműen előre kitervelt bűncselekményre utalna. Még a szauna alá is bebújtam, hátha megtalálom, de csak annyit értem el vele, hogy megvágtam a csuklóm egy üvegcserépben. Mindenfelé üvegszilánkok hevertek. Káromkodva tola am ki a napfényre. S irályok rikoltoztak a parton, a nyílt vízen egy búbos vöcsökhöz hasonló vízimadár úszkált. Vajon fogják-e még idillikusnak látni Peltonenék a nyaralójukat, vagy örökre kísérteni fogják őket a szörnyű emlékek? Eszembe juto ak a szüleim. Biztos vagyok benne, hogy hasonló helyzetben ők soha többé be nem tennék a lábukat egykor szerete nyaralójukba. A nya tegnap este felhívo és aggódva megkérdezte, hogy vagyok. N ehezen viselte, hogy gyilkosságok felderítésével foglalkozom. Már az is hatalmas csalódás volt a szüleim számára, hogy a rendőrtisztire mentem. Szerintük a képességeimnek megfelelő, sokkal jobb munkát is találha am volna, tanulha am volna például nyelveket is, vagy bármit, ami jobban illik egy lányhoz. N oha a családban mindig fiúként kezeltek (a szüleim, ha nem is kimondo an, mégis nyilvánvalóan kudarcként élték meg, hogy három lányuk születe ), mégis azt képzelték, hogy végül valami nőiesebb szakmánál kötök ki. A jogi tanulmányokkal már sokkal inkább meg voltak elégedve, noha egyikük sem dolgozo hasonló területen – apa matematikát és kémiát taníto , anya pedig angolt. A z egyik 76

húgom németet és svédet tanult és egy kémikus volt a férje, a másik angolt tanult és egy matematikussal járt. A családban minden szempontból különcnek számíto am: a munkám és a szingliségem mia is. A nya, aki szerint egy idióta is jobb, mint a semmi, már kezdett aggódni értem. Bementem J ukka szobájába. Minden a helyén volt, de valaki egy fényképet te az asztalra, amely J ukkát ábrázolta egy vitorlás hajó fedélzetén. A kép melle egy félig leége gyertya állt. A z asztalon hevert J ukka vagyont érő karórája is. S zorgalmasan ketyege . Vajon hogy került ide? Kézbe ve em s megcsodáltam a míves mutatókat. A z óra- és a percmutató ívelt volt, aranyból készült, a másodpercmutató pedig ezüstből. A z ébresztő fél négyre volt állítva. Furcsa időpont, villant át az agyamon. Miért akarna bárki is fél négykor felkelni? Hacsak azért nem… hogy titokban találkozzon valakivel a csoportból. Vagy épp ellenkezőleg: lehet, hogy a másik fél akart találkozni J ukkával – hogy megölje. Útban Pasila felé átfuto az agyamon, hogy bár talán már sikerült rekonstruálnom a történteket, nem mentem vele túl sokra. Még mindig fogalmam sincs róla, ki a tettes. Kit kellene még kikérdeznem? J ukka volt a kórus másodkarnagya. Toivonen, a kórusvezető, talán szolgálhat használható információval. A többi kórustag is tudhat valamit… Nem ártana ellátogatnom egyik próbájukra. J yrivel is minél hamarabb beszélnem kellene, mivel az adósságai indítékul szolgálha ak. És nem is tűnt olyan elképzelhetetlennek, hogy a beijedt, részeg J yri képes le volna fejbe vágni valakit egy baltával.

77

ÖT Örömöt hoz egyiknek, másnak bánatot

J yri a Helsinki utcában lako . A ház ablakai a híreshírhedt italboltra néztek, az utcán csörömpöltek a villamosok és rongyos hajléktalanok ténferegtek. Egyikük vaktában a keletről jövő nyolcas villamos elé botorkált, és csak a sofőr hirtelen fékezése mente e meg az életét. I smét hálát adtam a sorsnak, hogy már nem a közlekedésrendészet csapatát erősítem – ez esetben be kelle volna avatkoznom. Így viszont folytatha am az utam, és ráhagyha am a többi emberre, hogy megbámulják a sofőr és a hajléktalan veszekedését. A z udvar felől több házat összekötő téglafalban nehéz volt megtalálni a megfelelő ajtót. Pár téves próbálkozás után meglá am a Lasinen feliratú táblát, és felmentem a lépcsőn a harmadik emeletre. A rendszeres testedzésnek hála, egy cseppet sem fullaszto ki ez a kis spor eljesítmény. Csenge em, és amikor meghallo am a közeledő lépéseket, bekapcsoltam a táskámban lapuló diktafont. Törvénytelen volt ugyan felvenni a beszélgetésünket, de mentségemre szóljon, hogy nem állt szándékomban bizonyítékként felhasználni a felvételt. Különben sem hivatalos kihallgatásról volt szó, hiszen ahhoz szükségem le volna egy másik rendőr jelenlétére. D e most a lehető legfesztelenebbül akartam beszélgetni Jyrivel. 78

J yri meglepődö , amikor megláto , de egyáltalán nem ijedt meg. Most, hogy a szeme már nem volt piros és megborotválkozott, alig tizennyolcnak nézett ki. J yri tipikus agglegénylakásban lako . A bejára ól futó szűk folyosó egy tágas szobába vezete , amelynek kis főzőfülkéje fölé fekvőgalériát építe ek. A szoba berendezése kifejeze en ízléses volt, majdhogynem elegáns, de szörnyű volt benne a rendetlenség. Teli hamutartók és gyűrö ruhák hevertek szanaszéjjel, a padlón narancshéj gurult, a sarokban pedig üres sörösüvegek gyülekeztek. Még szerintem is ráfért volna egy alapos takarítás. J yri, hogy helyet csináljon nekem a fekete bőrfotelben, pár Bene on pólót hanyagul a padlóra dobo . Ő maga a vetetlen ágyra ült, velem szembe. Rágyújto és rövid habozás után engem is megkínált egy cigare ával. Megráztam a fejem, csak akkor cigizek, ha iszom is. – Bocs a rendetlenségért, nem volt időm takarítani, nagyon sok dolgom volt. Most is épp indulni készültem – sóhajto J yri. – N yaranta, amikor nincs próba, hétfőnként kyykkät játszunk a kaisaniemi sportpályán. – Kyykkät? Hát az meg micsoda? N a jó, majd máskor elmagyarázod – inte em le J yrit, mielő még lelkesen belekezde volna a játékszabályok ismertetésébe. – Előbb a hivatalos részen legyünk túl. Tegnap este, amikor együ vacsoráztatok, azt mondtad a többieknek, hogy szombat éjjel hallo ad, amint A n i bement J ukka szobájába. A kihallgatáson viszont ezt nem említe ed. Tényleg hallo ál valamit? – Hát… az az igazság, hogy nem vagyok benne teljesen biztos. Az is lehet, hogy csak álmodtam az egészet, de az volt az érzésem, hogy valaki járkál J ukka szobájában, és 79

valamiért azt gondoltam, hogy A n i, de őszintén szólva már nem is tudom… Persze engem nem J yri hallucinációi érdekeltek, sokkal inkább az anyagi helyzete. Talán csak azért akarta A n it bemártani, mert a többiek eleve őt gyanúsíto ák. Vajon ez egyértelműen J yri vétkességére utal? Mivel ötletem se volt, hogyan tereljem a szót a tárgyra, rögtön a közepébe vágtam. – Mennyivel is tartoztál Jukkának? J yri fesztelen arckifejezése egy szempillantás ala rémültté változott. – Úgy ötezerrel? Persze egy vasad sincs, hogy megadd. Kezde egyre kellemetlenebbé válni a helyzet, mert nem kapta vissza a pénzét, nem igaz? J ól összebalhézha atok emiatt… – N a igen, de az még csütörtökön volt… – dadogta J yri, miközben elnyomta a cigijét egy teli hamutálcán, és nyomban rágyújto egy másikra. N agyon úgy tűnt, hogy beletrafáltam, de arról már fogalmam se volt, hogy tudnám szóra bírni Jyrit. – Persze a bankodtól is bekérhetjük a számlaforgalmadat – hazudtam szemrebbenés nélkül. – D e az lenne a legjobb, ha magad mesélnél a pénzügyeidről. J yri idegesen szippanto néhányat, majd felállt és kinyito a az ablakot. A z utcáról beáramló kipufogógáz összekeverede a szoba füstös levegőjével. A ztán a sorsába beletörődve megint leült. – Közel tízezerrel tartoztam neki – nyögte ki végül. – D e megígérte, hogy senkinek se beszél róla. Kitől tudod egyáltalán? Vagy a házkutatás során találtátok meg a kötelezvényt? Kényszeríte , hogy írjam alá, nem bízo meg a haverjában… 80

Még nem kaptam meg a házkutatási engedélyt, de reméltem, hogy másnap megérkezik. Persze J yrinek nem kellett tudnia erről, így csak bólintottam. – S ok mindenre kelle a pénz. A diákhitelből csak tengődni lehet, meló meg alig akad. Karácsony elő kértem tőle először kölcsön, amikor elfogyo a pénzem, de amint tavasszal megkaptuk a segélyt, rögtön megadtam. A ztán megint elfogyo , de o honról nem akartam kérni, mert akkor megint jö volna a régi lemez, hogy minek utazgatsz annyit és mennyit iszol tulajdonképpen és miért öltözöl ilyen drága cuccokba? Miért nem jó neked is a farmer, mint a többieknek? J ukka rendes volt, kisegíte és azt mondta, hogy nem kell kamatot fizetnem. Csak a kötelezvényhez ragaszkodo … Egyébként most épp dolgozom is, pizzafutárként, elég unalmas, de augusztusban el szeretnék menni Nizzába… – De csütörtökön Jukka ragaszkodott hozzá, hogy azonnal add meg a pénzt, különben baj lesz, így volt? – Ühüm… felhívott a munkahelyemen, aztán értem jött és hazahozo . Csodálkoztam, hogy miért nem megyünk el egy kocsmába, de azt válaszolta, hogy nyugodt körülmények közt akar velem beszélni. A zt mondta, hogy sok pénzre van szüksége, mert vennie kell egy új kocsit, bár fogalmam sincs, mi baja lehete a régivel. És amikor azt feleltem, nincs pénzem, megfenyegete , hogy elmondja a rendőrségnek, hogy… – Jyri nyelt egy nagyot. – Hogy? – Hát hogy tartozom neki! A fenébe is, sejtelmem se volt róla, hogy ilyen szemét! – Jyri dühösen markolászta a párnát. – Tízezer finn márka elég indok arra, hogy megöld a barátod? 81

J yri rémült szemekkel bámult rám. A ztán felugro az ágyról. – N em én öltem meg! J ukka pénteken megint olyan volt, mint mindig, egy szóval se célzo a témára, és már azt gondoltam, hogy a kirohanása csak pillanatnyi felindultságának volt köszönhető. D e az autóversenynél tényleg megijedtem, úgy éreztem, mintha valóban le akart volna szorítani az útról… Mintha fenyegetésnek szánta volna. D e nem én öltem meg, Maria, képtelen lennék ilyesmit tenni. Ugye elhiszed? – ártatlan kölyökkutyatekinte el néze rám, de nem volt szabad kiesnem a szerepemből. – D e tény, hogy kapóra jö neked J ukka halála – förmedtem rá. N em tudtam kesztyűs kézzel bánni vele, mert egyik volt barátomat, Petét ju a a az eszembe. Ugyanaz a hűséges kölyökkutyaszem, ugyanaz a meggondolatlan költekezés. S ose írtam fel, hogy mennyi pénzt adtam neki kölcsön, de az első évi keresetem fele biztosan Kallio városrész kocsmáiba vándorolt. A ztán egyszer csak úgy gondolta, nem igazán előnyös számára, ha egy rendőr a párja. Pár hétig sírtam utána, aztán már csak az elkótyavetyélt pénzt sajnáltam. J yri megint odavonszolta magát az ablakhoz, úgy tűnt, legszívesebben megszökö volna. Továbbra is elképzelhetőnek tarto am, hogy ő a te es, noha az ellene szóló érvek kétségkívül elég gyenge lábakon álltak. – Tulajdonképpen elismerted, hogy nem emlékszel pontosan, mi történt szombat éjjel… – A rra célzol, hogy talán megöltem J ukkát, csak nem emlékszem rá? A zért ez elég abszurd elképzelés! Le akarsz tartóztatni? 82

J yri hangja éles falze ba csapo át, és a cigit tartó keze hevesen remegni kezde . A nagyvilági viselkedés egy szempillantás alatt lehullott róla. – Ha elegendő bizonyítékom lenne, már rég a pasilai börtönben ülnél, de o még nem tartunk – jegyeztem meg komiszul. – A nnyit árulj még el, hogy ki tartozo még Jukkának. J yri odasétált a főzőfülkéhez és kinyito a az egyik szekrényt, amelyikben főleg üvegek sorakoztak. – Egy korty whiskyt csak ihatok, vagy nem? – dörmögte a fiú. – Te is kérsz, vagy szolgálatban vagy? – Tölts egy kicsit! – egyeztem bele, pedig nemet kelle volna mondanom. D e megeshet, hogy J yri könnyebben megnyílik, ha iszom vele egy kortyot. A fiú családneve, úgy tűnt, beszédes volt, ille a viselőjéhez, a Lasinen jelentése ugyanis pohárka. – A rról tulajdonképpen semmit se tudok… J ukkának sokkal több pénze volt, mint bárkinek az ismeretségi körömben, de hát ő már végze és jól kerese … Bizonyára hébe-hóba valamennyien kértünk tőle kölcsön, például a kocsmában, ha épp elfogyo a pénzünk… O lyankor J ukka csak előhúzta a Visa kártyáját. Tuulia egyszer említe e, hogy sokkal tartozik J ukkának, de úgy tűnt, inkább arra gondol, valamiért hálás neki. Talán J ukka segíte neki munkát találni, vagy ilyesmi. Timóval is volt valami üzleti ügye… – Miféle? – A zt nem tudom pontosan, Timótól kéne megkérdezned – arckifejezése azt sejte e, hogy többet tud, mint amit bevall. – Én viszont azt hiszem, hogy Mirja volt a gyilkos – folyta a J yri, és újra töltö magának. Én még csak az első 83

kortynál tarto am, bár el kell ismerni, hogy J yri Ballantine’s whiskyje nem volt rossz. – Miből gondolod? – A bból, hogy az eset óta mindannyian nagyon idegesek vagyunk, ő viszont elképesztően nyugodt. Mintha tudna valamit. Persze fogalmam sincs, hogy miért ölte volna meg épp Jukkát. Hiszen Antti után fut. Már megint egy utalás, miszerint Mirja szerelmes A n iba. Utáltam rágondolni, hogy mindke ejüket ki kell majd faggatnom a szerelmi életükről. – Mi lesz a játékkal, ha ennyi whiskyt iszol? – Kyykkä közben általában sörözünk is, ennél a játéknál ez megengede . Látom, tényleg nem ismered. Különben se hiszem, hogy ma sokat játszunk, valószínűleg azt fogjuk kitalálni, mit énekeljünk J ukka temetésén. J övő szombaton lesz, tudsz róla? – Persze – a patológusok ma befejezték J ukka hol estének vizsgálatát és kiadták a családnak. – N em hiszem, hogy képes lennék énekelni egy barátom temetésén. – Szerintem is szörnyű lesz, meglátjuk… J yri egészen megkönnyebbült, mióta világossá vált számára, hogy nem viszem be Pasilába. Kii am a maradék whiskyt és élveztem nyugtató hatását. Csak most tudatosodo bennem, hogy mennyire görcsös és feszült voltam egész nap. Egy hosszú sétára vágytam a friss levegőn, semmi többre. Ez általában segíte rendezni a gondolataimat. J yri lassan indulni akart. Megkért, hogy várjam meg, míg átöltözik, aztán menjünk együ . A harmadik whisky végképp megoldo a a nyelvét, és már pletykákat is mesélt a kórusról, amelyek valahogy ismerősnek tűntek. A z idő 84

legnagyobb részében saját énekhangját dicsérte, a többiekét viszont, főleg a tenorokét, megszólta. Még amikor J aanával együ laktam, feltűnt, hogy mekkora buzgalommal kritizálták az énekesek egymás képességeit, és miközben J yrit hallga am, az a benyomásom támadt, mintha a kórusuk az irigy emberek valóságos gyűjtőhelye lenne. D e aligha ölnék meg egymást csupán azért, mert valamelyikük állandóan fél hanggal lejjebb énekelt a kelleténél, amiért például Jyri szidta Timót. Már a villamoson voltunk, amikor J yri meghívo , hogy tartsak vele és nézzem meg a játékot, de nem igazán lelkesedtem az ötletért. Így aztán Jyri leszállt Kaisaniemiben, én pedig továbbmentem Eira városrészig és kisétáltam a tengerpartra. Ha nem is ez a legszebb partszakasz, a tenger mégiscsak tenger. A z ország belsejében szüle em, de mindig jól éreztem magam a tenger közelében. Egy pillanatra azt kívántam, bárcsak lenne most melle em valaki, akivel együ nevethetnénk a civakodó varjúkon és megcsodálhatnánk azt a kiselefánt formájú felhőt, de gyorsan elillant ez az idealisztikus gondolat. Egy vitorlás hajó a láthatáron megint eszembe ju a a J ukkát. Piia Wahlroosszal mihamarabb beszélnem kellene – minden bizonnyal megtudhatnék tőle egy s mást J ukka szerelmi életéről. Még nem igazán tudtam, hogy mit gondoljak Piiáról, de ösztönösen előkelő helyre soroltam a gyanúsíto ak ranglistáján. Timót és S irkkut kénytelen voltam a lista aljára helyezni, mivel a rövid románc, amely ráadásul már két évvel ezelő ese meg, valószínűleg nem megfelelő indíték egy gyilkosságra. A zonkívül nehéz volt elképzelnem, hogy S irkku képes lenne bárkit is leütni egy baltával. Talán legjobb lenne a gyilkosság elkövetési módjára 85

koncentrálnom, és abból visszakövetkeztetni a tettesre. A gyilkos nyilván gyorsan meg akart szabadulni J ukkától. Vagy azért, mert dühös volt, vagy pedig mert félt. A gyanúsíto aim közül vajon kiket tud úgy istenigazából magával ragadni a hév? A n it egész biztosan, Timót szintén. A nők közül kivált S irkku volt az a típus, aki el tudja veszíteni a fejét, ha felidegesítik, de belőle inkább azt néztem ki, hogy egy ilyen helyzetben tipikus nőként sírva fakad és szépen manikűrözö kezével dobolni kezd J ukka mellén. És mi a helyzet Mirjával? S ok rendkívül fegyelmeze embert ismertem, aki csak ritkán gurult be, de ha mégis, akkor aztán elszabadult a pokol. D e vajon mivel tudta volna J ukka ennyire feldühíteni Mirját? Tuulia is iszonyúan dühös tudo lenni, de valamiért nehéz volt őt elképzelnem, amint gyilkos ütést mér valakire. Ő mérget használt volna, ebben biztos voltam. És ha J ukka erőszakoskodo Piiával? Lehet, hogy részegen túl messzire ment, és Piia nem láto más kiutat, mint hogy megragadja a baltát és leüsse. Ó, bárcsak önvédelemről volna szó! S zörnyű volt belegondolni, hogy valakit hamarosan évekre börtönbe fognak csukni, noha ez a végkifejlet nyilvánvalóan elkerülhetetlen volt. N em volt túl jó ötlet visszajönni a rendőrségre. Még mindig jára am a Rendőr című szakfolyóiratot (noha az idétlen neve mia legszívesebben lemondtam volna), abban találtam a hirdetést is erről a megüresede helyről. Valószínűleg azért kaptam meg az állást, mert nő vagyok. Ezen a területen kevés volt a nő, nem is igyekeztek megkönnyíteni a munkát a számukra, legalábbis én nem tapasztaltam. N éha azt kívántam, bárcsak legalább tíz évvel 86

idősebb lennék és családos. Egyik kolléga a másik után hívo randevúra, épp úgy, mint a rendőrtiszti idején, és mivel minden alkalommal kikosaraztam őket, a legvadabb magyarázatokat gyárto ák: „Egész jól néz ki a kicsike, mégsincs barátja. Biztos leszbikus, különben miért választott volna ilyen férfias munkát?” Hányszor találkoztam már ezzel?! D e hát miért is kelle volna beavatnom a munkatársaimat a szerelmi életem részleteibe? Volt nekem is, néha, de mindegyik kapcsolatom gyorsan véget ért. Amint megtudták a próbálkozók, hogy rendőr vagyok, máris elpárologtak. A z utóbbi időben annyi tennivalóm volt, hogy szinte már el is felejte em, hogy szex is van a világon. J ól akartam végezni a munkámat és sokat kelle még tanulnom. A mikor Pete elhagyo , meg voltam győződve róla, hogy soha többé nem leszek szerelmes. A ztán egy év múlva felbukkant Harri, egy szenvedélyes biológus-ornitológus, aki a világ összes növényét és madarát ismerte, és az volt az egyik legemlékezetesebb szokása, hogy nekem is meg akart tanítani mindent, amit tudo róluk. Mindent összevetve Harri egyszerűen nem volt megfelelő partner számomra… túl kedves, gyengéd és empatikus volt, én pedig méltatlanul bántam vele. A végén persze ráunt túlzo an határozo stílusomra. A lényeg az volt, hogy senkitől se akartam függeni. Már el se tudtam képzelni, hogy bárkivel is megosszam a hétköznapjaimat. Úgy akartam reggelizni, hogy közben senki se vegye el tőlem az újságot, vagy ne szóljon hozzám, míg meg nem i am a kávémat. S zerelmesfilmeket akartam nézni a tévében, anélkül hogy bárki is kaján megjegyzéseket tenne ala a, vagy csodálkozna, hogy a happy end könnyekre 87

fakaszt. Ha kedvem támadt hozzá, akkor éjjel ke őkor a fürdőkádban akartam lubickolni, közben csokit majszolni és whiskyt inni. N éha vágytam ugyan rá, hogy valaki meghallgassa komor monológjaimat, ezért felmerült bennem, hogy szerzek egy macskát. Viszonylag ritkán találkoznánk. A macskatartás volt az egyetlen, amit talán még össze lehete volna egyeztetni egy rendőr rendszertelen munkabeosztásával. Egy férfival több probléma lenne. Hébe-hóba ugyan egész kellemes lenne szeretkezni, de már régóta egész jól elvoltam nélküle. Valószínűleg nem túl magas a libidóm. A nnyira elgondolkodtam, hogy észre se ve em, már a Ratakatun vagyok. Egy régi ismerős még a rendőrtisztiről olyan hangosan rám köszönt, hogy összerezzentem. Ez döbbente rá, hogy J ukka helye egész idő ala saját magamon járt az eszem, és ez bosszanto . Remélem, J ukka lakásán megtalálom a választ arra a kérdésre, hogy miért kelle meghalnia. Bárcsak megjönne holnap a házkutatási parancs! I jesztőnek tűnt, hogy milyen könnyen személytelen prédává válik az ember, ha megölik. N em elég, hogy a legapróbb részletekig átvizsgálják a testét, fenekestől felforgatják egykori életének minden területét: átkutatják a házát, felderítik a kapcsolatait, kutakodnak a pénzügyeiben, kifaggatják a barátait. S zégyentelenül befurakodnak az áldozat és a gyanúsíto ak magánéletébe. N ekem is kutakodnom kelle mások életében, de az eddig megismert részletekből egyelőre nem tudtam összerakni a teljes képet.

88

HAT És óra ketyeg szívében mindannyiunknak

Kedd reggel, amikor beléptem az irodámba, az asztalomon már várt a házkutatási engedély. Melle e o hevert a hivatalos irat, miszerint a múlt héten se J aana, se Franz S chön nem tartózkodo Finnországban. Koivu felhívta azt a telefonszámot, amit Heikki Peltonen megado , és a vitorlásbarátok megerősíte ék a férfi állítását jachtjuk útirányát illetően. A barösundi szervizállomás bérlője is emlékeze rájuk, mivel Heikki Peltonen kicseréltete vele egy csomag virslit, ami szerinte romlo volt. Egész éjjel azon gondolkodtam, vajon Peltonenéknek lehete -e indítékuk a saját fiuk meggyilkolására, végül elvete em a gondolatot. A zt a lehetőséget viszont még nem zártam ki, hogy a te es esetleg egy idegen is lehete . A kármi is az igazság, először a hét kórustag pontos szerepét kellett tisztáznom. Felhívtam a labort, hogy megkérdezzem, mi le a vérvizsgálat eredménye, és a laboros alaposan rászedett. – A ól tartok, kislány, hogy az a vérfolt, amit a stégen találtatok, őrült nagy fogás volt. – Komolyan? Ezt hogy érted? – kérdeztem lelkesen. – Ha nem le volna i a fejszén talált vérminta is, amivel összevethe em, szorult helyzetben le em volna. Így viszont egyértelmű, hogy ugyana ól a csukától származik – fejtegette szárazon a férfi. 89

– Ó, hát mégsem Peltonentől? – kérdeztem, habár legszívesebben lecsaptam volna a kagylót. Mielő végre megszabadultam tőle, te még pár kötözködő megjegyzést a felesleges vizsgálat miatt. Ezek szerint J ukkát olyan erősen vágták fejbe, hogy rögtön beleese a vízbe – csak ezzel magyarázható, hogy nem vérezte össze a stéget. Ez rendkívül hidegvérű gyilkosra vall. A hányinger kerülgete . Ráadásul a főnök épp ekkor lépe be a szobámba az elmaradhatatlan szivarral a szájában. Mielő bármit is mondha am volna, betolakodo a szobámba, miközben rám fújta a füstöt. Éreztem, hogy kidagad az ér a halántékomon és egyre hevesebben kezd lüktetni. – Fény derült már annak a Peltonen fiúnak az esetére? – kérdezte a főnök a túlságosan is szűk ing ala feszülő mellemet bámulva. Pillanatnyilag ez volt az egyetlen tiszta, felvehető állapotban levő egyenruhám, így muszáj volt ezt felvennem, noha a harmadik gomb állandóan ki akart gombolódni. – Peltonen türelmetlenkedik talán? – kérdeztem, át se gondolva, mit mondok. A főnök horkanto egyet, és a szivarfüst vészesen gomolyogni kezde rendezetlen asztalom felé. – Épp indulni készültem Koivuval J ukka Peltonen lakására, hogy házkutatást tartsunk, hátha találunk valami érdekeset. Különben megtennéd, hogy nem dohányzol a szobámban? N em bírom a szivarfüstöt – te em hozzá. Valakin nekem is ki kell töltenem a dühöm néha. Ezú al a főnök ütőere dagadt ki, de legalább kivonult a szobámból. Az ajtóból azért még visszafordult és odabökte: – Ha már egyszer az ember lehetőséget ad nektek, 90

nőknek, arra, hogy komoly kihívást jelentő munkát végezzetek, akkor legyetek szívesek, ragadjátok is meg az alkalmat, hogy bebizonyítsátok, másra is képesek vagytok, mint jelentéktelen apróságok mia zsörtölődni – azzal becsapta az ajtót. S zinte azonnal nyílt is újra, ezú al Koivu lépett be. – Mit mondo neked az öreg? – kérdezte tágra nyílt szemmel. – Jól hallottam? – J ól. Begurult, mert megtilto am neki, hogy dohányozzon a szobámban. – Mit csináltál? – nevette el magát Koivu. – Megtiltottam, a fenébe is! – Mit gondolsz, hányan te ék volna meg már szívük szerint ugyanezt? N em is tudom, el merjek-e egyáltalán menni veled bárhová, ha ilyen harapós kedvedben vagy. A főnök meghagyta, hogy mondjam meg neked, a Mustikkamaa ke ő pihen, míg le nem záródik ez a Peltonenügy. J ukka meggyilkolása elő két késelési ügyön dolgoztam, mindke ő a Mustikkamaa-szigeten történt, a S zent I ván-éji ünnepségen. A z egyik többé-kevésbé világos volt, még ugyanazon az éjszakán elfogtuk az áldozat ivócimboráját, akinek, amikor egy kicsit kijózanodo , elszörnyedve eszébe juto , hogy az üvegben maradt utolsó pár korty pálinka mia i veszekedés során szúrta le a haverját. A másik esetet viszont valószínűleg sose fogjuk tudni felderíteni. A szemtanúk olyan részegek voltak, hogy ahány, annyiféle leírást ado az elkövetőről. A z általunk Mustikkamaa ke őnek elkeresztelt eset áldozata életben maradt ugyan, de az egyik veséjét elveszíte e. Valószínűleg sose derül fény az ügyre, mivel J ukka meggyilkolása után újabb és újabb esetek 91

jönnek majd, amelyeket a főnök fontosabbnak fog tartani ennél. Örültem neki, hogy Koivu az asszisztensem. A csapatban ő volt a leglazább és legintelligensebb. Utáltam, hogy be kell tolakodnunk J ukka lakásába, de Koivunak legalább nem kellett magyarázkodnom emiatt. – J ó kis kégli – jegyezte meg Koivu, amikor beléptünk J ukka kétszobás lakásának nappalijába. A z I so Roobertinkatu végén lévő házból fantasztikus kilátás nyílt a S inebrychoff parkra. A nappaliban nem volt sok bútor, csak egy kényelmes kanapé, egy zongora, rengeteg könyv és hanglemez. A hálószobában egy hatalmas franciaágy állt, amelynek éjjeliszekrényén egy hétágú gyertyatartó díszelge . Milyen romantikus lehete i gyertyafénynél szeretkezni! Eszembe villant, hogy vajon már akkor is i állt ez a gyertyatartó, amikor még J aana töltö e i az éjszakákat? A telefon egy kis asztalkán állt a folyosón. A z üzenetrögzítője villogo . S zinte megállt a szívverésem: lehet, hogy valaki olyasmit mondo a szalagra, ami hasznunkra lehet… Két üzenet volt rajta. A z első hívást kétségtelenül fülkéből kezdeményezték, tisztán lehete hallani, ahogy leese az érme. „I Tiina. A terv füstbe ment. O lcsó fráter vagy, nem lehet benned megbízni. Vasárnap nálam.” O lcsó fráter? Meglepe ez a sommás jellemzés. A másik üzenet még furcsább volt. „I M. Vasárnap este van. Holnap felszívódok. A zonnal hívj fel!” Ez utóbbi férfihang volt, rekedt és dühös. Lefoglaltam az üzenetrögzítő kaze áját. Jukkának már úgysem lesz rá szüksége. A telefonasztalkán heverő notesz legfelső lapján a 92

következő mondat állt: „Tuulia hétfőn nem!” Nem elég, hogy felkiáltójel volt a végén, alá is volt húzva! Tuuliától feltétlenül meg kell kérdeznem, hogy mit jelent ez. N yilván valami teljesen banális dologról van szó, például egy lemondott fallabdaedzésről. Koivu időközben átnézte a hanglemezeket. – Majdnem mind komolyzene – állapíto a meg csalódo an. – A kad ugyan pár Beatles-és Q ueen-lemez is, de a legtöbbön Bach neve szerepel. N incs ilyen nevű fehérbor? Csúcsszuper ez a sztereó berendezés, legalább húszezerbe kerülhete , ha nem többe! A tévé és a videó is teljesen újnak néz ki. Mi volt ennek a fickónak a foglalkozása? – Mérnök, bányamérnök. Holnap ellátogatunk a munkahelyére! – N em akárhogy kereshetnek o ! Ha ilyen sok könyve van, akkor viszont valószínűleg nem csak a műszaki dolgok érdekelték. – Tényleg nem, és nem is a ponyvairodalom – szögeztem le. Csiricsáré bestsellerek helye angol és francia nyelvű klasszikusok töltötték meg a polcokat: Joyce, Proust, T. S. Eliot, Baudelaire. N ehezen tudtam elképzelni, hogy J ukka szabadidejében Ulyssest olvaso , de ezek szerint volt még olyan oldala, amit korábban nem ismertem. J ukka főzőfülkéje makulátlan volt és jellegtelen. A hűtőben csak egy kis tej és sajt volt meg pár doboz Beck’s sör, az asztalon gyümölcs és száraz kenyér hevert. J ukkának nem volt túl nagy élelmiszertartaléka, nyilván a főzés nem tartozo a hobbijai közé. A konyhaszekrény alsó polcainak tartalmán azonban meglepődtem: egy halom címkétlen, átlátszó folyadékkal töltö üveg sorakozo o , amelyekben egy-egy növényi ág úszo . Kinyito am az egyiket, előbb 93

megszagoltam, majd óvatosan belekóstoltam. Méregerős pálinka volt, némi ánizzsal ízesítve. – Koivu, gyere csak ide! Munkaköri kötelesség – nyújto am oda neki az üveget. Meghúzta, aztán döbbenten elhúzta a száját. – Házi pálinka, dugiban főzö – állapíto a meg. – Valamilyen fűszer van benne. Ánizshoz hasonló. Őrült erős. Sok van belőle? – S zerintem van i vagy harminc liter. Tartozik ehhez a lakáshoz pince vagy padláshelyiség? Hívd fel, kérlek a házmestert, és kérdezd meg tőle! Ki tudja, talán megtaláljuk a lepárlókészüléket is. Míg Koivu a házmester számát kereste, odamentem Jukka íróasztalához. A legfelső fiókban egy halom régi takarékkönyv lapult, számlakivonatok, részvényszelvények és egyéb hivatalos iratok társaságában. Úgy döntö em, hogy magammal viszem őket a főkapitányságra. A következő fiókban régi zsebnaptárakat és pár levelet találtam. Ezeket is át kell böngésznünk. A z alsó fiókban a diplomamunkája és két fényképalbum hevert. – A háznak nincs pincéje, padlása viszont van. Megyek, megnézem, hogy nyitja-e Peltonen kulcsai közül valamelyik az ajtaját – Koivu szemmel láthatóan alig várta, hogy megtalálja a pálinkafőzőt. Felütö em az egyik fényképalbumot. Rögtön az első képről J aana mosolygo rám – sárgarépával a kezében egykori lakásunk szűk konyhájában ült. Különben a szokásos családi képek sorakoztak benne: J ukka csecsemőként, aztán egy kis vitorláson, majd amint horgászik azon a stégen, ahol később meggyilkolták, aztán amint az öccsével felmászik egy lombházikóba, meg számos 94

általános iskolai osztálykép. A gimis fotókon felfedeztem A n it és Tuuliát is. A trió fényképezéskor szinte mindig ugyanazt a pózt ve e fel: J ukka mókás képet vágo , Tuulia csábosan mosolygo a kamerába, A n i pedig folyton bosszúsnak tűnt. A lappföldi egyházi táborban készült fotók következtek, majd a J ukka diplomaosztójáról készült fényképek, talársapkával a fején és egy csokor rózsával a kezében. A z újabb albumban főleg kórusképek szerepeltek meg pár barát esküvői képe. J ukka nyilván nem volt túl lelkes fényképész, de az is lehet, hogy inkább videózo . Bár a könyvespolcon nem lá am kaze ákat, sem lemezeket. Épp az album végére értem, amikor Koivu visszaért. – Találd ki, hogy mit találtam! – lihegte. – A padláson még legalább száz üveg van ebből a feketén főzö pálinkából. Lepárlókészüléket sehol se találtam, azt nyilván máshol tárolta. Jó kis szeszfőzdéje volt ennek a Peltonennek! – N ocsak… Le kell zárnunk a padlást. Megnéznéd a hálószobát, hogy van-e ott is valami érdekes? – I gazán félretehetnénk magunknak belőle pár üveggel, senki se venné észre – javasolta Koivu kacsintva. – Még jó, hogy nincs i Kinnunen, e ől teljesen elveszítené a fejét – azzal bevonult J ukka hálószobájába, hogy átvizsgálja a ruhásszekrényt. – I meg egész klassz selyemingek vannak, ezeket én is felvenném, ha nem lennének ilyen kicsik – szinte már mulatságos volt, mekkora élveze el forga a ki Koivu J ukka öltönyeinek a zsebeit. Vajon mire számíto , mit talál bennük? Fegyvert? Kábítószert? Eltöprengtem, vajon hol lehet a lepárlókészülék és kinek szállítha a J ukka az anyagot? És ki az a Tiina meg az az M.? – I nincs más, csak egy jókora köteg pornóújság – jö ki 95

Koivu a hálószobából egy felütö Playboyjal a kezében. – Miért nem érdeklem az olyan nőket, akik így néznek ki? Miért mindig csak kedves, barna hajúak jutnak nekem? – Mert te meg egy kedves szőkeség vagy. Ha kevésbé lennél mackós, akkor talán nagyobb sikered lenne. A zt hiszem, jobb, ha magunkkal visszük ezeket az újságokat, J ukka anyja biztos nem örülne, ha i találná őket – bármely más kollégától szexuális zaklatásnak ve em volna, ha ilyen felvételeket mutogat nekem, de Koivu úgy viszonyult hozzám, mintha a nővére lennék, akivel bármiről szabadon beszélhet, a legkényesebb témákról is. Titkos rejtekhelyek után kutatva végigkopogta uk a falakat és a bútorokat – szörnyen nevetségesnek éreztem magam közben. J ukka iratain, levelein és naptárain kívül semmi érdekeset nem találtunk. Hazafelé menet Koivu ve egy Ilta-Sanomatot. A belföldi hírek közt volt egy rövid írás a Vuosaariban történt halálesetről is, de balesetként tálalták és mindössze a tényt közölték, miszerint még folyamatban van a nyomozás. Valószínűleg a vezetőség kérésére egyelőre nem verték nagydobra az ügy részleteit. És a nyomozás szempontjából ez is volt a legüdvözítőbb. Megálltunk a Carrolsnál egy hamburgerre, kivételesen engedélyeztem magamnak egy csokiturmixot is. Koivu beszédes arckifejezése azt üzente: „Tipikus nő!”. Koivu utána még el akart menni az egyik külvárosba, Kaarelába egy testi sértéses ügy mia , amelyen S avukoskival együ dolgozo . Én az iratok átnézésével folyta am a munkát, amiket J ukka lakásából magunkkal hoztunk. A zon is el kelle gondolkodnom, hogy mit csináljunk a talált pálinkával. Foglaljuk le bizonyítékként? D e mit bizonyít? 96

