Az élelmiszerválság hátterérıl és a termıföld pusztulásáról Kádár Imre MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet
A 20. század II. felében a mezıgazdaság fejlıdése vitathatatlanul sikeres volt a világ nagy részén, hiszen élelmiszer-bıséget teremtett mérsékelt árakon. Árnyoldala, hogy az éhséget számos fejlıdı országban nem volt képes felszámolni. Az éhezık száma a 800 milliót ma is meghaladja a Földön és ez a szám feltehetıen drasztikusan nıni fog. Sıt, láthatóan a fejlett gazdag országokban is jelentıs rétegek alultápláltak vagy éheznek (munkanélküliek, otthontalanok, nyugdíjasok egy része). Az élettanilag optimális, minıségi tápláltság valójában az emberiség nagyobb felének nem adatik meg. Növelnünk kell az élelmiszertermelést, mely növekvı tıkebefektetést, nagyobb tudást, kutatási hátteret feltételez. Valójában azonban hiányzik ez a háttér még a fejlett országokban is. Leépült, hiszen átmenetileg (relatív) élelmiszerbıség lépett fel (USA, EU). Az agrárkutatás kikerült a figyelem középpontjából. A fejlıdı világban is csökken a mezıgazdasági munkaerı, tért hódít a városiasodás. A rohamosan terjeszkedı városok gyakran a legtermékenyebb síkságokat, talajokat falják fel. És nemcsak a talajokat, hanem a víztartalékokat is, melyek lehetıvé tennék az öntözést Az élelmiszertermelés és a mezıgazdaság jelenkori sajátosságait elemezve Nagy (2008) kiemeli, hogy a gyakran 40-60 %-ot is elérı vagy meghaladó állami támogatás megszüntette a szabad piacot. Az ágazat azt termel, amit támogatnak. A globális tıke uralma alá került és profitérdekek irányítják. A mezıgazdaság már egyre kevésbé a vidéki lakósság megélhetésének forrása és élettere. A tıke számára a paraszti életforma feleslegessé válik, népesség kiszorul a munkaerıpiacról. Nem cél az egészséges élelmiszerellátás vagy a nemzeti önellátás. A termelés különféle adalékokat, hozamfokozókat, toxikusan ható mesterséges anyagokat használ. Kiiktatja a helyi fajtákat, génbankokat, melyeket saját genetikailag módosított (GMO) vetımagjával helyettesíti. Leépíti a nemzeti agrárkutatást, kísérletügyet, minıségellenırzı és szaktanácsadószerveket, hogy kontroll nélkül mozoghasson. Mindezt teszi a „versenyképesség” mítoszát hangoztatva. A szerzı szerint az élelmiszertermelés problémáját nemzetbiztonsági ügyként kell kezelni, mert a GMO kérdés a genodícium kérdését is felvetheti. Sajnos nem a családi farm az uralkodó, ahol a tulajdonos a földet megırzi és generációk adják át egymásnak. Érzelmileg is kötıdve minden röghöz. Az emberiség történetében mindig pusztult a talaj ha elidegenedett a személyes törıdéstıl, gazdátlanná vált. Az ókori latifundium, vagy a modern monokultúrák erre egyaránt jó példák. Arisztotelésznél a négy alapelem (föld, levegı, tőz, víz) elsı tagja a föld, a talaj, mely létezésünk alapja minden tekintetben. Az élı és életet hordozó talaj, melyet úgy kezelünk, mintha kimeríthetetlen és ingyen adott volna. Az olajat pl. stratégiai anyagnak tekintjük, a talaj hosszútávon még inkább az és talán elıbb elfogyhat, mint az olaj. A talajpusztulás globálisan egy-két nagyságrenddel haladja meg a talajképzıdés ütemét, melyet geológiai skálán mérünk. Természetes körülmények között évezredek alatt alakul ki a talaj mint természeti test, 1-2 évszázad alatt 1-2 cm feltalaj képzıdhet. A talaj nemcsak a termıképesség funkciójával rendelkezik. A víz, hı, energia és a növényi tápanyagok raktára, az élıvilág primer tápanyagforrása, a természet szőrı és detoxikáló rendszere, a bioszféra génrezervoárja és a biodiverzitás fenntartója. A társadalom közös öröksége és kincse. Az Európa Tanács 1990. évi állásfoglalása szerint a talaj ökológiai funkcióinak megırzését kell elsıdlegesnek tekinteni használata során. Mi a hazai helyzet? A termıföldnek nincs értéke. A rendszerváltás óta kormányaink egymást túllicitálva büszkélkedtek a zöldmezıs beruházásokkal. A legjobb talajaink
