AZ EGYHÁZAK ÉS A RÉGIÓ NEMZETI KULTÚRÁI VI.
A PESTI SZLOVÁK EVANGÉLIKUSOK VEZETŐI A DUALIZMUS IDEJÉN – 2.
MODULCSOPORT 40.
1
A PESTI SZLOVÁK EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET UTOLSÓ DUALIZMUSKORI ÉVEI MARTIN MORHÁČ LELKÉSZ VEZETÉSE ALATT (1906-1919)
Előzmények
1906. április 13-án a pesti szlovák evangélikusokat nagy veszteség érte – váratlanul meghalt a magyarországi evangélikus egyházon belül és a dualizmus kori fővárosi körökben nagy tekintélynek és népszerűségnek örvendő Daniel Bachát. Lelkészként 1873 óta vezette a Kerepesi úti (később Rákóczi úti) szlovák evangélikus gyülekezetet, néhány évvel később ő lett az öt gyülekezetet magában foglaló budapesti evangélikus egyházmegye esperese, végül 1905-ben a négy magyarországi evangélikus egyházkerület közül a legnagyobbnak számító bányakerület püspökévé választották. Bachát ezzel elérkezett egyházi karrierjének csúcspontjára. Ezenkívül számos társadalmi szervezetnek és egyesületnek is tagja volt, hosszú éveken át ott ült a fővárosi képviselő-testületben, részt vett a kerületi Vöröskereszt létrehozásában, valamint tagja volt az irodalmi körökben komoly presztízsnek örvendő Kisfaludy Társaságnak. Nagyon fontos volt, hogy kitartó tevékenységével konszolidálta saját, meglehetősen zilált állapotban átvett gyülekezetét, a Luther-udvar felépítésével és hosszú távú bérbeadásával pedig megteremtette működésének anyagi feltételeit is. A pesti szlovák evangélikus templom és iskola a budapesti szlovák közéletnek egyik fontos központjává vált.1 Közben Bachátnak folyamatosan egyensúlyoznia kellett egyrészt az egyházi és világi hatóságok „hazafias” elvárásai, másrészt szlovák ajkú hívei és korábbi „nemzethű” barátai és írótársai ellentétes irányú elvárásai között. Bachát mint elkötelezett szlovák író és közéleti személyiség érkezett 1873-ban Pestre, ami szerepet játszott megválasztásában is. A fővárosban viszont hamar elfogadtatta magát a többségi lakosság képviselőivel, a legnépszerűbb lelkészek közé tartozott. Ennek természetesen komoly ára volt: nagyon sok egyházszervezeti és politikai kompromisszumra kényszerült, többször védekeznie kellett a „pánszlávizmus” vádja ellen, végül pedig elfoglaltságai és a fenti vádaskodásokból eredő közvetett nyomás miatt lassan felhagyott eredeti szlovák irodalmi tevékenységével, és főleg a fordításokra
összpontosított.
Mindez
akkor
történt,
amikor
energiái
nagy
részét
gyülekezetének anyagi konszolidációja és a nagyszabású Luther-udvar építése foglalta le.
1
Bachát életéhez részletesebben lásd: Ivan Halász: Cirkev, národ, štát. Daniel Bachát a jeho budapeštianske roky (1873−1906). Esztergom−Piliscsaba, PPKE BTK Nyugati Szláv Kulturális Kutatócsoport, 2003.
2
A 19. század végére közéleti tevékenységével mértékadó fővárosi körökben sikerült teljesen elfogadtatnia magát. Ezt bizonyítja az is, mennyire sokan jelentek meg temetésén, amely komoly társadalmi esemény volt a korabeli Budapesten. A pesti magyar lapok nekrológjaikban úgy emlékeztek meg róla, mint aki megtörte a pesti szlovák evangélikusok körében Ján Kollár pánszláv szellemét és teljesen „hazafias” szellemben vezette a híveit.2 A kép azonban ennél valamivel árnyaltabb. Bachát valóban magáévá tette a kor magyar hazafias ideológiáját, sőt gyülekezete nevéből – felsőbb nyomásra – törölte a szlovák etnikai jellegre utaló jelzőt, ám soha nem volt hajlandó valakit „pánszlávizmusáért” azon az alapon elítélni, mert híveinek szlovákul prédikált, az iskolában pedig ezt a nyelvet használta. Püspöki beiktató beszédében is kiemelte, hogy a magyar állami gondolat híve és nem ért egyet azzal, hogy az evangélikus egyház a haza ellen irányuló törekvéseknek adjon otthont, ugyanakkor véleménye szerint nem szabad rásütni a hazafiatlanság bélyegét valakire csak azon az alapon, hogy esetében az istentisztelet nyelve más.3 Bachátnak végül hosszú lelkészi és esperesi tevékenysége során gyülekezetében sikerült megőriznie a szlovák nyelv pozícióit; a magyar gyülekezetek felől érkező, a magyarosítás szándékával
megfogalmazódó
„egyesülési”
törekvéseknek
mindvégig
ellenállt.