J ukka nyilván kisüstit árult feketén. Vajon köze van ennek a halálához? Lelki szemeim elő már lá am a címlapokat: Nyaralójában végeztek a pálinkakirállyal. A z asztalomon egy halom cetli hevert, mindenki arra kért, hogy hívjam vissza. Miután elintéztem a hívásokat, előve em J ukka papírjait. Még mindig éreztem a szivarfüstöt a szobában. Kinyito am az ablakot és egy pillanatig a szemközti ház betonfalát bámultam. Álmos voltam, és az igazat megvallva semmihez se volt kedvem. A ztán erőt ve em magamon és odaültem a dolgozóasztalomhoz; felte em a lábam és azt képzeltem, hogy Philip Marlowe vagyok. A képeslapokon, amiket J ukka megőrzö , csak rokonok és barátok ártatlan üdvözletei voltak. J armo és Peter sok lapot küldö a vitorlásversenyeikről, a legutóbbit épp két hete adták fel. Csodálkoztam rajta, miért őrizte meg J ukka ezeket a lapokat… Én szinte mindegyiket kidobom. A mint a leveleket olvasga am, az az érzésem támadt, mintha kukkoló lennék. J armo és Peter fantasztikus beszámolókat küldtek a két évvel ezelő i, vitorlás hajójukkal megte világ körüli útjukról, amelyek olvasásába egy időre teljesen belefeledkeztem. Tuulia levelei is úti beszámolók voltak, egy pár évvel ezelő i amerikai kőrútról. Mind meleg hangú, vidám és bizalmas volt… Hangosan kelle nevetnem Tuulia baklövésein, ugyanakkor azt kívántam, bárcsak nekem is írna valaki ilyen leveleket. J ukka és Tuulia maximálisan megbíztak egymásban, ez egyértelműen érződött. A n i két nyáron is Lappföldről írt. A levelekből kiderült, hogy az akkori barátnője, S arianna Lappföldön töltö e állatorvosi gyakorlatát, eközben A n i hol az erdészetben 97

(megint eszembe juto ak a bicepszei), hol pedig a diplomamunkáján dolgozo . A leveleiben rendkívül érzékletesen írt az őket körülvevő természeti szépségekről, az olvasmányélményeiről és a diplomamunkájával kapcsolatos elgondolásairól, amelyekből egy mukkot se értettem – a kategóriaelmélet sose volt az erősségem. A nyomozás szempontjából csak két levél tűnt érdekesnek. Az egyiket Piia küldte, két hónappal ezelőtt. „J ukka – kezdte Piia kertelés nélkül –, mivel nem akarod elhinni, amit mondok, remélem, hogy az íro szó kellő nyomatékot ad a mondandómnak. Már többször tisztáztuk, hogy nem akarok többet, mint hogy barátok legyünk. N em szeretlek. Petert szeretem.” A levélből azt ve em ki, hogy J ukka tényleg beleszerete Piiába és megpróbálta szorosabbra fűzni a kapcsolatukat, de Piia nem akarta megcsalni Petert. Valami azonban mégiscsak történhete köztük, mivel Piia így folyta a: „Tudom, hogy képes vagy úgy előadni a történteket, mintha komoly hibát véte em volna. És hogy valószínűleg el is fogod mesélni Peternek, ha úgy érzed, hasznod származhat belőle.” Zsarolás? A dolog egyre érdekesebb. Ennek a levélnek az ismeretében még nyilvánvalóbbá vált, hogy Piiával tényleg mihamarabb el kellene beszélgetnem. Lehet, hogy a pletykára éhes húga is tudna még mesélni J ukka és Piia kapcsolatáról. A n i utolsó levelének az olvasásakor majdnem rosszul le em. Mi a fenéért kelle nekem olyan munkát választanom, ahol vájkálnom kell mások magánügyeiben? D e hát egészen fiatalon még épp erre vágytam: hogy törődhessek az emberekkel, segíthessek rajtuk. Még ha nem is akarták, hogy segítsek. 98

„J ukka, néha muszáj papírra vetni a gondolatokat, hogy letisztuljanak. És néha teljesen egyértelműen kell fogalmazni. A z az érzésem, hogy jobban ismersz engem, mint én saját magamat. Ezért próbálok most írni neked.” A n i levele rendkívül kétségbeese és intim volt. Körülbelül egy évvel ezelő íródo , amikor A n i és S arianna szakíto ak, és a fiú írni kezdte a disszertációját. Meglehetősen nyugodt és kiegyensúlyozo embernek ismertem meg A n it, de amikor ezt a levelet írta, nyilvánvalóan teljesen padlón volt. Úgy tűnt, a levél egyik részlete fontos lehet az ügy felderítése szempontjából: „A zt kérdezted, miért nem fekszem le Mirjával, hiszen könnyű dolgom lenne vele. S zerintem viszont nem volt helyes, hogy játszo ál vele, noha ő maga is tisztában volt azzal, hogy mit csinál. Mirja nem buta. S ose érte em meg a nőkhöz való hozzáállásod. N éha azt kívánom, bárcsak én is olyan könnyelmű tudnék lenni, mint te, és tárgyként tudnám kezelni az embereket. Talán sokkal könnyebb lenne az életem. S zórakozz, ahogy jólesik, de az isten szerelmére, ne bántsd meg Tuuliát!” Zúgni kezde a fejem. Hisz Tuulia és J ukka közö nem voltak komolyabb érzelmek, vagy mégis? Hihetetlennek tűnt, hogy a realista Tuulia egyszer csak beleszerete J ukkába, akit időtlen idők óta, a velejéig ismert. D e csak találgatni tudtam. Egyelőre rejtély volt, mi történt valójában. Piia, Tuulia – és Mirja. J ukka „játszo ” Mirjával? És Mirja hagyta? Úgy látszik, kezde ől fogva tévúton jártam hármójuk megítélését illetően. S ajnos nem volt a szobámban dugipia, mint Marlowe-nál, amely serkente e volna a gondolkodásom. Talán Kinnunen szekrényében lapult valamennyi. D e inkább hoztam magamnak a folyosóról egy 99

csésze felvizeze kakaót, mert az automatás kávét még én se tudom meginni. Úgy látszik, J ukka mindegyik női gyanúsíto ammal szerelmi viszonyba bonyolódo . S irkkuval N émetországban, Piiával tavasszal, egy évvel ezelő Tuuliával, azelő pedig Mirjával… Még jó, hogy nem jö el az egész kórus Vuosaariba próbálni! Folyta am a J ukkánál talált papírok átnézését. Legfelül egy boríték volt, benne a Keleti Finn D iákszövetség Énekkarának mérlegkönyvével és bizonylataival. Kiderült, hogy J ukka volt a társaság könyvelője, J yri a pénztárosa, Timo a szóvivője, Sirkku pedig a titkára. Nem lepődtem meg. Testhezállóbb szerepköröket már nem is választha ak volna maguknak. A z viszont meglepe , hogy J ukka májusban lakáshitele utolsó részletét is kifize e. A z utóbbi két évben viszonylag nagy összegeket fizete be. Lehet, hogy előre megkapta apjától az öröksége egy részét? Felírtam magamnak, hogy feltétlen fel kell hívnom Heikki Peltonent és meg kell kérdeznem, mit tud a fia pénzügyeiről. És persze azt is meg kell tudakolnom, pontosan mikor kezdődik a temetés. J ukka minden számlát, minden hivatalos okiratot, amire az adóhivatalnak szüksége lehet, gondosan megőrzö . Bárcsak én is ilyen precíz lennék a pénzügyeim terén! Rácsodálkoztam, hogy vajon miből élhete , mivel gyakorlatilag az egész fizetése a lakástörlesztésre ment. I gaz, hogy kétszer annyit kerese , mint én, de el kell ismerni, hogy kétszázötvenezer finn márka kölcsönt három éven belül visszafizetni nem akármilyen teljesítmény volt. Plusz a klassz kocsi – autókölcsönről szóló iratnak vagy lízingszerződésnek viszont nyoma se volt. Csak néhány 100

biztosítási papír fénymásolatát találtam meg, amelyekben a kocsi értékét valamivel több mint százezer finn márkában állapították meg. Gyöngyözni kezde a homlokom az izzadságtól, amikor meglá am J ukka számlakivonatait. A fizetését rendszeresen utalták, de azonfelül időről időre meglepően nagy összegű készpénzbefizetések érkeztek a folyószámlájára. N em sokkal karácsony előtt például egy ötvenezer finn márkás tétel. Kimentem a mosdóba, megmostam az arcom és hoztam még egy csésze kakaót. Egypárszor telefoncsörgés zavarta meg a munkám, és amikor végeztem, legalább annyira voltam döbbent, mint elégedett. A z átnéze papírokból egyértelműen kiderült, hogy J ukka a fizetésén kívül hatalmas összegeket kapo valahonnan. N em hinném, hogy csupán a házi pálinka eladásával ilyen sokat lehet keresni. Legfeljebb, ha nagyipari szinten folyt. Pálinka, nők és pénz. Mindössze ennyi nyomot hagyo J ukka maga után. Valahogy ismerősnek tűnt ez a felállás. Egy rockegyü es dalából. Csak így tovább, Kallio főtörzsőrmester, veregettem meg gondolatban a vállam. A folyószámla-kivonatok arról is tanúskodtak, hogy J ukka gyakran eve é eremben. Rendszerint ő fize e a számlát a Keleti Finn D iákszövetség Énekkarának törzskocsmájában, de meglepően gyakran látoga a a Hesperia nevű éjszakai mulatót és más hasonló lokálokat. Fel se merült bennem, hogy J ukka hivatásos örömszerzők szolgáltatásaira szorulhat, de hát ki tudja, valami mégiscsak odavonzotta. – Ébresztő! – kiálto a Koivu az ajtóban, és egy másodperc alatt kizökkentett a gondolataimból. – No, mi újság Kaarelában? – D ögunalom. Most meg Malmiba kell mennem a 101

késeléses ügy mia . Te is jössz? – Koivu lerogyo velem szemben a székre. A szájába nyomo három rágógumit, a maradékot felém nyújtotta. – Úgy fest, ebből most kimaradok. Talán Mie inen kapta meg az ügyet. – Találtál valami érdekeset Peltonen papírjai között? – A hogy vesszük… I génybe ve ed valaha a Hesperia bár szolgáltatásait? – Nincs nekem arra pénzem. – Ma éjjel ellátogathatnál oda J ukka fényképével, ha nem terveztél mást. Beszélek a főnökkel a túlóráról. Kérdezősködhetnél egy kicsit, hogy megtudjuk, ismerték-e J ukkát. A nyomaték kedvéért feltétlenül említsd meg, hogy gyilkossági ügyben nyomozunk. Koivu egészen tűzbe jö . Végre egy olyan megbízatás, amivel a fociedzésen dicsekedhet majd a haverjainak. – Jobb, ha te mész… – tettem hozzá. – S zerintem is. N eked biztos úgysincs tűsarkúd, se neccharisnyád. – A Playboyok mintha nálad maradtak volna… – Most mennem kell – terelte el a szót gyorsan Koivu, és felugro . – Később még beugrom hozzád, akkor megbeszélhetjük a ma estét – hadarta vörös képpel és elviharzott. Lehet, hogy mégsem Koivut kellene a Hesperiába küldenem? A végén még megkopasztja valami dörzsölt alak. Míg anyai aggodalmaimon csodálkoztam, megcsörrent a telefon – engem is Malmiba rendeltek.

102

HÉT Ha megáll, érzed már a zord halált

S zerda reggel a heves északi szél októberré változta a az augusztust. Egyáltalán nem volt kedvem felkelni. Zűrös esténk volt Malmiban. Két cigány család késsel próbálta megoldani a nézeteltéréseit: egyikük meghalt, hárman megsérültek. Koivuval Malmi és Merilahti klinikái közö ingáztunk és megpróbáltuk kideríteni, hogy ki kit szúrt meg. Kilenc után hazaengedtem a holtfáradt Koivut. Úgy döntö em, a mulatóba ráér akkor is elmenni, ha már jártunk J ukka munkahelyén. A kár az is kiderülhet, hogy a cég ügyfeleit kísérte el oda. D e akkor miért fizete volna a saját bankkártyájával? A mikor beértem a munkahelyemre, először is be kelle számolnom a főnöknek a malmi eseményekről, aztán tíz után Koivuval útra keltünk N ii ykumpu felé. A szokásosnál gondosabban sminkeltem magam, és a szolgálati szoknyához egy nem túl szűk blúzt választo am. Este hősiesen kimostam, noha legszívesebben azonnal ágyba bújtam volna egy Lord Peter Wimsey-könyv társaságában. Bárcsak nekem is lenne egy Bunterem, aki gondoskodna a ruháimról! Koivu veze e a lestrapált, fekete szolgálati autót, amelynek rádióján akadozo a vétel. A Malmiban történtekről beszélge ünk. N éha valósággal skizofrénnek 103

éreztük magunkat, mivel túl sok ügyben kelle egyszerre nyomoznunk, ami, valljuk be, nem tett jót a hatékonyságnak. J ukka osztályvezetőjével a titkárnő közvetítésével beszéltem meg a találkozót. A nő állandóan Marjamäki mérnököt emlege e, és én automatikusan azt feltételeztem, hogy a bányászati és fémipari szektor nemzetközi projektekért felelős részlegének vezetője férfi. A mikor az osztályvezető felállt az asztala mögül, hogy üdvözöljön minket, csak akkor fogtam fel, hogy Marja Maki mérnök nő. – Kallio főtörzsőrmester és Koivu őrmester a Helsinki Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztályáról, jó napot kívánok! – köszöntem már az ajtóban a lehető leghivatalosabb hangomon. A z osztályvezetőnő sikeres, karrierista nő benyomását kelte e; mintha egyenesen a női lapok címlapjáról lépe volna le: karcsú testét jól szabo fekete kosztüm emelte ki, amelyhez szürke selyemblúzt és elegáns körömcipőt viselt. Visszafogo smink és a ruhához illő ékszer te e szinte tökéletessé az összbenyomást. Hangja mély, majdhogynem férfias volt. A társaságában szinte igénytelennek éreztem magam. Maki megkérte a titkárnőt, hogy hozzon nekünk kávét. S aját magának gyógyteát kért, a vonzón friss süteménytől se csábult el, amelyet a titkárnő lete elénk. N ekem bezzeg sikerült lemorzsáznom vele a szoknyámat. – Peltonen mérnök kiváló szakember volt, profi a maga szakterületén – kezdte Marja Maki. – Már négy éve dolgozo a cégnél. N álunk volt gyakorlaton, rólunk írta a szakdolgozatát, és annyira meg voltunk vele elégedve, hogy felkínáltunk neki egy teljes munkaidős állást. Kivételes nyelvtudása volt: az angolon kívül franciául, oroszul, észtül 104

és németül is beszélt. – Kik voltak a közvetlen munkatársai? – N agyrészt külföldi cégekkel tarto a a kapcsolatot, teljesen önállóan. Én voltam a közvetlen főnöke, és Roivas közgazdásszal közös titkárnőjük volt. Legutóbb egy finn-észt kooperációs projekten dolgozo . A z észtországi olajpalakitermeléshez fejlesztünk környezetkímélőbb technológiát – magyarázta Maki, mintha újságíró volnék. – Milyen embernek ismerte meg Peltonent? – Rendkívül kedves fiatalember volt – mondta nyomatékosan. – Elbűvölő, jó humorú – ekkor megbicsaklo a hangja, lehullo róla a rideg maszk. Kezébe rejte e az arcát, csak fojto zokogása hallatszo . Koivuval tanácstalanul néztünk egymásra. Marja Maki valahogy nem az a típus volt, akihez csak úgy odamegy az ember és vigasztalón megveregeti a vállát. A mikor végre újra felnéze , elkenődö szempillafestéke a szeme alatti apró ráncokban feketéllett. – Elnézést kérek… – hebegte. – A z eset mindannyiunkat rendkívül megrázo . J ukka… A nnyira hiányzik – újra sírni kezdett, s már nem is akarta elrejteni. – Mi most átmennénk J ukka szobájába, hogy szétnézzünk egy kicsit – javasoltam gyorsan. Marja szipogva megkérte a titkárnőjét, hogy vezessen át minket J ukka irodájába, és megígérte, hogy utánunk küldi Jukka asszisztensét. J ukka szobája kicsi volt és meglepően személytelen. Csak egy számítógépasztal, egy könyvespolc, egy irodai szék és egy kényelmetlennek tűnő kanapé képezte a bútorzatát. N yilván más helyiségben folytak a tárgyalások. A falat mindössze egy hatalmas világtérkép díszíte e, amelyre kék 105

és piros fejű gombostűk voltak szúrva. – Úgy tűnik, nagyon el van keseredve! – jegyezte meg Koivu a térképet nézegetve. – Legalább végre valaki gyászolja J ukkát. Csodálom, hogy az állítólagos barátai ennyire szenvtelenek tudnak maradni. Mit jelölhetnek vajon ezek a gombostűk? – A vegyesvállalat helyzete június 13-án – olvasta le Koivu a térkép széléről. – Képzelem, milyen bosszús lehete , hogy csak Észtországot oszto ák rá, holo a cégnek Kínában és Dél-Amerikában is vannak bányái. A könyvespolcon kizárólag hivatalos iratok, mappák és szakkönyvek sorakoztak. A z íróasztal fiókjai szinte üresek voltak, a legfelső be volt zárva. – Koivu, nálad van Peltonen kulcscsomója? Talán valamelyik nyitja a zárat. Miala Koivu a kulcsokat kereste a táskájában, kinyitottam az íróasztal szekrényét. – I de nézz! Mintha már lá am volna hasonlót! – az asztalra állíto am az egyliteres, átlátszó folyadékot tartalmazó üveget, amely már csak félig volt. Óvatosan beleszagoltam. – Ugyanaz az anyag, nem? – odanyújto am az üveget Koivunak, aki kortyolt egyet belőle, majd savanyú képet vágo . Vajon azért tarto a J ukka az üveget a szekrényében, hogy elviselhetőbbé tegye a túlórákat? A szekrényben volt még két pálinkáspohár, az egyik szélén egy kis halványpiros rúzsnyommal, egy még eredeti csomagolásban lévő fehér ing és egy pár fekete zokni, nyilván vészhelyzet esetére. Koivu megtalálta a felső fiókot nyitó kulcsot. N agy csalódásunkra o sem találtunk mást, mint a szokásos hivatalos papírokat, leveleket, nyugtákat és számlákat. Úgy 106

döntö em, magamhoz veszem őket, hogy később átnézzem. A mikor felemeltem az iratköteget, hogy betegyem az aktatáskámba, egy fénykép ese ki belőle, amely a mosolygó Piiát ábrázolta egy vitorlás hajó fedélzetén. Kopogtak az ajtón, és egy törékeny, ötven év körüli nő lépe be. Laakkonenné volt, J ukka titkárnőjeként mutatkozo be. Láthatóan őt is megrázta J ukka halála, a beszélgetés közben egyre-másra sírva fakadt. Határozo an válaszolt a kérdéseimre, de közben megállás nélkül potyogtak a könnyei. Megtudtuk tőle, hogy J ukka közkedvelt munkatárs volt. S okat követelt és precíz volt, de kedves. I gen, gyakran kelle képviselnie a céget, az ügyfelekkel sűrűn járt é ermekbe, éjszakai mulatóhelyekre. Erre a célra a cég külön pénzkeretet bocsáto a rendelkezésére. Kifogástalan rendben tarto a a papírjait, biztos minden számlát, nyugtát megtalálunk a mappáiban. – Előfordult, hogy a magánjellegű találkozóira is egyeztetett időpontot? Például a barátaival? Laakkonen asszony elmosolyodott. – Elvileg nem tartozo a munkámhoz. D e azt hiszem, hogy néhányan, akikkel találkozót kelle megbeszélnem, nem az üzle ársai voltak. D e ez csak ritkán fordult elő – te e hozzá gyorsan, mintha restellné, hogy rosszat mond a halottról. – Emlékszik esetleg valamelyik névre? Kérem, ne hallgasson el semmit, egy gyilkossági ügyben a legapróbb részlet is fontos lehet – folyta am. A gyilkosság szó újabb könnyzáport fakasztott, és én szidtam az együgyűségemet. – Tuulia Rajala… és valamilyen Wahlgren asszony. – Nem Wahlroos? Piia Wahlroos? 107

– D e, igen, tényleg Wahlroos volt. És elég gyakran felhívta valami Tiina is… meg más nők, akiknek valószínűleg semmi közük se volt az üzleti ügyekhez. – Meg tudja adni ennek a Tiinának a telefonszámát? – kérdeztem, mivel beugro a J ukka üzenetrögzítőjén hagyo üzenet. – N em hiszem. D e hát nem is csoda, hogy mindenféle lány telefonálgato neki, hiszen olyan sármos fiatalember volt… Laakkonen asszony tudomása szerint munkaidőn kívül J ukka nemigen találkozgato a munkatársaival. Koivuval szétváltunk és kikérdeztük őket, még a portáslányt is. A kikkel én beszéltem, mind levertek voltak, mindannyiukat megrázta kollégájuk elvesztése, de túl sokra nem juto am velük. Koivu azonban ráakadt egy beszédes közgazdászra. – Ez a J antunen egyfolytában célozgato . Többek közö arra, hogy Peltonennek és a főnökasszonyának viszonyuk volt egymással, és hogy Peltonen a nők mia járt olyan gyakran Észtországban. – Makinek és J ukkának viszonya volt? N ahát! – rögtön rá kelle volna jönnöm, hiszen Marja Maki is nőből van. Jukkának vajon Tallinnban is volt szeretője? A belső telefonon felhívtam J antunent, de velem már nem mutatkozo ilyen közlékenynek. A Koivuval folytato társalgása amolyan férfibeszélgetés volt. Meg persze utólag beijedhetett, hogy meggondolatlanul pletykált a főnökéről. Mire visszamentünk az osztályvezetőhöz, valamelyest sikerült megnyugodnia. Letörölte az elmosódo szemfestéket és felte egy kis rúzst. Kétségtelenül ugyanolyan volt a színe, mint a J ukka szekrényében talált 108

pálinkáspoháron lévő rúzsnyomnak. Ezek szerint valóban volt alapja J antunen pletykájának? Tényleg viszonyuk volt? Hogy tudnám ezt kideríteni? – Közeli munkatársak voltak. Tudna valamit mondani Peltonen magánéletéről is? – Énekelni nagyon szerete , ez biztos. Ha jól tudom, kóruspróbájuk volt a hétvégén is, amikor… amikor… Gyakran volt együtt a kórustagokkal. Eszembe juto , hogy a kórus épp J ukka cégének rendezvényére készült. És ha Marja Maki féltékenységében elment megnézni, hogy kikkel tölti Jukka a hétvégét? – Hol volt ön szombatról vasárnapra virradó éjszaka? Marja Maki félelemmel a szemében bámult rám, ami lassan szétterjedt az egész arcán. – Hogy érti? Párizsban voltam. – Egyedül? Vagy a férjével? – A nagyobbik lányommal. A férjem o hon volt… Vuosaariban – megint sírva fakadt, ennek ellenére folyamatosan zúdíto am rá a kérdések áradatát, míg végül egész egyértelmű válaszokat kaptam. Kiderült, hogy valóban viszonyuk volt egymással. A túlóráikat J ukka kanapéján töltö ék, üzleti útjaik során pedig közös szállodai szobában éjszakáztak. – N e higgyék, hogy szerelmesek voltunk egymásba – vallo a Maki. – S egíte ük egymást és kölcsönösen tarto uk magunkat az íratlan szabályainkhoz. J ól kijö ünk egymással. Íratlan szabályok… Tuulia ugyanezt a kifejezést használta. – Hogy kell ezt érteni? Talán pénzt adott Jukkának? Marja Maki egészen kivörösödött a dühtől. 109

– Már ne is haragudjon, kisasszony – sziszegte –, lehet, hogy a maga szemében én egy vén csoroszlya vagyok, de azért selyemfiúkra még nincs szükségem. J ukka is csak szexet akart, meg én is. D e egyikünk se fizete érte a másiknak. Maki meg volt győződve róla, hogy a férje nem tud semmit. Mielő hétfő reggel megérkeze volna Párizsból, felhívták a munkahelyéről, és a férje már a szörnyű hírrel várta. – A z volt az első mondata, hogy „a dzsigolód meghalt”. A gyerekek meg ott álltak mellette! Mar i Maki nyilván már régóta tudo felesége félrelépéséről. A mérnöknő a ól tarto , hogy a férje ölte meg J ukkát. A férfi azt állíto a, hogy az egész szombat estét és éjjelt o hon töltö e, egyedül. A kisebbik lányuk lovaglótáborban volt a hétvégén. – Bizonyára megérti, hogy ki kell hallgatnom a férjét is. Hol tudom elérni? – A z nehéz lesz… Tegnap este elrepült egy hétre Algarvéba golfozni. A mikor visszaindultunk Pasilába, teljesen össze voltam zavarodva. Koivu elgondolkodva fütyörészett mellettem. – N em semmi fickó volt ez a Peltonen! – szólalt meg végül. – Még egyetlen nővel se találkoztunk, akivel ne kezde volna ki. Kivéve talán a titkárnőjét. – Biztos őt is behálózta… A franc essen bele, hogy ez a Mar i Maki kicsúszo a kezünk közül! És ha ő a gyilkos? A kkor nyilván nem jön vissza. D e honnan tudta volna, hogy J ukka Vuosaariban van? I lyen gyenge lábakon álló vádakkal az életben se kapok nemzetközi elfogatóparancsot. 110

Megéheztem, beugrunk az Aurinkotuuli é erembe? A vegetáriánus kaja talán serkenti az agyműködést. N yolc után kerültem haza. A megado címen üzenetet hagytam Mar i Makinak, hogy amint tud, hívjon vissza. Nincs vesztenivalóm. Leginkább azon csodálkoztam, milyen készségesen beszélt Marja Maki J ukkával való viszonyáról és milyen könnyen meggyanúsíto a a férjét. A z volt a benyomásom, hogy olyan ember lehet, aki mindent szigorúan az ellenőrzése ala tart. Vajon titokban azt remélte, a férje ölte meg J ukkát? Vagy valami másra ment ki a játék? A z az érzésem támadt, hogy a védtelen áldozatot sakkfiguraként fel akarják használni egy házastársi perpatvarban, amibe semmiképp se akartam belekeveredni. A nap hátralévő részét azzal töltö em, hogy tovább böngésztem J ukka papírjait. Egymástól függetlenül veze e a munkahelyi és a személyes naptárát. A munkahelyiben csak a hivatalos programok szerepeltek: tárgyalások időpontjai, telefonok, repülőgépek érkezési ideje. A z utóbbi időben többször is volt találkozója a Ma inen Konzultációs I rodával, ezek valószínűleg az észt projekthez kapcsolódtak. A telefonkönyvben nem találtam ilyen nevű céget – a főnöknőjénél feltétlenül rá kell majd kérdeznem. A személyes naptárjába a privát programjait jegyezte fel. Kóruspróbák és fellépések, randik lányokkal, fallabdaedzések. N éha felbukkant ugyan a Tiina név, de nem gyakrabban, mint más női nevek. S okszor előfordult többek közö a Helvi és a Merike keresztnév is. J ukka esetleg más gazdag nőkkel is folytato viszonyt? Vajon ezért múla a az időt olyan gyakran éjszakai mulatókban? A naptárban csak úgy nyüzsögtek a furcsa rövidítések, mint például T. 22.00 O . 111

A T. Tuuliát jelenthet? És az O ? Talán o hont? Tulajdonképpen milyen volt a viszonyuk? Csodálkoztam, hogy címjegyzéket egyáltalán nem találtam J ukka papírjai közö : sem a nyaralóban lévő táskában, ahol a naptár volt, sem pedig a lakásán. A telefon melle és a munkahelyén is hiába kerestem. Lehetséges, hogy fejben tudta tartani az összes nőjének a telefonszámát? Elképzelhető lenne, hogy valamelyikük felbukkant éjjel a nyaralóban és szerelemféltésből megölte? D e honnan tudta volna akkor J ukka, hogy a stégen fognak találkozni? A nő vajon csónakkal jö ? Éreztem, hogy a fejfájás kezd elhatalmasodni rajtam. Úgy döntö em, egy jó kis kocogás többet használ fejfájás ellen, mint a fájdalomcsillapító. Épp a szennyesláda aljáról halásztam elő a futónadrágom, amikor csenge ek. Már megijedtem, hogy a jehovisták vagy a tévédíjbeszedő. A jehovistáktól könnyű lenne megszabadulni, ha azt mondanám nekik, hogy ortodox vagyok, ami persze hazugság, a beszedőt azonban már kellemetlenebb lenne elintézni. Két évvel ezelő a rendőrségi kiárusításon ve em egy agyonhasznált fekete-fehér tévét, de az engedély beszerzése valahogy azóta is húzódo . Persze nyilván egyiküket sem kötelező beeresztenem. Öreg nénik módjára kilestem a kémlelőlyukon, és nagy megkönnyebbülésemre Tuulia arcát láttam magam előtt. – S zia, te mesterdetektív! I jártam a közelben az unokatesómnál és úgy gondoltam, ha már i vagyok, benézek hozzád, hogy megkérdezzem, hogy áll az ügy. – Gyere csak be – annyira megörültem a látogatásának, hogy az sem érdekelt, tényleg az unokatesójánál volt-e. A futás különben sem volt annyira fontos. 112

– J yri hétfőn hőzöngö , azt mondta, kis híján lecsuka ad. Ő az első számú gyanúsíto ad? – kérdezte Tuulia, és a fogasra hajította a farmerdzsekijét. – Azt azért nem mondanám. Pár dolgot tisztáznom kellett vele. A jelöltek ranglistája állandóan változik, de erről igazából nem lenne szabad beszélnem veled. Másokat is kihallgattam, nem csiripelték a madarak? – D ehogyisnem, hiszen A n i és Mirja is eljö játszani. A ztán elmentünk a szövetség próbatermébe, hogy gyakoroljunk a temetésre. I szonyú volt! Reménytelen úr, vagyis a kórusvezetőnk, Toivonen enyhén szólva nem állt a helyzet magaslatán. A többiek látványosan kiközösíte ek minket, akik o voltunk a nyaralóban. Végül S irkku teljesen elveszte e az önuralmát és magából kikelve ordítozni kezdett, hogy ő nem ölt meg senkit, ne bámulják így. – Te jó ég! – A legrosszabb az volt… amikor Toivonen közölte, hogy J ukka anyja A szívem dalát szeretné hallani S ibeliustól, ez mindenkinél kiverte a biztosítékot. Egyszerűen képtelenek voltunk elénekelni… – kivéve Mirját, ő úgy fújta a szólamát, mintha mi sem történt volna. Természetesen el fogjuk énekelni, ha ezt szeretné, olyan jól, amennyire csak tőlünk telik, de a fenébe is… már Toivonenben sem lehet megbízni. – Mindenki énekel, aki ott volt a nyaralóban? – Ha valaki nem tartana velünk, azt rögtön meggyanúsítanák. Hihetetlen, mennyire az idegeimre megy már ez a Mirja! N em is énekel, valósággal óbégat. Képzeld csak el, az unokatesóm a tavaszi koncert után megkérdezte, hogy ki volt a szólista. Tényleg azt hi e, hogy Mirja szólót énekelt, mert a hangja mindvégig túlharsogta a többiekét. N éha meg tudnám ölni… Persze csak képletesen szólva – 113

tette hozzá gyorsan restelkedve. Rá akartam kérdezni a naptárbejegyzésekre Tuuliánál, de még egy fontos dolog eszembe juto , amit szere em volna tisztázni. – Tegnapelő este találkozód le volna J ukkával, igaz? – buggyant ki belőlem hirtelen. – Honnan veszed? – J ukka telefonja melle , a jegyze ömb legfelső lapján azt a nagybetűs megjegyzést találtuk, hogy „Tuulia hétfőn nem!”. Tuulián látszott, hogy erősen elgondolkodott. – Á… Úgy beszéltük meg, hogy elmegyünk egy szabadtéri előadásra, de aztán mivel mindenki csak szidta, meggondoltam magam és megkértem J ukkát, hogy váltsa vissza a jegyeket. Teljesen kiment a fejemből. – J ukka naptára szerint elég gyakran találkoztatok. Fallabdázni jártatok? – kezembe ve em a naptárt, de Tuulia egyszeriben kikapta a kezemből, és mielő még bármit is tehettem volna ellene, elkezdte lapozgatni. – Ezekre a T. betűkre gondolsz? N em rám vonatkoznak. Vajon mit jelentenek? J ukka állandóan bugyuta kódrendszereket eszelt ki. A mikor még iskolába jártunk, a fekete négyzet a naptárban azt jelente e, hogy azon a napon piált, a szív pedig, hogy lefeküdt valakivel… Fogadni mertem volna, hogy mindke őt többször rajzolta be, mint ahányszor valóban megtörtént. I dőnként elég gyerekesen tudo viselkedni. Gondolom, a T. valami nőt jelölhet. – Tudsz esetleg valamit a többiekről? Például kicsoda az a Tiina? És Merike? – elve em Tuuliától a naptárt és olvasni kezdtem a neveket. Tuulia sokukat tudta azonosítani. Többnyire kórustagok, rokonok, munkatársak voltak. Csak 114

két nőt nem ismert. – Tudtál Jukka mellékes jövedelmeiről? Tuulia meglepe nek tűnt. Fogalma se volt semmiféle másodállásról, de miután egy kicsit elgondolkodo , eszébe jutott valami. – Talán lehe ek alkalmi munkái, amiket feketén csinált. Egyszer említe valami tanácsadói megbízatást – egész jól kiismerte magát a jogi kérdésekben is. Megemlíte em, hogy viszonylag sűrűn utaltak neki jelentősebb összegeket. – Mit gondolsz, lehetséges, hogy előre megkapta az örökségét? – Hát persze! N yilván erről van szó! – Tuuliát valósággal lázba hozta ez a gondolat. – A szülei dörzsölt üzletemberek, biztos előre szétoszto ák az örökséget, hogy megkerüljék az adóhivatalt. A z öreg Peltonenéknek annyi pénzük van, hogy azt se tudják, hová tegyék. Persze Heikki nyilván mindent letagad majd, ha rákérdezel. Ezek után elképesztő vagyon po yan majd J armo ölébe! Kész szerencse, hogy a jenkiknél van – hisz a legtöbb gyilkosság a pénz mia történik. Te Maria, egész jó kis kéglid van, de nincs véletlenül egy kis söröd? Reggel elég kemény edzésünk volt, megszomjaztam. A hűtőben csak egy kevés joghurt volt a literes vödör alján, egy doboz ömleszte sajt és egy megkezde üveg kivilikőr. Egyéb élelmiszer-tartalékomat mindössze egy csomag kávé, egy fél rozskenyér és három fonnyadt alma képezte. Az utóbbi napokban nem volt időm boltba menni. – Tehát nincs. A kkor ugorjunk le mondjuk az Elite-be. Vagy ezt is tiltja a szolgálati szabályzat? Eszembe juto , hogy futni indultam, és hogy az iskolában azt taníto ák, egy rendőrnek pártatlannak kell 115

lennie. D e aztán az is eszembe juto , hogy pár korsó sör éppannyira ki tudja lazítani a nyakizmokat, mint a kocogás. – Jó, menjünk! Egy feltétellel… – Mi lenne az? – Hogy nem beszélünk többet erről az esetről. Bármiről beszélhetünk, zenéről, politikáról, könyvekről, felőlem akár a rénszarvastenyésztésről is, csak a munkáról ne. A végén még megőrülök, ha állandóan ezzel foglalkozom. – Ó, te szegény, ezek szerint besokalltál? – vigyorgo Tuulia. – A mi azt illeti, én is. Mindke őnknek jót fog tenni, ha egy kicsit mással is foglalkozunk, nem csak Jukkával. Lemostam az arcomról a nappali sminket, felfrissíte em magam, rendbe hoztam a hajam és hirtelen szomjazni kezdtem. Egy kis sörre, vidámságra, baráti beszélgetésre… N em bírtam, és nem is akartam tovább a szakmai etikára gondolni. Lehet, hogy rendőrként hiba volt elmennem Tuuliával sörözni, de emberileg biztosan nem. Tényleg jó volt. Tuuliának nagyon jó kedve kerekede , és sztorizni kezde . Vidám, anarchista életfelfogása hallatán vénséges vénnek, valóságos őskövületnek éreztem magam. Mesélt autóstoppos élményeiről, a rockfesztiválokon átélt kalandjairól, ahol tizenhat éves fiúcskákat szabadíto meg a szüzességüktől, és arról, hogyan lubickolt Tapiola szökőkútjában – szinte irigykedve hallga am. Talán sokak szerint egyszerűen arról van szó, hogy Tuulia az a típus, aki sohasem akar felnőni, szerintem viszont inkább arról, hogy nem akar beállni a sorba és kiégni. – I rtózom a szokásos társadalmi elvárásoktól: vizsgázz le, végy lakást, törleszd az adósságod, menj férjhez, szülj gyereket, légy tisztességes! Én felelőtlen akarok lenni és egész életemben azt csinálni, amihez épp kedvem támad – 116

magyarázta Tuulia, és a félig teli korsót olyan lendüle el emelte a szájához, hogy a sör egy része az álláról a nyakába folyt. Csak nevete , és letörölte a kézfejével. D ekoltázsa felfedte a kulcscsontját, kihangsúlyozta vékony nyakát. Fülében arany félholdak himbálóztak, és a hozzá illő gyűrűt ragyogó kövek díszíte ék. N yilván bizsu, de ízléses. – Mire gondolsz most, Maria? – A rra, hogy milyen jó végre egy értelmes emberrel beszélgetni. Valamiért azokat a nőket értem meg a legjobban, akik hozzád hasonlóan nem hagyják magukat belekényszeríteni a hagyományos női szerepekbe. – Magányosnak tűnsz. J aana egyszer azt mondta, hogy kissé különc vagy. – Csak nem szeretem a szokványos dolgokat. A z emberekkel úgy általában nincs bajom, a férfiakkal sem, de rosszul vagyok ettől az együttjárósditól. – De azért van valakid? – N incs. Persze volt pár komolyabb kapcsolatom: Pete eli a az összes pénzem, az ornitológus személyiségzavarban szenvede , aztán volt még egy, aki az évfolyamtársam volt a jogon – ő meg nem bírta elviselni, hogy jobb jegyeket kaptam a vizsgákon, mint ő. D ióhéjban ennyi. S emmi kedvem sincs pusztán azért együ lenni egy férfival, hogy legyen valakim és mert ez az elvárás. A hhoz túlságosan kényelmes vagyok. N em hiszem, hogy minden férfi idióta, de túl sok valamirevaló példány még nem keresztezte az utamat. Te hogy vagy ezzel? – A z enyémet is csak ritkán. Kivéve J ukkát… – Tuulia az ajkába harapo , amiről rögtön eszembe juto A n i levele, amelyben arra kérte J ukkát, hogy ne okozzon fájdalmat Tuuliának. – Bocs, hogy tilto vizekre eveztem, de J ukka 117

valahogy… különleges volt, a maga módján. Rokonlélek. N éha viszont irtó idegesítő tudo lenni. Pincér! Még egyszer ugyanezt! Te is kérsz még egyet? – J öhet. Megbirkózom a harmadikkal is – észreve em, hogy Tuulia a könnyeivel küzd, így aztán gyorsan Kaurismäki legújabb filmjére tereltem a szót, amit a múlt héten lá am. Megint a férfi és női szerepnél kötö ünk ki, szidtuk a kormányt és önfeledten nevetgéltünk. Két önelégült fickó megpróbált csatlakozni hozzánk, de Tuulia átölelte a vállam és sejtelmes hangon azt mondta, hogy nekünk elég egymás társasága. J ót derültünk a meglepe ábrázatukon. A hármas villamos megállójában tudatosult bennem, hogy alaposan berúgtam. Tuulia azt mondta, nem bír kigyalogolni az állomásra, ahonnan a busza indul, ezért megígértem neki, hogy megvárom vele a villamost. I dőközben lehűlt a levegő, Tuulia pulóverének kinyúlt ujjába rejtette a kezét. – Valami gond van a vérkeringésemmel – mindig fázik a kezem. – Kiskorunkban az iskolai szünetben, ha fáztunk, mindig egymás tenyerébe tapsoltunk. Kipróbáljuk? – elkezdtük a kezünket egymáshoz verni. Előbb lassan és esetlenül tapsoltunk, majd ahogy megelevenede bennünk az emlék, egyre gyorsabban és gyorsabban, ügyet sem vetve a körülö ünk álló emberek csodálkozó tekintetére. Úgy vihorásztunk, mint a kiskamaszok. – N eked bezzeg jó meleg a kezed – állapíto a meg Tuulia. – Meleg kéz, hideg szív, így tartja a mondás, stimmel? – Ezek szerint neked meleg a szíved. Hát ez igaz-e? – 118

dobtam vissza a labdát. Mielő a villamos elvi e volna Tuuliát, megöleltük egymást. Útban hazafelé azon tűnődtem, utoljára mikor érintettem meg valakit úgy, hogy az jólesett volna.

