Az elcserélt feleség. Laura Anthony

Laura Anthony

Az elcserélt feleség

Bonnie szinte a hasonmása Katherine Dastinynek, a színésznőnek. Természetesen nagy rajongója, s éppen most tudta meg róla, hogy szakított vőlegényével, Daniellel. Hazafelé Bonnie fejére esik egy deszka, és elfelejti, ki is ő. Kezelőorvosa értesíti Danielt, hogy vigye haza, „volt menyasszonyát”, és segítsen neki visszanyerni az emlékezetét. A férfi először hevesen tiltakozik, ám ahogy telnekmúlnak a napok, egyre rokonszenvesebbnek találja a megváltozott lányt… Eredeti cím: Look a like bride 1997

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


1. FEJEZET – Nahát, nézd csak! A hasonmásod felbontja az eljegyzését! – Tessék? – Bonnie Bradford odagurult székével a munkatársnője asztalához. – Mutasd! Gyorsan átfutotta a pletykalap cikkének első sorát: Kiadta vőlegénye útját az Oscar-díjas színésznő. Alatta pedig ott állt a fiatal filmcsillag, Katherine Destiny fényképe. A fotóriporterek támadása váratlanul érhette. Kifejező szeméből szomorúság áradt. Haja, amely éppen olyan színű volt, mint Bonnie-é, kócosan hullott a vállára. Homlokát gondterhelt ráncok csúfították, csinos ruhája teljesen összegyűrődött a nagy tolongásban. Bonnie sajnálkozó sóhajjal dőlt hátra székében, és elolvasta a cikket „Hollywood legfényesebb csillaga, Katherine Destiny és Amerika legvonzóbb agglegénye, Daniel McNally lemondta küszöbön álló esküvőjét. Az álompár kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozott, de a valós okokról számos mendemonda kering. Dallasban tartott sajtókonferenciáján Miss Destiny kijelentette, hogy életének ezt a nehéz szakaszát visszavonultan óhajtja tölteni. Mr. McNally nem nyilatkozott…”A cikk tovább folytatódott, de Bonnie összehajtotta az újságot, és visszaadta Paige-nek. – Ez olyan elképzelhetetlen. Hiszen annyira boldognak látszottak! Hogy lehettek volna kibékíthetetlen ellentéteik? Paige megcsóválta a fejét. – Néha komolyan aggódom miattad. Úgy viselkedsz, mintha tényleg ismernéd ezeket az embereket. – Bizonyos értelemben ismerem is őket. Láttam Katherine Destiny összes filmjét. Még egy albumot is összeállítottam róla. – Éppen erről beszélek. – Paige mutatóujjával megkocogtatta a homlokát. – Valósággal a megszállottja lettél ennek a furcsa hóbortnak. – Ugyan már! Csak azért csinálom, mert annyira hasonlítok rá. Egyszerűen a tisztelője vagyok. Paige ismét szemügyre vette Katherine fényképét. – Hát az biztos, hogy úgy néztek ki, mint két tojás. Talán ikrek vagytok, akiket a születésükkor elválasztottak egymástól? Bonnie felnevetett. – Anya a leghatározottabban állítja, hogy nem született ikertestvérem, én mégis valami különös vonzódást érzek Katherine-hez. Rendkívüli színésznőnek tartom. Bonnie-t egyszerűen rabul ejtette a mozi különös varázsa. Gyermekkorától kezdve, amelyet anyjával és két vénkisasszony nagynénjével töltött, szívesen menekült a valóság elől a filmek világába.

2/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Nagyon jól emlékszem Katherine és Daniel eljegyzésére. Láttam a tévében – folytatta szórakozottan. – Daniel McNally annyira jóképű, férfias jelenség. Minden nő odavan érte. Gondolom, nagyon kedves ember lehet. – Értem, szóval teljesen belezúgtál – csipkelődött Paige. – Igen – vallotta be Bonnie zavartan. – Valahányszor csak meglátom a fényképét, mindig elképzelem, ahogy átölel… – Tényleg nagyon vonzó férfi – jegyezte meg Paige, egy pillantást vetve Daniel képére. – De nem vagy már kissé idős az efféle ábrándozáshoz? – Elképzelni sem tudom, mi lehet a baj közöttük. Pedig ők aztán igazán olyannak tűntek, mint akiket az Isten is egymásnak teremtett! – Ez is csak azt mutatja, hogy a látszat legtöbbször csal. – Kiábrándult vagy. – Inkább józan. – Én azonban hiszek a szerelemben és az örökké tartó boldogságban. – Mert még nem voltál férjnél. – Az biztos. De majd leszek – jelentette ki Bonnie elszántan. – Ha megtalálom az igazit. – És hogyan akarod megtalálni, amikor ki sem mozdulsz hazulról? – Mert még nem tudtam legyőzni a gátlásaimat a férfiakkal szemben. Bárcsak olyan magabiztos lehetnék, mint Katherine! – Talán ő is ugyanolyan gátlásos, csak eljátssza a határozott fellépésű hölgyet, mint valami szerepet. Ha legközelebb megismerkedsz egy férfival, egyszerűen tegyél úgy, mintha te lennél Katherine! – És gondolod, hogy az segítene? – Persze, hiszen remekül nézel ki. Szeretnék csak félig olyan csinos lenni, mint amilyen te vagy! Egyszerűen érthetetlen, miért rejted állandóan bő lebernyegek alá az alakod. És miért hordasz szemüveget kontaktlencse helyett? A hajadat is kibonthatnád. Öltözködj úgy, mint Katherine! Akkor a férfiak csapatostul tódulnának utánad. – Azt nem szeretném. Nekem csak egy kell, akit szerethetek, és akinek gyerekeket szülhetek. – Akkor gyere el velünk ma este szórakozni! – Sajnos, nem megy. – Bonnie elfintorodott. Gyűlölte a hangos szórakozóhelyeket, az alkoholt meg a hazudós férfiakat, akik hízelgéssel próbálják az ágyukba csalogatni a nőket. – Te sohasem fogsz megváltozni – dobta Paige kedvetlenül az újságot a papírkosárba. – Öt óra, indulnom kell. Nos, jössz vagy maradsz? – Még meg kell írnom pár levelet Mr. Briggsnek. – Akkor hétfőn találkozunk. – Két hét szabadságot vettem ki, hogy rendbe hozzam a házat meg a kertet. És legalább háromszor elmegyek majd moziba is. – Ez aztán izgalmasan hangzik. Jó szórakozást! – Paige felkapta a táskáját, majd az ajtó felé indult. – Ha mégis meggondolnád magad, gyere utánunk a Fast Lane-be!

3/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


Bonnie néhány pillanatra eltűnődött, vajon tényleg olyan reménytelenül sótlan-e, ahogy Paige állítja. Végigmérte virágos ruháját, és felsóhajtott. Hát, nem éppen egy Barbie baba, az igaz. Csakhogy semmit sem utált jobban, mint a feltűnősködést. Bonnie életének egyetlen célja az volt, hogy férjhez menjen, és gyerekeket szüljön. Vajon beteljesülhet-e valaha is az álma? Ha miniszoknyában kell pompáznom hozzá mindenféle bárokban, biztosan nem, gondolta. Azt akarta, hogy olyannak szeressék, amilyen valójában, nem pedig olyannak, amilyennek látszik. Fél órával később végzett a munkájával. A többiek már rég elmentek. A papírkosárból kihalászta az újságot, és a táskájába süllyesztette, azután ő is hazaindult. Milyen kár azért a csodálatos eljegyzésért! – futott át újra az agyán. Katherine helyében ő bizony mindent elkövetett volna, hogy megtartsa vőlegényét. Főleg, ha egy annyira vonzó és nagylelkű férfiról van szó, mint Daniel McNally! Hiszen köztudott róla, hogy számos olyan alapítványt támogat, amelyek a hajléktalanoknak nyújtanak segítséget, vagy az AIDS-kutatást támogatják. Az újságok beszámolói szerint rendes fickó lehet, akinek mindene a család. Akkor mi kifogást találhatott ellene Katherine? Ezen törte a fejét, miközben kilépett az utcára. Odakint a viharos szél felkavarta a port meg a szemetet. Az épületet, amelyben dolgozott, felállványozták, mert a legutóbbi vihar erősen megrongálta. Bonnie lehajtott fejjel sietett át a deszkaalagúton. A cipője sarka hangosan kopogott a pallón. Az egyik munkás elismerően füttyentett utána, ettől elpirult. Legalább valaki nem látta madárijesztőnek. Úgy kellene viselkednie, mint Katherine Destinynek? Erre a gondolatra önkéntelenül is kivette a hajából a csatot. Megrázta a fejét, hogy a fürtjei dúsan a vállára omoljanak. – Ez az, kislány! – rikkantott a munkás. – Mutasd csak meg, amid van! Bonnie megszaporázta lépteit. Az elismerés feltüzelte. Lekapta szemüvegét, és a zsebébe dugta. Végtére is ő Katherine Destiny hasonmása. Vajon milyen lehet úgy élni, mint egy filmcsillag? A szél megélénkült. Valahol a magasban fenyegetően megreccsent egy deszka, Bonnie azonban annyira elmerült a gondolataiban, hogy észre sem vette. Időközben odaért a sarokhoz, és kilépett a deszkaalagútból. – Vigyázzon! – kiáltott rá a munkás. A lány felnézett, és meglátta, hogy odafent egy deszkát teljesen kilazított a szél. – Menjen onnan! – figyelmeztette a férfi, de elkésett. A deszka lezuhant, és halántékon találta a lányt. – Hogy vagy, főnök? – Voltam már jobban is. – Daniel McNally gondterhelten a hajába túrt, és összehúzta a függönyt. – Nincs fontosabb dolguk ezeknek az átkozott újságíróknak, mint hogy állandóan körülöttem szaglásszanak? Hub Threadgill, az intéző, Daniel legjobb barátja megcsóválta a fejét.

4/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


Majdnem két méter magasra nőtt, de sovány, szikár testalkata és jellegzetes öltözködése már messziről elárulta róla, hogy texasi. Szívesen viccelődött, és kissé furán, elnyújtva ejtette ki a szavakat. Aki viszont e tulajdonsága miatt esetleg nem vette őt eléggé komolyan, annak hamar be kellett látnia, hogy hatalmas hibát követett el. – Így van ez, ha az ember mindenféle alattomos kis színésznőkkel kezd. – Muszáj ezt mindig eszembe juttatnod? – Én általában nem szoktam az orrod alá dörgölni, hogy már az elején megmondtam, de tényleg figyelmeztettelek, hogy ez a kis Katherine Destiny egy fabatkát sem ér. – Jól elbánt velem, az igaz – vallotta be Daniel keserűen. – Tudom, főnök. – Hub zavartan bámulta a szürke szőnyeget kitaposott csizmája alatt. Danielnek is nehezére esett a történtekről beszélnie, de néha még egy férfinak is ki kell öntenie a szívét. – Nagyon szerettem – dörmögte. – Legalábbis azt hittem. – Ilyenek a színésznők. – Hub a főnöke karjába bokszolt, hogy jobb kedvre derítse. – Mindenkivel a bolondját járatta. – Veled nem. – De csak azért, mert én már ismerem a fajtáját. Emlékszel Lucindára? Daniel bólintott. Lucinda Hub első felesége volt, és Hollywoodtól Texasig elhíresült a szerelmi kalandjairól. – Hát akkor tudhatod, én ezen már egyszer átestem. Mondhatom, olyan kellemes, mintha farba rúgna egy öszvér. – Egy öszvér azért kíméletesebb lenne. – Valószínűleg. Daniel feltétel nélkül megbízott Hubban. Együtt nőttek fel az árvaházban, ahol Hub szülei dolgoztak. Daniel tízéves korában került oda. Ha nincs a Threadgill házaspár, valószínűleg előbb-utóbb ő is állandó vendége lett volna az állami fegyintézeteknek. Ehelyett azonban pénzügyi lángelme vált belőle, aki szívén viselte a megalázottak és a megszomorítottak sorsát. Az egyetlen fényűzés, amelyet megengedett magának, ez a hatszáz holdas weatherfordi birtok volt. A birtok jelentette számára a biztos menedéket. Úgy tervezte, egyszer majd kiköltözik ide, és családot alapít. Bolond módon azt hitte, ennek érkezett el az ideje, amikor megismerte Katherinet. Elég volt egy pillantást vetnie a színésznő kék szemébe, és máris elveszett. Még csak nem is gondolta volna, hogy a szeretetre méltó külső alatt kőszív rejtőzik. Katherine alaposan elbánt vele. – Miért nem őutána loholnak ezek az újságírók? – dünnyögte idegesen, miközben fel és alá járkált az irodájában. – Ő a filmcsillag, nem én. – Igen, de a Texas Today téged választott az államok legvonzóbb agglegényének. Még a filmcsillagok is felköthetik a gatyájukat, ha veled akarnak versenyezni. Daniel szigorú pillantást vetett barátjára, ám Hub zavartalanul folytatta:

5/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Arra gondoltam, még ki is használhatnád ezt a balesetet. Beszélj az újságíróknak a terveidről: a házakról, amelyeket a Habitattal együtt építesz a rászorulóknak, az AIDS-kutatási alapítványodról, a gyermekotthonoknak nyújtott anyagi segítségről. Ha pedig bosszút akarsz állni Katherine-en, csak el kell mondanod az igazságot, miért szakítottatok. Szerintem rosszul tetted, hogy nem helyesbítettél, amikor azt állította, ő adta ki az utadat. – Talán, de én nem szeretem kiteregetni a családi szennyest. – Tudom. – A legjobb lesz, ha az egész ügyet gyorsan elfelejtjük. Ez azonban korántsem látszott olyan könnyűnek. Daniel talán életében először szeretett bele igazán valakibe, és túl későn jött rá, hogy Katherine az orránál fogva vezeti. A színésznő annyira jól játszotta a szerepét, hogy a kapcsolatuk végére Daniel teljesen elveszítette a nőkbe vetett bizalmát, és nem hitt már a saját ítélőképességében sem. Odalépett az ablakhoz, félrehúzta a függönyt, majd amikor megpillantotta az újságírók egyre népesebb tömegét, felsóhajtott. – Előbb vagy utóbb úgyis beszélned kell velük. Így nem lehet élni – jegyezte meg Hub. – Tudom – bólintott csüggedten Daniel. – Jó, essünk túl rajta! – Tartson ki, kislány! Már kihívtam a mentőket. Bonnie nagy nehezen résnyire nyitotta a szemét. Egy elmosódott, aggódó férfiarcot látott maga előtt. Megpróbált felülni, de szédült. A ruhája felcsúszott. Meztelen lábát nyomta a hideg, kemény beton. – Ne mozogjon! – kérte a férfi. – Megsérült. – Mi történt velem? – motyogta a lány, és óvatosan a halántékához emelte a kezét. Megijedt, amikor meglátta a vért az ujjain. – Leesett egy deszka az állványzatról, és eltalálta. Jó ideig eszméletlenül feküdt. Bonnie zavartan nézte a tömeget, amely körülfogta. Nem tudott visszaemlékezni rá, hol van, és hová igyekezett. Minden olyan idegennek tűnt. A távolban már hallani lehetett a sziréna hangját. – Jön a mentőautó – mondta a munkás. – Köszönöm. – Bonnie félretolta a férfi kezét, majd nagy nehezen felült. Szédült, és valami keserű ízt érzett a szájában. Félelem fogta el. Úgy érezte magát, mintha eltévedt volna egy idegen országban, és nem beszélné a helyi nyelvet. A halántéka szaggatott, ráadásul hányinger kerülgette. – Hol van a táskám? – Fogalmam sincs. – A férfi a körülállókhoz fordult. – Látta valaki a kisasszony táskáját? – Épp most lógott meg vele valami csöves – hallatszott a tömegből. Már csak ez hiányzott! – futott át Bonnie agyán. Nagy szüksége lett volna a táskájára, mert elfelejtette a nevét, és remélte, hogy a jogosítványából kiolvashatja. – Feküdjön inkább! Nem néz ki valami jól. – Vissza akarom kapni a táskámat.

6/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Ellopták. Talán a rendőrség megtalálja. – De nekem most kell! – Ne izgassa fel magát! Már itt is van a mentőautó. A mentőtiszt Bonnie mellé térdelt az aszfaltra. – Meg tudná nekem mondani, kisasszony, milyen nap van ma? – Milyen nap? A férfi olyan türelmesen bólintott, mintha kisgyerekhez beszélne. – Tudja, milyen napot írunk? Bonnie zavartan nézett a férfira. – Nem – suttogta. A tömegen együtt érző morgás futott végig. – Tudja, hol van? Bonnie összeráncolta a homlokát. A feje kongott az ürességtől. – Nos, melyik városban vagyunk most? A lány arcán kövér könnycsepp gördült le. – Sejtelmem sincs. – Semmi baj. Megütötte a fejét, ettől van az emlékezetkiesés. Most felfektetjük erre a hordágyra, Miss… hogy is hívják? Bonnie a többiek arcát fürkészte, hátha tudnak neki segíteni. Elképzelhető, hogy akad közöttük valaki, aki ismeri. – Te jóságos ég! – kiáltott fel ekkor egy nő. – Ez Katherine Destiny, a filmcsillag! – Csak volt a menyasszonyom – dörmögte Daniel McNally a telefonba. – Hála Istennek! – tette hozzá Hub a kanapén ülve. – Ő kért meg rá, hogy hívjam fel magát – mondta az orvos a vonal másik végén kissé kényszeredett hangon. – Az engem nem érdekel. Végeztem vele. Ha azt akarja, hogy valaki odaszaladjon hozzá, akkor próbálkozzon inkább Grant Lewisszal! – A menyasszonyát komoly ütés érte a fején. Daniel megdöbbent. Sajnálta Katherine-t. Azok után azonban, amit elkövetett ellene, hogy van bátorsága még mindig hozzá fordulni? – Mit tehetnék érte? Fizessem ki a kórházi számláját? Hiszen neki is van pénze. – A baleset következtében a menyasszonya elvesztette az emlékezetét – közölte az orvos fagyosan. – Csak a vőlegénye nevére emlékszik, meg a sajátjára. Ez azt jelenti, hogy maga nagyon sokat jelent neki, Mr. McNally. Igaz ez? Talán mégiscsak kedveli őt Katherine valamennyire? – Eddig látni sem akart – jegyezte meg Daniel mereven. – De most igen.

7/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Hogyhogy? – A menyasszonya fél. Még azt sem tudja megmondani, milyen nap van ma. – A volt menyasszonyom – helyesbített újra Daniel. – Szüksége van valakire. Az éjszaka itt tartjuk megfigyelésre, de reggel haza kell engednünk. Sok törődésre lenne szüksége, és valakire, aki segít, hogy visszanyerje az emlékezetét. Daniel különösen visszataszítónak találta az elképzelést, hogy megint átéljen mindent Katherine mellett. Ugyan miért kellene önszántából ismét végigszenvednie az egész színjátékot? – Sajnálom, de ebben nem tudok segíteni. Megadom inkább az ügynöke számát. Majd ő törődik vele. – Meg kell mondanom őszintén, Mr. McNally, hogy kifejezetten barátságtalannak tartom a viselkedését. Akármilyen ellentétek alakultak is ki maguk között, tartozik annyival Miss Destinynek, hogy segít neki, amíg visszanyeri az emlékezetét. – Katherine a balesete előtt sem tudta, kicsoda is ő valójában. Ez az egész csak alakoskodás, hogy kibéküljek vele. Megmondhatja neki, hogy ezúttal nem csinál belőlem bohócot! Ő már eldöntött mindent, amikor az üzlettársammal ágyba bújt. – Biztosíthatom, Miss Destiny balesete nem színjáték. Alaposan megvizsgáltam. Valóban emlékezetkiesésben szenved, és lehet, hogy ez előbb-utóbb véglegessé válik. Tehát eljön? Vagy mondjam meg neki, hogy nem akarja őt látni?

8/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


2. FEJEZET – Billents fenéken, Hub! – Hiszen rajta ülsz! Majd ha felkelsz. – Köszönöm. – Daniel bekanyarodott a kórház parkolójába. – Még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy tehetsz ilyet. – Én is. Úgy látszik, egyszerűen nem tudok nemet mondani, ha valaki bajban van. Még akkor sem, ha ezt a valakit éppen Katherine Destinynek hívják. Köszönöm, hogy elkísértél. Semmi esetre sem szeretnék egyedül maradni vele. – Azt elhiszem. – Gerinctelen fráternak tartasz, ugye? – Te mondtad. – Egy éjszakán át azért megvárakoztattam. – Akkor is úgy ugráltat, mintha a csicskása lennél. – Ez a véleményed? – Határozottan. – Ha rájövök, hogy megint csak valami ügyeskedés van a háttérben… – Daniel elhallgatott, és összeszorította a száját. – Azt reméltem, soha többé nem látom. – Majdcsak túléled valahogy. – Biztosan igazad van. Alig pár napja törte össze a szívem. Ennél rosszabb már nem történhet. Amint Daniel McNally belépett a szobába, Bonnie azonnal tudta, hogy megtalálta, aki után egész életében vágyakozott. Ez a férfi a végzete. A jobbik fele. Egy szédítő másodpercig azt hitte, megérkezett a mennyországba, de Daniel dühösen villogó tekintete kijózanította. Tökéletesen biztosra vette, hogy ismeri ezt a férfit, bár még a saját nevére sem emlékezett. Ismerte minden porcikáját világosbarna hajától barnára sült bőrén át telt ajkáig, amely bódító csókok ígéretét hordozta. A férfi magas volt, és feltűnően izmos testalkatú. A szűk farmernadrág csak még jobban kiemelte keskeny csípőjét és hosszú lábát. A pletykalap, amelyet a baleset után Bonnie mellett találtak, az ágyon feküdt. A lány újra meg újra elolvasta a cikket, de amikor meglátta a saját képét, kellemetlen érzés fogta el. Mintha valami nem lenne rendben. De mi lehet az? Bonnie nagyot nyelt. Vajon miért bontotta fel az eljegyzésüket? Vagy a férfi adta ki az útját? Bárhogyan is igyekezett, nem tudta elképzelni, miképp mondhatna le valaki önszántából egy ilyen férfiról. A tompa dobolás felerősödött a fejében, miközben ezen gondolkozott. Daniel McNally mozgása leginkább egy ragadozóéhoz hasonlított – óvatosan, ruganyosan, fürgén járt. Bonnie annyira elmerült a látványban, hogy észre sem vette az óriást, aki a férfi nyomában a szobába lépett. – Ismerem én magát? – kérdezte az idegentől, amikor végre felfigyelt rá.

9/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Hogyne ismernél. Hub Threadgill vagyok. – Hub Threadgill? – Ez a név semmit sem mondott Bonnie-nak. – Sajnálom, de nem emlékszem rád, Hub. – Nagyon csinos kis mesét találtál ki, Katherine – lépett oda az ágyhoz a férfi. A karját összefonta a mellén, és szúrós tekintettel nézte a lányt. – A Katherine olyan hivatalosan hangzik. Nevezhetnél talán Kathynek! – Hát ez remek! Nagyszerűen csinálod, azt meg kell hagyni – dörmögte Daniel. – Tessék? – Bonnie megdöbbent ettől az ellenséges hangtól. – Hogy érted ezt? Daniel összefonta a karját a háta mögött, és mély lélegzetet vett. – Sejtem, miben mesterkedsz, Katherine, de nem fog sikerülni. Úgyhogy nyugodtan hagyd abba az alakoskodást! A lány csak pislogott, hogy ne fakadjon sírva. Amióta visszanyerte az öntudatát, egyfolytában erős sírhatnékkal küszködött. Magányosnak és elveszettnek érezte magát, és az egyetlen ember, akit megőrzött az emlékezete, jeges gyűlölettel bánik vele. – Én nem játszom! – Aha! Akkor én vagyok a római pápa. Bonnie alsó ajka megremegett. – Légy szíves, ne viselkedj ilyen undokul! Daniel értetlenül nézett rá. – Csak azt kapod, amit megérdemelsz. Gyűlöl engem, futott át Bonnie agyán. Vajon mivel érdemeltem ki ezt a bánásmódot? – Én tényleg nem emlékszem semmire. – Az újságra mutatott. – Ha ez nem lenne, azt sem tudnám, ki vagyok. Daniel megsimogatta az állát. Összehúzott szemmel méregette volt menyasszonyát. Valami megváltozott rajta. Mintha vékonyabb lenne, mint hat héttel ezelőtt, amikor utoljára találkoztak. Kivételesen sminkelésnek a nyomát sem lehetett felfedezni az arcán. Ez a szelíd, természetes kép valahogy sokkal vonzóbbnak tűnt Daniel számára. – Már megint valami szépészeti műtétet végeztettél magadon? – kérdezte hűvösen. Bonnie megtapogatta az arcát. – Tessék? – Az orrod… mintha kisebb és keskenyebb lenne. – Daniel félrehajtotta a fejét, úgy méregette a lány arcélét. – Hát… lehet. Nem emlékszem. Sok ilyen műtétem volt? – Csak a melledről tudok. Bonnie ijedten nézett le a mellére. Daniel gyanakvón lépett közelebb. Az illata is más. Kellemes, friss illat lengi körül a helyett a nehéz, különleges parfüm helyett, amelyet általában használt. A legnagyobb megrökönyödésére Daniel úgy érezte, hogy egyre jobban tetszik neki a lány.

10/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Mire jó mindez, Katherine? Valami újabb ügyeskedés? – Eszem ágában sincs ügyeskedni. És légy szíves, nevezz inkább Kathynek! – De hát utálod, ha Kathynek szólítanak! Te mondtad, hogy minden második csajszit így hívnak. – Ezek szerint megváltozott a véleményem. Daniel odahajolt az ágyhoz, és átható pillantást vetett a lányra. Bonnie felszegte a fejét, így állta a férfi pillantását. Azt igazán nem lehetett volna hibájául felróni, hogy gyáván viselkedne. Furcsa, gondolta a férfi, a szeme valahogy sokkal kékebbnek látszik, mint korábban. És vajon honnan lehetnek azok a szeplők az orrán? Katherine eddig a világért sem merészkedett volna ki a napra fényvédő krém nélkül. – De ha most kivételesen tényleg nem a pénzemre utazol, akkor mit akarsz? – Természetesen megmenteni a kapcsolatunkat. Daniel hátravetette a fejét, és olyan jeges hangon kacagott fel, hogy a lány egész testében beleborzongott. – Hallottad ezt, Hub? Katherine békülni akar. – Mi ebben olyan nevetséges? – Az a deszka tényleg jól eltalálhatott téged. – Számomra ez egyáltalán nem tűnik olyan mulatságosnak! – Jobb lesz, ha valamit mindjárt az elején tisztázunk. Talán van emlékezetkiesésed, talán nincs. Az viszont biztos, mint a halál, hogy mi sohasem fogunk kibékülni. Világos? Bonnie erőtlenül dőlt hátra a párnái közé. Ha Daniel nem fogadja vissza, akkor hová menjen? Mit tegyen? Még arra sem emlékezett, hol lakik. Hogyan kaphatja meg a pénzét? A táskáját ellopták, és semmije sem maradt azon az egyszerű kis ruhán kívül, amit a balesetkor viselt. – Daniel – suttogta –, annyira félek! – Félsz? Egy szavadat sem hiszem. Katherine Destiny soha nem félt semmitől. – A fejem teljesen üres. Fogalmam sincs, mit követtem el ellened, de valami iszonyú dolog lehetett, ha ennyire gyűlölsz miatta. – Te mondtad. Hub megvetően felhördült. Daniel odafordult hozzá. – Mit akarsz? – Miért nem mondod meg neki az igazat? – Úgy van! – csatlakozott hozzá Bonnie. – Tudni szeretném, mi történt. Daniel megköszörülte a torkát. Hirtelen megsajnálta a lányt. Valahogy olyan elveszettnek és ijedtnek tűnt. Ne dőlj be neki, figyelmeztette magát, Katherine-nek minden szavát az érdekei diktálják! Megint össze fogja törni a szívedet. De ha tényleg emlékezetkiesésben szenved, és a baleset hatására valóban megbánást érez? Ez az elképzelés tetszett Danielnek, mert a történtek ellenére is szerette a lányt.

11/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


Ekkor kopogtattak az ajtón. Egy fehér köpenyes, ősz férfi lépett be a kórterembe. – Üdvözlöm! – nyújtott kezet Danielnek. – Dr. Freely vagyok. – Daniel McNally. – Örülök, hogy végre meglátogatta a volt menyasszonyát. Már tegnap estére vártuk. – Nem értem rá. Nem hagyhatok ott csapot-papot, ha valaki füttyent egyet! – Danielt feldühítette az orvos leereszkedő modora. Bizonyára ő is teljesen Katherine hatása alá került, mint mindenki, aki csak egy pillantást vetett rá. – Beszélhetnénk négyszemközt? – Hát persze. – Daniel zsebre dugta a kezét, és követte az orvost a folyosóra. Amikor már nem hallhatták őket, doktor Freely megszólalt: – A menyasszonyát komoly megrázkódtatás érte. Nemcsak az emlékezetét veszítette el, hanem a személyiségét is. A helyzetét tovább nehezíti, hogy az összes iratát ellopták a táskájával együtt, amíg eszméletlenül feküdt. – Micsoda csapás! – gúnyolódott Daniel. – Valamit nem ártana tudnia az emlékezetvesztésről – jegyezte meg dr. Freely ingerülten. – Van, amikor elmúlik, van, amikor állandósul, de mindig megijeszti a beteget. A maga viselkedése, sajnos, nem tűnik túl segítőkésznek. – Egy pillanat! Hadd mondjak magának én is valamit! A volt menyasszonyomnak szenvedélye az alakoskodás. És mindent megtenne azért, hogy teljesüljön az akarata. Még egy emlékezetkiesést is eljátszana. – Tökéletesen tisztában vagyok vele, Mr. McNally, ki az ön menyasszonya. Annyit azonban bizonyosan kijelenthetek, hogy ezúttal nem szerepet játszik. Rajtam kívül még két másik ideggyógyász is megvizsgálta. – Na és? – Miss Destiny semmire sem emlékszik. Már az is a csodával határos, hogy egyáltalán magát felismerte. Még a saját nevét sem tudta, amíg meg nem mondták neki. Fogalma sincs, hol lakik, mit csinált a baleset előtt. Másrészt viszont birtokában maradt bizonyos ismereteknek. Így például, hogy az űrhajós olyan ember, aki a világűrbe utazik, és hogy egy pékségben kenyeret lehet venni. – És ehhez nekem mi közöm? Maga az orvos, gyógyítsa meg! – Mr. McNally, a feltűnően goromba és neveletlen viselkedését megpróbálom annak tulajdonítani, hogy nagy megrázkódtatás érte. – Tulajdonítsa annak, aminek akarja, egy biztos, én semmilyen felelősséget sem érzek Katherine-ért. – Én viszont így nem tudom meggyógyítani. Az agysérülés nagyon kényes dolog. Rengeteg időre és még több törődésre van szükség, hogy helyrejöjjön. Leginkább azok segíthetnek, akiket szerettünk. – Ugyan már, Katherine Destiny soha nem szeretett senkit, csak saját magát! Próbálja meg tükrökkel meg a rajongóival körülvenni, majd meglátja, hogy egy szempillantás alatt meggyógyul! – Nem szereti magát?