Gyülekezetének autonómiája és szlováknyelvűsége volt az a határ, melyet áthágni nem akart. A Kollár-kultuszt illetően ambivalens helyzetbe került. Ján Kollár születése századik évfordulójának nyílt megünneplése 1893-ban valószínűleg botrányt kavart volna nemcsak az egyetemes zsinatot tartó evangélikus egyházon belül, hanem a főváros világi köreiben is. Ugyanakkor a pesti szlovák lelkésznek lehetetlen volt – legalább szűk körben – meg nem emlékeznie a gyülekezetet alapító nagy szlovák költőről. A presbitérium végül úgy döntött, hogy megemlékezik Ján Kollárról, ám „nem politikai” értelemben, hanem alapvetően mint a gyülekezet alapító lelkészéről.4
Az új lelkész keresése
Bachát több szempontból is sikeres budapesti tevékenységének ugyanakkor bizonyos kettőségét jelzi utódjának megválasztása is. Közvetlenül halála után segédlelkészként Pavel Bujnák és Štefan Matuška tatai földbirtokos mint világi felügyelő vezették a szlovák 2
Vasárnapi Újság 1906. 28. sz. (július 9.) Bachát Dániel püspöki székfoglaló beszéde. In: A Bányai Egyházkerület 1905. X. 4−6. közgyűlésének jegyzőkönyve. Budapest, 1905. 15. 4 Zápisnica presbyteriálneho, dňa 27-ho júla r. 1893 vydržiavaného zasadnutia. EOL. Pesti szlovák gyülekezet. Kniha zápisníc. Az 1893. évi július 27-i presbitériumi ülés jegyzőkönyve. EOL. Pesti szlovák gyülekezet. Jegyzőkönyvek. 3
3
gyülekezetet. Az 1882-ben Alsókubinban született Bujnák egészen 1909-ig tartózkodott Budapesten. Innen Korponára távozott, ahol rendes lelkészi állást szerzett. 1922 után pedig váltott: előbb egyetemi könyvtáros lett Prágában, majd a magyar irodalom docense és professzora. 1931-től kezdve Pozsonyban tanított a Comenius Egyetemen. A szlovák irodalomba főleg mint a szlovák és magyar irodalmat jól ismerő irodalmár vonult be.5 Bujnák főleg fiatal kora miatt nem jöhetett komolyan számításba potenciális lelkészjelöltként. A pesti szlovák gyülekezet mégis nagyobb tekintélynek örvendett és komolyabb anyagi előnyökkel kecsegtetett, ez pedig vonzó lehetett tapasztaltabb és nevesebb lelkészek számára is. Rövidebb keresgélést követően a választás a mosóci lelkészre, Martin Morháčra esett, aki abban az időben már turóci esperes volt. Az 1906. augusztus 16-án megtartott presbitériumi ülésen a presbiterek úgy döntöttek, hogy a megüresedett lelkészi állásra nem írnak ki nyílt pályázatot, hanem közvetlenül hívnak meg új papot anélkül, hogy a próbaidő letöltését megkövetelnék tőle. A választás Morháč mosóci lelkészre és turóci esperesre esett.6 A presbitérium, majd a döntését jóváhagyó gyülekezeti konvent azzal is vonzóbbá próbálta tenni a pesti posztot a kiszemelt jelölt számára, hogy a 3200 korona éves fizetésen túl külön megállapított, személyre szóló fizetéskiegészítésre is ígéretet tettek.7 Erre vélhetően azért is szükség volt, mert Morháč az egyházi ranglétrán a pesti poszt elfogadásával némileg visszaesett, hiszen korábban már esperes volt, amire Budapesten egyhamar nem volt esélye. Igaz, a budapesti állomáshely mégis vonzó volt: fővárosi környezet, részben értelmiségi gyülekezet, anyagilag viszonylag jó helyzetben lévő egyház stb. Kiválasztásának körülményi egyértelműen azt jelzik, hogy Morháčnak komoly tekintélye lehetett a pesti szlovák evangélikus vezetők szemében. Vajon miért? Milyen életút és milyen érdemek predesztinálták őt arra, hogy az új posztra éppen ő tűnjön a legalkalmasabb jelöltnek?