sok ezer hektárja pusztul évente, miközben egyik-másik globális óriáscég néhány év múlva, amikor már itt adóznia kellene, továbbvándorol. Maga után hagyva a jóvátehetetlen kárt. A rendszerváltás óta Magyarországon 500 ezer ha-al csökkent a termıterület. Ebbıl mintegy 80 ezer ha-t véglegesen kivontunk a mezıgazdasági termelésbıl. Elnyelte az ipar, városiasodás, autópályák, stb. Az agrártámogatások zöme mindenütt (Egyesült Államok, Európa vagy nem kevésbé Magyarország) a nagy árutermelı monokultúrás gazdaságoknak jut, melyek környezet/talajpusztítók és kevés embernek adnak munkát. A valós költségek alapján nem volna elınyük a családi gazdaságokkal szemben. Az eróziót olajjal váltja ki a nagyüzem, fıként mőtrágyákkal. A talajpusztulás okozta termékenység-csökkenés ellensúlyozása ugyanis több mőtrágyát igényel. A mőtrágyák elıállítása viszont rendkívül energiaigényes. Ellenállóvá, fenntarthatóvá a fajgazdagság, a diverzitás tehet, mely monokultúrában szintén nem valósulhat meg. A biotechnológia, a GM növények a globális cégek monokultúrás gazdálkodását szolgálják. Az USA Mezıgazdasági Minisztériuma (USDA) vizsgálatai szerint pl. a peszticidek használata nem csökkent a GM növénytermesztésben, bár hirdetıi éppen arra hivatkoztak, hogy e növények ellenállóak. A növények termıképessége sem nıtt érdemben, sıt a GM szójavetımag több mint 8000 szabadföldi kísérlet eredményei alapján kevesebbet termett. Stephens az 1840-es években Közép-Amerika ıserdeiben elveszett civilizációk, 40 ısi város nyomaira bukkant. Montgomery (2007) könyvében a talaj szerepét vizsgálta az emberiség történetében arra a következtetésre jut, hogy a modern társadalmak nem tanulnak a múltból. Az emberhez hasonlóan a civilizációknak is van élettartama. Fejlıdnek, birtokba veszik életterüket, majd túlnépesedve lepusztítják erdeiket, erodálják (kimerítik, elsózzák stb.) talajaikat. A lakósság kipusztul, elvándorol, a civilizáció összeomlik. Ez történt az ókori civilizációkkal, mint Görögország, Róma, Maja birodalom, Húsvét sziget stb. Egyiptom elkerülte ezt a sorsot, mert a Nílus hordaléka évente újrateremti termékenységét. „Egyiptom a Nílus ajándéka”- mondta már az ókorban Hérodotosz. Horn (2008) szerint a növekvı népesség és fizetıképes kereslet (Kína, India, DK-Ázsia) által generált élelmiszerigény folyamatosan és drasztikusan emelkedik, melyhez most a bioenergia növények termelése is hozzáadódik. Emellett a gyógyszer- és csomagolóipar alapanyagát szintén a növénytermesztésnek kell majd egyre inkább szolgáltatnia a jövıben a vegyipari alapanyagok helyett. (Lásd a nem lebomló nejlonzacskók betiltása, cseréje keményítı alapú csomagoló anyagokra). Ezzel szemben rohamosan csökken a termıföld, az öntözıvíz-készlet és a tengeri halállomány. Kína legértékesebb termıterületének mintegy 40 %-át veszítette el az utóbbi évtizedek látványos ipari, infrastrukturális fejlıdése és a városiasodás nyomán. Hasonló a helyzet a világ, ill. Európa más vidékein, általában a legjobb földeket építik be. Kínában hagyományosan a földek felét öntözik, de a világ legnépesebb