12/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Engem? Kifejezetten gyűlöl! – A szeretet és a gyűlölet gyakran együtt jár, Mr. McNally. – Hívja fel az ügynökét! Howie Jerrelnek hívják. Ő már hozzászokott Katherine szeszélyeihez. – Megtettük. Mr. Jerrel azt állította, hogy Miss Destiny a múlt héten elbocsátotta, és ő ennek nagyon örül. – Na látja! – Mi viszont szintén nem tehetünk érte többet, holnap reggel ki kell engednünk a kórházból. Maga bizonyára együtt érző ember. Nagy megterhelést jelentene, ha néhány hétre az otthonába fogadná Miss Destinyt? – Nem tartozom neki semmivel. Már nem vagyunk jegyesek. – Az is lehet, hogy a menyasszonya személyisége teljesen megváltozott. Ő már nem ugyanaz az ember, akinek annak idején megismerte. Ha ez így van, gondolta Daniel, akkor nagy kár, hogy nem évekkel ezelőtt verte fejbe az a deszka. Mennyi szenvedéstől megszabadult volna! Dr. Freely komolyan nézett rá. – Mint Miss Destiny kezelőorvosa megkérem magát, hogy ne hagyja őt cserben! Gondoljon arra az időre, amikor még szerették egymást! Daniel nagyot nyelt. Az orvos szemében rendkívül szívtelennek tűnhet, amiért nem akar segíteni. A szerelem azonban, amelyet valaha Katherine iránt érzett, tévedésnek bizonyult. – Őszintén szólva nem hiszem, hogy velem akarna jönni. – Azért megkérdezhetné… – Hát jó, megkérdezem – adta meg magát Daniel. – De könyörögni nem fogok neki! Ha nem akar, nem jön. – Rendben – nyújtott kezet dr. Freely. – Maga minden tiszteletet megérdemel, Mr. McNally. Inkább megvetést, gondolta Daniel. Attól tartott, most követi el élete második legnagyobb hibáját. Bonnie rámosolygott Hub Threadgillre, a férfi arca azonban komor maradt. A lány megköszörülte a torkát. – Sajnálom, ha valamivel megbántottalak. – Azzal bántottál meg, hogy összetörted Daniel szívét. Bonnie elvörösödött, és lesütötte a szemét. – Borzasztó érzés, ha az ember elveszti az emlékezetét. Nagyon sajnálom, amit elkövettem, de semmire sem emlékszem. – Roppant kényelmes megoldás. – Azt hiszed, csak megjátszom magam? Hub megrántotta a vállát. – Hiszen színésznő vagy. Számtalanszor láttam, amikor bolondot csináltál Danielből. Éppen azért vagyok itt, hogy ez még egyszer ne történhessen meg.

13/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Nem akarok fájdalmat okozni Danielnek. – Mióta? – Gondolom, amióta az a deszka a fejemre esett. Megváltoztam. – Ugyan már! Fogalmam sincs, miben mesterkedsz, de biztosíthatlak, hogy nem fog sikerülni. Világos? – Semmiben sem mesterkedem. – Én figyelmeztettelek. Ha ártani akarsz Danielnek, velem gyűlik meg a bajod! Ezúttal nem fogom tétlenül nézni, hogy tönkreteszed az életét. Daniel ekkor érkezett vissza, és azonnal magára vonta Bonnie figyelmét. A férfi most is teljesen lenyűgözte. Úgy érezte, feltétlenül ki kellene mutatnia valamit ebből: a nyaka köré fonni a karját, megcsókolni telt ajkát, becéző szavakat suttogni a fülébe. Vajon mindig ilyen izgatóan hatott rá, vagy csak a baleset ébresztette fel benne ennyire a szunnyadó vágyat? Daniel megállt az ajtóban, és átható pillantással vizsgálgatta a lányt. – Ma hazamehetsz – szólalt meg végül. – Ó! – Van hová menned? – Ha van is, nem tudok róla. – Aha. – A férfi megköszörülte a torkát, és megpróbálta kerülni Hub tekintetét. – Esetleg nálam tölthetnél néhány napot a birtokon, amíg helyre nem jössz… Hub felnyögött, és a fejéhez kapott. – Mi az ördög ez, főnök? – Te is láthatod, nincs hová mennie. – Daniel újra Bonnie-hoz fordult. – Nos, jössz vagy nem? – Nem megyek, ha emiatt összevesztek. – Mi a szösz! – kiáltott fel Hub. – Hiszen te csak akkor érzed jól magad, ha bajt keverhetsz! A férfi ellenséges hangja mélységesen bántotta Bonnie-t. Tényleg ilyen szörnyeteg lett volna? Talán éppen a baleset által kapott a sorstól egy újabb lehetőséget, hogy helyrehozza, amit elrontott? – Kérlek, gyere el hozzánk, amíg meg nem gyógyulsz! – folytatta Daniel. – Persze, tudom, gyűlölöd a birtokot. Megértem, ha nem akarsz velem jönni. Akkor elviszlek egy szállodába, és megrendelem a repülőjegyedet Kaliforniába. Bonnie már a puszta gondolattól is megijedt, hogy esetleg fel kellene szállnia egy repülőgépre, csupa idegen ember közé. – Inkább veled mennék a birtokra. – Szóval emlékszel rá? – kérdezte Hub. – Nem. – Hazudsz! – Hagyd abba, Hub! – szólt közbe Daniel. – Sem a hely, sem az idő nem alkalmas erre. – Az ördögbe is! Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy magaddal akarod hozni azok után, amit veled művelt.

14/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– De hát megváltozott, nem látod?! – A fenébe is, főnök, elment az eszed? Hiszen ez ugyanolyan ámítás, mint a többi! – Már döntöttem, Hub. Dr. Freely azt állítja, hogy valóban elvesztette az emlékezetét. – És te hiszel neki? Daniel hátat fordított barátjának, majd az ágyhoz lépett. Fájdalommal elegy reménységgel nézett Bonnie-ra. – Közöttünk végérvényesen vége mindennek, Katherine, de segítek neked, amíg olyan állapotba nem kerülsz, hogy egyedül is gondoskodni tudj magadról. – Köszönöm. Ez igazán kedves tőled. – Ha felöltöztél, indulhatunk – zárta le a beszélgetést Daniel, és Hubbal együtt kiment a szobából. Bonnie félrehajtotta a takarót, hogy kiszálljon az ágyból. Egy pillanatra meg kellett állnia, mert szörnyen szédülni kezdett. Mély lélegzetet vett, és eltöprengett azon, amit ma reggel megtudott önmagáról. Nem valami kellemes ember, annyi bizonyos. Annak ellenére, hogy az újságokban található fényképeiről angyalként tekint az olvasóra, és mindenki elragadtatott ódákat zeng a tehetségéről, valójában egy kiállhatatlan szörnyeteg. Halkan kopogtattak az ajtón. Egy fiatal nővér lépett be valamelyik pletykalap legutóbbi számával és egy tollal a kezében. – Aláírná nekem a fényképét, Miss Destiny? – Hát persze. – Bonnie gyorsan odafirkantotta Katherine Destiny nevét az újságra. – A barátom odalesz a gyönyörűségtől! Mindketten nagy rajongói vagyunk. Köszönöm szépen. – Nincs mit. A nővér habozott. – Segíthetek még valamiben? – kérdezte barátságosan Bonnie. – Izé… semmi közöm hozzá, de aggódom a vőlegénye miatt. Szerintem Daniel McNally rendkívül vonzó férfi! El sem tudom képzelni, miért szakítottak. – Őszintén szólva… – a lány összehúzott szemmel igyekezte kibetűzni a nővér köpenyén a névtáblát – …nem emlékszem, Tina. Az ápolónő kuncogni kezdett. – Hát persze, hiszen elvesztette az emlékezetét. A maga helyében én feltétlenül megpróbálnám visszaszerezni. Minden nő szívesen elfoglalná a helyét. – Abban biztos vagyok – jegyezte meg Bonnie szárazon. – Most azonban öltöznöm kell, ha megbocsát. A lány reszkető lábbal ment a fürdőszobába, és belebújt gyűrött ruhájába. A mosdó fölötti tükörben hosszan vizsgálgatta az arcát, mintha ott keresne választ a kérdéseire. Vajon miért lett ilyen kiállhatatlan teremtés? Talán azért, mert valamikor valaki fájdalmat okozott neki, és azóta védekezésképpen ő bánt meg mindenkit?

15/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Lehet, hogy egyszerűen csak gonosz vagyok? – suttogta a tükörképének. – Csakhogy kaptam még egy lehetőséget. Most mindent elölről kezdhetek. Talán még Daniel bocsánatát is sikerül elnyernie. Először viszont arra kell rájönnie, kicsoda is ő valójában.

16/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


3. FEJEZET Az út a birtokig nagyon gyötrelmesnek bizonyult testileg-lelkileg egyaránt. Bonnie-nak szörnyen fájt a feje, ennek ellenére összehúzott szemmel próbálta kibetűzni az utcák nevét. Egyfolytában azon töprengett, vajon kontaktlencsét szokott-e viselni, vagy csak a baleset óta nem lát rendesen. Daniel mellett ült, Hub pedig hátul. Harminc mérföldet tettek meg néma csendben, azután a férfiak a birtokról kezdtek el beszélgetni. Ő pedig mintha ott sem lett volna. Egy könnycsepp gördült le az arcán. Letörölte a kézfejével, és arra gondolt, hogy biztosan megérdemelte ezt a bánásmódot. – Emlékszel még a tóra, Katherine? – kérdezte Daniel végül, miközben a távolban csillogó, náddal szegélyezett vízfelületre mutatott. – Nem – felelte Bonnie, és lopva a férfira pillantott. Daniel arca megkeményedett. – Itt kértem meg a kezed. – Ó! – Életem legszebb napjának éreztem, mert igent mondtál. Nagyon butának tartottál, ugye? – Én sohasem tartanálak butának. Daniel furcsán nézett a lányra. – Dr. Freely azt mondta, lehetséges, hogy teljesen megváltozott a természeted. Kezdek hinni neki. – Én egyelőre csak annyit látok, hogy rengeteg dolgot kell majd jóvátennem. – Ha most színielőadást tartasz, akkor fogadd hódolatomat! Ez idáig a legjobb alakításod. – Nem játszom. – Ebben az esetben tényleg meglepő változáson mentél keresztül. Hub megvetően horkant fel. Bonnie hátranézett. – Úgy látszik, ezt bizonyítanom is kell. – És mi történik, ha visszatér az emlékezete, főnök? Akkor minden olyan lesz megint, mint régen? – Te nem kedvelsz engem valami nagyon, ugye? – kérdezte Bonnie. – Eltaláltad. – Legalább tudom, mire számíthatok – biccentett a lány. Daniel sebességet váltott, és Bonnie akaratlanul is figyelni kezdte az izmok játékát a kezén. Már a gondolatra is izgalomba jött, hogy ezek az erős karok valaha szenvedélyesen ölelték őt. Tudta, valami egészen különleges dolgot veszített el. És talán örökre. Végül felértek egy dombra. Lenn a völgyben, egy barackos közepén viktoriánus stílusban épült fehér udvarház állt galambszürkére festett ablakokkal és ajtókkal. Az udvart fehér léckerítés határolta. A fákon pompás, majdnem érett gyümölcsök illatoztak.

17/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


Bonnie leengedte az ablakot, és beleszagolt a levegőbe. – Mennyei illat van itt! – Nemsokára szüretelünk – jegyezte meg Hub. – Az őszibarackünnep a következő szombaton lesz. – Én is segíthetek szüretelni? – érdeklődött Bonnie. Daniel és Hub értetlenül néztek egymásra. – Segíthetek? – ismételte a lány. – De hiszen gyűlölöd a napsütést! – csodálkozott Daniel. – A barackot meg még annál is jobban! – tette hozzá Hub. Miféle ember az, aki gyűlöli a barackot, a friss levegőt és a napot? – töprengett el a lány. Alig tudta felfogni, amit róla állítottak. Tényleg ennyire megváltozott volna? Daniel rákanyarodott a bekötőútra. A füvön néhány ló legelészett. A szél befújt a nyitott ablakon, és összeborzolta Bonnie haját. Legnagyobb meglepetésére valami mélységes béke töltötte el. Daniel megállt a bejárat előtt. A lány magán érezte a tekintetét, miközben kioldotta a biztonsági övet. A szél felfújta a ruhája alját, a férfi pedig nem is igyekezett elrejteni az érdeklődését. Ajka körül mosoly játszadozott, és ez reménységgel töltötte el a lány szívét. Szóval még mindig vonzónak találja. Hub azt dörmögte, hogy neki már mennie kell a dolgára, és elballagott a dombon álló vörös pajta felé. Bonnie zavarában a cipőjét bámulta. – Gyere, megmutatom neked a házat! A lány megállt az ajtóban, és végignézett az eléje táruló látványon: a fenséges nyugalmat árasztó kőpadlón, a szemben lévő falat uraló, hatalmas aranykeretes tükrön és azon az óriási gumifán, amely a padlótól a mennyezetig érő ólomüveg ablak előtt állt. Tekintete találkozott Danielével. Bonnie-t teljesen zavarba ejtette, amit a férfi szeméből kiolvasott. A szíve hevesebben kezdett el verni. Vajon mindig ennyire felizgatta már egyetlen pillantása is? Daniel megköszörülte a torkát. – Körbevezetlek, jó? – A karja véletlenül hozzáért a lányéhoz, amikor megmutatta, melyik irányba induljanak. Megrökönyödve látta, hogy Bonnie elpirul. – Erre menjünk! – folytatta, majd bevezette a lányt egy nagy helyiségbe, ahol egy kényelmes bőrgarnitúra társaságában a televíziótól a hifitoronyig minden szórakoztató eszköz rendelkezésre állt. A következő szobát szerényen, de elegánsan rendezték be. A sarokban nádból készült hintaszék állt. A dúsan burjánzó növények felülről kapták a fényt. Az erkélyablakot kék csíkos függönyök keretezték. Bonnie elismerőn bólintott. – Milyen kedves ez a szoba! – Régebben mindig azt mondtad, hogy unalmas és semmitmondó. – Daniel arca elkomorult. – Át akartad rendezni krómból meg üvegből készült bútorokkal.

18/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Valóban? – A lány elfintorodott. Minél többet tudott meg a régi énjéről, annál kevésbé tetszett neki. Daniel összehúzott szemmel figyelte a lányt. – Tényleg nem emlékszel? – Nem. A férfi hitetlenkedve csóválta meg a fejét. – Gyere, erre megyünk! – Te vagy az, Daniel? – kérdezte egy női hang. – Én vagyok, Consuelo. Egy lengőajtón belépve a konyhába jutottak, ahol vadonatúj gépek csillogtak-villogtak: mosogatógép, öntöttvas tűzhely meg egy hatalmas hűtőszekrény. A mennyezetről ragyogó rézedények függtek. Bonnie kíváncsian nézte a nőt, akinek ilyen dallamos a hangja. Vajon Consuelo lenne Daniel új barátnője? A gyomra összerándult erre a gondolatra. Sült csirke, zöldbab és frissen sült kenyér mennyei illata szállt a levegőben. Bonnie-nak összeszaladt a nyál a szájában. Hirtelen emlékezni kezdett: látta magát, amint zöldséget tisztít és mosogat. Lehet, hogy főzött már ebben a konyhában? A mosogatónál fekete hajú nő állt, karcsú derekán kötény, kezében törölgetőruha. Amint meglátta Bonnie-t, az ajkára fagyott a mosoly. Összehúzta a szemét, és letette a tányért, amelyet éppen törölgetett. – Hát te mit keresel itt? A lány nagyon udvariatlannak találta ezt a kérdést, de sehogy sem bírt visszaemlékezni, mi rosszat tehetett korábban Consuelóval. Ezért csak zavartan hallgatott, és várta, hogy Daniel mondjon valamit. – Katherine-nek a fejére esett egy deszka, és elvesztette az emlékezetét. A fiatalasszony fekete szemében kétkedés tükröződött. – Katherine, Consuelo Hub felesége. Ők ketten vezetik a birtokot – magyarázta Daniel. Bonnie gyámoltalanul elmosolyodott. – Ne haragudj rám, Consuelo, ha valamikor megbántottalak! A fiatalasszony döbbenten nézett Danielre. – Ezt komolyan gondolja? – Igen – felelte Bonnie határozott hangon. – Sajnos semmire sem emlékszem. – Ügyes kifogás – jegyezte meg Consuelo csípősen. Bonnie letörten szorította a kezét a homlokán díszelgő kötésre. A feje borzasztóan fájt, és semmi másra nem vágyott, csak hogy lefeküdhessen és egy hétig alhasson. Úgy látszott, Daniel megérti. – Az északi vendégszobába viszem Katherine-t. Consuelo megvonta a vállát.

19/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Nekem mindegy, de én nem fogom kiszolgálni. – Azt nem is várom el – kapta fel a fejét a lány. – És mióta, ha szabad érdeklődnöm? – Mostantól. Egyébként meg szólíts Kathynek, ha megkérhetlek! Consuelo meglepődve vonta föl a szemöldökét. – Tényleg megváltozott. – Igen, én is azt hiszem. – Daniel kivezette Bonnie-t a konyhából, és felkísérte a második emeletre. A lépcsőházból öt szoba nyílt. Daniel elmondta, hogy az egyikben van az irodája, a többi négy pedig hálóhelyiség. Egy zöld-fehér szobába vezette a lányt. A széles ágyat csíkos takaró meg jó néhány párna díszítette. Egy polcon hordozható televízió és egy videokészülék állt. Mellettük zongora. Bonnie odalépett az ablakhoz, hogy megnézze a kilátást. Néhány másodpercig némán gyönyörködött a dúsan burjánzó kertben. – És ezt én gyűlöltem? – kérdezte végül csodálkozva. – Igen. – Daniel leült az ágy szélére. – Azt akartad, hogy költözzünk Los Angelesbe. Mindig panaszkodtál, hogy megöl az unalom. Itt ugyanis nincs éjszakai élet. Bonnie a férfi felé fordult. – Estélyekre szoktam járni? – Az nem kifejezés. – Ezt valahogy furcsának találom. – Pedig így van. – Kérdezhetek valamit? – Csak rajta! – Tegyük fel, hogy soha nem nyerem vissza az emlékezetemet. Akkor meddig maradhatok itt? – Nem tudom. – Gondolod, hogy… – Bonnie habozott – hogy te meg én… Szóval, szerinted lehet még rá remény, hogy a kettőnk dolga rendbe jön? Daniel arca elkomorult. – Attól tartok, ez szóba sem jöhet. – Még akkor sem, ha megváltoztam? – Ennek semmi értelme, Katherine! – Kérlek, nevezz inkább Kathynek! Azt jobban szeretem. – Bonnie nyelt egyet. – Sajnálom, hogy ilyen sok bánatot okoztam. – Szóval mégis emlékszel valamire. – Nem, de az után ítélve, ahogy bántok velem, biztosan nagyon gyalázatosan viselkedhettem, és ezt borzasztóan sajnálom. Daniel metsző pillantást vetett a lányra.

20/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Hogyan sajnálhatsz valamit, amire nem is emlékszel? – Igazad van, ez aligha lehetséges. – Bonnie felsóhajtott. Egyre jobban nyomasztotta a múlt. Elfordult, és felemelte a zongora fedelét. – Tudok zongorázni? – Sohasem játszottál. Daniel legnagyobb meglepetésére a lány leült a zongorához, és gyakorlott ujjakkal játszani kezdett. – Azt hittem, semmi érzéked sincs a zenéhez. – Nem is emlékszem rá, hogy valaha is zongoráztam volna. Nagyon furcsa. – Nem lehet könnyű a helyzeted. – Miként lehetséges az, hogy most egyszerre tudok játszani? – Talán a baleset miatt. Majd megkérdezzük dr. Freelyt. Katherine a mutatóujjával megdörzsölte a homlokát. – Nagyon reménykedtem benne, hogy itt majd visszatér az emlékezetem, de sajnos semmit sem érzek. – Az alsó ajka megremegett. Daniel odalépett hozzá. – Több időre van szükséged. – Öt perccel ezelőtt még abban is kételkedett, hogy a lánynak valóban emlékezetkiesése lenne. Most azonban, miután hallotta őt zongorázni, és látta a félelmet a szemében, szinte teljesen biztosra vette, hogy nem hazudik. Vigasztalón Bonnie vállára tette a kezét, a lány pedig hozzábújt. – Annyira félek! – suttogta. – Mitől? Danielt váratlanul elfogta a gyengédség, ismét eszébe jutott az az idő, amikor még hitt a szerelemben meg a boldogságban. Ne dőlj be neki, hallotta a lelkében Hub hangját, Katherine nagyon rafinált nőszemély! Ez a lány a zongoránál azonban egyáltalán nem tűnt rafináltnak. Sőt, különös módon finomnak, kedvesnek és ártatlannak látszott. Ennyire képes lenne megváltoztatni egy embert, ha elveszíti az emlékezetét? – Attól, hogy sohasem fogok emlékezni – felelte a lány. – Ennél már csak attól félek jobban, hogy minden az eszembe jut. Danielt szinte megbabonázta a karjában tartott női test. Hirtelen valami megmagyarázhatatlan kényszert érzett, hogy megcsókolja kedves, rózsás ajkát, belefúrja arcát szőke hajzuhatagába, beszívja bódító illatát. – Szeretném tudni, ki vagyok – folytatta Bonnie –, mégis rettegek attól, amit megtudhatok. Annyira összetörtnek látszott, hogy a férfi önkéntelenül is megszorította a vállát. – Korábban csak kihasználtad az embereket – szólalt meg halkan. – A baleset ezt mintha megváltoztatta volna. – És mi lesz, ha elkezdek emlékezni? – Fogalmam sincs – válaszolta Daniel őszintén. – Viszont, ha megint csak szórakozol velem, gondoskodni fogok róla, hogy keservesen megbánd.

21/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Azt hiszed, nekem ez szórakozás? – kiáltott fel a lány. – A legnagyobb ellenségemnek sem kívánnám. – Tudtommal én vagyok a legnagyobb ellenséged – tört ki a férfiból. – Nem, te a legjobb barátom vagy. – Emlékszel még az első éjszakára, amit ebben a szobában töltöttünk? – Nem – rázta meg a fejét Bonnie szomorúan. – De én igen. Most szebb vagy. Valahogy lágyabb, szelídebb. – Daniel akarata ellenére átölelte a lány derekát, és magához húzta. Bonnie-nak egy pillanatra kihagyott a szívverése. A férfi erőszakosan, vadul csókolta, talán a rengeteg szenvedésért akarta így büntetni, amit a lány okozott neki. – Ezt szeretnéd? – zihálta két csók között levegőért kapkodva. – Nem! – sikoltott fel Bonnie, és megpróbálta kiszabadítani magát. A férfi teljesen összezavarodott. Vigasztalni próbálta a lányt, de közben dühös is lett rá. Furcsa, futott át az agyán, egészen más az íze a csókjának. – Kérlek – szipogta Bonnie reszketve –, nem akarom! Hagyd abba, légy szíves! Daniel csodálkozva hátrébb lépett. Nem értette sem a saját viselkedését, sem a lányét. Miért csókolta meg? És Katherine miért nem használta ki a lehetőséget? Hiszen sohasem viselkedett tartózkodóan. – Valami történik velem. Úgy érzem, mintha még soha senki nem csókolt volna meg eddig – vallotta be Bonnie. – Nagyon félek. – Hát ez remek – jegyezte meg a férfi hidegen. – Miért csókoltál meg? – kérdezte a lány. – Csak próbára tettelek, hogy kiderüljön, igazat mondasz-e. Bonnie felfortyant. – És? Kiálltam a próbát? – Azt hiszem, igen. Ha a lány megpróbálja elcsábítani, tudta volna, hogy hazudik. Most már azonban ez sem fontos. Közöttük akkor is vége mindennek, ha Katherine esetleg megváltozott. – Jól figyelj rám! Én nem békülök. Becsaptál, és visszaéltél a bizalmammal. Mindegy, hogy visszanyered az emlékezeted, vagy sem, nincs visszaút. A legjobb lesz tehát, ha ezt a dolgot kivered a fejedből!

22/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


4. FEJEZET Daniel dühösen viharzott ki a házból. Az ördög vigye el Katherine-t! Megint sikerült elcsavarnia a fejét. Éppen amikor azt remélte, hogy már túltette magát a csalódáson. A férfi nem hitte, hogy Katherine alapjában véve megváltozott volna. Az kétségtelenül igaz, hogy megütötte a fejét, de valami mégis zavarta ebben a történetben. A lány be tudta volna csapni még az ideggyógyászokat is? De miért? Miben reménykedik? Miben mesterkedik? Daniel elhatározta, hogy mindezt megpróbálja kideríteni. Úgy döntött, figyeli Katherine minden szavát, minden mozdulatát. Talán sikerül rajtakapnia valami hazugságon, és akkor leleplezheti. Sajnos azonban be kellett vallania magának, titkon még mindig abban reménykedett, hogy a változás valódi, és minden olyan lesz megint, mint a kapcsolatuk kezdetén. Az imént a szobában, amikor a lány elomló testét a karjában tartotta, szinte már lehetségesnek tűnt az újrakezdés. Katherine csak önmagát szereti, figyelmeztette egy belső hang. A férfi megállt a pajta előtt, nekidőlt az ajtajának, és lehunyta a szemét. Régi emlékek, szertefoszlott álmok keltek benne megint életre. Kezdetben Katherine úgy viselkedett, mint aki szereti a vidéket, és élete céljának tekinti, hogy leendő férjének segítsen a jótékonykodásban. A birtokon akarta megtartani az esküvőt, és mezítláb jelent volna meg a szertartáson, ezzel is jelképezve, hogy igazi farmerfeleséggé szeretne válni. Megígérte, hogy néhány évre abbahagyja a színészetet, és gyerekeket szül. Ő meg, amilyen buta volt, minden szót elhitt neki. – Hé, főnök! – Daniel összerezzent, amikor Hub a vállára tette a kezét, és figyelmeztette: – Ne hagyd, hogy megint behálózzon! – Csak addig marad, amíg vissza nem tér az emlékezete. Hub megvetően fújtatott. – Ne is tagadd, te elhiszed, hogy tényleg megváltozott! – Ugyan már! Hub a fejét csóválva ment vissza a pajtába. Daniel követte. – Mi a baj? Hub levett egy pár kesztyűt a falba vert kampóról, és odanyújtotta a főnökének. – Inkább segíts nekem, és felejtsd el azt a cicababát! Csak ez menthet meg. Daniel magában igazat adott barátjának, és felvette a kesztyűt. Úgy döntött, addig dolgozik, amíg össze nem esik a fáradtságtól, akkor legalább lefekvéskor nem fog Katherine-re gondolni. Bonnie arcán hangtalanul peregtek le a könnyek. Hát őt senki sem szereti? Odalépett az ablakhoz, és félrehúzta a függönyt. Kinézett az udvarra, majd amikor meglátta Danielt a pajta előtt, odaszorította homlokát a hűvös üveghez. Milyen jóképű! Miközben a férfi ölelte és csókolta őt, a hetedik mennyországban érezte magát. Annál nagyobbat zuhant azonban utána, amikor minden reményét szertefoszlatta. Csalódottságában már-már azt fontolgatta, ne menjen-e el a birtokról azonnal.

23/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


De hová mehetne? Semmire sem emlékszik, nincs pénze, és úgy látszik, barátai sem. Nem marad más választása, mint hogy bízzon Daniel türelmében, amíg rendbe nem jön. És ha nem tér vissza az emlékezete? – hasított belé a kérdés. – Meddig lehet élni ebben a bizonytalanságban? Nagyot sóhajtott, és elfordult az ablaktól. Egy biztos: ha sajnálja magát, attól nem lesz jobb a helyzete. Nem gubbaszthat egész nap a szobájában. Ha jóvá akarja tenni a korábbi vétkeit, akkor oda kell mennie az emberekhez, és bebizonyítani nekik, hogy valóban sajnálja, ami történt. Letörölte a könnyeket az arcáról, majd odalépett a komód fölött függő ovális tükörhöz. Magasra emelte a fejét, és elszántan belenézett. – Hát akkor rajta, Katherine Destiny! Kaptál az élettől még egy lehetőséget, indulj, és bizonyítsd be, hogy valóban megváltoztál! Ettől a szónoklattól egy kicsit felbátorodva hagyta el a szobát. Miközben lefelé lépkedett a lépcsőn, meghallotta a konyhából az edények csörömpölését. Úgy döntött, felajánlja a segítségét. Talán így egy kicsit közelebb férkőzhet Consuelóhoz, és megtudhat valamit a múltjáról. Bármilyen fájdalmas lesz is, meg kell történnie. Amikor belépett a konyhában, Consuelo éppen dúdolgatva vette ki a kemencéből a kenyeret. A mennyei illat emlékeket ébresztett Bonnie-ban. A homlokát ráncolva emelte a kezét a fejéhez. A képzeletében megjelent valaki, aki éppen így veszi ki a kenyeret a kemencéből. Azonban nem Consuelo volt az, és nem is ebben a konyhában történt. De akkor ki lehetett? És hol? Mikor? Hirtelen minden elsötétült a szeme előtt. Megtántorodott, és egyik kezével a falnak támaszkodott. – Rosszul vagy, Katherine? – hallotta Consuelót valahonnan a távolból. – Gyere, ülj le ide! Bonnie érezte, hogy erős kezek leültetik. – Lélegezz mélyeket, és hajtsd le a fejed! – javasolta Consuelo. Bonnie szót fogadott. – Teszek borogatást a homlokodra. – Kérlek, ne fáradj! – suttogta a lány erőtlenül, de Consuelo benedvesített egy törülközőt, és a kezébe nyomta. Azután csípőre tett kézzel, figyelmesen végigmérte Bonnie-t. – Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ismét csak egy nagyszerű alakítást láthattam tőled. Egyszer már a bolondját járattad velünk. Becsaptad Danielt. Nem tehetünk most úgy, mintha mi sem történt volna. – De én tényleg nem emlékszem semmire! Consuelo töprengve nézegette a lányt. – Hát nem úgy öltözködsz, ahogy Katherine szokott, annyi szent. – Jelentőségteljes pillantást vetett Bonnie egyszerű, virágos ruhájára. – Ilyen kislányos viseletben hogyan alakíthattad volna a végzet asszonyát? – Ez a ruha volt rajtam, amikor a baleset után magamhoz tértem. Más nincs is nálam, amit felvehetnék. – Hol hagytad a ruháidat?