Martin Morháč élete és munkássága 1906 előtt
5
Milan Pišút a kol.: Dejiny slovenskej literatúry. Bratislava, Obzor, 1984. 453−454. 99. Zápisnica presbyteriálneho zasadnutia cirkvi ev. a. v. na kerepešskej ceste v Budapešti, vydržiavaného dňa 16-ho augusta 1906. A budapesti kerepesi-úti ag. hitv. evangélikus gyülekezet 1906. augusztus 16-án megtartott egyházi presbytériumi ülésének 99. sz. jegyzőkönyve. EOL Pesti szlovák gyülekezet. Kniha zápisníc. Jegyzőkönyvek, 277−278. 7 Zápisnica cirkevného konventuálneho zboru cirkvi ev. a.v. na Kerepešskej ceste v Budapešti, vydržiavaného v cirkevnej poradnej sieni dňa 19. augusta 1906. A budapesti kerepesi-úti ág. hitv. evangélikus gyülekezet 1906. augusztus 19-én megtartott egyházi konventjének 100. sz. jegyzőkönyve. EOL Pesti szlovák gyülekezet. Kniha zápisníc. Jegyzőkönyvek, 280. 6
4
Martin Morháč 1864-ben született Ipolyberzencén (Breznička, Nógrád megye), földműves családban. Losoncon járt magyar tannyelvű gimnáziumba, egy éven át Bécsben katonáskodott, majd Pozsonyban teológiai tanulmányokat kezdett. Életrajzírója szerint ebben az időben a kornak megfelelően – mint kevésbé öntudatos szlovák – magyar befolyás alá került, és a magyarrá válásban látta a társadalmi felemelkedés lehetőségét. Pozsonyban szegény teológusként magyar nyelvre és magyar szellemben oktatta a postástanfolyam hallgatóit.8 Az életrajzíró, aki Mosócon egyházi tanítóként Morháčcsal egy időben tevékenykedett, itt a lelkész személyes vallomására hivatkozik. Adminisztrátorként segédkezett az Egyház és iskola c. lap szerkesztésében is. Pappá 1889-ben Békéscsabán avatta Szeberényi Gusztáv bányakerületi püspök, és itt kezdte el kápláni pályáját is. Több éven keresztül az alföldi, bácskai és szerémségi szlovákok között lelkészkedett, a szerémségi Bingulán már mint rendes lelkész. A csaknem négyéves bingulai tartózkodás után 1896. május 10-én a Turóc megyei Mosócon vállalt lelkészi állást. Életének mosóci (Mošovce) szakasza azért fontos, mert a szláv költő, Ján Kollár szülőföldjén Morháč is öntudatosabb szlovákká vált, és a „nemzethű” szlovák oldalon bekapcsolódott a turóci szlovák érzelmű evangélikus vezetők és a magyarosító felsőbb egyházi és világi hatóságok közötti villongásokba. Peter Pavel Zgúth szerint Mosócon tulajdonképpen az egyik szélsőségből a másikba esett, bár az életrajzíró elismerte, hogy a magyarokhoz húzóként azért korántsem volt olyan lelkes, mint később a szlovák ügy szószólójaként.9 Mindez azzal függött össze, hogy az 1891 és 1894 között lezajlott egyetemes zsinaton a magyarosító erőknek sikerült úgy átszabniuk a belső kerületi határokat, hogy a szlovákok mindenütt hátrányosabb pozíciókba kerüljenek. A turóci esperesség például az inkább szlovák Dunán inneni kerületből a „magyarabb” bányakerületbe került át.10 A helyi konfliktus egyik kiváltó oka annak a kérdésnek az eldöntése volt, hogy kik tekinthetők az egyes gyülekezetek legális egyházi és világi vezetőinek. A bányakerületi püspök, Sárkány Samu és a konzisztórium 1898-ban végül az egyházi törvényekre való tekintettel a szlovák félnek adott igazat, attól függetlenül, hogy őket alapvetően „pánszlávoknak” tekintették. Ebből a küzdelemből Morháč megerősödve került ki, sőt nemsokára turóci esperes lett. Ebben az időben szorosan együttműködött Matúš Dulával, az esperesség világi felügyelőjével, aki szlovákbarát tevékenységért még a börtönt is megjárta. 8
Peter Pavel Zgúth: Martin Morháč. Služba. Časopis Štúrovej evanjelickej spoločnosti v Bratislave 5 (1941), 7. 229. 9 Uo. 229. 10 Részletesebben lásd Guóth Emil: Az evangélikus egyházkerületek 1894. évi területi átrendezése. Protestáns Szemle, 1999. 1. 20−39.
5
Egyik fontos támogatójuk pedig Ján Vanovič szlovák érzelmű ügyvéd és országgyűlési képviselő volt. A turóci esperesség „ellenálló” jellegére utal az is, hogy Morháč sokáig csak szlovákul küldte jelentéseit az egyházkerületnek, és csak többszöri figyelmeztetésre volt hajlandó csatolni azok magyar nyelvű fordítását.11 Ezen kívül sikerült megakadályoznia a tanfelügyelőnek azt a törekvését, hogy a szlovák nyelvet ne használják tovább a hittanoktatásban.12 A hagyománytisztelő Morháč a templomban egyébként kezdetben a kralicei Biblia nyelvén, azaz csehül prédikált, később hívei kérésére áttért az irodalmi szlovák nyelvre. Mint a szlovák evangélikus lelkészek többsége, ő is inkább a teológiailag konzervatív lelkészek közé tartozott. Ami családi hátterét illeti, felesége Emília Häckel német volt, rokonsága Pozsonyban lakott, de közös háztartásuk inkább szlovák nyelvű volt, annak