országa különösen érzékeny a vízhiányra, mert negyed annyi víz jut egy lakosra, mint a világátlag. A túlhasználat miatt a talajvízszint gyorsan süllyed, helyére gyakran tengervíz áramlik és a talaj elsózódik, tönkremegy. Az alábbiakban utalunk a Levegı Munkacsoport (2003) tanulmányára, mely a „A termıföld és a zöldfelületek védelme gazdasági eszközökkel” címszó alatt törvényjavaslatot kidolgozott a termıföldrıl szóló 1994. évi LV. törvény módosítására. Az összeállítást Lukács András és Szabó Zoltán végezte Radó Dezsı és Ángyán József munkáira támaszkodva. A termıföld gyors pusztulásának okai és következményei Magyarországon Rohamosan fogy egyik legfontosabb nemzeti vagyonunk: a termıföld. Különösen vészesen gyorsult fel ez a folyamat a rendszerváltás utáni években. Míg 1938-ban a mővelésbıl kivont terület aránya – a KSH adatai szerint – az ország teljes területének csak 6,6 százalékát, 1990-ben
2
11,5 százalékát tette ki, 1996-ban ez az arány már 13,8 százalékra emelkedett, 2001-ben pedig elérte a 16,9 százalékot! Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy az utóbbi években a vonatkozó statisztikák nem követték megfelelıen a valódi változásokat. Ezért javasoljuk, hogy a hagyományos statisztikai módszerek mellett őrfelvételek alapján folyamatosan kövessék nyomon a földhasználat változásait. Az ipar, a bányászat, a közlekedés, a kereskedelmi és a lakóépületek, valamint egyéb létesítmények egyre több értékes földterületet fednek le gyakorlatilag visszavonhatatlanul. A szuburbanizáció, a közúti közlekedés robbanásszerő növekedése, a bevásárlóközpont terjedése és egyéb zöldmezıs beruházások azonban nemcsak környezeti szempontból okoznak súlyos veszteségeket, hanem gyakran társadalmilag is károsak és nemzetgazdaságilag is ésszerőtlenek. A termıföld, a zöldterületek pusztításának az egyik fı oka a hibás árviszonyokban található. Egyrészt Magyarországon a föld ára csak töredéke a nyugat-európai áraknak (ld. az 1. táblázat). Másrészt még Nyugat-Európában sem tükrözi a föld ára mindazokat a tényezıket, amelyek meghatározzák a föld valódi értékét. A zöldterületek, illetve a mezıgazdaság ugyanis tájat, élıvilágot, környezetet is „termelnek”, nemcsak élelmiszereket és nyersanyagokat. Ezek a közösség, a környezet és a fenntarthatóság szempontjából igen fontos „termékek”. 1.táblázat: Átlagos földárak néhány európai országban 2001-ben Ország
Luxemburg Hollandia Németország nyugati része Belgium Spanyolország Dánia Anglia Franciaország Finnország Magyarország
A föld ára (1000 euró/hektár) 60,0 18,0 15,6 12,1 10,0 6,1 4,9 3,0 2,7 1,0
A probléma kezelése gazdasági eszközökkel Az alább felsorolt javaslataink magvalósítása esetén a föld ára sokkal inkább megközelítené annak valós értékét. Bevezetésük arra is ösztönözné a befektetıket, hogy zöldmezıs beruházások helyett barnamezıs (a felhagyott ipari és egyéb leromlott, zöldfelülettel nem fedett területen történı) beruházásokat valósítsanak meg, ami környezetvédelmi és településfejlesztési szempontból egyaránt sokkal elınyösebb. Hasonló jellegő intézkedéseket terveznek az EU több országában is. A német parlament Ember-és környezetvédelmi Bizottsága (Enquete-Komission „Schutz des Menschen und der Umwelt”) 1998ban elkészült jelentése is javasolja az ilyen jellegő adóztatás bevezetését a termıföld, a zöldfelületek védelmére. A bizottság által javasolt intézkedés a becslések szerint 2010-re 90%-kal mérsékelné az éves termıföld-csökkenést az 1995. évihez képest. A német kormány nemrég hozott határozata szerint a termıföld fogyását a jelenlegi napi 130 hektárról 2020-ra 30 hektárra (azaz 77%-kal) kell csökkenteni. A Német Környezetvédelmi Tanács ennek egyik eszközeként vizsgálja 3
