Az Ellátotti Önkormányzat működése Szentgotthárd Pszichiátriai Betegek Otthona
Cím: Az Ellátotti Önkormányzat működése „ Az embernek mert célja nagy, Hát kell a másik ember, Csak szépen összefogva hat: Sok víz hajtja a malmokat, Sok cseppből áll a tenger. „ (Schiller) A témaválasztás indoklása Klujberné Bella Elvirának hívnak. A szentgotthárdi pszichiátriai betegek otthonában 1990 óta dolgozom. Kezdetben ápolónőként, majd 1996 óta a mentálhigiénés csoport tagjaként
tevékenykedem.
A
főiskola
elvégzését
követően
szociális
munkásként
foglalkoztatás szervező munkakörbe kerültem. Már a munkám kezdetén is fontosnak tartottam a pszichiátriai betegek életének színesebbé, tartalmasabbá tételét. Sokat beszélgettem velük, már nővérként is tartottam számukra különböző foglalkozásokat, mint például zenés rajz és felolvasás. A mentálhigiénés csoportba kerülésemet követően találkoztam a lakói önkormányzattal. Az akkori önkormányzatiság lényegében még csak nevében fedte le a valódi érdekérvényesítést. Lakóbizottság és Élelmezés Bizottság működött már ekkor is, feljegyzés is készült róla, de tulajdonképpen még csak látszólagos önérvényesítés volt jellemző.
Az
akkori
vezetés
szociálpszichiátriai
szemlélete
tette
lehetővé
az
önkormányzatiság létét. A szakemberek ekkor kezdték el a szociális munka eszközrendszerét használni. A közösségi szociális munka fontossága kezdett kibontakozni. Végzettségemet, személyiségemet, és szakmai hitvallásomat figyelembe véve kezdtem el foglalkozni a képessé tevés, az erővel való felruházás, vagyis az empowerment
1
technikával. Az Ellátotti
Önkormányzat koordinálása a munkám fontos részét képezi a mai napig. Ezt a fejlődést szeretném a továbbiakban bemutatni a pályamunkámban.
1
EMPOWERMENT - Képessé tétel. Az empowerment szó szerint felhatalmazást jelent. A közösségfejlesztési szótárban jelentése: az emberek (állampolgárok) tudással és képességekkel való felruházása azért, hogy érdekeiket hatékonyabban képviselhessék és önállóan tudjanak életkörülményeik jobbításáért akciókat indukálni.
1
Az Ellátotti Önkormányzat működése Szentgotthárd Pszichiátriai Betegek Otthona
Sokan úgy gondolják, hogy a szociális munkások csak egyénekkel és csoportokkal foglalkoznak, pedig egyre inkább több hangsúly helyeződik a közösségi munkára. A közösségszervezés akaratlanul is olyan készségeket ad a szociális munkásnak, amely hatékony eszközrendszerévé válik a munkája során. Feladatkörébe tartozik:
Ezen feladatköröket figyelembe véve segítem és támogatom az Ellátotti önkormányzat működését. Az évek alatt olyan mértékű változásokat sikerült elérni, amely az önérvényesítést, az öntevékeny működést eredményezte. Már nem formális jelentőséggel működnek a bizottságok, hanem valódi demokratikus működést láttatnak. Saját programok elindítása történt az elmúlt 20 évben, melyek nem csak helyi szinten, hanem országos szinten is sikert arattak és hagyományt teremtettek. Otthonunkban már több mint 20 éve van jelen az önkormányzatiság. Az önkormányzatiság létét jogszabály 2 írja elő, de nem teszi kötelezővé, ám a szakma szorgalmazza ellátotti önkormányzatok létrehozását. Az évek alatt otthonunkban sokat változott és alakult az ellátotti önkormányzatiság, miközben a társadalmi és politikai rendszer is más irányt mutatott, 2
1993 évi III. tv. A szociális ellátásokról és igazgatásról99/A. §714 A nappali ellátást nyújtó és a bentlakásos intézményekben az ellátottak érdekeik közösségben történő képviseletére és közösségi életük megszervezésére választott képviselőikből - ellátotti önkormányzatot hozhatnak létre, amely ellátja az intézmény szervezeti és működési szabályzatában, illetve házirendjében meghatározott feladatokat. Az ellátotti önkormányzat megalakítása az érdek-képviseleti fórum működését és a 99. § (4) bekezdésében meghatározott feladatait nem érinti.