ellenére, hogy Emília nem beszélt hibátlanul szlovákul.13 Öt gyermekük – három fiú és két lány – sem anyjuktól tanultak meg németül. E körülményeket figyelembe véve némileg más megvilágításba kerül „Kollár szellemének megtörése” a pesti szlovák evangélikusok körében, hiszen Morháč az egyik „leghírhedtebb” szlovák vidéken volt lelkész, és egyértelműen öntudatos szlovák hírében állt. Kiválasztásakor valószínűleg nem volt mellékes, hogy korábbi álláshelyén eredményesen védelmezte gyülekezete szlováknyelvűségét és képes volt különböző magyarosító törekvések kivédésére. A pesti szlovák evangélikusok már több éve hasonló problémákkal küszködtek, és valóban Bachát ügyessége, kapcsolatai és tekintélye kellettek ahhoz, hogy ne olvadjanak be szervezetileg is egy egységes, inkább magyar nyelvű és érzelmű budapesti gyülekezetbe. Martin Morháč pesti évei (1906-1918)
A nyelv kérdése már lelkészi beiktatása, installációja során bonyodalmakat okozott. Morháč 1906. november 21-én szerdán érkezett Budapestre. Már november 24-én bemutatkozott a presbitereknek, amikor először vett részt a presbitérium ülésén. Ennek egyik fontos, döntésre váró kérdése az volt, milyen nyelven történjék az új lelkész hivatali beiktatása. A gyülekezet elöljárói azt akarták, hogy az valamennyi hívő számára érthető nyelven, azaz szlovákul történjék. A budapesti esperes azonban jelezte Matuška gyülekezeti felügyelőnek, hogy miután nem ismeri ezt a nyelvet, ő magyarul szeretné beiktatni az új kollégát, aki ezek után szlovák nyelvre válthat. Matuška azonban arra kérte az esperest, hogy
11
Zgúth: Martin Morháč, 231. Uo. 231. 13 Zgúth: Martin Morháč. Služba 5 (1941), 8. 257. 12
6
a körülményekre való tekintettel mondjon le beiktatási jogáról és nevezzen meg maga helyett egy a szlovák nyelvet jól ismerő lelkészt. Az esperes azonban elzárkózott ettől. A presbitérium, miután értesült erről, a kerületi püspökhöz és felügyelőhöz fordult azzal a kéréssel, hogy bírják rá az esperest: ne éljen jogával és hagyja érvényesülni a szlovák gyülekezet autonóm döntését, annál is inkább, mert a gyülekezet nyelve egyértelműen szlovák.14 Morháč beiktatását végül két esperes végezte el 1906. december 2-án: Kaczián János budapesti és Viliam Droppa katonai esperes. Ebből úgy tűnhet, hogy a fent említett vita Kaczián esperes részleges győzelmével zárult, hiszen végül – a szlovák nyelv ismeretének hiánya ellenére – nem mondott le installálási jogáról, igaz, a beiktatást nem egyedül végezte, hanem Droppa katonai esperes közreműködésével, aki egyébként a szlovák gyülekezet egyik presbitere volt. Így az alkalmazott beiktatási megoldás egyfajta kompromisszumként is felfogható.15 A Kerepesi úti gyülekezet önállóságának és a szlovák nyelv használatának kérdése az ezt követő években is meghatározta Morháč és világi segítőtársai életét. Morháč tisztában volt vele, hogy ennek kezelése nehezebb feladat lesz, mint amilyen Bachát idejében volt, hiszen új emberként a fővárosban és az egyházon belül távolról sem rendelkezett akkora tekintéllyel és nem utolsósorban kapcsolatrendszerrel, mint nagy elődje. Erre utalt a pesti szlovák gyülekezet rövid történetét összefoglaló kéziratában is, mely az első világháború vége felé születhetett. Bár a kéziratot nem írta alá, a szövegkörnyezetből fény derül a szerző személyére.16 Szerencséjére a gyülekezeti autonómia érdekében kifejtett küzdelmei és manőverezései során nem volt egyedül, mert a pesti szlovák egyház világi felügyelői és azok helyettesei – a már említett Štefan Matuška, a gyártulajdonos Michal Mišura, valamint a Monarchia utolsó éveiben Budapesten működő jogász, Emil Stodola – mindig kitartottak mellette és segítségére voltak. Az előbbi kettő jómódú ember volt, már régóta éltek Budapesten és környékén, ebből kifolyólag pedig rendelkeztek is némi befolyással a fővárosban. A gyülekezet presbitériumi üléseinek és a konvent-tanácskozásoknak a jegyzőkönyvei így egészen a korszak végéig szlovák nyelvűek maradtak, kivéve néhány magyar fordítást. Az utóbbiak azonban csak a
14
104. Zápisnica presbyteriálneho zasadnutia...dňa 24-ho novembra r. 1906. Az 1906. november 24-i presbitériumi ülés 104. sz. jegyzőkönyve. EOL Pesti szlovák gyülekezet. Kniha zápisníc. Jegyzőkönyvek. 298−299. 15 105. Zápisnica cirkevného inštallačného konventuálneho zhromaždenia... dňa 2. decembra 1906. Az 1906. december 2-i beiktatási konventuális gyűlés 105. sz. jegyzőkönyve. EOL Pesti szlovák gyülekezet. Kniha záspisníc. Jegyzőkönyvek, 300−301. 16 Martin Morháč: Krátke dejiny ev. a. v. cirkve slovenskej v Budapešti. Rukopis, 14.