a mi földvédelmi járulékunk bevezetését (http://dip.bundestag.de/btd/14/098/1409852.pdf). A brit kormány szintén azt fontolgatja, hogy adópolitikai eszközökkel is próbálja megvédeni a zöldfelületeket és területi korlátok közé szorítani a lakóházak, az ipar és a közlekedési hálózat terjeszkedését. Az eddigiekben felvázolt problémák kezelésére meghozandó intézkedések eredménye a következı: - Számottevıen csökken a termıföld, a zöldterületek, a növényzet pusztulása - Az ipari, kereskedelmi és lakáscélú beruházások egyre nagyobb hányada kerül átcsoportosításra a nagy mennyiségben rendelkezésre álló rozsdaterületekre (lepusztult ipari, lakó és egyéb rossz állapotban lévı területekre), azok újjáélesztésére, - Jelentıs infrastruktúra-fejlesztési és üzemeltetési költségek kerülnek megtakarításra - Az egész társadalom helyett az érintett beruházók fizetik meg a beruházás társadalmi, gazdasági, környezetvédelmi és infrastrukturális költségeit, ami elısegíti az igazságosabb, demokratikusabb és hatékonyabb társadalom kialakítását - Visszaszorulnak a nem kívánatos ingatlanspekulációk és az ezzel összefüggı, igen széles körben elterjedt visszaélések (köztük az e téren óriásira duzzadt korrupció) - Mérséklıdik az önkormányzatokra (és így közvetve a Kormányra) nehezedı pénzügyi nyomás. - A mainál sokkal inkább meg fogunk felelni az Európai Unió és az OECD területfejlesztési prioritásainak. Ezen célok megvalósítására a földvédelmi járulék alkalmas eszköznek tőnik, amennyiben a kívánatos mértékben megemelésre és kiterjesztésre kerül. A termıföldrıl szóló 1994. évi LV. törvény – elıdeihez hasonlóan – egyik legfontosabb nemzeti kincsünk, a termıföld elkótyavetyélésére ösztönöz és nincs tekintettel a talaj szerepére ökológiai rendszerünkben. Törvényeink gyakorlatilag szabad utat engednek a termıföld beépítésének és elhanyagolásának. Gyökeres, gyors változásra van szükség, amit nagymértékben elısegítene - a földvédelmi járulék, a földvédelmi bírság és a talajvédelmi bírság emelése, valamint - a földvédelmi járulék és a bírság kiterjesztése. A törvény által etalonnak tekintett 20 aranykorona nyolcadik minıségi osztályú föld (1.számú melléklet 1. pont) 1999. évi ára hektáronként 80 ezer forint járulékot jelentett, ami 1 év búzatermésének árával egyenlı! Tehát 1 év búzatermésével letudható 1 hektár föld beépítése. Szılı esetében ötödik minıségi osztálynál a járulék 380 ezer Ft/ha, ami még el sem éri az egy évi termés értékét! Az ez négyzetméterre jutó járulék termıföldnél 8-36 forint volt és még védett természeti területen sem haladta meg az 50 forintot. Építési telekként viszont 3-22 ezer forint négyzetméterenként az elérhetı bevétel. A termıföld átminısítése így több százszoros, sıt ezerszeres haszonnal kecsegtet, hiszen az alacsony eladási árnak nincs visszatartó ereje. Ha a termıföldet nem csupán termelési tényezıként fogjuk fel, hanem pótolhatatlan környezeti elemnek tekintjük, a földvédelmi járulékot jelentısen emelni kell. Ennek az intézkedésnek nem a többletbevételek elıteremtése a célja, hanem az, hogy a bevezetésével jelentısen visszaszoruljon a termıföld egyéb célra történı felhasználása. Sajnos a földárak olyan alacsonyak, hogy igen nagymértékő emelés szükséges, hogy a termıföldünket megfelelıen meg tudjuk védeni.