2
Az Ellátotti Önkormányzat működése Szentgotthárd Pszichiátriai Betegek Otthona
úgy fejlődött az önkormányzat is. A szentgotthárdi ellátotti önkormányzatiság példamutató és sokáig egyedi kezdeményezés volt a bentlakásos intézményi ellátásban. A mai napig az intézmények alig 50 %-ban van jelen az önérvényesítésnek e formája. Az ellátotti jogok érvényesülése fontos hangsúlyt kap a lakóink életében, ezért a jogszabály által előírt Érdekképviseleti Fórummal 3 összhangban segítjük, segítem a lakók érdekeinek, jogainak érvényesülését. Jelenlegi működés Az Ellátotti Önkormányzat a lakóközösség önirányító rendszereként tevékenységein keresztül segíti elő a véleménynyilvánítási jog gyakorlását, a döntési képesség javulását, kialakulását és fejlődését, valamint az önrendelkezési jog gyakorlását. A feladatok bővültek, új bizottsági forma jött létre, nagyobb mértékű lett az önállósodás. A lakók érdemi szerepvállalásának támogatása
is
hangsúlyozottabb
lett.
A
közösség
közvetlenebb
és
hatékonyabb
kommunikációjának elősegítése is eredményesebb, az információk áramlása a lakók felé szabadabb utat kap. Bővült a mozgástér. Az Ellátotti Önkormányzat részére ügyrendet alakított ki a lakóközösség, mely tartalmazza a választás szabályait, a bizottságok munkájának összehangolását, a tisztség megszűnésének módját. Éves munkaterv alapján végzi a munkáját, amit az alakuló ülés után az újonnan megválasztott képviselők dolgoznak ki munkamegbeszélés keretében. Minden év januárjában és februárjában bonyolódnak a választások a nagycsoportok keretében. Az adott részlegek lakóközössége tesz javaslatot a képviselők személyére, majd egyszeri, nyílt szavazással választják
meg
az
aktivistákat.
A
lakóönkormányzat
elnökét
és
helyettesét
a
lakóönkormányzat tagjai önmaguk közül választják meg, erre 4 évente kerül sor. Az aktivisták létszáma, összesen 33 fő. FELADATAINK A bizottságok munkájának összehangolása Éves munkaterv és beszámoló készítése
3
1993 évi III. tv a Szociális Ellátásokról és Igazgatásról: 99. §2)709 Az érdek-képviseleti fórum a tartós bentlakásos intézménnyel intézményi jogviszonyban állók jogainak, érdekeinek érvényesülését elősegíteni hivatott szerv, mely a házirendben meghatározott feltételek és eljárás szerint működik. Az érdek-képviseleti fórum megalakítását a székhelyen, illetve telephelyenként kell biztosítani.
3
Az Ellátotti Önkormányzat működése Szentgotthárd Pszichiátriai Betegek Otthona
Programok szervezése és lebonyolítása, valamint a programokban való aktív szerepvállalás Rendszeres munkamegbeszélések a rendezvények előtt, valamint az egyéb feladatok megbeszélése, elosztása Külső kapcsolatok építése, annak fenntartása A közösség építése, a hatékonyság növelése Együttműködés az intézmény dolgozóival, információk átadása Hatékony
érdekképviselet,
valamint
az
Érdekképviseleti
Fórummal
való
együttdolgozás
Feladataink meghatározásánál fontos előrelépés, hogy az intézményben zajló programok és események szervezésén és lebonyolításán túl, sikerült magasabb célok felé törekednünk:
BIZOTTSÁGAINK 1) Lakóbizottság Az üléseink havi rendszerességgel zajlanak. A választott aktivisták a részlegek hatékony képviseletét látják el. A lakótársak által felvetett problémák, események megbeszélése a cél. A kapott információk továbbítása a nagycsoportokon történik. Igyekszünk mindenki számára kellő felvilágosítást nyújtani a hallottakról. A megbeszéléseken az intézet vezetése is jelen van, ezért fontosnak tarjuk, hogy naprakész, pontos ismereteink legyenek a részlegeken felmerült eseményekkel kapcsolatban. Felkészülünk az ülésekre, 4
Az Ellátotti Önkormányzat működése Szentgotthárd Pszichiátriai Betegek Otthona
tájékozódunk, pontosan leírjuk és összegyűjtjük az aktuális témákat. Az üléseket az elnök és annak helyettese vezetik le. Az elhangzottakról feljegyzést készítünk. 2) Befogadó- Támogató csoport A csoport ülései havi rendszerességgel zajlanak. Kiemelt feladata az újonnan érkezett lakók beilleszkedésének segítése, támogatása. A közösségi életben való jobb eligazodás és a hatékony kommunikáció kiépítése hangsúlyt kap a munka során. A betegszoba mentálhigiénés munkatársa által kapunk rendszeres tájékoztatást az újonnan érkezett lakókról.