24/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Nem tudom. – Hol jártál a baleset előtt? – Fogalmam sincs. Kétségbeejtő, nem? – Daniel elajándékozta a holmidat, amit itt hagytál. Még a fényképeidet is elégette. Bonnie kétségbeesetten a tenyerébe temette az arcát. – Borzasztóan gyűlölhet. – Képzeld magad az ő helyébe! Te mit tennél, ha rajtakapnád a vőlegényedet valamelyik barátnőddel az ágyban? A lány értetlenül ráncolta a homlokát. – Hogy tehettem ilyet, Consuelo? Hogyan okozhattam Danielnek ekkora fájdalmat? – Ez itt a nagy kérdés. És erre csak te tudod a választ. Bonnie felállt. – Segíthetek valamit? – Biztos vagy benne, hogy képes lennél rá? – kérdezte Consuelo csípős hangon. – Igen. Szeretném magam valahogy hasznossá tenni. – Akkor terítsd meg az asztalt! Bonnie letette a nedves törülközőt, és megmosta a kezét. – Hol vannak a tányérok meg az evőeszközök? Nem emlékszem rá. – A tányérok abban a szekrényben vannak. Az evőeszköz pedig a második fiókban. – Hányan leszünk? – Öten. Én, te, Daniel, Hub meg Jesse. – Jesse? – A birtokon dolgozik. Egyszer megpróbáltad elcsábítani. Bonnie megütközve pillantott fel. – Valóban? A házvezetőnő megvonta a vállát, és bekapcsolta a robotgépet. A lány reszkető kézzel terítette meg az asztalt. Rájött, milyen sok időbe telik, amíg felkutatja a múltját, és jóváteszi a kárt, amit okozott. Nem lesz könnyű Consuelo barátságát elnyernie, de az első lépést már megtette. Megjött Hub, Daniel meg egy fiatalember, valószínűleg Jesse. A frissen kaszált széna és a napsütés illata áradt be velük a konyhába. Bonnie lopva Danielre sandított. A férfi haja kisfiúsan a homlokába hullott, izmos karja fénylett az izzadságtól. A lány gyorsan lesütötte a szemét. Forróság öntötte el, és a szíve vadul kalimpálni kezdett. Hirtelen csend nehezedett a konyhára, feszültség vibrált a levegőben. – Felvágnád a kenyeret, Katherine? – törte meg végül Consuelo a csendet. Bonnie megkönnyebbülve bólintott, és lehajtott fejjel sietett át a konyhán.

25/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


A lélegzete is elakadt, amikor meghallotta Daniel lépteit maga mögött. A férfi elment mellette, be a mosdóba. Bonnie próbált csak a kenyérszeletelésre figyelni, a kenyér illata azonban megint emléket ébresztett benne. Annyi kérdés gyötörte, amelyekre nem ismerte a választ! – Mit keres itt Katherine? – tudakolta Jesse. – Elvesztette az emlékezetét – magyarázta Daniel, miközben a kezét törölte. Jesse is gyanakodva fogadta a hírt, ahogy Hub meg Consuelo. Bonnie hirtelen nagyon magányosnak érezte magát. Úgy látszik, a világon mindenki gyűlöli őt. Talán jobb lenne, ha elmenne. Mi értelme harcolni a bizalmatlanságuk ellen, amikor úgysem hisz neki egyikük sem? Pillantása találkozott Danielével, és már tudta is a választ. A komor kifejezés a férfi szemében mélyen megindította. Itt kell maradnia, hogy bebizonyítsa, megváltozott. – Kész az ebéd – jelentette be Consuelo, majd az asztalra tette a sült csirkét. Bonnie segített a többi ennivalót is odahordani. Azután megvárta, amíg mindenki leül, és ő is helyet foglalt Daniellel szemben. Ahányszor csak a férfira nézett, a szíve vadul kalapálni kezdett. Nem lehetett mást hallani, csak az evőeszközök csörömpölését. Senki sem szólt egy szót sem. Bonnie körülnézett, és észrevette, hogy lopva mindenki őt figyeli. Idegesen megköszörülte a torkát. – Ugyan már, ne legyetek ilyen barátságtalanok! Miért némultok meg, ha veletek vagyok? – Túl sokat kívánsz tőlünk, Katherine – válaszolta Daniel. Csak turkálta az ételt, szinte semmit sem evett. A lánynak is elment az étvágya. Letette a villáját, és állta a többiek pillantását. – Én csak azt kérem tőletek, engedjétek, hogy bebizonyítsam: megváltoztam. Nem lehetnétek hozzám legalább annyira udvariasak, mint akármelyik vendégetekhez? Jesse a tányérját bámulta, Consuelo az ajkát biggyesztette, Hub kételkedően húzta össze a szemöldökét. Csak Daniel szólalt meg. – Valamilyen módon mindegyikünknek fájdalmat okoztál, és most azt várod, tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna? – Amennyire én tudom, nem is történt semmi! – kiáltott fel Bonnie kétségbeesetten. – Jobb lesz, ha tisztázzuk a dolgokat. Consuelóval úgy bántál, mintha a cseléded volna. Hubot többször is neveletlen tuskónak nevezted, Jesse-t pedig szintén megpróbáltad elcsábítani. Bonnie arcából minden vért kiszaladt. Egész testében reszketett. – Én… én… – És ez még messze nem minden. Lehet, hogy valóban nem emlékszel semmire, lehet, hogy valóban megbántál mindent. Azt viszont nem várhatod tőlünk, hogy mi is úgy viselkedjünk, mintha emlékezetkiesésünk lenne. Hub megpróbálta menteni az ebéd hangulatát, és elkezdett beszélni az előttük álló gyümölcsszedésről, a komor légkört azonban már nemigen lehetett enyhíteni. Daniel szinte megsajnálta a lányt. Olyan szerencsétlenül ült ott, összeszorított ajakkal, a tányérjába meredve. Szerette volna megvigasztalni, de nem tehette.

26/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


Inkább evett pár falatot, és arra az időre gondolt, amikor beleszeretett. Katherine kezdetben sokat nevetett, sohasem panaszkodott, és segített neki mindenben. Persze Daniel is hallotta a pletykákat. Sokan figyelmeztették, hogy ne bízzon meg benne. Ő azonban azt hitte, csak féltékenységből fecsegnek. Katherine néhány hónappal később már kimutatta a foga fehérét. Röviddel azután, hogy odaköltözött a birtokra, követelőző lett, és szeszélyes. Gyakran duzzogott, dührohamokat kapott, és állandóan arról panaszkodott, hogy unatkozik, hiányzik neki az éjszakai élet. Daniel először megpróbálta azzal magyarázni a változást, hogy a lánynak időre van szüksége, amíg hozzászokik az új környezetéhez. Katherine magatartása azonban az idő múlásával egyre elviselhetetlenebb lett. Kikezdett a birtok alkalmazottaival, és lenge öltözékben szaladgált naphosszat. Ha vőlegénye arra kérte, öltözzön fel rendesen, kinevette, hogy féltékeny. – Bocsássatok meg! – Bonnie csüggedt, elgyötört hangja törte meg a hosszúra nyúlt csendet. – Ne haragudj, Consuelo! Nagyon finom az ebéd, de nekem már egy falat sem megy le a torkomon. – A lány szemében könnyek csillogtak, miközben a kezét a gyomrára szorította. Danielnek lelkiismeret-furdalása támadt. Miután azonban az emlékezetébe idézte, milyen remek színésznő Katherine, tartózkodó arckifejezéssel csak bólintott egyet. A lány félénken tolta hátra a székét. Daniel az egyszerű kis ruhát méregette, amely egyáltalán nem illett az állandóan a feltűnést kereső Katherine-hez. Valószínűleg tudatosan választotta, hogy ilyen módon is megpróbáljon a bizalmába férkőzni. – Felmegyek a szobámba, és lefekszem. – Bonnie szinte könyörgő pillantást vetett Danielre, a férfi azonban meg sem moccant. Mindenki fellélegzett az asztalnál, amikor az ajtó becsukódott a lány mögött. Egymás szavába vágva kezdtek el beszélni. – Micsoda szemtelenség! – csóválta meg a fejét Hub. – Én nem bízom benne – jelentette ki határozottan Consuelo. – Ti elhiszitek, hogy tényleg elveszítette az emlékezetét? – kérdezte Jesse. – Szerintem csak megjátssza – felelte Consuelo. – Három ideggyógyász is megerősítette, hogy igazat mond. Csak ezért engedtem, hogy idejöjjön – védekezett Daniel. – Most már nekem is alaposan elment az étvágyam. Inkább kimegyek a gyümölcsösbe – tette még hozzá, majd kiviharzott a hátsó ajtón. Daniel megpróbált nem gondolni Katherine-re, de egyre csak maga előtt látta a lányt, amint lehorgasztott fejjel, megbántott arccal ott áll előtte. A férfi ostoba tökfilkónak érezte magát, de ez sem segített. Gondolj csak Grant Lewisra, figyelmeztette magát, attól majd észhez térsz! Amióta rajtakapta őket az ágyban, Grant nem mert többé a szeme elé kerülni. Katherine tönkretette addig remekül működő munkakapcsolatukat, de sértődötten kijelentette, hogy Daniel csak magára vethet, mert túl sok időt töltött el a hajléktalanok szállásán. A férfi komor arccal gyalogolt a kerítés mellett. A mezőn tehenek legeltek, körülöttük legyek hada döngött a júliusi hőségben. Az égen fehér bárányfelhők szálltak, valahonnan messziről egy repülőgép zaja hallatszott. A könnyű szellő széthordta az érett barack illatát mindenfelé.

27/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


Danielt elvakította a nap, összehúzott szemmel nézett körül. Büszkeség töltötte el attól, amit látott. Ez az ő birodalma. Az otthona, amelyet a legjobban szeret a világon. Gyerekkorától fogva arról ábrándozott, hogy egyszer lesz saját háza, és egyedül ez az álom segített neki átvészelni a nehéz időket. Megállt, végignézett a végtelen fasorokon. A fák ágai szinte a földig hajoltak a gyümölcs súlya alatt. A kerítésnek támaszkodott, és azzal nyugtatgatta magát, hogy a boldogsághoz elég a birtok, az üzlet meg a jótékonykodás. Neki ugyan semmi szüksége erre a szerelem nevű zűrzavarra! Hirtelen halk, tompa nesz keltette fel a figyelmét. Félrehajtotta a fejét, és hallgatózott. Csak nem szipog valaki? Fürkészően körülnézett, de semmit sem látott. Valaki csuklik? Daniel felemelte a fejét. A hozzá legközelebb álló barackfa lombjai közül két lebarnult lábszár kandikált ki. Odalépett, és belesett az ágak közé. – Te vagy az, Katherine? – kérdezte döbbenten. – Menj innen! – Mit csinálsz ott fenn? – Hagyj békén! Daniel még közelebb lépett. A lány papír zsebkendőt szorított a szemére. A szoknyája felcsúszott a combjára. Daniel döbbenten meredt rá. A legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy a hűvös, előkelő Katherine fára mászik. – Hogyan mentél fel oda? – Felmásztam. – A lány hangja elárulta, milyen butának tartja a kérdést. – Miért? – Egyedül akartam lenni – szipogta Bonnie. Formás kis orra piroslott a sírástól, mindkét szeme beduzzadt. – Kérlek, hagyj magamra! Katherine egyedül akar lenni? Már akkor is gyűlölte az egyedüllétet, amikor megismerkedtek. Hát ez az emlékezetvesztés a személyiségének minden vonását megváltoztatta volna? Most sokkal sebezhetőbbnek látszik. Még az alakja is valahogy törékenyebb. Daniel felemelte a kezét, és leszakított egy barackot. – Kérsz egyet? Semmit sem ebédeltél. A lány megrázta a fejét. A férfi elővette a zsebkését, félbevágta a gyümölcsöt, és odanyújtotta neki. – Miért viselkedsz most ilyen kedvesen velem? – kérdezte Bonnie gyanakodva. – Talán azért, mert meglep, hogy a fán látlak. – És mi ebben olyan meglepő? – Bonnie a zsebébe dugta a papír zsebkendőt, majd elvette a fél barackot. – Mert nem vagy éppen egy fáramászós típus, Katherine. – Kathy – javította ki határozottan a lány, azután beleharapott a lédús gyümölcsbe. A barack leve lecsöppent az ajkáról. A látvány heves vágyakozást ébresztett Danielben.

28/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Mennyei – sóhajtott fel Bonnie, miközben lenyalta az ujját. Valahogy ez a mozdulat egyáltalán nem illett egy filmcsillaghoz. – Azt hittem, utálod a barackot. – Imádom. Daniel odanyújtotta neki a barack másik felét is. – Valóban elvesztetted az emlékezeted, ugye? A lány bólintott. – Ha emlékezni próbálok, csak megfájdul a fejem. – Dr. Freely azt állította, hetekig tarthat, mire visszatér az emlékezeted. – De az is lehet, hogy nem tér vissza soha. – Reméljük a legjobbakat. A lány összerázkódott. – Úgy félek. – Meglátod, minden rendbe jön. – Én teljesen másnak érzem magam, mint ő. – Mint ki? – Hát Katherine Destiny. – Ezt meg hogy érted? – Nem úgy gondolkozik, ahogy én. – Te harmadik személyben beszélsz saját magadról? – Nem tudom megmagyarázni, de úgy érzem, mintha valaki más lennék. Furcsa módon Daniel is így érezte. Katherine egészen másmilyennek látszott már akkor is, amikor a megismerkedésük elején a szende ártatlanságot játszotta. Ebből a lányból itt a fán valami olyan őszinte ártatlanság áradt, ami lényegesen többnek tűnt holmi felületi máznál. – Gyere, Kathy – szólt oda neki Daniel, és maga is elcsodálkozott rajta, milyen gyengéden cseng a hangja –, segítek lemászni! Az ágak az arcába csaptak, amikor előrehajolt, hogy a kezét a lány karcsú derekára fonja. A barack illata szinte elkábította. A vékony kartonruha zizegett az ujjai között, és érezte a lány szapora szívverését. Találkozott a pillantásuk. Daniel önkéntelenül is visszatartotta a lélegzetét. Könnyed mozdulattal leemelte a lányt az ágról, majd letette a földre. Hirtelen reccsenés hallatszott. Katherine szeme tágra nyílt az ijedségtől. – Jaj, a ruhám! – kiáltotta, és hátrakapott. – Fordulj meg, hadd lássam! A lány engedelmeskedett az utasításnak. A ruha egészen a gömbölyű kis fenekéig felszakadt, így kilátszott alóla fehér pamutbugyija. Mióta hord Katherine pamut fehérneműt? Eddig jobban kedvelte a selymet.

29/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


Ez az egyszerű, ártatlan fehérnemű valahogy sokkal izgatóbban hatott Danielre, mint a legigézőbb szaténcsoda. Nagyot nyelt. Nem szabad áldozatul esnie a szenvedélyének, mert ez csak testi vonzódás lehet, semmi egyéb. A lány hátranézett a válla fölött, és megtapogatta a ruháját. – Nagyon elszakadt? – Eléggé. Nincs másik ruhád, ugye? Bonnie bólintott. – Azokat a ruhákat elajándékoztam, amiket itt hagytál. Egy darab sem maradt. – Consuelo már mondta. Akkor most mit csináljak? Daniel igyekezett nem gondolni a lány bársonyos, barnára sült bőrére meg a megható, fehér pamutbugyira. – Tudom, hogy utálod a farmernadrágot… – Tényleg? Daniel megrántotta a vállát. – Korábban legalábbis utáltad. Talán Consuelo kölcsönad neked egy farmert meg egy pólót. Azután bemegyünk Weatherfordba, hogy új ruhákat vehess magadnak. Katherine idegesen rágni kezdte az ajkát. – Mi a baj? – érdeklődött Daniel kissé értetlenül. – Nincs pénzem. A kórházban azt mondták, valaki ellopta a táskámat, amíg eszméletlenül feküdtem. – Ne aggódj! Úgyis tartozom neked, amiért a megkérdezésed nélkül elajándékoztam a ruháidat. – Biztos vagy benne? – Azért azt mégsem engedhetem, hogy rongyos ruhában szaladgálj a birtokon! Még akkor sem, ha korábban sokkal lengébb holmikban is mutatkoztál. Katherine megdörzsölte a karját, mintha fázna. – Gyűlölöm, hogy mindig ilyen dolgokat kell hallanom magamról. – Pedig sajnos ez az igazság. – El sem képzelheted, mennyire sajnálom! – Attól még megtörtént. – Tudom. A lány arca elkomorodott, mintha megint sírás kerülgetné. Daniel heves szemrehányást tett magának, amiért ezúttal is megsajnálta. Ha ez a megváltozott Katherine továbbra is ilyen gyengéd érzelmeket ébreszt benne, akkor sürgősen más szállást kell keresnie neki. Semmiképpen sem hagyhatja, hogy újból feltámadjon benne a szerelem, mert az csak újabb szenvedéseket meg gyötrelmeket hozhat. – Menjünk! – szólalt meg hirtelen, és anélkül, hogy bevárta volna a lányt, szinte futva távozott.

30/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


5. FEJEZET Bonnie Consuelo kopott farmernadrágjában és ujjatlan blúzában ült Daniel mellett a kocsiban. A keze az ölében nyugodott. A rövid út alatt Weatherfordig egyetlen szót sem szólt. A férfi közelsége teljesen megnémította. Mit is mondhatna annak az embernek, akivel olyan ördögien elbánt? Lopva Danielre nézett. A férfi összeszorította a száját. A haja összekócolódott, mert vezetés közben állandóan beletúrt. Ingének felső két gombja nyitva maradt, belátást engedve izmos mellkasára. Bonnie nyelt egyet, és elfordult. Ez nem vezet sehova. Daniel félreérthetetlenül a tudtára adta, hogy a kapcsolatukat nem lehet megmenteni. Csak gyötri magát, ha ebben reménykedik. A férfi megállt egy kis divatáruüzlet előtt. Az aszfalt fénylett a forróságtól. Kiszálltak az autóból, és bementek az üzletbe. Daniel kinyitotta az ajtót, hogy előreengedje Bonnie-t. Odabent kellemes hűvös fogadta őket. A lány hunyorgott egy ideig, amíg a szeme a verőfény után megszokta a félhomályt. – Tudom, hogy sokkal szívesebben mennél Fort Worthbe egy előkelő butikba – jegyezte meg Daniel alig leplezett gúnnyal –, de most meg kell elégedned a kisvárosi eleganciával. – Nekem nagyon tetszik ez a hely – felelte Bonnie. – Azt nehezen tudom elképzelni. Még nagyon jól emlékszem arra az esetre, amikor tízezer dollárt hagytál ott egyetlen délután egy butikban. Bonnie már éppen kinyitotta a száját, hogy visszavágjon, amikor odarobogott hozzájuk egy eladó. – Segíthetek? – Igen – mutatott Daniel Bonnie-ra. – A hölgynek új ruhatárra lenne szüksége. – Te jóságos ég! – kiáltott fel az eladónő meglepetten. – Gyere gyorsan, Sarah! Nem fogod elhinni, ki van itt! Daniel a szájára tette az ujját, de már elkésett. Sarah kidugta a fejét a raktárból. – Mi az, Tammy? – Katherine Destiny és Daniel McNally jött be az üzletünkben! – Az lehetetlen. Ők szakítottak! Olvastam az újságban. – Sarah lábujjhegyre állt, és végignézett a bolton. – A pletykalapoknak hiszel, vagy a saját szemednek? – Menjünk innen! – súgta Daniel. – Majd vásárolunk egy másik boltban. Megfogta Bonnie karját, és a kijárat felé húzta. – Udvariatlanság lenne, ha eltűnnénk – tiltakozott a lány. A férfi felsóhajtott. – Azért néhány dolog sohasem fog megváltozni. Egyszerűen képtelen vagy lemondani a közönségről.

31/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


Bonnie gyilkos pillantást vetett rá. Daniel mindig a legrosszabbat feltételezi róla, és fütyül az igazságra. – Látod? Mondtam! – Tammy meg Sarah állt mellettük izgatottan. – Kérhetünk egy aláírást, Miss Destiny? – Hát persze. Daniel hátrált egy lépést. – És mióta vannak megint együtt? – tudakolta Tammy, miközben Sarah elment papírért meg tollért. – Nem vagyunk együtt – dörmögte Daniel. – Bennünket nem lehet ám becsapni! – repesett Tammy csillogó szemmel. – Ez titok – súgta Bonnie. – Nagyon kérem, ne mondják el senkinek! – Bennünk megbízhat, Miss Destiny – nyugtatta meg Sarah. Bonnie elvette a golyóstollat, és odakanyarította Katherine nevét az egyik papírlapra. – Be fogjuk keretezni, és felakasztjuk a boltban a falra – jelentette ki Sarah. – De most külön is kérnénk egyet-egyet. Bonnie mosolyogva teljesítette a kérést, miközben Daniel rosszkedvűen járkált fel-alá a boltban. – Hálásan köszönjük – csicseregte Sarah és Tammy boldogan. – Szívesen. – Bonnie-nak tetszett, hogy a lányok ennyire csodálják. A baleset óta először érezte, hogy tisztelik és szeretik. – Megtennétek nekem ti is valamit? – Szíves örömest. – Segítsetek ruhát választani! – Komolyan? – Tammy meglepetésében levegő után kapkodott. – Ha az én véleményemre kíváncsi, maga túl előkelő ehhez az üzlethez. – Igaza van – erősítette meg Sarah. – A Bloomingdalesnél kellene vásárolnia. – Szeretném fellendíteni a helyi gazdaságot. Ha hiszitek, ha nem, nekem tetszik a countrydivat. – Hát azzal szolgálhatunk. Ugye az őszibarackünnepre kell a ruha? Bonnie hátranézett Danielre. A férfi a falnak dőlt, keze a zsebében, a szemét gyanakvóan összehúzta. Bonnie felszegte a fejét, és újra a lányokhoz fordult. Ha Daniel duzzogni akar, akkor csak rajta. Ő meg élvezi addig az eladókisasszonyok csodálatát. Egészen jól szórakoztak. Bonnie bevette magát a próbafülkébe, és Sarah meg Tammy felváltva hordták neki a ruhákat. – Jöjjön, mutassa meg a kedvesének is! – unszolta Tammy, amikor egy farmeranyagból készült kertészszoknyát nyújtott be Bonnie-nak. – Kinek? – értetlenkedett a lány. Sarah csiklandósan felvihogott.

32/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Danielnek, természetesen. Úgy néz ki szegény, mintha a fogát húznák. A férfiak számára általában rettenetes szenvedést jelent, ha együtt kell ruhát vásárolniuk a feleségükkel. Bonnie elmosolyodott, és belebújt a parányi hímzett eprekkel díszített kertészszoknyába. A ruhadarab szorosan feszült karcsú derekára, és csak a combja közepéig ért. A lány kilépett a próbafülkéből, és megpördült a tengelye körül. – Nos, hogy tetszik? – kérdezte, amikor megállt Daniel előtt. A férfi tetőtől talpig végigmérte. Vajon Bonnie csak képzelte, hogy közben szaporábban kezdte szedni a levegőt? – Nem ilyen ruhákat szoktál hordani – szólalt meg a férfi végül. Bonnie csípőre tette a kezét. – Hogy érted ezt? Daniel csak megrántotta a vállát. A lány dühösen elfordult, és odament a ruhaállványokhoz. Hát muszáj állandóan felhánytorgatni a múltat? Levett egy rózsaszín, könnyű anyagból készült nyári ruhát, majd maga elé tartotta. – Ez jobban tetszik? – Miért fontos ez, Katherine? – Mert nekem nagyon fontos a véleményed. – Igen? Akkor miért nem kérdeztél meg, mielőtt azt állítottad az eladóknak, hogy újból együtt vagyunk? – Ezt nem állítottam. Csak ők gondolták. Én pusztán annyit kértem, hogy ne mondják el senkinek. – Ami Weatherfordban nem egyéb, mint felhívás a keringőre. Az egész város erről fog beszélni. Holnapra pedig még az újságba is bekerül. – Ugyan már! – Csak nem akarod letagadni, hogy szántszándékkal keresed a feltűnést? Bonnie mérgében dobbantott egyet a lábával. – Pedig vedd tudomásul, én nem hazudok! – Vigyázz, nem vagyunk egyedül! – Daniel fejével Sarah és Tammy felé intett, akik a sarokban pusmogtak. – Ó, hogyan is felejthettem el, neked életelemed a szereplés! – Ez aljasság! – Akinek nem inge… Bonnie felsóhajtott, és újra megkérdezte: – Szóval tetszik a ruha, vagy sem? – Olyan kedvesen egyszerű, tehát nem illik hozzád. – Akkor megveszem. – Tégy, amit akarsz! – Azt is teszem.

33/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Mindig is azt tetted. Miért lenne éppen most másképp? – dohogott Daniel. Bonnie könnyekkel a szemében ment a pénztárhoz. – Ezt a ruhát kérem – mondta Tammynek –, azután a kertészszoknyát, a farmernadrágot meg a blúzokat. Daniel odalépett, és a pultra tette a hitelkártyáját. Tammy vidáman fecserészett, de Bonnie annyira elmerült komor gondolataiban, hogy nem is hallotta. – Szóval eljön? – kérdezte az eladólány még egyszer. – Hogyan? – Azt kérdeztem, eljön-e az őszibarackünnepre. – Nem – jelentette ki Daniel határozottan. – Igen – vágta rá Bonnie ugyanabban a pillanatban. – Mi szüretelni fogjuk a barackot, az ünneplést meghagyjuk másoknak – magyarázta a férfi. – Jöjjön el! – kérlelte Tammy. – Még szükségünk lenne pár önkéntesre. Különösen a csókpavilonnál. Nagy sikere lenne, Miss Destiny. – Sajnálom, de nem hiszem, hogy elmegyünk – ellenkezett továbbra is a férfi. – Azt hittem, részt szokott venni a jótékonysági rendezvényeken – kötözködött Sarah. – A bíróság épületét szeretnék felújítani a bevételből. Egyébként Katherine-nek csak a homlokát vagy az arcát csókolhatnák meg. – Mi is a csókpavilonban fogunk dolgozni Sarah-val – tette hozzá Tammy. – Nem – makacsolta meg magát Daniel. – Én viszont szívesen elmegyek – szólt közbe Bonnie. – Hol lehet jelentkezni? – Katherine! – kiáltott föl a férfi megbotránkozva. A lány azonban ügyet sem vetett rá, hanem kedvesen az eladókra mosolygott. Tammy örömében tapsikolni kezdett. – Azonnal elmondom a szervezőknek. Katherine Destiny, az Oscar-díjas színésznő is ott lesz az őszibarackünnepen! Ki gondolta volna? Egy halom pénzt gyűjtünk! – Becsomagolta az árut, a hitelkártyát pedig visszaadta Danielnek. – Ugyan már, Mr. McNally, ne legyen olyan morcos! Nagyon jól fog szórakozni, megígérem! – Menjünk! – Daniel karon fogta Bonnie-t, és az ajtó felé húzta. Amikor már a járdán álltak, megszorította a lány kezét, és kényszerítette, hogy ránézzen. Orrcimpái remegtek az idegességtől. – Meg tudnád mondani, mit akartál elérni ezzel? Bonnie a szeme sarkából látta Sarah-t és Tammyt, ahogy kíváncsian a kirakatüveghez nyomják az orrukat. – Ugyan már, Daniel, ne rontsd el a mulatságomat! Biztosan remekül szórakozunk majd. – Azt hittem, elég jöttmenttel csókolóztál már. Ezek szerint tévedtem. – Te a régi Katherine-ről beszélsz, én azonban Kathy vagyok, és nagyon zokon veszem, hogy állandóan megalázol, miközben szüntelenül olyan dolgokat vetsz a szememre, amelyekre nem emlékszem. Undok vagy hozzám, amióta csak kihoztál a kórházból. Ha ilyen szörnyetegnek tartasz, akkor miért hívtál meg magadhoz?