119

NYOLC Viszi az ár csónakom, hová sodorja vajon? Azt meg nem mondja emberfia senki

A hét hátralévő részében teljesen lefoglalt a Malmiban történt késeléses ügy. Pénteken nő az áldozatok száma, mivel az egyik cigánycsaládból a legkisebb fiú leszúrta a rivális unokatestvért. Megpróbáltam megérteni a gondolatmenetüket, de ahhoz jobban kellett volna ismernem a kultúrájukat, arra viszont egyáltalán nem volt időm, hogy ennek megismerésével is foglalkozzam. Toivonen karnaggyal több találkozónk is elmaradt, míg végül hétfőn sikerült elérnem. – Valójában még szabadságon vagyok, csak a temetés mia i próbákra jö em be a városba, és az igazat megvallva nagyon sietek, mert estig még nagyon sok mindent el kell intéznem – magyarázkodott Toivonen. – Gyilkossági ügyben nyomozunk – próbáltam kellő nyomatékkal a hangomban leszögezni. – Persze, tisztában vagyok vele, és szívesen segítek is, ha tudok. El tudna jönni ma este a diákszövetség próbatermébe? Fél nyolc tájban szünetet tartunk, akkor beszélgethetnénk. Ez kapóra jö . Így legalább egyú al a többi kórustagot is szemügyre vehetem – ők is szolgálhatnak J ukkával 120

kapcsolatos újdonsággal. Csütörtökön felhívo Mar i Maki. Pillanatnyi habozás után bevallo a, hogy a gyilkosság éjszakáján mégsem o hon volt. A mikor megkérdeztem, hogy tudja-e ezt valaki tanúsítani, zavarba jött. – Hát… S ajnos nem emlékszem a nő nevére… – alkalmi ismeretségről volt szó. A Kaivohuone é erem bárpultjánál találkozo vele és együ töltö ék az éjszakát a Vaakuna S zállodában. Megegyeztünk, hogy amint kedden visszatér Finnországba, jelentkezik nálam. Talán túl naiv vagyok, hogy hi em neki, de nem tehe em mást. Koivu az ő fényképét is megmutathatja majd az éjszakai mulatókban és a Kaivohuonéban. Talán rábukkan erre az alkalmi ismeretségre is. És ki tudja, lehet, hogy a szállodában is emlékszik rá valaki. Röviddel hét elő szálltam fel a villamosra. Előző este az egyik késelőt éjfélig valla am. Fáradt voltam, üres volt a fejem. A zt kívántam, bárcsak várna o hon valaki egy jó meleg fürdővel és egy hideg sörrel! D e legalább egy doromboló macska! Remélhetőleg nem tart sokáig a próba. Takarítani kellene, meg mosni, és végre hat óránál többet aludni. A hetes villamoson ülve eszembe juto , hogy mit mesélt Koivu a Hesperia húspiacáról. A bármixer először azt mondta, jól emlékszik J ukkára, aztán mégis azt állíto a, hogy nem igazán figyelte, mit csinált a férfi. A nőket még nehezebb volt szóra bírni. S enkinek se akaródzo felismerni J ukkát, pedig amikor Koivu megmuta a nekik a fényképet, némelyikük szemében látszo , hogy felismerte. Lehet, hogy tényleg túl puhány Koivu ehhez a munkához… A kórus a Liisankatun próbált, a Keleti Finn 121

D iákszövetség épületében. A nyito ablakból az ének kihallatszo az utcára. Ráismertem Kuula szerzeményére: Viszi az ár a csónakom. Vuosaariban is ezt gyakorolták. Ezt tervezték vajon Jukka temetésén előadni? A lift rossz volt, gyalog kelle felmennem a negyedik emeletre. A próbaterem felé közeledve a lépcsőházban egyre hangosabb le az ének, meg-megszakadt, majd kezdődö újra elölről. Hogy bírták ezt a szomszédok? A z ajtó zárva volt. Csenge em. Hosszas várakozás után végül Mirja engede be. Egy pillanatra mintha meglepődö volna, amikor meglátott. – S zia! A karnagyotokkal beszéltem meg találkozót – magyarázkodtam. – N agyjából tíz perc múlva lesz szünet – felelte Mirja, és visszamasírozo a többiekhez. Kicsit korán jö em, Toivonen se nagyon igyekeze szünetet tartani, úgyhogy körülbelül húsz percen keresztül nyomon követhe em a próbát. A z oldalajtóból nagyszerűen lehete látni az egész kórust, az előtte izzadó karnaggyal együtt. Mivel az őszi szemeszter még nem kezdődö el, csak vagy húsz énekes volt jelen. A férfiak jóval kevesebben voltak, mint a nők, J yrin és Timón kívül egyetlenegy tenor énekelt. N oha nem volt teljes a létszám, a terem szűknek hatott. A nyitott ablak ellenére nagyon fülledt volt a levegő. Toivonen egy húsz centi magas emelvényről vezényelt. Alacsony, kövér, kopaszodó férfi volt, dús szőke körszakállal. Enyhén szólva furcsán vezényelt, legalábbis nekem úgy tűnt. Vezénylés közben hol az egyik szólamot énekelte, hol a másikat, talán Glenn Gouldtól leste el. A rövidre szabo ing folyton kicsúszo lötyögő farmerjából, amit szabad kezével folyamatosan igyekeze visszagyűrni. Állítólag fellépés elő 122

az énekkar női tagjai ellenőrizni szokták, hogy rendben vane a haja, a zsebében van-e a hangvilla és hogy fel van-e húzva a slicce. Meglehet, a művészlét elengedhetetlen velejárójának tekinte e a szórakozo ságot, kicsit talán rá is játszott. – Tenorok, állj! – ordíto a el magát hirtelen Toivonen. – Nem tudtok kottát olvasni? Ez basszus szólam! Timo elpirult zavarában, J yri pedig kárörvendőn vigyorgott mellette. – Kezdjük újra, enyhén szólva nem megy még zökkenőmentesen. S zoprán és alt, ügyeljetek a pontozo nyolcadokra és a triolákra a második oldal tetején. Basszus, ne olyan vontato an! Gyerünk, elölről! Mezzo, megvan még az a d? Toivonen a kért hangból legalább két változatot kapo . A többiek fájdalmasan felsóhajto ak – nyilván nem először fordult elő. – A magasabb lesz a jó – jegyezte meg szárazon Toivonen, és beinte e a mezzót. Egy pillanatig teljes volt a csend, aztán valaki bizonytalanul elkezdte, majd erősítésképpen az altból is felhangzo egy hang. Láthatóan nagyon összeszedetlen volt a csapat. – Mirja, folyton összezavarsz! – kiálto a Piia meglepően határozottan. – Mi olyan nehéz ebben a belépésben? – kérdezte Toivonen a fejét vakargatva. – Mindenki epedve várja, hogy hibázzunk. Így nem lehet énekelni – magyarázkodo félszegen a Piia melle álló vörös hajú lány. – S zívesen éneklem a szólamukat, ha azzal megoldódik a probléma – javasolta Mirja, de rögtön le is hurrogták. J ó 123

ideig eltartott, míg Toivonen helyreállította a nyugalmat. – I détlenül hangzik, ha szélről elkezded énekelni a mezzót. Tuulia, nem tudnád az első taktust a mezzóval énekelni? – kérdezte végül Toivonen. Így egész jól sikerült, és végre továbbmehe ek. Teljesen belefeledkezve hallga am őket, olyan megható ez a dal, ráadásul mintha épp J ukka temetésére írták volna: „ Viszi az ár csónakom, hová sodorja vajon? / azt meg nem mondja emberfia senki… A z alt közelében álltam. Tuuliának igaza volt: Mirja hangja valóban túlharsogta a többiekét, mintha egyfolytában fortét énekelt volna. Csodálkoztam, hogy a Mirja melle álló lány még nem süketült meg a bal fülére. S irkku az altok közepe táján állt és éneklés közben ütemre előre-hátra ingott, elég furán hatott. A z altok mögö a tenorok álltak. Timo valósággal belebújt a ko ájába és egyetlenegyszer se néze fel belőle. J yri nagyon erősen koncentrált. J ól állt neki az éneklés, kevésbé tűnt gyerekesnek. S zemem a hátsó sort pásztázta és megakadt A n in, aki érces hangon épp belekezde a szólamába: „minden, minden elvész egyszer, Egy pillanatra úgy tűnt, mintha könny csillogott volna a szemében. – Köszönöm! – ordította Toivonen a dal kellős közepén. – A „köszönöm” azt jelenti, hogy állj! – te e hozzá, látva, hogy néhányan tovább énekeltek. – „M inden, minden elvész egyszer” harmadik oldal, harmadik sor. O két f van. Vajon mit jelenthet? Csupa nyúzo arcot lá am. N yilván ez a jelenet is gyakran megismétlődött. – Fortissimo – morogták mindenfelől. – N ahát, ha tudjátok, hogy mit jelent, akkor az alt 124

kivételével miért nem tartjátok magatokat hozzá? – Ők amúgy is mindig bőgnek – csa ant fel Tuulia, miközben rám mosolygo . N em tudtam megállni, hogy ne viszonozzam. A belőle áradó derű egy pillanatra elfeledte e velem a próba nyomasztó hangulatát. – És tenorok, egész idő ala egy fél hanggal lejjebb énekeltek a kelleténél, pedig ez a magasság elvileg egyikőtök számára sem okozhatna gondot. Láttam, amint Jyri megint Timóra sandított. – A szopránok végig egy kicsit bátrabbak lehetnének, és ti, basszisták, állandóan késtek. S zedjétek össze magatokat! Harmadik oldal, a basszus első belépése… A mikor megint Tuuliára néztem, az arca egy pillanat ala elkomorodo . N em ese nehezére az éneklés. J aana mesélte, hogy nagyon magas hangja van, könnyedén ki tudja énekelni még a hébe-hóba előforduló kétvonalas h-t is. Piia viszont láthatóan küszködö . A bba is hagyta az éneklést, lefolyt a könny az arcán. A mole vörös hajú zsebkendőt nyújtott neki. A kórus még egyszer elénekelte a dalt, ezú al megszakítás nélkül. Már egész szépen hangzo . Végül Toivonen bejelente e a szünetet, és én megindultam felé a padok közö , de a kavalkádban szem elől téveszte em. Menet közben levertem egy ko át. A mikor felemeltem, lá am, hogy a tulajdonosa helyenként átírta Leino versét: „Egyik kunyhóba születik, másik palotába, / És óra ketyeg szívében mindannyiunknak, / ha megáll, a kórus ideje közel már. Ki gondolta volna, hogy a magaskultúra képviselői is megengednek maguknak efféle humorizálást… Majdnem belebotlo am A n iba, aki egy nagy karfiolból kis rózsákat tört le és a szájába tömködte. 125

– Helló, Maria! Kérsz? – tartotta elém a karfiolt. – Köszönöm, nem. Hova lett Toivonen? A n i a hátsó szoba felé mutato , ahol a karnagy épp Timónak magyarázo valamit. Hangos üdvözlésemmel félbeszakítottam őket. – S zervusz! – viszonozta a köszönésemet Toivonen. – Jelentkezni szeretnél a kórusba? – N em. Maria Kallio főtörzsőrmester vagyok a Helsinki Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztályáról. Toivonen meglepe en néze rám, majd az első döbbenet után kezet fogo velem. Megint félrevezete valakit a farmerom. Lehet, hogy állandóan egyenruhában kellene szaladgálnom, és össze kéne fognom a hajam. – Vagy úgy, egészen kiment a fejemből – Toivonen kiküldte Timót a szobából és bezárta az ajtót. – Tulajdonképpen mit szeretne megtudni? – kérdezte körszakállát tépdesve. – J ukka Peltonen volt a kórus helye es vezetője. Mi tartozott a feladatköréhez? – Tulajdonképpen alig valami. N éha két részre oszto uk a kórust, és J ukka az egyik felével próbált, én meg a másikkal. Elvileg a helye es kórusvezető csak akkor vezényli a kórust, ha a vezető távol van, de én igyekeztem mindig i lenni. – Jukka a belépésétől fogva betöltötte ezt a tisztséget? – Már nem is emlékszem. Képtelen vagyok fejben tartani, hogy ki mikor jö a kórusba. Mindenesetre J ukka elég hosszú ideje énekelt az énekkarban, tíz éve biztosan. – Elvileg ez nem egyetemi kórus? Ha jól tudom, J ukka már végzett… – A z egyetemi kórus elég tág fogalom. A jó énekeseket 126

természetesen szívesen megtartjuk tovább is. J ukka szemmel láthatóan nagyon jól érezte magát az énekkarban… – Toivonen sokat sejtetően elmosolyodo . – Valószínűleg azért is szerete idejárni, mert folyamatosan újabb és újabb lányokkal bővül a csapat. – J ukkát tehát kedvelték a kórus nőtagjai? – kérdeztem, mintha újdonságot hallottam volna. – A z nem kifejezés, J ukkának annyi barátnője volt, hogy másnak is tudo adni belőlük – megint mosoly suhant át az arcán, de nyomban el is tűnt. Talán ráeszmélt, hogy nem helyénvaló ilyen könnyed hangnemben beszélni egy halottról. – Hogy érti ezt? Toivonen zavartan belegyűrte az ingét a nadrágjába és többet nem volt hajlandó mondani. A mikor megkérdeztem, hogy a próba szünetében beszélhetnék-e a kórustagokkal egyenként, mogorva lett. – Ez az utolsó próbánk a temetésig, és a kórus igencsak kijött a gyakorlatból. Mielő beleegyeze volna, még egyszer emlékeztetnem kelle rá, hogy gyilkosság történt. A ztán az órájára pillanto és kijelentette, hogy túl sokáig tartott a szünet. A kórustagok kisebb csoportokban szétszéledtek a termekben. Úgy tűnt, mintha a többiek kerülték volna azokat, akik o voltak Vuosaariban. Csak J yri beszélgete a dohányzóban egy altot éneklő lánnyal. S irkku ijedten bámult rám a folyosón álló kanapéról és szorosan Timóhoz bújt. A mikor Toivonen befejeze nek nyilváníto a a szünetet, Timo felállt a karnagyi emelvényre. Miután hiába várta, hogy elhallgassanak a többiek, ingerülten elkiáltotta magát: – Hallgassatok már el! Tehát a szombati menetrend: a 127

szertartás két órakor kezdődik a sziklatemplomban. Egykor találkozunk, hogy legyen időnk beénekelni és még egyszer átfutni a programot. – Melyik egyházi énekeket énekeljük? – kérdezte Mirja. – Még nem tudjuk – szólt közbe Toivonen. – Peltonen úr holnapra ígérte a listát. A mint megtudom, felhívom Timót, ő majd értesít benneteket. J ó lenne, ha elő e mindenki belenézne kicsit a dalokba. – A temetés után lesz egy kis megemlékezés a Laulumiehet é eremben – folyta a Timo. – Megkértek minket, hogy o is énekeljünk egy-két dalt. A z egyik Bach M áté passiójából a Wenn ich einmal soll scheiden, a másik pe dig A béke országa Emil Gene től. Ezeket most el is próbáljuk. Van kérdésetek? – Mit vegyünk fel? – kérdezte Piia. – A lkalomhoz illő ruhát, ne a fellépéseken szokásosat – felelte Timo. – A mit amúgy is felvennétek a barátotok temetésére – fűzte hozzá Toivonen. – A fiúk nyilván sötét öltönyt. – A lányok pedig nehogy virágos ruhában, erősen kifestve jöjjenek – okoskodott Mirja. – S zeretnél valamit mondani? – fordult felém Timo, és mintegy helyet adva nekem lelépe az emelvényről. A hogy a helyére léptem, szinte kedvem támadt vezényelni, persze gyorsan elhessegettem a gondolatot és a lényegre tértem. – J ó estét! Maria Kallio főtörzsőrmester vagyok a Helsinki Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztályáról. J ukka Peltonen halála ügyében nyomozok. Ha valaki tud valamit, ami az ügy szempontjából fontos lehet, kérem, hogy ossza meg velem. Most átmegyek a dohányzóhelyiségbe – megkérem önöket, hogy egyesével jöjjenek be hozzám. 128

– A zok is menjenek, akikkel már beszéltél? – kérdezte Mirja harapósan. – N ekik nem kell, ha úgy érzik, nem tudnak újat mondani, és ha nem kérem külön. Felírtam a táblára a telefonszámomat, amin elérhetnek, ha később az eszükbe jut valami – leugro am az emelvényről és rámuta am a Mirja melle ülő alacsony lányra, akiről az imént azt feltételeztem, halláskárosodást szenvede a melle e harsányan éneklő Mirjától. A kihallgatás sajnos nem sokkal vi előbbre. Úgy tűnik, hogy A n i, Tuulia, J yri és Piia ismerték a legjobban J ukkát. Egypár lány ugyan beismerte, hogy közte és J ukka közö egykor volt valami, de ezek már elég régi történetek voltak. Csak A nu, a mole vörös hajú mezzo tudo új információval szolgálni. – A mikor utoljára lá am J ukkát, kyykkät játszo unk, aztán elmentünk a Kolme Liisaa-ba sörözni. A női mosdó o elég szűkös, ezért kinn a folyosón kelle várakoznom, közvetlen a telefon melle . A karatlanul is meghallo am, hogy Jukka épp veszekszik valakivel. – Miről volt szó? – Pénzről. J ukka valami olyasmit mondo , hogy „most az ötödét, több nincs, értsd már meg végre”. A ztán észreve engem és hozzáte e, hogy „ide figyelj, nyanya, most nem tudok beszélni”, ezzel lete e a kagylót. A ztán rám förmedt, hogy mi a francért hallgatózom. – Egy nővel beszélt? – Az volt a benyomásom. – Kik voltak közületek akkor kyykkät játszani, és ki ment utána sörözni is? A hogy A nu rám néze , abból látszo , egyből megérte e, 129

mire akarok kilyukadni. – A szokásosak. A zok, akik most is o voltak a nyaralóban. A n i kivételével. A zért volt Mirja olyan csalódo . J áték után haza is ment, nem jö velünk sörözni. D e amikor fültanúja voltam J ukka telefonbeszélgetésének, addigra Mirja sehogy se érhete haza, ahhoz túl messze lakik. A többiekből semmi használható információt nem tudtam kihúzni. Kedvem le volna Tuuliával is beszélgetni, csak úgy, de semmilyen hihető ürügy nem juto az eszembe. Egyébként egy kicsit restelltem magam, amiért sörözés közben esetleg túlságosan is kiadtam magam neki. A múlt éjszakai kihallgatásokat még nem sikerült kipihennem, de a fáradtság ellenére egy kicsit még hallga am, ahogy a kórus az ismert Bach-darabot próbálta. Még dudorásztam is halkan. Vajon hol volt J ukka helye? Mivel első basszista volt, a hátsó sor közepére tippeltem. És mennyit változhato az összhatás, mióta nem énekel velük? J ukka egy nővel pénzről vitázo . Tartozo volna valakinek? Vajon ez állt a drága kocsi és a többi luxusholmi há erében? És J ukka azért kérte vissza sürgősen a pénzt Jyritől, hogy ennek a nőnek adhassa? – Tulajdonképpen miért kell rendőri felügyelet melle próbálnunk? Talán a ól tartasz, hogy hamarosan valaki más is meg fog halni? – A n i jelent meg a folyosón, a telefonhoz igyekeze . Első szavaiból úgy ve em ki, hogy Peltonenéket hívta és a temetés részletei felől érdeklődö . Kinyújto am a nyelvem A n i fekete pólós hátára és becsaptam magam mögött az ajtót. Rémes egy pasas, gondoltam magamban, miala 130

leszaladtam a lépcsőn. Először karfiollal kínál, aztán felbosszant. Különben is, csupa perverz alak jár ide. A próbán az az érzésem támadt, hogy titokban valószínűleg már minden egyes kórustag legalább egyszer meg akart szabadulni a szomszédjától vagy Toivonentől. Lehet, hogy valaki egyszerűen megunta, hogy J ukka állandóan kritizálta a hangját… A Kaisaniemi-parkban két évfolyamtársamba botlo am, akik az állomás melle i é erembe igyekeztek. Egy kis rábeszélés után velük tarto am. A takarítás megvár, aludni meg akkor is ráérek, ha nyugdíjas leszek.

131

KILENC Föld, ég és tenger, minden, minden elvész egyszer

A hét igencsak zűrösen folytatódo . Miután három nap ala öt családon belüli erőszakot kelle kivizsgálnom, az az érzésem támadt, hogy a fél város a fejébe ve e, bántalmazni fogja a házastársát vagy valamelyik családtagját. Egy megölt anya, két megvert feleség, egy részegen az erkélyről lelökö férj és egy apja vadászpuskájával súlyosan megsebesíte kisöcs volt a mérleg. Kis híján megfogadtam, hogy soha az életben nem megyek férjhez és nem szülök gyereket. Csak ritkán tudtam J ukka esetén gondolkodni, de minden alkalommal, amikor beleolvastam az aktájába, újabb és újabb kérdések merültek fel bennem. O akartam lenni J ukka temetésén, noha nem volt munkaköri kötelességem és a nyomozás szempontjából nem is volt jelentősége. A mikor J ukka apját felhívtam, hogy feltegyek pár további kérdést fia pénzügyeivel kapcsolatban, egyú al a szertartás pontos menetét is megtudtam. Heikki Peltonen határozo an tagadta, hogy előre kifize e volna J ukkának az örökségét, de nem igazán győzö meg. A z orvosa egyelőre megtilto a, hogy kihallgassam J ukka anyját. Tisztában voltam vele, hogy gond nélkül megkapha am volna az engedélyt, de nem akartam feleslegesen sürgetni. 132

J ukka autójában nem találtak semmi különöset. Rengeteg ujjlenyomat volt az utasterében, de egyik sem szerepelt a nyilvántartásban. Talán köztük volt a titokzatos M. ujjlenyomata is… Vémyomra nem bukkantak a kollégák, titkos rejtekhelyre sem. Részemről vissza lehete adni a kocsit Peltonenéknek. Gyalog mentem a templomba. A régi fekete ruhám feszült a karomon. Ére ségire kaptam, akkoriban még nem edze em annyit. A fekete harisnya jótékonyan eltakarta epilálatlan lábamat. N em vi em virágot, mert J ukka már úgysem tudja értékelni, a jelenlévők meg talán rossz néven vennék egy rendőrtől ezt a gesztust. Meg akartam figyelni a gyászolókat, miközben lerakják a csokrukat a koporsónál; talán köztük lesz Tiina, Merike és ez a bizonyos M. is. A temetés utáni összejövetelre viszont már nem akartam odatolakodni. Mintha az ég is csak a temetés mia borult volna be, de esni sehogy se akart. Pedig a táj a hosszú, száraz hetek után valósággal szomjúhozott egy éltető zivatarra. A legkisebb feltűnést is kerülve felmentem a karzatra és leültem egy sarokban. A zon töprengtem, hogy mikor voltam utoljára templomban, és eszembe juto A nnikka barátnőm múlt téli esküvője. N em az én világom volt ez. N em tudtam, hogy kell viselkedni, esetlennek éreztem magam, a prédikációk se fogtak meg. Ritkán gondolkodtam az élet nagy kérdéseiről, a vallásokról meg szinte soha. Most viszont felmerült bennem a kérdés, hogy mi történhete J ukkával… A főkapitányságon az a pletyka járta, hogy húsz évvel ezelő az egyik legsikeresebb nyomozó rendszeresen felkerese a gyilkossági ügyekkel kapcsolatos kérdéseivel egy spiritisztát. Állítólag egész jól működö . N em igazán hi em az 133

ilyesmiben, de hát mit lehet tudni? Tulajdonképpen bármi elképzelhető – lehet, hogy Jukka már a mennyországban van, de az is lehet, hogy a pokolban. Talán mindenkinek megvan a maga mennyországa. Lelki szemeimmel lá am, amint J ukka csinos kis női angyalkákkal szórakozik, de gyorsan ráeszméltem, hogy nem illik templomban ilyesmire gondolni. Remélem, senki se ve e észre, hogy mosolyogtam magamban… A z is lehet, hogy Jukka egyszerűen csak megszűnt létezni. Lenéztem a karzatról. N em voltak túl sokan. A kórus már elfoglalta a helyét a gyászolók elő , épp velem szemben. A z oltár elő egy egyszerű tölgyfa koporsó állt. Hamarosan J ukkával együ elégetik. Heikki Peltonen az első sorban ült, melle e a fekete fátyolos, megtört asszony bizonyára J ukka édesanyja volt. Vajon hány nyugtatót tömtek szerencsétlenbe a temetés előtt? Valamennyi gyanúsíto am jelen volt. Piia és Tuulia a jobb oldalon ült. Piiának már most vörös volt a szeme, elegáns ruhája szinte túl finom volt egy temetésre. Tuulia testhez álló fekete ruhája melle csaknem fehérnek tűnt a haja és az arca. S irkku lehajto fejjel ült és fogta a mögö e ülő Timo kezét. Mirja ellenben az összegyűlteket szemlélte, és amikor tekintete találkozo az enyémmel, a szeméből sütött a gyűlölet. A fiúk a hátsó sorban ültek. J yri olyan alacsony volt, hogy alig látszo ki az altok mögül. A n i egész a szélén ült, feje kimagaslo a többiek közül. Fekete öltönyének a nadrágszára túl rövid volt, a zokni fele kivillant keskeny bokája. Vállig érő haját fekete szalaggal fogta össze. Toivonen az orgonánál ült. Lá am, hogy remeg a keze, és azon kaptam magam, hogy aggódom a kórustagokért, J ukka 134

anyjáért, magamért. Féltem a kíntól, amely a sok vörös szem mögö rejle , féltem, hogy ellenőrizetlenül kiszabadul, és hogy az éneklés sírásba és jajveszékelésbe csap át. Féltem, hogy valaki hangosan megkérdezi: ki volt, és miért? És ezekre a kérdésekre még nem tudtam a választ. Talán Jukkának volt a legkönnyebb. Számára minden véget ért. Toivonen leütö e az első akkordot. A 613. ének első és második versszakával kezdődö a szertartás. Előve em az énekeskönyvet és csatlakoztam az éneklőkhöz. Már az első versszaknál kiderült, miért épp ezt az éneket választo ák, de a második versszak szövege is tökéletesen ille az alkalomhoz: „N em segít se hatalom, se erő, se fiatalság, / nem véd se tudás, se bölcsesség, ha a sír kitárul. / Egyszer minden embernek lejár az ideje. D e hogy hogyan s miképp, azt csak az Úr tudja… Reszketett a hangom. Már rég nem énekeltem. A z egyházi ének után az énekkar következe . Felismertem Mozart Requiemjéből a Lacrimosát. A dallam fájdalmas volt és könyörtelen. A szövegben sem volt vigasz, csak fenyegetés: „Könnyel árad ama nagy nap, / H amvukból ha föltámadnak / A bűnösök s számot adnak.„ Rossz ember volt vajon J ukka? N emtörődöm volt, játszadozo az emberekkel, de ez egyú al azt is jelenti, hogy rossz ember volt? N em tudtam levenni a szemem az énekkarról. A csoportból kihallo am J yri fuvolaszerű tenorját és Mirja sötét altját. Talán a hangja volt a legszebb benne. A basszusok dübörögték fenyegető szólamukat, a szopránok pedig egyre magasabban énekeltek, senkit sem hagyo cserben a hangja. Tuulia sápadt arca énekléskor egy kicsit kipirult. A z imák és a bibliarészlet felolvasása nem hato rám különösebben, elengedtem őket a fülem melle . A lelkész egy alkalomhoz illően komoly fiatalember volt, aki J ukka 135

szüleihez intézte a szavait. Piia zsebkendőt kerese a táskájában. Mielőbb beszélni akartam vele. S irkku megint Timo kezét szoronga a. Ke ejük számára még nem találtam megfelelő indítékot a gyilkosság elkövetésére. A zt viszont gond nélkül el tudtam képzelni, hogy S irkku védelmében Timo rátámadt volna J ukkára. Határozo an olyan típusnak tűnt, aki szerint a férfinak feladata, hogy megbosszulja a párján ese sérelmeket. Engem még senki se véde meg, nem mintha vágytam volna rá. Ellenkezőleg, egyszer épp én ütö em meg a hot dogos bódé elő i sorban egy részeg alakot, amiért Harrit, a madártudósomat hosszú hajú homokosnak titulálta. És mi van akkor, ha a naptár T. betűi Timót jelente ék? D e miért akart volna Timo és J ukka éjjel titokban találkozni? És ha a pálinkafőzőt valamelyik szerelmes rejtegeti? A lelkész befejezte a beszédét, Toivonen pedig átment az énekkar elé, és a fiúk felálltak énekelni: H alál ligete, éjjeli berek… Mindössze hatan alko ák a férfikórust; J yri és A n i képviselték az extrém hangfekvéseket. Először J ukka anyja kapo sírógörcsöt, aztán ez hullámszerűen továbbterjedt a mögö e lévő sorokon, magával ragadva az ismerősöket és a rokonokat, majd átcsapo az énekkar női tagjaira is. Tuulia meg se próbálta visszatartani patakokban ömlő könnyeit. Legszívesebben odamentem volna hozzá, hogy megvigasztaljam. Piia tekintetét elrejte ék az arcába hulló tincsek, egy számomra ismeretlen lány pedig olyan hangosan fújta az orrát, hogy felhallatszo hozzám a karzatig. Toivonen reszkető kézzel vezényelt. Csak Mirja ült nyugodtan, kifejezéstelen arccal, mintha a körülö e lévő gyász teljesen hidegen hagyta volna. Vajon csak magára erőlte e a közömbösséget? Vagy annyira 136

utálta J ukkát, hogy egyenesen örült a halálának? Ha így van, vajon miért? Csodáltam a fiúk önuralmát. A modern társadalmak minden vívmánya ellenére még mindig tabu volt a férfiak számára a sírás, kimondatlanul is megengedhetetlen gyengeség. D e hogy voltak képesek énekelni, amikor körülö ük mindenki sírt, J ukka anyja pedig a nyugtatok ellenére is hangosan, szívbemarkolóan zokogo ? J yri szépen, lágyan énekelt, éles beszédhangja éneklés közben szinte testetlenné, hangszerszerűvé vált. A közbenső hangok enyhén érdesen szóltak, az egyik basszus arca vészesen rángatózo . A n i hihetetlen mély basszus szólamát egyenesen J ukka anyja felé fordulva énekelte, mintha tekintetével akarta volna meggyőzni arról, hogy A leksis Kivi igazat mond: Távol minden háború, viszály… A mikor végeszakadt az éneklésnek, vér ízét éreztem a számban. Kiharaptam a napégette alsó ajkam. A z igehirdetés visszahozo a földre. Vagyis inkább felbosszanto . A lelkész nagyon zavaros dolgokat mondo J ukka halálának körülményeiről. Persze belátom, hogy nem volt könnyű beszélni róla, hiszen még nem tisztázódo az ügy, ráadásul valószínűleg a gyilkos is jelen volt, de akkor is megrökönyödtem rajta. S zerinte I sten hatalmas bölcsességében szólíto a magához J ukkát, aki most békésen pihen. Utáltam ezeket a halált megszépíteni próbáló, üres frázisokat. Biztos nem ezek a szavak juto ak volna az eszébe, ha látta volna Jukka holttestét. Az énekkar megint felállt énekelni. „Viszi az ár csónakom.” A szopránok belépése kicsit bizonytalan volt, Piia szörnyen meggyötörtnek tűnt. Ezt a dalt Vuosaariban még gondtalanul gyakorolták. Mennyivel másabb érzéseket 137

válthato most ki belőlük! „M inden, minden elvész egyszer,” – dörögte a basszus. „M ikor új tavasz ébred, új nap kel a láthatáron,” – következe nemsokára reményteljesen. „Vagy ez csak öncsalás vajon?” – kételkedtek megint a basszusok. Jukka számára már biztosan nem lesz több tavasz. A koszorúk következtek. Kár, hogy a sok szép virág egy csepp örömöt se szerez már annak, aki a koporsóban fekszik. J ukka anyja szinte egy pillanatig se bírt talpon maradni a koporsó melle , pedig a férje erősen támoga a. A rokonok következtek, aztán J ukka munkatársai. J ukka titkárnője vi e a koszorút, Marja Maki pedig határozo hangon felolvaso egy közhelyes idézetet. A legvégén Toivonen és a rángatózó arcú kóristafiú te e le az énekkar koszorúját a koporsóra. Különösnek találtam, hogy J ukka barátai közül senki se vállalkozo erre a feladatra: se J yri, se A n i vagy Tuulia, de még a kórus szószólója, Timo se. Ha jól lá am, a jelenlévők közül mindenki odajárult a koporsóhoz, de a feliratok tanúsága szerint egyik csokor sem származo a J ukka naptárában szereplő nőktől vagy a titokzatos M.-től. Heikki Peltonentől persze tudtam, hogy a család zártkörű temetést akart, az újságokban se tettek közzé gyászjelentést. Ezek szerint feleslegesen jöttem el a templomba. N aiv elképzelés volt azt remélnem, hogy a gyilkos összeomlik a szertartás közben. Még inkább felerősödö bennem ez az érzés, amikor valamennyi gyanúsíto am ártatlan ábráza al belekezde a miatyánkba. Legyen meg a te akaratod… – lehetséges, hogy a gyilkos a szemet szemért, fogat fogért elv szerint cselekede ? A zon kaptam magam, hogy én is valami hasonló alapján akarom elfogni J ukka 138

gyilkosát. Már a saját mozgatórugóimmal sem voltam tisztában. Bosszút akartam vajon állni, győzelemre vinni az igazságot, vagy csak learatni a babérokat? Pályakezdőként beleestem abba a hibába, hogy érzelmileg túl erősen kötődtem a vizsgált ügyhöz. Részvétet éreztem az áldozatok iránt, de a bűnösöket is meg akartam érteni. Vajon most megint erre a tévútra léptem? N em szabad az egyes eseteket a saját értékrendemhez mérni, ez alapján megítélni a bűnte ek súlyosságát és gondolatban eszerint kiszabni a megfelelő büntetést. Úgy képzeltem, hogy ha üldözőből büntetővé válok, akkor jobban fogom tudni szolgálni az igazságot. Egy rendőrnek kamaszokat kell elfognia, akik telefirkálják a középületek falait meg hasist próbálgató egyetemistákat, egy bíró viszont a kiszabandó büntetésről dönthet. D e ez a hatalmas felelősség vajon nem lenne túl nagy teher a vállamon? Toivonen megint az orgonához lépe és elkezdte játszani H ä n de l Largóját. A gyászolók egy ideig csak ültek a padokban, arra várva, hogy előbb a legközelebbi rokonok hagyják el a templomot. J ukka apja gyengéden karon fogta a feleségét, fel akarta segíteni. Maisa Peltonen kissé bizonytalanul állt fel, de aztán még az orgonát is túlkiabálta: – Te szörnyeteg, aki megölted a fiam! Hogy mertél ebbe a templomba jönni, hogy mersz J ukka koporsója melle énekelni, hogy… – hangja görcsös sírásba fulladt. J ukka apja a mellére húzta felesége fejét, mintha el akarta volna némítani. Toivonen nagy nehezen végigjátszo a a Largót, az egybegyűltek közül pedig ki a falat, ki a padlót bámulta elgyötörten. A kórustagok nem mertek egymásra nézni. Timo arca vérvörös le , miközben továbbra is erősen szoríto a S irkku kezét, aki szabad kezének az ujjait 139

harapdálta, mintha el akarta volna fojtani a kiáltását. Piia zsebkendőbe teme e az arcát. J yri arca megremege . Csak Mirja ült rezzenéstelenül. A gyászoló gyülekezet csak akkor mozdult meg, amikor J ukka szülei már kimentek a templomból. Erre a szertartásra valószínűleg mindannyian úgy emlékeznek majd, mint egy rémálomra. A virágokkal teljesen befede koporsó az oltár előtt maradt, innen viszik majd el a hamvasztásra. Megpróbáltam észrevétlenül kiosonni a templomból és eltűnni, de A n i visszatarto . Hallo am, hogy fut utánam a templom előtti téren, majd hirtelen megragadta a karom. – Csinálj valamit, az isten szerelmére, de most rögtön? – sziszegte szemét összehúzva, mint egy támadásra kész macska. – Maisa össze fog roppanni. Megesküdö , hogy megöl valamennyiünket. Már nem bírja sokáig. – A kkor tessék, valld be! – vágtam vissza elképedten és legalább olyan mérgesen. A n i elereszte e a karom, megbotránkozva bámult rám. – Most aztán jól melléfogtál! Ha engem gyanúsítasz, nem is csodálom, hogy nem jutottál semmire! – Lehetnél egy kicsit együttműködőbb! – Mintha az én együ működésemen múlna, hogy elkapod-e a gyilkost… I dőközben közrefogo minket a többi kórustag. Eszembe juto a jól ismert szembekötősdi játék, amikor az egyik játékos a kör közepén forog bekötö szemmel, aztán ha megállt, ki kell találnia, hogy kire mutat az ujja. J ó lenne, ha ilyen egyszerűen meg lehetne fejteni azt is, ki a gyilkos… – A n i, gyere, még tartunk gyorsan egy rövid próbát – szólt Toivonen. A z első esőcseppek az arcomra hulltak. Míg a templomban voltunk, megszaporodtak a sötét felhők. 140