3) Élelmezés Bizottság Az
élelemmel
kapcsolatban
felmerült
minőségi
és
mennyiségi
észrevételek
megfogalmazása, valamint ennek továbbítása a csoport feladata. A választott képviselők a részlegeken a lakók által felvetett kéréseket gyűjtik össze. Szintén jó alkalom a nagycsoport arra, hogy ez irányú javaslatokat megbeszéljük. Az üléseken az élelmezésvezető, főszakács, a mentálhigiénés csoport tagja, valamint az osztályvezető nővérek is jelen vannak. Az összejövetelen elhangzottakról feljegyzés készül. A feladatok
meghatározása munkatervben
kerül megfogalmazásra. A bizottságok
összehangolása az elnök és helyettesének a feladata. Havonta, illetve kéthavonta kerül sor a bizottsági ülésekre, ahol a felmerült problémákat, igényeket, kéréseket és kérdéseket beszéljük meg. A feljegyzések, beszámolók, munkatervek írásában segítünk, de egyre több lakónk rendelkezik számítógépes ismeretekkel, így ők is több feladatot tudnak vállalni ennek elkészítésében. Az ülések előtt munkamegbeszéléseket tartunk, illetve az egyes programok előtt megbeszéljük a feladatokat a lakókkal. Ösztönözzük és segítjük őket abban, hogy minél több feladatot önállóan végezzenek és igyekszünk tudásukat és készségeiket a közösség érdekeinek hatékony képviseletére használni. Negyedévente kibővített üléseket szervezünk, ide a lakók javaslata alapján meghívott vendégeket is várunk és a lakó közösségeket érintő témákban van lehetőségük tájékozódni, illetve kérdéseket feltenni. Fontosnak tartom a megfelelő tájékoztatásukat, főleg az életükkel kapcsolatos eseményekről, változásokról.
5
Az Ellátotti Önkormányzat működése Szentgotthárd Pszichiátriai Betegek Otthona
Meghívott vendégeink voltak:
Ellátottjogi képviselő
Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum (PÉF)
Hivatásos gondnokok
Élelmezésvezető
Előgondozó
Foglalkoztatási csoport
Fővárosi Kézműipari Vállalat
Gazdasági referens
Közösségi Pszichiátriai Ellátás
Rendőr parancsnok
Kriminológus
Pszichiáter
Pszichológus
Intézményvezető
Az üléseken rendszeres résztvevők a szakszemélyzet vezetői, mentálhigiénés csoport
Igyekszünk a felállított munkatervben leírtakat követni és megvalósítani. Lakóink számára a munkatársaimmal közösen minden segítséget megadunk a kitűzött célok eléréshez. Az éves munkáról mindig készítünk beszámolót is, ami tükrözi az év folyamán elvégzett feladatokat, megvalósult célokat, hiányosságokat, mulasztásokat. A munkatervben felállított és tervezett rendezvényeink megvalósításában nagyon támogat minket a „Szociális Otthon Lakóiért Alapítvány” is, amely anyagi segítséget jelent a programok lebonyolításában. Kiemelt programok, amelyeken segítőként, aktív közreműködőként rendszeresen részt vesznek:
Farsangi műsorban résztvevőként és a farsangi bálon segítőkét jelen voltak
Március 15-i műsorban többen is szerepeltek
A szavalóversenyen szereplőként és zsűritagként is jelen voltak a tisztségviselők
6
Az Ellátotti Önkormányzat működése Szentgotthárd Pszichiátriai Betegek Otthona
Félnapos és egész napos kirándulást is szerveznek lakóink, ahol közösen beszélik meg az úti célt.