7
legfontosabb
eseményekre
(mint
például
a
kerületi
és
esperességi
tisztviselők
megválasztására) vonatkoztak, és egyáltalán nem voltak következetesek. A jegyzőkönyvek szlovák nyelvű vezetése egyébként már 1910-ben, az esperességi elöljárók vizitációja során gondot okozott. Alapvetően pozitív kép alakult ki a szlovák gyülekezet életéről és működéséről, de a kifogásolt hiányosságok között szerepelt, hogy a jegyzőkönyveket – saját jól felfogott érdekükben – nem vezetik magyar nyelven is. A vizitáció után összeült presbiteri tanácskozás erre a kritikára úgy reagált, hogy e téren nem lát szükségesnek változásokat, azaz tulajdonképpen elutasította a kétnyelvű jegyzőkönyvezést.17 A pesti szlovákok képviselőinek Morháč vezetésével már 1909-ben sikerült kivédeniük az egyesülést a többi fővárosi gyülekezettel.18 Ebben az évben elhatározták, hogy a hasonló támadások hatékonyabb kivédése érdekében létre kell hozni a gyülekezeti alfelügyelői posztot, ezen túl pedig a presbiterek számát is megemelték. Mindezt azért, hogy a szlovák gyülekezet minden fővárosi egyházi fórumon megfelelően tudja képviseltetni magát, sehonnan ne hiányozzék a „szlovák lobbi”, mert – ahogyan jegyzőkönyv fogalmaz – „...fel kell készülni a harcra.”19 Az egyház belső törvényeinek megváltoztatása híján nem nagyon volt esélye annak, hogy a szlovákokat egyházjogi úton rá lehessen kényszeríteni az egyesülésre. Ebből a szempontból jelentett veszélyt az 1913-ban kezdődött egyetemes zsinat, amelynek egyik célkitűzése éppen az volt, hogy az egyházi szervezeti szabályokat ebben a szellemben módosítsák. A pesti szlovák evangélikusokat azonban végül a munkák elhúzódása és az első világháború kitörése mentette meg, a zsinat ugyanis felfüggesztette tevékenységét, és 1915-ben is rövid időre csak azért ült össze, hogy munkáját formálisan is befejezhesse. Igaz, egyáltalán nem biztos, hogy a magyarosító törekvések és tendenciák győzedelmeskedtek volna a zsinaton, mert Morháč szerint a zsinat irányadó tagjainak vallomásai szerint arra lehetett következtetni, hogy a többség elutasítja majd az erőltetett és politikai célzatú egyesítési törekvéseket.20 Mindez utólag természetesen csak nehezen igazolható. 1913-ban mindenesetre a szlovák evangélikusok komoly védekezésre készültek, elutasító álláspontjukat megindokoló, nyomtatásban is megjelent 24 oldalas védiratukat döntően Morháč fogalmazta meg, amit a
17
135. Zápisnica presbyteriálneho zasadnutia... dňa 7-ho júna 1910. Az 1910. június 7-i presbitériumi ülés 135. sz. jegyzőkönyve. EOL Pesti szlovák gyülekezet. Kniha záspisníc. Jegyzőkönyvek, 374. 18 125. Zápisnica konventuálneho zasadnutia... z 24. januára 1909. Az 1909. január 24. ülés jegyzőkönyve. EOL Pesti szlovák gyülekezet. Kniha zápisníc. Jegyzőkönyvek, 349−350. 19 128. Zápisnica konventuálneho zhromaždenia... dňa 14-ho marca 1909. Az 1909. március 14-i konventuális ülés 128. sz. jegyzőkönyve. EOL Pesti szlovák gyülekezet. Kniha zápisníc. Jegyzőkönyvek, 357. 20 Morháč: Krátke dejiny, 15.
8
presbitérium külön meg is köszönt neki.21 Egyébként a két szembenálló fél – az ún. egyesítők és önállóságpártiak – hozzáállására jellemző, hogy még az első világháború alatt és után sem hagytak fel az ilyen próbálkozásokkal. 1918 szeptemberében például az egyházközségi ülés elutasította egy magyar lelkész arra irányuló kérelmét, hogy gyülekezete használhassa a szlovák templom épületét saját, magyar nyelvű istentiszteletekre. A szlovák presbitérium egyhangú elutasító döntésének indoklásában a korábbi rossz tapasztalatokra hivatkozott, és kifejezte abbéli félelmét, nehogy az esetlegesen kiújuló korábbi vitákra alapozva a magyar hívők újra egyesülési igényeiket hangoztassák.22 Amikor 1920-ban Morháčot a hatóságok egy állambiztonsági ügyben politikai vétség gyanújával letartóztatták, majd internálták, az esperes döntése nyomán Szűcs Sándor lelkészt rendelték ki a gyülekezet adminisztrátorául, ezzel pedig újabb veszély jelent meg a láthatáron. Az 1920. október 21-i presbiteri ülésen Szűcs bejelentette, hogy 120 evangélikus hívő kívánja felvételét az egyháztagok sorába. Csoportos belépési szándékukat azzal magyarázta, hogy így akarnak segíteni a világháború és sok hívő Csehszlovákiába történő távozása miatt nehéz anyagi és demográfiai helyzetbe került szlovák testvéreken. Hosszabb vita bontakozott ki, melynek eredményeképpen a következő egyhangúlag elfogadott határozat született: „Az egyháztanácsülés javasolja az egyház rendkívüli közgyűlésének, hogy az Evangélikus Szövetség kérelméről ne döntsön, és az új tagok felvételéről csak akkor határozzon, amikor az evangélikus egyházakban szokatlan csoportos felvételre jelentkező tagok egyházunkba való felvételének céljáról már teljesen tiszta képet alkothatott magának.” Ezzel a félig elutasító, félig halogató döntéssel tulajdonképpen lassan elaltatták az ügyet.23 Mindennek ellenére Morháč pesti évei az első világháborúig inkább nyugodtaknak és sikereseknek mondhatók. Zgúth szerint tulajdonképpen kellemes évekről volt szó, a későbbi időszakkal összehasonlítva mindenképpen.24 A háború és a Monarchia széthullása azonban alaposan felkavarták Morháč és családja életét. A háborúban két felnőtt fiát vesztette el, ami természetesen lelkileg megviselte. Az 1918-as és 1919-es esztendő újabb változásokat eredményezett. Magyarországon végigsöpört a tanácsköztársaság, avagy más néven a kommün időszaka, melyet a fehér ellenforradalom követett. Az országban új típusú nacionalista kurzus volt kialakulóban. Eközben létrejött a Csehszlovák Köztársaság, több 21
158. Zápisnica..z 31. augusta 1913. 158. sz. jegyzőkönyv... 1913. augusztus 31. EOL Pesti szlovák gyülekezet. Kniha zápisníc. Jegyzőkönyvek, 427. 22 203. Zápisnica... dňa 15. septembra 1918. Az 1918. szeptember 15-i ülés jegyzőkönyve. EOL Pesti szlovák gyülekezet. Kniha zápisníc. Jegyzőkönyvek 23
Lásd Dr. Szilády Jenő evangélikus lelkész 1951. július 6-án írt rövid kéziratát, amelyben összefoglalta az általa vezetett Kerepesi, majd Rákóczi úti gyülekezet történetét. Kézirat, 7. 24 Zgúth: Martin Morháč. Služba 5 (1941), 8. 259.