4
A földvédelmi járulék kiterjesztésének indokai Az 1994. évi LV. törvény meghatározása szerint a termıföld „az a földrészlet, amelyet a település külterületén az ingatlan-nyilvántartásban szántó, szılı, gyümölcsös, kert, rét, legelı (gyep), nádas, erdı, fásított terület mővelési ágban, vagy halastóként tartanak nyilván.” A földvédelmi járulékot nemcsak a fenti meghatározásban szereplı területre, hanem minden olyan további területre, amely jelenleg zöldfelület, illetve be nem épített terület (potenciális zöldfelület). Továbbá az ilyen jellegő belterületi földeken a földvédelmi járulék jóval magasabb legyen, mint a külterületen. A járulék mértéke az adott földterület helyétıl is kell, hogy függjön (pl. más mértéket kell alkalmazni a Budapesti Agglomerációban, mint a Nyírségben). A termıföldrıl szóló 1994. évi LV. törvény jelenleg hatályos rendelkezéseivel ellentétben nem szabadna semmiféle mentességet adni a termıföld megszüntetésekor, így például akkor is meg kellene fizettetni a földvédelmi járulékot, ha az adott területen lakóépületekkel, vagy egyéb módon kívánják a termıföldet, illetve beépítetlen területet felszámolni. A termıföld ugyanazokkal az értékekkel rendelkezik, akár kül-, akár belterületen található. Sıt, a belterületen fekvı termıföld a lakosság egészségi állapotára és közérzetére, a települési környezetre gyakorolt hatását tekintve sok esetben értékesebb a külterületen fekvınél. Ezért semmiképp sem indokolt a kül- és belterületi termıföld megkülönböztetése és különösen elfogadhatatlan, hogy ez a belterületen elhelyezkedı termıföld hátrányára történjen. A földtörvény a régi gyakorlatot követve csak a termelési funkciót védi, ám nem vitás, hogy az összes tényezıt értékképzı elemnek kell tekinteni! A magyar termıföld irreálisan alacsony ára, amely egyetlen szempontot követ – nem tartható. A fent említett többi tényezı is legalább olyan értékő, mint a termelés tényezı. Amennyiben csak ezt tekintjük is, akkor a földvédelmi járulékot nyolcszorosára kellene emelni, hiszen így lehet egyenlınek tekinteni a többi elemet is, azaz ez azt feltételezi, hogy a többi tényezı is legalább olyan értékő, mint a termelési tényezı. Azonban a termıföldet csupán termelési tényezıként tekintve is hibás a jelenlegi szabályozás. Semmi sem indokolja ugyanis, hogy csak egy évi búzatermés árát kelljen megfizetni és nem – mondjuk – 10 évi termését. Ez utóbbi esetben viszont – a többi felsorolt tényezıt is legalább ezzel egyenértékőnek tekintve – a földvédelmi járulékot nem nyolcszorosára, hanem nyolcvanszorosára kellene emelni! Fontos felhívni a figyelmet, hogy tulajdonképpen az esetek többségében csak ilyen mértékő járulék lenne visszatartó erejő. Ezért a törvényjavaslat a különbözı tényezıktıl függıen további járulék-emeléseket is tartalmaz. A járulék jelentıs emelését a társadalmi igazságosság és a gazdasági ésszerőség is megköveteli. A jelenlegi rendkívül alacsony járulék ugyanis lehetıvé teszi, hogy egyesek gyorsan és igen komoly mértékben növeljék vagyonukat anélkül, hogy ezzel a vagyongyarapodásukkal arányos ellenszolgáltatást nyújtanának a társadalom részére. A járulék számottevı emelése tehát – az indokok