A városban szervezett programokba is bekapcsolódnak, több alkalommal saját maguk szerveztek csoportot a rendezvényen való részvételre, mint például mozilátogatás, színházlátogatás, irodalmi megemlékezés, ünnepi alkalmak. Ezt szorgalmazzuk lakóink részére. Szeretnénk, ha minél önállóbban vennének részt a városi programokon akár hétvégeken is.
Minden évben két alkalommal „Tiszta- Otthon Akciót” szerveznek a lakók, a tavaszi és az őszi hónapban, amellyel céljuk hozzájárulni a környezet rendbetételéhez és a lakótársaikat arra ösztönözni, hogy legyenek minél igényesebbek arra, ahol élnek.
Aktívan szerepet vállalnak az intézmény legnagyobb programján a „Juniálison”, amelyet minden évben megrendezünk lakónk és több intézmény számára is (kb. 15 intézmény). Minden évben gyűjtést szerveznek a dolgozók és a lakók körében tombolatárgyakra, melyet a rendezvényen értékesítenek. A befolyt pénzt (kb. 50- 60 ezer forint) a „Szociális Otthon Lakóért Alapítvány” számára ajánlják fel. A pénzt a lakóknak szervezett rendezvényekre fordítják vissza.
A mentálhigiénés csoport által szervezett programokba aktívan részt vesznek, például szellemi és ügyességi vetélkedőre gyakran hoznak saját ötleteket és készülnek feladatokkal.
A más intézmények által szervezett programokba is aktívan bekapcsolódnak, képviselik intézményünket, eredményeket érnek el és öregbítik intézményünk hírnevét.
Intézményünkben a deviáns lakók részére a kriminológus kezdeményezése által létrejött egy Komplex Bűnmegelőzési Stratégia, egy operatív csoport, amelynek tagja volt és a kidolgozásban is aktív szerepet kapott az Ellátotti Önkormányzat elnöke és az Érdekképviseleti Fórum elnöke is.
7
Az Ellátotti Önkormányzat működése Szentgotthárd Pszichiátriai Betegek Otthona
Az Ellátotti önkormányzat saját programja: Ellátotti önkormányzati nap Előzményként fontos elmondani, hogy 2005-ben lakóink egy munkamegbeszélés alkalmával felvetették, hogy milyen jó lenne egy olyan programot szervezni, amely csak róluk szól, ők szervezik és bonyolítják az eseményeket. Akkor született meg a lakó-önkormányzati nap (2013 óta Ellátotti önkormányzat) ötlete. Elképzelésük akkor az volt, hogy egy „fordított napot” valósítsanak meg, amely a dolgozók részére jelentett egy közös napot, ahol a lakók kerültek irányító szerepbe. Játékos vetélkedőt, közös tornát, akadályversenyt és diszkót találtak ki a személyzet részére. Ez nem aratott osztatlan sikert a dolgozók körében, nehezen tudták megmozgatni őket, ennek ellenére, akik ebben részt vettek mindannyian azt mondták, hogy jól érezték magukat.
Majd ezt tovább fejlesztve a következő évben az aktivisták
felvetették, hogy jó lenne egy másik intézményt is meghívni erre a napra. Felvettük a kapcsolatot a bázakerettyei otthonnal, ahol szintén működött lakói önkormányzat, és meghívtuk őket erre a napra, velük azóta is jó kapcsolatot ápolunk. Majd a következő évben 2007-ben született meg a lakók fejében az a gondolat, hogy színesítenék a programot pályázatkiírásával. Ebben az évben hirdettük meg első alkalommal a kreatív pályázatunkat, melyre a főváros által fenntartott intézményeket is meghívtuk. ( Akkor még fővárosi fenntartású otthonként működtünk.) A témát is a lakók jelölték meg. Az első ilyen ellátotti önkormányzati nap 2007 nyarán volt, akkor még csak néhány intézmény vett részt a rendezvényen. A közös tapasztalatcserén kívül, intézménylátogatásra is sor került, majd kulturális műsor, eredményhirdetés, szellemi és ügyességi vetélkedő következett, végül a napot bál zárta. 2008-ban tovább gondolták a lakóink a programot és újabb pályázat kiírására került sor, mely irodalmi jellegű témákat ölelt fel. Az eredményhirdetés az őszi időszakra tevődött és a meghívottak köre is egyre bővült. A témaválasztásánál a lakók odafigyeltek arra, hogy érdekes, jól megközelíthető legyen a téma, és az önkifejezés felszínre jöjjön képi és írásos formában egyaránt.