9
tekintélyes gyülekezeti tag pedig áttelepült, ezzel is gyengítve a Kerepesi úti evangélikus egyház pozícióit.
Az 1918 utáni fordulat nehéz évei és Martin Morháč
Az elsők között, 1919 februárjában távozott Pozsonyba Dr. Emil Stodola, a világi felügyelő, aki hivatalosan is búcsút vett gyülekezetétől, kiemelve a beszédében, hogy a pesti szlovák evangélikusok idegenben (azaz addigi hazájukban ugyan, de az idegen nyelvű környezetben – H. I.) is meg tudták őrizni identitásukat. Az „idegenben” jelző is utal a készülőfélben lévő minőségi változásra: a budapesti szlovák közösség diaszpóraközösséggé kezdett válni a kortársak szemében, ennek a ténynek minden következményével együtt. Néhány hónappal később váratlanul Zólyomba távozott Ľudovít Izák tanító és kántor, Daniel Bachát veje, aki több mint 30 éven keresztül szervezője volt a budapesti szlovák kulturális életnek. Izák lényegében búcsú nélkül távozott, amit hittestvérei a presbitériumi ülés jegyzőkönyvében kifogásoltak is.25 Az ilyen személyi veszteségeket a szlovák egyház csak nehezen viselte el és igazából soha nem heverte ki. A gyülekezetet ért következő csapásként egy levél kapcsán a hatóságok 1920. május 3-án előbb hat hétre letartóztatták a Morháč családot, majd egy évre Zalaegerszegre internálták őket. Morháč személyi lapja szerint letartóztatására nem kifejezetten 1919-es magatartása miatt került sor, hanem – úgy tűnik – ügyének félreértésből fakadó állambiztonsági vonatkozásai lehettek. Raffay Sándor püspök hagyatékából (aki külföldi interpellációk nyomán volt kénytelen foglalkozni az üggyel) előkerült levelekből és egy jelentésből kiderül, hogy a rendőrség egy házkutatás során gyanús levelet talált Morháčéknál, amelyben a lelkészt valaki megvesztegetésre és a hivatalos okmányok tiltott módon történő megszerzésére buzdította. E levél alapján a hatóságok a hazaárulás és megvesztegetés gyanújával az egész családot letartóztatták.26 Morháč és családja bűnösségét nem lehetett egyértelműen megállapítani, ő maga is mindent tagadott, így végül bírósági eljárás nem lett az ügyből, de biztonsági okokból internálták őket. Ezzel Morháč életének egyik legnehezebb szakasza kezdődött el. Az államrendőrség végül visszaadta szabadságukat, azonban egy ideig még feleségével együtt
25
207. Zápisnica presbyteriálneho zasadnutia... dňa 12. októbra 1919. Az 1919. október 12-i presbitériumi ülés jegyzőkönyve. EOL Pesti szlovák gyülekezet. Kniha zápisníc. Jegyzőkönyvek 26 Raffay jelentése a Morhács-ügyről. (dátum és címzett nélkül) EOL Raffay Sándor hagyatéka. 1. doboz 4. csomó. Felvidéki ügyek.