– Már megmondtam, hogy nem megyek oda. Ez volt az utolsó fellépésem ezzel a kórussal. A zonkívül épp a mi kis Miss Marple kisasszonyunkkal beszélgetek. – A n i, szükségünk van rád! – Mirja hangja szinte parancsolóan hangzott. – Gyertek már, hagyjátok őket békén! – nóga a a többieket Tuulia. Végül egyedül maradtunk A n ival a templom elő . A távolodó Mirja folyamatosan hátrahátranézegetett. – I gazán semmi kedvem sincs most kávézgatni meg süteményt enni, vagy J ukka gyerekkorára emlékezni – magyarázkodo A n i, és elindult a Runeberginkatu irányába. Láthatóan arra számított, hogy követem. – Honnan veszed, hogy én öltem meg J ukkát? – kérdezte, amikor odaértem mellé. – Csak blöfföltem. – Másnál is kipróbáltad már ezt a technikát? Gondolom, nemigen működött… – N em, még nem. Én csakugyan meg akarom találni J ukka gyilkosát, és az elejétől kezdve minden tőlem telhetőt megteszek, hidd már el végre! A francba, én nem valami szuperhős vagyok, akinek csak cse intenie kell, és már fel is deríte e a gyilkosságot. Együ működésre van szükségem, a legkevésbé sem arra, hogy ordibálj’ velem. Valóban nem tudom még, hogy ki a bűnös, de van jó pár gyanúsíto am. Mindennek utána kell nézni, ahhoz pedig idő kell. D e nem kell hinned a hozzáértésemben. Végső soron úgyis csak az eredmény számít majd. A n i kopo fekete cipőjének az orrával belerúgo egy összelapított sörösdobozba és restellkedve azt mondta: – S ajnálom. Túlságosan felkavart a gyászszertartás… 141

Ugyanaz a véleményem, mint Maisának: valaki közülünk elképesztően képmutató és gátlástalan. Bárcsak segíthetnék… D e nem tudom, hogyan tudnék, nem tudom, mi fontos igazán. – Legjobb lenne, ha elmondanál nekem mindent és rám bíznád a mérlegelést. És nehogy magánnyomozásba kezdj! Legfőképpen pedig nehogy odamenj ahhoz, akire gyanakszol, azzal, hogy terhelő bizonyítékod van ellene. Különben könnyen Jukka sorsára juthatsz. Hogy oldjam a feszültséget, meséltem A n inak a templomban elképzelt mennyországról, ahol J ukkát a Playboyban szereplő lányokhoz hasonló angyalok veszik körül. J ukka halála óta most lá am másodszor nevetni A n it. Feszült arca hirtelen kisimult, mély barázdái nevetőráncokká finomodtak. – J ó neked, hogy ilyen élénk a fantáziád. S ajnos én képtelen vagyok hinni a mennyországban. S zámomra J ukka megszűnt létezni, és kész. I lletve mégsem egészen. Hisz Jukka, bármi is történt, mégiscsak a legjobb barátom volt. – Mire gondolsz, mi történt? – Hát, az utóbbi időben egyre inkább eltért az értékrendünk – és az életmódunk is. S okszor nem érte em egyet a dolgaival. S emmivel sem törődö igazán. Felelőtlen volt, mintha sejte e volna, hogy nem fog sokáig élni. Mindig azt mondta, hogy A I D S -ben vagy májrákban fog meghalni. D e ahogy az előbb is énekeltük: „Csak az Úr a megmondhatója, hogy megyünk el az élők sorából.” Eltűnődtem, vajon hogyan fogadná A n i, ha megtudná, hogy olvastam a levelét. I dőközben annak az utcának a sarkához értünk, amelyben lakom. Egyre hevesebben zuhogott az eső, és semmi kedvem se volt megázni. 142

– Beülünk az Elite-be, míg eláll az eső? – vetette fel Antti. – Őszintén szólva o lakom, abban a zöld házban. Ha gondolod, felugorhatunk hozzám egy kávéra. S üteménnyel sajnos nem tudlak megkínálni. – Pedig épp egy kis édességre vágyom – élcelődött Antti. – Rendben, legalább mesélek neked egy kicsit J ukkáról, hátha előrébb viszi a nyomozást. Felmentünk a második emeletre. A hogy ilyenkor illik, elnézést kértem a rendetlenségért, pedig kivételesen nem is lehete kivetnivalót találni a lakásomban. Magam is meglepődtem azon, hogy minden elvem ellenére egyszer csak nőként kezdtem viselkedni A n ival. Elkészíte em a kávét és az asztalra tettem egy kis harapnivalót. Tegnap végre sikerült bevásárolnom. Ezala An i szemügyre ve e a könyvespolcomat és megpendíte e a sarokban álló gitár húrját. – Vasárnap említe ed, hogy kiskorod óta ismerted Jukkát. – A z elemitől kezdve. A kárcsak Tuulia. Elképesztően vagány volt mindke ő. Én mindig jóval unalmasabb, óvatosabb voltam náluk, inkább a kalandregények olvasásában éltem ki magam, viszont mindig volt valami jó ötletem. J ukka születe vezető és szervező volt. Meg nagy showman. Mindeközben kemény is volt, rendszeresen kihasználta az embereket és mindig megszerezte magának, amit akart. De mindent összevetve jól ki lehetett vele jönni. A n i szemmel láthatóan beszélni akart J ukkáról, ki akart adni magából mindent, amit tudo róla. Hagytam, hadd beszéljen, alig szóltam közbe, és bevéstem az emlékezetembe a képet, amelyet J ukkáról vázolt: pénzügyekben gáláns, a nőket meghódítani, birtokolni 143

akaró, kalandéhes, hatalomra vágyó, uralkodó típus. Vidám és önző. Mesélt az iskolai csínytevéseikről, a J ukka öccsével és Peter Wahlroosszal közös vitorlástúrákról, az együ lakásukról. – Előfordult, hogy veszekedtetek, például nőügyeken? Nem akarta mondjuk elcsábítani tőled Sariannát? – D ehogynem, S ariannát is megpróbálta behálózni, de ő rögtön az elején kijelente e, hogy ne is próbálkozzon. N em – találta ki A n i a szinte már a számon lévő kérdést –, nem mia a szakíto unk. Egyszerűen elmúlt valami köztünk. D e ez nem is lenne elég alapos indíték. Vagy nem erre akartál kilyukadni? Megpróbáltam uralkodni magamon, nehogy elpiruljak. A laza légkörtől függetlenül beszélgetésünknek mégiscsak kihallgatás íze volt. Kissé elszomoríto , hogy A n i csak a nyomozót lá a bennem, és nem a baráti viszonyunknak volt köszönhető a kitárulkozása. – És mi a helyzet a többi foglalt nővel, például J ukka főnökével? A n i elvigyorodo és egy nagy falat kenyeret tömö a szájába. – Tehát már ezt is tudod? Egy ilyen elegáns nőt nyilván nem hagyhato ki J ukka, de a nő se J ukkát. A z volt a benyomásom, hogy korrekt volt az egymáshoz való viszonyuk. Mindketten ugyanazt akarták a másiktól. – És a kapcsolata Piiával, az is korrekt volt? – J ukka valószínűleg jobban bele volt zúgva Piiába, mint amennyire akár önmagának is be merte vallani. Valószínűleg leginkább az elérhetetlensége vonzo a – elég ritkán fordult elő, hogy nem kapta meg, amit akart, így aztán bizonyára kihívást jelentett a számára. 144

– Történt köztük olyasmi, amiért J ukka később megzsarolhatta Piiát? – Megzsarolni? – Antti meghökkent. – A z utóbbi időben meglepően nagy összegeket utaltak át J ukka bankszámlájára. Lehet, hogy egy része Wahlrooséktól származott? – Zsaroló azért mégsem volt… vagy mégis? Lassan már magam sem tudom – elgondolkodva bámult az üres csészébe. A z utolsó adag kávét is kitöltö em a kannából. A n i kent magának egy harmadik sajtos kenyeret. – Hát, nyilván megvoltak a maga kis kereseti forrásai. – Illegálisak? – Honnan tudhatnám?! Kezd nagyon kihallgatásszerűvé válni ez az egész. – Bármikor elmehetsz, ha nem akarsz válaszolni a kérdéseimre – vágtam rá ridegen. – Bocs, de nem olyan egyszerű ez. Mégiscsak rendőr vagy. – Bizony, és a rendőrök szeretnek kérdéseket feltenni. Timo és Jukka barátok voltak? Na és Jukka és Sirkku? – Hát, S irkku és J ukka közö volt egyszer valami, még N émetországban, régen… N em voltak éppen barátok, de egész jól kijö ek egymással. Timónak viszont nem igazán tetszett Jukka stílusa. – Jukka és Mirja? – Egyszer. Megpróbáltam nem elárulni magam, mennyire felvillanyozott ez az információ. – Csak egy reménytelen kísérlet volt, hogy féltékennyé tegyen engem Mirja – te e hozzá A n i. – N em mintha utálnám, mint Tuulia, de Mirja irántam való rajongása szörnyen kínos így, hogy nem tudom viszonozni az 145

érzelmeit. – Ezek szerint soha semmi nem volt köztetek? – ez a kérdés nem tartozo ugyan szigorúan a tárgyhoz, de tudni akartam, még ha utáltam is magam a kíváncsiságomért. – A , dehogy. N em szokásom szánalomból lefektetni valakit. Tehát ezt se hozhatod fel ellenem indítékként. N em voltam Mirja mia féltékeny, csak J ukka viselkedése dühített. – Miért, hogy viselkedett? – A zt inkább Mirjától kérdezd! Már így is túl sokat meséltem a magánügyeiről. A n i kinéze az ablakon és észreve e, hogy elállt az eső. Sötét árnyék jelent meg a szeme alatt, aztán mintha mondani akart volna valamit, de végül meggondolta magát. Zavart, hogy semmi újat nem tudtam kiszedni belőle. I gen szokatlan, kellemetlen problémával álltam szemben: meg akartam találni a gyilkost, de nem akartam, hogy valamelyik gyanúsítottam legyen az. – Te voltál J ukka melle a kórus másik könyvelője. Te is figyelemmel kísérted a számlákat? – J ukka foglalkozo vele. A zt mondta, hogy minden rendben van. Csak aláírtam a szükséges papírokat, ha kellett. Miért? – N ézd csak! – kezembe ve em a kórus folyószámlakönyvét és kikerestem a kérdéses nyugtákat. Matematikusként A n i egy szempillantás ala észreve e, mire célzok. – Azt gondolod, hogy Jyri… – Minden jel arra utal. – Ó, az a kis hülye! Figyelj csak, nekem most el kell mennem. Ma este jönnek hozzám a szüleim, hogy magukkal 146

vigyék Einsteint. Unatkozik az apró lakásban, a szüleimnek meg nyaralójuk van Inkoo-ban. Ott egerészhet kedvére. Az ajtóból Antti még visszafordult és gyorsan hozzátette: – A zt mondtad, hogy ne játsszak magánnyomozót. D e te se vedd félvállról ezt az egészet! N em tudunk rád igazi rendőrként tekinteni, és jó páran közülünk nem hiszik, hogy sikerül bármit is kiderítened. A ki megölte J ukkát, valószínűleg kiszámíthatatlan. Légy te is nagyon óvatos! Mielő bármit is felelhe em volna, kilépe az ajtón. N emsokára meglá am az ablakból magas, fekete alakját, ahogy zsebre dugo kézzel nagyokat lépkedve haladt felfelé az utcán. N yugtalanság fogo el, és pocsékul éreztem magam. A z ilyen hangulatot általában spor al űzöm el, de tegnap túlságosan megerőlte em az izmaimat az edzőteremben, így most az se hozna igazi felüdülést. A z alkohol meg csak még jobban elszomorítana. A z egyetlen megoldás a munka maradt. Kérdés volt bőven. Először is Mirjával akartam találkozni. Talán már hazaért. Farmerra és sportcipőre cseréltem a gyászruhát, majd magamhoz ve em a diktafont és J ukka fiókjából néhány papírt. N oha Lintuvaara elég messze volt, szándékosan nem jelentkeztem be előre telefonon. N em akartam, hogy Mirja felkészüljön a látogatásomra. Miközben a Mannerheimintiere, a buszpályaudvarra igyekeztem, azon tanakodtam, hogy vajon kitől akar Antti megóvni. Csak nem saját magától?

147

TÍZ Miért épp a lélek ne szűnne meg lenni?

S zerencsére o hon találtam Mirját. N yilván csak az imént ért haza, mert még nem volt ideje átöltözni. Épp almát eve , amikor beállítottam. – Be kell engedjelek? – kérdezte barátságtalanul. – Nem muszáj. Mehetünk Pasilába is. S zó nélkül félreállt és beengede a szűk folyosóra. Leve em a farmerdzsekim és felakaszto am a zsúfolt fogasra. Csendes volt a lakás. Mirja lakótársai nyilván a városban töltö ék a szombat estét. A telefonasztalon egy lista hevert, táblázatba foglalták, hogy ki mikor van soron a takarítással. Gondolom, Mirja szigorúan ügyelt rá, hogy mindenki betartsa. – Menjünk a szobámba – köve em az emeletre, ahol egy ízléses konyha és két apró szoba volt. Mirja szobáját egy zongora uralta. A z ágyon fehér, horgolt csipketakaró volt, a könyvespolcon pedig főleg történelmi tárgyú művek sorakoztak. A fotelon egy félkész tulipiros pulóver hevert. Meglepődtem. Vajon magának köti Mirja ezt a pulóvert? Eddig csak sötét ruhákban lá am. Mint sok mole nő, nyilván ő is azt gondolta, hogy a sötét szín karcsúsít. Talán épp most akart változtatni a stílusán. Mirja felemelte a kötését és hellyel kínált a fotelben. Kezébe ve e a kötőtűket, 148

leült az ágyra és elkezde velük csa ogni – kimondhatatlanul idegesítő volt. – Ez egy hivatalos kihallgatás? – I nkább félhivatalosnak nevezném – feleltem, és bekapcsoltam a táskámban lévő magnót. Ha Mirja valami fontosat talál mondani, akkor Pasilában meg kell majd ismételnünk a beszélgetést. D e még ráértem ezen törni a fejem. – Már kétszer beszélge ünk, de egy J ukkával kapcsolatos, rendkívül fontos információt elhallga ál előlem: múlt tavasszal ő fize e az abortuszodat. N yilván azért, mert ő volt a gyerek apja. Jól sejtem? J ukka papírjai közö találtam egy a N őgyógyászati Klinika által kiado nyugtát. A páciens neve nem szerepelt rajta, csak a keltezés. J ukka régi naptárjában az azt megelőző napon a következő bejegyzés állt: M. N K 18-19. A naptár végén megtaláltam a műtétet végző osztály telefonszámát. A n i pedig az írta a levelében, hogy J ukka csak „játszo ” Mirjával. Ez pontosan beleille az elméletembe, összeállt a kép. Mirja szeme csak úgy szikrázo a gyűlöle ől. Kétségtelenül telibe találtam. – És neked ezt muszáj felhánytorgatnod! Hány embernek mondtad már el? A zt hi em, hogy a kórházaknak titoktartási kötelezettségük van. – Jukka papírjai között találtam meg a kórházi számlát. – Csak mert J ukka fize e az abortuszt, nem jelenti feltétlenül azt, hogy ő lett volna a gyerek apja. – Ezek szerint annyira jó barátok voltatok, hogy beszéltél neki az abortuszról és kölcsönkértél tőle, mások elől azonban elhallgattad? 149

Mirja összegyömöszölte a piros pulóvert és dühösen a sarokba hajította. Reszketni kezdett a keze. Az ágy végénél, a feje fele egy nagy fénykép lógo a falon a kórus egyik fellépéséről: Mirja, J ukka, A n i, Tuulia és pár ismeretlen arc… világoskék fellépőruhában. Talán esténként, elalvás előtt Antti képét nézegette. – Van egy elméletem a történtekről. Buliztatok a kórustagokkal, ahogy az gyakran megese . Mérges voltál, amiért A n i kutyába se ve téged – ennél a pontnál megtorpantam, hisz ez végképp nem tartozo rám –, J ukkának meg kivételesen nem volt partnere. Féltékennyé akartad tenni A n it, ezért elveid ellenére kacérkodni kezdtél Jukkával. De a játék messzebbre ment, mint ahogy tervezted. N yilván tudtad, hogy J ukka tisztában volt vele, miért kezdtél hirtelen érdeklődni iránta, hisz A n i iránti rajongásod senki elő se volt titok. J ukka meg talán bosszantani akarta A n it, meg akarta mutatni, hogy milyen könnyen meg lehet téged kapni. Egyet azonban sehogy se értek: hogy lehe etek olyan felelőtlenek, hogy teherbe estél? Mirja furcsa, zokogással vegyes, rázkódó nevetésben tört ki, aztán beszélni kezdett: – Micsoda tragikomédia! A híres nőcsábásznak elszakadt a gumija! S ejtheted, hogy miért tarto a J ukka a száját. O dale volna a jó híre, ha a csajok megtudják, hogy még az óvszert se tudja rendesen használni! – kaján grimaszt vágo . – A n i szünnapján történt februárban, a lakásán. A kkor feste em ki magam életemben először. Egyáltalán nem tűnt fel, hogy a kelleténél talán kicsit több alkohol volt a bóléban. A n ival táncoltam – ő kért fel ugyan, de nem közelede hozzám. A ztán jö J ukka, lekért A n itól, elkezde ölelgetni, puszilgatni, én meg úgy gondoltam, most az 150

egyszer, kivételesen hagyom. Jukka lakásán kötöttünk ki. – És teherbe estél… – Rögtön, életem első szeretkezésekor. Mint a régi finn filmekben. Talán i kellene hagynom az egyetemet, férjhez menni és sorra szülni a gyerekeket. – Jukka mondta ezt? – D ehogy! Először nem is akartam neki elmondani, aztán meggondoltam magam… mégiscsak az ő gyereke is le volna. A rról már nem is beszélve, hogy ő volt a hibás, úgyhogy végül is úgy volt fair, hogy ő fizesse a költség felét. – Hogyan reagált a hírre? – sejte em, hogy Mirja senkinek se beszélt az abortuszról. És az egyetlen, aki tudo róla, meghalt. – Megdöbbent, talán még jobban, mint én. A ztán viccelődni próbált és azt mondta, hogy még nem te e apává senki. „Hát most sem fog!” – feleltem és hozzáte em, hogy el akarom vetetni a gyereket. Hogy megkönnyebbült! Kijelente e, hogy a teljes költséget ő állja, mert sokkal több pénze van, mint nekem. Miért ne hagytam volna? A szégyen az enyém maradt. N eki nem kelle részt vennie megalázó orvosi vizsgálatokon, se a szociális gondozóval folytato , kellemetlen beszélgetéseken. N em kelle szétvete lábbal a műtőasztalon feküdnie és az ápolónők rosszindulatú megjegyzéseit se kelle hallgatnia. Persze, hogy bosszút akartam állni… Hisz gyilkost csinált belőlem. Mirja elmosolyodott a rémült ábrázatom láttán. – N em, nem én öltem meg J ukkát. A szüleim a Finn Keresztény Párt tagjai, és arra taníto ak, hogy az abortusz gyilkosság. Ha tudnák, hogy mit te em, biztos kitagadnának. Mégsem bántam meg. Milyen sors várt volna arra a gyerekre? J ukkával sose házasodtunk volna össze, hisz 151

utáltuk egymást… A z abortusz elő i két hét szörnyű volt. Úgy éreztem, mintha oda lennék bilincselve J ukkához, hiszen növekede bennem valaki, aki félig én voltam, félig meg ő. Állandóan hányingerem volt, mintha öntudatlanul is ki akartam volna öklendezni magamból azt a kis lényt. Volt már abortuszod valaha? Persze nincs jogom ilyesmit kérdezni… – N em, még nem. Évek óta fogamzásgátlóval mérgezem magam – valóban nem kelle volna felelnem, valamiért mégis megte em. – Megfenyegete J ukka, hogy elmondja a szüleidnek? Vagy A n inak? Esetleg A n ival húzo téged, azt ígérve, hogy részletesen beszámol neki arról, hogy mit csináltatok? Kigúnyolta az iránta érze érzelmeidet? Ezért utáltad Jukkát? – N em utáltam. I nkább megvete em. Ő A n ival ugrato engem, én meg őt az ügyetlensége mia . S zégyellte. S enkinek se beszélt volna rólam. D e mi jogon gúnyolta ki a… az érzelmeimet? S enkinek semmi köze sincs hozzá, neked se. Talán azt hiszed, kellemes érzés, hogy mindenki tudja, mennyire reménytelenül beleszere em A n iba? Te vagy az első, akinek ezt kimondom – megint nevetni kezde azzal a furcsa, zavart nevetésével. – S zegény Mirja, szörnyen csúnya, s még azt képzeli, hogy megkaphat egy olyan férfit, mint A n i! Tudom, mindenki ezt gondolja, te is. D e A n i rendes hozzám. Ha legalább komisz lenne, akkor könnyebb lenne nem szeretni. N éha már utálom magam, utálom ezt a megalázó helyzetet. A szerelem sokkal veszélyesebb, mint a gyűlölet. Ha J ukka árto volna A n inak, meg tudtam volna ölni érte… – zihálva sírni kezde , nem törődö vele, hogy közben feldagadt és kipirult az arca. Kezébe temette az arcát. 152

Előrehajoltam és vigasztalón a vállára te em a kezem, de ő lerázta, mint valami bogarat. – Menj innét! – kiálto a rekedt hangon. – Kérdezd meg Tuuliától, hogy miért nem hallo am a horkolását, amikor éjjel ötkor felébredtem és kimentem vizet inni… Vagy kérdezd meg Timót, hogy mennyibe kerül egy üveg házi pálinka? – egyre hevesebben zokogott. – Tűnj innen! S zót fogadtam. Leve em a farmerdzsekim a fogasról, és az esőben rohanni kezdtem a buszmegálló irányába. Ugyan mit mondha am volna még neki? N em kért a segítségemből, semmit se tehettem. Úgy döntö em, hogy megfogadom Mirja tanácsát és felkeresem Timót. S irkku a Haaga nevű elővárosban lako , épp útba ese . Talán Timót is o találom. Épp jö a busz – egy kicsit futnom kelle , de elértem. Egy kis elégede séget mégiscsak éreztem, hogy jól tippeltem a kisüstifőzéssel kapcsolatban. S irkku lakásán csak a lakótársával találkoztam, aki azt mondta, hogy S irkku mostanában nem járt az albérletben. Folyta am az utam a belvárosba, a Kruunuhakába, ahol Timo lako , de senki se nyito ajtót. Miközben azon tanakodtam a lépcsőházban, hogy most mitévő legyek, megcsodáltam az épületet. Biztos voltam benne, hogy J yrit szombat este nem találom o hon, így aztán inkább a Lau asaari felé menő buszra ugrottam fel. Talán Piiával több szerencsével járok. Wahlroosék sorházi lakását könnyű volt meglelni. N oha egyáltalán nem panaszkodha am a jelenlegi lakásomra, egy kis irigység mégis elfogo . A ház nyugati ablakai a tengerre nyíltak, a közeli stégnél vitorlások ringatóztak, és két nagy motorcsónak. Úgy tippeltem, hogy az egyik a Wahlroos 153

házaspáré. A tenger egy ugrásra volt tőlük. Még sose vitorláztam, de szívesen kipróbáltam volna. Emlékszem, J aana néha elkísérte J ukkát kisebb hajóutakra, de folyton csak panaszkodo , hogy a tengeribetegsége mia nem igazán tudja élvezni. A másik oldalra nyíló ablakokból fény áradt egy csendes mellékutcába. Csenge em és szinte rögtön meg is hallo am Piia hangját a kaputelefonban: – Ki az? – ilyen szerkentyűt eddig csak emeletes házakban láttam. – Maria Kallio, rendőrség. – Pillanat, mindjárt jövök – ez a pillanat eltarto vagy két percig. Végül vastag, krémszínű fürdőköpenyben, ugyanolyan színű törülközővel a fején jelent meg az ajtóban. A z illatából ítélve valami méregdrága testápolót kenhete magára. – A fürdőben voltam – fogadott mogorván. – Elnézést, hogy zavarok, de lenne pár kérdésem. – Szombaton, ilyen későn? – A z ügy nem tűr halasztást, hisz gyilkosság történt. D e egy másik időpontot is megbeszélhetünk… – kissé elgondolkodott, aztán beengedett. – Ezek szerint nem tartózta ad le A n it? – kérdezte láthatóan csalódo an, míg leve em az átázo cipőm. A diszkontban ve farmerdzsekim kirí Wahlroosék szuperdivatos kabátjai közül. – Bizonyíték hiányában egyelőre semmi okom nem volt rá. Hogy sikerült a megemlékezés? – J ukka anyja nem jö el, ha erre vagy kíváncsi. Eléggé nyomo volt a hangulat. Elénekeltük a két dalt, aztán eljö ünk, mert az volt az érzésünk, hogy mindenki ferde 154

szemmel néz ránk. S irkkuval már kezdtünk reménykedni, hogy ha őrizetbe ve ed A n it, akkor egyke őre véget ér ez a cirkusz. N em akarok én neki semmi rosszat, mint ahogy másnak se, de egyre nehezebb elviselni ezt a bizonytalanságot… Két hét múlva el kellene utaznom S an Franciscóba, akkor ér célba Peter vitorlás hajója. J ó lenne tudni, vajon odamehetek-e egyáltalán. Eddig eszembe se juto , hogy a gyanúsíto ak közül esetleg valaki elhagyhatja az országot. – Én is azt remélem, hogy addigra lezáródik ez az ügy. A rendőrség érdeke is, hogy gyors megoldás szülessen – Piiában volt valami, ami arra késztete , hogy ilyen mesterkélten fejezzem ki magam. – Kérsz teát? Ha gyógyfürdőt veszek, utána mindig kamillateát szoktam inni, megnyugtat. Valóban jólese volna egy tea. Egész nap alig e em valamit, a reggelin kívül csak egy sajtos kenyeret A n ival. Piia bekísért a nappaliba, aztán eltűnt a konyhában. Mirja szabványbútorokkal berendeze albérlete és a saját, bolhapiaci holmikkal telezsúfolt egyszobás lakásom után Wahlroosék nappalija valósággal pazarnak tűnt. Mintha a belsőépítész épp most készült volna el vele. A blakaiból nagyszerű kilátás nyílt a tengerre. A kék-sárga ülőgarnitúra hangulatos kis zugaiba bizonyára öröm volt odakucorodni egy kis olvasásra vagy éppen zenét hallgatni. A polcokon és az asztalokon a világ minden tájáról származó emléktárgyak sorakoztak. Egyedül a szinte steril tisztaság zavart, és hogy sehol egy félig olvaso könyv vagy egy tévéműsornál kinyitott újság. A kerámiacsészék színe, amiket Piia behozo , megegyeze a kanapé huzatával. Egy tálkán gusztusos kis 155

teasütemények illatoztak, épp most vehe e ki őket a mikróból. Mielő még megkínálhato volna vele, mohón rávete em magam. Hirtelen bevillant, hogy ha most egy krimiben lennénk, akkor Piia lenne a gyilkos, és méreg lenne a süteményben. Míg engem a méreg lassan megbénítana, bevallaná a te ét, aztán belökne a stégről a tengerbe. A z utolsó pillanatban azonban beviharzana a hős, hogy megmentsen. Gyorsan elhessege em a túl élénk fantáziám gyártotta képeket és visszatértem a valóságba: – Nagyon finom – dicsértem meg teli szájjal. – Peter sütö e, csak bete ük a mélyhűtőbe. Kitűnően tud főzni is, most ő a szakács a Marlborón. – J ukka révén ismerkedtél meg vele? – megint bekapcsoltam a diktafont a táskámban. – J ukka és J armo már régóta együ vitorláztak Peterrel. N éha A n i is velük tarto . A mikor J ukka huszonöt le , nagy bulit rendeze a nyaralójukban, ahova meghívta a kórustagokat és a többi barátját is. Ott találkoztunk. – Szerelem volt első látásra? – Mondhatni. Egyébként már korábban is hallo am róla, az előző nagy vitorlásverseny idején gyakran szerepelt az újságokban. – Előtte jártatok Jukkával? – I sten ments! A kkoriban épp J aanával volt. Eleinte elég sokat voltunk együ a klikkel, vagyis a két Peltonen fiú a barátnőikkel, A n i és S arianna, meg mi. J armónak és Peternek egyébként van egy közös hajója, az o – Piia az ablakból a legelegánsabb jachtra mutato . – A kár nyolcan is elférnek rajta. – Hogy telik nektek minderre? – buggyant ki belőlem, mielő átgondoltam volna, mit mondok. Piia egy kicsit 156

meglepődött, aztán szinte hencegve azt felelte: – N ekem nincs pénzem, Peternek viszont annál több. J órészt örökölte. Hallo ál már a Kymin Puutavara faipari vállalatról? Peter nagyapjáé volt. Öt évvel ezelő adta el, amikor még virágzott. Peter az egyetlen unokája. – Mi a férjed foglalkozása? – Üzemgazdász a KÖP Bank értékpapírosztályán, de már vagy egy éve szabadságon van. Igazából profi sportoló. – A kkor biztosan sokat van távol a versenyek mia . N em hiányzik? – D ehogynem. I dén különösen sokat volt távol. A fél nyár elment csak erre a versenyre. Én viszont nem szeretek egyik kikötőből a másikba repülni – egyedül utazni irtó unalmas, az időeltolódások meg felborítják az ember természetes ritmusát… Inkább itthon várok rá és megpróbálom befejezni a szakdolgozatomat. Mindenesetre tényleg nem a legideálisabb helyzet. Peternek ráadásul rengeteget kell utaznia a szponzorszerződések és egyéb hivatalos ügyek miatt is. – Ha jól tudom, J ukkával gyakran találkoztatok. Milyen volt a kapcsolatotok? Többen céloztak rá, hogy több volt köztetek puszta barátságnál… – Részemről semmi többről nem volt szó! – csa ant fel dühösen. Majdnem kiöntö e a teát a makulátlanul tiszta fürdőköpenyére. – S zívesen voltam együ J ukkával. Én is meglepődtem rajta, a múlt tavasszal miért kezde el hirtelen forgolódni körülö em… Karácsony után, a kórustáborban folyton felkért táncolni és nevetve mondta, hogy megunta állandóan az énekkar újonnan érkező lányait szórakoztatni. A ztán egész tavasszal úgy viselkede , mintha belém le volna habarodva. Ha próba után elment a kórus sörözni, 157

mellém ült, elkísért a buszhoz, néha hazáig is. A mikor Peter nem volt i hon, meghívo moziba, koncertre vagy é erembe. Te is tudod, hogy milyen nyomorúságos egyedül vagy mindig csak a barátnőkkel szórakozni. A z említe nyomorúság számomra teljesen ismeretlen volt, hisz szinte mindig egyedül ültem a sarki kocsmában, moziba is inkább kíséret nélkül mentem, semmint olyasvalakivel, aki fárasztó megjegyzéseket tesz a legalkalmatlanabb pillanatokban vagy a film ala végig pa ogato kukoricát ropogtat. Persze ez nem tartozo Piiára. – Peter nagyon határozo , néha szinte parancsoló… Pontosan tudja, hogy mit akar, igazi világfi. Többek közö ezért is szere em bele. J ukka más… volt. Hagyta, hogy én döntsem el, mit csináljunk, hova menjünk. Egy új jellemvonás, villant az eszembe. A z eddigi vallomások alapján őt is inkább uralkodó típusnak gondoltam. – Ha J ukka később nem változo volna meg, akkor nagyszerűen kijö ünk volna egymással. Peternek se volt semmi kifogása ellene, hogy J ukka időnként elkísért ide-oda. Hisz ő is rengeteg csinos lánnyal találkozik az útjai során. Férfi és nő közö is lehet egyszerűen csak barátság – ez úgy hangzott, mintha Piia mentegetőzni akart volna. – Jukka viszont többet akart… – I gen, azt állíto a, hogy belém szerete – mondta idegesen. – Először nem hi em neki, hisz én is tudom, milyen a híre, de aztán lassan kezde úgy tűnni, hogy igazat mond. N em tagadom, legyezge e a hiúságomat – mosolyogva hátradobta hosszú, barna haját –, hiszen bárkit megkaphato volna. Természetes, hogy jólesik az embernek, 158

ha vonzónak találják. Másrészről viszont úgy éreztem, nem árt, ha egyszer ő is megtapasztalja, milyen a visszautasítás – szinte szimpatikussá te e kaján mosolya. – A vége felé viszont egyre kellemetlenebbé kezdett válni ez az egész. – Hogyhogy? – Egyszerűen nem akarta elhinni, hogy nem akarom vele megcsalni Petert! Egyre tolakodóbbá vált, egyszer még éjszakára is bekéredzkede , mert állítólag annyira egyedül érezte magát… N em akartam kidobni, mert tényleg nagyon maga ala volt, de aztán azt hi e, hogy… de én nem akartam… – Piia szemérmesen elpirult. – Ezek szerint szeretkeztetek… Később pedig megfenyegetett, hogy elmondja Peternek? – A zt azért nem… de néha részegen megkérdezte, hogy vajon mit szólna az uracskám a messze távolban, ha megtudná, hogy valaki más aludt a hitvesi ágyában. Egyébként nem is o történt, hanem a vendégszobában, a kanapén – tette hozzá gyorsan Piia. – Tönkre akarta tenni a házasságotokat? Lehet, hogy épp azért szeretett beléd, mert te nem futottál utána? – Valószínűleg. A z a típus volt, aki mindent meg akar kapni, azt meg különösen, ami elérhetetlennek tűnik számára. N éha az volt az érzésem, hogy irigyli Petert. S zerete volna ő is olyan profi sportoló lenni, mint Peter és J armo, de hát nem lehete mindenben a legjobb. Talán épp Peter mia akart annyira engem. D e én nem vagyok olyan ostoba, mint Sirkku. Nem bíznám az életemet Jukkára. – Megzsarolt téged Jukka? Lehet, hogy Wahlrooséktól származo az a pénz, amit J ukka bankszámláján fedeztem fel? Piiának arcizma se rándult. Újra töltött teát és fejcsóválva azt felelte: 159

– N em zsarolt meg. I nkább csak kellemetlenkede . D e a végén valószínűleg belá a, hogy felesleges, hiszen semmit se titkoltam el Peter elől. N em tudta volna szétrombolni a házasságunkat. S zeretem Petert. Közösek a céljaink, egyformán képzeljük el az életünket. Ősszel végzek, aztán gyerekeket akarunk. D olgoznom se muszáj, ha nem akarok. S emmi kedvem sincs svédtanárként gürizni egy általános iskolában. Peter számára én vagyok az ideális feleség. J ukka miatt semmiképp sem változtattam volna az életemen. Törékeny és babaarcú – ez volt az első benyomásom Piiáról. N agyobbat nem is tévedhe em volna. Kifejeze en rafinált volt: épp annyit árult csak el, amennyit a saját érdekében feltétlenül fontosnak tarto , és nem titkolta, hogy a gazdagság és a kényelmes élet a legfőbb célja. A z volt az érzésem, hogy akár ölni is kész lenne azért, hogy mindezt megtartsa. D e mi mást tudhato még J ukka Piiáról, ami veszélyes lehetett volna ránézve? – Természetesen a fél énekkar rólunk pletykált, S irkkuval az élen. Te is o voltál hétfőn a próbán, hallha ad, hogy nem vagyok épp kiváló énekes, de J ukka meggyőzö , azt mondta, szép a hangszínem… – egy kicsit megremegtek az ajkai, a sírás fojtogatta. – A z imént azt mondtad, hogy nem vagy olyan ostoba, mint a húgod. S okféleképpen számoltak már be nekem erről az „ostobaságról”. S irkku csak egy futó kalandnak nevezte. Volt, aki viszont azt állíto a, hogy S irkku nagyon is komolyan vette a dolgot. Te mit gondolsz? Piia a gyűrűivel játszo . A z apró, csillogó kövek minden bizonnyal gyémántok voltak. Valószínűleg visszafizethetném belőlük az összes diákhitelemet. – A kkoriban S irkku elég gyerekesen viselkede . Egész 160

gimi ala J arival járt, de már kihűlőfélben volt a kapcsolatuk. Talán már nem volt elég jó S irkkunak. J ari végül J oensuuban maradt, onnan származunk mi is. Emlékszem, amikor a német úton egy fogadóban kimentünk együ a mosdóba és egymás melle sminkeltünk, valaki megjegyezte, hogy tulajdonképpen nagyon is hasonlítunk egymásra. S irkku ekkor diadalmasan rám néze és azt felelte, hogy eddig én voltam a család szépségkirálynője, de ha J ukkával együ maradnak, akkor befejezhetem a hencegést a nagymenő barátommal. S zegény S irkku akkor még nem is sejte e, hogy J ukka csak kihasználta, azt akarta, hogy mindenki lássa, mennyire hidegen hagyja J aana és Franz románca. A ztán visszajö ünk Finnországba, és S irkku szakíto J arival. A szüleink re enetesen csalódo ak voltak, örültek volna, ha J ari lesz a vejük. Ugyanannál az építkezési vállalatnál dolgozo elektrotechnikusként, ahol apa még most is ács. Édesanyánk segédápolónő. S zámukra egy technikus szinte már úr. A családban S irkku és én szereztünk érettségit elsőként. – Ezek szerint J ukka csúnyán kihasználta S irkkut, akinek minden oka megvan, hogy nehezteljen rá, nem igaz? – Á, már nem hiszem. Valószínűleg elég gyorsan kiheverte a csalódást. D e miért is lenne még mindig elkeseredve? Hiszen megfogta az isten lábát Timóval. És már előtte is járt egy csoporttársával. A szél esőcseppeket vert a hatalmas ablaküveghez. A nyári este ellenére kinn meglehetősen sötét volt, a csónakok hintáztak a stégnél, őszies hangulatot keltve. D e az a világ hato csak igazán dermesztően rám, amely Piia szavai nyomán tárult elém. – Mióta van együtt Sirkku és Timo? 161

– Ugyanazon a hétvégén kezdődö a kapcsolatuk, amikor J ukka elkezdte nekem csapni a szelet. A zt hiszem, Timo már régóta szerelmes volt S irkkuba. Valósággal bálványozza. Ő meg hagyja… – Szerinted mi tetszett meg Sirkkunak Timóban? – Talán a Muuriala-birtok. – Hogy micsoda? – A Muuriala-birtok. Biztos ismered a fűszernövényeiket és salátáikat. Hétköznapi családneve ellenére Timo a leendő örököse. Csak azért nem fürdik még a pénzben, mert az apja úgy tartja, hogy meg kell állnia a saját lábán is. Ezért árul most Timo mezőgazdasági gépeket, noha az apjánál is lenne épp elég munka. Ez mindent megmagyarázo , többek közö Timo irigylésre méltó lakásviszonyait is. Tényleg vannak nők, akiknek semmi más nem számít egy férfiban, csak hogy milyen vastag a pénztárcája. Peterrel csak egyszer találkoztam. Timóval ellentétben ő valószínűleg túlzo öntudatossága ellenére, vagyon nélkül is sok nő álma lenne. – Ha Timo ennyire odavan S irkkuért, akkor nyilván féltékeny volt Jukkára, nem? – Tény, hogy eléggé kivörösödik az arca, ha véletlenül olyan fotó kerül a kezünkbe, amelyiken J ukka és S irkku épp átölelik egymást a németországi úton. A múgy se kedvelte Jukkát. De azért azt kétlem, hogy képes lett volna megölni. Ezt magam se nagyon hi em. Ha Timo a gyilkos, bizonyára más indítékai voltak. – Ma beszéltem telefonon Peterékkel. Peltonenék reggel közölték J armóval a rossz hírt. Remélhetőleg nem viselte meg őket túlságosan, és nem rontja el a versenyüket. Egyelőre nem adták fel. 162

Egyre inkább úgy éreztem, hogy Piia marasztalni akar. Már rég kifogytam a kérdésekből, de ő hol erről, hol arról kezde csevegni. Lehet, hogy félt egyedül abban a nagy házban. Vajon a gyanúsíto aimnak a kórustagokon kívül nem is voltak barátaik? Tíz volt, mire hazaértem. Útközben még beugro am a McD onald’s-be, de a korgó gyomorra befalt nehéz kaja annyira kikészíte , hogy kriminézés közben elaludtam, és rémálmaim voltak.