megfelelı kommunikációja esetén – széles körő társadalmi elismerést váltana ki. Az egybefüggı nagy területek leburkolása nemcsak a helyi klímát rontja és nem esztétikus, de a talaj élıvilága és a vízháztartás szempontjából is rendkívül káros. Az utóbbi idıben az ilyen jellegő lefedések elsısorban a nagy bevásárlóközpontokat és a hozzájuk kapcsolódó parkolókat jellemzik. Ezeknek a beruházásoknak a fékezése (legalább a zöldterületeken) egyéb elınnyel is járna. Számos szakértı meggyızıdése, hogy a bevásárlóközpontok létesítése olyan mértéket ért már el, amit nem indokolnak a piaci viszonyok: több fejlett nyugat-európai országban az egy fıre jutó bevásárlóközpont-terület kisebb, mint Magyarországon, miközben az ottani vásárlóerı a 5
magyarországinak a többszöröse. Ugyancsak a szigorítás mellett szól, hogy több városban nagyobb összefüggı, központi fekvéső telket csak a szőkösen rendelkezésre álló zöldterületek rovására lehet kialakítani. Amennyiben a beruházót érdekeltté teszik abban, hogy a parkolót az építmény alatt helyezzék el, akkor az városképileg és környezetvédelmi szempontból egyaránt kedvezıbb. (Dunaújvárosban egy véderdı helyén akarták a parkolót kialakítani, Tatabányán egy városi parkból vettek el jelentıs területet a parkolónak.) A földvédelmi járulék elengedése nemzetgazdasági szempontból is káros: a települések terjeszkedésére ösztönöz, ami növeli az új infrastruktúrák létesítése és üzemeltetése iránti igényeket, miközben a már meglévı infrastruktúra kihasználtsága csökken. Ez óriási pazarláshoz és a költségek kezelhetetlen növekedéséhez vezethet. Magyarország területe a földhasználati zónarendszer szerinti bontásban hat kategória szerint kerülhet besorolásra. Az egyes kategóriákban a földvédelmi járulék mértékét annak függvényében kell meghatározni, hogy az adott beruházás milyen mértékben illeszkedik a környezetéhez, illetve az adott terület mezıgazdasági, illetve természetvédelmi szempontból mennyire tekinthetı értékesnek. Legalacsonyabb a járulékkulcs abban az esetben, ha a beruházás barnamezıs területen valósul meg, míg legmagasabb a járulékkulcs abban az esetben, ha a beruházás, illetve a tevékenység nem illeszkedik az ökológiai adottságokhoz, a természeti erıforrásokat nem rendeltetésszerően használja (pl. csernozjom talajokon ipartelepítés). A zónarendszer kialakítása elkerülhetetlen ahhoz, hogy az országban az ipari, agrár-és vidékfejlesztési prioritások alkalmazhatóak legyenek és a Nemzeti Agrárkörnyezetvédelmi Program végrehajtható legyen. A kategóriák és a hozzájuk tartozó szorzók megfelelıen fejezhetik ki a természeti értékeket és ezáltal mód nyílik arra, hogy a beruházások által okozott kár jelentıs része a beruházót terhelje. Ennek megfelelıen a járulék kivetésének egyik fontos tényezıje a Gödöllıi Agrártudományi Egyetem Környezet-és Tájgazdálkodási Intézete által az MTA TAKI és az FVM NTSZ adataira alapozottan kifejlesztett földhasználati zónarendszerbe történı besorolás lenne. Az országos szintő földhasználati zónarendszer kiváló alappal szolgálhat a földvédelmi járulék – különbözı hasznosítási módoknak megfelelı – járulékkulcsainak kidolgozásához.
Budapest, 2009-06-29
6