34/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Mert az orvosod rákényszerített. – Tényleg? Ilyen könnyen megijedsz egy orvostól? – Hát jó. Megsajnáltalak. Ezért hoztalak magammal. – És miért sajnáltál meg? – Mert senkid sincs. Se családod, se barátaid. Akik körülötted lebzselnek, csak csodálnak, és semmit sem tudnak a valódi Katherine-ről. Csodálják a játékodat, a szépségedet. Be kell ismernem, hogy kezdetben én is közéjük tartoztam. Akik azonban valóban ismernek, mint Hub, Consuelo, Grant, Jesse meg én, jól tudjuk, hogy keresztülgázolsz mindenkin, és semmibe veszed az embereket, ha már elérted a célodat. – Tehát semmi vonzalmat nem érzel már irántam? – Egyáltalán semmit – jelentette ki Daniel mereven. – Akkor nem leszek tovább a terhedre. – Bonnie könnyes szemmel sarkon fordult és elszaladt. – Hová akarsz menni? – kiáltott utána a férfi. A nap forrón sütött. A lány fején a seb fájdalmasan lüktetni kezdett. Elszédült. Egész nap nem evett semmit azon az egy szem barackon kívül, amelyet Danieltől kapott. – Katherine! A lány megbotlott egy kőben. Kihullott a kezéből a szatyor, de ő csak futott tovább. Fogalma sem volt, merre tart. Csak azt tudta, menekülnie kell a múltja elől, amely követi és gyötri, bárhová megy. Levegő után kapkodva ért a kereszteződéshez, körül se nézett, csak lelépett az útra. – Vigyázz! – kiáltott rá Daniel. Bonnie hirtelen oldalra pillantott, és látta, hogy egy ócska teherautó száguld felé. A platóján ketrec állt, tyúkokkal. Ijedtében megdermedt. Egy duda hangját hallotta, fékek csikorogtak, tollak szálltak a levegőben. Daniel teljes erővel félrelökte. Bonnie átrepült a kereszteződésen, és térdre esett az aszfalton. Zihálva feküdt a földön, rémült tekintetét a kerekekre szegezve, amelyek alig néhány centiméterre álltak meg a fejétől. A kocsi ajtaja kinyílt. A sofőr dühös hangja hasított a fülébe. – Mi a fenét csinál? – üvöltött a férfi. – Hát nem lát a szemétől? – Nagyon sajnálom – suttogta Bonnie. – Maga vak vagy őrült? – folytatta az idős férfi az idegességtől reszketve. – Ha az az ember nem löki félre, semmi sem maradt volna magából! – A sofőr holtsápadt arcán látszott, hogy egyszerűen képtelen feldolgozni magában a történteket. – Ne kiabáljon már a hölggyel! – szólt rá Daniel. – Hát nem veszi észre, hogy teljesen magánkívül van? – Hogy még ő van magánkívül? Hiszen én gázoltam el őt egy hajszál híján! A férfi izgatottan járkált föl és alá a kocsi mellett. A tyúkok hangosan kotkodácsoltak. – Kihívják a rendőrséget? – Ugyan már! – nyugtatta meg Daniel, miközben Bonnie fölé hajolt. – Megsérültél, Kathy?

35/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


A lány egész testében reszketett. A farmernadrág elszakadt, kezéről pedig lejött a bőr. Daniel felsegítette, és leporolta a ruháját. – Minden rendben? – kérdezte az idős férfi. – Ó, igen – felelte Bonnie színtelen hangon. – Csak megijedtem. – Hát még én! – tette hozzá a sofőr, majd visszaballagott a kocsijához. – Menjünk le az útról! – szólt Daniel, és magával húzta Bonnie-t a járdára. Ott felvette a szatyrot, amit a lány elejtett, azután bementek egy vegyeskereskedésbe. Bonnie élvezte a férfi gondoskodását. Bárhogy is tagadja Daniel, a viselkedése többet mond minden szónál. Még mindig kedveli őt. A boltban hűvös félhomály fogadta őket. A bejáratnál könyvek és újságok kínálták magukat egy állványon. A hangszóróból Jerry Lee Lewis hangja szólt. Bonnie előtt hirtelen megjelent egy emlékkép. Látta magát kislányként, rózsaszín nyári ruhában, cicafarokkal, ahogy egy piros hokedlin ül, és a nagynénje sajtos szendviccsel meg gyümölcslével kínálja. June néni. Bonnie megbökte Daniel vállát. – Eszembe jutott valami. A férfi megállt a gyógyszeres polc előtt, és a lányra nézett. – Micsoda? – Valami a gyerekkoromból. Már jártam ilyen üzletben, mint ez. Mégpedig sokszor. June nagynénikém ilyenben dolgozott. – A nagynénéd? – ráncolta Daniel a homlokát. – Mindig azt állítottad, hogy nincs családod. – De egy nénikém biztosan van – makacskodott Bonnie. – Vagy legalábbis volt. – És mire emlékszel még? – Daniel levett a gyógyszeres polcról egy kis üveg jódot, egy csomag kötszert meg egy ragtapaszt. – Ez minden. – Kezdetnek ez is elég. Odamentek a pénztárhoz. Miközben Daniel fizetett, Bonnie igyekezett megint felidézni az emlékképet, de a feje olyan borzasztóan lüktetett, hogy gondolkodni is alig tudott. A kocsiban Daniel felbontotta a kötszert, és kinyitotta a jódos üveget. A lány orrát facsarta a csípős szag. – Mutasd a kezed! – hallotta Daniel hangját. Odanyújtotta a tenyerét, a férfi pedig bekente a sebet a jóddal. Bonnie-nak a lélegzete is elállt, annyira csípett. – Be kell vallanom, hogy halálra rémültem, amikor a kocsi elé léptél. – Köszönöm, hogy ellöktél előle. A férfi felemelte a fejét, és Bonnie szemébe nézett. – Ha nem löktelek volna el, most nem kötözhetném be a kezed.

36/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


A lány nagyot nyelt, és a nadrágjára nézett. – Tönkretettem Consuelo nadrágját. – Majd veszek neki másikat. – Már a többi ruha árával is tartozom neked. – Emiatt ne aggódj! – Daniel leragasztotta a kötszer végét. – Most a másikat – mondta. Óvatosan, szinte gyengéden látta el Bonnie sebeit. A nap besütött az ablakon, és mindent aranyos fénybe vont. A lány Daniel arcát nézte, hosszú szempilláit, szépen metszett orrát, széles arccsontját, amely indián őseire emlékeztetett. Nem tudott betelni ennek a férfinak a látványával, akit annyira szeretett. Mert hirtelen rádöbbent, hogy ez az igazság. Akárhogy is viselkedik vele Daniel, ő mindennek ellenére szereti. Bárcsak képes lenne visszaemlékezni arra az időre, amit együtt töltöttek! Vajon csak azóta szereti ennyire, hogy megütötte a fejét? Vagy mindig is szerette? A férfi megérezte, hogy nézik. Kutató pillantást vetett a lányra. Bonnie nyelt egyet. Az ajka csak néhány centiméterre lehetett Danielétől. Ha csak egy kicsit is előrehajolna… – Katherine – mormolta Daniel rekedten. A lánynak eszébe jutott a reggeli csók. Vágyott rá, hogy megint az ajkára tapadjon a férfi forró ajka. Olyan közel hajolt hozzá, hogy érezte a testéből áradó forróságot. Nyelvével akaratlanul is megnedvesítette kiszáradt szája szélét. Daniel azonban úgy ült ott, mint egy kőszobor. Bonnie a szemébe nézett, és onnan próbálta meg kiolvasni a gondolatait. Érezte, hogy a férfi szeretne távolabb kerülni tőle, de a teste nem engedelmeskedik az akaratának. Mintha egy pillangó szállt volna rá, a lány úgy érintette meg Daniel ajkát. A férfi lehunyta a szemét, az állán megrándult egy izom. Bonnie nagyot sóhajtva hozzásimult. – Hagyd abba, Katherine! – Daniel kinyitotta a szemét, majd elhúzódott. – Nem bízom benned. A lány elfordította a fejét, és visszaült a helyére. – Biztos vagy benne, hogy ezen nem lehet változtatni? – Igen. – Daniel kinézett az ablakon, és közben olyan erővel szorította a kormányt, hogy az ujjai elfehéredtek. – Egyszerűen csak nem akarod elhinni, hogy megváltoztam. A férfi beindította a motort, és gázt adott. – Hiszek neked. – Akkor miért nem akarsz…? – Mert előbb vagy utóbb visszatér az emlékezeted, és vele a régi személyiséged. Nem akarok kockáztatni. Csak egy tökfilkó lép bele kétszer ugyanabba a csapdába.

6. FEJEZET 37/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


Daniel szemére nem jött álom. Nyugtalanul hánykolódott az ágyában, mert tudta, csak egy vékony fal választja el Katherine-től. Minduntalan a lány puha ajka, selymes haja, friss illata járt az eszében. Sóhajtva fordult az oldalára, és arra az édes, ártatlan csókra gondolt, amely az otthont, a házi tűzhelyet, a családot juttatta az eszébe. Egyszóval mindent, amire egész életében vágyott. Újból felsóhajtott, majd a hátára fordult. Az óra éjjeli kettőt mutatott. A férfi felkönyökölt, és bekapcsolta a rádiót. Csakhamar egy Mozart-szonáta megnyugtató hangjai töltötték be a sötét szobát. Daniel visszafeküdt, és megpróbált lazítani. Lehunyt szemmel idézte fel emlékezetében első találkozásukat. Grant Lewisszal egy jótékonysági bálra voltak hivatalosak. Ott, a vendégek tömegében pillantotta meg először Katherine-t. A lány körül csak úgy nyüzsögtek az imádók, neki mégis sikerült magányosnak látszania. Selymes, hosszú haja a vállára hullott. Piros flitterekkel kivarrt ruhája szikrázott a lámpák fényében. Találkozott a pillantásuk. Katherine megnyalta az ajkát, egy másodpercig Danielen nyugtatta a tekintetét, azután elfordult. Nem is kellett több, a fiatalember csapdába esett. Ha nem akar éppen annyira nősülni abban az időben, valószínűleg csak egyszerű testi vonzalomnak tartotta volna az egészet. Sajnos azonban olyan pillanatban találkozott a színésznővel, amikor minden gondolatát a családalapítás töltötte ki. A baleset óta a lány Kathynek nevezteti magát, és pontosan úgy viselkedik, ahogy ezt annak idején Katherine-től elvárta volna. Kathy hosszú fehér hálóingben jelent meg az álmában. Látta észbontó alakját a fátyolszerű anyagon keresztül: kemény, gömbölyű mellét, lágyan ívelő csípőjét, hosszú, gyönyörű lábát. Daniel kitárta a karját, mire a lány hozzábújt. Tenyerébe fogta az arcát, és hosszan a szemébe nézett. A lány kedvesen ránevetett, ő pedig érezte kemény mellbimbóját a vékony hálóingen keresztül. Mintha a hetedik mennyországban lett volna egy angyal karjaiban. Azután a nevetés hirtelen visító, idegtépő hörgéssé változott. Katherine arca szertefoszlott, és egy farkas ijesztő arcvonásai látszottak helyette. Daniel felkiáltott. A teste verítékben fürdött. Felnyögött, és felkapcsolta a lámpát. A lázálom megmutatta, mitől fél a legjobban: újra beleszeret a lányba, de kiderül, Katherine az emlékezetvesztés álarca alatt semmit sem változott, ugyanaz a szörnyeteg maradt, aki volt. Elkésem a templomból, hasított hirtelen Bonnie-ba a gondolat. Kinyitotta a szemét, az órára nézett, és megnyugodott. Még csak fél nyolc, nem aludt el. Felült, majd vigyázva megérintette fején a sebet. Teljes bizonyossággal tudta, hogy vasárnaponként templomba szokott menni. Arra azonban már nem bírt visszaemlékezni, hogy hívják a templomot, és merre van. Felhajtotta a takarót, kibújt az ágyból, és jólesően nyújtózkodott egyet. Az éjszaka csodálatosat álmodott Danielről. Amikor erre gondolt, elpirult. Gyorsan lezuhanyozott, és belebújt új, rózsaszín nyári ruhájába meg a pántos kis szandálba. Copfba fonta a haját, majd lesietett a földszintre.

38/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


Idegesség fogta el, amikor benyitott a konyhába. Hub, Consuelo, Daniel meg Jesse ünnepi ruhában már asztalnál ültek. Mindenki őt nézte. – Jó reggelt! – köszönt Bonnie vidáman. Előző este, mielőtt elaludt volna, elhatározta, hogy mindenkihez barátságos lesz, bárhogyan viselkednek is vele. Előbb-utóbb majdcsak meggyőzi őket, hogy nem olyan szörnyeteg, mint amilyennek hiszik. – Jó reggelt! – válaszolta mindenki, csak a házigazda nem. Daniel felállt, és végigmérte a lányt. Remekül festett szürke öltönyében, fehér ingében meg kék nyakkendőjében. Bonnie lehajtotta a fejét, és csak lopva mert a férfira pillantani. – Hogyhogy ilyen korán felkeltél? – kérdezte a férfi gyanakvó hangon. A lány megköszörülte a torkát, és kihúzta magát. – Templomba megyek – felelte, miközben leült az asztalhoz. – Még sohasem jöttél velünk a templomba – csodálkozott Daniel. – Kérlek, fogadj el olyannak, amilyen most vagyok! A férfi megvonta a vállát, és visszaült az asztalhoz. Ezúttal élénk beszélgetés folyt reggeli közben, utána pedig együtt mentek Hub kocsiján a templomba. Bonnie mosolygott, a balesete óta most érezte magát először jól testileg és lelkileg egyaránt. Amikor odaértek a templomhoz, a legnagyobb meglepetésére Daniel kisegítette a kocsiból. Belékarolt, és a bejárathoz vezette, ahol már gyülekeztek az ünneplőbe öltözött hívek. A tömegen izgatott moraj futott végig, amikor felismerték Katherine-t. Daniel a lány vállára tette a karját, és magához húzta. Bonnie a hetedik mennyországban érezte magát. – Kérlek, ne hozz kellemetlen helyzetbe az ismerőseim előtt! – súgta oda neki a férfi. – Ne mondd senkinek, hogy újra együtt vagyunk! Hiszen jól tudod, hogy erre semmi remény. – Aztán elengedte a lány vállát, és magára hagyta. Bonnie öröme egy szempillantás alatt szertefoszlott. Kényszeredetten mosolygott, miközben sorra kezet fogott egy csomó idegennel, és udvariasan elcsevegett velük, míg el nem kezdődött az istentisztelet. Úgy tűnt, a legtöbben nagyon jól ismerik. Végre bementek a templomba, és a lány leült Daniel mellé. A férfi mereven előrenézett, kezét az ölében nyugtatta. Bonnie eltöprengett, vajon mi járhat a fejében. Viaszgyertyák illata töltötte meg a levegőt. A szószék bal oldalán zongora állt. Egy fekete ruhás férfi lépett a mikrofonhoz. – Jó reggelt! – Jó reggelt! – válaszolták az emberek kórusban. – Sajnos, van egy kis gondunk, mert a zongoristánk, Gertie elesett, és eltörte a csípőcsontját. A padsorokból sajnálkozó megjegyzések hallatszottak. – Már szerencsésen túljutott a műtéten, a kétszáztízes szobában fekszik. Kérem, látogassák meg, vagy küldjenek neki üdvözlőkártyát! Mindenki bólintott.

39/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Gertie balesete miatt szükségünk lenne valakire, aki helyettesíti őt ma a zongoránál. El tudná vállalni valaki? Mély csend. – Ugyan már! Ennyivel tartozunk Gertie-nek. Tudom, hogy nagyon tehetséges muzsikusok is vannak itt közöttünk. – A tiszteletes végighúzta ujját a gallérja belső oldalán, mintha meg akarná lazítani. – Ezzel teljesíthetnék a mai jócselekedetüket. Még mindig nem jelentkezett senki. A pap felsóhajtott. – Akkor ma kíséret nélkül kell énekelnünk. – Majd én játszom! – kiáltotta hirtelen Bonnie, és ettől maga is meglepődött. Amikor felállt, minden szem rászegeződött. A tiszteletes csodálkozva vette szemügyre a bátran jelentkező hölgyet. – Ó, ez nagyon kedves magától, Miss… – Kathy – mondta a lány csengő hangon, majd kilépett a padok közül. – Jöjjön csak! Igazán örülök, kisasszony. – Úgy látszott, a pap nem ismeri meg a híres filmcsillagot. – Nagyon hálásak vagyunk. Amikor Bonnie odaért az oltárhoz, a lelkipásztor kezet fogott vele, és a zongorához vezette. A lány leült a padra. Ujjai régi ismerősként üdvözölték a billentyűket. A zsoltároskönybe nézett, és elkezdett játszani. A gyülekezet felállva énekelt. Bonnie-t hirtelen valami rejtélyes érzés rohanta meg. Ilyet még sohasem tapasztalt. Szíve a muzsika ütemére dobogott. Lopva hátranézett, és látta, hogy Hub, Consuelo, Jesse meg Daniel csodálkozva figyeli. Üdvözült mosollyal varázsolta csodálatos zenévé az elmúlt napok felkavaró érzéseit. Daniel nem hitt a szemének. Hogyan lehetséges, hogy ilyen tökéletesen játszik? Előidézhet ilyesmit egy baleset? És honnan vette a bátorságot, hogy a gyülekezet előtt játsszon? Hiszen ha belesül, akkor bolondot csinál magából, azt pedig képtelen lett volna elviselni. Figyelmesen hallgatta, ahogy a lány a régi hangszerből egymás után csalogatja elő a csodálatosnál csodálatosabb dallamokat. Hub hirtelen oldalba bökte. – Mi az ördög folyik itt? Daniel megvonta a vállát. Ő sem tudott magyarázatot adni arra, amit láttak. És arra a váratlan örömmámorra sem, amely egyik pillanatról a másikra úrrá lett rajta. Ha a baleset ennyire megváltoztathatta Katherine agyműködését, akkor azt sem lehet kizárni, hogy esetleg csakugyan tartós lesz a hatása. Talán van még remény? A lány korábban is megragadott minden alkalmat, hogy feltűnést kelthessen, de hat hét alatt akkor sem tudott volna ilyen tökéletesen megtanulni zongorázni. Daniel gondolatban végigfutott a változásokon, amelyeket felfedezett. Katherine alakja valahogy sokkal légiesebb lett, a viselkedése pedig szerényebb és természetesebb. Az arca lesült, szeplők jelentek meg rajta, a díszítésére viszont soha nem használt sminket. A hangja lágyabbá vált, és amit mondott, az mindig sokkal kedvesebben hangzott. És mindez hihetetlenül vonzóvá tette őt Daniel szemében.

40/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


A tiszteletes végül felment a szószékre, és Katherine abbahagyta a zongorázást. Daniel büszkén tekintett szét maga körül. Megigazította a nyakkendőjét, és szélesen mosolygott. Kezdettől fogva vonzotta Katherine szépsége. Most azonban valami tiszteletféle ébredt benne a zongoránál ülő nő iránt, és olyan vonzalom, amely sokkal mélyebbnek tűnt, mint a szépség felületes csodálata. Egymásnak ellentmondó érzések gyötörték. Úgy vágyott Katherine-re, mint még soha egyetlen nőre sem, ugyanakkor félt volna újra megbízni benne, hiszen olyan nagy fájdalmat okozott neki annak idején a lány. Emlékezetében ismét felidéződött az első találkozásuk néhány képe. Katherine pohárral a kezében odalépett hozzá, és mutatóujjával a mellére bökött. – Te vagy a végzetem, Daniel McNally. Hub megérintette a vállát. – Vigyázz, főnök! Ne hagyd, hogy megint behálózzon! Már szinte félelmetesnek látszott, mennyire ismeri őt Hub. Nemhiába, az elmúlt huszonnégy évet, jót is, rosszat is együtt élték át. Nagyon közel álltak egymáshoz. És Hub természetesen ezúttal is jogosan figyelmeztette őt. A kapu közben kinyílt, majd halkan újra becsukódott. Valaki köhögött. Csodálkozó moraj futott végig a templomon. Hub hátranézett, és megrántotta Daniel kabátujját. – Kapaszkodj meg, főnök! Nézd csak, ki jön ott! Danielt rossz érzés fogta el. Vonakodva fordult hátra. A reggeli fényben ott állt hajdani üzlettársa, Katherine volt szeretője, Grant Lewis. Az istentisztelet után Bonnie-t gondtalan jókedv töltötte el. A baleset óta nem érezte magát ilyen boldognak. Csodát tett vele az a néhány perc, hogy egy újabb képességét fedezhette fel. Életerő, vidámság költözött a lelkébe. Bár nem emlékezett arra, hogy valaha is zongorázott volna, minden kétséget kizáróan tudta, ez a hangszer valamikor fontos szerepet játszott az életében. Mosolyogva állt fel a zongora mellől. Három nap óta először érezte kiegyensúlyozottnak magát. Miközben a padja felé tartott, egy jóképű idegennel találkozott. A férfi rámosolygott, de ő ügyet sem vetett rá. Danielt kereste a tömegben, de a padsort, ahol a férfi eddig ült, most üresen találta. Bonnie összeráncolt homlokkal állt meg. A következő pillanatban emberek fogták körül. Néhányan aláírást kértek tőle, mások gratuláltak a remek előadáshoz, és akadtak olyanok is, akik csak jól szemügyre akarták venni. Bonnie udvariasan mosolygott, és válaszolt számos kérdésre. Közben azonban egyre az járt a fejében, vajon hol lehet Daniel. A pap is odalépett hozzá, megköszönte a közreműködését, majd beszélgetésbe elegyedett vele. Úgy tíz perc múlva elbúcsúzott, közben a tömeg is szétoszlott. Bonnie észrevette, hogy a jóképű idegen ott áll tőle nem messze, és őt figyeli. Az ismeretlen férfi körülbelül olyan magas lehetett, mint Daniel, csak kicsit vékonyabb. A megjelenéséből azonban sugárzott valami, ami erősen nyugtalanította Bonnie-t.

41/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Szervusz, Katherine! – szólította meg a férfi, miközben két kézzel nyúlt a lány kezéért. – Hát téged mi szél hozott ide? Bonnie mosolyt erőltetett az arcára. – Bocsásson meg, mi már találkoztunk? A férfi hátravetett fejjel nevetett ezen. – Hát ez remek, drágám! A tested minden porcikáját jól ismerem, és te még azt kérdezed, találkoztunk-e? – A balesetem óta nem emlékszem semmire. – Ó, hát ezzel a kis trükkel csempészted vissza magad McNally szívébe? Kiváló ötlet, kedvesem! – Ha már szólnia kell hozzám, akkor megkérném, hogy Miss Destinynek nevezzen! – Nagyszerű! Remekül csinálod. Az utolsó hívek is kimentek a templomból, így Bonnie egyedül maradt az idegennel. Megpróbálta elhúzni a kezét, de a férfi szorosan fogta. Hol marad ilyenkor Daniel, amikor szükséged lenne rá? – Kérem – szólalt meg a lány –, engedjen el! – Amikor hallottam, hogy visszajöttél Weatherfordba, alig akartam hinni a fülemnek. Rögtön arra gondoltam, a saját szememmel kell meggyőződnöm róla, hogy igaz-e a hír. – Ki maga? – suttogta Bonnie, és újra megpróbálta elhúzni a kezét. – Ugyan már, édesem, lehet, hogy McNally bedől ennek a mesének, de én nem! A lánynak szinte elakadt a lélegzete, amikor rájött, hogy ez az a férfi, akivel állítólag megcsalta a vőlegényét. Valóságos rosszullét fogta el. Hogyan is találhatta vonzónak ezt az alakot? – Maga az…, ugye? – Személyesen. És igazán élvezem ezt a kis játékot, kedvesem. Nagyon eredeti. – Közelebb hajolt, Bonnie orrát megcsapta borotvaszeszének nehéz illata. – Engedjen el! – kiáltott fel a lány ijedten. – Jól játszol, drágám. Szemmel láthatólag még az sem zavar, hogy nincsen közönséged. – Lehajolt, és megcsókolta Bonnie-t. A lány azonban dühében az ajkába harapott. – Au! – Grant Lewis hátratántorodott. – Hát ez meg mi volt? – Szeretnék valamit tisztázni – jelentette ki Bonnie határozottan. – Bármi is történt közöttünk a múltban, annak vége. Éspedig végérvényesen! – Ó, értem már! Most éppen a megközelíthetetlen zárdaszüzet játszod. Bonnie sarkon fordult, de a férfi megragadta a karját, és magához húzta. Fekete szeme csak úgy villogott a felindultságtól. – Biztosan nem akarja, hogy segítségért kiáltsak, ugye? – kérdezte fenyegetően a lány. – A templomban? Az nagyon izgató lenne.

42/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Ha nem enged el azonnal, olyan pert akasztok a nyakába molesztálásért, hogy a holta napjáig megemlegeti! – Nem bánhatsz így velem, Katherine! – Hagyjon békén! – Bonnie újból megpróbált kiszabadulni a férfi karjából, de Grant továbbra sem engedte el. – Hallottad, mit mondott a hölgy, Lewis? – hallatszott ekkor egy éles hang. Mindketten hátrafordultak, és megpillantották Danielt, aki épp az egyik oldalajtón át lépett be a templomba. Bonnie szíve hevesebben kezdett el verni. Még sohasem örült ennyire a férfinak. – Engedd el! – szólt rá Daniel megint volt üzlettársára, és fenyegetően, ökölbe szorított kézzel állt elé. Grant Lewis védekezően felemelte a kezét, és engedelmeskedett. – Mit akarsz még? – dünnyögte. – Úgy látszik, tévedtem. Nem tudtam, hogy tényleg elveszítette az emlékezetét. – Most már tudod. – Daniel úgy állt ott, mint egy ugrásra kész párduc. – Takarodj innen! Grant sarkon fordult, és már el is tűnt. Daniel kifejezéstelen arccal nézett Bonnie-ra. – Menjünk! – Ugye, nem gondolod, hogy bátorítottam? – kérdezte a lány remegő hangon. – Sem az idő, sem a hely nem alkalmas arra, hogy ezt megvitassuk – jelentette ki Daniel, majd a kijárat felé indult. – Várj! – sietett utána Bonnie. – Beszélnünk kell! – Nincs semmi baj. Daniel tudta, hogy a lány nem bátorította Grantet. Különben nem is sietett volna a segítségére. Amint véget ért az istentisztelet, kiküldte a többieket, maga pedig elrejtőzött egy üres kis kamrában. Résnyire nyitva hagyta az ajtót, és onnan figyelte, ahogy Katherine örömtől sugárzó arccal lépdel kifelé. A lány ügyet sem vetett Lewisra. A viselkedése arra utalt, hogy valóban elvesztette az emlékezetét. Daniel alaposan megnézte az arcát. Még akkor sem árult el semmiféle érzelmet, amikor Grant megszólította, de a férfi csókja valóban felháborította. A féltékenység azonban nem hagyta nyugodni Danielt. Lelki szemei előtt újból leperegtek azok a szégyenletes események. Újból látta Katherine-t és Grantet az ágyban ölelkezni. És ami a legrosszabb: újból látta Katherine gúnyos tekintetét, miközben szeretője karjából az arcába nevetett. A lány hűtlensége nagyon megrázta. De hogyan vethetné ezt most a szemére, amikor állítólag semmire sem emlékszik? – Daniel! A férfi megtorpant, mert a lány váratlanul a vállára tette a kezét. – Nagyon sajnálom – suttogta Bonnie. – Te nem tehetsz semmiről.

43/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Most nem. De bocsáss meg azért, ami a múltban történt! Képtelen vagyok megérteni, hogyan lehetett közöm ehhez az emberhez. A férfi csak bólintott, mert nem tudta, mit is mondjon. Egy lágy fuvallat meglebbentette a lány szoknyáját. Szebbnek látszott, mint valaha. A nap tüzesen sütött. Daniel homlokán izzadságcseppek ütköztek ki. – Segíts nekem! – könyörgött Bonnie. – Segíts, hogy visszanyerjem az emlékezetemet! – Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? Nagyon könnyen előfordulhat, hogy nem lesz majd az ínyedre, amit önmagadról megtudsz. – Lehet, de akkor is ki kell derülnie, hol tanultam meg egyik napról a másikra zongorázni, és miért emlékszem a nagynénémre, aki állítólag nem is létezik. Segítesz nekem? A férfi habozott. – Rendben van – egyezett bele végül. – Holnap elmegyünk dr. Freelyhez.

44/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


7. FEJEZET Amikor hétfő reggel beléptek dr. Freely rendelőjébe, Bonnie Daniel kezét fogta. Miután jelentkeztek a betegfelvételnél, leültek egy bőrkanapéra az újságosállvány mellett. A lány hátradőlt és felsóhajtott. – Jól vagy? – kérdezte Daniel aggódva. – Remekül – mosolygott rá Bonnie. A Grant Lewisszal történt találkozásuk óta a férfi nagyon előzékenyen viselkedett vele. – Szeretnél újságot? – Igen, kérek. Daniel levett egy divatlapot az állványról, és Bonnie ölébe tette. – Nem adnád ide inkább a Kertbarát Magazint? A férfi csodálkozva húzta fel a szemöldökét. – Igencsak megváltozott az ízlésed. Újra felemelkedett, és kicserélte az újságot. Magának is levett egy pénzügyi szaklapot, majd a térdére könyökölve olvasni kezdte. Bonnie szórakozottan lapozgatta a maga újságját, ami most egyáltalán nem tudta lekötni a figyelmét. Tekintete lopva vissza-visszatért Danielhez, hogy elgyönyörködjön aranyosan csillogó hajában. – Mit nézel? – kérdezte a férfi. – Semmit – sütötte le hirtelen a tekintetét a lány. – Van valami az arcomon? Bonnie megrázta a fejét. – Adjak másik újságot? – Nem, köszönöm. Abba kellett hagynia a leselkedést. Hunyorogva nézett szét a helyiségben, hogy elterelje a figyelmét. – A baleset óta romlott a látásod, ugye? – kérdezte Daniel. – Nem látsz messzire. – Nem. – Majd megnézetjük a szemedet is. Biztos vagyok benne, hogy szemüvegre lenne szükséged. Bár biztosan jobban szeretnél kontaktlencsét. Bonnie megvonta a vállát. – A szemüveg tökéletesen megfelel. – Amíg el nem kezdesz dolgozni. Ez a megjegyzés meglepte a lányt. Eddig eszébe sem jutott, hogy filmeket kellene forgatnia. Annyira lekötötte elveszett múltjának újrafelfedezése, hogy a hivatására nem is gondolt. A hivatása. Olyan furcsán hangzik. Bonnie felsóhajtott.