163

TIZENEGY De oly édes az álom megtartása mindenáron

A reményem, hogy vasárnap reggel végre kialhatom magam és újságolvasás közben kiadósan megreggelizhetek, egy csapásra szertefoszlo , amikor kicsivel hat elő megcsörrent a telefon. Ki kell hallgatnom egy nemi erőszakot elkövető férfit és az áldozatát. S ebtében felhörpintettem a kávét, bedobtam egy fél pohár joghurtot és egy narancsot. A nagy sietségben összekentem magam a vízálló szempillaspirállal – egy örökkévalóságig tarto , míg le tudtam mosni. A zt kívántam, bárcsak lenne egy megértő társam, aki kivasalja a ruháimat és tízórait csomagol! Ehelye kénytelen voltam megint azt a szűk blúzt felvenni, amelyik egy kicsit már izzadságszagú volt, és csak remélni tudtam, hogy a nap folyamán valamikor be tudok majd kapni egy satnya szendvicset az automatából vagy egy teljesen elhűlt, telefonon rendelt pizzát. A már több mint huszonnégy órája talpon levő Koivu nagy vonalakban vázolta a helyzetet: négyig a Kaivohuone lokálban volt, onnan egyenesen a főkapitányságra siete – „ugyanis megtudtam valamit, amit rögtön jegyzőkönyvbe kelle vennem, majd mindjárt elmondom”, mondta hadarva –, ahol azonnal meg kelle kezdenie a nemi erőszak elkövetésével vádolt gyanúsított kihallgatását. Koivu nem volt túl jó formában, viszont annál 164

elégede ebb volt magával. Reggeli bágyadtságom ellenére sikerült felébresztenie a kíváncsiságomat. A zt mondta, hogy kész a jelentés, az asztalomon hagyta. A megerőszakolt lány épp most ese át az orvosi vizsgálaton és rám várt, így egyelőre hazaengedtem Koivut aludni. Megígérte, hogy délután felhív. Az áldozat, Marianna, mindössze tizennyolc éves volt. – N em mehetek még haza? – kérdezte a sírással küszködve. Fényes, fekete harisnyája el volt szakadva, miniszoknyája piszkos volt, a smink helyenként még látszo az arcán, hiába próbálta meg lemosni. A z arca egyik felén egy nagy kék folt éktelenkedett, a szeme sarkában egy másik. Reszkete . Látszo , hogy ő se aludt egész éjjel. Mivel nem volt, aki gépeljen, bekapcsoltam a diktafont. Valaki majdcsak lejegyzi később. – S zia, Maria Kallio főtörzsőrmester vagyok. I van elő em a vallomásod, orvosi vizsgálaton is voltál már… I ntézzük el ezt gyorsan, aztán hazamehetsz. Kérsz kávét és szendvicset? – Van tea is? – kérdezte a lány alig hallható hangon. Remélem, az orvos adott neki nyugtatót. Megkértem az ügyeletes rendőrt, hogy hozzon be teát és pár zsemlét. Közben felve em a lány adatait és megpróbáltam megnyugtatni. Marianna Kouvolából jö , ahol a szünidő után a gimnázium negyedik osztályát kezdené. A nyári szünet ideje ala Helsinkiben dolgozo , a Hietaniemi-temetőben. Tegnap este elment táncolni és az utolsó busszal utazo vissza a szállására, Vallilába. A buszmegálló melletti büfében még vett egy hamburgert. – Előttem állt a sorban az a férfi… Lehet, hogy a buszon is együ utaztunk. Míg a hot dogjára várt, elkezde velem 165

beszélgetni, de fáradt voltam, mielőbb ágyba akartam kerülni… Egyszer csak megfogta a fenekem és azt mondta, hogy milyen jó kis miniszoknyám van. Ráripakodtam, hogy vegye le rólam a mancsát, erre le is kopo . A hamburgeremmel elindultam keresztül a parkon, már el is felejte em az ipsét. D e akkor elém ugro a bokor mögül és megkérdezte, hogy elkísérhet-e. Kértem, hogy hagyjon békén, de csak jö melle em és elkezde szidni, hogy micsoda kis… kurva vagyok a miniszoknyámban meg ezzel a fülbevalóval. A ztán megragado és megfenyegete , hogy megöl, ha nem engedem, hogy… megkeféljen – a lány nyelt egy nagyot és ijedt pillantást vete az atlétatermetű rendőrre, aki letette elé a teáscsészét és a szalámis zsemlét. – J ó sok cukrot tegyél a teádba! – javasoltam neki és magam is belekóstoltam az enyémbe. A lány engedelmesen négy kockacukrot belete a csészéjébe, kortyolt egyet, majd folytatta: – O danyomo egy fához és elkezdte cibálni a szoknyám. Lehúzta a sliccét. Csak akkor fogtam fel, hogy mi történik velem. Elkezdtem kiabálni, hiszen emlékeztem, hogy a bódénál még voltak páran. Fojtogato és megpróbált belém… szóval érti. Próbáltam védekezni, ahogy csak tudtam, beleharaptam, azt hiszem, az állába. D e senki se járt arrafelé… az meg elvégezte, amit akart, nem tudtam se elmenekülni, se megakadályozni. A ztán felhangzo a rendőrkocsi szirénája… Valószínűleg a büfés riaszto a őket. Ők aztán elkapták, felmászo ugyanis egy fára, de az egyik cipője leese a lábáról és elárulta… – a lány hisztérikusan felnevetett. Rázta a hideg – odaadtam neki a farmerdzsekim. – A fickó i van nálunk a fogdában – az asztalomon hevert a férfi aktája. Már kétszer ítélték el nemi erőszakért: 166

először megúszta egy bírsággal, aztán feltételest kapo . – Egyértelmű az eset, még csak azonosítanod se kell. El kellene viszont döntened, hogy teszel-e feljelentést. D e ráérsz vele – te em hozzá gyorsan, amikor meglá am az ijedt tekintetét. – N yilván minél hamarabb el szeretnéd felejteni az egészet, én mégis azt javaslom, hogy akkor tegyél feljelentést, ha már sikerült feldolgoznod valamennyire a történteket. N em te vagy az első áldozata ennek a férfinak, így végre letöltendő börtönbüntetést is kaphat. – Bíróság elé kellene akkor állnom? Ügyvédet is kellene fogadnom? Elmagyaráztam Mariannának a büntetőeljárás szakaszait, noha egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy túl sokat felfogo belőle. Rémült volt, fáradt és nagyon fiatal. Mintha magamat lá am volna tizennyolc évesen. Vajon túl tudtam volna tenni magam rajta, ha velem történt volna hasonló, anélkül, hogy meg ne zavarodjak? – A z a helyzet, hogy… nem szeretném, ha a szüleim megtudnák… Csak kiabálnának velem, hogy minek járok bulizni meg ilyen ruhákban… – letörölte a könnyeit az arcáról, s közben összerándult a fájdalomtól. – I de hallgass, Marianna! A mikor legutóbb nemi erőszak ügyében nyomoztam, az áldozat egy hatvanéves nő volt, aki a S alem-gyülekezet összejöveteléről tarto hazafelé. Ezek a fickók nem elsősorban a ruhát nézik. D e még ha tökrészegen, anyaszült meztelenül sétálgatnál, akkor se lenne joga senkinek se megerőszakolni – talán egy kissé jobban felhergeltem magam a kelleténél. – Van valaki, akit fel tudsz hívni, hogy ne maradj ma egyedül? Egy barátnő esetleg? Valószínűleg haza tudlak vinni, amint kapok egy kocsit. 167

– Talán a legidősebb nővérem… Ő biztos nem fog prédikálni nekem. O daadtam Mariannának a telefonomat, aztán hazavi em a főkapitányság legrozogább járgányával. – I gazán bátran viselkedtél, kiabáltál meg védekeztél is. És hogy még az orvosi vizsgálatot meg a kihallgatást is ilyen jól bírtad, le a kalappal! – fel akartam vidítani Mariannát, de hirtelen zokogásban tört ki. – És ha az a férfi A I D S -es? Vagy ha teherbe ejte ? O lyan mogorva volt az az orvos, hogy semmit se mertem tőle kérdezni. A do valami esemény utáni table át, és rám parancsolt, hogy vegyek be belőle még kettőt. – Minden tesztet megcsináltak nálad és a férfinál is. A mint megjönnek az eredmények, felhívlak. D urván bánt veled az orvos? – Csak annyira fájt… Mindenfélét kérdeze . Hogy mikor voltam utoljára… férfival. Pedig még nem is voltam soha… Láttam rajta, hogy ő is azt gondolja, én voltam a hibás… Csak futólag ismertem az orvosunkat, Pekka N ieminent, de el tudtam képzelni, hogy egy általa végze nőgyógyászati vizsgálat felér egy megerőszakolással. A z előző ügynél N ieminen olyan kijelentéseket engede meg magának, amelyek teljesen kihoztak a sodromból. Megpróbáltam meggyőzni Mariannát, hogy nem ő volt a hibás. O daadtam neki két lelki segélyszolgálat telefonszámát, és mivel olyan kétségbeese en néze rám, a magamét is. A zt ajánlo am neki, hogy hívja fel őket, ha rosszul érzi magát. N em igazán volt szívem egyedül hagyni a lakásban, de azt mondta, hogy mindjárt jön a nővére. A z albérletben lakó másik lány épp nem volt otthon. – Lezuhanyozok, aztán megyek aludni – jelente e ki 168

Marianna elgyötörten. Csak remélni tudtam, hogy a nővére tud majd neki segíteni. Ugyanabban a pillanatban kinyílt az ajtó. Mielő még bemutatkozo volna, felismertem a belépő nőt: S arianna Palola, A n i előző barátnője. J ukka albumaiban elég sok fényképet lá am róla. Úgy tűnt, hogy ő nem ismert meg. Míg Marianna zuhanyozo , röviden elmeséltem a nővérének a történteket. S arianna teljesen kiborult, és iszonyúan mérges le arra, aki ezt te e a kishúgával. Megértőnek, empatikusnak tűnt, úgy lá am, hogy nyugodt lélekkel rábízhatom Mariannát. A főkapitányságra visszaérve Pasi A rhela kihallgatásával folyta am a munkát, aki megerőszakolta Mariannát. A férfi mindent fölényesen tagado , pedig majdhogynem te en érték. Mérnök volt, mint J ukka, és kétségkívül jól kitalált mesével állt elő. I ntellektuális fellépésével és jó ügyvédek segítségével korábban bizonyára könnyen el tudta érni, hogy megússza az ügyeit komolyabb büntetés nélkül. A mikor észreve e, hogy kétkedve hallgatom a vallomását, miszerint Marianna akart volna vele kikezdeni, kezdte elveszíteni az önuralmát. Őszintén remélem, hogy a bódé bérlője, valamint a sperma- és a sejtminták ezú al meggyőzik majd a bírót. Bosszanto a a férfit, hogy a kihallgatás ideje ala nem hagytam dohányozni. Persze ő se aludt egész éjjel, de őt nem sajnáltam. – Ezek az átkozo kurvák szinte könyörögnek azért, hogy dugja meg őket az ember – fröcsögte. – A z a kis francos is olyan miniszoknyában jár, ami éppen csak fedi a fenekét, és úgy ki van kenve, mint egy hivatásos. A z ördögbe is, az ilyeneket be kellene zárni! Hisz csak felingerlik az embert – a férfi rákacsinto Virrankoskira, akit sikerült 169

megkaparintanom írnoknak, és akihez A rhela eddig túlnyomórészt beszélt. Teljesen kihozo a sodromból, hogy Virrankoski még csak el se próbálta rejteni a mosolyát. – Tehát beismeri, hogy megerőszakolta a lányt? – minél hamarabb meg akartam szabadulni Arhelától. – D ehogy erőszakoltam meg, csak megdugtam. I gazán elégedett lehetne azzal, amit kapott. – Beismeri, hogy nemi közösülésre kényszeríte e Marianna Palolát? – Kényszeríte em, kényszeríte em… A fenébe is, mikor dugtak meg téged utoljára, kislány? Ha többször csinálnád, nem lennél ilyen pokolian kicsinyes. Vagy te is egy vagy azok közül a nyavalyás leszbikusok közül? Hát persze, ezért választo ál magadnak férfimunkát, hogy megvédd a világ összes kurváját! Ritkán kelle erőszakot alkalmaznom a munkám során: csak egyszer használtam a szolgálati pisztolyt, megütnöm is csak párszor kelle valakit. Ha nő is jelen van, a letartóztatások többnyire békésen zajlanak le. D e most legszívesebben szé úztam volna a férfi tojásait. Ha Virrankoski helye például Koivu le volna melle em, biztos kikeltem volna magamból. Elképzeltem magamban, hogy vajon milyen érzés lenne, ha a képébe vágnám az öklöm és hallanám, ahogy törik az orrcsontja, vagy ha úgy tökön rúgnám, hogy egy életre megemlegetné. A zon kaptam magam, hogy egész testemben remegek. – Vidd ki a pasit cigizni, aztán kísérd vissza a cellájába! – adtam ki Virrankoskinak az utasítást, majd elvonultam az egy emele el feljebb lévő női vécére. Rosszullét környékeze . Ha én dönthetnék, A rhela addig maradna a 170

cellában, ameddig csak a törvény engedi. Miért dühíte fel vajon ennyire? Megpróbáltam bebeszélni magamnak, hogy Marianna és a többi áldozat helye voltam mérges. D e megvoltak a magam okai is. Ugyan mi jogon sérteget engem bárki csupán azért, mert nő vagyok és rendőr? N em is tudom, mi lenne velem, ha foglalkozást váltanék és ügyvédként vagy jogi tanácsadóként dolgoznék, ahogy azt az egyetem elvégzése után terveztem… Hogyan birkóznék meg azzal, ha Pasi A rhelához hasonló alakokat kellene megvédenem? A mikor visszaértem, Virrankoski és A rhela még mindig a folyosón állt. Megpróbáltam a lehető legkifejezéstelenebb arccal rájuk nézni. – A zt mondja A rhela, hogy ismerte azt a Peltonent, akit a múlt héten öltek meg. N em te nyomozol abban az ügyben? A zt állítja, hogy időnként nőket szerze neki – magyarázta Virrankoski. – A rhela Peltonennek? – kérdeztem anélkül, hogy egy pillantásra is méltattam volna Arhelát. – Nem, Peltonen nekem – vetette közbe Arhela. – Ugyanis régi haverok voltunk, együ katonáskodtunk. Hébe-hóba összefuto unk a városban, és alkalomadtán igazán készséges észt kurvákkal hozo össze. Első osztályúak voltak, az igaz, de drágák. N em maradt más választásom, vissza kelle hívnom A rhelát az irodába. A zon nyomban egyezkedni próbált velem: ha az eset szempontjából hasznos információkkal tud szolgálni, akkor ejtjük a vádat ellene a nemi erőszak ügyében. Mivel nem mentem bele az alkuba, ismét ócsárló szavak garmadáját zúdíto a rám. Erőt kelle vennem 171

magamon, hogy nyugodt tudjak maradni, és már épp vissza akartam küldeni a cellájába, amikor beszélni kezde . N yilván azok közé tartozo , akik szeretik magukat fontosnak érezni. A rhela szerint J ukka észt lányokat közvetíte . Önálló luxusprostituáltakat, de azért nem volt strici a szó szoros értelmében, habár kapott jutalékot a lányok után. – N em olcsó kis sarki kurvák voltak, hanem minőségi, profi lányok. – Hányan lehettek? – Én mindössze ke őt lá am, és csak az egyiket dugtam meg párszor. – Hogy hívták őket? A rhela azt mondta, olyan részeg volt, hogy nem emlékszik a nevükre. Mindenesetre a Hesperiában találkozo J ukkával és a lányokkal. Visszaküldtem a fogdába, hogy gondolkodjon egy kicsit, noha nem hi em, hogy ki tudnék még valami mást is szedni belőle. D e talán elküldhetném Koivuval és Virrankoskival a lokálba, hátha o eszébe jut egy s más. Koivu jelentése is alátámaszto a A rhela történetét. A társam két hivatásos hölggyel elegyede szóba, akik a fotón rögtön felismerték J ukkát. Késő este néha o ült a bárpultnál, mondták. A z egyik nő szerint J ukka kétségtelenül strici volt, egyszer még őt is megpróbálta beszervezni, de ő állítólag felháborodo an visszautasíto a. Mi mást is mondhatna egy rendőrnek? A z nyilván nem büntetendő, ha valaki minden este másik férfival távozik a bárból. A főváros környékén egyelőre még azok a prostituáltak is egész jól boldogultak, akik saját kasszára dolgoztak, de ha a keleti maffia ellenőrzése alá vonja a 172

piacot, az ő helyzetük is romlani fog. A kkor annak az alkalmi prostitúciónak is vége lesz, amivel némelyik egyetemista a tanulmányait finanszírozza. Volt egy biszex ismerősöm, J anne, aki inkább áruba bocsáto a időnként a testét, semmint hogy rendes munkával keresse a kenyerét. A zt mesélte, a nők és a korosodó férfiak is egész jól fize ek. Talán őt is meg kellene kérdeznem, hogy ismerte-e Jukkát? Persze most már nyilván óvatosabb lenne, mivel tudja, hogy megint a rendőrségnél dolgozom. A lkohol és észt örömlányok. J ukka aztán nem vesztege e az idejét. Mi jöhet még vajon? A z új fejlemény kétségkívül más megvilágításba helyezte az ügyet. Lehet, hogy mégiscsak az orosz maffia keze van a meggyilkolásában? Nem is tűnt olyan elképzelhetetlennek ez a gondolat, mivel a főváros környéki bűnözés az utóbbi években észrevehetően nemzetközibbé vált. J ukka pedig épp egy finn-észt projekten dolgozo … Lehet, hogy mégsem az egyik kórustag volt a gyilkos? Koivu odafirkanto a még a jelentése végére: „I smerték Mar i Makit is. Gyakran találkozik o egy jóképű Tomppa nevű fiúval. Most egyiküket se láttam.” Rögtön tárcsáztam is Makiék telefonszámát, de nem ve ék fel. Hm, szóval egy bizonyos Tomppa? Makiék házassága körül egyre több volt a furcsaság. Mit tudo vajon Marja Maki férje szexuális hajlamairól? Korgo a gyomrom, és rám tört a kínzó koffeinhiány is. Leszaladtam a kantinba – o valamivel jobb kávét lehete kapni, mint az emeleti automatából. A napi menü olyan rémisztően hangzo – veseragu és zöldségleves tejben fő garnélarákkal –, hogy inkább egy zsírtól csöpögő karjalai 173

pirog mellett döntöttem. A z ablak melle i asztalnál egy régi ismerősöm ült a rendőrtisztiről, Tapsa Helminen. Miután végze , a kábítósokhoz került. A z iskolában eleinte gyakran kigúnyolt, de felhagyo vele, miután egyszer egy önvédelmi gyakorlaton majdnem eltörtem az alkarját. S zándékosan te em, és még most is szégyenkezve gondoltam vissza rá. Hisz én is épp eleget piszkáltam tekintélyes méretű orra mia : nemegyszer húztam azzal, hogy ha beáll a kábítósokhoz, akkor nem lesz többé szükségük kutyára. Tulajdonképpen egész rendes srác volt, talán kicsit túlbuzgó. – S zervusz, úgy hallom, mostanában eléggé túlterhelt a ti osztályotok is, még tőlünk is kértetek segítséget – szóltam, és odaültem az asztalához. – Sajnos nálunk se jobb a helyzet. – Hát igen – sóhajto Tapsa, és a szeme ala i karikák arról árulkodtak, hogy még annyit se aludt az éjjel, mint én. – Bosszantó. Újabbnál újabb bandák tűnnek fel. A z anyag egy része keletről jön, feltehetőleg Észtországból. Most kaptunk el egy dílert és pár utcai árust, mégsem jutunk előbbre. Kissé elhamarkodtuk a letartóztatásokat. Ha vártunk volna, nagyobb hal is fennakadt volna a horgon. A z utcai árusok azt állítják, nem tudják, honnan jön az anyag, a díler pedig ki se meri nyitni a száját. N agyon úgy tűnik, hogy egy hatalmas szervezet áll a háttérben. – Úgy tűnik, ez tényleg igazi nagy fogás lenne. – A ha, ráadásul mintha egyre keményedne a helyzet. Már nem csak pár egyetemistáról van szó, akik marihuánát csempésznek be az országba, i már nagyban megy a játék. S okkal több emberre lenne szükségünk, de nagyon úgy tűnik, hogy nem lesz rá pénz. Nálatok mi újság? – Ugyanaz. Állandóan túlórázunk. N incs valami infód 174

azokról, akik Kelet-Európából nőket közvetítenek? – Hát, ez inkább az erkölcsrendészetisek területe, persze részben ugyanazok az alakok pörgetik, mint a kábítószeres bizniszt. A z egész a Miami Vice-hoz kezd hasonlítani. Kódneveket használnak: X., M., meg ilyenek. Képtelenség őket elfogni. Egyből kapcsoltam. – M.? Miért pont M.? Honnan vetted ezt? – A dílerünk üzenetrögzítőjére beszélt egy bizonyos M., az átadás helyszínét egyeztették. Miért? – Épp egy gyilkossági ügyön dolgozom. A z áldozat üzenetrögzítőjén is volt egy üzenet egy bizonyos M.-től. Ez nem lehet véletlen. Össze kéne hasonlítani a két felvételt. – Még a laborban van, holnap kapom meg. A mint meglesz, felhívlak. Van valami elképzelésed arról, hogy ki lehet ez az emm? – Mit mondtál? Emm! Hát persze! A lány a kórusból azt mondta, hogy J ukka egy nyanyával beszélt… akinek talán Mmel kezdődik a neve. Nem is tudod, milyen sokat segítettél. N oha nem tudtam elérni A nut, a kávé és Tapsa információi kicsit elviselhetőbbé te ék a napot. Lassan úgy tűnt, mintha a Popeda együ es dalát J ukka élete ihle e volna: D rogok, pálinka, nők és pénz. A z az érzésem támadt, hogy a pénzzel kellene kezdenem a vizsgálódást. N em találtam o hon J yrit, a munkahelyén viszont megadták a mobilszámát. – I Maria Kallio. Ha kiszállíto ad a pizzákat, ugorj be hozzám Pasilába. I gen-igen, a főnököd tud róla. A saját érdekedben mielőbb be kéne jönnöd… J yri jó félóra múlva megjelent az irodámban. Úgy tűnt, vasárnap reggel szardellás és szalámis pizzát rendelnek az 175

emberek a másnaposságuk leküzdésére, a fiút körüllengő illatok legalábbis ezt ju a ák eszembe, amikor belépe . Vagy csak ijedtében tömö magába néhány pizzát? Mindenesetre az illatoktól újra megéheztem. – N incs véletlenül egy felesleges pizza a kocsidban? – kérdeztem reménykedve. J yri megrázta a fejét. Másnaposnak tűnt és idegesnek. – Elhúzódo az ünnepség? – kínáltam hellyel a fiút a velem szemben lévő széken. A kórus iratai olyan látványosan hevertek az asztalomon, hogy nem kerülhe e el a figyelmét. A reggeli kapkodásban szerencsére nem felejte em el magammal hozni. – Tuuliával legalább éjjel ke őig ültünk még egy kocsmában az I so Roobertinkatun – felelte J yri bágyadtan. N em is érte em, hogy volt képes egyáltalán vezetni ilyen állapotban. Komolyan fontolóra ve em, hogy megszondáztatom… Kezembe ve em az egyik számlakönyvet és ecsetelni kezdtem: – Gondosan átnéztem a kórus könyvelését, összehasonlíto am a nyugtákat a számlakivonatokkal: vádat emelhetnénk ellened sikkasztásért és okirathamisításért. N em mondtad el a teljes igazságot a tartozásodról. J ukka észreve e, hogy „kölcsönve él” némi pénzt, de megígérte, hogy kisegít téged és titokban tartja A n i elő a kis botlásodat. Miért tette? Jyri sápadt arca hirtelen vérvörösre változott. – Haverok voltunk… Tudta, hogy nem akartam azt a pénzt örökre zsebre vágni. Viszont épp közelede az éves taggyűlés, nem lehete hiba a könyvelésben, én pedig még nem tudtam visszatenni… Felajánlotta, hogy segít. 176

– És ezzel bűntársad le … D e mi a csodáért? És miért épp most követelte vissza a pénzt? – Azt hiszem, el akart utazni – bökte ki nagy nehezen Jyri. – A mit arról a csütörtökről meséltem neked, az nagyrészt igaz. Megfenyegete , hogy felad a rendőrségen. A zt mondta, akár felfüggeszte et is kaphatok azért, mert pénzt csórtam a kórustól. Ismert valakit, akit kevesebbért is… – Meddig kellett visszafizetned a pénzt? – Hétfőig adott időt. – Hogy akartad összeszedni? – Egy csomó cuccot el akartam vinni a zaciba. A sztereó készüléket, a tévét, a bőrdzsekimet… – sorolta csüggedten. – A ztán J ukka halálával egy csapásra megoldódtak a problémáid. A z isten szerelmére, valld inkább be, ha dühödben, részegen leütö ed! Ha önként teszel beismerő vallomást, kevesebbel is megúszhatod. J yri a kezébe teme e az arcát. S zinte megsajnáltam. Gyilkos vagy sem, számlahamisítás mia mindenképpen át kell adnom a gazdasági bűncselekmények osztályának. Talán tanul majd valamit ebből az esetből. I gaz, pár ezer finn márka csak aprópénz, semmi azokhoz az összegekhez képest, amikkel például bankkörökben dobálóznak. D e hát ez már csak így van: ha milliárdokat fújsz meg, legfeljebb azonnali hatállyal nyugdíjaznak, ha viszont pár ezret csensz el, akár felfüggeszte et is kaphatsz. S zegény A n i meg jóhiszeműen odabiggyeszte e a nevét a hivatalos papírokra, amiket J ukka összeeszkábált, így maga is bűnrészessé vált a csalásban. Gondolkodóba estem, csakugyan J yrire kell-e szabadítanom az ügyészeket, vagy akkor cselekszem helyesen, ha futni hagyom? – N em én öltem meg J ukkát – szólalt meg J yri elcsukló 177

hangon. – Én csak iszonyúan kétségbeestem, amikor váratlanul keresztbe te nekem. D e rögtön hétfőn elvi em volna a cuccaimat a zaciba – valahogy csak összekapartam volna a lóvét… Tuulia is megígérte, hogy segít. – Tuulia is tudott róla? – Csak annyit mondtam neki, hogy J ukka visszaköveteli a pénzét. – I de figyelj, J yri! Most odamegyünk az ügyeletes tiszthez. Belefújsz az alkoholszondába, és ha csak egy kicsi alkohol is van a véredben, akkor telefonálsz a munkahelyedre és megmondod, hogy ma már nem tudsz visszamenni. A ztán felveszed a kapcsolatot A n ival és megbeszéled vele, hogy mit csinálj. Ő már tud a dologról. A többi kórustaggal együ kell eldöntenetek, hogyan legyen tovább. D e még egyszer mondom: ha te ölted meg J ukkát, jobban teszed, ha most rögtön bevallod… A kkor talán megúszod emberöléssel. Előbb vagy utóbb úgyis kiderül az igazság. Csalás és gyilkosság – elég csúnya kombináció. J yri átment az alkoholteszten, így visszamehete dolgozni. Úgy döntö em, hogy még egyszer beszélek a Maki házaspárral. Mar i Maki ve e fel a telefont. Elmeséltem neki, hogy mit tudtunk meg, nem is próbálta tagadni. – A zt az éjszakát a Vaakuna Hotelben töltö ük. A bejelentkezések között nyilván megtalálják a nevünket. – A z lenne a legokosabb, ha megmondaná ennek a bizonyos Tomppának a teljes nevét és a címét, hogy ellenőrizni tudjuk az alibijét. – Tényleg muszáj ezt? N em lesz belőle kellemetlensége? Olyan kedves fiú. – Hisz semmi törvénytelent nem követe el – próbáltam 178

meggyőzni. A zt se firta am, hogy fizete -e Tomppának. Így végül megadta a fiú adatait. – Hm… ugye a feleségemnek nem kell feltétlenül tudnia erről? – kérdezte Maki. – Természetesen nem tartozik rám, hogy tisztázzák-e a kapcsolatukat, ez magánügy – csa antam fel a kelleténél ingerültebben és lete em a kagylót. A Maki házaspár élete nem tömény unalom, annyi biztos. S irkkut és Timót nem sikerült elérnem. Kivételesen ráértem, így újra előve em A rhela vallomását, aztán a félbemaradt munkákat, az adminisztrációt intéztem. D élben o kelle hagynom a papírmunkát, mert kirendeltek egy öngyilkossághoz – egy középkorú nő felakaszto a magát az erkélyén. A helyszínelés után úgy éreztem, hogy friss levegőre van szükségem. A visszaúton engedélyeztem magamnak egy nagy adag fagyit. Három után jö em el a főkapitányságról. Keresztülsétáltam a parkon, megkerültem a Töölö-öbölt, aztán hazamentem. O hon átöltöztem, és leugro am a kizárólag nők számára fenntarto konditerembe, ahova éves bérletet válto am. A súlyzózás általában felfrissít, a két nappal ezelő i edzést is sikerült már kihevernem. Egy kis futással és nyújtással bemelegíte em, majd munkához lá am. Mint általában vasárnap délután, most is majdnem üres volt a terem. Most főleg a karomat és a hátamat akartam erősíteni, mivel pénteken a lábamon és a hasizmomon volt a sor. Miközben a súlyzót a nyakam mögé húztam, J ukka ügyletein és jellemén töprengtem. J óképű, tehetséges, bőkezű – önző, hataloméhes, másokat kihasználó. Bűnöző? S zeszkereskedő? S trici? D rogdíler? Talán ráve e J yrit, hogy 179

menjen el pár öregedő homoszexuálissal, hogy meg tudja adni az adósságát, aki aztán ezért bosszúból megölte? Vagy Piia te e, a ól félve, hogy J ukka leleplezi? Mit tudo vajon Tuulia J ukka üzleteiről? Róla nehezen tudtam elképzelni, hogy hagyta volna magát rábeszélni, hogy bocsássa áruba szinte tökéletes testét. A ligha állt volna rá. És S irkku? Vagy lehetséges lenne, hogy A n i annyira begurult, amiért bűnrészessé te e a csalásban, hogy dühében végze vele? Ez elképzelhető. Lehetséges, hogy neki is köze volt a drogkereskedelemhez? Mirját se tudtam még teljesen kizárni a gyanúsítottak sorából. A bicepszpad következe . N yilvánvaló, hogy a J ukka fejére mért ütéshez komoly erőkifejtésre volt szükség. Ez jóformán teljesen kizárta Piiát meg S irkkut, talán J yrit is. Egy verekedésben kétségkívül alulmaradnának velem szemben a lányok, de valószínűleg J yri is, hisz öt kilóval biztosan könnyebb nálam. Timo elég erős le volna hozzá, de vajon ki tudo volna menni a szobából anélkül, hogy S irkku észrevette volna? A bicepszemet már épp eléggé megdolgoztam, ezért átmentem a fekvenyomópadhoz. W ho wants to live forever? – visszhangozták Freddie Mercury dalát a terem hangszórói. J ukkának talán már megadato az örök élet? And we can love forever. Vajon szere e Tuulia J ukkát? N em bízo meg bennem annyira, hogy elmondja… Fájó volt erre gondolni. A súly, amivel próbálkoztam, a kelleténél vagy öt kilóval többnek bizonyult. Gyakran megtörtént velem, hogy túlbecsültem az erőmet. Hazakocogtam, lezuhanyoztam és elkezdtem takarítani. Mára a kötelességeimet már letudtam, az izzasztó edzést szintén, de a legnehezebbje még hátra volt. Ki kelle 180

mennem az állomásra a szüleim elé, akik nálam töltenek egy éjszakát. Holnap reggel indul a gépük Görögországba, ahol egy szigeten szokásos kéthetes nyári szabadságukat töltik. Már évek óta ez volt az egyetlen alkalom, amikor meglátoga ak. N oha mindke en Helsinkiben tanultak, valamiért félelmetesnek érezték a várost, nem szívesen jöttek el egyedül a vasútállomástól Töölöbe, a lakásomig. – Kevesen mondhatják el magukról, hogy rendőri kísére el utazhatnak – tréfálkozo apa, amikor felszálltunk a villamosra. – Van időd egyáltalán tanulni? – kérdezte aggódva anya. Úgy tudtam csak elfogadtatni a szüleimmel a munkámat, hogy azt mondtam nekik, le akarok tenni melle e pár vizsgát. – A z egyikre már felkészültem – ez tulajdonképpen nem is volt hazugság. A büntetőjog-szigorlathoz már kive em a könyvtárból a könyveket. Szüleim amúgy is csak azt hitték el, ami nekik tetszett: szerintük Pena bácsi nem volt alkoholista, csak néha kirúgo a hámból. A tanulók nem szándékosan voltak rosszak, csak nehéz körülmények közö éltek o hon. Én pedig be fogom fejezni a jogot, remek munkahelyet találok és egy rendes férjet. A szüleim számára mindennél fontosabb volt a látszat, én kevésbé érdekeltem őket. Frissen kitakaríto lakásom meglepően szűknek és porosnak tűnt. Vacsorára hagymalepényt készíte em salátával, hozzá teát. Utoljára karácsonykor lá am a szüleimet; kötelességtudóan velük töltö em az ünnepeket. A z eltelt fél év ala anya arcán újabb ráncok jelentkeztek, apa háta pedig görnyedtebb le . Két évük volt még a nyugdíjig. Évről évre egyre kelletlenebbül várták a tanévkezdést. 181

Beszámoltak a szülővárosomban történt eseményekről, melyek nem különösebben érdekeltek. Tíz éve jö em el onnan, az utcán már alig találkoztam ismerőssel. S züleim ezután udvariasan a munkám felől érdeklődtek, mire én ugyanolyan udvariasan, de a titoktartási köteleze ségemre hivatkozva meglehetősen homályosan feleltem. Elmesélték, hogy milyen kirándulásokon akarnak majd részt venni Görögországban, és az utazási irodában kapo prospektusban megmuta ák a szállodájukról készült képeket. Megnéztük a híradót meg egy sportműsort, aztán behoztam a maradék kivilikőrt, de e ől sem le oldo abb a légkör. Mindannyian megkönnyebbültünk, amikor apa a tízórás hírek után bejelente e, hogy ideje lefeküdni. Hétkor indul a gép, tehát már öt előtt fel kell kelnünk. N oha előző éjszaka sem sikerült kipihennem magam, mégsem tudtam elaludni. A nyikorgó rekamiét, anya szuszogását és apa horkolását figyelembe véve talán nem is csoda. Furcsa volt, hogy kivételesen más is alszik a szobámban. Elszomoríto a gondolat, hogy bár a hivatalos okmányok tanúsága szerint anya a legközelebbi hozzátartozóm, mégis szinte idegenek vagyunk egymás számára. Mit tudtam a szüleimről, és mit tudtak ők rólam? Ha váratlanul meghalnék, mint J ukka, szüleim számára sok meglepetést tartogatna a hagyatékom átnézése. Én voltam a hibás, semmi kétség. Évente csak kétszer látoga am meg őket, de akkor is mindig kimérten és magabiztosan viselkedtem. Hosszú ideje nem osztjuk meg egymással a gondolatainkat, se az érzéseinket… A zt is csak a húgaimtól tudom, hogyan reagáltak szüleim életem fontosabb fordulataira. A zt hiszem, sose tudtam igazán megbocsátani nekik, 182

hogy tulajdonképpen nem is engem vártak, hanem egy fiút. Kizárólag fiúneveken gondolkodtak. Mivel olyan erőteljesen rúgkapáltam, anya biztosra ve e, hogy fiút hord a szíve ala . Megpróbáltam megfelelni nekik, igyekeztem fiúként viselkedni, pláne hogy húgaim is csak lányok. Tagadhatatlanul férfias foglalkozást is valószínűleg ezért választottam magamnak. Csak pár évvel ezelő érte em meg, hogy nem a szüleim felelősek az életem alakulásáért. A kkoriban próbáltam is közeledni hozzájuk, de már túl késő volt. Kapcsolatunk aligha fog már megváltozni. Csak anya és a húgaim vidám csevegése hallatán éreztem magam olykor újra gyereknek, akit önhibáján kívül kizártak egy játékból, amelyben részt szeretett volna venni.