8
Az Ellátotti Önkormányzat működése Szentgotthárd Pszichiátriai Betegek Otthona
Témák voltak:
A technikák is egyre színesebbek lettek, nem csak rajzokat és festményeket kaptunk, hanem akár selyemképeket, üvegfestést, nemezelést, kötött és hímzett tárgyakat, és egyéb kreatív alkotásokat nyújtottak be a pályázók. 3 éve fotópályázatot is hirdet az ellátotti önkormányzat. A zsűrinek nehéz dolga volt mindig, mert pályamunkák egyre színvonalasabbak, egyre ötletesebbek és mutatósabbak lettek. A meghívottak körét is bővítették, országos szintűre emelték, és külföldi intézményt is meghívtak. Lakóink büszkék erre a kezdeményezésre, és mivel több otthon is szervez hasonló programokat, még el kell mondani azt is, hogy a lakók öntevékeny módon, saját ötleteik alapján indították útjára a Kreatív és Irodalmi pályázatot. A rendezvény különlegessége pedig pont az, hogy a lakók önmaguk vállaljanak szerepet saját életük irányításában és szervezésében. Idézet az ellátotti önkormányzat 2015 évi beszámolójából: „Az idei év jubileumi év is volt számunkra. Amikor 10 éve felmerült ötletként az önkormányzati nap megvalósítása, akkor még úgy gondoltuk csak magunk számára szervezünk egy kellemes napot és tesszük hagyománnyá. Otthonunkban már több évtizedes múltja van az önkormányzatiságnak. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hisz az intézményünk vezetése is fontosnak tartja az önszerveződést, a saját érdekeinek képviseletét. Bizottságokat működtetünk és valódi beleszólásunk, és hozzászólásuk van a velünk kapcsolatos eseményekbe. Az évek során egyre inkább teret adtunk a saját ötleteinknek, így merült fel 9 évvel ezelőtt az irodalmi és a kreatív pályázat kiírásának ötlete majd annak
9
Az Ellátotti Önkormányzat működése Szentgotthárd Pszichiátriai Betegek Otthona
megvalósítása. Nagyon örülünk annak, hogy hagyományt tudtunk teremteni pályázati kiírásainkkal.”
Képek az önkormányzati napról: Szellemi és ügyességi vetélkedő
Képek a kreatív pályázat alkotásaiból
10
Az Ellátotti Önkormányzat működése Szentgotthárd Pszichiátriai Betegek Otthona
Kulturális műsor
A vendégek
11
Az Ellátotti Önkormányzat működése Szentgotthárd Pszichiátriai Betegek Otthona
Összegzés A Szentgotthárdon működő Ellátotti Önkormányzat tevékenysége példaértékű más otthonok számára. Az elmúlt 20 év távlatában nagy fejlődésen és átalakuláson ment át a lakóönkormányzatiság. A lakók számára az önérvényesítés e formája az egyéni érdekérvényesítést is támogatja. A közösségépítés, közösségformálás az ellátottak számára összefogást jelent a minél nagyobb önállóság felé. Folyamatos munkát jelent az aktivisták figyelmének a megtartása, a tudatosság, a szervezőképesség kiépítése, a munka komolyságának a megtartása, a megújulás. A pályázatomban szerettem volna mindenki számára nyilvánvalóvá tenni azt, hogy milyen fontos szerep jut az egyéni bánásmód mellett a közösségi szociális munkának, ami ma már egyre nagyobb hangsúlyt kap a szociális ellátás során. Szociális munkásként szerepem van abban, hogy segítsem az adott közösséget abban, hogy felismerjék az összefogásban és az önérvényesítésben rejlő erőt. „ A szabadság tulajdonképpen azt jelenti, hogy képesek vagyunk együtt élni a döntéseink következményeivel. „ ( James X. Mullen)
Szentgotthárd, 2016. március 9. Klujberné Bella Elvira
12