45/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Fogalmam sincs, akarok-e még egyáltalán játszani. – Miket beszélsz? Feladnád a hivatásod? Ez olyan, mintha egy madár bejelentené, nincs kedve többé repülni. – Pedig teljesen hidegen hagy az egész. És egyáltalán nem tetszik, hogy eddig a pályafutásomnak rendeltem alá mindent. – Te nem vagy magadnál! – De igen. Az emberek fontosabbak bármilyen pályafutásnál. Nekem te fontosabb vagy – csúszott ki a száján. – Neked azonban a színészet jelentett eddig mindent. És én ezt a kapcsolatunk kezdete óta elfogadtam. Ha az emlékezeted visszatér, az első géppel visszarepülsz Hollywoodba. – És ha nem tér vissza az emlékezetem? – Hogy érted ezt? – Meddig maradhatok nálad Weatherfordban? – Bonnie szíve vadul kalapált, miközben a válaszra várt. – Katherine Destiny! – szólította a lányt az ápolónő, megmentve Danielt attól, hogy válaszolnia kelljen. Felálltak, visszatették az újságokat az állványra, és követték a nővért a folyosón. – Erre tessék! – Beléptek a vizsgálóba. – Dr. Freely azonnal itt lesz. Bonnie felült a vizsgálóasztalra, és idegesen harangozott a lábával. Szerette volna folytatni a beszélgetést, de a férfi testtartása elárulta, hogy a maga részéről lezárta a vitát. Ekkor lépett dr. Freely a helyiségbe. – Üdvözlöm, Miss Destiny! – köszönt szélesen mosolyogva. – Jó napot! – biccentett oda Danielnek. – Azt hallottam, hogy mindenféle furcsaságokat észlel mostanában, Miss Destiny – kezdte az orvos, miközben Bonnie vállára tette a kezét. – Az nem kifejezés, hogy furcsaságokat – szólt közbe Daniel. – Elmesélné? – Mr. Freely óvatosan megvizsgálta Bonnie sebét. – Tudok zongorázni – kezdte a lány. Dr. Freely csodálkozva húzta fel a szemöldökét. – És? – A balesete előtt semmilyen hangszeren sem játszott – tájékoztatta Daniel. – Ilyesmi gyakran fordul elő? – Hát, nem hiszem – ismerte be az orvos –, de nem lehetetlen. Az agy rendkívül összetett és rejtélyes képződmény. – Ez azt jelenti, hogy nincs rá elfogadható magyarázat? – kérdezte Daniel. – Talán gyerekkorában zongorázott. Ez nem lehetséges? Bonnie megvonta a vállát. – Ki tudja. – És van még más is – folytatta Daniel. – Például a látása. Katherine-nek olyan volt a szeme, mint a sasnak, most pedig nem lát el a várószoba másik végéig.

46/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Hm. – Dr. Freely az állára tette az ujját. – Az ütés a halántékát érte. Ezzel megmagyarázhatjuk a látás romlását. El kellene menniük egy szemészhez. – Elképzelhető, hogy maradandó a károsodás? – Sajnos igen, bár nem valószínű. És eszébe jutott már valami? Bonnie elmondta a boltbéli érzéseit. – Az egészben a legmeghökkentőbb az, hogy Daniel szerint nincs is nénikém. Hogyan emlékezhetnék valakire, aki nem is létezik? – Talán az egyik film jutott az eszébe, amelyikben valami ehhez hasonló szerepet játszott. Ez az elképzelés felkeltette Bonnie érdeklődését. Danielre nézett. – Előfordult ilyen jelenet valamelyik filmemben? A férfi bólintott. – Az Aki tud szeretni címűben. – Nem emlékszem rá. – Megvan otthon videón. – Ez remek ötlet! – helyeselt dr. Freely. – Mutassa meg Katherine-nek a filmjeit! Talán használni fog. Bonnie izgatottan hajolt előre. – Lehetne esetleg még valamit tenni azért, hogy visszatérjen az emlékezetem? – Igen. – Dr. Freely Danielhez fordult. – Vigye el Miss Destinyt azokra a helyekre, ahol korábban együtt jártak! Mutassa meg neki azokat az embereket, akiket korábban ismert! – Ilyesmivel már próbálkoztunk – válaszolta Daniel. – Akkor folytassák csak tovább! Jó ideig eltarthat, mire ez a módszer eredményre vezet. – És mi lesz, ha nem tér vissza az emlékezetem? – kérdezte Bonnie vonakodva. Ezt a lehetőséget ijesztőnek találta, ugyanakkor bizonyos szempontból rendkívül csábítónak is. Ha az állapota véglegesen ilyen marad, akkor újrakezdhetik az életüket Daniellel, mintha a múlt nem is létezett volna. – Várjunk egy hónapot! Ha addig sem emlékszik semmire, akkor megpróbálkozhatunk hipnózissal. – Egy hónapot?! – kiáltott fel Daniel döbbenten. Bonnie megbántottan horgasztotta le a fejét. A férfi biztosan nem akarja, hogy olyan sokáig nála maradjon. – Miért ne próbálkozhatnánk meg azonnal a hipnózissal? – érdeklődött Daniel. Dr. Freely a homlokát ráncolta. – Bár a hipnózis gyakran segít, ha más módszerek csődöt mondanak, de nagyon megterhelő. Néha olyan hirtelen tér vissza a beteg emlékezete, hogy az komoly személyiségzavarokat idézhet elő. Jobbnak látom a várakozást. – Te hogy gondolod, Katherine? – fordult a lányhoz Daniel. – Azt hiszem, nekem is inkább a fokozatosság felelne meg. Akkor legalább lenne időm hozzászokni a visszatérő emlékeimhez.

47/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Pontosan. Ráadásul arra sincsen semmi biztosíték, hogy a hipnózis segítene. – Mekkora a valószínűsége, hogy tartós lesz az emlékezetkiesés? – kérdezte Daniel. Dr. Freely ismét a homlokát ráncolta. – Azt nehéz megjósolni. A betegeknek úgy a kilencven százaléka végül meggyógyul. – Hogy érti azt, hogy végül? – Akadt már olyan betegem is, akinél ez húsz évig tartott. – Húsz évig?! – suttogta Bonnie elszörnyedve, és ökölbe szorult a keze. – És hogyan tért vissza az emlékezete? – kíváncsiskodott Daniel. Bonnie legnagyobb meglepetésére a férfi odalépett hozzá, és vigasztalón a vállára tette a kezét. A baleset óta először érezte, hogy nincs egyedül. – Magától. – És ez általában így szokott történni? – tudakolta a lány. Az orvos bólintott. – Mindenekelőtt idő kell hozzá, Miss Destiny. Idő. Abból pedig nincs túl sok. Daniel világosan az értésére adta, hogy nem maradhat örökké nála. Mikor fogja elküldeni őt? Már a puszta gondolat is félelemmel töltötte el, hogy akkor teljesen magára lesz utalva. – Segíthetek még valamiben? Bonnie megrázta a fejét. Túlságosan felizgatták a hallottak ahhoz, hogy tisztán tudjon gondolkodni. – Ha valami gond lenne, hívjon fel azonnal, akár éjjel is! Addig is utazzanak el Mr. McNallyvel, hogy megtalálják a múltját! A nővérke majd megadja a szemész címét, és meg is beszéli vele, hogy ma délután fogadja magukat – tette még hozzá az orvos. – Köszönöm – biccentett a lány. – Meglátod, minden rendbe jön – nyugtatgatta őt Daniel, miután dr. Freely kiment a vizsgálóból. – Észre sem veszed, máris Hollywoodban leszel megint, és nem is gondolsz rám. – Ilyesmit még véletlenül sem kívánnék magamnak. – Dehogynem, csak ehhez a gondolathoz is hozzá kell még szoknod. Bonnie határozottan megrázta a fejét. – Én veled szeretnék maradni Texasban. Daniel megfogta a lány kezét, és lesegítette a vizsgálóasztalról. – Teljesen összezavarodtál, de ez nem is csoda. Amint visszatér az emlékezeted, egészen más fényben látod majd a dolgokat. – Akkor nem akarom, hogy visszatérjen az emlékezetem! – tiltakozott a lány. – Már hogyne akarnád! – Nem, ha ez azt jelenti, hogy elveszítelek. A pillantásuk találkozott, és Bonnie-nak elakadt a lélegzete. Mélyen a lelkében valami felbolydult. Valami olyan, amit eddig sohasem érzett. Vagy legalábbis nem emlékezett rá.

48/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Alapjában véve nem is engem akarsz – jelentette ki a férfi elgondolkodva. – Csak most sebezhetőnek érzed magad. – De téged akarlak. Daniel megszorította a lány kezét. Bonnie látta, hogy gyötrődik, és tudta, ennek egyedül ő az oka. – A legjobb lesz, ha lassú lépésekkel haladunk, Katherine. – Minden más lesz közöttünk, Daniel. Erre megesküszöm. – Ne! – tiltakozott a férfi, és hirtelen elhúzta a kezét. – Ne tegyél olyan ígéretet, amit nem tudsz megtartani! – Azzal sarkon fordult, és kiment a vizsgálóból. Amíg a szemészre vártak, megebédeltek egy étteremben, amely egy sokemeletes ház tetőteraszán helyezkedett el. Egy zöld napernyő alatt ültek, és Fort Worth belvárosában gyönyörködtek. Lágy szellő lengedezett, az élénk színű muskátlik vidáman hajladoztak a korlátra erősített faládákban. A közeli fák koronájában madarak csicseregtek. Az asztaloknál öltönyös-kosztümös vendégek ültek, és általában az üzleti életről beszélgettek. A hangszóróból klasszikus zene áradt. Szendvicset és jeges teát rendeltek, de Katherine csak turkálta az ételt. Levágta a kenyér héját, és elrendezgette a tányér szélén. Danielnek sem volt étvágya. – Ma este nézzük meg pár filmedet! – javasolta. – Jó – válaszolta a lány, de nem pillantott fel a tányérjából. – Katherine! Te sírsz? – Nem sírok. – Nézz rám! A férfi megfogta Bonnie állát, és felemelte az arcát. A lány szempilláin kövér könnycseppek remegtek. Daniel elfogódottan nézte, bár nem értette, mi szomorította el hirtelen ennyire a lányt. Miért kell ennek az új Katherine-nek ilyen szeretetreméltónak lennie? – Mondd meg, mi bánt! – Annyi mindent elvesztettem – sóhajtott fel Bonnie. – És annyi bánatot okoztam neked. Ezt nem lehet jóvátenni. – Túlélem – felelte Daniel kemény hangon. Szerette volna átölelni és megcsókolni a lányt. Néhány másodpercig elábrándozott rajta, milyen csodálatos lenne, ha magához szoríthatná, és megsimogathatná selymes haját. Ehelyett azonban csak kortyolt egyet a teájából, és megpróbálta elűzni magától ezeket az izgató képeket. Sajnálatnál nem érzek többet iránta, nyugtatgatta magát, az pedig még messze nem szerelem. Katherine a keze fejével megtörölte a szemét. A körme szokatlanul rövidnek tűnt, és festéknek még csak a nyoma sem látszott rajta. A baleset előtt mindig nagyon hosszúra növesztette, és vörösre lakkozta. Érdekes, eddig még soha nem vettem észre, gondolta Daniel, milyen szép hosszú, karcsú ujjai vannak.

49/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


Megköszörülte a torkát, azután az órájára pillantott, hogy ne kelljen Katherine bájos arcát néznie. – Húsz perc múlva fogad minket a szemész. Indulnunk kell. – Daniel kifizette a számlát, majd felállt. – Fel fogom írni pontosan, mennyivel tartozom neked. És visszafizetem, amint vállalhatok megint valami munkát. – Elég pénzem van, Katherine. – Én viszont nem szeretnék az adósod lenni. – Ne aggódj, nem vagy az adósom! A férfit furcsa módon bántotta Bonnie megjegyzése. Mindig is zavarta, hogy a lány független akar maradni. Talán a gyerekkora miatt vágyott rá olyan nagyon, hogy családja lehessen. Nem olyan nőt akart, aki szolgai módon aláveti magát neki, azt azonban elvárta volna tőle, hogy semmit se tartson fontosabbnak a kapcsolatuknál. A saját jobbik felét kereste, aki kiegészítheti az életét. És Katherine nem ilyen, sem a baleset előtt, sem utána. A színészet mindig is fontosabb lesz a számára, mint a család. A lány arcán zavar suhant át, de semmit sem szólt, csak követte Danielt. A szemészhez mentek, ahol a férfi a hallban várt, amíg az orvos megvizsgálta Bonnie-t. Hogy az időt valamivel elüsse, felhívta az irodáját, és megbeszélte a soron következő befektetéseik részleteit. Azonban így sem tudta elterelni a gondolatait Katherine-ről. Nyugtalanul járkálni kezdett fel és alá a helyiségben. Mire a lány kijött a vizsgálóból, Danielben is megérett a döntés. Bármennyire vonzódik is hozzá, nem vállalja egy újabb tévedés kockázatát. – Nos? – kérdezte Bonnie-hoz lépve. – Rövidlátó vagyok. – A baleset miatt? – Nem, ez a legfurcsább az egészben. Az orvos szerint már évek óta szemüveget kellene hordanom. – Érdekes. Jobban láttál távolra, mint bárki más. Bonnie megvonta a vállát. – Akkor is szemüveget kell vennem – mutatta a receptet. – Segítesz választani? – Nem akarsz inkább kontaktlencsét? Bonnie elhúzta a száját. – Semmi kedvem egy darab műanyagot dugni a szemembe. Daniel zsebre tette a kezét. Az arcán látszott, valami nem tetszik neki, de hogy mi, azt nem árulta el. Néha úgy tűnt, már közel áll ahhoz, hogy feltárulkozzék, de az utolsó pillanatban mindig meggondolta magát. Egy lépés előre, két lépés hátra. Vajon eljön az idő, amikor nyíltan és őszintén beszélgethetnek egymással? Bonnie lassan már kezdett ebben kételkedni. Bárcsak jobban bízna benne Daniel! Megrázta a fejét. Az önsajnálatnak semmi értelme. Inkább úgy kell elfogadnia a dolgokat, ahogy vannak. Pedig mennyire szerette volna meg nem történtté tenni a múltat!

50/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


Mi történne, töprengett magában, ha megpróbálná Danielt elcsábítani? Ettől a gondolattól megborzongott. Lopva a férfira nézett, és azt kérdezte magától, vajon megpróbálja-e. Azonban a legcsekélyebb reménye sem lehet a sikerre, ha Daniel továbbra is ilyen távolságtartóan viselkedik vele. Ettől elszomorodott. Nem szabad az elérhetetlen után vágyakoznia. Mikor fogja már fel végre, hogy a férfi nem akarja újrakezdeni vele a kapcsolatot? Beléptek az optikushoz, amelyik közvetlenül a rendelő mellett működött. Az eladónő barátságos mosollyal üdvözölte őket, megmutatta a kereteket, azután tapintatosan visszavonult, hogy nyugodtan válogathassanak. – Itt aztán van választék – jegyezte meg Daniel. – Túlságosan is nagy – sóhajtott fel Bonnie. Daniel meglepődve nézett a lányra. – Valami pasztellszínű, vékony keret állna jól neked, ami hagyja érvényesülni a finom vonásaidat. A bóktól Bonnie elpirult. A férfi felvett a pultról egy világosszürke keretet. – Próbáld fel ezt! A lány odatartotta az arcát. Daniel ujjai végigsimították a bőrét, amikor feltette a szemüveget. Az érintéstől Bonnie összerezzent. A férfi hátralépett, úgy szemlélte az összhatást. – Nem, ez túl világos. A lány Danielt megelőzve gyorsan levette a keretet, és visszaadta. Lesütötte a szemét, hogy a férfi ne lássa zavarát. – És mit szólnál egy ilyen drótkerethez? – mutatott az egyik mintadarabra. – Tetszik. Olyan kis okosnak látszol benne. Bonnie a tükörbe nézett, és elmosolyodott. A férfi felemelte a kezét, és kisimította a lány homlokából a fürtjeit. Alig pár centiméterre álltak egymástól. Daniel teste csak úgy sütött. Vajon tudja, mekkora hatással van rám? – töprengett el Bonnie. – Ezt vedd meg! Nagyon jól áll neked. – Szerintem pedig úgy nézek ki benne, mint egy tanítónő, nem pedig mint egy színésznő. – Összefogta a haját, és kontyot tekert belőle. – Igencsak izgató tanítónő – jegyezte meg önkéntelenül is a férfi. – Senki sem gondolná rólad, hogy te vagy a nagyszerű Katherine Destiny. – Remek módszer az aláírásgyűjtők távoltartására. – Hát az meg mióta zavar? – csipkelődött Daniel. – A baleset óta. – Nem szívesen mondok ilyet, Katherine, de valószínűleg a legjobb dolog, ami valaha is történt veled az életben, hogy a fejedre esett az a deszka. Bonnie elfintorodott.

51/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Tényleg? – Tényleg – suttogta a férfi. – Alig akarom elhinni, hogy ez te vagy. Bonnie még csak nem is sejthette, mi játszódik le most a férfiban, azt viszont egészen pontosan tudta, mit érez ő, amióta először meglátta a kórházban. Akarja Danielt. Ilyen egyszerű az egész. És meg szeretné menteni a szerelmüket, bármibe kerüljön is. – Szebb vagy, mint valaha, Katherine. A férfi leplezetlen csodálattal figyelte őt. Talán mégis van remény, gondolta a lány. Hirtelen leküzdhetetlen vágyat érzett, hogy megcsókolja Danielt. Vadul és hosszan. Felsóhajtott, majd leengedte a karját, hogy a haja a vállára hulljon. A tükörben látta, hogy Daniel minden mozdulatát áhítattal lesi. Furcsa szikrák játszadoztak a férfi szemében, s elfojtott szenvedélyről árulkodtak. Bonnie döbbenten állapította meg, hogy Daniel nyilván ugyanarra gondol, amire ő. Hirtelen elfogta a rémület. Bármennyire is szerette volna megcsókolni a férfit, egyelőre riasztották a lehetséges következmények. Annyi mindent elfelejtett. Azt is, milyen lehetett Daniellel. Ijedten állapította meg, fogalma sincs, hogyan kell egy férfit szeretni. Arról ábrándozott, elcsábítja Danielt, hogy visszaszerezze. Most azonban, amikor a férfi szemmel láthatóan hajlott volna a közeledésre, nem tudta, mit is kell tennie. Lehajtotta a fejét, és elfordult. Remegő kézzel ment a pénztárhoz. Hirtelen világosan érezte: ha az ágyába akarja csalni Danielt, akkor tudnia kell, mihez kezd vele azután.

52/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


8. FEJEZET Nagyon helyes ezzel a szemüveggel az édes kis orrán, futott át Daniel agyán, amikor hazaértek. Pokolian helyes. Bonnie arca kipirult, kék szeme ragyogott, a farmerruha úgy állt rajta, mintha ráöntötték volna. A férfi nem tudta levenni róla a szemét. Légy óvatos! – figyelmeztette magát. Amikor először látta Katherine-t, azonnal magával ragadta a szépsége, megjelenésének eleganciája. A testi vonzalom nagyon hamar feltámadt benne. Ezt akkoriban összetévesztette a szerelemmel. Azonban amit most érzett, az sokkal mélyebbről fakadt. Persze ettől függetlenül még mindig kívánta őt. Talán jobban, mint bármikor. Ha csak puha ajkára, friss illatára, hajlékony testére gondolt, elöntötte a forróság. Ehhez társult valami nyugtalanító kényszer, hogy megvédje, megvigasztalja, segítsen neki emlékezni – még akkor is, ha esetleg kellemetlen meglepetésekben lehet részük. – Meg akarod nézni valamelyik filmedet? – kérdezte, amikor felkapcsolta a villanyt a tévészobában. – Nem szeretnélek feltartani a munkádban – felelte Bonnie. Mennyire megváltozott! Daniel emlékeiben egy állandóan dohogó, elégedetlenkedő Katherine élt, aki szünet nélkül szapulta, ha dolgozni akart. Most pedig még küldi is. – A munka most várhat – jegyezte meg mereven. – Az emlékezeted fontosabb. Melyiket nézzük meg? – Amelyikről beszéltél. Amiben a vegyesbolt van. – Az Aki tud szeretni. Oscar-díjat kaptál Marie szerepéért. Emlékszel? – Nem. Daniel odaguggolt a videokészülék elé, és átfutott egy halom kazettát. – Hány filmet forgattam? – érdeklődött Bonnie, miközben céltalanul őgyelgett a szobában. – Tizenhatot. – Olyan sokat? – Tizenkilenc éves korodban kezdted – világosította fel Daniel, és bedugta az egyik kazettát a lejátszóba. A lány felsóhajtott. – Bárcsak emlékezni tudnék… – Éppen erre törekszünk. Tessék, fogd! – nyújtotta oda Daniel Bonnie-nak a távirányítót. – Ülj le, addig csinálok pattogatott kukoricát a mikrosütőben. Mindjárt jövök. – Lekapcsolta a lámpát és kiment a konyhába, Bonnie pedig leült a kanapéra. A szíve egy kicsit gyorsabban vert, de maga sem tudta, miért. Consuelo éppen a hűtőszekrényt takarította, amikor Daniel belépett a konyhába.

53/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Hol van Katherine? – tudakolta. – Megnézi az Aki tud szeretni című filmjét. Az orvos ajánlotta. Én meg addig pattogatott kukoricát csinálok magunknak. – Elővett egy csomagot, és a mikroba tette. – Magatoknak? – értetlenkedett Consuelo. – Igen. Arra gondoltam, hogy segíthetnék neki. – Daniel… – Tudom, tudom. – A férfi védekezőn felemelte a kezét. – Ne idegesíts, Consuelo! – Légy óvatos! – figyelmeztette a fiatalasszony. – Katherine valóban megváltozott – jelentette ki a férfi. – Úgy tűnik, de nem lehetsz benne teljesen biztos, hogy nem csak szemfényvesztés-e az egész. – Te nem láttad a templomban Grant Lewisszal. Olyan ijedtnek látszott. Biztos vagyok benne, hogy nem ismerte fel. – Én csak nem szeretném, ha megint fájdalmat okozna neked. A forró kukorica illata betöltötte a konyhát. Daniel egyik lábáról a másikra állt. Consuelo azt mondta ki, amitől ő maga is tartott. – Sokkal kedvesebbnek tűnik – ismerte be a fiatalasszony. – Egészen megváltozott. Ha nem ismerném olyan jól, megesküdnék rá, hogy nem is ő az. De mi lesz, ha visszatér az emlékezete? – Akkor visszamegy Hollywoodba – vont vállat a férfi hanyagul. – Engem nem csapsz be. – Hogy érted ezt? – Megint fülig beleestél. Látom a szemeden. – Ugyan már, Consuelo! – védekezett Daniel. Ő csak sajnálja Katherine-t. Ugyanazért segít neki, amiért szállást épít a hajléktalanoknak, vagy orvost szerez a betegeknek. – Légy óvatos! – ismételte meg a fiatalasszony. A mikrohullámú sütő csengetett, és Daniel elfordult Consuelo aggódó tekintete elől. Bonnie megbabonázva meredt a képernyőre. Valami nagyon ismerősnek tűnt, de nem tudta volna megmondani, mi. Nem emlékezett rá, hogy egyáltalán csak látta volna ezt a filmet. Nem, valami másnak kellett lennie. Ahogy ott kuporgott a kanapén, és figyelte a történetet, valami kellemes, meghitt érzés fogta el. A pattogatott kukorica illata megelőzte Danielt. Bonnie kikapcsolta a lejátszót, és elmosolyodott. A férfi két pohár kólát tett az asztalra, majd egy tál kukoricával az ölében letelepedett a lány mellé. – Kész vagy? – Igen. – Bonnie újra bekapcsolta a videót. – Mikor készült ez a film? – kérdezte súgva Danieltől, és vett egy marék kukoricát. – Két éve.

54/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


A képernyőn egy külvárosi negyed valamelyik sivár utcáját lehetett látni. A ruhák meg az autók arra utaltak, hogy a film az ötvenes évek végén játszódik. – Most jössz te – szólalt meg Daniel, és előrehajolt. Az arca feszült figyelemről árulkodott. – Azt meg kell hagyni, Kathy, hogy senki sem tud olyan hatásosan bejönni, mint te. Milyen izgatott, gondolta Bonnie, és a szíve neki is hevesebben kezdett el verni. Izgatott, mert filmen látja őt. Miért nem lelkesedik érte ennyire, ha a valóságban találkoznak? Követte a férfi tekintetét, és észrevette magát, ahogy ringó csípővel a járdán sétál. Dús keble majd szétfeszítette a feszes pulóvert. Bonnie lenézett a mellére, és összeráncolta a homlokát. A valóságban közel sem látszott olyan dúsnak, mint a filmen. Ezt azonban Hollywood meg a celluloidszalag hatalmának tulajdonította, és figyelmét újra a történetnek szentelte. Bőrkabátos fiúk fütyültek, amikor a fiatal nő, akit Marie-nak hívtak, bekanyarodott az utcasarkon. Erre ő összecsücsörítette az ajkát, és forró csókot küldött feléjük, hogy az még Marilyn Monroe-nak is becsületére vált volna. Bonnie zavartan rejtette arcát a díványpárnába. Olyan furcsa volt így látni magát a képernyőn, és közben semmire sem emlékezni! Pontosabban nem furcsa, hanem szinte már kínos. Az a nő a képernyőn teljesen idegennek tűnt a számára. – Valami baj van, Katherine? – fordult felé a férfi. Bonnie letette a párnát, és Danielre nézett. – Ez nem én vagyok. – Hogy érted ezt? – Én nem így mozgok. – De hát ez csak játék, kedvesem! Kedvesem? Ettől a szótól Bonnie-t elöntötte a forróság. – Nem csak arról van szó. – Nem értem. – Semmi sem tűnik valódinak. Talán jobb lenne, ha kikapcsolnánk. – Én természetesen nem tudom, mit érzel – jelentette ki a férfi együttérzően. – De inkább nézzük tovább! Talán eszedbe jut valami. Bonnie bólintott, és megpróbált a filmre összpontosítani. Daniel közelsége azonban elvonta a figyelmét. Tekintete önkéntelenül is állandóan a férfi arcélére siklott, miközben beszívta arcszeszének fanyar illatát. Daniel a kanapé támlájára tette a karját, és gyengéden megérintette a lány vállát. – Most jön az a jelenet, amikor belépsz a vegyesboltba. Figyelj jól, hátha felismered! Bármennyire is igyekezett Bonnie a képernyőre figyelni, sehogy sem sikerült neki, szüntelenül csak Danielt látta. A férfi masszírozni kezdte a vállát. A lány nagyot nyelt. Szinte szédült Daniel érintésétől. Mi ütött belé? Talán a film izgatta fel ennyire? – Nos? – kérdezte a férfi rekedten. A lány félig lehunyta a szemét.

55/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Tessék? – Ez a jelenet jutott eszedbe, amikor szombaton bementünk a boltba? – Nem, hanem az, amikor kislány koromban a nagynénémnél jártam, aki egy vegyesboltban dolgozott. – Bonnie megrázta a fejét. – Egészen máshogy nézett ki minden, mint itt a filmen. – Hát ez érdekes. – Daniel tovább masszírozta a vállát. A képernyőn a történet folytatódott, de a lány már nem is próbált meg odafigyelni. Nem érdekelte a színésznő, aki annyira hasonlított hozzá, de teljesen idegenül viselkedett. Sőt az a jóképű, fiatal színész sem, aki a kamera előtt rámosolygott. Ebben a percben még az is hidegen hagyta, hogy elveszítette az emlékezetét. Csak egy dolog izgatta: Daniel varázslatos keze. – Emlékszel Lance Westwoodra? – Kire? – kérdezett vissza Bonnie. – A főszereplőre. – Emlékeznem kellene rá? – Viszonyotok volt. Éppen akkor szakítottatok, amikor megismerkedtünk. Bonnie alaposabban megnézte a fiatalembert a képernyőn. Túl szépnek találta. Daniel sokkal jobban tetszett neki. Ő legalább olyan, mint egy igazi férfi, nem pedig egy tejfölösszájú kölyök. – Nem emlékszem rá. – Sokáig nem értettem, mit látsz bennem egy ilyen fickó után. – Te jó ég, hiszen te sokkal férfiasabb vagy ennél az alaknál! – Később már én is rájöttem, mit akarsz tőlem. – Hogy érted ezt? – Csak az összeköttetéseim és a pénzem miatt akartál hozzám jönni. Bonnie lehajtotta a fejét. – Valóban ennyire pénzéhes lettem volna? – Attól tartok, igen. – Nagyon sajnálom, hidd el. – Elhiszem. – Daniel magához húzta a lányt. – Bárcsak ne lett volna szükség erre a balesetre, hogy előjöjjön a jobbik éned! Talán tanulsz valamit ebből az esetből, ha visszatér az emlékezeted. Lehet, hogy ezért történt minden. – Szeretném azt hinni. – Bonnie szíve gyorsabban kezdett verni, amikor a férfi szemébe nézett. – Én is – suttogta Daniel, és az ajka veszélyesen közel került a lány arcához. Mit akart ezzel mondani? Talán végre elhitte, hogy megváltozott? Lehet, hogy mégis lesz folytatás? Bonnie idegesen hajolt előre, és felvette az asztalról a poharát. Kortyolt egyet, közben tekintete újra a képernyőre tévedt. Lance Westwood Katherine Destiny hajfürtjeivel játszadozott, de szemét egy pillanatra sem vette le a melléről. – Most mindjárt megcsókol – mormolta Daniel, és elfulladt a lélegzete, amikor Lance a lány ajkára hajolt. – Féltékeny vagyok, amikor látom, hogy egy idegen férfi megcsókol – vallotta be. 56/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


A csókjelenet kellemetlen érzést keltett Bonnie-ban is. – Ne aggódj – jegyezte meg könnyedén –, én senki más csókjára nem emlékszem, csak a tiédre! Daniel közelebb hajolt hozzá. – Ha ez azt jelenti, hogy az összes többi férfi kitörlődött az emlékezetedből, akkor egészen jó dolog ez a baleset. A karja még mindig Bonnie vállán nyugodott. A lány görcsösen markolta a poharat. Csókolj meg! – imádkozott. Csókolj meg most! Csókolj vadul, sokáig! Bonnie visszafojtotta a lélegzetét, és várt. Daniel azonban habozott. A lány látta rajta, hogy erősen tusakodik magában. Bonnie ajka résnyire nyílt. A férfi nyelt egyet, levette a lány szemüvegét, és az asztalra tette. Azután hátradőlt, és még szorosabban ölelte Bonnie vállát. – Kathy – suttogta, miközben a lány hajába fúrta az arcát. Azután gyengéden megcsókolta a fülét meg az arcát. Bonnie megborzongott. Felsóhajtott, és hátrahajtotta a fejét. Daniel ajka az övére tapadt. – Bocsánat. Consuelo hangjára szétrebbentek. A fiatalasszony csípőre tett kézzel állt meg az ajtóban. – Sajnálom, hogy félbeszakítottam a… filmet – húzta fel a szemöldökét a fiatalasszony –, Hub azonban mindenképpen beszélni szeretne veled, Daniel. – Máris jövök – ugrott fel a férfi, és megigazította az ingét. Futólag még odaszólt Bonnie-nak: – Nézd csak tovább a filmet! Biztosan lesz majd olyan részlet, amire emlékszel. – Azután kisietett. Úgy tűnt, nagyon megkönnyebbült, hogy megúszta ezt a veszélyes helyzetet. Daniel maga sem értette, mi ütött belé, de egyszerűen nem tudott ellenállni a melegségnek, amely a lányból áradt. Különös. Mindig nagyon hidegnek találta Katherine-t, de ez az utolsó csók megingatta a véleményét. A lány ajka szinte perzselt. Még szerencse, hogy Consuelo félbeszakította őket, különben már megint Katherine hálójába került volna. Az ördögbe is, miért ilyen csábító ez a lány?! Bódító illata, ártatlan kék szeme, törékeny termete valósággal rabul ejti. Katherine teljesen összezavarta. Négy nappal ezelőtt még berzenkedett ellene, hogy beengedje a házába. Most pedig titkon abban reménykedik, hogy örökre vele marad. Ha valaki ezt megjósolja neki, biztosan őrültnek nézi. Óvatosnak kell tehát lennie. Bármilyen kedvesnek, édesnek, tökéletesnek látszik is a lány, minden megváltozik, ha visszatér az emlékezete. Akkor viszont miért segítsen neki meggyógyulni? Ha okos, kitér az útjából. A sorsot hívja ki maga ellen, ha csak ránéz, megérinti vagy megcsókolja. Bármennyire szeretné is azonban távol tartani magát tőle, Katherine úgy vonzza, mint a mágnes. Keresztülment az udvaron, és meglátta Hubot, aki a pajta ajtajának támaszkodott. – Valami baj van?