183

TIZENKETTŐ Mikor új tavasz ébred, új nap kel a láthatáron

N egyed hatkor felte em a szüleimet a repülőtérre menő buszra, és még pár órára visszabújtam az ágyba. N yugtalanul aludtam; álmomban a tengerparton ültem és megpróbáltam kimenteni a vízből az anyámat, aki a felismerhetetlenségig össze volt verve. Amikor végre sikerült kihúznom, Tuuliává változo , én pedig kétségbeese en csókolgattam, hogy életre keltsem. Bicajjal mentem Pasilába. Már a Linnanmäki vidámparknál jártam, amikor a köd kezde felszívódni, és lassan előbukkant az óriáskerék. Bárcsak jó ómen lenne ez a derengés! A lámpánál le kelle fékeznem, s közben leese a biciklimről a lánc. Mire sikerült feltennem, a legjobb farmeromat is összekentem. A ztán ugyanez még egyszer megismétlődö , így csak nyolc után tíz perccel értem a főkapitányságra. Útközben benéztem Kinnunen irodájába, de üres volt. Ezek szerint még mindig „gyengélkedik”. Két üzenet várt az asztalomon: hogy hívjam fel Heikki Peltonent és hogy jelentkezzem a főnöknél. Először Peltonent hívtam fel, aki J ukka kocsijának a kulcsait hiányolta. A bban a hitben volt, hogy nálunk vannak a pótkulcsok. – Én csak azzal a kulcscsomóval találkoztam, amelyik a kocsiban volt. Pótkulcsot se Vuosaariban, se J ukka lakásán 184

nem találtunk. – Furcsa. Biztos vagyok benne, hogy legalább ke ő volt belőle. A hagyatéki eljárás után el akarjuk adni a kocsit, de ezek szerint előtte ki kell majd cseréltetnünk rajta a zárat. Eszembe juto a titokzatos telefonáló üzenete, aki kölcsön akarta kérni az autót. Vajon nála vannak a hiányzó kulcsok? És ha igen, mire kelle neki a kocsi? Kábítószert szállíto volna? Miért épp J ukka autójával? Végül biztosíto am róla Peltonent, hogy a nyomozás a lehető legjobb úton halad, de arról inkább még nem beszéltem, hogy a fia körül lassan körvonalazódó valóság aligha lesz a kedvükre. Mielő elindultam volna a főnökhöz, még rákérdeztem Tapsánál a hangfelvételre, de csalódnom kelle : még nem kapta vissza a szalagokat. Miközben az ügy jelenlegi állásáról tájékozta am a főnököt, a szemembe fújta a szivarfüstöt. Láthatóan hitetlenkedve hallga a az elméletemet, miszerint J ukka a szex-, szesz- és a drogbizniszbe is belekeveredett. – A ha. N a és mennyi bizonyítható ebből és mennyi a mese – vagy inkább női megérzésnek kellene neveznem? Beszámoltam neki Koivu látogatásáról a lokálban, A rheláról és a J ukka lakásán talált üvegekről, amelyek tartalmát még vizsgálják. – Tehát mégiscsak egy kívülálló lenne a gyilkos? – N em feltétlenül. Úgy tűnik ugyanis, hogy a gyanúsítottak egy része legalább a szeszbizniszben érintett. – N agyszerű elmélet, de kézzelfogható eredményre van szükségünk! – újabb füstfelhő szállt a szemembe. – Péntekig kapsz időt. A ddig el kell fognod a te est. A bulvárlapokat már alig tudom visszatartani. 185

– Ezek szerint továbbra is én felelek az ügyért? Mi van Kinnunennel? – a főnök hirtelen zavarba jött. – Hivatalosan Kalevié az ügy… – motyogta zavartan, aztán összeszedte magát. – S zóval végeredményben ő felel mindenért, ami az osztályon történik. Ma reggel azonban abban állapodtunk meg, hogy megpróbáljuk ezt a felelősséget több személy közt megosztani. Hisz már egészen jól haladsz az ügy felderítésével. Természetesen Kinnunennek is le kell majd adnod a jelentésed, de folytasd önállóan a munkát. Tehát már visszajö a betegszabadságról. A helyzet meglehetősen kényesnek tűnt. Úgy döntö em, az lesz a legjobb, ha magam beszélek vele. Egyéb folyamatban levő ügyeimről is beszámoltam a főnöknek, aztán elintéztem, hogy Koivu lehessen az asszisztensem. Miután beleegyeze , gondterhelten megkérdezte: – Közeledik szeptember vége… S aarinen felhívo a múlt héten, hogy mivel nem javult az állapota, valószínűleg le fogják százalékolni. Év végéig mindenképp betegállományban lesz. Gondolkodtál már azon, hogy i maradnál-e? – Még nem értem rá – tértem ki a válasz elől. – J ó lenne, ha a mi osztályunkon is lenne egy nő, már csak a statisztika mia is. Úgy tűnik, te is épp olyan jól boldogulsz, mint a fiúk – fel se fogta, hogy dicséretnek szánt szavai fordítva sültek el. S zerencsére a titkárnője épp ebben a pillanatban kapcsolt egy sürgős hívást fentről, így megléphettem. I dőközben az asztalomra te ek egy hengercsomagot a laborból. 186

Mielő még felbontha am volna, megszólalt a telefon. A kórus egyik szopránja, A nu kerese , akit korábban megkértem, hogy hívjon vissza. – A zt mondtad, hogy J ukka valami ilyesmit mondo a telefonba: „I de figyelj, nyanya, most nem tudok beszélni.” Lehetséges, hogy nem nyanyát mondo , hanem mondjuk emmet? Anu elgondolkodott kicsit. – Talán igazad lehet. – És ez az emm valamiből többet akart, mint amennyit Jukka el akart adni? – Az volt a benyomásom – erősítette meg Anu. Közöltem vele, hogy később esetleg hivatalosan is jegyzőkönyvbe vennénk a vallomását. N em volt kifogása ellene. Végre kibontha am a labor küldeményét. Egy üveg pálinka volt benne J ukka lakásáról, még egy a laboreredményekkel meg pár fénykép. Fü yente em egyet. A dolog kezde egyre érdekesebbé válni. A z üveg pálinkát elte em az íróasztalszekrényembe, nehogy kísértésbe essen tőle valaki, főleg ne Kinnunen. Most már nekem is volt irodai dugipiám. S zereztem egy kocsit, aztán behívtam Koivut, aki mint mindig, lelkes volt és jókedvű. A mikor megdicsértem a szombati eredményeiért, felnevetett. – N em akármilyen a felhozatal azon a helyen! Pénzért lányokat és fiúkat egyaránt megkaphatsz – magyarázta Koivu. – Emlékszel arra az észt nőre, akit vagy két nappal Peltonen meggyilkolása elő tartózta unk le az ügyfelei kirablása miatt? Ő is tudhat valamit. 187

– Remek ötlet! Tudd meg, hogy még mindig őrizetben van-e, ha igen, szerezz egy kihallgatási engedélyt! Előbb azonban néhány embert ki kell kérdeznünk – még be se fejeztem, Koivu már fel is kapta a telefont. Kiderült, hogy a nő még vizsgálati fogságban ül. Először Koskelába mentünk, ahol Tomi Rissanen, azaz Tomppa lako . J ó néhány csengetés után egy jóképű, angyalhajú fiú nyito ajtót. D örzsölte a szemét, mint aki most ébredt fel. Csak egy falatnyi fehér alsónadrág volt rajta, amely kiemelte izmos testének barnaságát. – Koivu és Kallio, bűnügyi rendőrség – szóltam, felmutatva Tomppának az igazolványomat. – Lenne pár kérdésünk egy… barátjával kapcsolatban. A fiú inkább zavartnak tűnt, semmint ijedtnek. Maki vajon figyelmezte e? Ha az ember jobban megnézte, inkább gimnazistának tűnt, aki még csak be se léphetne a Kaivohuonéba. Cseppet sem csodálkoztam azon, hogy ilyen kapós. Egy ilyen ínyencfalatot élvezet nézni, megérinteni valószínűleg még inkább. Úgy látszik, a Maki házaspárnak hasonló volt az ízlése férfiak terén. Tomppa kinézetre akár Jukka öccse is lehetett volna. A fiú biztosíto minket arról, hogy Maki az egész estét vele töltö e a Vaakuna S zállodában. Mivel a vendégkönyvben szereplő bejegyzés is erről tanúskodo , Makit minden valószínűség szerint ki kell zárnunk a gyanúsítottak köréből. – I gazán kedves voltál a fiúval – célozgato vigyorogva Koivu, amikor visszaértünk a kocsihoz. – Egy ilyen helyes kisfiút csak nem kínzok meg! A z igazat megvallva az erkölcsrendészetnél tucatszámra lá am hozzá hasonlókat. S e fenyegetéssel, se szép szóval nem lehet őket 188

jobb belátásra bírni, míg nem történik nagyobb baj. A Tuusulatiéről a külső kerülőútra hajtva már Koivu segítsége nélkül is megtaláltam azt a mezőgazdasági gépeket árusító üzletet, ahol Timo dolgozo . A z udvaron díszelgő traktorok és kombájnok távoli gyermekkori emlékeket ju a ak az eszembe, amikor Pena bácsi földjén az aratásnál segédkeztem. N agyon büszke voltam magamra, hogy több szénát tudtam a vasvillámra venni, mint a két évvel idősebb unokatesóm, és lovas szekeret is tudtam hajtani, meg traktort is tudtam vezetni. Húgaim megelégedtek azzal, hogy segíte ek anyának a főzésben. A nya nem szere e ezeket a falusi nyarakat, mivel egész nap a konyhában senyvede . Pena bácsinak ugyanis nem volt felesége, így neki kelle ebédet készíteni az aratóknak. A bban a hitben voltam, hogy ő maga választo a ezt a szerepkört, pedig nyilván szívesebben olvasgato volna egy A gatha Christie-krimit az udvaron. A kkoriban még naivan azt gondoltam, hogy a felnőttek mindig azt tehetik, amihez kedvük szottyan. Timo épp műtrágyászsákokat hordo traktorral az udvarra. S ikerült alaposan felzaklatnom, amikor közöltem vele, hogy velünk kell jönnie. A főnökének azt mondtam, hogy egy fontos ügyben van szükségünk a fiú segítségére. N em akartam fölöslegesen befeketíteni Timót, ugyanakkor meglepődtem magamon, miért vagyok vele ennyire tapintatos. – Már tegnap este ki akartalak hallgatni benneteket S irkkuval, de egyikőtöket se találtam o hon – mondtam szemrehányón, mikor Timo már a hátsó ülésen ült. – N em abban maradtunk, hogy tájékoztattok, ha el akartok utazni? – D e hiszen csak Muurialában voltunk, a szüleimnél… – magyarázkodo Timo. – N em gondoltuk, hogy hétvégén is 189

szükséged lehet ránk. A belváros következe . Timót Koivu gondjaira bíztam a tilosban parkoló kocsiban, és elsétáltam a bevásárlóközpont kozmetikai osztályára, ahol S irkku dolgozo . Munkahelyéhez illően feltűnően volt sminkelve, bár szerintem túlzásokba ese . A kevesebb több le volna, ráadásul a pink színű rúzs egyáltalán nem állt jól neki. A z áruház mesterséges fényében úgy feste , mint egy túlméreteze játék baba. A ztán az egyik tükörben felfedeztem a saját arcom, és gyorsan elkaptam a tekintetem. – S zervusz! Be kellene jönnöd velünk a kapitányságra. Hol a főnököd? Elkérlek tőle. A szavaim hallatán leverte a pultról az apró parfümös próbaüvegeket, melyek csörömpölve a padlóra hulltak. A ztán oly ijedten néze körül, hogy az egy kicsit távolabb álló nő, aki a D inasztia sorozat Krystle-jét alakító színésznő kiköpö mása volt, odasiete hozzánk és megkérdezte, hogy mi a probléma. Mint kiderült, ő volt az osztályvezető. – Egy nyomozásnál szükségem lenne Halonen kisasszony segítségére. Egy óra múlva visszahozom. S irkku leve e a köpenyét, és lebélyegezte e a kilépőjét. Lehetséges, hogy a kihallgatás idejét levonják a fizetéséből. Kész őrület, hogy ilyesmin rágódom! Mikor S irkku meglá a Timót a kocsiban, erős sminkje se tudta elfedni, hogy falfehér le . Megkértem Koivut, hogy üljön hátra Timóhoz, hadd üljön S irkku melle em. Pinkre feste , szépen manikűrözö kezei láthatóan remegtek. A kár egyetlen kérdést sem kelle volna feltennem. Viselkedésével S irkku mindent elárult. A mikor az irodámba lépve megfogha a Timo kezét, kicsit megnyugodo . Koivu nekik kávét, nekem teát hozo , 190

ő maga pedig a kóla melle döntö . Kive em az asztalom szekrényéből a pálinkásüveget – Koivu láthatóan legszívesebben magához ve e volna. I nte em neki, hogy viselkedjen rendesen, noha elismerem, jólese volna egy kis grogos tea. – Ha jól sejtem, nem először látjátok ezt az üveget. Vagy talán bele kellene kóstolnotok, hogy kiderüljön? – Timo és S irkku egymásra pillanto ak, végül Timo erőtlenül megszólalt: – N em kell, tudjuk, miről van szó – most Timo arca is meglepően sápadt lett. – Akkor bizonyára azt is tudjátok, hogy mi van benne… – Házi pálinka – nyögte ki nagy nehezen Timo. – N a és ki főzte? Több tucat volt belőle J ukka lakásán, de se o , se Vuosaariban nem találtunk pálinkafőző berendezést. S zükség esetén mindke őtök lakásába kaphatok házkutatási engedélyt. – D e hisz azt… – kezdte volna S irkku, aztán feljajdult, mert Timo erősen megszorította a kezét. – Mi van vele? S zétszedtétek? A z üvegen mindke őtök ujjlenyomatát megtaláltuk – hazudtam folyékonyan. A rémült Sirkku vakon beleesett a csapdámba: – Az enyém nem lehetett rajta, hisz Timo palackozta őket! – Ó, te agyalágyult! – sziszegte Timo és lerázta a magáéról S irkku kezét. Már-már tragikomikus volt, mennyire hasonlíto ak egy rossz hazai vígjáték házaspárjához. S irkku feltűnő sminkjével a nappali fényben meglehetősen groteszknek hato , Timo meg úgy bámult, mint egy jóravaló falusi gazda, akit a helyi rendőr rajtakapott a pálinkafőzésen. – Hol főztétek? – S irkkuhoz intéztem a szavaimat, de Timo úgy döntö , jobb, ha magához veszi az irányítást. 191

Lassan, mintha minden szót egyenként megrágo volna, mesélni kezdett: – A családunk Muurialán már évtizedek óta főz pálinkát saját fogyasztásra. Még a nagyapám apja kezdte az alkoholtilalom idején, aztán a nagyszüleim, a szüleim is folyta ák. A z énekkar és a diákszövetség ünnepségeire vi em néha egy-egy üveggel, és a múlt nyáron J ukka megkérdezte, hogy tudnék-e szerezni neki pár üveggel, megfizeti. Feltehetően a munkatársainak akarta eladni. Megkérdeztem az apámtól, akivel az utóbbi években együ főztük, de hallani se akart róla. A zt mondta, még sose adtak el pálinkát, eddig szigorúan csak házi használatra főzte a család. Bosszanto a dolog, mivel J ukka azt mondta, hogy nagyon jó áron adhatnánk el – saját alapanyag felhasználásával meg szinte semmibe se kerülne. Felmerült bennem, hogy a városban felállíthatnék egy lepárlókészüléket, de akkor még túl bonyolultnak tűnt ez az egész. Már ismertem S irkkut, amikor az egyik bulin J ukka megint rákérdezett. – J ukkának mániája volt, hogy állandóan megpróbálta rávenni az embereket valamire – vete e közbe dühösen Sirkku. Timo újra megfogta a kezét. – Hát igen, J ukka ajánlatokkal bombázta S irkkut is, míg végül megígérte, hogy segít összeállítani a berendezést – hisz S irkku tulajdonképpen vegyész. A ztán kifőztük az első ötven liter házi pálinkát. A felét odaadtuk J ukkának, a maradékot megtarto uk. Különben tényleg jó, főleg kólával – mondta Timo Koivu felé fordulva, nem kis büszkeséggel a hangjában. – És aztán? – kérdeztem dühösen, amiért már megint kizártak a férfiak beszélgetéséből. 192

– A kórus tavaszi ünnepségére legyárto unk még egy szállítmányt, a harmadik pár hete készült el. Ez kétszer annyi lett, mint a korábbiak, ugyanis új üstöt vettünk. – Honnan szereztétek az üvegeket? I lyeneket manapság már nem lehet kapni és mind egyforma. – Egy részüket Muurialából, régi üvegek, a többit J ukka szerezte valahonnan. – Ki találta ki, hogy édesköménnyel fűszerezzétek? – J ukka. Valamikor meséltem neki, hogy Muurialán többek közt édesköményt is termesztünk, és azt mondta, hogy az különleges, friss ízt adna a pálinkának… mint az ánizs. – Tehát Jukkának adtad el a pálinka egy részét? – I gen, noha… – Timo kissé elbizonytalanodo . – Furcsálltam, hogy egyre többet akart. J obban örültem volna, ha nem veri nagydobra. Hiszen az még nem vétek, ha az ember csak magának főz pálinkát – mentegetőzö . – Felénk legalábbis szokás. D e J ukka egyre nagyobb mennyiségeket akart. És sose mondta, hogy kinek adja el. – Előre fizetett nektek? – I gen. Kivéve most… – Timo hirtelen elhallgato . S irkku ijedten bámult rá. – Folytasd nyugodtan! – igyekeztem minél hivatalosabb hangot megütni. S zinte hihetetlennek tűnt, hogy Timo keleti finn származású. Lassú, nehézkes beszédmódja alapján inkább arra tippeltem volna, hogy a Tavastland tartományból jött. – J ukka felhívo csütörtökön – vágo közbe S irkku izgato an. – A zt mondta, hogy azon nyomban szüksége van a raktáron lévő összes pálinkára. Épp nem volt pénze fizetni, így abban maradtunk, hogy ha eladta a holmit, akkor 193

szombaton Vuosaariban megadja az árát. Még akkor este eljö hozzánk, és elvi e. A zt mondta, egyenesen a vevőhöz megy vele. – A pálinka viszont még J ukka halála után is o volt a lakásán, és ha jól sejtem, nem fize e ki nektek szombaton – szögeztem le. – Összevesztetek a pénz mia ? – Timo és S irkku egymásra néze , mintha nem tudnák eldönteni, hogy melyikük beszéljen. Végül Timo kezdte: – Hát igen, szombat este a szaunában azon tanakodtunk, hogy mit csináljunk. Hisz semmi esélyünk se volt hozzájutni a pénzünkhöz, beperelni meg nyilván nem tudtuk volna… Viszont mégiscsak több ezer finn márkáról volt szó, az azért mégsem holmi aprópénz… J ukka meg egész este olyan furcsa volt, kimondottan került bennünket. – A ztán amikor a többiek lefeküdtek, felmentünk hozzá, hogy megbeszéljük vele a dolgot, de az ajtaja kulcsra volt zárva! – vetette közbe Sirkku felháborodottan. – A kkor úgy döntö ünk, hogy majd másnap újra próbálkozunk – folyta a Timo. – D e aztán S irkku felébredt éjszaka, kiment a mosdóba és… J obb lesz, ha mégis te magad mondod tovább – bökte ki Timo S irkku felé fordulva, aki egyre rémültebbnek tűnt. – S zóval… Kimentem az emeleti mosdóba, de o szörnyen büdös volt… Gondolom, röviddel azelő hányhato oda J yri. Kinyito am az ablakot és meglá am J ukkát a stégen. N em kelte em fel Timót, csak leszaladtam a partra és kértem tőle a pénzünket – S irkku tarto egy lélegzetvételnyi szünetet és kihörpinte e a maradék, kihűlt kávéját. A grimaszából ítélve nem igazán ízle neki. Persze az is lehet, hogy a felidéze emlékek mia vágta azt az utálkozó képet. 194

– D e J ukka nem akarta odaadni a pénzt – noszoga am Sirkkut. – Említette, hogy még el se adta a pálinkát? – N em… Csak nevete és azt mondta, nem érti, hogy lehetünk ilyen naivak. A kkor dühbe gurultam és megütöttem. – Megütötted? – kérdeztem elképedve. – Mivel? – A kezemmel. Vagy inkább az öklömmel. Már nem emlékszem. A z arcába ütö em. J ukka kiabált velem, én meg elszaladtam. A rra nem is gondoltam, hogy megsérülhete . A ztán reggel… Csak nem halt bele az ütésembe? – kérdezte Sirkku kétségbeesetten. – N e aggódj – próbáltam megnyugtatni –, nem az ütésedbe halt bele. Egy baltával vágták fejbe, az okozta a halálát. – S irkkuval arra gondoltunk, hogy J ukka esetleg megbotolhato utána valamiben, beverhe e a fejét, aztán eszméletét vesztve beleeshete a tengerbe – te e hozzá Timo csüggedten. Felidéztem magamban a laborjelentést és a patológus szakértői véleményét. Lehetséges lenne egyáltalán Timóék feltevése? N em igazán hi em, hogy S irkku képes le volna bárkit is olyan erősen megütni, hogy az elessen. Persze ki tudja? Hisz én is sokkal erősebb vagyok, mint amilyennek kinézek. A teóriájuk mindenesetre megmagyarázná a hiányzó ujjlenyomatokat. Mahkonen azt mondta, hogy az egyik zúzódás az arcon egyértelműen a halál bekövetkezte elő keletkeze . Ez viszont azt a feltételezést támasztja alá, hogy S irkku ütése mégsem volt végzetes. D e az is tény, hogy J ukka tökrészeg volt! Lehet, hogy mégis ilyen banális a megoldás: S irkku akaratlanul megölte J ukkát? Tényleg le kéne tartóztatnom? Őszintén megsajnáltam szegény lányt. 195

– Gyere ide! – mondtam és felálltam. S irkku engedelmeskede . Felemeltem a karom, ahogy eskütételkor szokás, megfeszíte em az izmaimat és ráparancsoltam a lányra: – Üss a tenyerembe, amilyen erősen csak bírsz! Úgy, ahogy J ukkát is megütö ed… – Belebokszolt a tenyerembe. A lig volt benne erő, a kezem szinte meg se mozdult. Persze meg is játszhatta magát. – Ülj vissza nyugodtan. Kétlem, hogy az ütéseddel komolyabb sérülést tudtál volna okozni. Persze mindenképpen ki kell vizsgálni, hogy elméletileg történhe ek-e egyáltalán úgy a dolgok, ahogy mondjátok. Visszatérve a baltára… Láttad a stégen? – Igen… A stég egyik oszlopából állt ki. Lehetséges, hogy S irkku hazudik? Hogy mégiscsak használta a baltát, aztán még volt annyi lélekjelenléte, hogy eldugja? S őt, elő e még az ujjlenyomatait is letörölte róla? D e akkor a többi ujjlenyomatnak is el kelle volna tűnni… Nem, Jukka gyilkosa kesztyűt viselt. – N em említe e neked véletlenül J ukka, hogy mit csinál ott kinn? – Ideje se lett volna rá, mert rögtön letámadtam. Kitettem az asztalra a laborból kapott csomagot. – Biztosak vagytok benne, hogy mindent elmondtatok az eladással kapcsolatban, amit tudtok? – mindke en bólintottak. – A bevizsgálás során a laborban arra az eredményre juto ak, hogy ugyanezt az édesköménnyel ízesíte alkoholt az utcán is árulták. Kive em egy másik üveget a csomagból. Ugyanolyan volt, mint amilyet J ukka lakásán találtunk, csak más volt a 196

kupakja. O rosz feliratú címkéje szerint S zibériában készíte , ánizzsal ízesített, 47%-os vodka. – Van valami fogalmatok arról, hogy honnan származhat ez a címke? Döbbenten meredtek rám. Előbb Timo tért magához: – A z utcán árulták? Kicsoda? – kérdezte szinte gondolkodás nélkül. – Egy észt zugárus. Váltig állíto a, hogy ő maga hozta Oroszországból. Csak pár üveg volt nála. – Mennyiért árulta? – Fél litert hetven márkáért adott. – A szentségit! N ekünk csak húszat fizete J ukka. A laposan átvert minket! A zt mondta, hogy rengeteg orosz vodka van forgalomban, ami lenyomja az árakat. – Ez igaz is – sikerült meggyőződnöm róla, hogy Timo és S irkku semmit se tudtak termékük további sorsáról. Még felte em pár kérdést, aztán megkértem Koivut, hogy vigye vissza őket a munkahelyükre. Ezú al nyomatékosabban kértem őket, hogy ne hagyják el a várost anélkül, hogy szólnának nekem. – Feljelentést teszel ellenünk? – kérdezte Timo idegesen búcsúzáskor. – Csak azért, mert… N em szeretném, ha apám, illetve Muuriala belekeveredne ebbe az ügybe. Eltűnődtem, hogy vajon mi le a lepárlókészülékkel… Ha S irkkunak és Timónak egy csepp eszük is van, akkor J ukka halála után rögtön szétszedték. A z árust még egyszer ki kell hallgatnunk, hogy megtudjuk, közvetlen kapcsolatban állt-e J ukkával. Ráérek akkor eldönteni, hogy vádat emelek-e a párocska ellen vagy sem. – Valószínűleg egy bírsággal megússzátok – nyugta am 197

meg Timót. Talán ejthetem is az ügyet, de ezt egyelőre nem kellett megtudniuk. Koivu még ki sem lépe az ajtón a szerelmespár nyomában, amikor megcsörrent a telefonom. Tapsa hívására számítottam, de Tuulia keresett. – Figyelj csak, Maria, neked biztos megvan J aana címe. A rra gondoltam, hogy meglátogatom, ha N émetországban járok… persze majd csak ősszel. – Várj egy kicsit, mindjárt megkeresem – előkotortam a naptáramat az asztalon tornyosuló irathalmaz alól. Tudtam, hogy valamit kérdezni akartam Tuuliától, de nem juto eszembe, hogy mit. Megadtam neki a kért címet. – Különben hogy vagy? A temetéskor elég rossz passzban voltál – kérdeztem együttérzőn. – S zerencsére már vége. I gazán csak o fogtam fel, hogy J ukka nincs többé – nyelt egy nagyot Tuulia. – Hogy áll a nyomozás? – J ól haladunk – nem mertem részleteket elárulni, bármenynyire is szerettem volna megnyugtatni Tuuliát. – A kkor majd elmegyünk megint sörözni, jó? – kérdezte Tuulia, de lete e a kagylót, mielő még igent mondha am volna. A kkor. A kkor, ha megoldódik az ügy. A kkor, ha a gyanúsítottak újra megszokott életüket élhetik. Megpróbáltam elérni Tapsát, sajnos sikertelenül. Még egyszer meghallga am J ukka üzenetrögzítőjét. „I Tiina. A terv füstbe ment. O lcsó fráter vagy, nem lehet benned megbízni. Vasárnap nálam.” „I M. Vasárnap este van. Holnap felszívódok. Azonnal hívj fel!” Most ugro csak be, hogy a finn „olcsó” szónak észtül „hitvány” a jelentése. Leese végre, hogy ez a bizonyos Tiina Jukka egyik észt csaja lehetett! 198

A drogbanda tagjait és az egyik észt örömlányt két nappal J ukka halála elő ve ék őrizetbe. Vajon volt valami kapcsolat köztük? S irkku éjszaka egy ideig fenn volt, meghallo a volna, ha kiköt egy csónak, vagy ha valaki kocsival behajt az udvarra. És a stégen se találtak olyan nyomot, amelyik valaki mástól származo volna az o lévőkön kívül, hiába végezte ük el a legdrágább vizsgálatokat is. Újra számításba kelle vennem azt a lehetőséget, hogy esetleg mégis egy kívülálló a gyilkos. Hacsak… J ó néhány gyanúsíto ról egész meglepő dolgok derültek ki. Ha J ukka belekeverede a kábítószer- és a nőkereskedelembe, miért ne tehette volna valaki más is? Gondolataim folyását Tapsa Helminen kopogása szakíto a félbe. Egy borítékot tarto a kezében: épp most kapta meg a magnószalagot a labortól. Egymás után meghallga uk az üzeneteket, először a J ukkának szólót: „I M. Vasárnap este van. Holnap felszívódok. A zonnal hívj fel!” Tapsa szalagján kétségkívül ugyanaz a hang beszélt: „I M. Csütörtökön az autó megint tele lesz áruval. A dd meg, hogy hol találkozzunk!” Kétségkívül ugyanaz a hanglejtés, ugyanaz a hangszín – pedig a telefon és a magnó valamennyire torzítják a hangot. – Gondolod, hogy az M. a maffiózó rövidítése? – kérdezte Tapsa izgatottan. – N em hiszem, hogy ilyen egyszerű lenne. Mindenesetre J ukka kocsiját újra, alaposabban át kell vizsgálnunk… A gyilkosság után még nem tulajdoníto unk neki túl nagy jelentőséget, most viszont már tudjuk, hogy mindenre kiterjedő vizsgálatra van szükség. Említe em Tapsának, hogy Koivu épp most kérdezi ki a fogva tarto észt lányt, és hogy J ukka valószínűleg mindkét 199

irányba közvetített lányokat. – Valahogy szedd ki a drogárusaidból, hogy mi volt a szerepe J ukkának! I egy fénykép róla. Felőlem bármilyen eszközt bevethetsz, csak tudd meg, hogy ki ez az M. Ez az infó nyilván mindkettőnk ügyét előrébb vinné. Ekkor eszméltem csak rá, hogy parancsokat osztogatok Tapsának, pedig nem is vagyok a fele ese. Egy pillanatra kicsit ő is meglepődö . Egyszer találkoztam Tapsa feleségével. N agyon nem úgy tűnt, mintha parancsolgatni szoko volna a férjének – legfeljebb időnként megkéri, hogy szedje le a ruhát a szárítóról. Tapsa viszont már jól ismert, tudta, hogy jobb, ha ügyet sem vet az egészre. Megegyeztünk, hogy este újra találkozunk. Heikki Peltonen számára kitaláltam egy elég átlátszó ürügyet, aztán elrendeltem, hogy töviről hegyire vizsgálják át újból J ukka kocsiját, majd folyta am a tegnap félbemaradt adminisztrációt. A hétvége meglepően nyugodt volt: a nemi erőszakon és az öngyilkosságon kívül csak pár te legesség történt, csupa rutinmunka. J avában töltöge em az űrlapokat, amikor megcsörrent a telefon. N agyrabecsült közvetlen főnököm, Kalevi Kinnunen magához kéretett. Bár Kinnunen minden bizonnyal már második napja józan lehete , évek óta vodkával mérgeze szervezete egyértelmű jeleket ado . A kezei remegtek, a szeme félére földieperre emlékeztete , puffadt arcát pedig céklaszínű erek sző ék be. Boss márkájú arcszeszének tolakodó illata elnyomta megszokott testszagát. Beszámoltam Kinnunennek a héten történtekről. N em különösebben érdekelte Peltonen ügye, mint ahogy a többi sem, csak a vodka szóra kapta fel egy pillanatra a fejét. Eltűnődtem, hogy vajon milyen érzés lehet egy főnöknek, ha 200

azt látja, a beosztottjai sokkal jobban boldogulnak nélküle. Később ve em a közeli boltban egy rozskenyeret meg káposztasalátát, majd leültem egy padra enni és sütkérezni. A kioszknál ve em még egy nagy adag csokifagyit, és épp élveze el nyalogatni kezdtem, amikor belebotlo am Mirjába. Zavartan köszöntünk egymásnak. Mirja valószínűleg sose fogja nekem megbocsátani, hogy olyan dolgokat tudok róla, amiket senkinek se akart elmondani. A mint meglá am, eszembe juto , hogy mit akartam kérdezni Tuuliától. – J ó, hogy találkozunk, épp meg akartalak keresni egy kérdéssel – mondtam te ete jókedvvel. – N em emlékszel véletlenül arra, hogy J ukkát kereste-e valaki telefonon Vuosaariban? Esetleg láttad, hogy felhívott valakit? A rra gondoltam, hogy találkozót beszélhe ek meg a drogkereskedővel, amíg a nyaralóban voltak. Talán azért volt J ukka annyira ideges az este, mert sejte e, hogy mi fog történni. – Hogy felhívta-e valaki? – húzta fel Mirja a szemöldökét. – Tudtommal csak J ukka szülei telefonáltak, amikor a szaunában voltunk. A z udvarra szerelt hangerősítőn keresztül J ukka meghallo a a telefoncsörgést és berohant a házba. – Kik voltak akkor a szaunában? Lehetséges, hogy a házban maradt valaki és fültanúja volt a beszélgetésnek? – felkaptam a fejem a közös szaunázás hírére. N em mintha bármi kivetnivalót találtam volna benne, végső soron sokkal ártatlanabb dolog, mint kettesben szaunázni… – A n i csak később csatlakozo hozzánk, J ukkával, a telefonbeszélgetés után. Timo és S irkku pedig utánunk vették birtokba, amikor már mindenki kijött. 201

– Vagyis elvileg csak Timo, S irkku és A n i hallha ák a beszélgetést? – kapkodva megnyaltam a kezem, mivel lecsöpögtettem magam fagyival. – Timo és S irkku nemigen, ők ugyanis elmentek csónakázni. Ha jól tudom, csak Antti volt akkor a házban. Megjegyeztem magamnak, hogy fel kell hívnom A n it, és folyta am az utam. Mivel időközben a fagyi teljesen elolvadt, a végét egyben bekaptam, a többit pedig kidobtam. Egyre jobban néztem ki: a farmerom olajfoltos volt, a blúzom meg fagyis. S zobámba érve épp hívni akartam A n it és azon töprengtem, hogy előkotorjam-e a szolgálati szoknyámat a szekrényből, amikor Koivu nagy lelkesen beronto hozzám. Egyértelmű volt, hogy talált valami érdekeset. Antti várhatott. – Mi újság? – érdeklődtem. – Győzelem – vigyorgo Koivu. – N aná, hogy a mi kis csalogányunk is ismerte Peltonent! A lány neve Tiiu Välbe, de azt mondja, hogy nem rokona J elenának. Tudod, a sífutónőnek – te e hozzá Koivu, látva értetlenkedő ábrázatom. – Korábban néhányszor dolgozo neki. Egy este Peltonen a Kaivohuonéban ráve e, hogy szórakoztassa a francia vendégeit azon az éjszakán. A zután Peltonen cégénél is dolgozo , a szaunában, amolyan szaunahoszteszként… Előfordult, hogy ügyfeleket is közvetíte neki, de róluk nem tudott többet, mint hogy valószínűleg üzlettársai lehettek. – Mikor volt ez? – Valamikor a múlt nyáron kezdődö . A legutolsó megbízást most májusban kapta. – De nem Jukka volt a stricije? – N em… csak közvetíte neki. Egyszerűen csak jól fizető 202

kuncsaftokkal hozta össze, anélkül, hogy pénzt gombolt volna le érte. – Különös jótékonyság – csodálkoztam magamban. N em igazán ille J ukka jelleméhez. I gaz ugyan, hogy kezdetben J yri ügyében is segítőkésznek mutatkozo , Mirja abortuszát is egy szó nélkül fize e, és eleinte azt is hagyta, hogy S irkku és Timo is keressen a szeszkereskedelmen, de aztán minden esetben fordult a kocka. – A lány azt is mesélte, hogy egy Tiina nevű kolléganője is rendszeresen dolgozo J ukkának. A z üzenetrögzítőn nem valami Tiina hagyo üzenetet? A zt állítja, hogy ez a Tiina benne van a drogbizniszben. – Nagyszerű! Nem tudja véletlenül a címét? – N em, de nyáron állítólag minden hétfő estéjét a Pikkuparlamen iben tölti. Elég pontos személyleírást ado róla. – N em lenne kedved megint egy kis túlórához? Felkutathatnád ezt a Tiinát. – Ő a gyilkos? – N em hiszem. D e meglehet, hogy az ő kezében van az ügy kulcsa. Hívj fel rögtön, amint megtalálod. Ha kell, tartóztasd le. A kkor én is bejövök és elbeszélgetek vele. I gaz, már csak pár nap van hátra, de azt hiszem, le tudjuk zárni az ügyet a kitűzött határidőig. Miután Koivu elment, megpróbáltam felhívni A n it az egyetemen, de csak az automata üzenetrögzítő jelentkeze . Tárcsáztam a közvetlen számát, azt se ve e fel senki, aztán a könyvtárét. O egy álmos hang azt állíto a, A n i aznap egyáltalán nem is volt benn. N oha nem volt olyan fontos, amit kérdezni akartam, mégis dühös le em a gondolatra, hogy az egyetem tudományos munkatársai szép nyári 203

napokon esetleg megengedhetik maguknak, hogy a tengerparton heverésszenek, ha úgy tartja kedvük. Vagy hogy A n i esetleg Einsteinnel együ elutazo a szülei nyaralójába, és természetesen nem tarto a fontosnak, hogy bejelentse nekem. Tapsa hamarabb visszatért, mint ahogy vártam. – Most adtunk ki körözést egy bizonyos Mauri Ma inen ellen, akit a társai leginkább M.-ként emlegetnek. J ó ideje nem ment haza és a munkahelyén se lehet elérni, mert szabadságon van. – Elismerésem! Hihetetlen, milyen gyorsan fel tudtad fedni a kilétét… szóval Ma inen… N agyon ismerős. A pokolba is, hisz ezzel a névvel már találkoztam J ukka cégénél, egy vállalkozási tanácsadó számláján. Volt már büntetve? – már a kezemben is volt a kagyló. – Ma inen, Mauri. N egyvenkilencben születe . Fél évet ült kannabisztermékek birtoklásáért. Felhívtam a labort és megkértem őket, hogy mindenekelő Ma inen ujjlenyomatait keressék J ukka kocsiján. A ztán Marja Makit tárcsáztam, aki egy pillanatnyi gondolkodás után azt mondta, úgy tudja, Ma inen cége volt megbízva azzal, hogy Észtországban olyan szállítmányozókat keressen, akik alvállalkozóként szóba jöhettek. – Tehát már nem gyanúsítják a férjemet? – firtatta Maki. – Nem, többen is igazolták az alibijét. – És mégis hol volt? – J obb, ha azt inkább majd ő maga mondja el – próbáltam rövidre zárni a beszélgetést, de Marja Maki nem adta fel olyan könnyen. 204

– Férfival volt, igaz? – hangja remege a dühtől. – Vajon miféle ficsúrt fogo ki már megint magának? – viszolyogtam e ől az egésztől. Miért kevernek bele a dolgaikba? Hirtelen megértettem. – I de figyeljen, Maki asszony! Maga valójában nem is gyanúsíto a a férjét Peltonen meggyilkolásával. Csak arra használta fel a rendőrséget, hogy kiderítsük, hova járkál a férje. Legközelebb fogadjon fel magándetektívet! – lecsaptam a kagylót. Még ilyet! Valószínűleg J ukka udvarlásának is csak azért engede , hogy bosszút álljon a férjén. N em érdemes a Gazdagok és szépeket nézni a tévében, a valóság legalább annyira nyakatekert vagy még elképzelhetetlenebb történeteket produkál. Összeszedtem a papírjaimat és átmentem Tapsához, hogy végre összeillesszük a kirakós darabkáit. Egy másik, hatvan év körüli nyomozó, Makkonen is csatlakozo hozzánk a Kábítószer Ügyosztályról, aki az elhamarkodo letartóztatásokért volt felelős, aztán Koivu is. Már a Pikkuparlamen ibe készült, de szerencsére még o hon találtam. Biztos voltam benne, hogy égszínkék ingjében és fehér nadrágjában nem csak a kedves, barna hajú lányok szeme fog megakadni rajta. – N em kellene tájékoztatnunk Kinnunent az egyeztetésről? – kérdezte a lelkiismeretes Makkonen. – Pár órával ezelő Virrankoski társaságában elutazo Haagába – vágtam rá gyorsan. Kétségtelenül félte em az ügyemet. Ez volt az első gyilkosságom, nem akartam, hogy a részeges osztályvezetőm beleavatkozzon. J ó pár csésze kávé és egy fél doboz cigi után, melyet Makkonen a folyosón szívo el, minden eddig begyűjtö információnk rendszerezve együ volt. Tapsa megtudta a 205

laborosoktól, hogy J ukka kocsijának a vezető oldali ajtaján és a csomagtartó zárja körül azonosíto ák Ma inen ujjlenyomatát. Koivu épp a következtetéseit kezdte felolvasni, amikor megszólalt a telefon. – Téged keresnek, Maria. Valamilyen Sarkela asszony. – I Marja a S arkela, jó napot kívánok! – a nem éppen fiatal hangban őszinte aggódást éreztem. – Ön nyomoz Jukka Peltonen ügyében? – Igen. Ön pedig bizonyára Antti Sarkela édesanyja… – Pontosan. Talán túlzásnak érzi, amit mondok, de úgy tűnik, mintha a fiamat elnyelte volna a föld. – Ezek szerint nincs önökkel Inkoo-ban? – N incs… A zt mondta talán, hogy idejön? – A n i anyja elmesélte, hogy szombat este elmentek Einsteinért A n i lakására, aztán I nkoo felé ve ék az irányt. Vasárnap megpróbálta felhívni a fiát, hogy elújságolja neki, a macska reggel hatkor azzal kelte e őket, hogy egy frissen fogo mezei egeret vi az ágyukba, de csak A n i lakótársával tudo beszélni, aki azt mondta, hogy A n i szombat este elment o honról és még nem ment haza. Már hétfő van, és még mindig nem adott hírt magáról. – Talán nem csoda, hogy aggódom azok után, ami J ukka Peltonennel történt… A n i és J ukka jó barátok voltak. Félek, hogy Jukka gyilkosa ezúttal Anttival csinált valamit… Próbáltam lelket önteni S arkela asszonyba, bár őszintén szólva engem is aggodalommal töltö ek el a szavai. Eszembe juto , hogy mit mondo A n i szombaton: „Bárcsak segíthetnék… D e nem tudom, hogyan tudnék, nem tudom, mi fontos igazán.” Aztán kicsit később: „Aki megölte J ukkát, valószínűleg kiszámíthatatlan. Légy te is nagyon óvatos!” Lehet, hogy épp A n i volt mégis meggondolatlan? 206

Netán szökésben van?