10
rendőri felügyelet alatt maradtak. Ezt követően Morháčnak ráadásul egyházi bíróság elé kellett állnia, amely végül felmentette, így 1922-ben visszatérhetett korábbi gyülekezete élére. Ezek után természetesen már sem ő, sem a körülmények nem voltak azonosak a háború előttiekkel. Hívei persze kitartottak mellette, meglátogatták az internálótáborban, élelmiszert hoztak neki, és szorgalmazták ügyében a felsőbb egyházi hatóságok közbenjárását.27 Egyébként úgy látszik, hogy ügyéről közvetlen egyházi felettesei is csak keveset tudtak – többé-kevésbé annyit, hogy a lelkész és családja egy bizonyos levél miatt keveredett gyanúba, az ügyben az államrendőrség jár el, amely meglehetősen szűkszavúan bánik a magyarázatokkal.28 A szlovák evangélikus körök megpróbálták nemzetközi nyomás alá helyezni a magyarországi evangélikus vezetőket, hogy tegyenek lépéseket Morháč ügyében. Erről tanúskodik Raffay Sándor püspök említett hagyatéka is. Megtalálható benne például az amerikai YMCA egyik titkárának, Frenchardnak Raffay püspökhöz írt levele. Közbenjárását követelve elítélte a szlovák pap meghurcoltatását. Raffay válaszlevelében kikérte magának Frenchard kritikáját és vádjait, és megpróbálta elmagyarázni, hogy az ilyesféle állambiztonsági rendőrségi ügyekben a lehetőségei korlátozottak, majd az ügy tisztázásának a kivárására szólította fel levelezőpartnerét.29 Raffay az egész ügyről készült jelentésében egyébként külön kiemelte, hogy az ún. Morháč-ügyben mekkora nyomás alá próbálták őt helyezni a külföldi protestáns körök. Frenchardon kívül egy Žilka nevű prágai professzor, valamint egy YMCA-tisztviselő fordult még hozzá. Szerinte a Morháč-ügy komoly port vert fel a kisantant köreiben, főleg a csehszlovákbarát köröknek köszönhetően.30
A pesti szlovák evangélikusok 1920 után Miután az ügy állami és egyházi vonalon is tisztázódott, Morháč visszatérhetett hivatása gyakorlásához. A család úgy döntött, hogy továbbra is Budapesten maradnak, ahol a megtört lelkész megpróbálta menteni a menthetőt a számbelileg és szociálisan alaposan megroppant gyülekezetben. Morháč utóda, Szilády Jenő szerint 1928-ra az akkor már Rákóczi úti egyház
27
Zgúth: Martin Morháč. Služba 5 (1941), 259. Az 1920. június 27-én megtartott egyházi tanácskozás jegyzőkönyve. EOL Pesti szlovák gyülekezet. Kniha záspisníc. Jegyzőkönyvek 29 Raffay Sándor levele Frenchardhoz, 1921. február 25. EOL Raffay Sándor hagyatéka. 1. doboz 4. csomó. Felvidéki ügyek. 30 Raffay jelentése a Morhács-ügyről. (dátum és címzett nélkül) EOL Raffay Sándor hagyatéka. 1. doboz 4. csomó. Felvidéki ügyek. 28
11
lélekszáma az eredeti 6000-ről körülbelül 1000-1200-ra zsugorodott.31 Az egyházközség már 1925-ben Valantik János tanító nyugdíjba vonulása és az anyagi nehézségek miatt megszüntette iskoláját. Ezzel folytatódott a pesti szlovák evangélikus egyház agóniája. Morháčot és az egész világi vezetést komolyan foglalkoztatták a gyülekezet anyagi és pénzügyi problémái, valamint az azzal összefüggő pereskedések. Tulajdonképpen az egész Morháč-korszak különböző perek jegyében zajlott – részben az állam pénzügyi hatóságaival, részben pedig a Luther-udvart felépítő Deutsch Károly örököseivel kellett pereskedni. Még a dualizmus idejében az adóügyekkel foglalkozó pénzügyi hatóságok több mint 9000 korona évi illetékfizetésre akarták kényszeríteni a pesti szlovák evangélikus gyülekezetet, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy az utóbbi évente csak 4000 koronát kapott Deutsch Károly vállalkozótól, illetve örököseitől. Az öt évig tartó pereskedés során ezt az összeget sikerült 875 koronára leszorítani, utána azonban az egyház és a Deutsch-örökösök között indult hosszú pereskedés azzal kapcsolatban, ki is fizesse ki ezt az összeget. A pert végül az egyházközség nyerte meg. Azonban a két világháború közti időszak sem volt mentes a perektől. Az állam 1938-ban vagyonváltságot vetett ki az adózókra, köztük a szlovák gyülekezetre is. Az állam 1 800 000 pengő körüli összegre értékelte a Luther-udvart alkotó épületkomplexumot, amely után 263 262 pengő vagyonváltságösszeget kellett volna befizetni. Megint vita indult az ügyben, ki fizesse meg ezt az összeget. A per csak Morháč halála után fejeződött be, amikor is a bíróság az egyházközséget kötelezte a közben 180 000 pengőre apadt összeg megfizetésére.32 A hívek 1931-ben még megünnepelték lelkészük budapesti működésének 25. évfordulóját. Morháč azonban egyre többet betegeskedett és komoly problémát okoztak neki a gyülekezet anyagi gondjai és állandó pereskedései. Végül 1941. július 11-én hosszú szenvedés után meghalt. Posztján a már többször említett Szilády Jenő váltotta fel, aki a második világháború nehéz éveiben vezette a Rákóczi úti egyházközséget. Ez azonban már egy másik történet. Martin Morháč élete egyáltalán nem volt egyszerű, különösen annak utolsó két-három évtizede. Egy jól működő, tekintélyes és anyagilag megalapozott gyülekezetet örökölt elődjétől, Daniel Bacháttól, ezt azonban rajta kívül álló okok miatt már nem tudta ugyanebben a formában és állapotban továbbadni. Sok erőfeszítés árán sikerült ugyan megőriznie egyházközsége önállóságát és többé-kevésbé szlovák nyelvi jellegét is, a gyülekezet maga azonban meggyengült. A sikeres dualizmus kori karriert befutó Bacháttól eltérően Morháč szlovák nemzeti mivoltát senki nem kérdőjelezte meg. Amikor 1941-ben meghalt, a szlovák 31 32
Szilády Jenő idézett kézirata... 8. Uo.