57/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Éppen most telefonáltak, hogy az egyik szedőmunkás leesett az autóról, és eltörte a lábát. – Jesse be tud állni a helyére? – Jesse anyja megbetegedett. Haza kell utaznia. Daniel káromkodott egyet, és a homlokát dörzsölgette. – És mi van azzal a fiúval, aki tavaly dolgozott itt? – Másik államba költözött. – A pokolba! – Nagyon úgy tűnik, hogy félre kell tenned a büszkeséged, és elfogadnod Katherine ajánlatát. – Miféle ajánlatát? – Azt mondta, hogy szívesen segítene a barackszüretnél. Daniel megvetően felhorkant. – Csak nem vetted komolyan? – Miért is ne? Nagyon megváltozott, ezt el kell ismerni. Ha tényleg segíteni akar, akkor meg kell neki engednünk. Ez lesz az utolsó próba. A fizikai munka. Most kiderítheted, hogy komolyan vesz-e bennünket. Katherine, amint a perzselő júliusi napon barackot szed, és halálra gyötrik a méhek, a hangyák meg a gyümölcslegyek? Na, nem! Azonban mi a helyzet Kathyvel? Tökéletesen elképzelhető, hogy beugrik, ha szükség van rá, és morgolódás nélkül tűri a gyötrelmeket, amelyek barackszedés közben bizony előfordulnak. – Akkor megkérdezed? – Van más választásom? Bonnie-nak nagyon hízelgett, hogy a segítségét kérték. Még pirkadat előtt felkelt. Farmernadrágot, hosszú ujjú blúzt és tornacipőt húzott. A haját lófarokba kötötte. Izgatottan sietett le a konyhába, hogy segítsen elkészíteni a reggelit. Consuelo elmesélte, mivel készülnek a barackünnepre. Az utóbbi években mindig sikerült elnyernie a kék szalagot a barackbefőttjével, és az idén is szerette volna megkapni a díjat. Bonnie boldogan hallgatta a beszámolóját. Úgy érezte, napról napra egyre jobban befogadják. Hogyan is találhatta unalmasnak a birtokot? – Tudod mit, Katherine? – Consuelo éppen tojáshabot vert, miközben Bonnie kenyérszeleteket dugott a kenyérpirítóba. – Sohasem gondoltam volna, hogy valaha is ezt mondom, de kezdelek megkedvelni. A lány zavartan sütötte le a szemét. – Komolyan beszélek. Amikor Daniel elmondta, mi történt veled, biztosra vettem, hogy megint valami rosszban sántikálsz. Kész lettem volna kikaparni a szemed. – Igazán szeretheted Danielt. – Úgy bizony. Daniel állást és lakást adott nekem, amikor nem tudtam, hol hajtsam le a fejem. – Remek ember. – A legremekebb, akit valaha is ismertem – bólintott Consuelo. 58/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


Bonnie torka elszorult. Századszor kérdezte magától, hogyan is tehetett szántszándékkal rosszat ennek az egészen kivételes férfinak. – Danielnek olyan sokan okoztak már fájdalmat – folytatta a fiatalasszony. – Ezért úgy gondolom, hogy különleges nőt érdemel. El sem tudod képzelni, mennyire megdöbbentem, amikor veled állított be. Mármint úgy értem… korábban. – Persze, persze – mormolta kedvetlenül Bonnie, mert azért rosszulesett neki, amit hallott. – Hogy értetted azt, hogy… hogy sokan okoztak már neki fájdalmat? – Nagyon szomorú gyerekkora volt. Ugyanúgy, mint nekem. Ezért is fogadott be. Ő aztán tudja, milyen az, ha az ember csak magára számíthat! Abban az árvaházban nőtt fel, ahol Hub szülei dolgoztak. Daniel fellázadt és megszökött. Bolti tolvaj lett, még autókat is lopott. Többször elkapták, és javítóintézetbe dugták volna, ha Hub szülei nem vállalják érte a felelősséget. Ez megváltoztatta az egész életét. Mr. Threadgill fedezte fel, hogy Daniel remekül bánik a számokkal, és arra bátorította, fejlessze a képességeit. Hub szülei segítették, hogy vigye valamire. Ezért tevékeny olyannyira a különböző jótékonysági szervezetekben. Arra használja a tehetségét, hogy másoknak segítsen. Szinte már olyan, mint egy szent, gondolta Bonnie, és ezt vele szemben is bebizonyította. Csak a nemes gondolkodásának köszönhető, hogy egyáltalán beengedte a házába azok után, amit elkövetett ellene. Annyira szerette Danielt, hogy maga is megrémült tőle. És Consuelo szavai csak fokozták a szenvedését. Hub és a főnöke tíz barackszedő munkással érkezett a reggelihez. Amint Daniel belépett a konyhába, Bonnie szíve szaporábban kezdett el verni. Hub mondott valamit, amin mindenki nevetett, Daniel pedig szeretettel ránézett. A lányban fájdalmas vágyakozás ébredt. Ebben a férfiban annyi a szeretet! Miért nem képes őt is szeretni? Daniel felemelte a fejét. A pillantásuk találkozott. Bonnie hirtelen úgy érezte, egy szemvillanásnyi időre még a világ is megszűnt forogni körülöttük. – Csinos vagy ma, Kathy – jegyezte meg a férfi, s a lányt zavarba hozta az arcán tükröződő leplezetlen csodálat. – Túl csinos vagy ahhoz, hogy a hőségben izzadj és barackot szedj. – Az nem baj – emelte fel a lány dacosan az állát. Majd most megmutatja nekik! Dolgozni fog, amíg le nem esik a lábáról. – Nehéz nap lesz. Biztos vagy benne, hogy bírni fogod? Még csak öt napja történt a baleseted. – Minden rendben lesz. – Ha nem érzed jól magad, azonnal hagyd abba! – Jó – mosolyodott el a lány, és hátratolta a szemüvegét a feje búbjára. – Jól áll neked ez a szemüveg. – Köszönöm. – Bonnie a kenyérkosárra nézett, amit a kezében tartott. – Hát akkor lásson hozzá a banda! – Ezt úgy mondtad, mint egy igazi farmerfeleség – jegyezte meg Daniel, majd enni kezdett. Az éhes munkások gyorsan eltüntették a finom reggelit. Consuelo a konyhában maradt, hogy rendet csináljon, Bonnie pedig kiment a férfiakkal az udvarra. A láthatár éppen csak szürkülni kezdett. A fűszálakon harmatcseppek csillogtak, és eláztatták a cipőjüket, amikor átmentek a réten a teherautókhoz. Az autók platóján üres rekeszek hevertek, ezeket kell estig megtölteniük gyümölccsel.

59/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Gyere velem! – hívta Daniel a lányt, mielőtt az felszállhatott volna egy másik kocsira. – Szeretnék beszélni veled. – Megfogta a karját, és magával húzta. – Valami baj van? – kérdezte Bonnie habozva, miközben beszállt a férfi terepjárójába. – Nem, dehogy! – tiltakozott Daniel. – Csak pár tanácsot akarok neked adni a barackszedéshez. – Beindította a motort, és elindult. A többi teherautó követte. A lány nagyon figyelt, miközben Daniel elmagyarázta, hogyan kell helyesen leszedni a gyümölcsöt. Mennyire szereti, amit csinál, futott át a lány agyán. Daniel pénzügyi tehetsége ellenére a szíve mélyén farmer maradt. Bonnie látta ezt a mozdulatain, amelyekkel a szavait kísérte, hallotta a hangján, amikor arról beszélt, hogy meg kell művelni a földet, és enni adni az éhezőknek. Szenvedélyes előadásmódjától a lány szinte libabőrös lett. Daniel lelke valósággal túlcsordul a szeretettől. Szereti az embereket, a növényeket, a földet. Mindent, csak őt nem. Elűzte magától ezeket a komor gondolatokat. Talán nem szereti őt a férfi, de az utóbbi időben legalább kifejezetten barátságos iránta. Gyakrabban mosolyog rá, kikéri a véleményét, és úgy látszik, őszintén szeretne segíteni, hogy meggyógyuljon. A kocsi ablakait nyitva hagyták. Az érett barack bódító illata szállt a levegőben. Bonnie kidugta a fejét az ablakon, és mély lélegzetet vett. Csodálatos napnak néznek elébe. Nemsokára megérkeztek a gyümölcsösbe, és hozzákezdtek a munkához. Daniel Bonnie kezébe nyomott egy pár pamutkesztyűt. A durva anyag kellemes érzést ébresztett a lányban, a kerti munka jutott eszébe. Hirtelen emlékezni kezdett. Látott egy kertet egy kis ház mögött. Lehunyta a szemét, és a halántékára szorította a kezét. Sárgarépát, salátát meg uborkát látott, közben pedig érezte a frissen felásott föld illatát. – Minden rendben? – fordult felé aggódó arccal Daniel. – Ha nem érzed jól magad, hazaviszlek. – Nem, nem, jól vagyok. Csak eszembe jutott megint egy emlék. – Meséld el! – kérte a férfi. – Láttam egy kertet, ahol dolgoztam, egy kis ház mögött. Azt hiszem, ott laktam. Daniel megcsóválta a fejét. – Nem tudom, mit gondoljak. Olyan dolgokra emlékszel, amelyek sohasem történtek meg. Esküszöm, korábban még attól is a rosszullét környékezett, ha piszkos lett a kezed! Szerintem soha nem dolgoztál kertben. – De hiszen most is itt vagyok, és segítek barackot szedni! – Az igaz, de a baleset előtt nem tettél volna ilyet. Bonnie megvonta a vállát. – Nem tehetek róla, határozottan emlékszem rá. – Rendben, majd később megbeszéljük. Most pedig munkára! Óvatosan szedték le az egyik barackot a másik után a roskadozó ágakról.

60/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


A lány hamar rájött, miért tanácsolta Daniel, hogy hosszú ujjú blúzt vegyen fel. Körülöttük darazsak százai dongtak. Mindenhol hangyák másztak. Gyümölcslegyek szálltak az ajkára és a szempillájára. Az ágak összekarcolták az arcát. Máris izzadt a melegtől, de a nap, amely egyre magasabbra hágott az égen, még nagyobb hőséget ígért. Bonnie azonban nem zavartatta magát. Élvezte a fizikai munkát, a barack illatát, Daniel közelségét. Lopva állandóan a férfira sandított. Szerette volna, ha örökké tart ez a nap. Egy édes, röpke pillanatig tökéletesen boldognak érezte magát.

61/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


9. FEJEZET Danielnek el kellett ismernie, hogy Kathy éppen olyan keményen dolgozik, mint a férfiak. Csodálatra méltóan kitartónak bizonyult. A munkával sokkal hamarabb végeztek, mint korábban bármikor. A férfi azt a különös fáradtságot érezte, amely csak a fizikai munka után keríti hatalmába az embert, és pokolian jól tud esni. Miután lezuhanyoztak és átöltöztek, Hub, Consuelo, Bonnie meg Daniel együtt ültek a verandán, és fagylaltot kanalaztak. A szedők a kiadós vacsora után már hazamentek. Lassan leszállt az este. Szentjánosbogarak villództak a fák ágai között. A tücskök esti nótát muzsikáltak. Lágy szellő hűtötte a levegőt. Daniel Kathyre nézett, és mellének lágy halmában gyönyörködött. A lány zuhanyozástól nedves haja a vállára hullott, szemüvege az orra hegyére csúszott. Mennyi jót vihetnének véghez együtt, ha képesek lennének úgy dolgozni, mint ma! – gondolta Daniel önkéntelenül is. Vedd elő a jobbik eszed! – figyelmeztette azonnal egy belső hang. Olyan nővel akarod összekötni a sorsod, aki nem emlékszik semmire. Ez veszélyes. Ám ha Katherine rámosolygott, mint például most, akkor nem érdekelte a józan ész szava. Elfelejtette a hazugságokat, amelyekkel a lány ámította, a színjátékot, amivel a fejét elcsavarta. Elfelejtette, hányszor csalta meg, és a fájdalmat, amelyet ezzel okozott. Semmi másra nem tudott gondolni, csak illatos hajára, selymes bőrére, puha ajkára. Hihetetlen! Annyira kívánta őt, mégis félt tőle. Félt, hogy megint olyan lesz, mint régen, ha az emlékezete visszatér. Félt, hogy el akar majd menni, még ha nem is gyógyul meg teljesen. Félt őt szerelni. A barackszedés utáni napok lázas készülődéssel teltek. A konyhában az édes gyümölcsök és a zamatos fűszerek illata szállt. Bonnie befőttesüvegeket csutakolt, majd kosárszám cipelte a barackot a konyhába. Hub meg Daniel asztalt ácsolt, amelyen majd árulják a gyümölcsöt az ünnepségen, és megszervezték a szállítást. Bonnie annyi barackot hámozott, hogy már sajgott az ujja, mégis boldognak érezte magát, mert olyan jól megértették egymást munka közben Consuelóval. – Jövő ilyenkorig egy szem barackot se akarok látni! – nyögött fel a fiatalasszony péntek éjfélkor. Kezét beletörölte a kötényébe, lerogyott egy székre, és felrakta a lábát. A konyha végre újra ragyogott. A szekrényen befőttesüvegek sorakoztak. Az üres ládákat magasra tornyozták a sarokban. Bonnie baracklevet töltött, és odanyújtotta Consuelónak, azután maga is egy székre zuhant. – Köszönöm. Sokat segítettél, Katherine. – Igyekeztem. – Tudod, ha valaki egy évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy képes vagy erre, halálra nevettem volna magam. – Tudom. Consuelo odahajolt, és megpaskolta Bonnie kezét. – Örülök, hogy Daniel hazahozott. 62/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


Haza! Ez a csodálatos hely nem az ő otthona, és ezek a kedves, szeretetre méltó emberek nem az ő családja. Vajon megtudja-e valaha, kicsoda is egyáltalán? Az utóbbi napokban, miközben ki sem látszott a rengeteg munkából, szinte már elfelejtette, hogy nem tartozik ide. Erre a gondolatra fájdalmas szúrást érzett a szíve tájékán. Bármennyire is szeretné, ez Daniel otthona, nem az övé. Consuelo, Hub, Jesse, mind-mind Daniel barátai. Ő pusztán vendég itt, aki ideig-óráig maradhat. Előbb vagy utóbb felszólítják, hogy távozzon. Pedig már régóta csak Daniel járt a fejében minduntalan. Ha teregetett, szerelmesen megsimogatta a ruháit. Ha éjszaka kiment a fürdőszobába, megállt egy pillanatra a hálószobája előtt, hogy hallgatózzon. Ha egyedül feküdt az ágyában, újra meg újra a nevét suttogta, mint egy altatódalt, amely megvigasztalja és elaltatja. Most is keserédes vágyakozást érzett a férfi után. Consuelo megitta a gyümölcslét. – Megyek, lefekszem. Ötkor kell kelnem. Lekapcsolod majd a lámpát, ha végeztél? Bonnie fáradtan bólintott, búcsút intett Consuelónak, és lehunyta a szemét. Szerette ezt a helyet, szerette ezeket az embereket. Szeretett hajnalban kelni, szeretett keményen dolgozni. Szeretett volna örökké itt maradni, barackot termelni, és szerényen éldegélni Daniellel. Szeretett volna gyerekeket tőle. Daniel azonban nem viszonozza az érzelmeit. Bár már rég nem viselkedett olyan hűvösen és gyanakvóan, mint azon a napon, amikor kihozta a kórházból, de még mindig nem engedett fel teljesen vele szemben. Ezt persze nem is veheti rossz néven tőle, egyetlen épeszű ember sem bízna meg egy olyan nőben, aki egyszer már a bolondját járatta vele. Akkor sem mehet így tovább! Meg kell találnia az emlékeit. Az ünnepség után csak egy választása marad: a hipnózis. Biztos nagyon megrázó lesz, de végre megtud mindent. Valamilyen módon ki kell békülnie a múltjával. Bonnie felállt, és kiment a konyhából. Nem küzdhet tiszta szívből Daniel bizalmáért és a közös jövőjükért, amíg nem ismeri az igazságot Katherine Destinyről. Szombaton gyönyörű időre ébredtek. Az égen bodros bárányfelhők úsztak, hét ágra sütött a nap, és langyos szellő lengedezett. Nyolc órára már végeztek a reggelivel, azután felrakodták a gyümölcsöt a teherautókra. Hub tréfálkozott, Daniel fütyörészett, Consuelo mosolygott. Egy vörösbegy trillázott a diófán a ház előtt. Az ágyasokban árvácskák hajladoztak a szélben. Bonnie örült minden apróságnak: a napnak, ahogy sütötte az arcát, a harmatnak, a barackillatnak. Karba fonta a kezét, és azt kívánta, bárcsak örökké tartana ez a perc. Ekkor Daniel lépett oda hozzá, és a vállára tette a kezét. – Velem jössz? A férfi hangja szokatlanul izgatottnak tűnt, miközben leplezetlen csodálattal mérte végig a könnyű kis blúzba és szűk farmernadrágba öltözött lányt. Bonnie lélegzete elakadt, ahogy meglátta a tekintetében tükröződő vágyat. Az első csókjuk óta azon töprengett, vajon milyen lehet vele tölteni egy éjszakát. Hirtelen rájött, hogy akkor csalogathatja az ágyába Danielt, amikor csak akarja. – Hm… én… – Hub az élelmiszersátorba kíséri Consuelót, hogy benevezhessen a versenyre a befőttjeivel. Én pedig a mi standunkra viszem a barackot. Velem jössz, vagy inkább Consuelóval?

63/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


Micsoda kérdés! Sajnos azonban hiba lenne azt válaszolnia, amit a szíve diktál. Önkéntelenül is felemelte a kezét, és kisimított egy fürtöt Daniel homlokából. A mozdulat olyan bensőségesnek tűnt, mintha csak egy feleség gondoskodna a férjéről. Daniel meglepődve nézett rá. A lány hirtelen elkapta a kezét, és hátrált egy lépést. – Inkább Consuelóval megyek – közölte nagyon halk, de határozott hangon. A férfi megragadta a csuklóját. – Miért? – Mert így látom jónak. – Félsz egyedül maradni velem? – Igen. Daniel szorítása egyre erősebbé vált, Bonnie azonban jobban tartott saját magától, mint a férfitól. Ha együtt vannak, a teste szüntelenül a csókjaira meg a gyengédségére szomjazik. Szeretne a karjába bújni, és ott maradni örökre. A józan esze viszont azt súgja, hogy minél távolabb tartja magát Danieltől, annál kevesebb szenvedésben lesz majd része. Amíg némán méregették egymást, Hub beindította a terepjárót, és elment. – Ezzel a kérdés eldőlt – vigyorodott el a férfi. – Velem jössz. – Kitárta az ütött-kopott teherautó ajtaját, és elegánsan meghajolt. Bonnie beszállt. Daniel szíve hevesebben kezdett el verni. Már nem érdekelte, mit tett vele a lány azelőtt. Katherine Destiny meghalt, és Kathy lépett a helyére. Az a nő, akiről egész életében álmodott, akibe őrülten beleszeretett, és akit feleségül szeretne venni. A lány mereven előre nézett, közben az álla finoman remegett. Ennyire félne? Vagy inkább csak izgatott? A gondolattól, hogy esetleg ugyanazt érzi, amit ő, elakadt Daniel lélegzete. Nyugalom, csitítgatta magát. Bármennyire is kívánja Kathyt, nem hagyhatja, hogy az ösztönei vezéreljék a cselekedeteit. Hamarosan beértek Weatherfordba. A férfi a piac előtt leállította a motort, és kiszállt. Bonnie követte. Daniel lehajtotta a kocsi oldalát, majd két kézzel magasra emelt egy ládát. A karizmai megfeszültek. Hízelgett neki, amikor látta, hogy Bonnie csodálattal figyeli a mutatványát. Kihúzta magát, és egyenes derékkal elvonult. Tudta, hogy a lány hátulról figyeli. Mosolyogva, büszkén lépdelt, mint egy páva, amelyik a párja előtt parádézik. A ládát letette egy asztalra, és a válla fölött hátralesett. Kathyt azonban nem látta sehol. Daniel egészen elkeseredett. Talán mégis tévedett, és nem tetszett neki annyira, ahogy remélte. Talán valaki más keltette fel az érdeklődését? Féltékenyen pillantott körbe, szúrós szemmel vett szemügyre minden egyes elképzelhető vetélytársat. Végül meglátta a lányt, amint egy aprócska öreg hölgynek segített átkelni az úton. Alig akart hinni a szemének. Ez a lehetőség meg sem fordult volna a fejében, már annyira hozzászokott, hogy mindig csak rosszat feltételezzen Katherine-ről. Átkozta magát a gyanakvásáért, ugyanakkor örült is neki, hogy a lány nem szemelt ki magának valaki mást. Megkönnyebbülve rakta le a többi ládát is a kocsiról. Nemsokára Bonnie visszatért hozzá. – Láttam, hogy egy idős hölgynek segítettél – jegyezte meg a férfi. – Ez nagyon kedves tőled.

64/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Ugyan már, nincs abban semmi különös! – hárította el a lány a dicsérő szavakat. Daniel szerette volna megcsókolni volt menyasszonyát. Megköszörülte a torkát, és elfordult, hogy kirakja az árut a pultra. Kitette a számológépet, a papírzacskókat meg egy halom váltópénzt is. Nemsokára beindult a bolt. Bonnie szolgálta ki a vevőket, a férfi pedig a kasszát kezelte. Daniel mindig is arra vágyott, hogy egy olyan társat találjon, akivel vállvetve dolgozhat, és aki kitart mellette jóban, rosszban. Olyan társat, mint Kathy. Lopva figyelte a lányt. Minden vevőt úgy üdvözölt, mintha a jó barátja lenne, kedvesen rámosolygott, és kedélyesen elcsevegett vele. Valósággal özönlöttek hozzá az emberek, mint a gyerekek a fagylaltoskocsihoz. Ott álldogáltak a pult előtt, és nem akarták abbahagyni a beszélgetést. Kathy vidám, dallamos kacagása megmelengette a szíveket. Egy óra múlva Hub is megérkezett. A tarkójára tolta cowboykalapját, és a pultnak támaszkodott. – Ne vegyem át, főnök, hogy szusszanhassatok egyet? A felvonulás tíz perc múlva kezdődik. – És mit csinál Consuelo? – Úgy örül, mint egy kisgyerek – mosolygott Hub. – Megint megnyerte az első díjat. Igazán remekül ért a konyhai dolgokhoz. – Igen, minden okod megvan rá, hogy büszke légy a feleségedre – szólalt meg Bonnie. – Az is vagyok, elhiheted. Daniel a lányra nézett. – Szeretnéd megnézni a felvonulást? – Hát hogyne! – felelte Bonnie olyan boldog mosollyal, amitől a férfi majd elolvadt. Belekarolt a lányba, és átvezette a tömegen. Maguk mögött hagyták a piacot, majd lesétáltak a bíróság épületéhez. A teret lezárták a forgalom elől. Izgatott gyerekek tarka léggömböket tartottak a kezükben, és barackízű vattacukrot ettek. Az utca szélén már nagy tömeg gyűlt össze, a felvonulás kezdetére várva. Daniel Bonnie kezét fogta, úgy vezette egy jónak ígérkező helyre. Élvezte, ahogy a lány csöppnyi keze elvész az övében. Miközben utat törtek maguknak a sokaságon keresztül, többször is hallotta, hogy az emberek Katherine Destinyt emlegetik. Óvón közelebb húzta magához volt menyasszonyát. – A felvonulók onnan fentről jönnek – mutatta. – Most vagyok először őszibarackünnepen? – kérdezte a lány. – Tavaly nem akartál velünk jönni. Azt mondtad, semmi kedved elvegyülni a csőcselék között. Bonnie zavartan sütötte le a szemét. – Ügyet se vess rá! – vigasztalta a férfi. – Már nem vagy olyan. – És ha mégis? – suttogta ijedten a lány. – Mi lesz, ha majd mindenre emlékezem? Daniel megszorította a kezét. – Nem tudom.

65/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


Bonnie-n borzongás futott végig, erre a férfi átölelte és magához szorította. Őt is ugyanaz a félelem gyötörte, mint a lányt. Szerette volna szeretni, gondtalanul és feltételek nélkül, de képtelennek érezte magát rá. Legalábbis egyelőre. Amíg Kathy emlékezete vissza nem tér. – Mindent végiggondoltam – jelentette ki határozottan a lány. – És mire jutottál? – Ki akarom próbálni a hipnózist. – Biztos vagy benne? – Igen. Semmire sem jutunk, amíg nem látunk teljesen tisztán. – Megérintette a halántékát. A seb már alig látszott. Jutunk? Vajon Kathy komolyan arra gondol, hogy lehet még közös jövőjük? Tényleg fel akarja adni a színészetet, hogy farmerfeleség legyen? Ekkor felharsant egy induló, és megkezdődött a felvonulás. A zene egyre hangosabb lett, ahogy a felvonulók a főtérhez közeledtek. – Majd utána megbeszélünk mindent – próbálta túlkiabálni a rezesbandát Daniel. Bonnie már nem is válaszolt, csak bólintott. Igaza van, gondolta a férfi. Mielőtt elkezdenének tervezgetni, Kathynek feltétlenül meg kell ismernie a múltját. Addig semmiben sem lehetnek bizonyosak, amíg nem látják, milyen változást idéz elő a lány személyiségében, ha visszatér az emlékezete. Úgy tűnik, a hipnózis az egyetlen megoldás. Tarkán feldíszített kocsik követték a zenekart. Azután cowboyok jöttek felcicomázott lovakon. Majd a barackkirálynő érkezett nyitott kocsin. Egy őszibaracknak öltözött bohóc édességeket hajigált a tömegbe. A gyerekek visítva kapkodták fel a földről. Daniel karon fogta Kathyt, és körülvezette a téren. Megálltak a sátraknál, elnézegették a szemlére kitett árut, majd kipróbálták a szerencséjüket. Bonnie egyszer csak az órájára pillantott. – Ó, egy órakor ott kell lennem a csókpavilonban, téged pedig jól megfürdetnek. – Mi lenne, ha egyszerűen meglógnánk? – dörmögte Daniel. A lány tréfásan a vállára ütött. – Azzal nagy csalódást okoznánk Sarah-nak meg Tammynek. Nem venném a lelkemre. – Te könnyen beszélsz. Téged csak csókolgatni fognak, de engem majd hideg vízbe nyomnak. – Biztos túléled – legyintett Bonnie megjátszott közönyösséggel. – Akkor nem, ha közben néznem kell, hogy idegen férfiak csókolgatnak téged. – Csak nem vagy féltékeny? – Talán. Egy kicsit. A lány elmosolyodott. – Ne aggódj, a szívemet senki sem rabolhatja el! – Még Grant Lewis sem?