207

TIZENHÁROM Feltámadásról súgó szél kezd a hegy felől kelni

– Mi történt? – érdeklődö Tapsa, amikor lete em a kagylót. – A z ördögbe is! Úgy tűnik, hogy az egyik gyanúsíto am eltűnt… – eszembe juto , hogy hétfőnként a kórustagok kyykkät szoktak játszani a kaisaniemi sportpályán. Utána kéne nézni, o van-e A n i, ha pedig nincs, körbe kellene érdeklődni a társai közö , hátha valamelyikük tudja, hol lehet. Az lesz a legjobb, ha rögtön odamegyek. A z összes szolgálati jármű foglalt volt, így kerékpárra pa antam és útközben imádkoztam, nehogy épp most hagyjon cserben. A lejtős úton körülbelül negyedóra ala odaértem Kaisaniemibe. N oha már este volt, s még mindig meleg, azt kívántam, az olajfoltos farmer helye bárcsak rövidnadrág lenne rajtam. Csak a biciklin ülve tudatosult bennem, mennyire meg van feszülve a nyakizmom, és hogy milyen hatalmas mennyiségű új információ zúdult rám. Tapsa díleréből tehát már kiszedték, kit takar az M. fedőnév. Mauri Ma inent egyszer már elítélték kannabisztermékek birtoklásáért és árusításáért, valamint O roszországból és Észtországból származó hormontermékek illegális behozataláért. J elenleg a Ma inen Konzultáns Rt. főrészvényese és igazgatója. Ráadásul neki is nyoma veszett, éppúgy, mint Anttinak. 208

A díler Ma inenen keresztül szerezte be az anyagot, amiért mindig készpénzben kelle fizetnie. A férfi tanúvallomása szerint Ma inen viszonylag nagy tételben birtokolt kokaint, amit apránként ado tovább, hogy minél nagyobb összegeket zsebelhessen be érte. Minőségi áru volt, valószínűleg a Közel-Keletről, és a díler állítása szerint Finnországba „Tallinnból csempészték be hajón”. A z új információ birtokában megint felhívtam Heikki Peltonent, ki tudja hányadszor már a nap folyamán. N em, J ukka sajnos nem járt az idén a Maise ával Tallinnban. Csalódo voltam, hiszen ez felboríto a a frappáns kis elméletemet. A ztán Peltonennek eszébe juto , hogy tavasszal J ukka J armo és Peter Wahlroos társaságában próbautat te a Marlboro of Finlanddel Észtországba. Mint ahogy az nagyobb versenyek elő szokás, J armo és Peter alaposabban meg akartak ismerkedni a hajóval, mielő világ körüli útra indultak volna vele. Peltonen nem tudta, hogy kik ve ek még részt ezen az úton, de feltételezte, hogy Piia és Antti is ott lehetett. A Marlboro of Finland feltehetően tökéletesen megfelelt kokaincsempészésre. Finnország határain kívül is ismerték, mivel az újságok tavasszal meglehetősen gyakran írtak róla. Így aztán a vámosok valószínűleg csak felületesen vizsgálták át. Persze így is elég nagy kockázatot vállalt magára J ukka és az esetleges bűntársai, de ezek szerint megérte nekik. A díler beszámolója szerint Ma inen kocsival szállíto a neki a cuccot, ugyanazzal az O pel Vectrával, amely azon a fényképen is szerepel, amelyet Makkonen nyomozói készíte ek a díler és az utcai árusok letartóztatása elő . A képen látható rendszám nem szerepelt a nyilvántartásban, nyilván hamis volt. J ukkának is Vectrája volt, ugyanaz a 209

modell és pontosan ugyanolyan szín. N em igazán érte em, hogy miért épp J ukka kocsiját használta Ma inen… Talán a sajátját túl könnyű le volna felismerni. Legalábbis így gondolha a. Mindenesetre Ma inent már körözik, J ukka kocsiját pedig épp most szedik ízekre. Bosszanto , hogy nem ragaszkodtam már az elején a lehető legalaposabb vizsgálathoz. A kórustagokat, ahogy számítani lehete rá, valóban a kaisaniemi teniszpályák melle i téren találtam. Vagy húszan lehe ek, Toivonen és az összes gyanúsíto köztük volt – kivéve Anttit. A kyykkä nem tűnt éppen mozgalmas játéknak, és véleményem szerint a sörrel a kezükben lézengő játékosokat is csak nagy jóindula al lehet sportolóknak nevezni. Első ránézésre a pétanque, a francia eredetű golyójáték juto róla eszembe. Hirtelen csak annyit érte em meg belőle, hogy az egyik csapat egy fahengerrel a négyzeten kívülre próbálta lökni a másik csapat fahengereit. A mikor odaértem, épp Tuulia volt soron. Sikerült kiütnie az ellenfél három hengerét a négyzetből, ügyességét elismerő kiáltásokkal honorálták. Tuulia játékstílusa valóban lebilincselő volt, nem véletlenül vívta ki a közönség elismerését. Csak akkor ve em le róla a tekintetem, amikor a közelemben álló J yri lagymatagon rám köszönt. – Szia, Maria! Jöttél megnézni a játékot? – Lá ad mostanában A n it? – kérdeztem vissza, kikerülve a választ. Jyrit még nem láttam ilyen izgatottnak. – Már többször próbáltam hívni, de nem volt se o hon, se a munkahelyén. Azt reméltem, itt találom. J yri nyilván azt hi e, hogy a saját kis ügye mia kérdezgetem A n iról. Most viszont sokkal fontosabb volt 210

tisztázni a kérdést, hogy hova az ördögbe tűnhete S arkela. Félrehívtam Piiát. Kíváncsian méregetett. – Ha jól tudom, tavasszal a Marlboróval Tallinnban jártatok… – I gen, május elején. Egészen pontosan az anyák napi hétvégén… emlékszem, szörnyű hideg volt. Miért kérded? – Kik voltak a hajón? – Peter és én, Peter apja. J armo és a barátnője meg egy N iklas Bergman nevezetű fickó. Ő most is o van Peterékkel a versenyen. S irkku is velünk akart tartani, és természetesen magával hozta Timót is. N a és persze A n i és Tuulia se hagyhatta ki. – Tehát tízen voltatok? – I gen. Előző este még elmentünk az Észt Filharmonikusok kamarakórusának a koncertjére, amit Jukka feltétlen meg akart hallgatni. – Emlékszel, hogy mi volt a vámnál visszafelé? – A vámnál? S zóra se érdemes. A versenyhajókat nemigen szokták megnézni. Egyre inkább úgy tűnt, hogy a Marlboro valóban kiválóan alkalmas kábítószer-csempészésre. Megkértem a kórustagokat, adják át A n inak, hogy amint tud, hívjon fel. S enki se csodálkozo a távollétén, és senki se tudo róla semmit. I degeskedésnek vagy bűntudatnak nyomát se láttam rajtuk. A n i, miután elhagyta a lakásomat szombat este, találkozo a szüleivel. A zóta senki se hallo róla. S zombat este, a temetés után, Mirja és Piia o hon voltak, amit magam is tanúsítha am. S irkku és Timo Muurialába utazo , J yri és Tuulia pedig együ söröztek egy kocsmában. Vajon találkozott azóta valamelyikük Anttival? 211

Visszabicajoztam a munkahelyemre. Még nyolc sem volt. Tapsa elkísérte Koivut a Pikkuparlamen ibe. Egy rövid üzenetet hagytak az asztalomon: „Elmentünk Tiinára vadászni. Ma inen a múlt hétfőn Londonba repült. A szarházi! Bevontuk az Interpolt. Koivu & Helminen.” Ma inen J ukka halála után hagyta el az országot. Ő lenne a gyilkos? Ha tényleg már egy hete Londonban van, akkor az I nterpol se fogja megtalálni. Bosszanto ez a pa helyzet. A z imént még lelkes voltam, örültem, hogy megtaláltuk az összefüggéseket, de most megint minden bizonytalannak, a megoldás pedig elképesztően távolinak tűnt. A n i lakásán az egyik lakótársa ve e fel a kagylót. Kiderült, hogy szombat este tulajdonképpen nem is lá a Anttit. A szobájában volt és aludt, mert aznap éjszakás volt a kórházban, de félálomban hallo a, amint A n i a szüleire bízta Einsteint, és hogy egy kis idő múlva maga is elment. Azóta nem hallott felőle. – Senki se jött érte, hogy elvigye? Ezt nem tudta, csak abban volt biztos, hogy senki se csengetett. – A csengetésre ugyanis általában felébredek, ugyanúgy a telefoncsörgésre is. D e nem kereste senki – biztosíto róla a srác. A zt sem tudta megmondani, telefonált-e esetleg A n i valakinek. N em tűnt fel neki, hogy a dzsekijén és a teniszcipőjén kívül hiányzo volna valami a holmija közül, persze behatóbban nem is szokta tanulmányozni a cuccait. Felhívtam S arkeláékat a nyaralójukban. A n i szülei borzasztóan aggódtak és már fontolóra ve ék, hogy esetleg az újságokban és a rádióban közleményt adatnak ki, hogy aki lá a a fiukat vagy tud róla valamit, jelentkezzen. Meg voltak 212

győződve róla, hogy aki megölte J ukkát, az tartja fogva Anttit is. – Biztos vagyok benne, hogy nem halt meg a fiam – sóhajto fel végül Marja a S arkela. – A z állatok megérzik az ilyesmit. Einstein ugyan nem különösebben okos macska, azt azonban megérezné, ha történt volna A n ival valami. D e teljesen normálisan viselkedik, i ül a lábamnál és elégedetten dorombol. Reméltem, hogy igaza van a macskának, bár ez egyú al azt is jelenthe e, hogy a gazdája gyilkosságot követe el és most szökésben van. S zegény Einstein. Őrá nézve egyik alternatíva se tűnt túl kecsegtetőnek. Még csak kilenc óra volt. Koivu és Helminen éjfél elő aligha térnek vissza a Pikkuparlamen iből. Legjobb, ha hazamegyek és megpróbálok aludni. Megegyeztünk, hogy felhívnak, ha végeztek. Hazarepültem a bicajjal, átöltöztem és elmentem futni. A z első kilométer fárasztó volt, mint mindig, aztán lassan megjö a kedvem. A friss esti levegő kitisztíto a a tüdőm, merev vállaim kilazultak. Csörgö az arcomon a veríték, de a futás egyre könnyebbnek tűnt. J ócskán túlteljesíte em a tervemet, S eurasaarinál fordultam csak vissza. A zért aludnom is kell egy kicsit… Mikor felébredtem, a nap már magasan járt. Fél nyolc volt, majdnem tíz órát aludtam. A srácok mégsem hívtak fel. Csak nem történt velük valami? Ugyanabban a pillanatban rájö em, hogy miért nem csörgö a telefon. Tegnap reggel kihúztam a vezetéket a konnektorból, mert a ól tarto am, hogy anya felhív hat körül a reptérről, csak hogy elmondja, a mosdókagyló szélén felejte e a fogkeféjét. Bosszankodva visszadugtam a 213

csatlakozót, bekapcsoltam a kávéfőzőt és tárcsáztam a főkapitányság számát. – Koivu és Helminen még nincsenek benn – közölte a központ hidegen. A z osztályom ügyeletesénél azonban Koivu üzenetet hagyo a számomra: „Megtaláltuk Tiinát és érdekes történeteket hallo unk. N em volt miért őrizetbe venni. Megtaláltad Sarkelát? Nyolckor jövök.” Kapkodva megi am a kávém és mege em a hagymalepény maradékát. A jobbik farmerem még mindig foltos volt. Magamra húztam a rosszabbikat, mely már igencsak kopo volt és a lágyékán foltozo . Ezú al inkább villamossal mentem munkába, nehogy ezt is összekenjem. Elaludtam, elkéstem, éhes voltam, ingerlékeny és kíváncsi. A mikor beértem, kiderült, hogy Koivu Kinnunennel J akomäkiben van egy rablás mia , Tapsa pedig egy házkutatásnál segédkezik. Reméltem, hogy Ma inené a lakás. Engem is azonnal kirendeltek egy szerencsétlen vízbefúlthoz. Csak délre értem vissza. Koivu ugyan megjö , de már mennie is kelle tovább a következő helyszínre, Tapsát viszont sikerült elcsípnem. Megbeszéltük, hogy fél óra múlva együtt ebédelünk. A labor megint gyors munkát végze . J ukka autóján nemcsak Ma inen ujjlenyomatát találták meg, hanem az elsősegélydobozban kokain nyomára is bukkantak. N em is olyan régen a kötszeres csomagok közé kábítószert rejte ek. A z ujjlenyomatok zöme nem a csomagtartónál, illetve a vezetői oldal ajtajánál volt, ahogy korábban már jelente ék, hanem a rendszámtábláknál, melyeket nyilván többször lecsavartak. Kezdtem rosszul lenni az éhségtől és az izgato ságtól. A reggeli hagymalepény íze még o volt a számban, amikor a 214

lépcsőn leszaladtam a kantinba. Tapsa még nem volt o . Míg vártam, felfaltam egy salátát és egy tányér zöldségfelfújtat. A ztán egyszer csak megjelent Helminen a sorban, borotválkozva, frissen vasalt ingben. Telepakolt tálcával közelede az asztalom felé: bolognai mártás, öt krumpli, két pohár tej, három szelet kenyér. Minden bizonnyal sokáig el fog húzódni a megbeszélésünk. – Épp Ma inen lakásáról jövök. Ezeket kerested? – Tapsa a kardigánja zsebéből kihúzo egy kis átlátszó nejlontasakot, benne slusszkulcsokkal. A nejlonon keresztül ismerős feliratot fedeztem fel: O pel Vectra. N em volt nehéz kitalálni, hogy ezen a kulcscsomón lóg J ukka kocsijának egyik hiányzó pótkulcsa. – Ezt rögtön küldöm is a laborba. Ma inen kocsiját a parkolóban találtuk meg. Egy ősrégi Volkswagen, melyre nem is illenének azok a rendszámtáblák, amiket a lakásán találtunk. Mondanom sem kell, hogy ezek megegyeznek a Makkonen képein látható táblákkal. – Ezzel gyakorlatilag be is bizonyosodo , hogy Ma inen Peltonen kocsiját használta a kábítószer szállítására, valószínűleg megtévesztésül. Még a telefonban elmeséltem Tapsának az elméletemet, miszerint a Marlboro of Finlandon csempészhe ék az országba az árut. Ez szerinte is kézenfekvőnek tűnt. Ma inen szerepét ebben a vonatkozásban is tisztázni kell. Valószínű, hogy a Marlboróval egy időben ő is Tallinnban tartózkodott, és ő vitte fel a kokaint Jukkának a hajóra. – Na és mi volt tegnap este? Hogyhogy nem tartóztattátok le a lányt? – A nélkül is megtudtuk, amit akartunk. Elkísértem ezt a Koivu fiút, mert egy volt iskolatársam portás a 215

Pikkuparlamen iben. A zt gondoltam, ő meg tudja mutatni nekünk ezt a Tiinát. Meg aztán az utóbbi időben se időm, se lehetőségem nem volt kocsmákban üldögélni. Tapsának felesége és két kisgyereke volt, a kisebbik még csak féléves körüli. Valószínűleg gyakran előfordult, hogy napokig nem is lá a őket. A mikor elment, még aludtak, és csak akkor ért haza, amikor már elaludtak. N em lehet egyszerű egy túlhajszolt rendőr feleségének és egyú al gyerekeit gyakorlatilag egyedül nevelő nőnek lenni. – Tíz körül jö oda hozzánk Masa, a portás a hírrel, hogy Tiina megérkezett. Lerítt róla, hogy társaságot keres. – Ezt miből szűrtétek le? – kérdeztem őszinte érdeklődéssel. Hogy legközelebb, ha szórakozni megyek, épp ellenkezőleg viselkedjek. – Hiszen tudod te is, egyedül jö , kikenve-kifenve, körbenézelődö , mosolygo . Koivu odament hozzá és megszólíto a. N yilván hamar megegyeztek, hogy elmennek egy hotelba, de Koivu azt mondta, hogy elő e még szeretne valamit, ami tűzbe hozza. Rafinált fiú – ismerte el Tapsa a közel tízévnyi korkülönbség fölényével. – És Tiina rögtön elárulta, hogy tudja, hol lehet ilyesmit szerezni? – Azt felelte, hogy jelenleg elég rossz a piaci helyzet, ezért csak hasis van nála. Ekkor Koivu az asztalunkhoz veze e. Tiina kissé meglepődö , amikor észreve e, hogy két férfival van dolga. A kkor megmuta am neki Ma inen fényképét és megkérdeztem, hogy ennek a férfinak vajon nincs-e valamilyen erősebb anyaga. Ebből persze rögtön rájö , hogy a rendőrségtől vagyunk. Megegyeztünk, hogy nem jelentjük fel hasisbirtoklásért, ha mindent elmond, amit tud. A Kábítószer Ügyosztályon megszoko eljárás volt, hogy 216

a nagyobb halak elfogása érdekében alkut kötnek a kisebb bűnözőkkel, mégis csodáltam azt a könnyedséget, mellyel Tapsa megkötötte ezt az egyezséget. – Először mindennek elmondta Koivut, aztán ráállt az alkura. Koivu jóképű fiú, valószínűleg igencsak kedvére le volna… Végül, ahogy kell, mindent kitálalt. Ma inent és Peltonent is felismerte a fényképről. S őt, kiderült, hogy ő volt az, aki összeismerte e őket. Ma inen a múlt ősszel kerese valakit, aki hajlandó Tallinnból kokaint csempészni Finnországba, és Peltonen vállalkozo rá. Kisebb tételeket az üzleti útjai során maga is át tudo hozni a vámon. Csak tudnám, hogy – sóhajtott Tapsa. Tiina szerint az anyag egy részét Ma inen adta el, a másikat J ukka. Májusban J ukka nagyobb mennyiséget hozo be. Bizonyára azt az üzletet is Ma inen szerezte, mert akkor épp Tallinnban volt. A lánynak az volt az érzése, hogy J ukka átverte a társát, mert néha olyan anyagot is felkínált eladásra, amiről Mattinennek fogalma se volt. Tapsa feltételezése szerint J ukka a lakásán tárolta a szajrét. – J ó lenne kutyákkal odamenni. Fontos lehet tudnod azt is, hogy Peltonen egyszer maga vi e el az árut Tiinának. A mikor a lány ledobta neki az ablakból a kulcsot, lá a, hogy más is ül a kocsiban. Ekkor dühös le , nem érte e, hogy lehet ennyire könnyelmű, mire a fiú megnyugta a, hogy az az alak mindenről tud. A tallinni úton is ott volt. – Említe e Tiina, hogy néze ki a társa? Férfi volt vagy nő? – Magas volt és sovány. Egész idő ala haverként emlege e, így én automatikusan férfira gondoltam. I gen, szerintem egy férfit látott a kocsiban. 217

– Vannak nők, akik úgy néznek ki, mint egy férfi, legalábbis messziről. Emlékezett Tiina az illető hajszínére? – N em említe e. D e van i még valami, ami érdekelhet: Peltonen péntek estére ígért Tiinának egy ügyfelet. A fickó meg is jö , Tiina elvégezte a munkáját, de nem kapta meg Jukkától a pénzét. – Á, akkor ezért hívta fel Jukkát… – I gen, nyilván. Lehetséges, hogy annyira feldühödö , hogy utánament Vuosaariba, és akarva vagy akaratlan végzetes ütést mért rá. – N em tudom, én valahogy szentül meg vagyok győződve róla, hogy nem kívülálló volt a gyilkos. N em Tiina, de még csak nem is Ma inen, hanem valaki a nyaralóban lévő kórustagok közül. A z egyik gyanúsíto am eltűnt. Vagy ő a te es, vagy valamelyik haverja – sóhajto am elcsigázo an. Bármennyire is bíztam a megérzésemben, jobban örültem volna, ha tévedek, és mégis Mattinen a gyilkos. Egy nagy pohár kávéval bevonultam az irodámba és elkezdtem az eddig összegyűlt papírok és jegyzetek, a teljes ügyirat átnézését, hogy letisztázzam, mi mindenre derült fény eddig. J ukka pálinkával, kábítószerrel kereskede és nőket közvetíte . O rosz vodkaként árulta a finn házi pálinkát, és ezzel nemcsak az ügyfeleit csapta be, hanem S irkkut és Timót is. Valószínűleg valamelyik oroszországi útján szerezte a címkét, o manapság szinte bármit be lehet szerezni. A címke lá án támadhato az ötlete, hogy a kis zugitalukat eredeti vodkaként értékesítse. Timo és S irkku elő ártatlan kis mellékjövedelemként tünte e fel a házipálinka-főzést, pedig ő már sokkal nagyobb üzletben gondolkodott. 218

Garantáltan a lányok közvetítését se a két szép szemükért vállalta, hisz a puszta jótékonykodás sosem volt rá jellemző. Tiinának egyértelműen drogra kelle a pénz, a többieknek meg ki tudja, mire. J ukka uralkodni akart a lányokon. A z is beleille a képbe, hogy a szexuális és érzelmi élete meglehetősen zűrös volt. Mindig is tulajdonának tekinte e az aktuális barátnőjét. Bizonyára Piia is csak azért kelte e fel az érdeklődését, mert nem hódolt be neki, elérhetetlen maradt. Ha viszonozta volna J ukka érzelmeit, akkor valószínűleg előbb-utóbb érdektelenné vált volna a számára. Vajon Tuuliával épp ez történt? Lehet, hogy eleinte valóban csak barátok voltak, aztán miután elköve e azt a hibát, hogy beleszeretett Jukkába, a fiú egyszeriben ráunt? A kábítószer-csempésze el a gyermekkori kalózjátékokból hirtelen valóság le . J ukka szervezetében a patológus nyomát se találta a szernek, legfeljebb nagy ritkán szívhato el pár marihuánás cigare át. D e természetesen ezú al sem játszo becsületes játékot az üzle ársaival. Valószínűleg Mattinent is átverte. Élete utolsó napjaiban valamiért nagyon nagy szüksége volt pénzre. Félt. A droghálózat lehetséges lebukásának híre, valamint az észt örömlány letartóztatása megrémíte e. Megpróbált pénzt szerezni. Nyilván külföldre akart szökni. Még nem érezhe e végzetesen veszélyesnek a helyzetet, különben hanya -homlok menekült volna… Minden bizonnyal azért maradt még, hogy minél több pénzt összegyűjthessen. Valószínűleg sose fog napvilágra kerülni J ukka valamennyi sötét üzlete és valószínűleg sose fogom megérteni, hogy miért te e. Mit akart ezzel elérni? Kalandot, hatalmat? Hiszen a sikeres, fiatal férfi megtestesítője volt, jó 219

kiállású és vagyonos. Egyetemet végze , álommunkahelye volt, értékes hobbikat választo magának: a zenét és a vitorlázást. Látszólag mindene megvolt, de ez sem volt elég neki. Ráadásul még valakit magával ránto ebbe az eltorzult világba. J yri és Mirja nem ve ek részt a tallinni úton. Mirját nyugodtan kizárha am a drogos történetből. Viszont elképzelhető, hogy Tiina J yrit lá a J ukka kocsijában. I gaz, hogy J yri nem kifejeze en magas, de végül is ki tudná pontosan megsaccolni egy ülő ember testmagasságát? Timo és S irkku ellenben o voltak a hajón. Timót nem lehete éppen soványnak nevezni, S irkkut pedig még sötétben is nehéz lenne férfinak nézni. Vajon mennyi hitelt lehet adni Tiina szavainak? A kár Peter Wahlroos is ülhete J ukka kocsijában, és akkor Piiának napnál világosabb oka le volna megölni J ukkát. Feltéve, hogy J ukka megzsarolta őt és a férjét a drogos bulival. Vagy Tuulia le volna a titokzatos „haver”, akit sötétben simán férfinak lehet gondolni? Vagy netán A n i, mind közül a legmagasabb és legsoványabb? Újra és újra átolvastam a papírjaimat. Lassan helyükre kerültek a mozaikkockák, kezde végre kirajzolódni a valós kép, de egyáltalán nem tetsze , ami elém tárult. A z egyik gyanúsítottamat alapvetően tévesen ítéltem meg.

220

TIZENNÉGY Vagy ez csak öncsalás vajon?

D élután négy körül már egészen biztos voltam a dolgomban. Lebonyolíto am pár telefonbeszélgetést, átnéztem még egyszer a papírokat, ellenőriztem az adatokat. Röviddel hat után úgy döntö em, hogy ideje cselekedni. A n i még mindig nem jelentkeze . A ggaszto a gondolat, hogy vajon mi történhete vele. Ha A n i meghalt, az az én hibám is, mert nem derítettem ki idejében az igazságot. Pár házzal arrébb parkoltam le. Nem győződtem meg róla előre, hogy o hon van-e, akit keresek – kész le em volna akár egész éjjel várni rá. Felmentem a lépcsőn a régi faház első emeletére és becsenge em. A z ajtó mögül lépések hallatszo ak. Vendéglátóm, ha meg is lepődö , amikor meglátott, nagyon jól titkolta. – S zia, Maria! Egy kis viszontlátogatás? Épp teát főzök. Talán már forr is a víz. Kérsz te is? Gyere be! – a hangján talán kissé túlzott buzgóság érződött. – Köszönöm, elfogadom – köve em a konyhába, mely túl kicsinek bizonyult a kerek, masszív fából készült étkezőasztal számára. A függöny azúrkék színe visszaköszönt a székeken és a térítőn, a teáskészlet sötétlila színe kellemesen elütö tőle. Leültem az asztalhoz és válltáskámat az ablakpárkányra tettem. – Tudsz már valamit A n iról? – kérdezte Tuulia, és az 221

asztalra tett egy tányér vékonyra szelt uborkát. – Ugyanezt kérdezhetném én is tőled. Ha tudod, hol van, mondd el, az isten szerelmére! I dőt és fáradságot spórolunk vele. – Fogalmam sincs róla, hol lehet. A zt gondolod, hogy ő a gyilkos? – Nem. De azt hiszem, hogy ő tudja, ki a tettes. Tuulia teát töltö nekem. A keze nem remege , a jázminillatú ital egyetlen cseppje se csörgö mellé. Úgy ültünk o a teáscsészénk melle , mint két öreg néni vendégségben. Kinn még sütö a lenyugvó nap, a távolból gyerekek lelkes kiabálása hallatszott. – J ukka kocsijának a pótkulcsáért jö em. I deadnád? – Tuulia szó nélkül felállt, egy pillanatra eltűnt a szomszéd szobában, majd a már ismerős, Vectra feliratú kulcscsomóval a kezében tért vissza. – El akarják adni Peltonenék a kocsit? Persze, megértem, akkor minden kulcsra szükségük van. – N em tudom, hogy el lehet-e majd valaha is adni. Talán a biztosító megfizeti a kárpiton keletkeze kárt. Mindenesetre most újra alaposan átvizsgálták. Tulajdonképpen miért van nálad a kulcsa? – J ukka minden kulcsának megvan nálam a másolata. Mindig félt, hogy elveszti a sajátját, és azt gondolta, hogy jó, ha valamelyik haverjának van pótkulcsa. – A z autóján jócskán találtak tőled származó ujjlenyomatokat is. Gyakran mentél vele? – Ha szükségem volt rá, hébe-hóba kölcsönadta. – Mauri Ma inen is jó barátja volt J ukkának? Ugyanis neki is volt pótkulcsa – ezú al megremege Tuulia csészét tartó keze. Gyorsan megkérdezte: 222

– Hát az meg kicsoda? N éztem Tuulia kezét. Hosszú ujjú, kinyúlt póló volt rajta. N yilván az volt a szokása, hogy a kezére húzta, amikor fázo . J obb gyűrűsujján gyűrű csillogo , mely legalább annyiba kerülhete , mint egy rendőr egyhavi fizetése. Korábban azt hi em, hogy jól sikerült bizsu, de mégiscsak igazi lehetett. – Hisz ismered Ma inent. Legalábbis anyák napján találkoztál vele Tallinnban, amikor átadta neked és J ukkának a kokainszállítmányt. És gondolom, olykor te is elvi ed J ukka kocsiját Ma inen garázsa elé, ha a barátod épp nem ért rá. Valószínűleg erre utalt J ukka noteszában az a bejegyzés, hogy „Tuulia hétfőn nem!”. Hogy hétfőn ne vidd el Mattinenhez a kocsit, mert tartott tőle, hogy figyelik. – Ki mesélte neked ezeket? Csak nem M., vagyis Mattinen? – Tuulia túl későn kapott észbe, elárulta magát. – A z mellékes. N oha egész jól megszerveztétek, hiba volt, hogy viszonylag sokan tudtak az üzelmeitekről. J ukkának egyszerűen muszáj volt mindenbe beleütnie az orrát. Egy alkalommal összeismerte ék Ma inennel az egyik éjszakai szórakozóhelyen, akinek szoros kapcsolatai voltak a tallinni drogdílerekkel és már kiépíte e a finnországi terjesztési hálózatát. Ennek a Ma inennek szüksége volt egy feddhetetlen személyre, aki áthozza a szajrét a vámon. J ukka párszor hozo magával hasist Észtországból. A mikor lá a, hogy milyen könnyen megy, arra gondolt, hogy akár nagyobb fuvarra is vállalkozna. Ezzel egy időben Ma inen megtudta, hogy egy jelentősebb szállítmány érkeze Tallinnba. J ukkának kapóra jö , hogy J armo és Peter épp próbautat terveztek a Marlboróval… Könnyedén ráve e őket, hogy Tallinn legyen az úti cél, azzal az ürüggyel, hogy 223

meghallgassanak o egy hangversenyt. Minden úgy ment, ahogy elterveztétek: bementetek J ukkával a városba, találkoztatok Mattinennel és átvettétek az árut. Tuulia úgy mosolygo rám, mint egy élénk fantáziájú kisgyerekre, aki arról mesél, hogy az erdőben szellemeket látott. – Meglehet, hogy J ukka belekeverede valami hasonlóba… Én viszont csak arról tudtam, hogy olykor feketén házi pálinkát árult és hogy nőket közvetíte . Még ha igaz is, hogy a Marlborón drogot csempésze , miért kevert volna bele engem is? – Mert benned tökéletesen megbízo . J ukka úgy két évvel ezelő kezdhete nőket közvetíteni, ezzel kezdődö minden. Te állandó pénzhiánnyal küszködtél, és amikor J ukka azt ajánlo a, hogy feküdj le néha férfiakkal pénzért, belementél. Egyáltalán nem csak profi és határon túli lányokkal dolgozo , a csapatban finn egyetemistalányok is voltak, akárcsak te. D e hamar eleged le belőle és kiszálltál. Csak te tudhatod, hogy miért. Bizonyára nem ez a pénzkeresés legkellemesebb módja. Keresetre viszont továbbra is szükséged volt. Te magad mesélted az Elite-ben, hogy szerinted milyen az igazi élet. Vad, szabad, semmiképpen sem átlagos. A kkor még irigyeltelek is érte. Tehát megint J ukkához fordultál a problémáddal, és ő most másfajta munkát kínált. Hasist kezdtél szállítani Ma inennek, valószínűleg néha magad is árultad. A hajóúton J ukkának segítségre volt szüksége. Tallinnban éjszaka nem ajánlatos egyedül kimenni az utcára. A zonkívül kelle , hogy legyen egy vésztervetek is arra az esetre, ha valami felkelte e volna a vámosok érdeklődését. Később J ukka valószínűleg vérszemet kapo . Úgy gondolta, hogy 224

Ma inen lefölözi a hasznot, így aztán nem volt hajlandó többé egyben átadni neki a becsempésze árut. A ól kezdve csak kisebb mennyiségeket szállíto és mindig jól megkérte az árát. A végén már találkozni se volt hajlandó Ma inennel, ezért kelle neked hoznod-vinned a kocsit. Ma inen belement, mivel nem volt más választása. – És Ma inen megölte volna J ukkát, amiért az túl mohó lett? – N em Ma inen ölte meg J ukkát, hanem te. Méghozzá teljesen értelmetlenül. Ma inen vasárnap este még rábeszélt J ukka üzenetrögzítőjére. Már szökésben volt, és azóta se kapták el. Senki se feketített volna be se téged, se Jukkát. Tuulia elgyötörtnek tűnt. Vajon meddig tudja tartani magát? N em volt perdöntő bizonyítékom ellene, csak a feltételezéseimet zúdíto am rá. Ha ugyanis J ukka meggyilkolásának vádjával bíróság elé akarom idéztetni, akkor rá kell vennem, hogy vallomást tegyen. D e vajon valóban azt szeretném, ha beismerné, ő te e? Tiltakozó belső hangomat el kelle fojtanom, hiszen rendőr vagyok, akinek az a dolga, hogy rács mögé ju asson egy gyilkost. I am egy korty teát és folyta am a monológomat, még ha úgy is tűnt, az egész csupán falra hányt borsó. Tuulia kényszerede en mosolygo , mintha egy unalmas tévéműsort lenne kénytelen nézni, és csak arra várna, hogy már megint milyen badarságot fognak kiejteni a szájukon a tehetségtelen szereplők. – J ukka már csütörtökön fülest kapo a letartóztatásokról. Valószínűleg Ma inen figyelmezte e, miután az egyik társa nem jelent meg a találkozójukon a megbeszélt időben. J ukka megijedt és elkezdte előkészíteni a szökését. A mikor a szombati, kissé eltúlzo hírekből 225

értesült a drogbanda néhány tagjának letartóztatásáról, végképp pánikba ese . N yilván nem szerete veszíteni. S ikerült rávenned, hogy találkozzatok éjszaka a stégen, hiszen ha Ma inent csakugyan őrizetbe ve ék, ahogy e ől tarto atok, akkor mindke en bajban voltatok. A ztán valamin hajba kaptatok, és a baltával fejbe vágtad J ukkát. Reménykedtél benne, hogy Ma inen nem tudja az igazi neved. És ha J ukka meghalt, akkor már senki se fog tudni téged leleplezni. – D e hiszen egész éjjel aludtam! Mindenki tanúsíthatja… hangosan horkoltam, mint mindig, ha többet iszom a kelleténél. És miért nem volt rajta azon a híres baltán az ujjlenyomatom, ha a feltételezésed szerint leütö em vele Jukkát? – Épp a horkolásod árult el. J yri a vallomásában azt állíto a, hogy azon az éjszakán a hátadon feküdtél és horkoltál. Mirja viszont azt mondta, hogy megpróbált a hasadról az oldaladra fordítani, hogy hagyd abba végre. Horkolni viszont csak egy bizonyos testhelyzetben lehet, nem igaz? Gyengén színészkedtél. A z ujjlenyomatok hiányára is megvan a magyarázat. Mielő megragadtad volna a baltát, egyszerűen ráhúztad a kezedre a pulóvered kinyújto ujját. A ztán később ugyanígy rejte ed el a szauna ala . S zinte az orrom alá dörgölted a múlt héten. Persze szinte biztos voltál benne, hogy sejtelmem sincs semmiről – nem tudtam magamban tartani a neheztelésemet. – A z Eliteben csak azt akartad kiszimatolni, hogy mennyit tudok. Minden szavad a barátságról és arról, hogy rokon lelkek vagyunk, hazugság volt. A jópofa történetek, a sok fecsegés mind csak arra volt jó, hogy megpróbáld elterelni magadról a gyanút és hogy puhatolózz. Én meg bedőltem neked! 226

– Én valóban azt hi em, hogy te megértesz – Tuulia kinézett az ablakon. – És azt hi ed, hogy azt is helyeslem, hogy kokainkereskedelemből élsz? – N em tudtam, hogy az kokain! – a lila teáscsésze hangosan a tányérhoz koccant. Tuulia felállt, újra töltö magának teát, aztán lassan, eleinte minden szavát megfontolva folytatta: – Most már úgyis mindegy… A z lesz a legjobb, ha elmesélem az egészet elejétől fogva. Hogy legalább egy kicsit megértsd. Kérsz még teát? – bólinto am, nekem is töltö , majd visszavi e a teáskannát a mosogatóra, aztán visszaült az asztalhoz. Mozdulatai most már nehézkesek voltak, beszédhangja halkabbnak tűnt a szoko nál. Kinéze az udvarra. Egy barázdabillegető repült az ablakpárkányra, egy pillanatig sóvárogva bámulta az ablakon keresztül a kenyérmorzsákat, majd folyta a útját. Belekezde a történetébe: – A mi az üzleti ügyeinket illeti, szinte telibe találtál. I gazából egy teljesen véletlen ese el kezdődö az egész – Tuuliát mosolyra fakaszto ák az emlékei. – Két évvel ezelő , nyáron J ukkával elmentünk a Kaivohuone rockklubjába. A szoko nál kicsit jobban kicsíptem magam: feltűnő smink, a hajam felfogva, körömcipő és szupermini szoknya. Éjfél felé egy középkorú, faragatlan fickó odajö hozzám és megkérdezte, hogy „Mennyi?”. Először le se ese , hogy mit akar. A ztán poénból azt mondtam, hogy ezer, de előre. Mire a pasas majdhogynem az orrom elő kezdte lóbálni a pénzét. Épphogy csak el tudtam köszönni J ukkától, már mentünk is taxival a szállodába, ahol az ipse lako . Utólag elmeséltem J ukkának a történteket… pár hét múlva az egyik 227