12
evangélikusok Pozsonyban külön megemlékezést tartottak, csakúgy, mint az ugyanekkor elhunyt Szeberényi Lajos Zsigmond békéscsabai lelkészről és magyar felsőházi tagról. Morháčot és Szeberényit ugyanis olyan szlováknak tartották, akik életük során sokat tettek szlovák nyelvű gyülekezeteik megmaradásáért. Ebben az értelemben a „szlovák utókor” kegyesebb volt a tragikusabb sorsú Morháčhoz, mint a kor mércéjével mérve egyértelműen sikeresnek számító Bacháthoz. Ugyanakkor éppen Bachát volt az, akinek anyagi, szervezői és politikai erőfeszítései nélkül valószínűleg másként alakult volna a pesti szlovák evangélikusok élete a Morháč vezette időszakban. Igaz, Bachát sokkal inkább volt politikus, mint Morháč, magasabb körökben mozgott és többet ért el. Ennek ára pedig közismert.
13
MELLÉKLETEK
Főbb évszámok a budapesti szlovák evangélikusok történetéből
16. század – Az első protestánsok megjelenése Budán és Pesten.
18. század vége – Pesten II. József türelmi rendeletének köszönhetően újraformálódik az evangélikus egyházi élet és annak intézményes keretei. A pesti gyülekezet első lelkésze a gömöri születésű, korábban Radványban tevékenykedő Molnár János.
1819 – Josef Kalchbrenner lelkész meghívására Pestre kerül Ján Kollár, a későbbi híres szlovák költő és nemzetébresztő.
1821 – Megalakul a pesti szlovák evangélikus iskola.
1824 – Ján Kollár rendes lelkésszé lép elő.
1826 – Megalakul a Szlovák Olvasóegylet.
1829 – Pesten megalakul a Szlovák Könyvtár.
1833 – I. Ferenc császár engedélyezi az önálló szlovák egyházi gyülekezet létrejöttét Pesten.
1834 – A pesti német és szlovák evangélikusok között megállapodás születik a közösen szerzett egyházi vagyon közös használatáról.
1834 – Gyakorlatilag ebben az évben kezdi el önálló létezését a pesti szlovák evangélikus egyház.
1837 – Ján Kollár Pest vármegye esperességének esperesévé válik.
1838 – József főherceg és nádor a Kerepesi úton telket adományoz a pesti evangélikusoknak azzal a céllal, hogy azon a kiváló szlovák hívők templomot építhessenek.
14
1849 – A pesti magyar és német evangélikusok egyoldalúan felmondják a közös vagyon használatát szabályozó megállapodást. A szlovákok követelik a rájuk eső vagyonrészt, hogy anyagilag is különválhassanak.
1849 – Ján Kollár Pestről Bécsbe távozik, ahol egyetemi tanári állást kapott.
1849 – A pesti szlovák evangélikusok új lelkésze Jozef Podhradský.
1852 – Megszűnik a közös anyakönyv vezetése.
1853 – Elkezdődik a szlovák evangélikus iskola új épületének építése.
1854 – Új megállapodás született a fővárosi evangélikus gyülekezetek között. A kerepesi úti telek a szlovákok tulajdonává válik, továbbá jogosultak még 12.600 forintra a közös vagyonból, amit a gazdag német és magyar hívők ki is fizettek.
1856 – Elkezdődik az önálló szlovák evangélikus templom építése.
1863 – Jozef Podhradskýt leváltják tisztségéből.
1863-1867 – Ebben az időszakban Ján Poleracký mint adminisztrátor vezeti a szlovák gyülekezetet.
1867 – Michal Elefant az új szlovák lelkész.
1868 – Megnyílnak a szlovák templom kapui.
1872 – Meghal Michal Elefant lelkész.
1873 – Pestre érkezik Daniel Bachát, az új szlovák lelkész.
1874 – Daniel Bachát a budapesti evangélikus esperesség főesperese.
15
1893 – Megváltoztatták a pesti szlovák evangélikus egyház nevét, mégpedig úgy, hogy nevéből kihagytak a szlovák kötődésre való utalást. Az új hivatalos név: budapesti Kerepesiúti ag. hitv. evangélikus egyház.
1893-1894 – Befejeződött Luther-udvar építése, ami a szlovák evangélikusoknak némi anyagi biztonságot nyújtott.
1894 – Meghiúsult a három pesti evangélikus egyházi gyülekezet egyesítési kísérlete. A szlovákok így megőrizhették szervezeti önállósságukat.
1905 – Daniel Bachátot a kerületi egyházi zsinat bányakerületi püspökké választja.
1906 – Meghal Daniel Bachát szlovák lelkész, fővárosi esperes és bányakerületi püspök.
1906 – Martin Morháč a fővárosi szlovák evangélikusok lelkésze.
1918 – Megalakul az önálló Csehszlovákia, sok budapesti szlovák az új államba távozik, köztük az Izák család is. Ľudovít Izák (Bachát veje) kántor és tanító sokáig a pesti szlovák kulturális élet szervezője volt.
1920 – Martin Morháčot és családját a magyar hatóságok több hónapra internálják.
1941 – Meghal Martin Morháč. Az új lelkész Szilády Jenő.
16
A pesti szlovák evangélikusok lelkészei
Molnár János – az 1780-as évektől 1819-ig (még közös lelkész)
Ján Kollár – 1819 és 1924 között segédlelkészként (feljebbvalója akkor Josef Kalchbrenner volt), 1824-től 1849-ig már rendes lelkészként működik.
Jozef Podhradský – 1849-től 1863-ban bekövetkezett leváltásáig.
Ján Poleracký – 1863 és 1867 között adminisztrátorként működik.
Michal Elefant – 1867 és 1872 között.
Daniel Bachát – 1873 és 1906 között.
Martin Morháč – 1906 és 1941 között.
17