66/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


Daniel már meg is bánta elhamarkodott szavait. A ragyogás eltűnt Bonnie szeméből, az ajkáról lehervadt a mosoly. – Bizonyára megérdemlem, hogy így beszélj velem – jegyezte meg szelíden. – Nem akartalak megbántani. A lány elfordította a fejét. – Jogosan emlékeztettél rá. A férfi megfogta Bonnie állát, és kényszerítette, hogy ránézzen. Összeszorult a szíve attól, amit a lány szemében látott. – Nincs igazad, semmi sem jogosít föl, hogy kellemetlen érzéseket keltsek benned. Ha meg akarom neked bocsátani a múltat, nem szabad örökké felhánytorgatnom. – Meg akarod bocsátani? – ismételte Bonnie hitetlenkedve. – Kénytelen vagyok, ha elölről akarjuk kezdeni… A lány levegő után kapkodott. – Komolyan gondolod? Daniel megvonta a vállát. – Semmit sem ígérhetek, mindenesetre el kell ismernem, hogy a helyzet alaposan megváltozott. Már az is óriási lépésnek számított, hogy Daniel kijelentette, újból el tudná képzelni együtt a kettőjük jövőjét. Bonnie tudta, azonnal cselekednie kell. Mindjárt hétfő reggel felhívja dr. Freelyt, és megbeszéli vele a hipnózist. – Gyere, együnk valamit, mielőtt hozzálátunk a munkához! – javasolta a férfi. A tér túlsó oldalán lacikonyhák álltak. Sült hús és fasírt illata csalogatta a vendégeket. Bonnie és Daniel átsétáltak oda, majd egy üres asztalnál megebédeltek. Közben az embereket figyelték. A lány élvezte a hangulatot. Minden tetszett neki, ami körülvette: a tömeg, a zaj, a szagok. Nem messze tőlük egy nő maszkokat festett. A többiek is zömében saját maguk által készített portékát árultak. A bíróság épülete előtt zsákbanfutást rendeztek. Bonnie eltűnődött, vajon milyen érzés lehet Daniel feleségének lenni. Remélheti-e egyáltalán, hogy valaha is teljesül ez az álma? A férfira sandított. Ha csak ránézett, már megkívánta. – Hát itt vannak! – kiáltotta Tammy, és Sarah-val együtt odaszaladt az asztalukhoz. – Indulnunk kell! Mindjárt Katherine következik a csókpavilonban. Egy vagyont fogunk összegyűjteni a segítségével! – Jó lenne, ha kirúzsozná a száját – tanácsolta Sarah. – A férfiak biztos szívesen mutogatnák a rúzsfoltot, hogy ott csókolta meg őket Katherine Destiny. Bonnie kivette a táskájából a rúzst, és kifestette a száját. Azután odafordult Danielhez. A férfi mogorván nézett a világba. Csak nem féltékenykedik még mindig? Odahajolt hozzá, arcon csókolta, és a fülébe súgta: – Jó cél érdekében történik, drágám. Daniel arcán vörös rúzsfolt maradt, de nem törölte le. Inkább odanyújtotta a lánynak a karját. – Mehetünk? – kérdezte.

67/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


Bonnie belekarolt, és így követték Sarah-t meg Tammyt a piacra. A pavilon oldalára Katherine Destiny hatalmas fényképét ragasztották. A felirat arról tájékoztatta az érdeklődőket, hogy egy és két óra között az Oscar-díjas színésznő osztogatja csókjait. Bonnie és Sarah leült a pult mögött, Tammy pedig a pavilon mögé vezette Danielt, ahol fel kellett ülnie egy veszélyesen ingó deszkára a víztartály fölé. Már jó néhány fiatalember gyülekezett ott, labdát dobáltak egymásnak, és előre élvezték a remek mulatságot. – Kaphatok egy csókot, Miss Destiny? – kérdezte egy fogatlan vénség, Bonnie orra alá dugva egy egydollárost. A lány odahajolt, és cuppanós csókot nyomott az öreg kopasz fejére. – Köszönöm. Sohasem fogom elfelejteni ezt a pillanatot! Szeretem a filmjeit. – Nagyon kedves magától. Az öreg üdvözült mosollyal bicegett tovább. Mielőtt az egy óra letelt volna, Bonnie kétszáznegyvenszer rúzsozta újra a száját, Danielt pedig éppen ennyiszer lökték bele a víztartályba. Valahányszor prüszkölve és köhögve kimászott, azonnal a lányra nézett. Bonnie ilyenkor mindig odaintett neki, hogy jobb kedvre derítse. Pontban két órakor víztől csöpögő ruhában Daniel is beállított a sátorba. – Hol marad a csókom? Megérdemlem, a helyi középiskola egész tanulóifjúsága megfürdetett. Bonnie átkarolta a férfi nyakát, és szájon csókolta. Daniel felsóhajtott, és magához húzta a lányt. – Ez nem igazság! – kiáltott egy férfi a tömegből. – Engem nem így csókolt meg! – Nem is úgy nézel ki, mint ez a legény – csipkelődött a komája. Daniel ragyogó arccal pillantott Bonnie-ra. – Menjünk haza, és öltözzünk át! Azután felváltjuk Hubot a gyümölcsös pultnál. Kéz a kézben sétáltak vissza a teherautóhoz. A vizes farmernadrág Daniel combjára tapadt, ingén átsejlettek az izmai. Bonnie-n kellemes bizsergés futott végig a gondolatra, hogy teljesen egyedül lesz a férfival a házban. A következő pillanatban azonban már szemrehányást is tett magának ezért. Bármennyire kívánja is Danielt, nem engedhet az alkalom csábításának. Legalábbis addig nem, amíg vissza nem nyeri az emlékezetét. Mert hogyan is adhatná oda magát igaz szerelmes módjára testestül-lelkestül a férfinak, ha még azt sem tudja, kicsoda Katherine Destiny valójában?!

68/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


10. FEJEZET Bonnie legnagyobb csalódására Daniel úgy viselkedett, mint egy tökéletes úriember. Még csak nem is próbált közeledni hozzá. Magára hagyta őt a folyosón, és bezárkózott a fürdőszobába. Tíz perccel később átöltözve jelent meg újra. Visszafelé menet az ünnepségre a lány végig azon töprengett, miért nem sikerült felébresztenie a férfi érdeklődését. A rózsaszín ruháját vette fel most is, de Daniel ezúttal nem lesett oda állandóan lopva a ruha kivágására, mint amikor először látta rajta. A délután hátralevő részében barackot árultak. A férfi egész idő alatt meglehetősen távolságtartóan viselkedett. Talán Bonnie értette félre a délelőtti szavait? Lehet, hogy Daniel mégsem akarja újrakezdeni? A férfi nagyon elégedettnek látszott, és halkan fütyörészett, miközben becsomagolta azt a pár szem barackot, ami megmaradt. A lány duzzogott magában. Természetesen ő sem akart könnyű kalandot, de Daniel legalább megpróbálhatta volna levenni a lábáról. – Nocsak, kedvesem! – A férfi megfogta az állát, és felemelte. – Miért vagy így elszontyolodva? Azt hittem, élvezni fogod az ünnepséget. – Élveztem is. Csak egy kicsit szomorú vagyok. – Mi történt? – kérdezte Daniel aggódó tekintettel. – Félek. – Mitől? – Hogy elveszítelek. A férfi nem szólt semmit. Bonnie tudta, hogy nem akar felelőtlen ígéreteket tenni, nem is várt volna tőle ilyesmit. – Hát akkor induljunk! – szólalt meg Daniel, amikor Hub meg Consuelo is megérkeztek. A lány bólintott, és segített szétszedni a pultot. Azután együtt mentek a táncmulatság helyszínére. A zenekar countryzenét játszott. A lacikonyha felől mennyei illatokat hozott a szél. Az emberek sétálgattak, nevetgéltek, tréfálkoztak. A gyerekek bújócskáztak, még a kutyák is kergetőztek. Bonnie megpróbált úrrá lenni rossz hangulatán. Végtére is mit kívánhatna még? Az idő gyönyörű, jó barátok veszik körül, remek zenével szórakoztatják, finom vacsora vár rá, és ráadásul egy páratlanul jóképű férfi van mellette. Csak éppen emlékei nincsenek. – Jól vagy? – érdeklődött Daniel. – Jól – mosolyodott el a lány tétován. – Fáradt vagy? Ne menjünk haza? Haza. A birtokra. Hiszen épp ez a baj! A birtok nem az ő otthona. Neki valójában fogalma sincs, hol az otthona.

69/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Kathy! – Daniel megállt, és átölelte a lányt. Bonnie beszívta férfias illatát. Annyira szereti! Hogyan is lehetett képes megcsalni? A férfi azonban még most is kész lenne neki megbocsátani. Pedig, ha minden igaz, amit korábbi énjéről hallott, igazán nem érdemelne meg ekkora jóindulatot. A helyzete szinte kilátástalan. Ha nem tér vissza az emlékezete, hogyan adhatná oda magát teljes emberként Danielnek? Viszont ha újra felébred benne a múlt, valószínűleg feltámad vele együtt az a szörnyeteg is, aki Katherine Destiny korábban volt, és megint fájdalmat fog okozni a férfinak. Bonnie keze ökölbe szorult. Nem, nem akarja Danielt még egyszer megsebezni! Inkább elhagyja. – Ne lógasd már az orrod! Majd rendbe jönnek a dolgok. A férfi olyan kedvesen, barátságosan mosolyogott, hogy a lány szemét elfutották a könnyek. – Gyere, táncoljunk! – javasolta Daniel. – A karomban szeretnélek tartani. Bonnie szíve hevesebben kezdett el verni ezekre a szavakra, de azért húzódozott. – Nem emlékszem, hogyan kell táncolni. – Az olyan, mint a biciklizés. Az ember sohasem felejti el. A lány még mindig habozott. – Lehet, hogy nem is tudtam. – Ugyan már, sokszor táncoltunk együtt! – Csak nem éppen countryzenére, ugye? A férfi odavezette a táncparketthez, Bonnie bal kezét a vállára tette, ő pedig átfogta a lány derekát. – Most add ide a másik kezed is! Bonnie engedelmeskedett, és Daniel a lassú, szomorú ballada hangjaira vezetni kezdte. A lány teljesen átadta magát a zenének, szinte lebegett a férfi karjaiban. Azonban tudta, a boldogsága nem tarthat sokáig. Úgy érezte magát, mint Hamupipőke, amikor a királyfival táncol. Csak ő nem az éjféltől félt, hanem attól, hogy visszatér az emlékezete. Élvezd a pillanatot! – súgta egy belső hang. Bonnie Daniel vállára hajtotta a fejét, és igyekezett semmire sem gondolni. Lehunyt szemmel élvezte a zenét. – Talán mégsem kellett volna – dörmögte a férfi. A lány felemelte a fejét, és kinyitotta a szemét. Pillantásuk találkozott. – Mire gondolsz? – Megőrülök, ha ilyen közel vagy hozzám. Szeretnék egyedül maradni veled. Bonnie lesütötte a szemét. – Zavarba hoztalak? – simogatta meg a haját gyöngéden Daniel. – A vágy miatt nem kell szégyellnünk magunkat. – Nem is tudom, mit gondoljak…

70/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Hát persze, én is így vagyok vele. Ha valaki a múlt pénteken megjósolja, hogy egyszer még így fogok beszélgetni veled, sürgősen elmeorvoshoz küldtem volna. De mostanra sikerült meggyőznöd, Katherine, hogy tényleg teljesen megváltoztál. Bonnie lopva a férfira nézett. – Nem tartasz tőle, mi történik, ha visszatér az emlékezetem? Daniel megrázta a fejét. – Azt hiszem, ez a változás tartós lesz. – És ha nem? A lány észrevette, hogy a férfi nyel egy nagyot. – Kész vagyok érted vállalni a kockázatot. – Annak ellenére, hogy korábban fájdalmat okoztam neked? Hát valóban képes lennél megbocsátani? – Természetesen. – Ne! – Bonnie hátrált egy lépést, és összeütközött egy másik párral. Valami bocsánatkérésfélét mormolt, azután kirohant a táncolók közül. – Kathy! – Daniel léptei ott dobogtak a lány mögötte. – Várj! Bonnie megállt, és a csillagokra emelte a tekintetét. A hűvös levegőtől megborzongott. – Ne szaladj el előlem! – kérte a férfi. – Értsd meg, nem akarlak félrevezetni! Még csak annyit sem mondhatok, hogy méltó vagyok a bocsánatodra. Amíg ebben a légüres térben élek, nem lenne tisztességes, ha bármit is ígérnék vagy állítanék magammal kapcsolatban. – A baleset előtt fütyültél rá, tisztességesen viselkedsz-e, vagy sem – jegyezte meg nagyon komoly hangon Daniel. – Most viszont nem fütyülök. Várjuk meg inkább a hipnózis eredményét! Akkor legalább tudunk már majd valami biztosat. A férfi zsebre dugta a kezét. – Azt hiszem, igazad van. – Hahó! – kiáltott oda nekik Hub. – Nem akartok vacsorázni? A sült hús igazán remek. Bonnie megkönnyebbült, hogy félbeszakíthatják ezt a kellemetlen beszélgetést. Odaültek a házaspár asztalához, és nemsokára átragadt rájuk is Hub meg Consuelo jókedve. Néhány órára megszabadultak a gondjaiktól, de utána csak még súlyosabbnak érezték nyomasztó terhüket. Amikor visszatértek a birtokra, Bonnie fejében vadul kergetőztek a gondolatok. Vajon tényleg az övé lehet Daniel? És ő akarja-e majd a férfit, ha visszatér az emlékezete? – Jó éjszakát! – búcsúzott tőle Daniel a hálószobája ajtaja előtt. Éppen olyan zavarodottnak látszott, mint amilyennek a lány érezte magát. – Jó éjszakát! – köszönt el Bonnie is, de egyikük sem mozdult. A férfi idegesen megköszörülte a torkát. A lány látta rajta, hogy még mondani szeretne valamit, de nem találja hozzá a megfelelő szavakat. – Jó éjszakát! – ismételte meg Daniel, azután sarkon fordult, és bement a szobájába.

71/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


Miután becsukódott mögötte az ajtó, Bonnie-nak eleredtek a könnyei. Kétségek között roskadt le az ágyára. Végre sikerült meggyőznie a férfit, hogy ő már nem a régi Katherine. Amikor azonban Daniel újból közeledne hozzá, nem engedhet neki, mert nem tudja, mit hoz a jövő. Leverten húzta magára a vékony hálóinget, majd bebújt az ágyába. Lehunyta a szemét, és megpróbált elaludni, de hiába. Egyre csak Danielt látta maga előtt, ahogy vonakodva és gyanakodva bár, de hazahozza őt a kórházból. Ahogy a karjába zárja, és közben olyannak tűnik, mint egy görög isten, aki egyedül az ő kedvéért szállt le a földre. Ahogy ott áll a hálószobája ajtajánál, és rá vár. Bonnie lerúgta magáról a takarót. Ennek semmi értelme! Friss levegőre van szüksége, hogy kiszellőztesse a fejét. Mezítláb lopózott ki a hálószobájából. A lépcső tetején egy pillanatra megállt és hallgatózott. Csend honolt mindenfelé. Lábujjhegyen osont le az ajtóhoz. Odakinn langyos szellő lengedezett. A telihold fényénél jól lehetett látni az utat. A szobában felejtette a szemüvegét, de most ez sem zavarta. Tulajdonképpen sejtelme sem volt, merre akar menni. Csak azt tudta, mennie kell, hogy az emlékezetét ösztönözze. Elhaladt a gyümölcsös mellett, majd felkapaszkodott egy kis dombra. A fű itt a térdéig ért, és csiklandozta a bőrét. Megpillantott egy kis tavacskát, amelynek a vize ezüstösen csillogott a holdfényben. Ez az a tó, ahol Daniel megkérte a kezét. Nagyot nyelt. Ha bármi is segíthet abban, hogy visszanyerje az emlékezetét, hát akkor ez a hely az. Óvatosan leereszkedett a parthoz. A lábnyoma ott maradt a puha talajban. Nem félt a sötétben, inkább örült, hogy elrejti. Fülemüle csattogott valahol, a távolból egy bagoly válaszolt neki. A tó fölött köd lebegett. Bonnie megállt egy szomorúfűz alatt, amelynek ágai olyan kísértetiesen mozogtak a szélben, mint valami óriás hatalmas ujjai. Hirtelen megpillantott egy nagy, lapos követ. Leült, térdét felhúzta az állához, és a vízre meredt. Ki is ő valójában? Katherine Destiny, a kőszívű színésznő, akit csak a hírnév meg a vagyon érdekel? Vagy inkább Kathy, akinek minden vágya, hogy Daniel felesége legyen, és gyerekeket szülhessen neki? – Esetleg az is lehet, hogy valaki más vagyok? – suttogta maga elé töprengve. A feje belefájdult az erőlködésbe, ahogy megpróbált rendet tenni a zűrzavarban, amivé az élete lett. Felsóhajtott, és megdörzsölte a halántékát. Olyan letörtnek, zavarodottnak érezte magát. Milyen kár, hogy holnapig várnia kell, és csak akkor hívhatja fel dr. Freelyt! Ekkor megreccsent egy ág valahol mögötte. A szíve hevesebben kezdett el verni, miközben ijedten hátrafordult. A ködön át valami árnyékot látott elsuhanni. A gyomra is összerándult rémületében, a legszívesebben elszaladt volna. – Te vagy az, Kathy? Daniel gyengéd suttogását hallotta a sötétben. Bonnie megkönnyebbülten sóhajtott fel. – Igen. – Már aggódtam miattad. – A férfi félrehúzta a szomorúfűz lehajló ágait, és belépett a fa alá. – Semmi bajom.

72/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Biztos? Bonnie meg akarta nyugtatni Danielt, ehelyett azonban önkéntelenül is felzokogott. – Drágám! – A férfi a következő pillanatban már ott állt mellette, és átölelte. – Mondd el – kérte, miközben gyengéden simogatta a haját –, mi zaklatott fel ennyire! – Képtelen vagyok beszélni róla! – Ugyan. Hiszen valamikor nagyon közel álltunk egymáshoz. Emlékszel? – Nem. Éppen ez a baj. Nem emlékszem semmire. Daniel megcsókolta a lány halántékát. – Nekem mindent elmondhatsz. Bonnie úgy érezte, nem érdemli meg ezt a gyengéd gondoskodást. Legszívesebben elszaladt volna. A lába azonban felmondta a szolgálatot. Olyan biztonságban érezte magát, ahogy Daniel védelmezően átkarolta. – Annyira kívánlak! – suttogta a férfi. A lány elhúzódott. – Ne, Daniel! Én… nem akarom. Hogyan lehetnék a tiéd, amikor sejtelmem sincs, ki vagyok valójában? Hát nem érted? – Én csak azt értem, hogy úgy szeretlek, mint még soha. Szereti. Más körülmények között Bonnie repesett volna a boldogságtól. De hogyan is szerethetné, ha nem ismeri az igazi énjét? – Te nem tudod, mit beszélsz. – Dehogynem. Elviselted a durvaságomat, sőt kedvességgel fizettél a mogorvaságomért. Zongoráztál a templomban, amikor senki sem akart. Segítettél barackot szedni, pedig igazán nem vártuk volna tőled el. Még Consuelo és Hub szívébe is sikerült belopnod magad. Összebarátkoztál Sarah-val meg Tammyvel. Jó ember vagy, Kathy. – Megfogta a lány kezét, és megszorította. Bonnie szilárd elhatározása, hogy távol tartja magát a férfitól, egy szempillantás alatt semmivé vált. Daniel magához ölelte. – Látom, hogy összezavarodtál, de ez szerintem természetes. Segíteni szeretnék neked. Megengeded, Kathy? – Igen – suttogta a lány, és a férfi nyaka köré fonta a karját. Talán mégis van megoldás. Reménykedni kezdett. – Most megcsókollak – jelentette ki Daniel halkan, eltökélten. Bonnie bólintott, a férfi szemébe nézett, és úgy érezte, elmerül a csodálatos mélységben. Daniel szomjasan hajolt az ajkára, közben ujjaival szenvedélyesen beletúrt a lány hajába. – Nagy veszélyt jelentesz rám nézve, Kathy. – Én? Veszélyt? – Igen, mégpedig halálosat. Levegőt sem kapok tőled. Bonnie megkönnyebbülten felnevetett. Daniel megfogta hálóingének a gombját, és bátortalanul megkérdezte:

73/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Kigombolhatom? – Igen – suttogta a lány, bár tudta, nagy hibát követ ezzel el. A férfi lassan kigombolta a három kis gombot, és lehúzta Bonnie válláról a hálóinget. A lány melle fedetlen maradt. A férfi egy csókot lehelt a nyakára, majd ajkával lassan lejjebb vándorolt. – Olyan jóízű vagy! – mormolta közben. – Ha a bőrödet csókolom, a tejszínes eper jut az eszembe. Bonnie újra felnevetett. Daniel csodálatosnak találta ezt a csengő kacajt. Még mindig alig akarta elhinni, hogy pontosan olyannak kapta vissza Katherine-t, amilyennek mindig is látni szerette volna: kedvesnek, szeretetre méltónak, tapintatosnak, csodálatosnak. Hat héttel ezelőtt még értelmetlennek és üresnek találta az életét, most viszont úgy érzi magát, mint aki megszerezte a mennyország kulcsát. Szorosan átölelte a lányt, és lehúzta a fűbe. A holdvilág megvilágította Bonnie arcát, keskeny orrát, pici állát. A lány tágra nyílt szemmel nézett Danielre. – Akarlak. Itt. Most – vallotta be a férfi. Bonnie felsóhajtott és bólintott. – Én is akarom. Daniel elmosolyodott, és végigjáratta kezét Bonnie testén, majd kinyitotta a hálóing többi gombját is. Félrehúzta a vékony batisztot, vágyakozva nézte a lány mellét, azután hirtelen megdermedt. Annak idején ellenezte, hogy Katherine megoperáltassa a mellét, de a lány ragaszkodott hozzá. Most azonban valami meglepőt látott. Katherine-nek szép melle volt, kemény, nem túl kicsi, de korántsem akkora, mint a műtét után. Daniel döbbenten hőkölt hátra, azután felült. – Mi a baj? – Bonnie befedte magát a kezével. – Valamit rosszul csináltam? – Mi folyik itt tulajdonképpen? – Nem értem, mire gondolsz – válaszolta zavartan a lány. – Megint megoperáltattad magad? Bonnie megrázta a fejét. Talán csak tévedek, gondolta Daniel, de a lelke mélyén tudta, hogy igaza van. Feltétlenül a végére kell járnia ennek a dolognak. – Miben mesterkedsz, Katherine? – Semmiben! – ellenkezett a lány kétségbeesetten. – A pokolba is! – A férfi félretolta Bonnie-t, és felugrott. Nem értette, hogyan lehetett ennyire hiszékeny. – Mi történt? – kérdezte a lány remegő hangon. – Nehogy sírva fakadj! Többé nem ejtesz át a könnyeiddel. Bonnie letérdelt, és könyörögve emelte fel a kezét. – Kérlek, mondd meg, mit csináltam rosszul! Daniel undorodva fordult el.

74/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– A legnagyobb hibát akkor követted el, amikor beleegyeztél, hogy eljátszod Katherine Destiny szerepét – vetette oda dühösen. A lány elsápadt. Még mindig úgy festett, mint egy angyal, édesen és csábítóan, a férfi azonban már tudta, hogy az ördög küldte hozzá, nem pedig az ég. – Képtelen vagyok felfogni, hogyan is dőlhettem be neked. – Daniel akkor érezte magát utoljára ilyen szörnyűségesen, amikor a szülei kitették egy parkba, és otthagyták. Még az sem dúlta fel ennyire, amikor Katherine-t rajtakapta Grant Lewisszal. Bonnie csak ült a fűben, és a férfira meredt. Egész testében reszketett. Daniel idegesen járkálni kezdett fel és alá. – Már régen rá kellett volna jönnöm. – Mire? – Pár apróságot észrevettem, de nem eleget ahhoz, hogy összeálljon a kép. Vékonyabb vagy, az orrod is kisebb, de egyébként úgy hasonlítasz rá, mintha az ikertestvére lennél. – Úgy érted, én nem Katherine Destiny vagyok? – Most már nyugodtan abbahagyhatod a színjátékot. Átlátok a szitán. – Én nem színészkedem! – tiltakozott a lány kétségbeesetten. – Valóban sejtelmem sincs, ki vagyok. – A fenébe! – Daniel felkapott egy kavicsot a földről, és a vízbe dobta. – A rövidlátásod! Meg hogy hirtelen tudsz zongorázni. Most végre minden összeállt. A bolondját járattad velem. Még azt is sikerült beadnod, hogy megpróbálkozol a hipnózissal. Remekül érted a dolgod, én pedig egy címeres ökör vagyok. – Én viszont tényleg emlékezetkiesésben szenvedek. Daniel két kézzel megmarkolta a lány hálóingét, felhúzta őt a földről, míg végül már csak pár centiméter választotta el az arcukat egymástól. Bonnie összerezzent, és megpróbált kiszabadulni a férfi szorításából. – Hogy sikerült így megrendezned a balesetet? Mivel vezetted az orvosokat félre? Mennyit fizettek neked ezért? Na, mesélj csak! A lány arcán óriási könnycseppek gördültek le. Daniel szinte már megsajnálta őt, de arra gondolt, ez a nő Katherine-nel szövetkezett, hogy őt tönkretegye. – Mit akartál elérni? – Nem tudom, miről beszélsz. – Pénzt? Reklámot? Kibékülést? – Úgy viselkedsz, mint aki megőrült. – Pontosan. Te őrjítettél meg. Most értettem csak meg a terveteket! – Nincs semmiféle terv. – Katherine keresett magának egy hasonmást, azután megrendeztétek a balesetet. A te feladatod az volt, hogy kibékülj velem, és miután feleségül vettelek, Katherine elfoglalhassa a helyedet. Ez az igazság, ismerd be! – Nem! – Bonnie szinte sikított.

75/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Egyet el kell ismerni, bárki is vagy. Jobban játszol, mint Katherine. – Én nem játszottam! – Akkor sem, amikor megcsókoltál? – Akkor aztán végképp nem. – Szóval beismered, hogy néha játszottál! – Nem! – Bonnie feljajdult, és a fülére szorította a kezét. – Kiforgatod a szavaimat. – Hub kezdettől fogva sejtette, hogy valami nincs rendben. A fenébe is, miért nem hallgattam rá? Miért is bíztam benned? – Kérlek, Daniel, gondolkodj egy kicsit higgadtabban! – könyörgött a lány. – Amit mondasz, annak nincs semmi értelme! – Tűnj el a szemem elől! – förmedt rá a férfi. – Kérlek, ne tedd ezt velem! Nem értek semmit. Ha nem Katherine Destiny vagyok, akkor ki a csuda lehetek? – Bonnie megragadta Daniel kezét, és kétségbeesett tekintettel nézett rá. – Mi közöm hozzá? – vetette oda a férfi. Azután sarkon fordult, és eltűnt a sötétben.

76/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


11. FEJEZET Bonnie visszabotorkált a házba. Egyre csak Daniel kegyetlen szavai visszhangzottak a fülében. Mi közöm hozzá? Daniel gyűlöli őt. Ugyanúgy, mint akkor, amikor kihozta a kórházból. Csak most sokkal fájdalmasabb. Mert az elmúlt héten már megtapasztalta, milyen gyengéd is tud lenni a férfi. És most egy csapásra gyűlöletté változott a szeretete. A lány felrohant a lépcsőn, be a szobájába, és becsapta az ajtót. Remegő kézzel húzta ki a fiókokat egymás után, hogy csekélyke holmiját egy szatyorba szórja. Pillantása véletlenül a tükörre tévedt. A hálóingét rosszul gombolta be, a szeme bedagadt a sírástól, a haja ziláltan lógott. – Ki vagy te? – faggatta a tükörképét. – Ha nem Katherine Destiny, akkor kicsoda? Az a szánalomra méltó alak ott a tükörben csak hallgatott. – A fenébe! – A lány felkapott egy cipőt a földről, és a tükörhöz vágta, hogy az ezer darabra tört. – Valami baj van, Katherine? – kopogtatott be az ajtón Consuelo. Bonnie kikerülte az üvegcserepeket, és kinyitotta az ajtót. – El tudnál vinni a buszmegállóig? Consuelo a földön heverő szilánkokra sandított. – Összevesztetek Daniellel? – El tudnál vinni a buszmegállóig? – Persze. – Köszönöm. – A lány felvette az ágyról a szatyrot. – Indulhatnánk? – Csak szólok Hubnak. – Jobban szeretném, ha nem szólnál. – Mi történt tulajdonképpen? – Nem akarok beszélni róla. – Na jó. Akkor kiállok a kocsival. Nem akarsz addig átöltözni? – Ó! – Bonnie zavartan nézett végig a hálóingén. – Dehogynem. Gyorsan farmernadrágot meg pólót húzott. Azután végigrohant a folyosón, Daniel szobája előtt még a lélegzetét is visszatartotta. Szinte maga előtt látta a férfi dühtől villogó szemét, hallotta gyűlölködő hangját. Elfojtott zokogással lépett ki a szabadba. A langyos éjszaka ellenére reszketett, amikor beszállt az autóba. Consuelo aggódó tekintettel fogadta: – Tényleg nem akarod elmondani?

77/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


Bonnie érezte, szüksége van valakire, akiben megbízhat. – Nem vagyok Katherine Destiny – suttogta. – Azt sejtettem – jegyezte meg Consuelo. A lány döbbenten kapta fel a fejét. – Hogyhogy? Hiszen még én sem tudtam! – Katherine valóban egy szörnyeteg. Ha elveszítené is az emlékezetét, akkor sem válhatna olyanná, mint te vagy. – És miért nem mondtad ezt el Danielnek? – Gondoltam, maga is rájön majd. – Rá is jött. Csak éppen azt hiszi, összeesküvést szőttünk ellene Katherine-nel. – És milyen céllal? – Hogy miután engem feleségül vett, észrevétlenül Katherine léphessen a helyembe. – De miért? – Hát elsősorban a pénz miatt. – Ennek semmi értelme. Katherine így is épp elég gazdag. – Ezt mondd meg Danielnek! – Majdcsak rájön magától is. Várj egy kicsit! Bonnie hevesen megrázta a fejét. – Te nem láttad őt, amikor ezeket a szörnyűségeket a fejemhez vágta. Sohasem bocsátana meg nekem. – Dehogynem! Még akkor is megbocsátott, amikor azt hitte, te vagy Katherine. Most is hamar elfüstölög majd a mérge. Consuelo szavai enyhítették a kínt, de Bonnie tudta, semmiben sem reménykedhet. Hogyan is alakulhatna ki közte meg Daniel között igazi kapcsolat, amikor még a nevét sem tudja? – Hová akarsz menni? – kérdezte Consuelo. – Fort Worthbe. – És hol fogsz lakni? Van pénzed szállodára? – Nincs. – Bonnie semmi másra nem gondolt, csak hogy elmeneküljön Daniel megvetése elől. Consuelo előhúzta a pénztárcáját a táskájából, kihalászott pár bankjegyet belőle, és odanyújtotta a lánynak. – Nem fogadhatom el! – tiltakozott Bonnie. – Vedd csak el! A lánynak még buszjegyre sem volt pénze, így aztán nem maradt más választása. – Vissza fogom adni. – Ugyan már! – Nem is tudod, milyen hálás vagyok neked. – De tudom. Én is kerültem már hasonló helyzetbe.