üzle ársa hölgytársaságra vágyo . J ukka szólt nekem, én meg elvállaltam. Egy ideig ment is a dolog, félig heccből, hisz jó bulinak tűnt. A kkoriban kevés lány foglalkozo ilyesmivel, nem úgy, mint mostanában, és a megrendelők hajlandók voltak rengeteget áldozni erre. J ukka aztán más lányokat is beszerveze , mivel üzleti körökben kezde elterjedni a híre, hogy egy-egy éjszakára csinos, első osztályú kísérőket tud biztosítani. Egy jó évig csináltam, aztán ráuntam. Végül is nem olyan egyszerű meló ez, ellenkezőleg. I dőközben egész furcsa kapcsolatom le a saját testemmel. Megmondtam J ukkának, hogy kiszállok. N em próbált lebeszélni, hiszen volt már épp elég lány a csapatban. Kábé egy évig egész jól ment minden, aztán megint pénzre volt szükségem. Egy ideig J ukkától kértem kölcsön. A ztán elújságolta, hogy újabban belefogo egy olyan üzletbe, ami az eddigieknél is sokkal többet hoz a konyhára. Egy bizonyos Tiina révén jö össze Ma inennel, aki hasist csempésze az országba. Párszor én is elmentem árulni különböző klubokba, de nekem túl kockázatosnak tűnt. Május elején J ukka felhívo , hogy hírt kapo egy nagyobb szállítmányról Észtországban. A ztán együ kieszeltük ezt a Marlborós kirándulást. D e hiba csúszo a számításainkba. A z volt ugyanis a csali, hogy meg akarjuk hallgatni az Észt Filharmonikusok kamarakórusának a koncertjét. Ez persze A n it, Timót és S irkkut is érdekelte. A nnyira, hogy végül le se tudtuk őket rázni. A z anyagot ugyan gond nélkül áthoztuk a vámon, de mindvégig szörnyen ideges voltam. A zt hi ék, tengeribeteg vagyok, holo valójában a félelemtől hánytam. J ukkán is lá am, hogy egy cseppet sem nyugodt. Végül sikerült behoznunk az árut, de J ukka nem adta át az egészet egyben 228

Ma inennek, csak kis tételekben szállíto a neki a kocsijával, és sokkal drágábban adta, mint amiben megegyeztek. Én egy kicsit tarto am e ől, hiszen tudtam, hogy Ma inennek komoly összekö etései vannak mindenfelé. D e J ukka csak nevete , meg volt róla győződve, hogy ő sokkal okosabb, mint az a maffiózó. Megkérdeztem J ukkától, hogy megbízhatok-e benne, amikor állandóan átveri az embereket. Magához húzo és azt mondta, hogy én vagyok a legjobb haverja, én kivétel vagyok. Engem sose csapna be. Én valóban azt hi em, hogy hasist hoztunk be! Csütörtök este felhívo és azt mondta, hogy a szoko nál is óvatosabbnak kell lennünk, mert Ma inen egyik dílerét elkapták. Persze mindke en tudtuk, hogy ez mit jelent: ti, rendőrök, alkut kínáltok a kishalaknak, hogy megfoghassátok a nagyokat. És persze mindenki próbálja menteni a bőrét, ahogy tudja. J ukka ezért még arra is ráállt, hogy áron alul adja el a szajrét Ma inennek, csak hogy megszabaduljon tőle. Csütörtökön valósággal pánikba ese , de péntekre már kicsit megnyugodo . Ma inen megve e a szajrét, J ukkának volt megint pénze, és minden rendben volt. A ztán szombaton, pont amikor Vuosaariba mentünk, a rádióban bemondták, hogy egy kábítószer-kereskedő banda újabb tagjait sikerült lefülelni. Engem nem kavart fel a hír, hisz abban a hitben voltam, hogy ez minket nem érint, mivel sose árultunk kokaint. Csak pár szót tudtam váltani Jukkával. Feltűnt, hogy megint nagyon ideges. Kerülni kezde , de valahogy mégis sikerült elcsípnem. A kkor megkérdeztem tőle, hogy a hírekben a mi ismerőseinkről volt-e szó, mire J ukka bólinto és azt mondta, hogy ha Ma inent elfogták, akkor mi is nagy bajban vagyunk. Tuulia kii a a teáját. Harag és gyötrelem tükröződö a 229

szemeiben – ez megint elgondolkodtato , vajon mit érezhetett Jukka iránt… – Végül megígérte nekem, hogy ha már mindenki elaludt, megbeszéljük a dolgokat. N égyig virraszto am és egyre csak azon tűnődtem, hogy verhete így át… Persze gondolom nem érted, miért akadtam fenn ezen ennyire. S zámodra bizonyára hasis és kokain egyre megy. D e ha őszinték akarunk lenni, marihuánás cigit mindannyian szívtunk már Roskildében vagy A mszterdamban, a kokain viszont más, sokkal komolyabb dolog. I lyesmibe nem akartam belekeveredni. D e bíztam J ukkában. A mióta az eszemet tudom, ismertem, és még sose csapo be. Csak vártam és vártam. Folyton felkelt valaki, még éjszaka is kész átjáróház volt a nyaraló. J ukka kiment a stégre. Épp fel akartam kelni, amikor lá am, hogy S irkku utánaszalad. Először arra gondoltam, hogy ezt is biztos előre kitervelte, még egy kísérlet, hogy kitérjen előlem, így amikor S irkku visszajö , már rettentő dühös voltam. Alig tudtam megállni, hogy rá ne kiabáljak, mikor lá am, hogy a lábát lóbálva a stégen ül és a napfelkeltében gyönyörködik, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Megkérdeztem tőle, hogy miért nem mondta el nekem az igazságot. Csak nevete . „Valóban azt hi ed, hogy hasisért ennyi pénzt lehet kapni?” – ezt kérdezte. D e hát honnan tudha am volna? Hisz nem ismerem a piacot! Engem is átvert, mint mindenki mást… Mégsem volt kivételes számára a kapcsolatunk. Kétségbeese dühömben felé rúgtam, és amikor megfogta a lábam, hogy a vízbe lökjön, gondolkodás nélkül megragadtam a baltát és a fejéhez vágtam. Csak egy furcsa reccsenést hallo am, a következő pillanatban pedig már bele is ese a tengerbe. Alig vérzett a feje. 230

Tuulia megint kibámult az ablakon, tekintete a messzi távolba révedt. Tudtam, hogy megint leperegnek elő e a szörnyűséges emlékképek, ki tudja, hányadszorra, és hogy végig fogják kísérni az életén. – És aztán? Tuulia felocsúdott az újra átélt borzalomból. – A ztán lemostam a baltát. N agyon véres volt. J ukka a vízben feküdt arccal lefelé. „N e szórakozz már!” – mondtam neki. Mintha megmozdult volna… persze nyilván csak a hullámok ringa ák, erre elfuto am. Rosszul le em. Bementem a szauna mögö i vécébe és hánytam. A ztán megmostam az arcom. A mikor kijö em, észreve em a baltát. N em is emlékeztem rá, mit csináltam vele, hogy került oda. A teniszcipőm orrával berugdostam a szauna alá és lefeküdtem aludni. Biztos voltam benne, hogy J ukka csak hülyéskede . Reggel egész idő ala arra vártam, hogy vigyorogva lejöjjön a lépcsőn. Még be is kopogtam az ajtaján, szentül meg voltam róla győződve, hogy az ágyában fekszik és alszik, s hogy csak egy rossz álom volt az egész. Ehelye J yri jö . Kétségbeesését látva nyomban rádöbbentem, hogy mégsem tettette magát Jukka… – Jobban tetted volna, ha rögtön bevallod. – Nem hittél volna nekem. Hisz most se hiszel. – Van bármi jelentősége annak, hogy mit hiszek és mit nem? O lyannak lá alak, amilyennek látni akartalak. Csak azért jö él el hozzám, hogy kiderítsd, hogy áll a nyomozás, mit tudok, merre akarok továbbhaladni. S ikerült alaposan félrevezetned. Én meg elhi em, hogy a barátnőm akarsz lenni. Már rég nem éreztem magam olyan jól, mint akkor. S írás fojtoga a a torkom, de össze kelle szednem magam, hogy végigcsinálhassam ezt az egészet. Tuulia 231

elbeszélése hihetően hangzo . Ugyanazt érezhe e J ukkával kapcsolatban, amit én most. Engem is becsaptak, engem is kihasználtak. – A közeledésem hozzád, hiszed vagy sem, őszinte volt – mondta Tuulia halkan, kezében a csészét forgatva. – Kedvellek. És tudom, hogy te is kedvelsz engem – Tuulia majdhogynem esdeklőn néze rám. – A zért jö él, hogy letartóztass, mégis egyedül jö él… Talán titokban azt remélted, hogy megpróbálok elszökni? Ha adsz egy nap haladékot, azt teszem, amit J ukka is terveze – eltűnök innen. N álam van az összes pénze. Míg a rendőrségre vártunk, kihoztam a szobájából a noteszát. Kérlek, adj nekem egy esélyt! – Tuulia szemében félelemmel vegyes remény tükröződö . Elfordíto am a fejem. J obbnak lá am nem a szemébe nézni. A végén még sikerülne rám hatnia. – Mit csináltál Anttival? – A n ival? S emmit. N em tudom, hol van. Csak nem hiszed, hogy képes lennék ártani neki? – Tuulia hangja hisztérikusan csengett. – Tehát nem engedsz futni… – N em. Le vagy tartóztatva. S zedd össze a holmid! Bemegyünk a főkapitányságra és felvesszük a hivatalos jegyzőkönyvet – felálltam az asztaltól. Értelmetlen le volna folytatni most ezt a kínlódást. N agyon gyorsan történt minden. Tuulia felkapta a mosogatóról a kenyérvágó kést, azt, amellyel az imént az uborkát szeletelte, és egyik karjával átfogo úgy, hogy közben a másikkal a kés pengéjét a nyakamhoz nyomta. Éreztem Tuulia fagyos kezeinek bilincsszerű szorítását, az acélpenge hidegségét a nyaki ütőeremen és mindke őnk szívének heves dobogását. Az idő mintha megállt volna. – Egyedül jö él, fegyvertelenül – zihálta. – Ha nem 232

engedsz el önként, kénytelen leszek erőszakot alkalmazni. Indulj el lassan a hálószoba felé, arra! – Ne csinálj ostobaságot! Semmi esélyed sincs. Azt hiszed talán, hogy nem figyeltetjük a repülőtereket és a kikötőket? – Hallgass! Ebből az országból mindig ki lehet jutni valahogy. Megkötözlek, aztán kapsz egy egész kicsi ütést a fejedre… sokkal kisebbet, mint J ukka. Mire magadhoz térsz, már árkon-bokron túl leszek. Megpróbáltam egyenletesen lélegezni. Meggondolatlanság lenne most részemről bármivel is próbálkozni. Tuulia a kés hegyét lassan a lapockáim közé csúsztatta. – N yisd ki azt a szekrényt! J ól van. A z alsó polcon van két ugrálókötél. Hajolj le értük a térdedet behajlítva és vedd a kezedbe… Úgy. A dd ide őket! Köszönöm. És most odasétálunk az ágyhoz. Feküdj a hasadra! N e feledd, a kés még mindig a lapockáid közö van. Ha trükközni próbálsz, meghalsz. A zt olvastam, hogy másodszorra könnyebb… – Tuulia hangja egy sarokba szoríto állat kétségbeese morgására emlékeztete és egyre hisztérikusabbnak tűnt. Ebben az állapotban bármire képes lett volna. Előrehajoltam, hogy a parancsát követve lefeküdjek az ágyra. A szemem sarkából lá am, hogy Tuulia keze, melyben a kést tarto a, re enetesen remeg. Kihasználva a helyzetet combon rúgtam. A kés széles ívben a padlóra repült, Tuulia pedig a félig nyito ablaknak vágódo . Ugyanebben a pillanatban Koivu és Kinnunen berontott a szobába. Természetesen nem voltam olyan meggondolatlan, hogy egyedül induljak el őrizetbe venni egy gyilkost. S őt, duplán be voltam biztosítva, mivel Kinnunen is ragaszkodo hozzá, 233

hogy részt vegyen a letartóztatáson. Koivu a lépcsőházban várt, míg Kinnunen a házmestertől megszerezte a pótkulcsot, mellyel már a beszélgetésünk közben kinyito ák az ajtót. Előbb egyedül akartam beszélni Tuuliával, mert biztos voltam benne, hogy könnyebben megnyílik nekem, ha ke esben vagyunk. I gaz, nem volt egyszerű, de végül sikerült meggyőznöm Kinnunent, hogy így tudunk a lehető leggyorsabban pontot tenni az ügy végére. Kinnunen a szolgálati fegyverével Tuulia lábára célzo . A lány mintha fel se fogta volna, mi történik, megpróbálta újra megkaparintani a kést. Kinnunen meghúzta a ravaszt, és mintha lassíto felvételt lá am volna, köve em a golyó útját, amely Tuulia combja helyett a vállába hatolt, az üvegen keresztül kilökve a lányt az udvarra. A z ablak csak öt méterre volt a földtől. Tuulia ezt az esést valószínűleg kisebb zúzódásokkal megúszta volna, de szerencsétlenségére épp az indulófélben lévő szomszéd kocsijának a motorháztetejére zuhant, majd legurult róla a kerekek alá. Valaki felkiálto . Lerohantam a lépcsőn. Furcsán kitekeredve feküdt, a szája sarkából ömlö a vér. Valaki még mindig jajveszékelt, és könnyek potyogtak Tuulia arcára. Csak amikor Koivu megrázo , akkor fogtam fel, hogy az a valaki én vagyok. – Maria! S emmi értelme lélegeztetni. A mentő már úton van – Koivu gyengéden letörölte a szám széléről a vért. Kinnunen ezala a balesetet okozó autó vezetőjét nyugtatga a. Kíváncsiskodó szomszédok seregle ek körénk. Már hallatszo a mentő szirénája. Még mindig minden mintha lassíto felvételen játszódo volna, melynek képei hol elmosódtak, hol pedig kitisztultak. Kinnunen odajö hozzám, és egyszeriben kirobbant belőlem az a düh, mely a 234

bensőmben forrt. – Mi a fészkes fenéért lő él, te részeg disznó? Úgyse érte volna el a kést! – Kinnunen állát érte a jobbegyenesem. Majdnem Tuuliára ese . Koivu közénk ugro és pofon vágo , mint ahogy a filmekben a hisztérikus nőket szokás. A fájdalom segített – egy pillanatra minden mást elfelejtettem. Lassan magamhoz tértem. Megjö a mentő, Tuuliát betolták a kocsiba. Megígértük a mentősöknek, hogy amint sikerül megnyugtatnunk a szomszédokat, bemegyünk a kórházba megadni Tuulia személyi adatait. Visszamentem a lakásba a táskámért. Benne volt a magnó, mellyel felve em a vallomását. Koivu végig hallo a, Kinnunen csak részben. A z ügy megoldódott. Bevi ük Kinnunent Pasilába, hogy beszámolhasson a főnöknek, és o hagytuk a magnószalagot, hogy jegyzőkönyvbe vehessék a beismerő vallomást. Biztosra ve em, hogy Kinnunen majd valami olyasmit fog előadni a főnöknek, hogy ő csak nekem próbált segíteni, amikor a gyanúsíto lábára célzo . Hisz a nők nem boldogulnak egyedül hasonló helyzetekben, ezt mindenki tudja. Természetesen szerinte én vagyok a hibás, mert alábecsültem a helyzetet, nem számíto am rá, hogy Tuulia erőszakot alkalmazhat. Mire beértünk a kórházba, Tuulia már az intenzív osztályon feküdt. A gyrázkódást kapo és eltört a gerince. Még nem lehete tudni, hogy túléli-e. Megígértük az ápolónőnek, hogy értesítjük a szüleit. – J obban vagy? – kérdezte Koivu aggódva útban Tapiola északi része felé, ahol Tuulia szülei laktak. – Fogjuk rá. Egyfolytában azon gondolkodom, hogy mi le volna, ha… Ha egyszerűen hagyom, hogy megkötözzön. 235

Hisz akkor is elfogtuk volna. Vagy ha vártam volna még egy kicsit. Vagy ha Kinnunen nem játszadozik a pisztolyával… A francba is, nem lehetne annak a fickónak már végre valami papírmunkát adni? Azt másnaposan is meg tudná csinálni. – Csupán a hangokból nehéz volt kitalálni, hogy mennyire komoly benn a helyzet. Csak az tűnt biztosnak, hogy cselekednünk kell – mentege e Koivu Kinnunent. – I kell befordulni? – A ha. A harmadik ház jobbra – mondtam, a térképpel az ölemben. – Majd én beszélek. Tuulia szüleinek elmagyarázni, hogy mi történt, éppoly re enetes volt, mint ahogy elképzeltem. Főleg, hogy azt is el kelle mondanom, miért készültem letartóztatni a lányukat. Képtelenek voltak hinni a fülüknek. O ültek elegáns lakásuk pompás bőrkanapéján, és a hallo aktól az életkedv szinte látványosan szállt el belőlük. S emmi vigasztalót nem tudtam mondani. Megadtam nekik az intenzív osztály telefonszámát, és valósággal kimenekültem a házból. A mikor Koivu ráfordult a Kalevalatiéről a fővárost megkerülő autópályára, sírógörcsöt kaptam. – Hazavigyelek? – hálás voltam Koivunak, hogy nem csinált fölösleges felhajtást. – Még ne. Előbb meg kell írnom a jelentést, beszélnem kell a főnökkel és Peltonen apját is fel kellene hívnom – egy enyhén mustárszagú papírszalvétával, amit a kesztyűtartóban találtam, letöröltem a könnyeimet. – N eked van még valami mára? – S egítenem kell neked megírni a jelentést – mosolygo Koivu. – Mi lenne, ha utána meginnánk legalább három korsó sört? Hisz a jól végze munkát meg kell ünnepelni. Vagy az 236

utóbbi napokban eleged lett a kocsmákból? Összeeszkábáltunk valami jelentésfélét. Bevi em a főnöknek. Elégede en nyugtázta, hogy megoldódo az ügy, még ha a rendőrségre nézve nem is túl hízelgően. Kinnunen viselkedését úgy kommentálta, hogy megesik az ilyesmi. Már nem volt erőm ellentmondani. Utána felhívtam Heikki Peltonent, aki először egy szavamat se hi e. Kiabálni kezde velem, hogy ne beszéljek ilyen zagyvaságokat, és csak akkor higgadt le, amikor már ötödszörre soroltam fel a bizonyítékokat J ukka kétes ügyleteiről. A beszélgetés megemelte az adrenalinszintemet. I ngerültségem csak nő , amikor rögtön ezután felhívo egy bulvárlap riportere. Épp miután megígértem Peltonennek, hogy nem hozzuk nyilvánosságra a dolgot. A balesetet okozó kocsi sofőrje azonban úgy látszik, szerepelni vágyo , ugyanis felhívta a riportert. Már magam elő lá am a szalagcímet: A rendőrség óvatlansága okozta a gyanúsíto halálát. S zűkszavúan válaszoltam a riporter kérdéseire. Miután egész este beszéltem, a szám már teljesen kiszáradt. Fél tízkor Koivuval már az egyetemisták kedvenc pincekocsmájában ültünk. Koivu sört rendelt, én meg egy J ack D anielst. Egy szuszra kii am a poharam és rögtön rendeltem egy másikat. A korosodó pincérnő még csak fel se húzta a szemöldökét. Több ezer liter whiskyt szolgálhato fel életében és biztosan láto már nálam szomjasabb vendéget is. A testemet átjáró melegség a nyelőcsövemből a gyomromba áradt, majd egy idő után titokzatos utakon a fejembe szállt. Miközben Koivu a sörét kortyolga a, ráeszmélt, hogy ő tulajdonképpen éhes. Bő zsírban sült marhapecsenyét rendeltünk. Koivu kommentálni kezdte a 237

finn sportolók sikereit az épp a vége felé közeledő olimpián. Én országunk férfi sportolóit szapultam, mire ő Ringa Ropo távolugrónő combjait kezdte kritizálni. S zerintem viszont azokban nincs semmi kivetnivaló, így egy ideig ezen az eget rengető témán vitatkoztunk. A legelképesztőbb és a lehető leglényegtelenebb dolgokról beszélge ünk, alaposan kivesézve őket. Koivu minden bizonnyal érezte a színlelt jókedvem mögö i gyötrelmet, de valószínűleg semmi kedve se volt lelkizni. A vacsorához rendelt második sör és egy harmadik whisky után Koivu kezde egyre vonzóbbnak tűnni számomra. Elképzeltem, milyen jó lehet elaludni ennek a szőke, figyelmes férfinak a karjaiban. D e tisztában voltam vele, hogy jobb elvetni ezeket a gondolatokat, hisz úgyis megbánnám. Balgaság lenne a jó összmunkánkat feláldozni egy egyéjszakás, alkoholmámoros kalandért. Több úgyse le volna soha köztünk. Márpedig pár hónapig még biztosan szükségem lesz egy lelkiismeretes munkatársra. Fáradtan Koivura mosolyogtam és közöltem vele, hogy most szépen hazaballagok aludni. A ztán mégiscsak hagytam, hogy rábeszéljen egy Black J ackre. Míg ezt iszoga am, a legapróbb részletekig megtárgyaltuk, milyen esélyei voltak Carl Lewisnek, hogy átugorja a kilencméteres határt a nyár végi távolugróversenyen. Taxival mentünk haza. A mikor Töölőben kiszálltam, Koivu mindenképp fel akart jönni a lakásomra, de hazaküldtem a négy évvel idősebbek bölcsességével, mondván, hogy másnap örülni fog a hajthatatlanságomnak. N oha részeg voltam, nem tudtam elaludni, míg fel nem hívtam a kórházat. Megtudtam, hogy Tuulia gerincét megoperálták, és minden valószínűség szerint életben 238

marad. A szesz és a zsíros étel kombinációja megte e hatását. Beve em két aszpirint és tudtam, hogy másnap még rosszabbul fogom érezni magam.

239

FINÁLÉ Viszi az ár a csónakom

Ezen a péntek estén az időjárás szinte már ősziesnek hato : hűvös, ködös és esős volt. A z emberek nagy része utálja az ilyet, engem viszont kicsalt a tengerpartra sétálni. Gondolkodni akartam. Épp befejeztem a J ukka Peltonenüggyel kapcsolatos papírmunkát. A z eset tárgyalását a következő hétre tűzték ki. A vádlo persze nem tud megjelenni a bíróság elő . Tuulia ugyan életben maradt, de még eltart egy ideig, míg el tud menni a tárgyalóterembe. Gerince több helyen eltört, a lába lebénult. A z orvosok szerint van esélye a teljes felépülésre, de sok műtét áll még előtte. N em tudni, hogy lelkileg rendbejön-e valaha Tuulia. Bár semmilyen szervi okát nem találták, és e ől eltekintve teljesen normálisan viselkede , nem volt hajlandó megszólalni – eve és aludt, elolvasta a könyveket, amiket adtak neki, néha még pár mondatot is felírt egy papírra. Csak éppen nem beszélt. Koivu ugyan már elvi e neki a vallomása alapján készült jegyzőkönyvet, és Tuulia alá is írta, de még fel szere em volna neki tenni pár kérdést, így én is meglátoga am. A kábítószeresek és az erkölcsrendészet is érdeklődö Tuulia iránt. A bban a hitben mentem be hozzá, hogy én könnyebben 240

szóra bírhatom. A kkor még nem tudtam, hogy Tuulia egyáltalán nem beszél, senkivel. Persze látni is akartam. A mióta nem találkoztunk, számtalanszor lá am magam elő Tuulia arcát, a tekintetét, amikor eltalálta a golyó, felidéztem a nevetését a söröskorsó melle az Elite-ben, hideg kezének érintését… Egyre csak azon gondolkodtam, hogy tulajdonképpen mit is érzek iránta… most is ez járt a fejemben. Hosszú folyosó vezete a lezárt magánszobába. J ogilag Tuulia vizsgálati fogságban volt. Megkértem az ápolónőt, hogy hagyjon vele egyedül. A szoba kicsi volt és barátságtalan, az ablakpárkányon halványpiros törperózsa virágzo . A z éjjeliszekrényen Edith S ödergran verseskötete melle egy gyertya állt, az ablakkal szembeni sarokban volt a tévé. A szoba megtévesztésig börtöncellára hasonlíto . Tuulia egy keskeny vaságyon feküdt; hiába volt valójában magas, kicsinek és törékenynek tűnt rajta. A mikor beléptem, rám se néze , a takarón nyugvó kezeit bámulta mereven. A z első gondolatom önkéntelenül is az volt, hogy vajon nem fáznak? Legszívesebben a kezembe ve em volna őket, hogy megmelengessem. De nem mertem. Megszólítottam, azt kívántam, bárcsak rám nézne. – Szia Tuulia! Maria vagyok… Lenne pár kérdésem. Tuulia továbbra se emelte fel a tekintetét a takaróról. Próbáltam valamilyen reakcióra bírni, mindvégig rendőri minőségemben maradva, pedig legszívesebben magánemberként, Mariaként szóltam volna hozzá. Öt perc múlva kopogott az osztályos nővér, beengedtem. – Gondolom, önnel se beszél – vélte a nővér. Csak a rendőrt lá a bennem. N em tudta, hogy én vagyok az a nő, aki Tuulia barátnője lehetett volna. 241

Másnap felhívtam a Tuuliát kezelő pszichológust. Ledarált egy csomó szakkifejezést és arról értekeze , hogy Tuulia állapota csak akkor fog normalizálódni, ha azt ő maga is akarja. S zavaiban éreztem a kétkedést, hogy ez valaha is bekövetkezhetne. Miért is akarna meggyógyulni? Hogy aztán évekre börtönbe zárják? A Kábítószer Ügyosztályon az utóbbi időben valóságos letartóztatás-dömping zajlo . A lassan kirajzolódó kép csak részben igazolta a rémhírt, miszerint a keleti maffia befolyása egyre nő az országban, hiszen a szereplők nagy része még mindig finn volt. J ukka csak egy kis hal volt ebben a hatalmas hálózatban, Tuulia még kisebb. Ma inennek nyoma vesze Londonban. Kétségkívül szerze magának egy hamis személyi igazolványt, ugyanis kámforrá vált… mintha a föld nyelte volna el. Lehet, hogy J ukkának is sikerült volna. Tuuliát valószínűleg sose kapták volna el, ha J ukka eltűnik. És talán összefuto unk volna Tuuliával az egyik kocsmában és most együ sétálgatnánk ebben a ködös időben. Pár hete, amikor kiléptem a főkapitányságról, véletlenül belebotlo am Mirjába. Hazafelé igyekezve egy villamossal mentünk, és noha szemmel láthatóan egyikünknek se volt hozzá kedve, kényszerede en beszélge ünk, míg le nem kellett szállnom. Megtudtam tőle, hogy az énekkar nem tesz feljelentést J yri ellen, amennyiben a fiú visszafizeti a „kölcsönve ” összeget. Mirja úgy döntö , hogy karácsony után egy évre Londonba megy tanulni és szakdolgozatot írni. S irkku és Timo szeptember elején eljegyezték egymást, Piia pedig S an Franciscóba utazo Peterhez. A z élet ment tovább. Csak A n iról nem szólt Mirja egyetlen szót se, én meg nem 242

kérdeztem. N oha Tuulia letartóztatásakor súlyos hibát köve em el, a főnök meg akarta hosszabbítani a szerződésemet. Én persze köszöne el nemet mondtam. Még két hetem volt hátra. A z utóbbi időben az egész osztályt egy rendkívül pimasz és kegyetlen taxirabló ügye tarto a lázban, és gyakorlatilag minden hétre juto nemi erőszak. Valahogy mindig hozzám kerültek ezek az ügyek, még ha nem is én voltam soron. S zabadidőmben, amikor csak tehe em, edze em, és mint az őrült, magoltam a büntetőjog vizsgára. Elhatároztam, hogy ebben a tanévben leteszek minden vizsgát, és jövő ősszel megpályázok egy ügyvédjelölti helyet valamelyik fellebbviteli bíróságon. Ennél tovább nem is mertem a jövőbe tekinteni. Egy hé el ezelő volt Pasi A rhela tárgyalása. Visszaesőként három év letöltendő fegyházat kapo . Marianna csodálatos bátorságról és lélekjelenlétről te tanúbizonyságot a bíróságon. Míg hallga am, majdnem elsírtam magam. Rendszeresen járt a megerőszakolt nők terápiás csoportjába; én is többször találkoztam vele, mielő visszament volna a gimnázium utolsó osztályába. Látszo rajta, hogy túl fogja tenni magát ezen a szörnyűségen. S zerencsére fizikálisan nem le következménye az esetnek: nem ese teherbe és nem is kapo el semmilyen fertőző betegséget. Elmondta, hogy újra végig mer menni egyedül egy sötét utcán. A z esőben kedvem támadt végigsétálni a déli parton. N éha találkoztam emberekkel, akik hol a zivatar elől menekültek, hol pedig többedmagukkal egy esernyő ala nevetgéltek. A legtöbben azonban dühösek voltak, mintha az esőt személyes sértésnek ve ék volna. Magányos 243

szigetnek éreztem magam köztük a túlméreteze biciklis esőköpenyem kapucnija ala . Teljesen védve voltam az esőtől – a köpeny és a gumicsizma szárazon és melegen tartott. A parknál olyan sűrű volt a köd, hogy a közeli szigeteket se lehete látni. A tengert hatalmas egybefüggő szürkeség boríto a, a morajlása is szokatlan volt. A felismerhetetlenségig eltorzult minden látnivaló és hang. Mintha idegen országban jártam volna, melynek nem ismerem a nyelvét. N yikorgás hallatszo egyre közelebbről, valamiért gyerekkocsinak gondoltam – de hát annak nem ilyen a hangja! Ötven méterrel arrébb már lá am, hogy mégis az volt. A part felől jövő furcsa morajlás a hullámok hangja lehete , amint a parti homokot nyaldosták, persze az is lehet, hogy tévedek. Megoldo am egy gyilkossági ügyet. Tudtam, hogy ki köve e el, tudtam, hogy miért. Közben jó pár emberi sorsot megismertem. És mégsem tudtam semmit. Még meg kell tanulnom elviselni, hogy nem ismerhetem meg a dolgok valódi értelmét. A saját életemre vonatkozóan is meghoztam pár döntést, de valószínűleg ezek se véglegesek. Elképzelhető, hogy néhány év múlva megint irányt váltok. A rrafelé mentem, ahol a stéget sejte em. Hamarosan meg is találtam és elindultam a vége felé. A partvonal hamarosan eltűnt, és hirtelen nem volt más, csak a stég és a köd, a nyirkosságtól fénylő gumicsizmám és a homlokomba lógó, nedves hajtincseim. Valahogy megnyugtató volt az egész. Magányosnak éreztem magam, mégis teljesnek. Újabb hangra le em figyelmes. Egy pillanat múlva kiderült, hogy lépések, melyek egy méretes gumicsizmát viselő, magas, sovány alakhoz tartoztak. A z esőkabát 244

kapucnija alól csak egy horgas orr látszott ki. Antti. J ukka temetése óta nem lá am A n it. Pár nappal Tuulia letartóztatása után az asztalomon egy telefonon hátrahagyott üzenetet találtam: „S átorozni voltam. S ajnálom, hogy feleslegesen aggódtatok mia am. A n i.” Ezután már nem volt miért jelentkeznem nála. A mikor J ukka cuccait visszaadtam Peltonenéknek, A n i levele nem volt köztük. Még mindig az íróasztalom fiókjában lapult – nem tudtam eldönteni, mit kezdjek vele. Talán legjobb lenne megsemmisíteni és elfelejteni, hogy valaha is olvastam. – Ó, Maria! – kiálto fel A n i, amikor felismert. – A zt ígértem, hogy felhívlak… – Van még valami, amiről beszélnünk kellene? – a hanghordozásomból kiderülhete számára, hogy kicsit még mindig neheztelek rá, amiért akkor szó nélkül eltűnt. – Valószínűleg némi magyaráza al tartozom – mondta tűnődve. – Sétálunk egy kicsit? Különben fázni fogunk. Egy ideig szótlanul mentünk egymás melle . A csend megnyugtatóan hato , és A n i csak akkor törte meg, amikor a part felől a város irányába fordultunk. – J ukka temetése után eléggé össze voltam zavarodva. Egyszerűen nem tudtam, hogy mit tegyek. Egy időre le akartam lécelni, hogy nyugodtan átgondolhassam a dolgokat. Fogtam a kirándulófelszerelésem és felszálltam az első buszra. N uuksióban kötö em ki, a közeli nemzeti parkban. O pár napig mást se te em, csak töprengtem az erdőben. – Végig tudtad – sokkal inkább megállapítás volt ez, mint kérdés. Antti zavartnak tűnt. – Hogyhogy tudtam? I nkább csak sejte em. J ukkát és 245

Tuuliát kiskorom óta ismerem. Persze, hogy lá am azon a hétvégén, hogy valami nem stimmel köztük. Tudtam valamicskét J ukka drogüzleteiről, de azt még csak nem is sejte em, hogy olyan mélyre süllyedt, mint ahogy később az apja elmesélte. Különös – A n i megránto a a vállát és az esőköpenyéről a csizmájára csurgo a víz –, az első reakcióm a csalódo ság volt. A z bánto a legjobban, hogy már nem avato be a titkaiba, élete fontosabb eseményeibe. Fogalmam se volt róla, milyen életet folytat újabban. Keresztülmentünk a parkon az A lbertinkatuig. Mire a belvárosba értünk, a köd már nem volt olyan sűrű, egész hosszan el lehete látni az utcán. Kezde sötétedni, a szürkületben meghi hangulatot áraszto ak a kivilágíto ablakok. Kinyílt egy ablak… a lakásban valaki Mick J aggert hallgatott. – Rájö em, hogy csak Tuulia tehe e, noha fogalmam se volt róla, hogy mi oka lehete rá. Természetesen el kelle volna mondanom neked a gyanúm, de képtelen voltam rá. Tuuliával se mertem beszélni. N em magamat félte em. A ól tarto am, hogy kárt tesz magában. Végső soron így is lett. – Meglátogattad már? – Megpróbáltam. A nővér bement megkérdezni, hogy akar-e látni. D e még mindig nem beszél, csak a fejét rázta. Mire lehet számítani, milyen büntetést fog kapni? – A z sok mindentől függ. Ha továbbra se szólal meg, akkor valószínűleg az elmegyógyintézetben fog kikötni. A z I so Roobertinkatu sarkára értünk. A következő mellékutcában volt Jukka lakása. – Épp most költöztem be J ukka régi lakásába – újságolta A n i, mintha kitalálta volna a gondolatomat. – Peltonenék 246

eladták nekem nevetségesen olcsón, mivel a lehető leghamarabb túl akartak adni rajta. Már amúgy is meguntam, hogy albérletben lakjak többedmagammal, kinő em már ebből. És Einstein is élvezi, hogy a S inebrychoff-parkban sétálhat – A n i elgondolkodva rám nézett, aztán azt mondta: – A csizmám teljesen átázott, nem ártana már hazamenni. Ha nincs más dolgod, gyere fel! A z ajtón már nem a Peltonen név állt, hanem a S arkela. Egyébként is sokat változo a lakás; a legfőbb különbség talán azt volt, hogy mindenütt könyvkupacok hevertek. – A könyvespolcoknak még csak egy része készült el, keress magadnak valahol helyet – A n i keresztülkígyózo a könyvhegyek közö a hálószobába, nyilván hogy száraz zoknit vegyen fel. A legnagyobb macska, amit életemben lá am, lustán nyújtózkodo a kék fotelben. A z lehete a kedvenc helye, mert a huzat tele volt fehér szőrszálakkal. Einstein alapvetően fehér volt, de a hátát és a fejét feketésbarna foltok díszíte ék, szürke csíkos farka vége pedig koromfekete volt. Leugro a fotelból és dorombolva a lábamhoz dörgölődzö – máris fehér csík éktelenkede a fekete nadrágomon. A mikor lehajoltam, hogy megsimogassam, egyre hangosabb lett a dorombolás. – Einstein mindenkitől, aki belép az ajtón, azt várja, hogy valami finomsággal kedveskedjen neki – magyarázta A n i, akinek a lábán most már egy szürke gyapjúzokni volt. – Csinálok egy kis teát. A macska kisurrant A n i után a konyhába. S zemügyre ve em a könyvkupacokat. A ntiinak megvolt az a Henry Parland-könyv, amit hosszú ideje hiába kerestem az 247

antikváriumokban. – Kölcsönadnád ezt? – kérdeztem A n it, amikor két gőzölgő csészével a kezében visszajött a konyhából. – Persze. Feljavíto am egy kis alkohollal, remélem, nem bánod – óvatosan belekortyoltam a teába és rögtön felismertem a már jól ismert házi pálinkát. – „Grogos tea tizenke ő ötvenbe kerül, tizennégybe, tizenötbe. (S zórakozóhelytől függően)” – idéztem Henry Parlandot. – Ez i az egyik legolcsóbb szórakozóhely – nevete fel A n i, felismerve az idézetet. A kanapéról lete em pár könyvkupacot a padlóra és leültem a helyükre. A n i lerogyo a fotelba. A törzshelyéről elűzö Einstein sértődö nek tűnt, aztán felugro mellém. Ügyesen befészkelte magát a könyvkupacok közé. – Elmeséled, hogy mi történt tulajdonképpen Tuuliánál? – kérdezte Antti komoly ábrázattal. Belekortyoltam a tüzes teába és elkezdtem mesélni. S zámtalanszor leperegtek elő em álmatlan éjszakákon a történtek, mégsem tudtam még mindig nyugodtan beszélni róla. Előbb csak a hangom remege , aztán a könnyeim is potyogni kezdtek. Mire a történet végére értem, már mindketten sírtunk. – Egy kicsit én is bűnösnek érzem magam – szólalt meg végül Antti. – Ha időben elmondtam volna neked… – Felesleges ezen rágódni. Persze tudom, könnyű ezt mondani. Van még ebből a jó kis édesköményes pálinkából? – S zóval felismerted. Egy félüvegnyi még van. N yilván az egész készletből az utolsó cseppek. Timo siránkozo , hogy a rendőrségen literszámra öntötték bele a mosdókagylóba. A n i behozta a konyhából az üveget és egy tekercs 248

konyhai papírtörlőt. Megtöröltük vele a szemünket. Kedvem támadt megérinteni A n it, és végre volt bátorságom megtenni. A ztán szorosan átöleltük egymást… Úgy tűnt, mintha órák teltek volna el így. A ztán tovább iszoga unk… Közben simoga uk a macskát. Éjszakába nyúlóan beszélge ünk, Tuuliáról, J ukkáról, a bánatunkról, macskákról, a világ dolgairól… A z üveg kiürült, én pedig Antti és Einstein között aludtam el.

249