78/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


Bonnie torkát sírás szorongatta. – Olyan jó vagy hozzám! Consuelo ránevetett. – Barátok vagyunk, vagy nem? – Megállt a buszmegállónál. – Kívánom, hogy megtaláld önmagad! – Köszönöm – búcsúzott Bonnie, és egy röpke pillanatig úgy érezte, nincs teljesen egyedül. Daniel dühösen rohangált az istállóban. A csizmája egész porfelhőt kavart. Időről időre a hajába túrt. A pokolba! Nálánál nagyobb ökröt nem hordott még a hátán a föld! Amit most érzett, az százszor jobban fájt, mint a csalódás azon az éjszakán, amikor rajtakapta Katherine-t Grant Lewisszal. Akkor még meg is könnyebbült egy kicsit, hogy felbonthatja az eljegyzésüket. Kathyvel azonban minden teljesen más. Ha a karjában tarthatja a lányt, olyasmit érez, amit még soha. Igazi szerelmet. Igazi szerelmet? Ugyan! Hogyan is szerethetne egy nőt, akinek még a nevét sem tudja? De mi köze a nevének ahhoz a szelíd ragyogáshoz, amely a tekintetéből árad? Nem a neve adja ennek a lánynak a lényegét, aki ilyen rövid idő alatt megváltoztatta az életét, és a kiábrándult, csalódott emberből szerelmes férfit varázsolt. Csakhogy megint csak a bolondját járatták vele. Úgy látszik, neki nem adatott meg, hogy rátalálhasson az igaz szerelemre. Daniel csüggedten megállt az istálló közepén. Ismét át kell élnie, hogy szertefoszlanak az álmai. A családról, a gyerekekről, a boldogságról. Valami azonban a lelke mélyén azt súgta, ne adja fel ilyen könnyen. Talán végzetes hibát követ el, ha túl elhamarkodottan ítél. Ki is lehet az a lány? Összeesküvő, aki arra szövetkezett Katherine Destinyvel, hogy őt becsapják? Vagy ártatlan áldozat? Annyira ijedten nézett rá, amikor a vádjaival rátámadt. A legjobb színészek közül is csak kevesen lehetnek képesek ilyen őszinte döbbenetet hitelesen eljátszani. Daniel hinni kezdett benne, hogy a lány ártatlan. És ha valóban az, akkor van még remény. Vajon tényleg elveszítette az emlékezetét? Elképzelhető, hogy véletlen személycsere történt? Hiszen úgy hasonlítanak egymásra Katherine-nel, mint két tojás. A férfi felsóhajtott, és az istálló ajtajának támasztotta a fejét. Látta maga előtt Kathyt remegő ajakkal, ahogy az arcán patakzanak a könnyek. Kiabált vele, haragtól elvakultan, meg akarta bántani, úgy, ahogy a lány őt. Ebben a pillanatban rájött, hogy igazságtalanul viselkedett Kathyvel. Feltétlenül beszélnie kell vele, hogy tisztázzák a félreértést. És ha tévedett, bocsánatot fog kérni. Zakatoló szívvel rohant ki az istállóból. Amikor a konyhába belépett, Hubot és Consuelót találta ott az asztalnál ülve. – Hol van Kathy? – kérdezte Daniel rögtön. – Consuelo elvitte a buszmegállóhoz – felelte Hub. – Úgy tűnik, ezt elpuskáztad, főnök.

79/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– És hová akart menni? – Fort Worthbe. – De hiszen pénze sincs! Hol szállna meg? – Adtam neki százhúsz dollárt. Több nem volt nálam – vallotta be Consuelo. – Mikor történt ez? – Úgy egy órája. – A fenébe! – Daniel szinte látta maga előtt a lányt, ahogy Fort Worth utcáin bolyong, zavarodottan és magányosan. Ennek pedig egyedül ő az oka. Ő, aki messze földön híres a segítőkészségéről. – Meg kell találnom. – Hajnali két óra van, főnök – figyelmeztette Hub. – Mindegy. Meg kell találnom. Még ma éjjel. Azt hiszem, Hub, hogy életem legnagyobb ballépését követtem el. – Elnehezednek a tagjai. Engedje el magát! A szeme lecsukódik. Bonnie szemhéja megrándult, majd lecsukódott. Próbált lazítani, de nem sok sikerrel, mert borzasztóan félt. Vajon tényleg segít majd a hipnózis? Néhány perc múlva tudni fogja, kicsoda is valójában? A gondolat egyszerre tűnt ijesztőnek és megnyugtatónak. – Lélegezzen mélyeket! Tartsa vissza a levegőt, amíg négyig számolok! Egy, kettő, három, négy. A lány követte az orvos utasításait. Nem ment vissza dr. Freelyhez, mert attól tartott, hogy akkor Daniel a nyomára bukkanhat. Nem akarta többé látni. Csak egy dolog érdekelte: hogy visszanyerje az emlékezetét, élhesse tovább a régi életét, és elfelejtse a férfit. Másfél napja egy olcsó kis szállodában húzta meg magát. A pénz, amit Consuelótól kapott, elfogyott. – Egyre jobban és jobban elernyed. Mélyeket lélegzik. – Az orvos hangja álmosítóan zsongott. Bonnie a szakmai telefonkönyvben talált rá a nevére. Ő volt az egyetlen, aki ingyen is vállalta a kezelését, amíg vissza nem tér az emlékezete. Összpontosíts! – biztatta magát a lány, s nemsokára olyan könnyűnek érezte magát, mintha csak a víz tetején lebegne. – Jól van – dicsérte meg az orvos halk, megnyugtató hangon. – Menjünk vissza a baleset napjához! Bonnie most arra a péntekre gondolt. – Mire emlékszik? – A járdán fekszem. Fáj a fejem – felelte lassan, akadozó nyelvvel. – Mi történt előtte? A lány összeráncolta a homlokát. – Csak sötétséget látok. – Nézzen a sötétség mögé! Mi van ott? – Vigyázzon! – kiáltotta fel ekkor hirtelen Bonnie, és vadul hadonászni kezdett a karjával. – Egy deszka. Leesett az állványról.

80/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Jó, nagyon jó. Lélegezzen mélyeket! Úgy. A lány látta, hogy ott áll az állványzat alatt, körülnéz, majd leveszi a szemüvegét, és bedugja a táskájába. A deszka csak ezután szabadult el. Vajon miért vette le a szemüvegét? – Honnan érkezett az állvány alá? Bonnie megrázta a fejét. – Gondolkodjon csak! Szedje össze magát! Nézze a deszkát, azután menjen vissza! Az állványzatot egy irodaépület előtt állították fel a Throckmorton Streeten. Erre emlékezett. De kicsoda ő, és miért állt éppen ott? Azután képeket látott. – A belvárosban dolgozom. – Kitűnő. Lélegezzen megint mélyet! Jó. Látja, hol dolgozik? – Egy irodában. Egy nagy irodában. – Felismer valakit az irodában? Hirtelen Daniel arca jelent meg előtte a képzeletében. Hevesen megrázta a fejét. – Összpontosítson! – utasította az orvos. Daniel képét azonban sehogy sem bírta elűzni. Bármennyire is szerette volna megtudni az igazságot magáról, csak a férfi dühös arcát látta, és azt hallotta, amint felháborodottan kiabál vele. – Emlékezzen! A belvárosban van. Egy irodában. Milyen iroda az? Bonnie-nak végre sikerült megszabadulnia a látomásától. Körülnézett az irodában. – Egy ügyvédi iroda. – Nagyon jó. És mit csinál ott? Ügyvéd? A lány látta az asztalán a számítógépet és Katherine Destiny meg más filmcsillagok fényképeit. – Akkor mit csinál? Hirtelen megrohanták az emlékek. Eszébe jutott Paige meg a pletykalap Katherine Destiny és Daniel McNally fényképeivel. – Titkárnő vagyok! – kiáltott fel. – Bonnie Bradford a nevem, és soha életemben nem láttam Katherine Destinyt! Már két nap telt el azóta, hogy a lány elhagyta a birtokot. Két gyötrelmekkel teli nap, amíg Daniel céltalanul ődöngött Fort Worth utcáin, és őt kereste. Próbálkozott dr. Freelynél is, de sikertelenül. Legalább ezerszer körbejárta a háztömböt, ahol a baleset történt. – Hol vagy? – ismételgette magában, majd halkan hozzátette: – Gyere vissza, szeretlek! Miért is háborította fel annyira a felfedezés, hogy a lány nem Katherine Destiny? Miért engedte, hogy eluralkodjon rajta a félelem meg a gyanakvás? Hálás lehetett volna a sorsnak, amiért a lányt valami csoda folytán az útjába hozta, ő pedig ehelyett összeesküvéstől tartott. Daniel szíve összeszorult. Az irodájában ültek Hubbal Fort Worth belvárosában. Félretolta a redőnyt, és lenézett a parkolóra. Pillantása a tömeget pásztázta. Kétségbeesetten kereste Kathyt.

81/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Megőrülök utána. – Tudom, főnök. – Amikor találkozgatni kezdtem Katherine-nel, azt hittem, szerelmes vagyok. És amikor megcsalt, rájöttem, mekkorát tévedtem. A vágyat összekevertem a szerelemmel. Hub bólintott, és hátradőlt a székén. – Féltem attól, hogy megint kiszolgáltassam magam valakinek. Bár sejtettem, hogy Kathy nem alakoskodik, a lelkem mélyén mégsem tudtam úrrá lenni a gyanakvásomon. Biztosan azért, mert gyerekkoromban kidobtak az utcára. – Biztosan. – Amit Kathy iránt érzek, mindennél fontosabb. – Tudom. – Hub szégyenlősen elmosolyodott. – Én is ugyanígy vagyok Consuelóval. Ő az életem. – Akkor megérted, miért kell megtalálnom. – Mint mindenki, aki szeretett már valaha. – Mit tegyek? – Daniel leült az íróasztala szélére, és könyörgőn nézett barátjára. – Ő a te Hamupipőkéd, igaz? Daniel elmosolyodott a hasonlatra. – Úgy is mondhatjuk. – Akkor csinálj úgy, mint a királyfi! – Hogy érted ezt? – Rápróbálta az üvegcipőt minden nő lábára. – Megmagyaráznád, mit akarsz ezzel mondani? – Milyen módon tette közzé a királyfi, hogy keresi az igazit? Daniel megvonta a vállát. – Nem tudom. – Kihirdette. – Igen, és? – Tudjuk, hogy Kathy szereti a pletykalapokat. Akkor is volt nála egy, amikor a baleset történt. Adj fel hirdetést! Daniel elgondolkodva simogatta az állát. – Nem rossz ötlet. – Már látom is magam előtt. Ez lenne a címe: Hol vagy, Hamupipőke? – Nagyszerű. – Daniel csettintett az ujjaival. – Így fogok tenni. – Ezt hallgasd meg! – Paige Dutton egy pletykalapot lobogtatva viharzott be az irodába. – Mit? – kérdezte Bonnie, és feljebb tolta a szemüvegét az orrán. – Figyelj csak!

82/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


Bonnie az ölébe ejtette a kezét, és türelmetlenül várt. Már két napja dolgozott. Miután visszanyerte az emlékezetét, minden nehézség nélkül hazatalált, és folytatta az életét ott, ahol abbahagyta. Mivel a baleset előtt szabadságot vett ki magának, senki sem kereste. Az egyedüli gondot az jelentette, hogy már nem volt elégedett a régi, unalmas életével. Nem akart állandóan otthon vagy a moziban gubbasztani. És bár Daniellel félresikerültek a dolgai, már tudta, hogy szerelem is létezik a világon. – Hallgasd! – folytatta Paige sokat sejtető hangon. – Hamupipőke, hol vagy? – Na és? – Maradj egy percig csendben, jó? – Paige megköszörülte a torkát. – A királyfi kétségbeesetten keresi Katherine Destiny hasonmását, aki rabul ejtette a szívét. Bonnie összerezzent. Hát lehetséges ez? Daniel visszahívja? – Tessék? – Igen – bólintott Paige. – Alig hiszem el én is. Pedig még van tovább is. Bonnie feszülten hajolt előre. A szíve vészes sebességgel kezdett el verni. – A királyfi kér, bocsáss meg neki. Már belátja, hogy óriási hibát követett el, és szeretné, ha feleségül mennél hozzá. Ha te is ezt akarod, akkor hívd fel az alábbi telefonszámon! – Paige a fejét fogta. – Jaj, én mindjárt elájulok! Daniel hirdetést adott fel, hogy megkérje a kezét? Lehetetlen! – futott át Bonnie agyán. – Mutasd csak! – kapta ki az újságot Paige kezéből. – Ez olyan regényes! A fejedre esik egy gerenda, erre beléd szeret az egész állam legvonzóbb agglegénye. Bonnie döbbenten futotta át a hirdetést. A keze remegett, a szája kiszáradt. – Mikor hívod fel? – kérdezte Paige kíváncsian. Bonnie összehajtotta az újságot. – Semmikor. – Micsoda? Nem puskázhatsz el egy ilyen lehetőséget! – Nem szeret engem. – Ugyan már! Ország-világ előtt megkérte a kezed! – Nem érted? Hiszen nem is ismer. – Tíz napig laktál a házában. – Azt hitte, hogy Katherine Destiny vagyok. – Na és aztán? Most már tudja, hogy nem vagy az. – Akkor sem ismer engem. Fogalma sincs, ki az a Bonnie Bradford. – Hát akkor mondd el neki! – Nem tehetem. Nem érdemlem meg őt. Paige a fejéhez kapott. – Reménytelen vagy, Bonnie, végérvényesen reménytelen.

83/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Egy olyan elegáns és előkelő nőt vár, mint Katherine Destiny. Fel tudod ezt fogni? Én nem vehetem fel a versenyt egy filmcsillaggal. Szegény vagyok, nincsenek tapasztalataim a szerelem terén, és csak szórakozásból nézek filmeket. Hogyan is érdeklődhetne irántam egy olyan férfi, mint Daniel? Paige széttárta a karját. – Nagyszerű. Ha te akarsz lenni a világ legnagyobb bolondja, akkor csak rajta! Bonnie elkeseredetten igyekezett visszafojtani a könnyeit. – Folytathatnám a munkámat végre? Abban a pillanatban, amikor az orvosi rendelőben visszatért az emlékezete, már tudta, hogy képtelen lenne megtartani Danielt. A férfinak egy elegáns nagyvilági nőre van szüksége. Erre ő alkalmatlan. Nem boldogulna azokban az előkelő körökben, ahol Daniel szokott forgolódni. Nem tudja megkülönböztetni a fehérboros poharat a vörösborostól. A férfi előbb vagy utóbb ráunna egy olyan műveletlen nőre, mint amilyen ő. Daniel izgatottan megigazította a nyakkendőjét, és az órájára nézett. Fél tíz. Bármelyik pillanatban megérkezhet. Megköszörülte a torkát, és idegesen babrálni kezdett az asztalon fekvő ceruzával. Erre a délelőttre minden találkozót lemondott. Az utóbbi napok úgy teltek, mint valami rémálom. Több mint száz nő hívta fel eddig, és természetesen az összes azt állította magáról, hogy ő lenne Hamupipőke. Ahányszor csak megszólalt a telefon, Daniel szíve a torkában dobogott, és a tenyere izzadni kezdett, de mindig csalódnia kellett. Azután az előző este végre megérkezett a várva várt hívás. A férfi azonnal megismerte a kedves hangot, és elhívta a lányt az irodájába. Három tucat vörös rózsát, egy doboz bonbont meg egy üveg jégbe hűtött pezsgőt készített elő a nagy alkalomra. A zsebében pedig egy kis bársonytok bújt meg. – Miss Destiny megérkezett – jelentette be a titkárnő. – Küldje be, kérem! Daniel izgatottan állt fel. Azt volt a szándéka, hogy rögtön a karjába zárja Kathyt, és addig csókolja, amíg el nem alél. Az ajtó kinyílt, és bevonult Katherine. – Halló, Daniel! A férfi azonnal felállt. – Kathy – suttogta –, annyira hiányoztál! Borzasztóan sajnálom, ami történt. – Megbocsátok – dorombolta a lány. Daniel hevesen dobogó szívvel lépett közelebb. Különleges parfüm illata csapta meg az orrát. Összeráncolta a homlokát. – Ez az enyém? – kiáltott fel a lány az ajándékokra mutatva. A férfi bólintott. Valami azonban egyre kevésbé tetszett neki. A hosszú, szőke haj ugyanaz, a ragyogó kék szempár is, de az összhatás valahogy mégis más. Vajon mitől? – Annyira örülök, hogy feladtad azt a hirdetést! – jegyezte meg a lány, miközben egy pillanatra sem vette le a szemét a férfiról. Odalibegett a vázához, és beszívta a rózsák illatát. – Csodálatos virágok, igazán köszönöm.

84/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Szóval akkor visszanyerted az emlékezeted? – kérdezte Daniel az íróasztal széléhez támaszkodva. – Tudod már, ki vagy? A lány szeme elkerekedett. – Nem értem… – Hol hagytad a szemüvegedet? – A szemüvegemet? – Katherine zavartan pislogott, de azután észbe kapott. – Jaj, de buta vagyok! Hát nem otthon felejtettem? Daniel ekkor már teljesen biztosra vette, hogy az igazi Katherine Destiny áll előtte. A hideg, számító nő, aki megsértette a büszkeségét. A szívét azonban nem sikerült összetörnie, mert nem szerette igazán. – Hagyd abba a színjátékot, Katherine! Tudom, hogy te vagy az. – Miről beszélsz? – A színésznő hitetlenkedve rázta meg a fejét. Lehet, hogy Katherine és Kathy külsőre hasonlítanak egymásra, de semmi több. A természetük tűz és víz. A férfi nem értette, hogyan is keverhette össze őket. Katherine színpadiasan hadonászott a karjával, rázta a haját, rebegtette a pilláit. Danielnek jobban tetszett Kathy nyugodt, feltűnést kerülő viselkedése. Tartózkodó nyugalom és természetesség áradt belőle, míg Katherine mesterkéltnek és kapzsinak tűnt. – A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát – dörmögte Daniel. – Én hazug? – Katherine felvetette a fejét. – De drágám, én vagyok az igazi Katherine Destiny! – Igen, tudom. – Te pedig halálosan szerelmes vagy belém. Különben minek kellene neked a hasonmásom? Olyan regényes ez az egész! Szerencsére a neved nem adtad meg a hirdetésben. Meghaltam volna a szégyentől. – Nem értem, hogyan is hihettem azt, hogy bármi köze lehet hozzád. Katherine győzedelmes mosollyal vonult végig a szobán. A férfi önkéntelenül is hátrálni kezdeti, míg a falba nem ütközött. A színésznő a karjára tette a kezét. Daniel összerándult. – Miért elégszel meg egy másodrangú utánzattal, amikor az eredetit is megkaphatod? A férfit elfutotta a méreg. Katherine-nek semmi joga hozzá, hogy berontson ide, és másodrangúnak nevezze a szíve választottját. Eltolta magától a kezét. – Tűnj el! – Így nem bánhatsz egy hölggyel! – fortyant fel Katherine. – Én egyetlen hölgyet sem látok itt. – Danielnek össze kellett szednie minden önuralmát, hogy ne dobja ki vendégét saját kezűleg az irodából. Katherine felvonta a szemöldökét, és odasétált az íróasztalhoz. – Rózsa, édesség, pezsgő! Micsoda felhajtás! Engem bezzeg csak ahhoz a vacak kis pocsolyához vittél el, amikor megkérted a kezem.

85/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


Danielnek ezekre a szavakra szinte felfordult a gyomra. Odasietett a lányhoz, megfogta a karját, és az ajtóhoz vezette. – Tűnj el, soha többé ne is lássalak! – kiáltotta, majd kilökte. – Ezt nem teheted velem! Nem felejtsd el, hogy én Katherine Destiny vagyok! A férfi a titkárnőjére nézett, aki az íróasztala mögül kísérte figyelemmel az eseményeket. – Hívja a biztonságiakat! Katherine megadta magát. – Hát jó, elmegyek, ha úgy akarod. Azért még nem kellene ilyen undokul viselkedned velem! – El ne felejtsd, komolyan gondoltam: soha többé ne tedd be ide a lábad! A nő gőgösen felemelte a fejét. – Mintha éppen egy barackcsőszre vágynék! – Akkor meg mit keresel itt? Katherine felkacagott. – Unatkoztam. Úgy gondoltam, jó szórakozás lesz eljátszani Hamupipőkét. Neked azonban sikerült elrontanod a játékot. – Remek. – Daniel megigazította a zakóját, hátat fordított a hívatlan vendégnek, és visszament az irodájába. Becsukta maga mögött az ajtót, majd felsóhajtott. – Hála Istennek, megszabadultam tőle. Leült az íróasztalhoz, és bánatos tekintettel a rózsákra meredt. – Mr. McNally! – szólt be Phyllis a házitelefonon. – Itt van még Katherine Destiny? – Már nincs, uram. – Akkor mit akar? – Egy fiatal hölgy keresi a kettes vonalon. Paige Dutton a neve. Azt állítja, tudja, ki Hamupipőke. – Köszönöm, Phyllis. – Daniel előrehajolt, és megnyomta a villogó gombot. – Halló! – Hm, a királyfival beszélek? – kérdezte egy női hang. – Én adtam fel a hirdetést. – Az én nevem Paige Dutton, és… Daniel nem bírta tovább elviselni a feszültséget, félbeszakította a lányt: – Ismeri Hamupipőkét? – Ismerem. – Ki ő? Hol van? Mondja már! Paige elnevette magát. – Éppen azt szeretném.

86/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Miért nem hívott fel ő maga? – Hát éppen ezért telefonálok. Egy kis baj van. – Miféle baj? – Daniel zakatoló szívvel dőlt hátra a székében. – Ez az egész tulajdonképpen nevetséges. Hiába próbáltam rábeszélni Bonnie-t, hiszen tudja, milyen… Bonnie! Milyen szép név, és remekül illik hozzá. – Beszéljen! – Visszanyerte az emlékezetét. – Ez csodálatos. És rám is emlékszik még? – Hát persze. – Akkor mi tartja vissza attól, hogy személyesen jelentkezzen? – Úgy gondolja, nem méltó magához. – Micsoda?! – Butaság, tudom. Nekem azonban nem sikerült meggyőznöm az ellenkezőjéről. – Hol van most? – kérdezte Daniel türelmetlenül. – Dolgozik. – De hol? Paige megadta a címet. Valami csoda folytán az iroda alig három háztömbnyire feküdt az övétől. Bonnie egész idő alatt itt tartózkodott a közelében! – Nagyon köszönöm, Miss Dutton. – Nincs mit. Bonnie-ért tettem. Itt az ideje, hogy találjon magának egy rendes fickót. Daniel el sem búcsúzott, csak lerakta a kagylót. Határozott mozdulattal a hóna alá csapta a bonbonos dobozt, és felkapta a vázát. – Elmegyek! – kiáltott oda Phyllisnek, miközben átviharzott az előtéren. Mihelyt kiért az utcára, futni kezdett. Az emberek csodálkozva bámultak rá, de ő egy cseppet sem zavartatta magát. Egy gondolat hajtotta csak: minél előbb odaérni a lányhoz, akit szeret, és akinek meg akarja kérni a kezét. Kifulladva lépett az épületbe. Beszállt a liftbe, és felment az emeletre. A keze olyan izzadt lett az idegességtől, hogy majdnem elejtette a vázát. Az előtérben egy hölgy állt a fogadópult mögött. – Miben segíthetek, uram? – Bonnie Bradfordhoz szeretnék menni. – Sajnálom, de éppen Mr. Briggsnél van. Hagy számára esetleg valami üzenetet? Daniel meglátta Mr. Briggs nevét az egyik ajtón. – Köszönöm, nem szükséges – felelte kedvesen mosolyogva. – Inkább beugrom hozzá. – De uram! – A hölgy felugrott. – Nem mehet be csak úgy egyszerűen…

87/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Majd meglátja, hogy bemehetek! – A nőre kacsintott, majd elsietett a fogadópult előtt, és kinyitotta az ajtót. Bonnie éppen a jegyzetfüzete fölé hajolt. A haja az arcába hullt. – Miben lehetünk a segítségére? – érdeklődött Mr. Briggs. – A nevem Daniel McNally, és szeretnék egy percig a titkárnőjével beszélni. – Daniel McNally, a tőzsdecsászár? – Tisztelet és csodálat ült ki az ügyvéd arcára. – Igen, uram – bólintott Daniel zavartan. Bonnie keze megdermedt a jegyzettömb fölött a levegőben. Lassan Daniel felé fordult. A szemüvege az orra hegyére csúszott. – Mennyi ideig fog tartani? – kérdezte Mr. Briggs, és felállt. – Az egyedül Bonnie-tól függ – válaszolta Daniel, miközben egy pillanatra sem vette le tekintetét a lányról. Mr. Briggs az órájára nézett. – Öt perc, Mr. McNally. – Nem lehetne inkább tíz? – fogta könyörgőre Daniel. Mr. Briggs némán bólintott, majd kiment. – Mit… keresel itt? – hebegte Bonnie. Szeme a rózsákra meg a bonbonosdobozra tapadt, a szíve pedig hevesebben kezdett el verni. – Ez a tied – tette Daniel az asztalra az ajándékokat. – Köszönöm – suttogta a lány, és úgy érezte magát, mint egy hercegnő. Még sohasem kapott férfitól rózsát meg bonbont. – Mást is hoztam. – Daniel odalépett a lányhoz, és kivette a zsebéből a bársonytokot. Azután megfogta Bonnie bal kezét. – Légy a feleségem, Bonnie Bradford! A lány döbbenten nézett rá. Az egész olyannak tűnt, mintha Katherine Destiny valamelyik filmjének egyik jelenete lenne. – Gyere hozzám feleségül, Bonnie! – A férfi kinyitotta a dobozt, amelyben csodálatos briliánsgyűrű ragyogott. – Szeretlek. A lány lesütött szemmel elhúzta a kezét. Olyan régóta várt arra, hogy valaki szerelmet valljon neki, és megkérje a kezét! Mégsem mondhat most igent. Addig legalábbis nem, amíg nem győződik meg róla, tényleg ő-e az, akit Daniel szeret. Nem tudott volna, és nem is akart egy másik nő árnyékában élni. – Nem lehetek a feleséged – suttogta. A férfi kétségbeesett tekintettel pillantott föl rá. – Talán nem szeretsz? – De igen. Teljes szívemből szeretlek. – Akkor mi gátol benne? – kérdezte Daniel értetlenül. – Hogy egyáltalán nem ismersz engem. – Már hogyne ismernélek! Te vagy a legkedvesebb, legbecsületesebb, legőszintébb nő, akivel valaha is találkoztam. Téged kerestelek egész életemben. 88/89

Laura Anthony

Júlia KSZ - 1999-4-1.


– Azt hitted, Katherine Destiny vagyok. – Butaság volt. – Én azonban tartok tőle, hogy valójában őt szereted. Daniel harsányan felnevetett. – Jaj, kedvesem! Még csak nem is sejted, mennyire megvetem azt a nőt. Tudod, mit csinált? Eljött az irodámba, és úgy tett, mintha ő lenne az, akit keresek. Olvasta az újságban a hirdetésemet. Én azonban nagyon hamar észrevettem, hogy valójában kivel állok szemben. – Tényleg? – Hát persze. Senkinek sincs olyan tejszínes eperillata, mint neked. Te lágy és természetes vagy, nem pedig merev és mesterkélt. Téged szeretlek, Bonnie. Ha pedig az a kívánságod, hogy az esküvőnk előtt még alaposan ismerjük meg egymást, akkor legfeljebb sokáig leszünk jegyesek. Már alig várom, hogy minél többet tudhassak meg rólad! – Jó, jó, de én nem vagyok gazdag, sem előkelő – vetette ellen a lány. – Nem dicsekedhetem nagy műveltséggel, sem különösebb jártassággal a világ dolgaiban. – Ez mind nem fontos. Azt szeretném, ha megosztanád velem a házamat meg az ágyamat. Ha gyerekeket szülnél nekem, és engednéd, hogy melletted öregedjem meg. Mondj igent, Bonnie, én pedig mindent elkövetek, ami hatalmamban áll, hogy boldoggá tegyelek! A lány Daniel mogyoróbarna szemébe nézett, és már tudta, amit első találkozásukkor még csak sejtett. Ez a férfi a végzete. A jobbik fele. Végre megtalálta! Határtalan boldogság öntötte el. – Igen – felelte határozott hangon, miközben Daniel nyaka köré fonta a karját. A férfi felállt, majd gyengéd csókokkal borította el a lány arcát, állát, szemét. Bonnie hozzásimult, és boldogan felsóhajtott. – Úgy látszik, illik rád a cipő, Hamupipőke – jegyezte meg Daniel. – Mintha rám öntötték volna. – És a seb begyógyult már a fejeden? – A férfi óvatosan megérintette a lány homlokát, ahol a deszka eltalálta. – Ó, már nyoma sincsen. – Szeretném, ha ezentúl inkább elkerülnéd, hogy mindenféle deszkák a fejedre potyogjanak. – Miért? – Mert nem akarom, hogy elfelejtsd, ki vagyok. – Tényleg? – csipkelődött Bonnie. – Várjunk csak, máris kihagy az emlékezetem. Mit mondtál, ki is lennél te? – A királyfid – felelte Daniel, miközben ajka újra a lányéra forrt…

89/89

Az elcserélt feleség. Laura Anthony

Recommend Documents